Albertirsai. Keliger Bernadett sikere az Ifjúsági Judo Európa Bajnokságon

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Albertirsai. Keliger Bernadett sikere az Ifjúsági Judo Európa Bajnokságon"

Átírás

1 XX. évfolyam, 8. szám Augusztus 20-ai program: 14. oldal.) Albertirsai HÍRADÓ Közéleti és tájékoztató lap Megjelenik minden hónap elsõ felében Bõvebb információ, archívum a város honlapján: Keliger Bernadett sikere az Ifjúsági Judo Európa Bajnokságon Mindannyian nagy-nagy izgalommal figyeltük Albertirsa egyik kiemelkedő sportolójának, Keliger Bernadettnek a szereplését első világméretű versenyén, a Szarajevóban megrendezett Ifjúsági Európa Bajnokságon. A hír, hogy a 7. helyezést érte el, mindannyiunkat örömmel és büszkeséggel töltött el, és szinte kézről kézre járt a friss beszámoló a küzdelmeiről. Szarajevóban július 4-én pénteken megkezdődött az idei ifjúsági kontinensbajnokság, amelyet kísérleti jelleggel új rendszer szerint bonyolítanak le, vagyis már a küzdelmek előtti estén zajlik a mérlegelés, s immár mindenkinek legalább két mérkőzés áll rendelkezésére, hogy bizonyítson, vagyis egyetlen vereséggel nem lehet kiesni, a vigaszágas javítási lehetőség 100 Ft mindenkinek jár. Az albertirsai Keliger Bernadett igen biztatóan szerepelt a nyitónapon, bár két szép ippongyőzelem után a legjobb négy közé jutásért szoros meccsen kikapott az azeri Valijevától (fél perccel a vége előtt még a magyar lány vezetett két kokával, ám a hajrában egy jukóval fordított a rivális), a vigaszágon, egy aranypontos meccsen legyőzte a török Budakot, majd néhány pillanatig azt hittük, hogy az ukrán Lakmant is. Mindössze 43 másodperc telt el a mérkőzésből, amikor Keliger akciójára ippont adott a vezetőbíró, ám ezt végül visszavonták. A folytatásban is Keliger irányított, félidőben az ukránt intették, ám a végjátékban ezt visszakapta az ellenfél. Következhetett az aranypontos csata, amely sajnos egy jukóval Lakman diadalát hozta, így a magyar fiatal nem mérkőzhetett meg a bronzéremért. Pedig talán több sikerrel járt volna, mint legyőzője... A verseny után beszélgettünk Keliger Bernadettel és edzőjével, Nagy Lászlóval az előkészületekről, és a szarajevói élményekről. Keliger Bernadett: Ez az eredmény lényegében egy hosszú felkészülési folyamat eredménye. A Magyar Bajnokságra készüléssel kezdődött. Előtte nagyon sokáig beteg voltam, így nem volt könnyű behoznom a lemaradást. Naponta legalább egy edzésem volt, hétfőn és szerdán Szolnokon edzettem, kedden és csütörtökön a válogatottal Budapesten, péntekenként pedig itthon. Hétvégenként erősítettem és futottam. Ennek köszönhetően sikerült hoznom a várt eredményeket. Miután eldőlt, hogy teljesítettem az EB-hez szükséges eredményeket, itthon folytattam Nagy Lászlóval, az edzőmmel a felkészülést egy hónapon keresztül. Nagy László edző: A felkészülés az úgy kezdődött, hogy az Ifi Magyar Bajnokságon bronzérmet szereztünk. Igaz itt meg kell jegyeznem, hogy bírói segédlettel vették el tőle az aranyérmet. Juniorban viszont megnyerte Berni a Magyar Bajnokságot. Ezt követően lebetegedett. Mivel bronzérmes lett az előbb említett versenyen, több kvalifikációs versenyen nem indulhatott el. Felgyógyulva a betegségéből a Budapest Kupát hozta éremre, de már csak két esélye maradt az EB kvalifikációra. Az első a Csehországban, Teplicében rendezett verseny volt, itt bronzérmet szerzett, majd a lengyelországi Zirk következett, ahol Japántól kezdve, a nagyobb európai klubokig sokan képviselték magukat. (Folytatás a 11. oldalon.)

2 2 Albertirsai Híradó Tartalom VÁROSHÁZA oldal KULTÚRA oldal KÖZÉLET oldal AKTUÁLIS oldal SPORT oldal KÖZÉRDEKŰ INFORMÁCIÓK oldal Nyári táborok: 8. és 11. oldal Nyitott gépkocsiból az albertirsai OMV benzinkútnál egy külföldi állampolgár pénztárcáját tulajdonították el iratokkal és 400 EU készpénzzel együtt. Albertirsa V. kerületben ablakbetöréssel behatoltak egy családi házba és gáz cirkót, valamint használati tárgyakat tulajdonítottak el forint értékben. Albertirsa IV. kerületében elektromos trafót rongáltak meg, és a benne lévő réztekercset eltulajdonították. Az okozott kár forint. A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható két személyt a cselekmény elkövetése után nem sokkal elfogták. Albertirsán, a Vasút utcában idős személyhez kéredzkedtek be szélhámosok, és a figyelmét elterelve forint készpénzt tulajdonítottak el. Rongálás miatt indult eljárás egy férfi ellen, aki Albertirsa területén egy vendéglőben játékgépet rongált meg. Albertirsa területéről egy Lada Samara gépkocsit tulajdonítottak el július elején. Albertirsa Város Polgármesteri Hivatalának épületéből tulajdonítottak el egy pénztárcát, iratokkal és készpénzzel. A Szent István utcában cserepes virágokat loptak el, az okozott kár forint. A Vasút utcában egy műhelybe ajtóbetörés módszerével hatolt be ismeretlen tettes, és onnan gépeket és Megnyílt a DM: 3. oldal RENDŐRSÉGI HÍREK szerszámokat tulajdonított el forint értékben. Albertirsán, a Hősök úti temetőben egy őrizetlenül hagyott táskát lopott el ismeretlen tettes, személyes tárgyakkal és készpénzzel. A Kolozsvári utcában lezárt gépkocsiba hatoltak be és egy magnó előlapot tulajdonítottak el. Albertirsa külterületén 8 főt értek tetten gyümölcslopás közben. 3 fő ellen indult eljárás, akik Albertirsa külterületén egy lakás udvarába hatoltak be és onnan fém tárgyakat kíséreltek meg ellopni. 3 főt értek tetten az albertirsai rendőrőrs tagjai ittas járművezetés bűncselekményének elkövetése közben, 1 főt amiatt állítottak elő, mert meghamisította gépkocsijának egyedi azonosítóját. Emellett 3 körözött bűnözőt is sikerült elfogniuk a helyi rendőröknek. KEDVEZMÉNYES KÖNYVVÁSÁR Könyvvásár a Márai Sándor Városi Könyvtárban! Várunk minden könyvbarátot alacsony árakkal (10 60 Ft között) és folyamatosan bővülő választékkal! KÖZÉRDEKŰ FELHÍVÁS POLITZER EMLÉKÉREM ADOMÁNYOZÁSÁRA (Javaslattételi határidő: augusztus 31.) Albertirsa Város Képviselő-testülete azon egészségügyi dolgozók tevékenységének elismerésére, akik kiemelkedő gyógyítómegelőző munkájukkal a város polgárai, valamint az egészségügyben dolgozók körében közmegbecsülést szereztek, Politzer emlékérem elnevezéssel kitüntetést alapított. Az emlékérem évente egy olyan személy, vagy munkacsoport részére adományozható, akik munkájukkal hozzájárultak Albertirsa város polgárai a) egészségügyi ellátásának fejlesztéséhez és e tevékenységük során kimagasló teljesítményt, vagy eredményt értek el, a lakosság egészségének megóvására, javítására és helyreállítására irányuló tevékenységük során, illetve a város polgárai gyógyítása, gyógyító-megelőző ellátása terén kimagasló teljesítményt vagy eredményt értek el. Az emlékérem adományozására javaslatot tehetnek Albertirsa városban az egészségügy területén dolgozók, a képviselő-testület tagjai, Albertirsa Városban működő intézmények vezetői, és a társadalmi szervezetek. A javaslatnak tartalmaznia kell a javasolt személy személyi adatait (név, születési idő, lakcím, munkahely, beosztás) vagy a munkacsoport történetének, tevékenységének rövid bemutatását, valamint a javaslat részletes indoklását. A JAVASLATOK LEADÁ- SÁNAK HATÁRIDEJE: AUGUSZTUS 31. A Javaslatokat Dr. Makkos Gyulának, a Népjóléti Bizottság elnökének címezve kérjük megküldeni a Polgármesteri Hivatal titkárságára (Albertirsa, Irsay K. u. 2.; tel: 53/ ) FELHÍVÁS Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy Albertirsán július 22-től szeptember 3-ig TÜDŐSZŰRÉST TARTUNK! A vizsgálat ideje naponta: Hétfő: 11,30 17,30 óráig; Kedd: 8,00 13,30 óráig; Szerda: 11,30-17,30 óráig; Csütörtök: 8,00 13,30 óráig; Péntek: 8,00 13,30 óráig. A tüdőszűrés helye: Művelődési Ház Albertirsa, Pesti út 85. TAJ kártyáját, kérjük, hozza magával! Minden 30. életévét betöltött lakos részére a tüdőszűrés kötelező! Panasz nélkül is lehet beteg! A vizsgálat alkalmas a tüdőbetegségek időbeni felismerésére. Polgármesteri Hivatal

