Suchné S.Ilona. Szeretettel ajánlom írásomat minden Isten felé nem elkötelezett ismerősömnek és minden magyar embernek.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Suchné S.Ilona. Szeretettel ajánlom írásomat minden Isten felé nem elkötelezett ismerősömnek és minden magyar embernek."

Átírás

1 Suchné S.Ilona Szeretettel ajánlom írásomat minden Isten felé nem elkötelezett ismerősömnek és minden magyar embernek. Web: Tel: 06-30/ Tel: 06-70/

2 Kedves Olvasó! Alapvető igénye az embernek, hogy áldott, boldog és sikeres legyen, hogy egy élhető, békés és stabil országban éljen. Ám egy ország helyzete és körülményei az egyes állampolgárok helyzetét és körülményeit is tükrözik. Magyarországon azonban az emberek nagy részéről nem lehet elmondani, hogy áldott, boldog és sikeres, no nem azon kevesekről beszélek, akik a felső tízezerhez tartoznak. Az annyira vágyott rendszerváltás sem hozta meg ezt az eredményt, és akik az államtól várják a megoldást vagy az újabb miniszterelnöktől, azok igen csalódottak lesznek a jövőben is. Mind az egyén mind az állam jóléte azonban nem függ a politikától vagy a pártoktól, sem a gazdasági minisztertől vagy a szociális háló működésétől, és nem függ az IMF-től, vagy az Európai Uniótól sem. Egyetlen dolog van, ami az ember és egy nemzet jólétét meghatározza, ami a boldogulást, a felfelé emelkedést eredményezi, ez pedig az, hogyan viszonyul Istenhez és az Ő beszédéhez. Ma a XXI. században nem divat erről beszélni, illetve ha beszélnek is erről, akkor is csupán egy általános istenhitig jutnak el sokan. De határozott meggyőződésem, hogy Magyarország és a magyar nép sorsának további alakulása, illetve jobbrafordulása ATTÓL FÜGG, ismét mondom, ATTÓL FÜGG, hogyan viszonyul Isten beszédéhez, a Bibliához. Nem elég csupán hangoztatnunk nemzeti szinten, hogy mi vallásos ország vagyunk, mint látjuk ez idáig ez a jól felépített vallási imázs eddig nem hozott sok fejlődést egyéni és nemzeti szinten sem. De Isten sokkal többet tartogat Magyarország számára, neki jó tervei lennének az országunkkal és a magyar emberekkel kapcsolatban is. Rajtunk múlik, hogy állunk hozzá az Ő beszédéhez, megtesszük azokat vagy nem. De nézzük meg, melyek azok a beszédek, amelyek ilyen fajsúlyosak, és meghatározóak egy nemzet életére nézve is. Kétféle hozzáállás, kétféle ház Máté 7: 21,24-27 (Csia fordítás szerint) Nem mindenki fog a mennyek királyságába bemenni, aki nekem azt mondja: Uram, Uram! Csak, aki mennybéli Atyám akaratát teszi. Mindenki, aki meghallgatja beszédeimet és megteszi azokat, hasonló lesz az olyan eszes (bölcs) emberhez, aki házát sziklára építette. Felhőszakadás támadt, áradások jöttek, szelek fújtak, rázúdultak a házra, de az nem omlott le, mert alapja sziklára volt vetve. Ám mindenki, aki meghallgatja beszédeimet, de nem teszi meg, hasonló lesz az olyan ostoba emberhez, aki házát fövenyre építette. Felhőszakadás támadt, áradások jöttek, szelek fújtak, rázúdultak arra a házra, az leomlott nagy zúdulással. Minden ember a saját életvitelével, hitével, szokásaival házat épít. Minden vezető a politikában, a gazdaságban, az oktatásban, kultúrában stb. egy egy házat épít. Minden nép a maga vallásával, isteneivel, hitével, kultúrájával együtt egyfajta házat épít. A Biblia szerint csak kétféle házat lehet építeni, nincs középút. Jézus ma megkérdezi mindenkitől: SZIKLÁRA vagy homokra építjük házainkat. Megkérdezi az igazi házépítőket, a kőműveseket, az építészeket, de megkérdezi a banki szférában dolgozókat, Jézus ma megkérdezi a politikusokat, a tőzsdén dolgozókat, megkérdezi a tanárokat és megkérdezi a papokat és pásztorokat is. SZIKLÁRA vagy homokra építed házadat? 2

3 I.Kor.3:11 Mert senki sem vethet más alapot azon kívül, amely le van fektetve, s ez JÉZUS KRISZTUS. Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát, pozdorját épít erre az alapra; mindenkinek a munkája nyilvánvaló lesz: mert az a nap megmutatja,mert tűz fogja azt leleplezni; és mindenki munkájának a milyenségét a tűz próbálja meg. Az elkövetkezendő időkben olyan napok jönnek, amikor a homokra épült házak könnyen összedőlhetnek. Az elkövetkező időkben jöhetnek olyan események, viharok, (a gazdaságban vagy a természetben) jöhetnek ítéletek, amelyek összedöntik az addig pompázatosan felépített impozáns és megingathatatlan házait azoknak, akik nem stabil alapokra építették házaikat. Mit jelent a stabil alap? Ma sokan mondják magukat a nemzetünkben vallásos embereknek, legjobban hozzájuk szól Isten kérdése ma. De mivel vallásos nemzet a magyar a nemzethez is szól ma a kérdés. Isten ma egy tükröt tart elénk, hogy megmutassa és megláthassuk, vajon milyen stabil az életünk háza, vajon ki állja- e azokat a viharokat, amelyek közelítenek, vajon sírni fogunk vagy nevetni? Isten egy kihívást intéz ma minden magyar emberhez vallásoshoz, keresztényhez és ateistához egyaránt, akkor is, ha nem hisz. A stabil alapot ugyanis nem az jelenti, hogy elmondjuk magunkról, hogy vallásosak vagyunk, templomba járunk, támogatjuk az árvákat, és adományokat osztogatunk. A stabil házat, a SZIKLÁRA épült házat Isten így határozza meg a Bibliában: Mindenki, aki szavaimat meghallgatja és MEG IS TESZI AZOKAT, olyan, mint a bölcs ember, aki SZIKLÁRA építette házát. Évszázadokon keresztül épített a magyar nemzet homokra anélkül, hogy tudta volna. Generációkon keresztül épített a magyar ember, országunk vezetői, királyai, a magyar papok homokra, a Biblia szerint. És ezzel párhuzamosan évszázadokon keresztül ette a keserűség, a veszteség, a nyomorúság és a szolgaság,leigázottság, szegénység kenyerét. Jézus szavait el kell fogadnunk, de nemcsak elfogadnunk kell, hanem szavainak engedelmeskednünk is kell és alárendelni magunkat neki. Isten azt kéri tőlünk, hogy tegyük meg akaratát, nekünk nem szűz Mária akaratát, nem István király akaratát kell megtennünk, hanem Izrael Istenének akaratát. A magyar népnek és Magyarországnak ma egyetlen egy esélye és egyetlen egy megoldása van. Nem várni kell a csodára, nem várni egy új választásra, hátha a következő kormány jobb lesz, nem várni az Eu. Vagy az IMF segítségét. Magyarországnak egy megoldása van: a képlet nagyon egyszerű, és szellemi képlet, nem kell hozzá nagy tudomány és egyetemi végzettség sem: MEGISMERNI ISTEN AKARATÁT A BIBLIÁBÓL + BOCSÁNATOT KÉRNI TŐLE, ha nem engedelmeskedtünk az Ő szavának és a homokra építettünk + ENGEDELMESKEDNI ISTEN PARANCSAINAK = SZIKLÁRA ÉPÍTETT HÁZ ; áldott, tartós, növekedő, kiteljesedett, stabil élet Nem várhatjuk meg, hogy késő legyen, hogy még nagyobb legyen a baj. Ne várjuk meg, amíg még nagyobb lesz a baj, és lehet, késő lesz elgondolkodni. Ma az az Isten akiben a magyar nép nagyrésze hisz, közel akar jönni hozzánk és azt akarja, hogy megismerjük az Ő beszédeit, azt szeretné, hogy megtegyük azokat, amelyeket Ő a Bibliában világosan leírt, de mi nem engedelmeskedtünk azoknak. A SZIKLA maga Jézus és az Ő Beszéde, amelyre ma van lehetőség és elkezdhetjük felépíteni az életünket. Erre a SZIKLÁRA kell felépítenie házát a kőművesnek és az építésznek, ami hiszem, hogy sokkal könnyebb, mint a fizikai házépítés, de erre a SZIKLÁRA kell építkeznie a pedagógusnak és a vállalkozónak is. Hogyha erre a SZIKLÁRA építkeznek a politikusok és 3

4 országunk vezetői, akkor.akkor.halld meg Magyarország.akkor jöhetnek a gazdasági viharok és ezerféle bajok, nem félhetsz, jöhetnek árvizek, a te biztosítékod a mennyben van. Lehet, hogy ezek általános nagy szavaknak tűnnek most, azonban nézzük csak meg, mit jelent konkrétan a SZIKLÁRA építkezni. Vizsgáljuk csak meg az életünket az Ige mérlegén, hogy megtérhessünk abból, amiben nem engedelmeskedtünk Isten akaratának. III.Mózes 5:1,5 Ha azzal vétkezik valaki, hogy hallotta a káromló beszédet, és bizonyság lehetne, hogy látta, vagy tudja: ha meg nem jelenti azt, de hordozza az ő vétségének terhét; Akkor, mivelhogy vétkezett ezek közül valamelyikben, vallja meg, hogy mi az, amiben bűnössé lett; Isten nemcsak az átkozódást nevezi bűnnek, hanem az is bűn, hogyha valaki hallja és nem kér bocsánatot Istentől. Kérdezzük meg magunktól hányszor hagyta el szitokszó a szánkat, hányszor okoltuk Istent a rossz sorsunkért, a sikertelenségeinkért, a rossz időjárásért? Hányszor hallatszik átkozódás, vádlás a kormány felé, - amit Isten kifejezetten nem enged meg, - a főnökök, tanárok vagy akár a családtagjaink felé. Az emberek az utcán viccből szitkozódnak, szidják egymás felmenőit és mindenkit, aki nem felel meg az igényeiknek és elvárásaiknak. Róma 14:10 (Egyszerű fordítás szerint) Te viszont hogy mered elítélni vagy megvetni a testvéredet? Hiszen mindannyian oda fogunk állni az ítélő Isten elé. Más fordításban úgy áll: Te pedig miért kárhoztatod atyádfiát? A Biblia azt is mondja, és ez ismét az Isten akarata: Efézus 4:29 Egyetlen rossz szó ki ne jöjjön a szátokon, hanem sokkal inkább az, ami alkalmas az építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják. Szitkozódó, káromló, átkozódó, méregből kimondott szavak átkokat szabadítanak fel és rombolnak annak az életében is, akire kimondjuk, de legfőképpen annak az életében, aki kimondta azokat a szavakat. Szavainkkal építhetünk és rombolhatunk is. De szavainknak súlya van, nemcsak azokra, akikre kimondjuk, hanem ránk nézve is. Példabeszédek13:2 Amit mondd az ember, annak a gyümölcsével lakik jól. A sokat káromkodó magyar ember olyan beteg. Sokszor csak ránézek egy ember megtört testére és látom a testén, hogy mennyit átkozódik, mert azért ilyen nyomorult. Az orvosi rendelő a második otthona, a gyógyszerek a fő eledelei sok magyar embernek. Ha van tudomásunk róla, ha nincs, ha hiszünk benne, ha nem, Isten igéje akkor is működik és igaz. Azok a korlátok, amelyeket Ő felállított áthágni veszélyes. Példabeszédek 18:8 A rágalmazó szavai olyanok, mint a jó falatok, behatolnak a test belsejébe. A káromló, rágalmazó szavak olyanok, mint a rák, pusztítják a testet, és lassan, alattomosan, megemésztik azt. Példabeszédek 18:20-22 Amit mondd az ember, annak gyümölcséből fog jóllakni a teste, és amit beszéde terem, azzal kell jóllaknia. Élet és halál van a nyelv hatalmában, amelyiket szereti az ember, annak gyümölcsét eszi. A halálnak a gyümölcsei a káromló, kárhoztató, rágalmazó szavak. Beteg vagy? Látod, hogy éltek és haltak meg őseid? 4

5 Térj meg és vond vissza ezeket a romboló beszédeket, amelyeket kimondtál magadra vagy másokra, hogy a tested az építő beszédek által épüljön és egészséges legyen. A magyar ember különösen sokat káromkodó nép, itt az ideje, hogy meghalljuk Isten szavát és elhagyjuk azt,amit Ő kér, engedelmeskedve beszédének. Ma az a kérdés: SZIKLÁRA vagy homokra építed életed házát? Amikor jönnek a viharok, el fogják dönteni, de talán még nem késő változtatni. A bölcs ember SZIKLÁRA épít. Hát legyünk bölcsek, és engedelmeskedjünk Isten következő intelmeinek is: III.Mózes 18:6 Senki se közeledjék vér szerinti rokonához, sem azért, hogy fölfedje annak szemérmét. Fajtalanság ez. III.Mózes 18:19 Ne közeledj nőhöz havi tisztátalansága idején, hogy fölfedd a szemérmét. III.Mózes 18:22 Férfival ne hálj úgy,ahogy asszonnyal hálnak. Utálatos az. Semmiféle állattal ne közösülj, mert tisztátalanná teszed magad vele. Förtelem az. Isten szava az ma minden magyar emberhez, hogy térjen meg a fajtalankodásból, paráznaságból, a homoszexualitásból, a vérfertőzésből és minden szexuális kicsapongásból. A magyar férfiak ősidők óta nem engedelmeskednek Isten eme szavának, generációk óa megszegjük Isten szavát és csodálkozunk, hogy nincsenek egészséges családok, telve van átokkal ez a nép, mert a családi élet nem tiszta. Generációkon keresztül torz képet adunk át az utódainknak. Itt az ideje, hogy lelepleződjön minden bűn. Itt az ideje, hogy kimondjuk azt, hogy először az előljáróknak kell ezekből megtérni. Éppen azoknak, akiknek a Biblia szavait ismernie kellene,- a papoknak. Azoknak a papoknak szól az üzenet, akik elvonultan élnek a világtól, az emberektől távol, a különféle apátságokban, kolostorokban, szerzetesrendekben, és azoknak, akik bűnben élnek, homoszexualitásban, pedofíliában élnek. Jönni fognak a viharok és jönni fog az ítélet már itt a földön, és isten veletek fogja kezdeni ezt a számonkérést, akik ősidők óta felelősek vagytok Isten előtt a magyar népéletéért. Megtérés nélkül Isten össze fogja dönteni házaitokat és le fogja leplezni bűneiteket, ti akik a templom ódon falai mögé rejtőzve vétkeztek és nem engedelmeskedtek Isten Szavának. III.Mózes 20:10 Ha valaki férjes asszonnyal paráználkodik, a felebarátja feleségével paráználkodik, halállal lakoljon, a parázna férfi és a parázna nő. Az Ószövetségben halálbüntetés járt érte. Minden ilyen szexuálisan eltorzult bűnnek a következménye pedig ez: III.Mózes 18:25 Mert tisztátalanná vált az a föld, ezért számon kérem rajta a bűnét, és kihányja az a föld a lakosait. Mert aki egyet is elkövet ezek közül az utálatosságok közül, azt mind ki kell irtani népe közül, ha ilyet követ el. Az Ószövetségben az embert kellett kiirtani, ma a bűnt kell kiirtani a nép közül. De Isten az Ő házán kezdi az ítéletet. Nem lehet tovább rejtegetni a papok bűneit. Meg kell érnünk nemzeti szinten is ezekből a bűnökből, mert: kihányja az a föld a lakosait. 5

6 Csak nézzük meg ma azt a nagyfokú elvándorlást, ami történik Magyarországon, és bár fizikailag mással magyarázzák, de ennek ilyen szellemi okai vannak. Mert Jézus beszédének be nem tartása ítéletet von maga után. Például ilyen ítéletet: Példabeszédek 29:3b Aki paráznákkal barátkozik, elpazarolja vagyonát. Kedves Olvasó! Állj meg egy pillanatra, és merj válaszolni Isten kérdésére: SZIKLÁRA vagy homokra építkezel? Nemcsak a földre hoz átkot a szexuális torzulás, hanem ilyenkor az ember a saját teste ellen vétkezik, és a saját testére von átkot ezekkel a bűnökkel és a testét betegíti meg. A legjobb orvosság a MEGTÉRÉS, a SZIKLÁRA való építkezés. Hogyha az életed háza ma romokban hever, akkor kérj bocsánatot Istentől és hívd segítségül Őt, majd kezd el megváltoztatni a gondolkodásodat, és az életviteledet. A Biblia azt mondja az Ap.csel 2:38-ban Térjetek más felismerésre! Ma Isten megkérdezi: Sziklára vagy homokra építesz? Isten kérdez, és újra szól: III.Mózes 20:6 Ha valaki halottidézőkhöz és jövendőmondókhoz fordul és követi őket, ellene fordulok az ilyen embernek. Ehhez nincs mit hozzáfűzni. Nemzetünk évszázadok óta fordult jósokhoz, boszorkányokhoz, sámánokhoz, varázslókhoz. Isten szava az, hogy: Ellene fordulok. Aki az őáltala felállított korlátokat átlépni, nagy veszélybe sodorja magát. Ellene fordulok. Sírós, bús borongós, kisebbségi érzésekkel küszködő, szolgaságban élő, egyre fogyatkozó, egyre szegényebb nemzet lettünk, aki sokat veszített már a századok során. A megoldás: Térjetek más felismerésre! Ma éppen azok, akik állítólag vallásos vezetőknek hívják magukat ott a Parlamentben, éppen azok keresik a boszorkányok és varázslók, táltosok, jósok társaságát. Isten szava ma újra elhangzik, ezt komolyan kell venni: Ellene fordulok! Minden magyar emberhez szól Isten szava. Elég volt az átkokból és a homokra való építkezésből. TÉRJÜNK MEG! Istennek is vannak prófétái, akikhez fordulhattok. Azt mondja Isten a magyaroknak: Tartsátok meg rendelkezéseimet és teljesítsétek azokat! III.Mózes 19:31 Ne forduljatok halottidézőköz, és ne tudakozódjatok jövendőmondóknál, mert tisztátalanokká teszitek magatokat velük. Isten parancsai örökérvényűek és ránk is vonatkoznak. Ezzel szemben ma tele vannak a sajtó lapjai, a televízió-csatornák ilyen okkult varázslásokkal, boszorkánysággal. Hol van itt az Isten szavának megtartása? Tartsátok meg rendelkezéseimet és teljesítsétek azokat! Térjetek más felismerésre! Nem értjük miért vagyunk szegény ország, miért megy rosszul a sorsunk, nem értjük miért történnek velünk csapások? Ha Isten létezne, nem történnének ilyenek velünk. mondják sokan. Nos, mivel Isten létezik, éppen ezért történnek velünk magyarokkal ezek a rossz dolgok. Éppen azért nyomorultak sokan, betegesek, a nemzet leépülésben, mert Isten nem tűri 6

7 a bűnt és a bűnnek, a meg nem vallott bűnöknek következménye van. Isten azonban kegyelmes a megtérőkhöz. Isten kérdez ma: SZIKLÁRA vagy homokra építkezel? Isten kérdez, és újra szól: III.Mózes 17:10-14 Ha Izrael házából vagy a köztük tartózkodó jövevények közül valaki bármilyen vért eszik, ellene fordulok annak az embernek, aki vért evett és kiirtom népe közül. Mert a test lelke a vérben van. Ha valaki Izrael fiai közül vagy a köztük tartózkodó jövevények közül vadászat közben vadat vagy madarat fog, folyassa ki a vérét, és takarja be azt porral. Mert minden test lelke a vére a lélekkel együtt. Semmiféle testnek a vérét ne egyétek meg, mert minden testnek a lelke a vére. Ki kell irtani mindenkit, aki megeszi. Nézzük csak meg mit tesz a magyar különösen vidéken, novembertől kezdve, amikor a disznóvágások ideje elérkezik. Jókedvűen eszi, esetleg issza a disznóvért, amelyre Isten azt mondja, hogy: Ne egyetek semmit a vérével. És azt mondja, hogy: Őrizzétek meg rendelkezésemet. Szomorúan állapítom meg, a legnagyobb vallásos templomba járó emberekről, hogy mennyire nincsenek felvilágosítva a papok által, és mennyire nem ismerik Isten szavát. Mert nem adnak Bibliát a hívek kezébe, ők pedig a saját szájízük szerint tanítanak. Az imakönyv pedig, amit a Biblia helyett a hívek kezébe adnak, nem helyettesíti Isten szavát. A VÉR ÁTKA, A VÉR ÁTKA SÚLYOS KÖVETKEZMÉNY EGY EMBER ÉLETÉN. De a papok felelőssége is súlyos, a papok mulasztási bűnei is súlyosak, mert sötétségben hagyják az embereket. Évszázadokon keresztül vadászó nép a magyar, és amikor lelövi a vadat, azt nem vérezteti el, hanem vérbe fagyva dolgozza fel. Ne egyetek semmit a vérével! Ugyanez vonatkozik a horgászokra is, sokszor a kifogott, majd megfulladt állatot dolgozza fel és a vérével együtt eszi meg. Egészséges étel a hal mondják, azonban, ha átkot veszünk magunkhoz, így nem az. Évszázados bűnöket kér ma Isten számon rajtunk, és ha nem változtatjuk meg a gondolkodásunkat, akkor össze fog dőlni a homokra épített házunk, mert nem tartjuk be Isten szavát. Ma, amikor ezeket a sorokat írom, Amerikában éppen hurrikán döntögeti az emberek házait, sorra veszítik el az emberek házaikat, ők már nemcsak jelképesen, hanem fizikailag is. Mert ott most valóságosan eljött az árvíz, és elmosta a rosszul felépített, vagy rossz helyre épült házakat. Ennyi átok után az ember már azt gondolná, hogy nincs több, hiszen ezt nem is lehet kibírni!! Egy ember ennyi átoknak a terhét nem bírná elhordozni. És sajnos a generációk előrehaladtával, egyre terheltebb nemzedék születik meg, akik egyre nagyobb átkokat cipelnek magukkal, ugyanis a meg nem vallott bűnök következményei tovább adódnak, tovább öröklődnek. Ezeket a negatív örökségeket az emberek gyakran a tizedik generációig öröklik. Egyetlen megoldás van, hogyha mindezekért bocsánatot kérünk, az őseink bűneiért is. Ez a most felnövő generáció ezt prófétálom ez a most felnövő generáció lesz az, amelyik megelégeli azt a sok átkot, és már nem lázadással reagál az őseik meg nem vallott bűneire, és az átkokra, hanem megtéréssel. Ennek a most felnövő generációnak menekülési út a családi átkok és bűnök elől, a családi élet tisztátalansága elől a kábítószer vagy az internetfüggőség. Ma még a lázadásukat kimutatják a szülők, pedagógusok, az ország vezetői felé, és lázadásaik megnyilvánul a különböző szenvedélyekben és szélsőséges, deviáns magatartásformákban. Azonban ez a generáció meg fogja találni az igazi megmenekülési útvonalat is, amely a megtérés a saját és az ősök bűneiből. És ez a nemzedék képes lesz arra, hogy lerázza magáról az ősi átkokat. 7

8 Ez a generáció meg fogja érteni, hogy nincs más út a változtatáshoz, az átkokból való kijövetelhez csak a gondolkodásmód-váltás és az Isten parancsainak való engedelmesség. Ez a nemzedék megelégeli a szülők paráznaságát, szexuális szabadosságát, a sok varázslást és okkultizmust, meg fogja elégelni a politikai tisztátalanságot és varázslást, meg fogja elégelni a szolgaságot, és nem elmenekülni fog előle, hanem szembe fordul vele és felvállalja Isten igazságait és a Biblia értékrendjét. Ez a nemzedék nem menekülési és elkerülési útvonalat fog kidolgozni, hogy kikerülje vagy megmagyarázza a megtérést, nem menekülni fog az országból, hanem stratégiát fog felállítani arra, hogy Isten törvényeit betartassa és meg fogja változtatni országunk irányát is. Isten kérdez: homokra vagy SZIKLÁRA építkezel Magyarország? Isten kérdez és újra szól. III.Mózes 26:1 Ne csináljatok magatoknak bálványistent, se faragott képet, se szent oszlopot, ne állítsatok magatoknak, kőszobrot se helyezzetek el országotokban, hogy leboruljatok azok előtt. Nos ezzel szemben ma azt látjuk, hogy éppen azok, akiknek a Bibliát a legjobban kellene ismerniük, éppen azok, akik Isten igéjét hirdetik ott a templomokban, éppen azok nem tartják meg Isten szavát, éppen azok hajlongnak mindenféle Isten előtt utálatos szentnek nevezet szobrok előtt. És a hívek követik őket, mert nem ismerik Isten tiszta beszédét, a Bibliát. Isten azt mondja, hogy megáldja a parancsolatainak megtartóit, vagyis aki házát az Ő beszédeire építi, azoknak nem fog összedőlni háza. De Isten azt is mondja, hogy csapások jönnek a bűnökre és azokra, akik nem tartják be parancsait. Először Isten házán kezdi az ítéletet. III.Mózes 26:14-39 De ha nem hallgattok rám, és nem hajtjátok végre mindezeket a parancsolatokat, és megvetitek rendelkezésemet, és megutáljátok döntéseimet.akkor én így bánok veletek: meglátogatlak benneteket szörnyűségekkel: szemet elhomályosító és lelket gyötrő sorvadással és lázzal. Hiába vetitek el a magot ellenségeitek eszi meg azt. Szembe fordulok veletek: megvernek ellenségeitek, és uralkodni fognak rajtatok gyűlölőitek. Összetöröm gőgös hatalmatokat. Olyanná teszem fölöttetek az eget, mint a vas, földeteket olyanná, mint az érc. Hiába dolgoztok teljes erővel, nem a földetek termést, és a föld fái nem teremnek gyümölcsöt..és ha még ezután sem hallgattok rám, hanem szembeszálltok velem, akkor haragomban én is szembeszállok veletek. Országotok pusztasággá lesz, városaitok pedig romhalmazzá.. Ez a generáció azt mondom ez a nemzedék fel fog hagyni a magyarok évszázados szokásaival, átkot hozó hagyományaival és elfordul a hamis istentiszteletektől is. De ha nem hallgattok rám.összetöröm gőgös hatalmatokat. Szembe menni Isten akaratával nemzeti szinten, évszázadokon át? Összetöröm gőgös hatalmatokat. A papok felelősségét ezekben a napokban számon kéri Isten. Ti, akik bíborköntösbe öltözve, arannyal körülvéve képviselitek a hamisságot, tudatosan szembeálltok Isten akaratával és azokat, akik be szeretnének jutni Isten országába, nem engeditek be. De ti magatok sem fogtok oda bejutni. Ti tartjátok távol az embereket Isten igazságaitól. Ti felelősségetek az, hogy Isten igazságait képviseljétek a népnek. Isten szavai hozzátok: 8

9 Máté 23:13 Jaj néktek, képmutató írástudók és farizeusok, hogy a mennyek királyságát elzárjátok az emberek elől. Magatok ugyanis nem mentek be, de a bemenni akarókat sem hagyjátok bemenni. Ti vagytok azok az önjelölt tanítók, akik bitorolják a hatalmat az emberek fölött. Jaj nektek, mert házaitok romokban fog heverni. Életetek munkája megég és nem lesz maradandó, hogyha meg nem tértek. Szembe szálltok velem mondja Isten. Így én is szembe szállok veletek. III.Mózes 26:27 De Isten ígéretet tesz a megtérőknek, azoknak, akik megváltoztatják a gondolkodásukat. Sajnálatos módon a magyar vallásos nép és maga a kormány is a papok hamis igézetében élnek. A templomaik tele vannak obeliszkekkel és pogány oszlopokkal, szobrokkal, emlékművekkel, mint a bálványimádás eszközeivel. A szentekben levő hit nem más, Isten szemében, mint bálványimádás, amely megrabolja a Teremtő Istent, a Mindenható Istent az imádattól, mert egyedül Őt illetné meg az emberek imádata. Isten szava zeng ma Magyarország légterén át és szavai el fognak jutni a papokhoz és a politikusokhoz. Mikeás 5:13 Én kivágom faragott képeidet és bálványaidat közüled és nem imádod többé kezeidnek csinálmányait. Prófétai szóként hirdetem ki, hogy Isten ma vezetőváltást fog végrehajtani az egyházban és a politikában is, hogyha a mai vezetők továbbra is figyelmen kívül hagyják Isten parancsait. Isten ma erőteljesen figyelmezteti a vezetőket, hogy nagyon károsan hat egy nemzet szellemi, lelki és fizikai egészségére a bálványimádás, és a pogány kultúra, pogány istenek, tárgyak tisztelete, amelyeknek okkult hátterük van. Nagyvárosainkat tele rakták obeliszkekkel és mindenféle pogány illetve görög, római, katolikus bálványszobrokkal, és a népünk ezeknek igézetében él. Ezeknek az építményeknek ugyanis nem az a célja, hogy közelebb vigyék az embereket és a nemzetet Istenhez, hanem éppen az, hogy szembeszálljanak vele és parancsaival. Hiszen ha Szűz Máriának és a szentek szobrainak van ereje, és hatalma, akkor szüntesse meg országunkban a problémákat! De a szent korona varázsereje, - amelyet ma nemzeti szinten bálványoz az ország sem volt képes Magyarországot kihozni a leépülés állapotából. És az István király kultusz sem hozta meg a várható eredményt! NINCS IDŐ TOVÁBB VÁRNI, MEG KELL TÉRNED MAGYARORSZÁG, ÉS MEG KELL VÁLTOZTATNOD A GONDOLKODÁSOD. NEM LEHETÜNK TOVÁBB ISTEN SZEMÉBEN BÁLVÁNYIMÁDÓ NÉP! Kivágom faragott képeidet és bálványaidat közüled, és nem imádod többé kezeidnek csinálmányait. Mikeás 5:13 Ma a keresztények jelképe a kereszt is a papok és a nép nyakában, bálványimádás tárgyává vált. A történelemből tudjuk, hogy a kereszt pogány eredetű jelkép, már Krisztus előtt használták az imádat jelképeként. Ma azok a keresztek, amelyekkel tele vannak városaink és a településeink határai, bálvánnyá lettek, mert Krisztus helyett a kereszt lett felemelve. De nem a keresztben van az erő, hanem Jézus vérében, és az Ő megváltói munkájában, illetve a feltámadásának erejében. A kereszt bár nem utasítjuk el, mint jelképet de eredetileg egy pogány kivégzőeszköz volt, semmiképpen nem lehet szent jelképnek tekinteni. Szemirámisz királynő találta fel ezt a büntetési formát, és bár Jézus legyőzte rajta a halált, ma mégsem a feltámadott Krisztust hirdetik a kereszttel a papok és a hivők nagyrésze. 9

10 A kereszt tehát nem Krisztussal kezdődött. Azok, akik önmagát a keresztet jobban tisztelik, mint Jézust, bálványimádást követnek el. Ma azok a papok akik a politikusokkal együtt odaszentelték nemzetünket Máriának és felajánlották István királynak, azok is bálványimádást követnek el, és ezáltal okkult varázslás alá helyezték az országot, melynek az átkai és következményei a mai rohamos gazdasági leépülés, a mezőgazdaság leépülése, az emberek elszegényedése stb. Mert a homokra épített ház nemcsak egyéni szinten dől össze, hanem egyházi és nemzeti szinten is. Az egyház állapota meghatározza a nemzet sorsának alakulását. Mindig szellemi okai vannak a betegségeknek, a leépülésnek, nyomorúságnak, a válságnak egyaránt. És ez a mai politikai és egyházi összefonódott koalíció nem hozott áldást a magyar nemzetre. Mindenki, aki meghallgatja szavaimat és meg is teszi azokat, olyan, mint a bölcs ember, aki SZIKLÁRA építette házát. Magyarország háza a mai viharok idején összedőlni látszik, mert nem SZIKLÁRA épített. Veszélyben van mindenki, aki azonosult az eddigi házépítéssel. Isten kérdez, és újra kérdez: SZIKLÁRA vagy homokra építeted házadat? Isten kérdez, és újra szól: Emlékezzél meg a nyugalom napjáról és szenteld meg azt. A nyugalomnap a hetedik nap Isten igéje szerint, és a hetedik nap a szombat, amelyet az Ő beszéde szerint meg kell szentelnünk és ezen a napon meg kell pihennünk. Semmiféle munkát ne végezz azon. II.Mózes 20:8-10 A katolikus egyház találmánya volt a vasárnap, amellyel átvette a pogány babiloni szokást, tudatosan szembe szállva Isten beszédével és parancsaival. A pogány Babilonból átvett vasárnap, amely a hét első napja, a Baál tiszteletének a napja volt. De Isten a hét hetedik napjának, a szombatnak a megünneplését rendelte el, a vasárnap a Bibliai időkben a hét első napja volt! Isten int bennünket az Ő beszédének a megtartására, és akik szembe mennek vele, azoknak viselniük kell a következményeket, amely nem marad el. V.Mózes 29:23 Megkérdezik majd azok a népek: Miért bánt el így az Úr ezzel az országgal, és miért lángolt fel ilyen nagyon haragja ellene? Akkor így felelnek majd rá: Azért, mert elhagyták az Úrnak, atyáik Istenének a szövetségét. V.Mózes 30:1-4 Amikor majd beteljesednek rajtad az áldásnak és az átoknak mindezek az igéi, amelyeket eléd adtam, és megszívleled mindazok közt a népek közt, amelyekhez elűzött Istened az Úr, és ha megtérsz Istendhez és fiaiddal együtt teljes szívvel és teljes lélekkel hallgatsz a szavára, egészen úgy, ahogyan ma megparancsolom neked. Akkor jóra fordítja sorsodat Istened az Úr, könyörül rajtad, és újra összegyűjt minden nép közül, amelyek közé elszórt Istened az Úr. Isten áldást ígér a nemzetre, a földre, az emberek egyéni életére egyaránt akkor, hogyha megtérve megváltoztatják útjaikat és az Ő parancsait betartják. Azonnali változás és azonnali fordulat következik be egy ország életében, ha elkezd SZIKLÁRA építkezni. De az ünnepeket illetően nemcsak a vasárnap ünneplése hamis, hanem a karácsony is az. A katolikus egyház a napisten imádatának a napjára, Tammuz születésnapjára tette Jézus születésnapjának megünneplését, amelynek semmi köze a karácsonyhoz. A katolikus egyház összemosta a pogány babiloni hiedelmet az Isten igazságaival, és lett belőle egy jó nagy keveredés, egy hamis vallás, hamis hit, amely szintén nem áldást eredményez nemzeteinknek. 10

11 Eljöttek azok az idők, amikor nem ünnepelhetik már a papok a saját ünnepeiket következmények nélkül, mert Isten ezekben a napokban helyre fogja állítani az Ő népe között a Bibliai ünnepeket is. Halld meg magyar nép! Isten tiszta beszéde, Isten igazsága, az Ige tekintélyének a helyreállítása fog téged kihozni az átkokból, a leépülésből, a nyomorúságból. Nem más megoldás, nem egy új miniszter és nem a kitelepülés az országból a megoldás, hanem az Jahve, a Vagyok Isten beszédének a megértése és megcselekvése. Az ünnepekhez térjünk még vissza egy kicsit. A pogány ünnepek megtartása Isten haragját vonja maga után, a Biblia szerint. A római katolikus egyház Kr.e 835.-ben november 1.-et kinevezte mindenszentek napjának, angolul Halloween- ként vált ismertté. Az emberek a halottak napján a holtak istenét tiszteli ezen az éjszakán. Eredetileg pogány ünnep volt, de aztán a keresztény egyház úgy próbálta megszüntetni, hogy a Mindenszentek napjával helyettesítette. A tájékozatlan embernek fogalma sincs arról, hogy valóban démoni szellemekkel lépnek kapcsolatba, amikor a Halloween jelképeit használják, amelyeket a boszorkányok használnak. Mára ez a nap illetve az okt. 31.-e az ezoterikus világ illetve a boszorkányok farsangja lett. Bibliaellenes a holtakért imádkozni. Aki a halála előtt megismeri Jézust, annak szelleme az Úrnál van, és őérte már nem kell imádkozni. II.Kor szerint ha valaki a halálakor nem hivő, nem újjászületett, annak a Biblia szerint nincs második esélye. A halottakért imádkozni egy vallásos pogány gyakorlat. V. Mózes 18:10-12 Ne találtassék te közötted, aki az ő fiát vagy leányát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló;se bűbájos, se ördöngősöktől tudakozó, se titok-fejtő, se halottidéző; Mert mind utálja az Úr, aki ezeket míveli, és ez ilyen útálatosságokért űzi ki őket az Úr, a te Istened te előled. Halottidézés az, amikor halottakkal lépnek kapcsolatba az emberek. Isten azt mondja, hogy minden ilyen gyakorlat utálatos előtte. Ez boszorkányság, még akkor is, hogyha tudatlanul és viccből csinálják az emberek. Pogány ünnep a húsvét is, a maga szokásaival, a locsolkodással és a húsvéti tojással. A termékenység istenének az imádatát jelképezi, Tammúznak, a szaporulat és az anyaság istenének a tisztelete ez. Ősi hitvilágunkból megmaradt szokások, amelyeket a hagyományápolók nem szeretnének elfelejteni, pedig Isten szemében utálatos cselekedetek ezek. Aztán ott van az augusztus 20.-i ünnepünk, ami mára István király Magyarország fővédőszentjének az ünnepévé vált. Ez a pogány ünnep ismét ellentétes a Biblia Istenének parancsaival, amelyhez a katolikus egyház ugyan adta a nevét azzal, hogy a szent jobb körmenettel emlékezik az országalapító szent királyra. Azonban Isten beszédével gyökeresen ellentétes, ezért utálatos az Ő szemében. De akkor melyek azok az ünnepek, amelyeket Isten elrendelt a számunkra és ma az Újszövetség keresztényeinek is ünnepelnie kellene? Melyek azok az ünnepek, amelyek Isten áldását vonják maguk után és amelyeket a nemzeteknek is ünnepelnie kell? - páska ünnep - pünkösd vagy hetek ünnepét mindenképpen Azonban nekünk újszövetségi hivőknek, nem a törvény betartását rendelte el Jézus, hanem ezen ünnepeknek a szellemi valósága érvényes ránk. 11

12 Még egy dolog, amely a homokra való építkezéshez tartozik, és amely szintén egyházi dolog. De nem győzöm az írásaimban hangsúlyozni, hogy nem a miniszterek és a politikusok, hanem az egyház állapota határozza meg egy nemzet irányát és sorsát. Nemcsak a magyar templomok azok, amelyeket a papok temetkezési helynek használtak és királyokat, szenteket temettek el az alsó szinteken, vagy a templomok alagsorában. Nézzük meg, hogy mit mondd erre a Biblia Istene, mert egyedül az Ő véleménye és Szava számít, és kellene, hogy számítson a papoknál is. Ezékiel 43:7-9 Nem szennyezi be többé szent nevemet Izrael háza, sem ők, sem királyaik paráznasággal, a királyok holttestével. Beszennyezték szent nevemet utálatos tetteikkel, ezért elbántam velük haragomban. Most azonban felhagynak a paráznasággal és elviszik előlem a királyok holttestét, én pedig köztük fogok lakni örökre. Ezékiel az új templomról beszél, amelyet be fog tölteni Isten dicsősége, és ez a dicsőség el fog tüntetni minden szennyet és bűnt az Isten házában, és a holttesteket is el fogják távolítani a templomokból, mert utálatos ez a cselekedet. Szellemben azt látom, hogy a hívek amikor bemennek a templomokba, mit sem sejtve, ott is csak a halál szellemével találkoznak, amikor végigmennek az oltárig, rajta járnak a sírokon. Ezek után pedig ne csodálkozzunk azon, hogy Magyarországon olyan jó évet zár a Richter gyógyszergyár, mert a halál szelleme pusztít, és beteggé tesz, becsempészi magát ott, ahonnan éppen a gyógyulásukat várnák a népek, a templomba. Ezek szellemi tények, akkor is működnek, hogyha nem hiszünk bennük. Ezen ismeretek alapján nézzük meg a magyar nép 1 évét és értékeljük, hogy milyen házat épít? Nevezzük el emberünket HISZÉKENYSÉGnek.. Hiszékenység hétről hétre elmegy családjával a misére, ahol újabb és újabb varázslás alá helyezi magát és egész családját. Miért? Mert azt mondja Isten beszéde, hogy az engedetlenség olyan, mint a varázslás bűne. A papok kezében ott van a Biblia, ennek ellenére sem engedelmeskednek annak, ezért varázslást űznek, és igézés alatt tartják a hivőket, és azok pénzeit, anyagi javait és az egész életét, hogyha a hivők hisznek abban a hamisságban, amit hirdetnek, ezt nevezzük vallási varázslásnak. A varázslás olyan az Isten szava szerint, mint a boszorkányság és ezért átkot eredményez. Hú ez erős mondod igen az, de ezt nem én mondom, hanem Isten. Nézzük meg, mit mond a varázslásról az I.Sámuel 15: 23-ban Sámuel próféta Saulnak, aki nem cselekedte meg Isten akaratát maradéktalanul, de nem is maradt király sokáig: Olyan az engedetlenség (Istennek való engedetlenség), mint a varázslás vétke. Válassz most kedves olvasóm, hogy KINEK HISZEL EZUTÁN? ISTEN IGÉJÉNEK VAGY A PAPOKNAK? Mert a kettő nem ugyanaz! Ha az Igét követed, akkor felszabadulsz, élsz, és áldást örökölsz, hogyha a papokat követed, akkor átok alá és varázslás alá helyezed magad. Nos, ezután HISZÉKENYSÉG kijön a miséről, ahol jól megáldották már, hazamegy és másnap disznóvágást csinál otthon, majd reggelire elfogyasztja a sült vért. Ezzel egy újabb átkot vesz magához tudattalanul. Napok multával elérkezik a halottak napja, Hiszékenység homokra épített háza már igen sok helyen megsüllyedt, de kiteszi a háza udvarára a töklámpást, majd elmegy a rokonság a temetőbe, ahol aktivizálja még jobban a halál szellemét. Ott a temetőben az elhalt rokonnak sírva elpanaszolja, hogy düledezik a háza, és megkérdezi tőle, hogy te mit tennél most a helyemben kedves rokon. Elmondja neki, hogy mennyire hiányzik, szóval kiönti a bánatát kicsit és beszélget vele. 12

13 Közelről kaptam betekintést nemrégen egy temetési vállalkozó munkájáról, és ez a vállalkozó bár keresztény volt, de a halál szellemével ő sem tudott mit kezdeni, éppen egy ballépés miatt eltört a lába és hónapokig kellett feküdnie, mert nem akart gyógyulni. Vágni lehetett ebben a vállalkozásban a halál szellemét, olyan sűrű és kézzelfoghatóan valóságos volt. Nos, tőle tudom, hogy ez az időszak az október és november náluk a főszezon, itt kell jó üzleteket kötni, mert a legtöbb halott ilyenkor van. És az csak a sátánnak egy figyelemelterelése, amikor azt mondják, hogy az időjárás változás és a frontok miatt van ez, de ez a mese. Nem! A halál szelleme ilyenkor arat, mert az emberek beengedik az életükben. Kitárják előtte az életük ajtaját újból és újból. Volt két másik megtapasztalásom is, amikor tudtam, hogy ez a szellem legyőzte és tönkretette azt a családot. Egy nagyon katolikus városban laktunk, és az utcánkban lakott a fiamnak és a lányomnak is egy egy osztálytársa, kiskorúak voltak még a gyerekek. Sokszor tettem nekik bizonyságot, elég jó kapcsolatunk is volt, és az édesanyák nagyon komoly templomba járók voltak fiatal koruk ellenére, szinte minden vasárnap misén voltak. Tetszett nekik az evangélium, de a templomba járást nem tudták abbahagyni és nem tudtak megtérni sem, mert nagyon felszínes volt a vallásos életük, tele voltak mindenféle bűnökkel, megkötözöttségekkel, azonban mindkét asszony tragikus halállal halt meg, és nagyon fiatalon árva gyerekeket hagytak maguk után. Nagyon szíven talált ennek a két családnak a sorsa, és kérdeztem az Urat akkor, hogy miért volt a beszédem és a bizonyságom hatástalan, miért kellett ennek megtörténnie? Azután kezdett az Úr ezekről, amikről beszélek tanítani engem. A legkomolyabb, és legmélyebben hivő katolikus emberek élete a legtragikusabb! Miért? Mert ők azok, akik a legkomolyabban magukhoz veszik a halál szellemét, ami aztán rombolja a testet, lelket és a szellemet egyaránt. Minden pusztul és leépülés jellemzi azt, amit megérint ez a szellem. Azonban még nem dőlt össze teljesen HISZÉKENYSÉG háza, viszont már sokat betegeskedik, és túl van jó néhány kudarcon is, de előtte áll a karácsony csillogó villogó varázsa, a maga kötelező ajándékozásaival, az elvárásokkal és a csecsemő Jézuskával. És ez az egész olyan varázslatos, mint egy mesevilág. Hiszékenység ilyenkor beül a meleg szobába, a meleg és a karácsony varázsa elaltatja (a szellemét biztosan), így már nincs ereje arra sem, hogy felébredve meglássa, mekkora átok terheli az életét generációkon keresztül. A varázslás, az igézés nemcsak átkot, nyomorúságot eredményez, hanem el is kábít, elaltatja az ember szellemét, hogy Isten hangjára ne legyen fogékony. Isten azért szól ma is ilyen erőteljes módon, hogy kirázza, felrázza HISZÉKENYSÉGET, hogy ne fogadjon el minden hamisságot, és hogy felébressze csipkerózsika álmából, és választás elé állítsa őt, mielőtt a háza végleg összedőlne. Isten azt mondja ma az V.Mózes 30:15-20 alapján. Lásd eléd adtam az életet és a jót, de a halált és a rosszat is. Isten ma fel akarja ébreszteni alvó szellemünket és vissza akar bennünket, magyarokat fordítani a halálba vezető útról az ÉLERE. Isten azt akarja, hogy a magyar nép egyénileg is és nemzeti szinten is SZIKLÁRA vagyis az Ő BESZÉDÉRE építse fel házát. Két dolgot tehetsz most, amikor olvasod ezt az üzenetet: elutasíthatod, vagy elfogadod. Hogyha elfogadod, akkor is két dolgot tegyél meg: - előszöris engedelmeskedj Isten szavának, aztán pedig megkérlek, hogy jutasd el mindenkihez ezt az üzenetet, nyomtasd ki, add tovább, oszd meg, szeretteid és távoli ismerőseid körében, hogy eljusson minél több magyar emberhez határainkon innen és túl. Hogyha elutasítod, akkor pedig kérlek, hogy ne ítélgesd, és ne kritizáld, mert Isten beszédének a megítélése mindig önítéletet eredményez, ilyet is láttam már párszor életem során. És hogyha ezen beszédek mégis igazak, akkor te elfogadva azt, sokat nyerhetsz vele, viszont elutasítva, vesztes maradhatsz. 13

14 KÍVÁNOM, HOGY sziklára ÉPÍTETT HÁZ LEGYEN MAGYARORSZÁGON. Őszintén kívánom, hogy sok áldott ember legyen Magyarországon, és kívánom, hogy Magyarország is áldott nemzet legyen. Azért imádkozom, hogy ez a generáció valóban fel tudjon kelni, és felismerje Isten akaratát, engedelmeskedjen annak, vesse alá magát Isten Szavának, hogy áldott legyen a most felnövő nemzedék. Krisztus Szeretetével ölellek: Such Ica

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

MEGTAGADÓ IMA A ROMA NÉP SZÁMÁRA

MEGTAGADÓ IMA A ROMA NÉP SZÁMÁRA Salamon Tornáca Misszió Web: www.judaoroszlanja.gportal.hu Email: info.judaoroszlanja@gmail.com Tel: 06-30 / 385 6381 Tel: 06-70 / 352 9739 MEGTAGADÓ IMA A ROMA NÉP SZÁMÁRA Az Úr a szivünkre helyezte azt,

Részletesebben

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak:

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

Az Istentől származó élet

Az Istentől származó élet Az Istentől származó élet Előszőr is mi az élet? Sokan próbálták deffiniálni, különféle kulturális, tudományos vagy vallási nézőpontokból is. A tudomány mivel a fő forrása a megfigyelés és az információ

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent?

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent? Suhai György 1. oldal 2000.11.24. Gen. 2:1-3. A szombatnap elrendelése Fő kérdés: Mire adta nekünk Isten a nyugodalom napját? Hogyan élhetünk vele helyesen? Az itt leírtak tulajdonképpen egy, a nyugodalom

Részletesebben

Létezik-e Antikrisztus?

Létezik-e Antikrisztus? Létezik-e Antikrisztus? Az embereknek sokféle elképzelésük van az Antikrisztusról, de e- gyedül csak a Bibliából kaphatunk helyes választ arra, hogy ki ő, és mit csinál. Felmerült már bennünk a kérdés:

Részletesebben

Pihenünk a seprőnkben? Michael Clark Are We Settled on Our Lees? By Michael Clark http://awildernessvoice.com/lees.html 1. rész

Pihenünk a seprőnkben? Michael Clark Are We Settled on Our Lees? By Michael Clark http://awildernessvoice.com/lees.html 1. rész 1 Pihenünk a seprőnkben? Michael Clark Are We Settled on Our Lees? By Michael Clark http://awildernessvoice.com/lees.html 1. rész Gyakran szívesebben hallunk egy hagyományról, mint az utolsó szellemi kiáradásról.

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE 2015. december Gyurkó József: KARÁCSONYVÁRÓ ÜZENETEK Kedves Testvérek, a 2015 év vége felé haladva

Részletesebben

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09.

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE, Lk. 22;19, Azt tapasztalom testvérek, hogy első hallásra nehezen tud az ember megbarátkozni azokkal a szokatlanul új gondolatokkal,

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

SZÜKSÉGES BEMENETEL. Budapest, 2015. október 25. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

SZÜKSÉGES BEMENETEL. Budapest, 2015. október 25. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. Budapest, 2015. október 25. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. SZÜKSÉGES BEMENETEL Lekció: Mt 7,13 14 Alapige: Mt 7,13 14 Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba

Részletesebben

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással

Részletesebben

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

A MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI

A MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI A MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI Dr. Arnold Fruchtenbaum ArIEL HUNGARY bibliatanitasok.hu bibliatanitasok@gmail.com TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ I. MÓZES TÖRVÉNYÉNEK VÉGE II. A BŰNÖS TERMÉSZET ÍTÉLETE III.

Részletesebben

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,

Részletesebben

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -

Részletesebben

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK 1 Szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam, 1. szám Május, Június Akarod hallani a jó hírt? Eljött hozzám még bűnben éltem Eljött hozzám még bűnben éltem, s romokban elhevert az életem, most már megtértem

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

Hamis és igaz békesség

Hamis és igaz békesség Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,

Részletesebben

8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ

8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ Kezdés 8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ Olyannyira fontos téma a szolgálatra nevelés, hogy talán ezzel kellett volna kezdeni az egész sorozatot. A szolgálat az egyik leghatékonyabb gyógyír a mai tévútra

Részletesebben

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14.

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Most akkor a korinthusiak úrvacsoráznak, vagy nem úrvacsoráznak? Összegyűlnek, az Úr vacsorájára, de Pál mégis azt mondja:

Részletesebben

Mi a virtuális valóság?

Mi a virtuális valóság? VIRTUÁLIS VALÓSÁG - KERESZTYÉNYSÉG Kol 2,20-23 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők:

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

kenet But as the same anointing teacheth you of all things -

kenet But as the same anointing teacheth you of all things - A kenetről A gyülekezetekben vagy emberekről is lehet hallani, hogy itt vagy ott gyógyító kenet van, vagy ennek vagy annak a szolgálónak nagy kenet van a szolgálatán. Rengeteg a tévhit a kenettel kapcsolatban,

Részletesebben

Gyászszertartás Búcsúztató

Gyászszertartás Búcsúztató Gyászszertartás Búcsúztató Nyitó ima: Mennyei Atyánk, azért jöttünk össze a mai napon, hogy lerójuk tiszteletünket és kegyeletünket szeretett teremtményed, élete előtt. Összejöttünk, hogy hálát adjunk

Részletesebben

A gyógyíthatatlan gyógyulása

A gyógyíthatatlan gyógyulása Jeremiás és az Ige Lekció: Róm. 4.13-25 2008. nov. 23. Textus: Jer. 30.12-24 Gazdagrét A gyógyíthatatlan gyógyulása Jeremiásnak kezdettől fogva halált, pusztulást, összeomlást kellett hirdetnie Júdának.

Részletesebben

Popper Péter: 1 % 2008-02-06 23:43:10

Popper Péter: 1 % 2008-02-06 23:43:10 Popper Péter: 1 % 2008-02-06 23:43:10 1 % Ennyi zsidó él Magyarországon. A kb. 10. 000. 000-ból (tízmillióból) kb. 100. 000 (százezer.) Ettől az 1 %-tól rettegne 99 %? Ki ez a százezer zseniálisnak kikiáltott

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2.

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Találkoztál

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya

Részletesebben

Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa?

Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa? Ézs 33,17-24 Milyen az Úr, és az Ő országa? A királyt ékességében látják szemeid; látnak széles országot. Szíved elgondolja a mult félelmét: hol az író, hol a mérlegelő, hol a tornyok összeírója? A gőgös

Részletesebben

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19. 1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

Az evangélium ereje Efézusban

Az evangélium ereje Efézusban Az Ige növekedése Lekció: Lk. 10.1-20 2009. okt. 18. Textus: ApCsel. 19.8-40 Gazdagrét Az evangélium ereje Efézusban Az Ige növekedése útján Pál apostol három olyan városban hirdette az evangéliumot, amelyek

Részletesebben

Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet

Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Istennek az a szándéka, hogy boldog életünk legyen itt és most. Miért nem ismeri a legtöbb ember ezt az igazi életet? Isten szereti az embereket, és szeret téged.

Részletesebben

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő. Válás és újraházasodás a Biblia szemszögéből Ebben az írásunkban a Biblia válás és újraházasodás kérdésére vonatkozó kijelentéseivel szeretnénk foglalkozni. Az Újszövetség világosan elutasítja a válást.

Részletesebben

Január, a polgári év elsõ hónapja tehát a Vízöntõ csillagkép nevét viseli. A régi magyar neve pedig Boldogasszony hava, mert eleink az év elsõ hónapját Szûz Máriának szentelték. A keresztény (katolikus)

Részletesebben

Bérmálási vizsgakérdések

Bérmálási vizsgakérdések 1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET III. évfolyam 1. szám Január, Február, Március Örömöd teljes legyen Jézus Krisztusban! Ujjong Ujjong a szívem neked Istenem, mikor a Bibliát a kezembe veszem, s olvasni

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

2016 Irgalmassággal belépve az új évbe

2016 Irgalmassággal belépve az új évbe III. évfolyam 1. szám 2016. január 2016 Irgalmassággal belépve az új évbe Az irgalmasság jel, hogy viszszataláltam a felebaráti szeretethez, már nem magamnak élek, hanem másokért. Megbocsátás és megbékélés

Részletesebben

A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek

A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek A bölcsesség otthon: szülők és gyerekek Lekció: Lk. 15.1-3, 11b-32/Textus: Péld. 4.1-6, 17.6, 20.29, 13.24, 19.18, 23.13-16, 20.11, 22.6, 17.21, 17.25, 19.13, 20.20-21 2013. okt. 13. A bölcsesség otthon.

Részletesebben

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT*

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* Buji Ferenc HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Lk 20,34 Ha a keresztény ember a házasság és a szerzetesi, papi, valamint evangéliumi indíttatású világi nőtlenség

Részletesebben

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez. Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,

Részletesebben

Jézus órája János evangéliumában

Jézus órája János evangéliumában MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,

Részletesebben

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy

Örömre ítélve. Már jön is egy hölgy, aki mint egy Örömre ítélve Fotók: Gál Efraim Ha a drog egy fallal körbezárt város, akkor ki engedélyezi vagy tiltja a kijárást? Vajon ha az embernek több száz kulcsa lenne az örömhöz, bárhova bezárhatnák? Nem tudom.

Részletesebben

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel A te bizonyságaid én gyönyörűségem, és én tanácsadóim. Lelkem a porhoz tapad; eleveníts meg engem a te ígéreted szerint. Útaimat elbeszéltem előtted és te meghallgattál engem; taníts meg a te rendeléseidre!

Részletesebben

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék! 2014. december 31. Mandabokor Óévi Istentisztelet 1 Kérve kérlek az Isten és a Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: 2 hirdesd az igét, állj

Részletesebben

Jézus az ég és a föld Teremtője

Jézus az ég és a föld Teremtője 1. tanulmány december 29 január 4. Jézus az ég és a föld Teremtője SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; Zsoltár 19:2-4; János 1:1-3, 14; 2:7-11; Kolossé 1:15-16; Zsidók 11:3 Kezdetben teremté

Részletesebben

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN 1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden

Részletesebben

Nincstelenség - korlátlan birtoklás

Nincstelenség - korlátlan birtoklás Nincstelenség - korlátlan birtoklás A birtoklás kérdése az elmúlt időszakban sokat foglalkoztatott azért is vállalkoztam e cikk megírására, hátha segít kicsit összerendezni a gondolataimat. Menet közben

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME

AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME Pasarét, 2014. július 20. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME Lekció: Zsidók 3,7-19 Alapige: 4 Mózes 15,1-7 Azután így szólt az ÚR Mózeshez: Szólj Izráel

Részletesebben

AZ AJÁNDÉK. Alapige: 2. Korinthus 9,15 Hála legyen Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért!

AZ AJÁNDÉK. Alapige: 2. Korinthus 9,15 Hála legyen Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért! Pasarét, 2012. december 25. (karácsony) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza AZ AJÁNDÉK Lekció: Máté 2,1-12 Alapige: 2. Korinthus 9,15 Hála legyen Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért! Imádkozzunk! Mennyei

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van. V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

Részletesebben

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

Részletesebben

Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK?

Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK? Pasarét, 2008. március 16. (virágvasárnap) Cseri Kálmán SIRÁNKOZUNK VAGY SÍRUNK? Alapige: Lk 19, 41-48 Amikor közelebb ért Jézus, és meglátta a várost, sírt. Így szólt: "Bár felismerted volna ezen a napon

Részletesebben

A kegyelem Abonyi Sándor (A kegyelem, a törvény, a hit és a cselekedetek kapcsolata)

A kegyelem Abonyi Sándor (A kegyelem, a törvény, a hit és a cselekedetek kapcsolata) A kegyelem Abonyi Sándor (A kegyelem, a törvény, a hit és a cselekedetek kapcsolata) 1. Példázat a kegyelemről Tételezzük fel, hogy két ember a világi élete során halálos bűnt követ el és a világi bíróság

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ 2. www.ujteremtes.hu Noé és az özönvíz Az emberek sokasodni kezdtek a föld színén, és leányaik születtek. Látták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy

Részletesebben

Utánzás, engedmények és válság

Utánzás, engedmények és válság 8. tanulmány augusztus 13 19. Utánzás, engedmények és válság SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 6:5; 5Mózes 12:8; 13:18; 1Királyok 11:1-13; 18; Jeremiás 17:5; Malakiás 3:16 4:6 Az érettkorúaknak

Részletesebben

2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve

2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve Csapat/iskola: 2009. évi SDG Bibliaismereti verseny: Jelenések könyve Tudnivalók A teszt 130 kérdésből áll. Minden kérdésnél felsoroltunk 3 lehetséges választ, amelyek közül mindig egy és csak egy helyes

Részletesebben

6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.

6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. 6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: I. A Heidelbergi Káté II. Második Helvét Hitvallás. Kálvin Kiadó, Budapest. 2004;

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony

A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony Sosem láttam oly termőfát, Mint Krisztusnak keresztfáját. Piros vérrel virágozik, Szentlélekkel illatozik. (Erdélyi népének) É letfa A Szent Kereszt templom tájékoztatója - 2007. Karácsony Minden kedves

Részletesebben

Oltár az ismeretlen istennek

Oltár az ismeretlen istennek 1 Textus: Ap.Csel. 17, 16-23. Bevezetés: 1. ATHÉN: Pál korában ünnepelte fennállásának 1000 éves évfordulóját. A demokrácia miatt roppant büszke volt. Még a rómaiak is meghagyták a függetlenségét. A kultúra

Részletesebben

Wittinger László: Passiójáték

Wittinger László: Passiójáték Wittinger László: Passiójáték I. (AZ UTOLSÓ VACSORA) ELSŐ APOSTOL: Íme, Mester, elkészítettük az ételt, ahogyan kérted! JÉZUS: Vágyva vágytam arra, hogy a húsvéti bárányt veletek együtt fogyasszam el.

Részletesebben

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18.

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Mozgókép Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter 1-2 2015. október 18. Kedves Testvérek! Sokszor érzi az ember, hogy egy prédikációban jó tanácsokat kap, példamutatást, utat, amin járni lehet, iránymutatást,

Részletesebben

Ki és miért Ítélte Jézust halálra?

Ki és miért Ítélte Jézust halálra? Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát

Részletesebben

Közeledtek 2012 megtapasztalása felé, megkezdődik a magok elvetése, hogy növekedjen a fizikai bolygó rezgésszáma. Ez az ami rajtatok múlik.

Közeledtek 2012 megtapasztalása felé, megkezdődik a magok elvetése, hogy növekedjen a fizikai bolygó rezgésszáma. Ez az ami rajtatok múlik. Ide gyűjtöttem össze kivonatolva az információkat, amelyeket Kryon 2012-vel kapcsolatban tett közzé... Mindenkinek ajánlom továbbá Lee Carroll Végzetgyár című témába vágó cikkét 2012-ről, valamint a magyar

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III.

Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III. Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III. fejezet Kiadó: Missionsdienst Sonnenstrahlen D-7120 Bietigheim-Bissingen,

Részletesebben

Krisztus és a mózesi törvény

Krisztus és a mózesi törvény április 5 11. Krisztus és a mózesi törvény SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 13:2, 12; 5Mózes 22:23-24; Máté 17:24-27; Lukács 2:21-24, 41-52; János 8:1-11 Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is

Részletesebben

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,

Részletesebben

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden

Részletesebben

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e?

Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Szelíd volt-e Jézus és szelídséget hirdetett-e? Jézust szelídnek tartjuk. Ilyennek mutatja a házasságtörő asszonynak az esete. Meg akarják kövezni, de Jézus megmentette ettől. A keresztfán kéri az Atyát,

Részletesebben

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)

Részletesebben

A Szent Szellem keresztség

A Szent Szellem keresztség Nochta Pál Attila A Szent Szellem keresztség Rengeteg könyv jelent már meg a Szent Szellem keresztséggel kapcsolatosan, s ezekben a könyvekben teológusok és laikusok egyaránt közzétették véleményüket e

Részletesebben

Web: www.judaoroszlanja.gportal.hu Email: info.judaoroszlanja@gmail.com Tel: 06-30 / 385 6381 Tel: 06-30 / 828 5546

Web: www.judaoroszlanja.gportal.hu Email: info.judaoroszlanja@gmail.com Tel: 06-30 / 385 6381 Tel: 06-30 / 828 5546 Salamon Tornáca Misszió Web: www.judaoroszlanja.gportal.hu Email: info.judaoroszlanja@gmail.com Tel: 06-30 / 385 6381 Tel: 06-30 / 828 5546 Ahasvérus király uralkodásának hetedik évében bevezették Esztert

Részletesebben

AZ ÉLET ISTENTISZTELETE

AZ ÉLET ISTENTISZTELETE Pasarét, 2014. június 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Földvári Tibor AZ ÉLET ISTENTISZTELETE Lekció: Róm 11,33-12,2 Alapige: 3 Móz 2,1-16 Amikor valaki ételáldozatot akar áldozni az ÚRnak,

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra.

Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra. 1 Öltözzük fel Krisztust, de hogyan? Textus: Róm. 13,14 Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra. Bevezetés Sok olyan kifejezést olvasunk a Bibliában, amiket

Részletesebben

A tanítványság és az ima

A tanítványság és az ima január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,

Részletesebben

A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában

A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában Európa egy földrész, ahol 50 ország vagy független állam található, amelynek a területe 10,2 millió km2, népessége 740 millió fő, több, mint

Részletesebben