2. Az arany-deviza rendszer eredete A klasszikus liberalizmus és az aranystandard

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2. Az arany-deviza rendszer eredete. 2.1. A klasszikus liberalizmus és az aranystandard"

Átírás

1 2. Az arany-deviza rendszer eredete 2.1. A klasszikus liberalizmus és az aranystandard A második világháború utáni világgazdasági rend két nagyhatalom: az Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia szellemi és anyagi terméke volt. A háború utolsó éveiben folytatott tárgyalásokon került pont annak a folyamatnak a végére, amelynek során a britek korábbi vezető szerepe az amerikaiak kezébe ment át. A XX. század közepén az Egyesült Államok elsősége ugyanolyan megkérdőjelezhetetlen volt, mint Angliáé száz évvel korábban. Anglia volt az a XIX. századi ország, amely a legkorszerűbb ipari technológiával, a legkiterjedtebb gyarmatbirodalommal, s a legfejlettebb pénzügyi rendszerrel rendelkezett. Az Angol Bankot (Bank of England) 1694-ben hozták létre, a forradalmi kormányra addig jellemző kaotikus hitelfelvételi gyakorlat racionalizálása végett. A Bank az 1770-es évekre már rendelkezett az érme- és bankjegykibocsátás monopóliumával London területén, 1826-ra pedig már a Londont körülvevő, 65 mérföld sugarú körzetben. A francia forradalmat követő kontinentális válsághelyzet kialakulása miatt azonban 1797 és 1821 között a bankjegyek aranyra válthatóságát felfüggesztették. Ez idő alatt más angol bankok bankjegyeit az Angol Bank által kibocsátott bankjegyekre való átválthatóságuk függvényében fogadták el, vagyis gyakorlatilag a pénzügyi rendszer monetáris bázisát az Angol Bank nem konvertibilis (aranyra be nem váltható) bankjegyeinek kibocsátása jelentette. A XIX. század első évtizedeiben a napoleoni háborúk végéhez közeledve vált egyre fontosabbá a kérdés, hogy vajon e háborúk végeztével milyen gazdasági rend működjék az országban. Az időszak hangadó közgazdasági irányzatának, a currency-iskolának a képviselői azt állították, hogy a háborús periódusban kialakult infláció annak volt köszönhető, hogy a profitorientált Angol Bank túl nagy mennyiségű bankjegyet bocsátott ki. A currency-elv képviselői úgy vélték, hogy az áruk ára, illetve az arany értéke a forgalomban levő arany tömegétől függ. Ez az ortodox nézet fogalmazódott meg az 1810-ben kiadott Bullion-jelentésben, és győzedelmeskedett végül a font sterling aranyra való átválthatóságának helyreállításakor, 1821-ben. A bullionistákkal szemben az úgynevezett banking-iskola sorakoztatta fel érveit. Szerintük nem a tartalékolt arany mennyiségének, hanem a kereskedelmi forgalom pénzigényének kellett volna meghatározni a kibocsátott pénz mennyiségét. Ezt az érvrendszert támogatták sokan az ipari termelők köreiben, akik leginkább termelési és eladási lehetőségeik korlátozását látták az aranyhoz való makacs ragaszkodásban. A viták kimenetelében -- mind az elméletben, mind a parlamentben, -- döntő szerepet játszott David Ricardo, aki maga is az arany visszahozatala mellett kardoskodott. Ő már a napoleoni háborúk kezdetekor kifogásolta, hogy az Angol Bank felfüggesztette az font sterling aranyra való beválthatóságát. Pedig a háború okozta bizonytalanság légkörében érthető volt, hogy az emberek sokkal inkább aranyban kívánták megőrizni felhalmozott értékeiket, mint papírpénzben, s így érthetővé vált a Bank magatartása is, amely az aranytartalék védelmét szolgálta. David Ricardo a XIX. század legnagyobb hatású brit közgazdásza volt. Londonban született 1772-ben, s apjához hasonlóan hosszú időn át ő is tőzsdeügynökként dolgozott. Munkásságának ihletője, Adam Smith A nemzetek gazdagsága című könyve először 1799-ben került kezébe. Első jelentősebb írásait ben tette közzé, 1815 után pedig -- Gloucestershire-i birtokára visszavonulva -- idejét szinte kizárólag a politikai gazdaságtannal való foglalkozásnak szentelte. Főműve, A politikai gazdaságtan és az adózás alapvelvei 1817-ben jelent meg. Ezután -- ahogy Paul Samuelson írja: -- fél évszázadon át Ricardo szinte hipnózis alatt tartotta a közgazdászokat és az államférfiakat. Keynes megfogalmazásában: ugyanúgy hatalmába kerítette Angliát, mint amilyen könyörtelenül a szent inkvizíció meghódította Spanyolországot. Ricardo gondolatmenete szerint a pénzforgalom akkor a legtökéletesebb, ha egészében papírpénzzel bonyolítják le, viszont a papírpénznek az értéke ugyanannyi, mint az aranyé, amelynek képviselőjeként lép fel. A papír használata arany helyett a legdrágább anyagot a legolcsóbbal helyettesíti és anélkül, hogy bárki is károsodna, lehetővé teszi az országnak, hogy az addig pénzanyagként felhasznált aranyat nyersanyagok, szerszámok és élelmiszerek ellenében cserélje, ezek révén pedig gazdagságát és jólétét növelje. (Ricardo 1991: 248) Ricardo tehát az aranyhoz való ragaszkodással együtt sem ellenzi a papírpénz használatát, csak biztosítani akarja a forgalomban

2 használt pénz értékállóságát. A papírpénz annak az elvnek az alapján van forgalomban, hogy a papírpénz egész költsége pénzverési díjnak tekinthető. Nincs ugyan belső értéke, mégis, ha a mennyiségét korlátozzuk, csereértéke ugyanakkora, mint vele egyenlő névértékű érméé vagy érményi nemesfémé. (Ricardo 1991: 243) A pénzügyi rendszerrel kapcsolatos állásfoglalásai előtt Ricardo fontosnak tartotta a politikai rendszer jellegének vizsgálatát is. Számára a tapasztalat azt mutatta, hogy nem volt még állam, sem korlátlan papírpénzkibocsátási joggal felruházott bank, amely ne élt volna vissza ezzel a joggal. Éppen ezért a papírpénz kibocsátását minden államban bizonyos korlátozásnak és ellenőrzésnek kellene alávetni és erre semmi sem látszik alkalmasabbnak, mint az, hogy a papírpénz kibocsátóit arra kötelezik, hogy jegyeiket beváltsák aranyérmére vagy rúdaranyra. (Ricardo 1991: 245) Az állami szervekkel és a monopóliumokkal szembeni bizalmatlanság visszaköszönt a későbbi évszázadok liberális (és neoliberális) közgazdászainak munkásságában. Ricardo a liberális irányzat szószólója volt; ők szorgalmazták a font sterling aranyalapra helyezését. Mivel azonban 1823-ban elhunyt, nem érhette meg elveinek végső győzelmét, amely az évi Banktörvény elfogadásával következett be. Ez a törvény szervezetileg elkülönítette egymástól a Bank pénzkibocsátással és hitelezéssel foglalkozó részlegeit, követve az állami és magánjellegű tevékenységek elhatárolásának elvét. A Kibocsátási Osztálynak 14 millió fontnyi fedezet nélküli bankjegykibocsátási keretet szabtak meg, amelyen felül a legkisebb mennyiségű kibocsátott bankjegy mögött is aranyfedezetnek kellett állnia. Ezzel Sir Robert Peel miniszterelnök egyfajta kényszerzubbonyba bújtatta a Bankot, amit Walter Bagehot (The Economist) harminc évvel később öntöttvas-rendszernek nevezett. Az így létrejött rendszer nyilvánvalóan egy arany-papír monetáris standardot jelentett, a törvény azonban biztosítani akarta, hogy a vegyes monetáris standard a gyakorlatban a tisztán fémalapú monetáris rendszerhez hasonlóan működjék. Ez a törekvés illúziónak bizonyult. Az 1847-es, 1857-es és 1866-os pénzügyi válságok során a Banktörvényt felfüggesztették annak érdekében, hogy az Angol Bank a többi bankot megfelelő mennyiségű hitellel tudja ellátni, túllépve a fedezetlen bankjegykibocsátás törvény által megszabott keretét. A kereskedelmi bankok a Banktörvény időnkénti felfüggesztésétől függetlenül is messze eltávolodtak annak szellemétől. Ügyfeleiknek jóval több hitelt nyújtottak, mint amennyit a birtokukban levő jegybankpénz, érme és aranyrúd-készlet elvileg megengedett volna. A bankrendszer tehát pénzteremtő képességgel rendelkezett, ami az évszázad egészét tekintve a tényleges pénzmennyiség hatalmas növekedését eredményezte. Az 1800-as évek kezdetén a bankjegyek és látra szóló betétek Európa teljes monetáris arany- és ezüstkészletének kevesebb mint felét tették ki, az első világháború előtti években viszont már csaknem kilencszer annyi bankjegy és betét létezett, mint használatban levő fémpénz. A hitelpénz-teremtés gyakorlatának kialakulása nemcsak az Angol Bank hatalmát növelte meg, hanem a kormányét is, amelynek hitelfelvételi lehetőségei így jelentősen kibővültek. Az ortodox felfogás képviselői azt remélték, hogy az Angol Banknak a stabil sterling-arany paritás fenntartásáért vállalt nemzetközi kötelezettsége lehet az inflációs finanszírozás gátja. Egy univerzális egyensúlyi mechanizmus körvonalai rajzolódtak tehát ki. Ugyanúgy, ahogy Ricardo szerint az aranytermelés ingadozása alkalmas az egyensúly fenntartására a nemzetgazdaságon belül, a nemzetközi gazdaságban -- az úgynevezett aranypont-automatizmuson keresztül -- az aranykivitel és - behozatal teremthet egyensúlyt. A rendszer tényleges működésében az efféle politikamentes automatizmusok csak alárendelt szerepet játszhattak. Az aranystandard bevezetése, illetve az ezzel kapcsolatos többi törvény meghozatala nemcsak gazdasági, de politikai következményekkel is járt Angliában, mégpedig a pártrendszer egészét illetően. Sir Robert Peel, aki a Ricardo szellemiségét megtestesítő törvényeket bevezette, konzervatív politikus volt; két alkalommal töltötte be a miniszterelnöki tisztséget ( és ). Második hivatali idejére esett a Banktörvény elfogadása és a gabonavámok eltörlése, aminek következtében ő és követői kénytelenek voltak elhagyni a -- korábban általa megreformált és új névre keresztelt -- Konzervatív Pártot. Úgy gondolta, hogy a konzervatívoknak el kell fogadniuk a reformok szükséges mértékét, és ehhez a középosztályban is támogatást kell szerezniük. Pártja többsége azonban nem támogatta reformjait, a szabadkereskedelem korszakát megnyitó Gabonatörvény pedig a szakadás közvetlen okává vált. Peel és követői egy harmadik pártot alakítottak

3 a liberálisok és a konzervatívok között, majd többségük -- köztük a későbbi sokszoros miniszterelnök Gladstone is -- csatlakozott a Liberális Párthoz. Az alkotmányosság és az aranystandard elfogadása a XIX. századi civilizációhoz való tartozás legfőbb szimbólumaivá váltak. Politikai, illetve gazdasági értelemben ezek voltak azok a liberális intézmények, amelyek irányában a korszak progresszív politikusai a társadalmi haladást elképzelték. A liberális politikai erőknek, illetve más felvilágosult reformereknek mindenütt döntő szerepük volt abban, hogy országaik -- a politikai és a gazdasági szabadság eszményét követve -- bevezették az alkotmányosság kereteit és a valutastabilitást biztosító reformokat, amelyektől a nemzetközi kereskedelem dinamikus bővülését várták. Európa vezető államai 1865-től kezdve több konferenciát is tartottak a nemzetközi pénzügyekről és a nemesfémek szerepéről. Bár az egyes kormányok egyre-másra deklarálták valutáik aranyparitását, a valóságban a különböző országok igen nagy változatosságot mutattak atekintetben, hogy a belső pénzforgalom és a tartalékolás céljaira milyen arányban használtak aranyat, illetve más eszközöket. Az 1880-as évektől szinte kizárólag aranyat használt mindkét területen Anglia, Németország, Franciaország és az Egyesült Államok. A belső pénzforgalomban nagyrészt aranyat, a tartalékolásra viszont inkább devizát használt Oroszország, Ausztrália, Dél-Afrika és Egyiptom. Aranyban tartalékolt, de a belső forgalomban többféle fémet és papírt is használt Belgium és Svájc. Mindkét területen távol maradt a tiszta aranystandardtól Ausztria-Magyarország, Japán, Hollandia, a skandináv országok és több brit gyarmat is. Kizárólag devizában tartalékoltak a latin-amerikai országok, valamint India és a Fülöp-szigetek is. (Eichengreen 1996: 21) Az Egyesült Államok gyakorlatilag 1879-ben csatlakozott az aranystandardhoz, a polgárháború ( ) finanszírozása idején nagy mennyiségben kibocsátott zöldhasú bankjegyek aranyra válthatóságának deklarálásával. Az aranystandard politikai támaszát itt az északi vezetés alatt álló, az ipari termelők és a pénzvilág meghatározó köreit (elsősorban a Morgan-birodalmat) képviselő Republikánus Párt képviselte. Az ezüst megtartása mellett főként a farmerek kardoskodtak, akiknek törekvéseit az újabb nyugati ezüstlelőhelyek feltárása után a bányászok is támogatták. A populista William Jennings Bryan, aki három alkalommal volt a Demokrata Párt elnökjelöltje, Jézusra és a Bibliára hivatkozott az arany elleni kirohanásaiban. Bryannek azonban egyszer sem sikerült győznie, s az ezüstpénz-verés szabadságára irányuló kezdeményezés vereséget szenvedett. A Republikánus Párt a progresszív irányzat kiválásáig (1912) az amerikai politikai rendszer hegemón pártja maradt. A másik felemelkedő gazdasági nagyhatalom, Japán hosszú időn keresztül trimetallista rendszert működtetett (arany, ezüst és réz használatával). Erre sajátos térbeli struktúra is jellemző volt, kifejezve a szigetországon belüli földrajzi munkamegosztást, valamint Japán nemzetközi gazdaságba való billeszkedésének kapcsolódási irányait. Japán először a -- restaurációként és forradalomként is aposztrofált -- Meidzsi-reformok keretében tett kísérletet az aranyvalutarendszerbe való bekapcsolódásra (1868), amely azonban néhány év után kudarccal végződött. A nem sokkal későbbi második kísérlet már eredménnyel járt, s így Japán is csatlakozhatott a gazdasági és politikai értelemben egyaránt rivalizáló nagyhatalmak csoportjához. A századfordulón kiéleződött imperialista versengés katonai összecsapáshoz vezetett a nagyhatalmak között. A háború kitörése maga alá temette a haladás XIX. századi eszményét és a klasszikus liberalizmust egyaránt. Innentől fogva az iparosodott országokban a szociáldemokrata pártok kerültek a progresszív politika vezető pozíciójába, még akkor is, ha többségük a háború alatt kapitulált a militarizmus előtt, és elfogadta az imperialista rivalizálás adta kereteket Keynes és az aranystandard helyreállítása Az első világháború kitörése elkerülhetetlenné tette az aranystandard felfüggesztését, a háború utáni helyreállítási kísérlet pedig nem várt akadályokba ütközött. Az új helyzet értelmezésében úttörő szerepet játszott John Maynard Keynes, akinek elméletei és elemzései egyben kiindulópontot jelentettek a második világháború utáni nemzetközi pénzügyi rendszer megalkotásához. Keynes liberális gondolkodó volt, de olyan liberális, aki szembe tudott nézni azzal a körülménnyel, hogy a XIX. század liberális elvei a XX. században már nem voltak képviselhetők, jelentős korrekcióra szorultak. A laissez-faire-t, amelynek bukását sokan még a harmincas évek világgazdasági válsága során sem ismerték el, ő már 1926-ban elbúcsúztatta.

