PÁLYÁZAT. a Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola intézményvezetői beosztásának ellátására. Terbe Ákosné

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PÁLYÁZAT. a Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola intézményvezetői beosztásának ellátására. Terbe Ákosné"

Átírás

1 PÁLYÁZAT a intézményvezetői beosztásának ellátására Terbe Ákosné Kiskunfélegyháza, március oldal

2 PÁLYÁZATI NYILATKOZAT Alulírott Terbe Ákosné pályázatot nyújtok be a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal honlapján február 27-én megjelent pályázati felhívás alapján a (6100 Kiskunfélegyháza, Dózsa György u ) intézményvezetői állására. Azonosítószám: Kijelentem, hogy a Nemzeti Köznevelésről szóló évi CXC. Törvényben az intézményvezetői állás betöltésére előírt (Nkt. 67. (1) bekezdés a.) pontjában, valamint a pályázati kiírásban szereplő feltételeknek megfelelek, és ennek igazolásait mellékelem. Nyilatkozom, hogy hozzájárulok a pályázati anyagom sokszorosításához és továbbításához a döntéshozók és a véleményezők felé. Nyilatkozom, miszerint hozzájárulok ahhoz, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatokat a pályázati eljárással összefüggésben kezelhessék. Pályázatomhoz mellékelem a következőket: Erkölcsi bizonyítvány Oklevél: tanügy-igazgatási szakértő Oklevél: drámapedagógia, színi nevelés specializáció Oklevélmelléklet: pedagógus szakvizsga Oklevél: általános iskolai tanító, testnevelés szakkollégium Kiskunfélegyháza, március 31. Tisztelettel:. Terbe Ákosné 3. oldal

3 TARTALOMJEGYZÉK 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth Lajos u. 15/C 1. Szakmai önéletrajz 4 2. Bevezetés 8 3. Helyzetelemzés Intézményi adatok Nevelőtestület Tanulói létszámunk alakulása Tárgyi feltételek A társadalmi környezet elvárásai Az iskola bemutatása Pedagógiai alapelveink Vezetői program A nevelőmunka Az oktatómunka Diákönkormányzat Az intézményi kultúra fejlesztése, hagyományaink Együttműködés, kapcsolattartás partnereinkkel Az IKT-eszközök alkalmazásának folyamatos fejlesztése Kiemelt nevelési-oktatási területek, kulcskompetenciák Gazdálkodás Minőségirányítás Egészségnevelési program Záró gondolatok Mellékletek 4. oldal

4 1. SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Europass Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév / Utónév(ek) Cím(ek) Terbe Ákosné Telefonszám(ok) 70/ Fax(ok) (ek) Magyarország 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth L. u. 15./C 3./33. Állampolgárság magyar Születési dátum Kiskunfélegyháza, Neme nő Betölteni kívánt munkakör / foglalkozási terület intézményvezető Szakmai tapasztalat Tagintézmény-vezető, igazgató, tanító Időtartam Foglalkozás / beosztás ig megbízott intézményvezető ig tagintézményvezető-helyettes ig tanító ig tagintézmény-vezető ig igazgató ig tanító Jelenleg megbízott vezetőként dolgozom. 5. oldal

5 Főbb tevékenységek és feladatkörök A munkáltató neve és címe Tevékenység típusa, ágazat 10 évig intézményvezetőként dolgoztam, tanítási tapasztalatot szereztem 1-2.osztályos tanítóként, 3-4. évfolyamon tantárgycsoportos tanítóként, 5. évfolyamon természetismeret tantárgy tanításában. Emellett számos tantárgyi verseny lebonyolítása, kulturális rendezvény, művészeti árverés megszervezése, valamint több ezer főt megmozgató sportgála lebonyolítása volt már a feladatom től 2007-től Kiskunfélegyházi Összevont Általános Iskola 1993-tól Dózsa György Általános Iskola Kiskunfélegyháza 1980-tól Darvas József Általános Iskola Kiskunfélegyháza 1977-től Fülöpjakab Általános Iskola általános iskola Tanulmányok Szaktanácsadói felkészítő ig tanügy-igazgatási szakértő ig pedagógus szakvizsga ig drámapedagógia, színi nevelés specializáció ig tanító, testnevelés szakkollégium Időtartam Végzettség / képesítés Továbbképzések: Interaktív tábla használata Szövegszerkesztés alapok A szorobán módszer elsajátítása Tanügy-igazgatási szakértő Drámapedagógia pedagógus szakvizsga Drámapedagógia szakirány Általános iskolai tanító Főbb tárgyak / gyakorlati képzés Oktatást / képzést nyújtó intézmény neve és típusa Országos / nemzetközi besorolás Tanító testnevelés szakkollégium Drámapedagógus Tanügy-igazgatási szakértő Pázmány Péter Katolikus Egyetem Apor Vilmos Katolikus Főiskola Bajai Tanítóképző Főiskola 6. oldal

6 Egyéni készségek és kompetenciák Anyanyelv(ek) Többéves tapasztalattal rendelkezem, és alapos gyakorlatot szereztem az oktató-nevelő munka terén az elmúlt 38 év alatt. Talán ez hosszú időnek tűnik, de magamat lendületesnek, ambiciózusnak érzem. A továbbképzések alkalmával igyekeztem megszerezni minél több, a folyamatos megújuláshoz szükséges ismeretet és gyakorlatot, hogy munkámban naprakészen használhassam a legújabb pedagógiai eljárásokat. magyar Társas készségek és kompetenciák Pedagógiai munkámban fontosnak tartom, hogy jól megismerjem tanítványaimat, kollégáimat, akikkel együtt, csapatban kell dolgoznunk a szülők támogatásával. Érték számomra a magas színvonalú pedagógiai munka, az alkotás szabadsága, az együttműködő légkör, a kitűzött célok felelősségteljes, következetes végrehajtása. Szervezési készségek és kompetenciák Az iskola mint szervezet, struktúrájánál fogva megköveteli a jó szervezési kompetenciákat. Az iskola felelős vezetőjeként több éven keresztül szerveztem az intézmény oktató-nevelő munkáját, szabadidős tevékenységét. Drámapedagógusként szintén elengedhetetlen a jó koordinálás. 22 éve jelentetünk meg iskolaújságot; 10 éve kortárs művészek alkotásaiból iskolagalériát működtetünk, és évenként rendezünk művészeti árverést. Műszaki készségek és kompetenciák Számítógép-felhasználói készségek és kompetenciák Szövegszerkesztési alapok - SuliNova Interaktív tábla használata a pedagógiai gyakorlatban Inf.-Számtech. Tanárok Egyesülete Művészi készségek és kompetenciák Egyéb készségek és kompetenciák Szabadidőmben szívesen foglalkozom régiségekkel. Szeretem az ócskapiacok hangulatát, az apró dolgok megszerzésének örömét, érdekes holmik történetének megismerését. Megnyugtat és kikapcsol a képzőművészet, egy jó kiállítás. Járművezetői engedély(ek) B kategória 7. oldal

7 Kiegészítő információk Tagja vagyok a Rákóczi Szövetségnek. Házas vagyok, két gyermekem van: Ákos 36, Rita 25 éves. Fiam önálló, lányom a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatója. Mellékletek 1. Erkölcsi bizonyítvány 2. Oklevél: tanügy-igazgatási szakértő 3. Oklevél: drámapedagógia, színi nevelés specializáció 4. Oklevélmelléklet: pedagógus szakvizsga 5. Oklevél: általános iskolai tanító, testnevelés szakkollégium 6. Munkáltatói igazolás 8. oldal

