Skorbut a kora újkorban

Átírás

1 Nyul Viktor Skorbut a kora újkorban A skorbut a metabolikus megbetegedések csoportjába tartozik.kialakulását a tartós C-vitamin hiányos táplálkozás okozza. 1 Kórképének leírása már Hippokratésznál is feltűnik, de tömeges megbetegedést csak a 15. századtól, a földrajzi felfedezések és az európaiak tengeri expanziójának kezdetéttől okozott. 2 Bár a betegség főleg a tengereken és az óceánokon a hajósok körében dúlt, a szárazföldi, kontinentális területeken okozott pusztításait sem szabad figyelmen kívül hagyni. Napjainkban a betegség már nagyon ritka, csak bizonyos emberekre, például idősekre és mentálisan fogyatékosokra jelent veszélyt. 3 A betegségnek patológiai szempontból csecsemő- és felnőttkori típusa különböztethető meg. A Möller Barlow-kór, közvetlenül a születés után jelentkezik és a csontképződés zavarát okozva a későbbi csontnövekedésre is hatással van, míg a felnőttkori változata értelemszerűen csak később, általában az 2. ábra: Skorbutos vérzés az alsó végtagokon egyoldalú és C-vitaminmentes étrend következtében alakul ki. A tünetek általában étvágytalansággal, jelentős súlyveszteséggel, ingerlékenységgel, és az ízületek fájdalmával kezdődnek ábra: Skorbutos fogíny Jellegzetes tünet a fogíny vérzékenysége, fekélyesedése, akut állapotban az üszkösödése, sőt akár az álkapocs-csont elhalása is; valamint az ún. skorbutos vérzés (purpura), amely a végtagokból kiindulva az egész testet elborító vérzéseket okoz. Idővel az alsó végtagok 1 Orvosi Lexikon, skorbut címszó 2 Kisebb mértékben, de a keresztes hadjáratok során is járványszerűvé erősödött a betegség. Legutóbb a 19. század végén egyes elmaradott afrikai és ázsiai országokban okozott komoly problémát, de több sarki expedíció végzetes kimenetele is a skorbutnak róható fel. (Orvosi Lexikon, skorbut címszó) 3 The Oxford Companion to Medicine, scurvy címszó 4 Orvosi Lexikon, skorbut címszó - 1 -

2 elfekélyesednek és elüszkösödnek az ízületek vérzése folytán pedig az alsó végtagok kontraktúrája 5 is bekövetkezhet. A kollagén előállításához szükséges C-vitamin hiányában, az ízületek elsorvadnak, a csontozat, az izomzat és a bőr ellazul, a fogak kihullnak és a beteg elviselhetetlen fájdalmak közepette meghal. 6 Skorbut a tengereken: Az 1400-as évek végétől induló technikai forradalom eredményeképpen az európai népek hajózási szokásai jelentős mértékben megváltoztak. Az új találmányok és a térképészet fejlődésének köszönhetően már egyre nagyobb távolságokat tudtak viszonylagos pontossággal megjárni. A megtett út arányának növekedése azonban újabb kihívások elé állította a kor tengerészeit és hajóépítő-mestereit, már nem volt elegendő az évszázadok alatt felhalmozott ismeretanyag, komoly mérnöki és logisztikai tervezésre volt szükség, amely biztosítani tudta a körülményekhez képest biztonságos hajózást, valamint a megemelkedett igényű hetekig vagy akár hónapokig is kitartó élelem és folyadékellátást. A 16. század elejétől, a spanyol Armada tündöklésétől a 18. század végéig, a brit tengeri hatalom aranykoráig, beleértve a 17. századi holland hajózás fénykorát, a különböző európai nemzetek kötelező előírásai a hajókra felpakolt élelmiszer ellátmány tekintetében nem sokban különböztek. Az általános határozatok általában sózott marhahúsban, szárított borsófélében vagy valamilyen gabonában (általában búza, vagy rozs), valamint kétszersültben merültek ki, így egy átlagos matróz tipikus heti menüje a következőképpen nézett ki: Kétszersült 45 dkg (1 lb) Naponta Sózott marhahús 90 dkg (2 lb) Kétszer egy héten Sózott disznó 45 dkg (1 lb) Kétszer egy héten Szárított hal 5,6 dkg (2 oz) Háromszor egy héten Vaj 5,6 dkg (2 oz) Háromszor egy héten Sajt 11, 3 dkg (4 oz) Háromszor egy héten Borsóféle 22, 6 dkg (8 oz) Heti négyszer Sör / Bor 3, 785 l (1 gal.) Naponta Forrás: BOWN, Deformációt okozó izom-összehúzódás. 6 SPIELMANN,

