Sikeres és emlékezetes konferencia Budapesten

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Sikeres és emlékezetes konferencia Budapesten"

Átírás

1 Közösségi közlekedés Meghirdették a 2013-as vasúti és Volán-menetrendet 2 GYSEV Kövesdi Szilárd a vasúttársaság szerepének változásáról beszélt 5 Közlekedésbiztonság Hosszú távú programok megvalósításával érhetünk el eredményeket november 21. XX. évfolyam, 23. szám Fõszerkesztõ: Kiss Pál Regionális Volán-vállalatok A Figyelõ értesülése szerint két ütemben valósul meg a Volán-vállalatok regionális átszervezése. A jelenlegi 24 társaság megmarad, de regionális felállásban közös vezérigazgató irányítása alá kerülnek a Volán-vállalatok. A jogi összeolvadás határideje 2014 vége. A Volánbusz továbbra is önálló marad, a közelmúltban kinevezett Simon Gábor vezérigazgató irányításával. A regionális Volán-vállalatok egyelõre földrajzi munkanéven szerepelnek. A Nyugati Volánhoz tartozik a Kisalföld, a Vasi, a Zala, a Somló, a Bakony és a Balaton Volán, várhatóan Papp László jelenlegi Volán-vezér irányításával. A Déli Volán a Kapos, a Gemenc és a Pannon Volán összeállításban kezdi a jövõt, Bebics János vezérigazgató vezetésével. Az Északi Volán tagjai a Nógrád, az Agria, a Mátra, a Hatvani és a Jászkun Volán. Ennek vezérigazgatója nagy meglepetésre! Uti Csaba, a Hatvani Volán vezetõje lesz. További jelöltek: Sárközi György vezérigazgató (Keleti Volán Borsod, Szabolcs, Hajdú Volán), Szarvas Péter (Alföld Volán Bács, Kunság, Tisza, Körös), Németh István (Közép-dunántúli Volán Vértes, Alba). Azok a Volán-vezérigazgatók, akik nem szerepelnek a jelöltek között, távoznak posztjukról. A változások bejelentése a közeljövõben várható. Személyi hírek november 1-jével a nemzeti fejlesztési miniszter, Németh Lászlóné a VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft. ügyvezetõ igazgatói posztjára határozatlan idõre Németh Rékát nevezte ki. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara tisztújító közgyûlésén Vereczkey Zoltánt, az MKFE elnökét ismételten alelnökké választották. Szállítmányozás 2012 négyszáz résztvevõvel Sikeres és emlékezetes konferencia Budapesten Rangos, sikeres, emlékezetes és európai színvonalú így összegezték véleményüket az idei szállítmányozási konferenciáról vendégeink és a résztvevõk. A XIII. szállítmányozási konferencia két napján, három programon több mint négyszáz résztvevõt fogadhattunk, és ez mindenképpen rekordnak számít kiadónk történetében. Az idei fõtámogató a GYSEV és a GYSEV Cargo volt, amelyért köszönet illeti mindkét társaság vezetõit. Ötvös Nándornak köszönhetõ, hogy 20 éve megjelent a Navigátor elsõ, ún. próbaszáma, így szaklapunk egyidõs a liberalizált magyar szállítmányozással mondotta megnyitóbeszédében Kiss Pál, a Magyar Közlekedési Kiadó tulajdonosa. Köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették és támogatták az elmúlt két évtizedben a lap megjelenését, és akiknek segítségével európai színvonalú, korszerû szaklappá vált a Navigátor. Iszak Tibor, a szállítmányozó szövetség elnöke gratulált a 20 éves jubileumhoz, és az esti fogadáson átadta Kiss Pálnak a szövetség ajándékát. Ünnepélyes szerzõdéskötéssel kezdõdött a konferencia. A Magyar Szállítmányozói és Logisztikai Szolgáltatók Szövetsége (MSZSZ), valamint a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) együttmûködési megállapodást kötött, amelyet Iszak Tibor elnök és Spányik Péter elnöki tanácsadó írt alá. A felek az aláírást követõen hangsúlyozták, hogy az együttmûködés célja a HITA és az MSZSZ közötti szakmai kapcsolat erõsítése. A megállapodás keretében a HITA folyamatosan tájékoztatást ad az MSZSZ tagvállalatait érintõ üzletfejlesztési lehetõségekrõl, kérés esetén tájékoztatást nyújt az egyedi kormánydöntéssel nyújtható támogatás feltételeirõl és egy adott befektetési projekthez elérhetõ pályázati lehetõségekrõl. Mindkét fél lehetõséget biztosít az információk átadására egymás rendezvényein. Fórumokat szerveznek a vállalkozók tájékoztatására, illetve törekszenek az üzleti kapcsolatépítõ események közös rendezésére, valamint nemzetközi és regionális konferenciákon való együttes megjelenésre. Kövesdi Szilárd, a GYSEV vezérigazgatója (képünkön) és Kõrös Norbert, a GYSEV Cargo vezérigazgatója együttes szerepükrõl beszélt a közép-európai vasúti áruszállításban. Ehhez kapcsolódtak a szakági beszámolók, amelyek ezúttal is jelentõs közönségsikert hoztak. Mondani sem kell, mindez elsõsorban Szalma Botond elõadásához kötõdik, aki a hajózási szakemberek véleményét figyelmen kívül hagyó NGM-hajózási stratégiát elemezte. A szakma elsõ egyetemi tanára, Földesi Péter az oktatási problematikáról, Karmos Gábor MKFE-fõtitkár pedig a közúti helyzetrõl beszélt. Vernes András, az RCH kereskedelmi igazgatója betegeskedõ fõnökét, Kovács Imrét helyettesítette kitûnõen. Az osztrák példa ezúttal is terítékre került, csak most szállítmányozói oldalról. Harald Bollmannt, az osztrák szállítmányozási szövetség vezetõjét is elõadóink között üdvözölhettük. A konferencia programjáról mostani lapszámunkban és a Navigátor novemberi, illetve decemberi számában tudósítunk.

2 2 MAGYAR KÖZLEKEDÉS november 21. Buszbeszerzés A Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) 15 darab és opcionálisan még 25 darab használt, alacsonypadlós szóló autóbusz szállítására írt ki közbeszerzési eljárást. A nyertessel április 30-ig hatályos szerzõdést kötnek, így eddig az idõpontig kellene leszállítani a BKV-hoz a jármûveket. Az ajánlatokat december 19-ig lehet benyújtani, az ajánlatok közül a legalacsonyabb ár alapján fognak nyertest választani. Kész az ORKA A budapesti Közlekedés Kft. 100 millió forint összköltségû projektje során kifejlesztett egy átfogó, több szolgáltatót kezelõ infrastruktúra- és menetrendi térinformatikai adatbázist, valamint a hozzá kapcsolódó alkalmazást, az ORKA-t (Országos Közforgalmú Adatbázis). Az ORKA biztosítja az idõbeli és térbeli hozzáférhetõséget egy átfogó, több szolgáltatót kezelõ infrastruktúra (pálya, megállóhelyek és állomások) és menetrendi térinformatikai adatbázis alkalmazásának segítségével. Útfelújítás Összesen több mint 1,4 milliárd forintból újult meg európai uniós forrásból a Kelebia Baja összekötõ mellékút 18 kilométeres szakasza, amely elsõsorban a Bácsalmás és Bácsbokod, illetve a Bácsbokod és Baja közötti részt érintette. A beruházás során a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezõ, a DME Konzorcium elvégezte a pályaszerkezet cseréjét, a padka újraépítését, kialakította az útpálya megfelelõ vízelvezetését, gondoskodott az árkok és átereszek tisztításáról, továbbá az útszakaszon lévõ mûtárgyak felújításáról is. Emellett a forgalombiztonság érdekében több helyen is vadonatúj autóbuszöblöket létesített a kivitelezõ. Nõi vonatvezetõk A MÁV Csoport és a GYSEV Zrt. közös felhívásban keres motorvonat-vezetõ gyakornokokat, akik a 13 hónapos képzést követõen állhatnak munkába motorvonat-vezetõként. A GYSEV és a MÁV-TRAK- CIÓ állományában a múltban sem volt és jelenleg sincs nõi mozdonyvezetõ, illetve motorvonat-vezetõ. Amennyiben nõk is jelentkeznek a felhívásra és megfelelnek a felvételi követelményeknek, jól teljesítenek a kiválasztás alkalmával, valamint sikeres vizsgákat tesznek, õk lehetnek a két vasúttársaság történetének elsõ nõi motorvonat-vezetõi. A hagyományos mozdonyoknál korábban azért nem volt erre mód, mert a szerelvények esetleges össze-, illetve szétkapcsolásához jelentõs súlyt (csavarkapocs) kell emelni. Apró fejlesztések a közösségi közlekedésben Meghirdették a 2013-as menetrendeket A december 9-én életbe lépõ új menetrendek némi kínálati bõvítést és díjszabási változásokat ugyan tartalmaznak, de alapvetõen nem rendezik át az alágazatok közötti munkamegosztást. A legjelentõsebb fejlesztés a Budapest Lajosmizse vonalon bevezetendõ órás ütemes menetrend, ami a keresztezési helyek számának növelése miatt menetidõ-csökkenéssel is jár. A Railjet vonatok belföldi forgalomban helyjegykötelesek lesznek. Budapest és Lajosmizse között Gyál és Inárcs-Kakucs állomás átépítése után egész napra kiterjeszthetõ az óránkénti ütemes menetrend. A szakaszon az elõvárosi vasúti kínálat versenyképességének javítása érdekében munkanapokon a jelenlegi 36 helyett 42 vonat közlekedik megszüntetve ezzel a délelõtti többórás menetrendi lyukakat. A kedvezõbb keresztezési lehetõségeknek köszönhetõen a fõvárosba tartó délutáni vonatok menetideje 38 perccel, két órára csökken a 73 kilométeres viszonylaton. A reggeli órákban új, ütemen felüli járatok is indulnak Ócsáról és Táborfalváról Budapestre. A folyamatban lévõ infrastruktúrafejlesztések eredményei közül csak a fehérvárit vezették át az új menetrendben, aminek révén csaknem 10 perccel csökken a gyorsvonatok menetideje Budapest és Székesfehérvár között ezt azonban a jövõ év szinte egészében vágányzári menetrendek írhatják felül a Kelenföld Tárnok szakasz kétvágányúra való átépítése miatt. A 30,9 milliárd forintos nagyberuházás a terv szerint halad, december elejétõl Kelenföld és Háros között már az új vágányokon járnak a vonatok igaz, a pécsi vonal vágányait akkor aluljáró-építések miatt lezárják. A Budapest Békéscsaba és Tatabánya Oroszlány vasútvonalon órás követést vezetnek be. Budapest és Eger között kétóránként közlekednek majd hibrid IC-vonatok felváltva ezzel az eddig itt közlekedõ, Hatvan és Eger között mindenütt megálló sebesvonatokat. Az új IC-k 1 óra 50 perc alatt teszik meg az utat, ám az IC pót- és helyjegy váltása nem lesz kötelezõ. Az eddig csak Szeged és a vágányzárak alatt Debrecen, illetve a nyári menetrendben Keszthely felé élõ és bevált rendszert 2013-ban a békéscsabai vonalra is kiterjesztik. A Szombathely Szentgotthárd vonalon csúcsidõszakokban félóránkénti ütemû közlekedés valósul meg (napi 39 helyett 46 vonattal). A pécsi, kaposvári és bajai ICvonatok fõvárosi végállomása a Déli pályaudvar helyett a Keleti lesz. A Railjet vonatok belföldi forgalomban helyjegykötelesek lesznek amit a MÁV-START belföldi helyjegykiadó rendszerének a nemzetközi EPA rendszerrel való összekötése tesz lehetõvé. A nemzetközi menetrendi fejlesztések részeként a Petrov néven Budapest és Brno között induló új EC-vonatpár megteremti az egész napos kétórás ütemet Budapest és Pozsony között. A Transsylvania meghosszabbított útvonalon Brassóig közlekedik, új idõfekvésben, kora délelõtt indul Budapestrõl. A Moravia helyett beálló Varsovia EC már közvetlenül a lengyel fõvárosig szállítja utasait. A Bihar IC utódja a meghosszabbított útvonalon, Kolozsváron át Máramarosszigetre közlekedõ Máramaros IC lesz, míg a Traianus IC ismét megteremti a nappali eljutás lehetõségét Bukarestbõl Budapestre újszerû módon, Temesváron át. A Szlovéniában végzett villamosítási munkák miatt nem közlekedik a Citadella nemzetközi gyorsvonat Ljubljanába, míg Horvátország felé csupán egyetlen határátlépõ személyszállító vonat marad, amely Agram néven Budapest Zágráb Ljubljana útvonalon közlekedik. A Pécs Eszék vonal megszûnõ járatait várhatóan nemzetközi Volánjárattal pótolják, Bosznia-Hercegovina pedig gyakorlatilag elérhetetlen lesz vasúton Budapest felõl. A Budapest Belgrád vonalon is csökken a kínálat, a két nappali vonat egyike megszûnik. Az autóbuszok esetében a keleti országrész egyetemvárosai között bevezetendõ 60 perces alapütemû menetrendi szerkezet hozza a legkedvezõbb változást. Miskolc és Debrecen között utasforgalmi felmérés alapján, a valós igényekhez igazítva alapütemen felüli többletjáratokat is beállít majd a szolgáltató. A hétvégi idõszakokban elsõsorban a felsõoktatási intézmények hallgatóira számítva a Debrecen Békéscsaba Szeged vonalon is gyorsjáratok közlekednek. Budapestrõl Pakson át Szekszárdra meghosszabbodik az ütemes menetrend üzemideje, míg Veszprém Tatabánya és Pécs Gyõr között egyes járatok menetideje jelentõsen rövidebb lesz. A távolsági buszközlekedésben újabb autópályás viszonylatokon vezetik be a pótjegyfizetést, ám ez vélhetõen csak a bevételek növekedését okozza, utaselvándorlással nem jár. A. G. Budapest Airport A biztonságban nincs kompromisszum Meglepõdve értesültek arról, hogy a Wizz Air úgy döntött, felfüggeszti az ideiglenes egyszerûsített reptéri beszállókapuk használatát, és visszatér az utasok terminál és repülõgép közötti buszoztatásához írta közleményében a Budapest Airport. A Budapest Airport és a Wizz Air vezetõi többször egyeztettek az egyszerûsített beszállókapuk használatának fejlesztésérõl. Az új rendszer október 28-án lépett hatályba, az érintett légitársaságok nagy többsége jelenleg is zökkenõmentesen használja. A Budapest Airport ismételten hangsúlyozza, hogy valamennyi, egyszerûsített beszállókaput használó utas ugyanazon szigorú reptéri biztonsági ellenõrzésen esik át, mint a többi utas, ellenkezõ esetben a repülõtéri hatóságok nem engedélyezték volna az új rendszer használatát. A repülõtér három fontos légitársasági partnere (easyjet, Jet2.com, Ryanair) amelyek az utasforgalom 30 százalékát adják továbbra is zökkenõmentesen használja az egyszerûsített beszállókapukat. A légitársaságok a napi üzem során nagyfokú rugalmasságot tapasztalhatnak, egyúttal tartani tudják a repülõgépek rövid fordulóidejét, így a menetrendet is. A repülõtér üzemeltetõje kész továbbra is a legjobb szándékkal és bizalommal egyeztetni a Wizz Air képviselõivel minden napi mûködéssel kapcsolatos ügyekben, annak érdekében, hogy a nyitott kérdésekre a lehetõ leghamarabb megoldásokat találjon. Igazgató-fõszerkesztõ: Kiss Pál Szerkesztõségvezetõ: Varga Violetta Lapszerkesztõ: Kuklai Katalin Hírszerkesztõ: Andó Gergely Kiadja a Magyar Közlekedési Kiadó Kft. Felelõs kiadó: Kiss Pál Pénzügyek: Weisz Zsuzsanna Cím: H-1132 Budapest, Alig utca 14. Telefon: ; ; Fax: mk@magyarkozlekedes.hu Médiaértékesítés: blend média Lapterv: Thuróczy Gábor Absolutone Kft. Stúdió: Sprint Kft. Nyomdai elõállítás: Oláh Nyomdaipari Kft. Felelõs vezetõ: Oláh Miklós vezérigazgató Elõfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Üzletág Elõfizethetõ közvetlen a postai kézbesítõknél, az ország bármely postáján, Budapesten a Hírlap Ügyfélszolgálati Irodákban és a Központi Hírlap Centrumnál (Budapest, VIII. kerület, Orczy tér 1., Postacím: Budapest 1900, Telefon: ) További információ 06 (80) ; hirlapelofizetes@posta.hu Elõfizetési díj: egy évre Ft Kiadói elõfizetés: , Hegyi Krisztina Index: HU ISSN A Magyar Közlekedés MTI-felhasználó 704. szám Ár: 500 Ft A Magyar Közlekedés bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva, felhasználása csak a kiadó engedélyével lehetséges. Értesüléseket, cikkeket átvenni csak a Magyar Közlekedésre hivatkozva lehet.

