Já nos hal ma Vá ros ön kor mány za tá nak lap ja. Megjelenik havonta Ára: 150 forint

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Já nos hal ma Vá ros ön kor mány za tá nak lap ja. Megjelenik havonta Ára: 150 forint"

Átírás

1 Já nos hal ma Vá ros ön kor mány za tá nak lap ja Megjelenik havonta Ára: 150 forint XXIV. év fo lyam 5. szám május Jánoshalma Város Önkormányzat és Képviselőtestülete nevében szeretettel köszöntöm az édesanyákat és nagymamákat az Anyáknapja alkalmából Czeller Zoltán polgármester Akkor és most Anyák napi köszöntő Pár hete hazalátogattam vidékre, a szülői házba. Már régóta rendet akartam tenni a gyerekkori kacatjaim között, de valamiért úgy éreztem, hogy ennek csak most jött el az ideje. Az ember nem is gondolná, hogy a padlás mélyén micsoda kincsekre lehet bukkanni. Percekig csak turkáltam a holmik között, míg egyszer a kezembe akadt egy régi füzet, rajta a nevemmel, valamint alatta, hogy 3/C. Óvatosan letöröltem az évtizedes port róla, majd kíváncsian beleolvastam. Már a füzet vége felé jártam, amikor megakadt a szemem egy fogalmazáson. Anyák napjára kellett írnunk egy pár soros dolgozatot, az enyém így hangzott: Az én anyukám alacsony, barna hajú, kicsit kövérkés asszony, Kissé nehezebben jutunk a nyáron Halasra mint eddig, de megéri elviselni ezt a kellemetlenséget. Az jelű Kiskunhalas-Jánoshalma összekötő út felújítási munkáinak elvégzése érdekében a kivitelező egri COLAS Építő Zrt április 23-án vette át a munkaterületet a teljes útszakaszon, és azonnal megkezdték a lokális pályaszerkezet cserék helyeinek, illetve a kivágandó fák kijelölését - tájékoztatta lapunkat Maár Ferenc a cég kecskeméti területi igazgatója Várhatóan május hónapban elkészülnek a lokális pályaszerkezet cserék, a fakivágási és bozótirtási munkák illetve a teljes útszakaszon elkészül a nemesített padka helye, ezen felül Jánoshalma belterületi szakaszán május 7-től megkezdték akit mindenki szeret. A szomszéd gyerekek Maca néninek hívják. Az anyukám sokat dolgozik, takarítónő és biciklivel jár munkába. Az apukám is nagyon szereti, azért vette el feleségül. Sokszor mesélte el nekem, hogy az anyukám volt a legszebb lány a faluban. Az apukám katona volt, amikor először meglátta őt. Amikor már nem volt katona, nagyon messzire kellett hazautaznia, de visszajött érte, 400 kilométert utazott azért, hogy neki a felesége, nekem pedig az anyukám lehessen. Kedves tanító néni! Nem tudom, hogy mit kellene még írni, hogy ötöst kapjak a fogalmazásra, de én csak azt tudom írni, hogy nagyon szeretem az anyukámat. folytatás a 2. oldalon Megkezdődött az útfelújítás az útszegélyek cseréjét, melyhez kérik a Tisztelt lakosság türelmét. Igyekeznek minél kisebb gondot okozni a munkálatokkal, de meg kell jegyezni, hogy a kapu bejárok szegélyépítésekor 1-2 napig azok nem lesznek használhatóak. Június hónapban a belterületi szakasz szegélycseréje folytatódik és megkezdjük, várhatóan két géplánccal, az aszfalt szőnyeg terítését, mely július közepéig tart. Az augusztus közepén esedékes átadásig a padkarendezések és a forgalomtechnikai munkák kivitelezése is elkészül. A teljes építés ideje alatt szakaszos félpályás útzár mellett fognak folyni a munkálatok -tette hozzá a COLAS Építő Zrt. kecskeméti területi igazgatója bs A májusi eboltás menterendje a 1?? oldalon található Jánoshalma Város hivatalos honlapja: Korábbi számaink itt olvashatók Közelednek a választások?! Tisztelt Jánoshalmi Polgárok! Közelednek a választások. Vannak Jánoshalmán néhányan, akik elérkezettnek látják az időt, hogy hazugságokkal kürtöljék tele a várost a Képviselő-testület döntéseivel kapcsolatban. Az elmúlt napokban látott napvilágot néhány, ezekre kívánok válaszolni. Hazugság, hogy ki akarjuk szedni a parkban a fákat, és le akarjuk térkövezni a salakos sétányokat. Az igazság, hogy a város új főterének kialakítását a templom és a katolikus iskola közé tervezzük, a KORZÓ étterem előtti útszakaszon. Hazugság, hogy az Önkormányzat le akar bontani egy csomó régi épületet a Dózsa György utcában. Az igazság, hogy az önkormányzat a saját ingatlanait, amelyek fölött rendelkezik, ebben az utcában nem szándékozik lebontani. Ellenkezőleg, éppen az épített értékek megőrzésére törekszünk, a Kulturális Központ felújítására és bővítésére már készülnek a tervek. A lakossági ingatlanok felett pedig a tulajdonosaik rendelkeznek. (folytatás a 3. oldalon) Két milliárd forint érkezik térségünkbe Nem mondunk le senkiről - Program a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérség felzárkóztatásáért: Elfogadták a Jánoshalmi kistérség projektcsomagját Hamarosan beérik a leghátrányosabb helyzetű (LHH) kistérségek számára kialakított, összesen 96,9 milliárd forint keretösszegű, felzárkóztatást célzó program. A 33 érintett kistérségnek január végéig kellett benyújtania egy komplex projektcsomagot a kistérségenként megállapított támogatás felhasználásáról. Április 8-án ünnepélyes keretek között hirdették ki a zsűri döntését a Jánoshalmi kistérség fejlesztési projektcsomagjának elfogadásáról. A Jánoshalmi kistérség zsűri által elfogadott projektcsomagjában több olyan fejlesztés szerepel, amely a hátrányos helyzetű gyermekek társadalomba való beilleszkedését segíti. Ezek a projektek mind azt szolgálják, hogy azokat a kedvezőtlen, hátrányos körülményeket, amelyek ezeknek 20 éve város Jánoshalma április 5-én vette át a várossá nyilvánítás dokumentumát Pozsgay Imre államminisztertől a jánoshalmiak nevében Jekl Ferenc tanácselnök. Ebből az alkalomból idézzük most fel az ünnep eseményeit! A várossá avatásra a település apraja-nagyja készülődött, a Sportcsarnokban és az épület homlokzatán elhelyezett hangszórókon kb ember követte a jeles esemény mozzanatait. Az ünnepségen fellépett Nagy Attila színművész, Madarász Szilvia az Általános Iskola diákja, a Városi Ballagás 2009 Vegyeskórus és az Általános Iskola fúvószenekara. A terem egyik oldalában a helyi gazdálkodók rendeztek kiállítást, a másik oldalon Jánoshalma történetét fényképekkel és tárgyi emlékekkel mutatták be. (folytatás a 3. oldalon) Május elsején vettek ünnepélyes búcsút az iskoláiktól és a várostól városunk két középiskolájának végzős tanulói. Sokakat vonzott vidékről is a Mezőgazdasági Szakképző Iskola gépes ballagása, melynek során a legkülönbözőbb mezőgazdasági erő és munkagépek vonultak fel Jánoshalma utcáin. A hagyományos ballagási ünnepség során mindkét iskolában elismeréseket vehettek át a búcsúzó diákok Erről az 5. oldalon és a következő számunkban tudósítunk gyermekeknek az életében adottak, valamilyen módon enyhítsék, kompenzálják. Ilyen a Tanodák létrehozása, a gyerekesély programban való részvétel, a roma szociális segítők, mentorok integrálása a helyi intézményekbe, és a Nyitnikék korai gyermek prevenciós program. Több olyan projektet is tartalmaz a csomag, amely által fejlődhet a kistérség infrastruktúrája és közlekedése, megszépülhetnek, és modernebbé válhatnak a közintézmények. Az uniós forrásnak köszönhetően kerékpárutak megépülésére, iskolák, óvodák megújulására, és a meglévő oktatási intézmények eszközfejlesztésére is sor kerülhet. Mindezeken túl nagy hangsúllyal szerepel a projektek között a munkahelyteremtés, a munkanélküliek integrálása a munkaerőpiacra, pl. a Hátrányos helyzetűek foglalkoztatása szociális szövetkezet és fűrészüzem kialakításával, Felnőttképzés beindítása, és a hátrányos helyzetűek építőipari képzése és foglalkoztatása.

2 2. oldal május Akkor és most Anyák napi köszöntő (folytatás az 1. oldalról) Többször elolvastam a megfakult papírra dobált sorokat, halványan megmosolyogtam az ákombákom betűimet és mélyen elgondolkodtam. Vajon most mit írnék? Biztosan érettebb, választékosabb fogalmazást írnék, talán ötöst is kapnék érte a tanár nénitől, de semmivel nem lenne őszintébb megnyilatkozás, mint azé a nyolcéves kisfiúé, aki én voltam valamikor. Drága Édesanyám! Még most is nagyon szeretlek és büszke vagyok arra, hogy a fiad lehetek. Kedves Édesanyák! Mindenkinek a saját gyermeke a legszebb, a legjobb, a legokosabb a világon és ez így van rendjén. Én csak azt kívánom Önöknek, hogy gyermekeik úgy szeressék Önöket, mint ahogy én az édesanyám. Végezetül egy csodálatos Mécs László verssel búcsúzom, és engedjék meg, hogy ezzel köszöntsem Önöket nagy szeretettel Anyák Napja alkalmából. A legnagyobb tisztelettel, Arthur Madsen Mécs László: A királyfi három bánata Amikor születtem nem jeleztek nagyot messiás-mutató különös csillagok; Csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok. A többiek láttak egy síró porontyot, de anyám úgy rakta rám a pólyarongyot, mintha babusgatná a szép napkorongot. Jánoshalmiak gasztronómiai elismerése A sokéves eredményes munkáért Szövetségi Zsűri Tag kitüntető címet kapott kapott a szakmában negyven éve oktató pedagógus, Szakál Lajos. Az elismerést a Balatonalmádiban, Ramada Hotelben a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Tisztújító Küldött Közgyűlésén vehette át április 8-án. Szakál Lajos amellett, hogy diákokat oktat Halason, versenyeztet, a Korzó Étterem nyitása is a nevéhez fűződik. Szövetségi Zsűri Tag cím évente és szakmánként maximum öt főnek ítélhető oda, aki a saját területén mesteri címmel rendelkezik, jó kommunikációs képességű, valamint szakterületén és magánéletében köztiszteletnek örvend. A díjat Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Elnöksége és Mesterbizottságai itélik oda illetve Maga adta nékem édessége teljét, úgy ajándékozta anyasága tejét; Hogy egyszer a földnek bennem kedve teljék. Isten tudja, honnan, palástot kerített, aranyos palástot vállamra terített, fejem fölé égszín mosolygást derített. Ma is úgy foltozza ingemet, ruhámat, ma is úgy szolgál ki, főzi vacsorámat, mint királyi ember királyi urának. Amerre én jártam, kövek énekeltek, mert az édesanyám izent a köveknek, szíve ment előttem előre követnek. Amíg ő van, vígan élném a világom, nem hiányzik nekem semmi a világon; három bánat teszi boldogtalanságom: Az egyik bánatom: mért nem tudja látni egymást a sok ember, a sok-sok királyfi úgy, ahogy az anyjuk tudja őket látni. A másik bánatom: hogyha ő majd holtan fekszik a föld alatt virággá foszoltan, senki se tudja majd, hogy királyfi voltam. Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna, minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna: kamatnak is kevés, nagyon kevés volna. Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna, az én köszönetem így is kevés volna. Hogyha a föld minden színmézét átadom, Az ő édességét meg nem hálálhatom, Ez az én bánatom, harmadik bánatom. választják be a jelölte Sok éves tevékenységért a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Gasztronómiánkért Érdemérmet adományozott Ódor Istvánnak. Ez a kitüntető cím évente, régiónként két tagnak ítélhető oda. Indokolt esetben külső támogató, vagy a gasztronómia érdekeltségi köréhez tartozó két személynek is odaadható. Ódor István nem tagja a szövetségnek, de több éven át aktívan tesz a gasztronómiai hagyományok őrzéséért, a kakas pörkölt főzőversenyek rendezésével, és versenyeken, bemutatókon való részvétellel. személynek is odaadható. Gratulálunk Szakál Lajos és Ódor István tüntetéséhez. Jánoshalmi Napok előkészületeiről Környezeti nevelés az óvodánkban Föld napja Az óvodai nevelésünk alapja a környezeti nevelés április 22-én a Föld napján teljesedett ki a környezeti nevelés azon szemlélete, amit egész évben tudatosan folytattunk az óvodánkban. A gyermekeket és a szüleiket is a környezet védelmére, óvására, a környezetbarát magatartásra és a helyes szokások kialakítására neveljük. E témakörben nyert pályázat által minden óvodai csoport kapott egy Kukatündér nevű társasjátékot, melynek segítségével játékosan megtanulhatják a szelektív hulladékgyűjtés szabályait. Hónapok óta gyűjtöttük közösen a szemetet, amit különválogatva együtt elvittünk a közeli szelektív hulladékgyűjtőbe, hogy a gyerekek a valóságban is megtapasztalhassák a környezetbarát magtartás szabályait. Folyamatosan virágokat ültettünk, ezzel szépítettük az óvodánkat. Lehetőségünk nyílt gyógynövényes kiskert kialakítására, amelyet közösen a gyerekekkel telepítettünk be. Került bele borsmenta, citromfű, levendula, körömvirág, kőrózsa. Folyamatosan szeretnénk bővíteni a gyógynövények választékát, és kialakítani a fogyasztásukat, ezzel is hozzájárulva az egészséges életmód alakításához. Fölállítottunk az óvoda udvarán a pályázati pénzből nyert komposztálókat, amibe az újrahasznosítható zöldség, gyümölcs, levél és vágott fű kerül. Ezzel is az újrahasznosítás alapjaira neveljük gyermekeinket. Így kerül sor a csoportokban az újrahasznosítható papír készítésére és felhasználására is. Ezekből ajándéktárgyakat és a vizuális tevékenységekhez alapanyagokat készítünk. A környezet barát magatartás kialakítása érdekében folyamatosan felhívjuk a szülők figyelmét a természetes anyagok használatára, vásárlói szokások helyes alakítására. Ennek érdekében az anyukák anyák napjára lenvászonból készült táskát kapnak ajándékba, amit a gyermekek színes rajzai díszítenek. Szeretnénk a közeljövőben egy esővíz tároló kialakítását megvalósítani. Mivel a környezeti nevelés az összes nevelési tartam alapja, ezért az oktatásunkban kiemelt helyen szerepelnek a természettel kapcsolatos mesék, versek, mondókák, énekek alkalmazása. Így került sor a Föld napján is a játékos mesetúrára. Magyar népmesét dolgoztunk fel: a Kakas és pipe című mesét. A szülőkkel közösen együttműködve alakítottuk ki a mesetúra állomásait. A parkban, valamint az óvoda udvarán és környékén voltak az állomások. A gyerekek játékos feladatokat oldottak meg a természet védelme az egészséges életmódra nevelés, a szelektív hulladékgyűjtés (növények és állatok megismerése, életmódja) témakörében. A túrán örömmel vettek részt a gyerekek, felnőttek egyaránt. Sok ismerettel, élménnyel gazdagodva tértünk vissza az óvodánkba, ahol jóízűen elfogyasztottuk a szülők által felajánlott sokféle zöldséget és gyümölcsöt. Balázs Sándorné Óvodapedagógus Juhászné Jacsó Csilla Óvodapedagógus Jánoshalma Város Képviselő-testülete évben, a nehéz gazdasági helyzet ellenére megrendezi a Jánoshalmi Napokat. A rendezvénysorozat költségeit a Testület több pályázat benyújtásával kivánja előteremteni. A Jánoshalmi Napok kiemelt rendezvénye a Felső-Bácskai Települések Bemutatkozása lesz. A rendezvény időpontja: június A Képviselő-testület a kulturális esemény színvonalas megrendezése érdekében Ft támogatás elnyerésére, a Felső-Bácskai Önkormányzatok Szövetségéhez pályázatot nyújt be, melyhez biztosítja a Ft önerőt és a pályázat 2.500,-Ft-os regisztrációs díját. Nemrégiben másik két pályázat benyújtásáról is döntött a Képviselő-testület a városi rendezvények sorában előkelő helyet elfoglaló Jánoshalmi Napok eseményeire. Az egyik pályázat a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Vidéki rendezvények, falunapok szervezésére évben című támogatás elnyerésére irányult, melyhez.000,- Ft önerőt biztosított a Testület. A másik lehetőség a Felső-Bácskai Önkormányzatok Szövetsége által meghirdetett, a FEBÖSZ tagönkormányzatai számára pályázható Kulturális- és sportrendezvények szervezésére, lebonyolítására évben címmel megjelenő pályázat. A rendezvényeknek a Felső-Bácskai térség kulturális vonzerejét kell, hogy növelje, illetve a térség kulturális, társadalmi és sport hagyományait ápolja. A rendezvénynek legalább 5 Felső- Bácskai települést kell érintenie. Továbbá a rendezvénynek viselnie kell a Felső-Bácskai... jelzőt, nevet és használni kell a FEBÖSZ címerét a rendezvény meghívóin, hirdetéseken, lehetőség szerint a rendezvényen, illetve a kiadványokon. Felhívás! Kérjük Önöket, hogy 2009 évben is támogassák a Jánoshalmáért Alapítványt személyi jövedelemadójuk 1 %-val. Ezúton is szeretnénk megköszönni Önöknek az eddig nyújtott támogatást. Adószámunk: Köszönettel: Jánoshalmáért Alapítvány kuratóriuma Kőműves munkát, hőszigetelést, épületburkolást gépi és kézi bontást vállalok Balázs Sándor Jánoshalma Remete u. 30. Tel: 77/

