HÍREK GYÖMRőI HÍREK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "gyomro@fidesz.hu...rövid HÍREK GYÖMRőI HÍREK"

Átírás

1 HÍREK GYÖMRőI HÍREK V. évfolyam, 1. szám a Gyömrői Polgári Kör alkalmi kiadványa Háromféle ember Háromféle ember van ebben az országban, háromféle magyar. Mind a három egyezik abban, hogy elégedetlen a világgal, a kormánnyal, ami ennek a világnak a nyakán ül, a rendszerrel, mindennel. Panaszkodnak, morognak, keseregnek, átkozódnak. Aztán egy részük úgy próbálja megoldani a maga bajait, hogy kiszolgálja a hatalmon lévőket. Csatlakozik hozzájuk. Hasán csúszik, farkát csóválja, s ha odalöknek neki egy koncot, s befogadják cselédnek, akkor veszettebb lesz a veszett kutyánál, marósabb a vad farkasnál, kegyetlenebb az ellenségnél, kommunistább a kommunistánál, csakhogy bebizonyítsa a maga hűségét, és nagyobb koncot kapjon érte. Egy másik részük az ellenkezőjét teszi: feláll a két lábára és verekszik. Védi azt, amiről úgy érzi, hogy az övé. A maga jussát az élethez. A maga jussát a szabadsághoz. A maga jussát ehhez a földhöz, melyen született, s mely a hazája. Verekszik másokért is, mindenkiért. A mások jussáért, a mások szabadságáért. A még csak meg sem születettekért is verekszik. Mindenkiért és mindenki helyett. Aztán van a harmadik csoport, a nagy csoport, amit úgyis nevezhetünk: a nép. Akinek nincsen arca, sem rossz, sem jó. Sem szép, sem csúnya. Se nem hős, se nem áruló. Senki és semmi. Tömeg. Nyáj. Nem tesz se jót, se rosszat. Semmit se tesz. Csak meghúzódik és vár. És mint a fű a rátaposó láb alatt, meghajlik, meggörbed, tűr, mindent eltűr, s amikor tovább lép a nagy láb, akkor lassan felegyenesedik megint. De sohasem egészen. Egy kissé mindég meghajolva marad, készen arra, hogy újra lelapuljon egy másik láb alatt. Érted? Eszébe sem jut, hogy tegyen valamit a rátaposó láb ellen, megvágja, megszúrja, küzdjön ellene, kockázatot vállaljon jussáért, a szabadságáért, bármiért, érted? Ez a nagy tömeg. Ez a nép. (Wass Albert) Ha nem vagy kész változtatni az életeden, nem lehet segíteni rajtad. (Hippokratész)

2 VEZÉRCIKK...www.gyomro.fidesz.hu HÍREK Mese a sokszínű papagájról, aki gondolt egy merészet Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy aprócska kis papagáj. Nem is Karcsikának hívták, nem is Ibolykának, hanem bizony Pityukának. No, ez a Pityuka nem volt se nem piros, se nem narancs, se nem zöld. Olyan mindenféle színe volt. Ott gubbasztott kicsinyke kis kalitkájában, s egyszer egy este - a TV-t nézve - nagy elhatározásra jutott. Gondolt egy merészet, s úgy döntött bizony, hogy ő politikus lesz, akárki meglássa. Akkoriban a Fidesz nevű párt volt éppen kormányon, hát ő bekopogtatott, gondolván, jó sora lesz majd őneki itt. Gondolta: a színem úgy is olyan majdnem narancssárga, hátha tetszik majd nekik. Mondták azonban néki a helyiek, hogy jöjjön, jó szívvel várják, csak mielőtt pozíciót kér, dolgozzon egy kicsit a közért. Hű-ha, gondolta ő. Akkoriban szintén a kormányban volt egy másik párt, a kisgazdáké. Oda is bekopogott. Eszébe jutott, hogy az óvodában úgyis gumicsizma volt a jele, hátha sikerül. Ott aztán ígértek neki sok magot, s úgy gondolta, ez mégiscsak jobb, mintha dolgozni kéne, hát belépett közéjük. Telt múlt az idő, s hogy-hogy nem, megszűnt a kisgazdapárt. Nem tudott, mit tenni, a nagy pártok az ilyet nem látták jó szívvel, hát újra kopogott, de most már az MDF nevűnél. Azt mondta, a színe majdnem zöld, olyan zöldes, s azt is mondta nekik, hogy a begyén van egy olyan tulipánféle folt. Hááát! A valóságban nem hasonlított az tulipánra, sokkal inkább rózsaszín szegfűre. Mivel ott nem voltak valami sokan, hát tárt karokkal fogadták. Mindegy, hogy ki vagy, de jó, hogy jössz, mondták néki. Ahogy teltek-múltak az évek, a kalapos anyapapagáj már majdnem mindenkit kizárt a pártból, alig maradt valaki, s így Pityukánk előtt megnyílt az út. Hűha, még a végén tényleg politikus leszek, gondolta. S azt is gondolta, hogy ha azt szajkózza, amit bemagoltattak vele, akkor majd sikeres lesz. A TV-ben is azt látta jó néhány politikustól, hogy mindegy mi a kérdés, csak káráljon az ember, illetve madár. Azt gondolta, úgy lesz híres, ha a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét pocskondiázza. Azt látta, hogy a többi ilyen színtelen, meg piros, meg rózsaszínű papagáj is úgy érvényesült a baloldalon, hogy mondott és tett nagyokat, aztán a szűk kis kalickát lecserélte egy nagy rácsosra. Példának ott van a szintén nem Robika papagáj, hanem a másik, a Zuschika. Az oktondi nem tudta, hogy ezzel nem jár jól, s hogy nem az ellenzék van kormányon, hanem a kormánypártok. De, hát mi várható el egy ilyen aprócska kis papagájtól? Azt mondta ez a jómadár, hogy nem lehet baloldali programmal a jobboldalon focizni! Meg hogy Orbán Viktor és pártja összekeveri a bal, meg a jobboldalt. Ki kever itt össze, micsodát? Te most magatokról beszélsz, vagy kiről? Nem abban a pártban vagy, amelyikbe befogtátok a színes madarakat is, s nem abban a rózsaszínű pártban vagy, amiben van egy volt MSZMP-tag és volt MSZP-s miniszter, s aki a fő jelöltetek? Tudod ő az, aki annyi jót tett ezzel az országgal, hogy biztos, pusztán - szeretetből, az embereknek mindenféle csomagokat küldözget. Erről az emberről elég nehéz elhinni, hogy konzervatív, ahogy állítólag te is. Akkor, ki politizál itt baloldali programmal? Egyáltalán, mi a baloldali politika?! Szegény kis papagáj, azért, mert egy politikai erő szociálisan érzékeny, és teljesíti, illetve majd teljesíteni fogja például - szociális programját, attól még az nem baloldali, csak teszi a dolgát, amire felesküdött. Tudod, ez a dolga egy igazán kormányzóképes erőnek, minden területen, legyen az gazdaság, kultúra, vagy szociális, vagy bármi más. Tenni azt, amit ígértünk, s jól. Buta kis madaram! Az ideológiának van oldala, nem a problémákra adott válaszoknak. Amire te gondolsz kicsi madár, azt diktatúrákban szokták gondolni, annak gyakorlói és haszonélvezői. Tudod, kicsi madaram, az sem kizárt, hogy egy baloldali párt, vagy baloldali ember nemzeti identitású legyen, vagy, ha az, akkor ő már szélsőjobboldali lenne? Kis buta, összekeversz dolgokat, mert nem érted. Érted? Annak az embernek, akit próbálsz az ismertség elérése miatt fújjolni, annak - focinyelven szólva - még a csukáját sem vihetnéd. Előbb - tudd meg! - sokat kell tanulni, és dolgozni, s a tehetség sem árt. Bizony! Ezeknek a hiányát sem beígért magokkal, sem más módon nem tudod pótolni. Mi ebből a tanulság? Hát, talán az, hogy ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna, s ha így lett volna, mi most nem gondolnánk rólad azt, hogy te nem is pityumadár vagy, de sokkal inkább pali. Spaits Miklós elnök Gyömrői Fidesz December 14.-én véglegessé vált, hogy kik indulnak a Fidesz-KDNP színeiben a 2010-es országgyűlési választásokon. Választókerületünkben ismét Pogácsás Tibor a Szövetség jelöltje. A monori polgármester személyében egy ismert és tapasztalt jelölt száll majd ringbe április 11-én. A képviselő-jelölt március 9-én 15 órakor a Szivárvány Idősek Otthona éttermében, március 17-én 18 órakor pedig a Művelődési Házban tart lakossági fórumot. A Gyömrői Polgári Kör a városunkban lévő civil szervezetekkel és politikai pártokkal karöltve szeretne emléket állítani a gyömrői gyilkosságok áldozatainak. Az emlékmű tervezéséhez és a megvalósításához szükséges anyagiak összegyűjtését lakossági támogatással tudjuk megvalósítani. Kérjük, segítse ennek megvalósítását és a Polgári Kör működését adója 1%-ával! Adószám: Az elmúlt időszakban több fiatal jelezte, hogy tagként, vagy szimpatizánsként szívesen támogatná a gyömrői Fidelitas szervezetét. Az ifjúsági szervezet a remélt létszámbővüléssel mind Gyömrőn, mind a választókerületben a legnagyobb ifjúságpolitikai szervezetté válhat. Kaszai Sándor, a szervezet helyi vezetője várja azon konzervatív, nemzeti elveket valló fiatalok jelentkezését, akik tenni akarnak a helyi ifjúság jobb helyzetéért. A Civilek a Városért Egyesület 2010-ben is támogatni szeretné a határon túli szórvány magyar civil szervezetek kezdeményezéseit. Emellett az Egyesület lakossági fórumokat kíván szervezni a környezettudatos életmód megismertetése érdekében. Kérjük, hogy támogassa Ön is a Civilek a Városért Egyesület munkáját, adója 1%-ának felajánlásával! Adószám: %

