Résztvevő csapatok: 1/5

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Résztvevő csapatok: 1/5"

Átírás

1 Budapest 2013/2014. évi Mini felkészülési tornáinak első szakaszának keretében szervezett verseny 2. leány kismini torna Időpont: november 30. (szombat), 11:00-tól Helyszín: Rendező: Elérhetőség: Budapest XIX. Árpád u. 14. (2 pálya) Kispest SE Szabóné Weisz Katalin 06-20/ Résztvevő csapatok: A csoport Kispest SE Gödöllői RC B KRA A LŐRINC 2000 SE A B csoport Gödöllői RC A Eötvös KRA B LŐRINC 2000 SE B 1/5

2 Lebonyolítás A tornára 8 csapat nevezett. A csapatok két csoportban előre meghatározott sorrend szerint körmérkőzéseket játszanak.. A körmérkőzések helyezési sorrendjét a bajnoki pontok száma határozza meg. A mérkőzés győztese kettő, vesztese egy bajnoki pontot kap. Pontegyenlőség esetén a körmérkőzés összeadott nyert és vesztett játszmáinak arányát, ha ez is egyenlő, akkor ugyanígy a nyert és vesztett pontok arányát kell figyelembe venni. Ha ez is egyenlő, akkor a fenti szempontok alapján az egymás elleni eredmény dönt. A csoportelső csapatok játsszák a döntőt. A csoportmásodik csapatok játsszák a bronzmérkőzést. A csoportok harmadik helyén végző csapatok játsszanak az 5. helyért. A csoportok negyedik helyén végző csapatok játsszanak a 7. helyért. Minden mérkőzés 3 játszmás, minden játszma 25 pontig tart, legalább 2 pont különbséggel. 2/5

3 Mérkőzések sorrendje Kezdés időpontja: 1. pálya 2. pálya 1 11:00 Kispest SE Gödöllői RC B KRA B LŐRINC 2000 SE B Eredmény: 2 12:00 KRA A LŐRINC 2000 SE A Gödöllői RC A Eötvös 3 13:00 Kispest SE KRA A LŐRINC 2000 SE B Gödöllői RC B 4 14:00 Gödöllői RC B LŐRINC 2000 SE A KRA B Eötvös 5 15:00 Gödöllői RC B KRA A Eötvös LŐRINC 2000 SE B 6 16:00 LŐRINC 2000 SE A Kispest SE KRA B Gödöllői RC A 7 17:00 5. helyért A3-B3 8 18:00 Döntő A1-B1 7. helyért A4-B4 Bronzmérkőzés A2-B2 kb. 19:30 EREDMÉNYHIRDETÉS 3/5

4 Játékvezetők költségtérítése: A tornán 16 mérkőzés kerül lejátszásra, ennek játékvezetői költsége 16x1.500 = ,- forint. Összesen 4 játékvezetőt küldünk. Mindannyian 4 mérkőzést vezetnek, így fejenként 6.000,- forint illeti őket (4x1.500,-). Délelőtti szakasz: Csapatok költségei: A Felkészülési Tornák versenykiírásának értelmében a játékvezetői költséget a rendező Kispest SE kivételével a résztvevő sportszervezetek között az indított csapatok számával arányosan kell elosztani. A csapatok összesen 16 mérkőzést játszanak, ennek játékvezetői költségtérítése ,- forint. A tornán 2-2 csapattal vesz részt a LŐRINC 2000 SE, a Gödöllői RC, a KRA és 1 csapattal az Eötvös, így a játékvezetői költségtérítés 7 részre osztódik. Így az egy csapatra eső játékvezetői költségtérítés: 3.428,- forint (24.000,- / 7 = 3.428,6) 4/5

5 Kifizetés rendje: Az alábbi táblázat szerint a szervezetek csapatuk első mérkőzése előtt fizetik ki az adott pályán közreműködő játékvezetőnek a költségtérítést. A játékvezetői költségtérítés összegei mindennemű járulék- és adóelőleg-számítás alapját, illetve az ÁFA alapját jelentik. ÁFA-t tartalmazó számla kiállítása esetén a fenti összegek az ÁFA-t nem tartalmazzák. Ha a játékvezető önálló tevékenységként végzi a játékvezetést, akkor a költségtérítésből a kifizető a játékvezető saját adózási rendszerének megfelelő nyilatkozat alapján vonja le a személyi jövedelemadó-előleget. Csapat neve: Összeg: Akinek fizeti: LŐRINC 2000 SE (2 csapat) 6.000,- forint JV 1. Soltész Róbert LŐRINC 2000 SE (2 csapat) 857,- forint JV 2. Rostás Brigitta KRA (2 csapat) 5.143,- forint JV 2. Rostás Brigitta KRA (2 csapat) 1.714,- forint JV 3. Topa Dorottya Gödöllői RC (2 csapat) 4.286,- forint JV 3. Topa Dorottya Gödöllői RC (2 csapat) 2.572,- forint JV 4. Takács Ádám Eötvös (1 csapat) 3.428,- forint JV 4. Takács Ádám Budapest, november 27.. Soltész Róbert soltesz.robi@t-online.hu 06-20/ /5

Budapest 2013-14. évi mini Felkészülési tornáinak keretében szervezett 3. leány kismini tornájának forgatókönyve

Budapest 2013-14. évi mini Felkészülési tornáinak keretében szervezett 3. leány kismini tornájának forgatókönyve Budapest 2013-14. évi mini Felkészülési tornáinak keretében szervezett 3. leány kismini tornájának forgatókönyve Időpont: Helyszín: Rendező: Elérhetőség: 2014. január 25. (szombat), 9 órától Dunakeszi,

Részletesebben

Résztvevő csapatok délelőtti szakasz. Résztvevő csapatok délutáni szakasz "A" csoport "B" csoport

Résztvevő csapatok délelőtti szakasz. Résztvevő csapatok délutáni szakasz A csoport B csoport Forgatókönyv Leány szupermini felkészülési torna 2014. április 26. Versenyszám: Leány szupermini Rendező elérhetőségei Torna ideje: 2014. április 26., szombat Képviselő neve: Szabados István Torna helye:

Részletesebben

Forgatókönyv Leány KISMINI Felkészülési torna november 30.

Forgatókönyv Leány KISMINI Felkészülési torna november 30. Forgatókönyv Leány KISMINI Felkészülési torna 2014. november 30. Versenyszám: Leány kismini Torna ideje: November 30. Torna helye: BP., III. Folyondár u. 15. Rendező szervezet: Vasas SC Résztvevő csapatok:

Részletesebben

Budapest 2012/2013. évi Mini felkészülési tornáinak keretében szervezett verseny Leány kismini versenyszám

Budapest 2012/2013. évi Mini felkészülési tornáinak keretében szervezett verseny Leány kismini versenyszám Budapest 2012/2013. évi Mini felkészülési tornáinak keretében szervezett verseny Leány kismini versenyszám Időpont: Helyszín: Rendező: Elérhetőség: 2012. november 24. (szombat) Dunabogdányi Általános Iskola

Részletesebben

Budapest 2012/2013. évi Mini felkészülési tornáinak keretében szervezett verseny Leány szupermini-2 és fiú szupermini-2 versenyszám

Budapest 2012/2013. évi Mini felkészülési tornáinak keretében szervezett verseny Leány szupermini-2 és fiú szupermini-2 versenyszám Budapest 2012/2013. évi Mini felkészülési tornáinak keretében szervezett verseny Leány szupermini-2 és fiú szupermini-2 versenyszám Időpont: Helyszín: 2013. január 6. (vasárnap) Dunabogdányi Általános

Részletesebben

Az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság 2015/2016. évi bajnokok tornáinak versenykiírása

Az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság 2015/2016. évi bajnokok tornáinak versenykiírása Az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság 2015/2016. évi bajnokok tornáinak versenykiírása A 2015/2016. évi szezon zárásaként az alábbi Pest megyei bajnokok tornáira kerül sor: 1.) 3. Pest megyei U14-es Bajnokok

Részletesebben

A 2012-13. évi felnőtt NŐI Budapest Bajnokságok végeredménye

A 2012-13. évi felnőtt NŐI Budapest Bajnokságok végeredménye A 2012-13. évi felnőtt NŐI Budapest Bajnokságok végeredménye Osztályozó: TFSE-KRA II MOME 2 0 6:0 Közgáz SC II Újpesti Csokonai DSE II 2 0 6:0 Tüker MSC Angyalföldi TTE 2 0 6:2 I. osztály: mérkőzött győzött

Részletesebben

NŐI Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa és NŐI Magyar KKupa Versenykiírás 2012/2013.

NŐI Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa és NŐI Magyar KKupa Versenykiírás 2012/2013. NŐI Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa és NŐI Magyar Kupa Versen nykiírás 2012/2013. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM:

Részletesebben

DECATHLON Országos Egyetemi és Főiskolás B33 Kosárlabda Bajnokság (MEFOB) 2014

DECATHLON Országos Egyetemi és Főiskolás B33 Kosárlabda Bajnokság (MEFOB) 2014 MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE. DECATHLON Országos Egyetemi és Főiskolás B33 Kosárlabda Bajnokság (MEFOB) 2014 Versenykiírása 2014 1 EFB33 Kosárlabda Bajnokság MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

Részletesebben

FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2014/2015.

FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2014/2015. FÉRFI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS A ZSÍROS TIBOR MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2014/2015. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3.

Részletesebben

KÖZÉP-EURÓPAI SPORTALAPÍTVÁNY A B-A-Z MEGYEI III.O. BAJNOKOK LIGÁJA TEREMLABDARÚGÓ-TORNA VERSENYKIÍRÁSA 2010.

KÖZÉP-EURÓPAI SPORTALAPÍTVÁNY A B-A-Z MEGYEI III.O. BAJNOKOK LIGÁJA TEREMLABDARÚGÓ-TORNA VERSENYKIÍRÁSA 2010. KÖZÉP-EURÓPAI SPORTALAPÍTVÁNY 3718 Megyaszó, Nagy út 21. Levélcím: 3718 Megyaszó, Nagy út 21. Tel/Fax: 70/626-3030. E-mail: k.e.sportalapitvany@gmail.com ; zemplenfc@gmail.com, Honlap: www.zemplenfcbekecs.fw.hu

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Igazgatóság / Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Labdarúgó Szövetség /

Magyar Labdarúgó Szövetség Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Igazgatóság / Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Labdarúgó Szövetség / Magyar Labdarúgó Szövetség Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Igazgatóság / Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Labdarúgó Szövetség / JÁSZ- NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI TERÜLETI U16 KOROSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG Jász-Nagykun-Szolnok

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság

Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság Magyar Labdarúgó Szövetség Budapesti Igazgatóság U-15 KOROSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG Budapesti U-15 korosztályú fiú serdülő nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2012 2013. Tartalom 1. A bajnokság szervezője

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Megyei Igazgatóság / Megyei Labdarúgó Szövetség / BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI U-19 KOROSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG korosztályú férfi ifjúsági nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség. Leány U-17 korosztályú nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2015-2016. év

Magyar Labdarúgó Szövetség. Leány U-17 korosztályú nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2015-2016. év Magyar Labdarúgó Szövetség Leány U-17 korosztályú nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2015-2016. év Tartalom 1. A bajnokság szervezője és rendezője, a bajnokság típusa... 2 2. A bajnokság célja...

Részletesebben

Női Országos Strandfoci Versenykiírás

Női Országos Strandfoci Versenykiírás Női Országos Strandfoci Versenykiírás 1. A bajnokság szervezője és rendezője, a bajnokság típusa A) A bajnokságot a Magyar Labdarúgó Egylet (Szigetvári Vasas SCE) írja ki, szervezi és működteti. B) A 2015.

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Heves Megyei Igazgatóság

Magyar Labdarúgó Szövetség Heves Megyei Igazgatóság Magyar Labdarúgó Szövetség Heves Megyei Igazgatóság MEGYEI III. OSZTÁLY Heves Megyei III. ú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2015 2016. Tartalom 1. A bajnokság szervezője és

Részletesebben

A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség Általános Versenyszabályzata

A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség Általános Versenyszabályzata 1025 Budapest, Törökvész út 87-91. +36309724778 www.squash.hu A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség Általános Versenyszabályzata I. A versenyen való részvétel 1. Az MF(S)Sz versenynaptárában szereplő versenyeken

Részletesebben

2015/2016. ÉVI. Buzek László Országos Serdülő Bajnokság és Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság. Keszthely, 2016. május 14-16.

2015/2016. ÉVI. Buzek László Országos Serdülő Bajnokság és Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság. Keszthely, 2016. május 14-16. 2015/2016. ÉVI Buzek László Országos Serdülő Bajnokság és Szalayné Sebők Éva Országos Serdülő Bajnokság Keszthely, 2016. május 14-16. 1 2015/2016. ÉVI Buzek László Országos Serdülő Bajnokság, Szalayné

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Megyei Igazgatóság (Pest Megyei Labdarúgó Szövetség) PEST MEGYEI U19 KOROSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG Pest Megyei U19 korosztályú fiú ifjúsági nagypályás labdarúgó-bajnokság 2012 2013.

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség MLSZ Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság U-14 KOROSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG Hajdú-Bihar Megyei U-14 korosztályú férfi fiú csökkentett pályaméretű ( 3/4-ed pályás ) labdarúgó bajnokság versenykiírása

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Igazgatóság / Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Labdarúgó Szövetség /

Magyar Labdarúgó Szövetség Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Igazgatóság / Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Labdarúgó Szövetség / Magyar Labdarúgó Szövetség Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Igazgatóság / Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Labdarúgó Szövetség / JÁSZ- NAGYKUN- SZOLNOK MEGYEI TERÜLETI CSÖKKENTETT PÁLYÁS U14 KOROSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóság MEGYEI III. OSZTÁLY Komárom-ú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokságok versenykiírása 2015 2016. Tartalom 1. A bajnokság szervezője

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Igazgatóság

Magyar Labdarúgó Szövetség Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Igazgatóság Magyar Labdarúgó Szövetség Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Igazgatóság MAGYAR KUPA Férfi felnőtt nagypályás Jász- Nagykun- Szolnok Megyei versenykiírása 2013 2014. 1. A kupa szervezője és rendezője, a kupa

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség NEMZETI BAJNOKSÁG III. OSZTÁLY. NB III. Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2016 2017.

Magyar Labdarúgó Szövetség NEMZETI BAJNOKSÁG III. OSZTÁLY. NB III. Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2016 2017. Magyar Labdarúgó Szövetség NEMZETI BAJNOKSÁG III. OSZTÁLY NB III. Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2016 2017. Határozat szám ELN-174/2015 (12.08.) Jóváhagyás 2015.12.08. Hatálybalépés

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI TEKE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA

2014/2015. TANÉVI TEKE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 2014/2015. TANÉVI TEKE DIÁKOLIMPIA VERSENYKIÍRÁSA 1. A bajnokság célja: A tekesport népszerűsítése. A fiatalok készségeinek, erkölcsi, akarati tulajdonságainak és fizikai képességeinek fejlesztése., A

Részletesebben

MEGYEI I. OSZTÁLY FÉRFI FELNŐTT NAGYPÁLYÁS MEGYEI I. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2010/2011.

MEGYEI I. OSZTÁLY FÉRFI FELNŐTT NAGYPÁLYÁS MEGYEI I. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2010/2011. Pest Megyei Labdarúgó Szövetség (PMLSZ) Postacím: 1364 Budapest, Postafiók 301.; Székhely: 1052 Budapest, Városház utca 7. E-mail: versenyiroda@pmlsz.hu; jb-iroda@pmlsz.hu; nyiab-iroda@pmlsz.hu Telefon/fax:

Részletesebben

MEGYEI I/B-OSZTÁLY FÉRFI FELNŐTT NAGYPÁLYÁS MEGYEI I/B-OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2009/2010.

MEGYEI I/B-OSZTÁLY FÉRFI FELNŐTT NAGYPÁLYÁS MEGYEI I/B-OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2009/2010. Pest Megyei Labdarúgó Szövetség (PMLSZ) Postacím: 1364 Budapest, Postafiók 301.; Székhely: 1052 Budapest, Városház utca 7.; E-mail: versenyiroda@pmlsz.hu; jb-iroda@pmlsz.hu; nyiab-iroda@pmlsz.hu; Telefon/fax:

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság / JNSZ Megyei Labdarúgó Szövetség /

Magyar Labdarúgó Szövetség Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatóság / JNSZ Megyei Labdarúgó Szövetség / Magyar Labdarúgó Szövetség Igazgatóság / JNSZ Labdarúgó Szövetség / JNSZ NŐI FÉLPÁLYÁS BAJNOKSÁG (keresztpályás bajnokság) JNSZ Női keresztpályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2015 2016. év Tartalom

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Megyei Igazgatóság (Pest Megyei Labdarúgó Szövetség) U16 KOROSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG Megyei U16 korosztályú fiú serdülő nagypályás labdarúgó-bajnokság versenykiírása 2015/2016.

Részletesebben

A Magyar Röplabda Szövetség 2014-2015. évi Teremröplabda Versenyszabályzata Versenykiírás. Tartalomjegyzék

A Magyar Röplabda Szövetség 2014-2015. évi Teremröplabda Versenyszabályzata Versenykiírás. Tartalomjegyzék A Magyar Röplabda Szövetség 2014-2015. évi Teremröplabda Versenyszabályzata Versenykiírás Tartalomjegyzék Általános rész I. Nemzeti Bajnokság I. osztály, Nemzeti Bajnokság II. osztály, Magyar Kupa... 3

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóság / Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Labdarúgó Szövetség / BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI III. osztályú BAJNOKSÁG Borsod-Abaúj-ú férfi nagypályás

Részletesebben

Magyar Floorball Szakszövetség Utánpótlás, nagypályás floorball bajnokságok versenykiírása 2015 2016

Magyar Floorball Szakszövetség Utánpótlás, nagypályás floorball bajnokságok versenykiírása 2015 2016 Utánpótlás, nagypályás floorball bajnokságok versenykiírása 2015 2016 Budapest, 2015. június 12. 1.! A bajnokság rendezője és neve a.! A bajnokságot a Magyar Floorball Szakszövetség (továbbiakban MFSZ)

Részletesebben

Somogy Megyei Labdarúgó Szövetség

Somogy Megyei Labdarúgó Szövetség Somogy Megyei Labdarúgó Szövetség IFJÚSÁGI KOROSZTÁLYOS BAJNOKSÁG Férfi ifjúsági I. osztályú nagypályás U 19 korosztályú bajnokság versenykiírása a 2010-2011-es bajnoki szezonra A SLASZ elnökségének 18/2010.

Részletesebben

V. Laurel kupa - Versenykiírás -

V. Laurel kupa - Versenykiírás - V. Laurel kupa - Versenykiírás - Rendezés Verseny szervezője Magyar Bowling Szövetség megbízásából Brunswick-FiveX Verseny elnevezése Egyéni pontszerző verseny Helyszín Fivex Bowling Center Székesfehérvár

Részletesebben

Országos Mini Kupa forgatókönyve 2012.

Országos Mini Kupa forgatókönyve 2012. Versenyszámok: Leány mini Fiú mini Leány kismini Fiú kismini Leány szupermini Fiú szupermini Országos Mini Kupa forgatókönyve 2012. Leány mini (20 csapat) és Fiú mini (14 csapat) A mérkőzések helyszíne:

Részletesebben

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A 2015. ÉVI FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2015/2016. ÉVI BAJNOKI SZEZON 1 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 A Magyar Kupa mérkőzéssorozat célja: A Magyar Kupa mérkőzéssorozat

Részletesebben

Leány mini csoportbeosztás:

Leány mini csoportbeosztás: Leány kiemelt mini csoportbeosztás: A B C D BRSE KESI BEM-Nyírsuli Vasas EKF Eger Nyírsuli-Móricz Gödöllői RC BBRA MTK Dunakanyar UTE Szombathely Kaposvár KRA Zápor Palota Leány mini csoportbeosztás: G

Részletesebben

III. RÁBAKÖZ KUPA LÁNY KÉZILABDA TORNA

III. RÁBAKÖZ KUPA LÁNY KÉZILABDA TORNA 2014. évi versenykiírás 1. A Kupa célja A kézilabdázás megismertetése, megszerettetése és széles körben történő elterjesztése. Rábaköz és környéke lány kézilabda utánpótlás sportélet felpezsdítése. A Kupa

Részletesebben

III. ELTE Egyetemi - Főiskolai Dolgozók Sport Kupája /versenyszabályzat/

III. ELTE Egyetemi - Főiskolai Dolgozók Sport Kupája /versenyszabályzat/ III. ELTE Egyetemi - Főiskolai Dolgozók Sport Kupája /versenyszabályzat/ az EMMI Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság, a Magyar Olimpiai Bizottság és az EMMI SE támogatásával, továbbá a Magyar Egyetemi-Főiskolai

Részletesebben

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A ÉVI BENU FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2016/2017. ÉVI BAJNOKI SZEZON

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A ÉVI BENU FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2016/2017. ÉVI BAJNOKI SZEZON MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A 2016. ÉVI BENU FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2016/2017. ÉVI BAJNOKI SZEZON 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 A Magyar Kupa mérkőzéssorozat célja: A Magyar Kupa mérkőzéssorozat

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség STRANDLABDARÚGÓ NEMZETI BAJNOKSÁG I. OSZTÁLY NB I. férfi felnőtt strandlabdarúgó bajnokság versenykiírása 2015. Tartalom 1. A bajnokság szervezője és rendezője, a bajnokság típusa...

Részletesebben

XXXIV. VILLAMOSENERGIA-IPARI HORGÁSZTALÁLKOZÓ

XXXIV. VILLAMOSENERGIA-IPARI HORGÁSZTALÁLKOZÓ VERSENYKIÍRÁS Rendezvény ideje, helyszíne: A találkozó időpontja: 2016. június 17-19. A találkozó helye: Paks, Füzes-tavak A találkozó szervezője: MVM ATOMIX Kft A találkozó fővédnöke: Szücs Gábor Atomix

Részletesebben

Magyar Gyeplabda Szakszövetség Hungarian Hockey Federation

Magyar Gyeplabda Szakszövetség Hungarian Hockey Federation Magyar Gyeplabda Szakszövetség Hungarian Hockey Federation 1133 Budapest, Vág u. 7. Tel: +36 (1) 270-93-08 ;Fax: +36 (1) 270-93-03 E-mail: info@hockey.hu Honlap:: www.gyeplabda.hu Versenyszabályzat Budapest

Részletesebben

Magyar Floorball Szakszövetség. Országos Bajnokság I. osztály

Magyar Floorball Szakszövetség. Országos Bajnokság I. osztály Országos Bajnokság I. osztály Férfi, felnőtt, nagypályás floorball bajnokság versenykiírása 2014-2015 Budapest, 2014. május 31. 1. A bajnokság rendezője és neve a. A bajnokságot a Magyar Floorball Szakszövetség

Részletesebben

Összetett hálózat számítása_1

Összetett hálózat számítása_1 Összetett hálózat számítása_1 Határozzuk meg a hálózat alkatrészeinek feszültségeit, valamint a körben folyó áramot! A megoldás lépései: - számítsuk ki a kör eredő ellenállását, - az eredő ellenállás felhasználásával

Részletesebben

HATVANI KARÁCSONYI TEREMLABDARÚGÓ KUPA 2013.

HATVANI KARÁCSONYI TEREMLABDARÚGÓ KUPA 2013. HATVANI KARÁCSONYI TEREMLABDARÚGÓ KUPA 2013. A női felnőtt torna versenykiírása Női Versenykiírás 1 2013-12-11 1 A torna szervezője és rendezője, a verseny típusa A rendezvény fővédnöke: Szabó Zsolt, Hatvan

Részletesebben

LEÁNY MINI BAJNOKSÁG G H I J K L M N O. Dunakanyar1 Dunakanyar2 Szombathely Göd UTE Kalocsa Szeged Vasas1 Gödöllő

LEÁNY MINI BAJNOKSÁG G H I J K L M N O. Dunakanyar1 Dunakanyar2 Szombathely Göd UTE Kalocsa Szeged Vasas1 Gödöllő KIEMELT LEÁNY MINI BAJNOKSÁG A B C D BRSE KESI BEM-Nyírsuli Vasas EKF Eger Nyírsuli-Móricz Gödöllői RC BBRA MTK Dunakanyar UTE Kodolányi Kaposvár KRA Zápor Palota LEÁNY MINI BAJNOKSÁG G H I J K L M N O

Részletesebben

Magyar Floorball Szakszövetség. Országos Bajnokság III. osztály

Magyar Floorball Szakszövetség. Országos Bajnokság III. osztály Országos Bajnokság III. osztály Férfi, felnőtt, nagypályás floorball bajnokság versenykiírása 2013-2014 Budapest, 2013. július 15. 1. A bajnokság rendezője és neve a. A bajnokságot a Magyar Floorball Szakszövetség

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Veszprém Megyei Igazgatóság / Veszprém Megyei Labdarúgó Szövetség / Veszprém Megyei Férfi felnőtt nagypályás labdarúgó versenykiírása 2015 2016. Tartalom 1. A kupa szervezője

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Csongrád Megyei Igazgatóság CSONGRÁD MEGYEI TÉLI MŰFÜVES BAJNOKSÁG Csongrád Megyei Téli Műfüves férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2016. Tartalom 1.

Részletesebben

Magyarország Csörgőlabda Nemzeti Bajnokság 2014-2015. évi I., II. osztály Versenykiírása

Magyarország Csörgőlabda Nemzeti Bajnokság 2014-2015. évi I., II. osztály Versenykiírása Magyarország Csörgőlabda Nemzeti Bajnokság 2014-2015. évi I., II. osztály Versenykiírása 1. A bajnokság szervezője: A bajnokságot a Magyar Kézilabda Szövetség Elnöksége által kinevezett Parasport Albizottság

Részletesebben

SPORT XXI. RÖPLABDA SZEGED KUPA SZUPER MINI-MINI-GYERMEK TORNA SZEGED 2016.MÁRCIUS 19-20.(LEÁNY) ÉS ÁPRILIS 2.(FIÚ)

SPORT XXI. RÖPLABDA SZEGED KUPA SZUPER MINI-MINI-GYERMEK TORNA SZEGED 2016.MÁRCIUS 19-20.(LEÁNY) ÉS ÁPRILIS 2.(FIÚ) SPORT XXI. RÖPLABDA SZEGED KUPA SZUPER MINI-MINI-GYERMEK TORNA SZEGED 2016.MÁRCIUS 19-20.(LEÁNY) ÉS ÁPRILIS 2.(FIÚ) Kedves Barátaink! Ezúttal 127 csapattal bonyolítjuk le hagyományos tornánkat. Reméljük

Részletesebben

A Kelet Liga Női Amatőr Kosárlabda Bajnokság Versenykiírása 2015/2016.

A Kelet Liga Női Amatőr Kosárlabda Bajnokság Versenykiírása 2015/2016. MAGYA R KOSÁ RLA BDÁ ZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBA LL FEDERATION H-114 6 Budape st, Ist vánm ezei út 1-3. I E-mail: m kosz@hunbasket.hu Telefon/ Phone: +36 1 460 6825 I Fax: +36 1 252 3296

Részletesebben

Budapesti Vízilabda Szövetség 1053 Budapest, Curia u. 3. II. em. 4. Tel/Fax.: 266-8045 www.bvlsz.hu e-mail: bvlsz@bvlsz.hu

Budapesti Vízilabda Szövetség 1053 Budapest, Curia u. 3. II. em. 4. Tel/Fax.: 266-8045 www.bvlsz.hu e-mail: bvlsz@bvlsz.hu Budapesti Vízilabda Szövetség 1053 Budapest, Curia u. 3. II. em. 4. Tel/Fax.: 266-8045 www.bvlsz.hu e-mail: bvlsz@bvlsz.hu A Budapesti Vízilabda Szövetség 2012/2013. évi bajnokságainak versenykiírása 1.

Részletesebben

Sport XXI. Országos Mini Kupa. 2014. május 1-4. és 10-11.

Sport XXI. Országos Mini Kupa. 2014. május 1-4. és 10-11. Sport XXI. Országos Mini Kupa 2014. május 1-4. és 10-11. A Magyar Röplabda Szövetség 2014. évi Országos Mini Kupa (OMK) versenye ismét hatalmas siker volt. A 2013-as rekord létszámot is felülmúlta a rendezvény.

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Veszprém Megyei Igazgatóság VESZPRÉM MEGYEI II. OSZTÁLY Veszprém Megyei II. ú férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2015 2016. Tartalom 1. A bajnokság szervezője

Részletesebben

2015. évi Triplett válogató verseny versenykiírása

2015. évi Triplett válogató verseny versenykiírása Magyar Pétanque Szövetség Fédération Hongroise de Pétanque Hungarian Pétanque Federation H-7396 Magyarszék, Kossuth L. u. 33. Tel: +3630 405-4511 Fax: +3672 521-006 2015. évi Triplett válogató verseny

Részletesebben

MEGYEI AMATŐR KÖZÉPISKOLÁS KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS 2014/2015.

MEGYEI AMATŐR KÖZÉPISKOLÁS KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS 2014/2015. MEGYEI AMATŐR KÖZÉPISKOLÁS KOSÁRLABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS 2014/2015. 5. d) Ebben a bajnokságban NEM SZEREPELHET olyan játékos, aki a 2014/2015-es bajnoki évre rendelkezik a JNSZ Megyei Kosárlabda Szövetség

Részletesebben

STRANDLABDARÚGÁS U-15

STRANDLABDARÚGÁS U-15 Magyar Labdarúgó Szövetség SOMOGY MEGYEI IGAZGATÓSÁGA STRANDLABDARÚGÁS U-15 VERSENYKIÍRÁSA Megyei fiú U-15 korosztály 2016 Határozatszám ELN-195/1/XV/2015 Jóváhagyás 2015.12.08 Hatályba lépés 2016.01.08

Részletesebben

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG

MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A 2017. ÉVI BENU FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2017/2018. ÉVI BAJNOKI SZEZON 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 A Magyar Kupa mérkőzéssorozat célja: A Magyar Kupa mérkőzéssorozat

Részletesebben

XXXII. Villamosenergia-ipari horgásztalálkozó

XXXII. Villamosenergia-ipari horgásztalálkozó XXXII. Villamosenergia-ipari horgásztalálkozó Pécs-Malomvölgy-2 fotó: Fésüs Barna Versenykiírás A találkozó időpontja: 2014. július 4-6. A találkozó helye: Pécs A találkozó rendezője: Pannon Hőerőmű Zrt.

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Heves Megyei Igazgatóság HEVES MEGYEI NŐI FUTSAL BAJNOKSÁG versenykiírása 2013 2014. VERZIÓ 1. Tartalom 1. A bajnokság szervezője és rendezője, a bajnokság típusa és hivatalos

Részletesebben

A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG

A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG A MAGYAR VÍZILABDA SZÖVETSÉG 2014. ÉVI FÉRFI ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁSA 2014/2015. ÉVI BAJNOKI SZEZON 1 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 A Magyar Kupa mérkőzéssorozat célja: A Magyar Kupa mérkőzéssorozat

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Veszprém Megyei Igazgatóság / Veszprém Megyei Labdarúgó Szövetség / VESZPRÉM MEGYEI III. OSZTÁLY Megyei-Budapesti III. osztályú férfi felnőtt, nagypályás, labdarúgó bajnokság

Részletesebben

ELNÖKSÉGI BESZÁMOLÓ a 2012. ÉVRŐL

ELNÖKSÉGI BESZÁMOLÓ a 2012. ÉVRŐL ELNÖKSÉGI BESZÁMOLÓ a 2012. ÉVRŐL Egyesületünk, az Újpesti Csokonai DSE egyenlőre egy szakosztállyal működik. Ez a röplabda. Sportolóinknak a Csokonai Vitéz Mihály 12 évfolyamos Gimnázium ad otthont. Országos

Részletesebben

16. GÖNDÖR DT KUPA. kispályás labdarúgó torna

16. GÖNDÖR DT KUPA. kispályás labdarúgó torna 16. GÖNDÖR DT KUPA kispályás labdarúgó torna 2014 1 A csoportok névadói Disztl Péter 1936-ban született Hartán. A labdarúgással Garán ismerkedett meg. Többször volt tagja a megyei ifjúsági válogatottnak.

Részletesebben

KÉZILABDA V.-VI. összevont korcsoportban csak fiúknak

KÉZILABDA V.-VI. összevont korcsoportban csak fiúknak Csapatok és lebonyolítási rend Kazincbarcika 2014 május 31 június 1. KÉZILABDA V.-VI. összevont korcsoportban csak fiúknak Játékidő 2 X 15 perc 2 perc szünettel. Játékvezetés 2 fővel. Nevezhető játékosok

Részletesebben

2016. ÉVI NYÍLT ORSZÁGOS EGYESÜLETI VÁLTÓBAJNOKSÁG (OEVB) és 2016. ÉVI NYÍLT NORMÁLTÁVÚ ORSZÁGOS EGYÉNI BAJNOKSÁG (ONEB)

2016. ÉVI NYÍLT ORSZÁGOS EGYESÜLETI VÁLTÓBAJNOKSÁG (OEVB) és 2016. ÉVI NYÍLT NORMÁLTÁVÚ ORSZÁGOS EGYÉNI BAJNOKSÁG (ONEB) 2016. ÉVI NYÍLT ORSZÁGOS EGYESÜLETI VÁLTÓBAJNOKSÁG (OEVB) és 2016. ÉVI NYÍLT NORMÁLTÁVÚ ORSZÁGOS EGYÉNI BAJNOKSÁG (ONEB) 2016. október 15-16. 1 Versenykiírás Időpont: OEVB: 2016. október 15. (szombat munkanap!)

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség Somogy Megyei Igazgatóság SOMOGY MEGYEI TÉLI MŰFÜVES BAJNOKSÁG Somogy Megyei Téli Műfüves férfi felnőtt nagypályás labdarúgó bajnokság versenykiírása 2014-2015. Tartalom 1. A

Részletesebben

KERETTYE TERMÁL KUPA

KERETTYE TERMÁL KUPA Tisztelt Sportvezető! Bázakerettye Község Önkormányzata nevében szeretnénk meghívni Önt és csapatát a hetedik alkalommal megrendezésre kerülő KERETTYE TERMÁL KUPA kispályás labdarúgó torna és családi nap

Részletesebben

RÖVIDPÁLYÁS GYORSKORCSOLYÁZÓ DIÁKOLIMPIA 2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ. 2016. március 04 06. Jászberény VERSENYKIÍRÁS

RÖVIDPÁLYÁS GYORSKORCSOLYÁZÓ DIÁKOLIMPIA 2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ. 2016. március 04 06. Jászberény VERSENYKIÍRÁS RÖVIDPÁLYÁS GYORSKORCSOLYÁZÓ DIÁKOLIMPIA 2015/2016. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ 2016. március 04 06. Jászberény VERSENYKIÍRÁS A Magyar Diáksport Szövetség a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetséggel együtt 2015/2016-os

Részletesebben

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS

2015/2016. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 2015/2016. TANÉVI ORSZÁGÚTI KERÉKPÁR DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VERSENYKIÍRÁS 1. Az országos döntő célja: A kerékpársport népszerűsítése az általános és középiskolák tanulói és pedagógusai körében. A fiatalok

Részletesebben

XI. Kisteleki Téli Teremlabdarúgó Bajnokság 2012-13

XI. Kisteleki Téli Teremlabdarúgó Bajnokság 2012-13 XI. Kisteleki Téli Teremlabdarúgó Bajnokság 2012-13 Versenykiírás A XI. Kisteleki Téli Teremlabdarúgó Bajnokság Versenykiírása 1. A bajnokság neve: XI. Kisteleki Téli Teremlabdarúgó Bajnokság 2. A bajnokság

Részletesebben

Magyar Curling Szövetség Versenyszabályzata 2015.

Magyar Curling Szövetség Versenyszabályzata 2015. Magyar Curling Szövetség Versenyszabályzata 2015. Készült: 2012. január 10. Előterjesztve: 2012. február 02-i elnökségi ülésre Elnökség által elfogadva: 2012. február 02-i elnökségi ülésen Módosítva: 2015.

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. 1. A verseny célja: - Félmaratoni országos bajnoki cím eldöntése. - Hegyalja Nyílt Félmaratoni futóverseny tömegesítése.

VERSENYKIÍRÁS. 1. A verseny célja: - Félmaratoni országos bajnoki cím eldöntése. - Hegyalja Nyílt Félmaratoni futóverseny tömegesítése. Magyar Köztársaság Félmaratoni Országos Bajnokság Hegyalja Nyílt Félmaratoni Futóverseny Szerencs, 2009. április 04. VERSENYKIÍRÁS 1. A verseny célja: - Félmaratoni országos bajnoki cím eldöntése. - Hegyalja

Részletesebben

2012. ÉVI NŐI STRANDLABDARÚGÓ TORNA LEBONYOLÍTÁSI REND

2012. ÉVI NŐI STRANDLABDARÚGÓ TORNA LEBONYOLÍTÁSI REND 2012. ÉVI NŐI STRANDLABDARÚGÓ TORNA LEBONYOLÍTÁSI REND 1. NEVEZETT CSAPATOK A női strandlabdarúgó tornára 10 csapat nevezését fogadtuk el, név szerint: 1. United 2. Univerzum NFC 3. Kormányőr SE 4. Siófok

Részletesebben

9. Kékpántlika ifjúsági távolsági verseny Balatonfüred, 2016. július 13. Versenykiírás

9. Kékpántlika ifjúsági távolsági verseny Balatonfüred, 2016. július 13. Versenykiírás 9. Kékpántlika ifjúsági távolsági verseny Balatonfüred, 2016. július 13. Versenykiírás A verseny rendezője: Magyar Vitorlás Szövetség Versenyvezető: Kerekes Kázmér A Versenybíróság elnöke: Tusnai Tamásné

Részletesebben

DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE

DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE ÁLTALÁNOS ISKOLÁK Kőbányai Diáksport Bizottság Kocsis Sándor Sportközpont Fontosabb címek, telefonszámok Általános tudnivalók Versenykiírások Mellékletek Fontosabb

Részletesebben

KISPEST OPEN 2012. STRANDRÖPLABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS

KISPEST OPEN 2012. STRANDRÖPLABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS KISPEST OPEN 2012. STRANDRÖPLABDA BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁS 1. Célja: I. osztályú férfi versenysorozatunkat kísérleti jelleggel indítjuk, melyen keresztül kívánunk felkészülési, szintfelmérési lehetőséget

Részletesebben

A Magyar Amerikai Football Szövetség Versenyszabályzata. Érvényes:2013. június 10-től

A Magyar Amerikai Football Szövetség Versenyszabályzata. Érvényes:2013. június 10-től A Magyar Amerikai Football Szövetség Érvényes:2013. június 10-től ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. (továbbiakban MAFSZ) Elnöksége a 2004. I. törvény (továbbiakban Sporttörvény) 23. (1). alapján az amerikai football

Részletesebben

4. számú HIVATALOS ÉRTESÍTŐ

4. számú HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 4. számú HIVATALOS ÉRTESÍTŐ Budapest, 2008.március 6. Iktatószám: /2008. A MLSZ 2008. február 28i elnökségi ülésének határozatai 19/2008. számú határozat Az MLSZ Elnöksége tudomásul vette az UEFA szakmai

Részletesebben

Egyéni korcsoportos sakkverseny

Egyéni korcsoportos sakkverseny I. Egyéni korcsoportos sakkverseny A Bethlen Gábor Általános és Szakképző Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, valamint a Bethlen Gábor Oktatási Alapítvány a Bethlen Kupa keretein belül

Részletesebben

NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2013/2014.

NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2013/2014. NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2013/2014. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM:

Részletesebben

SÁROSPATAKI SPORTFESZTIVÁL ÉS SPORTKONFERENCIA SULISÁRKÁNYOK. Sátoraljaújhely - Sárospatak - Tokaj Városok közötti sárkányhajó verseny 2014. május 24.

SÁROSPATAKI SPORTFESZTIVÁL ÉS SPORTKONFERENCIA SULISÁRKÁNYOK. Sátoraljaújhely - Sárospatak - Tokaj Városok közötti sárkányhajó verseny 2014. május 24. SÁROSPATAKI SPORTFESZTIVÁL ÉS SPORTKONFERENCIA SULISÁRKÁNYOK Sátoraljaújhely - Sárospatak - Tokaj Városok közötti sárkányhajó verseny 2014. május 24. Versenykiírás A verseny célja: A közeljövőben beinduló

Részletesebben

XI. Kecskemét Kupa. Országos Ju-Jitsu Verseny Versenykiírás. 2005 november 26. Kecskemét, Városi Sportcsarnok, Olimpia u. 1.

XI. Kecskemét Kupa. Országos Ju-Jitsu Verseny Versenykiírás. 2005 november 26. Kecskemét, Városi Sportcsarnok, Olimpia u. 1. XI. Kecskemét Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny Versenykiírás 2005 november 26. Kecskemét, Városi Sportcsarnok, Olimpia u. 1. XI. Kecskemét Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2005 november 26. Kecskemét, Városi

Részletesebben

A 2013. évi Országos Természetjáró Tájékozódási Csapatbajnokság (OTTCsB) kiírása

A 2013. évi Országos Természetjáró Tájékozódási Csapatbajnokság (OTTCsB) kiírása MAGYAR TERMÉSZETJÁRÓ SZÖVETSÉG Verseny Szakbizottság A 2013. évi Országos Természetjáró Tájékozódási Csapatbajnokság (OTTCsB) kiírása Az MTSz Verseny Szakbizottsága (a továbbiakban: VSzB) a természetjárók

Részletesebben

NB III. A 2006-2007. ÉVI NB II FÉRFI FELNŐTT NAGYPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA

NB III. A 2006-2007. ÉVI NB II FÉRFI FELNŐTT NAGYPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA NB III. A 2006-2007. ÉVI NB II FÉRFI FELNŐTT NAGYPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA Az MLSZ elnöksége 79/2006 (2006.04.20.) számú határozataival fogadta el. 1. A BAJNOKSÁG CÉLJA A Winner Sport NB

Részletesebben

2015/2016. ÉVI. Férfi Nemzeti Junior Bajnokság I. osztály és Női Nemzeti Junior Bajnokság I. osztály DÖNTŐ. Kecskemét, 2016. május 20-22.

2015/2016. ÉVI. Férfi Nemzeti Junior Bajnokság I. osztály és Női Nemzeti Junior Bajnokság I. osztály DÖNTŐ. Kecskemét, 2016. május 20-22. 2015/2016. ÉVI Férfi Nemzeti Junior Bajnokság I. osztály és Női Nemzeti Junior Bajnokság I. osztály DÖNTŐ Kecskemét, 2016. május 20-22. 1 2015/2016. ÉVI Férfi Nemzeti Junior Bajnokság I. osztály, Női Nemzeti

Részletesebben

FONTOS! A PÁLYÁT A BAJAI ÚT FELŐL KÖZELÍTSÉK MEG!

FONTOS! A PÁLYÁT A BAJAI ÚT FELŐL KÖZELÍTSÉK MEG! MAGYAR SÁRKÁNYHAJÓ BAJNOKSÁG 2015 II. FORDULÓ, SZEGED, 2015. JÚNIUS 20. SZERVEZŐK i Vízisport Egyesület H-6723, Felső Tisza-part 4. Boldizsár Gáspár +3620/369 5493 szve@t-online.hu Magyar Kajak - Kenu

Részletesebben

NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2014/2015.

NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2014/2015. NŐI DR. HEPP FERENC EMLÉKKUPA ÉS NŐI MAGYAR KUPA VERSENYKIÍRÁS 2014/2015. MAGYAR KOSÁRLABDÁZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE HUNGARIAN BASKETBALL FEDERATION SZÉKHELY: 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 1-3. POSTACÍM:

Részletesebben

Magyar Kupa 2016. RÉSZLETES VERSENYKIÍRÁS

Magyar Kupa 2016. RÉSZLETES VERSENYKIÍRÁS Magyar Kupa 2016. RÉSZLETES VERSENYKIÍRÁS 1. Közép-magyarországi regionális selejtező A Magyar Bridzs Szövetség a 2016. évi kupaversenyek selejtezőit az alábbiak szerint rendezi meg: Minden csapatot egy

Részletesebben

DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE

DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE DIÁKSPORT ESEMÉNYEK A 2015/2016. TANÉVRE KÖZÉPISKOLÁK Kőbányai Diáksport Bizottság Kocsis Sándor Sportközpont Fontosabb címek, telefonszámok Általános tudnivalók Versenykiírások Mellékletek Fontosabb kőbányai

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Megyei Igazgatóság

Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Megyei Igazgatóság Magyar Labdarúgó Szövetség Pest Megyei Igazgatóság (Pest Megyei Labdarúgó Szövetség) PEST MEGYEI I. OSZTÁLY Pest megyei I. osztályú férfi felnőtt nagypályás labdarúgóbajnokság versenykiírása 2014/2015.

Részletesebben

Magyar Labdarúgó Szövetség

Magyar Labdarúgó Szövetség Magyar Labdarúgó Szövetség SZABÁLYZATOKHOZ KAPCSOLÓDÓ DÍJFIZETÉSI REND A Magyar Labdarúgó Szövetség és a Megyei-Budapesti Igazgatóságok versenykiírásaihoz 2014-2015. Az MLSZ Elnöksége 090/2014. (05.27.)

Részletesebben

A bajnokság szervezője és rendezője, a bajnokság típusa A bajnokság célja A bajnokság nevezési és részvételi feltételei A bajnokság nevezési eljárása

A bajnokság szervezője és rendezője, a bajnokság típusa A bajnokság célja A bajnokság nevezési és részvételi feltételei A bajnokság nevezési eljárása A bajnokság szervezője és rendezője, a bajnokság típusa A bajnokság célja A bajnokság nevezési és részvételi feltételei A bajnokság nevezési eljárása során betartandó határidők A bajnokság résztvevői és

Részletesebben

Evezős évadnyitó 26. gróf Széchenyi István emlékverseny 6. Nemzetközi Budapest Kupa VERSENYZŐI INFORMÁCIÓK

Evezős évadnyitó 26. gróf Széchenyi István emlékverseny 6. Nemzetközi Budapest Kupa VERSENYZŐI INFORMÁCIÓK Evezős évadnyitó 26. gróf Széchenyi István emlékverseny 6. Nemzetközi Budapest Kupa VERSENYZŐI INFORMÁCIÓK 2016. Április 1. Péntek - Érkezés 14:00 Regisztráció kezdete Helyszín: Danubius Nemzeti Hajós

Részletesebben

Magyarország 2016. évi Junior (U20) és Utánpótlás (U23) Atlétikai Bajnoksága és nyílt versenyszámok. A Szent Márton Díjért

Magyarország 2016. évi Junior (U20) és Utánpótlás (U23) Atlétikai Bajnoksága és nyílt versenyszámok. A Szent Márton Díjért Magyarország 2016. évi Junior (U20) és Utánpótlás (U23) Atlétikai Bajnoksága és nyílt versenyszámok A Szent Márton Díjért A bajnokság helye: A bajnokság ideje: A bajnokság fővédnöke: A bajnokság rendezője:

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 65/2003. (III.26.) számú. h a t á r o z a t a. k.m.f.

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 65/2003. (III.26.) számú. h a t á r o z a t a. k.m.f. 1 NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 65/2003. (III.26.) számú h a t á r o z a t a a Nyíregyházi Vasutas Sport Club által működtetett Tiszavasvári úti MÁV sportlétesítmények 2003. évi támogatási

Részletesebben