TÖBB ÉVTIZEDES BARÁTSÁG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TÖBB ÉVTIZEDES BARÁTSÁG"

Átírás

1 NYERGESÚJFALUI HÍRMONDÓ NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA X X V. é v f o l y a m megjelenik havonta ingyenesen 3200 otthonban a város szolgálatában MÁJUS TÖBB ÉVTIZEDES BARÁTSÁG Neu Wulmstorf és Nyergesújfalu testvérvárosi kapcsolatának évi értékelése Wolf-Egbert Rosenzweig Neu Wulmstorf polgármestere átadja városa ajándékát Mihelik Magdolna polgármesternek. "A testvérkapcsolat két olyan település találkozása, melyek egyetértésben nyilatkozatot tesznek, hogy társulnak Európa jövőjét érintő tevékenység, problémáik összevetése és baráti kapcsolataik mind szélesebb körű fejlesztése céljából." Jean Bareth/Európai Települések és Régiók Tanácsa Április a között tizenöt tagú delegáció tartózkodott városunkban, a testvérkapcsolati egyezmény alapján megfogalmazottak szerint értékelve az elmúlt négy év együttműködését. Az ünnepi ülésen elhangzott: helységnévtábláink ugyan több mint ezer kilométerre vannak egymástól; sok tekintetben különbözik kultúránk, de ennek gyökerei azonosak. Eltérőek, de kölcsönösen szerethetőek étkezési szokásaink, talán más sportolók gyermekeink példaképei, de tudjuk, egyetemes, európai értékek mozgatnak bennünket. A berlini fal leomlásának 25. évfordulójához közel együtt emlékezhettünk az évekre, melyek jelentős változásokat hoztak a keleti blokk életében, de az új német egység létrejötte miatt Nyugaton is. A demokrácia és a piacgazdaság kiépítése nálunk nagy nehézségekbe ütközött... (folytatás lapunk 4. oldalán)

2 május hirdetések hirdetési információk: Aranyosi Attila Autós Magániskola Az Aranyosi Attila Autós Magániskola személygépkocsivezető-képző tanfolyamokat indít folyamatosan - hagyományos tantermi képzéssel, vagy - távoktatásos e-learning képzéssel (otthoni tanulás, nem kell bejárni a foglalkozásokra). Ezekre folyamatosan lehet jelentkezni a 06/30/ telefonon, vagy június 8-án (hétfőn): Nyergesújfalun, a Szalézi-Irinyi Középiskolában, 16 órakor. A tanfolyam díja négy részletben fizethető! Internet elérhetőség: Felnőttképz.nyt.szám:

3 Babaköszöntés A városháza házasságkötő terme április 14-én ismét gyermekgőgicséléstől volt hangos november 21. és március 27. között 22 gyermek született (12 fiú és 10 leány), aki helyi rendeletünk alapján jogosult az újszülött támogatásra. Örvendetes, hogy ebben a negyedévben két ikerpárt is köszönthettünk városunk polgárai között. A Napsugár Óvoda apróságai szívmelengető műsort adtak elő, versekkel, dalokkal kedveskedtek a megjelenteknek. Mihelik Magdolna polgármester asszony szeretettel köszöntötte városunk legifjabb polgárait és szüleiknek egy szál virág, valamint emléklap kíséretében átadta a város babakelengye hozzájárulását. Beszédében kiemelte, annak ellenére, hogy a gyermekvállalás sok lemondással jár, mégis rengeteg örömet és boldogságot hoz egy új jövevény érkezése a család életébe. KONDÁR LÁSZLÓNÉ IGAZGATÁSI ÜGYINTÉZŐ Anyák napjára Szentesi Alíz (Alina) Nekem ő az ünnep Vadvirágos réteken át, szaladva futottam hozzá. Meg-megállva csokrot szedtem, jó Anyámat időben köszöntsem! Minden nap nekem ő az ünnep! Szíve alatt hordott és felnevelt. Keze tisztasága, arcának fénye angyali jóság és mennyei béke. Költő, Édesanyám, még nem vagyok, egyet viszont szívből mondhatok. Légy velünk sokáig nagyon boldog, örömteljes anyák napját így kívánok! babaköszöntés anyák napjára anyakönyvi hírek május Köszöntjük szépkorúinkat! 90 éves: Haselmayer Jánosné (szül. Dániel Ilona) 85 évesek: Klimstein Antalné (szül. Kaszás Ilona) Hajnal Andrásné (szül. Karádi Katalin) Vodicska János 80 éves: Pándi Zoltán Gyula 75 évesek: Nyergesi Ferencné (szül. Benedek Éva) Kondrád Mihályné (szül. Rácz Etel) Kárpáti Béla Mari Józsefné (szül. Lohner Erzsébet) Melián Pálné (szül. Selmeczi Erzsébet) Berczeli Lászlóné (szül. Némedi Ilona) Köszöntjük őket! Házasságot kötöttek Májusban ünneplik 60 éves házassági évfordulójukat: Titter János és Török Ilona Oláh András és Laub Mária Jónás Miklós és Hack Valéria Májusban ünneplik 25 éves házassági évfordulójukat: Eberst Pál István és Moca Rozália Berák János és Pálmai Mónika Németh András és Novák Adrienn Zsuzsanna Áprilisban kötöttek házasságot: Puchner Tamás és Aranyos Zsófia Gratulálunk ifjú és jubiláló házasainknak! Eltávoztak közülünk Havrancsik István Eckl Antal Varga Imre Pál Lóczi István Varga Lászlóné (szül. Kiss Karolin) Fekete Sándor Horváth Imréné (szül. Dombóvári Irma) Ferián Istvánné (szül. Tóth Anna) Moczkó Rezső Részvétünket nyilvánítjuk elhunyt lakótársaink hozzátartozóinak! Gyógyszertári ügyelet májusban KÉK IRISZ GYÓGYSZERTÁR Nyergesújfalu, Tompa M. u. 5., tel.: , nyitva tartás: hétfőtől-péntekig: 8-12, ; ügyeletben május 9-10-én 8-13 óra között. Megérkeztünk! Anyakönyvi híreink Gách Zoltán és Tomacsek Veronika fia Zalán Simicska Attila és Pálinkás Rita fia Márk Tomacsek Balázs és Balla Zsuzsanna lánya Janka Gács-Varga Sándor és Pintér Álinka lánya Lara Maráz Sándor és Gách Zsuzsanna lánya Anna Gazda Attila és Verbó Lilla lánya Noémi Odonics Barnabás és Bányai Rita fia Benedek Eckl Attila és Aubéli Petra fia Olivér Pásztor András és Boza Beatrix lánya Natasa Székely Tamás és Lilli Bernadett lányai Lilla és Gerda Milánkovics Viktor és Tóth Szilvia fia Marcell Varga Tamás és Szabó Éva lánya Flóra Köszöntjük őket! Az esztergomi TESCO-ban lévő gyógyszertár: vasár- és ünnepnapokat kivéve 9-20 óra között. KÍGYÓ GYÓGYSZERTÁR Bajót, Kossuth L. u. 122/A, ügyeletben máj tól 13 óráig. BOROSTYÁN GYÓGYSZERTÁR Tát, Kossuth L. u. 1., ügyeletben május án és május én 8-13 óra között. SZENT MIKLÓS GYÓGYSZERTÁR Lábatlan, Zalka Máté ltp. 33., ügyeletben május én 8-13 óra között. 3

4 május fogadónap testvérvárosi kapcsolat termelői piac szerkesztői üzenet NEU WULMSTORF ÉS NYERGESÚJFALU TESTVÉRVÁROSI KAPCSOLATÁNAK ÉVI ÉRTÉKELÉSE Szerdánként termelői piac a régi iskolánál (Nyergesújfalu, Kossuth L. u. 89.) (folytatás a címoldalról) A berlini fal leomlása óta eltelt évek fontos tanulsága az, hogy minden népnek naponta, folyamatosan meg kell küzdenie a saját jólétéért és szabadságáért; s hogy ezt a küzdelmet nem hagyhatja rá a hivatásos politikusok szűk rétegére. Ebben részt kell vennie minden felelős polgárnak, és az ehhez szükséges tudáshoz, a dolgok megértéséhez kapcsolatrendszerünk gyarapítására van szükség. Ez motiválhatta a felismerést negyedszázada, és talán az is, hogy mi, együtt is szereplői vagyunk az európai folyamatoknak, ha ezt hétköznapi életünkben nem is érezzük. Az ismeretek gyarapítása, egymás megismerése több területen megjelent a testvérvárosi kapcsolatban a legutóbbi, 2011-es találkozó óta: a Neu Wulmstorf-i Vöröskereszt, és a népművészetet őrző nyergesújfalui Alkotóház több találkozót szervezett, tűzoltóink (katasztrófavédőink) továbbra is kapcsolatban vannak, köszönhetően elsősorban Horst Lüdemann tűzoltóparancsnok egykori munkájának. Fájó szívvel gondoltunk rá, hiszen ebben az évben távozott el, emellett örültünk, hogy egyik fia, Horst Florian Lüdemann képviselő közöttünk volt ezen a hétvégén. Neu Wulmstorfban és Németországban nagyobb hangsúlyt kap az utóbbi években a zenei nevelés, mint korábban, zeneiskolánkkal újra van együttműködés, amint a delegáció összetétele is mutatta. Egyházközségeink kapcsolata továbbra is jól működik ben kölcsönösen saját megfigyelőket küldtünk az európai uniós választásokra. Továbbra is részt vettünk egymás hagyományos rendezvényein, így a lövészfesztiválon és a borfesztiválon. Mindkét településen működik testvérvárosi ügyeket képviselő civil szervezet, segítve az önkormányzatok szervező munkáját. Azokon a területeken él a kapcsolat, ahol megjelentek a civilek, és magukénak érzik a kapcsolatot. Ennek az önkormányzat a keretét kell, hogy adja, fontos minél több korosztály, szervezet bekapcsolódása közös jövőnkbe. Az európai tudat kialakításához hozzájárul háromoldalú együttműködésünk Karlsdorf-Neuthard-dal. Fontosnak tartja mindkét képviselő-testület mindezek fenntartása mellett a gazdasági, innovációs együttműködés erősítését, ezt a korábbiaktól eltérő, helyben szervezett program is mutatta. A felhívásra nem jelentkeztek szervezetek, így a testület által bemutatkozásra felkért kis- és középvállalkozást látogattak meg a vendégek, valamint találkozót szerveztünk a nagyobb cégek, vállalkozások vezetőivel. A fiatalok fokozottabb bevonása a kapcsolat jövőjének biztosítása miatt is fontos. Mindezeket nemzetközi programok segítik, ezek kihasználása, megpályázása speciális területeken elengedhetetlen. Az ünnepi ülés végén egy-egy helyben élő alkotó képzőművészeti munkájával ajándékozták meg egymást a testületek, emléket hagyva a tartalmas találkozóról. MIHELIK MAGDOLNA Polgármesteri és jegyzői fogadónap: Tájékoztatjuk a Hírmondó Olvasóit, hogy Mihelik Magdolna polgármester és Tóthné dr. Menczel Zsuzsanna jegyző fogadónapja a polgármesteri hivatalban: május 11. (hétfő) 13:00 órától 17:00 óráig. A fogadónapokra előzetes telefonos ( ), vagy személyes bejelentkezés (titkárságon) és időpont-egyeztetés szükséges a várakozás elkerülése érdekében. Szerkesztői üzenet Kedves Olvasók! A Pedagógus Nap főhajtás a pedagógusi hivatás előtt, s köszönetnyilvánítás a felelősségteljes, sokszor erőt próbáló, de gyümölcshozó munkájukért. A pedagógus egész életen át ható példát ad, egy olyan új világot nyit meg emberségben és tudásban, amelyet a diák soha el nem felejt. Személyes életével tanít és nevel. A közelgő Pedagógus Napra tekintettel a szerkesztők nevében köszöntöm városunk pedagógusait és az oktató munkát segítőket, munkájukhoz kitartást, türelmet és jó egészséget kívánok! Városunk június 5-én, pénteken 16 órakor a Kernstok Iskolában ünnepséggel köszönti a pedagógusokat, melyre minden aktív és már nyugállományba vonult pedagógust, az oktató-nevelő munkát segítőt szeretettel meghívunk. NAGY SÁNDOR

