Modern templomok Magyarországon

Átírás

1 Modern templomok Magyarországon Július 29. Németh Gábor Árpád

2 2 Az írásban szereplő valamennyi fénykép és rajz saját készítésű.

3 Tartalomjegyzék ELŐSZÓ... 5 BEVEZETÉS... 6 Mi változott a régebbi korok óta?... 6 Néhány gondolat a modern építészet szerepéről... 8 Hazánk templomépítészete a két világháború között... 9 Irányzatok hazánk templomépítészetében A templom tervezése...11 Mit is építünk valójában? Műalkotás vagy templom? Néhány különbség a hazai felekezetek templomképe között A tömeg- és térszervezés kérdése A pap, a hívek, a tervező és az épület kapcsolata Történeti áttekintés ÉPÜLETELEMZÉSEK I. Észak-Dunántúl Alpokalja Kisalföld Zalai-dombság Velencei-tó környéke II. Dél-Dunántúl Dunántúli-dombság Balaton környéke A Duna partja Mecsek és Villányi-hegység III. Budapest és környéke Budapest Budapest környéke a Duna jobb partján Budapest környéke a Duna bal partján IV. Északi-középhegység Cserhát és Mátra...42 Bükk és Borsodi-medence Zempléni-hegység V. Alföld Duna-Tisza köze...47 Hajdúság Nyírség Szatmári-síkság

4 FÜGGELÉK Interjúk Interjú Török Ferenccel Interjú Balázs Mihállyal Interjú Fejérdy Péterrel Interjú Csete Györggyel Interjú Nagy Tamással Fogalomtár Térkép Képmelléklet BIBLIOGRÁFIA HELYNÉVMUTATÓ SZEMÉLYNÉVMUTATÓ

5 Előszó Ha a modern templomokra gondolunk, valljuk be, sokunkat rossz érzés fog el. A szép román, gót, reneszánsz, barokk és klasszicista stílusú szakrális épületekkel szemben modern, betonból épült, elnagyolt tömbök jelennek meg szemeink előtt. A belső térben az aprólékosan kidolgozott üvegablakok helyett gyakran igénytelen, tört üvegből készült korszerű műveket láthatunk. Még ha van is alapja az ilyen előítéleteinknek, számos esetben kellemes meglepetés érhet minket. Igenis vannak pozitív példák, a modern templomépítészetre nem lehet és nem is szabad rásütni, hogy igénytelen vagy rossz. Sokfajta kísérletet tettek már a lehető legjobb templom megalkotására. Az alábbi tanulmány célja ezeknek az elgondolásoknak a felvázolása konkrét épületeken keresztül. Természetesen, mint minden más válogatás, ez is önkényes. Hiszen a dolgozat nem csak a híres épületeket mutatja be, hanem egyúttal egyfajta hazai körkép kíván lenni. Éppen ezért szerepelnek benne kisebb volumenű alkotások is, hogy fogalmat alkothassunk a templomépítészet valódi helyzetéről hazánkban. A tanulmány a történelmi keresztény egyházak 1948 és 2005 között épült magyarországi létesítményeire korlátozódik. A vizsgálat 1948-tól indul, amely amellett, hogy a politikatörténet fontos dátuma, a háború utáni újjáépítés végét és egyben az igazi modern hazai templomépítészet kezdetét jelöli. Hiszen a második világháború előtt bár ekkor már alkalmaztak új elemeket és szerkezeteket a szakrális építészet alapjaiban még a régi katedrálisok felépítését követte. A dolgozat bevezetővel kezdődik, ami röviden felvázolja, miként változott az emberek hozzáállása a valláshoz és a templomokhoz a régebbi korok óta. Néhány gondolat erejéig foglalkozik a modern építészet szerepével és nagy vonalakban tárgyalja a két világháború közötti hazai templomépítészetet is. A bevezetés ezen kívül röviden bemutatja a modern szakrális építészet jellegzetes irányzatait és azokat a kérdéseket, amiket egy templom tervezése felvet. Ezután korszakelemzések következnek, amelyek már a dolgozat gerincét, a modern templomok bemutatását készítik elő. Ez utóbbi rész az épületeket tájegységek szerint tárgyalja, azon belül is bejárhatósági sorrend szerint. Ha valaki azonban mégis inkább konkrét település vagy tervező alapján kívánna megkeresni egy épületet, annak a hátul lévő hely- és személynévmutató segít ebben. A függelékben képmelléklet, térkép és fogalomtár található. Ez utóbbi azokat a szavakat magyarázza el röviden, melyek jelentése nem biztos, hogy mindenki számára ismert. Az írás szubjektív hangvételét ellensúlyozandó, érdemes elolvasni a szintén a függelékben lévő interjúkat. Itt a hazai, kortárs templomépítészet jeles képviselői fejtik ki gondolataikat, véleményüket a témával kapcsolatban. Köszönetet szeretnénk mondani a segítségért a templomok papjainak, lelkészeinek, gondnokainak, valamint a helybelieknek, akik készségesen szolgáltattak információkat az egyes templomokról. Külön köszönet az építészeknek kedvességükért, türelmükért és azért, mert vállalták az interjúkat. Köszönet illeti Susán Lajosnét, a Magyar Építész Szövetség könyvtárosát, aki segítséget nyújtott a témával kapcsolatos szakirodalom felkutatásában. Szintén sokat segített Sudár Annamária, aki a Mi változott a régebbi korok óta? című fejezet megírásához és felépítéséhez adott hasznos tanácsokat. Keglevich Kristóf amellett, hogy sok fontos észrevételt tett, egy rövid tanulmányt írt a II. Vatikáni Zsinatról, amely a katolikus templom tér- és tömegszerkesztésével kapcsolatos kérdések megválaszolásához adott szempontokat. Végül de nem utolsó sorban szeretnénk megköszönni Pápay György áldozatkész munkáját. Sokat tett azért, hogy a dolgozat nyelvezete gördülékenyebb, szerkezete áttekinthetőbb legyen. 5

6 Bevezetés Mi változott a régebbi korok óta? Ennek a fejezetnek nem célja, hogy minden szempontból teljes korszakelemzést nyújtson, csupán bemutat néhányat azokból a társadalmi és gondolkodásmódbeli változásokból, melyeket ismernünk kell ahhoz, hogy a modern templomépítészetről valós képet kapjunk. A középkor embere faluban is, városban is egyaránt igyekezett templomait nemesebb, tartósabb anyagból építeni, mint lakóházait. Az ókori kelet folyamvölgyi nagy civilizációi és az antikvitás embere is így cselekedett. A megszentelt helyhez, ahová a szent teret emelték, nemes építőanyag kellett. Ez sokáig magától értetődő volt, hiszen a kultúrában fontos szerepet játszott a szent tér és a szent idő. A vallásos ember számára ugyanis nincs homogén tér; olyan részeket tartalmaz, melyek minőségileg különböznek egymástól (Eliade: 15). Ezeken a minőségileg különböző tereken a szent tereken keresztül érintkeztek az emberek a másik, transzcendens világgal (Eliade: 38). Azért volt fontos a szentély, mert lehetővé tette ezt számukra. Hogy megértsük a keresztény templomok szimbolikájának mélységét, az ókorba kell visszanyúlnunk. Salamon király idején épült fel a Templom, az egyetlen ideális, mely Jeruzsálemben állt. Ennek pontos leírása szerepel az Ószövetségben (2Krón 3-4). Az ókeresztény és a középkori bazilikák pontos arányaikkal, beosztásukkal ezt próbálták meg újrateremteni. A középkor embere csak ilyen felfelé nyitott terekben tudott élni (Eliade: 38). A katedrálisok melyek tartalmazták a szentélyt, a kapcsot az ég felé az égi Jeruzsálem, azaz a mennyország másai voltak (Eliade: 55). Azért mások a régebbi korok templomai, mert szervesen nőttek ki annak a kornak a gondolkodásmódjából, amely létrehozta őket. A transzcendencia ma már nem áll világunk középpontjában: nem része mindennapjainknak, nem mi építünk neki teret, hanem valamilyen vállalkozó készíti el munkásokkal karöltve. Már nem vagyunk katedrális-emberek írta Hans Jantzen 1 művészettörténész a középkori székesegyházakkal kapcsolatban. Ezzel az egy mondattal rá is tapintott a múlt és a jelen templomépítészete közötti különbség lényegére. Régebben ugyanis más szemlélet uralkodott. Tudomásunk van arról, hogy sok középkori városlakó kádár, cipész, varga, szabó közmunkával segítette a székesegyház építését. Nem tántorította el őket céljuktól az sem, hogy tudták, sohasem fogják megérni a munka befejeztét, hiszen akkoriban az építkezés több generáción keresztül is eltarthatott Ma már nincs olyan templom, melynek építése így elhúzódik. Eszünkbe juthat ugyan a Gaudí tervezte barcelonai Sagrada Familia katedrális, mint ellenpélda, az ilyen épületek azonban napjainkban meglehetősen ritkák. Vidéken talán más a helyzet, ott időnként közös erővel, felekezetre való tekintet nélkül folyik az építkezés. A közösség szerepe a középkor óta elhalványodott, már nem ő, hanem az egyén áll a középpontban. A katedrálisok korában az egyén, mint különálló egyed nem volt fontos. Nem hangsúlyozták, mint most, hogy egy festményt ki festett, vagy egy templomot ki tervezett. Ez csupán másodlagos, harmadlagos dolog volt. Egy munkaközösségben éltek, amibe mindenki beleadott mindent, amit tudott. A sok apró részből pedig a végén összeállt az egész. Sokatmondó, ahogyan egyik legnagyobb művészettörténészünk, Marosi Ernő fogalmaz a középkori falusi templomok szerepéről: A templomok a falvak legfontosabb középületei. Nemcsak istentiszteletre valók, hanem gyülekezőhelyei, a lakóházaknál biztosabb védő építményei is a falunak. A templom a hagyományok őrzője, a régiektől örökölt központ, s temetőjével az a hely, ahol a régiek nyugszanak, s ahová az élők is megtérnek. Nemritkán itt őrzik a falu családjainak vagyonát is. Külseje uralja, jellemzi, messziről felismerhetővé teszi a falut. Tornyából távoli kilátás nyílik, harangjai az időt jelzik, félreverve pedig riasztják a lakosságot veszély esetén. Felszentelésének évfordulói, védőszentjeinek ünnepei, a búcsúk, az év más nagy»sátoros«ünnepnapjai régóta a falusi közösség ünnepei, összetartozásának megnyilvánulásai. (Marosi: 13) Régen tehát a templom és az ünnepek nemcsak a vallási, hanem a kulturális és társadalmi életnek is a gyújtópontjai voltak. Az egyházak most is próbálkoznak azzal, hogy ellássanak ilyen funkciókat például hangversenyeket, kiállításokat rendeznek egyes templomokban. Ez a katolikusok esetében azonban ellenkezik a tér szentségéről vallott felfogással 2. Ráadásul be kell látnunk, hogy az egyház kulturális és társadalmi vezető szerepét a középkor óta elvesztette. 1 Hans Jantzen: Francia gótikus székesegyházak. Gyomaendrőd ld: Néhány különbség a hazai felekezetek templomképe között c. fejezet 6

