ÖTLETEK, TANÁCSOK, TERMÉKEK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÖTLETEK, TANÁCSOK, TERMÉKEK"

Átírás

1 TAVASZ március III. évfolyam 1. szám FESTÉKET A FESTÉKBOLTBÓL! FOTÓ: IKEA INGYENES INFORMÁCIÓS MAGAZIN ÖTLETEK, TANÁCSOK, TERMÉKEK LEGYEN SZÍNESEBB AZ ÉLETÜNK!

2 KÖSZÖNTŐ 1 Könnyen és kényelmesen 1 Gyerekbarát színek Otthonszépítés felsőfokon 4 ITT A TAVASZ 2011! Megint egy újév. Több mint 2 év telt el az úgynevezett gazdasági válság kezdete óta. Sajnos nagyon kevesen vannak, akik gazdasági szempontból igazán sikeres időszakot tudhatnak maguk mögött. Az ilyen időszakokban van a legnagyobb szükség a pozitív gondolkodásra. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne legyünk optimisták! Az lehetetlen, hogy a befektettet energiák előbb vagy utóbb ne térüljenek meg. Lehet, hogy most csak utóbb de biztosan gyümölcsözik a munkánk. Ha szétnézünk, a világban azt látjuk, hogy a globalizáció megállíthatatlanul halad előre. Ebben nincs is semmi meglepő, hiszen olyan technológiák jöttek létre mellyel az információáramlás soha nem látott sebességgel történik. Ezeket az eszközöket hatékonyan használva bárki fel tudja venni a versenyt a mai kihívásokkal szemben. Nagyon fontos az egymás közötti megfelelő kommunikáció, hiszen az elmúlt időszak bizalmi válságot is eredményezett, melynek legalább olyan súlyosak a következményei, mint az anyagi nehézségek. Ez az időszak arra is jó, hogy átgondoljuk, esetleg átszervezzük életünk némely területét a mai kornak és kihívásoknak megfelelően. A jó döntésnek siker a jutalma. A sikeres ember kiegyensúlyozottabb, többet tud nyújtani családjának, kollégáinak, környezetének. Ettől válnak a mindennapok tartalmasabbá, a hétvégék igazi ünnepé. Ezt kívánom én is minden olvasónknak! OLÁH TAMÁS és a kolor.hu csapata Irány a kert Kolor.hu Magazin 2011/1 Főszerkesztő: Oláh Tamás Szerkesztés, tördelés: Design-R Bt. Szerkesztőség: 2376 Hernád, Köztársaság út 43. Telefon: 06 (20) , 06 (20) kolor@kolor.hu Honlap: Nyomda: Infopress Group Hungary Zrt. Felelős vezető: Lakatos Imre vezérigazgatő ISSN: A lap megjelnik a Maximum Kolor Kft. gondozásában Ügyvezető: Oláh Tamás 3

3 INTERJÚ PARRAGH LÁSZLÓ, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke Továbbra is bizonytalansággal kell számolni A magyar festékpiac szereplői bizonytalansággal és likviditási gondokkal küzdenek. Parragh Lászlót gazdasági szakembert, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét kérdeztük a válság hatásáról és a kilábalás lehetőségeiről. Saját tapasztalatai szerint a válság milyen hatással van a kkv szektorra? A magyar kis- és középvállalati szektort nagyon legyengült helyzetben érte a válság. A korábbi évek súlyosan elhibázott privatizációs- és gazdaságpolitikáját követően szinte lehetetlen helyzetbe kerültek. Eleve hátrányban voltak, hiszen a rendszerváltó országok kkv szektora tőkeszegény, csak részben rendelkezik megfelelő technológiával és vállalkozói tudással, ráadásul az elmúlt 3 évben folyamatosan csökkent a belső fogyasztás, különösen drámai folyamatok zajlottak a építőipar területén. Nyilvánvalóan súlyos csapás volt a festékpiacra is. Rövid távon látványos fellendülést nem tartok valószínűnek, azt hiszem továbbra is bizonytalansággal kell számolni. A remélhetőleg enyhén növekvő keresletre nagy valószínűséggel lényegesen nagyobb kínálat esik majd, így egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy a piac továbbra is a nagyáruházak a fogd és vidd típusú üzletek, a jellemzően külföldi tulajdonban lévő cégek irányába rendeződik át. A garázs- és kisboltok lehetőségei tovább szűkülnek. Milyen kitörési pontokat lát az építőiparban? Minden olyan terület erősítése, amely a vállalkozás versenyképességére hat, a vállalkozás teljes versenyképességét erősíti. Így ide tartozik a kínálati paletta szélesítése, a tevékenység bővítése, a több lábra állás, az olcsóbb fi nanszírozás, a képzettebb munkaerő alkalmazása, beleértve saját magunk, vállalkozók továbbképzését is. Hogyan tudja az MKIK a magyar vállalkozók érdekeit megóvni a multikkal szemben ebben az érzékeny időszakban? Nemcsak az időszak érzékeny, hanem a kérdés is mivel az európai közös piac szabályai tiltják a nemzeti vállalkozások, vagy egyes vállalkozói csoportok érdekeinek védelmét. Ugyanakkor e kérdésben az EU tagországai a másként írjuk, másként mondjuk szabály mentén cselekszenek. Olyan előírásokat alkalmaznak, amelyek szinte lehetetlenné teszik a külső piaci szereplők számára a piacszerzést. Ezek kifi nomult, rafi nált eszközök, sok-sok apró akadályt képeznek, de végső soron áthághatatlanok. Próbáljon meg elmenni Ausztriába, vagy Németországba és ott piacot szerezni, vagy megnyerni egy közbeszerzést! Alighanem hosszan mesélhet majd tapasztalatairól. Tőlünk fejlettebb országokban a hazai vállalkozások megvédése nem a döntéshozatalban, hanem a döntéshozók fejében kezdődik. Hasonló mechanizmusok kiépítésén dolgozunk, például a közbeszerzési szabályozásban, vagy a kamarai törvényben. Meg kell szüntetnünk, de legalábbis csök- kentenünk kell a körbetartozást, be kell avatkoznunk, ha a piaci erőfölénnyel való visszaélést látunk, ellenőriznünk kell az általános szerződési feltételeket, az úgynevezett blanketta szerződéseket. Ki kell kényszerítenünk a tisztességes piaci magatartást és ki kell szorítanunk a vállalkozók közül a csalárd szereplőket. Ön szerint a kkv szektor külpiaci érvényesülése mennyire időszerű? Külpiacra egy kis- vagy közepes vállalkozás kétféle módon juthat. Közvetlen exportőrként, ami a nehezebb út, ehhez nyelvtudás, megfelelő tőkeháttér, és általában kapcsolatrendszer szükséges. Ez a tevékenység a szokásosnál nagyobb kockázattal is jár, hiszen idegen piacon, idegen szereplők között próbáljuk meg termékünket, szolgáltatásunkat értékesíteni. Mindenesetre segítséget nyújthat ehhez a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vegyes kamarai és vegyes tagozati rendszere. A másik talán kevésbé ismert külpiacra jutási lehetőség a más, jellemzően nagyobb exportra termelő cégnek való beszállítás. Sajnos ezek a klasszikus beszállítói láncok Magyarországon még gyengék, holott a magyar makrogazdasági exportteljesítmény kiemelkedően magas. Nagyon fontosnak tartom, hogy mind a gazdaságpolitikusok, mind a vállalkozások megértsék azt, hogy megfelelő beszállítói kapcsolatokkal ki lehet lépni a külpiacokra, ott sikereket lehet elérni. Ma Magyarországon növekedésről elsődlegesen az ipari exportban beszélhetünk, ami egy kitörési pont, míg a belső piac valamennyiünk által tudottan továbbra is nehéz értékesítési pálya. KUFÁR RÓBERT

4 Gombos Edina A FESTÉK ARCA - Miért vállaltad a felkérést, hogy festéknek leszel a reklámarca? - A Poli-Farbe több Magyar Termék Nagydíjjal büszkélkedhet, magyar tulajdonban van és nagyjából 200 embernek ad munkát. Örömmel csatlakoztam egy ilyen elismert csapathoz. Mindig gondosan megválogatom, hogy mihez adom a nevem és arcom, úgy érzem, hogy ezúttal is jól döntöttem. Több mint egy éve vagyok a Poli-Farbe reklámarca, és most indul az újabb szezon. - Mennyire vagy a "csináld magad" híve? Esetleg a férjed? - A bonyolultabb munkákat inkább profi szakemberekre bízzuk, a falfestés viszont nem fog ki rajtunk. Az otthonunk több helyiségét magunk mázoltuk ki. A kisebb szerelési munkákat is inkább vidám, családi programként fogjuk fel. Legutóbb a gyerekszoba teljes bútorzatát raktuk össze a férjemmel kettesben. - Hogy áll a régi-új házatok? - Régi ház nincs, mivel a földdel tettük egyenlővé 2007-ben. A vásárlás után derült ki róla, hogy tele van rejtett hibákkal, életveszélyes. Ma már egy teljesen új ház áll a helyén, amibe tavaly májusban költöztünk be. Az alsó, vendéglakrész még nincs kész, egyelőre tárolóként funkcionál. A fölötte lévő két emeletet laktuk be és csinosítjuk folyamatosan. - Idénre milyen házkörüli munkálatokat terveztek? - A belső, még hiányzó munkálatokat mindenképpen szeretnénk befejezni. Mindezek előtt viszont, mivel jön a tavasz, a kertre összpontosítunk. Ahogy az idő engedi, nekiállunk a járdáknak, a garázs kiépítésének, és egy új kerítést is tervezünk. Az öntözőrendszer sajnos sérült az építkezés alatt, így újra kell telepíteni, és persze még a tereprendezés, füvesítés is hátra van. - Milyen színeket választottatok a szobákba, miért azokat? - Korábban ragaszkodtam a mediterrán színekhez, de a férjem meggyőzött, hogy elegánsabbak a krém- és kávéárnyalatok. Mennyire igaza volt! Nagyon jól mutatnak ezek a fi nom, lágy színek az új otthonunkban. Most éppen hozzájuk illő bútorokra, képekre, függönyökre, dekor anyagokra vadászunk. A kislányunk szobája lett egyedül vidámabb, harsányabb" árnyalatú. Bár a rózsaszínre is azt mondják, hogy megnyugtat és biztosítja a lelki békét. - Általánosságban milyen színeket kedvelsz? - Talán meglepő, de a hideg színeket kedvelem: a fehéret, a kéket, a szürkét, a zöldet. Leginkább azért, mert ezek állnak jól nekem. Na, és persze a fekete minden mennyiségben, PORTRÉ ha ruháról van szó. A hideg színek egyébként a tisztaság, a nyugalom, az egyensúly és a remény színei. - Sokat szerepeltek a médiában, nem terhes ez számotokra? - Sokat szerepelnénk? Mihez vagy kihez képest? Én inkább úgy érzem, annyit adok magamból, amennyi szükséges, amennyit a munkám megkövetel. Az soha nem volt célom, hogy a csapból is én folyjak. Éppen ezért sok megkeresést udvariasan visszautasítok, ellenben, ha jó témával keres meg valaki, szívesen nyilatkozom. Egyáltalán nem érezzük terhesnek az interjúkat, ez hozzátartozik a munkámhoz. - Nem hiányzik a rádiózás? - A Sláger Rádió megszűnése óta több rádiótól is érkeztek megkeresések, de nem éreztem úgy, hogy szeretnék már visszaülni a mikrofon mögé. 12 évig, a kezdetektől a végig dolgoztam az említett csatornánál. Azzal, hogy megszűnt, lezárult egy korszak az életemben és visszatértem a televíziózáshoz. Csak mostanában kezdtem el újra játszani a rádiózás gondolatával... KUFÁR RÓBERT Serpenyôk is jelenthetnék a falak Teflon bevonatos védelmét. De szerencsére van jobb megoldás: POLI-FARBE NEO Festékcsalád Teflon felületvédelemmel! 6 A Teflon a DuPont védjegye, melyet a Poli-Farbe Vegyipari Kft. licenciamegállapodás alapján használ

