Portfólió. Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola. Történelem, 11. évfolyam I. félév

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Portfólió. Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola. Történelem, 11. évfolyam. 2013. I. félév"

Átírás

1 Portfólió Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Történelem, 11. évfolyam I. félév

2 I. ESSZÉ 1. RÖVID FELADAT: A feladat a francia abszolutizmussal kapcsolatos. (2012, május középszint) Mutassa be a forrás és ismeretei segítségével, hogyan valósult meg az abszolutista kormányzás XIV. Lajos Franciaországában! Uraim, azért hívattam önöket, hogy elmondjam: eddig az államügyeket saját akaratomból a néhai Mazarin bíboros úr irányította. Most elérkezett az ideje, hogy magam kormányozzak. Önök segíteni fognak a tanácsaikkal, amikor én kérem Önöktől. Elrendelem, kancellár úr, hogy semmit se pecsételjen le az én parancsom nélkül, és Önök, Államtitkár urak, a rendelkezésem nélkül semmit sem írhatnak alá, még egy útlevelet sem. (XIV. Lajos beszéde a miniszterekhez Mazarin halálának másnapján; 1661) Szempontok Elérhető pont Elért pont Feladatmegértés 4 Tájékozódás térben és időben 4 Szaknyelv alkalmazása 4 Források használata 4 Eseményeket alakító tényezők feltárása 6 Megszerkesztettség, nyelvhelyesség 2 Összpontszám 24

3 2. RÖVID FELADAT: Az ábra segítségével mutassa be, hogyan valósultak meg az USA 1787-ben létrehozott alkotmányában a felvilágosodás elgondolásai! (2004, emelt szint)

4 Szempontok Elérhető pont Elért pont Feladatmegértés 4 Tájékozódás térben és időben 4 Szaknyelv alkalmazása 4 Források használata 4 Eseményeket alakító tényezők feltárása 6 Megszerkesztettség, nyelvhelyesség 2 Összpontszám HOSSZÚ FELADAT: A feladat a Rákóczi-szabadságharcra vonatkozik. (2007, május középszint) Mutassa be a Rákóczi-szabadságharc első időszakát ismeretei és a források alapján! Válaszában érintse a hadsereg-szervezési kérdéseket és a külpolitikai helyzetet! Használja a történelmi atlaszt! [ ] megszálltunk egy Klimec nevű faluban, a Magyarországot és Lengyelországot elválasztó Beszkid-hegyek lábánál. Ez, ha jól emlékszem, június 16-án volt. [ ] elrendeltem, vezessék hozzám a hegy túlsó oldalán tartózkodó csapatokat. Déltájban érkeztek, botokkal és kaszákkal felfegyverezve. Ötszáz ember helyett alig volt kétszáz gyalogos, rossz parasztpuskákkal felszerelve, velük ötven lovas. Vezérük Esze Tamás volt, egy paraszt, tarpai jobbágyom [ ] A népség parancsnokai között csak Móriczot és Horváthot lehetett katonának nevezni, Majos, aki velem jött, nemességének előjogán akarta őket vezényelni, de részegeskedő, pimasz és összeférhetetlen fiatalember volt, s ezért nem alkalmas erre a tisztségre. De ez a népség nem is akarta a parancsait követni, a magyar nép és nemesség között fennálló természetes gyűlölet miatt. Végeredményben azonban mindnyájan olyan tudatlanok és összeférhetetlenek voltak, hogy még egy tizedes feladatát sem voltak képesek ellátni. De minthogy a nép tisztelte őket, nem lehetett elvenni a rangjukat, egyébként akkor nem is lehetett volna a helyükre jobbakat találni. (II. Rákóczi Ferenc emlékirata a szabadságharc kezdetéről) [ ] a hadak, nem találván több ellenséget, s azt vélvén, hogy egész Magyarország meghódításával

5 biztonságba jutottak, a maguk dolgával kezdtek törődni és az ellenségtől ejtett prédával visszavonultak. Mindent megkíséreltem Felség ami tőlem tellett, hogy a szerte kóborló hadakat összegyűjtsem, mégis mivel a nagyon kemény szigorúságnak kárát vallhattam volna oly hadi nép közt, amelyet mind a szabadság túlzottan tágas felfogása, mind személyem igen nagy kedvelése lelkesít, a fenyegetéseket ígéretekkel és kedvükben járással váltogattam, nehogy bármit is elmulasszak, amivel hazámnak és Felségednek ügyét előbbre vihetem. (Rákóczi levele XIV. Lajosnak; 1704.) A höchstädti csatavesztés [ ] megfosztott még a reményétől is annak, hogy egyesülhessek a bajor választófejedelemmel. Ez a remény volt egyetlen alapja annak, hogy belefogtam a háborúba, melynek nehézségeit nagyon is előre láttam. (Részlet Rákóczi Ferenc emlékiratából)...

6 . Szempontok Elérhető pont Elért pont Feladatmegértés 8 Tájékozódás térben és időben 4 Szaknyelv alkalmazása 4 Források használata 8 Eseményeket alakító tényezők feltárása 10 Megszerkesztettség, nyelvhelyesség 8 Összpontszám 42

7 II. SZAKSZÖVEG ÉRTELMEZÉSE Válaszoljon a kérdésekre a szöveg alapján! a) Magyarázza meg az alábbi fogalmakat a szöveg alapján! annektál: Banque de France: Becsületrend: Code Civil: Direktórium: felperzselt föld taktikája: Grande Armée: kartácstűz: konkordátum: kontinentális zárlat: Konvent: konzulátus: Közjóléti Bizottság: mameluk: marsall: nacionalista: partizánháború: republikánus: royalista: szalon: 20 pont b) Milyen kapcsolat fűzte az alábbi személyeket Napóleonhoz? Arthur Wellesley, Wellington első hercege: Augustine de Robespierre:

8 Emmanuel Joseph Sieyes: Horatio Nelson: Josephine de Beauharnais: Letizia Ramolino: Louis Antoine Fauvelet de Bourienne: Mária Lujza: Mihail Illaniorovics Kutuzov: Pasquale Paoli: Paul Barras: VII. Pius: 12 pont c) Napóleon életének milyen jelentős eseménye fűződik az alábbi helyszínekhez? Korzika: Autun: Auxonne: Toulon: Campo Formio: Marengo: Trafalgar: Tilsit: Borogyino: Lipcse: Fontainebleau: Cannes: Waterloo: Wagram: Szent Ilona: 15 pont

9 d) Tegye megfelelő sorrendbe a legalacsonyabbtól a legmagasabb felé haladva Napóleon rangjait! hadapród hadnagy százados őrnagy alezredes dandártábornok tüzérparancsnok hadseregparancsnok első konzul császár 5 pont e) Igazak vagy hamisak az alábbi állítások? Jelölje I. illetve H betűvel! Napóleon francia területen született. A forradalmi időszámítás első éve 1791, az alkotmány kiadásának éve volt. Napóleon minden testvére királyi címet kapott. Napóleont a pápa koronázta császárrá. A magyar nemesi felkelő sereget a franciák ellen hívták össze utoljára. Napóleon örököse Róma királya lett. Napóleon sírját Párizsban látogathatjuk meg. A legtöbb történész szerint Napóleon halálát influenza okozta. 8 pont I. Napóleon Napoleone di Buonaparte néven született augusztus 15-én a Korzika szigetén fekvő Ajaccio városában, Carlo Buonaparte ügyvéd és képviselő, illetve Letizia Ramolino genovai köznemes nyolc gyermeke közül másodikként. Testvérei: Joseph (legidősebb gyermek, később nápolyi, majd spanyol király), Lucien, Elisa, Louis (későbbi holland király), Paulina (később Borghese herceg felesége), Karolina és Jerome (később Vesztfália királya). Korzika szigetét nem sokkal a leendő császár születése előtt vásárolta meg Franciaország a Genovai Köztársaságtól. A franciásabban csengő Napoléon Bonaparte nevet csak később vette fel, majd családjától is megkövetelte a névváltoztatást.

