Régi-új polgármester

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Régi-új polgármester"

Átírás

1 LXIX. ÉVFOLYAM,. SZÁM, ÁRA: 0 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 0 FT Nem kérnék kölcsönt uzsorásoktól. SÁNTHA DÓRA. OLDAL Katalin hercegnőről forgatna Angelina Jolie.. OLDAL FÜGGETLEN NAPILAP HÉTFŐ 0. MÁRCIUS. C Szeles, csapadékmentes idő, sok napsütéssel. REGGEL DÉLBEN ESTE Régi-új polgármester A fideszes Zichar Jánost választották polgármesterré Nyírcsászáriban. NYÍREGYHÁZA. A település eddigi vezetőjét, Zichar Jánost (Fidesz-KDNP) választották újra Nyírcsászári polgármesterévé a vasárnap megtartott időközi önkormányzati választáson tájékoztatta Ványi Zoltán, a község megbízott jegyzője az -t. A régi-új polgármester szavazattal végzett az első helyen, megelőzve két független kihívóját, a szavazatot gyűjtött Krasznai Gyulát és a voksot szerzett Csordásné Nehéz Máriát. A választásra jogosult közül -en járultak az urnák elé, nyolc érvénytelen szavazat volt tette hozzá a tisztségviselő. A községben önkormányzati képviselő-választást is tartottak, az eredmények összesítése folyamatban van. Ványi Zoltán tájékoztatása szerint a hat képviselői helyre huszonheten jelöltették magukat, közülük négyen a Fidesz-KDNP, huszonhárman pedig független színekben indultak. Az időközi voksolást azért kellett megtartani az lakosú, Nyírbátor melletti községben, mert a képviselő-testület január -én feloszlatta magát. Ég a mező FOTÓ: SZON Lángolt a nádas Újfehértónál ÚJFEHÉRTÓ. Szombat koradélután nagy kiterjedésű nádastűzhöz riasztották az újfehértói és a nyíregyházi tűzoltókat. A -es főút mellett, a -es km szelvény közelében a vasúti közlekedést is érintette a hatalmas tűz, aminek lángjai néhol - méteresre nőttek. A tűzoltók kézi szerszámokkal oltották el a lángokat, egy nagy területen már korábban átfutott az avartűz, hatalmas kormos foltok mutatták az útját. SZON Helyszínelés közben FOTÓ: SZON Kamion hajtott át a földön fekvő férfin CSENGER. Halálos közlekedési baleset történt a -es főúton Csenger közelében szombatra virradó éjszaka, amikor teherautó gázolt el egy gyalogost. A helyszíni információ szerint egy román rendszámú Mercedes teherjármű tartott a -es főúton Szamosbecs felé Pátyodról. Csenger közelében a saját sávjában közlekedő teherkocsi sofőrje a sötétben meglátott egy földön fekvő férfit. Fékezett, de elkerülni nem tudta a gázolást, a jármű átment a gyalogoson, aki életét vesztette. A rendőrség igazságügyi műszaki szakértő bevonásával indított vizsgálatot a körülmények tisztázására, ezért a -es utat lezárták. Az eljárás elején azt próbálták tisztázni, ki az elhunyt és hogyan került az útra. A baleset óta annyi kiderült, hogy az elgázolt személy román állampolgár volt. SZON-KM Balesetek Vasúti balesetek során megsérült személyek száma 0 és 00 között GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: KSH Jubileumi előadás Fennállásának. évfordulója alkalmából a Primavera Balettegyüttes jubileumi gálaműsort adott vasárnap, a kulturális központ hangversenytermében. Állami földet kaptak bérbe Mintegy ezer hektár állami föld haszonbérletbe adását hirdette meg a kormány. Miniszteri vizit a Tiszalöki Vízerőműben TISZALÖK. Két borsodi és egy megyénkbeli, újfehértói gazdálkodónak adott át földhaszonbérleti szerződéseket szombaton Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a tiszalöki arborétumban. A szaktárca vezetője az ünnepségen elmondta: mintegy ezer hektár állami föld haszonbérletbe adását hirdette meg a kormány, ennek fele jelenleg is elbírálás alatt van. Térségenként átlagosan 0 pályázat érkezik be, amit szakértők bírálnak el. A programmal a helyi családi gazdaságokat, a kis és közepes családi vállalkozókat kívánják segíteni. Jellemzően 0 0 hektáros földterületekre érkeznek be pályázatok, a 0 évre szóló szerződések feltétele, hogy a gazdálkodóknak állattartást is vállalniuk kell. Ezzel azt akarjuk elérni, hogy minél több állatot tartsanak Magyarországon, így magasabb feldolgozottsági szintű termékeket tudjunk előállítani, hiszen így nem gabonával, hanem hússal, tejjel, FOTÓ: PALICZ ISTVÁN tejtermékkel tudunk megjelenni a piacon fogalmazott Fazekas Sándor, akinek útja a helyi vízerőmű után a 0. születésnapját ünneplő belvárosba vezetett, ahol hazánk vidékfejlesztési stratégiáját ismertette egy vidékfejlesztési fórumon, majd a Szeretlek, Tiszalök jubileumi gálán köszöntötte a tiszalöki lakosokat. /. KM-PI A törvényszék nem járult hozzá a házi őrizethez vagy az enyhébb kényszerintézkedéshez. NYÍREGYHÁZA. A hűtlen kezelés bűntette miatt a dr. Kiss Zoltán Tamás gyanúsított ellen folyamatban lévő büntetőügyben a Nyíregyházi Törvényszék helybenhagyta a Nyíregyházi Városi Bíróság nyomozási bírójának az előzetes letartóztatás meghoszszabbítását elrendelő határozatát. A városi bíróság nyomozási bírája a gyanúsított 0. február 0. napján elrendelt előzetes letartóztatását hoszszabbította meg 0. május 0. napjáig. A végzése ellen a gyanúsított és védője fellebbeztek, kérték az előzetes letartózta- Napirenden a bérkompenzáció BUDAPEST. A parlament hétfői határozatával várhatóan azok a munkáltatók vehetik igénybe a kiegészítő bérkompenzációt, amelyek az összes dolgozójuk esetében teljesítik az elvárt béremelést. További kritérium, hogy a vállalkozás állományának létszáma a tavalyihoz képest az idén nem csökkenhet, a teljes munkaidőből részmunkaidőbe kerülők mértéke pedig nem lehet több 0 százaléknál. Emellett a foglalkoztatónál a 0-es bruttó átlagkereset nem haladhatja meg a ezer forintot. /. Előzetesben marad a holding vezérigazgatója tás megszüntetését, lakhelyelhagyási tilalom vagy házi őrizet elrendelését tájékoztatta lapunkat Nyakó Zsuzsanna, a Nyíregyházi Törvényszék elnök helyettese. A törvényszék kifejtette, hogy egyrészt fennáll a szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmények alapos gyanúja, hiszen azt az elvégzett nyomozási cselekmények megerősítik; másrészt változatlanul megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított a bizonyítás eredményes lefolytatását az eljárás jelenlegi, változatlanul kezdetinek tekinthető szakaszában megnehezítené, veszélyeztetné. A törvényszék álláspontja szerint ennek megakadályozására enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása nem elegendő. A végzés jogerős. KM A tartalomból: Multimédia. Megyei tükör. Hazai tájakon. Top aukció. Sport Kelet-Magyarország 0 Nyíregyháza, Postafiók. Telefon: () Termékek akár 0%-kal kedvezőbb áron! Csak ma! HIRDETÉS Nyolc bírótól búcsúztak A Nyíregyházi Törvényszék elnöke, dr. Gyulai Gábor búcsúztatta azt a nyolc kollégáját, akiknek a hatályos törvények értelmében nyugdíjba kellett vonulniuk. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR

2 Mindenfelől 0. MÁRCIUS., HÉTFŐ Jegyzet Palicz István forint Ebben a hónapban vastagabb borítékot kapott a nagynéném. Félreértés ne essék, szó sincs korrupcióról, pedig ahogy viccesen fogalmazott igény az vóna rá. Lefizetés helyett befizetésről szól a tányéros tévével rendelkező kisnyugdíjas története. Szolgáltatója, a T-Home egyebek mellett arról értesíti a levélben, hogy felejtse el a sárga csekkeket és a postai sorban állást, haladjon a korral, váltson internetes, távszámlás befizetésre. Ha nem teszi, májustól havi forinttal többet kell majd fizetnie. Az úgynevezett tranzakciós díjat mindenkire kivetik, aki fittyet hány a cég egyébként ésszerű, támogatandó környezetvédelmi és takarékossági törekvéseire. A maholnap 0 éves öreg néne, aki életében csak a kamrában látott egeret, világháló helyett legfeljebb pókhálóval büszkélkedhet otthonában, szerény nyugdíját pedig nem bankkártyára kapja, hanem minden hónapban a postás csengeti a tenyerébe, aligha fogja rávenni magát, hogy folyószámlát nyisson, és internetes átutalással, bankkártyás fizetéssel vagy csoportos beszedési megbízással rendezze a tévészámláját, bármennyire vonzó is az egyszeri 000 forintos jóváírás, a havi forintos tranzakciós díj elkerülése és a természet megóvása. Másfelől érthetetlen, hogy azok az ügyfelek, akik otthonosan mozognak az informatikai szupersztrádán és rendszeresen kártyáznak, miért idegenkednek a kényelmes, praktikus, biztonságos, nyomon követhető, költség- és környezetkímélőbb távszámlás díjfizetéstől. Devizaárfolyam (0. 0..) istvan.palicz@inform.hu Nonszensz az OVB döntése BUDAPEST. Az LMP fellebbez az Országos Választási Bizottság (OVB) határozata ellen, amelyet politikai döntésnek tart és folytatja népszavazási aláírásgyűjtési akcióját. Az OVB jogellenesnek találta az LMP szombatra meghirdetett akcióját, melynek során értékes ajándékokat ígértek annak, aki a legtöbb aláírást gyűjti össze óra alatt. A testület a pártot eltiltotta az akciótól. Vágó Gábor fellebbezési szándékukat bejelentve közölte: szerintük jogilag nonszensz az OVB határozata. PÉNZNEM árfolyam változás Euró,0-0, USA dollár, -, Svájci frank, -0, Angol font, -, Román lej, -0,0 Ukrán hrivnya, -0, Horvát kuna,00 +0,0 Lengyel zloty 0, 0 gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB A férőhelyek gyarapítására fordítanák BUDAPEST. A büntetés-végrehajtási intézmények férőhelyeinek bővítésére lehetne fordítani azt a pénzt, amely az egykor belügyi célokra használt, állami tulajdonú ingatlanok értékesítéséből folyik be. Matolcsy György miniszter szerint a folyamatosan növekvő fogvatartotti létszám indokolttá teszi a büntetés-végrehajtási férőhelyek mielőbbi bővítését. Lépésről lépésre a bérkompenzációért... Április elsején új bíró kezdi meg a munkáját, az új bírák mintegy kilencven százaléka korábban bírósági titkárként dolgozott közölte Országos Bírói Tanács. Az OBT szombati ülésén ismertették az elbírált bírói álláshelyre amelyből helyi bírósági benyújtott 00 pályázat bírálati szempontjait. Mint írták, a pályázati eljárás a hatályos törvény alapján folyt le. Zavart sejtetnek a járások kialakításánál BUDAPEST. Az MSZP szerint zavar van a járási rendszer kialakítása körül, a kormánynak tartalmi kérdésekkel kellene foglalkoznia. Lamperth Mónika, az MSZP közjogi kabinetvezetője elmondta: a vitának arról kellene szólnia, hogy mitől lesz hatékonyabb a rendszer a mostaninál, mit jelent az átalakítás az állampolgárok és az önkormányzatok számára, továbbá mennyibe kerül. FOTÓ: NGM Parlamenti terítéken a bérkompenzáció A bérkompenzációról és a magán-nyugdíjpénztári reálhozamok adómentességéről dönthet a parlament. BUDAPEST. A kiegészítő bérkompenzációról, a magánnyugdíj-pénztári reálhozamok adómentességéről és az élelmiszerek forgalomba hozatali feltételeinek szigorításáról is dönthet az Országgyűlés e heti, kétnapos ülésének első felében. A képviselők kedden kezdhetik tárgyalni az új országgyűlési törvényjavaslatot, valamint a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvénynek a Velencei Bizottság észrevételei nyomán kezdeményezett módosítását. A parlament hétfői határozatával várhatóan azok a munkáltatók vehetik igénybe a kiegészítő bérkompenzációt, amelyek az összes dolgozójuk esetében teljesítik az elvárt béremelést. További kritérium, hogy a vállalkozás állományának létszáma a tavalyihoz képest az idén nem csökkenhet, a teljes munkaidőből részmunkaidőbe kerülők mértéke pedig nem lehet több 0 százaléknál. Emellett a foglalkoztatónál a 0-es bruttó átlagkereset nem haladhatja meg a ezer forintot. Reálhozamok mentessége Az állami nyugdíjrendszerbe visszalépő magánpénztártagok a közpénzügyi tárgyú törvénymódosítások elfogadásával adómentesen vehetnék fel a reálhozamukat. Ez alapján az állami nyugdíjpillérbe visszalépők, ha a magánnyugdíjpénztárból önkéntes nyugdíjpénztárba utaltatják tagi kifizetéseiket a reálhozamot és a tagdíjkiegészítést, annak 0 százalékának megfelelő, legfeljebb 00 ezer forintos adóvisszatérítésben részesülhetnek. Kereszténydemokrata kezdeményezésre szigoríthatják az élelmiszerek forgalomba hozatalának feltételeit, az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletről szóló törvénymódosítással a kiszabható bírságok összege is emelkedhet. A képviselők emellett A családi gazdaságokat támogatja a program Haszonbérleti szerződéseket adtak át szabolcsi és borsodi gazdálkodóknak. TISZALÖK. Bekecsi, kesznyéteni és újfehértói gazdálkodó vehette át elsőként Szabolcs- Szatmár-Bereg és Borsod- Abaúj-Zemplén megyében a földhaszonbérleti szerződéseket, amelyeket Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter nyújtott át a nyertes pályázóknak Tiszalökön. A szaktárca vezetője az ünnepélyes átadáson emlékeztetett arra, hogy néhány hónappal ezelőtt hirdették meg összesen ezer hektár állami föld haszonbérletbe adását, amelyből ezer hektár elbírálása folyamatban van. Itthon tartani az állatokat Ez az első ilyen jellegű földhaszon-bérbeadás Magyarországon, a programmal pedig a helyi családi gazdaságokat, kis- és közepes családi vállalkozókat kívánja támogatni a tárca jelezte Fazekas Sándor. Hozzátette: a földek bérbe adása mellett az is fontos, hogy a pályázatot benyújtó gazdálkodók állattartást egyaránt vállaljanak. Ezzel azt akarják elérni, hogy minél több állatot tartsanak Magyarországon. ugyancsak KDNP-s indítványra a kuláküldözés áldozatainak napjává nyilváníthatják június -t Péter-Pál napját, amely a javaslat indoklása alapján régi hagyomány szerint a betakarítás kezdetének napja, a parasztság ünnepe volt. Cukorgyári anziksz Az Országgyűlés a cukorgyárak privatizációját vizsgáló bizottság jelentésének elfogadásával kimondhatja, hogy az előző kormányzati ciklusokban hozott döntések nem álltak összhangban a magyar nemzetgazdaság érdekeivel. A Ház a testület javaslatára arra kérheti fel a kormányt, hogy hatékonyan képviselje a magyar érdekeket a cukorkvóta-rendszert érintő európai uniós tárgyalásokon, továbbá készüljön fel a cukorkvóta-rendszer EU által tervezett megszüntetésére. A képviselők a hétfői határozathozatalok végén a két héttel ezelőtt felállított Malév-bizottság tisztségviselőit és tagjait nevezhetik meg. Remélem, hogy Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével normális kommunikációs módot találunk, noha más világlátása van, mint nekem. ROBERT FICO Változtatna az állampolgársági törvényen POZSONY. Robert Fico leendő szlovák kormányfő szerint Szlovákiában meg kell változtatni az állampolgárságról szóló, törvényt, mivel nem szabad, hogy a más országok állampolgárságát megszerzők elveszítsék a szlovák állampolgárságukat. A leendő szlovák kormányfő jelezte: feltételezi, hogy viszonylag hamar találkozni fog Orbán Viktorral. Már áprilisban piacon a magyar dollárkötvény? Az elemző szerint kockázatos és drága lehet egy ilyen akció a megállapodás előtt. BUDAPEST. Már áprilisban kibocsáthat a piacon dollárban jegyzett devizakötvényt az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) értesült több egymástól független forrásból az. Elemzők szerint ugyanakkor kockázatos és drága lehet egy ilyen akció az IMF/EU-megállapodás előtt. Magyarország még azelőtt kibocsáthat devizakötvényt, hogy megállapodna az új hitelről az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), amennyiben kedvezően alakulnak a piaci feltételek jelentette ki Töröcskei István, az ÁKK vezérigazgatója a napokban. A Reutersnek nyilatkozó vezető szerint biztosnak látszik, hogy megérett a helyzet egy új kibocsátásra, és azt mondta, hogy ha lesz kibocsátás, az valószínűleg dollárjegyzésű lesz. Kétszázmilliót veszíthet a DK BUDAPEST. Idén több mint hatvan, jövőre pedig csaknem százhúsz millió forintot veszít a Demokratikus Koalíció azzal, ha nem alakíthat parlamenti frakciót. Függetlenként bizottsági részvételük és felszólalási lehetőségük is korlátozott marad. A DK ezért arra kérte a KDNP-frakció tagjait, hogy ne szavazzák meg az új országgyűlési törvényt. Magyar Örökség Díjas lett Korzenszky Richárd OSB, a Tihanyi bencés Apátság perjelje átveszi a díjat Dávid Katalintól a. Magyar Örökség Díj átadási ünnepségen, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. FOTÓ:, KOVÁCS ATTILA Biztosnak látszik, hogy megérett a helyzet egy kibocsátásra. TÖRCSKEI ISTVÁN Gyengébb a helyzet Noha tavaly november óta Magyarországot a hitelminősítők befektetésre nem ajánlott kategóriába sorolták, ez a minősítés leginkább Európában jelentkezik a hozamfelárakban, ami egy esetleges eurókötvény-kibocsátáskor megközelítőleg, százalékos többletkamatot jelent mondta Orbán Gábor, az Aegon Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt. kötvényüzletág-vezetője. A besorolás hatása az Egyesült Államokban már sokkal nehezebben érhető tetten. A portfóliómenedzser szerint egy mostani kibocsátáskor a tavalyi,-, százalékos dollárkötvény-hozamok nem ismételhetők meg, részben a gyengébb kockázatvállalási kedv, részben a kormány gyengébb hitelessége miatt, ezért a tavalyinál legalább,0 százalékponttal magasabb kamatot kell kínálni a befektetőknek. Orbán Gábor úgy látja, hogy kockázatos az IMF/EUmegállapodás előtt kimenni a dollárkötvény-piacra, ha egyáltalán sikerül, mert az nehezen értelmezhető másképp, mint szándék a megállapodás minden áron való elkerülésére, ami a jelenlegi magas finanszírozási költségeket állandósíthatná. Magabiztosak az MSZP elnökjelöltjei BUDAPEST. A jelenlegi pártelnök és kihívója is magabiztosan nyilatkozott az esélyeiről szombaton, egy héttel az MSZP tisztújító kongresszusa előtt. De amíg Mesterházy Attila örömét fejezte ki, hogy a szocialistáknál új szereposztás körvonalazódik, és több korábbi vezető politikus ezután a háttérből segíti az MSZP-t, Szanyi Tibor szomorúan fogadta, hogy Kovács László pályázatát nem támogatta a jelölőbizottság. Simon Gábor választmányi elnök sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a testület amely szombati ülésén előkészítette az egy hét múlva esedékes tisztújítást ebben az összetételben utoljára ülésezett. A választmányt nyolc éve vezető politikus nem árulta el, mekkora esélyt ad magának kihívójával, Botka László szegedi polgármesterrel szemben. Simon Gábor az elnökhelyettesi posztra is beadta pályázatát. A választmányi elnök most azt mondta: azért jelentkezett két vezetői pozícióra is, hogy a küldöttek szabadon dönthessenek arról, milyen munkamegosztást látnak szívesen a párton belül.