5 MESTERTIPP Favédelem A FA ÉS A FAFELÜLETEKEN ALKALMAZHATÓ BEVONATOK A fából szék, ablak, ajtó, burkolat, vagy akár kalitka készülhet. Azonban csak akkor őrzi meg szépségét sokáig, ha megfelelő és szakszerű védelmet kap az időjárási hatásokkal például a párával, hőmérsékletingadozással, napsugárzással, az állati és növényi mikroorganizmusokkal szemben. Tehát kulcsfontosságú a megfelelő bevonat kiválasztása. Különösen fontos a kültéri fafelületek védelmét szolgáló bevonat, melynek megfelelően rugalmasnak kell lennie, hogy engedje lélegezni a fát, de védjen is az időjárási és biológiai hatásokkal szemben. alazúrok vékony, áttetsző, rugalmas fi lmréteget képeznek a felületen. Az áttetsző mikropigmentek a kötőanyaggal együtt behatolnak a fába, és megvédik azt a környezeti hatásokkal szemben, megőrizve és kihangsúlyozva a faanyag természetes szerkezetét. A víztaszító anyagok meggátolják, hogy a víz behatoljon a fa nyitott pórusaiba, ezáltal megakadályozzák, hogy a fán repedések jelenjenek meg vagy megduzzadjon. A színes lazúrok számtalan színárnyalatban kaphatóak, fafelületeken lazúrként használhatóak, és kiváló alapot adnak a festéshez. A különböző színárnyalatokat összekeverhetjük egymással, így magunk állíthatjuk elő a kívánt színárnyalatot. Napfénynek kitett fafelületek védelmére a közepesen intenzív színárnyalatok használata javasolt, mivel ezek használata BORI LAZÚR BEVONATOK Mi a HELIOS-nál már több mint nyolc évtizede gyártunk festékeket és bevonatokat, amelyek sikeresen meggátolják a különböző felületek öregedését, és esztétikus megjelenést kölcsönöznek azoknak. Termékeinket folyamatosan továbbfejlesztjük a legmagasabb világszínvonalat követve. Hatékony védelmi és díszítő rendszert készítettünk a fából készült ablakok festésére, melyek a természetes megjelenést képviselik a világ előtt. A fából készült termékek védelmét és dekorációját a BORI termékcsoport szolgálja, melybe glettek, impregnálószerek és lazúrok tartoznak. A lazúrok átlátszó bevonatok, melyek vékony, átlátszó fi lmréteget képeznek a felületen, és megvédik azt a környezeti hatásoktól, miközben megőrzik és javítják a fa természetes textúráját. Az új generációs HELIOS BORI lakk lazúr UV PROTECTION olyan kiváló termék, amely a sokéves tapasztalat, tudás és a modern technológia eredménye ben a festékekre vonatkozóan szigorúbb környezetvédelmi előírások léptek életbe. Ezért csökkentenünk kellett a termékek illékony, szerves vegyület (VOC) tartalmát, és olyan termékeket fejlesztettünk ki, amelyek a felhordási tulajdonságok tekintetében nem maradnak el a régi generációs termékektől. Emellett 30%-kal tartósabb védelmet is nyújtanak. biztosítja leginkább a bevonat tartósságát. A világosabb színárnyalatok több UV-sugárzást engednek át, amely lebontja a faanyagot. A sötét árnyalatok pedig túl nagy mértékben nyelik el a hőt, ami a bevonatot és a faanyagot egyaránt károsítja. A fafelületek teljes védelmi rendszerében a vékonyrétegű és a lakk lazúr mellett ideális partner a vékonyrétegű biocid lazúr is, amely a faanyagnak kiegészítő védelmet nyújt a mikroorganizmusok (kékgomba, fagomba) támadása ellen is, és az impregnálószer is, amely megvédi a fát az állati mikroorganizmusok (rovarok) támadásaitól. Szelektíven hat, csak a növényi illetve az állati mikroorganizmusokra - az emberre és a melegvérű állatokra nem ártalmas. A fedőbevonatok védik és díszítik a fafelületeket, és teljesen eltakarják a fa szerkezetét. Ezért ezek a bevonatok a legalkalmasabbak a kevésbé nemes fából készült, illetve sérült felületekre, vagy régi bútorok felújítására, ablakokra, ajtókra, kerítésekre. Könnyen felhordhatóak, gyorsan száradnak, ellenállóak, megvédik a fát, és számtalan színárnyalatban kaphatóak. Tovább információért a HELIOS festékekről és lakkokról látogassa meg weboldalunkat: vagy írja meg kérdését a következő címre: info@hgbudapest.hu

6 Modern arculat, változatlan színvonalon A Jupol egyesíti a hagyományt, a minôséget és a vásárlói bizalmat, mely 40 év tudásának és tapaszta latának eredménye. Mindez tükrözôdik a Jupol családon belüli termékeink széles választékában, amelyek kifejlesztésére az utóbbi években került sor. Új csomagolásban a Jupol család A Jupol családot jelenleg olyan kiváló minôségû beltéri festékek alkotják, melyek között az összes generáció, és így minden otthon, ill. bármely életstílus számára találhatunk megfelelô terméket. Így a Jupol termékmárka immár az érettség szakaszába ért, és ezért a JUB-nál úgy döntöttünk, hogy kissé felfrissítjük ben megújí tottuk a csomagolást, és új külsôben kínáljuk termékeinket. ÚJ DESIGN! ÚJ DESIGN! Modern arculat, változatlan színvonalon Megújult köntösben a Jupol termékcsalád ÚJ DESIGN! ÚJ DESIGN! ÚJ DESIGN! ÚJ DESIGN! A JUB professional termékek is új külsôvel! A JUB vállalat fennállásának 135. évfordulója alkalmával az elsôsorban a professzionális felhasználóknak szánt termékek külsô megjelenése is megváltozik. Ezeket a JUB professional gyûjtônév alatt egyesítettük. A kiváló üzenetközvetítô képesség és a világos üzenet, valamint az elegáns formai megoldás a termékek megújult külsejének fontos tulajdonságai. A termékek felhasználását nagyban meg könnyíti, hogy a festék és a hozzá tartozó alapozó csomagolása azonos színû megjelenést kapott ÚJ DESIGN! JUB Kft Celldömölk, Sági út 218. Telefon: Telefax: jub@jub.hu JUB Kft Celldömölk, Sági út 218. Telefon: Telefax: jub@jub.hu

7 OTTHON Az új Bona Spay Mop segítségével egy mozdulatta tisztíthatja és ápolhatja fapadlóját. Egyszerűen, könnyen használható, a Spay Mop gyorsan összeszerelhető és utántölthető a Bona által kifejlesztett speciális tisztítószerrel Fapadló tisztítás KÖNNYEN ÉS KÉNYELMESEN Megérkezett a Spray Mop: a Bona újratölthető csodafegyvere a piszkos parketták ellen! asvéd Bona, piacvezető vállalat a fapadló-ápoló termékek területén. Velünk most Ön is élenjáró lehet: végre Magyarországra is megérkezett a sikeres Bona Spray Mop tisztító szett. Már eddig is közel egymillió példányt vásároltak világszerte. A Spray Mop már a harmadik évezred eszköze, az összehasonlító tesztek bajnoka. Sokkal gyorsabban és könnyebben elkészülhet a takarítással! Az új Bona Spray Mop ötletes, egyszerű és kényelmes takarítóeszköz a fapadlók tisztításához és karbantartásához. A szett gyorsan, könnyen összeállítható. A Bona Cleaner, amelyet speciálisan a fa-, laminált- és kerámiapadlók tisztításához fejlesztettünk ki, más tisztítószerekkel ellentétben nem hagy foltot maga után. Az utántölthető tartállyal és a jó minőségű mosható mikroszálas tisztítókendővel az új Bona Spray Mop rendkívül hatékony eszköz kifejezetten a fapadlók számára. A Bona Spray Mop forgatható feje lehetővé A Bona Spray Mop megvásárolható a Piktorfesték Üzletlánc Kft. alábbi üzleteiben: Szentendre, Stéger köz 2. Gyöngyös, Mátrai út 8. Fót, Károlyi István út 32. Budapest XIII. ker. Tatai út teszi a hozzáférést a nehezen elérhető helyekhez is, ahova a hagyományos nyeles felmosók nem jutnak el. A spray rendszer ellenőrzött módon biztosítja a tisztítószer egyenletes felvitelét Ön mindent lát, és pontosan a szükséges mennyiséget adagolja. Ezek a tulajdonságok teszik ideálissá a Bona Spray Mopot a fapadló ápolására és védelmére. Egyszerűen megóvhatja értékes fapadlóit Marie Shore termékmenedzser szerint: A padló rendszeres takarítása a legfontosabb ahhoz, hogy az újszerű állapotot megőrizhessük. Az új Bona Spray Mop segítségével a fából készült padló könnyen és gyorsan tisztítható minden megerőltetés nélkül! Bona AB egy családi tulajdonban lévő társaság, melyet 1919-ben alapítottak. A cég székhelye Malmö, Svédország. Bona üzleti koncepciója, olyan termékek előállítása, mely a fapadlók karbantartására és felújítására szolgálnak. Bona piacvezető a felületi kezelés területén, 18 leányvállalattal szerte a világon. A csoport mintegy 500 alkalmazottat foglalkoztat világszerte, az árbevétele 2009-ben mintegy 1,2 milliárd svéd koronát, illetve Eurót tett ki. A mikroszálas törlő pad akár 300-szor is kimosható, a tisztítószer pedig természetesen biztonságos a gyermekek és a háziállatok számára. A Bona Spray Mop szett tartalmazza a felmosó mopot, az újratölthető tisztítószertartályt és a mikroszálas törlő padot is. Az ergonómikusan tervezett markolat és a speciális tisztító folyadék elősegíti a foltmentes hatékony tisztítást, a makacs szennyeződések könnyű eltávolítását. Meglepően rövid idő alatt elkészülhet a takarítással és az ápolással értékes idejét ezentúl jobban is felhasználhatja. A Bona büszkén kínálja Önnek a fapadlók tisztításának és karbantartásának legújabb, bevált módját: a Bona Spray Mop-ot. TOVÁBBI INFORMÁCIÓÉRT KÉRJÜK, KERESSEN BENNÜNKET: Bona Magyarország Kft Budapest, Kiss Ernő utca 1-3. Tel.: Fax: office@bona.com

8 Gyerekbarát színek, EZÜSTÖS FESTÉKHEZ JUTOTTAK AZ ÓVODÁK Több mint 150 hazai és határon túli magyar óvoda jutott hozzá a Platinum Kid bababarát festékhez 2010-ben a Poli-Farbe jótékonysági programjának köszönhetően. Miért indították el a programot? kérdeztük Krunity Vesznától, a Poli-Farbe értékesítési- és marketing igazgatójától. Hiszünk benne, hogy gyermekeink biztonsága és egészséges fejlődése a legfontosabb, előrébb való minden más érdeknél. A biztonságos környezet megteremtése ott kezdődik, ahol a gyermekek a legtöbb időt töltik. A Platinum Kid alkalmas a kórokozók elleni harcra. Mitől különleges a Platinum Kid? Ezüstöt tartalmaz, így meggátolja a gombák és baktériumok szaporodását a falon. A beltéri festék mosás és súrolás álló, oldószer- és szagmentes, amely lég- és páraáteresztő képességének köszönhetően biztosítja a fal természetes légzését. Minőségét Magyar Termék Nagydíjjal is elismerték. Milyen érzésekkel adták át a festékeket? 9000 magyar kisgyermekhez jutottunk el. Megható volt átélni, ahogy a gyerekek fogadtak minket és láthatóan örültek a megszépült falaknak. Forintban kifejezhetetlen az a sok pozitív megnyilvánulás, amit kaptunk. OTTHON és addig kapott identitását, személyiségfejlődését sem zavarjuk össze vele. Ugyanakkor a színválasztás térformáló hatásáról sem feledkezhetünk meg a gyerekszoba színének kiválasztásakor sem. A helyiség mérete, tájolása, bevilágítottsága, belmagassága, falainak mérete, arányai mind-mind befolyásolják a színárnyalat és minta, dekor választást. Ha például a teret optikailag növelni szükséges, ugyanakkor több színárnyalatot szeretnénk használni, a színek kombinálása során a sötét színeket érdemes alul, míg a világosabbakat felül alkalmazni. A két árnyalat között pedig bátran használhatunk vidám mintázatú bordűrt, színcsíkot. Ezáltal tágabb térérzetet kapunk, mégsem kell lemondanunk a lurkó kedvenc színeinek kombinációjáról. Különösen fontos, hogy a festék, amellyel a gyerekek szobáját festjük egészségre ártalmatlan, és strapabíró legyen. A ma kapható modern festékek már zömmel olyan alapanyagokból készülnek, amelyek nem károsak a szervezetre és lemoshatók, így a kis művészek ceruza vagy zsírkréta-rajz próbálkozásai sem okoznak maradandó kárt a falon és szüleik pénztárcájában sem. Ma már nem él olyan erősen az a régi hagyomány, miszerint az újszülött kislányok csak rózsaszín, a kisfi úk pedig kizárólag világoskék babaruhát kapnak. A festékek A fehér falak helyett kezdetben használjunk inkább pasztellszíneket a gyerekszobában, nagyobb korú gyerek szobáját pedig már festhetjük erősebb, intenzívebb árnyalatokkal. A kedvenc mintákkal, mesefi gurákkal, színes bordűrökkel pedig egyszerűen varázsolhatunk vidám hangulatot a gyerekszobába. anemek megkülönböztetésének módja változni látszik, ám a színek szerepe a nemek közötti eltérés kifejezésében soha. Valójában nem is kell, hiszen nincs ezzel semmi baj. Egy kislány, amíg világ a világ más színt szeret és választ majd, mint egy ugyanekkora kisfi ú. A színekhez való vonzódás, a kedvenc szín pedig beférkőzik a gyerekszobákba is, a színek egyértelműen utalnak arra, hogy kik lakják a helyiséget. A gyerekek három-öt éves koruk körül kezdik tudatosan felfedezni környezetüket, ekkor már igényük is van annak formálására is. Éppen ezért ebben a korban érdemes igazán ráerősíteni a szoba nemi jellegére. Egy kicsi lány szobájának természetesen már tartalmaznia kell olyan jellemző színeket, bútorokat, díszeket, amelyek megkülönböztetik enteriőrjét egy kisfi ú szobájáétól. Ezzel együtt a fal színét is érdemes úgy megválasztani, hogy az illeszkedjen a gyermek egyéníségéhez, ízléséhez FOTÓ: CILEK, IKEA