7 Régen ugyanis a templom lenyomata volt az egész falu vagy akár a város életének. Folyamatosan bővült, alakult: megmutatta, hogy a település mikor virágzott és mikor szűkölködött (Marosi: 20). Ebben az értelemben habár mindegyik hasonló alapelvek, térszerkesztés alapján épült minden templom egyéni, megismételhetetlen lett (Marosi: 20). Mivel külön történelmük volt és a közösség építette őket, ezek az épületek növekedtek, akár egy test. Lényükben volt a fejlődés, a tökéletesedés. Ezek a testek azonban nem csak külsejükben, szerkezetükben és méreteikben növekedtek, hanem az idő múlásával belsejükben is finomodtak, fejlődtek. A templom berendezései freskók, képek, üvegablakok, szentségtartók és szárnyasoltárok csak több száz év alatt készültek el, kerültek a helyükre. A használati vagy esztétikai funkciót szolgáló tárgyak díszítése nem volt önkényes, hanem egy gazdag szimbólumrendszer elemeit használta. A mai kor embere talán nem is tudja olvasni a régi templomok jelképeit, és talán azt sem tudja, hogy ezek nem az írástudatlan nép képes bibliái voltak! A régi emberek hite jobban igényelte a képi megjelenítést. Ez az Isten iránti tisztelet, a hit kifejeződése volt. A jelképek használata nemcsak a különböző képekben, hanem a keresztény templomok elhelyezésében is megnyilvánult. Jellegzetes, hogy keletelték a szent épületeket. A kelet, a fölkelő nap az utolsó ítéletkor eljövő Krisztus és vele együtt az örök élet szimbóluma volt. A szentélyek kelet felé tekintettek, ahol a hajnali misekor a nap mint az örök élet fénye világította be a templomot. A hívek és a pap kelet felé, Krisztus felé fordultak és imádkoztak. A nyugati homlokzaton, a főbejárat fölé jellegzetesen az utolsó ítélet képeit faragták. A keletelés jelképrendszerét a barokk korban még ismerték, de már nem alkalmazták kötelező érvénnyel leginkább városrendezési okok miatt. Később, az idő múlásával lassan feledésbe merült. Régen az emberek jobban értették a szimbólumokat és a mögöttük lévő tartalmat. Közhely, de pont ezért igaz, hogy napjaink vizuális áradatában nem vagyunk fogékonyak a szimbólumokra, jelképekre. Már mindent készen, megemésztve kapunk és tényként elfogadunk, esetleg elvetünk. Nehéz dolga van ezért annak, aki jelképekben akar nekünk valamit elmesélni. Fogékonnyá kell tennünk magunkat a szimbólumokra! E keretek között nincsen arra hely, hogy a témában elmélyedjünk, inkább csak megemlítjük, mert ha ezeket a hatásokat figyelmen kívül hagyván hasonlítanánk össze a régit és az újat, akkor torz képet kapnánk. Fontos még azt is tudni, hogy a középkorban a templomok belsejében nem voltak padok. Használatuk csak a XVII. századtól, az ellenreformáció során vált általánossá. Addig a korig nem is volt igazán szükség rájuk, hiszen a hívek a mise aktív résztvevői voltak és nem egy színházi előadás nézői mint napjainkban oly sokszor. Régen a fő cél a templomépítészetben a szakralitás befogadása, megjelenítése volt. Szép lassan azonban a külső megjelenés, a forma szerepe vált elsődlegessé. Ez a folyamat még a XIX. század második felében kezdődött el. A historizáló épületek sorban másolták le a korábbi korok konkrét elgondolásait, anélkül, hogy újrafogalmazták volna őket az akkori hitélet viszonyai szerint. Ez a folyamat most részben megtörni látszik; ennek oka a társadalmi változásokban és az új építőanyagok megjelenésében keresendő. A XX. század elején új építőanyagok jelentek meg: a beton, a vasbeton bár ezeknek csak újrafölfedezéséről beszélhetünk valamint az acél. A régi anyagokkal kő, tégla és fa ellentétben ezek használatát illetően nem rendelkezünk több évezredes tapasztalattal. Egyenlőre csak megpróbáljuk felmérni, mi az, amire képesek és alkalmasak, de nincsen róluk elegendő felhalmozott tudásunk. Csak kísérletezünk velük, új formákat teremtünk, de még nem tudjuk őket úgy beilleszteni a gyakorlatba, hogy megtaláljuk hozzájuk az igazi mondanivalót. Az eszközök már rendelkezésre állnak, de még nincsenek kiforrott tervek használatunkat illetően. A hatalmas technikai fejlődést szemlélve sokáig még nem is lesz rá esély, hogy céljuknak és stílusuknak megfelelően alkalmazzuk ezeket az új elemeket. A újabbnál újabb anyagokkal ugyanis nem tud lépést tartani az azok lehetőségét kutató építőművészet. A művészetnek és a lelkületnek utol kell érnie a formát. Sajnos az új ötletek keresése közben sokszor háttérbe szorult az az egyébként elsődleges szempont, hogy a templomnak a liturgiát kell szolgálnia. Fontos, hogy a régebbi korokkal ellentétben most nincs egyeduralkodó stílus, hanem különféle irányzatok vannak, melyek egymás mellett élnek és fokozatosan változnak, fejlődnek. Néha egy-egy irányzat nagyobb hangsúlyt kaphat, de nem tud kizárólagossá válni. A különböző irányzatok keveredhetnek és ezáltal még több alkalmat adnak a kísérletezésre, a próbálkozásra, az anyag végső határainak kitapasztalására. Ha azonban ez a sokszínűség avatatlan kezekbe kerül, könnyen összevisszaságba torkollhat. Feltehetjük azt a kérdést, vajon létrejöhet-e egy új stílus, amely kihasználva a matériában rejlő lehetőségek egészét, kizárólagossá tud válni? A közeljövőben ennek eljövetele nem várható, hiszen, mint láthattuk, a társadalmi és gondolkodásbeli változások szükségessége mellett elengedhetetlen, hogy a művészet, az eszmék utolérjék a technikát. Mi tehát a feladata a modern kor művészének? Olyan templomokat létrehozni, melyek betöltik liturgikus funkciójukat. Új formákat keresni úgy, hogy ezek egyrészt a mostani lelkület lenyomatai, megtestesülései 7

8 legyenek, másrészt kapcsolódjanak a hagyományokhoz, a gyökerekhez. Ugyanis bármilyen biztató, új kísérlet kedvéért ostobaság lenne teljesen eldobni az évezredek során felhalmozott tudást! Néhány gondolat a modern építészet szerepéről A társadalmi változások egyértelművé tették az építészetben a paradigmaváltás szükségességét. Szép lassan el kellett válni a történelmi formalizmustól, hiszen az csak szolgai másoláshoz vezetett; az igazi művészet gátlójává vált. Azonban mint ahogyan az élet minden területén a régi, megszokott modelltől való eltávolodás nehezen és lassan ment végbe. Párhuzamként itt a fizikát tudjuk megemlíteni. Micsoda hatalmas szellemi erőfeszítés kellett ahhoz, hogy elváljunk a több évszázad alatt megszokott, szépen kicsiszolódott klasszikus newtoni mechanikától! Azonban mégis akadtak olyan lángelmék, akik szakítani tudtak a régi modellel és megindulni az új kihívások felé. Ha ezt nem tették volna meg, akkor nem létezne például az a mostanság információs -nak titulált társadalom. Ugyanis ma már a legegyszerűbb elektronikus eszközök 3 is ennek a felfedezésnek az eredményeit használják: a kvantummechanika bevonult a mindennapjainkba! Ha azonban mindig csak a már bejárt utakat merjük járni, csak a középszerű ez biztos jó megoldásokat keressük, akkor az nem visz előre, csak az adott szakma elsatnyulásához, ellaposodásához és végső soron bukásához vezet. Az ember pont attól ember, hogy képes valami újat is alkotni. Így van ez valahogy az építészettel is. Csakhogy ez utóbbi ellentétben a természettudományokkal nem egy egyértelműen bizonyítható, abszolút terület. Művészet is egyben. A művészetnek pedig mindig kapcsolatban kell állnia azzal a korszakkal, amelyben született. Sokszor azonban azt tapasztaljuk, hogy ez a kapcsolat nem áll fenn. Jellemző különösen a mostani templomépítészet nagy részére a múlt felé való vágyódás, az iránta érzett görcsös ragaszkodás, a régi formai elemek ismétlése. Ez sokszor annak tudható be, hogy az emberek jelentős részében az ami új, az szükségszerűen rossz jelszóval jellemezhető előítélet él. Nyúljunk a régihez, hiszen az a biztos, az a jó mondják. A probléma oka az újtól való ösztönös félelmen kívül az, hogy városainkban sok sikertelen, környezetére teljesen érzéketlen modern épületeket láthatunk. Nincs meg a szélesebb nem csak a szakmai rétegekhez szóló tájékoztatás, ami lehetőséget adna arra, hogy különbséget tudjunk tenni a jelentős alkotások és a kommersz között. Az esetek nagy részében az értelmiség is képtelen erre. Manapság az a probléma, hogy irodalmárok társalognak irodalmárokkal, kvantumfizikusok kvantumfizikusokkal, de egymással nem. Az építészetnek mindenkihez kell szólnia, egy univerzálisan beszélt nyelvnek kell lennie, nem pedig egy szűk réteg társalgásának. Ki kell szélesíteni, hogy ne csak egy zárt csoport kedvtelése legyen. Erre a kiszélesítésre ha egy összefogott, jól átgondolt terv alapján történne valószínűleg lenne is igény, hiszen ki az, akit nem érdekel az a környezet, amelyben él? Ráadásul az építészet ellentétben a természettudományok nagy részével mindennapi szavakkal leírható viszonylag magas szinten úgy, hogy mindenki követhesse a mostani folyamatokat. Ahogyan például Szerb Antal sok emberhez tudott szólni Magyar Irodalomtörténetével mindenféle szakzsargon nélkül úgy az építészetről is lehetne hétköznapiasan beszélni 4. A múlt elemeihez való görcsös ragaszkodás az által is enyhülne, ha a hagyomány szót megtanulnánk a helyes értelemben használni. Való igaz ugyanis, hogy az az újszerűség, amely elvet minden régi eredményt, rossz! Mindemellett azonban szükség van az újra, hiszen nélküle nem lenne fejlődés, haladás. Ennek a látszólagos ellentétnek a feloldására nézzük meg, hogy mit értünk hagyomány alatt! Hagyomány alatt nem a puszta formai elemek továbbvitelét, hanem a közös gyökerekből való táplálkozást értjük. Értékként kell tehát felfogni és nem megszokásként. A hagyományok tiszteletével lehetőség nyílik arra, hogy az elmúlt évezredek építészetének eredményeit továbbvigyük és újrafogalmazzuk a mostani kor viszonyai szerint. Ez efféle tradíció 5 -tisztelés mely talán a zene bartóki felfogásával rokonítható valódi művészetet hoz létre. A hagyományokhoz való helyes viszonyulás megóvhatja az építészetet a felhígított, értéktelen művek térnyerésétől. Lehetőséget ad a két véglet a formai jegyek szolgai másolása, valamint a minden eddigi eredményt elsöprő, kizárólagosan újat alkotni szándékozó tendenciák elkerüléséhez. Ez a két szélsőség, mely elsőre talán oly távolinak tűnhet, egy dologban biztosan közös: hiányzik belőle a jóérzésű művészet. Pont ennek a megteremtéséhez kell egyfajta alázat, az elődök tisztelete, valamint az új iránti törekvés. Időnként ez igen nehéz. 3 Nem kell nagy dolgokra gondolni: például rádió, televízió vagy bármilyen integrált áramkör. 4 A korrektség kedvéért meg kell jegyezni, hogy pont ezen felsorolt előnyök miatt az építészeti folyamatok követése az átlagember részéről sokkal kedvezőbb, mint például bármilyen természettudomány esetében. Mindazonáltal lehetőség lenne sokkal jobb párbeszédre a modern építészet és napjaink emberei között. 5 Ahhoz, hogy helyes értelemben használjuk, nem árt ismernünk az eredeti latin szó jelentését: trado 3 didi ditus: átad, elárul, hátrahagy. 8

