Felhívás a Curie Környezetvédelmi Emlékversenyre

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Felhívás a Curie Környezetvédelmi Emlékversenyre"

Átírás

1 Felhívás a Curie Környezetvédelmi Emlékversenyre A Curie Oktatásfejlesztő és Tehetséggondozó Alapítvány és a Magyar Tehetséggondozó Társaság kémia és környezetvédelmi szekciója az 2013/2014-aes tanévben is meghirdeti a Curie Környezetvédelmi Emlékversenyt az általános iskolák 3-4. osztályos 5-6. osztályos 7-8.osztályos továbbá a középiskola és osztályos / ill. más iskolatípusok ennek megfelelő évfolyamú/ magyarországi és határainkon túli magyar tanulói számára. Versenyfelelős: Dr. Török Istvánné A verseny célja: A versenyzők irányítottan figyeljék meg, ismerjék meg környezetüket, vegyék észre a környezeti problémákat, a civilizáció ártalmait, keressék a megoldást. Alakítsák ki környezettudatos magatartásukat, legyen igényük a szép környezetre. A verseny rendszere: 1. Levelező fordulók A versenyre 3 fős csapatok nevezhetnek be. A benevező tanulók négy írásbeli feladatsort oldanak meg, melyeket az általuk választott területi központokba küldenek, ahonnan azokat megcímzett, bélyeggel ellátott válaszboríték mellékelése esetén kijavítva visszakapják. Az első 4 feladatsort a nevezési díj befizetése után egyben megkapják a jelentkezők. (Jelentkezéskor mellékelni kell a befizetést igazoló dokumentum másolatát! Befizetni az alábbi számlaszámra lehet: OTP ) a levelekkel együtt megküldjük a befizetésről szóló számlát is a befizető nevére. A kitöltött feladatlapokat legkésőbb a levélen feltüntetett beküldési határidő napján postára kell adni, s az adott területi központba elküldeni. A beküldési határidőn túl feladott feladatlapokat csak a felkészítő tanár által indokolt esetben tudjuk elfogadni. A versenyfeladatok az interneten is olvashatók az alábbi címen: 2. Helyszíni fordulók a.) Területi döntők Időpontja: február 15. Helyszíne: Bonyhád, Budapest, Debrecen, Gyöngyös, Kalocsa, Körmend, Miskolc, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Pápa, Sajószentpéter, Székesfehérvár, Szarvas, Szentes, Szolnok, Püspökladány, Tolna, Mezőpanit, Szabadka, Sepsiszentgyörgy. Az írásbeli feladatok alapján területi döntőn vehet részt a legjobb eredményt elért 10 csapat, ha minden levelet beküldtek. Ha valamelyik iskolából egy csapat sem jutott az első 10 közé, akkor meghívást kap az iskola legjobb csapata, ha mind a négy feladatsort beküldték és elérték az első helyezett csapat pontszámának legalább a 85%- át. A területi döntőn kísérletet is végeznek a versenyzők, valamint elméleti feladatot oldanak meg. Ha valamelyik csapattag betegség vagy egyéb ok miatt nem tud részt venni a területi döntőn, helyette az iskola más tanulót delegálhat, de csak a Curie környezetvédelmi versenyre jelentkezettek közül. Természetesen az országos döntőre jutás esetén már csak azok a tanulók vehetnek részt, akik a területi fordulón részt vettek. Amennyiben valamilyen oknál fogva nem tud minden tanuló részt venni az országos döntőn, abban az esetben akár egy tanuló is képviselheti a csapatot. b.) Döntő Időpontja: április 26. Helyszíne: Szolnok A területi döntőkről beküldött legjobb 5 csapat dolgozatát a versenybizottság ismételten átnézi, rangsort állapít meg. Ennek alapján hívja be az országos döntőre a területi döntőn legjobb eredményt elért 10 magyarországi csapatot, valamint a határon túli területi központonként a legjobb eredményt elért csapatokat. Amennyiben valamely területi központból egy csapat sem jutott a legjobb 10 közé, meghívást kap az országos döntőre a legjobb eredményt elért csapat is, ha az első helyezett csapat pontszámának 85%-át elérték. Az eredménylistát megkapják a versenyzők igazgatói, valamint az alapítvány honlapján is olvasható. (www.curiealapitvany.hu) Az országos döntőre előre megadott témában benevezési dokumentációt kell készíteni. A döntő két részből áll: egy szóbeli kiselőadást kell tartani és egy teszt feladatsort megoldani. A verseny témája 2013/2014-es tanévben minden korcsoportra vonatkozóan:.. 1. forduló: Hazánk másodikként megalakult nemzeti parkja a Kiskunsági Nemzeti Park. Szeptember, október, novemberi jeles napok. 2. forduló: Szelektív hulladékgyűjtés, újrahasznosítható hulladék, hulladékkezelés. December, január, februári jeles napok. 3. forduló: Hazánk legnagyobb folyója a Duna. Jelentősége régen és ma, vízhasznosítás. Március, április, májusi jeles napok. 4. forduló: Fenntartható fejlődés, tudatos vásárlás. Június, július, augusztusi jeles napok. Amennyiben benevezéskor igényét jelzi a versenyző en is vállaljuk a feladatok kiküldését s a feladatlapok befogadását, javítását s visszaküldését.