9 Otthonszépítés FELSŐFOKON Természetesen nem csak fehér festéket használhatunk. A szinte végtelen számú felhasználási és dekorációs módnak csak a kreativitásunk és a kézügyességünk szabhat határt. Ne féljünk nagyot álmodni. Tegyük egyedivé és otthonossá életterünket. A lehetőség a kezünkben van. GIPSZSTUKKÓ HELYETT POLISZTIROL? házak és lakások gipszstukkóval való díszítése régen csak a jómódú családok kiváltsága volt. Manapság már egyre több cég kínál polisztirolból készített díszítő elemeket. A rozettákat, szegélyléceket és álmennyezeteket, fehérre festve olyan eredményt kapunk, mintha valódi gipszből készült remekművekkel díszítettük volna otthonunkat. a OTTHON A termékek rögzítéséhez használjon megbízható fixprix vagy Vidella ragasztót és tömítőt a ÁLMENNYEZETEK FrixPrix márkájú álmennyezetek a minták és a színek gazdag választékát nyújtja, amelyet szakember nélkül is lefesthet. A polisztirolból készült álmennyezeti lapokat könnyű felszerelni és ideálisan elrejtik a mennyezet egyenetlen felületeit, továbbá hőszigetelésnek is alkalmazható. A különböző minták alkalmazásával akár érdekes kompozíciót is alkothat mennyezetén. Decora Hungária Kft Budapest, Európa u. 9. mail: decora@decora.hu Tel: Fax: ROZETTÁK, DÍSZLÉCEK avidella széles díszléc és rozetta mintaválasztékot kínál. A magas minőségű polisztirolból készült anyagot könnyű megmunkálni és különböző alkalmazási lehetőséget nyújt. A Vidella márkájú mennyezeti dekoráció minden belteret megváltoztat, annak utánozhatatlan hangulatot varázsol

10 MESTERTIPP Színes falak vannak kitéve, és gyorsan koszolódnak. Ezeken a felületeken a színes fi lmrétegnek különösen ellenállónak kell lennie, lehetőleg lemoshatónak, de legalább az enyhe háztartási tisztítószerekkel történő nedves tisztítással szemben ellenállónak. A Helios termékkínálatában találunk ilyen tulajdonságú bevonatokat, melyek közül három többezer színárnyalatban kapható a HELIOMIX színkeverőrendszer segítségével. A HELIOS SPEKTRA Style pedig egy olyan»készrekevert«festék, amely gyárilag előállított színárnyalatokban, használatra készen kapható. Többszínű, dekoratív bevonatok Ha az egyszerű, egyszínű világ nem illik az Ön ízléséhez, akkor a falakat egy nagy festővászonná változtathatja a díszítő technikák és bevonatok alkalmazásával, az egyedi díszítő minták segítségével. A dekoratív hatás a precízen végzett munkafolyamatok eredménye, az alapozástól a fedőbevonat felhordásáig, ezért a szakszerűség nélkülözhetetlen a szép végeredményhez. Ha lehetséges, szakemberrel végeztesse el a munkát. A dekoratív bevonatok választéka jó minőségű festékekből áll, melyek ellenállóak a sérülésekkel és szennyeződésekkel szemben. Ezért használják őket mindenhol, ahol a szép dekoratív megjelenés mellett a nagyfokú ellenállóság is fontos. Jó tudni! A Helios a megfelelő festék kiválasztásához a HELIOMIX rendszerrel több, mint háromezer színárnyalatot kínál. A FALFELÜLETEK ÉS AZ ÉPÍTŐIPARI BEVONATOK Milyen lesz a házam, nappalim és a gyerekszoba? Milyen színt használjak? Ezekre a kérdésekre próbálunk meg választ keresni, amikor kültérre, ill. beltérre szeretnénk megfelelő bevonatot választani, melyeknek alapvető feladata a különböző összetételű padló, fali és mennyezeti felületek védelme és díszítése. Ezeknek a felületeknek a helyes és hatékony festése szisztematikus munkát igényel, ami azt jelenti, hogy a jó és tartós eredmény eléréséhez a festés során pontosan követni kell az instrukciókat. Ez a felhasználó részéről magas szintű szakszerűséget követel. Impregnálószerek Új falfelüleletek festésekor vagy régi falfelületek felújításakor az egyik legfontosabb tényező az alap megfelelő előkészítése. Ez befolyásolja a felső fi lmréteg minőségét és megjelenésének szépségét. Az impregnálószert az alap és a fedőbevonat fi gyelembevételével kell kiválasztani. Mélyen behatol az alapba, megkeményíti és csökkenti annak áteresztő-képességét; lényegesen javítja a beltéri glettek és falfestékek tapadását. Egyenlítő masszák Egyenletes, sima felületen a színezett bevonatok tartósabbak és a díszítő hatásuk jobban érvényesül. Ezért bár nem kötelező, de erősen ajánlott a felületeket egyenlítő masszával kiegyenlíteni festés előtt. A SPEKTRA egyenlítő masszák csoportjába tartozik a beltéri glett, a beltéri fi nom glett szóráshoz, és a beltéri durva glett. Mindhárom termék használatra kész. Beltéri falfestékek (fehér) Ha Önhöz közelebb áll az egyszínű, fehérre vagy pasztell színűre festett felületek szépsége, akkor a jó minőségű fehér falfestékeink egyikével teljesítheti kívánságát. A beltéri falfelületekre készült termékek vizes alapúak, és követik a legújabb nemzetközi minőségi és környezetvédelmi előírásokat. Beltéri falfestékek komoly megterhelésnek kitett falfelületekre Egyes felületek, például a folyosók, lépcsőházak és nappalik falai, különösen nagy megterhelésnek Különleges célokra használt festékek A nedvességnek, szennyeződéseknek és a mikroorganizmusok elszaporodásának kitett falfelületeken a hagyományos diszperziós festékek helyett a különleges tulajdonságokkal rendelkező festékeket alkalmazzuk, amelyek minőségi védelmet biztosítanak a problémás falfelületeknek. Vizes alapon vagy aromamentes, környezet- és emberbarát oldószeres alapon gyártjuk őket, rendkívül gyorsan száradnak, jó a fedőképességük és a lemosással szemben ellenállóak. Biocid készítmények A biocid készítményeket a penésszel, algával vagy más mikroorganizmusokkal fertőzött falfelületek fertőtlenítésére használjuk, illetve a színes fi lmrétegnek megelőző védelméért. A tartós hatás érdekében először alaposan el kell távolítani és el kell pusztítani az elszaporodott mikroorganizmusokat, majd hosszantartó védelmet kell biztosítani az ismételt támadás ellen. A falpenész és az alga megsemmisítése után javasoljuk a biocid adalékot tartalmazó festék használatát, mely hosszabb időre meggátolja a penész ismételt elterjedését

11 OTTHON 1 IRÁNY a kert A tavasz beköszöntével megérkező napsütés melege mindenkit a szabadba csábít. Ha kertes házunk van, igyekszünk minél több időt a kertben tölteni. napsütés melege mindenkit m ikor elkészültünk a kert tavaszi rend- betételével, és már csak a pihenés van hátra, akkor nem mindegy, hogy milyen kerti bútorok között töltjük el időnket. Manapság az alacsony ár és a szinte karbantartás rtás mentes alumínium vagy műanyag bútorokat választják a legtöbben. Viszont vannak, akik még mindig a fából készülteket részesítik előnyben. Egy jó minő- ségű fából készült bútordarab rendkívül mutatós, elegáns. A kertünk, illetve teraszunk dísze lehet. Ahhoz viszont, hogy megőrizze eredeti szépségét, ápolására kellő gondot kell fordítanunk. Kerti bútorainkat ne tegyük ki huzamosabb ideig az időjárás viszontagságainak (tűző napsütés, eső). Amikor pedig használaton kívül vannak - ősszel és télen tároljuk őket zárt, száraz helyen. Ha nyáron sokáig vannak a szabadban, akkor a napsütés ellen egy fa árnyéka is sokat segíthet. Lehetőleg tartsuk őket tisztán, pormentesen. A kisebb szennyeződéseket nedves, mosószerrel átitatott törlőkendővel el tudjuk távolítani. Arra nagyon ügyeljünk, hogy ne legyen a kendő nagyon vizes, mert ha a fa túlságosan átitatódik vízzel, akkor felpuff adhat. Tisztítás után lehetőleg töröljük le a nedvességet egy száraz ronggyal. A tisztítást követően kezelhetjük a felületet viasszal vagy kertibútor olajjal. Így hosszú távon biztosíthatjuk a bútoraink szépségét és a kertben betöltött kényelmi funkción túl a dekoratív megjelenést is Kültéri favédelmi kisokos Sadolin Extra + Base Sadolin Superdec kültéri vastaglazúr Kiemelkedően jó UV-védelem. Extra hosszú élettartam. Könnyű alkalmazás. kiváló fedőképességű fafesték Nem repedezik meg, nem pereg le. Kiemelkedően jó UV-védelem. Nincs kellemetlen szaga. Gyermekjátékokra is alkalmazható Védeni kell a kültéri fafelületeket az időjárás viszontagságaitól FOTÓ: TEKTONA GRANDIS, ARHÍV 2 3 Sadolin Plus + Base Plus Sadolin kertibútor olaj kül- és beltéri vizes bázisú vastaglazúr Hosszan tartó védelmet ad. Kiemelkedően jó UV-védelem. Gyermekjátékokra és játszótéri játékokra is alkalmazható. Sadolin Terrace kültéri fapadló lazúr Csúszásgátló hatású. Kiemelkedően jó UV-védelem. Vízlepergető. 5 6 kültéri faápoló olaj Tartósan véd a naptól és csapadéktól. Könnyen beszívódik a keményfába is. Kiemeli a fa természetes szépségét. Sadolin UV Extra + Base Plus Extra tartós, színtelen, kültéri lazúr Megtartja az eredeti lazúr, vagy fafelület színét. Extra UV-védelem, időjárásálló. Vízlepergető. Hosszantartó bevonatot képez, nem pereg le. Prémium minőségű. 21

12 MESTERTIPP CORSO a minoségi magyar portermékek gyujtoneve A Poli-Farbe palettáján a portermékeket a CORSO család képviseli. Falfelületek előkészítésére, glettelésére használjuk különböző glett típusainkat. Minden feladatra, különböző rétegvastagságok felhordására biztosítunk megoldást. Ha durva hibákat kell javítanunk jó megoldás a CORSO Glettgipsz Extra, 3-10mm vastagságig. Ha vékonyan felhordva, tökéletesen sima felület a cél, ezt a CORSO Glettgipsz-el, 0-6 mm vastagságig tudjuk kivitelezni. Nagyobb volumenű munkák esetén, gépesített felhordást alkalmazva, az ÉMI Minőségjellel rendelkező CORSO Szórható glett a leggazdaságosabb. Ez a termék eltérően a többi családtagtól, felhasználásra kész állapotba kerül forgalomba, vödrös vagy zsákos kivitelben. Elsősorban gipszkarton rendszereknél alkalmazható a CORSO Ragasztógipsz (táblák ragasztására), és a CORSO Hézagkitöltő (táblák közötti rés kitöltésére). A CORSO beltéri meszes glett, eltérően az eddigiektől, nem tartalmaz gipszet. Különleges összetétele miatt kiváló alapot biztosít a Poli-Farbe mészfestékhez és a Poli-Farbe Inntaler szilikát festékhez. Ha fontos szempont a felület kimagasló páraáteresztő képessége, ez a jó választás! Külső felületek javítását a CORSO Külső glett anyaggal tudjuk elvégezni. Időjárásnak ellenálló erős felületet biztosít. A CORSO családon belül találunk két csempe és burkolat ragasztót, általános (CORSO kül-beltéri burkolatragasztó), és speciális területre is (CORSO rugalmas burkolatragasztó). A termékekkel csempe és padlóburkolatokat tudunk ragasztani megbízhatóan magas minőségben. Sokat spórolhatunk, csökkenthetjük költségeinket, ha a nagyobb egyenetlenségeket a CORSO Önterülő aljzatkiegyenlítővel javítjuk. Ezáltal csökkenthető a drágább ragasztók anyagköltsége. A CORSO termékcsalád tagjainak fontos szerep jut egy adott rétegrend kialakításában, ezért már a fejlesztések során ennek kiemelt fontosságot tulajdonítunk. Itt is érvényesül a rendszer szemlélet! Termékeinket úgy fejlesztjük, hogy egymással összhangban, megfelelő védelmet, esztétikailag tökéletes megjelenést biztosítsanak. Termékeink minősítéseit is eszerint végeztetjük. Ez évi újdonság, hogy többfajta alapvakolattal, és egy vízszigetelő folyékony fóliával egészítjük ki választékunkat

13 , OTTHON Tekintsen rövid ideig a kékre! Orvosi kísérletek bizonyítják, hogy pusztán e szín látványától lassulni kezd a pulzus, acsökken a testhőmérséklet, az izmok ellazulnak. kék szín tehát stressz-csökkentő, így kifejezetten kedvező hatással van szervezetünkre. Az ég és a víz színe. A legvilágosabb égszínkéktől az éjszakába forduló legsötétebb kékig számtalan, már-már végtelennek tűnő árnyalatát ismerjük. Annak ellenére, hogy a hideg színek csoportjába tartozik, nem kell ódzkodnunk alkalmazásától. Világosabb árnyalatai tisztaságot, üdeséget, míg a sötétebbek eleganciát és nyugalmat sugároznak. Majd minden színnel jól megfér, de vigyázzunk, ne alkalmazzuk egy térben túl sok árnyalatát, mert félő, hogy túl rideg lesz az összhatás. FOTÓ: KÉK IKEA TERMÉKEK, AKZONOBEL Tavasz Nyár Önnek melyik a kedvenc évszaka? Ôsz Tél Varázsolja otthonába az évszakok hangulatát a Supralux Évszakok 24 ellenállhatatlan színével! Új Supralux Évszakok beltéri, készrekevert színkollekció. Az A letisztult új, letisztult színvilágú Supralux Supralux Évszakok Évszakok magas magas fedőképességű, fedôképességû, latex, latex, matt, beltéri fal- és mennyezetfesték, mely kiváló minôségû, minőségű, dekoratív és és színtartó bevonatot képez. Mikroporózus szerkezetének köszönhetôen köszönhetően lélegzô lélegző és és páraáteresztô. páraáteresztő. Ráadásul dörzsölésálló is. Varázsolja otthonába az évszakok hangulatát az új Supralux Évszakok 24 ellenállhatatlan színével! Supralux. Színek minden ecsetre