3 2012. november 21. MAGYAR KÖZLEKEDÉS 3 Szûcs Lajos Egységes Közlekedésfejlesztési Stratégia Szûcs Lajos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) Közlekedési Infrastruktúra Fõosztály fõosztályvezetõje közlekedéspolitikai aktualitásokról tájékoztatta a konferencia résztvevõit. A stratégiai alapokat kifejtve elmondta, hogy az Egységes Közlekedésfejlesztési Stratégia (EKS) alapja a évekre szóló összközlekedési stratégia, amely az egyes közlekedési módokra így a közútra, vasútra, városi-elõvárosi közlekedésre részstratégiákat tartalmaz. Az EKS a as Közlekedési Operatív Program (KözOP) stratégiai alapja. A rész- és kapcsolódó stratégiák közé tartozik a közötti idõszakra vonatkozó, a gyorsforgalmi és a fõúthálózat hosszú távú fejlesztési programja és nagytávú terve, valamint az Országos Fejlesztéspolitikai Koncepció, a Területfejlesztési Koncepció és a 2030-ig szóló Nemzeti Energiastratégia. Az Európai Unió közlekedéspolitikai Fehér könyvében elõírtaknak megfelelõ új Nemzeti Közlekedési Stratégia (NKS) készül, külön Országos Vasútfejlesztési Koncepcióval, Közlekedési Energiahatékonyság-javítási Cselekvési Tervvel, valamint Országos Kerékpáros Koncepcióval és Hálózati Tervvel. A Nemzeti Közlekedési Stratégia a kulcsszereplõk bevonásával közlekedési módok szerint, munkacsoportokban készül; a munkacsoportok feladata a háttéranyagok összegyûjtése, helyzetelemzés. Mindezen feladatokon összesen 160 szakértõ dolgozik, köztük a Budapesti Közlekedési Központ és a MÁV szakemberei. Az Irányító Bizottság a stratégiai kérdéseket vitatja meg, a munkában részt vesznek az NFÜ, a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ, a Magyar Mérnöki Kamara és a Nemzeti Közlekedési Hatóság képviselõi. A Konzultációs Testület és Opponensi Bizottság a szakmai véleményezést végzi; köztük megtalálhatóak a HUNGRAIL, a Volán Egyesülés, a Magyar Kerékpáros Klub, a VEKE és többek között a Levegõ Munkacsoport delegáltjai, összesen mintegy 30 szakértõ. A munkában részt vesznek az önkormányzati szövetségek, megyék, városok. Az NKS elõkészítõ munkája során eddig megtörtént a helyzetfeltárás: a szakértõk 800 oldal terjedelemben foglalták össze, és készült egy SWOT analízis is. A megtartott NKS workshopon 20 szakértõ bevonásával mérték fel a kulcstényezõket, célokat, intézkedéseket. A következõ lépések során fog megtörténni a tézisek véglegesítése, majd kormány elé terjesztése, legkésõbb 2013 januárjáig. Feladat még a koncepció elsõ, szûkített változatának elkészítése, emellett folyamatos a koordináció a as Közlekedési Operatív Program készítésével megbízottakkal. A Nemzeti Közlekedési Stratégia ütemezése szerint február végéig el kell készülnie a helyzetelemzés értékelésének, szükség szerinti kiegészítésének; el kell készíteni az összközlekedési forgalmi modellt, az NKS-t megalapozó kiegészítõ vizsgálatokat és koncepciókat. Második mérföldkõként május 31-ig végrehajtandó feladat az NKS nagytávú koncepcióváltozatainak kidolgozása munkabizottsági részanyag kritikai felhasználásával, a változatok elemzése és optimális változat kiválasztása. Augusztus utolsó napjáig az NKS által kiválasztott optimális változatra fel kell építeni és részletesen bemutatni a közlekedési stratégiát, a közötti uniós költségvetési ciklusban megvalósítandó és a között elõkészítendõ közlekedésfejlesztési projektek meghatározásával és priorizálásával. Be kell fejezni a Stratégiai Környezeti Vizsgálatot. Negyedik mérföldkõként az október 31-i dátum jelentkezik, ekkorra van elõirányozva a jóváhagyott koncepció végszállítása, az NKS szakmapolitikai, társadalmi egyeztetése és a kapcsolódó kormányelõterjesztési tervezet elkészítése. Az utolsó mérföldkõ dátuma április 30., addigra kell elkészülni a kormány-elõterjesztés készítéséhez kapcsolódó és az EU Bizottság által kijelölt szervezetekkel elvégzendõ egyeztetési feladatokkal, az NKS véglegesítésével. Spányik Péter A Nemzeti Külgazdasági Hivatal szolgáltatásai A Szállítmányozás konferencia új szereplõje a Nemzeti Külgazdasági Hivatal volt, amelynek szolgáltatásiról Spányik Péter elnöki tanácsadó tartott tájékoztatót. A nem egészen kétéves hivatal a nemzetgazdasági miniszter irányítása alatt mûködik, önállóan mûködõ és gazdálkodó költségvetési szerv. Feladata egyfelõl a hazai kis- és középvállalkozások külgazdasági tevékenységének támogatása vagyis az exportpromóció és a külföldi befektetések elõsegítése, másfelõl a külföldi cégek magyarországi befektetéseinek ösztönzése és külföldi vállalkozások magyarországi letelepedésének elõsegítése. A hivatal a Nemzetgazdasági Minisztérium szakmai felügyelete alatt mûködik. Széles szakmai partnerhálózattal rendelkezik, székhelye Budapesten van, Magyarországon 15 helyen mûködtet regionális irodát és Információs pontot; ezen kívül világszerte 61 külszolgálati irodával áll kapcsolatban. Regionális irodáik segítségével elkezdték felmérni azokat a cégeket, amelyek áruk és szolgáltatások exportjában érdekeltek. Megpróbálják ezeket az érdekeltségeket adatbázisba rendezni, hogy ha külföldi megkeresések érkeznek, olyan válaszokat tudjanak adni, amelyek pontos információkon alapulnak. Partnerkeresõ szolgáltatásaik során a kis- és középvállalati partnerközvetítési rendszert alakítottak ki, amely összekapcsolódik az Európai Unió valamennyi hasonló hálózatával. Kevéssé ismert, hogy a hivatal egy tenderfigyelõ rendszert is mûködtet, amelyen keresztül az EU valamennyi tagállamában publikált közbeszerzés adatai elérhetõek. A rendszer ingyenesen hozzáférhetõ: regisztráció és az érdeklõdési fókusz megjelölése után a rendszer automatikusan küldi az értesítést az aznap megjelent közbeszerzésekrõl. A magyar vállalkozói réteg felkészültsége meglehetõsen eltérõ, a hivatal szolgáltatásai ehhez igazodnak. A stabil, nagy exportõrök ritkán veszik igénybe a szolgáltatásokat, õk szinte csak akkor kérnek segítséget, ha hatósági problémával találkoznak. A legtöbb feladatot a piacbõvítést tervezõ exportõrök és a külsõ piacon még meg nem jelent vállalkozások adják. A befektetésösztönzés területén az a tapasztalat, hogy nagyon nehéz új nagybefektetõket találni, akik a térségbe szeretnének települni, viszont a már jelenlevõ vállalatok folyamatosan bõvítik tevékenységüket. Azon külföldi vállalkozások számára, amelyek Magyarországon kívánnak megtelepedni, háromlépcsõs támogatást nyújtanak. A döntés-elõkészítést információs csomagok összeállításával, segítségnyújtással a telephely kiválasztásában és partnertalálkozók szervezésével támogatják, a megvalósítás során segítséget nyújtanak a telephellyel kapcsolatos engedélyezési folyamatban és a támogatások igényléséhez, míg after care szolgáltatás keretében közvetítõként lépnek fel a kormány és a befektetõk között. A Meet my Country programsorozat során a Budapesten akkreditált külföldi diplomatákat tájékoztatják a hazai befektetési lehetõségekrõl. Idén a Kereskedelmi Kamarával közösen elkezdték kiépíteni a Kárpát Régió üzleti hálózatot; a hálózat nem a követségek szervezetébe integrált, hanem külön, kizárólag a vállalati érdekek képviseletére létrejött irodákból áll. Szerepet vállalnak a évi kereskedelemfejlesztési pályázat céljainak elérésében is; a pályázat célja, hogy a vállalkozások minél szélesebb rétegét elérje, külpiaci tevékenységüket elõmozdítsa, elõsegítse a magyar termékek és szolgáltatások külpiaci értékesítését, növelje a kkv-k részarányát a magyar exportban. A pályázat célcsoportja elsõsorban a már exportáló vagy exportálni kívánó magyar kkv szektor.