3 VÁLASZTÁS www.gyomro.fidesz.hu Felhívás! Értesítjük a Tisztelt gyömrői Választópolgárokat, hogy az országos sajtóból ismert, kopogtató-cédulákkal történő visszaélések városunkat sem kerülik el. A gyömrői Fidesznek olyan információi vannak, ami szerint más párt aktivistája a Fidesz nevében gyűjti az ajánlószelvényeket. A Fidesz gyömrői alapszervezete kéri a lakosságot, hogy amennyiben a kopogtató-cédulákért jelentkező személy nem tud a párt központja által kiállított megbízólevelet és igazolványt felmutatni, semmiképp ne adják át ajánlószelvényüket! A helyi Fidesz legtöbb aktivistája kemény plasztik tag-kártyával is rendelkezik. Kérjük Önöket, hogy amennyiben gyanús esetről tudnak, vagy kopogtató-cédulájukat nem tudják úgy leadni, hogy előtte teljesen meggyőződtek arról, hogy az a Fidesz-KDNP-hez kerül, keressenek minket a vagy a ös mobilszámon! A legegyszerűbb, ha mindenki szán rá egy kis időt, s kitölti a kopogtatócédulát teljesen. Minden háztartásba eljuttattunk egy mintát, ez alapján csak rá kell írni, hogy Pogácsás Tibor, a FIDESZ-KDNP jelöltje. A kopogtatócédulához mellékelt szelvényen az összes fontos adatunk szerepel, így nem kell keresni még a személyi számunkat sem, arról az is leírható. Ha így, teljesen kitöltve adják át, akkor még a csalók sem tudnak már vele mit kezdeni. Február 17-től, minden szerdán 18 és 19 óra között ügyeletet tartunk a Dózsa György út és a Szt. István út kereszteződésében található helységünkben (ahol a tüdőszűrő volt), így itt is leadható az ajánlószelvény, ill. aktivistáink folyamatosan fogják keresni Önöket. A csalóknak üzenjük, hogy az a kis stikli, amivel jelentéktelen és jellemtelen jelölt-haverjuknak akarnak segíteni valójában választási csalás, okirat-hamisítás, bűncselekmény. Minden, a tudomásunkra jutott ügyben a szükséges lépéseket megtesszük. Spaits Miklós A gyömrői Fidesz elnöke A függetlenség napja? Ahogy telik az idő és fogy a mostani kormány ideje, úgy sokasodik azon kormánypárti politikusok száma, akik nagy hirtelen meg akarják mutatni: nem értenek egyet a regnáló hatalommal. Több nevet lehetne említeni a szocialista frakcióból, akik nem kívántak az MSZP országgyűlési képviselőjelöltjeként indulni. Egyesek még az MSZP megyei listáján sem kívánnak szerepelni. Hasonló a helyzet a liberálisoknál is. Fodor Gábor, az SZDSZ volt elnöke, látva pártja vergődését, lemondott parlamenti mandátumáról. Maga az SZDSZ, különböző független szervezetekben próbálja átmenteni magát. Mint arról a korábban a gyömrői Fidesz honlapján beszámoltunk, választókerületünkben először Gál Zoltán, majd október elején Székely Tamás, egészségügyi miniszter értesítette az MSZP-t, hogy nem kíván a szocialisták jelöltje lenni. Előbbi korával, utóbbi miniszteri teendőivel indokolta a menekülést. Ma már Gyömrőn is van olyan képviselő, aki szocialistaként jutott be az önkormányzatba, de egy ideje függetlenként politizál. Aki nyitott szemmel jár, az azt is észreveheti, hogy miközben lassan eltűnik a gyömrői SZDSZ, addig egyre többet hallani egy független, környezetvédő egyesületről. Felértékelődött tehát a függetlenség. Előre is bocsánatot kérek az imént említett személyektől és szervezetektől. Természetesen nem tudhatom pontosan, hogy mi motiválta őket, amikor úgy döntöttek, hogy nem vállalják korábbi pártjuk képviseletét. Senkit nem kívánok ezzel megsérteni. Ám nehéz nem észrevenni, hogy kormánypárti körökben tendencia lett a függetlenedés. Ennél őszintébb és egyértelműbb véleményt nem várhatunk az elmúlt nyolc év szocialista-szabaddemokrata kormányzásról. Nem baj, ha valaki észreveszi azt, hogy eddig rossz szekeret tolt. Ám ha ez a felismerés hosszú évek után, csak hajszálnyival a választások előtt történik meg, az bizony elgondolkodtató. Egyvalamit biztosra vehetünk: az idei választásokon több független jelölt fog felbukkanni a szocialisták és szabaddemokraták helyén. Itt, Gyömrőn is. Városunkban egyébként is próbálják túlértékelni a pártpolitikától való távolmaradás és a függetlenség fontosságát. Erről rendszeresen olvashattunk a városi lapban is. Pedig sokszor a helyi független szervezetek működnek leginkább úgy, mint egy párt. Az igazság az, hogy aki függetlennek mondja magát, az politikai megfontolásból teszi azt. Az igazság az, hogy aki függetlennek mondja magát, az legtöbbször nem az. Választáskor mind az országgyűlésin, mind az önkormányzatin a szavazópolgároknak kell majd igazságot tenniük azok között, akik értékrendjüket vállalják, és azok között, akik értékrendjük elől ma már menekülnek. Mert nincs egyenesebb út az igazságnál. Ducsai Sándor alelnök Gyömrői Fidesz...KARCOLAOK A gyömrői SZDSZ hasonlóan a körzetünkben megtalálható egyéb liberális alapszervezetekhez egyetlen politikai erőnek sem gyűjt kopogtató-cédulát. Tájékoztatásuk szerint a későbbiekben döntik majd el, hogy kinek a támogatására buzdítanak. Közben az MSZP meg annak örülhet, hogy egyáltalán talált egy jelöltet sajátjai közül, akinek végre a támogatására buzdíthat. Hát így van ez. Az elmúlt évek felelőtlen politikája mára egyértelműen visszaütött. De még a népítélet hátra van.