3 0. MÁRCIUS., HÉTFŐ Háttér Jogerős börtön az uzsorásoknak A napokban újabb uzsora-bűncselekmény miatt hozott ítéletet a Nyíregyházi Törvényszék. NYÍREGYHÁZA. Tavaly ősszel úgy módosította a Büntető törvénykönyvet a parlament, hogy az uzsora-bűncselekmény tényállási elemei közül kivette az üzletszerűséget, így már az is három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, aki akár egyetlen alkalommal olyan aránytalan mértékű ellenszolgáltatást tartalmazó megállapodást köt, amely annak kötelezettjét súlyos nélkülözésnek teszi ki. A napokban újabb uzsorabűncselekmény miatt hozott ítéletet a Nyíregyházi Törvényszék. Két és fél évtől négy évig terjedő börtönbüntetésre ítélte jogerősen a Nyíregyházi Törvényszék azt az öt vádlottat, akik pénzkölcsönöket nyújtottak alacsony jövedelmű embereknek 00 százalékos kamatra, majd a tartozásokon felül további összegeket követeltek tőlük közölte a törvényszék elnökhelyettese-szóvivője. Nyakó Zsuzsanna elmondta: a törvényszék a Nyíregyházi Városi Bíróság 00 decemberében meghozott elsőfokú ítéletét hagyta helyben, melyben a vádlottakat folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntettében mondta ki bűnösnek. A bíróság az öt vádlott közül az elsőrendűt három év, a másod-, harmad- és negyedrendűt négy év, az ötödrendűt pedig két év hat hónap börtönbüntetéssel sújtotta, mellékbüntetésként pedig valamennyi vádlottat eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Állandó rettegésben tartják a kölcsönt kérőket Zsarolás és megfélemlítés A tényállás szerint elsőrendű B. Tamás, másodrendű G. István, negyedrendű G. Istvánné, illetve közös gyermekük, a harmadrendű G. István Zorán és annak élettársa, az ötödrendű L. Marianna 00-tól kezdve a sértetteknek pénzkölcsönöket nyújtott 00 százalékos kamatra, emellett hitelre élelmiszert is adtak részükre. A vádlottak a sértetteket a pénzösszegek visszafizetése, valamint további összegek megfizetése érdekében folyamatosan veréssel és megöléssel fenyegették és zsarolták. Kronológia: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében elkövetett uzsora-bűncselekmények 0. augusztus. Nyíregyháza. Uzsora-bűncselekmény miatt fogtak el három férfit és egy nőt Nyíregyházán közölte a rendőrség. A csoport két tagja pénteken jelent meg a éves sértett nagycserkeszi otthonában azért, hogy fennálló tartozásának törlesztőrészletét behajtsa. A sértettet megfenyegették, s bántalmazását helyezték kilátásba, amennyiben nem fizet. A többségében rokoni kapcsolatban álló társaság rendszeresen nyújtott kölcsönöket rászorulóknak, aránytalanul magas kamatok mellett. A sértettek a kamatos törlesztőrészletek visszafizetéséhez súlyos nélkülözésre kényszerültek. 0. szeptember. Rétközberencs. A Kisvárdai Rendőrkapitányság Bűnügyi osztálya uzsora-bűncselekmény és más bűntettek elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy éves rétközberencsi fiú, valamint éves anyja ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint az anya-fia páros a 00-0-es évben több alkalommal adott pénzkölcsönt kamatos kamatra két rétközberencsi családnak. A páros a nehéz körülmények között élő családok rászorult helyzetét kihasználva üzletszerűen, rendszeres haszonszerzésre törekedve olyan szóbeli megállapodást kötött a sértettekkel, hogy azok a kölcsönként kapott pénz dupláját voltak kötelesek visszaadni. 0. szeptember. Tiszavasvári. Lebukott a városban egy uzsorás, 00 óta több nehéz anyagi helyzetben lévő családnak adott kölcsönt 00, illetve 00 százalékos kamatra. A éves férfi az illegális hitelszerződéseket annak elolvasása nélkül íratta alá a sértettekkel, a kölcsönkért pénzt az érintetteknek 00 százalékos kamattal kellett visszafizetni, s aki csak részben tudta megadni, annak a fennmaradó összegre már 00 százalékos volt a kamat. 0. szeptember. Gávavencsellő. Kedden rendőrök és kommandósok ütöttek rajta otthonában négy gávavencsellői lakoson, akik a rendőrség információi szerint üzletszerűen rendszeresen követtek el uzsora-bűncselekményt. Íme a vidék alkotmánya Egy stratégia mindig annyit ér, amennyit mellett a megoldásért kiáltó árés belvízgondokról sem szabad 00 ezerre szeretnénk növelni hangsúlyozta a tárcavezető. megvalósítanak belőle megfeledkeznünk. Ebben segít Hozzátette: a vidék alkotmánya a vidéki Magyarország a fenntartható tájgazdálkodás, mondta a miniszter. a START munkaprogram és valamennyi stratégiai kérdését TISZALÖK. Magyarország vidékfejlesztési stratégiája számos megyénket (is) érintő kérdésre ad megfelelő választ fogalmazott dr. Fazekas Sándor a különböző pályázati források. A vidéki termékek piacra juttatását és a hungarikumok népszerűsítését is igyekszünk elősegíteni. és válaszát magában foglalja. Az éveken keresztül mostohagyermekként kezelt vidék megtartó erejére és értékeire óriási szüksége van hazánknak. vidékfejlesztési miniszter a Célunk, hogy magyar földön Újra sokszínűvé, vál- tiszalöki vidékfejlesztési fórumon. Mint mondta, az átfogó nemzeti cselekvési terv egyaránt érinti a mezőgazdasági termelést, az élelmiszer-feldolgozást, a környezet- és természetvédelmet. termelt, tiszta környezetben előállított, jó minőségű élelmiszerek kerüljenek a piacra, a családi asztalokra. Minél több fiatalt kell megnyernünk a gazdálkodás mellett, a növénytermesztéssel és állattartással tozatossá kell tenni a mezőgazdálkodást, mára ugyanis beszűkült a termelés, visszaszorult az állattartás, piacokat veszítettünk, kiszolgáltatottá váltunk. A családi gazdaságokat támogatni kell, mert ők al- A vizeink fontossága, természeti foglalkozók jelenlegi, kotják a vidék gerincét. Szüktozatossá kincseink megóvása ezres létszámát a jövőben ség van nagyüzemekre, de ILLUSZTRÁCIÓ: STOCK-FOTÓ A megfélemlített sértett családok közül volt olyan is, akik hitelezőiktől menekülve néhány hónapos gyermekükkel együtt bujkálni kényszerültek tette hozzá a szóvivő. A rendőrségen tett feljelentések nyomán eljárás indult a vádlottak ellen, de a sértettek a feljelentéseket később viszszavonták. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész súlyosítás, a vádlottak védelmét ellátó három ügyvéd elsősorban felmentés, másodsorban enyhítés miatt fellebbeztek. A törvényszék a vádlottak fellebbezését elutasította, s a városi bíróság ítéletét hagyta helyben. Fenyegetve követeltek Börtönbüntetéssel sújtotta a Nyírbátori Városi Bíróság tavaly november -én, nem jogerős ítéletében azt a éves piricsei férfit és éves élettársát, akik uzsorakölcsönt adtak egy helybéli házaspárnak, majd a tartozás kiegyenlítése után fenyegetéssel további összegeket követeltek tőlük. A büntetett előéletű férfit mint különös visszaesőt három év tíz hónap, míg élettársát halmazati büntetésül két év hat hónap börtönnel sújtotta. KM/ A társaság tagjai (két nő, valamint két férfi), akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy több éve folyamatosan, egymás tevékenységéről tudva és egymást segítve szociálisan és anyagilag rászorult gávavencsellői lakosok részére aránytalanul magas áron, hitelbe adtak el élelmiszereket, amelyért cserébe a következő hónap elején érkező segélyeik jelentős részét elvették. A sértettek az élelmiszerek és a hitelként kapott pénzösszegek kamatos árának visszafizetésével további súlyos nélkülözésre kényszerültek. 0. február. Kölcse. Büntetőeljárást indított a rendőrség egy kölcsei uzsorás házaspár ellen; az éves férfit őrizetbe vették, éves felesége szabadlábon védekezhet közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden. Fedor Rita tájékoztatása szerint a házaspár 00 júliusától rendszeresen adott hitelbe élelmiszercikkeket a lakóhelyükön élő rászorulóknak. A rendőrségi tájékoztatás szerint a hitelbe adott áruk ellenértékét, amely a kiskereskedelmi árhoz képest aránytalanul magas volt, a következő hónapban kellett megfizetniük az érintetteknek. Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a tiszalöki vidékfejlesztési fórumon FOTÓ: PALICZ ISTVÁN családi kis és közepes vállalkozásokra is, erre tekintettel kell lenni a pályázatok kiírásakor. Egy stratégia mindig annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. A nemzeti vidékstratégia állami és regionális célokat egyaránt tartalmaz, s 00-ig tekint előre emelte ki dr. Fazekas Sándor. KM-PI Nézőpont Bednárik Mónika Elfelejtett emberség Míg élek, nem felejtem el egy, a szomszédos megyében élő ismerősöm kétségbeesett telefonhívását. Már csak akkor merte bevallani a családjának, hogy uzsorásoktól kért pénzt, amikor elhangzott a mondat: fizess, vagy elvisszük a gyerekeidet és eladjuk őket Ukrajnába! A meglett férfi sírva, összetörve, megalázottan kért mindenkitől kölcsönt csak azért, hogy az önmaga által előidézett rémálom egyszer véget érjen, ám ez nem az a (való) világ, ahonnan szabadulni lehet. A feneketlen zsarnokkút elvitte az otthonukat, a kocsit, az összes megtakarított pénzüket. Nem maradt más, csak a rettegés, amelynek romjain egy halott apa, három árva gyerek és egy már semmiben sem bízó, a reményét és a múltját végleg elvesztett anya keresi az új élet alapjait, túl a határainkon is. Tetszik, nem tetszik, az uzsorások olyanok, mint a prostituáltak. Évezredek óta vannak, s mindaddig, amíg lesznek, akik a szolgáltatásaikra igényt tartanak, élnek és uralkodnak az értelmen és az életen. A határtalan kapzsiságukról, a fékevesztett harácsolásukról és az érzéketlenségükről elhíresült pénzkölcsönzők úgy tesznek, mintha a saját családjukban soha nem találkoztak volna a nélkülözéssel, a kiszolgáltatottsággal, az utolsó esély lehetőségével. Vajon azért lettek ilyenek, mert ugyanígy jártak egykor, és most bosszút állnak mindenkin? Lelkesen szorítok minden uzsora-bűncselekmény sértettjének, hogy legyen ereje feljelenteni a lelketlen bankóbegyűjtőket, a rendőröknek, hogy az összes uzsorást kapják el, és a bíróknak, hogy ne ismerjenek mentő körülményt, ha arról kell dönteniük: menynyi időt töltsön rács mögött az, aki elfelejtette, milyen embernek lenni. Kelet kvíz monika.bednarik@inform.hu A Tisza áradásaitól sokat szenvedett falu -ben költözött a jelenlegi, negyedik helyére. a) Rakamaz b) Tiszavid c) Tiszamogyorós d) Zsarolyán A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Megkérdeztük: Ön venne fel uzsorakölcsönt? BALOGH ILDIKÓ: Nem vennék fel uzsorakamatra pénzt. SZABÓ RICHÁRD: Még hitelt sem szívesen vennék fel. CSORBA TAMÁSNÉ: Semmiképpen sem vennék fel. MACHÁCS JÓZSEFNÉ: Teljes mértékben elítélem az uzsorásokat. BODÓ DEBÓRA: Inkább a családomhoz fordulnék segítségért. SÁNTHA DÓRA: Én is inkább a családomra támaszkodnék. Balogh Ildikó: Bármit, csak azt ne! Ha készpénzre lenne szükségem, akkor inkább bemennék egy bankba, és ott kérnék segítséget. Nem tudom elképzelni azt, hogy uzsorakamatra vegyek fel pénzt közölte. Csorba Tamásné rossz véleménnyel van az uzsorázásról. Nem is vennék fel uzsorakölcsönt senkitől. Sajnos a legszegényebbek sokszor rákényszerülnek, és ezt az erre szakosodott bűnszervezetek ki is használják. Bodó Debóra szerint inkább az idősebbek szorulnak rá az uzsorára. Én inkább a rokonaimtól és a szüleimtől kérnék segítséget, ha már mindenképpen pénzre lenne szükségem válaszolta. Szabó Richárd még hitelt sem venne fel, nem hogy uzsorakölcsönt. Én is inkább a rokonoknál kopogtatnék, mint egy bank vagy egy uzsorás ajtaján. A mai világban még banki hitelt sem érdemes felvenni tette hozzá. Machács Józsefné elítéli azokat az embereket, akik az uzsorázás során a szegény embereket még szegényebbé teszik. Életeket tesznek tönkre ezek a bűnözők, így természetesen én sem vennék fel uzsorakamatra pénzt mondta. Sántha Dóra sem szívesen jutna így pénzhez, hiszen a dupláját kellene visszafizetni. Én is inkább a családomra próbálnék támaszkodni válaszolta. Emlékezés áldozatokra, elhurcoltakra Zajtán szombaton, a német nemzetiségi önkormányzat szervezésében haranglábat avattak a köztemetőben. FOTÓ: M. MAGYAR LÁSZLÓ