4 Keynes nem közgazdasági, hanem matematika szakon kezdte annak idején az egyetemet. A közgazdaságtannal viszonylag későn kezdett foglalkozni. Végül is a háború alatti pénzügyi szervező munka során gondolkodott el a gazdasági folyamatok és a társadalmi együttélés összefüggésein. Onnantól kezdve gazdasági témájú írásaiban egyre csökkent a matematikai módszertan szerepe, és egyre nőtt a politikai vonatkozások nyílt elemzése. Több hullámban (1919, 1925, 1930) erősödött föl közéleti szerepvállalása, míg végül -- a második világháború alatt -- lényegében politikus lett: Nagy- Britannia elsőszámú gazdasági diplomatája. Az 1944-ben kicsúcsosodó diplomáciai tevékenységhez vezető út első mérföldköve A békeszerződés gazdasági következményei (1919) című kötet, amelyben Keynes megsemmisítő bírálatban részesítette a párizs környéki békék gazdasági és politikai koncepcióját. Ez a mű nemcsak azzal érdemelte ki a kortársak figyelmét és az utódok tiszteletét, hogy bebizonyította a vesztesekre kiszabott jóvátétel teljesíthetetlenségét, de azzal is, hogy újszerű módon elemezte a háború előtti gazdasági rendet is. A katonai eszközökkel viselt háborút a kereskedelmi háborúból származtatta, ez utóbbit pedig az egyenlőtlen fejlődés mechanizmusaira vezette vissza. A háború utáni gazdaságok konszolidálása érdekében elengedhetetlennek tartotta a háborús adósságok eltörlését, ami önmagában is szentségtörésnek számított a bankvilág szemében. Az 1920-as éveket a nemzetközi pénzügyek terén döntően az a törekvés jellemezte, hogy a központi és magánbankárok vezetésével az iparosodott világ egészében helyreállítsák az 1914 előtti liberális nemzetközi monetáris és finanszírozási viszonyokat. A pénzügyi közösség számára ez saját hatalmi pozíciójának megszilárdítását is jelentette volna. Az 1920-as brüsszeli, majd az 1922-es genovai nemzetközi konferenciákon (utóbbin Keynes különféle sajtótermékek gazdasági szakírójaként vett részt) ezek a bankárok kezdeményezték a költségvetések kiegyensúlyozásához, a központi bankok függetlenségéhez, a tőkemozgások szabadságához, és mindenek fölött a nemzetközi aranystandardhoz való visszatérést. Ezt a kezdeményezést a háború utáni világ két legerősebb bankárközössége: a londoni és a new yorki vezette. Egymással szorosan együttműködve nagyösszegű hiteleket kínáltak azoknak a kormányoknak, amelyek késznek mutatkoztak ezen intézkedések meghozatalára. A 20-as évek közepén már valóban úgy látszott, hogy a nemzetközi aranystandardot sikeresen feltámasztották, és életre tudták kelteni a magánhitelezés nemzetközi gyakorlatát is. Ezek a restaurációs kísérletek szűk körű, de határozott intellektuális ellenzékkel, valamint széleskörű, de gyenge társadalmi ellenállással találták magukat szembe. Keynes az ellenzők közé tartozott; érveit először a Tract on Monetary Reform (Értekezés a pénzreformról, 1923) című könyvében fejtette ki rendszerezett formában. Ez volt az első olyan közgazdaságtudományi mű, amely higgadtan és részletesen magyarázta el, miért nem felel meg a huszadik század követelményeinek az aranystandard, és miért kell más megoldást találni az árstabilitás biztosítására. Keynes az aranystandardot eleve elveszettnek látta, és tisztában volt azzal is, hogy az Egyesült Államok egyre jelentősebb mértékben részesedik a világ aranykészleteiből és ipari termeléséből, ami egyúttal az USA nemzetközi pozíciójának felértékelődésével is járt. Ezért Keynes számára az igazi kérdés az volt, hogy a rögzített dollárparitást (és ezen keresztül az aranyparitást), vagy pedig a belső árstabilitást válasszáke. Mindenképpen az utóbbit részesítette előnyben, és ezért azt a megoldást javasolta, hogy a központi bank heti rendszerességgel határozza meg a font árfolyamát. Ez kibővítette volna a Bank monetáris eszköztárát, és egy valóban nagyhatalmú irányító központtá fejleszthette volna az intézményt. A konzervatívok természetesen felháborodtak, és a legtöbb liberális is szentségtörésnek vélte Keynes javaslatát. Már akkor előkerült az a vád, amellyel később a keynesiánusokat leggyakrabban támadni szokták, miszerint megoldásaik elszabadítanák az inflációt. A keynesiánusok azok, akik számára a növekedés sokkal fontosabb, mint az árstabilitás, és az előbbi hajszolása során hajlandók könnyelműen feláldozni az utóbbit -- szól a gyakori ítélet. Tény, hogy a húszas évek fő problémája a munkanélküliség volt, amely a háború előttihez képest igen magas szinten állandósult: a húszas években mindvégig egy és másfél millió fő között mozgott Angliában. Ez azért is súlyos rendellenességnek tűnt, mert időközben például az Egyesült Államok gazdasága folyamatos prosperitást mutatott. A munkanélküliséget (és nem a növekedést, amely akkor még nem volt önálló közgazdasági probléma) Keynes valóban súlyosabb problémának tartotta, mint az inflációt, ez azonban nem jelentette azt, hogy lemondott volna az árstabilitásról, amelyben a társadalmi rend stabilitásának fő garanciáját is látta.

5 A valutarendszer sorsának eldöntésében végül csak korlátozott szerepe volt a szakmai érveknek; a végső szót a politikusok mondták ki és fogadtatták el keresetlen eszközökkel a társadalommal. A húszas évek gazdaságtörténetének egyik kutatója szerint az os eseménysorozat egy nem teljesen racionális kísérlet volt a háború előtti londoni aranystandard hatalmának és dicsőségének helyreállítására (Pollard 1970: 2) A visszatérési javaslat, amelyet az 1924-es választások nyomán hivatalba lépett konzervatív kormány képviselt, a közvélemény részéről általános támogatottságot élvezett. A szakértők és a politikusok úgy gondolták, hogy nincs alternatíva. Kevés kivétellel; ezek közé tartozott Keynes, aki viszont nem a brit birodalomhoz fűződő érzelmeiből, hanem racionális számításokból indult ki. Érvei mellé azonban nem tudott felvonultatni megfelelő politikai támogatást. A laissez-faire és a szabad kereskedelem rendszerének legfőbb politikai támaszát a brit Liberális Párt jelentette. Ez volt az a politikai erő, amely a brit birodalmat az angol gazdasági hatalom fénykorában hegemón pártként kormányozta. E korszak nemzetközi rendszerének pénzügyi bázisát az aranystandard képezte, amely lehetővé tette a szabadkereskedelem kiterjesztését. A felzárkózó ipari hatalmak nyomása azonban a vámfalak újbóli kialakulását eredményezte; szabályos gazdasági hadviselés alakult ki, majd az első világháború kitörése az aranystandard felfüggesztését is elkerülhetetlenné tette. Mindez -- kiegészülve az ír válság akuttá válásával -- megrendítette a Liberális Párt hegemón pozícióját, és az 1920-as évek elején a párt kettészakadását eredményezte. Az ír önkormányzatot (Home Rule) ellenző liberális unionistákat, akik már 1886-ban csatlakoztak a konzervatívokhoz, az első világháború után újabb átállók követték (köztük például Winston Churchill későbbi pénzügyminiszter és kétszeres miniszterelnök). A Liberális Párt nem tudta felvenni a versenyt a Konzervatív Párt imperializmusával, s a harmincas évek közepére támogatottsága jelentéktelenné zsugorodott végétől egészen 1929-ig a konzervatív párt kormányozta Angliát. Jelentős parlamenti fölényük volt, miniszterelnökként pedig az a Stanley Baldwin vezette őket, aki saját vállalkozásai alapján jól kellett, hogy ismerje a gazdasági folyamatokat. Baldwin úgy gondolta, hogy különösebb problémák nélkül helyre lehet állítani a viktóriánus aranykor gazdasági megoldásait. A védővámok gondolatát elvetette, a további szociális reformokról pedig az adófizetők pénzének megtakarítására hivatkozva mondott le. A konzervatívok el voltak szánva arra, hogy helyreállítsák Nagy-Britannia háború előtti világpolitikai szerepét, amihez vissza kellett térni a korábbi pénzrendszerhez, az aranystandardhoz. Még a munkáspárti kormány létrehozott egy neves közgazdászokból álló bizottságot (Lord Bradbury, Gaspard Farrer, Sir Otto Niemeyer és Arthur Pigou részvételével) a probléma elemzésére, s a bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a visszatérés veszélyekkel nem, viszont annál több előnnyel jár. A konzervatívok 1925-ben úgy látták, hogy erre megérett a helyzet, és Winston Churchill pénzügyminiszter vezetésével el is indították a kényes műveletet. Churchill 1925 márciusában vacsorára hívta a visszatérést pártoló és ellenző oldalak két-két képviselőjét. A támogatókat Bradbury és Niemeyer, az ellenzőket Keynes és Reginald McKenna volt pénzügyminiszter képviselték. Keynes és McKenna elsősorban azt hangsúlyozták, hogy a háború után a brit árak nem estek eléggé ahhoz, hogy a font sterling korábbi árfolyamához való visszatérést lehetővé tegyék. Az arany árának 4,86 dolláros árfolyamon való helyreállítása tíz százalékkal túlértékelné a fontot, ami a nominális bérek tíz százalékos csökkentését követelné meg. Bradbury és Niemeyer azzal válaszoltak, hogy csakis a régi árfolyam vetne véget a fennálló állapotoknak, amit szerintük a mesterségesen és indokolatlanul magasan tartott reálbérek jellemeztek. A beszélgetés végén McKenna beadta a derekát, de megjegyezte: Nincs menekvés, vissza kell térniük, de az út a pokolba vezet. (Skidelsky 1992) Keynes kitartott álláspontja mellett. Olyannyira, hogy rövidesen közreadott három tanulmányt a kormány valutapolitikája ellen. Az elemzéshez végső soron a Békeszerződés -ben kidolgozott elméleti nóvumok szolgáltatták az alapot. A három tanulmányból állt össze aztán a Békeszerződés - re rímelő, rövidebb kötet The Economic Consequences of Mr. Churchill (Churchill úr gazdasági következményei, 1925) címmel. Ebben Keynes kifejtette érveit az aranystandardhoz való visszatérés ellen. Világosan elmagyarázta, hogy a font sterling korábbi aranyparitásának helyreállítása -- az ipar versenyképességének megóvása érdekében -- maga után vonná a brit dolgozók nominális bérének csökkentését, ami beláthatatlan társadalmi konfliktusokhoz vezetne. Egy kicsivel alacsonyabb árfolyam (4,40 dollár) már nem járt volna ilyen súlyos következményekkel a brit textiliparra, hajógyártásra, és legfőképpen a bányászatra nézve.

6 A szénbányászat helyztete nemcsak belső okok miatt mutatkozott súlyosnak. Miután ugyanis a német Ruhr-vidék bányái 1924-től ismét termelni kezdtek, a szén világpiaci ára jelentősen csökkent. Hogy ezt a kiéleződő versenyt állni tudják, a brit széntermelő vállalatok tulajdonosai egy hárompontos programot hirdettek meg. Hosszabb munkaidőt akartak bevezetni a bányákban, meg akarták szüntetni a minimálbért, és csökkenteni akarták a béreket minden dolgozó számára. A Királyi Bizottság egyetértett a bércsökkentés szükségességével. A bányászok tiltakoztak, és sztrájkot hirdettek május 4-én a közlekedési, nyomdaipari, vas- és acélipari, villamos- és gázipari dolgozók, valamint az építőipariak többsége csatlakozott a bányászokhoz. Az általános sztrájk kilenc napig tartott, miközben általános anarchia fenyegette az országot. A kormány azonban keményen lépett fel, és nem egy esetben szigorúan megtorolta a sztrájk szervezését. A bányászok még több hónapon át folytatták a munkabeszüntetést, ám végül ők sem kerülhették el a vereséget. Keynes nem egyszerűen mint tudós maradt magára a vitában; ha nem értettek egyet vele, nemcsak azért volt, mert igazságainak szellemi színvonalához nem tudtak felnőni, hanem azért, mert nem akarták követni azokat, mivel érdekeik, prioritásaik és céljaik egészen különböztek Keynesétől, és az igazat megvallva a brit lakosság nagy többségéétől is. (Pollard 1970: 12) A britek többsége érdekelt volt az ország ipari bázisának és exporképességének erősítésében. Az ipari termelést nehéz helyzetbe hozó monetáris döntések azonban közvetve az aranystandard támogatóit is kedvezőtlenül érintették, az ipar lerombolásával valójában a bankárok saját maguk alatt is vágták a fát. Rövidlátásukra jellemző volt például az is, hogy még csak nem is fontolgatták a döntéseik nyomán munkanélkülivé válók kárpótlását. Keynes kiállását nem valamiféle osztályszolidaritás motiválta. Nem állítható, hogy bármiféle vonzódást érzett volna a munkásosztályhoz. Elizabeth Johnson történész például azt hangsúlyozza, hogy az 1926-os általános sztrájk idején Keynes csak azért szimpatizált a bányászokkal, mert az előző évben visszaállított aranystandard áldozatainak tekintette őket. Számára az igazságtalanság kimerült annyiban, hogy a konzervatívok bornírt politikája következtében a munkanélküliség jóval nagyobb volt a kelleténél. Keynes érvelését tehát -- a jóvátétel körüli polémiához hasonlóan -- megint csak rövid úton igazolta a történelem. A konfliktusból ugyan győztesen került ki a konzervatív kormány, ám Keynes és követői szerint maga a konfliktus volt értelmetlen. Ezt, vagyis a háború előtti pénzügyi rend visszaállításának a lehetetlenségét nem sokkal később az aranyparitásoknak a 30-as években történő sorozatos felmondása igazolta, valamint az is, hogy a 20-as évek második felében a brit ipar szemmel láthatóan lassabban fejlődött, mint a rivális országoké (ennek persze több oka is volt, de a valutaárfolyam középtávon mindenképpen az egyik legfontosabbnak számított). Keynes dühe azonban elsősorban Churchill tanácsadóira irányult, és nem magára a pénzügyminiszterre. Személye iránt tiszteletet érzett, amit néhány évvel később Churchill A világválság című művéről írott recenziói (1927 és 1929) is megmutattak. Érdekes módon a Munkáspárt, amely fokozatosan kiszorította a politika porondjáról a liberálisokat, nem mutatott sok hajlandóságot a nemzetközi pénzügyi rendszer reformjára. Philip Snowden, az 1924-es munkáspárti kormány pénzügyminisztere mániákusan ragaszkodott az aranystandardhoz. Az adott helyzetben azonban vagy az aranystandardról, vagy a szociálpolitikai elvekről kellett volna lemondania. Mivel egyiket sem tette, a Munkáspártnak távoznia kellett a hatalomból, mint ahogy távozniuk kellett a szociáldemokratáknak 1923-ban az osztrák, 1926-ban a belga és a francia, 1931-ben pedig a német kormányból. Az utánuk jövők lemondtak a szociálpolitikai elvekről, a hamarosan elmélyülő világgazdasági válság sodrában azonban hamarosan lemondtak az aranystandardról is A világgazdasági válság hatása A húszas évek folyamán minden jelentősebb ipari ország helyreállította nemzeti valutájának aranyparitását. A restauráció azonban nem volt hosszú életű őszétől kezdve minden korábbit felülmúló gazdasági válság bontakozott ki. Az első és leglátványosabb összeomlás az Egyesült Államokban, a Wall Streeten következett be, s azután ez rántotta magával a többi nemzetgazdaságot is. Mint ahogy az az első világháború után történt, a feszültségek és a veszteségek ezúttal is a gazdasági nacionalizmus felé lökték a kormányokat. A válság következményeként az egyes országok kormányai egymás után jelentették be az aranystandardról való letérést. Kezdetét vette a versengő

