A KOLONYI TEMPLOM ELŐTT Válogatás Ürge Mária népzenegyűjtéséből

Átírás

1 A KOLONYI TEMPLOM ELŐTT Válogatás Ürge Mária népzenegyűjtéséből

2 A kötet megjelenését támogatta a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma a Pro Urbe Alapítvány, Somorja S finančnou podporou Ministerstva kultúry SR Készült a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetében. A kottagrafika a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya székházában készült. Dallamlejegyzés: Ürge Mária, Ág Tibor, Tari Lujza Kottagrafika: Huszár Ágnes és Huszár László A címlapon Kolon falu távlati képe Fotó: Miháltz Gábor ISBN Ürge József Tari Lujza

3 A KOLONYI TEMPLOM ELŐTT Válogatás Ürge Mária népzenegyűjtéséből Válogatta, szerkesztette és jegyzetekkel ellátta Tari Lujza DUNASZERDAHELY, 2004

4 Gyurcsó István Alapítvány Könyvek 32. Szerkesztik: Bárdos Gábor Huszár László Kovács László Végh László

5 TARTALOMJEGYZÉK Előszó... 7 Ürge Mária életrajza Ürge Máriával készített riport szövege Bevezető a dallamokhoz Vokális dallam-adatok Hangszeres zenei adatok A kiadás szempontjai Jegyzetek a bevezetőhöz Gyermekfolklór Kiolvasók, mondókák Párválasztó körjátékok, bújó-vonuló játékok Gyermekek által gyakorolt népszokás: a villőzés Étkezés, böjti ételek A felnőttek dalai Lakodalmasok Dudahagyomány A régi stílus egyéb népdalai: balladák, balladás pásztordalok Alkalomhoz kötött (aratási, karácsonyi) és nem kötött régi és újabb népdalok Új stílusú népdalok Jegyzetek a dallamokhoz Irodalom Mutatók Az előadók névsora Az előadók falvak szerint Helynévmutató Dalszövegmutató

6 VAKAT

7 ELŐSZÓ Népzenei, néprajzi érdeklődés, szakmai elhivatottság, pedagógusi felelősség és a kisebbségben élő magyarság identitásának megőrzéséért való szüntelen fáradozás jellemezte azt a fiatal somorjai matematika-énekzene szakos tanárnőt, népzenegyűjtőt, népzenei együttes-vezetőt, akit Ürge Máriának hívtak. Sokan ismerték és tisztelték őt magyarországi népzenei táborokból is, hiszen kezdettől kereste a kapcsolatot az anyaországi népzenei mozgalommal. Fiatalsága teljében a táncházmozgalom, a népzene sodró ereje őt is magával ragadta. Hegedült, kontrázott, megtanult furulyázni, játszott citerán, dorombon, tekerőn. Képzettségénél, érdeklődésénél fogva igénye volt a klasszikus zenére is, így énekelt szülővárosa, Somorja napjainkban is működő, külföldi kórusfesztiválokon is sikerrel szereplő Híd vegyeskarában. Komárom után, melly a Csallóköz fővárosa, első hely Somorja; emelt száraz téren, a Dunától fél-, Pozsonytól három órányira fekvő mezőváros írták a Vasárnapi Ujság évi 41., október tizenegyediki számában, s a város akkor 2305 lelket számlált. A többek közt kolostoráról, koragótikus alapú templomáról, királyi vadászati kirándulások lakhelyéről nevezetes, egykor szabad királyi mezőváros 1 megfelelő szellemi légkört adott Ürge Mária különböző tevékenységeihez. A köztiszteletnek örvendő, kedvesnek, halk szavúnak, bölcs mosolyúnak és már életében kortalannak mondott fiatal tanárnő mindvégig hűséges maradt városához. Másfél évtizeden át elmaradhatatlan résztvevője volt a Csemadok országos rendezvényeinek. Részt vett a néprajzi táborokban, ott volt a népművészetiés kórusfesztiválokon Zselízen és Gombaszögön, ahonnan csoportjai rendre győztesként tértek haza. A népzenei együttesek egy részét is maga alapította és vezette. Így szerepe volt a somorjai Csalló Népművészeti Együttes zenekara megalapításában, melyet 1977-től ő vezetett, majd maga hívta életre a kisiskolásokból álló Csali Gyermek Néptánc Együttest, melynek zenekarát szintén ő irányította. Együtteseivel járt Eperjesen (Prešov), Svidníkben, Myjaván, Budapesten és számos más városban. Tagja volt a Csemadok somorjai alapszervezete vezetőségének és a Csemadok Központi Bizottsága Néprajzi Társaságának, melyben a zenei feladatokat vállalta magára szűkebb hazája, a Csallóköz népe, és tágabb közössége, a szlovákiai magyarság sorsának jobbításáért. 7

