Időzített bomba? Pályaválasztás és elvándorlás

Átírás

1 Időzített bomba? Pályaválasztás és elvándorlás Hollandiában között fogadták el az egészségügyi szolgáltatások finanszírozását rendező a népesség 62 %-ra vonatkozó kötelező társadalombiztosítási betegbiztosításra, és a fennmaradó csoportot érintő üzleti egészségbiztosításra, illetve a non-profit betegbiztosító alapítványokra, szervezetekre vonatkozó törvényeket. Dr. Zrínyi Miklós PhD 1, Dr. Zékányné Rimár Ilona 2, Tóth Helga 3, Siket Adrienn 4 Összefoglaló Cél: Ez a vizsgálat azért készült, hogy a hallgató és gyakorlatban dolgozó ápolók körében a migráció jelenségének nagyságára keressen választ. A tanulmányban megvizsgáltuk az ápolás input odalát, azaz a képzés felől érkezők késztetését arra, hogy az ápolásban helyezkedjenek el a végzést követően. Megvizsgáltuk az output oldalt is, azaz a gyakorlatban tevékenykedők hajlamát arra, hogy idő előtt megváljanak az ápolástól. Módszerek: A vizsgálat megtervezése során méréseinkben hasonló eljárásokat használtunk, mint amiket a NEXT (Ápolók Korai Pályaelhagyása) európai tanulmány szakemberei alkalmaztak. Saját fejlesztésű kérdőívet állítunk össze a NEXT szempontok alapján, amelyet 3 helyszínen (Debrecen, Nyíregyháza, Pécs) több mint 500, névtelen válaszadó töltött ki. Eredmények: A pályaelhagyás és migráció igénye mintánkban eltérő módon, de egyértelműen jelen volt. Jellemző inkább a más egészségügyi területre illetve más szakmába való átlépés igénye volt. A képzésben lévő hallgatók esetében a biztos lemorzsolódást 10%-ra prognosztizáltuk. A külföldön történő munkavállalás mellett a nyelvtudás és a felsőfokú végzettség szólt. A pályán maradás legfőbb motiváló tényezői a rugalmas munkaidő és a továbbfejlődés, karrierlehetőségek voltak. Következtetések: A jelen mintában is igazolhatóan jelen voltak a pályaelhagyás és a külföldi migráció iránti igények. Ahhoz, hogy a nagyobb mértékű pályaelhagyás valamint migráció elkerülhető legyen, a munkarend átszervezése és a karrier struktúra kialakítása fontosnak tűnik. A migráció nem állítható meg, de megfelelő anyagi ösztönzőkkel illetve jobb munkahelyi feltételekkel lassítható. Bevezető Az egészségügyi rendszer, a felsőoktatás, és maga a társadalomszerkezet folyamatos átalakulása egyre komolyabb feszültségeket hoz felszínre az ápolás jövőjével kapcsolatban. Noha az ápolás presztízse sosem volt a magyar társadalom megbecsültségi mutatóinak csúcsán, egykoron elképzelhetetlen lett volna arról hallani, hogy az egészségügyi struktúraváltás ápolói áldozatokat követel majd. Miközben takarékossági szempontok miatt egyes területeken leépítésekkel reagálnak a munkaadók a rájuk erőltetett közgazdasági kényszerre, addig a másik oldalon fokozatosan hatalmasodik el a szakképzett és kompetens ápolók hiánya. A magyar helyzet egyik sajátossága, hogy a hivatalos álláspont szerint a fentiek ellenére nincs ápolóhiány Magyarországon. Ennek értelmében nem szükséges reagálni arra a tényre, hogy évek óta csökken az újonnan ápolást választó hallgatók létszáma, hogy a képzést elkezdők egyre szignifikánsabb része már nem fejezi be tanulmányait, hogy a belső migráció (más szakmába vagy a magyar munkaerőpiac más területén való elhelyezkedés) mellett a külföldre történő elvándorlás is kezdi felvetni a fejét az ápolók körében. Az egyik, talán legfőbb problémát az jelenti, hogy nincsenek megbízható adataink sem, amelyekre hivatkozni lehetne az elvándorlással kapcsolatban. Hogy a probléma nagyságát érzékeltessük, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2004-ben közgyűlési határozattal erősítette meg a humánerőforrás