4 4 MAGYAR KÖZLEKEDÉS november 21. Karmos Gábor Kell az e-útdíj! A 80-as években egy rádiókabaréban Major Tamás a következõket mondta: a magyar egészségügy ingyenes, magas színvonalú és mindenki számára elérhetõ. A probléma csak az, hogy ebbõl egyszerre csak kettõ valósulhat meg. Valahol ezt érzem a használatarányos útdíjjal kapcsolatban is nyitotta elõadását Karmos Gábor, az MKFE fõtitkára. Egy kormányhatározatból az olvasható ki, hogy a kormányzat négy dolgot szeretne. Az egyik, hogy jövõ július 1-jétõl mûködjön Magyarországon a használatarányos útdíjrendszer. A másik, hogy a jelenlegi matricás útdíjbevételen felül éves szinten 150 milliárd forintos költségvetési bevételt termeljen. A harmadik, hogy ez a rendszer feleljen meg az EU ún. Eurovignette irányelvének, interoperabilitási irányelvének, illetve az EETS modellnek. Végül azt is szeretné a kormányzat, hogy a közúti közlekedési szolgáltatók ne legyenek elégedetlenek. Ezzel ugyanaz a probléma, mint a Major Tamástól idézett dologgal: ezek közül egyszerre csak kettõ valósulhat meg. Jelen pillanatban fuvarozó vállalkozás mûködik Magyarországon, több mint 68 ezer jármûvel. Az autóbuszos vállalkozások száma 1686, több mint 14 ezer jármûvel. Összesen 130 ezer munkavállalóról van szó, ami a magyarországi munkavállalók 3,5 százaléka. Az államháztartási bevételek nagyjából 6 százaléka, évi 500 milliárd forint származik a szektorból, és a GDP-hez való hozzájárulás is 6 százalékos. Összességében az EU-27 teljesítményében az elmúlt években stagnálás volt tapasztalható. A magyarok nemzetközi teljesítménye gyors felfutással 2007-re állt be a jelenlegi szintre, és válságállónak bizonyult. Az utolsó, a többség számára inkább mérséklõdést hozó évben is, miközben a belföldi forgalom a korábbi tendenciát folytatva 7 százalékkal tovább esett, a nemzetközi teljesítmény 7,4 százalékkal javulni tudott, amely eredmény az EU-27-bõl a csehekkel holtversenyben az ötödik legjobb. Az egységes Európában jelenleg hétféle rendszerrel történik az útdíjszedés. Van olyan ország, ahol még a klasszikus matricás rendszer él, van, ahol kapus rendszer, van, ahol Eurovignette rendszer, és vannak olyan országok is, ahol egyáltalán nincs útdíjszedés. Vannak olyan országok, ahol speciális eszközökkel történik az útdíjszedés, van, ahol mûholdas rendszer él, és van olyan, ahol rádiófrekvenciás. Mindehhez 12-féle fedélzeti eszköz csatlakozik, az MKFE fõtitkára nagyon várja az ÁAK tenderét, mert mi lehetünk a 13. féle eszköz. Karmos Gábor emlékeztetett arra, hogy milyen csodákat láthattunk Magyarországon az elmúlt években útépítések terén. Éveken keresztül vitatkoztunk arról, hogy az útépítés állami feladat, vagy koncesszió, vagy PPP keretében kell végezni. Sikerült elérnünk, hogy évi 100 milliárd forintos örökséget szedtünk össze az M5- ös és M6-os autópályákból. Megépítettük a kõröshegyi völgyhidat, amely egy mérnöki csoda, csak semmi szükség nem volt rá. Rengeteg vita folyt arról, hogy hol kell bevezetni az útdíjrendszert. Nemrégiben kiírták a tendert, jelenleg a 2. fordulónál tartunk, négy pályázó van versenyben. A közbeszerzés fut, csak egy dolog hiányzik: nincs még útdíjtörvény, kormányrendelet, miniszteri rendelet. Az MKFE minden kormánnyal próbált megállapodásra jutni ez ügyben, 2005-ben aláírtak egy megállapodást, már akkor elfogadták, hogy bevezetésre kerüljön a használatarányos útdíj. A zöldekkel is próbáltak megállapodást kötni, 2007-ben aláírták, hogy mit kellene követnie az útdíjrendszernek ban ismét kötöttek egy megállapodást a kormánnyal, amelynek külön pontja volt a teljesítményarányos útdíj bevezetése. A Széll Kálmán Terv I-ben szerepelt, hogy a használatarányos útdíjat január 1-jén vezetik be Magyarországon, ráadásul a Nemzetgazdasági Minisztérium rögzítette, hogy ezt az államadósság csökkentésére fogják fordítani. Ekkor megrémültek néhányan, hiszen az EU ezt eszeveszetten tiltja az Eurovignette irányelvben. Az MKFE igyekezett leírni azokat az elveket, hogy hogyan kellene a használatarányos útdíjat bevezetni. Világosan rögzítették, hogy az egyesület úgy gondolja: szükséges bevezetni Magyarországon. Természetesen tudják, hogy ezt csak diszkriminációmentesen lehet bevezetni, de azt tapasztalják, hogy minden ország alkalmazza a protekcionista szemléletet, keresi azokat az eszközöket, amelyekkel a hazai fuvarozók versenyképességét javítani lehet. Az MKFE sem kér mást, mint hogy ha mindenkinek növekszik a költsége, akkor a magyaroké egy kicsit kevésbé növekedjen. Iszak Tibor Világgazdasági tendenciák a szállítmányozásban A miniszterelnök nemrégiben arról tájékoztatott, hogy a következõ költségvetési évben 46 milliárd forint áll rendelkezésre civil szervezetek számára, amennyiben hiteles és a közösség számára hasznos tevékenységet végeznek. A Nemzeti Külgazdasági Hivatallal aláírt szerzõdésünk is bizonyítja, hogy a szövetségünk megfelel ezeknek a kritériumoknak kezdte elõadását Iszak Tibor, a Magyar Szállítmányozói és Logisztikai Szolgáltatók Szövetségének (MSZSZ) elnöke. A gazdaság általános helyzete meghatározza szakmánk lehetõségeit mondta Iszak Tibor. Sajnálatos módon nem lehet sok pozitív változásról beszámolni a tavalyi konferencia óta eltelt idõszakról. Az egyetlen pozitívum lehet, hogy a helyzetünk nem romlott tovább drasztikusan. A szállítmányozó cégek helyzetét a külkereskedelem határozza meg, az export és az import iránya és volumene. A gazdaságnak ma Magyarországon ez az egyetlen olyan szektora, amelyik még valamilyen növekedést tud felmutatni. Ez a tendencia azonban nagyon törékeny, hiszen ha a hazai termelõkapacitások megújításának, bõvülésének alacsony arányát nézzük, a kibocsátás csökkenésével a szállítmányozási feladatok is csökkennek. A világgazdaság növekedésének lassulásával együtt ez már a közeljövõben is negatívan határozhatja meg az eredményünket. A megbízói piac szûkülése, az ügyfelek pénzügyi helyzetének bizonytalanná válása jellemzi a mostani szituációt. Az üzemanyagárak és a munkaerõ költségének emelkedése jelentõs negatív hatással bír az ágazatra. Az alvállalkozók kedvezõbb fizetési konstrukciók elérésére törekszenek, miközben a megbízói kör az átlagos fizetési határidõ hosszabbítását próbálja elérni a logisztikai szolgáltatóknál. A banki hitelforrások szûkülése különösen a forgóeszköz típusú hiteleket felvenni kényszerülõ vállalkozások helyzetét lehetetleníti el. A január 1-jétõl bevezetendõ tranzakciós illeték miatt amelyet a bankok át fognak hárítani az ügyfelekre a szállítmányozói szakmában, ahol milliárdos tételek forognak, a pluszköltség hatalmas tétel lehet. Várható, hogy sok vállalkozás külföldi banknál nyit majd számlát, így rengeteg pénz kikerül az országból, ami tovább Különleges szállítmányok Megbízhatóság, szakértelem Velünk biztosan célba ér! rontja a hazai bankok hitelezõképességét. Az MSZSZ elnöke szerint ezt az intézkedést sürgõsen felül kell vizsgálni. A logisztikai szektor fejlesztése nélkül Magyarország versenyképessége csökkenhet. A közúti forgalom egy részének vasútra terelésével jelentõsen mérséklõdik a környezetszennyezés, javul a közutak állapota. Éppen ezért sajnálatos, hogy a Hungarokombi idén beszünteti tevékenységét. Ennek következtében évente 30 ezer közúti jármû vagy elkerüli Magyarországot, vagy a közútjainkat terheli tovább. A világkereskedelem csökkenését a hajózási tendenciák is visszatükrözik folyamán jelentõsen nõtt a hajótér-kapacitás, mert a hajóstársaságok abból indultak ki, hogy a válság véget ért, újra növekedési periódus következik. Ez azonban nem következett be, ennek következtében a hajóstársaságok súlyos pénzügyi veszteségeket szenvedtek el ben csökkentették a kapacitásokat, így a fuvardíjak nagyjából 100 százalékkal emelkedtek. A díjak rendkívül volatilissé váltak, emiatt legfeljebb egy hónappal elõre lehet kalkulálni. Külön elõadást érdemelne a biztonság témaköre mondta Iszak Tibor. Az USA-ban minden konténert átvilágítanak, átvizsgálnak, és a vizsgálat kiterjed azokra a szállítmányozó vállalatokra is, akik részt vesznek az USA kereskedelmében. Az unióban egészen más a biztonság kérdése. A nagyobb értékû áruk közúton történõ szállítása során a válság elmélyülésével párhuzamosan nõtt a bûncselekmények elkövetésének száma.

5 2012. november 21. MAGYAR KÖZLEKEDÉS 5 Kövesdi Szilárd A GYSEV szerepének változása Kövesdi Szilárd, a Gyõr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) vezérigazgatója a GYSEV szerepét ismertette a közép-európai vasúti áruszállításban. Gondolom, hogy a GYSEV Zrt. a jelenlévõk többségének nem újdonság, de az elmúlt idõszakban történtek olyan események, amelyeket mindenképp szeretnék megosztani önökkel kezdte elõadását Kövesdi Szilárd. A tulajdonosi struktúrát nézve látható, hogy maga a GYSEV Zrt. kétharmad részben a magyar állam tulajdonában van, 28%-nyi részesedést Ausztria birtokol, míg a fennmaradó rész birtokosa magánbefektetõként a Strabag Zrt; a GYSEV Zrt. 100%- os tulajdonában áll a GYSEV Cargo Zrt., amely a vasúti árufuvarozást végzi. A GYSEV Cargo szintén tulajdonol egy leányvállalatot, a Raaberbahn Cargót, amely Ausztria területén mûködik. A személyszállítás és pályaüzemeltetés tekintetében az integrált vasúttársasági mûködés 140 éves tapasztalatra épül, fenntartásában jelentõs szerepe van a multikulturális szemléletnek. Egyedi a magyar pályaüzemeltetési viszonyok között, hogy a GYSEV üzemeltet saját és állami tulajdonú vasúti pályát, valamint szerzõdéses alapon más pályaüzemeltetõ birtokában levõ vasútvonalat is. Az elõbbi a kezdetek óta üzemeltetett Gyõr Sopron Ebenfurt vonal, míg az utóbb említett a fertõvidéki HÉV. Az üzemeltetett vasúti infrastruktúra hossza 509 kilométer, ezen a évi várható teljesítmény az utasszámot nézve 7 millióra rúg, míg az áruszállítás tekintetében 5 millió árutonna. A saját trakció és jármûmenedzsment várhatóan 6,6 millió vonatkilométert teljesít; a logisztikai tevékenység teljesítménye 270 ezer tonnányi áru mozgatását teszi ki. Nem elhanyagolható a vendéglátó iparág sem: a Hotel Sopronban 26 ezer vendégéjszaka várható idén. Ami az infrastruktúra helyzetét illeti, a 2010-ben deklarált áruszállítási korridorok közül három halad keresztül az országon. A VI. folyosó, amely a kelet-nyugat irányú árufolyamokat vezeti le ez nem érinti közvetlenül a GYSEV hálózatát, de csatlakozik hozzá. A VII. folyosónak a MÁV-val közösen részesei vagyunk, a folyosó része a Gyõr Sopron Ebenfurt vonal, amelynek szerepét a folyosó a jövõben felértékeli. Az V. folyosó az észak-déli áruáramlást segíti elõ, ez ugyan deklaráltan még nem tartalmaz magyarországi szakaszt, de a GYSEV célja a folyosó hazai irányba történõ eltérítése a megfelelõ irányban fekvõ GYSEV-es pályákra ben jelentõs lépés történt a vállalat magyarországi életében; a korábban üzemeltetett vonalak mellé további 214 kilométernyi vasútvonal üzemeltetését vették át, ezzel a GYSEV magyarországi vasútvonalainak hossza a kétszeresére nõtt. A vonalátvétel illeszkedik a vasútvállalat stratégiájába: legyen a térség meghatározó szereplõje a személyszállítási közszolgáltatásban, teremtsen vasúti alternatívát az észak-déli áruáramlatok levezetésében. A tavalyi bõvülés kapcsán a hálózat-hozzáférési szerzõdések száma 17-rõl 26-ra nõtt, a pályahasználatidíj-bevétel Vernes András Új lehetõségek az áruszállításban Vernes András, a Rail Cargo Hungaria (RCH) kereskedelmi igazgatója a Balkán vasúti lehetõségeit elemezte. Az elõadás címe: Irány a Balkán! Ez a téma nagyon népszerû napjainkban. Néhány évvel ezelõtt még mindenki a Kínából érkezõ konténerforgalomban látta a szállítás fellendülésének lehetõségét. Ma a Balkán felõl érkezõ áruk elszállítása a slágertéma, azt tartják kivételes üzleti lehetõségeket magában rejtõ desztinációnak. Magyarországon az elszállítandó áruk mennyisége a közeljövõben várhatóan nemhogy nem fog emelkedni, de annak is örülni kell, ha a jelenlegi szinten marad. Így mindenkinek keresnie kell a lehetõségeket, hogy rentábilisan mûködhessen. A valahai állami vasút Magyarországon mára Rail Cargo Hungariaként a vasúti áruszállítási piac 80%-ából részesedik. A közép-kelet-európai térségben körülnézve azt láthatjuk, hogy Magyarországtól északra és nyugatra is megjelentek az állami áruszállító vasúttársaságok mellett a magánvasutak, Lengyelországban egyharmadnyi, a Cseh Köztársaságban mintegy egyötödnyi részt kihasítva a vasúti fuvarozásból. A térség többi országában Románia kivételével egyelõre szinte mindenhol az államvasút az uralkodó. Romániában a CFR Marfa ugyan megõrizte 50% körüli részesedését, azonban a határforgalomban csak elvétve láthatóak az állami vasút vonatai. A közeli jövõben néhány országban Bulgáriában, Romániában, Horvátországban, Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban is privatizálni tervezik a vasúti áruszállítást. A horvát cargo privatizációs folyamata annyira elõrehaladott állapotban van, hogy szinte ingyen adnák oda bárkinek, aki az állammal szemben felhalmozott adósságát kiegyenlíti. Az elõbb felsorolt országok közül Horvátországban és Szerbiában az áruszállítás liberalizációjával 2013-tól megnyílik az út a magántársaságok színre lépése elõtt. A piacnyitás Szlovákiában 2015-ig várható. A megnyíló lehetõségek azt is jelentik, hogy a magyar vasútvállalatoknak addig kell rögzíteniük pozíciójukat a nyugati határ és a román-bolgár-török desztinációk között, amíg a minket körülvevõ országokban nem történik meg a liberalizáció. Sajnos ebben a vasút magára maradt, mert hiába vannak lehetõségek, hiába van vasúti pályánk, hiába jók a földrajzi adottságaink, a vasút támogatása szép közlemények kiadásában merül ki, de a szép szavak mind üresek. A használatarányos útdíj bevezetésének idõpontja bizonytalan, közben a vasúti pályahasználati díjak a jövõ év elejétõl megint jelentõsen emelkednek. Mindez azt eredményezi, hogy a vasúti fuvardíjak egyre kevésbé lesznek versenyképesek. A versenyképesség itt már nemcsak a közúti összehasonlításra vonatkozik, hanem a környezõ vasúti piacok megnyílásával azt jelenti, hogy az áru egész egyszerûen el fogja kerülni Magyarországot. A lehetõségekre felkészülve és egyben a kihívásokra válaszolva a Rail Cargo Austria Csoport az RCA AG leányvállalataként Cargo Carrier East (CCE) néven létrehozta a csoport nemzetközi üzemeltetési karját. Ennek keretében jön létre a kisebb, rugalmasabb Rail Cargo Carrier, kifejezetten Kelet- tekintetében átstrukturálódás volt tapasztalható; a 2011-es 99%-os GYSEV Cargo-részesedés 2012-re 75%-ra változott. A vállalkozó vasúti társaságok megfelelõ minõségben történõ kiszolgálása folyamatos fejlesztést igényel, úgy a villamosítás, a biztosító berendezések, mint a központi forgalomirányítás kiépítése tekintetében ben befejezõdött a Sopron Szombathely Szentgotthárd vasútvonal felújítása, a korábbi 60 km/órás pályasebességet 120 km/óra váltotta fel, továbbá 22,5 tonnás tengelyterhelésre épült át a vonal mindez 49,5 milliárd forint összköltséggel, amelynek 85%-át Európa számára tervezett versenyképes költségekkel, amit Csehországban, Magyarországon, Romániában, Bulgáriában esetleg Szlovákiában és Törökországban saját vontatási képességekkel terveznek üzemeltetni. Figyelmük fókuszát a minõségileg kiváló nemzetközi zárt vonatokra irányítják, a uniós pályázati forrásokból fedezték. Aláírt támogatási szerzõdéssel rendelkeznek a 2011-ben átvett vonalak fejlesztésére is, így megújulhat a Porpác Mosonszolnok és a Szombathely Zalaszentiván vonal is. A következõ három évben valamivel több mint 20 milliárd forintból 55 centiméteres peronok épülnek ki, és átalakul a biztosítóberendezés között tervezik a Gyõr Sopron országhatár vonalszakasz korszerûsítését, szakaszos kétvágányúsítással, térközösítéssel, pályakorszerûsítéssel és az utasforgalmi létesítmények fejlesztésével. szórt küldeményes forgalmat és a területi rendezést a helyi vasutakkal partnerségben képzelik el. Kezdeti felállásban a CCE telephelyet hoz létre Csehországban és Bulgáriában, partnerségi viszonyt alakít ki Szlovákiában, és vállalatként kezdi meg mûködését Magyarországon, valamint Romániában.

6 6 MAGYAR KÖZLEKEDÉS november 21. A Manchester United, a Vodafone McLaren Mercedes és WTCC Ford Team már ránk bízta biztosításainak kezelését! Tegyen így Ön is! Legyen szó akár KGFB, CASCO, CMR vagy bármely más biztosításról! Állunk rendelkezésére ügyfélközpontú szolgáltatásainkkal. Online NAPI HÍREK SAJTÓSZEMLE INFORMÁCIÓK

7 2012. november 21. MAGYAR KÖZLEKEDÉS 7 Szakmai díjak Elismerések magyar szállítmányozóknak Európában példátlan, hogy fuvarozók és szállítmányozók együttesen vesznek részt a szállítmányozási konferencia fogadásán. Évek óta halljuk ezt külföldi vendégeinktõl, és most is jó volt hallani osztrák vendégünktõl, Harald Bollmanntól, az ottani speditõr szövetség fõtitkárától. Hétköznap riválisok, ezen az estén viszont barátságosan beszélgetõ kollégák. Magyar sajátosság, amelyrõl jó pozitív, dicsérõ szavakat hallani. Iszak Tibor úgy fogalmazott, hogy ebben Kiss Pálnak, kiadónk tulajdonosának meghatározó szerepe volt. Díjak, szakmai elismerések átadása és jubileumi köszöntõk a fogadás hagyományos programja. Így volt ez idén is. A rendezõ Magyar Közlekedési Kiadó és az MSZSZ vezetõi köszöntötték a vendégeket. Kiss Pál, kiadónk tulajdonosa megemlékezett a 20 éves Navigátor legfontosabb állomásairól és a lapalapító Ötvös Nándornak mondjuk úgy különleges ajándékot adott át. Kovács Imre viszont a Navigátor elsõ jubileumi díját vehette át, mivel tíz éve áll a cargo élén. A 20 éve liberalizált magyar szállítmányozás 20 éve mûködõ cégei MSZSZ-elismerésben részesültek. A Hungarokombi a Ro-La megszûnésével befejezi mûködését, a kollektíva és vezetõjük, Tomcsányi István munkájáról elismeréssel beszélt Kovács Imre, az RCH elnöke. A kollektívának szóló elismerõ oklevelet Iszak Tibor adta át az MSZSZ elnöksége nevében. Az Év szállítmányozója címet az Express-Interfracht Hungaria menedzsmentje vette át, mivel ezúttal is õk végeztek a toplista élén. A Navigátor egyik szép hagyománya, hogy évek óta odaítéli az Év embere a szállítmányozásban megtisztelõ címet. Kiadónk szállítmányozási szakfolyóiratának szerkesztõsége úgy döntött, hogy ebben az évben Bor Józsefnek adományozza ezt a címet. Az Express-Interfracht Hungaria ügyvezetõ igazgatójának Iszak Tibor adta át a díjat. Ugyancsak szép hagyomány, hogy ezen a fogadáson adják át a Magyar Szállítmányozásért MSZSZ szakmai díjat is, amelyet ezúttal Földesi Péter, a SZIE tanszékvezetõ egyetemi tanára és Varga Tibor, az Express-Interfracht Hungaria volt ügyvezetõ igazgatója kapta meg. Az is hagyomány, hogy a kerek születésnapokat is köszöntik. Dr. Csaba Attila a 75., Karmos Gábor pedig az 50. születésnapja alkalmából részesült születésnapi éremben. Jövõre ugyanitt találkozunk! búcsúztak vendégeink, közülük néhányan a hajnali órákban.

8 8 MAGYAR KÖZLEKEDÉS november 21. A SZÁLLÍTMÁNYOZÁS 2012 KONFERENCIA TÁMOGATÓI

9 2012. november 21. MAGYAR KÖZLEKEDÉS 9 Schváb Zoltán Kulcskérdés a biztonság A közlekedésbiztonság kérdése a jelenlegi közlekedési szakpolitika egyik meghatározó területe. Kulcskérdés, amely döntõen befolyásolja a magyarországi közlekedési kultúra fejlõdését, a közlekedõk biztonságérzetét, mindennapjait. Ez az a terület, ahol átgondolt, hosszú távú programok megvalósításával, mérnökileg megtervezett intézkedésekkel érhetünk el eredményeket. Építõ, elõremutató szakmai programok következetes végrehajtásával elérhetõvé válik a közlekedésbiztonsági helyzet további javítása, elkerülhetõvé válik a baleseti helyzetkép romlása az utakon. Magyarországon 1990 óta figyelhetõ meg pozitív tendencia a közlekedésbiztonsági helyzet alakulásában, tehát a biztonságosabb közlekedés feltételeinek megteremtéséért a rendszerváltozás után jelentõs kormányzati intézkedésekre volt szükség. Huszonkét éve drámai képet mutatott a közúti közlekedésbiztonság, romlott a közlekedési morál, lazult a fegyelem, a szabályok betartása helyébe a durva, gyakran szándékos szabálysértések léptek. Magyarország az európai közlekedésbiztonsági rangsorban az utolsók között foglalt helyet ben még 2432 ember vesztette életét közúti balesetben, a múlt évre ezt a megdöbbentõen magas számot sikerült 638-ra, majdnem az egynegyedére mérsékelni. A 2012-es év elõzetes baleseti adati azonban mindenképpen elgondolkodtatóak. A legfõbb baleseti okok évek óta ugyanazok, a statisztikai adatok szerint a balesetek harmadát a gyorshajtás okozza, csaknem negyedét az elsõbbségi jog megsértése, és a harmadik helyen a kanyarodás szabályainak megszegése áll. A közúti balesetek kétharmadát a személygépkocsi-vezetõk okozzák, de a tehergépkocsi-vezetõk is csaknem 10%-kal részesedtek a felelõsségbõl. Döbbenetesen sok kerékpáros és motorkerékpáros baleset történt. Idén az Országos Baleset-megelõzési Bizottság által közzétett elõzetes baleseti adatok alapján január 1. és szeptember 30. között több mint 3%-kal csökkent a személysérüléses közúti balesetek száma, összesen személysérüléses közúti baleset történt, míg 2011 azonos idõszakában balesetet regisztráltak. Az elmúlt öt évet alapul véve idén történt a legkevesebb személyi sérüléssel járó közúti baleset, amennyiben az év elsõ kilenc hónapját vesszük alapul. Egyes mutatók ugyanakkor már kedvezõtlenebbül alakultak. A közúti balesetben meghalt személyek számának a tavaly szeptember végi 426 fõrõl 436 fõre történõ emelkedése 2,36%-os növekedésnek felel meg. Szomorú tény, hogy 10 fõvel többen vesztették életüket hazánk közútjain, mint tavaly ilyenkor. A háromnegyed évi mérleg alapján a halálos kimenetelû baleseteknél enyhe, 0,52%-kos növekedés mérhetõ (385-rõl 387-re). Kedvezõ tendencia a súlyos és a könnyû sérüléses balesetek vonatkozásában mutatható ki. A csökkenés mértéke a súlyos sérüléses baleseteknél 4,43% (3434-rõl 3282-re), míg a könnyû sérüléses közúti balesetek vonatkozásában ennél valamivel kevesebb, azaz 2,74% (8020-ról 7982-re). A közúti balesetek legfõbb okai az elmúlt hónapokban nem változtak. A személyi sérüléssel járó balesetek 27%-ának a hátterében a gyorshajtás áll (3040 baleset), az elsõbbségi jog megsértése miatt 2642 baleset (részaránya 23%), a kanyarodási szabályok megszegése miatt pedig 1735 baleset (részaránya 15%) történt. A közúti balesetek túlnyomó részét, mintegy 57%-át a személygépkocsi-vezetõk okozták, bár megjegyzendõ, hogy a közúti forgalmon belüli aránya ennek a közlekedõi csoportnak a legmagasabb. A tehergépkocsi-vezetõk a balesetek 9%-ának, az autóbusz-vezetõk pedig az összes baleset 1%-ának az okozásáért felelõsek. A kerékpárosoknak a balesetet okozók körében betöltött aránya az elsõ kilenc hónapban 14%-os (1594 balesetet okoztak kerékpárral), ami továbbra is kimagasló értéknek tekinthetõ. A motorkerékpárosok összesen 1261 balesetet okoztak, azaz kevesebbet, mint a kerékpárosok. A hazai közlekedésbiztonsági intézkedések és programok sorában kiemelkedõ jelentõségû a Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram, a hazai közúti közlekedésbiztonság javításának részletes akcióprogramja, amelynek elsõdleges célja a jármûvezetõk felkészültségének és a közlekedõk viselkedésének javítása, az egymást partnernek tekintõ szemlélet megteremtése. Az akcióprogram küldetésének szellemiségében egy európai színvonalú, a biztonságot minden egyéb szempont elé helyezõ közlekedési rendszer jön létre Magyarországon. Az intézkedések nyomán hosszútávon lényegesen jobb közlekedési magatartás alakul ki a közlekedésre nevelés javításával és az általános és közlekedésspecifikus szabálykövetési hajlandóság növekedésével. A közlekedésbiztonság területén elért eredmények megtartása, további javítása rendkívül nehéz feladat, komoly összefogásra van szükség minden olyan szervezettel, együttmûködõ partnerrel, akikkel európai szinten vagyunk képesek cselekedni a balesetek számának és fõleg súlyosságának jelentõs csökkentése érdekében. Továbbra is határozott törekvésünk, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel fokozzuk a közutak biztonságát, növeljük a megmentett életek számát és a lehetséges minimumra szorítsuk a közlekedésbõl fakadó halálesetek elõfordulását. A magyar kormányzati szervek, szakhatóságok a jövõben is szoros együttmûködésben dolgoznak a gazdasági élet és civilszféra képviselõivel a közlekedésbiztonság javításán. Magyarország az európai uniós törekvésekkel összhangban a közlekedésbiztonság témakörét kiemelten kezeli. De mindez akkor hozhat átütõ sikert, akkor eredményezi a közlekedésbiztonsági helyzet jelentõs javulását, amennyiben a közlekedõk meggyõzõdése, személyes elkötelezettsége lesz a szabálykövetõ magatartás, a biztonságos közlekedés. A szemléletformálás hosszútávon bármilyen tilalomnál sikeresebben ösztönözheti felelõs magatartásra a közúton közlekedõket, a gyalogosokat éppen úgy, mint a kerékpárok, a motorok, a személyautók vagy a tehergépjármûvek vezetõit. (A szerzõ a közlekedésért felelõs helyettes államtitkár)