14 MESTERTIPP Vízszigetelés z emberi szervezet számára az egyik nélkülözhetetlen elem a víz. A víz az élet forrása. Sajnos épületeink szerkezetére nincs olyan jó hatással, mint ránk. Sőt nagyobb károkat is okozhat a nem megfelelően szigetelt alkotóelemekkel érintkezve. Az épületeknek nagy szüksége van a megfelelően ellenálló bevonatokra, mivel a nedvesség több oldalról is támadhat. Kívülről jöhet csapadék formájában, mely a tető-, fal- és szabadtéren elhelyezett szerkezetekre (pl. kerítés) van leginkább hatással. A talajnedvesség formájában alulról érkező víz is magasra felszivároghat, valamint az épületek belsejében végzett vízhasználat is a falak elnedvesedéséhez vezethet. A szigeteléshez használt anyagoknak nem csak a vizet kell távol tartaniuk, hanem az egyéb környezeti hatásoknak (pl.: szél, napsugárzás, nagy hőingadozás), valamint az épületek használatából eredő mechanikai és vegyi igénybevételeknek is ellen kell állniuk. A szigetelő anyagok az emberi szervezet számára az egyik lehetnek önthető, kenhető, folyékony vagy különböző szilárd lemezekből álló szerkezetek. Anyagukat tekintve általában bitumenes vagy kaucsuk alapúak. Védekezés: A felülről és a talajból érkező csapadék ellen általában bitumenes lemezekkel lehet védekezni. Ez leginkább a lapostető és a falszigeteléseknél jellemző. A jó falszigetelésről építéskor érdemes gondoskodni, mert az utólagos technológiák igen költségesek. Az épületek belsejéből érkező nedvesség falakba jutását, a keletkező pára lekötésével tudjuk megakadályozni. Főzésnél használjunk páraelszívót, az egyéb nedves helyiség (pl.: fürdőszoba) használjunk páramegkötő készüléket. Bármely területen is szeretnénk a vízszigetelést megvalósítani otthonunkban, mindig kérjük ki szakember (pl.: festék szakkereskedő) véleményét a helyes termékválasztással kapcsolatban. MEDENCEFESTÉK NEM CSAK MEDENCÉKRE A klórkaucsuk rendszereket már évek óta használják a hajó- és építőiparban a felületek vegyi és korrózió elleni védelmére. A bevonatok fő alkotóelemét a természetes kaucsuk klórozásával állítják elő. Ilyen bevonatot találunk az egyik magyar festékgyár, a Festék Bázis Kft. minőségi Coror termékcsaládjában is. A COROR klórkaucsuk bevonat prémium kategóriás termék, minden tekintetben megfelel a legszigorúbb minőségi, környezetvédelmi és esztétikai kritériumoknak. Célja, hogy a minőség és a felhasználói elégedettség révén saját területén kitűnő hírnevet szerezzen. A COROR klórkaucsuk bevonat alkalmas kül- és beltérben, fa, fém, beton, tégla, vakolt falak felületeinek védelmére. Tartósan ellenáll a víz, vegyi anyagok (híg savoldat, híg lúgoldat, sóoldat) és oldószerekkel szemben. Kiválóan használható uszodákban, textil- és papíriparban, akkumulátortöltő helyiségekben, üzemi zuhanyzók, medencék, szökőkutak, fürdőkádak, tartályok védelmére, hogy a felület fi ziológiásan megfeleljen, higiénikus és könnyen tisztítható, kémiailag ellenálló legyen. A megszilárdult bevonat rugalmas, kopásálló, nincs utólagos oldószer kipárolgása % KEDVEZMÉNY MINDENKINEK IG, AKI A KÓDRA HIVATKOZIK A TERMÉK MEGRENDELÉSEKOR -10% 11

15 OTTHON Az örök értékek dicsérete Azaz a klasszikus. Lássuk mit is rejt amagában e kifejezés és a nevével fémjelzett stílus. lexikon meghatározása szerint: remek, örökbecsű, utolérhetetlen, hagyományos, értékeket őrző, értékes és emelkedett tartalmat tökéletes formában kifejező alkotás, legyen az tudomány, irodalom, vagy bármely művészeti ág. A hétköznapi életben talán a lakberendezés kapcsán kerül szóba a leggyakrabban ez a kifejezés. Az örökké divatos, soha meg nem unható, fi noman megmunkált, nemes anyagokat alkalmazó klasszikus stílus, amely sokak által már fi atal korban kedvelt, sőt, a lakberendezés egyetlen választható stílusaként elismert, míg mások esetleg soha vagy csak idősebb korukban választják e stílust közvetlen lakókörnyezetük kialakítására. Lehet szeretni, lehet ódzkodni tőle, egy azonban bizonyos, nagyanyáink,sőt, dédanyáink bútorai különleges hangulatukkal, utánozhatatlan látványukkal, valószínüleg talán soha ki nem törölhető, mély nyomokat hagytak az emberekben, és bár a történelem viszontagságai és az idő kikezdte e régi bútordarabokat, és csak elvétve találunk közülük néhányat, hasonló, az ezek mintájára klasszikus stílusban készült bútorok között ma is kedvünkre válogathatunk. FOTÓ: ÉS GALÉRIA, GÉTA CENTER, KA INTERNATIONAL

16 ESKÜVŐ varázslatos százból kilencven nő az esküvője napját jelölné, mint a zázból kilencven nő az esküvője napját jelölné, mint a legemlékezetesebbet, a legszebbet, ahol sikerült olyannak látnia önmagát, mint, amit merész álmaiban élt át. Ilyenkor minden lányból királylány lesz. Az esküvő napján minden tökéletes kell, hogy legyen. De az egyik legfontosabb mégiscsak a ruha. A kislánykorunk óta megálmodott, hófehér varázs. Meg kell találni azt az egyetlent, amiről úgy érezzük, csak a mi számunkra tervezték. Ám a makulátlan külső látványa mellett nagyon fontosak az esküvő egyéb hozzávalói, mint a megfelelő helyszín kiválasztása, a ceremónia gondos megszervezése, a gyönyörű csokor, az egyéb kiegészítők, a szép fehérneműtől, az ünnepi harisnyakötőig, az ízléses meghívó, a megfelelő vendéglista és még sorolhatnánk a számtalan összetevőt, ami egy tökéletes esküvőhöz kell. Egy esküvő megszervezése néha fárasztó, sok időt és és nagy fi gyelmet igénylő feladat, de megéri hiszen életünk nagy, semmihez nem hasonlítható eseménye ez. Segítünk!!! Ha meghívót, ültetőkártyát, névjegyet vagy egyéb igényes nyomtatványt szeretne bármilyen ünnepi alkalomra, vagy Ön igényes és szereti a minőséget a hétköznapokban is, forduljon hozzánk! Mi megvalósítjuk elképzeléseit, úgy, ahogyan szeretné. Kívül-belül rendbe hozza! A vizes bázisú vastaglazúr tökéletes megoldást nyújt a beltéri fafelületek felújítására, védelmére gyors és szagtalan száradása miatt. Kültéri változatai pedig UV- és idôjárásállóak. Vizessége annyit jelent, hogy oldószer helyett természetes vizet tartalmaz, amely a felhordás után elpárolog és a festék a száradást követôen tökéletesen védi a fát, a vizet pedig lepergeti. Az új Supralux Xyladecor termékcsalád, minősége elismeréseképpen 2010-ben elnyerte a Magyar Termék Nagydíj kitüntető címet. Terméktulajdonságok Terméktulajdonságok: könnyen ecsetelhetô a Beltérben kültéri változatok is használható védik a fát a Nap UV-sugárzása ellen a Kültérben fa rajzolata véd a a bevonás Nap UV-sugárzása után is látható, ellen patinás, nemesfa A rajzolata jellegû a hatás bevonás érhetô után el is látható, patinás, gyorsan, nemesfa levegôn jellegű hatás szárad érhető el nincs Gyorsan kellemetlen szárad szaga, környezetkímélô vízzel Nincs hígítható kellemetlen szag, környezetkímélő Vízzel hígítható, könnyen ecsetelhető GYORSAN ÚJ TERMÉK SZÁRAD! ANIL BT. TELEFON:

17 TESZT CANON POWERSHOT SX30 IS A Canon PowerShot SX30 IS a Canon SX széria tagja, ami a cég ultrazoomos fényképezőgépeit foglalja magába. Ezen masinák közül az SX30 IS rendelkezik a legnagyobb gyújtótávolság átfogással, szám szerint 35x optikai zoommal látták el a tervezők. Ez az érték nem csak a Canon berkeiben, de a többi gyártó termékeit fi gyelembe véve is kimagasló, gyakorlatilag vetélytárs nélküli a gépezet. A korábbi modellhez, az SX20-hoz képest - ahogy említettem - nőtt a zoom, ezen kívül a felbontás és az LCD méret is nagyobb lett, a ceruza akksikat lítiumosra cserélték, javult a makró képesség, a sorozat teljesítmény, de a masinéria mindezek miatt nagyobb és nehezebb lett, és valljuk be, hogy a design érték is csökkent emiatt. Ezen kívül több apróság is változott, HDMI kapcsolat került a gépre, csökkent a vaku hatótávolság, csökkent a témamódok száma, de az eddigiekhez képest számos eltérő témamód is került az SX30-ba SX30 A Canon PowerShot SX30 IS külleme az elődmodellhez képest egy kissé ormótlanabb lett, főleg a vaku háza táján, de ettől eltekintve hozza a tipikus bridge küllemet. A borítás, komolyságot sugárzó, fekete színt kapott. Az objektív gyújtótávolság tartománya (fi lmes értékekre vonatkoztatva) mm, ami 35x optikai zoomnak felel meg. A 24 mm-es kezdő gyújtótávolság jónak mondható. A kezdő fényerő f/2,7, ami szintén tetszetős. Makró felvétel 0 cm-ről készíthető, az éles felvételekért pedig az optikai képstabilizátor felel. Az SX30 hátlapján egy 2,7" képátlójú LCD képernyő található, melynek felbontása átlagos, pixel. Az elektronikus kereső felbontása pixel és dioptriakorrekcióval is rendelkezik. A keresőtől jobbra található a videofelvételek készítésének önálló gombja, amellyel gyorsan elérhetővé válik a funkció. A kezelőfelület kialakítása a Canon-tól megszokott módon jól elrendezett. A négy iránygombot helyettesítő tekerőtárcsa gyorssá teszi a használatot. Szenzor A Canon PowerShot SX30 IS egy 14,5 megapixeles szenzort kapott, aminek fi zikai mérete 1/2,3". Ennek segítségével maximum 14,1 megapixeles, azaz 4320 x 3240 pixel felbontású képeket rögzíthetünk, miket JPEG formátumban menthetünk el. A fényérzékenység ISO ig terjed. Videó- és sorozatfelvétel Mozgóképeket 1280x720 pixeles HD felbontásban készíthetünk, 30 fps felvételi sebességgel, MOV kiterjesztésben. A felvételek mellé sztereó hangot rögzíthetünk. Sorozat tekintetében az SX30 jobb elődjénél, hiszen normál módban 1,3 kép készülhet másodpercenként, teljes felbontás mellett. Low Light módban ez az érték 3,6 képre nőhet. Élességállítás és arcfelismerés Az SX30 IS esetében automatikus és manuális élességállítás választható. Az automatikus lehetőségen belül 1 pontos (ami lehet választható pont, vagy középpontos), arcfelismerés és követés vagy terület funkció érhető el. A fókuszpont mérete normál és kicsi lehet a pontosabb élességállításért. Mozgó témák esetén a Szervo AF/AE siet a segítségünkre, ami folyamatosan állítja a fókuszt és az expozíció mértékét. Extra szolgáltatás Intelligens automata üzemmód: Az intelligens automata üzemmód vizsgálja a téma megvilágítását, kontrasztját, távolságát, színtelítettségét és mozgását, választ a 22 előre programozott témamódok közül. i-contrast: Az intelligens kontraszt funkció a sötét és a világos képrészek tónusának módosításával látszólag növeli a dinamikatartományt, így csökken a megvilágítási kontraszt. Így például elkerülhető az égbolt túlzott világossága és a táj sötétje. Amennyiben felvételkészítés után használjuk a funkciót, úgy annak erőssége is szabályozható. Tartozékok: Az opcionális tartozékok közé tartozik a 67 mm-es menetű objektívszűrő-adapter, amely szűrők csatlakoztatására szolgál. A vakupapucs Canon Speedlite vakuegységekkel kompatibilis eszköz. Intelligens zár: Az intelligens zár funkció alatt a mosolyra, kacsintásra és az arcra reagáló önkioldót értjük, ami élvezetessé teszi a portrék és önarcképek készítését. További részletek és tesztképek a oldalon! Vesse bele magát a Rollei 3D-s világába A Rollei a 2011-es esztendõt a harmadik dimenzióval kezdi és bemutatja a lenyûgözõ és új 3D-s Powerfl ex 3D fényképezõgépét és a Designline 3D digitális képkeretét. A Rollei 3D-s eszközei speciális Parallax Barrier kijelzõvel vannak ellátva, így a három dimenziós képeket és videókat anélkül csodálhatja, hogy speciális szemüveget kellene viselnie. Az Olympus Zuiko objektív márka idén 75 éves A Takachiho Corporation a mai Olympus cég elődje 1936-ban mutatta be az első Zuiko objektívet a Fél- OlympusI fényképezőgépben. A Nikon fényképezőgépet A Nikon Europe bejelentette, hogy tovább bővíti a COOLPIX termékcsaládot az S9100 modell bevezetésével. Ez a rendkívül széles zoomtartományú, kisméretű készülék lehetővé teszi széles szögű és szuper-telefotó fényképek készítését. A COOLPIX S9100 fényképezőgép lenyűgöző, 25 és 450 mm közötti tartományt átfogó, 18x NIKKOR széles szögű objektívjével olyan zoomteljesítményt biztosít, amely már-már elképzelhetetlennek tűnhet egy ilyen vékony és könnyű modell esetében. Canon Legria HF G10 A Canon, a digitális képalkotási technológiák egyik vezető vállalata bemutatta a LEGRIA HF G10 modellt, amely kompakt formában nyújt professzionális képminőséget a felhasználók számára. Az új, felhasználóbarát videokamera a teljes körű kézi vezérlési lehetőségen túl számtalan professzionális funkciót tartalmaz. A LEGRIA HF G10 a kreatív eszközök egész tárházával csúcsteljesítményű, mégis megfi zethető választás az elszánt hobbivideósok számára. Külső Sony LCD monitor A Sony külső, készülékre csatlakoztatható LCD monitorával a DSLR fényképezőgép illetve kamerák tulajdonosai számára nagyobb és szebb képeket biztosít a HD fi lm rögzítése során. A CLM-V55 hordozható monitor nagyfelbontású WVGA (800 x 480 pixel, 5 -os képátló) LCD panellel rendelkezik. A tartozék adapter segítségével a legtöbb cserélhető objektíves digitális fényképezőgéphez illetve HD videokamerához könnyen csatlakoztatható és a felvétel/lejátszás során széles betekintési szögben biztosít kiváló minőségű és élességű képeket. HÍREK DataTraveler Mini Fun: Vagány USB-k a Kingston-tól A Kingston Digital Europe Ltd., a Kingston Technology Company Inc., a világ legnagyobb független memóriagyártójának leányvállalata bejelentette az új Kingston DataTraveler Mini Fun Generation 2 (G2) USB fl ash meghajtókat. A vállalat megújította a termékcsalád kialakítását, az USB-ket gumiborítás, apró méret és lenyűgöző színek jellemzik. A felhasználók kedvükre variálhatják és párosíthatják a színeket. A meghajtók akár egymáshoz is kapcsolhatók, így különböző formák és vicces alakzatok építhetők belőlük. Sony MHS-FS2: Csodásan egyszerű a felvétel és megosztás A zsebben is elférő videokamerák területén folytatott innováció eredményeként a Sony a mai nap mutatta be legújabb, attraktív és kiváló ár-érték arányú Bloggie HD kameráit. A Sony Bloggie HD kamerák egyedülálló, a kategóriában kiemelkedő tulajdonságokkal rendelkeznek, továbbra is minőségi MP4 videó, illetve fényképfelvételi lehetőséget nyújtanak a felvételek igen egyszerű webes megosztása mellett. Új Sony Handycam kamerák A Sony bemutatta Handycam kameráinak legújabb modelljeit, amelyek újraírják a videó-, és fényképfelvételek készítésének módját s egyben a 3D világba való belépést jelentik. A Sony az egyetlen cég, amely 3D-s fi lmek elkészítése mellett élő sportrendezvényeket közvetített 3D-ben valamint ugyanezt az élményt az otthonokban, illetve útközben is elérhetővé teszi a fogyasztók számára. 33

