tájékoztatón elmondta, ez megegyezik a tavalyival. Ez azt jelenti, hogy a csökkenõ utazási igényeknek megfelelõen

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "tájékoztatón elmondta, ez megegyezik a tavalyival. Ez azt jelenti, hogy a csökkenõ utazási igényeknek megfelelõen"

Átírás

1 Játszótér Zsongás Jelzôlámpa VI. ÉVFOLYAM 22. SZÁM Térítésmentes MÁJUS 30. Az európai uniós elvárásoknak mindenben megfelelõ játszóteret adtak át a Szeles utcán. Írásunk a 4. oldalon. Tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Zsongó Lillafüred kulturális és sportprogramjait a hétvégén. Cikk az 5. oldalon. Jelzõlámpa irányítja a közlekedést néhány hét múlva az Avas legforgalmasabb csomópontjában. Írásunk a 6. oldalon. A munkahelyek megtartását tartja a legfontosabbnak Szekeres Imre honvédelmi miniszter, aki miskolci látogatásán ezúttal az európai uniós gazdasági kihívásokról tartott fórumot. A politikus lényegesnek tartja azt is, hogy csak eladható, piacképes termékek jelenjenek meg a palettán. BUDAI G. Ötvenéves Miskolc legnagyobb turisztikai attrakciója, a Barlangfürdõ. Mostantól tábla emlékeztet azokra, akik részt vállaltak az elmúlt fél évszázados mûködésében és fejlesztésében. PÓCZOS N. Szekeres Imre (balról) és dr. Tompa Sándor a miskolci fórumon. Gazdasági kihívások Táblát avattak A válságból történõ kilábalás egyik záloga lehet a szellemi potenciál és az infrastruktúra fejlesztése erõsítették meg a fórumon. A szomszédos régiók együttmûködése, összefogása sem elhanyagolható tényezõje a válságkezelésnek. Szekeres Imre honvédelmi miniszter, az MSZP közgazdasági tagozatának elnöke megérkezése után elõ ször a megújult Diósgyõri Gim - ná zium épületegységével ismerkedett. A válságkezelésrõl tartott elõ - adásában a politikus elsõdlegesen a munkahelyeket említette. El mond - ta, Miskolc már koráb ban is nagyon nehéz idõszakon ment át, ám a mostani válság dacára is látnivaló a város fejlõdése. A Miskolci Egyetem pedig olyan tudáscentrum, amely a térség fejlõdése szempontjából hosszú évtizedekre stabilitást jelenthet. Ötven évvel ezelõtt, május 23-án nyitották meg a nagyközönség elõtt az Európában egyedülálló, meleg források felett emelkedõ sziklabarlangban kialakított fürdõt. A 30 Celsius-fokos víz és a barlang klímája gyógyhatású, fõként ízületi betegségek kezelésére alkalmas. De miután sótartalma alacsonyabb, mint a gyógyvizeké, így korlátlan ideig lehet benne fürödni. Fél évszázaddal ezelõtt a barlangjáratok egy része már megvolt, de a medencék még nem voltak kialakítva és számos technikai megoldás is hiányzott még. Az évforduló alkalmából múlt szombaton táblát avattak a sok évtizedes fejlesztés és a munka emlékére. Az eseményen megjelentek megismerkedhettek a hungaricumnak számító fürdõ történetével, jelenével és további céljaival is. Mint kiderült: még mindig vannak feltáratlan barlangok a fürdõ ben, melyeket mihamarabb Megállók új néven A már szokásos módon változik Miskolcon a tömegközlekedési menetrend a nyárhoz igazodva. Az már kevésbé tartozik a megszokott kategóriába, hogy több megálló neve is megváltozott a városban, és júliustól a bérleteket is drágábban vásárolhatjuk meg. HORVÁTH I. Június 15-tõl már nyári menetrend szerint közlekednek majd a buszok és a villamosok. Ahogy Braun Csaba, a közlekedési vállalat marketing-osztályvezetõje a cég muzeális minõsítésû Ikarus 31-es autóbuszán tartott tájékoztatón elmondta, ez megegyezik a tavalyival. Ez azt jelenti, hogy a csökkenõ utazási igényeknek megfelelõen csökken a legtöbb járat fordulószáma, ez alól kivétel a 2-es busz, amely sûrûbben közlekedik majd. A júniusban kombinált bérletszelvényt vásárlóknak ajándékba adják a menetrendkönyvet. Május 27-tõl meg is vásárolható a menetrendkönyv és a oldalon is lehet tájékozódni. Több megálló neve megváltozott, nagy részük azért, mert elavultak a neveik, de van olyan is, amelyet megvásároltak. Ilyen például az ÖTVENÉVES A BARLANGFÜRDÕ Öt évtizede töretlen a népszerûsége. VÁLTOZIK A MENETREND biztonságossá is tesznek, hiszen az olykor-olykor tapasztalható hathétezres látogatószám további fejlesztést igényel. A Barlangfürdõ fennállásának 50. évfordulóján kedvezményesen lehetett fürödni, a kicsik pedig tortával ünnepelték a létesítmény fél - évszázados mûködését. Az elsõ lépéseket június 3-án, szerdán teszik meg a felek a vetélkedésnek ezúttal is otthont adó Miskolci Nemzeti Színházban, az ünnepélyes megnyitóra azonban egy nappal korábban, már kedden sor kerül. Akkor tartják a sorsolást is, így a sakkozás barátai megtudhatják, melyik versenyzõ kezd világos bábukkal. DOROS L. Jubilál a könyvek ünnepe Kerek évfordulóhoz érkezett idén az Ünnepi Könyvhét. A Magyar Könyvkiadók és Könyv - terjesztõk Egyesülése által ben alapított fesztivál évtizedek óta töretlen népszerûségnek örvend. A 80. Ünnepi Könyvhét közös miskolci és megyei rendezvényeirõl dr. Kis Józsefné a városi, és Venyigéné Makrányi Margit, a megyei könyvtár igazgatója tájékoztatott. FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON. Amfora megálló, amely Sajórajáró útra módosult, vagy a 2-es busz Tapolca strand megállója, mely Aradi sétány lett. Még 2008 de cem - berében döntött Miskolc város közgyûlése arról, hogy idén két lép - csõben emelkednek a tömegközlekedési díjak, ennek a második lép - csõje július 1-jén lép életbe. Átlagosan 4,9 százalékkal a menetjegyek ára nem változik, a bérleteknél 6,5 százalékos az emelés mértéke, emelkednek meg a tarifák, ami azt jelenti például, hogy KEDDEN MEGNYITÓ, SZERDÁTÓL JÁTSZANAK egy villamosbérlet 3400, míg a tanuló-, nyugdíjasbérlet 1800 forintba fog kerülni. Az egyvonalas autóbusz 3400, a tanuló, nyugdíjas kombinált 2900, az általános kombinált pedig 5700 forintért vásárolható majd. Sakkfesztivál Miskolcon Viswanathan Anand Lékó Péter idei ellenfele neve fogalom a sakkozás világában. Az indiai világbajnok rendkívül széles megnyitási repertoárral rendelkezik. Világossal hetven, sötéttel ötvennyolc százalékos a mérlege. Érdekes, hogy szinte soha nem kerül idõ - zavarba, ezért aztán rendkívül jó eredményekkel büszkélkedhet a rapid sakkozás mûfajában is. A támadásban hisz, kitûnõ a kombinációs készsége, de a bonyolult helyzetek sem hozzák zavarba. Ugyanakkor minden elemzõ leírja játékáról, hogy a védekezés nem az erõssége. Ami a Lékó Péter elleni fellépéseit illeti: elsõ alkalommal, 15 évvel ezelõtt, 1994-ben találkoztak, amikor egy villámpartit játszottak egymással. Azóta még 72 játszmát váltottak, összecsaptak rapid és vakjátszmákban, de villámpartikban is megmérkõztek. Az indiai világbajnok pillanatnyilag 21 7-re vezet, és a mérleget kiegészíti még a 45 döntetlen is. A Lékó Péter elleni találkozó programja kedden délután, az ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét. Szerdától a figyelem a tábla felé fordul, minden nap kétszer mérik össze felkészültségüket és tudásukat. Délután fél öt, illetve hat óra a kezdési idõpont, a felek nyolcszor csapnak össze. A péntek pihenõnap, ekkor közönségtalálkozóra kerül sor. Az érdeklõdõk részére az idén is lesz kommentálás! Ezt Berkes Ferenc, illetve Mészáros Gyula végzi, õk ketten segítik az eligazodást a partik során. Anand egyébként június 1- jén, hétfõn érkezik Miskolcra, ahová elkíséri felesége, Aruna is. A világbajnok egyébiránt idejének túlnyomó részét Spanyolországban tölti, de hazájában érthetõen óriási népszerûségnek és közmegbecsülésnek örvend. Életét a sakkozásnak rendeli alá, olykor a hajnali órákba nyúlóan elemez.

