Nemzetközi sajtóközlemény

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nemzetközi sajtóközlemény"

Átírás

1 Nemzetközi sajtóközlemény Jelentés 2007: A félelem politikája veszélyesen megosztja a világot (London) Az Amnesty International (AI) szerint nagyhatalmú kormányok és fegyveres csapatok szándékosan törekednek félelem keltésre az emberi jogok letörése és egy polarizáltabb, veszélyesebb világ létrehozása érdekében - nyilatkozta a nemzetközi jogvédő szervezet Amnesty International - Éves Jelentés 2007 című éves emberi jogi értékelésének bemutatásán. "Rövidlátó, félelemkeltő és megosztó politikájukon keresztül a kormányok aláássák a jogállam és az emberi jogok intézményeit, ezzel táplálják a rasszizmust és a xenofóbiát, megosztják a közösségeket, erősítik az egyenlőtlenségeket és elvetik a további erőszak és konfliktusok magjait" - mondta Irene Khan, az AI főtitkára. "A félelem politikája az emberi jogokkal való visszaélés szüntelen növekedéséhez vezet, és egy olyan világba visz bennünket, ahol semmilyen jog sem sérthetetlen és egyetlen egy ember sincs biztonságban." "A terrorizmus elleni harc és az iraki háború, a maguk hosszú, az emberi jogok elleni visszaélések listájával mély megosztottságot teremtettek, amelyek beárnyékolják a nemzetközi kapcsolatokat, nehezítve a konfliktusok megoldását és veszélyetetve a polgári lakosság biztonságát." A bizalmatlanság és a megosztottság gyakran tehetetlenné tette vagy elbizonytalanította a nemzetközi közzösséget jelentős emberi jogi krízisekkel szemben 2006 során, akár feledésbe merült konfliktusokról, mint Csecsenföld, Kolumbia vagy Sri Lanka, akár közel-keleti nagy visszhangú konfliktusokról volt szó. Az ENSZ-nek hetekbe tellett az, hogy végre erőt gyüjtsön és fegyverszünetre szólítsa fel a feleket a libanoni konfliktusban - a késedelem körülbelül 1200 polgári áldozatot követelt. A nemzetközi közösségnek nem volt gyomra ahhoz, hogy szembeszálljon az emberi jogi katasztrófával, amely egyaránt volt köszönhető a palesztínok mozgásának súlyos korlátozásának a megszállt területeken, az izraeli hadsereg meggondolatlan támadásainak és a palesztín csoportok közötti belső villongásoknak. "Darfur vérző seb a világ lelkiismeretén. Az ENSZ Biztonsági Tanácsát akadályozza a bizalmatlanság és legnagyobb hatalmú tagjainak kettős játéka. A szudáni kormányzat egyszerűen köröket fut az ENSZ körül, miközben több, mint ember vesztette életét és több, mint tízszer ennyinek kellett elhagynia otthonát, továbbá a miliciák támadásai már átterjedtek Csád és a Közép-Afrikai Köztársaság területére" - mondta Khan. A pakisztáni határtól Afrika szarváig terjedő instabilitás árnyékában prosperáló fegyveres csoportok kimutatták a foguk fehérjét és súlyos visszéléseket követtek el az emberi jogokkal és a nemzetközi humanitárius joggal szemben. "Ha a kormányok nem foglalkoznak azokkal a sérelmekkel, amelyek ezeket a csoportokat táplálják, ha nem lépnek fel hatékony vezetőként és nem vonják felelősségre ezeket a csoportokat az elkövetett visszaélésekért és ha nem viselkednek felelősen, akkor az emberi jogok jövője felett borús az ég" - mondta Khan. Afganisztánban a nemzetközi közösség és az afgán kormány elherdálta lehetőségét egy hatékony, emberi jogi alapokon és jogállamiságon nyugvó állam létrehozására és ezáltal a lakosság krónikus biztonsághiány, korrupció és az újjáéledő Tálibok állandó fenyegetésében él. Irakban a biztonsági erők inkább tovább táplálták a csoportok közötti erőszakot, mint sem visszafogták volna azt, az igazságügyi rendszer siralmasan alkalmatlannak bizonyult, és a szaddámi rezsim legrosszabb vonásai - kínzás, igazságtalan perek, halálbűntetés és bűntetlen erőszak - még nagyon is továbbélnek. "Sok országban félelem-ösztönözte politikai napirend táplálja a diszkriminációt, növelve a nélkülözők és nem nélkülözők, az ők és mi közötti szakadékot, a legmarginalizáltabb embereket teljesen védtelenül hagyva," mondta Khan. Csak Afrikában több százezer embert lakoltattak ki erőszakkal, rendes eljárás, kompenzáció vagy alernatív szállás nélkül, gyakran a haladás és a gazdasági fejlődés nevében. A politikusok kihasználták a szabályozatlan migrációtól való rettegést, hogy szigorúbb intézkedéseket hozzanak a menekültjogért folyamodók és a menekültek ellen Nyugat- Európában, miközben a vendégmunkások továbbra is védtelenek és világszerte, Dél- Koreától a Dominikai Köztársaságig kihasználják őket. A muszlimok és nem muszlimok közötti szakadék tovább nőtt a nyugati országok diszkriminatív, terrorizmus elleni stratégiáinak köszönhetően. Az iszlámofóbia, anti-szemitizmus, intolerancia esetei és a vallási kisebbségek elleni támadások száma világszerte nőtt. Eközben a külföldiek elleni gyűlöletből elkövetett bűnök gyakoriak voltak Oroszországban, míg a roma közösség szegregációja és a kirekesztése jól érezhető egész Európában, ezzel is alátámasztva a vezetés szembeszökő kudarcát a rasszizmus és a xenofóbia elleni harcban. "A polarizáltság növekedése és a nemzeti biztonság iránti aggodalmak megsokasodása csökkenti a toleranciát és véleménynyilvánítás lehetőségeit. Világszerte, Irántól Zimbabwéig az emberi jogok több független szószólóját hallgattatták el 2006-ban" - mondta Khan.

2 A véleménynyílvánítás szabadságát több módon is korlátozták világszerte: Törökországban írók és emberi jogi aktivisták ellen emeltek vádakat, a Fülöp szigeteken több politikai aktivistát megöltek, Kínában az emberi jogi aktivistákat állandóan zaklatták, megfigyelték és gyakran bebörtönözték, Oroszországban pedig meggyilkolták Anna Politkovszkaja újságírónőt és új törvényeket fogadtak el a nem kormányzati szervezetek (NGOk) működésének szabályozására. Az internet vált a véleménynyilvánítás új hadszínterévé: több aktivistát letartóztattak, és a kormányokkal összejátszott több vállalat az online információ korlátozására olyan országokban, mint Kína, Irán, Szíria, Vietnám és Belarusz. A tradícionális elnyomás is új életre kapott a terrorizmus elleni harc takarásában, például Egyiptomban, míg a pontatlanul megfogalmazott terrorizmus elleni törvények potenciálisan veszélyeztették a véleménynyilvánítás szabadságát az Egyesült Királyságban. Öt évvel "szeptember 11." után, 2006-ban újabb bizonyítékok kerültek felszínre, amelyek rámutatnak arra, hogy az amerikai kormányzat a világot egyféle hatalmas csatamezőként kezelte a terrorizmus elleni háborújában: gyanúsítottakat rabolt el, tartóztatott le, tartott önkényesen fogva, kínzott meg és szállított a világ különböző pontjain található titkos börtönök között, büntetlenül, mindezt az Egyesült Államok ún. rendkívüli kiadatások programjának keretében. "Semmi sem ábrázolja jobban az emberi jogokkal való visszaélések globális elterjedését, mint az Egyesült Államok által folytatott terrorizmus elleni háború és "rendkívüli kiadatások" programja, amely több ország, például Olaszország, Pakisztán, Németország és Kenya kormányát is érintette" - mondta Khan. "A rosszul megtervezett, terrorizmus elleni stratégiák keveset tettek az erőszak fenyegetésének csökkentése érdekében vagy a terrorimus áldozataiért, viszont globálisan sok kárt okoztak az emberi jogoknak és a jogállam intézményének." Az AI felszólította a kormányokat, hogy utasítsák el a félelem politikáját és fektessenek erőforrásokat az emberi jogi intézményekbe és a jogállamiságba a nemzeti és nemzetközi szinteken. "Van remény. Európai intézmények létrehoztak egy kezdeményezést a kiadatások átláthatósága és elszámoltathatósága érdekében. A civil társadalom által kifejtett nyomásnak köszönhetően az ENSZ áldását adta egy konvencionális fegyver szabályozási szerződés kidolgozására. Több országban az új vezetőknek és hatalomra kerülő törvényhozó szerveknek lehetősége van, hogy orvosolják a kudarcot vallott vezetések hibáit, amelyek az elmúlt években az emberi jogok területét beárnyékolták. Egy új amerikai kongresszus átvehetné a vezető szerepet a gyakorlat megteremtésében, visszaállítva az emberi jogok tiszteletét belföldön és külföldön" - mondta Irene Khan. "Éppen úgy, ahogy a globális felmelegedés megköveteli a nemzetközi együttműködésen alapuló globális lépéseket, az emberi jogok összeomlását csak globális szolidaritással és a nemzetközi jog tiszteletén keresztül akadályozhatjuk meg." A jelentés Magyarországról szóló fejezete Magyar Köztársaság Államfő: Sólyom László Kormányfő: Gyurcsány Ferenc Halálbüntetés: eltörölve - minden bűncselekmény vonatozásában Nemzetközi Büntetőbíróság: ratifikálva A jelentések szerint a rendőrség túlzott mértékű erőszakot és durva bánásmódot alkalmaz a tüntetőkkel és őrizetbe vett személyekkel szemben. A roma közösségek tagjai továbbra is hátrányos megkülönböztetésnek vannak kitéve az emberi jogok többsége tekintetében, beleértve az oktatáshoz való jogot is. A magyar jogi szabályozás a távoltartás jogintézményének bevezetésével szembeszállt a családon belüli és nők elleni erőszakot elkövetőkkel szemben; a jogintézmény alkalmazására azonban csak a büntetőeljárás megindítását követően van lehetőség. Háttér Az áprilisi országgyűlési választások eredményeként Magyarországon a Magyar Szocialista párt - Szabad Demokraták Szövetsége koalíció jutott kormánypozícióba. A rendőrség és a tüntetők összecsaptak a szeptember 17. és 20. közötti időszakban, miután napvilágra került a miniszterelnök májusi nyilatkozata, miszerint bevallotta, hogy hazudott a választási kampány során. További összetűzések voltak október 23-án, az 1956-os forradalom kitörésének évfordulóján is. Túlzott mértékű erőszak és durva bánásmód A jelentés szerint a rendőrség eljáró tagjai túlzott karhatalommal léptek fel a békésnek induló, majd erőszakos cselekményekbe torkolló tüntetés résztvevőivel szemben az ország fővárosában, Budapesten szeptember 20-áról 21-ére virradó éjszaka és október 23-án is. A jelentés alapján gumilövedéket, vízágyút és könnygázt vetettek be minden előzetes figyelmeztetés és megkülönböztetés nélkül az erőszakos, randalírozó és a békés tüntetőkkel szemben is. A jelentés szerint a rendőrök álcázták magukat, azonosító jelvényt és azonosító számot nem viseltek. Olyan állítások is elhangzottak, miszerint a rendőrök az őrizetbe vett személyeket bántalmazták, a fiatalkorú és felnőtt korú gyanúsítottakat a fogvatartás során nem különítették el, illetve több esetben alaptalanul gyanúsítottak embereket bűncselekmény elkövetésével. Néhány őrizetbe vett gyanúsítottnak nem engedélyezték, hogy ügyvédet hívjon a kihallgatások során.

3 2006. október 24-én Gergényi Péter, Budapest rendőr-főkapitánya úgy nyilatkozott, hogy a rendőrség jogszerűen, szakszerűen és arányosan járt el. Október 27-én az Európai Bizottság felvilágosítást és magyarázatot kért a magyar hatóságoktól az állítólagos túlzott mértékű erőszak alkalmazásával kapcsolatban. Novemberben a miniszterelnök egy bizottságot hozott létre a zavargásokhoz vezető társadalmi, gazdasági és politikai okok feltárására. A bizottság az állampolgárok egyéni panaszaival és ügyeivel nem foglalkozott évi látogatását követő júniusi beszámolójában a Kínzás Megelőzésének Európai Bizottsága aggodalmát fejezte ki a fogvatartottak védelemhez való jogának érvényesülésével kapcsolatban. A bizottság egy olyan jogi szempontból gondosan megalapozott és alátámasztott segélyrendszer létrehozását követelte, amely azoknak a fogvatartott személyeknek nyújt segítséget, akik képtelenek a védői költségek megfizetésére, illetve garanciát nyújt arra, hogy amennyiben a beteg fogvatartottak úgy kívánják, őket ne rendőrségi szolgálati jogviszonyban álló, hanem civil orvosok vizsgálják és kezeljék. Romákkal szembeni hátrányos megkülönböztetés A roma közösség tagjainak életét továbbra is megkeseríti az oktatás, lakhatás és munkavállalás terén fennálló diszkrimináció. Márciusban az Emberi Jogok Biztosainak Európai Tanácsa olyan lépések megtételét és jogi szabályozás kialakítását követelte, amely elősegítené a romák megfelelő lakáshoz jutását, határozottan lépne fel a romákat hátrányosan megkülönböztető és romaellenes megnyilvánulásokkal szemben, továbbá segítené a roma gyermekek normál osztályokban történő oktatását a speciális osztályokban történő elhelyezés és a magánúton való tanulás helyett. Márciusban a Gyermekek Jogainak ENSZ Bizottsága közzétette Magyarországnak az ENSZ Gyermekügyi Egyezménye végrehajtásáról szóló beszámolójára tett észrevételeit. A Bizottság aggodalmát fejezte ki a különösen a roma népességet sújtó diszkrimináció és fajgyűlölő megnyilvánulások gyakorivá válása miatt. A Bizottság a roma gyermekek megbélyegzettségére hívta fel a figyelmet, amely az etnikai hovatartozásuk miatti társadalmi kirekesztettségben nyilvánul meg. Az ilyen jellegű hátrányos megkülönböztetés a lakhatás, álláskeresés, az egészséges élet, az örökbefogadás és az oktatási intézményekhez való hozzáférés terén volt a legszembetűnőbb. A Bizottság felhívta a figyelmet a roma gyermekek speciális osztályokban és intézményekben történő önhatalmú elkülönítésére is. A jelentés szerint az óvodákhoz való hozzáférés is korlátozott a nagyrészt romák lakta és nagyon szegény területeken, régiókban. Júniusban a Debreceni Fellebbviteli Bíróság megállapította, hogy Miskolc városa azzal, hogy úgy integrált hét iskolát, hogy egyidejűleg elmulasztotta újra meghatározni az iskolák beiratkozási körzeteit, állandósította a roma gyermekek szegregációját, és súlyosan megsértette a gyermekek egyenlő bánásmódhoz való jogát. A bírósági döntés az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány nevű civil szervezet fellebbezése folytán született, melynek előzménye az volt, hogy a megyei bíróság novemberében elutasította a civil szervezet keresetét, amelyben foglaltak szerint a miskolci helyi önkormányzat tevékenysége és politikája a roma iskolás gyermekek teljes elkülönítését és elszigetelődését okozta. Nők elleni erőszak Júniusban a Nők Hátrányos Megkülönböztetésének Megszüntetésére létrehozott ENSZ Bizottság közzétette Magyarországnak az ENSZ Nőügyi Egyezményének végrehajtása érdekében tett intézkedéseiről szóló jelentését. Két új jogi megoldás született e tárgykörben: az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség elősegítéséről szóló törvény, amely év óta hatályos, továbbá a júliusi hatállyal a büntetőeljárási törvényben biztosított új jogkör, jogintézmény (ld. Be. 138/A. - távoltartás jogintézménye), amely a családon belüli erőszak elkövetőivel szemben alkalmazható. Azonban az új jogintézmény bevezetése ellenére a nőügyi és emberi jogi szervezetek továbbra is kritikával illetik a törvényhozást, mivel a távoltartás elrendelésére és alkalmazására csak abban az esetben van lehetőség, ha az ügyben már büntetőeljárás indult. Erőszakos művi meddővé tétel: Augusztusban a Bizottság az ENSZ Nőügyi Egyezményének súlyos megsértését tárta fel Magyarország részéről, mivel hazánk elmulasztott jogi lépéseket tenni a 2001-ben beleegyezésük nélkül művi úton meddővé tett roma nők reprodukcióhoz való jogainak megóvása érdekében. A Bizottság ajánlása szerint a hazai jogi szabályozást összhangba kell hozni a nemzetközi emberi jogi és orvostudományi szabványokkal, valamint azon alapelvvel, amely a művi meddővé tétel elvégzéséhez minden esetben a nők ún. tudatos beleegyezését követeli meg. A magyar törvény azon cikkelyét pedig, amely lehetőséget nyújt az orvosoknak a sterilizáció elvégzésére amikor ez bizonyos körülmények fennállása esetén megfelelőnek tűnik, hatályon kívül kell helyezni. Amnesty International jelentések és ország-látogatások (források) Jelentések: Magyarország: Jelentés a rendőrök által alkalmazott túlzott mértékű erőszakról (AI Idex: EUR 27/001/2006) Európa és Közép-Ázsia: Az Amnesty International ezen területekre, 2006 január-júniusi időszakra vonatkozó megállapításainak kivonata (AI Index: EUR 01/017/2006) Országlátogatás: Az AI küldöttség áprilisában és szeptemberében járt Magyarországon. Az Amnesty International évi jelentése Tények és számok Az alábbi tények és számok képet adnak az Amnesty International évi tevékenységének legfontosabb területeiről:

4 Nők elleni erőszak Fegyverkorlátozás Halálbüntetés Kínzás és terror Nemzetközi igazságszolgáltatás Lehetetlenség az emberi jogok ellen a világban elkövetett összes bűntettet felsorolni. Adataink az Amnesty International tudomására jutott esetekre vonatkoznak, a lista tehát nem teljes. Amint a halálbüntetésről készített statisztika is mutatja, a visszaélések és jogtalanságok tényleges száma sokkal nagyobb, mint amit egy ilyen pillanatfelvétel visszaadhat. Ha részletesebb esettanulmányokra, egyes országokkal kapcsolatos információkra vagy valamely téma elemzésére kíváncsi, látogasson el a honlapra, ott válassza ki a kívánt országot, vagy a keresőbe írja be a keresett szót (például: Belarus, Forced Evictions, Migration, Zimbabwe). Amnesty International ,2 millió tag, illetve támogató több mint 150 országban, illetve területen 5000 emberrel, közösséggel, emberjogi szervezettel és családdal működünk együtt világszerte 700 jogvédőt és emberjogi szervezetet részesítettünk képzésben 473 beszámolót és jelentést készítettünk 330 akciót indítottunk veszélyben forgó személyek érdekében 153 országra terjed ki az Amnesty International évi jelentése 121 kampányt indítottunk 120 látogatást tettünk 77 országba, illetve területre 57 országról bizonyítottuk vagy valószínűsítettük, hogy ún. lelkiismereti foglyokat tartanak börtönben Nők elleni erőszak 185 ország ratifikálta a nők elleni diszkrimináció minden formájának megszüntetését célzó egyezményt 62 ország fűzött fenntartásokat az egyezményhez 9 ország nem írta alá Egy ország (az USA) aláírta, de még nem ratifikálta Családon belüli erőszak Minden harmadik nőt élete során partnere inzultált A meggyilkolt nők 50 %-át akkori vagy korábbi partnere ölte meg Emberkereskedelem Évente kétmillió ember kerül emberkereskedők karmaiba, többségükben nők és gyermekek 137 országban adják el őket, elsősorban Nyugat-Európában, Ázsiában és Észak-Amerikában 127 országban vásárolják fel őket, főleg Közép- és Kelet-Európában, Ázsiában, Nyugat-Afrikában, Latin-Amerikában és a karibi térségben Nők a válságövezetekben A közelmúlt fegyveres konfliktusai áldozatainak 70 %-a civil, többnyire nő és gyermek Nők és leányok tízezreit erőszakolták meg a 2003 óta tartó darfúri válság során Az Amnesty International egyetlen olyan esetről sem tud, ahol a tetteseket elítélték volna, UNICEF, UNIFEM, ENSz, WHO, Orvosok Határok Nélkül Fegyverkorlátozás en csatlakoztak a fegyverkereskedelem szigorúbb szabályozását követelő Millió Arc felhíváshoz 153 kormány határozott úgy 2006 decemberében, hogy megkezdi egy nemzetközi fegyverkereskedelmi egyezmény kidolgozását 24 ország tartózkodott Egy ország, az USA szavazott az egyezmény ellen Kereskedelem Ázsiai, közel-keleti, latin-amerikai és afrikai országok évente átlagosan 22 milliárd dollárt költenek fegyverekre Ez a 22 milliárd dollár elegendő lenne arra, hogy a szóban forgó országokban 2015-re minden gyermek iskolába járhasson és a gyermekhalandóság harmadára csökkenjék Az Amnesty International által regisztrált gyilkosságok 85 %-át kézi és könnyűfegyverekkel követték el A világ tűzfegyvereinek 60 %-a magánszemélyek kezében van A világban évente kétszerannyi töltényt gyártanak, mint ahány ember él a földön, 2002., 2003., és évi jelentés a kézifegyverekről, az ENSZ évi jelentése az emberi fejlődésről, ENSZ Comtrade statisztika, International Finance Facility javaslat, 2003 január, az UNAIDS évi jelentése, amerikai kongresszus A fegyverkorlátozási kampány az Amnesty International, az IANSA és az Oxfam közös akciója, lásd

5 Halálbüntetés, 2006* Világszerte hozzávetőlegesen ember ül siralomházban 55 országban embert ítéltek halálra 25 országban 1 591** foglyot végeztek ki, míg 2005-ben 22 országban at 128 országban nincs kivégzés (törvényileg vagy a gyakorlatban megszüntették a halálbüntetést) Ezek közül 99-ben minden közbűntényes cselekedetre törvényileg eltörölték a halálbüntetést; a 99. a Fülöp-szigetek volt ban Az ismertté vált kivégzések 91 %-át hat országban, Kínában, Irakban, Szudánban, Pakisztánban és az USÁ-ban hajtották végre 69 országban még mindig van halálbüntetés Irakban 2005-ben három, 2006-ban már 65 embert végeztek ki * A kivégzésekről és halálos ítéletekről szóló számok csak az Amnesty International tudomására jutott eseteket tartalmazzák; a valós szám ennél magasabb. ** A szám magasabb, mint az Amnesty International évi jelentésében szereplő, mivel már az elmúlt hetekben kapott információkat is tartalmazza. Kínzás és terror 2006-ban 144 ország ratifikálta a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó elbánás vagy büntetés elleni egyezményt Az Amnesty International évi jelentése 102 országból sorolja fel biztonsági erők, rendőrség és más kormányszervek által elkövetett kínzások és visszaélések eseteit Harc a terror ellen Az európai légteret vagy európai repülőtereket esetben használták fel illegális fogolyszállításra 2006 végén még mindig 400, 30-nál több országból származó foglyot őriztek Guantánamón, a terrorizmus elleni harc címén elkövetett jogtalanság jelképén A tábor létrehozása óta 200-an léptek éhségsztrájkba, 40-en kíséreltek meg öngyilkosságot, és 2006 júniusában hárman haltak meg Ismeretlen számban tartanak fogva embereket titkos helyeken szerte a világban Nemzetközi törvénykezés* Nemzetközi Bűnügyi Bíróság (ICC) 104 ország ratifikálta az ICC-ről szóló Római Szerződést 100 ország kötött büntetlenségi egyezményt az USÁ-val; eszerint amerikai állampolgárok büntetlenséget élveznek Hat elfogatóparancsot adtak ki Három helyszínen folytatnak vizsgálatot: Észak-Ugandában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Darfúrban ICTY (a volt Jugoszláviában elkövetett humanitárius bűncselekményeket vizsgáló nemzetközi törvényszék) 161 személyt ítéltek el a nemzetközi emberi jogok súlyos megsértése miatt Különleges bíróság Sierra Leonéban 10 ember áll a bíróság előtt, köztük Charles Taylor, akit 2006 márciusában adtak át a különleges bíróságnak Egyikük sem vallotta magát bűnösnek; háborús bűnökkel, emberiesség elleni bűntettekkel és a nemzetközi emberjogi törvények elleni egyéb cselekményekkel vádolják őket Nemzetközi Büntetőbíróság Ruandában 33 emberre 27 ítéletet mondtak ki *már a január 1-május 1. közötti adatokat is tartalmazza

KIK VAGYUNK? Tudj meg többet az Amnesty International Magyarország kampányairól!

KIK VAGYUNK? Tudj meg többet az Amnesty International Magyarország kampányairól! KIK VAGYUNK? Az Amnesty International kormányoktól, pártoktól és egyházaktól független civil szervezet, amely világszerte 150 országban, több mint 3 millió taggal és aktivistáival küzd az emberi jogokért.

Részletesebben

Történeti áttekintés

Történeti áttekintés Nemzetközi menekültjog Nemzetközi jog 2012 tavasz dr. Lattmann Tamás Történeti áttekintés 1918-ig: menekültek a migráció részeként két világháború között: szerződések egyes konkrét üldözött csoportok tekintetében

Részletesebben

A Yogyakarta alapelvek és a magyar jog: Nemzetközi kötelezettségek, alkotmányos alapértékek. Polgári Eszter Közép-európai Egyetem Jogi Tanszék

A Yogyakarta alapelvek és a magyar jog: Nemzetközi kötelezettségek, alkotmányos alapértékek. Polgári Eszter Közép-európai Egyetem Jogi Tanszék A Yogyakarta alapelvek és a magyar jog: Nemzetközi kötelezettségek, alkotmányos alapértékek Polgári Eszter Közép-európai Egyetem Jogi Tanszék AZ ALAPELVEK NEMZETKÖZI JOGI ALAPJA széles körben elfogadott,

Részletesebben

Az UNICEF humanitárius tevékenységének eredményei 2014-ben

Az UNICEF humanitárius tevékenységének eredményei 2014-ben UNICEF/HIVA2014-00005/SCHERMBRUCKER UNICEF/SUDA2014-XX657/NOORANI UNICEF/NYHQ2014-1407/NESBITT UNICEF/NYHQ2014-1556/ZAIDI UNICEF/ETHA-2014-00408/OSE UNICEF/UKLA2013-00958/SCHERMBRUCKER Az UNICEF humanitárius

Részletesebben

AZ EURÓPA TANÁCS AZ EMBERI JOGOK VÉDELMEZŐJE ÖSSZEFOGLALÁS

AZ EURÓPA TANÁCS AZ EMBERI JOGOK VÉDELMEZŐJE ÖSSZEFOGLALÁS AZ EURÓPA TANÁCS AZ EMBERI JOGOK VÉDELMEZŐJE ÖSSZEFOGLALÁS Nem tagja az Európa Tanácsnak (Belarusz) TAGÁLLAMOK SZÉKHELY ÉS IRODÁK KÖLTSÉGVETÉS Albánia, Andorra, Ausztria, Azerbajdzsán, Belgium, Bosznia

Részletesebben

Működési terv Az Amnesty International Magyarország működési terve 2016-ban

Működési terv Az Amnesty International Magyarország működési terve 2016-ban Működési terv 2016 Az Amnesty International Magyarország működési terve 2016-ban ELSŐ CÉL Mindenki ismeri a jogait. És tud is élni velük. Oroszország: Jogvédők veszélyben Emberi jogi képzés (projekt 1-2-3)

Részletesebben

A KAPCSOLATI ERŐSZAK ÉS SZEXUÁLIS KÉNYSZERÍTÉS MUTATÓI A RENDŐRSÉG ÉS AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS RÉSZÉRE

A KAPCSOLATI ERŐSZAK ÉS SZEXUÁLIS KÉNYSZERÍTÉS MUTATÓI A RENDŐRSÉG ÉS AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS RÉSZÉRE A KAPCSOLATI ERŐSZAK ÉS SZEXUÁLIS KÉNYSZERÍTÉS MUTATÓI A RENDŐRSÉG ÉS AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS RÉSZÉRE EIGE 2017. november 1. mutató A (18. életévüket betöltött) férfiak által elkövetett kapcsolati erőszak

Részletesebben

Iránymutatás az EU halálbüntetéssel kapcsolatos, harmadik országok felé irányuló politikájához

Iránymutatás az EU halálbüntetéssel kapcsolatos, harmadik országok felé irányuló politikájához Iránymutatás az EU halálbüntetéssel kapcsolatos, harmadik országok felé irányuló politikájához I. BEVEZETÉS (i) Az Egyesült Nemzetek, többek között a Politikai és Polgári Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában,

Részletesebben

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés

KÖFOP VEKOP A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016- 00001 A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés A rendőrség alapjogvédelmi kötelezettsége gyűlöletincidensek esetén a Gyöngyöspata- per ítélete Dr. Jovánovics Eszter

Részletesebben

Életkor és diszkrimináció. Dr. Gregor Katalin Egyenlő Bánásmód Hatóság 2012

Életkor és diszkrimináció. Dr. Gregor Katalin Egyenlő Bánásmód Hatóság 2012 Életkor és diszkrimináció Dr. Gregor Katalin Egyenlő Bánásmód Hatóság 2012 Összefüggések Idősödő Európa, idősödő Magyarország Növekvő kihívást jelent az életkor miatti sztereotípiák kezelése különösen

Részletesebben

Küzdelem a gyermekek szexuális kizsákmányolása és szexuális bántalmazása ellen

Küzdelem a gyermekek szexuális kizsákmányolása és szexuális bántalmazása ellen Küzdelem a gyermekek szexuális kizsákmányolása és szexuális bántalmazása ellen Bevezetés A gyermekek szexuális kizsákmányolása, szexuális bántalmazása Európa és a világ minden országában létező probléma,

Részletesebben

A május végi uniós választás eredményei egyértelműen jelzik az EUs intézményekbe vetett hit gyengülését és az uniós politikai elit eddigi

A május végi uniós választás eredményei egyértelműen jelzik az EUs intézményekbe vetett hit gyengülését és az uniós politikai elit eddigi MIGRÁCIÓ: AZ EURÓPAI UNIÓ FELELŐSSÉGÉT VIZSGÁLNÁK A NEMZETKÖZI BÜNTETŐBÍRÓSÁGON AZ ELJÁRÁS A BIZOTTSÁG ÉS UNIÓS CSÚCSPOLITIKUSOK FELELŐSSÉGE KAPCSÁN NYERNE JOGI RELEVANCIÁT DÁTUM: 2019.06.13. Elemzés Migráció:

Részletesebben

A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (negyedik tanács) október 6.*

A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (negyedik tanács) október 6.* VAJNAI A BÍRÓSÁG VÉGZÉSE (negyedik tanács) 2005. október 6.* A C-328/04. sz. ügyben, az EK 234. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Fővárosi Bíróság (Magyarország)

Részletesebben

B8-0295/2014 } B8-0299/2014 }

B8-0295/2014 } B8-0299/2014 } B8-0308/2014 } RC1/Am. 1 1 Javier Couso Permuy, Ángela Vallina, Georgios Katrougkalos, Emmanouil Glezos, Sofia Sakorafa, Kostadinka Kuneva, Rina Ronja Kari A a preambulumbekezdés (új) Aa. mivel az iraki

Részletesebben

D E C E M B E R 7. - E M B E R I J O G I H E L Y Z E T B E L A R U S Z B A N / 1 6 9

D E C E M B E R 7. - E M B E R I J O G I H E L Y Z E T B E L A R U S Z B A N / 1 6 9 A S Z A V A Z Á S O K 1. 2 0 0 7. D E C E M B E R 7. - E M B E R I J O G I H E L Y Z E T B E L A R U S Z B A N - 6 2 / 1 6 9 A határozat elítélte az emberi jogok tartós és súlyos megsértését Belaruszban.

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján

Új Szöveges dokumentum Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján Gyermeki és szülői jogok és kötelességek a gyermekvédelmi törvény alapján Gyermeki jogok: A gyermeknek joga van a testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését, egészséges felnevelkedését és jólétét biztosító

Részletesebben

Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016

Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016 Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016 A támogató és a lebonyolítók Forrás EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmus Lebonyolítók Ökotárs Alapítvány Autonómia Alapítvány Demokratikus Jogok Fejlesztéséért

Részletesebben

P7_TA-PROV(2011)0155 A nemi erőszak konfliktusokban való használata Észak-Afrikában és a Közel-Keleten

P7_TA-PROV(2011)0155 A nemi erőszak konfliktusokban való használata Észak-Afrikában és a Közel-Keleten P7_TA-PROV(2011)0155 A nemi erőszak konfliktusokban való használata Észak-Afrikában és a Közel-Keleten Az Európai Parlament 2011. április 7-i állásfoglalása a nemi erőszaknak az észak-afrikai és közel-keleti

Részletesebben

Összes regisztrált bűncselekmény

Összes regisztrált bűncselekmény Bűncselekmények Összes regisztrált bűncselekmény 420 782 418 883 425 941 408 407 447 186 Vagyon elleni bűncselekmény összesen 1/ 283 664 262 082 260 147 265 755 273 613 szabálysértési értékre elkövetett

Részletesebben

Bűnmegelőzés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy

Bűnmegelőzés. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy Bűnmegelőzés Dr. Szabó Henrik r. őrnagy A bűnmegelőzés fogalma - az állami szervek - önkormányzati szervek - társadalmi szervezetek - gazdasági társaságok - állampolgárok és csoportjaik minden olyan tevékenysége,

Részletesebben

LEVÉLÍRÓ MARATON 2014 SZAÚD-ARÁBIA: BÖRTÖN ÉS 1000 KORBÁCSÜTÉS EGY HONLAP ELINDÍTÁSÁÉRT

LEVÉLÍRÓ MARATON 2014 SZAÚD-ARÁBIA: BÖRTÖN ÉS 1000 KORBÁCSÜTÉS EGY HONLAP ELINDÍTÁSÁÉRT LEVÉLÍRÓ MARATON 2014 SZAÚD-ARÁBIA: BÖRTÖN ÉS 1000 KORBÁCSÜTÉS EGY HONLAP ELINDÍTÁSÁÉRT Raif Badawit, aki a Szaúd-Arábiai Liberálisok nevű - politikai és szociális vitáknak helyet adó - online fórum alapítója,

Részletesebben

emlékeztetve az Európa Tanács tagállamai állam- és kormányfőinek 1993. október 8 9-én Bécsben megtartott csúcstalálkozóján elfogadott Nyilatkozatra;

emlékeztetve az Európa Tanács tagállamai állam- és kormányfőinek 1993. október 8 9-én Bécsben megtartott csúcstalálkozóján elfogadott Nyilatkozatra; A Rasszizmus és Intolerancia Elleni Európai Bizottság 2. sz. általános ajánlása: A rasszizmus, az idegengyűlölet, az antiszemitizmus és az intolerancia elleni küzdelemben részt vevő szakosított nemzeti

Részletesebben

8/2004. (III. 25.) AB határozat

8/2004. (III. 25.) AB határozat 8/2004. (III. 25.) AB határozat A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő határozatot:

Részletesebben

A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON

A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON 2011. év Kiadja: Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály ISSN 1418-7493 3 I. ÖSSZEFOGLALÓ ADATOK 2010-ben

Részletesebben

MÓDSZERTANI AJÁNLÁSOK A szexuális erőszakkal foglalkozó szakemberek számára. Hogyan bánjunk a szexuális erőszak áldozataival. Betlen Anna-Pap Enikő

MÓDSZERTANI AJÁNLÁSOK A szexuális erőszakkal foglalkozó szakemberek számára. Hogyan bánjunk a szexuális erőszak áldozataival. Betlen Anna-Pap Enikő MÓDSZERTANI AJÁNLÁSOK A szexuális erőszakkal foglalkozó szakemberek számára Hogyan bánjunk a szexuális erőszak áldozataival Betlen Anna-Pap Enikő Húsz éve dolgozom bíróként, de az igazat megvallva én magam

Részletesebben

Dr. Molnár Anna. Előadása. -Pszichiátriai Klinika 2015.nov.24. -

Dr. Molnár Anna. Előadása. -Pszichiátriai Klinika 2015.nov.24. - Dr. Molnár Anna Előadása -Pszichiátriai Klinika 2015.nov.24. - A pszichiátriai osztályon kezelt beteg szabadságától hatósági segédlettel megfosztott személynek minősül, ezért emberi jogainak védelme szempontjából

Részletesebben

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS 2003 2011. ÜGYÉSZSÉG M AG YARORSZÁ G KÖZZÉTESZI: LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG Budapest, 2012. Bűncselekmények 2003 2005 2007 2009 2011 Összes regisztrált bűncselekmény 413 343 436 522

Részletesebben

P7_TA-PROV(2013)0060 Orvosi segítséget nyújtókat ért közelmúltbeli támadások Pakisztánban

P7_TA-PROV(2013)0060 Orvosi segítséget nyújtókat ért közelmúltbeli támadások Pakisztánban P7_TA-PROV(2013)0060 Orvosi segítséget nyújtókat ért közelmúltbeli támadások Pakisztánban Az Európai Parlament 2013. február 7-i állásfoglalása a közelmúltban segélyszervezetek egészségügyi alkalmazottai

Részletesebben

5927/15 ea/kz 1 DG C 2B

5927/15 ea/kz 1 DG C 2B Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. február 9. (OR. en) 5927/15 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Dátum: 2015. február 9. COHOM 17 CONUN 25 COASI 11 COMAG 18 COEST 50 CSDP/PSDC 64 COPS 31 PESC 130

Részletesebben

B NÖZÉS ÉS LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE

B NÖZÉS ÉS LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE B NÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS KÖZZÉTESZI A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGF BB ÜGYÉSZSÉGE 2008. Bűncselekmények 1999. 2001. 2003. 2005. 2007. Összes ismertté vált bűncselekmény 505 716 465 694 413 343 436 522

Részletesebben

SZABADSÁG, BIZTONSÁG ÉS JOGÉRVÉNYESÜLÉS: MI A JÖVŐJÜK? NYÍLT ÉS NYILVÁNOS KONZULTÁCIÓ HOL TARTUNK MA?

SZABADSÁG, BIZTONSÁG ÉS JOGÉRVÉNYESÜLÉS: MI A JÖVŐJÜK? NYÍLT ÉS NYILVÁNOS KONZULTÁCIÓ HOL TARTUNK MA? SZABADSÁG, BIZTONSÁG ÉS JOGÉRVÉNYESÜLÉS: MI A JÖVŐJÜK? NYÍLT ÉS NYILVÁNOS KONZULTÁCIÓ HOL TARTUNK MA? Az Európai Unió egyik alapvető célja, hogy belső határok nélküli, a szabadságon, a biztonságon és a

Részletesebben

MÓDOSÍTÁS: HU Egyesülve a sokféleségben HU 2013/2169(INI) Véleménytervezet Marina Yannakoudakis (PE519.

MÓDOSÍTÁS: HU Egyesülve a sokféleségben HU 2013/2169(INI) Véleménytervezet Marina Yannakoudakis (PE519. EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság 18.12.2013 2013/2169(INI) MÓDOSÍTÁS: 1-43 Marina Yannakoudakis (PE519.704v01-00) a kínzás felszámolása a világban (2013/2169(INI)) AM\1013462.doc

Részletesebben

2015. évi törvény a büntetőeljárásról szóló évi XIX. törvény kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról

2015. évi törvény a büntetőeljárásról szóló évi XIX. törvény kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról 2015. évi törvény a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról 1. A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.)

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK, A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI BERUHÁZÁSI BANKNAK

MELLÉKLET. a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK, A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI BERUHÁZÁSI BANKNAK ÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.6.7. COM(2016) 385 final ANNEX 3 MELLÉKLET a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ ÓPAI PARLAMENTNEK, AZ ÓPAI TANÁCSNAK, A TANÁCSNAK ÉS AZ ÓPAI BERUHÁZÁSI BANKNAK Az európai

Részletesebben

A CPT-ről röviden. Kínzást és az Embertelen vagy Megalázó Bánásmódot vagy Büntetést Megelőzni Hivatott Európai Bizottság (CPT)

A CPT-ről röviden. Kínzást és az Embertelen vagy Megalázó Bánásmódot vagy Büntetést Megelőzni Hivatott Európai Bizottság (CPT) A CPT-ről röviden Kínzást és az Embertelen vagy Megalázó Bánásmódot vagy Büntetést Megelőzni Hivatott Európai Bizottság (CPT) A szabadságuktól megfosztott személyeket érintő rossz bánásmód megelőzése Európában

Részletesebben

Áldozatsegítés ember- és gyermekjogi megközelítésben Nemzetközi trendek Dr. (Habil) Herczog Mária Ph.D. Egyetemi docens ENSZ Gyermekjogi Bizottság

Áldozatsegítés ember- és gyermekjogi megközelítésben Nemzetközi trendek Dr. (Habil) Herczog Mária Ph.D. Egyetemi docens ENSZ Gyermekjogi Bizottság Áldozatsegítés ember- és gyermekjogi megközelítésben Nemzetközi trendek Dr. (Habil) Herczog Mária Ph.D. Egyetemi docens ENSZ Gyermekjogi Bizottság tagja Budapest, 2012. December 11. Sokféle megközelítési

Részletesebben

A korrupció megelőzése érdekében tett intézkedések

A korrupció megelőzése érdekében tett intézkedések A korrupció megelőzése érdekében tett intézkedések A kormányzati szervek A korrupció megelőzése érdekében tett főbb intézkedések: 1. Részvétel a KIM által koordinált korrupciómegelőzési program végrehajtásának

Részletesebben

A TANÁCSHOZ INTÉZETT AJÁNLÁSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT

A TANÁCSHOZ INTÉZETT AJÁNLÁSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum B8-1365/2016 9.12.2016 A TANÁCSHOZ INTÉZETT AJÁNLÁSRA IRÁNYULÓ JAVASLAT az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján az Európai Unió prioritásairól

Részletesebben

1. SZÁMÚ MÓDOSÍTÁS Hatályos: től

1. SZÁMÚ MÓDOSÍTÁS Hatályos: től A MAGYAR JÉGKORONG SZÖVETSÉG VERSENYSZABÁLYZATA 1. SZÁMÚ MÓDOSÍTÁS Hatályos: 2016.10.12-től Átdolgozta: Dr. Szilasi András, Somogyi Attila A kiadmány hiteléül: P.H. Such György elnök Dömötör Róbert a Versenybírósági

Részletesebben

A Biztonsági Tanács hatásköre fegyveres konfliktusokban

A Biztonsági Tanács hatásköre fegyveres konfliktusokban A Biztonsági Tanács hatásköre fegyveres konfliktusokban 2013 Valki László 2 ENSZ alapokmány anyagi és eljárási normáinak összefüggése Biztonsági Tanács: államok közösségének egyetlen bírósága Eljárási:

Részletesebben

P7_TA-PROV(2010)0033 Burma

P7_TA-PROV(2010)0033 Burma P7_TA-PROV(2010)0033 Burma Az Európai Parlament 2010. február 11-i állásfoglalása Burmáról Az Európai Parlament, tekintettel a Tanács 2009. április 27-i, Burmáról/Mianmarról szóló következtetéseire, valamint

Részletesebben

A szabálysértési elzárás problematikája fiatalkorúak vonatkozásában. Szerző: dr. Faix Nikoletta november 11.

A szabálysértési elzárás problematikája fiatalkorúak vonatkozásában. Szerző: dr. Faix Nikoletta november 11. A szabálysértési elzárás problematikája fiatalkorúak vonatkozásában Szerző: dr. Faix Nikoletta 2015. november 11. A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről

Részletesebben

ROMÁNIA ALKOTMÁNYA 1

ROMÁNIA ALKOTMÁNYA 1 MELLÉKLET ROMÁNIA ALKOTMÁNYA 1 I. cím: Általános elvek 1. szakasz A román állam (1) Románia szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam. (2) A román állam kormányformája a köztársaság.

Részletesebben

6791/17 ps/gu/kk 1 DG C 1

6791/17 ps/gu/kk 1 DG C 1 Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. március 6. (OR. fr) 6791/17 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2017. március 6. Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 6647/17 Tárgy: Kongói

Részletesebben

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS BŰNÖZÉS ÉS IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS 2004 2012. ÜGYÉSZSÉG M AG YARORSZÁ G KÖZZÉTESZI: LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG Budapest, 2013. Bűncselekmények 2004 2006 2008 2010 2012 Összes regisztrált bűncselekmény 418 883 425 941

Részletesebben

A második világháború öröksége és a japán-filippínó biztonsági kapcsolatok fejlődésének perspektívái KLEMENSITS PÉTER

A második világháború öröksége és a japán-filippínó biztonsági kapcsolatok fejlődésének perspektívái KLEMENSITS PÉTER A második világháború öröksége és a japán-filippínó biztonsági kapcsolatok fejlődésének perspektívái KLEMENSITS PÉTER A világháború a Fülöpszigeteken A háború kitörése, hadműveletek a Corregidor elestéig

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

MELLÉKLET. a következőhöz: Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.6.15. COM(2015) 291 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európa Tanács terrorizmus megelőzéséről szóló Egyezménye (CETS No. 196) Kiegészítő

Részletesebben

(Jogalkotási aktusok) IRÁNYELVEK

(Jogalkotási aktusok) IRÁNYELVEK 2011.4.15. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 101/1 I (Jogalkotási aktusok) IRÁNYELVEK AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2011/36/EU IRÁNYELVE (2011. április 5.) az emberkereskedelem megelőzéséről, és az

Részletesebben

Lattmann Tamás (ELTE ÁJK) Fegyveres konfliktusok joga nemzetközi humanitárius jog. Alkalmazási kör. 2013. tavasz

Lattmann Tamás (ELTE ÁJK) Fegyveres konfliktusok joga nemzetközi humanitárius jog. Alkalmazási kör. 2013. tavasz Fegyveres konfliktusok joga nemzetközi humanitárius jog 2013. tavasz Lattmann Tamás ELTE ÁJK, Nemzetközi jogi tanszék Nemzetközi jog tagolása a fegyveres konfliktusokkal kapcsolatban ius ad bellum (háborúhoz

Részletesebben

SZKC207_10. A világ gyermekei I.

SZKC207_10. A világ gyermekei I. SZKC207_10 A világ gyermekei I. diákmelléklet A VILÁG GYERMEKEI I. 7. évfolyam 61 Diákmelléklet D1 A világ gyermekei Gyermekjogok EGYEZMÉNY A GYERMEK JOGAIRÓL 1989 A Gyermek Jogairól szóló Egyezmény négy

Részletesebben

Lattmann Tamás (ELTE ÁJK) 1

Lattmann Tamás (ELTE ÁJK) 1 Fegyveres konfliktusok joga nemzetközi humanitárius jog 2014. tavasz Lattmann Tamás ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi jogi tanszék Nemzetközi jog tagolása a fegyveres konfliktusokkal kapcsolatban

Részletesebben

EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR

EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR A nemzeti, az uniós és a globális nemzetközi intézményrendszer (az államtudományi és közigazgatási szempontból) 1. Az államtudomány fogalma. Az állam fogalmának alakulása kezdetektől napjainkig. 2. Az

Részletesebben

Az ombudsman költségvetése és az állami alapjogvédelem szintje

Az ombudsman költségvetése és az állami alapjogvédelem szintje Az ombudsman költségvetése és az állami alapjogvédelem szintje Társaság a Szabadságjogokért 2015. június A Civilek a költségvetésről projektet támogatja a Nyílt Társadalom Intézet. Az alapvető jogokról

Részletesebben

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK 2019.3.22. L 80/1 II (Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK A TANÁCS (EU) 2019/459 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2019. március 21.) az egyiptomi helyzet tekintetében egyes személyekkel, szervezetekkel és szervekkel

Részletesebben

ROMÁNIA ALKOTMÁNYA 2

ROMÁNIA ALKOTMÁNYA 2 ROMÁNIA ALKOTMÁNYA 2 I. cím: Általános elvek... 2 1. szakasz A román állam... 2 II. cím: Az alapvető jogok, szabadságok és kötelezettségek... 3 I. fejezet: Közös rendelkezések... 3 II. fejezet: Az alapvető

Részletesebben

Jeney Petra. Évfolyamdolgozat témák

Jeney Petra. Évfolyamdolgozat témák Az ELTE ÁJK Nemzetközi jogi tanszék oktatói által fogadott évfolyam- és szakdolgozati témák (ellenkező jelzés hiányában más témák is szóba kerülhetnek, egyéni konzultáció után) Jeney Petra Évfolyamdolgozat

Részletesebben

A 2006 õszi tüntetésekkel és megtorlásokkal összefüggésben ellátott jogvédõ tevékenységérõl, 2014. november 05.

A 2006 õszi tüntetésekkel és megtorlásokkal összefüggésben ellátott jogvédõ tevékenységérõl, 2014. november 05. A 2006 õszi tüntetésekkel és megtorlásokkal összefüggésben ellátott jogvédõ tevékenységérõl, 2014. november 05. ÖSSZEFOGLALÓ a Nemzeti Jogvédõ Alapítvány által mûködtetett Nemzeti Jogvédõ Szolgálat A 2006

Részletesebben

Történelem levelező verseny II. FORDULÓ

Történelem levelező verseny II. FORDULÓ Történelem levelező verseny II. FORDULÓ I. Ismerd fel a leírások alapján és jelöld be a vaktérképen a forradalom és szabadságharc vidéki eseményeinek helyszíneit a számok megfelelő helyre történő beírásával!

Részletesebben

K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk,

K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk, Alex Standish AZ OROSZ TITKOSSZOLGÁLATOK ÚJJÁSZÜLETÉSE K i gondolta volna a kommunizmus bukásakor, hogy 2006 végén azt találgatjuk, hogy ki gyilkolta meg Londonban radioaktív anyaggal az orosz titkosszolgálat

Részletesebben

Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a

Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a NB2_bel.qxd 2/6/2008 9:23 PM Page 80 80 Háda Béla Helyzetképek a próféták földjérõl Rostoványi Zsolt hosszú évek óta a Közel-Kelet térségével foglalkozó kutatások egyik legelismertebb szaktekintélye Magyarországon.

Részletesebben

Esélyegyenlőségi terv

Esélyegyenlőségi terv Esélyegyenlőségi terv 2013.07.18-tól visszavonásig érvényes (Jelen esélyegyenlőségi terv egységes szerkezetbe foglalt belső dokumentum, összhangban a KMOP-1.5.2-2008-0020 azonosítószámú pályázati projekt

Részletesebben

Korrupció az igazságszolgáltatásban Világtrendek. Marschall Miklós Regionális Igazgató Európa és Közép-Ázsia Transparency International

Korrupció az igazságszolgáltatásban Világtrendek. Marschall Miklós Regionális Igazgató Európa és Közép-Ázsia Transparency International Korrupció az igazságszolgáltatásban Világtrendek Marschall Miklós Regionális Igazgató Európa és Közép-Ázsia Transparency International TI s Global Corruption Report 2007 Korrupció az igazságszolgáltatásban

Részletesebben

III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI

III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI III. MELLÉKLET A RENDES JOGALKOTÁSI ELJÁRÁS JOGALAPJAI 1 Jogalap Leírás Eljárási szabályok 1 14. cikk Általános gazdasági érdekű szolgáltatások 15. cikk (3) Hozzáférés az uniós intézmények dokumentumaihoz

Részletesebben

Tudnivalók a Vöröskeresztről

Tudnivalók a Vöröskeresztről Tudnivalók a Vöröskeresztről Kulcsszavak A Vöröskereszt és Vörösfélhold Mozgalom eredete és története Henry Dunant 1828-1910 A Vöröskereszt Mozgalom alapítója. Nagyon megindította a Solferinoi csata borzalma,

Részletesebben

Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban.

Középszint A magyarság helyzetének f bb jellemz i a szomszédos országokban. 10.1 A szovjet felszabadítás és megszállás A szovjet felszabadítás és megszállás. Az ország háborús emberáldozata és anyagi vesztesége. A nemzetközi helyzet hatása a magyar belpolitika alakulására 1945

Részletesebben

Jogod van hozzá! Rövid összefoglaló a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszexuális embereket érintő magyar jogszabályokról

Jogod van hozzá! Rövid összefoglaló a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszexuális embereket érintő magyar jogszabályokról Jogod van hozzá! Rövid összefoglaló a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszexuális embereket érintő magyar jogszabályokról Szexuális kapcsolat A férfiak közötti szexuális kapcsolatot

Részletesebben

A CO&CO COMMUNICATION KFT ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE

A CO&CO COMMUNICATION KFT ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE A CO&CO COMMUNICATION KFT ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERVE CO&CO COMMUNICATION - ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV - 1.oldal A Co&Co Communication Kft esélyegyenlőségi terve az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról

Részletesebben

Árnyékjelentés az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény érvényesüléséről

Árnyékjelentés az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény érvényesüléséről Árnyékjelentés az ENSZ Gyermekjogi Egyezmény érvényesüléséről Jogforrások egymáshoz való viszonya A Törvények Alkotmány Nemzetközi egyezmények Közoktatási törvény dr. Jásper András előadása Rendeletek

Részletesebben

A gyermek jogai. Ez a dokumentum az ENSZ Gyermek Jogairól szóló Egyezményének rendelkezéseit foglalja össze.

A gyermek jogai. Ez a dokumentum az ENSZ Gyermek Jogairól szóló Egyezményének rendelkezéseit foglalja össze. A gyermek jogai Ez a dokumentum az ENSZ Gyermek Jogairól szóló Egyezményének rendelkezéseit foglalja össze. Az egyezmény szó egy olyan országok között létrejött megállapodást jelöl, ami biztosítja, hogy

Részletesebben

Az integrációs folyamat modellje és a volt SZU területéről érkező bevándorlók Washington Államban

Az integrációs folyamat modellje és a volt SZU területéről érkező bevándorlók Washington Államban Az integrációs folyamat modellje és a volt SZU területéről érkező bevándorlók Washington Államban V. Magyar Földrajzi Konferencia Pécs, 2010 november 4-6. Molnár Judit PhD Miskolci Egyetem & University

Részletesebben

FOKOZATOS ELSZIGETELŐDÉS

FOKOZATOS ELSZIGETELŐDÉS BEVEZETÉS A Gázai övezet története - A blokád bevezetése - Fokozatos elszigetelődés A gázai segélyflottilla-incidens - Mi is történt? - Következmények Törökország és Izrael - Jó gazdasági kapcsolatok -

Részletesebben

Népakarat kinyilvánítása

Népakarat kinyilvánítása Tolmács Önkormányzata Hajnis Ferenc Polgármester Úr részére Tisztelt Polgármester Úr! Ezzel a levéllel Nógrád megye 88, Magyarország hozzávetőlegesen 2500 polgármesterét keresem meg. A levelet tájékoztatásul

Részletesebben

a magyar szovjet és a magyar jugoszláv kapcsolatok felülvizsgálatát és rendezését;

a magyar szovjet és a magyar jugoszláv kapcsolatok felülvizsgálatát és rendezését; Magyarország 1944/45 és 1989 között Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc főbb eseményei, célkitűzése, nemzetközi jelentősége Az 1956-os forradalom 1956 őszén megélénkülő politikai élet: felújítja

Részletesebben

A8-0252/ Rendeleti javaslat (COM(2014)0715 C8-0280/ /0339(COD)) AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI *

A8-0252/ Rendeleti javaslat (COM(2014)0715 C8-0280/ /0339(COD)) AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * 9..205 A8-0252/ 00-00 MÓDOSÍTÁSOK 00-00 előterjesztette: Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság Jelentés Claude Moraes A8-0252/205 A büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés

Részletesebben

Európa Tanács. Parlamenti Közgyűlés. 1582 (2002) 1 számú Ajánlás. Nők elleni családon belüli erőszak

Európa Tanács. Parlamenti Közgyűlés. 1582 (2002) 1 számú Ajánlás. Nők elleni családon belüli erőszak Európa Tanács Parlamenti Közgyűlés 1582 (2002) 1 számú Ajánlás Nők elleni családon belüli erőszak 1. A családon belüli erőszak a nők elleni erőszak legelterjedtebb formája, melynek következményei az áldozatok

Részletesebben

Transparency International Magyarország. Dr. Földes Ádám úr részére ügyvezető igazgató. Budapest. Tisztelt Ügyvezető Igazgató Úr!

Transparency International Magyarország. Dr. Földes Ádám úr részére ügyvezető igazgató. Budapest. Tisztelt Ügyvezető Igazgató Úr! KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA ELNÖK Transparency International Magyarország Dr. Földes Ádám úr részére ügyvezető igazgató Budapest Tisztelt Ügyvezető Igazgató Úr! Köszönettel vettük, hogy véleményezés és észrevételezés

Részletesebben

Romák az Unióban és tagállamaiban

Romák az Unióban és tagállamaiban Romák az Unióban és tagállamaiban Az Unió legnagyobb etnikai kisebbsége 10-12 millió között feltételezik létszámukat Minden országban hasonló problémákkal küzdenek Diszkrimináció a lakhatás, oktatás, egészségügy,

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK ÉS A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.4.20. COM(2016) 231 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK ÉS A TANÁCSNAK Első eredményjelentés az EU Törökország nyilatkozat végrehajtásáról

Részletesebben

A bűnmegelőzési jogi háttere, szervezeti- és intézményrendszere. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály

A bűnmegelőzési jogi háttere, szervezeti- és intézményrendszere. Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály A bűnmegelőzési jogi háttere, szervezeti- és intézményrendszere Dr. Szabó Henrik r. őrnagy ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztály 1978. évi IV. törvény a Büntető Törvénykönyvről Általános rész Büntető

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.26. COM(2014) 386 final 2014/0197 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az Európai Unió stabilizációs és társulási folyamatában részt vevő vagy ahhoz

Részletesebben

M A G Y A R H E L S I N K I B I Z O T T S Á G A T E J O G O D, A M I H I V A T Á S U N K.

M A G Y A R H E L S I N K I B I Z O T T S Á G A T E J O G O D, A M I H I V A T Á S U N K. M A G Y A R H E L S I N K I B I Z O T T S Á G A T E J O G O D, A M I H I V A T Á S U N K. MIÉRT HELSINKI? Európa és Észak-Amerika kormányai 1975. augusztus 1-jén írták alá a Helsinki Záróokmányt, amelyben

Részletesebben

KONCEPCIÓ. Az egyes törvények mentelmi jogra vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról szóló törvényhez

KONCEPCIÓ. Az egyes törvények mentelmi jogra vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról szóló törvényhez KONCEPCIÓ Az egyes törvények mentelmi jogra vonatkozó rendelkezéseinek módosításáról szóló törvényhez A mentelmi jog a törvény előtti egyenlőség alkotmányos elve alóli kivétel, amelyet a közjogi hagyományaink

Részletesebben

A jogállam feladata biztosítani a bűncselekmények felderítését és üldözését, a bűnösség kérdésének tisztességes eljárásban történő eldöntését, és a

A jogállam feladata biztosítani a bűncselekmények felderítését és üldözését, a bűnösség kérdésének tisztességes eljárásban történő eldöntését, és a A jogállam feladata biztosítani a bűncselekmények felderítését és üldözését, a bűnösség kérdésének tisztességes eljárásban történő eldöntését, és a társadalom érdekeit szolgáló büntetés végrehajtását.

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019. Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET

EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019. Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság 2014/2204(INI) 5.1.2015 VÉLEMÉNYTERVEZET a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság

Részletesebben

Részfejezetek egy Nemzetbiztonsági Stratégia elkészítéséhez (forrásmunkák felhasználásával összeállította Várhalmi Miklós, 2001)

Részfejezetek egy Nemzetbiztonsági Stratégia elkészítéséhez (forrásmunkák felhasználásával összeállította Várhalmi Miklós, 2001) Részfejezetek egy Nemzetbiztonsági Stratégia elkészítéséhez (forrásmunkák felhasználásával összeállította Várhalmi Miklós, 2001) 1. A nemzetbiztonsági tevékenység helye, szerepe, aránya a nemzeti védelmi

Részletesebben

Küzdelem a gyűlölet-bűncselekmények visszaszorításáért. Ivány Borbála és Udvari Márton 2014. november 19. ORFK

Küzdelem a gyűlölet-bűncselekmények visszaszorításáért. Ivány Borbála és Udvari Márton 2014. november 19. ORFK Küzdelem a gyűlölet-bűncselekmények visszaszorításáért Ivány Borbála és Udvari Márton 2014. november 19. ORFK KIK VAGYUNK? civil szervezetek és 3 egyéni szakember (MTA JTI, ELTE Á JK) MIT CSINÁLUNK ÁLTALÁBAN?

Részletesebben

EXIMBANK ZRT OKTÓBER 21-TŐL HATÁLYOS ORSZÁGKOCKÁZATI BESOROLÁS ÉS KOCKÁZATVÁLLALÁSI ELVEK

EXIMBANK ZRT OKTÓBER 21-TŐL HATÁLYOS ORSZÁGKOCKÁZATI BESOROLÁS ÉS KOCKÁZATVÁLLALÁSI ELVEK EXIMBANK ZRT. 2016. OKTÓBER 21-TŐL HATÁLYOS ORSZÁGKOCKÁZATI BESOROLÁS ÉS KOCKÁZATVÁLLALÁSI ELVEK Hatályos 2016. október 21. 2016. október 21-től hatályos országkockázati besorolás és kockázatvállalási

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS

AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉS ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y W e r b ő c z y - s o r o z a t Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 865/2008. (V. 22.) sz. HATÁROZATA

AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 865/2008. (V. 22.) sz. HATÁROZATA AZ ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 865/2008. (V. 22.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (a továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény

Részletesebben

Bevezetés... 3 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5

Bevezetés... 3 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 3 A jogok generációi...3 A hatalmi ágak elválasztása... 4 Az Alaptörvény és a korábbi Alkotmány kapcsolata... 4 1. Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5 1.1.

Részletesebben

L 327 I Hivatalos Lapja

L 327 I Hivatalos Lapja Az Európai Unió L 327 I Hivatalos Lapja Magyar nyelvű kiadás Jogszabályok 61. évfolyam 2018. december 21. Tartalom II Nem jogalkotási aktusok RENDELETEK A Tanács (EU) 2018/2053 végrehajtási rendelete (2018.

Részletesebben

A KERET Koalíció tevékenységei 2010-2012-ben: áttekintés ----------------------------------------

A KERET Koalíció tevékenységei 2010-2012-ben: áttekintés ---------------------------------------- A KERET Koalíció tevékenységei 2010-2012-ben: áttekintés ---------------------------------------- Gárdos Tódor (Amnesty International Magyarország) és Sáfrány Réka (MONA Alapítvány) Segítségnyújtás a szexuális

Részletesebben

elfogadták 1999. június 18-án

elfogadták 1999. június 18-án CRI (2000) 5 Version hongroise Hungarian version Európai Rasszizmus és Intolerancia- Ellenes Bizottság MÁSODIK JELENTÉS MAGYARORSZÁGRÓL elfogadták 1999. június 18-án Strasbourg, 2000. március 21. Az Európai

Részletesebben

AZ EURÓPAI RASSZIZMUS- ÉS INTOLERANCIA-ELLENES BIZOTTSÁG MÁSODIK JELENTÉSE MAGYARORSZÁGRÓL

AZ EURÓPAI RASSZIZMUS- ÉS INTOLERANCIA-ELLENES BIZOTTSÁG MÁSODIK JELENTÉSE MAGYARORSZÁGRÓL AZ EURÓPAI RASSZIZMUS- ÉS INTOLERANCIA-ELLENES BIZOTTSÁG MÁSODIK JELENTÉSE MAGYARORSZÁGRÓL - ELFOGADTÁK 1999. JÚNIUS 18-ÁN - ELÔSZÓ Az Európai Rasszizmus- és Intolerancia-ellenes Bizottság (ECRI) az Európa

Részletesebben

Amerikai Nagykövetség, Budapest

Amerikai Nagykövetség, Budapest Nemzetközi jelentés a vallásszabadságról 2005 Kiadta a U.S. Department of State, Bureau of Democracy, Human Rights, and Labor 2005. november 8-án. http://www.state.gov/g/drl/rls/irf/2005/51556.htm Magyarország

Részletesebben

15633/17 pn/eo 1 DG C 1

15633/17 pn/eo 1 DG C 1 Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. december 11. (OR. fr) 15633/17 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Dátum: 2017. december 11. Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 15311/17 Tárgy:

Részletesebben

MAGATARTÁSI ÉS ETIKAI KÓDEX SZANKCIÓKRA ÉS KERESKEDELMI EM-BARGÓKRA VONATKOZÓ MEGFELELŐSÉGI IRÁNYELV

MAGATARTÁSI ÉS ETIKAI KÓDEX SZANKCIÓKRA ÉS KERESKEDELMI EM-BARGÓKRA VONATKOZÓ MEGFELELŐSÉGI IRÁNYELV MAGATARTÁSI ÉS ETIKAI KÓDEX SZANKCIÓKRA ÉS KERESKEDELMI EM-BARGÓKRA VONATKOZÓ SZANKCIÓKRA ÉS KERESKEDELMI EMBARGÓKRA VONATKOZÓ A Magna elkötelezett aziránt, hogy működésével megfeleljen az összes olyan

Részletesebben

2015. évi törvény egyes igazságszolgáltatást érintő törvények kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról

2015. évi törvény egyes igazságszolgáltatást érintő törvények kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról 2015. évi törvény egyes igazságszolgáltatást érintő törvények kommunista bűnök feltárása érdekében szükséges módosításáról 1. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosítása 1. A Büntető

Részletesebben

Az alaptalanul alkalmazott szabadságkorlátozásért járó kártalanítás

Az alaptalanul alkalmazott szabadságkorlátozásért járó kártalanítás Az alaptalanul alkalmazott szabadságkorlátozásért járó kártalanítás A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény az 1998. évi XIX. törvényhez hasonlóan szabályozza az alaptalan szabadságkorlátozásért

Részletesebben

GLOBÁLIS MENEKÜLTÜGYI VÁLSÁG: A PROBLÉMA TUDATOS SZŐNYEG ALÁ SÖPRÉSE

GLOBÁLIS MENEKÜLTÜGYI VÁLSÁG: A PROBLÉMA TUDATOS SZŐNYEG ALÁ SÖPRÉSE GLOBÁLIS MENEKÜLTÜGYI VÁLSÁG: A PROBLÉMA TUDATOS SZŐNYEG ALÁ SÖPRÉSE ÖSSZEFOGLALÓ Az elmúlt két évben a világnak egyre súlyosbodó menekültügyi válsággal kellett szembenéznie. 2013-ban a második világháború

Részletesebben