18 SZABADIDŐ Szonda A rendőr megállítja az autóst, kezében a szonda, és mondja neki: - Fújjon bele a szondába! - Eszemben sincs. - Azonnal fújjon bele! - Nem! A rendőr elveszíti türelmét. - Nem mondom még egyszer, fújjon, mert ha én fújok bele, magának egy életre ugrik a jogosítványa! Ausztrália A férfi ausztráliai nyaralása után meséli a haverjainak: - Csodálatos egy ország ez az Ausztrália! Minden van ott, ami kell! Bárok nekem, strand a gyerekeknek, napsütés a feleségemnek és cápák az anyósomnak. Nővérke - Nővérke! Hadd adjak egy csókot magának! - Nem lehet! - De nővérke! Hagy adjak egy csókot! - Nem lehet! Már az is szabályellenes, hogy meztelenül fekszünk egymáson az ágyban! 34 MILLIÁRDOS? Öt órán keresztül nagyobb vagyont tudott magáénak egy egy ékszerboltos fl oridai ékszerboltos, Paul Fischer öt órán volt a világ leggazdagabb em- 500 milliárd forintot talált egyik reggel keresztül. 88,9 milliárd dollárt, vagyis 17 bere. Paul Fischer a bankszámláján, amikor ellenőrizte az bankszámlájára a egyenleget.a csupa nyolcas összeget bank tévedéséből 88 milliárd dollárt utalt azonban nem egy üzlettársa vagy egy át. A férfi öt óráig volt milliárdos, de nem jótékony szervezet ajánlotta fel számára, igazán tudja, mit kezdett volna a pénzzel. rögtön világos volt, hogy a bank hibázott. A világ jelenlegi leggazdagabb embere, A férfi arra gondolt, hogy megvásárolhatná a bankot, amelyik tévedésből Carlos Slim vagyona a Forbes magazin szerint csak 53,5 milliárd dollár. Nála is hozzáírta a nyolcasokat az egyenlegéhez. Azután megkérdezte a pénzintézetet, lekötheti-e az összeget, hogy az ügy tisztázása után legalább a kamatokat megtarthassa, és elutalhassa jótékony szervezeteknek. A bank válasza határozott nem volt. A hiba korrigálásáig felgyűlt kamatok elérhették volna a 7,3 millió dollárt (1,4 millárd forintot). Eltűnt az egész. Újra szegény vagyok. Milliárdos voltam öt óráig - mondta Paul Fischer. AZ ÖNÖK ÉRDEME, KÖZÖS DICSÔSÉGÜNK Köszönjük, hogy a környezet és egészségbarát termékek megvásárlásával Ön is hozzájárult, hogy a JUB Kft. elnyerte a Klímabarát Vállalat 2010 megtisztelõ címet. JUB Kft Celldömölk, Sági út 218. Telefon: Telefax: jub@jub.hu

19 FOTÓ: IKEA I I M

Termékelônyök: Idôjárásálló Gyors száradás Szinte teljesen szagmentes. es báz

Termékelônyök: Idôjárásálló Gyors száradás Szinte teljesen szagmentes. es báz Termékelônyök: viz sú Idôjárásálló Gyors száradás zinte teljesen szagmentes es báz i Vizes bázisú termékek Falfesték kategóriában már elfogadottak, de a fára, fémre való festékeknél még szokatlanok a vízzel

Részletesebben

Miért kellene a fát csak a külső behatások ellen védeni, amikor újra életre kelhet egy kis kreativitással? A textúráját és szépségét kell

Miért kellene a fát csak a külső behatások ellen védeni, amikor újra életre kelhet egy kis kreativitással? A textúráját és szépségét kell Miért kellene a fát csak a külső behatások ellen védeni, amikor újra életre kelhet egy kis kreativitással? A textúráját és szépségét kell kihangsúlyozni, miközben Bori lazúrokkal védeni. BORI biocid A

Részletesebben

BELakva. BELakva VASTAGLAZÚR

BELakva. BELakva VASTAGLAZÚR VASTAGLAZÚR Leírás: színtartó pigmenteket tartalmazó, vastagrétegû, vízzel hígítható, akrilbázisú falazúr. Alkalmazási terület: kül- és beltéren egyaránt alkalmazható. Fa felületek és szerkezetek védô-díszítô

Részletesebben

Acryl tömítõk Poliuretán habok Szilikon ragasztók

Acryl tömítõk Poliuretán habok Szilikon ragasztók Filled with quality! HU Termékismertetõ Acryl tömítõk Poliuretán habok Szilikon ragasztók www.phobextools.com Premium Neutrális Szilikon ÁTLÁTSZÓ Egykomponensû, semleges, szagtalan, penészálló szilikon.

Részletesebben

Construction Automotive Industry ÉLET A SZABADBAN RELAZZO. A TERASZ. www.rehau.hu

Construction Automotive Industry ÉLET A SZABADBAN RELAZZO. A TERASZ. www.rehau.hu Construction Automotive Industry ÉLET A SZABADBAN RELAZZO. A TERASZ. www.rehau.hu Ma még álombeli terasz, holnap élettér az ötlettől a kész teraszig Olyan teraszra vágyom, amely illik hozzám és az életstílusomhoz.

Részletesebben

KoskiDekor Elegáns és stabil

KoskiDekor Elegáns és stabil Csak a fantázia szab határt... 2016/2. szám Belsőépítészeti tervezőknek, kivitelezőknek és bútorgyártóknak KoskiDekor Elegáns és stabil Dekoratív, mutatós nyír rétegelt lemez, színes, áttetsző, a fa erezetességét

Részletesebben

Harmonikus színkombinációk. Szebb életterek. CombiColours a BLANCO színes mosogatóközpontjai.

Harmonikus színkombinációk. Szebb életterek. CombiColours a BLANCO színes mosogatóközpontjai. Harmonikus színkombinációk. Szebb életterek. CombiColours a BLANCO színes mosogatóközpontjai. 555_10_Farbbroschuere_HU.indd 1 17.11.2010 15:24:16 Uhr Kreatív megoldásokat kínálunk. BLANCO CombiColours

Részletesebben

SZENVEDÉLY AZ OKOS BEVONATOK IRÁNT

SZENVEDÉLY AZ OKOS BEVONATOK IRÁNT Fabevonatok SZENVEDÉLY AZ OKOS BEVONATOK IRÁNT biocid A faanyag védelme kékülést okozó fagombák, penész, farontó gombák és rovarok ellen Jó behatolóképesség Könnyű felhordás AZ EURÓPAI CSOPORT A Helios

Részletesebben

A favédelem mestere. T E R M É K k a t a l ó g u s

A favédelem mestere. T E R M É K k a t a l ó g u s I d ő tá l l ó n y u g a l o m A favédelem mestere TRILAK Festékgyártó Kft. H-1238 Budapest, Grassalkovich u. 4. Vevőszolgálat: 421-6141, www.trilak.hu Member of the SigmaKalon Group T E R M É K k a t

Részletesebben

Technikai festék spray

Technikai festék spray Technikai festék spray www.pintyplus.hu www.shakingcolors.hu CINK ALAPOZÓ Korróziógátló 99%-os tisztaságú cink alapozó spray Fém szerkezetek, hegesztési pontok, horganyzott elemek, vasúti szerkezetek javításhoz

Részletesebben

gondoskodás Professzionális Most Ön is kipróbálhatja a 3M termékeit! 3M Autóápolás

gondoskodás Professzionális Most Ön is kipróbálhatja a 3M termékeit! 3M Autóápolás 3M Autóápolás Professzionális gondoskodás A 3M a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítója az autójavítási termékek terén. Most Ön is kipróbálhatja a 3M termékeit! Tökéletes fényezés néhány egyszerű

Részletesebben

Engedje szabadjára a fantáziáját: fesse be unalmas és érdektelen fém- és fatárgyait életteli színekkel! A szobák és tárgyak új formában kelnek életre

Engedje szabadjára a fantáziáját: fesse be unalmas és érdektelen fém- és fatárgyait életteli színekkel! A szobák és tárgyak új formában kelnek életre Engedje szabadjára a fantáziáját: fesse be unalmas és érdektelen fém- és fatárgyait életteli színekkel! A szobák és tárgyak új formában kelnek életre festékünkkel és új történeteket mesélnek. akril szatén

Részletesebben

Festékek. T apaszok. Tapaszok Alapozók és impregnálók. Töltõalapozó. Fedõlakkok. BASF Acryl finomtapasz, fehér. BASF Surfacer finom tapasz

Festékek. T apaszok. Tapaszok Alapozók és impregnálók. Töltõalapozó. Fedõlakkok. BASF Acryl finomtapasz, fehér. BASF Surfacer finom tapasz Festékek Tapaszok Alapozók és impregnálók Vizes alapozók, impregnálók Töltõalapozó Vizes Fedõlakkok Lazurok és RAL színek Fa ablak és ajtógyártáshoz alkalmazható lazúrok két rétegben történõ felhordáshoz,

Részletesebben

SZENVEDÉLY AZ OKOS BEVONATOK IRÁNT

SZENVEDÉLY AZ OKOS BEVONATOK IRÁNT Beltéri falfestékek SZENVEDÉLY AZ OKOS BEVONATOK IRÁNT A a beltéri falak, homlokzatok és betonfelületek védelmére és díszítésére használható termékcsoport neve. Ha úgy dönt, hogy felújít, díszít és véd

Részletesebben

Használati útmutató Kiadás dátuma: 2012/06. Sika teakfa fedélzeti burkolatápoló rendszer. Industry

Használati útmutató Kiadás dátuma: 2012/06. Sika teakfa fedélzeti burkolatápoló rendszer. Industry Használati útmutató Kiadás dátuma: 2012/06 Sika teakfa fedélzeti burkolatápoló rendszer 1 Sika teakfa burkolat használati útmutató A teakfa burkolat tisztítása és ápolása A kezeletlen teakfa idővel természetes

Részletesebben

Technikai festék spray

Technikai festék spray TECH Technikai festék spray www.novasolspray.hu www.shakingcolors.hu CINK Fényes korrózió gátló alapozó festék spray Fém szerkezetek, hegesztési pontok, horganyzott elemek, vasúti szerkezetek javításhoz

Részletesebben

Digitális fényképezőgépek 2008. tavasz

Digitális fényképezőgépek 2008. tavasz Digitális fényképezőgépek 2008. tavasz az intelligens csábító 2 A Nikon hatalmas tapasztalattal rendelkezik a csúcsminőségű fényképezőgépek és objektívek gyártásában. A COOLPIX termékcsalád kiváló, rendkívül

Részletesebben

Padlóbevonatok. Vizes bázisú padlóbevonat rendszerek Kellemes klíma a felhordás és a használat során. Tudatosan építeni

Padlóbevonatok. Vizes bázisú padlóbevonat rendszerek Kellemes klíma a felhordás és a használat során. Tudatosan építeni Padlóbevonatok Vizes bázisú padlóbevonat rendszerek Kellemes klíma a felhordás és a használat során Tudatosan építeni Nyomós okok szólnak a StoCretec vizes bázisú padlóbevonat rendszerei mellett Számos

Részletesebben

Pattex Express Fix Azonnal tapadó oldószeres ragasztó!

Pattex Express Fix Azonnal tapadó oldószeres ragasztó! Pattex Express Fix Azonnal tapadó oldószeres ragasztó! ÚJ TERMÉK Gumi bázisú, oldószeres ragasztó Kimagasló kezdeti tapadás Nincs szellôztetési idô! Két nem nedvszívó felület ragasztására is alkalmas Kül-

Részletesebben

I. számú melléklet, Árjegyzék: 2012.06.15-től "Most vagy soha!" Cikk információ egységár

I. számú melléklet, Árjegyzék: 2012.06.15-től Most vagy soha! Cikk információ egységár VALMOR Flexibilis Padlóbevonat Fehér, Krém, Sötétszürke, Világosszürke, Vörös, Zöld, Barna VALMOR FLEXIBILIS PADLÓBEVONAT 1 l olaj, benzin álló, 2 270 Ft 2 270 Ft VALMOR FLEXIBILIS PADLÓBEVONAT 4 l betonra

Részletesebben

Premium. VFE kiegészítő térdfalablak, fa. Előnyei. Anyag. Külső borítás

Premium. VFE kiegészítő térdfalablak, fa. Előnyei. Anyag. Külső borítás 78 VFE kiegészítő térdfalablak, fa Előnyei Kiegészítő térdfalablak a még több fényért: A tetőtéri ablak függőleges meghosszabbítása a térdfallal rendelkező helyiségekben páratlan kilátást hoz létre az

Részletesebben

Cikk információ egységár

Cikk információ egységár VALMOR Flexibilis Padlóbevonat Fehér, Krém, Sötétszürke, Világosszürke, Vörös, Zöld, Barna VALMOR FLEXIBILIS PADLÓBEVONAT 1 l kopás és olaj álló, 2 339 Ft 2 339 Ft VALMOR FLEXIBILIS PADLÓBEVONAT 4 l betonra

Részletesebben

Cikk Információ Bruttó ár

Cikk Információ Bruttó ár VALMOR Flexibilis Padlóbevonat: Fehér, Krém, Sötétszürke, Világosszürke, Bazaltszürke, Vörös, Zöld, Barna VALMOR Flexibilis padlóbevonat TR bázis 0,9 l 2 423 Ft A beton festék VALMOR Flexibilis padlóbevonat

Részletesebben

VALMOR Flexibilis padlóbevonat szín 1 l. VALMOR Flexibilis padlóbevonat szín és a TR bázis 8 l. VALMOR Szemcsés Lábazat- és Betonfesték 8 l

VALMOR Flexibilis padlóbevonat szín 1 l. VALMOR Flexibilis padlóbevonat szín és a TR bázis 8 l. VALMOR Szemcsés Lábazat- és Betonfesték 8 l VALMOR Flexibilis Padlóbevonat: Fehér, Krém, Sötétszürke, Világosszürke, Bazaltszürke, Vörös, Zöld, Barna VALMOR Flexibilis padlóbevonat TR bázis 0,9 l 2 568 Ft A beton festék VALMOR Flexibilis padlóbevonat

Részletesebben

3 AZ 1-BEN FORRALT VIZES CSAPTELEP

3 AZ 1-BEN FORRALT VIZES CSAPTELEP A 3 AZ 1-BEN FORRALT VIZES CSAPTELEP www.hotspot-titanium.com Meleg és hideg víz Forralt víz A HotSpot Titanium A HotSpot Titanium lendületet ad konyhájának, köszönhetően az elegáns designnak, új élményeknek

Részletesebben

A Sharp a 2013-as CES-en bemutatta még nagyobb és még szebb Aquos LED TV kínálatát

A Sharp a 2013-as CES-en bemutatta még nagyobb és még szebb Aquos LED TV kínálatát Date and location: Las Vegas/Budapest, 2013. január 10. A Sharp a 2013-as CES-en bemutatta még nagyobb és még szebb Aquos LED TV kínálatát A nagyképernyős LED TV-k vezető gyártója bemutatta a világ egyik

Részletesebben

Narancs, Vörös, Kék és Zöld.

Narancs, Vörös, Kék és Zöld. Narancs, Vörös, Kék és Zöld. A homlokzat A jövő ötletei. Ragyogó narancs ARTLINE NARANCS 5OR1 5OR2 NARANCS 1 NARANCS 2 5OR3 5OR4 NARANCS 3 NARANCS 4 5OR5 5OR6 NARANCS 5 NARANCS 6 5OR7 5OR8 NARANCS 7 NARANCS

Részletesebben

Casobianca. Casoroc. Casostar. Casoprano Quick-Lock. A megbízható álmennyezet

Casobianca. Casoroc. Casostar. Casoprano Quick-Lock. A megbízható álmennyezet Casobianca Casoroc Casostar Casoprano Quick-Lock A megbízható álmennyezet Casoprano Quick-Lock Álmennyezet rendszer A kazettás álmennyezetekkel szemben támasztott esztétikai és műszaki elvárások megkövetelik

Részletesebben

Hatékony Háztartás Termékkatalógus

Hatékony Háztartás Termékkatalógus Zafir3 in1 univerzális mosópor 1,5 kg-os: 470Ft 3 kg-os: 820Ft 10 kg-os: 2170 Ft AntiCalc mosógép védelem a rozsda és a vízkő ellen. Univerzális enzim tartalmú, csökkentett foszfáttartalmú mosópor minden

Részletesebben

AZ ÖT LEGJOBB: KOMOLY JELLEMZŐK ÉS FANTASZTIKUS KÜLSŐ AZ ÚJ CYBER-SHOT W- SOROZATBAN

AZ ÖT LEGJOBB: KOMOLY JELLEMZŐK ÉS FANTASZTIKUS KÜLSŐ AZ ÚJ CYBER-SHOT W- SOROZATBAN Sajtóközlemény 2008. január 23. AZ ÖT LEGJOBB: KOMOLY JELLEMZŐK ÉS FANTASZTIKUS KÜLSŐ AZ ÚJ CYBER-SHOT W- SOROZATBAN o 5 modell a W-sorozatból: W170, W150, W130, W120, W110 o Akár 10,1 valós megapixel

Részletesebben

Termékinformáció CFP fix felülvilágító lapostetőbe kívül ISD síküveggel

Termékinformáció CFP fix felülvilágító lapostetőbe kívül ISD síküveggel 2017.04.03 Termékinformáció fix felülvilágító lapostetőbe kívül ISD ------ 2093 síküveggel Termékjellemzők Fix (nem nyitható) felülvilágító lapostetőbe kívül síküveggel Sima, elegáns külső dizájn üvegből

Részletesebben

15990 18 kg 888 Ft/kg

15990 18 kg 888 Ft/kg Hőszigetelő rendszer PRÉMIUM MINŐSÉG Jubizol normál 29 normál, 5 cm-es 2803 normál, 8 cm-es Jubizol grafitos 3172 grafitos, 8 cm-es 3132 normál, 10 cm-es 3955 normál, 15 cm-es Mennyiségi kedvezmény a fenti

Részletesebben

VÄRMEBARONEN SVÉDORSZÁG

VÄRMEBARONEN SVÉDORSZÁG Nagykereskedelem VÄRMEBARONEN SVÉDORSZÁG Faelgázosító kazánok Egy modern rendszerrel a Värmebaronen-től, mindig megfelelő hőmérsékletet és elegendő meleg vizet biztosíthat otthonában. Egy időtálló rendszer,

Részletesebben

MŰVÉSZTERMÉKEK.

MŰVÉSZTERMÉKEK. ART & CRAFT MŰVÉSZTERMÉKEK www.novasolspray.hu www.shakingcolors.hu ART & CRAFT TÁBLAFESTÉK KRÉTÁHOZ Matt fekete festék spray. Krétatábla készítéséhez. Lehetővé teszi a felületen krétával való írást, majd

Részletesebben

TERASZOK KERÍTÉSEK BURKOLATOK. A festés mentes életért CSEH GYÁRTÓ WPC TERMÉKEI

TERASZOK KERÍTÉSEK BURKOLATOK. A festés mentes életért CSEH GYÁRTÓ WPC TERMÉKEI TERASZOK KERÍTÉSEK BURKOLATOK A festés mentes életért CSEH GYÁRTÓ WPC TERMÉKEI Miért válasszam a WoodPlastic teraszt? Szép luxus teraszra vágyik, amit nem kell karbantartania? Szereti a fa nemes természetességét,

Részletesebben

Dräger X-pect 8340 Védőszemüveg

Dräger X-pect 8340 Védőszemüveg 8340 Védőszemüveg A sportember: 8340 szemüvegek. Ez a sorozat az egyedi állíthatóságot kombinálja a legnagyobb viselési komfortérzettel hosszú távú használathoz, extrém körülmények esetén is. D-33523-2009

Részletesebben

TREZOR POSTALÁDÁK. Beltéri: lépcsőházba, lakóparkba. Kültéri: utcafrontra, udvarba, oszlopba építhető

TREZOR POSTALÁDÁK. Beltéri: lépcsőházba, lakóparkba. Kültéri: utcafrontra, udvarba, oszlopba építhető TREZOR POSTALÁDÁK 2015 Beltéri: lépcsőházba, lakóparkba Kültéri: utcafrontra, udvarba, oszlopba építhető Hagyományos, kerítéssel rendelkező családi házakhoz ajánlott postaládák Postaláda I.-II Udvari I.-II.

Részletesebben

Termékinformáció ISD síküveg VELUX CFP/CVP lapos tetős felülvilágítókhoz

Termékinformáció ISD síküveg VELUX CFP/CVP lapos tetős felülvilágítókhoz 1.0 változat 2015.09.15. Termékinformáció ISD ------ 2093 síküveg VELUX lapos tetős felülvilágítókhoz Termékjellemzők Síküveg VELUX CFP és CVP lapos tetős felülvilágítókhoz Ideális új VELUX lapos tetős

Részletesebben

Redőnyök, reluxák, szalagfüggönyök, szúnyoghálók, ablakpárkányok REDŐNY

Redőnyök, reluxák, szalagfüggönyök, szúnyoghálók, ablakpárkányok REDŐNY Redőnyök, reluxák, szalagfüggönyök, szúnyoghálók, ablakpárkányok REDŐNY Műanyag redőny A külső tokos műanyag redőny az egyik legkeresettebb redőny, mivel ára igen kedvező. Szinte mindegyik nyílászáróra

Részletesebben

GEBERIT ACANTO. is megfelelnek. Életstílusának egyediségét az Acanto sokoldalúan moduláris jellege adja. Tiszta vonalak, egyedi részletek.

GEBERIT ACANTO. is megfelelnek. Életstílusának egyediségét az Acanto sokoldalúan moduláris jellege adja. Tiszta vonalak, egyedi részletek. GEBERIT ACANTO GEBERIT ACANTO A Geberit Acanto komplett fürdőszobai termékcsalád a tiszta designt organikus formákkal és intelligens megoldásokat rejtő részletekkel vegyíti, amelyek a legkülönbözőbb igényeknek,

Részletesebben

FELÚJÍTÁS KISOKOS 1. TISZTÍTSUK MEG A FELÜLETET! 2. CSISZOLJUK! PORTALANÍTSUK! 3. ALAPOZZUNK!

FELÚJÍTÁS KISOKOS 1. TISZTÍTSUK MEG A FELÜLETET! 2. CSISZOLJUK! PORTALANÍTSUK! 3. ALAPOZZUNK! M FELÚJÍTÁS KISOKOS Ha egy felület lemattult, fényét vesztette, a rajta lévő festékréteg pedig máló, berepedezett, sürgős felújításra van szükség, mert a fafelület nem kap már elegendő védelmet. Amennyiben

Részletesebben

Képzeljen el egy világító falat, ami érintéssel irányítható, akár egy tablet!