4 PUBLICISZTIKA...www.gyomro.fidesz.hu Néhány gondolat Gyömrő településfejlődéséhez Nil nocere! Ne árts! Az elmúlt időszakban két Gyömrővel kapcsolatos írás akadt a kezembe. Az első Szép városunk címmel a legújabb gyömrői városfejlesztéseket mutatta be, a második a vasútállomással kapcsolatos jövőbeni tervekről szólt. Gyömrő fejlődése nyugodt szívvel kijelenthetjük töretlen, és ezzel ismét igen előkelő helyet kezd kivívni magának a környező települések között. Ennek a folyamatnak jómagam is szemtanúja lehettem, vagyok, lassan öt éves gyömrői ittlétem alatt ben még a murvát, kavicsot imitt-amott nem elnyelő földutakon barangoltam leendő feleségemmel, és a tó is a szokványos elhanyagolt falusi horgásztavak képét mutatta os gyömrői házasságkötésünkkor már aszfaltos utcákon járhatott a násznép és a tó környéke is a mai modern köntösbe öltözött. Napjainkra pedig már a város szíve is teljesen megújult. Örömmel láttam Gyömrő fejlődését, néha csodálkoztam is, hogy az országosan 2003 óta tartó esztelen gazdálkodástól ha egyáltalán lehet annak nevezni eltérően a helyi vezetők egy emberibb és átgondoltabb úton járnak. Így gondolhatta sok fiatal köztük több barátunk is, akik hasonló okok miatt költöztek Gyömrőre. A gyeremekes vagy a családalapítás küszöbén álló fiatal családok számára egy igen jelentős kérdés viszont látványosan hiányzik a városfejlesztés koncepciójából. Ez pedig a közösségi terek és játszóterek kérdése, ami eddig minimális hányaddal jelent meg a városfejlesztésen belül, pedig Gyömrőnek komolyan számolnia kellene ezeknek a fiatal családoknak a szempontjaival is. Ne tévesszen meg senkit, hogy ma kevés gyermeket, kismamát lát a néhány használható játszóterünkön. Saját tapasztalatból tudom, ahol egy modern és valódi játékélményt nyújtó játszóteret építenek, ott a megnyitás napjától kezdve alig lehet szabad játékot találni, pedig előtte esetleg csak a madarak tanyáztak az ódon vasakon. A címben szereplő latin kifejezés az orvoslás egyik legfontosabb szabálya. Akik letették az orvosi esküt, azok tudják, hogy ma már nem pusztán tudásukon és elkötelezettségükön múlik a színvonalas segítségnyújtás. A kormány ész nélküli egészségpolitikája pénztelenséget okozott az ágazatban, ami nemhogy nem segít, hanem kifejezetten árt a jelenlegi helyzetnek. Dr. Kocsis Ilona gyermekorvos tíz éve, mintegy ezer gyömrői gyermekkel foglalkozik. Őt kérdeztem a helyi viszonyokról. Csak remélhetjük, hogy a jövő városvezetése felismeri, hogy hosszútávú fejlődésünk egyik kulcsa az ide települő fiatal családok. Ezzel párhuzamosan pedig igyekezni kell, hogy ne csak a turistáknak, hanem nekik is minél vonzóbb legyen Gyömrő. A másik kérdés szintén sok embert érint, mégpedig a MÁV-val ingázók tömegét. A vasútállomással kapcsolatban is jelentős előrelépést tapasztalhattunk az elmúlt két évben, de itt is érintetlenül maradt az utazók komfortérzetét jelentősen befolyásoló két tényező. A menetrend kérdése láthatóan évek óta meg sem érinti a városvezetőket, melynek eredményeként Gyömrő helyett többször Mende vagy Nagykáta lett a vonal első kitüntetett megállója. Szerencsére a jelenlegi menetrendben a Budapest irányába kora reggel közlekedő vonatok esetében nem súlyt minket ez a probléma. A másik a bankkártyával történő fizetés kérdése, mely abból is látszik, hogy megoldásra vár, mivel az árusító hely felújításakor is odatervezték. Azóta is hívogatja a jószándékú mesterembert. Különösen fáj nekem ez a két apróság, mivel minimális odafigyeléssel tehetné valóban XXI. századivá sok ember számára a napi közlekedést. Koncepció és odafigyelés kérdése mindez. Hiszem, hogy a jószándék és a nyitottság megvolt a jelenlegi városvezetésben, de bízok benne, hogy a jövőben, egy új testület hatásosabban fog tenni azért, hogy ezek a fejlesztések is megvalósuljanak. Bobák Szabolcs (Készítette: Ducsai Sándor) Minden gyömrői tudja, hogy a város szépen teljesít születésszám tekintetében. Így volt ez korábban is? Gyömrőn a hetvenes évektől kezdődően kb gyermek született évente. Ez a szám a kilencvenes évek végéig fokozatosan csökkent. Volt olyan év, hogy a negyvenet sem érte el. Aztán jöttek a parcellázások, a társasházak, s a 2009-es évben már ismét elértük azt a számot, amit a 70-es években. Tehát volt olyan szép születésszám, amit az ittlakók produkáltak, de úgy gondolom, hogy ezt a jelenlegi jó eredményt most a beköltözők hozták. Említette, hogy mintegy ezer gyermek tartozik Önhöz. Ez rendkívül magas szám. Milyen körülmények között tudják fogadni ezt a sok gyerekeket? A gyerekrendelő és a védőnői szolgálat ugyanazon épületben van, ami alapvetően jó. Az épület, amiben dolgozunk, korábban a rendőrségé volt, ami miatt legalább az ablakok rácsozását elvégezték. A jelenlegi épület szerintem a 90-es évekig jónak tűnhetett, de most már nem felel meg azoknak a követelményeknek, amiknek kellene. Az erre adható választ mindenki sejti: nincs pénz Tíz éve vagyok itt. Az első években nagyon aktívan kívántam tenni helyzetünk érdekében. Elmentem a közmeghallgatásokra, beadtam javaslataimat a költségvetéshez, de nem történt semmi. Pedig Rádóczi polgármester úr idején még tervek is készültek egy új intézmény kivitelezésére. Bár apró dolgok történtek, de tíz éve csak húzódik az igazi segítség. Nincs fedett babakocsi-tároló, nincs akadálymentesítés, pedig a törvény ezeket előírja. A környéken Gyömrőn a legmagasabb a születésszám, mégis itt a legrosszabb a gyermekellátás helyzete. Senkinek sem jut eszébe, hogy az egészségügyben sem elég az a pénz, amit az állam ad. Pedig ha figyeljük az önkormányzati tájékoztatást, akkor Gyömrő még tartalékokkal is rendelkezik A testület dönti el, hogy mire fordítja ezt a pénzt. Szerintem a képviselők is látják, hogy a betelepülőkkel teendőjük van. Újítják az óvodákat, van szép, bár kicsi bölcsőde, csak abba nem gondolnak bele, hogy nem egyévesen születik egy gyermek. A társasházak épültek, de a szolgáltatás nem bővült. Érzek egy űrt a gyermekek születése és a bölcsőde között. A pénz arra elegendő, hogy éppen elműködjünk. Érzek ellentmondást abban, hogy állítólag van a városnak megtakarítása, mi meg ott járunk, hogy az ÁNTSZ nem akarta megadni a működési engedélyünket. Vannak jó pályázatok, amit én korábban javasoltam is Mezey alpolgármester úrnak. Ő akkor azt mondta, hogy a város nem tudja beadni a pályázatot, ám később kiderült, hogy be lehetett volna adni. Nekem is tetszik a szökőkút a város közepén, de minden alkalommal, amikor megkerülöm, eszembe jut, hogy mennyire magunkra vagyunk hagyva. Hozzánk hasonlóan a gyömrői szakrendelés is veszélyben van. Néhány éven belül ellehetetlenülhetnek. Én mentem már úgy be a szakrendelőbe, hogy orvosok sírtak amiatt, mert lemondott róluk a város. Hogyan ítéli meg Gyömrő helyzetét az egészségügy infrastrukturális szempontjai alapján egyéb környékbeli településekhez képest? A környező települések Védőnői Tanácsadói mind fel vannak újítva. Néhol gyönyörűen rendezett körülmények vannak. Bőven van elmaradásunk. Milyen visszajelzéseket kap a szülőktől egyéb, a gyermek-korosztályt érintő fejlesztésekkel kapcsolatban? Tapasztalatom szerint most már tenne az önkormányzat, de szembesültek azzal, hogy például a bölcsődére dupla akkora igény lenne. Az óvodák is szépen bővültek. Ám a bölcsőde előtti időszak, mintha kimaradt volna a tervekből. Persze az ilyen irányú fejlesztések nem profittermelő beruházások, hanem jóléti költségek, de a város élhetőségében fontos szerepe lenne ennek. A nemtörődömség árt a helyi egészségügynek!

5 VEZÉRCIKK...www.gyomro.fidesz.hu 2 8 IMPRESSZUM MOZAIK...www.gyomro.fidesz.hu V. évfolyam 1. szám Február GYÖMRŐI HÍREK a Gyömrői Polgári Kör alkalmi kiadványa. Megjelenik: 4500 példányban A parasztbácsi igyekszik a boltba, biciklijét az MSZP-székház falának támasztja. Mire az őrök: Bácsikám! Hát nem gondolja komolyan, hogy csak úgy letámasztja ide a biciklijét? Ide magasrangú kormánypárti politikusok járnak! Kormánypárti politikusok? Igaza van, akkor jobb lesz ha lelakatolom! Nyomda: Litográfia Kft. Felelős kiadó: Gyömrői Polgári Kör Főszerkesztő: Ducsai Sándor Elérhetőségeink: Várjuk az újsággal kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat! George Bush ül a Fehér Ház lépcsőjén és keservesen sír. Isten lenéz rá és megkérdi: Miért sírsz George? Hát tudod, az iraki helyzet a sok halott ezért. Békét kell kötnöd! felei Isten És hidd el, minden rendbe jön! Tony Blair az angol parlament lépcsőjén zokog. Miért sírsz Tony? kérdi Isten. Hát tudod az iraki helyzet. Sok a halott. Hát ezért. Békét kell kötnöd! feleli neki is Isten És minden rendben lesz. Gyurcsány Ferenc ül a Parlament lépcsőjén és őrülten zokog. Miért sírsz Ferenc? kérdezi Isten. Gyurcsány Ferenc szótlanul végigmutat az országon. Isten lenéz rá és együtt sírnak.

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2014.10.12. Ön gondolta volna? 2014 9. szám. VII. évfolyam

ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK 2014.10.12. Ön gondolta volna? 2014 9. szám. VII. évfolyam VII. évfolyam 2014 9. szám Ön gondolta volna? Ahogyan azt a www.dunaharasztima.hu portál szeptember 11-i híréből megtudhattuk, tizenkét év után az idei önkormányzati választásokon jelenlegi polgármesterünknek

Részletesebben

Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása

Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása Az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) elemzése a jobboldal, illetve

Részletesebben

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok

A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok Kovács János vezető elemző Kovács János 1 Gyurcsány Ferenc új lendületet adott az MSZP-nek,

Részletesebben

Miért alaptalan a magyar demokrácia

Miért alaptalan a magyar demokrácia KÖNYVBEMUTATÓ Csizmadia Ervin legújabb kötetének (Miért alaptalan a magyar demokrácia) könyvbemutatójára az Alexandra pódiumon, március 20-án került sor. A bemutató keretében tartott kerekasztal-beszélgetés

Részletesebben

JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN

JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN MANDÁTUMBECSLÉS JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN A Republikon Intézet által a 2010-es választás előtt készített becslés volt az egyik legpontosabb előrejelzés 1. Noha az új választási törvény számos

Részletesebben

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14.

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14. Sajtóközlemény 2012. november 1. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért A stressz tehet leginkább a rövidebb életről, a stressz miatt alakulnak ki bennünk a rettegett betegségek ezt gondolja a magyar

Részletesebben

A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete

A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete Nagy Attila Tibor A brit Munkáspárt és az MSZP mostani helyzete A magyar politikatörténetre az elmúlt két évszázadban számos alkalommal hatottak külföldi ideológiák, más országokban zajló politikai folyamatok.

Részletesebben

Méltó születésnapi ajándék

Méltó születésnapi ajándék Szeged gazdálkodásának egyre nagyobb hányadát teszik ki azok az állami és uniós pályázatok, melyeket teljes egészében a város fejlesztésére fordítanak. Az idén 32 milliárd forintot fektetnek be a város

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Páty Község Önkormányzata Jóléti és Ügyrendi Bizottságának 2015. június 9-én (kedden) 15.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről 1 Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, Tanácsterem

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: ABB/1-1/2013. ABB-1/2013. (ABB-7/ )

J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: ABB/1-1/2013. ABB-1/2013. (ABB-7/ ) Ikt.sz.: ABB/1-1/2013. ABB-1/2013. (ABB-7/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Alkotmánybíróság elnökét és tagjait jelölő eseti bizottságának 2013. március 19-én, kedden, 11 óra 3 perckor az Országház

Részletesebben

A TÁRKI ADATFELVÉTELEINEK DOKUMENTUMAI. Népszavazás. Omnibusz 2008/02. A kutatás dokumentációja

A TÁRKI ADATFELVÉTELEINEK DOKUMENTUMAI. Népszavazás. Omnibusz 2008/02. A kutatás dokumentációja A TÁRKI ADATFELVÉTELEINEK DOKUMENTUMAI Népszavazás Omnibusz 2008/02 A kutatás dokumentációja 2008 2 Az adatfelvételben közreműködtek: Balogh Anikó Czeglédi Tibor Dencső Blanka Fáklya Éva Németh Valéria

Részletesebben

J e g y zőkönyv HOB-34/2011. (HOB-64/2010-2014.)

J e g y zőkönyv HOB-34/2011. (HOB-64/2010-2014.) HOB-34/2011. (HOB-64/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának 2011. november 28-án, hétfőn, 9 óra 07 perckor kezdődően, a Parlament földszint 93. számú tanácstermében

Részletesebben

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept.

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. ÉRTESÍTŐ Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. Tartalom Dr. Bajnok István: Az elmúlt 25 év 1 Dr. Bajnok István: Nemzeti dal 3 Szeptember azt iskolai

Részletesebben

A magyar miniszterelnök-jelölti viták a változás útján

A magyar miniszterelnök-jelölti viták a változás útján Politikatudományi szemle 2006. 2-3. SZÁM 53 Bíró Nagy András A magyar miniszterelnök-jelölti viták a változás útján A választási kampányokban rendezett televíziós viták rendszerint többet jelentenek annál,

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

Bauer Tamás Cukor a sebbe

Bauer Tamás Cukor a sebbe Bauer Tamás Cukor a sebbe Amennyire én emlékszem, a szomszéd országokban kisebbségben élő magyarok követelései között a rendszerváltás éveiben, amikor a kommunista rendszerek összeomlását követően, az

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.22. péntek A miskolci rendőrség előtt demonstráltak helyi szocialisták Emberközelibb politikát Európában! A költség el van vétve Fenyegető igazságtalanság Széll-el szemben Kaposváron Nagykátán

Részletesebben

ZÁRT ÜLÉS NAPIRENDJE. 1.) Települési létfenntartási támogatás iránt benyújtott kérelmek elbírálása

ZÁRT ÜLÉS NAPIRENDJE. 1.) Települési létfenntartási támogatás iránt benyújtott kérelmek elbírálása Témafelelős: Burján Sándor ügyintéző 14.) Vigadó klímaberendezés javítása Előadó: dr. Zsombok László polgármester Az anyag előkészítésében részt vett: a Városfejlesztési és Pénzügyi Bizottság Témafelelős:

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Nbb-10/2011. (Nbb-29/ )

J e g y zőkönyv. Nbb-10/2011. (Nbb-29/ ) Nbb-10/2011. (Nbb-29/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának 2011. május 24-én, kedden, 11 óra 13 perckor a Képviselői Irodaház I. emelet III. számú tárgyalótermében

Részletesebben

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014.

J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. J e g y zőkönyv az Országgyűlés az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reformot

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

A közhangulat 2016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA

A közhangulat 2016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA A közhangulat 016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA A Republikon Intézet idén hatodik alkalommal végezte el havi közvélemény-kutatását. A nem, életkor, végzettség és településtípus

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Vámoscsalád Község Képviselő-testületének 2015. február 18-án 18 óra 30 perckor a Vámoscsaládi Kultúrház klubhelyiségében megtartott közmeghallgatásáról Jelen vannak: Németh

Részletesebben

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Politológia 2. I. Politikai rendszer funkciói II. A politikai rendszer elemei 2013. I. Politikai rendszer funkciói 1) A társadalom felé 2) A politikai rendszeren

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés. A helyi ifjúság helyben maradásának elősegítését szolgáló csomag

Város Polgármestere. Előterjesztés. A helyi ifjúság helyben maradásának elősegítését szolgáló csomag Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés A helyi ifjúság helyben

Részletesebben

kérdőív 2000/3 A válaszadás önkéntes! sorszám 1 főcím 2 pótcím 2000. 03... nap... óra... perctől HA PÓTCÍMEN KÉRDEZEL, A KULCS SZÁMA: 1 2 3 4 5 6

kérdőív 2000/3 A válaszadás önkéntes! sorszám 1 főcím 2 pótcím 2000. 03... nap... óra... perctől HA PÓTCÍMEN KÉRDEZEL, A KULCS SZÁMA: 1 2 3 4 5 6 1 főcím 2 pótcím sorszám HA PÓTCÍMEN KÉRDEZEL, A KULCS SZÁMA: 1 2 3 4 5 6 kérdőív 2000/3 A válaszadás önkéntes! Település neve:... Budapesten kerület: Kijelentem, hogy az általam kezelt és felvett adatokat

Részletesebben

A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye

A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye a polgármesterek, és helyi képviselők 2010. október 3-án megtartott választásának Budapest főváros XVI. kerületének végleges eredményeiről A POLGÁRMESTER-VÁLASZTÁS

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Görgényi Ernő (elnök Gyula Város polgármester) A meghívóban feltüntetett napirendekkel egyetért-e mindenki?

JEGYZŐKÖNYV. Dr. Görgényi Ernő (elnök Gyula Város polgármester) A meghívóban feltüntetett napirendekkel egyetért-e mindenki? JEGYZŐKÖNYV Készült: Kistérségi Iroda (5700.Gyula, Damjanich u. 6. szám) 2010. december. 09-én 08.00 órakor kezdődő a Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa rendkívüli ülésén.

Részletesebben

Kösz, Demszky http://nepszava.hu/cikk/1015372-kosz-demszky Kétségbeesett levelet írt a mentőszolgálat

Kösz, Demszky http://nepszava.hu/cikk/1015372-kosz-demszky Kétségbeesett levelet írt a mentőszolgálat Kösz, Demszky "Alapos okunk van feltételezni, hogy (Demszky Gábor) ok nélkül és gátlástalanul gyalázná a miniszterelnököt és engem, válaszul az udvariasságunkra" - magyarázta Tarlós István, miért nem hívta

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISB/40-1/2012. ISB-10/2012. sz. ülés (ISB-69/ sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: ISB/40-1/2012. ISB-10/2012. sz. ülés (ISB-69/ sz. ülés) Ikt. sz.: ISB/40-1/2012. ISB-10/2012. sz. ülés (ISB-69/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának 2012. május 29-én, kedden, 11 óra

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 10/2012. ERNŐ J e g y z ő k ö n y v Készült: Egyek Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében, 2012. december 12.-én Egyeki Roma Nemzetiségi Önkormányzat nyílt rendkívüli testületi ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA

ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA AZ ELŐADÁS TARTALMA A helyi problémák Felelősségvállalás

Részletesebben

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. NOVEMBER 18-ÁN MEGTARTOTT KÖZMEGHALLGATÁSRÓL ÉS NYILVÁNOS

Részletesebben

Városi sport / Nosztalgiautazás / Kocsis Máté és a szegénykriminalizálás A lakásbérleti rendeletről / Megszünt a Lakásfenntartási támogatás

Városi sport / Nosztalgiautazás / Kocsis Máté és a szegénykriminalizálás A lakásbérleti rendeletről / Megszünt a Lakásfenntartási támogatás II. évfolyam, III. szám. Kiadja az MSZP Erzsébetvárosi szervezete. Városi sport / Nosztalgiautazás / Kocsis Máté és a szegénykriminalizálás A lakásbérleti rendeletről / Megszünt a Lakásfenntartási támogatás

Részletesebben

Már újra vágytam erre a csodár a

Már újra vágytam erre a csodár a Már újra vágytam erre a csodár a Szüleinktől kapjuk az utat, gyermekeinktől a célt olvasható az államfő feleségének hitvallása internetes bemutatkozó oldalán. Áder János köztársasági elnök felesége, négygyermekes

Részletesebben

J e g y zőkönyv NOB-26/2011. (NOB-26/2010-2014.)

J e g y zőkönyv NOB-26/2011. (NOB-26/2010-2014.) NOB-26/2011. (NOB-26/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának 2011. november 9-én, szerdán, 10 óra 07 perckor az Országház földszint 1. számú tanácstermében megtartott

Részletesebben

Bányai Tamás. A Jóság völgye

Bányai Tamás. A Jóság völgye Bányai Tamás A Jóság völgye - Nem sikerült - suttogta Ria alig hallhatóan. - Azt hiszem senkinek sem fog sikerülni. Gézu értetlenül és csodálkozva nézett rá. A kötés alatt mintha kikerekedett volna egy

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Zomba Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. június 8-án közmeghallgatás útján megtartott nyilvános üléséről. 1 Készült:

Részletesebben

Marad a csónakház, mégsem lesz étterem a Sóstói tavon 2009. szeptember 07. hétfő, 18:44

Marad a csónakház, mégsem lesz étterem a Sóstói tavon 2009. szeptember 07. hétfő, 18:44 Váratlan fordulat: nem épül meg a sóstói régi csónakház helyére tervezett szolgáltató- és vendéglátóhely. A vállalkozó ugyanis visszavonta a pályázatát. Ezt Csabai Lászlóné polgármester jelentette be a

Részletesebben

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő Prievara Tibor Nádori Gergely A 21. századi szülő Előszó Ez a könyvecske azért született, hogy segítsen a szülőknek egy kicsit eligazodni az internet, a számítógépek (összefoglaló nevén az IKT, az infokommunikációs

Részletesebben

Mélyponton a teljes politikai elit

Mélyponton a teljes politikai elit Mélyponton a teljes politikai elit A Policy Solutions gyorselemzése a vezető politikusok népszerűségéről 2011. m{jus Vezetői összefoglaló Soha nem volt annyira negatív a teljes politikai elit megítélése,

Részletesebben

Simon László, Spaits Miklós, Szabó László Dezső képviselő. Varga Ernő jegyző Volcz Zoltánné irodavezető Kissné Páska Andrea mb. pü.

Simon László, Spaits Miklós, Szabó László Dezső képviselő. Varga Ernő jegyző Volcz Zoltánné irodavezető Kissné Páska Andrea mb. pü. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2006. október 13- án 17.00 órai kezdettel megtartott testületi ülésén, Gyömrőn, a Szabadság tér 1. sz. alatti tanácskozó

Részletesebben

Szakolczai György Szabó Róbert KÉT KÍSÉRLET A PROLETÁRDIKTATÚRA ELHÁRÍTÁSÁRA

Szakolczai György Szabó Róbert KÉT KÍSÉRLET A PROLETÁRDIKTATÚRA ELHÁRÍTÁSÁRA TÖRTÉNETI IRODALOM 249 csak elismeri Bangha emberi nagyságát, hanem abbéli meggyõzõdésének is hangot ad, hogy Bangha nagyobb volt legtöbb bírálójánál is. A kötet használatát számos függelék segíti. Ezek

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szociális és gyámügyi előadó

JEGYZŐKÖNYV. Szociális és gyámügyi előadó JEGYZŐKÖNYV Készült: 2011. április 28-án Hort Község Önkormányzat hivatalos helyiségében. Jelen vannak: Horváth Sándor Brunner Istvánné Köles Ferenc Sánta Mátyás Kormos Gábor Kiss Edit Rendik Anita Kerek

Részletesebben

Tisztelt ráckevei választópolgárok!

Tisztelt ráckevei választópolgárok! Tisztelt ráckevei választópolgárok! Mindannyiunk számára újszerű lesz a vegyes választási rendszer alkalmazása, hiszen négy évvel ezelőtt még egészen más formában választottuk meg képviselőinket. Egy rövid

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

A názáreti lelkiség bemutatása Charles de Foucauld, René Voillaume és Carlo Carretto írásai alapján

A názáreti lelkiség bemutatása Charles de Foucauld, René Voillaume és Carlo Carretto írásai alapján A názáreti lelkiség bemutatása Charles de Foucauld, René Voillaume és Carlo Carretto írásai alapján A názáreti periódust szoktuk rejtett életnek nevezni. Bevezetésként meg kell jegyeznünk, hogy a rejtett

Részletesebben

Önkormányzati választások Szentmártonkátán 2010

Önkormányzati választások Szentmártonkátán 2010 2010 Október 3-án önkormányzati választásokat tartottak Magyarországon. Az eredmények értékelése zajlik országos és helyi szinteken is. Ezúttal már kis falunk sem kerülheti el az eredmények értékelését:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ikt.sz.: MGB/17-2/2015. MGB-5/2015. sz. ülés (MGB-17/ sz. ülés)

Jegyzőkönyv. Ikt.sz.: MGB/17-2/2015. MGB-5/2015. sz. ülés (MGB-17/ sz. ülés) Ikt.sz.: MGB/17-2/2015. MGB-5/2015. sz. ülés (MGB-17/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának 2015. április 27-én, hétfőn, 10 óra 32 perckor az Országgyűlés Irodaháza

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI KÖZMEGHALLGATÁS. Martonvásár, 2014. 01. 29.

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI KÖZMEGHALLGATÁS. Martonvásár, 2014. 01. 29. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI KÖZMEGHALLGATÁS Martonvásár, 2014. 01. 29. A KÖZMEGHALLGATÁS TÉMÁI Polgármesteri beszámoló - visszatekintéssel Tervek, gazdasági helyzet - kitekintéssel Egyebek Kérdések válaszok 2010-14

Részletesebben

A Kőbánya-Kispest metróvégállomás környezetében tervezett beruházás április

A Kőbánya-Kispest metróvégállomás környezetében tervezett beruházás április A Kőbánya-Kispest metróvégállomás környezetében tervezett beruházás 200. április 2 Vezetői összefoglaló A 19. kerületi lakosok több mint háromnegyede hallott a Kőbánya- Kispest metróvégállomás környezetében

Részletesebben

Választásoktól távolmaradók indokai:

Választásoktól távolmaradók indokai: KUTATÁSI BESZÁMOLÓ Az Identitás Kisebbségkutató Műhely 2016 januárjában közvéleménykutatást végzett a vajdasági magyarok körében. A 800 fős reprezentatív mintán végzett kérdőíves vizsgálat fő témája a

Részletesebben

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet.

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet. ÍGY VÁLASZTOTTUNK Az igazi munka csak most kezdõdik! Tervek és lehetõségek az országgyûlési választás után A választókerületünkben élõk Sági Istvánt, városunk képviselõ-testülete pénzügyi és városfejlesztési

Részletesebben

J e g y zőkönyv HOB 3/2011/EL (HOB 5/ /EL)

J e g y zőkönyv HOB 3/2011/EL (HOB 5/ /EL) HOB 3/2011/EL (HOB 5/2010-2014/EL) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottsága Ellenőrző albizottságának 2011. április 28-án, csütörtökön, 10 óra 05 perckor az Országház földszint

Részletesebben

Meglepetések és elpuskázott lehetőségek. Volt-e, lesz-e sajtószabadság?

