Megkezdte a munkát az új városvezetés

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Megkezdte a munkát az új városvezetés"

Átírás

1 DÉL-PEST MEGYE Megkezdte a munkát az új városvezetés október 30., XXV/44. Megalakult Cegléd képviselő-testülete. A polgármester és a képviselők letették az esküt, egy híján megalakultak a bizottságok, és az önkormányzat tagjainak illetményéről, illetve tiszteletdíjáról is döntés született. A fennmaradt feladatoknak egy hét múlva, rendkívüli ülés keretében tesznek eleget. Megtartotta alakuló ülését Cegléd Város Képviselő-testülete. A 15 tagú grémium összetételét a helyi választási bizottság elnöke, Farkasné dr. Piroska Emőke ismertette. A polgármester Takáts László lett, az 1. körzetben Hegedűs Ágota, a 2. körzetben Rimóczi Gábor, a 3. körzetben Hörömpő Annamária, a 4. körzetben Klément György Zoltán nyerte el a képviselői helyet, mindannyian a Fidesz-KDNP színeiben ez nem jelent változást az előző ciklushoz képest. Az 5. körzetben az immár polgármester Takáts László helyett Imregi Tibor a képviselő. A 6. körzetben a mostani választáson is Ifj. Károly Ferencet választották meg, ám ő ezen túl már nem a CFE, hanem a Fidesz-KDNP színeiben politizál. A 7. körzetben a jobbikos Horváth Gábor Ferenc győzött. A 8. körzetet Takátsné Györe Anett, a 9. Füle Győzőné, a 10. körzetben élőket pedig Ferenczi Norbert képviseli itt szintén nem történt változás. Kompenzációs listáról a Jobbik színeiben ketten, Korondi Miklós és Csuri Károly került be a képviselő-testületbe, illetve az előző ciklushoz hasonlóan MSZP-s Nagy Tamás és Bobál István, a CFE színeiben. Összesítve tehát a Fidesz-KDNP színeiben tízen szavaznak a testületben, a Jobbik 3 képviselőt ad, illetve egyetegyet az MSZP és a CFE. Az alakuló ülésen Földi László immár országgyűlési képviselőként köszöntötte a jelenlévőket és gratulált a képviselőknek és utódjának, Takáts Lászlónak. Megígérte: továbbra is minden erejével azon lesz, hogy Cegléd még jobban fejlődjön, és még élhetőbb várossá váljon. A polgármester és a képviselők esküje után a testület alpolgármestert választott, ezt a feladatkört továbbra is Hegedűs Ágota látja majd el a képviselők egyhangú szavazata alapján. Az alpolgármester akadályoztatása esetén teljes jogkörrel intézkedhet a polgármester helyett, emellett az oktatási, szociális, népjóléti, nevelési ügyekkel, intézményekkel, a közbiztonsággal, a rendezvényekkel és protokollal kapcsolatos feladatokat látja el, illetve kapcsolatot tart a helyi cigány önkormányzattal. A város továbbra is polgármesteri szinten képviselteti magát a Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás Tanácsában, vagyis a képviselőtestület Takáts Lászlót delegálta. cegledinfo.hu

2 október 30. KEDVES OLVASÓINK! Ezen a héten keresztrejtvény játékunkkal szállhatnak versenybe a nyereményekért. Októberi rejtvényeink megfejtéseit és a sorsolás nyereményeit a POPPY LINGERIE MÁRKABOLT (Cegléd, Kossuth Ferenc utca 12.) ajánlja fel. Küldjék megfejtéseiket szerkesztőségünk címére: Dél-Pest Megyei Szuperinfó, 2700 Cegléd, Múzeum utca 3. A helyes megfejtések beérkezési határideje: november 11. Nyerteseink névsorát november 13-án megjelenő számunkban olvashatják. Vízszintes 1. Megfejtés 1. rész 10. Köteg, csomó 11. Hamis 12. Kérsz közepe! 13. Vicces 14. Építőjáték 15. Kerti szerszám 17. Menyasszony 18. Rés, nyílás 20. Pakol, tesz 22. V.B.Ö. 23. G.K.O. 24. Ácsorog 25. Yttrium és Argon vegyjele 26. Szóbahoz, megemlít 30. Esőcsatorna 32. Becézett Ibolya! 34. Kavics 35. Sós pálcika 36. Álmélkodik, meglepődik 38. Indok Függőleges 2. Intelligens 3. Sütő mester 4. Kevert páva! 5. Angol igen 6. Közkedvelt cserepes és vágott virág (CALLA) 7. Körbefog 8. 4! 9. Baj angolul! 13. Megfejtés folytatása 16. Őskor után következett 19. Poéták 21. Szeretnék 22. Darabol 26. Pottyan 27. M.Z.Á.N. 28. Zöldcitrom 29. Kutya 31. Lepel közepe! 33. Ilona becézve 34. Görög sziget, hímnemű állat, csillagjegy 37. United Kingdom röv év végén minden helyes megfejtést beküldõ részt vesz az év végi fõdíjaink sorsolásán P 35. E Ö 19.

3 3 Élet az esküvői fotó előtt: eljegyzési fotók Sokan és sokszor hangsúlyozták már az esküvői fotós körültekintő kiválasztásának fontosságát. Az esküvői fotós kiválasztásával az éppen születőben lévő család évekre választ családi fotóst is. Az amerikai kontinensről egyre inkább begyűrűző szokások szerint már számos magyar esküvői fotós is kínál eljegyzési fotó szolgáltatást. Az esetek túlnyomó többségében ez az esküvői fotók megrendelése esetén általában jelképes összegért végzett fotószolgáltatást jelent, mely lehet portréfotózás, kreatív fotózás vagy a kettő jól eltalált elegye. Az eljegyzési fotók tehát - elnevezésük ellenére - nem az eljegyzési vacsorához/ebédhez kapcsolódnak. Ezek a jegyespárnak olyan közös fotói, melyek "polgári" (tehát nem esküvői) ruhában tetszőleges helyszínen készülnek, és melyek témája - természetesen - a szerelmük és öszszetartozásuk. Az eljegyzési fotók elkészítése csupa előnnyel jár mind a jegyespár, mind a fotós számára. Az eljegyzési fotók elkészítése azért jó a fotós és a jegyespár számára, mert így nemcsak egy minden részletre kiterjedő beszélgetéssel "lesznek beljebb" egymás megismerésében, hanem a pár belekóstolhat abba a legtöbb ember számára szokatlan helyzetbe, amikor egy fényképezőgép előtt kell pózolnia. Természetesen, minden ember másként éli meg ezt a helyzetet. Vannak, akik könnyen tudják kezelni, és kifejezetten élvezik a vaku villanásait, vannak azonban olyanok is, akiket feszélyez ez a szituáció. Az eljegyzési fotók elkészítésére értelemszerűen az esküvő előtt kerül sor - egy tetszőlegesen megállapodott időpontban - elegendő időt hagyva a fotós számára az utómunkákra, illetve a párnak az esetleges felhasználásra. Ez utóbbi alatt azokra a saját tervezésű meghívókra gondolok például, melyekre a pár e-session képei kerülnek. Emellett, ha a násznépet az esküvő napján esetlegesen beiktatott "üresjárati" időkben gyermekkori vagy a közös életről szóló képek vetítésével szeretnénk szórakoztatni, akkor szintán jó szolgálatot tesznek az eljegyzési képek. A fotós számára azért hasznos az eljegyzési fotók elkészítése, mert így ő is jobban megismeri a jegyespárt, az esküvő napjának rohanása és idegessége nélkül próbálhatja ki az alanyokhoz legjobban illő beállításokat, és megspórolja a "bemelegedési időt", mely alanyonként fél vagy akár egy egész óra is lehet, ha az esküvő napján találkoznak "fotózási helyzetben" először. Így mindketten sokkal barátibb hangvétellel tudnak indítani az első "éles" esküvői fotók elkattintásakor, és nem olyan emberekként, akik a legjobb esetben is csak egyszer vagy kétszer találkoztak néhány percre. mennyegzo.hu

4 október 30. Ceglédi Uránia Mozi műsora Patkós Irma terem csütörtök-szerda 16.30: DOBOZTROLLOK Színes, am.-angol animációs film R.: A. Stacchi, G. Annable szombat-vasárnap 14.00: DOBOZTROLLOK 3D Színes, am.-angol animációs film R.: A. Stacchi, G. Annable csütörtök-szerda 18.15: KÉTÉJSZAKÁS KALAND 16 éven felülieknek! Színes, amerikai rom. vígjáték R.: Max Nichols Sz.: Miles Teller, Analeigh Tipton csütörtök-szerda 20.00: AZ ISMERETLEN DRAKULA 3D 16 éven felülieknek! Színes, amerikai akciófilm R.: Gary Shore Sz.: Luke Evans, Dominic Cooper Huszárik Zoltán terem csütörtök-szerda 17.30, szombat-vasárnap is: JACKY'S WORLD Színes, magyar dokumentum játékfilm R.: Pánovics Rajmund Sz.: Jancsó Zoltán csütörtök-szerda 19.30: KÉT NAP, KÉT ÉJSZAKA Színes, feliratos, belga filmdráma R.: J.-P. Dardenne, L. Dardenne Sz.: Marion Cotillard mozicegled.hu Cegléd, Batthyány u. 1. ÁLLATORVOSI ÜGYELET: , szombat-vasárnap Rendelői ügyelet: Dr. Tóth Tivadar Cegléd, Nádor u. 6. Tel.: 06-53/ , 06-20/ Magán ügyelet: Dr. Tóth Tivadar Cegléd, Nádor u. 6. Tel.: 53/ , 20/ Dr. Dávid Gyula Nagykőrös, Széchenyi tér 19/2. Tel.: 06-20/ Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár, Cegléd TÁRSASTÁNC TANFOLYAM Kezdő és haladó társastánc tanfolyam. Latin amerikai és standard táncok. Vezeti: Orosz József (Joci) - Joydance Tánc Stúdió, a Szombat esti láz fellépője. Díja: Ft/fő (10 alkalom, 15 óra, diákigazolvánnyal 26 éves korig), Ft/fő (10 alkalom, 15 óra, felnőtteknek). Oktatás szombatonként (kezdő), (haladó). PILLE ŐSZI MESEBÉRLET November 26., szerda 10.00: Három székláb, 14.30: Nálatok laknak-e állatok? November 27., csütörtök 14.30: Nálatok laknak-e állatok? - a Kaláka együttes koncertje. Szólójegy: Ft December 10., szerda 10.00, és 14.30: A didergő király. Szólójegy: Ft. A bérlet ára: Ft NYITOTT AKADÉMIA November 4., kedd 18.00: Dr. Vekerdy Tamás előadása: Jól szeretni - Tudod-e, hogy milyen a gyereked? Jegyár: Ft. Inf.: www. nyitottakademia.hu GYERMEKHOLMI ÉS BABARUHABÖRZE November 8., szombat A belépés ingyenes. Helyszín: B. épület. Asztalok 80x120cm 1.500Ft/db. Asztalfoglalás: szervezes@cegledikultura.hu. Inf.: 53/ Nagyné Zana Krisztina A RÚT KISKACSA November 15., szombat Zenés bábjáték az Ametist Bábszínház előadása. Belépőjegy: Cegléd Kártyával Ft, elővételben Ft, az előadás napján Ft VII. CEGLÉDI GIGASZTÁR November 8., szombat Elődöntő. Feladat: egy könnyűzenei dal előadása zenei alapra vagy hangszeres kísérettel. November 29., szombat Döntő. A döntőbe jutott versenyzők feladatai: egy szabadon választott könnyűzenei dal és egy szabadon választott partnerrel duett előadása. Az egyiket lehetőleg élőzenei kísérettel! A zsűri elnöke Somló Tamás. Jelentkezés és további információ: 06-30/ (Sági Judit), cegledigigasztar@gmail.com. Jelentkezési határidő: november 3. cegledikultura.hu CTV műsor HÍRADÓ - Friss hírek HÁTTÉR - Hírek háttere MAGAZIN MŰSOR - (archív felvételek, sportközvetítések, egészségügyi magazin, politikai műsorok) Adásainkat online is megtekinthetik a ctv.hu weboldalon. Tel.: 53/ , 53/ Adásismétlés hétköznap 9.00 és órától. EGÉSZSÉGÜGYI INFORMÁCIÓK: Ügyeletes gyógyszertárak: Belvárosi Gyógyszertár Szabadság tér Gyógyír Gyógyszertár Rákóczi út Pingvin Patika Múzeum u Schulek Gyógyszertár Kőrösi út Malomtó Gyógyszertár Tesco Tömörkény Gyógyszertár Rákóczi út Szent Imre Gyógyszertár Szent I. h. u Kígyó Patika Táncsics M. u Felszegi Gyógyszertár Bajcsy-Zsilinszky tér 3/a Szent Anna Gyógyszertár Kőrösi út Belvárosi Gyógyszertár Szabadság tér Gyógyír Gyógyszertár Rákóczi út Pingvin Patika Múzeum u Orvosi ügyelet: Felnőtt orvosi ügyelet: Cegléd, Kossuth F. u. 17. Tel.: 53/ Gyermekorvosi ügyelet munkaszüneti napokon: Cegléd, Kárpáti A. u. 9. Tel.: 53/ A központi felnőtt háziorvosi és gyermek háziorvosi ügyelet telefonszámai: 53/ és melyre érkező hívások kezelése központi átirányítás útján a budapesti irányítóközpontban történnek. Orvosi szolgáltató és mentők: Tel.: 53/ , 104 Véradási időpontok: Toldy Ferenc Kórház Cegléd, Törteli út Művelődési Ház Nyársapát, Szarka Mihály u Tesco Bevásárlóközpont Nagykőrös, Ceglédi út Infineon Techn. Kft. Cegléd, Ipartelepi út Művelődési Ház Abony, Kálvin út Toldy Ferenc Kórház (DPMG Zrt. véradás) Cegléd, Törteli út Művelődési Központ Cegléd, Kossuth tér 5/a.

