ÉDES ANNA FILM ÉS IRODALOM KÖZÖTT FÁBIÁN LÁSZLÓ SZÍNHÁZ- ÉS FILMMŰVÉSZETI EGYETEM DOKTORI ISKOLA TÉMAVEZETŐ: DR. BÁRON GYÖRGY, EGYETEMI TANÁR, DLA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÉDES ANNA FILM ÉS IRODALOM KÖZÖTT FÁBIÁN LÁSZLÓ SZÍNHÁZ- ÉS FILMMŰVÉSZETI EGYETEM DOKTORI ISKOLA TÉMAVEZETŐ: DR. BÁRON GYÖRGY, EGYETEMI TANÁR, DLA"

Átírás

1 SZÍNHÁZ- ÉS FILMMŰVÉSZETI EGYETEM DOKTORI ISKOLA ÉDES ANNA FILM ÉS IRODALOM KÖZÖTT AZ ADAPTÁCIÓ JELENSÉGÉNEK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA DOKTORI DISSZERTÁCIÓ TÉZISEI FÁBIÁN LÁSZLÓ 2012 TÉMAVEZETŐ: DR. BÁRON GYÖRGY, EGYETEMI TANÁR, DLA

2 Doktori disszertációm középpontjában az adaptáció jelenségének vizsgálata áll, elsősorban egy konkrét irodalmi szövegen, Kosztolányi Dezső Édes Anna című regényén és az abból készült filmes feldolgozásokon keresztül. A téma feldolgozásának újszerűsége főként a komplexitás iránti igényben nyilvánul meg, mert külön-külön ugyan létezik szakirodalma a témának főként persze a regénynek és némiképp Fábri Zoltán filmjének, de rendszerszerű elemzéssel nem találkozhatunk. Disszertációmban kellő körültekintéssel, filológiai és műfajpoétikai pontossággal igyekszem előkészíteni a regény és a filmek összehasonlíthatóságát, elméleti alapot kívánok adni az adaptáció fogalmával, jelenségével kapcsolatban, áttekintve a film és az irodalom viszonyrendszerét, továbbá záró fejezetként rövid kitekintéssel élek a szövegértés- és a filmértés vonatkozásában. Korábbi kutatásaim következtében mindenképpen a Nyugat és kora névvel illetett irodalomtörténeti korszak alkotásai közül szerettem volna kiválasztani azt a művet, amellyel a gyakorlati elemzést végzem. Kosztolányi regényére esett ugyan a választásom, de nem akármilyen névsorral találkozunk, ha néhány szerzőt megpróbálunk a teljesség igénye nélkül kiemelni a szóba jöhető alkotók közül. A magyar irodalom színe-java tűnik fel előttünk: Karinthy Frigyes, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Molnár Ferenc, Móra Ferenc, Kaffka Margit, vagy akár Déry Tibor ez idő tájt megjelent szövegei, hogy csak a jelentősebbeket említsük. A művek között szintén irodalmi, sőt, világirodalmi gyöngyszemeket találunk: Utazás a koponyám körül, A Pál utcai fiúk, Rokonok, Hangyaboly, Árvácska, Hannibál feltámasztása, Édes Anna, Pacsirta, Aranysárkány, Befejezetlen mondat, és a sor még hosszasan folytatható lenne. Ha kifejezetten filmes szemmel nézzük a fenti listánkat, akkor azt láthatjuk, hogy az ezekből készült adaptációk önálló értékük mellett hihetetlen hazai és nemzetközi sikerek hoztak a művészek számára. Gondoljunk például Fábri Körhintájára vagy akár Ranódy Pacsirtájára. Fábri rendezésében például a Hannibál tanár úr, A Pál utcai fiúk, a Hangyaboly, a 141 perc a befejezetlen mondatból, vagy Ranódy elképesztő repertoárja, melyek között megtaláljuk a Pacsirtát, az Aranysárkányt, az Árvácskát, a Hatholdas rózsakertet vagy éppen a 2

3 Légy jó mindhalálig című regényt, továbbá természetesen eszünkbe juthat Máriássy Félix Rokonok-rendezése is. A bőség zavara azonban nehézségeket is okoz, hiszen menet közben szűkíteni kellett az előbbiekben néhány fontos példával felidézett irodalmi alkotások és filmek körét. Nem volt könnyű döntés, hiszen szinte mindegyikkel érdemes lett volna foglalkozni, ugyanakkor az egyre tisztábban körvonalazódó cél érdekében határozni kellett. Egyre világosabbá vált, hogy a disszertáció alapvetően öt nagy struktúra mentén szervezhető. Egyrészt módszertani szempontból világos volt, hogy az adaptáció jelenségével, annak lehetséges csoportosításával és a kategóriák pontos meghatározásával mindenképpen foglalkoznom szükséges. Másfelől, tulajdonképpen az adaptáció jelenségének törvényszerű következményeként, logikusnak tűnt, hogy a kiválasztott irodalmi alkotás vagy alkotások bemutatása, az értelmezési keret leírása, valamint az elképzelhető megközelítések is munkám elengedhetetlen részei legyenek. A harmadik pillér természetesen ezeknek a folyamatoknak az adaptálását jelenti a film adott esetben filmek körére, hiszen a korábbiak fényében talán már sem szorul különösebb magyarázatra, hogy a befogadói miliő kijelölése, az alkotás, alkotások keletkezéstörténetének felvázolása, miért is olyan fontos része az áttekintésnek. A negyedik elem a korábbi kettő ötvözete, kiegészítve konkrét motívumokkal, vizsgálódási és összehasonlítási szempontokkal, azaz ebben a szakaszban kerülhet sor a szöveg és a filmek komparatív elemzésére. Az utolsó fejezet az elméleti alapvetések, definitív megközelítések és a gyakorlati motívumelemzések mellett empirikus vizsgálatokkal bővíti disszertációm horizontját. Ezzel a sajátos nézőponttal mindenképpen egyedivé varázsolja az elemzést. Ahogy folyamatosan alakult és tökéletesedett tehát a módszer és a forma, ezzel egyidejűleg a vizsgálódás köre is egyre biztosabbá és egyértelműbbé vált. A megközelítés körvonalazódó szempontjai egyre inkább azt sugallták, hogy csupán egyetlen irodalmi szöveg állhat tanulmányom középpontjában. Hiszen abban az esetben, ha kellőképpen körültekintő értelmezést, kreatív, gondolatébresztő, inspiratív és alapos disszertációt szeretnék írni, 3

