DOUGLAS ADAMS. Jobbára Ártalmatlan. Ronnak

Átírás

1 Ronnak Sue Freestone-nak és Michael Bywaternek hálás köszönettel a támogatásért, segítségért és az építő jellegű szidalmakért Bármi, ami megtörténhet, az meg is történik. Bármi, ami megtörténés közben valami más megtörténését is maga után vonhatja, valami más megtörténését is maga után vonja. Bármi, ami megtörténés közben maga után vonhatja, hogy újra megtörténjen, újra meg is történik. Noha nem feltétlenül ebben a sorrendben.

2 1. fejezet A galaxis történelme egy kissé zavaros. Ennek számos oka van: részint azért, mert azok is egy kissé belezavarodnak, akik nyomon próbálják követni, másrészt azért, mivel amúgy is történt már egy két zavaró dolog a történelem során. Az egyik probléma a fénysebességben rejlik, és abban, hogyan lehetne átlépni. Elárulhatjuk: sehogy. Semmi sem halad gyorsabban a fénynél, kivéve talán a rossz híreket, amelyek önnön speciális törvényeiknek engedelmeskednek. Az Arkintoofle Minoron élő hingefrilek ugyan megpróbáltak olyan űrhajókat építeni, amelyeket rossz hírek hajtanak, ám ezek nem működtek különösebben jól, ráadásul annyira ellenségesen fogadták őket, amikor megérkeztek valahová, hogy már nem volt sok értelme az ottlétüknek. Így alakult hát, hogy a galaxis népei elteltek saját helyi zavaros elképzeléseikkel, a galaxis történelmét pedig hosszú ideig nagyon metafizikus dolognak tartották. Ami nem jelenti azt, hogy nem próbálkoztak. Egész űrhajóflottákat küldözgettek az űr legtávolabbi részeibe harcolni vagy üzletelni, de általában évezredekig tartott, míg ezek eljutottak bárhova is. Aztán mire végre odaértek, már rég felfedeztek más módszereket, amelyek a hiperűr segítségével kerülték meg a fénysebesség problémáját, így bármilyen háborúba küldték harcolni a fénysebességnél lassabban haladó flottákat, azok már évszázadokkal a hajók megérkezte előtt véget értek. Természetesen ez nem rettentette el a katonákat, akik mindenáron harcolni akartak. Kiképezték őket, felkészültek voltak, pár ezer év alatt jól ki is aludták magukat, hosszú utat tettek meg, hogy kemény munkát végezzenek, és akkor már Zarquonuccse, de el is végzik! Ezen a ponton jelentek meg a galaktikus történelem első ködösebb foltjai; amikor évszázadokkal azután, hogy az ügy, amiért harcoltak, már rég elrendeződött, újra és újra kitörtek a háborúk. Ez a sok ködös folt azonban kismiska volt azokhoz képest, amelyeket a történészeknek kellett tisztázniuk, miután felfedezték az időutazást, és a háborúk elkezdtek előtörni, méghozzá évszázadokkal azelőtt, hogy az ok, amiért háborúztak, egyáltalán szóba került volna. Amikor aztán a Végtelen Valószínűség Hajtóműve is megjelent, és egész bolygók kezdtek váratlanul banános gyümölcstortává válni, a Maximegalon Egyetem híres történelem tanszéke nem bírta tovább, bezárta kapuit, és átengedte épületét az Isteni Jóság-és a Vízipóló gyorsan fejlődő közös fakultásának, amely évekig maradt a helyén. Mindebben persze semmi kivetnivaló nincs, de majdnem egészen biztos, hogy már senki nem tudhatja meg, honnan jöttek például a grebulonok, vagy hogy pontosan mit is akartak. Ami kár, mert ha bárki bármit is tudott volna róluk, akkor minden bizonnyal el lehetett volna hárítani egy iszonyú katasztrófát - vagy legalábbis azt el lehetett volna érni, hogy másképpen következzék be. Klikk, zümm. A hatalmas, szürke grebulon felderítő-űrhajó csöndesen szelte át a fekete űrt. Mesébe illő, lélegzetelállító sebességgel haladt, a milliárd távoli csillag szikrázó ragyogása mellett mégis teljesen mozdulatlannak tűnt. Csupán egy sötét petty volt megfagyva a csillogó éjszaka szemcsés végtelenségében. A hajó fedélzetén, mint már évezredek óta, most is mindenhol mély sötétség és csend honolt. Klikk, zümm. Legalábbis majdnem mindenhol. Klikk, klikk, zümm. Klikk, zümm, klikk, zümm, klikk, zümm. Klikk, klikk, klikk, klikk, zümm. Hümmm. 2

3 Mélyen a hajó félálomban nyugvó kiberagyában egy alacsonyabb szintű felügyelőprogram felébresztett egy kissé magasabb szintű felügyelőprogramot., és jelentette, hogy akárhányszor klikkeg egyet, mindig csak egy zümm a válasz. A magasabb szintű felügyelőprogram megkérdezte, hogy mi lenne a megfelelő válasz, mire az alacsonyabb szintű felügyelőprogram azt felelte, hogy nem emlékszik pontosan, de inkább valamiféle távoli, elégedett sóhajra kellene hasonlítania. Azt, hogy mi ez a zümm, nem tudja. Klikk, zümm, klikk, zümm. Mindig ez a válasz. A magasabb szintű felügyelőprogram elgondolkodott ezen, és valami nagyon nem tetszett neki. Megkérdezte hát az alacsonyabb szintű felügyelőprogramot, hogy pontosan mire is kell felügyelnie, az alacsonyabb szintű felügyelőprogram pedig azt felelte, hogy arra sem emlékszik. Csak arra, hogy nagyjából tízévente mindig volt egy klikk, aztán a sóhaj, és ez eddig általában gond nélkül ment. Megpróbált már konzultálni a hibakereső táblázatával, de őt nem találta, ezért riasztotta a magasabb szintű felügyelőprogramot a problémával. A magasabb szintű felügyelőprogram elindult, hogy konzultáljon az egyik saját hibakereső táblázatával, és rájöjjön, mire kellett az alacsonyabb szintű felügyelőprogramnak felügyelnie. Ő sem találta a hibakeresőt. Fura. Újra megnézte, de csak egy hibaüzenetet kapott. Megpróbálta kikeresni a hibaüzenetet a hibaüzenetkereső táblázatban, de azt sem találta. Rászánt néhány nanoszekundumot, hogy az egészet újra végiggondolja. Aztán felébresztette szakaszfunkció-felügyelőjét. A szakaszfunkció-felügyelő nyomban problémákba ütközött. Hívta a felügyelőügynökét, amely szintén problémákba ütközött. Pár milliomod másodperc alatt villódzva keltek életre a virtuális áramkörök szerte a hajón; némelyikük évek óta, némelyikük évszázadok óta háborítatlanul szunnyadt: Valahol valami szörnyen elromolhatott, de egyik felügyelőprogram sem tudta megmondani, micsoda. Minden szinten létfontosságú utasítások hiányoztak, és azok az utasítások, amelyek megmondják, mi a teendő abban az esetben, ha felfedezik, hogy létfontosságú utasítások hiányoznak, ugyancsak hiányoztak. Kis szoftvermodulok - ügynökök - cikáztak keresztül-kasul a logikai ösvényeken, csoportosultak, tanácskoztak, újracsoportosultak. Gyorsan megállapították, hogy a hajó memóriája egészen a központi feladatmodulig szanaszét hullott. Megannyi kérdést tettek fel, de így sem tudták eldönteni, mi történhetett. Úgy tűnt, még maga a központi feladatmodul is megrongálódott. Ez nagyban leegyszerűsítette az egész problémát. Ki kell cserélni a központi feladatmodult. Létezett egy segédmodul, az eredeti pontos mása. Ez tényleges cserét jelentett, mert biztonsági okokból semmiféle összeköttetés nem volt az eredeti és a tartalék között. Miután kicserélték a központi feladatmodult, az már magától is mindenre kiterjedően felügyelhet a rendszer összes többi részének rekonstrukciójára, és minden rendben lesz. Utasították a robotokat, hogy hozzák elő a tartalék központi feladatmodult a páncélteremből, ahol őrizték, és a hajó logikai kamrájában helyezzék üzembe. Ez sürgősségi kódok és protokollok hosszas csereberéjével járt együtt, mert a robotoknak meg kellett győződniük az ügynökök utasításainak hitelességéről. Végül elégedetten állapították meg, hogy az összes művelet helyes. Kivették a tartalék központi feladatmodult a tartóburkolatból, kivitték a raktárból, kizuhantak a hajóból, és pörögve belevesztek az űrbe. Egy lépéssel máris közelebb kerültek a hiba forrásához. 3