8 2. BEVEZETÉS Azokért élünk, akiket szeretünk [ ]. A jövőért élünk: a szépért s jóért, amit tehetünk. Nem véletlenül idézem pályázatom elején a legnagyobb magyar, Széchenyi István örök érvényű gondolatait. Számomra e sorok mögött elsősorban a gyermeki személyiség rejlik, azé a gyermeké, akit szeretünk, akiért dolgozunk, akinek formálása a hivatásunkat jelenti. Az utóbbi évek társadalmi-gazdasági átalakulásai nagy erőpróba elé állították az oktatást, annak résztvevőit és képviselőit. Úgy vélem, hogy rengeteg változás vesz körül bennünket magánemberként és pedagógusként is. A közoktatás rendszere igen változatos képet mutat. Elvárják tőlünk, tanároktól a megújulás képességét, azt, hogy az iskola arculatát olyanná formáljuk, hogy az a modern kihívásoknak megfeleljen. Meg kell újítani módszereinket, szakmai ismereteinket, követni kell és alkalmazni tudni a jogszabályi változásokat. Ehhez kell a személyiség erejével történő motiválás, azért, hogy jó iskolát hozzunk létre a gyerekek érdekében: olyan iskolát, ahol a kényszerből gyermeki akarás lesz. Egy iskolát jól jellemez, hogy milyen alapon képződik benne rangsor a gyerekek között. Ehhez elengedhetetlen megteremteni, megőrizni a tanulási motivációt, kialakítani a tanulási képességeket, fejleszteni a szociális kompetenciát. Ezen kihívásoknak csak olyan tantestület tud megfelelni, ahol a közösség meghatározó eleme a jó munkaköri légkör, a megbízhatóság, az együttgondolkodás, a közös tenni akarás. Pedagógiai munkámban fontosnak tartom, hogy ismerjem a tanítványaimat, kollégáimat, akikkel együtt dolgozom. Érték számomra a jó színvonalú munka, az alkotás szabadsága mellett az együttműködő légkör mind a kisebb közösségek, mind a járási oktatási tankerület vonatkozásában, mert csak így látom biztosítottnak a 9. oldal

9 kitűzött célok, feladatok felelősségteljes, következetes végrehajtását. Ehhez elhivatott pedagógusra, együttműködő szülőre és támogató fenntartóra van szükség. Fontosnak ítélem az önbizalom fejlesztését, a szükséges határok elfogadását, a kreativitást, a problémamegoldó képesség fejlesztését. Fontos számomra az ambíció, a motiváció, melyek úgy érzem, a tanítás iránti elkötelezettségemből erednek. Ez a két szó eddigi pályámat is meghatározó módon alakította, segítette. Korábban itt egy olyan tantestületnek lehettem tagja, amely motiváló erővel bírt, majd később egy olyan intézményt vezethettem, ahol számtalan feladatot oldhattunk meg, újabb és újabb célokat valósíthattunk meg együtt. Mert a nevelőtestület mögöttem állt bízom abban, hogy ez most is így van, s bátran lehet építeni rá ma is. A feladat nem könnyű, de eddigi pedagógiai tapasztalatom és az iskolai élet területén szerzett ismereteim alapján ösztönző erőt, motivációt érzek magamban ahhoz, hogy az intézményvezetői feladatokat ellássam. 3. HELYZETELEMZÉS 3.1. Intézményi adatok Nevelőtestület Nevelőtestületünk összetétele szakmai tudásban, élekor szerinti megoszlásában ideális. Szakos ellátottságunk nem teljes, hiszen idegen nyelv (angol), testnevelés, ének-zene tantárgyak tekintetében óraadó pedagógusok látják el a feladat egy részét. A jelenlegi társadalmi elvárásoknak, igényeknek, a megújuló nevelési és oktatási feladatoknak jó szinten meg tudunk felelni. A kollégák nem futamodnak meg a naponta szaporodó problémák elől. 10. oldal

10 A tantestület tagjai a körülményekhez igazodva igénybe veszik a továbbképzések által kínált fejlődési lehetőségeket, és az ott szerzett ismeretek birtokában még hatékonyabban látják el oktató-nevelő munkájukat az új NAT és a kerettanterv megújuló tartalmának szellemében. Ettől a tanévtől pedagógiai asszisztens segíti munkánkat, ami érezhető változásokat hozott mindennapjainkba. Az oktató-nevelő munka számos területén nyújt segítséget tevékenysége. Pedagóguslétszám: 34 fő. Szakvizsgázott pedagógus (Pedagógus II.): 5 fő 15 % Egyetemi végzettségű pedagógus: 4 fő 12% Gyakornok (gyógypedagógus): 1 fő 3 % Nő: 29 fő 85 % Férfi: 5 fő 15 % Pedagógusok életkor szerinti megoszlása év év év 55 - A pedagóguslétszám életkori szerinti megoszlása ideális. A tantestület zömében tapasztalt, munkájához értő, többéves szakmai ismeretet maga mögött tudó kollégákból épül föl, akiknek támogató véleményére a vezetés mindenkor számíthat a jobbítás, a dolgok előrevitele céljából. 11. oldal

11 Nem pedagógus munkakörben lévő dolgozók: Iskolatitkár: 1 fő Személyi ügyintéző: 1 fő Pedagógiai asszisztens: 1 fő Rendszergazda: 1 fő részmunkaidős Technikai dolgozó: 7 fő Karbantartó: 1 fő A nem pedagógus munkakörben dolgozók feladatvégzése nagyon fontos az iskola egészében. Hiszen ők is hozzájárulnak azoknak a feltételeknek a megteremtéséhez, amelyek az iskola zavartalan működéséhez nélkülözhetetlenek. Sokéves tapasztalatukkal segítői a pedagógusok munkájának Tanulói létszámunk alakulása Létszám Időszak Összes létszám Napközi Tanulószoba BTMN SNI Az iskola beiskolázási körzete a közvetlen környezet tekintve ugyan elöregedő, de a külterületeken egyre több fiatal család él. A tapasztalható demográfiai hullámzás ellenére a szabad iskolaválasztásnak köszönhetően a 12. oldal

12 tanulói létszámunk közel állandónak mondható. Szívesen választják iskolánkat a szülők. Az összes tanulói létszámot tekintve a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók létszáma elenyésző, mindössze 3 %. A fejlesztésre szoruló tanulók a törvényi előírások szerint megkapják a megfelelő fejlesztéseket. 13. oldal

13 A fejlesztő munka sikerének elengedhetetlen feltétele a megfelelő minőségű és mennyiségű eszköz. Az iskolai alapítvány jóvoltából lehetőség nyílt ilyen jellegű eszközök beszerzésére. A fejlesztő munka sok apró, egymást követő lépést igényel, mégis csak részsikereket hozhat. De nagy szükség van rá, mert a kitartó, következetes és rendszeres fejlesztés szolgája a legjobban a gyermekek megsegítését. A fejlesztésre szoruló gyerekek aránya: 16 %. A kompetenciamérés azt rögzíti, hogy tanulóink hogyan tudják alkalmazni a megszerzett tudásukat a mindennapi életből vett feladatok megoldásában. A mérés alapján, ha megnézzük az elmúlt 5 év adatait, teljesítményeinkre a stabilitás a jellemző. A mérési mutatók szerint iskolánk jó eredményeket ért el a matematika és a szövegértés területén 6. és 8. évfolyamon. A matematika eredményeit jól segíti a képesség szerinti csoportbontásban történő oktatás. A szövegértés területén is magasabbak az eredményeink az országos átlagnál. Az országos kompetenciamérés adatai az elmúlt öt évben: Mérési terület Évf. Képzési forma Átlageredmény (megbízhatósági tartomány) Matematika 6. ált.isk (1438; 1525) 1520 ( 1483; 1567) 1529 (1464; 1595) 1479 (1421; 1528) 1453 (1407; 1504) 8. ált.isk (1433; 1521) 1586 (1534; 1647) 1581 (1540; 1621) 1574 (1535; 1607) 1596 (1548; 1653) Szövegértés 6. ált.isk (1577; 1701) 1527 (1475; 1583) 1535 (1462; 1590) 1494 (1455; 1529) 1475 (1416; 1543) 8. ált.isk (1544; 1671) 1576 (1518; 1642) 1633 (1564; 1682) 1608 (1568; 1647) 1578 (1532; 1627) 14. oldal

14 Feladataink: Az eredményeknek örülni kell, de elbizakodásra nem adhatnak okot. Továbbra is minden pedagógus feladata az adott tantárgyhoz kapcsolódóan a szövegértés fejlesztése, az olvasás eszközjellegének hangsúlyozása, a logikus gondolkodás játékos fejlesztése differenciálás segítségével Tárgyi feltételek Tárgyi felszereltségünk közepesnek, illetve attól gyengébbnek mondható, annak ellenére, hogy az elmúlt években több interaktív táblával is gyarapodtunk. Gyorsuló világunkban az informatikai műveltség nélkülözhetetlen. Igyekszünk megfelelni mi is a kihívásoknak. A tanulók informatikai képzését két számítástechnika terem biztosítja, alapvető eszközeik azonban nem túl jó minőségűek. A felső tagozatos tanulók óráról órára vándorolnak. Ennek csak egyik oka a szaktantermi rendszer nyújtotta előnyök kihasználása, a másik a szűkösség: az épület minden oktatásra alkalmas helyiségében tanítanunk kell. Valamennyi tanulónak, aki igényli, biztosítjuk az iskolai étkezés lehetőségét, az arra rászorulóknak a diétás étkeztetését is. Intézményünkben tálalókonyha üzemel, a főzést a Batthyány-konyha biztosítja. Az egészséges táplálkozásra nevelést szorgalmazzuk az Iskolagyümölcs program és az Iskolatej program keretében is. Az iskola épületén folyamatosan történtek állagmegóvó karbantartások sürgősségi jelleggel, de a tárgyi feltételek javítása, fejlesztése tekintetében a következők a leginkább említésre méltók: a kémia szaktanterem teljes felújítása az önkormányzat és az alapítvány segítségével 15. oldal

15 a földszinti osztálytermek, vizesblokkok nyílászáróinak teljes cseréje az önkormányzat támogatásával a tornaterem tetőszerkezetének szigetelése, felújítása az önkormányzat támogatásával az iskola előtti járdaszakasz teljes felújítása az önkormányzat támogatásával az iskola alakuló terének térkövezése az önkormányzat és az alapítvány támogatásával az emeleti vizesblokkok teljes felújítása az alapítvány támogatásával a földszinti vizesblokkok teljes felújítása az alapítvány támogatásával az iskola minden belső helyiségének tisztasági festése önerőből (ez ismét esedékes lenne) könyvtárfejlesztés pályázat útján Fejlesztendő területek, felújítási tervek: a megnövekedett óraszám miatt (mindennapos testnevelés) a tornaterem bővítése, a sportcsarnok igénybevétele az iskola sportudvarának rendbetétele (a távolugró gödör felújítása, a betonpálya repedéseinek javítása, a belógó növényzet ritkítása) az iskola hátsó udvarának rendbetétele (favágás, avarelszállítás) épületfelújítás: nyílászárók cseréje pályázati lehetőség felhasználásával energetikai felújítás, korszerűsítés a volt szolgálati lakás tanteremmé alakítása térvilágítás biztosítása a főbejárat felől az IKT-eszközök megújítása a WIFI-hálózat teljes lefedettségének biztosítása 16. oldal

16 információs felület folyamatos karbantartása a digitális tananyag bővítése kapcsolódóan a tankönyvekhez a vizesblokkok felújításának folytatása tantermek festése a bútorzat cseréje a lehetőségekhez mérten 3.2. A társadalmi környezet elvárásai A tanulók többsége gondoskodó, szeretetteljes családban él. Napjainkban átalakulóban vannak a szülőkkel, a családokból kikerülő gyerekekkel szembeni társadalmi elvárások. Felgyorsult életünkben a családi nevelés, a család összetartása veszélyeztetve látszik, márpedig a biztos otthoni háttér nélkül, a család nyújtotta érzelmi biztonság nélkül számos nevelési kérdés, és a felnőttkori életvitel is bizonytalanná válhat. A gyerekeket érő hatások olykor negatív élmények miatt épp a családnak van szüksége az iskola támogató segítségére azért, hogy irányt mutasson a hatékony szülői szerep kialakítására. Ehhez nyújt segítséget a szülők közössége, a tekintetben, hogy támogatják pedagógiai törekvéseinket; 2014-ben megalkották saját SZMSZ-üket, mely segít szabályozni a szülői szervezet munkáját, rögzíti a lehetőségeit és jogkörét az együttműködésben Az iskola bemutatása A Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskolában 1980 óta folyik oktató-nevelő munka 8 évfolyamon, kezdetben 12, 1988-tól 16 osztályban. Jól felkészült és hivatása iránt elkötelezett tanári közösségünk gondoskodik arról, hogy az itt tanuló gyermekek képességeiknek, érdeklődésüknek és személyiségüknek megfelelően fejlődhessenek. Meggyőződésünk, hogy a 17. oldal

17 képességek kibontakozását, a személyiségfejlődést segítheti, ha a tanulók jó érzik magukat az iskolában, ezért fontosnak tartjuk a gyermekbarát, szeretetteljes légkör kialakítását és megtartását. Ebben kívánjuk biztosítani tanulóink folyamatos fejlesztését, a tehetséggondozást s a lemaradók felzárkóztatását. Saját hagyományainkat ápolva és a szülőkkel folyamatosan együtt munkálkodva olyan nyitott iskolát szeretnénk, ahol a színes, sokoldalúan szervezett élet egyszerre adhat helyet a tanulásnak, az önművelésnek, az értékek megismerésének, az önismeret és a kapcsolatok alakításának és a játéknak. A tanulók mellett elsődleges partnereinknek gondoljuk a szülőket, akik gyermekük fejlődése érdekében együttműködnek az iskolával, s támogatják törekvéseinket és alapítványunkat. Fontosnak tartjuk azokat a rendezvényeket, amelyek lehetőséget adnak egymás jobb megismerésére (családi nap, jótékonysági vacsora). Nevelő-oktató munkánkat tekintve az alapozó szakaszban elsődleges célként fogalmaztuk meg az olvasás, az írás, a számolás alapkészségeinek biztos kialakítását, hogy ezek birtokában tanulóink használható, korszerű tudásra tehessenek szert, s képesek legyenek boldogulni a különböző élethelyzetekben. Első és második évfolyamon választható jelleggel, harmadiktól tantervi keretek között tanítjuk az angol és a német nyelvet, angol tekintetében minden évfolyamon a differenciált csoportbontás, hetediktől kimenő rendszerben az emelt szintű oktatás lehetőségével. Sok diákunk zárja a folyamatot nyelvvizsgával. A matematikai képességeket intézményünkben eddig is csoportbontásban gondoztuk. A es tanévtől azonban lehetőségünk nyílt a tantárgy emelt óraszámban történő oktatására, ötödik évfolyamtól egy tanulócsoportban. Matematikából és történelemből a nyolcadik év végén tanítványaink vizsga formájában adnak számot rendszerezett tudásukról. Minden területen fontosnak tartjuk a tehetségek gondozását, amelyet jól mutatnak a széles körű és nagyszámú helyi, regionális és országos versenyeken elért eredmények. A képességek fejlesztését szolgálják a oldal

18 éve működő diákújság mellett a művészetek, az informatika és a sport terén nyíló lehetőségek is. A kiemelkedő teljesítményeket és eredményeket hagyományainknak megfelelően ismerjük el. Fontos értéknek tekintjük a szűkebb környezetünkhöz, az iskolához, a városhoz, illetve a hazánkhoz való kötődést. Tanítványaink nagy számban és eredményesen vesznek részt Kiskunfélegyháza helyismereti vetélkedőin; a város és a szomszéd települések iskolái pedig rendszeres résztvevői az általunk szervezett történelemversenyeknek. Egészségnevelési programunk nagy figyelmet szentel a testedzés lehetőségeinek megteremtésére, csakúgy, mint a tanórákon kívüli formák keresésére: az erdei iskolákban diákjaink a természet közelségében szerezhetnek ismereteket, tapasztalatokat és használható tudást. Művészeti nevelésünk különleges alkalmait jelentik tíz éve működő iskolagalériánk változatos tárlatai, melyek a tapasztalás, a kortárs művészekkel történő személyes találkozás semmivel sem pótolható alkalmait nyújtják gyermekeinknek. Jótékonysági árveréseinken a neves alkotókon kívül egyre nagyobb számmal vannak jelen munkáikkal tanítványaink is. Programjaink és tevékenységi formáink széles választéka egészet alkotva készíti elő tanulóinkat a pályaválasztásra, a továbbtanulásra Pedagógiai alapelveink Az iskolánkban folyó nevelő-oktató munka céljait az általános emberi és a nemzeti értékek tanulókkal történő megismertetése, elfogadtatása és átadása határozza meg. Pedagógiai munkánk alapvető feladata, hogy a gyermeki nyitottságra, fogékonyságra, érdeklődésre és aktivitásra építve tanulóink elsajátítsák a személyiségfejlődés szempontjából kiemelten fontos értékeket, s ezek 19. oldal