5 lomtalanítás TeSzedd! május Lomtalanítási tájékoztató 2015 Nyergesújfalu településen a lomtalanítás tervezett időpontja: május 11. (hétfő) 5 A lomtalanítást a településen közszolgáltató, VERTIKÁL Nonprofit Zrt. végzi. Kérjük, az elszállítandó lomokat reggel 6 órára helyezzék el közterületen, úgy, hogy azt a begyűjtést végző jármű meg tudja közelíteni és a rakodás biztonságosan és balesetmentesen elvégezhető legyen. A lomtalanítás során kérjük amennyiben lehetséges, a kisdarabos lomhulladékát nyitott zsákban vagy dobozban helyezze ki, ezzel is könnyítve meg munkatársaink munkáját. Éves lomtalanítás keretében háztartási lomok - háztartási berendezési tárgyak, bútorok, műanyag eszközök, könyvek, ruhák, szőnyegek, megunt játékok stb,- kerülnek elszállításra. Éves lomtalanítás során nem szállítjuk el: Elektronikai hulladékot (tv, rádió, hűtőgép, porszívó, hajszárító, tűzhely, stb.) Veszélyes hulladékot (festéket, ragasztót, vegyszereket, gyógyszereket, növényvédő szereket, fáradt olajt, vagy ezzel szennyezett tárgyakat, akkumulátort, elemeket, gumiabroncsot, stb.). Építési törmeléket (kibontott ajtót, ablakot, kádat, csempét, gipszet, téglákat, betont, cserepet, stb.). Zöldhulladékot (gally, salak, trágya, szalma, egyéb növényi eredetű és állati hulladék) egyéb mezőgazdasági, ipari hulladékot. Kérem, figyeljen arra, hogy csak a lomtalanításkor elszállítható tárgyakat helyezze ki, ezzel ügyelve környezete tisztaságára. Segítő együttműködésüket megköszönve, VERTIKÁL Nonprofit Zrt. Felhívás a TeSzedd mozgalom akció részvételre Mi az a TeSzedd!? A TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció ma hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma. Idén immár ötödik alkalommal valósul meg. A szemétgyűjtési akció keretében szerte az országban tavaszi nagytakarítanak a TeSzedd! önkéntesei. Azért szervezzük meg ezt a mozgalmat minden évben, hogy közösen megtisztítsuk szűkebb-tágabb környezetünket. Azt is szeretnénk, ha minél több ember kifejezésre juttatná a benne rejlő igényt a tisztaságra és felhagyna a szemeteléssel. Hiszen ha a kukába kerül a szemét, akkor nincs mit összeszedni. Emellett célunk az is, hogy minél többen ráérezzenek az önkéntesség ízére. A TeSzedd! idén is szerepel nemzetközi porondon: Magyarország 2014-ben csatlakozott az akcióval a Let s Clean Up Europe! elnevezésű összeurópai kezdeményezéshez, amit az Európai Bizottság EWWR LIFE+ programja keretében szerveznek meg évről évre, és amelynek keretében idén szintén májusban szedik a szemetet egyszerre, egy hétvégén Európa polgárai. Ha tetszik a kezdeményezés, gyere, szedd a szemetet! A TeSzedd három napos szemétgyűjtési program. Jelentkezni több féle módón lehet. 1. Nyergesújfalui Polgármesteri Hivatal három helyszínre regisztrálta a települést. A találkozási pontok az alábbi helyeken: Találkozás Tó utca végén május 16.-án 8.30 perckor. Találkozás Ászok Vendéglő mögött a Duna part május 16-án 8.30 perckor Találkozás Óvoda utca eleje május 16-án 8.30 perckor 2. A TeSzedd honlapon is lehet jelentkezni illetve önállóan is lehet szervezni. A TeSzedd honlapja elérhetősége: Védőkesztyűt, zsákot biztosítunk.

6 május pályázatok agrártámogatás PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének a 23/2012. (V.3.) önkormányzati rendelete alapján Nyergesújfalu Város Polgármestere pályázatot hirdet lakásépítés és -vásárlás helyi támogatására. A részletes pályázati kiírás megtalálható a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján, valamint letölthető a internetes oldalról a városháza, pályázatok, helyi pályázatok címszó alatt. A pályázatot írásban kell benyújtani a Polgármesteri Hivatal titkárságán, vagy postai úton az e célra rendszeresített nyomtatványon. A pályázattal kapcsolatban részletes felvilágosítást Szeifert Zsuzsanna pénzügyi ügyintéző nyújt a Polgármesteri Hivatal 110. sz. irodájában, ahol a szükséges nyomtatvány is beszerezhető. A formanyomtatvány a fenti internetes oldalról is letölthető. Ügyfélfogadás: hétfő 13:00-17:30, szerda 8:00-12:00, 13:00-16:00, péntek 8:00-12:00, Telefon: (33) /117 A pályázat beérkezésének határideje: május 29. A pályázatokat az Egészségügyi és Szociális Bizottság bírálja el. Az elbírálás várható időpontja június 10. MIHELIK MAGDOLNA POLGÁRMESTER PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Nyergesújfalu Város Önkormányzata az önkormányzati lakások és helyiségek bérletéről, valamint elidegenítéséről szóló 18/2011. (XI.3.) önkormányzati rendelet alapján nyilvános pályázatot hirdet a táblázatban felsorolt önkormányzati tulajdonú társasházi lakások értékesítésére. A részletes pályázati kiírás megtalálható a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján, valamint letölthető a internetes oldalról a városháza, pályázatok, helyi pályázatok címszó alatt. A pályázattal kapcsolatban részletes felvilágosítást Szeifert Zsuzsanna pénzügyi ügyintéző nyújt a hivatal 110. sz. irodájában, ahol a szükséges pályázati adatlap is beszerezhető. A formanyomtatvány a fenti internetes oldalról is letölthető. Ügyfélfogadás: h: 13:00-17:30, sz: 8:00-12:00, 13:00-16:00, p: 8:00-12:00, Telefon: (33) /117 Pályázat beérkezésének határideje: május 15.

7 nyári napközi pályázati támogatás hirdetés május 7 CIVIL SZERVEZETEK ÉVI TÁMOGATÁSA Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testülete márciusi ülésén döntött a évi civil szervezeti támogatások odaítéléséről. Az önkormányzat évi költségvetésében erre a célra elkülönített 3 millió forint a táblázatban foglaltak szerint került elosztásra. NAGY SÁNDOR INTÉZMÉNYI ÉS CIVILKAPCSOLATI REFERENS Kedves Szülők! Mint azt előző lapszámunkban már jeleztük, az Önkormányzat idén is megszervezi az immáron hagyományos nyári napközit. A napközibe jelentkezni az iskolában május 8-tól elérhető jelentkezési lapon lehet, mely letölthető a város honlapjáról ( illetve a napközi facebook oldaláról. Napközivel kapcsolatos információ: Nagy Sándor intézményi és civilkapcsolati referens / /206-os mellék/ muvelodes@nyergesujfalu.hu MUNKARUHA, VÉDŐCIPŐ, VÉDŐESZKÖZ, TŰZVÉDELMI ESZKÖZÖK, KÉSZÜLÉKEK SZAKÜZLETE Nyergesújfalu, Kossuth u. 252., a SPAR-ral szemben Tűzvédelmi szakértői tevékenység Teljes körű munkavédelmi szolgáltatások Teljes körű tűzvédelmi szolgáltatások Tűzoltó eszközök, felszerelések felülvizsgálata Tűzoltó készülékek karbantartása ÚJ KISGÉPEK ÁTVÉTELE JAVÍTÁSRA Póló 850,- Ft-tól Munkásnadrág 4200,- Ft-tól Munkásdzseki 4500,- Ft-tól Munkásoverall 6200,- Ft-tól Munkásbakancs 5060,- Ft-tól Munkáscipő 5050,- Ft-tól Védőszemüveg 360,- Ft-tól Védőkesztyű 140,- Ft-tól Nyitva: H-P: 9:00-17:00, Sz: 8:00-12: bolt.dmmdkft@gmail.com tel.: FIGYELEM! Április 28-tól FODRÁSZATOM ÚJ HELYEN várja szépülni vágyó régi és új vendégeit! Nyergesújfalu, Ady E. u. 1. (az új Kernstok Iskola és a Kob-Flex Kft. között) Bejelentkezés telefonon vagy a helyszínen. Vida Magdolna

