A grúzok áldomása. Ötezer méternél magasabb hegyek, Mesebeli, olcsó, egzotikus, Sztálin emlékével

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A grúzok áldomása. Ötezer méternél magasabb hegyek, Mesebeli, olcsó, egzotikus, Sztálin emlékével"

Átírás

1 A grúzok áldomása Mesebeli, olcsó, egzotikus, Sztálin emlékével Szöveg és fotók: Posztós János Van egy mesevilág a Nagy-Kaukázus lábainál, Európa és Ázsia határán. A több ezer éves múlttal rendelkező, Magyarországnál kisebb alapterületű Grúzia számos meglepetést tartogat az ideutazónak. Ötezer méternél magasabb hegyek, számtalan nemzeti park, ókori emlékek, világörökségi templomok, egyedi borkultúra, remek éttermek és szállodák, no meg szubtrópusi éghajlat várja a kalandvágyókat, akik jönnek is szép számmal. A Grúziába beutazók száma 2014-ben meghaladta az ötmilliót, idén további növekedésre számítanak. A WizzAir új közvetlen járatának köszönhetően remélhetőleg honfitársaink is felfedezik ezt a gyönyörű országot.

2 Megérkezésem után rögtön arról faggattam idegenvezetőnket, honnan is származik a grúz nép. Bociszemekkel nézett rám: hogyhogy honnan, hát innen! Azt tartják ugyanis, hogy a föld felosztásakor a grúzok elkéstek, s mire a Teremtő színe elé kerültek, már fikarcnyi szabad terület sem maradt. A késés oka pedig az volt, hogy bizony még egy áldomást ittak az Úr egészségére. Ezen az Isten annyira meghatódott, hogy a saját magának félretett területet adta hazájuknak. Apropó áldomás! A grúzok imádnak tósztot mondani, leginkább borral! A grúz borászatnak több mint nyolcezer éves hagyománya van (még az írásukat is a kacsokra vezetik vissza), ma is speciális agyagedényekben (kvevri) érlelik az isteni nedűt, leginkább az ország napos keleti vidékein, Kakheti régióban. Mikor és mennyi időre utazzunk? Kaszinóváros a Fekete-tengernél A szubtrópusi klíma miatt egész évben érdemes felkeresni Grúziát, de legkellemesebb tavasszal. Nyáron akár 40 Celsiusfok is lehet, ha mégis akkor mennénk, válasszunk klimatizált szállodát. Tíz nap az ideális időtartam, de két hetet is változatosan el lehet tölteni. Tbiliszi maga megér négy-öt napot! Nem sokkal éjfél után szálltunk le Kutaiszi két éve átadott modern repterén, ahonnan egy mikrobusszal azonnal délnyugat felé indultunk. Úti célunk Batumi volt. Miközben a kijáratnál lelkesen ajánlkozó taxisokat próbáltam tört oroszsággal lerázni (Tbiliszibe, Kutaiszibe és Batumiba is megy éjjel mikrobusz, az ún. marsrutka, nem feltétlenül szükséges a taxi), azon gondolkodtam, vajon mi lesz az első igazi meglepetés Ázsia határán. Két és fél órát kellett rá várnom (a 120 kilométert ennyi idő alatt tettük meg a kátyús, fekvőrendőrökkel tűzdelt utakon), és feltűnt a távolban Las Vegas, illetve a helyi megfelelője, a fényárban úszó Batumi. A 120 ezres várost az elmúlt években teljesen átépítették, felhőkarcolók, luxusszállodák emelkednek az ég felé, a régi épületek megszépülnek. Az egykori városházából Sheraton lett, épül a Hilton, áll a Radisson. Elsősorban a török befektetőknek köszönhető a gyors fejlődés, a határ túloldalán ugyanis tilos a szerencsejáték, így nagy potenciált látnak a kaszinókban, melyek szinte minden szállodában helyet kaptak. A török turisták adják a beutazók zömét, őket követik az azeriek és az örmények, az irániak és az izraeliek. A vendégkör összetétele időnként nem túl szerencsés: Tskaltubóban az egyik gyógyszálloda (az elmúlt érában a szovjet védelmi minisztérium szanatóriuma volt) vezetője elmondta, korábban sok örményt láttak vendégül, de amióta az azeriek is megkedvelték a helyet, a déli szomszédok kezdenek elmaradozni. Batumi egy apróságot leszámítva ideális nyaralóhely. Rengeteg szállodája van (a nemzetközi láncok ugyan drágák, de a helyi kis szállodák olcsók és egész jók), kiváló éttermek és bárok találhatók a városban. A parton áll egy óriáskerék és egy esténként parádésan kivilágított kilátótorony, libegővel juthatunk el a város legmagasabb pontjához. Egy fantasztikus pálmafás tengerparti sétány is várja a pihennivágyót, no meg a part, ami sajnos kavicsos, ráadásul abból a jó nagy fajtából Batumi a szubtrópusi zóna északi részén található, a hőmérő higanyszála télen is ritkán ereszkedik nulla fok alá. Az időjárást a tenger és a Kaukázus közösen alakítják, Batumi ezért az ország legnedvesebb városa, a relatív páratartalom százalék körüli, és gyakran esik. Ugyan nyáron is hirtelen megjelenhet egy esőfelhő, de nem kell többnapos záportól tartani, pár óra alatt el is múlik a rossz idő. A legszárazabb hónap a május, a legcsapadékosabb a szeptember. Akkor sincs gond, ha esik. Európa legnagyobb delfináriuma egész nyáron várja ifjú és lélekben fiatal látogatóit (a belépő 15 lari, 1 lari = 140 forint), az idősebbek legfeljebb addig egy kocsmában boroznak, vagy elméláznak egy isteni grúz konyak, esetleg a helyi törkölypálinka, a chacha felett.

3 Kutaiszi és környéke, Európa egyik legszebb cseppkőbarlangjával Grúzia második legnagyobb városáról nem igazán hallottunk addig, amíg 2012-ben Orbán Viktor és Váradi József át nem adták a frissen felújított repteret. Pedig a Rioni folyó partján fekvő Kutaiszi Grúzia második legnagyobb városa, a kora középkorban az ország fővárosa is volt. Magáról a városról nem sokat tudok írni, az Alberto Domingo Caboz spanyol építész által tervezett futurisztikus Parlamenten, melynek 40 méteres üvegkupolája az átláthatóságot szimbolizálja, a szépen felújított főterén és az UNESCO-világörökségi éppen felújítás alatt álló, de látogatható Bagrati-templomon kívül nem sokat láttam belőle. Van viszont két hely Kutaiszi környékén, amit senkinek nem lenne szabad kihagynia, aki Grúziába látogat. Tskaltubo határában található Európa egyik legszebb cseppkőbarlangja, a Prométheusz-barlang métert járhatnak be a turisták, miközben 16 szépen megvilágított termen haladnak keresztül. Az út végén csónakra szállhatnak, a maradék néhány száz méter a kis barlangi folyón csodálatos élmény. A belépő 6 lari (7 csónakkal). Kutaisziből 20 lariért hoz át a taxi, de tömegközlekedéssel is megközelíthető: a 30-as, 34-es és 44-es marsrutka elhoz Tskaltubóig, ahol átszállhatunk a 42-esre, ami a barlang bejáratánál tesz le (a teljes ár 2,5 lari). A másik nevezetesség a Gelati kolostoregyüttes, amit a 12. században építettek, és a következő évszázadokban Grúzia egyik legjelentősebb vallási központja volt. A 16. században a törökök felgyújtották, de hamar újraépült. Csodálatos freskói miatt páratlan élmény! A kolostoregyüttes 1994-ben került fel az UNESCO világörökségének listájára. A városból kb. 10 lariért hoz el egy taxi.

4 A diktátor múzeuma és a hegyek Szívesen időztem volna még pár napot Kutaisziban, hogy egy kicsit megismerhessem, de a program szerint indulnunk kellett a Kaukázusba, várt a Kazbegi-csúcs. Útközben nem lehetett kihagyni az ország nagy szülöttjének, Joszif Visszarionovics Dzsugasvilinek, azaz Sztálinnak a szülővárosát, Gorit. Már a diktátor életében múzeumot emeltek a szülőháza körül, a tárlat tematikája 1972 óta mit sem változott. A múzeumban körbeleng a szovjet propaganda, semmi nem utal arra, hogy Joszif bármit is ártott volna a világnak. Miközben megnézzük családi képeit, a pártvezetés meghamisított fotóját, a magyar munkásoktól a születésnapjára kapott kicsinyített szabadságszobrot, az az érzésünk támad, megállt az idő. Aztán felpakolva egy sztálinos bögrével vagy öngyújtóval, indulhatunk tovább a kanyargós, néhol életveszélyesnek tűnő hegyi utakon. (Gori határában egyébként egy háromezer éves sziklaváros áll, ha időnk engedi, mindenképpen érdemes felkeresni.) A grúzok rendkívül kedves emberek, barátságosak, mindenüket megosztanák, de ha autóba ülnek, nem ismernek se istent, se embert. A záróvonal csak egy szép jelzés az úton, időnként még az én extrém helyzetekhez edződött idegrendszerem is pattanásig feszült, amikor egy szakadék szélén, ráadásul kanyarban előztünk (A városokban a zebra is csak jelzésértékű, nem állnak meg előtte az autósok, legfeljebb bőszen dudálnak.) Hasznos tanácsok Grúziába utazóknak Utazás: A WizzAir kedden (19.20) és szombaton (22.50) indít közvetlen járatot Budapestről. Vízum nem szükséges. A repülőtéren érkezéskor lehet pénzt váltani (kicsit rosszabb árfolyamon, mint Tbilisziben), amivel fizethetjük a helyi transzfert. A kijáratnál jobbra tudunk jegyet venni a marsrutkákra, kilépve a terminálból pedig taxisok hadával alkudozhatunk. Kutaisziből Tbiliszibe nagyjából négy óra alatt érünk el közúton (vonaton szintén), a grúz nemzeti légitársaság kb euróért repül csütörtökön és vasárnap este, az út fél óra. Batumi két és fél óra alatt érhető el minibuszszal 20, taxival kb. 100 lariért. Tbilisziből Cessna repülővel utazhatunk el a Nyugat-Kaukázusba (sajnos nemrég leállt a helikopteres transzfer), az ár lari. Remélhetőleg mihamarabb megépül a Batumit Tbiliszivel összekötő autópálya! Az 1000Út Utazási Iroda társas utakat is szervez Grúziába. Infó: Közbiztonság: E sorok írója állítja: a grúz közbiztonság kiváló! Grúzia nem balkáni ország, mihamarabb szeretne az európai közösséghez csatlakozni. Soha semmilyen inzultus nem ért, az utcán rengeteg rendőrt látni, nyugodt szívvel lehetett sétálni éjszaka is a városokban. Árak: Grúzia kifejezetten olcsó ország. A közlekedés fillérekbe kerül, a múzeumbelépők jelképesek Az éttermek megfizethetők, egy főétel lari, a khachapuri 8. A grúzok szeretnek mindent kirakni az asztalra, és a vendégsereg mindent megkóstol. Egy négy-öt fogásos ebéd borkísérettel fejenként kb. 30 lari. Naplementében pillantottuk meg először a hófödte csúcsokat, Gudaurit elhagyva egy kilátóról az egész Kelet-Kaukázus megcsodálható (Gudauri jelentős síközpont kétezer méter fölött, jóval olcsóbban síelhetünk itt, mint Európában bárhol). Már jócskán besötétedett, amikor a Thergi folyó partján, 1700 méter magasan fekvő Stepantsminda faluba értünk, ahol igazi minimalista luxusszálloda fogadott. Nehéz elképzelni, hogy a Kaukázus egy rejtett szegletében svájci hoteleket megszégyenítő szálláshely épüljön. Wifi: Szinte minden szállodában és étteremben találtunk ingyenes wifit. A legtöbb hálózat jelszót sem kért. Különösen jól jön a világháló a távoli országba utazónak, mert a mobilroamingdíj nagyon magas, az indított hívás percenként ezer forint fölött van! Nyelvek: A szállodákban és jobb éttermekben angolul is boldogulunk, máshol az orosz a nyerő!

