ALKALMAS EDÉNNYÉ VÁLNI

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ALKALMAS EDÉNNYÉ VÁLNI"

Átírás

1 ALKALMAS EDÉNNYÉ VÁLNI Jegyzet Jim Sanders tanításából december 19. A gyógyító kenet mellett a tanító kenetben látogat meg minket az Úr, és nagyon fontos tanítások hangzanak el az utóbbi időben. Eltart egy ideig, míg az ember hozzászokik ezekhez a tanításokhoz. Főleg akkor, ha valaki az újak közül való, furcsa dolog az Isten Igéjével kapcsolatban, hogy megszólal neked. Ne gondoljátok, hogy ezek a tanítások egy személyre célozva jönnek elő, hanem, egész héten keresem az Urat, hogy mi az, amiről Ő akarja, hogy szóljon. Ha valaki úgy érzi, hogy a tanítás által egy bizonyos ítéletet, vagy egy meggyőződést kapott, akkor az, az Úr munkája volt. Az biztos, hogy nem érünk el arra a helyre, ahol az Úr szeretne minket, hogy álljunk, és végezzük a munkákat, ha az Ige nem győz meg, és nem fed meg a téves utakról, amit ki kell igazítanunk az Ige tükrében. Az első, amiről biztosíthatlak, hogy nem én válogatom a tanításokat. A másik fontos dolog pedig, mint a mai tanítás is egy súlyosabb témakör lesz, és utána nem az a feladatunk, hogy elkezdjük megítélni a másikat a tanítás tükrében, hogy hová kell magát kiigazítania, mert ez ránk vonatkozik. Az Úr Isten, a Mindenható Isten tiszteletéről tanítok az utóbbi hetekben. Mindenkinek saját magának, a saját életére kell ráhúzni és alkalmazni a tanításokat, hiszen, ha megtanuljuk az Úr tiszteletét, abban az esetben tud az Úr még jobban megtisztelni minket, mint eddig. Közvetlenül utána, hogy újjászülettem, Bibliaiskolába rendelt az Úr. Egy gyógyító alkalom során születtem újjá, egy nőszolgáló énekelt, és az emberek körülöttem meggyógyultak. Hihetetlennek tűnő csodák történtek, az ezerhatszáz jelenlévőből, közel négyszáz gyógyult meg azáltal, hogy a hölgy énekelt. Azt vallotta, hogy csupán annyi az ő szolgálata, hogy ő énekel, és az emberek meggyógyulnak, de valójában ez nem ilyen egyszerű. Minősülnie kellett az Úr előtt arra, hogy ezt a szolgálati kenetet hordozhassa az ő edénye, és én személyesen ismerem a történetét, tizenegy évig kereste az Úr arcát, hogy megkapja ezt a felkenetést. Az emberek találgatták, hogy miként szerezte meg ezt a csodálatos kenetet, és elmondta, hogy az egyik pillanatban még nem volt meg ez a kenet, és a másik pillanatban már megvolt. Nagyon szeretném látni, hogy a mieink közül néhányan ilyen felkenetésben lennének. Ilyen mértékű felkenetésre meg kell felelni az Úrnál, mint bármire meg kell felelni, kell egy minősítést nyerni az Úrtól és ezen a részen fogunk időzni a mai napon, hogy ez mit jelent. A tiszteletadásról, a tisztelet kinyilvánításról óriási tanításokat lehet hallani nagyon sok témakörben. Az egyik pásztort figyelem, több mint hat hónapja erről tanít, tehát sok minden vonatkozik ehhez a bőséges témakörhöz. Foglalkozni kell ebben a témakörben a 1

2 hústestünkkel, a gondolatainkkal, a természetünkkel, a tulajdonságainkkal, a jellemvonásainkkal. Elmagyarázom, hogy az én életemben miként volt ez. Amikor bekerültem a Bibliaiskolába, néhány ezer növendékkel együtt, a hét hat napját együtt töltöttük a tanórákon. Lehet, hogy esetleg úgy gondoljátok, hogy hetente egyszer egy este összejöttünk és úgy hallgattuk a tanítást, de nem így volt. Először is kétezren voltunk együtt. A mi Bibliaiskolánk szinte teljesen arra irányult, hogy misszionáriusokat képezzen ki. Százával voltak növendékek az iskolánkban, akik külföldiek voltak. Családokból szakadtak így ki növendékek, a munkahelyüket feladták, szinte az egész életüket feladták és két évet szántak arra az életükből, hogy ebben az iskolában töltsék a többiekkel. Ebben a Bibliaiskolában arra tanítottak meg bennünket, hogy miként kell az egész életünkkel odaszántnak lenni az Úrhoz, és szolgálnunk az életünkkel az Urat. Nem az volt a célom, amikor a Bibliaiskolába beiratkoztam, hogy prédikátor legyek valaha is, hanem az érdekelt, hogy az a fajta szolgálat, és az isteni erő-megnyilvánulás, amit ott láttam a gyógyító szolgálatban, az miként működik, mert az én vallásos életemben előtte soha ilyennel nem találkoztam. Azok a halott gyülekezetek, ahová előtte jártam és tartoztam, nem tanítottak, és nem mutatták be Istennek ezt az élő erejét, ami valóságos. Életemben először történt tehát, hogy a Mindenható Istennek és a Szent Szellemének ilyen kézzelfogható jelenlétébe kerültem. Nem próbáltam az igazságot megmásítani hazugságokkal, hogy ez csak az ördög, és nem valóságos, mert az én gyülekezetemben még abban sem hittek, hogy az ördög létezne. Azt hangsúlyozták tévesen, hogy az apostolok ideje multával a csodáknak és a gyógyulásoknak az ideje is elmúlt. A légkör a Biblia iskolában ahhoz volt hasonló, amiről az elmúlt alkalommal szóltam, hogy nem a saját dicsőségünket kerestük, és nem jellemezte a légkört a kevélység. Tehát ezt az időszakot ebben a Bibliaiskolánkban egy ilyen briliáns légkör jellemezette. Ezért volt nekem olyan könnyű ezt követően, egy tollvonással felszámolni az akkori életemet, abbahagytam a munkámat, a megélhetésemet és elmentem egy teljesen ismeretlen világba szolgálni Istent. Manapság megfigyelhető, hogy akik szolgálatra adják a fejüket, ezeket a személyeket rossz célok vezérlik, pl. a saját elismerésüket, dicsőségüket keresik. Dicsőséget pedig csak Istentől lehet elnyerni. Voltak, akik egész életüket feláldozták, és elmentek olyan úgymond senki földjére, ahol nem volt várható, hogy bármilyen áldásban lesz részük. Szó szerint feláldozták az életüket, voltak, akik olyan lakatlan, kietlen részekre mentek el, ahol még szótár sem volt ahhoz a nyelvhez, amit ott a bennszülettek beszéltek. A fő dolog, hogy ehhez is elhívottnak kell lenni, az elhívás szükséges ehhez. Nem azért mentek el tehát a világ különböző részeire, hogy ott gyorsan meggazdagodjanak, vagy hogy elnyerjék az emberek dicsőségét, vagy bókokat, kézcsókokat kapjanak. Ezek teljesen értéktelenek, ha az ember Isten szemszögéből nézi a szolgálatot, ezek csak az ember dicsérete. 2

3 Akiknek lehetőségük van a nemzetközi keresztény világban hallgatni a műholdas tanításokat, láthatják, hogy ezeknek a mai szolgálóknak, már a nagyszüleik is szolgálók voltak, és az egész életüket odaszánták a szolgálatra. A következőként működik tehát, egy misszionárius példáját mondom el nektek, nagyon rossz egészségügyi állapotba került ötven év szolgálat után, a felesége is olyan leromlott egészségi állapotba került, hogy meg is halt. Mondta neki a fia, hogy itt az ideje, hogy hazamenjen, hajón ment haza. Ezrével voltak a hajón, és egy híres színész is volt köztük, aki szórakoztatta a közönséget. Amikor a hajó beérkezett és a fia szerette volna az édesapját lesegíteni, mondta, hogy téged senki nem vár, a többieket meg milyen nagy tömeg várja. Látod édesapám, hazajöttél, és nincs senki, aki itt téged üdvözölne. Az édesapja pedig azt mondta, hogy még nem érkeztünk haza, mert nem ez a mi otthonunk. Itt csak átutazók vagyunk. És ezekben a dolgokban az embernek otthon kell lennie gondolatilag. Isten királyságának dolgaiban, amiben mi munkálkodunk, ez az egyedüli, ami megmarad örökre, az összes többi múlandó. Ezért minket sem az vezérel a szolgálatban, hogy az emberektől elismerést, vagy bókokat kapjunk, hanem majd Istentől kapjunk elismerést, amely örökre szól. Dicsérjük az Urat! Egy rövid, nagyon fontos üzenet következik most. Előléptetésről van szó már hetek óta. Amikor én előléptetésről szólok, akkor az jelenti azt, hogy a Szent Szellem hoz nekünk fellépést a következő szintre, a kenetben, az ajándékokban, ha valaki üzletember, akkor az üzleti életében. Egy szemmel látható előlépés történik az életünkben. Az indító Igénk az I. Sámuel 2/30 verse volt. Mert akik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek, akik azonban engem megvetnek, azok megvettetnek. Láttuk, hogy a főpap és a fiaik nem becsülték meg azt a helyet, amit Isten adott nekik a szolgálatban, hanem megvetették, ezért Isten is megvetette őket, és nem tudták megtartani a nekik szánt szolgálati helyet. Sem Éli, sem fiai, Isten ítélő szavai után, már nem éltek hosszú ideig. Elvesztették Isten áldásait, és Isten oltalmát sem tudták élvezni, mert megvetették Isten szolgálatát. Írja az Ige, hogy akik engem megvetnek, azok megvettetnek, akik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek. Tisztességet szerezni, tisztelni valakit, azt jelent, hogy nagyra értékelni Isten dolgait. Isten dolgai számunkra első helyen állnak, igen fontosak, igen értékesek, mindennél értékesebbek, nagyon drágák. Ha megvetjük Isten dolgait, az azt jelenti, hogy igen kicsire becsüljük, nem tekintjük az értékét, tehát pont az ellentétje. Annyit jelent a megvetés, hogy nem figyelemmel tekintünk rá, hanem megvetjük azt, semmire vesszük Isten dolgait. Ha úgy tekintünk Isten dolgaira, hogy azok nem fontosak nekünk, jelentéktelenek nekünk, akkor Isten is ugyanígy fog tekinteni a mi dolgainkra. Könnyen veszi Isten ezeket, úgymond megveti. Ha pl. másoknak természeti csapás folytán elvesznek az ingó és ingatlan vagyonai, a tiéd pedig megtartatik, akkor Isten téged értékelt és megtisztelt. 3

4 Gyermekkoromban nem volt lehetőségem, hogy válasszak, nekem minden héten gyülekezetbe kellett menni, minden vasárnap. Minden vasárnap ott kellett lennem, minden évben, minden vasárnap ott kellett lenni a gyülekezetben, amíg egyetemista nem lettem. Így volt a rend otthon. Amilyen mértékben te első helyre helyezed Őt az életedben, olyan mértékben tud Ő neked viszonttiszteletet adni. Kérdés, hogy hiszel-e ebben, és hogy szeretnél-e még többet Istennek a tiszteletéből elnyerni? Megtart téged, megőriz téged, még jobban megáld téged, mert van egy ellenség a világban, az ördög. Az ördög legyőzetett és a lábunk alatt kellene, hogy legyen, de néhányak életében nem a lábuk alatt van. Szeretném nektek itt elolvasni a következő Igéket, mielőtt rátérnénk a mai témánkra, mert egész héten hozta ezt az Úr nekem. Máté 6/5-6 És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, akik a gyülekezetekben és az utcák szegletén fennállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek elvették jutalmukat. Te pedig amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van, és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván. Most nem arról van szó, amikor a közbenjáró imáinkat együtt, csoportosan imádkozzuk, nyelveken, hanem olyan vallásos zsidóknak szólt itt Jézus, akik az utcák szegletein, a legforgalmasabb piacszegleteken mindenki színe előtt szerettek hajlongani Istennek, és így imádkozni. Isten nem osztja meg a dicsőségét, vagy a neki járó elismerést senkivel. Tehát ha te Istentől való elismerésre vágyakozol, akkor neked ezt az igesort kell követned, el kell végezned az imaszobádban az imákat, és Ő majd nyilván megjutalmaz téged. Senki el ne vegye, a ti koronátokat mondja a Biblia. Most pedig rátérünk a mai tanításra, az első Igénk Timótheus II. 2/19 Mindazáltal megáll az Istennek erős fundamentuma, melynek pecsétje ez: Ismeri az Úr az övéit, és álljon el a hamisságtól mindenki, aki Krisztus nevét vallja. Ismeri az Úr az övéit, mondja az Írás. A világon mindenfajta gyülekezet található, és a gyülekezetekben pedig hívők. Mindannyian az Úrhoz tartoznak, atyafiak, testvérek az Úrban. Vagyis ezt is fel kell fogni, meg kell érteni, hogy nem mi vagyunk az egyetlen hívői az Úrnak. Mit jelent az, hogy álljon el a hamisságtól? Térjünk meg azokból a dolgokból, amelyek nem helyesek. Minden rosszból térjünk meg Egy nagy házban pedig nemcsak arany és ezüst edények vannak, hanem fából és cserépből valók is, és azok közül némelyek tisztességre, némelyek pedig gyalázatra valók. Ha tehát valaki magát ezektől tisztán tartja, tisztességre való edény lesz, megszentelt, és hasznos a gazdának, minden jó cselekedetre alkalmas. A kérdés így hangzik, hogy hányan szeretnénk tisztességre méltó edényei lenni az Úrnak? Egy másik fordítás szerint: azért, ha valaki megtisztítja magát ezektől a dolgoktól, tisztességre való edény lesz, megszentelt, hasznos a mesternek, minden jó cselekedetre elkészített. 4