8 május kutyaügyek hirdetés Tóthné dr. Menczel Zsuzsanna jegyző KUTYAÜGYEK Panaszos szomszédok, sértődött kutyatartók. Sok Gazdi valójában nem is tud róla, hogy az ugatással járó zajszennyezés mennyi feszültséget okoz a szomszédoknak. Tudjuk nehéz ügy, amikor a szomszédok rosszban vannak egymással, a rossz szomszédság pedig török átok. Az sem kisebb probléma, ha az utcán sétáltatott, (esetleg szabadon kóborló) kutyánk megharap, megtámad valakit. Sok költséggel, törődéssel és aggodalommal járhat, ha kedvencünket sebzi meg a más kutyája. Sajnos az is előfordul, hogy ember támad a kutyára: rosszul tarja, éhezteti, kínozza, megöli. Ilyen, vagy velük rokon problémákkal, gyakran keresik fel Hivatalunkat. Mit lehet tenni, hova fordulhatunk segítségéért? Ebben szeretnék segítségükre lenni tájékoztatásommal. Az állat (kutya)tartók felelőssége..te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Nemcsak a Róka mondja ezt a Kis Hercegnek Antoine de Saint-Exupéry történetében, hanem a Polgári jog szabályait tartalmazó évi V törvény (Ptk) is. Mi, vagyis az állattartók vagyunk felelősek, a felelősség megállapítására pedig a Bíróságnak van hatásköre. A Ptk.-ban az állattartók, így a kutyatartók felelősségének szabályait, a szerződésen kívül okozott kárért való felelősség körében találjuk: 6:562. [Az állattartás körében okozott kár] Rövidáru bolt és Ruhaszerviz a Palotás dohánybolt mellett Termékek: Rövidáru: cérnák, cipzárak, gombok, szalagok, gumik, tűk, gombostűk, hímzőtűk, horgolótűk, kötőtűk, előnyomott kézimunka, gobelin, hímző cérnák, horgoló fonalak, kötőfonalak, csipkék, cipőfűzők Méteráru, pamutvásznak, ágyneműk, lepedők Bizsu ékszerek: gyűrűk, karkötők, láncok, hajbavalók Kreatív termékek Papíráruk, írószerek BOMBA ÁR!!! FÉNYMÁSOLÓ PAPÍR 699,- Ft (bruttó) Szolgáltatások: Cipzárcsere, javítás, függönyszegés, szűkítés, bővítés, felhajtás Ruhatisztítás, textil és bőrfestés, szőnyegtisztítás Nyergesújfalu, Kossuth L. u Nyitva: H-P: 9:00-17:00, Sz: 8:00-12:00 Facebook: Rövidáru bolt és ruhaszerviz (1) Aki állatot tart, az állat által másnak okozott kárért felel, kivéve, ha bizonyítja, hogy az állat tartásával kapcsolatban felróhatóság nem terheli. (2) Veszélyes állat tartója a veszélyes üzemi felelősség szabályai szerint felel. A kutya által okozott kár megfizetése alól csak akkor mentesülhetünk, ha az állattartásra vonatkozó szabályokat 1 bizonyíthatóan megtartottuk, vagyis sem szándékosság sem gondatlanság nem terheli magatartásunkat. A felróhatóság hiányát nekünk kell bizonyítani. 6:522. [A kártérítési kötelezettség terjedelme] (1) A károkozó a károsult teljes kárát köteles megtéríteni. (2) A teljes kártérítés körében a károkozó köteles megtéríteni a) a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést; b) az elmaradt vagyoni előnyt; és c) a károsultat ért vagyoni hátrányok kiküszöböléséhez szükséges költségeket. (3) A kártérítést csökkenteni kell a károsultnak a károkozásból származó vagyoni előnyével, kivéve, ha ez az eset körülményeire tekintettel nem indokolt. (4) A bíróság különös méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén a kártérítés mértékét a teljes kárnál alacsonyabb összegben is meghatározhatja. Amennyiben egy kutyát veszélyesnek minősítettek 2 és nyilvántartásba vettek, az állattartó úgy felel, mint a veszélyes üzem esetén. Lényegében felróhatóságra tekintet nélkül - minden kárt meg kell téríteni. 6:535. [A veszélyes üzemi felelősség] (1) Aki fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat, köteles az ebből eredő kárt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt olyan elháríthatatlan ok idézte elő, amely a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül esik. A polgári jogin túl, szabálysértési- és büntetőjogi felelősség megállapítására is sor kerül, ha az állattartó visszaél az állat erejével, és az sérülést okoz embernek, más állatnak. Ezekben az ügyekben a járási székhely jegyzője, a rendőrség, az ügyészség és a bíróság jár el. A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló évi II. törvény (Sztv) szerint a kutyatartó felelőssége a következő: 193. (1) Aki a felügyelete alatt álló kutyát a) a település belterületén felügyelet nélkül bocsátja közterületre, vagy kóborolni hagyja, b) természeti és védett természeti területen, vagy vadászterületen - a vadászkutya és a triflakereső kutya kivételével - póráz nélkül elengedi vagy kóborolni hagyja, c) szájkosár és póráz nélkül közforgalmú közlekedési eszközön - vakvezető, illetve mozgáskorlátozottakat segítő kutya kivételével - szállítja, d) élelmiszer-elárusító üzletbe, közfürdő területére vagy játszótérre - vakvezető, illetve mozgáskorlátozottakat segítő kutya kivételével - beenged, illetőleg bevisz, szabálysértést követ el. (2) Aki veszélyes ebét nem zárt helyen tartja, vagy nem helyez el

9 kutyaügyek hirdetés május a ház (lakás) bejáratán a veszélyes ebre utaló megfelelő figyelmeztető táblát, szabálysértést követ el. (3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott szabálysértés miatt a közterület-felügyelő, természeti és védett természeti területen a természetvédelmi őr, helyi jelentőségű védett természeti területen az önkormányzati természetvédelmi őr, továbbá a mezőőr is szabhat ki helyszíni bírságot. A Büntető Törvénykönyvről szóló évi C. törvény (Btk) szerint állatkínzásért felel: 244. (1) Aki a) gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben indokolatlanul olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza, b) gerinces állatát vagy veszélyes állatát elűzi, elhagyja vagy kiteszi, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha az állatkínzás a) az állatnak különös szenvedést okoz, vagy b) több állat maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza. A büntetőjog szabályai szerint Tiltott állatviadal szervezéséért felel 247. (1) Aki gerinces állat részvételével állatviadalt szervez, tart, ilyen állatviadalra fogadást szervez vagy fogadást köt, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) Aki állatviadal céljára gerinces állatot megszerez, tart, tenyészt, kiképez, idomít, vagy forgalmaz, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ha a kutya (állat) tartás szükségtelenül zavarja (hang- szag- egyéb) a környezetben élőket a Ptk. 5:5-5:8. szerint birtokvédelem illeti meg. 3 Az állatok jól tartásáért, tartási körülményeik jogszerűségéért is felelőséggel tartozik az állattartó. E szabályok megsértése állatvédelmi bírságot, képzésen való részvételre kötelezést, az állatok elkobzását vonhatja maga után. A szomszédok birtoklása zavartalanságát a helyi jegyző védi, az állatok védelmét a települési jegyző és a járási székhelyen működő fő állatorvossal együtt látja el. 4. A kutya ügyekben eljáró hatóságok elérhetőségei a következők: Rendőrség: 06/33/ Jegyző: 06/33/ Állatvédelmi hatóság (főállatorvos) 06/33/ Azért, hogy a kutyaügyek kutyabajok legyenek, vagyis minél előbb megoldást nyerjenek, kérjük, értesítsék a tájékoztatás szerint, az ügyben eljárásra jogosult hatóságot. Azért, hogy a kutyaügyek kutyabajok legyenek, vagyis minél előbb megoldást nyerjenek, kérjük, értesítsék a tájékoztatás szerint, az ügyben eljárásra jogosult hatóságot évi XXVIII törvény az Állatvédelmi törvény, a 41/2010 (II.26) kormányrendelet a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról 2 A veszélyes állatokról és tartásuk engedélyezésének részletes szabályairól szóló 8/1999. (VIII. 13.) KöM-FVM-NKÖM-BM együttes rendelet 1 (2), Állatvédelmi törvény1998. évi XXVIII A jegyző hatáskörébe tartozó birtokvédelmi eljárásról szóló 17/2015. (II. 16.) Korm. rendelet 4 A veszélyes állatokról és tartásuk engedélyezésének részletes szabályairól szóló 8/1999. (VIII. 13.) KöM-FVM-NKÖM-BM együttes rendelet A települési önkormányzat jegyzőjének az állatok védelmével, valamint az állatok nyilvántartásával kapcsolatos egyes feladat- és hatásköreiről szól 245/1998. (XII. 31.) Korm. rendelet A veszélyes állatokról és tartásuk engedélyezésének részletes szabályairól szóló 8/1999. (VIII. 13.) KöM-FVM-NKÖM-BM együttes rendelet 9 EGYNYÁRI PALÁNTA ÉS KOCSI MUSKÁTLI VÁSÁR a Marietta Virág-Ajándék üzletben április 15-től! Címünk: Nyergesújfalu, Váci Mihály u. 9. CZIMLER Építőipari Kft. Czimler Zoltán Kőművesmester és Felelős műszaki vezető Tel: Marietta Virág-Ajándék Tel : Nyitva: Hétfő-Péntek: 8-17 Szombat: 8-13 Vasárnap: 9-12 Székhely: 2536 Nyergesújfalu, Frankel Leó utca 1. Honlap: czimler@invitel.hu

10 május sajtóközlemény nyiss ránk! a Holcim a Cementgyári Mikrotérség Fejlesztéséért Alapítvány sajtóközleménye Hatvanhárom pályázat érkezett a Holcim a Cementgyári Mikrotérség Fejlesztéséért Alapítvány felhívására, melyben több mint 65 millió forintnyi vissza nem térítendő támogatást kértek a civil szervezetek. A kuratórium döntése alapján huszonnégy szervezet összesen 20 millió forinthoz jutott, míg az önkormányzatok között 30 millió forint került szétosztásra. A Holcim Hungária Zrt. egy alapítványt hozott létre, melynek célja, hogy a fenntartható fejlődés és a társadalmi felelősségvállalás elveivel összhangban a Cementgyári Mikrotérség széleskörű fejlődését aktívan támogassa. Ennek köszönhetően 2011 és 2014 között az Alapítvány csaknem 180 millió forinttal támogatta a térség civil szervezeteit, intézményeit, önkormányzatait. A cementgyári mikrotérségbe Bajót, Lábatlan, Mogyorósbánya, Neszmély, Nyergesújfalu, Süttő, Tát, Tokod, Tokodaltáró tartozik. Ennek megfelelően az Alapítvány pályázatot írt ki a térség civil szervezetei és önkormányzatai számára. Pályázni többek között a köznevelési és közoktatási célok elősegítésére, kulturális örökségvédelemre, az épített környezet alakítására és védelmére, sporttal kapcsolatos tevékenységekre, illetve önszerveződő közösségek támogatására lehetett. A hatvanhárom civil és négy önkormányzati pályázat mindegyike megfelelt a pályázati kiírásnak, így nehéz dolga volt a kuratórium tagjainak a támogatottak kiválasztásánál. Végül hat település huszonnégy civil szervezete részesült támogatásban, összesen 20 millió forint értékben, míg a nyertes önkormányzatok között harmincmillió forintot osztottak szét. Nagy öröm számunkra, hogy ilyen nagy összeggel segíthetjük a térség civil szervezeteit. Nem sok példa van arra, hogy egy mikrotérség számára ekkora pályázati forrás álljon rendelkezésre, amely ráadásul önrész nélkül, előfinanszírozásként kerül kiosztásra. Nem volt egyszerű dolgunk a nyertes pályázatok kiválasztásánál, ugyanakkor a kuratórium nagyon konstruktív döntést hozott nyilatkozta Agócs István, a kuratórium elnöke, aki hozzátette: a nyertes pályázókkal kötelezettség vállalási szerződést köt az Alapítvány, amelyben szerepel az összeg felhasználásának időpontja, valamint a beruházás ütemterve is. Ha egy pályázó nem tesz eleget a kötelezettség vállalási szerződésben foglaltaknak, akkor a teljes összeget vissza kell juttatnia az Alapítvány számára. A kuratórium döntése alapján többek között oktatási intézmény, sportegyesület, egyházközösség, hagyományőrző egyesület is van a támogatottak között, ám a nyertesek kilétére csak a június 12-én tartandó ünnepélyes díjátadó alkalmával derül fény.

11 galéria kernstokos hírek kiállítás május 11 TALÁLKOZÁS BÖSZÖRMÉNYI GYULA ÍRÓVAL Következő programja: Vecsési Sándor 85 éves születésnapi kiállítása május 16-án 17 órakor. Böszörményi Gyula Sztanek-Pifkó Célia és Zara Melinda társaságában JUNIOR NYELVVIZSGA A KERNSTOKBAN Szeptember óta minden csütörtökön délután készültünk a vizsgára. Március 25-én reggel egy kisbusszal indultunk az iskolától. Budapesten az ELTE Idegennyelvi Továbbképző Központjában 10 órakor kezdődött az írásbeli rész. Mindenkinek jól sikerült, mert sok ilyen típusú feladatot gyakoroltunk. Miután mindenki végzett a feladatokkal, kaptunk fél óra szünetet. A szóbeli felelést fél 12 körül kezdtük. Egyesével kellett bemenni. A teremben egy kedves hölgy fogadott minket. Rövid beszélgetés után 3 kép közül kellett választani és arról mesélni. A szóbeli fél egykor ért véget. Hazafelé a Mc Donald s-ban ebédeltünk. Nagyon örültünk, mert mindenki jó eredményt ért el és sok tapasztalatot szereztünk a nyelvvizsgán. Köszönjük a Német Nemzetiségi Önkormányzat támogatását! 7-8. OSZTÁLYOS VIZSGÁZÓK ISMÉT SIKERESEN PÁLYÁZOTT A KERNSTOK A Nyergesújfalui Kernstok Károly Általános Iskola természettudományi munkaközössége a Nemzeti Tehetség Program és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt pályázaton Természettudomány a gyakorlatban címmel támogatást nyert. A pályázat fő célja a természettudományos kutatómunka megismertetése a gyerekekkel, melynek során kőzetgyűjtés, ásványtani ismeretek bővítése, barlangászat is szerepel. A 4 napra tervezett projekt során látogatást teszünk a Magyar Állami Földtani Intézetben, ahol a nagyközönség számára elérhetetlen laboratóriumban dolgozó kutatók mindennapi munkáját is megismerhetik, a Füvészkertben botanikai ismereteiket bővíthetik, esete pedig a Polaris Csillagvizsgálóból végezhetnek csillagászati megfigyeléseket. A földtörténeti ismereteiket az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület előadásában mélyíthetik el tanulóink. A Vácrátóti Arborétumban a növények magánéletével ismerkedhetünk meg. BODONI JÁNOS, KEIL ZOLTÁN április 22-én a Kernstok Károly Általános Iskola és az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár közös szervezésében íróolvasó találkozón vettek részt az iskola tanulói. Böszörményi Gyula író volt a vendég, aki ifjúsági, sci-fi és fantasy regényeket, novellákat ír, melyekben mitológiai, népmesei elemeket használ fel. Nevéhez kapcsolódik a Gergő-sorozat, melynek második kötete /Gergő és a bűbájketrec/ 2003-ban Magyarországon az év sikerkönyve lett. Ezen regények megkapták az IBBY-díjat /Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa/ is, 2007-ben pedig József Attila-díjban részesült. A találkozón oldott hangulatban beszélgettek a gyerekek az íróval. Rengeteg kérdés hangzott el. Kíváncsiak voltak például arra, hogy hol, milyen körülmények közt tud igazán alkotni, honnan meríti ötleteit az íráshoz, ír-e megrendelésre, annak idején hogy motiválta színjátszó csoportjának tagjait... itt helyzetgyakorlatot is rögtönzött Böszörményi Gyula, ami nagyon tetszett a tanulóknak. A bő egy órás találkozó végén közös fotó is készült, majd Zara Melinda igazgató, valamint Sztanek-Pifkó Célia és Komárominé Lizán Andrea megköszönték Böszörményi Gyulának, hogy elfogadta meghívásukat s derűs délutánt teremtett a diákoknak. Végezetül dedikálta legújabb kötetét, melynek címe : Leányrablás Budapesten. Bátran ajánljuk minden olvasni szerető kamasz gyermeknek! KATONÁNÉ BERGMANN VIOLETTA BAJNAI KIÁLLÍTÁS Április 26-án első alkalommal mutatkozik be a bajnai Közösségi Házban Sziklai Károly festőművész a bajnai búcsú tiszteletére. A megnyitó a szentmise után, 11:30-kor kezdődik. Sziklai Károlynak ezen kiállítása a 212-ik és 22 képet foglal magába. Karcsi bácsi nagy tisztelettel hívja, várja a mind Nyergesújfalu, mind a község lakóit kiállításának megtekintésére, s reméli, hogy még többször is bemutathatja műveit a településen, illetve a környező falvakban, városokban és igény szerint szakkör vezetésére is szívesen vállalkozna. A kiállítás egy hónapon át látogatható.

12 május pályázati kiírás NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ- TESTÜLETE PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A NYERGESÚJFALUI BÓBITA ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE ÓVODAVEZETŐI MUNKAKÖRÉNEK BETÖLTÉSÉRE A közalkalmazotti jogviszony időtartama: Határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A vezetői megbízás időtartama: A magasabb vezetői megbízás határozott időre, augusztus 1-től július 31-ig szól. A munkavégzés helye: 2536 Nyergesújfalu, Május 1. tér 11. A munkakörbe tartozó, illetve a magasabb vezetői megbízással járó lényeges feladatok: Egy telephellyel működő, német nemzetiségi nevelést is folytató és bölcsődei nevelést ellátó óvoda szakszerű és törvényes működtetése, takarékos gazdálkodás, munkáltatói jogok gyakorlása, döntés az intézmény működésével kapcsolatban minden olyan ügyben, amelyet jogszabály nem utal más hatáskörébe. Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: felsőfokú óvodapedagógusi végzettség pedagógus-szakvizsga, óvodapedagógus munkakörben szerzett legalább 5 év szakmai gyakorlat magyar állampolgárság büntetlen előélet és cselekvőképesség Előnyt jelent: közoktatás-vezetői szakvizsga vezetői tapasztalat német nemzetiségi óvodapedagógusi végzettség A pályázat benyújtásának határideje: június 8. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Nagy Sándor intézményi referens nyújt a /206 telefonszámon. A pályázat benyújtásának módja: A pályázatot három példányban (egy eredeti, kettő másolat) kérjük benyújtani postai úton vagy személyesen, Nyergesújfalu Város Önkormányzatának Képviselő-testülete címére (2536 Nyergesújfalu, Kossuth Lajos u ). Kérjük a borítékon feltüntetni: Óvodavezetői pályázat. A pályázat elbírálásának határideje: június 25. NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ- TESTÜLETE PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A NYERGESÚJFALUI NAPSUGÁR ÓVODA ÓVODAVEZETŐI MUNKAKÖRÉNEK BETÖLTÉSÉRE A közalkalmazotti jogviszony időtartama: Határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A vezetői megbízás időtartama: A magasabb vezetői megbízás határozott időre, augusztus 1-től július 31-ig szól. A munkavégzés helye: 2536 Nyergesújfalu, Kossuth Lajos u. 57. A munkakörbe tartozó, illetve a magasabb vezetői megbízással járó lényeges feladatok: Német nemzetiségi nevelést is folytató óvoda szakszerű és törvényes működtetése, takarékos gazdálkodás, munkáltatói jogok gyakorlása, döntés az intézmény működésével kapcsolatban minden olyan ügyben, amelyet jogszabály nem utal más hatáskörébe. Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: felsőfokú óvodapedagógusi végzettség pedagógus-szakvizsga, óvodapedagógus munkakörben szerzett legalább 5 év szakmai gyakorlat magyar állampolgárság büntetlen előélet és cselekvőképesség Előnyt jelent: közoktatás-vezetői szakvizsga vezetői tapasztalat német nemzetiségi óvodapedagógusi végzettség A pályázat benyújtásának határideje: június 8. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Nagy Sándor intézményi referens nyújt a /206 telefonszámon. A pályázat benyújtásának módja: A pályázatot három példányban (egy eredeti, kettő másolat) kérjük benyújtani postai úton vagy személyesen, Nyergesújfalu Város Önkormányzatának Képviselő-testülete címére (2536 Nyergesújfalu, Kossuth Lajos u ). Kérjük a borítékon feltüntetni: Óvodavezetői pályázat. A pályázat elbírálásának határideje: június 25. NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ- TESTÜLETE PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A NYERGESÚJFALUI BENEDEK ELEK ÓVODA ÓVODAVEZETŐI MUNKAKÖRÉNEK BETÖLTÉSÉRE A közalkalmazotti jogviszony időtartama: Határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A vezetői megbízás időtartama: A magasabb vezetői megbízás határozott időre, augusztus 1-től július 31-ig szól. A munkavégzés helye: 2536 Nyergesújfalu, Felszabadulás tér. 3. A munkakörbe tartozó, illetve a magasabb vezetői megbízással járó lényeges feladatok: Óvoda szakszerű és törvényes működtetése, takarékos gazdálkodás, munkáltatói jogok gyakorlása, döntés az intézmény működésével kapcsolatban minden olyan ügyben, amelyet jogszabály nem utal más hatáskörébe. Illetmény és juttatások: Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók. Pályázati feltételek: felsőfokú óvodapedagógusi végzettség pedagógus-szakvizsga, óvodapedagógus munkakörben szerzett legalább 5 év szakmai gyakorlat magyar állampolgárság büntetlen előélet és cselekvőképesség Előnyt jelent: közoktatás-vezetői szakvizsga vezetői tapasztalat német nemzetiségi óvodapedagógusi végzettség A pályázat benyújtásának határideje: június 8. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Nagy Sándor intézményi referens nyújt a /206 telefonszámon. A pályázat benyújtásának módja: A pályázatot három példányban (egy eredeti, kettő másolat) kérjük benyújtani postai úton vagy személyesen, Nyergesújfalu Város Önkormányzatának Képviselő-testülete címére (2536 Nyergesújfalu, Kossuth Lajos u ). Kérjük a borítékon feltüntetni: Óvodavezetői pályázat. A pályázat elbírálásának határideje: június 25. A pályázatokkal kapcsolatban további információ a honlapon érhető el.

13 programajánlók május 13

14 május beharangozó

15 major attila oldala május 15 Bemutatkozás: költészet és irodalomkedvelő családból származom. Édesanyám, Ortutay-Tiszti Lívia versei a Magyar Lányok oldalain /valamikori újság/ jelentek meg októberében írt egy hazafias, lelkesítő költeményt, amit én vittem el a Rádió Bródy Sándor utcai épületébe. Majdnem 14 éves voltam, viszont nem járt sem busz, sem villamos. Egy traktor húzta pótkocsin tettem meg az út nagy részét a kőbányai Zalka Máté tértől az Orczi térig. Onnan gyalog tovább. A Rádió kapuján kopogni lehetett, ami résre nyílt és én beadtam a verset. Szerencsénkre nem olvasták be, mert később elvitték volna miatta anyámat. Indultam a Budapest Felszabadulási Fogalmazás versenyen, mint általános iskolás. Nyertem. Az első díj egy komoly roller volt, hátsó sárvédőjén felirattal: A Ganz Kapcsolók és készülékek Gyára dolgozóinak ajándéka. Büszkén mentem vele a Lányiskolához, a húgom elé, akit, a táskáját a kormányra akasztva kísértem haza. Akkor még a fiúk ilyen gavallérok voltak. Ezután lehetett a Magyar Rádió Szellemi Öttusa versenye, ahol bekerült a nevem a Rádióújságba. de a pályázatra nem ez, hanem M. A. tanuló munkássága jellemző, aki szanatóriumban, betegen írta meg dolgozatait. A Petőfi gimnáziumban Medgyesi Péter osztálytársa voltam. Nála értelmesebb, becsületesebb fickóval azóta se találkoztam. Akkoriban még nem volt karate, mi cselgáncsoztunk. Tartottunk bemutatókat is, például a Szilágyi Leánygimnázium növendékeinek. Akkor még nem voltak vegyes osztályok. Egy színpad állt a rendelkezésünkre, ahol párokat alkotva, előre megbeszélt és begyakorolt fogásokkal, igazinak tűnő küzdelmet mutattunk be. Az egyetlen baleset is szerencsésen végződött, mikor egy túl intenzívre sikerült fejdobásom után az ellenfelem, Fantoli Tamás elhagyta a küzdőteret. Remek lélekjelenlétről tanúskodva, két karjával elkapta és átölelte a sarokban, de már a színpadon kívül álló nagy reflektort, ami megtartotta és nem hagyta leesni. A közönség persze azt hitte, hogy ez is része a műsornak és nagy tapsot kaptunk. A gimiben ért egy kis csalódás. Nem került be az évkönyvbe, hogy megnyertem a birkózó versenyt. Talán az érem most is megvan. Édesanyám halála után szakmát kellett tanulnom. A cél: ruházati termékek magas, művészi fokon való létrehozása volt. Mikor az Opera bál frakkjait készítettük, ez a cél beteljesülni látszott. Az elsőbálos kisasszonyok gavallérjainak egy része Katonai Főiskolás volt, a többiek, kivétel nélkül a mi frakkjainkat viselték. A Csúcsforgalom című népszerű rádióműsorban beolvasták egy versikémet: Kerékpárra kell a csengő, nem vitás, jó a fék is, hogyha jó és nem hibás, de a legfontosabb még is, a két lámpa, ami ég is! Reklám versikékkel kezdtem. Írtam a Verseny Áruháznak, a Malévnek /tőlük pénzutalványt is kaptam/, majd próbálkoztam VÁZLATOS ÉLETEM A Költészet Napján Németh Tamásnéval versfordítással. Egy francia verset kellett átültetni magyarra. Bár 56 után tanultunk franciát az általánosban, de ez kevésnek bizonyult. Szalai Zsolt édesanyját, Mabel nénit kértem segítségül /ez már itt történt Nyergesen/, aki készített nekem egy nyersfordítást. Ennek alapján én újraköltöttem a verset. A pályázatot ugyan nem nyertem meg, de könyvutalványt kaptam, amit a helyi Könyvesboltban, Miskolczi Józsefnénál váltottam be. A családom kihasznál, mert ahányszor születik barátoknál kisbaba, ezt hallom: igazán írhatnál a keresztelőre valami jópofát. Persze én szívesen írok. Ilyesmiket: kis Böröndi Nórit keresztelni visszük, boldog lesz e névvel, mindannyian hisszük... és így tovább. Más. Levél kórházban fekvő hitvesemhez: Magamra hagytál. Igyekszem megszokni hiányod. Sikerül is tán, egészen addig, míg meg nem látom lányod. Szalad felém, keze kabátja gombján motoszkál, s puszi helyett csak ennyit kérdez: Apu! Krémtúrót hoztál?! A SZŰZ FIÁHOZ Dűlőút, avagy autópálya, kulcsláncomon képednek mása, s szeretném hinni, megérkezünk. Egy intés a szülői háznak, a távolban fények cikáznak, s tudom, szeretetre éhezünk. Értékes érdek vezet minket, elhagytuk őket, őseinket, azt hittük sokkal könnyebb válni. Mindent gyorsan, még ma szeretnénk, alig érkeztünk, máris mennénk; merünk már a viharban állni. Köröttünk annyi gond és gyász van, apám beteg, hisz gyógyulásban, s, hogy így legyen, mi kérünk Téged! Hiába bennünk rutin, készség, - hit nélkül rajtunk nincs segítség. Hibáinkért a szégyen éget. Magunk készítjük étkeinket, bocsásd meg nekünk vétkeinket! Több mint négy éve kórházban voltam. Ottani élményemről meghúzva ugyan, de megjelent írásom. Nők Lapja feliratú töltőtollat kaptam tőlük. Mindenkinek kéne olvasnia a Nők Lapját, annyi nívós cikk, interjú van benne. Ilyen nevek: Szegő András, Grecsó Krisztián, Varró Dániel, Schaffer Erzsébet, Müller Péter. Csak tanulni lehet tőlük! Stílust, életszemléletet. Legutóbb szlogenpályázaton vettem részt. Gyógyhatású készítményt kellett reklámozni. Tumor olyan, mint a lőtt seb, de a Culevit erősebb! Tervezem, hogy továbbra is hangulatjavító írásokat küldök be újságunknak a Nyergesi Hírmondónak. Kedvencem: Radnóti Miklós. Közvetlenségnek és ünnepélyességnek micsoda példája a Hetedik ecloga befejezése: Csak én ülök ébren, féligszítt cigarettát érzek a számban a csókod íze helyett és nem jön az álom, az enyhetadó, mert nem tudok én meghalni se, élni se nélküled immár. Csodás!!! Majd József Attila /NEM EMEL FÖL/. Nagy László: S fogában tartva / ki viszi át a szerelmet / a túlsó partra? Sajnos nem lehet rövidebben összefoglalni ennyi évet! MAJOR ATTILA

16 május nyelvőrző költészet napja hirdetés MAGYAR KÖLTÉSZET NAPJA NYERGESÚJFALUN Idén, már második éve, hogy Nyergesújfalun városi szinten is megünnepeltük a Magyar Költészet Napját. Április 11-én 16 órától József Attilára emlékezve "nyergesújfalui tollforgatók", /vers és rímfaragók/ mutatkoztak be a versszerető közönségnek. A rendezvényt Kákonyi Gellért művelődési ház igazgató nyitotta meg. Szepesi Zsuzsanna /Arany minősítésű, ill. Nívó-díjas költőnő/ ötödik verseskötetét ismertette, melynek címe: Semmibe néző. Major Attila, aki szintén helyi vers és rímfaragó, megosztotta velünk kedves reklám versikéit, verseit, mesélt életéről, pályafutásáról Németh Tamásné, az irodalmi csoport vezetőjének közreműködésével. Kvíz kérdések is tarkították az irodalmi délutánt, József Attila verseinek részleteiből kellett kitalálni a vers címét. A helyes megfejtők könyvjelzőt kaptak ajándékba. Mindezek után egyéni versmondások következtek. Hallhattunk verseket a nyergesújfalui Barátság Kör Egyesület Irodalmi Csoportjának előadásában, valamint a közönség közül is jelentkeztek ELFELEDETT SZAVAINK Katonáné Bergmann Violetta rovata Kedves Olvasóim! Ismét nyissuk ki könyvecskénket /vademecum: "velemjáró könyvetske"/, zseblexikonunkat és elevenítsünk fel egy-két rég elfeledett szót, kifejezést. gyorsparaszt: oly szekeresgazdák neve, akik egyes nyugatmagyarországi városok /Pozsony, Győr stb./ és Bécs között rendszeres személyszállító járatokat tartottak fenn a 19. század közepéig "A Duna túlsó partján vágtat egy négylovas szekér... Egyike azoknak, amiket gyorsparasztok nevezet alatt ismert a vasúttalan hajdankor..." /Jókai/ - Nyergesújfalu is híres volt gyorsparasztjairól... gyepű: eredetileg élősövény, tüskebozótból felrakott kerítés - "Felém a kert gyepűin által egy gerlice búgása hat..." /Arany : Kertben/ - az Árpád-korban a gyepű erdős, mocsaras határsáv volt, melyet védelmi okokból járhatatlan, ősi vadságában hagytak meg, esetleg különféle torlaszokkal meg is erősítettek - a gyepűelve pedig az erdőn túli terület neve volt - az elv, vagyis a túloldal szó kiveszett, csak az Erdély/Erdőelve/és a Havasalföld/ Havaselve/ szavakban rejtőzik - ismeretlen eredetű, elavult régi szavunk, nincs köze a gyephez gügyü: falusi házasságközvetítő asszony - "A gügyü is összehoz házasságokat, de a gügyünek is az Isten súgja a szándékait." - /Mikszáth/ - talán a gügyög igéből származik - nyelvjárási szó gránic: országhatár - "II. Rákóczit huszonöt év múlva is hazavártátok a halála után; egyikőtök-másikotok találkozott is vele az ország valamely gránicán..." /Mikszáth/ grácia: kecs, báj, kellem - a három Grácia: három nővér, a báj római istennői - görög megfelelői a Khariszok - néha tréfásan ezt mondjuk három elválhatatlan barátnőre is - régies értelemben kegyelmet is jelentett - "A kopasz koponyáról lesiklott a kendő, s Martinovics az öröm mosolyával pillanta körül. Grátiát reményle. /Kazinczy/ - latin eredetű szó góhér: laza fürtű, hosszúkás bogyójú szőlőfajta - "Setétül a setét góhér a vesszőkön, barna színt ver vissza a többi szőlőkön..." /Csokonai: Az ősz/ fűszerszám: fűszer, illatszer - "Suhogó szárnyain a fák árnyainál egy fűszerszámozott theátrumot csinál..." /Csokonai: Az estve/ - elavult szóalak, a szerszám régi "eszköz" jelentésében szerepel, a fű pedig mindenféle növényt jelentett, ami nem fa A Barátság Kör Irodalmi Csoportja versmondásra. Kizárólag magyar költők verseit szavalták, olvasták a résztvevők. Minden előadó oklevelet kapott. Közös versként József Attila Hazám című verséből olvastunk fel részletet. A költészetnek szentelt délutánunkat a városunkban működő Szabolcsi Bence Alapfokú Művészeti Iskola gitár szakos tanulói tették színesebbé Milánkovics Viktor zenetanár vezetésével. Végezetül a Szózat hangjai csendültek fel a Térségi Közösségi Ház falai között. A visszajelzések alapján tetszett az embereknek, hogy a hétköznapokból egy kicsit kiszabadulva, mindenki elmélyülhetett egykét órára a lélek rejtelmeiben, gyönyörködhetett a szépen megfogalmazott érzelmekben, s megmutathatta, hogy ő is tud szépen verset mondani, felolvasni. BARÁTSÁG KÖR EGYESÜLET IRODALMI CSOPORTJA ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR A Móka Klub Játszóház Nyergesújfalun megnyitott már, minden kis és nagy vendéget is sok szeretettel vár! Gyerekeknek: - labirintus, trambulin, ugráló vár, labdatenger - kis tesódnak játszósarok, labdás medence, mini házikó Anyának, apának: - családias, gyermekbarát környezet, zamatos kávék, teák - üdítő, ingyenes wi-fi, újságok Mesés különterem, ahol garantáltan felejthetetlen hangulatban ünnepelheted meg a születésnapodat! Hol találsz meg Bennünket? Nyergesújfalu, Kun Béla tér mokaklub@gmail.com Nyitva: Minden nap 9:00-19:00 Mindenkit sok szeretettel várunk!

17 bibliaolvasás hirdetések május Olvassuk együtt a Bibliát! Keddenként este 6 órai kezdettel a Tömegszervezeti Székházban Nyergesújfalun folytatjuk tovább a Dániel könyvét megismerő bibliaköri alkalmainkat, Titkok megfejtése címmel. Igazi vágyunk a Biblia próféciáinak megismerésén túl mindig az, hogy a gyakorlati életünk szüntelen fejlődjön, változzon olyanná, amilyent az alábbi leírás tár elénk: A király így felel majd nekik: Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg. Máté evangéliuma 25:40 MEGNYÍLT A KERZSU ART KÉZMŰVES PORTÉKÁK BOLTJA NYERGESÚJFALUN A KOSSUTH L. ÚT 174. ALATT! (a Friss Pékséggel szemben, a volt gyermekdivat helyén.) Üzletünkben kaphatók: Sópárnák, tönkölypelyva és aromaterápiás párnák textil és fa lakásdekorációk, ajándéktárgyak, a készítőtől. Az ország számtalan pontjáról érkezett kézművesek fa, kerámia, csuhé, textil alapanyagokból készült portékái, kézi csomózású szőnyegek, kézműves ékszerek. Júniusban kínálatunk rövidáruval és lakástextillel bővül. Egyéni rendeléseket vállalunk. Várunk mindenkit szeretettel! Tel: Mit látsz meg a másikban, ha ránézel? Ki néz veled farkasszemet? Kit veszel észre a rád meredő kék, barna, zöld szempárban? Egyszer egy kedves tekintetet, barátot, rokont, azt, akit szeretsz, akihez ragaszkodsz, aki fontos neked. Másszor a kiállhatatlan gondnokot, a boltost, aki mindig mogorva, a rámenős kéregetőt, akiről tudod, hogy a sarki kocsmában fogja elkölteni az összes kapott apróját, vagy épp azt az ismerőst, akivel nem tudjátok megtalálni a közös hangot, és kölcsönösen rossz érzéseket tápláltok magatokban egymás iránt. Ma reggel Isten egy újabb kihívással áll eléd: nézd másként az embereket! Láss meg valamit bennük, ami mellett eddig talán észrevétlenül elsuhantál. Lásd meg az Ő arcát mindenkiben! A legkisebben és legnagyobban, a legjobban és legszerencsétlenebben egyaránt. Abban is, akit szeretsz, akivel számtalan közös kalandot éltél meg, és abban is, akit legszívesebben elkerülnél az utcán. Nézz úgy a járdán sűrű dohányfüstöt fújó szembejövőre, hogy Krisztus érte is meghalt, és ugyanúgy szereti, mint a szelíd kis nénikét, aki a kasszánál maga elé akart engedni téged, hiszen csak 1-2 áru lapult a kosaradban. Lásd meg a másikban azt, amit Isten lát benne, és ne az ítélkezéssel foglalkozz! Nyújts segítő kezet annak, akinek szüksége van rá, rád, az együttérzésedre, a mosolyodra, a kézzel fogható támogatásodra, és lásd meg szemeiben azt, akiért a Világ Ura ugyanúgy életét áldozta, mint érted. Lásd meg bennük azt az embert, akit Isten Fia különlegesen értékesnek tart! OLÁH LÁSZLÓ

18 május focitábor

19 Rovástábla Nyergesen táblaavatás előadások hirdetés május A magyarság keresztútjárása 19 Május 22-én pénteken 17 órakor a Térségi Közösségi Házban Pap Gábor művészettörténész A magyarság keresztútjárása - Népek Krisztusa"- a magyar történelem tükrében címmel tart előadást. A program ingyenes, adományokat örömmel fogadunk! (Romanek Ligia) A Nyergesújfalui Jobbik Alapszervezete rovásírásos helységnévtáblákat avatott április 11-én szombaton. Egy helyi fafaragó mestert, Ács Andrást kértek fel a táblák kifaragásához. A rendezvény a magyar és székely Himnusz közös eléneklésével kezdődött. Harmath Károly, a helyi alapszervezet elnöke köszöntötte a megjelenteket. Az alapszervezet tavalyi megalakulásakor célul tűzte ki, hogy rovástáblák kerüljenek ki Nyergesújfalu bevezető utjai mellé, mely most megvalósult. A nívós alkotásokat Vágó Sebestyén, a Jobbik országgyűlési képviselője beszédében dicsérte, mint mondta, itt megvalósult az, ami nélkül új magyar feltámadás nem lehet: vissza kell térni a gyökereinkhez. A táblákat ifj.hegedűs Lóránt református lelkész áldotta meg. Az avatóünnepséget a Szózat közös éneklése zárta. HARMATH KÁROLY ifj. Tompó László előadása Klimabox Május 31-én 16 órakor a Térségi Közösségi Házban Ifj. Tompó László Kortárs magyar szépirodalom címmel tart előadást. Sokan szépirodalmunk hanyatlásától, sőt eltűnésétől tartanak. Valóban erről van szó? Erre a kérdésre felel az irodalomtörténész előadó ez alkalommal. Az előadás ingyenes, adományozni a támogatóládikán keresztül lehet. CSIGE MÓNIKA Komfort-, ipari klímaberendezések telepítése, javítása, karbantartása valamint háztartási-, ipari hűtőberendezések javítása, karbantartása. Ingyenes helyszíni felmérés, tanácsadás! Kecse-Nagy Mátyás I. kategóriás minősített általános hűtéstechnikai szerelő

20 május tavaszi bál étlap TAVASZI BÁL A NAPSUGÁR ÓVODÁBAN Bár az időjárás még igen zord, de a csillagászati tavasz már beköszöntött. A Napsugár Óvoda kis lurkói ennek megünneplésére rendezték meg a Tavaszköszöntő bált. Mely hatásosnak bizonyult, hiszen a rákövetkező héten teljesen szuper tavaszi időjárásban lehetett részünk. A házi farsangi bált követte március 28-án egy szeles szombati délutánon a tavaszköszöntő bál, amit a Kossuth Lajos utcai tornateremben rendeztek meg. A helyszínt a tavasz virágai díszítették, melyeket a Napsugár Óvoda lelkes és kiváló kézügyességgel rendelkező, kreatív óvó és dadus nénijei készítettek el. A terem elrendezése nagyon jó volt, mivel a kis fellépők birtokba vehették a nagyszínpadot, ami a terem bejárata mellett volt középen és ott mutatták be színvonalas szórakoztató tavaszköszöntő műsorukat. A szülői munkaközösség vezetőjének köszöntője indította az előadást, amit a nagycsoportosok Brahms: Magyar táncok nyitótánca és köszöntő versikéi követett. Ezután a minik ropogós-topogós" körtánca és maszkabálos tekeredős tánca jött. Őket követték a kicsik, akik a Muzsika hangja állandó slágerével ismertették meg a nézőket a szolmizációs hangokkal. Utánuk sorra a középsősök jöttek, az ő repertoárjuk az óvoda német nemzetiségi nevelésének példáját mutatta a kopf zum és a stern polka. A műsort a nagyok zárták Palya Bea: Hogyha nékem Laci bátyám dalára szedték vígan a lábukat, majd elénekelték az Iglice szívem és a János úr dalokat. Minden produkció nagy tapsot kapott. A gyerekek boldogan jöttek le a színpadról. A színpaddal szemben a terem hátsó felében volt a terülj-terülj asztalkám", ami telis-tele volt szebbnél szebb és finomabbnál finomabb süteményekkel, amiket a szülők nagy szeretettel készítettek. Ezeket a finomságokat a kihelyezett asztaloknál padokra leülve lehetett elfogyasztani. A színpad előtt kialakított tánctéren a Szalai Band által szolgáltatott zenére ropták a körtáncot a különféle jelmezbe bújt óvodások. Együtt táncolt a Pókember, a rendfenntartó szervek képviselői, a tündérkirálynő, a ninja, Khumba, a kisegér, a lepkekirálynő, a Jégvarázs hercegnői, Jack Sperrow, Hófehérke, Angry Bird, Tigris két s-sel és y-nal", Villám McQueen-es autóverenyző, a boszorkány, a katicabogár és még sokan mások a mesevilágból. A táncos mulatság közepette került sor a tombolanyeremények átvételére melyeket mindenki szemügyre vehetett a színpad mellett felállított asztalon. A sok adománynak köszönhetően temérdek zsákbamacska közül tudtak választani a gyerekek, így senki sem távozott üres kézzel. BAKOS KATALIN Köszönet a támogatóinknak: a szülőknek és a Szülői Munkaközösség tagjainak, akik hozzájárultak a Tavaszi bálunk sikeréhez: TÁMOGATÓK: 100 Ft-os bolt, Andruskó Sound Kft., Aranka Gazdabolt, Ászok Vendéglő - Marosné Pócs Eleonóra, Barátok közt Cukrászda, Buzás Péter, Deco-ber Kft., Dömper Kft, Dr. György Emilia, Édenkert Biobolt Kft., Eurotel Telefonüzlet Nyergesújfalu-Esztergom, Fanny Gyermekdivat, Gran Heliosz Kft. Esztergom, Gyógyvarázs, Gyöngyszem Optika - Bánki Katalin, Hummel Pékség, Kincsestár 2007 Kft., Lotti Virág ajándék, Megawatt Kft., Merantin Kft., Mikroptika Kft., Móka Klub, Mónika Fodrászat, Optika, Pilis Comp Számítástechnikai Szaküzlet és Szervíz, Piszkenet Kft., Ridly Katalin, Teniszklub, Ujszászi Gyuláné. Az óvoda dolgozói és gyermekei nevében Papp Olivérné a Nyergesújfalui Bóbia Óvoda és Bölcsöde Napsugár telephely vezetője.

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló 'f Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Mászóka Óvoda és a Kőbányai Janikovszky Éva Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános

Részletesebben

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere.f lrg. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Gépmadár Óvoda intézményvezetői álláshelyének pályáztatásáról

Részletesebben

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére ... napirendi pont E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére Előterjesztés címe és tárgya: a Csabdi Napraforgó Óvoda óvodavezetői álláshelyére pályázat

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/6/5/2015. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 27-i ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat fenntartásában

Részletesebben

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

ben a közoktatási intézmények vezetői közül az alábbiaknak jár le a vezetői megbízása: Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Oktatási és Közművelődési Főosztály kmiíet Kőbányai i ifi- :-testüiet ülése A$j 945"/ 5^/tooe. Tárgy: Javaslat közoktatási intézményvezetői

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. május 12-I RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 40/2015. (V.12.) 41/2015. (V. 12.) 42/2015. (V. 12.) 43/2015. (V. 12.) 44/2015. (V.

Részletesebben

Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat. Képviselő- testülete

Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat. Képviselő- testülete Belváros- Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Képviselő- testülete a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet a Játékkal- mesével Óvoda

Részletesebben

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t. Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: K i v o n a t Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 13-ai ülése jegyzőkönyvéből: Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 58 /2018. (VI.13. ) Ök. sz. határozata: Nádudvar

Részletesebben

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában:

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában: ~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án 17.00 órakor kezdődő nyilvános testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. május 29. Dr. Pavlek Tünde jegyző

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 9-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Városi Óvoda intézményvezetői álláshelyére pályázat kiírása

Részletesebben

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének május 22-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 99/2015.(V.22.)HÖ sz. határozat Hajdúhadház Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztést megtárgyalta, és úgy határozott, hogy az előterjesztés mellékletét képező Hajdúhadház Város Integrált

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulási Tanács 2018. május 8.-ai nyilvános ülésére Előterjesztő : Takács Péter társulási tanács elnöke Előkészítette

Részletesebben

A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól.

A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, 2014. augusztus 1-jétől 2019. július 31-ig szól. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet Az I-11/80.132/2014.sz. határozat 1. sz. melléklete Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Miskolci Batsányi János Óvoda (3534 Miskolc, Batsányi

Részletesebben

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 2535 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2017. évi 3. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat 10/2016.(II.4.) határozat Tárgy: Egészségügy 2015. évi pénzügyi elszámolása Bénye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja az Egészségügyi Intézményfenntartó Társulás által működtetett védőnői

Részletesebben

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 3700 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2014. évi 7. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület szeptember 12-én tartandó ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület szeptember 12-én tartandó ülésére ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2018. szeptember 12-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Napsugár Óvoda és Bölcsőde óvodavezetői álláspályázat kiírására Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő:

Részletesebben

Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat

Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat Cházár András Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Pedagógiai Szakszolgálat a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. április 24.-én tartandó ülésére. Pályázat kiírása a Lurkófalva Óvoda Füzesgyarmat óvodavezetői állására Füzesgyarmat Város Önkormányzat P O L G Á R M E S T E R É T Ő L 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 246/2012.(IX.27.) számú. határozata

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 246/2012.(IX.27.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 246/2012.(IX.27.) számú határozata a Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakiskola, valamint a Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi

Részletesebben

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására

Javaslat óvodavezető beosztás ellátására szóló megbízás pályázati kiírására 1 PÁSZTÓ VÁROS POLGÁRMESTERE 3060 Pásztó, Kölcsey u. 35. (06-32) 460-753 Fax: (06-32) 460-918 E-mail: forum@paszto.hu Testületi napirend sorsz.: Bizottsági napirend sorsz.: Szám: 1-184/2018. Megtárgyalás

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/ RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Hesz Ildikó előterjeszti: Dr. Varga Tibor

Részletesebben

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2014. január 14-i ülésére

KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL E L Ő T E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2014. január 14-i ülésére A rendszerfüggő víziközműelemek bérleti díjának megállapítására Tiszamenti-regionális Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársasággal, mint víziközmű szolgáltatóval 2013. október 31-én aláírt bérleti-üzemeltetési

Részletesebben

2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült

2014. évi. 14. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült 2014. évi 14. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 23-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma

Részletesebben

4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: * Fax.: : * Internet:

4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: * Fax.: : * Internet: TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK P O L G Á R M E S T E R E 4066 Tiszacsege Kossuth u.5. * Tel.: 52 588-400 * Fax.: 52 588-405 email.: pmhivatal@tiszacsege.hu * Internet: http://www.tiszacsege.hu/ MEGHÍVÓ

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester,

Jegyzőkönyv. Nádudvar Város Önkormányzata képviseletében: Beke Imre polgármester, Jegyzőkönyv Készült: 2017. május 10-én de: 9,00 órai kezdettel a Nádudvari Polgármesteri Hivatal helyiségében a Nádudvari Szociális Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanács tanácsüléséről Jelen vannak:

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Ikt.sz.: 1/240-1/2012/I. Tárgy: Intézményvezetői pályázatok kiírása Üi.: Juhász Ferencné dr. Melléklet: 3 db pályázati kiírás Makó Város

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének január 26-i rendkívüli ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének január 26-i rendkívüli ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s z t é s Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

A "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet. Szentes Városi Könyvtár

A Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet. Szentes Városi Könyvtár A "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

Részletesebben

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1

Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 157 OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS KÖZLÖNY 2017. évi 1. szám Pályázati felhívás nevelési-oktatási és egyéb intézmény vezetői álláshelyének betöltésére 1 A pályázatok benyújtásával és közzétételével (így különösen

Részletesebben

2. számú melléklet Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata pályázatot hirdet a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Csepeli Egyesített Óvoda intézményvezetői (magasabb vezető) beosztás ellátására

Részletesebben

Készült: Adorjánháza, Csögle, Egeralja, Iszkáz, Kiscsősz, Kispirit községek képviselőtestületeinek J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Készült: Adorjánháza, Csögle, Egeralja, Iszkáz, Kiscsősz, Kispirit községek képviselőtestületeinek J E G Y Z Ő K Ö N Y V Adorjánháza, Csögle, Egeralja, Iszkáz, Kiscsősz, Kispirit községek képviselő-testületei Szám: 368-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Adorjánháza, Csögle, Egeralja, Iszkáz, Kiscsősz, Kispirit községek

Részletesebben

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére Iktató szám: 47/2015. Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2015. március 19-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a Csudafa Óvoda óvodavezetői

Részletesebben

POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544;

POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544; POLGÁRI JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA 4090 Polgár, Kiss E. u. 10. Tel.: 52/391-544, Fax: 52/391-544; A Polgári József Attila Gimnázium és Szakképző Iskola a közalkalmazottak jogállásáról

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről

ELŐTERJESZTÉS. Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről ELŐTERJESZTÉS Sportlétesítmény és Szabadidőközpont Üzemeltető intézményvezető beosztás ellátására vonatkozó pályázati felhívás közzétételéről 1. előterjesztés száma: 348/2017 2. előterjesztést készítő

Részletesebben

VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/ Fax: 85/

VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/ Fax: 85/ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Telefon: 85/501-001 Fax: 85/501-055 E-mail:polghiv@marcali.hu Ügyiratszám: 7902/7/2016. 5. sz. előterjesztés Ügyintéző: Németh Ildikó E L

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2017. február 15. napi ülésére. Készítette: Erdősné dr. Kocsis Helga Humán Ügyosztályvezető Tárgy: Döntés a Kertvárosi

Részletesebben

Tárgy: Javaslat konyhai kisegítő munkakörben közalkalmazotti jogviszony létrehozására irányuló pályázat kiírására.

Tárgy: Javaslat konyhai kisegítő munkakörben közalkalmazotti jogviszony létrehozására irányuló pályázat kiírására. ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. AUGUSZTUS 25-i MUNKATERV SZERINTI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 990-7/2016/SZ.. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB V I. N API R E N D Tárgy: Javaslat

Részletesebben

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező

Részletesebben

Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására

Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására Javaslat az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézmény igazgatói beosztás ellátására vonatkozó pályázat kiírására Előterjesztő: Társulási Tanács Elnöke Előkészítő: Hatósági

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének május 5-ei ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének május 5-ei ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének 2016. május 5-ei ülésére Iktatószám: 10-87/8/2016 Készítette: Kozma György hivatalvezető Szavazás módja: egyszerű

Részletesebben

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján!

a Corvin Művelődési Ház magasabb vezetőjének megbízására kiírt pályázattal kapcsolatos döntés Zárt ülést igényel az Mötv 46. (2) b) pontja alapján! BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a képviselő-testület 2014. május 14-ei ülésére. Készítette: Müller Kinga Intézményi Irodavezető Tárgy: Corvin Művelődési Ház magasabb vezetői

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 20-ai ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 20-ai ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. szeptember 20-ai ülésére Iktató szám: 157/2018. Tárgy: A Ferencvárosi Intézményüzemeltetési Központ intézményvezetői

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK április 27-i munkaterv szerinti képviselő-testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK április 27-i munkaterv szerinti képviselő-testületi ülésére ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/520-020; Fax: 46/520-021 polgarmester@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK

Részletesebben

Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi normatív határozatai

Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi normatív határozatai Átány Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi normatív határozatai 3/2017. (I.26.) Képviselő-testületi határozat: Átány Község Önkormányzati Képviselő-testülete, Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) ; a Képviselő-testülethez FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2016. 15. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földesi Szociális

Részletesebben

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének április -i soros ülésére

... napirendi pont. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének április -i soros ülésére ... napirendi pont E LŐTERJESZTÉS 2016. április -i soros ülésére Előterjesztés címe és tárgya: a Csabdi Napraforgó Óvoda óvodavezetői álláshelyére kiírt pályázat elbírálása Tárgykört rendező jogszabály:

Részletesebben

J A V A S L A T. köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére. Ózd, november 25. Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály

J A V A S L A T. köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére. Ózd, november 25. Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály J A V A S L A T köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére Ózd, 2015. november 25. Előterjesztő: Előkészítő: Polgármester Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály A nemzeti köznevelésről

Részletesebben

24. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)

24. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.) Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520 223-24/2013. iktatószám 24. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének és Kertészsziget

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 14-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 14-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. január 14-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 6/2014.(I.14.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 7/2014.(I.14.)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat.

Jegyzőkönyv. Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. 43/2015.(VI.15.) kt. határozat. 264/7/2015. Zala Megye Kányavár Jegyzőkönyv Kányavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 15 - én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 40/2015.(VI.15.) kt. határozat. 41/2015.(VI.15.)

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat Gazdasági Ellátó Szervezet magasabb vezetői

Részletesebben

2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f.

2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f. NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 189/2018. (Xl.29.) számú határozata a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő Váci Mihály Kulturális Központ igazgatói (magasabb vezető)

Részletesebben

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója XVI évfolyam - 11 szám 2015 November Programajánló óvoda, iskola, ápolóotthon, Tompaháti Közösségi Tér karácsonyi műsora, az estet a Szegedi Miniszínház műsora zárja Hozzon egy díszt a falu karácsonyfájára!

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET február 13-ai ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET február 13-ai ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 33/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET 2014. február 13-ai ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A Csicsergő Óvoda,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Girincs: Baráth László polgármester. Dr. Dienes Attila képviselő. Farkasné dr. Molnár Mónika körjegyző

Jegyzőkönyv. Girincs: Baráth László polgármester. Dr. Dienes Attila képviselő. Farkasné dr. Molnár Mónika körjegyző Jegyzőkönyv Készült: Tiszalúc Girincs Községek Önkormányzatainak Képviselő-testülete által 2012. május hó 24. napján, délután 15,00 órai kezdettel megtartott együttes ülésről Jelen vannak: Tiszalúc: Majdanics

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s E l ő t e r j e s z t é s a Képviselő-testület 2011. október 20-án de. 8.15 órától tartandó ülésére a Justh Zsigmond Művelődési Ház, Könyvtár és Közösségi Ház vezetői pályázatának kiírása tárgyában. Tisztelt

Részletesebben

285/2012.(XI.29.) számú. határozata

285/2012.(XI.29.) számú. határozata NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 285/2012.(XI.29.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 228/2012. (IX. 27.) számú határozata alapján vállalt intézmény-működtetési feladatellátásra

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere Ügyszám: 24449/2015. Javaslat Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzat Csarnok- és Piacigazgatósága igazgatói (magasabb vezetői) beosztásának ellátására

Részletesebben

J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására

J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására J a v a s l a t az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd,

Részletesebben

{/.D. szám ú előterjesztés

{/.D. szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere {/.D. szám ú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Csodafa Óvoda, a Kőbányai Mocorgó Óvoda, a Kőbányai Aprók

Részletesebben

Budakörnyéki Közterület - Felügyelet pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Herceghalom és Páty.

Budakörnyéki Közterület - Felügyelet pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Herceghalom és Páty. Budakörnyéki Közterület - Felügyelet pályázatot hirdet közterület-felügyelő munkakör betöltésére. A munkavégzés helye: Herceghalom és Páty. A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: Budakörnyéki Közterület-felügyelet

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzata 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 3/2012. ikt. Sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Csanádapáca Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. február 3-án, 09 óra

Részletesebben

XVII évfolyam - 4 szám 2016 Április Pályázat Derekegyházi Napköziotthonos Óvoda a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992 évi XXXIII törvény 20/A alapján pályázatot hirdet Derekegyházi Napköziotthonos

Részletesebben

Előterjesztő: Tóth József polgármester. 3./ Javaslat az I. világháború emlékét őrző új emlékmű felállítására. Előterjesztő: Tóth József polgármester

Előterjesztő: Tóth József polgármester. 3./ Javaslat az I. világháború emlékét őrző új emlékmű felállítására. Előterjesztő: Tóth József polgármester Polgár Város Önkormányzat Képviselő-testülete Ikt. sz.: I/973-13/2018. J E G Y Z Ő K Ö N Y V, mely készült 2018. szeptember 12-én 18.30 órai kezdettel Polgáron, a Polgármesteri Hivatal Kovács Istvánné

Részletesebben

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE II. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d

NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE II. FÉLÉVI MUNKATERVE. N a p i r e n d NYERGESÚJFALU VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. II. FÉLÉVI MUNKATERVE Képviselő-testületi ülés időpontja: 2012. augusztus 30. Az előterjesztések elkészítésének határideje: 2012. augusztus 21.

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. 129/2018. (Vl.21.} számú. határozata

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. 129/2018. (Vl.21.} számú. határozata NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 129/2018. (Vl.21.} számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár igazgatói (magasabb

Részletesebben

J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására

J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására J a v a s l a t az ÓZDINVEST Kft. ügyvezetői állás betöltésére vonatkozó nyilvános pályázat kiírására Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: P.H. Településfejlesztési Osztály Ózd, 2017. október 26. Ózd

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz: 22-166/2018. Tárgy: Pályázat kiírása művelődésszervező álláshely betöltésére.

Részletesebben

Segesd Község Önkormányzata Polgármesterétől Segesd, Szabadság tér 1. Tel.: 82/598002, Fax: 82/

Segesd Község Önkormányzata Polgármesterétől Segesd, Szabadság tér 1. Tel.: 82/598002, Fax: 82/ Segesd Község Önkormányzata Polgármesterétől 7562. Segesd, Szabadság tér 1. Tel.: 82/598002, Fax: 82/598002 E-mail: segesd@latsat.hu Előterjesztés a képviselő-testület 2016. május 25.-i ülésére Tárgy:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET június 07-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET június 07-ei ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 152/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2012. június 07-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A Kosztolányi Dezső Általános

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 4. szám Kedves Olvasó! Szeszélyes tavasz vége felé járva végre többször örülhetünk a várva várt melegnek. Az általunk kínált portékák is színesebbek, vidámabbak és nyarat idézik.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének január 15-én (kedden) órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének január 15-én (kedden) órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Szám: 1/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült Pilisszentlászló Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 15-én (kedden) 18.00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről Jelen lévő képviselők: dr. Illés György

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 10-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET szeptember 10-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 181/2015. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. szeptember 10-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A Csicsergő Óvoda óvodavezető

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyűléshez NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ város POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS CÍMZETES FÓJEGYZÓJE Ügyiratszám: 74973/2011.XIII. Ügyintéző: Farag6né/Bné 4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS - a Közgyűléshez

Részletesebben

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

!#$ ,-*$$ -%!$)%-%*(. / -&0& 1 -* ,#*5,#! 1 A! $  $ & B!  $ '( $   A!% E % D2% D D $ % $ & & '(& )'(' +,-./01 ) & 20(3 % & 4( 3 5 $ & 6 7 % )& (%83% 2 ) 5 98..'1 : & % $ $% $ $& 7 % % ; & & % $ ) &<

Részletesebben

Érdi Tankerületi Központ. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Érdi Tankerületi Központ. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Érdi Tankerületi Központ a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Zimándy Ignác Általános Iskola Fejlesztőpedagógus munkakör betöltésére. A közalkalmazotti

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S 4/2017.(I.26.) számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2017. január 26-ai rendes ülésére Tárgy: Javaslat a Budakalászi Bölcsőde, a Nyitnikék Óvoda és

Részletesebben

K I V O N A T. Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012 november 23-ai rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből:

K I V O N A T. Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012 november 23-ai rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből: ülésének könyvéből: 236/2012. (XI.23.) Kt. Ali munkakör betöltésére kiírt pályázat elbírálásáról Képviselő-testülete ali munkakörének betöltésére kiírt pályázatot eredménytelennek nyilvánítja. Felkéri

Részletesebben

r-;(f-. számú előterjesztés

r-;(f-. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere r-;(f-. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Aprók Háza Óvoda, a Kőbányai Gesztenye Óvoda, a Kőbányai

Részletesebben

TARTALOM Álláspályázati kiírás nevelő oldal Álláspályázati kiírás gyermekfelügyelő oldal Álláspályázati kiírás pszichológus... 8.

TARTALOM Álláspályázati kiírás nevelő oldal Álláspályázati kiírás gyermekfelügyelő oldal Álláspályázati kiírás pszichológus... 8. TARTALOM Álláspályázati kiírás nevelő... 2. oldal Álláspályázati kiírás gyermekfelügyelő... 4. oldal Álláspályázati kiírás pszichológus... 8. oldal Álláspályázati kiírás fejlesztő pedagógus - gyógypedagógus...

Részletesebben

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok Gyóni Napok 2019 október 14 27. Gyóni Napok 2019 október 14 27. Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester Kőszegi

Részletesebben

Előterjesztő: polgármester. Tárgy: Közoktatási intézmény magasabb vezetői megbízására pályázat kiírása. Melléklet: - Feladatot jelent: jegyző

Előterjesztő: polgármester. Tárgy: Közoktatási intézmény magasabb vezetői megbízására pályázat kiírása. Melléklet: - Feladatot jelent: jegyző Előterjesztő: polgármester Tárgy: Közoktatási intézmény magasabb vezetői megbízására pályázat kiírása Ügyiratszám: /2011. Melléklet: - Feladatot jelent: jegyző Határidő: azonnal Előterjesztést összeállította:

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT Benedek Elek Óvoda

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT Benedek Elek Óvoda Benedek Elek Óvoda 1. sz. Melléklet Az intézmény Nyergesújfalu Város Önkormányzati Képviselő-testületének. számú a.) Az Alapító okirat 1-4. pontja változatlan marad. b.) Az Alapító Okirat 5. pontja az

Részletesebben

Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.január 17-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT

Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.január 17-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2014.január 17-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozatai: 1-2., c.) tárgysorozata TÁRGYSOROZAT 1.) Pályázat kiírása falugondnoki munkakör

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a Siófok Város Képviselő-testületének december havi ülésére SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2015. december 02. Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 14-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 14-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 14-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: József Attila Városi Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény magasabb vezetői

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 1-jén tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat Városgondnokság magasabb vezetői álláshelyére

Részletesebben

TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 236. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Tájékoztatás a Szociális Központ intézményvezetői pályázati felhívásának közzétételéről E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Részletesebben

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-118/2014. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Múzeum igazgató

Részletesebben

4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyúlésheza. Nyíregyházi Cantemus Kórus igazgatójának megbízása tárgyában pályázat kiírására

4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS. - a Közgyúlésheza. Nyíregyházi Cantemus Kórus igazgatójának megbízása tárgyában pályázat kiírására NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS CÍMZETES FŐJEGYZŐJE Ügyiratszám: 19029/2012.XIII. Ügyintéző: Faragóné/Bné 4400 Nyíregyháza Kossuth tér 1. ELŐTERJESZTÉS - a Közgyúlésheza

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 319/2000. (XII.18.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 319/2000. (XII.18.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 319/2000. (XII.18.) számú h a t á r o z a t a a Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság parancsnokának felmentéséről, pályázat kiírásáról A Közgyűlés a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

igazgató (magasabb vezető)

igazgató (magasabb vezető) Földművelésügyi Miniszter a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet a Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégiumnál

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének május 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének május 26-i rendes ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Pályázat kiírása aljegyzői állás betöltésére Előterjesztő: dr. Gábor Ferenc jegyző

Részletesebben

('.J. r lt f'- ...b.:...::-..'...~.(~':... Faragóné Széles Andrea. "I.c..,lP...~\~ ~'\-... N Y REG YH A Z A

('.J. r lt f'- ...b.:...::-..'...~.(~':... Faragóné Széles Andrea. I.c..,lP...~\~ ~'\-... N Y REG YH A Z A NYíREGYHÁZA 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF. : 83. TELEFON : ~ 3642524'5 0 FAX: ~ 36 42 524.5 1 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 21911/2013.05 Ügyintéző : dr. Krizsai AnitajMetzner

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Üsz: 22-39/2018. Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Kiszombor Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete KISZOMBOR

Részletesebben

Ellátandó feladatok: A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

Ellátandó feladatok: A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök: A közszolgálati jogviszony időtartama: határozatlan idejű közszolgálati jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Pest megye, 2094 Nagykovácsi, Kossuth Lajos utca 61. Ellátandó

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz: 22-31/2013. Tárgy: Pályázat kiírása a Kiszombori Mikrotérség Karátson Emília

Részletesebben