MATT RIDLEY A JÓZAN OPTIMISTA. A jólét evolúciója AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST

Átírás

1 MATT RIDLEY A JÓZAN OPTIMISTA A jólét evolúciója AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST

2 A magyar kiadás a Matt Ridley: The Rational Optimist. How Prosperity Evolves. Fourth Estate, London, eredeti kiadás alapján készült. Fordította: Nagy Mónika Zsuzsanna ISBN ISSN Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja 1117 Budapest, Prielle Kornélia u Matt Ridley, 2010, 2011 Hungarian translation Nagy Mónika Zsuzsanna, 2012 Akadémiai Kiadó, 2012 A kiadásért felelős az Akadémiai Kiadó Zrt. igazgatója Felelős szerkesztő: Sisák Gábor A szöveget gondozta: Csontos Erika Termékmenedzser: Egri Róbert Tipográfia, nyomdai előkészítés: Eredeti Bt. Borító: Pintér József A nyomdai munkálatokat az Akadémiai Nyomda végezte Felelős vezető: Ujvárosi Lajos Martonvásár, 2012 Kiadványszám: TK Megjelent 29 (A/5) ív terjedelemben Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetően is. Printed in Hungary

3 Tartalom Előszó. Amikor az ötletek párosodnak Párosodó elmék A jobb jelen: az előzmények nélküli jelen Amikor a bőség kosarából mindenki 28 Olcsó fény 33 Időtakarékosság 35 Boldogság 38 Válság 41 Kölcsönös függőségi nyilatkozat 46 A munka megsokszorozódása 53 Az önellátás: szegénység 56 Visszavett Arcadia 58 Az új hívószava A kollektív elme: csere és specializáció évvel ezelőtt Homo dynamicus 68 A cserekereskedelem kezdetei 71 Én vadászok neked, te gyűjtögetsz nekem 77 Végig a keleti parton 83 Kereskedjünk? 88 Ricardo mágiája 91 Innovációs hálózatok 96 Hálózatépítés keleten Az erényüzem: barter, bizalom és szabályok évvel ezelőtt Hogyan szerezzünk kereskedőpartnert? 110 Bizalomkoktél 113 A jövő ígérete 119 Ha a bizalom működteti a piacokat, vajon a piacok kiválthatják-e a bizalmat? 122 Az erőszak a szabadság ellentéte 125 Vállalatszörnyetegek 132 Kereskedelem és kreativitás 136 Szabályok és eszközök A kilencmilliárd etetése: gazdálkodás évvel ezelőtt Ha nincs kereskedés, nincs gazdálkodás 149 Tőke és fém 152 Nemtelen vadember? 157 A trágyázás forradalma 162 A Borlaug-féle gének 164 Az intenzív gazdálkodás környezetbarát 167 A biogazdálkodás téveszméje 174 A génmódosítás számtalan módja 177 7

4 A józan optimista 5. A város diadala: a kereskedelem 5000 évvel ezelőtt Ősvárosok 185 Gyapot és hal 187 A zászló követi a kereskedelmet 190 A tengeri forradalom 193 A széttagolt kormányzás előnye 197 A Gangesztől a Tiberiszig 200 A sivatag hajói 202 A pisai kalmár 205 A Moloch-állam 207 Töröljük el újra a gabonatörvényeket! 213 A város apoteózisa Menekülés Malthus csapdájából: a népesedés 1200 után A középkori összeomlás 223 Az iparkodás forradalma 227 A brit kivétel 231 A demográfiai átmenet 233 A jelenség, amelyre nincs magyarázat A rabszolgák felszabadítása: az energia 1700 után Egyre gazdagabban 250 Észkombájn-dömping 253 Ha van kereslet, van kínálat is 257 Szén őfelsége 262 A dinamó 266 A hő mint munka és a munka mint hő 269 A bioüzemanyagok fantazmagóriája 274 Hatékonyság és kereslet Az újítás feltalálása: növekvő hozamok 1800 után Az újítás akár a bozóttűz 287 A tudománytól vezérelve? 291 Tőke? 295 Szellemi tulajdon? 299 Kormányzat? 304 Csere! 307 A végtelen lehetőség Fordulópontok: pesszimizmus 1900 után A rossz hírek rövid története 321 Fordulópont-frász 325 Egyre rosszabb 328 Rák 336 Nukleáris Armageddon 339 Éhínség 339 Erőforrások 342 Tiszta levegő 344 Gének 346 Döghalál 347 A visszavonulás programja Napjaink pesszimizmusának két fő oka: Afrika és az éghajlati viszonyok 2010 után Afrika alsó milliárdja 355 Mégis kinek a segélye? 357 Bukásra ítélve? 360 Mienk a világ 364 Az éghajlat 370 Nagyobb melegben gazdagabban, vagy hűvösebben szegényebben? 376 Az ökoszisztémák megóvása 382 A gazdaság széntelenítése Katallaxia: józan optimizmus Előre és fölfelé 396 Milyen jó lehet? 398 Utóirat Köszönetnyilvánítás Jegyzetek és hivatkozások

5 Előszó Amikor az ötletek párosodnak Míg más állatfajok esetében az egyedek fejlődése kölyökkortól időskorig vagy az érettségig tart; 1 és egyetlen életen belül eljut arra a tökéletességre, amelyet a saját természete lehetővé tesz a számára; az ember esetében azonban a faj éppúgy fejlődik, mint az egyén; az egymást követő korok mindig az előzőek által lerakott alapokra épülnek. Adam Ferguson Értekezés a civil társadalom történetéről (1767) 11

6 A józan optimista Az asztalomon, amelyen írok, két, nagyjából egyforma méretű és alakú tárgy csücsül: az egyik egy vezeték nélküli számítógépes egér; a másik egy szakóca a középső kőkorszakból mintegy félmillió éves. 2 Mindkettőt úgy alkották meg, hogy kézre álljanak, és megfeleljenek annak a feltételnek, hogy emberi lények használják. A két tárgy azonban mégis sokban különbözik egymástól. Az egyik számos anyag bonyolult összetételéből állt elő, finom belső szerkezete pedig sokirányú ismeretet feltételez. A másik egyetlen anyagból készült, és egyetlen egyén mesterségbeli tudását tükrözi. A két tárgy különbsége jól mutatja azt is, mennyire más a mai, illetve a félmillió évvel ezelőtti emberi tudás. Könyvem arról a gyors, állandó és megszakítás nélküli változásról szól, amelyet az emberi társadalom él meg, és amely egyetlen más állatfajra sem jellemző. Ilyesmi a biológus számára feltétlenül magyarázatra szorul. Az elmúlt két évtized során négy könyvet is írtam arról, mennyi hasonlóság van köztünk és az állatok között. Ez a könyv most arról szól, mennyiben különbözünk más állatfajoktól. Vajon mi az, amitől az emberi lények képesek ilyen viharos tempóban változtatni az életüket? Nem mintha az emberi természet változna. Ahogyan az a kéz, amely a szakócát fogta, ugyanolyan alakú volt, mint az, amelyik az egérrel babrál, az emberek mindig is kutatnak majd élelmiszer után, vágynak szexre, gondoskodnak utódaikról, versengenek pozíciókért, és éppúgy kerülik a fájdalmat, akár a többi állat. Az emberi faj megannyi sajátossága hasonlóképpen változatlan. A világ legtávolabbi zugába vetődve is hallunk énekszót, találkozunk mosollyal, beszéddel, szexuális féltékenységgel és humorérzékkel mindezeket hiába keresnénk mondjuk a csimpánzoknál. Ma is könnyedén átérezzük Shakespeare, Homérosz, Konfuciusz vagy épp Buddha késztetéseit. Ha találkoznék azzal az emberrel, aki a dél-franciaországi Chauvet barlangjában azokat a csodálatos orrszarvúkat a falra festette valamikor évvel ezelőtt, bármelyik pszichológiai irányzat szerint embernek találnám őt efelől 12

7 Előszó. Amikor az ötletek párosodnak semmi kétségem. Az emberi élet döntő részben egyáltalán nem változik. De az abszurd lenne, ha azt mondanánk, hogy éve ugyanolyan volt az élet, mint ma. Fajom létszáma azóta százalékkal gyarapodott, úgy 3 millió főről 7 milliárdra nőtt a lélekszám. 3 Olyan kényelmet és luxust biztosítunk magunknak, amilyenről más fajok nem is álmodnak. Az ember a földgolyó minden lakható szegletét gyarmatosította, és szinte minden lakhatatlan részt is fölfedezett már. A saját céljainak megfelelően változtatta meg a világ megjelenését, genetikai és kémiai sajátosságait, és a Földön élő növények termőképességét vagy 23 százalékkal növelte. Sajátosan és célszerűen elrendezett atomokkal vette körül magát, amit technikának hív, és ezen belül újra meg újra feltalál, majd elvet dolgokat. Más teremtményekre nem igaz ugyanez, még az olyan értelmes fajokra sem, mint a csimpánz vagy a palackorrú delfin, a papagáj vagy a polip. Ezek olykor ugyan használnak eszközöket, változtatják az ökológiai niche-üket, de nem emelkedik az életszínvonaluk, és nem élnek át gazdasági növekedést. Igaz, nem ismerik a szegénységet sem. Nem tartanak egyik életformától egy másik felé, és ezen nem is szánakoznak. Nem élnek át mezőgazdasági, városi, kereskedelmi, ipari és információs forradalmat, és nincs reneszánszuk, reformációjuk, nincsenek válságaik, demográfiai átmeneteik, polgárháborúik, hidegháborúik, kulturális háborúik, és nem dőlnek be a hiteleik sem. Asztalomnál ülve olyan dolgok vesznek körül telefon, könyvek, számítógép, fényképek, gemkapcsok és kávéscsészék, amilyeneket majmok véletlenül se hoznak létre. Úgy töltök meg egy képernyőt digitális információval, ahogyan a delfineknek mind ez idáig nem sikerült. Tisztában vagyok olyan elvont fogalmakkal mint dátum, időjárás-előrejelzés, a termodinamika második főtétele, amiket egy papagáj aligha képes felfogni. Ugyan mitől vagyok én ennyire különleges? Nem lehet pusztán az az oka, hogy nagyobb az agyam, mint az állatoké. Különben is, a Neander-völgyi ember átlagosan nálam is 13

8 A józan optimista nagyobb agymérettel rendelkezett, mégsem mondható el róla, hogy hosszan tartó kulturális változást élt meg. Ráadásul az állatokhoz képest relatíve nagy agyméretem ide vagy oda, halvány segédfogalmam sincs arról, hogyan készül a kávéscsésze vagy a gemkapocs, hogy az időjárás-előrejelzésről ne is beszéljek. Daniel Gilbert pszichológus kedves tréfája szerint szakmája mindegyik képviselőjének életében kötelező jelleggel eljön a pillanat, amikor ki kell egészítenie a következő mondatot: Az emberi lény az egyetlen állat, amely 4 Nyelv, kognitív érvelés, tűz, főzés, eszközkészítés, öntudat, csalás, utánzás, művészet, vallás, a többi ujjal szembefordítható hüvelykujj, hajítófegyverek, fölegyenesedett járás, nagyszülők gondozása valóban hosszú azoknak a jellemzőknek a listája, amelyeket sajátos emberi vonásoknak tartunk. De a csakis a földimalacra vagy a lármás lábasmadárra jellemző vonások listája is épp elég hosszú. E tulajdonságok mindegyike valóban sajátosan az emberre jellemző, és valóban sokat segítenek a modern életben. Könyvemben viszont amellett érvelek, hogy talán a nyelv kivételével egyikük sem a megfelelő időben jelent meg, 5 és nem járt olyan hatással, hogy az magyarázná a hirtelen változást, amelynek során a csupán sikeres majomemberből progresszív újító lett. E vonások többsége túl korán került a történetbe, és nem volt számottevő ökológiai hatásuk. Szép dolog, ha valaki kellő öntudattal rendelkezik ahhoz, hogy ki akarja festeni a testét vagy megindokoljon egy választ, de ez még nem vezet ökológiai világhódításhoz. Az világos, hogy az embernek szüksége van nagyméretű agyra és nyelvhasználatra ahhoz, hogy megbirkózzon a modern technika vívmányai által uralt életünkkel. Az is világos, hogy az emberek nagyon tanulékonyak a társas élet terén, és még a csimpánzokhoz képest is szinte megszállottan érdekli őket a pontos utánzás. 6 A nagyméretű agy, az utánzás és a nyelv azonban együtt sem magyarázza a gazdasági fejlődést, a haladást és a szegénységet. Nem okoznak ugyanis életszínvonalbeli változást. Már a Neander-völgyi ember is rendelkezett nagyméretű aggyal, számos technikai vívmánnyal, és valószínűleg 14

9 Előszó. Amikor az ötletek párosodnak bonyolult nyelvet használt. Ám nem hagyta el a niche-t, amelyben élt. Azt állítom, hogy amikor a fejünkben kutakodunk, nem a megfelelő helyen keressük a magyarázatot fajunk kimagasló változtatási képességére. Ez ugyanis nem az agyunkban dőlt el. Hanem agyak között. Mivel kollektív jelenség. Vegyük újra szemügyre a szakócát és az egeret! Mindkettő az ember műve, de csak az egyik egyetlen emberé, a másik több száz, talán több millió ember alkotása. Ezt értem kollektív intelligencián. Nincs egyetlen olyan ember, aki tudja, hogyan készül az egér. Aki a gyárban összerakja, nem tudja, hogyan hozták felszínre az olajat, amelyből a műanyag készült, és fordítva. Egy ponton az emberi intelligencia úgy lett kollektív és felhalmozódó, ahogyan egyetlen más állat esetében sem. Párosodó elmék Amikor azt állítom, hogy az emberi kultúra változott, az emberi természet viszont nem, az nem az evolúció elvetését, hanem éppenséggel az ellenkezőjét jelenti. Az emberiség rendkívüli, robbanásszerű evolúciós változást él át, amelynek mozgatórugója a jól bevált darwini természetes szelekció. Csakhogy ez most ötletek és nem gének szelekciója. És ezeknek az ötleteknek az élőhelye emberi agyakból áll. A társadalomtudományok már jó ideje próbálják felszínre hozni ezt az elképzelést. Gabriel Tarde, francia szociológus 1888-ban a következőket írta: Amikor egy újítás utánzás révén csöndben elterjed, azt bátran nevezhetjük társadalmi evolúciónak. 7 Friedrich Hayek osztrák közgazdász az 1960-as években írta le, hogy a társadalmi evolúció döntő tényezője a sikeres intézmények és szokások utánzás általi szelekciója. 8 Richard Dawkins evolúcióbiológus 1976-ban alkotta meg a kulturális utánzás egységének megnevezésére a mém kifejezést. 9 Richard Nelson közgazdász 1980-ban azzal az elgondolással rukkolt ki, hogy egész gazdaságok fejlődnek természetes szelekció révén

10 A józan optimista Amikor kulturális evolúcióról beszélek, a következőt értem rajta: valamikor évvel ezelőtt maga a kultúra kezdett olyan módon fejlődni, ahogyan soha, egyetlen más faj esetében sem vagyis elkezdett másolódni, mutálódni, versengeni, szelektálódni és felhalmozódni, valahogy úgy, ahogyan a gének már több milliárd éve alakultak. És ahogyan a természetes szelekció lépésről lépésre, kumulatív módon alakította ki a szemet, éppúgy a kulturális evolúció is kumulatív módon alakította ki az emberek esetében a kultúrát. Vagy akár a fényképezőgépet. 11 A csimpánzok is képesek megtanítani egymást arra, hogy egy hegyes bot segítségével miként lehet leszúrni a szenegáli fülesmakit, sőt a gyilkos bálnák is megtanítják egymást arra, hogyan kaphatják el a part közelében a fókákat. Arra azonban csak az ember képes, hogy a kumulatív kultúrát egy vekni kenyérré vagy egy koncertművé alakítsa. De vajon miért? Miért velünk történt mindez, és nem a gyilkos bálnákkal? Ha kijelentjük, hogy az embernek van kulturális evolúciója, az nem túl eredeti, és nem is mond sokat. Az utánzás és a tanulás, ha mégoly bőven és találékonyan alkalmazzák is, önmagában nem elegendő magyarázat arra, hogy az ember miért kezdett ilyen sajátos módon változni. Valami más is kell. Valami, ami az emberben megvan, a gyilkos bálnákban viszont nincs. A válasz, úgy vélem, abban rejlik, hogy az emberi történelem egy pontján az ötletek egyszer csak találkoztak, és párosodni, üzekedni kezdtek egymással. Hadd magyarázzam el, mire gondolok. A biológiai evolúciót a szex teszi kumulatívvá, mivel általa kerülnek össze különböző egyedek génjei. Vagyis az egyik egyedben végbement mutáció egyesíti az erőit egy másik egyedben végbement mutációval. Az analógia a baktériumokban a legkifejezettebb, a baktérium ugyanis úgy képes géncserére, hogy közben nem másolódik innen az a képességük, hogy más fajoktól immunitást szerezzenek bizonyos antibiotikumok ellen. Ha évmilliárdokkal ezelőtt a mikrobák nem állnak neki géneket cserélni, majd az állatok nem teszik ugyanezt 16

11 Előszó. Amikor az ötletek párosodnak a szex révén, sose gyűlt volna össze egyetlen állatban a szem létrejöttéhez szükséges összes gén; sem azok a gének, amelyek a lábat, az idegeket vagy az agyat alakítják ki. Minden mutáció a saját vonalán maradt volna, elszigetelten, és sosem ismerte volna meg a szinergia örömét. Képzeljünk csak el egy halat, amelyik kialakítja a kezdetleges tüdőt, és egy másikat, amelyik kialakítja a kezdetleges végtagokat, ám egyik se éri el a szárazföldet. Az evolúció bizonyára szex nélkül is végbemehet; csak összehasonlíthatatlanul lassabban. Ugyanez érvényes a kultúrára is. A kultúra, ha csupán abból állna, hogy szokásokat sajátítunk el másoktól, gyorsan megrekedne. Ahhoz, hogy a kultúra kumulatívvá váljon, a gondolatoknak találkozniuk és párosodniuk kellett. Az ötletek idegentermékenyülése ugyan közhelyszámba megy, de szó sincs szándékos termékenységről. Teremteni annyit tesz, mint rekombinálni 12 mondta François Jacob molekuláris biológus. Képzeljük csak el, mi történt volna, ha az az ember, aki feltalálta a sínt, és az, aki feltalálta a mozdonyt, sosem találkozik, és nem is beszél egymással, még közvetítő révén se. A papír és a nyomda, az internet és a mobiltelefon, a szén és a turbina, a réz és az ón, a kerék és az acél, a szoftver és a hardver mind hasonló példa. A mellett fogok érvelni, hogy volt egy pont az ember őstörténetében, amikor a nagyméretű aggyal rendelkező, kultúrával bíró és tanulni tudó egyének elkezdtek egymás közt dolgokat cserélni, és mihelyt ezt elkezdték, a kultúra hirtelen kumulatívvá vált, és kezdetét vette az ember gazdasági fejlődésének hosszas kísérlete. A kulturális evolúció szempontjából a csere az, ami a biológiai evolúciónak a szex. A csere révén az emberek fölfedezték a munkamegosztást és azt, miként specializálhatják az erőfeszítéseket és a különféle tehetségeiket valamely közös cél érdekében. Eleinte ez olyannyira jelentéktelen dolognak tűnhetett, hogy az időgépen arra vetődő primatológusnak a kezdet kezdetén föl se tűnt volna. Nem találta volna olyan érdekesnek, mint az ökológiát, a hierarchiát és a babo- 17

12 A józan optimista nákat. Egyes majomemberek azonban elkezdtek ételt és eszközöket cserélni, méghozzá úgy, hogy a csere révén mindkét fél jobban járt, és mindkettő specializáltabbá vált. A specializáció ösztönözte az újítást, mert arra ösztönzött, hogy az ember szerszámkészítő szerszámokba fektessen időt. Ezzel pedig időt takarított meg, és a gazdasági virágzás tulajdonképpen megtakarított idő, amely a munkamegosztással arányos. Minél sokszínűbb lett az ember mint fogyasztó, és minél specializáltabb lett mint termelő, és aztán minél többet cserélt, annál jobban élt, ma is annál jobban él, és ez mindig is így lesz. A jó hír az, hogy ennek a fejlődésnek nem kell feltétlenül befejeződnie. Minél több ember lesz része a globális munkamegosztásnak, annál többen specializálódhatnak és cserélhetnek, és annál gazdagabbak lesznek. Sőt azt sincs okunk feltételezni, hogy ne tudnánk megoldani az utunk során elébünk kerülő súlyos problémákat, legyen az gazdasági összeomlás, népességrobbanás, klímaváltozás vagy terrorizmus, szegénység, AIDS, depresszió vagy elhízás. Nem lesz könnyű, ám nagyon is lehetséges, sőt eléggé valószínű, hogy 2110-ben, vagyis száz évvel e könyv megjelenése után az emberiség lényegesen jobban fog élni, mint most, és az általa benépesített bolygó ökológiai állapota is jobb lesz. Lesz, aki azt mondja, hogy csupán újrafogalmazom azt, amit Adam Smith mondott 1776-ban. 13 Adam Smith óta azonban igen sok minden történt, ami módosítja, megkérdőjelezi, átalakítja és fölerősíti a meglátásait. Nem tudta például azt, hogy egy ipari forradalom kezdetén él. Abban nem is reménykedhetek, hogy mint egyén Smithhez fogható géniusz volnék, ám van vele szemben egy óriási előnyöm az ugyanis, hogy én olvashatom az ő könyvét. Smith gondolatai pedig azóta párosodtak mások gondolataival. Mindig meglepődöm azon, milyen kevesen gondolkodnak a viharos kulturális csere problémáján. Azt látom, hogy a világ tele van olyan emberekkel, akik úgy vélik, egyre kevésbé függenek másoktól, 18

13 Előszó. Amikor az ötletek párosodnak vagy hogy jobb lenne nekik, ha önellátóbbak lennének, vagy hogy a technikai fejlődés nem javított az életszínvonalon, vagy hogy a világ egyre korcsosul, vagy hogy a dolgok és az eszmék cseréje felszínes dolog. Azt látom továbbá, hogy tanult közgazdászokat magam nem az vagyok egyáltalán nem érdekli, hogy meghatározzák a prosperitás mibenlétét, illetve kiderítsék, miért történt mindez a fajukkal. Úgyhogy úgy döntöttem, e könyv megírásával én magam elégítem ki a saját kíváncsiságomat. Amikor ezt a könyvet írom, azelőtt soha nem látott gazdasági peszszimizmus korát éljük. A világ bankrendszere az összeomlás szélén billeg, kipukkant egy hatalmas hitelbuborék; visszaesett a világkereskedelem; és ahogy csökken a termelés, az egész világon meredeken emelkedik a munkanélküliség. A közeli jövő valóban borúsnak tűnik, és egyes kormányok az államadósság további, olyan mértékű növelését tervezik, hogy az a következő nemzedék prosperitását veszélyezteti. Mélységes sajnálatomra, e katasztrófa egy mozzanatában operatív feladatokkal nem foglalkozó elnökként magam is szerepet játszottam a Northern Rocknál, azon bankok egyikénél, amelyek a válság idején likviditási problémákkal küzdöttek. Ez a könyv nem az itt szerzett tapasztalatokról szól (a munkaszerződésem értelmében nincs is jogom erről írni). E tapasztalat nyomán megrendült a bizalmam a tőke- és eszközpiacban, viszont az áruk és szolgáltatások piacának szenvedélyes híve lettem. Bár tudtam volna, hogy a közgazdász Vernon Smith a munkatársaival laboratóriumi kísérletek révén régen kimutatta, hogy a közvetlen fogyasztást szolgáló árucikkek és szolgáltatások mondjuk a hajvágás és a hamburger piaca olyan jól működik, hogy hatékonyság és megújulás nélküli üzemmódját lenne igazán nehéz előre megtervezni; ezzel szemben a pénzügyi eszközök piaca olyan magától értetődően hajlamos a buborékosodásra és az összeomlásra, hogy ennek inkább a megfelelő működését nehéz előre megtervezni. A spekuláció, a ragadós felelőtlenség, irracionális optimizmus, a járadék utáni csillapíthatatlan vágy, illetve a csalás kísértése arra készteti az eszközpiacokat, hogy túllőjenek 19

14 A józan optimista a célon és hazardírozzanak ezért is volna nagy szükség gondos szabályozásra, amit jómagam mindig is támogattam. (Az árucikkek és szolgáltatások piacának kevesebb szabályozás is elegendő.) A es évek buboréka azonban a kormányok ingatlan- és monetáris politikája miatt vált a szokásosnál is sokkal súlyosabbá, különösen az Egyesült Államokban, ahol a mesterségesen olcsó pénzt rossz hitelekbe ömlesztették, 14 és ezáltal elárasztották a tőkepiac közvetítőit. A válság legalább annyira visszavezethető politikai, mint gazdasági okokra, 15 ezért sem nagyon bízom a nagyobb mértékű kormányzati beavatkozásban. (Hogy teljes legyen a kép, e helyt jegyzem meg, hogy a bankszférán kívül éveken át dolgoztam egyebek mellett a következő területeken, vagy profitáltam közvetlenül az alábbiakból: tudományos kutatás, állatfajok védelme, újságírás, mezőgazdasági gazdálkodás, szénbányászat, kockázati tőke és kereskedelmi célú ingatlan. Ezek a tapasztalatok befolyásolhatták ezekkel a szektorokkal kapcsolatos nézeteimet, illetve információt szolgáltattak hozzájuk. De soha nem fizettek nekem azért, hogy egy bizonyos felfogást népszerűsítsek.) A józan optimizmus értelmében a világ azzal lábal ki a jelenlegi válságból, hogy az árucikkek, a szolgáltatások és az eszmék együttesen lehetővé teszik az emberek számára, hogy valóban mindenki javát szolgálva cseréljenek és specializálódjanak. Könyvem tehát nem dicséri az összes piacot, és nem is ítéli el őket gondolkodás nélkül, hanem azt vizsgálja, mennyivel régebbi és igazságosabb a csere és a specializáció folyamata, mint azt sokan gondolják, továbbá alapos indokkal szolgál arra, hogy az emberi faj jövőjével kapcsolatban optimisták legyünk. De könyvem mindenekelőtt is a változás előnyeiről szól. Úgy vélem, hogy a legtöbb politikai árnyalat reakciósaival szembehelyezkedem. Szembehelyezkedem azokkal a kékekkel (demokratákkal), akiknek nem tetszenek a kulturális változások, azokkal a pirosakkal (republikánusokkal), akiknek nem tetszenek a gazdasági változások, és azokkal a zöldekkel, akiknek nem tetszenek a technikai változások. 20

15 Előszó. Amikor az ötletek párosodnak Józan optimista vagyok: józan, mert nem a temperamentumom vagy az ösztöneim vezettek optimizmushoz, hanem a bizonyítékok vizsgálata. Remélem, a következő oldalakon az olvasót is rábírom, hogy legyen józan optimista. Először is arról kell meggyőznöm, hogy az emberi fejlődés végeredményben jó dolog, és hogy bár nagy a kísértés az állandó siránkozásra, az átlagember számára a világ ma is, még recesszió idején is legalább olyan jó hely, mint bármikor ezelőtt. Hogy gazdagabb, egészségesebb és kellemesebb is, az inkább a kereskedelem miatt, mint ellenére van így. Én pedig azt szándékozom megmagyarázni, miért és hogyan vannak így a dolgok. Végül azt szeretném meglátni, vajon folytatódhat-e a jobbá válásuk. 21

16 3. Az erényüzem: barter, bizalom és szabályok évvel ezelőtt A pénz nem puszta fém. Abba bizalmat vésnek. 167 Niall Ferguson A pénz felemelkedése 105

17 A józan optimista Van egy jelenet A máltai sólyom című filmben, amelyben Sydney Greenstreet nagyjából 1000 dollárt ad Humphrey Bogartnak, aki aztán ennek egy részét megosztja Mary Astorral. Greenstreet azt súgja Bogartnak, 168 hogy szeretne neki adni egy tanácsot: úgy gondolja ugyanis, hogy Bogart odaadja a nőnek a pénz egy részét, de ha nem ad neki annyit, mint amennyiről a nő azt gondolja, hogy kapnia kellene, akkor Bogartnak jobb lesz óvatosnak lennie. A jelenet egy olyan játék előképe, amelyet Werneer Guth talált ki, és az 1970-es évek végén a közgazdászok nagy kedvence volt. Ultimátumjáték a neve, és némi betekintést enged az emberi lélekbe. Az első játékos kap egy bizonyos összeget, és az a feladata, hogy megossza egy másik játékossal. A második játékos az előírás szerint vagy elfogadhatja, vagy elutasíthatja az ajánlatot, de megváltoztatni nem tudja. Ha elfogadja az ajánlatot, megkapja a pénzt; ha elutasítja, akkor egyik fél sem kap egy vasat sem. Az a kérdés, hogy mennyi pénzt ajánljon föl az első játékos a másodiknak. A racionális válasz erre az, hogy szinte semmit, és a második játékosnak még azt is el kellene fogadnia, hiszen bármilyen kis összegről legyen is szó, ha elutasítja, mindenképpen rosszabbul jár, mint ha elfogadja. A gyakorlatban azonban az emberek általában csaknem a fele összeget felajánlják. Úgy tűnik, a nagyvonalúság magától értetődő, vagy inkább a nem nagyvonalú viselkedés az ésszerűtlen, mivel a második játékos pusztán azért is elutasíthatja és el is utasítja, az összeg felét, mert nevetségesnek tartja az ajánlatot, és meg akarja büntetni az első játékost az önzése miatt. Az ultimátumjáték és sok száz hasonló kísérlet bizonysága szerint az emberek újra meg újra rendesebbnek mutatkoznak, mint gondolnánk. Az viszont még inkább meglepő tanulság, hogy minél inkább benne élnek a modern kereskedelem világában, annál nagyvonalúbbak. Ahogy a közgazdász Herb Gintis írja, 169 azok a társadalmak, amelyek nagy arányban használják a piacokat, kialakítják maguknak az együttműködés, az igazságosság és az egyén iránti tisztelet kultúráját. Bizonyítékait egy olyan, imponáló kísérletből 106

18 3. Az erényüzem: barter, bizalom és szabályok évvel ezelőtt veszi, ahol a résztvevők, akik tizenöt, többnyire kis létszámú törzs tagja voltak, és ultimátumjátékot játszottak. 170 Azok a résztvevők bizonyultak a leginkább kérlelhetetleneknek, szűkmarkúaknak és szigorú értelemben véve a leginkább racionálisoknak, akik a legkevesebb külső kapcsolatot ápoló törzsekből érkeztek. Az Amazonas mentén élő machiguenga földművesek akik erdők kivágásával és felégetésével jutnak újabb és újabb földterületekhez többnyire csak 15 százalékot ajánlottak fel társuknak, amelyet a második játékosok, egy kivételével mind el is fogadtak. A tanzániai hadza vadászó-gyűjtögető törzsek tagjai általában ugyancsak igen kis öszszeget ajánlottak fel, és nemigen ütköztek elutasításba. Ugyanakkor a modern piaci világba integrálódott társadalmakból érkezett játékosok, így a kenyai orma törzs nomádjai vagy az ecuadori achuarok önellátó, saját szükségletre kertészei többnyire éppúgy a pénz felét ajánlották föl, mint a nyugati világ művelt kísérleti alanyai teszik. Az indonéziai Lembata szigetéről származó bálnavadász lamerák, akik egy-egy vadászat alkalmával nagy létszámú, egymás számára idegenekből álló csoportokat koordinálnak, átlagosan 58 százalékot ajánlottak fel a váratlan ajándékot arra használták, hogy újabb embereket kötelezzenek le. Nagyjából ugyanez történik két új-guineai törzs, az auk és a gnauk esetében is, amelynek tagjai gyakran hiperigazságos ajánlatokat tesznek, és mégis elutasítják őket, mivel az ilyen kultúrákban az ajándék teher annak, aki elfogadja, ugyanis a viszonzás kínos kötelességével jár. Összességében a kísérletnek az a tanulsága, hogy akiknek vannak kapcsolataik idegenekkel, azok megtanulnak udvariasan bánni velük, illetve ahhoz, hogy ez a fajta nagyvonalúság kialakuljon, az önzés veszteséggel járó büntetése is szükséges lehet. 171 A büntetés ugyanis a második játékos számára költséges lehet, ő azonban úgy gondolja, megéri, hogy az első játékos tanuljon az esetből. Nem azt állítom, hogy a csere megtanítja az embereket arra, hogy rendesek legyenek; hanem azt, hogy a csere juttatja az embereket arra a felismerésre, hogy az együttműködésre való törekvés a saját, jól 107

19 A józan optimista felfogott érdekük. És itt a kulcs ahhoz, hogy miért olyan sajátosan emberi képesség az idegenekkel való foglalkozás, illetve a munkamegosztás olyan kiterjesztése, hogy abba akár az ellenségeink is beleférjenek. A családon belüli együttműködés, a csere és a specializáció az egész állatvilágon belül ismert gyakorlat. Jelen van a csimpánzok és a delfinek, a farkasok és az oroszlánok, illetve csaknem az összes társas lény egyedei között. A szurikáták és a bozótszajkók rokonaikat állítják őrszemül, hogy hangosan riasszanak, ha sas közeledne, és ezzel lényegében a teendőket osztják meg. A hangyák dolgozói a királynővel, a katonákkal és a többi kaszthoz tartozó nővéreikkel osztoznak a munkán. Ezek a társadalmak olyanok, mint egy-egy nagycsalád. Az egymással semmilyen rokoni viszonyban nem álló idegenekkel folytatott együttműködés sajátos emberi vívmánynak tűnik. Nincs még egy faj, amelynek tagjai úgy cserélnének kölcsönösen előnyösen árut vagy szolgáltatást, hogy előtte sohasem találkoztak miként az az emberrel akár napi szinten megesik, ha betér egy boltba, étterembe vagy ellátogat egy inernetes portálra. És valóban, a csoportban élő fajok, mint a hangyák vagy a csimpánzok esetében a nem azonos csoporthoz tartozó egyedek közötti interakciók szinte mindig erőszakosak. 172 Az emberek viszont képesek tiszteletbeli barátjukként kezelni egy idegent. 173 Nagyszerű és szinte valószerűtlenül nehéz lehetett az első lépés, amikor valaki együttműködést ajánlott halálos ellenségének talán éppen ezért olyan ritka jelenség ez az állatvilágban. Olyan primatológusok kellettek, mint Sarah Hrdy és Frans de Waal, hogy észrevegyék milyen különös is ez a jelenség: milyen nehéz is lenne idegen csimpánzoknak fegyelmezetten állni a sorban, hogy feljussanak a repülőgépre, vagy úgy leülni egy étteremben, hogy nem vicsorognak egymásra. 174 Általában igaz a különböző fajokra, hogy egy csoportjának tagjai minél inkább együttműködőek egymással, annál ellenségesebbek a többi csoporttal szemben. Lévén az emberben is erős a csoportösztön, amely a csoporton belüli kölcsönös 108