19 képviselete váljon bennük meggyőződéssé, és határozza meg viselkedésüket, magatartásukat szeptemberében újragondolt elvek mentén alkottuk meg dokumentumainkat. Intézményünkben az oktató-nevelő munka az alapító okiratban meghatározottak, a Köznevelési Törvény és az intézmény elfogadott Pedagógiai Programja alapján folyik. Éves programtervben rögzítjük a tanév pedagógiai célkitűzéseit, a konkrét feladatokat; a Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározott szervezeti rendben és feladatmegosztásban végezzük munkánkat. A nevelő-oktató munkánk irányítói a munkaközösségek, amelyek a szakmai munkát koordinálják és szervezik. Három munkaközösség dolgozik iskolánkban: a felső tagozatos reál és humán, valamint az alsó tagozatos munkaközösség. A munkaközösségek a műhelymunka valódi színterei, ahol a kollegák megalkotják éves munkaterveiket. A munkatervek számtalan, a megújulást célzó elemmel bírnak; sok esetben a munkaközösségi feladatok megvalósítása az iskola falain kívül történik, rendhagyó formáival feltöltődést, kikapcsolódást is nyújtva az adott közösség számára. Természetesen a pedagógiai munka sikere az egész tantestületen múlik. Az iskola pedagógiai jellege a tantestület által kialakított oktatási stílustól, az iskolai tradícióktól és az általa kínált tananyagtól függ. Ezért nagyon fontos a nevelőtestület alapvető értékrendje, amit a tanulók felé közvetít, mert az meghatározza a tanítás tartalmát, az oktatás módszereit. Alsó tagozaton a kisfelmenő rendszerű oktatást részesítjük előnyben. Tantestületünkre jellemző a tisztességre, rendre, fegyelemre nevelés, a szeretetteljes bánásmód, az eredményes együttműködés. A Mentorháló Program segítségével rögzítettük erősségeinket, gyengeségeinket és jövőképünket. Ezek elemzése jól mutatja, hogy a tantestület képes az önértékelésre és az arra épülő fejlődésre-fejlesztésre. Jó iskolát csak együtt lehet formálni, és ennek alapkövei a gyermekek, a szülők, a pedagógus és a nem pedagógus alkalmazottak. Meggyőződésem, 20. oldal

20 hogy semmilyen tevékenység sem valósulhat meg e partnerek együttműködése nélkül. Fejlesztendő területek: 100 %-os szakos ellátottság a szakmai ismeretek bővítése, fejlesztése képzéseken keresztül az intézményi struktúra fejlesztése a mérés-értékelés helyi rendszerének kiépítése a pedagógus előmeneteli rendszerben a minősített pedagógusok létszámának növelése pályázati lehetőségek kihasználása, elsősorban a plusz bevételi források, fejlesztések területén az iskola menedzselése elsősorban a személyes példamutatás terén (minden itt dolgozó feladata) az IKT-kompetenciák egyéni fejlesztése továbbképzési lehetőségeken keresztül 4. VEZETŐI PROGRAM Vannak dolgok az életben, amikért érdemes kockázatot vállalni. Vállalni akadályok leküzdését, falak áttörését, megfelelni olyan kihívásoknak, amelyek hétköznapi teljesítményeket felülmúló erőfeszítéseket kívánnak. De érdemes, mert értékeket képviselnek. Ilyen érték számomra a Dózsa iskola. Az itteni közeg új inspirációkat, motivációt, ambíciókat ad. Ha nincs meg az érzés, a kockázat édes mámorának érzése, akkor az első nagy akadálynál meghátrálunk. De csak akkor tudunk akadályokat leküzdeni, falakat áttörni, ha hagyják azt. Én bízom abban, hogy intézményvezetőként mindenki számára lehetőséget tudok kínálni a kihívások izgalmának megtapasztalására. 21. oldal

21 Ugyanakkor intézményvezetőként egyik fő feladatomnak tekintem a kiegyensúlyozott, jó munkahelyi légkör biztosítását is. A jó légkör alapja lehet a kölcsönös bizalomnak, az egységes személetmód kialakításának. A nehézségek ellenére is optimistán nézek a jövőbe, az újításokra. Egy intézményt vezetni a mai világban nem könnyű dolog. Olyan felelősségteljes munka, amely nap mint nap kihívás elé állítja az embert. Benne elengedhetetlenül fontosnak tartom: a nyílt, folyamatos információáramlást a munkahelyi elöljáróimmal való egyeztetést, kooperációt munkatársaim ösztönözését a szakmai megújulásra a tehetséges tanulókkal való foglalkozás lehetőségeinek szélesítését a pedagóguskompetenciák fejlesztését a tudatos testületépítést, a törődést a kollégákkal a pedagógusok menedzselését, ösztönzését a következetes nevelési eljárások alkalmazását a példamutatást az egyén és a közösség érdekeinek összehangolását az alsó tagozatos és az ennek követelményeire épülő emelt óraszámú felsős matematikaoktatás kapcsolatának erősítését a 8. évfolyamot lezáró vizsgarendszer áttekintését, kiemelve a matematikát diákjaink továbbtanulását a teljes személyiség fejlesztését a természettudományos tárgyak kiemelt szerepüknek megfelelő kezelését Vezetőként hiszem, hogy ezt a munkát elszántsággal, kitartással, teherbírással, a konfliktusok felvállalásával és megfelelő kezelésével, temperamentummal, jó családi háttérrel és humorral meg lehet oldani. 22. oldal

22 Olyan vezetőnek tartom magam, aki alapvetően erőteljes, lendületes, szervező és irányító; képes átlátni a folyamatokat. A demokratikus vezetésben hiszek, de tudom, olykor szükség van az autoriter látásmódra is a döntések meghozatalában. Ez utóbbi számomra mindenekelőtt a megfelelő gyorsaságú döntésképességet és a határozottságot jelenti. Az iskola minden használójával be kell tartatnom a házirendet szigorúan, de emberségesen. E tekintetben elengedhetetlennek tartom olyan értékek következetes érvényesülését, mint amilyen a nyíltság, a nyitottság, a rugalmasság, a rendszerben látás képessége, az egységes pedagógiai szemlélet és a példamutatás. Az iskolával szemben támasztott társadalmi elvárások egyik legfontosabbika az eredményesség. Az eredmények javítását vezetőként a következők érvényesülése mentén látom megvalósíthatónak: Elengedhetetlen elvárás a Pedagógiai Program következetes végrehajtása. Célom, hogy minél több megmérettetésen jó eredményt érjünk el, ezáltal öregbítve az iskola jó hírnevét és vonzerejét. Fontosnak tartom a tanóra védelmét, hogy ne sérüljön a tanulók oktatáshoz való joga. Osztom a véleményt, miszerint értékes a korán érkező vezető aki ebben az időszakban is felméri, szemügyre veszi az iskolát. A nevelési és évértékelő értekezleteknek a műhelymunka színtereinek kell lenniük, s jutassák olyan információk birtokába a pedagógusokat, amelyek megkönnyíthetik mindennapi munkájukat. Vezetőként a meggyőzés híve vagyok, de a megszületett döntést mindenkinek el kell fogadnia és saját magára nézve kötelezőnek kell tekintenie. Vezetői értekezleten (a két igazgatóhelyettessel) készítjük elő az elvégzendő munkát. A munkaközösség-vezetők feladata a szakmai területeken a pedagógusok munkájának összefogása, irányítása. 23. oldal

23 Meggyőződésem, hogy a vezető korrekt munkatárs, aki egyenlően bánik minden rábízott alkalmazottal, a döntésekben pedig az egész tantestület érdekének, akaratának érvényesülnie kell. A pedagógiai tevékenység legfontosabb kérdéseire minden időben a cél és az ehhez rendelhető eszközök és feladatok adnak választ. A mai pedagógia egyik nagy kérdése az elméleti és gyakorlati tudás viszonya, az ismeret és a képesség aránya. Olyan iskolát szeretnék intézményvezetőként a feletteseimmel együttműködve irányítani, ahol megfelelő minőségben és mennyiségben van jelen az ismeretközpontú oktatás és a képességfejlesztés. Együtt az ünnepi tudás, vagyis a művészet, a tudományos, kulturális ismeret, és a hétköznapi tudás, azaz a mindennapi életben alkalmazható ismeretek mennyisége. Ennek egyik módszere lehet a projektmódszer, mely feltételezi az önálló kutatás élményét, az önálló felfedezés örömét, és alkalmazza a drámapedagógia eszközeit. Napjaink pedagógiájának egyik kulcskérdése a megújulni tudás képessége. A pedagógiai megújulásra folyamatosan szükség van, mert a ma iskolája akkor tud kielégítő módon eleget tenni a vele szemben támasztott növekvő társadalmi, tudományos és technikai kihívásoknak, a fejlődésből adódó követelményeknek, ha újjáértelmezi funkcióit, s az említett változásokat követni képes, önmagát rugalmasan fejleszteni és folyamatosan megújítani tudó intézménnyé válik. A nevelési-oktatási célok, feladatok meghatározásakor azt kell tehát mérlegelni, hogy milyen iskolára van szükség azoknak az újszerű funkcióknak az ellátásához, amelyeket a társadalom, a szülők az iskolától ma elvárnak, és azok milyen profil kialakítását befolyásolják. Úgy gondolom, tantestületünk tagjai felkészültségükben, alkalmazott módszereikben képesek ezen elvárásoknak megfelelni, a tantestület minden tagja fontosnak érzi magát ebben a folyamatban. 24. oldal

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á

Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) A kompetencia - Szakértelem - Képesség - Rátermettség - Tenni akarás - Alkalmasság - Ügyesség stb. A kompetenciát (Nagy József nyomán) olyan ismereteket,

Részletesebben

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék

Szent Mór Iskolaközpont Pedagógiai Program. Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék I. FEJEZET: AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA... 1. 1. Anyagi és személyi feltételek... 1. 2. Küldetésnyilatkozat... 2. 3. A pedagógiai program jogszabályi háttere... 3. 4. Az iskola hivatalos adatai...

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Személyi feltételek Pedagógus-munkakörben Sorszám A pedagógus végzettsége, szakképzettsége 1. Magyar-orosz-német szakos tanár Szakvizsgázott pedagógus: közoktatási

Részletesebben

A természetismeret munkaközösség munkaterve

A természetismeret munkaközösség munkaterve A természetismeret munkaközösség munkaterve A munkaközösség tagjai: Stankovicsné Soós Mária biológia-technika szakos nevelő, intézményvezetőhelyettes Csiszár Attila földrajz-testnevelés szakos nevelő Györéné

Részletesebben

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam

TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat a 21. században elvárható

Részletesebben

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA

IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR jó gyakorlatunk SOKORÓPÁTKA IPR gyakorlatunk: A 2003/2004-es tanévtől foglalkozunk tudatosan a HH és a HHH gyerekek fejlesztésével. Az intézményi dokumentumaink tartalmazzák az IPR elemeit. A napi

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI MUNKA ELLENŐRZÉSI TERVE IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. szakmai h.. admin.h.

A PEDAGÓGIAI MUNKA ELLENŐRZÉSI TERVE IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. szakmai h.. admin.h. Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Általános iskola intézményegység 1-8. évfolyam ELLENŐRZÉSI TERVE 2010/2011. tanév Az intézményen belül folyó munka eredményeinek

Részletesebben

MUNKATERV. Börzsöny Általános Iskola Nagyoroszi 2014/15. tanév. Készítette: Kissné Unatényi Katalin. igazgató

MUNKATERV. Börzsöny Általános Iskola Nagyoroszi 2014/15. tanév. Készítette: Kissné Unatényi Katalin. igazgató MUNKATERV Börzsöny Általános Iskola Nagyoroszi 2014/15. tanév Készítette: Kissné Unatényi Katalin igazgató Bevezető gondolatok Nevelő-oktató munkánkat az iskola alapdokumentumai, valamint az azokban megnevezett

Részletesebben

HÉBÉ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI

HÉBÉ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI 2014. február 15. HÉBÉ ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA TOVÁBBKÉPZÉSI PROGRAM 2013-2018. Összeállította Geisztné Gogolák Éva igazgató Jóváhagyta: az iskola tantestülete 1. Jogszabályi háttér A 93/2009. (IV. 24.)

Részletesebben

A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI

A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI 1. A tanulókat az iskola életéről, az iskolai munkatervről, illetve az aktuális feladatokról az iskola igazgatója, a diákönkormányzat felelős

Részletesebben

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény végrehajtásáról 10. A tájékoztató rendszer és a köznevelési intézmények közzétételi listája 23. (1) A nevelési-oktatási

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi

Részletesebben

Mosolyt az arcokra! Tanoda

Mosolyt az arcokra! Tanoda Mosolyt az arcokra! Tanoda NEVELÉSI-OKTATÁSI PROGRAM Készült: 2013. augusztus 08. Készítette: Nagy Anikó szakmai vezető I. Alapelvek 1 I.1. Tanodai célok megfogalmazása A Tanoda biztosítja minden gyermek

Részletesebben

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 A PEDAGÓGUS KOMPETENCIÁK 2014. március 3. Pedagógus kompetenciák a 326/2013. (VIII.31.) kormányrendelet szerint A pedagógiai szintleírások Szerkezete: Általános bevezető Az egyes fokozatok általános jellemzése

Részletesebben

Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 2. Tantervtípusok; NAT-ok

Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás. 2. Tantervtípusok; NAT-ok Didaktika 1. Tanügyi és iskolai szabályozás 2. Tantervtípusok; NAT-ok TANTERV: Az iskolai műveltség foglalata, közvetítő eszköz a kultúra és az iskola, a kultúra képviselői és a tanárok között (. o (Báthory

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér:

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér: A PEDAGÓGIAI PROGRAM Törvényi háttér: ÁTDOLGOZÁSA 2011. évi CXC törvény a köznevelésről 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról

Részletesebben

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz Közzétételi lista 2014/15-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM

EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM Szeresd az egészséged, mert ez a jelen. Védd a kisgyermeket, mert ő a jövő. őrizd a szüleid egészségét! merta múlton épül föl a jelen és a jövő. Bárczy Gusztáv 2 Tartalom 1. Egészséges

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 11/1994. (VI. 8.) MKM r. 8. (6) bekezdés kötelezi az intézményeket az ún. különös közzétételi lista megjelentetésére. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről,

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2010/2011.

Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Ökoiskola munkaterv 2010/2011. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2010. szeptember 30. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

A portfólió szerepe a pedagógusok minősítési rendszerében

A portfólió szerepe a pedagógusok minősítési rendszerében A portfólió szerepe a pedagógusok minősítési rendszerében 326/2013. (VIII. 30.) Korm. rendelet a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2011/2012.

Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Ökoiskola munkaterv 2011/2012. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2011. szeptember 30. A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének környezetre gyakorolt hatása 1/a Pedagógusok és diákok környezettudatosságának

Részletesebben

Önéletrajz. Név. Cseke Gábor Cím 3525, Miskolc, Csermely u. 27/a Telefon +36-20 5626323 Fax E-mail. discipula@freemail.hu Állampolgárság.

