XV. Még egyszer a vasuti fahidaknak a m. kir. vasútépítészeti igazgatóság által kiadott szabványterveiről.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "XV. Még egyszer a vasuti fahidaknak a m. kir. vasútépítészeti igazgatóság által kiadott szabványterveiről."

Átírás

1 XV. Még egyszer a vasuti fahidaknak a m. kir. vasútépítészeti igazgatóság által kiadott szabványterveiről. Felelet T. I. e tárgyban megjelent czikkére. ERDEY N. J. BENEDEKTŐL. A na. kir. vasútépítészeti igazgatóság által vasuti fahidakra nézve kiadott szabványtervekről" czím alatt e közlöny f. é. H-dik füzetében megjelent értekezésemre T. I. jónak látta a következő füzetben észrevételeket írni, melyeket megjegyzés nélkül nem hagyhatok. T. I. kemény hangon megtámadja értekezésemet, a nélkül, hogy előbb annak czélját megérteni iparkodott volna. így történt, hogy a kérdéses fahidak szilárdságát, mit meg sem támadtam, hevesen védelmezi; míg azoknak ár, fenntartás és tartósság tekintetéban általam feltüntetett árnyoldalait, melyekre a fő súlyt fektettem, figyelemre is alig méltatja. En a fahidakat szilárdsági tekintetben átszámítottam, kötelességem lévén rólok jelentést tenni a mérnök-egylet által a m. kir. vasútépítészeti igazgatóság által kiadott szabványtervek megbirálására kiküldött bizottságnak, melynek egyik tagja voltam s mely e hidak tanúlmányozásával megbízott. Ezen szilárdsági számításokba hibák is csúsztak ugyan be, melyeket ez alkalommal kiigazítani fo^ok ; ezek azonban nem voltak oly jelenlékenyek, hogy azok a hídszabványok további használata ellen szilárdsági tekintetben, érvül tekintethettek, vagy hogy téves következtetésre okot szolgáltattak volna. Különben T. I. e részbeni állításai sem mentek a hibáktók, mint azt alább bebizonyítandom. Az értekezésem A) mellékletében az esetleges súlyokra nézve kimutatott maximál-nyomatékok némelyike, a mozdonytengelyek legkedvezőtlenebb elhelyezése esetére kelletinél kisebbnek számíttatott ki. Ezeket kellőleg kiigazítva s a 2'5 centiméternyi csavarok által okozott gyöngülést is tekintetbe véve, az egyszerű tartalú szabványos gerenda-hidak tarta-

2 lainak igénybevétele négyszögcentimcterenként, az A) táblán kimutatottaktól kissé eltérőleg a következő : A nyílás nagysága Első kiadású Második kiadású méterekben 1 egyszerű tartalú gerendahidak maximál igénybevétele Q centiméterenként kilogrammban. ' Az A tartalesavarok és a rács szilárdsága" czímü táblába a következő hibák csúsztak bo: A 2-dik rovat czíméből kimaradt az a botü. E czím tehát így szól: Egy rácskereszt hoszsza méterben = a. Az ö-dik vagy ponsúly" fölirású rovat első számértéke, vagyis a 12*5 m. támközü híd önsúlya tévesen nak Íratott, helyett. A 7-dik rovat czímében előforduló képletben a jel folcseréltetett s ezen rovat mind a nyolcz számértéke ezen hibás képlet szerint számíttatott ki. A képlet helyesen ígyirandó: R. A hibás számértékek kiigazítása után az említett táblában kimutatott értékek helyett, a csavarokat négyszög milliméterenként igénybevevő erők 6 és 7 kilogramm között változnak. Az A rácstartalú hidak kereszttartalainak szilárdsága" czímü táblában, a kereszttartalok egymástóli különböző távolát tekintetbe véve, helyesebben a következő igénybevételek erednek: Támköz méterekben A kereszttartalok igénybevétele Q centiméterenként kilogrammban a sínút fölülhelyezésénél a sínút alulhelyezésénél A 12'b m., 15 m. és 17.5 m. támközü szabványok kereszttartalairól később szóiandok.

3 273 Végre a D) táblázatban a 12.5 méternyi támközü hídnak megtelelő kovácsolt vas súlya ekként igazítandó ki: sínút fölül: helyett ; sínút alól: helyett kilogramm irandó. Lássuk most, vájjon alaposak-e T. I. állításai, s elemezzük azokat ugyanazon rendben, melyet ő követett. T. I. azt állítja, hogy értekezésem szerint az első kiadású szabványtervek czélszerübbek s jobbak, mint a második kiadásúak, hogy emezek túlságos erőseknek látszanak; továbbá, hogy a régi szabványok szerint épült fahidak behajlásának okát egyedül a rosz ácsmunkában kerestem. Ezen állításokra csak azt válaszolhatom, hogy T. I. csalódott, midőn értekezésemből ezeket vélte kimagyarázhatni, miről kiki megyöződhetik, ha értekezésemet elolvassa: mert értekezésemben ezen állításoknak inkább ellenkezőjét mondtam. Különben ezen állítások két elseje egymással ellenmondásban is van. Ezen föltevéseket talán azon megjegyzésem ébresztette T. I-ben, melyet az új kiadású egyszerű tartalú gerendahidakról tettem, miután ezeknek jelentékenyen nagyobb szilárdságát constatáltam, hogy t. i. Hosszú tartósság mindazonáltal ezektől sem várható, mert az egymás fölött fekvő gerendák, a legkisebb híd kivételével, szorosan érintkezőleg vannak egymásra fektetve, mi a korliadást elősegíti, mivel a lég szabad járását akadályozza." Ebből azonban az ki nem magyarázható, hogy az első kiadású szabványok egyébként is jobbak lettek volna, mint az új kiadásúak. Az idézett sorokat külön is megtámadja T. I. Hivatkozván ugyanis saját tapasztalására, állítja, hogy ha az illesztések közé hatolhat a víz, behatolhat a szél is. Engem azonban ezen vélt tapasztalás véleményemben meg nem ingat: mert tudom, hogy a fa hasadékába a nedvesség szivárgás által is behatol, de a szél oda nem fér. A szorosan egymáson fekvő farészek érintő lapjai pedig a hasadékokkal hasonló természetűek. A 150. lapon, fölülről a 4-dik sorban, hihetőleg csak tévedésből, azt állítja T. I. Laissle és Schübler után, hogy a fának visszaható szilárdsági határa 480, holott az említett szerzők szerint 600 kilogramm. Ugyanazon lapon a Howe-féle tartalok hosszrudainak szilárdságáról való okoskodásából kitűnik, hogy a legegyszerűbb alaptételek jelentősége iránt sincs még tisztában. Már a csekély különbség t. i. 7 kilogramm négyszögcentiméterenként, melyet az ő számítása az enyémhez képest feltüntet, figyelmessé tehette volna T. I.-t, hogy a két használt képlet között nincsen elvi különbség, különösen ha meggondolta volna, hogy a számítás és kivitel föltételei úgy sem szoktak pontosan összevágni. De az, a hosszrudak szilárdságának meghatározására T. I. által használt képlet elvileg azonos is az általam használt képlettel, s attól csak külsőleg különbözik, miután egyik képlet a másikból, megengedhető egyszerűsítés segélyével, könnyen levezethető. Nevezve ugyanis a tehetlenségi nyomatékot T-nek, a leginkább húzott vagy össafinyomott rostnak a semleges tengelytőli távolát a-nak, a téregysé-