5 Tbiliszi, az elvarázsolt metropolis Gori és Tbiliszi között elkészült az autópálya, így a fővárosba tartó út második felét nagyon gyorsan megtettük. Tbiliszi neve meleg forrást jelent, állítólag a 6. században az éppen itt vadászó király sólyma eltűnt egy lyukban, és megfőve találták meg, így fedezték fel a kénes gyógyforrásokat. A kénes fürdő a mai napig üzemel, a belépő ára borsos, 80 lariba kerül. Tbiliszi egy elvarázsolt metropolis, kicsit Prága, kicsit Isztambul, megfoghatatlan, de gyönyörű. A Mtkvari folyó szeli ketté a várost, a meredek sziklafal tetején a 13. században épült Metekhi-templom köszönti a látogatót, előtte Vakhtang Gorgasali király, a város alapítójának lovas szobra áll. A régi és az új békésen megfér egymás mellett a városban, a fényűző Rustaveli sugárút, a Narikala erőd, a gyönyörűen felújított sétálóutcák, tavernák, az elnöki palota és a 2010-ben átadott pompás üveghíd, a Béke hídja, Michelle De Lucchi olasz dizájner alkotása. A városra a legszebb kilátás az erődből nyílik, ami legkönnyebben az Európa térről induló libegővel közelíthető meg (a jegy 1 lari). Az erőd mellett áll a város szimbóluma, Grúzia Anyácska hatalmas szobra, egyik kezében karddal védi a várost, másik kezében borral üdvözöli a vendégeket. A város fő nevezetességei a Sameba-katedrális, a Sionitemplom, ahol Nino keresztjét őrzik, a városképet uraló Narikala erőd, a 6. századi Anchiskhati-templom, a régi parlament épülete (Szaakasvili Kutaiszibe költöztette a parlamentet, az elnök és a minisztériumok a fővárosban maradtak) és a már említett üveghíd. Az óváros gyalog is könnyedén bejárható (vigyázzunk a zebrákon, érdemes egy helyit követni), de a tömegközlekedése is kiváló, és rendkívül olcsó. A városban üzemel két metróvonal és számtalan minibusz. A marsrutkák általánosak az országban, a városon belül fél lari a tarifa, az egyetlen gond, hogy csak grúz betűkkel van felírva az úti cél, így aki nem ismeri a 6. században keletkezett írásjeleket, jobb, ha kérdezősködik, vagy beül egy taxiba. A taxi nagyon olcsó, kb. 60 tetri (a helyi fillér) egy kilométer. Orosz nyelvtudás persze jól jön, akkor biztos meg tudunk alkudni a sofőrrel (a szállodában mindig kérdezzük meg, mennyi a reális ár). A fővárostól húsz kilométerre, az Aragvi és a Mtkvari folyók találkozásánál található a háromezer éves város, Mcheta, amely a kora középkori Jvari (Szent Kereszt)-kolostorral és a Svetishkoveli-székesegyházzal az UNESCO világörökségi listájára is felkerült.

6 Mi szem-szájnak ingere A grúz konyha méltán híres világszerte. Sok zöldséget, sajtot, bárány- és disznóhúst esznek. Az igazi specialitás az előétel khachapuri, egy sajttal egybesütött lepény, afféle grúz pizza (babos változata a lobiani). A grúz nemzeti étel a khinkali, húsos derelye, amit kézzel illik enni. A tkemaliszószt grúz ketchupnak is hívják, szinte minden húshoz (különösen a nyársakhoz) fogyasztják; szilvából készül, leginkább a mangócsatnira emlékeztet. A húsok közül finom a diós mártással készült satvisi, de nem hagyhatók ki a felsorolásból a kiváló padlizsánételek és a spenót sem (ispanakhi). A kenyerük isteni, különösen finom a kukoricakenyér, a mchadi. Az étkezéseket általában gyümölccsel zárják. A helyi borkészítés sok ezer éves múltra tekint vissza, a bort földbe ásott agyagedényekben (kvevri) érlelik. Mindenképp kóstoljuk meg a Saperavit és a Mukuzanit. A bor nem olcsó Grúziában, egy üveg boltban 10 15, étteremben lariba kerül. Sörösöknek jó hír, hogy a grúz sör nagyon finom, és kifejezetten olcsó. A saját nyelvükön Szakatvelónak hívott kicsiny ország elvarázsolt, lehetetlen egy hét alatt, de még egy hónap alatt is megismerni, ide vissza kell jönni. Az út megszervezéséért köszönet Grúzia Nagykövetségének és az ország idegenforgalmi hivatalának.

Erasmus Albiban (Franciaország)

Erasmus Albiban (Franciaország) Erasmus Albiban (Franciaország) Prunariu Andrea PPKE-JÁK 2012 Előzmények Tavaly, 2011 szeptemberében az iskola meghirdetett egy pótjelentkezést a tavaszi félévre az Erasmus keretein belül. Mivel már egy

Részletesebben

2013. 07.18. -07.24. 19-én elhajóztunk dél felé. Szép idő, napsütés, bámulatos és - mint már írtam - rendkívül

2013. 07.18. -07.24. 19-én elhajóztunk dél felé. Szép idő, napsütés, bámulatos és - mint már írtam - rendkívül 2013. 07.18. -07.24. Quaqortoqba való megérkezésünket követően előbb engedtünk az eufóriának, majd igyekeztünk racionális tervet készíteni a következő két hétre. Így történt, hogy Dénes másnap átiratta

Részletesebben

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten)

Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) Élménybeszámoló - Dolomitok (Rosengarten) A 2013/2014. tanévben immár harmadik alkalommal megrendezett Jakucs László Nemzetközi Földrajzversenyen elért első helyezésünkkel csapattársam, Boros János Mátyás,

Részletesebben

Beszámoló. Leonardo Projekt címe: A PART 147 alkalmazása a repülőgépszerelők és repülőgép-műszerészek alapképzésében.

Beszámoló. Leonardo Projekt címe: A PART 147 alkalmazása a repülőgépszerelők és repülőgép-műszerészek alapképzésében. Beszámoló Leonardo Projekt címe: A PART 147 alkalmazása a repülőgépszerelők és repülőgép-műszerészek alapképzésében. A külföldi képzés lehetőségét az iskolában, egy pályázat útján nyertem el három társammal

Részletesebben

Phuket magyarul: Priváttúra, transzfer, idegenvezetés PHUKET SZIGETTÚRA

Phuket magyarul: Priváttúra, transzfer, idegenvezetés PHUKET SZIGETTÚRA PHUKET SZIGETTÚRA Phuket 53 kilométer hosszú és 14 kilométer széles trópusi sziget, tehát elég nagy. Területének jó egyharmada nemzeti park, csodálatos természeti látnivalókkal. Fővárosa sok évszázados

Részletesebben

- LEONARDO DA VINCI a leendő építészeti és informatikai szakemberekért

- LEONARDO DA VINCI a leendő építészeti és informatikai szakemberekért Beszámoló- Törökország Pogány Frigyes - LEONARDO DA VINCI a leendő építészeti és informatikai szakemberekért Készítette: Popp Judit Linda A projekt időtartama: 2014.június 29.- 2014.július 26. Helyszín:

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe

Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Kirándulás a Felvidéki bányavárosokba és a Szepességbe Felvidéki kirándulásunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre. A kirándulást hosszas előkészítő munka előzte meg, amiben tanáraink

Részletesebben

DOMINIKAi. köztársaság

DOMINIKAi. köztársaság DOMINIKAi köztársaság A Dominikai Köztársaság az Antillák szigetvilágában, Hispaniola szigetén található, melynek kétharmadát foglalja el. 1492-ben fedezte fel Kolombusz Kristóf az Indiába vezető tengeri

Részletesebben

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében

Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében Erdélyi osztálykirándulás a Határtalanul program keretében (2015.05.21-05.26) 1. nap (2015.05.21) 2015.05.20-án 23.30-kor kezdtünk összegyűlni a suli előtt. Az idő barátságtalanul hűvös volt, előtte nem

Részletesebben

ERASMUS BESZÁMLÓ TÖRÖKORSZÁG

ERASMUS BESZÁMLÓ TÖRÖKORSZÁG ERASMUS BESZÁMLÓ TÖRÖKORSZÁG Rasek Andrea vagyok harmadéves rekreációszervező szakos hallgató. Az Erasmus+ program keretében a 2015/16- os tanév őszi félévét Törökországban töltöttem szaktársammal, Mórocz

Részletesebben

Kovács Nóri Kanadai koncert turnéja 2015 képes úti beszámoló

Kovács Nóri Kanadai koncert turnéja 2015 képes úti beszámoló Kovács Nóri Kanadai koncert turnéja 2015 képes úti beszámoló Kedves Barátaim, Ismerőseim! Fantasztikus 3 hetet töltöttem a múlt év végén Kanadában. A rengeteg élményt még mindig nem sikerült teljesen feldolgoznom,

Részletesebben

Sikerrel indult a dél-európai szakmai gyakorlat Máltán

Sikerrel indult a dél-európai szakmai gyakorlat Máltán Dél-európai üzemi gyakorlat a szakképzésben résztvevı tanulók számára LdV-HU-10-IVT-1021 Sikerrel indult a dél-európai szakmai gyakorlat Máltán Iskolánk négy vendéglátós tanulója 2011. május elején kezdte

Részletesebben

COSTA BRAVA ÉS KÖRNYÉKE ÜDÜLŐHELYEK

COSTA BRAVA ÉS KÖRNYÉKE ÜDÜLŐHELYEK COSTA BRAVA ÉS KÖRNYÉKE Barcelona Spanyolország és a világ leglátogatottabb és legsokoldalúbb városa, Katalónia fővárosa, ahol a középkori emlékek, a modernizmus és az építészeti remekek mellett igazi

Részletesebben

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN

HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN HATÁRTALANUL A FELVIDÉKEN Kirándulásunk a Határtalanul! pályázat keretein belül jött létre, abból a célból, hogy megismerkedjünk a felvidéki magyar diákokkal, és szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki velük.

Részletesebben

DRESCHER Hajózási Társaság A fehér flotta a Fertő tavon

DRESCHER Hajózási Társaság A fehér flotta a Fertő tavon DRESCHER Hajózási Társaság 01 SÉTAHAJÓZÁS Program Leírás Időtartam Ár (Ft) felnőtt gyermek Fertő tavi körút / Tervezett indulási idöpontok naponta: 11:00, 13:00, 15:00, 16:30 1 óra 1.500,- 900,- Útvonal:

Részletesebben

Francia Polinézia hajóút Tahiti Huahine Rangiroa Raiatea Bora Bora Moorea Rövid Los Angeles-i városnézéssel

Francia Polinézia hajóút Tahiti Huahine Rangiroa Raiatea Bora Bora Moorea Rövid Los Angeles-i városnézéssel Francia Polinézia hajóút Tahiti Huahine Rangiroa Raiatea Bora Bora Moorea Rövid Los Angeles-i városnézéssel Körút Tahiti-ről (Papeete), Francia Polinézián át 10 nap az Ocean Princess fedélzetén Hajóndulás:

Részletesebben

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens

Egy hónap Hollandiában. Nagy Nikolett Fogászati asszisztens Egy hónap Hollandiában Nagy Nikolett Fogászati asszisztens A kezdetek Úgy érzem, duplán is szerencsésnek mondhatom magam, hogy sikerült kijutnom Hollandiába.Egyrészt, mert hatalmas élményt jelentett számomra

Részletesebben

Karácsonyi reménnyel

Karácsonyi reménnyel RÉPCESZEMEREI Hírlevél V. évfolyam, 2. szám 2009. december Karácsonyi reménnyel Szépen lassan fogyunk, hiszen idén is többen szenderültek örök nyugalomra a szemerei temetőben, mint ahány gyermekkel gyarapodott

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ

ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR ERASMUS SZAKMAI GYAKORLATI BESZÁMOLÓ Gyakorlati hely: Park Hotel Le Sorgenti Gyakorlat időtartama: 2012. május 01.-augusztus 01. Készítette: Szabó Alexandra

Részletesebben

Dr. Kutnyányszky Valéria

Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria Dr. Kutnyányszky Valéria 2009 őszén egy hónapot töltött a Kongói Demokratikus Köztársaság területén fekvő Kiwanjában. A bükkösdi homeopátiás orvos az Afrikai-Magyar Egyesület (AHU)

Részletesebben

Szilveszter az Adrián, 2015/2016

Szilveszter az Adrián, 2015/2016 Szilveszter az Adrián, 2015/2016 Nem mondhatnám, hogy a legtipikusabb szilveszteri program az Adrián vitorlázni, de a mi családunkban jobbára a megszokottól eltérően történnek a dolgok. A gyerekeink szerint

Részletesebben

Merre induljunk ha gyerekkel utazunk Boldogkőváralja és környéke látnivalói

Merre induljunk ha gyerekkel utazunk Boldogkőváralja és környéke látnivalói Merre induljunk ha gyerekkel utazunk Boldogkőváralja és környéke látnivalói Aki gyerekkel utazik az tudja, hogy a legfontosabb nekünk szülőknek, hogy a kicsik jól érezzék magukat, mert akkor nekünk is

Részletesebben

Húsvét a Bruderhofban

Húsvét a Bruderhofban Húsvét a Bruderhofban 1998 augusztusában Gyurka bácsi bíztatására az akkor 6 fős családunk elrepült az angliai Beech Grove nevű protestáns eredetű, megújult hutteri gyökerű családközösségbe. Erről a 6

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

Név: Szalkai Patrik György. Erasmus Élmény beszámoló

Név: Szalkai Patrik György. Erasmus Élmény beszámoló Név: Szalkai Patrik György Erasmus Élmény beszámoló Az Erasmus által a finnországi Kuopio városába utazhattam ki két hónapra (2015. április 13-tól június 14-ig), ahol egy hotel, nevezetesen a Best Western

Részletesebben

Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán

Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán Molnár Katalin A rendészettudósok új generációja? Kiemelkedő szakdolgozatok a Rendőrtiszti Főiskola MA szakának első évfolyamán Sikeresen befejezték tanulmányaikat a Rendőrtiszti Főiskola mesterszakának

Részletesebben

Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n

Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n Nyári gyakorlat a Fachhochschule OOW Nemzetközi Képzési Ügyek Központjában, az AKA-n Előkészületek 2008. február 29-én jöttem Németországba, Wilhelmshaven-be a kötelező gyakorlatom eltöltésére, mely 3

Részletesebben

ő ü ő ü ő ü ő Ő ü ő ú ő ű ü ú ő ű ű ű ú ű ő ő ő ő ő Ó Á Á ő ő ő ő ő ő ő ő Ó Ó ü ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ü ü ü ü ü ő Á ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ü ő ű ő ü ő ő ü ő ő ő ü ű ű ű ű ű ú ű ú ű ú ü É ü ő É ű ő ű

Részletesebben

Növekvő gyermeklétszámok

Növekvő gyermeklétszámok IX. évf. 5. sz. 2012. augusztus www.kiralyhegyes.hu Növekvő gyermeklétszámok óvodánkban, iskolánkban Palánta ültetvényezések a fóliasátorban Útkarbantartási munkálatok Egészségügyi szűrővizsgálatok Ingyenes

Részletesebben

Beszámoló. Universitá Carlo Cattaneo Castellanza Olaszország

Beszámoló. Universitá Carlo Cattaneo Castellanza Olaszország Beszámoló Universitá Carlo Cattaneo Castellanza Olaszország Azt hiszem, életem eddigi legjobb évét tudhatom magam mögött, melyhez nagyban hozzájárult az is, hogy a 2012/13-as őszi félévben Olaszországban

Részletesebben

szabadabban a szabadban

szabadabban a szabadban A kerti összejövetelek persze nem elsősorban 3 a főzésről és az evésről szólnak. Mégis ezek szolgáltatnak apropót és ezek nyújtanak alapot egy jó bulira. szabadabban a szabadban Vajon miért szeretnek az

Részletesebben

GyalogTrefort vándortábor

GyalogTrefort vándortábor 65 1 beszámolók nyári programokról 2 GyalogTrefort vándortábor 26. túra Országos Kéktúra (2011. június 26. július 1.) Útvonal: Mátraverebély > Ágasvári turistaház > Mátraszentistván > Mátraszentlászló

Részletesebben

KORREKCIÓS SIMÍTÁS A IV. HÁZ SEGÍTSÉGÉVEL

KORREKCIÓS SIMÍTÁS A IV. HÁZ SEGÍTSÉGÉVEL Németh Ágnes: KORREKCIÓS SIMÍTÁS A IV. HÁZ SEGÍTSÉGÉVEL Minden asztrológus legnehezebb feladatának tekinti ellenőrizni, hogy a kapott születési adatok precízek-e. Ehhez gondolom mindegyikünknek meg van

Részletesebben

F650.hu. Itt egy szemetesben várt az elsõ globalista benyomás Szlovákiáról, egy újságlap: magyar cím alatt kínai szöveg, hurrá!

F650.hu. Itt egy szemetesben várt az elsõ globalista benyomás Szlovákiáról, egy újságlap: magyar cím alatt kínai szöveg, hurrá! Tátrai villámtúra Szerzõ Alvaro Ezúttal úgy döntöttünk, hogy egy viszonylag olcsó rövid kiruccanást szervezünk a Magas-Tátrába, mert ott még nem jártunk. Más helyeken bajban voltunk a neten át hirtelen,

Részletesebben

É Ő É É Á É Á Ü Ú ű Á ü Á ú ü ú ü Á Á Ú Ü ü ű ú ü ú Ü ű Ü ü ü ű ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü ú ü ü ú ű ü ü ü ü ü ü ú Ü ü ü Á Ü ú ü ú ü ü ü ü ü ü ú ü Ú ú ü ü ü ü ú ú ű ú ü ü ú ű ü ü É ú ü ü ü ü ú Á ü ü É Á ü ü ü

Részletesebben

H í r l e v é l. 2011. április ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT!

H í r l e v é l. 2011. április ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT! H í r l e v é l Zarándokoknak, útépítőknek, partnereknek 2011. április Lelkivezetői gondolatok ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT! 8 nappal Húsvét ünnepe előtt Jézus Krisztus megmutatta az emberiségnek és a világnak,

Részletesebben

www.bekszi.hu kozponti@mail.bekszi.hu tel.: +36 (66) 444-511 fax: +36 (66) 430-793 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. Munkanapló

www.bekszi.hu kozponti@mail.bekszi.hu tel.: +36 (66) 444-511 fax: +36 (66) 430-793 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. Munkanapló www.bekszi.hu kozponti@mail.bekszi.hu tel.: +36 (66) 444-511 fax: +36 (66) 430-793 5600 Békéscsaba, Gyulai út 32/1. OM azonosító: 200913 Nyilvántartási szám: 21012-2007 Felnőttképz. akkr. lajstromsz.:

Részletesebben

Erasmusos utazásom Isztambulban

Erasmusos utazásom Isztambulban Erasmusos utazásom Isztambulban A hatodik Egyetemi félévemet az Istanbul Şehir Egyetemen töltöm Erasmus program keretein belül. Isztambul a legnépesebb város Törökországban a maga 15 millió hivatalosan

Részletesebben

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!!

JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! A VAJDA PÉTER ÉNEK- ZENEI ÁLTALÁNOS ÉS SPORTISKOLA LAPJA 18. ÉVFOLYAM 5. SZÁM 2012. JÚNIUS Botos Auróra 3.s JAJ DE JÓ A VAKÁCIÓ!!! tartalom JÚNIUS 3 Kiváló Vajdások 4 Pedagógusnapra 5 Németországban Comeniussal

Részletesebben

TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM

TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM 19.hét május4-8. Május hónap - tervezett programok Hétfő Anyáknapi köszöntő Mónika,Flórián Kedd Egészségmegőrző nap Györgyi,Gotthárd Szerda Piac Ívett,Frida Csütörtök Kéz és körömápolás Gizella,Bendegúz

Részletesebben

Dunán innen, Dunán túl

Dunán innen, Dunán túl Dunán innen, Dunán túl Egy világváros két arculat Filozófia és művészet 2010/I. féléves feladat Készítette: TAKÁCS GYULA (RQREDM) Az ember mindig egyedül van, és soha sincs egyedül. Jönnek az emlékek.

Részletesebben

Határtalanul 2016 a Nagy Erdélyi körutazás

Határtalanul 2016 a Nagy Erdélyi körutazás Határtalanul 2016 a Nagy Erdélyi körutazás Tanulmányi kirándulásunk témája erdélyi születésű történelmi nagyságok és az erdélyi történelemben fontos helyszínek felkeresése. Az előkészítő szakaszban külső

Részletesebben

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk.

Első nap. Jól éreztük magunkat, sok szép, újat tanultunk Erdély történelméről és számos szép, régi építményt láthattunk. Első nap Reggel 6-kor indultunk a Cseresnyés Kollégium elől. A határ átlépése után az első megállónk Nagyszalonta volt. Megnéztük a város főterét ahol Erdély egyetlen Kossuth Lajos szobor található. Ellátogattunk

Részletesebben

Jetwing Blue Hotel Szobák (deluxe): Ellátás: Szolgáltatások, sport:

Jetwing Blue Hotel Szobák (deluxe): Ellátás: Szolgáltatások, sport: Jetwing Blue Hotel Negombo közkedvelt szállodasorán található, a repülôtértôl 15 km-re. A vízparton, modern stílusban megépített, vadonatúj hotel. Nyitott étterme egybeépült a szálloda látványkonyhájával.

Részletesebben

Görögországi beszámoló. 1. nap

Görögországi beszámoló. 1. nap 1. nap Az első napunk utazással telt. Délután 5 órakor találkoztunk a Liszt Ferenc Repülőtéren, a gépünk pedig 18:45- kor indult Thessaloniki felé. Este 22:30-kor (görög időszámítás szerint) szálltunk

Részletesebben

MAGYARKÚTI GYEREKTÁBOR

MAGYARKÚTI GYEREKTÁBOR MAGYARKÚTI GYEREKTÁBOR A Magyarkúti gyermektábor A Magyarkúti gyermektábor Magyarkúton található Verőcétől 5 km-re körülvéve tölgyes és bükkös erdőkkel. Budapesttől 58 km, Váctól 15 km-re, közúton és vasúton

Részletesebben

mozdulatokkal hol a sínt, hol a kereket kalapálták, míg minden a helyére került.

mozdulatokkal hol a sínt, hol a kereket kalapálták, míg minden a helyére került. A kidaruzásig hátralévő napokon megjavíttattuk a radart, megforrasztattuk a kályhánk meggyengült részeit, tömítettük a szivárgó csatlakozókat, felleltároztuk a készleteket. Nem mellékesen a fiúk remek

Részletesebben

Forrás. Jézus mellénk állt

Forrás. Jézus mellénk állt Forrás a b i a i e g y h á z k ö z s é g h í r l e v e l e Jézus mellénk állt 13. évf. 1. szám 2016. január 10. Gárdonyi Géza népszerű karácsonyi énekében jól láttatja az első karácsony valóságát: Nem

Részletesebben

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés

V i c z i á n Á k o s. Halálos haszonszerzés V i c z i á n Á k o s Halálos haszonszerzés Nem is emlékszem, hogy mikor aludtam ilyen jót, igaz nem volt több hat óránál, de ennyit ritkán alszom. Nyújtózkodtam egy hatalmasat, majd felkeltem az ágyból,

Részletesebben

Erasmus+ beszámoló. Nagy László András Franciaország, Angers

Erasmus+ beszámoló. Nagy László András Franciaország, Angers Erasmus+ beszámoló Nagy László András Franciaország, Angers Erasmus+ program Úgy gondolom az természetes volt, hogy mint mindenkiben, bennem is felmerült pár kérdés, amikor a GDF honlapján átnéztem az

Részletesebben

Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország

Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország Erasmus beszámoló Tüske Éva Università degli Studi di Ferrara Ferrara Olaszország Azon szerencsések közé sorolhatom magam, akinek lehetősége adódott fél évet Olaszországban töltenie. Ezt persze mind az

Részletesebben

Hochschule Ravensburg-Weingarten Németország 2008/09 Őszi félév

Hochschule Ravensburg-Weingarten Németország 2008/09 Őszi félév Beszámoló Hochschule Ravensburg-Weingarten Németország 2008/09 Őszi félév Kovács Gergely (EXXRA9) Első nap Kovács Gergely vagyok, a BMF-KVK hallgatója. A 2008/09-es őszi félévben lehetőségem nyílt egy

Részletesebben

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009

Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. Világjátékok 2009 - Tajvan, a magyar sikersziget. The World Games 2009. The World Games 2009 96 97 98 99 100 SKAohsiung: A BAJNOK ÚTJA,,Hatéves voltam, amikor édesapám ismerôse révén elmehettem egy karateedzésre. Ahogy beléptem, iszonyú hangzavar, kiabálás, egymással harcoló fehér ruhás emberek

Részletesebben

Bethlen emlékút. A Bethlen-út rövid története:

Bethlen emlékút. A Bethlen-út rövid története: Bethlen emlékút A Bethlen-út a Bükk első turista útja volt, átadására 1892. július 17-én került sor. A Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület a 120 éves jubileumra emlékezve határozta el, hogy az

Részletesebben

MSC Armonia Budapestről autóbusszal és magyar csoportkísérővel az út teljes ideje alatt

MSC Armonia Budapestről autóbusszal és magyar csoportkísérővel az út teljes ideje alatt MSC Armonia Budapestről autóbusszal és magyar csoportkísérővel az út teljes ideje alatt 2016.05.13-05.21. További információk 1.nap: Budapest-Genova Indulás a kora esti órákban Budapestről Genovába. Útközben

Részletesebben

Mi történt, kedves István?

Mi történt, kedves István? There are no translations available. Az Arany Embertől Attiláig Történelmi Lovasút Kazaksztánból Magyarországra 2009. március szeptember Az íjfeszítő népek testvériségének gondolata ma, a XXI. század elején

Részletesebben

Erdély: 2014. május 23-25.

Erdély: 2014. május 23-25. Erdély: 2014. május 23-25. Tanulmányi kirándulás Május 23. Nagyon izgatottak voltunk reggel az utazás miatt. A csoportból sok gyerek még sohasem járt Romániában, ezért különösen nagy élmény volt számukra

Részletesebben

Konzervált útipor. ... illetve a nagy mézmadarat is így fedeztük fel.

Konzervált útipor. ... illetve a nagy mézmadarat is így fedeztük fel. Etiópia Huszonöt km-re a kifolyási ponttól a folyó medre hirtelen meredeken lesüllyed mintegy 30 m-t, és ott a víz számos ágra bontva a mélybe zuhan. Csodálatos látvány, és a vízesés hangját sok kilométerrõl

Részletesebben

Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006

Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006 Erasmus beszámoló Finnország, Kokkola 2006 Kovács Szilvia Kovács Szilviának hívnak, a Budapesti Műszaki Főiskola, Keleti Károly Gazdasági Karának végzős hallgatójaként adatott meg számomra a lehetőség,

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek!