3 Ezen felül, ha az államnak, vagy a kereskedő társaságnak volt elegendő pénze és nem volt zsugori matrózaival szemben, az élelmiszerkészlet kiegészülhetett: mazsolával, árpával, cukorral, szárított almával, vagy körtével, ribizlivel, fokhagymával, szerecsendióval és néhány tartósabb gyümölcsfélével, de ez utóbbi nagyon ritka volt. A legénység általában 6-8 fős csoportokban étkezett, rendszerint a fedélzet alatt a fegyverek és a rakomány társaságában. A reggeli, az ebéd és vacsora mind ugyanolyanok voltak: egyhangú, nyers és rossz ízű ételek, de az ezek által biztosított energia a napi 4000 kalóriát is elérhette, amire a vitorlák és a kötelek mozgatása miatt többnyire szükség is volt. Az étrenddel a problémát nem az energiamennyiség, hanem inkább az okozta, hogy a hajókon elérhető élelmiszerek nem bővelkedtek zöldség- és gyümölcsfélékben. A zöldségekkel való hosszabb ellátást a korlátozott tartósítási lehetőségek is akadályozták egy hosszabb út során idővel még a tartós élelmiszerek is romlásnak indultak. 7 A romlott és rothadó ételek pedig tovább növelték az amúgy sem higiénikus légkört, melegágyat adva a különböző fertőző megbetegedéseknek. Számos beszámoló szól a hajók fedélzetén uralkodó sokszor embertelen állapotokról: rohadó élelmiszer, vizelet- és hányás szag terítette be a hajó belső részeit, amit gyakran a tetvek és egyéb élősködők látványa is tovább fokozott. 8 Az első feljegyzés, amely egy hajó fedélzetén kitört skorbutjárványról számol be Vasco de Gama es útjához köthető. Ezután a 18. századig a nagyobb hajóutak szinte rendszeres velejárójaként jelentkezik a betegség ben például az északi átjárót kereső Jacques Cartier a Szent Lőrinc folyón hajózva a tél beálltával a befagyott folyóban ragadt, ahol felütötte fejét a skorbut, a kétségbeesett legénységet az irokéz indiánok csodaszere mentette meg a biztos haláltól. Ez a csodaszer az általuk életfának nevezett nyugati tuja tűleveleinek teafőzete volt, amely magas C-vitamin tartalmával kiváló gyógyszernek bizonyult. Később Cartier megfigyelte, hogy bizonyos zöldségfélék (savanyú káposzta, citrusfélék) megelőzik a betegség kialakulását, de felfedezése nem terjedt el széles körben. 9 A század során, ha nem is tudatosan, de többször alkalmaztak emelt C-vitamin tartalmú zöldség- vagy gyümölcsféléket, vagy azokból készült kivonatokat ban például Sir Richard Hawkins citromot használt a skorbut kezeléséhez, 1601 és 1630 között pedig a Holland Kelet-Indiai Társaság kötelezően írta elő hajóin a limonádé 7 BOWN, BOWN, BOWN,

4 étrendbe való beépítését. A citrusfélék jótékony hatását orvosilag azonban még nem tudták igazolni, így még a század fordulóján is humorálpatológiai magyarázatokkal indokolták a skorbut kialakulását. Hermann Boerhaave, a híres holland orvos is a Hippokratészi alapokra építve a testnedvek egyensúlyának megbomlásáként értelmezte a betegséget. A skorbut kórtörténetében jelentős fordulatot hozott George Anson, sorhajókapitány es expedíciója. Az admirális félig-meddig sikerrel járt, mert a Föld körbehajózása mellett két Fülöp-szigeteki spanyol galleont is sikerült kifosztania, de mire Anson visszatért Londonba a 2000 fős legénységéből csupán 200 maradt életben, 90%-a skorbutban halt meg. Ez a szörnyű veszteség arra késztette a korabeli brit orvostudományt, hogy megoldást találjon a hajóin pusztító betegségre. 10 Ebben az időben tűnik fel James Lind ( ), skót származású orvos, aki 1747-ben a Salisbury fedélzetén orvosi kísérleteket végezve sikeresen gyógyított meg skorbutos tengerészeket. A kezelés során 12 skorbutos matrózt 6-6 csoportba osztott. Mivel úgy gondolta, hogy a betegséget a test rothadása okozza, mindegyiknél szigorú diétát írt elő, azzal a különbséggel, hogy az első csoportnak napi egy liter almabort, a másodiknak 25 csepp szulfátot, a harmadiknak egy kanál ecetet, a negyediknek negyed liter tengervizet, az ötödiknek napi két narancsot és egy citromot, az utolsó csoportnak pedig fűszeres tésztakészítményt és egy korty árpával kevert vizet adott. A leggyorsabb javulás természetesen a naranccsal és citrommal etetett matrózoknál, ill. utánuk az almaborral itatottaknál volt tapasztalható. Megfigyeléseit néhány évvel később, 1753-ban, fő művében, az A Treatise on the Scurvy c. munkájában ismertette. Lind vizsgálatainak köszönhetően a 18. század közepétől egyre gyakrabban rendszeresítették az emelt C-vitamin tartalmú ételek és italok fogyasztását a Brit Haditengerészet hajóin. James Cook első útja ( ) során például sikerrel alkalmazta a Lind előírásait, hajójára savanyú káposztát, cefrét, narancs valamint citrom sűrítményt is felpakoltatott, aminek a segítségével jelentős mértékben csökkenteni tudta a skorbutba megbetegedett matrózainak számát ábra: James Lind ( ) 10 BOWN, BOWN,

5 Lind kutatásai eredményesnek bizonyultak, de a betegség végleges gyógyítását nem érte el, többnyire azért, mert citrus koncentrátummal dolgozott, amely a hőkezelés következtében elvesztette C-vitamin tartalmát. A betegségre gyógymódot ezért csak a 20. század elején találtak, miután 1932-ben Szent-Györgyi Albert sikerült izolálnia az C- vitamin alkotóvegyületét, az aszkorbinsavat, majd patkányokon igazolni a skorbutra kifejtett hatását. 12 Magyarországi helyzet A magyar nyelvben a skorbutra számos népi elnevezést lehet találni. Ezek közül valószínűleg egyiket sem használták kizárólag e betegség megnevezésére, mert a leggyakrabban előforduló süly 13 névvariánst például ugyanúgy megtaláljuk az aranyér valamint a szifilisz megjelöléseként. 14 A Magyar Néprajzi Lexikonban az íz népi megnevezés is feltűnik, bár a skorbuttal való azonosítása itt sem bizonyítható egyértelműen. 15 Jellegzetes tünetei alapján a népnyelvben nevezték még: rothasztó hideglelésnek, vérsenyvnek, érzőinas hideglelésnek, szájrothadásnak, lábfájásnak is. 16 A skorbut jelenléte lokális szinten már a törökkori Magyarországon is kimutatható, de járványossá csak a 18. század elejétől vált. Elterjedése többnyire nem földrajzi tényezőktől függött, hanem olyan viszonyoktól, amikor valamilyen oknál fogva lecsökkent az átlagos C-vitamin bevitel aránya, például háborús időszakokban vagy zárt közösségek (menhelyek, kaszárnyák) életviteléből vagy természeti csapásokból (jégverés, sáskajárás) fakadó tényezők kapcsán. 17 Az első bánsági járványt Georg Kramer, temesvári katonaorvos írta le 1737-ben. Ekkor figyelte meg azt is, hogy a betegség csak a tészta- és főzelékféléken élő katonákat támadta meg, a zöldség- és gyümölcsöket fogyasztó tisztetek nem. Kramer már az BOWN, A skorbut Pest megyei előfordulásának gyakoriságát a Gödöllő járásbeli Tápiósüly helység nevének nyelvemléke is bizonyítja. (DADAY, ) 14 Egy 1541-es Slyvester János Új Testamentum kiadás előszava után maradt üres lapra feljegyzett ráolvasás egyértelműen a szifiliszre vonatkoztatva használja a süly kifejezést: Süly! Én te neked mondom, atya viseljen, fiú gyullasszon, szt. lélek malasztja száz gyükeredet százzá szakassza, szent Illés próféta itt ne leljen. Ter dicas ad süly. (MAGYARI-KOSSA, ) Egy későbbi, 1620-ból származó levelezésben viszont a süly aranyér értelemben tűnik fel: a levélírója azt panaszolja, hogy már 8 éve seggen való süly - ben szenved, ami miatt teljesen legyengült és járni sem képes. (MAGYARI-KOSSA, ) Elképzelhető, hogy a sülyt hasonlóan a pestishez egyszerűen betegség értelemben használták, és jelentéstartalma csak később devalválódott egy-egy specifikus betegségfajtára utolsó lekérés: DADAY, 2002, SPEILMANN,

