TÉZISEK. 1. Bevezetés

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TÉZISEK. 1. Bevezetés"

Átírás

1 TÉZISEK 1. Bevezetés Az elmúlt két évtizedben az apoptozisra vonatkozó ismereteink bovültek. Több mint 30 új molekulát fedeztek fel, melyekrol tudott, hogy az apoptozis keltésében és szabályozásában fontos szerepet játszanak. További mint egy 20 olyan molekuláról, melyek köztudottan a jelátvitelben, a DNS replikációjában, transzkripcióban vagy riperben fejtik ki hatásukat, az is kiderült, hogy az apoptozis szabályozásában is jelentos szerepük van. Apoptotikus sejthalál figyelheto meg az egyed fejlodés során, a normál szövetek turnover-ében, az endocrin vagy más behatásokra bekövetkezo atrophiában, az immunrendszer negatív szelekciós mechanizmusaiban és a T-sejtek által kiváltott sejtölo folyamatokban. Hasonlóan cytotoxikus vegyületek, hypoxia és vírusfertozések is okozhatnak apoptozist. Jelentos szerepe van az apoptozisnak a daganatokon belül észlelheto sejtkinetikában, mind növekedés, mind regresszió során. Számos daganatnövekedést gátló szer apoptozis keltése révén fejti ki hatását és a daganatkeletkezés folyamatát is jelentosen befolyásolja az apoptosis szelektív kritikus hiánya, mely lehetové teszi mutagen DNS károsodást szenvedett sejtek túlélését. Felismerték, hogy a fiziológiás sejthalál legtöbb ha nem minden esetben apoptozisnak felel meg és az apoptozis élettani mértékének megváltozása számos betegség kialakulásához vezethet. Az apoptozis alapveto mechanizmusát illetoen számos génszerepére mutattak rá. Vizsgálataink során figyelmünket elsosorban a P53-ra, a Bcl 2 -re és a Bax-ra fordítottuk. A retinolsavról kimutatták, hogy apoptosist indukál. A magunk részérol a retinolsav receptor (RAR) kapcsolatát tanulmányoztuk a neuroblastomákban és a ritkán eloforduló peripheriás neuroektodermal tumorokban (PNET) észlelheto apoptozissal. A tumor suppressor P53 gén a human tumorokban leggyakoribb mutáns gén. A P53 protein szint genotoxikus károsító hatásokra emelkedik. Ez az emelkedés fokozott transcriptio és protein stabilizáció eredménye és felelos a G 1 /S fázisban bekövetkezo sejtciklus leállásért, majd a DNS repair-ért vagy az apoptozisért. Mivel a P53 a genotoxikus károsításra adott sejtválasz elsodleges mediátora, ezen gén megváltozott kifejezodése és funkciója utat nyithat potenciálisan káros genetikai károsodások tovább terjedésének, mely végül is onkogenezishez vezet. A P53 muködése sejttípustól és az élettani körülményektol függhet. Cytokinek és növekedési faktorok befolyásolják a P53 apoptozist indukáló vagy sejtproliferációt gátló képességét. Ezek az adatok vezettek ahhoz a következtetéshez, hogy a genotoxikus hatásra a P53 un. checkpoint control ként viselkedik, leállítva a sejtciklus további haladását és így fenntartva a genom integritását. A Bcl 2 volt egyike a legkorábban felfedezett apoptozist szabályozó géneknek, emlosökben. Számos olyan Bcl 2 -szeru gént is felismertek, melyek inkább gátolják, mint serkentik az apoptozist. Ezek legjobban jellemezett prototípusa a Bax. A Bax fokozott kifejezodése apoptozist kelthet, kölcsönhatásba léphet antiapoptotikus génekkel, mint a Bcl 2. A Bcl család pro- és antiapoptotikus tagjainak kölcsönhatása, egyensúlya, vagy valamelyik gén túlsúlya meghatározója lehet a sejt további sorsának. A Retinoidok mélyreható befolyással rendelkeznek a gerincesek normál fejlodésére és bizonyos felnott egyedekben található szövetek élettani muködésének fenntartására. Számos gyógyszerként

2 alkalmazott kémiai anyag apoptozist indukál neuroblastoma sejtekben, így pl. a retinoidok. Az ALL-trans retinolsav (ATRA) bizonyítottan rendelkezik ilyen hatással. A magi retinolsav receptorok (RAR) és a magi retinoid X receptorok (RXR) felfedezése nagyban elosegítette a retinolsav (RA) muködése biológiai alapjainak megértését. Ezek a receptorok a steroid/thyroid hormon receptorok multigén családjába tartoznak, és pedig olyan, RA által indukálható transzkriptios szabályozó faktorok, melyek génexpresszio szintjén továbbítják a RA szignált. Három altípusuk ismert (?,?,?) melyek közül mi a RAR-? -t vizsgáltuk. Vizsgálataink során néhány endokrin ill. neurendokrin tumor (pajzsmirigy, mellékpajzsmirigy daganatok, ill. neuroblastoma és PNET) peripheral neuroektodermal tumor) apoptotikus és proliferatív aktivitásának olyan sajátosságait ismertetik meg, melyek lehetové tették néhány új szempont felvetését ezen tumorok differenciáldiagnosztikájában és therapiájában. A Neuroblastoma gyermekkori embryonalis tumor, mely a neural crest származéka. Ez a daganat azzal a ritka tulajdonsággal rendelkezik, hogy elvétve spontán regressziót, ill. differnciálódást mutat. Egyes esetekben a differenciálódás egészen a jóindulatú ganglioneuroma fokát is elérheti. A neuroblastomák tehát genetikailag és klinikailag heterogének. Egyes esetekben viszont rezisztensek. Ez a jelenség is oka volt annak, hogy a neuroblastomákban észlelheto spontán apoptozis mértékét tanulmányozzuk. A pajzsmirigy göbös elváltozásai a malignitás lehetséges veszélye miatt régóta különös figyelmet érdemeltek. Ezek az elváltozások nokben gyakoribbak, mint férfiakban (3-4:1) és a daganatnak bizonyuló göbök nem ritkán multinodularis golyva, továbbá más a szimmetrikus, nem daganatos pajzsmirigy laesiok, pl. Hashimoto struma mellett észlelhetok. A daganatok több, mint 90 %-a a pajzsmirigyben adenoma. A pajzsmirigy rák középkorúak többségében nok betegsége, de a ritka, pubertas elotti és menopausa utáni esetekben ez nem érvényesül. A fentiekkel összefügghet, hogy a legtöbb, jól differenciált pajzsmirigy rák sejtjei oestrogen receptorral bírnak. Vizsgálataink során adenomák és carcinomák spontán apoptotikus aktivitását, P53, Bcl 2 és Bax expresszioját tanulmányoztuk. A mellékpajzsmirigy elváltozásai körül a hyperparathyreozis keltette fel érdeklodésünket. Ezen belül primaer és sekundaer hyperparathyreozisban vizsgáltuk adenomák és hyperplaziák szöveti szerkezetét, továbbá a P53, Bcl 2 és Bax expressziot a fenti elváltozások különbözo sejtjeiben. A mellékpajzsmirigy meghatározó sejtes eleme a fosejt, melybol több, átmeneti jellegu sejtforma származik. A fosejtek parathormont tartalmazó secretoros granulumokkal rendelkeznek és lipofuscint is tartalmaznak. A fosejtekbol cytoplasmájukban glycogent felhalmozó un. Világos sejtek alakulhatnak ki. Nagytömeg Mitochondriummal rendelkeznek az oxyphil sejtek, melyek elszórtan vagy csoportokban találhatók a mirigyben. A mellékpajzsmirigy adenomái majdnem mindig solitaerek és 0,5-5 g súlyúak, de lehetnek még ennél is nagyobbak. Ha egynél több adenomát találunk, mindig ki kell zárni a nodularis hyperplasia lehetoségét. A primaer hyperplasia lehet sporadicus, vagy a MEN I, ill. MEN II/a szindróma része. A hyperplasiát lehet diffúz vagy nodularis, többségében fosejtek alkotják, de mindig megtalálhatók az oxyphil sejtek és kisebb számban a világos sejtek is. A mellékpajzsmirigy hyperplasiája az esetek dönto többségében sekundaer, idült veseelégtelenségben, szenvedo betegekben figyelheto meg (uraemiás hyperparathyreozis). Néha súlyos D vitaminhiány és osteomalacia állhat a háttérben.