4 Multimédia 0. MÁRCIUS., HÉTFŐ Olcsó és Androidot futtat Négymagos lesz az új Acer Iconia TAJVAN. Az Acer Nvidia Tegra processzorral szerelt masinája kiemelkedő teljesítménnyel az idei CES-en bemutatott Acer Iconia Tab A0 máris előrendelhető, ára cirka 0 ezer forint körül alakul. A remek ár/érték aránnyal bíró, Android.0 Ice Cream Sandwich rendszert futtató masina lelke egy négymagos Nvidia Tegra processzor, melyet GB RAM és GB microsd kártyával bővíthető belső tárhely egészít ki. A 0, hüvelykes, 0x00 pixel felbontású érintőképernyővel, megapixeles kamerával, HDMI kimenettel és kiváló hangminőséget ígérő Dolby Mobile audiorendszerrel felvértezett táblagép 00mAh kapacitású akkumulátort kapott, melynek köszönhetően ki. KÜTYÜ.HU Nem erőgép, de praktikus FOTÓ:AC FOTÓ: HF Táblagépként is helyt tud állni EFFEREN. Kifordítható érintőképernyője és teljes QWERTY billentyűzete rendkívül sokoldalúvá teszi az Acamar műhelyéből származó, Windows rendszerű masinát. Az, GHz-es órajelű Intel Atom N0 processzorral meghajtott készülék GB RAM-ot, 0GB kapacitású merevlemezt, Bluetooth és WLAN modult, VGA, Ethernet portokat, illetve két USB.0 csatlakozót tudhat magáénak. A Windows ablakait egy, colos, 0x00 pixel felbontású érintőképernyő tárja elénk, melynek érdekessége, hogy kifordítható, s ezáltal roppant egyszerűen varázsolhatunk táblagépet az addig netbookként használt szerkezetből és fordítva. Az Acamar Transformer 0 dollárért szerezhető be, s bár nem egy erőgép, mindenképp egyedülálló megoldásnak tekinthető. HF.HU A gépi raktárosok önállóan válogatják össze az árucikkeket, a dobozokat és a csomagolást. BOSTON. A tengerentúli kereskedőcég komoly befektetést valósít meg: millió dollárért megvásárolja a raktári robotokat készítő Kiva Systems nevű vállalatot. Az Amazon döntésének hátterében az áll, hogy a társaság egyre több pénzt fordít raktáraira és szerverközpontjaira, ami komoly mértékben csökkentette az Amazon nyereségét. A raktárakban alkalmazott robotoknak köszönhetően a munka hatékonysága akár a korábbi Csökkenő előfizetői szám Az NMHH gyorsjelentése szerint 0. februárjában a hívásfogadásra alkalmas kártyák száma alapján 00 főre, SIM-kártya jutott. Február végére a teljes ügyfélszám, azaz a hívásfogadásra alkalmas kártyák alapján számolva a T-Mobile részesedése az előző havi, százalékról, százalékra nőtt, míg a Vodafone-é, százalékról, százalékra, a Telenoré, százalékról, százalékra csökkent. A vizsgált hónap végére a forgalmazásban résztvevők, azaz mind a havi díjas előfizetéssel rendelkezők és mind az előre fizetett előfizetések közül az utolsó három hónapban hívást indítók vagy fogadók száma alapján a Vodafone piaci részesedése az előző havi, százalékról, százalékra, a Telenoré,0 száza- Újraformálódó távközlési piac Februárban ezerrel lékról, százalékra csökkent, míg a T-Mobile-é,, millióra csökkent a három hazai mobiltelefon-szolgáltató teljes százalékról, százalékra emelkedett. előfizető-száma. BUDAPEST. A forgalmat generáló ügyfeleké az előző hónaphoz képest ezerrel lett kevesebb, így ez az érték közel,0 millió volt a vizsgált hónapban közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A konkurensek lépései miatt rántja le a Samsung a leplet legújabb csúcsmodelljéről. SZÖUL. A Galaxy S III már jó ideje a figyelem középpontjában van. A készülék specifikációiról új információk láttak napvilágot. Ha Kim Young-ha, a Samsung egyik munkatársa igazat mondott a News.mk.co magazinnak, akkor május -e helyett már jóval korábban, valamikor a jövő hónapban megismerkedhetünk a koreai gyártó nagyágyújával. Az Android Ice Cream Sandwich alapú jövevényt a gyártó világszerte egy időben szeretné elérhetővé tenni. Nem spórolnak semmivel A valószínűleg i00 kódnévvel illetett újdonság egyéb- Fejlett szolgáltatások A mobil-szélessáv ugyanolyan fontossá vált, mint a hang telefon hangminősége. Egy átfogó, a mobilfelhasználók szokásaira és főbb igényeire vonatkozó globális felmérés rámutatott, hogy azok az előfizetők váltanak leggyakrabban szolgáltatót, akik gyakran használják a mobilszélessávú szolgáltatásokat. A több mint 000 megkérdezett felhasználó negyven százaléka bizonyult a fejlett szolgáltatások gyakori használójának, és ezeknek több mint fele váltott szolgáltatót az elmúlt években, újabb negyven százalékuk pedig szolgáltatót készül váltani a következő hónapban. Már nem csak beszélünk A Nokia Siemens Networks megbízásából készített éves ügyfélmegszerzési és ügyfélmegtartási felmérés rámutatott, hogy a mobil-szélessáv minőségének hatása az ügyfélmegtartásra jelentősen növekedett 0-ben. A hálózati lefedettség és a hangminőség volt a legfontosabb követelmény 00-ben, és ezek 0- ben is a főbb kritériumok között szerepelnek, ugyanakkor a fejlett szolgáltatások Akár többet is hajlandóak fizetni a tökéletes minőségű szélessávú hálózatért gyakori használói kategóriába sorolt felhasználók már a hálózati lefedettséggel és a hangminőséggel hasonló fontosságúnak tartják a szélessáv minőségét annak eldöntésében, hogy lecseréljék vagy megtartsák-e mobilszolgáltatójukat. Egyre fontosabb a szélessáv Azok az előfizetők, akik először választanak mobilszolgáltatót, valamint azok, akik az elmúlt hat hónapban szolgáltatót váltottak, szintén a hangminőséget, a hálózati lefedettséget és a mobil-szélessáv minőségét jelölték meg a három legfontosabb Áprilisban jön a Galaxy S III háromszorosára vagy négyszeresére is növelhető. A Kiva-technológia A robotok használata viszont azzal jár, hogy kevesebb raktári dolgozóra van szükség, de a mostani tranzakció miatt állítólag nem lesznek elbocsátások. Az üzletre már rábólintottak Kiva részvényesei és az üzlet várhatóan a második negyedévben zárul el. A Kiva Systems ügyfelei közé tartozik a Gap ruházati áruházlánc, a Staples irodai kiegészítőket forgalmazó vállalat, a Zappos.com cipőbolt-hálózat és a Diapers.com pelenkaküldő cég. Korábban az Amazon mind a Zappos.com-ot, mind a Diapers.com-ot felvásárolta. Új fotók is napvilágot láttak a Galaxy S III-ról ként, hüvelykes, 0x0 pixel felbontású, edge-toedge Super AMOLED Plus megjelenítővel,,ghz-es, négymagos Exynos proceszszorral, GB RAM-mal és GB belső tárhellyel érkezik a legfrissebb pletykák szerint. A telefon megapixeles, LED villanóval segített fő kamerájával 0fps sebességgel rögzíthetünk 00p HD videókat, az előlapon elhelyezett,, megapixeles egység a videocsevegéshez jöhet majd jól. A xx milliméteres, grammos szerkezet energiaellátását egy 0mAh teljesítményű akkumulátor látja el, a kiemelkedő adatkommunikációs és csatlakozási képességekért pedig a WLAN, GPS, Bluetooth (.0) és NFC modul, valamint a HSPA+ modem felel. MF A narancssárga színű Kiva robotok önállóan megtalálják a különböző árucikkeket, majd felkutatják az azokhoz illő csomagolásokat és dobozokat. Végül mind a termékeket, mind a csomagolást elviszik a raktári munkásoknak. A robotok általában néhány millió dollárba kerülnek, de szempontként a szolgáltató kiválasztásakor. A jelentés szerint az ügyfelek az elkövetkezendő néhány év legfontosabb szolgáltatásaként értékelték a mobil-szélessávot. Általánosságban az előnytelen szerződéses feltételek, a készülékek és hangszolgáltatások magas ára, a hátrányos díjcsomagok, a szolgáltatók készülékportfoliója és a mobil-szélessáv rossz minősége adott okot leginkább az elégedetlenségre. Változnak az igények, az iphone mérete is nőhet Már robotgyártó céget is vásárolt az Amazon Gépek gondoskodnak a raktári rendről FOTÓ:NET FOTÓ:NET akadnak 0 millió dolláros modellek is. A Kiva-technológia egy újabb módja a termelékenység fokozásának azáltal, hogy az árucikkek közvetlenül a dolgozókhoz jutnak el, így ők azonnal becsomagolhatják és elhelyezhetik őket jelentette ki Dave Clark, az Amazon alelnöke. A kereskedőcég történetében ez a második legnagyobb felvásárlás, a Zappos.com-ért millió dollárt fizetett ki. A Kiva Systems továbbra is szállíthat majd robotokat más vállalatoknak. Az Amazon egyébként tavaly októberben könyvkiadóként is támadásba lendült, majd egy hónappal később ismertté vált, hogy okostelefonon dolgozik. ÉM FOTÓ: NET Okosok diktálnak A felmérés arra is rávilágított, hogy az okostelefonnal rendelkező előfizetők számának növekedése következményeképpen a jövőben ez az előfizetői réteg lesz a legreprezentáltabb. A fejlettebb piacokon drasztikusan, százalékkal növekedett ez a felhasználói szegmens 0-ben, és tagjainak több mint fele év alatti. A felmérés szerint ezen felhasználók több mint a fele várja el a tökéletes minőségű szélessávú hálózatot még akkor is, ha az kicsit többe kerül, százaléka pedig kész fizetni olyan extra mobilszolgáltatásokért, mint a biztonsági csomagok vagy a GPS-alapú szolgáltatások. PO Nagyobb kijelzővel FOTÓ:NET CUPERTINO. A legfrissebb információk szerint egy, hüvelykes Retina Display dolgozik majd az Apple idén bemutatandó okostelefonjában. A Reuters értesülései szerint az amerikai gyártó kénytelen az eddigi iphone-okénál méretesebb megjelenítőt helyezni a következő modellbe annak érdekében, hogy versenyképes maradjon az egyre nagyobb kijelzővel bíró, androidos konkurensekkel szemben. A friss hírek arról számolnak be, hogy, hüvelykes retina kijelzőt kap az új iphone, valamint hogy az új panelek beszállítója az LG és a Samsung lesz. A, collos képernyő szinte átlagosnak számít napjainkban, de sokak szerint a panel méretének megnövelése nem lényeges. Erről tanúskodik az a nemrégiben napvilágra került tanulmány, mely kimutatta, hogy az iphonetulajdonosok zöme elégedett telefonja megjelenítőjével. A méretnövelés szükségtelensége mellett szól az a szemlélet is, mely szerint, akinek nagyobb érintőképernyőre van igénye, az használjon táblagépet, s így a hatalmas kijelzővel bíró mobiltelefonok használatából eredő kényelmetlenségek is egyszerűen elkerülhetők. KÜTYÜ.HU Hajlékony e-papír jöhet a jövő évben NET. Az E Ink és az lcd legjobb tulajdonságait vegyíti a Liquavista elektronikus papírja, miközben továbbra is hajlékony marad. A hírek szerint akár már 0-ban kereskedelmi forgalomba kerülhet az elektronikus papír. A Liquavista alapító-vezérigazgatója szerint ezt a technológiát már jövőre használhatják tabletekben és e-könyv-olvasókban. Az electrowetting technológia hasonlít az E Inkre, elektromos mező segítségével szabályozzák a rácshálóban lévő folyadékot, hogy mekkora területet foglaljon el. A tech nológia azonban annyiban tér el a mostani E Ink kijelzőkétől, hogy már árnyaltabb színeket is képes megjeleníteni. ÉM

