A gyermekek idegenforgalomban megjelenő szexuális kizsákmányolása elleni küzdelem

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A gyermekek idegenforgalomban megjelenő szexuális kizsákmányolása elleni küzdelem"

Átírás

1 A gyermekek idegenforgalomban megjelenő szexuális kizsákmányolása elleni küzdelem Tájékoztató az idegenforgalomban dolgozók számára

2 A turizmusnak közös, örömteli pillanatokat kell nyújtania a népek és a kultúrák között mind az utazók, mind pedig az őket fogadók számára. Maga az utazás a felfedezések és a személyes gyarapodás kimeríthetetlen forrása. Hogy is tudnánk elképzelni, hogy a kikapcsolódás helyszíne egyszerre a perverzió színterévé válik? Az ECPAT International évek óta azért küzd, hogy figyelmeztesse az állami hatóságokat, a médiát és a turistákat a gyermekek szexuális kizsákmányolásának veszélyeire. Ezen az idegenforgalomra szégyent hozó rákfene ellen mindig és minden szinten fel kell venni a harcot. Mindannyiunknak megvan a maga felelőssége ebben a küzdelemben. Az Idegenforgalmi Minisztérium úgy kíván ebben résztvenni, hogy felhívja az idegenforgalmi dolgozók figyelmét a helyes magatartásmódokra. Ezen kézikönyv segítségével az utazásszervezők elterjeszthetik a megelőzés fontosságáról szóló üzeneteket az ügyfeleik körében. Ugyanis a közhiedelemmel ellentétben igen magas az alkalmi szexturisták száma. A fiatalkorúak prostitúcióját soha nem lehet igazolni. Ezek a gyermekprostituáltak, akik barbár tettek áldozatai, a mi gyermekeink. Ezek a gyakorlatok erkölcsileg és büntetőjogilag elítélendőek, és a veszélyeztetett országok kormányai már nem teketóriáznak, hanem börtönbe zárják a bűnösnek talált külföldi turistákat. A gyermekek szexuális kizsákmányolása az idegenforgalomban nem lehet tabu téma, mert a hallgatás csak táptalajt ad a büntetlenségnek. A mi feladatunk az, hogy megtaláljuk a szavakat ezen rákfene felszámolása érdekében. Léon BERTRAND, idegenforgalmi miniszter TARTALOMJEGYZÉK 4 Világméretű rákfene 6 Kik a szexuális bántalmazók? 8 Derékba tört gyermekkorok 10 A gyermekek szexuális kizsákmányolása elleni küzdelem 12 Az idegenforgalmi dolgozók kötelezettségvállalása és fellépése 14 Együttműködés

3 A gyermekeket tisztelő, felelős turizmus Sok idegenforgalomban dolgozó azon van, hogy megakadályozza a kiskorúak szexuális kizsákmányolását ebben az ágazatban. A fenntartható turizmus megvalósítására irányuló törekvésük, amely magában foglalja a helyi lakosság bevonását és tiszteletét, csak akkor lehet eredményes, ha elutasítanak mindenféle devianciát a turizmusban. Az egyik ilyen deviancia a gyermekek kereskedelmi célú szexuális kizsákmányolása az idegenforgalomban, ami a gyermekek jogainak megsértésével jár. Ez a jelenség egyre elterjedtebb. Az utóbbi tizenöt évben egyre több fellépés történt az ezen elfogadhatatlan gyakorlat elleni küzdelem terén. Jelentős előrelépések történtek. Ezek a következők: erőteljesebb bűnüldözés, hatékonyabb tájékoztatás, támogatás nyújtása a gyermekeknek. De a világ minden részén még mindig több millió gyermek csupán árucikknek számít. Komoly akadályokba ütközik a küzdelem: szegénység, nem megfelelő iskolázottság, pedofil kereslet, előítéletek, korrupció, technológiai kihívások, stb. De ez soha nem lehet kifogás! Idegenforgalmi dolgozóként megelőzhetnek és meghiúsíthatnak egy gyermek ellen irányuló szexuális bántalmazást. Az Önök magatartása tiszteletet ébreszthet! Ez a kézikönyv mindazoknak szól, akik a gyermekek jogaival összhangban álló turizmust akarják előmozdítani. Közösen kel megvédenünk őket.

4 Világméretű rákfene A Turisztikai Világszervezet Kartája szerint a turizmus lehetővé teszi a népek közötti közeledést, a megértést, a gyarapodást és a békét. A gyermekekre irányuló szexturizmus ennek épp az ellenkezőjét jelenti. A gyermekekre irányuló szexturizmus igen elkeserítő, mivel többnyire a déli félteke országaiban a külföldi ügyfelek kamasz- és kiskorú gyermekekkel elégítik ki szexuális vágyaikat. A gyermekek kizsákmányolásának ezen formája nem csak néhány egzotikus úticélra korlátozódik, hanem az egész világon elharapózott. A szexturizmus célországai gyakran és gyorsan változnak attól függően, hogy milyen megszorító intézkedéseket alkalmaznak az egyes országok. Ázsián kívül Közép-Amerika, Dél-Amerika, Afrika és Kelet-Európa számos országát sújtja ez a rákfene. Egy szegény országban az idegenforgalom fejlődése szinte óhatatlanul a gyermekprostitúció terjedéséhez vezet. Néhány szegény, idegenforgalommal nem rendelkező országban a gyermekek az emberkereskedelem áldozataivá válnak, hogy kielégítsék a más országokba látogató turisták keresletét. Harcolni kell ezen kizsákmányolás ellen, mert a szexturisták a mi országainkból származó felnőttek, akik utazásaik során visszaélnek a gyermekekkel.

5 A gyermekek szexuális kizsákmányolásának növekedése az idegenforgalomban számos tényezőtől függ, ilyen például Az utazás mindenki számára elérhetővé válása és az utazók számának növekedése (egyre könnyebb egyre távolabbra utazni); A növekvő szegénység a déli országokban, különösen a nagyvárosokban, ahová azért költöznek a családok, hogy elmeneküljenek a nyomor elől; Nehéz családi helyzet (a szülők munkanélkülisége, a családi egység felbomlása, a családon belüli erőszak és szexuális visszaélés, stb.); Az iskolázottság hiánya; Bizonytalan politikai helyzet, illetve sok országban harcok és összecsapások; A számos embernek hasznot hozó kizsákmányolás: kerítők, emberkereskedők, toborzók, az idegenforgalommal kapcsolatban álló személyek (sofőrök, idegenvezetők, bármenek, stb.), a gyermekek családjai, megvesztegetett rendőrök és hivatalnokok; A pedofil kereslet létezése; Az utazásból adódó helyzet, amely az eredetileg nem pedofil embereket a gyermekek szexuális kizsákmányolására készteti; A HIV-fertőzéstől való félelem, ami miatt néhányan azt hiszik, hogy védettebbek, ha gyermekekkel létesítenek szexuális kapcsolatot (minél fiatalabbak, annál kisebb a kockázat!).

6 A szexuális kizsákmányolók Kik ők, honnan jönnek és miért? A kizsákmányolók zömében férfiak, de nők is lehetnek. Bármilyen társadalmi osztályból származhatnak. Sokan házasok és családos emberek. A szexuális kizsákmányolók 20 és 60 év közöttiek, s ez az adat ellentmond a vén perverz sztereotípiának. Főleg európaiak, észak-amerikaiak, ausztrálok, új-zélandiak, de japánok és koreaiak is vannak közöttük. A szegény országokban élő néhány gazdag ember gyakran a kontinensek közötti szexturizmus mozgatórugója. Néhány turistára jellemző a szexuális deviancia, például a pedofília. A gyermekek szexuális kizsákmányolása gyakran tartozik az utazásuk céljai közé, de a közhiedelemmel ellentétben ezen turisták százalékos aránya elenyésző. Sokkal több az a turista, aki bár nem vonzódik a gyermekekhez, az adott helyen mégis enged a kísértésnek. Bár elsőre felfoghatatlannak tűnik, ez a jelenség az utazás sajátos helyzetéhez kapcsolódik: néhány nyugati turista hatalmi érzése (a gazdasági fölényüknek köszönhetően) a déli országok lakosságával szemben, az új élmények iránti vágy, a származási országokban a mindennapi életet irányító erkölcsi és társadalmi kényszerek hiánya, a névtelenséghez kötődő büntetlenség érzése, a partnerrel szembeni közömbösség, stb.

7 A gyermekekkel visszaélő szexturisták kulturális és gazdasági érveket hangoztatnak azért, hogy tetteiket igazolják, és megszabaduljanak a bűntudatuktól. Ezek az érvek azonban alaptalanok. A gyermekprostitúció pénzügyi támogatást jelent a gyermek és családja számára. Téves. A szegénység nem indokolhatja azt, hogy miért vált egy gyermek árucikké vagy szexuális tárggyá. Ezenkívül számos esetben a pénz nem a gyermekhez vagy a családjához jut el, hanem a kerítőkhöz. Ezen országok kulturális hagyományai lehetővé teszik a gyermekkel való szexuális érintkezést. Téves. A gyermekek kereskedelmi célú szexuális kizsákmányolását egyetemesen elítélik, hiszen azt a 192 ország által ratifikált nemzetközi gyermekjogi egyezmény is tiltja. A néhány kultúrában megengedett korai házasság vagy az, hogy a kiskorúak beleegyezhetnek szexuális kapcsolat létesítésébe, nem igazolhatja a gyermekprostitúciót, ami nem más, mint kizsákmányolás. A felnőtt-gyerek közötti szexuális kapcsolat nem okoz traumát a gyermeknek. Téves. Az is bántalmazásnak számít, és mély testi és lelki traumát okoz a gyermeknek. A 18 éves Pal szegény parasztcsaládból származik. Bedőlt egy falubeli szomszédnak, aki munkát ajánlott neki a városban, majd két évvel ezelőtt eladták egy bordélyháznak. Miután 2 dollárért elvették a szüzességét, most napi 3 ügyfelet fogad. Vissza szeretne térni a faluba, hogy varrónőként dolgozzon.

8 Derékba tört gyermekkorok A nemzetközi gyermekjogi egyezmény értelmében gyermeknek minősül minden tizennyolc év alatti ember. Az Unicef szerint minden évben körülbelül hárommillió gyermek esik kereskedelmi célú szexuális kizsákmányolás áldozatává. Bár nagyon fiatal gyermekek is vannak az áldozatok között, a legtöbben 8 és 18 év közöttiek. A gyermekáldozatok között fiúk és lányok is vannak, de a fiúkkal való szexuális visszaélés általában korlátozott, mert sok társadalomban tabunak számít. Számos országban a beleegyezési korhatár (pontosabban az a jogilag engedélyezett életkor, amelyben egy személy beleegyezhet egy másik személlyel való szexuális kapcsolatba) általános elfogadottsághoz vagy a gyermekprostitúció jogi engedélyezettségéhez vezet, s közben arra hivatkoznak, hogy a kiskorúak is tanúsíthatnak beleegyezést. A beleegyezési korhatár azonban nem jelent semmit ebben a szövegkörnyezetben. Ugyanis nem beszélhetünk önrendelkezésről szexuális kizsákmányolás esetén. Egy gyermek soha nem önszántából lesz prostituált. Ebben az esetben tehát nem választásról van szó, hanem a gazdasági, politikai, kulturális és társadalmi helyzet diktálta választási lehetőség hiányáról. Ti, a 13 éves fiatal vietnámi fiú, megtanulja, hogy óvszerért egy szociális központba kell mennie. Minden nap legalább két külföldi bántalmazza szexuálisan. Az összes keresetét a szüleinek adja. Ha nagy lesz, motorszerelő akar lenni. Boldog családról álmodik.

9 Rendkívül nehéz életkörülmények Az utcán egyedül csellengő vagy a családjaikban létbizonytalanságban élő gyermekek arra kényszerülnek, hogy a túlélésért vagy szeretteik megélhetéséért árulják a testüket. Mindannyian kerítőktől függenek vagy önállóan űzik az ipart. Az árucikké vált gyermekek életkörülményei rendkívül nehezek. Kizsákmányolóik, kerítőik és a velük kereskedők bűnhálózatának foglyaivá válnak, elrabolják, eladják vagy becsapják, megverik, drogozzák, megerőszakolják vagy nem megfelelően táplálják őket. Hatalmas szenvedés Mindenféle betegségnek ki vannak téve, beleértve a HIV-fertőzést is. Ezek a gyermekek nincsenek abban a helyzetben, hogy kérhetnék az óvszer használatát. Sokan semmit sem tudnak a biztonságos szexről vagy arról, hogy hogyan lehet megkapni a HIV-vírust. A lányok gyakran többször is teherbe esnek és több abortuszon átesnek. A szexuális visszaélést elszenvedett gyermekek jelentős része arról beszél, hogy szégyenérzetük, bűntudatuk és önbizalomhiányuk van. Néhányan szenvednek a megbélyegzéstől vagy attól a gondolattól, hogy becsapta őket az, akiben megbíztak. Másoknak rémálmaik vannak, álmatlanság, kétségbeesés és depresszió gyötri őket. Pár gyermek öngyilkossági kísérletet tett, sokan a kábítószerezésbe vagy az alkoholba menekülnek. A gyermekek kereskedelmi célú szexuális kizsákmányolása súlyos és visszafordíthatatlan következményekkel jár, melyek veszélyeztetik testi, lelki és szociális fejlődésüket vagy akár a túlélésüket.

10 A gyermekek szexuális kizsákmányolása elleni küzdelem Az ENSZ gyermekjogi egyezményének 34. cikke kimondja, hogy Az Egyezményben részes államok kötelezik magukat arra, hogy megvédik a gyermeket a nemi kizsákmányolás és a nemi erőszak minden formájától. Ebből a célból az államok hazai, kétoldalú és többoldalú síkon különösen az alábbiak megakadályozására tesznek intézkedéseket: 1. a gyermek ösztönzése vagy kényszerítése törvénytelen nemi tevékenységekre; 2. a gyermekek kizsákmányolása prostitúció vagy más törvénytelen nemi tevékenység céljára; 3. a gyermekek kizsákmányolása pornográf jellegű műsorok vagy anyagok elkészítése céljára. A gyermekek szexuális kizsákmányolása elleni küzdelem a gyermekek védelmén és a velük folytatott visszaélés elleni fellépésen keresztül nyilvánul meg. Az ENSZ gyermekek jogairól szóló egyezménye a legfőbb nemzetközi jogi dokumentum a gyermekek kizsákmányolása és a velük folytatott visszaélés elleni harcban. Az egyezményt 1989-ben dolgozták ki, és 192 ország ratifikálta óta egyre több olyan fellépés született, melyek célja, hogy véget vessenek az erőszaknak, és közömbösítsék azok gyermekekre gyakorolt hatását. Számos szereplő lépett fel: civil szervezetek (NGO-k), helyi szövetségek, kormányközi szervezetek, kormányok és a magánszféra. Az egyedüli eszköz, amellyel hatékonyan és tartósan lehet küzdeni a gyermekek kereskedelmi célú szexuális kizsákmányolása ellen, az a cselekvési terv, amely az 1996-os stockholmi konferencia óta van hatályban.

11 A bűnüldözés és a gyermekek védelme mellett alapvetően fontos a tájékoztatás a magatartásmódok megváltoztatása, az előítéletek csökkentése és ezen rákfenére való figyelemfelkeltés érdekében. A gyermekek kizsákmányolóinak megbüntetése Az északi és a déli félteke államai olyan intézkedéseket hoznak, amelyek célja a jogalkotás megerősítése, a jobb rendőri képzés és a korrupció megfékezése. Számos nyugati ország hozott területen kívüli törvényeket. Ezek lehetővé teszik, hogy saját országaikban elítéljék azokat a szexuális bántalmazókat, akik elszöktek a helyi igazságszolgáltatás elől, és hogy megszüntessék valamennyi érintett ország joghézagait. Ugyanakkor néhány érintett ország (Thaiföld, Fülöp-szigetek, Kambodzsa, stb.) szigorúbb törvényeket hozott, melyek értelmében 15 év szabadságvesztés jár mindenfajta, gyermekek ellen elkövetett szexuális visszaélésért. Franciaországban ezen cselekményeket hét év szabadságvesztéssel büntetik. Bizonyos esetekben a büntetést húsz év szabadságvesztésre is kiterjeszthetik. Egyre több eljárás van a világon, és a büntetések egyre szigorúbbak. Már nem létezik a büntetlenség. A veszélyeztetett gyermekek és az áldozatok védelme A déli országokban számos program valósult meg azzal a céllal, hogy tájékoztassák, neveljék és visszavezessék a társadalomba a veszélyeztetett gyermekeket és családjaikat. Az északi partnerek sok helyi egyesületet támogatnak abban, hogy megvalósítsák a megelőzésre és a gyermek áldozatok újra integrálására irányuló programokat. A végrehajtott programok célja az, hogy alternatívákat kínáljon ezekenek a gyermekeknek. Elsősorban az alapvető szükségletek kielégítéséről van szó (lakhatás, egészségügyi ellátás, pszichológiai támogatás), a családi kapcsolatok újra felvétele, oktatás, szakmai képzés, stb. Ez a munka igen hosszadalmas.

12 Az idegenforgalmi dolgozók kötelezettségvállalása és fellépése Emberek bármilyen formában történő kizsákmányolása, különösen szexuális úton, legfőképpen, ha gyermekek ellen irányul, a turizmus alapvető céljaival ellentétes és nem más, mint a turizmus megtagadása A Turisztikai Világszervezet közgyűlése által 1999-ben elfogadott a Turizmus Globális Etikai Kódexének 2.3 cikke. Az idegenforgalmi dolgozók kulcsfontosságú szereplők a gyermekekre irányuló szexturizmus elleni küzdelemben. Természetesen nem hibáztathatóak a gyermekek szexuális kizsákmányolása miatt, ami előfordulhat ügyfeleik utazásai során, de mivel ennek az utazásnak ők a fő szervezői és megvalósítói, részvételük alapvetően fontos ebben a harcban. Ez minden idegenforgami hivatásra és az ezen tevékenységekben résztvevő szereplőkre is vonatkozik, függetlenül attól, hogy az utazásszervezés láncolatában hol helyezkednek el. Sok dolgozó elismerte ezt a felelősséget. Számos szervezet hozott nemzetközi, országos és regionális szinten olyan intézkedéseket, amelyek célja, hogy magatartási kódexekkel, a személyi állomány részére indított képzési programokkal, valamint az utasoknak szóló különböző felvilágosító kampányokkal megelőzzék a gyermekek szexuális kizsákmányolását az idegenforgalomban.

13 Mit tehetnek Önök? Tájékoztatás Ügyeljenek arra, hogy hogyan tájékoztatnak. Az etikus magatartásra való ösztönzésnek köszönhetően talán elkerülhető, hogy az utazó a gyermekprostitúció felé forduljon. Magyarázzák el, mi a felelős turizmus. Szögezzék le világosan a felelős turizmus etikájához való csatlakozásukat, és biztassák az ügyfelüket arra, hogy tájékozódjon az általa választott célországról. Hívják fel ügyfeleik figyelmét a gyermekprostitúcióra és annak büntetőjogi következményeire (úgy, ahogy azt az egészségügyi óvintézkedésekről való tájékoztatás során is teszik). Irányítsák a figyelmet az utazóknak szóló felvilágosító kampányokra (lásd a következő oldalt), tegyék ki az értesítendő segélyszolgálatok telefonszámait. Nyújtsanak képzést munkatársaiknak és a helyi partnereiknek. A gyermekek szexuális kizsákmányolásában való részvétel megtagadása Soha ne terjesszenek kétes reklámokat. Ellenőrizzék, hogy helyi kereskedelmi partnereik ne legyenek bűnrészesek ebben a kizsákmányolásban. Amennyiben megbizonyosodnak a bűnrészességről, bontsák fel a kereskedelmi egyezményeiket, gyakoroljanak nyomást az adott dolgozóra, hogy hagyjon fel ezzel a tevékenységével, és tájékoztassák a feletteseiket az ügyről. Támogassák a felelős turizmust népszerűsítő cégeket. Ha szállodában dolgoznak, figyeljenek arra, hogy egy felnőtt se menjen fel a szobába egy utcáról behozott gyermekkel. Ne adjanak a város piroslámpás negyedei felé terelő információkat, pláne akkor, ha úgy vélik, hogy ügyfelük kiskorúakat keres. Bejelentés Szakmai tevékenységük vagy utazásaik során fennáll a veszély, hogy közvetlen kapcsolatba kerülnek a gyermekek kizsákmányolóival. Gyanú esetén cselekedjenek. Ha megbizonyosodtak a szexuális visszaélésről vagy a bűnrészességről, hangosan jelezzék telefonon vagy írásban az igazságügyi hatóságok, a rendőrség vagy annak gyermekvédelmi hivatala vagy a csendőrök felé.

14 Ha döntésükhöz segítségre vagy iránymutatásra van szükség, hívják az állami segélyszolgálatokat vagy egy gyermekvédelmi szövetséget.

15 Együttműködés Az ECPAT France évek óta indít állami intézmények által támogatott felvilágosító kampányokat. Különböző eszközöket dolgoztak ki: matricákat, úti füzeteket, tájékoztató könyvecskéket, a megelőzést propagáló posztereket, fedélzeti videókat, mellékleteket, internetes reklámcsíkokat. Számos szakmai szervezet csatlakozott ezekhez a kampányokhoz, többek között az ACCOR, AFAT, Air France, Carrefour Voyages, Corsair, FFTST, FRAM Voyages, Karavel, Nouvelles Frontières, Sélectour, SNAV, Star Airlines, Thomas Cook, stb. Ezen az utasok között egész utazásuk során legszélesebb körben népszerűsített kampányoknak visszatartó erővel kell rendelkezniük a potenciális szexuális visszaélőkkel, pedofilekkel és alkalmi szexturistákkal szemben. Általánosságban azonban mindenkinek szólnak, hogy megismerjék ezt a súlyos rákfenét, és ezáltal változtassanak a turisták viselkedésén külföldre történő utazásaik során. Hogyan lehet résztvenni a kampányainkban? Katalógusaikban vagy utazási prospektusaikban megjelentethetnek a témával kapcsolatos tájékoztatást. A katalógusba illesztett információs anyag segítségével vagy az utazásra való felkészítés során vagy az utazási szerződésben szereplő feltételek említésével tájékoztatást nyújthatnak ügyfeleiknek. A veszélyekre figyelmeztető posztert is kitehetnek irodáikban. A vonatkozó szelvényt lásd a következő oldalon

16 Az Önök kérdéseire adott válaszok Az információs anyag terjesztésével nem tűnik úgy, mintha meggyanúsítanánk az ügyfelet, és nem lehet, hogy emiatt nem sikerül értékesíteni az utazást? Ha attól félnek, hogy nem sikerül értékesíteniük az utazást, várják meg, míg megkötik a szerződést, s csak azután szögezzék le, hogy az Önök cége kötelezettséget vállalt a gyermekek szexturizmustól való védelme érdekében. Azt is tudniuk kell, hogy a felelős és méltányos turizmus fejlődése láttán az ügyfelek többsége számára megnyugtató lesz azt hallani, hogy az Önök cégének fontos a fogadó országok lakosságának, különösen az ott élő gyermekek tisztelete. A mostani kampány nem túl agresszív? Az előző kampány arról tájékoztatott, hogy tisztelnünk kell a gyermekeket, akik nem emléktárgyak. Az új kampány ezen is túlmegy, és a bántalmazót helyezi a figyelem középpontjába. Ez a kampány olyan adatokra épül, amelyek bizonyítják, hogy a bűnüldözés a legjobban működő eszköz ebben a harcban. Megdöbbentőnek tűnhet, de a mi kötelességünk, hogy hatékonyan lépjünk fel, mivel az a célunk, hogy csökkentsük az áldozatok számát. VÁGJA LE ÉS KÜLDJE EL EZT A SZELVÉNYT AZ ECPAT FRANCE-NAK (a cím a hátoldalon) A cég neve:. Kapcsolattartó személy:.. Telefon:. . Az a cím, amelyre a rendelést kell küldeni:.. Irányítószám:. Város: A kért anyag (ikszelje be a megfelelő négyzetet) Poszterek*:.. Brossúrák*: Katalógus mellékletek Felvilágosító reklámcsíkok weboldalakra Amennyiben további információra van szükségük, vegyék fel velünk a kapcsolatot.

17 *Írja oda a kért darabszámot. Az ECPAT egy mozgósításra felhívó kampány keretében jött létre, melyet a különböző szövetségek indítottak a nyolcvanas évek végén Délkelet-Ázsiából. Ma az ECPAT a világ több mint 60 országában jelenlévő, nemzetközi hálózat. Az ECPAT küldetése az, hogy küzdjön a gyermekek kereskedelmi célú szexuális kizsákmányolása, azaz a prostitúció minden formája, a pornográfia, a gyermekek eladása és a velük való kereskedelem ellen. A gyermekekre irányuló szexturizmus elleni harc a kiemelt céljai közé tartozik. Franciaországban az ECPAT számos akciót indított, melyek célja a törvények és azok végrehajtásának erősítése, a gyermekek társadalomba való visszavezetésére irányuló programok támogatása a Groupe Développement szövetséggel együttműködve, a gyermekek szexuális és kereskedelmi célú kizsákmányolásával kapcsolatos felvilágosítás, a küzdelem kulcsfontosságú résztvevőinek (nevelők, idegenforgalmi dolgozók, rendőrök, diákok, tanárok, stb.) képzése. Az ECPAT szilárd partnerségi kapcsolatokat hozott létre ezen ágazat számos aktív szereplőjével: kormányokkal, idegenforgalmi dolgozókkal, a médiával, nemzetközi szervezetekkel és szövetségekkel. ECPAT FRANCE Bat.106 BP LE BOURGET CEDEX FRANCE Tel. : +39 (0) Fax: +39 (0) Weboldal: Elérhetőségeink megváltoztak. Az új cím: ECPAT France c/o Groupe Développement Bât avenue de l'europe BP Le Bourget Cedex Tél : / Fax : Készült a Külügyminisztérium és az Idegenforgalmi Minisztérium támogatásával.

Fontos a kötelezettségvállalásod. Ezen tanegységben megtanulhatod, hogyan kell végrehajtani a Gyermekvédelmi Kódex hat követelményét.

Fontos a kötelezettségvállalásod. Ezen tanegységben megtanulhatod, hogyan kell végrehajtani a Gyermekvédelmi Kódex hat követelményét. 3. Tanegység_ZÁRÓ Hogyan védhetjük meg a gyermekeket az utazás során és az idegenforgalomban megjelenő szexuális kizsákmányolástól? A gyermekek védelmére hozott intézkedések csak akkor hatékonyak, ha az

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.6.19. COM(2012) 286 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK Az emberkereskedelem felszámolására

Részletesebben

(Jogalkotási aktusok) IRÁNYELVEK

(Jogalkotási aktusok) IRÁNYELVEK 2011.4.15. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 101/1 I (Jogalkotási aktusok) IRÁNYELVEK AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2011/36/EU IRÁNYELVE (2011. április 5.) az emberkereskedelem megelőzéséről, és az

Részletesebben

Uwe CORSEPIUS, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Uwe CORSEPIUS, az Európai Unió Tanácsának főtitkára AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2013. december 2. (OR. en) 17228/13 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET PUIGARNAU igazgató Az átvétel dátuma: 2013. november 25. Címzett:

Részletesebben

Globális etikai kódex

Globális etikai kódex Globális etikai kódex Céltudatos teljesítmény Globális etikai kódex 3 Levél elnök-vezérigazgatónktól 4 A PepsiCo által képviselt értékek A teljesítményünk hátterében álló cél 5 Megfelelő üzletvitel 5 A

Részletesebben

Városok és régiók egyezmény a gyermekek elleni szexuális erőszak megállítására

Városok és régiók egyezmény a gyermekek elleni szexuális erőszak megállítására Városok és régiók egyezmény a gyermekek elleni szexuális erőszak megállítására A Kongresszus hozzájárulása az Európa Tanács számára ÖTBŐL EGY kampány A Kongresszusi Iroda 2012. szeptember 14-én megadott

Részletesebben

DOCHAS A FEJLESZTÉSI CIVIL SZERVEZETEK ÍR EGYESÜLETE ÚTMUTATÓ A KÉPI ÉS ÍROTT TARTALMAK ETIKAI KÓDEXÉHEZ

DOCHAS A FEJLESZTÉSI CIVIL SZERVEZETEK ÍR EGYESÜLETE ÚTMUTATÓ A KÉPI ÉS ÍROTT TARTALMAK ETIKAI KÓDEXÉHEZ DOCHAS A FEJLESZTÉSI CIVIL SZERVEZETEK ÍR EGYESÜLETE ÚTMUTATÓ A KÉPI ÉS ÍROTT TARTALMAK ETIKAI KÓDEXÉHEZ 1. rész: Bevezetés Az ír fejlesztési nonprofit szervezetek munkáját több ezren segítik Írországban,

Részletesebben

- ARECHIVIC PROJEKT WORKSTREAM-3 MÓDSZERTANI IRÁNYELVEK

- ARECHIVIC PROJEKT WORKSTREAM-3 MÓDSZERTANI IRÁNYELVEK EURÓPAI IGAZSÁGÜGYI BIZOTTSÁG Alapvető Jogok és Állampolgárság Program - ARECHIVIC PROJEKT Az emberkereskedelem gyermekáldozatainak megsegítése és reintegrációja: a forrás és célországok leginkább bevált

Részletesebben

TURISZTIKAI TERMÉKEK. A Turisztikai Világszervezet ökoturizmus kutatási programja TURIZMUS BULLETIN 19. 1. A tanulmány célja

TURISZTIKAI TERMÉKEK. A Turisztikai Világszervezet ökoturizmus kutatási programja TURIZMUS BULLETIN 19. 1. A tanulmány célja A Turisztikai Világszervezet ökoturizmus kutatási programja Összeállította: a Magyar Turizmus Rt. Kutatási Igazgatósága Veréczi Gábor közremûködésével. A tanulmány célja Az ENSZ a 2002-es évet az Ökoturizmus

Részletesebben

Szeged Város Fenntarthatósági

Szeged Város Fenntarthatósági Szeged Város Fenntarthatósági Fennta Programja 1 Tartalom I. Vezetői összefoglaló... 5 II. Külföldi és hazai fenntartható terv fejlesztéspolitikai keretei, meghatározó dokumentumai... 9 1. A Stockholmi

Részletesebben

TISZTELT PARTNEREINK! A Sanofi szállítói magatartási kódexe

TISZTELT PARTNEREINK! A Sanofi szállítói magatartási kódexe TISZTELT PARTNEREINK! A Sanofi szállítói magatartási kódexe Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Globális Szerződés kezdeményezéséhez való csatlakozást követően a Sanofi kötelezettséget vállalt az ott rögzített

Részletesebben

Az áldozatok jogai. Az Európa Tanács emberkereskedelem. Elleni Fellépéséről szóló Egyezménye

Az áldozatok jogai. Az Európa Tanács emberkereskedelem. Elleni Fellépéséről szóló Egyezménye Az áldozatok jogai Az Európa Tanács emberkereskedelem Elleni Fellépéséről szóló Egyezménye Az emberkereskedelem megsérti számtalan ember jogait, és befolyásolja az életüket Európában és azon túl. Egyre

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-130/2016. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-130/2016. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-130/2016. számú ügyben Előadó: dr. Győrffy Zsuzsanna A vizsgálat megindítása Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kalocsai Gyermekotthon Általános Iskola és

Részletesebben

Az Európa Tanács Területi/Regionális Tervezésért Felelős Minisztereinek 15. konferenciája

Az Európa Tanács Területi/Regionális Tervezésért Felelős Minisztereinek 15. konferenciája Strasbourg, 2010. július 9. 15 CEMAT (2010) Final 6E Az Európa Tanács Területi/Regionális Tervezésért Felelős Minisztereinek 15. konferenciája CEMAT/ET Moszkva, Orosz Föderáció 2010. július 8-9. AZ EURÓPA

Részletesebben

PSZICHOLÓGIAI ÚJRAHASZNOSÍTÁS AVAGY NEM MINDEN SZEMÉT, AMI HULLADÉK

PSZICHOLÓGIAI ÚJRAHASZNOSÍTÁS AVAGY NEM MINDEN SZEMÉT, AMI HULLADÉK PSZICHOLÓGIAI ÚJRAHASZNOSÍTÁS AVAGY NEM MINDEN SZEMÉT, AMI HULLADÉK Szil Péter Az Integral folyóiratban 2001. márciusában megjelent írás (fordította: Cserháti Éva) bővített változata. Erőfeszítésünk, hogy

Részletesebben

- ARECHIVIC PROJEKT WORKSTREAM-2 MÓDSZERTANI IRÁNYELVEK

- ARECHIVIC PROJEKT WORKSTREAM-2 MÓDSZERTANI IRÁNYELVEK EURÓPAI IGAZSÁGÜGYI BIZOTTSÁG Alapvető Jogok és Állampolgárság Program - ARECHIVIC PROJEKT Az emberkereskedelem gyermekáldozatainak megsegítése és reintegrációja: a forrás és célországok leginkább bevált

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK ÉS A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.4.20. COM(2016) 231 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI TANÁCSNAK ÉS A TANÁCSNAK Első eredményjelentés az EU Törökország nyilatkozat végrehajtásáról

Részletesebben

KORRUPCIÓELLENES POLITIKA ÉS MEGFELELÉSI KÉZIKÖNYV

KORRUPCIÓELLENES POLITIKA ÉS MEGFELELÉSI KÉZIKÖNYV KORRUPCIÓELLENES POLITIKA ÉS MEGFELELÉSI KÉZIKÖNYV KORRUPCIÓELLENES POLITIKA ÉS MEGFELELÉSI KÉZIKÖNYV Coca-Cola Hellenic Bottling Company A.G. Turmstrasse 26, CH-6300, Zug, Switzerland T +41 41 726 01

Részletesebben

Foglalkoztatási és Szociális Bizottság *** AJÁNLÁSTERVEZET

Foglalkoztatási és Szociális Bizottság *** AJÁNLÁSTERVEZET Európai Parlament 2014-2019 Foglalkoztatási és Szociális Bizottság 2014/0259(NLE) 27.5.2015 *** AJÁNLÁSTERVEZET a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet kényszermunkáról szóló 1930. évi egyezménye 2014. évi jegyzőkönyvének

Részletesebben

P7_TA-PROV(2010)0490 Az Afganisztánra vonatkozó új stratégia

P7_TA-PROV(2010)0490 Az Afganisztánra vonatkozó új stratégia P7_TA-PROV(2010)0490 Az Afganisztánra vonatkozó új stratégia Az Európai Parlament 2010. december 16-i állásfoglalása az új afganisztáni stratégiáról (2009/2217(INI)) Az Európai Parlament, tekintettel az

Részletesebben

UNIÓS BELSŐ POLITIKÁK FŐIGAZGATÓSÁGA B. TEMATIKUS FŐOSZTÁLY: STRUKTURÁLIS ÉS KOHÉZIÓS POLITIKÁK REGIONÁLIS FEJLESZTÉS

UNIÓS BELSŐ POLITIKÁK FŐIGAZGATÓSÁGA B. TEMATIKUS FŐOSZTÁLY: STRUKTURÁLIS ÉS KOHÉZIÓS POLITIKÁK REGIONÁLIS FEJLESZTÉS UNIÓS BELSŐ POLITIKÁK FŐIGAZGATÓSÁGA B. TEMATIKUS FŐOSZTÁLY: STRUKTURÁLIS ÉS KOHÉZIÓS POLITIKÁK REGIONÁLIS FEJLESZTÉS A STRUKTURÁLIS ALAPOK, VALAMINT AZ ÁLTALÁNOS (GAZDASÁGI) ÉRDEKŰ SZOLGÁLTATÁSOK NYÚJTÁSA

Részletesebben

A viselkedészavarok kialakulásának okai az óvodában, iskolában

A viselkedészavarok kialakulásának okai az óvodában, iskolában Csak akkor biztosíthatunk minden egyes gyerek számára boldog gyermekkort és a képességek optimális fejlődését, ha figyelembe vesszük a gyerekek fejlődésének törvényszerűségeit, az egyes gyerekek különböző

Részletesebben

Code of Conduct. Magatartási Kódex Bertelsmann. www.ethics.bertelsmann.com

Code of Conduct. Magatartási Kódex Bertelsmann. www.ethics.bertelsmann.com Code of Conduct Magatartási Kódex Bertelsmann Tartalom Tartalom 1 A Bertelsmann Igazgatóságának közleménye a 04 Magatartási kódex jelentőségéről 2 Elvek 2.1 Általános követelmények 2.1.1 A törvény betartása

Részletesebben

Budaörs Város Önkormányzata BUDAÖRS VÁROS IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJA 2011-2021

Budaörs Város Önkormányzata BUDAÖRS VÁROS IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJA 2011-2021 Budaörs Város Önkormányzata BUDAÖRS VÁROS IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJA 2011-2021 1. BEVEZETÉS... 4 1.1. AZ ÖNKORMÁNYZATOK IFJÚSÁGPOLITIKAI FELADATAI... 4 1.1.1. Európai Ifjúságpolitika...4 1.1.2. Nemzeti

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

Idegenforgalmi fejlesztési lehetőségek Pozsony környékén Lelkes Gábor

Idegenforgalmi fejlesztési lehetőségek Pozsony környékén Lelkes Gábor Idegenforgalmi fejlesztési lehetőségek Pozsony környékén Lelkes Gábor Bevezetés A modern társadalomban növekszik a szabadidő aránya, az idegenforgalom az egyik leggyorsabban fejlődő gazdasági ágazat (a

Részletesebben

Tudnivalók az EthicsPoint rendszerről

Tudnivalók az EthicsPoint rendszerről Tudnivalók az EthicsPoint rendszerről Bejelentés általános információk A bejelentések biztonságos és bizalmas jellege Tippek és bevett gyakorlat Tudnivalók az EthicsPoint rendszerről Mi az az EthicsPoint?

Részletesebben

ÚTMUTATÓ. 1.4 tevékenység. Dieter Schindlauer és Barbara Liegl. 2007 június

ÚTMUTATÓ. 1.4 tevékenység. Dieter Schindlauer és Barbara Liegl. 2007 június MUNKAANYAG, KÉRELMEZŐ ELSŐ INTERJÚ ÚTMUTATÓ A HU2004/IB/SO01-TL számú Egyenlő bánásmód elvének érvényesítése és az anti-diszkriminációs törvény végrehajtásának elősegítése Twinning Light projekt összesített

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA. az Európai Unió és a tengerentúli országok és területek társulásáról ( tengerentúli társulási határozat )

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA. az Európai Unió és a tengerentúli országok és területek társulásáról ( tengerentúli társulási határozat ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.7.16. COM(2012) 362 final 2012/0195 (CNS) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió és a tengerentúli országok és területek társulásáról ( tengerentúli társulási határozat

Részletesebben

NEGYEDIK ÉRTÉKELÉSI KÖR. A parlamenti képviselőket, bírákat és ügyészeket érintő korrupció megelőzése ÉRTÉKELŐ JELENTÉS MAGYARORSZÁG

NEGYEDIK ÉRTÉKELÉSI KÖR. A parlamenti képviselőket, bírákat és ügyészeket érintő korrupció megelőzése ÉRTÉKELŐ JELENTÉS MAGYARORSZÁG 2015. március 27. Bizalmas Greco Eval IV Rep (2014) 10E N E G Y E D I K NEGYEDIK ÉRTÉKELÉSI KÖR A parlamenti képviselőket, bírákat és ügyészeket érintő korrupció megelőzése ÉRTÉKELŐ JELENTÉS MAGYARORSZÁG

Részletesebben

Tiens Siker Akadémia

Tiens Siker Akadémia Mr. Li Jinyuan előadása a prágai régiókonferencián. Hölgyeim és uraim, szeretném megköszönni, hogy meghívtak. Engem ez nagyon megörvendeztetett! Ahogy mindannyian tudjuk, a tavaji évben volt egy szörnyű

Részletesebben

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE 13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE Mindegyikünknek kétféle szokásai vannak: jók és rosszak. A jó szokásaink közelebb visznek minket álmaink földjére, és a rosszak távolabb visznek álmaink földjétől. A jó szokások

Részletesebben

DIGITÁLIS TANANYAG Erkölcstan 5. osztály, 2. fejezet, 8. óra

DIGITÁLIS TANANYAG Erkölcstan 5. osztály, 2. fejezet, 8. óra 1 Óra címe 8. AZ EMBERI ÉLET LÉPCSŐIN Tematikai egység II. Egészséges élet Kerettantervi kapcsolódás Ajánlott időkeret Fejlődés és szükségletek Hogyan változtak testi, lelki, szellemi tulajdonságaim az

Részletesebben

Magatartási kódexünk. Helyes üzletvitel

Magatartási kódexünk. Helyes üzletvitel Magatartási kódexünk Helyes üzletvitel 1 Tartalomjegyzék A bizalom kultúrája 3 Helyes üzletvitel 4 Mit várunk el? 5 Mi történik, ha hangot adok aggályaimnak? 6 Milyen kötelességeink vannak az összeférhetetlenséggel

Részletesebben

A PANORÁMA VILÁGKLUB ALAPOKMÁNYA. Bevezető

A PANORÁMA VILÁGKLUB ALAPOKMÁNYA. Bevezető A PANORÁMA VILÁGKLUB ALAPOKMÁNYA Bevezető A XXI. század új kihívások elé állítja a Föld lakóit, így bennünket, magyarokat is. A világban zajló folyamatok felerősítik a nemzeti és a nemzetek közötti együttműködés

Részletesebben

Protokoll és utazásügyintéző konferenciaszervező 54 812 02 0001 54 02 Utazásszervező menedzser Protokoll és utazásügyintéző

Protokoll és utazásügyintéző konferenciaszervező 54 812 02 0001 54 02 Utazásszervező menedzser Protokoll és utazásügyintéző 148-06 Referensi tevékenységek végzése A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási

Részletesebben

ETIKAI KÓDEXE. Bevezetés

ETIKAI KÓDEXE. Bevezetés Növényvédőszer-gyártók és Importőrök Szövetsége Egyesület ETIKAI KÓDEXE Bevezetés A Növényvédőszer-gyártók és Importőrök Szövetsége Egyesület, mint az ECPA (Európai Növényvédőszer-gyártók Szövetsége) tagja

Részletesebben

Az igazgató 2008. évi beszámolója Rövid összefoglaló. www.ecdc.europa.eu

Az igazgató 2008. évi beszámolója Rövid összefoglaló. www.ecdc.europa.eu Az igazgató 2008. évi beszámolója Rövid összefoglaló 2008 www.ecdc.europa.eu Fotó ECDC Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ, 2009 ISBN 978-92-9193-181-1 doi:10.2900/22871 A sokszorosítás

Részletesebben

A Xylem Inc. Beszállítói ombudsmanprogramja

A Xylem Inc. Beszállítói ombudsmanprogramja A Xylem Inc. Beszállítói ombudsmanprogramja A Xylem Inc. vállalatnál a vezérelvünk a Viselkedési kódexünk (Xylem Viselkedési kódex). A Viselkedési kódex a beszállítói bázisunknak a Xylem Inc. vállalattal

Részletesebben

A Budapesti Békéltető Testület

A Budapesti Békéltető Testület A Budapesti Békéltető Testület 4/2014. számú ajánlása az elektronikus hírközlési szolgáltatások igénybevételekor tanúsítandó előfizetői és szolgáltatói magatartásról I. Ajánlás az előfizetőkre vonatkozóan

Részletesebben

Utazás kiállítás és még sok egyéb...

Utazás kiállítás és még sok egyéb... Utazás kiállítás és még sok egyéb... 2014. február 27-től március 2-ig tart nyitva az UTAZÁS 2014, Nemzetközi Idegenforgalmi kiállítás a HUNGEXPO-n. Magyarország legjelentősebb turisztikai vásárán közel

Részletesebben

1004/2010. (I. 21.) Korm. határozat. a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlőségét Elősegítő Nemzeti Stratégia - Irányok és Célok 2010-2021

1004/2010. (I. 21.) Korm. határozat. a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlőségét Elősegítő Nemzeti Stratégia - Irányok és Célok 2010-2021 1004/2010. (I. 21.) Korm. határozat a Nők és Férfiak Társadalmi Egyenlőségét Elősegítő Nemzeti Stratégia - Irányok és Célok 2010-2021 1. A Kormány a) elfogadja a jelen határozat mellékletét képező a Nők

Részletesebben

Házirend 2013. Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola. Jóváhagyta a Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy

Házirend 2013. Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola. Jóváhagyta a Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy 2013. Házirend VIK Középiskola Házirend Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Középiskola és Szakiskola Jóváhagyta a Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy VIK Középiskola 1078 Budapest,

Részletesebben

MÓDOSÍTÁS: 1 134. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2012/2047(INI) 20.7.2012. Jelentéstervezet Joanna Katarzyna Skrzydlewska (PE491.

MÓDOSÍTÁS: 1 134. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2012/2047(INI) 20.7.2012. Jelentéstervezet Joanna Katarzyna Skrzydlewska (PE491. EURÓPAI PARLAMENT 2009 2014 Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság 20.7.2012 2012/2047(INI) MÓDOSÍTÁS: 1 134 Jelentéstervezet Joanna Katarzyna Skrzydlewska (PE491.090v01-00) A lányok szexualizációja (2012/2047(INI))

Részletesebben

HORVÁTH MIHÁLY GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM. Érvényes: 2015. szeptember 1-től. Elfogadta a Horváth Mihály Gimnázium nevelőtestülete

HORVÁTH MIHÁLY GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM. Érvényes: 2015. szeptember 1-től. Elfogadta a Horváth Mihály Gimnázium nevelőtestülete HORVÁTH MIHÁLY GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM Érvényes: 2015. szeptember 1-től Elfogadta a Horváth Mihály Gimnázium nevelőtestülete a 2015. augusztus 31-én tartott értekezletén Jóváhagyta: Tóth Tamás József

Részletesebben

Hung. Monitoring, 2.11.89. (Kossuth Rádió, Esti Magazin, 18.30 h)

Hung. Monitoring, 2.11.89. (Kossuth Rádió, Esti Magazin, 18.30 h) Hung. Monitoring, 2.11.89. (Kossuth Rádió, Esti Magazin, 18.30 h) A mikrofonnál Zentai Péter. - A kormány idén nem nyúl a gépkocsi vámokhoz, tehát december végéig a külföldi autóvásárlás körülményei nem

Részletesebben

ŐSZENTSÉGE XVI. BENEDEK PÁPA ÜZENETE A BÉKE VILÁGNAPJÁRA 2012. JANUÁR 1.

ŐSZENTSÉGE XVI. BENEDEK PÁPA ÜZENETE A BÉKE VILÁGNAPJÁRA 2012. JANUÁR 1. ŐSZENTSÉGE XVI. BENEDEK PÁPA ÜZENETE A BÉKE VILÁGNAPJÁRA 2012. JANUÁR 1. A FIATALOK NEVELÉSE AZ IGAZSÁGOSSÁGRA ÉS A BÉKÉRE 1. Az új év kezdete, amely Isten ajándéka az emberiség számára, arra indít, hogy

Részletesebben

Mielőtt rátérnék a Szolgálat konkrét működésének bemutatására, néhány szakmai szempontot kívánok ismertetni.

Mielőtt rátérnék a Szolgálat konkrét működésének bemutatására, néhány szakmai szempontot kívánok ismertetni. Zelenák József Az NCsSzI Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatának munkája és szakmai módszerei az egy éves működés alapján levonható tapasztalatok és következtetések Minden embert megrendít

Részletesebben

2009. január 25. EDF EDF Csoport RSE megállapodás 2009 1/25

2009. január 25. EDF EDF Csoport RSE megállapodás 2009 1/25 EDF CSOPORT TARSADALMI FELELOSSEGVALLALAS MEGALLAPODAS FELÜLVIZSGÁLATA 2009. január 25 1/25 MEGÁLLAPODÁS AZ EDF CSOPORT SZOCIÁLIS-TÁRSADALMI FELELİSSÉGVÁLLALÁSÁRA VONATKOZÓAN, amely létrejött : Az EDF,

Részletesebben

ATHÉNÉ IDEGENFORGALMI, INFORMATIKAI ÉS ÜZLETEMBERKÉPZŐ SZAKKÖZÉPISKOLA

ATHÉNÉ IDEGENFORGALMI, INFORMATIKAI ÉS ÜZLETEMBERKÉPZŐ SZAKKÖZÉPISKOLA ATHÉNÉ IDEGENFORGALMI, INFORMATIKAI ÉS ÜZLETEMBERKÉPZŐ SZAKKÖZÉPISKOLA OM azonosító: 200 227 PEDAGÓGIAI PROGRAM Érvényes a 2009/2010-es tanévtől felmenő rendszerben bevezetésre kerülő, az Országos Képzési

Részletesebben

EGÉSZSÉGTURIZMUS SZAKMAI HÁTTÉRANYAG

EGÉSZSÉGTURIZMUS SZAKMAI HÁTTÉRANYAG EGÉSZSÉGTURIZMUS SZAKMAI HÁTTÉRANYAG Egészségturizmus a termék Magyarország világviszonylatban is egyedülállóan gazdag termál- és gyógyvízkinccsel rendelkezik, hiszen az ország területének 80%-a alatt

Részletesebben

A Kék könyv. A Pfizer üzleti magatartással kapcsolatos irányelveinek összefoglalója

A Kék könyv. A Pfizer üzleti magatartással kapcsolatos irányelveinek összefoglalója A Kék könyv A Pfizer üzleti magatartással kapcsolatos irányelveinek összefoglalója Az integritás segít elnyerni a szolgálatainkat igénybe vevő emberek bizalmát és tiszteletét. Kedves Munkatársunk! A Pfizernél

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság JELENTÉSTERVEZET

EURÓPAI PARLAMENT. Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság JELENTÉSTERVEZET EURÓPAI PARLAMENT 2004 2009 Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság 2007/2252(INI) 12.3.2008 JELENTÉSTERVEZET a 2004 2010 közötti időszakra vonatkozó európai környezetvédelmi

Részletesebben

A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája

A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája A regionális vagy kisebbségi nyelvek szerepének biztosítása COUNCIL OF EUROPE CONSEIL DE L'EUROPE A Charta - a regionális vagy kisebbségi nyelvek szerepének

Részletesebben

1. A közegészségügyi munkacsoport megvitatta a mellékletben található tanácsi következtetéstervezetet, és megállapodásra jutott arról.

1. A közegészségügyi munkacsoport megvitatta a mellékletben található tanácsi következtetéstervezetet, és megállapodásra jutott arról. AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. május 20. (24.05) (OR. en) 10384/11 SAN 99 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága az Állandó Képviselők Bizottsága (I. rész)/a Tanács A FOGLALKOZTATÁSI,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/131-8/2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. március 30-án

Részletesebben

1. tétel Veszélyek a munkahelyi (hivatali) életben: vesztegetés, lobbizás

1. tétel Veszélyek a munkahelyi (hivatali) életben: vesztegetés, lobbizás 1. tétel Veszélyek a munkahelyi (hivatali) életben: vesztegetés, lobbizás A korrupció latin eredetű szó, mely megrontást, megvesztegetést, valamilyen kártételt, rossz útra csábítást jelent. Az ún. korrupciós

Részletesebben

A rendelet célja. A rendelet hatálya

A rendelet célja. A rendelet hatálya Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő testületének 26/2013.(VII.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatainak ellátásáról Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő testülete

Részletesebben

NEMZETKÖZI RECEPTJE NEMZETI ÁGAZATFEJLESZTÉS. Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztési Konferencia

NEMZETKÖZI RECEPTJE NEMZETI ÁGAZATFEJLESZTÉS. Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztési Konferencia NEMZETI ÁGAZATFEJLESZTÉS NEMZETKÖZI RECEPTJE Magyar Fogászati Turizmus Fejlesztési Konferencia A PROGRAM CSATLAKOZOTT PARTNEREINEK JOGI VÉDELME, HATÁROKON ÁTNYÚLÓ KÁRTÉRÍTÉSI VESZÉLYEK DR. EMBER CSABA

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2009. december 8. 17024/1/09 REV 1 (hu)

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2009. december 8. 17024/1/09 REV 1 (hu) AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2009. december 8. 17024/1/09 REV 1 (hu) CO EUR-PREP 3 JAI 896 POLGEN 229 FELJEGYZÉS Küldi: az elnökség Címzett: az Általános Ügyek Tanácsa / az Európai Tanács Elızı dok.

Részletesebben

elfogadták 1999. június 18-án

elfogadták 1999. június 18-án CRI (2000) 5 Version hongroise Hungarian version Európai Rasszizmus és Intolerancia- Ellenes Bizottság MÁSODIK JELENTÉS MAGYARORSZÁGRÓL elfogadták 1999. június 18-án Strasbourg, 2000. március 21. Az Európai

Részletesebben

Tartalom MMSZ. Az élővel tégy jót! Euripidész. III. évfolyam / 2. szám Hírlevél 2006. június. 1/2000. (I.7.) SZCSM rendelet módosításáról

Tartalom MMSZ. Az élővel tégy jót! Euripidész. III. évfolyam / 2. szám Hírlevél 2006. június. 1/2000. (I.7.) SZCSM rendelet módosításáról MMSZ III. évfolyam / 2. szám Hírlevél 2006. június Tartalom 1/2000. (I.7.) SZCSM rendelet módosításáról Pályázati felhívás (250 millió forint) Támogatott lakhatási program a Dél-alföldi régióban Számítógéphez

Részletesebben

DÉVAVÁNYA VÁROS GYERMEKJOGI STRATÉGIÁJA

DÉVAVÁNYA VÁROS GYERMEKJOGI STRATÉGIÁJA DÉVAVÁNYA VÁROS GYERMEKJOGI STRATÉGIÁJA 2015 1 Bevezetés Dévaványa Város Önkormányzata Gyermekjogi Stratégiáját az ENSZ 1989. november 20-án elfogadott Gyermekjogi Egyezményével összhangban alkotta, melynek

Részletesebben

Csillag-csoport 10 parancsolata

Csillag-csoport 10 parancsolata Csillag-csoport 10 parancsolata 1. Nagyon jól érezd magad mindig, mert ilyen hely nem lesz több a világon. (Panka) 2. Próbálj meg normálisan viselkedni, hogy ne legyenek rád dühösek. (Vince) 3. Kitartóan

Részletesebben

2007.12.18. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 332/27 IRÁNYELVEK

2007.12.18. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 332/27 IRÁNYELVEK 2007.12.18. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 332/27 IRÁNYELVEK AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2007/65/EK IRÁNYELVE (2007. december 11.) a tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási intézkedésekben

Részletesebben

A gyermek-és fiatalkorú elkövetőre, illtetve áldozatra vonatkozó speciális anyagi és eljárásjogi szabályok

A gyermek-és fiatalkorú elkövetőre, illtetve áldozatra vonatkozó speciális anyagi és eljárásjogi szabályok A gyermek-és fiatalkorú elkövetőre, illtetve áldozatra vonatkozó speciális anyagi és eljárásjogi szabályok (A gyermek-és fiatalkorú bűnelkövetőkre, illetve sértettekre vonatkozó büntetőjogi szabályok,

Részletesebben

A Veres Péter Gimnázium Pedagógiai programja

A Veres Péter Gimnázium Pedagógiai programja A Veres Péter Gimnázium Pedagógiai programja A HELYI TANTERV ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEI Érvényes 2014. március 31-től 1 Tartalom A választott kerettanterv:... 3 A négyosztályos és a nyolcosztályos gimnázium

Részletesebben

A nemzetközi repülés védelme és az ENSZ Közgyűlése

A nemzetközi repülés védelme és az ENSZ Közgyűlése Ermszt Ildikó egyetemi adjunktus, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi Jogi Tanszék 1. Az 1970-es évektől a XXI. századig Akkor, amikor a légiközlekedés nemzetközi védelmét

Részletesebben

Turizmus társadalmigazdasági

Turizmus társadalmigazdasági A turizmus kereslet jellemzıi Turizmus társadalmigazdasági alapjai 4. téma: A turizmus alanya Szezonális, rendkívül érzékeny kereslet Politikai, természeti kockázat Árfolyamkülönbségek Pénzügyi eszközök

Részletesebben

8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ

8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ Kezdés 8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ Olyannyira fontos téma a szolgálatra nevelés, hogy talán ezzel kellett volna kezdeni az egész sorozatot. A szolgálat az egyik leghatékonyabb gyógyír a mai tévútra

Részletesebben

thomas gordon vereségmentes konfliktuskezelési módszerének alkalmazása a gyakorlatban

thomas gordon vereségmentes konfliktuskezelési módszerének alkalmazása a gyakorlatban sipos margit erika thomas gordon vereségmentes konfliktuskezelési módszerének alkalmazása a gyakorlatban Thomas Gordon hatlépéses vereségmentes módszerének rövid összefoglalása után annak lehetséges alkalmazását

Részletesebben

Kísérlet helyszíne: Jegyzőkönyv forrása: magnószalag

Kísérlet helyszíne: Jegyzőkönyv forrása: magnószalag Azonosító szám: PA-980308a Téma: Kommunikációs partner neve: A reticuli faj biológiája Kommunikációs partner Ghopal faji besorolása: Ganümeda expler EBS-A2a Kísérlet dátuma: 1998. márc. 08. Közvetítő alany:

Részletesebben

Házirend 2014. Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Baptista Középiskola és Szakiskola

Házirend 2014. Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Baptista Középiskola és Szakiskola 2014. Házirend VIK Középiskola Házirend Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Baptista Középiskola és Szakiskola VIK Középiskola 1078 Budapest, Hernád u. 3. www.vikiskola.hu 1 Házirend Vendéglátó,

Részletesebben

Nemzeti Stratégia. a kábítószer-probléma kezelésére

Nemzeti Stratégia. a kábítószer-probléma kezelésére Melléklet a /2009. (..) OGY határozathoz Biztonságosabb társadalom, megtartó közösség Nemzeti Stratégia a kábítószer-probléma kezelésére 2010-2018 Tartalom Tartalom...2 Bevezetés (a Nemzeti Stratégia szerepe)...3

Részletesebben

(Jogalkotási aktusok) IRÁNYELVEK

(Jogalkotási aktusok) IRÁNYELVEK 2014.3.5. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 65/1 I (Jogalkotási aktusok) IRÁNYELVEK AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2014/27/EU IRÁNYELVE (2014. február 26.) a 92/58/EGK, a 92/85/EGK, a 94/33/EK és a 98/24/EK

Részletesebben

P6_TA(2008)0459 A média koncentrációja és pluralizmusa az Európai Unióban

P6_TA(2008)0459 A média koncentrációja és pluralizmusa az Európai Unióban P6_TA(2008)0459 A média koncentrációja és pluralizmusa az Európai Unióban Az Európai Parlament 2008. szeptember 25-i állásfoglalása az Európai Unión belüli médiakoncentrációról és -pluralizmusról (2007/2253(INI))

Részletesebben

12. NAPIREND Ügyiratszám: 15/42055/2006 ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület 2006. március 17-i ülésére

12. NAPIREND Ügyiratszám: 15/42055/2006 ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület 2006. március 17-i ülésére 12. NAPIREND Ügyiratszám: 15/42055/2006 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2006. március 17-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívottak: Tapolca Város Közművelődési Feladatellátási

Részletesebben

Kecskés Gábor Gergely * HARC A FIATAL MAGYAR LÉGI UTASOKÉRT **

Kecskés Gábor Gergely * HARC A FIATAL MAGYAR LÉGI UTASOKÉRT ** Kecskés Gábor Gergely * HARC A FIATAL MAGYAR LÉGI UTASOKÉRT ** RÉSZLETEK A dolgozat során megpróbáltam bemutatni a légi közlekedés piacát, és azon belül is hangsúlyt adtam a low-cost és a hagyományos légitársaságoknak.

Részletesebben

Nemzetközi Doppingellenes Szabályzat

Nemzetközi Doppingellenes Szabályzat Nemzetközi Doppingellenes Szabályzat 2009 Nemzetközi Doppingellenes Szabályzat A Nemzetközi Doppingellenes Szabályzatot első alkalommal 2003-ban fogadták el, és ez 2004-ben lépett hatályba. Csatoltuk a

Részletesebben

UTASBIZTOSÍTÁS. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Classic, Fiesta és Superior módozatokhoz

UTASBIZTOSÍTÁS. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Classic, Fiesta és Superior módozatokhoz Mapfre Asistencia S.A. Magyarországi Fióktelepe 1146 Budapest, Hermina út 17. Telefon: (06 40) 200 521, fax: (06 1) 461 0624 Adószám: 22157629-1-42 1. cikkely FOGALMAK UTASBIZTOSÍTÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM TÖRZSPÉLDÁNY. Készítette: Csizmazia Mária igazgató Érvényes: 2015. Fenntartó egyetértésével. Mayer Gyula ügyvezető igazgató. Ph.

PEDAGÓGIAI PROGRAM TÖRZSPÉLDÁNY. Készítette: Csizmazia Mária igazgató Érvényes: 2015. Fenntartó egyetértésével. Mayer Gyula ügyvezető igazgató. Ph. SÉF Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakképző Iskola H-8200 Veszprém, Halle utca 3. TeI/Fax.:0036 (88) 569-880, 0036 (88) 569-880 E-mail: sef@sef.hu Keltezés: 2015. 04. 30. Iktatószám:

Részletesebben

CIG 87/04 ADD 2 REV 2

CIG 87/04 ADD 2 REV 2 A TAGÁLLAMOK KORMÁNYKÉPVISELŐINEK KONFERENCIÁJA Brüsszel, 2004. október 25. (OR. fr) CIG 87/04 ADD 2 REV 2 A CIG 87/04 DOKUMENTUM 2. FÜGGELÉKE REV 2 Tárgy: A kormányközi konferencia záróokmányához csatolandó

Részletesebben

Civil szektor fejlesztők politikán innen, politikán túl

Civil szektor fejlesztők politikán innen, politikán túl Zsolt Péter Civil szektor fejlesztők politikán innen, politikán túl Láthattunk az elmúlt 20 évben olyan Soros pénzből fizetett választási részvételre felszólító plakátot, ahol csak magyar liberális megmondóemberek

Részletesebben

ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Apáczai Kiadó

ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Apáczai Kiadó ERKÖLCSTAN 1-4. évfolyam Apáczai Kiadó Az erkölcstan alapvető feladata az erkölcsi nevelés, a gyerekek közösséghez való viszonyának, értékrendjüknek, normarendszerüknek, gondolkodás- és viselkedésmódjuknak

Részletesebben

Átgondoltabban, tisztábban. Fenntartható fogyasztás és termelés

Átgondoltabban, tisztábban. Fenntartható fogyasztás és termelés Átgondoltabban, tisztábban Fenntartható fogyasztás és termelés 1 A Europe Direct szolgáltatás segítségével választ kaphat az Európai Unióval kapcsolatos kérdéseire. Ingyenesen hívható telefonszám (*) :

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 20.11.2007 COM(2007) 726 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK

Részletesebben

Kormányzati kompetenciatérkép

Kormányzati kompetenciatérkép Kormányzati kompetenciatérkép a leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek esélyegyenlőségének előmozdítása területén feladat- és hatáskörrel rendelkező állami szervekről Háttér Társaság a Melegekért

Részletesebben

Fókuszban a Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés (NEFE) NEFE Kézikönyv. az EU külkapcsolati és fejlesztési pénzügyi eszközeiről

Fókuszban a Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés (NEFE) NEFE Kézikönyv. az EU külkapcsolati és fejlesztési pénzügyi eszközeiről KÜLGAZDASÁGI ÉS KÜLÜGYMINISZTÉRIUM Fókuszban a Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés (NEFE) NEFE Kézikönyv az EU külkapcsolati és fejlesztési pénzügyi eszközeiről Vállalatok és más pályázók számára Nemzetközi

Részletesebben

Észak-alföldi Termál Klaszter Egyesület

Észak-alföldi Termál Klaszter Egyesület Észak-alföldi Termál Klaszter Egyesület Katona Ilona egyesületi titkár Debrecen, 2008. május 21. Az Észak-alföldi Termál Klaszter Egyesület megalakulása Alakuló ülés: 2005. szeptember 22. Debrecen Alapító

Részletesebben

HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS Településfejlesztési koncepciója

HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS Településfejlesztési koncepciója Egyeztetési dokum entáció: 2015. május 26. HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS Településfejlesztési koncepciója Készült a Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának megbízásából 2015. május C Í V I S T E R V VÁROSTERVEZŐ

Részletesebben

PROMISE európai útmutató egészségügyi és szociális ellátási szakemberek képzéséhez a lelki egészségfejlesztés terén

PROMISE európai útmutató egészségügyi és szociális ellátási szakemberek képzéséhez a lelki egészségfejlesztés terén PROMISE Lelki egészségfejlesztés A lelki betegségek csökkentése Integráció az oktatáson keresztül Egészségügyi és fogyasztói főigazgatóság 2008-2013 egészségügyi program Együtt az egészségért PROMISE európai

Részletesebben

L u x e m b o u r g i j o g g y a k o r l a t 2013/4 JeMa

L u x e m b o u r g i j o g g y a k o r l a t 2013/4 JeMa L u x e m b o u r g i j o g g y a k o r l a t 2013/4 JeMa Várnay Ernő Az Európai Bíróság ítélete a Magyarország kontra Szlovákia ügyben* Sólyom László uniós polgár és/vagy államfő? Hivatalos hivatkozás:

Részletesebben

AZ ÜZLETI MAGATARTÁS IRÁNYELVEI

AZ ÜZLETI MAGATARTÁS IRÁNYELVEI AZ ÜZLETI MAGATARTÁS IRÁNYELVEI HUNTSMAN AZ ÜZLETI MAGATARTÁS IRÁNYELVEI* Módosítva: 2005. február 10. *Az Üzleti magatartás irányelveiben a Huntsman és a Vállalat kifejezések a Huntsman LLC, a Huntsman

Részletesebben

BALATONFÖLDVÁRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA

BALATONFÖLDVÁRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA BALATONFÖLDVÁRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA 2008. Q u a l y - C o O k t a t á s i T a n á c s a d ó 1141 Budapest, Fogarasi út 111. Tel. fax: (1) 239-1460; (1) 451-0391;

Részletesebben

Idegenforgalmi / vendéglátó és szálloda gyakorlati (külön) feladat (KF3)

Idegenforgalmi / vendéglátó és szálloda gyakorlati (külön) feladat (KF3) Az értékelõ tanár tölti ki! Kodolányi János Fõiskola Turizmus Tanszék Érdemjegy: Beküldõ neve: Dancsó Péter Szak: Idegenforgalom- és szálloda szak, levelezõ tagozat Évfolyam: IV. Helyszín: Budapest NEPTUN

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL ÉS SZERVEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK EURÓPAI PARLAMENT/ TANÁCS/ BIZOTTSÁG

AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL ÉS SZERVEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK EURÓPAI PARLAMENT/ TANÁCS/ BIZOTTSÁG AZ EURÓPAI UNIÓ INTÉZMÉNYEITŐL ÉS SZERVEITŐL SZÁRMAZÓ TÁJÉKOZTATÁSOK EURÓPAI PARLAMENT/ TANÁCS/ BIZOTTSÁG AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPJOGI CHARTÁJA (2007/C 303/01) 2007.12.14. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 2008.7.18 COM(2008) 480 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK, A RÉGIÓK

Részletesebben

8. Fejezet. Stafétaátadás az életért

8. Fejezet. Stafétaátadás az életért 8. Fejezet Stafétaátadás az életért 8. Fejezet Stafétaátadás az életért Az előző fejezetekben kijózanító elemzést közöltünk azokról a módszerekről, ahogyan az Auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor korábbi

Részletesebben

Bimbó István Elnök Úr részére. Tisztelt Elnök Úr!

Bimbó István Elnök Úr részére. Tisztelt Elnök Úr! Bimbó István Elnök Úr részére Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Költségvetési és Gazdasági Bizottsága Tárgy: Kínai nyelvű baranyai prospektus kiadásának támogatása Tisztelt Elnök Úr! A Baranya

Részletesebben

Nagy Ildikó: Családok pénzkezelési szokásai a kilencvenes években

Nagy Ildikó: Családok pénzkezelési szokásai a kilencvenes években Nagy Ildikó: Családok pénzkezelési szokásai a kilencvenes években Bevezető A nyolcvanas évek elején egyik megjelent tanulmányában J. Pahl az angol családok pénzkezelési szokásairól írt. A szerző hipotézise

Részletesebben