3 Veseelégtelenségben a hyperparathyreozist foszfát visszatartás és hypokalcaemia váltja ki, mely a mellékpajzsmirigy fokozott muködését követeli meg. Az endokrin szervek, ill. endokrin szervdaganatok spontán apoptozis-indexe alacsony. Ismeretes azonban, hogy az endokrin sejtek által termelt hormonok, mint pl. a parathormon és a luteinizáló hormon más szervekben apoptozist keltenek. Ez önmagában egy védekezo mechanizmust tételez fel az endokrin sejtekben, az apoptozissal szemben. Kutató munkám fo célját ez az elképzelés adta és célom volt, hogy foként a Bcl 2 -Bax viszonylatában ezt a kérdést jobban megvilágító vizsgálatokat végezzek. Célkituzés Munkám célkituzései a következok voltak: 1. Apoptotikus és proliferatív aktivitás pajzsmirigy tumorokban Spontán apoptotikus aktivitás vizsgálata pajzsmirigy papillaris carcinomákban, follicularis adencarcinomákban és adenomákban A pajzsmirigy fent nevezett tumoraiban a P53 expressió vizsgálata A Bcl2 expressiója fenti tumorokban A Bax expressió vizsgálata a fenti tumorokban. 2. A mellékpajzsmirigy tumorokban észlelheto apoptotikus és proliferativ aktivitás vizsgálata Apoptotikus és proliferativ aktivitás vizsgálata, mint primaer, mint sekundaer hyperparatireozisban, hyperplaziában, adenomákban és carcinomákban, szövettani módszerekkel A metszetek TUNEL reakció elvégzése után (Apop Detec) történo vizsgálata az apoptotikus index megállapítása céljából Az apoptotikus és mitotikus index megállapítása során 3 különbözo sejttípust, azaz a fosejteket, oxiphil sejteket és a világos sejteket külön-külön vettük figyelembe P53 expresszió vizsgálata a mellékpajzsmirigy fent nevezett elváltozásaiban Bcl2 expresszió vizsgálata Bax expresszió vizsgálata A hisztológiai leletek és a hyperparathyreozisban szenvedo betegek klinikai adatainak összehasonlítása és egymáshoz viszonyítása. 3. Apoptotikus és proliferatív aktivitás vizsgálata neuroblastomában és PNET-ben, a retinolsav receptor kifejezodésével összevetve. Bizonyos, különbözo hatásmechanizmusú gyógyszerek apoptozist tudnak indukálni neuroblastoma sejtekben. Ezen gyógyszercsoporton belül az egyik igen érdekes tag a retinolsav. Az al-tran retinolsav (ATRA) a neuroblastoma sejtek differenciálódását és apoptosisát is elosegíti. Az apoptotikus indexet vizsgáltuk neuroblastomában és PNET-ben, párhuzamosan a RAR béta meghatározásával, mivel a retinolsav receptor jelenléte a fenti tumorok kezelésében irányadó lehet Apoptotikus index vizsgálata neuroblastomákban és primaer neuroektodermalis tumorokban, hematoxilin eosin festéssel és TUNEL reakcióval fénymikroszkóposan A retinol sav receptor? kifejezodésének vizsgálata és az eredmény összevetése az apoptotikus indexel A betegek klinikai adatainak és a tumorok stádium beosztásának összevetése a fenti morphologiai vizsgálatok eredményeivel.

4 ANYAG ÉS MÓDSZER A pajzsmirigy és mellékpajzsmirigy tumorainak valamint a neuroblastomák és PNET-ek apoptotikus és proliferativ aktivitásának tanulmányozásához felhasznált módszerek: Szövettani vizsgálatok A szövettani metszeteket 4%-os neutralis formalin fixálás és paraffin beágyazás után készítettük. A metszetek vastagsága 8? m volt. Eloször valamennyi metszetet Haematoxin Eosinnal festettük meg és fénymikroszkóposan tanulmányoztuk az apoptotikus és mitotikus indexet határoztuk meg. A TUNEL enzimatikus jelölo módszer: Vizsgálataink során az úgynevezett TUNEL enzimatikus jelölo rendszert használtuk az apoptotikus sejtek kimutatására. Az apoptozis jellemzoje az extensiv DNS degradáció, mely már az apoptozis kezdeti szakában is megjelenik. A DNS törése mono- és oligo nucleozomák határai mentén következik be és ilyen módon ugynevezett single strand törések (NICKS) jönnek létre. Az Apop Detect azaz simple sensitive in situ detection kit, (DAKO Denmark) került felhasználásra. Az apop detect egy kit, amely a TUNEL módszert alkalmazza, amely a nucleozomák menti töréseket mutatja ki és általános felfogás szerint specifikusan jelöli az apoptoticus sejtek magvait. A metszeteket proteinase-k-val elokezeltük, hogy a szövetet permiabilissá tegyük a reagensek számára. Az apoptotikus indexet a daganatszöveten belül 2000 tumor sejt figyelembe vételével határoztuk meg és %-ban fejeztük ki. P53, Bcl 2, Bax immunhisztokémiai vizsgálata A szöveteket sebészi excisio során nyertük a primaer tumorokból és 4%-os neutralis formalin fixálás és paraffin beágyazás után 8? m vékony metszeteket készítettünk. Eloször valamennyi blokkból hematoxilin eosin festett metszeteket készítettünk. A metszeteket mutáns P53, Bax és Bcl 2 immunperoxidase reakció után vizsgáltuk. A P53, Bax ill. Bcl 2 ellenes antitesteket DAKO-tól (Dánia) szereztük be és az antitesteket 1:100 hígításban alkalmaztuk egy éjszakán át 37 o C homérsékleten. A metszeteket proteinase-k-ban elokezeltük, majd, hogy az endogen peroxidasét gátoljuk, metanolban és hidrogén peroxidban inkubáltuk. A sekundaer anti egér IGG (DAKO) 1:100 hígításban került alkalmazásra, a következo napon. Diaminobenzidin (DAB) szolgált chromogénként és metil-zöld háttér festésként. A P53, Bcl 2 és Bax pozitivitást 2000 sejt vizsgálata alapján állapítottuk meg, a pozitív sejtek arányát %-ban fejeztük ki. RAR-? vizsgálata immunhisztokémiai módszerrel A retinol sav receptor jelenlétét immunperoxidase módszerrel vizsgáltuk, RAR-? Ab (BIOMOL, Németország, Co: SA-17) alkalmazásával. Errol az antitestrol azt közölték, hogy a RAR western blott módszerrel történo kimutatására alkalmas. Vizsgálataink során 4% -os neutralis formalinban fixált és paraffinba ágyazott 8? m vékony metszeteken használtunk. A metszeteket proteinase-k-val kezeltük elo és az endogen peroxidase gátlása érdekében metanolban és hidrogén-peroxidban inkubáltuk. Az antiretinol sav receptor? -ellenes antitestet hígítatlanul alkalmaztuk, mint primaer antitestet. És ezzel a metszeteket egy éjszakán át -4 o C- on inkubáltuk. A secundaer anti egér immunglobulin 1:100 hígításban került alkalmazásra a következo nap. Chromogenként

5 diaminobenzidint használtunk, a conrtast festést metil-zölddel végeztük. Hasonló módszert alkalmaztunk 1:5 és 1:10 hígítású RAR-? felhasználásával, hogy a reakció sensitivitását tanulmányozzuk, mivel legjobb tudomásunk szerint ez volt az elso kísérlet arra vonatkozólag, hogy a retinolsav receptort immunhisztokémiailag kimutassák. A RAR indexet a tumorszövetben 2000 sejt leszámolása alapján határoztuk meg és %-ban fejeztük ki. EREDMÉNYEK Apoptoticus és proliferatív aktivitás vizsgálata neuroblastomában és PNET-ben: Az apoptoticus index neuroblastomában és PNET-ben parallel változott a RAR indexel, azaz amikor az apoptosis gyakori volt, a RAR index szintén emelkedettnek bizonyult. Az apoptosis és RAR index közötti korrelációs koefficiens a következo képen alakult: R = 0,47 pearson bravis módszere szerint. Amennyiben az antitestet hígítatlanul alkalmaztuk a RAR pozitivitás a sejtek magvaiban jelentkezett, de 1:5 vagy 1:10 hígítás esetén a reakció a sejtfelszínen és gyengébb mértékben a cytoplasmában is megjelent, ugyanazon sejtekben a nuclearis pozitivitás mellett, valószínuleg a sejt organellumok jobb láthatóvá tétele miatt. Az apoptotikus index 0-1 % között váltakozott 8 beteg gyermek esetében és a többi esetben is relatíve alacsony (2-4 %) volt, míg PNET eseteinkben magasabbnak bizonyult (4,1-10,5 %). A RAR index a PNET esetekben % között változott. A neuroblastomákat tekintve, nem minden tumor volt RAR pozitív anyagunkban. Az apoptoticus index általában alacsonyabb volt neuroblastomában mint más malignus tumorokban, de megemelkedett azokban az esetekben, melyekben a RAR jelentos pozitivitást adott. Valamennyi PNET esetben azonban relatíve magas apoptoticus index és jelentos RAR pozitivitás volt megfigyelheto. Legjobb tudomásunk szerint, a retinol sav receptor immunhisztokémiai megjelenítését még nem közölték. Eredményeink azt mutatják, hogy a RAR? antitestet eredményesen felhasználhatjuk immunhisztokémiai célokra is. Eredményeink arra is utalnak, hogy a neuroblastomákban a spontán apoptotikus aktivitás esetleg az endogen retinolsav hatására alakul ki és azt a retinol sav receptor mediálja. Gyakorlati szempontból jelentosnek tartjuk, hogy beteganyagunkban a RAR pozitív eseteket a gyermek klinikán retinol sav kezelésben részesítették. Az apoptoticus és proliferatív aktivitás vizsgálata a pajzsmirigy tumoraiban A pajzsmirigy különbözo daganatos elváltozásaiban vizsgáltuk a P53, Bcl 2 és Bax expressiót és a vizsgálatok eredményeként a következoket állapíthatjuk meg. A mutáns P53 expressiója igen alacsony adenomákban, összehasonlítva a papillaris és follikularis pajzsmirigy carcinomákban észleltekhez. A Bcl 2 kifejezodés magas volt adenomákban és alacsony carcinomákban, vizsgálataink szerint. Ezzel szemben a Bax expressió relatíve magas adenomákban, bár még mindig alacsonyabb, mint a Bcl 2 expressió, és carcinomákban igen alacsony Bax expresszió volt megfigyelheto.