A szabálysértési elzárás problematikája fiatalkorúak vonatkozásában. Szerző: dr. Faix Nikoletta november 11.

A szabálysértési elzárás problematikája fiatalkorúak vonatkozásában. Szerző: dr. Faix Nikoletta november 11. A szabálysértési elzárás problematikája fiatalkorúak vonatkozásában Szerző: dr. Faix Nikoletta 2015. november 11. A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről

Részletesebben

időbeli hatály területi hatály személyi hatály hatály

időbeli hatály területi hatály személyi hatály hatály időbeli területi személyi 2 fogalma a fő szabály az elkövetési idő jelentősége az elkövetési időre vonatkozó elméletek magatartás (vagy tevékenység) elmélet cselekményegység elmélete ok-folyamat elmélet

Részletesebben

SEMATIC HUNGÁRIA Kft. Termelési területvezető MSK HUNGARY BT. Munkahelyi Mérnök Grabarics Kft.

SEMATIC HUNGÁRIA Kft. Termelési területvezető MSK HUNGARY BT. Munkahelyi Mérnök Grabarics Kft. Mestervacsora Gyártósori operátor Prohumán 2004 Kft. HSE mérnök Kontroller Termelési területvezető MSK HUNGARY BT Claim Specialist Értékesítési vezető VRO-911 Kft. HR Business Partner Prohumán 2004 Kft.