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Kedves Testvérek! Kedves Testvérek! Üzenet A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, 2012. márc. 4. Az ember gyakran teszi fel magának a kérdést: mit gondolnak rólam az emberek? Ez a kérdés

Részletesebben

SZISZKI KRÓNIKA. Százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium BULGÁRIA NOVEMBER 22-27.

SZISZKI KRÓNIKA. Százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium BULGÁRIA NOVEMBER 22-27. PROJEKTHÍRADÓ NATURE DETECTIVES BULGÁRIA NOVEMBER 22-27. Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta és szerkesztette: Bakos Babett Király Orsolya 2015. november 22-27-ig került sor a Nature Detectives elnevezésű

Részletesebben

Nyitva tartás: hétfő kivételével naponta 10 00-12 00 és 14 00-17 00 ; Gyöngyös 3200, Szent Bertalan út 3.

Nyitva tartás: hétfő kivételével naponta 10 00-12 00 és 14 00-17 00 ; Gyöngyös 3200, Szent Bertalan út 3. Nagyrédei Kecskefarm, Nagyréde Kézműves kecskesajtok kóstolása egy csodálatos családi birtokon. A program egyéni bejelentkezés alapján történik és a házigazda személyesen a vendégekkel járja be a birtokot.

Részletesebben

Úton a világ megismerése felé

Úton a világ megismerése felé Úton a világ megismerése felé Világos Nándor 12.A Korán kelés. Álmosság. Hétfő. A reggeli kapkodás mintha egy másik, egy gyorsabb időben zajlana. Hideg, rossz idő. Kocsiút, szerencsére dugó nélkül. Elválás,

Részletesebben

Karpathos a szenvedély szigete

Karpathos a szenvedély szigete Karpathos a szenvedély szigete Akad egy hely, egy parányi gyöngyszem, amelynek neve egybeforrt a szenvedéllyel, egy sziget, ahol a vadság találkozik a nyugalommal, a hagyománytisztelő falu a nyitottabb

Részletesebben

2014. július 24.-28.

2014. július 24.-28. 2014. július 24.-28. A Kapitány ma végre elérkezettnek látta az időt az indulásra. No, azért még nem Kanadába, csak egy kicsit északabbra a part mentén. Mielőtt azonban elkötöttük volna a hajót jelenlegi,

Részletesebben

8. A TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS 2015.MÁJ 21-22-23.

8. A TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS 2015.MÁJ 21-22-23. 8. A TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS 2015.MÁJ 21-22-23. Kísérő tanárok: Lipcsei Anna Mária projektfelelős (osztályfőnök, pedagógia ) Buzás Klára tanító, gyógypedagógus) Rabóczki Ottó osztályfőnök ( testnevelés-biológia

Részletesebben

Határtalanul! Galántai táncok. Előkészítő programok

Határtalanul! Galántai táncok. Előkészítő programok Határtalanul! Galántai táncok Előkészítő programok A Határtalanul! program keretében a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium 9. HR osztálya a gimnáziumi együttműködés keretében a felvidéki, galántai Kodály Zoltán

Részletesebben

Aki nélkül nem lehetne Karácsony

Aki nélkül nem lehetne Karácsony III. évf. 4. szám 2014. december A Budapest-Nagytétényi Református Egyházközség időszakos kiadványa Aki nélkül nem lehetne Karácsony Bármikor, bárhol végbemehet egy ilyen kérdezz-felelek: - Mi kell a Karácsonyhoz?

Részletesebben

1. Tandem-túra két nap, két megye, két ország

1. Tandem-túra két nap, két megye, két ország 1. Tandem-túra két nap, két megye, két ország Hosszas készülődés és tervezgetés után úgy döntöttünk pünkösd hétvégéjén túlesünk az első csomagos túránkon a tandemünkkel. A célunkon sokáig filozofáltunk,

Részletesebben

DOBERDÓ JAJ! Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én piros vérem kifolyni? Olaszország közepében lesz a sírom,

DOBERDÓ JAJ! Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én piros vérem kifolyni? Olaszország közepében lesz a sírom, DOBERDÓ JAJ! Ha kimegyek a doberdói harctérre, Feltekintek a csillagos nagy égre, Csillagos ég, merre van a magyar hazám, Merre sirat engem az édesanyám? Én Istenem, hol fogok én meghalni? Hol fog az én

Részletesebben

PlanetHungary Travel Agency. Chengdu, majd Yunnan és Dél-Kína kincsei szabadon

PlanetHungary Travel Agency. Chengdu, majd Yunnan és Dél-Kína kincsei szabadon PlanetHungary Travel Agency H-1073 Kertész u. 43. Budapest, Hungary; Tel: +36-1-411-1882; info@planethungary.com Chengdu, majd Yunnan és Dél-Kína kincsei szabadon Ismét egy olyan utat ajánlunk Önöknek,

Részletesebben

ahol a színes korallzátonyok élôvilágában gyönyörködhetnek kedvükre. Szállodáink a Bavaro Playa 20 kilóméteren belüli partszakaszán találhatóak meg.

ahol a színes korallzátonyok élôvilágában gyönyörködhetnek kedvükre. Szállodáink a Bavaro Playa 20 kilóméteren belüli partszakaszán találhatóak meg. 52 Dominika a karib tenger gyöngyszeme A Dominikai Köztársaság az Antillák szigetvilágában, Hispaniola szigetén található, melynek kétharmadát foglalja el. 1492-ben fedezte fel Kolombusz Kristóf az Indiába

Részletesebben

Isten nem személyválogató

Isten nem személyválogató más. Ezért gondolhatja őszintén azt, hogy ő, aki az összes többi apostolnál többet tett, még arról is lemond, ami a többi apostolnak jár. Mert mid van, amit nem Istentől kaptál volna? És amit tőle kaptál,

Részletesebben

3., 10., 17., 24. Fakultatív kirándulásokat, autóbérlést a helyszínen, telepített idegenvezetőnknél lehet befizetni, helyi partnerünk szervezésében.

3., 10., 17., 24. Fakultatív kirándulásokat, autóbérlést a helyszínen, telepített idegenvezetőnknél lehet befizetni, helyi partnerünk szervezésében. KARPATHOS Akad egy hely, egy parányi gyöngyszem, melynek neve egybeforrt a szenvedéllyel, egy sziget, ahol a vadság találkozik a nyugalommal, a hagyománytisztelő falu a nyitottabb fővárossal, a napsugár

Részletesebben

Bibliatábor az Olasz Alpokban (Garda-tó, Brenta-Dolomitok, Adamello-csoport) (9 nap: 2011. július 19-27.)

Bibliatábor az Olasz Alpokban (Garda-tó, Brenta-Dolomitok, Adamello-csoport) (9 nap: 2011. július 19-27.) Bibliatábor az Olasz Alpokban (Garda-tó, Brenta-Dolomitok, Adamello-csoport) (9 nap: 2011. július 19-27.) Ebben az évben a külföldi bibliatáborunkat Észak-Olaszországban szervezzük meg. Táborunk során

Részletesebben

Hochschule Ulm. Utazás

Hochschule Ulm. Utazás Hochschule Ulm A 2009/2010 tanév tavaszi időszakában töltöttem el egy félévet ebben a hangulatos városban, március 1-től július végéig. Azért választottam a tavaszi félévet az őszivel szemben, mert ez

Részletesebben

BORNEÓ. Esõerdõk õse. Szöveg és fotó: BUZÁS BALÁZS VILÁGJÁRÓ UTAZÁSI MAGAZIN

BORNEÓ. Esõerdõk õse. Szöveg és fotó: BUZÁS BALÁZS VILÁGJÁRÓ UTAZÁSI MAGAZIN VILÁGTÁJ BORNEÓ Szöveg és fotó: BUZÁS BALÁZS Esõerdõk õse BORNEÓ NEVE HALLATÁN LEGTÖB- BÜNKNEK EGY ÁTHATOLHATATLAN DZSUNGELLEL BORÍTOTT TRÓPUSI SZIGET KÉPE RÉMLIK FEL. VALÓ IGAZ, ITT TALÁLHATÓ A VILÁG

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 18. napján tartott falugyűlésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

Erasmus beszámoló Franciaország Caen

Erasmus beszámoló Franciaország Caen ERASMUS beszámoló Sashalmi Júliának hívnak, negyedéves turizmus vendéglátás szakos hallgató vagyok. 3 hónapot töltöttem Franciaországban, Caenban az Erasmus tanulmányi ösztöndíj által, 2 másik magyar hallgatóval

Részletesebben

Erasmus élménybeszámoló

Erasmus élménybeszámoló Erasmus élménybeszámoló Suba Róbert vagyok, a BMF-KGK hallgatója. Kiskőrösön élek, Budapesten tanulok. Erasmus ösztöndíjjal tanultam Belgiumban a Katholieke Hogesschool Zuid-West-Vlaanderen Associatie

Részletesebben

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám,

Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám, Ott vess ki! Hallani akarom a robbanás zaját. Én nem a szememmel, az ujjaimmal látok. Amit megérintek, rögtön a testembe hatol, és mielőtt megtudnám, mi az, felrobban az idegek pályáin. Szépek a rózsák,

Részletesebben

Pole and Hungarian, Two good friends project

Pole and Hungarian, Two good friends project Pole and Hungarian, Two good friends project A projektet az Európai Bizottság támogatta. A kiadványban (közleményben) megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit. Önkéntesként

Részletesebben

Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö

Részletesebben

2012. augusztus 30- szeptember 1.

2012. augusztus 30- szeptember 1. 2012. augusztus 29. Szokásunkhoz híven a korai indulást választottuk, így pár perccel öt óra után már motoroztunk ki a kikötőből. Ez így leírva egyszerűnek tűnik, de nekünk ott, beszorulva két nagy hajó

Részletesebben

A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN

A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN A SZABADSÁG HŐSEINEK NYOMÁBAN A FELVIDÉKEN Élménybeszámoló az enyingi Tinódi Lantos Sebestyén Református Iskola 7. osztályának tanulmányi kirándulásáról 1.nap A Határtalanul! pályázaton osztályunk egy

Részletesebben

ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É

Részletesebben

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7.

Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. Finnországi beszámoló 2011.10.24. - 2011.11.7. 2011.10.24. hétfő Ma reggel 9:00-kor a Kőbánya-Kispest 200E buszmegállójában találkoztuk. Felszálltunk a buszra és elindultunk a Liszt Ferenc (Ferihegy) reptér

Részletesebben

Napimádó. nyár a város felett

Napimádó. nyár a város felett Napimádó nyár a város felett A tetôtér, ha ügyesen használják, mesevilág, napfénybirodalom, ház a ház fölött olyan kilátással, mely egészen rejtett oldaláról mutatja meg a várost Fotó Barbay Csaba/Flashback

Részletesebben

Hanbo-jitsu kurzus Párizsban

Hanbo-jitsu kurzus Párizsban Hanbo-jitsu kurzus Párizsban Január 19-20-n mutatkozott be először Párizsban Vikartóczky Gusztáv mester Hanbojitsu anyagával Philippe Galais mester meghívására. A rendezvényre a váratlan hóesés ellenére

Részletesebben

158 www.marieclaire.hu. / utazás & gasztro

158 www.marieclaire.hu. / utazás & gasztro 158 www.marieclaire.hu / utazás & gasztro Málta Utazás a lovagok földjére Égbe szökő középkori templomok, félelmet nem ismerő lovagok palotái, élő történelem és megunhatatlan, ínycsiklandó konyha. Ez mind

Részletesebben

ó á á á á á ó á ó Á ö é á ó Ú á á á ó Á ö é á á á ó ó ó á á ó á ó Ú á é á ó ü é ü é á á á á ó é é á ú á ó á é ó á ó Ó é á ó é á ó ó á Ó Ö é á ó á ó é é é ü é ó á Ó é é é ó ó ó á ó é é ó á ü ó é á ó é é

Részletesebben

Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális

Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális 2014. 03. 31. A Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó mezőtúri helyszíne, Debrecen, Nagyvárad és Szeged után Kolozsvárra érkezett a Vagyok,

Részletesebben

É Ú ú Á Ú Ú Á Á Ú ú ú ú Ú ú Á Ú Ü Ü ű ű ú ú ú ú Ü ú Ü Ú ú ű ú É ú Ü ű ú ú Ú É É Á Á Á Á Ü ú Á Á É Ú É ú Á Ü É Ü Ü Ü Ü Á Á ű ú ű ú Ü ű Á ú ű ű ú ű ű ű ú ű ű ű ű ú Ü É ű ú ű Ü ű ú ű Ü Ü Ü ú Ú ú ú ú ű ú ű

Részletesebben

Ó Á É Ő É ő ő ő ó ó ó ó ó ő Ö ó ő ó ü ő ó ő ű ó ó ó ő ő ő ő ő ű ő ó ü ó ő ő ő ő ó ü ó ó ó ű ő ó ő ó ő ú ő ő ü ő ó ü ó ő ő ő ü ó ó ő ő ü ő ó ő ó ő ű ő ő ű ő ó ó ó ó ó ó ő ő ó ó ó ő ó ő ü ó ű ő ő Á ó ó Ó

Részletesebben