3 2009. május 3. oldal J á n o s h a l m a Város Képviselő-testülete ban és 2009-ben is külön forrást biztosított a térkő készítésére olyan megfontolással, hogy egy-egy sokak által használt járdaszakaszt felújít. Jó döntésnek bizonyult, amikor a Radnóti utca gimnázium előtti szakasza került felújításra. Ezzel az óvodások és gimnazisták régi álma valósult meg új járdán, már-már sétányon juthatnak el az intézményekbe. Egyúttal az elkészült két kandeláber egy kis fényt visz az utcaszakasz éjszaki életébe. A sétány melletti zöldfelület is megújult. Reményeink szerint mindenki örömére és megelégedésére készült el ez a járdasza- % / 200% Egy sétánnyal gazdagodtunk kasz. Köszönet a munkálatok magas szintű kivitelezéséért a Városgazda Kft. dolgozóink. Az új járdát április 30-án Gyurcsik Ottó képviselő, a Városgazdálkodási Bizottság tagja adta át rendeltetésének. Ágoston István a A Jánoshalmi Többcélú Kistérségi Társulás programcsomagjának elemei projekt OP, prioritás, konstrukció javasolt tám., eft Laktanya felújítása, iparterület kialakítása, DAOP /G Jánoshalma Transzformátor kapacitásának növelése, DAOP /G Mélykút Ipari elkerülő-út építése, Mélykút DAOP /D Kerékpárút építés, Mélykút DAOP /B Kerékpárút fejlesztés, Jánoshalma DAOP /B Buszpályaudvar és körforgalom, Jánoshalma DAOP Roma közösségi ház kialakítás, Jánoshalma DAOP /D Óvoda és iskolafelújítás, Jánoshalma és Kéleshalma DAOP /A Oktatási intézmények felújítása, Borota DAOP /A Tanoda rendszerű fejlesztés, TÁMOP 3 Jánoshalma Pedagógusok felkészítése az TÁMOP 3 integrált nevelésre Alapítvány iroda működtetése, Mélykút TÁMOP Hátrányos helyzetűek építőipari képzése és TÁMOP foglalkoztatása, Mélykút Roma szociális segítők, mentorok integrálása a helyi intézményekbe, Mélykút TÁMOP % / 200% projekt OP, prioritás, konstrukció javasolt tám., eft Szociális segítők és mentorok képzése és TÁMOP foglalkoztatása, Jánoshalma Romák építőipari képzése és TÁMOP 5 foglalkoztatása, Jánoshalma Hátrányos helyzetűek foglalkoztatása, szociális szövetkezet kialakítása, TÁMOP Mélykút Nyitnikék korai gyermek prevenciós program TÁMOP Felnőttképzés, Jánoshalma TÁMOP Alternatív klub, Jánoshalma TÁMOP Esély a jövőhöz TÁMOP Hátrányos helyzetűek foglalkoztatása, fűrészüzem TÁMOP létrehozása, Mélykút Egészségnevelő és szűrőprogramok, TÁMOP Jánoshalma Oktatási intézmények eszközfejlesztése, Borota TIOP Tanoda létesítése, Mélykút TIOP Gazdaságfejlesztés DAOP /G LHH szabad keret Gyerekesély TÁMOP Megújul a városközpont (folytatás az 1. oldalról Hazugság, hogy a Kultúrház aminek helyén az új Egészségügyi Központ épül műemléki épület volna. Az igazság, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal vizsgálata alapján, amelyet régész és művészettörténész bevonásával végzett, az épület sem helyi, sem országos védelem alatt nem áll. Az épületre a bontási engedélyt minden szakhatóság megadta. Nem értem, és nem is akarom megérteni a hazudozás hátterét. Eléggé egyértelműen hangoztattam eddig is, most ismét kijelentem, hogy én magam, és a Képviselők is, dolgozni jöttünk a Hivatalba. A közügyekért akarunk dolgozni, ehhez összefogásra hívjuk a pártokat, civil szervezeteket, és minden lakost. Közös munkával eredményeket akarunk elérni, és nem megosztottsággal, vitákkal, politikai hazugságokkal a lejtőn lefelé haladni. Mert e kettő közül lehet választani! Eddig elvégzett munkánkról tanúskodnak a Közigazgatási Hivatal által hitelesített bizottsági és testületi jegyzőkönyvek, és nem az utcai szóbeszéd. Az eredményességet tekintve néhány intézkedést említek, amelyekről már korábban is írtam az újság hasábjain: A város költségvetési hiányát év végére 200 millió Ft-ról 39 millió Ft-ra csökkentettük. Erre vállalkoztunk a ciklus elején. Önök is meggyőződhetnek róla, Jánoshalma lakóinak régi vágya, hogy a város központja rendezettebb, nyugalmasabb, biztonságosabb és nem utolsó sorban, szebb legyen. Uniós forrásból Végre eljött az alkalom városunk szűkebb központjának és közösségi funkciókat ellátó intézményeinek felújítására, hiszen Önkormányzatunk sikeresen pályázott az Új Magyarország Fejlesztési Terv, Dél-alföldi Regionális Operatív Program keretében Jánoshalma Integrált Fejlesztése címmel. E célra mintegy 545 millió forint áll rendelkezésre. A fejlesztés keretében kerül sor a templom előtti főtér felújítására. Ez magában foglalja a térburkolat készítését, a köz-, térvilágítás kiépítését, csapadék elvezető rendszer kiépítését a téren lévő zöldterület rekonstrukcióját, megfelelő térbútor elhelyezését. Bővítésre és felújításra kerül a Művelődési Központ is, amely alkalmassá válik színvonalas rendezvények megtartására, a városban működő civil szervezetek (közművelődéssel foglalkozó egyesületek) számára helyet biztosít tevékenységükhöz. Megújul a városi piactér is, amely mindenben meg fog felelni az egyes árucikkek forgalmazási feltételrendszerének, új burkolattal és fedett résszel gazdagszik meg. A polgármesteri hivatalban kialakításra kerül egy ügyfélszolgálati iroda azzal a céllal, hogy a polgároknak segítséget nyújtson a gyorsabb, kényelmesebb ügyintézéshez. A lakosokkal egyeztetve A város, a tér, az önkormányzat is, a lakosoké. Ezért a megvalósuló fejlesztéseket önkormányzatunk együtt kívánja megvalósítani a lakossággal, figyelembe véve a többség véleményét. Ennek érdekében a közeljövőben lakossági egyeztetésekre kerül sor, amelynek időpontjáról tájékoztatást adunk. Egyben kérjük is Önöket, szíveskedjenek ezeken részt venni. Közelednek a választások?! 20 éve város Jánoshalma (folytatás az 1. oldalról) Ünnepi beszédében Jekl Ferenc hangsúlyozta: márc. 1-je (a 16/1989. rendelet ekkor nyilvánította várossá Jánoshalmát) mérföldkő településünk életében. De jelentsen folyamatosságot is, jelentse, hogy a jánoshalmi nép szorgalma, tenniakarása, lokálpatriotizmusa jelentős erő és tényező. E település lakossága a nemes cél érdekében mindig az összefogás példáját adta, ami reményt nyújt arra, hogy az új város továbbfejlődik. Mindezek alapján váltunk méltóvá a városi cím elnyerésére, amit erőnkből és saját akaratunkból hosszú távon kívánunk megtartani, az itt élők összefogásával, hogy a gazos, sáros, gondozatlan területrészek helyét folyamatosan virágos, térkővel ellátott közterek veszik át. Gyermekeink örömére lakossági összefogással felújítottuk a Központi Játszóteret. Elindítottunk olyan pályázatokat, amelyek a gazdasági élet, az egészségügy, a kultúra területén előrehaladást jelentenek. Ezek a Szennyvízberuházás, Egészségügyi Szakrendelő építése, a Piactér felújítása, Helytörténeti gyűjtemény kialakítása, Jánoshalma főterének kialakítása, a Kulturális Központ épületének felújítása. Értékesítésre előkészítettük a laktanya területét. Nem sorolom tovább. Kérem a Tisztelt Olvasókat, mindezeket ne tekintsék dicsekvésnek, csak mint tényként teszek említést róluk. Az elért eredményeink értéke úgyis abban mutatkozik meg, amennyire Önök értékesnek tartják őket. Nem lehet azonban szó nélkül hagyni, hogy minden valóságot nélkülözve a hazugság kapjon teret, és felesleges indulatok ébredjenek a városban. Nekem az a véleményem, van mindenkinek elég problémája ebben a nehéz gazdasági helyzetben. Felesleges indulatok nélkül talán sikerül is megoldani belőlük néhányat Czeller Zoltán Jánoshalma Város polgármestere valamennyiünk boldogulásáért. Az új város polgárait Pozsgay Imre köszöntötte: A cím nem az ország ajándéka, a közösség saját vívmányát tisztelheti benne..de az igazán fontos az, hogy miközben zárt városi közösségbe tömörül egy-egy községünk, eközben lelkileg nyitottak tudnak-e maradni polgárai egymásra és a világra. Az igazán fontos az, hogy a települések tudnak-e az ott élő emberek többségének biztonságot teremteni. Sok szerencsét, jólétet kívánva Pozsgay Imre szűnni nem akaró taps közepette adta át a várossá nyilvánítást tanúsító oklevelet Jekl Ferencnek. (archív)

4 A Hunyadi Iskola hírei 4. oldal HUNYADI NÉPE május Áprilisban történt az iskolánkban Ez a hónap talán még több eseményt hozott, mint az előzőek. Április elsején tartottuk az 5.8. évfolyamon a matematika versenyt. A feladatsorban számolási és logikai feladatok egyaránt szerepeltek. Örültünk, hogy sokan eljöttek, megmérették tudásukat. Legsikeresebb tanulóink: 5. évfolyam 1. Keresztes Dávid (5.c), 2. Szabó Bianka (5.c), 3. Blahó Barnabás (5.a). 6. évfolyam: 1. Rab Bálint (6.a), 2. Vavró Dorottya (6.a), 3. Maruzsa Renáta (6.a). 7. évfolyam: 1. Horváth Anikó (7.b), 2. Mándity Fabió (7.b), 3. Doszkocs Kristóf (7.d). 8. évfolyam: 1. Mikó Zsófia (8.a), 2. Zentay Tamás (8.c), 3. Németh Juliett (8.b). Felsős történelem versenyünk eredményei: 1. Mándity Fabió (7.b), 2. Besze Martin (7.d), 3. Vörös Gergő 7.c A Kiskunhalason megrendezett kémia versenyen iskolánkat Mikó Zsófia, Zentay Tamás és Balázs Tamás 8. osztályosok képviselték, ahol szépen szerepeltek. Ezt követte a megyei kémiaverseny Kecskeméten, ahol Zentay Tamás megyei 4. helyezett, Mikó Zsófia 8. helyezett lett. A tavaszi szünetből frissen viszszaérkezve megtartottuk az alsósok matematika versenyének tavaszi fordulóját is. Iskolásként először versenyezhettek az elsősök. Izgalommal, lelkesen dolgoztak a legkisebbek. A nagyok már rutinosan, nagy figyelemmel oldották meg a feladatokat. Jutalmuk a sok-sok jó megoldás mellett szép könyvek voltak. Eredmények: Tavaszi forduló: 1. évfolyam: 1. Szarvas Gergő, 2. Nagy Enikő és Nagy Szilvia, 3. Kovács Gábor 2. évfolyam: 1. Gáspár Mirella (2.b), 2. Penczinger Barbara (2.c), 3. Ujvári Soma (2.b) és Burján Ákos (2.b) 3. évfolyam: 1. Beretka Gellért (3.b), 2. Szakáll Luca (3.c), 3. Dudás Andrea (3.c). 4. évfolyam: 1. Mikó Dorottya Flóra (4.a), 2. Mészáros Sándor és Gyetvai Ákos, 3. Csizmadia Bianka (4.a). Az évi alsós matematika verseny végeredménye: 2. évfolyam: 1. Gáspár Mirella (2.b) és Penczinger Barbara (2.c), 2. Burján Ákos (2.b), 3. Zentay Klaudia (2.c ). 3. évfolyam: 1.Beretka Gellért (3.b), 2. Szakáll Luca (3.c), 3. Piriczki Beatrix (3.c) és Marancsik Zoé (3.c). 4. évfolyam: 1.Mikó Dorottya (4.a), 2. Balázsics Lili (4.a), 3. Csizmadia Bianka (4.a). A magyar Költészet Napját József Attila születésnapjára emlékezve minden évben április 11-én ünnepeljük Magyarországon. Összevont intézményünk hagyományteremtő módon sok szép verssel, költői gondolattal köszönti ezt a napot. Ebben az évben iskolánk alsós, felsős és gimnazista tanulói közel 200 szavalattal készültek erre a napra. Ezen a napon emlékezünk Csík Éva magyar szakos tanárnőnkre, aki nagyon szerette a verseket és gyönyörűen tudott szavalni. A vidám hangulatú versmondó délelőtt végén Balázsics Zoltán és Nánai Attila tanárok megzenésített versekkel, gitárszólóval örvendeztettek meg bennünket. Mit tehetek én? Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot? címmel összevont intézményünk minden tanulója bekapcsolódott az április 22-i Föld Napja rendezvénysorozatba. Az alsó tagozat zöldbe borult. A nap tiszteletére nemcsak a természet zöldült ki, hanem a gyerekek ruházatukon igyekeztek a természetet utánozni. Izgalommal várták a feladatokat a gyerekek. Agócs Andrea, tagintézmény vezető helyettes kedves bevezetője után útnak indultak a csapatok. 1-1 osztály gyönyörű menetlevelekkel készülve alkotott egy-egy csapatot. Az állomások sora virágültetéssel kezdődött, melynek végeredményében naponta gyönyörködhetünk. Ezt követően elhagyták az iskolát, s szép parkunkban folytatódtak a feladatok. Titkosírás megfejtése, puzzle kirakása, szelektív hulladékgyűjtés, meg persze játékos feladatok is szerepeltek. Kipirult arccal, egy-egy osztály énekelve, vidáman tértek viszsza az iskolába. A felső tagozatosok Bringapoliszszal kezdték ezt a napot. Több mint 200 tanuló ült ezen a napon kerékpárra. Az ötödikesek a Király tanyáig, a 6. évfolyam Baja irányába, a 7. osztályosok a Mélykúti úton, a nyolcadikosok Kiskunhalas felé bicikliztek. A felsős évfolyamok többi tanulója ez idő alatt a sportudvarban fittball labdából földgömböt, plakátot, transzparenseket készített. Otthoni feladatként minden felsős osztálynak környezetvédelmi TOTÓ-t kellett kitölteni, fogalmazást írni a káros környezeti hatásokról és interneten energiatakarékos megoldásokat keresni otthonukba. Eredménye: 5-6. évfolyam I. 5.a, és 5.b, II. 6.c, III. 5.c, 6.a évfolyam: I. 8.b és 7.a, II. 8.a, III. 7.d 13,30-kor kezdődött a Földért felvonulás városunk központjába, ahol az osztályok plakátokkal, transzparensekkel, feliratos lufikkal hívták fel a figyelmet a Földünk és környezetvédelmünk fontosságára. Ezt követően diákönkormányzatunk a Polgármesteri Hivatal előtt petíciót adott át Czeller Zoltán polgármester úrnak a Föld Napjához kapcsolódó észrevételeikről, javaslataikról. Rendezvényünket az Állomásparkban tartott színvonalas középiskolás műsorral zártuk. 29-én megtartottuk hagyományos Kulturális Bemutatónkat is városunk Kulturális Központjában. A változatos műsorban alsósok, felsősök és gimnazisták is szerepeltek. A klasszikus tánctól a társas táncon, az aerobikon keresztül a néptáncig minden műfaj képviseltette magát. Egyéni zongoraszámok, szintetizátor szóló tette még színesebbé az összeállítást. Élvezettel hallgattuk a musical duettet, a gimnazisták versét, az ötödikesek irodalmi színpadának előadását is. Az énekkar záró száma méltó befejezése volt a szép programnak. A Hunyadi János Általános Iskola Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium csapatai, a 6.a osztályosok Nádirigó és a 4.b osztályosok Boróka csapata nagy lelkesedéssel jelentkezett a KEREK VILÁG ALAPÍTVÁNY kétfordulós pályázatára. Az első fordulóban betlehemeztek, melynek során jánoshalmi cégek és magánszemélyek adományait gyűjtötték össze humanitárius célokra, iskolánk tanulójának, egy beteg kisfiúnak a részére. Ez a feladat egyben országos verseny is volt, amellyel az első öt helyen végeztek. Ez adott további erőt ahhoz, hogy a pályázat 2. részét is nagy küzdelemmel csinálják végig, melynek témája a KÖRNYEZET- VÉDELEM. Vándorkiállítást kellett szervezniük a megadott témák plakátokon való megjelenítésével. Nagyon sokat tanultak és küzdöttek a munka során, mert szerettek volna eljutni tengerparti vagy magyarországi jutalomtáborba, ahol a nyaralás mellett további környezetvédő programokon vehetnek részt a nyertes csapatok. Pár napja érkezett a hír, hogy álmuk valóra válhat, megnyerték az Adriai jutalomüdülést. A pályázatban résztvevőket felkészítő tanáraik, Lógó Tiborné, Bunyevácz Hajnalka és Halászné Geiger Mária kísérik el a táborozásra. NYELV-TAN-TÚRA A német nemzetiségi tagozatosok ezen a tavaszon is túrára indultak, mint már évek óta. Az egyhetes intenzív nyelvtanfolyamra nagy várakozással jelentkeztünk. Ezúttal nagy lehetőségeket rejtett magában az úticél: a Bodensee páratlan szépsége és földrajzi fekvése. Három ország látványa kápráztatott el minket, jánoshalmi diákokat: Németországban volt a szállásunk Oberreute városkában, Ausztriában tanultunk Bregenz városban és kirándultunk Svájcba és Liechtenstein Hercegség fővárosába, a Rajna völgyében fekvő Vaduzba. A napirend a korábbi évekhez hasonlóan alakult: délelőttönként tanítás, délután a választott programok: Kilátó a Bodeni tóra Bregenzben, hajókirándulás Meersburgból Konstanzba, iskolamúzeum látogatása Friedrichshafenban, Dornbirn városában bebocsátást nyertünk a világ legnagyobb Rolls Roys múzeumába, kipróbálhattuk az Inatura természettudományi múzeumban a fizikai és természeti törvények bemutatására szolgáló eszközöket, Oberstaufenben megcsodálhattuk a vidék kicsinyített mását maketteken. Érdekesnek találtuk a hopfeni hegyi sajt készítésének fázisait, szerencsére tolmácskodni is tudtunk a sajtüzem bemutatásakor. St Gallenben, Kelet-Svájc szívében megnézhettük a világ egyik legszebb katedrálisát, a kolostor Európa egyik legjelentősebb Benedek rendi apátsága volt, 1983 óta a Világörökség része. A St. Gallen-i könyvtárat a világ egyik leggazdagabb középkori gyűjteményének tartják ben a könyvtár állományában több mint könyv volt, amelyből 2200 kéziratos és 500 elmúlt 0 éves. A könyvtár alatti Lapidáriumban több ezer évesnek éreztük magunkat. Kirándulásaink fénypontja volt ez a hely, ahol a vendégkönyvbe is beírtuk nevünket, talán soha vissza nem térő alkalom volt ez számunkra. Olyan gyorsan elszállt az egy hét, annyi látnivalót hagytunk magunk mögött, hogy most örülünk csak igazán a sok fotónak és színes képeslapoknak, melyek segítenek megőrizni és évek múlva is felidézni a látottakat. Elmondhatatlan élmény számunkra, hogy megértettük az ottani emberek beszédét és az iskolában is jól helytálltunk. Köszönjük a lehetőséget a szüleinknek és az utazást szervező tanárainknak. MNAMK Baja 6.a osztályosaink műsorral készültek a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja által szervezett Német Nemzetiségi Projektnapjára. Április 3-án, 11 iskola vett részt a német népismerethez kapcsolódó rendezvényen, Baján. Láthattunk népszokásokat, népi táncot, jeleneteket. A csoportok végignézhették egymás műsorát, ötletgazdag színpadi bemutatóját. A zsűri nem rangsorolta a műsorszámokat, nehéz is lett volna a különböző kategóriákban helyezéseket megállapítani. Mégis nagy öröm ért minket, mert az öt különdíjból egyet elhozhattunk. A jelenetet betanította és a csoportot elkísérte: Lógó Tiborné.