Önéletrajz. Név. Cseke Gábor Cím 3525, Miskolc, Csermely u. 27/a Telefon +36-20 5626323 Fax E-mail. discipula@freemail.hu Állampolgárság. Önéletrajz Név Cseke Gábor Cím 3525, Miskolc, Csermely u. 27/a Telefon +36-20 5626323 Fax E-mail discipula@freemail.hu Állampolgárság magyar Születési idő 1959. 01. 01. munkahelyek Időtartam (-tól -ig)

Részletesebben

Beszámoló IKT fejlesztésről

Beszámoló IKT fejlesztésről Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben TÁMOP-3.1.4/08/2-2008-0010 Beszámoló IKT fejlesztésről Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Diákotthon Kecskemét Tartalomjegyzék

Részletesebben

A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesítése

A tanuló személyiségének fejlesztése, az egyéni bánásmód érvényesítése Kaposi József A szempontok felsorolása a 8/2013. (I. 30.) EMMI rendelet( a tanári felkészítés közös követelményeiről és az egyes tanárszakok képzési és kimeneti követelményeiről) 2. számú mellékletéből

Részletesebben

Az értékelés rendszere

Az értékelés rendszere Az értékelés rendszere Terület, szempont Információforrás Indikátorok Súlyozás. Adminisztráció Elvégzi a pedagógiai tevékenységéhez kapcsolódó ügyviteli tevékenységet. Haladási és értékelő napló vezetése;

Részletesebben

Pályázati azonosító: TÁMOP 3.1.4-08/2-2008-0136. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben.

Pályázati azonosító: TÁMOP 3.1.4-08/2-2008-0136. Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben. Pályázati azonosító: TÁMOP 3.1.4-08/2-2008-0136 Pályázat címe: Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés-innovatív intézményekben. Pályázó neve: Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Pályázó címe:

Részletesebben

A köznevelés aktuális feladatai a köznevelés-fejlesztési stratégia tükrében Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár

A köznevelés aktuális feladatai a köznevelés-fejlesztési stratégia tükrében Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár A köznevelés aktuális feladatai a köznevelés-fejlesztési stratégia tükrében Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár Nézz szembe a valósággal! Elérhető célok A köznevelési rendszer Erőforrásai

Részletesebben

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény végrehajtásáról 10. A tájékoztató rendszer és a köznevelési intézmények közzétételi listája 23. (1) A nevelési-oktatási

Részletesebben

AZ ISKOLAI EREDMÉNYESSÉG DIMENZIÓI ÉS HÁTTÉRTÉNYEZŐI INTÉZMÉNYI SZEMMEL

AZ ISKOLAI EREDMÉNYESSÉG DIMENZIÓI ÉS HÁTTÉRTÉNYEZŐI INTÉZMÉNYI SZEMMEL XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 AZ ISKOLAI EREDMÉNYESSÉG DIMENZIÓI ÉS HÁTTÉRTÉNYEZŐI INTÉZMÉNYI SZEMMEL Bander Katalin Galántai Júlia Országos Neveléstudományi

Részletesebben

Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5

Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5 TANULÁSMÓDSZERTAN 5 6. évfolyam Évfolyam 5. 6. Óraszám 1 0,5 A tanulás tanításának elsődleges célja, hogy az egyéni képességek, készségek figyelembe vételével és fejlesztésével képessé tegyük tanítványainkat

Részletesebben

A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján

A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján KÖZZÉTÉTELI LISTA A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján 1. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató 2. Beiratkozás ideje, a fenntartó által engedélyezett osztályok száma

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége és továbbképzései

A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége és továbbképzései A pedagógusok iskolai végzettsége, szakképzettsége és továbbképzései SÁRBOGÁRDI MÉSZÖLY GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA Sorszám: Tanított tantárgy: Végzettség: Továbbképzés: 1 tanító, rajz tanító, rajz szak 2 angol

Részletesebben

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás. Dr. Majoros Anna.

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás. Dr. Majoros Anna. A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás Dr. Majoros Anna igazgatóhelyettes Erősségek Az intézet hírneve Nyitottság innovációra Vezetői

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettség További

Részletesebben

I N T É Z K E D É S I T E R V MECSEKALJAI ÁLTALÁNOS ISKOLA JURISICS UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA PÉCS, 2015. MÁRCIUS 18. KÉSZÍTETTE:

I N T É Z K E D É S I T E R V MECSEKALJAI ÁLTALÁNOS ISKOLA JURISICS UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA PÉCS, 2015. MÁRCIUS 18. KÉSZÍTETTE: IKT.SZ.: 34 78 / 28 1 / 2015. O R S Z Á G O S K O M P E T E N C I A M É R É S I N T É Z K E D É S I T E R V MECSEKALJAI ÁLTALÁNOS ISKOLA JURISICS UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA PÉCS, 2015. MÁRCIUS 18. KÉSZÍTETTE:

Részletesebben

Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról /

Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról / Tehetségről, a közoktatási törvényben /1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról / A gyermek, a tanuló jogai és kötelességei II. fejezet 10 (3) A gyermeknek tanulónak joga, hogy a) képességeinek, érdeklődésének,

Részletesebben

OSZTÁLYFŐNÖKI 606 OSZTÁLYFŐNÖKI 5 8. ÉVFOLYAM

OSZTÁLYFŐNÖKI 606 OSZTÁLYFŐNÖKI 5 8. ÉVFOLYAM OSZTÁLYFŐNÖKI 606 OSZTÁLYFŐNÖKI 5 8. ÉVFOLYAM OSZTÁLYFŐNÖKI 607 CÉLOK ÉS FELADATOK - Az osztályfőnöki munka célja a személyiségfejlesztés, az osztályközösség formálása, a különböző nevelési hatások integrálása.

Részletesebben

Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet

Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet 2008-2009-es tanév Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola 6800 Hódmezővásárhely, Szent István tér 2. 1 I. Bevezető A nevelőtestület

Részletesebben

2. Kérjük, szíveskedjen válaszolni az alábbi kérdésekre, + jelet téve a megfelelő rubrikába! Kérdések agyon Jónak Átlagos Gyenge

2. Kérjük, szíveskedjen válaszolni az alábbi kérdésekre, + jelet téve a megfelelő rubrikába! Kérdések agyon Jónak Átlagos Gyenge 9/A 1. Milyen elvárásai vannak iskolánkkal kapcsolatban? Kérjük, állítson fel fontossági sorrendet az 1-5 skála felhasználásával. Vigyázzon arra, hogy az 1. és 2. helyre maximum két területet jelölhet!

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista I. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató II. Beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma III. A nevelési-oktatási intézmény

Részletesebben

Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai

Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai Iskolapszichológusi feladatkörök és alkalmazási feltételek - a változó törvényi szabályozás tanulságai Előadók: N. Kollár Katalin, Tamás Márta 2012. április 24. Milyen törvények és rendeletek vonatkoznak

Részletesebben

Kedves Szülők! Tisztelettel köszöntjük Önöket és leendő első osztályos gyermeküket!

Kedves Szülők! Tisztelettel köszöntjük Önöket és leendő első osztályos gyermeküket! A mi iskolánk Kedves Szülők! Tisztelettel köszöntjük Önöket és leendő első osztályos gyermeküket! Minden család életében fontos esemény az iskolaválasztás és a beiratkozás. Döntésük megkönnyítéséhez szeretnénk

Részletesebben

TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ

TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ TEHETSÉGPROGRAM HAJÓS ALFRÉD ÁLTALÁNOS ISKOLA GÖDÖLLŐ 2010. A magyar iskolai tehetséggondozásnak jelentős értékei vannak, ezzel Európa élvonalában vagyunk a nemzetközi értékelések alapján, de ahhoz, hogy

Részletesebben

Budapest, 2013. október 25.

Budapest, 2013. október 25. Budapest, 2013. október 25. Kelemen Gabriella Pedagógiai szakértő RPI Az előadás tematikája A pedagógus portfólió, munkaportfólió Elkészítése elkerülhetetlen A minősítésben betöltött szerepe Hogyan készítsük

Részletesebben

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS TÁMOP 3.1.8.

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS TÁMOP 3.1.8. INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS TÁMOP 3.1.8. ISO 9000 FÓRUM XXII. NEMZETI KONFERENCIA Balatonalmádi, 2015. szeptember 17. ISOFÓRUM XXII. NK A MEGÚJULÓ KÖZNEVELÉS ÉRTÉKELÉSI KERETRENDSZERE Minősítés Tanfelügyelet

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

A SZAKTANÁCSADÓK FELADATAI A 48/2012. (XII.12.) EMMI RENDELET ALAPJÁN

A SZAKTANÁCSADÓK FELADATAI A 48/2012. (XII.12.) EMMI RENDELET ALAPJÁN A SZAKTANÁCSADÓK FELADATAI A 48/2012. (XII.12.) EMMI RENDELET ALAPJÁN Dr. Kaposi József 2014 A szaktanácsadó a köznevelési törvényben 61. A pedagógusok tevékenységét szakértők, szaktanácsadók segítik.

Részletesebben

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő

2011/2012. Különös közzétételi lista: Végzettség Szakképesítés Tanított osztályok és tantárgyak Közoktatás vezető Szakértő Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgy-felosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

Helyzetelemzés. Elengedhetetlené vált a pedagógusok szemléletváltása. gondolkodás és gyakorlat átalakítására és módosítására törekszik.

Helyzetelemzés. Elengedhetetlené vált a pedagógusok szemléletváltása. gondolkodás és gyakorlat átalakítására és módosítására törekszik. 2008/2009. tanév Helyzetelemzés A 2004/2005-ös tanévvel kezdődően működik iskolánkban az integrációs rendszer, s ennek részeként követelmény lett a módszertani ismeretek frissítése, újítása és bővítése.

Részletesebben

Alapelveink. Legfontosabb értékünk a GYERMEK. A gyermekeink érdeke mindenek felett áll! Gyermekeinket különleges gondozásban, védelemben részesítjük

Alapelveink. Legfontosabb értékünk a GYERMEK. A gyermekeink érdeke mindenek felett áll! Gyermekeinket különleges gondozásban, védelemben részesítjük Alapelveink Legfontosabb értékünk a GYERMEK A gyermekeink érdeke mindenek felett áll! Gyermekeinket különleges gondozásban, védelemben részesítjük Gyermekeink egyéni készségeinek és képességeinek figyelembevételével

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2012/2013. tanév

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2012/2013. tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2012/2013. tanév 1. A KOLLÉGIUMBAN DOLGOZÓ PEDAGÓGUSOK VÉGZETTSÉGE ÉS SZAKKÉPZETTSÉGE Név Igazgató Igazgatóhelyettes végzettség Szakképesítés (kompetencia terület) matematika-

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés)

Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés) Szülői elégedettségi kérdőív 2014/15 (11 kitöltés) 1/12 Kitöltői adatok statisztikái: 1. Kérjük, gondolja végig és értékelje azt, hogy a felsorolt állítások közül melyik mennyire igaz. A legördülő menü

Részletesebben

Ökoiskola munkaterv 2012/2013.

Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Ökoiskola munkaterv 2012/2013. Készítette: Stumpfné Zsolnai Éva M ó r, 2012. szeptember 1. Ökoiskola kritériumrendszere Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások: az iskola tevékenyégének

Részletesebben

Intézkedési terv a minőségirányítási program értékelése alapján 2011/2012-es tanév

Intézkedési terv a minőségirányítási program értékelése alapján 2011/2012-es tanév Gyulaffy László Általános Iskola 8412 Veszprém-Gyulafirátót, Vízi u. 24 OM azonosító: 037040 Intézkedési terv a minőségirányítási program értékelése alapján 2011/2012-es tanév Készítette: Fodorné Szöllősi

Részletesebben

Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n?

Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n? Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n? A tanári pálya iránt érdeklődő felvételizőként valószínűleg gondoltál már arra, hogy ehhez a hivatáshoz nemcsak a tudás közvetítése, hanem

Részletesebben

Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015

Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015 Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015 A Tervezést segítő Dokumentumok: 2011. évi törvény a nemzeti köznevelésről 2010. évi LXIII. törvény a közoktatási törvény módosításáról 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet

Részletesebben

ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2013/2014 tanév

ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2013/2014 tanév Telephelyek Székhely ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2013/2014 tanév Pedagógusok létszáma és végzettsége - 1 fő rajztanár - 1 fő drámapedagógus - 5 fő tánctanár Oktatott tantárgyak Összlétszám Csoportok száma

Részletesebben

Közzétételi lista. Szakképzettségek

Közzétételi lista. Szakképzettségek Közzétételi lista I. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató Lásd: Pedagógiai program 1.11 Az iskolába jelentkező tanulók felvételének és átvételének elvei + Nkt. 50, 51. II. III. IV. Beiratkozásra

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez

Részletesebben

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) hatályba lépésének ütemezése

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) hatályba lépésének ütemezése A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) hatályba lépésének ütemezése A törvény 2012. szeptember 1-jén lép hatályba, de legtöbb intézkedése késleltetve, illetve fokozatosan kerül bevezetésre,

Részletesebben

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1. Tel./Fax: 419-2413 ; 416-0437 e-mail: titkarsag@kolozsvariskola.hu Programterv 2015/2016-os tanév Szorgalmi idő: 2015. IX. 1.(kedd)- 2016.

Részletesebben

QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból

QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból QALL Végzettséget mindenkinek! A kamara támogató szerepe gazdasági szempontból Piacsek László Zoltán szakképzési tanácsadó Iparkamara A kamara feladatai, szerepe a szakképzésben 1. Gyakorlati képzőhelyek

Részletesebben

Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda

Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda Küldetésünk: A gyermek személyiségének fejlesztése családias környezetben Alapítás: 2012-ben az Audi Hungaria Iskola Intézményegységeként Két, 25-25 fős vegyes korosztályú csoport Egész napos felügyelet

Részletesebben

Különös Közzétételi Lista

Különös Közzétételi Lista Különös Közzétételi Lista 2013/2014. tanév Kisboldogasszony Katolikus Általános iskola 5932 Gádoros, Iskola u. 4. OM 201747 1. A felvételi lehetőségek Az intézmény az alábbiak szerint határozza meg a felvételi

Részletesebben

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015.

Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium. Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium Ökoiskola munkaterv 2014/2015. Készítette: Sümeginé Vitális Éva D e b r e c e n, 2014. szeptember 12. Feladatok tevékenységek határidő felelős A/ Általános elvárások:

Részletesebben

Debrecen Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Debrecen Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény TÁMOP 3.1.7 PROJEKT Referencia-intézményi szerepre való felkészülés folyamata, szakmai, szervezeti hozadéka Debrecen Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2012.11.15.

Részletesebben

Helyi tantervünk a NAT előírásaira épít, rögzítve a kötelezően tanítandó tananyagot, de szabadsággal élve abban, hogy saját arculatunkat kialakítsuk szabadon választható-tervezhető óráinkkal. Amennyiben

Részletesebben

Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében kiírt TÁMOP- 3.1.4-12/2 Innovatív iskolák fejlesztése című pályázatban való részvételre

Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében kiírt TÁMOP- 3.1.4-12/2 Innovatív iskolák fejlesztése című pályázatban való részvételre Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája 3060 Pásztó, Nagymező út 36. 1 124/2012. A határozat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

Részletesebben

Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium?

Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium? Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium? Helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk (Illyés Gyula) Az I. Béla Gimnázium Tehetséggondozó Középiskola Tehetségpont Ökoiskola, Madárbarát Iskola, Pénziránytű

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

A tanfelügyelet: a vezető mint pedagógus, a vezető mint vezető ellenőrzése

A tanfelügyelet: a vezető mint pedagógus, a vezető mint vezető ellenőrzése A tanfelügyelet: a vezető mint pedagógus, a vezető mint vezető ellenőrzése A tanfelügyeleti standardok fajtái 1. Az ellenőrzés területeinek megfelelő A vezető ellenőrzése - értékelése A pedagógusok ellenőrzése

Részletesebben

Gyakornoki felkészítés programja

Gyakornoki felkészítés programja Gyakornoki felkészítés programja Intézmény: A program érvényessége: Készítette: Jóváhagyta: Bedőné Fatér Tímea mentor Készült a gyakornok pedagógussal egyeztetve.. gyakornok Különleges körülmény, melyhez

Részletesebben

EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ. Inklúzió

EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ. Inklúzió EGYÜTTNEVELÉS INTEGRÁCIÓ = Inklúzió Integráció (együttnevelés) Inklúzió I-I-I Innováció A saját pedagógiai gyakorlatunk optimalizálására irányuló folyamat Integráció Inklúzió Az integrációval be kívánják

Részletesebben

Közzétételi lista. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége.

Közzétételi lista. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége. Közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.). MKM rendelet 8 (6) bekezdése kötelezi az intézményeket arra, hogy szülőket tájékoztassák az eredményességükről, felkészültségükről, a személyi feltételeihez kapcsolódó

Részletesebben

Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai

Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai A tanfelügyeleti standardok fajtái 1. Az ellenőrzés területeinek megfelelő A vezető ellenőrzése - értékelése A pedagógusok ellenőrzése

Részletesebben

Szabó Ferenc, Györgyiné Felföldi Éva, Sebőkné 42 Bencsik Elvira Kovács Andrea, Forgóné Balogh Erika, Mészárosné 42 Lajos Ildikó 14 Varga Andrea

Szabó Ferenc, Györgyiné Felföldi Éva, Sebőkné 42 Bencsik Elvira Kovács Andrea, Forgóné Balogh Erika, Mészárosné 42 Lajos Ildikó 14 Varga Andrea tanácsadás intézményi folyamat szaktanácsadó IKT fejlesztési folyamat szaktanácsadó Kompetenciaterületi mentorszaktanácsadó Szent László Általános Iskola Óraszám Pedagógusok 90 60 98 szövegértés-szövegalkotás

Részletesebben

Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV

Partneri elégedettségmérés 2007/2008 ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL 2007/2008. TANÉV ÖSSZEFOGLALÓ A PARTNERI ELÉGEDETTSÉGMÉRÉS EREDMÉNYEIRŐL. TANÉV 1 Bevezető Iskolánk minőségirányítási politikájának megfelelően ebben a tanévben is elvégeztük partnereink elégedettségének mérését. A felmérésre

Részletesebben

OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET

OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET Miskolci Magister Gimnázium OSZTÁLYFŐNÖKI TANMENET 2013/2014-es tanév 11. osztály Készítette : Berecz Mária OSZTÁLYFŐNÖKI MUNKATERV Az osztályfőnöki órák tematikája illeszkedik iskolánk nevelési koncepciójába

Részletesebben

ZÖLDLIGET MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ BAPTISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA (2481 Velence, Kis u. 1.)

ZÖLDLIGET MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ BAPTISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA (2481 Velence, Kis u. 1.) Fenntartói értékelés [Nkt.85. (3) bek., és 83. (2) bek. e), h) pontja alapján] a Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy által fenntartott ZÖLDLIGET MAGYAR-ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ BAPTISTA ÁLTALÁNOS

Részletesebben

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky

Részletesebben

A Petőfi Sándor Általános Iskola. a 2010/2011-es tanévre. Petőfiszállás, 2010. szeptember M U N K A T E R V E

A Petőfi Sándor Általános Iskola. a 2010/2011-es tanévre. Petőfiszállás, 2010. szeptember M U N K A T E R V E A Petőfi Sándor Általános Iskola M U N K A T E R V E a 2010/2011-es tanévre Petőfiszállás, 2010. szeptember Petőfiszállás 2. oldal, összesen: 8 A MUNKÁT MEGHATÁROZÓ JOGSZABÁLYOK, DOKUMENTUMOK A közoktatásról

Részletesebben

Különös közzétételi lista:

Különös közzétételi lista: Különös közzétételi lista: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. Nevelő oktató munkát segítők száma, szakképzettsége 3. Iskolai

Részletesebben

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON

DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON DIGITÁLIS KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE TANÍTÁSI ÓRÁKON Juhász Gabriella A digitális kompetencia fogalma A digitális kompetencia az elektronikus média magabiztos és kritikus alkalmazása munkában, szabadidőben

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1.A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. tanító,

Részletesebben

Az e-portfólió dokumentumai és a védés alapján

Az e-portfólió dokumentumai és a védés alapján 1. kompetencia: Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás 1.1. Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. 1.2. Rendelkezik a szaktárgy tanításához

Részletesebben

FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2015/2016

FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2015/2016 FELSŐS MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2015/2016 Készítette: Kulcsárné Balázsi Erika Munkaközösség vezető Apagy, 2015.08.31. 1 A gondolkodás teszi az ember nagyságát. (...) Az ember minden méltósága a gondolkodásban

Részletesebben

Akkreditált pedagógus továbbképzések

Akkreditált pedagógus továbbképzések Akkreditált pedagógus továbbképzések Megnevezés Alapítási engedély száma Óraszám A csapatépítés gyakorlati módszerei a pedagógus munka során 82/105/2012 30 A differenciált tanulásszervezés lehetőségei

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokkal működik intézményünk. Intézmény neve: Általános Iskola Tápiószele

Részletesebben

Köznevelési törvény. A hatályba lépés fontosabb dátumai

Köznevelési törvény. A hatályba lépés fontosabb dátumai Köznevelési törvény A hatályba lépés fontosabb dátumai 2012. szeptember 1. Ekkor lép hatályba a nemzeti köznevelésről szóló törvény, de legtöbb intézkedése késleltetve, illetve fokozatosan kerül bevezetésre.

Részletesebben

GYERMEKVÉDELMI ÉVES MUNKATERV 2012 2013.

GYERMEKVÉDELMI ÉVES MUNKATERV 2012 2013. Körösladányi Általános Művelődési Központ Zöldág Napköziotthonos Óvodája és Bölcsődéje 5516 Körösladány, Arany János utca 7. E-mail: klovoda@fuzestv.hu; zoldagovi@gmail.com / Web: www.amkkorosladany.hu

Részletesebben

Jelentkezési határidő: 2013. augusztus 30-ig.

Jelentkezési határidő: 2013. augusztus 30-ig. OKLEVELET ADÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEK AZ ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KARÁN a 2013/2014. tanévben 1. Pedagógus szakvizsga választható modullal 2. Angol nyelv az óvodában 3. Az anyanyelvi kompetencia fejlesztésének

Részletesebben

Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium

Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium A 2014/2015-es tanév munkaterve 1 Leviczky Cirill igazgató 1. BEVEZETÉS A 2014/2015-ös tanév munkatervének elkészítése különösen az

Részletesebben

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM. ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési hely:...ir.sz...(település)...(utca, Telefon: Apja neve: E-mail:

SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM. ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési hely:...ir.sz...(település)...(utca, Telefon: Apja neve: E-mail: Ha igen SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1. A GYERMEK, A TANULÓ SZEMÉLYI ADATAI: Név: Lakcímetartózkodási helye: ir.sz. (település) (utca, hsz.) Születési hely: Születési dátum (év, hó, nap): Anyja neve:

Részletesebben

Előterjesztés 6. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 25-i ülésére

Előterjesztés 6. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 25-i ülésére Előterjesztés 6. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 25-i ülésére Tárgy: I. A Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskola (alsó tagozat) intézményvezető-helyettesi

Részletesebben

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013.

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. Munkaközösségünk helyzete: 6 napközis csoport működik délutános műszakban. A napközis nevelők munkájába több osztálytanító is bekapcsolódik. Minden napközis

Részletesebben