4 mindazokkal a kitekintésekkel és részletekkel, amelyekről korábban már írtam, akkor sem a munka jellege, sem a terjedelme nem engedi a túlzottan szerteágazóvá és végeláthatatlanná váló témát. Hosszas elmélkedés és kellő mérlegelés után kezdtem, kezdtük szűkíteni az elemzés körét. Oktatási tevékenységem speciális helyzetéből következően főként az irodalmi kánonra és az irodalmi törzsanyagok körére koncentráltunk. Végül témavezetőmmel konzultálva arra az elhatározásra jutottunk, hogy sokkal testhezállóbb feladat lenne, ha Kosztolányi Dezső Édes Anna című regényére és az abból készült adaptációkra fókuszálnék. Mert nem csupán ahogy az egyébként közismert Fábri Zoltánt érdekelte a téma, ahogy erről klasszikussá vált játékfilmje is tanúskodik, hanem Esztergályos Károly tévéfilmje is bővíti a filmes értelmezők körét. Mivel Kosztolányi szövege mára már a kötelező irodalom részévé vált, ezért a téma feldolgozása mellett szólt annak egyértelmű kanonizált mivolta mellett az is, hogy mindezt színesítheti a szövegértés és a filmolvasás empirikus analízise, azaz annak vizsgálata, hogy vajon a középiskolás fiatalok számára a mozifilm mennyiben jelenti a regény értelmezésének kísérletét. Az alkotás folyamatában egyre inkább egyértelműen körvonalazódott, hogy a komplexitás eszményének érdekében a regény és a film keletkezésének körülményeit is vizsgálnom szükséges, hiszen ezek a mozzanatok elsősorban természetesen maguk az alkotások fontos jelentésekkel, részletekkel és momentumokkal színesíthetik a befogadás folyamatát. Az alaposabb megközelítés után az is világossá vált, hogy mivel történelmi szempontból mindkét alkotás meglehetősen terhelt korszakban keletkezett, ezért a tisztánlátás és a tárgyilagosság érdekében néhány kényes témával is foglalkoznom kell. Ezért kerül a disszertációmba például a Kosztolányi környékén betöltött szerepét vizsgáló részfejezet, vagy éppen az az áttekintés is, amely a filmgyártás 56 utáni transzformációjának folyamatáról szól, és Fábri helyzetét is értelmezi ebben a relációban. Kosztolányi 1919-es, 1920-as ténykedésének szakirodalmi feldolgozását elsősorban tehát a regény jelentésének szempontjából tartottam fontosnak, ugyanis ennek jelentőségére maga a szerző hívja fel a figyelmünket, azaz elsősorban az alkotás kínálja fel ennek 4

5 lehetőségét azzal, hogy Kosztolányi a fabula történelmi idejét éppen erre az időszakra helyezi. Ráadásul a téma egyre elmélyültebb tanulmányozása során az is világossá vált, hogy Fábri filmje ebből a szempontból nem pusztán az 1958-as bemutatása miatt érdekes, hanem azért is, mert Kosztolányi rehabilitációjának egyik fontos állomásává vált. Éppen emiatt a film keletkezésének időszaka azért igényli a történelmi körülmények ismertetését, mert a filmgyártás átalakulása és a háttérben zajló ideológiai folyamatok egyértelműen rányomták bélyegüket a művekre, azoknak mintegy értelmezési keretet szolgáltatva. Disszertációmban tehát kísérletet teszek az adaptáció jelenségének értelmezésére és a felmerülő kategóriák vizsgálatára, összehasonlítására. Ennek azért is hatalmas a jelentősége, mert egyrészt módszertanilag és elméleti szempontból is előkészíti a Kosztolányi regényéből készült filmek elemzésének lehetőségét, másrészt, mert komplex áttekintést jelent a filmművészet, a filmesztétika és a filmtörténet együttes szempontrendszerének felhasználásával. A kicsit elvontabb, eszmetörténeti helyzetelemzés után főként az irodalmi alapanyag befogadói értelmezésére és a fontosabb szakirodalmi hivatkozások bemutatására kerül sor, kiegészítve természetesen azokkal a részletekkel, amelyek a keletkezés, a szerzőség vagy éppen a műfajpoétika kapcsán elengedhetetlen miliőt teremtenek. Erre nem pusztán az irodalmi igényesség és a filológia pontosság vezérel, hanem az is, hogy előkészítsem vele a komparatív elemzést. Magától értetődik, hogy ezután a textus befogadói folyamatának ábrázolását követően a vizualizált filmes adaptációk esetében is szükséges a művek keletkezésének körülményeit tisztázni. Kosztolányi eredeti szövegének, valamint az abból készült adaptációk Fábri mozifilmje és Esztergályos tévéjátéka diskurzusának analízisére csakis ezek után, azaz a kellőképpen előkészített folyamatok után kerülhet sor, hiszen a motívumelemzés alkalmával szükségünk van azoknak az ismereteknek és fogalmaknak a körére, amelyekre reményeim szerint fény derülhet az alapos kutatómunka közepette, a disszertáció imént felvázolt korábbi fejezeteiben. A függelékben kapott helyet az a vizsgálat, amely Kosztolányi Édes Annájának olvasói értelmezésével, valamint a diákok Fábri-filmmel kapcsolatos befogadói attitűdjével, és ezeknek összevetésével foglalkozik. 5

DOKTORI ÉRTEKEZÉS (PHD) TÉZISEI

DOKTORI ÉRTEKEZÉS (PHD) TÉZISEI DOKTORI ÉRTEKEZÉS (PHD) TÉZISEI Fábián László: Az Édes Anna legendárium Kosztolányi Dezső regényének elő- és utóélete Témavezető: Dr. Thimár Attila PhD, Csc, egyetemi docens Pázmány Péter Katolikus Egyetem,

Részletesebben

MAGYAR TÉTELEK. Témakör: MŰVEK A MAGYAR IRODALOMBÓL I. KÖTELEZŐ SZERZŐK Tétel: Petőfi Sándor tájlírája

MAGYAR TÉTELEK. Témakör: MŰVEK A MAGYAR IRODALOMBÓL I. KÖTELEZŐ SZERZŐK Tétel: Petőfi Sándor tájlírája MAGYAR TÉTELEK IRODALOM 1. Tétel: Petőfi Sándor tájlírája 2. Tétel: Arany János balladaköltészete 3. Tétel: Ady Endre emberi és költői arca a Léda-versek tükrében 4. Tétel: Babits Mihály: Jónás Könyve

Részletesebben

ÉDES ANNA FILM ÉS IRODALOM KÖZÖTT FÁBIÁN LÁSZLÓ SZÍNHÁZ- ÉS FILMMŰVÉSZETI EGYETEM DOKTORI ISKOLA TÉMAVEZETŐ: DR. BÁRON GYÖRGY, EGYETEMI TANÁR, DLA