kérdés, azon belül pedig a migráció kezelésének globális fontosságát (WHO, 2004). Az időzített bombához a töltetet ugyanis az Egyesült Államok szolgáltatja, ahol a következő 20 év során az aktívan dolgozó ápolók közel 50%-a vonul nyugdíjba, azaz 800 ezer ember válik ki az egészségügyből (Buerhaus, 2000). Pótlásuk csak ápoló importtal lehetséges, az amerikai képzési rendszer ilyen rövid idő alatt nem tud ennyi ápolót újratermelni. Az import egy része, a nyelvi készségek és a magasabb amerikai bérek miatt Angliából érkezik majd, ami azt is jelenti, hogy Angliának más európai országokból, így akár hazánkból kell majd munkaerőt elszívnia. A helyzet komolyságára tekintettel az Ápolók Nemzetközi Tanácsa (ICN) nemzetközi konferenciát rendezett a globális elvándorlás témakörében, amely konkrét ajánlásokat fogadott el a tagországok részére (ICN, 2005). Mindeközben az Európai Unió is elindított egy vizsgálatot NEXT néven (Ápolók Korai EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI SZEMLE 2007/1. 39

2 Pályaelhagyása), amely 10 európai országban, több mint 70 ezer résztvevő segítségével keresett választ arra, hogy milyen utánpótlása lesz az ápolói szakmának a következő évtizedekben (Next, 2005). Utóbbi tanulmány széles körben gyűjtött adatokra támaszkodva tett ajánlásokat az Unió Tanácsának 2005-ben az ápolókérdés európai szintű kezelésére. Az idehaza, e témakörben publikált információ mennyisége, tekintve a téma fontosságát, igen szerény (Frits, 2003; Szkrajcsics, 2005; Vízvári, 2005; és Zrínyi, 2004). Konkrét hazai adatok, amelyek a fenti véleményeket alátámasztanák, egyelőre nem érhetők el. Tekintettel erre a hiányra, kutatói csoportot létesítettünk annak vizsgálatára, hogy miként befolyásolhatja a humánerőforrás-tervezést a képzésben résztvevő, és a gyakorlatban dolgozó ápolók elvándorlási szándéka. Alapvetően arra voltunk kíváncsiak, hogy a migráció iránti igény mennyire látens jelenség, milyen mértékben fordul elő a jelenlegi ápolószemélyzet körében. A vizsgálatot, a teljesség igénye nélkül, három fő helyszínen végeztük. Tekintettel az adatok sokaságára, a nyíregyházi főiskolán gyűjtött adatok jelenleg is feldolgozás alatt állnak. Ezekről egy későbbi közlés során számolunk be. Módszerek A vizsgálat megtervezése során azt az elképzelést tartottuk szem előtt, hogy a méréseinkben hasonló eljárásokra építsünk, mint amit a NEXT tanulmány szakemberei alkalmaztak. Igyekeztünk olyan módszereket használni, amik az összehasonlíthatóságot is megengedték volna, noha ugyanazokat a technikákat sajnos nem állt módunkban átvenni. Csoportunk amellett döntött, hogy saját fejlesztésű kérdőívet állítunk össze a NEXT szempontok alapján, és ezeket egy kérdőívben foglaljuk össze. A szempontokat az 1. ábra mutatja. 1. ábra. A NEXT tanulmány elméleti modellje A vizsgálatban eddig feldolgozott válaszok alapján összesen 522 személy vett részt. A nyíregyházi adatok feldolgozását követően a teljes minta közel 800 főből áll majd. A válaszadók döntő többsége nő volt (91,2%), a minta átlagos életkora 35,9 (± 8,8) év volt. Közel 2/3-uk (60%) élt párkapcsolatban, 45,5%-uk legmagasabb végzettsége OKJ szintű ápolói képesítés volt. Átlagosan 14,9 (± 9,1) évet töltöttek el az egészségügyben, viszonylag sokan (42,1%) jelezték, hogy szakdolgozó családtagjuk van. A tanulmányokat folytatók 57,5%-a az ápolás területén, 17,5% más egészségügyi szakmában, és 25% egészségügyön kívüli szakmában tanult. A képzés szintjére rákérdezve 41,3% főiskolainál alacsonyabb képzésbe járt, 47,6% főiskolai képzésben vett részt, és 11,1% egyetemi szintű programban tanult. A minta 67,9%-a nem