10 10 MAGYAR KÖZLEKEDÉS november 21.

11 2012. november 21. MAGYAR KÖZLEKEDÉS 11 Fuvarpiaci barométer Pár százalékos le-föl mozgások mellett néhány kiugró növekedés, illetve csökkenés jellemezte a fuvarpiacot az elmúlt két hétben. 13 százalékkal nõtt az észt, 9 százalékkal a román, 8 százalékkal az olasz import. 20 százalékkal csökkent viszont az olasz export, 8-8 százalékkal a belga export és az orosz import. A mutató most 2 százalékkal áll alacsonyabban, mint legutóbbi adatközlésünk idején. Adatok: Lapunkat rendszeresen szemlézi az ország legnagyobb médiafigyelõje, az» OBSERVER «OBSERVER BUDAPEST MÉDIAFIGYELÕ Kft Bp. VIII., Auróra utca 11. Tel.: Fax: Internet: IGEN Önnek is lehet UTA kártyája! EGYEDÜLÁLLÓ ELÕNYÖK: kúthálózat független belföldön, egész Európában használható halasztott fizetés készpénzkímélõ eszköz ÁFA automatikus elszámolás kényelmes és korszerû értékarányos, ügyfélcentrikus szolgáltatás További felvilágosítás: info@uta.hu Info vonal: 30/ , 30/ ,

12 12 MAGYAR KÖZLEKEDÉS november 21. ARANYFOKOZATÚ TÁMOGATÓK Magyar Fuvarozói Fórum 2012 Közúti konferencia és szakmai találkozó november 22. Díszvendégek: Völner Pál és Schváb Zoltán Fõvédnök: Vereczkey Zoltán Fõtámogató és szakmai partner: Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete Rendezõ: Magyar Közlekedési Kiadó Helyszín: Aquincum Hotel, Budapest (III., Árpád fejedelem útja 94.) TERVEZETT PROGRAM, FELKÉRT ELÕADÓK Levezetõ elnök: Tombor Sándor, a KTI Nonprofit Kft. ügyvezetõ igazgatója 9.00 órától: Regisztráció : Köszöntõ Elõadó: Kiss Pál, a Magyar Közlekedési Kiadó igazgatója : E-útdíj, kompenzáció, adótörvény fuvarozói szemmel Elõadó: Vereczkey Zoltán, az MKFE elnöke : Középpontban az elektronikus útdíj, valamint a közúti közlekedést érintõ kormányzati törekvések Elõadó: Völner Pál, az NFM államtitkára : Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram Elõadó: Schváb Zoltán közlekedésért felelõs helyettes államtitkár : Fuvargyár? Avagy piaci helyzetkép 2012 végén Elõadó: Wáberer György, a NÖFF alapítója : A VOSZ álláspontja egyes gazdasági kérdésekrõl Elõadó: Dávid Ferenc, a VOSZ fõtitkára : Kávészünet : E-útdíj szakmai szemmel Elõadó: felkérés alatt : Adótörvény és fuvarozói kompenzáció Elõadó: Esküdt Gábor, a NAV fõosztályvezetõje : Az NKH változások után Elõadó: Gyõri Gyula, az NKH elnöke Érsek István, az NKH elnökhelyettese : Informatika a transzportszektorban hogyan érvényesülhet hatékonyan az azonnali és a hosszú távú fuvarszerzõdések piacán Elõadó: Marcel Frings, a TimoCom vezetõ képviselõje : És minket mi hajt? Elõadó: Vicze Anikó, a MOL Kártyamenedzsment vezetõje : Eco Taxe jön a francia Ökoadó Elõadó: Vass Róbert, a DKV Euro Service Magyarországi képviselet vezetõje : Ebédszünet : A piaci helyzet ahogy a szállítmányozók látják Elõadó: Iszak Tibor, az MSZSZ elnöke : Csökkentse költségeit a Shellel Elõadó: Bors András, a Shell FuelSave Partner termékmenedzsere : Kockázatkezelés a fuvarozóknak Elõadó: Matók Zsolt, az Aon Magyarország Kft. gépjármû üzletágának vezetõje : Nyereménysorsolás, kávészünet : A szolgáltató érdekvédelem Elõadó: Karmos Gábor, az MKFE fõtitkára : Hogyan érhetnek el 5-20% megtakarítást a fuvarozással foglalkozó cégek? Elõadó: Szabó Lajos, az idata Kft. ügyvezetõ igazgatója 16.00: Kerekasztal-beszélgetés Résztvevõk: Székely Zsolt, a Révész Holding vezérigazgatója Bognár Zsolt, a Liegl Transport ügyvezetõ igazgatója Buday László, a Bábolna Sped ügyvezetõ igazgatója Konyár Zsolt, a Szervíz-Sped ügyvezetõ igazgatója Szabó György, a Prevost ügyvezetõ igazgatója Moderátor: Kiss Pál, a Magyar Közlekedés fõszerkesztõje A szervezõk a programváltozás jogát fenntartják. A konferencia rendezõje: Magyar Közlekedési Kiadó Kft. Igazgató-fõszerkesztõ: Kiss Pál Információ: Ajvazov Bori Tel.: , ajvazov.borbala@magyarkozlekedes.hu EZÜSTFOKOZATÚ TÁMOGATÓK BRONZFOKOZATÚ TÁMOGATÓK

A GYSEV és a GYSEV CARGO szerepe és tervei a közép-európai vasúti áruszállításban

A GYSEV és a GYSEV CARGO szerepe és tervei a közép-európai vasúti áruszállításban A GYSEV és a GYSEV CARGO szerepe és tervei a közép-európai vasúti áruszállításban Kövesdi Szilárd vezérigazgató GYSEV Zrt. 2012.11.08. Kőrös Norbert vezérigazgató GYSEV CARGO Zrt. 1. GYSEV általános bemutatása

Részletesebben

A magyar közlekedéspolitika: Nemzeti Közlekedési Stratégia

A magyar közlekedéspolitika: Nemzeti Közlekedési Stratégia A magyar közlekedéspolitika: Nemzeti Közlekedési Stratégia Szűcs Lajos, főosztályvezető Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2013. február 21. XVII. A magyar közlekedés helyzete az EU-ban (Változó körülmények,

Részletesebben

A magyar vasúti árufuvarozás aktuális kérdései

A magyar vasúti árufuvarozás aktuális kérdései A magyar vasúti árufuvarozás aktuális kérdései Dr. Kovács Imre Az Igazgatóság elnöke, CEO Zrt. A magyarországi szállítási piac stagnál 2008 = 100% 103,2% 104,9% 100% 100,0% 93,9% 94,5% 95,3% 94,2% 97,9%

Részletesebben

Árufuvarozó vasútvállalatok 2013

Árufuvarozó vasútvállalatok 2013 NEWS - V0 elkerülő 1968 óta a második tervezett új vasútvonal (Őriszentpéter) Budapest tehermentesítés Fejlődés az építőiparban Finanszírozás: Kínai Fejlesztési Bank és Uniós források Tervezett vonalátadás:

Részletesebben

Konferencia TERVEZETT PROGRAM. Az emberekért. A vasútért. A holnapért.

Konferencia TERVEZETT PROGRAM. Az emberekért. A vasútért. A holnapért. 2017. május 3. - New York-palota, Hotel Boscolo (1073 Budapest, Erzsébet krt. 9.) Az emberekért. A vasútért. A holnapért. Konferencia TERVEZETT PROGRAM Tervezett programok 8:30-9:00 Regisztráció 9:00-9:20

Részletesebben

Nemzeti Külgazdasági Hivatal HITA

Nemzeti Külgazdasági Hivatal HITA Nemzeti Külgazdasági Hivatal HITA Antal András Nyugat-Dunántúli Régió Vas és Zala megyei Információs Pont 2012. szeptember 27. A HITA létrejötte 2011. január 1. óta működik a Nemzetgazdasági Minisztérium

Részletesebben

2013/2014. Veszprém vasúti szolgáltatásfejlesztés. Értékesítési szervezet MÁV-START Zrt

2013/2014. Veszprém vasúti szolgáltatásfejlesztés. Értékesítési szervezet MÁV-START Zrt MÁV-START VASÚTI SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ Zrt. 1087 Budapest, Könyves K. krt. 54-60. Postacím: 1940 Budapest Telefon (1) 511-5032 Mobil: 30 / 87 03 519 Fax: (1) 511-1001 Webcím: www.mav-start.hu Veszprém vasúti

Részletesebben

A MÁV-START Zrt. nemzetközi kapcsolatai, innovatív infrastruktúra fejlesztés Lóczi Csaba MÁV-START Zrt.

A MÁV-START Zrt. nemzetközi kapcsolatai, innovatív infrastruktúra fejlesztés Lóczi Csaba MÁV-START Zrt. A MÁV-START Zrt. nemzetközi kapcsolatai, innovatív infrastruktúra fejlesztés Lóczi Csaba MÁV-START Zrt. Előadó: KTE Határok Kozák nélküli Tamás partnerség konferencia, 2016. október 6-7. A MÁV-START stratégiája

Részletesebben

NIF ZRT. ELŐKÉSZÍTÉS ALATT ÁLLÓ VASÚTI PROJEKTJEI XX. KÖZLEKEDÉS FEJLESZTÉSI ÉS BERUHÁZÁSI KONFERENCIA

NIF ZRT. ELŐKÉSZÍTÉS ALATT ÁLLÓ VASÚTI PROJEKTJEI XX. KÖZLEKEDÉS FEJLESZTÉSI ÉS BERUHÁZÁSI KONFERENCIA NIF ZRT. ELŐKÉSZÍTÉS ALATT ÁLLÓ VASÚTI PROJEKTJEI XX. KÖZLEKEDÉS FEJLESZTÉSI ÉS BERUHÁZÁSI KONFERENCIA BÜKFÜRDŐ 2019. ÁPRILIS 9-11 BACH RÓBERT VASÚTFEJLESZTÉSI IGAZGATÓ JELENLEGI PROJEKTJEINK Kivitelezés:

Részletesebben

Szakmai (közlekedési) Képzés - Közlekedésfejlesztés Magyarországon, Szakmai napok 2015 Balatonföldvár, 2015. május 12-14.