5 Mindenféle jó cselekedetre felkészített. Hogy egy edény beszennyezett, megfertőztetett, erről fogunk ma beszélni, hogy milyen vonatkozásai vannak ennek. Mivel megemlítettem a világon lévő más gyülekezetek testvéreit, itt kell megjegyeznem azt is, hogy mi nem szítunk viszályokat, nem ítélünk meg senkit, nem a mi dolgunk, hogy az ő tanításaikat megítéljük. És ha te Istennek ebben a házában, ebben a gyülekezetében vagy, és pl. viszálykodásokat szítasz, akkor saját edényedet szennyezed be vele. Az Úr figyelmeztetett, hogy miközben erről tanítok, feltétlenül említsem meg, hogy ez egy területe, pl. pásztorok egymás irányába viszálykodnak, féltékenykednek, és közben a saját edényüket beszennyezik ezzel. Mi pedig tisztességre méltó edények szeretnénk lenni. Ez Istennek az akarata, hogy mi mindannyian tisztességre méltó edényei legyünk. Mint ahogy egy háztartásban sok féle edényt tartunk otthon, egy edény, amiben tartunk valamit Sok mindenre használhatunk egy ilyen tároló edényt. Lehet, hogy egyiket éppen szemét tárolásra használjuk, elképzelhető, hogy van egy másik, nagyon szép dísztál, amit az ünnepi vacsorához használunk, azt tesszük az asztalra. Megint más edényeket pedig nem méltatunk annyira, és nem vesszük elő, mert vannak mindennapra használt edényeink, és vannak dísz edényeink. Ha valaki megtisztítja önmagát, ki az, aki elvégzi ezt a tisztítást? Ezt a tisztítást csak te tudod elvégezni a saját edényeden, senki más. Vannak dolgok, amikor kizárólag az Úr Jézus Krisztus vére képes minket megtisztítani, és vannak olyan tisztítások az edényeden, amit pedig csak te saját magad tudsz ellátni. Ez a fajta tisztítás, amiről beszélünk, ennek nagyon nagy része, hogy magadat elkülöníted bizonyos dolgoktól. Értsd meg, hogy az én Bibliaiskolámban, amit már példának hoztam itt, nem voltak tv készülékek a szobákban. Voltak a szobák és volt közösen használt nappali, de sehol egyetlen egy hamutálcát sem találtál, ott sem volt tv készülék. A világtól teljesen elkülönültek voltunk. A lányoknak meghatározott ruhát kellett viselni, a fiúknak nem lehetett hosszú hajuk. Vagy alávetetted magad ezeknek a szigorú előírásoknak, vagy pedig kihajítottak a Bibliaiskolából, és ezt meg is tették. Ugyanis voltak pásztorok, akik abból a célból íratták be a gyermekeiket, a Biblia iskolába, hogy majd ott megregulázzák őket, és nem állták meg a helyüket. De a túlnyomó többség azért volt ott, hogy megtanulja az Igét. Voltak köztünk olyanok, akik a kábítószert éppen abbahagyták, volt köztük egy barátom, aki annyira elkábítózta az agyát, hogy számolni sem tudott. Újra meg kellett tanulnia számolni, a betűket felismerni, hogy olvasni tudjon. Tehát ez egy nagy tábor volt, és az volt a fő célja, hogy a világot kitöröljék belőlünk. És garantálom, hogy a te életedből is kitörölni ugyanígy a világot, az nem egy napos programja Istennek, hanem ez egy egész életen végigfutó iskola. Amikor egyik rossz szokásomat legyűrtem, olyan boldog voltam, azt hittem most már megérkeztem, és akkor jött egy másik, amiről addig úgy tűnt, hogy szinte megfeledkeztem. Tehát mi tisztességre méltó edényei szeretnénk lenni Istennek, mert mint ahogy olvastuk, az Úr házában sokféle edény van. 5

6 Korinthus II. 6/14-16 Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi köze van a megigazultságnak a törvénytelenséghez? Vagy, mi közössége a világosságnak a sötétséggel? 15. És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? Vagy, mi köze hívőnek hitetlenhez? 16. Vagy mi egyezése Isten templomának a bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondotta: Bennük lakozom, és bennük tábort járok; és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek. Az első, amit ebből ki kell értened, hogy te Isten temploma vagy. Ezért mondja Isten a következő versben: 17. Annakokáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el, azt mondja az Úr és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket. Jöjjetek ki, szakadjatok el tőlük. 18. És én Atyátok leszek néktek, és ti fiaimmá és leányaimmá lesztek, azt mondja a mindenható Úr. 7/1 Mivelhogy azért ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és szellemi tisztátalanságtól, Isten félelmében jussatok tökéletességre a szentségben. Nagyon sok tanítást lehet hallani a szentségről, ami nem más, mint vallásoskodás. Ezért meghatározom, hogy mi is a szentség. A szentség azt jelenti, hogy Krisztushoz hasonlóvá lettél, olyan vagy, mint a Mestered, mint Jézus. Nem a bűnre kell most gondolni, hogy mi a bűn, hanem ilyen egyszerű a meghatározás. Mert már nem mondhatod, hogy bűnös vagy, mert a szellemi természeted megváltozott. A hústested dolgaival kell foglalkoznod, és még nem tanultad meg, hogy ki vagy. Ha valaki zavart lesz, és olyan dolgokat tesz, amit kellene, a tisztítás rendelkezésünkre áll. Azt mondja az Írás, ha tisztességre méltó edény akarsz lenni, akkor nem engedhetjük meg magunknak, hogy az edényünket beszennyezzük. Mondod, hogy itt van az én edényem, használd, de azt válaszolom, hogy nem akarom használni az edényedet, nincs tetszésemre, mert valami másra használtad előtte. Be lett szennyezve. Igen, de én szeretném, ha az én edényem használatra méltó lenne. Nem fogom használni a te edényedet mindaddig, amíg te arra a másik dologra használod, ami beszennyezi azt. Vagyis többé ne hordjál ki benne szemetet, és akkor majd használom. Az Úr képes arra, hogy minket megtisztítson az Ő vére által. De ha állandóan visszajárunk arra a helyre, és újra és újra azt megcselekedjük, megbocsátás jár nekünk, de nem kapjuk meg az Úrtól való minősítést bizonyos használati célokra! Tehát nem szabad összekeverni a két dolgot, az egyik a megbocsátás, amelyet elnyerünk minden alkalommal, a másik pedig egy minősítés az Úrtól, hogy alkalmassá minősít egy bizonyos használatra. 6

7 Nézzük meg, Pál pontosan mit mond erre vonatkozóan a Korinthus I. 9/27 Hanem alávetem a testemet, /vagyis arról beszél, hogy a szelleme veti alá, az én alá veti; aki aláveti, az a szellemem - mondja Pál; a szellemem alá vetem a testemet/ és szolgává teszem, /miért kell ezt tennünk?/ hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek. Pál, apostol volt, és az apostoli kenetben szolgált. Az egyik jelentése ennek a görög szónak, amit a magyarban méltatlannak fordít az Írás, jelenti a versenyből való kizárást például. Pált Isten alkalmasnak tartotta arra a helyre. Pál megfelelő edénye volt-e az Úrnak? Hordozhatta-e az igen drága, értékes kenetét Istennek? Érted-e ezt? És a kenetében Isten azzal is megbízta, hogy új tanítványokat, tanítókat, igei növendékeket neveljen fel, és Istennek a kijelentéseit, megértéseit hozta elő általa. Vagyis Isten Pált, mint egy hordozó tartályát használta, és ennek ellenére Pál azt írja, hogy a testemet kordában kell tartanom, alá kell vetnem, és nem egy-egyszeri alkalomról beszél, hanem arról hogy állandóvá, rendszeressé kell ezt tennem, a hústestemet ahhoz, hogy engem ki ne zárjanak, vagyis méltatlanná legyek a szolgálatra. Bármelyikünk képes arra, hogy a testének megnyissa magát, és hogy leuralja a szívének vezetését és az lesz a következménye ennek, hogy olyan dolgokat fogunk tenni, amit nem kellett volna, és így beszennyezzük a saját edényünket. Nem jelenti azt, hogy Isten többé nem szeret minket, hogy Isten nem fog megbocsátani nekünk, de annak ellenére, hogy megbocsáttatott neked, van még egy pont: az Úr alkalmasnak kell, hogy találjon téged. Az én számomra például, hogy mit jelent ez, az én szolgálatomnak ezen a helyén: nem csalhatok, és nem lophatok a pénzből. Mert akkor nem lennék alkalmas arra, hogy az Úrtól való megbízásomat elnyerjem erre a posztra. Nem azt jelenti, hogy az Úr nem bocsátana meg, ha megkérném, és nem tisztítana meg, és többé nem számítaná azt be nekem, de nem nyerted el azt a minősítést, hogy te megfelelsz. Be kell bizonyítanom, hogy alkalmas vagyok arra a posztra, és ez egy szolgálónál azt jelenti, hogy minden egyes lépésben bizonyítanunk kell. Istennek az ajándékai és elhívása megbánhatatlanok, ez azt jelenti, hogy Isten nem fog megváltozni az elhívásodat tekintve, mert Ő, amikor rád néz, akkor látja az elhívásodat, az Ő szent tervét, hogy Ő téged mire teremtett és, semmi mást nem lát. Tehát az, ami okozza a problémát a te esetedben, ami beszennyezi a te edényedet, attól a dologtól neked el kell különülnöd. És kapsz elegendő időt rá, hogy bebizonyítsd Istennek, hogy te attól a dologtól megtisztítottad az edényedet és magadat távol tartod attól ahhoz, hogy elnyerd azt a minősítést, hogy az Úr meg tudjon bízni benned, abban a dologban. Tehát a megbocsátást megnyered minden alkalommal, de azt a minősítést, hogy az Úrnak a bizalmát elnyered, az nem ugyanaz. Most arról beszélünk, hogy miként válhatunk olyan edényeivé az Úrnak, amelyeket Ő alkalmasnak talál a használatra. 7

8 Ez azt jelenti, hogy nekünk személy szerint, attól a dologtól, ami a mi edényünket beszennyezi, meg kell magunkat tisztítani. Meg kell tisztítani magunkat, és az edényünket utána tisztán kell tartani, ami azt jelenti, hogy elszakadunk attól. És ez szükséges ahhoz, ha mi tisztességre méltó edényekké akarunk válni. Abban az időben, amikor a Bibliaiskolát jártam, újjászülettem éppen, és mellette dolgoztam. Amikor munkában voltam, akkor nagyon nagy távolságokat utaztam, 200 km-es körzetébe is csak egyszer-kétszer kerültem annak a helynek, ahonnan indultam a régi barátaimtól. Vagyis a régi cimboráimtól Isten jócskán elkülönített. Két, három évre. Amikor visszaengedett közéjük, akkor már egy más ember voltam. Ugyanezt teszik a kábítószerfüggőkkel, két, három évre szigorúan eltiltják őket a barátaiktól. Ezt tette Isten velem, azoktól a dolgoktól, amelyek okozták az edényem beszennyezését, azoktól teljesen eltávolított. Mindattól, ami tisztátalanságot, vagy szennyeződést hozott volna az edényemnek. Egy dolog, amitől nem tudod elkülöníteni magad, az a szád, ezért nagyon kell vigyáznod arra, hogy a szádat ne engedd bele a viszálykodásoknak a párbeszédeibe, mert nem szabad, hogy megfertőzzenek azok. Ha valaki viszálykodik, és a többiek azt hallják, akkor azok is megfertőztetnek általa. Miről fogok ezután tanítani? A szavakról. Ha tisztességre való edényként akarod magad ezután hordozni, akkor el kell magadat szigorúan távolítani azoktól a dolgoktól, és azoktól a személyektől is, akik tisztátalan edényei a háznak, mert tisztátalanok és beszennyezettek, és semmi közösséged nincs velük. Megnézzük, hogy Pál mit ért az alatt, hogy mi az a beszennyezettség, amiről az Ige tanít. Amivel fel kell hagynunk, hogy az Igét úgy magyarázzuk, és úgy alakítjuk, hogy az a mi életvitelünkre ráhúzható legyen. Mert az Igében erő van, a szellemünkben erő van, és képes bármit megváltoztatni. A gondolatainkat, és a szánkat ezért uralni kell, hogy ez működjön. Mert amin gondolkodunk, a végén ott fogunk kikötni, a gondolataink visznek oda, és az a hit, amivel kimondjuk, azokat megkapjuk. Vagyis mindkettőt uralni kell. Én is ezen munkálkodom, a folyamatában vagyok, hogy minden negatív gondolattól meg kell szabadulnom a fejemben. Nem könnyű dolog. Itt az az alapgondolat, hogy egy gondolatot, egy másik gondolattal nem vagy képes megváltoztatni. Vegyük pl. a depressziót, meg kell változni belőle, de egy másik gondolattal nem tudod megtenni, ezért az Igét kell kimondanod. Lehet, hogy az elején percenként ki kell mondanod az Igét, mert jön a rossz gondolat mindig. Ha jön a negatív gondolat, amivel meg kell küzdened, ki kell mondanod rá az Igét, addig, míg végül az elméd megújul azzal az Igével, és többé már nem gondolkodsz úgy. Ez lehet, hogy hónapokba telik, de lehet, hogy évekbe. De Isten utat fog készíteni neked ott is, ahol egyáltalán nem volt út előtte. Ehhez szükséges, hogy a gondolkodásodban, a negatív gondolatokat lecseréld, vagyis megváltozz. De a helytelen gondolatokat megváltoztatni csak az Igével lehet! Ki kell nyitni a szádat, és ki kell mondanod a felkent Igét ahhoz, hogy Isten tudjon segíteni neked. 8

9 Amíg ezt nem teszed meg, addig Isten nem képes segíteni neked. Isten tudja azt is, hogy te min gondolkodsz, nem ez a kérdés, mert ott ül a trónján a mennyben és egész nap téged pásztáz. Jobban ismer téged, mint te saját magadat. Ezért tanítjuk nektek az Igét, mert az Igével az egész életeteket képesek vagytok megváltoztatni, ez viszont a gondolataitok megváltoztatásával kezdődik. És ezen dolgozunk mindannyian. Az én anyósom is, mert megtanulta. Az orvosok csodája, és szent egészségben jár. Több hónapot akarták az orvosok a kórházban gyötörni, de többet nem tehetik. Elővette a megvallásait. Soha nincs késő! Tehát beszél az Ige arról, hogy a testünket és a szellemünket meg kell tisztítani a tisztátalanságoktól. Korinthus II. 7-ben mondta, hogy a test és a szellem, vagyis a belső és a külső tisztátalanságoktól meg kell tisztítani magunkat. Mert mindkét úton beszennyezhetjük magunkat. Ugyanaz a görög szótő, a gyalázat, a gyarló, a hitvány, az aljas szavak forognak ebben a témakörben. Róma 1/26 Annakokáért adta őket az Isten tisztátalan /és itt előfordulhat, a gyarló, hitvány, aljas/ indulatokra; mert az ő asszonynépeik is elváltoztatták a természet folyását természetellenesre: Nevezzük a nevén, itt a homoszexualitásról szól az Ige. Tehát, a gyarló, hitvány indulatokról van szó. Nekünk tudnunk kell, hogy miként kell megőrizni az edényeinket, hogy az tisztességre méltó edény legyen. Nagyon sokan azért engedik, hogy ezek a fertelmes bűnök megfertőzzék a testüket, mert nem értékelik a testüket semmire. A mi testünk a Szent Szellem temploma, és az embereknek nincs erről megértésük. Ugyanazon a nemen belüli szexuális élet, az gyalázatos. Még egy kijelentést ide fűzünk, lehet úgy szeretni a másikat, hogy nem szexszelsz az illetővel. Most egy híres szolgálatot letiltottak a tv csatornákról, mert kiderült a fertelmes magánélete. Őszintén mondom nektek, az egy démon, száz százalékban. 27. Hasonlóképpen a férfiak is elhagyván az asszonynéppel való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fertelmeskedvén, és az ő tévelygésüknek méltó jutalmát elvették önmagukban. 28. És amiképpen nem méltatták az Istent arra, hogy ismeretükben megtartsák, azonképpen odaadta őket az Isten méltatlan gondolkozásra, hogy illetlen dolgokat cselekedjenek. Értelmetlen dolgokban voltak. 29. Akik teljesek minden hamissággal, paráznasággal, gonoszsággal, kapzsisággal, rosszasággal; telve irigységgel, gyilkossággal, versengéssel, álnoksággal, rossz erkölccsel. És Istennek a gyűlölése és különböző felsorolásokkal még folytatódik a következő versekben, hogy mit sorol még ide az Ige. Vagyis amikor az elmédet rajtakapod, akkor meg kell parancsolni neki, hogy nem, én ezen nem gondolkodhatom, ezeknek a dolgoknak nem 9

10 adhatom meg magam. És a gondolataidban meg kell változnod, és el kell kezdened Isten gondolatain gondolkodnod. Nem elég elszánni magad, hogy mától más gondolatokat fogsz gondolni, hanem ki kell nyitni a szád, és az Igét kell szólnod. Ha egészen mélyen belebonyolódtál az elméd szintjén ezekbe a fertelmes dolgokba, az azért volt, mert nem vágtad le idejében. Vagyis felteszed magadnak a kérdést, hogy szereted-e az Urat? És mivel szereted az Urat, ezért szeretnéd elszeparálni magad attól a helyzettől, a hústest bármely dolga legyen az. Nem úgy merül fel a kérdés, hogy én és az a másik illető, hanem én és az Úr! Az Úr! Ő az, aki foglalkozik velünk. Ha szeretnél minősülni az Úrnál arra, hogy a szolgálati edénye lehessél, akkor sok dologgal kell a hústestben foglalkoznod. És akkor nem engedheted meg magadnak, hogy a disznóólban élsz a malacokkal együtt, miközben kárhoztatod magad. Mert ha kárhozat alatt vagy, akkor a hited halott, és ilyenkor a hústested és a gondolataid vezérlik az életedet. Ha túl sokáig vagy ilyen üzemmódban, akkor a démonok is be fognak segíteni. A szellem és a test egymás ellen háborúznak, figyelmeztet a Galata levél. A kettőt egyszerre nem vagy képes követni, vagy az egyik, vagy a másik irányába haladsz. Így tehát meg kell szabadulnunk az összes meg nem bocsátástól. Ki kell magunkból venni. Az összes sajnálkozást ki kell magunkból tisztítani, mert az megint csak az ördög játszótere. A depresszió ugyanígy. A gondolatokból jönnek a depressziós hullámok. Meg kell tőle szabadulni. Az, hogy valaki megtér, azt is jelenti, hogy megváltozik, levágjuk azokat. Az első hely, ahol ezeket le kell vágni magunkról, a gondolatainkban van, és többé nem játszadozunk ezekkel a gondolatokkal. Biztos Isten teremtett engem ilyennek mondod. Ez egy hazugság. Évekkel ezelőtt átlépted azt a határvonalat. Mindannyiónknak vannak hústestbeli gondolataink, és ostoba gondolataink, és ezekkel foglalkoznunk kell. Pál is elmondja magáról, hogy, alávetem a testem, és szolgává teszem, hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek. Egy kis segítség: annyira ki tudod éheztetni ezeket a rossz irányú kívánságaidat, hogy a végén éhen hal és többé nem létezik. Titus 1/15 Minden tiszta a tisztáknak, de a megfertőztetetteknek, és hitetleneknek, semmi sem tiszta, hanem megfertőztetett, azoknak mind elméjük, mind lelkiismeretük. Tehát a külsőben megnyilvánuló cselekedeteink, nagyon sokszor a belső motivációkból jönnek. Ha valakinek az elméje megfertőztetett, akkor minden cselekedetében megjelenik ez a fajta tévesség. Addig gondolkodik éjjel nappal az illető rajta, míg az egész elméje megfertőztetett. Nem csak, hogy mi történik a testben, hanem mi történik az elmében? Mert írja, hogy mind az elméjük, mind a lelkiismeretük megfertőztetett. Miért beszélünk erről? Azért, mert arról beszélünk, hogy tisztességre méltó edényekké válhassunk. Ugye akarjuk hordani Istennek a szent dolgait az edényeinkben? Istennek a nagyon drága bölcsességét akarjuk, és az Ő fényességét, világosságát akarjuk, hogy bennünk ragyogjon. Ezért szebb gondolatok kell, hogy legyenek az elménkben, és a szent Igének kell a 10

11 szánkban lennie, hogy ha valakit megérintünk, akkor a gyógyulás jöjjön, és az nagyon jó dolog. Mi van tehát a tartályunkban, az edényünkben? Vannak házak, ahol az edények csodálatosak. Mindegy mennyire tévesztettük, vagy vétettük el, Jézus vére, a Bárány vére több mint elegendő, nem csak hogy megbocsásson, hanem hogy megtisztítson minket minden hamisságtól, hogy kijózanodjunk. De tudnunk kell, hogy rengeteg dolog vesz minket körbe, amely meg akar fertőzni minket. Ugye vannak a focimérkőzések, és a játékosok játszanak bent a pályán, és vannak, akik kint ülnek a kispadon, s azokat nem biztos, hogy használja Isten. Miért nem használ engem Isten, gondolod? Legyél őszinte magadhoz, és vizsgáld meg, hogy mi az, amit én az edényemmel kezdek? A mellékhelyiségben használatos tartályokat, nem használják fel az ünnepi ebédnél, ugye? Melyik edény akarsz lenni? Tisztességre méltó, vagy méltatlan, beszennyezett edény? A szent edény azt teszi, amit tudja, hogy meg kell tennie. És azoktól a dolgoktól pedig távol tartja magát, amiről tudja, hogy abba nem szabad belekeverednie. És emlékeztetlek rá, hogy Ő már szentnek nyilvánított ki téged, te már szent vagy. Lukács 8/15 Amelyik pedig a jó földbe esett, ezek azok, akik a hallott Igét, tiszta és jó szívvel megtartják, és gyümölcsöt teremnek állhatatossággal. A becsületes és jó szívről beszél. És nincs tiszteletre méltó szív becsület nélkül, mikor egymást hátulról megtámadjuk, egymásról gonoszul beszélünk, egymásról pletykákat beszélünk, ezek nem tiszteletre méltó dolgok, és mi tudjuk pontosan, hogy hogyan kell helyesen viselkedni. Ha az ember ezeket elvéti, akkor bizony lemaradhat az előléptetésről is, amiről egyikőnk sem akar lemaradni, hogy az Úr használjon minket. Mindegy, hogy mennyire lett megfertőzve az edényed, megtisztulhatsz belőle, és utána tisztán tudod tartani az edényedet. Példabeszédek 12/1 Aki szereti az oktatást, szereti a tudást, aki pedig gyűlöli a feddést oktalan az. Példabeszédek 14/12 Van olyan út, amely helyesnek látszik az ember előtt, és vége a halálra menő út. Még egy gondolat, hogy Isten nem osztja meg a dicsőségét. Mi meg akarunk tanulni Isten erejében járni, Isten ismeretében. Most a múlt héten mondta nekem Joe Christian, hogy látta azt a csodát, amikor az embernek a két karja, keze kinőtt a semmiből. Én pedig szeretném látni ezeket a csodákat. Hozzák ezeket a nyomorultakat az alkalmainkra a mai napig. Meg kell változni dolgokban, lehet, hogy nekem is, a tükörbe bele kell nézni, sok csodát láttunk, vakok szemeinek megnyílását, süketek füleinek megnyílását, nagyon sok gyógyulást láttunk. Szeretnénk ezen az úton maradni, és ehhez alávetettségben kell tartani a testünket, ahogy Pál mondja. 11

12 Most felállunk, és mondunk egy-két dolgot. Az egyik, amit kijelentünk hatalommal, hogy kint egyre jobban felmelegszik az időjárás. Egyre melegebb és melegebb, az időjárás megváltozik most már. Az Úr nagyon jó volt hozzánk, ha az ország időjárását tekintjük, nézzétek meg Európa különböző reptereit, hogy miért kellett lezárni, mennyi hó esett. Legyűrjük a telet, már nem sok van belőle. Köszönjük Uram az Igét, az Ige erejét, a Vér erejét, nem csupán megbocsát, hanem megtisztít. Megtisztít engem minden tisztátalanságtól. Köszönöm Uram a Szent Szellemet, aki megmutatja nekem a jövendőt. Felfedi nekem az Igét. Előhozza nekem Isten bölcsességét, és tudását. Ezt most befogadom, most befogadom a gyógyulásomat, most befogadom a gyarapodásomat. Ördög leveszed a kezed a munkahelyemről, leveszed a kezed a testemről! Leveszed a kezed a pénzemről! Uram ezt elfogadom Jézus nevében! Jézus nevében mindazt elfogadom, amit nekem szántál, a szent egészséget, oltalmat, gyarapodást, egész testemnek egészségét, a tiszta elmét, az én elmém kitisztult és tisztán is fogom tartani, Jézus nevében! Ámen! A kulcscsontokban jött elő a gyógyulás, Isten szent kenete fogja megszüntetni a fájdalmakat a testetekben, megdorgáljuk a fájdalmakat a testekben, megparancsoljuk, hogy eltávozzon a testetekből, megparancsoljuk nektek, hogy elfogadjátok a gyógyulást, a csípőből távoznak el a fájdalmak Jézus nevében! Dicsőség Istennek. Ámen! A jegyzet forrása: 12

A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE

A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE Jegyzet Jim Sanders tanításából 2009. július 19. Köszönjük Úr Jézus az áldásokat, amivel megáldottál minket, a gyógyulásokat, amit adtál nekünk, valamint az üdvösséget. Köszönjük

Részletesebben

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com. Korrektúra: Egri Anikó A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) www.varazslatostitkok.com Korrektúra: Egri Anikó 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 Az összefogás döbbenetes ereje... 4 Depressziós helyett bajnok... 6 Na

Részletesebben

A Szent Szellem keresztség

A Szent Szellem keresztség Nochta Pál Attila A Szent Szellem keresztség Rengeteg könyv jelent már meg a Szent Szellem keresztséggel kapcsolatosan, s ezekben a könyvekben teológusok és laikusok egyaránt közzétették véleményüket e

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata

ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata ALAPTANÍTÁSOK A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata 1Korinthus 14:27-29 Ha valaki nyelveken szól, kettı vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza

Részletesebben

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Pasarét, 2013. február 17. (vasárnap este) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT Alapige: Máté 13,45-46 Hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, aki igaz

Részletesebben

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Dr. Egresits Ferenc ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM! Kérdések és megfontolások Jézus passiója kapcsán az irgalmasság évében. - Az esetleges párhuzamok és áthallások nem a véletlen művei! -

Részletesebben

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése DEREK PRINCE Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése Bevezető - A Derek Prince Ministries ismertetője Az 1930-as években, a történet szerint, megcsörrent a telefon az igazgatói irodában, abban a washingtoni

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

A MEGIGAZULTSÁG I. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. február 21.

A MEGIGAZULTSÁG I. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. február 21. A MEGIGAZULTSÁG I. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. február 21. Hálát adunk neked drága Mennyei Atyánk, köszönjük a csodálatos gyógyulásokat. Miközben továbbra is folynak a gyógyító ajándékok, mert

Részletesebben

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála,

CSELEKEDJ! Bevezetés. 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, CSELEKEDJ! 1 Majd szólt a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. 2 Ezért előhívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz

Részletesebben

A gyarapodás üzenete 3. rész

A gyarapodás üzenete 3. rész Beszéltünk Istennek a megalapozott rendjéről, Isten feddéséről, ami lerontja a hamis tanításokat. Isten Igéje mindig a javadra van. Meg kell formálni az anyagi életünket Isten Igéjével. Krisztus Testének

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez. Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,

Részletesebben

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14.

Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Miért úrvacsoráz(z)unk? Lekció: Ám 4,4-13/Textus: 1Kor 11,17-34 2015. június 14. Most akkor a korinthusiak úrvacsoráznak, vagy nem úrvacsoráznak? Összegyűlnek, az Úr vacsorájára, de Pál mégis azt mondja:

Részletesebben

yymár meglévő csoport számára:

yymár meglévő csoport számára: 1. HÉT: FILIPPI 1,1 11 Tényleg Krisztushoz tartozom? Kezdjük a beszélgetést azzal, hogy feltesszük valamelyiket a következő kérdések közül a csoportnak: yykezdő csoport számára: Mi indított arra, hogy

Részletesebben

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM 2. www.ujteremtes.hu Bábel és Ábrahám története Az egész földnek egy nyelve és egyféle beszéde volt. 1Móz. 11:1 El tudod-e képzelni milyen lenne az, ha mindenki

Részletesebben

HATALOM KRISZTUSBAN. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. március 14.

HATALOM KRISZTUSBAN. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. március 14. HATALOM KRISZTUSBAN Jegyzet Jim Sanders tanításából 2010. március 14. Köszöntjük az internet televízión a nézőket, első alkalommal van, hogy korlátlan számban nézhetik az Istentiszteletet, nagyon örülünk

Részletesebben

Gyászszertartás Búcsúztató

Gyászszertartás Búcsúztató Gyászszertartás Búcsúztató Nyitó ima: Mennyei Atyánk, azért jöttünk össze a mai napon, hogy lerójuk tiszteletünket és kegyeletünket szeretett teremtményed, élete előtt. Összejöttünk, hogy hálát adjunk

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13. 11. tanulmány Hittel élni március 7 13. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Példabeszédek 28:4-5, 7, 9; 29:13; Róma 1:16-17; Galata 3:24; 1János 2:15-17 Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki

Részletesebben

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni!

2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! 2012. 09.05. Prédikáció Szeretnék jól dönteni! Annak ellenére, hogy bár Jézus tanítását törekszünk megérteni, befogadni, mégis azt éljük meg, hogy bizonyos esetekben nem tudtunk, vagy nem tudunk jól dönteni.

Részletesebben

Szöveges változat: www.bekevar.fw.hu Hangformátum: www.ksze.org > Alaptanítások

Szöveges változat: www.bekevar.fw.hu Hangformátum: www.ksze.org > Alaptanítások ALAPTANÍTÁSOK Jézus Neve 1. - Hogyan nyerte Jézus a Nevét? Jézus Krisztus Nevérıl tanítunk a mai napon. Három Igerésszel kezdjük a mai tanítást: Zsidó 1:1-6 Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen

Részletesebben

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Pasarét, 2011. november 17. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT Alapige: 2Korinthus 5,10 Mert nékünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt,

Részletesebben

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13

Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Gazdagrét. Prédikáció 2013.10.13 Számomra mindig jelzés értékű az, ha valamilyen formában megrezdül a lelkem, megérinti valami. Ilyenkor az jut az eszembe, hogy ott még feladatom, tanulni valóm van. Üzenni

Részletesebben

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból?

- Hétévesen kezdtél hegedülni. Volt aki zenei múlttal rendelkezett a családban és ennek hatására kezdtél el tanulni vagy teljesen önszántadból? Balczó Péter operaénekessel, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház oszlopos tagjával, a nagykörúti Szamos Cukrászdában találkoztam. Észnél kell lenni, hiszen interjúalanyaimnak általában fogalmuk

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) Horváth Géza. PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu ELMARADT BŰNBÁNAT

Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) Horváth Géza. PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu ELMARADT BŰNBÁNAT Pasarét, 2014. november 6. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ELMARADT BŰNBÁNAT Alapige: Lukács 11,37-54 Beszéd közben egy farizeus arra kérte őt, hogy ebédeljen nála. Jézus bement,

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K!

KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! Gyakran Ismételt Kérdések a Vonzás Törvényéről 2010 KORÓDI SÁNDOR TITKOS GY.I.K! A kiadvány a tartalom módosítása nélkül, és a forrás pontos megjelölésével szabadon terjeszthető.

Részletesebben

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába Kenneth E. Hagin Nem az a fontos, hogy melyik gyülekezetbe tartozol, hanem az, hogy melyik családba. Jézus azt tanította, hogy az embernek újjá kell születnie. A következő állítások Jézus szájából származnak:

Részletesebben

Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből?

Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből? Hit és cselekedetek Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből? A következő írásunkból kiderül, miért hisszük és hogyan értjük, hogy kizárólag kegyelemből van üdvösségünk

Részletesebben

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

NEM MINDENKI. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. Budapest, 2015. november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp. NEM MINDENKI Lekció: Mt 7,21 23 Alapige: Mt 7,21 Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az,

Részletesebben

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros. 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília Újpest-Belsőváros 2006. 06. 11. Szentháromság vasárnapja Juhász Emília TANÉVZÁRÓ Alapige (textus): Ef 6,1-4; 6,10 Olvasandó (lectio): Péld 3,1-18 Heidelbergi Káté*: XXI. ÚRNAP (*Olvasható a szolgálat végén)

Részletesebben

TETT MINKET KIRÁLYOKKÁ ÉS PAPOKKÁ II.

TETT MINKET KIRÁLYOKKÁ ÉS PAPOKKÁ II. TETT MINKET KIRÁLYOKKÁ ÉS PAPOKKÁ II. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2011. március 13. Az elmúlt héten a papi szolgálatról szóltunk, amely minden hívőt érint. Jelenések könyvében az 1/5-6 verseit olvastuk.

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

Biblitanítások Ariel Hungary VILÁGMÉRETŰ ÉBREDÉS?

Biblitanítások Ariel Hungary VILÁGMÉRETŰ ÉBREDÉS? Biblitanítások Ariel Hungary VILÁGMÉRETŰ ÉBREDÉS? Több mint 25 éves hívő életem során számtalanszor találkoztam a címben megfogalmazott kifejezéssel. Először persze nem tudtam, hogy mi is állhat mindennek

Részletesebben

Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el

Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el Vérfolyásos hívő Róm 12:1 Kérlek titeket testvérek, Isten irgalmára, adjátok oda a testeteket Isten számára élő, szent, és neki tetsző áldozatul, ez legyen a ti ésszerű, igeszerű istentiszteletetek, 12:2

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,

Részletesebben

IMÁDSÁGOK, KÖNYÖRGÉSEK

IMÁDSÁGOK, KÖNYÖRGÉSEK IMÁDSÁGOK, KÖNYÖRGÉSEK Jegyzet Jim Sanders tanításából 2011. január 30. Megtörjük a bolondság szellemét, azok, akik nem ide valók Atyám ne jöjjenek, gonosz szellem, megdorgálunk téged, nem ronthatod meg

Részletesebben

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19. 1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal

Részletesebben

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő. Válás és újraházasodás a Biblia szemszögéből Ebben az írásunkban a Biblia válás és újraházasodás kérdésére vonatkozó kijelentéseivel szeretnénk foglalkozni. Az Újszövetség világosan elutasítja a válást.

Részletesebben

HIT ÁLTAL. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2009. november 08.

HIT ÁLTAL. Jegyzet Jim Sanders tanításából 2009. november 08. HIT ÁLTAL Jegyzet Jim Sanders tanításából 2009. november 08. Dicsőséges a mai nap, áldjuk meg a szomszédunkat, hatalmas kenetek vannak mellkasban, vállban, vesében, szívben most jött a kenet. Kisgyermek

Részletesebben

Lődd be magad Krisztussal

Lődd be magad Krisztussal Lődd be magad Krisztussal 2014-01-12 (Istentisztelet kivonatos jegyzete) Ma egy két gondolatot szeretnék veletek megosztani. Tulajdonképp nem is tanítás, inkább elgondolkodásra remélem - késztető, dolgok,

Részletesebben

A HÁLAADÁS ÁLDOZATA. Jim Sanders tanításából 2009. december 13.

A HÁLAADÁS ÁLDOZATA. Jim Sanders tanításából 2009. december 13. A HÁLAADÁS ÁLDOZATA Jim Sanders tanításából 2009. december 13. Áldott legyen az Úr neve. Köszönjük Uram a gyógyító kenetet, ami ma jelen van, és minden gyógyulást. Minden dicsőséget neked adunk. Köszönjük

Részletesebben

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert

Részletesebben

Mi a virtuális valóság?

Mi a virtuális valóság? VIRTUÁLIS VALÓSÁG - KERESZTYÉNYSÉG Kol 2,20-23 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők:

Részletesebben

Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III.

Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III. Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III. fejezet Kiadó: Missionsdienst Sonnenstrahlen D-7120 Bietigheim-Bissingen,

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible

Részletesebben

NINCS MÁS FUNDAMENTUM

NINCS MÁS FUNDAMENTUM Pasarét, 2014. január 19. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza NINCS MÁS FUNDAMENTUM Lekció: Máté 7,24-29 Alapige: 1Korinthus 3,11-15 Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül,

Részletesebben

Útmutató kiscsoportos koordinátoroknak

Útmutató kiscsoportos koordinátoroknak Útmutató kiscsoportos koordinátoroknak Kiadta: Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társasága Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társasága Kedves Testvérünk! Örömünkre szolgál, hogy a Keve Társaság Compass,

Részletesebben

Az Istentől származó élet

Az Istentől származó élet Az Istentől származó élet Előszőr is mi az élet? Sokan próbálták deffiniálni, különféle kulturális, tudományos vagy vallási nézőpontokból is. A tudomány mivel a fő forrása a megfigyelés és az információ

Részletesebben

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09.

Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. Gazdagrét Prédikáció 2012.09.09. EZT CSELEKEDJÉTEK AZ ÉN EMLÉKEZETEMRE, Lk. 22;19, Azt tapasztalom testvérek, hogy első hallásra nehezen tud az ember megbarátkozni azokkal a szokatlanul új gondolatokkal,

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka http://www.varazslatostitkok.com Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet Írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Copyright Károlyi Veronika, 2015 Minden jog fenntartva! Ingyenes e-könyv 5 bődületes hiba,

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52. Alapige (textus): Mk 6,50 Újpest-Belsőváros 2008. 09. 07. Juhász Emília TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS Alapige (textus): Mk 6,50 Olvasandó (lectio): Mk 6,45-52 Ezután azonnal megparancsolta tanítványainak, hogy szálljanak hajóba, és menjenek

Részletesebben

A tanítványság és az ima

A tanítványság és az ima január 11 17. A tanítványság és az ima SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 9:2-19; Máté 14:22-23; 26:36; János 17:6-26; Zsidók 2:17; 1Péter 4:7 De nemcsak őérettök könyörgök, hanem azokért is,

Részletesebben

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,

Részletesebben

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE

Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE Az Úr közel! A MAGYARORSZÁGI EGYHÁZAK ÖKUMENIKUS TANÁCSA MISSZIÓI ÉS EVANGELIZÁCIÓS BIZOTTSÁGÁNAK HÍRLEVELE 2014. március P. Tóthné Szakács Zita Böjtben A múlt héten elkapott egy vírus, minek következtében

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK. Hogyan vezet Isten Szelleme? 3. Vezetés belsı bizonyosság által

ALAPTANÍTÁSOK. Hogyan vezet Isten Szelleme? 3. Vezetés belsı bizonyosság által ALAPTANÍTÁSOK Hogyan vezet Isten Szelleme? 3. Vezetés belsı bizonyosság által Isten Szelleme által történı vezetésünkrıl hallotok tanítást, ennek a tanításnak a harmadik részét fogjátok hallani. A mai

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Olvasd el:

Részletesebben

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel A te bizonyságaid én gyönyörűségem, és én tanácsadóim. Lelkem a porhoz tapad; eleveníts meg engem a te ígéreted szerint. Útaimat elbeszéltem előtted és te meghallgattál engem; taníts meg a te rendeléseidre!

Részletesebben

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7 Pasarét, 2014. augusztus 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTEN IGAZI CSODÁJA Lekció: 2Királyok 4,1-7 Alapige: 2Királyok 4,1-2 Egyszer egy prófétatanítvány felesége így kiáltott

Részletesebben

Első szín (Osztályterem, a diákok ülnek, dr Wieser a hitoktató vezetésével folyik az óra) Rövid, de velős! Durva bűn a lopás?

Első szín (Osztályterem, a diákok ülnek, dr Wieser a hitoktató vezetésével folyik az óra) Rövid, de velős! Durva bűn a lopás? DRÁMAJÁTÉK TINIKNEK Vári Lili: A KULCS A történet egy vallási középiskolában játszódik. Szereplők: Tanár dr Wieser Tanár Brown Diákok: Jim, Larry, Jeff, Tom és Matthew Első szín (Osztályterem, a diákok

Részletesebben

Jézus órája János evangéliumában

Jézus órája János evangéliumában MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,

Részletesebben

RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL

RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL RENDELKEZÉS A SZENT LITURGIA KÖZÖS VÉGZÉSÉRŐL 1. Általános alapelvek 1.1. Bevezetés A Keleti Egyházak Kánonjai Kódexének 700. kánonjának 2. -a ajánlja a püspökkel vagy egy másik pappal való koncelebrációt

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK Gyógyulás 2. Jézus megváltása

ALAPTANÍTÁSOK Gyógyulás 2. Jézus megváltása ALAPTANÍTÁSOK Gyógyulás 2. Jézus megváltása Máté 8:17 Beteljesedjék, amit Ésaiás próféta mondott, így szólván: Pedig betegségeinket İ viselte, és fájdalmainkat hordozá Ez az Ige idézet az Ószövetségbıl,

Részletesebben

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1.

Bói Anna. Konfliktus? K. könyvecskék sorozat 1. Bói Anna Konfliktus? K könyvecskék sorozat 1. Tartalom: Üdvözölöm a kedves Olvasót! Nem lehetne konfliktusok nélkül élni? Lehet konfliktusokkal jól élni? Akkor miért rossz mégis annyira? Megoldás K Összegzés

Részletesebben

Demeter Sándor Lóránd. A törött cserépedény

Demeter Sándor Lóránd. A törött cserépedény Demeter Sándor Lóránd A törött cserépedény Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek. Miért nézed a

Részletesebben

HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT

HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT Pasarét, 1984. augusztus 26. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Cseri Kálmán HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT Lekció: Jn 4,3-15 Alapige: Jn 4,10 Jézus így felelt neki: Ha ismernéd az Isten ajándékát,

Részletesebben

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent?

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent? Suhai György 1. oldal 2000.11.24. Gen. 2:1-3. A szombatnap elrendelése Fő kérdés: Mire adta nekünk Isten a nyugodalom napját? Hogyan élhetünk vele helyesen? Az itt leírtak tulajdonképpen egy, a nyugodalom

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam 3. szám szeptember, október Akarod hallani a jó hírt? Mindennek Királya Mindennek Királya, az Istennek Fia, égnek, földnek Ura Akinek véd minket a karja tőlünk

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 5. A pásztori szolgálat 1.

ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 5. A pásztori szolgálat 1. ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 5. A pásztori szolgálat 1. Szolgálati elhívásokról, és szolgálati ajándékokról lesz tanítás a mai napon. A pásztori eléhívásról tanítunk. Efezus 4:11-12 És İ adott némelyeket

Részletesebben

A teljes 180: Andy Esche, személyes bizonyságtétele MissingPets.com alapítója 1. A nevem Andy Esche, missingpets.com alapítója. 2.

A teljes 180: Andy Esche, személyes bizonyságtétele MissingPets.com alapítója 1. A nevem Andy Esche, missingpets.com alapítója. 2. A teljes 180: Andy Esche, személyes bizonyságtétele MissingPets.com alapítója 1. A nevem Andy Esche, missingpets.com alapítója. 2. Az én-m élet folyamán Isten adta nekem két látomás, hogy segítsen az embereknek.

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval

Soha nem érzem, hogy itt a plafon - Interjú Bánsági Ildikóval "Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék

Részletesebben

AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38.

AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38. AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38. (New Testament Salvation) Az üdvösség témája mindenkiben érdeklodést kell, hogy keltsen, különösen hívo keresztényekben és azokban, akik szeretik az Urat. Számtalan

Részletesebben

A kellene átkalibrálása Patagónia, Dél-Amerika - 2012. január 26. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel11_patagonia2-12.html )

A kellene átkalibrálása Patagónia, Dél-Amerika - 2012. január 26. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel11_patagonia2-12.html ) A kellene átkalibrálása Patagónia, Dél-Amerika - 2012. január 26. ( Forrás: http://www.kryon.com/k_channel11_patagonia2-12.html ) Üdvözöllek benneteket kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól!

Részletesebben

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István A TAN Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István 1943. szeptember 10. péntek. 12. BESZÉLGETÉS LILIVEL L. Köszönöm, hogy eljöttél.

Részletesebben

A MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI

A MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI A MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI Dr. Arnold Fruchtenbaum ArIEL HUNGARY bibliatanitasok.hu bibliatanitasok@gmail.com TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ I. MÓZES TÖRVÉNYÉNEK VÉGE II. A BŰNÖS TERMÉSZET ÍTÉLETE III.

Részletesebben

Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet

Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Istennek az a szándéka, hogy boldog életünk legyen itt és most. Miért nem ismeri a legtöbb ember ezt az igazi életet? Isten szereti az embereket, és szeret téged.

Részletesebben

Pihenünk a seprőnkben? Michael Clark Are We Settled on Our Lees? By Michael Clark http://awildernessvoice.com/lees.html 1. rész

Pihenünk a seprőnkben? Michael Clark Are We Settled on Our Lees? By Michael Clark http://awildernessvoice.com/lees.html 1. rész 1 Pihenünk a seprőnkben? Michael Clark Are We Settled on Our Lees? By Michael Clark http://awildernessvoice.com/lees.html 1. rész Gyakran szívesebben hallunk egy hagyományról, mint az utolsó szellemi kiáradásról.

Részletesebben

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET I. évfolyam, 1. szám Május, Június Akarod hallani a jó hírt? Eljött hozzám még bűnben éltem Eljött hozzám még bűnben éltem, s romokban elhevert az életem, most már megtértem

Részletesebben

Pál származása és elhívása

Pál származása és elhívása 11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

Ki és miért Ítélte Jézust halálra?

Ki és miért Ítélte Jézust halálra? Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK. A Biblia megértése 4. Szent Szellem bennünk és rajtunk

ALAPTANÍTÁSOK. A Biblia megértése 4. Szent Szellem bennünk és rajtunk ALAPTANÍTÁSOK A Biblia megértése 4. Szent Szellem bennünk és rajtunk János 14:17 Az igazságnak ama Szellemét: akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja İt és nem ismeri İt; de ti ismeritek İt, mert

Részletesebben

Az egyedülállóság, a párválasztás és a házasság misztériuma

Az egyedülállóság, a párválasztás és a házasság misztériuma Tóth-Simon Károly Az egyedülállóság, a párválasztás és a házasság misztériuma Bevezetés Különböző hivatalos nyomtatványokon rendszeresen rákérdeznek a családi állapotunkra. Az önéletrajzunkban is hivatkozunk

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

AMINT Ő SZERET MINKET

AMINT Ő SZERET MINKET AMINT Ő SZERET MINKET Keith Moore tanítása (A szinkrontolmács szövege) Lapozzatok el velem együtt János evangéliumának 13. fejezetére. Minden hétvégén, pénteken este vannak alkalmaink, de ez a mai pénteki

Részletesebben