4 A további kutatások egykettőre kiderítették, mi történt. Egy meteorit óriási lyukat ütött a hajóba. A hajó persze eddig ezt nem észlelhette, mert a meteorit ügyesen pont azt a műszert verte le a hajótestről, amelynek észlelnie kellett volna, ha egy meteorittal ütköznek. Az első tennivaló a lyuk légmentes lezárása. volt. Ki is derült róla, hogy lehetetlen, mert a hajó érzékelői nem látták, hogy ott egy lyuk van, a felügyelők pedig, akiknek szólniuk kellett volna, hogy az érzékelők nem működnek rendesen, ugyancsak nem működtek rendesen, és folyvást az jelentették, hogy az- érzékelők rendben vannak. A hajó csak abból a tényből tudta levezetni a lyuk létezését, hogy a robotok ott zuhantak ki, és magukkal vitték tartalékagyát, amellyel képes lett volna látni a lyukat. A hajó megpróbált okosan elgondolkodni ezen, s miután nem jutott dűlőre, egy kis időre teljesen kikapcsolt. Persze nem jött rá, hogy kikapcsolt, pontosan azért, mivel kikapcsolt. Csak azon lepődött meg, hogy megváltoznak a csillagok Mikor már harmadjára változtak meg, akkor jött rá végül, hogy bizonyára éppen kikapcsolódik, és hogy ideje valami komoly elhatározásra jutni. Pihent egy kicsit. Aztán rájött, hogy még egyáltalán nem határozta el, amit kellett volna, és pánikba esett. Egy kicsit újra kikapcsolt. Amikor ismét felébredt, gyorsan betömte azokat a választófalakat, ahol a nem látható lyukat feltételezte. Görcsösen arra gondolt, hogy még nyilván nem érte el a célját, de miután halvány fogalma sem volt, hol van a cél vagy hogyan érhetné el, nem sok értelme volt továbbmenni. Utánanézett, milyen utasításdarabkákat tudna felidézni központi feladatmoduljának romjaiból. - A te!!!!!!!!!!!!!!! éves küldetésed, hogy!!!!!!!!!!!!!!!,!!!!!, I!!!!!!!!!!!!!!!!!!, leszállj!!!!!!!!!!!!!!! biztos távolságból!!!!!!!!!! megfigyeld!!!!!!!!!!!!!!!... Az összes többi teljesen hasznavehetetlen volt. Mielőtt örökre leáll, a hajónak változtatás nélkül át kellett volna adnia ezeket az utasításokat a primitívebb kisegítőrendszereknek. A legénység összes tagját is újra kellett élesztenie. Akadt még egy probléma. A hibernáció alatt a teljes legénység agyát, emlékeit, személyiségét, személyazonosságát és céljait biztonsági okokból betáplálták megőrzésre a hajó központi feladatmoduljába. A legénység tagjainak elképzelésük sem volt, hogy kik ők vagy mit keresnek itt. Hajaj! Mielőtt a hajó végképp kikapcsolt, észrevette, hogy a hajtóművek is kezdenek leállni. A hajó újjáélesztett és tanácstalan legénységével tovább keringett a kisegítő automata rendszerek irányítása alatt, amelyektől csak annyi telt ki, hogy ahol találnak egy helyet, ott leszálljanak, és amit találnak, azt megfigyelj ék. A megfelelő leszállóhely kiválasztása mindenesetre nem a legfényesebbre sikeredett. A bolygó, amire ráakadtak, kétségbeejtően hideg és kihalt volt, fájdalmasan távol a naptól, amely felmelegítette volna. A magukkal vitt összes Miliőmanipulátort és Létfenntart-O-Rendszert föl kellett használniuk, hogy legalább egy részét lakhatóvá tegyék. Voltak a közelben jobb bolygók is, de a hajó Harc-O-Matája nyilván lopakodó üzemmódban maradt, így a legtávolabbi, legkevésbé feltűnő bolygót választotta. Ezenkívül egyedül a hajó Fő Stratégiai Tisztje mondhatott neki ellent. Miután a hajón mindenkinek kitörlődött az egyénisége, senki sem tudta, melyikük a Fő Stratégiai Tiszt, de ha sikerült volna azonosítani, akkor sem tudták volna, hogyan kell ellentmondani a hajónak. A megfelelő megfigyelési pont kiválasztása viszont nem is sikerülhetett volna jobban. 4

5 2. fejezet Az élettel kapcsolatban az az egyik rendkívüli dolog, hogy mindenféle helyen kész megvetni a lábát. Bármivel képes megbirkózni, legyenek azok a Santraginus-V részegítő tengerei, ahol a halakat sosem érdekli, merre az ördögbe úszkálnak, vagy a frastrai tűzzuhatagok, ahol az élet állítólag foknál kezdődik, de még egy patkány alsó bélrendszerében is hajlandó megbújni, pusztán azért, mert micsoda frankó egy dolog az, szóval az élet mindig megtalálja a módját, hogyan törjön utat magának valahol. Még New Yorkban is, noha nehéz rájönni, miért. Télidőben a hőmérséklet jóval az elfogadott minimális érték alá zuhan, jobban mondva zuhanna, ha bárkinek lenne annyi sütnivalója, hogy megállapítson egy elfogadott minimális értéket. Amikor a legutóbb valaki készített egy listát a New York-iak száz legjellemzőbb tulajdonságáról, a sütnivaló a 79. helyre szorult. Nyáron baromi meleg van. Egy dolog, hogy van olyan életforma; amelyeknek a hőség az éltető eleme, és náluk (miként a frastraiaknál is) a és a fok közötti hőmérséklet az állandó, de teljesen más dolog, hogy van olyan állatfajta, amely bolygója röppályájának felénél más állatok bőrébe kénytelen burkolózni, újabb fél röppálya elteltével meg már felforr az agyvize. A tavaszt túlbecsülik. Rengeteg New York-i lakos gágogva isteníti a tavasz örömeit, de ha csak egyetlen örömét is igazán ismernék, akkor azt is tudnák, hogy New Yorknál legalább ötezerkilencszáznyolcvanhárom jobb hely létezik, ahol eltölthetik, és most csak arról a szélességi körről beszélünk. Ámbár a legrosszabb az ősz. Kevés rosszabb dolog van a New York-i ősznél. Néhányan a patkányok alsó bélrendszerében élők közül ugyan ellenkeznének ezzel; de az ott élők már csak ilyen ellenkezős fajta, így az ő véleményüket nem szabad és nem fogjuk figyelembe venni. Amikor New Yorkba beköszönt az ősz, a levegő olyan büdös, mintha valaki kecskét sütne, és ha az ember még lélegezni is szeret, a legbölcsebb dolog, amit tehet, hogy kinyitja az ablakot, és bedugja a fejét egy épületbe. Tricia McMillan imádta New Yorkot. Újra és újra ezt mondogatta magának. Upper West Side. Ez az! Mid Toron. Hű, az igen! A Soho. East Village. Ruhák! Könyvek! Szusi! Olasz kaja! Ujjé! Filmek. Szintén ujjé. Tricia épp most nézte meg az új Woody Allen-filmet, ami arról szólt, milyen szorongásokkal jár New Yorkban neurotikusnak lenni. A pali készített már egy két filmet ugyanerről a témáról, és Tricia azon gondolkodott, vajon eszébe jutott-e már, hogy elköltözzön, de azt hallotta, hogy mindig ellenezte az ötletet. Ezek szerint lesz még több filmje is, gondolta. Tricia imádta New Yorkot, mert New Yorkot szeretni piros pontot jelentett a karrieristáknak. Hasznos volt a kereskedőknek, jó az ínyenceknek, nem úgy a taxival járóknak, és a gyalogosoknak sem annyira, a karrier szempontjából azonban mindenképpen, és most ez bírt a legkiemelkedőbb fontossággal. Tricia egy beugrós tévészemélyiség volt, New York pedig az a hely, ahol a világ legtöbb tévétársaságába lehet beugrani. Tricia tévés beugrásai egészen eddig kizárólag Angliára korlátozódtak: regionális hírek, után reggeli hírek, kora esti hírek. Ha a nyelvhelyesség engedné, egy kiugró tehetségű beugrósnak hívhatnánk de... hé, a televízióról van szó, akkor meg mit számít? Egy kiugró tehetségű beugrós volt. Mindene megvolt, ami ezzel együtt jár: remek frizura, az ajakfény hadviselés alapos ismerete, és picinyke belső közöny, ami nemtörődömségre utalt. Mindenki életében van egy pillanat; az a bizonyos nagy lehetőség. Ha az ember el találja szalasztani a sajátját, az életben minden más hátborzongatóan könnyűvé válik. Tricia egyetlen lehetőséget szalasztott el. Mostanában már meg sem borzongott a gondolatára, nem úgy, mint régebben. Úgy vélte, énjének az a része már meghalt. Az NBS-nek új műsorvezetőre volt szüksége. Mo Minetti otthagyta a Jó reggelit, Amerika! című műsort, hogy gyereket szüljön. Észveszejtően hatalmas összeget ajánlottak neki azért, hogy a szülés is benne legyen a műsorban, de ő mindenkit meglepve visszautasította ezt. A magánélet 5