5 A Hunyadi Iskola hírei május HUNYADI NÉPE 5. oldal KRESZ versenyen voltunk április 2-án került megrendezésre a Bács-Kiskun Megyei Rendőrkapitányság által meghirdetett közlekedésbiztonsági és kresz verseny a megye középiskolásai részére. A Hunyadi János Általános Iskola Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium csapata is részt vett a színvonalas vetélkedőn, melyet Kecskeméten rendeztek. A 13.N osztályos tanulók alkotta csapat (Borsodi Benjamin, Faddi Ákos és Horváth László) kresz-teszt kitöltése után a gyakorlatban is megmérethette magát. A kerékpárosok akadálypályát küzdöttek le, a mopedesek és az autóvezetők a városi forgalomban adhattak számot vezetési ismereteikről. Csapatunk a szoros versenyben jól szerepelt mind kerékpárban (Horváth László), mind autóversenyzésben (Faddi Ákos és Borsodi Benjamin) a középmezőnyben végeztek. Köszönjük a Jánoshalmi Rendőrőrs támogatását, mellyel biztosították részvételünket ezen a megyei versenyen. A költészet napja Iskolánkban május 1-jén volt a végzős diákok ballagása. Az ünnepségre a sportcsarnokban került sor, ahol az alsóbb évfolyamok vettek búcsút végzős társaiktól. Majd a ballagó évfolyamok műsorát tekinthették meg a megjelent rokonok, ismerősök és vendégek. Az ünnepség alkalmából az igazgatónő emlékplakettben részesítette Éderné Berger Terézia tanárnőt, aki 1987 óta a gimnázium tantestületének tagja, valamint a kiemelkedő eredménnyel végző diákokat. A 12. osztályból: Malustyik Klárát, Ballagás Malustyik Orsolyát, Lakóczy Bettinát, Holoda Angélát, Gunda Anikót és Varga Norbertet, A 13. N. osztályból: Rostás Istvánt, Bálind Barbarát, Nagy Renátát, Rakiás Csillát, Terner Dánielt, Barna Zsanettet és Faddi Bettinát Pénzjutalomban részesültek: Malustyik Klára és Malustyik Orsolya Hazánkban 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük a költészet napját. Ebből az alkalomból minden évben országszerte irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és versenyekkel tisztelegnek a tragikus sorsú költő emléke és a magyar líra előtt. Jánoshalmán, a Hunyadi János Általános Iskola Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium egy lánc-szavalást rendezett. Délelőtt az általános iskolások, déltől pedig a gimnázium tanulói mondtak felváltva verset. Örömverselésnek is nevezhetjük ezt a rendezvényt, hiszen nem volt kötelező kiállni a közönség elé, a diákok önként vállalkozhattak arra, hogy felolvassák vagy elszavalják kedvenc versüket. Még a sorrend sem volt kötött, aki úgy döntött kimehetett és a többiek előtt előadhatta a költeményt. A lánc-szavalás lezárásaképpen Nánai Attila tanár úr kedveskedett egy színes zenei összeállítással. Úgy érzem csak nyertesei voltak ennek a rendezvénynek. PETÍCIÓ CZELLER ZOLTÁN POLGÁRMESTER ÚRHOZ A FÖLD NAPJÁHOZ KAPCSOLÓDÓ ÉSZREVÉTELEINKRŐL, JAVASLATAINKRÓL Tisztelt Polgármester Úr! A Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium általános iskoláskorú diákjai és az iskola pedagógusai nevében tudatni szeretnénk a Polgármester Úrral, hogy átérezzük és támogatunk minden olyan törekvését, amely szűkebb környezetünk, Jánoshalma környezetvédelmével kapcsolatos. Szeretnénk bejelenteni, hogy az egész város felett védnökséget vállalunk. Ennek konkrét megvalósítása érdekében a következő döntéseket hoztuk: Jánoshalma belterületét felosztottuk osztályaink között. (A térképet mellékeltük levelünkhöz.) Diákjaink havi rendszerességgel bejárják a rájuk eső területet, s feljegyzéseket készítenek arról, hol látnak elhanyagolt utcarészeket, parlagfüvet, illegális szemétlerakó területeket. Diákönkormányzatunk ezeket a jelentéseket eljuttatja a Polgármester Úrhoz. Hogy mit várunk Öntől? Vegye komolyan munkánkat, s a rendelkezésére álló eszközök segítségével törekedjék a feltárt problémák megszüntetésére. Kérjük, hogy az eddiginél több szelektív hulladékgyűjtő kerüljön ki a város különböző pontjaira. Javasoljuk, hogy a lomtalanítási akciók mellett a nagyobb kidobásra szánt tárgyak elhelyezésére jelöljön ki egy területet, ahonnét azok elszállítása megtörténhet. Az építkezési törmelékek elhelyezésre továbbra is legyen lehetőség a város azon pontjain, amelyek egyébként is feltöltésre várnak. Kérjük, hogy petíciónkat ismertesse a város Önkormányzatával is. Bízunk abban, hogy együtt hatékonyabban tudunk tevékenykedni a város környezetvédelme ügyében. Mi sokan vagyunk, s ha sok ember együtt vallja azt, hogy a Földet nem szüleinktől örököltük, hanem gyermekeinktől kaptuk kölcsön, akkor a mi kicsi városunk példaértékű eredményt tud majd felmutatni. Jánoshalma, április 22. Az iskola minden tanulójának nevében: A Hunyadi János Általános Iskola Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium általános iskolai DIÁKÖNKORMÁNYZATA Holokauszt kiállítás a gimnáziumban A 10.N osztály kapta ebben az évben a felkérést, hogy április 16-án, a holokauszt világnapján egy kis kiállítással emlékezzen és emlékeztessen Európa , Magyarország és Jánoshalma-térség 268 áldozatára. Közös tapasztalatunk, hogy miközben keresgéltünk a világhálón, mit is lenne érdemes bemutatni a gettók, a lágerek világából, elkövetőkről és áldozatokról, a számok mögött sorsok és valóságos képek, jánoshalmi polgárok nevei bontakoztak ki. Fogalmak jelentése tisztázódott, mint Holokauszt, Endlösung, Soá. Máris elérte munkánk a célját: bennünk megmozdult valami, nem hagytak hidegen a látottak, s felsejlettek bennünk filmek megrázó élménye is: A menedék, Jób lázadása, Schindler listája, Az élet szép, A zongorista, Sorstalanság. Reméljük a nézőkben is megfogalmazódott: Ez a kegyetlen rettenet nem történhet meg még egyszer. Iskolánk indult A kompetencia alapú oktatási programok eszközi elemeinek, értékelési eszközeinek, valamint ezek megjelenítésére alkalmas eszközök biztosítása a HEFOP 3.1 intézkedésben érintett közoktatási intézmények számára (HEFOP/2009/3.1.3/B/09/03) elnevezésű pályázaton. Elbírálása egy hónapon belül történik meg. Aerobicosaink a Kelet- Magyarországi Aerobic Diákolimpián az eddigi legjobb szereplést produkálták. Az első forduló Békésen volt, ahol az alsó tagozatosok aranyérmet nyertek. A második forduló Békéscsabán került megrendezésre, itt csoport a második lett. A két forduló összesített eredménye alapján a legtöbb kapott ponttal elsőként jutottunk be az április 25.-én Szolnokon megrendezett országos döntőbe, ahol ezüstérmet nyertünk. A felsősök bronzérmet szereztek. Az alsós csoport tagjai: Rasztik Rebeka, Takács Kitti, Németh Gina és Mikó Dorottya. A felsős csapat tagjai: Mikó Zsófia, Németh Juliett és Benke Anita. A hetedik - nyolcadik osztályos fiú labdarúgó csapatunk kellemes meglepetést szerezve a megyei döntőbe jutott, ahol az ötödik helyezést érte el. Kézilabdás lányaink nagy csatában a második helyezést érték el Kiskunmajsán a diákolimpia körzeti döntőjén. Sporthírek Diák-nap április 7-e diák-nap volt a gimnáziumban. Színes programok várták aznap a tanulókat. Reggel tojáskereséssel indult a nap. Az elrejtett színes csoki tojásokat a közeli parkban kellett megkeresniük az osztályoknak. A lázas keresgélés után a gimnázium különböző színhelyein folytatódtak tovább a programok: a belső udvaron bográcsokban rotyogtak a krumplipaprikások. Minden osztály a maga számára készítette el ebédjét, amelyet délben szakácsnőkből verbuválódott szakmai zsűri értékelt is. Hogy gyorsabban teljen az idő a paprikás kevergetése közben Mándity Enzo és csapata egy sörsátor alatt kívánságműsorral és interjúkkal kedveskedett a jelenlévőknek. A bátrabbak ezalatt a szomszédos szakközépiskolában fekvenyomásban is összemérhették erejüket Bátyai Gábor tanár úr irányításával. A tornateremből erre délelőttre táncház alakult, ahol a jó hangulatról egy bajai vendégcsapat gondoskodott, akik egy látványos capoeira-bemutatóval indították a programokat. Később, ha valaki arra járt a folyosón a vidám sirtaki dallamát hallhatta, amelyre önfeledten táncoltak a diákok. A Neumann-teremben a színjátszó csoport egy árnyjátékkal készült, amelyet egy témájában aktuális darab követett. Gyorsan lehet nézőből szereplő, ha a gyanútlan közönség egy beugró-műsorba csöppen. Fergeteges előadás alakult a rögtönzött szituációkból is Az aulában csocsó-bajnokságot rendeztek, és ha valaki elfáradt, vidáman énekelhetett a 1-es teremben a karaokepartyn, amelyet Csányi Richárd vezényelt. Délután a kézilabda- és focibajnokságokra került sor. Bátyai Gábor és fújta meccseket. A nap lezárásaként megalakult a diákokból megválasztott új tanári kar, akik felelősségük teljes tudatában oszthatták ki a nap nyerteseinek járó jutalmakat. Az időjárás is kegyes volt hozzánk: gyönyörű, napsütéses időnk volt, s reméljük, hogy jövőre is hasonlóan jó hangulatban telik a diák-nap, amely a tanárok és diákok összefogásáról is szólt. Diákolimpia Mezei Körzeti fordulója Kiskunhalas Egyéniben IV. korcsoportban 1. helyen végzett Csima Éva 8.b, Konkoly Eszter 8.b, Mikó Zsófia 8.a osztályos tanulók. Kriván Zsóka 4., Szántó Klaudia 8.d o. tanulók 5. helyezést értek el. A leánycsapat jóval maga mögött hagyta a körzet iskolai csapatait, valamint a kiskunhalasi iskolák csapatait. A Diákolimpia Mezei Megyei fordulója én Kecskeméten, a Szabadidő Központban került megrendezésre, itt 2 helyezési ponttal lemaradva az országos döntőről a csapat megyei bronzérmes lett a sportiskolák mögött. Egyéniben Konkoly Eszter 8.b osztályos tanuló 3. helyezett lett, mely alapján án Gödöllőn az Országos Mezei Diákolimpián képviselte a Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium Szakközépiskola és Kollégiumot. Ez a verseny a kezdetektől, mint az ünnepélyes megnyitón elmondták 44 ezer gyermek versenyzési lehetőségét biztosítja országosan. Konkoly Eszter a Hunyadi Iskola 8.b osztályos tanulója országos 34. helyezést ért el, gratulálunk neki.

6 A Mezőgazdasági Szakképző Iskola áprilisi hírei 6. oldal HUNYADI NÉPE május Tanulónk első helyezést ért el a mezőgazdasági gépészek országos versenyén! Eke beállítás és szántás közben a versenyzőnk. Munkagép javítás és beállítására előkészített munkagépek. Az FVM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet általa meghirdetett Szakma Kiváló Tanulója (SZKT) országos verseny döntőjében iskolánk tanulói ismét szép eredményeket értek el április e között Makón rendezték meg a döntőt. A piliscsabai elődöntő után három növénytermesztő gépész végzős tanulónk jutott be a döntőbe. A versenyzőknek elméletből és gyakorlatból is bizonyítaniuk kellett. Április 24-én az írásbeli, szóbeli és gyakorlati részpontszámok összesítése után Kiss Milán 12/A osztályos tanuló I. Szabó Richárd 12/A osztályos tanuló V. és Czimber Zoltán 12/A osztályos tanuló XI. helyezést ért el, a döntőben részt vevő 21 versenyző közül. Mivel mindhárom versenyzőnk 66% felett teljesített, ezzel az eredménnyel diákjaink növénytermesztő gépész jeles OKJ-s szakmunkás képesítést szereztek. A díjkiosztón Taskovics Péter főigazgató-helyettes büszkén vehette át az első helyezésért iskolánknak járó emlékplakettet és vándorserleget. A versenyzők felkészítését 2008 decembere óta elméleti és gyakorlati tanárok végezték. Elméleti tanárok: Berta László, Dr. Francsovics István, Juhász Zoltán, Sógor László Gyakorlati oktatók: Bednárik József, Éder János, Kasziba Gábor, Pécsi Imre, Szakál László A versenyzőknek és felkészítőiknek gratulálunk, és sok sikert kívánunk pályájukhoz és további munkájukhoz! Fémmegmunkálási feladatra berendezett műhely. Kiss Milán I. helyezett, Szabó Richárd V. helyezett, Éder János gyakorlati felkészítő tanár, Czimber Zoltán XI. helyezett - Erőgépjavításra és beállításra előkészített gépek. Hazajáró hétvége Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága a Magyar Turizmus Zrt-vel és a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségével együttműködve szervezi meg a HAZAJÁ- RÓ HÉTVÉGE elnevezésű kezdeményezést június között, amely jellegében hasonlít a Magyar Turizmus Zrt Torkos Csütörtök néven ismert kezdeményezéséhez. A HAZAJÁRÓ HÉTVÉGE célja a falusi, vidéki turizmus és a magyar termékek középpontba állítása, illetve a térségek minél több szálláshellyel, programmal, szolgáltatással történő megjelentetése, ezek komplex csomaggá összeállítva, hogy minél teljesebben képezzék le az adott Leader térség turisztikai kínálatát. A regisztrált vidéki szálláshelyadók (szállodák, panziók, falusi szálláshelyek) és a legszélesebb értelemben vett turisztikai szolgáltatók (helyi termékek, boros pincék, csárdák, éttermek, kézműves foglalkozások, gyermekprogramok, kiállítások, túra útvonalak, helytörténeti gyűjtemények, múzeumok) minimum 20 % kedvezménnyel kell kínálniuk szolgáltatásaikat az akciós hosszú hétvégén (a kedvezmény maximum mértéke nincs meghatározva). Az akciót az Irányító Hatóság országos szinten 2009 májusától nagyszabású kommunikáció kampánnyal segíti, valamint ehhez kapcsolódva a Felső-Bácska HACS a térségi médián keresztül népszerűsíti az eseményt. A rendezvény számára külön honlap lesz kialakítva és működtetve hazajaro.hu néven. Az alábbi honlapokon további részleteket olvashat az akcióval kapcsolatosa: hu, Jánoshalma sportéletének jó hírét vitték el Kelet-Magyarország mezőgazdasági iskolái Az idei évben az FVM Mezőgazdasági Szakképző Iskolában elindult egy kezdeményezés, melynek keretein belül öt település diákjai illetve tanárai mérhették össze tudásukat különféle sportágakban. A április 24-ei hétvégére szervezett rendezvényen a végleges nevezés után négy iskola (Gyomaendrőd, Pétervására, Kétegyháza, és Jánoshalma) csapatai mérkőztek egymással nyolc plusz egy sportágban. A gyakorlati sportágakban a fiú foci mellett leány kézilabda, magasugrás, távolugrás, súlylökés, kislabda-hajítás, asztalitenisz és lövészet egyéni és csapathelyezéseket szerezhettek a csapatok. Emellett a résztvevők az olimpiatörténeti vetélkedőn is összemérték tudásukat. Pénteken a csapatok megismerhették egymást az elméleti versenyen és a lövészeten. A versenyszámok között és után volt lehetőségük a diákoknak egymással ismerkedni, együtt szórakozni. Másnap azonban ellenfélként álltak szembe az előző este egymással Tájékoztató A DÉMÁSZ jánoshalmi fiókirodai ügyfélszolgálat nyitva tartása minden hétfőn: óra és minden szerdán: óra Helye: Kölcsey u. 12. udvara ismerkedő fiatalok. Az ügyességi és technikai számokban szombaton mérkőztek meg a csapatok. A versenyszámok előtt a Baján működő Capoeira Egyesület tagjai segítségével lehetett bemelegíteni. A bemelegítés után az NB II-es játékosokat is a soraiban felvonultató Gyomaendrőd az általános iskolásokkal és néhány középiskolással felálló Jánoshalmát könnyedén legyőzte. Azután az atlétikai számokban váltakozó sikerrel szerepeltek a csapatok. A délelőtti eredmények közül kiemelkedett Radnóti Dániel kétegyházi súlylökő 14 méter 60 centiméteres eredménye, mely majdnem 3 méterrel szárnyalta túl a második helyezettet. Fontos megemlíteni, hogy a magasugrásban és a kislabda hajításban remekül szereplő Tisóczki Zoltán, iskolánk tanulója fiatal kora ellenére a nála 3-4 évvel idősebbeket is maga mögé utasította (magasugrás 170 cm, kislabda 65 méter 80 cm). Délután labdajátékok voltak, nagy mérkőzéseket láthatott a közönség foci és asztalitenisz sportágakban. Az izgalmas mérkőzések eredményei közül érdemes megemlíteni, hogy az először remek játékkal bemutatkozó Gyomaendrőd sokáig nem tudott mit kezdeni a jánoshalmi szervezett védelemmel, de a fáradt hazaiak a hajrában két gólt is kaptak. Sikeresnek mondhatjuk iskolánk csapatát, mely a nyolc ügyességi számból négyben (lövészet, magasugrás, kislabda-hajítás, asztalitenisz) csapatelsőséget szerzett. Kétegyháza hasonlóan négy számban nyerte el a csapatok közötti első helyet. Gyomaendrőd az elméleti versenyen állt helyt igazán jól. Pétervására nagyon kis létszámú csapata is szerzett két egyéni bronzérmet. A csapatok tagjai és vezetői elutazásuk előtt egyöntetűen azt mondták, hogy jól érezték magunkat városunkban. Örömmel vették tudomásul, hogy az őszi hónapokban nem a diákok, hanem a dolgozók mérhetik össze tudásukat Jánoshalmán. Varga Ferenc testnevelő tanár

7 A Mezőgazdasági Szakképző Iskola áprilisi hírei május HUNYADI NÉPE 7. oldal Országos mezőgazdasági gépészversenyen a Szakiban A XX. Dr. Szabó Gusztáv Mezőgazdasági Országos Gépész Vetélkedőt- kilenc év után, a gödöllői Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karával közösen, az FVM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet javaslatára- újra iskolánk rendezte meg április án. A verseny elindítója a hetvenes években a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági, Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium volt. Akkor a vetélkedőkön szakközépiskolás és technikus tanulók mérték össze a tudásukat ban intézményünk vette át a verseny rendezését a halasi iskolától és 1998 között mindig iskolánk tanulói végeztek az első helyen, így a vándorserleg is maradt intézményünkben ben a 19. versennyel a vetélkedő megszűnt az oktatásban történt képzési szerkezet átalakítása miatt. A tavalyi évben vetődött fel a verseny újbóli elindításának a gondolata. Ettől az évtől első évfolyamos technikus hallgatók mérik össze tudásukat gyakorlatban és elméletben. A versenyt megelőzte két írásbeli felkészítő forduló, amelyek feladatait a gödöllői Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karának tanárai állítottak össze. Az országban mezőgazdasági gépésztechnikus-képzést folytató 8 iskolát 3 fős csapatok képviselték Jánoshalmán a döntőben. A megmérettetés csapatverseny volt, de a legjobb egyéni teljesítményt nyújtó versenyzők is díjazásban részesültek. Péntek délben Taskovics Péter főigazgató-helyettes köszöntője után, a vetélkedőt Dr. Szabó István a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Karának dékánja nyitotta meg ünnepélyes keretek között az iskola aulájában. A jánoshalmi Önkormányzatot Kiss György alpolgármester képviselte,aki polgármesterként is támogatta ezt a nemes vetélkedést. A tanulók először gyakorlatban mérkőztek meg. Minden csapatból 1 fő fémtechnológiai, 1 fő erőgép-gépelemek és 1fő vezetéstechnikai feladatot oldott meg. A résztvevők gépész felkészültségét a sokrétű szakmai feladatok próbára tették. Fémipari megmunkálásból műhelyrajz alapján fűrészeléssel, reszeléssel és menetmetszéssel négyszög anyagból fűrészlapfeszítő hasábot készítettek. Erőgépgépelemekből a traktor tüzelőanyagellátó- rendszerének teljes körű karbantartását végezték el, és hibát javítottak, traktormotor alkatrészeket szereltek. A traktorvezetésből is meg kellett mutatni gyakorlati tudásukat összetett technikai pályán. A feladatok megoldása után az iskola tartalmas szakmai programot állított össze. A vetélkedő résztvevőinek és a kísérő tanároknak a mezőgazdaságban újdonságnak számító, iskolánkban is alkalmazott GPS-rendszer bemutatásra került sor. A program keretén belül a résztvevők ezt az új technológiát kipróbálhatták John Deere traktorjainkban és munkagépeinken. A szombati nap elméleti csapatversennyel folytatódott. A kérdéseket az egyetem tanárai állították össze, a válaszokat a szakmai zsűri nagy körültekintéssel értékelte. A kérdések megválaszolásakor a csapattagok felkészültségére és összehangolt munkájára volt szükség. A versengésre és az értékelésre jellemző volt, a játékos és vetélkedős forma. A pénteki és a szombati részeredmények összesítése alapján alakult ki a végeredmény: I. helyezést ért el: az FVM Kelet-Magyarországi Agrár- szakképző Központ, Mg. Szakképző Iskola és Kollégium, Jánoshalma. A csapat tagjai: Szalma István, Horváth László, Farkas László, Felkészítő tanáraik: Juhász Zoltán, Kasziba Gábor II. helyezést ért el: a Szentannai Sámuel Mezőgazdasági Szakközépiskola, Gimnázium és Kollégium, Karcag. A csapat tagjai: Bálint János, Hegyi Tibor, Vígh Zsolt. Felkészítő tanáruk: Futó Lajos. III. helyezést ért el: a Csukás Zoltán Mg. Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Csorna. A csapat tagjai: Farkas Ádám, Freund Péter, Tóth Attila. Felkészítő tanáruk: Pozsgai Béla. IV. helyezést ért el: Farkas Gyula Közoktatási Intézmény, Békés. A csapat tagjai: Fekete Attila, Prjevara Richárd, Nagy Sándor. Felkészítő tanáruk: Petöcz Károly. V. helyezést ért el: Nagyváthy János Középiskola Szakiskola és Kollégium, Csurgó. A csapat tagjai: Kondella Zsolt, Kucsa Roland, Rónai Dávid. Felkészítő tanáruk: Kovács László. VI. helyezést ért el: FVM Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium, Pétervására. A csapat tagjai: Gyurkó Tamás, Hadobás Tamás, Kovács Zsolt. Felkészítő tanáruk: Bolla László. VII. helyezést ért el: Szepesi Laczkó Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium, Sátoraljaújhely. A csapat tagjai: Egyed Tamás, Kazup Dénes, Oláh Imre. Felkészítő tanáruk: Üveges Gábor. VIII. helyezést ért el: FVM KASzK Szakképző Iskola, Mg. Erdészeti Szakképző Iskola és Kollégium, Piliscsaba. A csapat tagjai: Hajdú Csaba, Figur Gábor, Szita Richárd. Felkészítő tanáruk: Dr. Lengyel Sándor. A vetélkedő szombat délben zárult, amelynek keretén belül Élő Zoltán, az FVM VKSZI szakreferense értékelte a kétnapi munkát, majd értékes ajándékok kerültek átadásra. A fődíjat a SZIE Gépészmérnöki Kara ajánlotta fel: szakmai látogatást egy vezető európai mezőgazdasági gépgyárba az első helyezett csapattagjai és felkészítő tanárai részére. A versengés jó hangulatú ebéddel fejeződött be. A részt vevő csapatok mindegyike egyetértett azzal, hogy a vetélkedő hagyományait tovább kell ápolni, és a jövő évben is meg kell rendezni, hogy a legjobb képességű technikus hallgatók össze tudják mérni a tudásukat. Köszönjük támogatóinknak a verseny színvonalas megrendezéséhez nyújtott segítséget: FVM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadó Intézet, Budapest Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar, Gödöllő Agroprodukt Kft. Jánoshalma Aranykalász Szövetkezet, Bácsbokod Bicsak Kft., Kiskunhalas Felső-Bácskai Műmalom Malomipari Kft., Jánoshalma Febagro Zrt., Felsőszentiván Közúti Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., Kunfehértó Kunvin Kft., Jánoshalma Négy Ördög Bt.. Mélykút Würth Szereléstechnikai Kft., Budaőrs Kézügyességre és kitartó munkára volt szükség a fémmegmunkáláskor Megyei pályázati hírek, közlemények: Telephelyfejlesztés a régiókban 17 milliárd forint értékben új pályázati lehetőség jelent meg a régiókban telephelyek fejlesztésére. Támogatási intenzitás: 50-70%, minimum: 10 millió Ft. Hosszabb távon két keréken - Újabb pályázatok kerékpárút építésre Ismét megnyílt a lehetőség a régiókban kerékpárút építésére. Összesen mintegy 12 milliárd Ft áll rendelkezésre a fejlesztésekre. Egyenlő esélyű hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (akadálymentesítés) A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség értesíti a Tisztelt Pályázókat, hogy az Egyenlő esélyű hozzáférés a közszolgáltatásokhoz (Akadálymentesítés) című pályázati kiírás közzétételre került. Támogatási intenzitás 90% Megjelent a ROP keretében a Turisztikai Desztináció Menedzsment Szervezetek fejlesztésére irányuló pályázati kiírás Megjelent a Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) szervezetek kialakítását célzó pályázati dokumentáció. A konstrukció célja a turisztikai térségek szereplőinek hálózatba szervezése hatékony, megfelelő kompetenciákkal és kiszámítható finanszírozási és szervezeti háttérrel rendelkező menedzsment szervezeti rendszer kialakítása és működtetése révén. Támogatási intenzitás: 85%. Foglalkoztatás támogatása: Foglalkoztatás támogatása egészségügyi intézmények számára A nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázatot jelentett meg foglalkoztatás támogatására az egészségügyi intézmények számára. Támogatási intenzitás: %, minimum 4 millió Ft. A pályázat benyújtása: Június 30.-ig. Várható pályázatok: E-kereskedelem, és egyéb e-szolgáltatások kialakítása. Logisztikai központok fejlesztése. Piacorientált kutatás- fejlesztési tevékenység. Vállalati innováció támogatása. Érdeklődni: Jánoshalma, Dózsa Gy. u (ÚMPONT iroda) Szaktudást és precizitást igényelt az erőgép feladat. Versenyző a technikai pályán Elméleti verseny I. helyezett csapat tagjai és felkészítő tanárai: Kasziba Gábor, Juhász Zoltán, Szalma István, Horváth László, Farkas László DÖK-NAP 2009 Iskolánk hagyományait követve az idén is Diák Önkormányzati Napot szerveztünk április 23-án. Minden évfolyam izgatottan várta ezt az eseményt. Reggel 8 előtt a városi Sportcsarnokban gyülekeztünk. A megnyitó után Nagy Péter 12/B osztályos tanuló kapoérás bemutatót tartott. Ezt követően a nézők elfoglalták helyüket a lelátókon, és kezdetét vette a II. DÖK- sportnap. Először a váltóversenyekre került sor. Az évfolyamokból választott tanulók és a közönség is nagy jókedvvel és vidáman hajtották végre az izgalmasabbnál izgalmasabb versenyszámokat. Volt kerékpáros szlalomverseny, kötélhúzás, zsákban futás, különféle akadálypályák, melyeket időre kellett teljesíteni. A kötélhúzás volt a legnépszerűbb. Ezután következtek a kosárra dobás, kapura rúgás, kötélmászás és végül a mindent eldöntő focimérkőzés. Az évfolyamok eredményei között nagyon kevés volt a pontkülönbség. Mindez azt bizonyítja, hogy a tanulók szívvel-lélekkel küzdöttek és élményszerűen hajtották végre a verseny feladatokat. A lányok aktivitása nagymértékben hozzájárult az évfolyamok eredményéhez. Az idei DÖK- sportnapot a 11. évfolyam nyerte meg, melynek fődíját, a vándorkupát most már ők őrizhetik a következő tanév tavaszi fordulójáig. Teljesítményükhöz őszintén gratulálunk. Varga Róbert DÖK-elnök

8 8. oldal május Nyílt nap a katolikus óvdában A jánoshalmi Szent Anna Katolikus Óvoda Általános Iskola és Diákotthon óvodájában április 7-én nyílt napot tartottunk, amikor az érdeklődők bepillanthattak mindennapi életünkbe. Sok kisgyermek és anyuka látogatott el hozzánk, hogy megismerkedjenek óvodánk játékos életével, családias hangulatú hétköznapjaival. A közös játék, a barátkozás az óvodásokkal, és óvónénikkel több szülő kedvét meghozta, hogy óvodánkba írassa gyermekét, így a beiratkozás is jól sikerült. Az idén óvodánkba 22 kisgyermeket írattak be, így szeptemberében várhatóan 75 kisgyermekkel indítjuk a tanévet, azaz továbbra is teljes kihasználtsággal működik intézményünk. A gyermekek három, vegyes csoportunkban, a katica, a méhecske, és a szivárvány csoportban kezdhetik meg az ismerkedést a közösséggel. Várjuk őket sok szeretettel! Jánoshalma Város Önkormányzata a 12/2009. (III.27.) sz. rendelete alapján Jánoshalma közigazgatási területén igénybe vehető szociális ellátások térítési díjai 2009.április 1-jével az alábbiak szerint változik: 1. Idősek otthona Önköltség: Ft./hó/fő; Ft/ nap/fő Azon ellátásában részülők részre, akiknek a megállapított jövedelme a nyugdíjminimum 150%-át meghaladja: Intézményi térítési díj: Ft/hó/fő, Ft/nap/fő Dokumentált térítési díj: Ft/hó/ fő Ft/nap/fő Azon ellátásban részére, akinek a megállapított jövedelme a nyugdíjminimum 150%-át nem haladja meg: Intézményi térítési díj: Ft/hó/ fő Ft/nap/fő Dokumentált térítési díj: Ft/hó/fő, Ft/nap/fő Emelt színvonalú bentlakásos (garzonlakások) ellátásában részesülők számára: Intézményi térítési díj: Ft/hó/ fő, 3.096Ft/nap/fő. Dokumentált térítési díj: Ft/hó/fő Ft/nap/fő Demens ellátottak bentlakásos intézményi térítési ellátása: Intézményi térítési díj: Ft/hó/fő Ft/nap/fő. Dokumentált térítési díj: Ft/hó/ fő 2.220Ft/nap/fő Az évi III. tv (3) bekezdése szerint az intézményi ellátásért fizetendő személyi térítési díj nem haladhatja meg az ellátott havi idősotthoni ellátás esetén a 119/c. (3) bekezdése szerinti jövedelemigazolásban meghatározott jövedelemének 80%-át. 2. Idősek klubja Jánoshalma: Önköltség: Ft/nap/fő Intézményi térítési díj: 952 Ft/nap/fő Dokumentált térítési díj: 474 Ft/nap/fő Borota: Önköltség: 787 Ft/nap/fő Intézményi térítési díj: 204 Ft/nap/fő Dokumentált térítési díj: 134 Ft/nap/fő Az évi III. tv (3) bekezdése szerint az intézményi ellátásért fizetendő GYÁMHIVATALI HÍREK A gyámhatóság kivételesen, azonnali intézkedést igénylő esetben ideiglenes gondnokot rendelhet annak a nagykorú személynek, akinek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége pszichés állapota vagy szellemi fogyatkozása miatt tartósan teljes mértékben hiányzik, és az érdekeinek védelme más módon nem lehetséges. A gyámhatóság az ideiglenes gondnokot kirendelő határozatában megjelöli azokat az ügycsoportokat, melyekben az ideiglenes gondnok eljárhat az érintett személy helyett. A városi gyámhivatal az ideiglenes gondnok elrendelése előtt: - meghallgatja a gondnokság alá helyezendő személyt, - beszerzi a lakó-, vagy tartózkodási hely szerint illetékes vagy a gyógykezelést ellátó pszichiátriai gondozó intézet, ill. ideg- és elmegyógyintézet szakvéleményét, - környezettanulmányt készít a gondnokság alá helyezendő lakásán, - leltároztatja a gondnokság alá helyezendő vagyonát. Ideiglenes gondnokként lehet kirendelni: - minden cselekvőképes, nagykorú Tájékoztatás személyi térítési díj nem haladhatja meg az ellátott havi nappali ellátás esetében a 119/c. (3) bekezdése szerinti jövedelemigazolásban meghatározott jövedelmének 15 %-át, illetve 30 %-át a nappali ellátást és ott étkezést. 3. Étkeztetés: Jánoshalma: Önköltség: 654 Ft/nap/fő Azon étkeztetésben részesülő ellátottak, akiknek jövedelme a nyugdíj minimum 150% és 300% közé esik, azok intézményi térítési díja: 332 Ft/nap/fő Azon étkeztetésben részesülő ellátottak, akiknek jövedelme a nyugdíj minimum 150%-át nem éri el, azok intézményi térítési díja: 291 Ft/nap/fő Azon étkeztetésben részesülő ellátottak, akiknek jövedelme a nyugdíj minimum 300%-át meghaladja, azok intézményi térítési díja: 399 Ft/nap/fő Borota: Önköltség: 641 Ft/nap/fő Azon étkeztetésben részesülő ellátottak, akiknek jövedelme a nyugdíj minimum 150% és 300% közé esik, azok intézményi térítési díja: 319 Ft/nap/fő Azon étkeztetésben részesülő ellátottak, akiknek jövedelme a nyugdíj minimum 150%-át nem éri el, azok intézményi térítési díja: 278 Ft/nap/fő Azon étkeztetésben részesülő ellátottak, akiknek jövedelme a nyugdíj minimum 300%-át meghaladja, azok intézményi térítési díja: 386 Ft/nap/fő Az évi III. tv (3) bekezdése szerint az intézményi ellátásért fizetendő személyi térítési díj nem haladhatja meg az ellátott havi étkeztetés esetében a 119/c. (3) bekezdése szerinti jövedelemigazolásban meghatározott jövedelmének 25 %-át. 4. Házi segítségnyújtás: Jánoshalma Önköltség: 998 Ft/óra Azon Házi segítségnyújtásban részesülő ellátottak számára, akiknek családjában az egy főre eső jövedelem a nyugdíj minimum 150%-át meg nem haladja:, azok gondozási óradíja: 0 Ft/óra Önkormányzati támogatással csökkentett személyt aki elvállalja a zárgondnoki tisztet. Közülük - alkalmasságuk esetén - azt kell kirendelni: - akit a gondnokság alá helyezendő közokiratban megnevezett - a gondnokság alá helyezendővel együtt élő házastársat - a gondnokság alá helyezendő szüleit - vagy az általuk közokiratban vagy végrendeletben megnevezett személyt - hivatásos gondnokot. A határozat megküldése a bírósághoz 8 napon belül a gondnokság alá helyezés iránti keresettel együtt. A Bíróság 30 napon belül dönt a megszüntetésről, ill. a fenntartásról. Az ideiglenes gondnok jogkörének terjedelme: - a városi gyámhivatali határozatban megjelölt ügycsoportok tekintetében a gondnokság alá helyezendő személyét és vagyonát érintő érdekeinek védelmére, de - a városi gyámhivatal előzetes jóváhagyásával ezen felül is megtehet minden olyan intézkedést, amellyel a óradíj (dokumentált): 0 Ft/óra Azon Házi segítségnyújtásban részesülő ellátottak számára, akiknek családjában az egy főre eső jövedelem a nyugdíj minimum 150%-át meghaladja:, azok gondozási óradíja: 232 Ft/óra Önkormányzati támogatással csökkentett óradíj (dokumentált): 90 Ft/óra Borota Önköltség: 851 Ft/óra Azon Házi segítségnyújtásban részesülő ellátottak számára, akiknek családjában az egy főre eső jövedelem a nyugdíj minimum 150%-át meg nem haladja:, azok gondozási óradíja: 42 Ft/óra Önkormányzati támogatással csökkentett óradíj (dokumentált): 0 Ft/óra Azon Házi segítségnyújtásban részesülő ellátottak számára, akiknek családjában az egy főre eső jövedelem a nyugdíj minimum 150%-át meghaladja:, azok gondozási óradíja: 340 Ft/óra Önkormányzati támogatással csökkentett óradíj (dokumentált): 240 Ft/óra Az évi III. tv (3) bekezdése szerint az intézményi ellátásért fizetendő személyi térítési díj nem haladhatja meg az ellátott havi házi segítségnyújtás esetében a 119/c. (3) bekezdése szerinti jövedelemigazolásban meghatározott jövedelmének 20 %-át. Házi segítségnyújtás és étkeztetés biztosítása esetén a jövedelmének 30 %-a. 5. Családok átmeneti otthona: Önköltség: Ft/hó/fő Ft/ nap/fő Intézményi térítési díj: Ft/hó/fő Ft/nap/fő A gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény 150. (2) bekezdése szerint az ellátásért fizetendő személyi térítési díj (Felnőtt 200Ft/nap, gyermek Ft/nap), amely nem haladhatja meg a kötelezett havi jövedelmének 25 %-át, több gyermek esetében a kötelezett havi jövedelmének 50 %-a. Jánoshalma, március 11. Ádám Tamásné ügyvezető Ideiglenes gondnok kirendelése gondnokság alá helyezendőt károsodástól óvja meg. - amennyiben a gondnokság alá helyezendőt bentlakásos szociális intézménybe kell elhelyezni, ezirányú jognyilatkozatát az ideiglenes gondnok csak a bíróságnak az ideiglenes gondnokrendelés fenntartásáról rendelkező jogerős végzése után teheti meg. Az ideiglenes gondnok működésének ideje: - kezdete: a határozatban megjelölt időpont - vége: a gondnoksági per jogerős befejezését követő gondnokrendelésig, illetve ha a bíróság az ideiglenes gondnok kirendelésének felülvizsgálata során azt megszünteti. További információ a Polgármesteri Hivatal Városi Gyámhivatalában (6440 Jánoshalma, Béke tér 1. szám alatt számú irodában) kérhető. A következő számban a gondnokoltak vagyonkezelésének szabályait fogom bemutatni. Farkas Margit gyámhivatal vezető