7 valutaleértékelés, amelynek során az egyes országok a nemzeti valuta leértékelése útján próbáltak versenyelőnyhöz jutni a nemzetközi piacokon. Mivel azonban ez a gyakorlat tömegessé vált, az ideigóráig megszerzett versenyelőny hamar semmivé vált, s a kérdés már csak az volt, hogy a kormányok milyen úton-módon tudják a nemzetközi kereskedelem összeomlásából fakadó veszteségeket elviseltetni a dolgozó osztályokkal. A tőzsdei árfolyamok zuhanását követő három év válsága teljességgel romba döntötte az egyes országok pénzügyi rendszereit, csakúgy, mint a nemzetközi pénzügyi kapcsolatokat. A nemzetközi hitelezéshez szükséges bizalom már az 1929-es new yorki tőzsdekrach után gyorsan olvadni kezdett, a kialakuló depresszió, a háborús jóvátétellel és adósságokkal kapcsolatos mizéria, valamint az általános fizetési egyensúlytalanságok végképp szétzilálták a nemzetközi pénzügyi kapcsolatokat. Hogy mentsék, ami menthető, a fejlett országok bankárai 1930-ban létrehozták a Nemzetközi Fizetések Bankját (Bank for International Settlements, BIS), hogy az erősítse a központi bankok közötti együttműködést, és depolitizálja az adósságokat és a jóvátételi fizetéseket. Az ad hoc kormányzati intézkedések azonban nem akadályozhatta már meg a piaci bizalom teljes összeomlását, ami 1931-ben következett be. Az év közepén a kibontakozó tőkemenekítés és a hosszú távú amerikai hitelezés elakadása az átváltási korlátozások bevezetésére kényszerítette Németországot és Ausztriát. A döntő fordulatot az jelentette, amikor a spekulációs nyomás következtében Anglia lemondott az aranystandardról. Amikor Ramsay MacDonald miniszterelnök 1931 szeptemberében -- az ellentétes értelmű nyilatkozatok sorozata után -- hirtelelen bejelentette a font sterling aranyparitásának megszüntetését, egy munkáspárti politikus megjegyezte: Senki sem mondta, hogy mi ezt megtehetjük. E kijelentés jól illusztrálja, hogy a szocialisták mennyire magától értetődőnek tekintették az aranystandard létét, és mennyire elképzelhetetlennek egy másfajta pénzügyi rendszer bevezetését. Ez utóbbi elkerülhetetlensége azonban egyre inkább világossá vált. Az 1931-es év végére ugyanis az egész, 1914 előtti mintára újjáépített nemzetközi monetáris és finanszírozási rendszer romokban hevert. Az aranystandard halála egyben a liberalizmus nemzetközi gazdasági szerepének válságát is jelentette. Az 1931-es pénzügyi válság jelentősége nemcsak abban állt, hogy a nemzetközi tőkepiacok összeomlottak és a kormányok lemondtak az aranystandardról, hanem abban is, hogy a pénzügyek terén a liberális tradícióval való szakítás kezdetét is jelezte. Azok a központi és magánbankárok, akik a 20-as évek pénzügypolitikáját meghatározták, egyre inkább háttérbe szorultak. A pénzügyi irányítás fokozatosan egy új koalíció kezébe ment át, amelyben jelen voltak az ipar vezető személyiségei, a munka világának képviselői, valamint a keynesi szellemiségű állami tisztviselők. Szemben a korábbi elképzeléssel, amely a belföldi pénzügyekben a laissez-faire elvét tartotta követendőnek, a nemzetközi gazdaságban pedig az objektív játékszabályokhoz való maradéktalan lojalitást, az új koalíció a belföldi és nemzetközi pénzügyi döntéseket alá kívánta rendelni általánosabb politikai és gazdasági céloknak. A klasszikus liberalizmus szellemiségével való szakítás nem volt előzmények nélküli. A munkaügyi kérdésekben és a nemzetközi kereskedelem terén a liberális elveket már az 1870-es évektől erősödő kihívás érte. Ez a fajta kihívás a nemzetközi pénzügyek terén lényegesen később jelentkezett, ami részben az intézmények komplexitásával, technikai részleteinek nehezebb megérthetőségével magyarázható. A rendszer politikai átláthatósága igen alacsony fokú volt, s emiatt a bankári logika és a liberális felfogás társadalmi támogatottsága egészen az 1931-es válságig nem rendült meg. A 30-as években a liberalizmustól való eltávolodás egyik legfontosabb mozzanata a tőkeáramlás egyre erősödő korlátozása volt. Példák már korábban is voltak erre (Franciaország és Németország az első világháború előtt gyakran korlátozta a tőkeexportot a külföldi értékpapírok forgalmazásának szabályozása útján, sőt Anglia és az Egyesült Államok is élt különböző szabályozási megoldásokkal), a korlátozások általános és tartós jellege azonban egyértelműen újdonságot jelentett. A korábban csak ritkán, és főként külpolitikai megfontolásból alkalmazott eszközök (ellenséges ország tőkepiaci belépésének megakadályozása stb.) egyre inkább egy általános, intervencionista gazdasági stratégia állandó elemeiként jelentek meg Nem meglepő, hogy elsőként azok az országok vezették be a tőkeáramlás átfogó szabályozását, amelyek más területeken is szembefordultak a liberális gyakorlattal. A súlyos gazdasági válsággal küzdve mind Németország, mind Japán kormányai alkalmazni kezdtek olyan rendhagyó pénzügyi megoldásokat, mint a deficitfinanszírozás vagy az aktív monetáris politika. Az évtized

8 folyamán erősödő militarizálódás pedig még határozottabban affelé terelte őket, hogy a belföldi pénzügyi rendszerbe közvetlenül beavatkozva kíséreljék meg a nemzetgazdasági fejlődés meggyorsítását. Ennek hiányában a spekulatív tőkemozgások mind a makroökonómiai szabályozást, mind az államilag irányított pénzügyi tervezést alááshatták volna. Az ortodox gazdaságpolitikai felfogástól sokkal lassabban és kevésbé radikálisan fordultak el azok az országok, amelyek nem küzdöttek súlyos fizetésimérleg-problémákkal, és amelyeknek liberális politikai intézményei mélyebb gyökerekkel rendelkeztek. Svájc, Franciaország, Belgium és Hollandia kormányai -- egyfajta aranyblokkot alkotva -- igyekeztek fenntartani devizapiacaik szabadságát, és viszonylag kevés korlátozást alkalmaztak a tőkemozgások terén. Az évtized második felének devizaválsága azonban ezekben az országokban is változást hozott. Léon Blum 1936-ban hatalomra került szocialista kormánya fokozatosan kiterjesztette a francia központi bank fölötti állami ellenőrzést, és egy új kormányzati pénzügyi intézményt állított fel a közmunka-programok finanszírozására. Két évvel később a francia kormány már komolyan fontolgatta az átváltási korlátozások német mintára történő bevezetését, a belföldi gazdasági expanzió elősegítése érdekében. Franciaország és az aranyblokk más országai azonban csak a második világháború időszakában vezették be az átfogó pénzügyi tervezést és a tőkeáramlás ellenőrzését. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kormányai a német példánál lassabban, de a franciánál határozottabban távolodtak el az ortodox liberális politikától. Az Egyesült Államokban a 30-as évek elejének pénzügyi válsága a társadalmi-politikai koalíciók átrendeződésének katalizátorává vált. Így nyerhette meg az 1932-es választásokat a Demokrata Párt, amely mögött megszilárdult a farmerek, a szakszervezetek és a tőkeintenzív ágazatokban érdekelt üzleti csoportok szövetsége. Elnökük, Franklin D. Roosevelt a new yorki pénzügyi közösséget, és különösen a Morgan-birodalmat tette felelőssé az időszak gazdasági káoszáért. Franklin Roosevelt elnök hivatalba lépése napján megkezdődött a monetáris és a finanszírozási rendszer szigorú állami ellenőrzésének kiépítése. Néhány héttel később, 1933 áprilisában leválasztotta az Egyesült Államokat az aranystandardról, amit az úgynevezett nemzetközi bankárok régi fétisei közé sorolt. A monetáris politika irányítása a new yorki Federal Reserve Banktól a washingtoni Pénzügyminisztériumhoz került, amely -- Henry Morgenthau vezetése alatt -- a New Deal és az intervencionista gazdaságpolitika fellegvárává vált. Roosevelt kormánya eleinte önmérsékletet tanusított a nemzetközi tőkemozgásokba való beavatkozások terén, 1936-ra azonban -- döntően az Európából beáramló tőke inflációs hatásai miatt -- népszerűvé vált az átváltási korlátozások bevezetésének gondolata. Mivel a new yorki bankárok és washingtoni szószólóik ellenezték a direkt beavatkozást, a Pénzügyminisztérium 1936 decemberétől a beáramló tőke monetáris hatásainak sterilizálását, vagyis a kibocsátott pénzmennyiségnek a beáramló tőkével arányos csökkentését kezdeményezte, valamint azt, hogy a brit kormánnyal egyeztetett módon, de átváltási korlátozások nélkül próbálják meg mérsékelni a forró pénzek instabilitást okozó áramlását. Addigra már a brit Pénzügyminisztérium is befolyása alá vonta a monetáris politikát. A londoni City pénzemberei és az Angol Bank tisztviselői sokkal kevesebb hatalommal rendelkeztek, mint a 20-as években. Az aranystandardról való letérés után a kormány hajlott arra, hogy a külső fizetési egyenlegnél fontosabbnak tartsa belső gazdasági helyzet alakulását. A Pénzügyminisztérium felügyelete alatt létrehoztak egy devizakiegyenlítési alapot (Exchange Equalization Account), hogy gyors devizapiaci beavatkozásokkal ellensúlyozni tudják a rövidtávú aranymozgásoknak a belföldi monetáris helyzetre gyakorolt hatásait júniusában a font sterling védelme érdekében megtiltották a külföldiek számára történő állami hitelezést. Bár ezt az intézkedést még abban az évben feloldották a Nemzetközösség és a Birodalom hitelfelvevői körében, a londoni magánintézmények külföldi hitelezését továbbra is szigorú ellenőrzés alatt tartották, és csak a brit ipar érdekeit szolgáló esetekben engedélyezték. Az ilyen drámai változások ellenére a brit Pénzügyminisztérium az évtized végéig az ortodox elvek rabja maradt. A pénzügyekről való gondolkodás változásának országonként különböző üteme ellenére újabb kísérlet született arra, hogy a gazdasági fellendülést egy nemzetközi pénzügyi megállapodással is elősegítsék. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország képviselői 1936-ban kötötték meg azt a Háromoldalú Monetáris Egyezményt, amelynek célja az árfolyamingadozások csökkentése volt. Az egyezményhez nem sokkal később csatlakozott Hollandia, Svájc és Belgium is, távol maradt

9 viszont Németország és Olaszország. Ez arra enged következtetni, hogy ekkoriban a hitelezői státusz jelentette a nemzetközi monetáris együttműködésben való részvétel döntő motívumát. Mindenesetre -- ha késve is jött, -- az egyezmény működött. Véget vetett a versengő valutaleértékelésnek, amelynek során az egyes kormányok nemzeti valutájuk leértékelésével próbáltak versenyelőnyhöz jutni a nemzetközi piacokon, éppen hogy a nemzetközi kereskedelmet, a stabil, kalkulálható értékviszonyokat zilálva szét a sorozatos leértékelések által ben, amikor nagy nyomás nehezedett az USA dollárra, a Roosevelt-kormány -- korábbi gyakorlatával ellentétben -- nem értékelt le, hanem nyíltpiaci beavatkozással segítette elő a nemzetközi stabilitás megőrzését. Harry Magdoff és Paul Sweezy megfigyelése szerint a két világháború közötti időszakban öt monetáris és kereskedelmi zóna alakult ki a világgazdaságban: a sterling-, a dollár-, az arany- és a yenblokk, valamint a közép-európai övezet Németország dominanciájával. Az 1936-os megállapodás az első három közötti összefogást jelentette, és egyben előrevetítette a második világháborúban kialakult katonai szövetségek összetételét is Bretton Woods Mind az Egyesült Államokban, mind Nagy-Britanniában a második világháború jelentette a döntő lökést az ortodox pénzügyi gondolkodással való leszámoláshoz. A háború megmutatta az átváltási korlátokban, valamint a belföldi pénzügyi beavatkozás különböző formáiban rejlő lehetőségeket. A hadbalépés az USA Pénzügyminisztériumának vezetőit az új békerend megtervezésére, kreatív és ambíciózus törekvések megfogalmazására ösztönözte. Morgenthau kijelentette, hogy a háború után meg fogják valósítani a New Dealt a nemzetközi gazdaságban. Meg fogják törni a bankárok belföldi és nemzetközi hatalmát, hogy a világ pénzügyi központját Londonból és a Wall Streetről az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumába költöztessék, és hogy a nemzetközi pénzügyek terén új alapokra helyezzék a nemzetek közötti kapcsolatokat. Az előkészítő munka irányítására Morgenthau azt a Harry Dexter White-ot kérte fel, aki már 1933-ban megírt doktori disszertációjában is megkérdőjelezte a liberális nemzetközi pénzügyi rend alapjait, 1937-re pedig egyértelműen a keynesi közgazdaságtan követőjének számított. Londonban a háború kitörése után maga Keynes irányította a nemzetközi monetáris és hitelkapcsolatokkal összefüggő döntéseket. A háborús helyzet nemcsak az átváltási korlátozások bevezetését tette szükségessé, de előidézte az elméleti közgazdászoknak a kormányhivatalokba való beáramlását is. Többségük akkor már aktivista, intervencionista elveket követett, támogatva Keynest, akinek fő feladata az amerikai hitelekről és a háború utáni nemzetközi gazdasági rendről folyó tárgyalások irányítása lett. Keynes, aki már a húszas években is érdeklődéssel figyelte a német Hjalmar Schacht tevékenységét, folyamán is elsősorban a német típusú intervenció követését javasolta a háború utáni korszakra, kijelentve, hogy a tőkemozgások korlátozásának -- mind befelé, mind kifelé, -- a háború utáni rendszer állandó vonásává kell válnia. Keynest eredetileg Harold Nicolson, a brit Tájékoztatásügyi Minisztérium szolgálatában álló politikus és író, majd Lord Halifax washingtoni brit nagykövet kérte fel arra, válaszolja meg azokat az ígérgetéseket, amelyeket a náci rádióállomások a háború utáni gazdasági rendről Európa-szerte sugároztak. Keynes úgy nyilatkozott, hogy a német adások háromnegyede egészen kitűnő lenne, ha Nagy-Britannia neve állna Németország, illetve a tengelyhatalmak neve helyett. (Sampson 1984:89) Ezután kezdett dolgozni egy lehetséges világgazdasági rend részletein, kiindulva abból, hogy a monetáris és pénzügyi káosz elkerüléséhez globális kooperációra van szükség, az pedig feltételezné mindenekelőtt a gazdasági hadviselés eszközeinek elvetését, a pénzügyi leszerelést. A háború utáni világgazdasági rend, és benne a pénzügyi kapcsolatok kialakítása alapvetően a háború alatti angol-amerikai politikai együttműködés eredményeit tükrözte augusztusában, az új-fundlandi Placentia-öbölnél (Kanada) találkoztak Nagy-Britannia és az Egyesült Államok kormányfői, hogy megfogalmazzák a háborúval kapcsolatos céljaikat, és kidolgozzák a háború utáni világrend alapelveit. E célok nem egyszerűen a tengelyhatalmak legyôzését jelentették, hanem elkötelezték -- ahogy akkor már nevezték: -- az Egyesült Nemzeteket az önrendelkezés, a demokratikus önkormányzat, a szabad kereskedelem, a tengerek szabadsága, valamint az univerzális béke és leszerelés mellett. A Roosevelt és Churchill által aláírt Atlanti Chartához tizennégy további, a tengelyhatalmakkal szemben álló ország csatlakozott, köztük a Szovjetunió.

