tud férje üzleti ügyeiről. A mutyit a Blikk leplezte le. Mindez azt jelenti, hogy a Fidesz mindkét miskolci képviselőjelöltje

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "tud férje üzleti ügyeiről. A mutyit a Blikk leplezte le. Mindez azt jelenti, hogy a Fidesz mindkét miskolci képviselőjelöltje"

Átírás

1 ISKOLI VALÓSÁG Térítésmentes időszaki kiadvány 14. április III. évfolyam 3. szám SZP-tag volt Sebestyén László Keményen ostorozta a szocialistákat és a kommunistákat az elmúlt négy évben Sebestyén László fideszes országgyűlési képviselő. Azt azonban egyetlen felszólalásában, mi több, önéletrajzában sem említette, hogy maga is tagja volt az SZP-nek, ahová 1983-ban lépett be, s nyilvánosságra került párttagkönyve szerint a tagdíjat is mindig akkurátusan fizette. indezt a Népszabadság írta hétfőn a fideszes képviselőről, képviselőjelöltről, közölve egy fotót is Sebestyén párttagkönyvéről. Az, hogy Sebestyén SZP-tag volt, önmagában véve nem lenne baj, ha ezt nem titkolta volna el, s nem kommunistázna lépten-nyomon. (ikk a 3. oldalon) 4 év, 18 millió forint Összesen 18 millió forintot szedhetett öszsze 4 év alatt Sebestyén László azzal, hogy egyszerre kép vi se lős ködött a parlamentben, s főmérnökösködött egy állami tulajdonú közszolgáltatónál. (Pénzszámolgatás a 3. oldalon) (Képek a kampánygyűlésről a 8. oldalon) Tüntetőnek álcázott aktivisták Baloldali választási fórum, tüntetőkkel. Ezt a frappáns címet bírta adni a kormányváltók március 24-i kampánygyűléséről szóló tudósításának a közpénzből fenntartott önkormányzati iskolci Kommunikációs Nonprofit Kft. hírportálja, a minap. hu. A becslések szerint mintegy háromezer résztvevővel lezajlott kampánygyűlésről szóló tudósításhoz összesen hat képet mellékeltek, ezek közül kettő az összesen tüntetőről és az általuk tartott táblákról szólt. Azt a fotót bezzeg nem közölték, amely azt örökítette meg, hogy a téren magukat tüntetőnek álcázó emberek dolguk végeztével összecsomagoltak, s bepakolgatták tábláikat söbör Katalin fideszes országgyűlési képviselő/képviselőjelölt felmatricázott kampányautójába. Önálló indítványok Nem önálló indítványok Felszólalások KÉPVISELŐI TEVÉKENSÉG ÖSSZEHASONLÍTÁSA DR VARGA LÁSZLÓ 3 7 ÖN KIRE SZAVAZNA? SEBESTÉN LÁSZLÓ Sebestyén értékelhetetlen képviselői produkciójáról szóló összeállításunk a 3. oldalon 88 söbörék is trafikmutyisták! söbör Katalin fideszes országgyűlési képviselő, képviselőjelölt, alsózsolcai alpolgármester, férje, ike György alapító kültagja egy olyan trafikos cégnek, amelynek fiók- és telephelyein dohányboltok működnek. Összesen öt helyszínen, de a hatodikon is trafik lesz. Az öt működő dohánybolt koncessziós jogát a söböréktől csak pár háznyira lakó Závodszki Andrea nyerte. söbör természetesen mindent tagad, azt állítja, hogy ő bizony semmit sem tud férje üzleti ügyeiről. A mutyit a Blikk leplezte le. indez azt jelenti, hogy a Fidesz mindkét képviselőjelöltje érintett a dohánybizniszben, hiszen korábban Sebestyénről derült ki, hogy a fia is nyert koncessziós jogot. (ikk a 7. oldalon) NE HAGJA, HOG ELSALJÁK A VÁLASZTÁST! Ha április 6-án visszaélést tapasztal, jelentse a Demokrácia Központban (46/04-4, /-0-0) 0 1 oldal Black yan agenta ellow

2 2 ISKOLI VALÓSÁG 14. ÁPRILIS Állatkínzás Krizáék marhatelepén? Borzalmas állapotok uralkodnak a város bedegvölgyi állattartó telepén. sont és bőr, csűdig sárban járó, jobb sorsra érdemes magyar szürkemarhákat láttak a iskolci Agrokultúra Kft. bedegvölgyi telephelyén bejelentés nélkül megjelenő SZP-s önkormányzati képviselők március elején. Azért vizitáltak rajtaütésszerűen a Kriza Ákos polgármester kezdeményezésére létrehozott állattelepen, mert már a jobboldali országos sajtó is arról cikkezett, hogy ott pokoli körülmények között tartják az állatokat. A fideszes városvezetés 12 elején alapította meg a iskolci Agrokultúra Kft.-t. A társaság tevékenységi körét elsősorban az állattenyésztésben jelölték meg, ennek érdekében létrehoztak egy állattartó telepet a Bedegvölgyben. Ide hungarikumnak minősülő, szigorúan védett, genetikailag értékes iskolcon megszületett a jobboldali összefogás, melynek értelmében a borsodi megyeszékhelyen a Jobbik Fidesz DF KDNP közös polgármesterjelöltje Kriza Ákos lesz. indez azért, mert Kriza Ákos számtalanszor igazolta talpraesettségét, elkötelezettségét a nemzeti érdekek mellett. És ez még hagyján. A Jobbik szerint a nagyváradi származású orvos személyi garanciát jelent arra, hogy győzelme esetén iskolcon végre elindulhat egy sikeres városfejlesztési program, amelyben a hagyományos magyar, keresztény értékek fognak dominálni. Szép, ugye? A fentieket a megye 06-os főjobbikosa, Szegedi sanád mondta el a inap 06. szeptember 9-ei számának tanúsága szerint. Nos, Kriza azóta polgármester lett, őszén meg is szeretgette a Jobbikot rendesen: a kedves vezető a szokásjogtól eltérően nem a legnagyobb ellenzéki frakciónak, a 9 képviselőt felmutató SZP-nek, hanem a 3 tagú Jobbik-frakciónak kínálta fel az ellenőrző feladatokat ellátó pénzügyi bizottság elnöki posztját. A Fidesz nem járt rosszul a döntéssel, hiszen a pénzügyi bizottság elnöke, Szegedi árton meglehetősen ritkán fordult bizottsági elnöki minőségében a nyilvánossághoz, ha mégis, akkor is a szocialistákat szidta. Ez a bizonyos Szegedi árton annak a Szegedi sanádnak a testvére, aki agyondicsérgette Krizát 06-ban. A szocialisták feljelentést tettek szürkemarhát és mangalicát hozattak, vállalva azok tartását. Az állatok azonban nem kerültek az Agrokultúra tulajdonába, csak az esetleges s szaporulat egy részére tarthat t igényt a városi cég. A sikerpropagandát persze azonnal elkezdték, 122 júliusában Kriza Ákos polgármester egy helyszíni bejáráson elmondta: az Agrokultúra Kft. kedvező áron, minőségi alapanyagokkal tudja majd ellátni a városi közétkeztetést biztosító konyhákat. Ezek hússzükségletének harmadát a bedegvölgyi telepről biztosítják majd. Ebből azóta sem lett semmi. Ami nem csoda. ég a közismerten is jobboldali kötődésű PestiSracok.hu internetes portál idén március elején már arról számolt be, hogy borzalmas állapotok uralkodnak a telepen: több állat elhullott, ezért a bértartásba adott marhák tulajdonosai kártérítést követelnek. A lap idézte Deim Zoltán igazságügyi szakértőt, aki a következőket írta le jelentésében: A lesoványodások és a szaporodásbiológiai zavarok arra utalnak, hogy a bértartó az állatok tartása során nem a jó gazda gondosságával járt el. A lesoványodás hátterében takarmányozási hiányosságok állhattak, valamint említésre érdemes az, hogy a helyszíni vizsgálat során megállapítottam, a mangalicák részére nincs biztosítva a folyamatos vízellátás. A PestiSracok.hu cikkének megjelenése után az SZP önkormányzati frakciójának néhány tagja úgy döntött: előre be nem jelentve, váratlanul jelennek meg a telepen, így biztosan reálisabb képet kapnak Kriza Ákos a Jobbik jelöltje Számtalanszor igazolta talpraesettségét, elkötelezettségét a nemzeti érdekek mellett ISKOLI VALÓSÁG Három év szabadságvesztés A Büntető törvénykönyv 244. paragrafusa szerint (1) Aki a) gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben indokolatlanul olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza, b) gerinces állatát vagy veszélyes állatát elűzi, elhagyja vagy kiteszi, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha az állatkínzás a) az állatnak különös szenvedést okoz, vagy b) több állat maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza. Igaz, hogy ők azóta kiléptek a Jobbikból, de Szegedi továbbra is birtokolhatja a bizottsági elnöki tisztséget, ez ellen Kriza Ákosnak semmiféle kifogása nincs. Nem csoda, jobban jár egy simulékony volt jobbikos ellenőrrel, mint egy olyan párt delegáltjával, amelyik valóban ellenőrizni is akar. A Jobbik persze Kriza-ügyben stratégiát váltott a 06-os állapot óta, most már teljesen mást mondanak a talpraesett emberről, egykori jelöltjükről. Hiába, új szelek fújnak, Krizával ma már nehéz népszerűséget szerezni. az ott uralkodó állapotokról, mintha a városvezetés hivatalos tájékoztatását kérnék. Sikerült is. Tapasztalataik szerint a telepen tartott magyar szürkemarhák téli elhelyezése nem felelt meg azoknak az egyébként országos előírásokban szereplő kívánalmaknak, amelyek biztosítják az állatok életműködéséhez szükséges feltételeket. Nincs megfelelő pihenőtér, az állatok folyamatosan sárban kénytelenek járni. Jó néhány egyed leromlott kondíciója arról tanúskodik, hogy nem lehetett megfelelő az állatok téli takarmányozása. Kiderült az is, hogy a 12 óta működő telepnek 14. február 3-áig nem volt agrár felsőfokú végzettségű vezetője, a gondozási munkát pedig nem szakemberek, hanem kivezényelt, szakképzetlen közmunkások végzik. A tapasztaltak alapján az SZP-frakció feljelentést tett állatkínzás miatt. Hamis szerződéssel verték át a tanárokat! Több tanár is kisebb fizetést kap iskolcon, mert valaki kicserélte a szerződésük előlapját, amelyen a bérük is szerepelt. Az ügyben a rendőrkapitányság nyomoz. Az esetnek eddig több tucat sértettje van. Az SZP önkormányzati frakciója követeli az azonnali, részletes és mindenre kiterjedő vizsgálatot az egyes iskolákban történt szerződéshamisítások ügyében, a pedagógusok kárát pedig térítsék meg! írta az SZP önkormányzati frakciója március 21-én. A szocialisták arra reagáltak, hogy aznap derült ki: több tanár is kisebb fizetést kap iskolcon, mert valaki kicserélte a szerződésük előlapját, amelyen a bérük is szerepelt. A pedagógusok tavaly ősszel írták alá az új szerződésüket a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal (KLIK) az életpályamodell kapcsán. Az egyik tanár elmondása szerint az általa aláírt okiraton az szerepelt, hogy egyetemi bért kap, most pedig főiskolai bér szerepel ugyanott. A nyomozók sorra hallgatják ki a pedagógusokat. Egyelőre azt akarják tisztázni, hogy kinek az utasítására, milyen célból és milyen intézményben cserélték ki az előlapokat a szerződéseken, amelyeknek egyikén-másikán még látszik, hogy újra lett kapcsozva a két papír. A szocialisták az elmúlt években többször felhívták a figyelmet arra, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megalakítása milyen súlyos problémákat okoz az oktatásban. Az iskolák államosítása miatt létrehozott szervezet ugyanis elvette a pedagógusok béren kívüli juttatásait, hallgatásra kényszerítette az intézmények vezetőit, működésképtelenné tette az oktatást. Ezt még Szabó Balázs miniszteri biztos is elismerte, aki a KLIK tevékenységét vizsgáló jelentésében azt írta: a szervezet működését hibás gazdasági döntések, valótlanságok állítása, rossz vezetési stílus és a jobbító javaslatok figyelmen kívül hagyása jellemezte. iskolcon is komoly vihart kavart az új igazgatók kinevezésének gyakorlata, miszerint fütyült a KLIK az intézményvezetői pályázatokkal kapcsolatos véleményekre. Ezek alapján nem volt véletlen az sem, hogy ariscsák István, a iskolci Tankerület igazgatója 13 áprilisában pár hónappal kinevezése után lemondott posztjáról. iskolci Valóság térítésmentes időszaki kiadvány Kiadja az SZP Borsod-Abaúj-Zemplén egyei Területi Szövetsége iskolci Helyi Szervezete. Felelős kiadó: Bartha György. Felelős szerkesztő: Pusztai Gábor. Nyomdai munkák: Inform édia Kft. 0 2 oldal Black yan agenta ellow

3 14. ÁPRILIS ISKOLI VALÓSÁG 3 iskolcon járt március -án az Index internetes lap egyik újságírója és fotósa, a helyi választási kampányról készítettek riportot. Beszélgettek Varga Lászlóval, aki a kormányváltók jelöltje a 2. számú választókerületben, részt vettek az egyik fórumán, de sikerült találkozniuk a választókerület jobbikos jelöltjével is. Egyedül Sebestyén Lászlóval nem ju tottak semmi re. Találkozni pél - dául nem is tud - tak vele. Egy kollégá jával telefonon egyeztettük, hogy a képviselőjelölt esetleg ben válaszolna néhány kérdésünkre: ezek a Összesen 18 millió forintot szedhetett össze 4 év alatt Sebestyén László azzal, hogy egyszerre képviselősködött a parlamentben, s főmérnökösködött egy állami tulajdonú közszolgáltatónál. Fejlesztési és karbantartási igazgatóból szolgáltatási főmérnökké avanzsált Sebestyén László fideszes országgyűlési képviselő az Észak-agyarországi Regionális Vízmű Zrt.-nél csak azért, hogy képviselősége mellett megtarthassa állását az állami cégnél. Arról van szó, hogy a jogszabályok szerint országgyűlési képviselő nem lehet állami tulajdonú cég igazgatója. ivel az ÉRV százalékig az állam tulajdonában áll, Sebestyénnek az egyik tisztségétől meg kellett volna szabadulnia. Nem tette meg, 11-ben bajba is került. Párttársai valahogy persze kimagyarázták (a fejlesztési és karbantartási igazgató a Fidesz szerint nem igazgató), ám biztos, ami biztos, a cégnél megváltoztatták a titulusát. ost szolgáltatási főmérnökként keres SZP-tag volt Sebestyén László Ami önmagában nem lenne baj, ha ezt nem titkolta volna el, s nem kommunistázna lépten-nyomon Keményen ostorozta a szocialistákat és a kommunistákat az elmúlt négy évben Sebestyén László fideszes országgyűlési képviselő. Azt azonban egyetlen felszólalásában, mi több, önéletrajzában sem említette, hogy maga is tagja volt az SZP-nek, ahová 1983-ban lépett be, s nyilvánosságra került párttagkönyve szerint a tagdíjat is mindig akkurátusan fizette. indezt a Népszabadság írta hétfőn a fideszes képviselőről, képviselőjelöltről, közölve egy fotót is Sebestyén párttagkönyvéről. Akinek Gyurcsány szidásához is papír kell! válaszok azonban a cikk elkészültéig nem érkeztek meg. Sebestyén Lászlóra pedig nagyon kíváncsi voltam, mert lenyűgözött, hogy talán egyetlen fideszes képviselőként papírból kell olvasnia, hogy mi volt a probléma Gyurcsánnyal írta az Index újságírója. Sebestyén: 4 év, 18 millió forint Először is nem Földes Ferenc miatt akarták ezt a nevet nagyon sokan, nem a kommunista személy volt a döntő. A gimnázium történetéről talán annyit: a Fráter György Királyi Katolikus Gimnázium 17-as alapítású, és a Lévay József Református Gimnázium, ami 1-ban lett alapítva, ennek a két gimnáziumnak az egyesítésével jött létre ez a méltán híres gimnázium. Ezek után és ilyen nevek után azért számomra is eléggé furcsa egy kommunista névadó. Véletlenül pont ismerem az iskolát, oda járok focizni, amikor van időm, és a tantestület is egyértelműen nem volt túl büszke a névadójára. Volt több olyan javaslat is, ami arról szólt, hogy maradjon Földes gimnázium, nem a Földes Ferenc miatt, hanem az anyaföld miatt, de ezt ők úgy tekintik, mint egy márkanevet, mint az Adidas vagy mint a Puma például. Ez tanári javaslat volt, tehát úgy gondolom, hogy ezután beszélni arról, hogy egy kommunista, tényleg 33 évet élt emberről az ország egyik legnagyobb és leghíresebb gimnáziumát nevesíteni, azért elég érdekes számomra mondta Sebestyén 12-ben a parlamentben, akkor, amikor ott is szóba került a Földes Ferenc Gimnázium esetleges névváltoztatásának ügye. Egy évvel később egy másik hozzászólásban így fogalmazott: Tarnai képviselő úr beszélt a szocialisták bűneiről, a nemzetiszocialisták gaztetteiről. Beszélt a szenvedőkről, több család tragédiája elhangzott itt a Házban, érdekes módon a szocialisták részéről is. Kérdezem akkor én: mit keresnek közöttük? Az áldozat beáll a vérbíróknak vagy a kivégzőknek a csapatába? A Népszabadság megkereste Sebestyén Lászlót, s arra kérte, reagáljon a fentiekre. Azt üzente: nincs mondanivalója hajdani SZP-s párttagságáról. A szocialistáknak viszont volt mondanivalójuk. Sajtótájékoztatón követelték kedden, hogy Sebestyén lépjen vissza a jelöltségtől, illetve azt, hogy a Fidesz-KDNP vonja viszsza Sebestyén jelölését. int mondták, nem az a baj, hogy Sebestyén havi 1 milliót az ÉRV-nél. Legalábbis a vagyonbevallása szerint. sakhogy az ÉRV internetes honlapján közzétették a társaság vezetőinek javadalmazását. A táblázat szerint a havi bruttó 1 millió forintot kereső szolgáltatási főmérnök éves prémiuma az alapbérének a százaléka, azaz havi 0 ezer forint. Ezen felül jár neki ruházati hozzájárulás, a bruttó alapbérének 0 százaléka, azaz havi 00 ezer forint. Az már ezekhez képest aprópénz, hogy havonta ezret kap a Szép kártyájára, s ugyancsak havonta 8 ezer forint Erzsébet utalvány is jár neki. Ha mindezt és a képviselői tiszteletdíját is összeadjuk, akkor havonta mintegy 3,3 millió forint üti Sebestyén markát. Ha az elmúlt négy évben végig hasonló feltételekkel kapta a pénzt, akkor összesen 18,4 millió forinttal gazdagodott. S mindezt úgy, hogy havonta több százezret nyert a Fidesz egykulcsos személyi jövedelemadója miatt. Sebestyén áldozatai? A kommunizmus mintegy százmillió ártatlan áldozatáról írt honlapján Sebestyén László február 2- én, a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja Álszent, módon. alkalmából. képmutató egint kohászatot ígérget Sebestyén Sebestyén ismét kohászatot ígér a aknak: -ben a DA újraindításával kampányolt, most pedig társaival egy új miniacélmű megépítését szeretné elhitetni a reménykedő gyáristákkal. Ismét acélt gyártanak majd Diósgyőrött, még az idén megkezdődik egy úgynevezett miniacélmű és a hozzá kapcsolódó hengermű építése, a beruházás mintegy millió euróba kerül kürtölte tele az országot a Fidesz médiabirodalma. Arra az úgynevezett projektindító ünnepségre hivatkoznak, amit ismeretlen üzletemberekkel március 28-án rendeztek meg a városi fideszes hivatalosságok, élükön Sebestyén László fideszes országgyűlési képviselővel, képviselőjelölttel. Ő az az ember, aki -ben azzal kampányolt, hogy s itt idézzük szó szerint, eredeti helyesírással Újra indul a nehézipar Diósgyőrben. Ezen a szórólapján azzal etette a városlakókat, hogy várhatóan -ben a DA újra megkezdi a termelését, így több mint 0 új munkahely valósul meg. int tudjuk, nem indult újra a DA, és semmiféle 0 új munkahely nem valósult meg. Sebestyén 13- ban amikor már sokadjára kérték rajta számon az ígéretét azt nyilatkozta a fideszes kampányújsággá silányított iskolci Naplónak, hogy (...) A kampányom során kiadtam egy szórólapot, amelyben megírtam: minden erőmmel azon leszek, hogy a DA újra beinduljon. Ismét hazudott, nem ezt írta le a szórólapjában, hanem azt, amit mi is idéztünk. Szóval ez az ember, aki egyszer már becsapta a kohászokat, most egy projektindítónak mondott kampányrendezvényen pózolt azzal a szír származású szlovák állampolgárral, aki állítólag szlovák cégekkel miniacélművet építene a Digép területén. sakhogy az eseményen semmilyen megvalósíthatósági tanulmányt, de még üzleti tervet sem mutattak be. Nem tudni, tagja volt az SZP-nek, rajta kívül még 8 ezer ember szintén az volt a rendszerváltás előtt. A baj az, hogy mindezt eltitkolta, miközben vígan lekommunistázott minden olyan embert, akinek köze volt az állampárthoz, s olyat is, akinek nem. Hangsúlyozták: a nyilvánosságra került párttagkönyv tanúsága szerint Sebestyén akkor lépett be a pártba, amikor már messze nem volt kötelező. i több, a fotón az is jól látható, hogy Sebestyén megerősítette a párttagságát akkor, amikor a rendszerváltás előtt két-három évvel mindenkivel elbeszélgettek: szeretne-e továbbra is a párt tagja maradni. Sebestyénről ráadásul semmi olyan információ nincs, hogy az úgynevezett reformkommunisták táborához tartozott volna, azokhoz az emberekhez, akik tettek is a pártállami rendszer lebontásáért. Sebestyén egy karrierista, aki hol ennek, hol annak a pártnak a tagja. A remélt saját előmenetele érdekében vált köpönyeget, s titkolja el a múltját, ha ezt látja célszerűnek. ár önmagában ez alkalmatlanná teszi arra, hogy a akat képviselje jelentették ki a szocialisták. miből akarják finanszírozni a teljes beruházást, s azt sem, lenne-e egyáltalán piaca az itt termelt acélnak. A térségben ugyanis már működik egy acélmű, éppen Szlovákiában, Strázskén (Őrmezőn), 12 kilométerre iskolctól. Ez a gyár jelenleg százalékos kihasználtsággal üzemel, ami nem csoda, hiszen minőségi acélból évek óta túlkínálat van a piacon: szlovák, lengyel, orosz, ukrán és főleg kínai termékeket próbálnak eladni a gyártók, többkevesebb sikerrel. Az úgynevezett projektindítón nem volt még alapkőletétel sem, egy váltókar-átállításnak nevezett ceremónián pózoltak a fotósok előtt a fideszes hivatalosságok. És csakis ők. Jól mutatja a helyzet komolytalanságát, hogy miközben egy acélmű megépítéséről beszélnek, ezt úgy teszik, hogy közben sem a szlovák, sem pedig a magyar állam képviseletében nem volt ott senki. árpedig aligha lehet azzal vádolni Orbán Viktort és társait, hogy ne használnának ki minden létező alkalmat a hazug sikerpropagandájuk terjesztésére. Képesek például még egy jövőre üzembe lépő gázvezetéket is felavatni, hogy azzal is megpróbálják népszerűsíteni magukat. ost Sebestyénéknek csupán az egykori szlovák köztársasági elnököt, a már nyugdíjas éveit töltő, éves Rudolf Schustert sikerült iskolcra csábítaniuk. Az, hogy őt is bevonták a kampányukba, nem meglepő: a Fidesz szereti magát visszavonult egykori politikusokkal, például a kommunikációra gyakorlatilag már képtelen, súlyos agyvérzésen átesett Helmuth Kohllal fényeztetni. Nyilván minden örülne annak, ha ismét acélt gyártanának a városban. Az viszont felháborító, hogy a fideszes politikusok kihasználják a reménykedő kohászokat, munkára váró egykori gyáristákat, s olyan beruházásról beszélnek nekik tényként, ami könnyen lehet, hogy meg sem valósul, mert nincs semmiféle gazdasági alapja. 0 3 oldal Black yan agenta ellow

4 4 ISKOLI VALÓSÁG 14. ÁPRILIS 14. ÁPRILIS ISKOLI VALÓSÁG Ebben segítette söbör és Sebestyén az Orbán-kormányt és 14 között 316 forintos euró, 28 forintos svájci frank (-ben: 2 forintos euró, 1 forintos svájci frank) A béren kívüli juttatás drasztikus csökkentése 00 milliárd forintnyi magán-nyugdíjmegtakarítás ellopása A munkavállalói járulékok emelése A gázolaj jövedéki adójának brutális emelése Az adójóváírás megszüntetése A cafeteria megadóztatása Közmunkások fizetésének csökkentése A chipsadó, emelése, majd kiterjesztése 00 ezer gazdasági menekült (külföldön találtak munkát) (és ezek közül is csak azok, amelyek idefértek) Európa legmagasabb áfakulcsa (27%) Ingatlanadók (például telekadó) Az asztmás gyerekek emelt összegű családi pótlékának megvonása ozgássérültek közlekedési támogatásának visszavágása Az egészségügyi járulék emelése A dolgozók délutános műszakpótlékának megvonása, az éjszakás pótlék csökkentése Kötelező kamarai tagság (regisztráció fedőnévvel, tagdíjjal) Az egyetemi és főiskolai támogatások drasztikus csökkentése Álláskeresési támogatás időtartamának napra csökkentése A betéti kamatok utáni 6%-os egészségügyi hozzájárulás Az ebek és lovak kötelező chipezése A benzin jövedéki adójának emelése A gyorsvonati pótjegy (nyugdíjasoknak is!) Az illetékemelések Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) %-ról 37%-ra emelése A környezetvédelmi termékdíj (majd emelése) Végeláthatatlan várólisták a kórházakban Az autógáz jövedéki adójának %-os emelése Az autópálya-használat minimumának négy napról tíz napra történő emelése (áremeléssel) A rokkantak ellátásának csökkentése, ill. megvonása A sárgacsekk-adó A táppénz lecsökkentése (kórház -ról 0%, táppénz -ről %) Földmutyi napi táppénz után időarányos szabadság csökkentése Trafikmutyi Többszáz millárdos atommutyi Putyinnal Telekommunikációs adó Az e-útdíj A cégadatok kötelező frissítése -adó A közművezeték-adó A bírósági eljárásokkal kapcsolatos illetékek drasztikus emelése A pénztárgépek cseréje (+.000 Ft/pénztárgép) A szociális öntemetés A baleseti adó A tandíj A szociális hozzájárulási adó A FIDESZ PROGRAJA EGETLEN SZÓBAN FOGLALHATÓ ÖSSZE: FOLTATJUK! (ORBÁN VIKTOR, 14. ÁRIUS 19.) (Forrás: oldal Black yan agenta ellow 0 oldal Black yan agenta ellow

5 6 ISKOLI VALÓSÁG 14. ÁPRILIS Zalaegerszegi fővállalkozó végzi a miskolctapolcai medenceépítést, s román rendszámú kisbuszok várakoznak a munkaterületen. A diósgyőri várrekonstrukciót egy egri tervezőcég tervei alapján indították el, s a várba olyan lifteket építenek be, melyeket egy amerikai multinacionális vállalat debreceni székhelyű cégétől rendeltek meg. Az ottani építési területen szlovák rendszámú kisteherautó parkol. ilyen alvállalkozókkal dolgoztat a miskolctapolcai úszómedence építésén a fővállalkozó zalaegerszegi cég? it keresnek a több mint egymilliárd forintos beruházás keretében elindított építkezésen külföldi rendszámú kisbuszok? Igaz-e az, hogy az építkezésen dolgozó munkásokat szállítják ezek a külföldi rendszámú járművek? Ezeket a kérdéseket tették fel Kriza Ákos polgármesternek a szocialisták március -én. A Kriza Ákos-féle fideszes városvezetés ugyanis a strandépítésnek hazudott miskolctapolcai medenceépítést azzal indította, hogy a terveket egy győri illetőségű céggel készíttette el. Folytatták azzal, hogy a kivitelezésre olyan feltételekkel írtak ki tendert, amelyeknek építőipari vállalkozások nem nagyon tudtak megfelelni. Nem csoda, hogy a közbeszerzésen végül egy zalaegerszegi cég nyert. A szocialisták már akkor firtatták, vajon miért nem cégek végzik a munkát, hogyan lehet az, hogy a beruházáshoz nincs közük a helyi vállalkozásoknak. Erre mondta el többször is a polgármester, hogy alvállalkozóként igenis szóhoz jutnak majd a ak is. S Kozmarom SRL illiárdos hiteleket vesznek fel Krizáék iközben arra hivatkoznak, hogy lenullázták iskolc adósságállományát, hitelfelvételt terveztek be az idei költségvetésbe 2,9 milliárd forintos hitelt kell felvennie idén iskolc önkormányzatának ahhoz, hogy a költségvetés bevételi oldala ugyanannyi legyen, mint a kiadási oldal. A közgyűlés fideszes többsége által márciusban elfogadott 14-es büdzsé ugyanis a tavalyi maradványösszegekkel együtt is csupán 31 milliárd forintos bevétellel számol, miközben a kiadási oldalon 33,9 milliárd forint szerepel. sakhogy ezt így lehetetlen kommunikálni, különösen annak a városvezetésnek, amely eddig folyton arról beszélt, hogy lenullázta iskolc adósságállományát. Ami, ugye, számvitelileg akár igaz is lehetne, csakhogy nem arról van szó, hogy kifizették a város hiteleit, hanem arról, hogy az állam átvállalta azok törlesztését. Vagyis az adósságot senki sem fizette ki, ugyanúgy az adófizetők pénzéből folyik a törlesztés, ahogyan eddig is, csak most nem az önkormányzati, hanem az állami zsebből. Éppen ezért igen nagy találékonysággal azt agyalta ki a fideszes városvezetés, hogy nem azért szerepel iskolc idei költségvetésében 2,9 milliárd forintnyi hitelfelvétel, mert ők hitelt akarnának felvenni. Érthető, ugye? Nem érthető? Nem csoda, talán még ők maguk sem értik. Az önkormányzat márciusi közgyűlésén, a költségvetésről szóló előterjesztés vitájában Kiss János fideszes frakcióvezető és Soós Attila, a városgazdálkodási és -üzemeltetési bizottság fideszes elnöke egymással is versengve próbálta bizonygatni, hogy a betervezett hitel tulajdonképpen csak valami biztonsági tartalékféle, arra való, hogy ha nem nőnek az általuk elvárt módon a bevételek, mégse boruljon a büdzsé. Eszük ágában sincs nekik azt Tapolca és a vár: cégek kilőve A tapolcai medencét zalaegerszegi cég építi, a várrekonstrukciót egri cég tervezte. Emitt román, amott szlovák rendszámú autók szállítják a munkásokat a hitelt felvenni, csak hát, mégis legyen, ha kell. A közgyűlési vita kísértetiesen hasonlított ahhoz a jelenethez, amikor Karinthy agyarázom a bizonyítványom című humoreszkjében Bauer kétségbeesetten próbálja megmagyarázni szüleinek a félévi bizonyítványában szereplő rossz jegyeket. Simon Gábor szocialista képviselő rá is mutatott: akármit is handabandázik Kiss és Soós képviselő, a beterjesztett költségvetés szerint (amit, ugye, a választások évében minimum optimista szemlélettel terveznek) csak akkor kerül egyensúlyba a büdzsé bevételi és kiadási oldala, ha 2,9 milliárd forintos hitelt vesz fel a város. Az, amiről Kiss és Soós beszél, az szándék, az viszont, ami a rendeletbe bekerül, tény. i több, a költségvetés tervezetének 81. és 82. oldalán azt is levezeti az előterjesztő, hogy ezt a 2,9 milliárd forintot, illetve a 7 milliárd forintnyi, évek óta rendelkezésre álló, úgynevezett rulírozó hitelt (tulajdonképpen egy tetszőleges módon felhasználható folyószámlahitelt) milyen ütemezésben tervezik törleszteni: 39-ig összesen 26 milliárd forintot kell majd fizetnie a városnak adósságfinanszírozás címén. Összegében tehát nemcsak a költségvetésben szereplő 2,9 milliárd forinttal, hanem a 7 milliárdos rulírozó hitel felhasználásával (ami talán már meg is történt, vagy részben, vagy teljes egészében) is növeli a fideszes városvezetés iskolc adósságállományát. S mindezt úgy, hogy a hitelből nem építkeznek, nem szebbé, jobbá teszik iskolcot (gyarapítva ezzel a városi vagyont, ahogyan azt tette az előző, szocialista városvezetés), hanem egyszerűen felélik az egészet. Álszent, képmutató módon. Ilyen előzmények után derült ki február végén, hogy minden építkezési napon külföldi rendszámú kisbuszok várakoznak iskolctapolcán, az építkezés helyszínén. inderről fényképek is készültek. Az egyik felmatricázott kisbuszon például ez olvasható: S Kozmarom SRL, a rendszáma szerint Romániából, Szatmárnémetiből érkezett. A cég szerkezetépítéssel foglalkozik, az autó matricáján is ez szerepel. Ezzel kapcsolatban szocialisták hangsúlyozták: nem létezik, hogy iskolcon ne találtak volna szerkezetépítéssel foglalkozó céget, tehát Krizáék adjanak valami elfogadható magyarázatot arra, hogy a súlyos munkanélküliséggel küzdő város saját beruházásán miért nem cégek munkavállalói dolgoznak. Ilyesmi ritkán szokott előfordulni (mi több, szinte sosem), de a városvezetés válaszolt a felvetésekre. A következőket írták: Jelenleg az építési területen kb. ember dolgozik. Nagy részük a budapesti GEDI Szerkezetépítő Kft. alkalmazásában állnak. Ez a kft. több erdélyi magyar munkavállalót is alkalmaz, akik közül 8-an dolgoznak az építkezésen. Az alvállalkozók saját maguk választják ki munkavállalóikat, ebbe nem szólhat bele senki, hiszen ez így van minden törvényesen működő vállalkozás esetében. sakhogy azt senki sem firtatta, hogy a budapesti GEDI Kft. milyen nemzetiségű munkavállalókat alkalmaz, a városháza mégis ezt a látszatot próbálta kelteni közleményében. A szerkezetépítéssel foglalkozó cégről, az S Kozmarom SRL-ről ugyanakkor semmit sem írtak, azt meg sem említették. Kerítettek egy lakást A cégek a diósgyőri vár rekonstrukciójában sem nagyon tudnak részt venni. A terveket például egy egri cég készítette. A várba lifteket is beépítenek, a felvonókat egy amerikai multinacionális vállalat debreceni székhelyű kft.-jétől rendelték meg. A vár építési területére meg szlovák rendszámú kisteherautó visz munkásokat. Ami a közbeszerzésen nyertes kivitelezőt illeti, az is legfeljebb a székhelye szerint. A Közigazgatási és Igazságügyi inisztérium céginformációs adatai szerint a Zeron Zrt. 11. január 12-én jött létre, átalakulással, jogelődje a budapesti székhelyű Zeron Befektető és Ingatlanforgalmazó Kft. A Zeron Zrt. székhely szerint csak 12 áprilisában lett, székhelyük egy társasház első emeleti lakása. Érdekes módon éppen az az előtti napokban történt a székhelyváltás, hogy közzétették volna a vár rekonstrukciójára kiírt közbeszerzési hirdetményt (a közzététel április 9-én jelent meg, a Zeron Zrt. székhelyét április -én jegyezte be a bíróság). Ezt a közbeszerzést később ugyan eredménytelennek nyilvánította az ajánlatkérő, ám az ezt követő új kiíráson már sikerrel járt a Zeron. A cég telephelye ugyanakkor mind a mai napig Budapesten található. A Zeron Zrt. tulajdonosa szintén budapesti illetőségű, vezérigazgatója pedig egy alig éves oroszlányi fiatalember. A múltat végképp eltörölni! essziről jött ember azt mond, amit akar tartja a közmondás. essziről jött ember sokára ér ide egészítik ki a közmondást a tapasztaltabbak. A régi magyar közmondásoknak mindig óriási az igazságtartalma. Ha messziről jött valaki, mondhat bármit, hiszen nem lehet ellenőrizni az általa elmondottak igazságtartalmát. Ez évszázadokon át így is volt, mára azonban valami megváltozott. Jött az információs forradalom, lerövidült a tér, az idő. a már interneten száguldanak az információk, bármilyen titok néhány kattintással vagy egy kis utánajárással elérhető, ellenőrizhető. Van, aki elindul, és 3 év alatt ér ide. Azt gondolja, mondhat, amit akar, hiszen meszsze van a szülőföldtől. A tanúk is szétszóródtak a világban, mindenki máshol keresi boldogulását. Van, aki iskolcon. De hirtelen valami megváltozik. A hiányos életrajz néhány közeli tanúja feltűnik a színen és rögtön szédületes karriert csinál. Alig adják alább, mint az igazgatói szék, legyen szó önkormányzati cégről vagy iskoláról. Az emberek pedig csak kapkodják a fejüket. it tudnak Ők, amit mi nem? iért lehetnek igazgatók szakmai gyakorlat és tapasztalat nélkül? Az információ hatalom, ezt mindnyájan tudjuk, és azt is, hogy Ők tudnák feltölteni az életrajz hiányos fejezeteit. De Ők nem teszik, hiszen jelenleg ez az érdekük! A kérdés csak az, hogy vannak-e még tanúk, akiknek nem ívelt fel a szerencséjük ilyen szédületes gyorsasággal? Bizonyosan, hiszen a múltat már sokan akarták eltörölni, de még sohasem sikerült senkinek. Ez egy kudarcra ítélt vállalkozás, ma már minden csak idő kérdése. Ha ez bekövetkezik, át kell értékelnünk a régi mondást: a messziről jött ember sem azt mond, amit akar! TV-vita: gyáva a Fidesz és a Jobbik is Nem tartja meg a képviselőjelöltek tévévitáját a iskolc TV, mert a vitára egyedül a kormányváltók jelöltjei jelentkeztek. inderről Kovács Viktor, a iskolci Kommunikációs Nonprofit Kft. (IKO) ügyvezetője tájékoztatta ben az SZP elnökét, Simon Gábort. A magyartalan mondatokkal teletűzdelt levele szerint 14. március 28. napjáig a iskolc I., illetve II. választókerületéből egyedül Ön [értsd: a kormányváltók jelöltjei, Nagy Korsa Judit és Varga László nevében Simon Gábor, az SZP elnöke] jelezte, hogy részt kívánnak venni, valamint egy ilyen jellegű politikai vitaműsor megszervezése jelentős felkészülési időt vesz igénybe, ezek alapján a IKO úgy határozott, hogy figyelemmel a választásokig hátralévő idő rövidségére, valamint szerkesztői szabadságával élve a vitaműsor nem kerül megszervezésre. Ez a magyar anyanyelvűek számára hajmeresztő mondat is azt bizonyítja, hogy iskolc és az ország jövője kizárólag a kormányváltók számára fontos. Az összes többi politikai szereplő kókler, akik leginkább uszítani tudnak, de arra képtelenek, hogy érdemi vitában védjék meg az álláspontjukat. 0 6 oldal Black yan agenta ellow

Milyen következményei lesznek a Pest Megyei Kormányhivatal törvénysértő működésének?

Milyen következményei lesznek a Pest Megyei Kormányhivatal törvénysértő működésének? Publikálva Alfahír (http://alfahir.hu) Címlap > Milyen következményei lesznek a Pest Megyei Kormányhivatal törvénysértő működésének? Milyen következményei lesznek a Pest Megyei Kormányhivatal törvénysértő

Részletesebben

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK NAPI HÍREK KÖZLEMÉNYEK MÉDIASZEREPLÉSEK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Hiller István: demokráciában elfogadhatatlan az a kormányzati

Részletesebben

Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása

Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása Az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) elemzése a jobboldal, illetve

Részletesebben

ORÖ: Több mint havi félmilliós fizetést indítványozott magának Hegedûs May 26.

ORÖ: Több mint havi félmilliós fizetést indítványozott magának Hegedûs May 26. ORÖ: Több mint havi félmilliós fizetést indítványozott magának Hegedûs 2015. May 26. Havonta több mint félmilliós fizetést indítványoztatott magának Hegedûs István, az ORÖ elnöke derül ki a RomNet birtokába

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: OTB/99-1/2013. OTB-29/2013. sz. ülés (OTB-117/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának 2013. november 11-én, hétfőn, 11 óra 30 perckor

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. május 26-i rendes ülésére Tárgy: Dombóvár megjelenése a helyi nyomtatott és elektronikus médiában Előterjesztő:

Részletesebben

Tudja Ön, miért NEM lesz uszoda és szálloda Kozármislenyben?!

Tudja Ön, miért NEM lesz uszoda és szálloda Kozármislenyben?! Tudja Ön, miért NEM lesz uszoda és szálloda Kozármislenyben?! Ha Ön, vagy gyermeke, ismerőse szeretett volna egy igényes, szép fürdőbe, strandra járni a kisvárosban, ha szeretett volna büszke lenni erre

Részletesebben

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA INÁRCS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Jegyzőkönyv a Képviselő-testület üléséről 2015. 02. 04. Jegyzőkönyvet készítette: Talapka Gergő jegyzőkönyv-vezető Iktatószám: 573-5/2015. Jegyzőkönyv Inárcs Nagyközségi

Részletesebben

3. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 28-i rendes ülésére

3. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 28-i rendes ülésére 3. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 28-i rendes ülésére Tárgy: A CAMINUS Tüzeléstechnikai Kft. magántulajdonú üzletrészének

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ az állami tisztviselőkre vonatkozó illetményemelés bevezetésének tapasztalatairól, javaslat a bérintézkedés módosítására

ÖSSZEFOGLALÓ az állami tisztviselőkre vonatkozó illetményemelés bevezetésének tapasztalatairól, javaslat a bérintézkedés módosítására KÖZSZOLGÁLATI ÉRDEKEGYEZTETŐ FÓRUM MUNKAVÁLLALÓI OLDAL ÖSSZEFOGLALÓ az állami tisztviselőkre vonatkozó illetményemelés bevezetésének tapasztalatairól, javaslat a bérintézkedés módosítására A fővárosi és

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. március 1-jei ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. március 1-jei ülésén, a Városháza A épületének nagytermében. PÁPA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám: 1/1-29/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. március 1-jei ülésén, a Városháza A épületének nagytermében.

Részletesebben

Frakcióvezetők a Parlamentben

Frakcióvezetők a Parlamentben Frakcióvezetők a Parlamentben A Képviselőfigyelő elemzése alapján az LMP-s Schiffer András számít messze a legaktívabb frakcióvezetőnek az Országgyűlésben. Mind a hozzászólások, mind a nem önálló kategóriájában

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyírmártonfalva község Falugyűlésén 2011. május 18. Helye: Művelődési Ház Nyírmártonfalva Jelen vannak: Kövér Mihály Csaba polgármester Debreceni Zsolt alpolgármester Gajdos

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Kohári Nándor önkormányzati képviselő

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Kohári Nándor önkormányzati képviselő Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S Előterjesztő: Kohári Nándor önkormányzati képviselő Szám:./2013. Tárgy: Halaszthatatlan előterjesztés a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft.

Részletesebben

1. http://www.minap.hu/news.php?extend.65166.2 2. 3. Miskolci cég munkája az űrben

1. http://www.minap.hu/news.php?extend.65166.2 2. 3. Miskolci cég munkája az űrben 1. http://www.minap.hu/news.php?extend.65166.2 2. 3. Miskolci cég munkája az űrben 2013-03-05 21:20 Négy éves munka zárását ünnepelte az Admatis Kft. partnerei és a sajtó képviseletében. A miskolci cég

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.22. péntek A miskolci rendőrség előtt demonstráltak helyi szocialisták Emberközelibb politikát Európában! A költség el van vétve Fenyegető igazságtalanság Széll-el szemben Kaposváron Nagykátán

Részletesebben

Akikért a törvény szól

Akikért a törvény szól SZISZIK ERIKA KLÉR ANDREA Akikért a törvény szól Családsegítõ és gyermekjóléti szolgálatunk keretein belül olyan kutatást végeztünk Zuglóban, amelyben igyekeztünk képet kapni a kerületben veszélyeztetettként

Részletesebben

Kaskantyú, Hunyadi J. u. 16

Kaskantyú, Hunyadi J. u. 16 Kaskantyú Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete 9/2013. Test. ül. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő - testületének 2015. június 19. (szerda) napján 14 00 órai

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Csiszár Miklós

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Csiszár Miklós Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottsága JEGYZŐKÖNYV Készült Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottságának 2011. november

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Iktatószám: 1011-4/2011.

JEGYZŐKÖNYV. Iktatószám: 1011-4/2011. Iktatószám: 1011-4/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Soponya Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 31. napján 17:00 órakor, a Művelődési Ház kis tanácstermében (8123 Soponya, Petőfi S. u.

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.21. csütörtök Továbbra is folytatható a szakszerű libatömés Magyarországon Javíthatatlan költségvetés Négymillióan a létminimum alatt Enni vagy nem lenni: az itt a kérdés! Megyeházákból szellemházak?

Részletesebben

Reménytelen, de nem komoly

Reménytelen, de nem komoly Csepeli György Reménytelen, de nem komoly A hazai rendszerváltás során játszódó politikai álarcosbál egyik emlékezetes pillanata volt, amikor 1998-ban a kőkemény liberálisból magát paternalista nemzeti

Részletesebben

Új Szöveges dokumentum

Új Szöveges dokumentum Lakást akartak, mindent aláírtak Új Szöveges dokumentum Haász János - haasz.janos@mail.index..hu, Nagy Attila - nak@mail.index..hu 2009. 02. 04., 00:28 Frissítve: 16 órája A miskolci Avas lakótelepre beköltözött

Részletesebben

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2014.10.12. Ön gondolta volna? 2014 9. szám. VII. évfolyam

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2014.10.12. Ön gondolta volna? 2014 9. szám. VII. évfolyam VII. évfolyam 2014 9. szám Ön gondolta volna? Ahogyan azt a www.dunaharasztima.hu portál szeptember 11-i híréből megtudhattuk, tizenkét év után az idei önkormányzati választásokon jelenlegi polgármesterünknek

Részletesebben

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel Urbán Ágnes Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel És mi, vessenek meg érte, nem ugrottunk félre a pénz elől. írta közleményében Németh Péter, a Népszava főszerkesztője

Részletesebben

1.napirend. Dombi Imréné. Nagy Sándorné

1.napirend. Dombi Imréné. Nagy Sándorné Püspökladány Város Önkormányzat Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2009. május 21-ei ülésén hozott határozatai 22/2009.(V.21.) Püspökladány Város Önkormányzat részére folyószámlahitel felvétel 23/2009.(V.21.)

Részletesebben

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 23-2/2012. JEGYZŐKÖNYV Balajt község önkormányzati Képviselő-testületének 2012. évi január hó 25. napján, szerda 10

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

Senki nem írta még le úgy a korrupciót, mint két magyar

Senki nem írta még le úgy a korrupciót, mint két magyar Senki nem írta még le úgy a korrupciót, mint két magyar Magyarországon meg sem akarták jelentetni a tanulmányukat a korrupcióról, az Egyesült Államokban viszont habozás nélkül közölték, és a cikkel rangos

Részletesebben

Ikt. sz.: KUB-40/11/2014. KUB-3/2014. (KUB-3/2014-2018.)

Ikt. sz.: KUB-40/11/2014. KUB-3/2014. (KUB-3/2014-2018.) Ikt. sz.: KUB-40/11/2014. KUB-3/2014. (KUB-3/2014-2018.) J e g y z ő k ö n y v az Országgyűlés Külügyi bizottságának 2014. június 18-án, szerdán, 10 óra 10 perckor az Országház főemelet 55. számú tanácstermében

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat a képviselő-testület

Részletesebben

A kormány ahol, tud segít! Korózs Lajos Elnökségi tag Szociológus

A kormány ahol, tud segít! Korózs Lajos Elnökségi tag Szociológus A kormány ahol, tud segít! Korózs Lajos Elnökségi tag Szociológus GyED és TGYÁS A GYED-en és TGYÁS-en lévő kismamák jövedelempótlékot igényelhetnek a kormánytól, mely akár 100 (azaz egyszáz) Ft is lehet.

Részletesebben

Orbán repül t ajándékozott a volt szlovák államf nek

Orbán repül t ajándékozott a volt szlovák államf nek Orbán repülőt ajándékozott a volt szlovák államfőnek Saját, 80. születésnapjára szervezett szimpóziumot Rudolf Schuster volt szlovák államfő. Orbán Viktor meglepő ajándékkal kedveskedett: az idős politikusnak

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 14-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 14-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február Pontot TETT-ek az alszerzõdések végére 3. oldal TETT HÍRLAP BÁTASZÉK BÁTAAPÁTI CIKÓ FEKED MÓRÁGY MÕCSÉNY VÉMÉND V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február EZÉRT TET(T)SZIK NEKEM A TELEPÜLÉSEM... Fogalmazásíró

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Szerencs Város Képviselő-testületének 2010. szeptember 23-án tartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV Szerencs Város Képviselő-testületének 2010. szeptember 23-án tartott üléséről SZERENCS VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉTŐL Szám: 25.002-12/2010./SzJO. JEGYZŐKÖNYV Szerencs Város Képviselő-testületének 2010. szeptember 23-án tartott üléséről Jelen vannak: Bíró István, Danyi László, Fekete

Részletesebben

Magyarország: Szeretlek választási kampány!

Magyarország: Szeretlek választási kampány! Magyarország: Szeretlek választási kampány! Megkönnyíti a helyi kampányzárót a kormány: az Itthon Vagy Magyarország Szeretlek! programsorozat idén épp szeptember 27-én lesz, a választások előtt két héttel,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 3-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 3-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-33/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2010. november 30- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott nyílt üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2010. november 30- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott nyílt üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2010. november 30- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester Tóth Albert

Részletesebben

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.)

J e g y zőkönyv STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) STB-26/2011. (STB-51/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának 2011. november 9-én, szerdán 9 órakor a Képviselői Irodaház 520. számú tanácstermében megtartott üléséről

Részletesebben

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/ Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/479-179 E-mail: hivatal@erdokurt.hu 14. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Ülés ideje: 2017. november 13.) Napirend:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1 TELEFON +36 84 504100 FAX:+36 84 504 103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2014. december 15... Kónyáné dr. Zsarnovszky

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2013. szeptember 27-én 9.30 órakor a Humán és Népjóléti Bizottság rendkívüli ülésén. Dorner László

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. 2013. szeptember 27-én 9.30 órakor a Humán és Népjóléti Bizottság rendkívüli ülésén. Dorner László A J K A V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A HUMÁN ÉS NÉPJÓLÉTI BIZOTTSÁG 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-111 fax:(88) 212-794 Ügyszám: 1/50-13/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke

JEGYZŐKÖNYV. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke JEGYZŐKÖNYV A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2012. február 16-án 9.00 órai kezdettel Veszprémben, a Megyeháza I. emeleti Szent István termében megtartott nyilvános üléséről Jelen voltak:, a

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzata Jóléti és Ügyrendi Bizottságának 2015. június 9-én (kedden) 15.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről 1 Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46.

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-2/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyúl Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2008. január 15-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen

Részletesebben

Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén

Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén Budapest jelenleg kevésbé kormányellenes vagy borúlátó, mint az ország egésze. A fővárosban is többségben vannak azok, akik kormányváltást szeretnének, de arányuk

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A rendkívüli képviselő-testületi ülésre telefonon történt értesítés alapján került sor. Az ülés 16:00 órakor kezdődött.

Jegyzőkönyv. A rendkívüli képviselő-testületi ülésre telefonon történt értesítés alapján került sor. Az ülés 16:00 órakor kezdődött. 78 Jegyzőkönyv Készült: Kisköre Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 27-i rendkívüli üléséről a Kiskörei Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében. Jelen vannak: Magyar Csilla po1gárn~ester

Részletesebben

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Ikt.sz.: 16-4783/2007. Témafelelős: Hering Ferenc

Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Ikt.sz.: 16-4783/2007. Témafelelős: Hering Ferenc Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Ikt.sz.: 16-4783/2007. Témafelelős: Hering Ferenc Tárgy: Együttműködési megállapodás a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda,

Részletesebben

Tóbiás a Szanyi-botrányról: ez nem az MSZP véleménye http://nol.hu/velemeny/rezacs-vendegloje-1470015 Pletyka

Tóbiás a Szanyi-botrányról: ez nem az MSZP véleménye http://nol.hu/velemeny/rezacs-vendegloje-1470015 Pletyka Tóbiás a Szanyi-botrányról: ez nem az MSZP véleménye MSZPSzanyi Tibor Szanyi Tibor szavai nem tükrözik az MSZP véleményét, a szocialista párt teljes mértékben tiszteletben tartja a sajtószabadságot" mondta

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. július 24-én (szerda) 18 órakor megtartott rendkívüli ülésén, a Varsányi Közös Önkormányzati Hivatalban. Jelen vannak: Pintérné Kanyó Judit polgármester Bárány Erzsébet

Részletesebben

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZMŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI, OKTATÁSI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66)

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Humán Ügyek Bizottsága 2012. március 21-én 14.00 órakor megtartott rendes üléséről

Jegyzőkönyv készült a Humán Ügyek Bizottsága 2012. március 21-én 14.00 órakor megtartott rendes üléséről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Humán Ügyek Bizottsága Jegyzőkönyv készült a Humán Ügyek Bizottsága 2012. március 21-én 14.00 órakor megtartott rendes üléséről Jelen vannak: Illyés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNY. Újlőrincfalva Község Képviselő-testülete: Zsebe Zsolt polgármester, Lovász László Györgyné képviselő, Paulik Kálmán képviselő

JEGYZŐKÖNY. Újlőrincfalva Község Képviselő-testülete: Zsebe Zsolt polgármester, Lovász László Györgyné képviselő, Paulik Kálmán képviselő 1 JEGYZŐKÖNY Készült: Poroszló- Újlőrincfalva Önkormányzatok Képviselő-testületének 2011. január 26-án (szerdán) 13.30 órai kezdettel tartott együttes nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Leiter Katalin, Emődi Sándor osztályvezetők, Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft. részéről:

Jegyzőkönyv. Leiter Katalin, Emődi Sándor osztályvezetők, Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft. részéről: Jegyzőkönyv Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottságának 2012. május 21-i nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi, Ügyrendi, Ellenőrzési, Gazdasági, Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága J e g y z ő k ö n y v Készült: Gazdasági, Településfejlesztési

Részletesebben

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. december 28-án tartott ülésének könyve Az ülésen hozott rendelet száma Tárgya 21/2012. (XII. 29.) Hulladékszállítási díj megállapítása Az

Részletesebben

13577-11/2007. Jegyzőkönyv

13577-11/2007. Jegyzőkönyv 13577-11/2007. Jegyzőkönyv Készült: 2007. december 10-én Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének Szociális és Egészségügyi Bizottságának a Polgármesteri Hivatal 4. számú tárgyalójában megtartott nyílt üléséről.

Részletesebben

Piskolczi Géza sk. Polgármester

Piskolczi Géza sk. Polgármester Bököny Község Képviselő-testülete 2008. augusztus 12-én tartott rendkívüli ülésének 7-27/2008. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (116-123/2008.) T Á R G Y S O R O Z A T 1) Az oktatási-nevelési

Részletesebben

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal Oroszlány 5/2015. KTÜ J E GYZŐ KÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol van: Meghívottak: Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv

Részletesebben

A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete

A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete Nagy Attila Tibor A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete A magyar politikatörténetre az elmúlt két évszázadban számos alkalommal hatottak külföldi ideológiák, más országokban zajló politikai folyamatok.

Részletesebben

Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz.

Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. Békéscsabai Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 5600 Békéscsaba, Szent István tér 7. sz. I. 265-9/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. október 18-án Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesteri

Részletesebben

Gödöllő Város Képviselő-Testülete

Gödöllő Város Képviselő-Testülete Gödöllő Város Képviselő-Testülete File: D:\Képviselő testületi\2011\0421\2011 április 21 001.rep 2011.04.21, 08:04 N Y I L V Á N O S K É P V I S E L Ő -T E S T Ü L E T I Ü L É S J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. július 6-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. július 6-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Jegyzőkönyv Készült: 2011. július 6-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Az ülés helye: Megyeháza II. emeleti Barkóczy terme Eger, Kossuth Lajos utca 9. Jelen voltak: Bolyki András, Bossányi László, Dr.

Részletesebben

Törvénysértéssel vádolják Lázárt a sztrájkolni akaró közszolgák

Törvénysértéssel vádolják Lázárt a sztrájkolni akaró közszolgák MKKSZ válasz a sajtóban Facebook -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- http://24.hu/kozelet/2017/06/12/torvenysertessel-vadoljak-lazart-a-sztrajkolni-akaro-kozszolgak/

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2012. szeptember 13-i rendes ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. szeptember 13-i rendes ülésére Új napirendi pont 21. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. szeptember 13-i rendes ülésére Tárgy: A Városháza konyhájának működtetése

Részletesebben

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 757/2014. (VII. 30.) sz. HATÁROZATA. megállapította,

A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 757/2014. (VII. 30.) sz. HATÁROZATA. megállapította, Ügyiratszám: MN/18134-6/2014. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 757/2014. (VII.

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. augusztus 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. augusztus 29-én 15.00 órakor

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.05.08. kedd Mesterházy Attila az Egyesült Államokban tárgyal Képzetlenül a munka világában Tíz ok a telefonadó ellen Nem igaz, hogy a családi vállalkozásokat segítik a földbérletpályázatokon Ingyenes

Részletesebben

CÍM: Előterjesztés a települési hulladékról és a hozzá kapcsolódó közszolgáltatásról szóló 33/2004. (VIII. 31.) önkormányzati rendelet módosításáról

CÍM: Előterjesztés a települési hulladékról és a hozzá kapcsolódó közszolgáltatásról szóló 33/2004. (VIII. 31.) önkormányzati rendelet módosításáról Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 64778./2009. CÍM: Előterjesztés a települési hulladékról és a hozzá kapcsolódó közszolgáltatásról szóló 33/2004. (VIII. 31.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Humán Bizottság 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Humán Bizottság 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült: A 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén. Jelen vannak: a részéről: Szvitankó Tamás, a bizottság elnöke Tarnavölgyi László Lendák Lajos Zoltán

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Magyarbánhegyes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 10- én 13:00 órakor tartott nyilvános ülésén

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Magyarbánhegyes Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 10- én 13:00 órakor tartott nyilvános ülésén 11/2011 Magyarbánhegyes Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 5667 Magyarbánhegyes, Jókai u. 38. Tel.: 68/480-000 Fax: 68/480-104 E-mail: polg.hivatal@magyarbanhegyes.hu JEGYZŐKÖNYV Készült: Magyarbánhegyes

Részletesebben

MR1-180 perc 1. Kossuth,180 perc,

MR1-180 perc 1. Kossuth,180 perc, MR1-180 perc 1 Kossuth,180 perc,2010.10.12. A válság következménye is, hogy egyelőre nem csökkent a csődbe ment, felszámolás alá került cégek száma. Többen arra következtetnek, hogy van, akinek kifejezetten

Részletesebben

Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05.

Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05. Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05. Nem lehet pontosan tudni, hogy a rendszerváltás óta mennyit költöttek a kormányok összesen a roma integrációra. Ennek oka, hogy rengeteg foglalkoztatási és

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal Tanácskozótermében (4060 Balmazújváros, Kossuth tér 4-5.) Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzat Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága 2010. augusztus 16-án hozott határozatai 20/2010.(VIII.16.) Önkormányzati kötvény kibocsátás 21/2010.(VIII.16.) Kálvin téren elhelyezendő

Részletesebben

1.napirend. Jurácsik Zoltán

1.napirend. Jurácsik Zoltán Jegyzőkönyv Készült: Püspökladány Város Önkormányzat Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága soros ülésén 2009. február 19-én a Városháza tanácskozó termében Jelen vannak: - a pénzügyi és ügyrendi bizottság tagjai

Részletesebben

1/E/TD/2013. Tartalmazza: Torony: 5/2013. (II.13.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda 2013. évi költségvetésének. elfogadásáról.

1/E/TD/2013. Tartalmazza: Torony: 5/2013. (II.13.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda 2013. évi költségvetésének. elfogadásáról. 1/E/TD/2013. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete és Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. február 13-i nyílt együttes ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: Torony: 9/2013. (II.13.)

Részletesebben

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK Ikt.szám: 818-5/2012. PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. ÁPRILIS 18-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATOK SZÁMA: 154, 155, 156, 157/2012. (IV. 18.) 2 Jegyzőkönyv

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés) Ikt. sz.: ISB/54-1/2012. ISB-18/2012. sz. ülés (ISB-77/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának 2012. július 2-án, hétfőn, 11 óra

Részletesebben

Az Országgyűlésről szóló évi XXXVI. törvény a alapján mellékelten az alábbi

Az Országgyűlésről szóló évi XXXVI. törvény a alapján mellékelten az alábbi Országgyűlési képviselő Képviselői önálló indítvány Országgyűlési határozati javaslat kezdeményezése Dr. Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlésről szóló

Részletesebben

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével

Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Bôrönd és homeopátia Beszélgetés Nyitrai Kálmánnéval, a szolnoki Korona Patika vezetôjével Takaros, barátságos épület egy árnyas, csen des kis utca végén, ahol az, nem messze a városközponttól, egy fôútvonalba

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2012. április 27-én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: 2012. április 27-én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Jegyzőkönyv Készült: 2012. április 27-én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Az ülés helye: Megyeháza II. emeleti Barkóczy terme Eger, Kossuth Lajos utca 9. Jelen voltak: Bolyki András, Bossányi László,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. december 20-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. december 20-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Jegyzőkönyv Készült: 2011. december 20-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Az ülés helye: Megyeháza II. emeleti Barkóczy terme Eger, Kossuth Lajos utca 9. Jelen voltak: Bossányi László,, Dr. Gondos István,

Részletesebben

Zsinagóga nem eladó OLVASÓLISTA. Előfizetne a Népszabadságra? Böhm Ágnes Népszabadság. Ohr Tibor

Zsinagóga nem eladó OLVASÓLISTA. Előfizetne a Népszabadságra? Böhm Ágnes Népszabadság. Ohr Tibor Zsinagóga nem eladó Az írás a Népszabadság 2014. 04. 18. számában jelent meg. 11 komment Böhm Ágnes Népszabadság Az állam az év elején ismeretlen összegért, csendben visszavásárolta a kőszegi zsinagógát

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v az Országos Kisebbségi Bizottság 2008. december 16-án, kedden, 11 órakor az Oktatási és Kulturális Minisztérium (Budapest V. Szalay utca 10-14.) 610. számú tárgyalójában megtartott

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.04.04. szerda A civil társadalmat erősítené az EU a keleti partnerországokban Komoly előrelépések az EU keletei partnersége terén Túllőhet a célon az EU szigorú termékcímkézése Nemzeti Eszközkezelő

Részletesebben

Ikt. sz.: NOB-40/36-2/2014. NOB-13/2014. sz. ülés (NOB-13/2014-2018. sz. ülés)

Ikt. sz.: NOB-40/36-2/2014. NOB-13/2014. sz. ülés (NOB-13/2014-2018. sz. ülés) Ikt. sz.: NOB-40/36-2/2014. NOB-13/2014. sz. ülés (NOB-13/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának 2014. november 24-én, hétfőn, 10 óra 04 perckor az Országház

Részletesebben

Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 21-i rendkívüli üléséről.

Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 21-i rendkívüli üléséről. Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 21-i rendkívüli üléséről. Tárgykód Határozat- NAPIRENDEK Rendelet száma Az Art-Vital Kft (Nyíregyháza, Sólyom u. 21.) kérelme 118/2001.

Részletesebben

1.) HÉSZ (Helyi Építési Szabályzat) módosításához szükséges tervezési szerződés jóváhagyása Előterjesztő: Faa Béla polgármester

1.) HÉSZ (Helyi Építési Szabályzat) módosításához szükséges tervezési szerződés jóváhagyása Előterjesztő: Faa Béla polgármester Gara Község Képviselő-testülete 5/2012. (nyilvános) J e g y z ő k ö n y v Készült: Gara község képviselő-testület 2012. április 12-én megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Körjegyzőségi Hivatal

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: EMB/24-1/2013. 2/2013./NE. sz. ülés (2/2010-2014./NE. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: EMB/24-1/2013. 2/2013./NE. sz. ülés (2/2010-2014./NE. sz. ülés) Ikt. sz.: EMB/24-1/2013. 2/2013./NE. sz. ülés (2/2010-2014./NE. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság A nők esélyegyenlőségével foglalkozó albizottsága

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület Röjtökmuzsaj község Önkormányzata RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-9/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2013. május 29-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselőtestület

Részletesebben

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ MÉDIANÉZŐ KFT. -NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA 1 A tartalom Felfüggesztett büntetést kapott Biszku Béla Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték nem jogerősen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2003. decemberi 4-ei üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2003. decemberi 4-ei üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2003. decemberi 4-ei üléséről. Az ülés helye: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének ülésterme Jelen vannak: 1. Dr. Kálmán

Részletesebben

Melléklet: 1 db. Dr. Oszkó Mariann Közigazgatási és Jogi Főosztály

Melléklet: 1 db. Dr. Oszkó Mariann Közigazgatási és Jogi Főosztály MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE KJ.: 95.607/2006. Melléklet: 1 db Javaslat a Miskolc Városi Sportcsarnok és Jégcsarnok üzemeltetési feladatainak bérleti szerződés keretében történő ellátására

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 26-I ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 26-I ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 26-I ÜLÉSÉRŐL 1 Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. július 26-án megtartott üléséről. Az ülés

Részletesebben

Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1;

Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1; Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1; A tüdő a túloldalon n A tüdôgyógyászati osztállyal 15 beteget költöztettek át hétvégén, de hétfôn már 20-an voltak. Miskolc

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2013. április 25-én a Szajol község Önkormányzata Képviselő-testülete nyilvános ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2013. április 25-én a Szajol község Önkormányzata Képviselő-testülete nyilvános ülésén. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. április 25-én a Szajol község Önkormányzata Képviselő-testülete nyilvános ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal önkormányzati tanácskozó helyisége Jelen vannak:

Részletesebben