6 A magas fokú Bcl2 expresszió magyarázhatja az apoptotikus sejtek igen alacsony arányát az általunk vizsgált pajzsmirigy tumorokban, legyenek azok jóindulatúak vagy rosszindulatúak. Az adenomákban észlelt magas szintu Bcl2 kifejezodés a malignus transzformáció irányába történo elmozdulásra utalhat. A daganatokban észlelt alacsony apoptoticus tumorsejt arány összefügghet a különbözo szinteken expresszált Bcl2 jelenlétével, mely gén közismerten anti-apoptoticus és a sejtek túlélését biztosítja. Gyakorlati szempontból a P53, Bax és Bcl2 index meghatározása a pajzsmirigy daganataiban hozzájárulhat az adenomák és foként a follicularis carcinomák differenciál diagnósisához. Apoptoticus és proliferatív aktivitás vizsgálata mellékpajzsmirigy tumorokban. Primaer mellékpajzsmirigy laesiók esetében a betegek túlnyomó többsége no volt. A secundaer hyperparathyreozis nokben és férfiakban közel azonos arányban fordult elo. Primaer hyperparathyreozisban szenvedo betegeink életkora átlagban magasabb volt, mint a secundaer hyperparathyreozisban szenvedo betegek életkora. A primaer laesiok túlnyomó többsége adenoma volt és csak 3 carcinomát észleltünk. Sekundaer hyperparathyreozis esetén hyperplasia volt a leggyakoribb szövettani lelet. Az apoptotikus indexet egyaránt alacsonynak találtuk adenomákban és hyperplasiákban, és ugyanezt állapíthattuk meg a mitoticus indexel kapcsolatban. A carcinomákban enyhén emelkedett mitotikus és apoptotikus aktivitást figyeltünk meg. Jelentos számú mellékpajzsmirigy és adenoma vizsgálata után megállapítható volt, hogy a mitoticus és apoptoticus activitás meghatározása nem alkalmas az adenomák és hyperplaziák közötti differenciál diagnózis kiegészítésére sem. Mind hyperplaziákban, mind adenomákban megfigyelhettünk Bcl2 és Bax activitást és néhány esetben a P53 expresszió is megjelent. A P53, Bcl2 pozitív sejtek aránya enyhén magasabb volt adenomákban, mint hyperplasiákban, de erre a leletre sem lehet differenciál diagnosztikát alapozni. Ugyanezt állapíthattuk meg a Bax expressióra vonatkozóan. Legjobb tudásunk szerint Bax expressiót eddig nem vizsgáltak a fent jelzett mellékpajzsmirigy elváltozása esetében. Vizsgálatain legérdekesebb eredménye volt annak megállapítása, hogy legtöbb hyperplasiában és adenomában a Bcl2 és Bax co-expressiója volt található. Az oxiphil sejteket és fosejteket külön tanulmányoztuk a Bcl2 és a Bax expressiójára, valamint a P53 megjelenésére való tekintettel. Az oxiphil sejtek magasabb arányban voltak pozitívak valamennyi gépprodukt vonatkozásában, mint a fo sejtek ill. a módosult (világos). Ez a tény valószínuleg azzal magyarázható, hogy az oxiphil sejtekben sok a mitochondrium. A P53 cytoplasmaticus pozitivitásának megjelenése néhány hyperplasiában és adenomában a P53 aminosav terminalis, nuclearis signal inhibitor emelkedett aktivitására mutathat, ami a mutáns P53 protein magba történo transzportja elleni fokozott védekezésnek felelhet meg. Az általunk használt antitest elsosorban mutáns P53-at mutat ki immunhisztokémiai módszerrel. Néhány adenoma és hyperplazia nuklearis P53 pozitivitása a malignus transzformáció felé történo tendencia megjelenésére utalhat.

7 Az igen kevés számú carcinoma nem teszi lehetové, hogy definitív konkluziókat vonjunk le a carcinomák és adenomák összehasonlítása alapján. A carcinomákban, mind a mitoticus, mind az apoptotikus aktivitás enyhén emelkedett volt. A klinikai észlelések a hyperplazia és adenoma elkülöníto diagnózisában segítségünkre lehet. Ha csak egy laesiót észlelünk, ez többnyire adenoma. Az adenomák dönto többsége nokben alakult ki. Beteganyagunkban a sekundaer hyperparathyreozis esetekben kronikus veseelégtelenség, dializis vagy veseátültetés szerepelt az anamnesisiben és a kórszövettani lelet legtöbb esetben hyperplasia volt. A primaer és secundaer hyperparathyreosis esetekben nagy számban figyelheto meg csont és izületi elváltozás. A tünetek fellépte és a klinikai diagnózis felállítása között eltelt igen hosszú ido felhívja a figyelmet a mellékpajzsmirigy adenomák és hyperplasiák jelentoségére és különösen fontos annak felderítése, hogy osteoporosis esetében hyperparathyreosis áll-e fenn. AZ EREDMÉNYEK TÉZISSZERU ÖSSZEFOGLALÁSA. Apoptotikus proliferatív aktivitás neuroblastomában: 1. Neuroblastomákban és PNET-ekben az apoptotikus index egymással párhuzamosan alakul, azaz az apoptozis gyakori, a RAR index is emelkedett. 2. Vizsgálatainkban nem minden neuroblastoma volt RAR pozitív. Az apoptotikus index általában alacsony volt más rossz indulatú daganatokhoz viszonyítva, de megemelkedett azokban az esetekben, amikor eros RAR pozitivitást észleltünk. Ezzel szemben minden PNET esetünkben relatíve magas apoptotikus indexet és eros RAR pozitivitást észleltünk. 3. Legjobb tudomásunk szerint a RAR immunhisztokémiai demonstratióját még nem közölték. Eredményeink azt mutatják, hogy az általunk alkalmazott RAR-? Ab eredményesen alkalmazható immunhisztokémiai célokra is. Eredményeink felvetik annak lehetoségét, hogy a spontán apoptotikus aktivitást neuroblastomákban és PNET-ben az endogen retinol sav váltja ki és a retinol sav receptor medialja. Apoptoticus és proliferative aktivitás vizsgálata pajzsmirigy tumorokban: 1. A Bcl2 fokozott expressziója magyarázhatja az apoptotikus sejtek alacsony arányát a pajzsmirigy daganataiban, elso sorban az adenomákban. 2. Az adenomákban észlelt jelentos Bcl2 expressió feltételezi a malignus transzformáció irányában történo elmozdulást. 3. A mutáns P53 expresszió igen alacsony volt adenomákban, összehasonlítva a papilláris és follikularis carcinomákban észlelt expresszióval. 4. A Bcl2 expressió magas volt adenomákban és alacsony carcinomákban. Ezzel szemben a Bax expressió is relatíve magasnak bizonyult adenomákban, bár nem érte el a Bcl2 expressió mértékét. Bax kifejezodés carcinomákban alacsonynak bizonyult. 5. Gyakorlati szempontból alacsony P53 index adenomákban összehasonlítva papillaris és follikularis carcinomákkal, valamint magas Bcl2 expresszió adenomában és alacsony fokú Bcl2 expresszió carcinomákban hozzá járulhat

8 pajzsmirigy tumorok esetében az adenomák és foként a follikularis carcinomák közti elkülöníto diagnózishoz. Apoptotikus és proliferatív aktivitás mellékpajzsmirigy tumorokban: 1. Mind az apoptotikus, mind a mitoticus index alacsony hyperplasiákban és adenomákban. 2. Mind Bcl2, mind Bax aktivitást figyeltünk meg hyperplaziákban és adenomákban, néhány esetben a mutáns P53 expresszió is megjelent. A P53 és Bcl2 pozitív sejtek aránya enyhén, nem signifikánsan magasabb volt adenomákban mint hyperplasiákban, de erre differenciál diagnosztikát alkalmazni nem lehet. Hasonlóan nem alkalmazhatunk differenciál diagnosztikát a Bax expresszióra sem. Tudomásunk szerint Bax expressziót eddig még nem vizsgáltak mellékpajzsmirigy hyperplaziák és daganatok esetében. Az oxiphil sejtek valamennyi génprodukt esetében szignifikánsan magasabb arányban voltak pozitívak, mint a fosejtek, vagy a módosult (világos) fosejtek. 3. A fentiekhez hasonló következtetés vonható le a Bax expresszió vonatkozásában is. 4. A mellékpajzsmirigy proliferatív elváltozásaira vonatkozóan legérdekesebb leletünk a Bcl2 és Bax co-expressziója mely egyben magyarázatot adhat az ezekben a laesiókban észlelt alacsony apoptotikus és mitotikus aktivitásra is. Abstracts 1. Szende B., Lovasz S., Farid P., Romics I. Follow-up of the effect of decapeptyl on prostate carcinoma by assessing apoptosis and cell proloferation. Apoptosis Luxemburg, Hauser P., Farid P., Schuler D., Szende B. The examination of Retinoic acid receptor and spontaneous apoptosis in neuroblastoma and peripheral neuroectodermal tumors. Padiatriche forschung mitteleuropaischer Lander. In der Universitatsklinik fur kinder-und jugendheilkunde im AKH,Wien die neunte Tagung.16.06, Szende B., Farid P., Kopper L., Vegso Gy., Perner F. Morphology, P53, Bcl-2 and Bax spectrum of 125, surgically removed parathyroid lesions. 19 ESP Congress Ljubljana, ,2003.