10 A koncepció elemei -- bár sok mindenben emlékeztettek Woodrow Wilson tizennégy pontjára és szerencsétlen sorsú Népszövetségére, -- nem egyszerűen jelszavak voltak az államférfiak számára; gyakorlati megvalósításuk elôkészületei még az évben, tulajdonképpen az USA hadbalépésével egyidôben megkezdôdtek. A fegyverek elhallgatása után, 1945-ben formálisan is megalakult az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ), amelynek gazdasági feladatokkal megbízott szakosított intézményeirôl (IMF, IBRD, ITO) már egy évvel korábban megállapodás született Bretton Woodsban (USA), az Egyesült Nemzetek Monetáris és Finanszírozási Konferenciáján. Az júliusi bretton woodsi világgazdasági konferenciához vezető előkészületeket már rögtön Pearl Harbor után elindította Roosevelt elnök. Morgenthau december 14-én kérte fel helyettesét, Harry White-ot, hogy dolgozza ki egy szövetségesek közötti stabilizációs alap tervezetét. White elképzelései minden fontosabb kérdésben összhangban voltak azokkal a törekvésekkel, amelyeket egyidejűleg Keynes fogalmazott meg Londonban. Mindenekelőtt egyetértettek abban, hogy a tervezett konferencia feladata megakadályozni a megelőző évtizedek végzetes gazdaságpolitikai hibáinak megismétlődését. Az első ilyen hiba az volt, hogy az első világháborút lezáró békeszerződésben Németországra irreálisan nagy jóvátételt szabtak ki. Ennek következtében a GDP öt százalékára rúgó jóvátételt kellett évente kisajtolnia gazdaságából. Németország kiszipolyozásának következménye a gazdaság és a társadalom dezintegrálódása, és végső soron a fasizmus uralomra jutása volt. Keynes és White úgy látták, hogy ezúttal el kell kerülni a tőkekivonást a legyőzött országok gazdaságából, sőt kedvezményes tőkeinjekcióval kell elősegíteni a stabilizációt, az újjáépítést és a demokrácia megszilárdulását. A finanszírozás progresszív elveinek gyakorlati alkalmazására új intézmény létrehozását kezdeményezték; ez vezetett el a későbbi Világbank létrehozásához. A másik alapvető hiba az aranystandardhoz való visszatérési kísérlet volt, és az, hogy amikor - - a világválság idején -- végképp világossá vált e rendszer tarthatatlansága, a kormányok képtelenek voltak együttműködni. Elszabotálták -- élen Roosevelt embereivel -- az 1933-ban összehívott londoni világgazdasági konferenciát, és a megegyezés helyett inkább a nemzeti valuták versengő leértékelésével kívántak előnyhöz jutni a nemzetközi piacokon. A háború alatt már egyetértés volt a szakértők között arról, hogy a jövőben a versengő valutaleértékelést el kell kerülni, és egy közös alapból kell lehetővé tenni a kiigazítási időszakok áthidalását azoknak, akik átmeneti fizetésimérlegproblémákkal küzdenek. A monetáris politika új elveinek képviseletére és a szükséges összhang megteremtésére kezdeményezték annak az intézménynek a felállítását, amelyet később Nemzetközi Valutaalapnak hívtak. A brit és az amerikai delegációk egyetértettek abban is, hogy fenn kell tartani a háború alatt bevezetett átváltási korlátozásokat; mégpedig elsősorban azért, hogy a nemzetközi tőkemozgások ne áshassák alá az új intervencionista jóléti államok gazdaságpolitikai autonómiáját. Alapvető szempont volt a 30-as években kialakult makroökonómiai tervezés intézményeinek védelme, amely nélkül a kormányok belföldi monetáris és adópolitikája talaját vesztette volna. Keynes különösen az eladósodott országok esetében látta annak veszélyét, hogy a forráskiáramlás nemkívánatos fizetésimérleg-korlátot állít a belföldi makrogazdasági célok megvalósítása elé. Nemcsak az abnormális, tehát tisztán spekulációs célú pénzmozgásoktól tartott, hanem a tőke normális, az országok közötti kamatkülönbségek által orientált mozgásának destabilizáló hatásától is félt. Japán és Németország példáján kimutatta, hogy az iparpolitikát és a makrogazdasági tervezés hatékonyságát alááshatja, ha a megtakarítók és a hitelfelvevők beléphetnek külső pénzpiacokra. Keynes és White egyaránt amellett érveltek, hogy a jóléti államot meg kell védeni a politikai célú, vagyis a szociális törvényhozás terheinek elkerülhetősége által indukált tőkemenekítéstől. Keynes így fogalmazott: Bizonyos, hogy aligha van olyan ország, amelyben a háború végeztével ne kellene a vagyonosabb osztályok helyzetét és a magántulajdon kezelését érintő elszánt vitákra számítanunk. Ha így van, mindig lesz jónéhány ember, aki pánikba esik, mert úgy gondolja, hogy pillanatnyilag az egyik országban a baloldaliság foka magasabbnak ígérkezik, mint valahol másutt. Hasonlóképp White sem tartotta megengedhetőnek, hogy a tőkeáramlás az állam által kinyilvánított nemzeti érdek ellenére működhessen, még akkor sem, ha ehhez korlátozni kell a tulajdonjogokat más országok népességének 5 vagy 10 százalékánál, akiknek elegendő vagyonuk vagy jövedelmük van ahhoz, hogy egy részét külföldön fektessék be.

11 A pénzügyi intézmények megtervezésénél tehát az alapkérdés az volt, hogy milyen nemzetközi gazdasági rendbe ágyazódhat be az intervencionista jóléti állam. Az elgondolás szerint ennek a követelménynek a liberális kereskedelmi rend megfelelt, a liberális pénzügyi rendszer azonban nem. White például úgy fogalmazott, hogy az a feltételezés, miszerint a tőke akkor szolgál a legjobban egy országot, ha olyan országokba áramolhat, ahol a legvonzóbb feltételeket kínálják neki, csak olyan körülmények között érvényes, amelyek nem mindig állnak fenn. Még Bertil Ohlin, a liberális svéd közgazdász is úgy nyilatkozott 1936-ban, hogy döntő különbség van az ilyen transzferek [tőkemozgások] és az áruk cseréjének funkciói között. Az utóbbi a prosperitás és a gazdasági növekedés előfeltétele, az előbbi azonban nem. (Helleiner 1994:37) A bretton woodsi tárgyalófelek -- élen az USA pénzügyi vezetésével -- nyíltan ellenezték az 1931 előtt létezett nyílt, liberális nemzetközi gazdasági rendhez való visszatérést. Tudatosan egy nem liberális pénzügyi rend megalkotására törekedtek tehát, amelynek alapelemét képezte a nemzetközi tőkeáramlás korlátainak fenntartása. Ahogy Morgenthau pénzügyminiszter a konferencia résztvevői előtt fogalmazott: a bretton woodsi megállapodás célja az volt, hogy az uzsorás pénzkölcsönzőket kiűzze a nemzetközi pénzügyek templomából. Ugyanezt Keynes -- a brit tárgyalódelegáció vezetőjeként -- így fogalmazta meg: A terv minden tagállamnak megadja azt a nyilvánvaló jogot, hogy mindennemű tőkemozgást ellenőrizzen. Nem pusztán átmeneti vonásként, hanem állandó megoldásként. Ami korábban eretnekségnek számított, azt most mint ortodoxiát támogatjuk. A tárgyaló delegációk -- összhangban az Atlanti Chartában megfogalmazott önrendelkezési elvvel -- egyetértésre jutottak abban is, hogy a multilaterális pénzügyi szervezetek alapokmányaiba ne kerüljön be a hitelek feltételessége, amely bizonyos kormányzati magatartáshoz kötötte volna a nemzetközi finanszírozást, és így sértette volna a pénzügyi támaszra szoruló tagországok szuverenitását. Keynes mint a konferencia szellemi atyja nem utolsó sorban azért ellenezte a feltételességet, mert korlátozni kívánta az USA Nagy-Britannia fölötti befolyását, amely akkor -- a háború alatt nyélbeütött hitelügyletek következtében -- már egyébként is igen erôs volt. Mivel Keynes a jóvátétel, az aranystandard és a spekulációs tőkemozgások bírálatával tett szert nemzetközi hírnevére, a Bretton Woods-ba érkezők számára ő volt a két lábon járó bölcsesség. A bretton woods-i konferencia nem egyszerűen nemzetek közötti konferencia volt. Ez a nemzetek konferenciája volt Keynes-szel -- írja John Kenneth Galbraith (1977). Negyvennégy ország képviseletében 730 delegátus, és köztük a háború utáni gazdasági és politikai vezető garnitúra számos vezető személyisége volt jelen és tárgyalt egymással három héten keresztül, köztük Pierre Mendés- France későbbi francia miniszterelnök, és Dean Acheson, az USA későbbi külügyminisztere. Elképzelésekkel és szakmai tekintéllyel azonban csak Keynes rendelkezett, ami azonban nem jelentette azt, hogy minden javaslatát elfogadták volna a jelenlevők. Ahogy közeledni látszott a háború vége, úgy nehezedett az amerikai bankárok részéről egyre nagyobb nyomás az USA tárgyaló delegációjára, hogy minél kisebb összegekkel kötelezzék el magukat a nemzetközi intézményekben, és minél nagyobb amerikai ellenőrzést biztosítsanak a döntéshozatalban és a források felhasználása fölött. A Keynes által a Valutaalap és a Világbank eredményes működtetéséhez szükségesnek vélt összegeket alaposan lefaragták a tárgyalások során. Ő egy 26 milliárd dolláros alap felállítására tett javaslatot, amelyből 23 milliárd dollárt az USA fizetett volna be. Végül az alap 8,8 milliárd dolláros lett, az USA 2,75 milliárdos hozzájárulásával, bár megjegyzendő, hogy a két összeg még mindig nagyobb volt, mint amit az amerikaiak javasoltak (5 milliárd, illetve 2 milliárd dollár). Nem valósulhattak meg más, csak Keynes tervezetében szereplő elgondolások sem, mint például a valutaalap által kibocsátandó világvaluta (bancor), vagy a kiigazítás szimmetriájának ösztönzése a hitelező országok számláinak megterhelése útján. Az 1942 és 1944 között kialakított kompromisszumokban tükröződött az az ellenállás, amely a -- főként new yorki -- bankárok köreiben kezdettől fogadta Keynes és White terveit. A bankárok tartottak attól, hogy a majdani megállapodás nem megengedi, hanem előírja a kormányoknak a tőkemozgások szabályozását. A drasztikus korlátozás az addigi egyik legnagyobb üzletet: az Európából menekülő tőke fogadását vette volna el a Wall Streettől. Nemcsak a nyers anyagi érdek volt persze, ami miatt a bankárok ellenezték Keynes és White terveit; igen távol állt tőlük az egész ideológia, amely egy liberális nemzetközi rendbe próbálta beágyazni a bevatkozó jóléti államot. Gyakran hangoztatták: az efféle kezdeményezések nem hajthatók végre a postai küldemények állami ellenőrzése, illetve egyfajta cenzúra nélkül, és végső soron a hitleri monetáris rendszerre

12 emlékeztetnek. Úgy látták, hogy a nemzetközi pénzpiacok fegyelmező hatást gyakorolhatnak az egyébként felelőtlen költekezésre hajlamos nemzeti kormányokra, és ezért ellenezték az olyan kormányzati pénzügyi intézmények létrehozását, mint a Nemzetközi Valutaalap. A bázeli székhelyű BIS volt az egyetlen nemzetközi pénzügyi intézmény, amelyben megbíztak, mivel azt nem keynesi szellemiségű bürokraták, hanem pragmatikus központi bankárok kormányozták. A new yorki pénzvilág ellenkoncepciója a tőkemozgások teljes szabadságát tűzte ki célul, de számoltak egy rövid átmeneti időszakkal is, amelyben csak a két legfontosabb valuta, a dollár és a font sterling lett volna konvertibilis. A font megerősítése, nemzetközi szerepének helyreállítása érdekében szorgalmazták, hogy az USA nyújtson nagyösszegű hitelt Angliának. Már csak azért is a szabad átváltás mellett érveltek, mert enélkül a dollár nem játszhatta volna el a neki szánt kulcsvalutaszerepet. A Keynes által javasolt szupranacionális klíringunió gondolatát elvetették, mert nyilvánvaló volt, hogy a háború után az Egyesült Államok lesz majd a domináns hitelező ország. Az amerikai pénzügyi elit egy része sokkal inkább szimpatizált még a nemzetközi aranystandard teljes feltámasztásával is, mivel a háború éveiben az USA aranykészletei tovább nőttek. White az eredeti, es tervei kidolgozásakor nem konzultált a new yorki pénzügyi körökkel. A Republikánus Párt 1942-es választásokon aratott sikere azonban arra kényszerítette, hogy tekintetbe vegye a bankári véleményeket is, hiszen tudta: a nemzetközi megállapodás végleges formáját el kell majd fogadtatni a Kongresszussal is. A kompromisszumok felé terelte az is, hogy tervei bírálói között voltak olyan bankárok is, akik egyébként a New Deal támogatóinak számítottak. Ilyen volt például Winthrop Aldrich, akinek szemében Morgenthau és White egy más világ képviselői voltak. A bankárokkal szemben White maga mögött tudhatta a tőkeintenzív, élenjáró technológiát alkalmazó iparvállalatok képviselőit, a Kereskedelmi Minisztériumot és az 1942-ben létrehozott Gazdaságfejlesztési Bizottságot (CED) is. A new yorkiak várakozásaival ellentétben White mellé álltak az Angol Bank képviselői is. Az amerikai bankárok nyomásának köszönhetően az 1943-as tervezetbe olyan passzusok kerültek be, mint például hogy a valutaalap célja, hogy csökkentse az ilyen devizaátváltási korlátozások, bilaterális klíring megoldások, többes valutarendszerek és diszkriminatív devizaszabályozás alkalmazását, amelyek hátráltatják a világkereskedelmet és a produktív tőke nemzetközi áramlását. Az angolok ezt kifogásolták, és ragaszkodtak ahhoz, hogy a végleges szöveg egyértelműen garantálja az átváltási korlátozásokhoz való jogot. Ennek megfelelően az 1944 áprilisi szövegváltozat már nem tartalmazta a produktív tőke áramlásának elősegítéséről szóló tételt. Az átváltási korlátozások jogáért folytatott közös küzdelem nem jelentette azt, hogy az Angol Bank mindenben elfogadta volna Keynes álláspontját. Továbbra is makacsul védelmezték például a belső pénzügyi és monetáris szigor politikáját, valamint azt az elvet, amely szerint a kamatpolitikának a külső egyensúly fenntartását kell szolgálnia. Nem értettek egyet a Nemzetközi Valutaalap létrehozásával sem, mert úgy gondolták, hogy a nemzetközi pénzügyeket a központi és a magánbankároknak kell kormányozniuk. Az IMF legyengítése azonban mégis inkább az amerikaiak nyomása következtében következett be. Ők nem fogadták el például azt, hogy az IMF előírhassa a tagországoknak a tőkemozgások szabályozását, így a végleges szövegbe az került be, hogy a Valutaalap ilyen értelmű javaslatot tehet. Hasonlóképp a végső megállapodás nem kötelezte a tagországokat együttműködésre a szabályozás terén, csak megengedte ezt nekik, bár a Valutaalapot mindannyian kötelesek voltak ellátni a tőkemozgásokról szóló információkkal, amennyiben azok nem jelentettek az egyének és vállalatok ügyeibe való beavatkozást. A szakirodalom egyre inkább a szervezett liberalizmus (embedded liberalism) győzelmeként értelmezi azt a kompromisszumot, amely az amerikaiak és a britek, a bankárok és a kormánytisztviselők, az ortodox liberálisok és a keynesiánusok között született az 1944-es bretton woods-i konferencián. A megegyezést az tette lehetővé, hogy a bankárok és a keynesiánusok között egyetértés mutatkozott abban, hogy a liberális pénzügyi rend nem összeegyeztethető a stabil árfolyamok és a liberális kereskedelem rendszerével. Ezt a nézetet döntően a 30-as évek tapasztalatai alapozták meg. Mivel pedig a tárgyalófelek a liberális pénzügyi rendet a liberális nemzetközi gazdasági rend kevésbé fontos elemének tekintették, szükségesnek látták feláldozni azt a stabil árfolyamok és a liberális kereskedelem megvalósítása érdekében. A new yorki bankárok úgy gondolták, hogy ez az összeférhetetlenségi probléma a gazdasági és politikai stabilitás helyreállítása után megoldódik. Arra törekedtek, -- és ennek megfelelően igyekeztek befolyásolni a szerződés