3 Albertirsai Híradó 3 VÁROSHÁZA ELSÕ KÉZBÕL MEGCSAPPANT FORRÁS Lakossági fórumokon (időnként pedig írásban) rendszeresen tájékoztatom Tisztelt Lakótársaimat költségvetésünk alakulásáról. Most is meg kell ezt tennem, amikor rajtunk kívül álló okból a vártnál lényegesen nehezebb helyzetbe kerültünk. Önkormányzatunk bevételi forrásai között nem elhanyagolható tétel a helyi adókból befolyó összeg. Közülük a messze legnagyobb summa az ún. iparűzési adóból származik. Azok a vállalkozások fizetik ezt (éves nettó árbevételük arányában), melyeknek telephelyük van városunkban. Hibás számításuk, vagy az adóév általuk vártnál kedvezőtlenebb alakulása esetén, utólag öt éven belül bármikor ún. önrevízió alkalmazásával visszakérhetik téves túlfizetésüket. Erre a helyi adókról szóló törvény biztosít számukra lehetőséget. Ez történt most közel egy tucat olyan vállalkozás esetében, amely Albertirsa Önkormányzatának (is) fizet iparűzési adót egyik-másikuk sokat. Ezek a cégek korábban, saját bevallásuk alapján átutaltak nekünk egy bizonyos összeget, majd abból most, önellenőrzés (önrevízió) után visszakértek valamennyit. Eközben mi (okkal) beállítottuk az általuk számolt teljes summát a költségvetésünkbe, s most futhatunk a pénzünk egy része után. Nyilván meditálhatunk azon, hogy igazságos-e az az állami szabályozás, ami mindezt lehetővé teszi, s ez esetben kétféle választ tudunk megfogalmazni. Egyrészt az érintett vállalkozások szempontjából méltányos, mivel az esetek többségében önhibájukon kívül kerülnek ilyen helyzetbe. Másrészt, az önkormányzatok nézőpontjából minimum kifogásolható, mert mi az adott cégek által rendelkezésünkre bocsátott információkból számoljuk a várható adóbevételünket. Utólag aztán rettenetesen fáj az ilyen előjelű önrevíziók sora. Az effajta meditációnak azonban csupán annyi haszna van, hogy jelezhetjük (megtesszük) törvényhozóinknak a helyi adózás szabályozásának eme dilemmáját. Felszólamlásunk remélhetőleg megértő fülekre talál. Itt és most azonban nem várhatunk komoly külső segítséget. A fent leírt adózási probléma Albertirsa Önkormányzatának évi költségvetési bevételeit mintegy hetvenmillió forinttal megkurtítja. Ez bizony nagy pénz, ami iszonyúan hiányzik, s pótlása majdnem lehetetlen. Ám az a feladatunk, hogy megtegyük. Más kifejezéssel élve, a hetvenmillió kiesése után azonnal meg kell találnunk költségvetésünk újbóli egyensúlyba rendezésének módját. Ez kétirányú változtatással lehetséges: csökkentenünk kell a kiadásainkat, s megnövelni a bevételeinket. Az elsőként említett módosítás nadrágszíj meghúzást jelent, amiről tudjuk, néha bizony fájdalmas. A második megoldásra is találnunk kell lehetőségeket. Amikor Ön ezt az írást olvassa, már bizonyára túl vagyunk azon a képviselő-testületi ülésen, amelynek (egyik) legfontosabb feladata önkormányzatunk évi költségvetésének fent említett okból történő átfazonírozása. Hogy az átalakítás pontosan mivel jár, azt e sorok papírra vetésekor még csak részben ismerem. Annyi bizonyos, hogy az idénre tervezett néhány beruházásunkat kényszerből későbbre halasztjuk. Természetesen csak azok jöhetnek szóba, amelyek esetében még nem történt szerződéskötés. Emellett áttekinthetjük az egyes önkormányzati feladatok ellátásának módjait vagyis megnézzük, hol lehet spórolni. Csak olyan megtakarítások jöhetnek szóba, amelyek nem veszélyeztetik intézményeink működtetését, az általunk nyújtott szolgáltatások végzését, ill. azok színvonalát. LEZAJLOTT A KÁTYÚTLANÍTÁS Mint minden esztendőben, idén is a nyár első felére jutott szilárd útburkolataink rendbehozásának feladata. Az áltagosnak mondható tél következményeként, a munkát elnyert vállalkozónak összesen 928 m 2 kátyút kellett eltüntetnie, ami július végéig sikerült is. Így burkolt belterületi utaink ismét megfelelő állapotba kerültek. Sőt! Némely külterületi szakasz is megújult. Utóbbiak közül elsősorban a Szentmártoni út külső (az M4-esen túli) részének Albertirsa közigazgatási területéhez tartozó szakaszán történt jelentős munkavégzés. Mindez 4454 ezer forintunkba került. VIRÁGOS MAGYARORSZÁGÉRT 2000 óta (egy év megszakítással) idén már a nyolcadik alkalommal jelentkeztünk a Virágos Magyarországért mozgalom verseny felhívására. Közterületeink küllemének, virágágyásaink, zöldfelületeink nívójának értékelésére július huszonnyolcadikán került sor. Az eredményről valamikor az ősz első felében értesülünk. Az mindenesetre jóleső érzés, hogy köztereink, utcáink zöme rendezett, az ápolt virág- és zöldfelület mérete nagyobb, mint egy évvel korábban volt. Ez akkor is érték, ha idén az összkép alakulásához a csapadékos időjárás maga is hozzájárult. Kellett hozzá más is: sok-sok albertirsai odafigyelése, igényessége, munkája. Köszönet érte! ISMÉT A VÁROSKÖZPONTRÓL A volt sportpályára megálmodott városközpont kialakítását három lépcsőben tervezzük megvalósítani. Elsőként idén február nyolcadikán megnyitotta kapuit a vásárlók előtt a TESCO áruház. Árukínálatáról, szolgáltatásairól azóta sokféle véleményt hallottam. Ennek az értékelése nem az én dolgom. Annyi azonban vitathatatlan, hogy az albertirsai ma az ország (legalább egyik) legszebb TESCO áruháza. Július végére elkészült a túlsó (Baba utca felöli) oldal épületegyüttese is. Ebben, a hónap utolsó napján megkezdte működését egy nagy alapterületű DM (drogéria), valamint a Kereskedelmi és Hitelbank albertirsai fiókja. Az utóbbi kapcsán adódik a megjegyzés: városunkban két év alatt kettőről négyre nőtt a bankfiókok száma, ami jó bizonyítéka a település gazdasági erősödésének. A következő hetekben, hónapokban ugyanitt kinyit egy gyógyszertár, valamint (egyebek mellett) nagy valószínűséggel egy cipő- és felsőruházati bolt. Az épület egésze sejtetni engedi a majdani főtér látványát. A harmadik lépcsőben létrehozni tervezett városházára sajnos még várni kell. A késedelem oka az, hogy a korábban ígértek ellenére, a Közép-Magyarországi Régióban nem került kiírásra olyan uniós pályázat, amelyből erre a célra forráshoz juthattunk volna. A közeljövő feladatának tartom más forrás feltárását a városháza megépítése érdekében. Nem csupán (s nem is elsősorban) azért van rá szükség, hogy kikerekedjék városunk főtere. A legsürgetőbb ok az, hogy a jelenlegi hivatali épületet régen kinőttük benne már nem biztosíthatóak ügyfeleink és dolgozóink számára megfelelő körülmények. FALUHÁZ SIKERES PÁLYÁZAT Az Oktatási és Kulturális Miniszter által év elején Tájházak a közösségért címmel kiírt pályázaton sikeresen szerepeltünk. Ez azt jelenti, hogy kettőmillió-hétszázezer forint értékben teljes egészében megújíthatjuk a Faluház ingatlanán belül található két melléképületet. A pályázat a fenti összeg kilencven százalékát biztosítja központi forrásból. A fennmaradó kettőszáz-hetvenezer forintot kell önrészként hozzátennünk. A beruházás az ősz folyamán megtörténhet. Eredményeként az őseinknek, életüknek emléket állító Faluház állapota tovább javulhat. Őszintén bízom benne, hogy a közeljövőben más, nagyobb volumenű pályázataink szereplését is siker koronázza. CSAPADÉKVÍZ Az idei, különösen csapadékos nyáron megtapasztalhattuk, hogy mire alkalmasak felszíni vízelvezető csatornáink. Úgy gondolom, jó és rossz példákat egyaránt bőséggel említhetnénk. A város belterületének talán legkritikusabb pontja a Rákóczi út és Vasút utca kereszteződése, valamint utóbbinak a Pesti út felé eső szakasza volt. Ezen a részen a legfőbb problémát a Vasút utca csapadékvíz elvezető csatornájának zárt szakaszába korábban beépített rács okozta. Ennek a műtárgynak nyílt csatorna esetén lenne jelentősége. Így viszont elsősorban komoly dugulást okozott, ami miatt a Rákóczi út és a Vasút utca felhalmozódott csapadékvize nem tudott továbbfolyni, s így elárasztotta a járdát, sőt egy-két ingatlant is közvetlenül veszélyeztetett. Emiatt a rácsot eltávolítottuk, az előtte lévő csőszakaszt átalakítottuk, majd tisztítóaknát építettünk fölé. Ezzel a feladatvégzéssel, a nagy esőzések idején a belterület legkritikusabb pontjának bizonyult helyen megoldottuk csapadékvíz elvezetési problémánkat. A korábbi kellemetlenségekért az érintett ingatlantulajdonosok szíves elnézését kérem. Fazekas László polgármester

4 4 Albertirsai Híradó VÁROSHÁZA A KÉPVISELŐ-TESTÜLET ÜLÉSÉRŐL Az albertirsai képviselő-testület július végi ülésén került terítékre a Duna-Tisza Közi Szilárdhulladék Gazdálkodási Rendszer lehetséges üzemeltetésének módjáról szóló előterjesztés. A kérdés jócskán időszerű, hiszen az eredetileg tervezett indulásához képest a jelenlegi álláspont szerint egy éves késéssel, csak január 1-jével indulhat el végre a rendszer, ha ebben a 49 érintett önkormányzat, a gesztor önkormányzat és az illetékes minisztérium is konszenzusra jut. A testület elõtt most három alternatíva került megvitatásra, az egyik lehetőség szerint egy külső szolgáltató bevonásával kezdenék el a működést. A második lehetőség az, hogy az érintett önkormányzatok közösen hoznak létre egy üzemeltető társaságot, harmadik pedig azt az alternatívát kínálta, hogy egy meglévő társaság átalakításával hozzanak létre megfelelő működtető szervet a rendszer üzemeltetésére. A legutolsót tartotta a legbonyolultabb megoldásnak a konzorcium részéről megjelent képviselő, Kovács Gábor. Szerinte ebben az esetben rendkívül sok, és bonyolult jogi és gazdasági döntést kell kieszközölni, és még akkor sem biztos, hogy az illetékes hivatal megadja a működtetés jogát. Szőke Károly arra kért választ a megjelent képviselőtől, hogy a második esetben mekkora tőkére van szükség a megvalósításhoz. Kovács Gábor szerint minimum millió forintra van szükség a beindításhoz, és működtetéshez. Önkormányzatokra lebontva, a lakosság száma alapján ez Albertirsa esetében kb. 1,3 millió forintos hozzájárulást jelentene. Hangsúlyozta azt is, hogy emellett még az egyes önkormányzatoknak meg kell oldania a hulladék elszállítását, hiszen a létrejövő társaság csak a rendszer üzemeltetésével foglalkozna, a szemét gyűjtésével és elszállításával nem. Jászberényi Tamás több kérdést is megfogalmazott a javaslatokkal kapcsolatban, így arra kért választ, hogy ha megvalósult a vagyon, miért kapott még re Albertirsa fizetési igényt. Mi lesz a sorsa a gesztor önkormányzat által visszaigényelt több száz milliós áfának? Van-e lehetőség egységes díj kialakítására az érintett 49 önkormányzat esetében, és lehetséges-e a közös hulladékszállítás megszervezése? Az áfa visszajuttatásával kapcsolatban az érintett minisztérium fogalmazott meg kifogásokat, mondta Kovács Gábor, ezt a kérdést hamarosan rendezik. Az egységes díj a jelenlegi jogszabályok értelmében nem lehetséges, a közös hulladékszállítás megoldható, de rendkívül bonyolult és hosszadalmas. Többen azt a javaslatot fogalmazták meg, hogy a felkínált három alternatíva között csak sorrendiséget állapítsanak meg, és ha kell alkalmazkodjanak az egyeztetéseken a többség elképzeléséhez annak érdekében, hogy mielőbb döntés születhessen. Elter János elsőként a saját társaság létrehozását javasolta, Jászberényi Tamás pedig a külsős cég bevonását. Mivel a testület mindkét elképzelést azonos arányban támogatta, így a döntéshozatalkor a város első emberének a bölcs belátásán múlhat majd, hogy Albertirsa melyik elképzelés mellett teszi le a voksát. Támogatta a testület a sportpálya beruházáshoz szükséges 120 millió forintos hitel felvételét. Ezzel a beruházáshoz felvett hitel teljes összege 420 millióra emelkedett. Nagyobb vita akkor bontakozott ki, amikor a közel 15.5 millió forintos működési hitel kérdése került terítékre. A gond alapvetően abból adódott, hogy az eredetileg tervezett helyi iparűzési adó 70 millió forinttal kevesebb összegben realizálódott, mint azt a város tervezte. Ahhoz, hogy a település költségvetését egyensúlyba hozzák, több megtakarítási lehetőséget is átvizsgáltak. A hiányt sikerült lefaragni, de több mint 15 millió forint mégis hiányként jelentkezett. Ehhez kérte Fazekas László polgármester azt a testülettől, hogy támogassák a működési hitel felvételének lehetőségét. Lebanov József szerint az előterjesztés nem kellően megalapozott, és nem számol azzal a 40 milliós hiánnyal sem, amely egy évek óta meg nem valósuló telekeladásból származik, szerinte át kell vizsgálni az Önkormányzat működését. Dr. Makkos Gyula, a Népjóléti Bizottság elnöke, és Major Judit alpolgármester egy, a szakbizottság által megfogalmazott módosító indítvánnyal egészítette ki az előterjesztést, ennek értelmében azonnal meg kellene kezdeniük az intézmények átvilágítását. Jászberényi Tamás szerint azzal, ha nem fogadják el a most behozott első takarékossági lépéseket, havonta 1,2 millió forintot veszít a város. Ezért névszerinti szavazást kért. Ennek eredményeként 12 igen és 4 nem szavazat mellett a testület elfogadta az előterjesztést. Ezt követően a Tessedik Sámuel Általános Iskola önálló gazdálkodásának megszüntetéséről szóló határozat került a várost irányító grémium elé. Fazekas László szerint a intézmény önálló gazdálkodását meg kell szüntetni, ezzel 2 fő álláshely megszűnik. A gazdasági irányítás az Önkormányzathoz kerülne vissza, amellyel hozzávetőlegesen 6,7 millió forintot takarítanának meg. Enne az alapját egy 2004-es belső ellenőri vizsgálat, és egy önkormányzati vizsgálat támasztja alá, amelyek több hiányosságot tártak fel, és működés ésszerűsítésére is javaslatot tettek. Dr. Kiss Tibor szerint ez az előterjesztés nem indokolja az önálló gazdálkodás megszüntetését, mivel ott szüntetnének meg munkahelyeket, ahol feladat van. Major Judit szerint ahhoz, hogy az oktatási és nevelési munka zavartalanul folyjon az intézményben, szükség van egy stabil kiszolgáló háttérre, így ő sem támogatta a javaslatot. Nagy László és Szőke Károly azt kifogásolta, hogy a hivatal dolgozói által kiadott jegyzőkönyv teljesen használhatatlan, és értelmezhetetlen. Jászberényi Tamás szerint, ha a gazdasági feladatok átkerülnek a hivatalhoz, azzal hatékonyabb és alaposabb munka történhet, ráadásul áttekinthetőbb lesz az egész rendszer. Magócsi László, az iskola igazgatójának véleménye szerint az iskolában rend van, a gazdasági irodán jól dolgoznak, és szükség is van a munkájukra. Így a javaslattal nem ért egyet. Fazekas László polgármester azután, hogy a kérdés komoly ellenállásba ütközött, arra tett javaslatot, hogy a kérdésben most ne szavazzanak. Lebanov József az aljegyzőtől kért állásfoglalást arra, hogy ezt megteheti-e a város polgármestere, és név szerinti szavazást kért. Dr. Kovács Tímea hangsúlyozta, hogy ha a testület támogatja, akkor elhalasztható a szavazás. Lebanov József szerint erről szavazni kell, ezt viszont Fazekas László elutasította arra hivatkozva, hogy erre nincs a képviselő úrnak írásos javaslata, módosítást az SZMSZ szerint pedig csak írásban lehet kérni. Ezután újra az iskola került terítékre, az alapító okiratának módosítása tárgyában. Ebben az iskola nem pedagógus alkalmazottainak a számát már főben határozták meg. Ez ellen Dr. Kiss Tibor szót emelt, mondván a létszám 16 fő, és annak csökkentéséről most nem határoztak. Bár dr. Kovács Tímea amellett érvelt, hogy ez csak lehetőség, és hogy ha nem döntenek erről, akkor egy évig nem lehet az okiratot módosítani, a testület végül 5 igen, 3 nem és 7 tartózkodás mellett elvetette az előterjesztést. Elfogadták viszont a Zsinagóga 1809 Albertirsa Alapítvány létrejöttét és támogatták a Dombi-dental Bt. kérelmét is mind a lakás bérbevételével, mind a magánpraxis folytatásával kapcsolatban. S. L.

5 Albertirsai Híradó 5 Mostani írásomban két evangélikus diakonissza nővér, Hell Erzsébet ( ) és Szűts Gáborné Tilda testvér ( ) életével szeretném megismertetni az olvasókat. Erzsébet festményei minden helyi család otthonában megtalálhatók, két jellegzetes témakörük: a virágos, orgonás csendélet és a Jézus az Olajfák hegyén jelenete. A képek művészi értékét nem áll módomban megítélni, de a helyiek szép számmal vásároltak belőle maguknak vagy ajándékozás céljából. A festményeken bibliai igék voltak, főleg az Újszövetségből. Cikkemhez az információkat Mátrai Mihályné, Sziklai Mária és Muhari Mihályné szolgáltatta. Az ő útmutatásuk adja cikkem gerincét. Elöljáróban a diakonisszákról néhány gondolat: A FÉBÉ Evangélikus Diakonisszaegyesület (Fébé eredetileg a Pál apostol rómaiakhoz írott levelében szereplő nőtestvér, Krisztus követője, a tulajdonképpeni első diakonissza, görög nevének jelentése: ragyogó) 1924-ben Pauer Irma főnökasszony vezetésével alakult meg. Húsz testvérrel indult, számuk fokozatosan emelkedett, s a 30-as évek közepére elérte a száz főt. Konferenciáikat Piliscsabán tartották, feladataik az otthoni házimunka, a fafaragás, kézimunka, kórházi ápolás (főleg a KULTÚRA KETTEN ISTEN SZOLGÁLÓLEÁNYAI KÖZÜL Szent Margit kórházban), gyülekezetekben lelkészek mellett szolgáltak, vasárnapi iskolát tartottak a gyermekeknek és bibliaórákat a felnőtteknek, betegeket látogattak. Egyenruhájuk hétköznap a szürke, ünnepnap pedig a fekete viselet volt. Otthonuk Budapest II. kerületében, a Hűvösvölgyben volt, a mozgássérült, fogyatékos gyerekek épületében. Munkájuk a világháború alatt, 1944-ben megsokasodott: az éhező, árva gyerekeknek szállást adtak, étkeztették őket ben az új politikai rendszer a katolikus szerzetesrendekhez hasonlóan feloszlatta a FÉBÉ-t, a nővérek vagy ápolónőként helyezkedtek el vagy visszatértek a szülőfalujukba, szülővárosukba. Cikkem két szereplője közül Erzsébet táján, Tilda pedig két évvel később, ben érkezett Alberti-Irsára. A Dózsa György úti (a régi főúti) papírboltot működtették, amelyet a Kozma család ajándékozott a rendnek. Tilda Albertin szolgált, ott is építkezett, míg Erzsébet Irsán tevékenykedett. Az irsai lelkész kezdetben nem is nézte jó szemmel működésüket. Erzsébet nyíregyházi születésű volt, aki Hűvösvölgyben szolgált hét évig a mozgáskorlátozottak intézetében, ekkor határozta el, hogy diakonissza lesz. Mivel volt kórházi gyakorlata, sok betegség gyógyítására tudott receptet adni, tudta, mely gyógynövény mely betegségekre alkalmazható. A cikkemben említett Zsuzsi néni (Mátrai Mihályné) férjének, Miska bácsinak a tüdejét diófalevél teával erősítette fel. A testvér testi-lelki segítséget adott a rászorulóknak, ügyes kezű volt, festményei árából spórolt pénzéből építette fel a házát a Kossuth Lajos utca 3. alatt. A házat Sipka Pál kőműves irányításával 1941-ben, az árvíz után építették. Az alapkőletételnél Bibliát helyeztek az alapba. A Kossuth utcai ház belső imatermében ima- és bibliaórákat tartottak(ld. a mellékelt fotón). Erzsébet úgy képzelte, hogy a házát egyházi embernek adja el, kívánsága teljesült, az irsai lelkész, Bárdossy Tibor az 1970-es évek közepén megvásárolta tőle, hogy a majdani nyugdíjas éveit itt tölthesse. Tilda Budapesten lakott, a kelenföldi evangélikus lelkész felesége volt, akit egy év házasság után elveszített. Ezután határozta el, hogy diakonissza lesz. Vagyonos családból származott, modern szemléletű és gondolkodású volt, saját gépkocsival rendelkezett, megtanult vezetni és szállította a feletteseit. A rend 1951-es feloszlatása után a helyi kisszövetkezetben dolgozott, kötött, horgolt, így kapott nyugdíjat is, mivel nővérként nem volt rá jogosult. Erzsébet pedig az eladott festményei árából egészítette ki keresetét táján kerültek Kistarcsára, az evangélikus otthonba, ahol a cikkemben említett Muhari néni néhányszor meglátogatta őket, takarított, mosott rájuk. Erzsébet 1983-ban bekövetkezett halála után Tilda visszakívánkozott Albertirsára, ahol a helyi szeretetotthonban élt 1987-ben bekövetkezett haláláig. Egyikük sem érhette meg, hogy 1991-ben a FÉBÉ Egyesület újjáéledt, újjászerveződött. Sírjuk az irsai evangélikus temetőben található. Cikkemmel remélem sikerült sokakban felidézni a két nővér tevékenységét, és emléküket tovább őrizzük, ápoljuk. Hodos Gábor

6 6 Albertirsai Híradó KÖZÉLET Augusztus 20. és a hozzá kapcsolódó szokások a 30-as évek Albertijén Dobozi Ferencné, Bori néni visszaemlékezései Alberti és Irsa környékén általában július 25-én kezdődött a nyár, akkor vágták bele először a kaszát a búzába. Ezt úgy hívták annak idején, hogy megszakadt a búza töve. Így is volt, megszakadt, majd levágták. Ez követően összegyűjtötték kévékbe a levágott gabonát, és rögtön keresztbe is rakták. Miután befejezték az aratást, egy kis aratóünnepet rendeztek, de csak egy lélegzetvételnyit, majd megszámolták, hogy hány kereszt gabonát gyűjtöttek össze. Egy kereszt gabona úgy nézett ki, hogy 11 darab kévéből állt, jobbról balról rakták és egy papot tettek a tetejére, ami egy szál kereszt volt. Az emberek általában kalákában dolgoztak. Az egymás mellett lévő gazdák, vagy rokonok, akiknek a földjeik egymás mellett voltak, összefogtak és közösen végezték be az aratásokat. Általában a munkákkal augusztus első hetére, legkésőbb 10-ére végeztek. Itt a Bocskai utcában, a házunktól nem messze élt egy nagyon jó gazda család, náluk volt egy nagy szérűskert. Volt nekik négy bivalyuk. Ez a négy bivaly egy akkora szekeret tudott elhúzni, amelyre egy család két fordulóra fel tudta rakni a gabonáját. Így általában ennek a családnak a szérűskertjébe hordták be a learatott gabonát, amelyet asztagokba raktak. A kert akkora volt, hogy akár 6-7 család gabonája is elfért benne. Ide hozták el az úgynevezett tüzes gépet, azaz a cséplőgépet, amelyet általában fával, vagy más éghető anyaggal fűtöttek. Én még akkor 6-7 éves kislány voltam, és nagyon szívesen ólálkodtam a gép körül. Ráadásul a bivalyok is szórakoztattak bennünket gyerekeket, hiszen, ha csak egy cseppnyi víz leesett, a bivaly azonnal belefeküdt a pocsolyába és nem volt hajlandó onnan elmozdulni a gazdák nagy bosszúságára. Ez viszont nekünk nagyon tetszett. Miután megérkezett a gép és felfűtötték, az első asztaggal el is kezdték a cséplést, ezt is közösen végezték. Igazi közösségi munka volt ez, hiszen az asszonyok az előkészítésnél segédkeztek, az ételt és italt hordták, a férfiak pedig megállás nélkül csépelték a gabonát. Addig nem volt semmilyen szórakozás, amíg a legutolsó asztaggal nem végeztek. A munkával általában augusztus között végeztek az emberek. Így 20. már ünnepnapnak számított, megsüthették az első kenyeret, és annak rendje és módja szerint fel is szentelték az életet. Az őrlésre Irsán két malom is rendelkezésre állt, de a felkapottabb a kemencei malom volt. Mire megőrölték az első búzát és megsütötték az első kenyeret, akkora már mindenki kiöltözött, a svábok sváb, a tótok tót, a magyarok magyar ünneplőbe. Lányok és legények sorba hozták be a katolikus templom elé megszenteltetni a kenyeret. Ezt mise követte, majd délután elkezdődtek az augusztus 20-ai játékok. Ez egészen szeptember 8-ig tartott, az első Mária napig. Mária napkor volt az utolsó aratási búcsúbál. Ezt követően kezdődtek megint a munkás hétköznapok. S. L. Az idei nyár nem csak az időjárás miatt forró és változékony, hanem a június végi megyei közgyűlés művészetoktatással kapcsolatos döntései is vihart okoztak. A megyei önkormányzat bevételei az elmúlt években olyan jelentős mértékben csökkentek, hogy az általuk fenntartott oktatási intézmény-hálózat működtetését csak hitelekkel és kötvénykibocsátásokkal tudta biztosítani. Sajnos az állami támogatás a művészetoktatás működtetéséhez csupán a kiadások kb. 40%-át fedezi. A fennmaradó 60%-ot a fenntartó megyei önkormányzatnak kellene előteremtenie. A gazdálkodás eljutott egy olyan pontra, amikor már a további forrásbevonás lehetőségére nincs mód, így más megoldás híján szükségessé vált a kiadások radikális csökkentése. Úgy tűnik, az intézkedések legradikálisabban az alapfokú művészetoktatást érintik. A helyzet gyors megoldására Albertirsa BOTFÜLŰ A MEGYE Város Önkormányzatának volna lehetősége, amennyiben átvenné a megyétől az iskola fenntartását. Azonban, sajnos úgy tűnik, a helyi önkormányzat gazdasági problémáinak megoldása miatt, nem látható túl nagy erőfeszítés az iskola megmentése érdekében. Várhatóan szeptembertől Albertirsán is jelentősen csökkenteni kell az oktatásban részt vevő tanulók számát. Természetesen mindez maga után vonja, hogy zenetanár pedagógusoktól kell megválnia Albertirsának. Mindezek mellett kérdésessé vált az intézmény önállóságának fennmaradása. A megyei döntések egyike arról is szól, hogy a következő tanévtől csak akkor tudja a megyei önkormányzat biztosítani az iskola működését, amennyiben ahhoz a helyi önkormányzat is hozzájárul. Látható, hogy a szakmai szempontokat, az iskola eredményességét felülírták a gazdaságossági szempontok. Az iskola az elmúlt évtizedekben jelentős eredményeket ért el. Több ezren vettek részt zene- és táncoktatásban, szinte minden évben tanult tovább iskolánk növendéke zenei szakközépiskolában júniusában az iskola fúvószenekara az Országos Sárvári Fúvószenekari Versenyen II. helyezést ért el. Szomorú, hogy globalizálódó világunkban, ahol a gyermekek számára az érték nem mindig megfelelő tartalommal bír, az ízlésformáló és értékhordozó tevékenységek személyiségformáló hatása a jövőben nem kellő mértékben biztosított városunkban. Az Albertirsán dolgozó elhivatott zenepedagógusok munkájukkal nem csak a tanulók hangszeres technikai tudását igyekeztek fejleszteni, hanem mindig törekedtek harmonikus, érzelmileg gazdag, kreatív személyiségek kialakítására. Mindannyian kell, hogy bízzunk abban, hogy a felelős döntéshozók egyszer csak-csak megértik a művészetoktatás fontosságát és ennek megfelelően biztosítanak forrást, lehetőséget erre a célra. Ádám Ildikó igazgatóhelyettes

7 Albertirsai Híradó 7 KÖZÉLET ÉJSZAKAI DOLINA TÚRA Hol volt, hol nem volt, Albertirsán túl, a Dolinán innen, volt egyszer 60 gyermek, aki nekivágott az ismeretlennek. Az éjszaka leple alatt a Gerje-parton gyülekezett sok-sok bátor ember, hogy csoportokba osztódva átkeljen a 4-esen. Volt ott minden korosztály a 7 évestől a 16 évesig. Segítőként jött néhány kétes külsejű eb és felnőtt. Furcsán susmorogtak, és nagy hátizsákokat hoztak. Néhány gyermek gyanút fogott és csendben kérdezték: -Vajon mire készülnek ezek? Mentek, mendegéltek vagy 3 kilométert a félelmetes éjben, érezték, hogy valami leselkedik rájuk a sötétben. Furcsa hangok, matató zörejek figyelmeztették, le ne térjenek az útról. Mentek mendegéltek, míg egyszer csak pislákoló fényre lettek figyelmesek valahol messze. Türelmetlenül siettek a láng irányába. Ott már várták őket Elkobozták a lámpáikat, és csak egy gyenge fényű mécsessel indulhattak neki az elvarázsolt erdőnek. Furcsa rettegett kiáltások követték utukat Ismeretlen sikolyok, szellemek, erdei morcok ès boszorkák ugrottak eléjük. Volt ott mindenféle félelmetes és vicces. Mikor már úgy vélték, elmúlt minden veszély, és a titkos ládikákból a zsákmányt is összeszedték, nyílt terephez érkeztek. Ott feküdt valami, vagy valaki az avarban, odaosontak megsasolni mi lehet, de az hirtelen felugrott, és sikított egyet. Hát még nem ért véget! Ekkorra már örömteljes kacajok röpködtek. Az erdőből kijutva csodás látvány tárult a szemük elé, pislákoló fáklyák, mint afféle boszorkány leszállópálya vezette őket a végállomáshoz, egy csodás tábortűzhöz. Itt akadt mindenféle jó, szalonna, kenyér, ropogtatni való. Mire mindenki beért, lágy gitárszó és csilingelő gyermekhangoktól lett zajos az erdő Mikor már mindent megettek, elköszöntek és hazatártek Ezúton szeretnék köszönetet mondani minden erdei Szellemnek, Rémnek, Borszorkának, Morcnak és Segítőnek, résztvevőnek, valamint a tűzgyújtás Mesterének eme csodás este létrejöttéért. Jelentem: senki nem volt Lekvár! Marosvölgyi Katalin Gerje KlímaBarát Egyesület KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS A külterületi Homokrész.II. részen élő lakók nevében szeretnénk köszöntet nyilvánítani a nyilvánosság előtt Fazekas László polgármester úrnak, hogy az Önkormányzat szűkös anyagi lehetőségei mellett is megoldást talált problémánkra,és végre több évtized után a Homokrész II. ker. lakosai egy nagyon szépen rendbetett dűlőúton tudnak közlekedni néhány napja. Külön köszönettel tartozunk Nagy László (MDF) képviselő-testületi tag felé, aki szintén kiszállt a helyszínre, és éppúgy, mint polgármester úr személyesen meggyőződött a tengelytörő,bokáig érő, mélykátyus útszakaszról, ahol naponta min. 50 teher és személygépkocsi közlekedik, sokan elkerülési útvonalnak használva a dűlőutat ahol eső idején gyalogosan egyszerűen képtelenség volt már közlekedni. Képviselő úr is nagy empátiával volt az itt élők felé, kezelte az ügyünket, így végre nem kell rettegnünk előre egy-egy nagyobb esőtől, az egyre gyakoribb szélsőséges időjárás miatt. Ugyancsak reménykedve várjuk Polgármester úr azon ígéretének eredményét, miszerint megteszi kezdeményező lépését a Volánbusz Rt. felé, jelezve, hogy Albertirsát is kapcsolják be a Volánbusz Budapestre induló járataiba. Ezzel nem csupán a Homokrész II. ker. lakosai, hanem egész Albertirsa érintve van! Ezt az igényt mélységesen alátámasztja az a tény, hogy Albertirsa lakosainak száma, az utazóközönség igénye olyan mértéket öltött, mely feltétlenül megkívánná a kulturált alternatív távolsági közlekedési lehetőség biztosítását. (Monor pl. rendelkezik járattal, holott semmivel sem indokoltabb.) Így nem lennénk kiszolgáltatott helyzetben a MÁV felé, főként a kiszámíthatatlansága miatt, melyet olykor sztrájk, máskor más miatt gyakorolnak. Mint tudjuk, ha vonat nem jár, megszűnt gyakorlatilag a távolsági közlekedés Albertirsáról, ahova turistacsalogató sportcentrumot, wellnes-központot, egyéb idegenforgalmi fejlesztéseket szeretnénk létrehozni. Iskolaidőszakban tanulók és Pestre ingázók tömegei, ill. ügyes-bajos dolgaikat intézők, és külön hangsúlyt adva az idős, beteges utazóknak, járnak be kora reggel Budapestre. Nekik a Vasútállomásnál lévő aluljáróban gyakorlatilag versenyt kellene futni, hogy az esedékes vonatcsatlakozást elérjék..., ezt a fiatalok gyakran teszik, korlátot átugorva, ami veszélyes, előbbutóbb balesethez, tragédiához vezethet. Érdeklődésünkre a Ceglédi Volán marketinges ügyintézője, Kecskeméti Éva elmondta, hogy csupán egyetlen kezdeményező levélre lenne szükség Polgármester úr részéről, és azonnal beindulhatna ez a projekt, melyet a Volán Rt. szívesen is fogadna. Mi bízunk benne, ez is megszületik lassacskán, a tél beállta előtt nem leszünk tömegesen kiszolgáltatva a MÁV kénye-kedvének, kényelmetlen és drága utaztatási feltételeinek. Egyelőre hálásan köszönjük a dűlőút rendbetételét, mely az itt lakók nagy-nagy örömére, végre elkészült. Üdvözlettel, jó egészséget kívánok az Albertirsa, Homokrész II. kerület lakónak nevében is: Mülhauser Fábiánné

8 8 A Tessedik Sámuel Általános Iskolában a lelkes alsós pedagógusok idén nyáron is napközis táborral tették tartalmasabbá diákjaik nyári szünidejét. Mind a Táncsics utcai intézményben, mind a központi épületben népes diáksereg múlatta a nyár egy részét kirándulással, játékos és kézműves foglalkozásokkal. Ezek közül mindenképpen kiemelkedett az a néhány alkalom, amikor is Dobozi Ferencné, Bori néni és lánya Herczeg Pálné, Valika segítségével a népi kézművesség, a gyékény-, és csuhéfonás, szövés stb. rejtelmeivel ismerkedhettek meg a fiatal nebulók. Albertirsai Híradó AKTUÁLIS Különleges élményekben gazdag napközis tábor Bori néni annak ellenére, hogy tősgyökeres albertirsai, a gabonafélék, kukorica stb. fonásának a rejtelmeit a kunság szívében, Karcagon sajátította el, ahol fiatalkorának egy részét töltötte. Annyira megszerette ezt a mesterséget, hogy szinte mindent megtett tudásának tökéletesítéséért. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen a munkáit a szakma talán legrangosabb elismerésével, Kossuthdíjjal jutalmazták. Én személy szerint, a körzet önkormányzati képviselőjének, Szőke Károlynak az invitálására látogattam el hozzá éppen akkor, amikor egy kisebb iskolás csoportnak magyarázta, hogy mi a különbség a búza és rozs szálai között, hogy mire használható a gyékény, és hogy milyen játékok, használati tárgyak készíthetők egy kis fantáziával a szántóföldek hulladék anyagaiból. Dobozi Ferencné, Bori néni: Ez a történet úgy indult, hogy az unokámnál a házat építik, és az ott dolgozó építőmester látva a munkáinkat, megkért, hogy az ő 10 éves kislányának is mutassuk meg ennek a szép mesterségnek az alapjait. Szívesen fogadtuk a cserfes lánykát, aki aztán adandó alkalommal el is jött hozzánk. Annyira megtetszett neki ez az egész, hogy itt ragadt. Miután egy-két alapvető mesterségbeli fogást elsajátított, úgy érezte érdemes mindezt megmutatni az osztálytársainak is, így kerültek el hozzám a napközis táborban nyaraló gyerekek a mai alkalommal. Nekik próbálom megmutatni a búza-betakarítás menetét, és mindazokat az egyszerű tárgyakat, játékokat, amelyek a búzából készíthetőek. Ebben nagyon szívesen segítek a gyerekeknek, hiszen én magam is gyermekkorban sajátítottam el a kézművesség alapjait. Karcag városában jártam iskolába. A karcagi gimnáziumban az 1930-as évek végén volt olyan tantárgy, hogy kézimunka óra. Egy-egy ilyen foglalkozáson minden olyan ismeretet megszerezhettünk, amit a Kunságnak a kultúrája magába foglalt, a hímzéstől kezdve, a szövésen, kenderfeldolgozáson át, a csuhéfonásig mindent. Ebből érettségiznünk is kellett tól kezdve aztán teljesen ennek szenteltem az életemet, azóta rengeteg csoportot vezettem, legalább 20 vagy 30 kézműves mestert képeztem. Büszkén mondhatom, hogy van utánpótlásom. A munkáim az ország majd minden táján megtalálhatóak, zsűrizett és díjazott alkotások. Szegeden egy ilyen megmérettetés eredményeként kaptam meg a Kossuth-díjat, az egyik legnagyobb elismerést. Igaz, én nem erre vagyok a legbüszkébb, hanem arra, amikor a gyerekeknek sikerült átadnom, megmutatnom ennek a mesterségnek egy-két szépségét, és láthatom az arcukon az alkotás jóleső örömét. Az egyetlen szívfájdalmam az, hogy a sok-sok bemutató, kiállítás ellenére eddig még nem sikerült Albertirsán tanfolyamot szervezni gyerekeknek a Művelődési Házban, mivel annak a minimális költségeit a város nem tudta előteremteni. Így többnyire máshol, nagyobb városokban tanítunk a lányommal együtt, aki szintén népművész és művészeti oktató. Remélem egyszer itt is elismerik a munkánkat, és az itt élő gyerekeknek is átadhatjuk a tudásunk legjavát. Miután Bori néni befejezte a gabona feldolgozásáról rögtönzött előadását, a lánya segítségével a jelenlévő gyerekek megnézhették mindazokat a játékokat, használati tárgyakat, ékszereket, amelyeket búzából, gyékényből vagy kukoricából készítettek az édesanyjával közösen. S. L.

9 Albertirsai Híradó 9 Fontosnak tartom felhívni a figyelmüket a parlagfű és egyéb gyomnövények elleni védekezésre szeptemberétől megváltozott a parlagfűvel kapcsolatos ügyintézés menete. Addig az időig egy felszólítást kapott az érintett ügyfél, hogy a területét tisztítsa meg a kijelölt határidőig. Ha ezt nem tette meg, növényvédelmi bírság kiszabására került sor szeptembertől már nincs lehetőség mérlegelésre, így felszólításkor a növényvédelmi bírságot is ki kell szabni. Belterületen a fertőzött terület nagyságától függ a bírság mértéke: 50m 2 -ig Ft; m 2 -ig Ft; m2-ig Ft; 200 m 2 -től 1 ha-ig Ft; 1 hatól Ft. Amennyiben a felszólított tulajdonos nem végzi el a kijelölt határidőig a parlagfűmentesítést az ingatlanán, közérdekű védekezés keretén belül kijelölt szerződött vállalkozó hajtja végre a feladatot és ennek költsége is a tulajdonost terheli, ami adók formájában behajtható köztartozás. Felhívom figyelmüket arra, hogy mind a növényvédelmi bírság, mind a közérdekű védekezés többször is kiróható, illetve elvégezhető. Ez a munkavégzés mindenki számára kötelező érvényű! Az Önkormányzatnak nem célja a lakosok terheit növelő bírság kiszabása. Ezért is fontos, AKTUÁLIS TISZTELT INGATLANTULAJDONOSOK! hogy ezt a tájékoztatót minden ingatlantulajdonos elolvassa, a védekezést folyamatosan végezze és a gyommentességet a vegetáció végéig (első talajmenti fagyokig) fenntartsa. A védekezés gyakoriságát az időjárás is befolyásolja. Csapadékos időszakban ez nemcsak 1-2, hanem akár 4-5 alkalmat is jelent. Azok a tulajdonosok, akik továbbra is gondozatlanul hagyják ingatlanukat, számíthatnak az eljárás lefolytatására. Nemcsak földterületeink védelme fontos a növényvédelmi munkák elvégzésekor, hanem a környezetünkben lakók egészségének védelme is cél. Lakótársaink közel 40%-a szenved a parlagfű és egyéb allergén gyomnövények által kibocsátott pollentől. Az allergiások száma évről-évre emelkedik. A nyári időszakban a termelődő pollenek megkeserítik mindennapjaikat. Ne feledjék, hogy a parlagfű allergia bármely életkorban és bármilyen egészségi állapot mellett kialakulhat, érintheti Önt és családját is. Vannak közöttünk olyan egyedül élő idős emberek, akik koruknál fogva nem tudják elvégezni a ház körüli gyommentesítést. Akinek ilyen személyről vagy ingatlanról tudomása van, kérem jelezze a Polgármesteri Hivatalban, az telefonszámon. Ügyintézőnk segíteni próbál, hogyan lehet elvégeztetni a védekezéssel kapcsolatos teendőket. Tisztelettel: Fazekas László polgármester És monda Isten: Imé néktek adok minden maghozó fűvet az egész föld színén, és minden fát, amelyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül. Mózes első könyve, A teremtésről Idejében szólunk! Idejében szólunk? GONDOLATÉBRESZTŐ AZ EGÉSZSÉGÜNKRŐL ÚJ NÉZŐPONTBÓL ( Folytatás. Előzmények: lapunk márciusi (11. oldal), májusi (13. oldal), júniusi (11. oldal) és júliusi (9. oldal) száma.) Az előző, júliusi számunkban megjelent részt szervezetünk méregtelenítő funkcióit taglalva a rágás szerepével, a magas rosttartalmú ételek fogyasztásának előnyeivel fejeztük be. Következő méregtelenítő felületünk a tüdő, az anyagcseréhez nélkülözhetetlen oxigén-ellátó, és szén-dioxid leadó szervünk. Szervezetünk a tüdő léghólyagocskáinak m 2 felületén végzi a belélegzett, friss oxigén felvételét és itt szabadul meg az anyagcsere során képződő, a szervezet számára fölösleges, sőt mérgező szén-dioxidtól. Ennek a gázcserének a hatékonysága függ a körülöttünk lévő levegő tisztaságától és oxigéntartalmától, a fizikai tevékenységünk intenzitásától, a tüdőkapacitástól és a szervezet általános erőnlététől. Törekednünk kell arra, hogy rengeteg fa és egyéb, zöld növény vegyen bennünket körül, és különösen óvjuk a nagy lombú fáinkat, hogy minél több szén-dioxidot tudjanak éltető oxigénné alakítani! Naponta legalább fél órát töltsünk intenzív mozgással, mozduljunk ki a lakásból! Életkorunknak, nemünknek, egészségi állapotunknak megfelelően sportoljunk, vagy csak sétáljunk, de naponta növeljük fizikai teherbírásunkat! A gyaloglás vagy a kerékpározás előnyeit nagyszerűen ki lehet használni: a gépkocsival szemben nem szennyezi a levegőt, biztosítja a napi mozgás lehetőségét és közben alkalom nyílik arra, hogy megcsodáljuk a körülöttünk lévő szépségeket is. A fölösleges levegőszennyezés elkerülése érdekében égetés helyett a kert melléktermékeit, a konyhai hulladékot a komposztba, más fölöslegessé váló dolgainkat a szelektív hulladékgyűjtőbe tegyük, vagy várjuk meg a lomtalanítást! Folytatjuk VETEMÉNYESKERT Endívia saláta Ha ősszel szeretnénk friss salátát fogyasztani, akkor most kell elvetni az endívia salátát. Lehet helyrevetéssel, majd ritkítással is nevelni, de palántázható is. A téli hónapokra nem érdemes majd kint hagyni, mert a kemény fagyokat nem bírja. Be lehet takarítani és hűvös pincékben nedves homokon akár karácsonyig is tárolható, illetve a hideg beállta előtt fólia húzható fölé. B1- és C-vitamin, folsav, béta-karotin, vas, foszfor és rosttartalmánál fogva jól jön majd a kezdődő téli hónapokban. RECEPTAJÁNLÓ Paradicsomos padlizsán Négy személyre két szép padlizsánt mossunk meg, vágjuk közepes nagyságú kockákra és egy nagy lábosban, előnyösen vok edényben, bő olajon, állandó keverés mellett süssük át, majd tegyünk bele két nagy, csíkokra vágott hagymát, közben őrölt feketeborssal fűszerezzük. Ezt követően nyomjunk bele fokhagymaprésen két gerezd fokhagymát, majd öntsük hozzá az előkészített, cikkekre vágott paradicsomot, keverjük át, fedő alatt pároljuk pár percig, sózzuk meg, zárjuk el alatta a melegítést és befejezésként apróra metélt petrezselyemzölddel keverjük össze, tegyük vissza a fedőt és tálalásig lefedve hagyjuk állni. Kölessel, barna rizzsel, egy tallér élesztőmentes kenyérrel vagy csak önmagában fogyasztjuk. ITT AZ IDEJE! Augusztus a paradicsom-befőzés ideje. Készíthetünk fűszeres paradicsomlevet úgy, hogy a félig megfőtt paradicsomhoz zeller- és petrezselyemlevelet, zöldpaprikát, zöld bazsalikomot adunk, majd a zöld növényekkel együtt passzírozzuk. A paradicsomlevet fölforraljuk, és tisztára mosott, csavaros tetejű üvegekbe merjük. A tető rácsavarása után fejjel lefelé fordítva tegyük pár napra száraz dunsztba. Kibontás után címkézzük és vigyük a hűvös kamrába. A befőzések során kerüljék az előregyártott ízesítő fűszerkeverékek, tartósítószerek és cukrok használatát! Nincs rá szükség! Jó egészséget kívánok! Dr. Pjeczka Etelka

10 10 Csalfa, vak remény A júliusi Híradóban azt írtam, reménnyel tölt el, hogy a Dolina Zöld Kör pozitív választ adott nézetkülönbségeink, problémáink megbeszélésére invitáló levelemre. Az általam javasolt tárgyalás azonban elmaradt. Előbb egy sajnálatos családi gyász szólt közbe, majd újabb meghívásomat a Dolina Zöld Kör elutasította. Az erről szóló levelükben említett két ok ürügy csupán. Az egyik szerint hamisan állítom, hogy a Dolina Zöld Kör feljelentget. A másikban azt kifogásolják, hogy nem tájékoztattam városunk lakosságát Janik Zoltán Úr kitüntetéséről. A részletekkel nem szívesen foglalkozom. Egyrészt ugyanis nem kívánok asszisztálni az Albertirsai Híradó bulvár lappá történő silányításának zöld lepellel álcázott kísérletéhez. Másfelől pedig bizonyos szint alá nem szeretnék jutni. Így a nekem címzett állításaikkal kapcsolatban álljon itt csupán két megjegyzés: arról, hogy az elmúlt bő egy esztendőben ki, mikor, hová tett szánalmas fel- és bejelentést a képviselő-testület, a polgármester, valamely képviselő vagy a jegyző ellen (ha a magukat a Dolina Zöld Kör képviselőinek mondók igénylik) részletesen tájékozatni tudom a nyilvánosságot, Janik Zoltán Úr kitüntetéséről csakúgy nem tájékoztattam a lakosságot, mint több, más hasonló esetben. Ez ugyanis véleményem szerint csupán igazán kiemelt kitüntetések esetén indokolt. Semmi esetre sem olyankor, amikor maga az adott civil szervezet a Albertirsai Híradó AKTUÁLIS kitüntetés előterjesztője, mint azt a Dolina Zöld Kör aláírású cikk megfogalmazói vallják a Híradó júliusi számában megjelent Mégis csak jó úton járunk! c. írásban. Majd ugyanabban a lapszámban három (!) helyen is ugyanezzel (a saját kezdeményezésű) kitüntetéssel próbálják önmagukat igazolni. Végezetül még valami: a jövőben a Dolina Zöld Kör tevékenységével a nyilvánosság előtt igyekszem a lehető legkevesebbet foglalkozni. Ezt két dologgal indoklom: a múlt havi Híradóban érdekes írást olvastam, Őszinte vallomás címmel. Szerzőjét régóta ismerem és becsülöm. Ő most tisztán megfogalmazta azt, amit magam is jó ideje érzek. Eszerint nem tudni, hogy a Dolina Zöld Kör tagsága mennyire VITA HELYETT KIRÁNDULÁS Az Albertírsai Híradó júliusi számában ismét szóbajött a gyógyfürdőnk. A cikk írója fennen hírdeti, hogy a civil szervezetek közül, egyedül ők tesznek lépéseket a fürdő sorsának és jövőjének érdekében, a többi szervezet mindenbe beletörődő hallgatásukkal rábízták a döntést a képviselő-testületre. Évek hosszú sora után végre sikerült elmennünk nyaralni a családommal, mégpedig Bükfürdőre (Szombathely közelében van). Nagyon régen jártam ott, akkor csak egy kisebb fürdő és egy szálloda állt egy nagy préri közepén. Természetesen most csak ámultam, hogy milyen csodálatos telep alakul ki a felfejlesztett fürdő köré, kis apartmanokkal, szállodákkal, vendéglátó sorokkal, csodálatos környezetben. Lehetőségünk volt az egész területet megismerni, mert egy kis turista vonat 1 órás út alatt végigvitt minket a fürdőtelepen, majd bevitt minket a településre. Itt csak ámultunk a felépült paloták során, sőt a régi házak is sorra bővülnek. Vajon miből? Azt hiszem, tudják a választ! Az volt a tervem, hogy egy Városfórumon felvetem a javaslatomat, de a cikk késztetésére mint az egyik civilszervezet vezetője most írom le. A kétkedőknek és a fejlesztés híveinek érdemes lenne egy tanulmányi kirándulást tenni Bükfürdőre, és elgondolkodni rajta, hogy egy 3000 fős település mivé fejlődhet, ha kihasználja a természet adta lehetőségeket. 13 éve, amikor ideköltöztünk, már terv volt a fürdő fejlesztése. Azóta semmi eredmény a különböző kerékkötések miatt. A lakosság érdekeit hangoztatva nem lépünk előre. Ez a lakosok érdeke? Itt nem a magasabb belépőjegyárakon kellene meditálni, ugyanis nagyon sokan Ceglédre járnak családostól és kifizetik a többezer forintot, mert azért kapnak is valamit. Lehet, hogy én sem értek hozzá, de véleményem szerint a fürdő fejlesztésével a lakosok is nyernének: fizető vendéglátás, munkahelyteremtés, kereskedelem, vendéglátás fellendülése. Az önkormányzati bevételek növekedése (üdülőhelyi díj, adó, stb.) lehetővé tenne újabb fejlesztéseket a városban. Nem TÁJÉKOZTATÁS ismeri annak a néhány (szerintem mintegy öt) személynek az indítékait és cselekedeteit, aki az Ő nevükben rendre fellép. Furcsa, hogy olyan ember írta az említett cikket, akit június 25-én a Dolina Zöld Kör közgyűlése egyhangúlag gazdasági vezetőjévé választott. Ugyanez az ember (némi civilszervezeti múlttal a háta mögött) saját bevallása szerint jelenleg abban sem biztos, hogy tagja még a Dolina Zöld Körnek. Mindenkire rábízom a megfelelő következtetések levonását Szerencsére nagyon sokan vannak városunkban, akiknek a munkája nagyságrendekkel több odafigyelést érdemel, mint az itt sokszor megnevezett egyesületet kisajátító néhány sértődött közéleti ámokfutása, rombolása. Fazekas László polgármester ez lenne inkább a lakosok érdeke? A fürdőhöz kapcsolódó egészségügyi szolgáltatások pedig a lakosok és egyéb vendégek egészségét szolgálnák, amik orvosi beutalóval, a fürdőjeggyel együtt kevesebb térítéssel is igénybe vehetők. Tehát nem elriasztani, hanem tárt karokkal kellene fogadni, sőt keresni a befektetőket. Talán pár év múlva ez a város is elérné azt a gyógyfürdőjével, amit ez a kis település, és gyermekeink büszkén dicsérnék azokat, akik mertek jól dönteni. Kürtiné Bodnár Klára az Albertirsai Reforméletmód Egyesület vezetője A Dolina Zöld Kör ezúton visszautasítja az Albertirsai Híradó köztájékoztató újságban és egyéb albertirsai hírközlő fórumokon hónapok óta szervezetten zajló lejárató kampány hadjáratot, melynek kizárólagos célja civil szervezetünk társadalmi ellehetetlenítése. A Dolina Zöld Kör a híresztelésekkel ellentétben egyetlen albertirsai lakótársunkkal szemben, beleértve önkormányzatunk Polgármesteri Hivatalát, képviselőit, polgármesterünket és alpolgármestereinket nem kezdeményezett büntető eljárást különböző állami hatóságoknál és FELJELENTÉST sem tett senki ellen sem, ilyen szándéka a jövőt illetően sincs. Amennyiben bárkinek van a Dolina Zöld Kör hivatalos pecsétjével és szervezetünk elnökének aláírásával ellátott feljelentés tárgyú-tartalmú dokumentum a birtokában, akkor javasoljuk azt bátran hozza nyilvánosságra! Továbbá közöljük: egyesületünk eredeti céljai a évi megalakulás óta nem változtak, sőt az Alapszabályunk sem, csupán ügyészségi törvényességi vizsgálat kötelezéseként év tavaszán az előírtakkal kiegészült, valamint év derekán a tagság egybehangzó javaslata alapján pontosításra került. Civil szervezetünk szakmai szervezet. Érdekvédelmi munkánkat és döntéseinket politikamentes szervezetként külső befolyástól mentesen, a hatályos jogszabályok betartásával, törvényes jogosítványok birtokában végezzük, és elhatárolódunk minden helyi- és országos politikai, gazdasági érdekcsoporttól. DOLINA ZÖLD KÖR

11 Albertirsai Híradó 11 Június 30-án, hétfőn reggel 29 lelkes és kíváncsi gyerek gyülekezett a Tessedik Sámuel Általános Iskola bejáratánál. Ez már önmagában is szokatlan a nyári szünet közepén, de talán még furcsább, hogy igazából ők maguk sem sejtették, mi történik majd az elkövetkező öt nap során. Azt persze tudták, hogy tollaslabda edzőtáborba érkeztek. A tájékozottabbak (akik tavasszal voltak a próbaedzéseken és a bemutatón) még arra is emlékeztek, hogy Szűcs Zoltán budapesti edző tartja majd a foglalkozásokat. Joggal számítottak sok játékra, némi vidámságra és persze rengeteg tollaslabdázásra. Na persze azt is tudták, hogy nincs edzőtábor gyakorlás és fáradtság nélkül sem! Nem csak a napirend, a résztvevők köre is változatos volt. Érkeztek lányok és fiúk, elsősök éppúgy, mint 2., 3. vagy 4. osztályosok. Volt, aki egy kis játékra vágyott a nyári szünetben, volt, akit a barátok, osztálytársak csapata vonzott, és persze volt, akinek már a kezdetektől egy bajnoki trófea képe lebeg a szeme előtt. A tollaslabda erre mind lehetőséget ad. Az már az első nap reggelén kiderült, hogy mint minden komoly sporttevékenység, ez az edzés is bemelegítéssel kezdődik. A szép időnek köszönhetően tehát, az egész csapat (több-kevesebb lelkesedéssel) egy könnyed reggeli futással kezdte a napot. Az átmozgató gimnasztika és a tollaslabdához nélkülözhetetlen szökdelések után igazából a közös játékok közben indult be a hangulat. Még az egyébként pihentetőnek nem mondható 40 m-es sprint felmérés sem okozott gondot, sőt, köszönhetően az iskola atlétikai hagyományainak és az úgy látszik eredményes testnevelés óráknak, az egész csapat remek időeredményeket produkált. A tényleges tollaslabda edzések természetesen már az iskola tornatermében zajlottak, ahol különböző méretű gyerekütők és több doboznyi labda várta az ügyesedni vágyókat. Az alapvető AKTUÁLIS Tollaslabda napközis tábor a Tessedik Iskolában tenyeres és fonák ütések elsajátítása nem okozott nagy gondot, így hát sorra jöttek a különböző trükkös ütések, a tollasos zsonglőrködés. Szorgalmas gyakorlással mindenki napról-napra szárnyalta túl önmagát! Igaz ez az igencsak fárasztó lépésekre és ugrásokra is, amelyeket nem egyszer ismert zeneszámok ritmusára kellett végrehajtani. Így az ütéseket lassacskán sikerült a megfelelő lépésekkel kiegészítve végrehajtani. A játékszabályok megtanulása után tehát már nem volt akadálya az első barátságos mérkőzéseknek sem. Ehhez az iskola tornatermében felfestett 4 db szabványos tollaslabda pálya nyújtotta a terepet, a hozzá tartozó hálókkal együtt. A mobil hálótartó állványoknak köszönhetően a teremből percek alatt sikerült valódi tollaslabda arénát varázsolni. A teremben így egész nap edzésfeladatok és meccsek váltották egymást. Az edzéseket természetesen nyújtás zárta, ami rendkívül fontos az izmok rugalmasságának megőrzése szempontjából, és egyben megnyugvást biztosít a sportolás során felpörgetett szervezetnek. Gyors mosakodás és átöltözés után rövid csevegéssel és viccelődéssel színesített séta következett az iskolától a Szittyó étteremig, ahol a csapatot a jól megérdemelt ebéd várta. A kellemes környezetben elköltött étkezés után nyári szünet lévén mindig akadt valami édesség is, ami a visszaút során annak rendje és módja szerint el is fogyott. A délutáni pihenő és emésztési szünet MEGHÍVÓ éves testvérvárosi évfordulók megünneplésére Albertirsa idén ünnepli 15 éves testvérvárosi évfordulóját Gaggiano-val és 10 éves évfordulóját Bourg Saint Andéollal. Az alábbi rendezvényekre nagy szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt, ahol találkozhatnak az olasz és francia testvérvárosunkból érkező delegációkkal is. Szeptember óra Művelődési ház (hivatalos ceremónia, szerződések aláírása) Szeptember Erzsébet tér (városnapi ünnepség megtekintése) Szeptember Faluház (kézműves programok megtekintése) a társasági élet színtere volt. Nem pihent a kártya, a dominó, a marokkó. Voltak akik a tollaslabdás újságokat böngészték, mások a délelőtti élményekről beszélgettek. A legnagyobb érdeklődés talán azt a vetítést övezte, amelyen az olimpiai döntő és más nagy tollaslabda versenyek mérkőzéseiből kaphattak ízelítőt a gyerekek. A dán Peter Gade, a kínai Lin Dan vagy az indonéz Taufik Hidayat mozdulatait mindenki szájtátva figyelte. A délutáni edzés a délelőttihez hasonlóan zajlott. Eltérés csupán annyiban volt, hogy tekintettel a rekkenő hőségre a bemelegítés és a hozzá tartozó játék is a teremben zajlott, illetve a gyakorlás mellett kicsit több idő jutott a játékra és a barátságos meccsekre. A megszokott napi program végén minden gyerek kellemes fáradtsággal és friss élményekkel tért haza. A társaság hamar hozzászokott az edzőtábor légköréhez és rendjéhez, így a napi események gördülékenyen és pontosan követték egymást. Változatosságot az újabb és újabb játékok jelentettek, amelyen mindenki próbára tehette az ügyességét. A sportteljesítménnyel járó elkerülhetetlen fáradtságért a szemmel látható fejlődés volt a résztvevők jutalma. Egyre jobban sikerültek az ütések, egyre ritkábban esett le a labda és még a futást is egyre nagyobb kitartással teljesítette mindenki. A tábor záróeseménye a pénteki családi tollaslabda délután volt. Az első műsorszám a gyerekek által tartott tollaslabda bemutató volt, ahol nem csak abból adtak ízelítőt, hogy mit tanultak a héten, hanem abból is, hogy hogyan. A látványos edzésfeladatok tetszést arattak a szép számmal megjelent családtagok körében. Ezt a táborban készült fényképekből tartott vetítés követte, amely nem szűkölködött bájos és vicces részletekben sem. A záró program természetesen az elismerő oklevelek és az ajándékok átadása volt, amely minden résztvevő jól megérdemelt jutalma volt az egész heti fáradozásért. Ezután a délután már közös családi tollaslabdázásba torkollott, ahol a kistestvérektől a szülőkön át egészen a nagymamákig mindenki ütőt, labdát ragadott és önfeledten játszott. A gyerekek lelkesedését, az iskola támogatását és a szülők bíztatását tekintve minden adott ahhoz, hogy ősztől színes és igényes tollaslabda élet indulhasson el Albertirsán! Az edzőtáborban készült fényképek megtekinthetőek a internet címen, az Albertirsa edzőtábor rovatban. Szűcs Zoltán tollaslabdaedző

12 12 Albertirsai Híradó SPORT (Folytatás a címlapról.) Ha itt sikerült volna dobogóra kerülnie, akkor a Judo Szövetség finanszírozta volna az EB utazásunkat. Sajnos ott csak hetedikek lettünk, így saját forrásból, szakosztályi pénzen kellett a szarajevói EB-re utaznunk. Itt rögtön komoly nehézségekbe ütköztünk, mivel az önkormányzati keretből megspórolt pénzünk mellett még 1000 euróra szükségünk volt ahhoz, hogy a nevezési díjakat, a szállást és az utazást fizetni tudjuk. Miután a nagyobb albertirsai cégek elzárkóztak a segítségnyújtástól, és a városnak sem volt plusz forrása segítségként, teljesen kétségbe estünk, hogy annak ellenére, hogy mehetünk, nem lesz anyagi keretünk az utazásra. Szerencsére több környékben élő, nem albertirsai vállalkozó segített, majd helyi magánszemélyek is a segítségünkre siettek. Nekik és a Damisolnak, a Mirsa Hűtőháznak, a Faulhaber Kft.-nek, a Dolina Kft.-nek és a Gazdaboltnak akik végül biztosították a szükséges forrásokat itt is szeretném megköszönni azt, hogy lehetővé tették ezen a rendkívül rangos világversenyen a versenyzést Bernadettnek. Milyen volt a verseny, a szervezés Szarajevóban? Keliger Bernadett: Ez egészen más volt mint egy hazai verseny, színvonalasabb, látványosabb. Ebből kifolyólag az ellenfelek is sokkal erősebbek voltak, és rutinosabbak is. Nekem ez jelentette a legnagyobb kihívást, hiszen ez volt az első ifi EB, amin részt vettem, így kellő rutinra még nem tudtam szert tenni. Talán ennek is köszönhető az, hogy nem tudtam jobb eredményt elérni a 7. helyezésnél. Természetesen büszke vagyok erre az eredményre, és nagyon jónak tartom. Mindenkinek legalább két meccset lehetett játszania, így egy kicsit nagyobb eséllyel indulhatott minden egyes versenyző, hiszen egy vereség nem hozta automatikusan a kiesést. Én először egy fehérorosszal kezdtem, őt viszonylag gyorsan legyőztem egy válldobással fél perc körül. Őt egy görög ellenfél követte, miután egy támadást indított ellenem, azt sikeresen kontráztam, így sikerült legyőznöm és tovább jutnom a azeri versenyző ellen. Vele már a döntőbe jutásért folyt a harc, a meccs jól indult, hiszen vezettem két kokával ellene, majd meg is intették passzivitásért. Sajnos az utolsó fél percben egy dobással ő nyert. Nagy László edző: Rendkívül feszült volt a mérkőzés, Berni már két kokával vezetett. Mi a tatami mellől, ahogy a torkunkból kifért, ordítottunk, hogy ne indítson támadást, igyekezzen kihúzni a hátralévő 20 másodpercet. De sajnos Berni akkora hévvel támadott, hogy már nem lehetett megállítani. Sajnos az azeri lány ezt ügyesen megkontrázta egy jukora, és szinte az utolsó percben fordult meg a mérkőzés, amely a 4 közé jutást biztosította volna. Itt jött ki a rutintalanság, ezen kell a jövőben javítanunk mindenképpen. Ekkor került át vigaszágra. Keliger Bernadett: Miután átkerültem a vigaszágra, először egy török versenyzővel kerültem szembe. Itt az úgynevezett aranypontnál én nyertem. Az aranypont azt jelenti, hogy miután rendes időben egyikünk sem tudott a másik fölé kerekedni, egy olyan hosszabbítás következett, amelyben az első értékelhető akcióig folyt a küzdelem. Próbáltam folyamatosan támadni, ennek eredményeképp megintették a török lányt, és én nyertem. Ezzel a győzelemmel esélyem lett arra, hogy a bronzéremért versenyezhessek. Ehhez egy ukrán ellenféllel kellett megküzdenem. A rendes 4 percben itt sem sikerült fölényt kiharcolni egyikünknek sem, így újra hosszabbítás következett. Az utolsó fél percben indítottam egy dobást, amelyet az ukrán lány megkontrázott, így ő nyert, én pedig a 7. helyen végeztem. Csalódott nem voltam, hiszen nekem ez volt az első Európa Bajnokságom, első évesen ez is szép eredmény. Most súlycsoportot váltok, 48 kg-ba kerülök át, ami valószínűleg sokkal nehezebb lesz, de itt is szeretnék hasonlóan jó, vagy még jobb eredményeket elérni. Nagy László edző: Azt mindenképpen ki kell emelnünk, hogy elsőéves versenyző, hosszan tartó betegség után, csak januárban tudott elkezdeni edzeni, és kénytelen volt kihagyni több jelentős verseny. Ezt követően végigverte szinte fél Európát, és a 7. helyezést tudta megszerezni egy Európa Bajnokságon, ez óriási eredmény. Leszűrve a verseny tapasztalatait, tovább edzünk, csiszoljuk a hiányosságokat, és bízunk benne, hogy hamarosan újabb éremmel örvendeztethetjük majd meg a judo szerelmeseit. S. L. A napfény szerepe az új életmódban Az élet nem létezhet napfény nélkül. Mindannyiunk élete ahogy a növények, állatok és minden élő faj léte függ a napfénytől. A napfény segít az egészség megőrzésében és megvéd sok betegséggel szemben. Egyike a természet gyógyító erőinek. A nap sugarai nélkül hamarosan megbetegednénk. Ez a forrás táplál és életerőt ad testünknek. Létezésünkhöz szükséges környezetet teremt. Minden élet közvetítője a Földön. A napfény csakúgy, mint a testmozgás, csökkenti a nyugalmi pulzus értékét, megerősíti a szívizmokat, növeli a szív teljesítményét, mely által javul a hatékonysága. Segít a vérnyomás normalizálásában. A napfény fokozza a vörösvértestek oxigénszállító kapacitását és a fehérvérsejtek hatékonyságát a vírusok elleni küzdelemben. Növeli a falósejtek számát, erősítve ezáltal testünk védelmi rendszerét. A napfény D-vitamint készít koleszterinből és közvetlenül a bőr alatt lerakódott növényi eredetű sterolokból. Ezáltal felhasználja a testben felhalmozódott koleszterin egy részét. A napfény jótékony hatásai: erősíti az immunrendszert, növeli a lymphocyták számát, fokozza a vörösvértestek oxigénszállító kapacitását, hatékonyabbá teszi a neutrophilokat a kórokozók elpusztításában, elősegíti a gyógyulást, javítja az izmok működését, megvéd az angolkórtól és a csontok kalcium készletének elvesztésétől, fertőtlenít képes elpusztítani a kórokozókat és D-vitamint termel. Kerüljük a leégést! Fogyasszunk alacsony zsírtartalmú ételeket sok A-, és C-vitaminnal! Koska Pálné

13 Albertirsai Híradó 13 ATLÉTIKA KERESZTREJTVÉNY Vízszintes: 1. Euripidész görög drámaíró mondásának első része. 14. Édesburgonya. 15. Nemzetközi szerződést aláíró. 16. Nagyi kedvence. 18. Verskellék. 19. Magot hint. 20. ház, régies vasútállomás. 21. Férfinév. 23. Szám rövidítése. 24. Személyes névmás. 25. Kubai, spanyol és osztrák autójelzések. 26. Kopoltyú része! 28. Heves megyei település. 29. Kisfaludy Sándor. 30. Elcseni. 31. Zavart tanú! 32. Wolfgang Mozart ford. 34. Jós betűi. 35. Nagy László. 37. József Attila-vers címe. 38. Végtelen izom! 40. A teljes magyar ábécé utolsó betűje. 41. Egyformák! 43. Lelkesítő. 45. Emke kevert betűi. 46. Katmanduban tartózkodik! 47. A Ludolph-féle szám. 48. Kopasz. 49. Talpra ugró. 50. Kalória rövidítése. 51. Földet forgat. 52. Lakoma. 53. Kevert óma! 54. Vanádium, argon és urán vegyjelei. 55. Tér olasz rövidítése. 57. Néma nótám! 59. Tisztítás vízzel. 60. Egyfajta göngyölegfedél. 63. Végtelen trópusi eső. Függőleges: 1. Filmfesztivál városa. 2. Leszármazottja. 3. Biliárdgolyót lökő rúd. 4. Alma- 5. Rádium vegyjele. 6. Máltai és portugál autójelzések. 7. Ara betűi. 8. Szigetvár védője. 9. Zavaros iramú! 10. Novák Ferenc. 11. Csík. 12. Biográfia. 13. A soproni Szent Mihály-templom építőművészeti meghatározása. 14. Amerikai gépkocsi márka. 17. Anekdota. 21. Matrac-rugózat. 22. Latin ősanyag. 26. Toledóban van! 27. Thaiföldi, luxemburgi és osztrák autójelzések. 28. Győri labdarúgócsapat. 30. Euro egyneműi. 33. Sajnáló. 35. A mondás befejező része. 36. Gabonát kézi munkával learat. 38. Határtalanul kimarad! 39. Bogoz. 42. SPORT Gerelyhajítóink remeklései Júliusban csúcspontjukhoz érkeztek az atlétikai bajnokságok és nemzetközi versenyek. Atlétáink nagyszerűen helytálltak a legfiatalabbaktól a felnőttekig. A tatai és balatonszárszói edzőtáborok is segítették a csúcsformába kerülést. A felnőttek országos bajnokságát Debrecenben rendezték. Az Olimpián is induló Olteán Csongor esélyeshez méltóan már az első dobásával eldöntötte a gerelyhajító bajnokságot: 72,86 méteres teljesítményével győzött a kiegyensúlyozott mezőnyben. Csongort hamarosan az egyik legnagyobb megmérettetés várja, augusztus 21-én a Pekingi Olimpián bizonyíthat. Mindannyian szurkolunk neki! Lehoczky Árpád sérüléséből felgyógyulva 205 cm-t ugrott és negyedik helyezést ért el magasugrásban. Ecsedi Gergő mind a két gátfutó számban jól futott és értékes helyezéseket szerzett. A veszprémi utánpótlás bajnokságon (20-22-én) Lehoczky Árpád magasugrásban a harmadik, Ecsedi Gergő 110 méteres gátfutásban a negyedik helyezést érte el. Az ifjúságiaknál (16 17 évesek) a gerelyhajító Kolompár Zsolt kiemelkedően szerepelt. Először a Magyar Válogatott színeiben a szlovák cseh magyar viadalon lett második 62,96 méteres eredményével, majd az országos bajnokságon győzött 63,50 méteres dobásával. A serdülők országos összetett bajnokságán gátfutás, távolugrás, magasugrás, gerelyhajítás Kovács Ferenc és Ecsedi Mátyás pontszerző helyezést ért el. A legfiatalabbakat Bágyi Erika (10 éves) Á Á Kevert ere! 43. Osztrák és albán autójelzések. 44. Imágó keverve! 46. Ház jelzője. 47. Izzó tüzelőanyag. 49. Sodorta. 50. Avantgárd költő neve (itt befejezetlenül!). 54. Magához húz. 56. Felszólítás támogatásra. 58. Mongol Vasutak idegen rövidítése. 59. Szamoa fele! 61. Azonosak! 62. Őrá egyneműi. 63. Milliméter. képviselte a megyei válogatottban. Nemzetközi gyerek versenyen német, szlovák, holland, olasz és magyar fiatalok vetélkedésén a népes mezőnyben 60 méteres síkfutásban 9,48 mp-es egyéni csúcsával az ötödik helyen végzett. Ecsedi László edző R A múlt havi rejtvény helyes megfejtése: Elégedj meg azzal, hogy valóban annak látszol, ami vagy. Gratulálunk a nyerteseknek: Balázs Lászlóné, Móricz Zsigmond u. 16., Benkó Benőné, Honvéd u. 8., Erdősi Istvánné, Szövetség u. 27., Szemőkné Szedlacsek Judit, Iskola u. 5., Szollár Ilona, Vasút út 45.

14 14 Albertirsai Híradó KÖZÉRDEKÛ INFORMÁCIÓK Háziorvosok ügyeleti beosztása augusztus Ügyelet címe, telefonszáma: Albertirsa, Vasút u. 4. (53) Ellátási terület, illetve település neve: Albertirsa, Dánszentmiklós, Mikebuda 1. Dr. Babinszky Eleonóra 2. Dr. Zolnyan Erzsébet 3. Dr. Zolnyan Erzsébet 4. Dr. Fógel Kristóf 5. Dr. Pécsi Angéla 6. Dr. Makkos Gyula 7. Dr. Fógel Kristóf 8. Dr. Pécsi Angéla 9. Dr. Tajti Géza 10. Dr. Pécsi Angéla 11. Dr. Zolnyan Erzsébet 12. Dr. Kis Ferenc 13. Dr. Pécsi Angéla 14. Dr. Oszvald Gyula 15. Dr. Zolnyan Erzsébet 16. Dr. Pécsi Angéla 17. Dr. Pécsi Angéla 18. Dr. Fógel Kristóf 19. Dr. Kis Ferenc 20. Dr. Fógel Kristóf 21. Dr. Hajdúhegyi Ágnes 22. Dr. Fógel Kristóf 23. Dr. Zolnyan Erzsébet 24. Dr. Zolnyan Erzsébet 25. Dr. Pécsi Angéla 26. Dr. Fógel Kristóf 27. Dr. Zolnyan Erzsébet 28. Dr. Fógel Kristóf 29. Dr. Pécsi Angéla 30. Dr. Varga Krisztina 31. Dr. Varga Krisztina JÚLIUSBAN HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK Dr. Budai László és Huszák Nóra Juhász Péter és Iski Ágota Veres László és Szabó Tünde Duba Árpád és Muszkas Gabriella Orsolya JÚLIUSBAN SZÜLETETT Andrásik András és Csernai Gabriella Mári Sándor és Nagy Anita Liptai Csaba és Szabó Mónika Pirák Sándor és Nagy Csilla Oláh Imre és Odorán Dóra Stefkovics Zoltán és Bátonyi Éva Faragó István és Boroznaki Edina Talata Károly Gábor és Maka Zsanett Matisz Lívia és Kunu Zoltán Tóth Zoltán és Gál Krisztina Réka Berta Attila Sándor Tamás Réka Richárd Gergő Hanna Gábor Rikárdó Lolita Ketrin Dávid nevű gyermeke. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel köszönjük mindazoknak, akik férjemet, KEREPECZKI KÁROLYT utolsó útjára elkísérték, sírjára a kegyelet virágait helyezték és részvétükkel együtt érzéseiket kifejezték. Külön megköszönjük Dr. Kis Ferenc, Cselovszkiné Dr. Zátrok Anikó, Dudás Istvánné, Wágner Mónika áldozatos munkáját. Kerepeczki Károlyné JÚLIUSBAN ELHUNYTAK Cseh Mihályné 76 éves Viola u. 8. Csernák Pál 51 éves Homokrész I. 36. Galántai Jánosné 92 éves Lőcsei u. 33. Gyolcsos Jánosné 64 éves Vasvári P. u. 12. Kása Károly 69 éves Kolozsvári u. 45. Kerepeczki Károly 78 éves Irsay K. u. 20. Kovács István 63 éves Szövetség u. 17. Kulima Istvánné 75 éves Baross u. 67. Mótyóvszki Jánosné 98 éves Szentmártoni út 53. Petró Jánosné 92 éves Pozsonyi u. 17. Pogány Mihály 72 éves Zászló u. Szlama Sándorné 78 éves Homokrész II Tóth Péter 93 éves Temesvári u. 65. Az Albertirsán működő gyógyszertárak ügyeleti nyitva tartása augusztusban A hétvégi ügyeletet az alábbi gyógyszertárak végzik: Augusztus 2-3. REMÉNY Gyógyszertár Augusztus IRSA Gyógyszertár Augusztus REMÉNY Gyógyszertár Augusztus 20. IRSA Gyógyszertár Augusztus IRSA Gyógyszertár Augusztus REMÉNY Gyógyszertár Az Albertirsai Híradó fõszerkesztője a yahoo.com címen érhetõ el, vagy üzenetet hagyhatnak a Műv. Házban Albertirsai HÍRADÓ Albertirsa Város Önkormányzati Képviselõ-testületének kiadványa Felelős kiadó: Albertirsa Város Önkormányzata Szerkeszti a szerkesztõbizottság Felelõs szerkesztõ: Solymosi László Szerkesztõség: Albertirsa, Pesti út 85. Tel.: Megjelenik 1400 példányban CSATORNA U. 8. (06-30) , (53)

JEGYZŐKÖNYV. Gazdasági Főosztály, főosztályvezető Oktatási, Művelődési és Humánpolitikai Osztály, osztályvezető

JEGYZŐKÖNYV. Gazdasági Főosztály, főosztályvezető Oktatási, Művelődési és Humánpolitikai Osztály, osztályvezető JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Oktatási, Művelődési, Sport és Ifjúsági Bizottsága 2010. december 16-án 8:20 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatalban megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. július 24-én (szerda) 18 órakor megtartott rendkívüli ülésén, a Varsányi Közös Önkormányzati Hivatalban. Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit polgármester Bárány Erzsébet

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

1/2006. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV

1/2006. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV 1/2006. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2006. február 2-án 14 órai kezdettel megtartott soron kívüli testületi üléséről. Jelen vannak: Ramasz Imre polgármester,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u. 64.. Email: zsitfa@level.datanet.hu Tel/Fax: 85-310-323 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 3-án megtartott soron következő üléséről. Az ülés helye: Mártírok u.

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 53-20/2013. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. SZEPTEMBER 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 557, 558, 559, 560/2013. (IX. 11.) 2 Jegyzőkönyv Készült

Részletesebben

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására.

Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat támogatására. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT ALPOLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2015. április 1-i ülésére Készítette: dr. Kozma Enikő alpolgármesteri jogi referens Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu.

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu. Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési Bizottsága

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési Bizottsága Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési Bizottsága 2010. szeptember 22-i ülésének jegyzőkönyve 9/2010. (IX.22.) sz. Városfejlesztési Bizottság határozata vízjogi engedéllyel nem rendelkező

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2012. augusztus 03-i rendkívüli ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2012. augusztus 03-i rendkívüli ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2012. augusztus 03-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 128/2012. (VIII.03.) tól 130/2012.(VIII.03.) ig Hozott rendelet: 17/2012.

Részletesebben

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján!

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján! BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a képviselő-testület 2014. május 14-ei ülésére. Készítette: Müller Kinga Intézményi Irodavezető Tárgy: Corvin Művelődési Ház magasabb vezetői

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2012. szeptember 27-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme. Jelen vannak: Kovács Mihály

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Szakáld Közésg Önkormányzata Képviselő testülete 3596 Szakáld, Aradi u. 4 Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Jelen

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a Képviselő-testület 2013. április 25-i ülésére Salgóbányai Ifjúsági tábor 2012. évi működéséről

TÁJÉKOZTATÓ a Képviselő-testület 2013. április 25-i ülésére Salgóbányai Ifjúsági tábor 2012. évi működéséről Székhely: H-2740 Abony, Kossuth tér 1. Telephely: H-2740 Abony, Vasút út 15. Tel./Fax: (53) 562-070 Adószám: 20244075-2-13 E-mail: abokom@pr.hu Pest Megyei Cégbíróság Cg.: 13-09-118514 Az előterjesztés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21. napján délután 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről, Nyáregyháza,

Részletesebben

Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. 031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu... J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. 031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu... J E G Y Z Ő K Ö N Y V Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u. 45. Tel.:88/230-003, 003, 88/507-031. 031. E-mail:jegyzourkut@vnet.hu...... Szám:81-15/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úrkút Község Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 42 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. március 11- én megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.május 27-én

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 12-én (csütörtök), 17.00 órakor, a Közösségi Házban megtartott munkaterv szerinti üléséről Jelen vannak: Bárány Erzsébet jegyző Bárány Pál, Bocskayné Tóth Katalin,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Foktő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 25-én, 17 órakor kezdődő üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Foktő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 25-én, 17 órakor kezdődő üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Foktő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 25-én, 17 órakor kezdődő üléséről Ülés helye: Önkormányzati Hivatal tanácsterme Jelen vannak: Bakai Károly

Részletesebben

Kaskantyú, Hunyadi J. u. 16

Kaskantyú, Hunyadi J. u. 16 Kaskantyú Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete 8/2013. Test. ül. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő - testületének 2015. június 14.-én (péntek) napján 8 00 órai

Részletesebben

mely készült Vének Községek Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 14-én (szerdán) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén

mely készült Vének Községek Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 14-én (szerdán) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV mely készült Vének Községek Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 14-én (szerdán) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén HATÁROZATOK:

Részletesebben

Felsőtárkányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. E-mail: felsotarkanyicko@freemail.hu

Felsőtárkányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. E-mail: felsotarkanyicko@freemail.hu Felsőtárkányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. E-mail: felsotarkanyicko@freemail.hu Jegyzőkönyv Készült a Felsőtárkányi Polgármesteri Hivatal tárgyalójában a Felsőtárkány Roma

Részletesebben

Napirendi javaslat... 532. I. napirend Rendkívüli önkormányzati támogatás pályázat benyújtása... 533. II. napirend Indítványok, egyebek...

Napirendi javaslat... 532. I. napirend Rendkívüli önkormányzati támogatás pályázat benyújtása... 533. II. napirend Indítványok, egyebek... 530 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. július 21-én 17,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 11/2015.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 14. napján tartandó rendkívüli nyílt ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 14. napján tartandó rendkívüli nyílt ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 14. napján tartandó rendkívüli nyílt ülésére Tárgy: Döntési javaslatok az Enying város önkormányzati épületeinek

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2011. március 16-án (szerdán) 17 órai kezdettel tartja, Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme 2351 Alsónémedi, Fő u. 58.

M E G H Í V Ó. 2011. március 16-án (szerdán) 17 órai kezdettel tartja, Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme 2351 Alsónémedi, Fő u. 58. Alsónémedi Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottsága E l n ö k é t ő l Szám: 79-13/2011. M E G H Í V Ó Tájékoztató Bizottsága soron következő ülését 2011. március

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kisebbségi Önkormányzat 2010. december 06-án megtartott üléséről. Csikós Árpád, Bancsók Elemér képviselők.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Kisebbségi Önkormányzat 2010. december 06-án megtartott üléséről. Csikós Árpád, Bancsók Elemér képviselők. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisebbségi Önkormányzat 2010. december 06-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Csikós Árpádné elnök, Csikós Árpád, Bancsók Elemér képviselők. Tanácskozási joggal meghívott:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szlottáné Turi Edina

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szlottáné Turi Edina Szám: D-57-10 /2013. Jegyzőkönyv Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Képviselő-testület hivatala Doba, Kossuth

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. november 11 - i. RENDKÍVÜLI üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. november 11 - i. RENDKÍVÜLI üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. november 11 - i RENDKÍVÜLI üléséről Önkormányzati rendelet: - Határozat: 118-119 /2013. (11.11.) 2 J E G Y Z Ő K

Részletesebben

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. JÚNIUS 4-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. JÚNIUS 4-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. JÚNIUS 4-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 117/2015. (VI. 4.) BVKt határozat Pályázat benyújtásáról Önkormányzati feladatellátást

Részletesebben

KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV. Mely készült Kisbajcs község Önkormányzata Képviselőtestületének

KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV. Mely készült Kisbajcs község Önkormányzata Képviselőtestületének KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Mely készült Kisbajcs község Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. június. 30.-án (csütörtök) 19.00 órai kezdettel tartott ülésén. HATÁROZATOK:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

mely készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-án (csütörtökön) 17,00 órai kezdettel tartott nyílt ülésén

mely készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-án (csütörtökön) 17,00 órai kezdettel tartott nyílt ülésén KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV mely készült 2012. szeptember 13-án (csütörtökön) 17,00 órai kezdettel tartott nyílt ülésén HATÁROZATOK: RENDELETEK: 81-83/2012. (IX.13.) 12-13/2012.(IX.14.)

Részletesebben

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Tápióság Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 17-én, 10.00 órakor megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve 59/2015. sz. képviselő-testületi határozat: Napirendi pontok elfogadása

Részletesebben

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én 14 00 -kor megtartott rendkívüli testületi üléséről. tárgysorozata: határozata: 34-36 rendelete: TÁRGYSOROZAT 1. Döntéshozatal közbeszerzésekkel

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzatának Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. július 11-én megtartott rendkívüli üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sajógalgóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 18-án, 9:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácsterme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2011. augusztus 18. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 18-án 17.00

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. 1 Jegyzőkönyv Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. Időpont: 2010. május 26. Helyszín: Községi Önkormányzat székhelye, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 98 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. augusztus 18-án 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Határozat 42/2014.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2007. május 21-i ülésére Tárgy: 2007. évi Díszpolgári cím és Pro Urbe Emlékérem kitüntetési javaslatokat véleményező előkészítő bizottság

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2/2015. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. február 16-án megtartott nyilvános testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Újrónafő

Részletesebben

KISBAJCS és VÉNEK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV

KISBAJCS és VÉNEK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV KISBAJCS és VÉNEK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV mely készült Kisbajcs és Vének községek Önkormányzata Képviselő-testületeinek 2013. július 11-én (csütörtök) 17,00 órai kezdettel

Részletesebben

14. óra KENYÉRGABONA TERMELÉSE

14. óra KENYÉRGABONA TERMELÉSE 14. óra KENYÉRGABONA TERMELÉSE Manapság is tapasztalhatjátok azt, hogy ha nincs otthon kenyér, akkor az emberek úgy érzik, hogy nincs otthon étel. Pedig a hűtőszekrény roskadozik a finomságoktól, de ha

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2014. július 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: 2014. július 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Csincse Község JEGYZŐKÖNYV Készült: 2014. július 11-én Csincse Község Önkormányzatának Képviselőtestületi üléséről, Csincse Község Művelődési Házában. Jelen vannak: Klein János

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 14-én tartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 14-én tartott rendkívüli nyílt üléséről HAJDÚ-BIHAR MEGYE SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 14-én tartott rendkívüli nyílt üléséről Tartalmazza a: 24/2014./III.14./

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2013. július 23-án megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2013. július 23-án megtartott üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 6/2013. JEGYZŐKÖNYV a bizottság 2013. július 23-án megtartott üléséről Határozatok száma: 31-34. TARTALOMJEGYZÉK 31/2013.(VII.23.)

Részletesebben

CELLDÖMÖLKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL

CELLDÖMÖLKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL 146/2014.(VII.16.) sz. képviselő-testületi határozat: 1. A Képviselő-testület bérüzemeltetési szerződést köt a celldömölki ivóvízellátási rendszer üzemeltetésére a melléklet szerinti tartalommal. 2. A

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Pollák Tibor polgármester: köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel a 7 fő képviselőből 4 fő jelen van.

Jegyzőkönyv. Pollák Tibor polgármester: köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mivel a 7 fő képviselőből 4 fő jelen van. Készült: Jegyzőkönyv Tiszasüly Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 17-ei soron következő üléséről Jelen vannak: jelenléti ív szerint: Pollák Tibor polgármester, Demjén Imre, Tibádné

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2014. június 18. napján a Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében megtartott önkormányzati képviselő-testületi ülésről. Jelen vannak: Jelenléti ív

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testület Összevont Bizottságainak 2011.március 29-én tartott üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testület Összevont Bizottságainak 2011.március 29-én tartott üléséről. Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete Jegyzőkönyv Készült: Ágasegyháza Község Önkormányzat Képviselő-testület Összevont Bizottságainak 2011.március 29-én tartott üléséről. Jelen vannak: Bolyki

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Szalapa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. február 27-én megtartott üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Szalapa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. február 27-én megtartott üléséről Iktatószám: 234-3/2009. J e g y z ő k ö n y v Szalapa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. február 27-én megtartott üléséről Határozatok: 4 db Rendeletek: 3 db Szalapa Községi Önkormányzat

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 9-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-051, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉŐL

JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉŐL Törtel Község Önkormányzata 2747. Törtel, Szent István tér 1» JEGYZŐKÖNYV TÖRTEL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 14-ÉN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉŐL Rendeletek száma: Határozatok

Részletesebben

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Monor Város Alpolgármestere 2200 Monor, Kossuth Lajos utca 78-80. Telefon: 06/29/612-310 Szám: 27-83-15/2014 MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. SZEPTEMBER 25-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-18/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17. napján

Részletesebben

Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG

Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG ÖNKORMÁNYZAT Lakossági fórum TÁRSASHÁZAK BEKÖTÉSI MÉRŐ (FŐMÉRŐ) NÉLKÜL A MINŐSÉGI SZOLGÁLTATÁSHOZ RENDEZETT ÁLLAPOTOKRA VAN SZÜKSÉG Közmeghallgatás keretében adtak tájékoztatást a BÁCSVÍZ Zrt. vezető szakemberei

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. november 28-án az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. március 31-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Helyi Építési Szabályzat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V és Szavazatszámláló Bizottságának 2015. február 24-én megtartott nyilvános üléséről. Tartalmazza: 7/2015./II.24./ 8/2015./II.24./ 9/2015./II.24./ 10/2015./II.24./ 11/2015./II.24./

Részletesebben

Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2012. május 31-én megtartott nyílt üléséről

Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2012. május 31-én megtartott nyílt üléséről Jegyzőkönyv a képviselő-testület 2012. május 31-én megtartott nyílt üléséről 2. Napirend: Beszámoló a Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat munkájáról Írásos előterjesztés a meghívó

Részletesebben

mely készült Szeghalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2003. augusztus 13-i rendkívüli üléséről

mely készült Szeghalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2003. augusztus 13-i rendkívüli üléséről J e g y z ő k ö n y v mely készült Szeghalom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2003. augusztus 13-i rendkívüli üléséről Jelen vannak: Macsári József polgármester, Dr. Farkas József alpolgármester,

Részletesebben

Katafa Község Helyi Esélyegyenlőségi programjának megtárgyalása.

Katafa Község Helyi Esélyegyenlőségi programjának megtárgyalása. 1 Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 23-13/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. július 4-én (kedden) 8.30 órakor a Katafa,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V 6-3/2013. Készült: Tiszalök Város Önkormányzata képviselő-testületének 2013. január 21-én tartott rendkívüli nyílt ülésén. Jelen vannak: Gömze Sándor polgármester, Fedor László alpolgármester,

Részletesebben

Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 9-i rendkívüli ülésére. 5. napirendi pont

Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 9-i rendkívüli ülésére. 5. napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Tabajd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. december 9-i rendkívüli ülésére 5. napirendi pont Előterjesztés címe és tárgya: A 2014. évi munkaterv jóváhagyása A tárgykört rendező

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 10/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. május 6 án megtartott rendkívüli ülésről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 10/2015. sz. jegyzőkönyve. a 2015. május 6 án megtartott rendkívüli ülésről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 10/2015. sz. jegyzőkönyve a 2015. május 6 án megtartott rendkívüli ülésről 1 Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 9.- én, 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 9.- én, 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. július 9.- én, 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Távol maradt: Pergõ Margit Nyírõ István Punk

Részletesebben

Rétság Városi Sport Egyesület

Rétság Városi Sport Egyesület - Rétság Városi Sport Egyesület - Részlet az alapszabályból: A Rétság Városi Sport Egyesület az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény alapján önállóan m köd társadalmi szervezet. Az egyesület a

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens

POLGÁRMESTERE. Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁYZAT Készült a 2013. december 11-i képviselő-testületi ülésre! Készítette: dr. Varga Dorina önkormányzati referens Tárgy: Javaslat az Összefüggések Alapítvány

Részletesebben

INFORMATIKAI VEZETŐK TÁRSASÁGA Közhasznú Egyesület IVETAR

INFORMATIKAI VEZETŐK TÁRSASÁGA Közhasznú Egyesület IVETAR Informatikai Vezetők Társasága Elnökségi Ülés Jegyzőkönyv Az elnökségi ülés időpontja: 2015. február 27, 11:00 óra A helye: 7621, Pécs, Király utca 46. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint Meghirdetett

Részletesebben

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2013. február 5-én tartott nyilvános rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 17/2013. (II. 05.) 18/2013. (II. 05.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/44-1/2013. OTB-13/2013. sz. ülés (OTB-101/ sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/44-1/2013. OTB-13/2013. sz. ülés (OTB-101/ sz. ülés) Ikt. sz.: OTB/44-1/2013. OTB-13/2013. sz. ülés (OTB-101/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának 2013. május 14-én, kedden, 9 óra 54 perckor az

Részletesebben

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 6-8/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 07. napján (csütörtök)

Részletesebben

CSÁKÁNYDOROSZLÓ ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE CSÁKÁNYDOROSZLÓ. 6/2013. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

CSÁKÁNYDOROSZLÓ ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE CSÁKÁNYDOROSZLÓ. 6/2013. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE CSÁKÁNYDOROSZLÓ 6/2013. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csákánydoroszló önkormányzat képviselő-testületének 2013. február 21-én megtartott nyílt képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Juhász József polgármester

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Juhász József polgármester JEGYZŐKÖNYV Készült: Berente Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. március 18.-án a Polgármesteri Hivatal tárgyalójában megtartott rendkívüli nyilvános ülésén, melynek kezdési időpontja 15,00 óra.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Bordás Géza elnök köszönti a meghívott vendégeket, a megyei önkormányzat munkatársait és a képviselőket.

Jegyzőkönyv. Bordás Géza elnök köszönti a meghívott vendégeket, a megyei önkormányzat munkatársait és a képviselőket. Jegyzőkönyv Készült a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Cigány Kisebbség Területi Kisebbségi Önkormányzat 2008. július 3-i ülésén, melyre a Megyeháza Rákóczi termében került sor. Jelen vannak: A testület tagjai

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma Tárgy

Részletesebben

Szendrő Város Önkormányzatának Képviselőtestülete

Szendrő Város Önkormányzatának Képviselőtestülete Szendrő Város Önkormányzatának Képviselőtestülete J e g y z ő k ö n y v Készült Szendrő Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2012. április 16-i rendkívüli n y i l v á n o s üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa:

Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: Rendelet típusa: Rendelet címe: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja: Tárgykód megnevezése: 10/2011.(V.27.)

Részletesebben

1) A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1) A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette és előterjeszti: Varga Nándorné igazgatóhelyettes

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről. Jegyzőkönyv Készült Felsőegerszeg Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26. napján tartott testületi üléséről. Testületi ülés helye: Felsőegerszeg. Faluház 7370 Felsőegerszeg. Fő utca 7. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2013. július 12-i rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 12-i rendkívüli üléséről 81-84/2013. (07. 12.) ÖK. sz. határozat 1 Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. Szakmai beszámoló a kerületi kortárssegítő képzésről 1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: 2003. július 16-21. Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15. 2. A képzés további időpontjai és helyszíne:

Részletesebben

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár megjelenése a helyi nyomtatott és elektronikus médiában Előterjesztő:

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 1. napján megtartott rendkívüli -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 18/2014.(IV.01.) önkormányzati határozat 19/2014.(IV.01.)

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 1 Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag. RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Farkas Eszter, aljegyző Javaslat építmény

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: Aggné Kovács Ildikó körjegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző.

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: Aggné Kovács Ildikó körjegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző. Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 29-6/2012. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2012. április 23-án (hétfőn) 18 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v 1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 12. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös

Részletesebben

10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről

10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013. február 21-én tartott testületi üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013. február 21-én tartott testületi üléséről Szakáld Község Önkormányzat Képviselő testülete 3596 Szakáld, Aradi u. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013. február 21-én tartott testületi üléséről Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 12/1/2015. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2015. augusztus 7-én megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 57-58. 1 TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 57/2015.(VIII.7.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Tanácskozási joggal megjelentek: Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző,

Jegyzőkönyv. Tanácskozási joggal megjelentek: Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző, 1 Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 8-17/2014. Jegyzőkönyv Készült: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli nyílt ülésén A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bag Nagyközség Önkormányzat 2010. december 02. képviselő-testületi ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bag Nagyközség Önkormányzat 2010. december 02. képviselő-testületi ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bag Nagyközség Önkormányzat 2010. december 02. képviselő-testületi ülésén. Jelen vannak: Tóth Gábor polgármester, Dr. Balatoni Gyöngyi alpolgármester, Balázs János, Dr. Dénes

Részletesebben

4. sz. j e g y z ő k ö n y v e

4. sz. j e g y z ő k ö n y v e MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PÉNZÜGYI ÉS GAZDASÁGFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA 2012. március 30-án megtartott ülésének 4. sz. j e g y z ő k ö n y v e Pénzügyi és Gazdaságfejlesztési J e

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Bogyiszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 26-án 19 00 órai kezdettel megtartott testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Bogyiszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 26-án 19 00 órai kezdettel megtartott testületi üléséről. TOLNA MEGYE BOGYISZLÓ KÖZSÉG Szám: /2012.. sz. példány Jegyzőkönyv Készült Bogyiszló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 26-án 19 00 órai kezdettel megtartott testületi üléséről.

Részletesebben

Jegyzőkönyv Ónod Képviselő-testülete 2008. május 26-án megtartott nyilvános üléséről

Jegyzőkönyv Ónod Képviselő-testülete 2008. május 26-án megtartott nyilvános üléséről - 1 - - 2 - Ónod Község Önkormányzata 3551Ónod, Rákóczi u. 64. * Tel.: 46 466-101 Jegyzőkönyv Ónod Képviselő-testülete 2008. május 26-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről A testületi ülésen a mellékelt

Részletesebben