Meglepetések és elpuskázott lehetőségek. Volt-e, lesz-e sajtószabadság? Meglepetések és elpuskázott lehetőségek. Volt-e, lesz-e sajtószabadság? Több, önmagát nagy teoretikusnak tartó tényezőtől eltérően nem voltam és nem vagyok meglepve attól, mit hozott a kormányváltás, attól

Részletesebben

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI

Révkomárom után. Európai utas OTTHON LENNI OTTHON LENNI Révkomárom után Pomogáts Bélával, az Anyanyelvi Konferencia elnökével, Sárközy Péter római, Péntek János kolozsvári és Bányai János újvidéki egyetemi tanárral, valamint Göncz Lászlóval, a

Részletesebben

Szerintem vannak csodák

Szerintem vannak csodák Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy

Részletesebben

Frakcióvezetők a Parlamentben

Frakcióvezetők a Parlamentben Frakcióvezetők a Parlamentben A Képviselőfigyelő elemzése alapján az LMP-s Schiffer András számít messze a legaktívabb frakcióvezetőnek az Országgyűlésben. Mind a hozzászólások, mind a nem önálló kategóriájában

Részletesebben

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor

2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 2010. II. negyedév Választási különszám VI. évfolyam II. szám Országgyűlési képviselőnk: Arnóth Sándor 1.Mióta foglalkozik közügyekkel? Mit jelent az Ön számára a választókerülete? - Tősgyökeres püspökladányi

Részletesebben

rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét, és benne a magyar

rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét, és benne a magyar Orwell, a testvér 59 rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, mint az értékrend megteremtése és kifejezése, tudatosítása és örökítése. Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét,

Részletesebben

ZA4891. Flash Eurobarometer 266 (Women and European elections) Country Specific Questionnaire Hungary

ZA4891. Flash Eurobarometer 266 (Women and European elections) Country Specific Questionnaire Hungary ZA4891 Flash Eurobarometer 266 (Women and European elections) Country Specific Questionnaire Hungary FLASH 266 WOMEN AND EUROPEAN PARLIAMENT Demographics D1. A kérdezett neme [1] Férfi [2] Nő D2. Hány

Részletesebben

2003. évi CXIII. törvény. az Európai Parlament tagjainak választásáról

2003. évi CXIII. törvény. az Európai Parlament tagjainak választásáról 2003. évi CXIII. törvény az Európai Parlament tagjainak választásáról Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz megköveteli, hogy az Országgyűlés megalkossa az Európai Parlamentben Magyarország képviselői

Részletesebben

Közelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL

Közelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL Közelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL ÖSSZEFOGLALÁS! Továbbra is igen magas a kvótareferendummal kapcsolatos

Részletesebben

OMNIBUSZ 99/5. A válaszadás önkéntes! sorszám. 1 fõcím. 2 pótcím. 1999...hónap... nap... óra... perctõl. Település neve:... Budapesten kerület:

OMNIBUSZ 99/5. A válaszadás önkéntes! sorszám. 1 fõcím. 2 pótcím. 1999...hónap... nap... óra... perctõl. Település neve:... Budapesten kerület: sorszám 1 fõcím 2 pótcím OMNIBUSZ 99/5 A válaszadás önkéntes! Település neve:... Budapesten kerület: Kijelentem, hogy az általam kezelt és felvett adatokat bizalmasan kezelem, azokat csak a kutatásban

Részletesebben

Koncepcionális javaslat Kamaraerdő buszvégállomás problémáinak realizálására

Koncepcionális javaslat Kamaraerdő buszvégállomás problémáinak realizálására AlterBMV Közlekedési Egyesület Koncepcionális javaslat Kamaraerdő buszvégállomás problémáinak realizálására Készítette: Mezei Gyula Ellenőrizte: Hoós Bence Welker Zsombor Törökbálint, 2010. augusztus 22.

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Lk 21, 5 19 A veszélyekben rejlik a lehetőség...?

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Lk 21, 5 19 A veszélyekben rejlik a lehetőség...? 2013. november 17. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Szent András Plébánia hírlevele I/10. szám Lk 21, 5 19 A veszélyekben rejlik a lehetőség...? Képzeljük csak el, Jézus Rómában a Szent Péter bazilikáról

Részletesebben

A választási rendszer és választások

A választási rendszer és választások A választási rendszer és választások 1 1. Parlamenti választási rendszer - 1989-2010 - Megszületésének körülményei - A rendszer működése - Választási eredmények - Politikai földrajz - 2011 - Megszületésének

Részletesebben

FÜGGELÉK. Személyes arcképcsarnok IV.

FÜGGELÉK. Személyes arcképcsarnok IV. Magyarország elsô médiamarketing kormánya a populizmus és a konfliktusdemokrácia jegyében 279 FÜGGELÉK Személyes arcképcsarnok IV. 1. ORBÁN VIKTOR Talán meglepô e könyv különbözô részeiben található, Orbán

Részletesebben

Az Iránytű Intézet júniusi közvélemény-kutatásának eredményei. Iránytű Közéleti Barométer

Az Iránytű Intézet júniusi közvélemény-kutatásának eredményei. Iránytű Közéleti Barométer Az Iránytű Intézet júniusi közvélemény-kutatásának eredményei Iránytű Közéleti Barométer Kutatásunk 2000 fős reprezentatív mintára épül. A feldolgozott adatok a megyei és fővárosi nem- és korösszetétel,

Részletesebben

Valódi céljaim megtalálása

Valódi céljaim megtalálása Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.

Részletesebben

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

A magyar középosztály

A magyar középosztály Pétervári Zsolt A magyar középosztály A magyar társadalom jelenlegi szerkezetét jelentős mértékben meghatározza a Kádárrendszer öröksége. Az 1945-47-es koalíciós korszak után felszámolt úri középosztály

Részletesebben

Kérdések és feleletek az alkotmányozással kapcsolatban. Általános kérdések

Kérdések és feleletek az alkotmányozással kapcsolatban. Általános kérdések Kérdések és feleletek az alkotmányozással kapcsolatban Általános kérdések Miért fogad el új alkotmányt Magyarország? Az új alkotmány elfogadásának szimbolikus és gyakorlati jelentősége van. Szimbolikus,

Részletesebben

Mennyire szolidáris a magyar?

Mennyire szolidáris a magyar? Mennyire szolidáris a magyar? Kiket és milyen módon támogat és támogatna Magyarország lakossága itthon és külföldön? Kutatási eredmények 2013. szeptember 4. 1 A kutatás háttere: Eurobarometer 2012: a magyarok

Részletesebben

A Pápai Önkormányzat egyetlen nemzetben gondolkodó képviselője jelenti:

A Pápai Önkormányzat egyetlen nemzetben gondolkodó képviselője jelenti: A Pápai Önkormányzat egyetlen nemzetben gondolkodó képviselője jelenti: A Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Tanácsadó Testület második üléséről, valamint a képviselőtestület 2011. szeptember 29-ei üléséről

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET szeptember 21-ei ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET szeptember 21-ei ülésére Ferencvárosi Önkormányzat Iktató szám: 199/2011. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2011. szeptember 21-ei ülésére Tárgy: Ferencvárosi Közbiztonsági Közalapítvány beszámolója Előterjesztő: Készítette: Előzetesen

Részletesebben

Sikos Ágnes politikai elemző

Sikos Ágnes politikai elemző 2013.december 02. Sikos Ágnes politikai elemző Kormánypártokra szabott választási rendszer A 2014-es választásokig már csupán négy hónap van hátra, az eljárási törvény azonban még mindig nem vette fel

Részletesebben

Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak

Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló Egyelőre az ellenzéki szavazók is megosztottak a 2018-as indulást illetően, a baloldaliak

Részletesebben

Ifjúságkutatás 1997 "FIATAL" kérdőív

Ifjúságkutatás 1997 FIATAL kérdőív 1 főcím 2 pótcím sorszám Ifjúságkutatás 1997 "FIATAL" kérdőív A válaszadás önkéntes! A kérdezés helye: 1 - Salgótarján 2 - Sopron Kijelentem, hogy az általam kezelt és felvett adatokat bizalmasan kezelem,

Részletesebben

Női politikusok a közvélemény szemében

Női politikusok a közvélemény szemében Női politikusok a közvélemény szemében Az Integrity Lab elemzése Tartalom Vezetői összefoglaló... 2 Bevezető... 3 Női politikusok és magyar választók... 4 Pártok és női jelöltek... 5 Alkalmasság megítélése...

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2012. Október 1-14. Tartalom

HÍRLEVÉL 2012. Október 1-14. Tartalom HÍRLEVÉL 2012. Október 1-14. Tartalom Ipar, kutatás, innováció Herczog Edit: Az európai atomerőművek átmentek a stressz teszten - Brüsszel, 2012. október 4. Herczog Edit: Az EU csak az innováció felgyorsításával

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyömrő Város Önkormányzat rendes testületi ülésén, 2007. november 19-én a Petőfi Sándor Művelődési Házban. Jelen vannak: Gyenes Levente polgármester, Mezey Attila, Hodruszky

Részletesebben

VÁLASZTÁS KUTATÁS, MÁSODIK FORDULÓ

VÁLASZTÁS KUTATÁS, MÁSODIK FORDULÓ SORSZÁM VÁLASZTÁS KUTATÁS, MÁSODIK FORDULÓ Kérdezői ig. szám: Megye:... kódja: Dátum: 2002. 04. nap Település neve:... kódja: A Társadalomkutatási Intézet munkatársa vagyok. A Magyar Televízió választási

Részletesebben

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel

Urbán Ágnes. Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel Urbán Ágnes Politikai és gazdasági nyomásgyakorlás a médiában, vállalatvezetői szemmel És mi, vessenek meg érte, nem ugrottunk félre a pénz elől. írta közleményében Németh Péter, a Népszava főszerkesztője

Részletesebben

Európai parlamenti választás június 7-én - Amit tudni érdemes -

Európai parlamenti választás június 7-én - Amit tudni érdemes - Európai parlamenti választás 2009. június 7-én - Amit tudni érdemes - Az Európai Unió országaiban 2009. június 4. és 7. között - Magyarországon minden bizonnyal június 7-én - választják meg az Európai

Részletesebben

Civil hetilap 2009. 8. szám

Civil hetilap 2009. 8. szám Civil hetilap 2009. 8. szám Ügyészség, Bíróság és a szocialisták Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távoztában, még regnálásának egyik utolsó aktusaként megtámadta a Magyar Köztársaság ügyészeit és bíráit.

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: OKB/36-1/2013. OKB-29/2013. sz. ülés (OKB-137/ sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt.sz.: OKB/36-1/2013. OKB-29/2013. sz. ülés (OKB-137/ sz. ülés) Ikt.sz.: OKB/36-1/2013. OKB-29/2013. sz. ülés (OKB-137/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Önkormányzati és területfejlesztési bizottságának 2013. július 4-én, csütörtökön, 19 óra 17 perckor

Részletesebben

2014. évi...törvény. egyes törvényeknek a dolgozó szülők védelme érdekében szükséges módosításáró l

2014. évi...törvény. egyes törvényeknek a dolgozó szülők védelme érdekében szükséges módosításáró l Érkezett : 2014 JAN 2 2. 2014. évi....törvény egyes törvényeknek a dolgozó szülők védelme érdekében szükséges módosításáró l A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény

Részletesebben

KÉT ZACSKÓVAL KEZÉBEN MAGYARÁZOTT FODOR GÁBOR...19

KÉT ZACSKÓVAL KEZÉBEN MAGYARÁZOTT FODOR GÁBOR...19 1 A Magyar Országgyűlés Sajtószolgálata SAJTÓSZEMLE FODOR GÁBOR MINISZTERJELÖLT MEGHALLGATÁSA A KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG ÜLÉSÉN (A hírügynökségek, napilapok, elektronikus média alapján) 2007. április

Részletesebben

Révfülöp Nagyközségi Helyi Választási Bizottság 8253 Révfülöp, Villa Filip tér 8.

Révfülöp Nagyközségi Helyi Választási Bizottság 8253 Révfülöp, Villa Filip tér 8. Révfülöp Nagyközségi A Révfülöpi () Szabó Sándor Pál független egyéni listás képviselőjelölt nyilvántartásba vétele tárgyában meghozta a következő 2/2013. (I.23.) HVB határozat A az 1997. évi C. törvény

Részletesebben

GYAKORI KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK Frissítve: 2015. november 12.

GYAKORI KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK Frissítve: 2015. november 12. GYAKORI KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK Frissítve: 2015. november 12. 0. Kérdés: Igaz-e, hogy a Boronkayban nem lesz gimnáziumi képzés? Válasz: NEM!!! A 2016-2017-es tanévben az alábbi gimnáziumi képzések indulnak:

Részletesebben

Kérdőív. 1.) Véleménye szerint mi a legnagyobb érték településén? 2.) Mi a három legfontosabb észrevétele a településével kapcsolatosan? a.) b.) c.

Kérdőív. 1.) Véleménye szerint mi a legnagyobb érték településén? 2.) Mi a három legfontosabb észrevétele a településével kapcsolatosan? a.) b.) c. Kérdőív 1.) Véleménye szerint mi a legnagyobb érték településén? 2.) Mi a három legfontosabb észrevétele a településével kapcsolatosan? a.) b.) c.) 3.) Kérem, mondja meg, mi a három LEGNAGYOBB PROBLÉMA,

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Mi van? Tartalom Jegyzet

Tartalomjegyzék. Mi van? Tartalom Jegyzet Tartalom Jegyzet Tartalomjegyzék Reflektorban a bölcsõdék Összeférhetetlenségi népszavazás Újabb reformcsomag Leválhatunk a távhõrõl Költségcsökkentési konferencia Informatikai szabványosítás Európai Unió

Részletesebben

Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén

Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén Budapest jelenleg kevésbé kormányellenes vagy borúlátó, mint az ország egésze. A fővárosban is többségben vannak azok, akik kormányváltást szeretnének, de arányuk

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: EMB/24-1/2013. 2/2013./NE. sz. ülés (2/2010-2014./NE. sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: EMB/24-1/2013. 2/2013./NE. sz. ülés (2/2010-2014./NE. sz. ülés) Ikt. sz.: EMB/24-1/2013. 2/2013./NE. sz. ülés (2/2010-2014./NE. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság A nők esélyegyenlőségével foglalkozó albizottsága

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.május 13. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.május 13. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.május 13. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

A SPECIÁLIS SZAKISKOLAI TANULÓK ESÉLYEI

A SPECIÁLIS SZAKISKOLAI TANULÓK ESÉLYEI A SPECIÁLIS SZAKISKOLAI TANULÓK ESÉLYEI I SKOLARENDSZERüNK RÉGÓTA KÜZD A SZOCIÁLISAN HÁTRÁNYOS helyzetű fiatalok képzésének gondjaival. 1990-től e réteg számára újfajta iskolatípus jelent meg: a speciális

Részletesebben

SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL. Vezetői összefoglaló

SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL. Vezetői összefoglaló SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL Vezetői összefoglaló A Mérték Médiaelemző Műhely arra vállalkozott, hogy feltárja a 2010-ben

Részletesebben

A TAGSÁG ÉS AZ EGYESÜLETEINK

A TAGSÁG ÉS AZ EGYESÜLETEINK SVÉDORSZÁGI MAGYAROK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE UNGERSKA RIKSFÖRBUNDET ASSOCIATION OF HUNGARIANS IN SWEDEN Tisztelt Közgyűlés! Hölgyeim és uraim! Kedves barátaim! Ismét eltelt egy év, eljött az ideje, hogy munkánkról

Részletesebben

Resztoratív gyakorlatok a büntetésdr. Fellegi Borbála, igazgató, Foresee Kutatócsoport

Resztoratív gyakorlatok a büntetésdr. Fellegi Borbála, igazgató, Foresee Kutatócsoport Meglátni az Meglátni embert az embert Resztoratív gyakorlatok a büntetés-végrehajtásban Resztoratív gyakorlatok a büntetésdr. Fellegi Borbála, igazgató, Foresee Kutatócsoport végrehajtásban Dr. Fellegi

Részletesebben