Vezetői Beszámoló a Kollégium évi tevékenységéről

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Vezetői Beszámoló a Kollégium 2014. évi tevékenységéről"

Átírás

1 igazgató Vezetői Beszámoló a évi tevékenységéről unk az Egyetem oktatási és nevelési céljainak megvalósításában többrétű feladatot lát el. Lakhatást biztosít a vidéki hallgatók részére, illetve segíti az értelmiségivé válás folyamatát, az alkotó létforma kialakulását. A kollégista lét nem pusztán lakhatási lehetőség, hanem meghatározó pontja és időszaka a hallgatók életének. Sajnos az elmúlt években végbement társadalmi és gazdasági változások hatására, a közösségi élet csírái, már csak a kollégiumokban vannak jelen. A kollégiumi rendszer az értelmiségi szocializáció legfontosabb és leghatékonyabb helyszíne. Feladatainkat az oktatási, igazgatási és gazdasági szervezeti egységekkel, valamint a Hallgatói Önkormányzattal együttműködve végeztük. A hallgatók bevonása a kollégium működtetésébe nem üres szólam. A hallgatói és az állami vezetés között nagyon fontos az információcsere, a közös feladatok megbeszélése, a végrehajtásban a közös érdekek érvényesítése. Ennek pozitív hozadéka, hogy a hallgatói képviselők részt vesznek az egyes feladatok tervezésében, a döntések előkészítésében és annak végrehajtásában, a szabályzatok betartatásában, és az esetleg azzal járó kellemetlenségek, vagy korlátozások elfogadtatásában. Ugyanakkor a vezetés számára is fontos információt jelent minden, a hallgatóktól jövő visszajelzés és javaslat. A mögöttünk hagyott tanévben két szervezeti változás történt. A nyár folyamán a székesfehérvári Alba Régia Műszaki Kar létrejöttével, bővült a kollégiumi kapacitásunk is, mivel az NyME GEO, mint bérlemény bekerült a rendszerbe. A másik, a már tavaly létrejött Kancellária rendszer kialakítását követően, pályázat lefolytatása után új Kancellár került kinevezésre. A gazdálkodás felügyeletét az egyetemi menedzsment részéről Ő fogja ellátni, míg a szakmai munka felügyelete Kártyás Gyula Oktatási főigazgatónál marad. Az új felállás következményeit a következő évben fogjuk majd tapasztalni. A személyi állományban egy fő új munkatárs, Kuti Károly portás belépése, és Schneider Tibor kollégiumi tanárrá történő kinevezése jelentette. Ennek a folyamatnak a végére jelenleg egy 7 telephelyes, 1400 fő hallgatót elhelyezni képes, 31 fő munkatársat foglalkoztató kollégiumi rendszer alakult ki. A szervezeti felépítését, a saját kezelésben lévő üzemeltetési szerződéseinket, és a személyi állomány összetételét a mellékelt dokumentumok mutatják be. 1. A vezetése és irányítása, szakmai, illetve közéleti tevékenysége Előkészítettük a évi költségvetési beszámolóját, illetve a évi költségvetési terveket, melyeket a szükséges fórumokon képviseltünk, azok elfogadást nyertek. Minden tagkollégiumi helyszínen lezajlottak a tisztújító Közgyűlések. A i Tanács és a KollHÖK testületei a tervezett időütemezésnek megfelelően tartották üléseiket. Részt vettünk és közreműködtünk az Egyetem sikeresen lebonyolított időszakos minőségtanúsítási Auditján. A hagyományoknak megfelelően minden Tagkollégiumban sor került a nőnapi ünnepségre. Szintén az éves ütemezésnek megfelelően minden Tagkollégiumban sor került a tűz,- munka- és balesetvédelmi bejárásokra, illetve oktatásokra, valamint a tűzriadó gyakorlatokra. Szúrópróbaszerűen ellenőrzéseket tartott a Tűzoltóság és az ÁNTSZ a Tagkollégiumainkban, melyek során említésre méltó hiányosságokat nem állapítottak meg. A Felsőoktatási ok Országos Szövetsége (FEKOSZ) februárban, a Tavaszmező utcai Campuson tartotta az első Hallgatói i Vezetők a szakmai találkozóját.

2 igazgató A Lébényi Pál Tagkollégiumunk képviseltette magát a márciusban, Debrecenben megrendezett FEKOSZ hallgatói Vezetőképzőn. A vezetése részt vett a FEKOSZ i Vezetők a áprilisi, Gödöllőn megrendezett szakmai találkozóján, ahol egyben a szervezet 25. születésnapját is megünnepeltük. A Felsőoktatási ok Országos Szövetsége (FEKOSZ) májusban a Bánki Donát ban tartotta rendes éves Küldöttgyűlését. Előkészítettük, majd megkötésre kerültek az Egyetem 2014/2015-ös tanévre szóló Bérleményi Tagkollégiumainak szerződései. A Terminus Hotelben csökkentett bérleti díj mellett, két tanévre kötöttünk bérleti szerződést. i, KollHÖK, és az ÓE Kulturális Pályázati források bevonásával, hallgatói közreműködéssel egy összkollégiumi kirándulást szerveztünk Lengyelországba. Idén is megrendezésre került a hagyományos Disznóvágás a Hotel@BMF Diákotthonban. Megrendezésre kerültek a különböző Farsangi rendezvények a Bánki és a Terminus ban, továbbá a Hotel@BMF Diákotthonban. A Kiss Árpád iban Szintszépítő közösségi program került meghirdetésre, melynek keretében a folyosói falakra esztétikus festmények és rajzok kerültek. Az Egyetem Nagytétényi úti kollégistái nagy sikerrel szerepeltek a Tétény i Napok programsorozaton, ahol több versenyszámot is megnyertek. A Kiss Árpád Hallgatói Önkormányzata szervezésében került megrendezésre a Kiss Napok, illetve a KISÖKOSZ Hallgatói Körrel közösen a Föld Napja program. Idén is nagy sikert aratott a Hotel@BMF Diákotthoni i Napok rendezvénye. Számos lehetőség nyílt meg előttünk az Egyetem Kulturális,- és Sportpályázatainak köszönhetően, melyeken sikeresen szerepeltünk. A Tagkollégiumokban lakó hallgatók több háziversenyt rendeztek, de különböző sportesemények belépőire, illetve sporteszközök vásárlására is jutott az elnyert összegekből. A hagyományoknak megfelelően került megrendezésre a Bánki Donát ban, A szakmai tudományos műhely névre hallgató ismeretterjesztő előadássorozat négy előadása. Új kezdeményezésként, de rendkívül nagy sikerrel került megrendezésre az Összkollégiumi Tavaszköszöntő Bál, a Bánki Donát ban. Május 9-én került sor a Terminus Hotel Sportnapjára, mely este ismét egy közös bulival zárult. Összkollégiumi rendezvény keretében tartottuk meg a Pedagógusnapi ünnepségünket. Nagy hangsúlyt fektettünk a kollégium vezetői utánpótlás kinevelésére, ennek szellemében ebben az évben is nagy sikerrel szerveztük meg az Egyetem Zamárdiban lévő Üdülőjében, a i Tanácsának Vezetőképző Táborát. A Neptun rendszergazdájának köszönhetően, rendkívül felgyorsult az adatszolgáltatási sebességünk, és pontosságunk az Oktatási Igazgatóság (Felsőoktatási Információs Rendszer) irányába, gördülékennyé vált az üres férőhelyek feltöltése, illetve naprakészek a térítési, - és szolgáltatási díjak nyilvántartásai. Folyamatosan részt vettünk az ÓE AREK és az NYME GEO integrációs tárgyalások, kollégiumi területeket érintő munkálataiban.

