Mészáros Viktor OKTÓBER. válogatott versek. Mészáros Viktor OKTÓBER válogatott versek

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Mészáros Viktor OKTÓBER. válogatott versek. Mészáros Viktor OKTÓBER válogatott versek"

Átírás

1 Felettébb szokatlan, hogy valaki negyvenöt esztendősen kezdjen a nyilvánosságnak szánt verseket faragni. Mészáros Viktor sem tette volna, ha az akkori majdnem-halála nem készteti arra, hogy végiggon dolja addigi életét, s az újjászületettek friss tekintetével körülnézve meglássa mindazt a szépséget maga körül, ami mellett addig gondolkodás nélkül rohant el. Másfél évtizeddel később itt olvasható az eredmény: ez a verscsokor, aminek formája is, tartalma is, értelme is van, s egyáltalán: jó, hogy van. Mert ezek itt nagyrészt szép versek. Szerzőjük nem pályakezdő ifjú titán, hanem érett, sőt öregedni kezdő férfi (ezt jelzi a kötet címe is), aki pompás pillanatképekben rögzíti a hétköznapi élet apró mozzanatait, s amikor csúfolódik is, azt leginkább saját magán teszi, ami nem kevés bölcsességre vall. A hétköznapi élet is telis-tele van költőivé nemesíthető pillanatokkal, amelyeket mindannyian vagy átéltünk már, vagy át fogunk élni. Könnyebben ismerjük fel őket majd e kötet elolvasása után! Itt érhető tetten Mészáros Viktor népszerűségének oka. Ezek a versek ugyanis nemcsak közérthetőek: sok közülük bele is ragad a meghatott olvasóba. Ezt segíti a kötött forma: az időmérték, a rímek, no meg a szövegben megbújó sok kis nyelvi sziporka. A kötetben szereplő versek jó része szinte muzsikál, ami nem véletlen, hiszen a költő környezetében éjjel-nappal zene szól. A muzsikáló versek témája kivétel nélkül a költő környezete: az a nagy és szép falusi kert, amiben egy asszonnyal és fél tucat kutyával él. Akad azonban néhány komor vers is a kötetben: beteg közállapotainkra jellemzően éppen ezek között van Mészáros Viktor legismertebb műve, a 2003-ban született, s azóta szamizdatban, ekben terjedő Az én hazám?. Ars poetica gyanánt a Győztes kotlós c. verset, valamint az Alázat c. epigrammát ajánlom az olvasó figyelmébe: ez a két darab testesíti meg leginkább Mészáros Viktor költői habitusát. Megannyi prófétajelölt között üdítő kivételnek számít olyasvalaki kitűnő verseit olvasni, aki semmi pénzért nem hajlandó komolyan venni saját magát. A néhány beválogatott szerelmes vers sem utolsó olvasmány, de akad a kötetben komolytalankodásnak tűnő kemény öngúny ( Idill, Vállrándítás, Tudathasadás ), nívósan szórakoztató valódi komolytalanság ( Szukasors ), a négy unokának írott gyermekvers ( Felhőkék,), és sok egyéb ínyenc nyalánkság is. Nagyon melegen ajánlom az olvasók jóindulatába Mészáros Viktor szép verseit. Szepes Erika ISBN Mészáros Viktor OKTÓBER válogatott versek Mészáros Viktor OKTÓBER válogatott versek

2

3 Mészáros Viktor OKTÓBER válogatott versek

4 Szerkesztette Szepes Erika A képeket készítették: Bodné Nagy Zsuzsanna Dr. Bozsár Judit (a múzsa) Falusi Gábor Gresó János Herczeg Tamás Nagy István Szeles Zoltán Szentgyörgyi András Vámos Anikó Zilahy István OKTÓBER válogatott versek Kiadja a Capital Systems Informatikai Kft. Szépvölgyi Irodapark 1037 Budapest, Montevideo u. 7.

5 Kedves Olvasó! Ritka pillanat jött el az életedben: a rohanás közben most egy kicsit megpihennél. Megvallhatod, hogy leginkább kíváncsiságból ütötted fel ezt a könyvet, úgy tudtad (helyesen), hogy a CAPSYS informatikai cég, nem pedig könyvkiadó, s pláne nem lírában utazik. Dehát ez Magyarország, ahol még egy vállalati ebédlőben is születhet nemes tradíció. Az egész úgy kezdődött, hogy volt nekünk egy kicsit különc kollégánk... Találkozók, tárgyalások, folyosói beszélgetések, cigiszünet, rohanás... Ellopott pillanatok, rövid beszélgetések, először csak néhány meghökkentő angolóráról. Azután megszoktuk a röpke rímekkel dúsított, fanyar szófordulatokat is, majd a honlapján kibontakozott előttünk egy komoly fordítói életmű, s benne a legnagyobb skalp, a gyilkos humorú brit szatirikus, Tom Sharpe művei. Fene sem gondolta volna azt, ami végül egészen véletlenül derült ki, hogy a barátunk költő, és nem is akármilyen! Ez a közvetlen, személyes élmény adta az ötletet: évről évre teremtsünk lehetőséget kortárs művészek számára, hogy a CAPSYS segítségével bemutatkozhassanak, s megoszthassák velünk mindazt a szépséget, amire különben nem lenne módjuk. Legyen hát e hagyományteremtő próbálkozás első gyöngyszeme Mészáros Viktor, a költő, műfordító és barát kötete! A kötet összeállításakor az volt a célunk, hogy annyira tegyük személyessé Viktorral való találkozásodat, kedves Olvasó, amennyire az nekünk megadatott. Halld tőle úgy a verseit, ahogyan mi hallottuk, és mondja el Neked is a verseket körülölelő történeteket úgy, ahogyan élőszóban nekünk tette. Mindezt a CAPSYS körüli, Viktorhoz hasonlóan kreatív közgazdák és informatikusok készítette szép képekkel aláfestve... ERDÉLY MIKLÓS SZELES ZOLTÁN Utóirat: Vigyázz e kötetre, mert amennyiben elveszítenéd, könyvesboltban nem találod meg! Inkább csengess be hozzánk, és ha maradt még, szívesen adunk egy másikat. Ha szerencséd lesz, a költővel is találkozhatsz!

6 Mészáros Viktor

7 Csókolom. Köszönöm, hogy kinyitották ezt a könyvet! Tudom, milyen kivételes luxus a nagy száguldozás közben megpihenve verseskötet olvasásába fogni: boldog, aki megteheti. Nekem azonban muszáj volt megírnom ezeket a dolgokat, s csak utána lehettem boldog némelyikkel. Az anyának is, hogy megfogant, szülnie kell, ha nem akar kárt tenni magában: akár akarja, akár nem, a gyermek mindenképpen világra jön erről van szó itt is csupán. Én gazdagabb lettem ezekkel a darabokkal, hogy itt vannak már legyenek hát Önök is azok! Látni fogják: Önökről is szól. A KÖLTŐ DOLGA Talán a hang, talán a szó, talán a vers üt át a félelem falán, talán az értelem rideg telén a szófüzér, a vers, a költemény talál utat fagyott szívek felé, s ha gyűlölet, harag nem áll elé, szomor-szelíd szavam lehet talán levél az Isten íróasztalán de fel ne bontsd, Uram! KÖLTÉSZET Tartsd ügyesen tenyered, hogy a szó-szappanbuborékok hangtalanul lebegő milliói közül telepedjen rá tizenöt-húsz, és ha szelíd vagy, s nem hadonászol, égi szivárványképpé válhat a nyelv a kezedben.

8 Városlakó koromban csak papírdobozban, hűtőajtóban és serpenyőben láttam tyúktojást, meg persze Húsvétkor. (Az ötvenes években, ugye, még nem pénzt/pálinkát adtak a locsolkodó fiúcskáknak, és el sem menekültek előlük otthonról.) Ehhez képest óriási élmény ért, amikor Csocsoszán, az egyik japán tyúkom kotlani kezdett. Mivel ősz volt már, egy nagy papírdobozban betelepítettem őt és tíz tojást a dolgozószobámba. Ez hiba volt, mert a csibék mind kikeltek, s napokon belül úgy szétfürödték a számukra berakott tápot, hogy a takarítónőt hetekig nem mertem beengedni a szobámba, nehogy felmondjon viszont megérte, mert három héten át figyelhettem, milyen elszántan költ Csocsoszán. És az is eszembe jutott, sajnos, hogy mennyivel hatékonyabban költ ő, mint én... GYŐZTES KOTLÓS Fáradt képekből sütnék szókalácsot hangléggömbökkel szállnék fel magamból izzadt párnámon verslábak topognak kincsesbányában túrok puszta kézzel Elzsibbadt csöpp test kartonláda mélyén kis tyúk révülten gubbaszt tíz tojáson étlen-szomjan lázban forgatja őket és mindben nő egy csőrös karmos élet Ketten költünk hát s ő győz mert belőlem közhely buggyan vagy csurrantott varázslat jön legfeljebb s kis tyúkom kínok árán póz nagyképűség gőg nélkül csodát tesz

9 Nem igazán vagyok hívő, s ezt őszintén sajnálom könnyebb lehetne talán az életem, ha valami eleve elrendeltetésre, isteni akaratra kenhetném az ostobaságaimat. Ám néhány éve egy tanítványommal lefordíttattam a Mission Impossible filmcímet, s a szerencsétlen azt találta leírni: Küldetés, a teljesíthetetlen! Ez így kevéssé szólt magyarul, de gyönyörűen, versformán lüktetett, s rögtön a kérdést is eszembe juttatta: nekem vajon van-e küldetésem ezen az egyre durvább világon? Abban maradtam végül, hogy bár tudom, mi lenne, de lusta vén dög vagyok, hát erre a kis időre inkább már ne legyen... Ám addigra elindult a vers is: be kellett fejeznem. A MÉLTATLAN A küldetést, a teljesíthetetlent, ki még a Golgotára is Veled ment, csak arra bízd, ne rám, király, könyörgök, hisz énbelém vadászni járt az ördög. Zavart vagyok, bizonytalan, s öregszem; közelre lát csupán e két öreg szem. A hangom érce megfakult, rekedt lett ne is keresd a régi harci kedvet! Hadd üldögéljek én az őszi kerten, s a könyveim között, hol elfelejtem, hogy ifjúságom és a száz ígéret: a hír, a pénz, a nők, s erőm mivé lett. E kocsmazajban, itt, király, a nyersen rikoltozók szavába vész a versem. Csak arra hát, ki halni is Veled ment, s ne rám rogyaszd a teljesíthetetlent!

10 - Miért, ki vagy te? kérdezte évekkel ezelőtt a feleségem, válaszul valami pökhendi mondatomra. Annak rendje-módja szerint rögtön megsértődtem, hát nekiláttam, hogy versbe szedjem neki, ki vagyok én. Akkor éppen sajnos, afféle Gőgös Gúnár Gedeon voltam, az eredmény hát nagyon meglepett. A valódi verseknek ugyanis megvan az a sajátos tulajdonságuk, hogy igazak, hiszen mit sem ér az egész kínlódás, ha hazudozni próbál a költő: rögtön érződne a kénkőbűz. Az eredmény tehát egészen más lett, mint aminek a projekt indult. Volt annyi eszem, hogy ne mutassam meg mindjárt az asszonynak! VÁLLRÁNDÍTÁS Konok vagyok, kevély, kiállhatatlan, komolytalan, komisz, kicsit tudatlan, örömszakács, garázda, nyughatatlan, az állatok királyaként fogatlan, parázna, potrohos, bohóc, esetlen, varázsigék tudója, bölcs eszetlen, finom falatra, szépre telhetetlen Az életem? Ja, azt elvesztegettem.

11 Nagyon goromba vers következik! Nem én tehetek róla, hogy a megírása óta eltelt bő hét esztendőben évről évre igazabb lesz. Emlékszem, tavaszán, egy délutáni rádióvitán dühödtem fel, aminek a két politikus szereplője a feltett kérdésre adandó választ gondosan kerülve, egymás mellett elbeszélve, egymás szavába vágva kitartóan, személyeskedően csaholva csepülte egymás pártját, és múlatta a műsoridőt. Máskor hónapokon át kotlok négy-nyolc soron, de ez (az elveimmel kétszeresen is szembemenő: túl hosszú, és politizáló) vers két óra alatt folyt ki belőlem: nesztek, nyavalyások! (-gondoltam akkor. Nem Önökről!) Az én hazám? Most párszáz négyszögöl silány talaj s egy ház: én itt lakom. A polcokon sok szellem tündököl, de zárva tartom ajtóm-ablakom. Kutyák, cicák, pár tyúk él itt velem, s a kertbe vendégnek jön sok madár. A vak nyomort még mindig félhetem, holott hazudják, hogy nincs mit ma már. Anyám, a könyvek, égből tíz parancs tanítgatott, hogy lopnunk nem szabad. Kit érdekel, hogy szegfű vagy narancs lop éppen, ám büszkén áll, nem szalad, hanem sumákos prókátort keres, ügyészt zsarol, vagy bírót veszteget? Az új nemesség lop, hízik, szerez, s a megrabolt nép semmit sem tehet. AZ ÉN HAZÁM? Ki lopni nem tud, mer, vagy módja sincs, e bűntanyán, Balkánon meg nem él. Üvölts, rimánkodj, cinkosként kacsints, fazék-közel nincs hely, s már itt a tél. Amíg az ordas mind farkast kiált, s pokolba küld engem, mert nem lopok, amíg a törvény tolvajt véd, kivált, ha kertje mélyén pénzforrás csobog, amíg hazámat szégyellnem tanít a műveletlen sajtócsőcselék, amíg adót kér autópálya, híd, s a tolvaj állam tőlem lopna még, amíg a templomkertből nézhetem, a tolvajok mint isszák fel lazán az Úr fiának vérét bent nekem e tolvajország addig miért hazám?

12 Jókora düh kellett ahhoz, hogy annyit gyömöszöljek egyetlen cím alá, mint az előző oldalon tettem. A miniatürizálás korát éljük, s tudom, hogy hosszú versek olvasásába a terjedelem folytán bele sem fog a legtöbb ember. Mindig a lehető legtömörebben fogalmazok: aki arra vágyik, hogy olvassák, ne vesztegesse az olvasó kevés idejét! Versben ez jóval inkább megoldható, mint prózában, mert nem kell sem körülírni, sem bőbeszédűen megmagyarázni azt, amit sejtethetünk is. Egy pillanat hangulata, egy kép, egy gondolat. Íme, néhány rövid darab mutatóba: VARÁZSLÁS szöszmötölök száz szösszenetem közt szót szaporító szívszerelem szőttes a színes gondolatokból s szőre ha szúr hát szétszerelem ÉHES BÖLCSÉSZ Az, hogy míves szót eszem, megnyugtat, mert jól teszem: könyvet vettem, volt eszem Jósolsz éhen, váteszem? Hát, val hogy majd csak leszen. AZ IHLET TERMÉSZETRAJZA szikkadt szívre szakadt szerelem szívó szája szuszog szavamon szétnéz szűk szigorú szememen szárnyat tár s tovaszáll szabadon A MÁSIK OLIMPIA babérvágyak leverve ezer vesztes keserve csalárd vegytan csodái Athén kóbor kutyái TANÁR Száz agy vár rám, hogy megtöltsem: élhess majd jól, szebben, bölcsen. Míg hagyjátok, s el nem bújtok, száz lélekben gyertyát gyújtok félpénzért.

13 KERT, ALKONY, PERCNYI CSEND Most szűrtté vált a fény, aztán meghalt egészen. Eltűnt minden madár. Már nem mozdultam én sem. S míg négy-öt békapár még nem hangolt merészen, Mint fáradt költeményt, hallgattam szívverésem. RETTEGÉS Félhomályos alkonyat jőjj takard el arcomat más se lássa szégyenem sírt hogy ás a félelem LEBESZÉLŐ A tűzvihar helyén ma gyertyaláng: fogatlanul feszeng a vén falánk, de szóvarázsa tűz vigyázz, merész! A gyertyaláng felett te lepke lész

14 Amikor feltűnt, hogy minden második, tizenhétig elszámolni képes, frusztrált házmesterlány kilószám gyártja a japán haiku ügyetlen és butácska utánzatait, s azt hiszi közben, hogy verset ír, nem értettem rögtön, hogy miért éppen azt utánozzák ilyen rosszul, s miért nem valami európai formát jól. Megkérdeztem néhány amatőrt, s kiderült: azt hiszik, hogy nem ők, hanem a haiku ennyire igénytelen. Szerencsémre, gyermekkoromban nem volt divat még errefelé a japán kultúra (az ötvenes-hatvanas években a testvéri Kína volt a barátunk): Arany és Petőfi után Devecseri Gábor Homérosz-fordítása volt a harmadik nagyszabású versélményem, naná, hiszen pompás volt a sztori, és elbűvölt a hexameter. Negyven évvel az Odüsszeia után, Devecseri erőlködés nélküli hexamatereinek életre szóló hatása alatt elkezdtem hát klasszikus epigrammákat faragni: ez a haikuhoz hasonló módon kurta műfaj, és szabad, sőt kívánatos benne nyelvet ölteni magamra, másra, az egész világra, amit amúgyis szívesen teszek. Ez való nekem! (Figyelmeztetés: az epigramma csak akkor működik, ha nem tetszik egy szuszra végigrohanni az egész sorozaton minden darab után kéretik öt másodpercre becsukni a szemeket!) ELÉGTÉTEL Én, a pogány, csak meghalok, és azzal befejeztem: csontváz, száz nyomelem, szép emlék: ennyi leszek majd. Ám aki tolvajkulccsá gyűrte a Golgota díszét, s fegyverré, azt mind ördög rángatja pokolra! ROSSZ KÖLTŐ Függőágyában heverészve kutatta a szépet, harmonikust, gyönyörűt, esztétika-könyvbe a példát, hát becsukott szemmel hallgatta a lelke zenéjét... míg körülötte a kert élt, és játszottak a macskák.

15 FOLYTONOSSÁG ÉS REFORM Rémlik a Rém lika és fene nagy fenekének a szőre, szarmorzsásan sprőd, szúrta a nyelvemet is Korszakos új vezető, új far, s ma elég belebújnom, csak tettetnem kell: onnét mászok elő. ALÁZAT (Az ÉS költőinek) Versfaragó, szép mintában hányd falra a borsót! Költővé az tesz majd, ami rajta marad... AZ ARANYKOR VÉGE Mintás bögrében tárolt mosolyom kire hagyjam? Száz harapós örökös sem mosolyogna vele. ESTE, ITTHON zárd be az ajtót dobd le kabátodat és a cipődet húzd be a függönyt majd vedd le az arcodat is MEGKÖNNYEBBÜLÉS Most, hogy megvakulok, látásom végre kitisztul; már csak a dobhártyám mérgezi életemet.

16 DOLGOZNI KELL Költő vagy? Van dolgod? Tedd hát azt, s ne nyafogj itt! Éhes már a család: segget nyalj, ne sebet! HASZNOS A BŰN Kell az a kéj, az a bűn, az a helytelen és az a tiltott: szép bűnbánó vers nélküle nem születik! MÉDIASZTÁR Jólfésült, szép, új foga van, fotogén, magabiztos. Szinte nem is nagy kár, hogy nem tud magyarul. KOMMUNIKÁCIÓ Tévében fecserész a vezér meg a mikrofonállvány: nyeld a nyalatkozatot, s arcodon ül meg a nyál. ELLENKOMMUNIKÁCIÓ Sanda sumák sunnyog, süketeknek súg a sötétség síkos-szép szavakat, s szórja sebekbe a sót.

17 ÉLET Ölsz, hogy ehess, szaporodsz, elemekkel vívsz, hogy a szikrát aznap is őrizhesd nincs értelme, de szép. MÁSODIK GYERMEKKOR Régen az engem felnevelő Nagyi volt a Nagyisten. Most a hitet keresem: Isten, légy nagyanyám! IKAROSZ műszer nélküli vakrepülés ez a céltalan élet ködben a reptér és elfogy a benzinem is MODERN KÖLTÉSZET lábatlan szövegek torzképek szellemi hasmars nézd mit hoztál ránk Whitman bazdazanyád MACSKASZAR Vétkeztem: tejet adtam a hét macskámnak az este. Reggeli konyhakövön nagy penitencia vár. A DICSŐSÉG ÁRA Megbecsülésre, a szent anyaságra ha vágysz, legelőször négykézláb állsz, vagy lábad az égre mered.

18 MAGYARTANÁRI SÓHAJ Hogy nem a szájukon, orrlikukon, tűn át hat a vers, csak jó szemeken s füleken: mint a halottnak a csók. ELLENZÉK Hét zsebe volt tele csak, mikor ellökték a fazéktól. Tolvajt emleget, és rázza az egy üreset. AZ IDŐ FOGA Csak szotyolát rághattam, mert pisztácia nem volt régen a boltban. Most rághatnék, de mivel? KUTATÓ NYUGDÍJBAN Kérdeztél egy életen át: tanulékony ökör vagy. Edd meg a válaszokat vagy melegítsd a lecsót! TÉL UTÁN Rügyfakadás. Olvadt hó. Nárcisz. Eső. Szerelemvágy. Zöld kert. Sok kutyaszar. Sár. Gumicsizma. Tavasz. POLITIKUS Zengő hangon, férfiasan, büszkén helyeselt, majd újra letérdelt, és szopta tovább a vezért.

19 IJEDT KÉRDÉS Peptidek, enzimek és kromoszómák, nukleotidlánc, cifra genómtérkép most hol a lélek, Uram? TAGLÓ Szép múzsámtól csókot vártam a homlokomon, s most kissé szédelgek: fájt az a nagykalapács. MELYIK MELYIK? Hogy ki barát, s ki az ellenség, tudd abból, ahogy döf: szemből az ellenség, s hátulról a barát.

20 Egész felnőttkoromat egy vagy több kutya mellett töltöttem: nagyon elfogult vagyok a kutyák iránt. Megbocsátják? Az itt következő első két vers múzsája Mimi, a bakancsostól másfél kilós yorkshire terrier, akitől (mint minden kutyámtól) rengeteget tanultam, tőle például többek közt azt is, hogyan kell méltósággal megöregedni. És Mimi kapcsán kezdett igazából derengeni bennem, miről is szól végső soron a vallás. Ez a vers egy pontosan így történt esetet dolgoz fel, s az utána következők is pontos pillanatképek. A kutyáim tekintetében sejteni vélem, mit jelenthet igazán a mélyen megélt vallás. Sok néhai kutyám fényképe között Mimié is bekeretezve lóg az íróasztalom felett. Mimi évek óta immár egy szép rózsabokor alatt alszik Bogár tacskó mellett. De a versek itt vannak, és bízom benne, hogy engem is túlélnek majd. BOLDOGSÁG (Mimi él!) Ember vagyok csak tévelygő, tudatlan. Ötvensok évig folyvást azt kutattam, hogy mit jelent: boldogság, s hogy lehetnék boldog. Tudom, jaj, könnyen meglehet, még mindig kotornék, ám egy őszi estén, Spenglert talán, vagy Szerb Antalt keresvén könyvtárszobámban, megbotlott a léptem egy rongycsomón. Káromkodtam. Lenéztem. Nem rongycsomó! Félvak, hangszálavesztett, ágyúsüket, foszló bundájú, cseszlett, vén terriert ébresztett durva lábam: nem számítottam rá könyvtárszobámban. Nyikkant picit, fordult, nézett riadtan csak felfelé: - Isten bosszús miattam? - és dünnyögőn megszaglászott a dőre, majd ráfeküdt az őt bántó cipőre. Sírtam. Nevettem. Én, isten? Csak ember Hát megtaláltam! Már nem holmi Spengler kell boldogítson: nem válok göröggé. Boldog vagyok. Boldogság! Mindörökké, ámen.

21 MIMI FELÉBREDT Kiskutya baktat a hajnali kertben. Ébred a fű. Csicseregnek a fák. Hold halovány maradéka leverten már menekül. Csupa harmat a láp. Kiskutya most leguggolva körülnéz, védtelen állat, a fűbe vizel, majd a karomba rohan, pici tűzvész: Juj, papa, mondd, ugye már beviszel? MIMI VALLÁSA Gondja letéve, erőtlenül, árván, Isten aludt a finom, puha párnán. Homloka már kisimult, szeme csukva, mintha beszélni, mozogni se tudna. Élete illata, ó, az az áldott, részegítő szaga mind odaszállott rám, aki arca előtt kuporogtam félve, de végre a mennybe jutottan, boldogan és remegőn a hatalmas, tiszta szagú, csupa kék, nyugodalmas vackon: az én Uram őre lehettem, s más kutya nem lehet itt ma helyettem! Végül a bódulatom nyugalommá csendesedett, szuszogó bizalommá, s Álom anyácska szelíd lebegésén vártuk az új napot, Istenem és én. (Kajla, Béla doktor, Lili és Kristóf egyetlen esélye, hogy bekerülhessenek a világirodalomba) NYÁRESTI VENDÉGVÁRÓK Étvágyat kerítő asztal, szép terítő, hűtött sör, kupa bor kert alján csobogó víz mellett lobogó tűz hátán kisülő illatnak feszülő négy elszánt kutyaorr. KÉT KUTYA LIHEG hol a mama hol a mama ül a papa ül a papa sül a kaja sül a kaja jön a szaga jön a szaga kicsi mama kicsi mama gyere haza gyere haza a vacsora a vacsora vár!

22 Vannak varázslatos pillanatok, amikor tulajdonképpen semmi sem történik, mégis sokáig emlékszünk rájuk. Ilyesmi történt ekkor is: egy augusztusi délutánon csak kisétáltunk a kert végén túl, a falu közepén lévő dzsungelbe, megálltunk, nézelődtünk, s egyszer csak, két hónapja először, esni kezdett az eső. Ennyi történt. Élveztük. A többi állat is. ASZÁLY UTÁN A KERT ALATT Szelíd esőt lehelt az ég. A rét derűsen ázott. Ivott a millió növény. Talán ha nem te állsz ott, eszembe sem jut, édesem, milyen csodás lehet még a nyárutói halk eső, a fércesen szegett ég. Bogár levél alatt lapult. Füvek mohón tusoltak. Tovább oszoltak éltetőn a föld alatt a holtak. S a házba visszaindulón, az elvadult tövisben belénk akadt a gondolat: lehet, hogy él az Isten?

23 - Ki a költő? - kérdeztem egyszer Eörsi Istvánt. - Hát, akit bevesznek szólt a lakonikus válasz. Mi tagadás: sokféle módja van a Parnasszus megközelítésének, s a jó versek írása csak szükséges, de messze nem elégséges feltétel. A mi gyönyörű, ám elátkozott nyelvünk különösen alkalmas közege a költészetnek, s komoly pénzt lennék hajlandó tenni rá, hogy nemcsak a Nyugat nagy nemzedékének óriásai mögött tűnt a teljes feledésbe számos mester, de napjainkban is akad néhány olyan teniszlabdányi csiszolatlan költőgyémánt, akit soha senki szerkesztő nem fog kibányászni. Az itt következő vers tárgya élete végéig nagy bika volt, s e minőségében olyan hírnevet szerzett, ami talán az egyébként pompás verseit is túléli majd. Szerettem. Irigylem... AGG KÖLTŐNEK NEM KÖNNYŰ Száj csak fújtat, fül kékül Nincs bűnbánat bűn nélkül. Szellőujjak lágy kérgen, ébredj, petyhüdt vágyférgem! Szörnyű tény ez, nem maszlag: minden múzsát megb nak. Holsteint, macskát, istennőt megkaptam, s lám, hírem nőtt. Költő lennék, díszhím, kos, nem poszt-taknyos rímgyilkos, nyomd csak hát, vén mamlasz, kuss! Rád mászok még, Parnasszus

24 Mulatságos az élet: nem emlékszem már, mitől, miért, sőt: kire sértődtem meg olyan mélyen, hogy tüstént nekiláttam ennek a versnek. Jaj, de jó, hogy megsértődtem! Normális ember ilyenkor lefekszik, fal felé fordul, és a fejére húzza a párnát dögöljön meg a világ! Nekem az egyik kedvenc versem nőtt ki a dologból: ma már látom, hogy még félúton sem voltam benne, amikor már dehogy voltam sértődött, hiszen éreztem, hogy ez most nagyon jó lesz, s lelkesen faragtam napokon át. Kicsit rezignált ugyan, de hiszen az is ugyanolyan érvényes lelkiállapot, mint a többi, ugye? VÉGÁLLOMÁS Több kószálás nincs. Befejeztem. Minden vágyam szélnek eresztem. Hívságoktól megszabadultan, így most már nem bánthat a múltam. Farkaslelkem verme lezárván, síró verssort nem hagyok árván. Tűröm, mit rám mér az alázat. Repkénnyel díszítem a házat. Kertemben nincs csősz, aki rám szól. Isten, lombok közt idelátszol! Itt nem vágnak már a fejemre. Itt nem vágynak már a helyemre. Itt nincs szükség harcra, erőre. Innen már csak lábbal előre.

25 Itt pedig egy politikai bértollnok bosszantott fel: a múltja tisztára mosása érdekében éppen olyan dühödten csahol manapság, mint egykor Roger barátom, aki a vaddisznó jöttekor a sátor bejáratától ugrott fejest mellém a hálózsákba, s onnan üvöltött kifelé, a tisztás széle irányába, roppant zajosan és fenyegetően, nehogy kiderüljön, hogy ő voltaképpen nagyon kicsi kutya, és nagyon fél... KÖPŐVERSENY KIÉGETT POÉTÁKNAK üzlet az ihlet a vers ami herseg hercig a harcba ha hurcol a herceg ütsz akit érsz amíg élsz ha ma félszeg lész odavész az egész ami részed lenne ha menne a hit meg az ihlet tétova célod a téboly a hit lett tollad aczélhegy utáld akit ölt ő győzz s te szabod meg utána ki költő

26 Bocsássák meg a hölgyek nekem: a brüsszeli csipke nagyon hidegen hagy, de egy akármilyen békában percekig tudok gyönyörködni. A kertünk egy kilométerre sincs a Vörösvár és Szentiván közötti jókora horgásztótól, s eddig öt fajt sikerült azonosítanunk a kerítésen innen. Vannak betévedtek, és vannak bennlakók. A bennlakóknak több szép mozaik békavárat (anglofiloknak: toad barn) is készített Judit: nagyon jól mutatnak a zöldben, noha az Istennek sem hajlandó magától beléjük költözni egyetlen nyomorult varangy sem. És ez nagy kár, mert így esélyem sincs arra, hogy egyszer majd gólyapár fészkeljen az öreg kéményre! MÁJUSI BÉKÁK estelente él a láp hangezernyi kis mohó béka bugyborékoló vak szerelme mit se lát párra várva parton ül érzi kertek illatát nagyra fújja fel magát s mondja rendületlenül nyalka béka nyálkazöld vízben ülve udvarol és a krákogás alól földanyánk varázsa költ csendes éjszakát

27 Jó öregedni, ha semmi se fáj még, állapítottam meg a két diófa közötti árnyas függőágyamban egy augusztusi délutánon, majd (talán, mert egy Áprily-kötet volt a kezemben) mindjárt az is feltűnt, hogy ez a mondat kész verssor: tá-titi-tá-tititá-titi-tá-tá. Nosza, legyen vers belőle! Estére lett is, de egy baráti figyelmeztetés nyomán fél napomba telt, míg elismertem, hogy a lent sokezer kicsi hangya inal dolga után kép valóban sántít. Igen ám, de nekem kell az az inal-áprilyval rímpár! Ezután már csak két további nap kellett, míg kisakkoztam a megoldást: nem lent, hanem kint, nem hangyák, hanem lúzerek (ami azután vesztesekké szelídült), és nem a dolga után inal a lúzer, hanem a sorsa elől. Így már mindjárt más, és hiteles is, mert a szabadságom alatt, pláne ebéd után, órákon át kizárólag magammal vagyok szolidáris. Nem tetszenek bánni, hogy a legtöbb jó vers nem holmi szent téboly, hanem ilyen hosszadalmas bogarászás eredménye? NYÁR, FÜGGŐÁGY, KÖZÖNY Jó öregedni ha semmi se fáj még ringat a megszelídült örömöm két fa között menedék ez az árnyék hab csücsörít a hideg sörömön Csend katonái vigyáznak a kertben kint sokezer kicsi vesztes inal sorsa elől mialatt laza versben eldudorászgatok Áprilyval

28 Szerelmes vers címén majdnem mindenki a vágyódást igyekszik kifejezni: a szerencsések jobbára hallgatnak a beteljesülés utáni évekről. Ez akár rendjén is volna, hiszen úton lenni mindig jobb, mint megérkezni, aztán ugye ott van a természetes szemérem, miszerint a magánéletemhez senkinek semmi köze (pedig hát ne akarjon költő lenni az, aki egy cseppet sem exhibicionista), s végül az együttlét rutinjának jól fűtött szobájában vajmi kevés költészetet talál az, aki soha nem didergett hosszan a jeges magányban. Én viszont azt hiszem, sőt: véres tapasztalatból tudom, hogy a célba érkezéssel csak a száz méter ért véget, s az igazi verseny éppen akkor kezdődik Szóval, akkor most szerelmes versek következnek. Nemcsak vágyódóak. Szóljanak Önökről! ELSŐ CSÓK a sután susogó kusza fű fa virág csupa halk imaszó csupa bölcs butaság ez az arc ez a hang ez a váll ez a szem vele szól a harang oda már az eszem az a szédület és az a mély ragyogás az a vágyszületés az a tűzropogás tizedik pusziból kinövő kicsi más az a száj az a csók az alélt zuhanás a riadt remegés meg a szívdobogás a lehunyt szemed és a mohó megadás azután csak a szív meg a szem szava szól a kezed hazahív a kezem behatol TÖRPEPÁRT Vad honfiktól harsány nőktől nagy hordókon hőzöngőktől egy szólamban borzadt lelkünk s méltó párt egymásban leltünk Vettünk házat raktunk fészket jól elfáradtunk míg kész lett békén csendben tesszük dolgunk kert s vers lesz majd jel hogy voltunk Kintről túlról átokzajban hol csak baj baj s még több baj van munkás élet fáradt végén minket most már hagyjon békén mindenki s üde blúzod alatt lepihen valahol

29 SZOMORÚ Megmosta arcát, megfésülködött, vénasszonyos szürkébe öltözött, aztán megült fáradt szemed mögött a bánatod. Nem szól, csak ül rossz emlékek között, és vár talán egy rég elköltözött könnyel titokban már megöntözött bocsánatot. HÉT NAP EGYEDÜL Hétszer másfél megszáradt kifliből, hét bögre ottmaradt, kihűlt teából, hét csók üres helyéből arcodon, hét nap magány hét tőréből hasadban, hét borzadályos, hétszer átkozott, szélverte, rossz, álmatlan éjszakából most fond meg bűvös béklyód és kovácsold boldog bilincsed, szép szerelmesem! ALAPKŐ Kell egy világ, hol biztonságban élnek boldog kutyák, és nem fázunk a télben, kőfal kerít, szép fák nyújtóznak égnek, függöny, fal, ajtó nem börtön, csak éppen mindent kizár, mi nem kell szívnek, észnek, jámbor derű él ott, és nem hazudnak; kell egy világ, párnázott békefészek s hogy nem találtunk, építünk magunknak. HÁZSZENTELŐ kút ásít álomkert végén lonc kúszik házunk erkélyén s fuldokló boldogság éjén új Hold kél ágyékod mélyén ÉVSZAKOK az álmos ősz az oldalára fordult a horkolás tudatja csak hogy él s a hátra tolt nyarára rátapadtan tavaszt remél a farkasálmú tél

30 MÁRCIUS Rakd új fészked boldog lázban hogy kertedben fűtött ház van fákat gyógyíts jó méreggel s engem láss tükrödben reggel OKTÓBER Szemben, a romkertben már fáznak a macskák. Ónos eső áztat vadgesztenyefákat. Nagy pocsolyákból sár gyűjt szürke tavacskát. Húzz meleget, drágám, megfázik a lábad. LANGYOS, SZELÍD ŐSZ Száznak hazudtam, háromszáz remélte, négyszer magamnak is hittem, hogy úgy van, kettőt megöltem, s megbűnhődtem érte részeg magányban, hányadékban, húgyban. Rég volt. Nem értem, mit láttál te bennem, télmocskos, ázott lelket medvelyukban? Jó volt, hogy itt vagy, s nem kell visszamennem rémálmaimhoz űztek, míg aludtam. Megszoktalak, s élmény téged szeretni. Árvult szívedben győztes férfi lettem. Bölcs, szép szemed tükröm: ott élhetem ki vágyam, hogy láss egy glóriát felettem. Már nem hazug, rossz ábránd, és nem álom, hogy megtaláltam vénségem szerelmét. Langyos, szelíd ősz jön, s egy napsugáron hintázva várjuk könnyű vég kegyelmét.

31 ABLAKBAN nem jó odakint a világ eszement csak a csend idebent az kell minekünk két arc kitekint fut a szél odalent ne kutasd a jelent és hogy mit eszünk holnap odanézz idesárgul az út az időalagút végén jön a fény függönyt von a kéz kicsukódik a rút s csobog egy csodakút alján a regény egyre tovább GICCS, AMIKOR MÁR TEHETEM Még huszonegy év, s azután vers születik félve, sután: zümmög a kert csirpel a rét nyár szaga száll már szanaszét káka tövén béka vigyáz nem jön a szél alszik a ház kerti padon két öreg ül szótlanul és védtelenül négy unokát vár az ebéd kong a harang jönnek eléd már mosolyog szép szemed és készen a nagy meglepetés kint a család zsong s odabent megtörik és meghal a csend SÉRTETTEN miért építek még légvárat megváltásom meddig várat ihletvén egykor mint áradt úgy lett kedvem versem fáradt hírnéválmom pusztult romján nőtt szégyenfám hullott lombján hízó trágyázott föld dombján szépen művelt kertet nyomj rám

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget

Aztán eljött a nap, amikor már nem kapta a segélyt, csak valami járuléknak nevezett, nevetségesen kicsi összeget Kovács Gabriella Hát ennyi volt... Hát ennyi volt érezte, hogy itt az út vége. Tehetetlenül, fáradtan feküdt a hideg kövön a fagyos szélben és nem akart többé engedelmeskedni a teste. Már nem érzett fájdalmat

Részletesebben

Miklya Luzsányi Mónika

Miklya Luzsányi Mónika Miklya Luzsányi Mónika Farkasidő Nem kell ma a húsokat jégverembe tenni. Csikorog a hó, foga van a szélnek, süt át a hideg a falakon. Akkor is egész éjjel vonított a szél, mint a csikaszok a nádasban.

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám,

Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám, Ott vess ki! Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám, mi az, felrobban az idegek pályáin. Szépek a rózsák,

Részletesebben

Az élet napos oldala

Az élet napos oldala Az élet napos oldala írta Mercz Tamás E-mail: mercz_tomi@hotmail.com Első rész Minden kicsiben kezdődik el A fűnyíró idegesítő berregő motorhangja teljesen betölti szobám zegzugait. Zúg a rikítóan kék

Részletesebben

Héra Jeges öle tüskés hópelyhekt ől duzzadó felh đ Héra szeme eső eső eső esđ eső esđ esđ

Héra Jeges öle tüskés hópelyhekt ől duzzadó felh đ Héra szeme eső eső eső esđ eső esđ esđ Héra Jeges öle tüskés hópelyhekt ől duzzadó felh đ Héra szeme eső eső eső esđ eső esđ esđ a gyémántgolyó ' vígan szaladgál a fekete lemez serceg ő ereiben a gumifal nélküli fekete biliárdasztalon Vétkek

Részletesebben

DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23.

DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. DALSZÖVEGEK 2. KyA, 2010. február 23. Van olyan ember Tartalomjegyzék 67-es út (Republic)... 18 A széllel szemben járok (Fonográf)... 13 Az ünnep (Zorán)... 17 Élsz valahol (Fonográf)... 11 Elvonult a

Részletesebben

KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU. 100 homokszem-vers

KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU. 100 homokszem-vers KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU 100 homokszem-vers KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU Elektronikus változat Fedélterv és grafika: Kovács Gábor KOVÁCS GÁBOR PIROS BÁBU 100 homokszem-vers Kovács Gábor, 2012 ELŐSZÓ A Piros

Részletesebben

Könnyek útja. Versválogatás

Könnyek útja. Versválogatás Könnyek útja Versválogatás Szerző: Nemes Kiss Kata Minden jog fenntartva Borítóterv és kivitelezés: Boris Vanessza Szerkesztette: Lélek Sándorné 2014. Előszó a Könnyek útjához: A szépség: álom. Az álom

Részletesebben

1. Jaj, most vagyok csak igazán árva, sárgaház sahja, kékség királya, most vagyok én csak igazán árva: görbe fának is egyenes lángja!

1. Jaj, most vagyok csak igazán árva, sárgaház sahja, kékség királya, most vagyok én csak igazán árva: görbe fának is egyenes lángja! Utassy József Mikor az agyban téboly trónol Holtpont 1. Jaj, most vagyok csak igazán árva, sárgaház sahja, kékség királya, most vagyok én csak igazán árva: görbe fának is egyenes lángja! 2. Mint ama nagy,

Részletesebben

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4

TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 TÁVOL TŐLED 2 A MI SZÉTTÉPETT SZÍVEINK 2 KÉTSÉGEK KÖZÖTT 3 ESTE 3 GONDOLATBAN 4 EGY PÁR A PADON 4 ŐRZÖM AZ ÁLMODAT 5 AZ IGAZ SZERETET 5 MA EGY VERSEM KAPCSÁN 6 BIZONY! 7 A HÁRSFAILLATÚ ESTÉKEN 7 A MI VERSÜNK

Részletesebben

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS

Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Andersen meséi AZ ÖREG UTCAI LÁMPÁS Hallottad-e már az öreg utcai lámpás történetét? Igaz, nem éppen vidám história, de azért egyszer végighallgathatod. Volt egyszer egy jóravaló, öreg utcai lámpás, aki

Részletesebben

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni

Szeretetettel ajánlom műveimet mindenkinek olvasásra, szórakozásra, vagy csupán elmélkedésre. Joli néni BRÁTÁN ERZSÉBET HÉTKÖZNAPI CSODÁK NOVELLAGYŰJTEMÉNY ELŐSZÓ Kedves olvasóim! Az alábbi novelláim a valóság és a fantázia összefonódásából születtek. Számtalanszor elmegyünk apróságok felett, pedig az élet

Részletesebben

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek

Hogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek SZÓFOGADÓ füzetek A SZÓFOGADÓ füzetek olyan hétköznapi dolgokban szeretnének segíteni neked, amikről nem biztos, hogy tanulni fogsz az iskolában Ilyen témák például a fogmosás, a közlekedés, táplálkozás,

Részletesebben

Kötelező versek. 1-2.osztály ZELK ZOLTÁN. Varázskréta

Kötelező versek. 1-2.osztály ZELK ZOLTÁN. Varázskréta Kötelező versek 1-2.osztály ZELK ZOLTÁN Varázskréta Ismerek egy öregasszonyt, - igazat mondok, nem tréfát - aki egyszer a tavasztól elkérte a varázskrétát. És azóta, mint a tavasz, hegyre dombra és mezőre,

Részletesebben

Örökség - dalszövegek. Virágom, virágom. Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár!

Örökség - dalszövegek. Virágom, virágom. Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár! Virágom, virágom Szép szál legény van egy pár, Ha okos az ráadás. Utánam jár mindahány, Jaj, ne legyen csapodár! Szép szál legény gyere át, Szívemben a bánat jár. Hozzál egy kis pálinkát, Hogy legyen egy

Részletesebben

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely

Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK. Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak. Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Himmler Zsófia VARJÚFIVÉREK Népmese-dramatizációk gyermekbábcsoportoknak Himmler Zsófia Csemadok Művelődési Intézete, Dunaszerdahely Forrás: Gyurcsó István Alapítvány Füzetek 14., Dunaszerdahely, 1999

Részletesebben

T.Ágoston László A lovak állva álmodnak

T.Ágoston László A lovak állva álmodnak T.Ágoston László A lovak állva álmodnak Alszol, öreg? fordult a férje felé az asszony. Megigazította feje alatt a kispárnát, és lélekben felkészült a nagy beszélgetésre. Nem, nem alszom. Jár az agyam,

Részletesebben

Harmadik lecke. a szekrény mellett. a tükör előtt. az ablak alatt. a trikó és az alsónadrág között. a fehérnemű között

Harmadik lecke. a szekrény mellett. a tükör előtt. az ablak alatt. a trikó és az alsónadrág között. a fehérnemű között Harmadik lecke - Hol a koffer? - A szekrény mellett. - Melyik szekrény mellett? - A nagy barna mellett. - Hol? - Ott, a tükör előtt. - Aha, tényleg. És az a nagy táska? - Kint, az ablak alatt. - Cipő.

Részletesebben

Shy: Napfoltjaim. Publio Kiadó ISBN: 978-1-4709-4308-0

Shy: Napfoltjaim. Publio Kiadó ISBN: 978-1-4709-4308-0 Shy: Napfoltjaim Publio Kiadó ISBN: 978-1-4709-4308-0 2011 "A világ nem attól szép, hogy süt a NAP, hanem attól, hogy ezt nem csak a szemünkkel láthatjuk." Előrevetített árnyék Előszó Dragon György tollából...

Részletesebben

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1 É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K

Részletesebben

PROGRAMFORGATÓKÖNYV. Egyenlő esélyt minden diáknak. Megbízó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32.

PROGRAMFORGATÓKÖNYV. Egyenlő esélyt minden diáknak. Megbízó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32. PROGRAMFORGATÓKÖNYV Megbízó: Székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 32. Megbízott: Csutorás Antalné, Hodosi Ibolya Tevékenység: Szülői együttműködési programok megszervezésében résztvevő pedagógus Munkaidőkeret:

Részletesebben

Általános iskolás kategória

Általános iskolás kategória Általános iskolás kategória I. helyezett Implom Renáta: Ki ül ott? A nap vacogva lement, S a jégfelhők mögött Még mindig fény bágyad. Talán a felhők fölött, Az ég tetején Ül a Teremtőnk? S egy óriás lámpával

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

Szerző Szauer Ágoston. Illusztráció Papp Eszter

Szerző Szauer Ágoston. Illusztráció Papp Eszter Szerző Szauer Ágoston Illusztráció Papp Eszter Kiadja Martinus Könyv- és Folyóirat Kiadó 9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 3. Telefon: 94/513-191, 30/864-5605 E-mail: info@martinuskiado.hu Internet:

Részletesebben

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva

Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva Olcsó krumpli Csöngettek az ajtón. Katus támolyogva ment ajtót nyitni. Nagy örömére, az édesanyja állt az ajtó előtt. Anyukám, de jó, hogy jössz. Alig állok a lábamon, olyan álmos vagyok. Kislányom! Csak

Részletesebben

Wass Albert - Kicsi Anna sírkeresztje

Wass Albert - Kicsi Anna sírkeresztje Wass Albert - Kicsi Anna sírkeresztje Elmondom, hadd tudja meg végre a világ kicsi Anna igaz történetét. A falu neve, ahol mindez történt, Mezőbölkény, és a falu szélén van egy ócska, düledező gabonás,

Részletesebben

Kisslaki László Kipper Róza temetése

Kisslaki László Kipper Róza temetése Kisslaki László Kipper Róza temetése Mikor megkondult a lélekharang, a galambok riadtan szétrebbentek a toronyból, ahol eddig teli hassal hűsöltek a vastag falak között. Mostanság nehezen kaptak szárnyra

Részletesebben

Elmélkedés a halálról, az orvosaimról, és sorstársaimról

Elmélkedés a halálról, az orvosaimról, és sorstársaimról PAPP ZSOLT Elmélkedés a halálról, az orvosaimról, és sorstársaimról Összefoglalás A nehéz sorsú, hajléktalanszállón lakó, AIDS betegségének állandó fenyegetettségében élő szerző a halálról, félelmeiről,

Részletesebben

- E szerint elégedett vagy? - Több, - boldog. Boldog! Milyen különösen hangzott ez a szó, ebben a dohosszagú, szegényes, díván nélküli odúban.

- E szerint elégedett vagy? - Több, - boldog. Boldog! Milyen különösen hangzott ez a szó, ebben a dohosszagú, szegényes, díván nélküli odúban. A SZERELEMRŐL Tavaly, június elején abban a kisvárosban voltam, ahol születtem. A városban most is az a sajátságos csend, mintha halottak közt járnék. Két hét alatt beteltem vele, kivágytam belőle, akárhová,

Részletesebben

QALFÜZÉR a nép ajka, után egybe gyüjté egy

QALFÜZÉR a nép ajka, után egybe gyüjté egy i ( LEGUJABB QALFÜZÉR a nép ajka, után egybe gyüjté egy 1-= :-: dalkedvelö. :-: 1,,:,1 Megjelent H.-Nl... Vásárhelyen. t Kapható,: Török Pál könyvárusnill "'IL" "Kigyó-u. 2.... ", NYOMATOTT NEMES ÁRMIN

Részletesebben

Halálzokni. Játék a sorssal

Halálzokni. Játék a sorssal Vörös István Halálzokni (kórusok az Antigonéból) I. Játék a sorssal 66 Héliosz, Argosz, Thébai, Hephaisztosz, Polüneikész, mind csak egy kitalált város isten-polgárai és ember-héroszai, Laiosz, Apollón,

Részletesebben

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204

Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204 Kedves Olvasó! Tisztelettel köszöntöm Önt hírlevelünk karácsonyi, 2010/11. számában! 2010. december 204 (SERBÁN ANDRÁS igaz székely ember emlékének) Karácsonyi történet Mi, gyerekek, nagyon vártuk az első

Részletesebben

A fölkelő nap legendája

A fölkelő nap legendája Prof. Dr. Tapolyai Mihály A fölkelő nap legendája Máréfalvi barátaimnak mestereim egyikéről Dr. Szalay Károly pszichiáter emlékére Dr. Szalay Károly pszichiáter élete (1894-1973) Régen mesternek hívtuk

Részletesebben

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival

Kiss Ottó. Csillagszedő Márió. Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Kiss Ottó Csillagszedő Márió Versek gyerekhangra Paulovkin Boglárka rajzaival Az ember jóból és rosszból van összegyúrva. Fehérből meg feketéből. Ezért van az, ha rajtakapsz valami rossz dolgon, mindig

Részletesebben

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,

Részletesebben

Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.*

Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.* HÚZD A KUTAT. Gulyás Pál versei. Mutatvány a Napkelet verspályázatából.* Húzd a kutat és idézd föl bátran tiszta szellemét, hadd merüljön fel a mélyből, hol aludta szenderét! Csillogjon ezüstruhája, hömpölyögjön

Részletesebben

Versajánló a Márciusi ifjak című szavalóversenyre

Versajánló a Márciusi ifjak című szavalóversenyre Versajánló a Márciusi ifjak című szavalóversenyre Juhász Gyula: Petőfi ünnepére Petőfi ünnepére, fel, A munka véle ünnepel, Dalában él múlt és jelen És a jövő, a végtelen. Átzeng az bércen és folyón Virrasztva

Részletesebben

KIHALT, CSENDES UTCA

KIHALT, CSENDES UTCA KIHALT, CSENDES UTCA Göb megállt egy hosszú kőkerítés mellett. Nem messze innen, rézsút egy valamivel szélesebb utca nyílt, s vége felé, a házak falára már bevilágítottak az állomás fényei. Utazótáskáját

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

Akinek élénk a képzelete, és maga elé idéz egy boldog pillanatot, és majdnem jó neki, nos, ő arra is képes, hogy eget építsen pokolra.

Akinek élénk a képzelete, és maga elé idéz egy boldog pillanatot, és majdnem jó neki, nos, ő arra is képes, hogy eget építsen pokolra. II. A KÉPZELET Akinek élénk a képzelete, maga elé idézhet egy-egy boldog pillanatot, és ha éppen itt áll mellettem, és az útvesztőkbe kémlel, nem lát mást, csak kupoláról kupolára szálló galambokat. De

Részletesebben

SDG Bibliaismereti verseny 2014. Példabeszédek könyve

SDG Bibliaismereti verseny 2014. Példabeszédek könyve SDG Bibliaismereti verseny 2014. Példabeszédek könyve Csapat/iskola: Beadás ideje: Tudnivalók A teszt 100 kérdésből áll. Minden kérdésnél felsoroltunk 3 lehetséges választ, amelyek közül a Példabeszédek

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt

Petőcz András. Idegenek. Harminc perccel a háború előtt Petőcz András Idegenek Harminc perccel a háború előtt Peut-être à cause des ombres sur son visage, il avait l air de rire. (Camus) Megyünk anyámmal haza, a plébániára. Szeretek az anyámmal kézen fogva

Részletesebben

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára

garmadát. Abban sem volt nagy köszönet, ahogy cseperedtem, mert, ami rosszat elképzelhet az ember, azt én mind véghezvittem: a macska talpára Mire megvirrad... Julis! Julis! Asszony! Csak nem hagy békén, s én áldozatként, hogy szabaduljak tőle, elvonulok, mint a nagyokosok, tollat veszek a kezembe, azzal ámítom őnagyságát, hogy úr lettem, ahogy

Részletesebben

XIV. Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem.

XIV. Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem. XIV Őszi bánat, csendes, szelíd virág Úgy körülölelted szívem. Kicsiny királyok. Minden virágod, mintha mosolyogna nekem. Az ősz, a szív: véres két árny. Sokat jártam az emberek között, ifjú vagyok, csendes

Részletesebben

A fiú bólintott. Nem is várt mást. Amikor kilépett a szobából, még látta, hogy az újság zavartalan emelkedik eredeti helyére. Ahogy kattant mögötte a

A fiú bólintott. Nem is várt mást. Amikor kilépett a szobából, még látta, hogy az újság zavartalan emelkedik eredeti helyére. Ahogy kattant mögötte a A bolt - Mást se hallok, csak hogy az üzlet, meg az üzlet, és néha még azért az üzlet is szóba kerül... - Ne bolondozz, fiam. Abból élünk- morogta a reggelizőasztal mellől a rezzenéstelen újság. - Nem

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

ÉG A GYERTYA, ÉG. 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _

ÉG A GYERTYA, ÉG. 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _ ÉG A GYERTYA, ÉG Ég a gyertya ég, Sok kis gyertya ég, Jaj, de szép a karácsonyfa, Égjen soká még! 1. Bontsuk betűkre a szót! SZERETET = _ Miből indul ki? Abból, hogy valaki _ 2. Mi már tudjuk: fal + at

Részletesebben

Mi az, hogy reméled? Nem t om, nincs túl nagy praxisom, még sohasem fogyasztottak el erdei manók. Pedig anyám sokszor mondta, hogy vigyen el a manó,

Mi az, hogy reméled? Nem t om, nincs túl nagy praxisom, még sohasem fogyasztottak el erdei manók. Pedig anyám sokszor mondta, hogy vigyen el a manó, Manó úr Hát, ha éppen tudni akarod, arról a magas hegyről származom mondta, mielőtt bármit is kérdezhettem volna. Hogy miért jöttem le erre az alacsonyabb hegyre? folytatta, még mindig kérdés nélkül nos,

Részletesebben

T. Ágoston László A főnyeremény

T. Ágoston László A főnyeremény T. Ágoston László A főnyeremény Gondosan bezárta az ajtót, zsebre vágta a kulcsot és egy széllel bélelt, kopott nyári nadrágban, hasonlóképp elnyűtt pólóban, és mezítlábas papucsban lecsoszogott a földszintre

Részletesebben

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... *****

Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ötven egész esztendővel a csokoládés uzsonna után kezdődik Magdaléna két életének tulajdonképpeni története... ***** Ezüst gyertyatartók fénye mellet egy fiatal férfi hajol íróasztala fölé. Az arca márványfehér,

Részletesebben

Szeretet volt minden kincsünk

Szeretet volt minden kincsünk Szeretet volt minden kincsünk Azt mondják, mindenkinek meg van írva a sorskönyvében az élete. Mindenkinek ki van jelölve z út, mint a kerti ösvény, szélekkel, jelekkel, hogy ne lehessen letérni róla. Van

Részletesebben

Harmadik lecke. a szekrény mellett. a tükör előtt. az ablak alatt. a trikó és az alsónadrág között. a fehérnemű között. a vaku meg a film mellett

Harmadik lecke. a szekrény mellett. a tükör előtt. az ablak alatt. a trikó és az alsónadrág között. a fehérnemű között. a vaku meg a film mellett Harmadik lecke - Hol a koffer? -A szekrény mellett. - Melyik szekrény mellett? - A nagy barna mellett. -Hol? - Ott, a tükör előtt. - Aha, tényleg. És az a nagy táska? - Kint, az ablak alatt. - Cipő. Zokni,

Részletesebben

2015. szeptember 19. Szinyei Merse pipacsai közt is nyílik a kék, valószínűtlenül, piros mezőre múlt idő terül, olajmásolat, tanítói presztízs.

2015. szeptember 19. Szinyei Merse pipacsai közt is nyílik a kék, valószínűtlenül, piros mezőre múlt idő terül, olajmásolat, tanítói presztízs. 2015. szeptember 19 MIKLYA ZSOLT Cseréptörés 1 A száraz sóvirág sokáig élhet, só-vízháztartásodra is kihat, képzeletfűszer, oldó mozdulat, matt bútorszínek közt parányi kéklet. Szinyei Merse pipacsai közt

Részletesebben

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA

Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Benedek Elek: JÉGORSZÁG KIRÁLYA Volt egyszer egy szegény ember. Ennek a szegény embernek annyi fia volt, mint a rosta lika, még eggyel több. Éjjel-nappal búslakodott szegény, hogy mit csináljon ezzel a

Részletesebben

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,

Részletesebben

Noszlopi Botond: Éjszakai sanzon. A létezés sovány mezsgyéjén ülök s egy etűd panaszosan ringat.

Noszlopi Botond: Éjszakai sanzon. A létezés sovány mezsgyéjén ülök s egy etűd panaszosan ringat. Noszlopi Botond: Éjszakai sanzon A létezés sovány mezsgyéjén ülök s egy etűd panaszosan ringat. Emléked eleven, érzem parfümöd. Szememmel kikapcsolom a Holdat. A sötétben még tisztábban látom, hogy oly

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

KÍGYÓ VŐLEGÉNY TÓTH FERENC

KÍGYÓ VŐLEGÉNY TÓTH FERENC TÓTH FERENC KÍGYÓ VŐLEGÉNY - Mindenünk van, kedves uram, A legnagyobb útnak indul, csak amire vágyok, az nincs. lagzi után estébe dől. - Mi volna az? - mondd meg Este e/múlt, éjfél Is már, [tüstént! éjfél

Részletesebben

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK

VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK VERASZTÓ ANTAL AKIKKEL AZ ÉLET TÖRTÉNIK A következő történet szereplői közül példaként egy olyan helybéli embert állíthatunk, akit a neve miatt mindenki Bokor Mihálynak szólított, és akiről semmi rosszat

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

konyhába, beletörlöm a kezem abba a nedves törülközőbe, amelyik ott lóg a vízcsap fölött, a szegen. A kályhán már felforrt a víz a fazékban, előhúzom

konyhába, beletörlöm a kezem abba a nedves törülközőbe, amelyik ott lóg a vízcsap fölött, a szegen. A kályhán már felforrt a víz a fazékban, előhúzom NAGYTAKARÍTÁS Én csak egy szegény asszony vagyok. Asszonyiságom utolsó éveit számlálgatom már, a fejemen tincsekké duzzadtak a fehér hajszálak, az arcomon, a szám körül megszaporodtak a ráncok, lekúsznak

Részletesebben

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES

SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY ATTILA ÓSZERES festményeket pedig kevés kivétellel mindig megsiratom. De csapodár fajta az ószeres, szerelmes lesz néhány tárgyba, de aztán eladja, utána meg kesereg, miért tette. SZERELMES ÜZEMMÉRNÖK LÓDENBEN SZUROVY

Részletesebben

Az ÁLMOK és az ÁLOMFEJTÉS

Az ÁLMOK és az ÁLOMFEJTÉS Az ÁLMOK és az ÁLOMFEJTÉS Naprendszerünk középpontja a Nap, mely fényével egyszer nyitott, másszor csukott szeművé teszi a kihűlt testű Holdat, mely képtelen rá, hogy Földünktől elszakadjon. Járkál körbe-körbe

Részletesebben

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. Lektorálatlan összegyűjtött változat A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA Farkas Mayer Zsó: Torkos (Fotó: Fetykó Judit) Farkas koma nem volt rest Piroska mamájához

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

Pár szóban a novella létrejöttéről:

Pár szóban a novella létrejöttéről: Pár szóban a novella létrejöttéről: A Heléné Cixous-pályázatot a Feldmár Intézet Nők Iskolája alapította. A pályázat feltételeit Feldmár András fogalmazta meg...a nyertes pályázatoktól őszinte, magas színvonalú,

Részletesebben

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21

IZSÁK FELESÉGET KAP. Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 1Mózes 24,1-21 Pasarét, 2012. február 12. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza IZSÁK FELESÉGET KAP Lekció: 1Mózes 24,1-21 Alapige: 1Mózes 24,7 Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom

Részletesebben

SZÁZADFORDULÓS HANGULAT

SZÁZADFORDULÓS HANGULAT 1537 Rosmer János SZÁZADFORDULÓS HANGULAT Ez az egész olyan ijesztõ, félelemmel tölti el, de mégis vágyik rá, és elõbb-utóbb a félelemben köt ki. Nincs sok választása, a csapdák elkerülhetetlenek. Nem

Részletesebben

Krúdy Gyula. Magyar tükör (1921)

Krúdy Gyula. Magyar tükör (1921) Krúdy Gyula Magyar tükör (1921) 2011 AZ ÉGETT EMBERHEZ Ne hajtsd búbánatnak fejed, jó magyarom; amit elvettek tőled a hegyszorosban, ahová bekergettek a viszontagságok, balsorsok: amit elvett a rossz szomszéd,

Részletesebben

Adventi Hírnök Szálljatok le szálljatok le

Adventi Hírnök Szálljatok le szálljatok le 1. Adventi Hírnök 1. Adventi hírnök: friss fenyő ág, Lobog az első gyertya láng! Karácsonyt várva lázban a föld, Isteni gyermeket köszönt. 2. Adventi hírnök: friss fenyő ág, Lobog már két kis gyertya láng!

Részletesebben

Áprily Lajos emléke Nagyenyeden

Áprily Lajos emléke Nagyenyeden Józsa Miklós Áprily Lajos emléke Nagyenyeden Áprily Lajos, a jeles transzszilván költő 1887. november 14-én született Brassóban. Édesapja Jékely Lajos, édesanyja Zigler Berta. A család két év múlva Parajdra

Részletesebben

Por BRASNYO ISTVÁN CSILLAGOK

Por BRASNYO ISTVÁN CSILLAGOK Por BRASNYO ISTVÁN CSILLAGOK Szalmakazal, ahová az emberek lefekszenek aludni a derült éjszakában, a tarlón fekete szél susog a tejút örökös íve alatt, és a durva kenderpokrócuk testeket domborítanak egészen

Részletesebben

Erskine Angelika: Lélekmadár

Erskine Angelika: Lélekmadár A vers- és prózaíró pályázat díjazott alkotói a 2011-12-es tanévben: Erskine Angelika 1.a Ring Dóra 1.b Robotka Ádám 2.b Both Noémi 3.a Miletics Maya 4.b Bonecz Bendegúz 5.b Bodóczy Iliáná 8.b Török Anna

Részletesebben

Sütő Ãndrás. Földi ºsztºl, égi szék*

Sütő Ãndrás. Földi ºsztºl, égi szék* Sütő Ãndrás Földi ºsztºl, égi szék* Adventi szelek fújnak maholnap a Hargitán, menni, menni kéne Sikaszóba! Nyár eleje rég volt, hogy arra járhattam, káplánszoknyás fenyőfáim alatt megülhettem. Fülemben

Részletesebben

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve

Kiss Ottó. A nagypapa távcsöve Kiss Ottó A nagypapa távcsöve ITT VANNAK A NAGYIÉK Itt vannak a nagyiék, megjöttek! Két hétre. Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni. 3 A NAGYPAPA UGYANOLYAN A nagypapa ugyanolyan, mint

Részletesebben

A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi

A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi I. A Feldegg-kúria teraszán 1914 nyár elején két ifjú hölgy üldögélt. Élvezték az elsõ meleg napsugarakat, és közben kézimunkáztak. Bárcsak tudnám, mi értelme ennek az unalmas hímzésnek! A mamának már

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

Szentendrei emlék BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA.

Szentendrei emlék BALLAI LÁSZLÓ COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. BALLAI LÁSZLÓ Szentendrei emlék COPYRIGHT 2002, BALLAI LÁSZLÓ, MINDEN JOG FENNTARTVA. MEGJELENT AZ EZREDVÉG IRODALMI, MŰVÉSZETI ÉS TÁRSADALOMKRITIKAI FOLYÓIRAT XIV ÉVFOLYAM, 6-7. (2004. JÚNIUS-JÚLIUSI)

Részletesebben

A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal

A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal SZLEPÁK BÁLINT A Halál antropológiája című egyetemi kurzus létjogosultsága. Egy fogorvos találkozása a halállal SZEMLE Összefoglalás Tanulmányom témája az általános fogászati ellátásban résztvevő fogorvosok

Részletesebben

A róka és a farkas. Ahogy ment-mendegélt a két kis báránynyal, eccer csak eleibe állott egy farkas.

A róka és a farkas. Ahogy ment-mendegélt a két kis báránynyal, eccer csak eleibe állott egy farkas. A róka és a farkas Vót, hol nem vót, heted hét országon is túl, de még az operenciás tengeren is túl, hol a kis kurta farkú malac túr, vót eccer egy róka. Vót ennek a rókának két báránnyó. Csált 1 magánok

Részletesebben

- Haza jöttem. mondta hajnal derűsen. Mária ránézett és valami. - A dékán is keresett. próbálta a beszélgetést a megkezdett

- Haza jöttem. mondta hajnal derűsen. Mária ránézett és valami. - A dékán is keresett. próbálta a beszélgetést a megkezdett 6. fejezet Az eső - Hova tűntél? kérdezte Mária mikor belépett a kapun. - Haza jöttem. mondta hajnal derűsen. Mária ránézett és valami furcsa érzés töltötte el. - A dékán is keresett. próbálta a beszélgetést

Részletesebben

Tizenötödik lecke. ágyad nagyapam családja. felesége, nagyapam. kislánya nagynénem

Tizenötödik lecke. ágyad nagyapam családja. felesége, nagyapam. kislánya nagynénem Tizenötödik lecke Családi kép Te, Gergely, mindig meg akarom kérdezni, csak elfelejtem: kik vannak azon a nagy képen az ágyad fölött? Ja, azok, azon a régi képen? Az az apai nagyapám családja, még a háború

Részletesebben

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb

1. fejezet. Dorset, 2010 Egy évvel késõbb 1. fejezet Dorset, 2010 Egy évvel késõbb A napok egyre rövidebbek. A fûre hullott almákat megcsipkedték a varjak. Viszem be a fát, és rálépek az egyik puha gyümölcsre; szétnyomódik a lábam alatt. November

Részletesebben

VI. rész menjünk Szentkeresztbányára A KÉZ MÉLYSÉGEI ÉS EMLÉKEZETE

VI. rész menjünk Szentkeresztbányára A KÉZ MÉLYSÉGEI ÉS EMLÉKEZETE VI. rész menjünk Szentkeresztbányára A KÉZ MÉLYSÉGEI ÉS EMLÉKEZETE A fiú ezt gondolta : Befele alszik a rózsa szirma szélén csöpp harmat alszik a világoskék rózsa A fiú így szólt : Szerteszakadt gondolataim

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

Advent 3. vasárnapja 2015. december 13. VÁRAKOZÁS

Advent 3. vasárnapja 2015. december 13. VÁRAKOZÁS Advent 3. vasárnapja 2015. december 13. VÁRAKOZÁS Simeon várakozása (LK 2,21-40) 21Amikor elérkezett a nyolcadik nap, hogy körülmetéljék a gyermeket, a Jézus nevet adták neki, úgy, amint az angyal nevezte,

Részletesebben

S Z Í N E S JÁ T É K

S Z Í N E S JÁ T É K S Z Í N E S JÁ T É K 3 10 éves gyermekeknek Láttál már SZIVÁRVÁNYT? Ugye milyen szép? Hogyan keletkezik a szivárvány? Süt a nap és esik az eső, vagy eláll az eső és kisüt a nap. A levegőben sok a vízcsepp.

Részletesebben

Előhang Butaság, kapzsiság, tévelygés, ferde vétek oltja testünkbe és lelkünkbe mérgeit; s mint koldús éteti öntestén férgeit, mi éppen úgy vagyunk sok drága búnknak étek. És bűnünk mind makacs, igaz bánatra

Részletesebben

A melléknevek képzése

A melléknevek képzése A melléknevek képzése 1 ) Helyezkedjen el kényelmesen, először mesélni fogunk... Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a magyar nyelv, benne sok szóval, kifejezéssel és szabállyal, amelyeket persze

Részletesebben

Műszaki szerkesztés, tipográfia: Dr. Pétery Kristóf ISBN 978-963-607-611-5. Mercator Stúdió, 2009

Műszaki szerkesztés, tipográfia: Dr. Pétery Kristóf ISBN 978-963-607-611-5. Mercator Stúdió, 2009 A magyar irodalom és kultúra örökbecsű értékeinek ápolása, terjesztése érdekében az Országos Széchenyi Könyvtárral együttműködve kiadja a Mercator Stúdió. Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Műszaki

Részletesebben

Hallottalak sírni téged

Hallottalak sírni téged Haza melyik út vezet A szívem égtıl elzárt madár De érzem egyszer hazatalál Karodon vittél évekig És most is énrám vársz Már érzem haza melyik út vezet Nélküled minden nagyvárosban Az utcán kígyók közt

Részletesebben

Batsányi János: A látó

Batsányi János: A látó Batsányi János: A látó Vídulj, gyászos elme! megújul a világ, S előbb, mint e század végső pontjára hág. Zengj, hárfa! Hallgasson ma minden reája, Valakinek kedves nemzete s hazája; S valaki a magyar változó

Részletesebben

3. 1. ADALÉKOK DR. DÉVÉNYI ENDRE MAKÓ ÉS KOLOZSVÁR EGYKORI TŰZOLTÓPARANCSNOKA ÉLETMŰVÉHEZ - TŰZOLTÓI, ÉS VERSES SZÉPIRODALMI MUNKÁSSÁGÁHOZ

3. 1. ADALÉKOK DR. DÉVÉNYI ENDRE MAKÓ ÉS KOLOZSVÁR EGYKORI TŰZOLTÓPARANCSNOKA ÉLETMŰVÉHEZ - TŰZOLTÓI, ÉS VERSES SZÉPIRODALMI MUNKÁSSÁGÁHOZ Dr. Hadnagy Imre József Dr. Dévényi Endre arcképe Dr. Endre Devenyi portrait Dr. Dévényi Endre: Öröktüzek c. műve a saját versein kívül a magyar irodalom tűzzel kapcsolatos verseiből válogatott gyűjtemény.

Részletesebben

Eresszen! Legyen olyan kedves, Lang úr. Most szépen elalszik még két órácskára, aztán mikor már világos lesz, elmehet sétálni.

Eresszen! Legyen olyan kedves, Lang úr. Most szépen elalszik még két órácskára, aztán mikor már világos lesz, elmehet sétálni. Amikor Konrad Lang felébredt, sötét volt. Idegen ágyban feküdt. Keskeny volt és magas, Elisabeth nem feküdt mellette. Fel akart kelni, de nem tudott. Az ágy két oldalán rács volt. Hé! kiáltotta. Majd hangosabban.

Részletesebben

KIRÁLY LÁSZLÓ (1943)

KIRÁLY LÁSZLÓ (1943) KIRÁLY LÁSZLÓ (1943) A második Forrás-nemzedék tagjai közül Király László költészetében fonódik össze leginkább a romániai magyar irodalom hagyománykincse, a székely népballadák világa az avantgárd költészet

Részletesebben

Fordította: Szedő Dénes. Carmina Burana (részletek) Ó, FORTUNA (O Fortuna) A KIS PARASZTLEÁNYKA (Exiit diluculo)

Fordította: Szedő Dénes. Carmina Burana (részletek) Ó, FORTUNA (O Fortuna) A KIS PARASZTLEÁNYKA (Exiit diluculo) Carmina Burana (részletek) Ó, FORTUNA (O Fortuna) Ó, Fortuna, mint a Luna egyre-másra változol: majd nagyobbodsz, majd meg elfogysz; hej, az élet ronda sor: gabalyítja s igazítja játszva az ember fejét:

Részletesebben

NYILVÁNVALÓ SZERETET

NYILVÁNVALÓ SZERETET Pasarét, 2015. december 25. (péntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza NYILVÁNVALÓ SZERETET Énekek: 182; 321,1-3. 4. 6-7; 447 Lekció: Lukács 2,1-14 Alapige: 1János 4,9-10 Azáltal lett nyilvánvalóvá

Részletesebben