hogy évről évre olyan jeles ligeti polgárokat kér föl ünnepi

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "hogy évről évre olyan jeles ligeti polgárokat kér föl ünnepi"

Átírás

1 Liget és Csaba együtt emlékezett az 56-os forradalomra Az öreg Csepel 344-es platós teherautó is kigördült az alkalomra a múzeumból, hogy emelje az emlékezés fényét. A ligetiek egy csoportja ezzel ment át Csabára, az ottani főhajtásra. Most a magyar szívekben szeretetre és összefogásra van szükség! idézte föl Dunai Mónika, rákoscsabai képviselő ünnepi beszédében Mindszenty József hercegprímás 55 évvel ezelőtt megfogalmazott gondolatát. Ez október 22-én este Rákosliget és Rákoscsaba vonatkozásában meg is valósult. A két városrész ugyanis közösen ünnepelt, közösen emlékezett ezen az estén az 1956-os forradalomra. Előbb Ligeten csendült föl a himnusz, s a Gregor Iskola szép, műsora után Dely Csaba, kerületünk díszpolgára mondott ünnepi beszédet. Rózsahegyi Péter képviselőnek ragyogó kezdeményezése, hogy évről évre olyan jeles ligeti polgárokat kér föl ünnepi beszéd megtartásra, akik személyes élményük révén kötődnek 1956 forradalmi napjaihoz. Így engedett bepillantani egy 13 éves fiúcska mindennapjaiba ma Dely Csaba, aki akkor éppen egy villanyvonatra áhítozott. Egy éves zsebpénzgyűjtögetés után szánta rá magát a vásárlásra. Mint mondta, megvett már egy személykocsit, de még egy mozdonyt is szeretett volna hozzá. Igen, de közben kitört a forradalom, s az emberek nekiláttak szélsebesen felvásárolni cukrot, lisztet, sót, ami kell a háztartásban, nehogy hiány legyen. És a papa megkérdezte a fiát, van-e még a zsebpénzéből. Mi tagadás: volt. Így a mozdonyra szánt pénze nem köddé, hanem lisztté vált, emlékezett vissza még most is kissé szomorkásan a szónok. (Folytatás a 2. oldalon) 03.indd :53:52

2 2 Évforduló Most a magyar szívekben szeretetre és összefogásra van szükség! Riz Levente, Domokos László és barátai hazafelé tartanak Csabáról az 56-ból ismert teherautó platóján a megemlékezés után. Rózsahegyi Péter önkormányzati képviselő és a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság XVII. Kerületi Kirendeltsége munkatársai hatékony közreműködése révén egy Csepel 344-es teherautó is szolgálhatta az ünnepségek színvonalának emelését. (Folytatás az 1. oldalról) Dely Csaba beszédét zenei idézetekkel színesítette. Végezetül Szokolay Sándor Októberi lángok című, a hősök emlékére írt oratóriumából csendült föl egy részlet. Kiderült, hogy ez az utolsó pillanatban érkezett meg a szónokhoz. Először a Magyar Rádiónál kopogtatott Dely Csaba, hogy elkérje a művet. A szerzői jogokra hivatkozva elutasították. Ezután fölhívta az idős, kórházból éppen hazatérő mestert, aki boldogan kínálta föl a művet e nemes esemény illusztrálására. Szokolay Sándor elmondta, nagyon szereti a rákosligeti embereket. Sokat és szépen játszották műveit, külön megemlítve a Gregor Iskola diákjainak emlékezetes interpretációit. Így nemcsak az Októberi lángok loboghattak ligeten, hanem még Szokolay Sándor jókívánságai is megérkeztek Dely Csaba tolmácsolásában a zeneszerző által nagyra tartott és szeretett rákosligetiekhez. A hétfőn postázott oratórium pénteken érkezett meg, így bár célfotóval ugyan de fölkerülhetett a szombati ünnepi műsor palettájára. A szép ligeti ünnepély után a vállalkozó kedvűek fölléphettek egy 56-ot idéző, az akkor forradalmárokat szállító, számos korabeli képről visszaköszönő Csepel teherautó platójára szintén Rózsahegyi Péter kitűnő ötlete nyomán, s átmehettek vele Rákoscsabára, az ott kezdődő ünnepi megemlékezésre. A Csepel 344-es típusú gépkocsi a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság XVII. Kerületi Kirendeltsége munkatársai hatékony közreműködése révén szolgálhatta az ünnepségek színvonalának emelését. A Kriston Ákos szerkesztette csabai műsor nagyon jól sikerült, Riz Levente külön gratulált hozzá a résztvevőknek a csabaházi pohárköszöntőjében. Dunai Mónika Mindszenty József gondolatainak szellemében elmondott beszéde is méltó volt az ünnephez. Az öreg Csepel a csabai rendezvény végén visszaindult Rákosligetre. Dunai Mónika megemlékező beszédét tartja Rákoscsabán 03.indd :54:13

3 Sztárinterjú 3 Nagyszerű érzés volt számára, hogy az euroviziós dalversenyen a kudarc ellenére az egész ország mögötte állt Wolf Kati: Maradjon minden így száz évig! Wolf Katival ezekben a napokban az X-Faktorban lehetett találkozni Nagy Feró segítőjeként. Nem volt olyan régen, amikor Rákosmentén vendégszerepelt, ezt az alkalmat ragadta meg a Tizenhetedik Online, hogy beszélgetésre invitálja az énekesnőt. Még mindig a Szerelem, miért múlsz című euroviziós dalát szereti legjobban a közönség. Legtöbbször ezt is énekli. Nem lehet megunni ezt a dalt? Nem. Én sem unom, és a rajongók sem. Sokan mondják, hogy mindig találnak kis újdonságot benne. A düsseldorfi euroviós gála siker és kudarc is egyben. Ön is így látja? Ige, de nagyszerű érzés volt, hogy a versenyen az egész ország mögöttem állt. Nagyon hálás vagyok ezért a közönségnek, mert ez sokkal fontosabb, mint az, hányadik lettem. Persze, csalódott voltam a verseny után. De bármerre lépek föl az országban, mindenhol túláradó szeretettel fogadnak. Ez mindennél többet jelent. Édesapja, Wolf Péter zeneszerező azt nyilatkozta, ha ez nem etnikai vetélkedő lett volna, hanem dalverseny, akkor biztosan komoly eredményt lehetett volna elérni. Eleve úgy utaztunk ki, hogy egy ilyen horderejű versenynél nagyon sok minden közrejátszik abban, ki milyen helyezést ér el. Azzal mentem ki, hogy döntős legyek. Ez megtörtént. A döntőben pedig úgy Magyar- történelem szakos tanár vásárol régi bútorokat, könyveket, festményeket, dísztárgyakat, komplett hagyatékot. Lomtalanítást, restaurálást vállalunk. Tel.: (06-30) , (06-30) Őszi díszek erkélyen és lakásban akartam szerepelni, hogy el tudjak magammal számolni. A közönségtől is azt kapom vissza a mai napig, hogy szerintük én voltam az első. Műsorán van a Kéz című szám, amelyet édesapja írt, s amely a családi háttér fontosságáról szól. A család segített a kudarc feldolgozásában? Nagyon kicsik a lányaim, a nagyobbik hat, a kisebbik másfél éves. Nem tudtam volna ezt megcsinálni, ha nem lett volna mögöttem egy komoly csapat. A férjem, a nagyszülők. Nagyon hálás vagyok ezért. Szabad elárulni, hogy most 37 éves? Szabad. Ez van, én ezt vállalom. Mások ilyekor már befutottak. Wolf Kati most kezdi! Így alakult az életem. Voltak próbálkozásaim korábban, kevés sikerrel. Nem véletlen, hogy mindez most esett meg velem. Nagyon későn érő típus vagyok. Tíz éve nem tudtam volna semmit elénekelni, képtelen lettem volna érzelmeket belevinni egy dalba. Illetve nagyon szerettem volna gyerekeket. Nagyon szerencsésen alakult az életem, hogy ez megadatott nekem. Mindig úgy gondoltam, hogy előbb a család, ami nagyon fontos, s aztán majd eljön valamikor ez a pillanat. Az euroviziós dalverseny fölborogatta eddigi életét. Ezentúl már énekesnő lesz? Igen. Elsősorban, persze, anya és feleség, de a szakmám az most nagy figyelmet kap. Már nem is tudok mást csinálni. Szeret szexi módon öltözni. Ezért már meg is szólták, mondván: 37 éves, és még riszálja magát. Erre ön mondtam, hogy igen! Tényleg volt egy fellépés, amikor egy diszkó dalt énekeltem, s feltűnő ruhában voltunk a színpadon. Én pláne. S aztán volt olyan kritika, hogy most én kinek és miért ugrabugrálok a színpadon. Azt gondolom, hogy nincs igaza. Megkérdeztem erről a közönséget, s ők Amikor már a kertben sem nyílnak virágok és a levelek is lehullottak, kellemes zöld kiskertet készíthetünk örökzöld és fagytűrő növényekből a párkányra, teraszra vagy lépcsőkorlátra helyezett virágládákban. A hazai éghajlati viszonyokat elviselő, télen virágzó növény az Erica carnea (alpesi erika) vagy a Calluna vulgaris (közönséges csarab). Számos örökzöld bokornak és fának van törpe változata, amelyek balkonládákban, nagyobb virágtartókban szépen mutatnak. Erre a célra tökéletesen megfelelnek a boróka (Juniperus) és törpe thuja különféle változatai. Például a Juniperus communis Gold Cone, világos sárga levelű, lassú növekedésű bokor vagy a Juniperus communis Repanda zöld lombú, talajon szétterülő fajta vagy a Juniperus horizontalis Douglasii, cm magas, lombja nyáron kékesszürke, télen vöröses árnyalatú. Advent közeledtével feldíszíthetjük a virágládákat és növényeket üveggömbbel, apró égőkkel vagy csillogó füzérekkel is. Ezen az őszön a Virágklub üzletében (X. ker. Sírkert utca 33.) különleges összeállítású ünnepi kellékek, növények, virágföldek és virágládák között válogathat. Kérje virágkötőink segítségét a növények kiválasztásához, és tanácsot a beültetéséhez vagy gondozásához! Hívja virágkötőjét, Bogit és kérjen ajánlatot: mellettem állnak. Ezek szerint a férje jól tűri ezeket a helyzeteket. Nem féltékeny típus. Jól tűri, igen. Tudja, hogy ez a munkám. Otthon anya vagyok és feleség, nem viszem haza a sztárságot és az énekesnőséget. Színpadon viszont énekesnő vagyok, nem feleség. Színésznők is játszanak szerelmes darabokban, mégse okoz ez otthon problémát. Azt mondták önnek, hogy ne karattyoljon a színpadon. Holott szerintem ez hozzátartozik a jó közönségkapcsolat kialakításához. Így van. Az emberek természetesen a produkcióra kíváncsiak. De a legkíváncsibbak mindig a személyiségre. Az énekeken keresztül is az derül ki, hogy milyen személyiség vagyok, milyen érzelmekkel. Én se tudom elképzelni, hogy ne beszélgessek a közönséggel. Nem állhatok ott, mint egy mikrofonállvány. Vannak történések, amire én reagálok. Ez fontos, és szeretik is az emberek. Őrült tempóban koncertezik. A nyáron volt, amikor négyszer lépett föl egy nap. Hogy bírja? Nagyon jól. Ezért csináltam a műsort, ezt szerettem volna elérni. A világ legszerencsésebb emberének tartom magam. Van családom, a tagjai szépek, egészségesek. Ez már önmagában okot ad arra, hogy boldog és elégedett legyek. Ehhez még a pályámon sikerült megvalósítani azt, amit elképzeltem álmaimban. Ennél többet nem is akarhatnék. Ha egy jó tündér idejönne, s azt kérdezné, mit szeretnék a legjobban, azt felelném: maradjon minden így száz évig. 03.indd :54:29

4 4 Figyelő Önkormányzati hírek, tudósítások Befejeződő fejlesztések Rákosmentén Számos fejlesztés fejeződik be a napokban Rákosmentén. Heteken belül elkészül az Újlak és a Diadal Iskola felújításának második üteme. Az energetikai korszerűsítést jelentő beruházás közel 700 millió forintos költségéből 200-at az unió fedezett. November közepéig befejeződnek a kerületi útépítések is. Ezúttal a Napkelet, a Cséplő, a Postakocsi, a Postamester utcában és a Kaszinó közben aszfaltozták le az utakat. A Bartushegy, a Görögszállás, az Aknász, a Piski, a Gelencsér, a Martinovics, a Csík, a Dózsa György utca, illetve a Zsuzsanna sor bitumenpermetes burkolatot kap, illetve kapott. Megkezdte működését az Info Pont Kávézó a Fő téren, amely ingyenes internet elérést biztosít wifi rendszer segítségével, és a kerület kulturális intézményeinek programjait is olvasni lehet ott, illetve jegyeket is lehet vásárolni. A közeli napokban elkezdődik a járdaépítés a Vecsey Ferenc utcában, amelynek elkészültét az Aldival kötött településrendezési szerződés garantálta. A rákoshegyiek életminőségének javításáért Riz Levente polgármester beszámolt arról, hogy az elmúlt hónapokban milyen lépéseket tett a kerületi, elsősorban rákoshegyi lakosság érdekében a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér működtetésével kapcsolatban. Szepesi Kornélt, a légiforgalom irányításáért felelős Hungarocontroll Zrt. vezérigazgatóját azért kereste föl a polgármester-országgyűlési képviselő, hogy a kettes futópálya rákoshegyi végét lehetőleg ne használja a reptér, csak végső esetben. A tanácskozás résztvevői kérték a jogszabályok betartását, illetve jelezték igényüket a korrekt együttműködésre. Fölkeresték Győri Gyulát, a Nemzeti Közlekedési Hatóság légügyi elnökhelyettesét. A hatóságtól azt kérték, ha jogsértő repülés történik, akkor éljenek a jogaikkal, és büntessenek. Ebben ők az illetékesek. Az elmúlt években lényegében a repülőtér alvállalkozójaként működött a hatóság, most ígérték, hogy érvényt szereznek a jogszabályoknak. Sváb Zoltán közlekedési helyettes államtitkárral, akik a jogalkotásért felelősök, a hivatal több területen működött velük együtt. Mindezt azért, hogy javuljon a rákoshegyiek életminősége. Új költségvetési forrás útépítésre, színházra Tavaly sikerült az állami költségvetésből közel 500 millió forinttal részesedni útépítésre, pillantott vissza egy esztendővel ezelőttre Riz levente polgármester a testületi ülésen. Akkor módosító indítvánnyal lehetett beépíteni a költségvetésbe ezt az összeget. Napjainkban azt sikerült elérni, hogy a központi költségvetés módosító indítvány nélkül is tartalmaz két milliárd forintot a budapesti kerületek földútjainak aszfaltozására. A XVII. kerület rendelkezik a legnagyobb úthányaddal, így közel 500 millió forint értékben jövőre is részesülhet Rákosmente ebből a pénzből útépítésre. A központi költségvetésből részesedik a jövőben a Gózon Gyula Kamaraszínház is. Ez azt jelenti, hogy végre normatív alapon jár támogatás ennek a színháznak, összesen 19 millió forint. A korábbi évekhez képest ez nagy előrelépés, jobb feltételekkel tud gazdálkodni a kerület színháza. Nekünk a főváros adóztatja az idegenforgalmat Az idegenforgalmi adót nem a kerület, hanem a főváros veti majd ki, s abból részesedik Rákosmente. Így jobban jár a kerület, mintha maga adóztatná meg a városrész idegenforgalmi vállalkozásait. Ilyenek ugyanis nagyon kis számban működnek a XVII. kerületben, hangzott el a képviselő testület októberi ülésén, polgármesteri tájékoztató keretében. A városrész védelmében Az önkormányzati törvény módosításának előkészítésében is aktívan részt vesz a polgármester. Mind városvezetőként, mind a Budapesti Önkormányzati Szövetség alelnökeként többször járt Pintér Sándor belügyminiszternél, Navracsics Tibor közigazgatási miniszternél és Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszternél. A cél az, hogy a XVII. kerület számára jól alakuljon ez a törvény. Ahhoz képest, amit egy májusi koncepcióban olvasni lehetett, a helyzet radikálisan változni látszik. Riz Levente valószínűsítette, hogy meg tudták védeni a kedvezőtlen jogszabályváltozásoktól Rákosmentét. A kormány még nem döntött, ám amit előkészítés címén el lehetett végezni, azt a polgármester, szövetségeseivel együtt elvégezte Fennállásának 30. évfordulóját ünnepelte az Összefogás Óvoda. Ez alkalomból Programhetet szerveztek a kicsinyek részére. Mindezt Lengyel Pálné óvodavezető mondta el október 24-én délelőtti köszöntőjében. Az ünnepi eseményen részt vett Koszorúsné Tóth Katalin, a körzet önkormányzati képviselője és dr. Varjúné dr. Fekete Ildikó, a polgármesteri hivatal irodavezetője. Felvételünkön: a programhét nyitányán köszöntötték Markovicsné Mák Erzsébetet, ő volt a gyermekintézmény első vezetője. A parancsismertető befejezte a felolvasást. Felszállt a füst, az állomány hivatalosan is megtudta: Rákosmente új rendőrkapitánya Krammer György Zsolt rendőr ezredes. Már csak a parancs aláírójának a neve nem hangzott el. Nem véletlenül. Ennek megvan ugyanis a ceremóniája. A vezénylőtiszt előbb vigyázt vezényel, Hölgyeim és uraim, föl! Az állomány kiegyenesedik, majd nyomatékkal, mintha magáról a magasságosról lenne szó, elhangzik Budapest rendőrfőkapitányának neve. Nem baj, szeretjük Tóth Tamást. Közvetlen, egyszerű ember, jó szakember. Jó kapitány volt, hosszabb ideig szolgált a kerületben. Tovább, mint a mai utódok. Maga se gondolta volna, hogy egyszer félistenként ejtik ki a nevét. A formával nincs baj a Útközben Ezredes rendőrségnél. Csattognak a bokák, ragyognak a gombok, feszesek az arcélek. Megadják a módját. A tartalom azonban más. Szegény Markó ezredes. Nem irigyelte az ember. Ő az, aki a főkapitány helyetteseként rendszeresen beiktatja az új vezetőket. Ő is érezte a két hónap utáni gyors kapitánycsere okozta helyzet fonákságát, mikor belekezdett mondókájába. Tisztelt hölgyeim és uraim! Nem tudom, már, mintha hazajárnék. Lehet, hogy nem is hisznek nekem. Valamit mondok, és pár hónap múlva nem úgy lesz. A dolog annál is inkább kínos, mert az előző kapitány, Csányi Csaba esetében is az volt a kerület óhaja, érthető okokból, hogy hosszabb időt töltsön el posztján, ne csak néhány hónapot. Az ígéret meg is született, két évre szólt, noha Riz Levente polgármester hármat szeretett volna elérni. Végül fejet hajtott a kettes szám előtt. Álmában sem gondolta volna, hogy a kettő mértékegysége nem év, hanem hónap lesz. A hirtelen váltás okáról nem lehetett megtudni szemernyi információt sem. A nyáron távozott kapitányról legalább azt lehetett tudni, hogy a XI. kerületbe kerül, ahol megbízott kapitányként szolgál. Az előző parancsnokról, Salgó Lászlóról is köztudomású, hogy a nyolcadik kerületi kapitányságot vezeti. Sőt, egykori helyettese, Fuxreiter Róbert, a XVII. kerületben közösen irányították a munkát, a Ferencváros kapitánya lett. De pillanthatunk még visszább is az időben. A nem is olyan régen még nálunk parancsnokoló Tóth Tamás, most a BRFK vezetője. Anno Rákosmentéről a Belvárosba tette át székhelyét, míg Takács Péter innen a zuglói kapitányság első emberévé lépett előre. Szóval, nagyjából lehetett tudni valamit mindenkiről, aki elment. Csányi Csabáról viszont semmit. Ahogy mondani szokták, eltűnt, mint az aranyóra. Krammer ezredes beiktatásán sem említettek okot. S amikor jelen sorok írója fölhívta őt telefonon az új kapitány kinevezése után, egyenes választ kapott: nem óhajtott beszélni a távozás okairól. Spongyát rá. A tartalom tehát más. Markó ezredes két hónapja mások mellett több elkövetésről, kevesebb szabálysértési feljelentésről beszélt. Most nem tért ki a helyi közbiztonsági helyzet részleteire. Ha csak itt, a Madárdombon, a szerkesztőség közvetlen szomszédságában frissiben történt betöréseket, azok kísérleteit vesszük számba, akkor leszűrhető, hogy a tartalom, azaz a közrend, a közbiztonsági helyzet nem igazán javul. Örvendetes azonban az újabban szemmel láthatóan gyakoribb járőrözés, érezhetőbb rendőrségi jelenlét. Krammer ezredes tapasztalt rókának látszik. Komoly rendfokozattal érkezett. Biztosan rászolgált a ragyogó csillagokra. A lakosság azonban szívből örülne, ha nem elégedne meg ezekkel, s a tábornokká történő előléptetésére a XVII. kerületi munkájával szolgálna rá. Horváth K. József 03.indd :54:36

5 November 4. A fideszes országgyűlési képviselő jóvátételi adót fi zettetne a volt MSZMP politikai döntéshozóinak nyugdíja után Wittner Mária: Nekünk az a dolgunk, hogy felnyissuk az emberek szemét 5 Az 1956-os forradalom és szabadságharc november 4-i, szovjet segítséggel történt leverésének tragikus évfordulója előtt látott napvilágot Wittner Mária kezdeményezése. A fideszes országgyűlési képviselő jóvátételi adót fizettetne a volt MSZMP, Munkásőrség, ÁVH vezető politikai döntéshozóinak a nyugdíja után. Kezdeményezik a Büntető Törvénykönyv módosítását. Azokkal az egyezményekkel egészítenék ki a Btk.-t, amelyek a nürnbergi bíróság által alkalmazott emberiség elleni bűntettekre vonatkoznak. Az 56-os halálraítélt az MTI-nek kifejtette: javasolja, hogy a frakció szakmai osztálya alkosson jogszabálytervezetet arra: vonják meg az áldozatokénál szemérmetlenül magasabb nyugdíjat azoktól a hóhéroktól, akik az előző rendszerből éltek, köztük munkásőröktől, párttitkároktól. Ezt a pénzt pedig 56-os szervezeteknek és a megtorlások áldozatainak adná. Mint fogalmazott, végre igazságot kellene tenni ebben az országban. Wittner Mária elmondta, mindezt több magánszemélynek és 56-os szervezet képviselőjének, így például a Történelmi Igazságtétel Bizottságot (TIB) vezető Regéczy-Nagy Lászlónak a megkeresése után kezdeményezi. Wittner Mária a napokban, még a jóvátételi adó tervének bejelentése előtt Rákosmentén járt. A Rákoscsabai Református Gyülekezetben megtartott rendezvény után tette föl kérdéseit neki a Tizenhetedik Online. Az ön ítéletét életfogytiglanra változtatták, s az 56-os elítéltek közül az utolsók között szabadult 1970-ben. Előadásában felidézte a halálraítéltek kivégzés előtti utolsó pillanatait Két siralomház volt. Ha többet akasztottak kettőnél, akkor az érintett a zárkán maradt. Így Kati, Havrila Béláné Sticker Katalin ott maradt mellettem. Reggel volt az akasztás. Nem sokat aludtunk azon az éjszakán. Borzalmas volt. Az őrök a cipőre papucsot húztak, így még a lépteik sem hallatszottak. Döbbenetes csend volt. Ebbe kiabálták be a nevet, akit vittek. A kivégzésre menők az mondták, kiabálták: Isten veletek! Visznek akasztani! Éljen a haza! Bosszuljatok meg! Nem a szó szoros értelmében gondolták a bosszút, hanem úgy, hogy a kivégzők bűneit soroljuk föl. Naponta szembesítsük őket bűneikkel, hány embert akasztottak fel, hányat vertek agyon. Ma már ez ismert. Ez is bosszúság. Nem nekünk, nekik! Figyelmeztetni kell a társadalmat, a fiatalokat. Van négy unokám. Nem szeretném, ha a gyerekeim, unokáim azt élnék meg, amit mi. Szörnyű volt, amikor a Katit elvitték. Nem tudtam megfogni, viszszatartani. Két fegyőr belekarolt, s vitte. Láttam még a felemelt fejét, hátulról, ahogy ment. Becsapódott az ajtó. Nekiestem az ajtónak, vertem, kiabáltam: ne vigyék el, hozzák vissza! Aztán elájultam. Ön szkeptikusan utalt Kő András és Nagy J. Lambert könyvére, Kossuth tér 1956, amely tisztázó szándékkal született Attól függ, ki írja a könyvet. Ám ha egy ÁVH-s írja Átadták az Info Pont Cafét Tíz új munkahelyet is létrehoz a Fő téren október 20-án este hivatalosan is átadott Info Pont Kávézó, amelyet alapvetően a Végvári cukrászdákat üzemeltető Végvári Kft. tölt meg minőségi portékával, szolgáltatással. Felvételünkön: Riz Levente polgármester köszöntőjét mondja. A hallgatóságban láthatjuk Kovácsovics Fruzsina énekest, Fenke Ferencet, a városközpont képviselőjét, Bolberitz Henrik kerületi főépítészt, Hajduk Viktort, az üzemeltető cég vezetőjét, Horváth Tamás alpolgármestert. Kő András újságíró! De Lambert Jenő a Gyűjtőben volt főnevelő, akik általában ÁVH-sokból lettek. Együtt írták a könyvet. Nekünk volt egy vitánk a Kossuth téri halottakat illetően. Egyszer Kapuváron 56-os vetélkedőben voltam zsűritag. Ott kaptam egy verset az egyik tanárnőtől, aki túl van a nyolcvanon, és az Idősek Otthonában él. A vers címe október 25. Ebben leírja, amit látott. Megerősítette, amit éreztem. Akkor építették a metrót. Mondtam, az volt az érzésem, hogy a metróárkokba is bedobáltak halottakat. Ezt a vers bizonyítja. Ha valami nagyon mély nyomot hagy egy emberben, abból előbb-utóbb születik valami. Előadásában utalt Mindszenty József hercegprímás és Janikovszky Éva sajátos találkozására a Conti utcai börtönben. Felidézné? Magyarország utolsó hercegprímását a börtönben nagyon megkínozták. Főleg azért, mert nem mondott le a hercegprímási címéről, rangjáról. Mindszenty bíborost megalázták azzal is, hogy lemeztelenítették a Conti utcai börtönben. A mesekönyveiről ismert Janikovszky Éva, akinek a férje magas rangú ávós volt, meztelenre vetkőzött, hogy megkísértse őt. Mindszenty bíboros az emlékkönyvében írja, hogy nőalakban kísértette meg őt a sátán. Csak ő nem nevezte meg. Én meg úgy vagyok vele, hogy megnevezem. És a két meztelen ember egy helyiségben volt? Igen, igen. Közben az ávósok azt lesték az ajtó mögül, milyen hatást fog kiváltani Mindszenty bíborosból ez a helyzet, hogy egy nő levetkőzik előtte. Ez a megalázása, meggyalázása egy katolikus főpapnak. Ezt tudniuk kell az embereknek. Ön is raboskodott a Conti utcában. Milyen hely az? Borzalmas. Három napot voltam lent a vizes pincében. Késő ősz volt, átöltöztettek nyári ruhába. Egy pokróc, meg egy fapriccs volt ott, semmi más. Megosztotta a hallgatósággal az érzéseit az egykori MSZMP székház, ma az Országgyűlési Képviselők Irodaháza Jászai Mari téri épületével kapcsolatban is. Mit tapasztalt? Nekem nagyon furcsa volt, hogy a nagy autóbejáró nem az udvarra vezet, hanem megy le a pincébe. Valószínűleg itt hordták be rabszállítóval a rabokat. Nem az udvarba, egyenesen a pincébe. Mi lefelé voltunk, több szint van az épület alatt. A pincében sok rabot agyonvertek. Sokról halála után senki nem tudta, hova tűnt. Adjon valaki magyarázatot arra, hova tűntek az agyonvert emberek. Ahogy az őr írja, a létszámban sem voltak jelen, és a szabadultak között sem tartották nyilván őket. Akkor hova tűntek? Mondja meg valaki! Adjon erre magyarázatot! Ha tagadják a darálógépet. Bár én Svájcban beszéltem egy olyan emberrel, aki azt mondta: bármikor vállalja. A tervező munkát a rektornak adták ki, a rektor pedig neki, ő tervezte meg. Ennyi. Ezekről a borzalmakról még most is csak feltételezésként beszélünk. Biztosat nem lehet tudni. Hogy éli ön meg mindezt? Azért van ez így, mert igazán nem történt rendszerváltás, csak átmentés. Talán majd egyszer lesz rendszerváltás, de ahhoz az kell, hogy a titkok kiderüljenek. Ki kell nyitni az irattárakat. Titkokkal nem lehet jövőt építeni. (Folytatás a 8. oldalon) 03.indd :54:56

6 6 Életmód Elfolyik a zsír, feszes lesz a bőr Úgy látszik, napjainkban már nemcsak az évezredes időjárási megfigyelések dőlnek meg esetenként, hanem előfordulhat az is, hogy szólásaink is új tartalommal bővülnek. Így van ez a TRIO bőrfeszesítő, alakformáló, fogyasztó és cellulit csökkentő készülék esetében is, mellyel mint az iménti funkciók is jelzik négy célt is egyszerre érhetünk el. Ez egy rádiófrekvenciás készülék, mely az általa termelt hőenergiát a bőr különböző rétegeibe juttatja be. A kezelés gyors, biztonságos és fájdalommentes. Számítógép vezérlésű, így igény szerint lehet beállítani, hogy melyik bőrrétegbe, milyen hőfokon hatoljon be az RF energia: a felső bőrfeszesítő, a középső kollagéntermelő vagy pedig az alsó zsírrétegbe. Hogy Milyen a jó tanulószék? Röviden ez a lényege annak az nek, amit S. Barbarától kaptam. Fontosnak tartja gyermeke egészségét, és szeretné megelőzni az idő előtti hátfájást, gerincproblémákat. Már a kisiskolások is hosszú időt töltenek az íróasztal mellett, ezért nagyon fontos, hogy olyan széket válasszunk, amely együtt nő a gyermekkel, és az iskolás évek alatt végig biztosítja az egészséges, kényelmes ülést. A jó gyerekszékek esetében egyedileg állítható az ülés és a háttámla magassága, valamint az ülés mélysége. Egyes modellek ülése speciális gázrugóval emelhető, amely már 20 kg-os testsúlytól megfelelően működik. Általában 5 és 15 év között használhatók, cserélni akkor kell, ha a gyerkőc súlya eléri a 60 kg-ot, vagy magassága a 160 cm-t. A kárpitozás terén hatalmas a választék. Választhatunk levehető, a kívánt hőenergia minden testrészünkre megfelelő mennyiségben jusson el, három kézi egység áll rendelkezésre: a mini kézi szett a szemhez, orrhoz, a kezekhez és a szájkörnyéki területekre használatos: eltávolítja és csökkenti a ráncokat, a szem alatti táskákat, és összehúzza a tág pórusokat. Az arc kézi szett az archoz, a nyakhoz, a karokhoz és a kezekhez szállítja az energiát: a ránckezelésen kívül elhalványítja a szeplőket és elősegíti a bőr simaságát. A test kézi szett által közvetített energia formálja az alakot, segíti a méreganyagok távozását és erősíti a bőrszövetet. Természetesen ezeknek az egységeknek alkalmazásakor különböző bőrfeszesítő gélt vagy krémeket is használnak, amik segítik a rádiófrekvenciás hőenergia bejutását és annak hasznosulását. A centiméterben mérhető eredmény valamint a bőr struktúrájában bekövetkező változás nyomonkövethető már az első alkalom után. S hogy mely testrészünkön milyen gyakorisággal s mennyi ideig célszerű a TRIO berendezéssel végzett kezelést alkalmazni, Pécel központjában, az ALFA Egészség és Szépségszalonban vagy pedig a (06-30) telefonszámon készséggel tudnak bővebb felvilágosítást adni. mosható, vagy szennytaszító szövetet, vagy lemosható műbőrt, bőrt. Legyen akár egyszínű, akár a kedvenc mesehőssel díszített, a lényeg, hogy már az iskolakezdéstől biztosítsa az ergonómiai szempontból ideális testtartást. Az ergonomikus gyerekszékekről, és a lelőhelyekről a weboldalon olvashat. Virág Afrodité 06-20/ info@lak-asz.hu Tanácstalan, hogyan alakítsa át lakását? Nem tudja, milyen színekkel, kiegészítőkkel dobhatná fel megunt bútorait? Szüksége lenne néhány ötletre? Írjon nekünk, Virág Afrodité lakberendező segít Önnek! info@lakasz.hu Energetikai korszerűsítés Szerb est Pécelen, a Club 11-ben Hétszáz millió forintot költött az önkormányzat a Diadal és az Újlak Iskola energetikai korszerűsítésére. Ötszáz millió forintot ebből pályázaton nyertek. Október utolsó napjaiban Horváth Tamás bejáráson mutatta be a Diadal Iskola fejlesztéseit a sajtónak. Felvételünk a tájékoztatón készült. Képünkön: Piláth Károly önkormányzati képviselő, Horváth Tamás, Olejnik Ilona és Sarkadi Nagy Adrien igazgatók. Pécelen, a Club 11-ben ősszel is pezseg az élet. A korábban Kastély Vendéglőként ismert, a művelődési ház alatt működő kulturált étteremben, szórakozóhelyen november 4-én, pénteken Szerb est lesz 20 órától. A jó hangulatról és a talpalávalóról a Zora zenekar gondoskodik, autentikus és modern balkáni zenével! A menüsor: csevapcsicsa, fűszeres steak burgonyával, sopszka salátával, túrós burek, mézes-joghurt szósszal. A vacsorával egybekötött belépő ára: Ft/fő. A Maglódi út 12. szám alatt lévő étterem továbbra is megszokott, kedvező színvonalon és áron kínált szolgáltatásaival várja vendégeit. Vasárnaponként svédasztal óra között, 1990 Ft/fő értékben tetszés szerint lehet ebédelni a széles választékból. Gyerekeknek 12 éves korig ötven százalék az ár, 6 éves korig pedig ingyen ehetnek a kicsik. (T: ) A Zora zenekar 03.indd :55:16

7 Nagyító 7 Ha javítani akarsz a világon, kezdd magadon! (5) Dr. Bényi Zsolt, rákoshegyi önkormányzati képviselő gondolatai A fenti bölcs javaslat közismert, mégis csak kevesen fogadják meg. Ha valóban őszinte a javító szándékunk, először is fel kell tárnunk a kijavítandó hibákat. Az emberek többsége szeret beszélgetni vagy inkább csevegni öltözködésről, sportról, filmekről, de az igazán lényeges dolgokról, fontos, morális kérdésekről ritkán esik szó. Ahhoz, hogy az ilyen súlyos kérdésekről véleményt alkossunk, nem kell feltétlenül hibátlannak lennünk, önmagában a jóra való törekvés már kellő erkölcsi alapot ad erre. Nehéz lenne a mostaninál kedvezőbb időpontot találni arra, hogy az állampolgárok politikai felelősségéről elgondolkodjunk. Az országgyűlési és önkormányzati képviselői választásokon jócskán túl vagyunk, a következő megmérettetések pedig valószínűleg még messze vannak, így jelen soraimat reálisan nem lehet kampány célúnak tekinteni. Aktuális írásomban a politikai felelősséget a választásra jogosultak és a választandók szemszögéből szeretném megvizsgálni. Mert minden állampolgárnak van politikai felelőssége, jóllehet hogy egy választóé és egy választotté nem feltétlenül azonos mértékű, de a több millió választásra jogosult és például 2010-ben a több tízezer parlamenti és önkormányzati képviselő jelölt politikai felelőssége nagyjából egyensúlyban van. Tehát a választói oldal felelőssége is óriási, mégis erről csak ritkán esik szó. Lássuk be, hogy akik elmennek szavazni, a távolmaradók helyett is elvégzik ezt a fontos feladatot. Működésképtelen lenne ugyanis az ország, ha az emberek nem választanák meg az államapparátust létrehozó Országgyűlés tagjait. Egy jól működő demokráciában a többségi akaratnak kell érvényesülnie, ami csak a választások útján valósulhat meg. Bizonyos részvételi arány alatt egyáltalán nem biztos, hogy valóban a többség szándékával megegyező döntések születhetnek. Legutóbb például Püspökladányban négy fordulóra volt szükség, hogy időközi választáson országgyűlési képviselőt lehessen választani. A négy fordulóban a részvételi arány sorrendben: 28, 23, 21, végül 20 százalékos volt. Így ebben az esetben a választásra jogosultak nyolcvan százalékának szándékáról nem rendelkezünk ismeretekkel. Az okok elemzése egy hosszabb, önálló fejezetet érdemelne. Most inkább arról szólnék, hogy miként lehetne a választásra jogosultak passzivitásán változtatni. Jelenleg is zajlik a választójogi törvény átalakítása, amely fontos kérdésekről dönt majd. Így az Országgyűlés létszámáról, az egyéni és listás képviselők arányáról, a választókörzetek méretéről. E kodifikáció során a választói hajlandóság javítását célzó intézkedések tudomásom szerint nem kerültek szóba. Persze, lehet azt mondani, hogy megbízható, kiszámítható politikai légkörben nagyobb a választási hajlandóság. Ez valószínűleg igaz. Ennek ellenére kívánatos lenne a törvényi szabályozást úgy alakítani, hogy az magasabb választási részvételre sarkalja a polgárokat. Hadd említsek néhány lehetséges megoldást a sok közül. Ilyen például a választás kötelezővé tétele. E politikai alapú kötelezettség előírását sokan talán visszatetszőnek tartják, mondván: ez a személyiségi jogok nyilvánvaló csorbítása. A választók felnőtt emberek, ne kezeljük őket gyerekként. Gazdasági kötelezettségeknél azonban érdekes módon nem vagyunk ilyen megengedőek. Nem tudok olyan szervezett mozgalomról, ami az adófizetés megszüntetését követelné. Az idők folyamán mindenki elfogadta, hogy a társadalom gazdasági működőképességéhez az adózás hozzátartozik. A társadalom hiteles politikai működéséhez pedig az kell, hogy a többségi politikai akarat ténylegesen megnyilvánuljon. A szavazáshoz, illetve annak elmaradásához hozzá lehetne kapcsolni büntetést vagy jutalmat is, melynek hatására az emberek inkább elmennének szavazni. A szankció lehetne például, hogy egy-két százalékkal több adót fizetne a következő évben az, aki nem vett részt a választáson. Tudomásom szerint van olyan ország, ahol kötelező a választás, és elmulasztása fix összegű pénzbírságot von maga után, de véleményem szerint a jövedelemarányos büntetés sokkal hatékonyabb és igazságosabb lenne. A jutalmazás eszközét is segítségül hívhatnánk: a választásokon résztvevők egy igazoló kártyát kapnának, amellyel minden közigazgatási illetékből bizonyos (5-20 %?) kedvezményre lennének jogosultak. Egy másik javaslat szerint két szavazata lenne minden választónak, ezen belül egy igen és egy nem lehetőség. Maradhatna esetleg egy szavazat is, s a választó döntene, hogy azt nem -ként vagy igen -ként használja fel. Ez biztosan növelné a szavazók részvételét, hiszen nem kevés azoknak a száma, akik az adott politikai kínálatból senkit se szeretnének támogatni, vagy nem tudják eldönteni, kire szavazzanak, de azt nagyon is tudják, kit nem szeretnének látni a hatalomban. A listás választásokkal szembeni nem kis ellenérzést pedig úgy lehetne csökkenteni, ha a választó az általa megjelölt listából kihúzhatná a neki nem tetsző neveket, és így végül is a szavazók alakíthatnák ki a listán szereplő jelöltek végső sorrendjét. A jó választásra jogosult tájékozott és kötelességtudó: igénye van rá, hogy alaposan megismerje a jelölteket, és a szavazatával kifejezésre juttatja megalapozott véleményét. A politikai felelősség másik fele a jelölteké. Sok kifejezetten jó képességű és szándékú barátom, ismerősöm kérdezi tőlem önkormányzati képviselőtől hogy tudsz te ebben részt venni? Szerintük a politika mocskos dolog, és jobb ha egy rendes ember távol tartja magát tőle. És akkor mitől lesz tisztább kérdezem tőlük, ha hagyjátok, hogy ilyen legyen, ha nem vállaljátok a megtisztítását! A politikusok gyarlóságait jól felismerő és azt keményen bíráló állampolgároknak, megfelelő képességek birtokában, szinte kötelességük a politikai szerepvállalás. Persze tudom, hogy ez korántsem egyszerű döntés. Aki ezt vállalja, kellő önismerettel kell, hogy rendelkezzen. A túlzott szerénység esetenként lustaság, gyávaság és a nagyképűség veszélyeit sem könnyű elkerülni. Ha valaki elvállalja a politikai jelöltséget, miközben nincs meggyőződve arról, hogy az átlagosnál jobb képességekkel rendelkezik, az szerintem nem tisztességes magatartás. Azzal nem lehet kiállni a választók elé, hogy azt mondom nekik: ugyanolyan egyszerű, hétköznapi ember vagyok, mint önök. Hiszen akkor miért vállaltam a jelölést és miért szavaznának rám? Ha viszont valaki nyilvánvalóan többre tartja magát, az egyenesen a nagyképűség csapdájába eshet. A fölényeskedő, öntömjénező magatartás mindenképpen kerülendő, rátermettségünket nem bizonygatni, hanem tetteinkkel bizonyítani kell. Ugyanakkor egy helyes önértékelés és önbecsülés nélkül a választotti munkát nem szabad vállalni. Fontos, hogy valaki tudja magáról: magasabb szinten képes integrálni a megbízatásul kapott feladatokat, ezért ő vezető szerepre alkalmas személy. Az érem másik oldala, ha valaki megfelelő képességekkel rendelkezik ugyan, mégis háttérbe vonul, mondván: vezessetek csak ti; az nem szerénység, sokkal inkább gyávaság vagy lustaság. Finomabban fogalmaz Átok reá, ki gyávaságból Vagy lomhaságból elmarad, Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad, Pihenjen ő árnyék alatt! Petőfi itt a költő felelősségéről beszél, de nincs ez másként a rátermett emberek politikai felelősségével sem. Lehet, a fenti bírálat túlzottan szigorúnak tűnik, de finomabb megfogalmazással óvatos és kényelmes magatartás is azonos eredményre jutunk: azoknak az embereknek, akik megfelelő adottságokkal a könnyebb megoldást választják, mindenképpen el kell gondolkodniuk, hogy helyesen cselekednek-e. Írásomban ismételten hivatkoztam a megfelelő képességek szükségességére. Mik is ezek a képességek? Manapság egyre többen a minél magasabb szintű szakmai ismeretek birtoklását tartják üdvözítőnek. Nekem más a véleményem. A hiányos szakmai ismeretek ugyanis szakértők bevonásával kiegészíthetők. Az önzetlenségre, az önfeláldozásra és a becsületességre azonban nem lehet szakértőn keresztül szert tenni, noha ezek a legfontosabb tulajdonságai egy képviselőnek. Illetőleg a legfontosabb tulajdonságai kellene, hogy legyenek. Jelentkezzen polgárőrnek a Deltához! Tolnai Tamás polgárőr munkában Rákoscsaba-újtelepen A XVII. kerületben a Delta XVII. ker. Polgárőrség a kerületi rendőrkapitánysággal szoros együttműködésben a közrend, a közterületek, az ott lévő létesítmények, gépjárművek és a magánterületek védelme érdekében járőr szolgálatokat tart. Szervezetünk bűnmegelőző munkája megvalósításához várja minden segíteni kész kerületi lakos közreműködését. Polgárőrségünk kerületi lakosok jelentkezését várja járőr szolgálatok ellátásához. Telefon: indd :55:34

8 8 Esély 33-an tettek állampolgársági esküt Harminchárom határon túli kérelmező tette le október 18-án az állampolgársági esküt, megszerezve ezzel a magyar állampolgárságot. Az eskü szövegét Horváth Tamás alpolgármester olvasta előre. Wittner Mária 1956-os emlékei Lombzsák osztás... Az utóbbi napok a lombzsákok kiosztása jegyében teltek. Minden önkormányzati képviselő körzetében térítésmentesen lehetett hozzájutni az őszi zöldhulladék összegyűjtésére és díjmentes elszállíttatására használható lombzsákokhoz. Rákoscsaba-Újtelepen, a Diadal Általános Iskolában Horváth Tamás és Piláth Károly, a 12-es és a 13-as választókerület képviselője várta a körzetben lakókat a lombzsákokkal. Dunai Mónika Rákoscsabán osztotta a zsákokat (Folytatás az 5. oldalról) Ön a kétharmados felhatalmazással rendelkező Fidesz-KDNP frakció tagja az Országgyűlésben. Megvan az erő, itt az idő a titkok felfedésére. Igen, csak most a bíróságok nem úgy működnek, mint annak idején: Tetszik, nem tetszik: kiverjük belőled azt is, ami nem volt igaz. Szomorú, hogy az ország miniszterelnöke nem tud dolgokról. Például a napjainkban a közvélemény elé kerülő kémkedési ügyről. Vagy arról, hogy a október 23-i rendőri fellépésben idegen nyelvűek is részt vettek. Más. Ha egy másik államból idejön egy államfő látogatóba, akkor mit keres az Apró-klán családi házában. Mit szőttek ki ott? Putyin, Gyurcsány, Apró Piroska? (Apró Antal az 56-os megtorlás egyik szervezője ben meghalt. Lánya Apró Piroska, unokája Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége a szerk.) Én nem összeesküvés elméletet szövök, de ezek összeesküvés nélkül nem tudnak élni. Ez is feltételezés! Feltételezés, persze. De amikor Gyurcsány Ferenc maga alá vonta az összes minisztériumot, akkor hogyhogy most nem tud semmiről? Ezt majd az igazságszolgáltatás kideríti. Reméljük, hogy olyan lesz az igazságszolgáltatás. Egyelőre azt mondhatom, 2006-ban a bíróság úgy végezte a dolgát, mint ban. Talán most már megtisztulnak bizonyos dolgok. Már a sztálini alkotmányt is kisöpörték. Eddig a 49-es sztálini alkotmány éppen úgy működött nyomon lehetett követni az elmúlt nyolc évben ahogy a KGB 45 pontja előírta. Le lehet bontani az orvosokra, a tanárokra, a gazdákra, a bíróságokra. Amikor először elolvastam a pontokat, azt mondtam: ezt maga a sátán írta. Ezért volt a nagy vircsaft az alkotmányozás idején, mert a sztálini alkotmányt kisöpörték belőle. Most jönnek a sarkalatos törvények, amelyek az új alkotmányra épülnek. Igen. Még sok támadás fogja érni az Orbán-kormányt, mert ezek nem nyugszanak. Nekünk az a dolgunk, hogy felnyissuk az emberek szemét. Nehéz élete volt, de szerencsére jó egészségben van. A börtönévek alatt még a mája is rendbejött. Igen. Nem lehet azt mondani önre, hogy rosszmájú ember. Utalt rá: nehéz életét nem cserélné el egy könynyű életet élt, gazdag elvtárs, pénzzel kitapétázott életére Tényleg nem, pedig többször voltam a halál torkában ben az utolsó pillanatban műtöttek meg bélelzáródással. Mindig azt mondtam, a pénz csak eszköz arra, hogy az ember az életét fenntartsa. Nem kell a gazdagság. Legyen meg a mindennapi élethez szükséges forrása, ami minden embernek kijárna. Ezért jövünk a világra. Nem azért, hogy más rabszolgái legyünk. Szabadnak születtünk, s legalább lélekben szabad emberként kell meghalnia. Ha az ember lélekben szabad, akkor ki tudja vívni a szabadságát fizikailag is. Fontos azonban: ne hagyja az ember, hogy lelkileg rabszolgává tegyék. Annál borzalmasabb nincs. Az lakájéletre kényszerít, félelemmel kiegészítve. Azt pedig nem akarom. Hisz abban, hogy befejeződik a rendszerváltozás? Egyszer. Remélem, hogy szándék is lesz rá. Be fog fejeződni, mert én nagyon hiszek a Jóistenben. Környezetvédelmi vetélkedő a Vigyázóban Nyolcadik alkalommal tartották meg a hagyományos Környezetvédelmi Vetélkedőt az András Károly vezette Ilex Kft szervezésében. A verseny döntőjében 48 diák, 16 csapattal vett részt. Eredmények. I. helyezett: Szabadság Sugárúti Általános Iskola - felkészítő tanár: Mészárosné Narancsik Zsuzsanna. Bartos Lilla, András Károly ismerteti az egyik feladatot. Mögötte a zsűri két tagja: Rózsahegyi Péter és Varga Lászlóné. Mellettük, takarva, Szelepcsényi Sándor, aki szintén részt vett a zsűri munkájában. Bélteki Dóra, Lohonya Laura II: helyezett: Gregor József Általános Iskola - felkészítő tanár: Balláné Rédics Klára. Pásztor Ádám, Mészáros Bence, Szabó Péter Bendegúz III. helyezett: Gregor József Általános Iskola - Felkészítő tanár: Balláné Rédics Klára. Bató Krisztina, Limbóczki Pentz Luca. Szilvia, 03.indd :55:47

9 Állati 9 Papagáj, a kiskedvenc Az Ausztráliából származó hullámos papagáj kedvelt díszmadárfaj. Kis mérete, élénk színei, jó beszédkészsége és viszonylagos igénytelensége a tartási körülményekkel szemben ideális kiskedvenccé teszi kezdő madártartók körében. Eredeti vad színe a fűzöld, sárga feji résszel, de manapság nagyon sok színváltozatban megtalálhatóak. Nevét a hátán-szárnyán található sötét és világos tollak váltakozásából adódó sávozottság miatt kapta. Jellegzetes a fej oldalán található 3-4 apró foltból álló mintázat. Átlagos élettartama év. A párban tartott madarak remekül elszórakoztatják egymást, de így kevésbé figyelnek az emberre. A magányos egyedet könnyebb megtanítani hangutánzásra, jobban is szelídíthető, szoktatható kézhez. A madarakkal mindig türelemmel, óvatosan kell bánni, természetes kíváncsiságuk miatt érdeklődve közelítenek minden új dologhoz, de egy rossz tapasztalat könnyen bizalmatlanná teheti őket. Célszerű a kinyújtott mutatóujjra ülésre szoktatni őket. Kézben, marokban tartást nagyon nehezen tűrik, könnyen sokkot kapnak. Eredeti hazájában nagy, gyakran több száz példányt számláló csapatokban, vándorló életmódot folytat, napi kilométert is repül táplálék és víz után kutatva. Mozgékony életmódja miatt lakásban tartott kedvenceknél célszerű egy minimum 60x40x50 cm területű, négyszögletes kalitkát választani. Kerülni kell a kiálló sarkokat, kúpos tetőt, madarunk itt megütheti magát. A kalitkát legalább 1 méter magasan helyezzük el. A különféle ülőrudak a legfontosabb kellékei a madár lakhelyének. Minimum két, eltérő magasságban elhelyezett, az egész kalitkát átérő, változó átmérőjű fa rudat biztosítsunk. Az egyiket célszerűen az etető-itató edények közelében. A kalitka felszerelését képezhetik a különféle játékok, csengők, létrák, mászókák, azonban ha kicsi a helyünk, ne zsúfoljuk tele kedvencünk lakhelyét. Célszerű a kalitkára kívülről felakasztható etető, és tartályos itató edényeket felszerelni. A kalitka aljára terítsünk újságpapírt, vagy vékony rétegben finom szemcséjű homokot, sódert, és ezt minimum hetente cseréljük. Kefével távolítsuk el a kalitka aljára, oldalára ragadt beszáradt ürüléket. 4-6 havonta érdemes a kalitkát, és annak felszerelését teljesen kimosni, kifertőtleníteni, a megkopott ülőrudakat cserélni. Magát a kalitkát világos, levegős helyen helyezzük el, de kerülni kell a közvetlen napfényt és huzatot. A kalitka környezetébe helyezett zöld növények esztétikus környezetet biztosítanak, de ügyelni kell arra, hogy ezeket madarunk ne érhesse el, csipegetni ne tudja. Főleg a nyári hónapokban biztosítani kell a madárkának fürdési lehetőséget. Akár a kalitka ajtajára szerelhető fürdőházikó, vagy a kalitkába felakasztott, nedves répazöld, tyúkhúr, vagy salátalevél formájában. Függesszünk fel a kalitkában valamilyen csőrkoptató alkalmasságot is, szépia lapocskát, vagy vitaminos csőrkoptatót, amelylyel az állat ásványi-anyag igényét is fedezhetjük. A madár vizét naponta kell cserélni, az etetőt 2-3 naponta a portól, maghéjaktól pedig megtisztítani. Az eledelük alapját a szaküzletekben kapható mageleség képezze. Hetente egy alkalommal kiegészíthető ez lágyeleséggel: kevés főtt tojásfehérje, csíráztatott magvak, reszelt kétszersült formájában, ez azonban gyors romlékonysága miatt pár óránál tovább ne maradjon a kalitkában. Dr. Bőr Tamás Kisállatgyógyász szakállatorvos Kisállat Ortopédiai Egyesület tagja Napkelet Állatorvosi Rendelő Ambuláns, Diagnosztikai és Műtéti Centrum 1174 Bp., Széchenyi utca 36. Tel.: indd :56:17

10 10 ÖREGDIÁK TALÁLKOZÓT rendez a Balassi Bálint Gimnázium Baráti Köre november 12-én (szombaton) 16 órától a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos (volt Fürst Sándor) Gimnáziumban. A belépődíj 2.000,- Ft (belépőjegy, a kulturális műsor megtekintése) A Ft-os belépődíjban bennfoglaltatik a vacsora ára is! ÉRETTSÉGI TALÁLKOZÓK LE- BONYOLÍTÁSÁT IS VÁLLALJUK EZEN A NAPON! A 20 órakor kezdődő kulturális műsorban a gimnáziumban korábban végzett énekesek, színművészek lépnek fel. Előzetes jelentkezés: Balogh Ildikó iskolatitkárnál a es telefonszámon. Minden régi kedves diákot, szülőt és tanárt szeretettel vár a Baráti Kör vezetősége, a találkozó rendezősége. A részletes program és az internetes bejelentkezés a hu honlapon található október 28-től! Kiadó garázshely Teremgarázsban egy gépkocsi részére parkolóhely kiadó a Madárdombon, a Csicsörke utcában, az uszoda mellett. Ára 13 ezer Ft/ hó. Tel: Akciós raktározási és irodabérlési lehetőségek a XVII. kerületben! Raktárak, műhelyek kiadók már 400 Ft/nm-től, irodák 1500 Ft/nm-től. Érdeklődni: Testületi ülés Véleményoldal Mérlegen a képviselő testület októberi ülése Nótin Tamás képviselő (Jobbik) álláspontja NAPIREND UTÁN A október 27-i testületi ülésen új rendőrkapitányt köszönthetett Krammer György ezredes személyében Rákosmente képviselő-testülete. Néhány hónapon belül másodjára történt vezetőcsere a kerületi rendőrség élén. Remélhetőleg végre lezárul Rákosmente rendőri ugródeszka szerepe, megtörik az átok, és kerületünk közbiztonsága hosszútávon is stabil alapokon nyugodhat az új rendőrkapitány kezében. Krammer György ígéretet tett arra, hogy folytatva az elődei által megkezdett utat szoros kapcsolatban kíván maradni Rákosmente képviselő-testületével, és személyesen, egyenként is meg fogja keresni a testület tagjait, hogy meghallgassa a képviselők áltat felvetett kerületi közbiztonsági problémákat. A magam részéről, felszólalásomban közös egyeztetést javasoltam a kerületi pártok képviselői, és az új rendőrkapitány között még a decemberi közmeghallgatás előtt. Az elmúlt hónapokban olyan erőszakos bűnözői tendenciák jelentek meg kerületünkben, amelyek eddig nem voltak jellemzőek. A gyakori vezetői cserék véleményem szerint hátráltatták ezeknek a problémáknak a megoldását, hiszen a kapitányok a Rákosmentén töltött rövid szolgálati idejük alatt nem tudtak hathatós eszközökkel gátat szabni a kerületünkre leselkedő fenyegetéseknek. Mindenképpen elvárás az én, illetve a Jobbik XVII. kerületi Alapszervezetének részéről, hogy az új rendőrkapitány minél előbb, minél gyorsabban betöltse azt az űrt, amelyet a vezetői cserék okoztak a kerületi közbiztonságban. Krammer György ezredes munkájához eredményeket és sok sikert kívánok! Napirend utáni felszólalásomban a Rákosmente Önkormányzata által, a Művelődési és Sport csoport szervezésében meghirdetett téli teremlabdarúgó tornával foglalkoztam. A torna december 3-tól február 26-ig tart és a nevezési díja Ft csapatonként. A kiírás szerint a győztes csapatokat futball-labdával díjazzák. A Jobbik XVII. kerületi Alapszervezetének választási programjának kiemelt eleme volt a sport. Célként határoztuk meg, hogy Rákosmentén minél szélesebb kör számára biztosítani lehessen a sportolás lehetőségét. Pontosan emiatt fejeztem ki aggályomat a labdarúgó torna magas nevezési díjával kapcsolatban. A Művelődési és Sport csoport, rendelkezésemre bocsátotta a rendezvény előző évi költségvetését, amely igazolta, hogy az Önkormányzatnak nincs plusz bevétele a nevezési díjból, a csapatok által befizetett díjak pedig teljes egészében lefedik a torna költségeit. Azonban sajnos azt is figyelembe kell venni ahogy felszólalásomban is utaltam rá, hogy az ország egyre rosszabb gazdasági helyzetét tekintve a magas nevezési díj, kizárhatja a fiatalokat és a hátrányos helyzetűeket a tornában való részvételből. A jövőre néző javaslattal álltam elő, miszerint hasonló rendezvények esetén utána kellene nézni, hogy van e lehetőség uniós támogatás megpályázására, annak érdekében, hogy a nevezési díjakat csökkenteni lehessen, az önkormányzati önrészt mérsékelni. Az is kiindulási pont lehet, ha a kerületben működő sportegyesületekkel összefogva, és azok támogatásával, szponzorálásával lehetne hasonló rendezvényeket megvalósítani, szintén a költségek, a nevezési díjak csökkentése érdekében, hogy minél szélesebb kör számára legyen elérhető a sportban való részvétel. Fohsz Tivadar alpolgármester úr válaszában jelezte, hogy az egyéni képviselők, keretükből szívesen támogatnak olyan csapatokat, amelynek tagjai, hátrányos helyzetük miatt esetleg nem tudják kifizetni a magas nevezési díjat. A Művelődési és Sportcsoport még az ülés megkezdése előtt jelezte felém, hogy nyitottak az elképzeléseimre, és érdemes lenne a jövőben egyeztetni hasonló rendezvények kapcsán. Feladatomnak tekintem, és a jövőben is azért fogok dolgozni, hogy választási ígéretemhez híven, minél több kerületi lakos számára biztosítva legyen a sportolás lehetősége. Petrőczy Dániel képviselő (FIDESZ) álláspontja NAPIREND UTÁN Rákoskeresztúron, a körzetemben 3 nagyobb játszótér is található. A Csárdás játszótér a 3-as körzet büszkesége. Szintén újabb fajta játszóeszközökkel rendelkeznek a Pesti út 155. és a Diák utcai játszóterek. Kezdetben mindegyik rendezett, zárható kerítéssel rendelkezett, de sajnos az idő vasfoga és az éjszakai vandálok vas keze megváltoztatta ezt a helyzetet. Nappal a kerületi, tehát nem csak keresztúri, gyerekek és családok látogatják a játszótereket, éjszaka pedig a kerületi, tehát nem csak rákoskeresztúri vandálok foglalják el ezeket a helyeket. Nem régen a Pesti út 155. és a Diák utcai játszótéren a balesetveszély elkerülése érdekében a kerítés drótfonatának maradékát el kellett távolítania a Rákosmente Kft.-nek, és a napokban láttam, hogy a vandálok A Kőrösi Csoma Általános Iskola és Gimnáziumban évente kétszer ősszel és tavasszal egy-egy szombaton kerti szerszámokat ragadnak az iskola erre kedvet és elszánást érző diákjai és tanárai, hogy kicsit rendbe szedjék házuk táját. Ilyenkor megnyírják a bokrokat, elbánnak a gazzal, összeszedik a környékükön eldobált szemetet, azaz csinosítják környezetüket. Braxátor Marianna tanárnő, Németh Zoltán tanár úr és Őrhegyi István, az iskola ezermestere és gondnoka vezetésével az elmúlt szombaton is száz diák, kicsik nagyok vegyesen, dolgozott együtt kb. 15 szülővel, az iskola tanáraival és a Vénekkel. (Ők olyan exkőrösisek, akik gyakran és szívesen vesznek részt még mindig az iskola életében.). A szép, a napos őszi időben mindenki szívesen és sokat dolgozott azért, hogy a következő héten egy még barátságosabb, hívogatóbb környezetben folyhasson tovább az iskola élete. már a Csárdás játszótéren is megrongálták a kerítést. Remélhetőleg a karbantartási munkákat és a kerítések pótlási munkálatait a Rákosmente Kft. minél hamarabb megkezdi és befejezi. A játszóterek környékén lakók elbeszélései alapján a rongálások legtöbbször a péntek és a szombat esték idején történnek. A játszótereket alkoholt fogyasztó, és a helyi dohányzásról szóló rendeletet megsértő egyének foglalják el ezekben az időpontokban. A lakók elmondása alapján ha néha meg is jelenik egy-egy rendőrautó a környéken a járőrök ritkán szállnak ki, ritkán igazoltatják és/vagy büntetik meg a renitenseket. Én, mint a rákoskeresztúri 3-as körzet önkormányzati képviselője, minden tőlem telhetőt és elvárhatót megteszek a kialakult helyzet megoldásának érdekében, de kérem a rendőrség és helyi lakosság segítségét is a mielőbbi megoldás érdekében. Kérem a helyi lakókat, hogy a kerületi kapitányság elérhetőségein jelezzék, ha a játszótereken rongálókat látnak, hallanak. Remélem, hogy együttműködve, közösen rendezzük ezt a helyzetet. Kerty-party a Kőrösiben Az eredményes délelőttöt mint mindig egy jól sikerült közös ebéddel zárták a megfáradt munkások, ami egy hatalmas üstben főtt az iskola udvarán Kolláth Ferenc tanár úr szakácstudományának eredményeképpen. Az Ökoiskola címet birtokló Kőrösiben, nemcsak a szelektív hulladékgyűjtés, a tavaszi és őszi papírgyűjtési akció mellett folyamatosan működő műanyagpalack-gyűjtés számít természetesnek, hanem az a gondolkodás is, hogy mindenkinek tennie kell valamit szűkebb-tágabb környezetéért. Petrőczy Dániel, a körzet önkormányzati képviselője rendszeresen segíti az iskola eszközfejlesztését. Elősegíti a szelektív hulladékgyűjtéshez szükséges eszközök beszerzését, s hozzájárul az iskolavezetés azon gondolatainak megvalósításához, amellyel otthonosabbá, hangulatosabbá tehetik az intézményt és környezetét. A közeli célok között játszóeszközök beszerzése szerepel. 03.indd :56:22

11 Ingatlan 11 ri 20m2-es tárolóépület, autóval az udvarra lehet beállni Ára: 15,9 M Ft Részletes információk: A Kertváros Ingatlaniroda kiemelt hely- és piac ismerete alapján eredményesen foglalkozik a XVII. kerületben és a környező településeken zöldövezeti, kertvárosi, EL- ADÓ, vagy BÉRBEADÓ házak, lakások, építési telkek értékesítésével. VÁSÁROLNA, ELADNA, KI- ADNA: összes felmerülő igényben és kérdésben segítünk: , , kertvaros. ingatlan.com, ledniczky.erika@kertvaros.com, Budapest XVII. Cinkotai u üzletsoron 12-es üzlet Rákoshegyen közel a vasútállomáshoz, részben felújított 2+1/2 szobás, 82 m2-es cirkósradiátoros téglaépítésű családi ház. A szobák parkettásak, a többi helyiség lapburkolatos.az elrendezés praktikus, a helyiségek tágasak. A házhoz nagy kert, 680 nm-es telek tartozik. Gépkocsi beállás lehetséges. Közlekedés a belváros felé busszal, vagy vonattal a közeli rákoshegyi állomásról. Ár: 16,2 MFt Részletes információk: Pesti úton négyemeletes ház első emeletén parkra néző, erkélyes szépen felújított, rendben tartott 36 nm-es garzon lakás eladó. Nézze meg ezt a lakást, itt csak jól érezheti magát! A ház hamarosan pályázik az ÖKO programra, lépcsőház és külső felújításokra kerül sor. Téli átlagfűtés: 15 eft, közös költség 7000 Ft, víz, gáz, csat. díj: 5700 Ft Ára: Ft Bégányiné Ildikó , XIV. ker., Füredi lakótelepen eladó első emeleti, 43 nm-es, 1+1/2 szobás gardrób helyiséggel is rendelkező átlagos állapotú, parkettás lakás. A lakásban bent marad az új hűtőszekrény és az új mosógép is. Ára: 7,9 Mft. Azonnal költözhető! Dányban, teljes körûen felújított,, ELE- GÁNS tájjellegű parasztház 1510 nm telken eladó. A 110 nm-es fõ épületben amerikai konyhás, gerendás nappali, + 2,5 szoba található. Tágas fürdõszobában sarokkád + zuhanyzó. Ház klímával szerelt, fűtése gázkazán. A szép, parkosított kertben ásott kút, 3,60 m x 7,20 m kerti medence, világítással szerelve, hangulatos szaletli. A ház mögött 60 nm új építésű szerkezetkész téglaépület található. Ára: 15,2 MFt Rákoscsabán, tégla építésű, földszintes, 72 nm-es, önálló( de nem körbejárható) 2+1/2 szobás, összközműves, felújított családi ház, 510 nm-es saroktelken eladó ban teljes körű vezeték- és burkolatcsere, részleges A Kertváros Ingatlaniroda együttműködik a Czifra és Neményi Ügyvédi Irodával, ennek köszönhetően széleskörű jogi tanácsadás, ügyintézés gyorsan, helyben, irodánkban elérhető Rákosmente lakosai számára. Ingatlanügyletekhez kapcsolódó szerződések készítése, ajándékozás, telekalakítás, földhivatali eljárás, ráépítés, Stb. AKCIÓNK MÉG TART: AZ ÜGYVÉDI KÖLTSÉG FELÉT MOST IRODÁNK FIZETI FT KIKA VÁSÁRLÁSI UTAL- VÁNYT ADUNK AJÁNDÉKBA! tetőfelújítás és teljes homlokzatszigetelés történt. Fűtése: cserépkályha, konvektor. Beépített konyha az árban benne van. A kert rendezett, területén 25 nm-es garázs áll, fúrt kút is van. Irányár. 15,8 Mft Rákoscsabán, 1106 nm telken épülő ikerház mindkét fele eladó. 1.sz: lakás: 82 nm (garázsos), 440 nm telek Helyiségek: előszoba 3 nm, 20,74 nm nappali,, 9, 30 nm, konyha, 10,,8 és 11 nm szoba, 5,6 nm fürdő, 2 nm WC, 14 nm garázs, 13 nm terasz. Ára: 23Mft 2.sz.lakás: 82 nm, 500 nm telek Helyiségek: u.a., garázs helyett dolgozó szoba van Ára: 24Mft Padlófűtés kondenzációs kazán, burkolatok, szaniterek az árban benne vannak. Ledniczky Erika XVII. kerület, kellemes kertvárosi negyedében 2000-ben tisztességesen megépített, 140 nm lakóterű, belső kétszintes 4 szobás, 726 nm-es szép telken fekvő családi ház! A telken 40 nm-es téglaépület is van, amelyet garázsként, tárolóként használnak, további hasznosítható terület a padlásterében van még. Nagy előnye a ház beosztásának, hogy a földszinten is van két hálószoba! Ápolt kert, szép környezet, jó választás! Ára: 33 Mft Ledniczky Erika Rákoskerten 490m2-es telken, kétszintes 95m2-es tégla ikerházfél csendes kertvárosi környezetben. A ház hőszigetelt, műanyagablakos-redőnyös, fűtése radiátoros-gázkombi cirkós. A földszinti épület ben, a tetőtér 2006-ban készült. Földszinten : előszoba, fürdőszoba, WC, konyha, kamra, két szoba, tetőtérben : előtér, két szoba ( zuhanyozós minifürdő kialakításához a csőkiállások elkészültek). Különálló udva- DÁNY szép utcájában, 990 nm saroktelken, 1985 ben épült, részben alápincézett, két lakószintes családi ház eladó. A földszinten garázs, előtér, termény és tüzelőtároló, valamint kazánház és mosókonyha található. A teljes belmagasságú emeleten közlekedő, 3 szoba, fürdőszoba, tágas konyha+étkező, kamra van. Pince: 23,0 nm, földszint és emelet 95,0 nm. Fűtése gázkonvektor, vegyes tüzelésű kazán. Irányára: 13,5 MFt Rákosligeten, 70-es évek közepén épült ikerházfél: 58 nm - 2 szoba, konyha, fürdőszoba, WC fedett terasz, szuterén pince, nm telekrésszel eladó. Fűtése: konvektoros. Az egész ház fenntartása rendkívül alacsony költségű! Irányár: 15,9 Mft Ledniczky Erika : Bár a ház főútvonal mentén helyezkedik el, az ára, állapota és jó adottságai miatt kiváló választás lehet! XVIII. Miklóstelepen, eladó, négy szobás 148 nm-es, garázsos családi ház. Az étkező, konyha, lakóelőtér, fürdőszoba, két nagy különnyíló szoba a földszinten helyezkednek el, a tetőtérben 40 nmen szoba, dolgozó, kis erkély van. A fenyőfákkal, örökzöldekkel, csodaszép magnólia fával beültetett kertet a 26 nm-es terasz ról lehet élvezni. Nézze meg, tegyen árajánlatot! Irányára: 21,9 MFt Rákosligeten, csendes utcában eladó kétszintes 158m2-es nappali+3 egész szobás+3 félszobás önálló családi ház 749m2-es rendezett kerttel. A házhoz egy alápincézett melléképület és egy kétállásos garázs is tartozik. A kerten belül két kocsi számára fedett parkoló kialakítva. Az alsó szintje 1970-es évek elején épült, felső szint ben lett befejezve, ahonnan különlegesen szép kilátással rendelkező 20m2-es teraszra lehet kimenni. Fűtés: gázcirkó, és cserépkályha. Azonnal költözhető. Irányár: 25,9 MFt ÉPÍTÉSI TELKEK - értékálló megoldások! Rákoscsaba-Újtelep családi házas negyedében, jó adottságú, déli tájolású, 604 nm-es 18,5 m széles utcafronttal rendelkező telek eladó. A telek összközműves, rajta egy bontandó 70 nm-es téglaépület áll. Irányára: 14, 4 MFt Rákoscsaba-Újtelepen jó adottságú közművesített aszfaltozott rendezett utcában kellemes családi házas környezetben. Mérete : 21m x 26m, 541 nm. A telken felvonulási épületnek megfelelő felépítmény található. Irányára: 14, Mft 1008 nm- művelés alól kivett terület- L4 övezetben eladó. Közműépítési szerződés meg van. Iker vagy családi ház építhető rá. Irányára: 6,2 Mft Rákoscsabán, családi házas övezetben, nemrégiben kimért 600 nm építési telek eladó. SZUPER ÁRON: 10,5 Mft Ledniczky Erika , Strázsahegyen, újszerű lakóparkban, tégla építésű társasházban első emeleti erkélyes, délnyugati fekvésű lakás. Helyiségek : előtér, nappali-konyha, kamra, fürdőszoba, WC, félszoba, szoba. Fiatalos, festett pasztell színű falfelületekkel, laminált padló és kerámia burkolatokkal, hőszigetelő üvegezésű műanyag ablakokkal, belső faajtókkal, valamint biztonsági bejárati ajtóval, cirkós-radiátoros fűtéssel. A lakás derűs, fiatalos, élhető, jó elrendezésű, tartozik hozzá kocsi beálló, a kerítésen belül. A ház hőszigetelt, alacsony költséggel fenntartható. Irányár : 14,6 M Ft Részletes információk: Rákoscsabán, 900 nm telken, 200 nm-es kétszintes, kétlakásos, jó állapotú, polgári stílusú családi ház. A földszint :előszoba,konyha, közlekedő, három nagy szoba, két fürdőszoba WC-vel. Az emelet : előszoba, konyha, közlekedő, három nagy szoba, fürdőszoba, WC. A lakásokhoz tartozik egy 15 m2-es közös tároló, épületen belül. Radiátoros fűtése és melegvíz ellátása külön megoldott, 1-1 gáz kombi cirkó készülékkel A hátsó és előkert rendezett, több kocsi beállása lehetséges. Az objektumnak sajátos stílusa van, vállalkozás, iroda kialakítására is kiválóan alkalmas. Jó környezet, aszfaltozott utak. Az eladás SÜRGŐS, kivételes alkalmi áron azonnal költözhető! Ár : 23 M Ft Részletes információk: BERUHÁZÓK, BEFEKKETŐK KIVITE- LEZŐK! Eladó Zugló legszebb és legkeresettebb részén, a Vezér út és Paskál park közelében egy 542nm-es építési telek, hat lakásos társasház építéséhez szükséges építési engedéllyel. A tervezett épületben a két földszinti 42 m2-es, a két első emeleti 50 m2-es, a második és tetőszinti két lakás 66 m2-es.a terv szerinti megjelenése és kialakítása a BAUHAUS stílust idézi, földszinti és tetőteraszokkal,erkélyekkel. A már korábban elkezdett engedélyezési eljárás miatt a 2011-évi építési stop erre a telekre nem vonatkozik! Beépíthető üres területet az adott körzetben, nagyítóval se lehet találni! A környék nyugodt csendes, de a város lüktető forgataga percek alatt elérhető. Zuglónak erre a részére csak beköltözni akarnak, elmenni biztosan nem! Az új építésű, kis alapterületű lakásokra mindig van kereslet, szoc.pol újra igényelhető! Irányár : 41 MFt Érdeklődni: a hirdető a project tulajdonosa! XVII. eladó luxuskategóriájú háromszintes családi ház, 710nm-es telken. Szuterénben: tágas tároló helység (konditerem), mosókonyha, kazánház, hangulatos borospince, és egy kisebb tároló. Földszinten: amerikai konyhás galériás nappali, kamra, hálószoba, gardróbszoba, fürdőszoba (sarokkáddal, zuhanyzóval), külön wc, és egy előtér. A nappaliból tágas teraszra juthatunk ki. Felső szinten: 3 hálószoba, fürdőszoba (sarokkáddal, zuhanyzóval), előtér A vételár részét képezi a teljes gépesített konyhabútor (borhű t ő, t ű zhely, sütő, elszívó, mosogatógép), gardróbszoba berendezése, előszoba bútor, hálószobák berendezése, borospince berendezése. Szobákban klímaberendezés, riasztó, alsó szinten elektromos redőny, felső szinten hő és fényvisszaverő redőny, öntözőrendszer külön vízórával, elektromos kapu, kaputelefon emeli az ingatlant a luxuskategóriába. A parkosított kertben két gépkocsi számára fedett parkolóhely. Kocsi beálló viacolorral burkolt. A kertben szépen ácsolt nagyméretű szaletli, ahol bográcsozó, valamint kemence található. Irányára: 54,5 Mft Rákoskeresztúr központban, gyönyörű lépcsőházban 49 nm-es, nagy erkélyes 5. emeleti, két egész szobás, felújított amerikai konyhás lakás eladó. Ötletes, hangulatos térkialakítás mindkét szobában klíma, ablakokon reluxa, bejárati biztonsági ajtó, Házközponti fűtés. Ára : 8,9 Mft 03.indd :56:30

12 12 Nagy Anikó részvételre biztatja a társasházakat Környezet Szelektív hulladékgyűjtés, ingyenes elszállítással Jászay Klára, Benedek Béla és Nagy Anikó a szelektív hulladékgyűjtő edények előtt a Sági utca 11-ben A Sági utca 11. szám alatti hat lakásos társasházban hagyománya van a szelektív hulladékgyűjtésnek. Jászay Klára, földszinti lakó, már az előtt megszervezte a házban a papír, a pet palackok, a fémdobozok külön gyűjtését, mielőtt a lakástulajdonosok bekapcsolódtak volna az önkormányzat által a társasházak, családi házak számára is biztosított ingyenes szelektív hulladékgyűjtési rendszerbe. Akkor még Klára asszony zsákokat rendszeresített. Ahogy megteltek, vitték őket a szelektív hulladékgyűjtő szigetekre. Hírét vettük, hogy június óta él ez az önkormányzati kezdeményezés. Hamar rátaláltunk Nagy Anikóra, a körzet képviselőjére, aki rövid idő alatt megszervezte számunkra is az ingyenes elhordást mondja Jászay Klára. Mi nem műanyagzsákban, hanem kukákban gyűjtjük a műanyagpalackokat, illetve a papírt, s június elején meg is indult a szállítás. A műanyagot kedden, a papírt pénteken viszik el. A ház minden lakója örül neki, hogy működik a rendszer. Én különösen, mert a papíros és műanyagos edények nem a kertkapunál, hanem az épület bejárata előtt vannak, így ki se kell menni a házból, ha az ember lehoz valamit mondja Benedek Béla, aki az első emeleten lakik. Terjed a tapossa laposra mozgalom, a műanyag palackok így kevesebb helyet foglalnak, ezzel kibírja a kuka a hetes ürítési időt. A Sági utcai bölcsődében már kissé korábban volt ilyen gyűjtés, ott is bevált. Aztán bevezettük a Napsugár Óvodában is mondja Urbán Katalin, a Napsugár Óvoda vezetője, aki szintén a Sági utca 11- ben lakik. Nagy Anikóval nagyon jó a kapcsolatunk, a szelektív hulladékgyűjtés gyors kivitelezése is jól példázza ezt. Egy évben több mint hatvanezer forintot takarít meg ezzel a társasház. Sokáig üresen állt az egyik lakás, kevesebb hulladék keletkezett. Azzal, hogy elindult a szelektív módszer, az időközben beköltöző új lakó hulladéka miatt sem kellett a háznak új szeméttároló edényt vásárolnia teszi hozzá Jászay Klára. A szállításról David McCall cége, a RECYCLE Hungary Kft. gondoskodik. A kerületi környezetvédelmi vállalkozó, számos más korábbi, elsősorban zöldhulladék begyűjtő akció elősegítője most is megbízhatóan dolgozik. Nagyon szeretném, ha minél többen élnének ezzel a kedvező lehetőséggel mondja Nagy Anikó. A nagyaniko1234@gmail.com címen lehet nekem üzenetet küldeni, ha valamely családi ház vagy társasház be akar kapcsolódni az ingyenes szelektív hulladékgyűjtési rendszerbe teszi hozzá a képviselő. Bíztatok mindenkit, éljen a lehetőséggel, hiszen sok kicsi sokra megy. Évi hatvan-hetvenezer forintot más társasházak is megtakaríthatnak, s hasonló a helyzet a családi házakban is mondta a képviselő. Sószoba a bölcsődében Fohsz Tivadar alpolgármester köszöntőjét mondja a sóbarlang avatáson a Gólyafészek Bölcsődében. Mellette Szabó Tiborné, Rózsahegyi Péter, dr. Fenke Ferenc önkormányzati képviselők, dr. Móra Imola gyermek szakorvos, illetve Fazekas Lajosné bölcsődevezető. 03.indd :56:38

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/4/2012. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. április

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat a képviselő-testület

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2014.10.12. Ön gondolta volna? 2014 9. szám. VII. évfolyam

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2014.10.12. Ön gondolta volna? 2014 9. szám. VII. évfolyam VII. évfolyam 2014 9. szám Ön gondolta volna? Ahogyan azt a www.dunaharasztima.hu portál szeptember 11-i híréből megtudhattuk, tizenkét év után az idei önkormányzati választásokon jelenlegi polgármesterünknek

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Iktatószám: 17-1/3/2015. Helyszín: a Polgármesteri Hivatal III. emelet 301. számú tárgyalójában

Részletesebben

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről.

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről. BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 19/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 3-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 3-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-33/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat október 26.-án tartott soros ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 13/2010. Készült: Vitnyéd Község Önkormányzat 2010. október 26.-án tartott soros ülésén. Jelen vannak: Tóth Kálmán polgármester Kis-Tóth István alpolgármester Horváth Zsuzsanna Ivancsics

Részletesebben

Eseménynaptár (2015. december 14 december 20.)

Eseménynaptár (2015. december 14 december 20.) BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATA Eseménynaptár (2015. december 14 december 20.) 2015. december 14. (hétfő) 14.00 óra: Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata tisztelettel

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2008. december 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester

Részletesebben

1/E/TD/2013. Tartalmazza: Torony: 5/2013. (II.13.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda 2013. évi költségvetésének. elfogadásáról.

1/E/TD/2013. Tartalmazza: Torony: 5/2013. (II.13.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda 2013. évi költségvetésének. elfogadásáról. 1/E/TD/2013. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete és Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 13-i nyílt együttes ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: Torony: 9/2013. (II.13.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 15-én 12:00 órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzatának Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Kulturális, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság 2019. május 15-én 12:00

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 4-én megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésén meghozott

Részletesebben

4. sz. JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: Faluházi Sándor alpolgármester, Dr. Serester Zoltán képviselő.

4. sz. JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: Faluházi Sándor alpolgármester, Dr. Serester Zoltán képviselő. Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520 203-4/2011. iktatószám 4. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének, Ecsegfalva Község

Részletesebben

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében

Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Egy hétvége a hagyományőrzés és a rendvédelem jegyében Honvédelmi tárgyi emlékek, harcjárművek, fegyverek és megannyi érdekes program várta a családokat június 10-12. között a Nyilastáblán. Az V. Rákosmenti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. február 25-én, a Közösségi Házban megtartott közmeghallgatással egybekötött falugyűlésről.

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. február 25-én, a Közösségi Házban megtartott közmeghallgatással egybekötött falugyűlésről. Jegyzőkönyv Készült: 2011. február 25-én, a Közösségi Házban megtartott közmeghallgatással egybekötött falugyűlésről. Jelen voltak: Bogács Község Képviselő-testülete a mellékelt jelenléti ív szerint Kásáné

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1/5 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/26/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes. településfejlesztési és pályázati osztályvezető J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. január 27-én a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma 58/2015.(VI.03.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületei Szám: 989/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Adorjánháza, Csögle, Egeralja községek képviselő-testületeinek 2013. április 29-én 17 óra 30

Részletesebben

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.)

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának 2011. november 9-én, szerdán 9 órakor a Képviselői Irodaház 520. számú tanácstermében megtartott üléséről

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Szám:D-17-16 /2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. december 5-én 18 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásról. Ülés helye: Művelődési Ház Doba, Kossuth u.

Részletesebben

1/ 4. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU

1/ 4. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU 1/ 4 Ikt.szám: 18-204/4/2005. Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat SAMORZĄD MNIEJSZOŚCI POLSKIEJ W 17-TEJ DZIELNICY BUDAPESZTU J E G Y Z Ő K Ö N Y V PROTOKÓŁ amely készült a

Részletesebben

1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat

1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-32/2008. 268/2008. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. július 30-i rendkívüli

Részletesebben

Egységre van szükség, nem törzsi háborúkra

Egységre van szükség, nem törzsi háborúkra A nemzeti mitológia erőt és erkölcsöt ad Bölcsességet, a saját hibák felismerésének képességét, éles elmét, szívet és lelket kért Istentől Kőbánya országgyűlési képviselője a forradalom ünnepén. Dr. György

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS ZIRC VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2006 február 13-i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS ZIRC VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2006 február 13-i ülésére ELŐ TERJESZTÉS ZIRC VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2006 február 13-i ülésére Tárgy: A Benedek Elek Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde udvari játékainak átalakítása, pótlása Előadó: Igmándyné Hebling

Részletesebben

Meghívottak: Vörös Attila FEV IX Zrt. elnök-vezérigazgatója, dr. Kovács József FESZ Kft. igazgatója, Szilágyi Zsolt képviselő.

Meghívottak: Vörös Attila FEV IX Zrt. elnök-vezérigazgatója, dr. Kovács József FESZ Kft. igazgatója, Szilágyi Zsolt képviselő. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Gazdasági Bizottság Jegyzőkönyv készült a Gazdasági Bizottság 2015. január 28-án 17.00 órakor tartott rendes üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2015. január 15-én megtartott együttes üléséről

Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2015. január 15-én megtartott együttes üléséről 1/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2015. január 15-én megtartott együttes üléséről Hozott döntések: Vasszécseny Tanakajd Csempeszkopács

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-7/2007. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. szeptember 28-i üléséről. AZ ÜLÉS HELYE: Vármegyeháza díszterme, Szekszárd, Béla

Részletesebben

Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Gönyű Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9071 Gönyű, Kossuth L. u. 67. Szám: 200-9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. május 31-én 16 órakor kezdődő, a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében

Részletesebben

Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L

Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 28. napján 18 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Adásztevel Német

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Juhász József polgármester

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Juhász József polgármester JEGYZŐKÖNYV Készült: Berente Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. március 18.-án a Polgármesteri Hivatal tárgyalójában megtartott rendkívüli nyilvános ülésén, melynek kezdési időpontja 15,00 óra.

Részletesebben

J e g y zőkönyv FMB-7/2011. (FMB-36/ )

J e g y zőkönyv FMB-7/2011. (FMB-36/ ) FMB-7/2011. (FMB-36/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának 2011. május 9-én, hétfőn, 9.30 órakor a Képviselői Irodaház 128. számú tanácstermében megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: 4. Poroszló Község Önkormányzat 2011. évi 1. számú költségvetési rendeletének módosítása.

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: 4. Poroszló Község Önkormányzat 2011. évi 1. számú költségvetési rendeletének módosítása. 140 JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. augusztus 31-én (szerdán) 14.00 órai kezdettel tartott nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme, Poroszló Jelen vannak: Meghívottak: Bornemisza János polgármester

Részletesebben

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8496. KISPIRIT Szám: 342-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kispirit Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. április 29-én (hétfőn) 10,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén

Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén Magyar-Lengyel Barátság Napja Rákosmentén Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata, Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat és a Rákoshegyi Bartók Zeneház (1174

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: OKB/2-1/2013. OKB-1/2013. sz. ülés (OKB-109/ ) sz. ülés

J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: OKB/2-1/2013. OKB-1/2013. sz. ülés (OKB-109/ ) sz. ülés Ikt.sz.: OKB/2-1/2013. OKB-1/2013. sz. ülés (OKB-109/2010-2014.) sz. ülés J e g y zőkönyv az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának 2013. február 12-én, kedden, 9 óra 16 perckor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2012. április 5-én megtartott üléséről Hozott döntések: 21/2012. számú határozat napirend elfogadásáról 22/2012. számú határozat

Részletesebben

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZMŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI, OKTATÁSI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Szám: 14/2011. Ö.ü. Készült: 5 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

6/2013.(IX.26.) ÖKT. Zákányszék Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. szeptember hó 26. napján megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve.

6/2013.(IX.26.) ÖKT. Zákányszék Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. szeptember hó 26. napján megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve. 6/2013.(IX.26.) ÖKT. Zákányszék Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. szeptember hó 26. napján megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve. N a p i r e n d: 1./ Beszámoló a két ülés közötti döntésekről,

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának 2013. november 11-én, hétfőn, 11 óra 30 perckor

Részletesebben

1/ /2014./I.27./ HATÁROZATA: A két testületi ülés közötti eseményekről szóló tájékoztatóról.

1/ /2014./I.27./ HATÁROZATA: A két testületi ülés közötti eseményekről szóló tájékoztatóról. JÁSZSZENTANDRÁS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT PÉNZÜGYI ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA 1/2014. Jászszentandrás Községi Önkormányzat Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottsága 2014. január 27-én megtartott ülésének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi, Ügyrendi, Ellenőrzési, Gazdasági, Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága J e g y z ő k ö n y v Készült: Gazdasági, Településfejlesztési

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Ádánd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015.május 27-én

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 9/2013. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2013. március 27. napján megtartott R E N D E S K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1 Fertőd Város

Részletesebben

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend Száma: 332-16/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete és Vigántpetend

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/8/2011. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-1/2/2008. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2008. január 17-én megtartott

Részletesebben

ÜLÉSI NAPIREND TÁRGYALÁSA. Napirend tárgya:

ÜLÉSI NAPIREND TÁRGYALÁSA. Napirend tárgya: VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET ENCS Szám: 138-13/2011/Rk. JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület az Encs Városi Művelődési Központ és Könyvtár kistermében 2011. szeptember 14-én 7.00 órai kezdettel tartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: a Vas Megyei Közgyűlés 2012. január 20-án 10.00 órától a Megyeháza Dísztermében megtartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: a Vas Megyei Közgyűlés 2012. január 20-án 10.00 órától a Megyeháza Dísztermében megtartott rendkívüli üléséről Jegyzőkönyv Készült: a Vas Megyei Közgyűlés 2012. január 20-án 10.00 órától a Megyeháza Dísztermében megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Kovács Ferenc, a közgyűlés elnöke, Majthényi László, Marton

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: EPL/6/12/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 28-án 18,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Humán Ügyek Bizottsága 2012. március 21-én 14.00 órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Humán Ügyek Bizottsága 2012. március 21-én 14.00 órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Humán Ügyek Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Humán Ügyek Bizottsága 2012. március 21-én 14.00 órakor megtartott rendes üléséről Jelen vannak: Illyés

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. MÁRCIUS 26-I ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. MÁRCIUS 26-I ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 71-4/2009. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2009. MÁRCIUS 26-I ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 73, 74, 75, 76, 77, 78, 79, 80 81, 82, 83, 84, 85, 86, 87, 88, 90,

Részletesebben

6911 Királyhegyes, Jókai u. 46. 6911 Királyhegyes, Jókai u. 20. 6911 Királyhegyes, Kossuth u. 13

6911 Királyhegyes, Jókai u. 46. 6911 Királyhegyes, Jókai u. 20. 6911 Királyhegyes, Kossuth u. 13 VII. évf. 6. sz. 2010. szeptember www.kiralyhegyes.hu Tisztelt Királyhegyesi Lakosok! Szeptember 25-én, szombaton, a soron következő XV. Falunapját tartotta községünk. Azt hiszem nyugodtan elkönyvelhetjük

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes és Balatonőszöd Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 20-án 13.00 órakor kezdődő a Körjegyzőségi Hivatal tanácskozó termében közösen megtartott

Részletesebben

IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa. Önkormányzati hírek

IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa. Önkormányzati hírek Benei Hírmondó IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa Önkormányzati hírek Az önkormányzat képviselő-testülete 2011. február 14-én testületi ülést

Részletesebben

Rákosmenti Polgárőr Egyesület évi szakmai beszámolója és értékelése

Rákosmenti Polgárőr Egyesület évi szakmai beszámolója és értékelése Rákosmenti Polgárőr Egyesület 2016. évi szakmai beszámolója és értékelése oldal 1 Tartalom Egyesületi adatok Tisztségviselők Közgyűlés, elnökségi ülések Taglétszám alakulása Felszerelés, ruházat Szolgálatellátás

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: KSB/18-2/2012. A359-1/2012. (A359-3/2010-2014.)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: KSB/18-2/2012. A359-1/2012. (A359-3/2010-2014.) Ikt. sz.: KSB/18-2/2012. A359-1/2012. (A359-3/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottsága Medgyessy-, Gyurcsány-, Bajnai-kormányok kulturális kormányzatainak esetleges visszaéléseivel

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 04. 29-én megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 04. 29-én megtartott testületi üléséről. Szám:600/7/2015. 7. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 04. 29-én megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 17:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2012. október 24-én tartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2012. október 24-én tartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2012. október 24-én tartott üléséről Jelen vannak: dr. Farkas László a bizottság elnöke dr. Keresztúri Farkas Csaba a bizottság

Részletesebben

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 23-2/2012. JEGYZŐKÖNYV Balajt község önkormányzati Képviselő-testületének 2012. évi január hó 25. napján, szerda 10

Részletesebben

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE NOVEMBER 21-I KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE NOVEMBER 21-I KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2018. NOVEMBER 21-I KÖZMEGHALLGATÁSI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozat: 56/2018. (XI. 21.) számú TKt határozat A közmeghallgatási tájékoztató elfogadásáról A9

Részletesebben

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal Oroszlány 5/2015. KTÜ J E GYZŐ KÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol van: Meghívottak: Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv

Részletesebben

"E márványon ment halni a szent ügyért gróf Batthyány Lajos"

E márványon ment halni a szent ügyért gróf Batthyány Lajos "E márványon ment halni a szent ügyért gróf Batthyány Lajos" Meghökkentő ezt itt olvasni, a csendes kertvárosi környezetben. Hisz Kispest talán még nem is létezett, amikor Batthyány Lajost 1849. október

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2013. szeptember 27-én 9.30 órakor a Humán és Népjóléti Bizottság rendkívüli ülésén. Dorner László

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2013. szeptember 27-én 9.30 órakor a Humán és Népjóléti Bizottság rendkívüli ülésén. Dorner László A J K A V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A HUMÁN ÉS NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁG 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-111 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 1/50-13/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013.

Részletesebben

55/2014. (IV.28.) számú határozatot A Toronyi Csicsergő Óvoda évi

55/2014. (IV.28.) számú határozatot A Toronyi Csicsergő Óvoda évi 3/E/TD/2014. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete és Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. április 28-i nyílt együttes ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: Torony: 54/2014. (IV.28.)

Részletesebben

Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János.

Debrecen Poétái. Debrecen Poétái. I.évfolyam 1.szám 2010 november. Ady Endre. Csokonai Vitéz Mihály. Kölcsey Ferenc. Arany János. Debrecen Poétái Ady Endre Csokonai Vitéz Mihály Kölcsey Ferenc Arany János Tóth Árpád I.évfolyam 1.szám 2010 november Készítette: 11.D Szerkesztők: Rabb Franciska, Nádró Veronika, Zámbó Gabriella, Olexa

Részletesebben

1/21 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV

1/21 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐ KÖNYV 1/21 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/15/2009. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 2009.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jelen vannak: Gyömrő Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2001. november 19-én megtartott rendkívüli ülésén Gyömrőn, a Szabadság tér 1. sz. alatti tanácskozó teremben.

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 29. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 29. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 29. hét Magyarország Év végére meglesz az ötszázezredik magyar állampolgár a határon túlról Év végére meglesz az ötszázezredik magyar állampolgár a határon túlról - jelentette

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Ráckeve Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 8-án megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2011. augusztus 18. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 18-án 17.00

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2012. JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE

AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2012. JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE AZ ORSZÁGOS VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG 2012. JANUÁR 11-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK A JEGYZŐKÖNYVE Köszöntöm az Országos Választási Bizottság ülésén megjelenteket. Megállapítom, hogy az Országos Választási Bizottság

Részletesebben

J e g y zőkönyv NOB-26/2011. (NOB-26/2010-2014.)

J e g y zőkönyv NOB-26/2011. (NOB-26/2010-2014.) NOB-26/2011. (NOB-26/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának 2011. november 9-én, szerdán, 10 óra 07 perckor az Országház földszint 1. számú tanácstermében megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Községháza tanácskozó terme. igazgatási előadó Tomics Jánosné. pályázó, Diósdról Pradán Ilona

JEGYZŐKÖNYV. Községháza tanácskozó terme. igazgatási előadó Tomics Jánosné. pályázó, Diósdról Pradán Ilona JEGYZŐKÖNYV Készült: Atkár község önkormányzata Képviselőtestületének 2007. szeptember 19-én 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Távolmaradását bejelentette:

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Iktatószám: 17-1/10/2016. Helyszín: a Polgármesteri Hivatal III. emelet 301. számú tárgyalójában

Részletesebben

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 9-én megtartott ülésének

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 9-én megtartott ülésének ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 9-én megtartott ülésének A./ TÁRGYSOROZATA B./ JEGYZŐKÖNYVE C./ HATÁROZATAI: 1-3. D./ RENDELETEI: - Száma: 1-6/2014. T Á R G Y S O R O Z A T

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 818-5/2012. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 154, 155, 156, 157/2012. (IV. 18.) 2 Jegyzőkönyv

Részletesebben

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZMŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI, OKTATÁSI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66)

Részletesebben

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Jegyzőkönyv a Képviselő-testület üléséről 2015. 02. 04. Jegyzőkönyvet készítette: Talapka Gergő jegyzőkönyv-vezető Iktatószám: 573-5/2015. Jegyzőkönyv Inárcs Nagyközségi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 55 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. június 30.-án Jászboldogháza Önkormányzat Képviselőtestületének munkatervében nem szereplő rendkívüli ülésén 15.00 órakor, a Községháza, 5144 Jászboldogháza, Rákóczi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonlelle Város Képviselő-testületének 2008. december 18-i rendes üléséről, amelyet a Polgármesteri Hivatal dísztermében tartottak. Jelen vannak: Kenéz István polgármester Somogyvári

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme

JEGYZŐKÖNYV. soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme JEGYZŐKÖNYV Készült: Abádszalók Város Képviselőtestületének 2009. augusztus 19-én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Az ülésen jelen voltak: Bordás Imre polgármester,

Részletesebben

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból? Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A képviselőtestületi ülés helye: Hencida Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme

JEGYZŐKÖNYV. A képviselőtestületi ülés helye: Hencida Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme JEGYZŐKÖNYV Készült: Hencida Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 12-én megtartott rendkívüli üléséről. A képviselőtestületi ülés helye: Hencida Polgármesteri Hivatal Tanácskozóterme Jelen

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI, KÖZBIZTONSÁGI, ÜGYRENDI ÉS ETIKAI BIZOTTSÁGA

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI, KÖZBIZTONSÁGI, ÜGYRENDI ÉS ETIKAI BIZOTTSÁGA RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI, KÖZBIZTONSÁGI, ÜGYRENDI ÉS ETIKAI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Iktatószám: 17-1/12/2012. Helyszín: Időpont: a Polgármesteri Hivatal III.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében JEGYZŐKÖNYV PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK 2016. január 20-án 14,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy

Részletesebben

évi költségvetés készítését megalapozó döntések Előadó: Dr. Miluczky Attila polgármester 59/2016.(XI.21.) sz. határozat

évi költségvetés készítését megalapozó döntések Előadó: Dr. Miluczky Attila polgármester 59/2016.(XI.21.) sz. határozat 22/2016. EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2016. november 21. napján 15:15 órai kezdettel a

Részletesebben

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel Urbán Ágnes Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel És mi, vessenek meg érte, nem ugrottunk félre a pénz elől. írta közleményében Németh Péter, a Népszava főszerkesztője

Részletesebben

Papp Magdolna polgármester, Gábor Gyula alpolgármester, Katona Józsefné, Herke Pál és Szilágyiné Balog Szilvia képviselők.

Papp Magdolna polgármester, Gábor Gyula alpolgármester, Katona Józsefné, Herke Pál és Szilágyiné Balog Szilvia képviselők. J e g y z ő k ö n y v : Készült Sásd Város, Felsőegerszeg, Meződ. Oroszló, Palé, Varga, Vázsnok Községek Önkormányzati Képviselőtestületének 2010. március 1. napján megtartott együttes üléséről. Az ülés

Részletesebben

Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE

Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A rendszerváltás óta jellemző a magyar politikára, hogy a fővárosi lakosok pártválasztása némileg más képet mutat, mint az ország többi részén

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 1.) Tájékoztató a 2009. évi költségvetési javaslatról, 2009. év főbb feladatai

JEGYZŐKÖNYV. 1.) Tájékoztató a 2009. évi költségvetési javaslatról, 2009. év főbb feladatai 1 JEGYZŐKÖNYV Készült Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2009. február 17. 18 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásáról (falugyűlésről). Jelen vannak: Márok Csaba polgármester

Részletesebben

Terbe Rezső. Élem az álmom - A jövő naplója

Terbe Rezső. Élem az álmom - A jövő naplója Terbe Rezső Élem az álmom - A jövő naplója 2100. január 1. Elhatároztam, hogy naplót írok. Úgy érzem, hogy most boldog vagyok. Ugyanakkor a teljes történet megértéséhez hozzátartozik az is, hogy csak pár

Részletesebben

A MUNKÁSIFJÚSÁG GYÓGYÜDÜLTETÉSÉNEK TÁRSADALOMEGÉSZSÉGÜGYI ÉS TÁRSADALOMNEVELŐI JELENTŐSÉGE ÍRTA: DR. BATIZ DÉNES

A MUNKÁSIFJÚSÁG GYÓGYÜDÜLTETÉSÉNEK TÁRSADALOMEGÉSZSÉGÜGYI ÉS TÁRSADALOMNEVELŐI JELENTŐSÉGE ÍRTA: DR. BATIZ DÉNES A MUNKÁSIFJÚSÁG GYÓGYÜDÜLTETÉSÉNEK TÁRSADALOMEGÉSZSÉGÜGYI ÉS TÁRSADALOMNEVELŐI JELENTŐSÉGE ÍRTA: DR. BATIZ DÉNES Azt olvassuk a Társadalombiztosító Intézet jogelődjének, az Országos Munkásbiztosító Pénztárnak

Részletesebben

1. sz. napirend: Jelentés a lejárt határidejű önkormányzati határozatok végrehajtásáról

1. sz. napirend: Jelentés a lejárt határidejű önkormányzati határozatok végrehajtásáról J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szeghalom Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. május 29-én megtartott nyilvános üléséről, a Városi Polgármesteri Hivatal 45. sz. tanácskozótermében Jelen vannak:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok:

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok: Jegyzőkönyv Készült: a 2012. május 24. napján 14.00 órakor megkezdett soron következő rendes nyílt üléséről a Polgármesteri Hivatalban. Jelen vannak: A képviselő-testület részéről: Szabó László polgármester

Részletesebben

4. sz. j e g y z ő k ö n y v e

4. sz. j e g y z ő k ö n y v e MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PÉNZÜGYI ÉS GAZDASÁGFEJLESZTÉSI BIZOTTSÁGA 2012. március 30-án megtartott ülésének 4. sz. j e g y z ő k ö n y v e Pénzügyi és Gazdaságfejlesztési J e

Részletesebben

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. június 23- án megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Szerencs Város Képviselő-testületének 2010. szeptember 23-án tartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV Szerencs Város Képviselő-testületének 2010. szeptember 23-án tartott üléséről SZERENCS VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉTŐL Szám: 25.002-12/2010./SzJO. JEGYZŐKÖNYV Szerencs Város Képviselő-testületének 2010. szeptember 23-án tartott üléséről Jelen vannak: Bíró István, Danyi László, Fekete

Részletesebben