beszélt idegen nyelven, alapfokon 25,3%, középfokon 5,3%, felsőfokon 1,1% beszélt nyelvet. A teljes minta, az elmúlt 6 hónap során megélt egészségi állapotát egy 10 fokozatú skálán átlagosan 6,6 (± 2,4) pontra értékelte. A hallgatók és dolgozók esetében az elégedettségre vonatkozó kérdésekből egy skálát képeztünk (12-es és 23-as kérdéssorok összevonásával). Ennek alapján a hallgatók egy min. 4 és max. 20 pont közötti skálán átlagosan 9,4 (± 3,1) pontra értékelték az oktatás színvonalával és a pálya kilátásaival kapcsolatos elégedettségüket. A munkahelyi körülméinput education import pool of active nurses output regular retirement premature retirement Az ábrán inputként jelenik meg a képzésből érkezők, és a külföldről importált ápolók tömege. Mindezek alkotják az aktívan szakmájukban dolgozó ápolókat, akikből nyugdíjazással és korai pályaelhagyással válnak ki a távozók. Szerencsés esetben az input oldalon jóval nagyobb a beáramlás, mint az output oldalon a távozó ápolók száma. Ez az absztrakt modell a 2. ábrában nyer konkrét értelmezést. Az ábra bal oldaláról indulva látjuk a munkahelyi környezet és a munka tartalmának (1), valamint a személyes helyzetnek (2) a szerepét. Ezeket különböző behatások érik (3), amelyek vagy fokozatosan adódnak össze az idők során, vagy hirtelen élményre alakulnak ki. Ezek a behatások alakítják a személyes erőforrásokat is (4), köztük szerepel az életkor és egészségi állapotunk is. Az előbbiekhez adódnak hozzá társadalmi-gazdasági, vagy munkahelyi-szervezeti alternatívák (5), amelyek együttesen határozzák meg, hogy szándékunkban áll-e maradni vagy menni, és végül maradunk a pályán, vagy elhagyjuk az ápolást (6). A fenti útmutatás alapján alkottuk meg azt a kérdőívet, ami lényegében minden lehetséges mérési pontot igyekezett lefedni (a kérdőív a mellékletben szerepel). Külön vizsgáltuk az input oldalon a képzésben résztvevőket, az importált ápolók arányát, a képzés során felmerül élmények (elégedettség és kilátások) szerepét, valamint a személyes helyzetet, beleértve a pályán töltött időt és minőségét, és végül konkrétan rákérdeztünk a pályaelhagyás vagy a pályán maradás valószínűségére. Hasonlóan jártunk el azoknál, akik a gyakorlatban dolgoztak. Méréseink alapján az adatokat a fenti modell minden elemébe be tudjuk illeszteni, és tetszőlegesen vizsgálhatjuk az egyes tényezők hatását a pályaelhagyásra vagy pályán maradásra. A vizsgálat három helyszínen készült, önkéntes és névtelen részvétellel, önkiválasztásos módszerrel. A három helyszín a PTE Egyetemi Klinikái, a debreceni Kenézy Gyula Kórház osztályai, valamint a DOTE, nyíregyházi főiskolai kara volt. Mindezekből következik, hogy a minta kiválasztásánál nem törekedtünk reprezentativitásra, éppen ezért nem állíthatjuk, hogy az így kapott eredményeink egy országos felméréssel megegyeznének. A kérdőíveket lehetőleg azonos időpontban, 2005 második félévében töltettük ki a hallgatókkal és munkavállalókkal egyaránt. Feldolgozás során törekedtünk teljes adatok használatára, több mint 25%-ban hiányzó adat esetén a kérdőívet kizártuk a feldolgozásból. Elsősorban leíró statisztikai módszereket használtunk az elemzésekhez, a pályaelhagyás előrejelzéséhez regressziós eljárást alkalmaztunk. Az elemzésekhez 5%-os hibahatárt vettünk figyelembe. Tekintettel a vizsgálat feltáró és leíró jellegére, az általunk tervezett kérdőív validitásáról és megbízhatóságáról nem tudunk beszámolni. A validitást a NEXT vizsgálat elméleti modelljével való megegyezés alapján tudjuk a leginkább alátámasztani. Eredmények 40 EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI SZEMLE 2007/1.

3 2. ábra. A pályaelhagyás modell mérési pontjai DEMANDS INDIVIDUAL OUTCOME WORK environment and -content 1 PRIVATE conditions 2 EXPOSURE cumulative or sudden 3 INDIVIDUAL RESOURCES including health, age 4 ALTERNATIVES socio-ergonomic organisational 5 exit (continued nursing) exit from nursing intent to leave intent to stay 6 nyekkel kapcsolatos elégedettséget egy min. 5, max. 25 pontos skálán mérve átlagosan 12,2 (± 3,8) pontos osztályzatot adtak a válaszadók. A továbbiakban néhány kulcskérdés elemzését részletezzük. A tanulmányokat folytatók körében két kérdést tettünk fel, amelyek a tanulmányokkal kapcsolatos elbizonytalanodást vizsgálták. A 13 és 14-es kérdésekre adott válaszokat az 1. és 2. táblázatban találjuk. Ami talán érdekes: azok között, akik gondoltak a más területen való folytatás lehetőségére, 58,3% a nem egészségügyi területen történő továbbtanulás igényét jelölte meg. A 18. és 19. számú kérdések már annak valószínűségét vizsgálták, hogy a válaszadó mennyire biztos ápolói vagy egészségügyi szakképesítésének megszerzésében, és abban, hogy a végzést követően ápolóként fog elhelyezkedni. Ezt a 3. és 4. táblázat mutatja be. A gyakorlatban dolgozó kollégák esetében is hasonló kérdésekkel igyekeztünk feltárni a pályaelhagyás látens szándékát. A kérdések megoszlásait a következő, 5-8. táblázatok elemzik. Mindezek mellett azt is összehasonlítottuk, hogy vajon a tanuló vagy a gyakorlatban dolgozó kollégáinkat próbálja-e gyakrabban eltéríteni céljaiktól a személyes környezet. A 17 és 30-as kérdések khi négyzet próbával való összevetése alapján szignifikáns különbséget találtunk a tanulók javára (χ2 = 335,4 ; p<0,001), azaz a tanulókat szignifikánsan gyakrabban bíztatta környezete az ápolás/egészségügyi pályától való elválásra. A leíró rész további érdekessége volt a külföldi ápolók megjelenése a magyar egészségügyben. Erre vonatkozóan a 31. kérdés megoszlását mutatjuk be. Az eddig bemutatott eredmények döntően a belső elvándorlás szándékáról tájékoztattak. A leíró rész utolsó 3 táblázata viszont a külföldi kiáramlás esélyét tárja fel (33., 34. és 36. kérdések). Természetesen megpróbálkoztunk azzal is, hogy az 1. és 2. ábrán vázolt modell előrejelző képességét leteszteljük. Ennek megfelelően regressziós modelleket építettünk mind a képzésben résztvevők, mind pedig a dolgozók számára. Ezekben a modellekben a függő változó annak a valószínűsége volt, hogy a következő 1 évben ápolóként dolgozik tovább a válaszadó, független változóként pedig az életkor, egészségi állapot, egészségügyben eltöltött idő, családi állapot, szakdolgozó a családban, tanulási szándék, idegen nyelv ismerete, illetve a munkahelyi és oktatással való elégedettség szerepeltek. A hallgatókra nem sikerült eredményes modellt készíteni, talán azért is, mert a minta elemszáma meglehetősen alacsony volt (86 válaszadó), a használt változók száma viszont relatíve magas. Hair és mtsai (1995) figyelmeztetnek, hogy 5%-os hibahatár és 5-nél több független változó esetén legalább 250 elemszámú mintát igényel a szignifikáns kapcsolatok kimutatása. A gyakorlatban dolgozók esetében a modell értékelhető volt (F = 5,89; p<0,001), de a felhasznált változók igen szerény mértékben (11%-ban, R2 = 0,11) adtak magyarázatot arra, hogy miért marad a következő évben is az ápolói pályán a válaszadó. A 13. táblázat azokat a változókat mutatja, amelyek szignifikáns összefüggést mutattak a pályán maradással. A táblázat Beta értékeiből (egymás közötti relatív súly) látható, hogy a pályán maradást elsősorban a műszakbeosztás és az idegen nyelv negatív értelemben határozta meg. A B értékek szerint minél több műszakban dolgozott az illető, annál kisebb volt annak a valószínűsége, hogy a következő egy évben ápolóként dolgozik tovább. Ugyancsak igaz volt, hogy minél magasabb szinten beszélt az illető idegen nyelvet, annál kevésbé látszott valószínűnek pályán maradása. Minél elégedettebb volt a válaszadó a munkaidő/műszakbeosztások rugalmas kezelésével, valamint a továbbfejlődési lehetőségekkel, annál valószínűbb volt, hogy a következő évben a pályán marad. Kismértékben az életkor is összefüggött a pályán maradással, minél idősebb volt a válaszadó, annál kevésbé gondolta elhagyni az ápolói hivatást a következő év során. Egy másik statisztikai módszerrel (loglineáris elemzés), a külföldi munkavállalás konkrét valószínűségét (odds) próbáltuk számszerűsíteni úgy, hogy más tényezők hatását is figyelembe vesszük. A modellbe négy tényezőt választottunk be, amelyekről feltételeztük, hogy a legnagyobb hatással lehetnek a külföldi munkavállalásra, ezek: gondolt-e arra, hogy külföldön dolgozzon (igen/nem), családi állapot (együtt él/ egyedül él), legmagasabb végzettség (középfokú/felsőfokú), és végül a nyelvtudás (beszél/nem beszél). Mind a négy változót egyszerre használtuk fel, a számítógép 7 lépcsőben történő kiválasztással definiálta a legjobb összefüggést a változók között, amely jól illeszkedett az általunk gyűjtött adatokhoz (χ2 = 0; p = 1). A legjobb összefüggés a külföld nyelvtudás végzettség (χ2 = 4,7; p = 0,03) illetve külföld családi állapot változók között jött létre (χ2 = 9,5; p < 0,01). A végleges modell alapján elmondhatjuk, hogy amennyiben a válaszadó párkapcsolatban élt, 0,45-ször nagyobb valószínűséggel választotta (azaz kevésbé választotta!) a külföldi munkavállalást ahhoz képest, aki nem élt párkapcsolatban. Magyarán, a párkapcsolatban élés visszahúzó erőként hat a külföldi munkavállalással szemben. Együttesen vizsgálva a nyelvtudás és végzettség hatását a külföldi munkavállalásra azt találtuk, hogy azok, akik felsőfokú végzettséggel rendelkeztek, és nyelvet beszéltek, 2-szer nagyobb valószínűséggel választották a külföldi munkavállalást, EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI SZEMLE 2007/1. 41

4 mint azok, aki felsőfokú végezettséggel rendelkeztek, de nem beszéltek nyelvet. Hogy a végzettség milyen módon befolyásolta a külföldi munkavállalást legjobban a nyelvet beszélő, felső és középfokú végzettséggel rendelkezők között mutatkozik meg. Felsőfokú végzettséggel 1,68-szor nagyobb valószínűséggel akartak külföldön dolgozni, mint nyelvet beszélő, középfokon végzett társaik. A nyelvtudás látszik azonban a legerősebb érvnek a külföldre távozás mellett. Azok ugyanis, akik akár felső vagy középfokú végzettséggel rendelkeztek, és beszéltek nyelvet, 2,875-ször nagyobb valószínűséggel választották a külföldi pénzkeresés lehetőségét, mint akik nem beszéltek semmilyen nyelven. Magyarán a külföldi munkavállalás kérdése egyértelműen a felsőfokú végzettség és nyelvtudás felé tolódik el. Megbeszélés, következtetések Ez a vizsgálat azért készült, hogy a hallgató és gyakorlatban dolgozó ápolók körében a migráció jelenségének nagyságára keressen választ. A tanulmányban megvizsgáltuk az ápolás input odalát, azaz a képzés felől érkezők késztetését arra, hogy az ápolásban helyezkedjenek el a végzést követően. Ugyancsak megvizsgáltuk az output oldalt is, azaz a gyakorlatban tevékenykedők hajlamát arra, hogy idő előtt megváljanak az ápolástól. A kép meglehetősen vegyes következtetésekhez vezet. Ha az egyértelmű szándékot az 1-2. táblázatok esetében a nem válasznak feleltetjük meg, akkor úgy fest, hogy a mintában válaszoló hallgatók 53%-a volt eltökélt a tanulmányok befejezése mellett, és közel hasonló arány (50%) nem gondolkozott azon, hogy más képzésbe lépjen át. Ez a jó hír. A rossz hír, hogy így is akadt 14,7%, aki biztosan nem szándékozott már ápolóvá válni, és 15,3%, aki biztosan eldöntötte, hogy más irányban tanulna tovább. Vagyis, ha a többi bizonytalan válasz sorsát most nem firtatjuk, akkor legalább 10%-os lemorzsolódással kell számolni a képzés során, ami a pályakezdő létszámot eleve csökkenti. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a nappali alapképzésbe jelentkezők száma évek óta drámaian zuhan, egy 10%-os biztos lemorzsolódás még fájdalmasabb veszteség. Arról nem is szólva, hogy ezek a hallgatók eljutottak a képzés valamely fokára, idő előtti kiválásuk csak az állam által feleslegesen elköltött támogatás mértékét növeli. Próbálhatnánk magunkat azzal vigasztalni, hogy a nem ápolásban továbbtanulni vágyók legalább az egészségügyben maradva váltanak intézményt. Ez sem igazolódott. A lehetséges váltás irányai között 60% felett említették az egészségügyön kívüli pályaválasztást (14/a kérdés). Ez dupla veszteség, mivel magát az egészségügyi rendszert hagyják el, csökkentve ezzel a rendszeren belül munkára fogható, átképezhető szakdolgozók állományát. Nagyjából ezt a szándékot erősítették meg a 8. táblázat adatai, amelyben a válaszok közel 1/3-a szerint azért hagyná ott az ápolást 1 éven belül a kérdezett, hogy más szakma után nézzen. Ha tehát a munkaerő-utánpótlás oldalt nézzük, egyre fokozódó a hallgatókban a karrierválasztás bizonytalansága. Többen még a végzés előtt kitörési pontokat keresnek, akár más egészségügyi pályára való módosítással (legtöbben az orvosi szakirányt jelölték meg) vagy más szakma felé indultak el. Sajnos nem tudtunk olyan statisztikai modellt szerkeszteni, ami meghatározta volna, hogy mely tényezők felelősek a pályamódosításért. Így csak utalni tudunk arra, hogy a hallgatók elégedettsége nem volt különösebben kiemelkedő az oktatás színvonalával kapcsolatban sem, ami bizonyára egy a sok negatív befolyás közül. Azt sem szabad igazán elfelejteni, hogy a hallgatók száma ebben a mintában viszonylag alacsony volt, a nyíregyházi tagozat kérdőíveinek feldolgozását követően a most vázolt kép esetleg változhat. Az input oldalon tehát jó hírként könyveltük el, hogy a hallgatók talán fele az ápolói pálya felé halad, másik felük azonban módosításokkal kiutat keres az ápolás alól. A helyzet hasonló a gyakorlatban dolgozók esetében is. A megkérdezettek 40%-a mondott határozott nemet arra a kérdésre, hogy a vizsgálatot megelőző 6 hónapban az ápolás helyett más egészségügyi pályára váltáson gondokozott volna. Mindenki más eltérő módon fontolgatja a váltás lehetőségét. Az előzőnél többen (50%) mondtak nemet az egészségügyön kívüli elhelyezkedésre. A talán legjobb hír, hogy a következő évben biztosan ápolni nem akaró válaszadók aránya csak 5,9% volt! Azonban ebben a mintában is érezhetően jelen volt a bizonytalanság érzése, a váltás lappangó igénye. Többen inkább kivárni látszanak, és talán a kedvező ajánlatot várják. Sokan egy másik, egészségügyön belüli munkahelyre váltanának. Ha ez nem az ápoláson belül lesz, akkor ez 36%-os lemorzsolódást is jelenthetne az ápolólétszámban. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a más szakmába való elhelyezkedés lehetősége is felmerült (34%), az így létrejött 70%-os arány ijesztő is lehet. Talán azért is kell komolyan venni ezt a visszajelzést, mert 40% magától nem gondolt arra, hogy pályát módosítson, de ha a jövőbeli esélyekről kérdeztük, elképzelhetőnek tartotta a pályaelhagyás lehetőségét. Azok, akik szülés miatt lépnek ki az ápolásból, szerencsés esetben még ismét visszalépnek az ápolásba. Mindkét tábort (hallgatókat és munkavállalókat egyaránt) bőséges bíztatásban részesíti a környezete, hogy pályaelhagyókká váljanak. Úgy fest, hogy maguk a hallgatók és dolgozók sem a toborzás legjobb alanyai. A hallgatók közel 25%-a biztosan lebeszélné az erre a pályára lépőket, a dolgozók esetében ez 30%-ot is túllép. Sajnos ez az arány akkor sem javul érdemlegesen, ha olyan alanyokat vizsgálunk, akik családjában van szakdolgozó. Ha tehát nem tudunk saját forrásból utánpótlást teremteni, akkor marad az import. A 9. táblázat szerint a külföldiek foglalkoztatása még nem kampányszerű, összesen 62 válaszadó említette, hogy nem magyar állampolgárságú kollégával dolgozik együtt. Viszonylag sokan voltak, akik környezetében 1 idegen állampolgár dolgozott, csak remélni tudjuk, hogy akinek egyszerre 6 nem magyar kollégája is volt, inkább a kérdést értette félre. A nem magyar állampolgárságú ápolók foglalkoztatásának kérdése amúgy sem feszültségektől mentes, számuk azonban még elenyésző ahhoz, hogy érdemben befolyásolják a hazai munkaerőpiacot. Az viszont nyilvánvaló, hogy eltérően más európai vagy észak-amerikai országok gyakorlatától, nincs hazai import politika, amely világosan meghatározná, hogy milyen létszámban, és milyen képzettségi szinttel kellene külföldi ápolókat honosítani. Az egyértelműen kiderült az eddigiekből, hogy a pályamódosítás iránya hallgatók és munkavállalók esetében is inkább belső migrációt jelent, más területre vagy más szakmára váltanának, inkább az ország határain belül. Ennek azért van jelentősége, mert a szakképzett munkaerő alvó munkaerővé válik, de kellő ösztönzőkkel visszacsábítható az ápolásba. Az Egyesült Államokban közel 500 ezer olyan diplomás ápoló van, aki szülést követően vagy más okok miatt elhagyta az 42 EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI SZEMLE 2007/1.