9 1. Bevezetés Az elmúlt két évtizedben az apoptozisra vonatkozó ismereteink bovültek. Több mint 30 új molekulát fedeztek fel, melyekrol tudott, hogy az apoptosis keltésében és szabályozásában fontos szerepet játszanak. További mint egy 20 olyan molekuláról, melyek köztudottan a jelátvitelben, a DNS replikációjában, transkripcióban vagy riperben fejtik ki hatásukat, az is kiderült, hogy az apoptozis szabályozásában is jelentos szerepük van. Neuroblastomában, PNET-ben, a pajzsmirigy tumoraiban és a mellékpajzsmirigy tumoraiban vizsgálataink egyik célja az volt, hogy tanulmányozzuk retinoblastomákban és néhány PNET esetben a retinolsav receptor megjelenését, továbbá az apoptozist és felderítsük a két jelenség közötti kapcsolatokat. A pajzsmirigy daganatokban is tanulmányoztuk az apoptotikus aktivitást, a P53, Bcl2 és Bax kifejezodési arányt. A mellékpajzsmirigy daganatok tanulmányozása során az apoptotikus és a proliferatív aktivitás mellett a P53, Bcl2 és Bax expressziót is vizsgáltuk. Neuroblastomákban és PNET-ben az apoptotikus index és a RAR (retinolsav receptor) index párhuzamosan változott egymással azaz, hogy ha az apoptozis gyakori volt a RAR index is megemelkedett. A neuroblastomák közül nem mindegyik volt RAR pozitív. Az apoptotikus index általában alacsony volt, összehasonlítva más rosszindulatú daganatokkal, de megemelkedett azokban az esetekben, melyekben a RAR erosen pozitívnak bizonyult. Azonban a PNET valamennyi esetében relatíve magas apoptotikus és eros RAR pozitivitást találtunk. Legjobb tudomásunk szerint a RAR immunhisztokémiai kimutatását még eddig nem kezelték. Eredményeink azt mutatják, hogy a RAR? -Ab eredményesen használható immunhisztokémiai célokra is. Eredményeink arra utalhatnak, hogy az esetenként magasabb apoptotikus aktivitást neuroblastomákban endogen retinolsav válthatja ki, a retinolsav receptorok által medialtan. Eredményeink gyakorlati alkalmazást is nyertek, mivel retinolsav receptor pozitivitás esetén, a klinikán retinolsav kezelésben részesítették a betegeket. A P53, Bcl2 és Bax expresszió vizsgálata során különbözo pajzsmirigy daganatokban új dimenziók nyíltak meg. A mutáns P53 igen alacsony szinten fejezodik ki adenomákban összehasonlítva a papillaris és follikularis carcinomákkal. A mutáns P53 köztudottan a programozott sejthalál gátlója. A Bcl2 kifejezodése emelkedett volt adenomákban és alacsony carcinomákban. Ismeretes, hogy a Bcl2 a sejt túlélést segíti elo. Vizsgálatinkban kimutattuk, hogy a Bax expresszió relatíve magas adenomákban (de alacsonyabb, mint a Bcl2 expresszió) éa alacsony a carcinomákban. Ismeretes, hogy a Bax a programozott sejthalált elosegíto gén. A Bcl2 magas expressziója megmagyarázza az apoptotikus sejtek arányának alacsony volták, akár benignus, akár malignus tumorokban. Az adenomákban észlelheto emelkedett Bcl2 expresszió a malignus transformatio irányában történo átalakulás lehetoségét rejti magában. Bár vizsgálataink során kevés apoptotikus tumorsejtet észleltünk, mind a benignus mind a malignus pajzsmirigy daganatokban ez az észlelés összefüggésbe hozható a Bcl2 ill. a Bax megjelenésével a daganatsejtekben. Gyakorlati szempontból a P53, Bax és Bcl2 arány meghatározása pajzsmirigy daganatokban hozzájárulhat az adenomák, és különösképpen a follikularis carcinomák differencial diagnosztikájához. A mellékpajzsmirigy elváltozásokat tekintve a primaer laesiók esetében a betegek dönto többsége no volt. A sekundaer hyperparathyreoidizmus nokben és férfiakban gyakorlatilag azonos számban fordult elo. A primaer hyperparathyreozisban szenvedo betegek életkora magasabb volt, mint a sekundaer

10 hyperparathyreozisban szenvedo betegeké. A primaer laesiók többsége adenoma volt és csak három carcinomát észleltünk beteganyagunkban. A sekundaer hyperparathyreozis esetében a leggyakoribb pathologiai lelet a hyperplazia volt. Az apoptotikus indexet, mind adenomákban, mind hyperplaziákban alacsonynak találtuk és ugyanígy alacsony volt az osztódási arány is. A carcinomákban enyhe emelkedést mutatott az apoptotikus ill. az osztódási aktivitás. A relatíve nagy számú mellékpajzsmirigy hyperplazia és adenoma esetek tanulmányozása során arra a következtetésekre jutottunk, hogy az apoptotikus vagy osztódási aktivitás ezen két pathologiai entitiás között nem tud különbséget tenni. Bcl2 és Bax valamint néhány esetben a P53 expresszió egyaránt fellelheto volt hyperplaziákban és adenomákban. Bár adenomában a Bcl2 és P53 expresszió enyhén meghaladta a hyperplaziában észlelt mértéket, differenciál diagnózist nem alapozhatunk P53 vagy Bcl2 immunfestésre. A fentieket a Bax expresszióra is vonatkoztathatjuk. Legjobb tudásunk szerint mellékpajzsmirigy hyperplaziákban ill. adenomákban a Bax expressziót még nem vizsgálták. Eredményeink közül a legfigyelemreméltóbbnak tartjuk a Bcl2 és Bax coexpresszióját a mellékpajzsmirigy hyperplaziájában és adenomájában. Az endokrin szervek daganataiban a spontán apoptozis általában alacsony. Ugyanekkor több az endokrin szervek által termelt hormon, mint a parathormon és a luteinizáló hormon apoptozist indukál. Ez a körülmény nagy valószínuség szerint az endokrin sejtek részérol egy protektiv mechanizmus kialakulásához vezet, mely ezeket a sejteket az apoptotikus hatások ellen védi. Vizsgálataim eredményei ehhez a feltevéshez szolgáltattak adatokat, elsosorban a Bcl2 és Bax co-expresszióját figyelembe véve, mely jelenség az apoptozis kialakulását nagy valószínuséggel gátolja.

Platina bázisú kemoterápia hatása különböző biomarkerek expressziójára tüdőrákokban

Platina bázisú kemoterápia hatása különböző biomarkerek expressziójára tüdőrákokban Platina bázisú kemoterápia hatása különböző biomarkerek expressziójára tüdőrákokban Pápay J. 1, Sápi Z. 1 Gyulai M. 5, Egri G. 2, Szende B. 1, Tímár J. 4 Moldvay J. 3 1: Semmelweis Egyetem, I.sz.Patológiai

Részletesebben

Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Patológiai Intézet

Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Patológiai Intézet MTA DOKTORI ÉRTEKEZÉS ÚJ MÓDSZEREK A DAGANATOK GENETIKAI JELLEGZETESSÉGEINEK ÉS HETEROGENITÁSÁNAK VIZSGÁLATÁRA Dr. Méhes Gábor Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Patológiai Intézet Debrecen,

Részletesebben

A sejtek lehetséges sorsa. A sejtek differenciálódása. Sejthalál. A differenciált sejtek tulajdonságai

A sejtek lehetséges sorsa. A sejtek differenciálódása. Sejthalál. A differenciált sejtek tulajdonságai A sejtek lehetséges sorsa A sejtek differenciálódása, öregedése Sejthalál osztódás az osztódási folyamatok befejezése és specializálódás egy (összetett) funkra: differenciá elöregedés (szeneszcencia) elhalás

Részletesebben

A programozott sejthalál mint életfolyamat

A programozott sejthalál mint életfolyamat APOPTOSIS Réz Gábor A programozott sejthalál mint életfolyamat A sejteknek, legyenek bár prokarióták vagy eukarióták, öröklött képességük van arra, hogy belső vagy külső jelek hatására beindítsák a programozott

Részletesebben

I./5. fejezet: Daganatok növekedése és terjedése

I./5. fejezet: Daganatok növekedése és terjedése I./5. fejezet: Daganatok növekedése és terjedése Tímár József A fejezet célja, hogy a hallgató megismerje a daganatok növekedésének és biológiai viselkedésének alapjait. A fejezet teljesítését követően

Részletesebben

Bevezetés. A fejezet felépítése

Bevezetés. A fejezet felépítése II./3.8. fejezet: Szervátültetés kérdése daganatos betegségek esetén Langer Róbert, Végső Gyula, Horkay Ferenc, Fehérvári Imre A fejezet célja, hogy a hallgatók megismerkedjenek a szervátültetés és a daganatos

Részletesebben

PROPHARMATECH Egészségügyi Kutató-fejlesztő Laboratórium

PROPHARMATECH Egészségügyi Kutató-fejlesztő Laboratórium PROPHARMATECH Egészségügyi Kutató-fejlesztő Laboratórium Az egészségügyi innovációs laboratóriumunk bőrápoló készítmények, és gyógyszer termékek kutatásával-fejlesztésével foglalkozik. Fő célunk, hogy

Részletesebben

ONCOCYTÁS S PAJZSMIRIGY TUMOROK DIFFERENCIÁLDIAGNOSZTIK LDIAGNOSZTIKÁJA. Péter Ilona. ziuma Budapest 2008.