13 megszövegezését, -- hogy a feltételek megvalósulásával összhangban az új nemzetközi szervezetek a pénzügyi liberalizáció irányába igyekezzenek terelni a tagországokat. Keynes akkori kollégája, Roy Harrod értelmezésében Keynes -- szemben az amerikai bankárokkal -- egy olyan intézményrendszer felállítását javasolta, amelyben virágozhat az egyéni kezdeményezés. Szerinte a nemzetközi gazdaság szabályozásának általános elveit kellett volna lefektetni. Az IMF bizonyos lehívási jogokat hozott volna létre, de csak a legkivételesebb esetekben avatkozott volna be azok felhasználásába. "Az amerikaiak minden egyes tranzakcióra aprólékos eljárási szabályokat hoztak volna. E hosszadalmas konfliktus során -- úgy tűnik, -- éppen hogy Keynes küzdött a szabadság filozófiájáért a parancsuralmi filozófiával szemben" -- írja Harrod (1972: ). Keynes a kialakuló kompromisszumhoz igyekezett jó képet vágni, és legalább értékelni a részeredményeket. Dicsérte az általa egyébként sokat bírált jogászok odaadó és szolgálatkész munkáját, a konferencia konstruktív légkörét. Hogy mégsem érezte tökéletesen magát, arra bizonyíték, hogy Bretton Woodsban, egy Morgenthauval elköltött vacsora után enyhe szívrohamon esett át. A Bretton Woodsban létrehozott két legfontosabb intézmény feladata lett a három éven át folytatott tárgyalások során kidolgozott elvek érvényesítése. A forrásáramlással kapcsolatos feladatokra létrehozták a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bankot (International Bank for Reconstruction and Development, IBRD vagy Világbank), a fizetési mérlegek és valutaárfolyamok gondozására pedig a Nemzetközi Valutaalapot (International Monetary Fund, IMF). A megállapodás előirányozta a valutaárfolyamok rögzítését, aminek konkrét megoldása az lett, hogy a dollár értékét határozták meg aranyban (egy uncia arany árát 35 dollárban rögzítették), a többi valuta árfolyamát pedig a dollárhoz viszonyítva állapították meg, szűk sávokat hagyva a feltétlenül szükséges korrekcióknak. Utóbbira azért volt szükség, mert az alapító atyák a szabadon lebegő valutaárfolyamokat és a teljesen rögzített árfolyamokat egyformán károsnak tekintették. A multilaterális stabilizációs alap -- amely nem volt más, mint a tagországok által meghatározott arányban befizetett nemzeti valuták és arany közös készlete, -- az elvárások szerint lényegesen kevesebb tartalékmennyiséget tett szükségessé, mintha az egyes országoknak külön-külön kellett volna a valutájuk stabilitását alátámasztó tartalékmennyiséggel rendelkezniük. Így a kevesebb arannyal rendelkező, kevésbé fejlett, illetve deficitekkel küzdő országok nagyobb eséllyel kapcsolódhattak be a nemzetközi kereskedelembe és a várható konjunktúrába. Összességében tehát a Valutaalapnak hármas szerepkört szántak, amely szabályozásból (az árfolyamokkal és a konvertibilitással kapcsolatos szabályok betartatásából), finanszírozásból (kiegészítő források biztosításából) és egyeztetésből (a monetáris kapcsolatok irányításához szükséges konzultatív fórum működtetéséből) állt. Szintén Bretton Woodsban született megállapodás a Nemzetközi Kereskedelmi Szervezet (International Trade Organization, ITO) létrehozásáról is. Ennek a szervezetnek a feladata lett volna a liberális nemzetközi kereskedelem megvalósítása a háború utáni korszakban. A Nemzetközi Valutaalap Bretton Woodsban elfogadott alapokmányát a világ a háború utáni nemzetközi pénzügyi rend alkotmányának tekintette. Ez az alkotmány a liberális multilateralizmus nyelvén íródott, visszatükröződtek benne az ilyen szándékú törekvések, a valóságban azonban egy erősen centralizált, hegemonista monetáris rend alapjait fektették le, amelyben a főszerepet az amerikai dollár kapta. A történelemben először fordult elő, hogy az országok elkötelezték magukat a nemzetközi gazdasági rend működéséért vállalt kollektív felelősség elve mellett, a konkrét működtetés azonban döntően amerikai kezekben összpontosult. Ezt biztosította, hogy az Egyesült Államok -- befizetett kvótájával arányban -- a szavazatok egyötödét birtokolta mind a Valutaalapban, mind a Világbankban, s így a döntési mechanizmus szabályai szerint semmilyen jelentősebb kérdésben nem születhetett az Egyesült Államok kormányának politikai akaratával ellentétes döntés. A hegemonista tendenciák azonban csak a háború után mutatkoztak meg a maguk teljességében Hegemonista fordulat Az amerikai hegemonizmus megerősödéséhez nagyban hozzájárult, hogy a második világháború lezárulása után -- szemben az Egyesült Államokkal, -- baloldali fordulat következett be a nyugateurópai országok belpolitikájában. Nagy-Britanniában Clement Attlee vezetésével a Munkáspárt alakíthatott kormányt 1945 nyarán. Választási sikerük jelezte, hogy a munkásság inkább a baloldaltól várja a William Beveridge 1942-es jelentésében meghirdetett szociális reformokat, a bölcsőtől a sírig tartó szociális gondoskodás bevezetésését, és nem Churchilltől, akitől az első világháború ( a nagy

14 háború ) után a tíz százalékos reálbércsökkentést kapták. Igaz ugyan, hogy éppen a konzervatív pártvezér volt az, aki az Oxfordi Egyetem liberális professzorát a nyomorúságos életkörülményeket őszintén feltáró tanulmány megírására felkérte. Mindenki emlékezett azonban arra, hogy Churchill nem volt hálás a frontokra küldött és a hátországban önfeláldozóan dolgozó munkásoknak az első világháború megnyeréséért, és nem kapott újabb esélyt a hálátlanságra a második világháború után. A munkáspárti kormány 1945 júliusában alakult meg, és nyomban hozzá is látott az újjáépítés szervezéséhez. E program szerves részét képezte a gazdaság irányító magaslatainak elfoglalása, zászlóshajóinak birtokba vétele, magyarul az ipar és az infrastruktúra jelentős részének államosítása. Különösen nagy jelentőséggel bírt az Angol Bank államosítása 1946-ban. A főbb politikai erők között konszenzus volt arról, hogy a teljes foglalkoztatás prioritást élvezzen, és ennek érdekében fenntartsák a háború alatt bevezetett, és Bretton Woodsban nemzetközileg is elfogadtatott átváltási korlátozásokat. A Munkáspárt ambíciózus törekvéseinek azonban az első perctől fogva határt szabott az ország válságos gazdasági helyzete. A devizaéhséget enyhítendő, a háború alatti kölcsönbérleti szerződések (Lend-Lease) folytatásaként december 6-án nagy összegű, 5 milliárd dolláros kölcsönszerződést írtak alá a brit és az amerikai kormány képviselői. Az összeg háromnegyedét az Egyesült Államok, egynegyedét pedig Kanada kölcsönözte volna. Az első világháború utáni adósságmizériát elkerülendő az USA a britek csaknem összes háborús adósságát eltörölte. Ez a szerződés volt John Maynard Keynes utolsó nagy sikere a pénzügyi diplomácia világában. Mivel azonban az USA bizalmatlan volt a britek új kormánya iránt -- amely a monetáris politikát a teljes foglalkoztatás szolgálatába kívánta állítani -- az amerikaiak kemény feltételeket szabtak a hitelek folyósításához. Előírták például, hogy Nagy-Britannia legkésőbb egy évvel a hitelfolyósítás megkezdése után állítsa vissza a sterling konvertibilitását a folyó fizetési mérleg tételeire, és jelentős mértékben liberalizálja a tőkemozgásokat is. A hitelcsomag kongresszusi vitájában megmutatkozott, hogy a kölcsön mellett szóló gazdasági érvek másodrendűek, és az amerikai izolacionizmus ismét erősödőben van. A baloldal ellenezte, hogy az Egyesült Államok kedvezményes hitelekkel aládúcolja a roskadozó brit birodalmat, a jobboldal a munkáspárti kormány támogatása ellen emelt kifogást. A zsidó és az ír közösség képviselői Palesztína és Írország elnyomóit látták a kölcsönért folyamodó kormányban. A külügyi és a pénzügyi vezetés azonban úgy vélte, hogy bármiféle európai fellendülés feltétele a londoni City normális működésének helyreállítása, valamint a font sterling állami ellenőrzésének megszüntetése. Anglia talpra állítását a világkereskedelem fellendítéséhez vezető út döntő lépésének tekintették. A gazdasági érvek kevésnek bizonyultak a Kongresszus támogatásának elnyeréséhez. James Byrnes külügyminiszter ezért taktikát változtatott. Azzal próbálta meggyőzni Arthur Vandenberg szenátort, a Külügyi Bizottság befolyásos republikánus tagját, hogy a kölcsön megadása elengedhetetlenül szükséges a szovjetekkel szembeni hatásosabb fellépéshez. A demokraták többsége nem örült annak, hogy a vélt szovjet fenyegetés rémképét felhasználva kell előmozdítaniuk a kölcsönszerződés ügyét, így azonban Vandenbergnek is sikerült meggyőznie kollégáit, és a javaslat a Szenátusban többséget kapott. A képviselőházi vitán az ellenzéket vezető Jessie Wolcott már egyenesen arról beszélt, hogy ez a hitel fogja eldönteni, hogy a jövőben brit-amerikai vagy brit-szovjet koalíció alakul-e ki a világpolitikában. A szerződést végül jóváhagyta a Kongresszus egésze. Egyértelművé vált azonban az egész világ számára, hogy Nagy-Britannia, amely az első világháború előtti évszázad vezető pénzügyi hatalma volt, a második világháború alatt végképp függővé vált az amerikai pénzügyi segítségtől. Így az új korszakban be kellett érnie a pénzügyi rendszer másodhegedűsének szerepével. London ugyan megmaradt Európa elsőszámú pénzügyi központjának, a globális rangsorban azonban New York mögé szorult. Az erőviszonyok megváltozása szembeszökően megmutatkozott 1946 tavaszán, amikor a Georgia állambeli Savannah városában (USA) megrendezésre került az IMF és a Világbank első közgyűlése. Ez a rendezvény volt hivatva útjára bocsátani az 1944 nyarán Bretton Woodsban megtervezett pénzügyi intézményeket. A bretton woods-i rendszer azonban távolról sem léphetett működésbe olyan gördülékenyen, mint ahogy azt eltervezték. Már a háború vége felé érezhető volt, hogy az amerikaiak gondolkodása a korábbi liberális elképzelésektől a hegemonista törekvések felé mozdult el. Azután pedig -- különösen az 1946-os kongresszusi választások után -- egyértelművé vált, hogy a két pénzügyi intézményt elsősorban az amerikai pénzügy- és külpolitika eszközeként fogják felhasználni.

15 A háború befejezôdését követô években a Roosevelt helyébe lépô Harry S. Truman folytatta az új nemzetközi rendszer kiépítését. A Missouri államból származó Truman, aki FDR negyedik elnökké választásakor lett alelnök, sok tekintetben elôdje ellentéte volt. Energikus és intelligens karaktere nem tudta feledtetni, hogy felkészületlenül került a magas pozícióba, és különösen a külpolitikában volt teljesen járatlan. Ennek következtében az amerikai külpolitika legalább egy évig kapkodó, inkonzisztens és kiszámíthatatlan volt, ami sokat ártott a szovjetekkel való együttműködésnek is. A kelet-nyugati elhidegülést, és egyben egy újfajta amerikai szerepvállalás kialakulását gyorsította, hogy az ellenzéki pozícióba szorult Winston Churchill -- a nyugat-európai országokban bekövetkezett balratolódástól megriadva -- új irányvonal kialakítására ösztönözte az amerikaiakat. Az március 5-én (vagyis nem sokkal a savannah-i közgyűlés előtt), a Missouri állambeli Fultonban, Truman elnök jelenlétében elmondott híres beszédében kijelentette, hogy egy Sczeczintôl Triesztig terjedô vasfüggöny szeli ketté Európát. Oroszország a kommunista pártokon keresztül fenyegeti a nyugati civilizációt, amivel az angolszász országoknak egyesült erôvel szembe kell szállniuk. Az antikommunista segélykiáltások párosultak a háborúk után szokásos befeléfordulással, és a negyedszázaddal korábbihoz hasonlóan ezúttal is elônyhöz juttatták a republikánusokat, akik 1946 ôszén -- tizenhat év szünet után -- a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek, és hagyományaikhoz híven ezúttal is általános visszavonulót fújtak. Roosevelt halála és a háború befejeződése után tehát az amerikai politikában még inkább felerősödtek a konzervatív és nacionalista hangok, kétségbe vonva az USA kötelezettségét egy nyitott és prosperáló világgazdaság működésének biztosítására. A republikánus többségű Kongresszus megtagadta a szabadkereskedelem garantálására megtervezett Nemzetközi Kereskedelmi Szervezet (ITO) alapokmányának ratifikálását, ami miatt később, 1948 után a GATT (General Agreement on Tarrifs and Trade, Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény) keretében hosszadalmas tárgyalássorozat indult a nemzetközi kereskedelem láncainak lazításáért. Harry White, akinek kezében Keynes biztonságban tudta volna az IMF irányítását, végül is nem kapta meg az állást. Az új amerikai vezetés egyre gyanakvóbb volt azokkal szemben, akik a nemzetközi egyezményeket előkészítették. A britek eredetileg Londonban szerették volna kialakítani a két intézmény székhelyét. New York mint Európa felé nyitott, kozmopolita város még mindig jó kompromisszumnak tűnt volna. Ehelyett az IMF és a Világbank végül is Washingtonban nyert elhelyezést. A két székház az USA kormányzati negyedében helyezkedik el, csak néhány utcányira a Fehér Háztól, közel a pénzügy- és a külügyminisztériumhoz. A földrajzi közelség pedig egyértelműen kifejezi e két intézmény kezdettől fogva érvényes politikai státuszát is. Létrehozásuk színhelye miatt azonban az elmúlt fél évszázadban bretton woodsi, és nem washingtoni intézményekként aposztrofálták őket a sajtóban és a szakirodalomban, ami azt mutatja, hogy az 1944 júliusi konferencia északra helyezésével Morgenthau akaratlanul is sokat javított az ott megtervezett intézmények nemzetközi elfogadhatóságán. A Savannah-ban megrendezett ünnepélyes eseményre meghívottak között volt -- feleségével együtt -- Lord Keynes is, ám a közgyűlés látványa egyáltalán nem volt kedvére való. A két intézmény alkalmazottai fizetésének megállapításától kezdve a döntéshozatali mechanizmus kialakításáig mindenütt az amerikai érdekek érvényesültek. Keynesnek eszébe jutott, hogy otthoni kritikusai mindig azt hajtogatták: Meg fogja látni, hogy az amerikaiak csak arra várnak, hogy az angolok egy nemzetközi egyezmény keretében, az Egyesült Államok együttműködésére számítva lemondjanak birodalmi igényeikről. S ha ezt aláírták, már nem lesz szó együttműködésről, hanem mindenki azt fogja csinálni, amit az amerikaiak mondanak. Keynes végül is így összegeze tapasztalatait: Azért mentem Savannah-ba, hogy találkozzak a világgal, de csak egy zsarnokot láttam. A korábban is betegeskedő Keynest felzaklatták a kedvezőtlennek ítélt változások; alkotó munkája eredményének eltorzulása nagyban hozzájárult egészsége összeroppanásához, s az 1946 áprilisában bekövetkezett halálához. Az Egyesült Államok dominanciája a háború utáni világrend minden -- katonai, politikai, gazdasági, ideológiai -- elemében megmutatkozott. Ezért vonhatták le sokan a következtetést: az USA átvette azt a szerepet, amelyet a XIX. század során Nagy-Britannia töltött be. A száz évvel korábbi Pax Britannica helyébe a Pax Americana lépett. A két békerendszer között azonban a hasonlóságok mellett fontos különbségeket is kimutathatunk.