3 igazgató Az EHÖK közreműködésével előkészítettük és sikeresen lebonyolítottuk a 2014/2015-ös tanévre vonatkozó Tavaszi jelentkezési időszak - Felsőbb évesek kollégiumi felvételi eljárását. A székesfehérvári telephelyen a GEO férőhelyszámától függően kerül lebonyolításra a GEO felsőbb éves hallgatóinak a felvételi eljárása. Fejlesztési, beruházási és karbantartási tevékenységünk keretében a hallgatói igények figyelembe vételével, a komfortérzet és az otthonosság kialakítására helyeztük a hangsúlyt. Folyamatosan frissítettük a Honlapját, így naprakészen voltak nyomon követhetők az aktuális hírek és események, illetve szinte minden nagyobb rendezvényünkről megjelentek a beharangozó hírek az Egyetem Honlapján. Meghirdetésre, és a június 27-el kezdődő hétvégén került lebonyolításra, a III. Összkollégiumi GPS tábor. Meghirdettük a kedvezményes nyári szálláslehetőségeket az Egyetem hallgatói számára, illetve megszerveztük a kiköltözések és a nyári karbantartási felújítási munkálatokat. A nyár folyamán a hagyományoknak megfelelően sikeresen hasznosítottuk a kollégiumi üres férőhelyeket. A Hotel@BMF Diákotthon férőhelyeinek bérbe adásával, a bérleti díj nyári hónapokra eső veszteségét tudtuk csökkenteni. Az EHÖK és az Oktatási Főigazgatóság közreműködésével sikeresen lebonyolítottuk a 2014/2015-es tanévre vonatkozó Nyári jelentkezési időszak - Gólya kollégiumi felvételi eljárást. Augusztus utolsó hétvégéjén rendben lezajlottak a hallgatók beköltözései a Tagkollégiumokba. Megtörténtek az első éves hallgatók beilleszkedését elősegítő tájékoztatók, illetve a különböző Gólya-rendezvények. A hagyományoknak megfelelően három egymást követő hétvégén került sor a kollégiumi Gólyatáborokra, Balatonszepezden, illetve Zamárdiban. Mindhárom tábort végiglátogatta Balogh József kollégiumigazgató, Csányi Zoltán kollégiumi Neptun rendszergazda és Schmiedt Péter, a HÖK kollégiumi alelnöke, akik szakmai előadásokkal segítették a Gólyák eligazodását és beilleszkedését az Egyetemre. A Lébényi Pál népes delegációval képviseltette magát a X. Fehérvári lecsófőző vigasságon. Az ősz folyamán újabb négy előadással folytatódott a Bánki Donát ban a Szakmai Tudományos Műhely nyilvános ismeretterjesztő előadássorozat. Immár ötödik alkalommal, és ismét nagy sikert aratott a Hotel@BMF Diákotthon által szervezett Szeszkó Vetélkedő. Nagy sikerrel került megrendezésre a 2014-perces Mozgás rendezvény, a Rejtő Kari HÖK és a Kiss Árpád TKollHÖK közös szervezésében. A Hotel@BMF Diákotthon és a Lébényi Pál szervezésében idén először került megrendezésre a Velencei tavon, a kollégiumi Sárkányhajó versenyre. Meghirdetésre és elbírálásra került a 2014/2015-es tanévre a kollégiumi térítési díjmérséklési pályázat is, melyen 10 fő hallgató szerepelt eredményesen, így % kedvezményt kaptak a fizetendő havi összegekből. Munkatársaink közül Novák János rész vett az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat vezetőképző táborában, ahol tagkollégiumainkat népes hallgatói delegáció képviselte. Tagkollégiumainkban a Halloween tiszteletére jelmez és tökfaragó versenyt szerveztek. A Terminus Hotel szervezésében került megrendezésre, az összkollégiumi Csocsó kupa.

4 igazgató Novák János tagkollégiumi igazgató kollégánk szervezésében nagy sikerű összkollégiumi kirándulást szerveztünk Szegedre, Gyulára és környékére. A Bánki Donát ban új kezdeményezésként került megrendezésre a i Napok programsorozat, melynek keretében Podma Futbal Kupa, Legyen egy Jobb napodma Vetélkedő, és rendkívül nagy sikerrel került megrendezésre a P-Faktor elnevezésű tehetségkutató verseny. A Lébényi Pál ban a hagyományoknak megfelelően folytatódott a tanár - diák találkozó. Tagkollégiumaink hallgatói sikeresen szerepeltek az ÓE BGK Kari Köri pályázatain. A Kiss Árpád ban ismét megrendezésre került a Körök éjszakája elnevezésű program, ahol a Tagkollégiumban működő Öntevékeny hallgatói Körök mutatkoztak be a nagyközönségnek. i (KollHÖK, ) támogatással, és pályázati források bevonásával, hallgatói közreműködéssel egy összkollégiumi adventi kirándulást szerveztünk Bécsbe. A hagyományoknak megfelelően minden Tagkollégiumban megtartottuk az összevont évzáró ünnepi Mikulás és Karácsonyi ünnepségeket mid a hallgatók, mind pedig, a munkatársak körében. Az év utolsó kibővített i Tanács ülését, ünnepi keretek között tartottuk meg a Hotel@BMF Diákotthonban. A ban működő szakmai, kulturális és sportköröket, a beszámolóhoz csatolt mellékletek részletezik. 2. i elhelyezés lehetőségei és arányai Az Egyetem a hallgatók különböző komfortfokozatú kollégiumi elhelyezését három saját fenntartású épületben, a Hotel@BMF Diákotthonban, és három Bérleményi helyszínen biztosította. A 2014/15-ös tanévtől a GEO belépésével, 190 fővel nőtt az egyetemi férőhely kapacitásunk. A férőhelyek iránti kereslet Budapesten több mint 1,5 szeres volt, Székesfehérváron viszont már gondjaink voltak és lesznek az üres férőhelyekkel. Tanév közben folyamatos, és rugalmas várólistás feltöltés működik, így a férőhelyek kapacitáskihasználtsága folyamatosan 100 % volt. A kollégiumi férőhelyek kihasználtsága országos viszonylatban is jónak mondható. A ok és Bérlemények térítési díja az államilag támogatott képzés esetén ,-Ft/fő/hó és ,-Ft/fő/hó, míg a költségtérítéses képzés esetén ,-Ft/fő/hó, illetve ,-Ft/fő/hó. A 2014/15-ös tanévben szeptembertől, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzattal egyetértésben, a Szenátus jóváhagyásával 2.000,-Ft-al emelkedtek a térítési díjak. A GEO ban az új helyzetre való tekintettel, erre a szemeszterre egyedi díjszabások kerültek kialakításra. Az elutasított hallgatói létszám, a kollégiumi telephelyek széttagoltsága, illetve a racionálisabb és költséghatékonyabb működési rendszer kialakítása megerősíti az Egyetem vezetésének az irányú törekvését, hogy a Kandó Kálmán felújítása minél hamarabb megvalósuljon, illetve Székesfehérváron az új Kar létrejöttével kialakítsunk egy megfelelő koncepciót a kollégiumi épületek és férőhelyek vonatkozásában. Az elmúlt évek kollégiumi férőhelyeinek mennyiségi, minőségi és szerkezeti változásának alakulását, a felvételi eljárás eredményét és egyéb kimutatásokat, a csatolt mellékletek mutatják be. 3. A nyilvánossága, kapcsolatrendszere, együttműködése intézményekkel és szervezetekkel A napi munka során fontosnak tartottuk a kollégáink tájékoztatását az Egyetem és a előtt álló feladatokról, illetve az elért eredményekről. Szintén hasznos volt a dolgozók problémáinak

5 igazgató meghallgatása, felvetéseik, javaslataik beépítése a mindennapi munkába. Sajnos az elmúlt évben tovább csökkent és szigorodott a munkatársak anyagi elismerésének a lehetősége, ezért a megbecsülésük kifejezésére igyekeztünk minden lehetőséget megragadni. A megfelelő nyilvánosság és a külső közvélemény tájékoztatása érdekében működtettük a Honlapját, így naprakészen nyomon követhetők az aktuális híreink és az események. Az Egyetem Honlapján több hírünk, illetve cikkünk jelent meg a szakmai és közösségi tevékenységét bemutatva. Napjainkban a kollégiumi eseményekről szóló híreket, a fiatalabb korosztály által gyakran látogatott elektronikus felületeken is közzé tesszük (Facebook). A napi munkakapcsolatot és párbeszédet folytat az Egyetem oktatási, gazdasági és igazgatási egységeivel, illetve partneri kapcsolatot alakított ki a Hallgatói Önkormányzattal. Szakmai munkakapcsolatot alakítottunk ki a bérleményeinket üzemeltető intézményekkel, a területileg illetékes települési Önkormányzatokkal, illetve a belföldi társ felsőoktatási intézmények aival. unk ebben az évben is aktív szerepet töltött be a Felsőoktatási ok világában. Tagkollégiumaink tagjai a Felsőoktatási ok Országos Szövetségének. Kollégáink számos konferencián, vezetőképzőn tartottak szakmai előadásokat, illetve voltak témavezetők. A FEKOSZ felső vezetésében jelenleg Boda Attila tagkollégiumi igazgató, mint régióvezető dolgozik. Munkatársaink részt vettek az egyetem szakmai és közéleti tevékenységében. Balogh József kollégiumigazgató munkaköréből adódóan hivatalból szavazati jogú tagja a Rektori Tanács, és állandó tanácskozási jogú tagja a Szenátus testületének, illetve tagja az OTDK programbizottságának. Visnyei László kollégiumigazgató helyettes, gazdasági vezető kollégánk látja el a Rektori Hivatal, Könyvtár és a területén, az Éleslátást biztosító szemüveg nyilvántartás ügyvitelét, illetve a Munkahelyek, munkahelyi környezet kockázatelemzése, feladatokat. Visnyei László egyben tagja az egyetem Biztonságszervezési csoportjának, illetve mint az egyetem belső auditora, folyamatosan részt vesz a minőségtanúsítási eljárások munkálataiban. Novák János tagkollégiumi igazgató kollégánk az elnöke, a Kulturális támogatásokat elbíráló Bizottságnak. 4. Beruházás, fejlesztés, és korszerűsítés a Tagkollégiumokban Saját kollégiumi épületeink életkora igen nagy szórást mutat, a legfiatalabb épületünk közel 40 éves, a legidősebb pedig, már 120 éves is lehet. Ennek megfelelően építési stílusukban megtalálható a nagy méretekkel rendelkező polgári bérház, és a szocreál stílusban épült panelház. Földrajzi elhelyezkedés szempontjából nagyon kedvező adottságúak, mivel a képzés helyszínéhez nagyon közel, illetve jó tömegközlekedési lehetőséggel rendelkeznek. A gazdálkodását a kollégiumigazgató és a gazdasági vezető irányításával, decentralizált tagkollégiumi gazdálkodással, az újonnan bevezetett rovatrendszerű költségvetési tervezés és nyilvántartási számok mellett, az EOS és ERA rendszerek alkalmazásával valósítottuk meg. Az Államkincstári ügyintézés és adminisztráció jócskán megnövelte a papírmunkát. Az Egyetem kezelésében lévő kollégiumi épületeknél markánsan érvényesül a tulajdonosi szemlélet, ami elősegítette, hogy megtaláljuk a leghatékonyabb módszereket az épületek gazdaságos üzemeltetésére. Beruházásaink döntő többsége az épületek életkorából adódó állagmegóvást, karbantartási és felújítási munkálatokat, a szakmai munkát, illetve a komfortérzet növelését célozták meg. Tagkollégiumaink felszereltsége a tudatos fejlesztéseknek köszönhetően jónak mondható, a korukhoz képest a modern elvárásoknak, a törvényi előírásoknak és a hallgatók igényeinek megfelelően felszereltek. A gazdálkodás kiszámíthatóságát nagyban befolyásolták a Kormány által az év során hozott takarékossági és megszorításokat tartalmazó intézkedések. Szerencsére törekvéseinket támogatta az Egyetem állami vezetése, így azok közül több is megvalósulhatott, melyeket a következő táblázatban részleteztünk.