5 5 Cegléd Városi Sportuszoda HAZAI VÍZILABDA MÉRKŐZÉSEK 2014/2015 ŐSZI FORDULÓ , vasárnap 13.00: CVSE - Csabai Csirkefogók (O. Gyerek) , vasárnap 14.15: CVSE - Csabai Csirkefogók (O. Serd.) , szombat 11.00: CVSE - Honvéd UVKSE (OB.I./B) , szombat 11.00: CVSE - KESI (OB.I./B) , szombat 12.30: CVSE - Hódmező VSC (Leány Gy.) , szombat 11.00: CVSE - UVSE (OB.I./B) , vasárnap 10.00: CVSE - Szegedi Vizipóló (O. Gyerek) , vasárnap 11.15: CVSE - Szegedi Vizipóló (O. Serd.) , vasárnap 12.30: CVSE - Szegedi Vizipóló (O. Ifi) , szombat 11.00: Cegléd - Vidám Vizilovak (Leány Gy.) , szerda 11.00: Cegléd - Fehérvár VPSE (Leány Gy.) , szombat 13.00: CVSE - PVSK (OB.I./B) , vasárnap 10.00: CVSE - MTK (O. Gyerek) , vasárnap 11.15: CVSE - MTK (O. Serd) , vasárnap 12.30: CVSE - MTK (O. Ifi) Cegléd Városi Sportuszoda Cegléd, Rákóczi út Tel.: 53/ ceglediuszas@gmail.com Meghívó kiállítás megnyitóra A Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár tisztelettel meghívja Önt a Ceglédi Galériába (Cegléd, Kossuth tér 5/a.) október 30-án 18 órára Miklosovits László képző/grafikusművész Erato szerelem - tegnapelőtt, tegnap és ma című kiállításának megnyitó ünnepségére. Köszöntőt mond: Földi László országgyűlési képviselő. A kiállítást megnyitja: Dr. Szörényi László irodalomtörténész, a Magyar Irodalomtudományi Intézet igazgatója. Közreműködik: Szelényi Péter A kolozsvári Művelődés Egyesület és a Szilágysomlyói Báthory István Alapítvány kiadásában jelent meg Miklosovits László: Gyökerek című könyve. A kötetet Fazekas László, Albertirsa polgármestere mutatja be az érdeklődőknek a megnyitó alkalmával (a könyv a helyszínen megvásárolható). A kiállítás november 15-ig látogatható. Gál József Sportcsarnok programja november 2., vasárnap 15.00: Ceglédi Kék Cápák-Dabas NBII. bajnoki női junior kézilabda mérkőzés november 2., vasárnap 17.00: Ceglédi Kék Cápák-Dabas NBII. bajnoki női felnőtt kézilabda mérkőzés november 2., vasárnap 19.30: CKE-Szolnoki Olaj KK NBII/B bajnoki férfi felnőtt kosárlabda mérkőzés november 3., hétfő : Futsal Labdarúgó Torna november 5., szerda 17.00: Birkózó Verseny (NBII.) november 6., csütörtök : Pályaválasztási Kiállítás november 7., péntek 17.00: A Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium szalagavató Bálja november 8., szombat 19.00: A Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium szalagavató Bálja november 9., vasárnap 16.00: CKKSE-Kecskemét NBII. bajnoki férfi junior kézilabda mérkőzés november 9., vasárnap 18.00: CKKSE-Pick Szeged NBI. bajnoki férfi felnőtt kézilabda mérkőzés november 12., szerda 18.00: CEKK-ZTE NKK - NBI/A női bajnoki kosárlabda mérkőzés november 13., csütörtök 16.00: CKKSE-Dabas OSB férfi serdülő kézilabda mérkőzés 2700 Cegléd, Rákóczi út Tel.:

6 október 30. Ceglédi zeneiskolások versenyeredményei A október 17-én, Szentendrén megrendezett XIV. Friss Antal Országos Gordonkaverseny területi válogatóján Fülöp Zsuzsanna magas pontszámmal továbbjutott az országos döntőbe, amelynek az időpontja november a. Felkészítő tanára: Sindel Zsuzsanna, Zongorakísérő: Szabados-Tóth Ilona tanárnő október 18-án és 19-én Budapesten, a IV. Bartók Béla Nemzetközi Zongoraverseny területi válogatóján Bajnóczi Eszter és Randos Viktória növendékeink szerepeltek sikeresen, Ők is továbbjutottak az országos döntőbe, amit december 5-6-án fognak megrendezni. Felkészítő tanár: P. Szabó Zoltánné igazgatónő Szeretettel gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanároknak! További sok sikert kívánunk! Drávucz Renáta, igazgatóhelyettes Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola, Cegléd X. Nemzetközi Hurkatöltő Fesztivál november 15-én kerül megrendezésre Tápiószentmártonban a X. Nemzetközi Hurkatöltő Fesztivál, melyre ezúton hívunk és várunk minden kedves érdeklődőt! Helyszín: Tápiószentmárton, Sportcsarnok A rendezvény védnökei: Dr. Fazekas Sándor - Földművelésügyi miniszter Czerván György - Agrárgazdaságért felelős államtitkár A rendezvény támogatói: Fejős-Hús Kft., Tápió-Vin Kft. Pingpongozni vágyók figyelmébe! Tisztelt Sportszerető és Asztalitenisz kedvelők! Ezúton szeretnénk a sportolni vágyó közvéleményt tájékoztatni arról, hogy lehetőség van pingpongozni a Damjanich utcai CVSE Sportcsarnokban, az emeleti részen! Időpontok: kedd és csütörtök Jelentkezni a foglalkozásokra személyesen vagy telefonon a CVSE sportcsarnok (Cegléd, Damjanich u. 3.) emeleti részén: Gergye Zoltán (30/ ) és Fodor Árpád (20/ ) szakedzőknél hétfőszerda, csütörtök között. Szeretettel vár mindenkit a Szuperinfó-CVSE Asztalitenisz Szakosztály! Jóga a mindennapi életben Rendszer tanfolyamainak időpontjai: RADZSA JÓGA ÉS HATHA JÓGA KRÍJÁK, ÖNVIZSGÁLATI MEDITÁCIÓ, PRANAYAMA LÉGZŐGYAKORLATOK STB. Cegléd, Sagaku Sportklub, Cegléd, Árpád u. 30., hétfő 8.00, péntek Albertirsa, Móra Ferenc Művelődési Ház, Pesti út 85., hétfő Tápiószentmárton, Sportcsarnok és Tanuszoda, Bartók B. út 5/a., szerda Nagykőrös, Nagykőrös és Vidéke Ipartestület, Derkovits u. 7., szombat 9.00 Érdeklődni a következő telefonszámon lehet: Prempuri / Szeretettel várok minden kedves érdeklődőt! Programok a Sportcsarnokban: 8.45 Ágyúszóval indul a nap 8.50 Megnyitó 9.00 Hurkatöltő verseny kezdete Disznóvágás és feldolgozás (disznópörkölés, abálás, zsírsütés, hurkatöltés) valamint Gasztronómiai-teszt tól Kulturális programok (helyi néptánccsoportok bemutatója, nyugdíjas klub, Művészeti Iskola műsora, Maglódi Nők Klubja, bolgár néptánccsoport, csíkszentsimonyi fúvósok) tól Sztárvendégek műsora (Kadlott Karcsi, Sallay Edit, 3+2 Együttes, Dolly Roll, BonBon, 4 for Dance, Tárogatós találkozó), Közben: 16 órakor eredményhirdetés Programok a Művelődési Házban: Gyermek programok, kézműves foglalkozások Fizibusz - látványos fizikai kísérletek gyerekeknek Belépőjegy: 600 Ft (kóstolójegy is egyben), 14 éves kor alatt a belépés díjtalan. Kóstolójegy: 20 dkg sült hurka, kenyér és 1 dl bor, felhasználható a Tápió- Vin borpince területén, ahová ingyenes kisvasút közlekedik, a helyszínen kedvezményes borvásárlás és élőzene: Terék József és barátai. A helyszínen hurka és disznótoros káposzta vásárolható! A rendezvény fő támogatója: Nemzeti Kulturális Alap Földművelésügyi Minisztérium Emberi Erőforrások Minisztériuma Bővebb információ a Tápiószentmártoni Sportcsarnok elérhetőségein.

