A hínarak biodiverzitásának vizsgálata

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A hínarak biodiverzitásának vizsgálata"

Átírás

1 A hínarak biodiverzitásának vizsgálata 1. ábra. A makrofitonok vizsgálatához kijelölt területek. A vizsgálatunk célja, hogy a meghatározzuk az emberi tevékenység vizekre és a vizekben található hínarak biodiverzitására gyakorolt hatását. Ehhez Nyugat- Magyarország antropogén hatásoknak különböző mértékben kitett tavaiból, holtmedreiből (1. ábra) gyűjtöttük az adott terület jellegzetes fajait, meghatároztuk morfológiai, élettani és genetikai diverzitásukat. Vizsgálatunkhoz kiválasztottunk emberi hatásnak erőteljesen (, ), mérsékelten (Balaton Keszthelyi Medence, ) és csekély mértékben (Balaton Siófoki, ) kitett sekély vízi területeket (1. ábra). A mintavételi helyek kijelölésénél figyelembe vettük az egyes területek bolygatottságát (lehető legalacsonyabb). Az ontogenetikai hatásokat elkerülése végett a hínarakat 2010 nyarán, a zárótársulás közeli állapotánál mintavételeztük. A kijelölt helyekről, lehetőség szerint több mélységből, a lehető legjobb állapotú (nem sérült, teljes hosszú, stb.) növényeket választottuk. A növényeken a feldolgozásuk során meghatároztunk több (~10) morfológiai és élettani változót. A paraméterek egy része a levelek morfológiáját, mások a hajtás habitusát és méretét jellemezték. A növények hosszát és a szár vastagságát mérőszalaggal és tolómércével mértük le. A levelek méreteit digitalizálást (Cannon Lide60) követően az ImageJ ( képelemző szoftver segítségével határoztuk meg. A mért morfológiai változókból egy sort önállóan használtunk, míg másokat összevontuk aránypárként, és ezek alapján vetettük össze a mintavételi helyek adatait. Az élettani variabilitás alapjául elsősorban a kifejtett levelek fénybiológiai paramétereit vettük. A hínárfotoszintézis mérése során egy előre kidolgozott eljárást használtunk (th és Herodek, 2009). A levelek fotoszintetikus pigment tartalmának meghatározásához Wellburn módszerét használtuk (Wellburn, 1994). Az adatok statisztikai kiértékelését normál eloszlású adatokra t-teszttel, nem normál eloszlás és sikertelen standardizálás (logaritmizálás) vagy varianciák heterogenitása esetén, Mann-Whitney U-teszttel végeztük. Abban az esetben, amikor rendelkezésünkre állt több, az év során végzett mérés, akkor kétutas varianciaanalízissel (dátum és helyek) hasonlítottuk össze a kapott adatokat. Egyes morfológiai, illetve élettani változók és az abiotikus tényezők között fennálló kapcsolat minősítésére Általános Lineáris Modellt (General Linear Model - GLM) használtunk, ahol a helyek, mint kategorikus, míg a víz mélysége és a tápanyagtartalom egyes paraméterei, mint numerikus független változók szerepeltek (RExcel).

2 Balaton Mintavételi területként a Balaton keleti, oligotróf állapotban lévő Siófoki medencéjét és a nyugati, időnként eutróf, Keszthelyi medencéjében jelöltünk ki vizsgálati területeket (2. ábra, 1 táblázat). 2. ábra. Mintavételi területek a Balatonban. A - Kerekedi-öböl, B - Tihany, C - Balatongyörök, D - Vonyarcvashegy. Mintavételi területek módszertani megfontolásból elsősorban a tó északi partján helyezkedtek el (2. ábra). A mintavételi helyeken tápanyagtartalomban csak csekély mértékben tértek el, elsősorban az oldott reaktív foszfor (ORP) mennyisége volt számottevően nagyobb (1 táblázat). Mindezek ellenére a medencék klorofill tartalma jelentősen eltért egymástól. Ez elsősorban a víztestek egyedi fényklímáját határozta meg. 1. Táblázat. A Balaton Siófoki és Keszthely medencéinek tápanyagtartalma és azok összehasonlítása kétutas (dátum és ) varianciaanalízissel. ORP oldott reaktív foszfor, TOP összes oldott foszfor, TP összes foszfor, TON összes oldott nitrogén, PP partikulált foszfor. Vastaggal vannak kiemelve a szignifikáns eltérések (Présing Mátyás adatai). Siófoki Keszthelyi F P klorofill-a (µg l -1 ) 11,6±2,6 28,5±6,5 17,1 0,009 ammónia-n (µg l -1 ) 7,2±2,5 4,4±0,5 1,5 0,277 nitrát-n (µg l -1 ) 10,2±4,3 8,0±5,4 0,1 0,758 karbamid-n (µg l -1 ) 14,0±2,6 13,5±1,5 0,1 0,824 ORP (µg l -1 ) 3,9±0,5 4,8±0, ,016 TOP (µg l -1 ) 13,9±3,6 16,8±2,1 2,3 0,190 TP (µg l -1 ) 40,7+7,5 50,9±3,9 0,9 0,396 TON (µg l -1 ) 31,4±7,4 25,9±5,5 0,5 0,529 PP (µg l -1 ) 26,8±8,7 34,2±3,2 0,4 0,549 lebegőanyag (mg l -1 ) 16,7±3,2 18,5±3,2 0,3 0,620 Az adatokból kitűnt, hogy a Keszthely hínárjai, az üledék tápanyagtartalma következtében szignifikánsan (közel 32%-al) nagyobbak a Siófokon gyűjtött növényeknél. Ez az eltérés mind a levelek morfológiájában, mind a

3 növények habitusában is tetten érhető volt. A kapott morfológiai adatok elemzése során azonban kitűnt, hogy míg egyes morfológiai paraméterek (levélterület, növények hossza, internódiumok hossza) több változóra is (medencék közötti trofikus különbség, vízmélység) érzékenyen reagáltak, addig a többség elsősorban a víz mélységével összefüggő fénykioltásra adtak statisztikailag értékelhető választ (döntően habituális változók). A morfológiai adatokból számolt egyeden belüli fenotipikus plaszticitás ezzel szemben teljesen más képet mutatott, hiszen egyértelműen, és statisztikailag szignifikánsan nagyobb volt a morfológiai paraméterek változatossága a Siófoki medencében. Ugyan a genetikai variabilitás tudta nélkül nehéz megítélni a kapott adatokat, azonban már most szembetűnő, hogy a Siófoki összes morfológiai variabilitása több mint a duplája volt a Keszthelynél számolt hasonló adatnál (2,4±0,2 szemben a 1,1±0,2-vel). 2. Táblázat. A vizsgálat balatoni területek középső és alsó infralitorális fajai és a besorolási osztályuk: 5 tömeges... 1 nagyon ritka. (Köhler, 1978 szerint). Az eltérő területek közös faji vastaggal vannak kiemelve. faj Siófoki Keszthelyi Ceratophyllum demersum 2 3 Elodea canadensis - 1 Myriophyllum spicatum 3 3 Najas marina 1 1 Potamogeton crispus 1 - Potamogeton perfoliatus 4 4 Potamogeton pectinatus 1 - A fajgazdagságban a Siófoki és a Keszthelyi medencék közötti eltérés nem volt megfigyelhető: ugyan az az 4 faj folyamatos jelenlétét figyeltük meg (2. táblázat). Ez a hasonlóság az egyes fajok relatív elterjedési hosszára és relatív növénymennyiségére is vonatkozott (Potamogeton perfoliatus > Myriophyllum spicatum > Ceratophyllum demersum > Najas marina >> Potamogeton pectinatus> Potamogeton crispus>>elodea canadensis). 3. Táblázat. A vizsgált területek fenotipikus plaszticitásai. paraméterek Keszthelyi Siófoki morfológiai 1,1±0,2 2,4±0,2 1,6±0,2 0,7±0,1 1,2±0,3 0,8±0,1 élettani 3,6±0,1 1,5±0,2 1,5±0,1 2,3±0,3 2,4±0,1 1,2±0,1 A morfológiai adatokkal ellentétes eredményeket kaptunk a fotoszintézis és a levelek pigment tartalom vizsgálatánál. A Siófoki növényeinek fotobiológiai paraméterei (fénytelítődési fotoszintézis, sötétlégzés, kompenzációs fénymélység) jelentősen magasabbak voltak. A vizsgált hínarak fotoszintézise nem mutatott a víz mélységével összefüggő fénykioltásra jellemző válaszokat (kromatikus adaptációt), így élettanilag a növények leveleit az alkalmazott módszerekkel nem lehetet elkülöníteni fény- és árnyéklevelekre. Viszont a mért élettani paraméterek fenotipikus változatossága jelentősen nagyobb volt a Keszthelyi medencében (3,6±0,1 szemben a Siófoki medencében számolt 1,5±0,2 értékkel) (3. táblázat). A vizsgált időszakban sem a levelek pigmenttartalmában, sem a pigmenttartalom fenotipikus