Szakmai (közlekedési) Képzés - Közlekedésfejlesztés Magyarországon, Szakmai napok 2015 Balatonföldvár, 2015. május 12-14. 8.30-tól regisztráció 2015. május 12. (kedd, délelőtt) 9.30-10.00 A közlekedésfejlesztés aktuális kérdései, feladatai Előadó: Dr. Becsey Zsolt közlekedésért felelős helyettes államtitkár, NFM 1. témakör:

Részletesebben

Konferencia és szakmai találkozó Budapesten 2006. november 02. csütörtök, 21:16. Szállítmányozás 2006

Konferencia és szakmai találkozó Budapesten 2006. november 02. csütörtök, 21:16. Szállítmányozás 2006 Szállítmányozás 2006 2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2005 után hetedik alkalommal találkozhatnak a Magyar Közlekedési Kiadó novemberi konferenciáján a hazai szállítmányozók. Kiss Pál nevéhez fűződik az évenkénti

Részletesebben

GYSEV Zrt. eredmények és fejlesztések a nyugat-dunántúli vasúti közlekedés elmúlt három évéből. Előadó: Kövesdi Szilárd vezérigazgató

GYSEV Zrt. eredmények és fejlesztések a nyugat-dunántúli vasúti közlekedés elmúlt három évéből. Előadó: Kövesdi Szilárd vezérigazgató GYSEV Zrt. eredmények és fejlesztések a nyugat-dunántúli vasúti közlekedés elmúlt három évéből Előadó: Kövesdi Szilárd vezérigazgató A GYSEV ZRT. Elmúlt 3 évének történései Miről is lesz szó A működést

Részletesebben

A GYSEV Zrt. küldetése megvalósult és tervezett fejlesztései. Előadó: Kövesdi Szilárd vezérigazgató

A GYSEV Zrt. küldetése megvalósult és tervezett fejlesztései. Előadó: Kövesdi Szilárd vezérigazgató A GYSEV Zrt. küldetése megvalósult és tervezett fejlesztései Előadó: Kövesdi Szilárd vezérigazgató Az előadás témakörei A GYSEV Zrt. Stratégiájának alapjai, jelenünk és céljaink Az elmúlt évben lezárt,

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON Konferencia Balatonföldvár, május A közlekedésfejlesztés aktuális kérdései, feladatai

KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON Konferencia Balatonföldvár, május A közlekedésfejlesztés aktuális kérdései, feladatai KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON Konferencia Balatonföldvár, 2015. május 12-14. A közlekedésfejlesztés aktuális kérdései, feladatai Dr. Becsey Zsolt közlekedésért felelős helyettes államtitkár Nemzeti

Részletesebben

Az RFC-11 Borostyán árufuvarozási korridor létrehozása és bővítésének lehetőségei. Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt.

Az RFC-11 Borostyán árufuvarozási korridor létrehozása és bővítésének lehetőségei. Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt. Az RFC-11 Borostyán árufuvarozási korridor létrehozása és bővítésének lehetőségei Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt. A GYSEV Zrt. Infrastruktúra-hálózata Leközlekedtetett vonatok, 2016: Személyszállító

Részletesebben

Nyári menetrendi módosítások

Nyári menetrendi módosítások Nyári menetrendi módosítások Változások Budapest elővárosában 80 sz. Budapest Miskolc vasútvonal Kínálatbővítésként az 5108-as gyorsvonat megáll Pécel, Isaszeg és Tura állomásokon. Ezáltal az esti órákban

Részletesebben

Partnerségi workshop Art Hotel 2009. április 06. Süveges-Szabó László igazgató

Partnerségi workshop Art Hotel 2009. április 06. Süveges-Szabó László igazgató Partnerségi workshop Art Hotel 2009. április 06. Süveges-Szabó László igazgató a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium háttérintézménye, összekötő kapocs a gazdasági kormányzat, a külföldi cégek

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Biztosítási szolgáltatások 2014/S 008-010022. Tájékoztató az eljárás eredményéről. Szolgáltatásmegrendelés

Magyarország-Budapest: Biztosítási szolgáltatások 2014/S 008-010022. Tájékoztató az eljárás eredményéről. Szolgáltatásmegrendelés 1/6 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:10022-2014:text:hu:html Magyarország-Budapest: Biztosítási szolgáltatások 2014/S 008-010022 Tájékoztató az eljárás eredményéről

Részletesebben

Új kihívások a közúti közösségi közlekedésben. Előadó: Ungvári Csaba üzemeltetési vezérigazgató-helyettes április 10.

Új kihívások a közúti közösségi közlekedésben. Előadó: Ungvári Csaba üzemeltetési vezérigazgató-helyettes április 10. Új kihívások a közúti közösségi közlekedésben Előadó: Ungvári Csaba üzemeltetési vezérigazgató-helyettes 2019. április 10. A VOLÁNBUSZ Zrt. üzletpolitikai célja Minél magasabb színvonalú szolgáltatás nyújtása,

Részletesebben

A közösségi közlekedés határon átnyúló lehetőségei

A közösségi közlekedés határon átnyúló lehetőségei A közösségi közlekedés határon átnyúló lehetőségei különös tekintettel a horvát-magyar közlekedési kapcsolatokra Dr. Mosóczi László közlekedésért felelős helyettes államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium

Részletesebben

A kerékpározás jelene és jövője

A kerékpározás jelene és jövője A kerékpározás jelene és jövője Marasztó Zoltán Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közúti Infrastruktúra Főosztály Közúti Osztály Halálos kimenetelű kerékpáros balesetek száma Ország Év Fő Ausztália 2009

Részletesebben

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/112-11/2012 E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém

Részletesebben

A KÖZSZOLGÁLTATÁS megrendelésének és lebonyolításának speciális helyzete a GYSEV Zrt. területén. Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt.

A KÖZSZOLGÁLTATÁS megrendelésének és lebonyolításának speciális helyzete a GYSEV Zrt. területén. Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt. A KÖZSZOLGÁLTATÁS megrendelésének és lebonyolításának speciális helyzete a GYSEV Zrt. területén Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt. Az előadás tartalma: A GYSEV Zrt. speciális infrastruktúra-hálózata

Részletesebben

A közlekedésfejlesztés országos céljai. Fónagy János parlamenti államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Balatonfenyves, szeptember 10.

A közlekedésfejlesztés országos céljai. Fónagy János parlamenti államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Balatonfenyves, szeptember 10. A közlekedésfejlesztés országos céljai Fónagy János parlamenti államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Balatonfenyves, 2015. szeptember 10. A hazai közlekedésfejlesztés három pillére Nemzeti Közlekedési

Részletesebben

A GYSEV Zrt. stratégiájához illeszkedő nemzetközi fejlesztések. Előadó: Ungvári Csaba Vezérigazgató-helyettes, GYSEV Zrt.

A GYSEV Zrt. stratégiájához illeszkedő nemzetközi fejlesztések. Előadó: Ungvári Csaba Vezérigazgató-helyettes, GYSEV Zrt. A GYSEV Zrt. stratégiájához illeszkedő nemzetközi fejlesztések Előadó: Ungvári Csaba Vezérigazgató-helyettes, GYSEV Zrt. A GYSEV Zrt. Infrastruktúra-hálózata Leközlekedtetett vonatok, 2016: Személyszállító

Részletesebben

GYSEV tapasztalatok az infrastruktúrafejlesztések és a közlekedési szövetségek területén

GYSEV tapasztalatok az infrastruktúrafejlesztések és a közlekedési szövetségek területén GYSEV tapasztalatok az infrastruktúrafejlesztések és a közlekedési szövetségek területén 2014.06.05_RailHuc_GYSEV Liska Szilárd Személyszállítási koordinátor 1 GYŐR-SOPRON-EBENFURTI VASÚT ZRT. Múlt: 1872,

Részletesebben

A Duna Stratégia közlekedési

A Duna Stratégia közlekedési Dr. Pál Ernő A Duna Stratégia közlekedési vonatkozásai Közlekedéstudományi Konferencia Széchenyi Egyetem, Győr 2011 március 24-25 Tartalom Bevezetés Kiemelt témakörök A Duna, mint vízi út jelentősége Európában

Részletesebben

Személyszállítási törvény hatósági feladatai végrehajtásának tapasztalatai és a jövőbeni elképzelések

Személyszállítási törvény hatósági feladatai végrehajtásának tapasztalatai és a jövőbeni elképzelések Személyszállítási törvény hatósági feladatai végrehajtásának tapasztalatai és a jövőbeni elképzelések Előadó: Bíró József elnökhelyettes Útügyi, Vasúti és Hajózási Hivatal vezető A személyszállítási törvény

Részletesebben

Amit a Ferihegyi gyorsvasútról tudni érdemes. XVII. Városi közlekedés aktuális kérdései Budapest, szeptember 8.

Amit a Ferihegyi gyorsvasútról tudni érdemes. XVII. Városi közlekedés aktuális kérdései Budapest, szeptember 8. Amit a Ferihegyi gyorsvasútról tudni érdemes XVII. Városi közlekedés aktuális kérdései Budapest, 2017. szeptember 8. Vasúti ingajárat (FEREX) 9 km új vonal, 1 új mh., 4 motorvonat (többlet) Menetidő (Reptér->Belváros):

Részletesebben

Nemzetközi korridorok a GYSEV Zrt. hálózatán Villamosítás és további fejlesztések a vasúti árufuvarozás ösztönzése érdekében

Nemzetközi korridorok a GYSEV Zrt. hálózatán Villamosítás és további fejlesztések a vasúti árufuvarozás ösztönzése érdekében Nemzetközi korridorok a GYSEV Zrt. hálózatán Villamosítás és további fejlesztések a vasúti árufuvarozás ösztönzése érdekében Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató Az árufuvarozás jelentősége a GYSEV stratégiájában,

Részletesebben

Az MKFE véleménye a használatarányos útdíj hazai bevezetéséről

Az MKFE véleménye a használatarányos útdíj hazai bevezetéséről Az MKFE véleménye a használatarányos útdíj hazai bevezetéséről A közúti közlekedési szolgáltatási szektor (ma) járművek száma foglalkoztatot tak száma 69.083 kb. 100.000 fő 14.470 kb. 30.000 fő Összesen

Részletesebben

Magyarország mozgásban. Nemzeti Közlekedési Napok 2013

Magyarország mozgásban. Nemzeti Közlekedési Napok 2013 Magyarország mozgásban Nemzeti Közlekedési Napok 2013 Börzsei Tibor vezérigazgató TARTALOM ÁAK Zrt. története számokban Amire büszkék vagyunk HU-GO elektronikus útdíjszedési rendszer Átalakulásunk Céljaink

Részletesebben

A közlekedés helyzete és az állami költségvetés

A közlekedés helyzete és az állami költségvetés KÖZLEKEDÉSFEJLESZTÉS MAGYARORSZÁGON AKTUALITÁSOK Balatonföldvár, 2012. május 15-17. A közlekedés helyzete és az állami költségvetés Dr. Kovács Árpád Elnök Költségvetési Tanács Múltidézés A rendszerváltozás

Részletesebben

Az infrastruktúra hozzájárulása a közösségi közlekedéshez

Az infrastruktúra hozzájárulása a közösségi közlekedéshez Az infrastruktúra hozzájárulása a közösségi közlekedéshez Borbélyné dr. Szabó Ágnes Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Közlekedési Szolgáltatási Főosztály főosztályvezető-helyettes Új megoldások a közösségi

Részletesebben

A közösségi közlekedés helyzete országos szinten

A közösségi közlekedés helyzete országos szinten A közösségi közlekedés helyzete országos szinten Aba Botond személyközlekedési igazgató KTI nonprofit KFT Balatonföldvár 28. május 15. Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Személyközlekedési Igazgatóság

Részletesebben

HU-Budapest: Dízelüzemanyag (EN 590) 2013/S 005-005351. Tájékoztató az eljárás eredményéről Egyes ágazatokban

HU-Budapest: Dízelüzemanyag (EN 590) 2013/S 005-005351. Tájékoztató az eljárás eredményéről Egyes ágazatokban 1/9 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:5351-2013:text:hu:html HU-Budapest: Dízelüzemanyag (EN 590) 2013/S 005-005351 Tájékoztató az eljárás eredményéről Egyes ágazatokban

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési együttmőködések a magyar-szerb határ menti térségben. Szeged, 2009. 10. 20. Pitó Enikı Regionális Igazgató Dél-alföldi régió

Gazdaságfejlesztési együttmőködések a magyar-szerb határ menti térségben. Szeged, 2009. 10. 20. Pitó Enikı Regionális Igazgató Dél-alföldi régió Gazdaságfejlesztési együttmőködések a magyar-szerb határ menti térségben Szeged, 2009. 10. 20. Pitó Enikı Regionális Igazgató Dél-alföldi régió Tartalom 1. Az ITD Hungary tevékenységérıl nagyon röviden

Részletesebben

Minimálbérek, bírságmaximumok a rendelkezést alkalmazó tagállamokban

Minimálbérek, bírságmaximumok a rendelkezést alkalmazó tagállamokban Minimálbérek, bírságmaximumok a rendelkezést alkalmazó tagállamokban Csak norvég megbízó esetén! Minimálbér: bruttó 158,32 NOK/óra. Loco és kabotázs esetén! Minimálbér: bruttó 8,84 /óra. Bírságmaximum:

Részletesebben

Üzemeltetési szervezetek elvárásai a fejlesztésekkel szemben

Üzemeltetési szervezetek elvárásai a fejlesztésekkel szemben Szaktudás. Üzembiztonság. Hatékonyság. Üzemeltetési szervezetek elvárásai a fejlesztésekkel szemben Virág István igazgató Bükfürdő, 2019. április 09-11. XX. Közlekedésfejlesztési és beruházási konferencia

Részletesebben

Vasúti korridorok Európában. Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató, GYSEV Zrt.

Vasúti korridorok Európában. Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató, GYSEV Zrt. Vasúti korridorok Európában Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató, GYSEV Zrt. Mi célt szolgálnak a közlekedési folyosók, miért alakultak ki? Napjaink közlekedési folyosói un. multimodális korridorok, vagy

Részletesebben

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 75/2015 Kedves Kolléga! Hírlevelünk következő számában tisztelettel tájékoztatjuk Önt arról, hogy SALGÓTARJÁN az országban tizenötödikként

Részletesebben

A GYSEV Zrt. mint régiós vasúttársaság

A GYSEV Zrt. mint régiós vasúttársaság A GYSEV Zrt. mint régiós vasúttársaság A GYSEV születése 1872. okt. 15. Koncesszió a Győr (Raab) Sopron (Oedenburg) - Neufeld/Leitha vonal építésére Victor von Erlanger báró részére -az állam részéről

Részletesebben

A MÁV ZRT. CSOPORT HELYZETE,

A MÁV ZRT. CSOPORT HELYZETE, PÁL LÁSZLÓ PÁLYAMŰKÖDTETÉSI ÉS ÜZLETFEJLESZTÉSI ÁLTALÁNOS VEZÉRIGAZGATÓ-HELYETTES MÁV MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZRT. A MÁV ZRT. CSOPORT HELYZETE, ÁTALAKULÁS 1 A VASÚTI SZEKTOR MAGYARORSZÁGON ÁLLAMI SZERVEZETEK

Részletesebben

A kerékpározás szerepe a közlekedési tárca munkájában

A kerékpározás szerepe a közlekedési tárca munkájában A kerékpározás szerepe a közlekedési tárca munkájában Schváb Zoltán Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedési helyettes államtitkár Kerékpáros Közlekedésbiztonsági Nap Közlekedésfejlesztési Koordinációs

Részletesebben

Vernes András Kereskedelmi igazgató MÁV Cargo Zrt.

Vernes András Kereskedelmi igazgató MÁV Cargo Zrt. Vasúti szállítás Magyarországon Vernes András Kereskedelmi igazgató MÁV Cargo Zrt. Magyarországi áruszállítás helyzete és kilátásai Nemzetközi kitekintés vasúti árufuvarozás Versenytársak Gazdasági válság

Részletesebben

HajózásVilág konferencia

HajózásVilág konferencia HajózásVilág konferencia Vasúti és folyami árufuvarozás: együttműködési lehetőség vagy konkurenciaharc? Vernes András ügyvezető igazgató Budapest, 2017. 03. 30. 1 Fejlesztéspolitikai célkitűzések Cél:

Részletesebben

Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) 2014-2020

Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) 2014-2020 Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) 2014-2020 Gecse Gergely Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Közlekedési Infrastruktúra Főosztály 2013. november 14. Integrált Közlekedésfejlesztés

Részletesebben

Statikus funkcionális (működési) modell (szervezetek csoportosítása, szervezeti felépítés, tevékenységi szerkezet)

Statikus funkcionális (működési) modell (szervezetek csoportosítása, szervezeti felépítés, tevékenységi szerkezet) Statikus funkcionális (működési) modell (szervezetek csoportosítása, szervezeti felépítés, tevékenységi szerkezet) Szervezeti felépítés Tevékenységi (funkció) szerkezet A rendszer adaptivitása funkcionális

Részletesebben

A vasúti infrastruktúra üzemeltetési kihívásai. Előadó: Ikker Tibor Pályavasúti igazgató GYSEV Zrt.

A vasúti infrastruktúra üzemeltetési kihívásai. Előadó: Ikker Tibor Pályavasúti igazgató GYSEV Zrt. A vasúti infrastruktúra üzemeltetési kihívásai Előadó: Ikker Tibor Pályavasúti igazgató GYSEV Zrt. Az előadás tartalma: A GYSEV Zrt. infrastruktúra hálózata, a finanszírozás háttere A vágányzárak folyamata

Részletesebben

Magyar-Szlovák gazdasági kapcsolatok. Szilágyi Balázs, főosztályvezető, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Közép-Európa Főosztály

Magyar-Szlovák gazdasági kapcsolatok. Szilágyi Balázs, főosztályvezető, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Közép-Európa Főosztály Magyar-Szlovák gazdasági kapcsolatok Szilágyi Balázs, főosztályvezető, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Közép-Európa Főosztály Szlovákia gazdasága I. Szlovákia gazdasági kilátásai stabilak, az elmúlt

Részletesebben

Budapest Airport Cargo helyzetkép Logisztikai kerekasztal reggeli február 21.

Budapest Airport Cargo helyzetkép Logisztikai kerekasztal reggeli február 21. Budapest Airport Cargo helyzetkép Logisztikai kerekasztal reggeli 2017. február 21. Tartalom Budapest Airport és a cargo (piaci helyzetkép, kilátások) Air cargo iparági előrejelzés 2035-ig Budapest jövőbeni

Részletesebben

Vasúti áruszállítási szolgáltatások pályavasúti támogatással. Tóth Csaba, üzemeltetési igazgató

Vasúti áruszállítási szolgáltatások pályavasúti támogatással. Tóth Csaba, üzemeltetési igazgató Vasúti áruszállítási szolgáltatások pályavasúti támogatással Tóth Csaba, üzemeltetési igazgató GYSEV CARGO Főbb adatok Vezérigazgatóság Képviseletek Leányvállalat Tulajdonosi szerkezet Alkalmazottak száma

Részletesebben

Versenyképesség, nemzetközi kitekintés, benchmark elemzés

Versenyképesség, nemzetközi kitekintés, benchmark elemzés Versenyképesség, nemzetközi kitekintés, benchmark elemzés Radisson SAS Béke Hotel Dr. Orosz Csaba Dr. Orosz Csaba ügyvezetı igazgató okleveles építımérnök TeRRaCe Kft Nemzetközi kitekintés Több jelentıs

Részletesebben

Duna stratégia és a közlekedésfejlesztési elképzelések összhangja

Duna stratégia és a közlekedésfejlesztési elképzelések összhangja Duna stratégia és a közlekedésfejlesztési elképzelések összhangja Szűcs Mihály főosztályvezető-helyettes Belügyminisztérium Előadásvázlat MMK tanulmány Mi a Duna Régió Stratégia? Magyarország DRS szerepe,

Részletesebben

A TransHUSK Plus projekt

A TransHUSK Plus projekt A TransHUSK Plus projekt dr. Siska Miklós KTI Zárókonferencia Győr, 2015. június 17. A projekt keretében vizsgált térségek A két projekt néhány jellemző adata 680 km közös határ; 22 (TransHUSK) + 18 (TransHUSK

Részletesebben

Az MNVH szerepe a VP tervezésében, megvalósításában

Az MNVH szerepe a VP tervezésében, megvalósításában Az MNVH szerepe a VP tervezésében, megvalósításában Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főtitkár Virágzó Vidékünk Európa Nap Kecskemét 2014. Május 16. Az MNVH feladata Uniós jogszabály alapján minden tagállam létrehozza

Részletesebben

VAMAV Vevőtalálkozó január 26. Gyöngyös. Győrik Balázs NIF Zrt. koordinációs főmérnök

VAMAV Vevőtalálkozó január 26. Gyöngyös. Győrik Balázs NIF Zrt. koordinációs főmérnök VAMAV Vevőtalálkozó 2017. január 26. Gyöngyös Győrik Balázs NIF Zrt. koordinációs főmérnök A NIF Zrt. vasútfejlesztési projektjei 2017-2021 k özött Források Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program

Részletesebben

Vasúti személyszállítás aktuális trendjei a V4 országokban. Csépke András, MÁV-START vezérigazgató

Vasúti személyszállítás aktuális trendjei a V4 országokban. Csépke András, MÁV-START vezérigazgató Vasúti személyszállítás aktuális trendjei a V4 országokban Csépke András, MÁV-START vezérigazgató Szolgáltatásfejlesztési stratégia korszerű, megbízható, gyors Korszerű gördülőállomány Igény vezérelt menetrend

Részletesebben

Közép-Európa oly közel és mégis oly távol

Közép-Európa oly közel és mégis oly távol Közép-Európa oly közel és mégis oly távol Balatonföldvár, 2013. május 14. Szilágyiné Bátorfi Edit V4 és KEK nemzeti koordinátor főosztályvezető-helyettes Külügyminisztérium Tartalom I. A régió meghatározása,

Részletesebben

A Nyugat-dunántúli vasúti térség nemzetközi hatású fejlesztései. Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt.

A Nyugat-dunántúli vasúti térség nemzetközi hatású fejlesztései. Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt. A Nyugat-dunántúli vasúti térség nemzetközi hatású fejlesztései Előadó: Kövesdi Szilárd Vezérigazgató GYSEV Zrt. Az előadás tartalma: Folyamatban lévő nemzetközi hatású fejlesztések Tervezett rövid és

Részletesebben

XVIII. Közlekedésfejlesztési és Beruházási Konferencia

XVIII. Közlekedésfejlesztési és Beruházási Konferencia XVIII. Közlekedésfejlesztési és Beruházási Konferencia 2017. április 28. Bükfürdő Győrik Balázs koordinációs főmérnök NIF Zrt. Folyamatban l évő és előkészítés a l a t t álló vasúti f ejlesztések Tartalom

Részletesebben

VIII. VÁROSI VILLAMOS VASÚTI PÁLYA NAP

VIII. VÁROSI VILLAMOS VASÚTI PÁLYA NAP VIII. VÁROSI VILLAMOS VASÚTI PÁLYA NAP Elek István: A közelmúlt és közeljövő szegedi pályás fejlesztései Közelmúlt 2008-2012 Közelmúlt és jelen 2014-2015 1. Füves felületű vágányok ügye 3.820 m ilyen vágány

Részletesebben

A közösségi közlekedés előtt álló aktuális kormányzati célkitűzések

A közösségi közlekedés előtt álló aktuális kormányzati célkitűzések A közösségi közlekedés előtt álló aktuális kormányzati célkitűzések Borbélyné dr. Szabó Ágnes Innovációs és Technológiai Minisztérium Közlekedési Szolgáltatási Főosztály főosztályvezető 2018. 05. 30. 1

Részletesebben

ÜZEMELTETÉSI KIHÍVÁSOK KÜLÖNÖS

ÜZEMELTETÉSI KIHÍVÁSOK KÜLÖNÖS VESZPRÉMI LÁSZLÓ ÜZEMELTETÉSI VEZÉRIGAZGATÓ-HELYETTES MÁV ZRT. ÜZEMELTETÉSI KIHÍVÁSOK KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A VÁGÁNYZÁRAKRA A vasúti infrastruktúra üzemeltetési kihívásai a vágányzárak tükrében Értékesítési

Részletesebben

Közlekedésbiztonság, mint a tömegközlekedés legfontosabb minőségi eleme

Közlekedésbiztonság, mint a tömegközlekedés legfontosabb minőségi eleme Közlekedésbiztonság, mint a tömegközlekedés legfontosabb minőségi eleme Balesetek és következményeik Prevenciós eszközök, módszerek a BKV Zrt-nél Előadó: Berhidi Zsolt BKV Zrt., Forgalombiztonsági és Üzemeltetési

Részletesebben

135-ös és 135A jelzésű új viszonylatok indítása a XXIII. kerületben

135-ös és 135A jelzésű új viszonylatok indítása a XXIII. kerületben 135-ös és 135A jelzésű új viszonylatok indítása a XXIII. kerületben 1) A társadalmi egyeztetésen meghirdetett javaslat A BKK kikérte az utazóközönség véleményét a 135-ös és 135A új viszonylatok üzembe

Részletesebben

Trendforduló volt-e 2013?

Trendforduló volt-e 2013? STATISZTIKUS SZEMMEL Trendforduló volt-e 2013? Bár a Magyar Nemzeti Bank és a KSH is pillanatnyilag 2013-ról csak az első kilenc hónapról rendelkezik az utasforgalom és a turizmus tekintetében a kereskedelmi

Részletesebben

Győr közlekedésbiztonsági stratégiája Save Our Lives nemzetközi projekt. Pausz Ferenc GRSP Magyarország Budapest, 2015. május 08

Győr közlekedésbiztonsági stratégiája Save Our Lives nemzetközi projekt. Pausz Ferenc GRSP Magyarország Budapest, 2015. május 08 Győr közlekedésbiztonsági stratégiája Save Our Lives nemzetközi projekt Pausz Ferenc GRSP Magyarország Budapest, 2015. május 08 Közép Európa a sikerért SOL( Save Our Lives ) SOL Countries, Partners Austria

Részletesebben

A Szeged Hódmezővásárhely közötti tramtrain közlekedés bevezetésének műszakimenetrendi. Horn Gergely Vasúti irodavezető NIF Zrt.