16 Anglia világgazdasági és -politikai vezető szerepe a nemzetközi pénzügyi rendszer történetében az aranystandard időszakával esett egybe; ez pedig -- amint azt századunk vezető gazdaságtörténészei kimutatták, -- nem véletlen egybeesés volt. A magyar származású Karl Polanyi (Polányi Károly) elemzésében (1944) fogalmazódott meg először markánsan, hogy az aranystandard nem egyszerűen egy technikai megoldás volt a nemzetközi pénzviszonyok stabilizálására, hanem a XIX. század békerendjének egyik sarkköve. Az úgynevezett százéves béke ( ) négy pilléren nyugodott. E négy pillér két-két gazdasági és politikai, valamint két-két nemzeti és nemzetközi intézményt jelentett, úgymint: 1. a hatalmi egyensúly struktúrája, vagy más néven a nagyhatalmak nemzetközi konfliktuskezelő tevékenysége (nemzetközi és politikai); 2. a heute finance égisze alatt működő nemzetközi aranystandard, vagyis a hitel- és valutaügyek sajátos formában történő nemzetközi szabályozása (nemzetközi és gazdasági); 3. az önszabályozó piac vagy a korlátok nélküli piaci rendszer (nemzeti és gazdasági) és 4. a liberális állam (nemzeti és politikai). Ezek között az intézmények között az aranystandard kulcsfontosságúnak bizonyult; ennek összeomlása volt a katasztrófa közvetlen oka. Amikorra összeomlott, a másik három intézményt többnyire már feláldozták az ennek megmentését célzó, hiábavaló erőfeszítesek során. (Polanyi 1957: 3) A nemzeti és nemzetközi, politikai és gazdasági intézmények közötti kapcsolat magyarázatánál Polányi abból indul ki, hogy a rendszer forrása az önszabályozó piac volt. Ez volt az az innováció, amely lehetővé tette egy sajátos civilizáció megszületését. Az aranystandard csupán egy kísérlet volt arra, hogy a belföldi piaci rendszert kiterjesszék a nemzetközi síkra. A hatalmi egyensúly rendszere volt a felépítmény, amelyet az aranystandard bázisán emeltek, és részben azon keresztül működtettek; a liberális állam pedig maga is az önszabályozó piac teremtménye volt. A XIX. századi intézményrendszer kulcsa a piacgazdaságot irányító törvényekben keresendő. (Polanyi 1957: 3) Polányi szerint Angliában három, a XIX. század második negyedében elfogadott törvény teljesítette ki a piacgazdaságot. Az első az 1834-es Szegényügyi Reformtörvény volt, amely -- a különféle állami támogatások és a szegényházak menedékjellegének megszüntetésével -- megvalósította a versenyelvű munkaerőpiacot. Egy évtizeddel később a Banktörvény (1844) bevezette az aranystandardot azáltal, hogy -- a foglalkoztatás szintjére való tekintet nélkül -- a kormány kezéből kivette a pénzkibocsátást. Egyidejűleg a földtörvény mobilizálta a földpiacot, a Gabonatörvények eltörlése (1846) pedig megszüntette a legfontosabb árupiac állami védelmét. Így alakult ki annak a gazdasági liberalizmusnak a három tézise, amelyen a piacgazdaság megszerveződött, és amely szerint a munkaerőnek a piacon kell megtalálnia a maga árát, a pénzt egy önszabályozó mechanizmusnak kell biztosítania, az áruknak pedig -- tekintet nélkül a következményekre -- szabad áramlást kell biztosítani egyik országból a másikba. Röviden a munkaerőpiacról, az aranystandardról és a szabadkereskedelemről volt szó. Egy öngyulladó mechanizmust vezettek be, amelynek következményeként a piac korábban ártalmatlan formája szociológiai szörnyeteggé változott. (Polanyi 1968: 68) Sok más szerzőhöz hasonlóan Polányi is hangsúlyozza, hogy az aranystandard és a a hatalmi egyensúly fenntartásában kulcsszerepe volt Angliának. Olyan Pax Britannica kialakulásáról beszél, amelyben a hegemón állam uralmát néha a nehéz hajóágyúk baljóslatú tájolásával tartotta fenn, gyakrabban pedig a nemzetközi pénzügyi háló szálainak jól időzített rángatásával gyakorolta. (Polanyi 1957: 14) Minderre Anglia csak azért lehetett képes, mert a XIX. században ő volt a világ vezető gazdasági hatalma. Anglia kitüntetett szerepet játszott a nemzetközi pénzügyi rendszer kialakulásában is. Nemcsak azzal, hogy elsőként deklarálta nemzeti valutájának aranyalapra helyezését, de azáltal is, hogy pénzügyi intézményei, döntései és stratégiái mögött a világ műhelyének ipari teljesítménye állt. Ezért juthatnak sokan arra a következtetésre, hogy az aranystandard tulajdonképpen sterlingstandardként működött, illetve hogy valójában nem a sterling nyugodott az aranystandardon, hanem az aranystandard bázisát jelentette a termelő potenciálnak köszönhetően stabil brit valuta. A XIX. század harmadik harmadában már hanyatló, de még mindig kiemelkedő brit gazdasági hegemónia következtében, illetve annak részeként sajátos hierarchia alakult ki az egyes pénzügyi központok között. London állt a csúcson, az alatta levő szinten pedig egymás mellett Párizs és Berlin. Egy szinttel lejjebb foglalt helyet Amszterdam, Bécs, Zürich, Milánó, Brüsszel és néhány más város. Ez a hierarchia nem jelentette azt, hogy London, illetve az Angol Bank mint végső hitelező szerepelt volna a rendszerben, egyfajta XIX. századi nemzetközi valutaalap szerepét játszva. Ez már csak azért sem volt lehetséges, mert a monetáris aranykészletek egészen másképp oszlottak meg az egyes

17 országok között, mint ahogy azt az egyes pénzügyi központok jelentősége sejtetné. A századfordulón a Anglia az aranytartalékok 5 százalékával rendelkezett, ugyanannyival, mint Németország, és kevesebbel, mint az Osztrák-Magyar Monarchia (8 százalék) és Oroszország (7 százalék). Franciaország ugyanekkor 14 százalékot, az Egyesült Államok pedig 26 százalékot tudhatott magáénak az aranytartalékokból. Tény, hogy az Angol Bank végső hitelezőként való fellépése lényegesen enyhítette a nemzetközi gazdasági válságokat 1825-ben, 1836-ban, 1847-ben, 1966-ban és 1907-ben, az ilyen jellegű tevékenység hiánya pedig jelentős depressziók okozójává vált 1873-ban, 1890-ben és ben. Volt azonban példa arra is, amikor az angolok szorultak segítségre. Így 1890-ben az Angol Bank 3,8 millió fontnyi aranyat vett kölcsön a francia és az orosz központi bankoktól, az 1907-es válság időszakában pedig 80 millió franknyi arannyal sietett a Francia Bank a britek segítségére. (Walter 1993: 105) A századfordulón kiéleződő nagyhatalmi rivalizálás először a kereskedelmi korlátozások piacvédő politikáját tűzte napirendre. Ezzel ledőlt a hosszú béke egyik pillére: a szabad kereskedelem. Később sor került a katonai tömbök megalakítására, ami a másik pillér: a hatalmi egyensúly rendszerének megszűnését jelentette. Az egyénközpontú liberális állam, vagyis a harmadik pillér a tömegszervezetek (alapvetően a szakszervezetek és a tömegpártok) megjelenése nyomán került a történelem süllyesztőjébe. A negyedik pillér a kialakult katonai tömbök között bekövetkezett tényleges fegyveres összecsapás nyomán dőlt le, vagyis amikor az első világháború során a hadigazdálkodás bevezetése azonnal maga után vonta a valuták aranyra válthatóságának felfüggesztését. A húszas-harmincas évek keserű tapasztalata az volt, hogy a XIX. századi béke pillérei közül egyet sem sikerült tartósan helyreállítani. A belpolitikai fejlődést (a szerveződés és a titkos szavazás jogát) békés eszközökkel már nem lehetett visszafordítani. A hatalmi egyensúlyban -- a párizs környéki békék ellentmondásait látva -- valójában senki sem bízott, s ez is fűtötte a húszas évek protekcionista kereskedelempolitikáját és általános gazdasági nacionalizmusát. Ez utóbbi a világválság egyik fő előidézője, s így a rövid időre helyreállított aranystandard egyik lerombolója lett. A második világháború utáni béke tervezői már tudatában voltak annak, hogy a korábbi rend elemei változatlan formában nem használhatók. A stabilitás zálogának tekintett aranyat a legerősebb nemzetgazdaság valutájával, a dollárral helyettesítették. Elfogadták azt is, hogy a békesség érdékében nem szabad sietni az áruforgalom és a pénzáramlás útjában álló korlátok felszámolásával, vagyis a nemzetek közötti rivalizálás idő előtti kiélezésével. A XIX. század második feléhez képest a második világháború utáni rend mindenekelőtt abban mutatott különbséget, hogy a nemzetközi rendszert meghatározó nagyhatalmi struktúrák mellett létrejött egy univerzalista, vagyis a világ minden országát egyenlő jogokkal egyesíteni kívánó globális intézményrendszer is. Bár a tényleges erőpozíciók az Egyesült Nemzetek szervezeteiben igen távol álltak a tényleges egyenlőségtől, a világ kormányai elindultak egy olyan állapot felé, amelyben a nemzetközi élet ügyei és konfliktusai közös fórumokon rendezhetők. A liberális politikai elvek alapján álló nemzetközi rend -- szemben a XIX. századi normákkal - - elfogadta és általánossá tette a demokrácia igényét; azt, hogy a nemzeti kormányok működését az általános és titkos választójog alapján a népakarat határozza meg. Ezáltal az állami gazdaságpolitikák szerves részévé vált a szociálpolitika, a létbiztonság, az egészség és a tisztes megélhetés garantálása az államok számára. A pénzügyi érdekeltségeknek kompromisszumot kellett kötniük a szociális szempontok képviselőivel, és ennek keretében például vállalni kellett a nemzetközi tőkeáramlás korlátozását. A szociális elvek érvényesítésétől azonban már csak azért sem lehetett eltekinteni, mert a tőkés rendszer a két háború után egyre nagyobb kiterjedésű szocialista országcsoporttal kellett, hogy együtt éljen és rivalizáljon. A XX. század közepétől az Egyesült Államok minden tekintetben meghatározó szerepet játszott a szocialista országokkal konfrontálódó tőkés rendszer megszervezésében és működtetésében. Ez a vezető szerep sokkal kiterjedtebb irányító és befolyásoló tevékenységet jelentett, mint amilyet Anglia folytatott egy évszázaddal korábban. Az amerikai politika nem az egyenlő partnerek (hét-nyolc nagyhatalom) hatalmi egyensúlyának fenntartójaként avatkozott be időről-időre a nemzetközi folyamatokba, hanem folyamatos és részletekbe menő konzultatív és döntési pozíciókat követelt magának. A hegemón szerep regionális szervezetekben is intézményesült (NATO stb.), de sok esetben éppen az univerzális intézményeken keresztül tudott érvényesülni (ENSZ, IMF stb.).

Globális pénzügyi válság, avagy egy új világgazdasági korszak határán

Globális pénzügyi válság, avagy egy új világgazdasági korszak határán Globális pénzügyi válság, avagy egy új világgazdasági korszak határán 2009. október 16. Dr. Bernek Ágnes főiskolai tanár Zsigmond Király Főiskola "A jelenlegi globális világgazdaságban mindössze csak két

Részletesebben

Magyarország külpolitikája a XX. században

Magyarország külpolitikája a XX. században Fülöp Mihály-Sipos Péter Magyarország külpolitikája a XX. században SUB Göttingen 7 210 085 436 99 A 5460 Aula, 1998 TARTALOM Első fejezet MAGYARORSZÁG AZ ÚJ NEMZETKÖZI RENDBEN AZ I. VILÁGHÁBORÚ UTÁN 9

Részletesebben

Monetáris Unió.

Monetáris Unió. Monetáris Unió Ajánlott irodalom: Horváth Zoltán (2007): Kézikönyv az Európai Unióról 303-324. oldal Felhasznált irodalom: Györgyi Gábor: Magyarország: az eurokritériumok romlása a konvergencia programokban

Részletesebben

Helyzetkép 2013. november - december

Helyzetkép 2013. november - december Helyzetkép 2013. november - december Gazdasági növekedés Az elemzők az év elején valamivel optimistábbak a világgazdaság kilátásait illetően, mint az elmúlt néhány évben. A fejlett gazdaságok növekedési

Részletesebben

Devizaárfolyam, devizapiacok. 2006. november 14.

Devizaárfolyam, devizapiacok. 2006. november 14. Devizaárfolyam, devizapiacok 2006. november 14. Az árfolyam fajtái 1. Az árfolyam a nemzeti pénz csereértéke Deviza = valutára szóló követelés Valutaárfolyam: jegybankpénz esetében Devizaárfolyam: számlapénz

Részletesebben

Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK

Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK (I) A pénzügyi integráció hozadékai a világgazdaságban: Empirikus tapasztalatok, 1970 2002.................................... 13 (1)

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA SZAK Nappali tagozat Európai Üzleti Tanulmányok szakirány REFORMTÖREKVÉSEK A MAGYAR KÖZIGAZGATÁSBAN AZ EURÓPAI UNIÓS FORRÁSOK

Részletesebben

AZ EGSZB ÉS A NYUGAT-BALKÁN

AZ EGSZB ÉS A NYUGAT-BALKÁN Európai Gazdasági és Szociális Bizottság AZ EGSZB ÉS A NYUGAT-BALKÁN Külkapcsolatok Az EGSZB és a Nyugat-Balkán: kétszintű megközelítés Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSZB) kettős regionális

Részletesebben

Ajánlás: A TANÁCS HATÁROZATA. a Monacói Hercegséggel kötött monetáris megállapodás újratárgyalására vonatkozó rendelkezésekről

Ajánlás: A TANÁCS HATÁROZATA. a Monacói Hercegséggel kötött monetáris megállapodás újratárgyalására vonatkozó rendelkezésekről EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.1.31. COM(2011) 23 végleges Ajánlás: A TANÁCS HATÁROZATA a Monacói Hercegséggel kötött monetáris megállapodás újratárgyalására vonatkozó rendelkezésekről INDOKOLÁS Az Európai

Részletesebben

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és 1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi

Részletesebben

Kínai gazdaság tartós sikertörténet. Bánhidi Ferenc Konfuciusz Intézet 2008 március 25

Kínai gazdaság tartós sikertörténet. Bánhidi Ferenc Konfuciusz Intézet 2008 március 25 Kínai gazdaság tartós sikertörténet Bánhidi Ferenc Konfuciusz Intézet 2008 március 25 Főbb témák Az elmúlt harminc év növekedésének tényezői Intézményi reformok és hatásaik Gazdasági fejlődési trendek

Részletesebben

KÖZPÉNZÜGYI ALAPOK TÁVOKTATÁS II. KONZULTÁCIÓ (2012. NOVEMBER 17.)

KÖZPÉNZÜGYI ALAPOK TÁVOKTATÁS II. KONZULTÁCIÓ (2012. NOVEMBER 17.) KÖZPÉNZÜGYI ALAPOK TÁVOKTATÁS II. KONZULTÁCIÓ (2012. NOVEMBER 17.) Dr. Sivák József tudományos főmunkatárs, c. egyetemi docens sivak.jozsef@pszfb.bgf.hu Az állam hatása a gazdasági folyamatokra. A hiány

Részletesebben

Pénzügyi alapvetések (pénzügytan)

Pénzügyi alapvetések (pénzügytan) Pénzügyi alapvetések (pénzügytan) Dr. habil. Farkas Szilveszter PhD egyetemi docens, tanszékvezető BGF, PSZK Pénzügy Intézeti Tanszék http://dr.farkasszilveszter.hu farkas.szilveszter@pszfb.bgf.hu 2 1

Részletesebben

Pénzügyek A PÉNZ KIALAKULÁSA

Pénzügyek A PÉNZ KIALAKULÁSA Pénzügyek A PÉNZ KIALAKULÁSA A pénz kialakulása A pénz - nem közgazdászok a pénzről A pénznek nincs szaga.( Vespanianus Római császár.) Mert nincs a pénznél emberek között nagyobb Gonosz, miatta városok

Részletesebben

TARTALOM. 2.1 Gazdaságpolitikai környezetünk változásai 65

TARTALOM. 2.1 Gazdaságpolitikai környezetünk változásai 65 TARTALOM ELŐSZÓ HELYETT 11 1. FEJEZET / A GAZDASÁGPOLITIKA SZEREPE A MODERN GAZDASÁGOKBAN Veress József 1.1 Gazdaságpolitika: első megközelítés 13 1.2 A gazdaságpolitika fogalmi megközelítése 15 1.3 A

Részletesebben

24 Magyarország 125 660

24 Magyarország 125 660 Helyezés Ország GDP (millió USD) Föld 74 699 258 Európai Unió 17 512 109 1 Amerikai Egyesült Államok 16 768 050 2 Kína 9 469 124 3 Japán 4 898 530 4 Németország 3 635 959 5 Franciaország 2 807 306 6 Egyesült

Részletesebben

A nemzetközi pénzügyi rendszer A gazdasági nyitottság és a pénzügyi rendszer

A nemzetközi pénzügyi rendszer A gazdasági nyitottság és a pénzügyi rendszer A nemzetközi pénzügyi rendszer A gazdasági nyitottság és a pénzügyi rendszer 1 Fő témakörök A nemzetközi fizetési mérleg A devizagazdálkodás A konvertibilitás A devizaárfolyam Devizaárfolyam-rendszerek

Részletesebben

Technológiai Elôretekintési Program EMBERI ERÔFORRÁSOK

Technológiai Elôretekintési Program EMBERI ERÔFORRÁSOK Technológiai Elôretekintési Program EMBERI ERÔFORRÁSOK Az Országos Mûszaki Fejlesztési Bizottság döntése alapján 1998-ban átfogó elemzés kezdôdött Technológiai Elôretekintési Program (TEP) néven. A program

Részletesebben

A pénz a makroökonómiában

A pénz a makroökonómiában A pénz a makroökonómiában Makroökonómia 4. elıadás 1 Reálfolyamatok nominál, v. jövedelmi folyamatok egyidejő pénz- és árumozgás de: elválhat idıben: pénzfolyamatok önállóan Pénz: általános egyenértékes,