7 7 Judo toborzó A KÖZGÉP-CVSE Judo Szakosztálya felvételt hirdet, keresi az új bajnokokat! Korosztályok: 6-9 ÉVES FIÚK, LÁNYOK Edzések időpontja: hétfő, csütörtök Tanfolyamvezetők: Bíró Norbert III. DAN-os judo mester, Mester Dániel I. DAN edző ÉVES FIÚK, LÁNYOK Edzések időpontja: hétfő, szerda, péntek Edzők: Bíró Tamás V. DAN mesterdező, Mester Dániel I. DAN edző Helyszín: CVSE-Sportcsarnok, Cegléd, Damjanich u. 3. Ha szeretnél az olimpiai ezüstérmes Ungvári Mikivel vagy az Európa bajnok Bíró Norberttel, Ungvári Attilával edzeni, várunk! Bursa Hungarica Ösztöndíjpályázat Cegléd Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve évre kiírja a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot. Az "A" típusú pályázatra azok a Cegléd illetékességi területén állandó lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik felsőoktatási intézményben teljes idejű (nappali tagozatos), alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben vagy felsőfokú szakképzésben folytatják tanulmányaikat. A "B" típusú pályázatra azok a Cegléd illetékességi területén állandó lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű fiatalok jelentkezhetnek, akik a 2014/15. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások vagy felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek, és a 2015/16. tanévtől kezdődően felsőoktatási intézmény keretében teljes idejű (nappali tagozatos) alapképzésben, mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben vagy felsőfokú szakképzésben kívánnak részt venni. Ünnepi forgalmi rend változás Cegléden Értesítés Mindenszentek és Halottak napi ünnepi forgalmi rend változásairól október 31., péntek 12 órától november 3., hétfő 8 óráig. Felhívjuk a tisztelt ceglédi lakosok és a Cegléden közlekedők figyelmét, hogy a fenti időszakban a Széchenyi úti református Öregtemető melletti Mező utcában a Széchenyi út felől egyirányúsítás lesz bevezetve a Nyárfa utcáig, ezért a Könyök utcából csak a Malomtó szél felé lehet közlekedni. A Csengettyűs temető melletti Csengettyűs utcába sem a Hold utca, sem a Jászberényi út felől nem lehet majd behajtani gépjárművel. Az Újvárosi köztemető melletti Dinnyéshalom utcában és a burkolt utat követő Török Ignác utcában a Kossuth Lajos utcáig a Kőrösi út felől egyirányúsítás lesz bevezetve, ezért a Török Ignác utcán a Kossuth Lajos utca után behajtási tilalom lesz érvényben. A Kálvária illetve a református kis temetőnél lévő várakozni tilos táblák ezen a négy napon nem lesznek érvényben. Forgalomirányításban a Polgárőrség segédkezik. Kérjük a gépjármű tulajdonosokat, hogy a fenti időszakban figyelmesen, türelmesen, ne megszokásból vezessenek, és a saját illetve mások érdekeit is fokozottan óvják és védjék. Megértésüket és türelmüket köszönjük Dr. Diósgyőri Gitta, jegyző (helyi közútkezelő) Nagy segítség a kis betegnek Az idei tanévben is folytatódik a szelektív gyűjtés a ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumban. Az összegyűjtött hulladékból befolyt pénzzel a West szindrómás Németh Márk gyógyulását támogatják. Papír, PET-palack, kupak adható le minden pénteken között a gimnázium udvarán. Figyelem! Regisztrációhoz kötött a pályázat beadása. A pályázatok beadásához a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerben (a továbbiakban EPER-Bursa rendszer) pályázói regisztráció szükséges, melynek elérése: eper.hu/eperbursa/paly/ - palybelep.aspx A regisztrációt követően lehetséges a pályázati adatok feltöltése a csatlakozott önkormányzatok pályázói részére. A személyes és pályázati adatok feltöltését követően a pályázati űrlapot kinyomtatva és aláírva kell benyújtani a Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal Szervezési Irodájában (Cegléd, Kossuth tér 1. I. emelet 107.) személyesen vagy postán. A pályázat csak a pályázati kiírásban meghatározott csatolandó mellékletekkel együtt érvényes. Hiánypótlásra kizárólag a beadási határidőn belül van lehetőség. A pályázat rögzítésének és az önkormányzathoz történő benyújtásának határideje: november 7. További információ: cegled.hu Ceglédi Közös Önkormányzati Hivatal

8 október 30. Dr. Vekerdy Tamás Cegléden! Jól szeretni November 4-én Dr. Vekerdy Tamás nagyszerű előadásával folytatódik Cegléden az országos népszerűségnek örvendő Nyitott Akadémia sorozat. A neves pszichológus Jól szeretni című új könyve elképesztő népszerűségnek örvend: megjelenése után hosszú hónapokig vezette a sikerlistákat, az olvasók azonnali klasszikusnak nevezik. A kötet, ahogyan az azonos című előadás is, igazi kincsesbányát jelent a szülők számára, hiszen a nevelés számos területét érinti, a Tanár Úrtól megszokott bölcsességgel, széleskörű tájékozottsággal, lebilincselő stílussal és fergeteges humorral. Ám mindennek a középpontjában egyetlen alapkérdés áll: miként tudnánk igazán jól szeretni? Valójában kevés szülő van, aki a szíve mélyén ne szeretné a gyerekét, és ne a legjobbat kívánná neki. Sokan mégis keserűen emlékszünk vissza a felcseperedés éveire, mert úgy érezzük: szüleink számos dolgot elrontottak, nem értettek meg minket, hibás döntéseket hoztak jót akartak, de rosszul szerettek. Bár elképzelhetetlen, hogy szülőként ne kövessünk el hibákat, az már reális célkitűzés lehet, hogy szeretetünk minden tévedésünkön, gyöngeségünkön átragyogjon, a nehézségek idején is eltéphetetlen köteléket jelentsen közöttünk, egyszersmind biztonságos menedéket gyerekeink számára. Ehhez azonban meg kell tanulnunk jól szeretni - úgy, hogy az nekünk és gyerekeinknek is jó legyen. Ha ez sikerül, az ezerszeresen hálája meg magát. Minket lényegesebben nyugodtabbá és elégedettebbé tesz, gyermekeinknek pedig olyan bázist ad, ahonnan a lehető legmesszebbre tudnak elrugaszkodni, s ahova a legnagyobb szeretettel térnek vissza. Jól szeretni annyi, mint jól élni önmagunkkal és egymással. Az előadás interaktív, tehát lehetőség lesz véleményt, tanácsot is kérni Vekerdy Tamástól. Érdemes élni az alkalommal! A Nyitott Akadémia standján pszichológiai témájú könyvek nagy választéka várja az érdeklődőket kedvezményes áron, köztük Vekerdy Tamás Jól szeretni című műve is, melyet a szerző kérésre szívesen dedikál is. A november 4-én 18:00 órakor kezdődő előadásra jegyek kaphatók a Kossuth Művelődési Központban.

9 9 November a kertben Talán ez a legmozgalmasabb hónap, ami a kerti munkákat illeti, de ne feledjük, hogy a mostani munkával sok időt és energiát takarítunk meg tavasszal! A NOVEMBERI KERTI MUNKÁK ELŐKÉSZÍTÉSE Ilyenkor jelennek meg az új katalógusok a tavaszi vetésre való magokkal, szóval itt az ideje, hogy egy csésze tea mellett eldöntsük, hogy mit szeretnénk termeszteni jövőre. Rendeljük meg a magokat, mielőtt még kiürülnének a készletek. SZAPORÍTÁS Ha van afrikai ibolyánk, itt az ideje, hogy levágjunk róla egy pár levelet, elültessük egy cserépbe, és melegházba tegyük. Ha nem engedhetjük meg magunknak ezt a luxust, akkor tegyük az ablakpárkányra, ahol nem éri közvetlen napfény. Ha már elvetettük a szívós évelő növények magjait, akkor a fagyos időkben védenünk kell őket talajtakaró növényekkel. Amikor az olyan gumós növényeket akarjuk növekedésre bírni, mint a jácint, miután kibújtak tegyük egy hideg ablakpárkányra, és bizonyosodjunk meg róla, hogy nem éri őket közvetlen napfény. Ha szeretjük a cikláment, akkor már most vessük el a magokat, hogy jövő Karácsonyra szépek legyenek. Melegházra vagy más meleg helyre lesz szükségünk ahhoz, hogy megóvjuk a hőmérséklet ingadozásoktól. METSZÉS - AZ EGYIK LEGHASZNOSABB ŐSZI KERTI MUNKA A hónap vége felé metsszük meg a lombhullató fákat és cserjéket, beleértve ebbe a gyümölcsfákat és bokrokat is. Gondoskodjunk mulcsról a megmetszett fák és cserjék köré. ŐSZI ÜLTETÉS A fás dugványokat, amiket a tavaly ősszel vágtunk, most ki lehet ültetni az állandó helyükre. Ha nincs hunyorunk, menjünk és vegyünk! Ültessük el, hogy télen, illetve kora tavasszal is legyen virág a kertünkben. Hagyományosan, ebben a hónapban kell elültetni a fákat és a cserjéket, jóllehet valaki tavasszal szereti elültetni őket, amikor látja a lombozatukat is. Amikor cserjéket ültetünk, karózzuk és öntözzük meg őket, majd tegyünk egy réteg mulcsot a tövükhöz. Ebben és az elkövetkező hónapokban elmehetünk a kertészközpontokba, hogy meglessük, melyek azok a növények, amelyek jól mutatnak egész télen. Ha megtaláltuk a megfelelőt, vegyük meg és ültessük el. Védjük meg az újonnan ültetett fákat és cserjéket az erős szelektől és a zord időtől. Most ültessük el a gyümölcsfákat és bokrokat. Még mindig nem késő eltenni a tavaszi gumós virágokat rakjunk liliomot és tulipánt a következő évre. Ha szeretjük a rózsákat, akkor most van itt az ideje, hogy szabadgyökeres rózsákat vásároljunk. Sokkal olcsóbbak, mint az elültetettek, és jobban megtelepszenek a meleg őszi talajban. ŐSZI NÖVÉNYEK KERTÜNKBEN Ősszel elkezdhetjük betakarítani a zellert, de igazából tavaszig folyamatosan áshatjuk őket a földből. Osszuk szét a rebarbara gyökereket. November elején pedig a fokhagymát is kiültethetjük. Itt az ideje a póréhagyma begyűjtésének, mielőtt még megfagyna a föld. Gondoskodjunk róla, hogy Karácsony idején is ehessünk endíviát. Ha tettünk el zöldségeket vagy gyümölcsöket, figyeljünk rájuk, hogy ne rothadjanak meg, illetve, hogy ne fertőzzék meg egymást. Kezdjük el begyűjteni az olyan zöldségeket, amelyeket egész nyáron át neveltünk, például a paszternákot és a kelbimbót. Még mindig van idő elvetni a disznóbabot és a borsót, de üvegbúra alatt tegyük, vagy valamilyen hasonló védőszerkezet alatt.

10 október 30.