6 igazgató A nak az alaptevékenységen kívüli saját bevételek szerzésére két lehetősége van, az egyik a szabad férőhelyek évközi és nyári hasznosítása (szállásértékesítés), a másik pedig, a helység és terület bérbeadás. Az évközi szállásértékesítési lehetőségeink igen korlátozottak, hiszen a hallgatói kihasználtság mutató a tanév 10 hónapjában 100 %-os, tehát rendkívül szerények a szabad kapacitásaink. A nyári időszakban egyszerre élvezzük a turizmus Budapest központúságának előnyeit, de a nagy versenyhelyzet miatt, annak hátrányát is. A helység és terület bérbeadási tevékenységünk lehetőségeinkhez mérten jó eredményeket mutat, köszönhetően a sok terembérlésnek, társasházi lakógyűlésnek, a különböző választásoknak és az étel, ital automaták, illetve hirdetőtáblák bérleti díjának. Mindezek ellenére az ilyen irányú tevékenységünk bevételei rapszodikusak és nehezen tervezhetők. Az információs társadalom általános és Egyetemi szintű kihívásainak eleget téve, minden kollégiumi helyszín, minden szobájában, legalább egy Internet csatlakozási végpont került kiépítésre, illetve épületeinkben szinte teljes a Wifi lefedettség. Folyamatosan figyelemmel kísértük és fejlesztettük az informatikai eszközparkot a ban. Távolról menedzselhető aktív és passzív eszközök beépítésével, valamint a sávszélesség növelésével stabilizáltuk, illetve gyorsítottuk az Internet kapcsolatunkat, illetve a belső hálózataink működését. A napi üzemeltetési és karbantartási feladatok mellett, az elmúlt időszak fontosabb beruházási munkálatait és beszerzéseit, a következőkben lehet összefoglalni: Bánki Donát Tagkollégium Elkészült a II.-III.-IV. emeleti világító udvari ablakok, valamint a főlépcsőház ablakainak korszerűsítése, cseréje. Informatikai eszközöket vásároltak. Irodai papíráru, irodaszerek kerültek beszerzésre. Megvásárlásra került az időarányos tisztítószer készlet. Kiss Árpád Tagkollégium Új függönyök és függönytartók beszerzésére került sor. Megvásárlásra került az időarányos tisztítószer készlet. Újabb két emeleten kerültek felújításra a lakószobai szekrények. Irodai papíráru, irodaszerek kerültek beszerzésre. Székesfehérvári Tagkollégium Megvásárlásra került az időarányos tisztítószer készlet. Elvégezték az épület homlokzatának, valamint a tetőburkolat javítási munkáit. Informatikai eszközöket vásároltak. Irodai papíráru került beszerzésre. Bérleményi Tagkollégiumok Szükség esetén az elhasználódott eszközöket pótoltuk, illetve a bérbeadóval folytattunk tárgyalásokat a fejlesztések és beszerzések ügyében. Ennek során beszerzésre kerültek: háztartási gépek, fagyasztószekrények, lakószobai székek és függönyök. Mindezeket a beruházásokat, illetve a saját bevételeink alakulását a mellékelten csatolt dokumentumok részletezik.

7 igazgató 5. A helyzetelemző önértékelése, ellenőrzési tevékenység Tagkollégiumainkban, ebben az évben is több szakhatósági ellenőrzés zajlott. Az Egyetemet érintő ellenőrzések során a szükséges adatszolgáltatásokat, illetve a ra vonatkozó fejezeteket határidőre elkészítettük. Saját belső ellenőrzéseket is végeztünk a Házirendek és a szabályzataink betartása érdekében. A lefolytatott ellenőrzések során fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekmény, mulasztás nem merült fel. Szakmai és közösségi tevékenységünk keretében, az éves időütemezésnek megfelelően üléseztek a i Tanács, a Tagkollégiumi Igazgatók a és a KollHÖK testületei. Tavasszal és az ősz folyamán mindenhol lezajlottak a Közgyűlések. Az EHÖK és az Oktatási Főigazgatóság közreműködésével sikeresen bonyolítottuk le a kollégiumi felvételi eljárásokat. Tagkollégiumainkban számos szakmai, sport- és kulturális szerveződésű öntevékeny kör működik, melyek alkalmasak a plusz tudás megszerzésére, illetve a közösségformálásra. A Bérleményekben lakó hallgatóink aktív részesei és szereplői a férőhelyeket biztosító intézmények közéletének. Az elmúlt évek során sikerült egy egységes, demokratikus alapokon és képviseleti rendszeren nyugvó, hatékonyan működő kollégiumi rendszert kialakítani. Tagkollégiumaink a hallgatók számára megfelelő minőségben lakó és életteret, tanulási, művelődési és sportlehetőséget biztosítanak. Az oktatás támogatása és az életkörülmények javítása, a hallgatói igényeinek figyelembe vételével történik. 6. Az Egyetemi jövőbeni feladatai és célkitűzései A folyamatos jogszabályi változások, ellenőrzések, a papírmunka növekedéséhez való alkalmazkodás, mivel ez nagyban meghatározza életünket és a munkakörülményeinket. A folyamatos bizonytalanságot jelentő Kandó Kálmán felújításának a kérdésében valami előrelépés elérése. A fizikai állomány létszámstopra vonatkozó kormányrendelet visszavonásának kezdeményezése. Új rendszerben kellett megtervezni a 2014-es költségvetést, és még a mai napon is akadozva működnek az újonnan kötelezően bevezetésre kerülő gazdasági nyilvántartó rendszerek, amelyek ellehetetlenítik az önálló gazdálkodást és a kereteink folyamatos nyomon követését. A Nyugat-magyarországi Egyetem Geo - Informatikai Kar jövőbeni helyzetének tisztázása, és a tiszta viszonyok megteremtése. Mindezen külső tényezők ellenére folytatnunk kell a Tagkollégiumok megkezdett felújításait, illetve az eszközpark cseréjét és a bútorzat korszerűsítését, ezért elkészítettük a évekre vonatkozó beruházási, fejlesztési tervét, melyet minden évben megújítunk. A jövőjét is nagymértékben meg fogja határozni a Felsőoktatási rendszer strukturális átalakítása, az új finanszírozási rendszer, illetve az Egyetem Stratégiája és költségvetésének a helyzete. A tervezések során felhasználtuk a teljes körűen lefolytatott hallgatói elégedettségmérések eredményeit, hogy az életkörülmények javítását és a szükséges fejlesztéseket, a hallgatói igényekhez és elvárásokhoz tudjuk igazítani. A folyamatosan változó körülmények ellenére is meg kell tartani a Tagkollégiumokban kialakult szakmai, tanulmányi,- és közéleti munka színvonalát. Bérleményi szerződéseink menedzselésével, a hallgatói létszám változásához kell igazítani a férőhelyek számát, majd a Kandó Kálmán felújításától függően, a bérleményi férőhelyeket teljesen meg lehetne szüntetni. Az így felszabaduló, a kollégiumi férőhelyekre fordítható intézményi lakhatási normatíva keretet, a meglévő saját kollégiumok felújítására, illetve állagmegóvására kell fordítani. Az eredményes szakmai, tanulmányi munka, és az értelmiségivé válás alapfeltétele, hogy a hallgatók életkörülményei feleljenek meg a kor elvárásainak, melyhez megfelelő mennyiségű, illetve minőségű

8 igazgató kollégiumi férőhelyre van szükség. A jó minőségű infrastruktúra még vonzóbbá teheti az Egyetemet a hallgatók számára, növelve így a versenyképességünket. A kollégiumi elhelyezési arányok jól segítik az Egyetem országos beiskolázási lehetőségét, illetve a jövőbeni hallgatói létszám fenntarthatóságát. 7. Kitüntetések a ban Ssz. Név Beosztás Szervezeti egység Kitüntetés 1./ Udvardi Lébényi Pál igazgatói Portás Józsefné Tagkollégium Dicséret 2./ Zaka Ferenc Portás Kiss Árpád Tagkollégium igazgatói Tagkollégium Dicséret 3./ Balogh József igazgató Bánki Donát 25 éves Törzsgárda Tag 4./ Nagy Béla Portás Bánki Donát 15 éves Törzsgárda Tag 5./ Csík Erzsébet Tagkollégiumi Kiss Árpád 60. éves Születésnapi igazgató Tagkollégium Emléklap A beszámolóban részletezett eredményeink és sikereink eléréséhez nélkülözhetetlen volt munkatársaink kiváló teljesítménye, sokrétű együttműködése, valamint az igen aktív szakmai közéleti tevékenysége. Ennek kapcsán köszönet illeti az Egyetem vezetését, az Oktatási Főigazgatóság, illetve a Gazdasági és Műszaki Igazgatóság munkatársait, valamint a vezetésével szorosan együttműködő i,- és Egyetemi Hallgatói Önkormányzatot, akik nélkül nem tudtuk volna megvalósítani kitűzött céljainkat. Budapest, december 15. Balogh József s.k. kollégiumigazgató

Vezetői Beszámoló a Kollégium 2014. év I. félévi tevékenységéről

Vezetői Beszámoló a Kollégium 2014. év I. félévi tevékenységéről Vezetői Beszámoló a 2014. év I. félévi tevékenységéről ÓBUDAI EGYETEM igazgató unk az Egyetem oktatási és nevelési céljainak megvalósításában többrétű feladatot lát el. Lakhatást biztosít a vidéki hallgatók

Részletesebben

Vezetői Beszámoló az Egyetemi Kollégium 2015. évi tevékenységéről

Vezetői Beszámoló az Egyetemi Kollégium 2015. évi tevékenységéről Vezetői Beszámoló az 2015. évi tevékenységéről Szervezeti keretek, személyi feltételek, vezetés és irányítás A Kollégium az Egyetem oktatási és nevelési céljainak megvalósításában többrétű feladatot lát

Részletesebben

Vezetői Beszámoló a Kollégium 2010. évi tevékenységéről

Vezetői Beszámoló a Kollégium 2010. évi tevékenységéről Vezetői Beszámoló a 2010. évi tevékenységéről A az Egyetem oktatási-nevelési céljainak megvalósításában speciális feladatot lát el. Szociális funkciója révén lakhatást biztosít a vidéki hallgatók részére,

Részletesebben

Hajdúhadház Városi Önkormányzat Ügyrendi, Etikai és Közrendvédelmi Bizottsága Elnökétől

Hajdúhadház Városi Önkormányzat Ügyrendi, Etikai és Közrendvédelmi Bizottsága Elnökétől Hajdúhadház Városi Önkormányzat Ügyrendi, Etikai és Közrendvédelmi Bizottsága Elnökétől Előterjesztés Hajdúhadház Városi Önkormányzat Képviselő testületének 2012. április 26-án tartandó ülésére Tisztelt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2014. május 14-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2014. május 14-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület Röjtökmuzsaj község Önkormányzata RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-5/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2014. május 14-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület

Részletesebben

A FEKOSZ ELNÖKÉNEK BESZÁMOLÓJA A MEGVÁLASZTÁSA ÓTA ELTELT IDŐSZAKBAN VÉGZETT MUNKÁRÓL

A FEKOSZ ELNÖKÉNEK BESZÁMOLÓJA A MEGVÁLASZTÁSA ÓTA ELTELT IDŐSZAKBAN VÉGZETT MUNKÁRÓL A FEKOSZ ELNÖKÉNEK BESZÁMOLÓJA A MEGVÁLASZTÁSA ÓTA ELTELT IDŐSZAKBAN VÉGZETT MUNKÁRÓL Beszámolómat, hasonlóképpen elődömhöz, a szervezetünket érintő nagyobb témacsoportok köré építettem föl. E struktúrába

Részletesebben

Az ÓNTE Kht. gazdálkodása 2006-ban. Bevezetés:

Az ÓNTE Kht. gazdálkodása 2006-ban. Bevezetés: Az ÓNTE Kht. gazdálkodása 2006-ban Bevezetés: Megalakulása óta az ONTE Kht. sikeresen teljesíti az alapító okiratban vállalt feladatait. Alakulása óta normatív támogatás nélkül gazdálkodik. Eredményeink

Részletesebben

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Tartalom Bemutatkozás... 3 Motiváció... 3 Diákbizottság... 4 Hunya Gréta - Alelnök és tudományos bizottsági tag... 4 Szalay

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 13-án 15 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben

A választásokat Schmiedt Péter bonyolítja le. Péter ismerteti a szavazás részleteit, menetét és szabályait.

A választásokat Schmiedt Péter bonyolítja le. Péter ismerteti a szavazás részleteit, menetét és szabályait. KÖZGYŰLÉS Köszöntő és levezető elnök választása: Schmiedt Péter köszönti Novák János igazgatót, Bodáné Szegi Ildikó kollégiumi tanárt és ot. Felkéri Vigh Bernadettet a jegyzőkönyv írására, Kurucz Tamást

Részletesebben

Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben

Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben Csillaghegyi Polgári Kör Egyesület Alapítva: 1912-ben, újjáalapítva: 2000-ben 1038 Budapest, Valéria u. 4-6. Tel.: 240-9065 Számlasz: 11703006 20036249 Közhasznú szervezet Főv. Bíróság nyt. sz: 9236 Adószám:

Részletesebben

Munkaközösség tagjai:

Munkaközösség tagjai: Munkaközösség tagjai: Osztályok Osztályfőnökök Osztálytanító 1.a Sági Gyöngyi Porgányiné Henrich Piroska 1.b Perákné Megyes Edit Dávidovics Mária 2. Kiskóné Bődör Krisztina 3.a Martonné Kotnyek Judit Wilheim

Részletesebben

BESZÁMOLÓ - TÁJÉKOZTATÓ

BESZÁMOLÓ - TÁJÉKOZTATÓ BESZÁMOLÓ - TÁJÉKOZTATÓ AZ LTSZ 2015. ÉVI MUNKÁJÁRÓL A Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége (továbbiakban LTSZ vagy Szövetség) a tárgyévre elfogadott munkaterv alapján végezte munkáját. Az érvényben

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2597/2012.

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2597/2012. FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2597/2012. 6. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testületnek az önkormányzat

Részletesebben

Beszámoló a Városi Könyvtár 2013. évi tevékenységéről

Beszámoló a Városi Könyvtár 2013. évi tevékenységéről Beszámoló a Városi Könyvtár 2013. évi tevékenységéről 1 A könyvtár működési körülményei sokat javultak az utóbbi években, megfelelnek a törvényi előírásoknak, ami a fenntartó önkormányzat pozitív hozzáállásának

Részletesebben

4. NAPIREND Ügyiratszám: 14/ 533 /2007. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2007. május 18-i nyilvános ülésére

4. NAPIREND Ügyiratszám: 14/ 533 /2007. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2007. május 18-i nyilvános ülésére 4. NAPIREND Ügyiratszám: 14/ 533 /2007. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2007. május 18-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívott: Önkormányzati tulajdonú gazdasági

Részletesebben

NÓGRÁD MEGYEI ÉPÍTÉSZ KAMARA ELNÖKSÉGE

NÓGRÁD MEGYEI ÉPÍTÉSZ KAMARA ELNÖKSÉGE MEGHÍVÓ A Nógrád Megyei Építész Kamara 2014. évi taggyűlésére A taggyűlés időpontja: 2014. április 24. (csütörtök) 14.00 -óra (regisztráció 13.30 órától) A taggyűlés helyszíne: Nógrád Megyei Szakképzési-szervezési

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 14-én megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 14-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 14-én megtartott üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Beszámoló két ülés között történt fontosabb

Részletesebben

Szöveges értékelés Pannonhalma Város Önkormányzat 2010. évi költségvetési beszámolójához

Szöveges értékelés Pannonhalma Város Önkormányzat 2010. évi költségvetési beszámolójához Szöveges értékelés Pannonhalma Város Önkormányzat 2010. évi költségvetési beszámolójához I. Az önkormányzati feladatellátás általános értékelése: 1. Az önkormányzati feladatellátás tárgyi és személyi feltételei

Részletesebben

Készítette: Jankóné Jónás Zsuzsa BEMUTATÓ A BOGÁCSI BÜKKALJA ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK MUNKÁJÁRÓL 2014. NOVEMBER 2015.