Részletesebben

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA SZÉKESFEHÉRVÁR A MEGYEI JOGÚ VÁROS földrajzi helyzet, urbánus

Részletesebben

Valuta deviza - konvertibilitás

Valuta deviza - konvertibilitás Valuta deviza - konvertibilitás Nemzetközi elszámolások eszközei - arany - valuta - deviza - mesterséges nemzetközi pénzek Arany: a nemzetközi elszámolások hagyományos eszköze Valuta: valamely ország törvényes

Részletesebben

BAGER GUSZTÁV. Magyarorszá] =1828= AKADÉMIAI KIADÓ

BAGER GUSZTÁV. Magyarorszá] =1828= AKADÉMIAI KIADÓ BAGER GUSZTÁV Magyarorszá] =1828= AKADÉMIAI KIADÓ TARTALOMJEGYZÉK ELŐSZÓ I. RÉSZ - HÁTTÉR 1. BEVEZETÉS, 1.1. Az elemzés célja 5 1.2. A könyv szerkezete 6 2. A NEMZETKÖZI VALUTAALAP SZEREPVÁLLALÁSA, TEVÉKENYSÉGE

Részletesebben

Hogyan mérjük egy ország gazdasági helyzetét? Mi a piac szerepe? Kereslet-Kínálat

Hogyan mérjük egy ország gazdasági helyzetét? Mi a piac szerepe? Kereslet-Kínálat Bevezetés a Közgazdaságtanba Vizvári Boglárka Témák Általános gazdasági fogalmak Gazdaság és nemzetközi szervezetek Külkereskedelem Általános Gazdasági Fogalmak Mivel foglalkozik a közgazdaságtan? Hogyan

Részletesebben

Az EU gazdasági és politikai unió

Az EU gazdasági és politikai unió Brüsszel 1 Az EU gazdasági és politikai unió Egységes piacot hozott létre egy egységesített jogrendszer révén, így biztosítva a személyek, áruk, szolgáltatások és a tőke szabad áramlását. Közös politikát

Részletesebben

A szociális gazdaságtól a szociális vállalkozásig

A szociális gazdaságtól a szociális vállalkozásig A szociális gazdaságtól a szociális vállalkozásig A jelen kihívások Egy paradoxon A mindennapi életünkben erőteljesen jelen van. Nem ismeri a nagyközönség. Újra időszerűvé vált Tömeges munkanélküliség

Részletesebben

A progresszív gazdaságpolitika alkotóelemei

A progresszív gazdaságpolitika alkotóelemei Matthias Platzeck Elemzés Budapest 2012. január Nagyon kemény időket élünk. A világgazdaság megingott. Teljesen bizonytalan, hogy sikerül-e az USA-nak hosszú távon talpon maradnia. Mindeközben az egyesült

Részletesebben

A nemzetközi kapcsolatok története (1914 1946)

A nemzetközi kapcsolatok története (1914 1946) A nemzetközi kapcsolatok története (1914 1946) 2012. szeptember Valki László www.nemzetkozi jog.hu 15 m halott I. világháború Összehasonlítás: áldozatok száma millióban 62 II. világháború 40 Mongol hódítások

Részletesebben

A rendszer ilyenfajta működése azzal a következménnyel járt, hogy a budapesti lakosok mind az egyazon lakásra pályázók egymással szemben, mind az

A rendszer ilyenfajta működése azzal a következménnyel járt, hogy a budapesti lakosok mind az egyazon lakásra pályázók egymással szemben, mind az Nagy Ágnes: Állampolgár a lakáshivatalban: politikai berendezkedés és hétköznapi érdekérvényesítés, 1945 1953 (Budapesti lakáskiutalási ügyek és társbérleti viszályok) Kérdésfeltevés Az 1945-től Budapesten

Részletesebben

Nemzeti Pedagógus Műhely

Nemzeti Pedagógus Műhely Nemzeti Pedagógus Műhely 2009. február 28. Varga István 2007. febr. 21-i közlemény A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól: - sikeres a kiigazítás: mutatóink minden várakozást felülmúlnak, - ipari

Részletesebben

GOLD NEWS. Megjelent az Arany Világtanács legújabb negyedéves elemzése 2011.05.02.

GOLD NEWS. Megjelent az Arany Világtanács legújabb negyedéves elemzése 2011.05.02. Megjelent az Arany Világtanács legújabb negyedéves elemzése Az Arany Világtanács (World Gold Council, WGC) közzétette a negyedévente megjelelő, "Gold Investment Digest" névre hallgató legfrissebb elemzését.

Részletesebben

Makropénzügyek. 1. Elméleti alapok

Makropénzügyek. 1. Elméleti alapok Makropénzügyek 1. Elméleti alapok Félév menete Tananyag Pete Péter: Bevezetés a monetáris makroökonómiába, Osiris 1996, I. rész: Pénzelmélet Elérhető: http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/bevezetes-monetaris/adatok.html

Részletesebben

FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között

FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között FÖLDES GYÖRGY A magyar szovjet viszony 1957 1989 között Rövid áttekintés Ez a bő három évtized különleges helyet foglal el a magyar orosz kapcsolatok ezeréves történetében. Drámai és tragikus volt a kezdet.

Részletesebben

Új szelek a monetáris politikában - mi változott a válság óta?

Új szelek a monetáris politikában - mi változott a válság óta? Új szelek a monetáris politikában - mi változott a válság óta? Matolcsy György 52. MKT Közgazdász-vándorgyűlés, Nyíregyháza 2014. szeptember 6. 1 Tartalom Örökségünk Inflációs célkövetés a válság után

Részletesebben

KALÁSZ PÉTER AZ 1970-ES ÉVEK ELEJÉN 1

KALÁSZ PÉTER AZ 1970-ES ÉVEK ELEJÉN 1 KALÁSZ PÉTER KI GAZDAGSZIK GYORSABBAN? PROPAGANDA ÉS VALÓSÁG A JÖVEDELEMPOLITIKAI VITÁK TÜKRÉBEN AZ 1970-ES ÉVEK ELEJÉN 1 Történeti háttér Magyarország a 60-as évek elején hasonlóan a többi szocialista

Részletesebben

Bankrendszer I. Magyar Nemzeti Bank jogállása, alapvető feladatai Monetáris politika

Bankrendszer I. Magyar Nemzeti Bank jogállása, alapvető feladatai Monetáris politika Bankrendszer I. Magyar Nemzeti Bank jogállása, alapvető feladatai Monetáris politika Bankrendszer fogalma: Az ország bankjainak, hitelintézeteinek összessége. Ezen belül központi bankról és pénzügyi intézményekről

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II. Számvitel és pénzgazdálkodás. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II. Számvitel és pénzgazdálkodás. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek II. Számvitel és pénzgazdálkodás KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Valuta, deviza, konvertibilitás 64. lecke Nemzetközi elszámolások

Részletesebben

Helyzetkép 2013. július - augusztus

Helyzetkép 2013. július - augusztus Helyzetkép 2013. július - augusztus Gazdasági növekedés Az első félév adatainak ismeretében a világgazdaságban a növekedési ütem ez évben megmarad az előző évi szintnél, amely 3%-ot valamelyest meghaladó

Részletesebben

303 Jelentés az állami forgóalap pénzszükségletét (a központi költségvetés hiányát) finanszírozó értékpapír kibocsátás ellenőrzéséről

303 Jelentés az állami forgóalap pénzszükségletét (a központi költségvetés hiányát) finanszírozó értékpapír kibocsátás ellenőrzéséről 303 Jelentés az állami forgóalap pénzszükségletét (a központi költségvetés hiányát) finanszírozó értékpapír kibocsátás ellenőrzéséről TARTALOMJEGYZÉK Következtetések és javaslatok Részletes megállapítások

Részletesebben

A jegybank a belföldi monetáris kondíciók változtatásával igyekszik megakadályozni

A jegybank a belföldi monetáris kondíciók változtatásával igyekszik megakadályozni Az MNB tevékenységének fõbb jellemzõi 1998-ban 1. Monetáris politika AMagyar Nemzeti Bank legfontosabb feladata az infláció fenntartható csökkentése, hosszabb távon az árstabilitás elérése. A jegybank

Részletesebben

II. A KULCSKÉRDÉSEKRE KAPOTT VÁLASZOK...4

II. A KULCSKÉRDÉSEKRE KAPOTT VÁLASZOK...4 ÉVES JELENTÉS ÉS CSELEKVÉSI JAVASLATOK A 2009/2010-ES GAZDASÁGI VÁLSÁGRA VONATKOZÓ EZA PROJEKT KERETÉBEN ÉRINTETT DOLGOZÓK SZERVEZETEI RÉSZÉRE AZ EURÓPAI TANÁCS PÉNZÜGYI TÁMOGATÁSÁVAL TARTALOM I. BEVEZETÉS...3

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról. 2015. I. negyedév

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A fizetési mérleg alakulásáról. 2015. I. negyedév SAJTÓKÖZLEMÉNY A fizetési mérleg alakulásáról NYILVÁNOS: 2015. június 24. 8:30-tól 2015. I. negyedév 2015 I. negyedévében 1 a külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg

Részletesebben

A nemzetközi fizetési mérleg. Vigvári András vigvaria@inext.hu

A nemzetközi fizetési mérleg. Vigvári András vigvaria@inext.hu A nemzetközi fizetési mérleg Vigvári András vigvaria@inext.hu A nemzetközi pénzügyi piacok mikroökonómiája Árfolyam alakulás, árfolyam rendszer kérdései A piac szabályozottsága (kötött devizagazdálkodás-

Részletesebben

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan

Részletesebben

A 2006-os német biztonságpolitikai fehér könyv

A 2006-os német biztonságpolitikai fehér könyv 82 Takács Judit A 2006-os német biztonságpolitikai fehér könyv Lapunk 2008. szeptemberi számában a Kitekintõ címû rovatban a nemzeti stratégiai dokumentumok rendszerét ismertettük a fontosabb európai stratégiai

Részletesebben

A monetáris rendszer

A monetáris rendszer A monetáris rendszer működése, pénzteremtés Dr. Vigvári András intézetvezető egyetemi tanár vigvari.andras@pszfb.bgf.hu Pénzügy Intézeti Tanszék A monetáris rendszer intézményi kerete Kétszintű bankrendszer,

Részletesebben

Helyzetkép 2013. augusztus - szeptember

Helyzetkép 2013. augusztus - szeptember Helyzetkép 2013. augusztus - szeptember Gazdasági növekedés Ez év közepén részben váratlan események következtek be a világgazdaságban. Az a korábbi helyzet, mely szerint a globális gazdaság növekedése

Részletesebben

MONETÁRIS POLITIKAI DILEMMÁK

MONETÁRIS POLITIKAI DILEMMÁK MONETÁRIS POLITIKAI DILEMMÁK (ortodoxia vs. új monaterizmus) Kolozsvár 2013. 11. 22. Tartalomjegyzék 1. Gazdasági egyensúlytalanság okai? 2. Korlátlan pénzteremtés következményei? 3. Mi a megoldás? 1.

Részletesebben

Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila: Együtt a megszorításokért!

Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila: Együtt a megszorításokért! Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila: Együtt a megszorításokért! A baloldal eddig előkerült tervei, nyilatkozatai és javaslatai egyértelművé teszik, hogy Gyurcsány, Bajnai és Mesterházy

Részletesebben

A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig

A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig 1 ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig A fegyveres erők szerepe, helyzete Spanyolország XX.

Részletesebben

A ország B ország A ország B ország A ország B ország Külföldi fizetőeszköz hazai fizetőeszközben kifejezett ára. Mi befolyásolja a külföldi fizetőeszköz hazai fizetőeszközben kifejezett árát? Mit befolyásol

Részletesebben

AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓ TÖRTÉNETE 2006.09.27.

AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓ TÖRTÉNETE 2006.09.27. AZ EURÓPAI INTEGRÁCIÓ TÖRTÉNETE 2006.09.27. ELŐZMÉNYEK 1795 KANT 1849 VIKTOR HUGO 1930 ORTEGA Y GASSET 1923 COUDENHOVE-CALERGI 1929-1930 BRIAND 1. VILÁGHÁBORÚ NÉPSZÖVETSÉG 1943 CHURCILL 2. VILÁGHÁBORÚ

Részletesebben

Phare utólagos országértékelés és kapacitás építés. Magyarország

Phare utólagos országértékelés és kapacitás építés. Magyarország Phare utólagos országértékelés és kapacitás építés Magyarország Ezt az utólagos értékelést az Európai Bizottság Bővítési Főigazgatósága kezdeményezte és egy magánkonzorcium végezte el. A Konzorcium teljes

Részletesebben

Az Egyesült Királyság (UK) klímatörvénye. Hogyan mőködik a gyakorlatban?

Az Egyesült Királyság (UK) klímatörvénye. Hogyan mőködik a gyakorlatban? Az Egyesült Királyság (UK) klímatörvénye Hogyan mőködik a gyakorlatban? A törvény születése 4 oldalas törvényjavaslat készült a Föld Barátai EWNI (Anglia, Wales és É-Írország) londoni irodájában 2004-ben

Részletesebben

A kontinentális külpolitika néhány ellentmondása

A kontinentális külpolitika néhány ellentmondása 1. Bevezetés A kontinentális külpolitika néhány ellentmondása Dunay Pál Amennyiben arra törekszünk, korrekt elemzést végezzünk, s elkerüljük azt, hogy a legfrissebb események határozzák meg álláspontunkat,

Részletesebben

Közgazdaságtan műszaki menedzsereknek I. SGYMMEN226XXX. Tantárgyfelelős: dr. Paget Gertrúd főiskolai docens

Közgazdaságtan műszaki menedzsereknek I. SGYMMEN226XXX. Tantárgyfelelős: dr. Paget Gertrúd főiskolai docens Közgazdaságtan műszaki menedzsereknek I. SGYMMEN226XXX Tantárgyfelelős: dr. Paget Gertrúd főiskolai docens Tárgyelőadó: dr. Paget Gertrúd főiskolai docens Gyakorlatvezető: dr. Paget Gertrúd Tantárgyi leírás

Részletesebben

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló A pénteki kereskedés során az európai tőzsdemutatók vörösben zártak, míg tengerentúlon egyedül a Dow Jones zárt csökkenéssel. Erősödött a forint az euróval

Részletesebben

A családi háttér és az iskolai utak eltérései

A családi háttér és az iskolai utak eltérései 13 Szanyi-F. Eleonóra A családi háttér és az iskolai utak eltérései Az alábbi cikk első része egy, e folyóiratban korábban megjelent írás (Hiányszakmát tanuló végzős szakiskolások; ÚPSz 211/6) folytatása.

Részletesebben

MTA Világgazdasági Kutatóintézet Kihívások 148. szám, 2001. június. Tiba Zoltán AZ ÉSZT FELZÁRKÓZÁSI ÚT

MTA Világgazdasági Kutatóintézet Kihívások 148. szám, 2001. június. Tiba Zoltán AZ ÉSZT FELZÁRKÓZÁSI ÚT MTA Világgazdasági Kutatóintézet Kihívások 148. szám, 2001. június 1. Észtország a Szovjetunióban Tiba Zoltán AZ ÉSZT FELZÁRKÓZÁSI ÚT 1.1. Észtország gazdasági és társadalmi örökségében meghatározó korszak

Részletesebben

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt AZ ANGOL H A D I F L O T T A Irta: SZALAY ISTVÁN A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt részei között

Részletesebben

Látványos számok: diagramok felhasználása a történelemórán

Látványos számok: diagramok felhasználása a történelemórán Történelemtanítás a gyakorlatban Látványos számok: diagramok felhasználása a történelemórán Dupcsik Csaba A DIAGRAM MINT DIDAKTIKAI ESZKÖZ A diagramok adatsorokat jelenítenek meg látványos formában. Nem

Részletesebben

Raiffeisen Univerzum Tőke- és Hozamvédett Származtatott Alap Féléves jelentés 2010.