Képzeljen el egy világító falat, ami érintéssel irányítható, akár egy tablet! Képzeljen el egy világító falat, ami érintéssel irányítható, akár egy tablet! A természetes hangulatvilágítást kínál a falak, a padló és más felszínek kivilágításával. Az egyedi technológia olyan interaktív

Részletesebben

A még jobb. teljesítményért. Hoya sportlencsék A teljesítmény következő szintje. Szemüveglencsék japán technológiával

A még jobb. teljesítményért. Hoya sportlencsék A teljesítmény következő szintje. Szemüveglencsék japán technológiával A még jobb teljesítményért Hoya sportlencsék A teljesítmény következő szintje Szemüveglencsék japán technológiával Magas vizuális teljesítmény Amennyiben Ön aktív életmódot él vagy rendszeresen sportol,

Részletesebben

198 500 FT-ért SZEKCIONÁLT GARÁZSKAPU MÉRETRE SZABOTT GARÁZSAJTÓK MOTORRAL AZ AKCIÓS ÁRON AZ ALUTECH STANDARD GARÁZSAJTÓ KAPHATÓ 2500X2125 MÉRETIG

198 500 FT-ért SZEKCIONÁLT GARÁZSKAPU MÉRETRE SZABOTT GARÁZSAJTÓK MOTORRAL AZ AKCIÓS ÁRON AZ ALUTECH STANDARD GARÁZSAJTÓ KAPHATÓ 2500X2125 MÉRETIG SZEKCIONÁLT GARÁZSKAPU MÉRETRE SZABOTT GARÁZSAJTÓK MOTORRAL 198 500 FT-ért AZ AKCIÓS ÁRON AZ ALUTECH STANDARD GARÁZSAJTÓ KAPHATÓ 2500X2125 MÉRETIG Az ár az áfá-t tartalmazza. Az akció más kedvezményekkel

Részletesebben

Termékinformáció CVP hajtókaros felülvilágító kupola lapostetőbe

Termékinformáció CVP hajtókaros felülvilágító kupola lapostetőbe 2017.04.03. Termékinformáció hajtókaros felülvilágító kupola lapostetőbe Termékjellemzők Hajtókarral működtetett felülvilágító lapostetőkhöz Teleszkópos rúd a könnyű működtetéshez Kopásálló, kiváló minőségű

Részletesebben

Termékinformáció CFP fix felülvilágító lapostetőbe kívül ISD íves üveggel

Termékinformáció CFP fix felülvilágító lapostetőbe kívül ISD íves üveggel 2018.04.03. Termékinformáció fix felülvilágító lapostetőbe kívül ISD ------ 1093 íves üveggel Termékjellemzők Íves üvegű, fix (nem nyitható) felülvilágító lapostetőbe Innovatív, ívelt formájú, teljes felületén

Részletesebben

vízszigetelési megoldások Minden részletében minőség

vízszigetelési megoldások Minden részletében minőség vízszigetelési megoldások Minden részletében minőség vízszigetelési megoldások Az épületek nedvesség elleni védelme kulcsfontosságú az építkezések és a felújítások során. A Weber nemzetközi tapasztalatának

Részletesebben

Mosogatógép öblítő. Újdonságok FM GROUP FOR HOME 2013 ősz KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

Mosogatógép öblítő. Újdonságok FM GROUP FOR HOME 2013 ősz KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK Mosogatógép öblítő Mi a mosogatógép öblítő használatának módja? Az öblítőt csak mosogatógéppel használjuk. Mire használjuk az öblítőt? Az öblítő többrétűen dolgozik. A tisztított felület csíkmentesen szárad,

Részletesebben

Cikk információ Bruttó ár

Cikk információ Bruttó ár VALMOR Flexibilis Padlóbevonat Fehér, Krém, Sötétszürke, Világosszürke, Bazaltszürke, Vörös, Zöld, Barna VALMOR FLEXIBILIS PADLÓBEVONAT 1 l A beton festék 2 421 Ft VALMOR FLEXIBILIS PADLÓBEVONAT 4 l 3

Részletesebben

Élet a szabadban. Automotive Industry

Élet a szabadban. Automotive Industry Élet a szabadban RELAZZO, A TERASZ. TUDNIVALÓK A MINDENNAPI HASZNÁLATHOZ www.rehau.hu/relazzo Construction Automotive Industry Kedves Ügyfelünk! Köszönjük, hogy termékünket választotta! A következő oldalakon

Részletesebben

CREATON.Tetőben otthon. CREATON függő ereszcsatorna rendszer

CREATON.Tetőben otthon. CREATON függő ereszcsatorna rendszer CREATON.Tetőben otthon. CREATON függő ereszcsatorna rendszer H 02I03 CREATON függő ereszcsatorna rendszer Gondolta volna, hogy a szinte láthatatlan ereszcsatorna a tető milyen fontos része? Mit kínál a

Részletesebben

DeLaval M45S matrac 04-2009 CSLH PP FSBE

DeLaval M45S matrac 04-2009 CSLH PP FSBE matrac 04-2009 CSLH PP FSBE Komfort és megbízhatóság az istállóban! 2 A DeLaval M45S matrac egy kényelmes, megszakításmentes megoldás, erős 4 mm vastag szintetikus kétrétegű burkolattal és egy puha 40

Részletesebben

Az ásványgyapot új generációja

Az ásványgyapot új generációja Az ásványgyapot új generációja Egy selymes tapintású, kristálytiszta, nem éghető hő- és hangszigetelő ásványgyapot az URSA-tól PureOne az ásványgyapot új generációja URSA az Ön partnere elkötelezett a

Részletesebben

Lindab Topline Cserepeslemezek. Lindab Topline. Lindab Cserepeslemezek. Maradandót alkotunk!

Lindab Topline Cserepeslemezek. Lindab Topline. Lindab Cserepeslemezek. Maradandót alkotunk! Lindab Topline Lindab Cserepeslemezek Maradandót alkotunk! Válasszon ízlése szerint! A Lindab Topline cserepeslemez szilárd és elegáns acéllemez fedés, amely nagyszerűen fest új házakon, és gyönyörűen

Részletesebben

VALMOR FLEXIBILIS PADLÓBEVONAT 8 l. VALMOR CSÚSZÁSMENTES PADLÓ- ÉS TENISZPÁLYA BEVONAT 8 l. VALMOR GARÁZSFESTÉK 2,5 l sok és felmosható kell!

VALMOR FLEXIBILIS PADLÓBEVONAT 8 l. VALMOR CSÚSZÁSMENTES PADLÓ- ÉS TENISZPÁLYA BEVONAT 8 l. VALMOR GARÁZSFESTÉK 2,5 l sok és felmosható kell! VALMOR Flexibilis Padlóbevonat Fehér, Krém, Sötétszürke, Világosszürke, Bazaltszürke, Vörös, Zöld, Barna VALMOR FLEXIBILIS PADLÓBEVONAT 1 l A beton festék 2 282 Ft VALMOR FLEXIBILIS PADLÓBEVONAT 4 l 3

Részletesebben

NAPPALI MEGOLDÁS AZ OTTHONÁRA! felső bordűr. fal. alsó bordűr lábazat

NAPPALI MEGOLDÁS AZ OTTHONÁRA! felső bordűr. fal. alsó bordűr lábazat Lapozza össze a KESTA EASY legszebb szín és minta megoldásai közül az Önnek legjobban tetsző otthont. 1460 mm NAPPALI felső bordűr: EASY provanszi csillagpor fal: EASY tengerhomok alsó bordűr: tervezés

Részletesebben

Tegye egyedivé padlóját!

Tegye egyedivé padlóját! Tegye egyedivé padlóját! Tartalom: Floor Expert EP 101... 08 Floor Expert EP 1013... 09 Floor Expert EP 310W... 10 Floor Expert EP 311...11 Floor Expert EP 211... 12 Floor Expert EP Dizájn és funkció együtt

Részletesebben

[Innov. áció] Innováció. StoCretec. Szép és strapabíró padlók StoPox BB T 200 önterülő bevonattal. Tudatosan építeni

[Innov. áció] Innováció. StoCretec. Szép és strapabíró padlók StoPox BB T 200 önterülő bevonattal. Tudatosan építeni Innováció áció] StoCretec [Innov Szép és strapabíró padlók StoPox BB T 200 önterülő bevonattal Tudatosan építeni Újszerű önterülő bevonat: StoPox BB T 200 Tetszetős, ugyanakkor strapabíró padlók Akár az

Részletesebben

Baumit Sanova. Rendszer N. mérsékelten nedves és csekély sóterheltségû. falazatokhoz kül és beltérben, mechanikai szilárdság

Baumit Sanova. Rendszer N. mérsékelten nedves és csekély sóterheltségû. falazatokhoz kül és beltérben, mechanikai szilárdság SANOVA FELÚJÍTÓRENDSZEREK ÁTTEKINTÉSE Tökéletes felújítás FELÚJÍTÓRENDSZEREK ÁTTEKINTÉSE Rendszerek Alkalmazás Elôkészítés Vakolat- ill. höszigetelô réteg Sanova Rendszer K mérsékelten nedves és csekély

Részletesebben

Zuhanytálcák A N E W N E W N E W N E W

Zuhanytálcák A N E W N E W N E W N E W HÜPPE zuhanytálcák N E W Zuhanytálcák A N E W N E W N E W HÜPPE Xerano Termék részletek A szaniter akril zuhanytálca egyszerű, időtálló formatervezése sokoldalú fürdőszoba kialakításhoz alkalmas A finom

Részletesebben

Csempe- és élvédő-profilok. Profilok csempézett felületekhez sarkok és élek védelmére és kialakítására. Csináld Marley-val

Csempe- és élvédő-profilok. Profilok csempézett felületekhez sarkok és élek védelmére és kialakítására. Csináld Marley-val Csempe- és élvédő-profilok Profilok csempézett felületekhez sarkok és élek védelmére és kialakítására Csináld Marley-val Csempeprofilok és élvédők a Marleytól sokféle színben, alakban és nagyságban Szép

Részletesebben

TECHNIKAI ADATLAP 1. SZAKASZ AZ ANYAG/KEVERÉK ÉS A VÁLLALAT/VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA:

TECHNIKAI ADATLAP 1. SZAKASZ AZ ANYAG/KEVERÉK ÉS A VÁLLALAT/VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA: lakk Elkészítés időpontja: 2012.02.05. 1 / 4. oldal TECHNIKAI ADATLAP 1. SZAKASZ AZ ANYAG/KEVERÉK ÉS A VÁLLALAT/VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA: 1.1. Termék azonosító: Termékszám: JK 246 221 00 PN 112 474 06 Korrózió

Részletesebben

Modern nagyvonalúság. Engedje, hogy a következő oldalakon ötleteinkkel inspiráljuk és hozzon létre egyedi stílusú teret kertjében.

Modern nagyvonalúság. Engedje, hogy a következő oldalakon ötleteinkkel inspiráljuk és hozzon létre egyedi stílusú teret kertjében. Modern nagyvonalúság Igényes design a felületi burkolásban. az airpave prémium porcelán lapprogram mindössze 2 cm-es vastagságával korszerű és modern életstílust képvisel, elegánsan könnyed megjelenést

Részletesebben

Különleges célú festékek

Különleges célú festékek Különleges célú festékek A nedvességnek és mikroorganizmusok növekedésének kitett falfelületekhez, illetve amelyeken a szokásos diszperziós festékekkel nem eltakarható, makacs foltok vannak, különleges

Részletesebben

CLOSER TO YOU. Intraorális képalkotás A DIGITÁLIS VILÁG ELŐNYEI

CLOSER TO YOU. Intraorális képalkotás A DIGITÁLIS VILÁG ELŐNYEI CLOSER TO YOU Intraorális képalkotás A DIGITÁLIS VILÁG ELŐNYEI Intraorális képalkotás Páciens kényelem és könnyű használat A lemez mérete és a pozicionálás megegyezik a tradicionális kisfilmes eljárással,

Részletesebben

Keskeny Nyomda. Effektlakk forma készítés

Keskeny Nyomda. Effektlakk forma készítés Keskeny Nyomda Effektlakk forma készítés Tisztelt Partnerünk! A Keskeny Nyomda új Hibrid effekt UV lakkozási technológiáinak alkalmazásával, olyan egyedi és elegáns megjelenésű nyomdatermékeket hozhatunk

Részletesebben

Harmadik generációs infra fűtőfilm. forradalmian új fűtési rendszer

Harmadik generációs infra fűtőfilm. forradalmian új fűtési rendszer Harmadik generációs infra fűtőfilm forradalmian új fűtési rendszer Figyelmébe ajánljuk a Toma Family Mobil kft. által a magyar piacra bevezetett, forradalmian új technológiájú, kiváló minőségű elektromos

Részletesebben

Ssz. Tételszám Egységre jutó (HUF) A tétel ára összesen (HUF) Tételkiírás Anyag Munkadíj Anyag Munkadíj

Ssz. Tételszám Egységre jutó (HUF) A tétel ára összesen (HUF) Tételkiírás Anyag Munkadíj Anyag Munkadíj 1. oldal 1 11-002-1.4.3.1 (25) ÖN X0b(H) Környezeti hatásoknak ki nem tett beton, C16/20 - X0b(H) - D max = 16 mm, CEM 42,5 szilárdsági osztályú portlandcementtel, képlékeny beton, m = 6,5 finomsági modulusú

Részletesebben

Az igényeknek megfelelő választás...