ÉDES ANNA FILM ÉS IRODALOM KÖZÖTT FÁBIÁN LÁSZLÓ SZÍNHÁZ- ÉS FILMMŰVÉSZETI EGYETEM DOKTORI ISKOLA TÉMAVEZETŐ: DR. BÁRON GYÖRGY, EGYETEMI TANÁR, DLA SZÍNHÁZ- ÉS FILMMŰVÉSZETI EGYETEM DOKTORI ISKOLA ÉDES ANNA FILM ÉS IRODALOM KÖZÖTT AZ ADAPTÁCIÓ JELENSÉGÉNEK ÖSSZEHASONLÍTÓ VIZSGÁLATA DOKTORI DISSZERTÁCIÓ FÁBIÁN LÁSZLÓ 2012 TÉMAVEZETŐ: DR. BÁRON GYÖRGY,

Részletesebben

A pedagógiai kutatás metodológiai alapjai. Dr. Nyéki Lajos 2015

A pedagógiai kutatás metodológiai alapjai. Dr. Nyéki Lajos 2015 A pedagógiai kutatás metodológiai alapjai Dr. Nyéki Lajos 2015 A pedagógiai kutatás jellemző sajátosságai A pedagógiai kutatás célja a személyiség fejlődése, fejlesztése során érvényesülő törvényszerűségek,

Részletesebben

Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C

Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL C Károlyi Mihály Magyar Spanyol Tannyelvű Gimnázium SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELEK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL 2015 13.C Hári Andrea (HA) Vámosné Polyák Krisztina (VPK) 2015 SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉTELSOR MAGYAR

Részletesebben

Készítette: Dr. Knorrné Csányi Zsuzsanna könyvtárvezető. Budapest, 2010. december 15.

Készítette: Dr. Knorrné Csányi Zsuzsanna könyvtárvezető. Budapest, 2010. december 15. A Színház- és Filmművészeti Egyetem Könyvtárának Gyűjtőköri Szabályzata Készítette: Dr. Knorrné Csányi Zsuzsanna könyvtárvezető Budapest, 2010. december 15. A Színház- és Filmművészeti Egyetem Könyvtárának

Részletesebben

Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A

Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A 1. Tétel: Hagyomány és újítás Petőfi Sándor költészetében 2. Tétel: Arany János a tragikus alkatú balladaköltő 3. Tétel: Látomásos szimbolizmus : Ady Endre

Részletesebben

ItK. Irodalomtörténeti Közlemények 200. C. évfolyam. szám KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA

ItK. Irodalomtörténeti Közlemények 200. C. évfolyam. szám KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA BABITS FELJEGYZÉSEI ARANY JÁNOSRÓL Kézirat, rekonstrukció, kiadás * Horváth János a következő mondattal zárta az 1910-es évek első felében írt, de csupán a hagyatékból

Részletesebben

jétől érvényes jogi dokumentumok

jétől érvényes jogi dokumentumok 2017. 01. 01-jétől érvényes jogi dokumentumok 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról Az érettségi vizsga részletes követelményeiről szóló 40/2002. (V. 24.)

Részletesebben

realismust a humanismus felébe ragozni Magyar nyelv és irodalom: egy régi diszciplína a változó felsőoktatásban

realismust a humanismus felébe ragozni Magyar nyelv és irodalom: egy régi diszciplína a változó felsőoktatásban realismust a humanismus felébe ragozni Magyar nyelv és irodalom: egy régi diszciplína a változó felsőoktatásban Éppen ez év őszén lesz negyven éve annak, hogy előbb hallgatóként, majd oktatóként közelről

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

PESTI BÖLCSÉSZ AKADÉMIA

PESTI BÖLCSÉSZ AKADÉMIA PESTI BÖLCSÉSZ AKADÉMIA 2014/2015 őszi szemeszter (Budapest, ELTE BTK, Ifjúsági épület III. 1.) 2014. szeptember 29., hétfő 2014. szeptember 25., csütörtök* 18.30 Spiró György: Fogság Pethő Anita 18.00

Részletesebben

Irodalom tételsor Középszintű érettségi vizsga 12.K osztály 2017.

Irodalom tételsor Középszintű érettségi vizsga 12.K osztály 2017. Irodalom tételsor Középszintű érettségi vizsga 12.K osztály 2017. Készítette: Imrik Gyöngyi szaktanár 1 1. Tétel Művek a magyar irodalomból Petőfi Sándor tájköltészete 2. Tétel Művek a magyar irodalomból

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK A TÁJÉKOZTATÁS TARTALOMJEGYZÉKE ÉRETTSÉGI

TARTALOMJEGYZÉK A TÁJÉKOZTATÁS TARTALOMJEGYZÉKE ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK 2017 MÁJUS 1 A TÁJÉKOZTATÁS TARTALOMJEGYZÉKE TARTALOMJEGYZÉK 1Kötelező szerzők Művek a magyar irodalomból I...2 1.1Petőfi Sándor...2 1.2Arany János...2 1.3Ady Endre...2 1.4Babits Mihály...2 1.5Kosztolányi

Részletesebben

RECENZIÓK. Pink education

RECENZIÓK. Pink education 146 Szociológiai Szemle, 2011/3 RECENZIÓK SZOCIOLÓGIAI SZEMLE 21(3): 146 151. Pink education Fényes Hajnalka: A nemi sajátosságok különbségének vizsgálata az oktatásban. A nők hátrányának felszámolódása?

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott témakörökből,

Részletesebben

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL 2013-2014 9-12. ÉVFOLYAM OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA TANTÁRGYBÓL 9-12. ÉVFOLYAM A felsorolásban megjelölt, a tankönyvben elemzett irodalmi művek (versek, novellák és regények ismerete, azok elolvasása) kötelező. A vizsga

Részletesebben

A pedagógia mint tudomány. Dr. Nyéki Lajos 2015

A pedagógia mint tudomány. Dr. Nyéki Lajos 2015 A pedagógia mint tudomány Dr. Nyéki Lajos 2015 A pedagógia tárgya, jellegzetes vonásai A neveléstudomány tárgya az ember céltudatos, tervszerű alakítása. A neveléstudomány jellegét tekintve társadalomtudomány.

Részletesebben

BARTÓK Ötletzápor (polgári graffiti)

BARTÓK Ötletzápor (polgári graffiti) BARTÓK Ötletzápor (polgári graffiti) A POLGÁRI ÉLETFORMA ARANYKORA A múlt század elején a társadalmi és kulturális élet egyik legfontosabb gyûjtôhelyének a kávéházak számítottak. Akkoriban körülbelül ötszáz

Részletesebben

Milyen szempontokat használjunk az irodalmi művek elemzésekor?