4 274 Ebből : génként működő legnagyobb erőt vagy súlyt js-nek, a kérdéses keresztszelvény ellenálló nyomatékát M-nek, ismeretes hogy egész általánosságban áll: M=S. T.... 1) a Ez az általam használt képlet. A mellékelt keresztszelvény tehetlenségi nyomatéka : T = Vu b (A 3 -h\),.... 2) a = A -, következőleg: rn 7 = a «/,_ (A 3 AO; tehát h Mértéke = M S.»/ (A 3 A?). h Nevezve az egyik öv területét P-nek, lesz : F = V* b (h h,)-, 2 F = b(h A,); 4 F 2 4 F 2 = b 2 (A 2 2A.Ai 4-hl), - y - =6A 2 2A h, b + b A?; bh 2 = -\-2hh,b bh\és 4 F 2 bh\= 1-2hh,b-^bh 2. Előbbi egyenletet A-val, utóbbit Ai-el szorozva, lesz: 4hF 2 -f 2h*ht b-bhhl és 4 h,f 2 bh\= + 2h hl b b h, A 2 o Ezen értékeket a 2) képletbe helyettesítve, lesz: r = V12 J +*/ i2 h*h i b */ fcfcfft 2 / i «/»» h 2 h t b vagy összeadva : F 2 T= V.2 (A Ai) -f 2 / I2 h A, 6 (A A,)-f >/,2 A Ai & (A A,), Ab (h h,) = 2F értéket helyettesítve, lesz: T= V.2 (A Ai) -f 2 /i2 h h 2F4- Vn A Ai 2 F. = V<3 ^(A A,)+ V.2 A A, F "/.» y ~ + 1/2 *

5 275 Mindazon esetekben, melyekben az öv vastagsága a két öv egymástóli távolához képest csekély, azaz midőn észrevehető hiba nélkül hz= k l h, mondható, előbbi egyenletből T megközelítő értéke ez lesz: T = y 2 hl.f, és a = Az ellenálló- vagy belerők nyomatéka megközelítő vagy minimál értéke lesz pedig az 1) egyenlet szerint: M=SfaF. Ez a T. I. által használt képlet. Ezen képlet használása rendkívül kényelmes, mert a külerők nyomatéka is hasonló alakban kifejezhető lévén, ugyanis: W = Q.h>, (hol Q az övekre ható kül-, húzó- vagy nyomó erőt jelöli) ezen nyomatékot a belerők nyomatékával egyenlővé tévén: S h 0 F=Q h 0 s h -val osztván, lesz az igénybevevő... o Q ero minimuma : b = F Nagyobb vastartalokra nézve ezen. képlet eléggé pontos, de alacsony és fatartaloknál csak megközelítő értéket képvisel, mivel a fatartal övének vastagsága a tartal magasságához képest aránylag nagyobb. Ha ezzel T. I. nem elégszik meg, utalom többek közt Laissle és Schübler Der Bau der Brückkentráger" czimű munkájának 2-dik kiadású első kötetére, melynek 23. és 24. lapjain ugyanilyen egyszerűsítés általánosabban van előadva. Vagy ha még ezzel sem elégednék meg, utalom Molinos és Pronnier Traité"-jére (22. lap), melyből Laissle és Schübler sokat merítettek. A fentebbi levezetésből annak oka is átlátható, miért kapott T. I. igénybevevő erő gyanánt a próbaszámítás alkalmával kisebb értéket, mint én. Azért: mert az általa használt képlet minimál értéket képvisel. Ezzel egyszersmind a hosszrudak általa megtámadott számításmódjának további védelme is fölöslegessé vált. Azt állítván tovább T. I., hogy a függő csavarok- és rácsokban működő erőt ábrázoló képlet előtte talány, legyen szabad azt is megmagyaráznom. Egy rácskereszt hoszszát «-nak s az összes súlyt folyó méterenként p- nek nevezve, s feltéve, hogy egyik álló csavartól a másikig, azaz egymásra következő két fél rácskeresztre apa-nyi teher gyakorol nyomást, feltehető, hogy a két támpont fölött álló fél rácskeresztre eső súlyt a támpont veszi föl, vagyis, hogy ezen két fél rácskereszt nincs is megterhelve. E szerint az egész Howeféle gerenda által tartott összes teher csak pq (n 1); a támpontok fölött / i ^. működő függélyes erő ^a ; a rácsokban működő erő pedig pa{n. h a a a h a jl 0 tt rács és függélyes sík közti szöget jelöli. ^ COS T. I. azt óhajtotta volna, hogy a kérdéses fahídszabványokban előforduló kisebbszerü hiányokat" is fölfedezzem. Am legyen, megemlítem a jelentékenyebbeket.

6 A Howe-féle gerendák kereszttartalai nincsenek következetesen kidolgozva. Eltekintve a régi szabványrajzoktól, melyek némelyikében a kereszttartalok négyzetcentiméterenként 180 kilogrammal vétetnek igénybe, a 12'5 m. 15*0 m. és 175 m. t ám közű gerendák kereszttartalai roszul vannak szerkesztve, azon esetekre nézve, a midőn a sínút alul vezettetik. Ezeknél a kereszttartalok az alsó tartalok (Unterziige) segélye nélkül feltétlenül gyöngék volnának. Az alsó tartalok czélja első sorban pedig az, hogy a szerkezetet függélyes síkban feszítve tartsák. Két különböző irányban igénybe venni egy darabot, külünösen ha az fából van, nem tanácsos. A kereszttartal az alsó tártál lal össze var: ugyan kapcsolva, de nem oly tökéletesen, hogy a kettőt egy homogén darabnak lehetne tekinteni, mint azt T. I. tette. Hogy a két darab egy homogén gerendának tekintethessék, e végre sűrűbben kellene azoknak csavarokkal egymáshoz erősítve lenniök, mint a mint vannak, s így a két darab legföljebb közösen tartónak tekinthető, de nem egy homogén darabnak. T. I. azon megjegyzése : hogy a kereszttartalok kétfelül megfeszítettekül tekinthetők,semmitsem bizonyít: mert a kereszt és hossztartaloknál ez nem vétetik tekintetbe, még ha vasból vannak is; vagy ha tekintetbe vétetik, akkor a szokásosnál tetemesen kisebb, körülbelül félannyi igénybevétel engedtetik meg csak négyszögcentiméterenként, mi tehát egyre megy. Ennek oka, mint tudva van, az, hogy a kereszt- és hossztartal közvetlen kitéve lévén a kerekek lökéseinek, nagyobb mértékben vételik igénybe, mint a fő tartal. Azt irja erre vonatkozólag T. I., hogy ha valakinek kételye volna ezen kereszttartalok erőssége iránt, ugyanazon szerkezetet felhasználhatja, mely a 20 méteresnél van alkalmazva. Ez azonban semmi mentség, mert a kivitel közegei ritkán vannak azon helyzetben, hogy ilyen összehasonlítást végezhessenek, ők többnyire változtatás nélkül úgy használják fel a szabványterveket, a mint ezek kiadatnak. Egy nagyon szükséges részlet valamennyi Ilowe-féle tártainál hiáuyzik, ámbár Pressel fahíd-szabványaiban, melyek után a kérdéses szabványrajzok készültek, ezek feltalálhatók, t. i. a függő csavarok vastagságának számjelzése a csavarmenetek között. Ennek következtében tényleg megtörtént némely helyen, hogy a csavarmenetek a számjelzett vasrúd belsejébe vágattak be úgy, hogy e helyen a vasrúd gyöngébb volt, mint a hogy számításba vétetett. A rácsok irányának mikénti felváltása a kettős keresztü rácshidaknál a nyilás közepén az új kiadású hidaknál egészen hiányzik, a régi kiadásúak közül pedig csak egynél van ábrázolva. Ennek ismerése pedig a kivitelnél elkerülhetlenül szükséges. A régi kiadású 20 méteres s az új kiadású 15 méteres rácshidszabványnak a meglévő 25 és 17'5 méteres hídszabványok mellett nincs józan létoka: mert a régi 20 méteres, folyó méterenként tetemesen többe kerül a régi 25 méteres szabványhídnál, s az új 15 méteres is valamivel drágább folyó méte-

7 277 renként a 17'5 méteres szabvány hídnál. Magától érthető dolog ugyanis, hogy a Howe-féle gerendát egy vagy két hasonfekvésü rácskereszt kihagyásával mindig lehet kisebb nyílásúvá változtatni. A 15 és 17'5 méteres szabványhidak közt ugyan az árkülönbség csekély; de azért a 15 méteres szabvány kiküszöbölése mégis ajánlatos azon okból is, hogy a kiviteli formák ok nélkül ne szaporíttassanak. Hiba végre az is, hogy a rácshídszabványok, nem legfontosabb hosszméretük t. i. a nyilás nagysága, hanem támközük szerint vannak elnevezve, holott ezen mérték idővel ugyanazon hídnál is változhatik, ha t. i. a szerkezet változik. Ennek következtében már megtörtént, hogy a bejárási jegyzőkönyvbe felvétetett, hogy például N. N. híd legyen 30 méteres, mely mérték alatt az érdeklettek a híd nyílását értik, a híd azonban az irányadó szabványok helytelen elnevezése következtében 28-5 méternyi nyílással építtetett. Ennyit a T. I. által óhajtott kisebbszerű hiányokból. T. I. azt állítja, hogy a fahidak áráról annyit tud, hogy az bizonyos költségvetésekben forint közt változott, holott a kész hídban köztudomásúlag köbméterenként 24- és 130 forint közt is változik az. így az általam párhuzamba tett faárak épen nem túlzottak. A zákányi drávahíd általam fölállított költségvetését illetőleg T. I. azzal vádol, hogy nem vettem tekintetbe az alapozást, az öntött vas sarukat karzatokat, burkolatokat stb. En azonban mindezt tekintetbe vettem és később meggyőződtem, hogy számításomban nem tévedtem. Alkalmam volt ugyanis nem régiben a Finet Charles et Comp. brüsseli vasgyártársulat meghatalmazottjával e tárgyról értekezni, ki jelenleg a kassaoderbergi vaspályán előforduló vashidakat állítja fel. 0 adatokat közlött velem, melyek szerint nevezett gyártársulat Olaszországban első rendű vasutakon nagyobb vashidakat, vas oszlopokkal, folyó méterenként egyre-másra 1000 frankért állított elő. A zákányi drávahidat pedig, vasból, csavaros vas czölöpökön, folyó méterenként frankért előállíthatónak becsülte. Ehez adva a hozzá való fa burkolatot, mely folyó méterenként egyre-másra 0'5 köb métert tesz, kőb méterenként 60 írtjával: lesz az összeg folyó méterenként 1230 frank, saz egész híd ára körülbelül 670,000 frank, azaz körülbelül annyi, a menynyire e híd megközelítő költségeit czikkemben én tettem. T. I. által megtámadott czikkemben a fahidak ellen s a vas hidak mellett főleg az előállítási s fenntartási költségek szempontjából szóltam, a tartósság kérdését csak futólag érintettem. Mivel azonban a hidak tartóssága is nevezetes indokot képez a fahidak alkalmazása ellen, érdemesnek tartom e részben is közölni egy-két nyomós adatot. Perdonnet Nouveau portefeuille de l ingénieur des chemins de fer" czimű munkájában többek közt a következők olvashatók: Húsz-huszonöt évvel ezelőtt gyérebb lévén a fahidak tartóssága körüli tapasztalás, mint most, sok fahíd építettetett Francziaországban a saint-ger-

8 278 main-versaillesi vonalon, Németország majd minden vasút vonalán. sok, s az amerikai Egyesült Államok Jelenleg azonban első rendű vasutaknál mind Angol-, mind Francziamind Németországban általánosan felhagytak a fahidak alkalmazásával. Csak az Egyesült Államokban épittetnek még fahidak fontosabb vasútvonalokon is. Egy igen érdekes följegyzés szerint Flachat-tól, melyet a Documents" czimü kötetben mi is közlünk, asaint-germaini és versaillesi vasutakon épült fahidak nyolcz-tiz évnél tovább nem tartottak." Déliebb fekvésű vidéken, szárazból nedvesre változó légkör befolyása mellett, ugyanazon faszerkezetek tartóssága még rövidebb lenne, mint Páris környékén. Hogy a tulaj donképeni fahidak, t. i. azok melyekkel folyók hídaltatnak át, a nedves levegő befolyásának kitéve lévén, hamarább elkorhadnak, mint útvezetékek (viaduct), melyekkel száraz völgyek hídaltatnak át, magától értetődik. Volt ugyan már példa arra is, hogy egy fahíd rendkivül hosszú ideig eltartott, de ilyen eset csak kivételesen fordúlt elő." Említésre méltó e helyen még, hogy a magyar államvasutak pest-hatvansalgótarjáni vonalán előforduló fahidak, melyek tudvalevőleg ig építtettek, némely helyen már korhadni kezdenek, s ez okból, valamint azért is, hogy a további foltozgatás megszűnjék, elhatároztatott, hogy a jövő 1872-ki év folytában vashidakkal fognak kicseréltetni. Azt állítja T. I. észrevételeiben továbbá, hogy ha való volna az, miszerint a fa és vashidak ára között oly kevés a különbség mint én állítám, egy társaság vagy vállalkozó sem épitene többé fahidat. Ezen érv azonban nagyon gyarló, mert ha addig várunk a fahidak kiküszöbölésével, míg a fa- és vashidak előállítási ára közti különbség oly szembeszökőleg csekély lesz, hogy a vállalkozó ingyen határozza el magát a vashíd előállítására, akkor nagyon elkésünk. Két nagyobb vasúti vállalkozó hazánkban már is kieszközölte önszántából, a harmadik pedig most alkudozik azon, hogy engedélyezett fahídjai helyett, bizonyos fölülfizetésért vashidakat építhessen. Ezen az úton azonban sokkal drágábban fizettetik meg az állandó hidak ára, mintha egyenesen az engedélyezés alkalmával köttetett volna ki a hidak tartós anyagbóli előállítása: mert a minimum, mit utólagos egyezkedés alkalmával a vállalkozó elérni akar, az, hogy mind a fa mind a vashíd építése alkalmával elérni szokott hasznot megnyerje, közönségesen azonban még egyéb nyereségekre is számít. A jó gazdálkodás és jó példaadás okáért tehát, szerény nézetem szerint, mindazon vasutaknál, már nálunk is ki lehetne zárni a fahidak alkalmazását, melyek akár állami jótállás, akár állami segélyezés mellett hozatnak létre.

Az üzletrész-átruházási szerződésről

Az üzletrész-átruházási szerződésről Pintér Attila Az üzletrész-átruházási szerződésről 1. Bevezetés A napi gyakorlatban számtalanszor kötnek a felek üzletrész-adásvételi szerződést, jogviszonyukra pedig a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013.

Részletesebben

xv. A Waldstein-féle pályadíj ügye, NEY BÉLÁTÓL

xv. A Waldstein-féle pályadíj ügye, NEY BÉLÁTÓL EREDETI DOLGOZATOK. xv. A Waldstein-féle pályadíj ügye, NEY BÉLÁTÓL Szükségesnek és kötelességünknek ismerjük olvasóink figyelmét a következő pályadíj-hirdetményre különösebben fölhívni s egyszersmind

Részletesebben

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG. Elnök

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG. Elnök 1 Elnök EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Ügyiratszám: EBH/545/13/2013. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (, a továbbiakban: hatóság) a kérelmező kérelmére az eljárás alá vonttal szemben a fenti ügyszámon folytatott

Részletesebben

2.3. A rendez pályaudvarok és rendez állomások vonat-összeállítási tervének kidolgozása...35 2.3.1. A vonatközlekedési terv modellje...37 2.3.2.

2.3. A rendez pályaudvarok és rendez állomások vonat-összeállítási tervének kidolgozása...35 2.3.1. A vonatközlekedési terv modellje...37 2.3.2. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS...5 1. ÁRU ÉS KOCSIÁRAMLATOK TERVEZÉSE...6 1.1. A vonatközlekedési terv fogalma, jelent sége és kidolgozásának fontosabb elvei...6 1.2. A kocsiáramlatok és osztályozásuk...7 1.2.1.

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA

A MISKOLCI EGYETEM LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA A MISKOLCI EGYETEM LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA Miskolc, 2010. 6.3.5. sz. Egyetemi szabályzat MISKOLCI EGYETEM LELTÁROZÁSI ÉS LELTÁRKÉSZÍTÉSI SZABÁLYZATA Szenátusának 339/2010.. sz. határozata.