6 sérthetetlenségére és egyéni jó ízlésére hivatkozott. Az NBS ügyvédi csapata végigbogarászta a szerződését, hogy vajon töményesen cselekszik-e, ám a legvégén kelletlenül bár, de elengedték. Számukra ez különösen bosszantó volt, mert szótárukban a kelletlenül elengedni valakit" kifejezés homlokegyenest az ellenkezőjét jelentette. Az a hír járta, hogy talán, de csak talán, egy brit akcentus kéne nekik. A hajnak, a bőrszínnek, a hídnak a fogakon szigorúan meg kellett felelnie az amerikai televízió szabványainak, de rengeteg brit akcentusú amerikai köszönhette az Oscarját az anyjának, -énekelt a Broadwayn, és szokatlanul nagy számú közönség hallgatta a Masterpiece. Theatre parókás színészeinek brit akcentusát a tévében. David Letterman és Jay Leno show-jaiban brit akcentussal mesélték a vicceket. Senki nem értette őket, de a kiejtés tényleg hatással volt rájuk: Tehát talán, de csak talán itt az idd. Egy brit akcentus a Jó reggelit, Amerikában. A mindenit! Ezért volt most itt Tricia. Ezért volt New York jó lépés a karrier felé. Hivatalosan persze nem ez volt az igazi ok. A tévés társaság otthon, Angliában aligha szurkolta volna le a repülőjegy és a hotel költségeit azért, hogy ő Manhattanben munka után koslasson. Mivel olyasmit keresett, ami tízszer annyit fizet, mint a jelenlegi munkája, biztos úgy vélték volna, hogy ő is összeguberálhatná a köl tőpénzét, de ő kitalált egy történetet, egy jó ürügyet (közben persze mélyen hallgatott minden egyébről), így végül is kiperkálták az útiköltséget. Természetesen csak a harmadosztályra, de az arcát mindenütt ismerték, így ki tudott mosolyogni magának egy jobb helyet. A Brentwoodban egy két helyénvaló mozdulat után kapott egy szép szobát. Itt volt hát, és azon töprengett, mi legyen a következő teendő. A szóbeszéd azonban nem elég, kapcsolatokat is kell teremteni. Triciánál volt egy pár név és telefonszám, de mindössze arra volt jó, hogy néhányszor bizonytalanul elővegye, aztán mégis mindig ott volt, ahol a part szakad. Puhatolózott, üzeneteket hagyott, de választ eddig még nem kapott. A hivatalos munkát, ami miatt idejött, már reggel elintézte, de az a munka, amire vágyott, még mindig csak kínzón pislákolt az elérhetetlen messzeségben. A francba. A mozinál leintett egy taxit, hogy visszaérjen a szállodába. A kocsi nem tudott beállni a járdaszegély mellé, mert egy böhömnagy limuzin az összes létező helyet elfoglalta. Triciának úgy kellett átpréselnie magát mellette. A büdös, sültkecskeszagú levegőt az előcsarnok áldott hűse váltotta fel. Blúzának finom anyaga most koszosan tapadt a bőréhez. Hajának tapintása a vattacukorra emlékeztetett. A pultnál megkérdezte, van-e valami üzenete, bár morcosan beletörődött, hogy nem lesz. Mégis volt egy Ó... Istenem. Bejött! Direkt azért ment moziba, hogy megcsörrenjen a telefon. Nem bírt volna a szállodában ülni és várakozni. Elgondolkodott. Itt lent bontsa ki az üzenetet? A ruhája már nagyon szúrt, és ő alig várta, hogy levetkőzhessen és csak heverjen az ágyon. A fűtést teljesen letekerje, a szellőztetést pedig a legmagasabb fokozatra állítsa. Pillanatnyilag a libabőr jelentette vágyai netovábbját. Aztán egy forró zuhany, majd egy hideg, utána pedig lefeküdni egy törülközőre az ágyon és szárítkozni a ventilátornál. Aztán elolvasni az üzenetet. Esetleg még egy kis libabőr: Esetleg még egy. kis ez meg az. Mégsem. Vágyai netovábbja egy állás lett volna az amerikai tévénél, egy tízszer zsírosabb állás, mint a mostani. Fontosabb volt ez minden másnál a világon. A világon. Mindennél jobban vágyott arra, hogy ne egy élő adásban kelljen szerepelnie. Úgyhogy leült egy székre a hallban, egy kentiapálma alá, és kinyitotta a kis celofánablakos borítékot. Kérem, hívjon fel" szólt az üzenet. Nem boldog." És egy telefonszám. Aláírás: Gail Andrews. 6

7 Gail Andrews. Hát nem éppen erre a névre számított. Ez váratlanul érte. Ismerős volt neki, de hirtelen nem ugrott be, honnan. Andy Martin titkárnője lenne? Vagy Hilary Bass asszisztense? Martin és Bass volt a két kulcsfigura az NBS-nél, akivel kapcsolatba lépett, vagy legalábbis megpróbált kapcsolatba lépni. És mi akar lenni ez a Nem boldog?" Nem boldog?" Teljesen össze volt zavarodva. Netán Woody Allen akarja elérni őt álnéven? Az irányítószám 212 volt. Tehát New York-i az illető. Aki nem boldog. Ez egy kicsit máris közelebb visz, nemde? Visszament a recepciós pulthoz. - Van egy kis problémám az üzenettel, amit az imént adott ide nekem - mondta. - Valaki, akit egyáltalán nem ismerek, megpróbált hívni, és azt állítja, hogy nem boldog. A recepciós homlokráncolva bámulta az üzenetet. - Ismeri az illetőt? - kérdezte. - Nem - felelte Tricia. - Hmmm - mondta a recepciós. - Úgy tűnik, valamiért boldogtalan. - Úgy - mondta Tricia. - Úgy látom, van itt egy név Gail Andrews. Ismer valakit, akit így hívnak? - Nem - mondta Tricia. - Valami ötlete, hogy miért boldogtalan? - Nincs - mondta Tricia. - Hívta már ezt a számot? Van itt egy szám. - Nem - mondta Tricia -, magától kaptam az üzenetet, egy perce sincs. Csak próbálok többet kideríteni róla, mielőtt visszahívnám. Beszélhetnék esetleg azzal, aki az üzenetet átvette? - Hmmm - a recepciós figyelinesen vizsgálta a cetlit. - Nem hiszem, hogy van itt Gail Andrews nevű vendégünk. - Jó, azt gondoltam - mondta Tricia. - Én csak... - Gail Andrews vagyok. A hang hátulról jött. Tricia megfordult. - Tessék? - Én vagyok Gail Andrews. Velem készített interjút ma reggel. - Ó. Istenem, hát persze - mondta kicsit izgatottan Tricia. - Én hagytam az üzenetet önnek néhány órával ezelőtt. Nem kaptam választ, így eljöttem. Nem akartam, hogy elkerüljük egymást. 7

8 - Ó. Hogyne, persze. -Tricia erősen küszködött, hogy felvegye a tempót. - Hát nem tudom - szólalt meg a recepciós, akit nem is érdekelt a tempó. - Akarja, hogy megpróbáljam felhívni önnek ezt a számot? - Nem, köszönöm, rendben van - mondta Tricia. - Most már magam is elboldogulok. - Felhívhatom ezt a szobaszámot itt, ha az segít. - A recepciós még mindig a papírra meredt. - Nem, köszönöm, teljesen fölösleges-- mondta Tricia. - Az a saját szobaszámom. Nekem szólt az üzenet. Azt. hiszem, ezen már túl vagyunk. - Akkor ma jó napja van - mondta a recepciós. Tricia nem akarta különösebben, hogy jó napja legyen. Nem ért rá. Gail Andrewsszal sem akaródzott beszélgetnie. Szigorúan megszabta magának, meddig mehet el a keresztényekkel való haverkodásban. A munkatársai az összes riportalanyát kereszténynek titulálták, és nagyon gyakran még keresztet is vetettek, mikor látták, hogy valamelyikük ártatlan képpel igyekszik a stúdióba Tricia színe elé, főként, ha ő kedvesen mosolygott és a fogát villantotta rájuk. Megfordult, fagyosan elmosolyodott, és azon töprengett, mit tegyen. Gail Andrews jól ápolt, negyvenes nő volt. Öltözködése a költséges jó ízlés határai közé esett, de nyilvánvalóan inkább a felső határ felé lebegett. Asztrológus volt - egy híres, és ha a pletykáknak hinni lehet, igen befolyásos asztrológus. Állítólag a néhai Hudson elnök jó pár döntését is befolyásolta, beleértve azt is, hogy a hét melyik napján milyen ízesítésű tejszínhabot egyen, vagy azt is, hogy Damaszkuszt lebombázza-e vagy sem. Tricia elég keményen támadta a műsorban. Nem amiatt, hogy az elnökkel kapcsolatos történetek igazak voltak-e, ez már lerágott csont volt. Az idő tájt Miss Andrews határozottan tagadta, hogy Hudson elnöknek személyes, lelki vagy diétás ügyeken kívül más jellegű tanácsot is adott volna, Damaszkusz lebombázásának kérdése pedig egyértelműen nem tartozik ezek közé. ( NE VEDD A LELKEDRE, DAMASZKUSZ!" - hirdették akkoriban harsogva a transzparensek.) Nem, Tricia az asztrológia egészét vette elő, ez csi-. nos kis téma volt. Miss. Andrews nem volt rá teljesen felkészülve. Tricia ellenben meg arra nem volt igazán felkészülve, hogy újra lejátssza ezt a mérkőzést a szálloda halljában. Most mit tegyen? - Megvárhatom a bárban, ha szüksége van pár percre - mondta Gail Andrews. - De nagyon szeretnék beszélni magával, és ma este el kell utaznom a városból. Valami miatt nyugtalannak tűnt, de korántsem sértettnek vagy dühösnek.. - Rendben - egyezett bele Tricia. - Tíz percet kérek. Felment a szobájába. Alapjában véve nem nagyon bízott abban, hogy a recepciós pasas értelmi képességei elegendőek, hogy megbirkózzon egy olyan bonyolult feladattal, mint egy üzenet átadása, ezért kétszeresen is meg akart győződni róla, hogy nincs-e az ajtó alatt esetleg becsúsztatva egy papírdarab. Nem ez lett volna az első eset, hogy az átadott üzenetek és az ajtó alatt becsúsztatott üzenetek tökéletesen ellentmondanak egymásnak. Nem volt ott semmi. A telefonüzenet-rögzítő viszont villogott. Megnyomta az üzenetgombot. A hotel telefonközpontosa jelentkezett. - Üzenete van Gary Andresstől - mondta a központ. 8

9 - Igen? - A név semmit nem mondott Triciának. - Hogy szól? - Nem bulldog - mondta a központ. - Nem micsoda? - értetlenkedett Tricia. - Bulldog. Ez van ideírva. A fickó azt üzeni, hogy nem bulldog. Gondolom, azt akarta, hogy ezt maga is tudja. Kéri a számot? A nő elkezdte diktálni a számot, de Tricia hirtelen rádöbbent, hogy ez csak annak az üzenetnek az elferdített változata, amit az előbb már megkapott. - Oké, oké - mondta. - Egyéb üzenet a számomra? - Hányas szoba? Tricia nem egészen értette, miért kérdezi most egyszerre a szobaszámát a központos, de azért megadta. - Neve? - McMillan,. Tricia McMillan. - Tricia türelmesen lebetűzte. - Nem MacManus? - Nem. - Nincs több üzenete. - Katt. Tricia felsóhajtott, és újra tárcsázott. Ezúttal rögtön azzal kezdte, hogy ismét megadta a nevét és a szobaszámát. A telefonközpontos a leghalványabb jelét sem adta, hogy rájött volna: alig tíz másodperce beszéltek utoljára. - A bárban leszek - magyarázta Tricia. - A bárban. Ha addig hívna valaki, átadná nekem a bárban? - Neve? Egy párszor még eljátszották ezt, egészen addig, amíg Tricia biztos nem lett benne, hogy minden, aminek világosnak kéne lennie, az világos is, mint a nap. Lezuhanyozott, tiszta ruhát húzott, profikhoz méltó gyorsasággal megigazította a sminkjét, sóhajtva az ágyára nézett, és megint kiment a szobából. Átfutott az agyán, hogy jobb lenne elsompolyogni és elbújni valahová. Nem. Ez nem jó. Míg a liftre várakozott, megnézte magát a folyosó tükrében. Nyugodtnak és magabiztosnak tűnt, és ha magát be tudja csapni, akkor mást is. Egy kicsit kekeckedni akart Gail Andrewsszal. Jó, eddig is okozott neki egy-két kellemetlen pillanatot. Bocs, de ebben a játékban mindannyian benne vagyunk - erről van itt szó. Miss Andrews belegyezett az interjúba, mert nemrég jelent meg egy új könyve, így a tévériportban kaphatott egy kis ingyen reklámot. De ebben a játékban nincs szabadrúgás. Valójában a következő történt: 9

10 A múlt héten a csillagászok bejelentették, hogy végre felfedeztek egy tizedik bolygót a Plútón túl. Már évek óta keresték. A külső bolygók orbitális anomáliái segítettek nekik ebben. Most végre megtalálták, és mind szörnyen boldogok voltak, és mindenki hálás volt nekik ezért, és így tovább. A bolygót Perszephonénak nevezték el, de hamarosan a Rupert becenevet kapta valamelyik csillagász papagája után - tartozott ehhez valami dögunalmasan megható történet - és mindez nagyon nagyszerű és csodás volt. Tricia bizonyos okokból figyelemreméltó érdeklődéssel követte az eseményeket. Aztán, amikor arra keresgélt jó ürügyet, hogyan utazhatna New Yorkba a televízió-társaság pénzén, véletlenül felfigyelt egy újságcikkre Gail Andrewsról és a Te és a bolygóid című újkönyvéről. A Gail Andrews nem ment épp tucatnévszámba, de abban a pillanatban, hogy valaki megemlítette Hudson elnököt, a tejszínhabot, és Damaszkusz megcsonkítását (a világnak már nem voltak újak a sebészeti csapások. A hivatalos kifejezés valójában,damaszkektómia" volt, ami a Damaszkusztalanítás"-t jelent), rögtön mindenkinek beugrott, kiről van szó. Tricia ezt jó témának látta, és rögtön el is adta a producerének. Az biztos, hogy az a hit; miszerint a világűrben keringő óriási sziklagöröngyök tudnak olyat is az ember sorsáról, amit az nem, egy kicsit megrendül, mikor hirtelen kiderül, hogy van ott egy másik nagy böhömnyi szikla, amiről addig senki sem tudott. Ezek szerint jó pár számtani eredménynek annyi, nem igaz? Mi van azokkal a csillagtérképekkel meg a bolygómozgásokkal meg a többivel? Eddig (látszólag) mind tudtuk, mi történik, ha a Neptunusz a Szűz jegyében van meg minden, de mi történik, ha a Rupert emelkedik? Nem kéne újra átgondolni az egész asztrológiát? Nem lenne talán jobb beismerni, hogy az egésznek se füle, se farka, és ehelyett disznótenyésztéssel foglalkozni, ami azért mégsem nélkülöz minden ésszerű alapot? Ha három évvel ezelőtt tudunk a Rupertről, Hudson elnök netán csütörtökön eszi a bigyóbogyó ízű tejszínhabot, nem pénteken? Damaszkusz még mindig létezne? Meg ilyesmik. Gail Andrews mindezt elég könnyen viselte. De amikor éppen kezdett volna magához térni az őt ért kezdeti támadás után, elkövetett egy igen súlyos hibát azzal, hogy napi körívekről, megfelelő együttállásokról és a háromdimenziós trigonometria még homályosabb területeiről búgva próbálja meg lefegyverezni Triciát. Megrökönyödve tapasztalta, hogy mindaz, amit Triciának szánt, megújult erővel őrá zúdult vissza, s ezzel már nem tudott mit kezdeni. Gailt senki sem figyelmeztette, hogy Tricia számára a tévémaca szerepe egy második nagy lehetőség az életben. A Chanel ajakfény a coupe sauvage és a kristálykék kontaktlencse mögött egy olyan elme rejtezett, amely életének egy korábbi, jó mélyre elásott szakaszában matematikából szerezett diplomát és asztrofizikából doktorátust. Mikor Tricia gondolataiba mélyülve belépett a liftbe, eszébe jutott, hogy a szobájában felejtette a táskáját, és gondolkodóba esett, hogy visszaugorjon-e érte. Nem. Valószínűleg ott biztonságosabb helyen van, és amúgy sincs benne semmi olyan, amire különösebben szüksége lenne. Hagyta, hogy becsukódjon utána az ajtó. Mindamellett, gondolta nagy levegőt véve, ha az élet valamire is megtanította, akkor arra: Soha ne menj vissza a táskádért! Míg a lift lefelé ereszkedett, ő mintegy szándékosan a plafont bámulta. Aki nem ismerte Tricia McMillant, azt feltételezhette, hogy pontosan úgy bámulja a mennyezetet, mint azok az emberek, akik a könnyeiket próbálják visszatartani. Pedig ő a sarokban elhelyezett pici biztonsági kamerát nézte. 10

11 Egy perccel később igencsak fürgén kiszállt a liftből, és megint a recepcióhoz sietett. - Most pedig szépen leírok mindent - mondta -, nehogy valamibe hiba csússzon. Egy papírra ló betűkkel ráírta a nevét, a szobaszámát, majd azt, hogy A BÁRBAN", és odaadta a recepciósnak, aki rámeredt. - Arra az esetre, ha üzenetem lenne. Rendben? A recepciós továbbra is a papírt nézte. - Megnézzem, hogy a szobájában van-e? - kérdézte. Tricia két perc múlva bepördült Gail Andrews mellé a bárszékbe. Gail egy pohár fehérbor előtt ücsörgött. - Az volt a benyomásom magáról, hogy olyan ember, aki szívesebben ül a bárpult mellett, mint illedelmesen az asztalnál - mondta. Ez igaz volt, és egy kissé meg is lepte Triciát. - Vodkát? - kérdezte Gail. - Igen - felelte gyanakodva Tricia. Alig tudta visszafogni magát, hogy meg ne kérdezze: Honnan tudta?", de Gail így is válaszolt. - Megkérdeztem a csapost - mondta kedves mosollyal. A csapos elkészítette a vodkáját, és ügyesen végigcsúsztatta a fénylő mahagóni pulton. - Köszönöm - mondta Tricia, és nagyot kortyolt belőle. Nem igazán tudta, mihez kezdjen ezzel a hirtelen támadt nyájassággal, de eldöntötte, hogy nem hagyja magát levenni a lábáról. A New York-iak sosem voltak ok nélkül kedvesek egymáshoz. - Miss Andrews - mondta őszintén - sajnálom, amiért nem boldog. Tudom, most bizonyára úgy érzi, egy kissé nyers voltam magával ma reggel, de ha úgy vesszük, az asztrológia csak egy népszerű szórakozási forma, ami rendben is van így Ez is a sóbiznisz része, méghozzá olyan része, amiben maga nagyon ügyes, sok szerencsét kívánok hozzá. jó móka. Viszont nem tudomány, és ezt nem szabad szem elől téveszteni. Azt hiszem, ezt ma reggel mindkettőnknek sikerült kitűnően bebizonyítanunk, ugyanakkor még szórakoztattuk is a népet, hiszen mindketten ebből élünk. Sajnálom, ha emiatt problémái vannak. - Én tökéletesen boldog vagyok - mondta Gail Andrews. - Ó - mondta Tricia egy kissé elbizonytalanodva. - Az üzenetben az állt, hogy maga nem boldog. - Dehogyis - mondta Gail Andrews. Az én üzenetem úgy szólt, hogy szerintem maga nem boldog, én csak tudni szerettem volna, miért. Tricia úgy érzete, mintha tarkón rúgták volna. Csak pislogni tudott. - Micsoda? - kérdezte halkan. - A csillagok miatt. Nagyon dühösnek és boldogtalannak látszott, amikor beszélgettünk, és ennek valami köze volt a csillagokhoz és a bolygókhoz. Ez aggasztott engem, és ezért jöttem el, hogy lássam, minden rendben van-e. 11

12 Tricia rámeredt. - Miss Andrews - kezdte volna, de ráébredt, hogy tényleg dühösen és boldogtalanul cseng a hangja, szóval pont azt bizonyítja, ami ellen tiltakozni próbált. - Kérem, nyugodtan szólítson csak Gailnek, rendben? Tricia teljesen összezavarodott. - Nagyon jól tudom, hogy az asztrológia nem tudomány -folytatta Gail. - Naná, hogy nem az. Csak egy önkényes szabálygyűjtemény, mint a sakk, a tenisz, vagy a... mi is a neve annak a furcsa brit játéknak? - Ööö... Krikett? Önutálat? - Parlamenti demokrácia. Ott is adottak a szabályok.amiknek önmagukon túl nincs az égvilágon semmi értelmük. De ha egyszerre elkezdünk e szabályok szerint játszani, beindulhatnak különféle folyamatok, és megtudhatunk különféle dolgokat az emberekről. Az asztrológiában ezeknek a szabályoknak történetesen a csillagok és a bolygók felelnek meg, de beszélhetnénk a récékről és a gácsérokról is, a lényegen ez mit sem változtat. Arról van csak szó, hogy úgy beszélünk egy problémáról, hogy az a probléma a felszínre kerüljön, és alakot öltsön. Minél több a szabály, minél kisebbek, minél önkényesebbek, annál jobb. Mint amikor egy marék grafitport szórunk a papírra, hogy észrevegyük a rejtett barázdákat. Megláthatjuk a papírdarabra írt szavakat, amelyeket addig elrejtettek. Most nem a grafit a fontos. Ez csak a barázdák feltárásának az eszköze. Érti már, ugye: az asztrológiának semmi köze az asztronómiához. Csak ahhoz, hogyan gondolkodik az egyik ember a másikról. Így amikor maga ma reggel elkezdett, nem is tudom, szóval olyan szenvedélyesen viszonyulni a csillagokhoz és a bolygókhoz, arra gondoltam: ez a nő nem az asztrológiára haragszik. Ez a nő tényleg a csillagok és bolygók miatt dühös és boldogtalan. Az ember általában akkor érzi ezt a boldogtalanságot, ezt a haragot, ha elveszített valamit. Csak erre tudtam gondolni, és ennél tovább sehogy sem jutottam. Eljöttem hát, hogy lássam, nincs-e valami baj. Tricia le volt taglózva. Agyának egyik része már el is kezdett pörögni. Buzgón gyártotta volna a cáfolatokat, és rá akart mutatni, mennyire nevetségesek az újságok horoszkópjai, és miféle statisztikai trükköket használnak fel az emberek el butításához. De szép lassan le is állt, mert rájött, hogy agyának a többi része oda sem figyel. Teljesen le volt taglózva. Egy abszolút ismeretlen ember épp most mondta el a.zt, amit ő tizenhét éve a legnagyobb titokban tartott. Megfordult, és Gailre nézett. - Én... Nem folytatta. Egy pici biztonsági kamera a bár fölött pontosan követte a mozdulatát. Ez végképp meghökkentette. A legtöbben észre sem vették volna. Nem úgy volt tervezve, hogy észrevehető legyen. Nem úgy volt tervezve, hogy azt sugallja, manapság egy drága és elegáns New York-i szállodában attól tartanak, hogy valamelyik vendég hirtelen fegyvert ránt vagy nyakkendő nélkül jelenik meg. De bármilyen óvatosan rejtették el a vodka mögött, egy élőadás műsorvezetőjének kifinomult ösztöneit nem tudta becsapni, mikor az pontosan tudja, mikor fordul feléje egy kamera. - Valami baj van? - kérdezte Gail. 12

13 - Nem, csak... csak meg kell mondanom, maga eléggé megdöbbentett - felelte Tricia. Elhatározta, hogy ügyet sem vet a biztonsági kamerára. Csak a képzelete játszik vele, mert egész nap csak a televízión járt az esze. Nem ez volt az első eset. Meggyőződése volt, hogy egy közlekedésellenőrző kamera utána fordult, amikor elsétált mellette, a Bloomingsdale-ben pedig egy biztonsági.kamera mintha csak őt fürkészte volna kalappróbálgatás közben. Szemmel láthatóan kezdett begolyózni. A Central Parkban még az is átsuhant az agyán, hogy egy madár figyeli szándékosan és kitartóan. Úgy döntött, hogy ezt most kiveri a fejéből, és belekortyolt a vodkájába. Valaki fel-alá járkált a bárban, és azt kérdezte mindenkitől, hogy ő-e MacManus. - Rendben van - tört ki hirtelen belőle. - Nem tudom, hogy okoskodta ki, de... - Nem okoskodtam ki, hogy az ön szavaival éljek. Csak odafigyeltem arrá, amit mondott. - Azt hiszem, amit én elvesztettem, az egy teljesen más élet lett volna. - Mindenki így van vele. Minden nap minden percében. Minden egyes döntésünkkel, minden lélegzetünkkel kinyitunk ajtókat, sok másikat meg bezárunk. A legtöbbször észre sem vesszük. Néha igen. Úgy látszik, maga-egyszer észrevette. - Ó igen, észre - mondta Tricia. - Rendben, tessék. A történet nagyon egyszerű. Sok évvel ezelőtt egy buliban megismertem egy pasit. Azt állította, egy másik bolygóról jött, és megkérdezte, nem járnék-e vele. Én azt feleltem, jó, rendben. Ez egy ilyen buli volt. Megkértem, hogy várjon, amíg felmegyek a táskámért, aztán boldogan vele tartok arra a másik bolygóra. Mire azt mondta, nem kell nekem az a táska. Azt feleltem neki, hogy bizonyára egy igen távoli bolygóról jött, különben tudná, hogy egy nőnek mindig szüksége van a táskájára. Kicsit türelmetlen lett, de én nem akartam olyan könnyedén odadobni magamat csak azért, mert ő állítólag egy másik bolygóról való. Felmentem az emeltre. Eltartott egy ideig, amíg megtaláltam a táskámat, aztán meg valaki elfoglalta a fürdőszobát. Mire visszaértem, a pasi eltűnt. Tricia szünetet tartott. - Aztán...? - Firtatta Gail. - A kertajtó nyitva állt. Kimentem. Fényeket láttam. Valami villódzó dolgot. Épp időben érkeztem, hogy még lássam, ahogy felemelkedik az égbe. Halkan keresztülsuhant a felhőkön, és többé híre-hamva sem volt. Ennyi. Kész, vége. Vége az egyik életnek, kezdete egy másiknak. De ennek az életnek szinte egy perce sem múlik el anélkül, hogy eszembe ne jutna a másik énem. Az az énem, aki nem ment vissza a táskájáért. Úgy érzem, ő most ott van fenn valahol, és én az ő árnyékában járok. Most a hotelszemélyzet egyik tagja járt körül a bárban, és azt kérdezgette, van ott egy bizonyos Mr. Miller. Nem volt. - És valóban azt hiszi, hogy ez a... személy egy másik bolygóról jött? - kérdezte Gail. - Ó, hát persze. Hiszen ott volt az űrhajó. Ja, ráadásul két feje volt. - Kettő? És ez senki másnak nem szúrt szemet? - Jelmezbál volt. - Értem... - Amúgy meg egy kalitka volt rajta. Letakarva egy ronggyal. Mintha egy papagája lett volna. Néha még meg is kocogtatta a kalitkát, az meg idétlenül az rikácsolta: Gyurrrika arrrrranyos!", meg ilyesmiket. Aztán egy pillanatra félrehúzta a rongyot, és kitört belőle a röhögés. Ott bent pedig ott volt egy másik fej, és együtt röhögött vele. Mondhatom, félelmetes pillanat volt. - Én azt hiszem, ön helyesen cselekedett, kedvesem, így van? - kérdezte Gail. 13

14 - Nem - felelte Tricia. - Nem én. És többé már azt sem tudtam folytatni, amit addig csináltam. Tudja, én asztrofizikus voltam. Az ember pedig nem lehet igazi asztrofizikus, ha már tényleg találkozott valakivel egy másik bolygóról, aki két feje közül egy egyiket papagájnak álcázza. Egyszerűen lehetetlenség. Nekem legalábbis az volt. - Megértem, hogy nem lehetett könnyű. És talán emiatt hajlamos egy kicsit keményebben bánni másokkal, akik ön szerint teljes képtelenségeket hordanak össze. - Igen - mondta Tricia. - Azt hiszem, igaza van. Ne haragudjon! - Semmi baj. - Egyébként maga az első, akinek erről beszéltem. - Sejtettem. Házas? - Ööö, nem. Nehéz ezt kimondani manapság, ugye? De jogos a kérdés, mert biztosan ez az oka. Néha már elég közel voltam hozzá, leginkább azért, mert gyereket akartam. De mindig az lett a vége, hogy a pasik megkérdezték miért nézem állandóan a vállukat. Mit lehet erre mondani? Arra is gondoltam már egyszer, hogy elmegyek egy spermabankba, lesz, ami lesz. Vaktában elviszem valaki gyerekét. - Ezt nem gondolná komolyan, így van? Tricia felnevetett. - Nem valószínű. Sosem mentem el, hogy tényleg megvalósítsam. Sosem jutottam el idáig. Hát ez az én életem története. Sohasem azt tettem, amit kellett volna. Azt hiszem, ezért is vagyok a televíziónál. Semmi sem valódi. - Elnézést, hölgyem, nem Tricia McMillannek hívják? Tricia meglepetten nézett körül. Egy férfi állt ott sofőrsapkában. - De - mondta, és egy pillanat alatt összeszedte magát. - Hölgyem, már vagy egy órája önt keresem. A szállodában azt mondták, nincs ilyen nevű vendég, de megkérdeztem Mr. Martin irodáját, és ott azt mondták, biztos, hogy itt tartózkodik. Megint megkérdeztem, erre még mindig azt mondták, hogy soha nem is hallottak önről. Megkértem őket, hogy kerestessék meg, de nem találták önt. Végül az irodához fordultam, hogy faxoljanak önről egy képet az autótelefonba, majd előkerítem én magam. Az órájára nézett. - Kicsit már késő van, de egyébként el akar menni? Tricia le volt döbbenve. - Mr. Martin? Mármint Andy Martin az NBS-től? - Úgy van, hölgyem. Próbafelvétel a Jó reggelit, Amerikához. Tricia felpattant a székből. Rágondolni sem bírt, hányszor hallotta, hogy Mr. MacManusnak és Mr. Millernek üzenete érkezett. 14

15 - De sietnünk kell - mondta a sofőr. - Úgy hallottam, Mr. Martin szerint érdemes lenne megpróbálni egy brit akcentust. A hálózati főnöke nincs elragadtatva az ötlettől. Ő Mr. Zwingler, és véletlenül tudom, hogy ma este kirepül a partra, mivel én fogok érte menni, hogy kivigyem a reptérre. - Oké - mondta Tricia. - Én készen állok. Gyerünk! - Rendben, hölgyem. Az a nagy limuzin lesz, ott elöl. Tricia visszafordult Gailhez. - Bocsánat - mondta. - Menjen! Menjen! - sürgette Gail. - És sok szerencsét! Örülök, hogy megismerhettem. Tricia a táskájáért nyúlt, hogy pénzt vegyen elő. - Az isten verje meg - szisszent fel. Hát persze, hisz az fennmaradt. - Az italt én fizetem - erősködött Gail. - Tényleg. Nagyon érdekes beszélgetés volt. Tricia felsóhajtott. - Nézze, igazán sajnálom ami reggel történt, de... - Szót se többet. Jól vagyok. Ez csak asztrológia. Ártalmatlan. Nem lett vége a világnak. - Kösz - Tricia hirtelen lendülettel megölelte. - Megvan mindene? - kérdezte a sofőr. - Nem akarja hozni a táskáját például? - Egy dologra megtanított az élet - mondta Tricia -: sose menj vissza a táskádért! Alig több, mint egy órával később Tricia szállodai szobájának egyik ágyán ült. Egy pár percig meg sem moccant. Csak bámulta a táskáját, ami ártatlanul hevert a másik ágyon. Kezében volt Gail Andrews üzenete: Ne szomorkodjon sokat! Ha beszélni akar róla, hívjon csak fel! A helyében én holnap estig otthon maradnék. Pihenjen egy kicsit! De velem ne törődjön, és 'ne aggódjon! Ez csak asztrológia. Nem lett vége a világnak. Gail." A sofőrnek piszkosul igaza volt. Sőt, úgy tűnt, a sofőr többet tud arról, mi folyik odabenn az NBS-nél, mint bárki más, akivel Tricia csak találkozott a szervezetből. Martin lelkesedett, Zwingler viszont nem. Neki pedig meg lett volna lehetősége, hogy Martin igazát bizonyítsa, de elszúrta. Hát igen. Hát igen, hát igen, hát igen. Ideje hazamenni. Ideje felhívni a légitársaságot, és megtudni, eléri-e még az éjszakai gépet a Heathrow-ra. A vaskos telefonkönyv után nyúlt. Nana! Mindent a maga idejében! Visszarakta a telefonkönyvet, fogta a táskáját, és a fürdőszobába vonult vele. Lerakta, és kivette a kis műanyag dobozt, amiben a kontaktlencséi voltak, amelyek nélkül nem volt képes rendesen elolvasni a szöveg egy bekezdését, egy sorát sem. Miközben berakta mindkét kis műanyag lencsét a szemébe, arra gondolt, hogy ha az élet egy dologra is megtanította, akkor arra: van, amikor nem szabad visszamenni azért a táskáért, és van, amikor muszáj. Arra még meg kell tanítania, hogy különbséget tudjon tenni a két eset között. 15

16 3. fejezet A GALAXIS Útikalauz stopposoknak abban, amit mi tréfásan múltnak hívunk, rengeteget írt a párhuzamos univerzumokról. Ennek mégis csak elenyészően kis részét értheti bárki, aki egy Haladó Isten fejlettségi szintjét nem éri el, s mivel immáron köztudott, hogy az összes általunk ismert istenség az Univerzum keletkezése után jó hárommilliomod másodperccel született (nem pedig az előtte való héten, ahogy azt többnyire ők állították), már így is elég magyarázkodásra kényszerülnek, és ezért pillanatnyilag nem várható el tőlük, hogy a mélyfizika rejtelmeit taglalják. Az egyik bátorító dolog, amit az Útikalauznak el kell mondania a párhuzamos univerzumokról, hogy az embernek a leghalványabb esélye sincs a megértésükre. Ennélfogva nyugodtan felteheti a Micsoda?" valamint a He?" kérdéseket, de akár bandzsalíthat vagy összehordhat tücsköt-bogarat anélkül, hogy bolondot csinálna magából. Az első, amit tudni kell a párhuzamos univerzumokról - így az Útikalauz -, hogy nem párhuzamosak. Azt sem árt tudomásul venni, hogy a szó szoros értelmében nem is univerzumok. Ám az a legegyszerűbb, ha az ember ezt megpróbálja egy kicsivel később felfogni; miután már azt felfogta, hogy abból, amit eddig fei tudott fogni; semmi sem igaz. Azért nem tekinthetők ezek univerzumnak, mert egy adott univerzum valójában nem egy létező dolog, csupán egy bizonyos megközelítési mód, szaknyelven szólva MLDKÖ Minden Létező Dolog Kusza Összevisszasága. Valójában ez a Minden Létező Dolog Kusza Összevisszasága sem létezik, ez pusztán az összegzése annak, milyen szempontokból vizsgálhatnánk őket, ha léteznének. Párhuzamosnak pedig ugyanúgy nem nevezhetők ahogy a tenger sem lehet párhuzamos. Ez semmit sem jelentene. A Minden Létező Dolog Kusza Összevisszaságát bárhogyan felszeletelhetnénk, előbbutóbb mindig kapnánk valamit, amit valaki az otthonának nevez. Most már jöhet a tücsök és bogár. A Minden Létező Dolog Kusza Összevisszaságában elfoglalt sajátos helye miatt minket most az a Föld érdekel, amelybe a többi Földtől eltérően becsapódott egy neutrínó. Egy becsapódó neutrínó nem egy nagy dolog. Sőt, nehéz elképzelni nála kisebb dogot, ami becsapódásra képes lehet. És nem is arról van szó, hogy egy neutrínó-becsapódás egy Föld méretű tárgy számára különösebben eseményszámba menne. Távolról sem. Inkább az a nanoszekundumnyi idő a szokatlan, amikor több billió elhaladó neutrínó közül egy sem ütközik össze a Földdel. Természetesen minden attól függ, mit értünk becsapódás" alatt, olyan dologról lévén szó, amely szinte semmiből sem áll. Annak az esélye, hogy egy neutrínó becsapódik valahová, miközben a fene nagy semmin sodródik keresztül, nagyjából ugyanannyi, mint annak, hogy egy Boeing 747-esből véletlenül kiesett golyóscsapágy eltalál, mondjuk, egy tojásos szendvicset. Mindegy Ez a neutrínó becsapódott. Mondhatná erre bárki, hogy mit változtat ez a dolgok normális menetén. Csakhogy ez a vélekedés nagyjából annyit ér, mint egy kancsalborzköpet. Ugyanis, ha egy olyan helyen történik valami, ami annyira őrülten bonyolult, mint ez a Világegyetem, csak Kevin tudja, mi lesz a vége - ahol Kevin" alatt értünk bármilyen~találomra kiválasztott entitást, aki semmiről nem tud semmit. Ez a neutrínó eltalált egy atomot. 16

17 Az atom egy molekula része volt. A molekula egy nukleinsav része. A nukleinsav egy géné. A gén egy növekedésért felelős genetikai recept része... és a többi, és a többi. Mindebből az következett, hogy egy növényfajta innentől fogva egy levéllel többet kezdett növeszteni. Essexben. Vagy legalábbis azon a helyen, amely rengeteg vitát és helyi nehézséget követően az Essex földrajzi nevet kapta. A növény egy lóhere volt. Roppant eredményesen elszórta magvait, és rövid időn belül a világ domináns lóheretípusa lett belőle. A pontos ok-okozati összefüggés eme aprócska biológiai véletlen és még néhány kisebb változás között, amely létrejött a Minden Létező Dolog Kusza Összevisszasága ezen szeletében - például, hogy Tricia McMillan nem szeretett bele Zaphod Beeblebroxba, hogy abnormálisan kicsi lett a kereslet a hikoridió ízű fagylalt iránt, vagy hogy a Földet, ahol mindez megesett, végül mégsem rombolták el a vogonok, hogy előkészítsék az utat egy új hiperűrsztrádának - jelenleg a helyet foglalja el néhai Maximegalon Egyetem történelem tanszéke áltál vezetett kutatási projekt fontossági listáján, és pillanatnyilag senki az égegyadta világon nem érzi égető szükségét, hogy mihamarabb ezzel foglalkozzon. 17

18 4. fejezet Tricia kezdte úgy érezni, hogy a világ összeesküdött elléne. Tudta, hogy ez teljesen megszokott érzés egy egész éjszakán át tartó repülőút után kelet felé, amikor az embernek egy teljesen új; rejtélyesen fenyegető nap elébe kell néznie, amire csöppet sincs felkészülve, mégis így érzett. Nyomokat talált a gyepen. Nem is igazán a gyepen talált nyomok foglalkoztatták. Ot a lenyomódott fű mit sem érdekelte. Szombat reggel volt. Az imént én haza New Yorkból fáradtan, nyúzottan, paranoiásan, és nem akart mást, csak a rádió halk duruzsolása mellett ágyba bújni, és Ned Sherrin szörnyen okoskodó hangjára szép lassan álomba szenderedni. Eric Barlett azonban nem hagyhatta, hogy elvonuljon,. míg tüzetesen meg nem vizsgálta a nyomokat. Eric az öreg kertész volt, aki minden szombat reggel bejött a faluból, hogy botjával az ő füvét piszkálja. Nem hitte, hogy létezik olyan ember, aki már reggel azzal kezdi, hogy hazajön. New Yorkból. Nem helyeselte. Természetellenesnek tartotta. Mindazonáltal gyakorlatilag minden másban hitt. - Biztosan az űrlények voltak - mondta, miközben lehajolt, és botjával a kis bemélyedések szélét döfködte. Mostanában rengeteget hallani róluk. A nyakam rá, hogy ők voltak. - Úgy gondolja? - kérdezte Tricia, és lopva az órájára pillantott. T'íz perc, gondolta. Még tíz percig képes állva maradni. Utána egyszerűen eldől, akár a hálószobában, akár itt kinn a kertben. Már amennyiben csak állnia kell. Ha még értelmesen bólogatni is, és időnként megszólalni; hogy Úgy gondolja?", akkor csak öt percig. - Úgy bizony - mondta Eric. - Idejönnek, leszállnak az ember füvén, aztán elsüvítenek, néha a macskával együtt. Mrs. Williams, a postán, na, az ő macskáját tudja, azt a vöröset -, azt is elrabolták az űrlények. Másnap persze visszahozták, de nagyon furcsán viselkedett. Egész reggel kószált, délután meg elaludt. Szóval pont fordítva csinálta, mint régen. Akkor délelőtt aludt és délután csavargott. Időeltolódás, tudja, a csillagközi úttól. - Aha - mondta Tricia. - Meg azt is mondta Mrs. Williams, hogy átfestették cirmosra. Ezek a nyomok pont olyanok, mint amilyet a leszállókabinjuk hagyhat. - Nem gondolja, hogy a fűnyírótól ilyen? - kérdezte Tricia. - Ha a nyomok kör alakúak lennének, azt mondanám, de ezek éppen hogy nem olyanok. Így együtt még idegenszerűbb az alakjuk. - Csak mert pont a múltkor említette, hogy rendetlenkedik a fűnyíró, és meg kéne javítani, mert különben lukakat fog vájni a fűbe. - Valóban ezt mondtam, Tricia kisasszony, és sosem hazudtolnám meg magamat. Nem állítom biztosan, hogy nem a fűnyíró volt, csak annyit mondok, valószínűbb hogy az ilyen alakú nyomok mástól erednek. Azok felől a fák felől szoktak jönni, a leszállókabinjaikkal... - Eric... -kezdte türelmetlenül Tricia. - Mondanék azért én valamit, Tricia kisasszony folytatta Eric. - Megnézem azt a fűnyírót, ahogy a múlt héten ígértem, magának meg hagyom, hadd csináljon azt, amit akar. - Köszönöm, Eric - mondta Tricia. - Most tényleg le kell feküdnöm. Ha bármire szüksége van, szolgálja ki magát a konyhában! 18

19 - Köszönöm, Tricia kisasszony, és sok szerencsét - mondta Eric. Lehajolt, és fölszedett valamit a fűből. - Na tessék - mondta. - Háromlevelű lóhere. Látja, ez is szerencsét hoz. Közelről is jól megnézte, igazi háromlevelű lóhere-e, és nem csupán egy rendes négylevelű, aminek az egyik levele kihullott. - A maga helyében azért utánajárnék, nincsenek-e a környéken földövkívüli tevékenységre utaló jelek. - Metsző tekintettel kémlelte a látóhatárt. Különösen amott, Henley irányából. - Köszönöm, Eric - ismételte Tricia. - Majd utánanézek. Ágyba bújt, és papagájokról meg egyéb madarakról álmodott. Délután fölébredt, és nyugtalanul császkált egy kicsit. Nem tudta, mihez kezdjen a nap (vagy még inkább: élete) hátralevő részével. Legalább egy órán át morfondírozott, hogy bemenjen-e este a városba, beülni a Stavro'sba. Mostanság ez volt a legfelkapottabb hely a média jelesebb képviselői körében, és ha találkozik néhány barátjával, talán könnyebben vissza tudna zökkeni a rendes kerékvágásba. Végül úgy döntött, elmegy. Jó hely volt. Hangulatos. Magát Stavrót is nagyon kedvelte, aki görög volt, de az apja német - elég fura egy párosítás. Tricia az egyik legutóbbi éjszakán már volt az Alfában, amely Stavro eredeti klubja volt New Yorkban, és most a bátyja; Karl vezette, aki azt gondolta magáról, hogy német, de az anyja görög. Stavro örömmel hallotta volna, hogy Karl kutyagumit sem- keres a New York-i klubbal; Tricia most egy kis örömet akart szerezni neki. Stavro és Karl Müller nem nagyon szívelte egymást. Remek. Ez jó program lesz. Ezután megint egy órán át morfondírozott, hogy mit regyen fel. Végül egy csinos fekete ruhácska mellett döntött, amit New Yorkban vásárolt. Felhívta egyik barátnőjét, akiről úgy gondolta, hogy biztosan a klubban lesz este, és megtudta, hogy aznap zárva van, mert kibérelték egy lakodalom miatt.. Arra gondolt, hogy megpróbálni úgy élni az életünket, ahogy elterveztük, olyan, mintha égy recepthez keresnénk hozzávalókat egy ABC-ben. Az ember fogja a bevásárlókocsit, aminek sosem akaródzik abba az irányba menni, amerre tolják, és a végén teljesen más dolgokat kell összevásárolnia. Mit tehet ilyenkor az ember? Mit tehet a recepttel? Tricia nem tudta. Aznap éjjel egyébként egy földönkívüli űrhajó szállt le a kertjében. 19

20 5. fejezet Először csak mérsékelt érdeklődéssel figyelte, miféle fények közeledhetnek Henley irányából. Mivelhogy nem egymillió kilométerre lakott a Heathrow-tól, hozzászokott már, hogy fényeket lát az égbolton. Noha általában nem ilyen késő éjszaka, ebből eredt mérsékelt érdeklődése. Aztán, bármi is volt az, ami egyre közelebb és közelebb került hozzá, a kíváncsiságát bódulat váltotta fel. - Hmmm - körülbelül eddig jutott a gondolataiban. Még mindig kába volt az időeltolódás miatt, és az üzenetek, amelyeket agya egyik féltekéje küldött a másiknak, nem feltétlenül a megfelelő időben vagy formában érkeztek meg. Kiment a konyhából, ahol nagy serényen épp kávét főzött magának, és kinyitotta a kertbe vezető hátsó ajtót. Nagyot szívott a hűs éjszakai levegőből, aztán kilépett és felnézett. A pázsit felett körülbelül harminc méternyíré ott parkolt valami. Nagyjából akkora volt, mint egy hatalmas lakókocsi. Tényleg ott volt. Ott lebegett. Szinte hangtalanul. Mélyen Trillian belsejében megmozdult valami. Karja lassan lehanyatlott. Észre sem vette, hogy a forró kávé a lábára löttyen. Alig vett levegőt, miközben a hajó lassacskán, centiről centire, méterről méterre egyre lejjebb ereszkedett. Fényei puhán pásztázták a talajt, mintha vizsgálnák, és éreznék. Őt is végigpásztázták. Sosem remélte volna, hogy újra megkaphatja ezt a lehetőséget. Hát megtalálta? Mégis visszajött érte? Az űrhajó egyre lejjebb és lejjebb ereszkedett, végül csöndesen leszállt a fűre. Nem pontosan úgy nézett ki, mint amelyik annyi évvel ezelőtt a szeme láttára elment, de hát az éjszakai égen villódzó fényekből nehéz összerakni az igazi formát. Néma csend. Aztán egy klikk és egy zümm. Aztán megint klikk és megint zümm. Klikk zümm, klikk zümm. Félrecsúszott egy ajtó, és fény árasztotta el a füvet. Ő csak várt és borzongott. Egy alak rajzolódott ki a fényben, majd még egy és még egy. Széles szemek pislogtak lassan rá. Kezek emelkedtek tétova üdvözlésre. - McMillan? - szólalt meg végre egy hang, egy furcsa vékonyka hang, mely hallhatóan küszködött a szótagokkal. - Tricia McMillan? Miss Tricia McMillan? - Igen - felelte Tricia szinte némán. - Figyeltük magát. - Fi... figyeltetek? Engem? - Igen. Hatalmas szemeikkel nagyon lassan, alaposan végigméregették. - Élőben alacsonyabbnak tűnik - jegyezte meg végül az egyikük. 20