Készítette: Jankóné Jónás Zsuzsa BEMUTATÓ A BOGÁCSI BÜKKALJA ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK MUNKÁJÁRÓL 2014. NOVEMBER 2015. Készítette: Jankóné Jónás Zsuzsa BEMUTATÓ A BOGÁCSI BÜKKALJA ÁLTALÁNOS ISKOLA SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK MUNKÁJÁRÓL 2014. NOVEMBER 2015. NOVEMBER A következő programok nem valósulhattak volna meg a Szülői

Részletesebben

Elnökségi ülés 2014. április 15. Jelenléti ív szerint

Elnökségi ülés 2014. április 15. Jelenléti ív szerint Elnökségi ülés 2014. április 15. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint Napirendi pontok: 1./ 2014. 01. 21-i elnökségi ülés határozatai végrehajtásának áttekintése. 2./ Beszámoló a Szövetség 2014. I. negyedévi

Részletesebben

Pályázat Elnöki Posztjára Bátori Ágnes

Pályázat Elnöki Posztjára Bátori Ágnes Pályázat Az Óbudai Egyetem Hallgatói Önkormányzat Neumann János Informatikai Kari Részönkormányzatának Elnöki Posztjára Bemutatkozás: A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászberényben születtem 1988. január

Részletesebben

SZINT Szegedi Intézménytakarító Kft. Üzleti terv. 2012. év

SZINT Szegedi Intézménytakarító Kft. Üzleti terv. 2012. év SZINT Szegedi Intézménytakarító Kft. Üzleti terv 2012. év I. Összefoglaló a 2012. év üzleti tervéről Társaság neve: SZINT Szegedi Intézménytakarító Kft. Székhelye: 6728 Szeged, Fonógyári út 24. Telephelye:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. . az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 2007.május 19-én 10.00 órakor tartott tisztújító Küldöttközgyűlésről

Jegyzőkönyv. . az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 2007.május 19-én 10.00 órakor tartott tisztújító Küldöttközgyűlésről Jegyzőkönyv. az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 2007.május 19-én 10.00 órakor tartott tisztújító Küldöttközgyűlésről A közgyűlés helye: ELTE Fizikai épület 083.sz. előadóterem. 1117 Budapest, Pázmány Péter

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: Gémes László polgármester Lukács Istvánné képviselő R. Nagy Mihály képviselő Szabó Tibor képviselő Tóth Péter képviselő

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: Gémes László polgármester Lukács Istvánné képviselő R. Nagy Mihály képviselő Szabó Tibor képviselő Tóth Péter képviselő Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2011. április 21-én tartott nyílt üléséről. Jelen voltak: Gémes

Részletesebben

A jövő útja az önkéntes ág PÉNZTÁRI. Rendkívüli és rendes közgyűlés történelmi döntések. XIII. évfolyam, 1. szám 2012.

A jövő útja az önkéntes ág PÉNZTÁRI. Rendkívüli és rendes közgyűlés történelmi döntések. XIII. évfolyam, 1. szám 2012. PÉNZTÁRI XIII. évfolyam, 1. szám 2012. január A TULAJDONOSOK HÍRMAGAZINJA Rendkívüli és rendes közgyűlés történelmi döntések A jövő útja az önkéntes ág AZ ELMÚLT ÉV SZEPTEMBERÉBEN RENDKÍVÜLI KÖZGYŰLÉSRE

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 244. MELLÉKLET: 3 db TÁRGY: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Hivatásos Tűzoltósága alapító okiratának, valamint szervezeti és működési szabályzatának felülvizsgálata

Részletesebben

RÓLUNK SZÓL V.év. 5.szám

RÓLUNK SZÓL V.év. 5.szám VVILONYA RÓLUNK SZÓL 2009 V.év. 5.szám Kiadja: 8194 Vilonya, Hétvezér u.22. http://www.vilonya.eu e-mail: vilonyaert@vilonya.eu Testvértelepülésünk Nyitracsehi EGY KÖZSÉG A TÉRKÉPEN: VILONYA, DE NEKÜNK

Részletesebben

Fegyvernek Nagyközség Polgármestere 5231 Fegyvernek, Felszabadulás út 171. 56/556-010

Fegyvernek Nagyközség Polgármestere 5231 Fegyvernek, Felszabadulás út 171. 56/556-010 Fegyvernek Nagyközség Polgármestere 5231 Fegyvernek, Felszabadulás út 171. 56/556-010 MEGHÍ VÓ FEGYVERNEK ÖNKORM ÁNYZ AT KÉPVI SEL Ő- TESTÜLETE 2013. ÁPRILIS 25-ÉN CSÜTÖRTÖKÖN- 15 ÓRAKOR ÜLÉST TART, Melyre

Részletesebben

T A N K Ö N Y V, T A N E S Z K Ö Z

T A N K Ö N Y V, T A N E S Z K Ö Z ISKOLAI MINŐSÉGBIZTOSÍTÁS SZÜLŐI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS T A N K Ö N Y V, T A N E S Z K Ö Z H A S Z N Á L A T EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY KESZTHELY 2 0 0 9-2 0 1 0 Készítette:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. június 27-i nyilvános ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. június 27-i nyilvános ülésére 8. NAPIREND Ügyiratszám: 14/195-31/2014. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. június 27-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívottak: Beszámoló az önkormányzati

Részletesebben

ELTE KSZK Vezér úti Kollégium Diákbizottság. Elnöki Program. Varga Viktória

ELTE KSZK Vezér úti Kollégium Diákbizottság. Elnöki Program. Varga Viktória ELTE KSZK Vezér úti Kollégium Diákbizottság Elnöki Program Varga Viktória 1 Tartalom Varga Viktória elnökjelölt bemutatkozás és motiváció:... 3 Bemutatkozás:... 3 Motiváció:... 3 Puju Robin alelnök jelölt

Részletesebben

Jegyzıkönyv A ELTE BTK HÖK Küldöttgyőlésének ülése

Jegyzıkönyv A ELTE BTK HÖK Küldöttgyőlésének ülése Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT Eötvös Loránd University Faculty of Humanities Students' Union Ellenırzı Bizottság 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A H-1088 Budapest,

Részletesebben

SOPRONI KOLLÉGIUMAINAK

SOPRONI KOLLÉGIUMAINAK NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SOPRONI KOLLÉGIUMAINAK ÜGYRENDJE SOPRON 2011 Tartalomjegyzék Általános rendelkezések... 3 A Kollégium feladata... 3 Kollégiumi Bizottság... 3

Részletesebben

A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár munkaterve 2008.

A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár munkaterve 2008. A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár munkaterve 2008. EGY MEGÚJULÓ KÖNYVTÁR A BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR SZAKMAI PROGRAMJA 2008...3 I. HELYZETELEMZÉS...3 SWOT analízis...3 II. ELÉRENDŐ

Részletesebben

VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT 5510 Dévaványa, Széchenyi u.9.sz. Tel.:66-483-044, email:vedonoci@freemail.hu

VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT 5510 Dévaványa, Széchenyi u.9.sz. Tel.:66-483-044, email:vedonoci@freemail.hu VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT 5510 Dévaványa, Széchenyi u.9.sz. Tel.:66-483-044, email:vedonoci@freemail.hu VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT BESZÁMOLÓJA 2010 ÉVRŐL Az elmúlt év során a védőnői ellátást 2 körzeti

Részletesebben

ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E

ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS A L P O L G Á R M E S T E R E ÁTFOGÓ ÉRTÉKELÉS A GYERMEKVÉDELEMI FELADATOK 2015. ÉVI ELLÁTÁSÁRÓL Összeállította: Érd MJV Polgármesteri Hivatala Humán Iroda Érd, 2016. május 4. - 1

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Közgyűlésnek. a Társaság 2015. évi tevékenységéről

ELŐTERJESZTÉS. a Közgyűlésnek. a Társaság 2015. évi tevékenységéről MAGYAR-OROSZ MŰVELŐDÉSI ÉS BARÁTI TÁRSASÁG ELNÖKSÉG ELŐTERJESZTÉS a Közgyűlésnek a Társaság évi tevékenységéről Budapest, 2016. március ELŐTERJESZTÉS a Társaság évi tevékenységéről A határozati javaslat

Részletesebben

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ GYŐR MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ 2014-2030 Munkaközi példány (1. változat) GYŐR 2014. JANUÁR KÉSZÍTETTÉK Megbízó: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata 9021 Győr, Városház tér 1. Megbízott:

Részletesebben

II. Magyar Értékek Napja 2015

II. Magyar Értékek Napja 2015 II. Magyar Értékek Napja 2015 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Nemzeti Művelődési Intézet 2015. szeptember 12. II. MAGYAR ÉRTÉKEK NAPJA Budapest, V. kerület, Szent István tér 2015. szeptember 12. Mindannyiunk számára

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés részei

Közhasznúsági jelentés részei Közhasznúsági jelentés részei I. A Tátorján Szociális Szolgáltatóház Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft tagjai, feladata, tevékenysége II. Számviteli beszámoló Mellékletei: - Közhasznú egyszerűsített éves

Részletesebben

ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG. B E S Z Á M O L Ó a polgárőrség 2009. évi tevékenységéről az OPSZ 2010. évi Közgyűlésére

ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG. B E S Z Á M O L Ó a polgárőrség 2009. évi tevékenységéről az OPSZ 2010. évi Közgyűlésére ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG Levélcím: Telefon: Fax: Internet: E-mail: 1077 Budapest Király u. 71. 441-1827 441-1794 441-1821 www.opsz.hu kozpontiiroda@opsz.hu Elfogadva a Közgyűlés KGY/5/2010. sz. határozatával.

Részletesebben

Új bv. kódex. A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések

Új bv. kódex. A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések Új bv. kódex A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény megszületésével először szabályozza legmagasabb szintű jogszabály

Részletesebben

A MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM VÉGREHAJTÁSÁNAK ÉRTÉKELÉSE 2010/2011. tanév ÁLTALÁNOS ISKOLÁK

A MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM VÉGREHAJTÁSÁNAK ÉRTÉKELÉSE 2010/2011. tanév ÁLTALÁNOS ISKOLÁK A MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM VÉGREHAJTÁSÁNAK ÉRTÉKELÉSE 2010/2011. tanév ÁLTALÁNOS ISKOLÁK Aranyhíd Nevelési-Okatási Integrációs Központ 2. sz. melléklet A Ktv.40 /11/ alapján, mint önkormányzati fenntartású

Részletesebben

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER TÁJÉKOZTATÓ AZ ELŐZŐ TESTÜLETI ÜLÉS ÓTA VÉGZETT MUNKÁRÓL. polgármester

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER TÁJÉKOZTATÓ AZ ELŐZŐ TESTÜLETI ÜLÉS ÓTA VÉGZETT MUNKÁRÓL. polgármester BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER TÁJÉKOZTATÓ AZ ELŐZŐ TESTÜLETI ÜLÉS ÓTA VÉGZETT MUNKÁRÓL Előadó: Tóth Mihály polgármester Testületi ülés időpontja: 2007. február 20. Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás www.zoldhid.

Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás www.zoldhid. ZÖLD HiD'- f'rogltam Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás www.zoldhid.hu Vezetői összefoglaló a Zöld Híd Programról 2001-2014 --

Részletesebben

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Központi Ügyfélszolgálati Iroda J E L E N T É S

EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Központi Ügyfélszolgálati Iroda J E L E N T É S EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Központi Ügyfélszolgálati Iroda J E L E N T É S A Központi Ügyfélszolgálati Iroda 2013. szeptember 2. 2013. december 31. között végzett munkájáról és tapasztalatairól A

Részletesebben

Híradó Tagozat Évzáró összejövetel 2014. december 4. BESZÁMOLÓ 2014-RŐL. Tisztelt Hölgyek, Tisztelt Urak, kedves klubtársak, kedves vendégek.

Híradó Tagozat Évzáró összejövetel 2014. december 4. BESZÁMOLÓ 2014-RŐL. Tisztelt Hölgyek, Tisztelt Urak, kedves klubtársak, kedves vendégek. Híradó Tagozat Évzáró összejövetel 2014. december 4. BESZÁMOLÓ 2014-RŐL Tisztelt Hölgyek, Tisztelt Urak, kedves klubtársak, kedves vendégek. Ez év utolsó tagozati évzáróján négy éves ciklust zárunk le,

Részletesebben

HALLGATÓI ELÉGEDETTSÉG VIZSGÁLATA A

HALLGATÓI ELÉGEDETTSÉG VIZSGÁLATA A Budapesti Műszaki Főiskola Rejtő Sándor Könnyűipari Főiskolai Kar Minőségirányítási Tanszék TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI DOLGOZAT HALLGATÓI ELÉGEDETTSÉG VIZSGÁLATA A KOLLÉGIUMI BERUHÁZÁSOK EREDMÉNYESSÉGÉNEK VISSZAMÉRÉSE

Részletesebben

2014 / 2015-as tanév értékelése

2014 / 2015-as tanév értékelése 2014 / 2015-as tanév értékelése A 2014 15 ös tanévre való felkészülés izgalmakkal sok munkával kezdődött. Befejeződött az intézmény teljes körű felújítása, és a nyár végén ismét elfoglalhattuk az immár

Részletesebben

TARTALOMMUTATÓ. 1. Beszámoló a Társulás 2009. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről.

TARTALOMMUTATÓ. 1. Beszámoló a Társulás 2009. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről. TARTALOMMUTATÓ 1. Beszámoló a Társulás 2009. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről. 2. Tájékoztató az oktatási intézmények helyzetéről a 2009/2010-es tanév kezdése előtt. 3. Költségracionalizálási

Részletesebben

Iktatószám: 3708470298/2013. Ügyszám: 3708476652/2013.

Iktatószám: 3708470298/2013. Ügyszám: 3708476652/2013. Iktatószám: 3708470298/2013. Ügyszám: 3708476652/2013. NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL SZÖVEGES INDOKLÁS A 2012. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSHOZ XVI. Fejezet: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Államháztartási egyedi azonosító

Részletesebben

AKKREDITÁCIÓS ÚTMUTATÓ SEGÉDLETE

AKKREDITÁCIÓS ÚTMUTATÓ SEGÉDLETE AKKREDITÁCIÓS ÚTMUTATÓ SEGÉDLETE Piros beszúrás, lila törlendő, zöld magyarázat. PI INTÉZMÉNYI AKKREDITÁCIÓS ELJÁRÁS JELENTÉSE (Második akkreditációs értékelés) 2007/10/XI/1. sz. MAB határozat KECSKEMÉTI

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület 2010. május 27.-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület 2010. május 27.-én tartandó ülésére Gödöllői Piac Üzemeltető és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2100 Gödöllő, Szabadság út 3. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2010. május 27.-én tartandó ülésére Tárgy: A Piac Üzemeltető és Szolgáltató

Részletesebben

INGATLANKEZELŐ ÉS VAGYONGAZDÁLKODÓ ZRT.

INGATLANKEZELŐ ÉS VAGYONGAZDÁLKODÓ ZRT. INGATLANKEZELŐ ÉS VAGYONGAZDÁLKODÓ ZRT. Háromnegyedéves beszámoló 2014. év 1.oldal I. Összefoglaló a 2014. év I-III. negyedéves beszámolójáról Társaság neve: Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt. Székhelye:

Részletesebben

Közzétételi lista. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége és szakképzettsége

Közzétételi lista. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége és szakképzettsége Közzétételi lista A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége és szakképzettsége Sorszám Beosztás Végzettség Szakképzettség Tanított tárgyak 1. tanító főiskola tanító, technika

Részletesebben

Kecskemét, 2007. április 20.

Kecskemét, 2007. április 20. BESZÁMOLÓ A KECSKEMÉTI FŐISKOLA 2006. ÉVI GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉGÉRŐL Kecskemét, 2007. április 20. 1 BEVEZETÉS Az integrált Kecskeméti Főiskola hetedik gazdasági évét zárta 2006-ban. A Felsőoktatási törvény

Részletesebben

2008. évi szakmai tevékenységének mérlege

2008. évi szakmai tevékenységének mérlege A Magyar Szabadalmi Hivatal 2008. évi szakmai tevékenységének mérlege SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Magyar Szabadalmi Hivatal Budapest, 2009. február 17. www.mszh.hu 1 A Magyar Szabadalmi Hivatal mint a szellemi tulajdon

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület éves közgyűléséről

JEGYZŐKÖNYV A Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület éves közgyűléséről JEGYZŐKÖNYV A Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület éves közgyűléséről Időpont: 2009. május 30. (szombat). 14:00 óra Helyszín: Az egyesület klubhelyisége a Kapostüskevári vasúti megállóhelyen Kemenczei

Részletesebben

A SZOLNOKI FŐISKOLA. 2008. évi OKTATÁSI ÉS GAZDÁLKODÁSI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES ÉRTÉKELÉSE

A SZOLNOKI FŐISKOLA. 2008. évi OKTATÁSI ÉS GAZDÁLKODÁSI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES ÉRTÉKELÉSE A SZOLNOKI FŐISKOLA 2008. évi OKTATÁSI ÉS GAZDÁLKODÁSI BESZÁMOLÓJÁNAK SZÖVEGES ÉRTÉKELÉSE I. BEVEZETÉS A Szolnoki Főiskola 2008-ban is két fakultással folytatta működését. Üzleti Fakultás (Szolnok), valamint

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK 1. SZÜLŐK: 1. A

TARTALOMJEGYZÉK 1. SZÜLŐK: 1. A 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. SZÜLŐK: 1. A kérdőívek kiosztásának és kitöltésének sikeressége 2. oldal 2. Miért döntött úgy, hogy gyermeke ebbe az iskolába járjon? 4. oldal 3. Szeretné-e gyermekét 8 évfolyamos

Részletesebben

Szeretettel köszöntök minden kollégát a 2008/2009-es tanév félévzáró értekezletén. Félévi beszámolómat az alábbiak szerint építettem fel:

Szeretettel köszöntök minden kollégát a 2008/2009-es tanév félévzáró értekezletén. Félévi beszámolómat az alábbiak szerint építettem fel: Kedves Kartársnők, kedves Kartársak! Szeretettel köszöntök minden kollégát a 2008/2009-es tanév félévzáró értekezletén. Félévi beszámolómat az alábbiak szerint építettem fel: 1. A 2008/2009-es tanév első

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. január 28-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. január 28-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 6/2016. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. január 28-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Előzetesen tárgyalja: Budapest

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság 2015. április 23-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Az Egészségügyi és Szociális Bizottság 2015. április 23-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő testületének Egészségügyi és Szociális Bizottsága 8/2015. ESZB JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen voltak: Távol volt: Meghívottak: Az Egészségügyi és Szociális

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Tárgy Határozat /Rendelet Oldal. 2.) Tájékoztató a határvédelmi szervezet tevékenységéről Röszke Községben 52/2014.(V.07.) h. 5.

Jegyzőkönyv. Tárgy Határozat /Rendelet Oldal. 2.) Tájékoztató a határvédelmi szervezet tevékenységéről Röszke Községben 52/2014.(V.07.) h. 5. RÖSZKE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 6758 Röszke, Felszabadulás u. 84. Tel: 573-030 11/2014. KT. Jegyzőkönyv Készült Röszke Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 7-én, szerdán,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 4-én - csütörtökön - du. 16,00 órakor megtartott r e n d k í v ü l i üléséről. A rendkívüli képviselő-testület

Részletesebben

Beszámoló az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról

Beszámoló az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról Beszámoló az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (továbbiakban: Gyvt.) 96. (6) bekezdése

Részletesebben

Mozgássérültek Budapesti Egyesületének Közhasznúsági jelentése a 2013. évi tevékenységéről

Mozgássérültek Budapesti Egyesületének Közhasznúsági jelentése a 2013. évi tevékenységéről a Mozgássérültek Budapesti Egyesületének Közhasznúsági jelentése a. évi tevékenységéről Név: MOZGÁSSÉRÜLTEK BUDAPESTI EGYESÜLETE Székhely: Telephely: Pesti Központ Budapest, Hegedűs Gyula u.. Egyetemes

Részletesebben

A MAGYAR TURIZMUS ZRT. KONGRESSZUSI IGAZGATÓSÁGÁNAK TÁJÉKOZTATÓJA. a Magyarországon 2012-ben megrendezett nemzetközi rendezvényekrıl

A MAGYAR TURIZMUS ZRT. KONGRESSZUSI IGAZGATÓSÁGÁNAK TÁJÉKOZTATÓJA. a Magyarországon 2012-ben megrendezett nemzetközi rendezvényekrıl A MAGYAR TURIZMUS ZRT. KONGRESSZUSI IGAZGATÓSÁGÁNAK TÁJÉKOZTATÓJA a Magyarországon 2012-ben megrendezett nemzetközi rendezvényekrıl A Magyar Kongresszusi Igazgatóság (MKI) partnerei közremőködésével 2012-ben

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2006. MÁRCIUS 16-I ÜLÉSÉRE

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2006. MÁRCIUS 16-I ÜLÉSÉRE E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2006. MÁRCIUS 16-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 775/2006. MELLÉKLETEK: 1 DB TÁRGY: Beszámoló a Baranyai PedagógiaiSzakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások

Részletesebben

Pályázat a Sapientia EMTE Műszaki és Társadalomtudományi Kar dékáni megbízatása elnyerésére

Pályázat a Sapientia EMTE Műszaki és Társadalomtudományi Kar dékáni megbízatása elnyerésére Pályázat a Sapientia EMTE Műszaki és Társadalomtudományi Kar dékáni megbízatása elnyerésére dr. Szilágyi József 1 Tartalomjegyzék A pályázó adatai 3 A pályázó rátermettségének bizonyítása, motivációja

Részletesebben

Beszámoló az MKIK 2014. évi szakmai tevékenységéről

Beszámoló az MKIK 2014. évi szakmai tevékenységéről Beszámoló az MKIK 2014. évi szakmai tevékenységéről Gazdasági környezet Az elmúlt évek gazdaságpolitikája arra alapozott, hogy az adósság csapdából csak akkor lehet kitörni, ha emelkedik a növekedési potenciál,

Részletesebben

Beszámoló A Dévaványai Cigány Kisebbségi Önkormányzat 4 éves tevékenységéről

Beszámoló A Dévaványai Cigány Kisebbségi Önkormányzat 4 éves tevékenységéről Beszámoló A Dévaványai Cigány Kisebbségi Önkormányzat 4 éves tevékenységéről Dévaványa város életében 2006-ban alakult meg először kisebbségi önkormányzat a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló

Részletesebben

ÉLELMISZER-FELDOLGOZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE FEDERATION OF HUNGARIAN FOOD INDUSTRIES ALAPÍTVA 1989. Együtt a fogyasztókért tegyünk együtt érte

ÉLELMISZER-FELDOLGOZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE FEDERATION OF HUNGARIAN FOOD INDUSTRIES ALAPÍTVA 1989. Együtt a fogyasztókért tegyünk együtt érte KÉRDŐÍV 1. Kérjük röviden mutassa be, hogy a vállalat miért tartotta fontosnak a kezdeményezéshez történő csatlakozást. Pick Szeged Zrt, mint az ország legnagyobb húsipari vállalata kiemelten fontosnak

Részletesebben

Ikt. sz.: SZF/.../2012. A Szolnoki Főiskola Térítési és Juttatási Szabályzata

Ikt. sz.: SZF/.../2012. A Szolnoki Főiskola Térítési és Juttatási Szabályzata Ikt. sz.: SZF/.../2012 A Szolnoki Főiskola Térítési és Juttatási Szabályzata Szolnok, 2012 A Szolnoki Főiskola (továbbiakban: főiskola) Szenátusa a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT PÁVEL ÁGOSTON KOLLÉGIUMÁNAK ÜGYRENDJE SZOMBATHELY

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT PÁVEL ÁGOSTON KOLLÉGIUMÁNAK ÜGYRENDJE SZOMBATHELY NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT PÁVEL ÁGOSTON KOLLÉGIUMÁNAK ÜGYRENDJE SZOMBATHELY Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések... 3 2. A Kollégium feladata...

Részletesebben

A KÖZÉPFOKÚ OKTATÁS HELYZETE DÉVAVÁNYÁN KÉPVISELŐTESTÜLETI TÁJÉKOZTATÓ TISZA KÁLMÁN SZAKKÉPZŐ ISKOLA 2014 / 2015. tanév

A KÖZÉPFOKÚ OKTATÁS HELYZETE DÉVAVÁNYÁN KÉPVISELŐTESTÜLETI TÁJÉKOZTATÓ TISZA KÁLMÁN SZAKKÉPZŐ ISKOLA 2014 / 2015. tanév A KÖZÉPFOKÚ OKTATÁS HELYZETE DÉVAVÁNYÁN KÉPVISELŐTESTÜLETI TÁJÉKOZTATÓ TISZA KÁLMÁN SZAKKÉPZŐ ISKOLA 2014 / 2015. tanév 1 Tartalom 1. Működési feltételek: személyi, tárgyi, tankönyvellátás 2. Pályázatok

Részletesebben

Bizottsága Szakbizottság

Bizottsága Szakbizottság Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Iktatószám: 14916-3/2012. Tárgy: Az önkormányzat 2012. évi költségvetése Melléklet: Határozatok 1 db rendelet-tervezet Készítette: Közgazdasági Iroda

Részletesebben

1. A PÉNZTÁR BEMUTATÁSA

1. A PÉNZTÁR BEMUTATÁSA 1. A PÉNZTÁR BEMUTATÁSA A Pannónia Nyugdíjpénztár VIT Nyugdíjpénztár néven 1994. decemberében alakult a villamosenergia-ipari nagy munkáltatók és az érdekképviseletek kezdeményezésére, és támogatásával.

Részletesebben

Kiadja: Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány EUROPE DIRECT Információs Központ Nógrád megye 3100 Salgótarján, Mártírok út 1.

Kiadja: Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány EUROPE DIRECT Információs Központ Nógrád megye 3100 Salgótarján, Mártírok út 1. Kiadja: Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány EUROPE DIRECT Információs Központ Nógrád megye 3100 Salgótarján, Mártírok út 1., telefon: 32/520-300, fax: 32/520-304. e-mail: nograd@europedirect.hu,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 12-én 17.00 órai kezdettel tartott ülésén.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 12-én 17.00 órai kezdettel tartott ülésén. Farmos Község Önkormányzat J e g y z ő k ö n y v Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 12-én 17.00 órai kezdettel tartott ülésén. Jelen vannak: Horváth László polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖRMEND VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖRMEND VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖRMEND VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. október 29.-i üléséről Határozat: 120 130. számú Rendelet: 18/2009. (X.30.) 19/2009. (X.30.) 20/2009. (X.30.) 21/2009. (X.30.)

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI EGYETEM A VAGYONGAZDÁLKODÁSI KÖZPONT VAGYONGAZDÁLKODÁSI IRODÁJÁNAK ÜGYRENDJE

NYÍREGYHÁZI EGYETEM A VAGYONGAZDÁLKODÁSI KÖZPONT VAGYONGAZDÁLKODÁSI IRODÁJÁNAK ÜGYRENDJE NYÍREGYHÁZI EGYETEM A VAGYONGAZDÁLKODÁSI KÖZPONT VAGYONGAZDÁLKODÁSI IRODÁJÁNAK ÜGYRENDJE Elfogadva: 2015. február 27., hatályba lép: 2015. március 2-án Utolsó módosítás: 2016. március 31., hatályba lép:

Részletesebben

Beszámoló. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség tevékenységéről

Beszámoló. a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség tevékenységéről Előterjesztő: Készítette: Szitka Péter polgármester Szent-Királyi László tűzoltó alezredes Beszámoló a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kazincbarcikai Katasztrófavédelmi Kirendeltség

Részletesebben

BUDAPESTI ELEKTROMOS SPORTEGYESÜLET SPORTSZAKMAI BESZÁMOLÓ

BUDAPESTI ELEKTROMOS SPORTEGYESÜLET SPORTSZAKMAI BESZÁMOLÓ BUDAPESTI ELEKTROMOS SPORTEGYESÜLET SPORTSZAKMAI BESZÁMOLÓ 2015. Budapest, 2016. május 24. Kunzer Ferenc elnök TARTALOMJEGYZÉK 1. SPORTEGYESÜLET MŰKÖDÉSE... 3 1.1 Sportolási lehetőségek és a szakosztályok

Részletesebben

Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2010. május 25-i rendes ülésére

Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2010. május 25-i rendes ülésére Budakalász Város Önkormányzat Polgármestere.../2010.(V.25.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2010. május 25-i rendes ülésére Tárgy: Javaslat az Önkormányzat gyermekjóléti

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület 2015. május 28-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő testület 2015. május 28-i ülésére BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Tel: 87/581-230 polgarmester@balatonfured.com Szám: 1/ 367- /2015. Előkészítő: dr. Tósoki Csilla ELŐTERJESZTÉS a Képviselő

Részletesebben

EGYÜTT A KÖZÖSSÉGÉRT. Erdélyi Hanga elnöki programja. 1) Bemutatkozás. Rólam

EGYÜTT A KÖZÖSSÉGÉRT. Erdélyi Hanga elnöki programja. 1) Bemutatkozás. Rólam EGYÜTT A KÖZÖSSÉGÉRT Erdélyi Hanga elnöki programja 1) Bemutatkozás Rólam Erdélyi Hanga vagyok, 1994. október 10-én születtem Sopronban. Az általános iskola elvégzése után a helyi Széchenyi István Gimnáziumban

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2008. április 24 -i ülésére. Szilágyiné Bácsi Gabriella osztályvezető, Tóthné Gál Julianna ügyintéző Képviseli:

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2008. április 24 -i ülésére. Szilágyiné Bácsi Gabriella osztályvezető, Tóthné Gál Julianna ügyintéző Képviseli: ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2008. április 24 -i ülésére Tárgy: Beszámoló a 2007. évi költségvetés végrehajtásáról Készítette: Szilágyiné Bácsi Gabriella osztályvezető, Tóthné Gál Julianna ügyintéző

Részletesebben

A 2007. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása. Igazgatóságunk az elmúlt évet mind gazdálkodási, mind szakmai szempontból eredményesen zárta.

A 2007. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása. Igazgatóságunk az elmúlt évet mind gazdálkodási, mind szakmai szempontból eredményesen zárta. A 2007. évi költségvetési beszámoló szöveges indoklása I. Igazgatóságunk az elmúlt évet mind gazdálkodási, mind szakmai szempontból eredményesen zárta. A tervezett beruházási, szakigazgatási, üzemelési

Részletesebben

Ságvár Község Polgármestere 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/380-013 Fax: 84/380-256 E-mail: polgarmester@sagvar.hu MEGHÍVÓ

Ságvár Község Polgármestere 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/380-013 Fax: 84/380-256 E-mail: polgarmester@sagvar.hu MEGHÍVÓ Ügyszám: 3026/2012. Ságvár Község Polgármestere 8654 Ságvár, Fő u. 16. 84/380-013 Fax: 84/380-256 E-mail: polgarmester@sagvar.hu MEGHÍVÓ Ságvár, Som és Nyim Községek Képviselő-testületei 2012. március

Részletesebben

A KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM HALLGATÓI TÉRÍTÉSI ÉS JUTTATÁSI SZABÁLYZATA (AZ SZMSZ. III.2. SZÁMÚ MELLÉKLETE)

A KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM HALLGATÓI TÉRÍTÉSI ÉS JUTTATÁSI SZABÁLYZATA (AZ SZMSZ. III.2. SZÁMÚ MELLÉKLETE) A KÁROLI GÁSPÁR REFORMÁTUS EGYETEM HALLGATÓI TÉRÍTÉSI ÉS JUTTATÁSI SZABÁLYZATA (AZ SZMSZ. III.2. SZÁMÚ MELLÉKLETE) A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (továbbiakban: Nftv.) 12. (2)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: 4. Poroszló Község Önkormányzat 2011. évi 1. számú költségvetési rendeletének módosítása.

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: 4. Poroszló Község Önkormányzat 2011. évi 1. számú költségvetési rendeletének módosítása. 140 JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. augusztus 31-én (szerdán) 14.00 órai kezdettel tartott nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme, Poroszló Jelen vannak: Meghívottak: Bornemisza János polgármester

Részletesebben

Tisztelt Kamarai Tagtársaim!

Tisztelt Kamarai Tagtársaim! Hivatásunk a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara lapja 2010/1. Tisztelt Kamarai Tagtársaim! TARTALOM Csupán néhány hét telt el a tavaszi parlamenti választások óta, de szakdolgozói kérdésekben bíztató

Részletesebben

Óbudai Egyetem. Keleti Károly Gazdasági Kar M E N T O R F Ü Z E T

Óbudai Egyetem. Keleti Károly Gazdasági Kar M E N T O R F Ü Z E T Óbudai gyetem eleti ároly azdasági ar M N F Ü artalom Hallgatói Önkormányzat 2 Hallgatói Önkormányzat bemutatása... 3. ódok és jelölések... 4. Félév beosztása...5. Ösztöndíjak, juttatások... 6. Hallgatói

Részletesebben

Hírlevél RÉPCESZEMEREI. A megújult kultúrház

Hírlevél RÉPCESZEMEREI. A megújult kultúrház RÉPCESZEMEREI Hírlevél V. évfolyam, 1 szám 2009. Május A megújult kultúrház Befejeződött a Kultúrház felújítása. Ehhez az önkormányzatnak három évre és két sikeres pályázatra volt szüksége. A munkálatok

Részletesebben

SZÖVEGES BESZÁMOLÓ a Tolna Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja mint részben önálló intézmény 2008. ÉVI GAZDÁLKODÁSÁRÓL

SZÖVEGES BESZÁMOLÓ a Tolna Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja mint részben önálló intézmény 2008. ÉVI GAZDÁLKODÁSÁRÓL SZÖVEGES BESZÁMOLÓ a Tolna Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja mint részben önálló intézmény 2008. ÉVI GAZDÁLKODÁSÁRÓL A feladatvégzés eredményei A 2008-as esztendő az intézmény feltételrendszereinek

Részletesebben

Vezetői Beszámoló az Egyetemi Kollégium évi tevékenységéről

Vezetői Beszámoló az Egyetemi Kollégium évi tevékenységéről Vezetői Beszámoló az Egyetemi 2016. évi tevékenységéről Szervezeti keretek, személyi feltételek, vezetés és irányítás A az Egyetem oktatási és nevelési céljainak megvalósításában többrétű feladatot lát

Részletesebben

Bevezetés 2 1. Demográfiai mutatók 3 2. Az önkormányzat által nyújtott pénzbeli, természetbeni ellátások biztosítása...4 3. Az önkormányzat által

Bevezetés 2 1. Demográfiai mutatók 3 2. Az önkormányzat által nyújtott pénzbeli, természetbeni ellátások biztosítása...4 3. Az önkormányzat által Bevezetés 2 1. Demográfiai mutatók 3 2. Az önkormányzat által nyújtott pénzbeli, természetbeni ellátások biztosítása...4 3. Az önkormányzat által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátások bemutatása.

Részletesebben