2 Díjazás: A területi döntőn résztvevő csapatok emléklapot kapnak. A szponzoroktól függően esetlegesen ajándékot vagy/és megvendégelést. A döntőn résztvevő csapatok emléklapot kapnak. Kategóriánként és korcsoportonként az első 10 helyezett oklevelet kap és az első 6 helyezett tárgyjutalomban részesül. Különdíjat kapnak a legjobb kiselőadást tartó s a legjobb tesztet író csapatok, a legjobb határon túli csapatok és a legjobb szakközépiskolás csapatok évfolyamonként. A dokumentációkat külön értékeljük, az első 3 helyezettet jutalmazzuk és egy közönségdíjat adunk át. Benevezési díj : változatlanul 1500 Ft/fő. Jelentkezni lehet: Curie Alapítvány Dr.Török Istvánné, 5000 Szolnok Szél u. 4. Jelentkezési határidő: október 11. Kérjük a jelentkezési lapon feltüntetni a választott területi központot! Egy iskola tanulói azonos központba jelentkezzenek! Részletes információ: 56/ as telefonon, valamint az alábbi Internet címen: Jelentkezési lap..iskolából az alábbi tanulók jelentkeznek a Curie Környezetvédelmi Emlékversenyre. Név Évfolyam 1.csapat 2. csapat csapat csapat csapat... A sorok tetszés szerint bővíthetők. Jelentkező tanulóim a területi központban szeretnének levelezni, s továbbjutás esetén az ott megszervezett területi döntőn fognak részt venni. Felkészítő tanár neve, címe: Az iskola címe:. Aláírás

3 Területi döntőt szervező iskolák és területvezető tanárok Környezetvédelem ( 3-4-.évfolyam ) 4. Bonyhád Scheiber Györgyné Vörösmarthy Ált.Isk. 5. Debrecen Pócsiné Erdei Irén 6. Gyöngyös Varga Mónika 7. Kalocsa Baksáné Tamás Gizella Belvárosi Ált. Isk. 8. Körmend Dr. Pesti Józsefné 9. Nagykanizsa Martonné Pálfalvi Katalin 10. Miskolc Schmidt Hildegard Szabó Lőrinc Ált.Isk. 11. Nyíregyháza Fekete Csilla 12. Püspökladány Kotriczné Daróczi Irén 13. Sajószentpéter Kozma László 14. Szarvas Borzovánné Burai Julianna 15. Szentes Slégerné Szalai Irén Koszta J. Ált. Isk. 16. Székesfehérvár Dr.Mészárosné Makk Márta Táncsics Mihály Általános Iskola 17. Szolnok Dankó Erzsébet II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 18. Sepsiszentgyörgy Szakács Zoltán 19. Mezőpanit Deák János 20. Szabadka Horváth Szana

4 Környezetvédelem ( 5-6-.évfolyam ) 4. Bonyhád Scheiber Györgyné Vörösmarthy Ált.Isk. 5. Debrecen Pócsiné Erdei Irén 6. Gyöngyös Varga Mónika 7. Kalocsa Baksáné Tamás Gizella Belvárosi Ált. Isk. 8. Körmend Dr. Pesti Józsefné 9. Nagykanizsa Martonné Pálfalvi Katalin 10. Miskolc Schmidt Hildegard Szabó Lőrinc Általános Iskola 11. Nyíregyháza Fekete Csilla 12. Püspökladány Kotriczné Daróczi Irén 13. Sajószentpéter Kozma László 14. Szarvas Borzovánné Burai Julianna 15. Szentes Szemerédi András Koszta J. Ált. Isk. 16. Székesfehérvár Dr.Mészárosné Makk Márta Táncsics Mihály Általános Iskola 17. Szolnok Gazdag Andrásné II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 18. Sepsiszentgyörgy Szakács Zoltán 19. Mezőpanit Deák János 20. Szabadka Horváth Szana

5 Környezetvédelem ( 7-8-.évfolyam ) 4. Bonyhád Scheiber Györgyné Vörösmarthy Ált.Isk. 5. Debrecen Pócsiné Erdei Irén 6 Gyöngyös Varga Mónika 7. Kalocsa Baksáné Tamás Gizella Belvárosi Ált. Isk. 8. Körmend Dr. Pesti Józsefné 9. Nagykanizsa Martonné Pálfalvi Katalin 10. Miskolc Klaj Sándorné Kazinczy F. Ált. Isk. 11. Nyíregyháza Fekete Csilla 12. Pápa Bostai CSilla Türr István Gimnázium 13. Püspökladány Kotriczné Daróczi Irén 14. Sajószentpéter Kozma László 15. Szarvas Borzovánné Burai Julianna 16. Szentes Balogh Teréz Koszta J. Ált. Isk. 17. Székesfehérvár Dr.Mészárosné Makk Márta Táncsics Mihály Általános Iskola 18. Szolnok Kondor Ferencné Széchenyi Krt. Ált. Isk. 19. Sepsiszentgyörgy Szakács Zoltán 20. Mezőpanit Deák János 21. Szabadka Horváth Szana

6 Környezetvédelem ( évfolyam ) 4. Debrecen Pócsiné Erdei Irén 5. Gyöngyös Varga Mónika 6. Miskolc Izsó Dénes Kós Károly Építőipari Szakközépiskola 7. Nagykanizsa Martonné Pálfalvi Katalin 8. Nyíregyháza Fekete Csilla 9. Pápa Bostai Csilla Türr István Gimnázium 10. Püspökladány Kotriczné Daróczi Irén 11. Sajószentpéter Kozma László 12. Szarvas Borzovánné Burai Julianna 13. Szentes Tóth Tamás Horváth M. Gimnázium 14. Székesfehérvár Kis-Pál Zsuzsanna Belvárosi I. István Középiskola Bugát Pál Tagintézménye 15. Szolnok Szekeres Erzsébet Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy- Vízügyi Tagintézmény 16. Szolnok Pápai Zita Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola 17. Tolna Kovács Attila Sztárai Mihály Gimnázium. 18. Körmend Dr. Pesti Józsefné 19. Sepsiszentgyörgy Szakács Zoltán 20. Mezőpanit Deák János 21. Szabadka Horváth Szana

7 Környezetvédelem ( évfolyam ) 4. Debrecen Pócsiné Erdei Irén 5. Gyöngyös Varga Mónika 6. Nagykanizsa Martonné Pálfalvi Katalin 7. Nyíregyháza Fekete Csilla 8. Pápa Bostai Csilla Türr István Gimnázium 9. Püspökladány Kotriczné Daróczi Irén 10. Sajószentpéter Kozma László 11. Szarvas Borzovánné Burai Julianna 12. Szentes Sípos Beáta Horváth M. Gimnázium 13. Székesfehérvár Kis-Pál Zsuzsanna Belvárosi I. István Középiskola Bugát Pál Tagintézménye 14. Szolnok Szekeres Erzsébet Szolnoki Műszaki Szakközép és Szakiskola Pálfy-Vízügyi Tagintézmény 15. Tolna Kovács Attila Sztárai Mihály Gimnázium. 16. Körmend Dr. Pesti Józsefné Kölcsey Utcai Ál. Isk. 17. Miskolc Izsó Dénes Kós Károly Építőipari Szakközépiskola 18. Sepsiszentgyörgy Szakács Zoltán 19. Mezőpanit Deák János 19. Szabadka Horváth Szana

Felhívás a Curie Környezetvédelmi Emlékversenyre

Felhívás a Curie Környezetvédelmi Emlékversenyre Felhívás a Curie Környezetvédelmi Emlékversenyre A Curie Oktatásfejlesztő és Tehetséggondozó Alapítvány és a Magyar Tehetséggondozó Társaság kémia és környezetvédelmi szekciója az 2013/2014-aes tanévben

Részletesebben

Felhívás a Curie Környezetvédelmi Emlékversenyre

Felhívás a Curie Környezetvédelmi Emlékversenyre Felhívás a Curie Környezetvédelmi Emlékversenyre A Curie Oktatásfejlesztő és Tehetséggondozó Alapítvány és a Magyar Tehetséggondozó Társaság kémia és környezetvédelmi szekciója az 2012/2013-as tanévben

Részletesebben

Felhívás a Curie Környezetvédelmi Emlékversenyre

Felhívás a Curie Környezetvédelmi Emlékversenyre Felhívás a Curie Környezetvédelmi Emlékversenyre A Curie Oktatásfejlesztő és Tehetséggondozó Közhasznú Alapítvány és a Magyar Tehetséggondozó Társaság kémia és környezetvédelmi szekciója az 2014/2015-ös

Részletesebben

CURIE TEHETSÉGGONDOZÓ ÉS OKTATÁSFEJLESZTŐ ALAPÍTVÁNY

CURIE TEHETSÉGGONDOZÓ ÉS OKTATÁSFEJLESZTŐ ALAPÍTVÁNY CURIE TEHETSÉGGONDOZÓ ÉS OKTATÁSFEJLESZTŐ ALAPÍTVÁNY 5000 Szolnok, Szél út 4. Tel/fax: 56/420-243 E-mail : curie@szolnet.hu Honlap: www.curiealapitvany.hu Felhívás a Curie Környezetvédelmi Emlékversenyre

Részletesebben

Curie kémia emlékverseny

Curie kémia emlékverseny Curie kémia emlékverseny A Curie Oktatásfejlesztő és Tehetséggondozó Alapítvány és a Magyar Tehetséggondozó Társaság kémia és környezetvédelmi szekciója a 2012/2013-as tanévben is meghirdeti a Curie kémia

Részletesebben

CURIE TEHETSÉGGONDOZÓ ÉS OKTATÁSFEJLESZTŐ ALAPÍTVÁNY

CURIE TEHETSÉGGONDOZÓ ÉS OKTATÁSFEJLESZTŐ ALAPÍTVÁNY CURIE TEHETSÉGGONDOZÓ ÉS OKTATÁSFEJLESZTŐ ALAPÍTVÁNY 5000 Szolnok, Szél út 4. Tel/fax: 56/420-243 E-mail : curie@szolnet.hu Honlap: www.curiealapitvany.hu Felhívás a Curie Kémia Emlékversenyre A Curie

Részletesebben

CURIE TEHETSÉGGONDOZÓ ÉS OKTATÁSFEJLESZTŐ KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

CURIE TEHETSÉGGONDOZÓ ÉS OKTATÁSFEJLESZTŐ KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY CURIE TEHETSÉGGONDOZÓ ÉS OKTATÁSFEJLESZTŐ KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY 5000 Szolnok, Szél út 4. Tel/fax: 56/420-243 E-mail : curie@szolnet.hu Honlap: www.curiealapitvany.hu Felhívás a Curie Kémia Emlékversenyre

Részletesebben

TEHETSÉGPONTOK MŰKÖDÉSE, EGYÜTTMŰKÖDÉSE. Dr. Török Istvánné Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány

TEHETSÉGPONTOK MŰKÖDÉSE, EGYÜTTMŰKÖDÉSE. Dr. Török Istvánné Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány TEHETSÉGPONTOK MŰKÖDÉSE, EGYÜTTMŰKÖDÉSE Dr. Török Istvánné Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány A Curie Alapítvány tevékenysége Alapítás 1993. Közhasznú alapítvány 1998. Regisztrált

Részletesebben

Környezetvédelem ( 3-4-.évfolyam ) 1. Budapest Sütő Lászlóné Batthyány Ilona Általános Iskola. 3. Bonyhád Scheiber Györgyné Vörösmarthy Ált.Isk.

Környezetvédelem ( 3-4-.évfolyam ) 1. Budapest Sütő Lászlóné Batthyány Ilona Általános Iskola. 3. Bonyhád Scheiber Györgyné Vörösmarthy Ált.Isk. Területi döntőt szervező iskolák és területvezető tanárok Környezetvédelem ( 3-4-.évfolyam ) 3. Bonyhád Scheiber Györgyné Vörösmarthy Ált.Isk. 4. Debrecen Pócsiné Erdei Irén 5. Gyöngyös Varga Mónika 6.

Részletesebben

IV. Országos Rendészeti Tanulmányi Verseny Szabályzata 2007/2008-as tanév

IV. Országos Rendészeti Tanulmányi Verseny Szabályzata 2007/2008-as tanév IV. Országos Rendészeti Tanulmányi Verseny Szabályzata 2007/2008-as tanév VERSENY KATEGÓRIA: EGYÉNI A verseny célja: a belügyi rendészeti tantárgyat tanulók közül a tehetségek kiválasztása és motiválása

Részletesebben

VI. Országos Komplex Ének-zenei Műveltségi Verseny 2015/2016.

VI. Országos Komplex Ének-zenei Műveltségi Verseny 2015/2016. VI. Országos Komplex Ének-zenei Műveltségi Verseny 2015/2016. A verseny védnöke: Miklósa Erika operaénekes A verseny meghirdetője: Csitáry Emil Művészeti Műhely Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Székesfehérvár,

Részletesebben

Írta: Árvai Erzsébet 2008 november 06., csütörtök 09:49 - Utoljára frissítve 2015 március 08., vasárnap 16:36

Írta: Árvai Erzsébet 2008 november 06., csütörtök 09:49 - Utoljára frissítve 2015 március 08., vasárnap 16:36 Magyar, angol és német szakosok figyelmébe KÖLCSEY FERENC MEGYEI NYELVI VERSENY idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségesig mívelni kötelesség. E gondolatok jegyében kerül megrendezésre a

Részletesebben

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01.

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG 2015.01.31-02.01. 1 RÉSZTVEVŐ CSAPATOK Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Baranya 2 Bács-Kiskun Pécsi

Részletesebben

A FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium. meghirdeti a 2014/2015.

A FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium. meghirdeti a 2014/2015. A FM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium meghirdeti a 2014/2015. tanévben a "FÖLDTŐL AZ ASZTALIG" AGRÁR- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI PROJEKTVERSENYT

Részletesebben

Tehetséggondozási programok gyerekeknek. Dr. Török Istvánné Curie Oktatásfejlesztő és Tehetséggondozó Alapítvány

Tehetséggondozási programok gyerekeknek. Dr. Török Istvánné Curie Oktatásfejlesztő és Tehetséggondozó Alapítvány Tehetséggondozási programok gyerekeknek Dr. Török Istvánné Curie Oktatásfejlesztő és Tehetséggondozó Alapítvány A CURIE ALAPÍTVÁNY VERSENYEI KÖRNYEZETVÉDELMI Sajószentpéter Miskolc Nyíregyháza Budapest

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

I. kerületi forduló: január 26. (csütörtök) 15 óra. Iskola hivatalo s ímélcím e. Iskola irányító száma. Versenyző neve

I. kerületi forduló: január 26. (csütörtök) 15 óra. Iskola hivatalo s ímélcím e. Iskola irányító száma. Versenyző neve A Magyar Természettudományi Társulat által meghirdetett XXV. Telei Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny 2016/2017. tanév budapesti versenykiírása Központi honlapcím: www.mtte.hu www.foldrajzitarsasag.hu

Részletesebben

Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2014/2015. tanév (tervezett lebonyolítás)

Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2014/2015. tanév (tervezett lebonyolítás) Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny 2014/2015. tanév (tervezett lebonyolítás) 2014. október 14. Tolnai József ügyvivő szakértő, országos versenyszervező A verseny meghirdetője Oktatáskutató és

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN A Bolyai Matematika Csapatverseny Pest megyei fordulójának eredményei: V.A osztály 7. hely, (220 induló csapat) csapattagok:

Részletesebben

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása Ápoló szakképesítés-ráépülés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2015/2016.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása Ápoló szakképesítés-ráépülés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2015/2016. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása Ápoló szakképesítés-ráépülés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2015/2016. tanévre hatályos: 2015.11.12 - Jelen versenyfelhívás az emberi erőforrások

Részletesebben

FELHÍVÁS A GÁL FERENC KÖZÉPISKOLAI HITTANVERSENYRE (GFKH)

FELHÍVÁS A GÁL FERENC KÖZÉPISKOLAI HITTANVERSENYRE (GFKH) Menjetek békével, szolgáljátok Istent és embertársaitokat! FELHÍVÁS A GÁL FERENC KÖZÉPISKOLAI HITTANVERSENYRE (GFKH) A GFKH célja, hogy a 9-12. osztályosok egy háromfordulós, szellemet és lelket pezsdítő

Részletesebben

Esterházy történelmi tanulmányi verseny a gimnáziumok 10. osztályos tanulói számára

Esterházy történelmi tanulmányi verseny a gimnáziumok 10. osztályos tanulói számára ESTÖRI KREATÍV TÖRTÉNELMI VERSENY Esterházy történelmi tanulmányi verseny a gimnáziumok 10. osztályos tanulói számára 2016/2017-es tanév témakiírása: Az Esterházy család egy kivételes karrier a 17. században

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, 2015. április 17-19. Nyilvános sorsolás Budapest, 2015. március 25. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Nyilvános sorsolás 2015. március 25. 1 V-VI. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS 2015. március 25. (szerda) 10.15 óra RÉSZTVEVŐK - LEÁNYOK Ssz.

Részletesebben

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április SORSOLÁS Budapest, 2016. március 09. (szerda), 11:00 óra A csoport A csoport A/1 Szekszárd, Garay A/1 Orosháza, Táncsics A/2 Baja, Szent László A/2 Gyula, Erkel A/3 Pannonhalma, Bencés A/3 Ajka, Bródy

Részletesebben

A Pest Megyei Ki Mit Tud? vetélkedő hivatalos. Szabályzata

A Pest Megyei Ki Mit Tud? vetélkedő hivatalos. Szabályzata A Pest Megyei Ki Mit Tud? vetélkedő hivatalos Szabályzata 1 Időpont: Helyi elődöntők /Aszód, Érd, Gyál, Monor, Vác/: legkésőbb 2008. április 20-ig. Döntő /Monor/: 2008. május 10. Nevezési határidő: 2008.

Részletesebben

Hallássérült Tanulók Országos Szabóky Adolf Informatika és Sportversenyét

Hallássérült Tanulók Országos Szabóky Adolf Informatika és Sportversenyét 1204 Budapest, Török Flóris u. 89. és fax: 283-0624 283-0858 www.eotvos-szki.sulinet.hu Versenykiírás 2015/2016. tanév Hagyományainknak megfelelően, ebben az évben is szeretnénk megrendezni a Budapest

Részletesebben

Csongrád Megyei Diáksport Egyesület

Csongrád Megyei Diáksport Egyesület Csongrád Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉV VÉGEREDMÉNY 1 VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő 1. Békés Békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium Békéscsaba

Részletesebben

TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK!

TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! A kiértékelt feladatlapok megtekintése Az írásbeli vizsga kiértékelt dolgozatait a vizsgázó és szülője az iskola képviselőjének jelenlétében, az igazgató által meghatározott

Részletesebben

LİRINTE A HOFFMANN CSALÁD

LİRINTE A HOFFMANN CSALÁD A HOFFMANN CSALÁD HÁTSÓ SORBAN ÁLLNAK: JÁNOS (szül: 1935), ROZÁLIA (1931), MÁRIA (1926), ILONA (1923), LAJOS (1929) KÖZÉPEN: HOFFMANN LAJOSNÉ- MÁRTON MÁRIA (1898), ELİTTE A GYEREKEK: IRÉN (1938), ERZSÉBET

Részletesebben

Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott

Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott ország-ismereti rendezvény. A lelkes diákok csapatokban mérhették

Részletesebben

Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Pécs, 2015. május 08-10.

Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Pécs, 2015. május 08-10. Baranya Megyei Diáksport Tanács 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT 1 AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE V. KORCSOPORT VÉGEREDMÉNY LEÁNYOK Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő

Részletesebben

Versenyeinkre a nevezéseket 2013. április 25-ig legyetek szívesek elküldeni!

Versenyeinkre a nevezéseket 2013. április 25-ig legyetek szívesek elküldeni! Általános Iskolák Igazgatóinak Munkaközösségeinek L A N D O R N A P 2013. május 22. (szerda) Tárgy: versenykiírások Kedves Kollégák! A Landorhegyi Általános Iskola, Sportiskola az idei tanévben a következő

Részletesebben

Medgyesbodzás, Gábortelep telefonkönyv

Medgyesbodzás, Gábortelep telefonkönyv , Gábortelep telefonkönyv ÁFÉSZ, Medgyesegyháza és Bánkút Mini ABC 5663 Széchenyi utca 39-68 425480 ÁFÉSZ, Medgyesegyháza és Bánkút Vegyesbolt 5664 Gábortelep, Vasút utca 44-68 425482 Annus Imréné 5664

Részletesebben

Az országos döntőn a megyei elődöntőkről korcsoportonként az 1-3. helyezett egyéni versenyzői vehetnek részt.

Az országos döntőn a megyei elődöntőkről korcsoportonként az 1-3. helyezett egyéni versenyzői vehetnek részt. Országos Kötélugró Diákolimpia 2013. évi versenykiírása 1. A verseny rendezője Magyar Ugrókötelesek Szövetsége, Szan-Dia Fitness Sport Club 2. Az országos döntő helyszíne és időpontja I.-II.-III.- IV.-V.-VI.

Részletesebben

1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.)

1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.) A 2010. október 3. napjára kitűzött helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásán Kisújszállás városban működő szavazatszámláló bizottságok választott tagjai, póttagjai 1. TEVK

Részletesebben

VI. korcsoport Leány: 2016. január 16. (szombat), 9.00 óra

VI. korcsoport Leány: 2016. január 16. (szombat), 9.00 óra VI. KORCSOPORT LEÁNY 1 Bács-Kiskun Kecskeméti Református Gimnázium Kecskemét 2 Bács-Kiskun Kecskeméti SZC Lestár Péter Szakközépiskolája és Szakiskolája Kecskemét 3 Budapest Kölcsey Ferenc Gimnázium Budapest

Részletesebben

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása Ápoló szakképesítés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2014/2015. tanévre hatályos:

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása Ápoló szakképesítés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2014/2015. tanévre hatályos: Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása Ápoló szakképesítés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2014/2015. tanévre hatályos: 2014.10.20 2014. HÉ 53. szám EMMI felhívás Az Emberi Erőforrások Minisztériuma

Részletesebben

I. Általános információk

I. Általános információk HIVATALOS VERSENYKIÍRÁS XVIII. MEDVE SZABADTÉRI MATEMATIKAVERSENY 2016 5-12. évfolyamos tanulók és vállalkozókedvű tanárok, felnőttek számára A versenykiírás dátuma: 2016. január 3. A Medve Szabadtéri

Részletesebben

K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás

K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás K&H Bank Zrt. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9. telefon: (06 1) 328 9000, (06 30) 761 9000 fax: (06 1) 328 9696 www.kh.hu bank@kh.hu K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás 1. a verseny

Részletesebben

I. MISINA CSÚCSTÁMADÁS

I. MISINA CSÚCSTÁMADÁS I. MISINA CSÚCSTÁMADÁS Decathlon Hauni - PTE futónap 2104., Pécs, Széchenyi tér - Misina-tető V E R S E N Y K I Í R Á S A verseny rendezője: Pécsi Sport Nonprofit Zrt. A verseny fővédnöke Dr. Páva Zsolt

Részletesebben

A VM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium. meghirdeti a 2013/2014 tanévben

A VM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium. meghirdeti a 2013/2014 tanévben A VM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium meghirdeti a 2013/2014 tanévben a "FÖLDTŐL AZ ASZTALIG" AGRÁR- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI PROJEKTVERSENYT

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI KÉZILABDA DIÁKOLIMPIA V. KORCSOPORTOS ORSZÁGOS DÖNTŐ Nyíregyháza, 2015. május 29-31. RÉSZTVEVŐK LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola

Részletesebben

A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája

A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája 1999-től kezdődően 13. alkalommal rendeztük meg a Jedlik Ányos fizikaversenyt, nyíregyházi országos döntővel. A 13 év alatt kb. 21

Részletesebben

Versenynaptár 2010/2011.tanév

Versenynaptár 2010/2011.tanév Versenynaptár 2010/2011.tanév Dátum Óra Verseny Tevékenység Helyszín 2010.november 10. Megyei műdaléneklési verseny nevezés a megyei fordulóra 2010.november 11. 14:30 Bolyai János matematikaverseny iskolai