9 2009. május 9. oldal Aki a virágot szereti Árvácska vagyok. A Dózsa György utca és az Árpád utca sarkán, a virágágyásban élek. Még az ősszel ültettek, locsoltak és ápoltak gondos kezek. Sokan voltunk, szépek színesek. Tavasszal leráztuk magunkról a telet és az első napsugarakkal megmutattuk magunkat, milyen szép nagyra nőttünk. Egyikünk sárga, másikunk lila színben pompázott. Óriásira nőtt virágfejünkkel tekingettünk a világba. Néztük a mellettünk elhaladó embereket, az elszáguldó autókat és pihenőt nyújtottunk a méheknek, lepkéknek. Aztán egy nap jött egy sötét árnyék, és nem kímélve gyenge viráglelkünket kitépte a földből a testvéreimet és elvitte. Hiába sírtunk, hogy ne tegye, kíméletlenül csak tépte, vitte őket. Tudjuk ki ő, látjuk minden nap, hiszen itt jár el előttünk. Nem tudom hova ültette őket ha elültette -, mert a háza előtti kertben nincsenek. Csak remélni tudom, hogy elültette, locsolja, gondozza őket. Mi itt maradtunk tépetten, hézagosan. A szépet, virágot szerető emberek megállnak, csóválják a fejüket ilyen barbárság láttán, és nem értik, hogy lehet ilyet tenni, hogy lehet ilyen lélekkel élni. A kérdés ott motoszkál mindannyiunk fejében: miért kell a szépet, a más munkáját tönkre tenni? Sajnos a mai világban egyre többször találkozunk a jelenséggel, hogy a szépet, a jót, a más által létrehozottat jó buli tönkre tenni. Sajnálom, hogy ezek az emberek, gyerekek nem tanulták meg értékelni a szépet, a jót, és főleg a mások munkájának megbecsülését. Lehet, hogy valójában nem rossz emberek, csak a lelkük szegény, mert nem volt, aki megtanítsa nekik, hogy aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. A dietetikus tanácsai Táplálkozás és elhízás Az elhízás diagnózisa elsőre könynyűnek tűnik, mégis nehéz feladat. Az elhízás kialakulásánál a genetikának is fontos szerepe van. A genetikai tényezők és a környezet egymásra hatása alakítja végül is ki ezt a kórképet. Az elhízás kialakulásában a fölösleges mennyiségű energiabevitel játszik meghatározó szerepet. Kalóriaértéke alapján az elhízás kialakulásában kulcsfontosságú a zsírok szerepe. A mai modern táplálkozással (ami többnyire egészségtelen) könnyű a szervezet igényét többszörösen meghaladó mennyiséget elfogyasztani.. A túlzott mennyiségű szénhidrát elfogyasztása is elhízáshoz vezet. Gyakorlatban az elhízást a testtömegindex (body mass index, BMI) alapján határozzuk meg. Mindenki otthonában könnyen kiszámolhatja, hiszen csak a testtömegét (kg), és testmagasságát (m) kell hozzá ismernie. A testtömeg kilogrammban kifejezett értéket el kell osztani a testmagasság méterben kifejezett értékének négyzetével. BMI = testtömeg (kg) testmagasság (m)2 BMI fokozatai: -20 kg/m2 alatt sovány testalkatú ,9 kg/m2 normál testsúlyú ,9 kg/m2 túlsúlyos ,9 kg/m2 mérsékelten elhízott ,9 kg/m2 középsúlyos elhízott -40 kg/m2 felett súlyos elhízott Elhízáskor a felhalmozott zsír elosztása általában nem egyenletes. Az elhízás típusát a derék -csípő hányadossal állapíthatjuk meg. Derék- csípő hányados= derékkörfogat csípőkörfogat Amennyiben a hányados: férfiak esetén 1,0 felett, nők esetében pedig 0,85 felett van, akkor alma, vagy hasi típusú az elhízás. Abban az esetben, ha a hányados férfiaknál 1,0 alatti, és nőknél 0,85 alatti, akkor körte típusú elhízásról beszélünk. Az alma típusú elhízásra jellemző, hogy a zsír nagyobb része a hasüregen belül a szervek között helyezkedik el. Gyakoribb a magas vérzsír-szint. A körte típusúakra viszont a csípőtáji, comb, far és alhas tájéki zsírfelhalmozódás jellemző. izületi kopások alsó végtag visszeres rendszerének betegségét idézik elő Faragóné Hován Éva dietetikus Jól szerepelt a Kunvin az idei Kunsági Borversenyen A hírei Ügyfélszolgálati irodánk készséggel áll rendelkezésükre minden kérdésben. Az ügyfélfogadás helye: Jánoshalma, Bajai út 66. (vízmű) Telefon: 06-77/ Az ügyfélfogadás ideje: Hétfő, szerda, péntek óra között Kedd óra között Csütörtök szünnap Felhívjuk azon ingatlantulajdonosok figyelmét, akik LTP szerződéssel rendelkeznek, hogy ingatlan adás-vétel esetén kérjenek felvilágosítást a szerződéssel kapcsolatos teendőkről ügyfélszolgálati irodánkban. A Társulat következő küldöttgyűlését én kor tartja, melyre ezúttal Tisztelettel meghívjuk. Helye: Polgármesteri Hivatal Jánoshalma JÁNOSHALMI VÍZIKÖZMŰ-TÁRSULAT RENDELKEZÉS A BEFIZETETT ADÓ EGY SZÁZALÉKÁRÓL A kedvezményezett neve: BEM JÓZSEF HONVÉD NYUGDÍJAS EGYESÜLET A kedvezményezett adószáma: Kedvezményezett címe: 6440 Jánoshalma, Kossuth u.1. Tel: 06 / 77/ Óriási készlet kiárusítás felszámolásból (Régi HÓDIKÖT termékek) május 13-án szerdán óráig a Kulturális Központban (volt Honvéd kaszinó ) Pólók Ft, Melegítő nadrágok Ft Fehér neműk, EGO felsők, mosózsák, 4XL méretű női gyapjú felsők kiváló minőségben Minden évben nagy várakozás előzi meg az ország legnagyobb borvidékének a Kunsági Borvidéknek a borversenyét, ahol évről évre valóban szenzációs italok mutatkoznak be. Április utolsó péntekén délelőtt a lakiteleki Népfőiskolán Lezsák Sándor nyitotta meg a XI. Kunsági Borversenyt, ahol az idén 54 termelő 180 termékkel nevezett. Az idén 80 fehérbor, 20 rozé, 74 vörösbor és 6 párlat nevezett. A fehérborok közül a rajnai rizlingből és a cserszegi fűszeresből, a vörösborok közül a kékfrankosból és cabernet fajtákból neveztek legtöbbet. Örvendetes a hungarikumok közül az arany sárfehér, ezerjó és kadarka borok növekvő száma. Az italokat 6 bizottság bírálta amelynek az elnöke Módos Péter, társelnökei Dr Botos Ernő Péter, és Frittmann János voltak. A versenyen a szokásos 20 pontos értékelési rendszer szerint sorolták be a borokat és pálinkákat, így az idén 37 aranyérem, 73 ezüst és 42 bronz született. A díjkiosztás május 15-én a Kunsági Fesztivál keretében a Mezőgazdasági Múzeumban lesz Budapesten. A legjobb forgalmi bor a vándordíjat kapja, a kategória győztesek plakettet kapnak. Az elért eredmények alapján a nevezett borokból kerül kijelölésre a PatyBor válogatás TOP 12, és ezek a borok a szerepelnek a Dunabor magazin következő számában, és ezzel reprezentál a borvidék. XI. Kunsági Borversenyről a Kunvin Borászati Kft. 4aranyéprmet és 1 bronz érmet hozott, az alábbi táblázat szerinti elosztásban Termelő Termőhely megnevezés Évjárat pont érem Kunvin Borászati Kft. Kéleshalom Silenos jégbor ,02 arany Kunvin Borászati Kft. Kéleshalom Cabernet sauvignon ,9 arany Kunvin Borászati Kft. Kéleshalom Aureus Rajnai rizling ,6 arany Kunvin Borászati Kft. Kéleshalom Cabernet sauvignon ,55 arany Kunvin Borászati Kft. Kunsági Rajnai rizling ,08 bronz

10 10. oldal május Május 2-án délelőtt a Bem József Honvéd Nyugdíjas Egyesület tagjai kirándulást tettek Kéleshalmára az Ódor tanyára. Ódor Pista meleg szeretettel, forró kemencével és hideg pálinkával várta a csapatot. Magyar Magdi és Lábodi Ágnes citerázása és Szerezla Sanyi harmonikázása mellett a délelőtt beszélgetéssel, a tanya környéki sétálással és kártyázással telt el. A finom ebéd egy órára készült el. A csapatnak nem kellett bíztatás, jóízűen fogyasztottuk el Pista remekét, majd otthonról hozott süteményekkel kínálgattuk egymást. Az ebéd végén pezsgővel köszöntöttük a kétszeres nagyszülőket Szakály Bélát és feleségét Magdikát Kis ejtőzés után, a házigazda javaslatára játékos vetélkedőkbe kezdtünk. Az egyesület tagjai patkódobásban mérték össze ügyességünket. A Sólet az Ódor tanyán. fiúk csatáját Dobos Krisztián a lányokét pedig Tóth Imréné Ica nyerte. A győztesek jutalma egy-egy üveg pezsgő volt, melyet a házigazda ajánlott fel. A baráti kirándulás késő délután ért véget. GYPCS. Legyünk gyanakvóak! Az elmúlt napokban jó megjelenésűnek tűnő emberek kopogtattak be több lakásba, elsősorban olyan helyeken, ahol idős emberek laknak. Szolgáltatás ellenőrzősére és egyéb mondva csinált indokkal próbálkoznak bejutni a lakásokba. Kérjük, hogy idegeneket ne engedjenek be, mert nem látható előre látogatásuk rossz következménye. Ha tisztességes a szándékuk, kérésre felmutatják az igazolványukat, mellyel jogosultak az adott tevékenység végzésére. Még ekkor sem árt az óvatosság, hiszen nem nehéz szerkeszteni egy eredetinek tűnő igazolványt Megéri óvatosnak lenni, hogy további kellemetlenségtől megóvjuk magunkat. Eboltás Jánoshalmán 2009 Értesítjük Jánoshalma Város lakosságát, hogy az ebek kötelező veszettség elleni védőoltása a következő helyeken és időpontokban lesz: május 11. (hétfő) Piactér (Dr. Erdődi János) Liba kocsma (Dr. Berta Péter) Erzsébet tér Hatsarkos (Dr. Vas István) Kisrátai vendéglő (Dr. Vas István) Batthyány utcai Óvoda (Dr. Erdődi János) május 13. Kiserdő (Dr. Berta Péter) (szerda) Diófa-söröző- Fürdő u. (Dr. Erdődi János) Orbán szobor (Dr. Berta Péter) Hét vezér tér (Dr. Erdődi János) május 14. Jókai Mátyás kir, u. sarok (Dr. Erdődi János) 10 /csütörtök/ Kélesi út (Jimmy kocsmája) (Dr. Erdődi János) május 15. /péntek/ Remete u. Eötvös u. sarok (Dr. Berta Péter) Tranzit étterem (Dr. Erdődi János) Vásártér (Dr. Erdődi János) Laktanya (Dr. Erdődi János) Vadgalamb u. Előd u. sarok (Dr. Berta Péter) A pótoltás időpontja május 19. (kedd) május 22 /péntek/ május 26. /kedd/ Piactér (Dr. Erdődi János) Erzsébet tér Hatsarkos (Dr. Vass István) Liba kocsma (Dr. Berta Péter) Orbán szobor (Dr. Berta Péter) Kiserdő(Dr. Berta Péter) Remete u. Eötvös u. sarok (Dr. Berta Péter) Vadgalamb u, -Előd u, sarok (Dr. Berta Péter) Egyéb tudnivalók Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a 164/2008.(XII.20.)FVM rendelet alapján az ebtulajdonos köteles minden három hónaposnál idősebb ebet beoltatni. Kérjük az ebek oltási igazolványát elhozni, mert ennek hiányában új, sorszámozott oltási könyvet kell kiállítani a 164/2008-as rendelet értelmében. Az először oltott ebek részére már új oltási igazolványt kell kiállítani, ami 2010-től minden ebnél kötelező lesz. A veszettség elleni védőoltás díja 2000,- Ft, a féreghajtó tabletta,- Ft/l0 kg súlyra vonatkoztatva. Az új oltási igazolvány ára 500,- Ft. Az oltatlan eb tulajdonosa a 218/1999.(XII.28.)Kormányrendelet alapján ,-ig terjedő pénzbírsággal büntethető. Jánoshalma, április 30. Polgármesteri Hivatal Állategészségügy fizetett politikai hirdetés Tájékoztatás előzetes helyszíni szemléről Ezúton tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program III. tengelyének Mikro-vállalkozások létrehozása és fejlesztése, A turisztikai tevékenységek ösztönzése, Falumegújítás-és fejlesztés, A vidéki örökség megőrzése c. intézkedései vonatkozásában a október 18. és január 12. között támogatási kérelmet benyújtóknál a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló évi 17. törvény 46. -a alapján a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal illetékes munkatársai a kérelemkezelési eljárás részeként előzetes helyszíni szemle keretében vizsgálhatják az egyes projektek megalapozottságát. Kérnék, hogy aki bármilyen okból kifolyólag megkezdte a pályázat megvalósítását, azonnali hatállyal jelentse be a helyileg illetékes munkaszervezeti irodába. dr. Kiss Judit Felső-Bácska HACS munkaszervezet vezető Jánoshalma Dózsa Gy. u Tel: 06/

11 2009. május 11. oldal Emlékzetet az Euróra Az új 200-as a legszebb magyar fémpénz. És elvileg a legnehezebb is, de ez nem érződik rajta nagyjából ezekkel a benyomásokkal távoztunk a Pénzverő soroksári üzeméből. Itt készülnek gőzerővel az új 200-asok, amik június közepén kerülnek forgalomba. Ezzel a kétszínű érmével az automatáknál nem lesz annyi baj, mint a százassal, mert nem acélból, hanem színesfémekből készül. A külcsín kicsit emlékeztet az egy eurós érmére, és ez sem véletlen: az érme bevezetésével már szoktatni akarnak az euró használatához, ahhoz, hogy nagyobb értékek is lesznek nálunk érmében (a legnagyobb szabványos euróérme, a 2 eurós forintot ér). (index.hu) Jánoshalma Város Önkormányzata (6440 Jánoshalma, Béke tér 1.) pályázatot hirdet Védőnői Szolgálat (6440 Jánoshalma, Arany J. u. 13.) körzeti védőnői állására A pályázat benyújtásával kapcsolatos rendelkezéseket és a pályázati feltételeket a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. tartalmazza. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő A munkavégzés helye: Bács-Kiskun Megye, 6440 Jánoshalma, Arany J. u. 13. A munkakör betölthetőségének időpontja: a pályázat elbírálását követően azonnal Illetmények és juttatások: a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény rendelkezései szerint Pályázati feltételek: az egészségügyi főiskola védőnői szakán szerzett végzettség (diploma) felhasználói szintű számítógépes ismeret, A pályázathoz csatolni kell: - részletes szakmai önéletrajzot - a végzettséget igazoló okmányok másolatát, Novemberi számunkban bemutattuk Katymári Antal járművezető oktatót és a helyi járművezető képzés lehetőségét a Halasi Ati Autósiskola keretén belül. Beszámoltunk arról is, hogy a volt Bem József laktanya területén gyakorlási lehetőség is van az ott kialakított területen. Most örömmel adunk hírt arról, hogy a gyakorlóhely új helyre lett költöztetve, ahol kulturáltabb körülmények között van lehetőség a járművezetés alapjainak az elsajátítására. A vásártér mellett évek óta kihasználatlanul áll a volt kézilabdapálya területe, amely ez év április elsejétől helyet ad az új tanpályának. Újdonság, hogy a terület mérete lehetővé tette egy motoros pálya kialakítását is, Pályázati felhívás parlagfűmentesítésre A Parlagfűmentes Magyarországért Tárcaközi Bizottság (TB) és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) a évi országos parlagfű mentesítési program keretében: pályázatot hirdet a civil szervezetek parlagfű mentesítési tevékenységének támogatására Benyújtási határidő: május 20. A pályázati felhívás és a hozzá kapcsolódó dokumentumok az alábbi linkre kattintva elérhetők: derid=832&ctag=articlelist&iid =1&articleID=14076 Pályázati felhívás - három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, - nyilatkozatot, amelyben a pályázó hozzájárul ahhoz, hogy pályázati anyagát Jánoshalma Város Önkormányzatának Képviselő-testületének tagjai, a Városgazdálkodási Bizottság tagjai megismerjék A pályázat elbírálásának módja: - kizárólag postai úton, a pályázatnak a Jánoshalma Város Önkormányzat címére történő megküldésével (6440 Jánoshalma, Béke tér 1.) - 1 példányban, - zárt borítékban, - védőnői pályázat jeligével ellátva kell benyújtani. A pályázat benyújtási határideje: a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ internetes oldalán történő megjelenést követő 30 nap A pályázati kiírás közzétételének helye, ideje: - Jánoshalmán a helyben szokásos módon - Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ internetes oldalán (www.kozigallas.gov.hu) A pályázat elbírálásának határideje: A véleményezési határidő lejártát követő első Képviselő-testületi ülés. Motoros oktatás Jánoshalmán ahol segéd-motorkerékpár és motorkerékpár kategóriában is van gyakorlási lehetőség, egyelőre csak saját motorkerékpárral. A tanpályán előzetes időpont egyeztetés után a Halasi Ati Autósiskola tanulói a sikeres vizsga érdekében térítésmentesen gyakorolhatnak saját gépjárműveikkel. A tervek között szerepel - amennyiben sikerül a megfelelő anyagi feltételeket megteremteni -, hogy segédmotoros kategóriában a teljes képzést (beleértve a forgalmi vizsgát is) Jánoshalmán valósítsuk meg. Jánoshalma Kiserdő 71. számú tanya, 3 hektár szántóval, Jánoshalma, Petőfi S. u. 32. számú 55m 2 -es lakás, külön bejárattal, eladó. Érdeklődni lehet: 77/ as, 30/ és a 70/ as telefonszámokon. F e l h í v á s! Felhívás a Jánoshalma Városi Rádióklub Sportegyesület kéri az adózó állampolgárokat, hogy ebben az évben is segítsék személyi jövedelemadójuk 1 %-val egyesületünket! Köszönjük támogatóinknak! Adószámunk:

12 12. oldal május Vizsgák után az Aranykalászos gazda tanfolyamokról Több, mint gazda jutott szakképesítéséhez Jánoshalmán és környékén Végéhez értek a KKK (Kecskeméti Képző Központ) által szervezett tanfolyamok Jánoshalmán és Borotán. A vizsgákon részt vevő gazdáknak elméleti és gyakorlati ismeretekből is számot kellett adniuk. Minden vizsgázó mögött sok tanulással eltöltött nap állt, így mindenki sikeresen vette a vizsgákat, mondta el újságunknak dr.szabó Gergely a KKK mezőgazdasági szektor vezetője. A 650 órás tanfolyam végén OKJ-s bizonyítványt kaptak, mely mezőgazdasági rész szakképesítésnek számít. Mivel a tanfolyam közel fél évig tartott, nagy szerepe volt a helyi szervező, Mészáros Márta munkájának is. Nagy kitartással szervezte a tanfolyamot, a gyakorlati helyeket és időpontokat. Munkájának köszönhetően a tanfolya-mokról senki sem maradt távol, így mindenki eljutott a vizsgáig. A vizsgákon sok kiemelkedő teljesítményű feleltet lehetett hallani. Örömünkre szolgált, hogy Jánoshalmán szervezhettünk ilyen nagy létszámú tanfolyamot, habár ez a helyi szervező munkája nélkül nem jöhetett volna létre, zárta gondolatait dr. Szabó Gergely úr. Képösszeállításunk a három vizsgázó csoportról készült: Kis-, és közepes vállalkozások valamint intézményi civil szervezetek vezetői figyelmébe KÉPZÉS INGYENES! A képzés célja: A bizottságok, vállalatok, szervezetek vezetői, munkatársai átfogó képet kapnak a hazai és EU-s pályázati rendszerről, kiemelten a Közösségi Programokról, a pályázatírás módszertanáról, a projekt menedzsment alapvető kérdéseiről. A résztvevők konkrét esettanulmányokon keresztül sajátíthatják el a pályázatírás módszertanát valamint azon technikákat, melyek segítségével, szervezetük, vállalkozásuk projektötleteihez rendelkezésre álló Uniós forrásokat maximalizálni tudják. A projektötlettől a megvalósításig komplex rálátást szerezhetnek az egyes folyamatokban betöltött szerepükről, felelősségükről és kötelezettségeikről, megismerkedhetnek a pályázat elkészítése és megvalósítása során használt dokumentumokkal, eljárásokkal. Specifikus cél: hogy a résztvevők képesek legyenek az EU által társfinanszírozott pályázati felhívásoknak megfelelő projektek és pályázatok teljes körű elkészítésére, menedzselésére, a források lehívására és elszámolására. Célcsoport: A képzést azoknak javasoljuk, akik aktívan részt vesznek a kistérség fejlesztési stratégiák kidolgozásában, potenciális partnerei és résztvevői a nemzetközi együttműködések keretében megvalósított közösségfejlesztő/gazdaságfejlesztő projekteknek. Specifikus célcsoportjaink a következők: Kis-, és közepes vállalkozások vezetői május ; Civil szervezetek vezetői május Várható eredmény: A képzés elvégzését követően a résztvevők: A programok részletes ismeretén keresztül, új, innovatív ötleteket gyűjtenek, képessé válnak feltérképezni fejlesztési elképzeléseikhez leginkább illeszkedő pályázati felhívást. ismerik a hazai/brüsszeli pályázatfigyelés hatékony technikáit, rendelkeznek a fejlesztési elképzeléseik megvalósításához leginkább megfelelő pályázati lehetőség megválasztásához szükséges ismeretekkel. ismerik a projektciklus menedzsment lépéseit és a legfontosabb projekttervezési technikákat, tapasztalatokat gyűjthetnek a nemzetközi projektek gyakorlati megvalósításáról rendelkeznek a pályázatíráshoz szükséges szakmai és pénzügyi ismeretekkel; képesek fejlesztési terveikhez illeszkedő pályázatokat előkészíteni, illetve a pályázatkészítés folyamatát koordinálni, projekteket végrehajtani ismeretekkel rendelkeznek a projektek szakmai és pénzügyi lebonyolításával kapcsolatban További információ: Vargáné Szőke Krisztina Helyi Vidékfejlesztési Iroda tel/fax:06-77/ mobil:06-70/ m 2 telken álló, 43 m 2 alapterületű üdülő eladó a kunfehértói üdülőtelepen. Irányár 2,5 MFt. Érdeklődni lehet: Kövecs Attila, 70/ M E G H Í V Ó BEM JÓZSEF HONVÉD NYUGDÍJAS EGYESÜLET HŐSÖK NAPJA ALKALMÁBÓL MÁJUS 29-ÉN 10,30-TÓL ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉST TART A KISTEMETŐ KATONAI SIRKERTJÉBEN ÜNNEPI MŰSORT AD A HUNYADI JÁNOS ISKOLA ÉS A PÖNDÖLÖSÖK CITERA EGYÜTTES MINDENKIT TISZTELETTEL VÁRUNK BEM JÓZSEF HONVÉD NYUGDÍJAS EGYESÜLET

13 2009. május 13. oldal A tavasz nagy ünnepe Húsvét a kersztényvilág legnagyobb ünnepe, a feltámadásé. Az ünnepi szent mise után a templom előtt a gyerekek élő álaatokat simogatva mintegy köszönthették az új életet a kikeletet. Kullancs- és szúnyogveszélyről Meghívó Gazdakör Gyümölcs- és Szőlőtermesztők Egyesülete május 25-én Szt. Orbán napján, vasárnap délután 17 órakor az Orbán szobornál emlékezést és koszorúzást tart. Hívunk és várunk minden jánoshalmi polgárt határunk védőszentjének ünnepén és ott együtt kérjük óvjon bennünket minden természeti csapástól Mindenkit szeretettel várunk rendezvényűnkre! Tisztelettel: Dági józsef Farkas László Skribanek János elnök alelnök titkár A nyár, a jó idő velejárói, a kullancsok és a szúnyogok is súlyos betegségek okozói lehetnek, ezért alaposan fel kell készülnünk, hogy megvédhessük magunkat. A klímaváltozás eredményeképpen a melegkedvelő vérszívó fajok száma a közelmúltban jelentősen megnövekedett, így jóval szélesebb körben terjesztik az általuk hordozott fertőző betegségeket. A kullancsok és szúnyogok növekvő egyedszámuk miatt olyan régiókban és területeken is felbukkannak, ahol korábban csak hírből ismerték őket. Ma már a városok parkjai, a strandok és a kis kertek sem jelentenek biztonságot. A kullancsok riasztó hányada agyhártya-, illetve agyvelőgyulladást okozó vírussal fertőzött, és majdnem minden ötödik állatban megtalálható a Lyme-kór baktériuma. A kórokozókat hordozó kullancsok számának emelkedésével az általuk az emberek és állatok körében terjesztett megbetegedések száma is sohasem látott méreteket ölt figyelmeztet Kapiller Zoltán, a Kullancsszövetség elnöke. A Lyme-kór ellen nem létezik védőoltás: a betegség lappangási ideje több év is lehet, következményei pedig kezelés nélkül végzetesek. Mára az eddig elbagatellizált szúnyogcsípés is első számú veszélyforrássá lépett elő. Ha a szúnyogcsípéseket rosszul kezelik, elvakarják, a helyükön orbánc vagy ótvar is kialakulhat. A csípések ellen hatásos lehet, ha ügyelünk a megfelelő ruházkodásra: ha zokniba tűrjük nadrágunkat és karimás kalapot húzunk, megakadályozhatjuk, hogy a kullancs utat találjon magának. Nagy Katalin bőrgyógyász szerint a megelőzés másik módja is hatékony: bizonyos esetekben a testre permetezhető riasztószerek jelentik az egyetlen kényelmes és hatásos védelmet. Ám vásárlás előtt érdemes átfutni a címkét is, a dietil-toluamid hatóanyagot tartalmazók hatékonyak, mégis kíméletesek a bőrhöz, így akár érzékeny bőrűek is használhatjuk, a pikaridintartalmúak pedig fokozott igénybevétel esetén ajánlottak. JÁTSZÓTÉR NÉVADÓ PÁLYÁZAT április 4-én a gyerekek legnagyobb örömére átadásra került a megújult a központi játszótér. Az átadó ünnepségen Jánoshalma Város Polgármestere pályázatot hirdetett a játszótér elnevezésére. A pályázat célja, hogy a gyerekekkel közösen találjuk meg a legmegfelelőbb nevet játszóterünknek. Ötleteivel egyénileg pályázhat minden óvodás és általános iskolás korú gyermek. A pályázat benyújtási határideje: május 20. A pályázat benyújtásának helye: az általános iskola és óvodák igazgatósága. Ezt követően a pályázat a Polgármesteri Hivatalban kerül elbírálásra. A játszótér névadó ünnepségére május 30-án délelőtt 10 órakor kerül sor a helyszínen. Ezen a napon az Összefogás Jánoshalmáért Egyesület közös játékot szervez a gyermekeknek. Czeller Zoltán polgármester BOR A MINDENNAPOKRA! Bátyai Úszótanfolyam Tanfolyam kezdete: június 15. Érdeklődni és jelentkezni lehet: június 7-én. Görgey u. 12-ben Bátyai Gábornál 06-70/ Bátyai Gábornénál 06-70/

14 14. oldal május Tészta Szerda május ig Pizza-étlapunkat figyelje, mert megindult a családi pizza (csak) kiszállítással a Jöjjön és látogasson el hozzánk! Asztalfoglalás: 77/ vagy 30/ Dr Gregó Sándor fül- orr- gége és tüdőgyógyászati magánrendelése minden héten, pénteken 14 órától 15 óráig Jánoshalma, Molnár János u. 32. Bejelentkezés: naponta 07 és 19 óra között a 06-30/ telefonszámon H-6440 Já nos hal ma, Ba jai u. 66. Tel.: 77/ , 30/ Ügy fél szol gá lat nyit va tar tá sa: hétfő, szerda, péntek , kedd, csütörtök TÁJÉKOZTATJUK FOGYASZTÓINKAT AZ ALÁBBIAKRÓL: Hangos hirdetésszolgáltatásunkat a piac területén továbbra is felajánljuk. Megrendelés a sportcsarnokban. Éljen a lehetőséggel. Vízóra állás bejelentése az alábbiak szerint lehetséges: o Telefonon: 77/ (üzenetrögzítőre is a nap 24 órájában) o A fenti címre. o Személyesen az ügyfélszolgálati irodában Kérjük azon társasházak közös képviselőit, ahol eddig szolgáltatói szerződést nem kötöttek, hogy az alapító okirat másolatával szíveskedjenek az ügyfélszolgálati irodába kifáradni szerződéskötés és adategyeztetés céljából. Tájékoztatjuk Önöket, hogy társasházak is csak érvényes szolgáltatói szerződéssel vételezhetnek ivóvizet. A későbbi jogi problémák elkerülése érdekében kérünk mindenkit, hogy tájékozódjon a közös képviselőjénél, illetve érdeklődjön az ügyfélszolgálati irodában. Felhívjuk figyelmüket, hogy amennyiben ingatlan, eladás bérbeadás vagy öröklés történik, úgy ügyfélszolgálati irodánkba szíveskedjenek kifáradni és az átírást elintézni. A vízmérő átírásától függetlenül a fogyasztás után a régi és az új tulajdonosnak egyetemleges felelőssége van. HÁLÓZATFERTŐTLENÍTÉS! május 25-től május 29-ig. ÚSZÓTANFOLYAM INDUL A GYERMEKEKNEK A TANUSZODÁBAN. Kezdési időpont: Jelentkezés és információ: a sportcsarnokban ig. Figyelemfelhívás A szennyvízszippantást május 11-től a 77// telefonszámon lehet bejelenteni 2008 év végétől, már az interneten is megtalálhatja a Városgazda Kft. aktuális információit. STÍLUS ÜZLET májusi akciója! Szuper ár: Írható dvd csak 69 ft/db!!! További akciós termékeink: Térelválasztó függöny, Homokozó készlet ( 6 részes), Keverőtál 3 literes, Disney mintás strandpapucs, Kerti solar lámpa Ezenkívül műanyag kerti székek, asztalok kaphatók! Jánoshalma, Dózsa Gy. u. 71. Tel.: 06-30/ ÉPÜ LET BONTÁST tör me lék szál lí tást, föld ki eme lé si mun kát, alap ki ásást, ho mok ra ko dást szál lí tás sal rö vid ha tár idő re, vagy azon nal ra vál la lok Pal kó Lász ló kő mű ves vál lal ko zó Já nos hal ma, Dió fa u. 10. Tel.: 77/ Mo bil: 30/ Or szágos Kirakodó Vásár május 20-án lesz Emlékezés Az emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell, S akit szeretünk, azt nem feledjük el. (Shakespeare) Renner Márton halálának 1. évfordulóján Szerettei Városunkban a háztartások gázkészülékeinek felülvizsgálatát egy vidéki cég megkezdte. Erre a tevékenységre helyi vállalkozónak is van engedélye. Felülvizsgálatért, tanácsadásért hívja bizalommal Ódor István gázszerelő mestert Tel: 06-30/ A Csényi és Társa Te m e t k ez é s i K f t. a g y á s z o l ó c s a l ád o k m e g b í z á s á b ó l á p r i l i s hónapjában a kö vet ke ző személyeket te met te el : Bekes Mária Farkas Ferencné sz.: Doszkocs TeréziA Horváth Sándorné sz.: Szakál Jolán Zsigmond Istvánné sz.: Lovászi Etelka Varga Mária élt: 86 évet élt: 71 évet élt: 86 évet élt: 68 évet élt: 56 évet Polyák Jánosné sz.: Kazinczi Mária Matild élt: 67 évet Minoricsné Varga Erika élt: 41 évet Granyák József élt: 78 évet Szerezla László élt: 61 évet Dora Gyuláné sz.: Pásztor Amália élt: 85 évet Adj, Uram, örök nyu go dal mat ne kik! A gyá szo ló csa lá dok ne vé ben a Csényi és Társa Kft. kö szö ne tet mond mindazok nak, akik az el hunyt sze mé lyek gyász szer tar tá sán, te me té sén meg je len tek, sír juk ra vi rá got, ko szo rút he lyez tek, s ez zel a gyá szo ló csa lá dok fáj dal mát eny hí te ni igye kez tek. Csényi Lász ló üg y ve ze tő Gázkonvektorok, gázkazánok, gáztűzhelyek, gázbojlerek JAVÍTÁSA, KARBANTARTÁSA új gázkészülékek beüzemelése: KISS ATTILA gázszerelő mester Cím: Jánoshalma, Bem J. u Tel.: Temetkezési vállalkozás Vállalkozásunk a hozzánk forduló temettetők megbízásából április hónapban a következő elhunytak temetésén működött közre: Rabb Györgyné sz. Végel Etelka (1926) Nagy Lajos (1918) Kun László Péterné sz. Lakatos Mária (1951) Ferenczi József (1940) Sörfőző Lajosné sz. Szőke Margit (1934) Czeglédi Sándor (1960) Hajnóczi Lajosné sz. Zámbó Klára (1923) Amikor hiányzik, amikor a hétköznapi unalomból és dulakodásból átlép a történetünk az Örök Fénybe, jövünk rá, kit vesztettünk. Most, amikor már késő, kezdünk el valóban szeretni. (Müller Péter) Nagy Zsolt ügyvezető

15 2009. május 15. oldal Hírek a Jánoshalmi Futball Club életéről Női labdarúgás: Női focicsapatunk a téli alapozást tisztességesen elvégezte, melyből minden játékos aktívan kivette részét. Nagy várakozás előzte meg a tavaszi mérkőzéseket. I. forduló: Jánoshalma FC Tiszaalpár 2: 4 (2: 3) Gólszerzők: Patocskai Rita, Komáromi Heni Gál László edző értékelése: A nagy gólok mérkőzése, de sajnos mi rúgtuk a kevesebbet. A többszörös megye bajnok az első félidő 20. percében már 2: 0-ra vezetett, ezt a 35. percben sikerült egalizálnunk, de a félidő lefújása előtt a Tiszaalpár csapata újból megszerezte a vezetést. A második félidőben még 1 gólt kaptunk és így alakult ki a végeredmény, melyhez gratulálunk az ellenfélnek. II. forduló: Jánoshalma FC Géderlak 3: 3 (1: 0) Gólszerzők: Fazekas Evelin 2, Gál Teréz Edző értékelése: Nagy iramú mérkőzésnek volt szemtanúja a nagy számban kilátogató szurkolósereg. Az első félidőben megszerzett vezetésünket az ellenfél a második félidő elején kiegyenlítette, amelyre gyors két góllal válaszoltunk. Géderlak csapata a mérkőzés vége előtt 3 perccel tudott csak kiegyenlíteni, amellyel megszerezte az egyik pontot. Jók: Patocskai Rita, Fazekas Evelin, Fenyvesi Evelin, Gál Teréz III. forduló: Dusnok Jánoshalma FC 1: 2 (1: 0) Gólszerzők: István Klaudia, Komáromi Henrietta Edző értékelése: Fiatal csapatunknak ez volt az első nagy sikere. A jó erőkből álló hazai csapat, az első félidőben egy tetszetős lefordulásból megszerezte a vezetést. A szünetben csapatszerkezet átalakítást hajtottunk végre melynek eredményeként a második félidőben sorra vezettük támadásainkat és előbb kiegyenlítettünk majd 8 percre rá Komáromi H. révén megszereztük a győzelmet, jelentő gólunkat is. Jók: Komáromi Henrietta, Fenyvesi Evelin, Gál Teréz, Patocskai Rita, Sterczel Dóra IV. forduló: Jánoshalma FC Apostag 3: 1 (2: 1) Gólszerzők: Fenyvesi Evelin 2, Patocskai Rita Edző értékelése: Mindjárt a mérkőzés elején magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, tetszetős támadásokat vezettünk, ennek ellenére váratlanul a vendégcsapat szerezte meg a vezetést. Az első félidő hajrájában kiegyenlítettünk, majd a vezetést is sikerült megszereznünk. A második félidőben - fölényünk ellenére - csak 1 góllal tudtuk javítani a gólarányunkat. Jók: Fenyvesi Evelin, Patocskai Rita, Komáromi Henrietta V. forduló: Városföld Jánoshalma FC 3: 2 (0: 2) Gólszerzők: Fazekas Erzsébet, Patocskai Rita Edző értékelése: Az első félidő közepétől átvettük az irányítást és a lefújás előtt már 2: 0-ra vezettünk. Nagy reményekkel vágtunk neki a második félidőnek, de az ellenfél két jó játékosának és nagyobb rutinjának köszönhetően maga javára tudta fordította a mérkőzést. Jók: Patocskai Rita, Fazekas Evelin, Fenyvesi Evelin A májusi női mérkőzések időpontjai: VI. forduló: (szombat) 16:30 Jánoshalma FC Mórahalom VII. forduló: (vasárnap) 11:00 Kiskunhalas Jánoshalma FC VIII: forduló: (szombat) 17:00 Jánoshalma FC Kalocsa IX. forduló: (vasárnap) 10:30 Jászszentlászló Jánoshalma FC Férfi labdarúgás Kaskantyúnak a bajnokságból való visszalépésének és az esedékes szabadnapnak köszönhetően felnőtt férfi csapatunk áprilisban csak 3 mérkőzést játszott. XX. forduló: Jánoshalma FC Kisszállás 1: 1 (0: 1) Gólszerző: Balogh Viktor László György edző értékelése: A jó iramú mérkőzésen, gyenge helyzetkihasználásunknak köszönhetően a megszerezhető 3 pontból csak egyet sikerült itthon tartanunk. Jók: Lódri Ferenc, Szem Róbert, Balázsevics Péter, Csernók Csaba, Balogh Viktor XXI. forduló: Tázlár Jánoshalma FC 0: 3 (0: 1) Gólszerzők: Tóth András 2, Varga Zoltán Edző értékelése: A lelkes hazai csapat ellen, irreális talajú pályán, biztosan hoztuk el a 3 pontot. Jók: Tóth András, Faragó Patrik, Varga Zoltán XXIII. forduló: Kecel Senior Jánoshalma FC 1: 1 (0: 0) Gólszerző: Csernók Csaba Edző értékelése: 85 percig ember hátrányban játszva is meg lehetett volna nyerni a mérkőzést amennyiben a kapu előtt, jobban koncentrálnak a fiúk. Kiállítva: Lódri Ferenc Jók: Csernók Csaba, Szem Róbert, Faragó Patrik, Simity Zoltán, Varga Károly A májusi férfi mérkőzések időpontjai: XXV. forduló: (szombat) 16: 30 Kkhalasi Spartacus Jánoshalma FC XXVI. forduló: (szombat) 17: 00 Jánoshalma FC Bócsa XXVII. forduló: (szombat) 17: 00 Vadkert FC Jánoshalma FC XXVIII. forduló: (szombat) 17: 00 Jánoshalma FC Harkakötöny XXIX. forduló: (vasárnap) 17: 00 Jánoshalma FC Jászszentlászló Serdülő labdarúgás: Váltakozó sikerrel folytatódott a serdülő bajnokság küzdelmei. III. forduló: Tompa Jánoshalma FC 3: 3 (1: 2) Gólszerzők: Tóth Z., Szemlics B., Enesei M. Bada Pál edző értékelése: Győztes meccset engedtünk ki a kezünkből. IV. forduló: Jánoshalma FC Sükösd 0: 2 (0: 1) Edző értékelése: Magával a játékunkkal nem volt probléma, de ezt a játékot gólra játsszák! V. forduló: Nemesnádudvar Jánoshalma FC 2: 1 (1: 0) Gólszerző: Enesei M. Edző értékelése: Ezt a játékot csak alázattal lehet játszani. VII. forduló: Jánoshalma FC Bácsbokod 11: 0 (6: 0) Gólszerzők: Sztojka 2, Enesei D. 2, Tóth Z. 2, Enesei M., Kiss, Gáspár, Szemlics B., Lengyel Edző értékelése: Gratulálok a gyerekeknek a gól gazdag mérkőzéshez. A májusi serdülő mérkőzések időpontjai: VIII. forduló: (szombat) 10: 00 Madaras Jánoshalma FC IX. forduló: (szombat) 10: 00 Jánoshalma FC Kelebia X. forduló: (szerda) 16: 30 Bácsalmás Jánoshalma FC XI. forduló: (szombat) 10: 00 Jánoshalma FC Kiskunhalas Minden futball iránt érdeklődő szurkolót szeretettel várunk a Jánoshalmi FC mérkőzéseire! Hajrá JFC! Ádám Gyula JFC elnök Felhívás! A Jánoshalmi Futball Club Elnökségének nevében felkérünk minden sportszerető adózót, hogy adója 1%-val támogassa a JFC eredményes működését. Előre is köszönjük. Adószámunk: Ne utazzon, máshová nézzen be hozzánk! Város széli favágók kiskereskedése Már itt is kapható! MTZ és egyéb mezőgazdasági alkatrészek Megrendelhető Mezőgazdasági gépi szolgáltatás! Gödörfúrás 25-60cm 70-80cm mélységig Egyéb mezőgazdasági munkák Jánoshalma Kisfaludy utca 63 PÁLYÁZATI TANÁCSADÁS VÁLLALKOZÁSOK SZÁMÁRA EMVA ÉS GOP PÁLYÁZATOK KÉSZÍTÉSE ÉS PROJEKTMENEDZSMENTJE RUGALMAS, KEDVEZŐ FELTÉTELEKKEL. Bács-Tender Kft Kecskemét Fráter György u. 10. tel: 70/ A Jánoshalmi Sport Club megalakulásának 90. évfordulójára szervezett ünnepség végleges programja: június 19.-én alakult meg a Jánoshalmi Sport Club. Ezen a napon gyűlt össze a Hőger- féle vendéglőben (a mai Benkő patika helyén) az a 30 főnyi alapító tagság, akik lerakták Jánoshalma sportjának alapkövét. Az első vezetőség: Héber Ferenc elnök, Nagy István egyesületi jegyző, Radvánszki János alelnök. Forrás: Jánoshalmai Kis Újság -Az első nem hivatalos labdarúgó mérkőzésre május 1.-én került sor. Az Erzsébet erdőben tartandó majálison egy-egy alkalmi játékosokból álló csapat kergette a labdát a Jánoshalma Halas mérkőzésen. Forrás: dr. Karsai Ferenc Jánoshalma története 1849-től ig -A tanácsköztársaság bukása után ig tilos volt a társadalmi szerveknek, egyesületeknek a nyilvános szereplés. -A Jánoshalmi Újság 1921 ápr. 15.-én Sport, ami nincsen Jánoshalmán címmel cikkben hívja fel az illetékesek figyelmét arra, hogy a környéken mindenütt van sportegyesület rendszeres működéssel, csupán Jánoshalmán nincsen. Hamarosan azonban valósággá lett minden jánoshalmai sportember kívánsága, április 24.-én megalakult a Jánoshalmai Testedző Egyesület, elnöke Kindla Gyula ban új egyesület alakul, illetve a JTE név JSC-re változik át, de egész éven át nem működik ténylegesen ben a JSC is befejezte működését, illetőleg beleolvadt a Levente egyesületbe. Forrás: Felső Bácska újság április 17.-ei szám. -Ezekre a daliás időkre kívánunk megemlékezni június 06.-án, szombaton. Program: Helyszín: Városi Sportcsarnok, Jánoshalma 09: 00 : - Sporttörténeti kiállítás megnyitója - Emléktábla koszorúzás - Vendégvárás 10: 00 : - Ünnepi Naggyülés 12: 00 : - Állófogadás 13: 30 : - Női kézilabda mérkőzés: Jánoshalma KC Kiskunhalas NKSE (NB I-s csapat) Helyszín: Városi Sportpálya, Jánoshalma 15: 00: - Bemutató labdarúgó mérkőzés: Jánoshalma FC serdülő fiu JFC női 16: 30: - Barátságos labdarúgó mérkőzés: Jánoshalma FC Kecskeméti TE (NB I-s) A mérkőzések szünetében: - Mazsorett csoport bemutatója - Tombolasorsolás (értékes nyeremények!) Helyszín: Korzó étterem, Jánoshalma 19: 00 : - Ünnepi vacsora Minden sportszerető Jánoshalmi lakost szeretettel várunk az ünnepi rendezvény eseményeire! Ádám Gyula JFC elnök

16 16. oldal május Eljárás indult S. L. jánoshalmi lakos bejelentése alapján lopás bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettesek ( 3 fő ) ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint 2009.március 30-án kb. 20:00 óra körüli időben ismeretlen tettesek a kerítésen átmászva behatoltak Sz. M. L. jánoshalmi lakos lakóháza udvarába, majd a bejárati ajtó üvegét betörve a lakóházba is, ahol kutatást végeztek. A zajra a sértett a szobájából kijött és elkövetőket kérdőre vonta, melynek hatására azok a helyszínről elmenekültek, eltulajdonítva az addig megszerzett edényeket, vezetékes telefon készüléket, valamint a lakóház udvarából egy kézikocsira szerelt permetező gépet összesen kb Ft értékben. A nyomozás adatai alapján a bűncselekmény elkövetésével: fk. K. L, K. L. fk. K. T. jánoshalmi lakosok gyanúsíthatók megalapozottan. A bűncselekménnyel okozott kár a lefoglalással megtérült, a gyanúsítottak kihallgatása megtörtént, az eljárás során szabadlábon védekeznek Eljárás indult P. I. mélykúti lakos feljelentése alapján, lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen, aki 2009.március 29-én 16 óra és 2009.április 1-én 08 óra 30 perc között, a Mélykút, Széchenyi utcai lakatlan házba ablakbetörés módszerével behatolt és onnan televíziót, ágyneműket, ruhaneműket tulajdonított el kb Ft értékben. A rongálással okozott kár kb Ft. A Btk (2) bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt K. J.-né jánoshalmi lakos telefonon tett bejelentést 2009.április 1-én 18 óra :27 perckor arról, hogy férje K. J. valamint idősebb fia K. J. összeverekedtek, egymást kölcsönösen bántalmazták, majd fia egy vasvillával a mellkasán megszúrta férjét. A szúrás következtében könnyű sérülést szenvedett id. K. J. A Btk (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés I. fordulata szerint minősülő kisebb értékre elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt F. S., Sz. É. borotai lakos a bejelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki 2009.április 4-én 20 óra és 20 óra 30 perc között a Borota, Dózsa György utcában lévő Bisztróban a sértett Samsung J700-as típusú mobiltelefonját ismeretlen módszerrel eltulajdonította. Lopással okozott kár Ft. A Jánoshalma Rendőrőrs a korábban ismeretlen tettes ellen lopás bűntett gyanúja miatt elrendelt nyomozás kapcsán őrizetbe vette április 6-án 09 óra 40 perckor R. J. jánoshalmi lakost mivel 2009.április 4-én óra és 05-én hajnali 3-óra között K. M. tulajdonában lévő Jánoshalma, Kistemető utcai családi ház udvarában lévő garázsba ajtóbefeszítés módszerével behatolt és onnan benzint, akkumulátort, pótkereket tulajdonított el. Eljárás indult ismeretlen tettes ellen, aki április 7-én 14:57 időpontban Mélykúton a Weisz kocsmában ittas állapotban személyeket lökdösött, hamuzót tört össze, valamint padokat borított fel és a bejárati ajtó üvegét ököllel betörte. A helyszínre érkező Bács-Komplex biztonsági szolgálat emberei visszatartották a cselekmény elkövetésével gyanúsítható F. F. mélykúti lakost. A helyszínre érkező jánoshalmi rendőrpáros mentőt hívatott és részeg állapota miatt a F. F-t a pszichiátriai intézetbe szállították. Rongálási kár : Ft. HUNYADI NÉPE Já nos hal ma Vá ros Ön kor mány za tá nak lap ja Meg je le nik: ha von ta Ki ad ja: Já nos hal ma Vá ros Ön kor mány za ta Fe le lős ki adó: Czeller Zoltán polgármester Szerkeszti a Szer kesz tő bi zott ság A szerkesztésért felel: Ágoston István a Szerkesztőbizottság elnöke. A szer kesz tő ség cí me: 6440 Já nos hal ma, Bé ke tér 1. Összeállította: Blázsik Sándor Nyomdai előkészítés: Zsikor Bt. Ké szült: Kó pia Kft. Kis kun ha las Rendőrségi hírek N. R. P. E. Jánoshalma Czobor utcai lakos tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki április 4-én 21 óra 30 és 22 óra 30 perc között a Jánoshalma, Dózsa utca 82. szám alatti helyen lévő Univer Coop áruház előtt lezárt: Csepel Schwinn 26 Budapest típusú fekete-arany színű GSCK alvázszámú kerékpárját eltulajdonította. A lopással okozott kár Ft. K. G. jánoshalmi lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki április 9-én 12 óra 50 perc és 13 óra 10 perc között időben a Budapesten, a Keleti Pályaudvar területén a derékszíján elhelyezett övtáskájából eltulajdonította a pénztárcáját a benne lévő Ft készpénzzel és a személyes irataival együtt. Közigazgatási hatósági eljárás indult Z. J. borotai lakos április 11.-én 18 óra 25 perckor tett bejelentése alapján P. J. borotai lakos önakasztása körülményeinek vizsgálatára. A rendelkezésre álló adatok szerint P. J április.11.-én 16 óra körül ( a megtalálása előtt kb 2 órával ) a lakóházához tartozó garázsban, bálázó zsineggel egy gerendára felakasztotta magát és meghalt. A lefolytatott helyszíni szemle adatai és a halott vizsgálatot végző orvos megállapításai alapján bűncselekmény, idegenkezűség kizárható V. Á. mélykúti lakos április.13-án éjjel 1 óra :35 perckor az általa vezetett személygépkocsival Kiskunhalas külterületén vezető 53-as főúton Halas felől Kisszálás irányába közlekedett és az méterhez érve, a saját forgalmi sávjában, a gépkocsi bal oldali külső visszapillantó tükrével elsodorta a három sávos úttesten balról jobbra ittas állapotban áthaladó Gy. N. mélykúti lakos gyalogost, aki nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A Btk (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés I. fordulata szerint minősülő kisebb értékre elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt C. K. jánoshalmi lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki április 14-én 16 és 17 óra között Szegeden a Dorozsmai út 20. sz. alatti helyen lévő benzinkúton tankolás közben kitette rádiótelefonját a kútra és azt ott felejtette. Öt perc múlva, amikor visszament már a telefonja nem volt azon a helyen, ahol felejtette. Elmondása szerint ez idő alatt a kúton nem volt senki és csak az általa ismeretlen kútkezelő tulajdoníthatta el a telefonját, amelynek értéke Ft. Eljárás indult M. I. Gy. mélykúti lakos feljelentése alapján csalás bűntett gyanúja miatt tett ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint - egy újsághirdetésben közölt telefonszámon történt egyeztetést követően április 6-án 08 óra és 08 óra :30 perc között ismeretlen személy megjelent a feljelentő Mélykút, Csacskahegyi tanyáján és megrendelést vett fel tőle műtrágya vásárlás címén. A sértett az elkövetőnek előre kifizetett Ft-ot, aki a pénz átvételét a Pirtói Lutz-Gold Kft nevében kiállított számlával igazolta. Az azóta eltelt időben a megrendelt műtrágya leszállítása nem történt meg, a megadott telefonszámokon a kft. illetve a nevében eljáró személy nem elérhető. F. I. mélykúti lakos bejelentést tett garázdaság miatt Sz. I. kisszállási lakos ellen, aki április 16-án 19 óra körül megjelent Mélykút, Munkácsy utcai házban, ahol szóváltást követően megfenyegette, földre rántotta, az utcára vonszolta és bántalmazta, majd a bejelentő gépkocsiját megrugdosta. B.-K. A. jánoshalmi lakos április 17.-én 7 óra 5 perckor Kunfehértó külterületén vezető jelű úton Jánoshalma felől Kiskunhalas irányába közlekedett az általa vezetett Citroen C4 típusú személygépkocsival. A méternél - haladási irányát tekintve balról, feltehetően egy őz ugrott a járműve elé, ami miatt jobbra kormányzott, lehaladt a jobboldali útpadkára, majd az árokba sodródva felborult. A baleset során a gépkocsiban utasként helyet foglaló K.R. M. jánoshalmi lakos nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett, a gépkocsiban kb Ft becsült anyagi kár keletkezett A. J. jánoshalmi lakos 18 óra 3 perckor telefonon bejelentette, hogy D. S. jánoshalmi lakos, feltehetően öngyilkossági szándékkal elment otthonról. Az adatgyűjtés során D. S. jánoshalmi lakos elmondta, hogy fia a délután folyamán feldúlt állapotban volt kerékpárjával elment otthonról. Mivel már több alkalommal előfordult hogy öngyilkossággal fenyegetőzött és el is ment otthonról, keresni kezdték. A személyt Jánoshalma külterületén, Terézhalmán egy lakatlan tanya padlásán az őt felkutató rendőrök megtalálták ittas, és feldúlt állapotban. A személyt beszállították jánoshalmi orvosi ügyeletre ahol az ügyeletes orvos megvizsgálta és beutalta a kiskunhalasi kórházba, ahová a kiérkező mentőautó elszállította április 22 -én 21 óra 45 perckor Jánoshalma, Kélesi utcában L. G. jánoshalmi lakos,ittas állapotban vezetett egy Lada gyártmányú személygépkocsit. Mivel ittas állapotban vett részt a közúti forgalomban a gépkocsi vezetőjével szemben elfogás, előállítás, feljelentés, intézkedés történt április 28-án reggel 6 óra 5 perckor Dr. H. É. mélykúti lakos az általa vezetett tehergépkocsival közlekedett az 5412-es jelű úton Kunfehértó felől Kiskunhalas irányába, majd amikor a fenti jelű út méteréhez ért, akkor az úttest bal oldali széléről egy őzbak szaladt ki, ami a gépkocsi bal hátsó sárvédőjének ütközött. Az ütközés következtében a gépkocsi a jobb oldali útpadkára, majd onnan visszatérve a bal oldali útpadkára sodródott, ezt követően az úttestre visszatérve az oldalára borult, majd a bal oldali árokba sodródott. A balesettel okozati összefüggésben személyi sérülés nem történt. A baleset során a gépkocsiban kb forint anyagi kár keletkezett Eljárás indult G. L. jánoshalmi lakos ellen, aki 2009.május 1-én 14 óra 35 perckor Jánoshalma külterületén az 5312-es jelű út méterénél az általa vezetett segédmotoros - kerékpárral úgy próbált meg balra kanyarodni, hogy nem győződött meg arról, hogy előzését már megkezdte a mögötte érkező Sz. H. mélykúti lakos az általa vezetett személygépkocsival, melynek következtében összeütköztek. A balesettel okozati összefüggésben G. L. 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett. A két személygépkocsiban kb forint anyagi kár keletkezett. A Jánoshalma Rendőrőrs indokolt esetben az alábbi telefonszámon hívható éjjel nappal : Min dent egy he lyen? Tér jen be hoz zánk! Petróczky Fe renc Tchibo Exlusive 250 g Eduscho Dupla 275 g Tchibo Family 250 g Tchibo Capppuccino g-os Az akció május 8-tól május 13-ig érvényes 299,- Ft 299,- Ft 359,- Ft 99,- Ft Já nos hal ma, Dó zsa György u. 75., Kálvária u. 4., Téglagyár u 12. Lapunk legközelebb június 5-én jelenik meg Japán masszázs! Ősi, hatékony egészségmegőrző és gyógyító módszer. Részletek a címen Szalai Csaba Koppány természetgyógyász 'tz-{t/zwx-zw-zx Szépségpatika Miskolczi Nóra Fodrász, pedikűrös, talpmasszőr Jánoshalma, Remete u. 43. Időpont egyeztetés alapján Tel: 06-70/ Or vo si ügye let Csak SÜR GŐS és ÉLET VE SZÉ LYES eset ben ve he tő igény be! Ellátási területe: Borota, Já nos hal ma és Kéleshalom bel- és külte rü le te. Ideje: munkanap okon: du. 17 órá tól másnap reg gel 7 órá ig tart. Hét vé gén és ün nep nap okon: pén te ken ill. az ün ne pet meg elő ző nap 17 órá tól hét főn ill. az ün ne pet kö ve tő nap reg ge lén 7 órá ig tart. He lye: Or vo si ren de lő Já nos hal ma, Rá kó czi u. 7. Te le fon: (06) 77/ Ügyeleti beosztás május: 1. Dr. Csoboth Johanna, 2. Dr. Kishonti Attila, 3. Dr. Kishonti Attila, 4. Dr. Csoboth Johanna, 5. Dr. Tompa László, 6. Dr. Dudás József, 7. Dr. Mikó Attila, 8. Dr. Faddi Zoltán, 9. Dr. Faddi Zoltán, 10. Dr. Tompa László, 11. Dr. Kishonti Attila, 12. Dr. Csoboth Johanna, 13. Dr. Dudás József, 14. Dr. Mikó Attila, 15. Dr. Tompa László, 16. Dr. Csoboth Johanna, 17. Dr. Csoboth Johanna, 18. Dr. Faddi Zoltán, 19. Dr. Csoboth Johanna, 20. Dr. Dudás József, 21. Dr. Mikó Attila, 22. Dr. Korponyai Csilla, 23. Dr. Korponyai Csilla, 24. Dr. Dudás József, 25. Dr. Kishonti Attila, 26. Dr. Tompa László, 27. Dr. Dudás József, 28. Dr. Mikó Attila, 29. Dr. Faddi Zoltán, 30. Dr. Faddi Zoltán, 31. Dr. Tompa László pünkösd, június: 1. Dr. Tompa László pünkösd, 2. Dr. Csoboth Johanna, 3. Dr. Dudás József, 4. Dr. Mikó Attila, 5. Dr. Kishonti Attila Anya köny vi hí rek április hónapban Születtek: Halász Barnabás (anyja neve: Csámpai Alexandra), Kolompár Virginia Letícia (an.: Kolompár Viktória), Szakály Máté (an: Bognár Monika), Kovács Emese (an.: Dr. Véghelyi Judit), Kolompár Vanessza (an.: Kolompár Mária) Házasságkötés nem volt

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE

A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE A TÁPSZENTMIKLÓSI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÖKOISKOLAI MUNKATERVE 2015. április Az ÖKO-munkacsoport Tóth Violetta Takács Barbara biológia-testnevelés szakos tanár, az ÖKO- munkacsoport vezetője

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7.

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. KEDVES INTÉZMÉNYVEZETŐ! Egy ünnepi programfüzetet tart a kezében, amely a Váci Mihály Gimnázium fennállásának 50. évfordulója alkalmából színes, tartalmas,

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek

Részletesebben

DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK

DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK Óbuda-Békásmegyeren 2010-2011. tanév II. félév Pedagógiai Szolgáltató Intézet 2011. június 6. DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK Óbuda-Békásmegyeren 2010-2011. tanév II. félév. Tartalom 1. Általános

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA. 2014/2015. évi munkaterve

PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA. 2014/2015. évi munkaterve A SZEGEDI ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA PALLAVICINI SÁNDOR ISKOLA 2014/2015. évi munkaterve Feladat Határidő Alakuló éretekezlet 2014. augusztus 21. 08.30 Javítóvizsga 2014. augusztus

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola

Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Hónap szeptember Önkormányzati rendezvények 19. Műsorszámos részvétel a Pestújhelyi Emlék tér emléktábla avatásán Kiemelt iskolai rendezvények 1.

Részletesebben

ÖKOISKOLA PROGRAM 2013-2014

ÖKOISKOLA PROGRAM 2013-2014 ÖKOISKOLA PROGRAM 2013-2014 Készítette: Mujzer Richárd ÖKOiskola vezető Győr, 2013. szeptember 5. Ha majd kivágtad az utolsó fát, megmérgezted az utolsó folyót, és kifogtad az utolsó halat, rádöbbensz,

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény. Pék- cukrász OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója. Lótenyésztő OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója

VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény. Pék- cukrász OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója. Lótenyésztő OSZKTV Szakma Kiváló Tanulója VERSENYEREDMÉNYEK Tagintézmény 2003. Vadász-Ember Andrea 9/E birkózás Orbán Barbara 12/KÉ Gödri Zoltán 13/PC Szalai Dávid 13/PC Horváth Annamária 12/L Pacsi Terézia 12/L Boros Mónika 12/KÉ Takács Szelina

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2015-2016. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2015-2016. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 30. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók alsó: Szántóné Seller Szilvia, felső: Bekő László,

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Megmérettetések 65 Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Országos középiskolai tanulmányi verseny Biológia Tallós Zsófia 12. C 27. hely tanára: Babay-Bognár Krisztina Szép magyar beszéd

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP. 2015. május 13-15. PAKS

MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP. 2015. május 13-15. PAKS MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP 2015. május 13-15. PAKS A Mobilitás hét és Autómentes nap című városi programsorozattal a környezettudatos magatartásra, a környezetbarát közlekedési módokra fókuszálva,

Részletesebben

Öko Munkacsoport Munkaterve

Öko Munkacsoport Munkaterve DOMBÓVÁRI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 036268 Öko Munkacsoport Munkaterve 2015/2016. tanév Készítette: Dorn Judit munkacsoport koordinátor Az Öko Munkacsoport tagjai: Dorn Judit Öko Munkacsoport Koordinátor

Részletesebben

ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása

ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása ITDK és Bolyai napi rendezvények ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Dísztermében 2013. december 12-én a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar 2013. őszi Intézményi

Részletesebben

KOLLÉGIUMI MUNKATERV 2014 2015.

KOLLÉGIUMI MUNKATERV 2014 2015. Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2. KOLLÉGIUMI MUNKATERV 2014 2015. Készítette: Kiss Ferenc kollégiumvezető Jóváhagyta: a kollégium nevelőtestülete

Részletesebben

DIÁKOLIMPIAI 2013/2014

DIÁKOLIMPIAI 2013/2014 DIÁKOLIMPIAI 2013/2014 www.fodisz.hu KAPKODD a LÁBAD! JÁTÉKOS SOR- és VÁLTÓVERSENY ZALAEGERSZEG, 2014. ÁPRILIS 11-12. Általános Tudnivalók Csapatok érkezése: 2014. április.11. /péntek/ 14.00-ig Cím: Zalaegerszeg

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény

FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény FORGATÓKÖNYV KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT FEJLESZTÉSI ÉS PROJEKTIGAZGATÓSÁG 1051 Budapest, Nádor u. 32. www.klik.gov.hu Iskolánk idén ünnepli 110. évfordulóját, ennek alkalmából egy egész élménynapot

Részletesebben

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010 Természettudományi munkaközösség Versenyeredmények 2009/2010 Természetfotó pályázat Őszi forduló I. helyezés: Szabó Fanni 7.b Ködbe burkolózva II. helyezés: Batki Viktória 8.e Fénysugár III. helyezés:

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

Diákvilág. A foglalkozás megrendezését a múzeum a TÁMOP 3.2.11/10-1/2010-0236-os pályázaton nyerte el.

Diákvilág. A foglalkozás megrendezését a múzeum a TÁMOP 3.2.11/10-1/2010-0236-os pályázaton nyerte el. Diákvilág Kedves Olvasó! 2012. március 13-án, 21 felső tagozatos tanuló részt vett a Koszta József Múzeum Kézzel-lábbal a múzeumban című múzeumpedagógiai foglalkozásán, amelyet az 1848. március 15-i forradalom

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14.

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14. TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT 2014. november 10 - november 14. A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT PROGRAMJA 2014. november 10 - november 14. November 10. hétfő 13 45 óra Megnyitó 14 00 óra Matematika verseny I. forduló

Részletesebben

Versenyeredmények 2014/2015. Berzsenyi Dániel Gimnázium

Versenyeredmények 2014/2015. Berzsenyi Dániel Gimnázium Versenyeredmények 2014/2015. Berzsenyi Dániel Gimnázium SPORT Atlétika ügyességi csapatbajnokság-diákolimpia megyei döntő Aranyérmesek: Leány gerelyhajító csapat Bárczi Kata, Gergő Virág, Horváth Zsanett,

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

Tartalmi beszámoló. a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2008. évi működéséről

Tartalmi beszámoló. a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2008. évi működéséről Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2008. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2008-ban is az alapító okiratban foglaltak szerint végezte tevékenységét. Az alapítványnak köztartozása

Részletesebben

A Minisztériummal történt egyeztetés alapján Kőbányán 2013. szeptember 20-án (péntek) került sor az Autómentes Nap megtartására.

A Minisztériummal történt egyeztetés alapján Kőbányán 2013. szeptember 20-án (péntek) került sor az Autómentes Nap megtartására. . számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság részére az AUTÓMENTES NAP TISZTA LEVEGŐ MOZDULJ

Részletesebben

Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról

Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról Összefoglaló a 2013. március 14-17. között megrendezésre került Országos Fogyasztóvédelmi Sulitáborról I. 2013. március 14-17. között a Balaton mellett fekvő Zánkán, az Új Nemzedék Központban került sor

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:

Részletesebben

6 2011. október HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS Egyéni Atlétika Verseny - Szarvas, 2011. 09. 27. A III-IV. korcsoportnak (5-8.osztály) megrendezett atlétika versenyen, minden tanuló, abban a versenyszámban indulhatott,

Részletesebben

Hallássérült Tanulók Országos Szabóky Adolf Informatika és Sportversenyét

Hallássérült Tanulók Országos Szabóky Adolf Informatika és Sportversenyét 1204 Budapest, Török Flóris u. 89. és fax: 283-0624 283-0858 www.eotvos-szki.sulinet.hu Versenykiírás 2015/2016. tanév Hagyományainknak megfelelően, ebben az évben is szeretnénk megrendezni a Budapest

Részletesebben

A kerékpározás népszerűsítése a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban (KEOP-6.2.0/A/09-2009-0032)

A kerékpározás népszerűsítése a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban (KEOP-6.2.0/A/09-2009-0032) A kerékpározás népszerűsítése a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégiumban (KEOP-6.2.0/A/09-2009-0032) Kedvezményezett: Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium A projekt

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

Szeretem, mert Vasból van

Szeretem, mert Vasból van VAS MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT 9700 Szombathely, Berzsenyi D. tér 1. Vas megyei Általános Iskolák részére Tárgy: Versenykiírás Iktatószám: 2-45/2013 Székhelyén Tisztelt Igazgató Asszony/Úr! Tisztelt Pedagógusok!

Részletesebben

Különös közzétételi lista:

Különös közzétételi lista: Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

JÓ GYAKORLAT. A József Attila ÁMK versenyei hogyan segítik a tehetséggondozást

JÓ GYAKORLAT. A József Attila ÁMK versenyei hogyan segítik a tehetséggondozást JÓ GYAKORLAT A József Attila ÁMK versenyei hogyan segítik a tehetséggondozást 1 Bevezetés A József Attila ÁMK-ban nagy hagyománya van a versenyeknek, különösen a József Attila Napokon rendezett versenycsokornak.

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Lecsó fesztivál a Szt. István Általános Iskolában

Lecsó fesztivál a Szt. István Általános Iskolában 1. 1. Hétfő 2. 2. Kedd 3. 3. Szerda 4. 4. Csütörtök 5. 5. Péntek 6. Szombat 7. Vasárnap 6. 8. Hétfő 7. 9. Kedd 8. 10. Szerda 9. 11. Csütörtök 10. 12. Péntek 13. Szombat 14. Vasárnap 11. 15. Hétfő 12. 16.

Részletesebben

Budaörsi 1. Számú Általános Iskola

Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Az adományozható iskolai díjak kritériumrendszere Tartalom 1. A Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Für unsere Schule, für das Ungarndeutschtum ( Iskolánkért a magyarországi

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája

A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája 1999-től kezdődően 13. alkalommal rendeztük meg a Jedlik Ányos fizikaversenyt, nyíregyházi országos döntővel. A 13 év alatt kb. 21

Részletesebben

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Sümeginé Vitális Éva D e b r e c e n, 2014. szeptember 12. Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások:

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév

ÖKOISKOLAI MUNKATERV. 2014-2015. tanév ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2014-2015. tanév Időpont Program Résztvevők Felelős Megjegyzés 09. 03-09. 15. ökoszakkör szervezése alsó- és felső tagozatos tanulók Szántóné Seller Szilvia, Frák Erika 09. hótól folyamatos

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2012-2013-as tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE Kecskeméti Széchenyivárosi Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája 6000. Kecskemét, Forradalom u. 1. Tel.: 76/488-762 Fax.:76/508-309 E-mail: moraisk@keszeiskola.hu ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as

Részletesebben

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz. A Csabacsűdi játszótér felújítása az Önkéntesek Hete keretében című projekt megvalósulása Csabacsűdön Pályázó: Tiszta Környezetünkért Alapítvány Csabacsűd Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett

Részletesebben

Diákvilág. Hamarosan itt az év vége. Az utolsó Diákvilág rovattal jelentkezem. A legközelebbi októberben fog megjelenni.

Diákvilág. Hamarosan itt az év vége. Az utolsó Diákvilág rovattal jelentkezem. A legközelebbi októberben fog megjelenni. Diákvilág Kedves Olvasó! Hamarosan itt az év vége. Az utolsó Diákvilág rovattal jelentkezem. A legközelebbi októberben fog megjelenni. A május hónap is tartalmasan, eredményekben gazdagon telt el. Az alsó

Részletesebben

Területi Katasztrófavédelmi verseny 2015. március 26.

Területi Katasztrófavédelmi verseny 2015. március 26. Területi Katasztrófavédelmi verseny 2015. március 26. Csapattagok: Bak Dávid 7.b Boldizsár Cintia 6.b Dudás Fanni 7.b csapatkapitány Kardellás Renátó 6.a Felkészítő tanárok: Kardosné Nagy Tímea Kelemen

Részletesebben

A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve

A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve A Belvárosi Általános Iskola programjai, éves ütemterve időpont program felelős Augusztus 24. Alakuló értekezlet 25. 8 00 Osztályozóvizsga Dr. Kapusiné Szigethi Emese 26. Szakalkalmazotti értekezlet 27.

Részletesebben

Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2

Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2 Társadalmi Megújulás Operatív Program Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2 TÁMOP-3.1.4/08/2 projekt megvalósítás a Sugovica Általános Művelődési Központ

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Hagyomány és kreativitás a Zagyván innen és a Galgán túl - tanórán kívüli kulturális kapcsolatok Jászfényszaru térségében a fenntarthatóság jegyében

Hagyomány és kreativitás a Zagyván innen és a Galgán túl - tanórán kívüli kulturális kapcsolatok Jászfényszaru térségében a fenntarthatóság jegyében térségében a fenntarthatóság jegyében Alapadatok TÁMOP 3.2.13/12/1 Kulturális intézmények részvétele a tanórán kívüli nevelési feladatok ellátásában című felhívásra beadott pályázat. A pozitív támogatói

Részletesebben

Sikeres pályázatok 2006 2010. években. a.) Berhida Városi Önkormányzat. 4. számú melléklet 2006.

Sikeres pályázatok 2006 2010. években. a.) Berhida Városi Önkormányzat. 4. számú melléklet 2006. KD-TEÚT-133-2006 Sikeres pályázatok 2006 2010. években a.) Berhida Városi Önkormányzat 4. számú melléklet Szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújítása 35.959.000,- Települési hulladék közszolgáltatásfejlesztési

Részletesebben

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK

MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK MAGYAR GYEPLABDA SZAKSZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐK 1 2014/2015. TANÉVI GYEPLABDA DIÁKOLIMPIA TEREM és MŰFÜVES VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A gyeplabdázás népszerűsítése az általános

Részletesebben

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-, Nyitott kapcsolatok! című projekt Intervallum: január 1. május 31. Készítette:,, Dátum: január 07. Célok A cél indoklása Tervezett ek* Felelős*

Részletesebben

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon Tartalom Szüreti felvonulás és bál Kirándulás a Gemenci erdőben (1.-2. évf.) Tanulmányi kirándulás Bikalon (3.-4. évf.) Rajzpályázat Vetélkedő a magyar népmese napjának tiszteletére Bolyai matematika csapatverseny

Részletesebben

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgy-felosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2011/2012. TANÉV MUNKATERVE

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2011/2012. TANÉV MUNKATERVE S Z E P T E M B E R 1 Cs Tanévnyitó ünnepély 2 P Diákvezetők megválasztása - Pattantyús 3 Szo 4 V 5 H Szülői értekezlet az első évfolyamosok részére 6 K 7 Sze 8 Cs 9 P 10 Sz 11 V 12 H Szülői értekezlet

Részletesebben

Maroslele Község Polgármesterétől

Maroslele Község Polgármesterétől Maroslele Község Polgármesterétől 6921 Maroslele, Szabadság tér 1. Tel/Fax: 62/256 033 E-mail: marosleleph@vnet.hu Maroslele Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Maroslele Tárgy: Polgármesteri tájékoztató

Részletesebben

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny Fizika 2014. április 8-án Hidy Gábor 8.c osztályos tanulónk részt vett az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat által szervezett Öveges József Fizikaverseny megyei fordulóján és továbbjutott az országos döntőbe.

Részletesebben

A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2009. évi programjai

A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2009. évi programjai A Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2009. évi programjai 2009. január 12. Közreműködtünk a Don-kanyarban elesett katonák, hősök és áldozatok emlékére szervezett megemlékezés megszervezésében

Részletesebben

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

TÉL-FÉNY 2011. 2011. március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most 2011. március 3 TÉL-FÉNY 2011. XI. alkalommal megrendezett fotókiállításon Afrikától Furugyon át Új-Zélandig láthattunk fényképeket a tárlaton. Először lehetett szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot

Részletesebben

Atlétika 2013. 10. 03. Pécs PVSK

Atlétika 2013. 10. 03. Pécs PVSK SPORTEREDMÉNYEK TANAK 2013/2014. tanév Atlétika 2013. 10. 03. Pécs PVSK Tordai Miklós I. helyezett 100 m síkfutás I. helyezett 200 m síkfutás I. helyezett Hegedűs Péter II. helyezett magasugrás I. helyezett

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2014-2015-ös tanévre Készítette: apigyö képviselő-testülete és Oláhné Horváth Ildikó apigyö patronálója Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat

Részletesebben

A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPZETTSÉGE

A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPZETTSÉGE A PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPZETTSÉGE Ssz. Beosztása Végzettsége, szakképesítése 1. Tagintézményvezető 1. biológia-kémia szakos 2. szakvizsgázott ped., közokt. vezető 2. Tanító 1. 2. magyar

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve

A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve Tájékoztatjuk Önöket arról, hogy a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai

Részletesebben

Honismereti Tanulmányi Verseny

Honismereti Tanulmányi Verseny Honismereti Tanulmányi Verseny A háromfordulós versenyben a tanulóknak fordulónként 19 feladatot kellett megoldaniuk egyénileg interneten. A 38 nevezett tanulónk közül 10 diák megoldásai lettek hibátlanok:

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK. Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló

SPORTEREDMÉNYEK. Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló SPORTEREDMÉNYEK Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló 1997. Megyei Mezei Futóverseny 3. Kovács András Országos Mezei Futóverseny 52. Kovács András Megyei Atlétika 100 m síkfutás 1. Ács Tamás Országos

Részletesebben

Tájékoztató a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia felülvizsgálatáról és a 2013. évi LEADER pályázatok benyújtásáról

Tájékoztató a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia felülvizsgálatáról és a 2013. évi LEADER pályázatok benyújtásáról Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014

ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014 ÖKOISKOLAI MUNKATERV 2013-2014 I.CÉL: A fenntarthatóság pedagógiájában a környezettudatos gondolkodás, életmód kialakítása, elmélyítése, együttműködve a város önkormányzatával, a szülői házzal, társadalmi

Részletesebben

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap A jó gyakorlat célja Az idegen nyelvi nap során a tanulók különböző idegen nyelvi foglalkozásokon, workshopokon

Részletesebben

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Európai Uniós Természettudományos Diákolimpia (EUSO) Megszerveztem a magyar csapat részvételét, 2008-ban megfigyelő voltam a versenyen. 2009-től a fizikus csapattagok

Részletesebben

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2011-2012-es tanévre

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a 2011-2012-es tanévre ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. Tel/fax: 284-01-38; Tel.: 421-07-71 Email: pepe20@pepint.sulinet.hu Honlap: www.pepint.hu Pesterzsébeti Ifjúsági

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2011/2012.

Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2011. szeptember 30. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok környezettudatosságának

Részletesebben

TANULÁS MAGATARTÁSKULTÚRA ÉLETVEZETÉS

TANULÁS MAGATARTÁSKULTÚRA ÉLETVEZETÉS TANULÁS MAGATARTÁSKULTÚRA ÉLETVEZETÉS Tapasztalatok tanoda-programok működéséről Előadó: Dr. Szakácsné Foki Katalin, elnök Iskolakultúráért Esélyteremtésért Egyesület Győr Iskolakultúráért-Esélyteremtésért

Részletesebben

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Sokorópátkán született 1942. augusztus 11-én. Apja, Vig Béla 1943. januárjában eltűnt a Don-kanyarban. Anyja Balogh Irén, hadiözvegyként egyetlen gyermekének

Részletesebben

2012/2013. tanév rendje (kivonat)

2012/2013. tanév rendje (kivonat) 2012/2013. tanév rendje (kivonat) Első tanítási nap: Őszi szünet: Téli szünet: Első félév: Tavaszi szünet: Utolsó tanítási nap: Tanítási napok száma: 2012. szeptember 3. /hétfő/ 2012. október 29-től november

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN

MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN MUNKATERV 2011 2012 ÖSSZESÍTETT MUNKATERV HAVI LEBONTÁSBAN SZEPTEMBER 1. ÉV ELEJI ÉRTEKEZLET, ÉVES PROGRAM, FELADATOK MEGBESZÉLÉSE felelős: Koloszárné Varga Elvira ig 2. IMIP, HÁZIREND, SZMSZ FELÜLVIZSGÁLATA

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV (EREDMÉNYHIRDETÉS: 2013. december 21., szombat) REGIONÁLIS VERSENYEREMÉNYEINK A Széna Téri Általános Iskola és a Kedvenc rejtvényújság szerkesztősége által 3-8. évfolyamos

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 10. számú melléklet a 11/1994 (VI.8 ) MKM rendelet alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége hozzárendelve a helyi

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben