A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( )

Átírás

1 EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, C(2016) 7154 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( ) a 909/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a kiegyenlítés meghiúsulását sújtó pénzbírságok kiszámításának paraméterei és a központi értéktáraknak a fogadó tagállamokban folytatott tevékenységei tekintetében történő kiegészítéséről (EGT-vonatkozású szöveg) HU HU

2 INDOKOLÁS 1. A FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ JOGI AKTUS HÁTTERE Az Európai Unión belüli értékpapír-kiegyenlítés javításáról és a központi értéktárakról szóló 909/2014/EU rendelet (a központi értéktárakról szóló rendelet) az EU-ban folyó értékpapírelszámolást és az értékpapír-ügyletek elszámolásához szükséges infrastruktúrát üzemeltető központi értéktárakra irányadó szabályokat hangolja össze. A központi értéktárakról szóló rendelet szeptember 17. óta hatályos, de teljes körű alkalmazása mindaddig várat magára, amíg a bizottsági felhatalmazáson alapuló és a végrehajtásra vonatkozó jogi aktusok hatályba nem lépnek. Ez a felhatalmazáson alapuló jogi aktus a fentiek egyike. A központi értéktárakról szóló rendelet egyik fő célja az értékpapír-kiegyenlítés biztonságának és hatékonyságának javítása, különös tekintettel a határon átnyúló ügyletekre, ezért gondoskodik arról, hogy az eladók és a vevők értékpapírjaikhoz és pénzükhöz időben, kockázatok nélkül hozzájussanak. E célok elérése érdekében a központi értéktárakról szóló központi értéktárakról szóló rendelet harmonizálja az EU-ban az értékpapír-kiegyenlítés időzítését és kereteit. A központi értéktárakról szóló rendelet így különösen több, az értékpapír-ügyletek kiegyenlítésének meghiúsulása ( kiegyenlítés meghiúsulása ) esetén alkalmazandó intézkedésről is rendelkezik. A 7. cikk (2) bekezdése előírja, hogy a központi értéktárak kötelesek pénzbírsággal sújtani azt a felhasználót, aki miatt a kiegyenlítés meghiúsul. Az ilyen bírságot a kiegyenlítés meghiúsulását követő minden egyes üzleti napra nézve a kiegyenlítés napjáig vagy az ügyletet lezáró egyéb tényező bekövetkezéséig kell napi alapon kiszámítani. A bírságnak visszatartó erejűnek kell lennie a kiegyenlítések meghiúsulása tekintetében, az érintett pénzügyi piacok zökkenőmentes működését azonban indokolatlanul nem befolyásolhatja. A központi értéktárakról szóló rendelet további fontos célja a központi értéktárak által nyújtott szolgáltatások belső piacának megteremtése. Ennek a célnak az elérése érdekében a központi értéktárakról szóló rendelet a központi értéktárak számára közös engedélyezési, felügyeleti és szabályozási keretrendszert állít fel. Ebben az összefüggésben a központi értéktárakról szóló rendelet 23. cikke lehetővé teszi a rendelet szabályai szerint engedélyezett központi értéktárak számára, hogy szolgáltatásaikat az Unió bármelyik tagállamában nyújtsák ( útlevéljogok ). A központi értéktárakról szóló rendelet 24. cikke együttműködésre kötelezi azoknak a székhely szerinti és a fogadó tagállamoknak az illetékes hatóságait, amelyekben a központi értéktárak határon túli szolgáltatásokat nyújtanak. A 24. cikk (4) bekezdése különösen arról rendelkezik, hogy a székhely szerinti tagállam és a fogadó tagállam illetékes hatóságainak együttműködési mechanizmust kell létrehozniuk a központi értéktár tevékenységeinek felügyeletére, ha az a fogadó tagállamban az értékpapírpiacok működése és a befektetők védelme szempontjából lényegi fontosságúvá vált. Jogi háttér Ennek a felhatalmazáson alapuló jogi aktusnak az elfogadására vonatkozó jogosultságokról a 909/2014/EU rendelet 7. cikkének (14) bekezdése és 24. cikkének (7) bekezdése rendelkezik. A rendelet az alábbi szempontokkal foglalkozik: a visszatartó erejű és arányos szintű pénzbírság kiszámításának paraméterei. A központi értéktárakról szóló rendelet 7. cikkének (14) bekezdése szerint a pénzbírságot a pénzügyi eszköz típusa, likviditása és az ügylet típusa alapján kell kiszámítani, és a bírságnak gondoskodnia kell a nagyfokú kiegyenlítési fegyelemről, valamint az érintett pénzügyi piacok zavartalan és rendezett működéséről; és HU 2 HU

3 azoknak a kritériumoknak a megállapításához szükséges intézkedések, amelyek alapján a központi értéktárnak a fogadó tagállamban végzett tevékenységei a fogadó tagállamban az értékpapírpiacok működése és a befektetők védelme szempontjából lényegi fontosságúnak tekinthetők (a központi értéktárakról szóló rendelet 24. cikkének (7) bekezdése). A két szempont szorosan kapcsolódik egymáshoz, mert mindkettő a 909/2014/EU rendeletben meghatározott intézkedések végrehajtásához szükséges elemekkel foglalkozik. Ezek az intézkedések továbbá a pénzügyi eszközök értékének azonos számítására épülnek. Ezért indokolt, hogy a 909/2014/EU rendelet szerinti intézkedésekkel kapcsolatos összes elem egyetlen felhatalmazáson alapuló jogi aktusba kerüljön. 2. AZ AKTUS ELFOGADÁSÁT MEGELŐZŐ KONZULTÁCIÓK A Bizottság felkérte az Európai Értékpapír-piaci Hatóságot (ESMA), hogy fogalmazza meg véleményét (szakmai tanácsait) a felhatalmazáson alapuló jogi aktus mindkét szempontjáról, azaz a pénzbírság kiszámításáról és azoknak a kritériumoknak a megállapításáról, amelyek alapján a központi értéktárnak a fogadó tagállamban folytatott tevékenysége a központi értéktárakról szóló rendelet 24. cikkének (4) bekezdése értelmében lényegi fontosságúnak tekintendő. A részletes szakmai értékelés után az ESMA december 18. és február 19. között nyilvános konzultációt folytatott le a javasolt paraméterek és intézkedések tartalmáról. Az ESMA augusztus 5-én juttatta el a Bizottsághoz részletes szakvéleményét. Az ESMA által meghirdetett nyilvános konzultációra több mint harminc érdekelt reagált, köztük hatóságok, központi értéktárak szövetségei, tőkepiaci közvetítők, befektetők, és egyéni vállalkozások. A válaszadók általában támogatták az ESMA által a pénzbírság kiszámítására javasolt módszert, különösen azt a javaslatot, amely a kiegyenlítetlenül maradt pénzügyi eszközre a kiegyenlítésre adott megbízásban meghatározott ár helyett közös referenciaár használatát vetette fel. A bírság javasolt hányadához és kategóriáihoz azonban megjegyzéseket fűztek a válaszadók, és azok korrekcióját javasolták, különösen annak érdekében, hogy a kkv-k által kibocsátott egyes pénzügyi eszközök alacsonyabb likviditását és a hitelpapírok jellegzetességeit is megfelelő mértékben figyelembe lehessen venni. Ami azokat az intézkedéseket illeti, amelyek azt hivatottak eldönteni, hogy a központi értéktáraknak egy másik tagállamban folytatott tevékenysége lényegi fontosságúnak tekintendő-e, a válaszadók álláspontja szerint a központi értéktáraknak a fogadó tagállamban nyújtott alapvető szolgáltatásai alapján évente tanácsos értékelni a lényegi fontosságot és az értékelés kritériumait. Az érdekeltek a javasolt kritériumokra vonatkozóan is tettek megjegyzéseket és javaslatokat. A nyilvános konzultáció során kapott visszajelzések után az ESMA egyes elemeket illetően felülvizsgálta módszerét, és szakvéleményét csak ezután nyújtotta be a Bizottságnak. Az Európai Értékpapír Bizottság Szakértői Csoportja és mások véleménye szeptember 21. és október 28. között a Bizottság véleményt kért az Európai Értékpapír Bizottság Szakértői Csoportjától (EGESC) az ESMA szakvéleményéről és ennek a felhatalmazáson alapuló jogi aktusnak a tartalmáról. Az EGESC általában támogatta a Bizottság megközelítését, és egyben felkérte a Bizottságot, hogy pontosítsa a felhatalmazáson alapuló jogi aktusban alkalmazott pénzügyi eszközök fogalmát és kategóriáit. A Bizottság az Európai Parlament illetékes előadóinak az ESMA szakvéleményéről és e felhatalmazáson alapuló jogi aktus tartalmáról kifejtett véleményét is figyelembe vette. HU 3 HU

4 3. HATÁSVIZSGÁLAT Az ESMA szakvélemény és a Szakértői Csoporttól kapott visszajelzés maradéktalan figyelembevételével a Bizottság javaslatot tesz arra, hogy e felhatalmazáson alapuló jogi aktussal kerüljenek elfogadásra a központi értéktárakról szóló rendelet 7. cikkének (2) bekezdése szerinti pénzbírság számítására vonatkozó paraméterek és a központi értéktárakról szóló rendelet 24. cikkének (4) bekezdése szerinti lényegi fontosság értékelésének kritériumait megállapító intézkedések. A kiegyenlítés meghiúsulásának bírságolása A központi értéktárak által jelenleg alkalmazott bírságolási mechanizmusok elemzése alapján az ESMA kidolgozta és az érdekeltekkel véleményeztette a pénzbírságok kiszámításának lehetséges keretrendszerét. A javasolt kertrendszer az alábbi szempontokat vette figyelembe: 1) a bírság vetítési alapját; és 2) bírságnak a vetítési alapra vonatkoztatott, a bírság tényleges összegének kiszámításához használt százalékos arányát. A pénzbírság kiszámításának vetítési alapja Ahhoz, hogy a bírságnak megfelelő visszatartó ereje legyen, a bírság összegének szorosan össze kell függnie az elszámoláskor kiegyenlítetlenül maradó tranzakció ügyleti értékével. Ezért az ESMA a konzultációs dokumentumban arra tett javaslatot, hogy a pénzbírság vetítési alapját annak az elszámoláskor kiegyenlítetlenül maradt ügylet értéke alapján kelljen meghatározni. A bírság kiszámításának előmozdítása (és automatizálása) érdekében az ESMA ugyanakkor azt is figyelembe vette, hogy ezt a mögöttes ügyleti értéket egy-egy pénzügyi eszközre nézve a kiegyenlítés elmaradásának összes esetére tekintettel tárgyilagosan és nem az egyes ügyletek értéke alapján kell meghatározni. Ennek az az oka, hogy az ügyleti ár a felek által kikötött szerződéses feltételektől függően változhat, és ezért a bírság kiszámításához nem biztosít kellően következetes alapot. Az ESMA a konzultációs dokumentumban arra tett javaslatot, hogy a bírság kiszámításának vetítési alapja egy olyan referenciaár legyen, amely tárgyilagosan tükrözi a kiegyenlítetlenül maradt pénzügyi eszközök piaci értékét. Ezt az árat azon kereskedési helyszín záró ára alapján kell meghatározni, ahol az adott pénzügyi eszközt a kereskedésbe először bevezették ( elsődleges piac ). Ha ez az ár nem áll rendelkezésre, akkor az ESMA annak a kereskedési helyszínnek a záró árát javasolta figyelembe venni, ahol az adott eszközre nézve a legtöbb ügyletet kötik ( a legnagyobb likviditású piac ). Ennek a piacnak a meghatározására az ESMA a likviditás szempontjából leginkább érintett piacnak a 600/2014/EU rendelet (MiFIR) 4. cikke (6) bekezdésének b) pontjában szereplő definícióját javasolja alkalmazni. Az ESMA ilyen módon igyekezett biztosítani azt, hogy a bírság piaci értéket megfelelően tükrözze és minden központi értéktár esetében hasonló legyen. Emellett az ESMA azt is javasolta, hogy amennyiben nem áll rendelkezésre referenciaár különösen a tőzsdén kívüli (OTC) ügyletek esetében, a vonatkozó árat előre meghatározott módszertan szerint kell a releváns piaci adatokra, például a különböző piacokon és alkuszoknál elérhető árakra tekintettel kiszámítani. A nyilvános konzultáció alkalmával széles körű támogatást kapott az ESMA-nak az a javaslata, hogy a kiegyenlítés meghiúsulása esetére az adott ügylet árának figyelembevétele helyett inkább egy referenciaárat kelljen meghatározni. Az érdekeltek azonban általában véve még az ESMA által javasolt megoldásnál is erőteljesebb harmonizációt támogattak. Először is szinte kivétel nélkül minden válaszadó felvetette, hogy a harmonizáció előmozdítása érdekében, és hogy ugyanahhoz a pénzügyi eszközhöz ne tartozzon több referenciaár, egyetlen forrásnak lenne célszerű az összes bírságolandó pénzügyi eszközre vonatkozóan a referenciaárakat az összes központi értéktárhoz eljuttatni. Egyes válaszadók az is javasolták, HU 4 HU

5 hogy az ESMA legyen ez az egyetlen forrás, mások pedig azt vetették fel, hogy a központi értéktáraknak kellene az adott forrást kijelölni, és azt használni (pl. pályázati eljárás során). Másodsorban több válaszadó a legnagyobb likviditású és nem az elsődleges piacon elérhető árat javasolta referenciaárként alkalmazni. Harmadsorban egyes válaszadók technikai kérdéseket vetettek fel az olyan eszközök referenciaárának rendelkezésre állásáról és kiszámításáról, amelyekkel a kereskedési helyszíneken ritkán kereskednek, vagy amelyek valójában több helyszínen forognak. Végül pedig számos válaszadó feltette a kérdést, hogy milyen referenciaárat lenne célszerű alkalmazni akkor, ha az ügylet az elszámolás napjához képest több mint egy napig kiegyenlítetlen marad. A nyilvános konzultáció során kapott visszajelzéseket figyelembe véve az ESMA azt tanácsolta a Bizottságnak, hogy a legnagyobb likviditású piacon elérhető árat alapul véve határozza meg a referenciaárat, ennek hiányában pedig alkalmazzon előre meghatározott módszertant, amely a piacokon és az alkuszoknál rendelkezésre álló adatokra épül. A referenciaárak kialakításának forrásait illetően az ESMA figyelembe vette a válaszadók által felvetett lehetőségeket (azaz, hogy a forrás az ESMA, illetve az összes központi értéktárra nézve egyetlen szolgáltató legyen). Tekintettel arra, hogy nehézségekkel jár a referenciaárat egyetlen forrásból beszerezni, az ESMA azt tanácsolta a Bizottságnak, hogy amennyiben a referenciaárakra vonatkozó szabályok világosak, engedélyezze, hogy a központi értéktáraknak saját szolgáltatóik legyenek (ehhez világosan meg kell határozni, mit jelent egy eszköz legnagyobb likviditású piaca, el kell érni, hogy az információ szolgáltatójától függetlenül az árak azonosak legyenek). Az ESMA szakvéleményében emellett arra is javaslatot tett, hogy a központi értéktárak közös megközelítést alkalmazhatnának, hogy a referenciaár hasonló pénzügyi eszközök esetében mindegyik központi értéktárnál azonos legyen. Végül az ESMA elemezte, milyen lehetőségek kínálkoznak a vonatkozó ár meghatározására akkor, ha egy tranzakció kiegyenlítése több napon át meghiúsul. Az egyik ilyen lehetőség szerint ugyanarra a tranzakcióra ugyanaz az ár vonatkozna (azaz a meghiúsulás további napjaira nézve is a kiegyenlítés eredetileg megjelölt napjára érvényes referencia kellene alkalmazni). Egy másik lehetőség szerint több árat lehetne alkalmazni (azaz a meghiúsulás egyes napjaihoz más-más ár tartozna). Az ESMA szakvéleménye szerint tanácsosabb az utóbbi megközelítést alkalmazni, mert a bírságokat ezáltal jobban lehet a referenciaárak időbeli alakulásához igazítani, különösen a sorozatos meghiúsulások esetén (azaz amikor a közvetítő lánc különböző szintjein több meghiúsulást vált ki egy adott fél azzal, hogy elmulasztja a kiegyenlítést időben teljesíteni). A bírság százalékos arányai A konzultációs dokumentumban az ESMA az a véleményt fogalmazta meg, hogy célszerű, ha a vetítési alap értékére alkalmazott százalékos arány olyan összegeket eredményez, amely a kiegyenlítést elmulasztó feleket arra ösztönzik, hogy ne a bírságot válasszák, hanem ügyleteik kiegyenlítéséhez inkább a piacról vegyék kölcsönbe az adott pénzügyi eszközt. Azonban ez a megközelítés, amely a bírság százalékos arányát a pénzügyi eszközök kölcsönzésére irányadó piaci feltételekhez köti, a vélemények szerint túlságosan összetett és költségesen megvalósítható. Arra a kérdésre vonatkozóan, hogy szükség van-e a bírságok automatizált alkalmazására, az ESMA egy előre meghatározott táblázatban úgy javasolta rögzíteni a bírságok tételeit, hogy azok a kiegyenlítés meghiúsulásának elkerülésére megfelelően erős ösztönzést jelentsenek. Az ESMA szerint ez a megközelítés jobban tekintetbe veszi a vonatkozó pénzügyi eszközök sajátosságait, különösen a likviditást és a kiegyenlítés jellegzetességeit. A konzultációs dokumentumban az ESMA a bírság négy kulcsára tett javaslatot: 1,0 bázispont a részvényekre és az egyéb kategóriába nem sorolt egyéb pénzügyi eszközökre; 0,25 HU 5 HU

6 bázispont az államkötvényekre; 0,5 bázispont a vállalati kötvényekre; és egy pénznemenként meghatározott diszkont ráta a készpénzre (azaz a kiegyenlítésben érintett pénznemet kibocsátó jegybank által az egynapos hitel esetén felszámított hivatalos kamatláb). Az ESMA javaslata szerint e bírságkulcsokat a piaci feltételek változása esetén felül kell vizsgálni. Az érdekeltek általában támogatták a javasolt megközelítést, a kivetett bírság százalékos arányára vonatkozóan azonban eltérő véleményeket képviseltek. Egyes érvek szerint a kulcsok túl alacsonyak, a többség viszont a konkrét pénzügyi eszközök kölcsönzésének költségéhez képest túl magasnak tartotta őket. Az egyik válaszadó kvantitatív adatokkal szemléltette, hogy az ESMA által javasolt bírságkulcsok magasabbak, mint a vonatkozó pénzügyi eszközök kölcsönzése során felmerülő költségek. Néhány válaszadó felvetette, hogy a bírság százalékos arányát részletesebben, pénzügyi eszközönként külön-külön (pl. ISIN kódonként) az adott eszköz likviditását figyelembe véve kellene meghatározni. Ami a kkv-ról és különösen a kevésbé likvid részvényekről sok válaszadónak az volt a véleménye, hogy az egy bázispont értékű kulcs túl magas, és ezért erre a kategóriára egy alacsonyabb kulcs felvételét javasolták. Érveik szerint a túlságosan magas bírság miatt a közvetítők (árjegyzők) kivonulnának a kkv-papírok és a kevésbé likvid részvények kereskedéséből, ami aláásná ezeknek az eszközöknek likviditását a piacon. A válaszadók a kkv-részvényekre körülbelül 0,25 bázispont értékű bírságkulcsot javasoltak. Ami a vállalati kötvényeket illeti, egyes válaszadók úgy érezték, hogy tekintettel ezeknek az eszközöknek a szabványos kiegyenlítésére és alacsonyabb likviditására a bírságkulcs túl magas. Több válaszadó is felvetette további kategóriák felvételét és azt, hogy a tőzsdén kereskedett alapok (ETF), letéti igazolások és certifikátok bírságkulcsa legyen alacsonyabb. A nyilvános konzultáció során kapott visszajelzésekre tekintettel az ESMA javaslatot tett a kategóriák és a bírságkulcs szintek megváltoztatására. Az ESMA a kkv-tőkefinanszírozási piacokon forgó részvényekre és kötvényekre új kategóriákat vett fel, és az előbbiekhez 0,25 bázispontos, az utóbbiakhoz pedig 0,15 bázispontos bírságkulcsot rendelt. Alacsonyabb, 0,5 bázispontos bírságkulcs mellett új általános kategóriát hozott létre az ESMA az alacsony likviditású részvényekre. A kötvényekre nézve az ESMA értékelte a konzultáció során beérkezett adatokat, amelyek szerint a konzultációs dokumentumban a kötvényekre vonatkozóan javasolt bírságkulcs a kölcsönzés költségénél 7-8-szor magasabb. Ennek fényében az EÉPH javasolta, hogy az állami és a vállalati kötvényekre vonatkozó kulcs csökkenjen (0,10 illetve 0,20 bázispontra). A tőzsdén kereskedett alapok, letéti igazolások és certifikátok területén az EÉPH figyelembe vette ezeknek az eszközöknek az igen korlátozott likviditását. Nem tartotta ugyanis megfelelőnek, sőt az érintett piacokra nézve károsnak ítélte ugyanazoknak a bírságkulcsoknak az alkalmazását, amelyek a likvid részvényekre vonatkoznak. Az ESMA ezért azt javasolta, hogy ezeknek az eszközöknek az esetében a bírságkulcs igazodjon az alacsony likviditású részvények kulcsához (ami 0,5 bázispont). Végső soron pedig az ESMA által a Bizottsághoz eljuttatott szakvélemény egy olyan javaslatot is tartalmazott, amely szerint az ESMA a piaci feltételek változása esetén vizsgálja felül a javasolt kulcsokat. A központi értéktárakról szóló rendelet 74. és 75. cikke egyébként is rendelkezik a központi értéktárakról szóló rendelet és a kapcsolódó végrehajtásra vonatkozó jogi aktusok felülvizsgálati mechanizmusáról. Ennek ellenére az tűnik megfelelő megoldásnak, ha a felhatalmazáson alapuló jogi aktus a piaci feltételek megváltozásának valószínűsége miatt tartalmaz egy olyan konkrét rendelkezést, amely a Bizottság számára előírja, hogy a felhatalmazáson alapuló jogi aktusnak a hivatalos lapban történő megjelenése után legkésőbb három év elteltével (azaz a bírságok alkalmazására kilátásba helyezett kétéves fokozatos bevezetésre tekintettel a javasolt kulcsok alkalmazásának első éve után) vizsgálja felül a bírságkulcsokat. HU 6 HU

7 A bírság emelése/csökkentése Az EÉPH azt is megvizsgálta, hogy a központi értéktáraknak legyen-e jogosultsága a piaci résztvevők viselkedésének az erőteljesebb befolyásolása érdekében a pénzbírság összegét eseti alapon emelni vagy csökkenteni. Az ESMA álláspontja szerint a bírság beszedését és automatikus alkalmazását hátráltatja, ha bizonyos körülmények között (pl. ismételt meghiúsulás) a bírságot csökkenteni vagy emelni lehet. Továbbá a létező szankciórendszerek elemzését figyelembe véve az ESMA megjegyezte, hogy egyes rendszerek ugyan eseti alapon lehetővé teszik a bírság emelését, a gyakorlatban azonban ilyen emelésre soha nem kerül sor. A nyilvános konzultáció válaszadói elfogadták az ESMA javaslatát, hogy a bírságot eseti alapon ne lehessen emelni, illetve csökkenteni. Ennek megfelelően az ESMA a Bizottságnak benyújtott szakvéleményében nem tett javaslatot a bírság emelésére/csökkentésére. Azt viszont kiemelte, hogy célszerű a bírságkulcsokat rendszeresen felülvizsgálni és általánosan frissíteni, hogy azok a piaci feltételek változását megfelelően tükrözzék. A szankciórendszer alkalmazása A konzultációs dokumentumban az ESMA tekintetbe vette, hogy célszerű a központi értéktáraknak és felhasználóiknak a pénzbírságok kiszámítására vonatkozó intézkedések alkalmazásához megfelelő időt biztosítani. Ezt azzal indokolta, hogy a javasolt intézkedések alkalmazása jelentős informatikai változásokat, piaci vizsgálatokat igényel, és a központi értéktárak illetve felhasználóik közötti jogviszonyt is korrigálni kell. A piaci szereplők és az állami hatóságok a nyilvános konzultáció során egyhangúan támogatták a fokozatos bevezetést... Lényegi fontosság Az ESMA számos tényezőt figyelembe vett, amikor elkészítette a szakvéleményét azokról az intézkedésekről, amelyek alkalmasak értékelni, hogy a központi értéktárak tevékenysége a fogadó tagállamban lényegi fontosságú-e. Célszerű, ha ez az értékelés elsősorban a központi értéktárak által a fogadó tagállam felhasználóinak nyújtott szolgáltatásokkal (azaz az értékpapírok kezdeti nyilvántartásba vételével ( hitelesítési szolgáltatás ), a felső szintű értékpapírszámlák vezetésével ( központi számlavezetési szolgáltatás ) és a kiegyenlítési szolgáltatással foglalkozik. Ezt az a logika indokolja, hogy e szolgáltatásokat a pénzügyi infrastruktúra részeként nem más jogalanyok, hanem a központi értéktárak nyújtják. Másodsorban célszerű, ha az értékelés tekintetbe veszi, hogy az érintett fogadó tagállamban mekkora méretet öltenek ezek a szolgáltatások, mivel ahol ez a méret elég nagy, a központi értéktár tevékenységében adódó hibák vagy hiányosságok az érintett fogadó tagállamban befolyásolhatják az értékpapírpiac zökkenőmentes működését és a befektetők védelmét. Végső soron pedig célszerű, ha az értékelés kritériumai olyan mutatókra épülnek, amelyeket az illetékes hatóságok rendszeresen értékelni tudnak, és így túlságosan nagyszámú együttműködési megállapodás nélkül gondoskodnak a központi értéktárak hatékony és eredményes felügyeletéről és ellenőrzéséről. Ebből kiindulva az ESMA egy mutatókat tartalmazó listát készített a központi értéktárak által nyújtott minden egyes alapvető szolgáltatásra vonatkozóan annak mérésére, hogy az adott fogadó tagállamban mennyire lényegesek. Az ESMA módszerének logikája az, hogy amikor egy adott alapvető szolgáltatás mérete eléri az EU összes központi értéktára által az adott területen a fogadó tagállamban nyújtott szolgáltatások 15 százalékát, akkor az adott központi értéktár tevékenysége az érintett fogadó tagállamban lényegi fontosságúnak minősül. Az ESMA azt javasolta, hogy a mutatókat évente célszerű alkalmazni, hogy az illetékes hatóságok évente tudják értékelni a lényegi fontosságot. A gyakoriság megállapításánál az HU 7 HU

8 ESMA figyelembe vette a mutatószámítás adatainak összegyűjtéséhez és EU szintű összesítéséhez szükséges időt. Az érdekeltek a nyilvános konzultációra adott visszajelzéseik szerint általában támogatták az értékelés lefolytatásának a javaslatban szereplő egyéves gyakoriságát. Ami az ESMA megközelítését és a javasolt mutatókat illeti, ugyan a legtöbb érdekelt egyetértett abban, hogy az ESMA az értékelést a központi értéktárak alapvető szolgáltatásaira koncentrálja, a válaszadók a legtöbb mutatóhoz konkrét megjegyzéseket fűztek. A hitelesítési és a központi számlavezetési szolgáltatás lényegi fontosságának hatálya A konzultációs dokumentumban a hitelesítési és a központi számlavezetési szolgáltatás lényegi fontosságának értékelésére az ESMA az alább felsorolt mutatókat adta meg: a) Hitelesítési szolgáltatás mutatója: eléri-e a 15%-os értékhatárt azoknak az értékpapíroknak az értéke, amelyeket a fogadó tagállam kibocsátói hoztak forgalomba, de az első rögzítést az adott központi értéktár végezte, a fogadó tagállam kibocsátói által kibocsátott összes olyan értékpapírnak az értékéhez képest, amelyeknek első rögzítését az EU-ban illetőséggel rendelkező összes központi értéktár végezte; b) Központi számlavezetés mutatója: eléri-e a 15%-os értékhatárt azoknak az értékpapíroknak az értéke, amelyeknek a központi számlavezetését a fogadó tagállam piaci szereplői és egyéb értékpapír-számla tulajdonosai számára a székhely szerinti tagállam központi értéktára végzi, az összes olyan értékpapírnak az értékéhez képest, amelyeknek a központi számlavezetését a fogadó tagállam piaci szereplői és egyéb értékpapír-számla tulajdonosai számára az EU-ban illetékességgel rendelkező összes központi értéktár végzi. Számlavezetési részmutató: (a központi számlavezetés mutatójának legalább 5%-os mértékével együtt) eléri-e a 10%-os értékhatárt azoknak az értékpapíroknak az értéke, amelyeket valamelyik Unióban letelepedett központi értéktárnál bocsátanak ki, és a központi értéktárnak nem minősülő piaci résztvevők számára illetve a fogadó tagállam egyéb értékpapír-számla tulajdonosai részére a központi számlavezetést nem a székhely szerinti tagállam központi értéktára végzi, az összes értékpapírnak az értékéhez képest, amelynek a számlavezetését a központi értéktárnak nem minősülő piaci résztvevők számára illetve a fogadó tagállam egyéb értékpapír-számla tulajdonosai részére az EU-ban illetőséggel rendelkező összes központi értéktár végzi. A válaszadók többsége egyetértett abban, hogy a hitelesítés és a központi számlavezetés mutatója releváns. Egyes érdekeltek viszont arra mutattak rá, hogy egyes tagállamokban a hitelesítést nem a központi értéktár, hanem más jogalany (pl. részvénykönyv-vezető végzi, ezért a hitelesítési mutató ezekben a joghatóságokban nem alkalmazható. Emellett a központi számlavezetési mutató mellett bevezetett részmutató együttes alkalmazása a válaszadók véleménye szerint túl bonyolult. Az ESMA szakvéleményében figyelembe vette ezeket a megjegyzéseket. Ami az első témát illeti, az ESMA közös mutatót dolgozott ki a hitelesítési és a központi számlavezetési szolgáltatásokra azoknak az értékpapíroknak az értéke alapján, amelyek első rögzítését vagy központi számlavezetését a fogadó tagállam kibocsátói számára valamelyik központi értéktár végzi. A második kérdésre reagálva az ESMA a központi számlavezetés mutatójának részmutatóját megszüntette, és ezt azzal indokolta, hogy ezeknek a szolgáltatásoknak egy részét a kiegyenlítési szolgáltatás mutatója egyébként is lefedi. A kiegyenlítési szolgáltatás lényegi fontosságának hatálya A konzultációs dokumentumban a kiegyenlítési szolgáltatás lényegi fontosságának értékelésére az ESMA az alább felsorolt mutatókat adta meg. HU 8 HU

9 a) Kiegyenlítési mutató (kibocsátói szempontból): eléri-e a 15%-ot azoknak a kiegyenlítési megbízásoknak az értéke, amelyeket a székhely szerinti tagállam központi értéktára számol el azok közül az ügyletek közül, amelyek tárgya a fogadó tagállam kibocsátói által kibocsátott értékpapír, azoknak a kiegyenlítési megbízásoknak az értékéhez képest, amelyeket az összes uniós illetőségű központi értéktár számol el azok közül az ügyletek közül, amelyek tárgya a fogadó tagállam kibocsátói által kibocsátott értékpapír; és b) Kiegyenlítési mutató (a résztvevők szempontjából): eléri-e a 15%-os értékhatárt azoknak a kiegyenlítési megbízásoknak az értéke, amelyeket a székhely szerinti tagállam központi értéktára számol el a fogadó tagállam piaci szereplői és egyéb értékpapír-számla tulajdonosai számára, az összes olyan kiegyenlítési megbízásnak az értékéhez képest, amelyet az összes uniós illetőségű központi értéktár számol el a fogadó tagállam piaci szereplői és egyéb értékpapír-számla tulajdonosai számára. Ezt a megközelítést az indokolja, hogy amennyiben egy adott központi értéktár a fogadó tagállam kibocsátói által kibocsátott összes értékpapír közül több mint 15% kiegyenlítését végzi vagy a fogadó tagállam központi értéktár résztvevői (a befektetők nevében értékpapírt tartó közvetítők) által teljesített értékpapír kiegyenlítésekből több mint 15%-kal részesedik, akkor a központi értéktár által nyújtott kiegyenlítési szolgáltatás lényegi fontosságúnak minősül. Ami a résztvevőkre való hivatkozást illeti, az ESMA véleménye szerint a résztvevő származási helye alapján is jól értékelhető, hogy a végső befektető szempontjából egy-egy központi értéktár tevékenysége lényegi fontosságú-e. Számos válaszadó kételkedett abban, hogy a kiegyenlítési szolgáltatás a lényegi fontosság értékelésére egyáltalán alkalmas-e. Véleményük szerint az értékelést kizárólag a hitelesítési és a központi számlavezetési szolgáltatások alapján célszerű elvégezni, és ennek az álláspontnak az igazolására a központi értéktárakról szóló rendelet 23. cikkének (2) bekezdésére hivatkoztak, amely azzal az eljárással foglalkozik, amelyet a határon átnyúló szolgáltatást nyújtani kívánó központi értéktárnak követnie kell. Ezt az értelmezést az ESMA szakvéleményében nem támogatta. Ugyan a központi értéktárakról szóló rendelet 23. cikkének (2) bekezdése korlátokat állít fel arra az eljárásra vonatkozóan, amelyet a központi értéktár bizonyos (hitelesítési és központi számlavezetési) szolgáltatások nyújtása során alkalmazhat, ezt a rendelkezést a 23. cikk (1) bekezdésével együtt célszerű értelmezni, amely szerint a központi értéktárak az EU-ban szabadon nyújthatják szolgáltatásaikat, és e rendelkezés hatálya az összes központi értéktári szolgáltatásra kiterjed. Más válaszadók abban kételkedtek, hogy a résztvevők az értékelés szempontjából valóban jól helyettesítik-e a befektetőket. Szerintük a résztvevő nemzeti hovatartozása nem alkalmas annak megfelelő mérésére, hogy egy-egy központi értéktárnak milyen hatása van a befektetők védelmére. Érveik szerint ugyan a résztvevők gyakran kínálják szolgáltatásaikat a saját joghatóságukból származó befektetőknek, ennek ellenére nem kizárható, hogy a résztvevők külföldi befektetők értékpapírjait is tartják, és számukra is nyújtanak szolgáltatásokat. A válaszadók azonban általában elfogadták, hogy a központi értéktáraknak nincs információja a résztvevőik ügyfeleinek (a végső befektetőknek az) országáról. Az ESMA ismerte, hogy milyen korlátai vannak annak, ha a fogadó tagállamban befektetők helyett a fogadó tagállami résztvevőket veszi alapul. Csakhogy mivel a központi értéktárnak nem áll rendelkezésére a szükséges információ arról, hogy a kiegyenlítési szolgáltatásokat közvetetten (azaz a közvetett résztvevők és a végső befektetők részére) nyújtja-e, és mivel a központi értéktár résztvevői szolgáltatásaikat rendszerint az azonos joghatóságban illetőséggel rendelkező befektetőknek nyújtják, az ESMA arra a következtetésre jutott, hogy az értékeléshez a befektetők helyett mégiscsak lehet a résztvevőket használni. HU 9 HU

10 Egyéb kritériumok Az alapvető piaci infrastruktúrához kapcsolódó (hitelesítési, központi számlavezetési és kiegyenlítési) szolgáltatásaik mellett a központi értéktárak más jogalanyokkal versenyben az alapfunkcióikat kiegészítő szolgáltatásokat (pl. biztosítékkezelés, rendszeres jelentéstétel, informatikai szolgáltatások stb.) is nyújthatnak. A konzultációs dokumentumban az ESMA a lényegi fontosság értékelésének szempontjai közül kizárta ezeket a kiegészítő szolgáltatásokat tekintettel arra, hogy ezek a központi értéktárak által az alapvető piaci infrastruktúrával kapcsolatban nyújtott szolgáltatásokhoz nem feltétlenül szükségesek, és ezeket egyébként is rendszerint nem a központi értéktárak, hanem más jogalanyok nyújtják. A fentiekhez hasonlóan az ESMA nem vette figyelembe a lényegi fontosság értékelésének külön kritériumaként azt se, hogy a központi értéktár létrehozott-e a fogadó tagállamban fióktelepet. Az ESMA véleménye szerint ugyanis a központi értéktár fióktelepének léte önmagában nem tükrözi, hogy a központi értéktár lényegi fontosságú-e a fogadó tagállamban. Az ESMA ajánlása szerint a központi értéktárak lényegi fontosságát a fogadó tagállami felhasználóknak nyújtott tényleges szolgáltatások alapján és attól függetlenül lenne célszerű meghatározni, hogy az adott szolgáltatásokat a központi értéktár a határon túl vagy fióktelep igénybevételével nyújtja. Ez a megközelítés a nyilvános konzultáció során széles körű támogatást kapott, ám egyes központi értéktárak kételyeket fejeztek ki. A javasolt mutatók alkalmazására vonatkozó intézkedések Több érdekelt is hangsúlyozta, hogy a javasolt mutatók alkalmazásához szükséges statisztikai adatok szolgáltatása a gyakorlatban nehézséget okoz, mert olyan szolgáltatásokra vonatkoznak, amelyeket a központi értéktárak az egész EU területén nyújtanak. A válaszadók szerint az ESMA van olyan helyzetben, hogy az EU-ban az összes érintett központi értéktár adatait összesítse, és ebből tudják majd az illetékes hatóságok és a központi értéktárak a mutatókat kiszámítani. Tekintve, hogy a mutatók kiszámításához EU szinten egységes adatokra van szükség, az ESMA a Bizottságnak benyújtott szakvéleményében leszögezte, hogy az adatgyűjtés folyamatáról és a mutatók számításáról iránymutatások esetleges kibocsátását mérlegeli. Több válaszadó is jelezte, hogy a központi értéktárak pillanatnyilag nem rendelkeznek elég adattal a központi számlavezetés és a kiegyenlítési szolgáltatások mutatójának maradéktalan kiszámításához. Ezt igazolta az a szimulációs gyakorlat is, amelyet az ESMA a nyilvános konzultációval párhuzamosan folytatott le. Az ESMA tüzetesebben is értékelte ezt a kérdést, és arra a következtetésre jutott, hogy időre van szükség, amíg a központi értéktárak meg tudják valósítani a lényegi fontosság értékeléséhez szükséges adatok gyűjtésére és szűrésére vonatkozó nyilvántartási előírásokat és informatikai folyamatokat. Az ESMA szakvéleményében a hitelesítési és a központi számlavezetési szolgáltatások közös mutatójának azonnali bevezetésére tett javaslatot, a további mutatók alkalmazásának bevezetését pedig a felhatalmazáson alapuló jogi aktus hatályba lépését követő kétéves időszakon belül tartja célszerűnek. Tekintettel arra, hogy több mutató alkalmazásához is ki kell számítani a vonatkozó értékpapírok piaci árfolyamértékét, az ESMA a konzultációs dokumentumban javasolta, hogy a számítást az értékpapír első bevezetése szerinti kereskedési helyszínen vagy a likviditási szempontból leginkább releváns piacon kialakult záró árra lenne tanácsos alapozni. Számos érdekelt kért további útbaigazítást arról, hogyan alkalmazza ezeket a fogalmakat. Szakvéleményében az ESMA aláhúzta, hogy az értékpapír piaci értékének fogalmát összhangba kellene hozni a kiegyenlítési fegyelemről szóló szabályozástechnikai standardtervezetekben kidolgozandó és a 600/2014/EU (MiFIR) rendeletben meghatározott fogalmakkal. HU 10 HU

11 A rendelet következetesen tartja magát az ESMA által a szakvéleményben javasolt intézkedésekhez A KÖLTSÉGEK ÉS ELŐNYÖK ELEMZÉSE A felhatalmazáson alapuló jogi aktus tárgyát képző pénzbírságok szintjének kiszámításához paraméterek és a lényegi fontosság megállapítását célzó intézkedések költségeit és előnyeit a Bizottságnak a központi értéktárakról szóló rendeletre vonatkozó javaslatához készített hatásvizsgálat beszámolója (SWD(2012) 22 végleges), valamint az ESMA által lefolytatott és a szakvéleményhez mellékelt hatásvizsgálat elemezte. A bizottsági hatásvizsgálatban ismertetett pénzbírság esetében a választott lehetőségek legnagyobb költsége a központi értéktáraknál jelentkező megvalósítási költség. A bizottsági beszámoló felhívta a figyelmet a kiegyenlítést rendszeresen elmulasztó piaci résztvevőknél (pl. egyes shortolóknál) jelentkező költségekre, akiknek a jövőben bírságot kell majd fizetni. Ezeket a költségeket azonban ellentételezik majd azok az előnyök, amelyek a befektetőknél a hatékonyabb és fegyelmezettebb kiegyenlítés folytán jelentkeznek. Az ESMA által lefolytatott hatásvizsgálat szerint a központi értéktáraknál is jelentkeznek konkrét megfelelési költségek, mert például meg kell állapítaniuk azoknak a pénzügyi eszközöknek a referenciaárát, amelyek esetében a kiegyenlítés meghiúsult. Ezeket a költségeket azoknak a központi értéktáraknak kell majd viselniük, amelyek díj ellenében adatszolgáltatókat bíznak meg a referenciaárak azonosításával. Ugyanakkor a központi értéktáraknál e költségek a felhasználóknak nyújtott szolgáltatások révén megtérülnek. Tekintve, hogy a referenciaárak széles körben elérhetőek, és az elérhetetlen referenciaár meghatározására pedig létezik előre rögzített módszertan, az árak megállapításának költsége nyilván csekély lesz. Az ESMA hatásvizsgálata kitért az esetleges közvetett költségekre is. A pénzbírságok kiszámítására javasolt módszer nem igazodik szorosan a vonatkozó pénzügyi eszközök kölcsönzésének költségeihez, ugyanakkor viszont a különböző pénzügyi eszközök jellegzetességeit figyelembe vevő előzetes bírságkulcsokon alapul. A javasolt rendszer jelenlegi formájában esetleg befolyásolhatja egyes kevésbé likvid pénzügyi eszközök, például a kkv-k által kibocsátott eszközök likviditását (ha a bírság szintje túl magasra kerül, a piaci közvetítők a náluk a pénzbírság folytán jelentkező magasabb költség miatt kivonulhatnak ezekről a piacokról, és befolyásolhatják azok likviditását). Az ESMA világosan látja, hogy torzító hatásai lehetnek, ha nem sikerül a rendszert megfelelően beállítani. Ezért a kevésbé likvid részvények és vállalati kötvények esetében alacsonyabb bírságot javasolt azzal, hogy a bírságkulcsok a kkv-tőkefinanszírozási piacokon legyenek a legalacsonyabbak. Amennyiben a bírság visszatartó ereje az ilyen eszközök kereskedését is visszafogja, akkor a kiegyenlítés meghiúsulásának célja azon az áron teljesül, hogy ezeknek az eszközöknek a likviditása csökken. Ha ez megtörténik, a Bizottságnak célszerű áttekinteni a bírságkulcsokat. A bírságkulcsok első felülvizsgálatára az esetleges likviditási gondok kezelése érdekében megfelelően rövid időszak elteltével (azaz a bírságkulcsok bevezetése után egy évvel) kerül sor. Ha azonban súlyos probléma adódik, a Bizottság a felhatalmazáson alapuló jogi aktusban megjelölt időpont előtt is bármikor felülvizsgálhatja a bírságkulcsokat. Ami a lényegi fontosság kérdését illeti, a bizottsági hatásvizsgálatról készített beszámoló a határon túli tevékenységet folytató központi értéktárak felügyelete folytán a többi tagállam részvételével kapcsolatos költségeket olyan szabályozói költségként említi, amelyet bizonyos nagyobb központi értéktáraknak kell majd viselnie. HU 11 HU

12 Az ESMA által lefolytatott hatásvizsgálat ugyanezt igazolta, és részletesebben elemezte az egyes mutatókhoz választott lehetőségek költségeit. Emellett az ESMA egy szimulációs gyakorlatot is lefolytatott azoknak a hatóságoknak az azonosítására, amelyeknek a választott lehetőségek miatt a központi értéktárakról szóló rendelet 24. cikke szerint együttműködési megállapodást kell kötnie. Mivel adatok nem álltak rendelkezésre, a szimulációs gyakorlat a hitelesítési és központi számlavezetési szolgáltatások kibocsátói mutatójára korlátozódott ARÁNYOSSÁG A pénzbírságok kiszámítása tekintetében a központi értéktárakról szóló rendelet 7. cikkének (14) bekezdése alapján a felhatalmazáson alapuló jogi aktusban lefektetett paraméterek biztosítják a bírság visszatartó erejét és arányosságát. A lényegi fontosság megállapítását célzó intézkedések tekintetében a mutatók olyan szintekre lettek beállítva, hogy csak azok a központi értéktárak kerüljenek a központi értéktárakról szóló rendelet 24. cikkének (4) bekezdésében foglalt kötelezettség hatálya alá, amelyeknek elég jelentős a határon átnyúló tevékenysége (azaz főként a nagy központi értéktárak). A fentiekre tekintettel a felhatalmazáson alapuló jogi aktus biztosítja a központi értéktárakról szóló rendelet szabályainak arányos alkalmazását, tehát figyelembe veszi az arányosság elvét SZUBSZIDIARITÁS A felhatalmazáson alapuló jogi aktus célja az EU egész területén egységesen alkalmazandó pénzbírságok kiszámításához szükséges paraméterek meghatározása, és azoknak a kritériumoknak a megállapítása, amelyek teljesülése esetén egy-egy központi értéktárnak a fogadó tagállamban folytatott tevékenysége az értékpapírpiacok működése és a befektetők védelme szempontjából az adott fogadó tagállamban lényegi fontosságúnak minősül. Ilyen jogi aktusra a tagállamok önállóan nem képesek, mert a bírságok kiszámításának paraméterei és a lényegi fontosság megállapításához szükséges intézkedések a központi értéktárakról szóló rendelet szerint EU szintű harmonizációt igényelnek. Ez a felhatalmazáson alapuló jogi aktus az arányosság elvének fentiek szerinti tiszteletben tartása mellett egészíti ki a központi értéktárakról szóló rendeletet, és így megfelel a szubszidiaritás elvének. 4. A FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ JOGI AKTUS JOGI ELEMEI CIKK Ez a rendelet a lényegi fontosság megállapításának kritériumait vezeti be. Az egyik ilyen kritérium a központi értéktár által a fogadó tagállamban nyújtott kiegyenlítési szolgáltatásokra vonatkozik. E kiegyenlítési szolgáltatás fontosságának értékelése érdekében a rendelet a kiegyenlítési megbízások értéke alapján a kiegyenlítés méretére vonatkozó értékhatárokat rögzít. A kiegyenlítési megbízás olyan szakszó, amelyet a központi értéktárakról szóló rendelet nem határozott meg. Az 1. cikk pontosítja, hogy a kifejezésen a 98/26/EK irányelv 1 2. cikkének i) pontjában hivatkozott mindkét utasítás értendő. 1 Az Európai Parlament és a Tanács 98/26/EK irányelve (1998. május 19.) a fizetési és értékpapírelszámolási rendszerekben az elszámolások véglegességéről (HL L 166., , 45. o.) HU 12 HU

13 CIKK Ez a rendelkezés magyarázatot fűz ahhoz, hogyan kell a pénzbírságok szintjét a rendeletben rögzített paraméterek alapján kiszámítani. A pénzbírság szintjének meghatározásához a rendelet melléklete szerinti bírságkulcsot a kiegyenlítetlenül maradt ügylet alapjául szolgáló pénzügyi eszköz referenciaárára kell alkalmazni CIKK Ez a rendelkezés azt határozza meg, hogyan kell egy pénzügyi eszköz referenciaárát megállapítani. Célszerű, ha a referenciaár a pénzügyi eszköznek a 7. cikk szerint meghatározott piaci értékén alapul CIKK Ez a cikk magyarázattal szolgál arra, hogy az 5. és a 6. cikkben rögzített bármelyik kritérium teljesülése elég annak megállapításához, hogy a fogadó tagállamban az értékpapírpiacok működése és a befektetők védelme szempontjából egy adott tevékenység lényegi fontosságúe CIKK Ez a rendelkezés rögzíti azokat a kritériumokat, amelyek alapján a fogadó tagállamban hitelesítési és központi számlavezetési szolgáltatást nyújtó központi értéktárakat célszerű az adott fogadó tagállam piacai szempontjából lényegi fontosságúnak tekinteni. A szöveg két (vagylagos alapon alkalmazandó) kritériumot tartalmaz: egy 15%-os értékhatárt azoknak az értékpapíroknak az értékére nézve, amelyeket a fogadó tagállam kibocsátói hoztak forgalomba, de az első rögzítést vagy a központi számlavezetést az adott központi értéktár végzi, az összes olyan értékpapírnak az értékéhez képest, amelyet a fogadó tagállam kibocsátói hoztak forgalomba, és az első rögzítést vagy a központi számlavezetést az összes uniós illetőségű központi értéktár végzi; egy 15%-os értékhatárt azoknak az értékpapíroknak az értékére nézve, amelyeknek a központi számlavezetését a fogadó tagállam piaci szereplői és egyéb értékpapír-számla tulajdonosai számára a székhely szerinti tagállam központi értéktára végzi, az összes olyan értékpapírnak az értékéhez képest, amelyeknek a központi számlavezetését a fogadó tagállam piaci szereplői és egyéb értékpapír-számla tulajdonosai számára az összes uniós illetőségű központi értéktár végzi. Ez a rendelkezés azt is leszögezi, hogy a piaci értéket a 8. cikk szerint célszerű meghatározni. Ez a cikk rendelkezik továbbá arról, hogy amennyiben egy központi értéktár tevékenységeiről kiderül, hogy a fogadó tagállam szempontjából lényegi fontosságúak, ez a minősítés három éven keresztül érvényben marad, és ez a megújítható időszak a kritériumok teljesítését követő év április 30-án kezdődik. Ez nyilván elegendő ahhoz, hogy a székhely szerinti és a fogadó tagállam hatóságai megfelelően hosszú időtávra szóló együttműködési megállapodást kössenek. HU 13 HU

14 CIKK A 6. cikk a kiegyenlítési szolgáltatások lényegi fontosságának határértékeivel foglalkozik. A kritériumok három változatát tartalmazza: egy 15%-os határértéket azoknak a kiegyenlítési megbízásoknak az értékére nézve, amelyeket a székhely szerinti tagállam központi értéktára számol el azok közül az ügyletek közül, amelyek tárgya a fogadó tagállam kibocsátói által kibocsátott értékpapír, azoknak a kiegyenlítési megbízásoknak az értékéhez képest, amelyeket az összes uniós illetőségű központi értéktár számol el azok közül az ügyletek közül, amelyek tárgya a fogadó tagállam kibocsátói által kibocsátott értékpapír; és egy 15%-os értékhatárt azoknak a kiegyenlítési megbízásoknak az értékére nézve, amelyeket a székhely szerinti tagállam központi értéktára számol el a fogadó tagállam piaci szereplői és egyéb értékpapír-számla tulajdonosai számára, az összes olyan kiegyenlítési megbízásnak az értékéhez képest, amelyet az összes uniós illetőségű központi értéktár számol el a fogadó tagállam piaci szereplői és egyéb értékpapír-számla tulajdonosai számára; azokat az eseteket, ahol a központi értéktár a fogadó tagállam joga alapján működtet értékpapír-kiegyenlítési rendszerként minősített és az ESMA-nak a 98/29/EK irányelv szerint bejelentett rendszert. A rendelkezés azt is rögzíti, hogyan célszerű a kiegyenlítés értékét a különböző kiegyenlítési megbízások esetében meghatározni: i. a pénzbeli ellenszolgáltatásra adott kiegyenlítési megbízás esetén az ellenoldalon szereplő pénzügyi eszköznek a kiegyenlítési rendszerbe be bevitt ügyleti értéke, és ii. a nem pénzbeli ellenszolgáltatásra szóló (FOP) kiegyenlítési megbízás esetén a vonatkozó pénzügyi eszköz 7. cikk szerint meghatározott összesített piaci értéke. Végül pedig, az. 5. cikkhez hasonlóan ez a cikk arról is rendelkezik, hogy amennyiben egy központi értéktár tevékenységeiről kiderül, hogy a fogadó tagállam szempontjából lényegi fontosságúak, ez a minősítés három éven keresztül érvényben marad, és ez a megújítható időszak a kritériumok teljesítését követő év április 30-án kezdődik CIKK Az általános, átmeneti és végleges rendelkezések a pénzbírságok kiszámítására és a lényegi fontosság megállapításához szükséges kritériumok alkalmazására vonatkozó általános kitételeket tartalmazzák. A 7. cikk arról rendelkezik, hogyan kell a rendeletben hivatkozott különböző értékeket meghatározni. A 8. cikk átmeneti rendelkezéseket rögzít a lényegi fontosság megállapításához szükséges kritériumok alkalmazásáról. Először is lefekteti, hogy az értékelési kritériumokhoz szükséges adatokat mikor kell gyűjteni és alkalmazni. A hitelesítési és központi számlavezetési szolgáltatások értékelésének alapját az értékpapíroknak az adott naptári év december 31-én kimutatott értéke képzi. A felhatalmazáson alapuló jogi aktus elfogadása után a különféle szolgáltatások kezdeti értékelését a vonatkozó rendelkezések alkalmazására előírt időponttól számított négy hónapon belül el kell végezni a megelőző naptári év december 31-én kimutatott értékek alapján. Továbbá tekintettel arra, hogy a pénzügyi eszközök piaci értékét a 600/2014/EU rendelet 4. cikke (1) bekezdésének a) pontjában hivatkozott, likviditási HU 14 HU

15 szempontból legrelevánsabb piacra tekintettel kell meghatározni, ez a cikk rendelkezik arról, hogy a pénzügyi eszközök piaci értékét hogyan kell a 600/2014/EU rendelet hatályba lépéséig meghatározni. A 9. cikk a rendelet egyes rendelkezéseinek alkalmazása tekintetében egy kétéves fokozatos bevezetést határoz meg. Ez a döntés annak felismerésén alapul, hogy az érdekelteknek huzamosabb időre van szükségük ahhoz, hogy a pénzbírságok érvényesítéséhez szükséges intézkedéseket a rendelet szellemében végre tudják hajtani, és a központi értéktáraknak is időre van szükségük, amíg egyes szolgáltatások esetén a lényegi fontosság értékelésére szolgáló adatok gyűjtéséhez és összesítéséhez szükséges nyilvántartási követelményeket és informatikai folyamatokat meg tudják valósítani. A 9. cikk szintén konkrét időpontokat határoz meg a rendelet egyes olyan rendelkezéseinek az alkalmazására nézve, amelyek más rendelkezésekre hivatkoznak vagy azokhoz kapcsolódnak. Ezeknek a rendelkezéseknek az alkalmazására vonatkozó határidőt egyeztetni kell a többi rendelet hatályba lépésének időpontjával. HU 15 HU

16 A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( ) a 909/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a kiegyenlítés meghiúsulását sújtó pénzbírságok kiszámításának paraméterei és a központi értéktáraknak a fogadó tagállamokban folytatott tevékenységei tekintetében történő kiegészítéséről (EGT-vonatkozású szöveg) AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG, tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre, tekintettel az Európai Unión belüli értékpapír-kiegyenlítés javításáról és a központi értéktárakról, valamint 98/26/EK és a 2014/65/EU irányelv, valamint a 236/2012/EU rendelet módosításáról szóló, július 23-i 909/2014/EU rendeletére 1 és különösen annak 7. cikke (14) bekezdésére és 24. cikke (7) bekezdésére, mivel: (1) E rendelet rendelkezései szorosan kapcsolódnak egymáshoz, hiszen a 909/2014/EU rendeletben foglalt intézkedések végrehajtásához szükséges elemekkel foglalkoznak. Annak érdekében, hogy az említett intézkedések egymással koherensek legyenek, és hogy a rendelkezések hatálya alá tartozó személyek átfogó képet és könnyű hozzáférést kapjanak, tanácsos a 909/2014/EU rendelet szerinti intézkedésekre vonatkozó összes elemet egyetlen rendeletben elhelyezni. (2) A 909/2014/EU rendelet előírja, hogy a központi értéktárak kötelesek pénzbírsággal sújtani értékpapír-kiegyenlítési rendszereik azon résztvevőit, akik miatt a kiegyenlítés meghiúsul (nem teljesítő résztvevő). (3) Annak érdekében, hogy a nem teljesítő résztvevőkre kiszabott pénzbírság visszatartó ereje eredményesen érvényesüljön, a pénzbírság szintjének kiszámításához szükséges paramétereknek szoros kapcsolatban kell lenniük azon pénzügyi eszközök értékével, amelyeknek a kiegyenlítése meghiúsul, és amelyekre megfelelő bírságkulcsot célszerű alkalmazni. Célszerű, ha a tranzakció alapját képző pénzügyi eszközök értéke egyszersmind a pénzbírságszint kiszámításának vetítési alapja is olyan esetekben, amikor a kiegyenlítés készpénzhiány miatt hiúsul meg. Célszerű, ha a pénzbírság szintje arra ösztönzi a nem teljesítő résztvevőket, hogy a kiegyenlítetlenül maradt ügyleteket azonnal egyenlítsék ki. Annak érdekében, hogy a pénzbírság kiszabásával elérni kívánt célok eredményesen megvalósuljanak, célszerű folyamatosan figyelemmel kísérni és szükség szerint korrigálni a bírság kiszámításának paramétereit annak függvényében, milyen piaci hatást vált ki a bírságolás. (4) Tekintettel arra, hogy a többszörös tranzakciókban érintett pénzügyi eszközök ára jelentős mértékben eltérő, valamint a pénzbírságok kiszámításának megkönnyítése érdekében célszerű, ha a pénzügyi eszközök értéke egyetlen referenciaáron alapul. Célszerű, ha a központi értéktárak adott napon az azonos pénzügyi eszközre nézve meghiúsuló kiegyenlítésekre kiszabott pénzbírságok kiszámításához ugyanazt a 1 HL L 257., , 1. o. HU 16 HU