tájékoztató lap A Diószegi Kulturális Napok után MEGHÍVÓK kiadja Diószeg városa XX. évfolyam 2013/4

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "tájékoztató lap A Diószegi Kulturális Napok után MEGHÍVÓK kiadja Diószeg városa XX. évfolyam 2013/4"

Átírás

1 tájékoztató lap D I Ó S Z E G I É L E T A Diószegi Kulturális Napok után kiadja Diószeg városa XX. évfolyam 2013/4 MEGHÍVÓK Véget értek a Diószegi Kulturális Napok. A kultúra és a Mi, Európaiak 4 4 pályázat megvalósítása mellett ez kitűnő alkalom volt arra, hogy a diószegiek találkozhassanak egymással. Vannak emberek, akik tisztában vannak az eddig elért eredményekkel, tudják milyen sokat jelentett számunkra az elkezdett és be nem fejezett kultúrház befejezése, az alapiskolák felújítása, az egészségügyi központ, a termálfürdő megépítése, a városközpont és az ott található közművek felújítása. Sokunk számára már örömet okoz egy új járdaszakasz megépítése is, és nagyra értékeljük azt, hogy a város sikeresen pályázott a szennyvízhálózat befejezésére is. A másik oldalon ott állnak azok az örök elégedetlenek, akik valótlan állításaikkal igyekeznek személyemet lejáratni. Meghallgattam őket, és csalódással töltött el, hogy őket már nem érdeklik a tények, és a másik oldal véleménye sem. Olyan eseteket hallottam, amelyek valós információkra épülnek ugyan, de egészében véve valótlanok, és feltárták a terjesztők (akik, legnagyobb meglepetésemre, többségükben fiatalok) tájékozatlanságát. A százszor ismételt hazugság igazzá válik, mondta a nagy stratéga, aki tapasztalatait a volt rendszerben, a Szlovák Kommunista Párt nagy reményekre jogosító kádereként szerezte. Az utóbbi időben egyre több olyan esetet hallottam, amely személyemet érinti, és elkerülhetetlen, hogy beszéljünk róla, ezért engedjék meg, hogy párat közülük közzé tegyek. A villamos légvezetékek beton oszlopai 200 évet is kibírnak állították fiatalok és kérdőre vontak, hogy Miért a városi költségvetés terhére cserélte azokat az önkormányzat a Devát és a Vasút utcákban?. Valóban, a villamos légvezetékek beton oszlopai hosszú élettartamúak, de azok cseréjét nem a város finanszírozta, hanem azok fenntartója, a Szlovák Villamosművek Rt. Amikor a fenntartó értesítette a várost azok cseréjéről, tiltakoztunk és kértük a villamos légvezetékek cseréjét földalatti vezetékre. A villamos hálózat felújításához takarékossági okok vezettek, de a vezetékek földbe helyezésére a vállalatnak nincs pénze, tudtuk meg. Annál inkább meglepett ez a vádaskodás, mert az önkormányzat minden megrendelése, szerződése és számlája megtalálható a város internetes oldalán. A számlák internetes közzétételét bírálta az az önkormányzati képviselő, aki a testület legutóbbi ülésén azt állította, hogy az egyik számla az oldalról gyanúsan eltűnt. A számla ugyan egész idő alatt ott volt, de az ülésen résztvevőkben már felmerült az a gyanú, hogy a közzétételt valaki előre megfontolt szándékkal befolyásolta. Egyre több a szennyvízhálózat építésével kapcsolatos tiltakozás. Az úttestek helyreállításával kapcsolatos észrevételek, tiltakozások jogosak, és a felületek folyamatos karbantartása, helyreállítása állandó tárgya a kivitelezővel folytatott tárgyalásoknak. Az úttestek eredeti állapotba való visszaállítására vonatkozó követeléseket nem értem, és azok a türelmetlenség számlájára írhatóak. Az érintett utcák lakosaival folytatott tájékoztató megbeszéléseken leírtam a szennyvízhálózat kivitelezésének módját, és kértem az ott lakók türelmét. Az EU forrásokból csak egyszer lehet az úttestet eredeti formájába visszaállítani, ha azt a töltés végleges leülepedése előtt végezzük el, utána majd azt a saját költségünkre kell javítanunk. Miért nincsenek a Városi Kulturális Központban (MsKs) diszkók? Valamikor régen voltak, de már huzamosabb ideje nincsenek. Megszűntek azután, hogy többen tiltakoztak, hogy a kultúrházból egyesek kocsmát csináltak. A szervezők számára elég volt annyi megszorító intézkedés, hogy alkoholt csak az előtérben árulhatnak, a nagyteremben nem. A továbbiakban már nem volt igény a szervezők részéről, akiket nagyon sajnáltam az akciókat követő nagytakarítások során, amikor megpróbálták helyreállítani a széttört berendezést, és sikálták a padlót az ittas vendégek után. Hasonló okok miatt nincs érdeklődő, aki programot szervezne az Inovatech épülete előtt. A legnagyobb gond a közrend fenntartása. Sok ember sajnos nem ismeri a határokat, és miattuk szenvednek a rendszeretők. A rossz tapasztalatok ellenére a helyi önkormányzat több akciót is tervez a jövőben ezen a téren. A helyi vendéglátók nyitvatartási idejét a 67/2009 számú Általános Érvényű Rendelet szabályozza. A nyitvatartási idő az idézett rendelet 8. pontjának a) bekezdése alapján az éttermek és azok a vendéglátók, ahol háttérzene szól órától óráig tarthatnak nyitva. Ugyanez a rendelet, ugyanezen pontjának b) bekezdése alapján az a) pont alatt meghatározott szolgáltatók a nyilvános kulturális események időpontjában, ha az hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön vagy vasárnap van, akkor órától óráig tarthatnak nyitva. Ha a nyilvános kulturális esemény időpontja péntekre vagy szombatra esik, akkor órától a rákövetkező nap órájáig tarthatnak nyitva. Nem értem azokat, akik azt állítják, hogy a polgármester nem egyezett bele a nyitvantartási idő meghosszabbításába. A polgármesternek nincs mit megengednie, minden nyitva tartással kapcsolatos előírást az Általános Érvényű Rendelet tartalmaz, azt kell elolvasni, és főleg be kell tartani az éjszakai csendre vonatkozó előírásokat. Az éjszakai csend este órától másnap óráig tart. A válaszadás lehetősége. Az utóbbi időben többet írnak rólam a sajtóban, mint előtte valaha is. Az FK Slavoj Sládkovičovo meghívja a labdarúgást kedvelő lakosokat a augusztus 17-én, szombaton, órakor kezdődő labdarúgó-mérkőzésekre augusztus 28-án, órai kezdettel a SzNF 69. évfordulója alkalmából ünnepi koszorúzásra kerül sor a VKK épülete előtti téren, melyre Diószeg városa minden polgárát tisztelettel meghívja. Diószeg városa és a Matica slovenská HSz mindenkit szeretettel vár augusztus 30-én, órakor az Alkotmánynapi ünnepi tábortűzhöz. Az ÖTT HSz meghívja az érdeklődőket a fiatal tűzoltók tűzvédelmi versenyére, amely szeptember 7-én, órakor kezdődik a Vince-erdőben. A Kiskertészek HSz szeretettel várja a lakosokat az Inovatechben szeptember én megtartott kertészeti kiállításra szeptember 14., óra Lordok címmel színházi előadás az Inovatech-ben, belépti díj 11/10, jegyelővétel v predajni Shock Shop, Mária Valová, Fučíkova ul október 12., óra A fekete özvegy esete címmel színházi előadás Jožo Pročkóval az Inovatechben, belépti díj 10, jegyelővétel az Inovatechben.

2 városi tájékoztató A Diószegi Kulturális Napok után folytatás az 1 oldalról Természetesen nem dicsérő hangnemben, de hát azt nem is várhattam. A politikai harc részeként próbára teszik a lelki felkészültségemet. Többen nem értik, hogy miért nem reagálok a személyemet ért támadásokra. A választ a sajtóról szóló, a Szlovák Törvénytár 167/2008-as számú rendelete 8. paragrafusának 2. pontjában találjuk: Közszereplő nem jogosult a válaszadásra. Magyarul mondva, a közszereplőről az újságírók bármit írhatnak, ő azonban nem jogosult a válaszadásra. Diószeg városa nagyságához képest a régió egyik legsikeresebb városa. Polgármestere építészmérnök, az ő vezetése alatt a város évente pályázatot készít pénzforrások elnyerésére. Működésem idején a város alaposan megváltozott, több 10 millió Euró támogatáshoz jutott az önkormányzat. A helyi önkormányzat gazdaságilag erős, nincs kölcsöne, és olyan tartalékalappal rendelkezik, amelyet más önkormányzatok is megirigyelhetnek. De mindez kit érdekel? Van, akit igen, van, akit nem. Szabó Antal, polgármester Diószeg városa sikeresen valósította meg a Mi, Európaiak 4 4 elnevezésű projektet Június végén Diószeg városa egy érdekes projektet valósított meg, mely a Mi, Európaiak, 4 4 elnevezést viselte, és amelyre az Európai Unió az Európa a polgárokért programjának támogatásával került sor. A program olyan aktivitásokat támogat, amelyek testvérvárosok polgárai találkozóinak szervezésére irányulnak. Esetünkben ezekről a testvértelepülésekről van szó Csorvás (Magyarország), Ivančice (Csehország), Diosig (Románia) és Diószeg. A Mi, Európiak program elnevezésében a résztvevők közös európai identitását jelképezi, a 4x4 pedig a négy várost (vagy négy államot) jelenti, és azt a négy témát, amellyel a projektben résztvevők a projekt során foglalkoztak a folklórhagyományok megőrzése, műemlékvédelem, a környezetvédelemmel kapcsolatos pályázatok, az idősek helyzete. A projekt során szemináriumok és workshopok zajlottak, melyeken az egyes városokból érkező résztvevők megosztották tapasztalataikat, eredményeiket és terveiket az egyes témákkal kapcsolatban a többi résztvevővel. A hangsúly az EU-s források merítésén, és a már megvalósult projektek bemutatásán volt. Az összes prezentáció nagyon érdekes volt, de azért szeretnénk kiemelni az Ivančice-i ökológiai projektet Európai fa kör (Mgr. Martina Turečková), a csorvási folklórhagyományokról (Kasuba István), a bihardiószegi idősek helyzetéről (Bodogai Irénke) és a Diószegi kuffneri gazdasági komplexum ipari emlékeinek megóvásáról szóló előadást (Eva Sudová). A prezentációk három nyelven voltak hallhatók (szlovák, magyar és cseh), és rövid változatuk elolvasható az ebből az alkalomból szerkesztett kiadványban is, melyet a projekt minden résztvevője kézhez kapott, és megtalálhatóak a projekt honlapján is. A szemináriumokat érdekes kísérőrendezvények egészítették ki, mint például az Antonius Szenior Központban tett látogatás, a kuffneri komplexum egy részének megtekintése, a legsikeresebb pedig a folklórműsor volt. A műsorban a partnertelepülések folklórcsoportjai léptek fel a bihardiószegi Szömörce csoport, a csorvási citerazenekar és a kis fuvolások, a Podhorácky csoport Ivančice képviseletében, a hazaiak képviseletében pedig a Dióhéj citerazenekar, a Zvončeky és Ágacska gyermek folklórcsoportok, valamint a Matica slovenská HSz folklórcsoportja. A projektben 140 külföldi vendég vett részt, és meglepő volt a hazaiak nagy érdeklődése, némely előadáson olyan nagy volt a résztvevők száma, hogy ez meglepte a projektmenedzsereket is. Habár a projekt az idei év legforróbb hétvégéjén zajlott, a szervezők és vendégek mindent 120 %-ra teljesítettek. A viták, a kötetlen beszélgetések és a baráti szórakozás természetes folytatása volt a szemináriumoknak és workshopoknak. Habár közhelynek hangzik, el kell, mondjuk, hogy a projekt résztvevői sok új ismeretet szereztek, inspirációt kaptak a következő projektek elkészítéséhez, régi ismerőseikkel találkozhattak és új barátságokat kötöttek. Minden anyagot videó felvételt, fényképet és prezentációt a szervezők öszszemixeltek egy DVD-re, amely a résztvevők számára nemcsak szép emlék, de az információk hasznos forrása is lehet. ES Iskoláink sikeres tanulói Városi hivatalunk minden évben szélesre tárja kapuit, hogy a város polgármesterének, Szabó Antalnak bemutathassák az iskolák és nevelési intézmények legsikeresebb tanulóit. Az oktatásügyi bizottság a városi hivatal szertartástermében ünnepi fogadást rendezett számukra, majd ezt egy üdítőital melletti beszélgetés követte a hivatali ülésteremben. A legsikeresebb tanulók emlékül értékes könyvajándékot kaptak. Kuffner K. Alapiskola és Óvoda Radovan Lošonský, a 6. A osztály tanulója a kiváló tanulmányi eredményeiért és az iskola képviseletéért a Szó varázsa Čaro slova elnevezésű prózamondó-versenyen a 3. helyen végzett. Nikola Farkašová, a 4. B osztály tanulója az iskola képviseletéért és a kiváló tanulmányi eredményekért részt vett az Európa az iskolában járási rajzversenyen, és díjat nyert a Világűr a gyerekek szemével elnevezésű országos versenyen. Miroslav Cisár, a 4. A osztály tanulója a Pitogariász matematika verseny galántai járási versenyének sikeres megoldója. Fučík utcai óvoda: Nina Tóthová, az Aranyország címet viselő országos tehetségkutató seregszemle regionális fordulójában mesemondóként szerepelt sikeresen a Margarétka, a méhecske c. jelenetben. A jelenet az 1. helyen végzett. Lukáš Manek az óvodát prózamondásban és a képzőművészet területén képviselte. Építő utca Óvoda: Andrea Takácsová az óvodát a rajzversenyeken képviselte. Keybordon, fuvolán játszik, szépen énekel és az Aranyország címet viselő országos tehetségkutató seregszemlén az 1. helyen végzett. Művészeti Alapiskola: Vivien Fehérová a Coupe Jeunesse 2012 nemzetközi harmonikaversenyen, a Kamarazene kategóriában az első helyen végzett. Az Újbányán megrendezett harmonikaverseny győztese a 2. évfolyamok kategóriájában. Diószegi Petőfi Sándor Magyar Tanítási Alapiskola: Sipos Lukáš a Pitagoriász és Kenguru matematikaversenyek sikeres megoldója. 1. helyet szerzett a Poznaj slovenskú reč versenyen. Tagja az Ágacska néptánccsoportnak, és résztvevője volt a nagyfödémesi meseversenynek. Poroknovec Erik résztvevője volt a Pitagoriász, Taktik, Kenguru matematika versenyeknek, a vers- és prózamondó verseny járási fordulójában bronzsávos minősítést kapott. Tagja az Ágacska néptánccsoportnak. Magyar Nevelési Nyelvű Óvoda: Márton Ádám résztvevője volt az óvodások tehetségkutató országos seregszemléjének, az Építő utcai óvodában rendezett óvodások versés prózamondó versenyének, a Táncosok vidám háza elnevezésű iskolai oktatási program legtehetségesebb táncosa Összevont Iskola, Iskola utca 212: Nikolas Bobál a kiváló sporteredményekért, és a rajz- illetve versmondóversenyeken való részvételéért részesület elismerésben.. Mgr. Katona Edit, az oktatásügyi bizottság elnöke 2. old.

3 városi tájékoztató XVI. Diószegi Kulturális Napok 2013 A városi kulturális napok tizenhat éves hagyománya arra kötelezi a szervezőket, hogy a mai nehéz időkben is a város polgárai számára egy olyan színes műsort állítson össze, amelyben mindenki talál valami érdekeset. Péntek délután a nézők a folklórcsoportok műsorát és a Galanťan fúvószenekar koncertjét élvezhették. A nagyszerű koncerten a legkedveltebb slágerek hangzottak el. Este aztán a kassai ACDC revival együttes koncertjére került sor, amely Szlovákia legjobb, kizárólag az ban Sydneyben alakult ACDC zenekar számait játszó együttese. A szombati program mindjárt ebéd után a halászléfőző-, és a legjobb diós kalács címért folyó versennyel kezdődött. Közel húsz csapat indult a halászléfőző-versenyben, melyet a Zsille Béla vezette Együttműködés PT nyert meg. A 22 csodás diós kalács és sütemény közül a legfinomabbat Lenka Dittrichová sütötte, aki testvértelepülésünkről, Ivančicéből érkezett. A versenyek díjazottjaira oklevelek, és a támogatóink által nyújtott értékes díjak vártak. Az esti program kezdete Szabó Antal polgármesteré volt, aki üdvözölte a hazai nézőket és a testvértelepülésekről érkező kedves vendégeinket. A nézőket köszöntötték a partnertelepülések képviselői, a Nagyszombati Kerületi önkormányzat alelnöke PhDr. Zdenko Čambál is, de megtisztelt jelenlétével JUDr. Renáta Zmajkovičová (SMER-SD), a SzK NT alelnöke is. A következő közkedvelt programban Diószeg kereste tehetségét, azonban ebben a versenyben minden résztvevő győztes volt, hiszen mindanynyian megmutatták, hogy tehetségesek valamiben, legyen az tánc, ének, vagy hangszeres játék. A műsorban több, mint 120 gyerek vett Jubilánsok találkozója részt a diószegi óvodákból és alapiskolákból. A zsűri tagjai Samuel Tomeček énekes, Dagmar Šajbidorová, a szeredi művészeti alapiskola igazgatója, és Rovenský Mária, aki az első évfolyamtól kísérője e rendezvénynek, mindenkit megdicsértek és további munkára buzdítottak. Az értékelést követően Samko Tomeček gitáros a kis résztvevők, és persze a nézők részére is egy rövid koncertet adott. Szabó Antal Diószeg polgármestere az ötletadója annak, hogy ezen a rendezvényen mutassuk be a leghosszabb diós kalácsot, majd szeleteljük fel, és kínáljuk meg a jelenlévő nézőket, ami meg is történt. Az első leghosszabb kalács 25 méteres volt, és a galántai Szolgáltató és Kereskedelmi Szakközépiskola diákjai készítették el. Újdonság volt a Tevel Hotel melletti Borutca, ahol a nézők Szlovákia és Magyarország borvidékeinek borait kóstolhatták meg. A két napos rendezvény kicsúcsosodását a népszerű magyarországi Bikini együttes koncertje jelentette. Az együttes nézők százait táncoltatta és énekeltette meg. A kellemes nyári este a féli The Rockfellas rock and roll együttes fellépésével ért véget. A forró júniusi hétvége Diószegen a műsorok színes skáláját vonultatta fel, amelyben mindenki talált valami neki tetszőt, akár folklórt, rockot, popot, diszkót, hip-hopot, kolbászt, bort, diós kalácsot, szép lányokat vagy belevaló fiúkat. ES A Kuffneri gazdasági komplexumról készült kiadvány díjazása A Szlovák Nemzeti Múzeum által kiadott Műemlékek és múzeumok szaklap és a SzK Műemlékvédelmi Hivatala minden évben tíz kategóriában díjjal jutalmazza a szlovák kulturális örökség megóvását célzó alkotásokat (kiadványok, kiállítások, felfedezések,...). Az egyik ilyen kategóriában a Kuffneri gazdasági komplexum címet viselő kiadványunk a legnagyobb elismerést kapta, melyet a kiadvány szerkesztője és szerzői szeptember 13-án a kassai városháza történelmi épületében vehetnek át. A legelismertebb szlovákiai kiadók és intézmények közt a zsűri a Diószeg városa által kiadott publikációt, amely a SzK Kulturális Minisztériumának támogatásával jöhetett létre, részesítette elismerésben, ami igazán váratlan siker a számunkra. Célunk az volt, hogy felhívjuk a figyelmet az egyedülálló ipari emlékek megóvásának problematikájára, és az ilyen elismerés nagy jutalmat jelent a kiadvány szerzői részére. Ez a projekt a végső szakaszába érkezett, és a SzK Műemlékvédelmi Hivatala júniusában bejegyezte az első diószegi műemléki objektumot a Nemzeti ingatlan kulturális emlékek jegyzékébe. Az amatőr műemlékvédők, akik a projekt kezdeményezői és megvalósítói voltak, remélik, hogy 2014-ben már a város néhány nevezetességének javítására pályázhatnak majd. ES Tisztelt 50 és 60 éves jubilánsok! A Diószegi Városi Hivatal és a Polgári Ügyek Testületének szervezésében október 19-én (szombaton), órai kezdettel a Richter utcai főiskola éttermében kerül sor az 50 és 60 éves jubilánsok ünnepi találkozójára. A jubilánsok köszöntését a közös szórakozás követi a vacsora, zene és tánc. A belépti díj személyenként 10. Szeretettel várjuk Önöket. Érdeklődés esetén, kérjük, a belépti díj befizetését legkésőbb október 11-ig, ezt a Diószegi Városi Hivatal 10. sz. irodájában, Kysela Editnél tehetik meg. FONTOS FIGYELMEZTETÉS A kertben történő égetés tüzelés miatt bírság jár A városi rendőrség több, levél, ág, a termés-betakarítás utáni növényzet, illetve egyéb kertből és háztartásból származó hulladék égetésével kapcsolatos kihágást jegyzett be, ami tiltott és ártalmas. A tiltást a következő törvények tartalmazzák: a SzK NT 223/2001. sz., a hulladékgazdálkodásról és egyéb törvények módosításáról szóló törvénye, a SzK NT 314/2001. sz., a tűzvédelemről szóló törvénye, a Tt. 40/1964 sz. törvénye (Polgári Törvénykönyv) és annak módosításai, és a 44. sz. ÁÉR. A hulladék kertben történő égetésekor toxikus anyagok szabadulnak fel, például szén-monoxid, ammónia, szénhidrogének, kátrányos anyagok, és egyéb, egészségre káros anyag. Ha ön valami ilyesmit lát, hívja a városi, illetve állami rendőrséget. A jelentés bejegyzése után a városi rendőrség a helyszínre megy, ahol felméri a helyzetet. A városi rendőrség tagja a helyszínen 33 Euró bírságot adhat. Ebben az évben a városi rendőrség négy jelentést jegyzett be a lakosságtól. A bírságból azonban egy centet sem. Minden jelentést figyelmeztetéssel intézett el. A probléma ugyanis a bizonyítással van. mondta Jozef Varga a Diószegi VR tagja. Diószeg lakói a biológiailag lebomló hulladékot a Cukorgyári utcán lévő gyűjtőudvarra szállíthatják. A kisebb darabokra vágott faágakat, és a levágott füvet jelenteni kell a portásnál. Az eligazít, hová kell ingyenesen lerakni a hulladékot. A tűzvédelemi törvény tiltja a gazos, száraz fűvel benőtt területek égetését, amiért magas büntetés jár. A jogi személyek Euró, míg a természetes személyek 331 Euró büntetést kaphatnak. És éppen a természetes személyek azok, akik gyakran nem is tudatosítják, hogy tüzeléssel, égetéssel saját gondatlanságuknak köszönhetően kihágást követnek el, amiért büntethetők. A másik veszélyforrás, ami városunkban elterjedt, a hajléktalanoknak az elhagyott, romos házakba való bejárása. Ezek az alkalmazkodni képtelen polgárok tettükkel törvényt szegnek, és veszélyeztetik a szomszédos ingatlanokat azzal, hogy tüzet raknak, ami felgyújthatja a szomszédos ingatlant, vagy hulladékot gyűjtenek, amely bűzlik. Abban az esetben, ha önök mint a város lakói tanúi annak, hogy valamelyik őrizetlenül hagyott ingatlanban hajléktalanok vertek tanyát, értesítsék a városi rendőrséget, amely ellenőrzi és tájékoztatja a tulajdonost erről, és felszólítja, hogy ingatlanját biztosítsa be. Sajnos, ezt a figyelmeztetést a tulajdonosok gyakran semmibe veszik (főleg a külföldiek), így kénytelenek vagyunk a tulajdonosokat ismételten megbüntetni. Diószegi VR tel.: old.

4 beszélgetés Beszélgetés PhDr. PaedDr. Takács Attilával, a Diószegi VÖ MKP-s képviselőjével 4. old. Repül az idő, így négy év után ismét kérdéseket teszek fel Önnek, hogy a város polgárai megismerhessék a városunkban történtekkel kapcsolatos nézeteit és a jövőbeni terveit. Ön mint tapasztalatokkal rendelkező helyi politikus, az évek múltával hogyan értékelné a képviselőtestület, és a városvezetés munkáját? Az elmúlt időszak alatt sikeresen befejeződött a városközpont regenerálásának kivitelezése, melynek során kialakult a város jelenlegi arculata, és lehetőség nyílt a pihenésre is padokat helyeztünk el, a gyermekjátszótér a Tesco áruház felépítése következtében a posta előtti térre került át. Befejeződött a Vince-erdei termálfürdő gépházának felújítása, amelynek következményeképpen a látogatókat átlátszóan tiszta víz fogadja. A sikeres pályázatok közül a legnagyobb jelentőséggel a szennyvízhálózat befejezését, és a szennyvíztisztító kiépítését szolgáló Európa Uniós alapokból szerzett pénzügyi dotáció elnyerése bírt. Ezáltal megoldható lesz a város összes utcájának a szennyvízháĺózatra való rákapcsolódása, és megoldódik a malom melletti régi tisztítóberendezés körüli elviselhetetlen helyzet. Ez a tervezet városunk előrehaladásának biztosítéka, ugyanis az eddigi állapot nem tette lehetővé nagyobb befektetések megvalósítását városunk területén. Továbbá folytatódik a Bekaert vállalat telephelyének kibővítése, amely további munkalehetőségeket biztosít városunkban. A jövőbeni tervek közül kulcsfontosságúnak tartom az együttműködést a Diószegi Főiskolával. Az együttműködés diákotthonok építését jelentené, ez pedig a szolgáltatások kibővítését vonná maga után, valamint egy lelátóval ellátott sportcsarnok létrehozását, amely különböző sportágak művelését tenné lehetővé. Továbbá szükségesnek látom a termálfürdő területén nyújtott szolgáltatások minőségi javulását, szálláshelyek megteremtését, tobogán üzembe helyezését, a relaxációs központ belső szolgáltatásainak kialakítását (szauna, masszázs), valamint a termálfürdőnek a városközponttal való összekapcsolását kerékpárút kiépítésével, illetve rendszeres közlekedési ingajárat kialakításával. Természetes, hogy a városi képviselőtestületen belül, mint más szervek, szervezetek esetében is, előfordulnak egyet nem értések, amelyeket igyekszünk elsősorban városunk érdekeit szem előtt tartva konszenzusokkal megoldani. Ön a sport és testnevelési bizottság elnökeként négy évvel ezelőtt konstatálta, hogy városunkban a sportolási lehetőségekre nincsenek megteremtve az ideális körülmények. Azóta van egy multifunkciós sportpálya a Slavoj futballklub területén, átépítették a KK Alapiskola tornatermét és sportpályáját, és az Ön iskolájának területén és kialakítottak egy pályát. Hogyan használják ki ezeket a létesítményeket? Hozzáférhetőek ezek a sportpályák a nyilvánosság számára is? Az említett sportpályák kiépítésével, illetve felújításával városunk még mindig nem érte el a kívánt színvonalat. Nagy szükség lenne egy sportcsarnokra, amelynek felépítését a Diószegi Főiskolával együttműködve szeretnénk megvalósítani. Nemrégiben tanácskoztunk a város és a főiskola együttműködési lehetőségeiről, amely végre magasabb szintre emelhetné nemcsak a sportéletet, hanem a társadalmi történések más területein is előrelépést jelentene. Magyarics László kezdeményezéséből a városi park területén lévő tekepálya is felújítás alá kerül, amely részlegesen megoldaná a jelenlegi állapotot miszerint tekézőink kénytelenek edzéseiket és bajnoki mérkőzéseiket Galántán lefolytatni, nem kevés bérleti díj fejében. A felújítás során kialakul egy kétsávos pálya, amelyen a B csoport bajnoki mérkőzésein kívül az edzések is megvalósíthatóak lesznek. Hiszek abban, hogy a feltételek megteremtése ismét bevezeti a tekesportot mint városunk legnagyobb sikereket elérő sportját az ifjúság köztudatába. Egyébként is sürgető probléma az ifjúság sportolási lehetőségeinek hiánya, amelyet a városi képviselőtestületnek meg kell oldania, hiszen a futballklub multifunkciós sportpályáját csupán a Slavoj csapatai és az interliga használják, illetve a nyilvánosság illeték fejében így a szabadidőben, hobbiszinten folytatott sportolásra nincs lehetőség. A nyári hónapokban részlegesen bérmentve hozzáférhetővé tettem a nyilvánosság számára a középiskola sportpályáját, de ez nem jelent megoldást. További gondot jelent emellett az alkalmazkodni képtelen polgárok hozzáállása a pályák használata során, amely szintén megoldásra vár. Ön a Slavoj futballklub elnökségi tagja, amely az utóbbi időben több változáson esett át. Ismertetné a helyzetet az olvasók számára a klub vezetésével és a csapatok munkájával kapcsolatosan? Egy évvel ezelőtt egy meggondolatlan cselekményre a csapatok járási versenybe való bejelentésére került sor, amely az A csapat játékosainak vendégjátékra való küldését vonta maga után, és amellyel én soha nem értettem egyet. Az elmúlt időszak őszi fordulóját szó szerint olyan játékosokkal játszottuk végig, akik az elmúlt időben a Slavoj futballklub különböző kategóriájú csapataiban futballoztak, de már régen abbahagyták a játékot; valamint az ifjúsági utánpótlás képviseltette magát. Ez a tény a táblázatban való elhelyezkedésünkben is tükröződött. A téli felkészülés ideje alatt a bizottság Heriban Dušan, Katona István, Károlyi István és jómagam Pokorný Gyula edző segítségével konszolidálta a helyzetet, amely azonban már nem volt elegendő a végső elszámolásban. Jelenleg, az új szezonban megpróbáltunk sokkal felelősségteljesebben hozzáállni a feltételek megteremtéséhez. A bizottságba visszatért Ing. Viliam Kurinec is. Két előkészítő csapatunk ismét indul a kerületi bajnokságon, amely folytatása lehet az elmúlt időszaknak, és biztosítékot jelent a fiatal futballistáink nagyobb tapasztalatszerzésére. Az A csapatba visszakerültek hozzánk: Michal Benko (aki egyben betölti a diákcsapat edzői funkcióját is), Artúr Krull, Marcel Šimek, Radko Heriban, Marian Dudás, Ivan Brinďák és Roman Horváth. Az A csapat célja a bajnokságból való feljutás, valamint a jövőben a Slavoj futballklubhoz méltó versenyeken való részvétel és a megfelelő feltételek kialakítása. A sport és testnevelési bizottság városi rendezvényeket is szervez. Melyek ezek, és mi vár ránk e téren az elkövetkezendő hónapokban? A sport és testnevelési bizottság a városi költségvetésből az adott naptári évre a város területén működő klubok, szervezetek részére jóváhagyott támogatásokkal biztosítja a sportéletet. Továbbá részt vállal az egyes városi sportrendezvények megszervezésében. Májusban került megrendezésre a hagyományos Polgármester kupa, amelyen az egyes vállalatok és szervezetek profi, ill. amatőr futballistái vettek részt. Ez egy olyan rendezvény, amely közelebb hozza egymáshoz a futball rajongóit, és így teret nyújt a sportolásra és a társadalmi együttlétre egyaránt. Előttünk áll még az ifjúsági labdarúgótorna, amelyen diákcsapatok vesznek részt, itt legkisebbjeink mérik össze erejüket. További feladatunk a Józsa László emlékverseny hagyományainak felélesztése, hogy ezzel méltó emléket állítsunk a csehszlovák liga háromszoros gólkirályának. Szeptember végén/október elején rendezzük meg a hagyományos sportnapot, amelynek során a Kuffner Károly Alapiskola területén a városunkban működő iskolák diákjai mérik össze erejüket. Ezennel szeretném felhívni városunk polgárainak figyelmét, hogy minél nagyobb létszámban kapcsolódjanak be a városi sportnap egyes versenyszámaiba. Hogyan értékeli a város által támogatott sportszakosztályok működését? Nézetem szerint az egyes sportklubok a saját lehetőségeikhez mérten a maximális erőfeszítést fejtik ki a saját szakterületükön belül. Bizonyítékul a hazai és nemzetközi téren elért eredményeik szolgálnak. Ezúton is szeretném őket buzdítani, hogy a továbbiakban is adjanak lehetőséget a lehető legtöbb érdeklődő fiatalnak a sportolásra, hogy ilyen módon is vezessék a fiatalokat az aktív életvitelhez, és nem utolsó sorban ezáltal is növeljék a kiváló sporteredmények elérésének esélyét. Mint tapasztalt pedagógust, Önt is biztosan érinti az iskolaügy problémája, hiszen városunk két iskola fenntartója. Hogyan változott az utóbbi években a iskolák helyzete? Ahogy már említettem, a Kuffner Károly Alapiskola épülete egy Európa Uniós pénzügyi eszközökből támogatott felújításon ment át. A Petőfi Sándor Alapiskola Ábrahám utcai épületében sor került a padló és ablakok cseréjére, beleértve az óvoda épületét is. Az emlékmű melletti épületen a Tesco áruház felépítésének köszönhetően szintén sikerült véghezvinni az ablakok cseréjét, annak ellenére, hogy a galántai Közegészségügyi Hivatal ragaszkodott egy az autópályákon használatos zajcsökkentő fal felépítéséhez, amely azonban gyakorlatilag a történelmi épület eltakarását jelentette volna. Az épületen egyéb rekonstrukciós munkálatokat is végre kellene hajtani, amelyek közül a legégetőbb problémát az emlékmű melletti iskola kazánjainak rossz műszaki állapota jelenti. Mivel ez egyházi épület, a munkálatokat a római katolikus plébánia hivatallal karöltve kell megoldanunk. Az utóbbi évben Szlovákia Iskolaügyi Minisztériuma kezdeményezéséből jó pár törvénykezési változtatásra került sor, amelyek a város hatáskörébe tartozó iskolákat is érintik. Közülük legfontosabb az iskolák pénzügyi támogatásának módjában beálló változás, amelyet azonban a mai napig nem ismerünk pontosan. Eddig az iskolák finanszírozása a diákok száma alapján történt. A fenti okokból sok esetben megtörtént a tanulók átáramlása más intézménybe ez főleg a Kuffner Károly Alapiskolára volt jellemző (mivel a környező községek iskolái megpróbálták átcsalogatni a tanulókat, hogy ezzel a saját létszámukat növeljék), annak ellenére, hogy a Kuffner Károly Alapiskola legalább olyan szintű oktatást biztosít, mint a környező községek alapiskolái. A Petőfi Sándor Alapiskola az utóbbi években kimagasló eredményeket ért el, nem csupán az oktatás terén, hanem a különböző rendezvényeken, versenyeken való részvételével és városunk reprezentálásával, amellyel a régió magyar tannyelvű iskolái közül az élmezőnybe került. Itt szeretném felhívni a szülők figyelmét a városunk iskoláiba történő beíratás felelősségére; azzal ugyanis, hogy gyermekeink a mi iskoláinkba járnak, megalapozhatjuk az oktatás színvonalának és városunk fejlődésének hosszútávon történő biztosítását hiszen gyermekeink elsősorban iskoláinkon keresztül kapcsolódnak be a különböző helyi szervezetek tevékeny munkájába (kultúra, sport), ezáltal lesznek városközösségünk aktív, tevékeny tagjai.

5 iskoláink A Diószegi Kuffner Károly AI és Óvoda életéből A tanév utolsó két hónapja telve volt különböző aktivitásokkal, kirándulásokkal, de szomorúsággal is, ami néhány kilencedikes szeméből sugárzott. Das Supertalent Miroslav Žilka, az Old School Brothers csoport táncosa volt az első szlovák, aki bejutott a Das Supertalent német tehetségkutató verseny döntőjébe május 27-én a tanulók részére egy speciális programot készített, amelyben a táncra és sportra buzdította őket. A program idején a tanulók együtt táncoltak Miroslavval és néhány tánclépést is megtanultak. Hófehérke A modern dalokkal tarkított klasszikus mesét az alsó tagozat tanulói az iskola tornatermében tekinthették meg. A tanulóknak tetszett a Hófehérke, és az előadás szép kulturális élményt nyújtott számukra. Látogatáson az állatkertben és a Szlovák Nemzeti Múzeumban (SzNM) június 4-én az 5. A és B, 6. A és B, valamint a 7. B osztály ellátogatott Pozsonyba. A Dunaparton megfigyelték a magas vízállást, és látták, amint a hatalmas folyó nemcsak ágakat, de fákat is sodor magával. A SzNM-ban megcsodálták a mamutot és a különböző kiállított tárgyakat. Az állatkertben leginkább a kis majom tetszett, de a vad ragadozók is nagy sikert arattak. Beckó vára A 4. A és B osztály június 5-én ellátogatott Beckó várába és Felsőleszétébe (Podolie) Máté királyságába. Megismerkedtek a vár történetével, megcsodálták a környékét és végül néhány emléktárgyat vásároltak. Fogadáson a polgármesternél Szabó Antal polgármester az idén is fogadta azokat a sikerese tanulókat, akik a különböző irodalmi és képzőművészeti versenyeken sikereket értek el. A következő tanulók részesültek elismerésben: Radoslav Lošonský, 6. A, Nikoleta Farkašová, 4. B, Miroslav Cisár, 4. A Úszótanfolyam június én a harmadik évfolyam tanulói úszótanfolyamon vettek részt a Vince-erdőben. Néhányan megtanultak úszni, a többiek tökéletesítették úszótechnikájukat. A lányok közül Natália Vicianová, a fiúk közül Timotej Manek érte el a legjobb időt. Az időjárás kitűnő volt, a diákok lebarnulva, fáradtan, de jó úszóeredményekkel búcsúztak el a fürdőtől. Természetiskola A 3. A és 3. B osztály tanulói június én a Fantázia természetiskolában voltak Ómiaván (Stará Myjava). A csodálatos természetben öt nyugalmas, szórakozással teli, új ismereteket adó, és barátságokat szerző napokat tölthettek el. Kirándulás június 13-án a hátrányos helyzetű tanulók kiránduláson vehettek részt. A tanulók libegővel mentek fel a Kamzíkra. Bejárták egész Pozsonyt, és ellátogattak az állatkertbe is. Nagyító alatt A Nagyító alatt c. lapban a Galántai járás tanulóinak legjobb irodalmi munkái jelennek meg. Ezért nagy öröm volt számunkra, hogy meghívást kaptunk a lap utolsó számának a Galántai könyvtárban megtartott kiértékelésére. Sikeres tanulóink, akiknek munkája a Nagyító alatt c. lap legújabb számában megjelent Eva Augustínová a 9. A osztályból és Dagmar Anita Iabloncic a 6. A osztályból. Búcsú az iskolától június 28-án a 9. évfolyam tanulói ünneplőben érkeztek az iskolába. Az iskolatársak és szülők részére rövid kultúrműsort mutattak be. Búcsúzóul az alsó évfolyamok tanulóitól virágot kaptak. Nyári tevékenység A nyári szünidő folyamán a tanulók több érdekes program közül válogathattak. Az egyes tevékenységekről a tanulók tájékoztatást kaptak, és kiválaszthatták a nekik megfelelő időpontot. A felügyeletet az iskola pedagógusai látták el. A szabadidőközpont elsősorban a hátrányos helyzetű gyerekek részére biztosít napközi táborokat, szünidei klubokat, illetve Deákiban egy nyári tábort. A táborok és a klubok elsősorban a sportot, turizmust, játékot és szórakozást biztosítják. Madarászová tanítónő készítette elő őket. Alkotóműhelyek hete Az alsó tagozat tanulói július 8 és 12 közöt látogatták az iskolánkon szervezett alkotóműhelyeket. Šimková tanítónő a gyerekek részére érdekes tevékenységeket készített elő. PaedDr. Eva Bodová Diócskáék utazása Kabóciádéban avagy a Kabóca bábszínház Kabóca fesztiválja Kabóciádé egy hatalmas királyság, ahol Habakuk király és Boróka királyné uralkodik a kabóca alattvalók felett. A diószegi Diócska bábcsoport meghívást kapott eme csodás fesztiválra, ahol a Kabóca bábszínház a 20. születésnapját ünnepelte. Csupa mese, bábelőadások, gyerekfoglalkozások és kézművesfoglalkozások egy gyönyörű parkban, ahol persze nem csak a gyerekek, de a felnőttek is jól érezték magukat. Diócskáék péntek reggel indultak útnak, majd a hosszú út után egy régi bábos ismerős körbevezetett minket Veszprém csodás utcáin, megmutatta a nevezetességeket. Betekinthettünk a Petőfi Nemzeti Színház kulisszái mögé is, majd felfedeztük a Magyar népmesék alapján épített játszóteret. Hosszú séta után az érett diók úgy gondolták, hogy mindenki fáradt lesz és kipiheni magát a következő napra. Ámde, a fiatal diók még nem estek le a fáról és élvezni szerették volna a Kabócák társaságát. Így mindenki csak any- nyit pihent, amennyi ideje jutott rá. A szombati nap reggelén kezdődött a fesztivál a Bab-társulat előadásával, majd hatalmas bábos felvonulás következett a Kabóca feszt helyszínére, ahol már folytatódott is a program. A bábelőadások között kisvonat szállította a gyermekeket az egyik helyszínről a másikra. Ebédre "langalló"-val laktunk jól, ami egy tipikus Kabócás étel. (Akit érdekel, nézzen utána az interneten). Diócskák a Három kívánság c. magyar népmesével lepték meg az ünnepelt bábszínházat. Fellépés után nagy szomorúsággal kellett búcsúznunk és útnak indulnunk. Sok élménnyel gazdagodtunk, és nagyon örülünk, hogy együtt ünnepelhettünk a Kabóca bábszínházzal, reméljük, hogy jövőre is találkozunk! Bréda Enikő A 2013/2014 tanév szervezési rendje Szünidő A szünidőt megelőző utolsó tanítási nap A szünidő időpontja A tanítás kezdete a szünidő után őszi október 30. (kedd) október november november 5. (hétfő) karácsonyi december 21. (péntek) december január január 8. (kedd) félévi január 31. (csütörtök) február 1. (péntek) február 4. (hétfő) tavaszi-nagyszombati ker március 1. (péntek) március március február 11. (hétfő) húsvéti március 27. (szerda) március április április 3. (szerda) nyári június 28. (péntek) július augusztus szeptember 2. (hétfő) 5. old.

6 kultúra / beszélgetés Összpontosításon Habakukban A Zvončeky gyermek folklór együttes és a Matica slovenská Diószegi HSz-nek folklór csoportja két napfényes napot töltött el Donovalyban, a Habakuk mesefaluban. Mindannyian örömmel vártuk ezt az összpontosítást, mert együtt tölthettük a pihenés és a munka közös perceit reggeltől estig. Az összpontosításra péntek reggel indultunk el, és szombaton este értünk haza. A műsor betanulását, a táncelemek tökéletesítését, a dalok begyakorlását a gyerekek szülei is megtapasztalhatták, hiszen a csoport vezetője őket is bevonta a gyakorlás utolsó szakaszába, amikor a gyerekek a szülőket tanították táncolni. Megerősítettük a gyermek, a felnőtt csoport tagjai és a szülők közti szálakat. Minden szülő úgy törődött a gyerekekkel, mint a sajátjával, azokkal is, akik szülők nélkül érkeztek. A gyerekek élvezték Habakuk mesevilágát, amelyet a hababukbeli animátorok készítettek számukra, az esti sütögetést, a meselényekkel eltöltött félelmetes éjszakát, amire egész biztosan sokáig emlékezni fognak. A hazafelé vezető úton megálltak Besztercebányán, ahol megemlékeztek a SzNF-ről, hiszen ellátogattak az emlékműhöz, sőt sokan itt hallottak először a felkelésről. Természetesen leginkább a repülők, a tankok és a katonai szállítójárművek érdekelték őket. Besztercebánya megtekintése után mindannyian fáradtan, de boldogan értek haza. Köszönet jár a szervezőknek, de a szülőknek is, aki az összpontosítás alatt segítették a gyerekkel való munkát. Anyagilag a projektet Diószeg városa, a Matica slovenská Diószegi HSz, a Martini Matica slovenská támogatta. Segítségük nélkül ez az összpontosítás nem valósulhatott volna meg. Anna Pokorná Beszélgetés Christian Hollósyval, egy fiatal természetbaráttal Christian Tinko Hollósy a tehetséggondozó nyolcéves gimnázium tizennégy éves diákja. Gyermekkorától szereti a természetet és az állatokat. ezzel a hobbijával szeretne a jövőben is foglalkozni. Élményeiről és terveiről számol be most az olvasóknak. Ki vezetett el a természet, elsősorban az állatok szeretetéhez? Ezt a kedvtelést magam termesztettem, de tudásom alap palántáit nagymamáim és dédmamáim ültették el. Egész napokon át kötényük körül forgolódtam, és figyeltem mindazt, amit csinálnak, a zöldség ültetésétől kezdve, az almafák metszésén keresztül egészen a baromfi neveléséig. Később megismerkedtem a hasonló kedvtelésű emberekkel. Csak azt sajnálom, hogy csak egy, velem egykorú van köztük. Milyen állatokkal találkoztál már, milyen velük kapcsolatos élményeid vannak, és milyen állataid vannak otthon? Nem olyan régen elkezdtem járni az állatokat etetni a helyi vadásztársasághoz tartozó vadászokkal. Ezek során az etetések során figyelem a környező faunát és flórát, ami csodálatos. Életem során sok nagy állattal találkoztam pl. szarvassal, vaddisznóval. Szintén szemtől szemben találkoztam néhány veszélyes állattal is, pl. keresztes viperával, veszett rókával, mérges dajkapókkal, német darázzsal és hasonlókkal. Azok a legszebb élmények, amikor valamelyik állatnak kicsinye születik, úgy, mint a kiskacsák, kiscsibék. De voltak szomorú élményeim is, hiszen nem olyan régen elpusztult egy kislibám. Otthon nagyrészt egzotikus állatokat tenyésztünk, de vannak haszonállataink is. Bent van egy mexikói királysiklóm, ékszerteknősöm, bengáli botsáskám, és számos lepkehernyóm. A kertben egy öreg mór teknős sétálgat, a kis tóban pedig kárászok úszkálnak. Az udvaron testvérem, az arany retriever fajtájú kutyus, Benny szaladgál. A gazdasági udvaron tyúkok, három fajta liba, fácán, angol pávagalambok, indiai futókacsák, és legnagyobb állataim, a Ďuro és Mišo névre hallgató bárányaim élnek. 6. old. Honnan meríted az állatokról szóló ismereteket? Ismereteim legtöbbjét a könyvekből merítem. Enciklopédiákból, atlaszokból és egyéb szakirodalomból. Már óvodás koromban tudtam olvasni, és azóta mindenhová könyvet viszek magammal. De dokumentumfilmeket is néztem a tévében. Ma már nem tévézek, könyveket még ma is olvasok, de elsősorban olyan emberekkel ismerkedem meg, akiknek hasonló az érdeklődési körük, és akik mellett tanulhatok. Miként kerültél a tehetséggondozó nyolcéves gimnáziumba, és a tanulás mellett foglalkozol- e a természettel és az állatokkal? A természet szeretetét és a hozzá kapcsolódó ismereteimet valamilyen módon ki szerettem volna használni, és éppen ez az iskola teszi ezt számomra lehetővé. Ez idén első helyen végeztem a biológiai olimpiászon. Tovább jutottam a kerületi fordulóba, de a tanár, aki ezzel foglalkozott, egy hibát követett el, így nem folytathattam tovább. De így is boldog vagyok, számomra ez nagy dolog. Az iskolában minden évben ún. évfolyami munkát kell írnunk. E nélkül a munka nélkül a diák nem jut a következő évfolyamba. Egyedül, párban vagy hármasban dolgozunk. Eddig, egy kivételével, minden munkámat a természetről írtam. Például a veszélyeztetett állatokról, a túlélésről a természetben, vagy legutoljára a herpetológiáról, vagyis a csúszómászókról. Munkánkat az iskola harmadik legjobb munkájának találták, és javasolták annak segéd taneszközként való megjelentetését. Mit tervezel a jövőben az iskolában és a magánéletedben? Elsősorban szeretném befejezni a tanulmányaimat, leérettségizni és bejutni a brünni állatorvosi egyetemre. Aztán szeretnék a diószegi vadászegyesület tagjává válni. Szeretném bejárni Szlovákiát, elsősorban a hegyeket. A jövőben szeretném megmászni a Gerlachfalvi-csúcsot. Barátnőd, Lenka Dél-Amerikában járt, te is vállalkoznál valami hasonlóra a jövőben? Egész biztosan, nagy álmom ez. Én is szeretnék Dél-Amerikába eljutni nemcsak az ismeretek szerzése céljából, de hogy segítsek a természetnek is. Nagy álmom egy új növényvagy állatfajta felfedezése. Ez ma már elég nehéz, mert ma ez már attrakciónak számít. Az emberek felkutatják valamelyik élőlény alfaját, és saját magukról neveztetik el. Úgyszintén szívesen ellátogatnék a Himalájába, és szeretném látni a világ tetejét. Legnagyobb álmom egyszer megmászni a Mont Everestet. Aminek azonban nagyon kicsi a valószínűsége, mégis bízom benne. Legalább a közelébe eljutni. A vágy nagyon szép dolog, és előrevisz az életben. Köszönjük a beszélgetést, és további sikereket kívánunk úgy a tanuláshoz, mint a terveid megvalósításához. ES

7 beszélgetés / hirdetés Beszélgetés Ivana Belcáková mérnöknővel kínai kiküldetéséről Új rovatunkban városunk olyan fiataljaival beszélgetünk, akik vándorlásaik során érdekes országokba jutottak el. Ilyen apropóval szólítottuk meg Ing. Ivana Belcákovát, aki egy ideig Kínában élt és dolgozott. Ivanka, mondja el nekünk, hogyan jutott el Kínába, milyen pozícióban dolgozott, és milyen hosszú ideig élt ott? Kínába a SzK Külügyminisztériuma küldött ki. A SzK Pekingi Nagykövetségén dolgoztam gazdasági diplomataként a 2012-es év folyamán. Hol lakott Kínában, és milyen munka-, illetve magánkapcsolatban volt a helyi lakossággal? Férjemmel együtt a cseh és szlovák nagykövetség közös területén lévő lakásban laktam a többi cseh és szlovák kollégával együtt. Magánkapcsolatunk nagyon kevés volt. Ellenkezőleg, munkakapcsolatunk nagyon sok volt, többségük miniszteri szinten, esetleg egy kínai társaság cég legfelsőbb vezetői szintjén. Mennyire különbözik a kommunista Kína az európai viszonyoktól? Mi lepte meg Önt pozitívan, illetve negatívan leginkább a kínaiakkal kapcsolatban? Kína Európától szinte mindenben eltér, annak ellenére, hogy a lakosok igyekeznek Európához, illetve az USA-hoz hasonlítani, leginkább a fogyasztói életforma utánzásával. Meglepett minket néhány élelmiszer és márkás áru (elektronika, ruházat) magas ára, a hatalmas szmog a városokban, a sok túlsúlyos fiatal, a válaszfalak és ajtók nélküli nyilvános illemhelyek. Nagyon pozitív meglepetés a városi tömegközlekedés magas színvonala, minősége és pontossága, ugyanígy a vonatok és vasúti állomások gyorsasága és minősége, és talán a meglátogatott összes város tisztasága. Milyen érdekes helyeken járt? Meglátogattuk Peking összes érdekességét (Tiltott Város, Lama Temple, a Wangfujing Ízek utcája, a Nyári Palota, a Menny Temploma stb.), a Kínai Nagy Fal különböző részeit, a klasszikus kerteket Souzhouban, amelyeket az Unesco is bejegyzett, a nagyvárosokat Sanghaj, Hongkong, Guangzhou és másokat. Milyen a kínai konyha? Nem hiányoztak a szlovák finomságok? A kínai konyha kiváló és sokszínű. Kipróbáltunk különböző, nem éppen hagyományos specialitást is. Azonban néhány finomság megkóstolására nem tudtuk magunkat rászánni például bogarak, lárvák, skorpiók és egyéb érdekes teremtmények. A kínai konyha nagyon zsíros és nehéz, ellentétben azzal, amit a szlovákiai kínai éttermek kínálnak. Szlovákiából elsősorban a kenyér és a sajtok hiányoztak, melyeket a kínai konyha nem ismer. Ellenkezőleg nagyon finom a tofu, ami különböző ízesítéssel készül. Talált-e barátot a kínaiak közt, vagy mentalitásuk számunkra olyan távoli, mint ahogy azt a laikusok gondolják? Kínában az emberek nem ismerik az angol nyelvet, és ezért nagyon nehéz velük kommunikálni. Meglepő, hogy a fővárosban élő fiatalok sem beszélnek angolul, ha tudnak is, szégyellnek angolul beszélni. Barátra lelni ezért szinte lehetetlen. Pekingben szabadidőnket a Szlovákiából, Csehországból és az EU más országaiból érkező emberekkel töltöttük. Hová vinné el barátait Kínában, hogy megismerjék azt, ami erre az országra a legjellemzőbb? A számtalan piac egyikére, amely minden városban megtalálható. Minden piac valamilyen árura specializálódott (képek, könyvek, művészeti alkotások, állatok). A piacokon megfigyelhető a különböző társadalmi rétegekből származó kínaiak élete, az otthon gyártott, illetve átalakított kerékpárok minden fajtája, amelyek a hatalmas árucsomagok fuvarozására szolgálnak. Természetesen a luxusmárkák hamisítványaival, illetve a hamísított művészeti alkotásokkal való kereskedés is jól megfigyelhető itt. Köszönjük az érdekes beszélgetést. ES ZDRAVOTNÍCKE POTREBY Sládkovičovo, J. Dalloša 1354, tel.: 031/ Sortiment: ortopedické pomôcky (obuv, barly, invalidné vozíky, chodítka, trojkolesové bicykle, kolostomické pomôcky, diabetické pomôcky (glukometre, prúžky do glukometrov), špeciálny zdravotnícky materiál pre lekárov, dojčenské potreby, mliečne výrobky, široký sortiment značiek Chicco a Dema, potreby pre inkontinentných pacientov, parochne, tlakomery, antialergické paplóny, kozmetika a dezinfekčné potreby, liečivá, kozmetika. Nájdetet tu aj ILCO klub stomikov Galanta (poradenstvo). zdravotnickepotreby@stonline.sk čističky vzduchu Therapy Air Ion bio lampy Biotron 7. old.

8 levelezőink írták Önökért vagyunk itt... Spolupráca Együttműködés Polgári Társulás A régen várt nyár első forró napjai városunk kulturális életébe is meghozták a nyarat. A hoszszú téli esték gondolata túlélte a fagyos éjszakákat, kivirágzott a tavaszi szellőben, míg a júniusi napok valóságra váltották június 3-án a SzK Belügyminisztériumában bejegyezték, és néhány nap múltán a közgyűlésen végleg megalakult a Spolupráca Együttműködés Polgári Társulás. Az alapító tagok - Boris Brunner és felesége, Andrea, Jaroslav Križan, Csanaky Andrea és Erika - aránylag világos célt tűztek maguk elé életet adni a városnak, és visszahozni a lakosok együvé tartozását. Nagyon aktív segítőik ebben a PT további tagjai Takács László, Szkladányi László, Róbert Varga, Katona Sándor, Zsille Béla és Maroš Vincze, és támogatást élveznek a városi önkormányzat képviselői Katona Edit és Hrdlica Kálmán részéről is. Az alappillérek ezért a helyi kultúra támogatása, a kisebbségek együttélése és együttműködése, a városban megrendezett társadalmi rendezvények, illetve a gyerekek és fiatalok részére szervezett programok számának növelése vált. De, hogy ne maradjunk csak az üres szavaknál, ahogy ez sok esetben lenni szokott, a megalakulás után néhány nappal városunk ezen aktív lakosait láthattuk is a Diószegi Kulturális Napok eseményein. Részt vettünk a hagyományos és közkedvelt halászléfőző-versenyen, ahol rögtön az első helyen végeztünk. Nemcsak a gasztronómiai tudásunk bemutatásáról volt szó, hanem elsősorban a kulturális napok hangulatának kellemesebbé tételéről, például az idős polgárainkat megvendégeltük, mégpedig egy finom sült hallal teljesen ingyen. Tagjaink azonban egy teljesen eltérő művészeti és kulturális területen is munkához láttak. Kezdeményezésük eredménye az, hogy szeptember 14-én a nézők az Inovatech TI-ban a legismertebb szlovák színészek szereplésével tekinthetik meg a Lordok című színházi előadást. A társulás tagjai olyan színészeket csaltak ide, mint Maroš Kramár, Jozef Vajda vagy Peter Šimun. A jegy vásárlásával kapcsolatos információk a es telefonszámon kaphatók. És hogy ez ne legyen kevés a Spolupráca Együttműködés szeretettel meghívja önöket első báljára, amely november 16-án lesz a Diószegi Főiskola éttermében. Hogy a tettek, az érdeklődés hiánya és mi, többiek érdektelensége miatt ne maradjanak csak a szavak szintjén, a Spolupráca Együttműködés Polgári Társulásnak szüksége van a polgárok, a vezetés, beruházók, vagy a városban működő polgári pártok támogatására. Tagjai, ezért a támogatásért cserébe, egészen biztos, hogy színes programmal jutalmaznak meg minket, és számos olyan lehetőséget nyújtanak, ami visszaadja a kultúra szürke hétköznapjainak fényét, és azokat az élményeket, melyek a kölcsönös együttműködésen alapulnak. Spolupráca Együttműködés PT A Diószegi Szenior Klub hírei A Szenior klub tagjai szabadidejüket beszélgetéssel, hiszen mindig van miről beszélgetni, vagy szórakozással töltik el a klubban. Együtt szórakozunk, együtt végezzük el a ránk bízott feladatokat, együtt járunk el az ünnepségekre, a kulturális eseményekre. Például egy nagyon szép koncerten, a Galántai Kantilénán is részt vettünk, ellátogattunk a pozsonyi színészek színházi előadására. Részt vettünk egy nagyon érdekes előadáson, amely a segélyhívó vonalról szólt. A Diószegi Kulturális Napok kapcsán meghívtuk a csorvási (Magyarország) és a bihardiószegi (Románia) szenior klub tagjait. Találkozónk nagyon kedves volt, és mindannyian jól éreztük magunkat. A szenior klub csapata benevezett a halászléfőző-versenybe, a klub női tagjai pedig a legfinomabb diós kalács címért folyó versenybe kapcsolódtak be. Összesen három díjat nyertünk, kettőt a halászléfőző-versenyen, egy díjat pedig a kiváló diós kalácsért kaptuk. Júliusban öt napot tölthettünk el a Vince-erdei vadászházban, amit ezúton is köszönünk a vadásztársaságnak. A vadászok csütörtökön még egy finom gulyásra is meghívtak bennünket, amit két kiváló szakácsmester, Bende Sándor és Šmuro Ferenc készített el. A gulyás igazán finom volt, mindenkinek nagyon ízlett. Nagy köszönet jár a Diószegi Városi Hivatalnak, amely ott tartózkodásunk alatt biztosította ingyenes fürdőzésünket a Vince-erdei termálfürdőben. Mint minden évben, az idén is meghívtuk barátainkat a nagyfödémesi szenior klubból. Harmincnyolcan jöttek el, mi huszonnyolcan voltunk, úgyhogy igazán sokan jöttünk össze. A hangulat kiváló volt, és úgy gondoljuk, mindenki jól érezte magát. Meglátogatott minket Katarína Štefunková asszony, a városi hivatal hivatalvezetője, és Piši Mária a hivatal alkalmazottja. Pénteken Szabó Antal polgármester is eljött közénk, aki elbeszélgetett a klub tagjaival. Köszönjük a szponzoroknak, akik bármily módon támogattak minket július 17-én találkozót rendeztünk mindazok részére, akik idén töltik be 70., 75., 80., 85. és 90. életévüket. Ezúton is szívből gratulálunk, és minden jót kívánunk mindannyiuknak. Szomorú esemény részesei is voltunk, amikor Csorváson részt vettünk régi barátnőnk, és a csorvási szenior klub alelnöknőjének Benyovski Máriának a temetésén. Nemcsak a csorvásiaknak fog hiányozni, de nekünk is. Köszönjük a polgármester úrnak, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a városi hivatal gépkocsiját, és Talamon Lórántnak, a gépkocsi vezetőjének, akinek köszönhetően ezt a hosszú utat ügyesen tettük meg. Buday Márta Sportnap az evangélikus parókián Együtt erősebbek vagyunk - E mondat volt a mottója annak a találkozónak, amelyre a diószegi parókián került sor június 16-án. Gyerekek, fiatalok, szülők összesen 84 egyházközösségi tag jött össze. A sportnap imával, egy énekkel az ifjúsági énektárból és elmélkedéssel kezdődött a templomban. Andrea Lukačovská lelkipásztor az elveszett fiúról szóló példabeszéden (L 15, 11) keresztül beszélt hozzánk. Rámutatott arra, hogy milyen sokszor eltávolodunk az Istentől, de az Úr az ilyen helyzeteket is arra használja, hogy ráébredjünk, mennyire szeret minket, hogy új lehetőséget kapunk tőle. Erősebbek vagyunk, de csak akkor, ha az Úrral fogunk élni, és az egyházban, egyházközösségben neki szolgálunk. Az udvaron különböző versenyek és attrakciók vártak ránk trambulin, ugrálóvár, vízi foci, arcfestés, titkos alagút, gólyaláb, horgászat, történelmi vívás és sok egyéb érdekesség. A gyerekek jutalmul tortát, okleveleket és érmeket kaptak Ez volt az iskolaév végén megtartott 5. egyházközösségi napunk, és örömmel várjuk az elkövetkezőket is. Az Úr áldását, és az általa adott nyugalmat érezhettük ezen a napon. Zuzana Kovácsová, Diószeg A városi önkormányzat mellett működő szociális és lakásügyi bizottság október 11-én (péntek) órai kezdettel találkozót szervez a Richter utcai iskolában városunk azon lakosai számára, akik a 2013-es évben töltötték be 70. életévüket vagy idősebbek. Érdeklődés esetén az itt megjelentetett jelentkezési lapot, kérjük, adják le október 4-ig a városi könyvtárban vagy a városi hivatalban. JELENTKEZÉSI LAP Név..., szül. dátum..... Lakhely......, aláírás..... Ezennel jelentkezem a október 11-én megrendezendő találkozóra. 8. old.

9 levelezőink írták Újhelyen ismét versenyeztek Június első szombatja már évek óta az iskoláskorú gyerekek számára rendezett versenyek időpontja. Nem volt ez másképp idén sem június 1-jén, szombaton a Nemzetközi Gyermeknap alkalmából a gyerekek és szülők részére kellemes sportdélutánt szerveztünk. A gyerekek számára kihívást jelentett a különböző versenyszámokban való megmérettetés, és az elért eredményekért járó díjak. A versenyekbe 31 különböző korú gyerek kapcsolódott be. A szülők saját szemükkel láthatták csemetéik ügyességét és rátermettségét. A rendezvény nem kevésbé jelentős feladata az, hogy az emberek találkozzanak hozzátartozóikkal, ismerőseikkel, a volt újhelyiekkel, akik szívesen viszszajárnak ide, elbeszélgessenek, elfeledjék a mindennapi gondokat, és egy kicsit kikapcsolódjanak. Tekintettel arra, hogy az idő kegyes volt hozzánk, és a fiatal szervezők, ifj. Ján Hudák és Kristián Molnár, akik Németh úrtól átvették a szervezés stafétabotját, kiválóan megbirkóztak a feladattal, elmondható, hogy egy sikeres szombat délutánt élhettünk át. A nősek és nőtlenek közti labdarúgómérkőzés is jól sikerült, sérülésmentes volt, és idén a nősek voltak sikeresebbek, akik 5:3 arányban győzték le ellenfelüket. El kell azonban mondanunk, hogy ezen a mérkőzésen nem zajlott minden a regula szerint, de ebben az esetben a mozgáson és szórakozáson volt a hangsúly. Egy ilyen rendezvény megszervezése sok lelkes embert, időt, szervezési készséget, és főleg pénzt igényel, és épp itt szeretnék köszönetet mondani mindazoknak a támogatóinknak, akik bármily nagyságú összeggel támogattak minket, és így hozzájárultak ahhoz, hogy gyermekeinknek és lakosainknak örömet szerezzünk egy kellemesen eltöltött nappal. Ők a következők: Diószegi Városi Hivatal, Ing. Szabó Antal, Ing. Marián Halmeš, ifj. Szemeth Zoltán, Ladislav Jašek, Daniel Kollárik, Peter Imrich, firma DM, Tibor Szabo, Pali Lévai, Tibor Mészáros és Dušan Kanis. Mindannyiuknak nagyon szépen köszönjük, és köszönjük azoknak is, akik részt vettek e rendezvény szervezésében. Ján Németh, Újhely Gyümölcsés zöldségkiállítás A Szlovákiai Kiskertészek Szövetségének Diószegi Helyi Szervezete (SzKKSz) gyümölcs- és zöldségkiállítással egybekötött szaktanácsadói találkozóra hívja a lakosságot, amelyre szeptember 14-én és 15-én kerül sor a következő programmal: szombat szeptember a kiállítás megnyitója az Inovatech halljában, a Legszebb kiskert címért folyó verseny kiértékelése és a díjátadás, az első nap befejezése. vasárnap szeptember a második nap megnyitója, a kiállítás befejezése. Városunk lakói a kiállításon termelői munkájuk eredményeivel mutatkozhatnak be az érdeklődőknek. A bemutatásra szánt minták szeptember 13-án, pénteken óra és óra közt adhatók le. Bővebb információk Ján Némethtől, az SzKKSz elnökétől, a es telefonszámon, vagy pedig az INOVATECH-ben lévő városi könyvtár dolgozóitól kaphatók. A három legszebb minta elismerésben részesül, és a kiállítás első látogatója apró ajándékot kap! Örömmel várjuk jelentkezésüket. Ján Németh A Live Worship gospel koncertje Meseerdő 2013 A Nemzetközi Gyermeknap alkalmából a Fekete-vízi Ekopark már negyedik alkalommal meseerdővé változott. Idén Dobšinský meséi ihlettek meg minket, és az idei témát a Vratko három arany hajszála címet viselő mese adta. A kiszáradt kúttal bíró város lovagjain és hölgyein, a kiszáradt fa mellett álló apródon és a révészen kívül, a gyerekek találkozhattak Martinko Klingáčcsal, Ďuro Truľoval, a boszorkányokkal, törpékkel, és egyéb mesebeli lényekkel. Az egyes állomáshelyeken pecsét helyett a gyerekek Vratko hajszálát kapták, melyből az utolsó állomáson Vratko anyukájával együtt egy gyönyörű napocskát alkottak. Ezen a mesevándorláson finom kalácsot fogyaszthattak, és idén sem hiányzott a gazdag tombola. A Hrajkovo Gyermekközpont köszöni mindenkinek, aki hozzájárult, hogy csemetéink részére meseszép pillanatokat hozhattunk létre. Számunkra, hrajkovói anyukák számára, a legnagyobb jutalom a több, mint 200 gyerek mosolya és a szülők elégedettsége volt. Már most örömmel várjuk a Meseerdő ötödik évfolyamát. A Meseerdőn kívül Hrajkovóban az egész év folyamán különböző rendezvényeket szervezünk. A legközelebbi a szeptemberi Hrajkovói születésnap lesz. Mindenkit szeretettel meghívunk, reméljük, hogy a meglepetés, melyet készítünk, az apróságok arcára vidám mosolyt csal majd. Jarmila Ivanová július 27-én az diószegi Inovatech épülete előtt a Galántai Apostoli Egyház evangelizációs programjára került sor, mely az Enter élőben az Istennel címet viselte, és aminek célja a Jézus Krisztusról szóló hír átadása volt. A tér 15 órakor gyerekprogrammal kezdődött, melyben volt alkotóműhely, verseny, arcfestés, bábszínház és trambulin ugrálás. Estefelé a jelenlévő diószegieket a Galántai Apostoli Egyház lelkipásztora, Vladimír Príbelský köszöntötte, majd a Live Worship gospel együttes koncertje következett. Dalaikkal és dicsőítéseikkel Jézus Krisztusra mutattak rá, aki a 21. században is meg tudja változtatni az emberek életét. Egy ilyen változásról, a kegyelemről, a bűnök bocsánatáról, a feltétel nélküli szeretetről és egy új kezdetről, amelyet a Mennyei Atya minden embernek felkínál Fia által, a Galántai Apostoli Egyház lelkipásztorának helyettese, Ľubor Skladaný beszélt, aki a drogfüggőségtől való szabadulást élte át. Mindezen okok miatt, mindenki, aki bekapcsolódik az Enter programba, arra vágyik, hogy a kereszténység ne csak vallás legyen, de életstílusunkká váljon. Vladimír Príbelský 9. old.

10 sport Mi lesz a parkbeli "kuglizó" sorsa? a Slavoj Sládkovičovo Tekeklubja munkájának értékelése Májusban véget ért a 2012/2013-as tekeidény, és ezért itt a megfelelő pillanat, hogy tájékoztatást adjunk a diószegi tekézők eredményeiről, és jövőbeni terveikről. Felkértem ezért Magyarics László urat, hogy tájékoztassa lapunk olvasóit a tekeklub történéseiről. Hány csapata van a Slavoj Sládkovičovo Tekeklubjának, amely polgári társulásként működik? Az elmúlt idényben két csapatunk játszott, az A csapat, amely a II. liga nyugati csoportjában a szép harmadik helyen végzett, és a B csapat, amely a Nagyszombati Kerületi III. ligában a 6. helyen végzett. Milyen a hazai játékoskeret? Játékoskeretünk aránylag bőséges, és megpróbálom felsorolni a as idényben játszó összes bejegyzett játékost Miro Halasy, Marián Halaši, Magyarics László, Magyarics Andor, Tomáš Krnáč, Adrián Šalát, Ferdinand Mészáros, Ivan Pelec, Ján Pelec, Pavol Stopiak, František Šalát, Michal Benko, Tibor Gál, Blaho Judit és Silvia Drahošová. Játékoskeretünk folyamatosan bővül, úgy, mint a tekesport iránti érdeklődés is fokozatosan növekszik. Hol edzenek, és hol játszák mérkőzéseiket? Hetente kétszer edzünk a galántai Sportcsarnokban, és itt játszuk hazai mérkőzéseinket is. A tréningidő eléggé korlátozott és határozottan kevés a versenyekre való jó, és megfelelő felkészülésre, de a bérlet nagyon sokba kerül, és nem engedhetünk meg magunknak több órát az edzésre. Lehetőség van a fiatalokkal való foglalkozásra? Sajnos, ahogy már említettem, edzési lehetőségeink korlátozottak, és nem elegendőek a versenyre való felkészülésre sem. Talán a parkban lévő kuglizó épületének felújítása hozhat majd előrelépést. Ezt a épületet sok éven keresztül bérelték, és ez láthatóan nem működött úgy, ahogy kellett volna. A sportkedvelők számára jó hír, hogy a városi önkormányzat jóváhagyta önök számára az épület bérlését. Milyen terveik vannak? A régi kuglizóban szeretnénk újra egy modern kétsávos tréningpályát felépíteni, ami korlátlan időt biztosítana az edzésekre. Ez lehetőséget adna a fiatalokkal való aktív foglalkozásra is. Célunk tekeklubunkat olyan színvonalra viszszahozni, mint amilyenen fénykorában volt. Itt felmerül a kérdés Melyek a diószegi tekézők legnagyobb sikerei? Talán az első legjelentősebb az 1972-es idény volt, amikor a szakosztályban egy nagyon jó képességű társaság jött össze, abban az időben három csapatunk volt az ifikkel együtt. Az idősebbek részére felsorolnám azoknak játékosoknak a nevét és becenevét, akik abban az időben a diószegi mezt viselték Viliam Jumbi Hollósi, Silvester Leci Hrbán, Juraj Pivko, Ladislav Tačo Takács, Imrich Púri Čano, Ladislav Tumbajohansson Tuman, Štefan Čano, Jozef Pivko, Magnus Riki Richard, Vojtech Gingáš Bondor, Ondrej Horváth, Vojtech Pala Brunner, Štefan Cokli Kysela, Štefan Čivo Ďuriš, Dušan Majo, Ján Dubec, Peter Anča Ďuriš, Tibor Vincuš Vincze, Eduard Oči Nagy, Eugen Nagy, Alexander Gatis Elek. A további játékosok nevét fokozatosan kiegészítjük, hogy fel tudjuk térképezni a diószegi tekesport sikeres történelmét, amely ösztönzőleg hatna a fiatal generáció számára. Köszönjük a beszélgetést, a tekézőknek sok sportsikert, az öreg kuglizó felújításához pedig sok lendületet és kitartást kívánunk. További információ facebookon kolkáreň Sládkovičovo ES Az Interliga eredményei a tavaszi idény után Az Interliga szurkolói részére elkészítettük a tavaszi idény zárótabelláját, amelyből kitűnik, hogy a legjobb eredményt a Dream Team érte el, őt követi szoros versenyben csak roszszabb gólaránnyal a Nový Dvor csapata. A legjobb góllövők Ján Kondákor a Dream Teamből, aki 20 gólt lőtt, a második Bokor a Nový Dvor csapatából 14 góllal, és a harmadik helyen Oskár Orichel végzett az FC Tottis csapatából. Az őszi idény szeptember első hétvégéjén kezdődik, a mérkőzésre minden labdarúgást kedvelőt szeretettel várunk. ES hely csapat gólarány pont 1. Dream Team 54: Nový Dvor 31: UNICEF 30: Levy 32: Tottis 34: Wild Eagle 10:51 0 Gyermekverseny 2013 Vince-erdő június 30-án a Szlovák Horgász Szövetség Diószegi HSz a Vince-erdei kövecsesen tartotta meg hagyományos gyermek horgászversenyét. Összesen 32, 4 és 14 év közötti gyerek jelentkezett, akikre háromórás verseny várt. Minden gyerek már a jelentkezéskor apró horgász ajándékot kapott. A horgászás módja adott volt, vagyis úszós horgászat, pontozásban 1 gramm = 1 pont. A gyerekek és felnőttek részére a frissítő biztosított volt órakor véget ért a verseny. A zsákmány lemérése után került sor a díjak átadására a 10. helytől az 1. helyig. Az első három helyen a következők végeztek: 1. hely Peťko Chrenko Diószeg, pont, 2. hely Patrik Korman Nagyfödémes,1 220 pont, 3. hely Bernadetta Čaranová Nagygurab, 710 pont. Vigaszdíj a verseny legfiatalabb versenyzőjének Samko Kočnárnak (4 éves) Majtény. Pozitív tény, hogy a gyerekek száma évről évre növekszik, 2011-ben a versenyen 11, 2012-ben már 21 gyerek vett részt. Az elmúlt évekkel ellentétben a vezetőség tagjai igyekeztek a versenyt az alapiskolák és óvodák igazgatóin keresztül népszerűsíteni, pl. plakátok kifüggesztésével az iskolákban. Ugyanígy a gyermekversenyről szóló tájékoztatás megjelent a szövetség honlapján is (www. srzsladkovicovo.sk). Hatalmas köszönet jár állandó támogatóinknak is, akik nélkül ennek a rendezvénynek a szervezése sokkal nehezebb lenne. A SzHSz Diószegi HSz-nek vezetősége köszöni Marián Víghnek Horgászkellékek Diószeg, és a VAĎO Nové Zámky cégnek horgászati kellékek kis- és nagykereskedelmi boltja. Természetesen a legnagyobb köszönet a szülőket illeti, akik gyermekeiket a természet szeretetére, így a horgászat szeretetére is nevelik, és bizony sokszor nagyon türelmesnek kell lenniük csemetéikkel. Végül mindenkinek jó horgászást, gazdag zsákmányt kívánunk, és a jövő évi viszontlátásra Peter Chrenko, SzHsz DHSz Apróhirdetés Eladó Favorit márkájú férfi kerékpár, valamint egy 340 l akvárium, 10 mm üvegvastagság. tel.: old.

11 közösségi krónika Városunk közösségi krónikája Házasságot kötöttek Herczog Adrián (Diószeg) Antal Melinda (Gúta) Ing. Peter Gálet (Diószeg) Katarína Szalayová (Diószeg) Vladimír Bedecs (Taksony) Nikoleta Nogová (Diószeg) Dudás Sándor (Hidaskürt) Papp Ildikó (Diószeg) Pisi Sándor (Diószeg) Török Mária (Diószeg) Adrián Vlahy (Nagyfödémes) Martina Jurná (Diószeg) Ľuboš Prokein (Diószeg) Dana Parillová (Diószeg) Sok boldogságot kívánunk! Emlékezzünk Újszülötteink Ďuričko Noel, szül május 2. Michaela Benková, szül június 3. Patrik Čurda, szül június 8. Sofia Ella Dudášová, szül június 22. Ján Horváth, szül június 28. Slíž Ferenc, szül július 2. Laura Kučerková, szül július 11. Matej Šramo, szül július 19. Július Cerina, szül július 27. Šimon Kakvic, szül július 27. Sebastián Habaník, szül július 29. Ľubomír Mačali, szül augusztus 4. Sikeres rajtot az élethez! Örökre eltávoztak Pavlovič Mária, (70) június 6. Zuzana Dolníková, (90) június 8. František Farkaš, (83) június 16. František Lenárt, (80) június 19. Barci Ilona, (85) június 23. Emília Ivančíková, (59) július 13. Bondor Margit, (89) július 28. Volt lakosaink: Melánia Labašková, szül. Kissová, (62) július 9. Hájek Elvíra, szül. Weintráger, (88) július 9. Takács Ilona, szül. Bauer, (84) július 29. Tisztelet emléküknek Köszönjük a rokonoknak és ismerősöknek, akik eljöttek, hogy búcsút vegyenek a szeretett férjtől, édesapától, nagyapától és dédpapától František Lenárttól, aki életének 80. évében hagyott itt minket örökre. Köszönjük a részvét szavait, a virágokat, melyekkel enyhíteni próbálták fájdalmunkat. Felesége és fiai családjukkal Őszintén köszönjük a rokonoknak és ismerősöknek Barci Ilona végső búcsúztatásán való részvételüket. Szerettünk június 23-án, 85 éves korában hagyott itt bennünket örökre. Fájó szívvel emlékeznek lányai, Éva és Ilona családjukkal Szeretettel és tisztelettel emlékezünk a drága férjre, édesapára, nagyapára és apósra Štefan Ondrušekra, aki június 15-én hagyott itt minket örökre. Aki ismerte, kérjük, szenteljen emlékének egy néma pillanatot. Emlékét örökre megőrizzük szívünkben. Felesége és lányai családjukkal június 30-án volt egy éve, hogy a szeretett édesanya, nagymama és anyós Anna Kadašová 56 éves korában elhunyt. Aki ismerte, kérjük, szenteljen emlékének egy néma pillanatot. Fájó szívvel és szeretettel emlékezik fia Ján, feleségével, Erikával és gyermekeivel, lánya Anežka Póllal szeptember 9-én lesz egy éve, hogy 62 éves korában örökre itt hagyott minket a szeretett férj, édesapa, nagyapa és após Lau Ernő. Azok, akik ismerték, kérjük, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot. Fájó szívvel és szeretettel emlékezik felesége Mária, lánya Erika és fia Ernő családjával Szívünkben mély fájdalommal emlékeztünk meg a szeretett feleségről, édesanyáról, nagymamáról és anyósról Zuzana Kakviczováról, aki július 21-én hagyott itt minket örökre. Szeretettel emlékezik férje és fiai családjukkal Szeretettel és tisztelettel emlékezünk édesanyánkra, nagymamánkra és dédnagymamánkra Helena Ondrejkovičovára, halálának ötödik évfordulóján. Szeretettel emlékeznek lányai családjukkal Fájó szívvel és nagy szeretettel gondolunk a drága férjre, édesapára és nagyapára Oros Szilveszterre, halálának 10. évfordulóján. Akik ismerték, gondoljanak rá szeretettel. Felesége és fiai családjukkal Szomorú szívvel emlékezünk halálának 10. évfordulóján a drága férjre és édesapára, Jozef Barcuchra. Felesége és fiai Igor és Ivan családjukkal Szeretettel emlékezünk halálának 10. évfordulóján Karol Pastorikra, aki szeptember 22-én hagyott itt minket örökre. Nem feledjük, örökké emlékezni fogunk rá - felesége, fiai, lányai és unokái Szeretettel emlékeztünk meg halálának 10. évfordulóján lányunkról Katarína Kleinerováról, aki életének 18. életévében, augusztus 8-án váratlanul itt hagyott bennünket. Szeretettel emlékeznek szülei és testvére Mert aki meghalt az időben, úgy van fölöttem, mint az ég. 15 éve hunyt el drága Szerettünk, Karsay Tibor. Szívünkben, emlékezetünkben mindig élni fog. Szerető családja július 1-jén emlékeztünk meg halálának 23. évfordulóján édesapánkról, Štefan Kozákról, és szeptember 8-án emlékezünk meg halálának 10. évfordulóján édesanyánkról, Kozák Margitról. Bánatos szívvel, szeretettel és tisztelettel emlékezünk rájuk. Lányai Zuzka, Marika és Juditka családjukkal A következő lapzárta szeptember 27-én lesz. Cikkeiket, közleményeiket és hirdetéseiket az evasudova@gmail.com címre várjuk, vagy az Inovatechben lévő könyvtárban adhatók le tel.: Informačný spravodajca občanov, dvojmesačník, EV 3995/10, vydáva mesto Sládkovičovo, Fučíkova 329, Sládkovičovo, IČO: , dátum vydania č. 4/2013: 15. august 2013 Redakčná rada: predseda PhDr. Terézia Pethőová, Eva Sudová, Mária Szabóová, PaedDr. Eva Bodová, Mgr. Melinda Srejnerová, Arpád Dömötör, Mgr. Zuzana Kovácsová, tajomníčka Mária Pišiová. Adresa: Život v Sládkovičove, Mestský úrad, Sládkovičovo, tel: 031/ , evasudova@gmail.com, zapísané: OÚ Galanta 7/1992. Redakcia si vyhradzuje právo redakčne skracovať a upravovať príspevky dopisovateľov. Názory dopisovateľov v príspevkoch nemusia odrážať mienku redakcie. 11. old.

12 fotoriport XVI. DKN és projekt Mi, Európaiak 4 4

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens ÖREGLAK KÖZSÉG 2010. ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERVE Készítette: Buzsáki Mónika Készült a 2009. november 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésre 2010. évi Közművelődési munkaterv 2 Öreglak község 2010.

Részletesebben

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP GYSI II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ TORNA GYÖNGYÖS 2010. június 18-20. II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP 2010 NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS TORNA GYÖNGYÖS 2010. JÚNIUS 18-20. Szeretettel meghívunk

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei

Részletesebben

Beszámoló a XXI. Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjéről

Beszámoló a XXI. Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjéről Beszámoló a XXI. Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjéről A Magyar Nyelvtudományi Társaság az ELTE BTK szakmai támogatásával 2018. május 25. és 27. között rendezte meg a XXI. Simonyi

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2016. ÉVRŐL Alapítványunk alapvető célja a Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen fontosnak

Részletesebben

USTRON. Nemzetközi diákkonferencia 2009

USTRON. Nemzetközi diákkonferencia 2009 USTRON Nemzetközi diákkonferencia 2009 Hogyan jutottunk ki Ustronba? Újbuda önkormányzatának egyebek között egy lengyel várossal, Ustronnal is testvérvárosi kapcsolata van. Ustron néhány évente nemzetközi

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Nyári események iskolánkban A szünidő ideje alatt iskolánk ügyintézés céljából ügyeletet biztosított. Karbantartási munkálatok keretében több iskolaépületben

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

A 2017-es GAZDÁLKODÁS ELEMZÉSE

A 2017-es GAZDÁLKODÁS ELEMZÉSE Szabadidőközpont, Smetana liget 286/9, 929 01 Dunaszerdahely A 2017-es GAZDÁLKODÁS ELEMZÉSE Kelt Dunaszerdahelyen, 2018. 3. 10-én... Mgr. Stella Pelech Píverová A Dunaszerdahelyi Szabadidőközpont a 2016/2017-es

Részletesebben

Dunaszerdahely Város 2016/... sz. általános érvényű rendelete

Dunaszerdahely Város 2016/... sz. általános érvényű rendelete Város az önkormányzatokról szóló 1990. évi 369. törvény 6. (1) bekezdése, a közoktatásról szóló 2003. évi 596. törvény 6. (2) bek. és (12) bek. d) pontja, a közigazgatás költségvetési szabályairól szóló

Részletesebben

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ MEGHÍVÓ Vámosgálfalva Önkormányzata tisztelettel meghívja a Vámos Települések Szövetségének tag önkormányzatait és minden kedves érdeklődőt a 2010. június 4 6 án megrendezésre kerülő Vámos Települések

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018

Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018 Angol nyelv közép- és emelt szintű szóbeli érettségi témakörök 2018 Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek.

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2015. ÉVRŐL A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása.

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje

A 2018/2019. tanév rendje A 2018/2019. tanév rendje A tanév, a szorgalmi idő (tanítási év) A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek).

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők

Népek karácsonya. Debrecen, december 21. Vizler Pálné és Berdóné Deli Zita szervezők TÁMOP-3.3.14.A-12/1-2013-0100 Hátrányból előny testvériskolai kapcsolat kialakítása a és a Szolnoki Belvárosi Általános Iskola között Népek karácsonya A Népek karácsonya címmel szervezett a téli ünnepkör

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket.

KÖSZÖNTŐ. Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság futsal-döntőjének csapatait, sportolókat és vezetőiket. MAGYAR EGYETEMI-FŐISKOLAI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG NŐI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT FÉRFI FUTSAL DÖNTŐ A KUPÁÉRT Széchenyi István Egyetem Győr 2009. március 9-10. KÖSZÖNTŐ Örömmel köszöntöm a Magyar Egyetemi és Főiskolai

Részletesebben

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Balatonakarattya, 2017. február 01. Polgár Beatrix jegyző E L Ő T E R J E S Z T É S Balatonakarattya

Részletesebben

DUNASZERDAHELY VÁROS

DUNASZERDAHELY VÁROS DUNASZERDAHELY VÁROS Dunaszerdahely Város 2015/21. sz. (2015. november 24.) a város hatáskörében működő iskolákban és iskolai intézményekben a részleges költségtérítésre irányuló járulék összegének meghatározásáról

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz Közzétételi lista 2014/15-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására.

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2015. április 1-i ülésére Készítette: dr. Kozma Enikő alpolgármesteri jogi referens Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015

Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Az V. Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivál 2015 Bevezetés A Muzsika Hídja Fesztivál Szervezőbizottsága 2015-ben is megrendezi a Muzsika Hídja Nemzetközi Fesztivált Budapesten 2015. július 25-26-án, első

Részletesebben

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2. A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE

NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 9485 NAGYCENK, GYÁR UTCA 2.   A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE A NAGYCENKI SPORTEGYESÜLET 2017-ES TEVÉKENYSÉGE Egyesületünknek 2017-ben is sikeres, eredményekben és eseményekben gazdag éve volt. Egyesületünk 2017-ben 4 szakosztállyal működött: - labdarúgás - asztalitenisz

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

6. Karácsony előtt dr. Sztakó József ellátogatott az óvodákba, ahol Minden évben a karácsonyi koncerten kerül kiosztásra a Tótkomlós ifjú tehetsége díj. A fiatalokat a helyi oktatási a Képviselő-testület

Részletesebben

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN JANUÁR 9. Január 9-én a Vörösmarty Mihály Tagintézmény 3.a, 4.a és 5.b osztályos tanulói közös tanulmányi kiránduláson vettek részt. Szentesre látogattak el január 9-én egy országos rendezvényre. A projekt

Részletesebben

ÉS AKKOR JÖTT A NYUSZI! HÚSVÉTI KÉSZÜLŐDÉS A NAPKÖZIBEN

ÉS AKKOR JÖTT A NYUSZI! HÚSVÉTI KÉSZÜLŐDÉS A NAPKÖZIBEN iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca 9-11. 1035 www.szelloegymi.hu 2011. június 5. évf. 3. szám BÚCSÚZUNK!

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola Iskolánk harmadikos és hatodikos tanulói szeptember végén idén is erdei iskola projekt keretében természet közelben tanultak öt-öt napig.

Részletesebben

DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK

DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK Óbuda-Békásmegyeren 2010-2011. tanév II. félév Pedagógiai Szolgáltató Intézet 2011. június 6. DIÁKSPORT RENDEZVÉNYEK Óbuda-Békásmegyeren 2010-2011. tanév II. félév. Tartalom 1. Általános

Részletesebben

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28.

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28. KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány 1039 Budapest, József Attila u. 28. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2011. május. 12. Theisz Gábor elnök - 1 - A KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós

Részletesebben

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete Pályázati azonosító: TÁMOP-3.3.10.B-12-2013-0016. Továbbtanulás erősítő kezdeményezések támogatása pályázati felhívás keretében, Továbbtanulás erősítése a Móricz Zsigmond Iskolában. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A

Részletesebben

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében 2016. Csobánka program A 2016. évi munkaterve tervezett szereplők időpont helyszín interaktív bábelőadás gyerekeknek, A magyar kultúra napja január 23. Nyáry Bernadett bábművész Farsangi kézműves foglalkozás

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az 1. alprogram, 1.1. pályázati típusra vonatkozóan

Részletesebben

2. Óvodapedagógusok, pedagógiai asszisztensek iskolai végzettsége, szakképzettsége

2. Óvodapedagógusok, pedagógiai asszisztensek iskolai végzettsége, szakképzettsége Különös közzétételi lista A Szeghalmi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde - 1. Óvoda, ainak száma három Tagintézményben: 22 fő A 2011. évi CXC. Törvény 2. számú melléklete értelmében a nevelő- és oktatómunkát

Részletesebben

Szent Anna Katolikus Általános Iskola 2017/2018

Szent Anna Katolikus Általános Iskola 2017/2018 Szent Anna Katolikus Általános Iskola 2017/2018 munkaközösség tagjai Tereminé Horváth Ildikó Baltighné Kozma Marianna Dancs Julianna Barizs Tünde Horváth-Bócsi Irén Kozma Csabáné Serly Anikó Zagyva Klára

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben

2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának felújítása és a New York Palota és

2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának felújítása és a New York Palota és 26. Az EU Kulturális Örökség Díja és Magyarország Az EU Kulturális Örökség Díja és Magyarország 2007. június 8-án Stockholmban adták át a 2006-os Europa Nostra Díjakat. A Ferihegyi Repülőtér I. Termináljának

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

NYELVHASZNÁLATI FELMÉRÉS KIÉRTÉKELÉSE (Kassai lakosok / Kassa-környéki lakosok)

NYELVHASZNÁLATI FELMÉRÉS KIÉRTÉKELÉSE (Kassai lakosok / Kassa-környéki lakosok) NYELVHASZNÁLATI FELMÉRÉS KIÉRTÉKELÉSE (Kassai lakosok / Kassa-környéki lakosok) Egy átlagos napon, ÖSSZESEN hány órát néz TV-t, videót? (Kassai lakos) 2,3 órát Egy átlagos napon, hány órát néz

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére 5604-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2016. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

COMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás).

COMENIUS pályázattal Romániában. A projekt témája: Education A Journey in Time (magyarul: Oktatás Egy időutazás). COMENIUS pályázattal Romániában Közel kétéves előkészítés után a Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola az Európai Unió Oktatási Bizottsága által támogatott, Egész életen át tartó tanulás COMENIUS

Részletesebben

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan Éves beszámoló a TÁMOP-3.3.14A-12/1-2013-102 számú projekthez kapcsolódóan A Jászsági Napsugár Waldorf Óvodáért és Iskoláért Egyesület és a Bíborka Alapfokú Művészeti Iskola a Testvériskolai kapcsolatok

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez Témakörök az idegen nyelvi érettségihez TÉMAKÖR 1. Személyes vonatkozások, család 2. Ember és társadalom Középszint A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet,

Részletesebben

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ 2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

Monor város évi I. féléves programtervezete

Monor város évi I. féléves programtervezete Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.

Részletesebben

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA

BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA 036280 ISKOLAI SPORTKÖR RÉSZLETES SZAKMAI PROGRAMJA 2009. IX. 1. A TANÉV SPORTTAL KAPCSOLATOS KIEMELT FELADATAI Legfontosabb feladatunk, hogy biztosítsunk minél több sportolási

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 1 Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

A Ciróka a sokszínűség bábszínháza. Írta: Major Zoltán szeptember 16. szombat, 12:26

A Ciróka a sokszínűség bábszínháza. Írta: Major Zoltán szeptember 16. szombat, 12:26 Több mint harminc éve működik hivatásos bábszínházként a kecskeméti Ciróka. A Bóbita szintén több évtizede áll szakmai és baráti kapcsolatban vele. Szeptember 9-én Rigócsőr király című darabjukat adták

Részletesebben

Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a évről

Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a évről Közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló a 2014. évről A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltésen működő Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen

Részletesebben

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról Összefoglaló a Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról A verseny megrendezésének időpontja: 2017. 03.31 04.01. rendező intézményének neve: Debreceni Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona szervezőjének

Részletesebben

ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató

ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató SZEPTEMBER 1. h Az első tanítási nap 8.00 - Ünnepélyes tanévnyitó. utána: Iskolai Sportkör gyűlés Alsó tagozat: 1-4.óra: osztályfőnöki óra

Részletesebben

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 7-i rendkívüli ülésére

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 7-i rendkívüli ülésére Előterjesztés 4. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 7-i rendkívüli ülésére Tárgy: Testvérvárosi kapcsolat felvétele Jászberény Várossal Az előterjesztést készítette:

Részletesebben

Badacsonytomaj, 2009.február Csizmarik Béláné igazgató

Badacsonytomaj, 2009.február Csizmarik Béláné igazgató Tisztelt Szülők! Gyermekük életében hamarosan bekövetkezik a nagy változás: iskolás lesz. Szülőként én is átéltem ennek az időszaknak minden izgalmát, szorongását, teli ezernyi kérdéssel: Vajon hogy boldogul

Részletesebben

A BALASSI BÁLINT NYOLCÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM OTTHON AZ ERDŐBEN CÍMŰ PÁLYÁZAT BESZÁMOLÓJA AZ MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL. Résztvevők

A BALASSI BÁLINT NYOLCÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM OTTHON AZ ERDŐBEN CÍMŰ PÁLYÁZAT BESZÁMOLÓJA AZ MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL. Résztvevők A BALASSI BÁLINT NYOLCÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM BESZÁMOLÓJA AZ OTTHON AZ ERDŐBEN CÍMŰ PÁLYÁZAT MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL Résztvevők A programon iskolánk 9. évfolyamos diákjai vettek részt két osztályból. A szervezési

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV VÁC 2017 Képviselőtestületi ülés 2016.05.21. A diák-polgármesteri beiktatás után meghívást nyertem a soron következő képviselő-testületi

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Terney Béla Kollégium Szentes 2014/2015 Készült a 229/2012. (VIII. 28.) nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló Kormányrendelet 23.. alapján. 1. A kollégiumban

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév

Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Különös közzétételi lista 2014-2015-ös tanév Jogszabályi háttér: 229/2012 (VIII.28.) Kormány rendelet Az intézmény neve: Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola Címe: 2400 Dunaújváros, Március 15.tér

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Az Egyesület tevékenységének bemutatása

Szakmai beszámoló. Az Egyesület tevékenységének bemutatása Szakmai beszámoló Községi Sportegyesület Iváncsa 2454 Iváncsa, Arany J. u. 1. Az Egyesület elnöke: Baki Imre Az Egyesület vezetősége: Nagy András (szakosztály vezető), Lestár István (technikai vezető),

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények

Részletesebben

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

Beszámoló a 24 órás sportnapról: Beszámoló a 24 órás sportnapról: A TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0236 számú pályázatunk iskolai hagyománnyá tehető eseményei között immár 2. alkalommal rendeztük meg a tanév vége előtti 24 órás sportnapot, amely

Részletesebben

Hírek FÖLD PROJEKT április

Hírek FÖLD PROJEKT április Hírek 2016. április 18-22. FÖLD PROJEKT A projekt témája: a FÖLD A projekt megvalósításának helyszíne: Monorierdei Fekete István Általános Iskola A projekt időtartama: 2016. április 18-22. A projekt résztvevői:

Részletesebben

Kérdőív. 1.) Véleménye szerint mi a legnagyobb érték településén? 2.) Mi a három legfontosabb észrevétele a településével kapcsolatosan? a.) b.) c.

Kérdőív. 1.) Véleménye szerint mi a legnagyobb érték településén? 2.) Mi a három legfontosabb észrevétele a településével kapcsolatosan? a.) b.) c. Kérdőív 1.) Véleménye szerint mi a legnagyobb érték településén? 2.) Mi a három legfontosabb észrevétele a településével kapcsolatosan? a.) b.) c.) 3.) Kérem, mondja meg, mi a három LEGNAGYOBB PROBLÉMA,

Részletesebben

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2.

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. Weöres Sándor hét 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. április 3. április 4. délelõtt 7.00 A királyválasztó

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére 41. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. december 18-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár Város 2015. évi rendezvénynaptára Előterjesztő:

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

2013/14. tanév Versenynaptás és a tanév rendje

2013/14. tanév Versenynaptás és a tanév rendje Dátum: Nap: Óra: Esemény: Szeptember 2. hétfő 8:00 Tanévnyitó ünnepély, első osztályosok fogadása 9. hétfő 17:00 Alsó tagozatos szülői értekezlet 10. kedd 17:00 Felső tagozatos szülői értekezlet 13. péntek

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület ei ülésére Iktatószám:21-3/2017/ALJEGYZ Ügyintéző: dr. Nagy Rusztem ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2017.02.22-ei ülésére Tárgy: Városi rendezvénynaptár összeállítása Tisztelt Képviselő-testület! A Képviselő-testület

Részletesebben

Nyitra Utcai Általános Iskola Erzsébet tábor II. turnus

Nyitra Utcai Általános Iskola Erzsébet tábor II. turnus Nyitra Utcai Általános Iskola Erzsébet tábor II. turnus 2018. 05. 25.-29. Hétfő: A tábor reggel 8-kor indult, névsorellenőrzéssel és gyors programismertetővel. Reggeliztünk, majd három csoportra osztottuk

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2015-2016 Készítette: Csiki Zsolt Pályáztunk Intézményünk sikerrel pályázott és a 2016. január 1. - 2018. december 31. közötti időszakra elnyerte

Részletesebben