Milyen szempontokat használjunk az irodalmi művek elemzésekor? Katedra NÉMETH DOROTTYA Az irodalmi művek elemzésének és értelmezésének lehetséges szempontjai Milyen szempontokat használjunk az irodalmi művek elemzésekor? Az irodalmi művek elemzésének, értelmezésének

Részletesebben

A klarinét és a klarinétjáték fejlődésének tükröződése a zenekari irodalomban

A klarinét és a klarinétjáték fejlődésének tükröződése a zenekari irodalomban DLA doktori értekezés tézisei Tötös Krisztina A klarinét és a klarinétjáték fejlődésének tükröződése a zenekari irodalomban Témavezető: Antal Mátyás Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet-

Részletesebben

Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C

Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C Érettségi témakörök és tételek magyar irodalom 12. C 1. Tétel : Hagyomány és újítás Petőfi Sándor tájleíró költészetében 2. Tétel : Arany János a tragikus alkatú balladaköltő 3. Tétel : Látomásos szimbolizmus

Részletesebben

T/18901. számú. törvényjavaslat. a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény módosításáról

T/18901. számú. törvényjavaslat. a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény módosításáról MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/18901. számú törvényjavaslat a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény módosításáról Előadó: Dr. Bozóki András nemzeti kulturális örökség minisztere Budapest, 2005. december

Részletesebben

A médiatudatosság a tanárképzésben

A médiatudatosság a tanárképzésben Szíjártó Imre: A médiatudatosság a tanárképzésben BEVEZETÉS Tanulmányunkban azt vizsgáljuk, hogy egy intézményben a tanárképzési területen mi és hogyan támogatja az adott horizontális NAT tartalmak megalapozását,

Részletesebben

A dolgok arca részletek

A dolgok arca részletek 1 Bakonyi István: A dolgok arca Arcképvázlat Pék Pálról Nagykanizsa, Czupi Kiadó Pannon Tükör, 2007. A dolgok arca részletek Pék Pál 1939. július 26-án született Nagykanizsán. A szülőhely mindmáig lakóhelye

Részletesebben

MAGYAR IRODALOM Tömbösített tanmenet 8.D évfolyam

MAGYAR IRODALOM Tömbösített tanmenet 8.D évfolyam MAGYAR IRODALOM ömbösített tanmenet 8.D évfolyam Óra Az óra anyaga Fogalmak, ismeretek Készségfejlesztés Szemléltetés, koncentráció Megjegyzés 1. Bevezető óra Az irodalmi művek Beszélgetés Kötelező olvasmány

Részletesebben

Így választott Budapest

Így választott Budapest SZABÓ SZILÁRD Így választott Budapest Ignácz Károly: Budapest választ. Parlamenti és törvényhatósági választások a fővárosban 1920-1945 Napvilág Kiadó, h. n. 2013, 199 o. Ignácz Károly történész, a Politikatörténeti

Részletesebben

Könyvember; könyv és ember

Könyvember; könyv és ember Könyvember; könyv és ember Havasréti József: Szerb Antal, Bp., Magvető, 2013, 728 l. Lassanként szállóigévé válik (bölcsész) baráti körömben: monográfiát kéne írni, micsoda kihívás, milyen hálás műfaj.

Részletesebben

Dr. Halász László az MTA doktora, tudományos tanácsadó

Dr. Halász László az MTA doktora, tudományos tanácsadó Dr. Halász László az MTA doktora, tudományos tanácsadó Szociálpszichológiai Osztály Tel.: közvetlen: 279 6091 mellék: 6091 VH.1. emelet 119. szoba E-mail cím: mailto:halasz[kukac]mtapi[pont]hu PUBLIKÁCIÓK

Részletesebben

Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány SZAKDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ

Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány SZAKDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány SZAKDOLGOZATI TÁJÉKOZTATÓ 2012 Témaválasztás A téma választható a megadott témajegyzék vagy egyéni ötlet alapján. A témaválasztást legkésőbb március 31-ig jelezni

Részletesebben

A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI

A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI Széchy Anna Zilahy Gyula Bevezetés Az innováció, mint versenyképességi tényező a közelmúltban mindinkább

Részletesebben

Propaganda vagy útleírás?

Propaganda vagy útleírás? Földrajzi Értesítő XLVIII. évf. 1999. 3 4. füzet, pp. 363 367. Propaganda vagy útleírás? (Gondolatok a magyar katonai utazási irodalomról és Almásy László: Rommel seregénél Líbiában c. művéről) NAGY MIKLÓS

Részletesebben

Tartalom, elemzés, értelmezés

Tartalom, elemzés, értelmezés Franczel Richárd Tartalom, elemzés, értelmezés 2009. november 7-én a német Die Welt interjút közölt Kertész Imrével 80. születésnapja alkalmából. A Nobel-díjas író a beszélgetés során Magyarországhoz,

Részletesebben

DLA doktori értekezés tézisei. Rohmann Ditta. Téma: Sacher. Témavezető: Péteri Lóránt

DLA doktori értekezés tézisei. Rohmann Ditta. Téma: Sacher. Témavezető: Péteri Lóránt DLA doktori értekezés tézisei Rohmann Ditta Téma: Sacher Témavezető: Péteri Lóránt Liszt Ferenc Zenemővészeti Egyetem 28. számú mővészet- és mővelődéstörténetitudományok besorolású doktori iskola Budapest

Részletesebben

(Az Ügyrend 3. sz. melléklete) Készítette: Sominé Fenyvesi Olga könyvtárigazgató. Jászberény, 2012. június 14.

(Az Ügyrend 3. sz. melléklete) Készítette: Sominé Fenyvesi Olga könyvtárigazgató. Jászberény, 2012. június 14. A Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kar Jászberényi Könyvtárának Gyűjtőköri Szabályzata (Az Ügyrend 3. sz. melléklete) Készítette: Sominé Fenyvesi Olga könyvtárigazgató Jászberény,

Részletesebben

Borbély Szilárd Nincstelenek című. Óratev

Borbély Szilárd Nincstelenek című. Óratev Borbély Szilárd Nincstelenek Óratev Óravázlatok 1. Az típusa Új ismeretet feldolgozó 1. Életrajz, életmű ismertetése, kontextus, kritikák ismertetése, a regény közös értelmezése idő tevékenység módszer

Részletesebben

Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskola

Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskola Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskola AZ ÁLLAM SZEREPVÁLLALÁSA A MAGYAR FILMMŰVÉSZET ÉS FILMIPAR 2004-2014. KÖZÖTTI HELYZETÉNEK ALAKULÁSÁBAN, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A MOZGÓKÉPÖRÖKSÉG MEGŐRZÉSÉRE

Részletesebben

Opponensi vélemény Wilhelm Gábor: Antropológiai tárgyelmélet című doktori disszertációjáról

Opponensi vélemény Wilhelm Gábor: Antropológiai tárgyelmélet című doktori disszertációjáról Opponensi vélemény Wilhelm Gábor: Antropológiai tárgyelmélet című doktori disszertációjáról Az előttünk fekvő disszertáció szerzője korábbi munkáival már egyértelműen bizonyította kiemelkedő kvalitásait,