8 Ennyi közéleti szerepvállalás mellett tett eleget tanári hivatásának a nagylégi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában, ahol nemcsak a zenét szerette tanítani, hanem mint életében nyilatkozta a jövő számára nélkülözhetetlen matematikát is. Racionalitás és a lélek szabad szárnyalása egyaránt fontos volt számára, melyet elemi iskolás tanítványaira is szeretettel tudott átsugározni. Az önismerethez szükséges múlt különösen vonzotta: gyűjtötte a népdalokat, népszokásokat, s adta közre (főleg a fiatalok számára tanító célzattal) tágabb vidéke régi szokásairól, gyermekjátékairól szóló írásait. Gyűjtései szülőföldjén kívül elsősorban a Zoborvidékre irányultak, de járt a Mátyusföldön, Gömörben, a Bodrogközben és megfordult Erdélyben is. Közben tanult, művelődött, dolgozott lankadatlan szorgalommal. Akkor is tanítani indult az iskolába, amikor az oda vezető útkereszteződésben egy teherautó nem adta meg az elsőbbséget Trabantjának. A kórházban már úgy tűnt, sikerül megmenteni életét, ám a rövid biztató javulást követően az autóbaleset okozta sérülések végzetesnek, halálosnak bizonyultak. Ürge Máriát május 27-én, 39 éves korában örökre elvesztették szerettei. Különösen fájdalmas, ha egy tehetségét még alig kibontakoztatott, a megélt évek alatt elért (bár nem kevés) eredménynél sokkal többre hivatott fiatal élete és munkája törik derékba. A fiatalon meghalt Vajda Péter halálakor érezhettek így a kortársak a 19. század derekán, ahogyan Ürge Mária halálát élte meg szűkebb és tágabb környezete. Vajda Pétertől 1847-ben a jóbarát Petőfi Sándor búcsúzott a Pesti Divatlap hasábjain. Ürge Máriát többek közt egykori tanára, Ág Tibor búcsúztatta, aki követőjét, reménybeli utódját veszítette el egykori tanítványában. Hiszen Ürge Mária tehetségével, kiváló zenei hallásával már tanítványként kitűnt a szolfézs órákon a többiek közül! S még fájóbb a veszteség, mert a Nyitrai Pedagógiai Fakultás Zenei Tanszéke Magyar Tagozatának megszűntét követően még az utánpótlás kinevelésének lehetősége is megszűnt. Az as években (s részben napjainkban) Magyarországon is jellemző alapprobléma ellenben megmaradt. Az ugyanis, hogy a klasszikus zenén felnőtt és azt magas szinten művelő zenészek messzire kerülnek a népzenétől, s hamis ismereteik alapján lenézik azt, a népzenét aktívan művelők pedig általában képzetlenek a zenében (sok szempontból a népzenében is). Ezért sem alkalmasak a tudományos vagy tudományos jellegű munkák ellátására, de azért sem, mert érdeklődésük csak az aktív előadói gyakorlat felé irányul. Ránk maradt munkái alapján világos, hogy Ürge Mária alkalmas lett volna a tudományos feladatra: zeneileg felkészülten folytatta volna a munkát, igényességénél fogva pedig megtalálta volna a módját az önművelésnek, hogy kifejthesse tevékenységét 8