ONCOCYTÁS S PAJZSMIRIGY TUMOROK DIFFERENCIÁLDIAGNOSZTIK LDIAGNOSZTIKÁJA. Péter Ilona. ziuma Budapest 2008. ONCOCYTÁS S PAJZSMIRIGY TUMOROK DIFFERENCIÁLDIAGNOSZTIK LDIAGNOSZTIKÁJA Péter Ilona Az Országos Onkológiai Intézet és s a Dako közös s szimpóziuma ziuma Budapest 2008. Oncocyta a pajzsmirigyben Definíci

Részletesebben

II./3.3.2 fejezet:. A daganatok célzott kezelése

II./3.3.2 fejezet:. A daganatok célzott kezelése II./3.3.2 fejezet:. A daganatok célzott kezelése Kopper László A fejezet célja, hogy megismerje a hallgató a célzott terápiák lehetőségeit és a fejlesztés lényeges lépéseit. A fejezet teljesítését követően

Részletesebben

Közös stratégia kifejlesztése molekuláris módszerek alkalmazásával a rák kezelésére Magyarországon és Norvégiában

Közös stratégia kifejlesztése molekuláris módszerek alkalmazásával a rák kezelésére Magyarországon és Norvégiában Norvég Finanszírozási Mechanizmus által támogatott projekt Közös stratégia kifejlesztése molekuláris módszerek alkalmazásával a rák kezelésére Magyarországon és Norvégiában Norvég Alap támogatással javul

Részletesebben

A PROTEIN KINÁZ C IZOENZIMEK SZEREPE HUMÁN HaCaT KERATINOCYTÁK SEJTM KÖDÉSEINEK SZABÁLYOZÁSÁBAN

A PROTEIN KINÁZ C IZOENZIMEK SZEREPE HUMÁN HaCaT KERATINOCYTÁK SEJTM KÖDÉSEINEK SZABÁLYOZÁSÁBAN EGYETEMI DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI A PROTEIN KINÁZ C IZOENZIMEK SZEREPE HUMÁN HaCaT KERATINOCYTÁK SEJTM KÖDÉSEINEK SZABÁLYOZÁSÁBAN Papp Helga DEBRECENI EGYETEM ORVOS-ÉS EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI CENTRUM

Részletesebben

CONFIRM anti-estrogen Receptor (ER) (SP1) Rabbit Monoclonal Primary Antibody

CONFIRM anti-estrogen Receptor (ER) (SP1) Rabbit Monoclonal Primary Antibody CONFIRM anti-estrogen Receptor (ER) (SP1) Rabbit Monoclonal Primary Antibody 790-4324 50 790-4325 250 FELHASZNÁLÁSI TERÜLET 1. ábra. CONFIRM anti-er (SP1) festés lobuláris emlőcarcinómában. Ez az antitest

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Gammasolde 1 mg filmtabletta. anasztrozol

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Gammasolde 1 mg filmtabletta. anasztrozol BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Gammasolde 1 mg filmtabletta anasztrozol Mielott elkezdené szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót. - Tartsa meg

Részletesebben

I./6. fejezet: Praeblastomatosisok. Bevezetés

I./6. fejezet: Praeblastomatosisok. Bevezetés I./6. fejezet: Praeblastomatosisok Zalatnai Attila A fejezet célja, hogy a hallgató megismerkedjen a praeblastomatosisok fogalmával, és lehetséges megjelenési formáival. A fejezet teljesítését követően

Részletesebben

Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register!

Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Letrozol Synthon 2,5 mg filmtabletta letrozol Mielott elkezdené

Részletesebben

A melanocyták (naevussejtek) daganatai. Benignus. Malignus. Naevus pigmentosus (festékes anyajegy) szerzett veleszületett.

A melanocyták (naevussejtek) daganatai. Benignus. Malignus. Naevus pigmentosus (festékes anyajegy) szerzett veleszületett. A melanocyták (naevussejtek) daganatai Benignus Naevus pigmentosus (festékes anyajegy) szerzett veleszületett Malignus Melanoma malignum Szerzett NP barna, 6 mm-nél kisebb, éles határú NP junctionalis

Részletesebben

Glikohisztokémiai és mikrovaszkularizációs prognosztikai faktorok tüd rákban. Doktori (Ph.D) értekezés tézisei. Készítette:

Glikohisztokémiai és mikrovaszkularizációs prognosztikai faktorok tüd rákban. Doktori (Ph.D) értekezés tézisei. Készítette: Glikohisztokémiai és mikrovaszkularizációs prognosztikai faktorok tüd rákban Doktori (Ph.D) értekezés tézisei Készítette: Dr. Sz ke Tamás Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Sebészeti

Részletesebben

II./3.4. fejezet: Daganatos betegségek sugárkezelésének alapelvei

II./3.4. fejezet: Daganatos betegségek sugárkezelésének alapelvei II./3.4. fejezet: Daganatos betegségek sugárkezelésének alapelvei Hideghéty Katalin A fejezet célja, hogy a hallgató megismerkedjen a sugárkezelés általános alapelveivel, és rálátást szerezzen a különböző

Részletesebben

A sejtfelszíni FasL és szolubilis vezikulakötött FasL által indukált sejthalál gátlása és jellemzése

A sejtfelszíni FasL és szolubilis vezikulakötött FasL által indukált sejthalál gátlása és jellemzése A sejtfelszíni FasL és szolubilis vezikulakötött FasL által indukált sejthalál gátlása és jellemzése Doktori értekezés tézisei Hancz Anikó Témavezetők: Prof. Dr. Sármay Gabriella Dr. Koncz Gábor Biológia

Részletesebben

Az apoptózis elôfordulása és jelentôsége daganatos folyamatokban

Az apoptózis elôfordulása és jelentôsége daganatos folyamatokban Az apoptózis elôfordulása és jelentôsége daganatos folyamatokban Eredeti közlemény Szende Béla Semmelweis Egyetem I. Pathologiai és Kísérleti Rákkutató Intézete, MTA-SE EKSZ Molekuláris Pathologiai Kutató

Részletesebben

BIOLÓGIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

BIOLÓGIA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Biológia emelt szint 0621 É RETTSÉGI VIZSGA 2006. november 2. BIOLÓGIA EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Útmutató az emelt szintű dolgozatok

Részletesebben

Az Egészségügyi Minisztérium módszertani levele Immunhisztokémiai és immuncitokémiai módszerek alkalmazása a patológiában

Az Egészségügyi Minisztérium módszertani levele Immunhisztokémiai és immuncitokémiai módszerek alkalmazása a patológiában 1 Az Egészségügyi Minisztérium módszertani levele Immunhisztokémiai és immuncitokémiai módszerek alkalmazása a patológiában Készítette: Az Országos Pathologiai Intézet és a Pathologus Szakmai Kollégium

Részletesebben

Leukémia (fehérvérûség)

Leukémia (fehérvérûség) Leukémia (fehérvérûség) Leukémia - fehérvérûség A leukémia a rosszindulatú rákos megbetegedések azon formája, amely a vérképzõ sejtekbõl indul ki. A leukémia a csontvelõben lévõ éretlen és érettebb vérképzõ

Részletesebben

Vírusok Szerk.: Vizkievicz András

Vírusok Szerk.: Vizkievicz András Vírusok Szerk.: Vizkievicz András A vírusok az élő- és az élettelen világ határán állnak. Önmagukban semmilyen életjelenséget nem mutatnak, nincs anyagcseréjük, önálló szaporodásra képtelenek. Paraziták.

Részletesebben

Az Oxidatív stressz hatása a PIBF receptor alegységek összeszerelődésére.

Az Oxidatív stressz hatása a PIBF receptor alegységek összeszerelődésére. Újabban világossá vált, hogy a Progesterone-induced blocking factor (PIBF) amely a progesteron számos immunológiai hatását közvetíti, nem csupán a lymphocytákban és terhességgel asszociált szövetekben,

Részletesebben

Az ABCG2 multidrog transzporter fehérje szerkezetének és működésének vizsgálata

Az ABCG2 multidrog transzporter fehérje szerkezetének és működésének vizsgálata Az ABCG2 multidrog transzporter fehérje szerkezetének és működésének Kutatási előzmények Az ABC transzporter membránfehérjék az ATP elhasítása (ATPáz aktivitás) révén nyerik az energiát az általuk végzett

Részletesebben

Az endomembránrendszer részei.

Az endomembránrendszer részei. Az endomembránrendszer Szerkesztette: Vizkievicz András Az eukarióta sejtek prokarióta sejtektől megkülönböztető egyik alapvető sajátságuk a belső membránrendszerük. A belső membránrendszer szerkezete

Részletesebben

A veseműködés élettana, a kiválasztás funkciója, az emberi test víztereinek élettana (5)

A veseműködés élettana, a kiválasztás funkciója, az emberi test víztereinek élettana (5) A veseműködés élettana, a kiválasztás funkciója, az emberi test víztereinek élettana (5) Dr. Attila Nagy 2016 Kalcium és foszfátháztartás (Tanulási támpont: 63) A szabályozásban a pajzsmirigy, mellékpajzsmirigy

Részletesebben

Dr. Fröhlich Georgina

Dr. Fröhlich Georgina Sugárbiol rbiológia Dr. Fröhlich Georgina Országos Onkológiai Intézet Sugárterápiás Központ Budapest Ionizáló sugárzások a gyógyításban ELTE TTK, Budapest Az ionizáló sugárzás biológiai hatásai - determinisztikus

Részletesebben

Az anti-apoptózis mechanizmus vizsgálata agyi ischaemia/hypoxia modellekben

Az anti-apoptózis mechanizmus vizsgálata agyi ischaemia/hypoxia modellekben OTKA T-037887 zárójelentés Az anti-apoptózis mechanizmus vizsgálata agyi ischaemia/hypoxia modellekben Az ischaemias stroke-ot követően az elzáródott ér ellátási területének centrumában percek, órák alatt

Részletesebben

Fehér kapszula, felső részén fekete OGT 918, alsó részén fekete 100 jelzéssel.