Részletesebben

TÉTELEK 207 TAVASZ KENYERES ZOLTÁN: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ ÉS KORA. VIZSGATÉTELEK ÉS OLVASMÁNYJEGYZÉKEK MR-283/a és MRN-671/c Kenyeres Zoltán

TÉTELEK 207 TAVASZ KENYERES ZOLTÁN: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ ÉS KORA. VIZSGATÉTELEK ÉS OLVASMÁNYJEGYZÉKEK MR-283/a és MRN-671/c Kenyeres Zoltán TÉTELEK 207 TAVASZ KENYERES ZOLTÁN: KOSZTOLÁNYI DEZSŐ ÉS KORA VIZSGATÉTELEK ÉS OLVASMÁNYJEGYZÉKEK MR-283/a és MRN-671/c Kenyeres Zoltán Kötelező olvasmány: - SZABÓ Lőrinc, Kosztolányi Dezső = Uő, Könyvek

Részletesebben

Motiváció hátrányos helyzetűek körében. Oktatói segédanyag és feladatgyűjtemény

Motiváció hátrányos helyzetűek körében. Oktatói segédanyag és feladatgyűjtemény Motiváció hátrányos helyzetűek körében Oktatói segédanyag és feladatgyűjtemény Fejes József Balázs Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Neveléstudományi Intézet Szenczi Beáta Eötvös Loránd Tudományegyetem

Részletesebben

Szóbeli tételek. Irodalom. 9.évfolyam. I. félév. 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma.

Szóbeli tételek. Irodalom. 9.évfolyam. I. félév. 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma. 9.évfolyam 1. Mi a Biblia? Két fő része? Ismertessen egy-egy történetet részletesen! 2. Homéroszi eposzok: Iliász. Az eposz fogalma, trójai mondakör, Akhilleusz alakja, központi téma. 3. Homéroszi eposzok:

Részletesebben

Versenyfelhívás. Egyéni versenyek

Versenyfelhívás. Egyéni versenyek Versenyfelhívás 2018. december 01. Ünnepélyes megnyitó: 8.45 Verseny kezdési időpontja: 9.00 Helyszín: Debreceni Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4031 Debrecen, Margit tér

Részletesebben

Esettanulmány készítése

Esettanulmány készítése Esettanulmány készítése Az anyag a KPMG Academy szervezésében tartott Esettanulmányok az oktatásban című tréning anyagának felhasználásával készült (tréner: Pusztai Csaba) Miért írjunk esettanulmányt?

Részletesebben

VÁLASZTHATÓ FOGLALKOZÁSOK TAGOZATOK - FAKULTÁCIÓK 2012/13 12. évfolyam Fibonacci / Hoppá / ZOÉ

VÁLASZTHATÓ FOGLALKOZÁSOK TAGOZATOK - FAKULTÁCIÓK 2012/13 12. évfolyam Fibonacci / Hoppá / ZOÉ VÁLASZTHATÓ FOGLALKOZÁSOK TAGOZATOK - FAKULTÁCIÓK 2012/13 12. évfolyam Fibonacci / Hoppá / ZOÉ Kedves Diákok! A tagozatos és fakultációs órák célja, hogy felkészítsen az emelt szintű, vagy a középszintű

Részletesebben

Matematika feladatbank I. Statisztika. és feladatgyűjtemény középiskolásoknak

Matematika feladatbank I. Statisztika. és feladatgyűjtemény középiskolásoknak Matematika feladatbank I. Statisztika Elméleti összefoglaló és feladatgyűjtemény középiskolásoknak ÍRTA ÉS ÖSSZEÁLLÍTOTTA: Dugasz János 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Dugasz János Tartalom Bevezető 7 Adatok

Részletesebben

MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET

MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 24. MOZGÓKÉPKULTÚRA ÉS MÉDIAISMERET EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Mozgóképkultúra

Részletesebben

Települési vízgazdálkodás, lakossági csapadékvíz-gyűjtés és -felhasználás

Települési vízgazdálkodás, lakossági csapadékvíz-gyűjtés és -felhasználás EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR FÖLDRAJZ- ÉS FÖLDTUDOMÁNYI INTÉZET FÖLDRAJZTUDOMÁNYI KÖZPONT TÁRSADALOM- ÉS GAZDASÁGFÖLDRAJZI TANSZÉK Földtudományi Doktori Iskola Földrajz Meteorológia

Részletesebben

SZÓBELI TÉMAKÖRÖK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL közpészint 2013

SZÓBELI TÉMAKÖRÖK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOMBÓL közpészint 2013 Tatabányai Integrált Szakiskola Középiskola és Kollégium Cím: 2800 Tatabánya, Cseri u. 35. Telefon: +36 34 309 545 E-mail: ititkar@is-kola.hu Web: www.is-kola.hu Fax: +36 34 309 549 SZÓBELI TÉMAKÖRÖK MAGYAR

Részletesebben

ÉletPÁLYAutak Innovátor mesterpedagógusok fejlesztő tevékenységei. Van helyem melletted? Egy mesterprogram indítékai, céljai és tervei

ÉletPÁLYAutak Innovátor mesterpedagógusok fejlesztő tevékenységei. Van helyem melletted? Egy mesterprogram indítékai, céljai és tervei ÉletPÁLYAutak Innovátor mesterpedagógusok fejlesztő tevékenységei Van helyem melletted? Egy mesterprogram indítékai, céljai és tervei Pethőné Nagy Csilla, 2015. AZ ELŐADÁS FELÉPÍTÉSE 1. A PROBLÉMA 2. ELŐZMÉNYEK

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S mely készült Ordacsehi Község Önkormányzatának 2011 június 29 - i testületi ülésére a 1. sz. napirendi ponthoz. Tárgy: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

Részletesebben

Osztályozóvizsga témakörök

Osztályozóvizsga témakörök Osztályozóvizsga témakörök 9 12. évfolyam általános tantervű osztályok 9. évfolyam 1. Műnemek, tanult műfajok 2. A homéroszi eposzok 3. Az antik görög színház. Szophoklész: Antigoné 4. Az antik római irodalom

Részletesebben

KÉPALKOTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK

KÉPALKOTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK KÉPALKOTÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: képalkotás (Visual Representation) 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése

Részletesebben

Petelei István írásgyakorlatai (Média- és társadalomtörténeti elemzés)

Petelei István írásgyakorlatai (Média- és társadalomtörténeti elemzés) Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Irodalomtudományi Doktori Iskola Török Zsuzsa Petelei István írásgyakorlatai (Média- és társadalomtörténeti elemzés) Doktori értekezés tézisei Témavezető:

Részletesebben

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés TÁMOP-4.2.1-08/1-2008-0002 projekt Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés Készítette: Dr. Imreh Szabolcs Dr. Lukovics Miklós A kutatásban részt vett: Dr. Kovács Péter, Prónay Szabolcs,

Részletesebben

Útmutató a BSc szakdolgozatok összefoglalójának megszerkesztéséhez

Útmutató a BSc szakdolgozatok összefoglalójának megszerkesztéséhez Útmutató a BSc szakdolgozatok összefoglalójának megszerkesztéséhez Az összefoglaló célja: A szakdolgozat, a kutatómunka rövid, lényegretörő összefoglalása, mások számára érthető és az érdeklődést felkeltő

Részletesebben

A MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI

A MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A vizsga formája Középszinten: írásbeli és szóbeli Emelt szinten: írásbeli és szóbeli A magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga célja

Részletesebben

Fentiek alapján javaslom az értekezés nyilvános vitára bocsátását és a Jelölt számára az MTA doktora fokozat odaítélését.

Fentiek alapján javaslom az értekezés nyilvános vitára bocsátását és a Jelölt számára az MTA doktora fokozat odaítélését. Opponensi vélemény Szerb László: Vállalkozások, vállalkozási elméletek, vállalkozások mérése és a Globális Vállalkozói és Fejlődési Index című MTA doktori értekezéséről Szerb László doktori értekezésének

Részletesebben

Az irodalmi hasonmás irodalmi hasonmása?

Az irodalmi hasonmás irodalmi hasonmása? KÁNTÁS BALÁZS Az irodalmi hasonmás irodalmi hasonmása? Személyes hangvételű bekezdések Nyerges Gábor Ádám Sziránó című prózakötetéről Három, az irónia alakzata által erősen áthatott verseskötet és többéves,

Részletesebben

Kedves Olvasóink, bevezető

Kedves Olvasóink, bevezető Kedves Olvasóink, bevezető mivel a Bencés Kiadó, amelynek több, mint hat éve vezetője vagyok, 2010-ben meglehetősen nehéz évet zárt, bizonyos értelemben talán azt is lehetne gondolni, hogy a gondjainkat

Részletesebben

CSISZÁR CSILLA MARGIT A FOGYASZTÓVÉDELEM RENDSZERSZEMLÉLETŰ MEGKÖZELÍTÉSE ÉS INTÉZMÉNYI FELÉPÍTÉSE MAGYARORSZÁGON

CSISZÁR CSILLA MARGIT A FOGYASZTÓVÉDELEM RENDSZERSZEMLÉLETŰ MEGKÖZELÍTÉSE ÉS INTÉZMÉNYI FELÉPÍTÉSE MAGYARORSZÁGON MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR CSISZÁR CSILLA MARGIT A FOGYASZTÓVÉDELEM RENDSZERSZEMLÉLETŰ MEGKÖZELÍTÉSE ÉS INTÉZMÉNYI FELÉPÍTÉSE MAGYARORSZÁGON PH.D. ÉRTEKEZÉS MISKOLC 2015 MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI

Részletesebben

XX. A Nyugat további alkotói

XX. A Nyugat további alkotói XX. A Nyugat további alkotói 1. Krúdy Gyula Hol, mikor született és halt meg az író? 2. Mely helyszíneknek van komolyabb szerepe életútján? 3. Milyen kapcsolat fűzte az alábbi nőkhöz? Csákányi Julianna:

Részletesebben

A Garabonciás Művészeti Iskola Pedagógiai Programja Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. Táncművészet néptánc tánctörténet

A Garabonciás Művészeti Iskola Pedagógiai Programja Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. Táncművészet néptánc tánctörténet A Pedagógiai Programja Helyi Tantervek II. Táncművészet néptánc tánctörténet 1 Tartalomjegyzék TÁNCTÖRTÉNET... 3 Továbbképző évfolyamok... 3 9. évfolyam... 3 Fejlesztési feladatok... 3 Tananyag... 3 Követelmények...

Részletesebben

Az aranykezű nagyapám

Az aranykezű nagyapám Őseink nyomában területi honismereti pályázat 2016 II. Családban maradt Az aranykezű nagyapám Készítette: Magó Réka Felkészítő tanár: Katonáné Hajdu Ilona 8.a osztályos tanuló Thurzóné Mustos Ildikó Balassi

Részletesebben

MAGYAR IRODALOM Tömbösített tanmenet 8. évfolyam

MAGYAR IRODALOM Tömbösített tanmenet 8. évfolyam MAGYAR IRODALOM Tömbösített tanmenet 8. évfolyam Óra Az óra anyaga Fogalmak, ismeretek Készségfejlesztés Szemléltetés, koncentráció Megjegyzés 1. Év eleji ismétlés A tanult fogalmak ismétlése A 7. osztályos

Részletesebben

Az olvasási képesség fejlõdése és fejlesztése Gondolatok az olvasásról és az olvasástanításról egy tanulmánykötet kapcsán

Az olvasási képesség fejlõdése és fejlesztése Gondolatok az olvasásról és az olvasástanításról egy tanulmánykötet kapcsán OLVASÁSPEDAGÓGIA Az olvasási képesség fejlõdése és fejlesztése Gondolatok az olvasásról és az olvasástanításról egy tanulmánykötet kapcsán Az olvasás az egyik legfontosabb eszköztudásunk, hiszen az írott

Részletesebben

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI OTTHON LENNI Révkomárom után Pomogáts Bélával, az Anyanyelvi Konferencia elnökével, Sárközy Péter római, Péntek János kolozsvári és Bányai János újvidéki egyetemi tanárral, valamint Göncz Lászlóval, a

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM PEDAGÓGIAI ÉS PSZICHOLÓGIAI KAR EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI ÉS SPORTTUDOMÁNYI INTÉZET 1117 Budapest, Bogdánfy Ödön u.

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM PEDAGÓGIAI ÉS PSZICHOLÓGIAI KAR EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI ÉS SPORTTUDOMÁNYI INTÉZET 1117 Budapest, Bogdánfy Ödön u. EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM PEDAGÓGIAI ÉS PSZICHOLÓGIAI KAR EGÉSZSÉGFEJLESZTÉSI ÉS SPORTTUDOMÁNYI INTÉZET 1117 Budapest, Bogdánfy Ödön u.10/b Telefon: (06-1) 209-0619 E-mail: sportkozpont@ppk.elte.hu

Részletesebben

A KÉPZÉSI TERV FELÉPÍTÉSE

A KÉPZÉSI TERV FELÉPÍTÉSE A KÉPZÉSI TERV FELÉPÍTÉSE A képzési terv három lapból áll: címoldal; tantárgyak ütemezése; szigorlati tárgyak és nyelvtudás. 1. A címoldal tartalmazza - az intézmény nevét; - a doktori iskola nevét; -

Részletesebben

Inczédy György Középiskola, Szakiskola és Kollégium Nyíregyháza, Árok u. 53. TANMENET. szakiskola. magyar nyelv és irodalom. 9.

Inczédy György Középiskola, Szakiskola és Kollégium Nyíregyháza, Árok u. 53. TANMENET. szakiskola. magyar nyelv és irodalom. 9. TANMENET szakiskola magyar nyelv és irodalom 9. évfolyam 9/1, 9/2, 9/3, 9/4, 9/5 osztály 2009/2010 tanév Heti óraszám: Éves óraszám: 3 óra 108 óra Készítette: Járó Csaba Istvánné tanár Ellenőrizte:. Munkaközösség-vezető

Részletesebben

Gyógyszerek és ékszerek a vitrinben kritikai elemzés a Semmelweis Egyetem Oktatási és Kutatási Központjáról

Gyógyszerek és ékszerek a vitrinben kritikai elemzés a Semmelweis Egyetem Oktatási és Kutatási Központjáról Gyógyszerek és ékszerek a vitrinben kritikai elemzés a Semmelweis Egyetem Oktatási és Kutatási Központjáról Középületek kritikai elemzése írta: Hory Gergely 2011. június 10. Jelen tanulmány témája az egyetemi

Részletesebben

AZ EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VÁLTOZÁSAI 2017-TŐL

AZ EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VÁLTOZÁSAI 2017-TŐL AZ EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI VÁLTOZÁSAI 2017-TŐL Kötelezők emelt szinten Medgyes Sándor 2017. Március 25. Károly Gáspár Református Egyetem Kossuth Lajos Gimnázium A VÁLTOZÁS CÉLJAI Minőségi produktum elérésének

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Than Károly Ökoiskola Budapest

Than Károly Ökoiskola Budapest Than Károly Ökoiskola Budapest Adaptációs terv Az adaptáció fogalma Az a folyamat, amelyben egy oktatási-nevelési intézmény valamely másik oktatásinevelési intézmény által készített innovatív oktatási/pedagógiai

Részletesebben

Az osztályozó vizsga követelményei. Szakközépiskola IRODALOM

Az osztályozó vizsga követelményei. Szakközépiskola IRODALOM Az osztályozó vizsga követelményei Szakközépiskola IRODALOM Az irodalom tantárgy osztályozó vizsgáján az osztályzat kialakítása az egységes követelmények szerint történik (40%-tól elégséges). Írásbeli

Részletesebben

KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT

KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT Az adaptáló intézmény neve: Csóthi Géza Általános Iskola Az adaptáló intézmény címe: 8558 Csót, Rákóczi u. 29. ADAPTÁLÁSI NAPLÓ A mentoráló intézmény neve: Veszprémi Báthory István Általános Iskola és

Részletesebben

Európai integráció - európai kérdések

Európai integráció - európai kérdések 28 KÜMZSÉG Csák László: Európai integráció - európai kérdések 1998. Szeged "Ön Európát rabolja éppen. - búgja az asszony. Ugyan már, kedvesem, mit nem mond! - kacsint az úr. Hát hol van itt Európa? Nézzen

Részletesebben

A MIKES KELEMEN MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTÁRGYVERSENY KÖVETELMÉNYEI 2007/2008-AS TANÉV

A MIKES KELEMEN MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTÁRGYVERSENY KÖVETELMÉNYEI 2007/2008-AS TANÉV A MIKES KELEMEN MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTÁRGYVERSENY KÖVETELMÉNYEI 2007/2008-AS TANÉV V VIII. OSZTÁLY I. KÖVETELMÉNYEK Képességek szövegértés problémalátás szövegalkotás különböző szövegtípusokban

Részletesebben

SZFE Doktori Szabályzat 9. sz. melléklet A DOKTORI KÉPZÉSI ÉS KREDITRENDSZER LEÍRÁSA

SZFE Doktori Szabályzat 9. sz. melléklet A DOKTORI KÉPZÉSI ÉS KREDITRENDSZER LEÍRÁSA DOKTORI ISKOLA SZFE Doktori Szabályzat 9. sz. melléklet A DOKTORI KÉPZÉSI ÉS KREDITRENDSZER LEÍRÁSA A doktori képzésben legalább 240 (kettőszáznegyven) kreditet kell szerezni. (Nftv 16 (1)) A képzési idő

Részletesebben

Jézus az ég és a föld Teremtője

Jézus az ég és a föld Teremtője 1. tanulmány december 29 január 4. Jézus az ég és a föld Teremtője SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1; Zsoltár 19:2-4; János 1:1-3, 14; 2:7-11; Kolossé 1:15-16; Zsidók 11:3 Kezdetben teremté

Részletesebben

Megjegyzés: a TANMENETJAVASLAT zárójelbe tett számai heti 1,5, évi 55 órával, a zárójel nélküli számozás heti 2, évi 74 irodalomórával számol

Megjegyzés: a TANMENETJAVASLAT zárójelbe tett számai heti 1,5, évi 55 órával, a zárójel nélküli számozás heti 2, évi 74 irodalomórával számol IRODALOM TANMENETJAVASLAT - 8. osztály Megjegyzés: a TANMENETJAVASLAT zárójelbe tett számai heti 1,5, évi 55 órával, a zárójel nélküli számozás heti 2, évi 74 irodalomórával számol Óra 1-2. (1-2. 3-4.

Részletesebben

Jerzy Hoffman. A történelem vonzásában

Jerzy Hoffman. A történelem vonzásában Jerzy Hoffman. A történelem vonzásában Jerzy Hoffman rendező születésének 80. évfordulója alkalmából Életmű-kiállítás nyílt a Lengyel Intézetben (Budapest 1065, Nagymező u. 15.). A kiállítás 2012. november

Részletesebben

Önkormányzati kötvénykibocsátások Magyarországon: tapasztalatok és lehetıségek

Önkormányzati kötvénykibocsátások Magyarországon: tapasztalatok és lehetıségek Széchenyi István Egyetem Multidiszciplináris Társadalomtudományi Doktori Iskola Kovács Gábor Önkormányzati kötvénykibocsátások Magyarországon: tapasztalatok és lehetıségek Doktori értekezés- tervezet Konzulens:

Részletesebben

2014. március 24-27. TÉMA HÉT

2014. március 24-27. TÉMA HÉT 2014. március 24-27. TÉMA HÉT Munkára fel! Más keretek közt a Témahéten! T. 11. évfolyamos tanulók! Az alábbiakban olvashatjátok a témaheti kínálatot. Mit is kell tudni az időbeosztásról? Olvassátok el

Részletesebben

Ismét vetélkedtek a középiskolás diákok

Ismét vetélkedtek a középiskolás diákok Ismét vetélkedtek a középiskolás diákok A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület programjainak keretén belül idén ötödik alkalommal eredhettek a magyarországi és határon túli középiskolás

Részletesebben

Színházi moderátor Moderátor

Színházi moderátor Moderátor 74-10 Színházi ismeretek alkalmazása Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/010. (IV..) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás,

Részletesebben

Különböző fúvástechnikák összehasonlító vizsgálata

Különböző fúvástechnikák összehasonlító vizsgálata DLA doktori értekezés tézisei Gyivicsán György Különböző fúvástechnikák összehasonlító vizsgálata Témavezető: Dalos Anna (PhD) Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet- és művelődéstörténeti

Részletesebben

Geológiai tárgyú egyetemi szakdolgozat felhasználása a munkáltató által megrendelésre készített kutatási jelentésben

Geológiai tárgyú egyetemi szakdolgozat felhasználása a munkáltató által megrendelésre készített kutatási jelentésben A Szerzői Jogi Szakértő Testület szakértői véleménye Geológiai tárgyú egyetemi szakdolgozat felhasználása a munkáltató által megrendelésre készített kutatási jelentésben Ügyszám: SZJSZT 20/14 A Pécsi Törvényszék

Részletesebben

Divat- és stílustervező Divat- és stílustervező

Divat- és stílustervező Divat- és stílustervező A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A szóbeli vizsgafeladatot ha a feladat indokolja a szaktanárok által összeállított mellékletek, segédanyagként felhasználható források egészítik ki.

A szóbeli vizsgafeladatot ha a feladat indokolja a szaktanárok által összeállított mellékletek, segédanyagként felhasználható források egészítik ki. 1185-0 Informatikai ismeretek szakismereti alkalmazása A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/200 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel

Részletesebben

GEODÉZIA ÉS KARTOGRÁFIA

GEODÉZIA ÉS KARTOGRÁFIA GEODÉZIA ÉS KARTOGRÁFIA 58. ÉVFOLYAM 2006 3. SZÁM A földügyi szakigazgatás helyzetéről (Interjú Horváth Gáborral, az FVM Földügyi és Térinformatikai Főosztály főosztályvezetőjével Dr. Joó István egyetemi

Részletesebben

A bebop stílusjegyei

A bebop stílusjegyei DLA doktori értekezés tézisei Bacsó Kristóf A bebop stílusjegyei Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 28. számú művészet- és művelődés- történeti tudományok besorolású doktori iskola Budapest 2018 I. A kutatás

Részletesebben

DOKTORI TÉZISEK Szabó Ádám

DOKTORI TÉZISEK Szabó Ádám Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Irodalomtudományi Doktori Iskola Magyar irodalomtörténet és irodalomtudomány A legújabb kori magyar irodalom DOKTORI TÉZISEK Szabó Ádám Az értekezés

Részletesebben

Az alábbi áttekintés Délkelet-Európa (a volt Jugoszlávia országai

Az alábbi áttekintés Délkelet-Európa (a volt Jugoszlávia országai OKTATÁSIRÁNYÍTÁS ÉS OKTATÁSPOLITIKA A BALKÁNON Az alábbi áttekintés Délkelet-Európa (a volt Jugoszlávia országai Szlovénia kivételével, Bulgária, Románia és Albánia) oktatási rendszerei előtt álló kihívásokat

Részletesebben

(tanárok: Haász Gyöngyi, Rabi Magdolna, Jakab József, Nagy Erika) 3. A nemzet sorsának megjelenítése Ady Endre költészetében

(tanárok: Haász Gyöngyi, Rabi Magdolna, Jakab József, Nagy Erika) 3. A nemzet sorsának megjelenítése Ady Endre költészetében Érettségi tételek magyar irodalomból, 2013/ 2014 (tanárok: Haász Gyöngyi, Rabi Magdolna, Jakab József, Nagy Erika) ÉLETMŰVEK 1. Petőfi forradalmi látomásköltészete 2. Arany János balladái 3. A nemzet sorsának

Részletesebben

Miskolci Egyetem GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR. Osztályozási fák, durva halmazok és alkalmazásaik. PhD értekezés

Miskolci Egyetem GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR. Osztályozási fák, durva halmazok és alkalmazásaik. PhD értekezés Miskolci Egyetem GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR Osztályozási fák, durva halmazok és alkalmazásaik PhD értekezés Készítette: Veres Laura okleveles matematikus-informatikus Hatvany József Informatikai

Részletesebben

Az európai romastratégia

Az európai romastratégia Bene Márton Az európai romastratégia Az Európai Unió ebben a félévben szeretne elfogadni a régóta szorgalmazott romastratégiát, amelyik a magyar EU elnökségnek is kiemelt prioritása. Nagyon úgy tűnik,

Részletesebben

A SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSE ÉS A VÉDÉS

A SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSE ÉS A VÉDÉS A SZAKDOLGOZAT KÉSZÍTÉSE ÉS A VÉDÉS Szakdolgozat konzultáció MILYEN LEGYEN A SZAKDOLGOZAT? ELVÁRÁSOK SZEMPONTRENDSZERE SZAKIRODALMI JÁRTASSÁG irodalmi jártasság SZAKMÁHOZ KAPCSOLÓDÓ KUTATÁSI MÓDSZEREK

Részletesebben

Nagy Zsolt Az alpintechnika eszközrendszere, alkalmazása műszaki mentéseknél

Nagy Zsolt Az alpintechnika eszközrendszere, alkalmazása műszaki mentéseknél Nagy Zsolt Az alpintechnika eszközrendszere, alkalmazása műszaki mentéseknél Szerzőnk az alpintechnika fejlődésének áttekintése mellett leírja az általános eszközrendszer alkalmazási lehetőségeit műszaki

Részletesebben

Amai kort a digitalizáció korának is nevezik. Nap mint nap szerzői művek tömegével találkozunk a televízión, rádión és interneten keresztül.

Amai kort a digitalizáció korának is nevezik. Nap mint nap szerzői művek tömegével találkozunk a televízión, rádión és interneten keresztül. Szerzői jog Amai kort a digitalizáció korának is nevezik. Nap mint nap szerzői művek tömegével találkozunk a televízión, rádión és interneten keresztül. Gyakran nem is tudatosul a fogyasztókban, hogy mi

Részletesebben

DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI. Érfalvy Lívia. Nyelviség és textualitás: az én-konstrukció útjai Kosztolányi Dezső írásművészetében

DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI. Érfalvy Lívia. Nyelviség és textualitás: az én-konstrukció útjai Kosztolányi Dezső írásművészetében A kutatás tárgya és feladatai DOKTORI (PHD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Érfalvy Lívia Nyelviség és textualitás: az én-konstrukció útjai Kosztolányi Dezső írásművészetében PPKE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola

Részletesebben