Részletesebben

Vodafone készülék árlista kiemelt ügyfeleink részére. Vodafone Power to you

Vodafone készülék árlista kiemelt ügyfeleink részére. Vodafone Power to you Vodafone készülék árlista kiemelt ügyfeleink részére Vodafone Power to you Érvényes: 2014. október 31-től a készlet erejéig. Kérjük, mindent írjanak rá a megrendelésre, beleértve a tartozékokat is! Az

Részletesebben

Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme

Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú tárgyalóterme EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. NOVEMBER 19. 2018. NOVEMBER 23. 47. heti tárgyalási jegyzék 2018. NOVEMBER 19. (HÉTFŐ) Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú A. S. Életveszélyt okozó

Részletesebben

A magyar és nemzetközi turizmus jelenlegi trendjei és hatásai a hazai idegenforgalmi szegmensben

A magyar és nemzetközi turizmus jelenlegi trendjei és hatásai a hazai idegenforgalmi szegmensben A magyar és nemzetközi turizmus jelenlegi trendjei és hatásai a hazai idegenforgalmi szegmensben Turizmus Akadémia, Sopron Glázer Tamás vezérigazgató-helyettes 2015. szeptember 9. Trendek és tendenciák

Részletesebben

T-Systems Magyarország Zrt. készülék árlista vállalati Ügyfelei számára. Érvényes: 2014. november 10-től visszavonásig vagy a készlet erejéig

T-Systems Magyarország Zrt. készülék árlista vállalati Ügyfelei számára. Érvényes: 2014. november 10-től visszavonásig vagy a készlet erejéig T-Systems Magyarország Zrt. készülék árlista vállalati Ügyfelei számára Érvényes: 2014. november 10-től visszavonásig vagy a készlet erejéig Kifutó modell! Apple iphone 6 Apple iphone 6 PLUS Apple iphone

Részletesebben

Nő a beruházási kedv a hazai mezőgazdaságban Egyre optimistábbak a magyar gazdák

Nő a beruházási kedv a hazai mezőgazdaságban Egyre optimistábbak a magyar gazdák Sajtóközlemény azonnal közölhető! Nő a beruházási kedv a hazai mezőgazdaságban Egyre optimistábbak a magyar gazdák Budapest, 2017. július 17. Tavaly a mezőgazdasági kis- és középvállalkozások közel 70%-a

Részletesebben

Összefoglaló tájékoztató az Országos Bírósági Hivatal elnökének május 17-én elrendelt célvizsgálatával kapcsolatban

Összefoglaló tájékoztató az Országos Bírósági Hivatal elnökének május 17-én elrendelt célvizsgálatával kapcsolatban 1 Összefoglaló tájékoztató az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2013. május 17-én elrendelt célvizsgálatával kapcsolatban Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke 2013. május 17-én a törvényszékek büntető

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.04.04. szerda A civil társadalmat erősítené az EU a keleti partnerországokban Komoly előrelépések az EU keletei partnersége terén Túllőhet a célon az EU szigorú termékcímkézése Nemzeti Eszközkezelő

Részletesebben

Párizs február 7.

Párizs február 7. Az ARCHOS új szintre emeli a káva nélküli kijelző technológiáját 3 új okostelefonnal, 5.5, 5.7 és 6 hüvelykes kompakt formában, 89,99 -s bevezető áron. Párizs - 2018. február 7. szerda - Az ARCHOS Core

Részletesebben

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának.

Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. 1 Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak,

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-8/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 07. napján (csütörtök)

Részletesebben

Kkv-beruházások: kitarthat még a cégek lendülete

Kkv-beruházások: kitarthat még a cégek lendülete Sajtóközlemény azonnal közölhető! Kkv-beruházások: kitarthat még a cégek lendülete Budapest, 2017. június 27. Minden ötödik 200 millió és 15 milliárd forint közötti árbevétellel rendelkező kis- és középvállalkozás

Részletesebben

Vodafone készülék árlista kiemelt ügyfeleink részére. Vodafone Power to you

Vodafone készülék árlista kiemelt ügyfeleink részére. Vodafone Power to you Vodafone készülék árlista kiemelt ügyfeleink részére Vodafone Power to you Érvényes: 2015. augusztus 3-tól a készlet erejéig. Kérjük, mindent írjanak rá a megrendelésre, beleértve a tartozékokat is! Az

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

PÉNZHAMISÍTÁS ELŐSEGÍTÉSE MIATT INDÍTOTT BÜNTETŐÜGY SZABÓ ISTVÁN ELLEN

PÉNZHAMISÍTÁS ELŐSEGÍTÉSE MIATT INDÍTOTT BÜNTETŐÜGY SZABÓ ISTVÁN ELLEN PÉNZHAMISÍTÁS ELŐSEGÍTÉSE MIATT INDÍTOTT BÜNTETŐÜGY SZABÓ ISTVÁN ELLEN Btk. 305. (NIRIIVIANK) Védelem MÓDOSÍTOTT BEADVÁNY 2009.12.13 Készítette : Sebestyén Adalbert - THL5CK... BMF-NIK Mérnök Informatikus

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen Jegyzőkönyv A testületi ülés helye, időpontja: Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal díszterme (3671 Borsodnádasd, Köztársaság út 12.), 2014. június 12. 15.15 órától 16.00 óráig a Képviselőtestület nyílt

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01

SAJTÓKÖZLEMÉNY 2013/01 Projekt címe: Turizmus határok nélkül információs látogatóközpontok fejlesztése Nagyatádon és Križevciben Projekt rövid címe: ViNaK Projekt azonosító: HUHR/1101/1.2.2/2020 Vezető Kedvezményezett: Križevci

Részletesebben

T-Systems Magyarország Zrt. készülék árlista vállalati Ügyfelei számára. Érvényes: 2015. szeptember 18-től visszavonásig vagy a készlet erejéig

T-Systems Magyarország Zrt. készülék árlista vállalati Ügyfelei számára. Érvényes: 2015. szeptember 18-től visszavonásig vagy a készlet erejéig T-Systems Magyarország Zrt. készülék árlista vállalati Ügyfelei számára Érvényes: 2015. szeptember 18-től visszavonásig vagy a készlet erejéig Apple iphone 5S 16GB Apple iphone 6 16GB Apple iphone 6 64GB

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának án tartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának án tartott ülésén. Jegyzőkönyv Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának 2012. 09. 13-án tartott ülésén. Jelen vannak: Pocsai Blanka, a bizottság elnöke, Dr. Révész Mihály, a bizottság alelnöke,

Részletesebben

T/ számú. törvényjavaslat

T/ számú. törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/10749. számú törvényjavaslat a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvénynek az Alaptörvény negyedik

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a december 4-i plenáris ülésnap főbb eseményeiről

TÁJÉKOZTATÓ a december 4-i plenáris ülésnap főbb eseményeiről ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA TÖRVÉNYHOZÁSI FŐIGAZGATÓSÁG TÁJÉKOZTATÁSI ÉS MÓDSZERTANI OSZTÁLY 2017 TÁJÉKOZTATÓ a 2017. december 4-i plenáris ülésnap főbb eseményeiről Tartalomjegyzék Kérdés... 1 Azonnali kérdés...

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2011. július 13-i rendkívüli ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2011. július 13-i rendkívüli ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2011. július 13-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 128/2011. (VIII.04.) - től 129/2011. (VIII.04.) - ig Hozott rendeletek: - 1 J

Részletesebben

T-Systems Magyarország Zrt. készülék árlista vállalati Ügyfelei számára. Érvényes: 2015. december 10-től visszavonásig vagy a készlet erejéig

T-Systems Magyarország Zrt. készülék árlista vállalati Ügyfelei számára. Érvényes: 2015. december 10-től visszavonásig vagy a készlet erejéig T-Systems Magyarország Zrt. készülék árlista vállalati Ügyfelei számára Érvényes: 2015. december 10-től visszavonásig vagy a készlet erejéig Apple iphone 5S Apple iphone 6 Apple iphone 6S Apple iphone

Részletesebben

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2019-BEN december 28.

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2019-BEN december 28. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2019-BEN 2018. december 28. FŐ TÉMÁK: 1. A FINANSZÍROZÁS ALAKULÁSA 2018-BAN 2. A 2019. ÉVI FINANSZÍROZÁSI TERV JELLEMZŐI A FINANSZÍROZÁS ALAKULÁSA

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.21. csütörtök Továbbra is folytatható a szakszerű libatömés Magyarországon Javíthatatlan költségvetés Négymillióan a létminimum alatt Enni vagy nem lenni: az itt a kérdés! Megyeházákból szellemházak?

Részletesebben

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége:

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 2010. évben végzett tevékenysége: 2010. január 14. a Sátoraljaújhelyi Városvédő és Szépítő Egyesülettel, az Eötvös József Klubbal közösen megemlékezést

Részletesebben

Az Egri Törvényszék készenléti és ügyeleti terve év július hó 1. napjától december hó 31. napjáig

Az Egri Törvényszék készenléti és ügyeleti terve év július hó 1. napjától december hó 31. napjáig elnök 3300 Eger, Barkóczy utca 1. t. 06 36 310-476 f. 06 36 310-476 e. elnok@egrit.birosag.hu www.birosag.hu/torvenyszekek/egri-torvenyszek 2016.El.III.C.3/4.szám Az Egri Törvényszék készenléti és ügyeleti

Részletesebben

Erős vs. gyenge forint

Erős vs. gyenge forint 2010 február 15. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Naponta halljuk a hírekben, hogy most épp gyengült vagy erősödött a forint, hogyan

Részletesebben

NYOMÓGOMBOS KÉSZÜLÉKEK

NYOMÓGOMBOS KÉSZÜLÉKEK NYOMÓGOMBOS KÉSZÜLÉKEK Klasszikus kialakítás Könnyű kezelhetőség Kedvező vételár Kiemelkedően hosszú üzemidő EVOLVEO EP-500 NAVON MIZU BT-60 NAVON MIZU BT-180 NOKIA 130 SOS gomb egy telefonszám azonnali

Részletesebben

Ötmilliárdból épít új takarmánygyárat Pápán a Cargill

Ötmilliárdból épít új takarmánygyárat Pápán a Cargill A 150 esztendőnél is régebb múltra visszatekintő amerikai cég magyarországi leányvállalata 1995 óta van jelen hazánkban, azóta pedig három városban s öt telephelyen foglalkozik egyebek között takarmánygyártással,

Részletesebben

2017. augusztus. Készülék árlista

2017. augusztus. Készülék árlista 2017. augusztus Készülék árlista 1 / 13 Időszakos mobiltelefon akció.2 Mobiltelefon ajánló..3 Teljes mobiltelefon lista.8 Táblagép és hálózati eszköz lista 13 Érvényesség: 2017. 08. 01-től 08. 31-ig, illetve

Részletesebben

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA. TÁJÉKOZTATÓ a október 3-ai plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék

ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA. TÁJÉKOZTATÓ a október 3-ai plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1. Tartalomjegyzék ORSZÁGGYŰLÉS HIVATALA TÖRVÉNYHOZÁSI IGAZGATÓSÁG TÁJÉKOZTATÁSI ÉS IROMÁNY-NYILVÁNTARTÓ IRODA Budapest, 2016. október 4. TÁJÉKOZTATÓ a 2016. október 3-ai plenáris ülésnap főbb eseményeiről 1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

Megnyílt a horgászok és vadászok paradicsoma, a FeHoVa

Megnyílt a horgászok és vadászok paradicsoma, a FeHoVa Az elmúlt negyed évszázadban bár fejlődött a FeHoVa, sokan épphogy az állandósága miatt szerették meg beszélt a siker kulcsáról Ganczer Gábor, a kiállítás helyszínéül szolgáló HUNGEXPO vezérigazgatója,

Részletesebben

Boundless World - Establishing an NGA Telecommunications Network between Békés Sub- Region and Bihor County HURO/1101/002/1.2.1. Webes megjelenések

Boundless World - Establishing an NGA Telecommunications Network between Békés Sub- Region and Bihor County HURO/1101/002/1.2.1. Webes megjelenések 1. http://www.beol.hu/bekes/gazdasag/elindult-a-bekesi-szuperhalozat-epitese-485861 Elindult a békési szuperhálózat építése 2013. február 26. 14:02 p. g. A nyitórendezvénnyel indították útjára kedden a

Részletesebben

Vodafone készülék árlista kiemelt ügyfeleink részére. Vodafone Power to you

Vodafone készülék árlista kiemelt ügyfeleink részére. Vodafone Power to you Vodafone készülék árlista kiemelt ügyfeleink részére Vodafone Power to you Érvényes: 2014. június 2-től a készlet erejéig. Kérjük, mindent írjanak rá a megrendelésre, beleértve a tartozékokat is! Az árlistában

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 26-án megtartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 26-án megtartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-2/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 26-án megtartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

A sajtóban is megjelent nagy internetes kalóz-ellenes akciók mindegyike kötődött a felsőoktatáshoz!

A sajtóban is megjelent nagy internetes kalóz-ellenes akciók mindegyike kötődött a felsőoktatáshoz! Kedves Kolléga! Az elmúlt év egyik tapasztalata, hogy a magyar felsőoktatásban biztosított, nemzetközi összehasonlításban is helyét megálló informatikai infrastruktúra mágnesként vonzza a nagy kiterjedésű,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2009. április 24 én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: 2009. április 24 én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Jegyzőkönyv Készült: 2009. április 24 én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Az ülés helye: Megyeháza II. emeleti Barkóczy terme Eger, Kossuth Lajos u. 9. sz. Jelen voltak: Ambrus Zoltán, Asztalos Dezsőné,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületei Szám: 989/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületeinek 2013. április 29-én 17 óra 30

Részletesebben

2/2006. /III.1./ rendelete. az önkormányzati tulajdonú lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről

2/2006. /III.1./ rendelete. az önkormányzati tulajdonú lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről 2/2006. /III.1./ rendelete az önkormányzati tulajdonú lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítéséről Kisvárda Város Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16.

Részletesebben

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló

péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló péntek, 2015. október 30. Vezetői összefoglaló Csütörtökön mind az európai, mind az amerikai vezető indexek negatív tartományban zártak, bár az elmozdulás nem érdemi egyik index esetében sem. A forint

Részletesebben

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 2015. április 20. 13:23 Összesen 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni a 2007-2013 között még fel nem használt keret terhére

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.05.08. kedd Mesterházy Attila az Egyesült Államokban tárgyal Képzetlenül a munka világában Tíz ok a telefonadó ellen Nem igaz, hogy a családi vállalkozásokat segítik a földbérletpályázatokon Ingyenes

Részletesebben

Társaság neve: Magyar Telekom Nyrt. Társaság címe: E-mail címe:

Társaság neve: Magyar Telekom Nyrt. Társaság címe: E-mail címe: Társaság neve: Magyar Telekom Nyrt. Társaság címe: E-mail címe: 1013 Budapest Krisztina krt. 55. investor.relations@telekom.hu Befektetői kapcsolattartó: Beosztás: Telefon: E-mail cím: Förhécz Krisztina

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester

Részletesebben

szerda, november 26. Vezetői összefoglaló

szerda, november 26. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. november 26. Vezetői összefoglaló Nyugat-Európa pluszban zárt, vegyes nap az amerikai tőzsdéken. A forint tegnapi gyengülése ellenére továbbra is erős szinten tartózkodik a vezető devizákkal

Részletesebben

TELEKOm KaTaLóguS. MObil, TV, internet, és TElEFON ElSőkéNT EGy kézből A TElEkOMTól. 101 cm. OnLinE ajánlat

TELEKOm KaTaLóguS. MObil, TV, internet, és TElEFON ElSőkéNT EGy kézből A TElEkOMTól. 101 cm. OnLinE ajánlat TELEKOm KaTaLóguS MObil, TV, internet, és TElEFON ElSőkéNT EGy kézből A TElEkOMTól 101 cm SamSung 101 Cm-ES FuLL HD 3D SmaRT LED TV (UE40H6200) + 24 x havi 4990 Ft (Teljes ár: 119 760 Ft) Online rendeléskor,

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.22. péntek A miskolci rendőrség előtt demonstráltak helyi szocialisták Emberközelibb politikát Európában! A költség el van vétve Fenyegető igazságtalanság Széll-el szemben Kaposváron Nagykátán

Részletesebben

hétfő, május 26. Vezetői összefoglaló

hétfő, május 26. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. május 26. Vezetői összefoglaló Pénteken vegyes makrogazdasági hírek jelentek meg, a vezető nemzetközi tőzsdék többsége erősödéssel reagált. Négyhavi csúcson a forint: az euró/forint árfolyam

Részletesebben

Szabálysértési eljárás

Szabálysértési eljárás Szabálysértési eljárás Az ügyintézéshez szükséges dokumentumok, okmányok: Feljelentés, magánindítvány. Az eljárást megindító irat benyújtásának módja: Az eljárást megindító feljelentés/magánindítvány benyújtható

Részletesebben

NYOMÓGOMBOS KÉSZÜLÉKEK

NYOMÓGOMBOS KÉSZÜLÉKEK NYOMÓGOMBOS KÉSZÜLÉKEK Klasszikus kialakítás Könnyű kezelhetőség Kedvező vételár Kiemelkedően hosszú üzemidő EVOLVEO EP-500 NAVON MIZU BT-60 NAVON MIZU BT-180 NOKIA 130 SOS gomb egy telefonszám azonnali

Részletesebben

Nyomógombos telefonok

Nyomógombos telefonok Nyomógombos telefonok SOS gomb egy adott telefonszám azonnali hívásához Kínálatunk legolcsóbb készüléke 3 db SIM kártya egyidejű kezelése Nokia 130 Nagyon hosszú üzemidő Mizu BT10 Könnyű kezelhetőség Mizu

Részletesebben

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 12-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2015.(II. 12.) határozata

Részletesebben

Tizedik lecke Megtakarítás és befektetés

Tizedik lecke Megtakarítás és befektetés Tizedik lecke Megtakarítás és befektetés A takarékosságot eszköznek tekintsd arra, hogy mindig független légy az emberektől, ami tisztességed megóvásának nélkülözhetetlenebb feltétele, mintsem hinnéd.

Részletesebben

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

SZAKONYFALU. Község Önkormányzata Képviselő-testületének. nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v SZAKONYFALU Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 17-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szakonyfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK DECEMBER DECEMBER heti tárgyalási jegyzék

2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK DECEMBER DECEMBER heti tárgyalási jegyzék 2018. DECEMBER 10. (HÉTFŐ) EGRI TÖRVÉNYSZÉK 2018. DECEMBER 10. 2018. DECEMBER 15. 50. heti tárgyalási jegyzék Egri Törvényszék (Eger, Barkóczy utca 1. szám) földszint 055. számú S. K. és hat társa Életveszélyt

Részletesebben

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést

Fogyasztóbarát város lett Salgótarján, rekordszámú pozitív listás cég kapott elismerést Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság hírlevele 75/2015 Kedves Kolléga! Hírlevelünk következő számában tisztelettel tájékoztatjuk Önt arról, hogy SALGÓTARJÁN az országban tizenötödikként

Részletesebben

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere

Tömör István Balatonkenese Város polgármestere POLGÁRŐR EGYESÜLET BALATONKENESE-BALATONAKARATTYA 8174. Balatonkenese, Vörösmarty tér 8. e-mail: balatonkenese.polgarorseg@gmail.com Tel.: 06-30-621-58-71 Iktsz: 36/2013/05 Tömör István Balatonkenese Város

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes és Balatonőszöd Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 20-án 13.00 órakor kezdődő a Körjegyzőségi Hivatal tanácskozó termében közösen megtartott

Részletesebben

Készült: Heves Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 28-án (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről.

Készült: Heves Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 28-án (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. 457 PH-17097/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Heves Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 28-án (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Heves Városháza

Részletesebben

Ezen dokumentum Jászárokszállás Város Önkéntes Tűzoltó Egyesületének 2007. évi jelentősebb eseményeit, beavatkozásait, híreit foglalja magába Készítette: Tekse Csaba parancsnok-helyettes 2007. október

Részletesebben

Nem tagadjuk a változás szükségességét, de...

Nem tagadjuk a változás szükségességét, de... Dugódíjak külföldön London (Anglia) A londoni közgyűlés 2003-ban vezette be a behajtási díjat, amely hétköznapokon reggel 7 és este 6 óra között 10 fontba (mintegy 3600 forint) kerül. A díjfizetési kötelezettség

Részletesebben

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2018-BAN december 19.