Részletesebben

A 2011/2012. tanévi FIZIKA Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első fordulójának feladatai és megoldásai fizikából. I.

A 2011/2012. tanévi FIZIKA Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első fordulójának feladatai és megoldásai fizikából. I. Oktatási Hivatal A 11/1. tanévi FIZIKA Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első fordulójának feladatai és megoldásai fizikából I. kategória A dolgozatok elkészítéséhez minden segédeszköz használható.

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a hajléktalanok átmeneti szállásainak körében végzett kutatásról. 2008. március

BESZÁMOLÓ. a hajléktalanok átmeneti szállásainak körében végzett kutatásról. 2008. március BESZÁMOLÓ a hajléktalanok átmeneti szállásainak körében végzett kutatásról 2008. március A Hajléktalanokért Közalapítvány megbízásából készülő kutatás keretében a hajléktalan embereket ellátó intézmények

Részletesebben

11/1985. (XI. 30.) IpM rendelet. a közvilágításról

11/1985. (XI. 30.) IpM rendelet. a közvilágításról 11/1985. (XI. 30.) IpM rendelet a közvilágításról A villamosenergia fejlesztésér l, átvitelér l és elosztásáról szóló 1962. évi IV. törvény (a továbbiakban: VET) végrehajtására kiadott 40/1962. (XI. 11.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2015. PB JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol vannak: Meghívottak: A Pénzügyi Bizottság 2015. február 16-ai nyílt üléséről Polgármesteri

Részletesebben

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (hetedik tanács) 2012. október 18.(*)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (hetedik tanács) 2012. október 18.(*) A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (hetedik tanács) 2012. október 18.(*) 2004/18/EK irányelv Építési beruházásra, árubeszerzésre és szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerzıdések A 44. cikk, (2) bekezdése, valamint

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot. KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1024 Budapest, Margit krt. 85. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/336-7776, fax: 06-1/336-7778 E-mail: dontobizottsag@kt.hu Ikt.sz.: D.338/14/2011. A Közbeszerzési

Részletesebben

2. Halmazelmélet (megoldások)

2. Halmazelmélet (megoldások) (megoldások) 1. A pozitív háromjegy páros számok halmaza. 2. Az olyan, 3-mal osztható egész számok halmaza, amelyek ( 100)-nál nagyobbak és 100-nál kisebbek. 3. Az olyan pozitív egész számok halmaza, amelyeknek

Részletesebben

A PERMETEZETT SZŐLŐ ÉS GYÜMÖLCS FOGYASZTÁSA

A PERMETEZETT SZŐLŐ ÉS GYÜMÖLCS FOGYASZTÁSA 1 3 _.... %^-OílL, E ' ÁQ>fó>Í. A PERMETEZETT SZŐLŐ ÉS GYÜMÖLCS FOGYASZTÁSA ÍRTA: DR. BODNÁR JÁNOS ÉS DR. SZÉP ÖDÖN BUDAPEST, 1940. KIR. MAGY. TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT VIII., ESZTERHÁZY«U. 16. A PERMETEZETT

Részletesebben

ÚTMUTATÓ A 1553NY JELŰ NYILATKOZAT KITÖLTÉSÉHEZ A 1553E JELŰ EGYSZERŰSÍTETT BEVALLÁST VÁLASZTÓ ADÓZÓK RÉSZÉRE

ÚTMUTATÓ A 1553NY JELŰ NYILATKOZAT KITÖLTÉSÉHEZ A 1553E JELŰ EGYSZERŰSÍTETT BEVALLÁST VÁLASZTÓ ADÓZÓK RÉSZÉRE ÚTMUTATÓ A 1553NY JELŰ NYILATKOZAT KITÖLTÉSÉHEZ A 1553E JELŰ EGYSZERŰSÍTETT BEVALLÁST VÁLASZTÓ ADÓZÓK RÉSZÉRE Az egyszerűsített adóbevallás az önadózásnak egy formája, amely lehetőséget nyújt arra, hogy

Részletesebben

8003/2002. (AEÉ. 14/2002.) APEH tájékoztató az állami adóhatóság részére történő 2002. évi adatszolgáltatásról

8003/2002. (AEÉ. 14/2002.) APEH tájékoztató az állami adóhatóság részére történő 2002. évi adatszolgáltatásról 03.01.21 8003/2002. (AEÉ. 14/2002.) APEH tájékoztató az állami adóhatóság részére történő 2002. évi adatszolgáltatásról A tájékoztató a jogszabályban előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésével

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ - HU IN 7470 WHIZZ 100, IN 7471 SAFFARI 100

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ - HU IN 7470 WHIZZ 100, IN 7471 SAFFARI 100 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ - HU IN 7470 WHIZZ 100, IN 7471 SAFFARI 100 KÖSZÖNJÜK, HOGY MEGVÁSÁROLTA TERMÉKÜNKET! FONTOS! FIGYELMESEN OLVASSA EL AZ EGÉSZ HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT A ROLLER ÖSSZESZERÉLÉSE ÉS HASZNÁLATA

Részletesebben

Átlépni vagy maradni? Nyugdíjdilemma Az összeállítást Fekete Emese készítette. Figyelı

Átlépni vagy maradni? Nyugdíjdilemma Az összeállítást Fekete Emese készítette. Figyelı Élete egyik igen fontos kérdése elıtt áll mintegy 3 millió ember, amikor az elkövetkezı hetekben saját idıskori sorsáról, azaz a majdani nyugdíjáról kénytelen dönteni. A friss nyugdíjtörvények teremtette

Részletesebben

A Rendeletet a Bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatásokra vonatkozóan 2013. december 31-ig lehet alkalmazni.

A Rendeletet a Bizottsági rendelet hatálya alá tartozó támogatásokra vonatkozóan 2013. december 31-ig lehet alkalmazni. Útmutató a saját munkavállalók részére szervezett képzés költségeinek a szakképzési hozzájárulás terhére történő elszámolásáról szóló 15/2009. (VII. 24.) SZMM rendelet alkalmazásáról A Rendelet a kihirdetését

Részletesebben

Egy helytelen törvényi tényállás az új Büntető törvénykönyv rendszerében

Egy helytelen törvényi tényállás az új Büntető törvénykönyv rendszerében 6 Dr. Fá z si Lá sz l ó PhD * Egy helytelen törvényi tényállás az új Büntető törvénykönyv rendszerében 1. Miről van szó A 2012. évi C. törvénnyel elfogadott új Büntető Törvénykönyv [Btk.] Különös Részének

Részletesebben

A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA

A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSA 1051 Budapest, Nádor u. 22. 1387 Budapest, Pf. 40.Telefon: 475-7100 Fax: 269-1615 A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA a Red Bull Air Race repülırendezvény

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Tiszasas Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 20. napján tartott nyílt testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Tiszasas Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 20. napján tartott nyílt testületi ülésére ELŐTERJESZTÉS Tiszasas Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 20. napján tartott nyílt testületi ülésére Tárgy: Az anyakönyvi események engedélyezésének szabályairól és az eseményekhez

Részletesebben

3. Állapítsa meg, hogy 1 db. KÖNYV 5. kötete és annak egyes részei szerzői jogvédelem alatt állnak-e.

3. Állapítsa meg, hogy 1 db. KÖNYV 5. kötete és annak egyes részei szerzői jogvédelem alatt állnak-e. A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakértői véleménye A szakvélemény címe: Gyűjteményes műnek minősülő kiadványok összehasonlító vizsgálata Ügyszám: SZJSZT 15/12. A szakvélemény szövege A Megkereső által

Részletesebben

1959. évi IV. törvény. a Polgári Törvénykönyvről ELS Ő RÉSZ BEVEZET Ő RENDELKEZÉSEK. A törvény célja

1959. évi IV. törvény. a Polgári Törvénykönyvről ELS Ő RÉSZ BEVEZET Ő RENDELKEZÉSEK. A törvény célja 1959. évi IV. törvény a Polgári Törvénykönyvről ELS Ő RÉSZ BEVEZET Ő RENDELKEZÉSEK A törvény célja 1. (1) Ez a törvény az állampolgárok, valamint az állami, önkormányzati, gazdasági és társadalmi szervezetek,

Részletesebben

ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET KÖZLÖNYE ERDŐ- ÉS FÖLDBIRTOKOSOK, ERDÉSZETI ÜGYEKKEL FOGLALKOZÓK ÉS ERDŐTISZTEK SZÁMÁRA.

ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET KÖZLÖNYE ERDŐ- ÉS FÖLDBIRTOKOSOK, ERDÉSZETI ÜGYEKKEL FOGLALKOZÓK ÉS ERDŐTISZTEK SZÁMÁRA. ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET KÖZLÖNYE ERDŐ- ÉS FÖLDBIRTOKOSOK, ERDÉSZETI ÜGYEKKEL FOGLALKOZÓK ÉS ERDŐTISZTEK SZÁMÁRA Szerkeszti BUND KÁROLY, egyesületi titkár. _ W ; 1913. év, június

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 73. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 73. szám MAGYAR KÖZLÖNY 73. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2014. május 22., csütörtök Tartalomjegyzék 16/2014. (V. 22.) AB határozat A jogerős határozattal kiszabott közérdekű munka vagy pénzbüntetés végrehajthatóságának

Részletesebben

Teodolit. Alapismeretek - leolvasások

Teodolit. Alapismeretek - leolvasások Teodolit Alapismeretek - leolvasások A teodolit elve Szögmérő műszer, amellyel egy adott pontból tetszőleges más pontok felé menő irányok egymással bezárt szögét tudjuk megmérni, ill. egy alapiránytól

Részletesebben

A figurális számokról (I.)

A figurális számokról (I.) A figurális számokról (I.) Tuzson Zoltán, Székelyudvarhely A figurális számok felfedezését a pitagoreusoknak tulajdonítják, mert k a számokat kavicsokkal, magokkal szemléltették. Sok esetben így jelképezték

Részletesebben

A TERÜLETI KÜLDÖTTVÁLASZTÓ GYŰLÉSEK

A TERÜLETI KÜLDÖTTVÁLASZTÓ GYŰLÉSEK Alapszabály 4.sz. melléklete Hatályos: a Fővárosi Törvényszék változás bejegyzésről szóló határozata jogerőre emelkedésének napjától A TERÜLETI KÜLDÖTTVÁLASZTÓ GYŰLÉSEK VÁLASZTÁSI SZABÁLYZATA Alapszabály

Részletesebben

N Y I L V Á N O S Á R V E R É S I D O K U M E N T Á C I Ó a. Budapest XIII. kerület Róbert Károly krt. 52. szám alatti,

N Y I L V Á N O S Á R V E R É S I D O K U M E N T Á C I Ó a. Budapest XIII. kerület Róbert Károly krt. 52. szám alatti, N Y I L V Á N O S Á R V E R É S I D O K U M E N T Á C I Ó a Budapest XIII. kerület Róbert Károly krt. 50. szám alatti, 27493 hrsz-ú, 977 m² területű, és a Budapest XIII. kerület Róbert Károly krt. 52.

Részletesebben

1993. évi LXXVIII. törvény. a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról ELSİ RÉSZ.

1993. évi LXXVIII. törvény. a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról ELSİ RÉSZ. 1993. évi LXXVIII. törvény a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról Az Országgyőlés a lakások és helyiségek bérletére vonatkozó szabályok egységesítése,

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 13.236-2/2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

Befektetési egységekhez kötött

Befektetési egységekhez kötött Befektetési egységekhez kötött életbiztosításokhoz választható baleset- és egészségbiztosítások különös feltételei Hatályos: 2014. augusztus 15. Nysz.: 17074 Tartalomjegyzék Baleseti halálra vonatkozó

Részletesebben

az új uniós vezetési- és pihenőidő szabályozás (561/2006/EK rendelet) és a vonatkozó ellenőrzési előírások kapcsán

az új uniós vezetési- és pihenőidő szabályozás (561/2006/EK rendelet) és a vonatkozó ellenőrzési előírások kapcsán az új uniós vezetési- és pihenőidő szabályozás (561/2006/EK rendelet) és a vonatkozó ellenőrzési előírások kapcsán 2007. április hó 11. napjától történő hatályba lépéssel az alábbi jelentős módosulásokra

Részletesebben

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök Ügyiratszám: EBH/ / /2009 Ügyintéző: dr. Kegye Adél Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (1024 Budapest, Margit krt. 85.) Dr. X.Y (továbbiakban, mint Kérelmező) által az egyenlő bánásmód

Részletesebben

Miskolci Egyetem, Műszaki Földtudományi Kar Nyersanyagelőkészítési és Környezeti. egyetemi tanár, intézetigazgató

Miskolci Egyetem, Műszaki Földtudományi Kar Nyersanyagelőkészítési és Környezeti. egyetemi tanár, intézetigazgató Budapest, 2009. november 6. Rakodógépek a hulladékkezelésben Miskolci Egyetem, Műszaki Földtudományi Kar Nyersanyagelőkészítési és Környezeti Eljárástechnikai á i Intézet Prof. Dr. CSŐKE BARNABÁS egyetemi

Részletesebben

IDŐSOROS ROMA TANULÓI ARÁNYOK ÉS KIHATÁSUK A KOMPETENCIAEREDMÉNYEKRE*

IDŐSOROS ROMA TANULÓI ARÁNYOK ÉS KIHATÁSUK A KOMPETENCIAEREDMÉNYEKRE* CIGÁNY KISEBBSÉG: OKTATÁS, EGYHÁZ, KULTÚRA PAPP Z. ATTILA IDŐSOROS ROMA TANULÓI ARÁNYOK ÉS KIHATÁSUK A KOMPETENCIAEREDMÉNYEKRE* Tanulmányunkban két témakört szeretnénk körüljárni. Egyrészt megvizsgáljuk,

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzata

Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzata Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzata 2 Tolna Város Önkormányzata 13/2007. (IV.27.) Önkormányzati rendelete Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 640/2012. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak Város

Részletesebben

Új SátóhatSrok & természettudomány és bölcselet határmesgyéjéről.

Új SátóhatSrok & természettudomány és bölcselet határmesgyéjéről. Új SátóhatSrok & természettudomány és bölcselet határmesgyéjéről. A következőkben két könyvre akarom a figyelmet felhívni. Egy pár idézetet bocsátok előre: Amig a fizika a közönséges világon való pepecselésével,

Részletesebben

Tartalomjegyzék. 5. A közbeszerzési eljárás főbb eljárási cselekményei. 6. Eljárási időkedvezmények a közbeszerzési törvényben

Tartalomjegyzék. 5. A közbeszerzési eljárás főbb eljárási cselekményei. 6. Eljárási időkedvezmények a közbeszerzési törvényben Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal Regionális Fejlesztés Operatív Program Irányító Hatósága INFORMÁCIÓS CSOMAG a Strukturális Alapokból és a Kohéziós Alapból származó támogatásokat felhasználó

Részletesebben

HELYI ÖNKORMÁNYZATOK EURÓPAI CHARTÁJA

HELYI ÖNKORMÁNYZATOK EURÓPAI CHARTÁJA 1 A Helyi Önkormányzatok Európai Chartájáról szóló, 1985. október 15-én, Strasbourgban kelt egyezmény HELYI ÖNKORMÁNYZATOK EURÓPAI CHARTÁJA PREAMBULUM Az Európa Tanácsnak a jelen Chartát aláíró tagállamai

Részletesebben

2013.03.13.Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság ülésére utólag felkerült napirendek.

2013.03.13.Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság ülésére utólag felkerült napirendek. 2013.03.13.Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottság ülésére utólag felkerült napirendek. 6/ Napirendi pont A Sárvári Járási Hivatal üzemeltetésére vonatkozó megállapodás módosítása. ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

B/6 EGYÜTTMŰKÖDÉSI KÖTELEZETTSÉG A SZERZŐDÉSI JOGBAN (ADÁSVÉTEL, VÁLLALKOZÁS, MEGBÍZÁS, BIZTOSÍTÁS)

B/6 EGYÜTTMŰKÖDÉSI KÖTELEZETTSÉG A SZERZŐDÉSI JOGBAN (ADÁSVÉTEL, VÁLLALKOZÁS, MEGBÍZÁS, BIZTOSÍTÁS) EGYÜTTMŰKÖDÉSI KÖTELEZETTSÉG ALAPELVI SZINTEN 4. (1) A polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megfelelően, kölcsönösen együttműködve

Részletesebben

N Y I L V Á N O S Á R V E R É S I D O K U M E N T Á C I Ó a Budapest XIII. kerület Váci út 171. szám alatti, 26070 hrsz-ú, 2115 m² telekterületű

N Y I L V Á N O S Á R V E R É S I D O K U M E N T Á C I Ó a Budapest XIII. kerület Váci út 171. szám alatti, 26070 hrsz-ú, 2115 m² telekterületű N Y I L V Á N O S Á R V E R É S I D O K U M E N T Á C I Ó a Budapest XIII. kerület Váci út 171. szám alatti, 26070 hrsz-ú, 2115 m² telekterületű ingatlan értékesítésére 2 P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. április 30-án, Újtikoson a Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal Újtikosi Kirendeltségének hivatalos helyiségében Újtikos Községi Önkormányzat Képviselő-testület

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 26-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 26-i rendkívüli ülésére Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 26-i rendkívüli ülésére Tárgy: A Dombóvári Vízmű Kft. beolvadása a Dombóvár és Környéke Víz- és Csatornamű

Részletesebben

KÖRNYEZETI ÉRTÉKELÉS KÖVEGY KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉHEZ, SZABÁLYOZÁSI TERVÉHEZ ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁHOZ

KÖRNYEZETI ÉRTÉKELÉS KÖVEGY KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉHEZ, SZABÁLYOZÁSI TERVÉHEZ ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁHOZ KÖRNYEZETI ÉRTÉKELÉS KÖVEGY KÖZSÉG TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉHEZ, SZABÁLYOZÁSI TERVÉHEZ ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁHOZ készült a 2/2005. (I.11.) Korm. rendelet alapján kidolgozó: Önkormányzata A környezeti

Részletesebben

ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG Cím:1139 Budapest Teve u. 4-6. 1903 Bp. Pf.: 314/15 Tel: 443-5573/33104 Fax: 443-5733/33133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám: 29000/105/1174-18/2012.P Tárgy: alapvető

Részletesebben

1947. évi XVIII. törvény a Párisban 1947. évi február hó 10. napján kelt békeszerződés becikkelyezése tárgyában *)

1947. évi XVIII. törvény a Párisban 1947. évi február hó 10. napján kelt békeszerződés becikkelyezése tárgyában *) 1947. évi XVIII. törvény a Párisban 1947. évi február hó 10. napján kelt békeszerződés becikkelyezése tárgyában *) 1. a Magyar Köztársaság által a Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetségével, Nagybritannia

Részletesebben

A Törvénygyár vagy vitafórum? című konferencia és ami kimaradt belőle

A Törvénygyár vagy vitafórum? című konferencia és ami kimaradt belőle Mitől parlament egy törvényhozó szerv? SZABÓ ZSOLT Mitől parlament egy törvényhozó szerv? A Törvénygyár vagy vitafórum? című konferencia és ami kimaradt belőle A fenti kérdés kapcsán néhány találó felvetés

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 3. Javaslat közterület-felügyeleti tevékenység ellátására vonatkozó megállapodás elfogadására

Jegyzőkönyv. 3. Javaslat közterület-felügyeleti tevékenység ellátására vonatkozó megállapodás elfogadására Jegyzőkönyv Készült: 2009. április 23-án 15.00-16.30 óráig a Borsodnádasd Városi Önkormányzat nyílt ülésén Képviselő-testületének ülésén. Jelen vannak: Dorkó György, Magyar János, Pallagi Ákos, Sági Tibor,

Részletesebben

í t é l e t e t : INDOKOLÁS

í t é l e t e t : INDOKOLÁS Fővárosi Bíróság 7.K.30.277/2004/16. A Fővárosi Bíróság a FOX '99 Kft (Budapest) elsőrendű felperesnek és a Cabal Hungary Rt. (Budapest) másodrendű felperesnek a Gazdasági Versenyhivatal (Budapest) alperes

Részletesebben

A számvitel és az adózás időszerű kérdései 2014

A számvitel és az adózás időszerű kérdései 2014 Madarasiné Dr. Szirmai Andrea Dr. Siklósi Ágnes Dr. Sztanó Imre Sztanó Imréné dr. Dr. Veress Attila A számvitel és az adózás időszerű kérdései 2014 PR-017/14 Tartalomjegyzék 1. A SZÁMVITEL IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI.....................

Részletesebben

LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT 2016

LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT 2016 LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT Szervezet neve: Magyar Kajak-Kenu Szövetség Címe: 1138 Budapest, Latorca utca 2. Adószáma: 18160037-2-41 Nyilvántartásba vevő: Fővárosi Törvényszék Nyilvántartási száma: 01-07-0000016

Részletesebben

Penta Unió Zrt. Az Áfa tükrében a zárt illetve nyílt végű lízing. Név:Palkó Ildikó Szak: forgalmi adó szakirámy Konzulens: Bartha Katalin

Penta Unió Zrt. Az Áfa tükrében a zárt illetve nyílt végű lízing. Név:Palkó Ildikó Szak: forgalmi adó szakirámy Konzulens: Bartha Katalin Penta Unió Zrt. Az Áfa tükrében a zárt illetve nyílt végű lízing Név:Palkó Ildikó Szak: forgalmi adó szakirámy Konzulens: Bartha Katalin Tartalom 1.Bevezetés... 3 2. A lízing... 4 2.1. A lízing múltja,

Részletesebben

Az elővásárlási jogra vonatkozó szabályok és a jogalkalmazási gyakorlat a kodifikáció tükrében

Az elővásárlási jogra vonatkozó szabályok és a jogalkalmazási gyakorlat a kodifikáció tükrében Az elővásárlási jogra vonatkozó szabályok és a jogalkalmazási gyakorlat a kodifikáció tükrében Az Országgyűlés előtt T/5949 számon részletes vitára bocsátásra vár az új Polgári Törvényköny javaslata 1.

Részletesebben

A SZERZŐDÉS HATÁLYTALANSÁGA MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGE A FELSZÁMOLÁS ALÁ KERÜLT

A SZERZŐDÉS HATÁLYTALANSÁGA MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGE A FELSZÁMOLÁS ALÁ KERÜLT A P É C S I Í T É L Ő T Á B L A P O L G Á R I K O L L É G I U M A A SZERZŐDÉS HATÁLYTALANSÁGA MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGE A FELSZÁMOLÁS ALÁ KERÜLT ADÓS ÁLTAL KÖTÖTT SZERZŐDÉS ESETÉN A Pécsi Ítélőtábla

Részletesebben

NEMAUTOMATIKUS MŰKÖDÉSŰ I PONTOSSÁGI OSZTÁLYÚ MÉRLEGEK HE 7-1998

NEMAUTOMATIKUS MŰKÖDÉSŰ I PONTOSSÁGI OSZTÁLYÚ MÉRLEGEK HE 7-1998 HITELESÍTÉSI ELŐÍRÁS NEMAUTOMATIKUS MŰKÖDÉSŰ I PONTOSSÁGI OSZTÁLYÚ MÉRLEGEK HE 7-1998 1998 január FIGYELEM! Az előírás kinyomtatott formája tájékoztató jellegű. Érvényes változata az OMH minőségirányítási

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testület 2010. március 4-én megtartott üléséről Jelen vannak: l./ Tóth Ferencné polgármester 2./ dr. Berecz Botond alpolgármester 3./ Csókás

Részletesebben

1. Előzmények. amely létrejött egyrészről

1. Előzmények. amely létrejött egyrészről INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS és HASZNÁLAT JOGÁNAK ALAPÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ MEGÁLLAPODÁS 1. számú módosítása amely létrejött egyrészről Fővárosi Közterület-fenntartó Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság

Részletesebben

Átfogó értékelés Nyírmada Önkormányzat 2011. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról

Átfogó értékelés Nyírmada Önkormányzat 2011. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról 1 Átfogó értékelés Nyírmada Önkormányzat 2011. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról Nyírmada Önkormányzat 2011. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról készített

Részletesebben

ÜZLETSZABÁLYZAT. ALFA-NOVA Energetikai, Fejlesztő, Tervező és Vállalkozó Korlátolt Felelősségű Társaság SZEKSZÁRD

ÜZLETSZABÁLYZAT. ALFA-NOVA Energetikai, Fejlesztő, Tervező és Vállalkozó Korlátolt Felelősségű Társaság SZEKSZÁRD ÜZLETSZABÁLYZAT ALFA-NOVA Energetikai, Fejlesztő, Tervező és Vállalkozó Korlátolt Felelősségű Társaság SZEKSZÁRD Hatálybalépés időpontja: 2013. február 01. Szekszárd, 2013. február 01. 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

BÜNTETŐ KOLLÉGIUM. A Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiuma által 2013. évben hozott vélemények. 1/2013. (VI. 24.) BK vélemény ***

BÜNTETŐ KOLLÉGIUM. A Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiuma által 2013. évben hozott vélemények. 1/2013. (VI. 24.) BK vélemény *** BÜNTETŐ KOLLÉGIUM A Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiuma által 2013. évben hozott vélemények 1/2013. (VI. 24.) BK vélemény A bíróságnak a határozatában nem csak azt kell rögzítenie, hogy az elkövetéskori

Részletesebben

Alapvetı szerzıdéses adatok:

Alapvetı szerzıdéses adatok: B É R L E T I S Z E R Z İ D É S amely létrejött Budapesten, egyrészrıl a MEVA Zsalurendszerek Zrt. (cégbejegyzés száma:, címe: 1047 Budapest, Labdarúgó u. 19., telefon: 272-2222, fax: 369-5885 képviselıje:

Részletesebben

II.3.4. KÖZMŰVESÍTÉS

II.3.4. KÖZMŰVESÍTÉS II.3.4. KÖZMŰVESÍTÉS VÍZGAZDÁLKODÁS, KÖZMŰELLÁTÁS, MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK, ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉS Jelen dokumentáció (alátámasztó javaslat) a véleményezésben résztvevő hatóságok előzetes szakmai véleményeinek

Részletesebben

ANYAGTÓL A SZERKEZETIG

ANYAGTÓL A SZERKEZETIG ANYAGTÓL A SZERKEZETIG ÉPÜLETFIZIKAI ALKALMAZÁSOK a SCHWENK ÜVEGGYAPOT TERMÉKEKHEZ KÉSZÍTETTE : a V-SYS Kft. SZERKESZTETTE : Dr.Várfalvi János PhD. SZERZŐK: Dr.Várfalvi János PhD. ifj. Várfalvi János 2010.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Miután a napirendi pontokkal kapcsolatban más javaslat, módosítás nem volt, a bizottság az alábbi határozatot hozta:

JEGYZŐKÖNYV. Miután a napirendi pontokkal kapcsolatban más javaslat, módosítás nem volt, a bizottság az alábbi határozatot hozta: JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottságának 2013. november 13-án 8.00 órakor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal ovális termében

Részletesebben

amely készült Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Ifjúsági és Sportbizottsága 2012. április 27-én (péntek) 10.00 órakor tartott rendkívüli ülésérıl

amely készült Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Ifjúsági és Sportbizottsága 2012. április 27-én (péntek) 10.00 órakor tartott rendkívüli ülésérıl 8401-4 J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Ifjúsági és Sportbizottsága 2012. április 27-én (péntek) 10.00 órakor tartott rendkívüli ülésérıl Jelen voltak: Dr. Szentgyörgyi

Részletesebben

Az adatkezelés, adatvédelem összefüggései a panaszeljárásban. II. A rendőrökről készített képmás, hang- vagy videofelvétel problematikája

Az adatkezelés, adatvédelem összefüggései a panaszeljárásban. II. A rendőrökről készített képmás, hang- vagy videofelvétel problematikája Féja András Az adatkezelés, adatvédelem összefüggései a panaszeljárásban II. A rendőrökről készített képmás, hang- vagy videofelvétel problematikája 1. Régi keletű jogi anomália Ezzel a problematikával

Részletesebben

Elıterjesztés. A Képviselı-testület 2012. december 13-án tartandó ülésére.

Elıterjesztés. A Képviselı-testület 2012. december 13-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselı-testület! Elıterjesztés A Képviselı-testület 2012. december 13-án tartandó ülésére. A hátrányos helyzető települések legnagyobb problémája a munkanélküliek és a szociális ellátást igénylık

Részletesebben

Dr. Saxné Dr. Andor Ágnes Márta. Immateriális javak a számviteli gyakorlatban

Dr. Saxné Dr. Andor Ágnes Márta. Immateriális javak a számviteli gyakorlatban Dr. Saxné Dr. Andor Ágnes Márta egyetemi tanársegéd, Budapesti Corvinus Egyetem Immateriális javak a számviteli gyakorlatban A szerző a SZAKma 2012. novemberi számában a szellemi tőkével kapcsolatos hazai

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 23.9.2008 EP-PE_TC1-COD(2008)0044 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA

EURÓPAI PARLAMENT. Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 23.9.2008 EP-PE_TC1-COD(2008)0044 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA EURÓPAI PARLAMENT 2004 2009 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 23.9.2008 EP-PE_TC1-COD(2008)0044 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely elsı olvasatban 2008. szeptember 23-án került

Részletesebben

A Mensa alapszabálya

A Mensa alapszabálya A Mensa alapszabálya [Elfogadva 1982-ben, módosítva 1982-ben, 1985-ben, 2005-ben és 2009-ben] I. A MENSA JELLEGE A. A Mensa nemzetközi egyesületi szövetség, amely nemzeti Mensákból és közvetlen nemzetközi

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyel ség Ügyiratszám: 96.595-1-11/2013. Ügyintéz : dr. Kiss Renáta Sipos László (zaj- és rezgésvéd.) Balatonyi Zsolt (hulladékgazdálk.

Részletesebben

72/2006. (IV. 3.) Korm. rendelet. a végelszámolás számviteli feladatairól. A rendelet hatálya. A végelszámolás idıszaka

72/2006. (IV. 3.) Korm. rendelet. a végelszámolás számviteli feladatairól. A rendelet hatálya. A végelszámolás idıszaka A Kormány a számvitelrıl szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: számviteli törvény) 178. -a (1) bekezdésének f) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következıket rendeli el: A rendelet hatálya

Részletesebben

Villamos áram élettani hatása

Villamos áram élettani hatása Villamos áram élettani hatása Ember és a villamosság kapcsolata Légköri, elektrosztatikus feltöltődés, villamos erőművek, vezetékek, fogyasztók, berendezések, készülékek, stb. A villamos energia előnyösebben

Részletesebben

Lakóház építtetőknek a tervezési programról.