9 Sokkal egyszerűbb mindent elvetni, semmibe venni a régi örökséget vagy éppen ellenkezőleg: azt csak szolgai módon másolni ám ezek mind-mind radikalizmushoz vezetnek. A rögösebb utat kell járni, még akkor is, ha ez néha fájó vagy erőltetni kell magunkat erre. Az előbb elmondottakból kitűnik, hogy a jó értelemben vett hagyomány nem a fejlődés gátja, hanem annak tengelye: kijelöli az új irányt. Nélküle nem létezhet művészeti kultúra. Hazánk templomépítészete a két világháború között Az első világháború utáni Magyarország építészetét sok helyütt a konzervatív, historizáló neobarokk határozza meg. A húszas évek második felétől azonban egyre több, ezt a stílust elvető, tárgyszerűséget és funkcionalizmust hirdető lakóépület tűnik fel (Gábor: 11). Az új irányzat hamarosan megjelenik a szakrális építészeten belül is. Az 1924-es pápai körlevélre válaszul, 1929-ban a magyar püspöki kar felállítja a Központi Egyházművészeti hivatalt ben a székesfehérvári Prohászka emléktemplom tervpályázatára beadott alkotások közül négy megjelenik a Tér és Forma építészeti folyóiratban 6. Ezek a tervek új, korszerű gondolatokat vetnek fel, keresik az építészeti előrehaladás útját és módját s ezenfelül a többi terv közül kiemelkednek az egyszerűséggel, a hagyományos cicomák kerülésével. írja a cikk szerzője Árkay Bertalan, Weichinger Károly, Rimanóczy Gyula és Szabó Loránt korszakalkotó műveiről (Bierbauer: 297). Árkay Bertalan terve némi változtatással ugyan, de azonos alapkoncepcióval később megvalósul Budapesten, a Városmajorban. Rimanóczy Gyula szintén Budapesten, Pasaréten a ferences, Weichinger Károly pedig Pécsett a pálos templom tervezésére kap majd megbízást. Az alkotások közös vonása, hogy minden újszerűségük mellett nem érzéketlenek a több évezredes építészeti örökségre; tiszteletben tudják tartani azt. A korszak építészetében meghatározó a római iskola. De mi is ez tulajdonképpen? Ez a gyűjtőneve a római magyar akadémia ösztöndíjas művészeinek többsége által képviselt irányzatnak. Az irányzat építészetileg nem teljesen körülhatárolható, nem egy egységes iskola. Közös formajegyei azonban vannak. Átmenetet képez az eklektika és a modernség között. Nem másol le már meglévő épületeket még csak részletképzés szintjén sem (Gábor: 15). Formavilága elsősorban az itáliai középkorhoz kapcsolódik, előszeretettel használja a félköríves árkádokat és bejárati portikuszokat (Gábor: 13). Ebben a tekintetben egyértelműen a monumentalista Mussolinikorszak Novecento Italiano építészetéhez kapcsolódik, ám az árkádoknak a szerepe korántsem a monumentalitás, hanem inkább az egyház történelmi folyamatosságát kívánja érzékeltetni (Gábor: 15). Nagy egyszerűségre törekszenek s a tömegek játékával, a tér formamivoltával, a fény áradásával igyekszenek a vallásos hangulatú környezetet megteremteni. fogalmaz dr. Bierbauer Virgil az új hullám építészeivel kapcsolatban (Bierbauer: 218). Teljesebb képet kaphatunk azonban a korszak lendületéről, ha azt három korabeli alkotáson keresztül vizsgáljuk. Legyen vizsgálódásunk első tárgya a városmajori Jézus szíve-plébániatemplom! A templomtest monumentális tömege lépcsőzetesen növekvő téglatestekből áll (Ferkai: 217). A test fedését travertin kőlapok szolgáltatják, ezeket jóval az épület elkészülte után helyezték el, mivel az eredeti csupasz beton felület hatalmas ellenállást váltott ki (Ritoók: 8). A campanile ellentétben a templomtesttel nem travertin burkolású: itt meghagyták a sima, nyersbeton felületet. Tetején a vasbeton szerkezet is láthatóvá válik, ahogyan fokozatosan szűkülve kocka-rács formában lefedi a tornyot. A tiszta, mérnöki formavilágú templom lelkületében talán kicsit szikár, de semmiképpen sem sivár: úttörő jellege vitathatatlan. Mára műemléki védelem alatt áll. Az 1934-ben épült, Rimanóczy Gyula általa tervezett pasaréti Páduai Szent Antal plébániatemplom szintén hatalmas mérföldkő hazánk modern templomépítészetében. Az olaszos hatású templom a tér meghatározó eleme. Lágyabb formavilágú, melegebb tónusú, mint a városmajori. A harangtorony könnyedséggel szökell az ég felé. Szögletes testéből egy nyitott henger nő ki, mely egy újabb, immár üvegpikkelyekkel burkolt hengert rejt, mely áttörvén az előbbit magasabbra tör nála. A később, 1937-ban létesült szintén Rimanóczy Gyula által tervezett íves testű buszállomás szervesen kapcsolódik a templom hangulatához. Az együttes műemléki védettség alatt áll. A balatonboglári templom 1933-ban épült Kotsis Iván tervei alapján. Az egyszerű téglatestet a tetőig futó üvegablakok között lévő beton oszlopok osztják. A falfelületeket íves, kidomborodó vakolat takarja, enyhe plasztikát kölcsönözvén az épületnek. A négyzet alaprajzú tornyot kerek fémtest fedi, lendületet adva ezzel a kubusokból álló templomtestnek. A térszervezés, a szentély íves teteje a klasszikus templomokat idézi. A szentély hátulsó falát egy hatalmas feszület zárja Bierbauer Virgil: A székesfehérvári Prohászka Ottokár Emléktemplom tervpályázatból. =Tér és Forma. 1929/8. 9