Fehér kapszula, felső részén fekete OGT 918, alsó részén fekete 100 jelzéssel. 1. A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE Zavesca 100 mg kemény kapszula. 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL 100 mg miglusztát kapszulánként. A segédanyagok teljes listáját lásd a 6.1 pontban. 3. GYÓGYSZERFORMA Kemény

Részletesebben

Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen

Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen Azonosító szám: TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0011 Az orvosi

Részletesebben

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS

I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS 1 1. A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE Eporatio 1000 NE /0,5 ml oldatos injekció előretöltött fecskendőben 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Előretöltött fecskendőnként 1000 nemzetközi

Részletesebben

A daganatok pathologiája. A daganatok pathológiája

A daganatok pathologiája. A daganatok pathológiája A daganatok pathologiája A daganatok pathológiája Alapfogalmak Neoplasia (új növedék) - daganat Rokonértelmű: tumor - duzzanat Oncologia (görög: onkos; duzzanat ) daganatos betegségek vizsgálatával foglalkozó

Részletesebben

Férfi nemi szervek betegségei

Férfi nemi szervek betegségei Férfi nemi szervek betegségei Sz. V. Aliszejko, EMF- (EHF)-terápia alkalmazása a krónikus Perinatális Központ T. A. Ordynszkaja, bakteriális prosztatagyulladás kezelésében // Egészségügyi V. K. Prilepo,

Részletesebben

Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA

Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Bromocriptin-Richter 2,5 mg tabletta bromokriptin Mielott elkezdené

Részletesebben

Carcinoma. Görög: karkinos - rák, az állat lábai a tumor infiltráló nyúlványaira utalnak

Carcinoma. Görög: karkinos - rák, az állat lábai a tumor infiltráló nyúlványaira utalnak Carcinoma Görög: karkinos - rák, az állat lábai a tumor infiltráló nyúlványaira utalnak Sejtfészkeket képez, a daganatsejtek között nincs ezüstözhető rosthálózat (vö.: sarcoma) Cytokeratin intermedier

Részletesebben

Az élő szervezetek menedzserei, a hormonok

Az élő szervezetek menedzserei, a hormonok rekkel exponálunk a munka végén) és azt utólag kivonjuk digitálisan a képekből. A zajcsökkentés dandárját mindig végezzük a raw-képek digitális előhívása során, mert ez okozza a legkevesebb jelvesztést

Részletesebben

A Globális regulátor mutációknak mint az attenuálás lehetőségének vizsgálata Escherichia coli-ban

A Globális regulátor mutációknak mint az attenuálás lehetőségének vizsgálata Escherichia coli-ban A Globális regulátor mutációknak mint az attenuálás lehetőségének vizsgálata Escherichia coli-ban című támogatott kutatás fő célja az volt, hogy olyan regulációs mechanizmusoknak a virulenciára kifejtett

Részletesebben

A DOHÁNYZÁS OKOZTA DNS KÁROSODÁSOK ÉS JAVÍTÁSUK VIZSGÁLATA EMBERI CUMULUS ÉS GRANULOSA SEJTEKBEN. Sinkó Ildikó PH.D.

A DOHÁNYZÁS OKOZTA DNS KÁROSODÁSOK ÉS JAVÍTÁSUK VIZSGÁLATA EMBERI CUMULUS ÉS GRANULOSA SEJTEKBEN. Sinkó Ildikó PH.D. A DOHÁNYZÁS OKOZTA DNS KÁROSODÁSOK ÉS JAVÍTÁSUK VIZSGÁLATA EMBERI CUMULUS ÉS GRANULOSA SEJTEKBEN Sinkó Ildikó PH.D. ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Témavezető: Dr. Raskó István Az értekezés a Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

A fejezet felépítése

A fejezet felépítése III./14.3.11. Carcinoma basocellulare, basalioma ellátásának lehetőségei Wikonkál Norbert A fejezet célja, hogy megismerje az olvasó képet kapjon a basalioma gyakorlati ellátásáról. A fejezet áttanulmányozását

Részletesebben

Gyermekkori Dermatomiozitisz

Gyermekkori Dermatomiozitisz www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Gyermekkori Dermatomiozitisz Verzió 2016 1. MI A GYERMEKKORI DERMATOMIOZITISZ 1.1 Milyen betegség ez? A gyermekkori dermatomiozitisz (JDM) az izmokat és a

Részletesebben

Gyermekkori Dermatomiozitisz

Gyermekkori Dermatomiozitisz www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Gyermekkori Dermatomiozitisz Verzió 2016 2. DIAGNÓZIS ÉS TERÁPIA 2.1 Más ez a gyermekeknél, mint a felnőtteknél? Felnőtteknél a dermatomiozitisz mögöttes rákbetegséget

Részletesebben

Lymphomák molekuláris patológiai diagnosztikája

Lymphomák molekuláris patológiai diagnosztikája OTKA nyilvántartási szám:t/f 043323 Lymphomák molekuláris patológiai diagnosztikája ZÁRÓJELENTÉS A lymphomák diagnosztikája és klasszifikációja az elmúlt 10 évben jelentősen átalakult. A jelenlegi osztályozás

Részletesebben

http://www.rimm.dote.hu Tumor immunológia

http://www.rimm.dote.hu Tumor immunológia http://www.rimm.dote.hu Tumor immunológia A tumorok és az immunrendszer kapcsolatai Tumorspecifikus és tumorasszociált antigének A tumor sejteket ölő sejtek és mechanizmusok Az immunológiai felügyelet

Részletesebben

Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register!

Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Diphereline SR 3,75 mg por és oldószer szuszpenziós injekcióhoz

Részletesebben

Két kevéssé ismert humán ABCG fehérje expressziója és funkcionális vizsgálata: ABCG1 és ABCG4 jellemzése

Két kevéssé ismert humán ABCG fehérje expressziója és funkcionális vizsgálata: ABCG1 és ABCG4 jellemzése Két kevéssé ismert humán ABCG fehérje expressziója és funkcionális vizsgálata: ABCG1 és ABCG4 jellemzése Doktori tézisek Dr. Cserepes Judit Semmelweis Egyetem Molekuláris Orvostudományok Doktori Iskola

Részletesebben

HUMAN IMMUNODEFICIENCY VIRUS (HIV) ÉS AIDS

HUMAN IMMUNODEFICIENCY VIRUS (HIV) ÉS AIDS HUMAN IMMUNODEFICIENCY VIRUS (HIV) ÉS AIDS Dr. Mohamed Mahdi MD. MPH. Department of Infectology and Pediatric Immunology University of Debrecen 2010 Történelmi tények a HIV-ről 1981: Első megjelenés San

Részletesebben

1. A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE. Cutivate 0,5 mg/g krém 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL

1. A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE. Cutivate 0,5 mg/g krém 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL 1. A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE Cutivate 0,5 mg/g krém 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL 0,5 mg flutikazon-propionát (mikronizált) 1 gramm krémben. 7,5 mg flutikazon-propionát (mikronizált) 15 g krémben.

Részletesebben

Oxyphil sejtes mellékvesekéreg adenoma - esetbemutatás

Oxyphil sejtes mellékvesekéreg adenoma - esetbemutatás Oxyphil sejtes mellékvesekéreg adenoma - esetbemutatás Dr. Péter Eszter Dr. Szabó Attila, Dr. Sikorszki László Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Pathológiai Osztály, II. Belgyógyászati

Részletesebben

1. program: Az életminőség javítása

1. program: Az életminőség javítása 1. program: Az életminőség javítása A Széchenyi-terv Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Programok 2002. évi pályázatán támogatást nyert projektek listája 1. program: Az életminőség javítása 1B/0001 Buda Béla

Részletesebben

A tényeket többé senki sem hagyhatja figyelmen kívül

A tényeket többé senki sem hagyhatja figyelmen kívül I. A tényeket többé senki sem hagyhatja figyelmen kívül A rák legyőzése - 1. kötet: Az elképzelhetetlen megvalósítható 1. tény: Az iparosodott világban a harmadik leggyakoribb halálozási ok a rák A 21.

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Somatuline P.R. 30 mg por és oldószer szuszpenziós retard injekcióhoz lanreotid

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Somatuline P.R. 30 mg por és oldószer szuszpenziós retard injekcióhoz lanreotid BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Somatuline P.R. 30 mg por és oldószer szuszpenziós retard injekcióhoz lanreotid Mielott elkezdené gyógyszerét alkalmazni, olvassa el figyelmesen az alábbi

Részletesebben

Tegyél többet az egészségedért!

Tegyél többet az egészségedért! Tegyél többet az egészségedért! Az emelkedett testsúly-és testzsír arány veszélyei, a magas vérnyomás, emelkedett VC és koleszterin szint következményei A magas vérnyomás Epidemiológiai adatok A hypertonia:

Részletesebben

www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro

www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Blau-szindróma Verzió 2016 1. MI A BLAU-SZINDRÓMA/FIATALKORI SZARKOIDÓZIS 1.1 Mi ez? A Blau-szindróma genetikai betegség. A betegeknél egyszerre lép fel bőrkiütés,

Részletesebben

III./9.3 Méhtest rosszindulatú daganatai

III./9.3 Méhtest rosszindulatú daganatai III./9.3 Méhtest rosszindulatú daganatai Tömösváry Zoltán, Langmár Zoltán, Bánhidy Ferenc Az alábbi fejezet során a méhtest rosszindulatú daganatait mutatjuk be. A méhtestrák gyakoriságát, típusait, diagnosztikáját,

Részletesebben

PALATINUS Élettudományi sorozat palatinusi írások, tanulmányok

PALATINUS Élettudományi sorozat palatinusi írások, tanulmányok Domenico Ghirlandaio 1480 PALATINUS Élettudományi sorozat palatinusi írások, tanulmányok (Első közlés: 2008-05-19) RÁK (II.) - a félelmet, szorongást és sokak szemében végzetes betegséget jelentő szó -

Részletesebben

AZ ÖNEMÉSZTÉS, SEJTPUSZTULÁS ÉS MEGÚJULÁS MOLEKULÁRIS SEJTBIOLÓGIÁJA

AZ ÖNEMÉSZTÉS, SEJTPUSZTULÁS ÉS MEGÚJULÁS MOLEKULÁRIS SEJTBIOLÓGIÁJA TÁMOP 4.1.2.B.2-13/1-2013-0007 ORSZÁGOS KOORDINÁCIÓVAL A PEDAGÓGUSKÉPZÉS MEGÚJÍTÁSÁÉRT MEGHÍVÓ AZ ÖNEMÉSZTÉS, SEJTPUSZTULÁS ÉS MEGÚJULÁS MOLEKULÁRIS SEJTBIOLÓGIÁJA 15 ÓRÁS INGYENES SZAKMAI TOVÁBBKÉPZÉS

Részletesebben

Szakmai zárójelentés

Szakmai zárójelentés Szakmai zárójelentés A témavezető neve: dr. Antus Balázs A téma címe: A bronchiolitis obliterans szindróma pathomechanizmusa OTKA nyilvántartási szám: F 046526 Kutatási időtartam: 2004-2008. A kutatási

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal. A gazdaság szerkezete az ágazati kapcsolati. mérlegek alapján

Központi Statisztikai Hivatal. A gazdaság szerkezete az ágazati kapcsolati. mérlegek alapján Központi Statisztikai Hivatal A gazdaság szerkezete az ágazati kapcsolati mérlegek alapján Budapest 2004 Központi Statisztikai Hivatal, 2005 ISBN 963 215 753 2 Kzítette: Nyitrai Ferencné dr. A táblázatokat

Részletesebben

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037. Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Röviden a cukorbetegségről

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037. Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Röviden a cukorbetegségről 1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037 Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél Röviden a cukorbetegségről A diabéteszről általában Kiadó: Gönc Város Önkormányzata

Részletesebben

Gyermekkori Spondilartritisz/Entezitisszel Összefüggő Artritisz (SPA-ERA)

Gyermekkori Spondilartritisz/Entezitisszel Összefüggő Artritisz (SPA-ERA) www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Gyermekkori Spondilartritisz/Entezitisszel Összefüggő Artritisz (SPA-ERA) Verzió 2016 1. MI A GYERMEKKORI SPONDILARTRITISZ/ENTEZITISSZEL ÖSSZEFÜGGŐ ARTRITISZ

Részletesebben

SEGÉDANYAG: Nátrium-hidroxid, nátrium-dihidrogén-foszfát-dihidrát, nátrium-klorid, benzil-alkohol, injekcióhoz való víz.

SEGÉDANYAG: Nátrium-hidroxid, nátrium-dihidrogén-foszfát-dihidrát, nátrium-klorid, benzil-alkohol, injekcióhoz való víz. SUPREFACT OLDATOS INJEKCIÓ Suprefact oldatos injekció buszerelin HATÓANYAG: 1 mg buszerelin (1,05 mg buszerelin-acetát formájában) ml-enként. SEGÉDANYAG: Nátrium-hidroxid, nátrium-dihidrogén-foszfát-dihidrát,

Részletesebben

Diagnózis és prognózis

Diagnózis és prognózis Diagnózis, prognózis Általános vizsgálat Diagnózis és prognózis Fizikális vizsgálat Endoszkópia Képalkotás Sebészi feltárás A kezelés megválasztása Specifikus elemzés Kórszövettan/citológia Klinikai kémia

Részletesebben

Belső elválasztású mirigyek

Belső elválasztású mirigyek Belső elválasztású mirigyek Szekréciós szervek szövettana A különböző sejtszervecskék fejlettsége utal a szekretált anyag jellemzőire és a szekréciós aktivitás mértékére: Golgi komplex: jelenléte szekrétum

Részletesebben

Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve. Tájékoztató Hajdú-Bihar megye lakosságának egészségi állapotáról

Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve. Tájékoztató Hajdú-Bihar megye lakosságának egészségi állapotáról Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Tájékoztató Hajdú-Bihar megye lakosságának egészségi állapotáról T a r t a l o m j e g y z é k 1. BEVEZETÉS... 4 2. ADATFORRÁSOK... 4 3. ELEMZÉSI MÓDSZEREK... 4 4.

Részletesebben

A vér élettana III. Fehérvérsejtek és az immunrendszer

A vér élettana III. Fehérvérsejtek és az immunrendszer A vér élettana III. Fehérvérsejtek és az immunrendszer Prof. Kéri Szabolcs SZTE ÁOK Élettani Intézet, 2015 ELLENSÉG AZ IMMUNOLÓGIÁBAN: - VÍRUS, BAKTÉRIUM, GOMBA, PARAZITÁK - IDEGEN SEJTEK - SAJÁT SEJTEK

Részletesebben

Daganatok fogalma, általános jellegzetességeik és osztályozásuk. Zalatnai Attila

Daganatok fogalma, általános jellegzetességeik és osztályozásuk. Zalatnai Attila Daganatok fogalma, általános jellegzetességeik és osztályozásuk Zalatnai Attila Daganat: olyan kóros szövetszaporulat, mely a szervezet saját sejtjeiból kiindulva, fokozatosan függetlenedik a fiziológiás

Részletesebben

HATÓANYAG: Bromokriptin. Minden egyes tabletta 2,5 mg bromokriptint tartalmaz 2,87 mg bromokriptin-mezilát formájában.

HATÓANYAG: Bromokriptin. Minden egyes tabletta 2,5 mg bromokriptint tartalmaz 2,87 mg bromokriptin-mezilát formájában. BROMOCRIPTIN-RICHTER 2,5 MG TABLETTA Bromocriptin-Richter 2,5 mg tabletta bromokriptin HATÓANYAG: Bromokriptin. Minden egyes tabletta 2,5 mg bromokriptint tartalmaz 2,87 mg bromokriptin-mezilát formájában.

Részletesebben

Tumorbiológia Dr. Tóvári József (Országos Onkológiai Intézet)

Tumorbiológia Dr. Tóvári József (Országos Onkológiai Intézet) a Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Osztály, Immunológiai Bizottsága és a Magyar Immunológiai Társaság Immunológia Világnapja - 2016 Tumorbiológia Dr. Tóvári József (Országos Onkológiai Intézet) Az

Részletesebben

A Caskin1 állványfehérje vizsgálata

A Caskin1 állványfehérje vizsgálata A Caskin1 állványfehérje vizsgálata Doktori tézisek Balázs Annamária Semmelweis Egyetem Molekuláris Orvostudományok Doktori Iskola Témavezeto: Dr. Buday László egyetemi tanár, az orvostudományok doktora

Részletesebben

Fejezetek a klinikai onkológiából

Fejezetek a klinikai onkológiából Fejezetek a klinikai onkológiából Előadás jegyzet Szegedi Tudományegyetem Általános Orvosi Kar Onkoterápiás Klinika 2012. A patológiai, képalkotó és laboratóriumi diagnosztika jelentősége az onkológiában.

Részletesebben

Válasz Prof. Dr. Horváth Örs Péter, MTA doktorának opponensi bírálatára

Válasz Prof. Dr. Horváth Örs Péter, MTA doktorának opponensi bírálatára Válasz Prof. Dr. Horváth Örs Péter, MTA doktorának opponensi bírálatára Hálásan köszönöm Prof. Dr. Horváth Örs Péter Klinika Igazgató Úrnak, hogy sokirányú egyéb elfoglaltsága mellett idıt szakított MTA

Részletesebben

Differenciáltság és anaplasia. Differenciáltság A daganatsejtek szövetileg mennyire emlékeztetnek a kiindulási sejtre és szövetre

Differenciáltság és anaplasia. Differenciáltság A daganatsejtek szövetileg mennyire emlékeztetnek a kiindulási sejtre és szövetre Differenciáltság és anaplasia Differenciáltság A daganatsejtek szövetileg mennyire emlékeztetnek a kiindulási sejtre és szövetre Benignus daganat Szerkezete a kiindulási szövet szerkezetéhez hasonlít Sejtjei

Részletesebben

E4 A Gyermekkori szervezett lakossági emlőszűrések hatása az emlőműtétek

E4 A Gyermekkori szervezett lakossági emlőszűrések hatása az emlőműtétek 08.30-09.30 09.00-10.30 Pátria terem 2005. november 10. csütörtök E1 MEGNYITÓ E2 1.Nemzeti Üléselnökök: Rákkontroll Kovács Attila, Program Csonka I. Csaba, Ottó Szabolcs E3 Kásler Ottó jellegzetességei,

Részletesebben

Gamma-kamera SPECT PET

Gamma-kamera SPECT PET Gamma-kamera SPECT PET 2012.04.16. Gamma sugárzás Elektromágneses sugárzás (f>10 19 Hz, E>100keV (1.6*10-14 J), λ

Részletesebben

Sajtószemle 2015. szeptember 7.

Sajtószemle 2015. szeptember 7. Sajtószemle 2015. szeptember 7. Nol.hu Kisebb hús a kórházi kosztban Lejárt szeptember 1-jén a közétkeztetés egészségesebbé tételére adott és többször meghosszabbított türelmi idő. Az ÁNTSZ bejelentette:

Részletesebben

B17 vitamin rák ellen

B17 vitamin rák ellen B17 vitamin rák ellen B17 vitamin rák ellen A B-17 vitamin (Laetrile, Amigdalina) alternatív rákgyógyszer, injekció és tabletta a rákos sejtek csökkentésére, megszüntetésére, valamint szaporodásuk megállítására

Részletesebben

Nukleáris medicina a fejnyak régió betegségeinek diagnosztikájában. PTE KK Nukleáris Medicina Intézet Dr. Bán Zsuzsanna

Nukleáris medicina a fejnyak régió betegségeinek diagnosztikájában. PTE KK Nukleáris Medicina Intézet Dr. Bán Zsuzsanna Nukleáris medicina a fejnyak régió betegségeinek diagnosztikájában PTE KK Nukleáris Medicina Intézet Dr. Bán Zsuzsanna Érintett témák: Pajzsmirigy szcintigráfia Mellékpajzsmirigy szcintigráfia F18-FDG

Részletesebben

Vakcinák 2011. / 9. Immunológiai és Biotechnológiai Intézet PTE KK

Vakcinák 2011. / 9. Immunológiai és Biotechnológiai Intézet PTE KK Vakcinák 2011. / 9 Immunológiai és Biotechnológiai Intézet PTE KK Bevezetés Fertőzéses megbetegedések elleni küzdelem Himlő, diphteria, tetanus, poliomyelitis, kanyaró, szamárköhögés, mumpsz, rubeola A

Részletesebben

Emlődaganatok gyógyszeres kezelés. Dr.Tóth Judit DE OEC Onkológiai Tanszék

Emlődaganatok gyógyszeres kezelés. Dr.Tóth Judit DE OEC Onkológiai Tanszék Emlődaganatok gyógyszeres kezelés Dr.Tóth Judit DE OEC Onkológiai Tanszék Epidemiológia Kb.7000-8000 új eset évente Mo-on Idősebbek betegsége: -25 éves korban: 5/100 000-50 éves korban: 150/100 000-75

Részletesebben

Immunológiai módszerek a klinikai kutatásban

Immunológiai módszerek a klinikai kutatásban Immunológiai módszerek a klinikai kutatásban 7. előadás Immunizálás. Poliklonális és monoklonális ellenanyag előállítása, tisztítása, alkalmazása Az antigén (haptén + hordozó) sokféle specificitású ellenanyag

Részletesebben

Fehérjeglikoziláció az endoplazmás retikulumban mint lehetséges daganatellenes támadáspont

Fehérjeglikoziláció az endoplazmás retikulumban mint lehetséges daganatellenes támadáspont Fehérjeglikoziláció az endoplazmás retikulumban mint lehetséges daganatellenes támadáspont Doktori tézisek Dr. Konta Laura Éva Semmelweis Egyetem Molekuláris Orvostudományok Tudományági Doktori Iskola

Részletesebben

Her2 fehérje overexpresszió gyomorrákokban: Hazai tapasztalatok

Her2 fehérje overexpresszió gyomorrákokban: Hazai tapasztalatok Her2 fehérje overexpresszió gyomorrákokban: Hazai tapasztalatok Dr. Lotz Gábor, Dr. Szirtes Ildikó, Dr. Kiss András Prof. Tímár József, Prof. Kulka Janina Semmelweis Egyetem II. Pathologiai Intézet - Exophyticus

Részletesebben

A humán tripszinogén 4 expressziója és eloszlási mintázata az emberi agyban

A humán tripszinogén 4 expressziója és eloszlási mintázata az emberi agyban A humán tripszinogén 4 expressziója és eloszlási mintázata az emberi agyban Doktori (PhD) értekezés Siklódi Erika Rozália Biológia Doktori Iskola Iskolavezető: Prof. Erdei Anna, tanszékvezető egyetemi

Részletesebben

Betegtájékoztató HUMATROPE 18 NE (6 MG) INJEKCIÓ PATRONBAN

Betegtájékoztató HUMATROPE 18 NE (6 MG) INJEKCIÓ PATRONBAN HUMATROPE 18 NE (6 MG) INJEKCIÓ PATRONBAN Humatrope 18 NE (6 mg) injekció patronban Humatrope 36 NE (12 mg) injekció patronban Humatrope 72 NE (24 mg) injekció patronban szomatropin HATÓANYAG: szomatropin.

Részletesebben

A pajzsmirigy benignus és malignus daganatai

A pajzsmirigy benignus és malignus daganatai A pajzsmirigy benignus és malignus daganatai Dr. Boér András Országos Onkológiai Intézet 25 évesen az átlag népesség 10%-nak 70 évesen 55%-nak UH-gal van pajzsmirigy göbe, szoliter pajzsmirigygöb vagy

Részletesebben

Miskolci Egyetem. Egészségügyi Kar

Miskolci Egyetem. Egészségügyi Kar Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar SZAKDOLGOZAT Stumpf Barbara 2015 1 Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Vese és mellékvese eredetű gyermekkori daganatos betegségek követéses vizsgálata 2008-2015 Konzulens:

Részletesebben

Immunológia. Hogyan működik az immunrendszer? http://www.szote.u-szeged.hu/mdbio/oktatás/immunológia password: immun

Immunológia. Hogyan működik az immunrendszer? http://www.szote.u-szeged.hu/mdbio/oktatás/immunológia password: immun Immunológia Hogyan működik az immunrendszer? http://www.szote.u-szeged.hu/mdbio/oktatás/immunológia password: immun Hogyan működik az immunrendszer? Milyen stratégiája van? Milyen szervek / sejtek alkotják?

Részletesebben

Zárójelentés OTKA 37321. A téma címe: Az antioxidáns rendszer ontogenezisének vizsgálata emlős állatfajokban A kutatás időtartama: 2002-2005

Zárójelentés OTKA 37321. A téma címe: Az antioxidáns rendszer ontogenezisének vizsgálata emlős állatfajokban A kutatás időtartama: 2002-2005 Témavezető neve: Dr. Gaál Tibor Zárójelentés OTKA 37321 A téma címe: Az antioxidáns rendszer ontogenezisének vizsgálata emlős állatfajokban A kutatás időtartama: 22-25 A kutatásban vizsgáltuk az antioxidáns

Részletesebben

67. Pathologus Kongresszus

67. Pathologus Kongresszus A kemoirradiáció okozta oncocytás átalakulás szövettani, immunhisztokémiai, ultrastruktúrális jellemzői és lehetséges prognosztikus jelentősége rectum adenocarcinomákban 67. Pathologus Kongresszus Bogner

Részletesebben

Őssejtek és hemopoiézis 1/23

Őssejtek és hemopoiézis 1/23 Őssejtek és hemopoiézis 1/23 Sejtsorsok Sejtosztódás Sejt differenciáció sejtvonulatok szövetek (több sejtvonulat) Sejt pusztulás Sejtvonulat az őssejtek és azok utódai egy adott szöveti sejt differenciációja

Részletesebben

Füle Tibor. Humán papillómavírus a méhnyakrákokban és a környező szövetekben. Témavezető: Dr. Kovalszky Ilona

Füle Tibor. Humán papillómavírus a méhnyakrákokban és a környező szövetekben. Témavezető: Dr. Kovalszky Ilona Ph.D. ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Humán papillómavírus a méhnyakrákokban és a környező szövetekben Füle Tibor Témavezető: Dr. Kovalszky Ilona Semmelweis Egyetem I. sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet 2005

Részletesebben

Multidrog rezisztens tumorsejtek szelektív eliminálására képes vegyületek azonosítása és in vitro vizsgálata

Multidrog rezisztens tumorsejtek szelektív eliminálására képes vegyületek azonosítása és in vitro vizsgálata Multidrog rezisztens tumorsejtek szelektív eliminálására képes vegyületek azonosítása és in vitro vizsgálata Doktori értekezés tézisei Türk Dóra Témavezető: Dr. Szakács Gergely MTA TTK ENZIMOLÓGIAI INTÉZET

Részletesebben

Szisztémás Lupusz Eritematózusz (SLE)

Szisztémás Lupusz Eritematózusz (SLE) www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Szisztémás Lupusz Eritematózusz (SLE) Verzió 2016 2. DIAGNÓZIS ÉS TERÁPIA 2.1 Hogyan diagnosztizálható? Az SLE diagnózisa a panaszok (mint pl. fájdalom), a

Részletesebben

6.1. Ca 2+ forgalom - - H-6. Kalcium háztartás. 4 g H + Albumin - Fehérjéhez kötött Összes plazma Ca. Ca 2+ Belsô Ca 2+ forgalom

6.1. Ca 2+ forgalom - - H-6. Kalcium háztartás. 4 g H + Albumin - Fehérjéhez kötött Összes plazma Ca. Ca 2+ Belsô Ca 2+ forgalom Ionizált Ca Ca komplex Fehérjéhez kötött Összes plazma Ca H6. Kalcium háztartás 6.1. Ca 2 forgalom 1.2 mm 0.15 mm 1.15 mm 2.5 mm Albumin H Ca 2 Külsô Ca 2 forgalom Belsô Ca 2 forgalom 0.8 g Colon Jejunum

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Loxelza 2,5 mg filmtabletta. Letrozol

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Loxelza 2,5 mg filmtabletta. Letrozol BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Loxelza 2,5 mg filmtabletta Letrozol Mielott elkezdené szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót! - Tartsa meg a betegtájékoztatót,

Részletesebben

www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro

www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Kawasaki-kór Verzió 2016 1. MI A KAWASAKI-KÓR 1.1 Mi ez? Erről a betegségről Tomisaku Kawasaki japán gyermekorvos (akiről a betegséget elnevezték) számolt

Részletesebben

10. Tumorok kialakulása, tumor ellenes immunmechanizusok

10. Tumorok kialakulása, tumor ellenes immunmechanizusok 10. Tumorok kialakulása, tumor ellenes immunmechanizusok Kacskovics Imre Biológiai Intézet Immunológiai Tanszék 2016. április 27. TUMOR Tumor (neoplázia): növekedési kontroll (immunosurveillance) alól

Részletesebben