5 ápolást. Kellő anyagi ösztönzőkkel illetve jobb munkahelyi feltételekkel (jobb szociális szolgáltatások, rugalmas beosztás, megemelt bérek) a kormány folyamatosan elérte, hogy ez az alvó tömeg ismét az ápolás felé forduljon (ICN, 2005). Abban az esetben, ha a munkaerő elhagyja az országot, már nehezebb lesz visszacsábítani. A viszonylag kevésszámú válaszból kiderült, nem sokan törték a fejüket, hogy az ápolásban külföldön dolgozzanak tovább. Kevesen kerestek fel külföldi munkaközvetítő ügynökséget is. Ez lehetne a jó hír. A rossz valószínűleg az, hogy mindez a nyelvet beszélők alacsony aránya miatt alakult így. Az ugyanis az elemzésekből kiderült, hogy a nyelvtudás nem csak a pályaelhagyás egyik ösztönzője, hanem a külföldi munkavállalásra is erősen buzdít. Ráadásul a nyelvi készség összekapcsolódott a felsőfokú végzettséggel is, azaz a magasan kvalifikált réteg tagjai hagyhatják el először az országot, ami megint csak komoly érvágás lehet a szakmának. Miután a nyelvi készségek bizonyítása a magyar jogszabályok szerint már kötelező ahhoz, hogy diplomát kaphasson a végzős hallgató, azok aránya, akik külföld képesekké válnak, egyre növekedni fog. Döntően az is látszik, hogy a vonzó helyek a német nyelvterületen találhatóak, de az angolszász országok vonzása is megjelenik a válaszok között. A globalizáció kitermeli azokat a lehetőségeket, amik a munkaerő-vándorlásban rejlenek, a mostani felmérés eredményei azért is torzíthatnak, mert azok, akik már külföldön dolgoznak, meg sem jelennek az országot elhagyni szándékozó válaszadóink között. Milyen lehetőségeink vannak a folyamat ellensúlyozására? Ha hihetünk az elemzéseknek, nagyon úgy tűnik, hogy nem a fizetés volt az elsőszámú tényező, ami a pályán tartotta, vagy éppen letaszította róla a válaszadókat. Az egyik legfontosabbnak ítélt tényező a rugalmas munkaidő és beosztás kérdése volt. Ez egybevág az ICN (2005) és a NEXT vizsgálat (2005) főbb eredményeivel is. Ha belegondolunk, az ápolásban dolgozók többsége mai is nő, sokan családdal, gyermekkel, és több műszaknyi beteggel. A külföldi vizsgálatok is alátámasztották, hogy a rugalmasság csökkenti a terhelést, a frusztrációt, végső soron a kiégést. Kérdés, hogy vajon képes lehet-e az egészségügyi rendszer a rugalmas munkaidő-beosztást, a részmunkaidős állást a team munka hatékonyságának megtartása mellett meghonosítani. Külföldi példák azt mutatják, hogy a kényszer olykor magától megtalálja a legjobb megoldást. Igaz, a pályaelhagyással szemben sokat lendítene a helyzeten, ha idehaza is olyan beteg-ápoló arányokat határoznának meg jogszabályi kötelezettségként (pl. 1 ápoló 5 beteg), amik jelentősen csökkentik a terhelést és kiégést. A másik két döntő tényező a nyelvtudás és a továbbfejlődés, karrier lehetősége volt. A kettő akár össze is köthető. Úgy tűnik, hogy a felsőfokon képzett ápolók java többre vágyik, mint arra, hogy ne használja nyelvtudását, ne használja ki magasabb szintű képességeit. Az elemzés szerint minél inkább lehetőséget biztosítottak a válaszadó önképzésére, fejlődésére, annál inkább a pályán maradás mellett voksolt. Az elmúlt évtizedben a képzési struktúra sokat lépett előre, létrehozva a főiskolai, egyetemi, végül a doktori szintű képzés lehetőségét is. Az innen kiáramlókhoz azonban nem lett az ápolás struktúrája hozzáigazítva. Sokan térnek vissza magasabb képzettséggel ugyanazt a munkakört, ugyanazt a feladatot betölteni. Ha a rendszerben nem sikerül a felfelé mutató mobilitást meghonosítani, és tömegtermelésben áramlik a rendszerbe a főiskolai, egyetemi és doktori ápoló, a felvevő piac korlátozottsága folytán a válasz a rendszerből való távozás lehet. Vagy belső migráció indul meg (orvoslátogató, egészségkockázat-felmérő stb.) vagy külföldi munkahely felkutatása lesz a megoldás. Kérdés tehát, hogy az amúgy is túlfeszített egészségügyi reform keretébe egyáltalán beleférhet-e egy jó értelemben vett strukturális reform, ami a különböző képzettségű és kompetenciájú ápolók helyzetét rendezné végre, vagy beletörődünk, hogy egyre kevesebben választják, és egyre többen hagyják el majd az ápolást. Összegezve, arra kerestünk választ, hogy a pályaelhagyás és elvándorlás jelensége milyen mértékben lehet jelen az ápolásban. A mintaválasztás korlátozottsága miatt a következtetések vitathatóak, de mindenképpen figyelmeztetőek. A szerzők amellett érvelnek, hogy a jelenség reális megítéléséhez országos léptékű vizsgálat lenne a legalkalmasabb, és mindenképpen szükség van egy ilyen kiterjesztett vizsgálatra. A humánerőforrás-tervezés az egészségügyben is egyre kritikusabb kérdéssé válik, lévén maga az ember, a tervezés alanya, egyre kevésbé fordul elő a rendszerben. Ha a létszám csökken, a bennmaradókon a terhelés egyre nő, újabb és újabb pályaelhagyókat termelve ki. Ha már nem tudjuk az újonnan belépők számára az ápolói pályát vonzóbbá tenni, figyeljünk arra, hogy a még rendszerben dolgozóknak tegyük vonzóvá a pályán maradás értelmét, ezzel is lassítva a betegellátás minőségének prognosztizálható hanyatlását. Köszönetnyilvánítás A szerzők köszönettel tartoznak minden kedves kollégának, aki hozzájárult ennek a felmérésnek a sikeréhez. Irodalom 1. Buerhaus, P. I., Staiger, D. O., & Auerbach, D. I. (2000). Implications of an aging registered nurse workforce. Journal of American Medical Association, 283 (22), Hair, J. F. et al. (1995). Multivariate data analysis (4th Ed.). New Jersey: Prentice Hall. 3. International Council of Nurses (2005). intlnursemigration.org/research.shtml#icn 4. NEXT (2005). Nurses Early Exit Study: Scientific Report July Szkrajcsics, D. (2005). A migráció jelentõsége az ápolók körében. ETInfo, 8 (1), Vízvári, L. (2005). Ápolók migrációja. ETInfo, 8 (1), World Health Organization (2004). International migration of health personnel: a challenge for health systems in developing countries. ebwha/pdf_files/wha57/a57_r19-en.pdf 8. Zrínyi, M. (2004). Elõrelépés az ápolói életpályán és az elvándorlás: kritikus kérdések. Az ápolók nemzetközi tanácsának tájékoztatója. Nõvér, 17 (1), suppl. 1. Kórházi üzletágvezető, TEVA Magyarország ZRt. 2. Ápolási igazgató, Kenézy Gyula Kórház, Debrecen 3. Klinikavezető főnővér, PTE Idegsebészeti Klinika 4. Főiskolai adjunktus, DOTE, Nyíregyházi Tagozat EGÉSZSÉGÜGYI GAZDASÁGI SZEMLE 2007/1. 43