10 A korzikai Buonaparték toszkánai kisnemesi család leszármazottai voltak, akik a 16. században telepedtek le Korzikán. A családban mindig korzikai nyelven beszéltek. Élete végén, Szent Ilonán töltött száműzetésében is volt társaságában egy korzikai inas, akivel anyanyelvén tudott társalogni, hogy senki se értse. Édesapja, Carlo Buonaparte ügyvéd volt, akit 1777-ben Korzika képviselőjévé neveztek ki XVI. Lajos francia király udvarában. Napóleon gyermekkora Még tíz éves sem volt, amikor 1778 decemberében édesapja magával vitte Franciaországba, ahol néhány hónapig az autuni kollégiumba járt, majd ösztöndíjasként beíratták a Briennele-Château-i királyi katonai nevelőintézetbe. A nagy múltú intézményben öt évet töltött. Ahogy később Bourienne iskolatársa és barátja elbeszélte, Bonaparte rendkívüli képességekről tett tanúságot a matematikában, és ebben a tárgyban mindig osztályelső volt. Kitűnő eredményeket ért el a történelemben, a földrajzban és más tantárgyakban is, nyelvérzéke viszont nem volt. Írása pedig egyszerűen olvashatatlan volt és ez nem is változott. Az ekkor még harcos, franciaellenes korzikai hazafi Napóleon sorozatosan összetűzésbe került iskolatársaival. Miután 1784-ben befejezte a brienne-i iskolát, tüzér hadapródként a párizsi École Royale Militaire katonai iskola diákja lett szeptemberében akkoriban nem szokatlan módon, mindössze 16 évesen - tette le a tiszti vizsgát, és hadnaggyá nevezték ki. Ezzel megkezdte tiszti karrierjét, és 1786 januárjában tényleges katonai szolgálatra jelentkezett. A valence-i és az auxonne-i helyőrségekben szolgált 1789-ig, a forradalom kitöréséig. Katonatisztként a forradalomban A forradalom idején Napóleon katonatisztként fokozatosan haladt felfelé a ranglétrán. Hamar a tüzérséghez került, és már 1792-ben, mindössze 23 évesen századossá léptették elő, majd egy évvel később már őrnagy lett belőle. Szolgálata közben többször is visszatért Korzikára, ahol hármas küzdelem alakult ki a korzikai nacionalisták, a royalisták és a forradalmárok között. Végül 1793 áprilisában családjával együtt Franciaországba kellett menekülnie, miután szembekerült a sziget elszakadásáért küzdő Pasquale Paolival. Napóleon katonatiszti felemelkedésének kezdete egybe esett a jakobinus diktatúra (1792 nyara 1794 nyara) kialakulásával. A jakobinus állam élére Robespierre, Sain-Just, Carnot és Couthon került, és a "mindenható" Közjóléti Bizottság irányított mindent Franciaországban. A jakobinusok két éves uralmuk alatt összesen kivégzést foganatosítottak. A Robespierre vezette rendszer a belső tisztogatások után az országszerte több nagyvárosban kialakuló royalista (királypárti) felkelések leverésébe kezdett. A lázadások elfojtásához határozott, képzett és elszánt fiatal tisztekre volt szükség, akik közül néhányan mint Napóleon is kihasználták az alkalmakat karrierjük fellendítésére. A legjelentősebb felkelések Vendee megyében, illetve Toulonban alakultak ki. Napóleon őrnagyként 1793 júliusában Toulonba rendelték. Új megbízatása előtt léptették elő alezredessé, majd arra utasították, hogy ágyúival verje vissza a francia royalistákat, és az őket támogató, partraszállásra készülő angolokat. Napóleon kiemelkedő tehetséggel és sikerrel hajtotta végre a feladatot. A rohamban maga Bonaparte is megsebesült, combját találat érte. Ám dicsőségéért a jakobinus hadvezetés dandártábornokká léptette elő. A váratlan és hirtelen tábornoki kinevezés után azonban egy időre lelassult karrierje elején egy időre az itáliai francia hadsereg egyik tüzérparancsnoka lett, ám a tábornoki ranglétra magasabb szintjeire már nem tudott felkapaszkodni. Közben egy ideig Augustin de Robespierre-rel, a forradalmár Maximilien de Robespierre öccsével is együtt dolgozott, ám ez a kapcsolat később kis híján az életébe került júliusában a jakobinusok megbuktak, és a hatalom új birtokosai, a nagypolgárság köréből kikerülő Paul Barras, Tallien és Letourneur sorra végeztették ki azokat, akik korábban Robespierre lelkes hívei voltak. Napóleont is jakobinus barátnak tartották, és hazaárulás vádjával augusztus 6-án bebörtönözték. Szerencséjére kiderült, hogy csupán egyszerű katonatisztként vett részt a jakobinus uralomban, így két hét után szabadon engedték. Ezen időszakban döbbent rá arra, hogy el kell látogatnia Párizs előkelő, és népszerű társasági szalonjaiba, hogy pártfogókat, támogatókat keressen. Így lett végül madame Tallien párizsi szalonjának rendszeres

11 látogatója. A híres szalon a francia főváros társasági életének középpontja volt, vagyis a legideálisabb hely arra, hogy a hatalmasságok kegyeibe férkőzzön. Itt sikerült megismerkednie a korabeli Franciaország leghatalmasabb emberével, Barrassal. Barras felfigyelt az ambiciózus katonatisztre, és elhatározta, ad számára egy esélyt arra, hogy bizonyítsa kiemelkedő tábornoki képességeit. A royalisták október 5-én (a forradalmi időszámítás szerint a IV. év vendémiaire 13-án) megpróbálták átvenni a hatalmat Párizsban. A teljhatalommal felruházott Barras Bonapartét nevezte ki szárnysegédjévé, és a Tuileriák palotájában székelő Konvent védelmére gyorsan összetoborzott seregek parancsnokává. Egy fiatal lovastiszt, Murat segítéségével számos tüzérségi egységet szerzett (Murat később Bonaparte sógora lett). Az ágyúkat másnap a támadók visszaszorítására használta. Később azzal dicsekedett, hogy kartácstűzzel 300 felkelő lemészárlásával tisztította meg az utcákat. A felkelés határozott leverésével elnyerte Barras kegyeit, aki innentől kezdve támogatni és segíteni kezdte karrierjét. Barras kérésére a végrehajtó hatalmat gyakorló Direktórium 1796-ban Bonaparte tábornokot nevezte ki az itáliai hadsereg parancsnokává. Bár ekkoriban a legfontosabb front a német és hollandiai területen húzódott, és így az itáliai másodlagos hadszíntér volt, Napóleon mégis óriási lehetőséget látott a kinevezésben. Élete minden szempontból gyökeresen megváltozott. Heteken belül romantikus kapcsolatot létesített a kivégzett Alexandre de Beauharnais vikomt özvegyével, Barras volt szeretőjével, Josephine de Beauharnaisval és 1796-ban feleségül vette. Észak-Itália meghódítása Két nappal házassága után Bonaparte Nizzában átvette a francia Itáliai Hadsereg vezetését, és március 27-én sikeres hadjáratot indított Észak-Itáliában az osztrák és szárd piemonti erők ellen. Győzelmet győzelemre halmozott, és elfoglalta Milánót. A Lodinál aratott győzelme a kis káplár dicsősége után óriási népszerűségre tett szert katonái körében. Ezt részben annak is köszönhette, hogy magas rangja ellenére sokkal több időt töltött katonái körében, mint az összes többi francia tábornok együttvéve. Kiszorította az osztrákokat Lombardiából, és legyőzte a Pápai Állam hadseregét is, a Francia Köztársaság pedig annektálta a Pápai Állam egyes területeit ben Bonaparte Ausztria ellen vezette seregeit. Legfőbb győzelme a Mantovai osztrák vár bevétele volt, és a Rivoli melleti csata. Győzelmei miatt az osztrákok kénytelenek voltak békét kötni Itáliában. Ez volt a híres Campo Formió-i béke. A béke Észak-Itália területének nagy részét a Francia Köztársaság uralma alá rendelte, Németalfölddel és a Rajna melletti területekkel együtt. Bonaparte ezután Velencébe vonult és megadásra kényszerítette a várost, véget vetve a Velencei Köztársaság ezeréves függetlenségének végén Bonaparte az általa elfoglalt észak-, és közép-itáliai területek nagy részét a csatlós Ciszalpin Köztársaságban egyesítette. Napóleon népszerűsége Az itáliai hadjárat sikere nyomán Bonaparte franciaországi politikai befolyása is megnőtt. Az évi választások megnövelték a royalista párt hatalmát, akik Napóleont kezdték támadni itáliai fosztogatásai miatt. Bonaparte szeptember 4-én Pierre Augereau tábornokot küldte Párizsba, hogy államcsínnyel vegye át a hatalmat, és tisztítsa meg várost a royalistáktól (fructidor 18.). Ez ismét Barras és republikánusai kezébe adta a hatalmat, de Napóleon seregeinek a városban kellett maradniuk, hogy fenntartsák a rendet. Bonaparte decemberben győzelmes hódítóként tért vissza a fővárosba. Népszerűsége messze felülmúlta a Direktórium tagjaiét. A Direktórium tartva Napóleon növekvő befolyásától kinevezte őt az Egyiptom ellen készülő hadsereg parancsnokává. Bonaparte következő hadjárata súlyos kudarccal végződött ban seregével Egyiptom ellen vonult, hogy a briteket elvágja Indiától. Málta elfoglalása után Alexandrián keresztül Kairóba vonult, és a piramisok csatájában legyőzte a mamelukok hadseregét. A Nelson admirális vezette brit flotta azonban megtámadta hajóit, és az abukiri csatában győzelmet aratva megsemmisítette a franciák flottáját. Az Egyiptomban rekedt

12 hadvezér folytatta az ország közigazgatásának átszervezését, a kíséretében lévő tudósok pedig az ókori egyiptomi kultúrát tanulmányozták. Miután az Oszmán Birodalom hadat üzent Franciaországnak, Bonaparte bevonult Szíriába. Akkónál azonban a brit parancsnokság alatt harcoló törökök visszavonulásra kényszerítették. Eközben létrejött a második francia-ellenes koalíció, amelynek hadereje 1799 tavaszán visszaszorította az itáliai hadsereget. Emiatt Franciaországban zavargások kezdődtek a Direktórium ellen. Napóleon hatalomátvétele (Brumaire-i államcsíny) Bonaparte tábornok seregét Egyiptomban hátrahagyva, a rá vadászó brit flotta éberségét kijátszva néhány hívének kíséretében visszatért Párizsba. A fővárosba érve Sieyes, Ducos, Fouché, és Taleyrand a várakozásoknak megfelelően azonnal Napóleon mellé álltak, és november 9-én (a VIII. év brumaire 18-án) államcsínnyel, együttesen buktatták meg Barrast. Napóleon lemondatta a Direktórium tagjait, katonáival szétkergette az Ötszázak Tanácsát (vagyis feloszlatta a törvényhozást) és létrehozta a háromtagú Konzulátust. Első Konzulként lényegében katonai diktatúrát hozott létre. Óriási hatalom összpontosult a kezében: ő nevezte ki a minisztereket, a tábornokokat, a köztisztviselőket, a bírákat és az Államtanács tagjait. A belső stabilitás megteremtéséhez először le kellett zárnia a háborút. A marengói diadal után először az osztrákokkal megkötötte a lunéville-i békét (1801), majd az angolokkal az amiens-i békét (1802). A hálás francia nép augusztusában Napóleont örökös konzullá választotta. Rendelkezéseinek java része túlélte a 19. század politikai változásait, ezek biztosították a modern Franciaország alapjait. A prefektúra rendszer bevezetésével erősen központosította a közigazgatást, jelentősen megerősítette a rendőrséget. Az adóbeszedés hatékonyságának növelése és a francia nemzeti bank, a Banque de France megalapítása (1800) révén stabilizálta az ország pénzügyi helyzetét. Az oktatást kiemelt közszolgáltatásként kezelte. A VII. Pius pápával kötött konkordátum (1802) az egyház és a forradalom kiegyezését jelentette, és a dokumentum lényegében elismerte a vallásszabadságot is. A katonai és polgári érdemek elismerésére tekintet nélkül származásra és vallásra létrehozta a Becsületrendet ben vezette be a Code Napoléont (Code Civil, Napóleon törvénykönyve). A császár Az 1804-es royalista-összeesküvés véres megtorlását és Enghien hercegének kivégeztetését követően a Szenátus felajánlotta Bonaparte tábornoknak a császári címet, és május 28-án kikiáltották a császárságot. A párizsi Notre-Dame székesegyházban, VII. Pius pápa jelenlétében Napóleon megkoronázta magát. A franciák császára családtagjainak (Lucien öccse kivételével) császári hercegi címet adományozott, legkiválóbb tábornokait Franciaország marsalljaivá léptette elő, és híveinek új, császári nemességet hozott létre (1808) májusában, Milánóban Itália királyává koronázták. Napóleonnal szemben 1803 és 1805 között csak az erős hadiflottával rendelkező Nagy-Britannia volt képes ellenállást kifejteni. A császár 1804-ben hozzálátott az Anglia elleni invázió előkészítéséhez, azonban ben Nelson a trafalgari csatában megsemmisítő vereséget mért a francia spanyol hajóhadra, így Napóleon terve a szigetország meghódítására meghiúsult ben Nagy-Britannia, Oroszország és Ausztria létrehozta a harmadik koalíciót, melyhez 1806-ban Poroszország is csatlakozott, létrehozva a negyedik koalíciót. Napóleon megtámadta az oroszokat és az osztrákokat, és győzelmet aratott Ulmnál, majd Austerlitznél (1805). A poroszok Jénánál és Auerstädtnál (1806) szenvedtek vereséget, az oroszok pedig Friedlandnál (1807). A tilsiti béke után Napóleon lett Európa irányítója. Angliát a Berlinben 1806-ban kiadott kontinentális zárlattal próbálta térdre kényszeríteni ben lerohanta Spanyolországot és Portugáliát, ez azonban a lakosság ellenállása miatt véres és elhúzódó partizánháborúba torkollott. Az osztrákok által kovácsolt ötödik koalíció újabb támadást indított ellene, Károly főherceg vezetésével Aspern-Esslingnél komoly küzdelemre késztették, de Ausztria Wagramnál ismét vereséget szenvedett, így Napóleon Bécset is elfoglalhatta. Wagramot megelőzően

13 Napóleon Magyarországra is betört és a győri ütközetben legyőzte a magyar seregeket, így ő volt az utolsó, akivel a magyar nemesi felkelés összemérhette az erőit. A Spanyolországban és Portugáliában elszenvedett kisebb kudarcok ellenére Napóleon 1810-ben hatalma csúcsára jutott. A hódítások révén létrejött a csatlós királyságok rendszere, amelyek trónjain többnyire rokonai ültek. Legfőbb vágya az volt, hogy fiú örököse legyen, ezért elvált Joséphine-től és feleségül vette Mária Lujza osztrák főhercegnőt, I. Ferenc osztrák császár legidősebb leányát ben megszületett a trónörökös, Napoléon François Joseph Charles Bonaparte, akit azonnal Róma királyává nevezett ki. Időközben megromlott a kapcsolat Franciaország és Oroszország között ben Napóleon megindította a támadást Oroszország ellen. Az oroszok egy ideig csak visszavonultak, és a felperzselt föld taktikáját alkalmazták. Kutuzov, az orosz hadsereg főparancsnoka végül Borogyinónál felvette a harcot Napóleonnal. A csatában egyik fél sem tudott kicsikarni döntő győzelmet, az oroszok ismét visszavonultak. Napóleon elfoglalta Moszkvát, de a tél közeledte miatt visszavonulásra kényszerült. November végén a Brezina folyón való átkelésnél a Grande Armée maradványa is kis híján megsemmisült ban minden addiginál szélesebb keretekben létrejön a Napóleon-ellenes hatodik koalíció. Napóleon májusában ismét diadalmaskodott az oroszok és a poroszok fölött Lützennél és Bautzennél. Nem fogadta azonban el azt az egyébként roppant előnyös feltételeket tartalmazó békeajánlatot, amelyet Ausztria ajánlott fel a prágai kongresszuson. Ekkor az Osztrák Császárság is csatlakozott a Napóleon-ellenes koalícióhoz. Hatalomra kerülése óta a legnagyobb kudarc a lipcsei ún. népek csatájában érte, ahol a Grande Armée a szövetséges (szász, württembergi, hesseni) csapatok átállásai miatt megsemmisítő vereséget szenvedett ben a koalíció csapatai már elérték Franciaország határát. Kihirdették, hogy nem a francia nép ellen, hanem a császár ellen harcolnak. Márciusban elfoglalták Párizst április 6-án marsalljai követelésére Napóleon császár Fontainebleau-ban lemondott a trónról fia, Napoléon François Joseph javára. Elba és a száz nap A fontainebleau-i szerződés értelmében megtarthatta császári címét, saját királyságként megkapta Elba szigetét, a francia állam évi 2 millió frankot biztosított számára, és magával vihette 400 főnyi testőrségét. Napóleon azonban nem nyugodott bele hatalma elvesztésébe. Figyelemmel kísérte az európai eseményeket, és úgy döntött, visszatér Franciaországba március 1-jén szállt partra testőrségével Cannes-nál. Miközben átkelt az Alpokon, a republikánus érzelmű parasztok felsorakoztak mellette és Grenoble közelében az elfogására küldött hadsereg is átállt hozzá. Március 20-án már Párizsban volt. Visszatérése után a nép lelkesedése hamar alábbhagyott, és egyre

14 nyilvánvalóbbá vált, hogy a visszatérés kudarcra van ítélve. Hogy megakadályozza a szövetséges csapatok találkozását, seregével villámgyorsan Belgiumba vonult. Itt Waterloonál a Wellington herceg vezette brit csapatokkal csapott össze. Az öldöklő küzdelemben már-már sikerült felülkerekednie, amikor felbukkantak a Blücher porosz tábornagy vezette csapatok. A kimerült franciák minden hősiességük ellenére súlyos vereséget szenvedtek. Párizsban a törvényhozás lemondásra kényszerítette a császárt. Napóleon a brit kormánytól kért védelmet, azonban nem engedték angol földre, hanem az Atlanti-óceán déli részén fekvő Szent Ilona szigetére száműzték. Szent Ilona szigete és halála Napóleon a HMS Bellerophon hadihajó fedélzetén július 15-én indult el Szent Ilona szigetére, ahova október 15-én érkezett meg kisszámú kíséretével. Szent Ilonán a Longwood House-ban élt haláláig. A száműzetésben rendszeres napirend szerint élt, idejét beszélgetésekkel, sétákkal, valamint emlékiratai tollba mondásával töltötte. Itt halt meg 1821-ben ben Joinville hercege, Lajos Fülöp király fia hazaszállította Napóleon hamvait, és Párizsban az Invalidusok templomában helyezték örök nyugalomra. Halálával kapcsolatban felmerült az arzénmérgezés lehetősége. Az állítólag Napóleontól származó hajtincsekben az egészséges arzénszint sokszorosát mutatták ki, de ez származhat a korban divatos gyógyszerekből és a szintén divatos, arzéntartalmú hajápoló szerektől. Amikor felnyitották a koporsóját, a testet teljesen épen találták. Az arzén meglassítja a szövetek bomlását, ehhez pedig nagy mennyiségű arzénnak kellett lennie a testében. Sokáig a gyomorrákot tartották halála okának, ennek lehetőségét még mindig sokan reálisabbnak tartják, de néhány tünettől eltekintve ez is kizárt, mert Napóleon a száműzetésben rendkívül meghízott, a rák viszont krónikus soványságot idézne elő. Ezzel szemben az arzénmérgezés járhat elhízással. Más feltételezések szerint szobájának a falát díszítő tapéta ragasztóanyaga gyengítette le a szervezetét, így influenza következtében hunyt el, de ezt a feltevést kevés történész osztja.

15 III. GYŰJTŐMUNKA Válasszon ki az alábbi témák közül egyet és gyűjtsön róla információkat a forrás megjelölésével! a) A szabadkőműves mozgalom b) Az észak-amerikai indiánok története a XVIII-XIX. században c) Mária Terézia családi élete

16 Esszék Szakszöveg értelmezése Gyűjtőmunka

ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK

ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK A francia forradalom kezdete Ki volt a francia uralkodó 1789-ben? XVI. Lajos. Mit jelentett az abszolutizmusa? Korlátlan királyi önkényuralmat. Miért került államcsőd közeli helyzetbe

Részletesebben

ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában

ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában A félszigeti háború, ahogy a későbbiekben a történészek elnevezték, a napóleoni háborúk egy jelentős részét képezte. A francia hadsereg folyamatosan

Részletesebben

*Sokan a cím állítására bizonyosan felkapják a fejüket. A világ legnagyobb hajó katasztrófája és "Wilhelm Gustloff"?*****

*Sokan a cím állítására bizonyosan felkapják a fejüket. A világ legnagyobb hajó katasztrófája és Wilhelm Gustloff?***** *Sokan a cím állítására bizonyosan felkapják a fejüket. A világ legnagyobb hajó katasztrófája és "Wilhelm Gustloff"?* Szinte mindenkinek, aki a "hivatalos történetírás" műveit olvassa, annak a világ legnagyobb

Részletesebben

A KÖZÉPISKOLÁSOK FELADATAI. 1. 1849. január 1. 2. 1849. január 3. 3. 1849. január 5. 4. 1849. január 8.

A KÖZÉPISKOLÁSOK FELADATAI. 1. 1849. január 1. 2. 1849. január 3. 3. 1849. január 5. 4. 1849. január 8. A KÖZÉPISKOLÁSOK FELADATAI 1. TOTÓ Melyik válasz a helyes? a) Mikor szállta meg Windischgrätz a fővárost? 1. 1849. január 1. 2. 1849. január 3. 3. 1849. január 5. 4. 1849. január 8. b) Melyik várost szabadította

Részletesebben

Az Oszmán Birodalom kialakulása Törökellenes harcok 1458-ig

Az Oszmán Birodalom kialakulása Törökellenes harcok 1458-ig SZAMOSI LÓRÁNT Az Oszmán Birodalom kialakulása Törökellenes harcok 1458-ig A. Az oszmán állam kialakulása, az első hódítások Ha manapság a török szót meghalljuk mindenkinek a mai Török Köztársaság lakossága

Részletesebben

KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után

KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után A Habsburgok és a Nassauiak, akik együttműködtek V. Károly uralkodása idején, élesen összecsaptak egymással II. Fülöp

Részletesebben

A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása

A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása Kapronczay Péter A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása Napjainkban, a médiában közzétett hírekben az elsők között szerepelnek a Balkán-félsziget népeinek egymás ellen vívott politikai és katonai

Részletesebben

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt AZ ANGOL H A D I F L O T T A Irta: SZALAY ISTVÁN A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt részei között

Részletesebben

Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán -

Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán - Az Oszmán Birodalom a XIV-XVI. században 13. sz. vége Turkisztánból, határőrök Kisázsiában szeldzsuk din. kihalása 13o1. I. Oszmán - szultán - önállósodik a szeldzsuk törököktől 1389. Rigómező - balkáni

Részletesebben

1914-18. magyar harcterein. VIII. A Gorlicei csata (1915. május 2-5.)

1914-18. magyar harcterein. VIII. A Gorlicei csata (1915. május 2-5.) Részletek Veress Zoltán 1914-18. magyar harcterein (81-88. o.) VIII. A Gorlicei csata (1915. május 2-5.) A központi hatalmak fő hadvezetésben ismét viták folytak: ismét Falkenhayn ellenében Conrad, Hindenburg

Részletesebben

Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok

Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok JELENKOR Az olasz ellenállás és a szövetségesek közötti kapcsolatok A II. világháború történelmével foglalkozó átlagember gondolatában a fasiszta Németország által megtámadott országokban kibontakozó ellenállási

Részletesebben

A VÁROSOK SZÜLETÉSE ÉS A RENDISÉG KIALAKULÁSA (11-13. század)

A VÁROSOK SZÜLETÉSE ÉS A RENDISÉG KIALAKULÁSA (11-13. század) Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra Egyén, közösség, társadalom Népesség, település, életmód A VÁROSOK SZÜLETÉSE ÉS A RENDISÉG KIALAKULÁSA (11-13. század) Városok A mezőgazdaság fejlődésével és

Részletesebben

Észak Dél ellen Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

Észak Dél ellen Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2011 április 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Furcsa ezt itt és most kimondani, de az egyenlőtlen fejlődés tézise

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Elméleti szintézisek

Tartalomjegyzék. Elméleti szintézisek Tartalomjegyzék Elméleti szintézisek A románság római eredete a történészek szemszögéből... 2 Az elrómaiasítás (romanizare) lépései... 2 A római eredet a történelmi dokumentumokban... 3 Helyi autonómia

Részletesebben

a franciák császára Bonaparte Napóleon

a franciák császára Bonaparte Napóleon a franciák császára Bonaparte Napóleon Napóleon 1769 Korzika (Ajaccio) születése szegény nemesi családban 1793 tüzérparancsnok 1794 tábornok 1795 beleágyúztat a királypárti felkelőkbe 1796-97 itáliai hadjárat

Részletesebben

d barokk c görög/római g mezopotámiai toronytemplom b román f bizánci

d barokk c görög/római g mezopotámiai toronytemplom b román f bizánci A 2004/2005. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny első (iskolai) fordulójának feladatmegoldásai TÖRTÉNELEMBŐL I. KÉPAZONOSÍTÁS (5 pont) A képeken különböző korok templomai láthatóak. Válassza

Részletesebben

hogy ezzel a szultánt János ellen fordítja. I. Ferdinánd

hogy ezzel a szultánt János ellen fordítja. I. Ferdinánd Az előzményekről 1526 augusztusában Mohácsnál a Szulejmán szultán vezette törökök megverték a magyar sereget. A csatában odaveszett a magyar király, II. Lajos is. A csata után Szulejmánnak 12 nap is elegendő

Részletesebben

A 2006 õszi tüntetésekkel és megtorlásokkal összefüggésben ellátott jogvédõ tevékenységérõl, 2014. november 05.

A 2006 õszi tüntetésekkel és megtorlásokkal összefüggésben ellátott jogvédõ tevékenységérõl, 2014. november 05. A 2006 õszi tüntetésekkel és megtorlásokkal összefüggésben ellátott jogvédõ tevékenységérõl, 2014. november 05. ÖSSZEFOGLALÓ a Nemzeti Jogvédõ Alapítvány által mûködtetett Nemzeti Jogvédõ Szolgálat A 2006

Részletesebben

A HAZAI ORVOSI KÖZIGAZGATÁS TÖRTÉNETE

A HAZAI ORVOSI KÖZIGAZGATÁS TÖRTÉNETE A HAZAI ORVOSI KÖZIGAZGATÁS TÖRTÉNETE Kapronczay Károly Az újkori európai államok közigazgatása a 18. században formálódott ki. Mintául az erõsen központosított porosz hivatali rendszer szolgált, amely

Részletesebben

Batthyány István kormánybiztossága

Batthyány István kormánybiztossága Batthyány István kormánybiztossága 1849. április 25-ei keltezéssel az alábbi bejegyzés olvasható Székesfehérvár tanácsának jegyzőkönyvében: Minden itt volt császári katonaság és katonai hatóság ma reggel

Részletesebben

Öt bizarr hadsereg a történelemből

Öt bizarr hadsereg a történelemből 2015 július 01. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Az emberek többségének már iskolai tanulmányai során kialakul a képe

Részletesebben

Az 1918 elõtti Magyarország közismerten

Az 1918 elõtti Magyarország közismerten Párhuzamok és különbségek Az 1918 elõtti Magyarország közismerten soknemzetiségû, sokvallású és többkultúrájú ország volt. Ez gazdasági elõnyökkel, szellemi pezsgéssel, de komoly társadalmi-politikai feszültségekkel

Részletesebben

Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással?

Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással? II. világháború Megúsztuk volna a szovjeteket az ügyes kiugrással? Veczán Zoltán, 2015. október 15., csütörtök 19:42, frissítve: péntek 15:46 Bevonuló szovjet csapatok Budapesten. Gépfegyverek, csomagok

Részletesebben

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval

ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN. Hiteles tanúk cáfolata. Interjú Horthy Istvánnéval Lehet-e? ÚJABB RÁGALOM HORTHY MIKLÓS KORMÁNYZÓ ELLEN Hiteles tanúk cáfolata Interjú Horthy Istvánnéval A közelmúltban a Jobbik néven ismert, de általam kezdettől ártalmas és értelmetlen képződménynek nevezett

Részletesebben

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói

Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói KARACS ZSIGMOND Az óbudai Schmidt-kastély ellenállói Az országot 1956. október 4-én a keringõ hírek ellenére váratlanul érte a katasztrófa. Az emberek bíztak a szovjet csapatok kivonulásában, mindenki

Részletesebben

A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején

A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején 1 A szatmári béke Magyarország a szatmári béke idején A szatmári béke megkötésének körülményeit vizsgálva vissza kell tekintenünk az azt megelőző eseményekhez. 1701-ben Rákóczi Ferenc egy nemesi mozgalmat

Részletesebben

Tanácsköztársaság: csapda és honvédõ háború (2009 March 21, Saturday) - Csenke László - Básthy Gábor

Tanácsköztársaság: csapda és honvédõ háború (2009 March 21, Saturday) - Csenke László - Básthy Gábor Tanácsköztársaság: csapda és honvédõ háború (2009 March 21, Saturday) - Csenke László - Básthy Gábor 90 éve, hogy megbukott a demokratikus "népuralmi" berendezkedés, de korántsem a kommunisták forradalma

Részletesebben

ADALÉKOK A MAGYAR KÖZLEKEDÉSÜGY ÉS HONVÉDELEM XX. SZÁZADI KAPCSOLATRENDSZERÉNEK TANULMÁNYÁZÁSÁHOZ

ADALÉKOK A MAGYAR KÖZLEKEDÉSÜGY ÉS HONVÉDELEM XX. SZÁZADI KAPCSOLATRENDSZERÉNEK TANULMÁNYÁZÁSÁHOZ VEZETÉS- ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNY DR. HORVÁTH ATTILA ADALÉKOK A MAGYAR KÖZLEKEDÉSÜGY ÉS HONVÉDELEM XX. SZÁZADI KAPCSOLATRENDSZERÉNEK TANULMÁNYÁZÁSÁHOZ Egy állam közlekedéspolitikájának alakítását számtalan

Részletesebben

Így került le a lófarkas lobogó Buda váráról

Így került le a lófarkas lobogó Buda váráról 2011 szeptember 03. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 1684-ben a Habsburg birodalom, Lengyelország és Velence Szent Liga

Részletesebben

KÖZÉPKOR Az Aragón Királyság védelme a két Péter háborúja idején (1356 1366)

KÖZÉPKOR Az Aragón Királyság védelme a két Péter háborúja idején (1356 1366) KÖZÉPKOR Az Aragón Királyság védelme a két Péter háborúja idején (1356 1366) Donald J. Kagay az Albany State University történészprofesszora, szakértője a középkori általános és hadtörténetnek, különös

Részletesebben

steve berry Vérbosszú Párizsban

steve berry Vérbosszú Párizsban steve berry Vérbosszú Párizsban Ulpius-ház Könyvkiadó Budapest, 2012 ELŐJÁTÉK Gízai-sivatag, Egyiptom 1799. augusztus Napóleon Bonaparte tábornok leszállt a lováról, és elámulva nézett föl a piramisra.

Részletesebben

5 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS

5 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS 5. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGGAL MEGKÖTÖTT BÉKESZERZÕDÉS (Részletek) Párizs, 1947. február 10. * I.RÉSZ MAGYARORSZÁG HATÁRAI 1.Cikk 1. Magyarország határai Ausztriával és Jugoszláviával ugyanazok maradnak, mint

Részletesebben

Jelen cikkemben Vietnam háborúit vázlatszerűen mutatom be a korai időktől kezdve egészen a XX. századig.

Jelen cikkemben Vietnam háborúit vázlatszerűen mutatom be a korai időktől kezdve egészen a XX. századig. SZABÓ BÉLA VIETNAM HÁBORÚI WARS IN VIETNAM Jelen cikkemben Vietnam háborúit vázlatszerűen mutatom be a korai időktől kezdve egészen a XX. századig. In this article I present wars in Vietnam shortly, at

Részletesebben

Tófalvi Zoltán: A Magyarországon kivégzett 1956-os erdélyi mártírok

Tófalvi Zoltán: A Magyarországon kivégzett 1956-os erdélyi mártírok Tófalvi Zoltán: A Magyarországon kivégzett 1956-os erdélyi mártírok A magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója tiszteletére, Dávid Gyula irodalomtörténész, egykori politikai elítélt szerkesztésében

Részletesebben

Történelem J Írásbeli felvételi feladatok 2004. javítási útmutató

Történelem J Írásbeli felvételi feladatok 2004. javítási útmutató Történelem J Írásbeli felvételi feladatok 2004 javítási útmutató 1. Jogalkotók Nevezze meg a körülírt jogalkotó történeti személyiségeket! a) A kiváltságos papi osztály helyzetének megerősítését szolgáló

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Általános érettségi tantárgyi vizsgakatalógus Splošna matura

TÖRTÉNELEM. Általános érettségi tantárgyi vizsgakatalógus Splošna matura Ljubljana 2010 TÖRTÉNELEM Általános érettségi tantárgyi vizsgakatalógus Splošna matura A tantárgyi vizsgakatalógus a 2012. évi tavaszi vizsgaidőszaktól érvényes az új megjelenéséig. A katalógus érvényességéről

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t

Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t tar é vít!és Hi u. :k' t Baráth Zsolt Országgyűlési képviselő Iro iac', S g2ám : 1 dc ' Érkezzit : "013 0KT 3 Módosító javaslat! Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr!

Részletesebben

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19

ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 ELSÕ KÖNYV 1867 1918 19 20 Elõszó A román és a magyar életkörülmények alakulása a dualizmus korabeli Magyarországon és Nagy-Romániában (1867-1940) A kézirat szerzõje a fenti kérdés áttekintésével olyan

Részletesebben

Domborműveken a hazai tűzvédelem nagyjai

Domborműveken a hazai tűzvédelem nagyjai Dr. Hadnagy Imre József Domborműveken a hazai tűzvédelem nagyjai Kiállítócsarnok nem lévén a gyűjtemény néhány muzeális tűzoltószere és a hazai tűzvédelem jeles személyiségeinek domborműve az intézménynek

Részletesebben

Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között

Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Észak-Erdély kérdése Románia külpolitikájában 1940 1944 között Előadásom elsősorban román szemszögből, továbbá a politika- és az eszmetörténet oldaláról közelíti meg az 1940 1944 közötti észak-erdélyi

Részletesebben

MEGOLDÓKULCS EMELT SZINTŰ PRÉ NAP. 2011.01.22.

MEGOLDÓKULCS EMELT SZINTŰ PRÉ NAP. 2011.01.22. MEGOLDÓKULCS EMELT SZINTŰ PRÉ NAP. 2011.01.22. 1. A kenyér és cirkusz politika az ókori Rómában Megszerkesztettség, A diák a római szórakoztatás ír, kiemelve azok a politikában betöltött jelentőségét.

Részletesebben

ÉVSZÁMOK. 1783: a versailles-i békében Nagy-Britannia elismeri az észak-amerikai gyarmatok függetlenségét.

ÉVSZÁMOK. 1783: a versailles-i békében Nagy-Britannia elismeri az észak-amerikai gyarmatok függetlenségét. 2 ÉVSZÁMOK 1722 1723: a pozsonyi országgy lésen a magyar rendek elfogadják a Pragmatica Sanctiót, a Habsburg-ház n ági örökösödését. Ennek fejében meger sítik a magyar nemesség rendi jogait, amelyek egyúttal

Részletesebben

Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa

Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa Bírói számadás, emlékirat, egyházlátogatási jegyzőkönyv a Tolna Megyei Levéltár legújabb kiadványa 2014-ben a Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. kötete látott napvilágot Tanulmányok Bírói számadás, emlékirat,

Részletesebben

a magyar szovjet és a magyar jugoszláv kapcsolatok felülvizsgálatát és rendezését;

a magyar szovjet és a magyar jugoszláv kapcsolatok felülvizsgálatát és rendezését; Magyarország 1944/45 és 1989 között Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc főbb eseményei, célkitűzése, nemzetközi jelentősége Az 1956-os forradalom 1956 őszén megélénkülő politikai élet: felújítja

Részletesebben

Történelem III. képességfejlesztő munkafüzet. Megoldások

Történelem III. képességfejlesztő munkafüzet. Megoldások Forrásközpontú történelem Kaposi József Száray Miklós Történelem III. képességfejlesztő munkafüzet Megoldások Nemzeti Tankönyvkiadó 2 I. A FELVILÁGOSODÁS ÉS A FORRADALMAK KORA (1714 1849) 1. SZELLEMI FORRADALOM

Részletesebben

MAGYAR TRAGÉDIA DÉLVIDÉK

MAGYAR TRAGÉDIA DÉLVIDÉK MAGYAR TRAGÉDIA DÉLVIDÉK 1944 1945 A Bizánc nyugati peremén kialakuló és lassan terjeszkedő szerb állam a 14. század derekán érte el hatalma csúcsát. A Balkán nyugati részét ellenőrzése alatt tartó Szerb

Részletesebben

ZENTA EMBERVESZTESÉGEI A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K)BAN

ZENTA EMBERVESZTESÉGEI A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K)BAN Viktimológia 49 Molnár Tibor ZENTA EMBERVESZTESÉGEI A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K)BAN A XX. SZÁZADI VILÁGHÁBORÚ(K) világháború fogalmának meghatározása nem egyszerű feladat. Tudományos megfogalmazás szerint

Részletesebben

Az 1945. májusi Cseh Nemzeti Felkelés

Az 1945. májusi Cseh Nemzeti Felkelés Az 1945. májusi Cseh Nemzeti Felkelés Mgr. Tomáš Jakl Egy össznemzeti felkelés gondolata, mint a szövetségeseknek nyújtható leghatékonyabb segítség a CsSzK felszabadításában, gyakorlatilag már rögtön az

Részletesebben

Óvatos duhaj volt Széll Kálmán

Óvatos duhaj volt Széll Kálmán SAJTÓMEGJELENÉSEK ARCHÍVUMA SZÉLL ELLENÉBEN Óvatos duhaj volt Széll Kálmán Veczán Zoltán, 2016. január 6. Fotó: Reprodukció / MTI Széll Kálmán 1875 és 78 között pénzügyminiszter, majd 1899-től 1903-ig

Részletesebben

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2012 /2013 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS

ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2012 /2013 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 2012 /2013 ISKOLAI FORDULÓ JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ ÉS JAVÍTÓKULCS A feladatok legkisebb, önállóan értékelhetı elemeit, azaz az itemeket a magyar ABC kisbetőivel jelöltük.

Részletesebben

Felkelõcsoport a Corvin közben

Felkelõcsoport a Corvin közben EÖRSI LÁSZLÓ Felkelõcsoport a Corvin közben A forradalom kirobbanását követõ éjjeli-hajnali órákban megjelentek a fõvárosban a szovjet páncélos alakulatok, amelyekkel szemben városzszerte felvették a harcot

Részletesebben

PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA

PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA TÖRTÉNELEM PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. Január 19. EMELT SZINTŰ PRÓBAÉRETTSÉGI VIZSGA Név Tanárok neve Pontszám 2013. Január 19. I. Időtartam: 90 perc STUDIUM GENERALE TÖRTÉNELEM SZEKCIÓ - 2-2013.01.19.

Részletesebben

A géppuska Önműködő, sorozatlövés leadására alkalmas lőfegyverek léteztek már az első világháború kitörése előtt is, igazán félelmetes hírnévre azonban 1914 után tettek szert, amikor a géppuskák a lövészárok-háborúkban

Részletesebben

A Hírszerző Osztály szervezete és állománya 1956-1962

A Hírszerző Osztály szervezete és állománya 1956-1962 Palasik Mária A Hírszerző Osztály szervezete és állománya 1956-1962 A Belügyminisztérium Könyvkiadója 1980-ban kiadott Állambiztonsági értelmező kéziszótárának meghatározása szerint a hírszerzés a már

Részletesebben

A MAGYAR KÖZLEKEDÉSI RENDSZERT ÉRT HÁBORÚS KÁROK ÉS A HELYREÁLLÍTÁS TAPASZTALATAI 1944 1947

A MAGYAR KÖZLEKEDÉSI RENDSZERT ÉRT HÁBORÚS KÁROK ÉS A HELYREÁLLÍTÁS TAPASZTALATAI 1944 1947 A MAGYAR KÖZLEKEDÉSI RENDSZERT ÉRT HÁBORÚS KÁROK ÉS A HELYREÁLLÍTÁS TAPASZTALATAI 1944 1947 Horváth Attila 1 Az amerikai és brit légierő tömeges légitámadás sorozata a kiválasztott magyarországi célpontok

Részletesebben

Tragédia a fennsíkon Vasvári halála

Tragédia a fennsíkon Vasvári halála 2012 július 12. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Kétszáznegyvenezernyi orosz hadsereg hömpölyödött alá Magyarországra.

Részletesebben

A királynő tábornagya - 300 éve született Hadik András (1710-1790) futaki gróf -

A királynő tábornagya - 300 éve született Hadik András (1710-1790) futaki gróf - Dr. Pál Tibor A királynő tábornagya - 300 éve született Hadik András (1710-1790) futaki gróf - Összefoglaló: A magyar történetírás mindmáig nem törlesztette adósságát Hadik András gróffal szemben. Ma,

Részletesebben

B. Stenge Csaba vitéz nemes belényesi Heppes Miklós repülő alezredes

B. Stenge Csaba vitéz nemes belényesi Heppes Miklós repülő alezredes B. Stenge Csaba vitéz nemes belényesi Heppes Miklós repülő alezredes Heppes Miklós öccséhez, Aladárhoz hasonlóan - a magyar királyi honvéd légierő hosszú szolgálati idejű, fontos beosztásokat betöltő,

Részletesebben

Gábor Áron, a székely ágyúhős

Gábor Áron, a székely ágyúhős Hankó Vilmos Gábor Áron, a székely ágyúhős 1848 novemberében már egész Erdély elveszett a magyar ügyre nézve. Enyed, Torda, Dés, Szamosújvár után Kolozsvár is elesett. A székely tábort Marosvásárhelyen

Részletesebben

Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos

Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos SZAMOSI LÓRÁNT Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos 1. Az apai örökség Lajos, Károly Róbert harmadik fia alig 16 éves volt mikor édesapjától átvette Magyarország kormányzását 1342-ben. Ő az egyetlen

Részletesebben

269. Arvisura - Népek csatája (Atilla története 2. rész)

269. Arvisura - Népek csatája (Atilla története 2. rész) 269. Arvisura - Népek csatája (Atilla története 2. rész) Budavára 24 öl széles és ugyanolyan hosszú négyszögletes vár volt. Elöl 24 oszlopon nyugvó, 5 öl széles és 5 öl hosszú védett bejárattal. Alatta

Részletesebben

ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban I. A koronázási jelvények A jogar A palást Országalma

ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban I. A koronázási jelvények A jogar A palást Országalma ZSOLDOS ATTILA: A Szent Korona. A korona a történelemben és a nemzeti hagyományban História 2000/05-06. A szabad választások után 1990- ben összeülő magyar parlament egyik legádázabb vitája a körül forgott,

Részletesebben

Közigazgatási alapfogalmak

Közigazgatási alapfogalmak ATALANTA Üzleti Szakközépiskola Közigazgatási alapfogalmak Jogi asszisztens tanfolyami jegyzet (ideiglenes) dr. Bednay Dezső 2011 január Tartalomjegyzék I. Rész: A közigazgatás az állami szervek rendszerében

Részletesebben

A kormányzó és a trón. Alkotmányos szerepvállalás vagy dinasztikus tervek a Horthy családban

A kormányzó és a trón. Alkotmányos szerepvállalás vagy dinasztikus tervek a Horthy családban DOI: 10.18427/iri-2016-0056 A kormányzó és a trón. Alkotmányos szerepvállalás vagy dinasztikus tervek a Horthy családban Olasz Lajos Szegedi Tudományegyetem JGYPK olasz@jgypk.szte.hu Az elvesztett háború,

Részletesebben

História. JÁSZBERÉNYI KONFLIKTUSOK ÉS MEGOLDÁSUK A DUALIZMUS KORÁBAN Almásy László mandátumszerzésének története

História. JÁSZBERÉNYI KONFLIKTUSOK ÉS MEGOLDÁSUK A DUALIZMUS KORÁBAN Almásy László mandátumszerzésének története 112 História Kiss Erika JÁSZBERÉNYI KONFLIKTUSOK ÉS MEGOLDÁSUK A DUALIZMUS KORÁBAN Almásy László mandátumszerzésének története A rendkívül kiterjedt, Jász-Nagykun-Szolnok és Heves megyében is jelentős

Részletesebben

Melamed A múlt tanítói Hódmezővásárhelyen

Melamed A múlt tanítói Hódmezővásárhelyen Melamed A múlt tanítói Hódmezővásárhelyen A hódmezővásárhelyi zsidó elemi népiskola története 1947-ig A zsidó iskolát az 1820-as évek közepén alapították. Ekkor még állandó épülettel és tantestülettel

Részletesebben

Asztalos János nem javasolt Áchim András használható Bacsó Béla használható Bajcsy-Zsilinszky End- használható Béke használható

Asztalos János nem javasolt Áchim András használható Bacsó Béla használható Bajcsy-Zsilinszky End- használható Béke használható A Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása Magyarország önkormányzatai közterületeinek elnevezéseiről a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvényben biztosított felhatalmazás

Részletesebben

B) Mintafeladatok. Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat

B) Mintafeladatok. Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat B) Mintafeladatok Középszint szöveges, kifejtendő, elemző feladat 1. FELADAT Az alábbi források az Oszmán Birodalom hadseregéről és kormányzatáról szólnak. A források és saját ismeretei alapján mutassa

Részletesebben

AZ IGAZSÁGBA VETETT HIT... A forradalom három vezet jének életrajza

AZ IGAZSÁGBA VETETT HIT... A forradalom három vezet jének életrajza AZ IGAZSÁGBA VETETT HIT... A forradalom három vezet jének életrajza Dr. Daróczi Gusztáv (1899 1979) 1 1899. június 3-án született Hajdúböszörményben. A család hat gyermeke közül volt a legid sebb. Apja

Részletesebben

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához

Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar

Részletesebben

Hadszíntér és hátország

Hadszíntér és hátország Hadszíntér és hátország LÖVÉSZÁRKOK A HÁTORSZÁGBAN A napjainkban olyan élesen látható árkok és törésvonalak gyökerei legalább száz évre, az 1905 1918 közötti évtizedre nyúlnak vissza érvel monográfiájában

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. PRÓBAÉRETTSÉGI 2004.május EMELT SZINT. Írásbeli feladatsor megoldása

TÖRTÉNELEM. PRÓBAÉRETTSÉGI 2004.május EMELT SZINT. Írásbeli feladatsor megoldása PRÓBAÉRTTSÉGI 2004.május TÖRTÉNLM MLT SZINT Írásbeli feladatsor megoldása Általános szaktanári útmutató a történelem írásbeli vizsgafeladatok javításához A dolgozatot a vizsgázó által használt színűtől

Részletesebben

1. IDÉZETEK. Válaszoljon az alábbi idézetekhez kapcsolódó kérdésekre!

1. IDÉZETEK. Válaszoljon az alábbi idézetekhez kapcsolódó kérdésekre! 1. IDÉZETEK Válaszoljon az alábbi idézetekhez kapcsolódó kérdésekre! ( elemenként 1 pont, összesen 8 pont ) 1. Az említett nemesek, a szászok és a székelyek között testvéri egyezséget létrehoztunk, és

Részletesebben

Z G I A T K Ö E R É E T T N

Z G I A T K Ö E R É E T T N Z G I A K Ö E R É E N B. D. Dezső (szül. 1930-) (B.D.-el nem sikerült kapcsolatba lépnünk, ezért az ő történetét, amelyet a Holokauszt Dokumentációs Központ irattárában őriznek, álnéven tudjuk csak közzétenni.)

Részletesebben

Főhajtás, mérce és feladat

Főhajtás, mérce és feladat Főhajtás, mérce és feladat Kedves Bori és Pista! Kedves Barátaim! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Hallgatóim! Nem könnyen szántam el magam arra, hogy Bibó István sírja előtt beszédet mondjak. Mindenekelőtt

Részletesebben

TÖRTÉNELEM I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY

TÖRTÉNELEM I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY 16. Az R. Mellékletének TÖRTÉNELEM fejezete és az azt követő szövegrésze helyébe a következő rendelkezés lép: TÖRTÉNELEM I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNY A) KOMPETENCIÁK 1.1. Releváns információk

Részletesebben

A FORRADALMI ELMÉLET FONTOSSÁGA

A FORRADALMI ELMÉLET FONTOSSÁGA A FORRADALMI ELMÉLET FONTOSSÁGA Irta: Steinfeld Sándor I. Elmélet, rettentő egy szó. A kétkezi munkához szokott ember vaskos köteteket, képzel el, hideg formulákat és érthetetlen integetéseket, azonban

Részletesebben

A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG

A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG Téglás László A VADÁSZREPÜLŐGÉP VEZETŐK KIKÉPZÉSI RENDSZERE HAZÁNKBAN 1961-TŐL A HAZAI KÉPZÉS BEINDÍTÁSÁIG A vadászrepülőgép-vezetők képzése az egész világon az egyik legbonyolultabb kiképzés, amit a hadseregekben

Részletesebben

BIRODALOM. Michael Hardt / Antonio Negri ELŐSZÓ. "Minden szerszám fegyver, ha helyesen tartod" Ani DiFranco

BIRODALOM. Michael Hardt / Antonio Negri ELŐSZÓ. Minden szerszám fegyver, ha helyesen tartod Ani DiFranco Michael Hardt / Antonio Negri BIRODALOM "Minden szerszám fegyver, ha helyesen tartod" Ani DiFranco "Férfiak harcolnak, és csatát vesztenek, és a dolog, amiért harcoltak, a vereségük ellenére létrejön;

Részletesebben

A jóvátételben nem volt kegyelem

A jóvátételben nem volt kegyelem 2014 június 16. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 1945. június 15., esti órák, szürkület. Két küldöttség készülődik a

Részletesebben

Az írásbeli érettségi témakörei

Az írásbeli érettségi témakörei Az írásbeli érettségi témakörei Dőlt betűvel szerepelnek azok a részek, amelyeket csak emelt szinten kérnek. 1. AZ ÓKOR ÉS KULTÚRÁJA 1.1 Vallás és kultúra az ókori Keleten Az egyes civilizációk vallási

Részletesebben

1944. január 15. Feketehalmy-Czeydner, Grassy és Deák László a hadbíróság ítélethirdetése előtt Németországba szökött.

1944. január 15. Feketehalmy-Czeydner, Grassy és Deák László a hadbíróság ítélethirdetése előtt Németországba szökött. 1944 1944. január 2 4. Nagybecskereken a bánsági magyar egyetemi és főiskolai hallgatók csoportja a városi színházban műsoros estet rendezett. Az est bevételéből az egyetemi ifjúság diáksegélyező alapját

Részletesebben

JELENKOR Amikor a tények magukért beszélnek Zog, miért futamodtál meg?

JELENKOR Amikor a tények magukért beszélnek Zog, miért futamodtál meg? JELENKOR Amikor a tények magukért beszélnek Zog, miért futamodtál meg? Talán az a kérdés, hogy Ahmet Zog albán király miért hagyta el országát, amikor 1939 áprilisában a fasiszta Itália elfoglalta Albániát,

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31.

BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31. 2005 tord 1-9 fej.qxd 3/12/2006 3:56 PM Page 1 BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31. 2005 tord 1-9 fej.qxd 3/12/2006 3:56

Részletesebben

VILÁGPOLITIKAI PROBLÉMÁK Küzdelem a Földközi-tengerért

VILÁGPOLITIKAI PROBLÉMÁK Küzdelem a Földközi-tengerért VILÁGPOLITIKAI PROBLÉMÁK Küzdelem a Földközi-tengerért A békekötések után egy ideig a háttér csendjében, a Földközi tenger a nagy európai hatalmi versengésnek megint egyik főtárgyává lett. Mint az angol

Részletesebben

Igaz Béla dr. 186 Illés József dr.

Igaz Béla dr. 186 Illés József dr. Igaz Béla dr. 186 Illés József dr. Igaz Béla dr., a felsőház tagj'a. 1865- ben született a somogymegyei Lábodon. Az egyetemet a bécsi Pázmáneumban végezte s ott szerezte meg a hittudományi oklevelet. Tanulmányai

Részletesebben

Mohács közvetlen előzményei, az ország három részre szakadása és a török berendezkedése Magyarországon

Mohács közvetlen előzményei, az ország három részre szakadása és a török berendezkedése Magyarországon SZAMOSI LÓRÁNT Mohács közvetlen előzményei, az ország három részre szakadása és a török berendezkedése Magyarországon A. A Jagelló-kori változások A Jagelló-kor hivatalosan 1490-től 1526-ig tart. A korszak

Részletesebben

2016-os Cool-túra vetélkedő feladatsora

2016-os Cool-túra vetélkedő feladatsora 2016-os Cool-túra vetélkedő feladatsora 1. Valószínű, hogy Dózsa Györgyöt nem ültették izzó vastrónra kivégzésekor, csupán ácsolt székre. Ám a fejére valóban felhevített vaskoronát tettek. Hol történt

Részletesebben

SZKA208_13. A kurdok

SZKA208_13. A kurdok A VILÁG LEG- SZKA208_13 NAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE: A kurdok tanulói A VILÁG LEGNAGYOBB ÁLLAM NÉLKÜLI NEMZETE 8. évfolyam 125 13/1 A KURDOK Szemelvények Kurdisztán A huszonkétmillió kurd a világ egyik

Részletesebben

Nos, nézzünk egy kicsit körül, mi is az igazság: Ami a szomszéd gyöztes államok dicsö tetteit illeti, nem árt sorra venni azokat sem.

Nos, nézzünk egy kicsit körül, mi is az igazság: Ami a szomszéd gyöztes államok dicsö tetteit illeti, nem árt sorra venni azokat sem. BÜNÖS NEMZET? Még ma, a XXI. században is ott lebeg a fejünk fölött a bünös nemzet szégyenfoltja. Nem is csoda, hiszen a mai egyetemi tanárok jórésze a moszkovita Andics Erzsébet, Révai József, és Molnár

Részletesebben

Ki és miért Ítélte Jézust halálra?

Ki és miért Ítélte Jézust halálra? Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát

Részletesebben

A játék célja. A játék tartozékai. A játéktáblák

A játék célja. A játék tartozékai. A játéktáblák Szabályfüzet A középkorban minden nemesnek az volt a legfontosabb, hogy minél nagyobb terület fölött uralkodjon, és minél nagyobb befolyást szerezzen a királyi udvarban. A beházasodás más nemesi családokba

Részletesebben

A magyar horvát perszonálunió kialakulása

A magyar horvát perszonálunió kialakulása 2002. október 39 2002. október 39 Magyarok és horvátok 900 év kapcsolatai 1102-ben koronázták horvát királlyá Könyves Kálmánt. Ettől kezdve 1918-ig a magyar korona viselői horvát királyok is voltak, ami

Részletesebben

Pesti krimi a védői oldalról

Pesti krimi a védői oldalról Fazekas Tamás Pesti krimi a védői oldalról 1999. nyarán egy fiatalember érkezett a Társaság a Szabadságjogokért drogjogsegélyszolgálatára. Akkoriban szigorítottak a büntető törvénykönyv kábítószerrel való

Részletesebben

1. A közigazgatás kialakulása 1.1. Az ókori társadalmak igazgatása

1. A közigazgatás kialakulása 1.1. Az ókori társadalmak igazgatása 1. A közigazgatás kialakulása 1.1. Az ókori társadalmak igazgatása A közigazgatás kialakulásának történelmi folyamatát az ókori társadalmak nemzetségi szervezetéből lehet levezetni. Ez olyan társadalmi

Részletesebben

Nagy Imre és kora. Az 1956 os forradalom és előzményei

Nagy Imre és kora. Az 1956 os forradalom és előzményei Nagy Imre és kora Az 1956 os forradalom és előzményei A pályázatot készítette: Veres Szimonetta (8. osztály) Felkészítő tanár: Kondor Ágnes Szárcsa Általános Iskola 1213 Budapest, Szárcsa utca 9 11. Tel.:

Részletesebben

MAGYARORSZÁG NAGY HÁBORÚJA. Limanowa hősei

MAGYARORSZÁG NAGY HÁBORÚJA. Limanowa hősei MAGYARORSZÁG NAGY HÁBORÚJA Limanowa hősei Muhr Ottmár ezredes és a soproni 9. Nádasdy huszárezred a Limanowa Tymbark melletti harcokban 1914. december 8 11. Soproni Széchenyi István Gimnázium Berecz Zsuzsanna

Részletesebben

Semmelweis Ignác emlékezetére c. kétnyelvű kötet ünnepi bemutatása a Semmelweis Szalonban 2015. november 25-én. Tisztelt közönség, tisztelt alkotók!

Semmelweis Ignác emlékezetére c. kétnyelvű kötet ünnepi bemutatása a Semmelweis Szalonban 2015. november 25-én. Tisztelt közönség, tisztelt alkotók! Semmelweis Ignác emlékezetére c. kétnyelvű kötet ünnepi bemutatása a Semmelweis Szalonban 2015. november 25-én Tisztelt közönség, tisztelt alkotók! Köszönöm, hogy részese lehetek ennek az ünnepnek, s köszönhetem

Részletesebben

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról?

Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról? (Interjú 2.) Pleskonics Istvánné 2014. január 4-én, egy esős, borongós szombat délutánon három órát beszélgettünk Irénke nénivel előzetes egyeztetés után Alkotmány utcai lakásában. Délután kettőtől délután

Részletesebben

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ

Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ Nemzeti Emlékezet Bizottsága Biszku-per TV, RÁDIÓ MÉDIANÉZŐ KFT. -NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGA 1 A tartalom Felfüggesztett büntetést kapott Biszku Béla Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték nem jogerősen

Részletesebben