Az igényeknek megfelelő választás... Clear 1500 Felhasználóbarát, a lehető legjobb ár-érték arányt biztosító lakk Az igényeknek megfelelő választás... Érjen el megfelelő eredményt gyorsan és megfizethetően a Clear 1500 termékkel. Az univerzális

Részletesebben

Vliesfaser tapéták rendelésszám szerint. https://www.youtube.com/watch?v=jzel7vt9s5e Videó:kattintson a linkre

Vliesfaser tapéták rendelésszám szerint. https://www.youtube.com/watch?v=jzel7vt9s5e Videó:kattintson a linkre Vliesfaser tapéták rendelésszám szerint https://www.youtube.com/watch?v=jzel7vt9s5e Videó:kattintson a linkre Basic 4300 Basic 4304 Basic 4305 Basic 4306 Classic 4320 Classic 4321 Classic 4323 Classic

Részletesebben

Az Ön életstílusára szabva

Az Ön életstílusára szabva Az Ön életstílusára szabva Prémium multifokális lencsék Prémium multifokális szemüveglencsék a Hoya-tól Ebből a füzetből minden lényeges információt megtudhat a Hoya forradalmi fejlesztésű progresszív

Részletesebben

Kitűnő világítás lágyabb formában

Kitűnő világítás lágyabb formában Kitűnő világítás lágyabb formában Inter IKEA Systems B.V. 2019. A süllyesztett spotlámpák tökéletesek a különböző tevékenységekhez használt területek megvilágításához, jó közvetlen fényt nyújtanak és kiegészítik

Részletesebben

Mediterrán külső, modern belső MODERN HÁZAK LAKÁSOK 75

Mediterrán külső, modern belső MODERN HÁZAK LAKÁSOK 75 Élettér A kert fő attrakciója a nagyméretű, L alakú medence. Ha a nyári grillezéskor valakinek melege van, a padról akár egyenesen beledőlhet a vízbe 74 MODERN HÁZAK LAKÁSOK Mediterrán külső, modern belső

Részletesebben

H-8000 Székesfehérvár, Szüret u. 2 Tel: +36-22-500-348 Fax: +36-22-500-349

H-8000 Székesfehérvár, Szüret u. 2 Tel: +36-22-500-348 Fax: +36-22-500-349 PMA Vizes bázisú ipari festékrendszer Pro Mix / vizes bázisú ipari festékrendszer-pma oldal PMA Bázis WPU 2 PMA Bázis WEP 3 PMA Bázis WAY 4 PMA Bázis WPA 5 PMA Bázis WAK 6 PMA Edzők 7 PMA Színezőkoncentrátum

Részletesebben

nem vinil és nem is szônyeg, ez

nem vinil és nem is szônyeg, ez nem vinil és nem is szônyeg, ez A tartós, praktikus és vonzó padlóburkolat. Ha szônyegpadló, linóleum, vagy PVC alkalmazásán gondolkodik, van egy új, több elônyt nyújtó lehetôség. Ahol a hosszú élettartam,

Részletesebben

Mi alapján válasszunk árnyékolót?

Mi alapján válasszunk árnyékolót? Mi alapján válasszunk árnyékolót? Ni-How Kft. 8200 Veszprém Rozmaring u.1/1. Tel.: 3670-253-8749 nyilaszarocentrum.com@gmail.com www.nyilaszaro-centrum.com 2014.08.12. 1 Bevezetés Egy árnyékolástechnikai

Részletesebben

Minőségi lépcsők mindössze néhány lépésben Egger PRO lépcsőburkoló rendszer

Minőségi lépcsők mindössze néhány lépésben Egger PRO lépcsőburkoló rendszer Minőségi lépcsők mindössze néhány lépésben Egger PRO lépcsőburkoló rendszer Felújítás A lakás két szintjét összekötő lépcsőfeljáró nagy terhelésnek és gyakori használatnak van kitéve. A megkopott régi

Részletesebben

VIDEÓ KAPUTELEFON SZÍNES CMOS KAMERÁVAL

VIDEÓ KAPUTELEFON SZÍNES CMOS KAMERÁVAL VIDEÓ KAPUTELEFON SZÍNES CMOS KAMERÁVAL CIKKSZÁM: HD-2253 Köszönjük, hogy az általunk forgalmazott terméket választotta! Ez a videó kaputelefon könnyen telepíthető, használata egyszerű. A legoptimálisabb

Részletesebben

MD-4 Nokia mini hangszórók

MD-4 Nokia mini hangszórók MD-4 Nokia mini hangszórók 9252823/2 MAGYAR E kompakt sztereó hangszórók kiváló hangminõséget biztosítanak el egy kompatibilis Nokia készüléken vagy más audiokészüléken történõ zenevagy rádióhallgatás

Részletesebben

TITALIUM Egy új dimenzió

TITALIUM Egy új dimenzió Erős Könnyű Innovatív TITALIUM Egy új dimenzió A jövő anyaga! Kapcsolat: ABUS Hungária Kft. Lomb u. 31/b. H-1139 Budapest E-mail: info@abus.hu www.abus.com Tel: +36 1 412 16 46 Fax: +36 1 239 30 73 Technikai

Részletesebben

Termékinformáció Hajtókarral működtetett CVP lapos tetős felülvilágító

Termékinformáció Hajtókarral működtetett CVP lapos tetős felülvilágító 2.0 változat 2015.11.15. Termékinformáció Hajtókarral működtetett lapos tetős felülvilágító Termékjellemzők Rúddal működtetett felülvilágító lapos tetőkhöz Teleszkópos rúd a könnyű működtetéshez Kopásálló,

Részletesebben

Chrome Style technology. 100%-os króm megjelenés.

Chrome Style technology. 100%-os króm megjelenés. Chrome Style technology. www.chromestylehungary.com info@chromestylehungary.com Kifejlesztettünk egy Védjegyoltalom alatt álló szabadalmaztatott króm megjelenésű technológiát, mely teljesen egyedülálló

Részletesebben

REDŐNYÖK, RELUXÁK, SZÚNYOGHÁLÓK, ABLAKPÁRKÁNYOK

REDŐNYÖK, RELUXÁK, SZÚNYOGHÁLÓK, ABLAKPÁRKÁNYOK REDŐNYÖK, RELUXÁK, SZÚNYOGHÁLÓK, ABLAKPÁRKÁNYOK katalógusa 2017 REDŐNY Műanyag redőny A külső tokos műanyag redőny az egyik legkeresettebb redőny, mivel ára igen kedvező. Szinte mindegyik nyílászáróra

Részletesebben

Digitális fényképezőgépek 2008. tavasz

Digitális fényképezőgépek 2008. tavasz Digitális fényképezőgépek 2008. tavasz az intelligens csábító 2 A Nikon 90 éves tapasztalattal rendelkezik a csúcsminőségű fényképezőgépek és objektívek gyártásában. A COOLPIX termékcsalád kiváló, rendkívül

Részletesebben

Premium. Premium. VELUX INTEGRA GGL elektromos tetőtéri ablak. Előnyei. Anyag. Külső borítás

Premium. Premium. VELUX INTEGRA GGL elektromos tetőtéri ablak. Előnyei. Anyag. Külső borítás Premium VELUX INTEGRA elektromos tetőtéri ablak Előnyei Intelligens nyitás-zárás: Automata tetőtéri ablak beépített motorral, esőérzékelővel és VELUX INTEGRA érintőképernyős vezérlővel Elektromos vezérléssel

Részletesebben

Cikk Információ Bruttó ár

Cikk Információ Bruttó ár VALMOR Flexibilis Padlóbevonat: Fehér, Krém, Sötétszürke, Világosszürke, Bazaltszürke, Vörös, Zöld, Barna VALMOR Flexibilis padlóbevonat TR bázis 0,9 l 2 348 Ft A beton festék VALMOR Flexibilis padlóbevonat

Részletesebben

TYTAN PROFESSIONAL Power Flex

TYTAN PROFESSIONAL Power Flex TYTAN PROFESSIONAL Power Flex A Power Flex Kiváló minőségű termék építőipari anyagok tartós tömítéséhez és ragasztásához, be- és kültéri használatra egyaránt. A ragasztót kiváló az építőiparban előforduló

Részletesebben

PATTEX ÖTLET- TÁR. 16 ötlet otthona szépítéséhez MINŐSÉG

PATTEX ÖTLET- TÁR. 16 ötlet otthona szépítéséhez MINŐSÉG PATTEX - TÁR 16 ötlet otthona szépítéséhez MINŐSÉG 1. A fal átalakítása még sosem volt ilyen egyszerû: tiszta, gyors és könnyû munka! Vigye fel a ragasztót a tartópanelekre. 1mp Rögzítse a falra. Nyomja

Részletesebben

Műanyag nyílászárók a SCHÜCO-tól

Műanyag nyílászárók a SCHÜCO-tól A fenntarthatóság iránt elkötelezett építészetért Műanyag nyílászárók a SCHÜCO-tól A SCHÜCO rendszer műanyag nyílászárói a hazai piacon is egyre nagyobb teret és elismerést nyernek, hiszen előnyös tulajdonságaikkal,

Részletesebben

ABLOY AJTÓCSUKÓK- KIVÁLÓ TELJESÍTMÉNY ÉS MEGBÍZHATÓSÁG

ABLOY AJTÓCSUKÓK- KIVÁLÓ TELJESÍTMÉNY ÉS MEGBÍZHATÓSÁG ABLOY AJTÓCSUKÓK- KIVÁLÓ TELJESÍTMÉNY ÉS MEGBÍZHATÓSÁG Az ABLOY magas biztonsági termékeit az egész világon ismerik és elismerik. Széles termékskálánk minden tagja csúcsminôséget képvisel és kiváló teljesítményt

Részletesebben

lindab velünk egyszerű az építés DuraFrost Újdonság a Lindabtól LindabPLX lágy állókorcos síklemez fedés Építészeti álmok megvalósításához

lindab velünk egyszerű az építés DuraFrost Újdonság a Lindabtól LindabPLX lágy állókorcos síklemez fedés Építészeti álmok megvalósításához lindab velünk egyszerű az építés DuraFrost Újdonság a Lindabtól LindabPLX lágy állókorcos síklemez fedés Építészeti álmok megvalósításához Premium bevonati rendszer Fehér Galambszürke Antracitmetál Fekete

Részletesebben

WH-800 Nokia sztereó fülhallgató /2

WH-800 Nokia sztereó fülhallgató /2 WH-800 Nokia sztereó fülhallgató 9211099/2 2009 Nokia. Minden jog fenntartva. A Nokia, a Nokia Connecting People és az Eredeti Nokia tartozékok (Nokia Original Accessories) logó a Nokia Corporation bejegyzett

Részletesebben

Cikk Információ Bruttó ár

Cikk Információ Bruttó ár VALMOR Flexibilis Padlóbevonat: Fehér, Krém, Sötétszürke, Világosszürke, Bazaltszürke, Vörös, Zöld, Barna VALMOR Flexibilis padlóbevonat TR bázis 0,9 l 2 398 Ft A beton festék VALMOR Flexibilis padlóbevonat

Részletesebben

JANKÓ ABLAK BEJÁRATI AJTÓ - DESIGN & SZAKÉRTELEM A KÖBÖN

JANKÓ ABLAK BEJÁRATI AJTÓ - DESIGN & SZAKÉRTELEM A KÖBÖN AJTÓKATALÓGUS 2018 AJTÓKATALÓGUS 2018 JANKÓ ABLAK BEJÁRATI AJTÓ - DESIGN & SZAKÉRTELEM A KÖBÖN Bejárati ajtóink minőségi fa alapanyaguknak és kiemelkedő hőszigetelésüknek köszönhetően maximális kényelmet

Részletesebben

A Samsung bemutatta a világ első Thunderbolt 3 QLED ívelt monitorát. Írta: Samsung augusztus 31. péntek, 11:45

A Samsung bemutatta a világ első Thunderbolt 3 QLED ívelt monitorát. Írta: Samsung augusztus 31. péntek, 11:45 A Samsung Electronics az IFA 2018 kiállításon mutatta be a CJ79 (Modellkód: C34J791) monitort, ezzel bővítve az úttörő, ívelt képernyős termékcsaládját. A 34 colos CJ79 ívelt monitor az első a kategóriában,

Részletesebben

Forgalmazó: IFOTECH Clean Kft. Telefon: +36 30 9397 635. AGS 3550 tutoprom Tartós Anti-Graffiti Bevonat

Forgalmazó: IFOTECH Clean Kft. Telefon: +36 30 9397 635. AGS 3550 tutoprom Tartós Anti-Graffiti Bevonat Tartós Anti-Graffiti Bevonat Tartalom Termékleírás és tulajdonságok Előkészítés - Hatékonyság - Tárolás Felhordási módok Graffiti eltávolítás Biztonsági intézkedések Felhasználási példák 2 Termékleírás

Részletesebben

Komplett programot kínálunk!

Komplett programot kínálunk! Komplett programot kínálunk! Mechanikus végállású motorok Redõnyök és napellenzõk számára Mechanikus végállású motorok Egyszerûen meggyõzõek Biztonságot adunk Védelem betörés ellen - teljesen automatikusan

Részletesebben

Tiszta akrildiszperziós festék kül- és beltéri falak védő és dekoratív festésére

Tiszta akrildiszperziós festék kül- és beltéri falak védő és dekoratív festésére [Mapei logó] Colorite Performance Tiszta akrildiszperziós festék kül- és beltéri falak védő és dekoratív festésére ALKALMAZÁSI TERÜLET Régi és új felületek, illetve meglévő, festett felületek festése olyan

Részletesebben

Pinty Plus Evolution kisokos Kreativpartner webáruház

Pinty Plus Evolution kisokos Kreativpartner webáruház Pinty Plus Evolution kisokos Kreativpartner webáruház Kedves Kreatív Partnerünk, Örülünk, hogy érdeklődsz a kreatív alkotás világa iránt és szívesen olvasod bemutató anyagainkat. Igyekszünk mindig praktikus

Részletesebben

Takarítási megoldások a nem takarító személyzet részére Ápolók, egészségügyi asszisztensek, műtősegédek, műtőasszisztensek

Takarítási megoldások a nem takarító személyzet részére Ápolók, egészségügyi asszisztensek, műtősegédek, műtőasszisztensek Takarítási megoldások a nem takarító személyzet részére Ápolók, egészségügyi asszisztensek, műtősegédek, műtőasszisztensek Ki takarítja a kezelő asztalt? Ki takarítja a kezelő asztalt? o Ápolók o Egészségügyi

Részletesebben