11 11

12 október 30. CSEMŐI és ceglédi vendéglátóegységbe, gyakorlattal rendelkező pultos hölgyek jelentkezését várjuk / ÁLLÁST KÍNÁL KAMIONSOFŐRÖKET keresek állandó magyar-német munkára (nemzetközist). Uniózás nincs / ALBERTIRSAI ásványvíz palackozó üzem felvételt hirdet az alábbi munkakörbe:- Élelmiszeripari technikus. Hasonló területen szerzett 2-3 éves szakmai tapasztalat előnyt jelent. Jelentkezni lehet önéletrajzzal a karrier@ acquarius.hu címen. ÉPÍTŐIPARI cég billencs tehergépjárműre keres gépkocsivezető munkatársat, belföldi munkavégzésre. Jelentkezését várjuk fényképes onéletrajzzal az alábbi e.mail címre: allashirdetescegled@ gmail.com PÉK szakmunkást keresek törteli munkavégzésre. jelentkezését várjuk az alábbi címre: pekseg.tortel@ gmail.com CEGLÉDI mérnökiroda keres fiatal gépészmérnököt, géptervezői munkakörbe, Solid Edge ismerettel. Jelentkezni lehet a solidedgest106@fre . hu címre elküldött önéletrajzzal. PÁTYI kalifához régi és új munkatársak jelentkezését várjuk. Tel.: 06-30/ NEMZETKÖZI gépkocsivezetőket keresünk flottabővítés miatt- nemzetközi gyakorlattal és E kategóriás jogosítvánnyal, napidíjas elszámolás szerint. Jelentkezni H-P: 8-17 óra között a 53/ telefonszámon, illetve fényképes önéletrajzzal a krisztina.szabo@ronixtrans. hu címen lehet. KŐMŰVEST és segédmunkást felveszek napi kifizetéssel Ceglédre, folyamatos munkavégzésre. Jelentkezni SMSben: 06-70/ METAL-Mix Kft-nél a következő munkakörök betölthetők: gépkezelő, fizikai dolgozó. Jelentkezés 8-16 óráig a következő telefonszámon: 06-53/ A fényképes önéletrajzokat az info@ metal-mix.hu címre kérjük. CEGLÉDI telephelyű cég, kimagasló kereseti lehetőséggel, tapasztalt nemzetközi gépkocsivezetőket keres CE kategóriás jogosítvánnyal valamint digitális sofőrkártyával. Hűtős gyakorlat előny / PANNON Fém Cegléd Bt felvételre keres 2 fő szerkezet lakatost. Feltétel: önálló munkavégzés. Érdeklődni: 06-20/ ÜZLETVEZETŐI végzettséggel keresek most nyíló divatáru üzletbe 1 fő, önállóan dolgozni tudó hölgy munkatársat / BERENDEZÉS kezelő és felületelőkészítő pozícióba keresünk jó fizikumú munkavállalókat. Munkába állás feltétele: szakmunkás végzettség, erkölcsi bizonyítvány, több műszak vállalása. Jelentkezési cím: kecskemet@work-force.hu. Érdeklődni: 20/ CEGLÉDI fuvarozó cég CE kategóriás jogosítvánnyal és GKI kártyával, belföldi gépkocsivezetőt keres. Feladat: félpótkocsik előrakása és a határra húzása. Fényképes önéletrajzot a karrier@ boldizsartrans.hu címre várjuk. SZOBA- festő mázolót felveszek. Tel.: 06-70/ ,5 TONNÁS teherautóra, gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőt keresünk Cegléd és környékéről, unio-s munkára. sagimpexkft@ gmail.com 06-70/ SZAKKÉPZETT ipari varrógéppel varrni tudó kollégákat keresünk azonnali kezdéssel, szolnoki munkahelyre üléshuzatok varrására. Szállítás megoldott. Csoportok jelentkezését is várjuk. Jelentkezni SMS-ben: "varrónő" jeligére lakcím megjelölésével a 06-30/ as telefonszámon. PÉNZINTÉZET üzletkötőket keres / ÖNÁLLÓAN dolgozni és burkolni tudó kőművest keresek / GYAKORLATTAL rendelkező CO hegesztőket felveszünk. Szállást biztosítunk, utazást térítünk vagy szállítunk. Tel.: 06-20/ ROSETTA vendéglő fiatal pultos hölgyet keres / SZAKKÉPZETT vagy gyakorlattal rendelkező pékeket valamint táblázni tudókat keresünk azonnali kezdéssel. Jelentkezni SMS-ben "pék" jeligével a 06-30/ es telefonszámra. INGATLANKÖZVETÍTŐ iroda alkalmazottat keres fő vagy másodállásban. (alapbér + jutalék) / CEGLÉDI munkahelyre keresünk nyerges szerelvények javításában, karbantartásában jártas autószerelőt. Érdeklődni: 06-30/ MULTICÉG CO2- hegesztőket keres, vastag anyagok hegesztésére, gödöllői munkahelyre. Gyakorlat szükséges! Szállás, utazás biztosított / , velexi100@gmail.com CEGLÉDI telephelyű cégünk keres nemzetközi tehergépkocsi vezetőt olasz viszonylatra, nyerges szerelvényre. Amit kínálunk: korszerű járművek, korrekt bérezés. Érdeklődni: 06-30/ CÉGÜNK Mo. piacvezető pénzügyi ügynöksége ceglédi irodájába keres kollégákat. Feladat: 2014 évi személyi jövedelmi adó törvény lakossági informálása. Elvárások: minimum középiskolai érettségi. Cegléd és 20 kmes körzetben lévő lakóhely, kiváló kommunikációs készség, üzleti megjelenés. Jelentkezéseket a (fényképes önéletrajz és motivációs levél) epitekk@gmail.com címre várjuk. BÚTORASZTALOST felveszünk ceglédi munkahelyre. Csak gyakorlattal rendelkezők jelentkezzenek! Tel.: 06-30/ FIATAL asztalost felveszek / TRAKTOROS és elletős munkatársat keresünk, ceglédi munkahelyre / CEGLÉDI telephelyű cég éjjeli őrt keres felvételre. Megváltozott munkaképességűek jelentkezését is várjuk. Fényképes önéletrajzát a karrier@boldizsartrans.hu címre küldje. ZÖLDSÉG csomagolásra betanított dolgozókat keresünk. Bejárás megoldott céges busszal. Jelentkezni SMS-ben "zöldség" jeligére, lakcím megjelölésével a 06-30/ es telefonszámra. KÉZI autómosóba 1 fő munkaerőt keresünk. Érdeklődni: 06-20/ JÁSZBERÉNYI szalagmunkára keresünk munkavállalókat. Munkába járás biztosított. Érd.: munkanapokon 9-10 óráig 06-30/ ÁLLÁST KERES NAPI 4 órában adminisztrációs munkát vállalok. Érd: 06-30/ órás munkát keres fiatal hölgy, számítógépes ismerettel, irodai tapasztalattal / OKTATÁS ARANYKALÁSZOS gazda ( Ft), Óvodai dajka ( Ft), Élelmiszer eladó ( Ft), Boltvezető ( Ft) OKJ tanfolyamok indulnak! Részletfizetés+ Távoktatás formában! Tel.: 06-30/ KUSZKA Autósiskola! Reg. Nr , PLH-321. VSM K III. n 65 %, GY 27,7 %. Ökk 145 eft. Tanfolyam indítás folyamatos. Tel.: 06-30/ PERFECT Nails kézápoló és műköröm-építő, illetve lábápoló képzés indul Szolnokon. Infó: 06-70/

13 13 ACCELL-HUNLAND Kerékpárgyártó és Értékesítő Kft. munkatársat keres határozott időre betanított munkára KERÉKPÁRSZERELŐ, RAKTÁRKEZELŐ ÉS MATRICÁZÓ munkakörökre. Önéletrajzokat a Kft. címére: 5091 Tószeg, Parkoló tér 1., vagy az alábbi címre lehet eljuttatni: hr@accell-group.com Érdeklődés az alábbi telefonszámon: 56/ Az osztrák, német élet és munkavállalás ABC-je Költségek Ausztriában A szabad munkavállalás hírére (2011. május 1.) nagyon sok magyar család elindul szerencsét próbálni Ausztriába, a remélt nagyobb fizetés reményében. Nyelvtudással és szakma birtokában természetesen valószínű, hogy kapnak munkát a szakmunkásokkal nem bővelkedő osztrák munkaerőpiacon. Ám sajnos nem sejtik, hogy a magas bérek mellett a költségek is igen magasak. Persze ez igen eltérő lehet, mert az üdülőövezetekben és a nagyvárosokban nőhetnek a költségek. hajmeresztõen magasak az árak, akár az itthon megszokott négyszeresét is fizethetjük. Olcsóbb a Zeilpunkt és a Penny Market, még olcsóbb a Hofer és a Lidl. Az utóbbiakban lényegesen kevesebbért vásárolhatunk, mint például a Billában. A diszkontláncoknak azonban kevés boltjuk van a városban. A drágaság miatt a kávéházakban, kocsmákban és szórakozóhelyeken magyar fejjel gondolkodva szintén nem fogjuk jól érezni magunkat. Egy kávé legalább 2,5 euró, egy korsó sör minimum 3 euró, az achtelekben (1,25 dl) mért bor ára még elképesztõbb. A táncos szórakozóhelyekre legalább 10 euró a belépő, bent pedig az italok ára még borsosabb, mint egy kávéházban vagy kocsmában. Napközben étkezéskor érdemes kihasználni a fél egy és fél kettõ között tartó menüidõt, amikor féláron vásárolhatunk sok (gyors) étteremben. AZ ALÁBBIAKBAN EGY ÁLTAGOS BÉCSI LA- KOS ÁTLAGOS HAVI KÖLTSÉGEIT LÁTHATJUK: Lakásbérlet: euró. Ez általában egy négyzet méteres lakás bére, bútorozva. A lakások bérleti díja Bécsben kb. 10 euró/nm/hó, a központi helyeken több is lehet. Rezsi: euró (gáz, víz, villany stb.) TV és internet: kb euró TV adó: 20 euró Mobiltelefon: 5-10 euró Lakásbiztosítás: 10 euró Tömegközlekedés: 45 euró Kocsi biztosítása: 150 euró AZ ÉLELMISZER NEM OLCSÓ A legdrágább élelmiszerüzlet a Billa és a Spar, magyar viszonyokhoz képest néha TOVÁBBI INFORMÁCIÓK: Költségek Németországban 1, LAKHATÁS, LAKÁSBÉRLÉS 60 nm-es lakás, jó helyen euró/ hó. Németországban a hosszabb távra kivett lakás tipikusan nemcsak bútorozatlan, hanem konyhafelszerelés sincs benne. A cikk folytatását jövő heti lapszámunkban olvashatják! Plavecz Tamás AUSTROHELP Segítség Ausztriában hivatalos és magánügyben jogi háttérrel, austrohelp01@gmail.com