9 a szlovákiai magyar népzene- és néprajzkutatás területén. Mert a zene tanításán, a zenei közművelésen és a népzenei emlékek összegyűjtésén kívül a néprajz is mágnesként vonzotta őt. A néprajzi témák közt a luca székkel kapcsolatos hiedelemvilág éppúgy érdekelte, mint a köpülés módja, a kender áztatásának helyszíne, a böjti ételek fajtái és készítésük mikéntje. A tudományos ismeretterjesztési céllal egy-egy témáról (részben gyerekeknek) írt frappáns cikkei pedig jelzik, hogy tudományos munkák iránt is érdeklődő, tágabb kitekintésre vágyó, igényesen fogalmazó, összességében az elmélyült kutatómunkára alkalmas egyéniséget veszítettünk el személyében. Ürge Mária szülei, testvére és annak családja fájdalmát aligha csillapíthatja bármi, ám tenni is akartak lányuk és a szeretett testvér, a mindenki által csak Hugi -nak említett leány emlékéért. A szülők korábban maguk is vállaltak közéleti szerepet: a Csemadok alapító tagjai voltak, az édesapa, id. Ürge József fiatal korában maga is lelkes színjátszó volt, majd a somorjai vegyeskarban és a rendezvények szervezésében végzett eredményes munkát. Mindez leányuk számára is meghatározó volt az indulásnál. Közelről ismerve lányuk tevékenységét, azon belül a népzenei gyűjtéseit, a szülők tudták, hogy az összegyűjtött anyag nem maradhat puszta családi emlék, hanem megfelelő helyre kell kerülnie. Noha lányukat személyesen nem ismertem, a szülők még 1991 végén megkerestek Méry Margit néprajzos rádiószerkesztőn és Jókai Mária tanítónőn keresztül, mivel tudtak a szlovákiai magyarság körében végzett gyűjtőmunkámról, ottani előadásaimról, részvételemről népzenei versenyek zsűrijében. Megtisztelve bizalmukkal arra kértek, mérjem fel Ürge Mária tudományos hagyatékát, mert szeretnék az anyagot eljuttatni a legméltóbb helyre, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének népzenei gyűjteményébe. A felmérést követően a gyűjteményt (kottákat és hangfelvételeket) az Illyés Közalapítvány anyagi támogatásával 1994-ben sikerült eljuttatni az MTA ZTI-be, ahol másolatokat csináltattunk róla. Az eredeti példányok visszajuttattuk, s azokat a család a somorjai Bibliotheca Hungarica könyvtárnak ajándékozta. Évek múltán is köszönettel tartozom az Illyés Közalapítvány akkori elnökének, Dr. Víg Károly történésznek, aki melegen támogatta a szlovákiai magyar népzenegyűjtő anyagának Somorjáról hivatalos formában Budapestre juttatását. (A losonci születésű elnök egyben magánemberként is kifejezte részvétét a családnak, s később is érdeklődött a gyűjtemény sorsáról.) A hivatalos közvetítésben Somorja részéről Végh László, a Csemadok somorjai alapszervezetének tagja vállalt szerepet, a család részéről pedig ifjabb Ürge József iskolaigazgató, Mária bátyja. 9

10 Már akkor fölmerült a gyűjtemény kiadásának gondolata, s a kiadás most a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmányának, nem kis mértékben Huszár Lászlónak, a választmány titkárának érdeméből meg is valósulhatott. Ez annál nagyobb öröm, mert egyrészt megemlékezhetünk Ürge Máriáról több mint tíz évvel a halálát követően, másrészt mert e kötettel is gyarapíthatjuk az örvendetesen szaporodó szlovákiai magyar népzenei kiadványok sorát. Ürge Mária maga mondta egyszer egyik volt tanárának népzenegyűjtő munkájával kapcsolatban, hogy a népdal olyan, mint a kristály, amit csiszolnak. Szolgáljon e könyv a jellemében kristályszilárdságú, átláthatóan tiszta életű Ürge Mária méltó emlékeként, jelezze az emékezők iránta való tiszteletét. S ami talán még az emlékezésnél is fontosabb: munkája legyen példa a kisebbségi sorban megmaradottak jelenkori és következő generációi számára. Tari Lujza 10

11 ÜRGE MÁRIA ÉLETRAJZA Született: Somorja szeptember 19. Elhalálozott: május 27. (Síremléke a somorjai temetőben található.) Tanulmányok: Alapiskola (általános iskola), zenei alapképzéssel: Somorjai Művészeti Alapiskola Gimnázium: Somorja Főiskola: Nyitrai Pedagógiai Főiskola énekzene-matematika szak, , tanítói oklevél Munkahely: Nagylégi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola (énekzene-matematika) Közéleti szerep: a Csemadok somorjai alapszervezete vezetősége tagja a Csemadok Központi Bizottsága Néprajzi Társasága tagja Zenei tevékenység: a Csalló Népművészeti Együttes zenekarának alapító tagja és vezetője a Csali Gyermek Néptánc Együttes zenekara alapítója és vezetője a Híd Vegyeskar tagja Cikkek: zenei hagyománnyal foglalkozó folyóiratokban Népzenei és néprajzi gyűjtések: a Csallóközben, a Zobor vidéken, Mátyusföldön és Gömörben Népzenei gyűjtései eredetije: a Csemadok Népzenei Adattárában, Dunaszerdahelyen, másolata az MTA Zenetudományi Intézetben (Budapest) található. 11