Részletesebben

FELHÍVÁS. A Tudományos Diákkörök XVI. Országos Konferenciáján való részvételre (TUDOK 2016)

FELHÍVÁS. A Tudományos Diákkörök XVI. Országos Konferenciáján való részvételre (TUDOK 2016) FELHÍVÁS A Tudományos Diákkörök XVI. Országos Konferenciáján való részvételre (TUDOK 2016) A Kutató Diákok Országos Szövetsége és a Kutató Diákokért Alapítvány a 2015/16-os tanévben is meghirdeti a Tudományos

Részletesebben

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása Ápoló szakképesítés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2013/2014. tanévre

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása Ápoló szakképesítés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2013/2014. tanévre Az Emberi Erőforrások Minisztériuma felhívása Ápoló szakképesítés Országos Szakmai Tanulmányi Versenyre a 2013/2014. tanévre hatályos: 2013.12.16 - z Emberi Erőforrások Minisztériuma a szakképzésről szóló

Részletesebben

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen. 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75

Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen. 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75 9. osztályosok Név Város Iskola Felkészítő tanár 1. 2. 3. 4. 5. összesen 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter 14 18 20 10 13 75 2. Bartók Imre Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi

Részletesebben

Fülemüle tehetségkutató informatika verseny 2016.

Fülemüle tehetségkutató informatika verseny 2016. Fülemüle tehetségkutató informatika verseny 2016. Én így tanítanám az informatikát. Most minden általános iskolai, középiskolai és szakiskolai oktatásban résztvevő tanuló megmutathatja, hogy milyen informatika

Részletesebben

K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás

K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás K&H Bank Zrt. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9. telefon: (06 1) 328 9000, (06 30) 761 9000 fax: (06 1) 328 9696 www.kh.hu bank@kh.hu K&H Vigyázz, Kész, Pénz! pénzügyi vetélkedő versenykiírás 1. a verseny

Részletesebben

MATEMATIKA VERSENYEREDMÉNYEINK

MATEMATIKA VERSENYEREDMÉNYEINK MATEMATIKA VERSENYEREDMÉNYEINK VERSENY NÉV (OSZTÁLY) HELYEZÉS FELKÉSZÍTŐ TANÁR Varga Tamás Országos Varga Dániel 7.A megyei 4.helyezés Balázsfi Enikő 7.A megyei 5.helyezés Wischy Dávid 8.A megyei 2.helyezés

Részletesebben

OKTATOTT IDEGEN NYELV

OKTATOTT IDEGEN NYELV Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14.

TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT. 2014. november 10 - november 14. TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT 2014. november 10 - november 14. A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS HÉT PROGRAMJA 2014. november 10 - november 14. November 10. hétfő 13 45 óra Megnyitó 14 00 óra Matematika verseny I. forduló

Részletesebben

Minden programra felvételi eljárásban választjuk ki a tanulókat.

Minden programra felvételi eljárásban választjuk ki a tanulókat. Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis

Részletesebben

XLVII. Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny

XLVII. Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny XLVII. Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny A verseny meghirdetője: a Magyar Kémikusok Egyesülete Kémiatanári Szakosztálya, és a Szegedi Tudományegyetem. A verseny célja a tehetséget felismerni,

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENYEK

ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENYEK HEVES MEGYEI PEDAGÓGIAI INTÉZET ÁLTALÁNOS ISKOLAI TANULMÁNYI VERSENYEK 2013/2014. TANÉV TARTALOMJEGYZÉK MEGYEI SZERVEZÉSŰ VERSENYEK Komplex anyanyelvi és matematikai verseny 4. évfolyamosoknak 5.o. Környezetismereti

Részletesebben

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,

Részletesebben

VERSENYFELHÍVÁS. A verseny célja:

VERSENYFELHÍVÁS. A verseny célja: VERSENYFELHÍVÁS A Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium, a Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium valamint a Nyugat-magyarországi Egyetem Informatikai és Gazdasági Intézete a Soproni Széchenyi István Gimnáziummal

Részletesebben

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV. ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17.

MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV. ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17. MAGYAR ERŐEMELŐ SZÖVETSÉG 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ Kazincbarcika 2015. május 16-17. 1 2014/2015. TANÉVI XVI. FEKVENYOMÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A fekvenyomó

Részletesebben

Sivatagi rohamkukacok és a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnáziumból a Rolex formáció is.

Sivatagi rohamkukacok és a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnáziumból a Rolex formáció is. Erdélybe utazhat a természettudományos verseny győztese Szombaton Győrött rendezték meg az Integrált természettudományos verseny országos döntőjét, amit a Nemzeti Tankönyvkiadó és a győri Krúdy Gyula Középiskola

Részletesebben

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014 A Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei óvodák, általános- és középiskolák körében négy kategóriában

Részletesebben

MOB Sportiskolai Program évi forrás

MOB Sportiskolai Program évi forrás MOB Sportiskolai Program 2015. évi forrás sorszám támogatott szervezet támogatás célja támogatás összege (Ft) megvalósulás helye KLIK fenntartású intézmények támogatásai: 1. Sugovica Sportiskolai Általános

Részletesebben

Versenykiírás. XXV. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny * 2016/2017. tanév MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT

Versenykiírás. XXV. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny * 2016/2017. tanév MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT Versenykiírás XXV. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny * 2016/2017. tanév A verseny kiírója és rendezője: MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT Társrendező: Nemzetstratégiai Kutatóintézet

Részletesebben

Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz!

Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz! Jó emberként lépj be, jobb emberként távozz! Tisztelt Szülők, kedves Nyolcadikos és Negyedikes Tanulók! Mindenki számára elismerhető és elfogadható tény az, hogy a jövő sok tekintetben függ gyermekeink,

Részletesebben

Tehetséggondozás: Öveges József levelezős verseny Zala megye Általános Iskoláiban

Tehetséggondozás: Öveges József levelezős verseny Zala megye Általános Iskoláiban Tehetséggondozás: Öveges József levelezős verseny Zala megye Általános Iskoláiban Tisztelt Pedagógusok! Kedves Gyerekek! A TIT Öveges József Ismeretterjesztő és Szakképző Egyesület az idei tanévben is

Részletesebben

1. nap: 2006. március 11. (szombat)

1. nap: 2006. március 11. (szombat) VI. AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA V-VI. kcs. ORSZÁGOS DÖNTŐ PAKS 1. nap: 2006. március 11. (szombat) ASE csarnok 11.00 FA/1-FA/2 Monor, József Barcs, Széchényi 57:35 11.50 FB/1-FB/2 Szécsény, Kőrösi Zalaegerszeg,

Részletesebben

Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei forduló Csermák Dávid 7.b 9. helyezés

Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei forduló Csermák Dávid 7.b 9. helyezés OKTV második forduló matematika Boncz Ádám 11.b biológia Csőkör Katalin 12.b Arany Dániel Matematika verseny döntő Milotai Zoltán 9.c OÁTV német nyelv megyei forduló Pauer László 7.a Czencz Máté 8.a Szöllősi

Részletesebben

Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08.

Sportiskolai támogatás a 2015. április 1-2015. augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. Részarányos normál támogatás (5 Részarányos kiemelt támogatás (5 Támogatási időszak: 2015. 04. 01-től 2015. 08. 31-ig 5 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 10 000 Ft 15 000 Ft 25 000 Ft Sorszám INTÉZMÉNY ÚJ NEVE

Részletesebben

Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, Rákóczi út 2) tel./fax: (36) , Fax:

Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, Rákóczi út 2) tel./fax: (36) , Fax: Vizsgaszervező intézmény: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, Rákóczi út 2) tel./fax: (36) 311-211, 515-115 Fax: 515-116 Tisztelt Vizsgázó! Ezúton tájékoztatjuk, hogy a(z)

Részletesebben

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Debrecen Balmazújváros május 8 10.

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Debrecen Balmazújváros május 8 10. ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Debrecen Balmazújváros 2014. május 8 10. 1 KÉZIABDA DIÁKOLIMPIA Hely Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Győr-M-S I. Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakközépiskola

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. osztályos diákoknak a 2014/2015-ös tanévre Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola OM azonosító: 035409 Elérhetőségeink: Cím: 1106 Budapest, Maglódi út 8. Telefon: (06-1) 261

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT. Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT. Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára FŐVÁROSI FORDULÓ A verseny pedagógiai célja: a tehetséggondozás,

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Debrecen, június

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT. Debrecen, június 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT Debrecen, 2015. június 05-07. 1 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő, felkészítő

Részletesebben

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról Összefoglaló a Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról A verseny megrendezésének időpontja: 2017. 03.31 04.01. rendező intézményének neve: Debreceni Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona szervezőjének

Részletesebben

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és támogatott tanulmányi versenyek

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és támogatott tanulmányi versenyek Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és támogatott tanulmányi versenyek Országos általános iskolai nemzetiségi tanulmányi versenyek a 7. és a 8. évfolyamos tanulók számára I. Nemzetiségi

Részletesebben

Miskolci Tagintézmény Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium

Miskolci Tagintézmény Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Miskolci Tagintézmény Szent Benedek Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium JELENTKEZÉS Iskolánkról: A Bencés Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Miskolci Tagintézménye 2009. szeptember 1-jén nyitotta

Részletesebben

A 2010/2011-es tanév versenyeredményei

A 2010/2011-es tanév versenyeredményei 3. sz. melléklet A 2010/2011-es tanév versenyeredményei Szorobán 2. évfolyam Nyíri Bence megyei 3. hely országos 7. hely Bartha Dorottya megyei 2. hely országos 7. hely Felkészítő tanár: Szegváriné Balpataki

Részletesebben

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7.

JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. KEDVES INTÉZMÉNYVEZETŐ! Egy ünnepi programfüzetet tart a kezében, amely a Váci Mihály Gimnázium fennállásának 50. évfordulója alkalmából színes, tartalmas,

Részletesebben

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, 2015. június 05-07.

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, 2015. június 05-07. 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT Debrecen, 2015. június 05-07. 1 A KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA VERSENYPROGRAMJA RÉSZTVEVŐK, SORSOLÁS LEÁNYOK Ssz. Megye Iskola neve Település Testnevelő,

Részletesebben

IV. KRUTILLA JÓZSEF ORSZÁGOS AKVARELLFESTŐ VERSENY

IV. KRUTILLA JÓZSEF ORSZÁGOS AKVARELLFESTŐ VERSENY IV. KRUTILLA JÓZSEF ORSZÁGOS AKVARELLFESTŐ VERSENY A verseny döntőjének időpontja: 2017. 04. 01. (szombat), TISZAVASVÁRI 9:30-10:30 Regisztráció 10:45 Megnyitó 11:00 Döntő: I-II korcsoport 13:00 óráig

Részletesebben

KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ

KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Bács-Kiskun II Kalocsa és Térsége Általános Iskolája Kalocsa 2 Békés I Békési Kistérségi Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, Sportiskola,

Részletesebben

VERSENYFELHÍVÁS VERSENYFELHÍVÁS. EBC*L Champions League gazdasági verseny - 2010. Az EBC*L Champions League

VERSENYFELHÍVÁS VERSENYFELHÍVÁS. EBC*L Champions League gazdasági verseny - 2010. Az EBC*L Champions League VERSENYFELHÍVÁS Az EBC*L Champions League Immár hatodik éve kerül megrendezésre az EBC*L (Egységes Európai Gazdasági Oklevél) versenye, melyen minden évben sok száz résztvevő méri össze gazdasági tudását.

Részletesebben

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: 035326 Iskolánk a 2015/2016-os tanévben a következő gimnáziumi

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

A verseny rövid ismertetése

A verseny rövid ismertetése MISKOLCI EU VÁNDORKUPA Országos európai jogi perbeszédverseny A verseny rövid ismertetése 1. A verseny célja A 2016-ban immár tizenegyedik alkalommal megrendezésre kerülő Miskolci EU Vándorkupa európai

Részletesebben

OM azonosító: 201573 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK. angol, német, Emelt óraszámban angol nyelv oktatása. 20

OM azonosító: 201573 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK. angol, német, Emelt óraszámban angol nyelv oktatása. 20 Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis

Részletesebben

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Európai Uniós Természettudományos Diákolimpia (EUSO) Megszerveztem a magyar csapat részvételét, 2008-ban megfigyelő voltam a versenyen. 2009-től a fizikus csapattagok

Részletesebben

A FELVÉTELI ELJÁRÁS IDŐPONTJAI, HATÁRIDŐK

A FELVÉTELI ELJÁRÁS IDŐPONTJAI, HATÁRIDŐK A FELVÉTELI ELJÁRÁS IDŐPONTJAI, HATÁRIDŐK a 2014/2015-ös tanévre jelentkezőknek Október 15. A középiskoláknak meg kell határozniuk tanulmányi területeik belső kódjait (régen: tagozatkód)*. NYÍLT NAPOK

Részletesebben

A verseny célja: A felhúzás gyakorlat népszerűsítése, a 2014. év Felhúzó Bajnoka cím elnyerése, az erő sportágakat űző sportolók közös versenyzése.

A verseny célja: A felhúzás gyakorlat népszerűsítése, a 2014. év Felhúzó Bajnoka cím elnyerése, az erő sportágakat űző sportolók közös versenyzése. IV. Atlas - Sport Országos Nyílt Felhúzó Gála RAW 2014. Balassagyarmat A verseny célja: A felhúzás gyakorlat népszerűsítése, a 2014. év Felhúzó Bajnoka cím elnyerése, az erő sportágakat űző sportolók közös

Részletesebben

Országos nemzetiségi tanulmányi versenyek June 02.

Országos nemzetiségi tanulmányi versenyek June 02. Országos nemzetiségi tanulmányi versenyek 2011. June 02. C-PRESS Hírügynökség - Üdvözöljük a C-PRESS oldalán! A Nemzeti Erõforrás Minisztérium 2012-re az alábbi kategóriákban hirdetett meg nemzetiségi

Részletesebben

A verseny rövid ismertetése

A verseny rövid ismertetése MISKOLCI EU VÁNDORKUPA Országos európai jogi perbeszédverseny A verseny rövid ismertetése 1. A verseny célja A 2014-ben immár kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő Miskolci EU Vándorkupa európai uniós

Részletesebben

PC-Kismester Országos Informatikai Verseny. Döntő 2011. Eredmények

PC-Kismester Országos Informatikai Verseny. Döntő 2011. Eredmények Contact Studio Kft Bem József Ált. Isk. és A. M. I. Versenyző Ifjúságért Alapítvány PC-Kismester Országos Informatikai Verseny Döntő 2011. Eredmények I. KORCSOPORT GRAFIKADÖNTŐ 2011. JELIGE ISKOLA NÉV

Részletesebben

Beszámoló a Lóczy Lajos Országos Földrajzversenyről 2015

Beszámoló a Lóczy Lajos Országos Földrajzversenyről 2015 Beszámoló a Lóczy Lajos Országos Földrajzversenyről 2015 A 2014 októberében meghirdetett versenykiírás alapján február 5-ig 65 iskola regisztrált az ország minden részéből, ahonnan összesen 630 versenyző

Részletesebben

2008/2009. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ II. korcsoport. 2009. február 07. Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Fedettuszoda

2008/2009. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ II. korcsoport. 2009. február 07. Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Fedettuszoda 2008/2009. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ II. korcsoport 2009. február 07. Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Fedettuszoda Fővédnökök: Dr. Gyenesei István Önkormányzati Minisztérium miniszter Dr.

Részletesebben

KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM

KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM KOZMA LÁSZLÓ ORSZÁGOS INFORMATIKA ALKALMAZÓI TANULMÁNYI VERSENY VERSENYSZABÁLYZATA 5-6. ÉVFOLYAM A verseny meghirdetője: Informatika - Számítástechnika Tanárok Egyesülete A verseny célja: az informatikában

Részletesebben

Versenynaptár tanév

Versenynaptár tanév Versenynaptár 2016-2017 tanév 7-12. osztály NÉV Bendeúz Tudásbajnoksá Bolyai matematika csapat Szeptember véén szavaló 6 levelezős forduló + meyei 2017. 2016. szept. 19. 2017.05.27. 04.07.+ orszáos döntő

Részletesebben

Középiskolai felvételi eljárás tanév

Középiskolai felvételi eljárás tanév Középiskolai felvételi eljárás 2016-2017. tanév 1. Középiskolai felvételi eljárás Legfontosabb dátumok 2016.11.15. Az Oktatási Hivatal közzéteszi a nyolcadik évfolyamosok számára központi írásbeli vizsgát

Részletesebben

KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ

KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ KÉZILABDA RÉSZTVEVŐ CSAPATOK FIÚ Ssz. Megye: Iskola: Település: 1 Bács-Kiskun II Kalocsa és Térsége Általános Iskolája Kalocsa 2 Békés I Békési Kistérségi Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola, Sportiskola,

Részletesebben

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Debrecen Balmazújváros május 8 10.

ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V. KORCSOPORT. Debrecen Balmazújváros május 8 10. ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY Debrecen Balmazújváros 2014. május 8 10. 1 Hely Megye Iskola neve Település Tanár neve 1. Veszprém I. Medgyaszay István Szakképző Iskola, Gimnázium Palotai Nándor Veszprém és

Részletesebben

TERMÉSZETTUDOMÁNYI VETÉLKEDŐ. Matematika. 6. osztály részére. egyéni verseny 2017.

TERMÉSZETTUDOMÁNYI VETÉLKEDŐ. Matematika. 6. osztály részére. egyéni verseny 2017. TERMÉSZETTUDOMÁNYI VETÉLKEDŐ 6. osztály részére egyéni verseny Iskolánként 1 tanuló jelentkezését várjuk! A felkészüléshez ajánljuk: Zrínyi Ilona matematika versenyfeladatok gyűjteménye Szakköri feladatok

Részletesebben