A Szeged Hódmezővásárhely közötti tramtrain közlekedés bevezetésének műszakimenetrendi. Horn Gergely Vasúti irodavezető NIF Zrt. A Szeged Hódmezővásárhely közötti tramtrain közlekedés bevezetésének műszakimenetrendi összefüggései Horn Gergely Vasúti irodavezető NIF Zrt. ALAPADATOK - Hódmezővásárhelyen új egyvágányú, kitérős villamosvasút

Részletesebben

PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV. Piaci jelentés év

PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV. Piaci jelentés év PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV Vasúti árufuvarozás Piaci jelentés 2016. év A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a vasúti árufuvarozás teljesítménye 2016- ban 50

Részletesebben

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI PUSKÁS DÁNIEL FŐOSZTÁLYVEZETŐ NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG 2016.

Részletesebben

A vállalati hitelezés továbbra is a banki üzletág központi területe marad a régióban; a jövőben fokozatos fellendülés várható

A vállalati hitelezés továbbra is a banki üzletág központi területe marad a régióban; a jövőben fokozatos fellendülés várható S A J TÓ KÖZ L E M É N Y L o n d o n, 2 0 1 6. m á j u s 1 2. Közép-kelet-európai stratégiai elemzés: Banki tevékenység a közép- és kelet-európai régióban a fenntartható növekedés és az innováció támogatása

Részletesebben

Nemzeti ITS stratégia

Nemzeti ITS stratégia KTE konferencia Harkány 2017.11.09. Nemzeti ITS stratégia Dr. Szeri István Igazgató KTI Albert Gábor Központvezető, KTI . Kell-e stratégia? KELL! Korai rendszerek: önálló, szigetszerű alkalmazások ITS

Részletesebben

TURISZTIKAI KONFERENCIA Radács Edit Radiant Zrt. Veszprém, 2006. április 7. TURISZTIKAI KONFERENCIA TARTALOM REGIONÁLIS REPÜLŐTEREK JELENTŐSÉGE HAZAI SAJÁTOSSÁGOK REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI KONCEPCIÓK REPÜLŐTÉRHEZ

Részletesebben

Közúti közlekedési politika. Gaál Bertalan

Közúti közlekedési politika. Gaál Bertalan Közúti közlekedési politika Gaál Bertalan A közúti alágazat jellemzői Motorizációs fejlődés Járműállomány növekedése Infrastruktúra-kapacitás elégtelensége Társadalmi-környezeti hatások Mobilitás növekedése

Részletesebben

XXI. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési konferencia programja Balatonfüred, Hotel Füred, március

XXI. Kapcsolt hő- és villamosenergia-termelési konferencia programja Balatonfüred, Hotel Füred, március 8 00 10 00 Regisztráció 10 00 10 15 A konferencia megnyitása: Papp András szakmai alelnök, 10 15 12 00 Előadások Köszöntés Dr. Kiss Csaba elnök, Kapcsolt energiatermelés Magyarországon 2018 Dr. Kiss Csaba

Részletesebben

PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV. Piaci jelentés év

PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV. Piaci jelentés év PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV Vasúti árufuvarozás Piaci jelentés 2017. év A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a vasúti árufuvarozás teljesítménye 2017-ben 52

Részletesebben

Kooperáció és verseny a regionális vasúti piacon

Kooperáció és verseny a regionális vasúti piacon Kooperáció és verseny a regionális vasúti piacon Kovács Imre, CEO Zrt. A liberalizáció előtt A nemzetközi együttműködés feltételrendszere: CIM COTIF UIC vasúti szabályozása Nemzeti vasutak közti együttműködés

Részletesebben

Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. Dr. Kerekes György vezérigazgató

Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. Dr. Kerekes György vezérigazgató Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. Dr. Kerekes György vezérigazgató Magunkról Alapítók: Magyar Állam (Miniszterelnökség Külügyi és Külgazdasági Ügyekért Felelős Államtitkársága) és a Magyar Kereskedelmi

Részletesebben

Ünnepi kibővített elnökségi ülés. A KTE 70 jubileumi év nyitórendezvény

Ünnepi kibővített elnökségi ülés. A KTE 70 jubileumi év nyitórendezvény Dátum Konferencia címe 2019-es árak Tervezett létszám 1. 2019. január 29. Ünnepi kibővített elnökségi ülés. A KTE 70 jubileumi év nyitórendezvény i Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem KTE Vezetősége Az

Részletesebben

Magyarország jövője a logisztikában Budapestet délről elkerülő vasúti körgyűrű (V0)

Magyarország jövője a logisztikában Budapestet délről elkerülő vasúti körgyűrű (V0) Magyarország jövője a logisztikában Budapestet délről elkerülő vasúti körgyűrű (V0) Bíró Koppány Ajtony főtitkár Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége XVII. A magyar közlekedés az

Részletesebben

Előadó: Dávid Ilona Elnök-vezérigazgató 2019.

Előadó: Dávid Ilona Elnök-vezérigazgató 2019. Környezettudatosság a VOLÁNBUSZ Zrt. közlekedési stratégiájában Előadó: Dávid Ilona Elnök-vezérigazgató 2019. 15 éve a közlekedésben Tisztségeim: Hungrail-Magyar Vasúti Egyesület elnök STRATOSZ elnök Volán

Részletesebben

Tulik Károly fejlesztési és beruházási főigazgató. A MÁV FBF fontosabb fejlesztései az aktuális, ill. az előttünk álló időszakban

Tulik Károly fejlesztési és beruházási főigazgató. A MÁV FBF fontosabb fejlesztései az aktuális, ill. az előttünk álló időszakban Tulik Károly fejlesztési és beruházási főigazgató A MÁV FBF fontosabb fejlesztései az aktuális, ill. az előttünk álló időszakban Stratégiai háttér Projektkiválasztás szempontjai Elsődleges szempontok:

Részletesebben

Tájékoztató. a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács évi tevékenységéről

Tájékoztató. a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács évi tevékenységéről Ikt. szám: 25-14/2017/222 Heves Megye Közgyűlése Helyben Tájékoztató a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács 2016. évi tevékenységéről Tisztelt Közgyűlés! A Heves Megyei Önkormányzat felkérésére a Tisza-tó

Részletesebben

Közlekedés és térségfejlesztés kapcsolata

Közlekedés és térségfejlesztés kapcsolata A közlekedés helyzete, jövője ma Magyarországon Szakmai Konferencia 2008. május 13-15, Balatonföldvár Közlekedés és térségfejlesztés kapcsolata Dr. Szegvári Péter c.egyetemi docens Stratégiai Igazgató

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA A táblázatok a RobotZsaru Neo és a megyei rendőr-főkapitányságok

Részletesebben

XXII. A magyar közlekedés aktuális helyzete az EU-ban

XXII. A magyar közlekedés aktuális helyzete az EU-ban 1. 2018. február XXII. A magyar közlekedés aktuális helyzete az EU-ban Helyszín: Sopron KTE Fuvaroztatók és Szállítmányozók Tagozata és a Gépjárműközlekedési Tagozat, Tolna Megyei Területi Szervezet, Soproni

Részletesebben

FUTÁR projekt A forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer fejlesztése

FUTÁR projekt A forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer fejlesztése FUTÁR projekt A forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer fejlesztése 2012. szeptember 18. Berger András projektvezető Budapesti Közlekedési Központ FUTÁR projekt célok és eszközök Célok A közösségi

Részletesebben

Határmenti közlekedési kapcsolatok. A vasúti és közúti kapcsolatok fejlesztése 2018 és 2022-es évek között

Határmenti közlekedési kapcsolatok. A vasúti és közúti kapcsolatok fejlesztése 2018 és 2022-es évek között Határmenti közlekedési kapcsolatok. A vasúti és közúti kapcsolatok fejlesztése 2018 és 2022-es évek között Tóth Péter közlekedésért felelős helyettes államtitkár Innovációs és Technológiai Minisztérium

Részletesebben

Alternatív üzemanyagok a közszolgáltatásban a magánvállalkozások lehetőségei, piaci perspektívái

Alternatív üzemanyagok a közszolgáltatásban a magánvállalkozások lehetőségei, piaci perspektívái Alternatív üzemanyagok a közszolgáltatásban a magánvállalkozások lehetőségei, piaci perspektívái Járku Tamás ügyvezető Trans-Tour 90 Kft., Trans-Vonal Kft. KözlekedésVilág Konferencia, Budapest, 2017.

Részletesebben

Újjáélesztett vasúti kapcsolat Rajka Bratislava-Petržalka között. Hogyan tovább?

Újjáélesztett vasúti kapcsolat Rajka Bratislava-Petržalka között. Hogyan tovább? Újjáélesztett vasúti kapcsolat Rajka Bratislava-Petržalka között. Hogyan tovább? Tóthné Temesi Kinga Németh András KTI Északnyugat-magyarországi Közlekedésszervező Iroda Salgótarján, 2018. október 5. Közlekedésszervező

Részletesebben

Szolgáltatási színvonal javítás a 80-as számú vasútvonalon

Szolgáltatási színvonal javítás a 80-as számú vasútvonalon Szolgáltatási színvonal javítás a 80-as KÖZOP-2.5.0-09-11-2015-0004 1 Előzmények 2007-2013 közötti programozási időszakban teljes felújítások Komplex korszerűsítés; Magas beruházási költség; A rendelkezésre

Részletesebben

Andó János Hálózatfejlesztés vezető MÁV Zrt. Fejlesztési és Beruházási Főigazgatóság. VAMAV Kft. Évnyitó rendezvény Budapest 2014.01.23.

Andó János Hálózatfejlesztés vezető MÁV Zrt. Fejlesztési és Beruházási Főigazgatóság. VAMAV Kft. Évnyitó rendezvény Budapest 2014.01.23. Andó János Hálózatfejlesztés vezető MÁV Zrt. Fejlesztési és Beruházási Főigazgatóság VAMAV Kft. Évnyitó rendezvény Budapest 2014.01.23. Állandó és ideiglenes sebességkorlátozások alakulása A pályafelügyeleti

Részletesebben

Elővárosi vasúti szolgáltatásfejlesztés sikere. Pákozdy Réka, MÁV-START Zrt., Személyszállítási szolgáltatásértékesítési vezető

Elővárosi vasúti szolgáltatásfejlesztés sikere. Pákozdy Réka, MÁV-START Zrt., Személyszállítási szolgáltatásértékesítési vezető Elővárosi vasúti szolgáltatásfejlesztés sikere Pákozdy Réka, MÁV-START Zrt., Személyszállítási szolgáltatásértékesítési vezető Az idén 10 éves MÁV-START Zrt. számokban Több, mint 7200 km-es hálózaton szolgáltatunk

Részletesebben

A közösségi közlekedés időszerű kérdései 2010.

A közösségi közlekedés időszerű kérdései 2010. A közösségi közlekedés időszerű kérdései 2010. Saslics Elemér vezérigazgató VOLÁN Egyesülés BKIK - Budapest, 2010.09.14. Mi kell ahhoz, hogy az utas elégedett legyen? A megrendelő részéről: Világos közlekedéspolitika

Részletesebben

A Nemzeti Közlekedési Hatóság stratégiája

A Nemzeti Közlekedési Hatóság stratégiája A Nemzeti Közlekedési Hatóság stratégiája Horváth Zsolt Csaba elnök 1 I. A Nemzeti Közlekedési Hatóság első évének értékelése II. A Nemzeti Közlekedési Hatóság stratégiája 2 1 Szervezeti átalakítás 2007.

Részletesebben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG RENDÉSZETI FŐIGAZGATÓSÁG Közlekedésrendészeti Főosztály A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA 2012. I. hónap A táblázatok a Rendőrség előzetes adatait

Részletesebben

KÖSZÖNTJÜK TAGJAINKAT!

KÖSZÖNTJÜK TAGJAINKAT! MINDEN, AMIT A TSM-RŐL TUDNI KELL! 2017. november 8. BUDAPEST KÖSZÖNTJÜK TAGJAINKAT! MINDEN, AMIT A TSM-RŐL TUDNI KELL! PROGRAMUNK A közúti fuvarozást érintő legfontosabb hazai és nemzetközi aktualitások

Részletesebben

Közszolgáltatási menetrend változások

Közszolgáltatási menetrend változások 2012. november 10. szombat, 00.00 / Utolsó módosítás: 2014. augusztus 19. kedd, 11.48 A MÁV-START Zrt. a 2012/2013. évi menetrendi időszakban számos menetrendi fejlesztést vezet be több esetben a pályafejlesztések

Részletesebben

FEJLESZTÉSI FORRÁSOK ÁLLAMI KÉZBŐL. Ilenczfalvi-Szász Gábor vezérigazgató

FEJLESZTÉSI FORRÁSOK ÁLLAMI KÉZBŐL. Ilenczfalvi-Szász Gábor vezérigazgató FEJLESZTÉSI FORRÁSOK ÁLLAMI KÉZBŐL Ilenczfalvi-Szász Gábor vezérigazgató 1 Az RFH Zrt. bemutatása 2000 óta működő, 100 %-ban állami tulajdonú pénzügyi szolgáltató és tanácsadó társaság Cél a vállalkozások

Részletesebben