10 A fenti három épület elemzéséből is látszik, hogy a két világháború között megindult egy újítási hullám hazánk templomépítészetében. Kezdetben nagy ellenállás kísérte ezt a folyamatot, de egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a történelmi elemek szolgai másolásával szakítani kell. Persze ez csak fokozatosan mehetett végbe, mutatja ezt az is, hogy ezek az épületek még a régi templomok térszervezését követték. A teljes értelemben vett modern szakrális építészet csak a második világháború után kezdődhetett el hazánkban. Irányzatok hazánk templomépítészetében Ahogyan arra már korábban rámutattunk, napjainkban nincsen egységes, egyeduralkodó stílus, csak irányzatok. De mik is ezek az irányzatok, melyek meghatározzák hazánk templomépítészetét? A következő sorokban ezeket mutatjuk be tömören, közérthetően 7. Fontos, hogy az irányzatok nem különülnek el élesen egymástól, hanem vannak köztes állapotok is. Hazánk szakrális építészetében talán a legjellemzőbb irányzat a XX. század építészetét leginkább meghatározó modernizmus. Ezt teljes mértékben a sima formák, a racionális és funkcionális megoldások jellemzik. A kevesebb több mondta Ludwig Mies van der Rohe 8, és valóban, inkább a tömegek tagolása és nem az apróbb építészeti részletek tartoznak ezen irányzat eszköztárába. Jellemző a sima határoló vonalak révén az épületek rajzossága. Az egyszerűség folytán legalábbis a jó épületeknél a templomok mondanivalója egyértelmű. Mivel nem zavarja semmilyen részlet, maga a téralakítás, a tömegszervezés a szellemi tartalom hordozója. Sokan szörnyülködve gondolnak ezen elvek alkalmazására, pedig ha jó kezekbe kerülnek akkor nagyon jó épületeket eredményezhetnek. A modernizmus kiemelkedő képviselői hazánk templomépítészetében Csaba László és Szabó István. Csaba László Cserépváralján, Hollóházán, Hodászon, Nyírderzsen és Békásmegyeren alkotott ilyen épületeket. Korábbi tervei inkább a külsőre, míg a későbbiek a belső térszervezésre teszik a hangsúlyt. Szabó István Kelenföldön, Dunaújvárosban, Érdligetben épített létesítményei is ezt az irányzatot képviselik. De sok egyéb tervező is ezt az elgondolást alkalmazza. Elég, hogyha például Getto József postavölgyi, Kerényi József kunadacsi és Perczel Dénes gyáli templomára gondolunk. A kevesebb maga az unalom írta Robert Venturi 9 Komplexitás és ellentmondás az építészetben című művében, megfordítva ezzel a modernizmus jelmondatának jelentését. A posztmodern szemlélet szakít a modernizmus díszítetlen felületeivel. Egyfajta építészeti vicc ez de mint ahogy ez általában lenni szokott ezek a viccek nem sikerülnek valami túl jól. A régi korok elemeit méltóságuktól megfosztva új, vidámabb köntösben tünteti fel. Szokatlan formákkal, részletekkel, tarka színekkel dolgozik. A posztmodernben egyfajta belső ellentmondás van, egy kétely, kiábrándultság. Nem kíván sem a klasszicizmushoz, sem a modernizmushoz tartozni, de mégis a kettő valamilyen keverékéből áll eszköztára. Kevés az igazán jó ötlet ebben a műfajban, de azért néha akad. A templomépítészetben viszonylag ritka ez az irányzat így Magyarországon is hiszen a posztmodern alaptételei a méltóságnak valamelyest ellentmondanak. Inkább kisebb templomok készültek ebben a felfogásban, például a pásztói evangélikus templom. Nagyobb épületeknél csak elvétve találkozunk a posztmodernnel, például a miskolci jezsuita templom belsejében. A harmadik felfogás az organikus. Lényege olyan épületek létrehozása, melyek jól illeszkednek a környezetükhöz. El szeretnénk oszlatni azt a tévképzetet, amely szerint kizárólag természetes anyagokkal dolgozik. A beton vagy akár a fém használata ugyanúgy megengedett. Az organikus mozgalom a modern templomépítészetében igen nagy reményekkel kecsegtet. Az irányzat hazai képviselői tulajdonképpen két táborba sorolhatóak. Az első csoport a keményebb organikusok ága. Ide azok tartoznak, akik az organicizmus eszményeit radikálisabban kívánják valóra váltani. A racionalitást, a nyugati világ eredményeit teljesen elvetik így a görög és római kereszténységét is és csak magyar módra szeretnének építkezni. Templomok esetén gyakori a jurta vagy valamilyen vélt pogány áldozati hely megidézése az épület formájában lelkületükben azonban szerencsére keresztények maradnak. A formák valamilyen klasszikus, kultúra előtti differenciálódásmentes világhoz kívánnak visszanyúlni. Éppen ezért sokszor 7 Az irányzatok részletes tárgyalása nem feladata a tanulmánynak. Teljesebb képet kaphatunk róluk, ha fellapozunk egy ezzel a témával foglalkozó könyvet. Például képanyaga miatt mindenképpen ajánlható: Jonathan Glancey: A 20. század építészete. Bp Ludwig Mies van der Rohe Német származású, amerikai építész. A modernizmus egyik kiemelkedő, vezető egyénisége volt. 9 Robert Venturi Amerikai építész, építészkritikus. Írásaiban a modernizmust az épületdobozok ötlettelensége miatt ostorozta. A posztmodern irányzat meghatározó tagja, számos könyvet publikált a témával kapcsolatban. 10

11 eltűnik a fal mely az európai építészetet évezredek óta meghatározza hiszen ez a környezettől való leválasztás, elkülönülés eszköze (Klein-Lampel-Lampel: 36). Az épületek az anyaföldből nőnek ki és ezáltal eggyé válnak vele. A radikális csoport hajlamos a túlzásokra. Sokszor erőltetetten és nem rendeltetésszerűen használja a természetes anyagokat. Mindenáron ragaszkodik a faszerkezetekhez, de nagyszabású tervei megvalósításához sokszor nem ez a legmegfelelőbb eszköz. Ez később a létesítmény statikai és szigetelési problémáihoz vezethet. Illeszkedni szeretnének a tájhoz, de sokszor pont ezért lesznek környezetidegenek. Szobrokká, emlékművekké válnak, és nem az őket körülvevő világ részeivé. A buktatók ellenére vitathatatlanok az ezen csoport által elért eredmények, mind gondolkodásmódbeli, mind építészeti téren. A konvencionálistól eltérő formákat alkotnak. Ez megmozgatja a társadalmat és az építészeti szakmát. Makovecz Imre paksi és siófoki, valamint Csete György halásztelki templomai a műfaj kiemelkedő megnyilvánulásai. Az organikus építészet másik ága a szolid. Képviselői egyedül az organicizmus alapgondolatát a természetes vagy épített környezetbe való beilleszkedést kívánják megvalósítani. Előfordulhatnak más irányzatokkal kapcsolatos áthallások, amit az előző csoport élesen elvetett. Az építőanyag nem feltétlenül természetes: a fa és terméskő mellett feltűnik a vakolt vagy vakolatlan tégla, valamint a fém használata is. Az ágazat jelentős alkotásai közé tartozik Bachmann Zoltán, Kistelegdy István és Csete György szamoskéri hal alakú református temploma, valamint Nagy Tamás balatonboglári, dunaújvárosi és sopronnémeti tojás alaprajzú alkotásai. Ide sorolható még Török Ferenc és Balázs Mihály lágymányosi Magyar Szentek Temploma és némi fenntartással Török Ferenc révfülöpi és edelényi, valamint Balázs Mihály kazincbarcikai és fehérgyarmati épületei is. A három felsorolt irányzaton kívüli templomok a historizálók, melyek építészeti eszköztára a múlt tartalomnélküli ismételgetésében merül ki. Ezekről a későbbiekben még bővebben fogunk beszélni. A templom tervezése A következő fejezet időnként talán túl nyersen elemzi a papok, a hívek és az építészek szerepét, feladatát a templom építésében. A felvázolt problémák azonban némely esetben igenis valósak. Nem lenne tisztességes, hogyha padló alá söpörnénk őket és tudomást sem vennénk létezésükről. Ne feledjük: a probléma felismerése már annak megoldásának kezdete. Mit is építünk valójában? Templomot. Nem városképi elemet vagy kulturális központot. Az épületet egyetlen funkciójához igazodva, a szent befogadásának megfelelően kell tervezni. A tervezőnek nem szabad magamutogatónak, gőgősnek lennie! Túl kell lépnie a saját személyén; alázatot kell gyakorolnia. Az épület nem az ő nagyságáról szól, hanem Isten és a közösség személyes kapcsolatáról. Aki nem tud ezzel a gondolattal azonosulni, az nem méltó arra, hogy templomot tervezzen. A templom összes részét funkciójához méltó anyagból kell készíteni. Alkalmasnak kell lennie a testnek a lélek befogadására. Hogyan lehetne alkalmas például egy előre gyártott elemekből összetákolt épület Isten befogadására? Ez persze nem zárja ki az előre elkészített elemek épeszű mértékben történő használatát: a lényeg az, hogy a templomot építsük és ne csak létrehozzuk! Ennek a gondolatnak a megvilágítására álljon itt egy rövid idézet Anthony de Mello jezsuita szerzetestől: Amikor az egyik vendég vacsora után felajánlotta, hogy elmosogatja az edényeket, a Mester megkérdezte tőle: - Biztos vagy benne, hogy tudsz mosogatni? Az ember tiltakozott, mondván, egész életében ezt csinálta. A Mester azonban tovább folytatta: - Semmi kétségem sincs afelől, hogy képes vagy tisztára mosni az edényeket. Csak abban nem voltam biztos, hogy tudsz-e mosogatni. (Mello: 15) A templomépítés célja ugyanis nemcsak egy épület létrehozása, hanem a túlvilági és evilági találkozása is. Ahhoz, hogy ez a találkozás, megérkezés eredményes legyen, elengedhetetlen a lassú utazás. Ha mindezt csak kapkodva, nem a cselekedetre magára odafigyelve tudjuk tenni, akkor lehet, hogy elveszítjük az igazi célt. A határtalan észlelését és befogadását... 11

12 Éppen ezért egyáltalán nem baj sőt talán jó is hogyha az épület nem készül el rögtön. Folyamatosan alakul, fejlődik a közösséggel együtt. Személyisége, egyénisége lesz, hiszen nem egy vállalkozó adja át kulcsra készen, hanem a közösség munkájából nő ki. Egy templom pedig nem lehet sohasem teljesen befejezett. Mindig tud egy kicsit fejlődni. Balázs Mihály kazincbarcikai és fehérgyarmati templomaiban például még nincsen minden ikon a helyén. Hogy mikor és hogyan készülnek majd el, az a közösség életének lenyomata lesz, akárcsak a régi templomok esetében. Mi magunk vagyunk Isten templomai. Ebben a szellemiségben kell élnünk, hogy méltóak legyünk erre a feladatra. Ki kell aknázni lehetőségeinket, élni kell velük. Fel kell díszíteni magunkat, hogy alkalmassá váljunk a feladatra. Az épületnek, a különféle anyagokból épült templomnak is ilyennek kell lennie. Nem szabad a tartalmat a külsődleges jegyek alá rendelni. A tartalom a szent befogadása kell, hogy meghatározza a formát és nem fordítva. Ne a historizálás által idézzük fel a régi korok templomait! Hiszen nem a konkrét építészeti eszközök boltívek, párkányok az igazán fontosak, hanem a mögötte lévő lelkület. Ezt kell megérteni és továbbvinni. Ugyanis ha csak az adott elemeket vesszük át a régi katedrálisokból, akkor valójában egy üres épületet kapunk. Ennek oka részben abban keresendő, hogy az új építőanyagok a beton és az acél más tulajdonságokkal rendelkeznek, mint a kő. Pont ezeket a különbségeket kell értelmeznünk, kihasználnunk, hogy alkothassunk valami újat, hiteleset. A hibák tekintélyes része abból származik, hogy a vallási tartalmat is a megjelenés alá rendelik. Ezeket a buktatókat elkerülendő célszerű a szakrális tér tervezését vallásos emberre bízni. Hiszen ahogyan egyik legnagyobb templomépítőnk, Csaba László is vallotta hit nélkül templomot építeni nem lehet (Borvendég: 60). Műalkotás vagy templom? Állandóan felmerül a kérdés, hogy a templom műalkotás-e vagy sem? A templom lehet műalkotás is, de csak akkor, ha ezzel együtt maradéktalanul be tudja tölteni liturgikus funkcióját. A műalkotás szintjére való emelés jegyében nem szabad a templomot megfosztanunk eredeti szerepétől! Színvonalas egyházművészet csak a hit és művészet szoros összefonódásából sarjadhat. Ehhez elengedhetetlen az alkotó művész erős hite, valamint a megrendelők a hívő közösségek művészetek iránti érzéke. Az alkotó erős hite azonban nem szabad, hogy csupán egy szubjektív jóllehet őszinte istenkeresésben maradjon: egyetemessé kell válnia, az egyház tanítását, értékrendjét kell hordoznia. Fontos, hogy az egyházművészetnek nem a formák, a terek, az effektek keresésével kell hatásokat elérnie. Nem szabad, hogy a meghökkentés legyen a cél. Ez ugyanis eltereli a figyelmet a templom valódi szerepéről, arról, hogy az a hit megélésének közege legyen. Olyan alkotásokat kell létrehozni, amelyekben van valami megfejtenivaló, ami nem abszolút, hanem minden embernek más és más. Sajnos az a tapasztalat, hogy új templomainkat még a legjobbakat is ritkán követi színvonalas egyházi képzőművészet. Ez egészen az 1930-as évekig létezett, hiszen a városmajori és pasaréti templomok belsejét is az épülethez méltó kvalitásos képzőművészeti alkotások egész sora határozza meg. Ma azonban ez már ritkaságszámba megy. Talán csak Balázs Mihály és Csaba László templomai kivételek; itt a belsőt két igen nagy művész, Somogyi-Soma László és Kákonyi Asztrik művei díszítik. A színvonalas képzőművészeti alkotások hiánya egyrészt a közösségek szűkös anyagi lehetőségeinek, másrészt egyfajta hangsúlyeltolódásnak tudható be: nem érzik eléggé fontosnak ezeket ahhoz, hogy pénzt szánjanak rájuk. Sajnos a képzőművészetet sokszor csak társművészetnek tartják, amit utólag kell elhelyezni a templom belsejében és nem annak szerves egységéhez tartozónak tekintik. Az építészetnek és a képzőművészeteknek azonban együtt kell lélegezniük, meghatározniuk az épített és a szakrális tér arculatát. Néhány különbség a hazai felekezetek templomképe között Mielőtt a katolikus, evangélikus és református templomok térszervezéséről szólnánk, meg kell említenünk néhány lényeges, gondolkodásbeli különbséget a hazánkban található keresztény egyházak hitelvei között. A katolikus templomok esetében a térnek önmagában is nagy a szakralitása, egy minőségileg különböző kimetszés a környező világból. Ezt a szent teret öleli körbe a templom, mintegy lezárva azt a hétköznapi környezettől. Az épület ténylegesen Isten háza. Az evangélikusok hite szerint a templom nem szent hely, nem Isten misztikus lakóhelye. Éppen ezért nem kell felszentelni, hiszen a hirdetett evangélium és az istentiszteletek által szentelődik meg mindig újra. Fontos a gyülekezet, hiszen nincs evangélikus templom gyülekezet nélkül (Foltin: XV.). 12