12 ÜRGE MÁRIÁVAL KÉSZÍTETT RIPORT SZÖVEGE Az Ürge Mária népzenegyűjtéseit tartalmazó hangkazetták egyikén egy vele készült riport hallható, melyet Magyarországon, a Magyar Rádió számára készítettek. A hangfelvétel feltehetően a rádióadás során készült, kazettás magnetofonja belső mikrofonjával. Sajnos az időpont, a zenei tábor helyszínének neve nem hangzott el a riport folyamán, a riportalany pedig nem írta rá a kazettára. Nincs rajta a kazettán a rádióadás konferálása sem, így nem sikerült kideríteni ki, mikor készítette a riportot, s az melyik adón hangzott el. Ennek ellenére érdemes bemutatni a riport szövegét, mely híven tükrözi Ürge Mária magatartását, felfogását a magyar kultúra megtartásáról. Riporter: Szlovákiából érkezett erre a néprajzi szemináriumra. Ürge Mária: Nálunk talán az a legnagyobb gond, hogy akik ezzel a munkával foglalkozunk, sajnos kevesen vagyunk. Az utóbbi egy-két évben megpróbáltuk a néprajzzal foglalkozó társaságot fiatalítani.... Az elvégzendő munka tényleg nagyon sok. Nagyon sok területe van a néprajznak, a leggyakoribb az, hogy népdalokkal, gyermekjátékokkal, viselettel és szokásanyaggal foglalkoznak az én tapasztalatom szerint, és nagyon sok terület van, ami még elhanyagolt. Nálunk Csallóközben most a dőre-járás olyan szokás, amit megpróbálnak újra fölújítani olyan falvakban is, ahol már régen nem csinálták ezt a farsang-végi szokást. Talán hasonlíthatnám a busójáráshoz, ami Mohácson is szokás. Dőrének mondjuk mi azokat, akik különböző álarcokba öltöznek csak férfiak, s végigjárják a falut, farsang utolsó szombatján, mostmár, mert már az a munkaszüneti nap. Minden háznépéből az asszonynépet megtáncoltatják és jutalmul szalonnát, kolbászt, tojást kapnak. Medvetáncoltató alakjaink vannak, menyasszony, vőlegény és kepebábu, meg különböző lovaskocsikkal szoktak menni végig a falun. Hát ez most a Csallóközbe egy olyan, hogy most az utóbbi időben két-három faluról is tudok, ahol fölújították. A riporter újabb kérdésére válaszolja: Mint magánember jöttem. Nálunk, én azt mondom, hogy dolgozni kell és meg kell próbálnunk továbbadni a kultúrát. Nekünk otthon Somorján van 12

13 is erre egy jó kis példánk. Van egy felnőtt együttesünk, a Csalló Együttes, aminek két gyerekcsoportja van, a Kis Csali, meg a Nagy Csali, mert ez két generáció, sőt óvodás korosztály is van, tehát több, mint 100 tagú csoportunk van. Somorján van még egy vegyeskarunk is. Ez egy olyan módja a továbbéltetésnek, amit csinálni kell. Éltetni tovább a magyar kultúrát Mit jelent számára az ittlét? kérdezi a riporter. Ez egy nagyon jó dolog, hogy itt találkozhatunk, és az, hogy itt elbeszélgethetünk, ismerkedhetünk. És azt hiszem, hogy ez egy kezdése valaminek, ami remélem, hogy nagyon sok ágban folytatódni fog, hisz, hogy itt összeismerkedtünk, már megbeszéltünk segítséget, kapcsolatokat. Tehát levelezést igértünk és segítséget egymásnak. És ez nagyon jó szerintem. 13

14 BEVEZETŐ A DALLAMOKHOZ A népzenetudomány, alig 100 éves múlttal a háta mögött, sok szép eredménnyel büszkélkedhet a 21. század elején, modern korszakának kezdete (1896, illetve , azaz Vikár Béla fonográfos népdalgyűjtésének, majd Bartók Béla és Kodály Zoltán népzenetudományi működésének kezdete) óta. Ám még mindig vannak jelentős adósságai, közte például a Zoboralja népe szájhagyományos zenéjének részletes bemutatása. E kötet elsősorban a Zoboralja népzenei anyagát öleli föl, de találhatók benne a Csallóközből és az Ipolymentéről származó népdalok is. Ürge Mária zoboralji gyűjtésének kiadása láttán sokakban felmerülhet: annyira gazdagok vagyunk-e, hogy egy szűk körben ismert, fiatal koránál fogva nem nagy anyagot fölhalmozott népzenegyűjtő kis anyagát mutatjuk be, amikor jelentős egyéniségek által gyűjtött dallamok várnak első kiadásukra? A Zoboraljánál maradva: bőven válogathatnánk nagynevű, jeles népzenegyűjtő személyiségek kiadatlan anyagából. Köztudomású, hogy a legjelentősebb feltárást mindmáig Kodály Zoltán végezte itt között. Megfordult előtte az egyik faluban, Pogrányban már Vikár Béla is, utána pedig számosan. Mennyiségileg és a gyűjtés évtizedekben mérhető időtartamát tekintve is jelentős Ág Tibor gyűjteménye, aki már több ízben adott közre itteni népdalokat (főleg balladákat) 2. A szlovákiai magyar gyűjtők közül kiadásra kerültek Szíjjártó Jenő 3, továbbá Hemerka Olga 4 által gyűjtött népdalok a Zoborvidékről. Manga János szintén megjelentette az általa ben gyűjtött népdalok egy részét 5, több más népdalt pedig A Magyar Népzene Tára (MNT) sorozat egyes köteteiben adtak ki, csakúgy, mint az eddig említett és még említetlen maradt gyűjtők anyagait. Önálló formában azonban máig nem kerültek sajtó alá (és ezért meglehetősen ismeretlenek) az anyaországi népzenekutatók gyűjtései. Mielőtt ennek okára kitérnénk, említsük meg a mennyiségileg is jelentős gyűjtések közül a következő gyűjtőket a teljesség igénye nélkül: Vikár László 1956-ban 6 és 1958-ban, Kertész Gyula 1958-ban és 1960-ban, Kiss Lajos 1965-ben és 1969-ben, Martin György a pozsonyi Méryné Tóth Margittal 1967-ben, Dobszay László Rajeczky Benjamin Szendrei Janka 1970-ben, majd Szendrei újból 1971-ben, Tari Lujza pedig az 1980-as évek végétől napjainkig több ízben dolgozott a Zoboralja népzenéjének feltárásán 7. Ezen kívül gyűjtött itt a Magyar Tudományos Akadémia Népzenekutató Csoportjából Paulovics 14

15 Géza, Olsvai Imre, megfordult egy-egy faluban Sárosi Bálint, Lázár Katalin, Domokos Mária, Pálfy Gyula, Németh István, Agócs Gergely is. Az anyag minősége (elsősorban egy-egy műfajon belüli sokrétűsége és archaikussága), az egyes dallamtípusok változatainak gazdagsága szempontjából 8, de még a hangfelvételek technika-történeti szempontjából is igen változatos a Zoborvidéken gyűjtött népzenei anyag. Ha az utóbbi felől nézzük, a dallam- és szövegfeljegyzések mellett folytak itt gyűjtések fonográffal (Vikár, Kodály, Manga), kerültek dallamok az 1937-ben útjára indított és akkor a legmodernebb technikai eszköznek számító 78-as fordulatú Pátria sorozat lakklemezeire 9, majd az 1950-es évektől folytatódtak a hangfelvételek a különböző típusú magnetofonokkal (Ürge Mária például elemes kazettás magnetofonnal dolgozott a falvakban 10 ), 1994-ben pedig elkészültek az első digitális hangfelvételek 11. A hangrögzítés története a népzenetudomány számára persze nemcsak technikatörténeti vonatkozásban jelent fontos támpontokat, hanem sokkal inkább a hangfelvételeken megőrzött dallamok zenei- és előadói stílusa, dallamtípusa szempontjából is. Az összegyűjtött dallamok közreadása kérdésében nézzük a legrangosabb személyiségek, Bartók Béla és Kodály Zoltán példáját. Kodály igen fontosnak találta a falumonográfiák elkészítését, ám ilyen célra alkalmas saját egyes gyűjtéseit is háttérbe helyezte, mert Bartók Bélával együtt egy teljes nemzeti népzenei gyűjtemény létrehozására törekedett 12. Az összegyűjtött népdalok kiadását is e keretben gondolták el és valósították meg (az MNT sorozatban). Példájuk nyomán a következő generációk is e nagy gyűjtemény számára gyűjtötték, jegyezték le, rendszerezték zenei ismérvek alapján a dallamokat, melyek folyamatosan kerülnek kiadásra. Így előbb-utóbb az Ürge Mária által gyűjtött népdalok is megjelennének a Magyar Népzene Tára sorozat egyes köteteiben, ám itt egyetlen kötetben találjuk meg őket. Igaz, így az egyes népdalokat nem valós zenei környezetükben látjuk, ezért nem hasonlíthatjuk őket össze a nyelvterület más pontjairól származó rokon dallamtípusokkal és egyéb dallamváltozatokkal. Ezért viszont kárpótolhat bennünket, hogy a Zoboralja falvainak népzenei emlékeiről egy kötetből tájékozódhatunk. A többi területről pedig új gyűjtések korábban nem ismert (vagy épp csak az utóbbi időben ismertté tett) darabjain keresztül nyerünk bepillantást a vidék sokszínű zenei hagyományába (például a csallóközi gyermekjátékdalok, kiolvasók, mondókák világába 13 ). Miként a magyar nyelvterület legkülönbözőbb pontjairól máig megjelenésre került tetemes mennyiségű kottás népzenei kiadvány, remélhetőleg ez is jól kiegészíti majd az MNT sorozatot: az egészen belül tájékoztat a lokális népzenei viszonyokról. 15

16 Ürge Mária gyűjtése abban az értelemben is önálló egységnek tekinthető, hogy gyűjtései más időszakból valók, mint más gyűjtőké. Ennek a megőrzés, a hagyomány megléte időbeli folyamatossága szempontjából van jelentősége. Még akkor is, ha tudjuk, hogy az egyének által énekelt dallamok gyakran már nem a közös használatot, hanem csak az ő egyéni emlékezésüket takarják. Ha azonban ehhez hozzávesszük, hogy adatai esetenként eddig feltáratlan, vagy kevésbé bejárt falvakból és korábban nem ismert előadóktól származnak, már kirajzolódik egy szélesebb földrajzi sávot és mélyebb történeti gyökereket rejtő kép. (Egyetlen énekese, akit mások is felkerestek, az ban született Fülöp Ferencné Kostyál Anna volt Menyhén.) Az iskolaév alatt különböző zenei csoportjaival is elfoglalt tanár a nyári szünidőt tudta népzenegyűjtésre szánni. Gyűjtései így szinte kivétel nélkül a nyári hónapokra korlátozódtak. Jól mutatják ezt azok a terepmunkák, amelyeknél pontos dátummal jelölte az időpontot. Ilyen volt az júliusi és augusztusi gyűjtés. A gyűjtések időpontja egyébként sokszor nincs föltüntetve, de az első időpontját 1979-ben följegyezte. Az általa bejárt falvak Nyitra megyében Menyhe, Béd, Vicsápapáti, Nyitragerencsér, Alsóbodok, Geszte, Kolon, Gímes, Barslédec, Pozsony megyében Alsószeli, Baracka, Nagybodak, Nagyszarva, Somorja, Tallós, Vágfarkasd, valamint Hont megyében Ipolyszakállas. 16

17 VOKÁLIS DALLAM-ADATOK A vokális népdalok jól tájékoztatnak a Zoboralja és a Csallóköz népének szájhagyományos zenéjéről. Ürge Mária a jelek szerint elsősorban a lakodalomhoz és egyes jeles napokhoz kötődő dallamkincs összegyűjtésére törekedett, de gyűjtött alkalomhoz nem kötött lírai népdalokat és táncdallamokat, balladákat és a gyermekfolklór körébe tartozó játékdalokat, kiolvasókat, mondókákat is. A gyűjtő a gyermekdalokkal kapcsolatban fennmaradt jegyzeteiben fogalmazta meg: népdalkincsünk egyik legősibb hagyománya a siratón és az ünnepi szokások szertartásos énekein kívül a gyermekjátékdal. A szabálytalan, hangismételgető mondókától az önálló zenei motívumig, az ütempárig, s azon túl a fejlettebb összetett dallamig, az európai népdal átlagos terjedelméig, a nyolcütemes periódusig a zene minden fejlődési fokozata megtalálható benne. Itt már gyakran a felnőttek zenéjével is érintkezik. Nagyon valószínű, hogy figyelmét aktív pedagógusi munkája fordította a gyermekfolklór felé. Sőt, mivel egyben ezek az első gyűjtések, úgy tűnik, a gyermekfolklór megismerése (az élő emlékezet és a népzenei szakirodalom 14 ) keltette föl érdeklődését a felnőttek zenei hagyományai iránt. Az ismeretterjesztési céllal kiadásra előkészített (részben megjelent 15 ) írásaiban nemcsak elméleti ismereteket akart adni az egykori játékokról, hanem vissza is akarta táplálni azokat a gyermek-közösségekbe. Nem tudjuk, ez milyen mértékben sikerült neki, az azonban biztos, hogy a tudomány tárházát is gazdagította, elsősorban a Csallóközből és annak tágabb területéről származó anyaggal. Gyűjtött a gyermekfolklór körébe tartozó hanglejtéses mondókákat és gyermekdallamokat Kolonban is. Innen és Tallósról való például az az egyszerű játék, amelyet a játékra még emlékezők pimpimpává -nak, vagy pipmpimpálé- nak neveztek, s amelynek Pimpimbába bokorodj föl! változatát bő száz évvel korábban Szeged környékéről írta le Kálmány Lajos 16. A bemutatásnál a témakörök szerint csoportosított gyűjtések következnek, bár egy-egy típust általában egyetlen adat képvisel. Az általánosan ismert (de mindig egyéni és a tájra jellemzően újrafogalmazott) kiolvasók, mondókák, játékdalok (például Apa cuka, 2. sz., Kerekecske gombocska, 4. sz. Süss föl nap, 8-9. sz., Csön-csön gyűrű, 19. sz., Fehérliliomszál, 20. sz., Hajlik a meggyfa, 22. sz. stb.) a gyűjtésekben mutatkozó földrajzi hián- 17

