A FŐKAMARAGRÓFI HIVATAL MÁRIA TERÉZIA KORÁBAN GEDEON MAGDOLNA

Átírás

1 Publicationes Universitatis Miskolcinensis Sectio Juridica et Politica, Tomus XXX/1. (2012) pp A FŐKAMARAGRÓFI HIVATAL MÁRIA TERÉZIA KORÁBAN GEDEON MAGDOLNA A főkamaragrófi hivatalt a bányaigazgatás centralizációjának céljából a XVI. század végén szervezték újjá. A főkamaragróf a király képviselőjeként felügyelte a bányászati tevékenységet először csak Alsó- Magyarországon, de idővel illetékességi körébe tartoztak az eredetileg megállapított területen kívüli bányavidékek is. Mária Terézia korában a főkamaragróf hivatalát testületi szervvé alakították át, amely jelentős szerepet kapott a bányászati igazgatás, igazságszolgáltatás és pénzügyi tevékenység területén is. Kulcsszavak: bányászati igazgatás, bányajog, főkamaragróf, Mária Terézia. Das Oberstkammergrafenamt wurde wegen der Zentralization der Bergverwaltung am Ende des XVI. Jahrhunderts reorganisiert. Der Oberstkammergraf, als der Vertreter des Königs, führte über die Bergtätigkeit zu erst nur in Nieder-Ungarn die Aufsicht, aber gehörten später auch andere Bergorte zu seiner Befugnis. Zur Zeit von Maria Theresia wurde das Amt des Oberstkammargrafs zu einer Körperschaft umorganisiert, die eine bedeutende Rolle am Gebiet der Bergverwaltung, der Rechtspflege und der Geldwirtschaft spielte. Schlüsselwörter: Bergverwaltung, Bergrecht, Oberstkammergraf, Maria Theresia. Christoph Traugott DELIUS bányatanácsos, a selmecbányai akadémián a bányaműveléstan első rendes tanára, egyik művében a következőket írja: Az állam haszna a bányászatból,... hogy a kincstár bevételeit közvetlenül és közvetve gyarapítja.... Selmecen és Körmöcön 1740 óta mint azt a bányaszámadások tanúsítják kb. 100 millió értékű aranyat és ezüstöt hoztak ki az ottani bányákból és verték pénzzé Körmöcön. 1 Ebből a rövid idézetből is látszik, hogy a magyarországi bányákból tetemes haszonra lehetett szert tenni. Ezért az uralkodók még a patrimoniális királyság korában, a bányászat fellendítése céljából élelmes vállalkozókkal kötöttek szövetséget. Az uralkodó ugyanis a tulajdonában álló, bányászati szempontból hasznos területeket átengedte a főleg német területekről betelepült bányászati vállalkozóknak, akik várost alapítva különféle Dr. GEDEON MAGDOLNA egyetemi docens Miskolci Egyetem ÁJK, Jogtörténeti Tanszék 3515 Miskolc-Egyetemváros jogmagdi@uni-miskolc.hu 1 DELIUS ( ): Értekezés a bányászati kamarális tudomány alapelveiről I. 3., 17. (ford.: MIHALOVITS János), ld. in: Bevezetés a bányatan elméletébe és gyakorlásába valamint a bányakincstári tudományok alaptételeinek ismertetésébe (ford.: BÓDAI Gábor), Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (a továbbiakban: OMBKE), Bányászati Szakosztály, Budapest, 1972, függelék.

2 54 Gedeon Magdolna privilégiumokban is részesültek. 2 A vállalkozók a kibányászott nemesfémek egy részét az uralkodónak átengedve, a többit maguknak tarthatták meg. Az udvarnak átengedett rész volt az urbura, mely a kibányászott nemesfémek 1/10 vagy 1/8 részét tette ki. Ehhez járult még, hogy 1325-ben I. Károly bevezette a nemesfémek kötelező kamarai beváltását. 3 A beváltási ár természetesen alacsonyabb volt a piaci árnál. Ebben a szövetségben mindkét fél jól járt. A király minden befektetés nélkül tetemes haszonhoz jutott, a bányászati vállalkozók pedig szaktudásukért és munkájukért cserébe szintén jelentős jövedelmet könyvelhettek el. Ezen felül a vállalkozók által alapított városokban a királytól kapott privilégium alapján az ún. gyűrűstéri polgárok szilárdan kezükben tartották a város vezetését, és ezáltal a bányászati tevékenység felügyeletét is. 4 Amikor azonban a bányák alsóbb rétegeiből költségesebbé vált a fémek felhozatala, megindult a harc az uralkodók és a vállalkozók között a kincsekért. PAULINYI Oszkár kutatási eredményeiből értesülhetünk arról, hogy Buda eleste után a bányavárosi polgárok családjaik külföldre menekítését arra is felhasználták, hogy a nemesfémet külföldre csempészve, ne kelljen a kötelező kamarai beváltásnak eleget tenni. Természetesen nem maradt el a válaszlépés az uralkodó részéről sem. A nemesfémek csempészésének megakadályozását többszöri rendeleti úton való tiltás mellett, a bányajoghatóság erőteljes centralizációjával próbálták elérni, ami végső soron a Miksa-féle bányarendtartás kihirdetéséhez vezetett. 5 És bár 1523-ban törvény mondta ki a bányaszabadság elvét, a Miksa-féle bányarendtartásban rögtön az első oldalon a következőket olvashatjuk: minden bányamű és felnyitandó kutatójárat az azok eredményes műveléséhez szükséges erdőkkel és vizekkel a királyi kamarát illetik, ezért régi oklevelek előírásai szerint, minden egyházi vagy világi főúrnak és nemesnek, városnak és községnek megtiltjuk, hogy bányaművelést kezdjen, s ne merjenek különös királyi engedély nélkül sem bányát felkeresni, sem művelni, s a kincstári bányászoktól vagy bányahivatalnokoktól bányavámot vagy bányabért követelni. 6 Ezáltal a rendelet azt az idegen felfogást próbálja bevezetni az országba, mely szerint a bányaregálé közvetlenül a fejedelemnek van fenntarva. 7 A fejedelem jogainak biztosítása 2 Vö. FALLER Gusztáv KUN Béla ZSÁMBOKI László (szerk.): A magyar bányászat évezredes története I. OMBKE, Budapest, 1997, Ld. IZSÓ István: Szemelvények a középkori montanisztika magyarországi történetének írott forrásaiból ( ), Érc- és Ásványbányászati Múzeum Alapítvány, Rudabánya, 2006, 16. A rendelkezést Zsigmond törvényben erősítette meg, ld. Zsigmond évi III. dekrétuma, 13. cikkely 5. 4 Vö. PAULINYI Oszkár: A bányajoghatóság centralizációjának első kísérlete Magyarországon. In: Századok 1980/1, 5. 5 PAULINYI: i. m Neue Berg-Ordnung des Königreichs Ungarn, und solcher Cron einverleibten Gold, Silber, Kupfer, und anderer Metall- Bergwerken, Sammt denen Erläuterungen zweyer Alten Berg-Ordnungen Der sieben königl. Freyen Berg-Städte 1. Chemnitz u. Königsberg 2. Schemnitz, Neusohl, Bugganz, Dülln und Libeten, Aus der k. auch k. k. Hof- und Staats Druckerey, Wien, (a továbbiakban: MBO = Maximilianische Bergordnung), I DELIUS: i. m. I Ehhez a megjegyzéshez MIHALOVITS a következő lábjegyzetet fűzi (129. lj.): A külföldi bányajogoknak visszhangja, melyek a bányaúrjogot patrimoniális alapon a fejedelem»fenntartott«jogának nyilvánították; a magyar alkotmányjog azonban»fenntartott«felségjogokat sohasem ismert és a királynak a bányászatra vonatkozó felségjoga is csak a magyar törvények keretei között, a törvényes szervek útján és az országgyűlés ellenőrzése mellett gyakorolható.

3 A főkamaragrófi hivatal Mária Terézia korában 55 céljából pedig DELIUS tanítása szerint a bányavárosokban országos bányahivatalok, és ha a bányászat valamely vidéken igen terjedelmes és több bányahivatalt kell fölállítani, egyegy főbányahivatal létesítendő. 8 Ez a főbányahivatal pedig nem volt más, mint a főkamaragróf hivatala. Az uralkodó bevételeinek biztosítása céljából már az Árpádok korában is voltak királyi házak a bányavárosokban, melyek vezetője a comes vagy camerarius volt, akit a XIV. századtól kezdve a német nyelvű oklevelek Grafnak vagy Obristkammergrafnak jelölnek, az uralkodó képviselőjének székhelye pedig a kamara lett. A bányakamarák székhelye Selmecbányán, Besztercebányán és Körmöcön volt. Ezeket a camerariusokat lehet a későbbi főkamaragrófok elődeinek tekinteni. 9 ECKHART Ferenc kutatási eredményei szerint a Habsburg uralkodók a Miksa-féle bányarendtartás bevezetésével egy időben a főbányagrófi hivatal szervezését is megkísérelték. 10 Miután 1548-ban az egész alsó-magyarországi bányászat I. Ferdinánd kezébe került, az uralkodó első czélja oly hivatal szervezése volt, mely egyrészt a kisebb hivatalok vezetését ellenőrizze, másrészt a bányászat igazgatását a központi hatóságok szervezetébe kapcsolja: a főbányagróf (Oberstkammergraf) hivatala, mely egy a kornak megfelelő bányarendtartás (Bergwerksordnung) pontos végrehajtására is felügyeljen. 11 Az új bányarendtartást 1573-ban a bányavárosokkal való hosszas alkudozások után csak rendeleti úton sikerült kihirdetni az alsó-magyarországi bányavárosokban, az első főkamaragrófot pedig szintén hosszas keresgélés után 1598-ban nevezte ki az uralkodó Haag David személyében. És itt a személyében kifejezésre esik a hangsúly, hiszen ekkor a főkamaragróf még egy személyben volt az alsó-magyarországi bányavárosokban a király helytartója, ki kezében egyesíti a legfőbb kormányzó, igazságszolgáltató és pénzügyi hatalmat. 12 A főkamaragróf személyének fontosságát az is alátámasztja, hogy maga az uralkodó, Rudolf nevezte ki és látta el terjedelmes utasítással DELIUS: i. m. I Mária ČELKOVÁ Igor GRAUS Mikulás ČELKO: Porträts der Kammergrafen und Persönlichkeiten des Berg- und Hüttenwesens auf dem Gebiet der Slowakei im Jahrhundert, Banská Agentúra, Košice, Érdekes megfigyelni, hogy a szlovák irodalomban a korabeli terminológiát kerülve (Nieder- vagy Oberungarn, tehát Alsó- vagy Felső-Magyarország), ezeket a területeket középszlovákiai bányavidéknek nevezik. 10 ECKHART Ferenc: A főbányagrófi hivatal szervezése. In: Századok, 1914/1, ECKHART a főkamaragróf kifejezés helyett a főbányagrófot használja. 11 ECKHART: i. m ECKHART ebben a művében közli a még 1570-ben főkamaragrófnak küldött, valószínűleg még 1568-ban kidolgozott instrukciót is, melyben részletesen leírják az új hivatalnok teendőit. 12 ECKHART: i. m PÉCH Antal: Alsómagyarország bányamívelésének története II/1. kötet, MTA, Budapest, 1887, 378. A szerző az utasítás szövegét magyarul, kivonatban ismerteti, az eredeti szöveget ld. Franz Anton SCHMIDT: Chronologisch Systematische Sammlung der Berggesetze der Österreichischen Monarchie, J. P. Sollinger, Wien, II. Abteilung: Chronologisch Systematische Sammlung der Berggesetze der Königreiche: Ungarn, Kroatien, Dalmatien, Slavonien und des Grossfürstenthums Siebenbürgen, 3/286 (az első szám a kötetet, a második az oldalt jelöli). Királyi instrukció a főkamaragrófnak, február 28. A gyűjteményben való tájékozódást segíti magyar nyelven: IZSÓ István: A montanisztika magyarországi történetének levéltári forrásai II. (A Központi Bányászati Múzeum Közleményei 7.), Központi Bányászati Múzeum Alapítvány, Sopron, 2009.

4 56 Gedeon Magdolna 1. A főkamaragróf kormányzó hatalma A XVIII. század elején a főkamaragróf tevékenységét még elsősorban a Miksa-féle bányarendtartás és a grófnak küldött közvetlen utasítások, az instrukciók határozták meg. Nem hiába tiltakoztak az alsó-magyarországi bányavárosok az új bányarendtartás bevezetése ellen. 14 Azzal ugyanis megszűnt a városok önállóssága, a bányatisztviselők többé nem a városi bányavállalkozók, hanem az uralkodó érdekeit képviselték. Így pl. az alsómagyarországi Selmecbánya jogkönyvéből tudjuk, hogy a város bíráját a városi tanács hivatalban lévő esküdtjei választották Gyertyaszentelőkor azok közül, akik már legalább egy éve a tanácsban ültek. 15 A város bányajoga szerint pedig a bányászati ügyekben eljáró központi személyt, a bányamestert, a bíró és tanács jelölte ki, és bár fizetését a királyi kamara fizette, mégis elsősorban a bányavállalkozók érdekeit képviselte, hiszen közülük kerültek ki a városi tanács tagjai, akik megválasztották, és akiknek a bányamester esküt tett. 16 A Miksa-féle bányarendtartás szerint bár a bányamestert vagy bányabírót az eddigi szokás szerint kell megválasztani, 17 az összes bányászatban érintett személy ezen túl nem a városi tanácsnak, hanem a főkamaragrófnak tesz esküt. A bányarendtartásban olvashatjuk az eskümintákat is. Így a főkamaragrófnak teljes engedelmességet fogadnak a bányamesteren és bányabírón kívül a bányabírósági esküdtek és írnokok, a froners vagy urbarer, aki a bányavám beszedéséért volt felelős, a bányamérnökök, az ezüstfinomítók, a kémlészek, az erdőmesterek, a bányaszámvevők, a mosó- és surlóművekben dolgozók, a szakmányvájárok és a bányaadományozásban eljáró személyek, valamint a közönséges dolgozók is. 18 Ezek szerint a bányászattal kapcsolatos teendőket végzők nem a városi tanácsban helyet foglaló bányavállalkozóknak lesznek felelősek, hanem a király érdekeit képviselő főkamaragrófnak. Ebből világossá válik, hogy a bányavállalkozók eddigi kizárólagos hatalma a bányászat igazgatásának területén megszűnik, és lényegében a király mint legfőbb tulajdonos érdekeit védő hálózat alakult ki. Abból a célból, hogy a hivatalnokok teljesen a király érdekeit képviseljék, azaz a bányaművekre minden részre hajlás nélkül felügyeljenek, az urburát és a kamarai javakat hiánytalanul beszedjék és továbbítsák, valamint a bírósági és egyéb ügyekben is pártatlanul döntsenek, sem a főkamaragróf, sem az alkamaragróf és alárendelt hivatalnokaik nem szerezhettek részesedést valamely bányaműben, kivéve, ha az udvartól kivételes esetben erre engedélyt kaptak. Egyébként büntetés mellett elvesztették bányarészüket is A bányarendtartást csak úgy lehetett kihirdetni a bányavárosokban, hogy a rendtartásba, mint Erläuterung, felvilágosító szabályok, fel kellett venni Selmec- és Körmöcbánya régi statutumait is. A felvilágosító szabályok a bányarendtartás bécsi, 1805-ös kiadásában is szerepelnek, ld. 6. lj. 15 Selmecbánya jogkönyve, városi jog, 8.. Selmecbánya jogkönyvét magyarul és németül ld. Selmecbánya város középkori jogkönyve: Selmecbánya városi és bányajogi kódexe (ford.: FUCHS Péter). Montan-Press Kiadó, Budapest, Selmecbánya jogkönyve, bányajog MBO I MBO XLVI MBO XXVII. 1.

5 A főkamaragrófi hivatal Mária Terézia korában 57 A XVI XVII. században a főkamaragróf még saját maga tartozott felelősséggel döntéseiért. Felettes szerve I. Ferdinánd korában az Alsó-ausztriai Kamara volt, melyet 1625-ben II. Ferdinánd az Udvari Kamarával egyesített, és így a főkamaragrófot is ez alá rendelte ban újból felállították az Alsó-ausztriai Kamarát és a főkamaragrófot is visszarendelték alá, a pénzügyek kivételével, melyek továbbra is az Udvari Kamara hatáskörében maradtak ben az Alsó-ausztriai Kamarát az egész magyar bányaüggyel véglegesen az Udvari Kamarába olvasztották. 22 Mária Terézia korában a bányászati igazgatás is gyökeres átalakuláson ment keresztül ben a bányászat és pénzverés vizsgálatára egy független Udvari Bizottságot állítottak fel, 24 amit 1747-ben a Bányászati és Pénzverési Igazgatóság kollégiumává alakított át a királynő, 25 és a bányászat és pénzverés igazgatását az Udvari Kamarától a Bányászati és Pénzverési Igazgatósághoz helyezte át. Ugyanebben az évben a főkamaragróf hivatala is teljes átszervezésre került. Míg eddig ugyanis a főkamaragróf, mint azt az előbb láthattuk, egy személyben látta el teendőit, addig az október 30-án kiadott rendelet 26 szerint Selmecbányán a Főkamaragrófi Hivatal megszervezésére került sor, melynek a szervezeti szabályzatát és hatáskörét is megállapították. A rendelet szerint a Főkamaragrófi Hivatal egy főkamaragrófból, egy alkamaragrófból és három bányatanácsosból állt. A főkamaragróf, akit az alkamaragróf helyettesíthetett, csak három évig maradhatott hivatalban. A bányatanácsosok közül az egyik a főbányagondnok, a másik a főkohógondnok, a harmadik pedig a pénztári és gazdasági ügyek főnöke volt. A hivatal testületi jellege abban is megmutatkozott, hogy az iratokat ezentúl nem egyedül a főkamaragróf írta alá, hanem a főkamaragróf mellett még alá kellett írnia az alkamaragrófnak, és egy tanácsosnak, vagy ha a főkamaragróf helyett az alkamaragróf írt alá, akkor még két tanácsosnak, vagy egy tanácsosnak és egy titkárnak. Ebből láthatjuk, hogy a döntésekért ezentúl nem egyedül a főkamaragróf volt a felelős, hanem az egész hivatal. 20 SCHMIDT: i. m. 4/443. Királyi leirat a főkamaragrófnak, december SCHMIDT: i. m. 4/485, Királyi leirat a főkamaragrófnak, április SCHMIDT: i. m. 4/639, Királyi leirat a főkamaragrófnak, július Mária Terézia uralkodása alatt a bányászatra vonatkozó rendeletek száma tetemesen megnőtt. A szakirodalomban sem találunk átfogó leírást az ebben a korban működő bányászati szakigazgatási szervezetről. WENZEL Gusztáv is csak annyit jegyez meg, hogy a Schmidt-féle gyűjteményben 8 kötetet (7 14 kötetek) tesz ki a rendeletek száma. (WENZEL Gusztáv: Magyarország bányászatának kritikai története, M. Tud. Akadémia Könyvkiadó Hivatala, Budapest, 1880, 248.) 24 SCHMIDT: i. m. 7/81, Királyi leirat a főkamaragrófnak, november SCHMIDT: i. m. 7/142, Bányászati és Pénzverési Igazgatóság dekrétuma, február SCHMIDT: i. m. 7/417, Királynői instrukció és alapítóirat, október 30, magyarul ld. PÉCH: i. m. III/

6 58 Gedeon Magdolna A döntéseket is tanácsüléseken hozták, ahol bár a főkamaragróf elnökölt, utoljára szavazhatott, és köteles volt a többség határozatával egyetérteni, vagy nem sürgős esetekben kikérni az udvari Bányászati és Pénzverési Igazgatóság véleményét. A Haag Davidnak adott utasításban még azt olvashattuk, hogy ha valamely ügyben egymaga nem végezhetne, tegyen arról jelentést a királyhoz, vagy (annak) testvéreihez, vagy az alsó- ausztriai kamarához, és várja meg azok határozatát. 27 Egy későbbi rendelet értelmében azonban a tanácsüléseknek nem volt döntési joguk olyan kérdésekben, melyek egyedül a főkamaragróf hatáskörébe tartoztak, pl. a főkamaragróf lakosztálynak kijavításához szolgáltatott faanyag kérdésében. A hetenként, auf dem Windschacht tartott konzultációkon az ilyen ügyekben a főkamaragróf akár mindenki ellenében (contra omnio) dönthetett, de jelentenie kellett a Bányászati és Pénzverési Igazgatóság kollégiumának. 28 Bár PÉCH Antal a hivatalszervező rendelet fordításába nem tartotta szükségesnek belefoglalni a hivatali pecsét kiadásának indoklását, az eredeti német szövegben azonban szerepel, hogy azért kap a hivatal egy nagyobb és egy kisebb pecsétet, mivel egy Főkamaragrófi Hivatal alakul, és így az ügyeket nem egy személyben a főkamaragróf intézi. 27 PÉCH: i. m. I SCHMIDT: i. m. 8/264, Királyi leirat a főkamaragrófnak, április 11. Az auf dem Windschacht tartott ülésekről egy későbbi, 1822-ből származó leírás (Merkwürdigste Begebenheiten der K. K. F. mit Diln vereinigten Berg-Stadt Schemnitz nebst einigen Notaten die andern Bergstädte betreffend, zusammengetragen von Johan Virozil. Schemnitz: 1822.; ebből részleteket ld. in: ČELKOVÁ: i. m. 23.) tudósít bennünket. Windschacht, magyarul Szélakna, Selmecbánya melletti bányatelep volt. A tudósítás szerint a főkamaragrófhoz tartozott minden, ami a bányászattal kapcsolatos volt, minden bányászati hivatalnok is, akik szombatonként a bányászati konzultációt (Berg-Consultation) Szélaknán (in Windschacht) tartották. Ezen a főkamaragróf a bányatanácsosaival elnökölt és megjelentek rajta a főhivatalnokok is, akik közül a legjelentősebbek: 4 szakmár (Schichtenmeiser), 3 segéd (Adjunct), 1 bányamérnök (Markscheider), 1 bányamérnöksegéd (Markscheiders Adjunct), 1 iktató (Protocolist), 1 szűcsmester? (Kürschnersuter), 1 bányagondnok (Bergverwalter), mely alatt 1 bányaírnok (Bergschreiber) és 1 bányaírnok-segéd (Berg-Schreibers-Adjunct) áll. 2 surlóműfelügyelő (Puchwerks-Inspector), melyek szintén két írnokot tartanak, 2 útmester (Wegmeister) (1 Selmecbányán, 1 Butsban), 1 kohógondnok (Hütten Inspector vagy Hüttenbereiter). A tisztségviselők elnevezései koronként változhattak [vö. MIHALOVITS János: Munkásjog az évi Miksa-féle bányarendtartásban. In: Bányászati-Kohászati Lapok (a továbbiakban: BKL) 1934/5, 113]. A leírás további részében olvashatjuk, hogy a selmecbányai Kammerhof (ld. 33. lj.) üléstermében (Sessions Zimmer) is tartottak hetenként ülést (Session), melyen azonban csak a szűkebb hivatal tanácskozott: a főkamaragróf, 12 bányatanácsos, egy titkár és egy számvevő (Fiscal). Ebből láthatjuk, hogy a Berg- Consultationokon a szakma képviselőinek tágabb köre jelent meg és valószínűleg szakmai kérdésekkel foglalkoztak, a Sessionokon pedig csak a hivatali teendőkben döntöttek.

7 A főkamaragrófi hivatal Mária Terézia korában 59 A munkáltatói jogkört sem egyedül gyakorolta a főkamaragróf, a hivatalnokokat csak a tanácsülésen szavazattöbbséggel hozott határozattal lehetett felfüggeszteni állásukból. A hivatalból való felfüggesztés menetét Mária Terézia egy március 1-jén kiadott rendelettel aprólékosan szabályozta. 29 A Selmec-, Körmöc- és Besztercebányai kamarákba felveendő gyakornokokat a Főkamaragrófi Hivatal osztotta be a kohászati és bányászati alsóbb posztokra, ahol nem volt szabad őket írnoki teendőkre alkalmazni, mivel tanulás céljából helyezték őket oda. A felvett gyakornokok felének magyarnak, a másik felének németnek kellett lennie. 30 Ha a hivatalnokok közül valaki kérelmezni akarta a nemesi rendbe való felvételét, előzetesen ki kellett kérnie a főkamaragróf beleegyezését és az udvari kollégium consensusát. Ha a kérelmező nem szerezte be a főkamaragróf előzetes véleményét, ipso facto elveszítette hivatalát és büntetést fizetett. A bányakamaráknál dolgozó nemeseknek egyébként le kellett mondaniuk nemesi előjogaikról is ben a Főkamaragrófi Hivatalt létrehozó rendeletet egy instrukcióban 32 erősítették meg. Ebben az szerepel, hogy az egyedül kormányzó főkamaragróf hivatala 1747 óta Corpus montanis Hungariae Inferioris, azaz az alsómagyarországi bányászatot irányító testület. Ebben az utasításban azt is olvashatjuk, hogy az alkamaragróf mint vice praeses, ad dies vitae, azaz élete végéig gyakorolhatja hivatalát a döntési joggal rendelkező tanácsosokkal együtt, szemben a főkamaragróffal, aki csak három évig viseli ezt a tisztséget. Az instrukció végén szereplő névsorból kiderül, hogy a tanácsosok száma ötre emelkedett. Ez az utasítás többször hangsúlyozza, hogy a Főkamaragrófi Hivatal 1747-től egy testület (corpus), amely collegialiter végzi feladatát. Az instrukció azonban figyelmezteti a testületet, hogy mindenben a főkamaragrófnak kell engedelmeskedni. Az utasítás részletesen elemzi a hivatali út betartásának szükségességét. E szerint ha a főkamaragróf valamilyen utasítást akart adni pl. a bányaszámvevőnek (Überreiter), ezt nem tehette meg közvetlenül, hanem az utasításnak be kellett járnia a hivatali utat a következő ábra szerint: 29 PÉCH: i. m. III/ SCHMIDT: i. m. 10/36, A Bányászati és Pénzverési Igazgatóság dekrétuma, január 15. A magyar rendek a főkamaragróf hivatalának újjászervezésekor azt szerették volna elérni, hogy a főkamaragróf és a többi bányahivatalnok is magyar legyen. Vö. ECKHART: i. m SCHMIDT: i. m. 10/184, A Bányászati és Pénzverési Igazgatóság dekrétuma, október SCHMIDT: i. m. 10/49, Királyi leirat a főkamaragrófnak március 5.

8 60 Gedeon Magdolna főkamaragróf alkamaragróf főbányagondnok (Oberbergverwalter) bányagondnok (Bergverwalter) vagy segédei (Adjuncten) bányaszámvevő (Überreiter) vagy segédei (Adjuncten) főfelőr (Huttmann) Alulról felfelé szintén be kellett ezt az utat tartani. Ha tehát a bányában történt valami, a főfelőr nem fordulhatott azonnal a főkamaragrófhoz, hanem az ábrának megfelelően, neki is először a bányaszámvevőnek vagy segédjének kellett jelentenie. Ha a jelentés végül eljutott a főkamaragrófhoz, akkor ő eldönthette, hogy az ügyet legfőbb vezetői paranccsal intézi el (superius dicto modo et ordine), vagy rendkívüli ülés összehívásával (extraordinarii Session) oldja meg. Ebben az instrukcióban szerepel az is, hogy a főkamaragróf Selmecbányán, a Kammerhofban 33 lakjon. Selmecbányát nem véletlenül választották a Főkamaragrófi Hivatal központjának. Nemesfémtermelése, a bányatulajdonosok hozamból való részesedése, a selmeci kamara bevétele a legmagasabb volt ebben a régióban ban a Bank- és Kereskedelmi Igazgatóság (Ministerial Banco- Deputations und Commercien Directorii) vette át a bányászati és pénzverési ügyek legfőbb vezetését, 35 majd 1760 elején arról érkezett értesítés a Főkamaragrófi Hivatalba, hogy a bánya- és pénzverési ügyeket egyesítik az Udvari Kamarával, ezért az iratokat az Udvari Kamarába kell küldeni, és kívül fel kell rajtuk tüntetni: in Münz und Bergwesens Angelegenheiten (pénzverési és bányaügyekben). 36 A főkamaragróf kormányzói hatalmával összefüggésben kérdéses még az illetékessége. A főkamaragrófot eredetileg az uralkodó a hét alsó-magyarországi bányaváros főkamaragrófjává nevezte ki. A Haag Davidnak adott utasításban is szerepel, hogy egy körrendelettel a 7 bányaváros minden ügyével a főkamaragrófhoz utasíttatott; tehát folyamodványaikat gyorsan elintézze, és a bányavárosok körül lévő kincstári uradalmakat is a bányászat javára kezelje. 37 Ebből kitűnik, hogy bár a főkamaragróf hivatalának 33 Ez a nagyméretű épületegyüttes Selmecbányán már a XV. században is létezett, és a városlakók részére erődítményként szolgált. Az épület leírását ld. ČELKOVÁ: i. m A leírásban szerepel az a XIX. századi tudósítás is (ld. 27. lj.), melyből megtudhatjuk, hogy a Kammerhofban történt a nemesfémek beszolgáltatása és próbája is. 34 ČELKOVÁ: i. m SCHMIDT: i. m. 10/530, A Bányászati és Pénzverési Igazgatóság dekrétuma, augusztus SCHMIDT: i. m. 11/22, Az Udvari Kamara dekrétuma, január PÉCH: i. m. I. 379.

9 A főkamaragrófi hivatal Mária Terézia korában 61 szervezésekor I. Ferdinánd azt szerette volna elérni, hogy a főhivatalnok hatalma az összes magyarországi bányára kiterjedjen, 38 ez nem valósult meg áprilisában, tehát még a főkamaragróf hivatalának átszervezése előtt, az udvar megszüntette Kassán a bányászati kamarai adminisztrációt, és a felső-magyarországi bányaés pénzverési ügyeket az alsó-magyarországi bánya- és pénzverési ügyekkel együtt a főkamaragróf alá rendelte. 39 Ennek megfelelően a Főkamaragrófi Hivatalt szervező rendelet 16. pontjában a következőket olvashatjuk: Ámbár a felső-magyarországi bányászat is a főkamaragróf alá van rendelve, mégis ne avatkozzék annak ügyeibe részletesebben. 40 Ugyanennek az évnek májusában Szomolnokon (felső-magyarországi bányaváros) főfelügyelőséget szerveztek, és alárendelték a nagybányai kerületet is. Nagybányán is főfelügyelőség felállítására került sor. A nagybányai kerület így elsősorban a szomolnoki főfelügyelőség alá tartozott, és mivel a szomolnoki főfelügyelőséget a főkamaragróf hivatala alá rendelték, így közvetve a nagybányai főfelügyelőségnek is a Főkamaragrófi Hivatal volt a felettes hatósága. 41 A főkamaragróf Alsó-Magyarországon kívüli illetékességére példaként szolgál a borsodmegyei, (tehát az alsó-magyarországi területen kívüli) Diósgyőri cs. kir. és társulati Vasmű feletti felügyelet, amely 1775-ben a következőképpen alakult: 42 bécsi Udvari Kamara pénzverési- és bányaügyi csoportja Főkamaragrófi Hivatal Selmecbányán másodfokú felettes hatóság Szomolnokon székelő felső-magyarországi bányászati felügyelőség közvetlen felügyeleti hatóság Diósgyőri cs. kir. és társulati Vasmű (korábban Szentléleki Vasmű) Egy évvel később azonban az Udvari Kamara rendelete szerint a vasmű közvetlenül a selmeci Főmaragrófi Hivatal irányítása és felügyelete alá került. 43 Ez az utóbbi példa jól tükrözi, hogy a hét alsó-magyarországi bányaváros felügyeletére kinevezett főkamaragróf illetékessége idővel átlépte az eredetileg megállapított határokat. Ez véleményem szerint a főkamaragróf fő feladatával van összefüggésben. Ez a feladat pedig nem volt más, mint az uralkodó bányászatból, majd kohászatból befolyó jövedelmének a felügyelete. Mint láthattuk, a főkamaragróf hivatalát akkor kezdte el I. Ferdinánd újjászervezni, mikor a nemesfémek külföldre csempészése éppen Selmecbányán a leginkább elharapódzott, ezért szükség volt valakire, aki a király helyett, mintha maga az 38 ECKHART: i. m A főkamaragrófnak kiadott első instrukcióban (ld. 11. lj.) olvashatjuk: A főbányagróf a király helytartója az összes bányavárosokban (alle unsere hungarische Pergkhstet), melyek neki engedelmességi esküt tartoznak tenni. 39 SCHMIDT: i. m. 7/157, Királyi leirat a kassai kamarai adminisztrációnak, április Ld. PÉCH: i. m. III/ SCHMIDT: i. m. 7/160, A Bányászati és Pénzverési Igazgatóság dekrétuma, május Vö. PORKOLÁB László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez (Tanulmányok Diósgyőr történetéhez, X; 12.). B-A-Z. Megyei Levéltár, Központi Kohászati Múzeum, Miskolc, 2003, Ld. PORKOLÁB: i. m. 28.

10 62 Gedeon Magdolna uralkodó volna, felügyeli, hogy a bányászatból beszedhető jövedelmek ténylegesen eljussanak az udvarba. Mivel a Diósgyőri Vasműben, ami szinte csak veszteséget termelt, az udvarnak részesedése volt, 44 itt is jónak látta a királynő, hogy a főkamaragróf végül közvetlenül irányítsa a vasmű tevékenységét. Mindezek ismeretében igazat adhatunk annak a megállapításnak, hogy a Mária Terézia korában a főkamaragróf hivatalát érintő reformok részben arra irányultak, hogy a főkamaragróf illetékessége, I. Ferdinánd terveinek megfelelően, az egész országra kiterjedjen. 45 Az alsó-magyarországi bányavárosok pedig, melyek a Miksa-féle bányarendtartásba, régi privilégiumaikhoz ragaszkodva még függelékként fel tudták vetetni bányajogi szabályaikat, a bányászati igazgatás vezetéséért vívott harcukat végleg elvesztették. 2. A főkamaragróf igazságszolgáltató hatalma 46 A főkamaragrófnak az igazságszolgáltatás területén is jelentős szerep jutott. 47 Ezzel összefüggésben pedig a bányavárosoknak a bányabíráskodás terültén is jelentős presztízsveszteséget kellett elkönyvelniük. A selmecbányai jogkönyvben ugyanis még azt olvashatjuk, hogy ha valaki nem elégedett meg a városi bíróság ítéletével, az a többi alsómagyarországi bányaváros testületéhez fellebbezhetett, és innen lehetett a királyi udvarba a személynökhöz vagy a tárnokmesterhez fordulni. 48 A Miksa-féle bányarendtartásban viszont már azt olvashatjuk, hogy először a bányamestertől vagy bányabírótól kellett döntést kérni (tehát a városi bíróságtól különvált a bányabíráskodás), és onnan pedig a főkamaragrófhoz vagy a Besztercebányán székelő Ober- vagy Mitverwalterhez (főbányagondnok) kellett fellebbezni, és csak utána lehetett a császári udvarhoz fordulni supplicatio formájában. 49 Ez azt jelentette, hogy az uralkodó a fellebbezést az alsó-ausztriai, majd az Udvari Kamarával intéztette el. A Miksa-féle bányarendtartás szabályait bányabírósági ügyekben még Mária Terézia korában is pontosan követni kellett, 50 és egy rendelet értelmében a királyhoz való felfolyamodás (recursus ad Thronum) csupán egy rendkívüli jogorvoslat (remedium 44 Mária Terézia június 12-én írja a Magyar Kamarának: a diósgyőri vasbányákban és vasgyári vállalkozásokban a részvények negyedrészének erejéig társultunk be, ezenfelül fenntartottuk magunknak az elsőbbséget, principaltást. Ld. PORKOLÁB: i. m ČELKOVÁ: i. m A főkamaragrófhoz intézett legelső instrukcióban (ld. 11. lj.) még az állt, hogy Ő e városokban a legfőbb igazságszolgáltató, az összes büntető, rendőri, bánya- és polgári perekben, melyek intézésére maga szervezze bíróságát. 47 A bányabírósági rendszerről rövid összefoglalást ld. STIPTA István: A magyar bírósági rendszer története. Multiplex Media Debrecen U. P; Debrecen, 1997, 83 85; részletesebben ld. BALKAY Béla: Bíráskodásunk bányaügyekben. In: BKL 1902/20, Selmecbánya városi joga MBO XXXVII SCHMIDT: i. m. 12/1, Az Udvari Kamara dekrétuma a szomolnoki főbányabírósághoz, március 13.

11 A főkamaragrófi hivatal Mária Terézia korában 63 extraordinarium) volt, ezért amíg lehetőség volt egy rendes jogorvoslatra (remedium ordinarium), a rendkívüli jogorvoslatot nem lehetett igénybe venni. 51 A bányászattal kapcsolatos esetek kikerültek a városi bíróság hatásköréből. Előfordultak azonban olyan ügyek is, melyekről nehéz volt eldönteni, hogy a városi vagy a bányabíróság hatáskörébe tartoznak-e. Már a Miksa-féle bányarendtartásban is találunk olyan szakaszt, amely előírja, hogy egyes esetekben melyik bíróság járjon el. Így ha valaki a városban keltett zavargásokat, annak az ügyében a városi bíróságnak kellett döntenie. Ha valaki a városban keltett zavargásokat, és utána a bányákba menekült, bár ügyében a városi bíróság járt el, a főkamaragrófot értesíteni kellett róla. A bányákban okozott rendbontások azonban egyedül a bányamester vagy a bányabíró hatáskörébe tartoztak. A bányatisztviselők bűncselekményeivel kapcsolatos ügyek a főkamaragróf elé kerültek, aki erről a királyi udvart értesítette, és bevárta a felsőbb döntést. 52 A kétféle bíróság hatáskörét teljes részletességgel végül Mária Terézia állapította meg Selmecbánya városához intézett Constitutiones et Rescripta néven közismertté vált június 9-én kiadott leiratában. 53 A leirat első pontjából rögtön kiderül, hogy a császári udvar a bányászati igazságszolgáltatás területén is, a városi hatóságok jogait csorbítva, magához akarta vonni a legfőbb irányítást. Ennek értelmében, ha bányabíró választásra került a sor, a város három jelöltet ajánlhatott, de ezek közül, vagy akár más pályázók közül a kincstár választotta ki a neki legmegfelelőbb személyt. A város által az ülnökök helyére jelölt négy személy közül pedig kettőt a főkamaragróf választott és nevezett ki a posztjára. Egy királyi leirat értelmében pedig a selmecbányai bányabíróság 8 ülnöke közül ötöt a király nevezett ki, kettőt a városi tanács részéről jelölt négy bányaszakértő s a bányajogban jártas egyén közül, egyet pedig a bányapolgárság részéről kijelölt két katolikus és a dologhoz értő férfiú közül a főkamaragróf erősített meg. 54 A városi bíróság vonatkozásában is érvényesült a császári központosítási törekvés. Míg a selmecbányai jogkönyv szerint a bíró volt a város első embere, akit a városi tanács választott, 55 a leirat 31. pontjában a következőket olvashatjuk: Megengedtetik, hogy a választott városi bíró, kit eddigi szokás szerint a főkamaragróf erősített meg, ezentúl minden megerősítés nélkül foglalhassa el hivatalát. De ennek daczára a főkamaragróf a bányavárosok fő embere, és a királyi biztosok megbízó leveleiket nála mutatják be. 56 Ez az utolsó mondat a bányavárosok feletti központi, kormányzati törekvések kiteljesedését jelentette, hiszen ezzel a városvezetés a bányászati vállalkozók helyett véglegesen a királyt megtestesítő főkamaragrófhoz került. A bányabíróság sem intézkedhetett köz- és politikai ügyekben a főkamaragróf megkérdezése nélkül. A Bánya- és Pénzverésügyi Igazgatóság Udvari Kollégiuma egy alkalommal ugyanis a jegyzőkönyvekből kiderítette, hogy a bányabíróság a farsang utolsó 51 SCHMIDT: i. m. 13/123, Az Udvari Kamara dekrétuma, október MBO XXXIII. 53 A Constitutiones et Rescripta latin nyelvű szövegét ld. az MBO függelékében, magyarul PÉCH: i. m. III BALKAY: i. m Az eredeti leiratot ld. SCHMIDT: i. m. 7/439, Királyi leirat a selmecbányai bíróságnak, december Ld. 14. lj. 56 PÉCH: i. m. III/

12 64 Gedeon Magdolna három napján betiltotta a táncmulatságokat. Ezért a bányabíróságot figyelmezette, hogy a jövőben hasonló ügyekben mindig ki kell kérnie a főkamaragróf előzetes egyetértését. 57 A fellebbezési ügyek mellett a Constitutiones et rescripta a húskiméréssel kapcsolatos ügyeket is a főkamaragrófhoz utalta, és bár a főbenjáró gonosztevők felett a városi bíróság ítélkezett, az ítéletet közölni kellett a főkamaragróffal. A bányaügyekben való bíráskodás fellebbezési útjából láthatjuk, hogy a főkamaragróf ezen a területen is lényegében a királyt helyettesítő személyként döntött, hiszen tőle a királyi udvarba már csak kivételes esetben lehetett fellebbezni. 3. A főkamaragróf pénzügyi hatalma Amint az eddigiekből kitűnik, a főkamaragróf kinevezésének legfőbb oka az volt, hogy az uralkodó helyett felügyelje, nehogy valamilyen sérelem érje a kincstárt a bányászatból beszedhető jövedelem tekintetében. Ezért az eddigieken túl a számadások pontos benyújtása, a kiadások és bevételek felügyelete is a főkamaragrófhoz tartozott. III. Károly még 1723-ban a főkamaragrófnak küldött instrukcióban 58 arra utasítja a hivatalnokot, hogy ügyeljen a pénztárak kezelésére, a kimutatások időben való felterjesztésére, a sikkasztások megelőzésére. Ez utóbbi érdekében még azt is megtehette a főkamaragróf, hogyha egy számadást végző tisztviselő meghalt, a vagyonát lefoglalhatta a számadások átvizsgálásáig, ugyanis ha hiány mutatkozott a pénztárban, a kincstár kártalanításáról gondoskodnia kellett. Ezen kívül az instrukció felszólítja a főkamaragrófot, hogy takarékoskodjon, és mindenről legyen tudomása. Bár ezek az instrukciók még báró Sternbach főkamaragrófnak szóltak, a Mária Terézia idejében kinevezett főkamaragrófoknak sem lehetett ezen a területen kevesebb feladata. Sőt a pénzügyek felügyeletére a Főkamaragrófi Hivatalba küldtek egy számtanácsost, aki az udvari számvevőséget képviselte. A számtanácsos nem volt tagja a hivatalnak, így nem tartozott a főkamaragróf alá, 59 aminek következtében független személyként tudta a pénzügyeket ellenőrizni. Egy későbbi rendelet 60 szerint az Udvari Számvevő Kamarának minden felvilágosítást meg kellett adni a Főkamaragrófi Hivatal részéről. A számadásokat közvetlenül a k.k. Udvari Könyvelésre, a jelentéseket pedig az előbbi hivatalnak kellett megküldeni. A pénzügyi tevékenységgel kapcsolatban nem szabályozták olyan aprólékosan a főkamaragróf tevékenységét, mint az előbbi területeken. Ennek az lehet a magyarázata, hogy a számadásokkal szakemberek foglalkoztak, akik részére azonban számos, részletekbe menő utasítást találunk a rendeletek között. 61 A főkamaragrófra pedig ebben a kérdésben 57 SCHMIDT: i. m. 10/226, A Bányászati és Pénzverési Igazgatóság dekrétuma, március SCHMIDT: i. m. 6/186, Királyi instrukció a főkamaragrófnak, szeptember 27, magyarul ld. PÉCH: i. m. III/ SCHMIDT: i. m. 7/417, Királynői instrukció és alapítóirat, október 30, magyarul ld. PÉCH: i. m. III/ SCHMIDT: i. m. 12/408, Udvari Kamara dekrétuma a Főkamaragrófi Hivatalnak, szeptem- ber Mikor I. Miksa Turzó Ferenczet kérte fel a főkamargrófi hivatal ellátására, Turzó azt kérte, hogy ha elvállalja a feladatot, adjanak mellé főszámvevőt, ki a tisztviselők számadásait felülvizsgálja és azokat jóváhagyás végett az alsóausztriai kamarának felterjessze. E számadások úgyis oly nehezek és változatosak, hogy bármily gyakorlott szakembernek is elég munkát adnak. Ld. ECKHART: i. m

13 A főkamaragrófi hivatal Mária Terézia korában 65 érvényesült leginkább az a szabály, hogy mindenről legyen tudomása. Ha PÉCH Antal műveit elolvassuk, ennek a feladatának a főkamaragróf messze menően eleget tett, a feldolgozott okiratokból ugyanis kiderül, hogy a bányászatot érintő legkisebb kiadást is a főkamaragrófnak kellett engedélyezni. A főkamaragrófnak kezdetben a törökök elleni küzdelmekben is részt kellett vennie, hiszen a bányavárosok lakói az ő oltalmára voltak bízva. 62 Mária Terézia korában pedig a királynő által alapított bányászati akadémián a főkamaragróf töltötte be az akadémia igazgatói tisztét, mint a hat professzor által alkotott akadémiai igazgatótanács elnöke. 63 A főkamaragrófok tevékenységükért megfelelő díjazást kaptak, 64 és kiváló munkájukért számos kitüntetésben részesültek, amit a főkamaragrófokról fennmaradt portrék is tanúsítanak. A képekről szigorú, tekintélyt parancsoló, előkelő férfiak néznek vissza ránk, akik az ország gazdaságának egyik legfontosabb ágazatában méltón képviselték királyukat Pl. Joh. Andr. Ivanelli Baró de Zelnana, Dinasta in d. Péter et Stein Consiliarius et Aulicus, aki 1664-ben Lupencznél a törökökkel szemben igen vitézül tartotta magát. Ld. ZSEMLEY Oszkár: Az alsó-magyarországi hét szab. kir. bányaváros fő-kamaragrófjai (Obrist-Kammer-Grafen) 1478-tól. In: BKL 1904/7, A magyar bányászat évezredes története I Az 1723-as instrukció (ld. 58. lj.) szerint a főkamaragróf fizetése évi 3000 forint és egyéb juttatások voltak, az 1747-es utasításban (ld. 26 lj.) már évi 4000 forint és különféle juttatások szerepelnek. Összehasonlításul: egy bányamérnöknek heti 11 forint és 30 krajcár fizetést szántak, ld. SCHMIDT: i. m. 7/447, Királyi leirat a főkamaragrófnak, március 1., magyarul ld. PÉCH: i. m. III/ Ld. ČELKOVÁ: i. m

14