IV. évfolyam, 2. szám szeptember

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "IV. évfolyam, 2. szám 2010. szeptember"

Átírás

1 P. Tófeji Vali SZEPTEMBERI HÍVOGATÓ IV. évfolyam, 2. szám szeptember Most itt a szeptember! Hogy múlik az idő! Mögöttünk szép nyár, előttünk dolgos jövő. A köztársasági elnök október 03. napjára tűzte ki a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek általános választását. A kisebbségi önkormányzati képviselők választását a évi CXIV. törvény értelmében szintén e napon kell megtartani. Az önkormányzati képviselők és a polgármester választása során a szavazás helye, vagyis a szavazókörök megegyeznek az áprilisi országgyűlési választások helyszíneivel. A kisebbségi önkormányzati képviselők megválasztása külön szavazókörben (Művelődési Ház) történik. A kisebbségi választáson azok vehetnek részt, akik július 15-ig már kérték felvételüket a kisebbségi névjegyzékbe, és ennek alapján erről értesítést is kaptak. Az önkormányzati választásokon a választójog némileg eltér az országgyűlési választásokhoz képest, mivel a Magyarországon élő magyar állampolgárokon kívül az Európai Unió tagállamainak Magyarországon lakóhellyel rendelkező polgárai, illetve a menekültek, bevándoroltak és letelepedettek is szavazhatnak. Nincs azonban lehetőség külképviseleti szavazásra, tehát csak a választás napján hazánk területén tartózkodó, itt lakóhellyel rendelkező személyek szavazhatnak. Választási kampánytevékenységet folytatni a választás kitűzésétől kezdve október 2-án óráig lehet. Választási kampány a választópolgárok választási akaratának bármilyen módon történő befolyásolása, így különösen a választási program ismertetése, jelölt, lista vagy jelölő szervezet népszerűsítése, választási gyűlés szervezése, plakát elhelyezése stb október 3-án 0.00 órától óráig kampánycsend van, ekkor kampánytevékenységet folytatni tilos. Folytatás a 3.oldalon

2 2 MÁNYI HÍREK MÁNYI HÍREK Mány Község Ingyenes Tájékoztatója Kiadja: Mány Község Önkormányzata Szerkesztő: Tót Zoltánné Megjelenik 800 példányban három havonta TARTALOM Tartalom, hirdetés 2 Választási információ 3 Önkormányzati hírek 4-6 Tánccsoport hírei 7 Hársfadombi hírek 8-10 Mesevár óvoda hírei Egyházi hírek Sport hírek Mazsorett hírek 19 Könyvtári sarok 20 A tűzgyújtás szabályai 20 Aktuális híreinket folyamatosan megtekintheti honlapunkon: Hirdetési tarifák A Mányi Hírek-ben 1 oldal Ft (180x257mm) 1/2 oldal 5.000Ft (180x126mm) 1/4 oldal 2.500Ft 887X126mm) 1/8 oldal 1.250Ft (87x60mm) Az árak az áfát tartalmazzák. Várjuk közérdekű hirdetéseit. Hirdetésével támogatja lapunk megjelenését. Hirdetés feladás: Polgármesteri Hivatal Mány, Rákóczi u. 67. Telefon: 22/ Fax: 22/ polgarmester@many.hu Kedves Mányiak! A Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendje: Egy új kezdeményezésnek szeretnénk lehetőséget adni, ehhez kérjük az Önök segítségét. A művelődési ház jelenleg kihasználatlan emeleti szobájában szeretnénk helyet biztosítani közösségi, társasági élet kialakítására. A fiatalok, gyerekek számára lenne alkalmas társalgásra, sakkozásra, egyéb társas játékok művelésére. Ehhez kérjük az Önök segítségét: bármilyen jó állapotban levő közösségi játékra alkalmas eszköz felajánlásával (társas játékok, sakk, stb.), de szívesen fogadunk bármilyen ötletet, javaslatot, esetleg anyagi segítséget is. A polgármester úrtól már meg is kaptuk az első játékokat, kártyákat. A továbbiakat is várjuk a könyvtárban nyitva tartási időben (kedd:15-18h és péntek h), Egyeztetni lehet a konyvtar@manynet.hu címen, ill. a könyvtár telefonszámán szintén nyitva tartási időben: 06(21) Köszönettel: Nyilasné Simon Katalin Hétfő: Szerda: Péntek: 8 11:30 óra 13 15:30 óra 8 11:30 óra óra 8 12 óra LAPZÁRTA A következő számunk lapzártája: november 15. Kérjük minden rovatvezetőnket, írást leadni szándékozót, szíveskedjen ezt a határidőt minden körülmények között betartani! Várjuk olvasói leveleiket, írásaikat, melyet leadhatnak az önkormányzatnál, vagy Tót Zoltánnénál ben: totrozsa@gmail.com A határidő után beérkezett írásokat nem áll módunkban közölni. Megértésüket köszönjük.

3 IV. évfolyam, 2. szám 3 A kampánycsend megsértésének minősül a választópolgárok választói akaratának befolyásolása, így különösen: a választópolgárok számára a jelölt vagy a jelölő szervezet által ingyenesen juttatott szolgáltatás (szavazásra történő szervezett szállítás, étel-ital adása), pártjelvények, zászlók, pártszimbólumok, a jelölt fényképét vagy nevét tartalmazó tárgyak osztogatása, választási plakát elhelyezése, a választói akarat befolyásolására alkalmas információk szolgáltatása elektronikus vagy más úton. A kampánycsend megsértése megvalósul akkor is, ha a tilalmazott tevékenységet nem jelölt vagy jelölő szervezet végzi, sőt abban az esetben is, ha az senkinek sem róható fel vagy az elkövetője ismeretlen: elegendő a kampánycsendsértés tényének megvalósulása. A választási kampány végéig a jelölő szervezetek és a jelöltek engedély nélkül készíthetnek plakátot. A plakát olyan sajtóterméknek minősül, amely engedély és bejelentés nélkül előállítható. Egyebekben a plakátra a sajtóról szóló jogszabályokat kell alkalmazni. Plakát a következő korlátozásokkal helyezhető el: Épület falára, kerítésre plakátot elhelyezni kizárólag a tulajdonos, a bérlő, illetőleg -- állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő ingatlan esetén -- a vagyonkezelői jog gyakorlójának hozzájárulásával lehet. A plakátot úgy kell elhelyezni, hogy az ne fedje más jelölt vagy jelölő szervezet plakátját, és károkozás nélkül eltávolítható legyen. A plakátot az, aki elhelyezte, vagy akinek érdekében elhelyezték, november 2-ig köteles eltávolítani. A választási gyűlések nyilvánosak. A rend fenntartásáról a gyűlés szervezője gondoskodik. A választási kampány céljára az állami és önkormányzati költségvetési szervek a jelöltek, jelölő szervezetek számára azonos feltételekkel bocsáthatnak rendelkezésre helyiséget és egyéb szükséges berendezést. Állami vagy önkormányzati hatóság elhelyezésére szolgáló épületben választási kampányt folytatni, választási gyűlést tartani tilos. A választási gyűlésre a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya nem terjed ki, így azt nem kell bejelenteni a rendőrségnek, ugyanakkor azonban a közterület használatáról szóló rendelkezéseket be kell tartani. A szavazás módja Szavazni csak személyesen lehet. A szavazatszámláló bizottság először megállapítja az Ön személyazonosságát és azt, hogy szerepel-e a névjegyzékben. A személyazonosság és a lakcím igazolására a következő, érvényes igazolványok alkalmasak: lakcímet tartalmazó személyazonosító igazolvány (régi,könyvecske formátumú) vagy személyazonosító igazolvány (kártya formátumú) vagy VÁLASZTÁSI INFORMÁCIÓK útlevél vagy január 1-jét követően kiállított vezetői engedély (kártya formátumú) és mindegyik felsorolt igazolvány mellett a lakcímigazolvány (lakcímkártya). Ha a szavazásnak nincs akadálya, a szavazatszámláló bizottságtól megkapja a szavazólapokat és a borítékot. A szavazólapokat az Ön jelenlétében lebélyegzik. A szavazólapok átvételekor Önnek alá kell írnia a névjegyzéket. A szavazásához szavazófülke áll rendelkezésére, amelyben kitöltheti a szavazólapokat. Érvényesen szavazni a jelölt neve mellett, illetőleg a lista neve felett elhelyezett körbe tollal írt x vagy + jellel lehet! Egyéb megjelölés érvényes szavazatként nem vehető figyelembe. Végezetül a szavazólapokat a borítékba kell helyeznie, és a borítékot a szavazatszámláló bizottság előtt az urnába kell dobnia. Szavazás a bejelentett tartózkodási helyen (igazolással szavazás) Az a választópolgár, aki lakóhelyén kívül bejelentett tartózkodási hellyel is rendelkezik, választójogát vagy a lakóhelyén, vagy -- igazolással -- bejelentett tartózkodási helyén gyakorolhatja. Csak abban az esetben szavazhat a tartózkodási helyén, ha azt június 16-át megelőzően jelentette be, és a szavazás napjáig nem szűnik meg. Igazolást személyesen vagy meghatalmazott útján október 1-jén óráig kérhet a lakóhelye szerinti helyi választási iroda vezetőjétől (azaz a település jegyzőjétől). Ha meghatalmazott útján nyújtja be kérelmét, a meghatalmazást is csatolni kell. Ajánlott levélben is kérhet igazolást úgy, hogy a kérelem szeptember 28-ig megérkezzen a lakóhelye szerinti helyi választási irodába. Az igazolás kiadását követően nincs lehetősége arra, hogy meggondolja magát, és mégis a lakóhelye szerinti szavazóhelyiségben szavazzon! Az igazolással a szavazás napját megelőzően a bejelentett tartózkodási helye szerinti településen a helyi választási hivatalban vagy a szavazás napján az igazoláson feltüntetett, a tartózkodási helyéhez tartozó címen található szavazóhelyiségben a szavazatszámláló bizottságtól kérheti névjegyzékbe vételét. Szavazás mozgóurnával Ha Ön mozgásában gátolt, és emiatt nem tud megjelenni a szavazóhelyiségben, kérheti, hogy a szavazatszámláló bizottság vigye ki Önhöz a mozgóurnát. Mozgóurna csak írásban kérhető! Mozgóurnát a szavazás napja előtt a helyi választási irodától, a szavazás napján a lakóhelye szerinti szavazatszámláló bizottságtól kérhet. Helyi Választási Iroda

4 4 MÁNYI HÍREK ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Beszámoló a polgármester nyári tevékenységéről Az idei nyár fő meghatározója a víz volt. Bár minket nem ért akkora természeti csapás, mint a Sajó- és Hernád-völgyi falvakat, sőt még akkora sem, mint a hozzánk közelebb eső Bodajkot és Balinkát, de így is jutott bőven a bajból. Ennyi felhőszakadás az elmúlt 20 évben összesen nem volt, mint idén. A legnagyobb veszélyt a májusi folyamatos esőzést kísérő két nagyobb felhőszakadás okozta. Ezek azzal veszélyeztettek, hogy a belterületen kilép a medréből a Sajgó-patak és elönti a kerteket, gazdasági épületeket. Szerencsére ez nem következett be, de így is nagyon sok kár keletkezett a faluban. A sok esőtől felázott talajban pincék omlottak be, a szélben fák dőltek ki, a kövezett utakba hatalmas árkokat vájt a lezúduló víz és hihetetlen mennyiségű iszap került a nándori útra. Mindez többször megismétlődött a nyáron, szerencsére akkor már a patak nem fenyegetett kiöntéssel, de az útjaink használhatatlanná váltak. A természeti csapások miatt május végén Fejér megye ezen részére is veszélyhelyzetet hirdettek, így Mány polgári védelmi parancsnokaként intézkedtem a nehéz napokban, személyesen irányítva a védekezési és kárelhárítási munkákat. A bajban a Polgárőrség tagjai, a közhasznú munkások brigádja Fuchs János vezetésével, erőgépeikkel ifj. Bokodi Sándor és ifj. Bárány Zsigmond, valamint a két településőr volt a segítségemre és remekül vizsgáztak mindannyian! Ezúton is köszönöm nekik a munkát, hogy átérezve a helyzet komolyságát, azonnal és szorgalmasan végezték a rájuk osztott feladatokat! A vészhelyzetre való tekintettel a két járhatatlanná vált út kijavítását az országos vis-major keretre pályázva végeztettem el. Az eszteri utat azóta újból elmosta a víz, most vitában állunk a kivitelezővel, mert szerintem nem volt megfelelő az út alapozása. A Szent István utcában történt pince beszakadás miatt gépjárművel nem volt megközelíthető az utca egyharmada. Itt is megkezdődött a helyreállítás, remélem, tovább nem mozdul a talaj. Itt szeretném megköszönni mindazon lakosoknak a munkáját, akik látva a vízelvezetés lehetetlenségét, igyekeztek erejükhöz képest javítani az árkok állapotán. Köszönöm azoknak, akik kitisztították, vagy felújították a házuk előtti átereszeket, kimélyítették az árkot, vagy az úttesten folyó víznek utat készítettek, hogy az árokba vezessék, megelőzve az út alámosódását. Az ilyen, felelősségteljes hozzáállás az, ami előrébb viszi Mányt ebben a pénztelen világban! Sok kijavítani való van még, ezeket anyagi lehetőségeinktől függően igyekszünk mihamarabb kijavítani. Sajnos a köves utakon csak akkor fogunk megnyugtató megoldást találni, ha szilárd burkolattal tudjuk ellátni, de ahhoz pályázati úton kell forrást bevonni, mert költségvetésünkbe ez jelenleg és a közeljövőben nem fér bele. Az érintettektől megértést és türelmet kérek! Az elmúlt néhány hónap az esőkkel való harcon kívül is nagyon mozgalmasan telt. Egyáltalán nem a nyári pihenős hangulat, hanem folyamatos ügyintézés és váratlan munkák jellemezték. Jelentkeztünk a,,befektetőbarát településekért" programba, melyet az az állami intézet szervez, amelyiknek a hazánkban befektetni szándékozó külföldiekkel való kapcsolattartás a feladata. Pénzbe nem kerül, mert ingyenes a program. Azt remélem, hogy ennek segítségével sikerül a Talentis csoport tulajdonában lévő Ipari Parkba társbefektetőt szerezni és ezzel végre megindulhatna a fejlesztés, amire annyira várunk. Egy másik konferencián is voltam, melyen a térfigyelő rendszerek telepítésének jogi hátteréről adott tájékoztatást az adatvédelmi ombudsman illetve a rendőrséget felügyelő államtitkár és biztonságtechnikai cégek szakemberei. Egyértelmű lett, hogy könnyen megvalósítható a tervünk, csak kellene hozzá néhány millió forint... Olyan pályázat azonban mostanság nem volt, amely ilyen fejlesztést támogatna. Többször is kellett Tatabányára utaznom a,,páskom" felé vezető út melletti régi szeméttelep rekultivációs programja miatt. Végre beadták a pályázatot, most várakozunk, hogy az illetékes hivatal lépjen. Szintén pályázati téma, hogy a Leader csoportunk elnökségi ülésén is és aztán pár nappal később a közgyűlésen is azzal bíztattak minket, hogy a játszótér pályázatunk nagyon jó, támogatható, csak a kiíró éppen nem foglalkozik az üggyel. Hallatlan, hogy december 16. volt a beadási határidő és 90 napon belül kellett volna eredménye legyen. Ezzel szemben a befogadásról a dokumentumot márciusban, a hiánypótlást május végén kaptuk, döntés sehol és már rég nincs pénz az államkasszában Július 9-én volt az ovisok és alsós gyerekek néptánccsoportjának évzáró bemutatója. A Bartos Janka által vezetett csoport már második éve találkozik hetente a művelődési házban és most meghívtak a bemutatójukra. Kedves kis műsorral mutatták meg tudományukat a csöppségek. Nagyon szép kezdeményezésnek gondolom, hogy a nemzetiségi tánc-csoportunk mellett magyar néptáncot is tanítanak már a faluban. Ráadásul a nyár elején két alkalommal volt igényfelmérő találkozója a felnőtt

5 IV. évfolyam, 2. szám 5 ÖNKORMÁNYZATI HÍREK néptánc oktatásnak is, és az érdeklődők számából úgy tűnik, hogy ősztől lesz erre is lehetőség. A nyár során ünnepelte sportegyesületünk 80 éves születésnapját. Mint arról a Helyi Téma c. újság is beszámolt, az egész napos rendezvényen igen sokan megfordultak, főleg a régiek közül, nosztalgiázni. Sajnos a ma Mányon élőket nem nagyon vonzotta az esemény, a sportköri tagokon kívül nem sokan vettek részt a programokon. Köszönöm a sportkör tagjainak, különösen ifj. Varga Misinek a sok fáradságot, amelylyel megszervezték az eseménydús napot! Részt vettem az országos polgárőrnapon Mányon megrendezett összejövetelen is, amely kapcsán szeretném tájékoztatni a Képviselő-testületet arról, hogy a Mányi Polgárőr Egyesület vezetőjét, Csizmadia Zsoltot a tavalyi évben végzett kiemelkedő szervező munkájáért - fél év alatt egy jócskán az országos átlag feletti létszámú, folyamatosan működő csoportot hozott létre - Fejér megyében az Év Polgárőre címmel tüntették ki. Augusztus második felében Mezőbándról érkeztek vendégeink. A két település kapcsolatának 20. évfordulóját ünnepeltük meg a közel egyhetes programsorozattal. Ennek keretében augusztus 20-án, egy székelykaput ajándékoztak Mánynak vendégeink, melyet a református templom mellett állítottunk fel. Ugron Zoltán Iskolaotthon Örömmel értesültünk arról, hogy iskolánkban a 2010/11-es tanévben bevezetésre kerül az iskolaotthonos nevelés az 1. osztályban. Milyen az iskolaotthon? A gyermekek az iskolában 8 órától 16 óráig tartózkodnak. A napi időbeosztásuk megfelel életkori sajátosságuknak, megkönnyíti az óvoda és az iskola közötti átmenetet. A nap folyamán a tanítás és a szabadidő váltogatja egymást, így egyenletesebb a tanulók terhelése. Az osztályban két pedagógus tanít, akik a tanórák megtartásán kívül napközis tevékenységet is ellátnak. Nincs hagyományos értelemben vett házi feladat. Szükség van viszont a házi feladat funkcióit átvállaló önálló feladatokra, önálló tanulásra. Az önálló foglalkozásokon minden esetben a tárgyat tanító pedagógus van jelen, így a tanítási órán szerzett információk alapján tudja, hogy ki az, akinek a feladat megértése nehézséget okozott. Lehetősége van az egyéni fejlesztésre, felzárkóztatásra is. A gyermekek tankönyveiket, iskolai felszerelésüket csak hétvégén viszik haza, akkor is elsősorban azért, hogy szüleiknek megmutassák munkájukat. Napirendünkben nagy szerepe van a szabadban eltöltött időnek, ahol a gyerekek játszhatnak, mozoghatnak. Több lehetőség nyílik a tanulókkal való beszélgetésre, élményeik, problémáik meghallgatására, a játék közbeni megfigyelésre. Törekszünk arra, hogy a szabadidejét mindenki azzal tölthesse,amihez kedve van. Sok lehetőség kínálkozik a sétákra, kirándulásokra. Reméljük, az összeállított tevékenységi formák változatossága biztosítja testi és szellemi felfrissülésüket úgy, hogy ne fáradjanak el, de adottságaikhoz, képességeikhez mérten a legjobb teljesítményt nyújtsák! Köszönjük a lehetőséget a falu vezetésének. Kádár Krisztina Komon Béni bácsi szervezésében idén is megrendezésre került a Mányi Borverseny, ahol a zsűri tagjai a kóstolás és pontozás után egy rövid kiértékelésben adtak hasznos tanácsokat a mányi szőlősgazdáknak, majd egy jóféle pörkölt, a versenyzők borai és egy cigánybanda gondoskodott a nap jó hangulatú befejezéséről. Fotó: Kristek András

6 6 MÁNYI HÍREK ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Tájékoztató a Hársfadombi Általános Iskola pénzügyi helyzetéről és az igazgató választásával összefüggő körülményekről A Hársfadombi Általános Iskola pénzügyi helyzetével és az igazgató választással összefüggő körülményekről az alábbi tájékoztatást adjuk: Az elmúlt másfél évben a normatíva igényléssel kapcsolatban három jelentős esemény volt. Az egyik, amikor évre tévesen úgy lett több normatíva igényelve, hogy azon gyermek számát, amelyek után magasabb normatívára jogosult az Önkormányzat, kétszer írta be a Polgármesteri Hivatal könyvelője egy félreérhető megfogalmazású táblázatba. Ezt hamar észrevettük, és a legközelebbi lehetséges lemondáskor le is mondtuk, a visszafizetést azonnal rendeztük. A második esemény az volt, hogy az Államkincstár által végzett vizsgálat nyomán fény derült egy több mint 6 millió forintos, a és évre igényelt többletnormatívára. Ez abból adódott, hogy az Iskola rosszul állapította meg, hogy hány gyermek után jár magasabb normatíva, és így rossz adat alapján igényelt az Önkormányzat. A harmadik eset ennek folyománya volt, azaz a Kincstárral folytatott hosszas egyeztetés után kiderült, hogy ugyanezen hiba miatt a 2009/2010-es tanévre is rosszul igényeltünk. Ennek következménye egy újabb 8 millió forintot meghaladó visszafizetési kötelezettség lett, amely az előzővel együtt már 15 millió forint. (Az összeg nagyságát érzékelteti, hogy az iskola teljes ezévi költsége 76 millió forint) Ez a helyzet hívta fel figyelmünket arra, hogy míg általában az iskolák működési költségének mintegy felét fedezi az állam normatívával, az nálunk csak alig több mint a harmada annak. Mivel nem értettük a helyzetet, úgy döntöttünk, hogy közoktatási szakértőt kérünk meg az ügy tisztázására. Időközben az utóbbi 8 millió forintot visszafizettük a Magyar Állam részére annak érdekében, hogy a kamatok ne növekedjenek, az előző 6 millió forintra pedig részletfizetési kérelmet nyújtottunk be. Kérelmünket el is fogadták, de a visszafizetésre csak hat hónapot kaptunk, amely azt jelenti, hogy a teljes kiadás az idei költségvetésünket terheli. Ezt a helyzetet tetézi még az is, hogy a költségvetést abban a tudatban készítettük el, hogy magasabb normatíva jár az oktatáshoz, amely újabb 4 millió forint mínusszal terhelte meg a települést, mert ennyivel kevesebb támogatás folyik be az Önkormányzathoz. Természetesen, mivel nem tudtunk róla, ezek a kiadások a évi költségvetésben nem szerepelnek. A nyáron elkészült a szakértő jelentése, amely alapján a következő anyagi kihatású következtetések vonhatók le: Az iskolában a dolgozói létszám éveken át három és fél fővel magasabb volt, mint amely a feladat elvégzéséhez szükséges lenne. Ez az Önkormányzat költségvetését kb. 8 millió forinttal terhelte évenként. A magasabb létszám ellenére sok helyettesítési díjat és túlórát is fizettünk a pedagógusoknak. A személyi anyagok vizsgálata során pedig az derült ki, hogy a közalkalmazottak egy részének pótlékait rosszul állapították meg. A szakértő által feltárt körülményekről és az általunk tett megállapításokról az Iskola vezetésétől korábban sem jelzést, sem javaslatot nem kaptunk. Csak a több mint 8 millió forint visszafizetésével járó lemondás után nyilatkozott úgy az Iskola vezetése, hogyan lehetne a személyi kiadásokat csökkenteni, mert a feladatot 17,5 fővel is el tudja látni. Ezen előzmények után került sor az iskolaigazgató választásra. A pályázatra hárman jelentkeztek, közülük az egyik pályázó az őt ért megkeresések hatására visszavonta a pályázatát. Így három lehetőség közül választhatott a Fenntartó: újraválasztja a régi igazgatót, megválasztja az ismeretlen új pályázót, vagy érvényteleníti a pályázatot és az igazgatóhelyettest megbízza az iskola vezetésével egyben új pályázatot ír ki. A Képviselő-testület hosszas vita után döntött, amelynek során a fent említett pénzügyi vonatkozások és az iskolában alkalmazott oktatási módszerről szóló negatív lakossági vélemények is felszínre kerültek. Sáros Györgyné újraválasztására a fentiek tudatában többek között éppen a kialakult áldatlan állapotok lezárása érdekében került sor, de azzal a feltétellel, hogy a Képviselő-testület nyomatékosan felkérte a Jegyző asszonyt, hogy a jövőben nagyon szoros pénzügyi egyeztetési kötelezettséget írjon elő az Iskola vezetése részére. A döntést az is befolyásolta, hogy úgy gondoljuk, az igazgatónő pályázatában szereplő elképzelések (például az iskolaotthon bevezetése) megújulást és fejlődést hoznak az iskolába, valamint a szükséges szervezeti átalakítást olyan vezető tudja jól elvégezni, aki tisztában van a kollektíva tagjainak munkájával, képességeivel. Ezért a 15 év helyi tapasztalattal rendelkező igazgatót bíztuk meg a helyzet megoldásával. Időközben a szakértői jelentés alapján további létszámleépítésre is sor került az iskolában és a fizetőképességünk megőrzése érdekében hitelfelvételről döntött a képviselőtestület. Ezek együttes eredményeként azt várjuk, hogy stabilizálódik a falu pénzügyi helyzete is. Ugron Zoltán polgármester

7 IV. évfolyam, 2. szám 7 Maaner Eulen tánccsoport hírei Júliusban Olaszországban jártunk Idén nyáron a Maaner Eulen Tánccsoport és a Ganter Spitzbuam zenekar Bozenban, Dél- Tirolban járt Olaszország északi részén, ahol Európa legnagyobb folklórfesztiválját rendezték meg immár 47. alkalommal. Csoportunk harmadjára vett részt ezen a rangos fesztiválon, Svájc és Litvánia után július 21-én hajnalban Olaszország felé indult buszunk. Külön öröm volt számunkra, hogy a Mányi Svábok Egyesülete is csatlakozott és a megnyitó ünnepségen megnézte a csoportok előadását. De nem akarok előre szaladni, mert addig is érdekes dolgok történtek a csoporttal. Az utazás nagyon jó hangulatban telt, délután 6 körül meg is érkeztünk a szállásunkra Bozen egyik gimnáziumába, ahol első pillantásra sokkhatásként ért minket, hogy 4 másik csoporttal együtt egy tornacsarnokban szállásoltak el minket. A több mint 100 tábori ágy és megszámlálhatatlan csomag látványa ijesztő volt, de hamar megszoktuk a tömegszállást, hiszen nem mindennapi élményben volt részünk. A csütörtöki nap próbával kezdődött, lélekben már az esti megnyitó ünnepségre készülődtünk, ahol Biatorbágy, Leányvár, Pilisvörösvár, Vértesacsa és Mány együtt táncolta a rezgős polkát. A napot kirándulással töltöttük, ellátogattunk a Meranban található Schloss Trauttmansdorffba, ahol az álomszép parkot fedeztük fel. Estére értünk vissza Bozenba a megnyitó ünnepségre, a stadionban fergeteges hangulatot teremtett az öt sváb csoport, nagyon jól éreztük magunkat. A pénteki napunk fellépésekkel telt, 3 utcai fellépésünk volt a város különböző pontjain, a 35 C-os hőség ellenére mosolyogva táncoltuk végig a napot. Estére természetesen mindenki boldog volt, mikor megszabadulhatott az izzadságtól vizes ruháktól és az eső is esni kezdett, hűtve egy kicsit a levegőt. Szombat délelőtt hivatalos fogadáson vettünk részt, ahol a főszervezők és Bozen város polgármestere részére átadtuk a Pro Vobisban készített, tánccsoportunk logójával ellátott borhűtőket és a Szabó Tibi által felcímkézett borokat, míg a csoport többi része meglátogatta Ötzit, az 5000 éves jégembert a múzeumban. Ezután fogtuk a fürdőruhánkat és irány a Kalterer See, az alpesi tavak egyik legmelegebb tava, ahol pár órát fürdőzéssel és vízibiciklizéssel töltöttünk gyönyörű hegyek ölelésében. Szombat este a felvonulásra mentünk csak vissza a városba, illetve inkábberőltetett menetre, ugyanis a szervezők nem voltak a helyzet magaslatán és szinte ostorral csapkodva hajtották végig a tánc miatt lelemaradozó csoportokat a 2,5 km-es távon. A rengeteg érdeklődő, egy Münchenből érkezett lelkes rajongónk és a sok lelkes taps, illetve a felvonulás utáni európabál kárpótolt minket a fárasztó menetelésért és a kilyukadt cipőtalpakért. Vasárnap szabad napunk volt, amit kirándulással töltöttünk a Garda-tónál. Első úticélunk Malcesine és a Monte Baldo csúcs volt, az 1760 méter magasra felvonóval mentünk fel és a gyönyörű panorámát csodálva költöttük el szerény kis ebédünk. Malcesinéből hajóval mentük tovább Limone sul Garda-ba, majd ismét hajóra szállva Torboleban kötöttünk ki, ahol a busz már várt ránk. A bátrabbak fürödtek is a Garda-tóban, melynek mélysége eléri a 346 métert is, ennek megfelelően nagyon hideg a vize. A csodálatos nap után fájó szívvel pakolásztunk a már szívünkhöz nőtt tömegszálláson, búcsúzkodtunk a régi és új ismerősöktől és hétfőn reggel mindenkinek jó utat kívánva indultunk neki a 150 km-es útnak Castelnuovoba. Itt, a Garda-tó déli partjánál egy hatalmas vidámparkban, a Gardalandban töltöttük az egész napot, jutalomként a sikeres fesztiválért és egész éves munkánkért. A vakmerőek kipróbálták a legfélelmetesebb hullámvasutakat, akik pedig nem szeretnek denevér módjára fejjel lefelé lógni, azok is megtalálták módját a szórakozásnak a 4-dimenziós mozikban, a vadvízi evezésben vagy éppen a szabadesésben. Egyetlen baj az volt csak, hogy a park éjjel 11-kor bezárt és el kellett indulni haza. Egy sikeres fesztiválról, egy gyönyörű, hegyekkel és tavakkal tarkított vidékről nehéz elszakadni, a régi és új barátokról nem is beszélve, de hát ez is hozzá tartozik. Mányra hazajönni azért mindenkinek nagyon jól esett, a szülők villás reggelivel fogadták a csoportot a Leimen-házban, amiért az egész csoport nagyon hálás volt. Itt szeretnénk megragadni az alkalmat arra, hogy köszönetet mondjunk mindenkinek, aki segítette a csoportot abban, hogy erre a fesztiválra eljusson, akár anyagilag, akár más módon. Külön köszönet Mány Község Önkormányzatának az anyagi támogatásért, a Gánti zenekarnak a zenei kíséretért és nem utolsó sorban a táncos szülőknek, hogy támogatják gyermekeiket és bíztatják őket, hogy a nyitott kapukon lépjenek be és ismerjék meg a világot. Jövő nyári célunk: Tartu, Észtország, 1919 km. Fuchs Orsolya

8 8 MÁNYI HÍREK Német nemzetiségi hét Az iskolánkban folyó német nemzetiségi nyelvoktatás keretein belül, a heti emelt óraszámban tartott nyelvoktatás mellett a Magyarországon élő németek történelmével, hagyományaival, szokásaival, kultúrájával is igyekszünk megismertetni a gyerekeket. Az elmúlt tanévben új kezdeményezésként, német nemzetiségi projekthét keretében dolgoztunk fel mind a 9 tanulócsoportunkkal 1-1 témakört, melyek a következők voltak: 1. osztály: Régi idők gyermekjátékai 2. osztály: A földművelés eszközei 3. osztály: Kézműves mesterségek 4. osztály: Viselet, öltözködési szokások 5. osztály: Népi építészet, a fachwerk-házak 6. osztály: Dialektus szótár, családfakutatás 7. osztály: Az év ünnepkörei 8.osztály:A magyarországi németek története kitelepítés Délutánonként tevékenységközpontú foglakozások keretében ismerkedhettek meg tanulóink a hagyományos ételek készítésével, a kékfestés technikájával. Iskolánk pedagógusai kiállítást rendeztek különböző régi használati tárgyakból, melyeket különböző magángyűjteményekből kaptunk kölcsön. A tárgyakat a gyerekek kézbe vehették, az eredeti viseleti ruhadarabokat magukra ölthették. A foglalkozások között szerepelt még daltanulás, filmvetítés a magyarországi németek életéről, és látogatás a zsámbéki német nemzetiségi tájházban. Az egy héten át tartó programsorozatot vetélkedővel és táncházzal zártuk, valamint kiállításra kerültek az osztályok által elkészített és összegyűjtött anyagok. Külön köszönettel tartozunk a táncház vezetéséért Fuchs Orsolyának és a táncosoknak. Köszönettel tartozunk még többek között Sátori Kati néninek, Mészáros Magdi néninek Biatorbágyon a rendelkezésünkre bocsájtott tárgyakért, Pártl Miklósnak a közreműködésért és minden szülőnek, aki gyermekét a kutatómunkában segítette, bátorította. A jövőben is szeretnénk hasonló módon, élményszerű tanulással, a gyerekekkel a német nemzetiségi kultúrát megismertetni. Köszönjük továbbá az önkormányzat anyagi támogatását és a német kisebbségi önkormányzat együttműködését, melyre a jövőben is számítunk. Német nyelvi munkaközösség Fotó: Tót Zoltánné

9 IV. évfolyam, 2. szám 9 Mányi gyerekek Leimenben A mányi Hársfadombi Általános Iskola és a leimeni Turmschule kapcsolata immáron 15 éves múltra tekint vissza. Ez alatt az idő alatt több mint 300 mányi és ugyanennyi leimeni tanuló ismerhette meg a vendéglátó ország természeti és idegenforgalmi nevezetességeit és a vendéglátó családok hétköznapjait. A kezdetek kezdetén magunk sem gondoltuk volna, hogy ilyen hosszantartó, mély barátság és együttműködés szövődik a két iskola között. Ez év május 3-án hajnalban iskolánk 23 tanulója izgalommal teli várakozással szállt fel a buszra, hogy az elkövetkezendő egy hetet egy idegen országban, egy számukra ismeretlen családnál idegen nyelvi környezetben töltse el. Német kollégáink újfent fantasztikus programot állítottak számunkra össze: különleges tanulmányi kirándulást tettünk a heidelbergi csillagvizsgálóban és kastélyban, jártunk a haßlochi Holiday-Parkban, a sinnsheimi Technikai Múzeumban, voltunk uszodában, de mindannyiunk számára a legnagyobb élményt a straßburgi kirándulás jelentette. A zord időjárás ellenére fantasztikus hajókirándulás során ismerkedhettünk meg a város nevezetességeivel, de a nap csúcspontja az Európa Tanács épületében tett látogatásunk volt. Rendhagyó módon utazásunk szombat helyett vasárnap ért véget, így részt vehettünk a leimeni Frühlingsfesten. A leimeni iskola 100 éves fennállása jubileumi ünnepségsorozatának un. Együttműködési est eseménye is ott tartózkodásunk idejére esett, ahol iskolánk tanulói is lehetőséget kaptak a bemutatkozásra. Ezen az estén csatlakoztak hozzánk a mányi Német Nemzetiségi Tánccsoport táncosai, akik fergeteges műsorral szórakoztatták a közönséget. Az együtt töltött hét eseményeit egyetlen dolog árnyékolta be, sajnos az átszervezések miatt (iskolaösszevonás) bizonytalanná vált a kapcsolat jövője. A Turmschule felső tagozatos tanulói ez év szeptemberétől a St. Ilgeni iskolában folytatják tanulmányaikat. Az ottani iskolavezetés nyitott a kapcsolat felvételére, így a további együttműködésnek csak anyagi akadályai lehetnek. Bízunk abban, hogy német nemzetiségi nyelvet oktató iskolánk tanulóinak a jövőben is lesz lehetőségük nyelvi tudásukat célnyelvi országban való kipróbálásra. Köszönetünket szeretnénk kifejezni Mány község önkormányzatának, Leimen város vezetésének, a mányi Hársfadombi Általános Iskoláért Alalapítvány kuratóriumának és a szülőknek, hogy maradandó élményekkel gazdagodhattak tanulóink. Szabó Julianna Kellermann Gitta Táborozás Szlovákiában, Patincén Az idei nyáron 14. alkalommal szervezett iskolánk nyári táborozást Szlovákiába. Patincén 25 gyermek nyaralhatott 1-8. osztályosig, 4 tanárnő vezetésével. Fürödhettek a gyönyörű WELLNESS HOTEL PATINCE medencéiben, barangolhattak Komáromban a MONOSORI ERŐD falai között, megtekinthették Rév-Komárom legnépszerűbb látványosságát az EURÓPA-UDVART, amely Európa nemzeteinek jellemző építészeti stílusait mutatja be. Kicsik és nagyok, valamint a felnőttek együtt játszhattak, festhettek, rajzolhattak. Jó volt végre együtt, semmi nem zavarta a jó hangulatot!!! Köszönet a támogatásért MÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZA- TÁNAK, a DIÁKÖNKORMÁNYZATNAK, ISKOLÁNK ALAPÍTVÁNYÁNAK és a SZÜLŐKNEK. Fotó: Gulyás Réka Czirkelbach Erzsébet A korábbi évekhez hasonlóan nagy izgalommal vártuk a tanévzárót követő napot, hogy végre indulhassunk megszokott táborhelyünkre, Patincére. Vali néni és Erzsike néni mellé új táborozóként Bíró Kati néni és Reni néni csatlakozott. Az idő nem mindig volt kegyes hozzánk, de jókedvünket ez sem tudta elrontani. Ha fújt a szél, ha esett az eső a wellnessben mindig fürödhettünk. Nem zavart, hogy rajtunk kívül senki nem volt kint, de a csúszda mellől Rózsika néni mindig hiányzott. Így szuper képek sem készültek rólunk. Délelőttönként barkácsoltunk, filmet néztünk, az udvaron játszottunk, poharakból várat építettünk. Folytatás a következő oldalon

10 10 MÁNYI HÍREK A finom ebéd utáni pihenőkben, amik éppen csendesnek nem nevezhetőek kártyáztunk, vagy az udvaron labdáztunk. Az éjszakák is kellemesen teltek. Mindanynyiunk számára emlékezetes marad a Monostori Erőd meglátogatása, és a szokásos komárnói vásárlás, ahol a költőpénzünk jelentős részét elvásárolhattuk. Bár a tábor helyszíne és Mariann bácsi is a régi, mi mindig nagy lelkesedéssel várjuk a visszatérést. GulyásRéka 7. oszt. Mesevári Óvoda jeles napjai a 2010/2011-es tanévben Megnevezés Dátum Szervezeti forma Búcsú Das Erntedankfest Aradi Vértanúk Emléknapja Nemzeti Ünnep megemlékezése szeptember 20. szeptember 29. október 6. október 22. csoportos csoportos csoportos csoportos Dömötörözés október 26. csoportos Sankt Martinstag november 10. nyilvános-családos Mikulás december 6. csoportos Fotó: Gulyás Réka Alapítványi hírek A Mányi Hársfadombi Általános Iskoláért Alapítvány számlájára évben Ft folyt be a felajánlott adók 1%-ból. Melyet ez úton is szeretnénk megköszönni támogatóinknak. A kuratórium a 2009/2010-es tanévben a következő tevékenységeket támogatta: - Tudományos Diákköri kutatómunkában részvétel és felkészítés: Ft - Nyolc éven át kitűnő tanulmányi munkát végző tanulók: Ft - Év végi könyvjutalmak megvásárlása: Ft - Patincei táborozás: Ft - Leimeni utazás: tanulónként Ft A továbbiakban is várjuk felajánlásaikat. Szabó Julianna A kuratórium elnöke Az iskola tanulói és dolgozói nevében szeretnénk köszönetet mondani Nagy Józsefnek, aki az önkormányzat megbízásából a nyár folyamán iskolánkban mindenre kiterjedő figyelemmel, olyan javítási munkálatokat végzett el, amelyek az épület állagmegóvása érdekében elengedhetetlenek voltak. Sáros Györgyné igazgató Ádventi gyertyagyújtó ünnepség Weihnachtkonzert Plätzchen und Tee Vásár és játszóház december 11. Lucázás december 13. óvodai Karácsonyi ünnepség december 17. óvodai Medve-nap február 2. óvodai nyilvános-családos Farsang február 10. nyilvános-csoportonkénti családos Március 15. megemlékezés március 11. csoportos Víz világnapja március 22. óvodai Nemzetközi Gyermekkönyvnap április 2. Kiszézés április 15. óvodai Húsvét - április 20. csoportos Osterfeuer A Föld napja április 22. óvodai Anyák napja május első hete Madarak és fák május 10. napja Gyermek nap május 28. Nagycsoportosok búcsúztatása június 3. nagycsoportosok könyvtárlátogatása nyilvános-családos óvodai nyilvános-családos

11 IV. évfolyam, 2. szám 11 Ünnepek az óvodában Megható ünnepség keretében köszöntötték óvodásaink az Édesanyákat és a Nagymamákat. A köszöntő ünnepségeket igyekeztük úgy szervezni, hogy a köszöntöttek minden csoportba el tudjanak jutni. Madarak és Fák Napján az óvoda csoportjai egész napos kiránduláson élvezték a természet szépségeit. A szentendrei Skanzenben, az Állatkertben voltak autóbusszal a nagyobbak és a környékbeli kiserdőben az apróságok. Gyermeknapon a Meseerdő Bábszínház előadását élvezhették a gyermekek, amelyre meghívtuk a Játszóház apróságait is. A nagyok búcsúztatása a hagyományoknak megfelelően a Művelődési Házban zajlott, ahol teltházzal figyelték a családok a gyermekek műsorát. Pedagógus napra a Szülői Közösség kedves, személyre szóló ajándékkal köszöntötte valamennyi munkatársunkat. Család-óvoda kapcsolat Továbbra is rendszeres kapcsolatot tartunk a Szülői Közösséggel, nemcsak az ünnepi előkészületek, hanem a mindennapok munkájának segítése érdekében is. Így a szülői közösség finanszírozta a nyári festési munkálatok anyag- és eszközköltségét. Ennek keretén belül kifestettük a főzőkonyha teljes helyiségeit és a gyermekmosdókat, valamint a régi épületrész ablakszárnyait és a kerti padokat. Köszönetet mondunk a munkáért Keresztesi Béla szülőnek és a Polgármesteri Hivatalnak a cserkészek munkájának megszervezéséért és koordinálásáért. A szeptemberben érkező új óvodásokat az óvónénik a nyár folyamán családlátogatás keretében keresték meg, ahol szeretettel fogadták az érkezőket. Azokban a csoportokban, ahová új gyermekek érkeztek, az új szülők részére a szülői értekezleteket is megtartottuk a nyár folyamán. Személyi feltételek Tanév végén két óvodapedagógus köszönt el óvodánktól. Az álláshirdetésekre igen sok pályázat érkezett. A német nemzetiségi óvodapedagógus álláshelyre Boros Klára kapott megbízást, aki négy év után tért vissza óvodánkba, A határozott idejű álláshelyre Kristek Andrásné kapott megbízást. Az új kollegák augusztus végén meg is kezdték munkájukat. Beíratás Óvodánkba a következő tanévre valamennyi jelentkezett gyermek ellátását meg tudtuk oldani. A gyermekek kivétel nélkül mányi családok gyermekei. Csoportok létszámának alakulása beíratás után: Maci csoport (új) 30 Pillangó 30 Katica 25 Napraforgó 27 Szakmai változások Az óvoda vezetője augusztus 7-én sikeres alapfokú német nyelvvizsgát tett. Az óvoda pedagógus közössége tanév végére elkészítette új helyi nevelési programját, mely egyrészt a jogszabályi változások miatt vált szükségessé, másrészt közös szakmai döntés is motiválta. A Négy évszak a Mesevárban program hitvallása: Minden gyermeknek joga van arra, hogy egyéniségéhez, optimálisan illeszkedő pedagógiai rendszerben a számára legkevésbé korlátozó és legkevésbé szegregált környezetben nevelkedjen. Ez a gyermek oldaláról szükséglet, a felnőttek oldaláról kötelesség. Az óvodánk külső és belső környezetével esztétikumával és gyermek-centrikusságával - biztosítja az óvodáskorú gyermek fejlődésének és nevelésének optimális feltéeleit a családi nevelés kiegészítőjeként, a gyermekek harmadik életévétől az iskolába lépésig 3 7 (8) éves korig. Olyan pedagógiai környezetet biztosítunk, ahol a befogadó attitűd természetes az óvodapedagógus, a nevelőmunkát segítő munkatársak, szülők, gyermekek közötti összehangolt munkában, és együttműködésben, és ahol elfoga- Folytatás a következő oldalon

12 12 MÁNYI HÍREK dott a multikulturális és interkulturális szemléletmód és gyakorlat egyaránt. Az interkulturális pedagógia hármas szabálya : tiszteletben tartja a gyermekek kulturális identitását és az oktató- nevelőmunkában épít rá biztosítja minden tanuló számára a társadalomban való aktív részvételhez szükséges ismereteket, készségeket, kompetenciákat lehetővé teszi, hogy valamennyi gyermek megszerezze azokat az ismereteket, készségeket, kompetenciákat szemléletet, amelyek révén az egyén tevőlegesen képes hozzájárulni a különböző beállítottságú egyének, etnikai, társadalmi, vallási és kulturális csoportok kölcsönös tiszteletéhez, megértéséhez és szolidaritásához A sajátos nevelést igénylő gyermek teljes értékű ember, joga, hogy megfelelő, elfogadó, ugyanakkor fejlesztő hatású környezetben növekedhessen. A fejlesztés alapja, az egész óvodai életet kitöltő szabad játék, a változatos ingerekből táplálkozó élményvilág, mely lehetőséget ad arra, hogy a játékon, művészeteken, alkotó munkán, saját tevékenységén keresztül szerezhesse meg a gyermek azokat az élményeket, amelyek megnyitják, és ébren tartják benne a vágyat a még több megismerésére, a tanulás örömének kielégítésére. Ebben az életkorban az igazi ismeret az, amit a gyermek önmaga szerez meg. A társas kapcsolatok alakulásának legfőbb eszközei a közös tevékenységek, főként a játék és a mikrocsoportos tanulás, a közösen elvégzett feladatok. Mindezek megelőzik, egyben fejlesztik a későbbi iskolai együttműködést, erősítik az alkalmazkodóképességet. Biztosítjuk a nemzetiség nyelvének megismeréséhez szükséges sokszínű tevékenységeket, kiemelten kezeljük a szabad játékban rejlő lehetőségeket. Feladatunknak tekintjük a német nép kultúrájának megismerését, nyelvének folyamatos fejlesztését. A német kisebbség hagyományőrző rendezvényein a gyermekekkel és a szülőkkel közösen veszünk részt. A kétnyelvű nevelés helyi programjának cél, feladat, és tartalomrendszere az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramjára, a Nemzeti, etnikai kisebbség óvodai nevelésének irányelvei (32/1997. XI.5. M K M) rendeletére, valamint a Helyi Nevelési Program alapelveire épül, melyben kiemelten érvényesülnek az Esélyegyenlőségi Törvény rendelkezései. Térítési díj szedésének változásai Jogszabályi előírások miatt a térítési díjakat a tanévben előre és tárgyhó 10-ig be kell szedni. A befizetési időpontok a következők: szeptember október november december január február március április május június Kalmár Zsuzsanna Óvodavezető Tehetség Alapítvány a Gyermekekért beszámolója Alapítványunk köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik személyi jövedelemadójuk 1 %-át javunkra ajánlották fel. A évi felajánlások terhére ,- Ft kerti játékokat vásároltunk. Nyilasné Mészáros Margit kuratóriumi elnök

13 IV. évfolyam, 2. szám 13 KATOLIKUS HÍREK Elsőáldozás: Május harmadik vasárnapján, ünnepi szentmise keretében tíz gyermek (Básty Gergő, Kovács Adél Sára, Guba Dávid, Vass Alvina Boglárka, Bauer Laura, Lajos Péter Attila, Kristek Zsófi, Molnos Márk Dominik, Török Csenge, Fülöp Márk) lett elsőáldozó templomunkban. Márton atya arra buzdította őket, hogy ez az alkalom ne valaminek a lezárása legyen számukra, hanem éppen ellenkezőleg a Jézussal megélt szorosabb barátság kezdete. Ezt a barátságot ápolják egész életükben, aminek fontos része a szentgyónás és az áldozás. Szép volt látni a gyerekek arcán az izgalommal teli várakozást és a rég várt találkozás örömét! Fotó: Kristek András Egyházmegyei Családos Tábor Balatonakali: Mányról három család képviselte az egyházközséget a Székesfehérvári Egyházmegye Családos táborában, Balatonakalin augusztus ig. Volt ott minden, ami az igazi táborozáshoz kell: játék, akadályverseny, tábortűz, indiánosdi, faházban alvás, és volt minden, ami a családok egységét, a házaspárok kapcsolatának megerősödését, a keresztény küldetés tudatosodását szolgálta. Regnum Marianum közösség táborai: Idén nyáron hat korosztályban voltak táborban gyermekeink az ország különböző részein és különböző formákban: kerékpáron a Vértesben, kenuval a Dunán, erdő mélyén sátrazva a Zemplénben, illetve itt a szomszédos Gerecsében. Egyházközségünkből 21 gyerek és 6 felnőtt vezető vett részt ezekben a táborokban. Felnőtt hittanos közösség tábora Gyenesdiáson Hét család nyaralt augusztus közepén, egy hosszú hétvégén együtt, Gyenesdiáson. Ezek a családok év közben is találkoznak a felnőtt hittanon, kéthetente. A tábor az egész év megkoronázása volt. Sátorozás, strand, szörfözés, kirándulás, tábortűz és ki mit tud?, hogy csak a legfontosabb eseményeket emeljük ki. A szülők a bennük kialakult istenképről beszélgettek, gondolkodtak, minden házaspár kapott két órát kettesben, hogy nyugodtan egymásra tudjanak figyelni. A táborban ismét megtapasztaltuk, hogy jó nekünk együtt lennünk! Nyári Családos Találkozó: Nyár végén, amikor már lassan véget értek a nyaralások, egy szép vasárnap délután összegyűltek az egyházközség családjai, hogy a már hagyományos, évszakonkénti családos találkozón együtt imádkozzanak, játsszanak, beszélgessenek és megtöltsék vidám zsivajjal a plébánia kertjét. Amíg a felnőttek beszélgettek, megosztották egymással történetüket, terveiket, addig a gyerekek a kertben játszottak a nagyobbak vezetésével. A röplabda háló, a ping-pong asztal és a csocsó vonzotta a sportolni vágyó szülőket és gyerekeket egyaránt. A finom enni- és innivalók is gyorsan elfogytak, hiszen a találkozó vége már az estébe nyúlt. Az, hogy egyre korábban sötétedik, figyelmeztette a résztvevőket, hogy közeledik az ősz. Búcsú délután, hittan beiratkozás: Templomunk búcsúja Szent Kereszt Felmagasztalásának ünnepén, szeptember 14-én van. Immár hagyomány, hogy nem csak a következő vasárnapon ünnepeljük ezt az alkalmat, hanem a napján is, ami idén keddre esik. Ezen a kedden délután három órától várják a szervezők a gyerekeket a plébánia kertbe játékdélutánra, ami egyben a hittanos beiratkozás is. Aki szeretne év közben hittanra járni, akár óvodás, akár iskolás, annak ott a helye! Fél hattól ünnepi vesperást imádkozunk, majd hat órakor kezdődik a szentmise. Utána gyertyafényes kerti együttlét teszi teljessé ezt a számunkra különösen kedves ünnepi napot. Természetesen szeptember 19-én, vasárnap is ünnepeljük templomunk búcsúját a 11h-kor kezdődő ünnepi szentmisén. Mindenkit szeretettel várunk! Guba Imre diakónus

14 14 MÁNYI HÍREK REFORMÁTUS HÍREK A KENYÉR Gondolkodtunk-e már azon, hogy mire megéljük a zsoltár időmértéke szerinti hetven vagy nyolcvan esztendőt, vajon addig hányféle kenyeret eszünk meg? Gyermekkorunkban esszük azt a kenyeret, amiért a szüleink fáradoznak, munkálkodnak. Áldott legyen a gyermekeik kenyeréért dolgozni tudók élete! Áldottak legyenek poraikban azok, akik kenyeret adtak a kezünkbe, a szánkba. Ahogy telnek-múlnak az évek, eljutunk oda, hogy a saját munkánk által keresett kenyeret esszük. A tanulás, a taníttatás után nagy dolog már szakmunkásként, diplomásként kenyérkeresőnek lenni. Tudjuk, hogy ez egyáltalán nem természetes, ha a munkát keresők magas számára gondolunk. Fiatal lelkészkoromban még szokásban volt Szatmárban, hogy az első fizetésükből az Isten dicsőségére adakoztak az emberek. Hol vagyunk mi már ettől! Vajon nem oka ez is annak, hogy sokaknak nincssen kenyérkeresete? Áldott dolog, amikor az ember eljut oda, hogy családot alapít, és szülői felelősségérzettel gondoskodik az Istentől ajándékba kapott és elfogadott gyermekek kenyeréről. Ma ezzel is nagy bajok vannak: nagymértékben csökkent a családalapítási kedv, sikk szinglinek lenni, egyneműeknek együtt élni, összeköltözni és gyermeket nem vállalni, családot nem alapítani. Az ilyen önző emberek vallják, hogy túl rövid az élet mindehhez. Eközben mi, magyarok fogyó nemzetté lettünk, lassan tízmillió alá csökken az ország lakosságának száma. Abban a reménységben és hitben kell könyörögnünk és imádkoznunk, hogy egy családbarát politika elősegítse, ösztönözze a gyermekvállalási kedvet. Ha az Úr napjainkhoz napokat told, és megajándékoz bennünket a hosszú élettel, akkor ehetjük a nyugdíjasok kenyerét is. A nyugdíjasok kenyere nem kegyelemkenyér. Sok mai nyugdíjas kenyere lett savanyú, ízetlen. Ennek az országnak a nyugdíjasai többet, jobbat érdemelnének. Könyörögjünk azért, hogy ezen a területen is egyre többen érezzék és élvezzék fáradságos munkájuk áldott gyümölcsét. A Szentírás tanítása szerint kenyéradó gazdánk az Isten. Az Istentől ajándékba kapott kenyér az ember számára erőforrás, a kenyér pedig erősíti az ember szívét. (Zsolt 104,15) A létfenntartáshoz nélkülözhetetlen aki híjával van a kenyérnek, az szinte mindennek híjával van. Mivel Isten a kenyéradó gazdánk, az embernek ezt tőle bizalommal kell kérni, mint ahogyan az Úri imádságban is tanít minket Jézus, vagy amint régi, szép aratási énekünk mondja: Rajtad kívül nem adhat senki kenyeret számunkra, te szolgáltatod nekünk azt ki a mi asztalunkra. Ha az Isten kezéből fogadjuk el a kenyeret, nem leszünk annak rabjává, elég lesz mindenkor. Aki a kenyeret naponta el tudja kérni az ő Teremtőjétől, az hálás érte, és dicsőíti őt, mint minden jó adomány ajándékozóját. Amikor hálát adunk a mindennapi kenyerünkért, mert az megvan, ne feledkezzünk meg azokról, akik éheznek. Tudjuk, Magyarországon is sokan nélkülöznek napjainkban, és a világban naponta ezrek halnak éhen. Ebből kifolyólag kell nekünk így könyörögni: bocsásd meg vétkeinket. (Mt 6,12) Amikor hálát adunk a mindennapi kenyérért, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy nem csak kenyérrel él az ember (Mt 4,4). Isten a testi eledel mellett lelki eledelről is gondoskodott, kész a mi lelki éhségünket is csillapítani, kielégíteni. Ilyen lelki kenyér az egész Szentírás. Ilyen lelki kenyér maga az Úr Jézus Krisztus. Csodálatos az, amikor örökké tartó szeretettel kínálja Atyánk ezt a kenyeret: Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké (Jn 6,51) Krisztus az életnek kenyere, nem közönséges kenyér, nem ünnepi kalács, hanem élő és életet adó kenyér. Az a kenyér, amelyet megeszünk, táplál ugyan a földi életre, de nem tarthat meg a halállal szemben, hiszen maga is halott kenyér a gabonaszem négyszer hal meg, mielőtt kenyér lesz belőle. Soha sehol nem érezhetjük annyira, hogy Krisztus valóban az életnek kenyere, mint az úrvacsora alkalmával. Krisztus kenyér, életet adó, áldott, szent kenyér, de csak akkor és annak, aki él vele. Éljünk hát vele. 20 ÉVES GYÜLEKEZETÜNK TESTVÉRKAPCSOLATA - beszámoló az együtt töltött napokról augusztus között Mányon testvérgyülekezeti találkozót tartott a mezőbándi és a mányi gyülekezet. Idén

15 IV. évfolyam, 2. szám 15 ünnepeljük a testvérkapcsolat 20. évfordulóját, ezért ez egy kiemelt, ünnepi esemény volt. Mintegy 50 fő érkezett Mezőbándról augusztus 18-án este, a fogadás a parókia udvarán és a templomban történt. Ahogy eddig is, a vendégek családoknál lettek elszállásolva, a meglévő jó baráti testvéri kapcsolatok révén. Másnap közös kiránduláson vettünk részt. Megnéztük együtt Tatabányán a Turul-szobrot, Majkon az egykori kamalduli szerzetesek kolostorát, a várgesztesi és a tatai várat. Elfáradva, de élményekkel telve érkeztünk haza. Augusztus 20-án ünnepi istentiszteletet tartottunk, melyen Guba Imre diakónus lekció olvasással, Lukácsy M. Szilamér igehirdetéssel szolgált. Ezen az alkalmon került átadásra a Mányi Katolikus Egyház ajándéka a mezőbándiaknak és a Mezőbándi Református Egyház ajándéka a Mányi Katolikus Egyháznak, a Mányi Önkormányzatnak és a Mányi Református Egyházközségnek is. A testvérkapcsolat 20. évfordulójára egyházközségünk egy emléktáblát készíttetett, ezt ajándékozta a Mezőbándi Református Egyházközségnek, az alábbi felirattal: Áldjátok az Urat mindnyájan ti, akik az Úr szolgái vagytok Zsolt. 134,1 Hálaadással a Bándi Mányi testvérkapcsolat 20. évfordulója alkalmából A Mányi Református Egyházközségtől Ezután folytatódott ünneplésünk 11 órától a templom melletti téren, ahol felállításra került a Mezőbándi Református Egyházközség által készíttetett székelykapu. A kapu átadásakor ünnepi beszédet mondott Bartha Domokos (Mezőbánd alpolgármestere) és Ugron Zoltán (Mány polgármestere), ünnepi műsorral, énekkel verssel készültek a mezőbándi fiatalok és szép előadást láthattunk a mányi mazsorett csoporttól is. Balázs János mezőbándi kántor éneke sokunknak könnyet csalt a szemébe. A székelykapu felirata: Ezen székelykaput a Mezőbándi Református Egyházközség állította a Mány-Mezőbánd 20 éves testvérkapcsolata alkalmával aug. 20. Minden ember annyit ér, amennyit népéért tesz A székelykapu talapzatán lévő emléktábla tartalmazza a két templom GPS koordinátáit is. Az ünnep délutánján Köveshegyen voltunk kint Csörgei Csaba István gondnok úr szőlőjében, ahol vadvacsorán és borkóstoláson vettünk részt. A szombati nap szabad volt arra, hogy a vendéglátók a vendégekkel együtt kiránduljanak. Este a kultúrházban tartottunk ünnepi, jubileumi gálát. A vendégvárásnál a Blusemegálló adott térzenét, az ünnepi estet a mányi tánccsoport műsora nyitotta, majd Szabó Réka énekét hallgathattuk. Vacsora után minden mezőbándi család kapott egy kerámia gyümölcsös tálat. Emléklapot kaptak azok a mezőbándi családok, akik 1990-től mind e mai napig aktív résztvevői a testvérkapcsolatnak. Megemlékeztünk azokról is, akik részt vettek a testvérkapcsolatban, de már Isten elszólította őket a minden élők útján. Az este zenés táncos mulatsággal ért végét. Vasárnap az új kenyérért való hálaadás alkalmából ünnepi úrvacsorás istentiszteletét tartottuk Lukácsy M. Szilamér mezőbándi lelkész szolgálatával. Istentisztelet után ünnepi presbiteri gyűlést tartottunk, melyen határozatokat hoztunk a jövőbeni testvérkapcsolat kiszélesítéséről is. Délután lehetőségünk volt a baráti, testvére együttlétre, látogatásra. Augusztus 23-án reggel 7 órakor indultak haza a mezőbándiak a templom elől. Az együtt töltött idő újból megerősítette összetartozásunkat, kapcsolatunkat és elkötelezett mindannyiunkat a további együttműködésre. Szabó Ferenc Lelkész 20 ÉVES GYÜLEKEZETÜNK TESTVÉRKAPCSOLATA - a közös történelmünk - Ó, mily jó és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek. Zsolt 133,1 A testvérkapcsolat története Fotó: Szabó Zoltán januárjában a Tiszáninneni Református Lelkészegyesület kezdeményezésre elindult a magyarországi és erdélyi gyülekezetek testvérkapcsolatainak megszervezése. Az március 28-án a Mányi Egyházközség személyes Folytatás a következő oldalon

16 16 MÁNYI HÍREK megkeresése nyomán indult a kapcsolatfelvétel. A küldöttségben Mányról Pálóczy Károly lelkész és Csörgei Csaba István gondnok és Bárány Zsigmond presbiter utazott, Mezőbándról Kerezsi János lelkész vezetésével az egész gyülekezet szeretettel fogadta a megkeresést június 17-én szolgált Mányon Kerezsi János első ízben. Ebben az időben Mezőbándon templomfelújítás volt folyamatban október 14-én tartották a templomfelújítás hálaadó istentiszteletét Csiha Kálmán püspökúr szolgálatával. Ekkor ment először csoport Mányról Mezőbándra mintegy 40 fővel, az istentiszteleten a gyülekezet énekekkel is szolgált. Az elhelyezés vendéglátó családoknál történt, ekkor alakultak ki a családok között az őszinte baráti kapcsolatok. A legtöbb helyen mind e mai napig megmaradtak ezek. A viszontlátogatás alkalmával Mányon már a családok, ismerősöket, barátokat láttak vendégül. A következő állomás a II. Református Világtalálkozó volt. A programokon együtt vett részt a két gyülekezet, ezekben a napokban Für Lajos, akkor honvédelmi miniszter is fogadta a csoportot. Ennek a kapcsolatnak nyomán, id. Szabó Zoltán kezdeményezésére egy felújított honvédségi autóbuszt juttatunk el Mezőbándra, a gyülekezetnek. A mezőbándi gyülekezet anyagilag is hozzájárult a Mányon felállított első köztéri Antall József szobor kivitelezéséhez. Évről évre rendszeres találkozók voltak, kisebb nagyobb csoportokban. Együtt ünnepeltünk egyházi ünnepeinket. Keresztkomaság is kialakult a Szabó és a Bartha család között. A családi eseményeken, keresztelő alkalmával, esküvőkön vagy temetéseken is egyek és együtt voltunk. Tragikus esemény volt a 2003 telén történt gázrobbanás a parókia irodájában. A tiszteletes úr és két presbiter súlyosan, életveszélyesen megsérült. A Magyarországon kapható kenőcsökre néhány napon belül megtörtént a gyűjtés és a zord téli idő ellenére egy kis küldöttség indult el a segítséggel. A találkozás megrendítő volt mesélték az ott jártak -, de reméljük hozzá tudtunk járulni a gyógyulásukhoz. A testvérkapcsolat jelenlegi állása Sokan elmentek a mindenélők útjára azok közül, akik e testvérkapcsolatot elindították, aktív részesei voltak. Az elmúlt években fiatal családokkal megújult ez az együttműködés. Mind a két gyülekezetben azóta lelkészváltás is történt (2003-ban Mányon Szabó Ferenc, 2007-ben Bándon Lukácsy M. Szilamér). A két falu között már testvérvárosi kapcsolat is van. A találkozásokat így falunapokhoz is kapcsoljuk. A közös emlékek összekötnek bennünket, így az az emlékezetes augusztus 20-i vihar is, ahol Isten kegyelméből a csoportunkból senki sem sérült meg és a beiktatások ünnepi alkalmai május 22-én együtt ünnepeltük a Magyar Református Egyház megalakulását Debrecenben (Mányról 17-en, Bándról 16-an). Az istentisztelet felemelő örömeiről, átéléséről számoltak be mind a résztvevők. Sokat változott a világ az elmúlt 19 évben, a fenyegető határátkelésekből egyszerű Európai Uniós átlépés lett, az eddig tagolt egyháztesteink jogi egységet alkotnak. Fontos, hogy fenntartsuk minden időben a testvéreinkkel való kapcsolatot. Az elmúlt esztendők is azt mutatják, hogy egymástól tanulva, hitében erősödve, egymás terhét is hordozva maradhatunk meg magyar reformátusnak, testvérnek. Fotó: Tót Zoltánné CSENDESDÉLUTÁN Csörgei Csaba István gondnok Szabó Ferenc lelkész szeptember 11-én szombaton délután 3 órai kezdettel körzeti csendesdélutánt tartunk a gyülekezetben. Az alkalom témája: Közösség és egyén az Újszövetségben. Előadást tart Dr. Balla Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem megbízott rektora. Erre az alkalomra várjuk szeretettel mind a mányi, mind a környékbeli gyülekezetek tagjait. HITTANOS TANÉVNYITÓ ISTENTISZTELET szeptember 26-án vasárnap délelőtt 10 órakor tartjuk a hittanos tanévnyitó istentiszteletünket. Szeretettel hívunk minden családot gyermekekkel együtt erre az alkalomra! Szabó Ferenc lelkész

17 IV. évfolyam, 2. szám 17 SPORTHÍREK - 80 éves jubileumi sportnap krónikája- A nyári időszak sem telt eseménytelenül sportegyesületünk, a Mányi TK életében, hiszen felejthetetlen napokon vagyunk túl! A mányi sport 2010-ben ünnepli 80. születésnapját, ennek apropójából a sportkör egy jubileumi ünnepséget, egy nagyszabású sportnapot rendezett június 12.-én. Hosszú előkészületeket, és szervező munkát igényelt ennek a napnak a megrendezése, hiszen mindenképpen szerettük volna magunk között látni a régmúlt mányi sportolóit, vezetőit, szurkolóit, emlékezetessé téve mindannyiunk számára a találkozást. Képeket, egykori dokumentumokat gyűjtöttünk, amelyekből kiállítást láthatott a rendezvényre kiérkező néhány száz sportbarát, a szöveges öszszeállításból a polgármester úr, és Tót Rózsa segítségévelpedig egy rövid kiadványt jelentettünk meg a jubileumra. Rekkenő hőségben, a nyár egyik legmelegebb napján került sor a jubileumi sportnapra. Délelőtt a meghívott utánpótlás csapatok vívtak meg a Jubileumi Kupáért, amelyet ezúttal a Bicske csapata nyert meg, a szári gyerekek, és a házigazda mányiak előtt. Déltől aztán gyülekeztek a régi nagyok, akik az ország minden pontjáról érkeztek, hogy évtizedek távlatából újra öszszeölelkezhessenek a mányi sportpályán. A 70-es, 80-as évek legendás focistái közül több tucatnyian elfogadták meghívásunkat, jöttek Gyermelyről, Tatabányáról, Szentendréről, a környékbeli településekről, Budapestről, Németországból, Hollandiából. Remek hangulat volt, hiszen sokan nem ismerték meg egymást, de a kiállított képek alapján gyorsan egymásra talált a társaság. Hosszú órákon ment az ilyenkor szokásos sztorizgatás, a régi emlékek felelevenítése. Aztán a nap egyik fénypontjaként megérkezett a Tatabányai Bányász öregfiúk csapata (soraiban olyan futball-legendákkal, mint Csapó Káoly, Szabó Gyurka, és egykori mányi játékosokkal), hogy megmérkőzzön a mányi legendákkal. A mányi mazsorett csoport színvonalas bemutatójára vonult fel a két csapat a mérkőzésre. Az eredmény másodlagos volt, hiszen jó volt újra, és talán utoljára látni a mányi sportpályán, a falu sporttörténetének legendás alakjait. A két nosztalgia csapat mérkőzése után, a helyi öregfiúk és a fiatalok csaptak össze egy remek hangulatú mérkőzésen. A rekkenő hőség miatt minden tiszteletet megérdemelnek azok, akik ezen a napon pályára léptek. A mérkőzések alatt már rotyogott a bográcsokban a finom vadpörkölt, és babgulyás, amit Mohácsi Gergő és Schütt Misi vezetésével a mindig nagyon odaadó Nyugdíjas Klub segített előkészíteni. A nyugdíjasok az egész nap folyamán, és az előkészületek során is rengeteg munkát végeztek, hogy tényleg jól sikerüljön számunkra ez a nap. Hálás köszönetünk érte!! A vacsora remek hangulatban zajlott, a zenei aláfestést a mányi Bluesmegálló zenekar színvonalas előadása szolgáltatta. Hosszas beszélgetések, élménybeszámolók következtek, majd a még talpon lévő fiatalság a Művelődési Házba vonult, hogy a Mányi Sramli zenéjére, hajnalig ropja a talpalávalót. Gyorsan eltelt ez a felejthetetlen nap, de felelevenedhetett újra mindaz, ami több éven keresztül lázba tartotta ezt a kicsiny falucskát: újra volt összefogás a fociért!! Igazából ez volt a célunk, amikor a rendezvény megszervezése mellett döntöttünk, vállalva sok költséget, és rengeteg munkát. Nagyon sok visszajelzést kaptam azóta, hogy a résztvevők milyen jól érezték magukat. Szeretnék megosztani Önökkel néhányat: Szia Misikém! Hálás szívvel szerettem volna nektek köszönetet mondani az egész rendezvényért! Iszonyú jól éreztem magam és nagy örömet okoztatok nekem! Szomorúságot csak az eltávozottak és a beteg barátaim miatt érzek! Remélem még sokszor fogunk találkozni! Még írok majd nektek,és arra kérlek bármilyen segítségre van szükségetek hívjál!ölellek szeretettel: István (Seres István, egykori legendás mányi kapus, Mogyoródon él) Szia, Misi! Köszönjük ez a június 12-i szombat ez Szuper, vagy mondjam így Extra Szuper jó volt részünkről. Főképpen a Sanyinak, (aki a focit ennyire szereti). Jubileumi kiadvány nagyon- nagyon jó, szinte nem is találok szavakat. Misi neked és segítőidnek nagyon szépen köszönjük ezt az egészet. Szerintem, aki nem jött el az nagyon, de nagyon sajnálhatja. Sanyi szokta mondani a fontos emberek azok ott voltak most is. Hát egy ideig az biztos téma lesz nálunk ez az egész. Felejthetetlen élmény, és emlék ez részünkről. Végh Toni bácsitól kapott könyv mellé kerül ez a Jubileumi kiadvány. További szép sikereket kívánunk, az életed során, csak így tovább! Köszönjük! Üdv.Eszti és Sanyi (Izsó Sándor, az egykori mókamester, kiváló focista és felesége Gyermelyről) Folytatás a következő oldalon

18 18 MÁNYI HÍREK Ezúton is szeretnék a Sportkör nevében köszönetet mondani mindazoknak, akik segí tettek, hogy ez a felejthetetlen nap létrejöhessen: Ugron Zoltán polgármester, Tót Rózsa, Mohácsi Péter, Mohácsi Sándor, Csizmadia Tibor, Sárközi Csaba és neje, a Nyugdíjas Klub valamennyi tagja, az iskola élelmezési dolgozói, Pintér Róbert és a Mányi Sramli zenekar, a Bluesmegálló zenekar, Szarka Bankó Reni és a Mazsorett csoport, a tatabányai játékvezetők, Bederna Péter, Bederna László, Bederna Vilmos, a bicskei CBA dolgozói, Friedrich István és felesége, Majár Tibor és neje, Schütt István, Kovács István, Molnár József, Haus Leimen, Waldi Kft, Schnobl József és Péter, Pintér Zoltán, Schütt Mihály, Jakab Béla és Márti, Nagy László, Rozovits János, a mányi Polgárőrség szolgálata, Greznár János, Gulyás Roland, Széplaki Béláné, Fuchs János, A polgármesteri hivatal dolgozói, serdülő csapatunk szülői, az ovisok szülői, Mészáros János, Csörgei Csaba István, Pötröcz Lajos, Szvitacs Zoltán és neje, Varga József, Kun Viktor, Lovasi Zsolt, Palkovics Viki és a focistáink barátnői, feleségei, Varga Mihályné, Cziegler Ferenc, Soós Csaba (Pápa), Venczel József, Fuchs Zoltán, az adományozó mányi lakosok, a kiadványunkat elkészítő nyomda, Pötröcz Zsiga bácsi, Péti József, Kiss Feri bácsi, Tatabányai Bányász Öregfiúk csapata, Farkas Peti, Jani László és Irénke, a mányi sportkör jelenlegi és egykori sportolói, és minden kedves aktív résztvevő, sportbarát Varga Mihály Balázs Köszönjük!!

19 IV. évfolyam, 2. szám 19 A Vadvirág és a Holdfény Mazsorett Csoportok működéséről Aligha lehet röviden ismertetni mazsorett csoportjaim tevékenységét az utolsó lapzárta óta, hiszen azóta rengeteg fellépésen, sok munkán és (az idei évben először) közös táborozásokon vagyunk túl. Mégis most megpróbálom feleleveníteni dióhéjban a legfontosabb eseményeket: Május 2-án került megrendezésre a II. Mányi Mazsorett Találkozó. Vitathatatlanul nagy sikere volt rendezvényünket. Nem csak a helybeliek, hanem a környező települések lakói is nagy érdeklődéssel szemlélték a csaknem 350 fős felvonulást. A nagy sikerre való tekintettel bízom benne, hogy ben is megtisztelnek minket a fellépő csoportok. Májusban ismét megmérettettünk a Siófoki Vándorkupa Versenyen is. Az idei évben 5 kategóriában indultak a csoportjaink, és öt kupával is tértünk haza. Az eredmények magukért beszélnek: Vadvirág mazsorett csoport: Tradicionális induló Showtánc Egyéb eszközös kategória Holdfény mazsorett csoport: Tradicionális induló Egyéb eszközös kategória Első helyezés Harmadik helyezés Második helyezés Első helyezés Második helyezés Duók közül Vörös Gerda és Kocsis Bernadett második helyezést, Szabó Nóra és Szarvas Fanni harmadik helyezést, Szabó Kitty és Szölch Krisztina harmadik helyezést értek el. A magyarországi fellépéseken kívül (Csabdi, Zsámbék, Felcsút.) az idén Pedbetére (Szlovákia) és Thessalonikibe kaptunk felkérést. A Vadvirág mazsorett csoporttal júliusban egy hetet töltöttünk Thessalonikiben, a Holdfény mazsorett csoporttal pedig augusztusban Zánkán voltunk mazsorett-táborban. Élményeikről a lányok maguk számolnak be: Alig vártuk augusztus 5-két, hogy elinduljunk a bicskei tábor felé. Amint megérkezett a busz nagy örömmel rohantunk a faházakhoz. Reni néni gondoskodott róla, hogy egy percet se unatkozzunk, s rögtön meghívott minket a faházába, hogy kézhez kapjunk egy listát nehezebb pörgetésekkel, amit a hét alatt teljesítenünk kellett. Ezen kívül kihúztuk egymás nevét is, s a tábor ideje alatt duót kellett készítenünk. Naponta 5-6 órát próbáltunk. Volt egy-két esős napunk is, de a legtöbb napon nagyon jó időnk volt, így tudtunk a Balatonban fürödni is. Esti sétán is voltunk a parton: a Balaton nagyon gyönyörű volt sötétben! Reni néni az utolsó este meghívta a táborozókat (mert a bicskei zenekarosokkal töltöttük a hetet), hogy este megtekinthetik az ott tanult táncainkat. Az egy hét alatt egyébként két új táncot is tanultunk. Az utolsó nap nem szerettünk volna hazamenni, mert nagyon jól éreztük magunkat. Reméljük, hogy jövőre is meglátogathatjuk ezt a tábort. Vörös Gerda és Kocsis Bernadett 2010 július 21-től 25-ig Görögországba, Thessalonikibe egy hatalmas nemzetközi fesztiválra hívtak minket, ahová pl. Szerbiából, Ciprusról, és Görögország más területeiből érkeztek fellépők. A mindennapi fellépéseken nagy tömeg (kb ember) nézte végig a produkciókat. A különböző országokból érkezők hazájuk jellegzetes táncaikat is bemutatták A fellépések mellett rengeteg szabadidőnk volt. Sok közös programot szerveztek a táncosoknak, pl.: városnézés, közös strand. Szerencsére az idő nekünk kedvezett, és ezt ki is használtuk. Persze a próbák közben nagyon melegünk volt, de ezután jól esett beleugrani a szállodánk medencéjébe, amit minden nap reggelétől késő délutánig élvezhettünk. Persze a tengerpartra is lenéztünk. Ezt a hetet hosszú munka előzte meg. 3 héten keresztül folyamatos próbák zajlottak. De mindez megérte, mert a jó hangulatnak és a társaságnak köszönhetően egy fantasztikus hetet tölthettünk el Thessalonikiben. Ezúton megköszönjük Szarka-Bankó Renátának a felkészítést és Novák Zsuzsannának a jól megszervezett hetet. Sölch Krisztina és Szabó Kitty Záró gondolatként szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik támogatják csoportjaim munkáját, hiszen mindaddig tudjuk határon belül és kívül is egyaránt öregbíteni községünk hírnevét, amíg a lányok, a szülők, és a falu lakossága is szívvel-lélekkel tudnak örülni produkcióinknak. Szarka-Bankó Renáta

20 Adtál földmívest a tengernek, adj emberséget az embernek. Adj magyarságot a magyarnak /József Attila/ Kedves Olvasók! Néhány könyvet szeretnék figyelmükbe ajánlani, amelyek a könyvtár legutóbbi gyarapításából valók. A gyerekek nagy kedvence a Geronimo Stilton sorozat, amiből újabb történeteket sikerült beszerezni, az Anna, Peti, Gergő című sorozat szintén egy népszerű tartalmas olvasmány a kicsiknek. A nagyobbak olvasási próbálkozásaihoz, illetve a gyakorláshoz ajánlom Olvasó Leó kedves, és tanulságos történeteit. A nagy betűmérettel szedett, és sok szép képpel ellátott könyvsorozat segít abban, hogy gyerekeink a rövid történeteken keresztül ráérezzenek az olvasás ízére. Az ifjúság Francine Oomen tollából ismerheti meg egy négy részes széria, Hogyan éljük túl? főszereplőjét, Rosát, aki részese mindannak az élménynek, ami csak ebben a korban érheti az embert: tini szerelem, csalódások, és örömök, igaz barátság Tinédzser lányainkhoz szól Kim Cattrall, Légy igazi nő! című könyvében. A tinilányok számára igazán fontos dolgokról szóló, kellemes stílusban megírt kötet hasznos tanácsokkal segíti a jövő ifjú kis hölgyeit a nővé érés folyamatában. Természetesen fontos, hogy ezeket a kérdéseket szüleikkel is meg tudják beszélni, aminek első lépése lehet a könyv, ezért az édesanyáknak is ajánlom figyelmébe. A fiúk számára örömmel újságolhatom, hogy itt a Villámtolvaj folytatása, címe a Szörnyek szigetén. Felnőtt olvasóimnak ajánlom elsősorban Viktoria Holt történelmi sorozatának újabb darabjait, amely egyre szélesebb réteg számára jelent kellemes kikapcsolódást. Victoria Holt, a népszerű romantikus kalandregények szerzője Jean Plaidy álnév alatt nagy ívű regényciklusba illeszkedő történelmi regényeket is írt. Ezekben uralkodóházak nagyasszonyainak életét dolgozza fel "fordulatos, de történelmileg mindig hiteles" formában. A középkori angol Plantagenet-ház asszonyai, Viktória, a Tudor királynék, VIII. Henrik feleségei, lányai, Stuartok, a francia Mediciek (Mária és Katalin), Kasztíliai Izabella, Mária Antoinette, Lucrezia Borgia mind "megfordultak a tolla hegyén". Életútjuk feltárása mellett külön ügyel arra, hogy háttérként a kor színes forgatagát is hűen adja vissza. A történelmi regények, és a szórakoztató irodalom kedvelőinek egyaránt ajánlható, de örömmel tapasztalom, hogy néhányan az ifjúságból is érdeklődéssel veszik kézbe a kötetet. Továbbá egy Sherlock Holmes történet, és két új Nora Roberts regény is vár az olvasás kedvelőire. A sakk világában igazodhatunk el a Sakklexikon segítségével, illetve 100 híres ember játszmáinak leírását olvashatják az érdeklődők a hasonló című kötetben. Továbbá beszerzésre került még néhány példány a kötelező irodalomból, hogy zökkenőmentesen kezdődhessen a tanév. A fent ismertetett könyveket megtalálják a könyvtárban, ahová továbbra is szeretettel várunk minden irodalomkedvelőt. Kedden: 15-18h és pénteken: h Nyilasné Simon Katalin könyvtáros A tűzgyújtás szabályait a 3/2003. (II.14.) számú önkormányzati rendelet tartalmazza: Égetni csak a megfelelően előkészített, száraz kerti hulladékot szabad az emberi egészséget legkevésbé veszélyeztető vagyon és személyi biztonság figyelembevételével lehet. Az avar kerti hulladék égetését: óra és óra között kedden és szombaton lehet elvégezni. A szabad tüzet gyújtani csak úgy szabad, hogy az a környezetre tűz- vagy robbanásveszélyt ne jelentsen. A tüzet őrizetlenül hagyni tilos, veszélyes esetén vagy, ha a tűzre már szükség nincs, azonnal el kell oltani. A tüzelés helyszínén olyan eszközöket illetve felszereléseket kell készenlétben tartani, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható, illetőleg a tűz eloltható. Az éghető kerti hulladék nem tartalmazhat semmilyen más kommunális, illetve ipari eredetű hulladékot, gumit, műanyagot, vegyszereket. Szeles időben égetni nem szabad. A jegyző az avar és kerti hulladék égetésére részleges vagy teljes tűzgyújtási tilalmat rendelhet el. A szabályok megszegése ,- forintig terjedhető pénzbírsággal sújtható.

A választójogosultak bejelentett lakóhelyükön, lakóhely hiányában bejelentett érvényes tartózkodási helyükön szerepelnek a névjegyzékben.

A választójogosultak bejelentett lakóhelyükön, lakóhely hiányában bejelentett érvényes tartózkodási helyükön szerepelnek a névjegyzékben. Tisztelt Választópolgárok! A 2010. október 3-ra kitűzött helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán választójoggal rendelkezik a Magyar Köztársaság területén lakóhellyel vagy bejelentett

Részletesebben

IV. évfolyam, 2. szám 2010. szeptember

IV. évfolyam, 2. szám 2010. szeptember P. Tófeji Vali SZEPTEMBERI HÍVOGATÓ IV. évfolyam, 2. szám 2010. szeptember Most itt a szeptember! Hogy múlik az idő! Mögöttünk szép nyár, előttünk dolgos jövő. A köztársasági elnök 2010. október 03. napjára

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

K Ö Z L E M É N Y. A helyi önkormányzati képviselő és polgármester választásáról

K Ö Z L E M É N Y. A helyi önkormányzati képviselő és polgármester választásáról Enying Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala Helyi Választási Iroda 8130 Enying, Szabadság tér 16/a.. Tel: 22/572-131, 22/572-074; Fax: 22/572-130 pmhiv@enying.eu K Ö Z L E M É N Y A helyi önkormányzati

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése.

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése. Három nap veled A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola a Három nap veled elnevezésű pályázatot immár második éve nyeri meg. A 2007-2008-as tanévben az Egri Gyakorló Általános Iskola diákjaival tölthettünk

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Mányi Német Nemzetiségi Önkormányzata Maaner Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung Képviselő-testületének 2012. június 1-én, délelőtt 8.30-kor, Mány Község Önkormányzata

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

Tisztelt Választópolgárok!

Tisztelt Választópolgárok! Tisztelt Választópolgárok! Az Alkotmány rendelkezése alapján a helyi önkormányzati képvisel ket, valamint a polgármestert a választópolgárok általános és egyenl választójog alapján, közvetlen és titkos

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

1-es csoport

1-es csoport 1-es csoport 2-es kiscsoport 3-as csoport 4-es csoport Küldetésünk: Feladatunk az evangélikus, keresztény szellemiségű nevelés a gyermekek személyiségének kibontakoztatásával, az érzelmi élet kiteljesítésével,

Részletesebben

Óbarok Község Önkormányzat Helyi Választási Iroda 2063 Óbarok, Iskola u. 3. Tel.: 22/ Fax.: 22/

Óbarok Község Önkormányzat Helyi Választási Iroda 2063 Óbarok, Iskola u. 3. Tel.: 22/ Fax.: 22/ Óbarok Község Önkormányzat Helyi Választási Iroda 2063 Óbarok, Iskola u. 3. Tel.: 22/704-147 Fax.: 22/704-777 Tisztelt Választópolgárok! A Köztársasági Elnök 2010. október 3. napjára (vasárnapra) tűzte

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017. nevelési év A nemzeti köznevelésről szóló törvény és annak végrehajtásáról rendelkező 229/2012. (VIII.28.) kormányrendelet alapján. Az óvoda megnevezése Székkutasi Líbor Ilona

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LOS ANGELES-I FŐKONZULÁTUSA KÖZLEMÉNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE KITŰZTE AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK 2010. ÉVI VÁLASZTÁSÁT.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LOS ANGELES-I FŐKONZULÁTUSA KÖZLEMÉNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE KITŰZTE AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK 2010. ÉVI VÁLASZTÁSÁT. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LOS ANGELES-I FŐKONZULÁTUSA KÖZLEMÉNY A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE KITŰZTE AZ ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK 2010. ÉVI VÁLASZTÁSÁT. MAGYARORSZÁGON AZ ELSŐ FORDULÓ NAPJA: 2010. ÁPRILIS 11.

Részletesebben

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE

Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE Az iskola nem az élet előszobája, hanem a való élet. Stephen Fry. Szász Endre Általános Iskola és Művészeti Iskola ALSÓ TAGOZATÁNAK MUNKATERVE a 2018/2019-es tanévre Odor Zsuzsanna mkv. 1 A munkaközösség

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai Az óvoda nyitva tartása: Az óvoda öt napos munkarenddel

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. március 27. napján megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. március 27. napján megtartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. március 27. napján megtartott üléséről DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:

Részletesebben

SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE. Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Somorjai Tagóvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12.

SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE. Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Somorjai Tagóvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12. SOMORJAI TAGÓVODA MUNKATERVE Az intézmény neve: Jánossomorjai Aranykapu Óvoda Intézmény címe: 9242 Jánossomorja, Kossuth u. 12. A feladatok ellátásában közreműködők: Csoport neve, összetétele életkor szerint

Részletesebben

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda

Óvodai Tájékoztató. 2009 /2010. 1. szám. Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Óvodai Tájékoztató 2009 /2010. 1. szám Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda Tanévindítás: Óvodánk létszáma 2009 / 2010 es tanévben : 34 fő gyermek Csoport szám: 2 Óvodapedagógusok:

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron

Részletesebben

A Benczúr Gyula Utcai Óvoda Szombathely Kámon körzetében csendes, jó levegőjű, zöldövezeti környezetben helyezkedik el.

A Benczúr Gyula Utcai Óvoda Szombathely Kámon körzetében csendes, jó levegőjű, zöldövezeti környezetben helyezkedik el. Szombathely, 2013 A Benczúr Gyula Utcai Óvoda Szombathely Kámon körzetében csendes, jó levegőjű, zöldövezeti környezetben helyezkedik el. A 4540 m2 területen lévő óvodaépületet 2097 m2 kert és játszóudvar

Részletesebben

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4.

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.)

Részletesebben

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február

Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február Hónap Rendezvény megnevezése Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Február 09. Terápiás foglalkozás (kutyával) Alapítványi Ház 09. Katolikus bál 13. Hamvazószerda Katolikus templom 16. KISZE

Részletesebben

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító:

A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: A 2016/2017. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. OM azonosító: 029 524 1 A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló

Részletesebben

HELYI VÁLASZTÁSI IRODA 8181 Berhida, Veszprémi út 1-3. Tel: 88/ , fax: 88/

HELYI VÁLASZTÁSI IRODA 8181 Berhida, Veszprémi út 1-3. Tel: 88/ , fax: 88/ HELYI VÁLASZTÁSI IRODA 8181 Berhida, Veszprémi út 1-3. Tel: 88/585-600, fax: 88/596-581 e-mail: berhida@berhida.hu VÁLASZTÁSI KÖZLEMÉNY Berhida Város Helyi Választási Iroda (HVI) vezetőjeként a 2019. október

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Dr. Beer Miklós megyéspüspök atya június 1-jén töltötte be 75. életévét. Ez a papi és püspöki nyugdíjkorhatárunk, amikor kötelező

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2016. ÉVRŐL Alapítványunk alapvető célja a Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen fontosnak

Részletesebben

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/ 2017

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/ 2017 KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/ 2017 Óvoda neve: Szent Mór Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium Óvoda címe: 7625 Pécs Aradi vértanúk útja 14. OM azonosító: 027264 Óvodai csoportok

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év. Az óvoda címe, elérhetősége 6821 Székkutas, Murgács Kálmán u. 20. Telefon: 06-30/

KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év. Az óvoda címe, elérhetősége 6821 Székkutas, Murgács Kálmán u. 20. Telefon: 06-30/ KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017-2018. nevelési év A nemzeti köznevelésről szóló törvény és annak végrehajtásáról rendelkező 229/2012. (VIII.28.) kormányrendelet alapján. Az óvoda megnevezése Székkutasi Líbor Ilona

Részletesebben

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ 2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

HELYI VÁLASZTÁSI IRODA KÖZLEMÉNYE

HELYI VÁLASZTÁSI IRODA KÖZLEMÉNYE HELYI VÁLASZTÁSI IRODA KÖZLEMÉNYE A Köztársasági Elnök a 308/2019. (VII.26.) számú határozatában a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásának időpontját 2019. október 13. napjára tűzte

Részletesebben

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény -

Házasságkötő terem. Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Segítő Kéz Szociális Alapszolgáltató Intézmény - Január Február Március 22. Csütörtök 17 órától Ünnepi műsor a Magyar Kultúra Napja alkalmából Házasságkötő terem,, Etyeki Versmondó Kör 24. Szombat Etyeki piknik Szépvölgy, Újhegy Roxer Produkció 3. Kedd

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS 2019. május HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / NEVELÉSI ÉVRE

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / NEVELÉSI ÉVRE KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / 20167 NEVELÉSI ÉVRE Készült: A Nemzeti Köznevelési Törvény végrehajtásáról szóló 229./2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23. (1) (2) alapján Az intézmény adatai: Székhely óvoda:

Részletesebben

A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben

A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben A Kormány A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) rendelete szabályozza a nevelési

Részletesebben

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk Intézményünk, az Arany János Református Általános Iskola és Óvoda augusztus 30- án, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel, ünnepi istentisztelet keretében nyitotta meg

Részletesebben

VÁROSÜNNEP Rudabánya

VÁROSÜNNEP Rudabánya VÁROSÜNNEP Rudabánya Magyarország Európai Unióhoz csatlakozása 10. évfordulójának jegyében Programok III. Ásványgyűjtő Fesztivál, Rudabánya 2014. szeptember 5. VII. Városnap, Rudabánya 2014. szeptember

Részletesebben

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött

Részletesebben

KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014. évi feladatterve OM azonosító: 100760

KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014. évi feladatterve OM azonosító: 100760 KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014. évi feladatterve OM azonosító: 100760 Kétegyháza, 2013. szeptember 02. Készítette: Halmi Zoltán intézményvezető KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014.

Részletesebben

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló Újvárosi városrészi nap LEADER rendezvény Beszámoló A rendezvény helyszíne: 6800 Hódmezővásárhely, Széchenyi tér A rendezvény időpontja: 2012. július 21. A Visszhang utcai Olvasókör 12 éve rendezi meg

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE Dunaegyházi Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola 6323 Dunaegyháza Iskola u. 1. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE A 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet alapján 1. Felvételi

Részletesebben

K Ö Z L E M É N Y. Választójogosultság

K Ö Z L E M É N Y. Választójogosultság K Ö Z L E M É N Y Az Európai Parlament tagjainak 2019. évi választásán a választási irodák hatáskörébe tartozó feladatok végrehajtásának részletes szabályairól, a választási eredmény országosan összesített

Részletesebben

2. Óvodapedagógusok, pedagógiai asszisztensek iskolai végzettsége, szakképzettsége

2. Óvodapedagógusok, pedagógiai asszisztensek iskolai végzettsége, szakképzettsége Különös közzétételi lista A Szeghalmi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde - 1. Óvoda, ainak száma három Tagintézményben: 22 fő A 2011. évi CXC. Törvény 2. számú melléklete értelmében a nevelő- és oktatómunkát

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február RENDEZVÉNYNAPTÁR 2018. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Február Február 2. Farsangi hagyományok, szokások megismertetése, álarc készítés gyerekeknek Fekete Gólya Ház Bátáért Egyesület Február

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2017-2018 "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015.

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015. A tanév tervezett ütemterve A 2014/2015. tanév rendje A tanév első tanítási napja általános iskola művészeti iskola 2014. szeptember 1. A tanév utolsó tanítási napja általános iskola művészeti iskola Az

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA

Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA Takácsi Bóbita Óvoda Napsugár Tagóvoda Vaszar Magyargencsi Telephely Óvoda KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017 nevelési év Készítette: Bálint Mónika intézményvezető A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII.28.)

Részletesebben

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014 Összeállította: Dr. Sipos Ibolya igazgató -1- -6- A TANÉV RENDJE A 2013/2014. tanévben 180 tanítási nap van. Első tanítási nap: 2013. szeptember

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere

Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere Majosháza Község Önkormányzatának Polgármestere 2339 Majosháza, Kossuth u. 34., Tel: 06/24-511-830, Fax: 06/24-511-831, E-mail: majoshaza@majoshaza.hu ELŐTERJESZTÉS Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai

Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat 2015. február 25-i határozatai 1/2015. (II.25.) SZKT határozat 3 igen, 0 nem és 0 fő tartózkodott A Csabaszabadi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testülete ülésének jegyzőkönyv

Részletesebben

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A tanév rendje: A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő), az utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek). Az őszi szünet előtti

Részletesebben

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2.

Weöres Sándor hét. 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. Weöres Sándor hét 2014/2015. ( Olvashatóbb, ha kattintasz a táblázatra! ) 2013/2014.A Weöres Sándor-hét programja: március 31. április 1. április 2. április 3. április 4. délelõtt 7.00 A királyválasztó

Részletesebben

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN JANUÁR 9. Január 9-én a Vörösmarty Mihály Tagintézmény 3.a, 4.a és 5.b osztályos tanulói közös tanulmányi kiránduláson vettek részt. Szentesre látogattak el január 9-én egy országos rendezvényre. A projekt

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS 2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók!

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók! Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában Tisztelt Szülők, Tanulók! Hiánytalanul megérkeztek a 2018/19-es tanévre megrendelt tankönyvek. Osztásukra a következő időpontokban kerül sor: 2018. augusztus

Részletesebben

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012.

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012. KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2012. Január: 08. Vízszentelés Helye: Római Katolikus templom 10. Bábszínház: A három kismalac 20. Megemlékezés a Magyar Kultúra Napjáról 22. Vince napi borszentelés

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁRA es tanév

ESEMÉNYNAPTÁRA es tanév Sárospataki Református Általános Iskola ESEMÉNYNAPTÁRA 2014-2015-es tanév Augusztus 08.25 hétfő 9.00 Alakuló értekezlet, Gimnáziumban Nagy-Baló Csaba, Timáriné K. S. 08.25. hétfő 10.00 Munkaközösségi Timáriné,

Részletesebben

Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015

Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015 Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015 A Tervezést segítő Dokumentumok: 2011. évi törvény a nemzeti köznevelésről 2010. évi LXIII. törvény a közoktatási törvény módosításáról 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet

Részletesebben

2004. évi XCII. törvény. a választási eljárásról szóló évi C. törvény módosításáról1

2004. évi XCII. törvény. a választási eljárásról szóló évi C. törvény módosításáról1 http://www.complex.hu/kzldat/t0400092.htm/t0400092.htm 2004. évi XCII. törvény a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosításáról1 1. A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (a

Részletesebben

egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI evangélikus GyüleKezet református egyházközségeink

egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI evangélikus GyüleKezet református egyházközségeink 2019. június hit vallás egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI KAtolIKus egyházközség miserend a nyári időszakban: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (dabas-szőlők),

Részletesebben

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai Az óvoda nyitva tartása: Az óvoda öt napos munkarenddel

Részletesebben

A es nevelési év eseménynaptára

A es nevelési év eseménynaptára A 2018-2019-es nevelési év eseménynaptára Dátum Programjaink Augusztus 15-től Augusztus 21. Augusztus 28. Szeptember 2. Szeptember 3. Szeptember 5. Szeptember 6. Szeptember 7. Szeptember 12. Szeptember

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre

A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre A napközis munkaközösség munkaterve a 2016/2017-es tanévre A munkaközösségem 28 fővel az iskola két épületében tevékenykedik (Nádasdy épület, Fő utcai épület), a következő felosztásban. Jelenleg 3 hely

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde

Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde Az aranyalma a népmesében az újjászületés, a megváltás, valamilyen jó cselekedet jutalma, csodatévő hatása van. Az alma a néphagyományban az egészség, az összetartozás

Részletesebben

Tájékoztató a október 12-i önkormányzati választással kapcsolatos általános tudnivalókról

Tájékoztató a október 12-i önkormányzati választással kapcsolatos általános tudnivalókról Tájékoztató a 2014. október 12-i önkormányzati választással kapcsolatos általános tudnivalókról Tisztelt Választópolgárok! Magyarország köztársasági elnöke kitűzte a 2014. évi helyi önkormányzati képviselő

Részletesebben

es tanév helyi rendje

es tanév helyi rendje 2016-2017-es tanév helyi rendje Dátum Esemény Tanítási nap 22 hétfő 23 kedd 24 szerda Javítóvizsga 09:00 óra Tankönyvek kiosztása 5-8. évf. 12.00-18.00 25 csütörtök Tankönyvek kiosztása 5-8. évf. 08.00-12.00

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2015. ÉVRŐL A Csengőszó Császártöltési Iskolai Alapítvány alapvető célja a Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása.

Részletesebben

Közzétételi lista nevelési év

Közzétételi lista nevelési év Fehérgyarmati Eszterlánc Óvoda Székhely: Fehérgyarmat Szent I. tér 2. Telephelyek: Fehérgyarmati Eszterlánc Óvoda Hadház utcai Óvodája Fehérgyarmati Eszterlánc Óvoda Tavasz utcai Óvodája OM: 202 319 Tel.:

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap

PROGRAMNAPTÁR. Időpont E sem ény Felelős. Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap Szeptem ber 1. Szombat 2. Vasárnap 1. 3. Hétfő Tanévnyitó ünnepély - A szorgalmi idő első tanítási napja 2. 4. Kedd 3. 5. Szerda 4. 6. Csütörtök 5. 7. Péntek 8. Szombat 9. Vasárnap 6. 10. Hétfő 7. 11.

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁR!

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁR! ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ TISZTELT VÁLASZTÓPOLGÁR! A Magyar Köztársaság Elnökének döntése alapján 2006. október 1- jén ismét települési önkormányzati képviselők, polgármesterek és megyei közgyűlési

Részletesebben

Kultúrházak éjjel-nappal Táncház korhatár nélkül, Báta Község Önkormányzata, Hunyadi. Hunyadi János Általános Iskola. Február 15.

Kultúrházak éjjel-nappal Táncház korhatár nélkül, Báta Község Önkormányzata, Hunyadi. Hunyadi János Általános Iskola. Február 15. RENDEZVÉNYNAPTÁR 2019. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Január 15. A gemenci állatok, Előadó: Barkuti Balázs Általános Iskola Bátáért Egyesület Február Február 2. Közösségi összejövetel a Vízöntő

Részletesebben

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév.

Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév. 2 Zalaegerszegi Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaegerszeg, Kisfaludy u.2. 2014/2015. tanév programjai 2014. SZEPTEMBER HAVI PROGRAM 1. HÉTFŐ Első tanítási nap 2. KEDD

Részletesebben

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja ek 2011-ben Mezőszilas községben időpontja címe/elnevezése tervezett programja helyszíne szervezője/felelőse 2011. február 25. 9 órától 12 óráig Óvoda nyitogató A leendő ovisok fogadása az óvodában, ismerkedés

Részletesebben

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26.

HITTANOS TÁBOR. 2009. jún. 22-26. HITTANOS TÁBOR 2009. jún. 22-26. 2009. június 22-én, egy borús hétfői napon a templom udvarán gyülekeztünk, de az idő senkinek nem rontotta el a kedvét. Vártuk, hogy a névjegykártyánkat megkapjuk. Amint

Részletesebben

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG 2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG JANUÁR Település Időpont Rendezvény Zalalövő Január 15. Informatikai és családi nap Nagylengyel Január 22. Asztalitenisz bajnokság Nagylengyel Január

Részletesebben

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE 2014. SZEPTEMBER 8. osztályok 1. (hétfő) 7.45 ELSŐ TANÍTÁSI NAP 8. (hétfő) 17.00 Szülői értekezlet alsó tagozat 11. (csütörtök) 16.30 Szülői Munkaközösségi értekezlet 15.

Részletesebben

Különös Közzétételi Lista

Különös Közzétételi Lista Különös Közzétételi Lista 2017/2018 Nevelési év A Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. - a értelmében a következő adatokat tesszük közzé:

Részletesebben

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu

8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu 8181 Berhida, Kossuth u. 18. 06/88/455-400 email: kulturhaz@berhida.hu Tisztelt Képviselő-testület! Idén 21. alkalommal rendezzük meg a Városnapokat szeptember 13. és 15. között, ahol a legkülönfélébb

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 GENIUS TEHETSÉGGONDOZÓ ALAPÍTVÁNY Budapest, 2013. április 30. TARTALOM 1. Egyszerűsített éves beszámoló 2. Kiegészítő melléklet 3. Közhasznúsági melléklet KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET

Részletesebben

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31.

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek) Téli szünet: 2015. december 21 2015. december 31. A tanév rendje 1. Tanítási napok és szünetek A tanév első napja: 2015. szeptember 1. (kedd) A tanév első féléve: 2016. január 22. (péntek) A félévi értesítők kiosztásának határideje: 2016. január 29. (péntek)

Részletesebben