13 Ugyanígy központi szerepet tölt be a gyülekezet a reformátusoknál is. A templom tulajdonképpen egy gyülekezeti terem, egy találkozóhely, ahova az emberek betérnek és magukban viszik be a szentséget. Ők maguk Isten templomai. Az 1567-ben ülésezett debreceni alkotmányozó zsinat megemlíti, hogy az istentisztelet nincs helyhez vagy épülethez kötve (Takács: XIII). A Bibliára hivatkozva kijelenti: ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük (Mt 18, 20) (Takács: XIII). Ily módon a templom nekik csak egy épület, ahová összegyűl a nép az igazi templom hallgatni a tanítást. Láthattuk, hogy a protestánsok számára a szakralitást nem egy adott térnek a környező világból való kihasítása jelenti. A szentséget nekik egy adott időnek az istentisztelet idejének az elkülönülése adja. Fontos különbség hogy ellentétben a katolikus liturgiával a reformátusok azt vallják, hogy az úrvacsora alkalmával a kenyér és a bor nem változik át Krisztus valóságos testévé és vérévé. Ezt csak egy jelképnek tekintik, egy megemlékezésnek az egyetlen áldozatról, Krisztus kereszthaláláról. Ezzel szemben a katolikus hit egyik alapja az, hogy minden egyes szentmisében megtörténik az áldozat, az átváltozás, melyet a Szentlélek visz végbe a pap közreműködésével. A felsorolt különbségek világosan mutatják, hogy a protestáns egyházaknál főképp a reformátusoknál inkább csak szimbolikus jellege van a templomnak. Tulajdonképpen minden funkcionálisan alkalmas tér megfelelő lenne a templom mint épület szerepére. A katolikus templomnak azonban sok egyéb liturgiai megkötés mellett ennél többnek kell lennie. Egy olyan testté kell válnia, mely méltó a szent befogadására. Éppen ezért nem engedhető meg, hogy a megszentelt tér bármilyen más funkciót betöltsön. A szentély kizárólag szentély lehet és nem hangversenyterem, kiállítási központ és még sorolhatnánk. Jézus kiűzte az oda nem illőt az alábbi szavakkal: Az én házam imádság háza, ti pedig rablóbarlanggá tettétek (Lk 19, 46). A református és evangélikus templom azonban szerepét tekintve alkalmas arra hogy bizonyos mértékben egyéb kulturális rendezvényeknek is helyt adjon. A debreceni tócoskerti református templom oldalsó imaterme például ízléses kiállítás helyszíne, a templomtérben pedig hangversenyeket szoktak tartani. Mivel mint épület nem rendelkezik szakralitással, csak az istentisztelet teszi azzá, ezért teljesen elfogadható, hogy az istentiszteleten kívüli időben másra is használják. A tömeg- és térszervezés kérdése A katolikus liturgia mindenképpen tagolt, hosszanti templomteret igényel, amelyben körmeneteket lehet tartani és ahol a pap és a ministránsok ünnepélyesen be tudnak vonulni. Szükség van az oltár előtt helyre, mozgástérre a különleges liturgikus események számára. Itt végzik például a nagycsütörtöki lábmosást, az esketést és a bérmálást. A hosszanti elrendezés megvalósításának egyik kézenfekvő lehetősége a téglatest alapú liturgikus tér építése. Ez azonban nem kötelező érvényű. A XI-XIII. században ugyanis szép számmal épültek hazánkban körtemplomok például Kiszomboron, Szalonnán és Kallósdon és bizonyított tény, hogy ezek belső elrendezése és használata hosszanti irányban történt (Marosi: 30). A görög katolikus templomokat majdnem mindig centrális térrel építik, de hosszanti irányban rendezik be. Erre szép példát láthatunk Edelényben, Kazincbarcikán és Fehérgyarmaton. Igen divatos a centrális és hosszanti tér valamilyen ötvözése, például a nyársapáti és délegyházi római katolikus templomok esetében, de a térszervezés alapjában véve itt is hosszanti jellegű. Alkalmas lehet még a trapézforma is a padok hosszirányban történő elhelyezéséhez. Fontos azonban, hogy az ülőhelyek egy síkban és ne csökkenő magasságban helyezkedjenek el, mint egy színházban. Ez az elrendezés ugyanis a híveket a mise nézőivé és nem a szereplőivé teszi. A II. Vatikáni Zsinattal a misézés iránya megváltozik: az eddigi háttalmisézést felváltja a szembemisézés. Azzal, hogy a pap a nép felé fordul, a közöttük lévő közösséget jelzi. Zárójelben megjegyezzük, hogy a közhiedelemmel ellentétben a zsinat nem követelte meg a misézés irányának megváltoztatását. A későbbi liturgikus rendelkezés is csak annyit mondott, hogy az oltárt a faltól elválasztva úgy kell felállítani, hogy könnyen körüljárható legyen és a néppel szemben lehessen misézni (A Római Misekönyv Általános Rendelkezései 262). Mindenesetre a misézés iránya megfordult és ezzel a közösen, egy irányba való imádkozás szimbolikája végérvényesen eltűnt. Megfontolandó azonban az az Ausztriában sikerrel alkalmazott elgondolás, hogy a kelet felé való imádkozás szimbolikáját helyettesítheti az, hogy az oltár előtt egy feszület lóg le a mennyezetről. Így a hívek és a pap a kettejük között lévő keresztre tekintenének és ezáltal a liturgia visszanyerné Jézusra irányultságának jelképét (Ratzinger: 75-76). A görög katolikusoknál akik a római katolikusoknál hagyománytisztelőbbek a misézés mind a mai napig a néppel háttal történik. Azzal, hogy egy irányba fordulnak, kifejezik azt is, hogy együtt, Ugyanahhoz imádkoznak. A szentélyt a templomtértől az ikonosztáz választja el. Nagyon fontos az oltár elhelyezése. Mindig a tér fókuszpontjában legyen! Nem szabad semmilyen esztétikai megfontolás miatt az épület sarkába betenni mint például a vizafogói plébániatemplom esetében mert ez lekicsinyli annak liturgiai funkcióját. A transzcendenciához méltó, természetes anyagból kell építeni. Ilyen 13