14 október 30. CEGLÉDEN központhoz közel, 2 szobás, összkomfortos kis családi ház eladó. Vállakozásra is alkalmas / INGATLAN CEGLÉDEN 55 nm-es, 3 em-i panellakás eladó. 5,7 mft / TÖRTELEN, főút mellett 3 szobás, hőszigetelt, tehermentes családi ház gyümölcsössel és melléképületekkel eladó. Tel: 06-20/ ELCSERÉLEM lakótelepre, vidékre ceglédi 3 szobás kertes házamat, sürgősen / ELADÓ Cegléden a Szőlő utcában egy 400 nm-es üres, részben közművesített telek. Iár.:2,9 MFt. Tel.:06-20/ SÜRGŐSEN eladó! Cegléd Ugyeri részében, XIX. dűlőben, 2880 nm-es telken, 96 nm-es, 3 szobás, 15 éves, tégla családi ház eladó. 1,9 mft / CEGLÉD belvárosában 2 szoba, öszkomfortos, évek óta nem lakott családi ház, kedvező áron eladó / CEGLÉDEN "Zöldházakban" II emeleti, erkélyes, 72 nm-es lakás eladó / CEGLÉDEN 2,5 szobás, panelprogramos lakás eladó. 5,9 mft / ÉPÍTÉSI telek Cegléd kertvárosban, az Öreghegyi úton eladó / HA az otthonát keresi, itt megtalálja! Cegléden, városközponthoz közel, 290 nm-es telken, 3 éves, 133 nm-es, 2 hálószobás, 1 dolgozószobás, tágas amerikai konyha nappalis tégla családi ház, padlófűtéssel, kandallóval, beépített, minőségi bútorokkal, nagy terasszal, egyéb extrákkal eladó. 24,4 mft. Tégla lakást beszámolunk értékegyeztetéssel / SZOBÁS, összkomfortos családi ház, 400 négyszögöl telekkel eladó. Ár: 7,9 mft / CSEMŐBEN 55 nm-es, felújított kertes ház, biztonságos környéken eladó, csere érdekel. Iár: 4,5 mft 06-70/ CEGLÉDEN Vörösmarty térnél, beköltözhető családi ház, olcsón eladó / CEGLÉD központjában 1. emeleti, erkélyes panellakás eladó / CEGLÉDEN 2,5 szobás, erkélyes, gázkonvektoros lakás, hőszigetelt téglaház 3. emeletén eladó. Iár: 8,9 mft / CEGLÉDEN 55 nm-es, 2 szobás, erkélyes lakásomat értékegyeztetéssel, 3+ nappalis családi házra cserélném. 5,7 mft / A CEGLÉDI Gyógyfürdő és Szabaidőközpont közelében, csendes helyen, 1360nm-es telken lévő 3 szintes, 2 fürdőszobás, 2001-ben épült téglafalazatú családi ház, garázzsal, melléképülettel együtt eladó. Az udvar részben parkosított, részben gyümölcsöskert. Fűtése fatüzeléssel működő, beépített kazánnal rendelkező cserépkályha, melyhez a helyiségekben található radiátorok csatlakoznak. A ház alsó szintje (90nm) funkcionál élettérként (nappali, 2 szoba, konyha, kamra, fürdőszoba, mosókonyha, wc), a felső szint az igényeknek megfelelően alakítható ki. Az épület alatt a ház belsejéből nyíló 40nm-es pince van. Irányár: 17 millió Ft. Érd.: 06-70/ , 06-70/ ALKALMI áron! Cegléden 390 nmes telken, 120 nm-es, 3 szoba+ nappalis, teljesen felújított, tégla családi ház, 2 féle fűtésrendszerrel, fa nyílászárókkal eladó 12,9 mft. 1-2 szobás lakást beszámítunk értékegyeztetéssel / CEGLÉD bedei lakótelepen Tangazdaság u.10. szám alatti kertes családi ház eladó. Iár: 18,9 mft. Tel.: 06-30/ CEGLÉD központjában 180 nm-es családi ház eladó. Üzlethelyiségnek, irodának is alkalmas / CEGLÉDEN a Rét utcában 3 szobás, dupla portás ingatlan eladó / CEGLÉDEN 120 nm-es, 3 szobás családi házam, 900 nm telken eladó. 2 szobás lakást beszámitok. 9,9 mft / CEGLÉDEN, teljesen felújított, 55 nm-es, 2 szobás panellakás eladó. 5,9 mft / CEGLÉDEN 1 szobás, negyedik emeleti panellakás, négyemeletesben eladó. 4 mft / ALBERTIRSA központjában, a Pesti út 101. alatt, a gyógyfürdőhöz közel, befektetésre alkalmas, 1957 nm-es telken, felújítandó parasztház eladó vagy kiadó / INGATLAN VÉTEL IGÉNYES ügyfeleink számára keresünk eladó családi házakat, lakásokat és tanyákat. Cegléd Ingatlan. Tel: 06-30/ CEGLÉDEN 1-1,5 szobás panellakást keresek, liftes ház is szóba jöhet / CEGLÉDEN keresek 7-10 mft-ig, 2-3 szobás, jó állapotú családi házat, készpénzes ügyfeleim részére / KIADÓ CEGLÉDEN Jókai utcában 40 nmes társasházi lakás kiadó. Tel.: 06-30/ CEGLÉD belvárosában központi helyen 60 nm helyiség üzletnek vagy irodának kiadó. Érdeklődni: 06-30/ SZÁLLÁS 6-8 fő részére, cégeknek, hosszabb távra kiadó. Számlaképes. Tóth Motel, Abony / CEGLÉDEN 1 szobás panellakás, egyedülálló hölgynek kiadó / CEGLÉDEN szoba, konyha kiadó / CEGLÉDEN az Avantgarde udvarban egymás melletti 33 és 18 nm-es üzlethelyiség kiadó. Akár összenyitva is. Tel.: 06-20/ CEGLÉD városközpontban, bútorozott albérlet fiatal, munkahellyel rendelkező személynek kiadó / ADÁS-VÉTEL RÉGISÉGEKET, festményeket, bútorokat, porcelánokat, bronz tárgyakat és komplett hagyatékot vásárolok magas áron. Ingyenes kiszállás. Ugyanitt tollfelvásárlás! Régi tollat, használt párnát, dunyhát veszek magas áron / ÉREMBOLT vásárol régi pénzeket, kitüntetéseket, bélyeggyűjteményt, képeslapokat. Kecskemét, Ceglédi u / AKCIÓS másodosztályú trapézlemezek horganyzott, illetve színes kivitelben Ft+áfa (1206, Ft) négyzetméter áron eladó / , 06-70/ TUJA olcsón! Oszlopos, nyírható, különböző formára nyírt. Újszilvás / HULLÁMPALA 1200 Ft/db eladó. Ha kell, üzemanyag árban házhoz szállítom / MÁRKÁS, kétmagos, laptopok garanciával már Ft-tól! Számítógépek, laptopok javítása, telepítése, bővítése! Cegledpc.eu Cegléd, Teleki utca 9/a. Alszegi út 38., 06-70/ , 06-70/ VEGYESTÜZELÉSŰ kazán 50 eftért, valamint sparhelt 30 eft-ért eladó / VÁSÁROLOK régi bútorokat, képkereteket, festményeket, könyveket, mindenfajta hagyatékot, porcelánokat, órákat, régi dolgokat. Érd.: 06-20/ mindenféle öreg tollat veszek. SZÁMÍTÓGÉP 6 hó garanciával, LCD lapmonitorral. Házhoz szállítás. P4-2600: Ft-tól, P5 (2-magos): Ft-tól, laptop: Ft-tól / GYÖNYÖRŰ dióbél, dohányzóasztalok, hűtők, tetőboxok, varrógép, sörcsapoló, kerékpárok / , 06-20/ RÉGI, színes, kisméretű szódásüvegeket veszek gyűjteményembe. Hívjon bizalommal / KEMÉNY tűzifa közvetlen erdészeti termelésből Ft/erdei m3-től szállítva / , 06-30/ CUKORKÁK, édességek, csokik, kávék, teák, szeszes- és üdítőitalok! Nálunk mindent beszerezhet ami a vendégek fogadásához kell! Lőrincz és Fia Kereskedőház, 2700 Cegléd, Szent Imre herceg utca 30. (Székely-kapunál!) 220 V-os kalapácsos terménydaráló eladó. Tel.: 06-20/ VEGYES VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrót, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, dinamót, műszerész esztergát, kompresszort, esztergakéseket / LIGNIT és tűzifa megrendelhető Cegléden, ingyenes helybeszállítással 10 mázsa felett. Czinege József 06-20/ KUKORICA, búza, árpa, napraforgó, zab eladó. Házhozszállítással is. Tel.: 06-30/ BÜKK, tölgy hasogatva, kugliban megrendelhető. Kovács György 06-30/ KISBÁLÁS búzaszalma, kisbálás réti széna, kisbálás lucerna eladó. Házhozszállítással is / TŰZIFA akció! Vastag akác: 2550 Ft/100 kg, Vékony akác: 2250 Ft/100 kg, Bükk és tölgy: 2300 Ft/100 kg, Vegyesfa: 1850 Ft/100 kg / HALASI Tűzifa Kft. vékony akác, vastag akác, nyárfa, hasítva is / AKÁC tűzifa 2600 Ft/100 kg kuglizva, 2750 Ft/100 kg hasítva / AKÁC tűzifa nagy tételben is, ugyanitt oszlopok és más ipari fa eladó / BÜKK, tölgy tűzifa házhoz szállítva, mázsálva. Hasítva 2450 Ft/100 kg / TAKARMÁNY burgonya eladó. Tel.: 06-30/ ELROMLOTT háztartási gépeit, mosógép, centrifuga, gáztűzhely megveszem. Darabja 1000 Ft. Mikro, számítógép, boyler 500 Ft/db. Automata mosógép 1000 Ft/db. Valamint leégett villanymotor 100 Ft/kg, elromlott generátor és önindító 70 Ft/kg, akkumulátor 100 Ft/kg. Ugyanitt ócskavas felvásárlást, lomtalanítást vállalok / AKCIÓ! Tölgy, bükk hasított tűzifa, akác tűzifa házhoz szállítva. Nálunk az 1q=100kg / ÉRETT istállótrágya kis és nagytételben, házhoz szállítva eladó. Tel.: 06-20/ MINŐSÉGI akác, tölgy tűzifák 2150 Ft/100 kg-tól eladó / CIROK vörös, kis és nagy tételben eladó Albertirsán. Tel.: 06-70/ DOBOS Tűzifa Kft. Csemő. Eladó akác tűzifa. Akció! tölgyfaszél 2100 Ft/100 kg, bükk 2200 Ft/100 kg. Tel.: 06-20/

15 15 MEGVESZEM régi disznóvágó asztalát 6000 Ft, régi zománcozott gyerekkádat 2000 Ft, tartóval 2500 Ft, régi ablak spaletták 1 ablakra való 3000 Ft, 170 cm-től 4000 Ft, fatragacs 3000 Ft, fateknő jó állapotú 1500 Ft, lemezteknő 1000 Ft. Szódásüveg rekesszel együtt 1500 Ft, szódásüveg 50 Ft, kisméretű demizson 500 Ft, 50 literes 1000 Ft, gyalupad 6000 Ft, ugyanitt régi bútorokat és komplett hagyatékot felvásárolok / VEGYES fa eladó / TÁP-Terménybolt nyílik november 3-án Albertirsán, Köztársaság u. 91. szám alatt. Tel.: 06-30/ FRISS tehéntej megrendelhető Albertirsán. Tel.: 06-20/ MAGYAR darabos barnaszén eladó. Tel.: 06-20/ GÉP-SZERSZÁM 1,5 KW -OS, 220-as asztali körfűrészgép eladó / RÉGI, jó állapotú, kézi, asztalos szerszámok egy tételben eladók / este. JÁRMŰ ELADÓ 2107-es Lada benzin- gáz üzemű ig műszakival alkatrészekkel. Érd: 06-20/ Iár: 250 eft. OPEL Kadett 1989-es, 1,3-as, benzin gáz üzemű, 1 év műszakival, szép állapotban eladó / IMPRESSZUM Dél-Pest Megyei Szuperinfó Megjelenik minden csütörtökön példányban. Lapzárta: hétfõ 18 óra. Felelős kiadó: Hírös Modul Kft. Felelős szerkesztő: Zakar László Szerkesztőség: 2700 Cegléd, Múzeum u. 3. Tel./fax.: 53/ info@dpmsz.hu Nyomda: Ipress Center Hungary Kft., 2600 Vác, Nádas utca 4. Terjeszti: Hírös Modul Kft. Terjesztési területek: Cegléd, Csemõ, Külsõ-Budai út, Ceglédbercel, Albertirsa, Dánszentmiklós, Nyársapát, Nagykõrös, Törtel, Mikebuda, Kocsér, Kõröstetétlen, Jászkarajenõ, Abony, Újszilvás, Tápiószõlõs, Tápiógyörgye, Pilis, Tápiószele, Farmos, Tápiószentmárton. A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk! Eng. szám /1997 KÉSZPÉNZÉRT autóját, teherautóját megvásároljuk, állapottól függetlenül. Házhoz megyünk! Tel.: 06-70/ MINDENFÉLE autót megvásárolok! 35 Ft/kg. Tehergépkocsit is. Házhoz megyek! 06-20/ ÜTEMŰ Trabant, friss műszakival eladó / SKODA Felicia kombi, 2001-es, 1,3 LX, hónapig műszakival, jó állapotban eladó. Iár: 290 eft / SZOLGÁLTATÁS VESZÉLYES fák lombtalanítását és kivágását vállalom, kosaras autó bérelhető / REDŐNYÖK, faredőnyök szerelése, javítása, megbízhatóan, olcsón, garanciával. Kotyinszki Tibor 06-30/ , 06-20/ VÍZVEZETÉK és központifűtés szerelés, javítás, duguláselhárítás / REDŐNY, reluxa, harmonikaajtó, szúnyogháló, szalagfüggöny felmérése, értékesítése, igény esetén beépítése. Tel.: 06-30/ REDŐNYJAVÍTÁS, gurtnicsere, akár még ma! 06-20/ , Kacsándi Tibor - Redőnység! ( KÖLTÖZTETÉS, fuvarvállalás olcsón, ponyvás-, billenőplatós kisteherautókkal, megbízható rakodókkal / , 06-53/ DEVIZAHITELEK, autóhitelek, problémás, felmondott, végrehajtás alatt álló hitelek kezelése, megoldása, ingyenes jogi tanácsadással. Érd: 06-20/ PALATETŐ, lapostető szigetelések korszerű anyagokkal, garanciával, tavalyi áron / PALA-, lapostető bontás nélküli felújítása színes, mintás, bitumenes zsindelylyel. Kémény bontás-építés. Ingyenes árajánlatkészítés / , www. palatetofelujitasjavitas.hu JÓSLÁS, kötés, oldás. Tel.: 06-20/ ÁCS, tetőfedő, kőműves, bádogos és malterba kúpozás. www. tetomunkak.iwk.hu 06-20/ KŐMŰVES és festő munkát vállalok / AERECO ablakszellőző, légbevezető beszerelés nem csak a pára elvezetésére, hanem a gázszolgáltatók által előírt légbevezetésre is megoldás. Tel: 06-30/ , 06-30/ AUTOMATA mosógépek javítását vállalom, akár hétvégén is! 06-20/ KÁDFELÚJÍTÁS hőkezeléssel! Helyszínen, garanciával, minden színben! Villanyszerelés. Telefon: 06-70/ TŰZIFA vágás, veszélyes fák kivágása, akár az anyagáért is / ÚJ fogsorok akár 1 nap alatt is, garanciával / , 06-53/ KÖSSÖN lakástakarék biztosítást! Akár évi 72 eft állami támogatás. Házhoz megyek / SZŐNYEG, kárpit, autókárpit mélytisztítása / mlap.hu Hörömpő József VILLANYSZERELÉS, bojlerek, háztartási gépek, szivattyúk javítását vállaljuk! 06-20/ , MESTERBOSZORKÁNY, tisztánlátó, médium mesterjós, energiagyógyászat, halott látás, életútvezetés, 06-70/ KÁRPITOS! Autó- Bútor áthúzás, javítás, felújítás, kormánybőrözés. Tel.: 06-20/ KIVITELEZŐK, építők figyelem! Referenciával rendelkező építőipari cég ingatlanok felújítását, műszaki vezetését-, műszaki ellenőrzését, illetve e-napló készítését vállalja. Érdeklődni: 06-20/ KÚTTISZTÍTÁST, kútmélyítést, fertőtlenítést, szivattyúzást és fakivágást vállalok. Pl.: fenyő/ dió / DUGULÁSELHÁRÍTÁS falbontás nélkül, 0-24 h zsírtalanítás, csatornatisztítás géppel, hétvégén is, garanciával. 70/ MEGHÍVÓ "A varrógép használata" című könyv bemutatójára november 7-e, péntek, 17 óra, Cegléd, Szabadság tér 5/a., Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár, Központi Könyvtár galériája. Bővebb információ: net, 06-70/ CSERÉPKÁLYHÁK, téglakályhák, tömegkályhák, kemencék átrakását, tisztítását, javítását vállalom / REDŐNYÖK, reluxák, napellenzők, szúnyoghálók javítása, újak szerelése. Hétvégén is! 06-30/ ERDŐ gyérítést vállalok faanyagért / A Talp-Mancs Kutyakozmetika szeretettel várja szépülni vágyó kedvencét! Paszterkó Gyöngyi, 06-20/ BELSŐ hideg-meleg burkolást, ajtócserét, asztalos munkákat, házkörüli munkákat, kisgépek javítását, villanyboyler vízkőtelenítését vállalom / Kútgyűrűt keresek. TETŐK javítása, készítése, veszélyes fák lebontása. Molnár Gábor. 06/ , 06-70/ LAKI kályhakeramikus, kályhás mester új cserépkályhák, átrakások, javítás. Kandallók, mobil kemencék hordozhatók / VÍZVEZETÉK SZERELÉST, szennyvízvezeték, dugulás- elhárítását vállalom az év minden napján! 06-30/ ÁLLAT KG-os hízók eladók. Érd.: 06-70/ HÍZÓK eladók. Tel.: 06-53/ GAZDIKAT keresünk az alábbi kutyusoknak: német juhász, tacskó, leonbergi, kaukázusi, puli, stafford shire terrier, roti. A kutyák megtekinthetők minden nap óra között a Cegléd Külső Kátai útról megközelitendő állatmenhelyen. Telefon: 06-20/ , honlap: allatmenhelycegled. hu Kérjük adója 1%-val segítse az Állatmenhely nyílt Alapítvány által fenntartott menhelyet. Adószámunk: ELADÓ 10 éves, almás- deres kanca, 4 hónapos kanca csikójával / KG-tól fehér hízók eladók. Cegléd, Közép út / TYÚKVÁSÁR, szép tollazatú, 2 kgos, 10 db-tól házhozszállítással, Ft/db / HÍZÓK eladók. Kis és nagy súlyúak, nem tápon neveltek. Tel.: 06-30/ LIBAVÁSÁR! Megrendelhető házhoz szállítással, akár pucolva is. 30/ , 30/ , 30/ TÁPIÓSZŐLŐSÖN választási malacok eladók. Tel.: 06-30/ MAGYAR tarka tehén 5 hónapos vemhesen eladó / YORKI kiskutyák hobbi célra, családi kedvencnek eladók. Tel.: 06-70/ MT bika kb. 5 mázsás eladó. Tel.: 06-20/ TÁRSKERESÉS 36 éves molett hölgy élettársat keres. Tel: / ÜDÜLÉS HARKÁNYBAN a Siesta Üdülőszövetkezetben november ig (7 éj) üdülési jog 2 főre eladó. Ár: Ft, 06-30/

16 október MONOR, 4. számú főút 38. km, Ceglédi út 74. Tel.: 06-70/ CEGLÉD, Széchenyi út - Puskaporos u. sarok Tel.: 06-70/ KECSKEMÉT, Ceglédi út, Vacsi hegy 100. Tel.: 06-70/ KEREPES, 3. számú főút, HÉV állomás Tel.: 06-70/ Az akció től visszavonásig érvényes, más kedvezménnyel nem vonható össze! Minőségi síremlékek, kedvező áron! KÉSZLETEN LÉVŐ SÍRKÖVEINK ÁRAIBÓL 10% KEDVEZMÉNY!

IX. évfolyam, 7. szám április 9.

IX. évfolyam, 7. szám április 9. IX. évfolyam, 7. szám 2016. április 9. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház garázzsal, kerttel. Érd.: 70/533-4468 Zomba-Szentgálszőlőhegy

Részletesebben

2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig

2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2 3 4 APróHIrdETÉSEK: Adás-vétel Kukoricán nevelt, vágni való csirke kapható a baromfikeltetőnél! Pomáz, Bethlen G. u. 1/A. Tel.: 06-26/325-869

Részletesebben

Előterjesztés borítólapja

Előterjesztés borítólapja Kétpó község Önkormányzat 5411 Kétpó, Almásy tér 1. Előterjesztés borítólapja Sorszám: Előterjesztés tárgya: A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2013. évi fordulójához történő

Részletesebben

XIX. évfolyam 21. szám október 16.

XIX. évfolyam 21. szám október 16. XIX. évfolyam 21. szám 2015. október 16. A Szatymazi Takács Pálinkafõzde folyamatosan vállal bérfõzést. Igény szerint gyümölcs magozást vállalunk! Érd.: 06-20/5902-813, 06-20/95-77-384 2 Tûzifa (akác,

Részletesebben

IX. évfolyam, 18. szám szeptember 10.

IX. évfolyam, 18. szám szeptember 10. IX. évfolyam, 18. szám 2016. szeptember 10. 2 3 4 5 6 EGYÉB Kékfrankos, zweigelt, cabernet sauvigon illetve vegyes vörös szőlő eladó Szekszárdon és a Decsihegyen. Tel.: 30/719-2044 INGATLAN Megvételre

Részletesebben

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25.

Hirdetés leadásának dátuma: 2015.08.25. Főbérlő nélküli, bútorozott lakásban 1 szoba 2 fiú részére kiadó. Bérleti díj: 25 000 Ft/hó/fő+rezsi Kiadja: Németh Otília Telefon: 70/94-71-352 Megjegyzés: Egyetemhez közel Hirdetés leadásának dátuma:

Részletesebben

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC KO M Á R O M - E S Z T E R G O M M E G Y E 2012. ápri li s 13., XX /15. 2 2012. április 13. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.:

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Minõségi kártyanapárak. Egyedi falinaptárak hozott fotókból Érdeklõdni: 06-30/ XVII. évfolyam 21. szám október 18.

Minõségi kártyanapárak. Egyedi falinaptárak hozott fotókból Érdeklõdni: 06-30/ XVII. évfolyam 21. szám október 18. XVII. évfolyam 21. szám 2013. október 18. A szatymazi Takács Pálinkafõzde megkezdte mûködését. Szeretettel várjuk régi és új bérfõzetõinket. Érd.: 06-20/95-77-384, 06-20/5902-813 Minõségi kártyanapárak

Részletesebben

XVII. évfolyam 18. szám szeptember 6.

XVII. évfolyam 18. szám szeptember 6. XVII. évfolyam 18. szám 2013. szeptember 6. Vörös tojótyúk (1 éves, kb 2 kg) rendelhetõ. Ára: 650 Ft/db Rendelésfelvétel: Bordány, Oszi Takarmánybolt. Kossuth u. 83 Tel.: 62/288-571 Forráskút Kálmán Vencel

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

XVIII. évfolyam 1. szám január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk.

XVIII. évfolyam 1. szám január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk. XVIII. évfolyam 1. szám 2014. január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk. Tel.: 06-20/467-37-17 2 Villanyszerelésben szinte mindent

Részletesebben

Siklós-Bóly térségi. 1600 Ft. (4 x-i megjelenés)

Siklós-Bóly térségi. 1600 Ft. (4 x-i megjelenés) Siklós-Bóly térségi 19. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 19. szám, 2008. május 21. APRÓHIRDETÉSI AKCIÓ 1600 Ft (4 x-i megjelenés) 2. oldal II I. évfolyam, 19. szám, 2008. május 21. Tel./fax: 72/411-892

Részletesebben

XVII. évfolyam 6. szám március 22.

XVII. évfolyam 6. szám március 22. XVII. évfolyam 6. szám 2013. március 22. 2 Falusi HIRDETÔ Falusi Apró Salgó polcok (kis és nagytételben), 50 szál fúrószárcsõ, valamint 3t csavar (sok méretben) kilóra eladó. Érd.: 30/455-64-32, 06-20/222-2000

Részletesebben

XX. évfolyam 4. szám február 19.

XX. évfolyam 4. szám február 19. XX. évfolyam 4. szám 2016. február 19. 1 éves Sárga tojótyúk továbbtartásra is alkalmas 550 Ft/db Fehér vágni való csirke 460 Ft/kg áron megrendelhetõ Sarnyai Mónika Tel.: 06-30/835-1121 Gallyazás, gallyzúzás

Részletesebben

Mohács térségi. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7.

Mohács térségi. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. Mohács térségi 9. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. 2. oldal I I. évfolyam, 9. szám, 2008. május 7. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu

Részletesebben

DÉL-PEST M EG YE. 2015. m á rci u s 19., XXVI/12.

DÉL-PEST M EG YE. 2015. m á rci u s 19., XXVI/12. DÉL-PEST M EG YE w w w. d p m s z. h u 2015. m á rci u s 19., XXVI/12. 2 2015. március 19. CETELEM ZÖLDSULI 2015 Erdei iskolába készül a gyerek? A Cetelem most 150 ezer forintot ad hozzá! Erdei iskolai

Részletesebben

1. Művelődési Osztály

1. Művelődési Osztály 1. Művelődési Osztály Pápa Város Önkormányzata az Oktatási- és Kulturális Minisztériummal együttműködve minden évben meghirdeti a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot. A pályázatra

Részletesebben

SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS

SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 4., XX/18. 2 2012. május 4. 2012. május 4. 3 4 2012. május 4. 2012. május 4. 5 SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS öltöny, kosztüm, kabát, bőrkabát! CSAK 1 NAPIG! Tatabánya, Puskin

Részletesebben

Mohács térségi. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 8. szám, 2008. április 23.

Mohács térségi. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 8. szám, 2008. április 23. Mohács térségi 8. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 8. szám, 2008. április 23. 2. oldal I I. évfolyam, 8. szám, 2008. április 23. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu

Részletesebben

XVII. évfolyam 5. szám március 8.

XVII. évfolyam 5. szám március 8. XVII. évfolyam 5. szám 2013. március 8. 2 Falusi HIRDETÔ Falusi Apró Salgó polcok (kis és nagytételben), 50 szál fúrószárcsõ, valamint 3t csavar (sok méretben) kilóra eladó. Érd.: 30/455-64-32, 06-20/222-2000

Részletesebben

Minõségi névjegykártyák (színes, kétoldalas) készítése. XVII. évfolyam 11. szám május 31.

Minõségi névjegykártyák (színes, kétoldalas) készítése. XVII. évfolyam 11. szám május 31. XVII. évfolyam 11. szám 2013. május 31. Minõségi névjegykártyák (színes, kétoldalas) készítése. 500 db 15 000 Ft+áfa 250 db 8 750 Ft+áfa Érdeklõdni: 06-30/52-54-353 2 Falusi HIRDETÔ VÍZ - GÁZ KÖZPONTIFÛTÉS

Részletesebben

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk,

Képújság rovatai. Civil szervezetek, egyesületek hírei, Önkormányzati hírek. Kisebbségi Önkormányzati hírek, Közérdekű információk, 2017.07.11. Képújság rovatai Önkormányzati hírek Kisebbségi Önkormányzati hírek, Intézmények aktuális közleményei, Rendezvények, programok, Civil szervezetek, egyesületek hírei, Közérdekű információk,

Részletesebben

XVII. évfolyam 15. szám július 26.

XVII. évfolyam 15. szám július 26. XVII. évfolyam 15. szám 2013. július 26. 2 VÍZ - GÁZ KÖZPONTIFÛTÉS SZERELÉS CSATORNA BEKÖTÉS - Családi és társasházak komplett épületgépészeti kivitelezése - Napkollektoros rendszerek telepítése - Központifûtések

Részletesebben

5. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 6-i rendkívüli ülésére

5. napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 6-i rendkívüli ülésére 5. napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. szeptember 6-i rendkívüli ülésére Előterjesztés címe és tárgya: Csatlakozás a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati

Részletesebben

TABLET AJÁNLATAINK: M-Tech 7 atab7 512MB+8GB,WiFi,800x 480,G-Sensor, Webcam,Android 2.3, magyar nyelvű tablet

TABLET AJÁNLATAINK: M-Tech 7 atab7 512MB+8GB,WiFi,800x 480,G-Sensor, Webcam,Android 2.3, magyar nyelvű tablet KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 18., XX/20. TERMÉKPALETTÁNKRA FELKERÜLTEK XBOX360 KONZOLOK, KIEGÉSZÍTŐK, JÁTÉKOK! XBOX360 320GB rendszer + Kinect Star Wars Limited Edition 127.990 Ft 10.500 Ft NOTEBOOK

Részletesebben

Jóleső mínuszok Invilág csomagok 0 Ft havi díjjal, 10 000 Ft erejéig

Jóleső mínuszok Invilág csomagok 0 Ft havi díjjal, 10 000 Ft erejéig DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2014. november 6., XXV/45. Jóleső mínuszok Invilág csomagok 0 Ft havi díjjal, 10 000 Ft erejéig Válassz tévé-, internet- és telefonajánlatainkból legalább kettőt csomagban,

Részletesebben

Siklós-Bóly térségi 25.

Siklós-Bóly térségi 25. Siklós-Bóly térségi 25. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 25. szám, 2008. július 9. 2. oldal II I. évfolyam, 25. szám, 2008. július 9. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu

Részletesebben

X. évfolyam, 11. szám június 3.

X. évfolyam, 11. szám június 3. X. évfolyam, 11. szám 2017. június 3. 2 3 4 5 MUNKÁT KERES-KÍNÁL Fűnyírást vállalok. Tel.: 0630/834-1065 CO hegesztőket és szerkezetlakatosokat keresünk vidéki munkahelyre (Győr mellé) ottlakással. 0630/937-4157.

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2018. szeptember 26-i ülésére

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1.

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1. C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVII. évfolyam 7. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu Cegléd Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete 2006. május 25-én tartotta munkaterv

Részletesebben

Mohács térségi. Szüllõ Szabolcs. betűfestést, tisztítást kedvező áron vállalok! Tel.: 06-20/772-5867

Mohács térségi. Szüllõ Szabolcs. betűfestést, tisztítást kedvező áron vállalok! Tel.: 06-20/772-5867 Mohács térségi 7. INGYENES KERESKEDELMI LAP II. évfolyam, 7. szám, 2008. április 16. Síremlékek felújítását, betűfestést, tisztítást kedvező áron vállalok! Tel.: 06-20/772-5867 Szüllõ Szabolcs Tel.: 06-30/420-5022

Részletesebben

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ: SZÍNHÁZ A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: 2010. október 30. Cirkuszhercegnõ (operett) 2010. november 27. Vidám kísértet (komédia) 2011. január 29.

Részletesebben

Ne megszokásból közlekedjünk! Kétnapos lesz idén az Utcazene Fesztivál DÉL-PEST MEGYE. 2016. február 25., XXVII/08. www.dpmsz.hu

Ne megszokásból közlekedjünk! Kétnapos lesz idén az Utcazene Fesztivál DÉL-PEST MEGYE. 2016. február 25., XXVII/08. www.dpmsz.hu DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu Ne megszokásból közlekedjünk! Hétfő délelőtt kétirányú lett a Szent Imre herceg utca, működnek a jelzőlámpák. Az önkormányzat és a rendőrség kéri az autósokat, kerékpárosokat,

Részletesebben

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. június 22., XX/25. 2 2012. június 22. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.: 7 30-16 00 PLEXI ÉS MÛANYAG

Részletesebben

4 2012. március 30. Tatabánya- Bánhida, Kossuth u. 71 73. Bútor udvar Tel.: 34/301-417

4 2012. március 30. Tatabánya- Bánhida, Kossuth u. 71 73. Bútor udvar Tel.: 34/301-417 KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. március 30., XX/13. 2 2012. március 30. 2012. március 30. 3 4 2012. március 30. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva

Részletesebben

Siklós-Bóly térségi. kőművesbrigád. Alkoholmentes. vállal. Tel.: 06-30/904-4529

Siklós-Bóly térségi. kőművesbrigád. Alkoholmentes. vállal. Tel.: 06-30/904-4529 Siklós-Bóly térségi 35. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 35. szám, 2008. szeptember 24. Alkoholmentes kőművesbrigád burkoló- és kőművesmunkát vállal. Tel.: 06-30/904-4529 2. oldal II I. évfolyam,

Részletesebben

2013. március 29. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója!

2013. március 29. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! 2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 4 2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 5 62 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 11., XXVII/6.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 11., XXVII/6. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 11., XXVII/6. 2 2016. február 11. AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ ÉTTEREM DEKOR FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS

Részletesebben

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán 8.00 12.00 13.00 16.00 Szajoli Polgármesteri Hivatal 5081 Szajol, Rózsák tere 1. Tel.: 56/446-000 Fax: 56/446-447 E-mail: titkarsag@szajolph.t-online.hu Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Részletesebben

DÉL-PEST MEGYE. www.dpmsz.hu. 2015. szeptember 17., XXVI/38.

DÉL-PEST MEGYE. www.dpmsz.hu. 2015. szeptember 17., XXVI/38. DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2015. szeptember 17., XXVI/38. 2 2015. szeptember 17. www.dpmsz.hu 3 4 2015. szeptember 17. EGÉSZSÉGÜGYI INFORMÁCIÓK: Ügyeletes gyógyszertárak: 09.17. Pingvin Patika Múzeum

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

XVII. évfolyam 10. szám május 17.

XVII. évfolyam 10. szám május 17. XVII. évfolyam 10. szám 2013. május 17. Vörös tojótyúk (1 éves, kb 2 kg) rendelhetõ. Ára: 650 Ft/db Rendelésfelvétel: Bordány, Oszi Takarmánybolt. Kossuth u. 83 Tel.: 62/288-571 Forráskút Kálmán Vencel

Részletesebben

Indulnak az uniós pályázatok

Indulnak az uniós pályázatok DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2014. október 16., XXV/42. Indulnak az uniós pályázatok A következő hetekben megjelennek az első pályázatok, kezdetét veszi a pályázási időszak. A 2020-ig tartó új EU-s programozási

Részletesebben

Együtt a kedvencek Tévé, internet, telefon együtt most az első hónap havi díja 0 Ft!

Együtt a kedvencek Tévé, internet, telefon együtt most az első hónap havi díja 0 Ft! DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2016. január 14., XXVII/02. Csomagoló, Operátor, Gépkezelő, munkatársakat keresünk gyáli orvosi eszközgyártó céghez könnyű, fizikai feladatokra: Amit kínálunk: Feltételek: 00-14

Részletesebben

2 ingatlan@cegpasztor.hu

2 ingatlan@cegpasztor.hu szeptember 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2 szobás, 90 nm-es, 2002 -ben teljeskörűen felújított családi ház eladó, 900 nm összközműves telekkel. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-

Részletesebben

Kiadó lakás Budapest, XVIII. kerület Havanna utcában

Kiadó lakás Budapest, XVIII. kerület Havanna utcában Kiadó lakás Budapest, XVIII. kerület Havanna utcában Kiadó Budapest XVIII. kerületben a Havanna utca kertváros közeli részén, a 11. emeleten található bútorozott panellakás hosszú távra (minimum 1 év),

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 31., XXVII/13.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 31., XXVII/13. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 31., XXVII/13. 2 2016. március 31. 03. 31. - 04. 06. BAZI NAGY GÖRÖG LAG- ZI 2. (12) PREMIER 14:45, 18:45, 20:45 MOMENTUM (16) PREMIER 15:15, 19:30, 21:30 EDDIE, A

Részletesebben

Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet)

Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Szinyei Merse Pál: Parkban (részlet) Májusi Program HONVÉD KULTURÁLIS KÖZPONT 1899 óta a katonaközösségek szolgálatában Nyitva: minden nap 8-22 óráig 1143 Budapest, Stefánia út 34-36. Telefon: (1) 460

Részletesebben

KUCKÓ INGATLANIRODA ELADÓ INGATLANOK INGATLANIRODA

KUCKÓ INGATLANIRODA ELADÓ INGATLANOK INGATLANIRODA KUCKÓ INGATLANIRODA ELADÓ INGATLANOK INGATLANIRODA NAGYKŐRÖS, Széchenyi tér 9. Tel.: 53/500-831 CEGLÉD, Gubody u. 17. Tel.: 53/318-644 www.kucko-ingatlaniroda.hu Ingyenes ingatlanközvetítő hirdetési és

Részletesebben

XVII. évfolyam 13. szám június 28.

XVII. évfolyam 13. szám június 28. XVII. évfolyam 13. szám 2013. június 28. Gallyazás, Gallyzúzás Korona alakítás KOSARAS MUNKAGÉPPEL gyors, megbízható határidõvel vállalom Telefon:70/3105877 2 Falusi HIRDETÔ VÍZ - GÁZ KÖZPONTIFÛTÉS SZERELÉS

Részletesebben

Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi 16.

Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi 16. Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi 16. INGYENES KERESKEDELMI KÉTHETILAP I. évf. 16. szám, 2008. október 1. 2. oldal I. évfolyam, 16. szám, 2008. október 1. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail:

Részletesebben

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft).

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft). 2007. SZEPTEMBER KÖNYVTÁR ISKOLAI PROGRAMOK SPORT KLUBOK, FOGLALKOZÁSOK ZENÉS RENDEZVÉNYEK EGYHÁZI ÉLET MOZI, SZÍNHÁZ OÁZIS KIÁLLÍTÁS, VÁSÁR SZAKKÖRÖK, TANFOLYAMOK A MÛVELÕDÉSI KÖZPONTBAN: Szeptemberben

Részletesebben

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v SZAKONYFALU Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 17-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szakonyfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

DÉL-PEST MEGYE. www.dpmsz.hu. 2014. november 13., XXV/46.

DÉL-PEST MEGYE. www.dpmsz.hu. 2014. november 13., XXV/46. DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2014. november 13., XXV/46. 2 2014. november 13. Halljon többet az életből Az életünk csodálatos, de egyszeri. Amit elmulasztunk belőle, többnyire visszahozhatatlan, megismételhetetlen.

Részletesebben

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül. Az előterjesztés tárgyalásának napja: szeptember 22.

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül. Az előterjesztés tárgyalásának napja: szeptember 22. Fedőlap Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: 201. szeptember 22. Javaslat a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2017. évi fordulójához való

Részletesebben

2014. július hónapra tervezett sebességmérések. Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye

2014. július hónapra tervezett sebességmérések. Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 13000/6350/1/2014.ált. 2014. július hónapra tervezett sebességmérések Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Dátum (nap) Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 13.00-20.00 Zsámbék, Etyeki út 08.00-10.00

Részletesebben

Vár rád a net színe-java. Ft/hó. Internet, tévé, telefon együtt most az első hónap havi díja 0 Ft. D é l- P e s t M E g ye.

Vár rád a net színe-java. Ft/hó. Internet, tévé, telefon együtt most az első hónap havi díja 0 Ft. D é l- P e s t M E g ye. D é l- P e s t M E g ye w w w. d p m s z. h u 2016. február 4., xxvii/05. Vár rád a net színe-java Internet, tévé, telefon együtt most az első hónap havi díja 0 Ft Kiemelt csomagunk 4 990 Ft/hó 160211-A

Részletesebben

2 ingatlan@cegpasztor.hu

2 ingatlan@cegpasztor.hu július 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2002-ben teljes körűen felújított 90m2-es, 2 szobás családi ház rendezett, összközműves 900m2 telken Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,- Ft. Báránd,

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. május 4.

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. május 4. C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVII. évfolyam 6. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu 2006. április 27-én tartotta ülését. Sós János a napirendi pontok tárgyalása elõtt

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core

AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. július 13., XX/28. AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core Duo

Részletesebben

-40% -40% Kedvezmény MINDEN multifokális lencséből. Kedvezmény vékonyított egyfókuszú lencsékből. Clemens Optika DÉL-PEST MEGYE

-40% -40% Kedvezmény MINDEN multifokális lencséből. Kedvezmény vékonyított egyfókuszú lencsékből. Clemens Optika DÉL-PEST MEGYE DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2016. január 21., XXVII/03. Clemens Optika 2700 Cegléd, Jókai u. 1. Mobil: 06 30 / 9455-877 Tel.: 53 / 501-048 Fax: 53 / 310-342 E-mail: clemensoptika@t-online.hu www.clemensoptika.hu

Részletesebben

XX. évfolyam 11. szám május 27.

XX. évfolyam 11. szám május 27. XX. évfolyam 11. szám 2016. május 27. 2 Vörös tojótyúk (1 éves, kb 2 kg) 580 Ft/db házhoz szállítva 650 Ft Rendelésfelvétel: Bordány, Oszi Takarmánybolt. Kossuth u. 83 Tel.: 62/288-571 Forráskút Kálmán

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Képviselő-testület szeptember 13-i ülésre

E L Ő T E R J E S Z T É S Képviselő-testület szeptember 13-i ülésre E L Ő T E R J E S Z T É S Képviselő-testület 2018. szeptember 13-i ülésre A TOP:4.2.1-15-JN1-2016-00023 azonosító számú pályázat keretében gépkocsi vásárlásra beérkezett árajánlatok bírálatáról Tisztelt

Részletesebben

DÉL-PEST MEGYE. www.dpmsz.hu. 2014. november 20., XXV/47.

DÉL-PEST MEGYE. www.dpmsz.hu. 2014. november 20., XXV/47. DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2014. november 20., XXV/47. 2 2014. november 20. Elismerések a Szociális Munka Világnapján Idén hárman is átvehették a Cegléd Város Szociális Szolgálatáért oklevelet november

Részletesebben

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék

Falukirándulás. Gépjárműadó. Hulladék elhelyezése. Művelődési ház és közösségi ház bérleti díj. Óvodai kezdőcsomag. Szelektív hulladék Falukirándulás Tisztelt Lakosaink! Az idei falukirándulásra megfelelő létszámú résztvevő jelentkezett. Az úti cél: Pécs és környéke Időpont: 2017. 10. 07-08. (szombat vasárnap) Részvételi díj: 3.000,-

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

SZABÁLYZAT A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat elbírálásának helyi szabályairól

SZABÁLYZAT A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat elbírálásának helyi szabályairól SZABÁLYZAT A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat elbírálásának helyi szabályairól Csanádpalota Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselőtestület) a Bursa

Részletesebben

JAVASLAT a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázat évi folytatásához

JAVASLAT a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázat évi folytatásához Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 1211 Budapest XXI. Szent Imre tér 10. POLGÁRMESTER JAVASLAT a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjpályázat 2010. évi folytatásához Készítette: Becsei Dénes

Részletesebben

30 % 15 % ÔSZI ÁRZUHANÁS KEDVEZMÉNY KEDVEZMÉNY CSAK SZEPTEMBER 11. ÉS 21. KÖZÖTT. Még az ősszel megjavítják a ceglédi kerékpárutakat

30 % 15 % ÔSZI ÁRZUHANÁS KEDVEZMÉNY KEDVEZMÉNY CSAK SZEPTEMBER 11. ÉS 21. KÖZÖTT. Még az ősszel megjavítják a ceglédi kerékpárutakat DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu ÔSZI ÁRZUHANÁS CSAK SZEPTEMBER 11. ÉS 21. KÖZÖTT 30 % KEDVEZMÉNY minden szemüvegkeretre, szemüveglencsére, napszemüvegre 2014. szeptember 11., XXV/37. Még az ősszel megjavítják

Részletesebben

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező

Részletesebben

Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE

Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE 1. Sajnos vagy szerencsére? SAJNOS SZERENCSÉRE Szita Szilvia és Pelcz Katalin, www.magyar-ok.hu 1 1. Sajnos vagy szerencsére? A belvárosban lakom. A földszinten lakom. Elég messze lakom a belvárostól.

Részletesebben

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00)

Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00 16.00, péntek: 8.00 12.00 (ebédidő: 12.00 13.00) 2016/4. szám (7. hét) 2016. február 26. HÍRLEVÉL 2335 Taksony, Fő út 85. telefon: 24/520-777 fax: 24/520-770 e-mail: onkormanyzat@taksony.hu www.taksony.hu Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00 18.00, szerda: 8.00

Részletesebben

Pályázati kiírás. A hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok körében aluliskolázottság figyelhető meg,

Pályázati kiírás. A hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok körében aluliskolázottság figyelhető meg, Pályázati kiírás A Szegvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat ezennel kiírja ösztöndíjpályázatát a szociális helyzetük miatt rászoruló általános közép vagy felsőfokú tanulmányokat folytató tanulók számára

Részletesebben

Televíziók helyszíni javítása Bíró Tibor TV mûszerész Tel.: 06-20/

Televíziók helyszíni javítása Bíró Tibor TV mûszerész Tel.: 06-20/ XVII. évfolyam 14. szám 2013. július 12. Televíziók helyszíni javítása Bíró Tibor TV mûszerész Tel.: 06-20/9385-984 Gallyazás, Gallyzúzás Korona alakítás KOSARAS MUNKAGÉPPEL gyors, megbízható határidõvel

Részletesebben

Erdészeti technikus (erdészeti ügyintéző)

Erdészeti technikus (erdészeti ügyintéző) Erdészeti technikus (erdészeti ügyintéző) Érvényes: 2012.01.16-2012.03.15 Azonosítók: XX002DCJ - 2807137 (1705) VI-TE Kft. 7140 Bátaszék ------------------ telep ---- Állásegyeztetés helye: Kirendeltségen:

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Idén Damniczki Balázs "Somlói revolúciója" lett Magyarország tortája

Idén Damniczki Balázs Somlói revolúciója lett Magyarország tortája DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu 2014. augusztus 14., XXV/33. Idén Damniczki Balázs "Somlói revolúciója" lett Magyarország tortája Az ország tortája, Magyarország születésnapi tortája, melyet minden évben az

Részletesebben

INGYENES KERESKEDELMI LAP HETI III.

INGYENES KERESKEDELMI LAP HETI III. Siklós-Bóly térségi 12. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 12. szám, 2008. április 2. 2. oldal II I. évfolyam, 12. szám, 2008. április 2. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu

Részletesebben

IX. évfolyam, 3. szám február 13.

IX. évfolyam, 3. szám február 13. IX. évfolyam, 3. szám 2016. február 13. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház kerttel, garázzsal. Érd.: 70/533-4468 Szekszárdon

Részletesebben

940 helyrajzi szám (Vörösvári út 12.) - Általános Iskola

940 helyrajzi szám (Vörösvári út 12.) - Általános Iskola 940 helyrajzi szám (Vörösvári út 12.) - Általános Iskola Melléklet Ingatlan címe 2014 Csobánka, Vörösvári út 12. Helyrajzi száma 940 3563 m2 Vagyonkataszteri becsült érték 154.066.000.- - Csobánka Község

Részletesebben

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi

Részletesebben

EGYENES ÚT AZ EGYETEMRE A 14 21 éves, biztosan továbbtanuló fiatalok oktatási tematikus lapja A lap profilja: felkészülés a kétszintû érettségire felnõttképzés a felsõoktatás világa tanulási technikák

Részletesebben

IX. évfolyam, 15. szám július 30.

IX. évfolyam, 15. szám július 30. IX. évfolyam, 15. szám 2016. július 30. 2 3 4 ÖNRE IS IGAZ, HOGY JÓL HALL, DE BIZONYOS HELYZETEKBEN NEHEZEN ÉRTI A BESZÉDET? Dr. Helfferich Frigyes PhD fül-orr-gégész, audiológus, orvosezredes Praxisomban

Részletesebben

Egyéb magasan képzett ügyintéző (tanulási tanácsadó)

Egyéb magasan képzett ügyintéző (tanulási tanácsadó) Egyéb magasan képzett ügyintéző (tanulási tanácsadó) Érvényes: 2013.11.29-2014.01.27 Azonosítók: WW501196-3157155 (1705) Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért 7100 Szekszárd Béla tér 6 Állásegyeztetés

Részletesebben

Előterjesztés: Testületi ülés dátuma: X X

Előterjesztés: Testületi ülés dátuma: X X Előterjesztés: Címe: KunszentmártonVáros Önkormányzatának csatlakozásáról a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez. Testületi ülés dátuma: 2016-09-22 Készítés ideje: 2015-09-12

Részletesebben

Több rendőr, kevesebb bűncselekmény

Több rendőr, kevesebb bűncselekmény DÉL-PEST MEGYE www.dpmsz.hu Több rendőr, kevesebb bűncselekmény 2014. október 22., XXV/43. Rendőrszakmai felmérések, közvélemény-kutatások eredménye azt mutatja, hogy az állampolgárok a közbiztonság helyzetét

Részletesebben

Eladó családi ház, Szántód Ft. Kasza Viktor. Hivatkozási szám: Keresse szakértőnket!

Eladó családi ház, Szántód Ft. Kasza Viktor. Hivatkozási szám: Keresse szakértőnket! Keresse szakértőnket! Kasza Viktor Vezető ingatlan-képviselő +36707038450 viktor.kasza@lidohome.hu Ingatlan jellemzői Ingatlan leírása A LIDO HOME SIÓFOK eladásra kínálja a 01479-es számú, kiváló tulajdonságokkal

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: 1/240-1/2012/I. Tárgy: Intézményvezetői pályázatok kiírása Üi.: Juhász Ferencné dr. Melléklet: 3 db pályázati kiírás Makó Város

Részletesebben

Információs kéthetilap VI. évf. 1. sz. 2011. január 19.

Információs kéthetilap VI. évf. 1. sz. 2011. január 19. ségi Mohács-Bóly tér 1. Információs kéthetilap VI. évf. 1. sz. 2011. január 19. ÜDÜLÉSI CSEKKET VESZEK. Tel.: 0630/324-8285 Hoffmark Kft. Markovics Péter: Parkettázás, csiszolás, lakkozás szőnyeg és PVC

Részletesebben

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja:

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: Fedőlap Az előterjesztés közgyűlés elé kerül Az előterjesztés tárgyalásának napja: 2019. 06. 20. Javaslat a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2020. évi fordulójához való csatlakozásra

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz való csatlakozásról

ELŐTERJESZTÉS A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz való csatlakozásról ELŐTERJESZTÉS A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázathoz való csatlakozásról 1. előterjesztés száma: 329/2018. 2. előterjesztést készítő személy neve: Zimmermann Borbála 3. előterjesztés

Részletesebben

A DUNAKESZI FARKAS FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PROGRAMJAI 2018/2019. TANÉV IDŐPONT

A DUNAKESZI FARKAS FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PROGRAMJAI 2018/2019. TANÉV IDŐPONT A DUNAKESZI FARKAS FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PROGRAMJAI 2018/2019. TANÉV IDŐPONT HELYSZÍN PROGRAM ÉRINTETTEK KÖRE FELELŐS AUGUSZTUS 27. hétfő 14.00 Tanszakvezetői értekezlet k 28. kedd 14.00 Alakuló

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekegyhazihirek@gmail.com Telefon: - Myletos Art Ságiné Őze Rita élelmiszer boltja Gyógynövény és Reformélelmiszer Üzlet (Szentes) Rongybika (Szentes) Erasmus + Dr. Brusznyai

Részletesebben

2013. március 22. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója!

2013. március 22. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! 2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 42 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 5 62 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz

Részletesebben