2 2 KÖZÉLET VI. évfolyam 22. szám EP-választás BALOLDALI HITET ADNÁNAK A baloldal legyen új iránya Európának, tudni kell megbecsülni a baloldal erényeit, éppen ezért az európai parlamenti (EP) választáson az MSZP minél nagyobb részvételre, és a baloldal támogatására buzdít mondta Gurmai Zita, az MSZP EP-listájának második helyén szereplõ politikus Miskolcon, a Szinva teraszon vasárnap. CSONKA L. Az európai uniós tagság jelentõségét és a pályázatokon történõ eredményes részvételt mi sem bizonyítja jobban, mint például az, hogy a rendezvény helyszíne, a valamikori parkolóból kialakult Szinva terasz is ilyen forrásból valósult meg. A terület Népszavazást kezdeményeznek Patakyné Herczegfalvi Zsu zsan na és Mile Lajos a tájékoztatón. Megalakult csütörtökön a Lehet Más a Politika (LMP) miskolci alapszervezete. Az alakuló ülést követõen sajtótájékoztatón jelentették be azt is, hogy helyi népszavazást kezdeményeznek a Szent István térre tervezett beruházás kapcsán. H. I. Patakyné Herczegfalvi Zsu zsan - na beszélt az alakulásról, hozzátéve, egyre többen ismerik õket és a kampányukat kiterjesztették már a megyére is. A fiatalok számára fontos, hogy élhetõbb Magyarország alakulhasson ki, ezért is lehet számukra szimpatikus az LMP programja. Mile Lajos választmányi tag, a városi szervezet vezetõje hozzátette, sokan minõsítik túlzottan Budapestcentrikusnak a pártot, de erre rácáfol, hogy egyre-másra alakulnak a vidéki alapszervezetek. Érzik az Andrássy Ház Gurmai Zita (balról) szavazási részvételre buzdított mindenkit. emberek, hogy a közelgõ választásnak van egy olyan tétje is, hogy akarnak-e valami újat, vagy maradnak a régi arcok. Az EP-választás jó apropó arra az elnök szerint, hogy az emberek kinyilvánítsák: elég volt az eddigi politikusokból. A tájékoztatón egy bejelentést is tettek, a Szent István térre tervezett fejlesztés kapcsán alaposan informálódtak, és ennek alapján úgy döntöttek, hogy az LMP helyi népszavazást kezdeményez a tér megóvása érdekében. Mile Lajos szerint ennek a térnek a sorsa az egész közvéleményt érinti és foglalkoztatja. Az LMP pedig erõsen képviseli az ÖKO-politikai elemeket, emiatt sem nézhetik tétlenül, hogy a belváros egyetlen zöldövezetét tönkretegyék. A jövõ héten tervezik beadni a kezdeményezésüket, a népszavazásra bocsátandó kérdés még kidolgozás alatt áll. Miskolc olyan találkozási pontjává, közösségi terévé vált, amely számos színvonalas rendezvény helyszínéül szolgál hangsúlyozta bevezetõjében Miskolc polgármestere. Káli Sándor elmondta azt is, hogy Miskolc megújulása folyamatos. Egy közvéleménykutató intézet felmérése is igazolja ezt, mely szerint a városban élõ lakosok mintegy 70%-a érzi úgy, hogy fejlõdik a város. Gúr Nándor, az MSZP B.-A.-Z Megyei Szövetsége elnökének véleménye szerint nem kell szégyenkeznünk azért, amit az elmúlt években az Európai Uniótól kaptunk. Számos terv, nagy ívû elképzelés, beruházás csak késõbb vagy egyáltalán nem valósulhatott Ma hazánkban is, az Unió többi országában is sokan veszítik el a munkájukat a gazdasági válság miatt. Az LMP a pénzügyi piacok szigorúbb szabályozásával venné elejét a válság visszatérésének, javasolják a foglalkoztatókat terhelõ adószint közös minimumának megállapítását, valamint az uniós minimálbér egységes bevezetését. Kezdeményezik, hogy a tagországok fogjanak össze szociális vívmányaik megvédéséért. Zöld munkahelyek megteremtését javasolják, ennek következtében jelentõsen növekedhet a foglalkoztatottság az építõiparban, javulhat a képzetlenek foglalkoztatottsága, támogatják az volna meg az Európai Uniótól kapott támogatás nélkül mondta a politikus. Elég volt! ez a legnagyobb magyarországi ellenzéki párt szlogenje. Vajon mibõl volt elég nekik? Az unió ból, vagy elég volt számukra a konzervatívok vezette Európai Parlamentbõl? tette fel a kérdést Gurmai Zita. Elég volt abból, hogy átverjék az embereket, elég volt abból, hogy nincsen program utalt kimondatlanul is a Fideszre, hozzátéve: nekik van programjuk. Egy olyan pénzügyi tervet tettek le az asztalra, amely világosan megfogalmazza, mire van szükség a jelenlegi válság kezeléséhez. Gurmai Zita szerint vissza kell adni a baloldal hitét az országban, mert van baloldal, van értékrendjük, vannak példaképeik, és merik õket vállalni. Egy szociális Európa csakis a magyar baloldallal lehetséges, közölte a politikus. Gurmai Zita a Szinva teraszon megtartott találkozó után elõször Kazincbarcikán, majd Mezõ kö - vesden találkozott az ott élõkkel. AZ LMP EURÓPAI PROGRAMJA Táncsics Ház EGYEDI FŰTÉSES LAKÁSOK ALACSONY REZSIVEL MÉG EGY HÓNAPIG SZOCPOL IGÉNYBEVÉTELÉVEL (40 év felett is). Ne várja meg az áfaemelést! Árainkat és a havi törlesztőrészleteket az ön pénztárcájához szabjuk. Egyedi akciók és fizetési konstrukciók. Értékesítés: 30/ , 30/ energiaszektorban a megújuló energiatermelés fejlesztését. Az LMP szerint stratégiai érdekünk, hogy a magyar vidék jó mi - nõ ségû életet biztosítson az ott lakók nak. Ehhez az Unió költség - ve tésének 40%-át kitevõ, ma dön tõen csak a nagyüzemi terme - lõk érdekeit szolgáló közös agrár - politika átalakítására és a termõ - föld hazai, helyi kézben tartására van szükség. A családi gazdálkodást folytató kis- és közepes birtokosokat, az egészséges élelmiszerekkel a helyi piacokat ellátó ter - melõket, biotermelõket és a helyi foglalkoztatásban fontos gazdál - kodókat segítenénk. Azt akarják, hogy az Unió az egészséges és biztonságos élelmiszereket, a helyi és ökológiai termelést támo gassa, ne kényszerítse hazánkra a genetikai - lag módosított termékeket. A vidék elszigeteltségén a kevésbé környezetszennyezõ és mindenki számára elérhetõ közösségi közlekedés révén is oldani kell. A demokratikus intézmények optimális mûködéséhez szükséges a demokratikus ellenõrzés és a részvétel erõsítése. Minimálisra kívánják szûkíteni a zárt ülések elrendelésének lehetõségét a helyi képviselõ-testületeknél, kezdeményezik az átláthatatlan tulajdonosi háttérrel bíró off-shore cégek kizárását az uniós támogatásokból. Az LMP az Európai Par - lamentben olyan helyre készül, ahol sokat tehet a határon túli magyarokért. A zöldek egy frakcióban dolgoznak a regionalista pártokkal. A programunkban is szerepel a kulturális autonómia és regionális önkormányzatiság támogatása mondta el Mile Lajos, választmányi tag. EP-képviselôi fogadóóra Hegyi Gyula európai parlamenti képviselõ június 2- án, (kedden) órától Miskolcon, a volt Centrum Áruház elõtt találkozik a miskolciakkal. Minden érdeklõdõt tisztelettel és szeretettel vár! Lakossági fogadóóra Kovács Józsefné, az 1-es számú választókörzet szabaddemokrata önkormányzati képviselõje június 5-én (pénteken) 16-tól 19 óráig lakossági fogadóórát tart a Selyemréti Általános Iskolában (Miskolc, Éder Gy. u. 1.) Minden érdeklõdõt tisztelettel és szeretettel vár! Dr. Bistei Attila Dr. Univ., a 7-es számú választókörzet önkormányzati képviselõje értesíti a választókörzetben élõket, hogy június 3-án (szerdán) 17 órától lakossági fogadóórát tart a Szemere Bertalan Szakközépiskola tanácstermében (3529 Miskolc, Ifjúság u ). Minden érdeklõdõt tisztelettel vár! Sebestyén László, a 17-es számú választókörzet (Mátyás, Kõporos lakótelep, Bodó-tetõ, Bábonyibérc, Feszty, Szt. László u.) önkormányzati képviselõje tisztelettel értesíti a körzetében élõket, hogy június 11-én (csütörtök) 16 órától fogadóórát tart a Mátyás Király Úti Általános Iskolában. Minden érdeklõdõt tisztelettel vár! Zámbó Tiborné, a 21-es számú választókörzet önkormányzati képviselõje értesíti a választókörzetben élõ - ket, hogy június 2-án (kedden) 17 órától lakossági fogadóórát tart a Vasgyári Közösségi Házban (Miskolc, Vasgyári u. 24., a 2-es villamos végállomásánál). Minden érdeklõdõt szeretettel vár! Lakossági fórum a bûnmegelõzésrõl Június 6-án (szombaton) 17 órától utcafórumra várják az érdeklõ - dõ ket a Pecér-völgyi elágazásnál (Diósgyõr). Téma: Bûnmegelõzés a Pecér-völgyben. Meghívott vendégek: dr. Pásztor Albert, Miskolc rendõrkapitánya, Papp Tamás, a közterület-felügyeleti és település-rendészeti fõosztály vezetõje, Cseh László, a megyei polgárõr-szövetség alelnöke, dr. Tompa Sándor, a 24. sz. választókörzet önkormányzati képviselõje. Megjelenik Miskolcon és B.-A.-Z. megyében példányban, térítésmentes. Kiadó: Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft. Felelôs kiadó: Karosi Imre ügyvezetô. Felelôs szerkesztô: Horváth Imre. Fômunkatárs: Szepesi Sándor. Fotó: Juhász Ákos. Marketingigazgató: Horváth Edit: 30/ Terjeszti az Inform Média Kft. Terjesztéssel kapcsolatos információ: 46/ /100. Tördelés: MiGraf. Nyomda: Színeskép Nyomda. Szerkesztôség: 3525 Miskolc, Kis-Hunyad u. 9. Telefon: 46/ Fax: 46/ minap@mikom.hu. Hirdetés: 46/ ISSN La pun kat rend sze re sen szem lé zi Ma gyar or szág leg na gyobb mé dia fi gye lõ je, az»observer«bu DA PEST MÉDIAFIGYELÔ KFT Bu da pest, VIII. ker. Au ró ra u. 11. Tel.: Fax:

3 2009. május 30. KÖZÉLET 3 Évente 600 nõ hal meg méhnyakrákban Õsztõl Miskolcon is bevezetik a méhnyakrák elleni védõltást, a közgyûlés több mint hétmillió forintot különített el a költségvetésben ennek támogatására. Dr. Hardonyi András, az önkormányzat egészségügyi bizottságának elnöke úgy tájékoztatott, a hármas szülõi, városi, alapítványi finanszírozású rendszerben, minden évben a 13 éves lányok védõoltását kívánják biztosítani. SZEPESI S. Az MSZP miskolci önkormányzati frakciója kezdeményezi, hogy este tíz óra után egyetlen kis garázsbolt se tarthasson nyitva Miskolcon. SZ. S. TÁMOGATOTT VÉDÕOLTÁS Lakossági fórum Az indítvány, amellyel az éjszakai közterületi italozást szeretnék visszaszorítani, júniusban kerül a városi közgyûlés elé. Dr. Simon Gábor frakcióvezetõ elmondása szerint Miskolcon több helyen mûködnek éjjel-nappal, de legalábbis késõ éjszakáig, hajnalig nyitva tartó garázsboltok. Ezekben az üzletekben éjszaka többnyire alkoholt vásárolnak az Miskolcon már HPV-központ is mûködik a kórházban. Évente közel hatszáz nõ hal meg Magyarországon méhnyakrákban, s több ezerre tehetõ a betegség kialakulása következtében végzett mûtétek száma. Ezek részben szervkímélõek, gyakran azonban olyan radikális beavatkozások is szükségessé válhatnak, amelyek után a beteg már soha nem nyeri vissza korábbi életminõségét mondta el dr. Hardonyi András. A megelõzõ védõoltás nyugati országokban évek óta kötelezõ. Ma gyar országon egyelõre csak ajánlott, és igen sokba kerül. Ezért döntött úgy Miskolc, hogy más városokhoz hasonlóan itt is támogatott formában vezetik be, annál a korosztálynál, melynél a leghatékonyabb lehet. A méhnyakrákot egy szexuális úton terjedõ, speciális vírusfer - Civil kontroll Civil kontroll a rendõrség felett címmel lakossági fórumot tartott Pelczné dr. Gáll Ildikó (fotónkon), a Fidesz alelnöke a Fráter György Katolikus Gimnáziumban. TOMORSZKI I. A rendezvényen elõadás keretében ismerhették meg a résztvevõk a Független Rendészeti Panasztestület tevékenységét: a szervezet eljárását ugyanis bárki díjmentesen kérheti, aki úgy érzi, hogy egy rendõri intézkedés során sérültek az alapvetõ jogai. A októberi események vezettek el oda, hogy megalakult a Független Rendészeti Panasz - testület. Így január elsejétõl már egy civil testület, egyfajta ombudsmanként vizsgálja ki a rendõri intézkedések vagy éppen mulasztások miatt beérkezett panaszokat. A legtöbb sérelem a rendõri igazoltatásokkal és a tömegoszlatással volt kapcsolatos. A panaszosok többsége az intézkedõ rendõrök nem megfelelõ hangnemérõl és udvariatlanságukról számolt be. A rendõrség évente 18 ezer eljárást végez országszerte, és a panaszosok szerint ebbõl 7500 esetben nem megfelelõen járt el a hatóság az intézkedés során. A Fidesz alelnöke szerint a rendõröket még jobban kell képezni, a lakosságnak pedig tisztában kell lennie azzal, hogy milyen jogaik vannak azaz, hogy egyes esetekben mit tehet például egy járõr és mire nincs már jogosultsága. Nyitva tartás este tízig? emberek, s azt helyben, vagy a környéken parkokban, játszótereken fogyasztják el. A köztéri italozást csoportosan, hangoskodva mûvelik, zajonganak, zavarják az ott élõk nyugalmát, s gyakorta követnek el rongálásokat is. Nagyon sok ezzel kapcsolatos panaszt, bejelentést kapunk a város egyes részeirõl tette hozzá Nyírõ Pál közbiztonsági tanácsnok, a rendeletmódosítás kezdeményezõje. A hangoskodás, randalírozás rengeteg bosszúságot okoz a környéken élõknek, a városnak pedig nagyon sokba kerül a széttört játszótéri eszközök, megrongált parkok helyreállítása. tõzés okozza. A 13 éves lányok vélhetõen még nem élnek nemi éle - tet, viszont abban a korban vannak, amikor hamarosan már találkozhatnak a vírussal. Ha tehát ez a korosztály minden évben megkapja a védõoltást, hamarosan egy olyan fiatal felnõtt generáció alakul ki Miskolcon, amely már védett lesz ezzel a betegséggel szemben. Az oltás ugyanakkor nem mentesít a rendszeres szûrõvizsgálatok, nõgyógyászati ellenõrzések alól hangsúlyozta az egészségügyi bizottság elnöke. Mint megtudtuk, a szûkös anyagi lehetõségek miatt kellett behatárolni a támogatottak körét, miután azonban sok család anyagi lehetõségeit még ez a megoldás is meghaladja, a maradék oltóanyagból valószínûleg szociális alapon is részesülhetnek majd a rászorulók. Az elsõ oltás mintegy 30 ezer forintos költségét a szülõnek kell fizetnie, két hónap múlva a másodikat az önkormányzat finanszírozza, fél év múlva a harmadikat pedig az Egészséges Ifjúságért Alapítvány. A három oltás csak együtt hatásos, s azért találták ki ezt a menetrendet. A program lebonyolítását az önkormányzat oktatási és kulturális osztálya, illetve az egészségügyi bizottság koordinálja, emellett nyilvánvalóan szükség van az iskolaigazgatók, védõnõk, gyermekorvosok közremûködésére is. A múlt héten került sor ebben a körben egy egyeztetõ megbeszélésre, s közbeszerzési eljárást írtak ki az oltóanyag beszerzésére. Dr. Hardonyi András arról is szólt: a tervek szerint õsztõl rendszeres felvilágosító elõadásokat tartanak majd az iskolákban, ahol tájékoztatást adnak a szexuális úton terjedõ betegségekrõl. H. I. A Miskolci Családsegítô Központ drogprevenciós tevékenysége Intézményünk melynek teljes neve Miskolci Családsegítõ Szolgálat, Regionális Módszertani Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Megyei Módszertani Központ szerteágazó tevékenységet folytat. Feladatai közé tartozik a házi segítségnyújtás, az idõsek klubjainak mint nappali ellátásnak szervezése, a jelzõrendszeres házi segítségnyújtás, a szociális étkeztetés, a támogató szolgáltatás biztosítása, a fogyatékos személyek gondozóháza, az értelmi fogyatékosok napközi otthona és a bentlakásos, átmeneti elhelyezést nyújtó idõsek gondozóházainak mûködtetése. A kábítószer-fogyasztás megelõzéséhez a régóta alaptevékenységként mûködõ családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatás kapcsolódik, melyet Miskolc közigazgatási határain belül, illetve a Miskolci Kistérségi Társulástól átvállalt tevékenységként Bükkszentkereszt, Répáshuta, Harsány, Kistokaj, Sajóbábony, Sajóecseg, Sajókeresztúr, Sajósenye, Sajóvámos, Szirmabesenyõ településeken végzik munkatársaink. A Gyermekjóléti Központ szakmai tevékenységének kiemelt területe a jelzõrendszer mûködtetése, ahol a jelzõrendszer tagjai a gyerekekkel kapcsolatba kerülõ intézmények, szervezetek szakemberei. Óvodapedagógusok, pedagógusok, gyermekorvosok, védõnõk, lelkészek találkoznak negyedévente intézményünk koordinálásával annak érdekében, hogy az általuk tapasztaltakat, a felmerülõ gondokat, problémákat egyeztessék. A drogfogyasztás által leginkább veszélyeztetett korcsoportba tartozik a gyermekjóléttel foglalkozó családgondozó kollégáink által szervezett játszóházak és sportrendezvények célközönsége is. A játszóházak különféle ünnepekhez kapcsolódnak és az egész családnak kínálnak kellemes kikapcsolódást évben legutóbb április 24-én a Vasgyári Közösségi Házban tölthettek el a fiatalok tartalmasan és legális/illegális drogoktól mentesen egy vidám délutánt. Intézményünkben a különbözõ korosztályok számára jelenleg 12 prevenciós célú tematikus, illetve szabadidõs csoport mûködik. Iskolai szociális munkásaink 2006 májusában a Drogambulancia Alapítvány szakembereivel együtt hozták létre a Break Drogprevenciós gyermekcsoportot, amely a Fazola Henrik Általános Iskolában mûködik. Célja a halmozottan hátrányos helyzetû gyerekek drogoktól való megóvása. Miskolc más általános iskoláiban is gyakran tartanak prevenciós célzatú elõadást munkatársaink, mind a tanulók, mind a pedagógusok számára. Emellett iskolai szociális munka keretében családgondozóink az ellátási területünkhöz tartozó iskolákban heti rendszerességgel tartanak kihelyezett ügyfélfogadást. Családgondozóink a Bûnmegelõzési Centrummal együttmûködve bûnmegelõzési programsorozatot szerveztek általános- és középiskolai tanulóknak, melynek során öt játszóház rendezvényein és egy napközis táborban vehetnek részt a fiatalok. A napközis programok és bentlakásos táborok a nyári idõszakban biztosítják a gyermekek, fiatalok számára a tartalmas idõtöltést Miskolcon és a Miskolci Kistérségi Társulás településein. Annak érdekében, hogy a kevésbé tartalmas idõtöltést választó fiatalok visszatérjenek a helyes útra, utcai szociális munkásaink naponta felderítõ terepmunkát végeznek Miskolc utcáin. Elõre megtervezett útvonalakon iskolakerülõ gyermekeket kutatnak fel, alkohol- és cigerettafogyasztó fiatalokat világosítanak fel a legális szerek káros hatásairól, játékgépezõ gyermekeket keresnek fel és indokolt esetben felveszik a kapcsolatot az iskolával, valamint a szülõkkel. A Miskolci Rendõrkapitányság Bûnügyi Osztály Ifjúságvédelmi és Bûnmegelõzési Alosztályával közösen végzik az Ifjúságvédelmi õrjárat -ot, melynek célja a csellengõ fiatalok felkutatása. A Miskolci Családsegítõ Központot Sándor Tamás csoportvezetõ képviseli a KEFben. Elérhetõsége: 3530 Miskolc, Arany János utca 37., tel.: 46/ info@diszpecserkozpont.t-online.hu A Miskolci KEF elérhetõsége: Bûnmegelõzési Centrum, 3525 Miskolc, Széchenyi u. 12. Telefon/fax: 46/ , bunmegelozes@chello.hu Szõke István vezetõ fõtanácsos, a Miskolci KEF társelnöke Vagyoni adók, panelprogram A panelprogram eredményeirõl, folytatásáról, és az adóváltozásokról tartott sajtótájékoztatót Gúr Nándor országgyûlési képviselõ, az MSZP megyei elnöke, és dr. Tompa Sándor országgyûlési képviselõ, panelbiztos. SZ. S. Dr. Tompa Sándor elmondta, hogy az Európai Unióban megkülönböztetett figyelemmel kezelik az energiatakarékosságot ig mintegy 20 százalékkal szeretnék csökkenteni az energiafelhasználást, növelni a megtakarítást. Magyar - országon a lakó- és középületek fûtése teszi ki a teljes energiafelhasználás egyötödét, ezért is nagyon fontos a panelprogram amely jelentõs mértékben érintette és érinti a borsodi ipari tengely településeit: Ózdot, Putnokot, Miskolcot, Kazincbarcikát, Tiszaújvárost. Má - Miskolcra érkezett országjáró körútján Kósa Ákos, a Fidesz KDNP európai parlamenti képviselõjelöltje, és Soltész Miklós országgyûlési képviselõ. Amellett, hogy a június 7-i választáson való részvételre buzdítottak mindenkit, a helyi fogyatékosszervezetek képviselõivel is találkoztak. jusban a megyét érintõen újabb 93 pályázat ügyében 4173 lakásra vonatkozóan született döntés. Ez öszszességében mintegy 1,3 milliárd forint állami támogatást jelent majd az érintetteknek, és többmilliárdos megrendelést a helyi építõipari vállalkozásoknak. Gúr Nándor az adózást érintõ változásokról szólva elmondta: igazságosabbá kívánják tenni a közteherviselést, csökkenteni a munkát terhelõ járulékokat, hogy ezzel is ösztönözzék a foglalkoztatás bõvítését. A kiesõ bevételek pótlására a kormány benyújtotta a parlament elé a vagyonadó bevezetésérõl szóló javaslatot, amelyet a nagyobb értékû ingatlanok, vízi- és légijármûvek, nagy teljesítményû személygépkocsik után kell majd fizetni. Gúr Nándor kihangsúlyozta: a lakóingatlanok közül csak a 30 millió forintnál drágábbakat adóztatják meg. A FOGYATÉKKAL ÉLÕK KÉPVISELETÉBEN Magyarországon hatszázezer, valamilyen fogyatékkal élõ ember él, régiónkban 91 ezer. Az õ érde keiket a legjobban az tudja képviselni, aki maga is valamilyen fogyatékkal él, mondta el egy jeltolmács segítségével Kósa Ákos, aki maga is halláskárosult. A képvise lõjelölt több fontos elemet is kiemelt, amelyet fontosnak tart, ilyen például az akadálymentesítés. Beszélt a fogyatékos személyek jogairól szóló ENSZegyezményrõl, a fogyatékkal élõk körében 90 százalékos munkanélküliségrôl, nem megfelelô pénzfelhasználásról és a munkahelyteremtésrôl. Soltész Miklós arról beszélt, hogy térségünkben sok a rokkantnyugdíjas, akiket még inkább sújtanak a megszorítások. Felhívta a figyelmet, hogy menjenek el minél többen június 7-én szavazni, és ott a Fidesz KDNP jelöltjeire voksoljanak, mert az kihat a szocialistákra, akiknek így elõbb-utóbb meg kell válniuk a kormányzástól.

4 4 KÖZÉLET / HIRDETÉS Játszótér a Szelesen Az európai uniós elvárásoknak mindenben megfelelõ játszóteret adtak át a Szeles utcán. A korábban máshol felállított játszóeszközöket egy alapítvány közremûködésével kapták meg a környéken élõk, a költöztetés és az építési, kertészeti munkák nem kerültek sokba, az összköltség mindössze ötmillió forint volt. PETRUSKÓ N. Az itt élõk azt mondják, nagy szükség volt már a játszótérre, a környéken ugyanis eddig nem volt hasonló. Legfeljebb azért aggódnak, nehogy illetéktelenek tönkre tegyék a játszóteret. Ezt hivatott meggátolni a kerítés és a kapu, amit éjszakára bezárnak majd. A játszótér a város és egy civil szervezet összefogásával valósulhatott meg: a játékokat a Napfényt az Életnek Alapítvány adta, a szállítási és építési költségeket pedig az önkormányzat fizette. Ahogy Fedor Vilmos, a terület önkormányzati képviselõje elmondta, a zömében fajátékok korábban a Baross utcán kaptak helyet, ott azonban kevés volt a gyermek, és félõ volt, hogy a többnyire felnõttek általi, nem megfelelõ használat miatt, gyorsan tönkremennek majd a mászókák és libikókák. Az alapítvány munkatársai ezért döntöttek úgy, hogy új helyet keresnek a játszótérnek. Az új, európai elõírásoknak mindenben megfelelõ játszóteret csütörtökön már birtokba is vehették a gyerekek, a város és a szülõk pedig azt tervezik, hogy a játékoktól nem messze kültéri padokat is elhelyeznek majd az anyukáknak, apukáknak és nagyszülõknek. Az idei operafesztivál Bécsbe, Európa és a világ egyik legnagyobb zenei fõvárosába kalauzolja el a látogatókat. A hagyományos Bartók-repertoár mellett az osztrák fõvároshoz kötõdõ zeneszerzõk mûveit kínálják. A miskolci operafesztivál kiemelt figyelmet szentel a felnövekvõ nemzedéknek, a jövõ közönségének. Számukra az idei évben egy mini fesztiválprogramot állítottak össze. A Nemzeti Énekkar szólistái és a Nemzeti Filharmonikusok Ka ma ra - együttese a Muzsikus Péter Hang - szerországban címû darabbal várja az ifjú közönséget. A miskolci Fazekas Iskola Gyer mek kara és Vonós zene - kara Szõnyi Erzsébet A didergõ király címû gyermekoratóriumát mutatja be, míg a szerzõ meseoperája, Az igazmondó juhász a miskolci Egressy Béni Erkel Ferenc Alap fokú Mûvészetoktatási Intéz mény elõ - adásában látható a Kama ra szín - házban. Bartók Béla Gyermekeknek írt összeállításából a Zsarátnok bábegyüttes készített bábszínpadi változatot. A Miskolci Csoda ma lom Bábszínház pedig a gyermek Mozart kalandjaival várja a közönséget. VI. évfolyam 22. szám GYEREKPROGRAMOK Kifejezetten gyermekeknek szóló változatban is hallható lesz a Ka mara - színházban Mozart legszebb alkotása, A varázsfuvola. A Hámori Waldorf Iskola tanulói is bemutatják A varázsfuvola bábváltozatát az Európa Házban. Az esélyegyenlõségért Miskolcon tartott sajtótájékoztatót a héten Béki Gabriella, a Szabad Demokraták Szövet ségének országgyûlési képviselõje. A politikus a közeledõ EP-választások egyik legkomolyabb tétjének nevezte, hogy az Európai Parlament néppárti és szocialista frakciója mellett lesznek-e magyar tagjai a liberális képviselõcsoportnak is, teljessé válik-e így Brüsszelben a magyar érdekek képviselete. A képviselõ szerint nagyon fontos, hogy idehaza és az Európai Parlamentben is egy olyan párt jelenjen meg harmadik erõ ként, amely a tolerancia, az esélyegyenlõség és a másság elfogadásának európai értékeit vallja nem pedig olyan, amely ezekkel szemben áll. A liberális párt választási üzenetei közül Béki Gabriella a foglalkoztatás bõvítésének fontosságát, a szabad munkaerõ-áramlás elõmozdítását, a versenyképes, tudásalapú társadalom megteremtését, és a közös, európai kisebbségpolitikát emelte ki, amely idehaza is hozzájárulhat a romákkal kapcsolatos feszültségek, elõítéletek oldásához, a társadalmi béke megõrzéséhez. ÁPRILIS 3-ÁN MEGNYÍLT MISKOLC LEGEXKLUZÍVABB JÁTÉK- ÉS PÓKERTERME RICARDO POKER CLUB IGÉNYES, HANGULATOS KÖRNYEZETBEN VÁRJUK A JÁTÉK ÉS A PÓKER SZERELMESEIT! Helyszín: Tesco-Avas, Miskolc, Mésztelep utca 1. Bôvebb információ:

5 2009. május 30. MÛSOR/PROGRAM 5 Ismeri ön az operafesztivál elõadásait? Tisztelt olvasó! Ismeri ön az operafesztivál elõadásait? Hamarosan kiderül! Hatrészes keresztrejtvény-játékunkban az elõadások címét rejtettük el! A megfejtéseket együtt, egy levelezõlapon legkésõbb június 25-e éjfélig juttassák el a Miskolci Kommunikációs Kht. címére: 3525 Miskolc, Kis-Hunyad u. 9., vagy ben a minap@mikom.hu-ra. Mozimûsor Mûvészetek Háza, Béke-terem: június 6 június 10. között, 15.30, 20 órakor Versailles, francia filmdráma, órakor Tekerd vissza, haver!, amerikai vígjáték. Mûvészetek Háza, Uránia-terem: június 6 június 10. között, 16.30, 18.30, órakor Intim fejlövés, magyar játékfilm. Kultúr és sportprogramok Tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Zsongó Lillafüred programját a hétvégén, amely a szokott módon ötvözi a kulturális és sportprogramokat. H. I. Az idei Zsongó pünkösd és gyereknap hétvégéjére esik, így sok gyerekprogrammal, és egy pünkösdi királylány- és királyfiválasztással is készültek a szervezõk. A kétnapos rendezvény sajtótájékoztatóján Mészá - ros János, a Nemzeti Sportszövetség alelnöke kijelentette, a térség egyik gyöngyszeme Lillafüred, nem is lehetett volna jobb helyszínt találni a programnak. Hubay György, a szervezõbizottság elnöke elmondta, a programban szerepel szombaton majorette-, tornász-, akrobatikus balett-, rock&roll-, aerobik-bemutató, várostörténeti vetélkedõ, fellép a Velka Bukovinka NÉGY HÓNAP ALATT FELSÕFOKÚ TÍZ HÉT ALATT KÖZÉPFOKÚ NYELVVIZSGA Interjú Kovács Blankával és Szekeres Georginával Kedves Blanka, bizonyára sokakat meglep, hogy lehetséges ilyen rövid idõ alatt nulláról felsõfokú nyelvvizsgát tenni. Talán az is szerepet játszott ebben, hogy Ön gyakorló nyelvtanár? Valóban, az ELTE bölcsészkarán végeztem, de a sikerhez vezetõ úton a döntõ tényezõt egy számomra új módszer, a Kreatív Nyelvta nulás jelentette. Tudtommal pontosan négy hónappal az után, hogy elõször kezébe vette a tananyagot, 90% körüli eredménnyel a nap legjobb szóbeli vizsgáját produkálta felsõfokon! Így van. Akkor kezdtem el tanulni a Kreatív Nyelv - tanulással, amikor még heti órát tanítottam, de egyáltalán nem esett nehezemre, hogy a mindennapos munka után nekiálljak tanulni, gyakorolni. Sõt, a sikerélmény, hogy már az elsõ lecke után rengeteg mondatot tudtam aktívan használni, még jobban motivált. Alig vártam, hogy újabb és újabb leckékbe fogjak bele és hogy megismerkedjek a még ismeretlen szavakkal, nyelvtani jelenségekkel. Ön egy személyben kreatív nyelvtanuló és a hagyományos módszereket is tökéletesen ismerõ nyelvtanár. Így ritka rálátása lehet a szakmai kérdésekre és hiteles véleményt mondhat. Mi e módszer fantasztikus sikerének kulcsa? Mitõl igazán újszerû és hatékony a Kreatív Nyelvtanulás? Én eddigi nyelvtanári munkám során még nem találkoztam ennyire logikus szerkezetû tananyaggal. Személyes meggyõzõdésem, hogy ma ez a legjobb nyelvkönyv a piacon kezdõk/újra kezdõk számára, ill. akik rendszerezni vagy felfrissíteni kívánják eddigi tudásukat. Ön pedig, kedves Gina, tíz hét alatt sikeres középfokú C nyelvvizsgát tett, ráadásul egyéni tanulással, tanári segítség nélkül, egy egyedi nyelvtanulási metódussal. Igaz? ZSONGÁS LILLAFÜREDEN Szlovák Nemze ti ségi Néptánc együt - tes, a Kronos és a Vete rán rock mindez a Park Büfé elõtt. A sportversenyek között szerepel a kerékpározás, asztalitenisz, sakk, tájfutás, labdarúgás, síroller, természetjárás, atlétika. Bemutatkozik a Miskolc Steelers amerikaifutball-csapat, a cselgáncs, a bocsa és a karate. Vasárnap fellép a 4 Dance Club, a Ködmön Táncegyüttes, Guszti bohóc, az Árpád úti, a Batsányi úti A 80. ÜNNEPI KÖNYVHÉTRE KÉSZÜLVE Valóban így történt. A módszer a Kreatív Nyelv - tanulás, melynek kidolgozója Gaál Ottó, aki 27 középfokú állami nyelvvizsgájával a nyelvtanulás egyéni bajnoka Magyaror - szágon. Mitõl más és mitõl ilyen sikeres ez a módszer? Nekem az tetszett benne, hogy azonnal célnyelven kellett megszólalnom, miközben a kétnyelvû tananyag segítségével folyamatosan ellenõrizni tudtam magamat. Nem volt stressz, de volt helyette sikerélmény, visszaigazolás. Így gyorsan kialakul a beszédkészség, ráadásul nyelvtani hibáktól mentesen! A két oktatócsomag és a CD minõségû hanganyagok a középfokú nyelvvizsga követelményeit veszik célba. Milyen nyelvekbõl hozzáférhetõ a Kreatív Nyelv - tanulási Módszer és mennyibe kerül? Eddig angol, német, francia, olasz, spanyol, svéd és norvég nyelvre készült tananyag, a két oktatócsomag ára hanganyaggal együtt Ft, ez alig egy tucat magánóra költségeinek felel meg. Úgy tudom, Miskolcon lesz vásárlással egybekötött termékbemutató, amelyen Önökkel személyesen is találkozhatnak az érdeklõdõk. Igen, június 2-án és 9-én (kedden) az ITCszékház dísztermében (Miskolc, Mindszent tér 1.), óráig a tananyagokat bárki megtekintheti, s szívesen megosztjuk tapasztalatainkat ezzel az új, hatékony nyelvtanulási módszerrel kapcsolatban. Szeretettel várunk minden tanácsot kérõ érdek lõdõt akár kérdéseikkel, akár problémáikkal! Kedves Blanka és Gina, sok sikert a további nyelvtanuláshoz! Behring Balázs Infó: FOLYTATÁS A 1. OLDALRÓL. A 80. Ünnepi Könyvhét városi és megyei rendezvényeit a tervek szerint Káli Sándor polgármester, dr. Ódor Ferenc, a megyei közgyûlés elnöke és Bartis Attila, József Attila-, Déry- és Márai-díjas író, fotográfus köszönti majd Miskolcon. A hagyományos, Erzsébet téri helyszínen Pomogáts Béla, Széchenyi-díjas irodalomtörténész, író nyitja meg június 3-án a rendezvénysorozatot. A könyvhét eseményein idén is számtalan író-olvasó találkozó, dedikálás és egyéb program várja majd a látogatókat Miskolcon, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Miskolcon dedikál majd mások mellett Gyarmati Béla, Bartis Attila, Szabó Bogár Imre, Utry Attila, Gyurkó Péter és Gál Halász Anna is. Pódiumbeszélgetésre várják Miskolc több kitüntetettjét: Sír László díszpolgárt, Mikita Gábor Nívó-díjas színházkutatót, s a Pedagógiai díjjal kitüntetett Titkos Sándornét. Lesz A Kárpát-medence népmûvészetét, népzenei világát, csodaszép táncait, valamint a népzenei alapokon nyugvó világzene legjobb magyar produkcióit mutatja be eredeti módon összegyúrt formában az idei Borsodi Fonó fesztivál. Június 6-án és 7-én a felsõvárban kialakított különleges hangulatú helyszínen a matyóföldi Tard és a hegyaljai Tállya község hagyományõrzõ csoportjai által bemutatott ízes ételek, egri és tokaji borok, valamint az ír kocsmában skót dudások, tradicionális csapolt sörök várják a közönséget. A kézmûves zugolyban a Fügedi Márta Népmûvészeti Egyesület bemutatóin ismerhetjük meg többek között a kosárfonás, a szövés, a korongozás, a bõrmívesség, vagy a kovácsolás mesterfogásait. Szombaton a Swetter együttes, majd a csángó boogie-t játszó Kerekes Band koncertjét követõen az idén 25 esztendõs Ghymes Pünkösdvasárnap, május 31-én délelõtt, a 11 órai szentmisén szolgáltatja ki a bérmálás szentségét a mindszenti templomban dr. Seregély István ny. egri érsek. Ugyanebben az idõben lesz bérmálás a selyemréti Szent István-templomban is, ahol Czakó István kanonok lesz a celebráns. A mindszenti templomban ezért a 10 és fél 12 órai szentmisék elmaradnak. Itt pünkösdhétfõn 7, 10 és órakor lesznek szentmisék. Pünkösdhétfõn délelõtt tartják a diósgyõri egyházközség juniálisát a plébánia udvarán. Június 4-én, csütörtökön a hejõ - és az Áfonyáskert óvoda apróságai, a Szinvavölgyi Néptáncegyüttes, a Bella Donna hastánccsoport és a Mockba. Lesz várostörténeti vetélkedõ, sport-talkshow sportolókkal, olimpikonokkal. A sportok közül a sakk, labdarúgás, asztalitenisz, atlétika, nordic-walking, természetjárás, streetball, birkózás, ökölvívás, amerikaifutball, íjászat kerül terítékre. Részletes program: - kom.hu Jubilál a könyvek ünnepe könyvheti totó, számtalan kulturális, folklór és zenei bemutató, gyermekprogram. Az Ünnepi Könyvhétre idén 318 könyv jelenik, jelent meg, ebbõl 33 gyerekeknek. A II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár is csatlakozik programjaival az Ünnepi Könyvhéthez. Ehhez kapcsolódott már a május 29-én 11 órától kezdõdõ, s május 30-án 11 óráig tartó Éjjel-nappal a könyvtárban! címû program: a 24 órás felolvasás. BORSODI FONÓ A DIÓSGYÕRI VÁRBAN együttes Álombálom lemezbemutatója lesz a fõ produkció. A világzenei színpad mûsora a Kalyi Jag frontembereibõl alakult EtnoRom fellépésével zárul. A koncertek szünetében mûködõ néptánc színpadon többek között a brazíliai Cacapava do Sul városából származó Os Chimangos együttes mutatja be látványos dél-amerikai folklór mûsorát. Vasárnap a házigazda Szinvavölgyi Néptáncmûhely gálamûsora nyújt fergeteges, dinamikus ízelítõt autentikus táncainkból. Folytatódik a City Betyárs Day sorozat: a kelta kocsmapunk -ot játszó, skót dudásokkal megerõsített hazai Paddy & the Rats, Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs, a Kispál- és Quimbyfeldolgozásokról elhíresült Csík zenekar, valamint a Lovasi András vezette Kiscsillag gondoskodik az ifjú városi betyárok szórakoztatásáról. A folklórfesztivál programjai mindkét napon délután 5 órakor kezdõdnek és éjfélig tartanak. Harang-hírek csabai templomban a 11 órakor kezdõdõ szentmise keretében bemutatkoznak a papszentelés elõtt álló diakónusok: Barkóczi István Ákos és Thurzó Péter. A szentmisére az egész városból várják a híveket. Június 6-án, szombaton 17 órakor kezdõdik a Szent Anna-templomban a KÉSZ elsõszombati imaórája Magyarországért. Jövõ vasárnap, június 7-én 10 órai kezdettel tartják a görömbölyi Szentháromság-templom búcsúját. A szentmisét Szarvas Péter esperes, a Szent Anna-templom plébánosa mutatja be. HETI MÛSORA június június 7. Június 1., hétfõ Képújság Manager magazin (Hálózat TV) Kép - újság Mûsorismertetés Mazsorett-bemutató a Szinva teraszon A csíksomlyói búcsú, kisfilm Házavatás A berlini Collegium Hungaricum Hírháló (Hálózat TV) Halálos testõrök, amerikai film (Hálózat TV) Képújság. Június 2., kedd Képújság Modell vál - tó, a divat világa magazin (Hálózat TV) Képújság Mûsoris - mertetés Miskolc Ma, hír - mûsor Kilátó, közéleti magazin Miskolc Ma (ism.) Sportpercek, a Miskolc Televízió sportmûsora Miskolc Ma (ism.) Kecskemét DVTK Soproni liga labdarúgó-mérkõzés A halál házhoz jön, kanadai film (Hálózat TV) Képújság. Június 3., szerda Képújság EUR-ÓRA (Hálózat TV) Képújság Mûsorismertetés Miskolc Ma, hírmûsor Kilátó, közéleti magazin Miskolc Ma (ism.) Innovatív, a Gyöngyösi Városi Televízió innovációs magazinja Miskolc Ma (ism.) Hírháló (Hálózat TV) Tim, ausztrál film (Hálózat TV) Képújság. Június 4., csütörtök Képújság Kor Kontroll percek (Hálózat TV) Képújság Mûsorismertetés Miskolc Ma, hírmûsor Zenemalom, komolyzenei magazin a Miskolci Szimfonikusokkal (ism.) Európai parlamenti választások 2009, vitamûsor Mis - kolc Ma (ism.) Hírháló (Há - ló zat TV.) Kínai Herkules, amerikai hongkongi film (Hálózat TV) Képújság. Június 5., péntek Képújság Businessmix magazin (Hálózat TV) Képújság Mûsorismertetés Miskolc Ma, hírmûsor Kilátó, közéleti magazin Miskolc Ma (ism.) Múzsa, kulturális magazin Miskolc Ma (ism.) Hírháló (Hálózat TV) Düh és dicsõség, amerikai film (Hálózat TV) Képújság. Június 6., szombat Az elõzõ esti adás ismétlése Képújság Megyejáró Bács-Kiskun megye (Hálózat TV) Képújság Mûsoris mer - te tés Miskolc Ma, hírmûsor Kilátó, közéleti magazin (ism.) Miskolc Ma (ism.) Sportpercek (ism.) Miskolc Ma (ism.) Hírháló (Hálózat TV) Házibuli Attilával és vendégeivel showmûsor (Hálózat TV) Képújság. Június 7., vasárnap Az elõzõ esti adás ismétlése Képújság Kecskemét DVTK Soproni liga labdarúgómérkõzés Bence-show (Hálózat TV) Képújság Mûsorismertetés Krónika, heti hírösszefoglaló magazin Teremtõ világ, innovációs magazin (ism.) Krónika (ism.) Múzsa, kulturális magazin (ism.) Krónika (ism.) Hírháló (Hálózat TV) Határerõ, amerikai film (Hálózat TV) Képújság. A mûsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

6 6 KÖZÉLET/HIRDETÉS VI. évfolyam 22. szám KÖZLEKEDÉSI FEJLESZTÉS Belámpázzák a keresztezõdést Jelzõlámpa irányítja a közlekedést néhány hét múlva az Avas legforgalmasabb csomópontjában. A fejlesztésre a gyalogosok biztonsága és a megnövekedett autós-, valamint buszforgalom miatt van szükség. De nemcsak közlekedési fejlesztés valósul meg a városrészben, hanem a központban egy új, modern egészségügyi centrum épül, melyben szûrõ- és diagnosztikai vizsgálatokon vehetnek majd részt az ott élõk. PÓCZOS N. Folynak a munkálatok az Avas legforgalmasabb keresztezõdésében, a szakemberek jelzõlámpákat szerelnek. A Fényi Gyula tér alatt 25 éve van aluljáró, de a gyalogosok azóta sem használják. Inkább az úttesten közlekednek a járókelõk. Az utóbbi években azonban itt jelentõsen megnõtt az autós-, valamint a buszforgalom, és több közlekedési baleset is történt ezen a területen. Az egyetlen megoldás tehát a jelzõlámparendszer kialakítása. Az aluljáró egyébként a jogszabályi változások alapján az akadálymentes közlekedésre sem alkalmas. A tapasztalat azt mutatja, hogy a gyalogosok általában a felszíni közlekedést választják, még akkor is, ha az balesetveszélyes. A lakossági igényt a városvezetés felismerve, jelentõs, 100 milliós összeget fordít erre a forgalmi rendszernek a kialakítására mondta el Varga Zoltán, önkormányzati képviselõ. Ha az idõjárás engedi és a munkálatok akadálytalanul folytatódnak, körülbelül 2-3 hét múlva már jelzõ - lámpa irányítja a forgalmat, az aluljáró pedig a tervek szerint sportés kulturális célokat fog szolgálni. De nem ez az egyetlen fejlesztés az Avason. A posta szomszédságában egészségügyi központ épül hamarosan, amely korszerû betegellátást biztosít majd az avasiaknak, különbözõ szûrõés diagnosztikai vizsgálatokkal együtt. NYÁRI MIKULÁS Ismét csokimikulást osztott Fodor Zoltán önkormányzati képviselõ az Avason. A múlt héten az Avasi Nyugdíjasklub tagjai kaptak az édességbõl, most pedig az Iránytû Szociális Szolgálat avasi szolgáltatási központjának munkatársai segítettek az osztásban az avasi nagyposta elõtt. Hétfõn, kedden és szerdán naponta 3000 Mikulást vehettek át a városrészben élõk. A posta elõtt hosszú sor állt, így a biztonságra az avasi polgárõrök vigyáztak. A maradék 5400 édességet pedig a városrész óvodái, általános iskolái és nyugdíjasklubjai kapják meg, így öszszesen 14 ezer 400 Mikulást oszt szét a képviselõ. Fodor Zoltán nem most jótékonykodott elõször, korábban babkonzervet és fogkrémet adott a rászorulóknak, minden esetben egy budapesti cég biztosította az adományokat. Jövõ héten pedig 500 pár cipõt kap a képviselõ és ezt is a városrész lakosai között osztja majd szét. Fodor Zoltán jelenleg tárgyalásokat folytat egy szociális bolt létrehozásáról is, ahol a vámosok által elkobzott árukat olcsóbban vásárolhatnák meg az Avason élõk. A Bartók+Bécs Nemzetközi Operafesztivál kísérôrendezvénye Fesztivál a fesztiválban , DIÁKSZÍNPAD, VÁROSHÁZ TÉR Megnyitó Bécsi keringõ Napsugár gyermekkórus elôadásában: Szabó Lôrinc-versek Csacsacsa Néptánc, Dzsungel könyve (musicalrészlet) Népzenei összeállítás (citera, furulya) Az élet voltaképpen szép Twist Olivér kórus, néptánc, társastánc Néptánc, színpadi tánc, moderntánc Szimfonikus zenekar, dráma, kórus, néptánc, modern tánc Esztenás együttes: Táncház , DIÁKSZÍNPAD, VÁROSHÁZ TÉR Néptáncok, ír táncok, moderntánc Néptánc, moderntánc Moderntánc (4-Dance Club Táncstúdió) Moderntánc (T-Dance Tánccentrum) Musicalrészlet Moderntánc (Miskolci Dance Stúdió) Moderntánc (elte Tánciskola) József és a színes, szélesvásznú álomkabát (musical) , DIÁKSZÍNPAD, VÁROSHÁZ TÉR Csokonai: Dorottya címû komikus eposzának zenés, táncos átdolgozása Moderntánc, divattánc (Fitt&Art Tánccsoport) Hair (musicalrészletek) Népzene Musical, könnyûzene (Veréb Tamás) Powerful Voices Együttes (progresszív rockkoncert) X Kings of the Steel City EREDMÉNYHIRDETÉSE, DÍJÁTADÁS Egressy Erkel Szimfonikus Zenekar Egressy Big Band TÓTH LÜSZI-KONCERT (MEGASZTÁR) , DÍSZ TÉR, FESTÕK TERE Szabadtéri kiállítások, plakátkészítés, portrérajzolás dísztárgyak készítése, árusítása A rendezvények látogatása minden esetben ingyenes! montmartre2009@fre .hu Miskolci OBI barkácsáruház négyórás munkavállalókat keres árufeltöltő munkakörbe, hétfőtől péntekig, óráig! Kereskedelemben szerzett gyakorlat, könnyűgépkezelői jogosítvány előnyt jelent. NYÁRI AKCIÓ! 600 x 600 mm bukó-nyíló ablak Ft 1200 x 1200 mm bukó-nyíló ablak Ft 1200 x 1500 mm bukó-nyíló ablak Ft 1500 x 1500 mm bukó-nyíló ablak Ft Az akció július 31-ig tart! Cím: Miskolc, Szentpéteri kapu 103. Jelentkezési határidő: június 5.

7 2009. május 30. HIRDETÉS 7 HOVÁ MENJÜNK NYARALNI?... üdülési ajánló VÁRJUK A BALATONNÁL, VÁRJUK A FEDÉLZETEN! A Balatoni Hajózási Zrt idényét kezdte meg 2009-ben. 22 személyhajó-kikötõben 22 személyhajó, 4 komp, egy 25 fõs vitorlás, a Szaturnusz kalandvitorlás, valamint a 13 fõs Calypso gyorshajó közlekedik. Idén tovább bõvítik programválasztékukat. Fõszezonban 22 kikötõbõl indítanak séta- és diszkóhajókat, 11-bõl gyerekhajókat, és 11 kikötõbõl programmal, étkezéssel meghirdetett hajókirándulásokat. Nosztalgiahajóik, katamaránjaik és az 550 fõs Szent Miklós motoroshajó kiválóan alkalmasak kisebb-nagyobb különbözõ szakmai és családi rendezvények megtartására, teljes körû vendéglátással is. Szálláshelyeik mindegyike közvetlenül a vízparton helyezkedik el, így saját stranddal rendelkezik. A balatonboglári Sellõ kemping és a balatonszemesi Hattyú kemping fövenyes strandja, és sekély vize miatt különösen kedvelt a kisgyerekes családok körében. A siófoki vitorláskikötõ szomszédságában található Hotel Móló*** konferenciateremmel, saját stranddal, gyermekmedencével, panorámalifttel, rendezvények megtartására is alkalmas. A társaság üzemelteti a Balaton egyetlen vitorláskikötõ-láncát. 10 nagy és 11 kisebb vitorláskikötõben mintegy 2131 vitorláshellyel várják a vitorlázni vágyókat. Újdonság ez évben a Tihany túra program, a korábbi kikötõk mellett, Balatonakali és Bala ton - udvari kikötõbõl is indul. A kedvelt Bada csony túrát nemcsak fõszezonban, hanem elõ- és utószezonban is indítják. Elõszezonban a Helka nosztalgiahajó Keszthelyen, míg a Csobánc nosztalgiahajó Balatonfü re den fogja várni a hajózni vágyó vendégeket. A 13 személyes Calypso gyorshajóval a vendégek kényelmes körülmények között, rövid idõn belül juthatnak el a Balaton különbözõ látványosságaihoz, emellett a hajó kiváló lehetõséget biztosít pár fõs családi és szakmai kirándulások lebonyolítására. Az idei évben megújul a Füred katamarán belsõ berendezése, felújítják a Lelle személyhajót, a Csongor nosztalgiahajóba pedig új motor- és irányváltó kerül beépítésre. Az idei év szezonjára elkészül a felújított balatonmáriafürdõi állomásépület. Fõszezonban, a nyári vakáció idején idén is több kikötõbõl (összesen 11) várják a gyerekeket és szüleiket többféle gyerekprogrammal hajóik fedélzetén. Idén is indítanak a legtöbb kikötõnkbõl retrodiszkóhajó programot. Kellemes kikapcsolódás a siófoki Hotel Mólóban*** közvetlen vízpart, saját strand kültéri és beltéri gyermekmedence, játszótér wellness centrum (úszómedence, beltéri és kültéri jakuzzik, szaunarészleg, fitnessz-terem, masszázs) Kedvezményes csomagajánlatok egész évben! A csomagár tartalma: szállás, félpanzió, hajójegy, wellness és uszodahasználat. Üdülési csekket elfogadunk! HOTEL MÓLÓ*** 8600 Siófok, Vitorlás u.16. Tel.: 84/ , Fax: 84/ molohotel@balatonihajozas.hu AUTÓBUSZOS KIRÁNDULÁSOK , 3 nap Prágában: Ft/fõ , 5 nap Felvidék+Krakkó: Ft/fõ , 8 nap Dalmáciában: Ft/fõ , 5 nap Ausztriában: Ft/fõ Miskolci csatlakozás, retúr: 4000 Ft/fõ BALATONI NYARALÁS Balatonfüred, Hotel Manuela, 6 nap, fp. ellátás: Ft/fõ Balatonföldvár, Hotel Magaspart, 6 nap, fp. ellátás: Ft/fõ Csopak, Comfort Hotel, 6 nap, fp.: Ft/fõ Zamárdi, Hotel Platán, 6 nap, fp.: Ft/fõ Balatonszemes, Garden Panzió, 6 nap, fp.: Ft/fõ 10 éves korig: szállás ingyenes, ellátás: 5000 Ft/fõ évig 50%, nyugdíjasoknak 5% kedvezmény! REPÜLÕJEGYEK TORONTÓBA, NEW YORKBA, JEGYKIÁLLÍTÁSI KEDVEZMÉNNYEL! CAR-TOUR International Kft Miskolc, Arany János u fszt. 5. (Arany Corvin Üzletház) Tel.: 46/ Fax: 46/ Honlap: miskolc@cartour.hu OIH (IKIM): 1753/1998 EGÉSZ NAPOS VASÁRNAPI KIKAPCSOLÓDÁS SZILVÁSVÁRADON, A LA CONTESSA KASTÉLYHOTELBEN**** Ha egy igazán nyugodt kikapcsolódásra vágyik, látogasson el kastélyunkba, ahol minden vasárnap családi ebédre várjuk Vendégeinket, páratlanul finom fogásokkal, egy pohár üdítővel vagy pezsgővel és hogy az élmény még teljesebb legyen, az ebéd mellé egész napos wellness belépővel 5500 Ft/fő áron (gyerekeknek 12 éves korig 2750 Ft/fő). MÁTYÁS KIRÁLY GYÓGYSZÁLLODA*** HAJDÚSZOBOSZLÓ Nálunk tovább tart az előszezon!!! Érvényes: között Standard kétágyas szoba, félpanzióval, barlangfürdő, finnszauna használattal: 7000 Ft/fő/éj. Érvényes: minimum. 3 éj-től. FŐSZEZONI ÍZELÍTŐ SZOBOSZLÓI PIHENÉS (6 NAP/5 ÉJ) között Standard kétágyas szoba, félpanzióval, barlangfürdő, finnszauna-használattal: Ft/fő/5 éj Áraink az idegenforgalmi adót nem tartalmazzák, melynek mértéke 340 Ft/fő/éj (18 70 éves kor között) Gyermekkedvezmény, szülőkkel egy szobában lakó gyermekek részére 0 6 éves korig: térítésmentes, 6-12 éves korig: 50% Pótágyas elhelyezés gyermekeknek 12 éves korig. A gyermekkedvezmény családi (2+2 ágyas) szobáinkra nem vonatkozik. Ahol a vendég a fenség és az apród az úr 4200 Hajdúszoboszló, Mátyás király sétány 17. Tel.: 52/ Fax: 52/ matyashotel@t-online.hu NYÁRI TÁBOR! A Fazekas Általános Iskolában, kirándulási és sportolási lehetôséggel. Heti turnusokban, ebéddel. Ár: 9000 Ft/fô/hét Jelentkezés: Tel.: 30/ , 30/ LÁSSON VELÜNK VILÁGOT! Nyaraljon Spanyolországban a Costa Braván egész szezonban: autóbusszal, félpanzióval, új építésû faházakban 12 nap/9 éj Akciós ár: Ft/fõ-tõl Törökország: 8 nap/7 éj repülő, hotel**** all inc Ft/fõ Kos: 8 nap/7 éj repülő, hotel*** fp, Ft/fõ Ft/fõ Zakynthos: 11 nap/10 éj nap/10 éj repülő, apartman Ft/fő Zakynthos: 10 nap/7 éj , nap/7 éj autóbusszal, apartman Ft/fő Korfu: 8 nap/7 éj , nap/7 éj repülő, apartman Ft/fõ R-01745/98

8 8 KÖZÉLET VI. évfolyam 22. szám Újabb elismerés a Miskolc Holdingnak ELISMERT VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉS Mint arról már beszámoltunk, Európai Vállalkozás Díjat (European Enterprise Awards) nyert a Miskolc Holding Zrt. ANTI-BUREAU projektje. A 350 európai pályázat közül 13 került a döntõbe, ahol Miskolc egyedül képviselte hazánkat. SZEPESI S. Az Európai Bizottság által 2005-ben alapított Európai Vállalkozás Díjjal a vállalkozói tevékenységet támogató kezdeményezéseket ismeri el, illetve jutalmazza a vezetõ európai üzletemberekbõl, tudósokból, valamint az Európai Bizottság és a tagállami kormányok képviselõibõl álló zsûri. Magyar, illetve kelet-európai pályázó város, régió eddig még soha nem került a díjazottak közé. Az ANTI-BUREAU projekt a miskolci önkormányzat vagyonának központi kezelését, valamint a lakosok és vállalkozások szolgáltatásokhoz való egyszerûbb hozzáférést célzó törekvéseket mutatja be mondta el Józsa Viktória, a Miskolc Holding Zrt. gazdaságfejlesztési vezetõje. Az egyablakos ügyintézési rendszer holding-tagvállalatokat, ezáltal a lakosságot érintõ elemeit a holdingon belül a Vállalatfejlesztési Iroda, míg a vállalkozásokat érintõ elemeit a Gazda - ság fej lesztési Iroda fogja össze és mûködteti. Az önkormányzati vállalatok holdinggá szervezésének fõ célkitûzései között szerepelt a takarékosság, az átláthatóbb, hatékonyabb mûködés, a színvonalasabb szolgáltatások biztosítása. Ennek érdekében egységes irányítási rendszert alakítottak ki, jelentõsen egyszerûsítették az ügyintézést, megszûnt a korábban túlméretezett bürokratikus rendszer. Az önkormányzati vagyon vállalkozói szemléletû kezelésével költséghatékonyabbá vált a mûködés, eredményesebb lett az ügyfelek problémáinak megoldása, csökkentek az üzemeltetési költségek. A lakosság közvetlenül tapasztalhatja a holding-struktúra elõnyeit a Szemere úton létrehozott, közös ügyfélszolgálati iroda, a hamarosan beinduló közös hibabejelentõ telefon, illetve a szolgáltató cégek egyablakos informatikai rendszerének kialakítása kapcsán hangsúlyozta Józsa Viktória. Az Európai Vállalkozás Díj oda - ítélésének céljai között azonban szerepel a vállalkozások fejlesztésére indított sikeres kezdeményezések felismerése és méltányolása, a legjobb vállalkozási politikák és gyakorlatok bemutatása, megismertetése is. A Miskolc Holding Zrt. ezen a téren is jelentõs lépéseket tett az elmúlt idõ - szakban, melyek eredményei most kezdenek mutatkozni tette hozzá a gazdaságfejlesztési vezetõ. APRÓHIRDETÉS Eleged van az alkalmazotti munkából? Új kihívást keresel? Svájci érdekeltségű cég agilis értékesítőket keres. Tel.: 06-20/ Dolgozni szeretne, dinamikus, megbízható, de életkora elhelyezkedési problémát okoz? Legyen értékesítési munkatársunk! Tel.: 06-20/ Országos hálózattal rendelkező kereskedelmi cég értékesítőket keres. Tel.: 06-20/ A városi közgyûlés által múlt év novemberében elfogadott helyi vállalkozásfejlesztési, befektetés-ösztönzõ rendelet komoly kedvezményeket, magas színvonalú szolgáltatásokat tesz elérhetõvé a munkahelyteremtõ beruházások számára. Igény szerint a holding megszervezi, hogy a potenciális befektetõ utánajárás nélkül megkapja az összes számára szükséges információt Miskolcról. Egy adott helyen és idõpontban találkozhat az Egyetem, az Iparkamara, a szakképzõk, a Munkaügyi Központ, a fejvadász cégek és valamennyi olyan helyi intézmény képviselõivel, amelyek beruházása szempontjából jelentõséggel bírhatnak. Szükség esetén átmeneti irodahelyiséget, infrastruktúrát is biztosítanak a beruházások támogatására, valamint olyan, a holding alkalmazásában álló ügyintézõt, aki segít a vállalkozás megindításához szükséges engedélyek, A Miskolc Holding Zrt. csapata az elnyert díjjal. dokumentumok beszerzésében. Létrehoztak egy többnyelvû internetes portált is, amely teljeskörû tájékoztatást nyújt a miskolci projektekrõl, szolgáltatásokról, mindazokról a lehetõségekrõl, amelyeket a város a befektetõknek nyújtani tud. Ez a harmadik rangos, nemzetközi kitüntetés, amelyet Miskolc elnyert a vállalkozásfejlesztés területén emelte ki Józsa Viktória tavaszán a Financial Times fdi magazinja kiemelten vonzónak nyilvánította Miskolc gazdasági térségét a közvetlen külföldi tõkebefektetések szempontjából, 2008 õszén pedig a Property Forum Award négy kategóriájából a független, nemzetközi zsûri ítélete alapján kettõben is a legjobbnak bizonyult. Nagyon fontos, hogy mindezt nem mi állítjuk magunkról, az elismeréseket rangos, független szakmai szervezetek ítélték meg hangsúlyozta a gazdaságfejlesztési vezetõ. Befektetõi kiajánlási dokumentumainkon, Miskolc város címere mellett ma már ott szerepel a Financial Times és a European Enterprise Awards logója is: ezt nem sok város mondhatja el magáról, így Miskolc még kiemeltebb figyelmet élvez, ha egy külföldi befektetõ tájékozódni kíván a magyarországi lehetõségeket illetõen. A Miskolci Montmartre Mûvészeti Fesztivál keretén belül: MISKOLCI FÖLDALATTI Képzõmûvészet, zene, performansz és egyéb vizuális és hangeffektusok miskolci underground mûvészektõl. A Miskolci Montmartre Fesztivál nemrég még csak diákrendezvényként jegyezte magát, mára már jelentõsen kiszélesedett a résztvevõk és szereplõk köre. Immár három éve, hogy a képzõmûvészeti, alternatív zenei, és az ehhez kapcsolódó más vizuális megnyilvánulások egy önálló blokkban szerepelnek a fesztivál keretein belül. Két éve Eklektika Szálló, tavaly Forint, idén pedig Miskolci Földalatti lesz a mûvészeti programsorozat neve. Programszervezô: Kishonthy Zsolt. JÚNIUS 11., CSÜTÖRTÖK óra: A Miskolci Földalatti címû kiállítás megnyitója. Széchenyi István u (volt CD butik). Közre - mûködik a Renegát Projekt, Szaniboy (Neo- maci), Rohadék, Saine, Kátya, Blaze, Kovács Károly (a kiállítás június 21-ig látható) óra: Rajzok messzirõl. k.kabai lóránt mûvei a MissionArt Galériában, Széchenyi István u. 14. (a kiállítás június 21-ig látogatható), óra: Van-e ma underground képzõmûvészet? Kerek - asztal-beszélgetés. Résztvevõk: Frazon Zsófia, Sugár János, felugossy László, Zemlényi Attila, k.kabai lóránt. Helyszín: a volt CD butik. Este: Antikoldus óra: Partycontrol, zene és vetítés a Miskolci Galéria udvarán (Rákóczi u. 2.). Talán egy zöld ágat Sok év alatt belém rögzõdött reflexnek engedelmeskedve, már mozdulnék, hogy eljuttassam Jánosnak ezt az írást. Hisz megszoktam, hogy akkor lesz igazán nyomdakész, ha már õ is elolvasta, korrigálta. Küldeném, de belém döbben, hogy már nincs kinek. Bohus János kollégám, barátom, május 28-ra virradóra, örökre eltávozott az élõk sorából. Hatvankilenc éves volt. Eggyel ismét megfogyatkozott az az immár maroknyi csapat, mellyel együtt írtuk, szerkesztettük a szép emlékû Déli Hírlapot. Õ kezdettõl fogva olvasószerkesztõként, késõbb fõszerkesztõ-helyettesként. Más lapoktól és részben más megyékbõl verbuválódott az alapító gárda, és többségünknek volt már több-kevesebb rutinja az újságírásban. Mégis, mindannyiunknak merõ - ben új volt a feladat, hiszen déli megjelenésû, városi napilap ezen kívül egyetlenegy sem jelent meg abban az idõben. Olykor kifutottunk az idõbõl, kapkodtunk, mert nyakunkon volt a lapzárta, de egy biztos pont mindig volt a szerkesztõségben: Bohus János kéziratokkal borított íróasztala. Önkéntesként általában õ oltotta a villanyokat a redakcióban, a reggeli kezdés mégis többnyire hajnalt jelentett nála. Teherbírása legendás volt, s mi ezzel sokszor így utólag bevallhatom, vissza is éltünk. Mert ha döcögõsre sikeredett egy-egy mondat, laposra, azaz semmitmondóra a cím, akkor sem volt vész, tudtuk, hogy mire a nyomdába kerül a dolgozatunk, addigra helyén lesz minden. Volt, aki helyé re tegye, kisimítsa. Mindennek persze nagy ára volt. Hogy milyen nagy, azt már csak akkor tudhattuk meg, amikor a fáradhatatlan, pontosabban: a fáradhatatlannak hitt szerkesztõ nyugdíjas éveit megkeserítették a kisebb-nagyobb testi bajok. Melyekkel együtt élve, olykor szenvedve, de zokszó nélkül, szinte halála napjáig dolgozott. Gründölt magának egy kis vállalkozást, melynek élén kiadványokat, könyveket szerkesztett. Ebbõl, a Klaviatúra Bt.-bõl nõtt ki a MiKom grafikai mûhelye. Az a mûhely, ahol a cég összes kiadványa, a Miskolci Tükörtõl a Kalendáriumig, ezen kívül több újság készül. Úgy adódott, hogy a kiadványok kapcsán ismét összefonódott a munkánk. És olyan jó volt tudni, hogy szigorú, már-már aggályosan pontos, kipróbált régi harcos van mellettem. Ilyenkor már lassan készülõdtünk a Miskolci Kalendárium jövõ évi megjelenésére. A korrekción túl, az õ feladata volt a klasszikus kalendáriumi rész, benne a jeles napokhoz kötõdõ hiedelmek, népszokások összeállítása. Az idei kalendáriumban pünkösd napjánál egyebek között ez áll: a kerítésre zöld ágat tûztek eleink, a gonosz szellemek elhárítására. Talán, ha tûztünk volna legalább egy ágacskát a kórház kerítésére Bekes Dezsõ Bohus Jánost június 5-én 13 órától a miskolci Mindszenti temetôben kísérik utolsó útjára. JÚNIUS 12., PÉNTEK óra: LAPJAINK, Miskolc, Eger, Nyíregyháza, Pozsony, Salgótarján, Sárospatak városokban mûködõ irodalmi folyóiratok szakmai és közönségtalálkozója a MÛÚT szervezésében Miskolci Galéria udvarán óra: Ingyenmûtárgy a Mûvészetek Háza elõtt óra: Ingyenmûtárgy a Széchenyi u előtt óra: Performansz, k.kabai lóránt, CD butik óra: Zene: Selekta Jahmaica, vetítés: Partycontrol közremûködése esténként a CD butikban és a koncertek után a Miskolci Galéria udvarán. Este: Antikoldus óra: Bront zenekar koncertje, Miskolci Galéria udvarán. JÚNIUS 13., SZOMBAT óra: Tortúra. Performansz, Béki István, CD butik elõtt óra: Ingyenmûtárgy a Széchenyi u elõtt óra: A ROHAM folyóirat bemutatkozó estje a Miskolci Galéria udvarán. Este: Antikoldus óra: Partycontrol közremûködése esténként a Miskolci Galéria udvarán óra: Ritmiklift zenekar koncertje a Miskolci Galéria udvarán. montmartre2009@fre .hu

ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL

ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL Az üdülést igénybe veheti: a Szövetség tagsága, a tagok hozzátartozói (férj, feleség, élettárs és maximum két nem nagykorú unoka), valamint

Részletesebben

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra Előzetes könyvtári programok június 2., hétfő 11.00 Hahó, könyvtársak! Megyei olvasásnépszerűsítő játék szóbeli döntője. A vetélkedő győztesei, összesen 45 gyermek egyhetes balatoni táborozáson vehet részt

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

Kedves Uvaterv -es Vendégeink!

Kedves Uvaterv -es Vendégeink! Kedves Uvaterv -es Vendégeink! A TIHANYI ÜDÜLŐ - a 2012-es évben is várja a pihenni, nyaralni vágyó vendégeket. Az üdülési program lehetőséget ad : - rövidebb, hosszabb időszak, - csak szállás, - szállás

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Kedvezményes Üdülés Keszthelyen, Szakszervezeti Tagok és Családtagjaik részére

Kedvezményes Üdülés Keszthelyen, Szakszervezeti Tagok és Családtagjaik részére Kedvezményes Üdülés Keszthelyen, Szakszervezeti Tagok és Családtagjaik részére Örömünkre szolgált, hogy az elmúlt évek során sok szakszervezeti tag és családja részére biztosítottuk szálláshelyünkön a

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

Forrás: www.starity.hu. Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára 2014. szeptember

Forrás: www.starity.hu. Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára 2014. szeptember Forrás: www.starity.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára 2014. szeptember Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára

Részletesebben

Kedvezményes téli ajánlatok

Kedvezményes téli ajánlatok KISBÉR TOURIST Engedély:R 1068 Utazási Iroda 2870 Kisbér Komáromi u.1. Telefon: 34/352-700 és 06/30/217-8722 Kedvezményes téli ajánlatok Program ajánlat: Szállást kínálunk Budapesten Hotel Rubin****6.450

Részletesebben

RENDEZVÉNYAJÁNLATOK VÁRJUK A BALATONNÁL, VÁRJUK A FEDÉLZETEN! BALATONI HAJÓZÁSI ZRT.

RENDEZVÉNYAJÁNLATOK VÁRJUK A BALATONNÁL, VÁRJUK A FEDÉLZETEN! BALATONI HAJÓZÁSI ZRT. 2015 RENDEZVÉNYAJÁNLATOK VÁRJUK A BALATONNÁL, VÁRJUK A FEDÉLZETEN! BALATONI HAJÓZÁSI ZRT. Különleges helyszín különleges rendezvényre! Egyedülálló élmény, gyönyörű környezet a balatoni táj, mely feledhetetlen

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

Campus Hotel Debrecen

Campus Hotel Debrecen Campus Hotel Debrecen Kedvezményes ajánlatunk hallgatók és felsőoktatási intézményekben dolgozók részére: Szállás 2 ágyas szobában 4.500 Ft/fő/éj Az ár tartalma: 1 éjszaka szállás, a parkoló használata,

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015.(II.25.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város 2015.évi Közművelődi Rendezvénytervének elfogadásáról A Képviselő-testület Nyírbátor Város

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Szakosított ellátás: - tartós bentlakásos, ápolástgondozást. nyújtó, pszichiátriai betegek otthona Szakosított ellátás:

Szakosított ellátás: - tartós bentlakásos, ápolástgondozást. nyújtó, pszichiátriai betegek otthona Szakosított ellátás: szociális intézmény neve, címe fenntartója szolgáltatásai elérhetısége Idısek 3916 Bodrogkeresztúr, Kastély köz 18. Idısek 3672 Borsodnádasd, Móricz Zs. u. 4. Idısek 3743 Ormosbánya, Ady Endre u. 33. Idısek

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

Hétköznapi álom! 2 éj (1 éjszakai hosszabbítás lehetséges u.a. áron) A csomag kizárólag vasárnapi, hétfői, keddi és szerdai érkezéssel foglalható.

Hétköznapi álom! 2 éj (1 éjszakai hosszabbítás lehetséges u.a. áron) A csomag kizárólag vasárnapi, hétfői, keddi és szerdai érkezéssel foglalható. Napi ár: Kétágyas standard szoba: 10.900 Ft / fő / éj Egyágyas standard szoba: 11.900 Ft / fő / éj Családi szoba (két kétágyas összenyitható standard szoba): 8.950 Ft / fő / éj Kétágyas standard szoba:

Részletesebben

A Közgyűlés XIII-203/ /2016. számú határozatának 1. melléklete. Módosító okirat

A Közgyűlés XIII-203/ /2016. számú határozatának 1. melléklete. Módosító okirat A Közgyűlés XIII-203/315.097/2016. számú határozatának 1. melléklete Okirat száma: Módosító okirat A Miskolci Közintézmény-működtető Központ Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése által

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Pályázati azonosító: 3508/01174 SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN Árny az árnyban. Versszínház Radnóti Miklós utolsó pillanatáról Időpont: 2014.11.10.

Részletesebben

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28.

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28. KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány 1039 Budapest, József Attila u. 28. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2011. május. 12. Theisz Gábor elnök - 1 - A KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós

Részletesebben

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ 1/162-1/2015/I. Ea: Varga Erika Tárgy: Czirbus Gábor alpolgármester tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról, eseményekről.

Részletesebben

Beszámoló. Medgyesbodzás Község Önkormányzat tanyagondnoki szolgálatának. 2013. évi tevékenységéről

Beszámoló. Medgyesbodzás Község Önkormányzat tanyagondnoki szolgálatának. 2013. évi tevékenységéről Beszámoló Medgyesbodzás Község Önkormányzat tanyagondnoki szolgálatának 2013. évi tevékenységéről A tanyagondnoki szolgáltatás célja a hátrányos helyzetű, szolgáltatáshiányos egyéb belterületi lakott hely,

Részletesebben

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Programfüzet Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja Augusztus 8. péntek Futóverseny Göncről Vizsolyba 10.00 Szenczi Molnár Albert nyomában futóverseny Gönc és Vizsoly

Részletesebben

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év Bizottság keretéből nyújtott támogatások 2016. év Az egyes bizottságok keretéről és az alapítványok pályázati támogatási rendjéről szóló módosított 2/2006. (I.31.) önkormányzati rendelet 8. (6) bekezdése

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

április 8. Miskolc, Szarvasűzők egyetemisták találkozója és futóversenye Eger -Miskolc között

április 8. Miskolc, Szarvasűzők egyetemisták találkozója és futóversenye Eger -Miskolc között Koncertnaptár 2006 január 5. Miskolc, Újévi koncert, Szentpáli szakközépiskola január 21. Miskolc, Lion bál február 18. Sátoraljaújhely, Rotary bál február 18. Miskolc, Kocsonya Fesztivál február 23. Miskolc,

Részletesebben

Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon

Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon Szilvásvárad Állami Erdei Vasút: Október 31-ig naponta, az 1 -es jelzésű vonatok indulnak a Szalajka-völgybe: 10:30, 11:30, 13:00,

Részletesebben

kerékpáros nyom (pl: Iszák utca) kerékpáros nyom (pl: Sportcsarnok))

kerékpáros nyom (pl: Iszák utca) kerékpáros nyom (pl: Sportcsarnok)) 2012. 12.10. A biztonságos közlekedésért I. - Hol szabad kerékpározni? Kaposváron elkészült 7 kilométer hosszú kerékpárforgalmi úthálózat. Mivel a városban közlekedőknek több, Kaposváron eddig ismeretlen

Részletesebben

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 9/2013 szám. J e g y z ő k ö n y v Készült az Ágfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 9-én az Ágfalvi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácstermében (Ágfalva, Soproni

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

Balatontourist Platán. Panzió. Balaton. H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. www.balatontourist.hu

Balatontourist Platán. Panzió. Balaton. H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. www.balatontourist.hu Balatontourist Platán Panzió Balaton 2013 H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. H Balatontourist Platán Panzió H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. Foglalás: Tel.: (36) 84/314-388, (36) 30/758-4575 (36) 30/742-2107

Részletesebben

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola Különös közzétételi listája Melléklet a 32/2008. (XI.24.) OKM rendelethez, 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok

Részletesebben

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület egészségügyi terület Magyar Rákellenes Liga i Alapszervezete rendezvények szervezési feladatainak segítése, havi hírlevelek kihordása az alapszervezeti tagok részére, kézműves foglalkozások Magyar Vöröskereszt

Részletesebben

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei Keszthely VároS Napja és kísérő rendezvényei Keszthely Város NapjA Kedves Keszthelyiek! Tisztelt Vendégeink! Szeretettel ajánlom figyelmükbe az idei városnapi rendezvénysorozatunk programjait. Az ünneplés

Részletesebben

Napi ár: ELŐ-, UTÓSZEZON 2015. 01. 05-06. 19., 08. 23-12. 22.

Napi ár: ELŐ-, UTÓSZEZON 2015. 01. 05-06. 19., 08. 23-12. 22. Napi ár: Kétágyas standard szoba: 10.900 Ft / fő / éj Egyágyas standard szoba: 11.900 Ft / fő / éj Családi szoba (két kétágyas összenyitható standard szoba): 8.950 Ft / fő / éj Kétágyas standard szoba:

Részletesebben

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2.

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. Weöres Sándor hét 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. április 3. április 4. délelõtt 7.00 A királyválasztó

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

Facebook: v%c3%a9szeti-egyes%c3%bclet /

Facebook:   v%c3%a9szeti-egyes%c3%bclet / There are no translations available. Cím: 3534 Miskolc, Nagy Lajos király út 18 telefonszám: 06 30 381 85 95 email cím: fmne@kezmuvesekhaza.hu honlap: https://www.kezmuvesekhaza.hu/ Facebook: https://hu-hu.facebook.com/f%c3%bcgedi-m%c3%a1rta-n%c3%a9pm%c3%bb

Részletesebben

GYEREKTÁBOR. A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének Intéz Bizottsága 2009-ben is tábort szervez 9 14 éves korú gyermekek részére.

GYEREKTÁBOR. A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének Intéz Bizottsága 2009-ben is tábort szervez 9 14 éves korú gyermekek részére. GYEREKTÁBOR A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének Intéz Bizottsága 2009-ben is tábort szervez 9 14 éves korú gyermekek részére. A tábor helye: Szandavár, diáktábor Részvételi díj: - BRDSZ

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP GYSI II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS LABDARÚGÓ TORNA GYÖNGYÖS 2010. június 18-20. II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP 2010 NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS TORNA GYÖNGYÖS 2010. JÚNIUS 18-20. Szeretettel meghívunk

Részletesebben

Középpontban a fejlesztések

Középpontban a fejlesztések V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XX. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM,

Részletesebben

Tisza Corner Hotel, Szeged - 2=3 Akció. Csomagárak:

Tisza Corner Hotel, Szeged - 2=3 Akció. Csomagárak: Tisza Corner Hotel, Szeged - 2=3 Akció szállás 3 éjre fürdőszobás szobában Svédasztalos reggeli Wifi internet parkolás hotel zárt parkolójában a 3. éjszakát grátisz biztosítjuk! Csomagárak: 6.500.-Ft helyett

Részletesebben

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE ESZ: /2007.

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE ESZ: /2007. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE ESZ:326.081/2007. Javaslat Sajóbábony és Kistokaj Községeknek a Miskolc-környéki gyermekjóléti szolgálatot működtető intézményfenntartó társuláshoz való csatlakozásra

Részletesebben

OM Intézmény neve Intézmény címe Jogcím Helyrajzi szám m2

OM Intézmény neve Intézmény címe Jogcím Helyrajzi szám m2 Ingyenes használat OM Intézmény neve Intézmény címe Jogcím Helyrajzi szám m2 028948 028949 Bársony-Hunyadi Általános Iskola 3531 Miskolc, Bársony J. u. 27/a. ingyenes használat 22336/61 8551 13. sz. Hunyadi

Részletesebben

Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete!

Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete! Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete! Kérem, engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam szállodánk a Két Korona Wellness Hotel ajánlatait. Szállodánk Balatonszárszón az egyik legkedveltebb üdülőövezetben

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0188

Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP-3.2.11/10-1-2010-0188 Szabadidős tevékenységek fejlesztése Ózdon TÁMOP Társadalmi megújulás operatív program A Társadalmi Megújulás Operatív Program célja olyan beavatkozások sikeres végrehajtása a 2007-2013-as programozási

Részletesebben

Foglalását kérem a piknik@piknik.hu e-mail címen írja meg

Foglalását kérem a piknik@piknik.hu e-mail címen írja meg PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK Siófok, Honvéd u. 73. Szobaáraink 2013: áraink Forintban egy főre, egy éjszakára értendőek Normál kétágyas szobában (2 fő +1 pótágy): 9720 Ft/fő/éj,

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013.

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. A legjobb orvosok: Dr.Elégedettség, Dr. Higgadtság, és Dr. Jókedély (C.H.Spurgeon) A MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013. Az egyesület kultúraközvetítő, befogadó szervezet. Célja: a

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5.

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. MEGHÍVÓ Dunavarsányi Napok 2011. június 2-5. 2011. június 2. csütörtök 18.00 óra A Dunavarsányi Napok rendezvénysorozat nyitóünnepsége, az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Év végi Hangversenye

Részletesebben

Időpont: december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: Znojmoban, panzióban, személyes szobákban.

Időpont: december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal. Szállás: Znojmoban, panzióban, személyes szobákban. Időpont: 2018. december 8-9. (szombat-vasárnap) Utazás: különbusszal Szállás: Znojmoban, panzióban, 2-3-4 személyes szobákban. Étkezés: étterem lehetőség Znojmoban és Pozsonyban. Felszerelés: esőkabát,

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. www.nyekladhaza.hu JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA ÖNKORMÁNYZATI HÍREK www.nyekladhaza.hu JUTALOM A JÓ GAZDÁLKODÁSÉRT Azok az önkormányzatok, amelyek nem halmoztak fel adósságállományt, most lehetőséget kaptak a Belügyminisztériumtól támogatási összeg

Részletesebben

PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK

PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK Szobaáraink 2013: áraink Forintban egy főre, egy éjszakára értendőek Normál kétágyas szobában (2 fő +1 pótágy): 9720 Ft/fő/éj, -10% kedvezmény

Részletesebben

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép:

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép: A III. számú határozati javaslat 1. melléklete Okirat száma:.../2015 Módosító okirat A Miskolci Közintézmény-működtető Központ Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése által 2014. december

Részletesebben

Szenvedély van február

Szenvedély van február Szenvedély van. 2018. február 22 25. BUDAPEST BOAT SHOW 2017 30.000* LÁTOGATÓ * A Budapest Motor Fesztivállal együtt 100 HAJÓ 90 KIÁLLÍTÓ 2MRD FT ÖSSZÉRTÉKŰ HAJÓK LÁTOGATÓI ELÉGEDETTSÉG VÁSÁRLÁS A KIÁLLÍTÁSON

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány 1039 Budapest, József Attila u. 28. 2009. évi Közhasznúsági jelentése

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány 1039 Budapest, József Attila u. 28. 2009. évi Közhasznúsági jelentése KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány 1039 Budapest, József Attila u. 28. 2009. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2010. május. 17. Theisz Gábor elnök - 1 - A KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós

Részletesebben

Beiskolázási információk

Beiskolázási információk Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola Teleki-Blanka-Grundschule Beiskolázási információk Ö R Ö K Ö S ÖKOISK LA 2017/2018 A TELEKI Iskolánkban a pedagógiai munka legfőbb célja olyan tartalmas, bensőséges

Részletesebben

Támogatások közzététele (2012.) A támogatás kedvezményezettje. Csengeri Lovas Egyesület. Szamosbecs Község Önkormányzata

Támogatások közzététele (2012.) A támogatás kedvezményezettje. Csengeri Lovas Egyesület. Szamosbecs Község Önkormányzata Sorszám 1. Döntéshozó testület Döntés ideje január 24. Döntés száma 1319-2/ Támogatások közzététele () A kedvezményezettje Csengeri Lovas A célja II. Csengeri Lovasnap, a lovas versenyek, fogathajtó versenyek,

Részletesebben

A 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet alapján vezetett nyilvántartás

A 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet alapján vezetett nyilvántartás A 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet alapján vezetett nyilvántartás a zenés, táncos nyilvántart ásba vételi száma a kérelmező neve, székhelye a kérelmező cégjegyzékszáma vagy vállalkozói nyilvántartási

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár

GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár GYULAI LÁTNIVALÓK Az árak és a nyitva tartás a leírásban csak tájékoztató jellegűek, kérlek benneteket, hogy mindig kérjetek friss információt ez ügyben! Gyulai vár A gyulai vár a 15.század első felében

Részletesebben

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete a közművelődésről Kacsóta községi Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közművelődési feladatok ellátása érdekében a kulturális javak

Részletesebben

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) 2007. év A tevékenység meghatározása 2007 évben a Kulturális és Sport sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám Kedves Olvasó! Szeszélyes tavasz vége felé járva végre többször örülhetünk a várva várt melegnek. Az általunk kínált portékák is színesebbek, vidámabbak és nyarat idézik.

Részletesebben

www.harufoto.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. február

www.harufoto.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. február www.harufoto.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. február Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

FELHÍVÁS. a MESZK IV. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA. Időpont: augusztus 31 - szeptember 2. Helyszín: Hotel Azúr Siófok

FELHÍVÁS. a MESZK IV. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA. Időpont: augusztus 31 - szeptember 2. Helyszín: Hotel Azúr Siófok FELHÍVÁS a MESZK IV. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA Időpont: 2017. augusztus 31 - szeptember 2. Helyszín: Hotel Azúr Siófok A KONGRESSZUS TERVEZETT PROGRAMJA 2017. augusztus 31. csütörtök 13.00-14.00

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március

forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március forrás: www.urban-eve.hu Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár 2015. március Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptárja

Részletesebben

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévíz Az élet forrása A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévízi turizmusa számokban Magánszállás 812 ház 2240 szoba 4692 ágy Kereskedelmi szállás 20 Hotel (3-5 * ) 2078 szoba 5814 ágy Összesen

Részletesebben

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19.

Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. Ünnepi programok: 2013. augusztus 19-20. Programok: Augusztus 19. időpont Szolnoki Művésztelep (kemence) Szolnoki Művésztelep (színpad) Kossuth-tér 7.00 Kemence felfűtése 9.00 Magyarok vásárának kezdete,

Részletesebben

Jelen rövid kérdőíves felmérés célja a lakossági igények megismerése a Normafa tervezett rehabilitációjával kapcsolatban.

Jelen rövid kérdőíves felmérés célja a lakossági igények megismerése a Normafa tervezett rehabilitációjával kapcsolatban. Tisztelt Válaszadó! Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat a Normafa rehabilitációját tervezi, azzal a céllal, hogy a terület értékeinek fenntartható hasznosításával még inkább hozzájáruljon a lakosság

Részletesebben

Youth Volleyball Festival

Youth Volleyball Festival 2016 Youth Volleyball Festival 17 23 July 2016 Kaposvár, Hungary Youth Volleyball Festival HUNGARY KAPOSVÁR 2016 17-23 JULY www.youthvolleyballfestival.org 2016 ÜDVÖZLÜNK minden sportbarátot az INTERSPORT

Részletesebben

2011. évi rendezvénynaptár

2011. évi rendezvénynaptár 2011. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés 21. Magyar Kultúra Napja 22. Német Nemzetiségi Nap 28. FEBRUÁR 1. Meseszínház - Kabóca Bábszínház 11. 12. Valentin napi party Kultúrház 26. Farsangi

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI

A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI 1. oldal A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI Brüsszeli terepszemle - Közbeszerzési politika és elvek az Európai Unióban: sikeres részvétel az uniós közbeszerzési piacon 2. oldal A Konsilo Kft. és

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS

2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS 2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS PIROSKA HOTEL*** BÜK Érvényes: 2012.06. 01 30.között, a hét bármely napján! Ár: 8.126 Ft / fő / éj 2 éjszaka foglalással Ár: 7.460 Ft / fő / éj 3 éjszaka foglalással Szállás kétágyas

Részletesebben

XIII. évfolyam - 9. szám 2012. Október (a Dr. Brusznyai Árpád Művelődési Ház és Könyvtár előtti kopjafánál rossz idő esetén a nagyteremben) október 24. (szerda) 17:00 Könyvtár TOP lista - szeptember 1.

Részletesebben

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata által évben nyújtott támogatások

Keszthely Város Önkormányzata által évben nyújtott támogatások Város Önkormányzata által 2014. évben nyújtott támogatások 1 Zala Volán Zrt. 1 270 célja Helyijárat közlekedési állami támogatás továbbadása Döntés száma/ 2 Zala Volán Zrt. 2 500 Helyijárat önkormányzati

Részletesebben

KEDVEZMÉNYES BELFÖLDI AJÁNLATAINK

KEDVEZMÉNYES BELFÖLDI AJÁNLATAINK KEDVEZMÉNYES BELFÖLDI AJÁNLATAINK Bonnya: Somogy Kertje Üdülőfalu**** Nyári piknik csomag VIII.28-ig 21 800 Ft/fő 2 éjszaka szállás félpanzióval, üdvözlőital, pezsgős bekészítés a szobában, Somogy Kertje

Részletesebben

MÁSODIK FELHÍVÁS. a MESZK III. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA. Időpont: szeptember Helyszín: Hotel Azúr Siófok

MÁSODIK FELHÍVÁS. a MESZK III. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA. Időpont: szeptember Helyszín: Hotel Azúr Siófok MÁSODIK FELHÍVÁS a MESZK III. SZAKDOLGOZÓI TUDOMÁNYOS KONGRESSZUSÁRA Időpont: 2016. szeptember 8-10. Helyszín: Hotel Azúr Siófok A KONGRESSZUS TERVEZET PROGRAMJA 2016. szeptember 8. csütörtök 13.00-14.00

Részletesebben

Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28.

Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28. Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28. SZOBA ÁRAK: ELŐ ÉS UTÓSZEZONBAN Erkélyes thai szoba 2 fő részére 2013.május 01.- június 01.-ig 2013. augusztus 29.- december 31.-ig 7000 Ft/ éj

Részletesebben

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban

PROGRAMFÜZET. Magyar Ápolási Egyesület Szociális Szekció X. Országos Konferenciája. Kihívások a szociális ellátásban PROGRAMFÜZET Szociális Szekció X. Országos Konferenciája Kihívások a szociális ellátásban 2011. június 30. július 1-2. Visegrád Fővédnök: Soltész Miklós szociális államtitkár VÉDNÖK Helyszín: Visegrád

Részletesebben

23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015. Analitikus program

23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015. Analitikus program 23. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2015 "A nyelv írja a szöveget, a beszéd szövi a szellemet" Kántor Zoltán A kommunikációs kompetenciák fejlesztése tanórán A. Curriculáris szempontok Analitikus program 1. Tanfolyam

Részletesebben

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni

35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni 2015. április 20. 13:23 Összesen 35 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra lehet pályázni a 2007-2013 között még fel nem használt keret terhére

Részletesebben