14 lehet például a kő vagy a fa: valami olyan, melynek nemessége felől nincs semmi kétségünk. Ez nem egy esztétikai központ, egy színpad, hanem az átváltoztatás, az áldozat helye. Ezért nem egy irányba kell mutatnia valamit, mint egy díszletnek, hanem a középpontban kell állnia. Előírás az oltár és a szentély kiemelése a templom padlózatából néhány lépcsőfokkal, hogy ezáltal is kifejezzük központi szerepét. Mindenképpen a padok síkja fölött kell elhelyezni! Hagyományosan a zsidók hétágú gyertyatartóját, a menórát ezzel katolikus jelképpé emelve az oltár két oldalán három-három gyertya állt. A középső, legfényesebb gyertya pedig maga az Oltáriszentség. Ennek a szimbólumrendszernek a jelentése hazánkban sajnos szinte teljesen kiveszett. Ausztriában azonban sok helyen még most is három-három gyertya fogja közre az áldozat helyét. Ha sikerülne átvenni ezt a gyakorlatot, akkor nem csak egy új szimbólummal lenne gazdagabb a mise, hanem az oltár esztétikumát is fokozná. Gyakori probléma a szimmetria és aszimmetria helyes értelmezése és használata. Ez nem egy önkényes eszköz, ennek komoly tartalma kell, hogy legyen. Mindkettőnek van létjogosultsága a maga helyén, de nem abban, hogy az épületet pusztán újszerűvé vagy hagyományossá tegye. A siófoki háromhajós azaz klasszikus elrendezésű Szent Lőrinc katolikus templom például beforgatott, aszimmetrikusan elhelyezett tornyával kíván újszerű lenni. Máshol az oltárnak csak az egyik oldalán helyezik el a gyertyákat, mert ez modernebb hatást kelt. A gyertya célja azonban nem ez, hanem az, hogy fényt szolgáltasson és körberagyogja az átváltoztatást. Ugyanígy a szimmetria túlzott alkalmazása is veszélyeket rejt magában: a megduplázás miatt funkció és tartalom nélkül létrehozott tereket, eszközöket eredményezhet. Fontos, hogy a katolikus templom nem közösségi, hanem liturgikus tér. A közösségi funkciókat a plébániának kell ellátnia, hiszen ez a közösségek közössége. A plébánia elhelyezhető egy külön házban, vagy akár a templomhoz kapcsolva. Szép megoldással találkozhatunk a lágymányosi Magyar Szentek Temploma esetében, ahol a két különálló tömböt fahíd köti össze. Ezzel a gesztussal világosan elválasztja a két intézmény funkcióját, de érzékelteti kapcsolatukat. A modern katolikus templomoknál nem szükségszerű a torony léte. A cél inkább csak az, hogy jel legyen, amely az otthon melegét sugározza. Az evangélikus templomok esetében a centrális és hosszanti térelrendezés egyaránt járható út. Jellemző a belsőre az oltár és a szószék dominanciája. A kettőnek jól látható helyen kell állnia és nem szabad versengenie egymással. Az úrvacsorának és az igehirdetésnek egyensúlyban kell lennie. Az evangélikusoknál a templom képe nincsen olyan sok körülhatárolható szabályhoz kötve, mint a katolikusoknál, ezért az építészek sokkal inkább szabad kezet kaphatnak az épület megtervezésében. A református templomoknál a centrális tér alkalmazása tűnik a legmegfelelőbbnek. Ezáltal lehet legjobban megvalósítani a reformátusok prédikáló típusú templom iránti igényét. A gyülekezet az úrvacsora helyszíne köré települ, ahogyan régen Krisztust hallgatták követői (Lőrincz: 42). A reformátusok már a középkorból származó katolikus templomokat is úgy alakították át, hogy a padok három oldalról vették körbe a középen található úrasztalát. Ilyen templomok szép számmal találhatók most is az ország keleti részében, például Csengeren, Gyügyén, Nyírturán vagy Nyírbátorban. Napjainkban a centrális teret az esetek jelentős részében egy egyenlő oldalú nyolcszög képezi. János evangélista is nyolcszor jelenti ki Jézusról, én vagyok: 1. az élet kenyere; 2. a világ világossága; 3. aki tanúságot teszek az igazságról; 4. a jó pásztor; 5. az ajtó; 6. a feltámadás és az élet; 7. az út, az igazság és élet; 8. az igazi szőlőtő (Lőrincz: 67). A nyolcszög jelöli a hetedik nap utáni új kezdetet, a feltámadást is (Barsi: 40). Ajánlatos azonban pusztán praktikus okokból hogy a középen lévő úrasztala mögött a szószék és a mózespad hasítson ki legalább két nyolcadot a térből. Ez az elrendezés ugyanis az egész gyülekezet számára jól láthatóvá és hallhatóvá teszi az úrvacsorát és a prédikációt. A sekrestye bejárata pedig elhelyezhető a szószék lépcsője mögött. A református templomoknál igen kedvelt az épülettől teljesen vagy részben különálló torony alkalmazása, mely a régi református templomok hazai sajátosságát idézi fel. A katolikus Habsburg dinasztia ugyanis megpróbálta a protestáns felekezeteket minél inkább háttérbe szorítani. Bár II. József uralkodásától kezdve akárhol építhettek saját templomot, de csak torony nélkülit. A harangláb nem kapcsolódhatott a templom homlokzatához, hogy látványossá tegye azt. 14

15 A pap, a hívek, a tervező és az épület kapcsolata Természetesen a cél az, hogy olyan templomok szülessenek, melyek a lehető legjobban kielégítik az egyházak elvárásait. Ez úgy érhető el, hogy a célra kiszemelt építész nemcsak a papot, hanem a híveket is megismeri, kapcsolatba kerül velük, és ezáltal fel tudja mérni igényeiket. Ugyanis hiába vannak messzemenően jó ötletei, ha ez nem találkozik a hívek megértésével, nem érzik magukénak a templomot, akkor sohasem fogják igazán megszeretni. Ez az együttműködés azonban nem csak a gyülekezetnek, hanem a tervezőnek is gyümölcsöző lehet. Hiszen ily módon talán meg lehet előzni azt, hogy a később beszerelt tárgyak világítás, hangosítás, kivetítő ne rontsák el az épület arculatát. Ha sikerül megértetni a hívekkel, de leginkább a pappal az alapkoncepciót, akkor talán elkerülhetjük az oda nem illő, más stílusú szobrok becibálását vagy azt, hogy utólag épített tornyocskákkal, falakkal, esetleg átszínezéssel tegyék szebbé, hagyományosabbá vagy érdekesebbé a templomot. A probléma nagyon is valós, hiszen keserű tapasztalatokból láthatjuk, hogy időnként nemcsak a hívek, de a pap sem rendelkezik elég liturgiai és művészeti képzettséggel. Néhány esetben felmerülhet bennünk a kérdés: hol vannak a régi kor tudós atyái, akik ismerték és használták az aranymetszést? Időnként azt látjuk, hogy azt sem tudják megkülönböztetni, mi méltó és mi nem a megszentelt térhez! Az csak a kisebb probléma, hogy mondjuk egy barokkot majmoló poszter nem néz ki szépen a modern templomtérben. Az igazán nagy baj az, hogy ez a tömegtermék nem méltó arra, hogy a szakrális tér része legyen. A közös beszélgetések során azonban remélhetőleg felszínre kerülnek az ilyen problémák. Ha a templomot közös erővel építik, akkor nemcsak méltóbb lehet Isten befogadására, hanem kézelfoghatóbb előnyök is származhatnak ebből. Az egyeztetések folytán jobban körvonalazódnak az igények és ezáltal egy funkcionálisan is jól szervezett épületet kapunk. Csupán a száraz tények, a statisztikák alapján is jobb eredményekre számíthatunk. Ráadásul a közös munka eredményeként a templom végül életre kel; saját személyisége lesz. Gyakori probléma az, hogy a keresztény emberek valamiféle rosszul értelmezett szeretet folytán egyházi ügyekkel kapcsolatban nem hajlandóak vitatkozni egymással; minden úgy jó, ahogyan van. Ez nem a konfliktusok megoldásának, hanem a kikerülésének a módja. Jobb, ha egy őszinte vita során megismerjük a másikat és sok hasznos gondolattal, érzéssel gyarapodunk. Ha ezt sikerül elérnünk, akkor rájövünk arra, mi a különbség a közös munka és az egymás mellett való dolgozás között. Persze a párbeszéd az építész és a hívek között csak adott határig működik. Ugyanis az építészet is egy mérnöki és művészeti szakma, hagyni kell tehát művelőjét kibontakozni! Abból sose születne semmi jó, ha például az érdeklődő laikus megfogná a festőművész ecsetjét és ő rajzolná a műalkotás vonalait. Ugyanígy az építészt is hagyni kell, hadd tervezze maga a templomot és nem szabad a tervezés minden részletébe beleszólni! Az építésznek karakánnak kell lennie, nem fogadhatja el a hívek ötleteit akkor, ha ez az egységes mondanivaló, koncepció csorbulásához vezetne. Ahhoz, hogy a tervező jobban ki tudjon bontakozni, a helyi közösség tisztelete és bizalma kell. Ha az alkotó ezt érzi, akkor csak idő kérdése, hogy érdemben válaszoljon a hívek által felvetett problémákra, javaslatokra. Toleranciát kell mutatnia tehát mindkét félnek egymás iránt és hagyni kell mindenkit, hogy a saját feladatát elvégezhesse! 15

16 Történeti áttekintés Az egyházak és az állam viszonya Ahhoz, hogy elemezni tudjuk az 1948 és 1989 között emelt templomokat, nem árt röviden beszélni arról a korszakról, amelyben ezek az épületek fogantak. Az alábbi fejezet célja tömören bemutatni, hogy milyen volt az egyházaknak és az államhatalomnak a viszonya és milyen korlátozások gátolták az új templomok létrejöttét 10. A második világháború után fokozatosan hatalomra került kommunista rendszer mindent megtett, hogy az egyházakat háttérbe szorítsa, mivel a vallás ellenkezett materialista ideológiájával. Elvették az egyházi földterületek nagy részét, a vallásos ifjúsági szervezeteket betiltották ban az egyházi iskolákat államosították: összesen 4885 oktatási intézmény került állami tulajdonba (Szántó1: 19) ben feloszlatták a szerzetesrendeket májusában megalakult az Állami Egyházügyi Hivatal. Elsődleges céljául a vallási felekezetekkel kötött megegyezések végrehajtását jelölték meg. Csökkentették a püspökségek szerepét, az egyházi hierarchia magasabb szintjeit a rendszerrel rokonszenvezők töltötték be. Az ötvenes években a rendszer kiszolgálására létrehozták az úgynevezett békepapi mozgalmat. Az engedetlen papokat áthelyezték, felfüggesztették, elhurcolták, börtönbe vetették, vagy egyéb megtorló intézkedéseket foganatosítottak ellenük. A hetvenes évektől visszafogottabb módszerekkel ugyan, de folytatódott az egyházak elleni harc. A hetvenes évek végén, a nyolcvanas években zajlott a kis lépések politikája. Ahogyan Szántó Konrád egyháztörténész fogalmaz: Az egyik kézzel adj, a másikkal igyekezz minél többet visszavenni (Szántó1: 97). Az állam kisebb engedményeket tett az egyházak felé például néhány új épület, templom építését engedélyezte cserébe viszont az egyházakat bizonyos mértékben rendszert kiszolgáló intézményekké tette. Az enyhülés csak 1989-ben kezdődött: hatályon kívül helyezték a szerzetesrendek működési engedélyét megvonó rendeletet, július elsején pedig megszűnt az Állami Egyházügyi Hivatal (Szántó1: 106) január 24.-én fogadta el az országgyűlés a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló törvényt (Szántó1: 107). Ezzel az egyházak üldöztetésének korszaka lezárult hazánkban. Most pedig lássuk, milyen hatással volt az állami szabályozás a minket leginkább érdeklő témára, a templomépítészetre! Az 1948 utáni politikai rendszer értelemszerűen nem kedvezett az új templomok építésének, sőt a meglévőekből is megpróbálták néhányat elbontani. A legfájóbb seb a budapesti Regnum Marianum templom lerombolása volt a Dózsa György út felvonulási térré való kiépítése során. De gondolhatunk akár a szintén budapesti Sziklakápolna befalazására vagy a tatabányai templom aláaknázására és felrobbantására is. Nem volt szabad új szakrális létesítményeket létrehozni, vagy ha mégis megadták az építési engedélyt, akkor megpróbálták lehetőleg minél jobban hátráltatni a munkát. Egészen a nyolcvanas évekig legalábbis a törvényi szabályozás szerint az Állami Egyházügyi Hivatal csak arra a helyre adott ki építési engedélyt, ahol előzőleg már állt templom. Ráadásul kikötés volt, hogy az új épület alapterülete nem haladhatta meg a korábbiét. Így volt ez Szabó István farkasréti vagy Török Ferenc révfülöpi temploma esetében is. Az előbbinél nem engedélyezték templom épülését a Farkasréti temetőben, hanem helyette a vele szemben lévő kocsma területét jelölték ki. Az új épületnek centiről centire kellett követnie a régi kocsma körvonalát. A tervező azonban bravúrosan oldotta meg a problémát, mert amellett, hogy kihasználta a rendelkezésre álló terület egészét, a környék esztétikai központjává is tette azt. A révfülöpi templom esetében a korlátozó feltétel az volt, hogy a vincellérháznak melynek alapjára épült a templom a körvonalát pontosan kövesse az új létesítmény. A hátráltatás eszköze volt az is, hogy az építésre rossz helyen álló, félreeső telket jelöltek meg. Így történt ez a győri Szentlélek templom esetében is, amelynek helyét a lakóteleptől távol, a gyorsforgalmi út közvetlen közelében határozták meg. Persze az egyházak megpróbálták kijátszani ezeket a korlátozásokat, amennyire lehetőségei engedték. Ennek egyik eszköze volt az átépítési engedélyek kérése például az oroszlányi kápolna és a csobánkai kegytemplom esetében amelyek végül kibővítésbe torkolltak. A másik sikeres eszköz az volt, hogy a kicsiny telkekre a környéket meghatározó templomokat építettek. Ennek egyik ékes példája a hollóházi templom, melyet a porcelángyár bővítése miatt lebontott régi épület helyett emeltek. A létesítmény hegyes háromszögből szerkesztett tornya mintegy felkiáltójelként emelkedik a levegőbe, 10 A korszak alaposabb megismeréséhez az alábbi könyvek ajánlhatóak: Szántó Konrád: A kommunizmusnak sem sikerült. Miskolc Szántó Konrád: Az egyházügyi hivatal titkai. Bp