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2018-BAN december 19. A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG FINANSZÍROZÁSA 2018-BAN 2017. december 19. FŐ TÉMÁK: 1. A FINANSZÍROZÁS ALAKULÁSA 2017-BEN 2. A 2018. ÉVI FINANSZÍROZÁSI TERV JELLEMZŐI A FINANSZÍROZÁS ALAKULÁSA

Részletesebben

A közvetítői eljárás

A közvetítői eljárás A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról szóló T/18090. számú törvényjavaslat közvetítői eljárást érintő rendelkezései 85. (4) A Be. 190. -a a következő (3) bekezdéssel egészül ki,

Részletesebben

Samsung Galaxy A70 az új generáció igényeire szabva. Írta: Samsung március 26. kedd, 16:39

Samsung Galaxy A70 az új generáció igényeire szabva. Írta: Samsung március 26. kedd, 16:39 A Samsung Galaxy A70 okostelefon a vállalat legújabb innovációival, stílusos kialakítással, nagy méretű Infinity Display kijelzővel, továbbfejlesztett tripla kamerával, erős akkumulátorral és zökkenőmentes

Részletesebben

Helyzetkép 2012. május - június

Helyzetkép 2012. május - június Helyzetkép 2012. május - június Gazdasági növekedés A világgazdaság kilátásait illetően megoszlik az elemzők véleménye. Változatlanul dominál a pesszimizmus, ennek fő oka ugyanakkor az eurózóna válságának

Részletesebben

74. A FELLEBBEZÉS ELINTÉZÉSÉNEK ALAKI SZABÁLYAI

74. A FELLEBBEZÉS ELINTÉZÉSÉNEK ALAKI SZABÁLYAI szernek az alkalmazására került sor; úgy az eljárási szabályok közül a súlyosítási tilalomra vonatkozóan is a Be. 354. (4) bekezdésének a 2010. május 1. napját megelőző korábbi rendelkezései érvényesülnek.

Részletesebben

NYOMÓGOMBOS KÉSZÜLÉKEK

NYOMÓGOMBOS KÉSZÜLÉKEK NYOMÓGOMBOS KÉSZÜLÉKEK Klasszikus kialakítás Könnyű kezelhetőség Kedvező vételár Kiemelkedően hosszú üzemidő EVOLVEO EP-500 NAVON MIZU BT-60 NAVON MIZU BT-180 NOKIA 130 SOS gomb egy telefonszám azonnali

Részletesebben

AKTUÁLIS. Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket"

AKTUÁLIS. Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket AKTUÁLIS Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket" A város közbiztonságának helyzetérõl, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekrõl, valamint

Részletesebben

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban 2017. 05. 13. A Diakónia Keresztyén Alapítvány 51. munkapontját nyitották meg hivatalosan szombaton, május 13-án Mezőpanitban. Az új iroda nyitása, az otthoni

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Nagykörű Községi Önkormányzat 2014. október 27-i a l a k u l ó képviselő-testületi üléséről. M U T A T Ó : Határozat/Rendelet: Tárgy: 106/2014. (X. 27.) Napirendi pontok elfogadása.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2012. sz. J e g y z ő k ö n y v Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének január 7-én megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének január 7-én megtartott rendkívüli üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2009. január 7-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Farkas Ernő polgármester Balogh Tibor Bodnár János Cseh Béla Dargó

Részletesebben

T-Systems Magyarország Zrt. készülék árlista vállalati Ügyfelei számára. Érvényes: 2014. április 14-től visszavonásig vagy a készlet erejéig

T-Systems Magyarország Zrt. készülék árlista vállalati Ügyfelei számára. Érvényes: 2014. április 14-től visszavonásig vagy a készlet erejéig T-Systems Magyarország Zrt. készülék árlista vállalati Ügyfelei számára Érvényes: 2014. április 14-től visszavonásig vagy a készlet erejéig APPLE IPHONE 4S APPLE IPHONE 5C APPLE IPHONE 5C APPLE IPHONE

Részletesebben

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2013. évről. Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2013. évről Gyermekeink a jövő Alapítvány 7530 Kadarkút, Fő u.1. Tartalmi beszámoló a Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2013-ban

Részletesebben

II. Köztársasági Elnökség

II. Köztársasági Elnökség II. Köztársasági Elnökség I. A célok meghatározása, felsorolása Magyarország Alaptörvényének 9. cikk (1) bekezdése rögzíti a köztársasági elnök legfőbb feladatát: Magyarország államfője a köztársasági

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA XVII. Iktatószám: 4-12/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ELLENŐRZŐ- KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 2014. november 26-án megtartott, n y i l t s o r

Részletesebben

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet.

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet. ÍGY VÁLASZTOTTUNK Az igazi munka csak most kezdõdik! Tervek és lehetõségek az országgyûlési választás után A választókerületünkben élõk Sági Istvánt, városunk képviselõ-testülete pénzügyi és városfejlesztési

Részletesebben

Először díjazták a leginnovatívabb termékek fejlesztőit

Először díjazták a leginnovatívabb termékek fejlesztőit A történelem folyamán számos világhírű magyar feltaláló neve hagyott nyomot, ahogy nem szűkölködünk tehetséges fejlesztőkből napjainkban sem. Utóbbiak legjavát igyekszik bemutatni széles közönség előtt

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Jegyzője. Javaslat

Salgótarján Megyei Jogú Város Jegyzője. Javaslat Szám: 20391/2015 Salgótarján Megyei Jogú Város Jegyzője Javaslat az önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozó adók befizetési lehetőségeinek kibővítéséről szóló önkormányzati rendelet megalkotására

Részletesebben

Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet

Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet Közjogi berendezkedés Államforma: köztársaság Kormányforma: parlamentáris köztársaság Végrehajtó hatalom legfőbb szerve a kormány A törvényhozó hatalom letéteményese

Részletesebben

Korlátlan mobilinternetet kínáló, okostelefonra optimalizált tarifacsaládot indít a Telenor

Korlátlan mobilinternetet kínáló, okostelefonra optimalizált tarifacsaládot indít a Telenor Az új Telenor Hello Data számlás csomagok korlátlan mobilinternet hozzáférést kínálnak belföldön, a négytagú tarifacsalád egyes csomagjait a tarifába foglalt hanghívás mennyisége különbözteti meg egymástól.

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó. bűnüldözésről

T Á J É K O Z T A T Ó. bűnüldözésről T Á J É K O Z T A T Ó a bűnüldözésről 2008. év Kiadja: Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium Büntetőpolitikai Főosztály, valamint Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály

Részletesebben

Vodafone készülék árlista kiemelt ügyfeleink részére. Vodafone Power to you

Vodafone készülék árlista kiemelt ügyfeleink részére. Vodafone Power to you Vodafone készülék árlista kiemelt ügyfeleink részére Vodafone Power to you Érvényes: 2015. október 9-től a készlet erejéig. Kérjük, mindent írjanak rá a megrendelésre! Az árlistában szereplő készülékjellemzőket

Részletesebben

Netfone Telecom Kft. Időszakos mobiltelefon akció.2 Mobiltelefon ajánló..3 Teljes mobiltelefon lista.8 Táblagép és hálózati eszköz lista 13

Netfone Telecom Kft. Időszakos mobiltelefon akció.2 Mobiltelefon ajánló..3 Teljes mobiltelefon lista.8 Táblagép és hálózati eszköz lista 13 Készülék árlista 2017. szeptember 1 / 13 Időszakos mobiltelefon akció.2 Mobiltelefon ajánló..3 Teljes mobiltelefon lista.8 Táblagép és hálózati eszköz lista 13 Érvényesség: 2017. 09. 01-től 09. 30-ig,

Részletesebben

A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE

A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE A SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG 2013. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉNEK ÉRTÉKELÉSE Kiemelt célkitűzések A polgárok szubjektív biztonságérzetét befolyásoló jogsértésekkel szembeni fellépés; Időskorúak

Részletesebben

hétfő, november 10. Vezetői összefoglaló

hétfő, november 10. Vezetői összefoglaló hétfő, 2014. november 10. Vezetői összefoglaló Vegyesen zártak pénteken a vezető nemzetközi részvényindexek. A múlt héten a forint gyengült a vezető devizákkal szemben, azonban a hétvégén a devizahiteles

Részletesebben

Dell Inspiron 3567 i3 notebook

Dell Inspiron 3567 i3 notebook AUDI VBK notebook A kategória Dell Inspiron 3567 i3 notebook Kitűnő választás otthoni vagy irodai használatra. Média lejátszáshoz, internetezéshez, munkához ajánljuk. Intel Core i3 2,0 GHz 15,6 FullHD

Részletesebben

Az EU gazdasági és politikai unió

Az EU gazdasági és politikai unió Brüsszel 1 Az EU gazdasági és politikai unió Egységes piacot hozott létre egy egységesített jogrendszer révén, így biztosítva a személyek, áruk, szolgáltatások és a tőke szabad áramlását. Közös politikát

Részletesebben

A világ legkisebb bankfiókja

A világ legkisebb bankfiókja A világ legkisebb bankfiókja 1. Mobilbank - a folyamatos fejlődés története 2. Mit hoz a holnap? 3. A mobilfizetésről röviden 4. Együttműködési modellek Tartalom 5. Egy működő hazai példa és tanulságai

Részletesebben

Kitüntetések a Köztisztviselők Napja alkalmából

Kitüntetések a Köztisztviselők Napja alkalmából Kitüntetések a Köztisztviselők Napja alkalmából 2013.06.28. Tóthné Csatlós Ildikót tüntették ki idén a Kiváló Köztisztviselő Munkáért adományozott Májerszky Béla-díjjal. A Köztisztviselők Napja előtt a

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben