Elbúcsúztak a nyolcadikosok

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Elbúcsúztak a nyolcadikosok"

Átírás

1 2013. június xxii. évf. 6. szám Elbúcsúztak a nyolcadikosok Vidd magaddal, mit itt tanultál, legyen ez alapja jövődnek! Azt kívánom útravalóul: Igaz ember váljék majd belőled. (Simon Virág) Kovács Bianka Június 15-én ismét ünneplőbe öltözött a Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola. 45 diák búcsúzott az itt töltött nyolc évtől. A diákokat először Tóth Elek parókus atya köszöntötte a görögkatolikus templomban, majd a közös ima után harangszó jelezte a ballagók indulását. Az ünnepeltek Kovács Ferencné és Kiss Józsefné osztályfőnökök vezetésével a templomtól a falu főterén át diákok sorfala kíséretében énekszóval vo- Vendégek népes serege töltötte meg az iskola udvarát nultak az iskolába, ahol a vendégek népes serege várta őket. A nemzeti lobogó és az iskolazászló ünnepélyes átadását követően a hetedikesek nevében Macsi Beatrix és Zilahi Fanni búcsúzott, majd a nyolca- dikosok kaptak szót. Trenyisán Richárd Reményik Sándor Templom és iskola című versét szavalta, a diákok búcsúszavait Kovács Bianka, a szülők gondolatait pedig Zombori Emese tolmácsolta. Büte Lili és az iskola énekkara dallal köszöntötték a nyolcadikosokat. Tóth Elekné igazgató asszony útravaló gondolatai után könyvjutalmat és oklevelet vehettek át azok a végzős diákok, akik többéves munkájukkal kiérdemelték az elismerést. Trenyisán Richárd 8.a osztály Osztályfőnök: Kovács Ferencné. Ajtai Gyula, Dancsevics Martin, Donaberger Dávid, Dudás Tímea, Görög Fruzsina, Hajnal Levente, Horváth Dávid, Jacsmenik László, Karászi János, Kerezsi Ákos, Kerezsi Edina, Kiss Dóra, Konyári Krisztina, Kosztin Renáta, Könnyű Fanni, Küzmös János, Marozsán Ákos Tibor, Máté Márk Gábor, Molnár Imre, Nagy Mónika, Papp Nándor, Szabó Mária, Szemán Máté, Szlávik István, Trenyisán Richárd Iván 8.b osztály Osztályfőnök: Kiss Józsefné. Balogh Vilmos, Csoborkó Fruzsina, Csoborkó Petra, Haller Vivien, Holb Edina, Horváth Erik, Kiss Ádám, Kovács Bianka Gréta, Lóczi Zsolt, Maczó Alex, Márkó Regina, Menyhért Bianka, Molnár Vivien, Oláh Roland, Pecz Norbert, Pintye Tibor, Törős Attila, Vaszicsku Réka, Verdes Lilla, Verő Fanni

2 2 Acsádi Krónika Elbúcsúztak a nyolcadikosok A szülők útravaló gondolatait Zombori Emese foglalta össze A végzős diákok ballagási ünnepségén a szülők búcsúszavait Zombori Emese tolmácsolta a gyerekeknek. A szívhez szóló útravaló gondolatok könnyeket csaltak gyermek és felnőtt szemébe egyaránt. Sok szeretettel köszöntök mindenkit! Kérlek benneteket, hogy fogadjátok szeretettel ezt a pár sort a ballagó kisdiákok szülei nevében! Nem is volt olyan régen, amikor kézen fogva, először kísértünk benneteket az iskolába. Elballagó óvodásként remegő lábakkal álltatok az iskola udvarán, és szívetek tele volt izgalommal. Nem tudtátok, hogy ezután mi fog történni, mi vár rátok, hogyan fognak telni a napjaitok, kik lesznek az osztálytársaitok, vagy hogy milyen lesz a tanító néni. Tele voltatok kérdésekkel, és szorongva szorítottátok a kezünket. De azt tudtátok, hogy itt az iskolában nagyon jó lesz, mert nem kell már délben aludnotok, mint az óvodában. Azóta eltelt pár év, és most hasonló izgalommal álltok előttünk. Azt nem mondom, hogy megöregedtetek, de már nem fogjátok a kezünket, és cikinek tartanátok, ha elkísérnénk benneteket az iskolába. Persze nem csak ennyit változtatok, és ez így is van rendjén. Az itt töltött nyolc év alatt nagyon sokat tapasztaltatok. Ezeket átélni nem volt könnyű, de sok szép emlékkel lettetek gazdagabbak, és az elmúlt évek lassan értelmet nyernek az életetekben. Történtek szép dolgok, amikre szívesen emlékeztek majd vissza, és ti is meséltek róla a gyerekeiteknek, mint ahogy mi is tesszük. Történtek kevésbé kellemes dolgok is, amikre nem szívesen emlékeztek majd vissza. De ezek az események mind hozzájárultak ahhoz, hogy éppen ilyenek legyetek, mint amilyenek most vagytok. Közben mi szülők is felnőttünk, és újra átéltük a kiskamaszok problémáit, persze már nem a saját bőrünkben. Együtt örültünk veletek, amikor boldogok voltatok, és együtt bánkódtunk, amikor szomorkodtatok. És milyen sokszor hallottuk a Mi történt az iskolában? kérdésre azt a jól begyakorolt választ, hogy: SEMMI. De mi is jártunk iskolába, és tudjuk jól, hogy ez a szó sokszor mennyi eseménnyel és érzelemmel van tele. Hogy mennyi nehézséggel, és kihívással kellett szembenéznetek. Szerettünk volna segíteni nektek, de tudtuk, hogy eljött az idő, amikor nektek is meg kellett tanulnotok egyedül döntést hoznotok. Persze mi is kaptunk tőletek leckéket, amit mikor milyen eredménnyel teljesítettünk. Mint ahogy a ti hangulatotok is változó volt, úgy mi is különbözőképpen reagáltunk. Lehet, hogy sokszor voltunk fáradtak, türelmetlenek vagy elfoglaltak, de igyekeztünk szeretettel terelgetni, és határok között tartani benneteket. És tudjuk, hogy ennek még nincs vége. Ez egy hosszú folyamat, hiszen az elvetett mag is először a föld alatt él, és mire ebből érett gyümölcs lesz, sok-sok időnek kell eltelnie. De hisszük, hogy a A diákok figyelmesen hallgatták a hozzájuk intézett szavakat mi munkánknak is meglesz a gyümölcse, és ti is egészséges, érett felnőttként kezditek majd önálló életeteket. Most itt álltok előttünk csillogó szemekkel, hisz elérkezett az idő, amikor búcsúztok az iskolától. Tele vagytok tervekkel, reményekkel és kérdésekkel, hogy hogyan fog folytatódni az életetek. Mint ahogy először léptétek át az iskola kapuját, úgy nyílnak meg előttetek újabb, és újabb kapuk. Sok élmény vár rátok, és sok probléma, amit meg kell oldanotok, de soha nem lesztek egyedül. Lehet, hogy már nem fogjuk a kezeteket, de továbbra is veletek leszünk, amikor szükségetek lesz ránk. Egyet soha ne felejtsetek el, hogy bármi is történik, mi nagyon-nagyon szeretünk benneteket. Kívánjuk, hogy találjátok meg önmagatokat, és ismerjétek föl azt, hogy ahhoz, hogy világotok jobb legyen, először magatokat kell jobbá tennetek. Ahhoz, hogy békében, szeretetben és harmóniában tudjatok élni, először magatokban kell megtalálnotok a békét, a szeretetet és a harmóniát. Mi szülők itt és együtt szeretnénk megköszönni az iskola valamennyi dolgozójának a befektetett munkát. A konyhás néniknek a sok finomságot, amivel kényeztettétek gyermekeinket, a takarító néniknek a rendet és a tisztaságot, hogy ilyen szép környezetben tanulhattak a gyerekek, és nem utolsó sorban a tanároknak a türelmet, a törődést, a sok segítséget, amit a gyerekek és a szülők felé nyújtottak. Kívánjuk, hogy mindig kipihentek és derűsek legyetek, hogy rugalmasan tudjatok reagálni az adott helyzetekre. Hogy képesek legyetek hatékonyan együttműködni a tanulókkal és a kollégáitokkal is. Hogy minden gyermekből a lehetőségei, az érdeklődése és a képességei alapján a lehető legtöbbet tudjátok kihozni, és szeptemberben megújult erővel folytassátok munkátokat. Köszönöm, hogy meghallgattatok!

3 Acsádi Krónika Földieper ültetvény az Erdélyi utcán Településünkön sok évtizedes hagyományra tekint vissza a növénytermesztés. Széles az itt termesztett kultúrnövények palettája. Néhány évtizeddel ezelőtt láthattunk hatalmas málnaföldeket, uborka, paprikatáblákat, nagy hagyománya volt a dohánytermesztésnek is. Aztán jöttek az uniós szabályok, megszorítások, a válság, a változás, a földek gazdát cseréltek, fű erdő és bizony sok helyen gaztenger váltotta fel a kultúrnövények tábláit. Egy vállalkozó szellemű nyíracsádi fiatalember nemrég mégis meglátta a fantáziát és persze a lehetőséget a földművelésben, s egy eddig nyíracsádon teljesen ismeretlen növény termesztéséhez kezdett hozzá. Somogyi Lajos nagymamája kertjében fogott bele a szamóca termesztésébe. Május elejétől hatalmas eperszemek mosolyogtak az Erdélyi utca lakóira, szinte vonzották a tekintetet a nyílegyenes, zöldellő, pirosló terméstől roskadozó sorok. Természetesen az Acsádi Krónika is kíváncsi volt arra, mi késztette Somogyi Lajos környezetgazdálkodási agrármérnököt, hogy ilyen nagy fába vágja a fejszéjét. Két éve dolgozok a szakmámban, és szerettem volna egy kis kiegészítést a fizetésem mellé. Valamit, ami természetesen nem áll messze a végzettségemtől sem. Sokáig gondolkodtam, hogy zöldség vagy gyümölcstermesztésbe kezdjek, de még a méhészet is szóba került. A növénytermesztésben többet tud segíteni a család, ezért döntöttem e mellett. Hogy esett a választás a földieperre? Olyan növényt kerestem, amivel még nem foglalkoztak Nyíracsádon, és amihez jók a területi adottságok. Tanulmányaim során ismerkedtem meg a földieperrel, egyik csoporttársam egy eperfarmon dolgozott, ő is sokat segített a választásban. A földieper szereti a barna homokot, ami a nagymamám kertjében van. A 600 négyzetméteres terület körbe van kerítve, az öntözés is megoldható. Így belevágtam. Somogyi Lajos tenyerébe három eperszem fér bele Mit lehet tudni a munkafolyamatokról? Tavaly ősszel kezdtük a munkát a talaj előkészítéssel, az ikersoros bakhátak készítésével. Ez azt jelenti, hogy egy bakháton két sor fut, két bakhát között van a művelő út. Aztán fektettük le az öntözéshez a csepegtető szalagokat, fekete takarófólia került a bakhátra, hogy ne száradjon ki a föld és ne gyomosodjon el. Aztán következett az ültetés. Említetted, hogy csaknem ötezer palánta került a földbe. Ez azért nem kevés munkát igényel. Az ültetés az nagy meló, de a család, a barátok szívesen segítettek. Télen fátyolfóliával takartuk le az ültetvényt, ez átengedi a nedvességet, és a fagyok ellen megvédi a rügyeket. Tavasztól szinte folyamatos volt a munka. Ekkor az árvízhez szólított, így sokszor telefonon tartottam a kapcsolatot édesanyámmal, így irányítottam az itthoni munkát. Április végén jelentek meg az első termések, azóta szinte folyamatosan ontják a tövek az eperszemeket. Munka mellett nem lehet könnyű ez az időszak. Édesanyja sokat segít Lajosnak az eperültetvényen 3 A család nagyon sokat segít, nélkülük valószínű nem is bírnám. Május elejétől május végéig folyamatos az érés, körülbelül két hét az, amikor minden nap szedni kell. Azt tisztán lehet látni, hogy rengeteg az első évi termés, de vajon van-e rá elegendő kereslet? A tapasztalt termelőktől tudom, hogy a magyar eperre külföldön is nagy a kereslet, de az idei termés az újdonság erejével hat, s nagy részét helyben sikerül értékesíteni. Milyen mérleg várható az első évben? Ha az első év kitermeli a befektetést, elégedett leszek. Ezen kívül nagyon sok tapasztalatot is gyűjthetek. Jó érzés az is, hogy tetszik az embereknek, a gyerekek nagyon szeretik. Az első évben ez kárpótol engem, még ha kevesebb is lesz a haszon. Bő termést, és kitartást kívánok, hogy jövőre is megízlelhessük a zamatos Somogyi-féle nyíracsádi földiepret. Kedves Györgyné Zilahi Enikő

4 4 Acsádi Krónika ÖNKORMÁNYZATI HÍREK IGAZGATÁSI SZÜNET A Polgármesteri Hivatalban július 22. napjától 26. napjáig igazgatási szünet lesz. Az igazgatási szünet ideje alatt az ügyfélfogadás szünetel. Az igazgatási szünet időtartama alatt anyakönyvi, igazgatási, vagy egyéb haladéktalan intézkedést igénylő feladatok esetében ügyeleti rendszerben működik a hivatal. Kérem a lakosság szíves megértését! Nyíracsád, június 17. Nagyné Jobbágy Piroska sk. jegyző F E L H Í V Á S Nyíracsád Község Önkormányzata az árvízkárosultak megsegítésére ruhanemű adománygyűjtést szervez. A használt, de még jó állapotban lévő ruhaneműket a Polgármesteri Hivatalban a jegyzőnél lehet leadni. Az adományok károsultak részére történő eljuttatásáról az önkormányzat gondoskodik. Nyíracsád Községi Önkormányzat F E L H Í V Á S Az országban kialakult árvíz károsultjainak megsegítésére a Kormány létrehozta a Nemzeti Összefogás alábbi bankszámláját: Aki segíteni szeretne bajba jutott embertársain, a fenti számlaszámra adományozhat. Nyíracsád Községi Önkormányzat Kidőlt, levágták Június első napjaiban nem volt hiány az égi áldásban. Gyakran érkezett az eső viharos széllel, dörgéssel, villámlással. Az egyik villám nem kímélte a Kassai utca elején található üzletsor előtti hatalmas nyírfát sem. Belecsapott az út felé hajló vastag ágába, majd földre kényszerítette a fának mintegy harmadát. A leszakadt ágakat a tűzoltók vágták le, s tették ezáltal a járókelők számára is veszélytelenné a sérült nyírfát. Így kezdték a munkát Készül a járda Folyamatos a munka a Kántor dűlőn. Hamarosan teljesen elkészül az a járda, mely sok évtizedes lakossági igényt elégít majd ki, s ez által megkönnyíti a környéken lakók életét, közlekedését is.... s most itt tartanak. ACSÁD TV ACSÁDI KÉPES KRÓNIKA június Egy kis ízelítő híradónk júniusi adásából: Ballagási ünnepség a Szent Piroskában Ballagtak az óvodások Író-olvasó találkozók sorozata Nemzeti összefogás napja Úr napja a római katolikusoknál Piknik az óvodában A fenti témákkal és még sok érdekességgel várjuk kedves nézőinket. Ha Önnek van véleménye településünk Elérhetőség: hu weboldal Acsádi Képes Krónika menüpont. Megjelenés: Adásainkat, melyben az aktuális hónap képes hírösszefoglalóját láthatják, minden hónap utolsó napjától tekinthetik meg honlapunkon. Az Acsádi Képes Krónika, településünk havonta megjelenő online híradójának adásaival 2013-ban is várjuk híradójával kapcsolatban, kedves nézőinket. kérjük, ossza meg velünk. Címünk: acsadikronika@nyiracsad.hu A szerkesztő Táblacsere Településünk számos pontján került sor május június folyamán a közlekedési táblák cseréjére.

5 Acsádi Krónika 5 ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Tisztelt nyíracsádi lakos! Tisztelt telektulajdonos! Az elmúlt néhány nap időjárása kedvezett a növények és emellett a gyomnövények, gazok elburjánzásának. Sajnos a parlagfű és egyéb allergén gyomfajok is növekedésnek indultak. A védekezés legegyszerűbb módja a tavaszi megjelenésétől kezdve a korai gyomlálás (gyökérrel együtt történő kihúzás), illetve tömegesebb előfordulása esetén a virágzás előtt végzett rendszeres kaszálás. Fontos a területek utóellenőrzése, mert az újabb hajtások megjelenése esetén a védekezést meg kell ismételni. A gyepesítés, a rendszeres kertgondozás az egyik leghatásosabb védekezés. A parlagfű veszélyes gyomnak tekinthető, ezért kötelező az ellene való védekezés! Az ingatlantulajdonosok, földhasználók kötelezettsége a gyom irtása, és a parlagfű virágzásának, az allergén pollen levegőbe kerülésének folyamatos megakadályozása. Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló évi XLVI. törvény előírja, hogy a földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbó kialakulását megakadályozni és ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani. A parlagfű-mentesítést elmulasztókkal szemben a hatóság közérdekű védekezést rendelhet el, nemcsak termőföldön amelybe a zártkertek is beletartoznak, hanem belterületen is. A kényszerkaszálás teljes költségét a föld használója, tulajdonosa köteles megtéríteni. A megtérítendő költség nem azonos a növényvédelmi bírsággal. 15 ezer Ft-tól 5 millió Ft-ig szabható ki növényvédelmi bírság azzal szemben, aki a parlagfű elleni védekezési kötelezettségét elmulasztja; a növényvédelmi hatósági tevékenységet akadályozza, a hatóság intézkedését figyelmen kívül hagyja, az állami vagy közérdekű védekezés végrehajtását akadályozza. Akinek a területén 3 éven belül ismételten parlagfüvet találnak, annak a bírság másfélszeresét kell kifizetnie. A költségek meg nem fizetése esetén azok adók módjára behajthatóak. Kérjem, hogy hatósági felszólítás nélkül is tegyen meg mindent egészséges környezetünkért, ÖN IS IRTSA A PAR- LAGFÜVET, az allergiás megbetegedésben szenvedő gyermekek, felnőttek és a ma még egészségesek védelme érdekében! Együttműködésüket köszönöm. Nagyné Jobbágy Piroska jegyző A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási Szerve május 6. napjától az egészségpénztári ügyintézés lehetőségét a polgárokhoz még közelebb, Hajdú-Bihar megye járási hivatalaiban is lehetővé teszi, kihelyezett ügyfélfogadás keretében. A járási hivatalokban intézhető, egészségbiztosítással kapcsolatos ügytípusok: 1. A kötelező egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai (terhességi gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj, táppénz, baleseti táppénz), a méltányosságból adható egészségbiztosítási pénzbeli ellátások (méltányosságból adható terhességi gyermekágyi segély, méltányosságból adható gyermekgondozási díj, méltányosságból adható táppénz), továbbá az utazási költségtérítés iránti kérelmek, hiánypótlások átvétele. 2. Méltányosságból adható egyszeri segély iránti kérelmek, hiánypótlások átvétele. 3. Közgyógyellátási szakhatósági állásfoglalás kiadásához szükséges hiánypótlások átvétele. 4. Társadalombiztosítási Azonosító Jelre (TAJ) való jogosultság ellenőrzése, a TAJ igazolvány kiadása, pótlása, cseréje. 5. Egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságról szóló igazolás kiadása, pótlása, illetve egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságról szóló hatósági bizonyítvány iránti kérelem átvétele. 6. Az Európai Egészségbiztosítási Kártyával kapcsolatos teljes körű ügyintézés, valamint a szociális biztonsági koordinációra vonatkozó uniós rendeletek (883/2004 rendelet és a 987/2009/EK rendelet) szerinti, különösen a járulékfizetési kötelezettség tekintetében alkalmazandó jog megállapításával, illetve az Európai Unió tagállamaiban történő munkavégzéssel kapcsolatos kérelmek átvétele. 7. A bejelentett személyek jogviszony- és jogosultsági adataira vonatkozó jelentések fogadása, adatszolgáltatások teljesítése. Foglalkoztatók és egyéb bejelentésre kötelezettek adatainak módosítása az érintett bejelentése alapján. A külföldön biztosított, TAJ-jal rendelkező személyek bejelentések fogadása. 8. Minden egészségbiztosítási ügytípusban tájékoztatás nyújtása, nyomtatványok biztosítása. Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Ügyfélfogadás: Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Nyíradonyi Járási Hivatala 4254 Nyíradony, Árpád tér 1. Csütörtök 9:00-11:30 KÖZLEKEDÉSI TANÁCSOK Mitől szabályos egy kerékpár? A jó idő beköszöntével sokan veszik elő kerékpárjukat és használják munkába járásra, sportolásra. A balesetmentes közlekedés érdekében a KRESZ szabályainak betartásán túl fontos a kerékpár megfelelő felszerelése is. Számos tévhit kering ezzel kapcsolatban, melyeket az alábbi rövid összeállítás tisztázhat. Mivel kötelező felszerelni egy kerékpárt? 1. Két, egymástól függetlenül működtethető fékszerkezet, melyek közül az egyik az első, a másik a hátsó kerékre hat 2. Könnyen kezelhető, megbízható kormányberendezés 3. Fehér színű első lámpa (színe lehet kadmiumsárga is) 4. Piros színű hátsó lámpa (sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható) 5. Egy vagy két, hátul szimmetrikusan elhelyezett, nem háromszög alakú, piros színű fényvisszaverő (prizma) 6. Csengő 7. Borostyánsárga színű küllőprizma legalább az első keréken 8. Fényvisszaverő ruházat (csak lakott területen kívül, éjszaka vagy rossz látási viszonyok esetén) 9. Ha a kerékpáros sisakot visel és utast nem szállít, lakott területen kívül max. 50 km/h sebességgel haladhat (ugyanitt sisak nélkül csak 40 km/h -al) A kerékpárúton közlekedve 30 km/h, a gyalog- és kerékpárúton közlekedve 20 km/h a megengedett maximális sebesség. Ezen kívül ajánlott még borostyánsárga pedálprizmák, valamint a hátsó kerékre is küllőprizma elhelyezése. Fel szabad szerelni a kerékpárt bal oldalon elhelyezett szélességjelzővel, amely előre fehér, hátra piros színű fényvisszaverőt tartalmaz. Érdemes odafigyelni a gumiabroncsok állapotára, a kopott felület sokkal kisebb tapadást biztosít. Mindenki számára hasznos lehet egy fejvédő, illetve sárvédők használata. Fontos még tudni, hogy kétkerekű kerékpáron 16. életévét betöltött személy szállíthat 10 évnél nem idősebb, a kerékpárt nem hajtó utast a kerékpár pótülésén. HBM Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség

6 6 Acsádi Krónika Eső mosta az Úr napját Idén május 30-án, a szentháromság vasárnapja utáni első csütörtökön ünnepelték településünk római katolikus egyházközségében az Úr napját, az oltáriszentség ünnepét. A zsúfolásig megtelt templom híveit, valamint Tóth Elek görögkatolikus vendég atyát Tapasztó János római katolikus kanonok atya köszöntötte, aki az evangélium sorai után így szólt a hívek- hez. A mi hitünk titka az oltáriszentség, mert Krisztus azt akarta, hogy erőt merítsünk belőle. Meg is tesszük ezt, kedves testvérek, minden vasárnap. Jézus látta az éhezőket, betegeket, és megsajnálta őket, mert irgalmas szíve vagyon a mi Krisztusunknak. Nekünk, embereknek is irgalmas szívűnek kell lennünk. Mennyire nagy szükségünk van erre, különösen Zsúfolásig telt a római katolikus templom az Úr napja tiszteletére Az úrnapi szentmisét Tapasztó János kanonok vezette a mai világban! Kérjük a mindenható Istent, adjon mindenkinek érző, megbocsátó szívet hangzottak Tapasztó kanonok atya szavai. Leszakadt az ég A szentmise alatt szinte leszakadt az ég, zuhogott az eső, ami elmosta a körmenetet. Így a körmenet négy állomásához tartozó evangéliumi szakaszt, éneket és áldást is a templomban végezték el. Az úrnapi megemlékezés vendéglátással ért véget. Írók-olvasók találkoztak A térségi igényeket kielégítő könyvtári szolgáltatás fejlesztésére nyert pályázat keretében író-olvasó találkozók sorozatára került sor a Ligetalja Könyvtárban. Májusban először Halmos Sándor egyetemi docens látogatott el településünkre, s beszélt a könyvtárak jelentőségéről, valamint arról, milyen fontos szerepet töltenek be a könyvek az ember életében. Június elején Dalmi Sándor újságíró portréinterjúkat tartalmazó kötetét ismerhették meg az érdeklődők, majd a kö- Ezt követően Szőlősi Péter volt a vendégünk, aki Ausztriában kiadott könyvét mutatta be. A kötet szatirikus írásaiban az élet furcsaságait mutatta be. Novellái saját tapasztalatain alapulnak, történeteinek szabad nyelvezete, közvetlen stílusa magával ragadta a hallgatókat. Szőlősi Péter szerint az az ideális olvasó, aki nevet a sztorikon, melyek mindegyike valós történeten alapszik. vetkező találkozón Csordás Ica beszélt három kötetéről. Az Átörökítő kincseim című könyve idős emberek visszaemlékezéseit, élettörténeteit tartalmazza, a Gyűjtöttem neked titokköveket című könyvben gyönyörű tájképekkel és gondolatokkal találkozik az olvasó. A Camino gondolatok című könyv pedig egy zarándoklat történetét, tapasztalatait meséli el. Az író-olvasó találkozók sorozata folytatódik, melyre szeretettel vár minden érdeklődőt a Ligetalja Könyvtár. A lelkes közönség mindig nagy érdeklődéssel hallgatta vendégeinket

7 Acsádi Krónika 7 Megmérettetések június 1-jén Egerben országos minősítésen, június 8-án Nagyrábén a Vass Lajos Népzenei Fesztivál elődöntőjében szerepelt a Nyíracsádi Népdalkör. Az országos minősítésen arany minősítést és Arany Páva fokozatot, az elődöntőn, pedig arany fokozatot szereztünk. Így továbbjutottunk az Arany Páva Nagydíj Gála hangversenyre és bejutottunk a Vass Lajos Népzenei Fesztivál középdöntőjébe. 2 csokor szólalt meg a versenyen, az egyik palóc csokor Ág Tibor összeállítása, a másik egy helyi nyírségi gyűjtésű népdalcsokor Szabó Mihályné összeállításában. A következő megmérettetésekre jövőre kerül sor, s reméljük elhozzuk a legmagasabb díjakat. Szabó Mihályné a dalkör vezetője Szent Mátrix A tavasz folyamán a debreceni Sesztina Galériában volt látható a fiktív szent, Szent Mátrixról elnevezett, igazán különleges, ízig-vérig 21. századi, itt-ott nagyon is formabontó tárlat. A kiállítás nyíracsádi vonatkozása nem más, mint Szarvák Antal, aki két kompozícióval, összesen 12 alkotással vett részt a kiállításon. Szarvák XXXV. Csereháti Népművészeti Fesztivál Június 4-én került sor a XXXV. Csereháti Népművészeti Fesztiválra testvértelepülésünkön a szlovákiai Buztián. Mivel néhány héttel ezelőtt Nyíracsádon a XX. Ligetaljai Kulturális Napokon a buzitai citera együttes lépett fel, így egy már Antal stencilképekből álló Szent Mátrix sorozata harsány színvilágával hívja fel a néző figyelmét. Mindegyik képe elgondolkodtató, néhol megdöbbentő módon kapcsolja össze a múltból gyökerező, a jelenen, sőt a jövőbe is átívelő gondolatmenetet, s különleges, egyedi képi megformálással tárja azt a szemlélő elé. ( Emlékkiadvány Himnuszunk születésére Januárban számoltunk be arról a kezdeményezésről, melyben a Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola nemzeti imádságunk, Kölcsey Ferenc Himnusz című műve születésének 190. évfordulója alkalmából felhívással fordult a megye általános iskoláihoz. A felhívás lényege az volt, hogy január 22-én reggel, a Himnusz születésének napján minél többen szavaljuk közösen Kölcsey költeményét. A visszaigazolások szerint a felhíváshoz harminc intézmény csatlakozott, összesen en szavaltuk közösen a Himnuszt. A közös versmondásról minden iskola fotót juttatott el hozzánk, melyekből összeállítottunk egy könyvecskét a közös versmondás emlékére. Az emlékkiadvány tartalmazza valamennyi résztvevő iskola a közös versmondás alkalmával készült fotóját, valamint a résztvevők számát is. A kiadványt a Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola adta ki és juttatta el ajándékképpen valamennyi résztvevő iskola számára. Ezzel szerettünk volna méltó emléket állítani az évfordulónak és köszönetet mondani minden csatlakozó intézménynek. Kedves Györgyné Zilahi Enikő szervező, magyartanár Kultúrsarok Hírek a művelődési házból Szarvák Antal tárlatvezetése a Sesztinában Nyári játszóház Itt a nyár! Az előző évekhez hasonlóan intézményünk újra várja a gyerekeket a nyári játszóházba az alábbi időpontokban: Július 8-12-ig, valamint július 29-től augusztus 2-ig. A foglalkozások órától óráig tartanak Bollók Nikolett vezetésével. Minden gyermeket szeretettel várunk! hagyományosnak mondható felkérésnek tettünk eleget, s így a Nyíracsádi Ifjúsági Citera Együttes néhány tagja (Szabó Mariann vezetésével Kubicza Gréta és Kabály Árpád) lépett színpadra a fesztiválon. Viktória a Budapesti Operettszínházban június 8-án a Budapesti Operettszínházba látogattunk. A hosszas szervezést követően húszan indultunk útnak. Ábrahám Pál: Viktória c. két felvonásos operettje mindenki tetszését elnyerte. Így már sokan várjuk a következő színházi előadást, melyet idén őszre tervezünk. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Sporttábor a Kéktúra Vendégházban Ahogyan már az előző lapszámban is írtuk, idén nyáron intézményünk kezdeményezésére sporttábort indítunk a Kéktúra Vendégházban. Az első turnusra, mely június között indul, már nem tudunk jelentkezéseket fogadni, mivel a létszám gyorsan betelt. A következő turnus időpontja: július , melyre várunk minden kedves érdeklődőt. Bővebb információ a művelődés házban kapható. Nyári retro buli A nagy érdeklődésre való tekintettel intézményünk nyáron újra retro bulit szervez. Mindenkit szeretettel várunk, aki szeretne visszatérni egy napra a 80-as 90-es évekbe. Bővebb információ intézményünkben kérhető. Facebook Intézményünk már megtalálható a Facebookon is, Ligetalja Központ Nyíracsád néven. Ha kíváncsi intézményünkre, rendezvényeinkre és az ott készült fotókra, kérjük kattintson oldalunkra. Üdvözlettel: A űvelődési ház csapata nevében: Sándor Edit

8 8 Acsádi Krónika Óvodánkban már évek óta hagyomány, hogy május végén családi piknik-napot rendezünk, ahol szülők és gyerekek együtt szórakozva tölthetnek el egy kellemes napot. Persze ilyenkor már a tervezett dátum előtt hetekkel lessük az időjárás-előrejelzéseket, mert egy piknik-nap mégiscsak szabadtéren megrendezve az igazi! Idén nemcsak az időjárás miatt izgultunk, hanem egy hirtelen előbukkanó fránya vírus miatt is, ami nemcsak a gyerekeket, hanem a szülők és óvó nénik többségét is érintette pár nappal a várva-várt esemény előtt. Szerencsére azonban kiderült, hogy amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan túl is esett rajta mindenki, így május 31-én reggel miután láttuk, hogy az időjárás is a kedvünk szerint alakul elkezdtük a készülődést az óvoda udvarán. Lelkes anyukák, apukák, óvó nénik állították a sátrakat, hordták az asztalokat, készítették a szendvicseket, öltöztették a gyerekeket a fellépő ruháikba. Tízórai után megkezdődött a gyerekek műsora, ahol a kis csöppségek ügyes előadásukkal örvendeztették meg a büszke szülőket és nevelőiket. Aztán az óvoda tornatermében az érdeklődők megnézhettek egy mesét, aminek az volt az érdekessége, hogy a szerepeket az óvó nénik alakították. Nagy sikerük volt a szülők és gyerekek körében egyaránt! Akik megéheztek, megszomjaztak volna a programok alatt, azok vásárolhattak üdítőt, teát, kávét, szendvicseket és finomabbnál-finomabb süteményeket, amiket ügyes anyukák készítettek. Egész nap állt a sor az arcfestők előtt, dél felé már mindenhol pillangókat, katicákat, tigriseket, cicákat, és Pókembereket lehetett látni. A sok-sok energiát pedig az ugrálóvárban tudták levezetni a gyerekek, ahová sokan többször is sorba álltak.11 óra után megérkezett Pap Rita, aki vidám dalaival nagyon jó hangulatot teremtett. A gyerekeket is bevonta a műsorba, akik alig várták, hogy őket is felhívja a színpadra. Piknik-nap az oviban Pap Ritával a színpadon Miután mindenki kellemesen elfáradt, és megéhezett következhetett a finom ebéd. Bár ezt az óvoda tornatermébe tervezték, mivel ott mindenki kényelmesen elfért volna, mégis sokan inkább az udvaron fogyasztották el, fokozva a piknik-hangulatot. Ebéd után eljött a tombolasorsolás ideje, ami ismét lázba hozott mindenkit. Bár mindenki a nagyobb díjakra pályázott, öröm volt látni, hogyan tudtak örülni a gyerekek az apróbb ajándékoknak is. A nap végén kellemesen elfáradva, de élményekkel telve tértek haza a kis lurkók. A belépőkből, tombolából, turiból, bazárból és büféből befolyt összeget, ami összesen forint, elhelyeztük az óvoda számláján, és az óvoda udvarának fejlesztésére fogjuk fordítani. Köszönjük mindenkinek, aki bármilyen módon segítségünkre volt, és hozzájárult a nap sikeréhez. Jövőre ismét várunk mindenkit sok-sok szeretettel! Szemánné Lakatos Erika a szülői munkaközösség vezetője Az óvoda nevelőtestülete köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik hozzájárultak rendezvényünk sikeres lebonyolításához. Külön köszönet azoknak a szülőknek, akik mint minden évben, most is aktívan segítettek a szervezésben, részt vállaltak a feladatok megvalósításában: Szemánné Lakatos Erika, Vajdáné Keczán Diána, Nagyné Lakatos Szilvia, Bálega Gáborné, Gyökösné Czigle Júlia, Gyulaházi Nagy Mária, Hudácskóné Wéninger Hajnalka, Jurkovicsné Koleszár Edina, Koleszárné Klemencsics Edina, Nagy Gáborné, Veres Gáborné, Zajdáckiné Hamza Anita, Szabóné Szabó Csilla, Csehelyné Hudácskó Anita, Szabóné Veres Mária, Bálegáné Sziládi Szilvia, Furó Jánosné, Sinkáné Szmír Szilvia, Széllné Dorogi Erzsébet, Ternovánné Radics Emese, Szlávik Istvánné, Ternován Erika, Asztalosné Tamás Beáta, Szemánné Smirnyák Erika. Támogatóink: Nyíracsád Község Önkormányzat részéről Dr. Nagy János polgármester, aki átvállalta a fellépő sztárvendég költségét és anyagi támogatással segítette rendezvényünket. Koszorus Sándor képviselő, mint minden évben udvari homokozó játékokat és kisautókat adományozott gyermekeinknek. A művelődési ház vezetője és munkatársai, akik a színpadot és a hangosítást biztosították. Pénzbeli felajánlás érkezett Gugg Zsolt és Szórádi Sándor szülők részéről. Ifj. Katona Jánosnénak és Szemán Zsoltnak a rendezvény nélkülözhetetlen kellékét, a sátrakat köszönhetjük. Tombolanyeremények felajánlói: Nagyházi Jánosné (TITÁN Festékés Háztartási bolt), Olajos Imréné (Fogorvosi rendelő), Bálega Jánosné (Hajdut Trans Kft.), Szabó Miklósné könyvkereskedő (Nyírkabala Kft.), Bálega Ferenc (méhész). A főnyereményt és a különdíjat Csontos Sándorné és Kubicza Istvánné szülők ajánlották fel. Szülők és gyerekek együtt töltötték a napot Az óvoda nevelőtestülete

9 Acsádi Krónika A Comenius iskolai együttműködés program keretében májusban két nyíracsádi diák és két pedagógus, Horváth Adél, Lukács Dávid, Illés Gabriella, Doroginé Káli Anna, Finnországba töltöttek egy hetet. Az izgalmas tanulmányút eseményeiről Horváth Adél számol be az Acsádi Krónika olvasóinak Május 11-én hajnali négykor keltünk és elindultunk Debrecenbe. Ez volt várva várt utazásunk első állomása. Budapestre érkezve megpillantottuk a repülőteret. Izgalommal teli várakozás töltött el bennünket, mikor arra gondoltunk, hogy néhány perc múlva mi is ott leszünk fenn Mindkettőnknek ez volt az első repülőútja, de mindketten nagyon élveztük. A két és fél órás repülés után még négyórás utazás várt mire megérkeztünk Kesalahtiba. A hét folyamán Elli Haverinennél laktam, akivel nagyon közeli barátok lettünk. Dávid két helyen is lakott a hét alatt. Nilonál, akik igazi farmerek, és Matias-nál akik kisvárosi polgárok. Mindkét helyen nagyon jól érezte magát. Első napunk szinte csak utazással telt. A második nap ellátogattunk Lustoba és megnéztük az ott található erdőgazdálkodási múzeumot. Majd tettünk egy kirándulást Savonlinnába az ott található középkori várhoz. Kerimakiban megnéztük a világ legnagyobb fatemplomát is. Hétfőn egy üdvözlő ceremóniát szerveztek nekünk, ahol be kellet mutatkoznunk, a finn gyerekek pedig egy kis műsorral ked- Finnországban jártunk veskedtek nekünk. Azután megnéztük az iskolát és a falut. Kedden Joensuba mentünk egy versenyre, ahol minden évben Finnország legjobb szakmunkásai mérik össze tudásukat. Szerdán a kitee-i középiskolát néztük meg, valamint megismerkedtünk a finn oktatási rendszerrel. Ezt követően egy hajókiránduláson vettünk részt a Pyhajarvi tavon. Majd egy diszkót szerveztek nekünk, amit én nem annyira élveztem, Dávid viszont tombolt. Csütörtökön újabb ceremónián vettünk részt, amin bemutattuk országunkat. Én énekeltem, és Dáviddal táncoltunk is. Délután szaunáztunk, szaunázás után pedig megfürödtünk a 4 Celsius fokos Pyhajarvi tóban. Finnországban mindenkinek van szaunája, és persze minden nap éltem is a szauna kínálta lehetőségekkel. Matek-siker 9 Pénteken, a hazautazás napján mindenki szomorú volt, mindenki sírt. Mondtam Ellinek, hogy bármikor ellátogathat Magyarországra, mert én mindig várni fogom. Őszintén remélem, hogy találkozunk még a jövőben. Ez a hét életem eddigi legszebb hete volt, örökké emlékezni fogok rá. Dávid hasonlóképpen nagyon jól érezte magát és sok új barátot szerzett. Szeretném megköszönni a Haverinen családnak a szállást, és azt a rengeteg szeretetet és kedvességet, amivel fogadtak. Szabó Mihályné énektanárnőnek köszönjük a felkészítést, Veres Dórának a türelmes táncoktatást, és Illés Gabriella tanárnőnek a lehetőséget az utazáshoz. Horváth Adél 7. a osztályos tanuló Négyszáz diák és tanár egymás kezét fogva ölelte át az iskolát A 8. a osztály tanulói tánccal kedveskedtek társaiknak Átöleltük az iskolát Június 4-én, a nemzeti összetartozás napján a nyíracsádi diákok különleges, jelképes módját választották a megemlékezésnek. A Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola udvarán mintegy 400 diák és tanár fogta meg egymás kezét, s hatalmas kört alkotva ölelte át az iskola épületét. Ezzel adtak hangot nemzetünk összetartozásának. Annak, hogy mi magyarok, határon innen és túl, mind egyek vagyunk itt a Kárpát-medencében. Ezt követően az iskola nyolcadik osztályos tanulói tánccal köszöntötték társaikat az iskola aulájában. Varga Péter 6. osztályos tanuló 2. helyezést ért el a Nyírbélteken megrendezett megyehatármenti tanulmányi versenyen. Felkészítő tanár: Katonáné Katona Erzsébet. Mindkettőjüknek gratulálunk a szép sikerhez.

10 10 Acsádi Krónika Véget ért a Megye II. labdarúgó bajnokság A felnőtt csapat a 9. míg az ifjúsági csapat az 5. helyen végzett. A felnőttek megjárták a poklot és a mennyet is. Az őszi szezonban sajnos az első hét fordulóban mindössze 1 pontot sikerül szerezni, ami nagyon rányomta a bélyegét a csapat teljesítményére. Ezután az edző lemondása miatt váltás történt. A régi-új edzővel a hátralévő 5 mérkőzésen sikerült 9 pontot gyűjteni és elkezdeni a felzárkózást. A tavaszi szezont nagy reményekkel kezdtük, de sajnos kulcsembereink hoszszú sérülése miatt nem sikerültek az első mérkőzések, többször nyertes állásból lett döntetlen. A hárompontos rendszerben a döntetlenek sajnos nem sokat jelentenek a felzárkózni kívánó csapatnál. Ezután következett egy 7 mérkőzésből álló jó sorozat, ahol nem szenvedtünk vereséget és több győzelmet arattunk. A dobogós csapatokkal vagy döntetlent játszottunk, vagy nyerni tudtunk ami a csapat tartását, erősségét növelte. Úgy gondolom, hogyha a csapatban mindenki egészséges, és nincs eltiltásunk, akkor az első 5-ben a helyünk. Az ifjúsági csapat nagyon jól szerepelt a bajnokságban, az 5. helyen végzett. Sajnos az utánpótlás nagyon szűk, mivel a játékosokat elcsábítják a szomszéd településre (Nyíradony), ahol információnk szerint a kapott játéklehetőség nagyon kevés. Jó lenne, ha hazajönnének, és településünk hírnevét javítanák a jövőben. Ezét mindent meg is teszünk. A TAO-s pályázaton nyert összegből elértük, hogy a csapat egységesen tud megjelenni a mérkőzéseken, hiszen minden játékos táskát, melegítőt, pólót, széldzsekit, cipőt kapott, valamit a mezgarni- túránk is gazdagodott 4 új garnitúrával. Úgy gondolom, hogy felszerelés és a jó pálya dolgában minden igényt ki tudunk elégíteni a játékosok számára. A pályáról csak annyit, hogy aki eljön Nyíracsádra mérkőzést játszani, mindenki csak dicséri a pályánkat és az öltözőnket. A most beadott pályázatból (ha nyerünk) mindenkinek saját átmeneti dzsekit, edzésre tréningruhát, az edzés megtartásához szükséges eszközöket szeretnénk vásárolni. Szeretném megköszönni a képviselő testület, a Nyíracsádi Dózsa Kft, a EGY KIS HELYISMERET Májusi helyismereti játékunk helyes megfejtése: A képen a Beatrice együttes gitárosa látható. Helyes megfejtők (a beküldés sorrendjében): Szalóki Mónika, Veres Krisztina (Széchenyi u.), Somogyi Róbertné, Kolompárné Veres Ilona, Kelemen Szilvia (Rákóczi u.), Sinka Miklósné, Szlávik Istvánné. A helyes megfejtők nyereményüket átvehetik a polgármesteri hivatal emeleti titkárságán. Júniusi feladványunk: Miyen építkezésről készült a kép? A megfejtéseket július 10-ig várjuk az acsadikronika@nyiracsad.hu elektronikus címre. Nyírtrans Kft, Gugg József támogatását, hogy az elmúlt és az idei évet gond nélkül végig tudtuk csinálni. Végül köszönettel tartozom a játékosoknak, a játékosok feleségének és néhány segítőnek az egész éves kitartó munkáért. Minden játékosnak jó pihenést, feltöltődést és jó egészséget kívánok ahhoz, hogy ősszel új erővel, lendülettel vágjunk neki a következő bajnokságnak. Hajrá Acsád! Patalenszki József SE. elnök Tisztelt Olvasók! Újságunk következő, július augusztusi összevont számát augusztus végén vehetik kezükbe. Az előttünk álló nyári hónapokra mindenkinek jó pihenést, a diákoknak önfeledt, tartalmas programokkal teli szünidőt, a dolgozóknak nyugalmas nyári szabadságos heteket kívánok! Találkozunk augusztusban! A szerkesztő Kedves Nyíracsádiak! Szeretnék minden nyíracsádi, diplomával rendelkező lakost megkérni arra, hogy elkészült szakdolgozatával járuljon hozzá egy olyan gyűjteményhez, amelyet a Ligetalja Könyvtárban tárolunk és őrzünk. Aki úgy érzi, hogy szívesen bővítené szakdolgozatokból álló gyűjteményünket, kérem hozza el a könyvtárba, hogy dolgozata bármikor megtekinthető legyen, és fennmaradjon a későbbi nemzedék számára is. Varga Józsefné könyvtárvezető

11 Acsádi Krónika 11 Eladó Nyíracsád, Zrínyi u. 78. sz. alatt lévő beépíthető telek és rajta másfél szoba-konyhás ház. Érdeklődni: 06-30/ Nyíracsád, Buzita 32. szám alatt lévő régi ház, a Kék-Túra vendégház szomszédságában eladó. Ugyanitt 1 hold termőföld eladó. Érdeklődni: Nyíracsád, Rákóczi u. 19. Telefon: 52/ Szeretném megköszönni a Lendület Egyesületnek, a Rögös Út Alapítványnak és Réz Jánosnak (Malom u.), hogy fiamat Oláh Roland Miklóst támogatták, és ezzel hozzásegítették az elért eredményeihez. Továbbra is számítunk szíves támogatásukra. Köszönettel: Baranyi István 1./ Horváth Imre: A Hajdú-Bihar megyei fejfák Magyarország síremléket alkotó művészete sohasem volt olyan pompás, díszes, mint a tőlünk nyugatra élő népeké. Mégis van olyan speciális síremlékcsoport, ahol a magyar népi művészet világviszonylatban is nagyszerűt alkotott; ezek a fejfák. A könyvtárban megtekinthető a szép, díszes kiadvány, a debreceni és Hajdú-Bihar megyei fejfák református népi sírjelek c. kötete. 2./ Ruta, Sepetys: Árnyalatnyi remény Eltűnődtek-e valaha is, mennyit ér egy emberi élet? Aznap reggel az öcsémé egy zsebórát ért ben a tizenöt éves Lina képzőművészeti iskolába, az első randevúra és a közeledő nyárra készül. De egy éjszaka a szovjet titkosrendőrség erőszakkal behatol az otthonukba, és elhurcolják anyjával, öccsével együtt. Szibériába küldik őket. Lina apját a családtól elszakítva viszik el... 3./ Mcguire, Jamie: Gyönyörű sorscsapás Az új Abby tökéletes. Nem iszik, kerüli a káromkodást, a pólói kifogástalan rendben sorakoznak a szekrényében - azt hiszi, elegendő távolság választja el a múltjában rejlő sötétségtől. De amikor megérkezik a legjobb barátjával, Americával a főiskolára, az új élet felé vezető útja gyorsan megváltozik. Travis vézna testét tetoválások borítják, tipikus laza srác, azt testesíti meg, amire Abbynek szüksége van, és amit szeretne elkerülni. Abby távolságtartása felkelti a kíváncsiságát, és cselhez folyamodik egy egyszerű fogadás segítségével... 4./ Watson, S. J.: Mielőtt elalszom Christine minden reggel idegen ágyban ébred fel, egy idegen férfi mellett. Belenéz a tükörbe, és döbbenete tovább fokozódik: egy középkorú nő arca néz vissza rá. Az ágyból időközben előkászálódó férfi minden reggel elmagyarázza neki, hogy ő Ben, a férje, hogy Christine negyvenkét éves, és két évtizeddel ezelőtt egy szörnyű balesetben szerzett fejsérülése miatt képtelen megjegyezni az új emlékeket. Ezért hiszi azt, hogy még mindig huszonéves egyetemista. A nő mindennap hihetetlen harcot folytat azért, hogy visszaszerezze emlékeit, vagyis rajtuk keresztül önmagát... HIrdetés Nyíracsád, Munkácsy u. 13. szám alatt lévő házas ingatlan eladó. Érdeklődni: 06-30/ / Nyíracsád- Buzita 25 sz. alatt 2 szoba, konyha, előteres jó állapotban lévő ház nagy udvarral és 800 négyszögöl földdel eladó sürgősen. Irányár: Ft ért alkuképes. Telefon Megnyitottuk! l Megnyitottuk! l Megnyitottuk! Megnyitottuk! Női új divatáru üzletünket Nyíracsád, Arany J. u. 5. sz. alatt. Szolid árakon válogathat felsőkből, szoknyákból, kosztümökből, alkalmi ruhákból, melyek saját gyártásúak és jó minőségűek. Várjuk kedves Géczi Attila vásárlóinkat! egyéni vállalkozó Megnyitottuk! l Megnyitottuk! l Megnyitottuk! A Ligetalja Könyvtár új könyvei Termőföldet vásárolok. Érdeklődni: Eladó lakóház és építési telek Nyíracsád, Nyíl utcában. Érdeklődni: 52/ Nyíracsád, Katona-zug 4. sz. alatt házas ingatlan eladó. Érdeklődni: 06-20/ Megnyitottuk! 5./ Bosco, Federica : Szerelmem egy angyal Mia tizenhat éves, cinikus, lázadó, határozott, nem fél szembenézni a kihívásokkal, amit az iskola, az osztálytársak és az elvált szülők jelentenek. Viharos a kapcsolata az anyjával. Mia, amióta az eszét tudja, egy dologra vágyik: hogy bekerüljön a londoni Royal Ballet Schoolba, a világ legnevesebb tánciskolájába. Csakhogy a felvételi vizsga kegyetlen, a tandíj pedig megfizethetetlen egy egyedülálló édesanyának. És csak hogy az élet még bonyolultabb legyen, a lány titokban őrülten szerelmes a legjobb barátnője bátyjába, Patrickba. A fiú annyira fantasztikus és különleges, hogy már-már nem is tűnik egyszerű halandónak, inkább egy angyalra hasonlít. Mia sosem hitt abban, hogy egyszer minden álma teljesülhet. 6./ Santos, José Rodrigues dos : A végső titok - Egy bibliai rejtély nyomában Egy spanyol paleográfus a Vatikáni Könyvtárban az egyik legrégebbi fennmaradt Biblia-kéziratot, a Codex Vaticanust tanulmányozza. Hirtelen zajt hall a sötétben. Egy alak ráveti magát, és elvágja a torkát. Az olasz rendőrfelügyelő, Valentina Ferro, a híres portugál történészkriptoanalitikust, Tomás Noronhát hívja segítségül a holttest mellett talált különös üzenet megfejtéséhez. Az esetet két másik gyilkosság követi. A nyomozás során Tomás és Valentina a Biblia rejtélyeinek kanyargós ösvényén találja magát. Ezen az ösvényen pedig eljutnak a Szentföldre, és meg sem állnak az Újszövetség utolsó titkáig. Jézus Krisztus valódi identitásáig. Az utolsó titok több mint regény: lerántja a leplet az Újszövetség legnagyobb rejtélyéről. 7./ Quinn, Kate: Róma lányai Nero halála után a Római Birodalom a káosz felé halad. Politikusok és hadvezérek próbálják magukhoz ragadni a császári hatalmat. E vészterhes időszak, a négy császár éve, mindent megváltoztat - különösen két testvér életét. Az elegáns és ambiciózus Cornelia a tökéletes római feleség megtestesítője. Minden erejével és befolyásával segíti a férjét, hogy egy nap ő lehessen a császár. Húga, Marcella visszahúzódóbb, inkább megfigyeli a történelmet, nem alakítja. Ám amikor egy véres hatalomátvétel romba dönti addigi életük, a két nővérnek minden ügyességére szüksége lesz, ha túl akarja élni a cselszövésekkel és hatalmi játszmákkal átszőtt római mindennapokat.

12 12 Acsádi Krónika Június 14-én délután 37 apróság búcsúzott az óvodától. A vendégeket Lakatosné Karácsony Katalin óvodavezető köszöntötte, majd a ballagó óvodásokhoz intézte a következő útravaló gondolatokat: Kedves nagycsoportos óvodások! Ezt a megszólítást, hogy óvodás, talán már nem is szívesen halljátok. Szűknek érzitek, mint egy régi cipőt, vagy egy kinőtt ruhát. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen elrepült ez a három-négy év, és ti valóban kinőttétek az óvodát. A kezdeti nehézségeket, a sírdogálásokat mára már el is felejtette mindenki. Az a kisfiú sem igen ismerne régi önmagára, aki kiscsoportosként itt vakargatta a feje búbját a fák alatt, és nagyon szomorúan panaszkodott, hogy már ezt az egész erdőt bejárta, de még mindig nem találta meg a barátját, akivel játszani szeretne. Én tudom, hogy azóta nem csak ő, de ti valamennyien játszótársakat, barátokat találtatok, és a sok önfeledt játék közben észrevétlenül erősebbek, ügyesebbek, önállóbbak lettetek itt az óvodában. Tanultatok verseket, dalokat, hallgattatok sok mesét, nagyon szerettetek rajzolni, gyurmázni, festeni, tornázni, és az óvó nénik vezetésével megpróbáltátok felfedezni a világot. Sokat beszélgettetek az évszakokról, növényekről, állatokról, a közlekedésről, lakóhelyünkről, mindenről, ami körülvesz bennünket. Óvodapedagógusok: Somogyi Tiborné, Nagy Zsoltné Dajka néni: Nagy Györgyné Balogh Gábor, Bálega Demeter, Horváth Ramóna Virág, Kerti Benedek, Kerti Viktória, Konyári Kristóf, Menyhért Natália, Macó Béla Roland, Milák Ramóna, Milák Patrik, Nagy Dániel Lajos, Szabó Mercédesz, Széll Nóra, Szlávik Péter, Ternován Szabolcs Ballagtak az óvodások Testben és lélekben sokat fejlődve mára készen álltok arra, hogy szembe nézzetek az új kihívásokkal, amit az iskola, a tanulás jelent majd számotokra. Mi óvó nénik, és dajka nénik pedig útnak engedünk benneteket. Vállatokra tettük a tarisznyát, benne az útra való hamuban sült pogácsa, a szerencsepénz, hogy mint a mesében a szegénylegény vagy a királyfi elinduljatok szerencsét próbálni. Megmérettetni, kinek-kinek mire telik a maga erejéből. Búcsúzóul mindenkinek teszek még valamit abba a tarisznyába. Egy jókívánságot Szalai Borbála verséből, ami így hangzik: Ma, amikor útnak indul a sok kicsi iskolás, kívánjuk, hogy öröm legyen számukra a tanulás. Búcsúzott Terike óvó néni is Ebben az évben nemcsak a gyerekek, de a nevelési év végén Duczár Jánosné Terike óvó néni is búcsúzott az óvodától, hogy megkezdje megérdemelt nyugdíjas éveit. A ballagási ünnepségen Lakatosné Karácsony Katalin a következő szavakkal búcsúzott tőle: Ma nemcsak a gyerekek búcsúznak az óvodától, búcsúzik kolléganőnk Duczár Jánosné Terike is. Már gyermekkorában nagyon szép hivatást képzelt el magának, ápolónő szeretett volna lenni. El is végezte az egészségügyi szakközépiskolát, aztán mégis elcsábították a gyerekek, az óvoda. Hogy nem döntött roszszul mikor engedett a csábításnak, arra bizonyíték az eltelt negyven év, mialatt végig felkészülten, hozzáértéssel végezte munkáját, minden megnyilvánulását a gyermekszeretet jellemezte. Éppen negyven éve, 1973 nyarán kezdett el dolgozni, és most úgy döntött, hogy kihasználja a lehetőséget, és negyven év szolgálati idő után kérte a nyugdíjazását. Még néhány nap, és elmondja csoportjában az utolsó mesét, végleg elköszön a gyerekektől, az óvodától. Ebből az alkalomból adom át ezt a szál virágot a munkatársak nevében, a jól megérdemelt pihenéshez, a hosszú szabadsághoz kívánunk jó egészséget és minden jót. Lakatosné Karácsony Katalin óvodavezető Óvodapedagógusok: Burkus Mihályné, Babály Erzsébet Dajka néni: Pelyák Sándorné Asztalos Melissza, Balogh Amanda, Bálega Fanni, Horváth Katrin, Kerti Martin, Kis-Bicskei Zalán, Kiss Gergely, Kolompár Patrik, Krekk Petra, Lénárt Melinda, Mikáczó Réka Petra, Sándor Márk, Simon Ábel, Tejfel Dzsenifer, Terdik Sándor Óvodapedagógusok: Szabóné Máté Ibolya, Oroszné Boros Marianna Dajka néni: Bálega Jánosné Bálega Barbara, Burkus Csilla, Dudás Krisztina, Matlag Máté, Pálóczi Fanni, Sinka Gréta Óvodapedagógusok: Orosi Lajosné, Kovácsné Csik Ágnes Dajka: Kiss Lászlóné Ballagó óvodás: Rácz Edina Nyíracsád község közéleti lapja Lapkiadó: Nyíracsád Község Önkormányzata, 4262 Nyíracsád, Petőfi tér 8. Tel./fax: (52) Szerkesztő: Kedves Györgyné Zilahi Enikő, onkormanyzat@nyiracsad.hu, acsadikronika@nyiracsad.hu Nyomdai előkészületek, nyomtatás: Kaligráf 2000 Bt. Debrecen Felelős: Badarné Futó-Tóth Andrea ISSN (Nyomtatott) ISSN (Online)

Ballagók és kitüntetéseik 2017.

Ballagók és kitüntetéseik 2017. Ballagók és kitüntetéseik 2017. Május, a tavasz egyik legszebb hónapja. Ilyenkor virágba borulnak az orgonák, a vadgesztenyék, a babarózsák és számos más növény is ontja virágainak illatát. 2017. május

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

Az új Abby tökéletes. Nem iszik, kerüli a káromkodást, a pólói

Az új Abby tökéletes. Nem iszik, kerüli a káromkodást, a pólói Az új Abby tökéletes. Nem iszik, kerüli a káromkodást, a pólói kifogástalan rendben sorakoznak a szekrényében azt hiszi, elegendő távolság választja el a múltjában rejlő sötétségtől. De amikor megérkezik

Részletesebben

Ballagási ünnepség

Ballagási ünnepség Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta és szerkesztette: Molnár Máté Fotókat készítette: Lajos Abigél és Róka Zsófia Ballagási ünnepség 2016.04.29. Igen, elballagtak a SZISZKI végzős diákjai is. Könny,

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Erasmus+ Lengyelország

Erasmus+ Lengyelország Erasmus+ Lengyelország 2016.05.30.-2016.06.05. Hétfőn indultunk Lengyelországba vonattal, az út 8 óra hosszú volt. A vége felé mindenki unta már az ülést. Katowicénél át kellett szállni egy másik vonatra,

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK OS TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2015-2016-OS TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Kovács Zalán Levente: kimagasló tanulmányi magatartásáért 2.

Részletesebben

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján - 1. 5-2/2013 Terdik Ferenc Kossuth 2. 1 m3 2. 5-4/2013 Nagy Ferencné Kossuth 17. 1 m3 3. 5-5/2013 Cseh Gyula Kossuth 20. 1 m3 4. 5-6/2013 Lukács György Kossuth 38. 1 m3 5. 5-7/2013 Deák László Kossuth 49/b.

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ

2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT. Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ 2014/2015. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA III-IV. KORCSOPORT Hajdú - Bihar MEGYEI DÖNTŐ Helyszín (település, és versenyhelyszín): Gyulai István Atlétika Stadion, 4032 Debrecen, Oláh Gábor utca 5. Időpont

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2010. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Az április előreláthatólag igen sok eseményt tartogat számunkra. A legjelentősebbek az országgyűlési képviselőválasztások. Szeretném itt

Részletesebben

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába.

Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója. Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. Szabóné Tóth Judit: Ballagó diákok búcsúzója Pöttöm kis elsősként - hátunkon nagy táska - félve és ámulva léptünk az iskolába. A tanító néni kedves mosolya bátorított minket, az első "o" betűnél még ő

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve:

Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve: Helyezett, díjazott, jutalmazott versenyzők: Versenyző neve: Nevező intézmény: Felkészítő tanár neve: Harmos Szilvia (A) Burján Viktor (A) Fóris Zsófia (A) Rácz Lajos Manassé (A) Temesvári Bence Zheng

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3) Rangsor Egyesület Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA Arany pontok (10) Ezüst pontok (6) Bronz pontok (3) 4. hely pontok (1) Összpontszám 1 I.C. TATAMI 140 120 57 15 332 2 NÓVA 110

Részletesebben

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus Sávoly Község Önkormányzatának információs lapja XI. évfolyam III. szám 2018. szeptemberi szám melléklete Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus 13-21. Augusztusban immáron

Részletesebben

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés y FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés Nagy Miklós, Berencsi Sándor, Jádi Bence, Dálnoki László, Kosdi Bálint, Pócsi Balázs, Páter Gergő, Lakatos Patrik LÁNY LABDARÚGÁS (5.oszt.) 3. helyezés Koszta

Részletesebben

A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport

A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport A Mikulás Kupán a következı eredmények születtek: I. korcsoport Fiú 25 méter mellúszás: 1. Vismeg Zsombor, Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola 2. Kék Tamás Ákos, Carolina Óvoda és Bölcsıde 2.Klamancsek

Részletesebben

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN JANUÁR 9. Január 9-én a Vörösmarty Mihály Tagintézmény 3.a, 4.a és 5.b osztályos tanulói közös tanulmányi kiránduláson vettek részt. Szentesre látogattak el január 9-én egy országos rendezvényre. A projekt

Részletesebben

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő

Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb ben születettek Nincs szintidő Oldal 1 Sz. 1 50m Gyorsúszás Férfi 7 éves és idősebb 2006.11.25. 98-99-ben születettek Nincs szintidő 1. Atyi Ádám 98 006 37.49 2. Ujlakán Kálmán 98 006 40.89 4. Nagy Balázs 98 006 43.91 3. Varga Márton

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Június 01. hétfő NYÁRI KALENDÁRIUM Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét Kalandozások Napja Lovas kocsikázás településeink utcáin Június 02. kedd Tűzoltók, Rendőrök Napja 10. 00 11. 00 Ismerkedés a tűzoltók,

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

Futapest Crossfutás Csömör december 11. Futapest Crossfutás Csömör 2011. december 11. Végeredmény 4 KM Gyerek 1. RAJSZKI LILI 1998 280 15:55 2. Turschl Bence 1999 241 16:56 3. Bócz Patricia 1998 244 16:59 4. Kiss Viktor Zsolt 1997 246 17:57

Részletesebben

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.:

KLEBELSBERG ITÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT MINDSZENTI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM.: Tanulói Névsor 1/c osztály osztályfőnök: Csernák Lajosné 1. Ajtai Rajmund Bendegúz 2. Ambrus Lajos Máté 3. Boldizsár Jázmin 4. Boldizsár Sándor Rómeó 5. Dombi Sándor Ferenc 6. Farkas Krisztián 7. Gyapjas

Részletesebben

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010 Természettudományi munkaközösség Versenyeredmények 2009/2010 Természetfotó pályázat Őszi forduló I. helyezés: Szabó Fanni 7.b Ködbe burkolózva II. helyezés: Batki Viktória 8.e Fénysugár III. helyezés:

Részletesebben

Virágkarnevál A győztesekről: Katolikus újjászületés - A Szent Anna Plébánia virágkocsija

Virágkarnevál A győztesekről: Katolikus újjászületés - A Szent Anna Plébánia virágkocsija Virágkarnevál 2015 Bár az özönvízszerű eső és a hűvös időjárás a délelőtti karneváli felvonulást a szokásos formájában lehetetlenné tette 2015. augusztus 20-án, este a Nagyerdei Stadionban a Karneváléj

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye

Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye Rólad szól levelezı verseny I. fordulójának eredménye Tanuló Iskola Szabó Csenge Napsugár 1 Szabó Beatrix 1 Radler Vivien Fülöp Gabriella Óbudai Harrer Pál 2 Cseh Janka Nagy Árpád Óbudai II. Rákóczi Ferenc

Részletesebben

Angol nyelvi verseny. 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola - Birke Csaba - Háda Gréta - Tóth Eszter

Angol nyelvi verseny. 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola - Birke Csaba - Háda Gréta - Tóth Eszter Angol nyelvi verseny 3. helyezett: Teichmann Vilmos Általános Iskola - Lakatos Nóra - Harsányi Gábor - Orgován Ferenc Felkészítő tanár: Arnóth Mariann 2. helyezett: Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix

Részletesebben

IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI RANGSOR 2013 2014 TANÉV

IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI RANGSOR 2013 2014 TANÉV Dankó Pista Egységes Óvoda - Bölcsőde, Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium 4235 Biri Mező Imre út 21. Tel/fax: 42-263-137 e-mail: info@dankop.hu, www.dankop.hu IDEIGLENES KÖZÉPISKOLAI

Részletesebben

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér

Részletesebben

Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával

Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával Mottó: Hiszek a szeretet végső győzelmében Az Alapítvány a Sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Támogatására, a Szent László és Szent Miklós Plébániák támogatásával Emberhalász tábor 2013. július

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

"Fut mint a nyúl" - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények

Fut mint a nyúl - Lagroland Utcai Futóverseny 3,6km Kategória Eredmények 3,6km Gyerek I. fiú 2000-2003 1 105 Perusza Zoltán 2000 8:13 16:55 2 92 Bácsai Balázs 2001 8:19 17:21 3 96 Németh Péter 2001 8:29 18:09 4 103 Ruppert Péter 2000 8:47 18:28 5 104 Csatlós Dániel 2000 9:02

Részletesebben

Svájci tanulmányút. Basel

Svájci tanulmányút. Basel Svájci tanulmányút Basel A tanulmányúton öten vettünk részt; két tanár, Gál Anikó és Dékány István, valamint három diák: Annus Péter, Pászti Ferenc és én, Papp Zsolt. 2013. január 22-én hajnali 2 órakor

Részletesebben

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály

EREDMÉNYLISTA. Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály Körzet: Sarmaság Megye: Szilágy 1. osztály EREDMÉNYLISTA Sor- Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pont 1. Keresztes Nóra-Andrea Szász Mónika Sarmasági 1-es Számú Szakképző Líceum Sarmaság

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Részletesebben

X. Mozdulj az egészségedért futóverseny. Helyezettek korcsoport szerint

X. Mozdulj az egészségedért futóverseny. Helyezettek korcsoport szerint X. Mozdulj az egészségedért futóverseny 2013. augusztus 03. Helyezettek korcsoport szerint GYEREKEK 6-13 ÉVES KORIG, FIÚ 1. Pázmányi Sándor 24.00 2. Molnár László 27.27 3. Berger Márton 36.00 GYEREKEK

Részletesebben

Dr. Gárdus János megyei idegen nyelvű verseny I. forduló eredményei. ANGOL Elérhető maximális pontszám: 30

Dr. Gárdus János megyei idegen nyelvű verseny I. forduló eredményei. ANGOL Elérhető maximális pontszám: 30 Dr. Gárdus János megyei idegen nyelvű verseny 2013. I. forduló eredményei ANGOL Elérhető maximális pontszám: 30 Angol nyelvből az első 22 fő jutott tovább a döntőbe. A döntő időpontja: 2013. november 26.

Részletesebben

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár

Iskolai versenyek. Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iskolai versenyek Név Osztály Tantárgy Helyezés Felkészítő tanár Iványi Martin 5.a I. Knotz Lászlóné Sági Márton Matematika verseny 5. évfolyam II. Buzás Istvánné Fekete Zsombor III. Buzás Istvánné Lakatos

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! A Felső- Szabolcsi Iskolaszövetség angol nyelvi szóbeli versenye

Részletesebben

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV

OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV OSZT. OKLEVÉL- ÉS KÖNYVJUTALMAK 2016/2017-ES TANÉV NEVELŐTESTÜLETI DICSÉRET (KÖNYV + OKLEVÉL A BAZILIKÁBAN) KÖNYV + OKLEVÉL OKLEVÉL 1.a 1. 1. Mosonyi Mirjam: kimagasló tanulmányi magatartásáért és hitéletéért,

Részletesebben

ÚJ ROVAT AZ ÜGYVÉD VÁLASZOL ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. Elvetették a fűmagot HIRDETMÉNY. A kötelező tüdőszűrés átalakulása

ÚJ ROVAT AZ ÜGYVÉD VÁLASZOL ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. Elvetették a fűmagot HIRDETMÉNY. A kötelező tüdőszűrés átalakulása Tisztelt Nyíracsádiak! Dr. Nagy János polgármester kezdeményezésére lapunk új rovatot indít Az ügyvéd válaszol címmel. Polgármester úr és jegyző asszony a heti ügyfélfogadások alkalmával számos olyan lakossági

Részletesebben

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő

2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő 2014. március 4. - Szóbeli meghallgatás szakközépiskolába jelentkezett tanulóknak Bizottság Sorszám Időpont Tanuló neve Születési hely Születési idő I. 1 13:00 Ákos Anita Budapest 1999.05.31 I. 2 13:07

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely

202. tanterem. 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a. Születési hely 202. tanterem 101 Idegenvezető, magyar-angol két tanítási nyelvű oktatás 9kny.a hely 1. Antal Zsófia 72362045816 Debrecen 2003.10.11. 2. Arnócz Nikolett 72369980208 Debrecen 2004.04.17. nem tud jelen lenni

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy

Részletesebben

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT Csapatnév Vörösmarty-Fröccs Település Pincehely Interjúalany Spacérné Szili Zsuzsanna INTERJÚALANY: SPACÉRNÉ SZILI ZSUZSANNA CSAPAT NEVE: VÖRÖSMARTY-FRÖCCS 1/1

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

6 2011. október HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS Egyéni Atlétika Verseny - Szarvas, 2011. 09. 27. A III-IV. korcsoportnak (5-8.osztály) megrendezett atlétika versenyen, minden tanuló, abban a versenyszámban indulhatott,

Részletesebben

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám

Eredménylista. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám Eredménylista Megye: Bihar Körzet: Nagyvárad és környéke V. osztály Sorszám Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Pontszám 1. Benedek Boglárka Fehér Gabriella Szent László Római Katolikus Gimnázium

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

2012/2013. évi tanulmányi versenyeredmények ORSZÁGOS. TITOK angol nyelvi levelezős verseny. Eredmény:

2012/2013. évi tanulmányi versenyeredmények ORSZÁGOS. TITOK angol nyelvi levelezős verseny. Eredmény: 2012/ évi tanulmányi eredmények ORSZÁGOS 2012/ levelezős TITOK angol nyelvi levelezős Csóti Eszter 7. o. 22. helyezés Bigors Fanni 6. o. 21. helyezés Börcsök Brigitta-Sebők Boglárka 4. o. 11. helyezés

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2017/2018.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2017/2018.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2018. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 45. hely 90,4%

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick

1. Kis Kasza Miklós 2. Nagy Richárd 3. Virsinger Balázs 3. Helbig Nick 3 Virsinger Balázs 1. Kis Kasza Miklós Virsinger Balázs 9 Tóth Levente 21:16 2. Nagy Richárd Virsinger Balázs 7 Szalontai Dominik 21:14 3. Virsinger Balázs Mészáros Márton 6 Mészáros Márton 21:09 3. Helbig

Részletesebben

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám

CSENGŐSZÓ. A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám CSENGŐSZÓ A Császártöltési Német Nemzetiségi Általános Iskola diáklapja 2015/2016-os tanév 2. szám Készítették: A Diák-újságíró szakkör tagjai: Juhász Valentina, Jónás Levente, Flórián Zsolt, Prohászka

Részletesebben

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály

Eredménylista. Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály Eredménylista Megye: Szilágy/Sarmaság Osztály: I.osztály 1. Gál Levente Kocsis Melinda Sarmasági 1 Számú Szakképző Liceum Sarmaság 150 2. Király Anna Erdei Gabriella Szilágyballai Általános Iskola Szilágyballa

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL Március 14-e és 17-e között iskolánk 7.-es csapata különleges irodalmi és történelmi emlékeket fedezett fel Észak-Erdélyben. A szállásunk és a bázisuk Koltón

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK 2008/2009. TANÉV

VERSENYEREDMÉNYEK 2008/2009. TANÉV ÁLTALÁNOS ISKOLAI VERSENYEK VERSENY NEVE MATEMATIKA Területi fordulón részt vevő tanulók Megyei fordulón részt vevő tanulók Országos döntőn részt vevő tanulók és Szorobán Kalmár László Zrínyi Ilona Hodur

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár Intézményvezető Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár Intézményvezető-helyettesek Fodorné Balla Mária alsós tanító Horváthné Farkas Ildikó matematika, kémia, informatika szakos tanár Alsós

Részletesebben

a Képviselő-testülethez

a Képviselő-testülethez FÖLDESI KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: 2915-2/2014. 12. E LŐTERJESZTÉS

Részletesebben

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló Diószegi Sámuel Baptista Szakgimnázium és Szakközépiskola Debrecen Fenntarthatósági témahét (2018. 04.23-27.) A témahét résztvevője: Iskolánk nem végzős tanulói. (12 osztály, 713 tanuló) Időtartama: 2018.04.23.-2018.04.27.

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2012/2013 tanév Kecskemét, Lánchíd Utcai Sportcsarnok I-II. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2012/2013 tanév Kecskemét, Lánchíd Utcai Sportcsarnok I-II. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Kecskemét Széchenyivárosi Óvoda és Ált. Isk. 45,650 1 46,150 1 46,750 1 138,550 2 Szeged Arany János Ált. Isk. 45,550 2 45,650 2 45,800 2 137,000 3 Nagykőrös Kossuth Lajos Ált. Isk.

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL 12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL NÉV CÍM 1.TÚRA 2.TÚRA 3.TÚRA 4.TÚRA 1. ÁDÁM BIANKA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 2. ÁDÁM CINTIA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 3. AUER BRIGITTA BUCSA, KOSSUTH U. 96/B 4. AUER GABRIELLA

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére 10220-1/2009. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. november 25-i ülésére Tárgy: Kerekegyháza Város Önkormányzata 2010. évi rendezvénytervének elfogadása

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA

HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA HÍRLEVÉL 2014 AUGUSZTUSI KÜLÖNSZÁM SZEPTEMBER 1.-éN KEZDŐDIK AZ ÓVODA Személyi változások: A 7-es csoportba új dajka néni érkezett, Kádár Éva Éva néni személyében. Őt jól ismerjük hiszen gyermeke jelenleg

Részletesebben

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő:

Futam: Pálya: Versenyző: Iskola: Idő: Futam: Pálya: Versenyző: : Idő: I. 100 m fiú gyorsúszás 1 1 4 2 4 3 Gyulai Dávid Sándor Kosina Gergő Péter Mihucz Márton János (1995) 4 4 Hajdú Kristóf 4 5 Petrus Szilárd Tóth Árpád Gimnázium 00:57,81

Részletesebben

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5

Eredménylista. 3. Papp Richárd Márton Gabriella Báthory István Általános Iskola Szilágysomlyó 149,5 Eredménylista Körzet: Szilágysomlyó Megye: Szilágy megye Osztály: 1. osztály Ssz. Tanuló neve Felkészítő neve neve Település Pontszám 1. Budai Petra Márton Gabriella Báthory István Általános Szilágysomlyó

Részletesebben

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva

Zákányszéki Általános Iskola és AMI. 2016/2017.tanév. Versenyek eredményei. Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva Zákányszéki Általános Iskola és AMI 2016/2017.tanév Versenyek eredményei Ábrahám Enikő és Makráné Vass Éva 2017. 06. 19. ORSZÁGOS VERSENYEK levelezős TITOK angol nyelvi levelezős 5. osztály 34. hely Ábrahám

Részletesebben

Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról. Debrecen- Budapest március 17. Bodnár Lili Anna

Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról. Debrecen- Budapest március 17. Bodnár Lili Anna Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról Debrecen- Budapest 2016. március 17. Bodnár Lili Anna A közösségi szolgálat típusai a Dóczyban: I.Egyéni II.Csoportos III.Speciális Fotók az egyéni közösségi

Részletesebben

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

HELYEZÉS VERSENYZŐ CSAPAT VÁROS PONTSZÁM

HELYEZÉS VERSENYZŐ CSAPAT VÁROS PONTSZÁM 2 BAT SEN SOLO 1. Makula Kata Classicon KTSE Szeged 9,2571 1. Dudás Barbara Noémi Classicon KTSE Szeged 9,2571 3. Rácz Erika Írisz Püspökladány 9,1786 BAT CAD SOLO 1. Fodor Dalma Classicon KTSE Szeged

Részletesebben

Megyei és országos versenyeken álltak helyt a MÓRÁSOK

Megyei és országos versenyeken álltak helyt a MÓRÁSOK Megyei és országos versenyeken álltak helyt a MÓRÁSOK BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY megyei forduló Beke Norbert, Oláh Dávid, Beke Zoltán, Krucsó József Az országos döntőben a 16. helyezettek lettek.

Részletesebben

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III.

A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről. Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. A turai Hevesy György Általános Iskola 2012/2013 tanévéről Körzeti és kistérségi eredményeink Dicsőségkönyv III. Matematika Bajza verseny Lajtos Laura 7. a Meleg Eszter 8. d Mekes Cintia 8. d 2. hely 6.

Részletesebben

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület

Férfi felnőtt 1000 m III. előfutamegyesület 9:40 Férfi felnőtt 1000 m I. előfutam egyesület 1 7. Kasper Bleibach DKF 3:47.12 2 1. Molnár Gergely Csepel 4:05:04 3 2. Szakál Lóránt UKSC 4:21:39 6. Demeter István MULTI SE DNS 9:48 Férfi felnőtt 1000

Részletesebben

Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi

Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi BALATONFENYVES KÖZSÉG INFORMÁCIÓS LAPJA XXII. évfolyam 2015. DECEMBER Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi szentmisém (egy kápolnában, ahol nem volt világítás, csak néhány gyertyafény pislákolt

Részletesebben

Tanulmányi versenyek eredménye tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár

Tanulmányi versenyek eredménye tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár Tanulmányi ek eredménye 2013-2014. tanév Verseny megnevezése Forduló Helyezés Tanuló neve Évfolyam Felkészítő tanár Simonyi Zs. Helyesíró Verseny iskolai 2. Gulyás Anna 5. Madarasi 1. Fábián Zsombor 6.

Részletesebben

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények

Általános Iskola. Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért. Bogyiszló Eredmények Általános Iskola Tájékozódási bemutató és verseny Diáktájfutás - egy program a jövőért Bogyiszló 2009.02.18. Eredmények Helyezés/Név Osztály D1 D2 Idő Fiú (6) 1 Bencze Máté Márk 1.oszt. 4:24 4:24 2 Végh

Részletesebben

Képek a Gondozási Központ életéből

Képek a Gondozási Központ életéből 2010. május 5 Képek a Gondozási Központ életéből Várják az ebédet! Mini ló - mini lovas A gyerekek táncoltak az időseknek A Népdalkör Anyák Napi műsora MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt 2010. május 30-án

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: /2013. 13. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

BALLAG MÁR A VÉN DIÁK

BALLAG MÁR A VÉN DIÁK 1 Megjelenik havonta Szent József sztjozsef-rita@freemail.hu Iskolaközpont Újságja BALLAG MÁR A VÉN DIÁK Azért vagy itt, hogy mindent láss, Hogy értsd a szót, olvasd az Írást. Azért vagy itt, hogy mindent

Részletesebben

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő

Részletesebben