18 yosságokat töltik ki (pl. a sípkészítő Sípom, sípom ke ki sz.), míg más összetett szerkezetű ütempáros dallamok sajátos helyi hagyományt képviselnek (pl. Héla, héluskájo 25. sz.). Ürge Mária mint hátramaradt följegyzései tanúsítják jól látta, hogy a gyermekdal nemcsak zenei jelenségeiben kapcsolódik a hagyomány anyagához, hanem cselekményeiben is. A párcserélő játékok egyes változataiban a felnőttek lakodalmi párnatánc-motívumait fedezhetjük fel. írta, részben az MNT áttanulmányozása nyomán 18. Egyes hagyományőrzőbb játékokban a felkérés a kendő leterítésével történik, s a kendő itt a felnőttek lakodalmi szokásában szereplő párna egyszerűsödött maradványa. A Csöm csöm gyűrű játékot (19. sz.) Párnatáncnak nevezik még ott is, ahol a kendőt csak leejtik, vagy ahol már kendő sincs, csak párcsere. A villőzésnek még viszonylag sok élő változatát sikerült összegyűjtenie Ürge Máriának ( sz.) Az év egyik jeles napjához, a virágvasárnaphoz kötődő tavaszi népszokásra vonatkozó első népzenei adatokat Kodály Zoltánnak köszönhetjük 1906-ból Bédről, majd a többi faluból. A szokást ban közölte az Ethnographia hasábjain 19, az MNT II. pedig a kiszehajtás és a villőzés 1854-es leírását is közreadta 20. A Pátria hanglemezsorozaton az Ez ki háza, ki háza dallammal 1938-as menyhei felvétel képviselte a térség e szokásdallamát 21. Ürge Mária nagy érdeklődéssel fordult a még élő szokás felé, foglalkozott összegyűjtésével, s tervezte megfigyelései írásba öntését is. Lejegyzései, az MNT II. kötetből kigyűjtött Kodály közlések a szokással való huzamosabb foglalkozásról, a fennmaradt fogalmazvány és javításai pedig a formába öntés különböző fázisairól tanúskodnak. A szokásra vonatkozó alábbi szöveget jegyzetei felhasználásával állítottuk össze, a szakirodalomban mások által közölt adatokra, valamint saját népzenegyűjtési adatokra támaszkodva. Ürge Mária villőzés szokás-gyűjtésével kapcsolatban még egy megjegyzés kívánkozik a kiszehajtás és a villőzés összekapcsolódására vonatkozóan. Az MNT II. már a Kubinyi-Vachot leírás közlésénél megállapította, hogy tulajdonképp kétféle szokásról van szó: a kiszézés az Ipoly-vidéken és attól délebbre ismeretes, Nyitrában kivételes, de ott a villőzést gyakorolják. Ugyanakkor Nyitra megye egyes falvaiban mindkét szokás együtt is él írják 22. Ürge Mária közlése megerősíti ezt a jelenséget, s alapvetően új megfigyelésekkel gazdagítja eddigi ismereteinket. Ilyenek például a szokás változatos népi nevei (köztük az eddig nem ismert vajnalucázás elnevezés), továbbá a szokást végző különböző csoportokra vonatkozó megjegyzései. Saját népzenegyűjtési adataim szerint is Gesztén például a 18

19 kice-vice villő határozottan a kiszézést takarta, míg a haj, villő a virágvasárnap fűzfaággal járt szokást. 23 Következzen itt Ürge Mária szakmailag korrigált leírása a villőzésről: Virágvasárnapnak nevezik a húsvét előtti vasárnapot, mely egyúttal a böjt utolsó vasárnapja is. A böjti időszak utolsó vasárnapja tilalomoldó nap volt. Ilyenkor már vidámabb, tarkább ruhába öltöztek a fiatalok és énekelték a naphoz és a villőzés szokáshoz kapcsolódó dalocskát. Ezt a vasárnapot a Zoboralján villő vasárnapnak is nevezik. Ezen a napon a Zoboralja minden falujában megjelennek a villőző lányok. A tavaszi népszokást a magukkal vitt és jelképnek számító fűzfaág formájáról nevezték el Villőnek [villő = ypszilon alakú faág]. 24 A villő, vagy villőfa szalagokkal, kendőkkel feldíszített ág 24, melyet a néphit és a köztudat varázserővel ruházott fel, s melynek termékenyítő és gyógyító hatást tulajdonítottak. Nemcsak a tavaszi villőzéskor használt ágat nevezik villőfának, hanem minden olyat, melyet egyéb szertartásokban is használnak. Így például a lakodalom során használt ágnak is villő a neve. Ez a keresztmama, vagy a násznagy jelképe, melyet az esküvőre menet és onnan jövet visz. Ilyenkor édesalmafa, vagy körtefa ágat vágnak ki villőnek, hogy édes legyen az ifjú pár élete. A tetejébe egy szép piros almát tűznek, sok-sok selyemkendővel díszítik fel, s a menyasszony kapja ajándékba. Villőfa a legénybíró-tisztség jele is. Ezt is szalagokkal díszítik és faragásokkal is ékesítik. Ez a villő elmaradhatatlan jelkép a legénybíró választásnál, a sárdózásnál és a pünkösdi király-járásnál. A Virágvasárnap-i villőfa mágikus ereje a szaporodásra és az apró állatok fejlődésére hatott a népi elképzelés szerint. A gazdasszonyok törtek a villőfáról, a letört ágat eltették, még gyenge állapotában koszorúba hajtották, és később a kikelt kiscsibéket, kislibákat átbújtatták rajta, hogy a rontástól megvédjék, erősek, ellenállóak legyenek, ne vesszenek el stb. (menyhei és gímesi adatok). 25 A villőfát maguk a lányok vágták, esetleg közeli hozzátartozóik, vagy némi fizetség ellenében a fiúk, akik vinni is segítettek a lányoknak, ha egy nagyobb faágat sikerült kivágniuk. Fiúk ebben a szokásban egyébként nem szoktak résztvenni, mert a téltemető-tavaszváró villőzést csakis lányok végzik, egészen kicsi kortól férjhezmenetelig. Lédecen például azért jártak, mert úgy tartotta az illem, valamint hogy a tyúkok tojjanak. Az egyes falvakban a 19. században minden lány elment villőzni rangra való tekintet nélkül, a 20. századtól inkább csak a szegényebb réteg lányai jártak. A későbbiek folyamán a falu legszegényebbjei gyakorolták a szokást, míg a legutóbbi időben néhol már csak 19