Raiffeisen Univerzum Tőke- és Hozamvédett Származtatott Alap Féléves jelentés 2010. Raiffeisen Univerzum Tőke- és Hozamvédett Származtatott Alap Féléves jelentés 2010. I. A Raiffeisen Univerzum Tőke- és Hozamvédett Származtatott Alap (RUVA) bemutatása 1. Alapadatok Alap neve: Raiffeisen

Részletesebben

ADALÉKOK A MAGYAR KÖZLEKEDÉSÜGY ÉS HONVÉDELEM XX. SZÁZADI KAPCSOLATRENDSZERÉNEK TANULMÁNYÁZÁSÁHOZ

ADALÉKOK A MAGYAR KÖZLEKEDÉSÜGY ÉS HONVÉDELEM XX. SZÁZADI KAPCSOLATRENDSZERÉNEK TANULMÁNYÁZÁSÁHOZ VEZETÉS- ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNY DR. HORVÁTH ATTILA ADALÉKOK A MAGYAR KÖZLEKEDÉSÜGY ÉS HONVÉDELEM XX. SZÁZADI KAPCSOLATRENDSZERÉNEK TANULMÁNYÁZÁSÁHOZ Egy állam közlekedéspolitikájának alakítását számtalan

Részletesebben

Szlovákia Magyarország két hangra

Szlovákia Magyarország két hangra dunatáj Szlovákia Magyarország két hangra anuár elsején ünnepelhette önálló államiságának huszadik évfordulóját északi szomszédunk. A Týždeň című pozsonyi hetilap tavalyi évet záró számában olvashattuk:

Részletesebben

ISMERETLEN ARCÉLEK ZSUGYEL JÁNOS PHD: EGY VILÁGPOLGÁR ÚTJA A SZOCIALIZMUSTÓL A KATOLICIZMUSIG: ERNST FRIEDRICH SCHUMACHER (1911-1977)

ISMERETLEN ARCÉLEK ZSUGYEL JÁNOS PHD: EGY VILÁGPOLGÁR ÚTJA A SZOCIALIZMUSTÓL A KATOLICIZMUSIG: ERNST FRIEDRICH SCHUMACHER (1911-1977) ISMERETLEN ARCÉLEK A Miskolci Keresztény Szemle rovatot indított Ismeretlen arcélek címmel. Ebben a rovatban idırıl-idıre, Magyarországon jórészt ismeretlen XX. századi európai személyiségek életútját,

Részletesebben

EU ismeretek Dr. Medina, Viktor

EU ismeretek Dr. Medina, Viktor EU ismeretek Dr. Medina, Viktor EU ismeretek Dr. Medina, Viktor Publication date 2011 Szerzői jog 2011 Szent István Egyetem Copyright 2011, Szent István Egyetem. Minden jog fenntartva, Tartalom Bevezetés...

Részletesebben

Az Amerikai Egyesült Államok a világgazdaságban

Az Amerikai Egyesült Államok a világgazdaságban Az Amerikai Egyesült Államok a világgazdaságban USA sztereotípiák 2013 05 02 USA 2 Szerkezet 1. Néhány tény és adat 2. Fejlődés 3. Gazdaságpolitikák 2013 05 02 USA 3 Egyesült Államok néhány adat Világ

Részletesebben

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai részvényindexek mínuszban zártak tegnap. 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam ma reggel.

Részletesebben

A nemzetiségi oktatás irányításának szervezete és tevékenysége Magyarországon az 50-es évek első felében

A nemzetiségi oktatás irányításának szervezete és tevékenysége Magyarországon az 50-es évek első felében Iskolakultúra, 25. évfolyam, 2015/9. szám DOI: 10.17543/ISKKULT.2015.9.75 Tóth Ágnes tudományos főmunkatárs, MTA TK Kisebbségkutató Intézet egyetemi docens, PTE BTK Német Történelem és Kultúra Délkelet-Közép-Európában

Részletesebben

Keynes ellenzékben ANDOR LÁSZLÓ. Cambridge és London

Keynes ellenzékben ANDOR LÁSZLÓ. Cambridge és London ANDOR LÁSZLÓ Keynes ellenzékben Ahhoz hogy megértsük a közgazdaságtant, meg kell értenünk a közgazdászt. Anthony Thirlwall Köztudott, hogy az ötven évvel ezelőtt elhunyt John Maynard Keynes (1883-1946)

Részletesebben

A VÁLSÁGOK TERMÉSZETE TÖRTÉNETI ASPEKTUSBÓL

A VÁLSÁGOK TERMÉSZETE TÖRTÉNETI ASPEKTUSBÓL F L U E N T U M Nemzetközi gazdaság- és társadalomtudományi folyóirat International journal of Economic and Social Sciences 2015. II. évfolyam 3. szám ISSN 2064-6356 www.fluentum.hu A VÁLSÁGOK TERMÉSZETE

Részletesebben

Eredmények 2009 2014 között

Eredmények 2009 2014 között Eredmények 2009 2014 között Kik vagyunk? Mi vagyunk a legnagyobb politikai család Európában. Jobbközép politikai nézeteket vallunk. Mi vagyunk az Európai Néppárt képviselőcsoportja az Európai Parlamentben.

Részletesebben

A közszolgáltatás fogalmának, tartalmának, tagolásának általános alapjai a hírközlési szolgáltatási rendszer mintáján keresztül

A közszolgáltatás fogalmának, tartalmának, tagolásának általános alapjai a hírközlési szolgáltatási rendszer mintáján keresztül tanulmányok LAPSÁNSZKY ANDRÁS A közszolgáltatás fogalmának, tartalmának, tagolásának általános alapjai a hírközlési szolgáltatási rendszer mintáján keresztül A gazdaságba beavatkozó közigazgatás határainak,

Részletesebben

Az írásbeli érettségi témakörei

Az írásbeli érettségi témakörei Az írásbeli érettségi témakörei Dőlt betűvel szerepelnek azok a részek, amelyeket csak emelt szinten kérnek. 1. AZ ÓKOR ÉS KULTÚRÁJA 1.1 Vallás és kultúra az ókori Keleten Az egyes civilizációk vallási

Részletesebben

1. A teheráni konferencia

1. A teheráni konferencia 12.tétel: A II. világháború lezárása és az új világrend kialakulása: a szövetségesek tanácskozásai: Teherán, Jalta és Potsdam, nemzetközi együttműködés, megszállások, békeszerződések 1. A teheráni konferencia

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2008. november 18. (OR. en) 11263/4/08 REV 4 ADD 1. Intézményközi referenciaszám: 2007/0163 (COD)

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2008. november 18. (OR. en) 11263/4/08 REV 4 ADD 1. Intézményközi referenciaszám: 2007/0163 (COD) AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2008. november 18. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2007/0163 (COD) 11263/4/08 REV 4 ADD 1 EDUC 173 MED 39 SOC 385 PECOS 16 CODEC 895 A TANÁCS INDOKOLÁSA Tárgy:

Részletesebben

NEMZETKÖZI SZEMLE. Engler Lajos STOCKHOLMI ÉRTEKEZLET KIÚTKF.RKSF.S

NEMZETKÖZI SZEMLE. Engler Lajos STOCKHOLMI ÉRTEKEZLET KIÚTKF.RKSF.S NEMZETKÖZI SZEMLE Engler Lajos STOCKHOLMI ÉRTEKEZLET KIÚTKF.RKSF.S Ha a Helsinkiben megtartott európai biztonsági és együttműködési értekezlet (1975) kontinensünk második világháború utáni békés korszakának

Részletesebben

Franciaország a felvilágosodás után

Franciaország a felvilágosodás után FRANCIA SZOCIOLÓGIATÖRTÉNET. PORTÉVÁZLATOK. AUGUSTE COMTE. ÉMILE DURKHEIM. PIERRE BOURDIEU A középkorban, illetve a felvilágosodás koráig uralkodó utópiák, társadalomalakító illúziók, reformok és víziók

Részletesebben

Szociális párbeszéd új keretek között

Szociális párbeszéd új keretek között Szociális párbeszéd új keretek között Szociális párbeszéd új keretek között Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Társadalmi Párbeszéd Központ Szerkesztőbizottság: Herczog László Kaló József Lux Judit

Részletesebben

Az Amerikai hegemónia vége

Az Amerikai hegemónia vége THE ECONOMIST: A RAGASZKODÓ SZUPERHATALOM A The Economist tematikus különkiadásának a célja, hogy rámutasson az USA paradox gazdasági helyzetére: bár a világgazdasági súlya folyamatosan csökken továbbra

Részletesebben

VILÁGGAZDASÁGTAN 2. A világgazdaság fejlıdési szakaszai Képek kellenének bele! Bacsi Vilgazd 2-2013 1

VILÁGGAZDASÁGTAN 2. A világgazdaság fejlıdési szakaszai Képek kellenének bele! Bacsi Vilgazd 2-2013 1 VILÁGGAZDASÁGTAN 2. A világgazdaság fejlıdési szakaszai Képek kellenének bele! Bacsi Vilgazd 2-2013 1 A világgazdaság fejlıdési szakaszai 1. Az ókor és középkor: merkantilizmus és korai gyarmatosítás (1492-1820)

Részletesebben

Közpénzügyi feladat- és forrásmegosztási gyakorlat értékelése az OECD ajánlásainak és néhány kelet-közép-európai ország tapasztalatainak tükrében

Közpénzügyi feladat- és forrásmegosztási gyakorlat értékelése az OECD ajánlásainak és néhány kelet-közép-európai ország tapasztalatainak tükrében SIVÁK JÓZSEF 1 ZSUGYEL JÁNOS 2 Közpénzügyi feladat- és forrásmegosztási gyakorlat értékelése az OECD ajánlásainak és néhány kelet-közép-európai ország tapasztalatainak tükrében A fiskális föderalizmus

Részletesebben

A fizetési mérleg alakulása a 2001. februári adatok alapján

A fizetési mérleg alakulása a 2001. februári adatok alapján A fizetési mérleg alakulása a 21. februári adatok alapján Az MNB téves jelentés korrekciója miatt visszamenőlegesen módosítja a 2. novemberi és az éves fizetési mérleg, valamint a 2. november 21. januári

Részletesebben

csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. június 25. Vezetői összefoglaló Szerdán a nemzetközi részvényindexek többsége veszteséggel zárt. Mindhárom vezető devizával szemben gyengülést mutatott a forint árfolyama. A BUX záróértéke

Részletesebben

A természetes személyek adósságrendezési eljárásának hazai bevezetése

A természetes személyek adósságrendezési eljárásának hazai bevezetése Báger Gusztáv A természetes személyek adósságrendezési eljárásának hazai bevezetése Összefoglaló: A túlzott eladósodás a háztartások milliói számára teszi szükségessé a rehabilitáció támogatását. Magyarország

Részletesebben

Történelem. Gimnázium (esti tagozat) 12. évfolyam Évi óraszám: 32 Száray Miklós: Történelem IV. Fejlesztési cél, kompetenciák

Történelem. Gimnázium (esti tagozat) 12. évfolyam Évi óraszám: 32 Száray Miklós: Történelem IV. Fejlesztési cél, kompetenciák Történelem Gimnázium (esti tagozat) 12. évfolyam Évi óraszám: 32 Száray Miklós: Történelem IV. Óraszám A tanítás anyaga Fejlesztési cél, kompetenciák Tanulói tevékenységek /Munkaformák Felhasznált eszközök

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 20.4.2009 COM(2009) 178 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK, A RÉGIÓK

Részletesebben

AZ ÁLLAM- ÉS KORMÁ YFŐK I FORMÁLIS ÜLÉSE 2008. OVEMBER 7. HÁTTÉRA YAG

AZ ÁLLAM- ÉS KORMÁ YFŐK I FORMÁLIS ÜLÉSE 2008. OVEMBER 7. HÁTTÉRA YAG Brüsszel, 2008. november 7. AZ ÁLLAM- ÉS KORMÁ YFŐK I FORMÁLIS ÜLÉSE 2008. OVEMBER 7. HÁTTÉRA YAG 1. Az Európai Unió állam- és kormányfőinek a pénzügyi válságra adott válasz koordinálásában tanúsított

Részletesebben

Hoffmann Mihály Kóczián Balázs Koroknai Péter: A magyar gazdaság külső egyensúlyának alakulása: eladósodás és alkalmazkodás*

Hoffmann Mihály Kóczián Balázs Koroknai Péter: A magyar gazdaság külső egyensúlyának alakulása: eladósodás és alkalmazkodás* Hoffmann Mihály Kóczián Balázs Koroknai Péter: A magyar gazdaság külső egyensúlyának alakulása: eladósodás és alkalmazkodás* A magyar gazdaság külső tartozásainak és követeléseinek alakulása kiemelten

Részletesebben

GAZDASÁGPOLITIKA. Készítette: Pete Péter. Szakmai felelős: Pete Péter. 2011. június

GAZDASÁGPOLITIKA. Készítette: Pete Péter. Szakmai felelős: Pete Péter. 2011. június GAZDASÁGPOLITIKA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az MTA Közgazdaságtudományi

Részletesebben

BUDAPESTI KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI ÉS ÁLLAMIGAZGATÁSI EGYETEM

BUDAPESTI KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI ÉS ÁLLAMIGAZGATÁSI EGYETEM BUDAPESTI KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI ÉS ÁLLAMIGAZGATÁSI EGYETEM AZ EURÓPAI PARLAMENT POLITIKAALAKÍTÓ SZEREPE, AZ EURÓPAI UNIÓ DÖNTÉSHOZATALÁN BELÜL ELFOGLALT HELYE AZ EGYÜTTDÖNTÉSI ELJÁRÁS VIZSGÁLATA ALAPJÁN

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc A pénzpiac, az IS-LM-görbék és az összkeresleti függvény 15. lecke A pénz

Részletesebben

149. sz. Egyezmény. a betegápoló személyzet foglalkoztatásáról, munka- és életkörülményeiről

149. sz. Egyezmény. a betegápoló személyzet foglalkoztatásáról, munka- és életkörülményeiről 149. sz. Egyezmény a betegápoló személyzet foglalkoztatásáról, munka- és életkörülményeiről A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája, Amelyet a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Igazgató Tanácsa

Részletesebben

Új Ú ra r t a e t r e v r e v z e és é Vértes András elnök GKI Gazdaságkutató Zrt. Budapest 2011. december 8. GKI Zrt., www.gki.hu

Új Ú ra r t a e t r e v r e v z e és é Vértes András elnök GKI Gazdaságkutató Zrt. Budapest 2011. december 8. GKI Zrt., www.gki.hu Újratervezés Vértes András elnök GKI Gazdaságkutató Zrt. Budapest 2011. december 8. Miért kell új gazdaságpolitika? Európában is sok változás kell, de nálunk is Magyarország: hitelesség-vesztés, finanszírozási

Részletesebben

A fizetési mérleg alakulása a decemberi adatok alapján

A fizetési mérleg alakulása a decemberi adatok alapján A fizetési mérleg alakulása a 21. decemberi adatok alapján A 21. decemberi fizetési mérleg közzétételével egyidőben az MNB visszamenőleg módosítja az 2-21-re korábban közölt havi fizetési mérlegek, valamint

Részletesebben

A társadalmi kirekesztődés nemzetközi összehasonlítására szolgáló indikátorok, 2010*

A társadalmi kirekesztődés nemzetközi összehasonlítására szolgáló indikátorok, 2010* 2012/3 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VI. évfolyam 3. szám 2012. január 18. A társadalmi kirekesztődés nemzetközi összehasonlítására szolgáló indikátorok, 2010* Tartalomból 1

Részletesebben

Az EU választási megfigyelési küldetései: célok, gyakorlati lépések és a jövőbeni kihívások

Az EU választási megfigyelési küldetései: célok, gyakorlati lépések és a jövőbeni kihívások 2009.11.12. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 271 E/31 151. elismeri az európai országoknak a CIA által foglyok szállítására és illegális fogva tartására való állítólagos használatával foglalkozó ideiglenes

Részletesebben

Az Unió helye a globalizálódó gazdasági rendben

Az Unió helye a globalizálódó gazdasági rendben Az Unió helye a globalizálódó gazdasági rendben Az Eu létrejöttének oka: a széthúzó európai népek összefogása, és nem a világhatalmi pozíció elfoglalása, mégis időközben a globalizálódó világ versenyre

Részletesebben

Dr. Vigvári András vigvaria@inext.hu. A monetáris rendszer

Dr. Vigvári András vigvaria@inext.hu. A monetáris rendszer Dr. Vigvári András vigvaria@inext.hu A monetáris rendszer Monetáris rendszer fogalma, elemei, pénzteremtés mechanizmusa 1. A bankrendszer alapjai 2. A pénzteremtés folyamata 3. Endogén-egzogén pénzteremtés

Részletesebben

Kiegészítő melléklet az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2008. december 31-i éves beszámolójához Tartalomjegyzék

Kiegészítő melléklet az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2008. december 31-i éves beszámolójához Tartalomjegyzék Kiegészítő melléklet az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2008. december 31-i éves beszámolójához Tartalomjegyzék I. Általános rész...2 I. 1. Alapításra vonatkozó adatok...2 I. 2. Általános adatok...2

Részletesebben