BODAI HÍRMONDÓ BODA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BODAI HÍRMONDÓ BODA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA"

Átírás

1 13. évfolyam 5. szám május BODAI HÍRMONDÓ BODA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA Falunap - Ismét eltelt egy év, tehát falunap! Hagyományaihoz híven Boda Község ismét megrendezte falunapját, igaz a gazdasági helyzetre tekintettel, kissé visszafogott formában. A visszafogottság érzékelhető volt abban, hogy nem volt közösségi étkezés, valamint a sztárfellépőkből csak egy volt, igaz az viszont igazi nagy ágyú, név szerint: Demjén Ferenc. Az időjárás csak délelőtt kedvezett a rendezvénynek, gyönyörű napsütés volt a zászlófelvonás ideje alatt. Délután azonban kiadós eső, záporok, valamint jégeső keserítette meg a rendezők és a megjelent vendégek életét. A néhol felbukkanó napfény azonban visszahozta a jókedvét a jelenlévőknek. Volt itt játszóház, arcfestés, kiváló műsorok a színpadon, játékárusok, édességárusok, büfé. Megtisztelték településünket a partnertelepülések vezetői Csíkrákosról és Ottnangból. A megnyitón beszédet mondott Országgyűlési képviselőnk Pichler Imre Úr és településünk Polgármestere Kovács Győző Úr! A megnyitó után a színpadon kerültek átadásra az előzetesen meghirdetett gyermekrajz pályázat díjai is. A nagysikerű rajzverseny helyezettjei értékes könyvjutalomban részesültek. Ezután következett a kulturális műsor, melyen többek között felléptek iskolásaink, a Pom- Pom csoport, a hetvehelyi fúvósok, a kővágószőlősi hagyományőrző csoport, Imhoff Mihály harmonikás, Deze Regina népdalénekes, a Pelikán néptánccsoport, az ANK társastánccsoport. A napot, tűzijáték és bál zárta. Tartalom - Főoldal - Gyorsinfó - Önkormányzati hírek - Anyakönyvi hírek - Hirdetés - Sport

2 2 NymTIT Gyorsinfó NyMTIT hír: Május 4-6. között a svédországi Östhammar adott otthont az idei FSC (a nukleáris létesítmények közelében lévő települések) konferenciájának. A magyar küldöttség tagja volt Kiss Júlia a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. munkatársa és Varga Mária a Nyugat-Mecseki Társadalmi Információs és Területfejlesztési Önkormányzati Társulás képviselője. Bakonya Május 28-án került megrendezésre a volt II-es és V-ös üzemi dolgozók hagyományos találkozója, melyre a szervezők sok volt bányásztársat vártak. Boda április 30-án került megrendezésre a hagyományos Falunap. Az eseményen részt vettek a partner települések vezetői: Csíkrákos képviseletében Császár Attila polgármester és Vizoli Miklós alpolgármester, Ottnang am Hausruck település képviseletében pedig Josef Sensenberger polgármester és Siegfried Gehmayr képviselő. Május 7-én a bodai szabadidő park adott otthont a Pannon Volán dolgozók részvételével zajló majálisnak. Bükkösd Az önkormányzat kerékpártárolók építésére és a kerékpáros életre nevelés elősegítésére környezetvédelmi pályázatot nyújtott be. Cserdi A kivitelezési terveknek megfelelően hamarosan befejeződik a település rendezvénytermének építése. Elkezdődtek a község nyaralójának tatarozási munkálatai. Cserkút Befejeződött a Batvölgyi út felújítása, melynek során az útpadka rendbetételére és kátyúzására is sor került. Helesfa A évi programnak megfelelően haladnak a kivitelezési munkák a településen: a garázsépítés, a járdaépítés és az árkok karbantartása. Pályázaton nyert támogatás segítségével a szoborpark térkövezésére és egyéb karbantartási munkálatokra is lehetőség nyílik. Hetvehely Továbbra is kiemelt feladatként zajlik a helyi szennyvíztelep építése, valamint a csatorna kivitelezése. Az önkormányzat egy traktort és egy 5,3 köbméteres tartálykocsit vásárolt, melynek segítségével lehetőség nyílik a környező településekről beszállítani a szennyvizet a tisztító telepre. Kővágószőlős Május 21-én került megrendezésre a volt III-as üzemi dolgozók második találkozója a Zsongorkő Baráti Kör és az önkormányzat szervezésében. A regisztrációnál 161 fő jelentkezett, akik valaha a III-as dolgozói voltak, és az őket kísérőkkel együtt közel ember vett részt a rendezvényen. Ünnepi beszédében Benkovics István a MECSEKÉRC ZRT. vezérigazgató-helyettese rövid összefoglalást adott a mecseki érckitermelés és feldolgozás múltjáról, felvázolta az utódvállalat mai feladatait, és megemlítette az esetleges jövőbeni lehetőségeket is. Kővágótöttös A Faluszépítő Egyesület május 21-én tartotta a hagyományos bormustrát, ahol a neves borászokból álló zsűri véleményezte a községben termelt borokat. Falugyűlésre és közmeghallgatásra került sor május 26-án, ahol a évi beszámoló és a év költségvetése volt a fő téma. A közmunkaprogram pótpályázatának segítségével minden dolgozni akaró polgárt foglalkoztatni tud az önkormányzat. ÚTIJELENTÉS a spanyolországi El Cabril központi kis- és közepes aktivitású hulladéktárolóban tett látogatásról A spanyol létesítmény Hornachuelos község közelében, Córdobától mintegy 110 km-re, Andalúzia tartományban helyezkedik el. A tároló megtekintésére az RHK Kft. vezetői, köztük dr. Kereki Ferenc Úr az RHK Kft. vezérigazgatója, a Püspökszilágyi tároló környékén lévő települések információs társulásának (Izotóp Információs Társulás IIT) polgármesterei, valamint a Bodai Aleurolit formáció kutatási területen fekvő a község információs társulásának

3 3 (NYMTIT-Nyugat mecseki Társadalmi Információs Társulás) polgármesterei, a MECSEK- ÉRC részéről pedig Hideg József Úr vettek részt 2011 májusában. Az üzemeltető az ENRESA nevű vállalat, amely részéről Jorge Lang-Lenton úr, a cég adminisztratív igazgatója mutatta be a létesítményt. Spanyolországban a kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladékokat a 60-as évek elején a majdani tároló közelében lévő, az 50-es évek végére bezárt uránbányák vágataiban helyezték el, acél hordókban. A lerakó a működést 1992-ben kezdte meg, felszíni típusú (hasonlóan a Püspökszilágyihoz). A létesítmény két külön részre bontható: egy épület komplexumban található a kondicionáló helyiség, a vezérlő terem, valamint két laboratórium és az egyéb kiszolgáló részlegek (ideiglenes tároló, biztonsági, adminisztrációs és műszaki részlegek pl. beton konténer gyártása is). A tulajdonképpeni tárolók 2 vasbeton lemezen vannak elhelyezve, 16, illetve 12 tároló beton cellával. Ezen kívül, egy szeparált tároló hely létezik még, a különösen alacsony aktivitású hulladékoknak. Minden hulladékot szilárd formában cementálva tárolnak. Az atomerőművi és egyéb (pl. gyógyászatból eredő) hulladékokat közúton szállítják El Cabrilba, a nemzetközi egyezményeknek és előírásoknak megfelelően. Egy konténerbe 18 db 220 l-es hordót helyeznek el (3 rétegben, 3x6 db-ot). Ha konténer megtelt, a hordók közötti teret betonnal töltik ki és egy fedéllel lezárják. Egy vasbeton tároló cellában 320 db konténert helyeznek el, a megtelés után vasbeton lemezzel zárják le, majd a cellát egy több rétegű fedőréteggel (hasonlóan a mi zagytározóinkon alkalmazotthoz) takarják le és növényesítik. A cellasor felett (illetve azok közül is afelett, amely cellának a töltése éppen folyik) egy mozgatható tető található, amely az időjárás elleni védelmen kívül a konténerek behelyezésére szolgáló darut is magában foglalja. Mindegyik cella alján egy zsomp van, amely magába fogadja a lehulló csapadékot (amikor még üres a cella), illetve a tárolási (lezárt) időszakban az esetlegesen átszivárgó folyadékot. A tároló betoncellák alatt egy monitoring alagút van (kb. 2,5 m 2 szelvényú, zsaluzott beton falazatú, gyalog behárható), amelyben két vezeték van elhelyezve, egyik a lehulló csapadékvíznek az elvezetésére szolgál (ezt egy külső medencében gyűjtik, majd ellenőrzés után kibocsátják). A másik vezetékben a már lezárt cellákon esetlegesen átszivárgó oldatot gyűjtik. Ennek a vezetéknek a függöleges zsompokhoz csatlakozó bekötő darabjai átlátszóak, így amelyikben a lerakott és lezárt hulladékon átszivárgás történne (ez szinte kizárt, hiszen több méter vastagságú, betonba ágyazott és lefedett anyagról van szó), úgy az szabad szemmel is láthatóan jelenne meg a rendszerben. Minden csatlakozónál lehetőség van minta vételére is. A telepen mintegy 130 fő dolgozik összesen. A hulladéktárolón kívül meglátogattuk a közelében lévő legnagyobb települést, Peñarroya Pueblanuevot is, ahol a kisváros polgármester asszonya fogadott bennünket. (Csoportkép a Polgármester Asszonnyal a Hivatal épületében.) Elmondta, hogy a környék lakossága főleg mezőgazdaságból él oliva termesztés, állattenyésztés, méhészet, a lakosság nem érzi magára veszélyesnek a tároló létét. A közvetlen befogadó, az engedélyezésbe bevont település Hornachuelos, amelynek közigazgatási területén van a tároló. A vidéken korábban az uránon kívül szenet is bányásztak (útközben láttuk a felhagyott bányaüzemek aknatornyait, meddőhányóit és üzemépületeit), mostanra azonban bezárásra kerültek. A polgármester asszony elmondta, hogy a következő helyhatósági választások május 22-én lesznek, de a kampányban nem téma a hulladéktároló léte. Az ENRESA képviselőjétől, Mr. Jorge Lang-

4 4 Lenton-tól (Corporate Director of Administration) a következőket tudtuk meg a spanyolországi lakossági támogatás rendszeréről: Spanyolországban az ENRESA felelős a radioaktív hulladékok és a kiégett nukleáris üzemanyag kezeléséért és végleges elhelyezéséért (1), valamint a nukleáris létesítmények leszereléséért és lebontásáért (2). Fotónk a tárolónál készült. A fenti feladatokkal (1,2) összefüggésben az ENRESA néhány évenként (nem pontosan meghatározott időközönként, de alapvetően 3-5 évente) terveket dolgoz ki (General Radioactive Waste Plan -GRWP), hasonlóan az RHK Kft. közép és hosszú távú terveihez. (megj.: az RHK Kft. korábban az ENRESA-val való együttműködés során- sokat átvett a spanyolok által készített tervek tartalmából és formájából.) Ezekben a tervekben pontosítják az (1,2) feladatok körét, elemzik a feladatok elvégzésének módját, és megbecsülik a feladatok elvégzéséhez szükséges költségeket. Ezek alapján, a nettó jelenérték számítási módszert használva, meghatározzák a hulladék keletkezéséért felelős intézmények (atomerőművek) befizetési kötelezettségét a következő tervezési periódus idejére. A befizetéseket a különféle erőművek között a névleges erőművi kapacitásokkal arányosan határozzák osztják- meg. Ezek a befizetések hasonlóan a magyarországi megoldáshoz- egy központi alapban gyűlnek össze. A spanyol alapot azonban a magyarországi gyakorlattól eltérően az ENRESA kezeli. Az ellenőrzés állami feladat és ezt négy különféle szervezet gyakorolja a központi kormányzat szintjén. (megjegyzés: Spanyolországban 17 szövetségi tartomány működik 17 szövetségi Parlamenttel és kormánnyal, ezeket fogja össze a központi kormány, és szabályozza a központi Parlament, de a szövetségi irányítás önállósága folyamatosan növekedik.) Az ENRESA-nak 1991-ben sikerült a befizetőket arról meggyőzni, hogy a központi alapból támogatni kell a nukleáris projektek sikeres végrehajtásában szerepet vállaló helyi közösségeket. A támogatás formáját úgy alakították ki, hogy a központi alapból évente pénzt (kezdetben évi kb. 1 M, ma már évi kb. 2M ) utalnak át egy alapítványba. Ehhez az alapítványhoz kapcsolódik négy földrajzi területen négy elkülönített keretszerződés, lefedve (durván) az ENRESA érdekkörét. A keretszerződéseket az ENRESA kötötte meg négy régióval (négy szövetségi tartománnyal). A négy fő területen kívül van még néhány elenyészően kis összegű támogatás, amely általában eseti és csak ritkán ismétlődő jellegű. A négy támogatott régió egyike ANDALÚZIA, amely helyet biztosít az El-Cabril tárolónak. Ezzel a projekttel kapcsolatban éves szinten kb. 600 e kerül kiosztásra. Ez a pénz a régión belül alapvetően négy támogatási célt szolgál az alábbiak szerint: - a szövetségi kormány projektjeinek támogatása (kiemelt regionális cél ebben az időszakban az andalúziai hegyek tűzvédelme) - Cordoba város projektjeinek támogatása - Penarroya település ( lakos évi 100 e támogatással, de a tároló nem Penarroya közigazgatási területén van megépítve) projektjeinek támogatása - Hornachuelos település (3 000 lakos évi 100 e támogatással, a tároló Hornachuelos közigazgatási területén van megépítve) projektjeinek támogatása A támogatás megadásához három feltételnek kell megfelelnie a támogatást igénylő közösségeknek: - Pályázatot kell összeállítani a pályázat megnyeréséhez. - A pályázat tárgya az ENRESA által preferált célokat kell, hogy szolgálja. (kultúra, rekreáció, egészség és környezetvédelem, oktatás, információáramlás stb.),miközben bizonyos célok ki vannak zárva.

5 5 - A pályázat mértéke férjen el az éves keretben A támogatási alap ellenőrzése is központi állami feladat. Az ellenőrzésért a központi Munkaügyi Minisztérium a felelős, ez a minisztérium ellenőrzi országosan az összes lakossági támogatási alapítványt. Boda, Kovács Győző NYMTIT elnök Önkormányzati hírek Gyermeknap május 28-án borús napra ébredtünk. Ez nem vette el a gyermekek kedvét attól, hogy izgalommal és lelkesedéssel várják a gyereknapot. Ez a nap róluk szól! Vidáman és fázósan vágtak neki a kalandtúrának Pompásan szórakoztak, kacagtak, vidámság volt a levegőben. Nagy örömmel vetek részt a versenyeken, izgalommal várták a következő feladatokat. A gyerekek az akadályverseny és a sorverseny után ebédet kaptak. Rétessel, süteménnyel, pogácsával, üdítővel láttuk vendégül őket. A gyereknap legkapósabb játéka a trambulin volt, ami soha nem állt üresen. Harc folyt az ugrálásért. Ajándékosztás után beindult a csokiágyú, mely megtette hatását. Lőtte ki magából a csokoládét, cukorkát, a kis kezek pedig nem győzték kapkodni. Igyekezett mindenki minél többet összeszedni. Az eredményhirdetés után a gyerekek felvágták az I. helyezés után járó tortát, melyet igazságosan osztottak el egymás közt. Sikeresen zártuk ezt a napot, mindenki ajándékokkal és rengeteg élménnyel tért haza. Szeretnénk köszönet mondani azoknak a segítőkész szülőknek, akik megtettek mindent azért, hogy ez a nap gyerekeknek emlékezetes maradjon. Köszönet az Önkormányzatnak, akik anyagi és erkölcsi segítséget nyújtottak nekünk, felszerelést biztosítottak számunkra. Köszönet a Bodai Polgárőr Egyesületnek, mely játékokkal támogatott bennünket. Köszönjük a Gyermekjóléti Szolgálat munkatársainak, hogy eljöttek hozzánk. Negatív visszhangoknak is szeretnénk elejét venni. Lehet, hogy külön-külön mindenkit nem kértünk fel, hogy vegyen részt a gyermeknapi rendezvényen, de a hirdetőtáblákon lévő plakátokról mindenki értesülhet a faluban történő eseményekről. Úgy gondoljuk, hogy aki érdeklődő és figyelemmel kíséri rendezvényeinket, az nem csak a jóból szeretne részesülni, hanem a segítségét is felajánlja. Szervezők Tanévzáró A Bicsérd-Boda-Zók községek általános iskolájában június 18.-án (szombaton) 10 órakor lesz tanévzáró ünnepély. Kirándulás A bodai nyugdíjas klub éves munkatervének megfelelően országjáró kiránduláson vett részt május 25-én. A kirándulás során meglátogatták Tihanyt, Herendet, megnézték Nagyvázsony nevezetességeit, Veszprémben a Székesegyházat és az érseki palotát, találkozva az Érsek Úrral. A jó hangulatú kirándulásról élményekkel telítve, a késő esti órákban érkeztek haza. Horgász hírek A partfal felújítás után elindult a horgász szezon a bodai tavon. Megújult környezet, haltelepítés fogadta az idelátogatókat. A szezon a horgászoknak jól indult, ezt bizonyítja az is, hogy egy napi jegyes horgász Pécsről egy kilógrammos harcsát fogott. Gratulálunk! Fotónk a kifogott halról készült.

6 6 Nemzetközi kutya minősítő verseny Bodán Május én Bodán első alkalommal került megrendezésre a nemzetközi német juhászkutya minősítő verseny. Magyarországról és a környező országokból több mint 60 gyönyörű német juhászkutya került minősítésre. A minősítést német bíró vezette, figyelembe véve a küllemet, az állóképességet, az oktatás minőségét. A második napon került sor a munkakutya minősítésre, ahol a kutyák különböző feladatokat hajtottak végre és ezt pontozták a bírók. Szombati napon gyönyörű idő fogadta a vendégeket és a kutyákat, vasárnapra kissé elromlott az idő, de ez nem okozott problémát a verseny szervezőinek. A megjelentek elismeréssel adóztak a településnek a környezetért, a falu szépségéért, valamint a korrekt segítő rendezésért. Voltak olyan külföldi vendégek, akik (az ÖREG HÁRS bodai falusi szálláshelyen szálltak meg), elismeréssel nyilatkoztak annak minőségéről a tulajdonosnak, Heiter Jánosnak. A rendezvényt teljes egészében a Hunnia Rex Német Juhászkutya Egyesület Pécsi Helyi Szervezete szervezte bonyolította le, Boda Község csak a helyszínt biztosította. A helyszínen természetesen bodai rendezők is voltak, akiknek ezúton köszönjük meg, hogy településünk ismertségét elősegítették munkájukkal. A segítők: Gyenis Gyöngyi, Rábavölgyi László, Gyenis László, László Katalin, Majorosi Tibor. Köszönjük!! Képünkön az egyik díjazott kutya látható. Tájékoztató Az alábbiakban közöljük Dr. Szabados Ibolya háziorvos tájékoztatóját. Tisztelt Lakosság! Lehetőség nyílt arra, hogy az egészségbiztosítás terhére igénybe vett egészségügyi ellátások adatait az OEP adatbázisából a jövőben interneten keresztül tekinthessük meg. (Így hamarabb eljutnak a leletei háziorvosához.) Ehhez azonban szükséges, hogy a beteg egy nyilatkozatot írjon alá a háziorvosánál, hogy hozzájárul az adatbázisban történő adatok megtekintéséhez és megismeréséhez. Kérem, hogy amikor a háziorvosnál jár, szíveskedjen erről Dr. Szabados Ibolya háziorvossal beszélni és a nyilatkozatot aláírni. Tisztelettel: Dr. Szabados Ibolya háziorvos A fenti tájékoztató alapján a közöljük a háziorvosnál kitöltendő nyilatkozat mintáját: BETEGNYILATKOZAT A páciens nyilatkozata a kötelező egészségbiztosítás terhére igénybevett egészségügyi ellátás adatainak megismerhetőségéről: A háziorvos tájékoztatta a hozzá bejelentkezett biztosítottat arról, hogy a jövőben, ha a biztosított nem tiltja meg, megismerheti az OEP adatbázisában szereplő, a kötelező egészségbiztosítás terhére igénybe vett egészségügyi ellátás adatait. A biztosított a tájékoztatást megértette és ennek alapján adatainak megismerhetőség: ENGEDÉLYEZI Beteg neve: TAJ: Szül.idő: Dátum: beteg aláírása

7 7 Pályázati hírek Tisztelt Olvasóink! Ezúton tájékoztatjuk Önöket az alábbi aktuális LEADER pályázati információkról: Pályázat benyújtási határidők változása: Megjelent az ÚMVP Irányító Hatóságának 10/2011 (II.14.) számú közleménye, melynek értelmében a évi pályázat benyújtási határidők június-júliusra módosulnak. Az ehhez kapcsolódó LEADER rendelet módosítása folyamatban van. A teljes közlemény elérhető az alábbi linken: 10/2011 (II.14.) számú IH Közlemény Új pályázati kiírás mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése jogcímben: Ezúton értesítünk mindenkit, hogy a Magyar Közlöny 45. számában megjelent a vidékfejlesztési miniszter 33/2011. (IV.28.) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről. A rendelet alapján mikrovállalkozások létrehozása és fejlesztése céljából támogatási kérelem nyújtható be június 15. és július 15. között a rendelet szövege szerinti támogatásra jogosultak köréből, a mellékletekben meghatározott feltételekkel a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). A támogatás mértéke minimum ,-Ft, maximum ,-Ft, intenzitása 60%, illetve 65%. A rendelettel kapcsolatos részletekről munkatársainknál a megszokott ügyfélfogadási időben, illetve elérhetőségeken érdeklődhetnek. Turisztikai tevékenységek ösztönzése - megjelent az új jogcímrendelet: Május végén jelent meg az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtott támogatások részletes feltételeiről szóló 44/2011. (V.26.) VM rendelet. A támogatási kérelmeket: postai úton vagy elektronikus űrlapon, ügyfélkapun keresztül, 2011-től évente július 1. és augusztus 1. között a Mezőgazdasági és Vidékfejesztési Hivatalhoz lehet benyújtani. Szinergia LEADER Egyesület Tájékoztató Az alábbiakban közöljük a Tettye Forrásház ZRt. tájékoztató levelét. Tisztelt Ügyfeleink! Társaságunk február 1-je óta gondoskodik Boda település ivóvizéről és szennyvízkezeléséről reméljük, oly sok ügyfelünk közt az Önök megelégedésére is. A február eleji vízmérőleolvasást és adatrögzítést követően márciusban valamennyi bodai lakoshoz eljuttattuk szolgáltatási szerződését, melyek legnagyobb része rendben visszaérkezett társaságunkhoz. Azoknak a lakosoknak, akik nyilvántartásunk szerint mindeddig nem küldték vissza az ivóvízellátásra és/vagy szennyvízelvezetésre vonatkozó szolgáltatási szerződést, az elkövetkező héten újra kézbesítjük a dokumentumot. Kérjük érintett ügyfeleinket, hogy a kézbesítéstől számított 8 napon belül juttassák vissza címünkre a szerződés egy aláírt példányát a mellékelt díjmentes válaszborítékban! Amennyiben eltérést tapasztalnak, a helyes adatot a csatolt változásközlőn jelezzék felénk ez biztosítja a pontos nyilvántartást, amely közös érdekünk. Felhívjuk figyelmüket, hogy a szolgáltatási szerződés megkötését mind a Tettye Forrásház Zrt., mind a fogyasztók számára kormányrendelet teszi kötelezővé. A szolgáltatási szerződés rögzíti a közműves ivóvízellátást és/vagy szennyvízelvezetést igénybe vevő fogyasztó, illetve a szolgáltató jogait, kötelezettségeit. Amennyiben bármilyen kérdésben segítségükre lehetünk, kérjük, forduljanak hozzánk bizalommal: - személyesen ügyfélszolgálati irodánkban (Pécs, Felsőmalom u. 16/2. hétfő, kedd, szerda: , csütörtök: , péntek: ) - telefonon (72/ , zöld szám: 80/ hétfő, kedd, szerda: , csütörtök: , péntek: ) - levélben vagy ben (7602 Pécs, Pf. 33; Köszönjük együttműködésüket! TETTYE FORRÁSHÁZ Zrt.

8 8 Anyakönyvi hírek Születés Újabb kispolgárral gyarapodott a község lakossága. Varga Nóra Dorina május 12-én született. Gratulálunk a Szülőknek! Kívánjuk, hogy erőben, egészségben, szeretetben neveljék gyermeküket. Boda Község Önkormányzata HIRDETÉS Tisztelt Lakosság! Az ING Biztosító Zrt. ingyenes tájékoztatót tart településükön én (kedden) az alábbi témákban: Gyermekeink jövőjéért Lakásbiztosítás Nyugdíj-előtakarékosság Megtakarítási konstrukciók Helyszín: Faluház Időpont: óráig A jelenlegi pénzügyi környezetben fontos mindenki számára, hogy nyitott legyen az aktuális pénzügyi információk befogadására. Számítunk a megjelenésükre! Üdvözlettel: ING Biztosító ZRt. Bodai Hírmondó Készült 200 példányban. Kiadó: Boda Község Önkormányzata Szerkesztők: Varga Mária és Horváth Katalin : 7672 Boda, Petőfi S. u. 28. Tel./Fax: 73/ Labdarúgó csapataink a tavaszi szezont az eredmények ismeretében, egyre csökkenő intenzitással végzik. Többnyire döntetlent, esetenként egy-egy győzelmet tudnak produkálni. Ez meglátszik a tabella állásán is. Felnőtt csapatunk igaz stabilan, de a 11. helyen, míg az ifi a 4. helyen, a serdülő pedig az utolsó előtti helyen áll. Szakvezetőink a szerkesztőség értesülése szerint a fáradtságra, játékos hiányra, sérülésekre, valamint fegyelmi okokra vezetik vissza az eseményeket. Az utánpótlás csapataink mindkét mérkőzését győzelemmel zárhatja. Utánpótlás csapataink, június 4.-én de kor játszottak hazai pályán Siklós csapata ellen. A serdülő 3:2-es győzelmet aratott, míg ifi csapatunk 6:3-as vereséget szenvedett. A jó szereplés fontos, a végső helyezéseket tekintve. Felnőtt csapatunk, június 5.-én hazai pályán órakor játszotta mérkőzését, Hosszúhetény csapata ellen, melyen sajnálatos módon 3:0-s vereséget szenvedett. A hátra lévő egy forduló a felnőttek számára fontos. Az ócsárdi mérkőzés három esélyes, igaz ez a tabellán lévő helyzetét a csapatnak már nem változtatja. A es bajnoki szezonra a nevezéseket július 8.-ig kell leadni, ahhoz viszont, hogy megfelelő szinten tudjon produkálni a csapat megfelelő játékosokkal kell erősíteni a keretet. Pünkösd Kupa: június 13.-án (hétfőn) Bodán kerül megrendezésre a Pünkösd Kupa) műfüves kispályás labdarúgó torna 15 csapat részvételével. Kezdési időpont: Az I.-III. helyezett kupa és oklevéldíjazásban részesül. Várjuk a szurkolókat a mérkőzésekre!

9 9

10 10

Bükkösdi. Hírlap. Változás a szociális ellátásokról történő döntéshozatalban. Vízdíjbefizetés. Lakossági fórum. Megjelenik havonta. Ingyenes!

Bükkösdi. Hírlap. Változás a szociális ellátásokról történő döntéshozatalban. Vízdíjbefizetés. Lakossági fórum. Megjelenik havonta. Ingyenes! VII. évfolyam 3. szám. 2011. MÁJUS Bükkösdi Bükkösd Község Önkormányzatának hivatalos lapja Megjelenik havonta. Ingyenes! Hírlap Értesüljön falunk híreiről! Változás a szociális ellátásokról történő döntéshozatalban

Részletesebben

BODA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA

BODA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 12. évfolyam 8. szám 2010. augusztus BODAI HÍRMONDÓ BODA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA Kellemes idő, remek sportnap! Így jellemezhető a jubileumi 10. Megyei Polgárőr Sportnap Bodán. Mintegy 500

Részletesebben

Lakossági elvárások, igények, várakozások a NymTIT térségében

Lakossági elvárások, igények, várakozások a NymTIT térségében IV. évfolyam 4. szám 2007. december Ajánló Ha összességében nézzük a véleményfelmérés azon eredményeit, amelyek a lakosság várakozásait, és igényeit mutatják, egy olyan hulladéktároló profilt rajzolhatunk

Részletesebben

BODA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA

BODA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 11. évfolyam 6. szám 2009. augusztus BODAI HÍRMONDÓ BODA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA Államalapításunk és alkotmányunk elmúlt ünnepe alkalmából az alábbiakban emlékezünk meg lapunkban I. Szent

Részletesebben

Évnyitó Elnökségi ülés Bajon

Évnyitó Elnökségi ülés Bajon 2012. január - IV. évf. 1. szám Évnyitó Elnökségi ülés Bajon 2012. január 12-én tartotta évnyitó ülését a Vértes-Gerecse Közösség Elnöksége. A napirendi pontok között az alábbi témák szerepeltek: 1. Fejlesztési

Részletesebben

KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ. Kosztolányi Dezső. Kosztolányi Dezső Céltársulás 2015. november 30. I. évf./1.

KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ. Kosztolányi Dezső. Kosztolányi Dezső Céltársulás 2015. november 30. I. évf./1. Kosztolányi Dezső Céltársulás 2015. november 30. I. évf./1. KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ Csodálatos is, hogy egy nótáról mi minden jut eszébe egy magyarnak. De még csodálatosabb, hogy egy nótáról minden magyarnak

Részletesebben

be/sfp-10682/2015/mlsz

be/sfp-10682/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Nagycserkeszi Szabadidő Sport Eggyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Nagycserkeszi SZ SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2348

Részletesebben

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA FALU - KÉP C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 2008 JÚNIUS Falunap 2008 2 OLDAL FALU - KÉP Az alábbi névsor két helybéli, egykori urán kutatása alapján készült úgy, hogy alapját még az azóta elhunyt

Részletesebben

Radioaktív. Hulladékokat. Feldolgozó. és Tároló Kft.

Radioaktív. Hulladékokat. Feldolgozó. és Tároló Kft. Radioaktív Hulladékokat Feldolgozó és Tároló Kft. Tisztelt Olvasó! Az intézményi radioaktív hulladékok kezelését és tárolását végző RHFT - jelen szakmai kiadványunk tárgya társaságunk megalakulásakor került

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL

ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL t zs ö K ta á B é g i Ön k o r m á ny za ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL 1. Évfolyam 2. Szám 2007. október Önkormányzati Híreink Tisztelt Bátaiak! A falunknak év végéig rendelkeznie kell településrendezési tervvel.

Részletesebben

MEGYEI I/B-OSZTÁLY FÉRFI FELNŐTT NAGYPÁLYÁS MEGYEI I/B-OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2009/2010.

MEGYEI I/B-OSZTÁLY FÉRFI FELNŐTT NAGYPÁLYÁS MEGYEI I/B-OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2009/2010. Pest Megyei Labdarúgó Szövetség (PMLSZ) Postacím: 1364 Budapest, Postafiók 301.; Székhely: 1052 Budapest, Városház utca 7.; E-mail: versenyiroda@pmlsz.hu; jb-iroda@pmlsz.hu; nyiab-iroda@pmlsz.hu; Telefon/fax:

Részletesebben

be/sfphpm01-10637/2015/mlsz

be/sfphpm01-10637/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Tápiószőlősi Községi Sport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve TKSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 60908 A kérelmező jogállása

Részletesebben

be/sfp-9577/2015/mlsz

be/sfp-9577/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Bajai Labdarúgó Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve BLSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2227 A kérelmező jogállása

Részletesebben

be/sfphpm01-08104/2015/mlsz

be/sfphpm01-08104/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Mozsgói Csizik Mihály Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Mozsgói SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 55 A kérelmező

Részletesebben

be/sfp-9903/2015/mlsz

be/sfp-9903/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Sportkör Karancsberény A kérelmező szervezet rövidített neve SKKB Gazdálkodási formakód 114 Tagsági azonosítószám 2627 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

be/sfp-10462/2015/mlsz

be/sfp-10462/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kisar Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Kisar SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1959 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

be/sfp-08412/2015/mlsz

be/sfp-08412/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Törökbálinti Focisuli Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve TFSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1275 A kérelmező jogállása

Részletesebben

be/sfp-08826/2015/mlsz

be/sfp-08826/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Boda Önkormányzat Sport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Boda ÖSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám - A kérelmező jogállása

Részletesebben

be/sfp-8641/2015/mlsz

be/sfp-8641/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve BKV Előre SC A kérelmező szervezet rövidített neve BKV Előre SC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2489 A kérelmező jogállása Amatőr Áfa

Részletesebben

be/sfp-10032/2015/mlsz

be/sfp-10032/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Rábaszentandrás SE A kérelmező szervezet rövidített neve RSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 807 A kérelmező jogállása Amatőr Áfa levonásra

Részletesebben

RÓLUNK SZÓL V.év. 5.szám

RÓLUNK SZÓL V.év. 5.szám VVILONYA RÓLUNK SZÓL 2009 V.év. 5.szám Kiadja: 8194 Vilonya, Hétvezér u.22. http://www.vilonya.eu e-mail: vilonyaert@vilonya.eu Testvértelepülésünk Nyitracsehi EGY KÖZSÉG A TÉRKÉPEN: VILONYA, DE NEKÜNK

Részletesebben

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február Pontot TETT-ek az alszerzõdések végére 3. oldal TETT HÍRLAP BÁTASZÉK BÁTAAPÁTI CIKÓ FEKED MÓRÁGY MÕCSÉNY VÉMÉND V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február EZÉRT TET(T)SZIK NEKEM A TELEPÜLÉSEM... Fogalmazásíró

Részletesebben

Az OTP Bank, Életrevaló kvízjáték középiskolásoknak című promóciójának hivatalos Részvételi és Játékszabályzata (a továbbiakban: Játékszabályzat)

Az OTP Bank, Életrevaló kvízjáték középiskolásoknak című promóciójának hivatalos Részvételi és Játékszabályzata (a továbbiakban: Játékszabályzat) Az OTP Bank, Életrevaló kvízjáték középiskolásoknak című promóciójának hivatalos Részvételi és Játékszabályzata (a továbbiakban: Játékszabályzat) 1.Szervező: OTP Bank Nyrt., székhely: 1051 Budapest, Nádor

Részletesebben

Beszámoló a. Petőfi Sándor Könyvtári, Közművelődési és Intézményfenntartó Központ 2013. évi szakmai, működési tapasztalatairól

Beszámoló a. Petőfi Sándor Könyvtári, Közművelődési és Intézményfenntartó Központ 2013. évi szakmai, működési tapasztalatairól Mottó: A Kultúra fáján vannak ugyan fanyar gyümölcsök is amelyek termései a kultúrának, de ettől még a fa gyümölcsfa marad. Az, hogy mennyi a fanyar és mennyi a nemes gyümölcs a legtöbb esetben nem a fától

Részletesebben

be/sfphpm01-10579/2015/mlsz

be/sfphpm01-10579/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Csengersimáért Közhasznú Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Csengersimáért Egyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1695

Részletesebben

be/sfphpm01-10281/2015/mlsz

be/sfphpm01-10281/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Nyírcsaholy USE A kérelmező szervezet rövidített neve Nyírcsaholy USE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2943 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

A KÖZSÉG INGYENES ÖNKORMÁNYZATI LAPJA. XII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2015. IV. negyedév

A KÖZSÉG INGYENES ÖNKORMÁNYZATI LAPJA. XII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2015. IV. negyedév KESZÜI HÍREK XII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2015. IV. negyedév Keszü Község Önkormányzata 2015. december 4-én tartotta meg 2015. évi Német Nemzetiségi Önkormányzattal közös közmeghallgatását, alacsony lakossági

Részletesebben

be/sfp-8994/2015/mlsz

be/sfp-8994/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Borsodnádasdi Labdarúgók Sportegyesülete A kérelmező szervezet rövidített neve BLASE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 125 A kérelmező

Részletesebben

be/sfphpm01-08523/2015/mlsz

be/sfphpm01-08523/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Majsi Táncsics Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Majsi SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 51 A kérelmező jogállása

Részletesebben

be/sfphpm01-08088/2015/mlsz

be/sfphpm01-08088/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve BFC Siófok Sportszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság A kérelmező szervezet rövidített neve BFC Siófok Kft. Gazdálkodási formakód 113 Tagsági azonosítószám

Részletesebben

MEGYEI I. OSZTÁLY FÉRFI FELNŐTT NAGYPÁLYÁS MEGYEI I. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2010/2011.

MEGYEI I. OSZTÁLY FÉRFI FELNŐTT NAGYPÁLYÁS MEGYEI I. OSZTÁLYÚ BAJNOKSÁG VERSENYKIÍRÁSA 2010/2011. Pest Megyei Labdarúgó Szövetség (PMLSZ) Postacím: 1364 Budapest, Postafiók 301.; Székhely: 1052 Budapest, Városház utca 7. E-mail: versenyiroda@pmlsz.hu; jb-iroda@pmlsz.hu; nyiab-iroda@pmlsz.hu Telefon/fax:

Részletesebben

be/sfphpm01-09627/2015/mlsz

be/sfphpm01-09627/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Lippó Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Lippó KSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 45 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

be/sfphpm01-08973/2015/mlsz

be/sfphpm01-08973/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Vásárosnamény Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Vásárosnamény SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 3404 A kérelmező

Részletesebben

Spanyolországi tanulmányút

Spanyolországi tanulmányút IV. évfolyam 2. szám 2007. július A Tájoló tartalmából NyMTIT közvélemény-kutatás 2007. Az atomerômûvek üzemeltetése következtében keletkezô radioaktív hulladékok biztonságos elhelyezését továbbra is állami

Részletesebben

be/sfp-09423/2015/mlsz

be/sfp-09423/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve PUSZTAFÖLDVÁRI LABDARÚGÓ KLUB A kérelmező szervezet rövidített neve PUSZTAFÖLDVÁRI LK Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 517 A kérelmező

Részletesebben

kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március

kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március Ifi kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március www.shipsarmellek.hu ship.sarmellek@gmail.com 2014. április 11-én, pénteken 19 órától Öbölből vödörbe színházi előadás Nyertes Zsuzsával és Heller Tamással

Részletesebben

be/sfphpm01-08076/2015/mlsz

be/sfphpm01-08076/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Székelyhidi Utánpótláskorú Labdarúgók Képző SE A kérelmező szervezet rövidített neve Székelyhidi ULKSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám

Részletesebben

be/sfp-09450/2015/mlsz

be/sfp-09450/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Etyek Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Etyek SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 600 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

be/sfphpm01-08589/2015/mlsz

be/sfphpm01-08589/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Üllői Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Üllő SE. Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1336 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

be/sfphpm01-10158/2015/mlsz

be/sfphpm01-10158/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Baksai Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Baksai Sportegyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám - A kérelmező jogállása

Részletesebben

be/sfphpm01-08852/2015/mlsz

be/sfphpm01-08852/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Pannonhalma Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve nincs bejegyezve Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 796 A kérelmező jogállása

Részletesebben

be/sfphpm01-09164/2015/mlsz

be/sfphpm01-09164/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Községi Sport Kör Bogács A kérelmező szervezet rövidített neve KSK Bogács Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám - A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

be/sfphpm01-10296/2015/mlsz

be/sfphpm01-10296/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Nógrád Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Nógrád SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1209 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

be/sfp-8203/2015/mlsz

be/sfp-8203/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Grosics Gyula Labdarúgó Akadémia A kérelmező szervezet rövidített neve Grosics Akadémia Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 3281 A kérelmező

Részletesebben

be/sfp-09538/2015/mlsz

be/sfp-09538/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Junior Sport Kereskedelmi és Szolgáltató kft. A kérelmező szervezet rövidített neve Junior Sport Kft. Gazdálkodási formakód 113 Tagsági azonosítószám

Részletesebben

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-096 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/86-23/2010. E L Ő T E R J E S Z T É S A Veszprém

Részletesebben

be/sfphpm01-09626/2015/mlsz

be/sfphpm01-09626/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Bükkzsérci Labdarúgó Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Bükkzsérci LE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám - A kérelmező jogállása

Részletesebben

be/sfphpm01-10065/2015/mlsz

be/sfphpm01-10065/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Nagytarcsai Grund Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve NGSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 3766 A kérelmező jogállása

Részletesebben

be/sfphpm01-10184/2015/mlsz

be/sfphpm01-10184/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Sándorfalva Sport Klub Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Sándorfalva Sport Klub Egyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám

Részletesebben

be/sfphpm01-10399/2015/mlsz

be/sfphpm01-10399/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Dalmandi Sport Klub A kérelmező szervezet rövidített neve Dalmandi SK Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám - A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

be/sfp-10107/2015/mlsz

be/sfp-10107/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Apropó Focisuli Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Apropó Focisuli Sportegyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám

Részletesebben

Éves munkaterv 2015.

Éves munkaterv 2015. Ifjú Szív Magyarországi Német Nemzetiségi E-mail: gaal.dora777@gmail.com Éves munkaterv 2015. Január 07.-e Próba 17,00-18,30 / Rendezvényterem / 10.-e Próba 9,00 11,00? Munkanap révén kérdéses, hogy melyik

Részletesebben

be/sfp-8340/2015/mlsz

be/sfp-8340/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Futball Club Ajka A kérelmező szervezet rövidített neve FC Ajka Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1970 A kérelmező jogállása Amatőr Áfa

Részletesebben

be/sfp-08922/2015/mlsz

be/sfp-08922/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Tápiógyörgyei Községi Sportkör A kérelmező szervezet rövidített neve Tápiógyörgyei Községi Sportkör Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám

Részletesebben

be/sfp-9342/2015/mlsz

be/sfp-9342/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Berényi Gyermek Futball Club Utánpótlás Nevelő Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Berényi Gyermek FC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági

Részletesebben

be/sfphpm01-10103/2015/mlsz

be/sfphpm01-10103/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Drávaszabolcsi Dózsa Football Club Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve DDFC SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám - A

Részletesebben

Magyar Gyeplabda Szakszövetség Hungarian Hockey Federation

Magyar Gyeplabda Szakszövetség Hungarian Hockey Federation Magyar Gyeplabda Szakszövetség Hungarian Hockey Federation 1133 Budapest, Vág u. 7. Tel: +36 (1) 270-93-08 ;Fax: +36 (1) 270-93-03 E-mail: info@hockey.hu Honlap:: www.gyeplabda.hu Versenyszabályzat Budapest

Részletesebben

be/sfp-08849/2015/mlsz

be/sfp-08849/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kisapostag Duna Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Kisapostag Duna Sportegyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám

Részletesebben

be/sfp-8204/2015/mlsz

be/sfp-8204/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Sportegyesület Bodroghalom A kérelmező szervezet rövidített neve Bodroghalom SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 106 A kérelmező jogállása

Részletesebben

GMF elnökségi ülés Bodán

GMF elnökségi ülés Bodán III. évfolyam 1. szám 2006. május A Tájoló tartalmából LELTÁR címmel most a Tájoló által indított sorozatban az egyes szakmai területeken folyó munkákat vezetô szakértôket kértük meg arra, hogy készítsenek

Részletesebben

be/sfp-10094/2015/mlsz

be/sfp-10094/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Sásd Városi Sportkör A kérelmező szervezet rövidített neve Sásd Városi Sportkör Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 89 A kérelmező jogállása

Részletesebben

be/sfp-4204/2015/mkosz

be/sfp-4204/2015/mkosz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Herceghalmi Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve HHSE A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség versenyrendszerében

Részletesebben

be/sfp-8887/2015/mlsz

be/sfp-8887/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Vámosgyörki Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Vámosgyörki SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 989 A kérelmező jogállása

Részletesebben

be/sfp-09991/2015/mlsz

be/sfp-09991/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Csurgói Torna Klub A kérelmező szervezet rövidített neve CSTK Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1445 A kérelmező jogállása Amatőr Áfa

Részletesebben

be/sfphpm01-08078/2015/mlsz

be/sfphpm01-08078/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Pogányi Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Pogányi Sportegyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 72 A kérelmező jogállása

Részletesebben

be/sfphpm01-10706/2015/mlsz

be/sfphpm01-10706/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Buj Sportbarátok Egyesülete A kérelmező szervezet rövidített neve Buj SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1191 A kérelmező jogállása

Részletesebben

be/sfp-10567/2015/mlsz

be/sfp-10567/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Zagyvapálfalvai Ifjak Sportegyesülete A kérelmező szervezet rövidített neve Zagyvapálfalvai I.S.E. Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 4059

Részletesebben

be/sfphpm01-09985/2015/mlsz

be/sfphpm01-09985/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Bábolnai Sport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Bábolna SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1094 A kérelmező jogállása

Részletesebben

be/sfphpm01-10392/2015/mlsz

be/sfphpm01-10392/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Bőnyi Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Bőny SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 713 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület éves közgyűléséről

JEGYZŐKÖNYV A Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület éves közgyűléséről JEGYZŐKÖNYV A Verebélÿ László Vasúttörténeti Egyesület éves közgyűléséről Időpont: 2009. május 30. (szombat). 14:00 óra Helyszín: Az egyesület klubhelyisége a Kapostüskevári vasúti megállóhelyen Kemenczei

Részletesebben

be/sfphpm01-08737/2015/mlsz

be/sfphpm01-08737/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Gönyűi Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Gönyűi SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 738 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

FALU - KÉP. Cserkút község férfinépe és Önkormányzata nevében, Nőnap alkalmából sok szeretettel köszöntöm községünk asszonyai és leányait!

FALU - KÉP. Cserkút község férfinépe és Önkormányzata nevében, Nőnap alkalmából sok szeretettel köszöntöm községünk asszonyai és leányait! FALU - KÉP C S E R K Ú T K ÖZ S É G Ö NK O R M Á NY Z AT Á NA K 2010 LA PJ A F E B R U ÁR Cserkút község férfinépe és Önkormányzata nevében, Nőnap alkalmából sok szeretettel köszöntöm községünk asszonyai

Részletesebben

be/sfp-08285/2015/mlsz

be/sfp-08285/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Nemesnádudvari Községi Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve NKSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2135 A kérelmező jogállása

Részletesebben

be/sfphpm01-09250/2015/mlsz

be/sfphpm01-09250/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve THSE 2000 Szabadidő, Kulturális, Rekreációs, Életmód és Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve THSE 2000 Gazdálkodási formakód 521 Tagsági

Részletesebben

be/sfphpm01-05247/2015/mkosz

be/sfphpm01-05247/2015/mkosz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kozármisleny Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve KSE A szakszövetség vagy a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség versenyrendszerében

Részletesebben

be/sfphpm01-09625/2015/mlsz

be/sfphpm01-09625/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Ónod Sport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Ónod SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2910 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

be/sfphpm01-10528/2015/mlsz

be/sfphpm01-10528/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Bükkszentkereszti Sportkör A kérelmező szervezet rövidített neve Bükkszentkereszti SK. Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 157 A kérelmező

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2013. május 23-án 14 órakor. kezdődő ülésére az Új Városháza Üléstermébe.

M E G H Í V Ó. 2013. május 23-án 14 órakor. kezdődő ülésére az Új Városháza Üléstermébe. Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Ügyrendi, Oktatási, Kulturális, Kisebbségi és Esélyegyenlőségi Bizottságának Elnöke 5500 Gyomaendrőd, Selyem u. 124. Tel./Fax: (66) 386-122 (66) 283-288 Web site:

Részletesebben

be/sfphpm01-09878/2015/mlsz

be/sfphpm01-09878/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Jánoshidai Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Jánoshida SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1004 A kérelmező jogállása

Részletesebben

be/sfp-10446/2015/mlsz

be/sfp-10446/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve SZADA SE A kérelmező szervezet rövidített neve SZADA SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1254 A kérelmező jogállása Amatőr Áfa levonásra

Részletesebben

be/sfp-9497/2015/mlsz

be/sfp-9497/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Hatvani Góliát Diáksport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Hatvani Góliát DSE Gazdálkodási formakód 001 Tagsági azonosítószám 3375 A kérelmező

Részletesebben

be/sfphpm01-09851/2015/mlsz

be/sfphpm01-09851/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Rábakecöli Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve RKSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 804 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

be/sfphpm01-09590/2015/mlsz

be/sfphpm01-09590/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Mezőberényi Football Club A kérelmező szervezet rövidített neve MFC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 477 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

be/sfp-08367/2015/mlsz

be/sfp-08367/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Petőfi Diák és Szabadidő Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Petőfi DSZSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 3857 A kérelmező

Részletesebben

Szuha Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2012.(VIII.27.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Szuha Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2012.(VIII.27.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 9/2012.(VIII.27.) J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: 2012. augusztus 27.-én a községi önkormányzat tanácstermében tartott üléséről. Jelen vannak: - Szuha község polgármestere: Tóth Zoltán István - 4 fő települési

Részletesebben

be/sfphpm01-10723/2015/mlsz

be/sfphpm01-10723/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kisbárapáti Községi Szabadidő- és Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Kisbárapáti SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám

Részletesebben

be/sfp-08729/2015/mlsz

be/sfp-08729/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Csengerújfalu Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Csengerújfalu SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1693 A kérelmező

Részletesebben

be/sfp-10376/2015/mlsz

be/sfp-10376/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Mórágyi Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Mórágyi SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1759 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

be/sfphpm01-09418/2015/mlsz

be/sfphpm01-09418/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Csanyteleki Sport Club A kérelmező szervezet rövidített neve Csanyteleki Sport Club Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám - A kérelmező jogállása

Részletesebben

be/sfphpm01-08388/2015/mlsz

be/sfphpm01-08388/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Testvériség Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Testvériség SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2441 A kérelmező jogállása

Részletesebben

be/sfphpm01-08082/2015/mlsz

be/sfphpm01-08082/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Palotabozsoki Községi Szabadidő Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Palotabozsok SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám

Részletesebben

be/sfp-8916/2015/mlsz

be/sfp-8916/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Bőcs Községi Sport Club A kérelmező szervezet rövidített neve BKSC Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 3369 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

be/sfp-08928/2015/mlsz

be/sfp-08928/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Sárospataki Rákóczi Diáksport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Sárospataki Rákóczi DSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám

Részletesebben

be/sfphpm01-08245/2015/mlsz

be/sfphpm01-08245/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kakasdi Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Kakasd SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 9125 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben

be/sfp-10564/2015/mlsz

be/sfp-10564/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Kazinczy Ferenc Általános Iskola Diák Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Kazinczy DSE Gazdálkodási formakód 001 Tagsági azonosítószám

Részletesebben

be/sfphpm01-08908/2015/mlsz

be/sfphpm01-08908/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Pellérdi Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Pellérdi SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 161 A kérelmező jogállása

Részletesebben

be/sfp-10279/2015/mlsz

be/sfp-10279/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Túrricse Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Túrricse SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 3352 A kérelmező jogállása

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK TARTALOM. Képviselő-testületi határozatok és rendeletek A HAJMÁSKÉRI ÖNKORMÁNYZAT IDŐSZAKI TÁJÉKOZTATÓJA

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK TARTALOM. Képviselő-testületi határozatok és rendeletek A HAJMÁSKÉRI ÖNKORMÁNYZAT IDŐSZAKI TÁJÉKOZTATÓJA A HAJMÁSKÉRI ÖNKORMÁNYZAT IDŐSZAKI TÁJÉKOZTATÓJA 2012. március 1. XIV. ÉVFOLYAM ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Képviselő-testületi határozatok és rendeletek TARTALOM Önkormányzati hírek 1-3. o. Meghívó március 15.

Részletesebben

be/sfp-08580/2015/mlsz

be/sfp-08580/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Ászári Községi Sport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Ászári KSE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 1057 A kérelmező jogállása

Részletesebben

be/sfp-08102/2015/mlsz

be/sfp-08102/2015/mlsz A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Ibrány Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Ibrány SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 574596 A kérelmező jogállása Amatőr

Részletesebben