20 cigányok. Hagyománytisztelő helyeken azonban még könnyen fel lehetett eleveníteni és fel is elevenítették ezt a szokást. A villőzés, a virágvasárnapi szokás megnevezése falvanként a következő: Gímesen, Kolonban Zsérén és Alsócsitáron villőzés, Nyitragerencséren kílő-vilő (s a lányok kílő-vílőni jártak), Menyhén kice-vice villő, Alsóbodokon hajvillőzés, Gesztén hajvillő vagy hojvillő, Barslédecen vajnalucázás, Vicsápapátiban sípszedákolás. Béden ezen a napon ulicskáznak a lányok, Pogrányban pedig olyan régen feledésbe merült a szokás, hogy külön nevére már nem emlékeznek, s a szokást is csak azért ismerik, mert a szomszéd falvakból cigánygyerekek járnak át hozzájuk villőzni. A résztvevők egyénenkénti, vagy csoportos falujárása alapján a villőzésnek két illetve három csoportját különíthetjük el. Az egyik csoportba azokat a lányokat sorolhatjuk, akik ezen a napon az íratlan szabály szerint egyénenként látogatják meg rokonaikat, ismerőseiket, közeli jóbarátaikat. Ez volt jellemző régebben Kolonban, s ma is ez a jellemző Nyirtagerencséren, Alsócsitáron és Vicsápapátiban, ahol egyénenként járnak ma is rokonokhoz, ismerősökhöz. Szintén egyénenként jártak Lédecen, de nemcsak a rokonokhoz. Itt elvárták a vajnalucázókat, mert azt tartották, csak akkor fognak a tyúkok jól tojni, ha a lányok elmennek énekelni. Ha például a szomszéd lányka nem ment el köszönteni, meg is jegyezték: Mért nem gyötté vajnalucázni jánka, nem fognak tojni a tyúkjaink! Ilyenkor még az olyan unokák is felkeresik a nagymamát, akik már nem tudnak magyarul, az éneket viszont csak magyarul tudják, mert a szokás kedvéért megtanulták, s el is tudják énekelni (így van például Nyitraegerszegen). Délelőttől egész estig járnak. Kisebb villőfát visznek, és a nagymamákhoz, keresztmamákhoz, szomszédokhoz mennek. Bemennek az udvarba az ablak alá, esetleg a házba is bemennek, és ott éneklik el az éneket. Ajándékot a rokoni kapcsolatnak megfelelően kapnak. Az ajándékot ma hímestojást, cukorkát, csokoládét, pénzt illően megköszönik, kosárba, táskába teszik, úgy viszik haza. Régebben ilyenkor a nagyobb testvér gyakran ugyancsak kézen fogva vitte kisebb testvérét. Különösen a szegényebbek tették ezt szívesen, mert némi élelmet (tojást, kalácsot) kaptak. Az egykori leánypajtások is szívesen látogattak el ilyenkor saját leánygyermekükkel egymáshoz, mert ez is jó ok volt a találkozásra, a barátság fenntartására (nyitragerencséri adat). A másik csoportba azok tartoznak, akik egy nagy villőfa alatt közösen járják végig a falut, vagy annak egy részét, illetve az utcasort. Ilyenkor a fát is közösen díszítik föl, mindegyik lány hoz szalagot, hajkötőt a fára, amit a végén hazavisznek. Közösen énekelnek, de be nem mennek, legfeljebb az 20