4 plaszticitásában a Keszthelyi és a Siófoki növényei között különbséget nem találtunk. holtágai 3. ábra. A Felső (A -, B ) és az Alsó (C, D ) vizsgált szakaszainak műhold felvétele. A képeken látható vonal hossza a valóságban 100 méter. A holtágak közötti különbségek elsőre is szembetűnőek voltak. A áradása következtében a (3A. ábra) megnőtt vízhozama jelentősen befolyásolta a gyökerező makrofitonokat, illetve a mintavételt: a vízszint augusztusra cm-el megnőtt, és a víz jelentős mennyiségű, feltételezhetően nem helyi eredetű tápanyagot hozott magával (4. táblázat). Ezzel szemben a (3B. ábra), mint természetvédelmi terület, kimagasló tisztaságú és átlátszóságú vízzel rendelkezet (4. táblázat) mindamellett, hogy jelentős mennyiségű tápanyaggal rendelkezett. Feltűnő volt vízének alacsony relatív (~40%) és abszolút (~4 mg l -1 ) oxigéntartalma. A vizsgált holtágak közül a (3C. ábra) vize volt nagyon leromlott állapotban nem csak a láthatóan magas klorofill tartalmának (4. táblázat), de az üledék állagának és erőteljes metán ill. kénhidrogén kibocsátásának következtében is. A Dunánál tudtuk egyedüli esetben kimérni negatív O 2 rétegzettséget. A (3D. ábra) paraméterei és megjelenése alapján közepes állapotúnak minősíthető (4. táblázat).

5 4. Táblázat. A,, és a tápanyagtartalma. ORP oldott reaktív foszfor, TON összes oldott nitrogén (Présing Mátyás és Vörös Lajos adatai). klorofill-a (µg l -1 ) 77,1 4,2 88,6 21,4 ammónia-n (µg l -1 ) 3,6 32,4 108,4 3,1 nitrát-n (µg l -1 ) 2,0 14,3 68,8 0,9 karbamid-n (µg l -1 ) 7,9 21,6 10,1 14,5 ORP (µg l -1 ) 40,1 13,4 1,1 0,8 TON (µg l -1 ) 13,5 68,3 187,3 18,5 lebegőanyag (mg l -1 ) 17,0 2,7 15,1 6,6 5. Táblázat. A vizsgálat dunai holtmedrek középső és alsó infralitorális fajai és a besorolási osztályuk: 5 tömeges... 1 nagyon ritka. (Köhler, 1978 szerint). Az eltérő területek közös faji vastaggal vannak kiemelve. faj Ceratophyllum demersum Elodea canadensis Hydrocharis morsus-ranae Lemna minor Myriophyllum spicatum Najas marina Nuphar lutea Nymphoides peltata Potamogeton crispus Potamogeton lucens Potamogeton natans Potamogeton perfoliatus Ranunculus circinatus Riccia fluitans Salvinia natans Utricularia vulgaris Wolffia arrhiza A vizsgált területek fajgazdagságban és biomasszában is jelentősen eltértek egymástól (5. táblázat). A gyökerező makrofitonok megtelepedéséhez szükséges kisebb vízmélység, lassú vízáramlás (kivéve a augusztusszeptemberben) és feliszapolódott aljzat mind a négy helyen adott volt. Ennek ellenére a Dunát alacsony fajszám mellett (5 faj) alacsony fitomassza (< 2 g [sza] m -2 ) jellemezte Myriophyllum spicatum dominanciával, ezzel szemben a fajgazdagsággal (11 faj) és nagy biomasszával (~ 150 g [sza] m -2 ) tűnt ki. A Dunában volt a legalacsonyabb fajszám (4), azonban a legmagasabb ( g [sza] m -2 ) fitomassza. A Dunát az alacsony biomassza (10-30 g [sza] m -2 ) és a jelenlévő fajok nagy száma jellemezte. A közös fajok morfológiai jellemzőiből kitűnik, hogy sem a kiemelkedően tiszta ( ), sem a kiemelkedően szennyezet ( ) területeket nem kedvelik, hiszen a legnagyobb méretű növények a Dunában

6 voltak találhatóak, még annak ellenére is, hogy ott zárt állományban voltak (önárnyékolás). A Myriophyllum spicatum méretei a Dunában (~30-40 g [sza] növény -1 ) egy nagyságrenddel haladták meg a Dunában található egyedek méreteit (2-3 g [sza] növény -1 ) és 40-5-ször voltak nagyobbak a Dunában (5-8 g [sza] növény -1 ), illetve a ban található növényeknél (8-10 g [sza] növény -1 ). Mindezek ellenére Dunában volt megfigyelhető a legnagyobb fenotipikus plaszticitás (2,2±0,2) a morfológiai paraméterekben, míg a Dunában volt a legalacsonyabb (0,8±0,1) (3. táblázat). Összefoglaló Az emberi tevékenység jelentős terhet ró a környezetre ezzel befolyásolva a növények plaszticitását és biodiverzitását, azonban a makrofitonoknál az összefüggés nem lineáris (4. ábra, 6 táblázat). A vizsgálataink során 17 hínár fajt találtunk a tanulmányozott területeken. Ebből faj volt található két olyan területen ( és ), amelyek tápanyagellátottságban és algabiomasszában jelentősen eltértek egymástól, míg a legszennyezettebb helyen is 5 hínár fajt találtunk (5. táblázat). A Siófoki és a Keszthelyi ék vizsgált területein a hínarak abundanciája közel azonos volt és a littorális közel 2 méteres vízre korlátozódott. Ezekben a vizekben a Potamogeton perfoliatus dominaniája volt jellemző, amely a területek 50-70% borította. Hasonló nagy borítottságott csak a Dunában figyeltünk meg, ahol a Myriophyllum spicatum volt a domináns faj és a vizsgált terület 60-80%át borította. A többi holtmedrekben a domináns faj abundanciája ritkán haladta meg a 30-40%-ot fenotipikus plaszticitás kl-a ( g l -1 ) 4. ábra. A vizsgált területek morfológiai (fekete jel, vonal) és élettani (fehér jelek, szaggatott vonal) adatainak plaszticitása. A környezeti feltételek függvényében a vizsgált hínarak morfológiai és élettani variabilitással reagál: a víz klorofill tartalmának növekedésével a morfológiai plaszticitás előbb nő (0,7 és 2,4 között), azonban µg (kl-a) l -1 koncentrációnál a folyamat megfordul és a morfológiai paraméterek fenotipikus plaszticitása visszaesik. Ezzel szemben az élettani folyamatok plaszticitása a klorofill koncentráció

7 növekedésével először csökken (4. ábra), de µg (kl-a) l -1 koncentrációnál a folyamat szintén megfordul, és a plaszticitás növekedésnek indul. 6. Táblázat. A vizsgált területek faj és egyed számai (db), dominancia és különböző diverzitás indexei. Siófoki Keszthelyi klorofill-a (µg l -1 ) 4,2 11,6 21,4 28,5 77,1 88,6 fajok száma egyedek száma Dominancia index Shannon index Simpson index Margalef index Berger-Parker index A diverzitás indexek (6. táblázat) is az élettani adatokból számolt plaszticitáshoz hasonlóan viselkedtek, vagy is alacsony klorofill koncentráció mellett magas volt a diverzitás, ami a víztest klorofill tartalmának növekedésével csökkent. Viszont 40 µg (kl-a) l -1 koncentrációnál a folyamat megfordul, és az ennél magasabb klorofill tartalommal rendelkező helyek diverzitása ismét magas lesz. A hínarak kozmopolita elterjedése mutatja a nagy tűrő- és alkalmazkodóképességűket, ami egyértelműen a fajok morfológiai, élettani és valószínűleg genetikai variabilitásával jár. Az édes tavak litorális zónájának tagolt és változatos élőhelyein a gyökerező hínárfajok több, az adott kisebb terület sajátosságaihoz jobban alkalmazkodó jellegzetes ökotípust hoznak létre. Feltételezésünk szerint az adott területhez alkalmazkodott faj adottságának változékonysága egyértelműen lehetővé teszi az adott ökotípus túlélését. Egy populáció heterogenitásának elsősorban ökológiai jelentősége van, hiszen ez határozza meg az adott populáció élet- és tűrőképességét. A populációk közötti heterogenitásnak ezzel szemben fontos evolúciós jelentősége is van, hiszen ez határozza meg a faj genetikai jellegzetességét, illetve túlélőképességét nagyobb földrajzi léptékekben. Kohler A., Methoden der Kartierung von Flora und Vegetation von Süßwasserbiotopen. Landschaft+Stadt 10: th, V.R., Herodek, S., A simple incubation tank for photosynthesis measurements with six light intensities. Ann. Limnol.- Int. J. Lim. 45, Wellburn, A.R., The spectral determination of chlorophylls a and b, as well as total carotenoids, using various solvents with spectrophotometers of different resolution. Plant Physiol 144,

Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt

Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt Hol az a táj szab az életnek teret, Mit az Isten csak jókedvében teremt Válogatás az első tizenhárom MÉTA-túrafüzetből 2003 2009 A kötetet szerkesztette: Molnár Csaba Molnár Zsolt Varga Anna MTA Ökológiai

Részletesebben

A felszíni vizek jellemző ár- és belvízi szennyeződése B.- A.- Z. megyében

A felszíni vizek jellemző ár- és belvízi szennyeződése B.- A.- Z. megyében A felszíni vizek jellemző ár- és belvízi szennyeződése B.- A.- Z. megyében Az ár- és belvizek vízszennyező hatása Több évtizedes tapasztalat, hogy a felszíni vízfolyásainkon levonuló nagy árvizek (97,

Részletesebben

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása 1.1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása A Központi Statisztikai Hivatal előzetes

Részletesebben

A közigazgatási ügyintézés társadalmi megítélése a magyarországi vállalkozások körében

A közigazgatási ügyintézés társadalmi megítélése a magyarországi vállalkozások körében A közigazgatási ügyintézés társadalmi megítélése a magyarországi vállalkozások körében Tanulmány a Miniszterelnöki Hivatal számára Készítette: Fact Intézet Szocio-Gráf Intézet Pécs, 2006. TARTALOM VEZETŐI

Részletesebben

KUTATÁSI BESZÁMOLÓ. A terület alapú gazdaságméret és a standard fedezeti hozzájárulás (SFH) összefüggéseinek vizsgálata a Nyugat-dunántúli régióban

KUTATÁSI BESZÁMOLÓ. A terület alapú gazdaságméret és a standard fedezeti hozzájárulás (SFH) összefüggéseinek vizsgálata a Nyugat-dunántúli régióban KUTATÁSI BESZÁMOLÓ A terület alapú gazdaságméret és a standard fedezeti hozzájárulás (SFH) összefüggéseinek vizsgálata a Nyugat-dunántúli régióban OTKA 48960 TARTALOMJEGYZÉK 1. A KUTATÁST MEGELŐZŐ FOLYAMATOK

Részletesebben

Javaslat Közép-Európa legnagyobb sekély tava, a Balaton ökológiai állapotának megítéléséhez bentonikus kovaalga vizsgálatok segítségével

Javaslat Közép-Európa legnagyobb sekély tava, a Balaton ökológiai állapotának megítéléséhez bentonikus kovaalga vizsgálatok segítségével Javaslat Közép-Európa legnagyobb sekély tava, a Balaton ökológiai állapotának megítéléséhez bentonikus kovaalga vizsgálatok segítségével I. Elıvizsgálatok Bolla Beáta Környezettudományi Doktori Iskola

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1

Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1 Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1 Központi Statisztikai Hivatal 2011. június Tartalom Bevezetés...2 Ipar...2 Építőipar...3 Lakásépítés...3 Idegenforgalom...4 Beruházás...5 Népesség, népmozgalom...6

Részletesebben

A NŐK GAZDASÁGI AKTIVITÁSA ÉS FOGLALKOZTATOTTSÁGA*

A NŐK GAZDASÁGI AKTIVITÁSA ÉS FOGLALKOZTATOTTSÁGA* A NŐK GAZDASÁGI AKTIVITÁSA ÉS FOGLALKOZTATOTTSÁGA* NAGY GYULA A tanulmány a magyarországi gazdasági átalakulás nyomán a nők és a férfiak munkaerőpiaci részvételében és foglalkoztatottságában bekövetkezett

Részletesebben

IDEGENFORGALMI RÉGIÓBAN. Bevezetés...2. Összefoglalás...2

IDEGENFORGALMI RÉGIÓBAN. Bevezetés...2. Összefoglalás...2 2016. március TURIZMUSGAZDASÁG A BALATON IDEGENFORGALMI RÉGIÓBAN STATISZTIKAI TÜKÖR Tartalom Bevezetés...2 Összefoglalás...2 Az elemzés módszertana...4 1. A balatoni régióban működő turisztikai vállalkozások

Részletesebben

BALATON RÉGIÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

BALATON RÉGIÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Balaton Fejlesztési Tanács BALATON RÉGIÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2007-2013 Készítette: Vital Pro Kft. 2005. december 12. Tartalomjegyzék 1 Vezetői összefoglaló 4 2 Bevezetés 11 2.1 Dokumentum célja, tervezés

Részletesebben

A. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ

A. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ A. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ 1. Vizek állapotának kezelése 1.1 A vizek állapota A víz állapotjelzők adatai és azok elemzése alapján Horvátország vízkészletei ki vannak téve az emberi tevékenység hatásainak.

Részletesebben

Duna House Barométer. 07. szám. 2011. év 2011. december hónap

Duna House Barométer. 07. szám. 2011. év 2011. december hónap Duna House Barométer 07. szám 2011. év 2011. december hónap Tartalomjegyzék: Éves összefoglaló: ingatlanpiac 2011 Vezetői összefoglaló Tranzakciószám és keresletindex Lakásindexek Lakásindexek - Regionális

Részletesebben

NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERV

NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERV NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERV Iktatószám: 1176-6/2011. Tárgy: Fonyód Árpádpart fürdıvízprofil megállapítása Elıadó: Szanyi Attiláné Hivatkozási szám: Melléklet: 1 db HATÁROZAT Somogy Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

KÖSZÖNTŐ. Kühne Kata Otthon Centrum, ügyvezető igazgató. Tisztelt olvasóink, kedves volt, jelenlegi és jövőbeli ügyfeleink!

KÖSZÖNTŐ. Kühne Kata Otthon Centrum, ügyvezető igazgató. Tisztelt olvasóink, kedves volt, jelenlegi és jövőbeli ügyfeleink! 2015 IV. negyedév 1 KÖSZÖNTŐ Tisztelt olvasóink, kedves volt, jelenlegi és jövőbeli ügyfeleink! A 2015-ös évben a lakáspiac minden tekintetben szárnyalt: emelkedtek az árak, csökkentek az értékesítési

Részletesebben

NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERV

NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERV NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERV Iktatószám: 1028-6/2011. Tárgy: Balatonmária, Fizetıs strand+zagytér fürdıvízprofil megállapítása Elıadó: Szanyi Attiláné Hivatkozási szám: Melléklet: 1 db HATÁROZAT

Részletesebben

ZALAEGERSZEG VÁROS LEVEGİTERHELTSÉGI SZINTJÉNEK CSÖKKENTÉSÉT SZOLGÁLÓ. Szombathely, 2013.

ZALAEGERSZEG VÁROS LEVEGİTERHELTSÉGI SZINTJÉNEK CSÖKKENTÉSÉT SZOLGÁLÓ. Szombathely, 2013. ZALAEGERSZEG VÁROS LEVEGİTERHELTSÉGI SZINTJÉNEK CSÖKKENTÉSÉT SZOLGÁLÓ LEVEGİMINİSÉGI TERV Szombathely, 2013. Tel.: (94) 506 700 Fax: (94) 313 283 E-mail: nyugatdunantuli@zoldhatosag.hu Tartalom Bevezetés...

Részletesebben

Gazdaság és gazdaságpolitika

Gazdaság és gazdaságpolitika Gazdaság és gazdaságpolitika 188 Makrogazdasági folyamatok és fiskális politika Magyarországon nemzetközi összehasonlításban Palócz Éva 1. Bevezetés 2007. végére a magyar gazdaság jellemzıi, mind a korábbi

Részletesebben

Szennyezőanyag-tartalom mélységbeli függése erőművi salakhányókon

Szennyezőanyag-tartalom mélységbeli függése erőművi salakhányókon Szennyezőanyag-tartalom mélységbeli függése erőművi salakhányókon Angyal Zsuzsanna 1. Bevezetés Magyarország régi nehézipari vidékeit még ma is sok helyen csúfítják erőművekből vagy ipari üzemekből származó

Részletesebben

AZ ERDŐSÜLTSÉG ÉS AZ ÁRHULLÁMOK KAPCSOLATA A FELSŐ-TISZA- VIDÉKEN

AZ ERDŐSÜLTSÉG ÉS AZ ÁRHULLÁMOK KAPCSOLATA A FELSŐ-TISZA- VIDÉKEN AZ ERDŐSÜLTSÉG ÉS AZ ÁRHULLÁMOK KAPCSOLATA A FELSŐ-TISZA- VIDÉKEN Lóki J. 1 Szabó J. 1 Konecsny K. 2 Szabó G. 1 Szabó Sz. 3 Előzmények, célkitűzés Az elmúlt években az árhullámok magassága a Felső-Tisza

Részletesebben

Eötvös József Főiskola Zsuffa István Szakkollégium, Baja A Lónyay-főcsatorna

Eötvös József Főiskola Zsuffa István Szakkollégium, Baja A Lónyay-főcsatorna Eötvös József Főiskola Zsuffa István Szakkollégium, Baja A Lónyay-főcsatorna Bandur Dávid Baja, 2015. február 3. IV. évfolyamos, építőmérnök szakos hallgató Tartalomjegyzék Összefoglalás 2. 1. A Lónyay-főcsatorna

Részletesebben

Educatio 2013/4 Forray R. Katalin & Híves Tamás: Az iskolázottság térszerkezete, 2011. pp. 493 504.

Educatio 2013/4 Forray R. Katalin & Híves Tamás: Az iskolázottság térszerkezete, 2011. pp. 493 504. Az iskolázottság térszerkezete, 2011 Az iskolázottság alakulása egyike azoknak a nagy népesedési folyamatoknak, amelyekre különös figyelem irányul. Természetesen nemcsak az e területtel hivatásszerűen

Részletesebben

A helyi közösségi közlekedés hálózati és menetrendi felülvizsgálata és fejlesztése Pécsett. Megbízó: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata

A helyi közösségi közlekedés hálózati és menetrendi felülvizsgálata és fejlesztése Pécsett. Megbízó: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Megbízó: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata A helyi közösségi közlekedés hálózati és menetrendi felülvizsgálata és fejlesztése Pécsett Megvalósíthatósági tanulmány 2010. augusztus Megbízó: Pécs Megyei

Részletesebben

Foglalkoztatási és Szociális Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ FELHASZNÁLÁSÁRÓL

Foglalkoztatási és Szociális Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ FELHASZNÁLÁSÁRÓL Foglalkoztatási és Szociális Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ A 2006. ÉVBEN BEMUTATOTT ALKALMI MUNKAVÁLLALÓI KÖNYVEK FELHASZNÁLÁSÁRÓL % A 2006-ban kiváltott, bemutatott AM Könyvek, valamint a ledolgozott napok számának

Részletesebben

Duna House Barométer. 16. szám. 2012. III. negyedév + 2012. szeptember hónap

Duna House Barométer. 16. szám. 2012. III. negyedév + 2012. szeptember hónap Duna House Barométer 16. szám 2012. III. negyedév + 2012. szeptember hónap Tartalomjegyzék: Vezetői összefoglaló Tranzakciószám és keresletindex Lakásindexek Lakásindexek - Regionális Régiós lakásadatok

Részletesebben

ÉSZAK-ALFÖLDI STRATÉGIA 2009-2013

ÉSZAK-ALFÖLDI STRATÉGIA 2009-2013 ÉSZAKALFÖLDI REGIONÁLIS SZAKKÉPZÉS FEJLESZTÉSI STRATÉGIA 20092013 Készítette: Dr. Setényi János Papp Miklós Kocsis Ferenc Lektorálta: Dr. Polonkai Mária Sápi Zsuzsanna Kiadja: Északalföldi Regionális Fejlesztési

Részletesebben

1. ábra: Magyarországra érkező menedékkérők száma 2009-2014 között [1] 1

1. ábra: Magyarországra érkező menedékkérők száma 2009-2014 között [1] 1 KATZ ZOLTÁN MENEDÉKKÉRŐK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTA AZ ELŐÍRT SZŰRÉSI VIZSGÁLATOK TÜKRÉBEN TÉNYEK, KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK Bevezetés A migrációnak a fertőző megbetegedések előfordulására és terjedésére gyakorolt

Részletesebben

2010. évi Tájékoztató a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat számára a megye lakosságának egészségi állapotáról

2010. évi Tájékoztató a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat számára a megye lakosságának egészségi állapotáról Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve 2010. évi Tájékoztató a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat számára a megye lakosságának egészségi állapotáról Debrecen, 2011. április Dr. Pásti Gabriella mb. megyei tiszti

Részletesebben

A Kis-Balaton Védőrendszer működéséről

A Kis-Balaton Védőrendszer működéséről A Kis-Balaton Védőrendszer működéséről A Balaton eutrofizációjának jelei már az 1940-es években megmutatkoztak. A tó használati értéke a Keszthelyi-öbölben erősen csökkenő tendenciát mutatott. A tó megmentésére

Részletesebben

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

STATISZTIKAI JELENTÉSEK XVII. évfolyam 2. szám 2016 STATISZTIKAI JELENTÉSEK MŰTRÁGYA-ÉRTÉKESÍTÉS MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐKNEK 2016. Műtrágya értékesítés Műtrágya értékesítés XVII. évfolyam 2. szám 2016 Megjelenik negyedévente 2016.

Részletesebben

A MAGYARORSZÁGI TERMESZTÉSŰ DOHÁNYOK NITROGÉN TÁPANYAG IGÉNYE A HOZAM ÉS A MINŐSÉG TÜKRÉBEN. Gondola István

A MAGYARORSZÁGI TERMESZTÉSŰ DOHÁNYOK NITROGÉN TÁPANYAG IGÉNYE A HOZAM ÉS A MINŐSÉG TÜKRÉBEN. Gondola István A MAGYARORSZÁGI TERMESZTÉSŰ DOHÁNYOK NITROGÉN TÁPANYAG IGÉNYE A HOZAM ÉS A MINŐSÉG TÜKRÉBEN Gondola István Agronómiai értekezlet ULT Magyarország Zrt. Napkor 2013. január 29. Bevezetés Justus von Liebig

Részletesebben

NÓGRÁD MEGYE AZ EZREDFORDULÓ UTÁN

NÓGRÁD MEGYE AZ EZREDFORDULÓ UTÁN Központi Statisztikai Hivatal NÓGRÁD MEGYE AZ EZREDFORDULÓ UTÁN Salgótarján, 2009. február Központi Statisztikai Hivatal, 2009 ISBN 978-963-235-232-9 (internet) Felelős szerkesztő: Szalainé Homola Andrea

Részletesebben

Ac Álló- és lassan áramló vizek hínárnövényzete Euhydrophyte vegetation of naturally eutrophic and mesotrophic still waters

Ac Álló- és lassan áramló vizek hínárnövényzete Euhydrophyte vegetation of naturally eutrophic and mesotrophic still waters Hínárnövényzet lentős. A regenerációt gátolja a folyamatos vízszintingadozás, a folyószakaszokon a visszaduzzasztás és a duzzasztott csatornák folyamatos vízutánpótlásának megszüntetése, a kommunális-,

Részletesebben

területi Budapesti Mozaik 13. Idősödő főváros

területi Budapesti Mozaik 13. Idősödő főváros területi V. évfolyam 15. szám 211. március 9. 211/15 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu i Mozaik 13. Idősödő főváros A tartalomból 1 A népesség számának és korösszetételének alakulása

Részletesebben

Továbbtanulási ambíciók

Továbbtanulási ambíciók 222 FELVÉTELI RENDKÍVÜL SOKSZÍNűVÉ VÁLTOZOTT AZ ELMÚLT évtizedben a középfokú oktatás. A sokszínűség mind az iskolák fenntartói (önkormányzati, egyházi, alapítványi iskolák), mind az oktatás szerkezete

Részletesebben

Hajdúszoboszló Város Helyi Fenntartható Fejlıdési Terve (Local Agenda 21) kivonat. 3. rész Fenntarthatósági helyzetelemzés

Hajdúszoboszló Város Helyi Fenntartható Fejlıdési Terve (Local Agenda 21) kivonat. 3. rész Fenntarthatósági helyzetelemzés Hajdúszoboszló Város Helyi Fenntartható Fejlıdési Terve (Local Agenda 21) kivonat 3. rész Fenntarthatósági helyzetelemzés (Az adatgyőjtés lezárva: 2010. szeptember 1.) A TANULMÁNY KIDOLGOZÁSÁBAN RÉSZTVEVİ

Részletesebben

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS MILEI OLGA GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS BÚTORIPAR HELYZETÉRE 2012. JANUÁR-SZEPTEMBER FAIPARI BÚTORIPARI ERDÉSZETI ÁGAZATI PÁRBESZÉD BIZOTTSÁG RÉSZÉRE BUDAPEST, 2012. DECEMBER GAZDASÁGELEMZÉS

Részletesebben

SAJTÓANYAG FELMÉRÉS KÉSZÜLT A MAGYAROK UTAZÁSI SZOKÁSAIRÓL

SAJTÓANYAG FELMÉRÉS KÉSZÜLT A MAGYAROK UTAZÁSI SZOKÁSAIRÓL 2013. március 14. SAJTÓANYAG FELMÉRÉS KÉSZÜLT A MAGYAROK UTAZÁSI SZOKÁSAIRÓL A Magyar Turizmus Zrt. megbízásából kétévente készül reprezentatív felmérés a magyarok utazási szokásairól. A 2012 decemberében

Részletesebben

változása, a vegetáció-térképek földrajzi információs rendszer (FIR) segítségével való feldolgozása és értékelése

változása, a vegetáció-térképek földrajzi információs rendszer (FIR) segítségével való feldolgozása és értékelése A Kiskörei-tározó hínár- és mocsári növényzetének 1994 1998 közötti változása, a vegetáció-térképek földrajzi információs rendszer (FIR) segítségével való feldolgozása és értékelése I. Vízinövények Szalma

Részletesebben

Duna House Barométer. 14. szám. 2012. július

Duna House Barométer. 14. szám. 2012. július Duna House Barométer 14. szám 2012. július Tartalomjegyzék: Vezetői összefoglaló Tranzakciószám Becslés, Keresletindex Lakásár adatok Érdeklődés, alku Ügyfélprofil: Vevők Ügyfélprofil: Eladók Tranzakció

Részletesebben

Átfogó értékelés Nyírmada Önkormányzat 2011. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról

Átfogó értékelés Nyírmada Önkormányzat 2011. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról 1 Átfogó értékelés Nyírmada Önkormányzat 2011. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról Nyírmada Önkormányzat 2011. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról készített

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Népjóléti Iroda

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Népjóléti Iroda Ikt. szám: 23469/2012. Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Népjóléti Iroda Tájékoztató Megyei Jogú Város Önkormányzata gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak 2011. évi ellátásáról Tisztelt Közgyűlés!

Részletesebben

MEDIUS Első Győri Közvélemény- és Piackutató Iroda Győr, Damjanich u. 15. (Alapítva 1991)

MEDIUS Első Győri Közvélemény- és Piackutató Iroda Győr, Damjanich u. 15. (Alapítva 1991) MEDIUS Első Győri Közvélemény- és Piackutató Iroda Győr, Damjanich u. 5. (Alapítva 99) Közvélemény kutatásunk az écsi szennyvíztisztító telep átalakításáról és korszerűsítéséről 202. április havá történt.

Részletesebben

Terepgyakorlat. Baló Attila Vadgazda mérnök hallgató 2006.

Terepgyakorlat. Baló Attila Vadgazda mérnök hallgató 2006. Terepgyakorlat Baló Attila Vadgazda mérnök hallgató 2006. Lónya Utunk első állomása 2006.05.23-án a Nyírerdő Zrt, Fehérgyarmati Erdészetének lónyai területe. Szalacsi Árpád a lónyai erdészet igazgatója

Részletesebben

Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: A gyermekvállalási magatartás alakulása

Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: A gyermekvállalási magatartás alakulása Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: A gyermekvállalási magatartás alakulása (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit (1997): A

Részletesebben

A FITOPLANKTON NAPI GYAKORISÁGÚ MONITOROZÁSA A BALATON KESZTHELYI- MEDENCÉJÉBEN ÉS A FITOPLANKTON DINAMIKA MODELLEZÉSE

A FITOPLANKTON NAPI GYAKORISÁGÚ MONITOROZÁSA A BALATON KESZTHELYI- MEDENCÉJÉBEN ÉS A FITOPLANKTON DINAMIKA MODELLEZÉSE A FITOPLANKTON NAPI GYAKORISÁGÚ MONITOROZÁSA A BALATON KESZTHELYI- MEDENCÉJÉBEN ÉS A FITOPLANKTON DINAMIKA MODELLEZÉSE Istvánovics Vera és Honti Márk MTA Vízgazdálkodási Kutatócsoport BME Víziközmű és

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HALÁSZATI OPERATÍV PROGRAMJA 2007-2013

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HALÁSZATI OPERATÍV PROGRAMJA 2007-2013 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUMA 1. AZ OPERATÍV PROGRAM MEGNEVEZÉSE, TAGÁLLAM A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG HALÁSZATI OPERATÍV PROGRAMJA 2007-2013 Budapest, 2008. augusztus

Részletesebben

Munkaügyi Központja 2014. I. NEGYEDÉV

Munkaügyi Központja 2014. I. NEGYEDÉV Munkaügyi Központja A MUNKAERİ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS ÖSSZEFOGLALÓJA 2014. I. NEGYEDÉV Pápa Zirc Devecser Ajka Veszprém Várpalota Sümeg Balatonalmádi Tapolca Balatonfüred Veszprém megye 8200 Veszprém, Megyeház

Részletesebben

A Veszprémi Kistérség területfejlesztési koncepciója és programja

A Veszprémi Kistérség területfejlesztési koncepciója és programja A Veszprémi Kistérség területfejlesztési koncepciója és programja 2005. április hó Pro-Vital 2000 Fejlesztési Tanácsadó és Beruházásszervező Kft. Tartalomjegyzék I. A KISTÉRSÉG HELYZETE, SAJÁTOSSÁGAI...4

Részletesebben

A MÛANYAGOK FELDOLGOZÁSA

A MÛANYAGOK FELDOLGOZÁSA A MÛANYAGOK FELDOLGOZÁSA 2.9 2.1 Újdonságok a műanyagok színezésében Tárgyszavak: folyékony színezékek; pigmentkoncentrátumok; diszpergálás; mikronizált viasz; polietilén; polipropilén; polikarbonát. Az

Részletesebben

TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0058

TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0058 TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0058 Energiatermelési, energiafelhasználási és hulladékgazdálkodási technológiák vállalati versenyképességi, városi és regionális hatásainak komplex vizsgálata és modellezése

Részletesebben

Az új szja törvénnyel kapcsolatos béralkalmazkodási lépések a kisés közepes vállalkozások körében

Az új szja törvénnyel kapcsolatos béralkalmazkodási lépések a kisés közepes vállalkozások körében Az új szja törvénnyel kapcsolatos béralkalmazkodási lépések a kisés közepes vállalkozások körében Az Országgyűlés által 21-ben elfogadott új személyi jövedelemadó törvény eredményeként a 29 ezer forint

Részletesebben

Bukodi Erzsébet (2005): Női munkavállalás és munkaidőfelhasználás

Bukodi Erzsébet (2005): Női munkavállalás és munkaidőfelhasználás Bukodi Erzsébet: Női munkavállalás és munkaidő-felhasználás (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Bukodi Erzsébet (2005): Női munkavállalás és munkaidőfelhasználás

Részletesebben

Munkaerő-piaci elemző tanulmány

Munkaerő-piaci elemző tanulmány Munkaerő-piaci elemző tanulmány Készült: A szlovák-magyar határmenti migráció/slovensko-maďarská pohraničná migrácia HUSK 1101/1.2.1/0171 számú projekt keretében a Kopint Konjunktúra Kutatási Alapítvány

Részletesebben

Fehér kapszula, felső részén fekete OGT 918, alsó részén fekete 100 jelzéssel.

Fehér kapszula, felső részén fekete OGT 918, alsó részén fekete 100 jelzéssel. 1. A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE Zavesca 100 mg kemény kapszula. 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL 100 mg miglusztát kapszulánként. A segédanyagok teljes listáját lásd a 6.1 pontban. 3. GYÓGYSZERFORMA Kemény

Részletesebben

A gazdaság fontosabb mutatószámai

A gazdaság fontosabb mutatószámai A gazdaság fontosabb mutatószámai 2008. január 1-től ahogy azt korábban már jeleztük a KSH a TEÁOR 08 szerint gyűjti az adatokat. Ezek első közzétételére a 2009. januári ipari adatok megjelentetésekor

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a hajléktalanok átmeneti szállásainak körében végzett kutatásról. 2008. március

BESZÁMOLÓ. a hajléktalanok átmeneti szállásainak körében végzett kutatásról. 2008. március BESZÁMOLÓ a hajléktalanok átmeneti szállásainak körében végzett kutatásról 2008. március A Hajléktalanokért Közalapítvány megbízásából készülő kutatás keretében a hajléktalan embereket ellátó intézmények

Részletesebben

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK IDEGENNYELV-TANULÁSI ATTITŰDJEI ÉS MOTIVÁCIÓJA

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK IDEGENNYELV-TANULÁSI ATTITŰDJEI ÉS MOTIVÁCIÓJA MAGYAR PEDAGÓGIA 0. évf.. szám 5. (00) AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK IDEGENNYELV-TANULÁSI ATTITŰDJEI ÉS MOTIVÁCIÓJA Csizér Kata és Dörnyei Zoltán Eötvös Loránd Tudományegyetem és Nottigham University Az általános

Részletesebben

II. FEJEZET 1. FELHASZNÁLÁSI TERÜLET 2. KÖVETELMÉNYEK

II. FEJEZET 1. FELHASZNÁLÁSI TERÜLET 2. KÖVETELMÉNYEK II. FEJEZET JELZİTÁBLA VÍZVEZETÉKEKHEZ ÉS TŐZOLTÓ VÍZFORRÁSOKHOZ 1. FELHASZNÁLÁSI TERÜLET 1.1. A jelzıtáblák (a továbbiakban: tábla) kialakításuktól függıen a következık: a) A jelő tábla: ivóvíz-távvezetékekhez,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2013. november 28-ai ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2013. november 28-ai ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés E L N Ö K E VI. 413/2013 E L Ő T E R J E S Z T É S A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2013. november 28-ai ülésére Tárgy: A 2007-2013-as programozási időszak végrehajtási

Részletesebben

A KÖNYVTÁRHASZNÁLÓK ELÉGEDETTSÉGÉT VIZSGÁLÓ KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS 2009. június 15. június 19.

A KÖNYVTÁRHASZNÁLÓK ELÉGEDETTSÉGÉT VIZSGÁLÓ KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS 2009. június 15. június 19. A KÖNYVTÁRHASZNÁLÓK ELÉGEDETTSÉGÉT VIZSGÁLÓ KÉRDŐÍVES FELMÉRÉS 29. június 15. június 19. Készítette: Gosztonyi Enikő 29. augusztus Előzmények Az utóbbi évek országos könyvtári stratégiáiban kiemelkedően

Részletesebben

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Tájékoztató Bács-Kiskun megye 2006. évi munkaerő-piaci helyzetéről, a munkanélküliség csökkentésének lehetőségeiről Tájékoztató Bács- Kiskun TARTALOMJEGYZÉK I.

Részletesebben

Mi az mlmdiszkont? Mit kell tenned, ha megtetszett az ötlet és szeretnél vásárolni?

Mi az mlmdiszkont? Mit kell tenned, ha megtetszett az ötlet és szeretnél vásárolni? Mi az mlmdiszkont? Az mlmdiszkont egy olyan vásárlói közösség, amely webáruházában biztosítja tagjai számára a megdöbbentően alacsony árakat, és a rendszer továbbajánlóinak a pénzkereset lehetőségét is.

Részletesebben

Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020 Felülvizsgálat Összeállította: Fejér Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság 2014.

Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020 Felülvizsgálat Összeállította: Fejér Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság 2014. Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020 Felülvizsgálat Összeállította: Fejér Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság 2014. 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 1. Bevezető... 10 2. Módszertan...

Részletesebben

Szabályozási irányok a szélsıséges idıjárás hatásának kezelésére a Garantált szolgáltatás keretében

Szabályozási irányok a szélsıséges idıjárás hatásának kezelésére a Garantált szolgáltatás keretében Magyar Energia Hivatal Tervezet 090921 Szabályozási irányok a szélsıséges idıjárás hatásának kezelésére a Garantált szolgáltatás keretében Tartalom: I. Célkitőzés II. Jelenlegi szabályozás III. Jelenlegi

Részletesebben

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI SZABÓ GÁBOR KAPOSVÁRI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR

DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI SZABÓ GÁBOR KAPOSVÁRI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI SZABÓ GÁBOR KAPOSVÁRI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR 2011 KAPOSVÁRI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR VÁLLALATGAZDASÁGI ÉS SZERVEZÉSI TANSZÉK A doktori iskola vezetője: DR. UDOVECZ

Részletesebben

Felszíni vizek ökológiai minősítése a makrofiták alapján

Felszíni vizek ökológiai minősítése a makrofiták alapján A Víz Keretirányelv hazai megvalósítása Felszíni vizek ökológiai minősítése a makrofiták alapján Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 2011. Tartalom Makrofiták vizsgálatának szükségszerűsége...3

Részletesebben

Szorpció, töltési idı, felületek állagvédelmi ellenırzése

Szorpció, töltési idı, felületek állagvédelmi ellenırzése Szorpció, töltési idı, felületek állagvédelmi ellenırzése A levegıvel érintkezı építıanyagokban kialakul egy egyensúlyi nedvességtartalom. Az anyag (tömeg- vagy térfogatszázalékban mért) nedvességtartalma

Részletesebben

Az egyéni és társas gazdaságok gazdasági szerepének f bb jellemz i a magyar mez gazdaságban

Az egyéni és társas gazdaságok gazdasági szerepének f bb jellemz i a magyar mez gazdaságban 532 GAZDÁLKODÁS 57. ÉVFOLYAM 6. SZÁM, 2013 Az egyéni és társas gazdaságok gazdasági szerepének f bb jellemz i a magyar mez gazdaságban HARANGI-RÁKOS MÓNIKA SZABÓ GÁBOR POPP JÓZSEF Kulcsszavak: bruttó kibocsátás,

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A Siófok katamarán ünnepélyes átadásával 2016. március 26-án kezdetét vette a 170. hajózási szezon a Balatonon!

SAJTÓKÖZLEMÉNY. A Siófok katamarán ünnepélyes átadásával 2016. március 26-án kezdetét vette a 170. hajózási szezon a Balatonon! SAJTÓKÖZLEMÉNY A Siófok katamarán ünnepélyes átadásával 2016. március 26-án kezdetét vette a 170. hajózási szezon a Balatonon! Húsvét előtti nagyszombaton Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető

Részletesebben

Munkaügyi Központja Püspökladányi Kirendeltség. Jóváhagyta: TÁJÉKOZTATÓ

Munkaügyi Központja Püspökladányi Kirendeltség. Jóváhagyta: TÁJÉKOZTATÓ Munkaügyi Központja Püspökladányi Kirendeltség Jóváhagyta: Jóváhagyta: Mező Barna igazgató Mező Barna Igazgató TÁJÉKOZTATÓ Püspökladány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november hónapban

Részletesebben

Természeti viszonyok

Természeti viszonyok Természeti viszonyok Felszín szempontjából Csallóköz folyami hordalékokkal feltöltött síkság. A regionális magasságkülönbségek nem nagyobbak 0,5-0,8-3,00 m-nél. Egész Csallóköz felszíne mérsékelten lejt

Részletesebben

A nemzetközi vándorlás hatása a magyarországi népesség számának alakulására 1994 2010 között 1

A nemzetközi vándorlás hatása a magyarországi népesség számának alakulására 1994 2010 között 1 Hablicsek László Tóth Pál Péter A nemzetközi vándorlás hatása a magyarországi népesség számának alakulására 1994 2010 között 1 A magyarországi népesség-előreszámítások eddig a zárt népesség elvén készültek,

Részletesebben

KÜLÖNLEGES GAZDASÁGI TÉRSÉGEK. AZ IPARI VÁMSZABADTERÜLETEK TÉRSÉGFEJLESZTŐ SZEREPE MAGYARORSZÁGON

KÜLÖNLEGES GAZDASÁGI TÉRSÉGEK. AZ IPARI VÁMSZABADTERÜLETEK TÉRSÉGFEJLESZTŐ SZEREPE MAGYARORSZÁGON KÜLÖNLEGES GAZDASÁGI TÉRSÉGEK. AZ IPARI VÁMSZABADTERÜLETEK TÉRSÉGFEJLESZTŐ SZEREPE MAGYARORSZÁGON BODNÁR DÉNES TAMÁS 1 A tanulmány az elkészítendő doktori disszertáció egy részhalmazát (kivonatát) kísérli

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 244/2011.(XII.15.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 244/2011.(XII.15.) számú. határozata " NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 244/2011.(XII.15.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata Szolgáltatástervezési Koncepciójának felülvizsgálatáról A Közgyűlés az előterjesztést

Részletesebben

A kamara ahol a gazdaság terem. Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről

A kamara ahol a gazdaság terem. Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről A kamara ahol a gazdaság terem Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről 1 Bevezetés Jelen beszámoló elkészítésének célja a kamarai küldöttek tájékoztatása a szervezet

Részletesebben

1.1. Településhálózati összefüggések, a település helye a településhálózatban, térségi kapcsolatok

1.1. Településhálózati összefüggések, a település helye a településhálózatban, térségi kapcsolatok 1. HELYZETFELTÁRÓ MUNKARÉSZ Az Integrált Településfejlesztési Stratégia (ITS) középtávra (a 2015-2020 közötti időszakra) határozza meg egy község fejlesztésének főbb irányait, és konkrét lépéseit az önkormányzat

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 12-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 12-ei ülésére ELŐTERJESZTÉS Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 12-ei ülésére Tárgy: Beszámoló a Zirc Kistérség Többcélú Társulása Tanács munkájáról Előadó: Fiskál János polgármester Az előterjesztés

Részletesebben

EuRégiós Marketingstratégia Régión kívüli szakértői lekérdezések. Kutatási jelentés

EuRégiós Marketingstratégia Régión kívüli szakértői lekérdezések. Kutatási jelentés EuRégiós Marketingstratégia Régión kívüli szakértői lekérdezések Kutatási jelentés Szombathely, 2005 EuRégiós Marketingstratégia Régión kívüli szakértői lekérdezések Kutatási jelentés A WESTPA EU régió

Részletesebben

Online kérd íves felmérés a Gazdálkodás olvasóinak és szerz inek körében

Online kérd íves felmérés a Gazdálkodás olvasóinak és szerz inek körében 389 V ITA Online kérd íves felmérés a Gazdálkodás olvasóinak és szerz inek körében FEHÉR ANDRÁS SZABÓ G. GÁBOR SZAKÁLY ZOLTÁN Kulcsszavak: elégedettség, vélemények, olvasók, szerz k, Gazdálkodás. ÖSSZEFOGLALÓ

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2015.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2015. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2015. Kiadja: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 4 2. Módszertan... 5 3. Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

ZÁRÓJELENTÉS. A munkaterv megvalósítása. A munkát három fő területre tagoltuk, a kutatás céljainak megfelelően:

ZÁRÓJELENTÉS. A munkaterv megvalósítása. A munkát három fő területre tagoltuk, a kutatás céljainak megfelelően: ZÁRÓJELENTÉS Az F67908 sz. Növénykórokozó és toxin-termelő gombák levegőmikológiai vizsgálata c. OTKA pályázat tudományos eredményei Futamidő: 2007-07-01-2011-06-30 A légkör szilárd összetevőinek közel

Részletesebben

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI MUNKAERŐ-PIACI PROGNÓZISA

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI MUNKAERŐ-PIACI PROGNÓZISA Munkaügyi Központja Szervezési és Hatósági Osztály Munkaügyi Központja Szervezési és Hatósági Osztály FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI MUNKAERŐ-PIACI PROGNÓZISA Székesfehérvár, 2012. december 8000 Székesfehérvár,

Részletesebben

tények és elôrejelzések

tények és elôrejelzések A Balaton régió turizmusa a számok tükrében, különös tekintettel a német, a dán és a cseh vendégforgalom alakulására Szerzô: Sulyok Judit 1 A Magyar Turizmus Zrt. 28-ban is folytatja Külképviselôk a régiókban

Részletesebben

VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG

VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA 59/2014.(V.29.) SZ. ÖNK. HATÁROZATTAL ELFOGADOTT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI DÖNTÉS ALAPJÁN 314 / 2012. (XI.8.) KORM. RENDELET 36.

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 77.

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 77. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 77. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZET Igazgató Spéder Zsolt Írta Daróczi Etelka és Kovács

Részletesebben

A 2 0 1 3. é v v é g é i g s z ó l ó

A 2 0 1 3. é v v é g é i g s z ó l ó M u n k a ü g y i K ö z p o n t j a A 2 0 1 3. é v v é g é i g s z ó l ó R ö v i d t á v ú m u n k a e r p - p i a c i e l p r e j e l z é s é s k o n j u n k t ú r a k u t a t á s e r e d m é n y e i

Részletesebben

4. NEMZETI KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAM 2015 2020

4. NEMZETI KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAM 2015 2020 7690 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 83. szám 1. melléklet a 27/2015. (VI. 17.) OGY határozathoz 1. melléklet a /2015. ( ) OGY határozathoz 4. NEMZETI KÖRNYEZETVÉDELMI PROGRAM 2015 2020 Szakpolitikai

Részletesebben

Táplálkozástudományi kutatások PhD konferencia Budapest, 2012. január 28.

Táplálkozástudományi kutatások PhD konferencia Budapest, 2012. január 28. Táplálkozástudományi kutatások PhD konferencia Budapest, 2012. január 28. Főiskolai hallgatók tápanyag-beviteli értékeinek és tápláltsági állapotának vizsgálata Lichthammer Adrienn Semmelweis Egyetem Patológiai

Részletesebben

A gazdálkodók képzettsége és a tanácsadás

A gazdálkodók képzettsége és a tanácsadás 317 A gazdálkodók képzettsége és a tanácsadás SZÉKELY ERIKA Kulcsszavak: szakképzettség, szakismeret, szaktanácsadás, kihívások, ismeretátadás. ÖSSZEFOGLALÓ MEGÁLLAPÍTÁSOK, KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. a hajléktalan emberek számára fenntartott, nappali ellátást nyújtó intézmények körében végzett kutatásról. 2008.

BESZÁMOLÓ. a hajléktalan emberek számára fenntartott, nappali ellátást nyújtó intézmények körében végzett kutatásról. 2008. BESZÁMOLÓ a hajléktalan emberek számára fenntartott, nappali ellátást nyújtó intézmények körében végzett kutatásról 2008. március A Hajléktalanokért Közalapítvány megbízásából készülő kutatás keretében

Részletesebben

Kunfehértó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2015. (XI.19.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról

Kunfehértó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2015. (XI.19.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról Kunfehértó Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2015. (XI.19.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról Kunfehértó Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének

Részletesebben

VKI szempontú monitorozás Magyarországon. Zagyva Andrea andrea.zagyva@vm.gov.hu Vízgyűjtő-gazdálkodási és Vízvédelmi Főosztály

VKI szempontú monitorozás Magyarországon. Zagyva Andrea andrea.zagyva@vm.gov.hu Vízgyűjtő-gazdálkodási és Vízvédelmi Főosztály VKI szempontú monitorozás Magyarországon Zagyva Andrea andrea.zagyva@vm.gov.hu Vízgyűjtő-gazdálkodási és Vízvédelmi Főosztály Felszíni vizes monitoring-rendszer 1960-as évek-2005: a monitoring-hálózat

Részletesebben

K I E G É S Z Í T İ M E L L É K L ET

K I E G É S Z Í T İ M E L L É K L ET Bácskai-Margittaszigeti Vízgazdálkodási Szolgáltató Társulat 6500 Baja Bajcsy-Zsilinszky u. 50. Statisztikai számjel: 10208474-3600-133-03 Cégjegyzék szám: 03-16-000008 K I E G É S Z Í T İ M E L L É K

Részletesebben

Beszámoló a Sajószentpéteri Területi Szociális Központ és Bölcsőde 2014. évi szakmai munkájáról

Beszámoló a Sajószentpéteri Területi Szociális Központ és Bölcsőde 2014. évi szakmai munkájáról Előterjesztő: Dr. Faragó Péter Társulási Tanács Elnöke Készítette: Aleva Mihályné Intézményvezető Beszámoló a Sajószentpéteri Területi Szociális Központ és Bölcsőde 2014. évi szakmai munkájáról A szociális

Részletesebben

A szlovák és a magyar határmenti régió a Duna két oldalán

A szlovák és a magyar határmenti régió a Duna két oldalán A szlovák és a magyar határmenti régió a Duna két oldalán A szlovák-magyar határmenti partnerség (EURES-T) régiónak vizsgálatára irányuló megvalósíthatósági tanulmány Készítette a Kopint-Datorg Zrt. munkacsoportja

Részletesebben

Biztosítási ügynökök teljesítményének modellezése

Biztosítási ügynökök teljesítményének modellezése Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Budapest Corvinus Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Biztosítási ügynökök teljesítményének modellezése Szakdolgozat Írta: Balogh Teréz Biztosítási és

Részletesebben

Társasági adó, SZJA, bevallások tapasztalatai, valamint tájékoztató a 2013. évi Szja 1+1%-ról

Társasági adó, SZJA, bevallások tapasztalatai, valamint tájékoztató a 2013. évi Szja 1+1%-ról Társasági adó, SZJA, KATA és KIVA bevallások tapasztalatai, valamint tájékoztató a 2013. évi Szja 1+1%-ról NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adóigazgatósága sajtótájékoztató háttéranyag Győr, 2014. szeptember

Részletesebben

Munkaügyi Központja. Gyır, 2014. május

Munkaügyi Központja. Gyır, 2014. május Munkaügyi Központja Munkaerı-gazdálkodási felmérés megyei elemzése 2014. II. Gyır-Moson-Sopron megye Gyır, 2014. május 9021 Gyır, Árpád út 32. - 9002 Gyır Pf.: 224. - Telefon: +36 (96) 814-245 - Fax: +36

Részletesebben

Integrált Városfejlesztési Stratégiája

Integrált Városfejlesztési Stratégiája Szikszó város Integrált Városfejlesztési Stratégiája Készítette: Inforce Kft. Szikszó, 2008. május 1 Tartalomjegyzék 1. Szikszó város szerepe és helye a városhálózatban... 6 1.1. A város elhelyezkedése,

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSITERV-JAVASLATOK: ÁLTALÁNOS ÉRTÉKELÉS

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSITERV-JAVASLATOK: ÁLTALÁNOS ÉRTÉKELÉS EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.11.28. COM(2014) 907 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSITERV-JAVASLATOK: ÁLTALÁNOS ÉRTÉKELÉS HU HU Összefoglaló Ez a közlemény összefoglalja a makrogazdasági

Részletesebben