ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK"

Átírás

1 ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A jelen Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) március 21-i dátummal lép hatályba és visszavonásig, illetve módosításig érvényes. 1. BEVEZETÉS Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket, és kizárólag abban az esetben vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben minden pontjával egyetért, és kötelező érvényűnek tekinti magára nézve. A megrendelés elküldése elektronikus formában, interneten kötött, de nem minősül írásba foglalt szerződésnek, melynek tartalma archiválásra kerül és rendelésszám alapján utólagosan visszakereshető. A Szolgáltató magára nézve kötelezőnek tekinti a Magyar Reklámszövetség és a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének etikai kódexét. A jelen szerződés nyelve magyar. 1.1 Fogalom meghatározások A jelen Általános Szerződési Feltételek keretében az Alkalmazott jogszabályok (3.1 pont) szerint, távollévők között kötött szerződés az alábbi két fél között jön létre: Jachtnavigátor Kereskedelmi és Szolgáltató Bt., mint elektronikus kereskedelmi szolgáltatást nyújtó eladó, a továbbiakban: Szolgáltató, a Jachtnavigátor nautikai könyvkereskedés internetes áruházat meglátogató, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatást igénybe vevő, a kínált szolgáltatásokat felhasználó vásárló, a továbbiakban: Felhasználó. 1.2 Az ÁSZF elérhetősége Jelen szerződés olvasható a honlap Vásárlási feltételek menüpontja alatt, illetve ugyanitt PDF formátumban letölthető. 2. A SZOLGÁLTATÓ ADATAI A Jachtnavigátor nautikai könyvkereskedés internetes áruház és csomagküldő szolgálat ( (a továbbiakban: Szolgáltató) üzemeltetője adatai: Cégnév: Jachtnavigátor Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. Rövid név: Székhely: 1117 Budapest, Karinthy Frigyes út 5. Alapítva: 2004 Adószám: Bankszámla szám: Cégjegyzékszám: Bejegyző bíróság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága 1/16. oldal

2 A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) által kiadott nyilvántartási számaink: NAIH-73446/2014. (webáruház üzemeltetéséhez kapcsolódó adatbázis kezelése) NAIH-73772/2014. (webáruház hírlevél küldése céljából kezelt adatbáziskezelése) Csomagküldő tevékenység nyilvántartási szám: B/2014 Ügyfélszolgálat: ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK 3.1 Alkalmazott jogszabályok A jelen Szabályzatban nem szabályozott kérdésekre, valamint jelen Szabályzat értelmezésére a magyar jog az irányadó, különös tekintettel a Polgári Törvénykönyvre, a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló a Kormány 45/2014. (II. 26.) Korm. rendeletre, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló évi CVIII. törvény vonatkozó rendelkezéseire. A vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései a felekre külön kikötés nélkül is irányadók. 3.2 Az ÁSZF hatálya A jelen ÁSZF hatálya kiterjed a Magyarország területén belül és kívül nyújtott minden olyan elektronikus kereskedelmi szolgáltatásra, amely Jachtnavigátor nautikai könyvkereskedés weboldalán található elektronikus áruházában keresztül történik. Továbbá jelen ÁSZF hatálya kiterjed minden olyan kereskedelmi ügyletre Magyarország területén belül és kívül, amely jelen szerződésben meghatározott Felek között jön létre. 3.3 Az ÁSZF módosítása A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy jelen Általános Szerződési Feltételeket bármikor módosítsa, vagy új általános szerződési feltételeket léptessen hatályba a vonatkozó (3.1. pont) jogszabályok figyelembe vétele mellett. Az általános szerződési feltételek módosítása esetén a módosítások hatályba lépésének időpontja előtt közli a módosítására való figyelmeztetést és feltünteti a módosításokat, valamint a módosítások hatályba lépésének időpontját. A módosításokat hatályba lépés időpontját követően létrejött egyedi szerződésekre kell alkalmazni. 3.4 Szerzői jogvédelem A Jachtnavigátor nautikai könyvkereskedés webáruháza a szerzői jogi mű általános szerzői jogi védelme alatt áll. A honlap, mint egyedi összeállítás gyűjteményes műnek számít, a weblapon elhelyezett tartalmak (írások, fotó és videók, stb.) is ezen védelem hatálya alá tartoznak. A honlap egyedi grafikai megjelenése (design) is képzőművészeti alkotásnak minősül, ezért az külön is védelmet élvez. Külön felhívjuk a figyelmet, hogy a Jachtnavigátor nautikai könyvkereskedés webáruházban árusított termékek fotói, belső oldaliról készített betekintés, illetve a termékleírások is szerzői műnek számítanak, melyek más honlapokon való felhasználásához a szerző (a webáruház tulajdonosa és üzemeltetője) hozzájárulása szükséges! 2/16. oldal

3 3.5 Rendelkezésre állás Megrendelését a termék raktáron való rendelkezésre állásának megfelelően teljesíti az Szolgáltató. Ha a Felhasználó több árut rendel, és közöttük vannak olyan termékek, melyek ideglegesen nem állnak rendelkezésre raktárkészleten, akkor kérésre kiszállítjuk a rendelkezésre álló árukat, és a hiányzó termékeket azok beérkezése után teljesítjük. 4. ADATKEZELÉSI SZABÁLYOK Az Adatvédelmi tájékoztató külön dokumentumban olvasható. 5. MEGVÁSÁROLHATÓ TERMÉKEK, SZOLGÁLTATÁSOK KÖRE 5.1 Termékek köre A Jachtnavigátor nautikai könyvkereskedés forgalmazott termékek köre: - saját kiadású hajózási tárgyú magyar nyelvű könyvek - más kiadók gondozásában megjelent hajózási tárgyú magyar nyelvű könyvek - más kiadók gondozásában megjelent hajózási tárgyú idegen nyelvű könyvek - saját kiadású hajózási tárgyú játékok - más kiadók gondozásában megjelent hajózási tárgyú játékok - hajózási tárgyú művészi fotók, festmények és reprodukciók, kerettel és keret nélkül 5.2 Megrendelés A megjelenített termékek online, a webáruház rendelési felületén keresztül vásárolhatók meg. en leadott megrendeléseket a webáruház elfogad. Telefonon és faxon leadott megrendeléseket a webáruház nem fogad el. 5.3 Az ár tartalma Ajánlati ár A Jachtnavigátor nautikai könyvkereskedés webáruházának oldalain található termékek mellett feltüntetett ár a termék ajánlati ára. Az ajánlati ár az adott pillanatban, illetve akciós termékek esetén a weboldalon meghirdetett ideig érvényes. A termékek mellett szereplő vételárak biztosan nem változnak meg a megrendelés leadása és az árucikkek kézhezvétele közötti időszakban Az árak forintban értendők A termékek feltüntetett ára tartalmazza az általános forgalmi adót A termékek feltüntetett ára tartalmazza a szállítási csomagolás díját A termékek feltüntetett ára nem tartalmazza a szállítási költségeket. 5.4 Akciós és kedvezményes ár Amennyiben akciós ár kerül bevezetésre, Szolgáltató teljes körűen tájékoztatja Felhasználókat az akció időtartamáról A Felhasználónak személyesen biztosított kedvezmény (kupon) a termék megvásárlásánál a kuponkód beváltásával szerezhető meg. 3/16. oldal

4 5.5 A termékek adatai A Jachtnavigátor nautikai könyvkereskedés webáruházban a Szolgáltató részletesen feltünteti a termék nevét, leírását, és a termékekről fotót (könyvek esetében a könyvborítókat és egyes esetekben minta oldalakat) jelenít meg. A termékek adatlapján megjelenített képek általában megfelelnek a valóságnak, azonban az esetleges eltérésekért felelősséget nem vállalunk. Az ismertető leírás téves értelmezéséből eredő károkért felelősséget nem vállalunk. A Szolgáltató megfelelő gondossággal kezeli a honlapon szereplő információkat, azonban azokban változás, elírás mindezek ellenére lehetséges. Az adatbázisban szereplő esetleges hibákért, elírásokért felelősséget nem vállalunk. 6. A RENDELÉS MENETE 6.1 A termék kiválasztása A megrendelőnek a webáruház termékei közül lehetősége van választani, illetve rendelni A Felhasználó a kiválasztott termékre kattintva megtekintheti annak bővebb ismertetőjét, részletes leírását, könyvek esetén a könyvborítókat és az esetleges minta oldalakat Vásárlási szándéka esetén a megvásárolni kívánt terméket a Kosárba teszem gomb megnyomásával egy virtuális kosárba helyezi, vagyis olyan módon gyűjti össze, hogy azokat a megrendelés folyamatának további lépéseit megtéve meg tudja rendelni A Kosár Megtekintés gombjára kattintva megtalálja a vásárlás során kosárba helyezett termékeket, a kosárba helyezett egyes termékek árát tételesen, a várható szállítási költséget, valamint a számla végösszegét. A Felhasználó itt leellenőrizheti rendelése helyességét, különös tekintettel az árakra és a mennyiségekre, melyeket igény szerint módosíthat, javíthat is. A kosár automatikusan kiszámítja a rendelés végösszegét, valamint a várható szállítási költséget. 6.2 A rendelés első lépése A rendelés elküldése a bevásárló kosár szerint Ha a Felhasználó akaratának megfelelőnek tartja a kosárban elhelyezett termékek mennyiségét, leellenőrizte a végösszeget, és úgy döntött, hogy megvásárolja azokat, akkor kattintson a Tovább a pénztárhoz gombra A felhasználónak első lépésben lehetősége van választani: új vásárlóként akar regisztrálni és regisztrált vásárlóként vásárol, már regisztrált vásárlóként szeretne-e belépni, regisztráció nélkül vásárol. 6.3 Regisztráció, regisztrál vásárló belépése vagy regisztráció nélküli vásárlás A webáruházban a vásárlás nem kötött regisztrációhoz! Ha a Felhasználó új vásárlóként szeretne regisztrálni, akkor adja meg a vásárláshoz szükséges személyes adatait (a *-gal jelölt adatok megadása kötelező): vezetéknév*, keresztnév*, értesítési telefonszám* (az esetleges szállítási információk pontosítása érdekében, illetve azért, hogy a futár bármely felmerülő probléma esetén fel tudja venni a kapcsolatot), cím*, jelszó* (2-szer), számlázási név (amennyiben eltér a Felhasználóétól) és cím* (ország, megye, város, utca, házszám, irányítószám) és esetleges 4/16. oldal

5 kiegészítő adatok. Amennyiben a szállítási cím megegyezik a számlázási címmel, alul pipálja be a választó gombot. A rendszer eltárolja a megadott adatokat, és a legközelebbi vásárlás alkalmával már csak e- mail címmel és jelszóval kell bejelentkeznie. Regisztrált vásárlóként gyorsabban tud vásárolni, naprakész lehet a rendelései állapotát illetően, és figyelemmel kísérheti korábbi rendeléseit. A felhasználó teljes körű felelősséggel tartozik minden olyan rendelésért és egyéb tranzakcióért, amelynek során a jelszava felhasználásra került, ezért kérjük jelszavára fokozottan ügyeljen Ha a Felhasználó korábban már vásárolt áruházunkban, úgy adja meg a korábbi regisztráció során megadott címét és jelszavát Regisztráció nélküli vásárlás esetén a pont szerint adja meg számlázási és szállítási címét, de a rendszer nem tárolja el a megadott adatokat. 6.4 Szállítási mód kiválasztása Ebben a lépésben választó gombok segítségével válassza ki az Önnek megfelelő szállítási módot: személyes átvétel a webáruház átvételi pontján, házhozszállítás saját futárszolgálattal házhozszállítás DPD futárszolgálattal, személyes átvétel Pick Pack Pontokon, házhozszállítás MPL postaszolgálattal, személyes átvétel MPL Posta Pontokon, személyes átvétel MPL postákon (postán maradó). 6.5 Fizetési mód kiválasztása Ebben a lépésben választó gombok segítségével válassza ki az Önnek megfelelő fizetési módot: utánvétel, a számla ellenértékét a személyes átvétel során az átvételi ponton, vagy a futárnak készpénzzel egyenlíti ki, banki átutalással vagy bankfiókban befizetéssel előre, csekkbefizetéssel postán, előre. A banki átutalás vagy a csekkbefizetés megkönnyítése érdekében nyomtassa ki a Szolgáltató adatait. 6.6 Adatbeviteli hibák A Felhasználónak az adatbeviteli hibáinak javítására a Megrendelem gomb megnyomása előtt van lehetősége. 5/16. oldal

6 6.7 Megrendelés elküldése Amennyiben egyetért a megrendelése tartalmával és a szállítási díjjal növelt fizetendő összeggel, akkor kérjük, jelölje be az Elolvastam és elfogadom a Vásárlási feltételeket választógombot Amennyiben valami közlendője van a megrendelésével, a szállítással kapcsolatban, írja be a Megjegyzés szövegdobozba A Megrendelés gomb megnyomásával Ön nyilatkozik arról, hogy tudatában van annak, hogy megrendelése a webáruház üzemeltetője felé fizetési kötelezettséget von maga után A megrendelése elküldéséhez kattintson a Megrendelés gombra. 6.8 A megrendelés visszaigazolása A rendelésekkel kapcsolatos visszaigazolásokat és információkat a webáruház üzemeltetője elektronikus úton ( ben) automatikusan, elvárható határidőn belül, de legkésőbb 48 órán belül küldi el a felhasználók részére. A visszaigazolása akkor tekintendő a Felhasználóhoz megérkezettnek, amikor az számára hozzáférhetővé válik. Ha a Felhasználóhoz a fenti határidőn belül nem érkezik meg a visszaigazolás, a Felhasználó mentesül az ajánlati kötöttség vagy szerződéses kötelezettség alól. 6.9 Szokatlan megrendelés A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy amennyiben egy megrendelés annak feladója vagy tartalma miatt szokatlannak minősül, az abban szereplő adatokat ellenőrizze, illetve a szerződéstől elálljon. A webáruház nem köt szerződést kiskorúakkal. A megrendelő a kereskedelmi feltételek elfogadásával nyilatkozik arról, hogy nagykorú. 7. FIZETÉS 7.1 Fizetési feltételek Webáruházunkban banki átutalással, banki befizetéssel, csekkbefizetéssel, utánvéttel fizethet Az utánvét esetén a teljes vételárat szállítási költséggel együtt a küldemény átvételekor készpénzben kell kifizetni a küldemény kézbesítőjének (futárnak) Az utánvét esetén a teljes vételárat szállítási költséggel együtt a küldemény átvételekor az átvételi pont munkatársának készpénzben vagy amennyiben erre az adott átvételi ponton lehetőség van (kérjük, erről előzetesen tájékozódjon) bankkártyával kell kifizetni. 7.2 Fizetési módok Fizetés banki előre utalással 6/16. oldal

7 A céges bankszámlánkra ( , FHB Bank, IBAN HU , SWIFT: FHKB HU HB) Ön átutalja a megrendelés összegét. Amint megérkezik a számlánkra az összeg, aznap, de legkésőbb következő munkanap a szállítás folyamata elindul a 8. pontban leírtak szerint. Az utalás tényéről az utalás banki bizonylatának ben elküldött másolatát is elfogadjuk Fizetés banki befizetéssel A céges bankszámlánkra ( , FHB Bank) Ön az FHB Bank bármely fiókjában (bankfiókok listája itt megtekinthető) befizeti a megrendelés összegét. Így a befizetett összeg azonnal megjelenik bankszámlánkon. Aznap, de legkésőbb következő munkanap a szállítás folyamata elindul a 8. pontban leírtak szerint. A befizetés tényéről ben vagy telefonon tájékoztathat bennünket, melyet ellenőrzünk, továbbá a banki befizetési bizonylatnak ben elküldött másolatát is elfogadjuk Fizetés postai (rózsaszín) csekkbefizetéssel A céges bankszámlánkra ( , FHB Bank) Ön az Magyar Posta bármely postahivatalában (posták listája itt megtekinthető) befizeti a megrendelés összegét. A befizetés tényéről a postai csekk ben elküldött beszkennelt másolatát is elfogadjuk Fizetés a saját szállítónknak, a DPD futárszolgálatnak. A szállító által átadott bontatlan, sértetlen csomag ellenértékét a saját kézbesítőnknek vagy a DPD futárszolgálat kézbesítőjének kell kifizetni készpénzben Fizetés DPD CsomagPonton A kiválasztott DPD CsomagPonton (az átvételi helyen) a megérkezett bontatlan, sértetlen csomag ellenértékét készpénzben vagy bankkártyával tudja kifizetni. Kérjük, hogy tájékozódjon előre, az Ön által megjelölt átvételi DPD CsomagPonton lehetséges-e a bankkártyás fizetés Fizetés Pick Pack Ponton A kiválasztott Pick Pack Ponton (az átvételi helyen) a megérkezett bontatlan, sértetlen csomag ellenértékét készpénzben vagy bankkártyával tudja kifizetni. Kérjük, hogy tájékozódjon előre, az Ön által megjelölt Pick Pack átvételi ponton lehetséges-e a bankkártyás fizetés Fizetés MPL Posta Ponton A kiválasztott MPL Posta Ponton (az átvételi helyen) a megérkezett bontatlan, sértetlen csomag ellenértékét készpénzben tudja kifizetni. A MOL PostaPontokon készpénzben és bankkártyával is fizethet Bankkártyás fizetés Webáruházunkban bankkártyás fizetésre jelenleg nincs lehetőség Pay-Pal fizetés Webáruházunkban Pay-Pal fizetésre jelenleg nincs lehetőség. 8. A MEGRENDELÉSEK FELDOLGOZÁSA ÉS TELJESÍTÉS 8.1 A megrendelések feldolgozása A rendelések feldolgozása 48 órán belül megtörténik. 7/16. oldal

8 8.2 Általános teljesítési határidő A Szolgáltató által forgalmazott, raktáron lévő termékek szállítási határideje általában 3-4 munkanap, maximum 8 munkanap. A kiszállítás várható idejéről ben értesítjük. 8.3 Áruhiány Ha Szolgáltató a szerződésben vállalt kötelezettségét azért nem teljesíti, mert a megrendelt termék nem áll rendelkezésre, a webáruház ügyfélszolgálata erről a vevőt a rendelés feldolgozásakor azonnal tájékoztatja és elállhat a szállítástól. Ha a megrendelő ilyen esetben már átutalással fizetett, az előre kifizetett ellenértéket a Szolgáltató visszautalja a vevő részére, a megrendelést követő legkésőbb 14 napon belül. 8.4 Belföldi szállítás A Szolgáltató Budapesten és vidéken az alábbi módokon teljesíti a Felhasználó választása szerint A szállítási díjat a Szolgáltató átvállalja abban az esetben, ha a megrendelt termékek összegzett ára meghaladja a -19,999- forint (-tizenkilencezer-kilencszázkilencvenkilencforint) értékhatárt Személyes átvétel. A szállítási díj -0- (nulla) forint, azaz ez a szállítási mód ingyenes. Termékeink megrendelés után személyesen átvehetők a Belvárosban, a 1067 Budapest, Podmaniczky u. 43. cím alatti E-Logiszika átvevőpontján. A megrendelt termékek átvevőpontra történő beérkezéséről minden esetben külön visszajelzést küldünk. Az átvevőponton az utánvételi díj csak készpénzben fizethető Házhozszállítás saját futárral Budapest belső kerületeiben. A szállítási díj a Szállítás menüpont alatt található. A szállítási címként ez esetben csak olyan címet fogadunk el, amelyen a futár munkanapokon reggel 15:00 és 20:00 között leadhatja a küldeményt. A megrendelt termékek árát, illetve a szállítási díjat (ha van) a vevő a csomag átvételekor a futár kézbesítőnek fizeti ki készpénzben Házhozszállítás DPD futárral Budapesten és vidéken. A szállítási díj a Szállítás menüpont alatt található. A szállítási címként ez esetben csak olyan címet fogadunk el, amelyen a futár munkanapokon reggel 08:00 és 17:00 között leadhatja a küldeményt. A megrendelt termékek árát, illetve a szállítási díjat (ha van) a vevő a csomag átvételekor a futár kézbesítőnek fizeti ki készpénzben Átvétel DPD CsomagPonton. A szállítási díj a Szállítás menüpont alatt található. A Felhasználó 23 település több tucat kiszállítási pontján veheti át a megrendelését. A DPD CsomagPontok pontos listája itt található A megrendelt áru DPD CsomagPont átvevőhelyre történő megérkezésekor írásban értesítjük Önt, melyet követően csomagját azonnal átveheti. A csomag az értesítést követő 5 munkanapon keresztül érhető el a DPD CsomagPontok nyitva tartási ideje alatt Átvétel Pick Pack Ponton. A szállítási díj a Szállítás menüpont alatt található. A Felhasználó 170 település több mint 540 kiszállítási pontján veheti át a megrendelését. A Pick-Pack Pontok pontos listája itt található. A megrendelt áru Pick Pack Pont átvevőhelyre történő megérkezésekor írásban értesítjük Önt, melyet követően csomagját azonnal átveheti. A csomag az értesítést követő 5 munkanapon keresztül érhető el az üzletek nyitva tartási ideje alatt. 8/16. oldal

9 8.4.7 Átvétel MPL Posta Pontokon. A szállítási díj a Szállítás menüpont alatt található. A Felhasználó több mint 2500 postán és 125 MOL benzinkúton veheti át a megrendelését. Az MPL Posta Pontok és a szerződött MOL benzinkutak pontos listája itt található. A megrendelt áru átvevőhelyre történő megérkezésekor írásban értesítjük Önt, melyet követően csomagját azonnal átveheti. A csomag az értesítést követő 5, max. 10 munkanapon keresztül érhető el az üzletek nyitva tartási ideje alatt. 8.5 Külföldi szállítás A külföldi megrendeléseket is elfogadjuk, azonban a külföldi címre való szállítást csak egyéni és csak írásban ( ben) történt egyeztetés és a szállításra vonatkozó külön árajánlat elfogadása esetén áll módunkban teljesíteni. 9. ELÁLLÁS Az elállási jog gyakorlására vonatkozó 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet szövegét letöltheti innen. 9.1 A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet értelmében a Felhasználó amennyiben a művet csomagküldéssel vásárolta meg indoklás nélkül elállhat a vásárlástól a kézhezvételtől számított -14- (tizennégy) napon belül. Kézhezvételi időpont házhoz szállítás esetében a futártól történő átvétel időpontja, személyes átvétel esetén az átvételi ponton való átvétel időpontja. Ezek az időpontok a számlával, illetve a futártól vagy az átvételi ponton kapott átvételi elismervénnyel bizonyíthatóak. 9.2 A Felhasználó az elállásról szóló nyilatkozatát írásban kell megtennie, melyre módot ad az ÁSZF 1. számú mellékletében található Szabvány elállási nyilatkozat, melynek alkalmazása nem kötelező, a Felhasználó természetesen saját nyilatkozatot is megfogalmazhat. 9.3 A terméket a Felhasználónak saját költségén az elállási jog gyakorlásának napjától számított 14 napon belül kell visszaküldenie, fóliázott könyv esetén bontatlan állapotban. A terméket utánvéttel nem lehet visszaküldeni, az utánvéttel visszaküldött csomagokat nem áll módunkban átvenni. 9.4 A visszaküldött termék teljes árát (ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket is) a Szolgáltató az elállási jog gyakorlásának napjától számított 14 napon belül a Felhasználó által igénybe vett fizetési móddal megegyező módon téríti vissza. A Felhasználó kifejezett beleegyezése alapján a Szolgáltató a visszatérítésre más fizetési módot is alkalmazhat, de a fogyasztót ebből adódóan semmilyen többletdíj nem terhelheti. 9.5 Ha a terméket a vevő már használatba vette, és a szokásos használatnál jobban elhasználttá vált, és/vagy nem tudja sérülésmentesen a Szolgáltató részére visszajuttatni, nem vállaljuk a termék visszavásárlását. A lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel (videó, CD, DVD), valamint számítógépes szoftver, és letölthető digitális adattartalom esetén az elállási jog nem érvényesíthető. 9.6 A terméket csak eredeti állapotában és csomagolásában, hiánytalan mennyiségi, minőségi állapotában vesszük vissza. 9.7 A Szolgáltató követelheti az áru nem rendeltetésszerű használatából eredő kárának megtérítését. Ha az elállási jog alapján visszaszállított áru nincs kifogástalan, újra eladható állapotban, akkor a megrendelő kártérítésre kötelezett, amennyiben az áru állapotának 9/16. oldal

10 romlását, tönkremenését, vagy visszaadásának másmilyen ellehetetlenülését szándékosan vagy hanyagságból idézte elő. 9.8 Az elállás joga nem gyakorolható olyan áru értékesítése esetében, amely a Felhasználó személyéhez kötött, illetve amelyet a Felhasználó utasításai alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő (például festmény), vagy amely természeténél fogva nem szolgáltatható vissza. 10. JÓTÁLLÁS, SZAVATOSSÁG, REKLAMÁCIÓK KEZELÉSE 10.1 Kellékszavatosság és termékszavatosság Az Ön által megrendelt könyvekre és egyéb árucikkekre a Szolgáltató szavatosságot vállal. Ez azt jelenti, hogy ha a megrendelt könyv nyomdai hibás, akkor azt a Szolgáltató 15 napon díjmentesen kicseréli. Önnek írásban kell jelezni a fennálló hibát, és a Szolgáltató költségére vissza kell küldenie a hibás terméket a címünkre. Kérjük, a számlát, vagy annak másolatát tegye be a csomagba! Ha már nem található a készletünkben hibátlan példány ugyanabból a termékből, Önnek lehetősége van másik könyvet választani a hibás helyett. Abban az esetben, ha ezt a lehetőséget nem kívánja igénybe venni, a könyv vételárát visszatérítjük Önnek Jótállás A nem forgalmaz olyan termékeket, amely jótálláskötelesek, illetve amely a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá tartozna Szállítási sérülés Ha a megrendelt termék a szállítás során megsérült, akkor azt a Szolgáltató 15 napon belül díjmentesen kicseréli. A szállítási sérülést a vevőnek az áru átvételekor kell a futárnak jelezni és azt az átvételi elismervényen megjegyzésként feltüntetni. Amennyiben a cserére nincs mód, a Felhasználó elállhat a vásárlástól Amennyiben a termékről felbontás során a kézbesítést végző személy (postai kézbesítő, futár) jelenlétében derül ki, hogy bizonyítottan sérült, és a sérülés az áru átvételét megelőzően keletkezett, a termék visszavételét, az értékesítés törlését azonnal biztosítjuk. Bármilyen nemű sérülést, tartalomhiányt a küldemény kézbesítése során az átadó-átvevő közötti tényállási jegyzőkönyvnek kell tartalmaznia! Utólagos tartalomhiányért, esetleg sérülésért felelősséget vállalni nem tudunk! A kellékszavatossággal, a termékszavatossággal és a jótállással kapcsolatban a 2. sz. mellékletben olvashat részletesen Reklamáció kezelése A termék hibájáról a megrendelőnek írásban (postai levélben vagy ben) vagy telefonon az ésszerűen elvárható legrövidebb időn belül kell jeleznie a Szolgáltató az ügyfélszolgálata felé. A beérkező írásbeli reklamációkat legkésőbb 15 napon belül megválaszoljuk. A panaszkezelés helyszíne a Szolgáltató székhelye A Felhasználó panaszát, reklamációját vagy észrevételét az info@jachtnavigotor.hu e- mail címen, illetve munkanapokon között a (1) telefonszámon jelentheti be. 10/16. oldal

11 11. FELELŐSSÉG KORLÁTOZÁSA 11.1 Hibás vagy hiányos adatok közzétételéből eredő felelősség korlátozása A Szolgáltató mindent elkövet, hogy a webáruház oldalain megjelenő adatok (termékek ára, elérhetősége, leírása stb.) a lehető legpontosabbak legyenek, azonban azokban változás, elírás mindezek ellenére lehetséges. Az adatbázisban szereplő esetleges hibákért, elírásokért felelősséget nem vállalunk (E. & O.E.). A termékekről feltüntetett képek jellemzően megegyeznek azzal, amelyet Ön ténylegesen kézhez is kap. Eltérés azonban itt is lehetséges, amellyel kapcsolatban felelősséget szintén nem vállalunk. Ilyen eset például az, ha a termék (könyv) borítója eltérő vagy más, mint ami a képen szerepel, de a tartalom ugyanaz) Internetes hálózat hibáiból eredő felelősség korlátozása A webáruházban való vásárlás feltételezi a megrendelő részéről az internet lehetőségeinek és korlátainak ismeretét és elfogadását. Különösen igaz ez a szoftverproblémákra és az internet használata során felmerülő hibákra. A fentiek miatt nem vállalunk felelősséget a következő esetekre: Az internetes hálózatban történő bármilyen működési hiba, amely megakadályozza a webáruház folyamatos és akadálytalan működését, illetőleg a vásárlást; Bármilyen adat, elküldött vagy fogadott elvesztése, a küldő vagy a fogadó oldalán a spam-szűrő túlzott aktivitása miatt levélszemét mappába kerülés, és emiatt okozott késedelem vagy kiesés; A kommunikációs vonalban történő bármilyen meghibásodás, akár a küldő, akár a fogadó oldalán, akár a közbeeső csatornák bármelyikén. 12. TULAJDONJOGI KIKÖTÉS A leszállított áru a vételár teljes kifizetéséig a Szolgáltató tulajdonában marad. 13. MEGRENDELÉS MÓDOSÍTÁSA, TÖRLÉSE 13.1 A évi CVIII. törvény értelmében a megrendelés leadásakor a Vásárló felé azonnal értesítést küld az eladó webáruház szoftvere a rendelés felvételének tényéről A Felhasználó a megrendelése véglegesítésével ráutaló magatartást tanúsít, mellyel a szerződés életbe lép. A szerződést a megrendelési számon iktatjuk és tartjuk számon A Szolgáltató a rendelés teljesítésének megkezdéséig megadja a lehetőséget a Vásárlónak rendelése elektronikus úton való módosítására vagy visszavonására. A rendelés teljesítésének megkezdésekor a Vásárló ben és/vagy telefonon értesítést kap a teljesítés várható időtartamáról, és a teljesítés megkezdésének tényéről. A webáruházban feladott megrendelés utólagos módosítására, kedvezményének érvényesítésre a teljesítés megkezdését követően nem tudunk lehetőséget biztosítani, így kérjük, hogy a rendelés feladásánál erre legyen tekintettel A megrendelés során vétett adatbeviteli hibákat (pl.: könyvet tévesen rendelt meg) sajnos nem tudjuk javítani, így az elállási jogával élve (9.pont) érvénytelenítheti a rendelését. 11/16. oldal

12 14. RENDSZERES TÁJÉKOZTATÓ VAGY REKLÁM LEVÉL (HÍRLEVÉL) KÜLDÉSE 14.1 A Szolgáltató rendelkezik a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) által a webáruház hírlevél küldése céljából kezelt adatbázis kezelésére kiadott nyilvántartási számmal: NAIH-73772/ A Szolgáltató abban az esetben jogosult a megrendelő részére tájékoztató levelet, hírlevelet vagy egyéb reklámlevelet küldeni, amennyiben a Felhasználó a regisztrációkor, vagy a weblap bármely más oldalán a megfelelő adatai megadásával ehhez előzetesen hozzájárult A Felhasználó ezt a hozzájárulását bármikor jogosult visszavonni. Ebben az esetben a Szolgáltató a visszavonást követően a felhasználó részére több hírlevelet, illetve egyéb reklámlevelet nem küld, továbbá törli a megrendelő adatait a hírlevélre feliratkozott felhasználók adatai közül Az adatvédelemre vonatkozó további információkat lásd az Adatvédelmi nyilatkozat oldalon. 15. VEGYES RENDELKEZÉSEK 15.1 A Szolgáltató és Felhasználó vitás ügyeiket békés úton próbálják rendezni Amennyiben a vitás ügyre egymás között nem sikerül belátható időn belül megoldást találni, a Felek a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Budapesti Békéltető Testülethez fordulnak (Cím: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99., Telefon: , Fax: , bekelteto.testulet@bkik.hu) A Felhasználó és a Szolgáltató a jelen ÁSZF hatálya alá tartozó, megegyezéssel -30- (harminc) naptári nap alatt nem rendezhető esetleges jogvitákra nézve kikötik a Szolgáltató székhelye szerinti illetékes Bíróság, illetve a hatásköri szabályok figyelembe vételével a Fővárosi Törvényszék kizárólagos illetékességét. Budapest, március /16. oldal

13 1. melléklet A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelethez Elállási nyilatkozatminta (Figyelem! Csak a szerződéstől való elállási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza a Szolgáltatónak!) Címzett:, 1117 Budapest, Karinthy Frigyes út 5., ügyfélszolgálat: , info@jachtnavigator.hu Alulírott(ak) kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási/felmondási jogomat/jogunkat az alábbi termék(ek) adásvételére irányuló szerződés tekintetében 1 : A termék/ek átvételének időpontja: A fogyasztó(k) neve:.. A fogyasztó(k) címe:.. A fogyasztó(k) aláírása (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén):.. Kelt.., 20...hó.. napján 1 A szerződés tárgyául szolgáló termék megjelölése 13/16. oldal

14 2. számú melléklet A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló tájékoztató 1. Kellékszavatosság Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával? Ön a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltatóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint. Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján? Ön választása szerint az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy végső esetben a szerződéstől is elállhat. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot. Milyen határidőben érvényesítheti Ön kellékszavatossági igényét? Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított -2- (kettő) hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. Használt dolog esetén ez a határidő legfeljebb egy év. Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét? Ön a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét. Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének? A teljesítéstől számított -6- (hat) hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Ön igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a Szolgáltató nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Ön köteles bizonyítani, hogy az Ön által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt. 14/16. oldal

15 2. Termékszavatosság Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával? Ingó dolog (termék) hibája esetén Ön választása szerint az 1. pontban meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet. Milyen jogok illetik meg Önt termékszavatossági igénye alapján? Termékszavatossági igényként Ön kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti. Milyen esetben minősül a termék hibásnak? A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal. Milyen határidőben érvényesítheti Ön termékszavatossági igényét? Termékszavatossági igényét Ön a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított -2- (kettő) éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti. Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét? Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania. A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól? A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy: a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered. A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania. Felhívjuk figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti. 15/16. oldal

16 3. Jótállás A Szolgáltató nem forgalmaz olyan termékeket, amely jótálláskötelesek, illetve amely a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet hatálya alá tartozna. 16/16. oldal

A szerződéskötés nyelve magyar, a megkötött szerződés írásban megkötöttnek minősül. A megkötött szerződést iktatják, utólag hozzáférhető lesz.

A szerződéskötés nyelve magyar, a megkötött szerződés írásban megkötöttnek minősül. A megkötött szerződést iktatják, utólag hozzáférhető lesz. A szerződéskötés nyelve magyar, a megkötött szerződés írásban megkötöttnek minősül. A megkötött szerződést iktatják, utólag hozzáférhető lesz. Jelen Ászf hatálya Szolgáltató weblapján http://allorabyzia.hu

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK. servuslighter.hu. A termék kiválasztása. A rendelés elküldése. Árak

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK. servuslighter.hu. A termék kiválasztása. A rendelés elküldése. Árak ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK servuslighter.hu A termék kiválasztása A vásárlónak lehetősége van választani, illetve rendelni az áruház termékei közül. A vásárló a kiválasztott termékre kattintva megtekintheti

Részletesebben

Üzletszabályzat (ÁSZF) A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló mintatájékoztató

Üzletszabályzat (ÁSZF) A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló mintatájékoztató Üzletszabályzat (ÁSZF) A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló mintatájékoztató 1. sz. melléklet 1. Kellékszavatosság Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?

Részletesebben

IvanyiZsofi.hu Webáruház

IvanyiZsofi.hu Webáruház IvanyiZsofi.hu Webáruház Termék megrendelési feltételek Az Ivanyizsofi.hu oldalon promotált termékek termelője és forgalmazója a LEXINGTON ASSETS MAGYARORSZÁG Kft., 1118 Budapest, Iglói u. 13. A webáruházat

Részletesebben

Vásárlási tájékoztató

Vásárlási tájékoztató Vásárlási tájékoztató Elállási/Felmondási jog Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől. Az elállási/felmondási határidő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek Általános szerződési feltételek A jelen Általános szerződési feltételek ( ÁSZF ) tartalmazzák az ILST-Hungary Kft. ( szolgáltató ) és az által üzemeltetett ilst.hu internetes címen található webáruház

Részletesebben

KELLÉKSZAVATOSSÁGI / TERMÉKSZAVATOSSÁGI IGÉNY BEJELENTÉSE (Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni!)

KELLÉKSZAVATOSSÁGI / TERMÉKSZAVATOSSÁGI IGÉNY BEJELENTÉSE (Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni!) Forgalmazó: LUK-CLOR Kft. Székhely: 1138. Budapest Turóc utca 3. 6. em. 5. Cégjegyzékszám: Cg. 01-09-271934 Adószám: 25382387-2-41 Playsport webshop Postacím: 3200. Gyöngyös, Köztársaság tér 11. 1.emelet

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek Általános szerződési feltételek A jelen ÁSZF tartalmazza a Titavit.com (továbbiakban Webáruház) használatának feltételeit az alábbiak szerint: A WEBÁRUHÁZ CÍME www.titavit.com A WEBÁRUHÁZ ÜZEMELTETŐJÉNEK

Részletesebben

Fogyasztói tájékoztató a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján

Fogyasztói tájékoztató a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján Fogyasztói tájékoztató a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján Tájékoztató a fogyasztó vevőt megillető elállási jogról A fogyasztót a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. szerint megilleti az indokolás

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF)

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) TERMÉKKÍNÁLAT: A www.fitu.hu webáruházban a tulajdonos SZKSZ Sport Bt. Polar márkájú órák és kiegészítők, valamint Weider márkájú táplálékkiegészítők online értékesítését

Részletesebben

CNCdrive Kft. KELLÉKSZAVATOSSÁGI / TERMÉKSZAVATOSSÁGGI IGÉNY BEJELENTÉSE (Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni!)

CNCdrive Kft. KELLÉKSZAVATOSSÁGI / TERMÉKSZAVATOSSÁGGI IGÉNY BEJELENTÉSE (Kérjük nyomtatott betűvel kitölteni!) Forgalmazó: CNCdrive Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság Székhely: 7633 Pécs Páfrány u 25. 3. em. 26. Cégjegyzékszám: 02-09-080088 Adószám: 24366562-2-02 CNCdrive Kft. Telephely: 7833 Görcsöny

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek A www.cooperphoto.hu webáruház üzemeltetője a CooperPhoto. A webáruházban árusított termékek lényeges tulajdonságairól a webáruházban kaphat részletes felvilágosítást. Bármi

Részletesebben

A kosárba helyezett termékek mennyiségét a Kosár módosítás oldalon változtathatja.

A kosárba helyezett termékek mennyiségét a Kosár módosítás oldalon változtathatja. Vásárlási tudnivalók Vásárlás / garancia 1. A vásárlás menete Áruházunkban kategóriákba rendezett termékek között regisztráció, illetve bejelentkezés nélkül böngészhet. A kiválasztott terméket annak terméklapján

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek 1. Szolgáltató adatai. 2. Alapvető rendelkezések

Általános Szerződési Feltételek   1. Szolgáltató adatai. 2. Alapvető rendelkezések Általános Szerződési Feltételek www.gajdosmeheszet.hu Az Általános Szolgáltatási Feltételek ( ÁSZF ) tartalmazzák a Gajdos Méhészet, Gajdos Máté István egyéni vállalkozó (székhely: 4028 Debrecen, Szigligeti

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek Általános szerződési feltételek A jelen ÁSZF tartalmazza a Rovar Vadász (továbbiakban Webáruház) használatának feltételeit az alábbiak szerint: A Webáruház címe: http://rovarvadasz.hu A webáruház üzemeltetőjének

Részletesebben

A Strauss Metal Kft. által működtetett webáruház Általános Szolgáltatási Feltételei ÁSZF 2014. Hatályos 2014.06.01.-től

A Strauss Metal Kft. által működtetett webáruház Általános Szolgáltatási Feltételei ÁSZF 2014. Hatályos 2014.06.01.-től A Strauss Metal Kft. által működtetett webáruház Általános Szolgáltatási Feltételei ÁSZF 2014. Hatályos 2014.06.01.-től Az Általános Szolgáltatási Feltételek ( ÁSZF ) tartalmazzák a Strauss Metal Kft (székhely:

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek Namlugal Számítástechnikai Bt.(Webshop)

Általános Szerződési Feltételek Namlugal Számítástechnikai Bt.(Webshop) Kérjük, hogy csak akkor vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben minden pontjával egyetért, és kötelező érvényűnek tekinti magára nézve. Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus

Részletesebben

Általános Szerződési és Felhasználási feltételek (ÁSZF)

Általános Szerződési és Felhasználási feltételek (ÁSZF) Általános Szerződési és Felhasználási feltételek (ÁSZF) (Verzió 2.0 Hatályos 2015.03.02-től) A 7és17 webáruház és/vagy honlap (http://www.7es17.hu/) böngészésével és használatával Ön kijelenti, hogy elolvasta

Részletesebben

Általános Szerződési és Felhasználási feltételek (ÁSZF)

Általános Szerződési és Felhasználási feltételek (ÁSZF) Általános Szerződési és Felhasználási feltételek (ÁSZF) (Verzió 10.0 Hatályos 2018.05.25-től) A 7és17 webáruház és/vagy honlap (http://www.7es17.hu/) böngészésével és használatával Ön kijelenti, hogy elolvasta

Részletesebben

1. melléklet a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelethez Elállási/Felmondási mintatájékoztató Elállási/Felmondási jog

1. melléklet a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelethez Elállási/Felmondási mintatájékoztató Elállási/Felmondási jog 1. melléklet a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelethez Elállási/Felmondási mintatájékoztató Elállási/Felmondási jog Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől. Hasonlóképpen, ha a

Részletesebben

A kiszállítás költsége a rendelt termékek össz súlyától függ (csomagolással együtt), melynek költsége:

A kiszállítás költsége a rendelt termékek össz súlyától függ (csomagolással együtt), melynek költsége: Vásárlási feltételek A termék kiválasztása A vásárlónak lehetősége van választani, illetve rendelni az áruház termékei közül. A vásárló a kiválasztott termékre kattintva megtekintheti annak bővebb ismertetőjét.

Részletesebben

AUM Jógabazár Általános Szerződési Feltételek

AUM Jógabazár Általános Szerződési Feltételek AUM Jógabazár Általános Szerződési Feltételek Vásárlói szerződés Érvényes: 2013. március 17-től A Vásárlói szerződés a vevő e-mailen, telefonon vagy a webáruház rendszerén keresztül leadott megrendelése

Részletesebben

bombafigura.hu Vásárlási feltételek

bombafigura.hu Vásárlási feltételek bombafigura.hu Vásárlási feltételek A termék kiválasztása A vásárlónak lehetősége van választani, illetve rendelni az áruház termékei közül. A vásárló a kiválasztott termékre kattintva megtekintheti annak

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Jelen általános szerződési feltételek (a továbbiakban: ÁSZF ) a www.drczigleczki.hu weboldalt üzemeltető Dr. Czigléczki Gábor (telefonszám: [+36-70/394-0733];

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) Somogyi Elektronic Kft. Székhely és postacím: 9027 Győr, Gesztenyefa út 3.

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) Somogyi Elektronic Kft. Székhely és postacím: 9027 Győr, Gesztenyefa út 3. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF) 1. A CÉG FONTOSABB ADATAI, ELÉRHETŐSÉGEI Cégnév: Somogyi Elektronic Kft. Székhely és postacím: 9027 Győr, Gesztenyefa út 3. E-mail cím: somogyi@somogyi.hu Telefonszám:

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek. I. A Szolgáltató. II. A szolgáltatás igénybevétele

Általános Szerződési Feltételek. I. A Szolgáltató. II. A szolgáltatás igénybevétele Általános Szerződési Feltételek I. A Szolgáltató 1. A www.byhome.hu online áruházat a Renato Design Bt. üzemelteti (továbbiakban: "Szolgáltató"). 2. A Szolgáltató cégneve: Renato Desin Bt. (továbbiakban:

Részletesebben

ÁSZF. A weboldal Általános Szerződési Feltételei

ÁSZF. A   weboldal Általános Szerződési Feltételei ÁSZF A www.hunharcos.hu weboldal Általános Szerződési Feltételei A www.hunfoglalas.hu és www.hunfoglalas.com weboldalak böngészésével és használatával Ön kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta azoknak

Részletesebben

Toppikhungary.hu Általános Szerzõdési Feltételei

Toppikhungary.hu Általános Szerzõdési Feltételei Toppikhungary.hu Általános Szerzõdési Feltételei Az Általános Szolgáltatási Feltételek (,,ÁSZF") tartalmazzák a Program Labor Bt. (5600 Békéscsaba, Bajza u. 18, Adószám: 20680453-1-04), mint szolgáltató

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 1. oldal / 6 ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Általános tudnivalók: A Brooklyn Divat Webáruházban (továbbiakban: webáruház), kizárólag a www.brooklyndivat.hu webcímen keresztül lehet vásárolni. Ezen címen

Részletesebben

Vásárlási feltételek

Vásárlási feltételek Vásárlási feltételek Az EM-TECHNOLOGY HUNGARY KFT. által az, EMTECH Webáruházon keresztüli termékértékesítése körében alkalmazott Vásárlási Feltételek I. A termék kiválasztása A vásárlónak lehetősége van

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek Általános szerződési feltételek A jelen ÁSZF tartalmazza a SárgaFogó Szerszám Webáruház (továbbiakban Webáruház) használatának feltételeit az alábbiak szerint: A Webáruház címe: URL: http://szerszamar.hu,

Részletesebben

Szállításra vonatkozó információk - Üzletszabályzat

Szállításra vonatkozó információk - Üzletszabályzat Szállításra vonatkozó információk - Üzletszabályzat Általános tudnivalók: Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek A szerződés tárgya a Szolgáltató által üzemeltetett weboldalon (www.gasztroangyal.hu) található valamennyi termék. A megvásárolni kívánt termék főbb jellemzőit a termék

Részletesebben

Á SZF. A szappany.hu webáruházhoz DOBOM ALKOTÓ TÉR 8764 ZALASZENTMÁRTON KOSSUTH UTCA 47 WWW.DOBOM.HU INFO@DOBOM.HU

Á SZF. A szappany.hu webáruházhoz DOBOM ALKOTÓ TÉR 8764 ZALASZENTMÁRTON KOSSUTH UTCA 47 WWW.DOBOM.HU INFO@DOBOM.HU Á SZF A webáruházhoz DOBOM ALKOTÓ TÉR 8764 ZALASZENTMÁRTON KOSSUTH UTCA 47 WWW.DOBOM.HU INFO@DOBOM.HU 1. Az Általános Szolgáltatási Feltételek ( ÁSZF ) tartalmazzák Dobom Kft. (8764 Zalaszentmárton, Kossuth

Részletesebben

A szolgáltató elérhetõsége, az igénybe vevõkkel való kapcsolattartásra szolgáló, rendszeresen használt elektronikus levelezési címe:

A szolgáltató elérhetõsége, az igénybe vevõkkel való kapcsolattartásra szolgáló, rendszeresen használt elektronikus levelezési címe: SZOLGÁLTATÓ ADATAI: A szolgáltató neve: Keve Gábor Attila e.v. A szolgáltató székhelye: 5520 Szeghalom, Nagy Miklós u. 3. A szolgáltató elérhetõsége, az igénybe vevõkkel való kapcsolattartásra szolgáló,

Részletesebben

Általános Szerződési és Felhasználási feltételek (ÁSZF)

Általános Szerződési és Felhasználási feltételek (ÁSZF) Általános Szerződési és Felhasználási feltételek (ÁSZF) (Verzió 3.0 Hatályos 2015.06.19-től) A 7és17 webáruház és/vagy honlap (http://www.7es17.hu/) böngészésével és használatával Ön kijelenti, hogy elolvasta

Részletesebben

Általános Szerzõdési és felhasználási feltételek. (Magyar nyelven történik a szerzõdéskötés)

Általános Szerzõdési és felhasználási feltételek. (Magyar nyelven történik a szerzõdéskötés) Általános Szerzõdési és felhasználási feltételek (Magyar nyelven történik a szerzõdéskötés) Adatvédelmi nyilatkozat Az Ön által megadott adatokat az Ajándék és Bizsu webshop (Réka Shop Kft) kizárólag a

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek Hatályos: május 25. napjától.

Általános Szerződési Feltételek Hatályos: május 25. napjától. Általános Szerződési Feltételek Hatályos: 2018. május 25. napjától. 1 Hatály 1.1 Jelen ÁSZF irányadó valamennyi a Szolgáltató üzlethelyiségében értékesítés esetén. 1.2 Az ÁSZF nem vonatkozik a www.kocka.hu

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF ) érvényesek a www.szokesben.hu online megrendelés, vásárlás esetén. Szolgáltató Cégnév: Candover Kft "fa" Székhely:

Részletesebben

Vásárlási feltételek (Általános Szerződési Feltételek - ÁSZF)

Vásárlási feltételek (Általános Szerződési Feltételek - ÁSZF) Vásárlási feltételek (Általános Szerződési Feltételek - ÁSZF) Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek, magyar nyelven íródik,

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek A webáruház címe: www.elevenv.hu Általános szerződési feltételek A webáruház üzemeltetőjének (továbbiakban Szolgáltató) adatai: Cégnév: HF ELEVEN Kft. Székhely: 1163 Budapest, Margit utca 28. Cégjegyzékszám:

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek www.sigillanda.hu

Általános Szerződési Feltételek www.sigillanda.hu A szerződés tárgya a www.sigillanda.hu internetes oldalon található valamennyi árucikk/termék. Az árucikkek/termékek tulajdonságait, jellemzőit a hozzájuk tartozó konkrét oldalon ismerheti meg. Üzemeltetői

Részletesebben

Tájékoztató a kellékszavatosságról, termékszavatosságról és az elállási/felmondási jogról

Tájékoztató a kellékszavatosságról, termékszavatosságról és az elállási/felmondási jogról Tájékoztató a kellékszavatosságról, termékszavatosságról és az elállási/felmondási jogról (A dokumentum letöltése: ITT) 1. Szolgáltató és jelen webhely azonosítása Tájékoztatjuk, hogy jelen webhelyet a

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Tájékoztatjuk, hogy Ön mint vásárló (fogyasztó) az www.converzum.hu címen elérhető honlap használatával kinyilvánítja, hogy ismeri és elfogadja, az alábbi, a Ptk. (2013.

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek Az Általános Szerződési Feltételek ( ÁSZF ) tartalmazzák a GEOPRODUCT GYÓGYÍTÓ ÁSVÁNYOK Kutatási-, Bányászati-, Ásványelőkészítési-, Fejlesztési és Alkalmazási Kft. (székhely:

Részletesebben

HÁZHOZSZÁLLÍTÁS FUTÁRSZOLGÁLATTAL

HÁZHOZSZÁLLÍTÁS FUTÁRSZOLGÁLATTAL MEGRENDELÉS Webáruházunk az interneten keresztül érhető el, de készleten lévő termékeink, ill, temékmintáink a 1132 Budapest, Visegrádi u. 60. 1/5 címen megtekinthetők. Megrendelését az áruház online felületén,

Részletesebben

Rendszerünkben megrendelést csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók adhatnak le. A regisztráció ingyenes és csak néhány percet vesz igénybe.

Rendszerünkben megrendelést csak regisztrált és bejelentkezett felhasználók adhatnak le. A regisztráció ingyenes és csak néhány percet vesz igénybe. Szerződési és felhasználási feltételek: Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni webáruházunknak, figyelmesen olvassa el a Szerződési feltételeinket, és kizárólag abban az

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 1. Az általános szerződési feltételek alkalmazása A jelen általános szerződési feltételek a Kacsafutam Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a továbbiakban Eladó ), mint Eladó

Részletesebben

1. Fizetési feltételek

1. Fizetési feltételek Fizetés, szállítás, garancia 1. Fizetési feltételek 1.1. Általános tudnivalók A Fejlesztő Játékok Webáruházban a minimális rendelési érték: 5000 Ft. Amennyiben a kosárba tett termék(ek) ára eléri vagy

Részletesebben

http://szakallasember.hu/home/shop/ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

http://szakallasember.hu/home/shop/ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK http://szakallasember.hu/home/shop/ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A jelen Általános Szerződési Feltételek ( ÁSZF ) a Horváth és Társa Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság (székhely: 1046 Budapest,

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZOLGÁLTATÁSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZOLGÁLTATÁSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZOLGÁLTATÁSI FELTÉTELEK Az ÁSZF tartalmazza a Bakelit Art Kft. (székhely: 1027 Budapest, Horvát u. 1-7., adószám: 23022812-2-41), mint szolgáltató ( Szolgáltató ) által üzemeltetett webáruház

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK webaruhaz.borakft.hu Általános Szerződési Feltételek Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek,

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek Általános szerződési feltételek A jelen ÁSZF tartalmazza a Kolibri Gumicsónak és Trambulin Webáruház (továbbiakban Webáruház) használatának feltételeit az alábbiak szerint: A Webáruház címe URL : http://bolthely.hu/kolibricsonakok

Részletesebben

A Felhasználó köteles a regisztráció során a rendszer által kért adatokat a valóságnak megfelelõen megadni.

A Felhasználó köteles a regisztráció során a rendszer által kért adatokat a valóságnak megfelelõen megadni. ÁSZF ÁLTALÁNOS SZERZÕDÉSI FELTÉTELEK Az elektronikus szerzõdéskötés lépései 1.1. Regisztráció webáruházunkba. A Felhasználó köteles a regisztráció során a rendszer által kért adatokat a valóságnak megfelelõen

Részletesebben

Az értékesítés a Vevõ igénye alapján, postai úton, és személyes átvétellel is lehetséges.

Az értékesítés a Vevõ igénye alapján, postai úton, és személyes átvétellel is lehetséges. ÁSZF Fiz-Szállítási feltétel ÁSZF Üzletszabályzat ÁSZF (Általános Szerzõdési Feltételek) A megrendelés elküldésével és annak visszaigazolásával szerzõdés jön létre Barát László e.v. (naturforrás.superwebaruhaz.hu),

Részletesebben

A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló tájékoztatás

A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló tájékoztatás IKEA Lakberendezési Kft. székhely: 1148 Budapest, Örs vezér tere 22. telefonszám: (36)1 460-31-60 e-mail cím: ikeahu.info@ikea.com A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (továbbiakban: ÁSZF)

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (továbbiakban: ÁSZF) ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (továbbiakban: ÁSZF) Webáruház adatai:http://webshop.szoftvertrade.hu/ (www.szoftvertrade.hu) Szállító adatai: Cégnév: Szoftver Trade Kft. (továbbiakban: Szállító) Székhely:

Részletesebben

4. A vevő elállási jogát a szerződés megkötésének napja, és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolhatja.

4. A vevő elállási jogát a szerződés megkötésének napja, és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolhatja. Általános Szerződési Feltételek I. A Szolgáltató 1. A www.cegfejleszto.eu honlapot a Cégfejlesztői Kft. üzemelteti (továbbiakban: "Szolgáltató"). 2. A Szolgáltató cégneve: Cégfejlesztő Korlátolt Felelősségű

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ SZERZŐDÉSES FELTÉTELEKRŐL

TÁJÉKOZTATÓ SZERZŐDÉSES FELTÉTELEKRŐL TÁJÉKOZTATÓ SZERZŐDÉSES FELTÉTELEKRŐL A markabolt.hu tulajdonosa: DOMOTHERM Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Székhelye: 1188 Budapest, Nyárfás sor 31. Cégjegyzékszáma: 01-09-567193, vezetve a Fővárosi

Részletesebben

Üzemeltetői adatok ismertetése Megvásárolható termékek, szolgáltatások körének bemutatása A kínált termékek kategória besorolása

Üzemeltetői adatok ismertetése Megvásárolható termékek, szolgáltatások körének bemutatása A kínált termékek kategória besorolása ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket, és kizárólag abban

Részletesebben

Általános szerződési feltételek A jelen ÁSZF tartalmazza a Kémshop (továbbiakban Webáruház) használatának feltételeit az alábbiak szerint:

Általános szerződési feltételek A jelen ÁSZF tartalmazza a Kémshop (továbbiakban Webáruház) használatának feltételeit az alábbiak szerint: Általános szerződési feltételek A jelen ÁSZF tartalmazza a Kémshop (továbbiakban Webáruház) használatának feltételeit az alábbiak szerint: A Webáruház címe: URL: www.kemshop.hu A webáruház üzemeltetőjének

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek Általános szerződési feltételek I. Általános tudnivalók I.1. Az N.D.- KER Kft. által üzemeltetett webáruházban és honlapon történő rendeléssel a vásárló kijelenti, hogy megértette és elfogadja jelen szerződési

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) az Filamania Korlátolt Felelősségű Társaság (továbbiakban: Szolgáltató), és a Szolgáltató által a www.philament.eu

Részletesebben

WWW.JATEKSZIGET.HU WEBÁRUHÁZ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI

WWW.JATEKSZIGET.HU WEBÁRUHÁZ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI WWW.JATEKSZIGET.HU WEBÁRUHÁZ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI HATÁLYOS: 2015. MÁRCIUS 24-TŐL A jelen Általános Szerződési Feltételekben (a továbbiakban: Szabályzat) nem szabályozott kérdésekre, valamint

Részletesebben

A játékwebáruház.eu játékok online, internetes kereskedelmével foglalkozik.

A játékwebáruház.eu játékok online, internetes kereskedelmével foglalkozik. Általános Szerződési Feltételek játékwebáruház.eu Az Általános Szolgáltatási Feltételek ( ÁSZF ) tartalmazzák Marton Tamás e.v. (székhely: 2120 Dunakeszi, Dr. Babicz Béla u. 2. fsz. 2. adószám:66477167-1-33,

Részletesebben

Általános szerződési és felhasználási feltételek:

Általános szerződési és felhasználási feltételek: Általános szerződési és felhasználási feltételek: 1.Üzemeltetői adatok, információk Cégnév: Brainexpress Kft. Számlaszám: K&H Bank Zrt. 10400164-01610059-00000000 Székhely: 2000 Szentendre Nagybányai u.1/b.

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek A Pongor-Uzleti-Konyvek.hu online áruház (továbbiakban: Webáruház, weboldal) a Pongor Publishing Üzleti Kiadó Kft. tulajdona, az áruházat a Pongor Publishing Üzleti Kiadó

Részletesebben

Általános szerződési feltétel

Általános szerződési feltétel Általános szerződési feltételek Általános információk Szolgáltatásunkat belföldi Vásárlók részére hoztuk létre. Szerződéskötés csak magyar nyelven jöhet létre. A kiszállítást (annak választása esetén)

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A jelen ÁSZF tartalmazza a Weboldal megrendelési felülete használatának feltételeit az alábbiak szerint: 1. A Weboldal címe http://www.hajnalpirkiado.hu 2. A weboldal üzemeltetőjének

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (2015.12.01-től) www.konzoljatekberles.hu

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (2015.12.01-től) www.konzoljatekberles.hu ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (2015.12.01-től) www.konzoljatekberles.hu A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) tartalmazzák a Szabó Attila egyéni vállalkozó mint webáruház-üzemeltető

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek Általános szerződési feltételek A szerződés tárgyának lényeges tulajdonságai A shop.kezmu.hu webáruházban eladásra kínált termékek képezik a vállalkozó és a vásárlók közötti szerződés tárgyát. A vásárolni

Részletesebben

Általános Szerződési és Felhasználási Feltételek

Általános Szerződési és Felhasználási Feltételek 1 Általános Szerződési és Felhasználási Feltételek Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni web áruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket

Részletesebben

Eladó: a webáruház üzemeltetője, amely a webáruházban kínált árut értékesítő szolgáltatást nyújtó 1.1. pontban meghatározott jogi személy

Eladó: a webáruház üzemeltetője, amely a webáruházban kínált árut értékesítő szolgáltatást nyújtó 1.1. pontban meghatározott jogi személy Általános Szerződési Feltételek a www.gerincem.hu webáruházból történő vásárlásra I. Általános információk 1.1. Az Eladó adatai A www.gerincem.hu webáruház és a weblap üzemeltetője: Cégnév: Oláh Viktor

Részletesebben

15000 Ft feletti vásárlásalás esetén elõreutalással a szállítás ingyenes, utánvét esetén a minimum rendelési összeg Ft!

15000 Ft feletti vásárlásalás esetén elõreutalással a szállítás ingyenes, utánvét esetén a minimum rendelési összeg Ft! Fizetés és áruátvétel 15000 Ft feletti vásárlásalás esetén elõreutalással a szállítás ingyenes, utánvét esetén a minimum rendelési összeg 20000 Ft! Adataim: Baranyai Katalin OTP 1102 Budapest,Kõrösi Csoma

Részletesebben

Elállási/Felmondási jog

Elállási/Felmondási jog Elállási/Felmondási jog Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől. Hasonlóképpen, ha a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetén a szerződés teljesítése megkezdődött, Ön

Részletesebben

Fogyasztói tájékoztató a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján

Fogyasztói tájékoztató a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján Fogyasztói tájékoztató a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján Tájékoztató a fogyasztó vevőt megillető elállási jogról Fogyasztónak a Ptk. 8:1. 1. bekezdés 3. pontja szerint csak a szakmája, önálló

Részletesebben

Általános szállítási feltételeink szerszámainkra vonatkozóan

Általános szállítási feltételeink szerszámainkra vonatkozóan Általános szállítási feltételeink szerszámainkra vonatkozóan Rendelését várjuk: web áruházunkban, személyesen telephelyünkön (2092 Budakeszi, Budaörsi út 11.), e- mailen (ertekesites@ballun.hu), faxon

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) a Yozzy Global Trade Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1222 Budapest, Gyár utca 15., nyilvántartó bíróság:

Részletesebben

Általános Szolgáltatási Feltételek

Általános Szolgáltatási Feltételek Általános Szolgáltatási Feltételek Általános Szerződési Feltételek Eladó: Üzemeltető: OnLine-Egészség Kft. Üzemeltető címe: 5516 Körösladány, Batthyány utca 36. Ügyvezető: Petneházi Szilvia Email cím:

Részletesebben

A MEDIAREY HUNGARY SERVICES KFT. ELŐFIZETÉSI ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 1. SZÁMÚ MELLÉKLETE

A MEDIAREY HUNGARY SERVICES KFT. ELŐFIZETÉSI ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 1. SZÁMÚ MELLÉKLETE A MEDIAREY HUNGARY SERVICES KFT. ELŐFIZETÉSI ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 1. SZÁMÚ MELLÉKLETE A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet szerinti tájékoztató fogyasztónak minősülő Előfizető részére 1. A SZERZŐDÉS

Részletesebben

A KCM Kft. webáruházában történő vásárlás Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF)

A KCM Kft.   webáruházában történő vásárlás Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) A KCM Kft. www.riekershop.hu webáruházában történő vásárlás Általános Szerződési Feltételei (ÁSZF) A KCM Kft-től a www.riekershop.hu webáruházon keresztül történő vásárlás esetére kizárólag az alábbi általános

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A szerződés tárgya a Beyond Beauty Kft. internetes áruházában található valamennyi árucikk. Az árucikkek tulajdonságait, jellemzőit az árucikkhez tartozó konkrét oldalon

Részletesebben

A szerződés lényeges tulajdonságai az alábbiak szerint határozhatóak meg: - Házhoz szállítással kapcsolatos információk, tudnivalók bemutatása

A szerződés lényeges tulajdonságai az alábbiak szerint határozhatóak meg: - Házhoz szállítással kapcsolatos információk, tudnivalók bemutatása kedvencek-eledele.hu Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési

Részletesebben

A szerződéskötést megelőző vásárlói tájékoztató

A szerződéskötést megelőző vásárlói tájékoztató A szerződéskötést megelőző vásárlói tájékoztató Érvényes: 2015.11.22. napjától visszavonásig. Saskáné Kadenszki Rozália e.v. (székhelye: 2225 Üllő, Pesti út 15., adószám: 50117235-2-33, nyilvántartási

Részletesebben

Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Általános Szerződési Feltételek Kedves Vásárlónk! Üdvözöljük az AyurPress webáruház vásárlói között! Kérjük, vásárlás előtt figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeket. Az Általános Szerződési

Részletesebben

KARBONFOLiAdiszkont.hu

KARBONFOLiAdiszkont.hu KARBONFOLiAdiszkont.hu Általános Szerződési Feltételek Az KARBONFOLiAdiszkont.hu webáruház használatával a látogató kijelenti, hogy elolvasta és elfogadja az KARBONFOLiAdiszkont.hu használatára és szolgáltatásaira

Részletesebben

Jelen Általános Szerződési Feltételek ( ÁSZF ) a 17/1999. ( II.5. ) Korm. rendelet előírásain alapul.

Jelen Általános Szerződési Feltételek ( ÁSZF ) a 17/1999. ( II.5. ) Korm. rendelet előírásain alapul. Webáruház Általános Szerződési Feltételek Amennyiben megrendelője, vásárlója kíván lenni web áruházunknak, kérjük figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket. Szolgáltatásainkat kizárólag

Részletesebben

Általános Szerződési és Felhasználási feltételek

Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Web áruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és

Részletesebben

ÁSZF. Vásárlási feltételek

ÁSZF. Vásárlási feltételek ÁSZF Vásárlási feltételek A termék kiválasztása A vásárlónak lehetősége van választani, illetve rendelni az áruház termékei közül. A vásárló a kiválasztott termékre kattintva megtekintheti annak bővebb

Részletesebben

A termékek mellett feltüntetett árak nem tartalmazzák az esetleges szállítási költséget.

A termékek mellett feltüntetett árak nem tartalmazzák az esetleges szállítási költséget. Általános Szerződési Feltételek A cég adatai: Cég neve: Major Légfék Kft. Cégjegyzékszám: 01-09-724623 Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság Adószám:13227724-2-43 Székhely és telephely: 1214 Budapest, II.

Részletesebben

Általános Szerződési és Felhasználási Feltételek (ÁSZF) Webáruház. www.d-lab.hu

Általános Szerződési és Felhasználási Feltételek (ÁSZF) Webáruház. www.d-lab.hu Determination Laboratory Consulting Kft. Adószám: 11708379-2-02 Cg.: 02-09-075186 Baranya H-7771 Palkonya Fő utca 109. www.d-lab.hu info@d-lab.hu Mobitel: +36 30 445 8932 Általános Szerződési és Felhasználási

Részletesebben

Szavatosság, Garancia, Panaszkezelés, Tájékoztató KELLÉKSZAVATOSSÁG: Vevő az Eladó hibás teljesítése esetén az Eladóval szemben kellékszavatossági

Szavatosság, Garancia, Panaszkezelés, Tájékoztató KELLÉKSZAVATOSSÁG: Vevő az Eladó hibás teljesítése esetén az Eladóval szemben kellékszavatossági Szavatosság, Garancia, Panaszkezelés, Tájékoztató KELLÉKSZAVATOSSÁG: Vevő az Eladó hibás teljesítése esetén az Eladóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet. Fogyasztói szerződés esetén a Vevő

Részletesebben

Általános szerződési feltétel

Általános szerződési feltétel Általános szerződési feltételek Általános információk Szolgáltatásunkat belföldi Vásárlók részére hoztuk létre. Szerződéskötés csak magyar nyelven jöhet létre. A kiszállítást az MPL futárszolgálat végzi.

Részletesebben

Általános Szerződési és Felhasználási feltételek

Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Általános Szerződési és Felhasználási feltételek Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni Webáruházunknak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket és

Részletesebben

A Szuper Használtruha Kereskedés Általános Szerződési és Felhasználási feltételei

A Szuper Használtruha Kereskedés Általános Szerződési és Felhasználási feltételei A Szuper Használtruha Kereskedés Általános Szerződési és Felhasználási feltételei 1. Általános rendelkezés Kérjük amennyiben vásárlója, kíván lenni az általunk forgalmazott termékeknek, figyelmesen olvassa

Részletesebben

VÁSÁRLÁS (RENDELÉS) A Webshopból rendelés kétféle módon történhet:

VÁSÁRLÁS (RENDELÉS) A Webshopból rendelés kétféle módon történhet: Általános tájékoztató, segítség a weboldal használatához (vásárlás, szállítás). VÁSÁRLÁS (RENDELÉS) A Webshopból rendelés kétféle módon történhet: - a webes felületen (akár regisztráció nélkül is igénybevehető)

Részletesebben

ALEXANDRA ONLINE ÜZLETSZABÁLYZAT

ALEXANDRA ONLINE ÜZLETSZABÁLYZAT ALEXANDRA ONLINE ÜZLETSZABÁLYZAT Üzemeltető Könyvbazár Kft. Székhely: 1075 Budapest, Károly krt. 3/C Telephely: 7630 Pécs, Üszögi-kiserdő u. 1. Adószám: 13876421-2-42 Cégjegyzékszám: Cg. 01-09-877811 (bejegyezve

Részletesebben

Általános szerződési feltételek

Általános szerződési feltételek Általános szerződési feltételek A jelen ÁSZF tartalmazza a Eventus boilies használatának feltételeit az alábbiak szerint: www.shopbojli.hu A webáruház üzemeltetőjének (továbbiakban Szolgáltató) adatai:

Részletesebben

Az eladó szavatossági és jótállási felelősségére a Ptk-ban és a 49/2003. (VII.30.)GKM rendeletben foglaltak az irányadóak.

Az eladó szavatossági és jótállási felelősségére a Ptk-ban és a 49/2003. (VII.30.)GKM rendeletben foglaltak az irányadóak. Vevőtájékoztató 8. pontja: 8., szerviz, szavatosság Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról a készüléken kívül álló 151/2003.(IX.22) Kormányrendelet rendelkezései az irányadók.

Részletesebben