6 as években felterjesztéseket írt a bécsi orvosi karhoz, jelezve, hogy a skorbut a parasztság körében szinte minden tavasszal visszatérő betegségként jelentkezik, de írásai süket fülekre találtak. A 18. század során aztán számos értekezés született a skorbutról, kifejezve a probléma súlyosságát. Weszprémi István 1760-ban például így írt a skorbutról: hogy mi nemzetünket olya sülyösen vagynak, ok az, hogy húsételekben és erős italokban fölöttébb gyönyörködik. Később Diószegi Sámuel is a nehéz ételek, a sózott sertéshús és a zöldségfélék hiányában, a helytelen étrendben látta a betegség fő okát. A betegségnek azonban nem csak kizárólag dietetikus okai voltak, a 18. századi magyarországi skorbutjárványok szinte kivétel nélkül aszályos nyarakat követően télen és kora tavasszal jelentkeztek, amikor az elérhető zöldségfélék mennyiségének aránya a legalacsonyabb volt. 18 Ennek oka pedig abban keresendő, hogy a 18. század folyamán a Kárpát-medence klimatikus viszonyai jelentős mértékben megváltoztak. Míg a században többé-kevésbé kiegyensúlyozottabb hőmérsékletű nyarak voltak 19, addig a 18. században a hőmérsékleti anomáliák aránya többször meghaladta az átlagos értékeket, az egyik évben száraz, tikkasztó, aszályos, a következő évben hideg, csapadékos és barátságtalan nyári időjárásról adnak számot a feljegyzések. Az 1780-as évektől forró és száraz nyarak példátlan sora következett: 1781-ben például 41,2 C fokot mértek az Alföldön, 1784-ben pedig a Magyar Hírmondó pozsonyi tudósítója a Duna egyik mellékágának kiszáradásáról számolt be. A szélsőséges időjárási viszonyok miatt tehát a zöldség- és gyümölcsfélék terméshozama jócskán alulmúlta a várható mennyiséget, amelyet az alsóbb társadalmi csoportok, többnyire a paraszti rétegek sínylettek meg ben Erdélyben is több megyét érintő skorbutjárvány tört ki, amelyek közt sok halálos kimenetelű volt. A járványról Nyulas Ferenc, Doboka és Szolnok vármegyéért felelős orvos tájékoztatott, aki több beadványt intézve az Erdélyi Főkormányszékhez, emészthető, vadon termő zöldségek (sóska, bordoba) fogyasztását ajánlotta. Egyes elméletek azt is bizonyítani próbálták a Kárpát-medencei skorbutepidémiák kapcsán, hogy az 18. századi Erdély, Magyarország és tágabb értelemben vett román 18 SPIELMANN, Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a században egyfajta kisjégkorszak köszöntött be, ami miatt az átlag hőmérséklet jóval alacsonyabb volt a megszokott hőmérsékleti értékekhez képest. Számos magyar illetve török forrás számol be a 16. századi háborúk kapcsán arról, hogy az esőzések folytán elmocsarasodott utak miatt a csapattestek mozgatása majdhogynem lehetetlen feladatnak bizonyult. A 17. század csapadékos jellege mellett az átlag hőmérséklet lassú emelkedése kezdődött meg, de a 18. századra jellemző kiugró klimatikus anomáliák még várattak magukra. (RÁCZ, ) 20 RÁCZ,

7 fejedelemségekre is kiterjedő járványok valójában a pellagrával 21 azonosíthatók, mert a hasonló tüneteket produkáló pellagrát csak az 1730-as években írta le egy spanyol orvos, egy bizonyos Gaspar Casal. Casal megfigyelései a köztudatba csak a 19. század elejére ivódtak be, ezért a skorbutgyanús betegeknek valójában pellagrájuk volt, de annak ismeretének hiányában a korabeli orvosok skorbuttal azonosították. Ez az elképzelés több helyen is pontatlan, mert bár az erdélyi és román területeken valóban kukoricával és puliszkával táplálkoztak, annak aránya még a 18. század közepén sem érte el a vetésterületek 1/3-t, ráadásul a betegség a magyar, szerb, dalmát területeken is felbukkant, ahol egyáltalán nem volt jellemző a kukorica fogyasztása. A bécsi egyetemen már a 18. század közepén ismerték a pellagra korképét, és a két betegség bár valóban hasonló, egyes tünetei jól elkülönítik az egyiket a másiktól. 22 A pellagra jelenléte tehát nem zárható ki, de erőteljesen megkérdőjelezhető. Összegzés A skorbut gyógyíthatósága mindenképpen az orvostudomány sikerének tudható be. Bár kultúrtörténeti jelentősége nem akkora, mint a pestisé, vagy a szifiliszé, azok a felismerések és állomások, amelyek elvezették az orvosi gondolkodást a betegség okainak és ellenszerének megtálalásához, mindenképp kimagasló teljesítményként értékelendők. Magyarországi viszonylatban a 18. század folyamán a betegség epidemikussá válását figyelhettük meg, amit környezeti és étrendi változásokkal magyaráztunk. Úgy vélem, hogy az utóbbi mögött az étkezési kultúra átalakulása is meghúzódott. A visszafoglaló háborúk után megkezdődő birtokátrendeződések a gazdasági- és agrárfolyamatokra is hatással voltak, megindultak a folyószabályozások, a mocsárlecsapolások és az irtványföldek térhódítása, ami a századra jellemző hal- és káposztagazdag étrendet jelentős mértékben módosította. A természetes vizek (tavak, folyók) arányának csökkenésével az elfogyasztható hal mennyisége is csökkent, amelynek pótlására a mangalica sertéshez képest a relatíve magasabb hústartalmú, de koleszterindúsabb angol 21 A pellagra a kukorica tartós fogyasztásával fellépő niacin (B 13 -vitamin) okozta hiánybetegség, amely elsősorban a bőrön (a napsugárzás által érintett területeken), az emésztőrendszer nyálkahártyáján okoz elváltozásokat, később és az idegrendszert is megtámadhatja. A pellagra kultúrtörténetére vonatkozóan lásd MONTANARI, A skorbut télen és tavasszal jelentkezik, és nem recidivál, csak a skorbut esetén figyelhető meg a fogínyek akut vérzékenysége, elfekélyesedése és üszkösödése, valamint nembeli megoszlásban is eltérést mutatnak (a pellagra ugyanis inkább nők körében terjedt). (SPIELMANN, ) - 7 -

8 sertést kezdték el tenyészteni és honosítani. A káposzta, mint nemzeti eledel uralma még a 18. században is töretlen volt 23, de úgy gondolom, hogy az egészségtelen és sokszor egyoldalú magyar táplálkozás gyökereit valahol ebben, a századi átalakulásokban kellene keresni. 23 A káposzta és a gulyás nemzeti szimbólumként való használhatóságának problematikájára lásd KISBÁN,

9 Felhasznált irodalom: BOWN, DADAY, KISBÁN, BOWN, Stephen R.: Scurvy. How a Surgeon, a Mariner and a Gentleman solved the Greatest Medival Mistery of the Age of Sail. H.n., DADAY András: Kuriózumok az orvostudomány magyarországi történetből. Bp., KISBÁN Eszter: Parasztételből nemzeti jelkép: A gulyás esete 1800 körül. In: Janus, 6. évf. (1989), 1.sz., MAGYARY-KOSSA, MAGYARY-KOSSA Gyula: Magyar orvosi emlékek II. kötet. Budapest, MAGYARY-KOSSA, MAGYARY-KOSSA Gyula: Magyar orvosi emlékek. III. kötet. Budapest, MONTANARI, Orvosi Lexikon RÁCZ, SPIELMANN, The Oxford Companion to Medicine. MONTANARI, Massimo: Éhség és bőség. Bp., DR. HOLLÁN Zsuzsa (főszerk.): Orvosi Lexikon. IV. kötet. Bp., RÁCZ Lajos: Magyarország környezettörténete az újkorig. Bp., DR. SPIELMANN József: Az erdélyi és a magyarországi skorbutjárványokról. In: Orvosi Hetilap, 127. évf. (1986), 8. sz., WALTON, John BEESON, Paul B. SCOTT, Ronald Boodley (szerk.): The Oxford Companion to Medicine. Vol.II. New York, Képek jegyzéke: 1. ábra utolsó lekérés: ábra utolsó lekérés: ábra utolsó lekérés: