Costa Rica-i útibeszámoló

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Costa Rica-i útibeszámoló"

Átírás

1 Costa Rica-i útibeszámoló Az elmúlt években nagyobb erőfeszítéseket tettem annak érdekében, hogy a fotózásból egyfajta karriert építsek magamnak, próbáltam felhívni a figyelmet a képeimre. Ezek a próbálkozások némelyike komoly kudarcba fulladt, és számomra nyilvánvaló lett, hogy Isten zárja be a kapukat. Éreztem, hogy nincs áldás a befektetett munkán. Nem hogy anyagi nyereség nem jött, de komoly veszteség is ért. Ebben az évben jutottam el oda, hogy feladom a fotózással kapcsolatos anyagi terveimet, és hosszú évek után először nem a fényképezés köré szerveztem a dolgaimat, családi programokat. Ráadásul a 2010-es esztendő időjárása sem kedvezett a madárfotózásnak, gyakorlatilag nyáron csak egyetlen délután ültünk lessátorban, Balmazújvárosban egy barátommal. Akkor viszont várakozáson felüli képeket sikerült készíteni egy jópofa kis bagolyról, a kuvikról. El is telt a nyár megapixelek nélkül, amikor októberben Máté Bence barátom felhívott telefonon, hogy decemberben elvinne magával Görögországba, pelikánfotózásra. Nagyon megörültem, mert Bencével bárhova elutazni életre szóló kaland. Igazából meglepetés lett volna, de mivel nem volt útlevelem, azt magamnak kellett elintéznem, így derült ki, hogy Bence utazásra készül. Nagyon jól esett ez a telefonhívás. Később aztán jöttek tőle az információk. Például, hogy repülővel megyünk, többen is leszünk, nagyon fontos kellék lesz az esőkabát, esernyő, szúnyogriasztó. Gyanússá vált a dolog. Aztán megtörtént, amire kevesen számítottak, Bencét Londonban 2010-ben a világ legjobb természetfotósának választották. Amikor ezt megtudtam, alig hittem el, és nagyon örültem a sikerének. Persze az embert egy kis büszkeség is eltölti, hogy a barátjáról van szó, és minden újság, TV, rádió és hírportál vele közöl riportokat. Ennek apropóján néztem rá Bence fotóturizmussal foglalkozó oldalára, ahol alig akartam hinni a szememnek. Arról ugyan nem volt szó, hogy Ő a BBC pályázatán fődíjat nyert, de arról igen, hogy decemberben Costa Ricába utazik. Hoppá!!! Majd kiugrottam a bőrömből, nem is lehetett velem bírni. Persze a dolog Bence részéről továbbra is meglepetés volt, de nem tehettem róla, hogy pár (komolyabb ) mozaikból idő előtt összeállt a kép. Hihetetlen volt, amire Bence készült. Néhány éve egy állatkertben gondoltam először arra, milyen csodás kaland lehet vadon élő tukánokat megfigyelni. A kolibrik gyermekkori és örök álommadarak voltak számomra, az arapapagájok szintén a ábrándok kategóriáját képviselték. Ezek a madárfajok álltak az álomlista első három helyén. Maradva azonban a realitások talaján, nem gondoltam volna, hogy valaha is láthatom ezeket a vadon élő fajokat. Ha viszont szóba került a téma, erős vágyat éreztem egy ilyen kalandban való részvételre. Teltek a hetek titkos várakozással, és elérkezett december másodika, az indulás napja. Bozsóki Sándor testvéréknél aludtam, hogy másnap kora hajnalban Bencéék felvehessenek taxival. A reptéren megismerkedek a további útitársakkal. Bence egyik legjobb barátja Szin Jani és a kedvese Bea, Soma (Máté Bence öccse), és egy búvárfotós srác, Tökölyi Csaba. Nagyon jó baráti közösség alakult ki mindenkivel. Úgy gondoltam, hogy Ferihegyen majd kiderül az utazás valódi céliránya, és a titkon remélt célállomásról lehull a lepel, de nem így történt. Még a becsekkolásnál is jó utat kívánt a személyzet Görögországba. Mindenki be volt avatva, Bence mindent megtett a nagy meglepetés érdekében.

2 Csütörtök reggel 7 óra, becsatoljuk öveinket és irány Frankfurt, egy Lufthansa Airbus A fedélzetén. Ablak mellett ültünk, a legutolsó sorban. Először repültem igazi gépen (2004-ben egy kis kört ugyan tettünk már vitorlázón, pár száz méter magasan). Fantasztikus érzés volt beszállni a gépbe. Gyöngyit és édesanyámat még gyorsan felhívtam telefonon. Hamarosan gurulunk a felszállópályára, és feldübörögnek a motorok. Beleszorulok az ülésbe, és először tapasztalom meg utasszállító repülőn a felszállás élményét. Felemelő érzés volt! Hamarosan a felhők felett járunk. 1 óra 45 perc a menetidő, Frankfurtban szép téli időjárás fogad bennünket, hatalmas hópelyhek derengő napfényben. Magasvasúton irány egy másik terminál, ahol egy Lufthansa Boeing várt bennünket. Mindig irigyeltem azokat, akik ezzel a remek géppel repülhettek, és most rajtam volt a sor! Szintén ablak mellett, utolsó sor. Bence az ülésrendet is átforgatta, hogy kedvemben járjon. Már meg sem lepődtem, hogy Amerika felé vesszük az irányt, de hogy hol fogunk leszállni, az kérdés maradt! 11 órás repülőút, tele csodás tájjal, az óceánnal. A magasság m, sebesség 930km/h, hőmérséklet -52C fok. Az utazás kellemesen telik, beszélgetünk, viccelődünk is, hogy messze van ez a Görögország, ennyi idő alatt már autóval is leértünk volna legalább Röszkéig. Végre az amerikai kontinens fölé értünk, alattunk Új- Funland sziklás partjait pillantottam meg. Kanadát elhagyva viszont olyan összefüggő felhőréteg takarta el a tájat, hogy csak Texas környékén láttuk újra a terepasztalt. Kattog a fényképező, rá vagyok tapadva az ablakra, talán egyedüliként a megtelt járaton. Nagyon élveztem az utazás minden percét! Az ereszkedő gépből egyre jobban látszódtak a lakónegyedek, hatalmas autópályák tele gépkocsikkal. Leszálltunk Houstonban, ezt a repülőn tudtam csak meg, hogy majd oda érkezünk. Gondoltam, hogy itt már csak kellene beszélnünk róla, hogy elég messze kerültünk Görögországtól. Mondtam is, hogy Houston, van egy kis probléma! De a beszélgetés még váratott magára. A repülőtéren esteledett ránk, és elérkezett az utolsó járatra való becsekkolás ideje. Itt megtudtam, hogy a CR az Kréta és San Jose pedig Szentjózsef. Beszálltunk a Continental Airlines Boeing as gépébe. 3 út 3 féle repülő. Ismét ablak mellett. Sötét van, gondoltam úgysem látni majd semmit. Tévedtem, de még mekkorát! Ahogy elrugaszkodott a gép, Houston végeláthatatlan esti fényei tárultak elém. Gyors állítás a fényképezőn, és készültek a képek. 3 óra 40 perc a menetidő, kicsit elszenderedtem a gépen. Az érkezés elég rázós volt, gyorsan ereszkedtünk, meg is fájdult a fülem, de végre itt vagyunk!!! Mint kiderült Bence San Jose-ig próbálta tartani a titkot, de én elfáradva és a fülfájástól elcsigázva lebuktam, hogy már az úton tudtam, hogy merre is tartunk igazából. San Jose repülőterén elmaradt a nagy csattanó. Bence nem sejtette, hogy én mozaik összerakásból jelesre vizsgáztam. Ez persze bántott, de a végső célon semmit sem változtatott. A repülőtéren vártak bennünket, itt is este van már, nálunk otthon már a következő hajnal virradt, irány a szállás. A hotel nagyon puritán volt, viszont működött az internet, így haza tudtam üzenni. Pénteken indulás Laguna lagarto-ba, a dzsungelben lévő vendégházba, ahogy ők mondják Lodge-ba. Minden szokatlan, sokszor keskenyek az utak, sehol sincs település tábla, hatalmas kamionok, csiga tempó. 60-nál gyorsabban sehol sem mentünk. Az Arenal vulkán lábánál haladtunk el, de felhőben volt a táj. Erről lemaradtunk, de sebaj, előttünk volt még az utolsó szakasz, 40km földúttal! Mindenhol ananász ültetvények. Már az autóból gyönyörű színes madarakat pillantunk meg, amik szemet kápráztattak, és délután 5 óra előtt megérkeztünk! A vendégház egy elsődleges (azaz érintetlen) esőerdő peremén várt bennünket, egy kajmánokkal teli lagúna partján. Amikor megláttam a tukánokat a fákon, és a kolibrit

3 cikázni a virágok körül, akkor tört ki belőlem, hogy tényleg itt vagyok! Nem bírtam a könnyeimmel, meghatott az az emberi szeretet, ami idáig elhozott. Hálát adtam Istennek, hogy itt lehetek ezen a csodálatos helyen, olyan mintha álmodtam volna, de ez most a valóság volt. Hálás voltam a barátomnak, akinek nem volt drága, hogy engem a hóna kapjon és átrepülje velem az óceánt, hogy megmutassa a tukánok, arapapagájok és a kolibrik földjét. Éreztem, hogy Isten most Bencén keresztül szeret, az egész olyan felemelő és megható érzés volt. Ott vagyok egy földi paradicsomban. Első programunk rögtön a dzsungelbe vezetett. Hamarosan megpillantunk egy lajhárt, ami a rátelepedett mohától zöldes színű volt. Igen sietett valahová. Nem túl tiszta állat, nem öleltem volna magamhoz. Bence talál pár nyílméregbékát, és megmutatja a magasleseket, akiket másfél évvel ezelőtt épített. Este lemegyünk a lagúna partjához, ahol a vendégház gondnoka, Adolfo a partra csalogatja a két méteres pápaszemes kajmánokat. Lomhán kúsznak ki a szárazra, de hatalmasat lódulnak a feléjük dobott húsos falatokra. Hihetetlen (ez a szó végigkíséri az egész utazást) ahogy ott állunk szemtől szemben ezekkel a vadon élő állatokkal a sötét lagúna partján. A szállás tiszta, kényelmes, az ételek nagyon finomak és bőségesek. Az első éjszaka csak fülelek, hogy milyen állatok hangjait hallani. Ablak nincs, csak szúnyogháló és függöny. Minden hang behallatszik! Másnap megtudom, hogy kabócák és gekkók hangoskodtak. Hajnalban viszont már a zöld amazon papagájok és zacskómadarak rikácsolása hallatszik. Szombat délelőtt szemerkélő esőben beevezünk a lagúnán, nem áztatom a fényképezőt. Érdekes denevéreket, jégmadarakat és baziliszkuszt látunk. A baziliszkuszokat (amik képesek a vízen szaladni), a helyiek Jézus gyíknak hívják, éppen a vízenjárás kapcsán. Látjuk mi is szaladni, villámgyors. Addig Bence és az öccse, Soma a ház körül előkészítik a terepet a fotózáshoz. Délután tukánokat és más, banánnal elénk csalogatott színpompás madarakat fotózunk. Csodaszépek, egy részüket már ismertem Bence fotóiról, de élőben egészen más minden. Hamar előkerül egy madárhatározó is, és könnyű a beazonosításuk. Este kenuval siklunk a lagúna vizére. A fejlámpánk fényére megannyi arany szempár tükröződik vissza a víz felszínéről: kajmánok! Bence a tapasztaltabb, Janival rájuk eveznek. A túlsó part közelében kifog egy 60 centis bébit. Aranyos kis állat, de harapós, vigyázni kell vele. Este még közös séta a dzsungelben, megnézzük a levélvágó hangyákat, amik éjszaka a legaktívabbak. Csodás egy közösség a hangyáké, a szorgalmukról nem is beszélve. Végeláthatatlanul hordják a leveleket, nagy távolságból. A leveleket egy föld alatti várba viszik, ott gombát termesztenek rajtuk, az a táplálékuk. Bence megmutatja, hol és hogyan készítette a hangyás képét, amivel fődíjat nyert a világ legrangosabb fotópályázatán. Az éjszakai élet nagyon felkeltette az érdeklődésem, így a későbbiekben minden alkalommal visszatértem, volt, hogy egyedül. Hatalmas madárpókok, majd repedésben rejtőző skorpió a jutalma a keresésnek és kíváncsiságomnak. A pókokat elárulták a lámpa fényében visszatükröződő szemük, így könnyen észrevehetővé váltak. Vasárnap van, lefotóztuk a kajmánt, amit visszaengedtünk a lagúnába. Hajótúrára indulunk. Nem is sejtem még, miket fogunk látni. Terepjáró platóján utazunk a földúton, nagyon élvezem. Menet közben megállunk Adolfo házánál. Banánszeletekkel eteti az apró madarakat. Csodálatos madársereg gyűlik össze pillanatok alatt. Nem győzzük kapkodni a fejünket, fényképezőnket. Gyönyörűek. Hamarosan tovább indulunk, de szembesülünk azzal, hogy útközben az egyik átjáró beszakadt, csak gyalog tudunk

4 továbbmenni. A kikötőhöz érve a San Carlos folyón indulunk Nicaragua felé. Nem sokára szembe találjuk magunkat - szó szerint véve is- egy krokodillal. A parton méteresnél nagyobb zöld leguánok, baziliszkuszok, nagy méretű teknősök, és még hatalmasabb krokodilok kerülnek elénk. Fákon bőgőmajom, és hatalmas piros arapapagájok, macao-k ülnek. Süt a nap, szépen le is kap minket, igazi hajózó, kiránduló időnk van. Jól érezzük magunkat, sokat fényképezek, a táj is gyönyörű. Nicaragua határánál fordulunk vissza. Útközben is sok a madár, Mangrove fecskék, kék gémek és társaik fotóztatják magukat. A visszaúton kellemesen meglepődünk, hogy a beszakadt átjárót ilyen gyorsan rendbe hozták. A vendégházhoz visszatérve állandó programunk a madárfotózás. Este egyedül indulok a dzsungelbe, de pár száz méter után hatalmas reccsenést hallok. Valami a fáról a földre ugrott, közvetlen az ösvény mentén. Nem szaladt el, hallani lehetett, hogy ott mozgott, figyelt, csakúgy mint én. Egyedül a jaguárt tudtam kizárni, fogalmam sem volt mi lehetett az. Hát szégyen, de nem mertem tovább menni megnézni, hogy milyen állat lehetett az. Bencéék nevették, hogy hamar véget ért a dzsungel túrám. Mondták, hogy csak a pókokra és kígyókra kell nagyon figyelni, más állat itt nem fog bántani. Ők valószínűsítik, hogy esetleg tatu lehetett (mégiscsak meg kellett volna néznem). Hétfőn egész nap esik az eső, de nem bánjuk, az eső cseppek hangulatosabbá teszik a képeket, meg ugye esőerdőben vagyunk. Annyira megtetszenek a fotók, hogy már csak esőben szeretnénk fotózni. Délután ismét a lagúnára evezünk, megpróbáljuk a baziliszkuszt lefotózni, ahogy a vízen szalad. Kevés már a fény, és a gyík is olyan gyors, hogy nem sikerül éles képet készíteni róla. Este irány a dzsungel. Adolfoval megyünk ki az erdőbe, hogy piros szemű levelibékát találjunk. Majd egy órát kerestük, a hangját halljuk, de nem tudtuk megpillantani. A fejlámpánkra érkező rovarokra denevérek vadásznak, közvetlen az arcom előtt repkednek, elég váratlanul tűnnek fel. Béka nélkül jövünk vissza, de a remény még megvan, hogy másnap találhatunk. Kedden madárfotózás, tukánok és zacskómadarak, arasszárik és papagájok, pintyfélék és harkályok. A helyiek fogtak egy viperát a kertben, nyugodt állat volt, sikerült lefotóznunk. Az erdőben találtam piros nyílméreg békát, alig egy centis apró kis állat. Mindent fotózunk, volt még egy kígyó amit fogtak, és előkerült egy zöld-fekete nyílméreg béka is. Ráadásnak hoztak egy hatalmas nephila pókot, ami igazi különlegességnek számít. Gyűlt a kollekció Costa Rica állataiból. Napközben ormányos medvéket is fotóztunk. Fogytak a napjaink, és még nem fotóztuk a keselyűket. A megígért marhafejek végre megérkeztek. Délután még Szin Jani egy lovas dzsungeltúrára invitált. Nem kellett kétszer mondani. Loháton kb. 17 éve ültem még Tóalmáson a pusztaprogram keretében, és akkor is csak 30m-t mentünk. Most egy két órás lovas túra előtt álltutunk. Jani elmondta, hogyan kell bánni a lóval, és nekiláttunk. Lovaglás közben észrevettünk egy királykondort, és reméltük, hogy mire visszaérünk, már a keselyűs lesből láthatjuk majd viszont. Igazi esőerdei madár, keselyű voltának ellenére gyönyörűnek mondható állat. Rejtett életet él, keveset tudnak róla a szakemberek. Nagyon élveztük a lovaglást, a vörös sáros úttól kezdve a sűrű erdőn át minden felé vezetett az utunk. Kevés madarat láttunk, de annál több pillangót. A legnagyobb egy két tenyérnyi méretű kék morpho volt. Visszaérve gyorsan siettünk a keselyűs helyre, ahova a többiek már beültek. A gyep tele volt keselyűvel, összegyűltek vagy húszan. Fotózzuk őket, egész jópofák. Egyszer csak fentről leszállt a kondor! Szép öreg madár, valószínűleg ugyanaz, amit korábban már láttunk. Nem sokáig marad, de így is jó képek készülnek róla. Hamarosan leszállt a fiatal is. Majdnem 3x akkora, mint a hollókeselyűk. Bátortalan volt, nem mert a marhafejekhez

5 közelebb jönni. Újabb fotókkal gazdagodtunk, és nyugtáztuk, hogy nagyon jól telnek a napjaink. Láttunk mindent, ami csak szóba jöhetett. Egy állatfajt azonban nagyon szerettem volna látni, mégpedig a piros szemű levelibékát. Az utolsó este tehát újra próbálkoztunk Adolfoval. Nem volt több lehetőségünk, mert másnap este terveztük az indulást Monteverde felhőerdeibe. Több béka is válaszolt Adolfonak a fáról, vannak legalább négyen. Egy zöld gekkót megpillantunk, de békát nem látunk, csak halljuk azokat. Eltelik egy óra, semmi, csak hangok. Kissé csalódott leszek, el is indulok kifelé az erdőből, Adolfo viszont még marad egy kicsit. Gondoltam az erdőben kihelyezett komposztálónál megvárom. Itt ugyanis nemrég találtak egy 3 méteres boát. Gondoltam hátha szerencsénk lenne most is. Lámpával pásztáztam a sötétben, de nem találtam semmit. Boa nem lett, de Adolfo jött boldogan, hogy fogott egy piros szeműt. Hát sikerült! Csodaszép béka, semelyikhez sem hasonlítható. Soványka kis zöld testének az oldalán sárga kék sávozás van, hatalmas kidülledő piros szemekkel figyel. Szerdán már pakolunk, készülődünk. Csapok még egy utolsó túrát az erdőben. Készítek fotókat magamról, és találok apró gyíkokat, még végezetül egy szömörcsög gombát is észreveszek. Indulás előtt még csoportképet készítettünk, és nehéz szívvel váltunk meg Laguna Lagarto-tól. De tudtuk, hogy újabb élmények várnak a hegyekben. A costa ricai utazás másik fő állomása a felhőerdei Monteverde. Este indulunk útnak, hogy nappal már fotózhassunk. Ismét az Arenal vulkán lábánál járunk, esik is, meg sötét is van. Most sem látjuk. A tervezett 4 és fél óra helyett 7 és fél óra lett az út, a távolság viszont kevesebb, mint Budapest Miskolc. Kb. 70 km-t földúton tettünk meg. Amikor láttuk kiírva: Monteverde 20km, még messze voltunk. Ugyanis ha 10-el mentünk, akkor az még két órát jelentett. Hát így értünk oda, jóval éjfél után. A szállásunk a TreeHouse volt, ami annyit jelent: faház. De most mégsem olyan klasszikus faházban voltunk. Belépünk az ajtón, és az előtérben egy nagyobb fa emelkedett. Köré lett építve a ház. Nagyon különleges és szép volt. Esténként élő zene szólt, a legjobban egy négy fős zenésztársulat szórakoztatta a vacsora vendégeket. Jani kipróbált egy helyi készítésű közép amerikai szivart. Invitált mindannyiunkat, de senki sem tartott vele, a szivarozás élménye Janié maradt. Csütörtök reggel indulás a felhő erdőbe. Monteverde, Selvatura Park. Itt van több kalandpark, és a kolibrik kertje is. 7 kolibri itató várja az aprócska teremtményeket. Amikor megláttam őket, mondtam is Bencének, hogy nem mozdulunk innen. Ő is ugyanezen a véleményen volt. Mivel szép időnk volt, ezt kihasználva délután azért nekivágtunk az utazás egyik leglátványosabb kalandjának. Várt minket a Canopy kötélpálya! Két és fél órás túra, kifeszített drótkötél pályán való ereszkedés, 13 átszállóval, a végén Tarzan kötelével. Függőhidak és felhőerdő. Az átszállók között rövid szakaszon gyalogolunk az erdőben. Az egyik ilyen helyen megpillantjuk a kecált (quetzal). Ez a csodás állat a helyiek szerint a Teremtő Isten madara. Érdemes a fényképére rákeresni, és akkor megértjük miért tartják így Costa ricában. Mi nem tudtuk fotózni, nem volt nálunk megfelelő teleobjektív. A földön apró fülemülerigó szaladt. A kötélpályák hossza 100 és 1000m között váltakozott. Valami hihetetlen élmény volt siklani először az erdőben, majd később a fák felett is. Nem fékeztem, csak élveztem a táj felett való suhanást. Az utolsó szakasz volt a leghosszabb, közel 1 km. Itt voltunk a legmagasabban is, egy völgy felett haladtunk át. Fent belénk kapaszkodott a szél, olyan érzésem volt, hogy mindet el fogok hagyni magamról, szétpergek. A zsebek be voltak húzva, a fényképező ugyan lógott rólam, és a kamerát is erősen tartottam végig, így nem hagytam el semmit. Hát felejthetetlen élmény volt az biztos. A végén

6 leugrottunk a tarzan kötélen is. A kaland végeztével visszamentünk a kolibrikhez. A szállásunkkal szemben volt egy gyülekezeti ház, ahol este alkalom kezdődött, szépen énekeltek, maradtam volna végig, de pár percet tudtam az ajtóban állni, így is szaladnom kellett a többiek után, akik szétnézni indultak a városba. Pénteken már kora reggel a kolibriknél ültünk. Szemerkélt az eső, az nem is volt baj. A székről azonban átáztam, és ez volt az egyetlen nap Costa Ricában, amikor fáztam. A kolibrik szépsége azonban lekötötte a figyelmet, és hamar elrepült ez a nap is. Egyre jobban ráéreztünk, hogyan lehet értékelhető képet készíteni a kolibrikről. Esernyő alatt ültünk végig, mert ha nem is esett az eső, a kolibrik gyakran ránk piszkítottak, bár ez a szó kevéssé illett ezekre az apró madarakra, de azért mégis jobb volt a békesség Szombat, az utolsó fotós napunk. Csak a kolibrikre koncentráltunk, elképesztően gyorsak, alig egy pillanatig maradnak egy helyben. Viszont rendkívül szelídek voltak, ha közeledtünk hozzájuk. Az itatón meg lehetett simogatni a hátukat, sőt a kezünkre is szálltak. Makro objektívvel lehetett közvetlen közelről portrézni is őket. Fokozva a közvetlenséget, olyan közelről nézhettem őket, hogy a szemem már nem tudott rájuk fókuszálni. Már kisgyermekként nagyon érdekeltek ezek a madarak, nagyon vártam azt, hogy egyszer láthassak csak egyet is. Most végre itt voltak, közvetlen közelségben, szabadon. Minden percét élveztem, többször a kezemre szálltak. A három nap alatt sikerült jó fotókat is készíteni róluk. 7 féle kolibrit azonosítottunk. Amikor rájuk sütött a nap, olyanok voltak mint a mesebeli tündérek. Aprók és ragyogóak. Ahogy írom e sorokat, felidéződik előttem a látványuk. Csodálatosak! Isten teremtette apró ékszerek. Este még ajándékvásárlás, majd indulás vissza San Jose-ba. Ismét zötyögős és hosszú út várt ránk. Bár most jobban haladtunk, és érintettük a trans-amerika útvonalat is, ami hosszában szeli át a kontinenst. Aznap karneváli hangulatú ünnep volt a városban, de túl későn érkeztünk ahhoz, hogy bekapcsolódjunk. Mivel a taxisok nem beszélnek angolul, Bence és Soma sem voltak már velünk, (ők maradtak tovább kint) így kommunikáció hiányában nem vállaltuk a San Jose városnézést, még vasárnap délelőtt sem. Féltünk tőle, hogy képtelenek lennének megérteni, hova is szeretnénk menni, a városból meg vissza is kellene találnunk a szállásra, hogy a csomagjainkat felvegyük. Így aztán maradt a pihenés. 13 óra 50-kor indult a gép vissza Houstonba. Continental Airlines Boeing Utoljára sikerül ablak mellé ülnöm, ezt is helycserével. Csodás a táj felülről. Costa Rica, Nicaragua, Honduras, majd a Karib-tenger mentén Belize és Mexikó. Gyönyörű atollok, szigetek. Zöld színben tündököltek, néhányat a fotóimból itthon sikerült beazonosítani a Google Earth segítségével. A Mexikói-öböl felett repülve rengeteg olajfúró torony látszott a levegőből. Texas partjaihoz érve már alkonyodott, esti fényekben szálltunk le. Hamar indult tovább a tengerentúli járat. Continental Airlines Boeing Pontosabban indult volna. A klímát javították, 20 perc késés, majd utána negyed óráig vártunk a kifutó pályára, akkora forgalom volt, hogy nem kaptunk felszállási engedélyt. Mint utólag kiderült, valami probléma volt a géppel is, ami feltűnt, hogy csak 810 km/h sebességgel haladtunk, ami további egy óra késést eredményezett. Tudtuk, hogy a frankfurti járatot lekéssük. Így is történt, akkor szálltunk le, amikor a mi gépünk indult Budapestre. Tökölyi Csaba gyakorlott utazóként azonnal tudta mit, hol és hogyan kell intézni. Nagyon örültünk, hogy 4 óra múlva már volt helyünk egy járaton, és nem kellett Frankfurtban éjszakázni. Aki közvetlen utánunk próbálkozott, már csak várólistára került. Kis busszal vittek ki a kint várakozó gépünkhöz, hatalmas repülők árnyékában haladunk. A felszálló pálya felé guruló gépből még megcsodálhattam a világ

7 legnagyobb utasszállítóját, az Airbus A-380 típusú SuperJumbo-t is. Másfél óra repülés, és 13-án, hétfő este újból Budapesten voltunk. A reptéren rövid búcsúzkodás, mindenkit vártak már. Este 9 órára érkeztem haza, a fiúk már aludtak, egyedül Dávid várt meg a lefekvéssel, Gyöngyivel nagyon örültünk egymásnak. Az út során majdnem képet exponáltam, ebből kb et hoztam haza adattárolón. Közel km-t utaztunk, a legmagasabban a Mexikói-öböl felett repültünk, méteren, itt volt a leghidegebb is, -63C fok. 5 féle repülőgép típuson ültünk, 12 országra volt betekintésünk a magasból. Több alkalommal volt beszélgetésünk bibliai felvetésekről. Nagy feladat volt a képeket átnézni és válogatni, nem is tudtam velük gyorsan haladni, és még most sem vagyok készen vele. A teljes anyag a facebook oldalamon lesz megtekinthető, itt tudunk legjobban a képekről beszélgetni, sok fotóhoz kommentár is tartozik. Végezetül decemberben még két dolog teljesült a fotós kívánság listámról. 16-án a Baptista Szeretetszolgálat szervezésében ott lehettünk Gyöngyivel a Budapest Arénában, Ákos Cipősdoboz koncertjén, hivatalos munkatársi (fotós) kártyával. Találkozhattunk Böjte Csaba testvérrel is. Aki ismeri tudja, hogy Ákos megtért ember, akinek az utóbbi évtizedben íródott dalaiban több utalás is van Istenre és a Megváltóra. A rádiók által számtalanszor játszott Utolsó hangos dal pedig világosan Jézus visszajöveteléről szól. A koncert kulisszái mögött találkoztam Bolyki Balázzsal, aki felkért fotózni az első önálló koncertjére. Már több éve megfordult a fejemben, hogy Bolykiékat is olyan szívesen fényképezném, és most ennek is elérkezett az ideje. Így aztán 28-án a Millenáris Teátrumban telt az esténk. Gyönyörű koncert volt. Olyan dolgokat kaptam meg Istentől, amikről nem beszéltem senkinek, csak egyszerűen megfogalmazódott bennem, hogy: de jó lenne Amíg saját magam próbáltam érvényesülni, áldás nélkül semmire se jutottam, az elképzeléseimhez ragaszkodva megkötözött emberré váltam. Isten viszont beláttatta velem, hogy ha nem teszem az Ő kezébe az életem dolgait, akkor súlyos árat kell fizetnem érte. Ha viszont leteszem a kezébe, olyan áldásokban részesíthet, amikről addig csak álmodtam. Miskolc, január 9. Nehézy László

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Spanyolországi beszámoló

Spanyolországi beszámoló Spanyolországi beszámoló Rettentően vártam már hogy végre eljöjjön a nap, hogy Spanyolországba utazzunk, mivel ez lett volna az első utam, amit repülővel tettem volna meg, ami már magában elég ok a nagy

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő

Részletesebben

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright

Az Igazi Ajándék. Máté és a sárkány. Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright Az Igazi Ajándék Máté és a sárkány Táblácska Megismételhetetlen alkalmakra copyright 2011-2013 www.tablacska.hu 1 Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, még az üveghegyen is túl,

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián

Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál

Részletesebben

A.A.K. Szemináriumi expedíció Zselicben

A.A.K. Szemináriumi expedíció Zselicben A.A.K. Szemináriumi expedíció Zselicben Szervező: Schmall Rafael Segítők: Schmal Balázs Borsos József Szombat délután, viharoktól szórt környéken, 19 órakor készülődtünk az éjszakai asztrotájképezésre,

Részletesebben

Nyári gyakorlat beszámoló

Nyári gyakorlat beszámoló Nyári gyakorlat beszámoló Készítette: Vándor Lilla Mikor megtudtam az iskolában, hogy van lehetőségünk külföldön gyakorlatozni, nem is hezitáltam, ahogy lehetett jelentkeztem a programra. El sem hittem,

Részletesebben

GyalogTrefort vándortábor

GyalogTrefort vándortábor 65 1 beszámolók nyári programokról 2 GyalogTrefort vándortábor 26. túra Országos Kéktúra (2011. június 26. július 1.) Útvonal: Mátraverebély > Ágasvári turistaház > Mátraszentistván > Mátraszentlászló

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben

Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben Varga Péter: Skandinávium Varga Péter színes fotója a Képtár mellékletben Rügyek 3253 Varga Péter Ah, fehér ember Bárcsak elég vér lenne a pucámban, s lefotóznám! Egy börtönszerű, szürke, magas kerítéssel

Részletesebben

A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,

A mi fánk. Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, A mi fánk "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, Ha nem lennének fák és madarak." (Horváth Imre) 2013.04.30. 1-2. óra Magyar nyelv és

Részletesebben

USTRON. Nemzetközi diákkonferencia 2009

USTRON. Nemzetközi diákkonferencia 2009 USTRON Nemzetközi diákkonferencia 2009 Hogyan jutottunk ki Ustronba? Újbuda önkormányzatának egyebek között egy lengyel várossal, Ustronnal is testvérvárosi kapcsolata van. Ustron néhány évente nemzetközi

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

2 óra késéstől 3 óra késéstől 3 óra késéstől 4 óra késéstől

2 óra késéstől 3 óra késéstől 3 óra késéstől 4 óra késéstől Mikor jelentős egy késés? A jogszabály szerinti késés megállapításának objektív feltétele, hogy a késés jelentős legyen. Csak olyan esetben jár segítségnyújtás az utas részére, ha legalább 2 órás késéssel

Részletesebben

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet)

George Varga: Az öregember és a farkas (részlet) Angyalka élményei B. Kis János, Orosz T. Csaba, Gwendoline Welsh, Poczai Péter, George Varga, J. Simon Aranka 2013 Publio kiadó Minden jog fenntartva Szerkesztette: Publio Kiadó Kft. George Varga: Az öregember

Részletesebben

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI. az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ SZEPES MÁRIA PÖTTYÖS PANNI az idôvonaton MÓRA KÖNYVKIADÓ A Móra Könyvkiadó a Szepes Mária Alapítvány támogatója. Az alapítvány célja az író teljes életmûvének gondozása, még kiadatlan írásainak megjelentetése,

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum

HAT június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum HAT-18-02-0074 2019. június 5-11., Magyarország, Bolyai-líceum Egy vérből valók vagyunk - Testvériskolák diákjai közötti kapcsolaterősítés Beszámoló az erdélyi diákok magyarországi újáról Hazafele úton

Részletesebben

Annyira igyekeztünk ezzel a faragással, hogy egyszer csak egy minden irányba kiterjedt jégmező közepén találtuk magunkat.

Annyira igyekeztünk ezzel a faragással, hogy egyszer csak egy minden irányba kiterjedt jégmező közepén találtuk magunkat. Átkelés Grönlandra Július 05-én reggel indult Pisti repülője hazafelé, és még aznap este megérkezett Szabó Dénes, akivel társak leszünk a Grönland felé való átkelésben. Ezt amolyan fiús kalandnak terveztük

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3.

Dabasi. helyzet. Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 8. szám Bajnokcsapat! A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. bajnokcsapataink Bajnok

Részletesebben

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó

Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó 1. Frank megállt kocsijával a folyó előtt, ami enyhén szakadékos partjával és sötét vizével tiszteletet parancsolt. Mindennek lehetett nevezni, csak jó barátnak nem. A motort nem állította le, halk zúgása

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem

Részletesebben

Erasmus beszámoló. Rivnyák Zoltán

Erasmus beszámoló. Rivnyák Zoltán Erasmus beszámoló Rivnyák Zoltán Már évekkel ezelőtt megfordult a fejemben, hogy jó lenne részt venni egy ilyen Erasmus programon. Új embereket megismerni, kapcsolatokat szerezni, nyelvet tanulni és plusz

Részletesebben

F650.hu. Itt egy szemetesben várt az elsõ globalista benyomás Szlovákiáról, egy újságlap: magyar cím alatt kínai szöveg, hurrá!

F650.hu. Itt egy szemetesben várt az elsõ globalista benyomás Szlovákiáról, egy újságlap: magyar cím alatt kínai szöveg, hurrá! Tátrai villámtúra Szerzõ Alvaro Ezúttal úgy döntöttünk, hogy egy viszonylag olcsó rövid kiruccanást szervezünk a Magas-Tátrába, mert ott még nem jártunk. Más helyeken bajban voltunk a neten át hirtelen,

Részletesebben

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK

Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Belgium Antwerpen Karel de Grote Hogeschool - 2010 tavaszi félév Holobrádi Miklós, BGK Kiutazás Utazásra nagyjából négy lehetőség adódik. Autóval kimenni kényelmes, sok csomagot ki lehet vinni, egyedül

Részletesebben

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens Egy hónap Hollandiában Nagy Nikolett Fogászati asszisztens A kezdetek Úgy érzem, duplán is szerencsésnek mondhatom magam, hogy sikerült kijutnom Hollandiába.Egyrészt, mert hatalmas élményt jelentett számomra

Részletesebben

Fotó és művészetterápiás tábor

Fotó és művészetterápiás tábor Fotó és művészetterápiás tábor Második alkalommal rendeztük meg Fotó és művészetterápiás kurzusunk lezáró eseményét egy hetes táborozás formájában. A hét elején hétfőtől szerdáig a felnőtt résztvevőkkel,

Részletesebben

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7.

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. 2011.10.24. hétfő Ma reggel 9:00-kor a Kőbánya-Kispest 200E buszmegállójában találkoztuk. Felszálltunk a buszra és elindultunk a Liszt Ferenc (Ferihegy) reptér

Részletesebben

DOMSZKY ZOLTÁN. 69 nap alatt Magyarország körül

DOMSZKY ZOLTÁN. 69 nap alatt Magyarország körül DOMSZKY ZOLTÁN 69 nap alatt Magyarország körül Előzmények Sajnos nem olyan régtől túrázom talán úgy 10 éve kezdtem, de nagyon megszerettem, és belekóstoltam a teljesítménytúrázás műfajába is. Nagyon lelkes

Részletesebben

Név: Szép Veronika. Dátum: 2005. december 4. Munkanapló sorszáma: XV. Építésziroda neve: Mlacomba. Fogadó város: Palma de Mallorca

Név: Szép Veronika. Dátum: 2005. december 4. Munkanapló sorszáma: XV. Építésziroda neve: Mlacomba. Fogadó város: Palma de Mallorca Név: Szép Veronika [ HATÁRTLANÉPÍTÉSZET] Dátum: 2005. december 4. Munkanapló sorszáma: XV. Építésziroda neve: Mlacomba Fogadó város: Palma de Mallorca Szakmai beszámoló: Ez a hét gyorsan eltelt és csupán

Részletesebben

World Archery 3D Championships Szardínia szigete Sassari 2013 október 8-12

World Archery 3D Championships Szardínia szigete Sassari 2013 október 8-12 World Archery 3D Championships 2013 Szardínia szigete Sassari 2013 október 8-12 A 2013 évben a magyarországi minősítő versenyeken megfelelő eredmények elérése után hagyta jóvá a Magyar Íjász Szövetség

Részletesebben

A 6215-ös Mi 8 a Dunakeszi repülőtéren

A 6215-ös Mi 8 a Dunakeszi repülőtéren A 6215-ös Mi 8 a Dunakeszi repülőtéren 2011. május 21-én Legendák a levegőben címmel a magyar repülés évszázados történetének tiszteletére repülőnapot rendeztek a Dunakeszi repülőtéren. A szolnoki helikopterbázisról

Részletesebben

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt,

mondott, és nem kimondott gondolataival. Még senki sem tudta így elmondani ezeket, akár burkoltan is, bizony ezek a dalok gyakran kimondják azt, II. fejezet [...] Legyél az esernyőm, Óvj a széltől, és ha mégis elázom, Te legyél az égen a Nap, Te melegíts át, ha néha fázom! Én meg olyan leszek hozzád, mint a gazdájához a véreb Amikor először láttam

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

Erasmus beszámoló Kréta, Chania

Erasmus beszámoló Kréta, Chania Erasmus beszámoló Kréta, Chania 2016.02.14-2016.06.15. Pár évvel előttünk az egyik barátom volt itt Erasmuson az iskolából, neki nagyon tetszett a hely és ő ajánlotta nekünk, hogy menjünk ide, valamint

Részletesebben

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten)

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) A 2013/2014. tanévben immár harmadik alkalommal megrendezett Jakucs László Nemzetközi Földrajzversenyen elért első helyezésünkkel csapattársam, Boros János Mátyás,

Részletesebben

Én Istenem! Miért hagytál el engem?

Én Istenem! Miért hagytál el engem? Édes Illat Én Istenem! Miért hagytál el engem? Sóhajtotta Jézus, miközben a fakereszten felfüggesztve, vércseppek csöpögtek végig a testén. És akkor, nem lélegzett többet. Nem, te voltál minden reményem!

Részletesebben

Mozgással kapcsolatos feladatok

Mozgással kapcsolatos feladatok Mozgással kapcsolatos feladatok Olyan feladatok, amelyekben az út, id és a sebesség szerepel. Az egyenes vonalú egyenletes mozgás esetén jelölje s= a megtett utat, v= a sebességet, t= az id t. Ekkor érvényesek

Részletesebben

Esküvőnk Görögországban

Esküvőnk Görögországban Esküvőnk Görögországban A mi történetünk 2008 nyarán kezdődött - ekkor tartottuk az eljegyzésünket a horvát tengerparton. Mindig is úgy gondoltuk, hogy valahogyan különlegessé-emlékezetessé, a megszokottól

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

A Baross az Erasmus+ programjában

A Baross az Erasmus+ programjában A Baross az Erasmus+ programjában Mi is az Erasmus+ és hogyan kötődik az iskolánkhoz? Az Erasmus+ program az Európai Unió 2014-2020 között futó oktatási, képzési, ifjúsági és sport programja. Iskolánk

Részletesebben

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos Bevezetés Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos élményem eredményeként született. Nem egy olyan személy túlfûtött képzeletének vagy ábrándozásának terméke, aki valami jobb után vágyódik,

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

Beszámoló. Leonardo Projekt címe: A PART 147 alkalmazása a repülőgépszerelők és repülőgép-műszerészek alapképzésében.

Beszámoló. Leonardo Projekt címe: A PART 147 alkalmazása a repülőgépszerelők és repülőgép-műszerészek alapképzésében. Beszámoló Leonardo Projekt címe: A PART 147 alkalmazása a repülőgépszerelők és repülőgép-műszerészek alapképzésében. A külföldi képzés lehetőségét az iskolában, egy pályázat útján nyertem el három társammal

Részletesebben

EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.)

EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.) EILC beszámoló - Velence (2013. 08. 19. - 2013. 09.13.) Egy csodálatos helyen, fantasztikus környezetben, nagyszerű emberek között, négy hétig. Először is ott kezdeném, hogy Velence leírhatatlanul szép.

Részletesebben

Kusadasi nyaralás Nagy dilemmák közepette került a választás Törökországra és azon belől Kusadasira. A családdal igazából külföldi nyaralás révén Görögországban voltunk ezidáig. Viszont a választásunkat

Részletesebben

ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ Svédország 2009. 10. 10-16.

ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ Svédország 2009. 10. 10-16. WALLENBERG-PÁLYÁZAT 2009. Nyertesei: Kirsch Bernadett Mézner Noémi Pataky Noémi ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ Svédország 2009. 10. 10-16. 10. 10. szombat Ferihegyen szombaton hajnalban gyors búcsúzkodás, majd check

Részletesebben

Rodosz. Készítette: Horváth Erzsébet 2016.

Rodosz. Készítette: Horváth Erzsébet 2016. Rodosz Készítette: Horváth Erzsébet 2016. Az utazás elött pár nappal már elkezdtem minden szükséges dolgot beszerezni, ami az induláshoz kell. Nagyon vártam már az indulást, mert még sosem utaztam repülőgépen.

Részletesebben

K Á R Á S Z I független havilap. Önkormányzati hírek. A testület június hónapban több alkalommal informális keretek között ülésezett, tanácskozott.

K Á R Á S Z I független havilap. Önkormányzati hírek. A testület június hónapban több alkalommal informális keretek között ülésezett, tanácskozott. 2015. július 3. K Á R Á S Z I független havilap XVIII. évfolyam 7. szám Önkormányzati hírek A testület június hónapban több alkalommal informális keretek között ülésezett, tanácskozott. A 20 éves testvérkapcsolat

Részletesebben

Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött.

Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött. C. A. Tűréshatár 0 Rohantam, szívem a torkomban dobogott, világosbarna hajamat a szél borzolta. Barna szemem könynyezett a széltől. Adrenalinszintem a magasban szökött. El kellett érnem a Szentpétervárra

Részletesebben

Poroszlói kalandok

Poroszlói kalandok Poroszlói kalandok 2018.05.25-05.27 Ezúttal a bennmaradós hétvégén Poroszlóra utaztunk el. Kivételesen, most ez nem a megszokott bennmaradósok közé tartozott, hiszen sportosabb és kalandokban gazdagabb

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési

Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési A Forró övezet Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési szöge, vagyis a felszínnel bezárt szöge határozná

Részletesebben

A 8918-as Mi 2, mint polgári alkalmazott a második HA-BGH

A 8918-as Mi 2, mint polgári alkalmazott a második HA-BGH A 8918-as Mi 2, mint polgári alkalmazott a második HA-BGH Az Egészségügyi Minisztériumnak 2000 nyarán átadott hat honvédségi Mi 2-es helikopter egyike volt a 8918-as oldalszámú is. A helikopterek 2000.

Részletesebben

Szilveszter az Adrián, 2015/2016

Szilveszter az Adrián, 2015/2016 Szilveszter az Adrián, 2015/2016 Nem mondhatnám, hogy a legtipikusabb szilveszteri program az Adrián vitorlázni, de a mi családunkban jobbára a megszokottól eltérően történnek a dolgok. A gyerekeink szerint

Részletesebben

A szenvede ly hatalma

A szenvede ly hatalma Előhang Leonard Kastner mostanában egyre többször gondolt ar ra, hogy vissza kéne vonulnia. Miért is ne? Az időzítés tökéletes lenne. Annyi pénzt keresett már, amiről régebben álmodni sem mert volna, ráadásul

Részletesebben

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló

Szántó Gerda Tabajdi Gábor. Beszámoló Szántó Gerda Tabajdi Gábor Beszámoló Az Erasmus oldal hosszas böngészése után végre sikerült eldönteni, hogy melyik országokat is jelöljük meg. Miután már minden kitöltendő papíron és egy angol szóbeli

Részletesebben

Ezen pályázat keretein belül a 2011./2012. tanév első félévében a tavalyi év novemberében iskolánk rendezte meg az első konferenciát.

Ezen pályázat keretein belül a 2011./2012. tanév első félévében a tavalyi év novemberében iskolánk rendezte meg az első konferenciát. Irány Norvégia!!! A Tempus Közalapítvány Student Climate Research Campaign, A European approach to Earth Observations and Phenology in the GLOBE című programjában vesz részt iskolánk. Ebben a Comenius-projektben

Részletesebben

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk. Első nap Reggel 6-kor indultunk a Cseresnyés Kollégium elől. A határ átlépése után az első megállónk Nagyszalonta volt. Megnéztük a város főterét ahol Erdély egyetlen Kossuth Lajos szobor található. Ellátogattunk

Részletesebben

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló 1. Mennyi az eredmény 15+17 15+17 15+17=? A) 28 B) 35 C) 36 D)96 2. Melyik szám van a piramis csúcsán? 42 82 38 A) 168 B) 138

Részletesebben

Erasmus+ : Olaszország: november

Erasmus+ : Olaszország: november Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta: Szabó Ágnes Fotókat készítette: Szabó Ágnes Szerkesztette: Szabó Ágnes Erasmus+ : Olaszország: 2016. november 20-26. 2016 novemberében 4 diák, Pék Bernadett (11.B),

Részletesebben

A Mária Út Közép-Európa Mária kegyhelyeit összekötő útvonal, illetve pontosabban fogalmazva útvonalak.

A Mária Út Közép-Európa Mária kegyhelyeit összekötő útvonal, illetve pontosabban fogalmazva útvonalak. A zarándoklat A házi dolgozat megírása előtt rövid kutatást végeztem az ismerőseim között. Megkérdeztem 15-20 embert, kinek mi jut elsőre eszébe, ha a zarándoklat szót meghallja. A legnépszerűbb válaszok

Részletesebben

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Szombathely. Utazás. Vasárnap Szombathely Utazás Élmény ország kapuja megnyílt előttünk, amikor 2016.03.04-én elindultunk Szombathely fele. Mindenki hatalmas energiákkal és jó kedvel indult az útnak, akkor még senki sem számította

Részletesebben

Weekend Driver Fiesta Cup

Weekend Driver Fiesta Cup Weekend Driver Fiesta Cup 2014.09.21 Rapai Zoltán Karimo: Szia Rapus! Mid Ohio-ba értünk. Már szabadedzésen látszott, hogy izgalmas futam lesz, és szoros időmérő. Sikerült menned egy 2. időt előtted Gombár

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

LEE CHILD 10 RÖGÖS ÚT

LEE CHILD 10 RÖGÖS ÚT 1. fejezet Jack Reacher egy dupla feketét rendelt, csokireszelék és cukor nélkül, nem porceláncsészében, hanem mûanyag pohárban, és még mielõtt kihozták volna a kávét az asztalához, végignézte, ahogy egy

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n

Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n Előkészületek 2008. február 29-én jöttem Németországba, Wilhelmshaven-be a kötelező gyakorlatom eltöltésére, mely 3

Részletesebben

SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009, No. 23. Siker tippek és stratégiák

SIKER CLUB. SIKER CLUB 2009, No. 23. Siker tippek és stratégiák SIKER CLUB SIKER CLUB 2009, No. 23 Siker tippek és stratégiák James Vágyi vagyok a Siker Club huszonharmadik számával, ahol sikeres gondolatokat, ötleteket és információkat ajánlunk arról, hogy hogyan

Részletesebben

Erasmus Albiban (Franciaország)

Erasmus Albiban (Franciaország) Erasmus Albiban (Franciaország) Prunariu Andrea PPKE-JÁK 2012 Előzmények Tavaly, 2011 szeptemberében az iskola meghirdetett egy pótjelentkezést a tavaszi félévre az Erasmus keretein belül. Mivel már egy

Részletesebben

Szép karácsony szép zöld fája

Szép karácsony szép zöld fája Móra Ferenc Szép karácsony szép zöld fája Illusztrációk: Szabó Enikő Nyolcéves voltam, a harmadik elemibe jártam, és először léptem a közszereplés terére. A közszereplés tere az öreg templomunk volt. Úri

Részletesebben

Erdei iskola, Szolnok 2010. május 3-7.

Erdei iskola, Szolnok 2010. május 3-7. Erdei iskola, Szolnok 2010. május 3-7. Hétfı Hétfın reggel indultunk a Keleti pályaudvarról az erdei iskolába, melyet már nagyon vártam. Sok gyerek utazott együtt, mert nemcsak az én osztályom, hanem az

Részletesebben

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait.

magát. Kisvártatva Vakarcs, a kutya is csatlakozott hozzájuk. Kedveskedve hol a Papa, hol meg az unoka lábaira fektette meleg tappancsait. Göncölszekér M ári szólt asszonyához Pista, te csak maradj az ágyban, próbálj meg aludni. Ez a szegény lánygyerek folyton köhög. Nem hagy téged aludni. Nem tudsz pihenni. Lehet, hogy a komámnak lesz igaza.

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

Erasmus+ élménybeszámoló

Erasmus+ élménybeszámoló Erasmus+ élménybeszámoló Név: Szabó Bettina Szak,évfolyam: Szülésznő, 2. évfolyam Tanév: 2018/2019. Célország,város: Törökország, Sivas Fogadó intézmény: Sivas Cumhuriyet University Egy törökországi városban,

Részletesebben

AZ ÓKORI KELET. 2. lecke Egyiptom, a Nílus ajándéka

AZ ÓKORI KELET. 2. lecke Egyiptom, a Nílus ajándéka AZ ÓKORI KELET 2. lecke Egyiptom, a Nílus ajándéka A Nílus, mint közlekedési útvonal Az afrikai Nílus a Föld leghosszabb folyója. Hossza 6685 km. Neve az ókori Egyiptomban Hápi volt. A kőkor óta alapvető

Részletesebben

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt.

Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Eredetileg a szerző honlapján jelent meg. Lásd itt. Andrassew Iván A folyó, a tó és a tenger A platón ültünk Avrammal, a teherautót egy szerzetes vezette. A hegyoldalból a menekülttábor nem tűnt nagynak.

Részletesebben

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ Gyakorlati hely: Park Hotel Le Sorgenti Gyakorlat időtartama: 2012. május 01.-augusztus 01. Készítette: Szabó Alexandra

Részletesebben

Tata és környékének megismerése Az Ászári Jászai Mari Általános Iskola kirándulása

Tata és környékének megismerése Az Ászári Jászai Mari Általános Iskola kirándulása 1 EFOP-1.3.9-17-2017-00011 Érezd jól magad a bőrödben! Változatos tevékenységformák a Jászai Mari Általános Iskolában Tata és környékének megismerése Az kirándulása Lebonyolító: Sollertia Kft. (7761 Kozármisleny,

Részletesebben

2012. augusztus 30- szeptember 1.

2012. augusztus 30- szeptember 1. 2012. augusztus 29. Szokásunkhoz híven a korai indulást választottuk, így pár perccel öt óra után már motoroztunk ki a kikötőből. Ez így leírva egyszerűnek tűnik, de nekünk ott, beszorulva két nagy hajó

Részletesebben

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: HU01-KA

Munkanapló. Külföldi szakmai gyakorlatról. Projekt száma: Célország: Mobilitás időpontja: március 18 április 7. Szakma: HU01-KA Munkanapló Külföldi szakmai gyakorlatról Projekt száma: 2017-1-HU01-KA102-035318 Célország: Törökország Mobilitás időpontja: 2018. március 18 április 7. Szakma: Faipari technikus Résztvevő neve: Juhász

Részletesebben

Heaven is a place on Earth

Heaven is a place on Earth Heaven is a place on Earth Beszámoló szakmai gyakorlatról Minden egyetemista fejében megfordul az Erasmus gondolata. Engem régóta foglalkoztatott, nem tudtam és nem is akartam lemondani róla. Arról nem

Részletesebben

Név: Szalkai Patrik György. Erasmus Élmény beszámoló

Név: Szalkai Patrik György. Erasmus Élmény beszámoló Név: Szalkai Patrik György Erasmus Élmény beszámoló Az Erasmus által a finnországi Kuopio városába utazhattam ki két hónapra (2015. április 13-tól június 14-ig), ahol egy hotel, nevezetesen a Best Western

Részletesebben

Sikerrel indult a dél-európai szakmai gyakorlat Máltán

Sikerrel indult a dél-európai szakmai gyakorlat Máltán Dél-európai üzemi gyakorlat a szakképzésben résztvevı tanulók számára LdV-HU-10-IVT-1021 Sikerrel indult a dél-európai szakmai gyakorlat Máltán Iskolánk négy vendéglátós tanulója 2011. május elején kezdte

Részletesebben

Indiai titkaim 5 - nagy kupac csomag

Indiai titkaim 5 - nagy kupac csomag 2010 szeptember 05. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Eljött a nagy nap. 1993. december 13-a, Luca napja. Indulás Indiába

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

SZKB104_14. Körön kívül, körön belül II.

SZKB104_14. Körön kívül, körön belül II. SZKB104_14 Körön kívül, körön belül II. TANULÓI KÖRÖN KÍVÜL, KÖRÖN BELÜL II. 4. ÉVFOLYAM D1 Három szituáció képen 137 138 SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK TANULÓI D2 Fekete István: A két

Részletesebben

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009 96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek

Részletesebben

Amikor a férj jobban tudja...

Amikor a férj jobban tudja... Antennás, kinyithatós, lecsúsztathatós, analóg, pixeles, kicsi, de inkább nagy. Az első telefonjaink annyira a szürkeállományunkba égtek, hogy könnyű volt feleleveníteni a velük töltött időt és emlékeket.

Részletesebben

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a V Barna legény. Te szegény, te szép. Dús hajad egy leány álma. Elvesztettem az eszem s szemem könnyet hullat, mint estalkonyatkor az ég. Ó, miféle babona űzi tekintetem utánad? Végigkísérlek a fasoron,

Részletesebben

Erasmus beszámoló (Oslo, Norvégia)

Erasmus beszámoló (Oslo, Norvégia) Erasmus beszámoló (Oslo, Norvégia) 2011. augusztus közepétől 3 hónapig, vagyis november közepéig azon szerencsés Erasmus-os diákok közé tartozhattam, akik az osloi (Høgskolen i Oslo og Akershus) főiskolán

Részletesebben