Lakóház építtetőknek a tervezési programról. Lakóház építtetőknek a tervezési programról. A tervezési program viszonylag új intézmény az építészeti tervezési gyakorlatban. Ezt jól jelzi az is, hogy általában az építtetők nem ismerik, de a tervezők

Részletesebben

14/2012. JEGYZŐKÖNYVE

14/2012. JEGYZŐKÖNYVE 14/2012. Üllés Községi Képviselőtestület 2012. június 27-i soros, nyílt ülésének JEGYZŐKÖNYVE Napirendek: 1) Beszámoló a Homokháti Kistérség Többcélú Társulása 2011. évi tevékenységéről előadó: A Homokháti

Részletesebben

OBJEKTUMORIENTÁLT TERVEZÉS ESETTANULMÁNYOK. 2.1 A feladat

OBJEKTUMORIENTÁLT TERVEZÉS ESETTANULMÁNYOK. 2.1 A feladat 2. Digitális óra 28 OBJEKTUMORIENTÁLT TERVEZÉS ESETTANULMÁNYOK 2.1 A feladat Ebben a fejezetben egy viszonylag egyszerő problémára alkalmazva tekintjük át az OO tervezés modellezési technikáit. A feladat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. N a p i r e n d Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, IV. Béla u. 1. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2012. október 29-i ülésének J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

Tárgyalástechnika. kommunikáció konfliktus kompromisszum. HÍD Dunaújváros és Környéke Egyesület 2007

Tárgyalástechnika. kommunikáció konfliktus kompromisszum. HÍD Dunaújváros és Környéke Egyesület 2007 kommunikáció konfliktus kompromisszum HÍD Dunaújváros és Környéke Egyesület 2007 Készült az Európai Unió pénzügyi támogatásával ROP-3.3.1-05/1.2006-04-0001/36 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék...2 1. Szerződéskötési

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzési Hatóság nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T ot.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzési Hatóság nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T ot. Ikt.sz.: D.447/10/2014. KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu A Közbeszerzési

Részletesebben

Forgásfelületek származtatása és ábrázolása

Forgásfelületek származtatása és ábrázolása Forgásfelületek származtatása és ábrázolása Ha egy rögzített egyenes körül egy tetszőleges görbét forgatunk, akkor a görbe úgynevezett forgásfelületet ír le; a rögzített egyenes, amely körül a görbe forog,

Részletesebben

Magyar Nőorvos Társaság 1082 Budapest Üllői út 78/a. LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT. Érvényes: 2007. szeptember 8-tól (előterjesztés)

Magyar Nőorvos Társaság 1082 Budapest Üllői út 78/a. LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT. Érvényes: 2007. szeptember 8-tól (előterjesztés) Magyar Nőorvos Társaság 1082 Budapest Üllői út 78/a. LELTÁROZÁSI SZABÁLYZAT Érvényes: 2007. szeptember 8-tól (előterjesztés) Hatályba léptető határozat A Magyar Nőorvos Társaság leltárában lévő materiális

Részletesebben

A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei

A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei Munkaviszonyban alkotott bankjegykép átdolgozása és pénzkibocsátás során való felhasználása Ügyszám: SZJSZT 16/2006 A megbízó által feltett kérdések: 1.

Részletesebben

Vadász Iván INGATLANOKHOZ KAPCSOLÓDÓ FORDÍTOTT ÁFA. Lezárva: 2008. március 30.

Vadász Iván INGATLANOKHOZ KAPCSOLÓDÓ FORDÍTOTT ÁFA. Lezárva: 2008. március 30. Vadász Iván INGATLANOKHOZ KAPCSOLÓDÓ FORDÍTOTT ÁFA Lezárva: 2008. március 30. 1 Tartalom Rövidítések I. A FORDÍTOTT ADÓZÁS FOGALMA II. A FORDÍTOTT ADÓZÁSBAN RÉSZT VEVŐ SZEMÉLYEK III. A FORDÍTOTT ADÓZÁS

Részletesebben

Dombóvár Város, Szakcs, Lápafő és Várong Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 7-i rendkívüli együttes ülésére

Dombóvár Város, Szakcs, Lápafő és Várong Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 7-i rendkívüli együttes ülésére 1. számú előterjesztés Minősített többség Dombóvár Város, Szakcs, Lápafő és Várong Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 7-i rendkívüli együttes ülésére Tárgy: Dombóvári Közös Önkormányzati

Részletesebben

Tűzvédelmi Műszaki Irányelv TvMI 10.1:2015.07.15.

Tűzvédelmi Műszaki Irányelv TvMI 10.1:2015.07.15. 1 Tartalomjegyzék 1. BEVEZETÉS... 3 2. FOGALMAK... 3 3. ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK... 4 4. KIÜRÍTÉS... 5 4.1. Általános feltételek... 5 4.2. Elrendezési megoldások, feltételek a kiüríthetőség igazolására... 7

Részletesebben

1959. IV. TÖRVÉNY. a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvérıl 1

1959. IV. TÖRVÉNY. a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvérıl 1 1959. IV. TÖRVÉNY a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvérıl 1 Hatályos: 2014.01.01-2014.03.15 (A hatálybalépésérıl és a végrehajtásáról szóló 1960: 11. és az 1978: 2. törvényerejő rendelettel egységes

Részletesebben

Javaslat a Telenor Magyarország Zrt-vel kötendő bérleti szerződésről

Javaslat a Telenor Magyarország Zrt-vel kötendő bérleti szerződésről Az előterjesztés száma: 85/2016. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs nagyközség képviselő-testületének 2016. május 30. napján 18-órakor megtartandó rendkívüli ülésére Javaslat

Részletesebben

A kármegosztás és a munkáltató kárfelelősség alóli mentesülésének szabályai az új Munka Törvénykönyvében tekintettel a bírói gyakorlatra

A kármegosztás és a munkáltató kárfelelősség alóli mentesülésének szabályai az új Munka Törvénykönyvében tekintettel a bírói gyakorlatra Trenyisán Máté A kármegosztás és a munkáltató kárfelelősség alóli mentesülésének szabályai az új Munka Törvénykönyvében tekintettel a bírói gyakorlatra BEVEZETŐ GONDOLATOK Ahhoz, hogy Magyarországon a

Részletesebben

Méréssel kapcsolt 3. számpélda

Méréssel kapcsolt 3. számpélda Méréssel kapcsolt 3. számpélda Eredmények: m l m 1 m 3 m 2 l l ( 2 m1 m2 m l = 2 l2 ) l 2 m l 3 = m + m2 m1 Méréssel kapcsolt 4. számpélda Állítsuk össze az ábrán látható elrendezést. Használjuk a súlysorozat

Részletesebben

A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának. 40/1993. számú törvénye A SZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG ÁLLAMPOLGÁRSÁGÁRÓL

A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának. 40/1993. számú törvénye A SZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG ÁLLAMPOLGÁRSÁGÁRÓL 1 A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának 40/1993. számú törvénye A SZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG ÁLLAMPOLGÁRSÁGÁRÓL Módosítva: Tt. 222/1996., hatályos 1996. július 24-től Tt. 70/1997., hatályos 1997. július 5-től

Részletesebben

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS

VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről, Mezőberény Város Önkormányzata (székhelye: 5650 Mezőberény, Kossuth L. tér 1. adószáma: 15345352-2-04, számlavezető neve: K&H Bank Zrt, bankszámla száma:

Részletesebben

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 20/1. (Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező) TANÁCS. (2005. december 22.)

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 20/1. (Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező) TANÁCS. (2005. december 22.) 2006.1.24. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 20/1 II (Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező) TANÁCS AZ EU IZRAEL TÁRSULÁSI TANÁCS 2/2005 HATÁROZATA (2005. december 22.) az euro-mediterrán megállapodásnak

Részletesebben

Kérdések és válaszok a cégeljárás változó jogi rendjével kapcsolatban

Kérdések és válaszok a cégeljárás változó jogi rendjével kapcsolatban Kérdések és válaszok a cégeljárás változó jogi rendjével kapcsolatban (Az alábbiakban a jogalkalmazás során leggyakrabban felmerülő kérdések megválaszolására teszünk kísérletet. Az Igazságügyi és Rendészeti

Részletesebben

5. Mérés Transzformátorok

5. Mérés Transzformátorok 5. Mérés Transzformátorok A transzformátor a váltakozó áramú villamos energia, feszültség, ill. áram értékeinek megváltoztatására (transzformálására) alkalmas villamos gép... Működési elv A villamos energia

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI AZ OTP SZÉCHENYI PIHENŐKÁRTYA KIBOCSÁTÁSÁNAK ÉS FELHASZNÁLÁSÁNAK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI HATÁLYOS: 2012. NOVEMBER 25. NAPJÁTÓL OTP Pénztárszolgáltató Zrt. Levélcím: 1051 Budapest, Mérleg utca 4.

Részletesebben