17 jelezve, hogy az egyház nem hátrált meg. Az építmény hamarosan a második világháború utáni hazai templomépítészet jelképévé vált. A sok megszorítás ellenére azonban volt pár kedvező esemény is: néhány vezető pozícióban lévő ember segített az egyháznak. Például Gál István a tatabányai bánya vezérigazgatója kívülről, belülről restaurálva adta át a templomot a gyülekezetnek. Említésre érdemes az is, hogy a műemlékvédelem helyzete nem volt ilyen sanyarú: szakadatlanul dolgozhatott. A legrosszabb időkben is volt egyfajta kulturális igényesség, melynek keretében restaurálták, vagy legalább karbantartották a régi templomokat. A nyolcvanas években pedig nyugati segítséggel sok templomot hoztak rendbe és modernizáltak. A korszak rövid építészeti áttekintése A második világháború utáni hazai szakrális építészet első kiemelkedő darabja az 1948-ban az elpusztult rózsadombi kápolna helyén emelt Kapisztrán Szent János templom volt. Az építész Say-Halász Antal volt, a belső kialakításáért neves képzőművészek közöttük Molnár C. Pál és Pleidell János feleltek. Ez a templom, bár a háború után épült, stílusában mégis inkább az előző korszakhoz, a római iskola építészetéhez tartozik. A következő évek kemény politikai rendszere nem tette lehetővé nagyobb formátumú, karakteres szakrális létesítmények építését. A néhány évnyi szünet után talán az első figyelemre méltó alkotás Árkay Bertalan ban épített taksonyi temploma, melyet a földrengés következtében megrongálódott barokk templom helyett tervezett. Habár a létesítmény egyszerű megjelenése szemben áll a barokk kor díszességével, szerkezetében mégis a régi templomok elrendezését követi. Nem sokkal később 1961-ben Csaba László kisméretű templomot alkotott Cserépváralján. Az épület érdekességét négyszög alaprajzának és aszimmetrikus tetőkialakításának ellentmondásos harmóniája adja. Hatalmas lendületet jelentett 1967-ben a hollóházi Szent László templom, melyet szintén Csaba László tervezett. A hűvös eleganciájú, különféle háromszögekből álló létesítmény nemcsak önmagában állja meg a helyét, hanem a környék lankás dombjai közé is jól illeszkedik. Bachmann Zoltán, Kistelegdy István és Csete György 1974-es szamoskéri református templomának jellegzetességét íves fő tömege és négyes osztású harangtornya adja. Már a vatikáni zsinat szellemiségét tükrözve épült fel 1977-ben Szabó István farkasréti Mindenszentek temploma. A beton béléstestből emelt létesítmény rajzosságát a torony felfutó szárnyainak és a tömör templomtestnek a játéka adja. Meghatározó az épület falán található negatív forma által kirajzolt kereszt. Csaba László 1977-es hodászi és 1984-es nyírderzsi egyszerű külsejű alkotásai a belső felé terelik a hangsúlyt. Az épületek megvilágításukkal, valamint a szentély felé emelkedő belső terükkel az oltárra irányítják a figyelmet. A hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején a Balaton környékén Török Ferenc több templomot épített. Az ábrahámhegyi, balatonfenyvesi és révfülöpi létesítmények a korszak építészeti hangulatát tükrözik. A nyolcvanas évek első felében Szabó István könnyű acélszerkezetes szakrális tereket szerkesztett Budapesten és Dunaújvárosban. Jellemző a református épületek egyszerű alakja: az előbbi egy ferde hatszögből, az utóbbi pedig egy csúcsára állított, két oldalt lenyesett kockából jött létre. A fém tartószerkezet a csomópontokban kálvinista csillagokat formál. A létesítmények hőszigetelése és szellőzése azonban nincs megoldva. Szintén a nyolcvanas évek elején született meg Csete György híres halásztelki temploma. A centrális elrendezésű létesítmény a régi magyar sátrat, a jurtát újítja fel. Az épület belső szerkezete mintegy negatívként a tabernákulumon rajzolódik ki. Török Ferenc tervezte az 1983-ban elkészült edelényi görög katolikus templomot is. A komplexum centrális, hatszögalapú terméskő teste a bizánci hagyományokhoz nyúlik vissza re készült el Csaba László békásmegyeri temploma. A négyzet alapú, sátortetős létesítmény a világítást enyhén barnás üveg oldalfalain keresztül kapja Az 1989/90-es rendszerváltozás után megindul a szakrális létesítmények építésének és felújításának hulláma. Az újjászerveződött egyházak anyagi erőforrásaikhoz mérten megpróbálnak minél több új templomot létrehozni, hogy betöltsék az elmúlt negyven évben e téren keletkezett hatalmas űrt. A modern templomok nagy része ezért leginkább a hiányok gyors betöltése és a közösségek szűk lehetőségei miatt építészeti szempontból kevéssé értékelhető. Egy hívő közösség szempontjából nagy eredmény, ha épül egy templom, bármilyen, mert az jobb, mintha egyáltalán nem lenne templom. Éppen ezért, ezeknek az épületeknek egy része csak ideiglenes, 17

18 szükségmegoldásnak tekintendő. Sok valószínűleg nem marad fent az utókor számára; elbontják őket, kevés fogja megélni az elkövetkező száz évet és legfeljebb csak egy-kettő azt, hogy műemlékké avassák majd. 11 Egy 2001-ben végzett felmérés szerint a római katolikus egyház kétszáz, a reformátusok ötven, míg az evangélikusok tizenöt új templomot építettek 1990 óta (László: 16). Ráadásul a rendszerváltozás után közvetlenül a jelszó nem az új építése, hanem a visszaszerzés volt. A fő hangsúly erre esett; amit az is mutat, hogy rövid időn belül sok rossz állapotban lévő templomot kívül-belül felújítottak. Az utóbbi tízenöt év templomai építészeti szempontból tulajdonképpen két megközelítési módot alkalmaznak. Az első és sajnos ebből van több a történelmi formákat egy az egyben idézi meg. Ez a historizálás azonban hazugság, hiszen időközben megváltoztak az építőanyagok és már más lehetőségeket kínálnak. Nagyon művi ugyanis vasbetonból vagy gipszkartonból gótikus boltozatot készíteni. Ezek az épületek nagyrészt a laikus ember elismerésére számítanak, de belül sokszor hihetetlenül üresek. Ha eltávolítanánk múltba hajló formáikat, csak tartalomnélküliséget kapnánk. Sajnos sok helyen sem a pap, sem a hívek, sem pedig az építész nem jutottak el arra a szintre, hogy felismerjék ezt. A másik irányzat a helyes más: ez az igazi építészet. Ez nem a konkrét formát utánozza, hanem a mögötte lévő lelkületet próbálja megérteni és továbbvinni. Vegyünk egy egyszerű példát. A románkori épületekhez hasonulván apró kövekből építkezik, súlyos, vaskos, tagolatlan felületet kapva általa. Az anyagok a természetes felé mozdulnak el. Ugyanis a cserép vagy a kő, ahogyan elpusztul, szépen belesimul a környezetbe; eggyé válik vele. Ez például a cserepet majmoló kátránypapírról nem mondható el. Nem a részletekre, hanem az egészre figyel oda. Az egészből születnek a részletek és nem fordítva. Miután láttuk a két jellegzetes megközelítési módot, nézzünk néhány korszakformáló épületet. Ezek természetesen mind-mind a második csoporthoz tartoznak. Balázs Mihály Kazincbarcikán és Fehérgyarmaton bizánci hatású, centrális terű, de hosszanti elrendezésű görög katolikus téglatemplomokat alkot. Az épületekben megfigyelhető az ikonosztáz átalakulása, mely inkább szimbolikusan és nem teljesen zárja le a szentélyt a templomtértől. Fejérdy Péter csepeli görög katolikus Szentlélek-temploma átmenetet képvisel a görög katolicizmus bölcsője, a keleti Bizánc, és a Magyarországot meghatározó nyugati, római katolicizmus között. Török Ferenc és Balázs Mihály enyhén archaizáló, lágymányosi Magyar Szentek Templomában a bensőséges, centrális templomtér és a téglalap alaprajzú plébániaépület párbeszédet folytat egymással. Fejérdy Péter és Balázs Mihály soproni Szent Imre-plébániatemploma felépítése és igényes részletképzése révén méltó a város gazdag építésztörténeti múltjához. Mindenképpen említésre érdemes már csupán méretei folytán is a miskolci avasi lakótelepen található Ferencz István által tervezett hatalmas jezsuita épületegyüttes. A mediterrán stílusú, téglából épült komplexum anélkül vált a lakótelep központjává, hogy csorbult volna liturgiai funkciója. Makovecz Imre organikus épületei a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején a megújuló értelmiség szimbólumává váltak. A paksi és siófoki templom korszakalkotó és egész Európában egyedülálló. Ez a lendület azonban a későbbi százhalombattai, csengeri és pethőhenyei épületeknél megtört. Ezek már túl sablonosak lettek a kemény-organikus formajegyek erőltetett használata miatt. Nagy Tamás dunaújvárosi, sopronnémeti és balatonboglári evangélikus templomai ezzel szemben a hazai organikus építészet mérsékeltebb ágát képviselik. A létesítmények tojás alaprajzai a hívőknek a védelmezés és meghittség érzését adják és emellett komoly szimbolikus jelentésük is van. Pazár Béla Békásmegyeren egy nagyon szűkszavú, teljesen redukált, minimál templomot alkot. Itt az elemi tömeg és térszervezés, valamint az építőanyag a nyers tégla lesz a mondanivaló hordozója és az esztétikum forrása. A református létesítmények között talán csak egy figyelemre méltó alkotás van: Basa Péter Budakeszin található temploma. Az épület belsejében egyszerre képviseli a tradíciókat és alkot újat. 11 Ne éljünk abban az illúzióban, hogy ideiglenes templomok csak korunkban épülnek. Ilyen volt például az ban épült budai görög katolikus Szent Flórián-kápolna elődje, ami 1750 és 1754 között állt. Hasonlóképpen ideiglenes épület állt a jelenlegi terézvárosi plébániatemplom, a budai Szent Ferenc Sebei-templom és számos más templomunk helyén. 18

19 Épületelemzések Az alábbiakban a tanulmány fő része, a különböző templomok jellemzése következik. Az épületek tájegységek szerint kerültek csoportosításra és azon belül is olyan logikával, amely segítségével egy autós- vagy biciklitúra során felkereshetőek. A budapesti templomok kerületek szerint vannak sorba rendezve. A térkép, valamint a képmelléklet hátul, a függelékben található. Az adott templomhoz tartozó képek sorszámát szögletes zárójelben közöljük. I. Észak-Dunántúl Alpokalja Sopron Jereván lakótelep Szent Imre római katolikus plébániatemplom [1-4] Tervező: Balázs Mihály, Fejérdy Péter, Átadás éve: 1997 Sopron, 9400 Győr-Moson-Sopron megye, Révai utca ban, Sopronban a Jereván lakótelep területére tervpályázatot írtak ki plébániatemplom építésére. A zsűri Fejérdy Péter és Fejérdy Tamás ötletét találta a legjobbnak. Megbízást adtak a továbbtervezésre, ami Balázs Mihály vezetésével zajlott. Az épület alapgondolata egy XVIII. századi meg nem épült evangélikus templom terve köré csoportosul (Fejérdy: 12). A komplexumban tudatos utalások vannak erre, természetesen újrafogalmazva ezt a modern építészet formanyelvével. A létesítmény a lakótelep szélén helyezkedik el, egy szép, fákkal szegélyezett tavacska közelében. Főhomlokzatát szemlélve elsőként a hengeres, süttői kővel burkolt templomtest tűnik fel. A kövek elhelyezése a tégláknál megszokott sorban történt, az építőanyagnak térplasztikai jellege nincs. Ezt a védelmező tömeget apró, keskeny ablakok osztják. Fölül fából formált lezáró részlet oldja a tömb merevségét. Ehhez az íves testhez szögletes, natúr téglatömeg csatlakozik, mely a plébániát és a kiszolgáló helységeket rejti magában. Ebből nő ki az épület tengelyét kijelölő aszimmetrikus, hegyes háromszög alakú torony. Borítása téglával, fedése titáncink fémlemezzel történt. A két fő tömeget fa felület köti össze. Ez előtetejével a kettő közötti éles váltást simítja el. A templom belseje kör alaprajzú, ám a padok hosszanti irányban vannak elhelyezve. A centralitás a közösségi lét megélését és a családiasságot hivatott szimbolizálni, míg a hosszanti elrendezés a katolikus liturgia kívánalmainak tesz eleget. A belsőben három oldalról karzat fut végig, a tér fedése magas, sátortetős forma, élén üvegsorral. A fedés fa tartógerendái és a fémlemeznek látszó eternit lapok a hívek számára is láthatóak. Az oltár, az ambó és a keresztelőkút egyszerű, fából készült formáikkal jól harmonizálnak egymással. A szentély hátsó falát lezáró öblösödésben, hangsúlyos helyen áll a tabernákulum. Felületén egy fa körvonalai bontakoznak ki, melynek ágait a szentség felé nyúló karok alkotják. Fölötte kissé bizarr módon egy kinyúló kéz hordozza az örökmécsest. A szentségház és az örökmécses Madarassy István alkotásai. A szentély hátsó falán lévő fa feszületet, valamint a templom védőszentjét Szent Imrét és szüleit Szent Istvánt és Boldog Gizellát ábrázoló festményt Somogyi-Soma László készítette. A keresztutat ábrázoló stáció-festmények a templomtér jobb oldalán helyezkednek el. Velük átellenben a templomtesthez oldalt egy kápolna csatlakozik. Tere egy téglalapból kiharapott negyedkör, melyet egyrészt az épület felépítése indokol, másrészt ez az elrendezés párbeszédet biztosít a kápolna és a templomtér között. Berendezése nagyban hasonlít a templomtérben látottakhoz, az egyetlen újfajta képzőművészeti alkotás egy Krisztust ábrázoló ikon. Sopron városa a XII. századtól művészetileg is jelentős templomokat alkotott. Most, a XX. század végén egy régiekhez méltó, új épülettel gyarapodott. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy 1997-ben a templom elnyerte a Soproni Városszépítő Egyesület elismerését. 19

20 Kisalföld Fertőd Szent Kereszt római katolikus plébániatemplom [5] Tervező: Bihari László, Szabó István és Asbóth Kristóf, Átadás éve: 1985 Fertőd, 9431 Győr-Moson-Sopron megye, Fő u. 19. Hatalmas tömb. A teteje bástyaszerűen burkolja be. Mégsem zárt: hatalmas üvegfelületei enyhítenek ridegségén. Egy különálló fa harangláb tartozik az épülethez. A belső tér világos. Alaprajza szerint inkább centrális, de a padok elhelyezése hosszanti liturgikus teret jelöl ki. A tér lefedése acél tartórácsszerkezettel történt akárcsak a kelenföldi és dunaújvárosi református templomok esetében. A fémszerkezet sötétbarna színű, akárcsak a körbefutó karzat fa korlátrácsai. A szentélyt lezáró három kép, valamint az oldalfalakon elhelyezkedő stációfestmények képzőművészeti színvonala kifogásolható. Jelenleg a karzatra egy orgona építését tervezik. A templom hátuljában egy bemélyedés található, amely szentélyként funkcionál abban az esetben, amikor nagyobb tömeg számára tartanak szabadtéri misét az épület mögötti kertben. Sopronnémeti evangélikus templom [6-7] Tervező: Nagy Tamás, Átadás éve: 1997 Sopronnémeti, 9325 Győr-Moson-Sopron megye, Hunyadi u. A templom tornyát még a XIX. század második felében emelték, az épület azonban jóval később készült el. A falu lakosai ugyan a két világháború között összegyűjtötték a szükséges anyagiakat az evangélikus templom építésére, de a háború alatt ez a pénz eltűnt. A kommunizmus alatt a falu lakói még csak nem is gondolhattak új templomra, vallásuk gyakorlására a közeli iskolában létrehozott imaház szolgált. Végül 1994-ben sikerült lerakni az új templom alapkövét, a munkálatok pedig 1997-ben fejeződtek be. Az épület két fő részből áll. A régi, fehérre meszelt haranglábhoz csatlakozik az új, nyerstéglából emelt organikus templomtest. A két tömeg éles kontrasztot képez egymással. A templomtest henger alaprajzú, tetejét a tégla színével összeolvadó vörös cserép fedi. Az ovális testet keskeny ablakok osztják. A téglák sajátos rakási módja, textúrája az összetartozást, a közösség belső erejét jelképezi (Kuslits: 15). A fő tömeghez elöl és hátul egyegy hosszúkás nyúlvány csatlakozik. A hátulsó toldalék imateremnek és mosdónak ad otthont, az elülső pedig a tornyot köti össze a templomtérrel. Ez utóbbi fa keretezésű üvegfelületeivel és fém esőfogójával az épület formáját nagyban meghatározza. A belsőbe a régi torony alatt juthatunk be. A kapu felett az evangélikus templomokra jellemző Erős vár a mi Istenünk felirat olvasható. A fából készült ajtó kék üvegezése keresztet formál. Az egyszerű, kör alaprajzú templomtér hosszanti irányban van berendezve. A kupola szép faszerkezete, a meszelt fal és a tégla borítású padló természetességet sugall. Az úrasztala, a keresztelőkút és az ambó egy lépcsőfokkal emelkedik ki környezetéből. Fából készültek, kialakításuk egyszerű. Mögöttük deszkakereszt látható. Ezzel átellenben karzat kapott helyet; ötletes a rá enyhén ívesen vezető lépcső fa rácsozatának kiképzése. A templom kicsiny mérete ellenére meghatározó szereppel bír hazánk templomépítészetében. Igazi falusi templom, méltó párja a régieknek. Egy sikeres példa arra, hogyan lehet folytatni, befejezni egy régen elkezdett építkezést. Az építésznek Nagy Tamásnak egyébként személyes kötődése is van a faluhoz: édesapja itt volt kántor. Győr Szentlélek római katolikus plébániatemplom [8-10] Tervező: Ráskai Péter, Átadás éve: 1987 Győr, 9024 Győr-Moson-Sopron megye, Szentlélek tér 1. A templom a nádorvárosi temető szélén áll, a Pápa felé vezető gyorsforgalmi út közvetlen közelében. A főút másik oldalán hatalmas lakótelep található, ez tette szükségessé a létesítmény építését. Az épületre 1984-ben Ráskai Péter kapott tervezési megbízást egy meghívásos pályázat eredményeként (Benkovich: 5). Ha a város felől közelítjük meg a templomot, először a plébániaépület temető felőli zárt tömegével találkozunk, majd ahogyan elhaladunk mellette, fokozatosan kinyílik számunkra (Ráskai: 27). Az íves épület fehér 20