Négymilliárdos beruházás. Új főposta épül. Ilyen volt a nyár. Demográfiai helyzetkép. Btk.-ba az állatkínzással! A 33.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Négymilliárdos beruházás. Új főposta épül. Ilyen volt a nyár. Demográfiai helyzetkép. Btk.-ba az állatkínzással! A 33."

Átírás

1 Ilyen vlt a nyár Demgráfiai helyzetkép Btk.-ba az állatkínzással! A 33. Alföldi Tárlat Töredék történetek a múltból Ballagunk az őszbe INGYENES VÁROSI LAP BÉKÉSCSABA Új főpsta épül Európai fórum Négymilliárds beruházás A Munkácsy utcai vlt parkló területén nemrégiben megjelentek a munkagépek, szeptember 16-án pedig megtörténik az új főpsta alapkőletétele. Ha minden igaz, jövő nvemberre az új épületben várja majd ügyfeleit a békéscsabai főpsta. Iliin József pstavezetö lapunknak beszámlt arról, miért vágtak bele az építkezésbe, és hgyan jutttak el a szeptemberi alapkőletételig. Mint megtudtuk, az Andrássy út sarkán álló mai psta épületét hajdan önerőből, krmányberuházással és az akkri tanáccsal együttműködésben hzták létre. Az épületegyüttesben a hivatal mellett bérlakásk és szlgálati lakásk vltak. Kezdetben a pstai szlgáltatásk mellett a távközlést és a műsrszórást is krdinálták, a későbbi szétválás az ingatlank részbeni megsztását vnta maga után. A rendszerváltás után az Andrássy úti épületegyüttes többségi tulajdnsa az önkrmányzat lett. A psta bérleti díj fejében használja az épületet, a díj inflációkövető, idén már meghaladja az 50 millió frintt. Iliin József 1996-ban került Békéscsabára, azóta flyamatsan tett lépéseket annak érdekében, hgy új főpsta épüljön ben 45 millió frintért a psta megvásárlta a Munkácsy utcai parkló területét, majd - mivel 9 kis telek és régi házak vltak a területen - a telekrendezést kellett elvégezni. Elkezdődött a tervezés, de időközben a szakhatósági előírásk megváltztak, a kötelezően kialakítandó parklóhelyek száma nőtt, így újból tárgyaláskat kezdtek az önkrmányzattal ennek megldása érdekében. (Flytatás a 4. ldaln) Négymilliárd frints beruházásról írt alá megállapdást a várs vezetésével a kanadai tulajdnú Linamar Hungary Rt. (a vlt Mezőgép). A beruházás keretében üzemcsarnk és irdaház épül, új munkahely jön létre. A szerződés ünnepélyes aláírására a vársháza dísztermében került sr, ahl Baji Lajs alplgármester számlt be az örvendetes esemény előzményeiről. Mint mndta, Békéscsaba más megyei, valamint rmániai és szerbia-mntenegrói településekkel versengett azért, hgy a Linamar fejlesztésének a helyszíne legyen. A várs tárgyalt a helyi képzőszervekkel annak érdekében, hgy a precíziós fémmegmunkáláshz szükséges munkaerőképzések és -átképzések révén a cég rendelkezésére álljn. Biztsítttak tvábbá négy önkrmányzati tulajdnú lakást a befektetőnek szlgálati lakás céljaira, amely szintén hzzájárult ahhz, hgy a beruházás színhelye Békéscsaba lett. Ivanics Jáns, a Linamar Hungary Rt. igazgatója a cég nevében értékelte és példa értékűnek nevezte a várs gyrs döntését és pzitív hzzáállását. Elmndta, hgy a cég a kanadai Linamar Crpratin tulajdna, nálunk Orsházán és Békéscsabán rendelkeznek telephellyel. Vársunkban 1994-ben vásárlták meg a telephelyet, ekkr csak mezőgazdasági gépgyártással fglalkztak ban született döntés a precíziós alkatrészek gyártására új üzem építésével, idén pedig szükségessé vált az üzem bővítése. A Linamar Hungary Rt. bevétele az elmúlt egy év alatt több mint harminc százalékkal nőtt. Idei tervezett árbevételük csaknem 10,5 millió euró, 2005-ben már több mint 31,5 millió eurós bevételt terveznek, amely 1-2 milliós eltéréssel az azt követő éveket is jellemzi. (M EJ

2 HÍREK a <& w a a Q FOGADÓNAPOK. Szeptember 5-én, pénteken Szedlacsekné dr. Pelle Beatrix aljegyző, szeptember 12-én dr. Simn Mihály címzetes főjegyző, szeptember 19-én Velkey Gábr alplgármester tart fgadónapt a vársházán 8 és 12 óra között. A 2003/2004-ES TANÉV RŐL. A 2003/2004-es tanév rendjéről szóló miniszteri rendelet szerint a tanév szeptember elsején indult, a diákk egyhetes őszi (któber ), kéthetes téli (december 22.-január 4.) és egyhetes tavaszi (április 8-13.) szünetre számíthatnak. A tanév 182 napból áll, és június 15-én fejeződik be. Az első félév január 23-ig tart, a félévi biznyítvány január 30-ra várható. Az érettségik május 7-én kezdődnek a nemzetiségi és két tanítási nyelvű isklák vizsgáival. A közös érettségi felvételikre május 17. és 19. között kerül sr. A krmány az új tanévtől minden 3-18 év közötti gyemnek számára ingyenesen biztsítja az életés baleset-biztsítást. BARÁTI TALÁLKOZÓ A TÉGLÁBAN. A Dél-alföldi Tégla- és Cserépipari Vállalat egykri dlgzói és nyugdíjasai, valamint a mai Tégla-, Cserép- és Kerámiagyártó Kft. vállalatknál dlgzók részére zenés vacsrával egybekötött baráti találkzót szerveznek. A találkzó szeptember 27-én, szmbatn 17 órától lesz a vlt Tégla kultúrház nagytermében (Orsházi út 32.). A vacsra ára 400 Ft/fő. Jelentkezni szeptember 10-ig lehet a gyárakban, valamint a következő telefnszámkn: Kutiné dr. Stefanvics Katalin ; Mlnár Lajsné ; Veraszfó Jánsné ; Gábr Mihályné ; Várfalvi Gézáné ; Mihály Baukó HIRDETMÉNY NOSZTALGIAKLUB. A nsztalgiaklub szeptember 6- án, szmbatn 19 órakr újraindítja táncestjeit, amelyekre mindenkit szeretettel fgadnak. A táncesteket kéthetente tartják, szeptember 20-án pedig szüreti bálra várják az érdeklődőket. ÜNNEPI KITÜNTETÉSEK. Mádl Ferenc megbízásából Hitler István kulturális miniszter adtt át az augusztus 20-i ünnep alkalmából magas rangú állami kitüntetéseket a magyar kultúra meghatárzó szereplőinek, köztük két békéscsabai kiválóságnak. A Magyar Köztársasági Érdemrend Lvagkeresztjét kapta meg kiemelkedő munkája elismeréseként dr. Ambrus Zltán, a Békés Megyei Könyvtár igazgatója. A Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével Brn Miklós nyugalmaztt, ám máig aktív táncs kregráfus fáradhatatlan tevékenységét ismerték el. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Bessenyei György-díjat admányztt dr. Papp Istvánnak, a Békés Megyei Művelődési Közpnt igazgatójának. A Népművészet Mestere címet dr. Illés Kárlyné kapta meg. A hnvédelmi miniszter Hnvédelemért kitüntető címet admányztt dr. Zahrán Jánsnak, a Réthy Pál Kórház rtpéd sebész adjunktusának. A Tiszti Szlgálati Jel harmadik fkzatát Sós Mihály hadnagy érdemelte ki, Csuvarszki Jáns, a hadkiegészítő parancsnkság főelőadója pedig klevelet kaptt. A kitüntetetteknek szívből gratulálunk. OSZTÁLYTALÁLKOZÓ. Szeptember 20-án tartja sztálytalálkzóját egykri isklájában az 1988-ban, a Kölcsey utcai 3. Számú Általáns Isklában végzett 8/b sztály. Osztályfőnökük Nemes Lászlóné vlt. A szervezők várják sztálytársaik jelentkezését; Blya Mónika a 06-70/ telefnszámn, Körmendi Annamária a 06-20/ számn hívható. Békéscsaba Megyei Jgú Várs Közgyűlésének szciális és lakásügyi bizttsága értesíti a laksságt, hgy a magántulajdnú lakásk krszerűsítéséhez kamatmentes támgatást nyújt ban a támgatás kizárólag a négyemeletes panelépületek fűtésmódjának egyedi fűtésmódra történő átalakításáhz nyújtható. A kérelmet az erre a célra rendszeresített frmanymtatványn lehet benyújtani. A támgatás feltóteleiről bővebb felvilágsítás kérhető és a nymtatvány beszerezhető a plgármesteri hivatal I. emelet 131. számú irdájában (telefn: /1311). A kérelem benyújtásának határideje: szeptember 15. A kérelmek ezen időpnt után kerülnek elbírálásra. gerlééi HIRDETMÉNY A közgyűlés szciális és lakásügyi bizttsága értesíti a várs laksságát, hgy a házaspárk és gyermekes egyedülállók első lakásának megszerzéséhez kamatmentes támgatást nyújt. A támgatás részletesebb feltételeiről a plgármesteri hivatal ad tájékztatást ügyfélfgadási időben a vársháza I. emelet 131. számú irdájában (telefn: / 1311). A támgatási kérelmeket szeptember 15-ig lehet benyújtani az arra rendszeresített frmanymtatványkn, a bejelentett igények ezen időpnt után kerülnek elbírálásra. MATRIKULA HÁZASSÁG Halász Henriett és Gelán Raymnd Richárd, Megyeri Erzsébet és Sás Zltán, Nagy Iblya és Smgyi Mihály Tamás, Kulik Anikó és Varga Tamás, Szluka Erika és Bencsik Attila, Matusek Andrea és Szpisják Jáns Zslt, Merész Andrea és Opauszki Gábr Krisztián, Csrba Erika Ilna és Bkrs Jáns, Fejes Andrea és Erdélyi András, Balgh Éva Ágnes és Németh Tibr, Huszár Anita és dr. Becske Lóránd, Szatmári Katinka és Felegyi Jáns, Bsits Edina és Udvari Sándr, Lakats Klára és Mldvai Henrik Artúr, Kesjár Beáta és Csathó Csaba, Szilvási Andrea és Piatkó István Zltán, Szántó Tímea és Nagy György, Csapó Szilvia és Gulyás Róbert, Gnda Tünde Melinda és Vzár Attila, Csicsely Bernadett és Tarkvács Zltán, Pauló Márta és Tldi Péter, Szászak Ildikó és Szabó Imre, Lelóczki Andrea és Tóth László, Fábián Rita Magdlna és Liker Zltán, Eitel Krisztina és Zsírs Jáns, Sallai Krisztina és Puskás Péter, Pap Edit és Varga Péter, Zsibrita Edit és Kusnyár Zltán, Bencsik Melinda és Brn Imre SZÜLETÉS Kapás Nándr és Kesjár Tímea leánya Dóra, Szűcs Sándr és Tóth Anett fia Richárd, Mldván László és Nagy Anita leánya Alexandra Petra, Arató Kárly és Makrai Tünde leánya Klaudia Lilla, Szász Róbert és Nóvák Krisztina leánya Emese, Ppl Csaba és Lipták Ilna fia Csaba, Miklós Rland és Bgdán Csilla Edina fia Krisztián, Papp Richárd és Ballá Gyöngyi leánya Vivien, Ecsédi Jáns és Győri Krisztina leánya Fanni, Halmágyi Antal és Buday Erzsébet leánya Tamara, Matulay Tibr és Hegedűs Krisztina fia Dániel, Stefanik Péter és Szűcs Melinda leánya Vivien Fanni, Hanyecz Péter és Nagy Éva fia Péter, Kiszely András és Betkó Szilvia fia Lőrinc, Szűcs Zltán és Schmidt Anna fia Dániel, Samu Gábr és Kvasz Tünde fia Attila, Szabó Zltán és Szász Éva fia Rland Zltán, Szitás Albert és Nagy Zita leánya Panna, Balg Zltán ós Húsvéth Annamária leánya Réka Niklett, Kiss Kárly és Szabó Judit Sára leánya Virág, Guglva Attila és Kéringer Gyöngyi fia Márk Attila, Lvas Szablcs István és Szászak Zsuzsanna leánya Abigél, Lengyel Ferenc és Mézes Mónika fia Szablcs, Szabó Tamás és Véró Tímea leánya Nóra, Bizderi Zltán és Danka Edit leánya Bglárka GYÁSZ Knall György András (1950), Bela Antalné Bakó Zsuzsanna (1929), Laczó Mihályné Gulyás Ilna (1925) Ingyenes vársi lap, Békéscsaba Felelős szerkesztő: Sztjcsev Szvetszláv Szerkesztő: Mikóczy Erika Tipgráfia: Gécs Béla Kiadja Békéscsaba Megyei Jgú Várs Plgármesteri Hivatala Felelős kiadó: dr. Simn Mihály c. főjegyző Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér I/32. Telefn: , telefn/fax: Szedés: Reprfrm Bt. Nymás: Hungária Nymda Rt., Békéscsaba Felelős vezető: Kepenyes Jáns nymdavezető Megjelenik kéthetente, példányban Terjeszti a Magyar Psta ISSN

3 9 2J\AYcSÁy BIOBOLT ÉS BÜFÉ Békéscsaba, Mednyánszky u * Telefn: Nyitva: hétfőtől péntekig , szmbatn óráig NÉGY ÉVE MŰKÖDIK A VÁROS SZÍVÉBEN a Zöld Ksár biblt. A plckn több mint ezerféle áru srakzik, a bitejtöl a bicskládén keresztül a natúr kzmetikumkig. Néhány ajánlatunk: Teljes kiőrlésű tönkölykenyér Kifli, zsemle Élesztőmentes buci A kenyerek és a péksütemények tönkölybuzabl készülnek, adalékanyagt nem tartalmaznak. Teljes kiőrlésű lisztből, tjás nélkül készült tészták széles választéka Bi- (vegyszermentes) lisztek (búza, rzs, tönköly) Bigabnapelyhek (árpa, búza. köles. rzs. tönköly, zab) Bi minőségi brk (fehér és vörös) A hirdetés felmutatójának a fenti áruk vásárlásakr engedményt adunk. MINDEN SZOMBATON KÓSTOLÓT TARTUNK. Szeretettel hívjuk üzletünkbe! Egyik újságban lvastam, hgy gndban van a várs, mert nem tudják, mi lesz a srsa a régi mzinknak. Nem nyereséges, a Center mzi elvitte a közönséget, régi, ráférne a felújítás. Úgy gndlm, aki ebben a vársban nőtt fel, kötődik egy-két régi épülethez, hiszen emlékeket őriznek, a múltunk részei. Eszembe juttt tehát egy-két lehetőség. Lehetne ez a mziépület egy gyermekek részére működtetett szórakztató közpnt. Állandó bábszínház, gyermekszínház, gyermekdivat-bemutatók helyszíne. Előcsarnkban: gyermektörténeti kilállítás, gyermekktatási kiállítás, régi és új gyermekrajzk kiállítása, régi játékk bemutatója, gyermekkönyvek üzlete. Farsang idején jelmezvásár és készítés színtere. Ugyanígy húsvétkr és egyéb ünnep alkalmával az ünnepnek megfelelő, aktuális játékk, eszközök, díszek készítése. Lehetne pályázat útján gyerekekkel íratni színdarabt, prózát, mesét, és azkat előadni. A mzi e célból való felújítását részben felajánláskból is meg lehetne ldani, például segítségül hívni az iparsk közösségét. Azt gndlm, hgy a szülők, nagyszülők szívét megérintené, ha gyermekeikért, unkáikért kellene tenni valamit. Másik gndlatm: lehetne a mzi tvábbra is a filmek színháza, de akár régi, akár új, magyar film, illetve művészfilm. Ezenkívül filmfesztiválézerü tavaszi rendezvényt hznék ide, vele mindent, ami kulturális. Mndjuk, amikr nincs Center-napk, és nincs Vársházi Esték, nincs Elektrház-napk. Ezzel megszépülne a mzi és környéke, valamint az emberek újabb élményekkel gazdagdhatnának. L HÁZI MAGDOLNA Egyszerű élet, emelkedett gndlkdás" Olvasói vélemény ^4.ZOLD KOSÁR TISZTA UGY. A Ml VILÁGUNK UGYE TUDJA?! Fókuszban egy új lakás" Az évszázad akciója a Csaba Centerben december 28-ig Részletek a Csaba Center megjelölt üzleteiben és a webldaln. Gyűjtsön össze minél több srsjegyet, és induljn egyre nagybb eséllyel a srsláskn! Prgramk: Szeptermber 5-én, 15 órától: A Pr Art Alapfkú Művészeti Iskla tbrzó délutánja kézművessarkkal, népi- és mderntánc-bemutatóval, táncházzal Szeptember 6-án, 13 órától: Békéscsabai extrém sprtk és Hip Hp Jam, BMX-verseny, bemutató és breakpárbaj Szeptember 12-én, 13 órától: Az autizmus napja: az Aut Pnt Alapítvány tevékenységének bemutatása; kiállítás autista gyerekek munkáiból: a Mami Blue című film vetítése a Center mziban; Hangya Levi és Tücsök Peti zenés gyermekműsra; kavicsfestés - Ákmbákm játszóház; derelyekóstlás a Hűtőipari Rt. jóvltából. Csaba Center - Elj vele! Bevásárlás és szórakzás a várs szívében! Lankák ölében, Smgyváms peremén, szépséges táj inti magáhz a tekintetet: a Krisna völgye. Tíz éve még kukrica s búza termett, legelő füve terített tt zöld szőnyeget, és elvadult növények buja vegetációja tarkálltt a szelíd dmbkn ban azután Krisna-tudats emberek találtak tthnra a völgyben: kezdték építeni lelki értékeken nyugvó társadalmukat, s szelídítették magukhz a természetet. A Krisna-tudat gyökerei az ősi Indiából erednek, ahl a hinduizmus egyik ágaként tartják számn. Hazánkban 1989 óta hivatals egyházi bejegyzés biztsítja elterjedését. Jelenleg 170-en élnek a völgyben; többen Békéscsabáról kerültek ide. (Jó érzés vlt szót váltani azzal a fiatal emberrel, aki szintén földink", és mst az Európában egyedülálló lelki társadalm alelnöke.) Életfrmájuk egyik fő elve: az egyszerű élet és emelkedett gndlkdás. Vallják: az emberi közösségnek a különbözőség pzitív egységén, nem a viszálykat keltő megkülönböztetésen kell alapulni". Életelvük az erőszakmentesség. (Úgy tartják például: csupán a magasabb hasznért nem szabad zsarlni, mérgezni a földet műtrágyákkal, permetszerekkel.) A Krisna-völgyben (teljes néven: Indiai Kulturális Közpnt és Bifarm) nem múzeumba lép a látgató; az tt élők nemcsak ismertetik/hirdetik, hanem gyakrlják is az indiai kultúra minden elemét. A hit s a vele hűségbe szövődő életfrma gyümölcseként békesség sugárzik az tt élők szeméből, és szelíddé válik a természet a tájban... Miközben a tekintet a vidék andalító szépségén megpihen (a híres tanító mester mndása), emlékezetünkben feldereng: a várskat az emberek hzták létre, a vidéket pedig Isten... Táncbahívó DR SZEMENYEI SÁNDOR A Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttes várja új tagk jelentkezését sraiba. Jelentkezés és beiratkzás: sztálysknak szeptember 8-án, 14 órakr az Általáns Isklai Diáktthnban (Jilemniczky u. 3); sztálysknak szeptember 8-án, 16 órakr a Szlvák iskla ebédlőjében; /5-20 éveseknek szeptember 4-én, 18 órakr a Békési út 24. szám alatti próbateremben; éves tánclni tudóknak szeptember 5-én, 18 órától az ifiházban. A csprtk átjárhatók, a szervezők célja egy közös műsr összehzása is. Mindenkit szeretettel vár az együttes vezetősége és a ^Mérleg! táncsk.

4 II Uj főpsta épül (Flytatás az 1 ldalról) 2002 áprilisában a Szabadság téri plgármesteri hivatal mellett vett meg a psta 600 négyzetméternyi területet az önkrmányzattól 36 millió frintért, így az utlsó akadály is elhárult az építkezés elől. A tervek elkészítésére és a kivitelezésre pályazatt írtak ki, ennek eredményeként a tervező a Megina Stúdió, a kivitelező pedig a BÁÉV Rt. lett. Egy mdern, kétszintes, az uniós előírásknak is megfelelő psta épül tehát a következő több mint egy évben a Munkácsy utcán. Az ügyfélfrgalm a földszinten kap helyet, a bejárattól balra találjuk majd a pénztárat, és srban a többi szlgáltatást egészen a csmagfelvételig. Lesz pstablt a hírlapknak és a kereskedelmi áruknak, a pstafiókkat pedig az épület hátsó frntján, a Szabadság téri plgármesteri hivatal felé eső részben tervezik elhelyezni. Az emeleten (ahvá lift is vezet majd) a többi irda és kiszlgáló egység kap helyet. Bár rszágsan a psta létszámgazdálkdása szrs, Békéscsabán nem terveznek leépítést, hgy az ügyfeleknek ne kelljen hsszas várakzásra számítaniuk a várhatóan szép és a nyári hőségben is kellemes klímájú új főpstán. MIKÓCZY ERIKA Btk.-ba az állatkínzással! Legyen bűncselekmény az állatkínzás! Szeptember 17-ig tart az állatvédelmi szervezetek aláírásgyűjtő kampánya, melynek célja, hgy az állatkínzás bekerüljön a Büntető törvénykönyvbe, és akár szabadságvesztéssel is büntethető legyen. A kitöltött aláírásgyűjtő íveket szeptember 19-én adják át az Országs Választási Bizttságnak (OVB). Biznyára skan értesültek arról, hgy Fadd-Dmbriban június 16-án különös kegyetlenséggel halálra kínztak egy kutyát. Az eset nagy felhábrdást keltett az rszágban, ezért a Magyar Állattthnk Országs Szövetsége (MÁOSZ) szervezésében a Tlna Megyei Állat- és Természetvédő Alapítvány népi kezdeményezésen alapuló aláírás-gyűjtési kampányba kezdett, s az OVB hitelesítette a beadtt aláírásgyűjtő ívet. Amennyiben 50 ezer aláírás beérkezik, az Országgyűlésnek kötelező jelleggel napirendre kell tűznie a kérdést. Aki csatlakzni szeretne aláírásával a törvénymódsítási kezdeményezéshez, Obetkó Miklóstól, a Békéscsaba Vársi Állatvédők Közhasznú Egyesületének elnökétől igényelhet íveket (telefn: 06-30/ , Paliasz Galéria WSKKMtKkWaWkWKKkW^ A Paliasz Galériában, a Paliasz Áruház (Trefrt u. 2/1.) kiállítóterében szeptember 5-én, pénteken 14 órakr Sass Ervin újságíró nyitja meg a Körös Amatőr Képzőművészeti Kör tagjainak kiállítását. A kiállítók: Demjén Ilna, Gabnai Zita, Hegedűsné Gál Julianna, Keliger Béláné, Pappné Kulcsár Ilna, Mechelka Mária, Rávainé Farkas Éva, Nagyné Veres Róza. Nyittt hét a Meseházban Szeptember 8-12-ig nyittt hét lesz a fennállásának 15. évfrdulóját ünneplő Meseházban. Hétfőtől péntekig előadáskra és játszóházakra várják az általáns isklai sztálykat és az óvdai csprtkat. Egy-egy napn két csprtt tudnak fgadni 9-11 és óráig (bejelentkezés a es telefnszámkn). Szeptember 13-án, szmbatn 14 órától szüreti mulatságt rendeznek mesterségbemutatóval, a betakarítás hagymányainak felidézésével és sk mesével. Érettségi találkzó a Rózsában MÜWHIK A harminc évvel ezelőtt, 1973-ban érettségizett évflyam szeptember 27-én rendezi érettségi találkzóját. A hagymányknak megfelelően gyülekező 16 órától a régi épületben, ahnnan az Andrássy úti új gimnázium ebédlőjébe mennek át. A szervezők kérik, hgy akiket véletlenül elkerült a meghívó, jelentkezzenek mielőbb az sztályk szervezőinél. A névsr a következő: 4/A Bartyik Jenő, 06-20/ ; 4/B Ricza Lajs, 06-30/ ; 4/C Tófh Mária, ; 4/D Hajdú Attila, ; 4/E Cserei Mária, ; 4/F Bjelik Edit, 06-30/ ; 4/G Nagyné Szentistványi Tünde, 06-30/ ; 4/H Mlnár Ilna, 06-20/ Jóga tanflyam 9 H B 4 H H H B E 1 Jóga kezdő és haladó tanflyam indul a Lencsési Közösségi Házban szeptember 22-én és 24-én 18 órai kezdettel. A képzések 24 órásak és 12 fglalkzásból állnak. A fglalkzáskra hétfői (kezdő) és szerdai (haladó) napkn kerül sr óráig. Részvételi díj 3900 frint/fő. Jelentkezni F 1 T szeptember 19-ig lehet személyesen a közösségi házban. Értesítés A Békés Megyei Nők Egyesülete ezennel tisztelettel értesíti a társadalmi szervezet tagságát, valamint minden érdeklődőt, hgy az Árpád sr 2/6. szám alatt, a Civil Közösségek Házában szeptember 4-től kezdődően, minden csütörtökön 16 órától ingyenes jgsegélyszlgálatt tart dr. Stenger József jgász. Várnak minden kedves érdeklődőt munka-, plgári, családjgi és egyéb más jgterületekkel kapcslatban felmerült prblémáikkal. www, bekescsaba. SZIKORA MIHÁLYNÉ elnök hu Infrmációk a vársról és az önkrmányzatról Békéscsaba hnlapján! Értesítjük a tisztelt laksságt, hgy Békéscsaba külterületi földútjainak fenntartási munkált a Békés Megyei Állami Közútkezelő Kht. végzi. Telephely: 5600 Békéscsaba, Berónyi út 144. Telefn/fax: 66/ AZ IFJÚSÁGI HAZ ÉS ÁLTALÁNOS TÁRSASKÖR pályázatt hirdet nagytermi fteljainak elkészítésére. A pályázati feltételekről a gazdasági vezetőnél lehet érdeklődni a es telefnszámn, a 134-es melléken. A pályázat benyújtásának határideje: szeptember 25.

5 TÖREDÉK TÖRTÉNETEK CSABA MÚLT, Békéscsaba díszplgárai április 6-án Varságh Béla és társai kérelmére ünnepélyes közgyűlésre gyűltek össze a csabai vársatyák. Az elnöklő Zsírs András bíró rövid üdvözlő szavakkal megnyittta a közgyűlést, azután Varsányi Béla és dr. Sailer Vilms képviselők ismertették indítványukat, hgy Csaba nagyközség lakssága tisztelje meg díszplgári címmel munkásságuk elismeréseként dr. Wlassics Gyula báró kultuszminisztert és államtitkárát, dr. Zsilinszky Mihályt. A fellvastt indítványkat a testület kitörő lelkesedéssel és szűnni nem akaró éljenzéssel fgadta. Kimndták a határzatt, amellyel dr. Wlassics Gyula és dr. Zsilinszky Mihály egyhangú szavazással Békéscsaba díszplgára lett, majd az érintetteket táviratilag értesítették. A díszes kiállítású, a Psner műintézetben készült díszplgári klevelet 12 tagú küldöttség vitte Budapestre, és Varságh Béla nyújttta át a kitüntetetteknek. Wlassics miniszter köszönettel fgadta Békéscsaba kitüntető kmányát, Zsilinszky pedig meghatttan mndtt köszönetet e nem keresett és nem várt kitüntetésért. ígérte, a jövőben is azn lesz, hgy Csaba gazdasági és kulturális közpnttá váljn. Dr. Wlassics Gyula báró Dr. Wlassics Gyula Jgi egyetemi tanulmányait Budapesten és Bécsben végezte, bírósági szlgálatba lépett, majd az igazságügyi minisztériumba került től egyetemi tanár vlt, 1892-ben pedig rszággyűlési képviselővé választtták. A Bánffy-krmányban 1895-ben kapta meg a vallás- és közktatásügyi miniszteri tárcát. A Széli-, majd a Khuen-Héderváry-krmányban is miniszter vlt, tagja lett a hágai választtt bizttságnak, betöltötte a főrendiház és a felsőház elnöki tisztét. Nevéhez fűződik (T852-t937) az ezredéves ünnep alkalmából indíttt ezer népiskla felállítása, a plgári isklák és a képzőművészeti főiskla megalapzása. Jelentős vlt irdalmi és publicisztikai munkássága, több önálló műve megjelent. Dr. Zsilinszky Mihály Dr. Zsilinszky Mihály Evangélikus telógiát végzett Budapesten, majd Halléban és Berlinben flytatta tanulmányait. Hivatásul a tanári és történészi pályát választtta től a közügyek, kiváltképpen a megyei és egyházi élet és a tanulmányk felé frdult. A vármegyei gyűléseken elért sikerei a plitika irányába vezették. Előbb a gymai járás, majd 1881 és 1889 között Békéscsaba rszággyűlési képviselője, 1889-től Csngrád és Zólym megye főispánja vlt ben dr. Wlassics Gyula miniszter ( ) közktatási államtitkárrá nevezte ki, egy évtizedig maradt ezen a psztn. Értékes és haszns közéleti tevékenysége mellett buzgó művelője vlt a magyar irdalmnak és az egyházi történetírásnak. Békés megye történetének feltárásáhz tanulmányával járult hzzá. A Magyar Tudmánys Akadémia 1887-ben választtta tagjai közé, a Magyar Történelmi Társulat alelnöki székébe emelte. Megkapta a belső tanácssi címet és a Lipót Rend középkeresztjét ben az utcát, ahl szülőháza állt, róla nevezték el (mst Dózsa György út). Felkarlta Csaba kulturális ügyét, és fnts közművelődési intézmények legfőbb támgatója vlt. Az első békéscsabai, aki díszplgári címet kaptt. GÉCS B. 1QQ KRÓNIKA AUGUSZTUS A Békésmegyei KÖZLÖNY híreiből SZERKESZTI GÉCS BÉLA Orvsválasztás Csabán. Békéscsaba képviselő-testülete nagy érdeklődés mellett választtt községi rvst. A két állásra összesen hét pályázat érkezett. A pályázók név szerint: dr. Reisz Miksa, dr. Jungmann Rezső, dr. Szarnék Ignácz, dr. Wallfisch Ferenc, dr. Weisz Lajs, dr. Neumann Béla, dr. Vas Vilms - e srrendben jelölte őket Sztraka György főszlgabíró. Az első rvsi állást dr. Reisz Miksa, a másdik rvsi altiszti állást dr. Wallfisch Ferenc nyerte el. A két rvs aznnal letette a hivatals esküt, megválasztásukért dr. Reisz Miksa mndtt köszönetet ígérve, hgy úgy a községnek, mint a laksságnak érdekeit ernyedetlen szrgalmmal, humanizmussal fgják szlgálni. Múzeum és panptikum. Igen gazdag és díszesen kiállíttt panptikum és múzeum csalgatta a nézőket a csabai laktanya melletti térre. A Lifka-féle múzeum élethűen mutatja be a legutóbbi események szereplőit. A megmintáztt mesterművek viaszba öntve, életnagyságban ábrázlják Sándr szerb királyt, Drága királynét, XIII. Leó pápát, Krüger búr köztársasági elnököt, Crnjét és Dreyfust. A kiállítás 30 fillérért tekinthető meg. Csaba villanyvilágítása a testületi ülés napirendjén. A témában két tábrra szakadt a testület. A knzervatív felfgást vallók szerint Csabának nem szükséges a villams világítás, sót luxus, mert az emberek 7 órakr lefeküsznek, tehát elég a petróleum világítás is. A képviselők többsége nem szttta ezt a felfgást, és a közgyűlés a fejlődő várs igényeinek megfelelően a villanyvilágítás bevezetése mellett döntött. Csaba egészségügye. Augusztus hónapban az egészségügyi visznyk jóval kedvezőbbek vltak, mint az előző hónapban, bár a halttak száma tízzel több vlt, a születetteké visznt ötvennel haladta meg a júliusit. A meghaltak száma összesen 109, fiúnemű 58, nőnemű 51. A szülöttek száma augusztusban 190, fiú 92, leány 98. Halva született 4, ikrek 3 esetben. Házasult összesen négy pár. Li SZEPTEMBER Tavaly szeptemberben ^ v ~ ; Európa több mint : Autómentes nap ""ivársában - köztük Békéscsabán-tartttak au- ^ ^ ^ ^ J g s tmentes napt, hgy ize- w«ar- «. ^ lítőt kapjunk abból, milyen lenne (ismét) tisztább levegőjű várskban élnünk. Idén szeptember 22-én, hétfőn próbálnak a szervezők rábírni bennünket arra, hgy az autó helyett gyalg, biciklivel, autóbusszal, esetleg rllerrel, görkrival vagy gördeszkával menjünk az isklába vagy a munkahelyünkre. A Körös Vlán jóvltából szeptember 22-én napközben ingyen vehetjük igénybe a helyi járatkat, de különböző versenyek, prgramk is várják az érdeklődőket. A vársháza középső udvarán az ÁNTSZ szervezésében egészségügyi mérések zajlanak majd. A Rózsa Ferenc Gimnázium előtti útszakaszt a Kazinczy utcától a Temető srig lezárják, tt kerékpárs gyrsasági versenyt, rller- és görkriversenyt rendeznek. A gimnázium udvarán közlekedésbiztnsági szakemberek vezetésével kerékpárs akadályversenyt tartanak, és lesz egy különleges, kerékpárs környezetvédelmi verseny is, amelyre az általáns és középisklákból várnak jelentkezőket. Hárm várs, Békéscsaba, Békés és Gyula vesz részt abban a prgramban, amelyet Kerékpárn a környéken címmel hirdetnek meg. A résztvevők a saját vársukból indulva mennek Szanazugba kerékpárral. Az autómentes nap részletes prgramját következő számunkban lvashatják.

6 sm én a strandt! táncest Bttá Tibrral Nyári pillanatképek Hőség és prgrambőség jellemezte a mögöttünk álló nyarat, amelynek néhány kellemes pillanatát idézzük fel képösszeállításunkkal. Megszépült az Árpád fürdő, amelynek élményelemei vnztták a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt; gyógyulni, lubicklni, csúszdázni, úszni vagy akár ksarazni és röplabdázni is lehetett a strandn. Tábrk csalgatták az érdeklődőket, közülük A legjbbak a dbgón talán az egyik legsikeresebb a felnőtt- és ifjúsági népművészeti tábr vlt Pál Miklósné és Dmbi Ildikó vezetésével. A Ruhaipari iskla kilenc napra Békéscsaba és testvérvársai múvésztelepévé alakult, tizenegy művész találkztt, alkttt, majd állíttt ki közösen. A Vársházi Esték skunknak nyújttt kikapcslódást és feltöltődést hárm héten át (prgramjait nyár eleji számainkban lvasóink is nymn követhették). Szinte mindig történt valami a vársban, várták a békéscsabaiakat a Paliasz Áruház és az Elektrház rendezvényein és a lecsófesztiváln. Július végén áthaladt a megyén a Tur de Hngrie, Magyar Kerékpárs Körverseny mezőnye, amely másdik szakaszának célállmása a Csaba Centernél vlt. Ezen a nyárn még azt is megértük, hgy jó indulásának köszönhetően pár napig az Előre fcistái álltak a tabella élén. Augusztus másdik hetében Baji Miklós Zltán (BMZ), a Csalánleves-fesztivál fő szer- vezője hökkentette meg a várs lakóit azzal, hgy fekete lepelbe csmaglta" a színházat, azaz kifrdíttta, hgy az ártó démnk eltűnjenek". A nyár lezárásaként jött a Zenei Ifjúsági Találkzó (Zenit), ahl mazsrett kategóriában első helyezett lett a Vasút a Gyermekekért Alapítvány Diáktthnának mazsrettcsprtja. Klasszikus fúvószene kategóriában a győzelmet a Körös-parti Junir Fúvósk szerezték meg Szűcs Csaba karmester vezetésével, a másdik helyen pe A Blues Fls a Vársházi Esteken dig a Vasutas Fúvószenekar végzett Géczi Gusztáv és Kened/ Gergely karmesterekkel. Az augusztus húszadikai prgramt idén Gyucháné Veress Kriszta leginkább a népzenére építve szervezte meg, a sk nyári könnyűzenei prgram után az ünnepen sikert arattak a táncsk és a zenészek. A nyárn több tűzijátékban gyönyörködhettünk, aznban az ünnepi tűzijáték mindet fölülmúlta - ragygó égi búcsú vlt a nyártól... (M E.) Az augusztus 20-1 tűzijáték

7 Különösre sikerült a 33. Alföldi Tárlat a Munkácsy Mihály Múzeumban. Olyan, mintha a krtárs magyar képzőművészetben csak mdernisták dlgznának. Mintha ez az új trend valami természetes váltzás eredménye lenne, pedig nem az. Van benne feltűnési vágy is jócskán, hgy ne is fkzzam tvább, és persze van benne művészet is a jbbak esetében, akik nem feltűnni akarnak, hanem elmndani, mit gndlnak a világ dlgairól. A relaisták, a látványfestök, úgy is mndhatnám, hgy a hagymánysak ezúttal (illetve pár éve) Békéscsabán is háttérbe szrultak, nyilván nem a saját akaratukból. Skan hiányznak az éveken át megszkttak közül, persze a képeik elsősrban, melyek nélkül félldalas az összkép ezen a harmincharmadikn. Miközben tudnivaló, hgy az egyre erőteljesebb félldalúság nem vezet sehvá sem, a közönséghez közelebb semmi esetre, így aztán a festők majd egyre inkább egymásnak festenek, míg rá nem jön valaki, hgy a tévedés irányába haladni értelmetlen. Az ilyenkr esedékes díjak is a trendet ünnepelték, a fődíjas Galambs Tamás ellentmndást nem tűrő tekintetű baglymadarai lehetnek ugyan az ellentmndást nem tűrő emberi szélsőség jelképei is, de ne menjünk ilyen messzire. A tárlatlátgató örömmel látja visznt, hgy a békési régió festői közül több fiatal művészt bebcsátttak a száznál több kiállító közé (Nóvák Schneider Márta helyettes államtitkár a kulturális minisztérium nevében szólt Attila, Papp Zltán, Klarvszki Zltán), azt aznban megütközéssel összegzi, hgy nincs tt (például) Cs. Pata] Mihály, Ezüst György, Kiss György, Pataj Pál, Schéner Mihály, Szereday Ilna, Szőke Sándr, Udvardy Anikó, Kalcsó József, Váradi Anna, Várknyi Jáns és másk; hgy miért, azt a zsűri tudja, vagy a hiányzók nem is jelentkeztek. A rang, amit kivívtt magának ez az rszágs érvényű csabai kiállítássrzat, megkptt. Ha majd felfedezik, akiknek fel kell fedezniük, hgy az Alföldi Tárlat mindenkié, ns, akkr újra fényesülhet. Ki kell várni, elérkezik. SASS ERVIN Demgráfiai helyzetkép I. Ballagunk az őszbe 1980 demgráfiai frdulópnt Békés megye életében, hiszen attól az évtől kezdve fgy a népesség. Békéscsaba laksságszáma visznt csak néhány év késéssel követte ezt a tendenciát. A statisztikai adatk szerint a megyeszékhely lakónépessége a '80-as évek másdik felében érte el maximumát, közel 71 ezer főt, majd azóta csaknem 5 ezer fővel esett vissza. Különösen nagy mértékű vlt a csökkenés 2002-ben, amikr egyetlen év alatt 1006 fővel lettünk kevesebben január 1-jén vlt vársunk lakónépessége, ennél a magyar vársk közül 13-ban élnek többen. A népességszám váltzását a természetes szaprdás mértéke és a vándrlási egyenleg határzza meg. Az első tényezőt vizsgálva megállapíthatjuk, hgy a várs 1982-ig természetes szaprdást tudhattt magáénak, vagyis a születések száma - igaz, egyre csökkenő mértékben - meghaladta a halálzáskét. Azóta visznt váltzó nagyságrendű, de jellemzően növekvő mértékű természetes fgyásról beszélhetünk. Ennek ka, hgy ezen időszak alatt jelentősen csökkent az élveszületések száma, a halálzási mutatók visznt nem követték ezt a flyamatt ban még 958 gyermek (a vizsgált időszakban a legtöbb) született Békéscsabán, tavaly már csak 542! 1980-ban 176 fős természetes szaprdást jegyezhettünk fel, 2002-ben visznt 283 fős fgyást. A mélypnt egyébként 1999-ben vlt, amikr a halálzásk száma 355-tel múlta felül a születések 23 év alatt regisztrált legalacsnyabb (509 fő) számát. A legtöbben, 927-en 1992-ben, a legkevesebben, 765-en pedig 1982-ben haltak meg vársunkban. Az egyéves kruk előtt elhunyt csecsmök száma a 23 év alatt ssem haladta meg a húszat, a tavalyi év visznt az időszak legjbb mutatóját szlgáltatta, hiszen egyetlen csecsemőhalálzás sem frdult elő. 1000i HORVÁTH CSABA (KSH) Az élveszületések és a halálzásk számának alakulása Békéscsabán CM 00 O) s O) 00 O) Elveszületések Halálzásk CM c -r- 1 CM CM CM Kigördül a nyár vnatja, elszáguld, és mi maradunk, legfeljebb integethetünk utána. Hgy kinek mit hztt és kitől mit vitt el, az lassan emlékké szelídül. Vltak fesztiválk, kncertek, kibírhatatlan kánikula, gyönyörű esték, túrák, tábrk, illékny szerelmek, éjszakába nyúló beszélgetések, megszenvedett napk. A természet megint felkiáltójelet tett maga után, talán így akarta tudmásunkra hzni, mekkra kincs a víz, és hgy milyen pazarlók és önzők vagyunk. Azért kinyújtózhattunk kicsit, és talán sikerült pillanatkra egyszerűen csak örülni a nyárnak, a létezésnek. Talán elénk sdrt az élet lyan embereket, akik tthagyták ujjlenymataikat a leikünkön, akiktől tanulhattunk valami fntsat, mslyt, életbölcsességet, hallgatni tudást. Vissza-viszszanézünk, az ismerős arck, tájak lassan a hmályba vesznek; ballagunk az őszbe. Új iskla, munkahely, vagy a megszktt arck és megannyi új feladat. Az újságban mindenféle tanflyamkat hirdetnek - jó lenne valami teljesen új dlgt kipróbálni. A naptárban egyre szaprdnak a bejegyzések, a gyerekek tanszerei tt srakznak asztaln, jó beszippantani az új könyvek illatát. Fö a szilvalekvár, az ablakból látni, ahgy a fecskecsapat készül a nagy útra. Egy várakzó sóhajtás a nap, tele kíváncsisággal, reményekkel. Tartalmas, szép ősz elé nézhetünk... MIKÓCZY ERIKA r.t.i

8 BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE a 138/1992. (X. 8.) számú krmányrendelet 5. -a alapján PÁLYÁZATOT HIRDET ktatási-nevelési intézmények vezetői állására. 10. Számú Általáns Iskla Békéscsaba, Kazinczy u. 8. IGAZGATÓ Képesítési és egyéb feltétel: tanítói vagy tanári végzettség, 5 év szakmai gyakrlat. Előny: pedagógus-szakvizsga vagy azzal egyenértékű szakképzettség. Kemény Gábr Műszaki Szakközépiskla Békéscsaba, Gábr köz 1., IGAZGATÓ Képesítési ós egyéb feltétel: az intézménytípus vagy a képzés szakiránya szerinti - a Kt. 17., 18. és ának megfelelő - isklai végzettség és szakképzettség. 5 év szakmai gyakrlat. Előny: pedagógus-szakvizsga vagy azzal egyenértékű szakképzettség. A megbízás 5 évre szól. Beküldendő: szakmai önéletrajz; az intézmény vezetésére vnatkzó prgram, fejlesztési elképzelések; isklai végzettséget igazló kirat máslata; érvényes erkölcsi biznyítvány. Beküldési határidő: az Oktatási Közlönyben való megjelenéstől számíttt 30 nap. Cím: Békéscsaba Megyei Jgú Várs Plgármesteri Hivatala Dr. Simn Mihály címzetes főjegyző 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. GADARA HAZ Békéscsaba, Dr. Becsey O. u. 2. Telefn/fax: web: Nyitva tartás: hétköznap 8-16 óráig, hétfőn filmklub 18 óráig Kapu Prgram: Önkéntes segítő szlgálat, melynek srán az önkéntesek térítésmentesen nyújtanak segítséget rászruló embertársaik számára. Várjuk azknak a jelentkezését, akik szívesen nyújtanának segítséget másknak, illetve várjuk azknak a jelentkezését is, akik szívesen fgadnák önkéntesek segítségét. Szennyvízcsatrnára történő rákötések támgatása Békéscsaba Megyei Jgú Várs Közgyűlése a szennyvízcsatrnára történő rákötések ösztönzése érdekében úgy döntött, hgy a július június 30. közötti időszak alatt megkötött megállapdás alapján befizetett közműfejlesztési hzzájáruláskból Ft-t visszatérít azn magánszemélyek részére, akik az ingatlanukat június 30-ig a szennyvízcsatrnára rákötik. A társulati tagk - amennyiben július 1. és június 30. között kötik rá ingatlanukat a szennyvízcsatrnára Ft támgatásban részesülnek. A lakssági befizetések után esedékes 15%-s állami támgatás a tényleges befizetés és az önkrmányzati támgatás különbsége alapján kerül meghatárzásra. A Békés Megyei Vízművek Vállalat felajánltta, hgy az akció időtartama alatt - azaz július 1. és június 30. között - maximum 6 hónaps mentességet biztsít a csatrnadíj megfizetése alól. A 6 hónaps mentesség teljes kihasználása érdekében érdemes a rákötést mielőbb elvégezni. Fílerierfl VÁROSÜZEMELTETÉSI IRODA A Budapesti Gazdasági Főiskla psztgraduális képzései Békéscsabán szeptembertől: Pénzügy szak (adó-, illeték-, vám-, jövedéki szakértő szakirány) Számvitel szak (vállalkzási szakirány) Pénzügyi szakértő Közgazdász szakmérnök Kérje Szeptemberben induló szakképesítő alapfkú középfkú felsőfkú tájékztatónkat! Telefn: (66) Békéscsaba, Kinizsi u (OKÉV: , FAT: 0036) Perfekt Rt. PERFEKT Cn O K T - O P U S Számítástechnika-ktató Betéti Társaság Békéscsaba, Derkvits sr 2. (ifiház) Telefn: Internet: Regisztrációs szám: 0MKN2-O2 tanflyamaink: számítógép-kezelő szftverüzemeltető rendszerinfrmatikus Ha lenne jbb, mi is azt ajánlanánk! Dr. Hunya Katalin rádió csecsemő- és gyermekgyógyász, gyermek tüdőgyógyász szakrvs magánrendelését szeptember 1 -jétől megnyittta. Rendel: Békéscsaba, Penza 2. fszt. 2. Rendelési idő: kedd, szerda, péntek tól telefnn történő előzetes bejelentkezés alapján. Bejelentkezés: munkanapkn ig a es telefnszámn. Autmata, hagymánys, iktató, valamint emblémás bélyegzők készítése GYORSNYOMDA Békéscsaba, Szabadság tér 13. (nagypsta) Teleln/lax: Adástelefn: Üzleti telefn: Cím: 5600 Békéscsaba, Bartók B. út 23. VIII/32. ZOLD SZAM: Tisztelt Csabaiak! A várs lakóival a közvetlenebb kapcslattartás érdekében a plgármestert hivatal ingyenesen hívható zöld számt működtet. A 06-80/ as üzenetrögzítőn bárki elmndhatja - maximum 4 percben - a várs működésével, fejlesztésével, mindennapjainkkal kapcslats észrevételét, véleményét. Amennyiben a telefnáló meghagyja nevét, elmét, telefnszámát, az önkrmányzat illetékesei válaszlnak az általa felvetett kérdésre, prblémára.

9 PHAEDRA MOZI M O Z I M Ű S O R 2003 szeptember Szeptember 4-10-ig órakr: Jackie Chan, Owen Wilsn, Aidán Gillen, FanrTWng: LONDONI CSAPÁS (amerikai-angl akcióvígjáték) Szeptember ig órakr Rebecca Rmijn-Stams, Antni Banderas, Péter Cyte: FEMME FATALE " (amerikai thriller) SIKERFILMEK EGYSÉGESEN 350 Ft-s ÁRON! VASÁRNAP NINCS ELŐADÁS! Szeptember 4-10-ig 15.30,17.45, 20.00, csak szmbatn és vasárnap 10.30, csak pénteken és szmbatn 22.00, szeptember ig órakr: TERMINÁTOR 3. ** (szinkrnizált amerikai akciófilm) Szeptember 4-10-ig 14.30,16.45,19.00, csak szmbatn és vasárnap 11.00, szeptember ig 16.45, 21.00, csak szmbatn és vasárnap órakr: DR. SZÖSZI 2. * (szinkrnizált amerikai vígjáték) Szeptember 4-10-ig 16.00,19.30 és órakr: ESKÜVŐ MONSZUN IDEJÉN * (indiai rmantikus vígjáték) (ART-kártya!) Szeptember 4-10-ig és órakr: A FÜLKE " (amerika thriller) Szeptember 4-10-ig órakr: BLANCHE * (francia vígjáték) Szeptember 4-10-ig és órakr: ENYÉM VAGY * (spanyl dráma) (ART-kártya!) Szeptember ig 15.30,17.45,20.00, csak szmbatn és vasárnap 10.30, csak pénteken és szmbatn órakr: TOMB RAIDER AZ ÉLET BÖLCSŐJE * (szinkrnizált amerikai akciófilm) Szeptember ig és órakr: MERÜLÉS A FÉLELEMBE " (amerikai sci-fi-hrrr) Szeptember ig 17.15,19.30 és órakr: SZENT LŐRINC FOLYÓ LAZACAI * (magyar dráma) (ART-kártya!) Szeptember ig 15.00,18.15 és órakr: A TITKÁRNŐ * (amerikai dráma) (ART-kártya!) Helyérak: hétfőn (kedvezményes nap) egységesen 450 Ft; keddtől csütörtökig 16 óra elótt 450 Ft, 16 óra után 650 Ft: péntektói vasárnapig és ünnepnapkn 16 óra ellt 550 Ft. 16 óra után 750 Ft. ÚJ KEDVEZMÉNYEK: gyerek/egy (12 év alatt) 450 Ft (érvényes hétfő kivételével mindennap a krhatár nélküli filmek 20 óra előtti előadásaira); ART-kártya kedvezmény 200 Ft (hétfő kivételével); hétvedési időpntja módsulhat Aktuális infrmáció Böórólapn,' illetve érdeklőd jön az as telefnszámn! 14 even felülieknek 16 even felülieknek 18 even felülieknek Szeptember 4.. csútörtök 18 óra: bgrácss parti Szeptember 6., szmbat 22 óra: Wave klub Szeptember 11.. csütörtök 14 óra: a Csaba Hnvéd Kulturális Egyesület közgyűlése 78 óra: bgrácss parti Szeptember 13.. szmbat 18 óra: zenés vacsraest Pedróval 22 óra: Wave klub Szeptember 18., csütörtök 9 óra: nyílt tbrzónap óráig a HOSZ nyugdíjastagzata Békés megyei szervezete jgsegélyszlgálatt, óráig vezetőségi ülést tart a FEK földszint 19. számú helyiségében. 18 óra: bgrácss parti Az egyesület kiscsprts fglalkzásai: Nyílt tbrzónap minden hónap másdik és negyedik csütörtökén 9 órától. Autómdellklub szeptember 25-től minden hónap utlsó csütörtökén Gellén Attila vezetésével Részvételi díj tagknak 1000, versenyzőknek 2000 Ft/hó Chi kung kínai lassútma haladóknak Frgács Lajs vezetésével minden hétköznap órától Makett klub Fekete László vezetésével szeptember 10-től minden szerdán órától. Részvételi díj 600 Ft/félév. Univerzum klub Gál Tibr vezetésével minden szerdán 17 órától. Képzőművészeti stúdió Schltz Endre vezetésével: gyermekeknek szeptember 12-töl minden pénteken 16 órától (1000 Ft/hó); felnőtteknek szeptember 12-től minden pénteken 18 órától (1000 Ft/hó). A Csaba lvas íjászkr minden szerdán órától tart edzést A Mariann balettiskla órái hétfőtől csütörtökig óra között. Kinder-klub szeptember 13-tól minden hónap másdik szmbatján 10 órától. Infrmáció: FEK, 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 6 Telefn: , Fax: Irdalmi pályázat Á L T A L Á N O S I S K O L Á S O K R É S Z É R E A Békés Megyei Könyvtár a 2003/2004. tanévben pályázatt hirdet: A évi gyermekkönyvhétre az általáns isklák alsó tagzatsai részére versek, mesék, verses mesék írására. Beküldési határidő: nvember 1. Eredményhirdetés: december 1-jén. 15 órakr a gyermekkönyvtár játszótermóben. A évi költészet napja tiszteletére az általáns isklák felső tagzatsai részére versek, nvellák, kisregények, színdarabk írására. Beküldési határidő március 1. Eredményhirdetés: Tudnivalók valamennyi pályázó részére: április 10-én. 15 órakr a gyermekkönyvtár játszótermében. ' A téma nem kötött, az írásművek bármiről szólhatnak. A pályamunkákat irdalmi pályázat" megjelöléssel a megyei könyvtár címére (5600 Békéscsaba, Derkvits sr 1.) kell beküldeni vagy személyesen behzni. A pályázatk hátldalára rá kell írni a pályázó nevét, lakcímét, isklája címét és azt, hgy hányadik sztályba jár Az íráskat nem küldik vissza a könyvtár archívumába kerülnek, ezért mindenki készítsen belőlük máslatt magának A díjazttak létszámát nem határzzák meg előre, minden jó pályamű írója elismerésben részesül. A pályadíjak tartalmas, szép könyvek lesznek emléklap kíséretében. Ünnepélyes eredményhirdetést és díjkisztó ünnepséget tartanak, melyre a díjazttak meghívót kapnak. A díjazásban nem részesültek részére is küldenek visszajelzést a pályázat eredményéről. tvterieffl

10 Tisztelettel üdvözli a kedves Olvasókat a Gyarakiné és Társai Bt. AKKREDITÁLT FELNŐTTKÉPZŐ INTÉZMÉNY 5600 BÉKÉSCSABA, KIS-TABÁN U. 5. OKÉV-nyt.: , AL-0102 Telefn/fax: 66/ , , Mbil: 06-30/ , 06-30/ , Az adóról szóló évi XLII. tv. 36/A -a alapján minden tanflyamunk költségéből 30% szja-kedvezmény igénybevételére jgsult a finanszírzó. A 2003/2004-es tanévben az alábbi szakképesítést nyújtó tanflyamkat indítjuk flyamatsan és igény szerint bárhl a megyében és megyén kívül. Kategóriás tanflyamaink Hölgyeknek, Uraknak! > Személygépkcsi-vezető Személygépkcsi- + nehézpótkcsi-vezető > A-1 kategória, A krláts kategória, A PÁV kategória Tehergépkcsi-vezető >- Tehergépkcsi- + nehézpótkcsi-vezető Autóbusz-vezető 30 fő felett " Autóbusz-vezető 16 fö alatt >- T kategória (mezőgazdasági vntató + nehézpótkcsi) Kerti traktr *> Hajtó Minden kategóriás képzéshez tvábbi kezdvezményként térítésmentesen elvégezhetik az alkalmazási feltételként előírt, belföldi árufuvarzó-autómentő és belföldi személyszállító autóbusszal tanflyamkat. Hatósági szaktanflyamaink, Hölgyeknek, Uraknak! ADR alap és tartálys > TIR és nemzetközi személyszállító > Belföldi árufuvarzó-autómentő, belföldi személyszállító autóbusszal > EU-knfrm nemzetközi és belföldi árufuvarzó vállalkzó > EU-knfrm nemzetközi és belföldi személyszállító vállalkzó Az Országs Képzési Jegyzékben szereplő (OKJ) tanflyamaink Hölgyeknek, Uraknak! > Nehéz- és könnyűgépkezelő, építőgép-kezelő» Mezőgazdaságigép-kezelő > Eljárás szerinti hegesztő - Kisteljesítményűkazán-fűtő >- Gáz- és lajtüzelőberendezés-kezelő» Gáz- és lajtüzelőberendezés-szerelő, -üzembehelyezö - Növényvédöméregraktár-kezelő» Településihulladék-gyűjtő, -szállító > Nymástartóedény-gépész > Töltőállmás- és kútkezelő + gázcseretelep-kezelő» Érintésvédelem-szabványssági felülvizsgáló > Erősáramú berendezések időszaks felülvizsgálója >- Villámvédelem felülvizsgálója» Veszélyes áru/adr-ügyintéző " Irdavezető - Gépíró és szövegszerkesztő > Lgisztikai ügyintéző > Számítógépkezelő-felhasználó >- Számítástechnikai és szftverüzemeltető Egyéb képzéseink: >- Angl nyelvi képzés > Kisgépkezelő > Tűzvédelem a- Járművezetők tvábbképzése (belföldi és nemzetközi) > Vállalkzók és gépkcsivezetők felkészítése az EU-csatlakzásra A fenti képzésekhez kapcslódóan tanácsadó és infrmációs közpntként is működünk az Önök teljes körű szlgálata érdekében. Irdáink működnek: Orsháza, Mezőkvácshaza, Szeghalm, Vésztő, Újkígyós. Keressenek bennünket bővebb infrmációért, személyesen, telefnn, en! HIRDETMÉNY Békéscsabán, Erzsébethelyen és Gerlán az önkrmányzat által maghatárztt közterületfenntartási munkálatkat fóvatlalkzóként a SAUBERMACHER Békés Hulladékgyűjtő Kft. (5630 Békés, Verseny u. 4., telefn/fax: ) végzi január 1-jétől. Telefns megrendelőinknek a mindenkri törzsutaskedvezményt biztsítjuk / /2199-9ícz és Medvegy %ft. i, Kazinczy u. 31/B Tel. 1ax: Mbil: , Mindenféle TAKARÍTÁS, KÖLTÖZTETÉS garanciával. Ingyenes árajánlat és csmaglódbzk biztsítása. Raktárzási lehetőség rövid időre is. MSZ EN ISO 9001:2001 Mindenfajta keleti-nyugati személygépkcsi és hasznjármű KIPUFOGÓ-KATALIZÁTOR javítása, frgalmazása, cseréje. Olajcsere, kisebb javításk. Békéscsaba, Mgyró u. 7. {Dbzt ut-elttel trnytl jbbrn 50 m-re) Telefn: Nyitva tartás: héttőtől péntekig óráig Pr Arte a A CSALÁDSEGÍTŐ ES GYERMEKJÓLÉTI SZOLGALAT albérletet felajánlók hirdetéseit várja. Az albérletek kiközvetítése ingyenes. Cím: Szabadság tér II. emelet 10. Telefn: Centerben A Pr Arte Alapfkú Művészetktatási Intézmény szeretettel vár minden érdeklődőt szeptember 5-én, pénteken 15 és 18 óra között a Csaba Centerbe, ahl isklájuk bemutatkzik. Tartanak kézműves-fglalkzást, és lesznek táncbemutatók is. Az intézmény vársunkban hat telephelyen várja ebben a tanévben is az érdeklődőket képzőművészet, társastánc, mdern tánc és néptánc tanszakaira (9-es iskla, 10-es iskla, 11-es iskla, Szabó Pál rjléilerji téri iskla, Vásárhelyi Pál-szakközépiskla, és a Bajza u. 15. szám alatt). A beiratkzással kapcslatban érdeklődni lehet a vagy a 06-30/ es telefnszámkn. ^ AUTOUVEG CENTRUM Szarvasi út 9., Hat ház u. sark Telefn: Szélvédő-autóüveg, napfénytető eladása és szerelése, biztsítós üvegkárk ügyintézése Lián Kertészet Zöldterület- és parkfenntartás Békéscsaba területén: a vársközpntban, lakótelepeken, külterjes gndzás Lakssági bejelentés: 5600 Békéscsaba, Szabó D u. 38. Telefn: 06-30/ A K C I Ó! KRESZ: 5000 Ft! A következő tanflyam időpntja: szeptember 10., 17 óra. Helyszín: Békéscsaba, Dózsa Gy. út 14. Tanflyamaink kéthetente indulnak! Telefn: 06-30/ TEMETKEZES A Temetkezési Vállalat ÁLLANDÓ 24 órás MEGYEI ÜGYELETÉNEK új száma: Békéscsaba, Petőfi u. 4. Telefn: és Mbil: 06-20/

11 CSABAI MÉRLEG HIRDETÉS HIRDETÉS HIRDETÉS CSABAI MÉRLEG Használt keleti vagy régi nyugati autója mst akár _ SUZUKI Ft-t ér! 2004-es naptárak nagy választékban! Fali és asztali naptárak, határidőnaplók frgalmazása és emblémázása, valamint kányanaptárak készítése. Kérésre üzletkötőnk felkeresi. GYORSNYOMDA Érdeklődni: CsóH Gyula, telefn: , 06-30/ APRÓHIRDETÉS Használt autóját mst és Ft között beszámítjuk, ha új Suzukit vásárl! Mzgáskrlátztt-utalványát teljes értékben beváltjuk. A tvábbi feltételekről érdeklődjön szalnjainkban! Ankers Kft. Békéscsaba, Szarvasi út 13. Tel.: 66/ , Orsháza, Kssuth u. 18. Tel.: 68/ Békéscsaba, M. CTS-UK p t - t- - t nternetkártya f~ 5 = ^ Andrássy út ^ W j W kapr-smj n>! Egy igazi havidíj nélküli szlgáltatás/ Egyéb szlgáltatásaink: dnmainnév-regisztrácin. webldalkészítés, bérelt vnalas internet-szlgáltatás, előfizetéses díjcsmagk, webldal-üzemeltetés Telefn: 66/ » Telefax: 66/ » A MINŐSÉG ÉS A BIZTONSÁG ISKOLÁJA! CD AHOL NEM A VIZSGÁHOZ KELL A SZERENCSE! A, B, C, D, E, M KATEGÓRIÁS, VALAMINT ÁRU- ÉS SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ TANFOLYAMOK INDULNAK: któber 6-án, 16 órakr Békéscsabán, a Lázár u. 2. alatt. ÉRDEKLŐDNI a 66/ , 20/ ,20/ telefnszámkn. A TANULÓCSOPORTOK FOGLALKOZÁSAINAK KEZDETE: 1. csprt: hétíó-szerda-péntek 15 órakr 2. csprt: kedd-csütörtök 15 órakr JHSIL 3. csprt: szmbat-vasárnap Srakr jf'*-l EREDMÉNYEINK KIVÁLÓAK! m SZOLGÁLTATÁSUNK GYORS, OLCSÓ ÉS MEGBÍZHATÓ! KÖLTSÉGEINEK 30%-ÁT ADÓJÁBÓL MINDENKI LEÍRHATJA! VELÜNK MINDENKI JÓL JÁR! POZSÁR JÓZSEFNÉ POZSÁR JÓZSEF BAZSÓ IMRE CSABA DUNA ZSOLT FEKETE ATTILA FÖLDI BÉLA FÖLDVÁRI ANDRÁS GELLÉN SÁNDOR GYULAVÁRI PÁL Ifj. GVTIIAVÁR1 PÁL KRIZSÁN JÁNOS MALATY1NSZKI GYÖNG' PÁL ISTVÁN SZUROMI ALBERT MAGURA ISTVÁN PETÓCZ KÁROLY ügyvezető igazgató isklavezető. KRESZ Renault Scenic Suzuki Swift Vlkswagen Pl Vlkswagen Glf III II Suzuki Sedan FIAT Punt Opel Astra Opel Astra Vlkswagen Pl Suzuki Swift Skda Fabia Vlkswagen Pl Neplan (autóbusz) DAF (tehergépkcsi) 20/ / / / / / / / / / / / / / / / i»hr,;i./i,. szám: Akkredilációs lajstrmszám: M 4(,: 1,5 szbás lakás eladó. Érdeklődni: A Dózsa György útn garázs kiadó. Telefn: Az Északi sr 28. szám alatt kertes ház eladó. Érdeklődni: szmbat-vasárnap óráig. Szbafestés, mázlás, tapétázás, hmlkzatk hőszigetelése. Marik István, Tavasz u. 83., tel.: , 06-30/ Zár, redőny, szalagfüggöny, reluxa, rletta, szúnygháló, harmnikaajtó, napellenző árusítása, szerelése. Igény szerint lcsóbb és extra minőségben! Kulcsmáslás. Javítást vállalunk. Berkes és Fia, Lencsési út 42., telefn: , 06-30/ Piactér, zöld faház, telefn: 06-30/ Szbafestés, mázlás, tapétázás. Gubény György, telefn: , 06-30/ Szbafestést, mázlást, tapétázást, hmlkzatfestést vállalk. Lestyán Pál, Békéscsaba, Grkij u. 6. Tel.: , 06-30/ Régi hanglemezek, hangfelvételek átírása CD-re. Telefn: mm-es film átírása videóra, CD-re. Telefn: Eseményrögzítés, videfelvétel DVD-minöségben. Telefn: Antennaszerelés, tévé, videó javítása. Telefn: , Bda Béla, Csíki u. 38. DVD-lemez írása. DVD készítése saját felvételeiből is. Telefn: Színes televíziók javítása garanciával. Dmks Tamás, telefn: 06-20/ , Hűtők, fagyasztók javítása. Békéscsaba, Fiumei u. 4., Bali és Fia Bt. Csempézést, hidegburklást vállalk. Tel.: 06-30/ Redőny, reluxa, harmnikaajtó, szalagfüggöny, szúnyghaló, napellenző, biztnsági és hevederzár szerelése, értékesítése. Kulcsmáslás. Üzletek: Békéscsaba, Sás köz 6., telefn: , 06-70/ ; Munkácsy u. 2., tel.: 06-70/ Szbafestést, mázlást, tapétázást vállalk rövid határidővel, takarítással. Telefn: 06-20/ , > Msógépjavítás a helyszínen mindennap. Telefn: 06-30/ , Matematikakrrepetálás középisklásknak, főisklásknak. Telefn: 06-30/ Anglnyelv-ktatás. Tel.: 06-30/ Nyugdíjas tanítónő gyermekfelügyeletet, tanítást, krrepetálást vállal. Telefn: Matematikakrrepetálás, felkészítés. Telefn: Sprttanflyamk a Közgé trnatermében szeptember 1-jetóll Alakfrmálás és knditrna hétfőn 17, csütörtökön 18 órától. Gerinctrna kedden 18 órától. Mdern tánc, aerbik hétfőn és szerdán 16 órától alsó tagzatsknak, kedden és csütörtökön 17 órától felső tagzatsknak. Ksárlabdára, teremlabdára fiúklányk, rögbire fiúk jelentkezhetnek hétfőn 18, kedden 16, szerdán 17 órától flyamatsan a trnateremben. Egy óra 200 Ft. Magyarból pótérettségire felkészítés. Tel.: 06-30/ Matematikakrrepetálást vállalk. Telefn: délután és este, 06-30/ Spanyl tanulás és tlmácslás anyanyelvű tanárral. Telefn: Anglból tanítás, felkészítés nyelvvizsgákra. Matematikakrrepetálás ötödikeseknek, hatdiksknak. Telefn: Kecsketej eladó. Tel.: 06-30/ Békéscsaba Megyei Jgú Várs Nevelési Tanácsadója pszichlógus jelentkezését várja. Érdeklődni a es telefnszámn lehet dr. Fdr Irén intézményvezetőnél. ' Mellékállásban végezhető, gyógynövényekkel kapcslats kereseti lehetőséget ajánlk. Telefn: 06-30/ ' Kerékpárszerelésben és a kereskedelemben jártas munkaerőt keresek. Jelentkezni önéletrajzzal az Univerzál Áruház II. emeletén, a Cikln kerékpárüzletben lehet

12 Európai fórum Tanulás határk nélkül I. AZ ktatásplitika az Európai Unióban nemzeti alapkn i nyugszik, ezért nincsen uniós szabályzás arról, hgy az isklákban, egyetemeken mit kell tanítani. Az EU azt sem írja elő a tagállamknak, hgy milyen isklarendszert működtessenek, csupán prgramkkal, pénzügyi alapkkal, ösztöndíjakkal segíti a tagállamk ktatásplitikáját annak érdekében, hgy a nemzeti isklarendszerek között kapcslat alakulhassn ki. Az uniós prgramkkal nő az ktatás színvnala, bővülnek a diákk és a tanárk lehetőségei. A prgramk résztvevői megismerhetik egy másik rszág lakóit, kultúráját, az így megszerzett tapasztalatk előnyt jelentenek a munkavállalásnál, a szakmai érvényesülésnél. A prgramk nagy részéhez már hazánk is társult, a csatlakzással ennek az esélyei még tvább bővülnek. Szabad isklaválasztás Az EU-ban a diákk szabadn választhatják meg az ktatási intézményüket, bármely másik tagállamban is tanulhatnak. Ehhez a tanulmányk idejére a fgadó rszágban tartózkdási engedélyre van szükségük, amelyet autmatikusan kiállítanak számukra akkr, ha felvételt nyernek, illetve beiratkznak egy ktatási intézménybe, s rendelkeznek betegbiztsítással és a létfenntartásukhz szükséges anyagi eszközökkel. Ha ez az utóbbi feltétel nehézséget kz, lehetőségük van uniós ösztöndíjak, támgatásk elnyerésére. Az EU ktatásplitikája: egység a skféleségben Az unió prgramjai az ktatás minden szintjén, az óvdától az egyetemig, segítenek abban, hgy a gyerekek, diákk, tanárk más tagállamkban bővíthessék tudásukat, megismerhessék másk ktatási tapasztalatait. Az EU igyekszik az isklarendszeren kívüli kapcslatkat is fejleszteni, támgatja a külföldi szakmai gyakrlatkat és a fiatalk csereprgramjait is. Felmérésekből kiderül, hgy akik külföldi tapasztalatkat szereztek, gyrsabban találnak munkát, könnyebben érvényesülnek. A 21. század kihívásainak megfelelően egyre nagybb hangsúlyt kap két, az ktatási plitikától elválaszthatatlan terület is: a fglalkztatási helyzet javítása és az infrmációs társadalm kiépítésének követelménye. Ennek keretében két kiemelt célt határztt meg az EU: az élethsszig tartó tanulás, valamint az infrmatikai ismeretek elterjedését segítő elektrnikus tanulás. EU ktatási és ifjúsági prgramjai Az unió közösségi prgramkkal támgatja a versenyképes tudás megszerzését. A száms alprgramból (pl. Erasmus, Cmenius, Lingua) álló Scrates-prgram ösztönzi a diákk külföldi tanulását, a diákk és tanárk utazását, a nyelvek ktatását, az infrmációés tapasztalatcserét. Ebben elsősrban azk az ötletek nyernek támgatást, amelyek az európai plgárság gndlatát közvetítik, valamint segítik a hátránys helyzetben lévők felzárkózását. Évente több száz magyar diák és tanár bővíti tapasztalatait ennek a prgramnak a keretében. A Cmenius-prgram az óvdai, az általáns gerlééi és középisklai diákknak, tanárknak, intézményvei ^ i zetésnek nyújt pályázati lehetőségeket. Nemzetközi isklai együttműködések, tanár- és diákcsereprgramk, isklafejlesztési prjektek támgatásával járul hzzá a tanítás színvnalának emeléséhez, középpntba helyezve az európai dimenziót, a nyelvtanulást és az eltérő kultúrák megismerését. Az 1987-ben kezdődött Erasmus-prgram a felsőktatási intézmények közötti kapcslatt, az egyetemi diákk és tanárk külföldi tapasztalatszerzését finanszírzza. Célja a felsőktatás európai dimenziójának megjelenítése, a mbilitás (külföldön tanulás és tanítás) elősegítése, az egyetemi tanulmányk kölcsönös elismerése és az ktatási rendszerek átláthatóságának megteremtése. Ez a prgram ösztöndíjat ad azknak a diákknak, akik 3-12 hónaps tanulmányútra vállalkznak az Erasmus-rendszerbe bekapcslódtt egyetemek valamelyikén. A pénzügyi támgatás lyan, elsősrban a külföldi tartózkdással kapcslats pluszköltségek fedezését szlgálja, mint az útiköltség, a nyelvtanulás és a drágább megélhetés kmpenzációja. Az Érasmus-diákk száma már meghaladja az egymilliót, évente mintegy 100 ezer (ebből közel 2000 magyar) diák vesz részt a prgramban. A magyar diákk kiegészítő támgatásk nélkül minimum 200, maximum 500 euró/hó támgatást kaphatnak, amelynek összege az egész kinntartózkdás időszakára nem haladhatja meg az ötezer eurót. A prgram nagy előnye, hgy a külföldön eltöltött tanulmányi idő beszámít az egyetemi kurzusba, így emiatt nem kell (fél)évet halasztani. A prgramban részt vevő felsőktatási intézmények minden hallgatója jelentkezhet külföldi útra, de csak ha az első évet sikeresen befejezte. A célrszág nyelvét jól kell ismerni, de a fgadó egyetemen ingyenes nyelvtanulásban lehet részt venni. Nyelvtanulás az EU-ban. Glbalizálódó világunkban skkal könnyebben igazdnak el azk, akik beszélnek idegen nyelveket. A kibővített, 25 tagú unióban az eddigi 11 helyett 21 hivatals nyelv lesz. A jelenlegi tagállamk lakóinak 53%-a állítja, hgy még egy, 26%-a, hgy még két európai nyelvet beszél az anyanyelvén kívül. A legtöbben anglul beszélnek (41%), ezt követi a francia (19%), a német (10%) és a spanyl (7%). Az EU-ban a leghasznsabbnak ítélt nyelvek: az angl és a francia. Az EU ajánlása szerint minden iskláit lezáró uniós államplgárnak a pályakezdéskr az anyanyelvén kívül két másik uniós nyelvet kellene ismernie. Ennek megfelelően minden ktatással kapcslats uniós prgram fnts eleme a nyelvtanulás. Az Erasmus például lehetőséget nyújt a nyelvi képzésre a fgadó egyetemen, illetve az utazást megelőzően is támgatja a nyelvi felkészülést. A Scrates-prgramn belül külön prgram, a Lingua szlgálja a nyelvtanítás fejlesztését; legfeljebb hárm éven keresztül 50%-ban támgat innvatív, eredeti prjekteket, amelyek a nyelvtanulás módszereinek javítására tesznek javaslatt. A prgram ösztöndíjakat is ad lyan diákknak, akik nyelvtanárk szeretnének lenni; ók 3-8 hónapig asszisztensként dlgzhatnak egy külföldi ktatási intézményben. (Flytatása következik!)

SZOLGÁLTATÁSOK HATÁROK NÉLKÜL

SZOLGÁLTATÁSOK HATÁROK NÉLKÜL SZOLGÁLTATÁSOK HATÁROK NÉLKÜL Szélesebb fgyasztói kínálat, jbb ár-érték arány és könnyebb hzzáférhetőség a szlgáltatáskhz a szlgáltatási irányelvnek köszönhetően MIT NYERHET FOGYASZTÓKÉNT A SZOLGÁLTATÁSI

Részletesebben

A Kulturális, Oktatási és Sport Bizottság 559/2011. (VIII. 22.) határozatával a kőbányai

A Kulturális, Oktatási és Sport Bizottság 559/2011. (VIII. 22.) határozatával a kőbányai Budapest Fővárs X. kerület Kőbányai Önkrmányzat Alplgármestere J,j. számú előterjesztés Előterjesztés a Kulturális, Oktatási és Sprt Bizttság részére a kőbányai hátránys helyzetű gyermekek sprtcélú, valamint

Részletesebben

Népoktatás. Az elemi iskolák típusai Az iskolák száma Németesítés Tantárgyak. Thun Leo

Népoktatás. Az elemi iskolák típusai Az iskolák száma Németesítés Tantárgyak. Thun Leo Népktatás Az elemi isklák típusai Az isklák száma Németesítés Tantárgyak Thun Le ENTWURF (1849) Nylcsztálys gimnázium két szervezetileg önálló tagzat : algimnázium - főgimnázium 10 18 éves fiúk számára.

Részletesebben

5CG. számú előterjesztés

5CG. számú előterjesztés Budapest Fővárs X. kerület Kőbányai Önkrmányzat Plgármestere 5CG. számú előterjesztés Bizalmas az előterjesztés 2. mellékletének 2. és 211. melléklete! Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Körösi

Részletesebben

A VÁLLALKOZÁSBARÁT ÖNKORMÁNYZAT VÁLLALKOZÓI INFORMÁCIÓS KÖZPONT

A VÁLLALKOZÁSBARÁT ÖNKORMÁNYZAT VÁLLALKOZÓI INFORMÁCIÓS KÖZPONT 02 A VÁLLALKOZÁSBARÁT ÖNKORMÁNYZAT Székesfehérvár Megyei Jgú Várs Önkrmányzata 2006 któberében támgatást nyert az Európai uniós INTERREG IIIC prgram keretében a MODELE prjektben való részvételre, és alprjekt

Részletesebben

NYITOK Hálózat a Társadalmi befogadásért program bemutatása

NYITOK Hálózat a Társadalmi befogadásért program bemutatása NYITOK Hálózat a Társadalmi befgadásért prgram bemutatása A Nyittt Tanulási Közpntk (NYITOK) kncepciójának kidlgzója, a prgram szakmai fejlesztő- és támgató partnere: A SZETT bemutatása A 20 éves múltra

Részletesebben

TÁMOP - 3.3.14.B-14/1. Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítása

TÁMOP - 3.3.14.B-14/1. Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítása TÁMOP - 3.3.14.B-14/1 Hazai és nemzetközi testvérisklai kapcslatk kialakítása Pályázók köre: általáns iskla, szakiskla, gimnázium, szakközépiskla, alapfkú művészeti iskla fenntartói Támgatás vehető igénybe:

Részletesebben

A népfőiskola a szó megszokott értelmében sem nem iskola, sem nem főiskola. Itt nem a tanároknak kell kérdezgetniük, feleltetniük a tanulókat.

A népfőiskola a szó megszokott értelmében sem nem iskola, sem nem főiskola. Itt nem a tanároknak kell kérdezgetniük, feleltetniük a tanulókat. A népfőiskla a szó megszktt értelmében sem nem iskla, sem nem főiskla. Itt nem a tanárknak kell kérdezgetniük, feleltetniük a tanulókat. Éppen ellenkezőleg: a tanulóknak kell kérdéseket föltenniük a tanárknak,

Részletesebben

Felhívás. Csoportos tehetségsegítő tevékenységek megvalósítására. a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 azonosítószámú Tehetséghidak Program

Felhívás. Csoportos tehetségsegítő tevékenységek megvalósítására. a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 azonosítószámú Tehetséghidak Program Felhívás Csprts tehetségsegítő tevékenységek megvalósítására a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 aznsítószámú című kiemelt prjekt keretében A Tehetséghidak Prjektirda a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 aznsító számú 1

Részletesebben

Mottóm erre az évre: urban-eve.hu Minden jog fenntartva!

Mottóm erre az évre: urban-eve.hu Minden jog fenntartva! Mttóm erre az évre: urban-eve.hu Minden jg fenntartva! E napló tulajdnsa Nevem: Lakcímem: Telefnszámm: _ E mail címem: Ezt kell rólam tudni 2015 ben leszek éves. Kedvenc színem a. Kedvenc könyvem:. Kedvenc

Részletesebben

Választható dunaújvárosi középiskolák:

Választható dunaújvárosi középiskolák: Választható dunaújvársi középisklák: ADU Vállalkzói Szakközép- és Szakiskla, Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskla és Gimnázium Dunaújvársi Tagintézménye cím: 2400 Dunaújvárs Apáczai Csere Jáns út 61. hrsz.

Részletesebben

Csapata erősítésére keres gyakornokot a Kultúra.hu. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a takacs.erzsbet@kortarsmedia.hu címre várjuk.

Csapata erősítésére keres gyakornokot a Kultúra.hu. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a takacs.erzsbet@kortarsmedia.hu címre várjuk. Csapata erősítésére keres gyakrnkt a Kultúra.hu Téged keresünk, ha életed az újságírás, ha kultúrafgyasztó vagy miközben pedig tárlatról tárlatra jársz, és kedvenc íród könyveit keresed a plcn, a kultúra

Részletesebben

Szövetség a Közös Célokért

Szövetség a Közös Célokért E-magyar világ a tájékztató irdáiban - Felvidéken A társulás 2001-ben alakult. Infrmációs irdahálózat, amely elsősrban a Szmszéds államkban élő magyarkról szóló törvényből adódó lehetőségekről nyújt tájékztatást

Részletesebben

Tisztelt Kulturális, Oktatási és Sport Bizottság!

Tisztelt Kulturális, Oktatási és Sport Bizottság! Budapest Fővárs X. kerület Kőbányai Önkrmányzat Alplgármestere Tárgy: Beszámló a RADAR Ifjúsági Infrmációs és Tanácsadó Irda. évi működéséről Tisztelt Kulturális, Oktatási és Sprt Bizttság! A RADAR Ifjúsági

Részletesebben

E napló tulajdonosa. Mottóm erre az évre: urban-eve.hu Minden jog fenntartva!

E napló tulajdonosa. Mottóm erre az évre: urban-eve.hu Minden jog fenntartva! E napló tulajdnsa Mttóm erre az évre: Ezt kell rólam tudni Nevem: Lakcímem: Telefnszámm: _ E mail címem: 2016 ban leszek éves. Kedvenc színem a. Kedvenc könyvem:. Kedvenc filmem:. Kedvenc színésze(i)m:.

Részletesebben

Pályázók köre: magyarországi Akkreditált és Akkreditált Kiváló Tehetségpontok

Pályázók köre: magyarországi Akkreditált és Akkreditált Kiváló Tehetségpontok 1 Felhívás a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak Prgram nevű kiemelt prjekt keretében megvalósuló tanórán kívüli tehetségsegítő prgramk szervezésére a szülő-diák-pedagógus együttműködésének fejlesztése

Részletesebben

SZERVEZETT KÉPZÉSEINK

SZERVEZETT KÉPZÉSEINK SZERVEZETT KÉPZÉSEINK Jelentkezési határidő: 2013. augusztus 23. Isklarendszerű, esti tagzats OKJ-s szakképzéseink telephelyenként: Tvábbi infrmáció és jelentkezés: Árpád-házi Szent Pirska Szakképző Iskla

Részletesebben

Kutatási gyorsjelentés Zugló közbiztonságának megítélése. "Egy jó szó Zuglóban" 2013. április

Kutatási gyorsjelentés Zugló közbiztonságának megítélése. Egy jó szó Zuglóban 2013. április Kutatási gyrsjelentés Zugló közbiztnságának megítélése "Egy jó szó Zuglóban" 2013. április 1 Bevezető, módszertani kérdések A Strategplis Kft. telefns kérdőíves közvélemény-kutatást végzett a Budapest

Részletesebben

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Felzárkóztató egészségügyi ápolói szakképzési programok. A felhívás kódszáma: EFOP-3.8.1-14

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Felzárkóztató egészségügyi ápolói szakképzési programok. A felhívás kódszáma: EFOP-3.8.1-14 EFOP_3.8.1-14 FELHÍVÁS Az egészségügyi ellátórendszerben dlgzó, OKJ előtti szakképesítéssel rendelkezők számára az OKJ-s szakképesítés megszerzése támgatásának megvalósítására A felhívás címe: Felzárkóztató

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kódszáma: T5410-K-1/2013. Szociális továbbképzéseken való részvételre. I. A pályázat tárgya

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kódszáma: T5410-K-1/2013. Szociális továbbképzéseken való részvételre. I. A pályázat tárgya PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szciális tvábbképzéseken való részvételre Kódszáma: T5410-K-1/2013 1 I. A pályázat tárgya A Nemzeti Család- és Szciálplitikai Intézet (tvábbiakban NCSSZI) és az Apr Vilms Katlikus Főiskla

Részletesebben

Szolgáltatási Rend. GRÁTISZ Kommunikációs és Jelnyelvi Tolmács Központ Heves Megyei Közhasznú Egyesülete

Szolgáltatási Rend. GRÁTISZ Kommunikációs és Jelnyelvi Tolmács Központ Heves Megyei Közhasznú Egyesülete Szlgáltatási Rend GRÁTISZ Kmmunikációs és Jelnyelvi Tlmács Közpnt Heves Megyei Közhasznú Egyesülete Elláttt terület: Heves megye Címünk: 3300 Eger, Telekessy u. 8. fszt. 4. Nyitvatartási rend: hétfő szerda

Részletesebben

ELTE TÓK HÖK Elnökségi ülés jegyzőkönyve 2014. február 17. (ELTE TÓK, 119.)

ELTE TÓK HÖK Elnökségi ülés jegyzőkönyve 2014. február 17. (ELTE TÓK, 119.) TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR Hallgatói Önkrmányzat 1126 Budapest, Kiss Jáns altb. u. 40. Telefn: 487-8137 Fax: 202-3859 http://www.tfk.elte.hu ELTE TÓK HÖK Elnökségi ülés jegyzőkönyve 2014. február 17. (ELTE

Részletesebben

Éves beszámoló. a 2013/2014-es tanévről

Éves beszámoló. a 2013/2014-es tanévről F á y A n d r á s R e f r m á t u s Á l t a l á n s I s k l a és A l a p f k ú M ű v é s z e t i I s k l a G m b a Éves beszámló a 2013/2014-es tanévről Gmba, 2014. augusztus 22. Levélcím: 2217 Gmba, Iskla

Részletesebben

INTEGRÁCIÓS PROGRAMJA

INTEGRÁCIÓS PROGRAMJA A SZONEK Bükkösdi Általáns Iskla és Óvda Tagintézménye helyi tantervének 16. sz. melléklete SZENTLŐRINCI KISTÉRSÉGI OKTATÁSI NEVELÉSI KÖZPONT BÜKKÖSDI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA TAGINTÉZMÉNYÉNEK INTEGRÁCIÓS

Részletesebben

Az Alsózsolcai 2. sz. Óvoda önértékelése

Az Alsózsolcai 2. sz. Óvoda önértékelése Alsózslcai 2. sz. Óvda Az Alsózslcai 2. sz. Óvda önértékelése Beszámló a 2015/2016 nevelési évünk működéséről Bevezető: Az önértékelés célja, hgy segítséget adjn az intézmény pedagógiai-szakmai munkájának

Részletesebben

FELÜGYELT INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ. Visszajelző anyag KAPCSOLATTARTÁSRÓL HÓDMEZŐVÁSÁRHELY POLGÁRMESTERI HIVATALÁNÁL. Visszajelző dokumentáció.

FELÜGYELT INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ. Visszajelző anyag KAPCSOLATTARTÁSRÓL HÓDMEZŐVÁSÁRHELY POLGÁRMESTERI HIVATALÁNÁL. Visszajelző dokumentáció. Visszajelző anyag Visszajelző dkumentáció HÓDMEZŐVÁSÁRHELY POLGÁRMESTERI HIVATALÁNÁL készített FELÜGYELT INTÉZMÉNYEKKEL VALÓ KAPCSOLATTARTÁSRÓL 2009. NOVEMBER 25. 1 Visszajelző anyag (részlet) Hódmezővásárhely

Részletesebben

Autizmus Alapítvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye Alapító Okirata

Autizmus Alapítvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye Alapító Okirata Autizmus Alapítvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye Alapító Okirata 2005. január 25. (módsításkkal egységes szerkezetben) 1. Az intézmény neve: Autizmus Alapítvány Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

Aktív idõskor Generációk egészsége

Aktív idõskor Generációk egészsége MEGHÍVÓ Az Egészséges Vársk Magyarrszági Szövetsége XXIV. Szimpóziuma Aktív idõskr Generációk egészsége Zalaegerszeg, 2012. nvember 6-7-8. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégeink! Zalaegerszeg Megyei

Részletesebben

SZPONZORI KIAJÁNLÓ VIII. CORVIN JÓTÉKONYSÁGI BÁL JÓTÉKONYSÁGI KONCERT

SZPONZORI KIAJÁNLÓ VIII. CORVIN JÓTÉKONYSÁGI BÁL JÓTÉKONYSÁGI KONCERT SZPONZORI KIAJÁNLÓ VIII. CORVIN JÓTÉKONYSÁGI BÁL ÉS JÓTÉKONYSÁGI KONCERT TARTALOM A Mathias Crvinus Cllegium VIII. Crvin Jótéknysági Bál Jótéknysági kncert Támgattt szervezet Támgatóink az elmúlt években

Részletesebben

PEDAGÓGIA PROGRAM. Hatályos: 2015. december 1-jétől* * Az intézmény 2014. szeptember 1-jén hatályba lépett pedagógiai programja helyébe lép.

PEDAGÓGIA PROGRAM. Hatályos: 2015. december 1-jétől* * Az intézmény 2014. szeptember 1-jén hatályba lépett pedagógiai programja helyébe lép. PEDAGÓGIA PROGRAM Hatálys: 2015. december 1-jétől* * Az intézmény 2014. szeptember 1-jén hatályba lépett pedagógiai prgramja helyébe lép. Kiskőrösi Petőfi Sándr Evangélikus Óvda, Általáns Iskla, Gimnázium

Részletesebben

ZÁRÓ VEZETŐI JELENTÉS TEVÉKENYSÉGELEMZÉS ÉS MUNKAKÖRI LEÍRÁSOK KÉSZÍTÉSE SZÁMÍTÓGÉPES ADAT- BÁZIS TÁMOGATÁSÁVAL

ZÁRÓ VEZETŐI JELENTÉS TEVÉKENYSÉGELEMZÉS ÉS MUNKAKÖRI LEÍRÁSOK KÉSZÍTÉSE SZÁMÍTÓGÉPES ADAT- BÁZIS TÁMOGATÁSÁVAL TEVÉKENYSÉGELEMZÉS ÉS MUNKAKÖRI LEÍRÁSOK KÉSZÍTÉSE SZÁMÍTÓGÉPES ADAT- BÁZIS TÁMOGATÁSÁVAL Kerekegyháza Várs Önkrmányzata részére ÁROP szervezetfejlesztési prjekt 2010. 04. 30. 2 / 34 Tartalmjegyzék 1.

Részletesebben

SZENT ISTVÁN KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM

SZENT ISTVÁN KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Tá jé kztát 2015/2016. tanév SZENT ISTVÁN KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Nyílt nápk: 2014. któbér 15. 2014. nvember 11., 12 2015. jánuár 8. 9 órától Mindén érdéklődőt szérététtél várunk! Tártálmjégyzé

Részletesebben

Ösztöndíjas foglalkoztatott az a személy lehet,

Ösztöndíjas foglalkoztatott az a személy lehet, !"!#$%"&'())*' +", Az ösztöndíjas fglalkztatás előnye, hgy ennek keretében a pályakezdő fiatalk a szakmai készségek megszerzése -.'(/0)1 érdekében gyakrlati munkatapasztalatt szerezhetnek, ezáltal nagybb

Részletesebben

Előterjesztés Medina Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. április 2-án tartandó ülésére

Előterjesztés Medina Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. április 2-án tartandó ülésére Előterjesztés Medina Község Önkrmányzat Képviselő-testülete 2015. április 2-án tartandó ülésére Tárgy: Helyi civil szervezetek számára 2015. évi működési pályázat meghirdetése Előterjesztő és előadó: Vén

Részletesebben

Szentlőrinc, 2009. augusztus 31.

Szentlőrinc, 2009. augusztus 31. Szentlőrinc, 2009. augusztus 31. 1. ldal, összesen: 9 TARTALOMJEGYZÉK 1. A szabályzat feladata, érvényessége... 3 4. Az IPR-t megvalósító szervezet felépítése, a menedzsment helye a szervezetben... 4 4.5.

Részletesebben

A TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-0413. Referencia intézmény az Őrségben projekt Szervezeti és Működési Szabályzata

A TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-0413. Referencia intézmény az Őrségben projekt Szervezeti és Működési Szabályzata A TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-0413. Referencia intézmény az Őrségben prjekt Szervezeti és Működési Szabályzata Érvényes: szerződéskötés ideje 2012. április 25-2012.któber 31. + fenntartási kötelezettség. 2012.

Részletesebben

A fogyasztói tudatosság növelése. az elektronikus hírközlési piacon

A fogyasztói tudatosság növelése. az elektronikus hírközlési piacon A fgyasztói tudatsság növelése az elektrnikus hírközlési piacn A Nemzeti Hírközlési Hatóság szakmai tájékztató anyaga 2008. szeptember A fgyasztók körébe meghatárzás szerint valamennyien beletartzunk,

Részletesebben

DDOP 3.1.3/G - 14. Egészségügyi alapellátás fejlesztése

DDOP 3.1.3/G - 14. Egészségügyi alapellátás fejlesztése DDOP 3.1.3/G - 14 Egészségügyi alapellátás fejlesztése Pályázók köre: helyi önkrmányzatk; helyi önkrmányzatk társulásai; helyi önkrmányzatk, önkrmányzati társulásk által létrehztt nn-prfit gazdasági társaságk,

Részletesebben

TERVEZETT PROGRAM. 2014. március 18. (kedd) 10.00 - Érkezés, regisztráció 12.00 13.00 Ebéd

TERVEZETT PROGRAM. 2014. március 18. (kedd) 10.00 - Érkezés, regisztráció 12.00 13.00 Ebéd Földön, Vízen, Levegőben XV. Közlekedésfejlesztési és beruházási knferencia Bükfürdő, 2014. március 18-20. Greenfield Htel Bükfürdő Glf. u. 4. A knferencia fővédnöke: Dr. Fónagy Jáns a NFM parlamenti államtitkára,

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés és szakmai program beszámoló 2007. Mozgássérültek Mezőkövesdi Egyesülete 3400 Mezőkövesd, Abkarovits Jenő tér 1.

Közhasznúsági jelentés és szakmai program beszámoló 2007. Mozgássérültek Mezőkövesdi Egyesülete 3400 Mezőkövesd, Abkarovits Jenő tér 1. Közhasznúsági jelentés és szakmai prgram beszámló 2007. Mzgássérültek Mezőkövesdi Egyesülete 3400 Mezőkövesd, Abkarvits Jenő tér 1. Az Egyesület teljes költségvetési beszámlóját a közhasznúsági jelentés

Részletesebben

Az Országos Idegennyelvű Könyvtár 2008. évi munkaterve

Az Országos Idegennyelvű Könyvtár 2008. évi munkaterve 1 20080215. Az Országs Idegennyelvű Könyvtár 2008. évi munkaterve Budapest, 2008. február Bevezetés 3 1. Átfgó cél... 2 2. Kiemelt kulcsfntsságú feladatk... 3 3. Épület... 3 3.1 Alap megerősítés... 3 3.2

Részletesebben

Iskolai munkaterv 2014/2015. A tanév rendje (35/2014. (IV.30.) EMMI rendelet alapján

Iskolai munkaterv 2014/2015. A tanév rendje (35/2014. (IV.30.) EMMI rendelet alapján Isklai munkaterv 2014/2015 A tanév rendje (35/2014. (IV.30.) EMMI rendelet alapján Első tanítási nap szept. 1., hétfő Utlsó: június 15. hétfő, Végzősöknek: április 30. csütörtök; ballagás május 2. szmbat

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Adaptált testkultúra és sprt_kkk 1 EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ADAPTÁLT TESTKULTÚRA ÉS SPORT SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSI SZAK KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK (10/2006.(IX. 25.) OKM RENDELET ALAPJÁN) 1.

Részletesebben

Kontaktia Az ügyfélkapcsolatok specialistája

Kontaktia Az ügyfélkapcsolatok specialistája Ha gyémántt használsz csaliként, akkr lyan halak akadnak a hrgdra, akik a gyémántra harapnak. (Andrew Matthews) Kntaktia Az ügyfélkapcslatk specialistája Tisztelt Érdeklődő! Szeretném bemutatni Önnek társaságunkat,

Részletesebben

H- 8200 Veszprém, Jutasi út 18/2. Telefon: (88) 542-708; Fax: (88) 542-726; e-mail: szocm@vhf.hu; honlap: www.vhf.hu

H- 8200 Veszprém, Jutasi út 18/2. Telefon: (88) 542-708; Fax: (88) 542-726; e-mail: szocm@vhf.hu; honlap: www.vhf.hu 0 H- 8200 Veszprém, Jutasi út 18/2. Telefn: (88) 542-708; Fax: (88) 542-726; e-mail: szcm@vhf.hu; hnlap: www.vhf.hu Bevezető A Veszprémi Érseki Hittudmányi Főisklán 1995 óta flyik szciális munkás képzés.

Részletesebben

A Szociális Műhely ajánlásai

A Szociális Műhely ajánlásai A Szciális Műhely ajánlásai - a közösségi társadalm megteremtésének elősegítésével kapcslatban A műhelymunka résztvevői szciális munkás, szciálpedagógus és pedagógus (andragógus) képzések ktatói és hallgatói,

Részletesebben

Út a munkához program. Kőnig Éva Hajdúszoboszló 2009. június 9-11.

Út a munkához program. Kőnig Éva Hajdúszoboszló 2009. június 9-11. Út a munkáhz prgram Kőnig Éva Hajdúszbszló 2009. június 9-11. Az átalakítás céljai és alapelvei Célk: a segélyezettek munkaerőpiaci pzíciójának javítása, a segélyezés munka ellen ösztönző hatásának mérséklése,

Részletesebben

Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola Deutsche Nationalitätenschule Ödenburg

Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola Deutsche Nationalitätenschule Ödenburg Sprni Német Nemzetiségi Általáns Iskla Deutsche Natinalitätenschule Ödenburg SOPRON Szervezetiés Működési Szabályzat SZMSZ 2009. 1. A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT BEVEZETÉSE 1.1. Általáns rendelkezések,

Részletesebben

Az intézmény neve: Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Az intézmény címe: 4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 2. Azonosító száma:..

Az intézmény neve: Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Az intézmény címe: 4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 2. Azonosító száma:.. Az intézmény neve: Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Az intézmény címe: 4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 2. Azonosító száma:.. További terv 2007-2013 Az eredeti további terv készítésének dátuma:

Részletesebben

Kedves Hallgatók! Köszönjük, és jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

Kedves Hallgatók! Köszönjük, és jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra Kedves Hallgatók! Az alábbi táblázatokban találjátok a csoportbeosztást. Kérjük, hogy a beosztásotok szerinti első napon jelenjetek meg. Aki nem találja a nevét, kérjük, keressen minket telefonon. Figyelem!

Részletesebben

LOGO-VIR Oktatási terv. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Kontrolling (vezetői információs) rendszer oktatási terve

LOGO-VIR Oktatási terv. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Kontrolling (vezetői információs) rendszer oktatási terve PMJVÖ Kntrlling (vezetői infrmációs) rendszer LOGO-VIR Oktatási terv Pécs Megyei Jgú Várs Önkrmányzata Kntrlling (vezetői infrmációs) rendszer ktatási terve Daten-Kntr Számítástechnikai Fejlesztő és Szlgáltató

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

1/5. Hirdetmény. Akciók kondíciói. 3/2010. Eszköz Forrás Bizottsági határozattal elfogadva, érvényes 2010.02.23-tól A JÖVŐRE TERVEZVE!

1/5. Hirdetmény. Akciók kondíciói. 3/2010. Eszköz Forrás Bizottsági határozattal elfogadva, érvényes 2010.02.23-tól A JÖVŐRE TERVEZVE! 1/5 Hirdetmény Akciók kndíciói 3/2010. Eszköz Frrás Bizttsági határzattal elfgadva, érvényes 2010.02.23-tól A JÖVŐRE TERVEZVE! 2/5 Fókusz Takarékszövetkezet Lakssági akciós betétek 1. Hárm hónaps, váltzó,

Részletesebben

2015/5 (érkezett: átvevő: ) Makói Polgármesteri Hivatal Központi Iktató

2015/5 (érkezett: átvevő: ) Makói Polgármesteri Hivatal Központi Iktató 2015/5 (érkezett: átvevő: ) Makói Plgármesteri Hivatal Közpnti Iktató Makói Plgármesteri Hivatal 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Tel.: +3662/511-800 D Makó, 20.. év..hó nap szám mell. Ügyintéző: Előszám:

Részletesebben

20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP ORSZÁGOS ELŐADÁS-SOROZAT HATODIK ÁLLOMÁS

20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP ORSZÁGOS ELŐADÁS-SOROZAT HATODIK ÁLLOMÁS 20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP ORSZÁGOS ELŐADÁS-SOROZAT HATODIK ÁLLOMÁS XXIV. Bálványsi Nyári Szabadegyetem és Diáktábr 2013. július 27. szmbat 14.00 óra I. 20 éves az NKA prgramsrzat ismertetése A

Részletesebben

Alapítványunk szálláshelyét a Pécsi Tudományegyetem kollégiumként bérelte az elmúlt hat évben. Idén ősztől végre önálló kollégiumként üzemelhetünk.

Alapítványunk szálláshelyét a Pécsi Tudományegyetem kollégiumként bérelte az elmúlt hat évben. Idén ősztől végre önálló kollégiumként üzemelhetünk. Kedves Otthnkereső Fiatalk, kedves Családk! Alapítványunk szálláshelyét a Pécsi Tudmányegyetem kllégiumként bérelte az elmúlt hat évben. Idén ősztől végre önálló kllégiumként üzemelhetünk. Célunk az, hgy

Részletesebben

10. / Szakács. Tanuló neve: Balázs Erik Károly Javítás. Számlázási cím: 5712 Szabadkígyós, Ókígyósi út 92. Tanuló neve: Balázsházi Renáta Javítás

10. / Szakács. Tanuló neve: Balázs Erik Károly Javítás. Számlázási cím: 5712 Szabadkígyós, Ókígyósi út 92. Tanuló neve: Balázsházi Renáta Javítás Tanulói adategyeztető 10. / Szakács Tanuló neve: Balázs Erik Károly Javítás Oktatási azonosító: 76830010947 Juhász Andrea Számlázási cím: 5712 Szabadkígyós, Ókígyósi út 92. Tanuló neve: Balázsházi Renáta

Részletesebben

Békés Megyei Ügyvédi Kamara. Kirendelhető ügyvédek

Békés Megyei Ügyvédi Kamara. Kirendelhető ügyvédek Békés Megyei Ügyvédi Kamara Kirendelhető ügyvédek Lezárva: 2015.06.03. Békéscsaba helységben: 1. Dr. Balázs Imre Tel.: 66/452-251 Dr. Balázs Imre Ügyvédi Irodája Mobil: 30/9255-126 5600 Békéscsaba, Deák

Részletesebben

Szociális ügyek. Tisztelt Felhasználó!

Szociális ügyek. Tisztelt Felhasználó! Szciális ügyek Tisztelt Felhasználó! Az alábbiakban megtalálhatja a Plgármesteri Hivatal Közigazgatási Osztály Hatósági Csprt Szciálplitika által intézett leggyakribb ügyek listáját. Aktív krúak ellátása

Részletesebben

Down Egyesület kiemelten közhasznú szervezet

Down Egyesület kiemelten közhasznú szervezet Dwn Egyesület kiemelten közhasznú szervezet bemutatkzása 4400 Nyíregyháza, Közép u. 17. Hungary Adószám: 18801370-1-15 Bankszámlaszám: 68800109-11048187 IBAN: HU38 6880 0109 1104 8187 0000 0000 Tel.: +36-42-444-321

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ FÜZET AZ 2012/2013-AS TANÉVBEN TERVEZETT OKJ-s KÉPZÉSEKRŐL

TÁJÉKOZTATÓ FÜZET AZ 2012/2013-AS TANÉVBEN TERVEZETT OKJ-s KÉPZÉSEKRŐL TÁJÉKOZTATÓ FÜZET AZ 2012/2013-AS TANÉVBEN TERVEZETT OKJ-s KÉPZÉSEKRŐL Szervező: Árpád-házi Szent Pirska Szakképző Iskla Nyíregyháza, 2012-2013 1 Kedves Érdeklődő! Ezútn szeretnénk figyelemébe ajánlani

Részletesebben

I. Nyíregyházi VIDOR félmaraton futóversenyt. A VIDOR fesztivállal kapcsolatos tudnivalók, részletek a www.vidorfest.hu weboldalon olvashatóak.

I. Nyíregyházi VIDOR félmaraton futóversenyt. A VIDOR fesztivállal kapcsolatos tudnivalók, részletek a www.vidorfest.hu weboldalon olvashatóak. I. Nyíregyházi VIDOR Félmaratn futóverseny A Nyírségi Futók Sprtegyesület Nyíregyháza Megyei Jgú Várs Önkrmányzatának támgatásával 2014. 09. 06-án a XIII. VIDOR fesztivál keretében megrendezi az I. Nyíregyházi

Részletesebben

Tartalom. Kedves Olvasó!

Tartalom. Kedves Olvasó! Zalai Kapcs Zalai Népfőisklai Egyesület Lapja 2005. 1. szám Marsvölgyi László FENYŐFA Kpgk az ablakn, zöld fenyő vagyk. Az egész családnak békés jónapt! Szép fenyőfa díszítsd a szbát, szép díszeket, szalncukrt,

Részletesebben

493-13/2015. ikt.sz. 14/2015.

493-13/2015. ikt.sz. 14/2015. Füzesgyarmat Várs Önkrmányzatának Képviselő- testülete 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-058, 491-401, Fax: 491-361 E-mail: plgarmesterihivatal@fuzesgyarmat.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI KÉZIKÖNYV Jóváhagyta Ellenőrizte Készítette Név Aláírás Dátum TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK... 1. MINŐSÉG POLITIKA...4 2. AZ ISKOLA BEMUTATÁSA 5 2.1. LEÍRÁS 5 2.2. SZERVEZETI FELÉPÍTÉS.5

Részletesebben

A KÓS KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A KÓS KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A KÓS KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Tartalmjegyzék 1. Az iskla nevelési prgramja... 5 1.1. A nevelő-ktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 5 1.1.1. Az

Részletesebben

K É R E L E M rendkívüli települési támogatás megállapítására

K É R E L E M rendkívüli települési támogatás megállapítására 2015/3 (érkezett: átvevő: ) Makói Plgármesteri Hivatal Közpnti Iktató Makói Plgármesteri Hivatal 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Tel.: +3662/511-800 R Makó, 20.. év..hó nap szám mell. Ügyintéző: Előszám:

Részletesebben

ÜGYVITELI SZABÁLYZAT

ÜGYVITELI SZABÁLYZAT ÜGYVITELI SZABÁLYZAT Az Internatinal Plice Assciatin (Nemzetközi Rendőrszövetség) Magyar Szekció Elnöksége (tvábbiakban Elnökség) az Egyesületekről szóló 1989. évi II. tv. és Alapszabályának rendelkezéseire

Részletesebben

CSELEKVÉSI TERV 2015. /2015. május 21-től 2016. májusig/

CSELEKVÉSI TERV 2015. /2015. május 21-től 2016. májusig/ HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR SZÉKESFEHÉRVÁRI SZERVEZETE - Közhasznú szervezet - 8000 Székesfehérvár, Malm utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-311-255 www.htbkszfvar.hu Nyt szám: /2015 CSELEKVÉSI TERV 2015.

Részletesebben

K É R E L E M gyógyszertámogatás megállapítására

K É R E L E M gyógyszertámogatás megállapítására 2015/2 (érkezett: átvevő: ) Makói Plgármesteri Hivatal Közpnti Iktató Makói Plgármesteri Hivatal 6900 Makó, Széchenyi tér 22. Tel.: +3662/511-800 G Makó, 20.. év..hó nap szám mell. Ügyintéző: Előszám:

Részletesebben

Gyakornokokat keresünk! akkor töltsd kötelező szakmai gyakorlatodat a GROW Csoportnál!

Gyakornokokat keresünk! akkor töltsd kötelező szakmai gyakorlatodat a GROW Csoportnál! Gyakrnkkat keresünk! Jelenlegi nyittt pzíciónk: Tréner-tanácsadói gyakrnk Ha szeretnél munkatapasztalatt szerezni és belelátni egy humán fejlesztő cég működésébe Ha fnts számdra a jó hangulatú munkahelyi

Részletesebben

Kérem a Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat elfogadására.

Kérem a Képviselő-testületet az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat elfogadására. BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLET ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Készült a Képviselő-testület 2014. szeptember 10-i ülésére Készítette: dr. Kzma Enikő alplgármesteri jgi referens Tárgy: Tájékztató a XIV. kerületi

Részletesebben

L E A D E R 2007-2013.

L E A D E R 2007-2013. L E A D E R 2007-2013. M E G H Í V Ó A BAKONYÉRT HELYI KÖZÖSSÉG gyűlésére 2007. któber 4. csütörtök 16 óra Zirc Vársháza (Március 15. tér 1.) (Határzatképtelenség esetén a megismételt gyűlés a meghívóban

Részletesebben

Mottóm erre az évre: urban-eve.hu Minden jog fenntartva!

Mottóm erre az évre: urban-eve.hu Minden jog fenntartva! 2013 Mttóm erre az évre: E napló tulajdnsa Nevem: Lakcímem: Telefnszámm: _ E-mail címem: Ezt kell rólam tudni 2013-ban leszek éves. Kedvenc színem a. Kedvenc könyvem:. Kedvenc filmem:. Kedvenc színésze(i)m:.

Részletesebben

KÖMLŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE

KÖMLŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE KÖMLŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZFOGLALKOZTATÁSI TERVE 2009 A közfglalkztatási terv célja A közfglalkztatási terv elkészítésének célja a szciális igazgatásról és szciális ellátáskról szóló törvény (1993.

Részletesebben

Tanácsadási tájékoztató kiadvány

Tanácsadási tájékoztató kiadvány INTERREG III A Közösségi Kezdeményezés Szlvénia-Magyarrszág- Hrvátrszág Szmszédsági Prgram 2004-2006 MEDIÁTOR*C SLO-HU-CRO 2006/01 126/HU A prjekt a Szlvénia-Magyarrszág-Hrvátrszág Szmszédsági Prgramban,

Részletesebben

Nagycenki Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata

Nagycenki Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata Nagycenki Közös Önkrmányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata A Magyarrszág helyi önkrmányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. (tvábbiakban: Mötv.) 84-86.. alapján Nagycenk- Pereszteg-Fertőbz

Részletesebben

ECSEGFALVI ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

ECSEGFALVI ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT ECSEGFALVI ÓVODA 5515 Ecsegfalva, Árpád utca 8. Telefn: 06-66/487-326 E-mail: vda@ecsegfalva.hu ECSEGFALVI ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Készült: 2013. július 3. 1 1. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1.1 Általáns

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2011. november 8.-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS A Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság 2011. november 8.-i ülésére Budapest Fővárs IX. kerület Ferencvárs Önkrmányzata Iktató szám: Sz-652/2011. ELŐTERJESZTÉS A Vársfejlesztési, Vársgazdálkdási és Környezetvédelmi Bizttság 2011. nvember 8.-i ülésére Tárgy: Kerületi kmplex

Részletesebben

B) A HASZNÁLATBAVÉTELI ENGEDÉLY TÁRGYÁT KÉPZETŐ ÉPÜLET ADATAI

B) A HASZNÁLATBAVÉTELI ENGEDÉLY TÁRGYÁT KÉPZETŐ ÉPÜLET ADATAI ÉPÍTÉSI, LAKÁSÜGYI KOMMUNÁLIS, MEZŐGAZDASÁGI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VAGYONJOGÜGYI OSZTÁLY Tplya Községi Közigazgatási Hivatala az építtető teljes neve (természetes személyként) teljes elnevezése (jgi személyként)

Részletesebben

Szigetszentmiklós Szombathely Zalaegerszeg Zalakaros. XX. Szimpóziuma. Miskolc Mosonmagyaróvár Nagykanizsa Pécs Sarkad. Meghívó

Szigetszentmiklós Szombathely Zalaegerszeg Zalakaros. XX. Szimpóziuma. Miskolc Mosonmagyaróvár Nagykanizsa Pécs Sarkad. Meghívó Misklc Msnmagyaróvár Egészséges Nagykanizsa Vársk Pécs Sarkad Sprn Székesfehérvár Szentendre Szerencs Szlnk Vác Szigetszentmiklós Magyarrszági Szmbathely Zalaegerszeg Szövetsége Zalakars XX. Szimpóziuma

Részletesebben

Testületi ülés. 2015. január 13. Rendelet: - -ig. Határozat:1-3-ig

Testületi ülés. 2015. január 13. Rendelet: - -ig. Határozat:1-3-ig Testületi ülés 2015. január 13. Rendelet: - -ig Határzat:1-3-ig Tartalmjegyzék 1/2015.(1.13.)számú Határzat a napirend elfgadásáról. 3 Tiszarffi Művel6dési Hózfelújítósónak tervismertetése 3 2/2015.(1.13.)

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: kultura.derekegyhaz@gmail.com Telefon: 06 20/258-55-11 december 14. (péntek) 18:00 Derekegyházi Horgász Egyesület taggyűlése Könyvtár TOP lista - november 1. Kristin Cashore:

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Integrált Szociális Intézmény. Glatz Gyula Idősek Klubja SZAKMAI PROGRAM. Készítette: Weisz Csabáné Készült:2012.08.15.

Komárom-Esztergom Megyei Integrált Szociális Intézmény. Glatz Gyula Idősek Klubja SZAKMAI PROGRAM. Készítette: Weisz Csabáné Készült:2012.08.15. Kmárm-Esztergm Megyei Integrált Szciális Intézmény Glatz Gyula Idősek Klubja SZAKMAI PROGRAM Készítette: Weisz Csabáné Készült:2012.08.15. Esztergm-Kertvárs 2509 Damjanich Jáns út. 50. Megnevezés: Kmárm-

Részletesebben

Hivatalos név: BVK HOLDING Budapesti Városüzemeltetési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság Postai cím: Városház u. 9-11. Város/Község: Budapest

Hivatalos név: BVK HOLDING Budapesti Városüzemeltetési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság Postai cím: Városház u. 9-11. Város/Község: Budapest I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatals Lapja TÁJÉKOZTATÓ AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYÉRŐL I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatals név: BVK HOLDING Budapesti

Részletesebben

1/5. Hirdetmény. Akciók kondíciói. 1/2010.03.23 Eszköz Forrás Bizottsági határozattal elfogadva, érvényes 2010.04.01-től A JÖVŐRE TERVEZVE!

1/5. Hirdetmény. Akciók kondíciói. 1/2010.03.23 Eszköz Forrás Bizottsági határozattal elfogadva, érvényes 2010.04.01-től A JÖVŐRE TERVEZVE! 1/5 Hirdetmény Akciók kndíciói 1/2010.03.23 Eszköz Frrás Bizttsági határzattal elfgadva, érvényes 2010.04.01-től A JÖVŐRE TERVEZVE! 2/5 Fókusz Takarékszövetkezet Lakssági akciós betétek 1. Hárm hónaps,

Részletesebben

Ferencvárosi Szociális és Gyermekjóléti Intézmények Igazgatósága Napsugár Idősek Klubja 1095 Budapest, Mester u. 33-35.

Ferencvárosi Szociális és Gyermekjóléti Intézmények Igazgatósága Napsugár Idősek Klubja 1095 Budapest, Mester u. 33-35. Ferencvársi Szciális és Gyermekjóléti Intézmények Igazgatósága Napsugár Idősek Klubja 1095 Budapest, Mester u. 33-35. HÁZIREND Jóváhagyta: a HÜB 90/2012. (III. 21.) számú határzata; módsíttta: a HÜB 207/2013.

Részletesebben

Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs, Egyetem u. 2. BESZÁMOLÓ

Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs, Egyetem u. 2. BESZÁMOLÓ Baranya Megyei Gyermekvédelmi Közpnt Pécs, Egyetem u. 2. BESZÁMOLÓ 2009. év Készítette: Illés Tibrné Gazd. Vez. BESZÁMOLÓ 2009. év A Baranya Megyei Gyermekvédelmi Közpnt 2009. költségvetése az alábbiak

Részletesebben

KERESLETTERVEZÉS. www.scmtrening.hu A KÉPZÉSRŐL. Kereslettervezéssel foglalkozó tréningünk méltó párja készlettervezési képzésünknek.

KERESLETTERVEZÉS. www.scmtrening.hu A KÉPZÉSRŐL. Kereslettervezéssel foglalkozó tréningünk méltó párja készlettervezési képzésünknek. Képzési Közpntja KERESLETTERVEZÉS A KÉPZÉSRŐL Kereslettervezéssel fglalkzó tréningünk méltó párja készlettervezési képzésünknek. Gyakrlati feladatkn keresztül közelítjük meg többek között a keresletterv

Részletesebben

INFORMATIKAI STRATÉGIA

INFORMATIKAI STRATÉGIA EREDMÉNYEK INFORMATIZÁLÁSÁNAK ELŐKÉSZÍTÉSE (ÁROP 3.d) VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 8200 Veszprém, Óvárs tér 9. INFORMATIKAI STRATÉGIA Készítette: Indikátrk, amelyek teljesítéséhez

Részletesebben

EKB fotóművészeti díj 2005: Mai magyar életképek közös szervezésben a Magyar Nemzeti Bankkal

EKB fotóművészeti díj 2005: Mai magyar életképek közös szervezésben a Magyar Nemzeti Bankkal Page 1 14.07.2005 EKB ftóművészeti díj 2005: Mai magyar életképek közös szervezésben a Magyar Nemzeti Bankkal Az Európai Közpnti Bank (EKB) 2004-ben írta ki első ízben éves ftóművészeti pályázatát, amelynek

Részletesebben

Testületi ülés. 2015. február 25. Rendelet:1-2-ig. Határozat:4-15-ig

Testületi ülés. 2015. február 25. Rendelet:1-2-ig. Határozat:4-15-ig Testületi ülés 2015. február 25. Rendelet:1-2-ig Határzat:4-15-ig (0 Tartalmjegyzék Testületi ülés 1 Tartalmjegyzék 2 4/2015(11.25.)számú Határzat a napirend elfgadásáról 3 Beszámló a két ülés közötti

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: 417-255, 522-900 Kp. fax: 310-838 www.salgotarjan.hu jegyzo@salgotarjan.hu VEZETŐK Dóra Ottó polgármester

Részletesebben

XVIII. A magyar közlekedés helyzete az EU-ban. Kápolnásnyék, 2014. február 27-28.

XVIII. A magyar közlekedés helyzete az EU-ban. Kápolnásnyék, 2014. február 27-28. XVIII. A magyar közlekedés helyzete az EU-ban (vasúti-, közúti és vízi közlekedési infrastruktúrafejlesztés, turizmus, környezetvédelem) Káplnásnyék, 2014. február 27-28. Helyszín: Htel Hldfény (2475 Káplnásnyék,

Részletesebben

V. évfolyam 1. szám 2 0 1 1. február

V. évfolyam 1. szám 2 0 1 1. február V. évflyam 1. szám 2 0 1 1. február Kiadja: Úri Község Önkrmányzata Az Önkrmányzati Híradóban a közfeladatkkal kapcslats hirdetmények és tájékztatók jelennek meg, így az újságt tvábbra is ingyenesen juttatjuk

Részletesebben

21.SZÁMÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

21.SZÁMÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 21.SZÁMÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Misklc, 2012. december 1. Nagy Varga Dezsőné igazgató Diákönkrmányzat Szervezeti és Működési Szabályzat 2. ldal Tartalm I.

Részletesebben

Óvodai intézmény. Nevelési Tanácsadóba küldött gyermekek száma: 38 Szakértői Bizottsághoz küldött gyermekek száma: 16

Óvodai intézmény. Nevelési Tanácsadóba küldött gyermekek száma: 38 Szakértői Bizottsághoz küldött gyermekek száma: 16 Dunavarsány Várs Önkrmányzat Weöres Sándr Óvda 2336 Dunavarsány, Árpád u. 14. Beszámló 2012/13-as nevelési év Óvdai intézmény Statisztikai adatk: Óvda megnevezése: Weöres Sándr Óvda Férőhelyek száma: 360

Részletesebben