Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download ""

Átírás

1 Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk/ és forró, mint forrongó szellemünk! Interneten: XIX. évfolyam, szám 12 oldal Hétfõ december 3. Megjelenik Arad, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény és Temes megyében 70 Ft; 0,50 Havi 1200 Ft; 8,00 + postaköltség Polgári napilap 70 bani Elõfizetõknek csak 36 bani Közélet Hétfõzet Hatos lottó: Szerencseszám: Krónika Vita, virsli, fáklyásmenet 2 3 Frunda György: ET, Verestóy lemondott Sógor és Winkler megy az EU parlamentjébe November utolsó napján tartotta soros ülését az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa (SZÁT), amely fontos döntéseket hozott. Frunda Györgynek felajánlották az Európa Tanács jogi bizottságának elnökségét, ami túl fontos ahhoz, hogy az RMDSZ lemondjon róla, ezért a SZÁT elfogadta, hogy Frunda visszalépjen az EPképviselõi helyrõl, és Winkler Gyula, a harmadik jelölt a Szövetség listáján menjen helyette az Európai Parlamentbe. ( Döntésünk meghozatalakor figyelembe vettük a szórványban élõ magyar közösségek hangsúlyosabb képviseletének az igényét és a szakmaigazdasági szempontokat is. Meggyõzõdésünk, hogy a két fiatal politikus nemcsak ennek a rövid, másfél esztendõs mandátumnak az idejére, hanem hosszú távon is elkötelezetten fogja képviselni a magyar választók érdekeit áll a közleményben.) Folytatása a 2. oldalon Hamar beborított mindent Az elsõ igazi hóhullás a régióban Sport Elintézték õket a vörös kutyák Sport Lehûtötték a meglepetéscsapatot Jelenidõ A mikrofontól a diplomáciáig Cukorgyár-fóbia Arad Az általában unalmasan lepörgõ megyei tanácsi ülésekhez képest a péntekit egyetlen napirendi pontnak sikerült megfûszereznie. És Duka Attila független tanácsosnak, aki a korrupcióellenes ügyészség (DNA) pallosát forgatta meg kollégái feje fölött, amikor javasolta a régi cukorgyár területe rendezési tervének elhalasztását. Mint ismeretes, a városi tanácsot tanúként idézték be az Elecon Falcã néven elhíresült perben, így most nem lehetett véletlen, hogy a megyei önkormányzat kertjébe került a lakópark, üzletközpont stb. megépítésérõl szóló terv megszavazása. Duka elmondta, õ már kikérte a területre vonatkozó telekkönyvi kivonatot, és jó lenne megvárni ezt, mielõtt kimondják a verdik tumot, nehogy a megyei tanácsosok is a városi kollégáikkal karöltve kelljen majd besétáljanak a DNA-hoz vallomástételre. Mások pedig látni szeretnék, mi lesz a pereskedés vége. Ennek ellenére úgy látszott, hogy a határozattervezetnek minden áron át kell mennie, nem véletlen, hogy az ülésvezetõ Ioan Cristina Iosif Matula az ominózus szavazás elõtt pár perccel távozott, mondván, Bukarestbe kell mennie kétszer is megszavaztatta a dokumentumot, de hiába, a kétharmados többséghez egyetlen voks hiányzott. A megyei tanácsosok a vita mellett megszavazták, többek között, a költségvetés-kiegészítést és más fontos határozattervezetet. A legfontosabbakra részletesen visszatérünk. (IRHÁZI) Arad Bár komolyabb problémákkal nem számoltak, mégis elõ kellett venni a hókotrógépeket a municípiumban és a megyében a pénteken egész nap szakadó hó miatt. Míg a városban a Polaris cég gépkocsijai próbálták eltakarítani a havat a forgalmasabb szakaszokon és hidakon, a megyében az utakat adminisztráló illetékesek dolgoztak. Ioan Balint, az országos utakat karbantartó igazgatóság vezetõje a Nyugati Jelennek elmondta: a legnehezebben közlekedtek Halmágycsúcs környékén, illetve a Nagyvárad felé vezetõ úton. Kotrógépeket küldtek a Berzova Zám Déva, illetve Borosjenõ és Honctõ közötti útszakaszokra is. Gheorghe Câmpan, a megyei utakat felügyelõ igazgató szerint hóekéket alkalmaztak pénteken és szombaton a Soborsin Lippa szakaszon (DN 682), Pankota Szõllõs Borosjenõ, illetve a Tõzmiske Apáti (Apateu) útvonalakon. Folytatása a 3. oldalon SÓLYA R. E. Hagyományõrzõk nemzetközi fesztiválja Zsombolyán Temes A szerb határ menti Zsombolyán november án tizenharmadik alkalommal szervezték meg a Karácsonyi és újévi hagyományok és népszokások nemzetközi fesztiválját. A helyi kultúrházban sorra került rendezvény ez alkalommal a Határon átívelõ kulturális szivárvány elnevezésû PHARE-projekt záróeseménye volt, amelyet a Románia Szerbia határ menti együttmûködések támogatására szánt uniós alapokból finanszíroztak. A népi szokások és hagyományok seregszemléje elsõ napján nyolc zsombolyai, valamint egy-egy szakálházi, kis- és nagyjécsai, gyertyámosi, nagykomlósi és lenauheimi csoport lépett színpadra. A csütörtöki elõadáson bemutatkozott a zsombolyai Szent Ferenc Alapítvány Délibáb néptáncegyüttese is. A pénteki gálaelõadáson, amelyet a színpad sarkából a nagyszakállú Mikulás is végignézett, öt hazai (a zsombolyai középiskola kórusa és színjátszó csoportja, a nagyjécsai, a kisjécsai és a lenauheimi hagyományõrzõk) együttes mellett Szerbiából két nagykikindai és egy uzdini csoportnak, valamint a Makó melletti Maroslelérõl érkezett magyar hagyományõrzõ csoportnak tapsolhatott a lelkes közönség. A maroslelei Rozmaring együttes kalotaszegi, rimóci és dél-alföldi néptáncokat adott elõ, nagy sikert aratva, Forgalmi dugót okozott az egyéni elõadók pedig disznótoros kántálót, karácsonyi Fotó: Sz. B. énekeket énekeltek. PATAKI ZOLTÁN Délalföldi táncokat járnak a maroslelei hagyományõrzõk

2 2 Hétfõ, december 3. Bãsescu Nicolãescu konfliktus A bukaresti 1-es kerület bírósága pénteken lezárta azt a pert, amelyben Traian Bãsescu államfõ kártérítést kér Eugen Nicolãescu egészségügyi minisztertõl a személyhez fûzõdõ jogok és a jó hírnév megsértése miatt. Keresetében Traian Bãsescu arra utalt, hogy Nicolãescu kijelentette: az államelnök szokásához híven hazudik, illetve, hogy Bãsescu több olyan betegségben szenved, amelyek a pszichikai betegségek kategóriájába esnek. A kereset megemlíti a miniszter azon kijelentéseit is, melyek szerint az államelnök a korrupció támogatója és a manipulálási technikák szakembere. Az ítélet nem jogerõs, felsõbb szinten megtámadható. Miron Cozma szabadlábon A Zsil-völgyi bányászok volt vezérét, Miron Cozmát tegnap reggel, mintegy 10 évi börtönbüntetés letöltése után, szabadlábra helyezték. Tíz évig börtönben ültem, mert eleget tettem szakszervezeti vezetõi kötelességemnek. Hihetetlen, hogy egy európai ország börtöneiben még vannak szakszervezeti vezetõk, akik ártatlanul kerültek oda, csak azért, mert eleget tettek kötelességüknek mondta Cozma a rahovai börtön elhagyásakor. Kijelentette: Elég bátor voltam ahhoz, hogy szembeszálljak a korrupt politikusokkal, és küzdjek azoknak a jogaiért, akik becsületesen dolgoznak ebben az országban. Úgy tûnik, hogy ezeknek a korrupt politikusoknak tíz év alatt sikerült Romániát Európa legkorruptabb országává tenniük. És higgyék el nekem, egyetlen korrupt politikus sincs a börtönben, onnan jövök. Miron Cozma 10 évet töltött le a rá rótt 18 éves börtönbüntetésbõl, miután 2004-ben annak egy részét Ion Iliescu leköszönõ államfõ eljárása alapján elengedték. Új EU-légiszabályok Az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament új szabályokat szögezett le a légitársaságoknak, melyek értelmében ezek kötelesek belefoglalni az utazási jegy árába mindenféle díjat áll az Európai Bizottság közleményében. Az új szabályok célja, hogy átlátható legyen az utazások árának kiszabása, hogy felszámolják a diszkriminációt az utasok között, és hatékonyabban ellenõrizhessék a légitársaságokat. Az utasok így informáltabbak lesznek, és össze tudják hasonlítani az árakat. A tíz évvel ezelõtt kezdeményezett liberalizálás sikeres volt, az európai légi szállítás jelentõsen fejlõdött, nõtt a légitársaságok száma, és a járatok száma több mint 60 százalékkal megnõtt teszi hozzá az Európai Bizottság közleménye. Szerkeszti KISS KÁROLY Közélet Távozik a rendõrfõnök Temes December elsejétõl az egyesült királyságbeli román külképviselet belügyi attaséjának nevezték ki Ioan Dascãlut, a Temes Megyei Rendõr-fõkapitányság vezetõjét. A felügyelõ viszonylag rövid ideig állt az intézmény élén, ugyanis csak tavaly novemberben foglalta el a posztot (azelõtt Arad megyei rendõr-fõkapitány volt), de nem távozik nyomtalanul : mandátuma alatt drákói szigorral lépett fel beosztottjaival szemben, több vidéki rendõrõrs és városi kapitányság vezetõje kérte áthelyezését, vagy éppen a nyugdíjazását. A Temes Megyei Rendõrség vezetése ideiglenesen a két helyettesre, Claudiu Chebici és Gheorghe Popescu felügyelõkre hárul. A fõkapitányi posztra versenyvizsgát ír majd ki a belügyminisztérium. Nagy-Britanniában és Észak-Írországban teljesít majd szolgálatot Mentálhigiéniai központok alakulnak Hunyad Petrozsényban önálló épületbe költözhet jövõre a minisztériumi rendeletre létesülõ mentálhigiéniai központ döntötte el utóbbi ülésén a városi tanács, 194 négyzetméternyi területet ajánlva fel a helybeli 5-ös óvoda udvarán a szóban forgó központ megépítésére. A hazai mentálhigiéniai intézmények létesítését az európai unió unszolására és pénzbeli támogatásával rendelte el idén az Egészségügyi Minisztérium. A tervek szerint 300 ezer lakosra jut majd egy ilyen Sógor és Winkler megy az EU parlamentjébe Folytatás az 1. oldalról A SZÁT az ülésen nem döntött arról, hogy ki vegye át a megüresedõ informatikai miniszteri tisztséget. A SZÁT közleménye szerint tudomásul vette az udvarhelyszéki RMDSZ elnökségének lemondását. A területi szervezet elnöke Verestóy Attila szenátor volt. Tekintettel a választásokon elért gyenge eredményekre, a testület felszólítja az alsóháromszéki és felsõháromszéki területi jellegû központ, melyek elsõsorban a pszichés megbetegedések megelõzésére, illetve szaktanácsadásra és enyhébb betegségek kezelésére fognak összpontosítani. Hunyad megyében három helyen alakul mentálhigiéniai központ Déván az orr-fül-gégészeti osztály régi helyiségeiben, Szászvároson a kórház keretében, Petrozsényban pedig önálló épületbe kerül majd az intézmény. A szóban forgó helyiségek rehabilitálására, illetve megépítésére összesen 2,2 millió lejt kapott a megyei TRAIAN BÃSESCU ÁLLAM- ELNÖK SZOMBATON egy rádióinterjúban kijelentette: reméli, december 1-jén, Románia nemzeti napján, többek között, elmondhatja majd, hogy a Victoria palotában egy kompetens kormányfõ lesz, akivel együtt tud mûködni. Ugyanakkor reméli, hogy 2008-ban, a nagy infrastruktúra projektek keretében elkezdõdnek az autópálya-építések, és hogy Romániának lesz stratégiája a mezõgazdaságra, az egészségügyre és az oktatásra. Az államfõ szerint a 2007-es évet nem használták fel úgy, ahogy kellett volna a románok érdekében, 2008-ban viszont el kell készíteni Románia hosszú távú stratégiáit. Megemlítette: a parlament a bûnözõk hasznára módosította a Perrendtartási törvénykönyvet, és a kormány olyan rendeletet adott ki, amellyel védi a gyanúba keveredett minisztereit az igazságügy elõtt. WINKLER GYULA DECEMBER 1-JÉN, SZOMBATON ELKÜLDTE lemondását a távközlési miniszteri tisztségbõl Cãlin Popescu-Tãriceanu kormányfõnek, hogy átvehesse az európai parlamenti képviselõi tisztséget. Frunda György szenátor, az RMDSZ EP-lista vezetõje pénteken a MEDIAFAX tudósítójának elmondta, visszalép a listáról, tehát a második helyezett Sógor Csaba mellett a harmadik helyen álló Winkler Gyula lép be az EP-be. Az RMDSZ vezetõsége még nem tárgyalt arról, hogy ki veszi át a Winkler Gyula helyét a távközlési tárca élén nyilatkozta Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezetõ elnöke, erre ezen a héten kerül sor. Winkler Gyula tárca nélküli kereskedelmi miniszter volt az elsõ Tãriceanu-kormányban, a kormányátszervezés következtében tisztsége megszûnt, de elõbb a kereskedelmi, turisztikai és kis- és középvállalkozások minisztériumába államtitkárnak nevezték ki, majd a távközlési tárca élére javasolta a RMDSZ Nagy Zsolt miniszter helyére, akit egy nemzetközi bûnbanda támogatásával és titkos adatok kiadásával vádoltak. ALBERT közegészségügyi igazgatóság számolt be ennek vezetõje, dr. Dan Magheru. Az összeg az elvégzendõ munkálatok arányában oszlik meg a három település között. A leendõ mentálhigiéniai központok mindegyikében 5 pszichiáter, két pszichológus, két szociális gondozó és egy terapeuta áll majd a páciensek rendelkezésére, akik betegségmegelõzés céljából vagy átmeneti egészségügyi gondokkal fordulnak az intézmény szakembereihez. GÁSPÁR-BARRA RÉKA szervezet vezetõit, hogy írják ki a tisztújítást. Az alsóháromszéki területi szervezet ügyvezetõ elnöke, Márton Árpád november 27-i hatállyal már lemondott. Valószínûleg megszûnnek a területi széki szervezetek ott, ahol eddig az RMDSZnek nem volt megyei szervezete, ugyanis a SZÁT az udvarhelyszéki RMDSZ kezdeményezésére megbízta az Ügyvezetõ Elnökséget, hogy folytasson konzultációkat Hargita, Kovászna és Máramaros megyében az érintett területi szervezetekkel hatékonyabb, megyei szervezetek létrehozásáról. A SZÁT továbbra is fontosnak tartja a párbeszédet az egyházakkal, a civilszervezetekkel, az RMDSZ-en kívüli politikai csoportosulásokkal, illetve az együttmûködést a román pártokkal a reformfolyamat folytatása és az elmúlt idõszakban felerõsödött magyarellenes kezdeményezések visszaszorítása érdekében. Múlt csütörtökön az volt az érzésem, hogy a prefektúrán egy ember közül kettõ skizofrén. Képzeljék el, a sajtós szétküldte a médiának a december elsejei programot, kibontottam egy gyors, vizuális eszmefuttatás érdekében, aztán beleolvastam, hogy legalább a részleges feldolgozottság tudatában nyomjak egy delete-et, és már emeltem az ujjamat, amikor egy intellektuális áramszünet taccsra vágta neuronjaimat. És abban a pillanatban biz isten úgy éreztem magam, mint aki hét testvérével egy szobában nevelkedett, és esküvõje elõtt sosem volt alkalma egyedül aludni. Az elsötétítést pedig az okozta, hogy a szombat délelõtti fõ program szerint kor a Megbékélés parkban lesz koszorúzás, a hivatalosságok fogadása, tisztelgés a harci zászló elõtt, himnusz, áldás miegymás. Elsõ gondolatom: már a románokban sem bízhat az ember, az EP-választás fölötti örömükben ezek egy brüsszeli piros pontért képesek december elsején megszalutálni a 13 vértanút, hát ezért ekkora összeborulásról nem volt szó. Na, de ne izguljanak, semmirõl sem maradtak le, mert két óra múlva gyütt a másik , hogy hamarosan küldik a programmódosítást, addig senki ne tördelje be a lapba ezt a változatot. Aztán késõbb megérkezett az igazi mûsor, amelyben minden koszorúzás, himnusz stb. maradt a régiben, csupán a helyszínt költöztették a Szabadság ismertebb nevén A. Iancu térre. Képes voltam belegondolni, mekkora lóti-futi pattogott a prefektúra folyosóin, amikor rájöttek, hogy atyavilág, a sajtós kollégájuk feje búbjáig belesüppedt a magyar román kiegyezés délibábos Hortobággyal csicsásított légvárába. Persze, sejtem, nem a prefektúrán vették észre a bakit, hanem valamelyik nemzetállam-védelmi román laptól telefonáltak be trikolórban szirénázó hangszálaktól hörögve, hogy az RMDSZ kormányzati tényezõsködésének is vannak határai. A hibát korrigálták, a prefektúra sajtósa pedig vélhetõen megúszta egy dörgedelmes letolással, feltéve, ha a baki eredõje az õ asztalán volt. Mindenesetre, csikys szlenggel élve, nagy fáza lett volna, ha a koszorúzás hibásan jelenik meg a médiában, lett is volna belõle felfordulás, futkorászás a két helyszín között. Amúgy pedig, tovább hasogatva az esetbõl kilógó szõrszálakat, és akkor mi van, ha román nemzeti napon a katonák odaviszik a csapatzászlót és megkoszorúzzák a Szabadság-szobrot. Eszem ágában sincs itt most belezuttyanni a magyar román kiegyezés píárszinten jól mutató mézesbödönébe, de egy ilyen koszorúzás akkor sem értelmetlen, ha 1848 és 1918 szellemisége egy bizonyos pontig tényleg összeegyeztethetetlen, hadd ne részletezzük, hisz mindenki ismeri a történelemnek ezen két fejezetét. De csak egy pontig összeegyeztethetetlen. Mert az említett pont után is van élet. ÁLMOS, AZ RMDSZ ALSÓHÁ- ROMSZÉKI szervezetének elnöke kijelentette: nem mond le az elnöki tisztségébõl, és összehívja a Területi Képviselõk Tanácsát, hogy megvitassák az RMDSZ által az EP-választásokon elért eredményeket. Albert Álmos tegnap a MEDIAFAX tudósítójának elmondta: a november 25-i választáson voltak jó és kevésbé jó eredmények, hozzátéve, mindenkinek örülnie kellene amiatt, hogy az RMDSZ országos szinten indult a választásokon, és ezeket az eredményeket érte el. Hozzátette, az eredményeket, természetesen, elemezni lehet lebontva, minden helyi szervezet szintjén. Albert Álmos leszögezte, nincs meggyõzõdve arról, hogy a legjobb megoldás az, hogy a területi vezetõkre hárítsák száz százalékban a felelõsséget az elért eredményekért. Szerinte az RMDSZ csúcsvezetõségének és az Állandó Tanácsnak is elemeznie kell az eredmények okát bizonyos településeken, fõként a Székelyföldön. Albert Álmos kijelentette: valószínûleg december 6-ára összehívja az alsóháromszéki Területi Képviselõk Tanácsát, amely elemezni fogja az EPválasztások eredményeit, és ezzel fog a küldöttség megjelenni a december 8-i SZKT-n Marosvásárhelyen. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke pénteken Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, megbüntetik azokat az RMDSZ-szervezeteket, amelyek gyenge eredményeket értek el az EP-választásokon, és helyi választásokat fognak kiírni ezekben. A szövetségi elnök a szemére vetette ezeknek a fiókszervezeteknek, hogy a választásokon Tõkés László független jelölt több szavazatot kapott, mint az RMDSZ. Verestóy Attila, az RMDSZ székelyudvarhelyi szervezetének elnöke a szervezet egész vezetõségével együtt lemondott az EP-választásokon elért eredmények miatt. VAJDA LAJOS, AZ RMDSZ ALSÓHÁROMSZÉKI szervezetének alelnöke úgy véli: nem lemondásokra van szükség most, hanem a csapat átszervezésére kell koncentrálnunk. Vajda szerint az RMDSZ mindegyik helyi szervezeti vezetõjének egy 10-20, fõként fiatal emberekbõl álló csapatot kell kiépítenie. Összeállította RÁCZ S ÁNDOR

3 Vita, virsli, fáklyásmenet Hunyad Politikai megosztottság árnyékolta be az egyesülés ünnepét Piskin, ahol a városi tanács úgy döntött: egy nappal korábban, azaz november 30-án kerül sor a hivatalos megemlékezésre. A tanácsi egyetértés ellenére az ellenzéki pártok pénteken megtagadták az ünnepségen való részvételt és arra szólították fel a lakosságot, hogy az egyesülés napján, azaz december 1-jén vegyenek részt a város központjában rendezendõ megemlékezésen. Az 1918-as gyulafehérvári egyesülés megvalósítóinak emléke arra kötelez, hogy Elmarad a privatizáció Fehér A megyei tanács határozatának értelmében beszüntették a megyei út- és hídkarbantartó cég privatizációs folyamatát, illetve a kivételes adminisztrációt a vállalat anyagi helyzetének javulása miatt. Tulajdonképpen a tanácsosok két határozatukat vonták vissza, egyik a decemberi, amely a kivételes adminisztrációt hagyta jóvá, illetve a májusit, amely a privatizációs folyamat elindítását javasolta. Közben a cég anyagi helyzete kezdett javulni, a felhalmozott adósságokat sikerült részletekben fizetni, 2006-ban már lej profittal zárták az évet, míg a 2007-bõl eltelt 10 hónapban lejes nyereséget hozott a vállalat. Politikai vitáktól se volt mentes a tanácsülés, a pártok képviselõi ellentmondó nézeteket Krónika méltóképpen ünnepeljünk, ezért a december 1-jei megemlékezés nem költöztethetõ csak úgy egyik napról a másikra, csupán azért, hogy egyeseknek ne zavarja meg a szabadnapját áll az ellenzéki pártok által aláírt közleményben. Petru Pãun Jura liberális polgármester azonban azzal érvelt, hogy a korábbra idõzített ünneplést a tanács megszavazta, így a pártvezérek ellenvetése kicsit késõn született. Piskin végül két napig ünnepelték az egyesülést. A Zsil-völgyi vulkániaknak nem adatott meg a kétnapos ünnep, pedig bizonyára mindenki örült volna, hiszen Gheorghe Ile polgármester úgy vélte, ez igazi alkalom a népünnepélyre és forralt bort, pálinkát, virslit osztogatott az utcára vonuló tömegnek. A többi Zsil-völgyi városban viszont visszafogottan ünnepeltek, akárcsak Vajdahunyadon és a megyeszékhelyen. Déván az egyetlen újdonságot a délután 5 órától kezdõdõ fáklyásmenet jelentette, ami némi látványosságot kölcsönzött az amúgy megszokott, többnyire délelõttre idõzített hivatalos emlékezésnek. GÁSPÁR-BARRA RÉKA Az elsõ igazi hóhullás a régióban Folytatás az 1. oldalról A megyében szerencsére komolyabb gépkocsibaleset a havazás miatt nem volt, de jó pár figyelmetlen, rohanó sofõr megcsúszott autójával, néhol lesodródott az útról, összekoccant. Tegnap szintén nehezen közlekedtek a világosi, pankotai utakon. Lehullt az elsõ hó Enyeden Fehér Gyerekek boldogságára, sofõrök elkeseredésére november 30-án, pénteken Enyeden is lehullt az elsõ hó. Ha a gyerekek már a délelõtti órákban teljes mértékben élvezték a frissen hullt havat, az autósok ezt nem mondhatják el magukról, mert ha nem is volt nagy a hó, de megnehezítette a forgalmat. Az út letakarítása, úgy látszik, az illetékeseknek nem volt prioritás, délután négy órakor még híre-hamva se volt az útletakarító gépeknek, egyedül a polgármesteri hivatal elõtt seperték el a havat a vagyonkezelõ osztály alkalmazottai. A terelõútra való letérõnél forgalmi dugó alakult ki a délutáni órákban, volt, amikor fél kilométeres sor is húzódott a város Kolozsvár felõli bejáratánál, rendõrnek azonban nyoma se volt a környéken közlekedett mindenki, ahogy tudott. A gyerekeken kívül csak a gumiabroncs-kereske- A mikelakai felüljáróból nem sok látszott pénteken dõk örvendhettek a frissen hullott hónak, hiszen a hétvégén tekintélyesen emelkedett az eladott autógumik száma. A jelek szerint sokan addig nyújtják, amíg tudják az abroncscserét, csak akkor teszik meg, ha a régi gumikkal már tényleg nem tudnak közlekedni. SZ. B. Kaszált a jég Hunyad Egy halott, 14 súlyos sebesült, tucatnyi pozdorjává tört autó és egy derékba szakadt gázcsõ ez volt a következménye Hunyad megyében a péntek hajnali havas esõnek, amely igazi jégpályává változtatta a közutakat. Ehhez természetesen hozzájárult az útkarbantartók hanyagsága is, akik csupán késõ reggel kezdték homokkal szórni az utakat, amikor már jóformán minden Déva körüli fõúton baleset tartóztatta fel a forgalmat. Az elsõ, gázcsõtöréssel és az autóvezetõ súlyos sérülésével járó baleset még az éjszaka folyamán történt, amikor képviseltek bizonyos tekintetben, egyesek a határozat ellen szavaztak, ugyanakkor egymást hibáztatták. Egyesek szerint a privatizáció csak politikai kliensek érdekeit szolgálná, mások azt vetették fel: mivel a cég egyetlen részvényese a megyei tanács, bizonyos tagok ismerõseiket akarnák bejuttatni a vezetõtanácsba. SZ. B. Déva Piski felõli kijáratánál egy TIR lecsúszott az útról és belerohant az út menti vezetékbe. Az esemény miatt kialakuló sorban még további két baleset történt: egy személyautó becsúszott egy út menti lakóház kertjébe, két másik autó pedig egymásba csúszott. Hajnalhasadtával sem ritkultak a balesetek: a Déva Vajdahunyad szakaszon egy Dacia ütközött egy városközti kisbusszal. A Dacia sofõrje a helyszínen szörnyethalt, a buszból pedig 5 személy szorult kórházi kezelésre. Másfél órával késõbb Fornãdia irányában csúszott be egy személygépkocsi a sáncba, majd szintén a 7-es fõútra riasztották a rendõrséget, ahol egy megcsúszó Dacia Logan frontálisan ütközött a szembõl jövõ TIR-rel. A kisautó vezetõjét és két utasát súlyos állapotban szállították kórházba. A mentõknek és rendõröknek szusszanni sem volt idejük Délig még további négy autó csúszott le az útról, enyhébb sérüléseket okozva. Csupán a jégréteg olvadását hozó déli felmelegedés után szusszanhattunk meg pénteken nyilatkozta a sajtónak Cristian Popºor, a dévai közlekedési rendõrség vezetõje, aki szerint a balesethullámért A temesremetei felüljáró elsõsorban az útkarbantartók hanyagsága okolható. GBR Arad Több mint egy tonna homok temetett maga alá egy 39 éves aradi munkást szombaton 11 és 12 óra között a Lungã utcában mûködõ Edil Construcþii építõipari vállalat termelõtelepén. A tragédia akkor történt, amikor az egyik alkalmazott, Carol S. megpróbált kidugaszolni egy, a ballaszt lefolyását biztosító kanálist. A férfi feltehetõen megcsúszhatott és beesett a kanálisba, a rázúduló több száz kiló homok alól lehetetlenség lett volna kimászni. A helyszínre kiérkeztek a mentõsök, tûzoltók, munkavédelmi felügyelõk és ügyészek, a közel egyórás mentés azonban szomorú kimenetelûre sikerült. A munkás már nem volt életben, mikor kiemelték a gödörbõl, a mentõorvosok szerint nagyon nehezen tudtak hozzáférni, ezzel pedig sok idõt vesztettek. A férfi Hétfõ, december 3. 3 Halálos munkabaleset Két magyar állampolgár vesztette életét Temes Súlyos közlekedési baleset történt péntek hajnalban Temesremeténél, a vasúti sínek felett átívelõ közúti felüljárón. Egy kisteherautó, amelyet a magyarországi S. J. István vezetett, áttért a menetiránnyal szembeni sávra, és frontálisan ütközött egy lengyelországi nyerges vontatójú kamionnal. A rendõrségi közlemény szerint a kisteherautó sofõrje nem az útviszonyoknak megfelelõ sebességgel vezetett, magyarán a gyorshajtás miatt vesztette el uralmát a jármû felett, és ez okozta a tragédiát, amiben a 64 éves gépkocsivezetõ a helyszínen életét vesztette. Utasa, a szintén magyarországi T. K. István (29 éves) is meghalt, miközben a mentõsök a megyei kórházba szállították. (A 24 esztendõs lengyel sofõr nem szenvedett súlyos sérüléseket.) Felelõsség az útkarbantartókat is terheli, ugyanis a jármû a jégbordákon vált irányíthatatlanná. Az útügyiek csak a szerencsétlenség után szálltak ki a helyszínre, és csúszásgátló anyagot szórtak az úttestre. Esõ után köpönyeg P. L. ZS. moccanni sem bírt a testét nyomó ezer kg alatt. Florina Highioºan, az Arad Megyei Területi Munkafelügyelõség szóvivõje szerint a vizsgálatokat még nem zárták le, de minden valószínûséggel munkabalesetrõl van szó. A rendõrség is vizsgálatot indított, a hétvégén még nem lehetett konkrétan tudni, milyen felelõsség terheli a nagyvállalatot a szerencsétlenség miatt. SÓLYA R. EMÍLIA

4 4 Hétfõ, december 3. Sport Bukaresti Dinamo FCM UTA 3:1 (1:0) Elintézték õket a vörös kutyák Bukaresti Dinamo stadion, 3000 nézõ, puha talajú pálya, napos idõ. Vezette: Ionel Ivan (Brãila) 7, Gheorghe Negoiþã (Brãila), Irina Mârþ (Bukarest) 7-7. Tartalék játékvezetõ: Daniel Deca (Brãila). Szakszövetségi megfigyelõk: Mircea Cãlin, Valeriu Ioniþã (mindkettõ bukaresti). Dinamo: Lobonþ Blay, Moþi, ªtefan Radu, Pulhac Adrian Cristea (Opriþa 76.), Ropotan (Niculescu 66.), Mãrgãritescu, Cãtãlin Munteanu Dãnciulescu, Florin Bratu (Liviu Ganea 85.). Edzõ: Cornel Þãlnãr. UTA: Mârne Mihuþ, Chiþa, Chiriþã, Vãsâie Hora (Codreanu 69.), Hidiºan, Paºcovici (Drida 66.), Simao (Bumbac 78.) Bãlþoi, Mircea Ilie. Edzõ: Marin Barbu. Sárga lap: Ropotan (24.), Dãnciulescu (44.), Moþi (47.). Tegnap Luzernben kisorsolták a jövõ évi labdarúgó Európa-bajnokság csoportjainak beosztását. Ahogy azt várni lehetett, nem minden kvartett született a kiegyensúlyozottság jegyében, nem véletlen, hogy a sorsolás kiemelésének rendszerét rengeteg kritika érte. A legbrutálisabb csoport egyértelmûen a C jelû négyes, amelyet Hollandia, Olaszország, Románia és Franciaország alkot. E csoport külön érdekessége még, hogy a román a hollanddal, a francia az olasszal volt ugyanabban a selejtezõcsoportban. A további csoportbeosztás: A-csoport: Svájc, Csehország, Portugália, Törökország. Percrõl percre: 9. perc: Cristea 22 méteres lövését védi Mârne. 21.: Pulhac jó passzát Cãtãlin Munteanu lõtte fölé jó helyzetbõl. 29.: Chiriþã blokkolta Cristea 18 méteres lövését. 31.: Moþi csúsztatta kapu mellé Munteanu szögletbeadását. 38.: Hidiºan vette észre, hogy Lobonþ kint állt a kapujából, de 40 méteres lövése kapu mellé ment. 40.: Dãnciulescu ugrott ki, majd miután Mârne mellett elvitte a labdát, Chiriþã vetõdött bele lövésébe, s szögletre mentett. 43.: Chiriþã felszabadítása rövidre sikeredett, Cristea 17 méteres lövése pedig Mârne kapujának bal oldalába akadt be: 1:0. 48.: Dãnciulescu lövését Mârne és Vãsâie együttes erõvel hárította. 50.: Cristea majmot csinált az aradiak bal oldali védõibõl, majd laposan középre gurított, az õrizetlenül érkezõ Florin Bratu meg estébõl a kapuba lõtt: 2:0. 53.: Paºcovici szerzett labdát az ellenfél térfelén, Simaónak passzolt, utóbbi pedig passz helyett a bukaresti kapu elõtt lõtte el a labdát. 61.: Pulhac törhetett volna kapura, de Mârne bátor kijövetelével blokkolta a dinamós védõt. 63.: Dãnciulescu remek indításával Bratu iramodott meg, s miután Mârnét is kicselezte, az üres kapuba lõtt: 3:0. 68.: Drida lövését Moþinak sikerült blokkolnia. 73.: Niculescu az újabb gólszerzõ, de les címén jogosan érvénytelenítették találatát. 74.: Dãnciulescu erõs lövését Mârne csak öklözni tudta. 79.: Mircea Ilie jól indította Bãlþoit, aki miután kicselezte Lobonþ kapust, kisodródott helyzetbõl fölé lõtt. 87.: Bãlþoi lövését fogta Lobonþ. 88.: Hidiºan 28 méteres lövése a felsõ lécen csattant, a kipattanó Mihuþhoz került, akinek lövését Lobonþ védte. 90.: Bumbac 18 méterrõl próbálkozott, de lövése fölé szállt : Hidiºan szögletbeadása Dridához került, aki Pulhac és Lobonþ között a hosszú sarokba lõtt: 3:1. B-csoport: Ausztria, Horvátország, Németország, Lengyelország. D-csoport: Görögország, Svédország, Spanyolország, Oroszország. A C-csoport programja: június 9. (Zürich): Románia Franciaország (19 órától), (Bern): Hollandia Olaszország (21.45). Június 13. (Zürich): Olaszország Románia (19), (Bern): Franciaország Hollandia (21.45). Június 17. (Bern): Hollandia Románia (21.45), (Zürich): Olaszország Franciaország (21.45). Az Eb nyitómeccsét, a Svájc Csehország találkozót Adrian Drida (sötét szerelésben) UTA-hoz való visszatérése utáni elsõ gólját lõtte a Dinamo ellen Valfi-fotó A Román Labdarúgó Szövetség fellebbviteli bizottsága jóváhagyta a Rapid és a Dinamo fellebbezését, ezért a nézõk is jelen lehettek szombaton délután a Dinamo UTA mérkõzésen. Nézõk nélküli bajnokin a játékosoknak elmegy a kedve a focitól, az edzõmeccs-hangulat rányomja a bélyegét a teljesítményekre vélekedett a mérkõzés elõtt Marin Barbu edzõ. Valószínûleg az aradi játékosoknak elfelejtettek szólni, hiszen az elsõ félidõben többen közülük úgy mozogtak, mintha egy egyszerû edzõmeccsrõl lenne szó, s nem egy bajnokiról. Sajnos, Barbu edzõnek megint improvizálnia kellett. Azt már a meccs elõtt tudni lehetett, hogy az UTA négy alapjátékosa, Bãlan, Todea, Varga és Frãsineanu eltiltás miatt, míg Edson, Buican, Florin Dan és Röszel sérülés miatt nem szerepelhet ezen a találkozón, a meccs elõtti nap Vasiljevic is kidõlt a sorból, így balhátvéd poszton a sérülés miatt több hónapot kihagyó Vãsâie kapott lehetõséget. A kihagyás az õ teljesítmé- június 7-én 19 órától rendezik meg. A negyeddöntõkben az A- és a B-, illetve a C- a D-csoport elsõ és második helyezettje mérkõzik meg egymással az elõdöntõbe jutásért. Szombaton David Taylor, az európai szövetség (UEFA) fõtitkára fontos bejelentést tett: a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokságon résztvevõ valamennyi játékosnak kötelezõen kardiológiai vizsgálaton kell átesnie még a torna elõtt. A fõtitkár arról is beszámolt, hogy a stadionokban elhelyezett óriáskivetítõkön a vitatott eseteket nem fogják visszajátszani. nyén látszott meg a legjobban, nem véletlenül lõtték a vörös kutyák mindhárom találatukat a bal oldalon áttörve az aradi védelmet. Sajnos, az új játékosokon kívül többen a régiek közül, mint az újonc csapatkapitány Cosmin Paºcovici, vagy a Steauával kacérkodó Bruno Simao, a fiatal Ioan Hora sem nyújtott maradandót ezen a mérkõzésen. A Rapid elleni szervezett védekezés, lelkes játék nyomokban sem volt fellelhetõ a szombati UTA-ban. A mecscset nézve az emberben olyan érzés lett úrrá, hogy az aradi játékosok egy része már a mérkõzés elõtt a végsõ sípszót várja. Reméljük, a csapat gyatra bukaresti szereplése a hiányzók rovására írható, s szombaton, a Vaslui ellen az UTA a Rapid elleni arcát mutatja meg ismét. A rovatot szerkesztette: BERKI FLÁVIUSZ 2008-as labdarúgó Eb Románia a halálcsoportba került A 2004-es portugáliai tornához képest 55 millió euróval többet, összesen 184 millió eurót osztanak szét a résztvevõk között. Mind a 16 induló 7,5 milliós rajtpénzt kap (ez 2004-ben 4,8 millió volt), a csoporton belül elért gyõzelemért egymillió, döntetlenért pedig 500 ezer jár. A negyeddöntõbe jutott válogatottak további kétmillióval gazdagodnak, a legjobb négy közé kerülés plusz három milliót ér. A június 27-ei döntõ vesztese 4,5, míg gyõztese 7,5 milliót kap, így a bajnok amennyiben mindhárom csoportmeccsét megnyeri a trófea mellett 23 millió euróval távozhat. Þãlnãr elégedett volt tanítványaival, Barbu a lelkesedést hiányolta Cornel Þãlnãr (Dinamo): Egy jó játékot láthattunk, kiegyensúlyozott elsõ félidõvel, majd a második játékrészben aztán jobban passzoltunk, és azt hiszem, igazi futballhoz méltó helyzeteket alakítottunk ki. Jómagamnak és Dinu úrnak sikerült a játékosoknak visszaadni a passzolás és a játék utáni vágyat. Megdolgoztuk a fiúk lelkét egy kicsit, elmagyaráztuk nekik: nem felejtettek el játszani. Azt mondtuk nekik, hogy nem kölyökkutyák már, akik csak ugatnak, hanem harapniuk is kell. Marin Barbu (UTA): Úgy látszik, a Rapid elleni gyõzelem elaltatott bennünket. A fiúkban nem láttam azt a lelkesedést, mint a múlt fordulóbeli mérkõzésen. Csupán az elsõ félidei teljesítményünkkel vagyok elégedett, sok játékosunk hiányzott, ha az egész csapattal érkeztünk volna, talán más lett volna a mérkõzés végkimenetele. A 17. fordulóban: Târgu Jiu-i Pandurii Besztercei Gloria 1:3 (Rusu 45., illetve Târnãvean 20., 43., Tilincã 58.), Buzãui Gloria Steaua 1:1 (Bunicã 90+1., ill. Nicolae Dicã 79.), Urziceni-i Unirea Mioveni-i Dacia 0:2 (Cristian Bratu 20., Costescu 78.), Dinamo FCM UTA 3:1 (Adrian Cristea 43., Florin Bratu 50., 63., ill Drida 90+2.), Rapid Vaslui-i Sporting FC 2:1 (Cesinha 17., Mazilu 82., ill. Matei 51.), Piatra Neamþi-i Ceahlãul Craiovai Universitatea 1:0 (Rusmir 64.), Iaºi-i Politehnica Galaci Oþelul 2:2 (Milea 19., Cernoch 89., ill. Székely 6., Daniel Stan I. Liga Következik, szombat, december 8.: UTA Vaslui (Telesport, 13 órától), Farul Craiova (Naþional TV, 17.15), Dinamo Buzãu (Antena 1, 20). Vasárnap, december 9.: Urziceni Gloria (TVR 1, 13), Pandurii Kolozsvári U (Telesport, 13), Iaºi Poli (Telesport, 15.30), Rapid Mioveni (Naþional TV, 16.45), Ceahlãul Steaua (Kanal D, 19), Kolozsvári CFR Oþelul (Kanal D, 21). A 20. (a tavaszi szezonból elõrehozott 3.) fordulóban: Kisiratos Pankota 2:3 (Miklós, Varga, illetve Mager 2, Leucuþa), Sajtény Borossebes 2:3 (Corbu 2, ill. Neamþ, Gligor, Creþu), Aqua Vest Pécska 2:0 (Herlo, Bâgu), Lippa Ópálos 5:3 (Titirig 3, Szedlak 2, ill. Popa, D. Lazãr, Beleiu), Partizan Vladimirescu 3:0 (j. n.), Horia Szentanna 1:4 (Lipitor, ill. L. Olariu 3, Raºca), Kisjenõ Apáti 5:3 (Brescan, Zdrenþan, Santa, C. Ardelean, D. Popa, ill. Mako 2, Cuedan), Majlát Nagyiratos 2:0 (Pascu, Butnãraºu), Zabrány Kürtös 3:1 (Schmidt, Ardelean, Curta, ill. Roºu). IV. Liga (Arad megye) 13.), Konstancai Farul Temesvári Politehnica 1921 ªtiinþa 1:1 ( Nanu 56., ill. Arman Karamian 89.). A Kolozsvári CFR Kolozsvári U mérkõzések lapzártánk után értek véget. Az állás: Kol. CFR :10 40 Rapid :13 32 Poli :25 32 Urziceni :14 32 Dinamo :16 29 Steaua :10 29 Vaslui :18 27 Gloria :23 25 Oþelul :34 22 Mioveni :20 20 Ceahlãul :20 20 Buzãu :31 18 Craiova :20 17 Iaºi :23 16 Pandurii :22 14 UTA :23 14 Farul :19 14 Kol. U :26 10 Az állás: Borossebes :13 57 Pankota :18 49 Szentanna :21 46 Ópálos :39 30 Aqua Vest :48 28 Kisiratos :40 27 Kürtös :33 26 Horia :32 26 Vladimir :40 26 Pécska :31 26 Majlát :31 25 Partizan :47 25 Sajtény :44 24 Kisjenõ :40 23 Lippa :44 22 Zabrány :40 21 Nagyiratos :37 20 Apáti :64 15 Folytatás tavasszal.

5 Temesvári ELBA VKK Râmnicu Vâlcea-i KK 97:58 (18:12, 39:24, 73:40) Kár volt megijedni Constantin Jude Sportcsarnok, háromszáz nézõ. Vezette: Marius Udricã (Craiova), Ciprian Stoica (Nagyszeben) és Mihai Sãndulache (Bukarest). Megfigyelõ: Marius Hurgoi (Kolozsvár). Temesvár: Markovic 30 (4X3), Pãltiniºanu 15 (1), Tudosã 12 (2), Lekic 9 (1), Kabengele 9 (1), Pesic 7 (1), Nisavic 6, Talabã 4, Stãncuþ 3, Velickovic 2, Slabu. Vezetõedzõ: Dragan Petricevic. Râmnicu Vâlcea: Lupuºavei 16 (2), Miscovic (1), Ilic 9 (1), Cica 6, Melnik 6, Mladenovic 5, Isleam Senai 4, Kijac 2, Paºca, Andrei, Nicolae, Hallai. Vezetõedzõ: Cristian Achim. Dragan Petricevic a Dnyepropetrovszki Dnyepr ellen elvesztett találkozó után minden mérkõzéstõl fél, legalábbis ez derül ki rendkívül elõvigyázatos, forduló elõtti nyilatkozataiból. Péntek este a férfi kosárlabda A-osztályú bajnokság 11-ik fordulójában a Râmnicu Vâlcea-i KK látogatott a Constantin Jude sportcsarnokba, Nenad Markovic és társai pedig majd negyven pontot vertek az oltyánokra. Az elsõ negyedben még sovány volt az elõny (18:12), de a nagyszünetre már látszott, hogy a vâlceai együttes nem képes felvenni a versenyt a temesváriakkal. Petricevic mester a második játékrészben Czmór Pétert leszámítva mindent kispados kosarast Az újonnan érkezett Alexandar Lekic (9-es mezben) és az ex-temesvári Dejan Mladenovic szerb irányítók harcát az ELBA kosárlabdázója nyerte László-fotó becserélt, a lila-fehér mezben debütáló Bogdan Stãncuþnak sikerült három pontot szereznie. Dan Pãltiniºanu csapatkapitány, aki meglepõ módon hárompontos dobást is szerzett, pénteken ünnepelte 28. születésnapját. A két csapat közti nagy pontkülönbség nem mérvadó, mert nem vagyunk ennyivel jobbak a Vâlceánál. Fontos, hogy sikerült jól védekeznünk, mert ezen dolgoztunk az elmúlt héten. El kell mondanom, hogy a Râmnicu Vâlcea nem a leggyengébb eddigi ellenfelünk, tulajdonképpen egyik klub sem gyenge..., ugyanez a csapat nyert a Rapid otthonában 17 ponttal, de ugyanakkor el kell ismernem, hogy ez az eddigi volt a legkönnyebb gyõzelmünk. Fiatal, kialakulófélben lévõ csapatunk van, pontosan 24 éves átlagéletkorral. A végén becseréltem azokat a játékosokat, akik eddig kevesebb lehetõséget kaptak, bár csak Nisavicet akartam többet játszatni. Következik a Rapid elleni találkozó, gyõzelem esetén már jó helyzetbe kerülünk a tabellán nyilatkozta Dragan Petricevic edzõ a találkozót követõen. LÁSZLÓ Á. Sport Temesvári Politehnica Izometal U VKK Székelyudvarhelyi KC 30:25 (16:10) Lehûtötték a meglepetéscsapatot Constantin Jude Sportcsarnok, ezer nézõ. Vezette: Vasile Pavel és Marian State (mindketten Buzãuból). Temesvár: Damjanovic, Viman, Tcaciuc Sadoveac 5, Grasu 5, ªimicu 4, Tica 4, Cristescu 3, Þone 3, Varga 2, Corlija 2, Fenici 2. Vezetõedzõ: Eugen Bota. Székelyudvarhely: Szabó, Varó Birtalan 6, Ferenczi 5, Lucic 4, Marceta 4, Mihalcea 2, Frãþilã 2, Mihãilã 1, Vasile 1, Solcanu, David, Talas, Bãdãu. Vezetõedzõ: Constantin ªtefan. Vasárnap reggel a férfi kézilabda Nemzeti Liga tizenegyedik fordulójában a Temesvári Politehnica Izometal legénysége az idei szezon meglepetéscsapatát, az újonc létére élen járó Székelyudvarhelyi KC-t fogadta a Constantin Jude Sportcsarnokban. Constantin ªtefan székely gárdája a táblázatot nézve favoritként érkezett a Bánság fõvárosába, amit az elsõ percekben bizonyítottak is, hiszen 6:6-ig a KC vezetett a mérkõzésen. Eugen Bota az egyenlítést követõen érdekes taktikát vetett be: rendre becserélte a cserejátékosokat, az összes közül Vasile Viman hálóõr kapuba küldése volt a legsikeresebb húzás, mert a 27 éves kézilabdázó nem kevesebb, mint 19 sikeres védést mutatott be. Nos, a cserék végezetül olyannyira megindultak, hogy a szünetig hatgólos elõnyre tettek szert. ªtefan mester a pihenõ után sem tudta ráncba szedni együttesét, a 34-ik percben Vladimir Corlija a labdát, az udvarhelyi hátvédek pedig a szerb beállós mezét szeretnék megszerezni László-fotó Þone és ªimicu találataival már 18:10 volt az állás. Ezúttal a lila-fehérek már maximálisan összpontosítottak a második félórában, az 52. percig nem adták alább a hatgólos elõnyt, sõt a 44-ik percben 22:13-ra is vezettek; a vendégek egy perccel a vége elõtt feljöttek négy találatra, de ekkor a két pont sorsa már rég eldõlt. Mestermérleg Eugen Bota (Izometal): Örülök, hogy ma a cserék is bizonyítottak, senki sem helyettesíthetetlen, tehetségesek és bármely pillanatban számíthatok rájuk. A téli idény célkitûzése hat pont megszerzése a nyolc lehetségesbõl, vesztettünk Nagyváradon, de remélem, hogy sikerül nyernünk Bákóban és a következõ hazai meccsen. Elnézve csapatom mai teljesítményét, nagyobb gólkülönbségre számítottam, legalább tízgólos elõnnyel kellett volna nyernünk, de különbözõ okok miatt a végére megközelítettek. Constantin ªtefan (KC): Temesvárnak jó együttese van, kitûnõ játékosokkal, az eddigi eredményeik nem voltak kedvezõek, de a vereségeiket szoros meccseken szenvedték el, és ne feledjük, hogy gyõztek Konstancán. Nem érkezünk favoritként, jó szereplést reméltem tanítványaimtól, de ma, sajnos, az ellenfél csapata jobbnak bizonyult. Az udvarhelyi együttesnek nagyobb a potenciálja, csütörtökön megvertük a Dinamót, kissé fáradtak voltuk, ráadásul nyolc emberrel játszunk, mert nincsen minden poszton két jó emberünk, mindenesetre nem szeretném a fáradtságra kenni a fiúk mai teljesítményét. Remélem, hogy a folytatásban tudjuk tartani a ritmust, szerintem a Dinamo, Steaua, Konstanca és Resicabánya ezután végigver mindenkit, a kisebb, eddigi meglepetéscsapatok pedig elpuhulnak, mert a költségvetésük sokkal kisebb, így a keret minõsége is jóval gyengébb. LÁSZLÓ ÁRPÁD Az Aradi ICIM KK szombat esti játékán alaposan meglátszott, hogy az európai kupameccsek miatti szerda szombati ütem sokat kivesz a csapat játékából. Sajnos, ismét bebizonyosodott, hogy az együttes nagyon is függ a két amerikai légiósától, azaz ha Moore-nak és Gladdennek nem megy, csak nagy nehézségek árán tud átállni valami másra. Ez a más a keményebb centerjáték volt a szombati bajnokin, hiszen Pavel, Kovacic és Radenkovik centerbõl 34 ponttal járult hozzá az AIKK gyõzelméhez. Megjegyzendõ, mind az európai kupaporondon, mind pedig a bajnoki mérkõzéseken egyetlen egy játékossal lehet maradéktalanul elégedett Budurean mester, éspedig a horvát Dragana Zoriccsal, aki a kezdeti nem túl meggyõzõ teljesítményei után az európai kupaszezon elkezdõdésével két fronton is konstans teljesítményt nyújt. A szombati mérkõzésrõl csak annyit, hogy az aradiak nehezen kapták el a fonalat, mint már említettük, több játékoson, mint például az amerikai Moore-on vagy a szerb Kovacicon szemmel látható volt az összegyûlt fáradtság. Az elsõ negyed után biztosnak látszott a gyõzelem, hiszen az aradiak 23:26-os vezetéshez jutottak, de a második és a harmadik játékrészben a Govora szívósan tartotta magát, de a negyedek végére az eredmény, ha csak kettõvel is, nõtt. Az utolsó játékrészre Budurean edzõ addig kevergette lapjait, amíg az aradiak magabiztos húszpontos, 71:51 arányú megérdemelt gyõzelmet arattak. A találkozót kielégítõen vezette az Alin Roºu (Nagyvárad), Bogdan Podar (Kolozsvár) játékvezetõi páros. RLSZ-megfigyelõ: Ráduly Zoltán (Bukarest). AIKK: Moore, Zoric 12, Kovacic 8, Pavel 13, Gladden 17 (2x3). Csere: Nagy 2, Radenkovic 13, Bucicã 3 (1), Tarþa 3 (1), Mészáros, Drãguº-Urban. Kispadon: Uiuiu. Edzõ: Adrian Budurean. Hétfõ, december 3. 5 Nehézkesen kezdték a nõi kézilabda vb-t Mind a román, mind pedig a magyar válogatott nehéz gyõzelmekkel kezdte a tegnapi franciaországi nõi kézilabda vb-t. A románok a D-csoportban 31:29-re verték Kína válogatottját, míg a magyarok az E-csoportban 35:31-re Japánt. További eredmények: A-csoport: Horvátország Kazahsztán 35:25. B-csoport: Brazília Ausztrália 36:9, Oroszország Macedónia 27:22. C-csoport: Ausztria Dominikai Köztársaság 32:19, Norvégia Angola 32:26. D-csoport: Lengyelország Tunézia 29:23. E-csoport: Spanyolország Kongó 29:24. F-csoport: Németország Ukrajna 26:21, Dél-Korea Paraguay 50:12. Férfi kosárlabda A-osztály A 10. fordulóban: Nagyszebeni Atlassib Kolozsvári U Mobitelco 87:75, Nagyváradi Leonardo Bukaresti Rapid Neoset 76:80, Otopeni-i SK Târgoviºtei Gresiloft 108:68, Temesvári ELBA Râmnicu Vâlcea-i KK 97:58, Ploieºti-i Asesoft Medgyesi Gaz Metan 97:83. A Marosvásárhelyi Mureº Piteºti-i Argeº és a Bu- Az állás: Ploieºti : Nagyszeben : Medgyes : Rapid : Kolozsvár : Temesvár : Dinamo : Piteºti : Otopeni : Vásárhely : Vâlcea : Brassó : Nagyvárad : Târgoviºte : karesti Dinamo Gealan Brassói Cuadripol mérkõzéseket elhalasztották. Következik (december 8.): Kolozsvár Dinamo, Nagyszeben Nagyvárad, Brassó Otopeni, Rapid Temesvár, Târgoviºte Ploieºti, Râmnicu Vâlcea Marosvásárhely, Medgyes Piteºti. (L. Á.) Nõi kosárlabda A-osztály A 8. fordulóban: Dési Someº Tiger BC Teleorman Alexandria december 5-re halasztva, Aradi ICIM KK CET Govora 71:51, Bukaresti Rapid CFR Marfã Kolozsvári U -Trustul CRE 77:70, Nagyváradi Universitatea VSK Târgoviºtei Municipal 57:42, Az állás: Bukaresti Sportul Studenþesc AIKK : Sepsisz : Omnilogic Universul Iaºi-i Rapid : Naþional 61:42, Sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceum Alexandria : Sportul : ISK Bukaresti Olimpia 84:43. Govora : Következik (december 8.): Kol. U : Nagyvárad Alexandria, Rapid Nagyvárad : Olimpia : AIKK, Dés Sepsiszentgyörgy, Iaºi :592 9 CET Govora Sportul Studentesc, Kolozsvári U Olimpia, Dés :498 8 Târgoviºte :578 8 Târgoviºte Iaºi. Aradi ICIM KK CET Govora 71:51 (38:29) A gyõzelmen volt a hangsúly Dragana Zoric (labdával) az AIKK legkonstansabb játékosa Valfi-fotó Govora: Diaconu 20 (2), Voinea 2, Bagiu 11 (3), Ungureanu 6 (1), Chirilã 2. Csere: Mészáros 4, Duma 4, Simionca 2. Kispadon: Bocoº, Barbu. Edzõ: Mihai Toma. Az AIKK holnap a Rapid elleni elõrehozott mérkõzésen lép pályára 17 órától a fõvárosban, majd csütörtökön a török Panküp Ted Koleji ellen játszik idegenben a klubcsapatok Európa-kupájának 5. fordulójában. Budurean edzõ ezen a kiszálláson nem számít Daniela Bucicára és Alexandra Uiuiura, akiket taktikai megfontolásokból hagy itthon.

6 6 Hétfõ, december 3. A szebb napokat is megért temesvári rögbisek (több dobogós helyezés mellett egy bajnoki cím is szerepel ezen a sikerlistán) 10 évvel ezelõtt estek ki az elsõ osztályból, és az eltelt idõszak nem sok örömet hozott számukra. A két éve megalakult RCM (Városi Rögbi Klub) sem kényeztette el eredményeivel e sportág temesvári szerelmeseit: bár tavaly feljutott az elsõ osztályba, onnan már elsõ nekifutásra kiesett! Nem is csoda, mert játékosállománya igen szerény volt. Ezt követõen viszont váratlanul rájuk mosolygott a szerencse: az Aradi Contor Group sztárcsapatának meglepetésszerû feloszlásával, ha nem is azok legjobbjai, de egy sereg jó képességû játékos az RCMhez igazol(hatot)t. Ezzel a kerettel, mely ráadásul elfoglalhatta a Nemzeti Divízióban megüresedett helyet is, egybõl középcsapattá nõtte ki magát az RCM, mely joggal pályázhatta meg akár a címet eldöntõ hatos döntõbe jutást is. Az alapszakaszban elért eredményeik igazolták is ezt az elvárást, és ha izgalmas körülmények között is (a döntést az utolsó fordulóra halasztották ), de a kitûzött célt sikerült elérni. Ezek után joggal mondható, hogy az utolsó 10 év legfontosabb mérkõzését vívta szombaton délelõtt a temesvári rögbicsapat. A csípõs hideg ellenére mintegy 100 nézõ látogatott ki erre a sorsdöntõ találkozóra. A Rónác-telepi Electromotor pálya éjjel megfagyott gyepszõnyege a délelõtti enyhülés következményeként megpuhult, így pár percnyi játék után már csak sárdagasztás folyt a pályán, ami nem kedvezett a látványos játék kialakulásának. Most már elmondhatjuk: nem volt ott látványos rögbi, hanem csak elkeseredett harc, egészen az utolsó sípszóig! A válogatott oszlopuk (Lazãr) nélkül ideérkezõ jászvásáriak az utolsó pillanatig becsületesen és sportszerûen küzdöttek, és bár a 2. félidõben szinte alig jöttek ki saját térfelükbõl, utolsó támadásukkal majdnem megfordították a mérkõzés sorsát: az RCM célvonala melletti bedobásukat megszerezve, célígéretes helyzetet alakítottak ki, de ezt nem tudták sikerre vinni. Ez a csattanó nem is lett volna igazságos, mert bár addig a hazaiak csak (egy sikeres büntetõrúgás révén) 3:0-ra vezettek, az egész mérkõzés szinte egyirányú volt. Több pontszerzési alkalom is kimaradt (köztük volt 3 büntetõrúgás is), így megmaradt ez a szokatlan végeredmény, mely már a 15. percben kialakult. Meglátszott a sérülés vagy egyéb okok miatt nem játszó Bordea, Bacalu és Daniel Stoica hiánya is, viszont elõször szerepelt az Angliából visszatért Achim. Nagy volt az öröm a meccs végén: a már két napja edzõtáborban lévõ játékosok boldogan siettek az ünnepi ebédre, hogy ott, egyúttal, a beígért célprémiumot is bezsebeljék! Sport Temesvári RCM Iaºi-i Politehnica Agro. 3:0 (3:0) A legjobb hat közé jutottak! A temesvári rögbisek évtizedes kihagyás után ismét bekerültek a rájátszásba Lixi-fotó A Cristian Rãduþã (Brassó), Nicolae Copil, Simion Mãrginean (Kolozsvár) játékvezetõi hármas jól vezette le a sportszerû mérkõzést. RCM: Andrei Ursache, Cãpãþânã, Duþã, Dumitru Paraschiv, Tãnase, Diaconu, Vlãdeanu, Bradu, Zamfir, Fântânaru (br.: 15.), Zaiba, Stoichiþã, Dinu, Gheorghe Paraschiv, Gîrbãu. Játszott még: Achim, Sabãu, Neacºu, Edzõ: Dãnuþ Borzaº. Iaºi: Coºeru, Manolachi, Varvaroi, Bisoc, Alexa (sárga lap: 45.), ªtefan Druºcã, Emanuel Druºcã, Pâslaru, Moroºan, Mocanu, Hodoroabã, Vãcaru, Manole, Beznescu, Grigoraº. Játszott még: Croitoru, Cucuteanu, Vãrzari, Manea, Zaharia. Edzõ: Constantin Veriveº. HAAS MIKLÓS Rögbi Nemzeti Divízió Az alapszakasz utolsó, 10. fordulójában, az I. csoportban: Dinamo Nagybánya 27:0, Bârlad Kolozsvár 5:31, Griviþa Olimpia 19:40. A tabella: 1. Dinamo 47 (7), 2. Nagybánya 38 (6), Kolozsvári U 30 (6), 4. Olimpia 18 (2), 5. Bârlad 6 (2), 6. Griviþa 4* (1) pont. A II. csoportban: RCM Iaºi 3:0, Brassó Suceava 14:24 (a jutalompont mindkétszer a vendégeknek járt). A tabella: 1. Steaua 44 (8), 2. Farul 39 (7), 3. RCM 22 (6), 4. Suceava 18 (3), 5. Iaºi 16 (4), 6. Brassó 4 pont Megj.: 1. Zárójelben a jutalompontok száma 2. *) 1 büntetõpont levonva 3. Mindkét csoportból az 1 3. helyezettek a bajnoki címet, a 4 6. helyeken zárók pedig a kiesést eldöntõ hatos csoportba kerültek. A december 17-én sorra kerülõ Steaua Farul mérkõzés eredménye dönti majd el, hogy a Steaua vagy a Dinamo kerül a rájátszás programját elõíró algoritmus 1. pozíciójába. A program elkészítése után ez a rangsor érvényét veszti, mert a két rájátszásban (1 6., 7 12.) minden csapat tiszta lappal kezd majd. (H. M.) Férfi kézilabda Nemzeti Liga A 11. fordulóban: Resicabányai UCM Konstancai VKK 25:36, Suceavai Bucovina Caracali Romvag 36:24, Bukaresti Dinamo Bákói ªtiinþa 31:33, Temesvári Politehnica Izometal U VKK Székelyudvarhelyi KC 30:25, Bukaresti Steaua MFA Nagyváradi VSK 40:35, Nagybányai Minaur Ploieºti-i Uztel 37:31, Târgu Jiu Pandurii Medgidiai VSK 27:24. Az állás: Steaua : Udvarhely : Resicabánya : Bákó : Suceava : Konstanca : Medgidia : Dinamo : Nagyvárad : Nagybánya : Temesvár :261 8 Târgu Jiu :318 6 Ploieºti :319 4 Caracal :329 0 Következik (december 6.): Konstanca Medgidia, Ploieºti Târgu Jiu, Nagyvárad Nagybánya, Székelyudvarhely Steaua, Bákó Temesvár, Caracal Dinamo, Resicabánya Suceava. (L. Á.) Halcsalik (II.) A vérvörös szúnyoglárva halaink egyik legtermészetesebb etetõanyaga, ebben rejlik feltehetõen a titok, amit a versenyhorgászok már régen kitapasztaltak és elõnyét maguk és fogásaik javára fordították. A szúnyoglárvához sokféleképpen hozzá lehet jutni, szedhetjük magunk és megvásárolhatjuk a horgászboltokban. Tapasztalataim azt mutatják, hogy nem egyszerû hozzájutni, mivel elég drága és nehezen eltartható. A saját kezûleg való szedése sem egyszerû dolog én sohasem próbáltam. Iszapos csatornák aljáról kikotort anyagokból kell szitán keresztül kimosni. Ez persze nem egy szemet és orrot gyönyörködtetõ mûvelet. A kézi szedésnél jóval egyszerûbb és biztosabb, ha a boltban megvásároljuk (adagonként körülbelül 2 2,5 lej). De ez nem olcsó mulatság, fõleg ha nagyobb mennyiséget vásárolunk. És ha hazavittük frissen megszerzett csalinkat, akkor essünk kétségbe, ugyanis hosszú távú eltartása, sajnos, lehetetlen. Maximális idõ a legoptimálisabb esetben is egy hét. Mielõtt a hosszú távú eltárolásához hozzákezdenénk, (A szúnyoglárva, vagy etetõszúnyog) elõtte az etetõszúnyogot meg kell tisztítanunk a szennyezõdéstõl. Ez a legegyszerûbben úgy oldható meg, ha egy nejlonharisnyába tesszük õket és hideg zuhany alatt addig mossuk, amíg az átfolyó víz tiszta nem lesz. Ha csak rövid ideig akarjuk a szúnyoglárvát tárolni, akkor csak egyszerûen tegyük õket hûvös helyre vagy a hûtõbe. Nagyon fontos tudnivaló, hogy a szúnyoglárvát nem lehet 6 C foknál alacsonyabb hõmérsékleten tartani, de az ideális hõmérséklet a 10 C fok. Ha hosszabb ideig szeretnénk tárolni, akkor vennünk kell valahonnan egy kellõen nagy akváriumot, és ebbe kell elhelyeznünk a tisztított etetõszúnyogot, melyet az akvárium méretéhez igazított nagy teljesítményû levegõztetõvel kell oxigénnel ellátnunk. Szállításkor az etetõszúnyogot 3-4 benedvesített újságpapír de jobb a csomagolópapír lapra helyezzük el úgy, hogy a szúnyogréteg magassága a 2 centit ne haladja meg. Ha sok szúnyogot szállítunk, akkor a hûtõtáskába ne egymásra rakjuk, hanem göngyöljük össze a csomagokat és így helyezzük el õket. Az etetõszúnyog a szedett vagy boltban megvásárolt állapotában jóformán használhatatlan. Ezért fel kell õket készíteni a horgászatra. Ehhez vásárolnunk kell szúnyogszétválasztó port, vagy finom kukoricalisztet. Ezután már csak annyi dolgunk van, hogy a szúnyogszétválasztó port (kukoricalisztet) ráhintjük az etetõszúnyogra és óvatos mozdulatokkal átsimogatjuk, hogy az összes elváljon a papírtól és egymástól. Ha etetni akarunk vele, keverjük bele etetõanyagunkba és adjunk hozzá áttört földet. A keverékbõl etetõgombóc gyúrható, mely kézzel spicc botos horgászat során és csúzlival match és feederbotos horgászat során is belõhetõ. Feederbotos horgászat során használjuk a nagyon sûrû feeder kosarat, melybe ezt a keveréket beletömve, jól dobható marad. Az etetõszúnyoggal való horgászatnál feltétlenül használjunk vékonyhúsú, éles hegyû horgot, mert a vastagabb horog szétroncsolja csalinkat. KÁDÁR T IBOR

7 Jelenidõ A mikrofontól a diplomáciáig Interjú Bartha Csabával, a Budapesti Román Kulturális Intézet (leendõ) aligazgatójával Január elsejétõl Bartha Csabát, a Temesvári Rádió Magyar Szerkesztõségének vezetõjét, a Temesvári Televízió magyar nyelvû adásának felelõs szerkesztõjét nevezik ki a Budapesti Román Kulturális Intézet aligazgatójának. Ebbéli minõségében, az új kihívásokról mostani utolsó rádiós munkanapján, pénteken nyilatkozott a Nyugati Jelennek. Mikor dõlt el, hogy új pályára lépsz? Szeptember 4-én Bukarestben írta alá a kinevezésemet Horia- Roman Patapievici, a Román Kulturális Intézet elnöke. A felkérés azonban korábban, tavasszal érkezett Brânduºa Armanca, a budapesti intézet igazgatója részérõl. Vele korábban jó munkakapcsolatban voltam, hiszen újságíró a hivatása, korábban a Temesvári Televízió igazgatója volt. Több alkalommal keresett meg, és harmadszorra igent mondtam. A személyes ismeretségen kívül mi döntött melletted, mivel magyarázta a választását? Azt mondta, hogy korrektnek tart, és tetszik neki a munkamódszerem. Az õ vezetése alatt indult el a magyar adás a tévében, és soha nem kifogásolta a munkámat. Pályázatokat is írtam, kapcsolataim vannak a magyarországi sajtóban, fesztiválokon díjnyertes filmjeim és rádióriportjaim voltak. Hétnyolc érvet sorolt fel, hogy miért esett rám a választása. Az újságírói tapasztalatokat miként kamatoztathatod? Éveken keresztül voltam a Magyar Rádió tudósítója ez a státusom ideiglenesen megszakad, tehát van bejárásom, a Magyar Televízióba úgyszintén, és a Duna TV-vel is jó a kapcsolatom. Emellett vannak más ismerõseim, például az újságíró szövetségben, akiknek a támogatására szintén számítok. De az újságírópályát ideiglenesen abbahagyod. Jelenleg is a Román Rádió kötelékében maradok fõállásban, de úgymond kiemeltek, áthelyeztek a Külügyminisztériumba erre a négyéves idõszakra. Az intézet költségvetését a bukaresti Román Kulturális Intézet állja, a fizetéseinket meg a Külügyminisztérium. Mi ugyanis diplomata státusban vagyunk. Nem fog hiányozni a szakma? Korai errõl beszélni, hiszen még most is vágok anyagot Nehezen döntöttem el, hogy hagyjam-e abba azt, amit 17 éve csinálok de ezt is ki kell próbálni! Ujjgyakorlatokat továbbra is fogok végezni, egy-két interjút szeretnék készíteni, és elküldeni a kollégáknak. Tévés anyagokat úgyszintén, mert ha szabadságra megy az ember, akkor két-három napot forgathat. Talán olyan dolgokra is lesz idõm, amelyekre régóta vágyok. Mire ez az interjú megjelenik, addigra már adásba mentek a búcsúmûsoraid mind a tévében, mind a rádióban. Ezek szerint nem végleg köszöntél el. Hívták, hát megy Természetesen, csak mûsorvezetõként nem fogok megjelenni egy darabig. Kik helyettesítenek majd? A televíziónál Laslavic Tímeát ajánlottam a mûsor felelõsének, gondozójának, szerkesztõjének óta dolgozik itt: az elején fordítóként, de idõközben beletanult a riporteri munkába és a szerkesztésbe is. Jó szívvel bízom rá a mûsort, és a tévé vezetõsége elfogadta. A rádióban a szerkesztõségvezetést Lehõcz László veszi át, s a megüresedett helyekre új munkatársakat alkalmaznak. Lesz állandó aradi munkatársunk és dévai tudósítónk. Egyébként nem a legjobbkor jött a távozásom, mert Erdély Rita és Molnár Krisztina kolléganõnk egyaránt szülési szabadságra ment, és rengeteg munka szakad Laci nyakába, de a kollégák is többet vállalnak majd. A négyéves megbízatás mikortól kezdõdik? December 3-tól, hétfõtõl már nem vagyok a rádiónál, ugyanis Bukarestbe utazom kiképzésre. Ezen a román magyar kétoldalú kapcsolatokról, az uniós szabályokról, diplomáciáról, protokollról, titkos iratok kezelésérõl fognak tájékoztatni. Január elsején kell elfoglalnom az állást Budapesten. Milyen feladatok hárulnak majd rád? Még nem tudom pontosan. Az igazgató azt mondta, hogy 2006-hoz képest óriásit fejlõdött az intézet. Minden évben van egy kiértékelés a kielégítõtõl a nagyon jóig osztályoznak, többek között a sajtóban való jelenlét alapján. Azt mondták, még van hely, ahová be kell törni, például az MTV-be, a kulturális lapokba. Gyakorlatilag ez az intézet a román kultúra külképviselete? Mondhatjuk így is. Románia arculatépítésén segít kulturális színházi, képzõmûvészeti, film, zenei stb. téren. Tizenhat ilyen intézet van külföldön, és december 12-én nyílik meg a szegedi. A budapesti az egyetlen, amelynek fiókja is lesz. Csak román kultúrát kell népszerûsítenünk, mert az itt élõ kisebbségekét más intézetek mutatják be. A nagykövetségen létezik kulturális attasé, annak is vannak tevékenységei, sokszor közösen a mi intézetünkkel. A család is veled tart? Természetesen. Az intézetben van a szolgálati lakás, és a lányomat, Vandát is már felvették a Kodály Zoltán Zenei Általános Iskolába. De hogy mikor költözünk, azt még nem tudom. PATAKY LEHEL ZSOLT Hétfõ, december 3. 7 Szabó Magdára emlékeztek Ágyán Arad Az ágyai református templomban tegnap 11 órakor kezdõdött istentisztelet alkalmával a Módi József lelkipásztor által megtartott igehirdetést követõen megemlékeztek a közelmúltban elhunyt, ágyai gyökerekkel rendelkezett Szabó Magda Kossuth-díjas írónõrõl. A bevezetõben Erdõs Márta magyartanár felolvasta a szintén ágyai Csép Sándornak az írónõ halála alkalmából az ágyai közösséghez intézett levelét, amelyben a Szabó Magdához fûzõdõ emlékei mellett sajnálattal említi, elfoglaltsága miatt a megemlékezésen sem õ, sem Tõkés László püspök nem tudott együtt lenni a falu híveivel. A továbbiakban a helybeli Olosz Lajos Általános Iskola Kiss P. Anikó igazgató által betanított énekkara elénekelte a 38. zsoltárt, amely az írónõ Abigél címû regényében szerepel. Dr. Hevesi József, a Regionális Simonyi Társaság elnöke ismertette az ágyai gyökereit mindenkor felvállaló Szabó Magda életútját, a hozzá fûzõdõ személyes emlékeit. A megemlékezés végén Erdõs Márta felolvasta Szabó Magdának az ágyaiakhoz írott levelét, majd a szép számban megjelent hívekkel együtt elénekelték nemzeti imánkat. (B) Az iskola énekkara az elhunyt írónõ fényképe elõtt elénekelte a 38. zsoltárt Módi-fotó

8 8 Hétfõ, december 3. Fogyatékkal élõk nemzetközi napja Az ENSZ 1992-ben december 3-át a fogyatékosok nemzetközi napjává nyilvánította, ezzel is elõsegítve, hogy a társadalom több információt szerezzen jogaikról, szükségleteikrõl és képességeikrõl, felhívja a figyelmet arra, hogy a fogyatékossággal élõ emberek a társadalom egyenrangú tagjai, akik a mindenkit megilletõ jogokkal és lehetõségekkel csak jelentõs nehézségek árán, vagy egyáltalán nem képesek élni. Ám 14 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy december 16-án az ENSZ elfogadja a fogyatékossággal élõ emberek jogairól szóló Egyezményt, amelyet számos ország mellett Románia is ratifikált. Az Egyezmény nagy hiányt pótol. Legfõbb vívmányainak egyike az, hogy a fogyatékos személyeket nem ellátandó, a szociálpolitika kizárólagos fennhatósága alá tartozó, orvosilag megjavítandó teherként kezeljék, hanem olyan állampolgárokként, akiknek joguk van saját életüket élni, saját döntéseik alapján (a jelszó: Semmit rólunk, nélkülünk!), s a ratifikáló államok feladata, hogy az ehhez szükséges jogszabályi, társadalmi, tárgyi, környezeti és egyéb feltételeket megteremtsék. Az Egyezmény céljairól szóló cikkely egyértelmûvé teszi, hogy A fogyatékos személyek magukban foglalják azokat, akik tartós testi, mentális, intellektuális vagy érzékszervi károsodással élnek, amik, a különféle akadályokkal való kölcsönhatá- Az AIDS korunk nagy erkölcsi, társadalmi problémáinak egyike. A statisztikai adatok szerint az AIDS-betegek, HIV-fertõzöttek száma világviszonylatban meghaladja a 42 milliót, s évente több millió ember halálát okozza a gyilkos kór. Az AIDS (Acquired Immune Deficiency Syndrome szerzett immunhiányos tünetegyüttes) a HIV (Human Immunodeficiency Virus emberi immunhiány vírusa) által okozott betegség, amelyet 1981-ben azonosítottak, de már jóval régebben megjelent ig vezethetõ vissza a vírus terjedésének menete. A fertõzés után a tünetek általában évekkel (átlagosan 5 évvel) késõbb jelentkeznek, de idõközben a fertõzöttek továbbadhatják a vírust. A vírus az immunrendszer sejtjeit, a T-limfocitákat pusztítja, ezért szinte mindig halálos kimenetelû. Ma már igen nagy hatékonyságú gyógyszerek léteznek, amelyekkel a vírus szaporodása jelentõs mértékben lelassítható. Ezek a gyógyszerek nem gyógyítják meg a HIV-fertõzést, de nagy mértékben lelassítják az immunrendszer pusztulását. suk révén, gátolják a többi személlyel azonos módon való teljes és hatékony részvételüket a társadalomban. Ezeknek az akadályoknak az elhárítása terén még nagyon sok a teendõ. A fizikai akadálymentesítés mellett szükség van arra is, hogy a fogyatékos emberek akadályok nélkül jussanak hozzá az információkhoz, a szellemi javakhoz, hogy kommunikálni tudjanak mindenkivel a mindennapi élet során. De szükség van arra is, hogy csökkenjen a gyakran tapasztalható közöny és idegenkedés a fogyatékossággal élõkkel szemben. A társadalom közérzete, az igazságosság, a méltányosság mindannyiunkon múlik. A társadalom együttmûködése nélkül ugyanis nincs esélyegyenlõség esélyegyenlõség nélkül pedig nincs közös jövõ. Ez különös hangsúllyal esik latba most, hisz a 2007-es esztendõt az Egyenlõ esélyek mindenki számára európai évvé nyilvánították. Az esélyegyenlõséget a fogyatékkal élõk számára is meg kell teremteni! Piros szalag a nemzetközi AIDS-ellenes küzdelem jelképe A HIV-fertõzés vér, ondó, elõváladék, hüvelyváladék és anyatej útján terjed, elsõsorban óvszer nélküli közösülés és közös tûvel folytatott injekciós kábítószer-használat révén. Másodsorban fertõzött vérkészítménybõl, illetve szülés vagy szoptatás során, de egy nyílt seb minden helyzetben veszélyes lehet. A fertõzést 8 hét elteltével lehet kimutatni. Ebben az idõszakban vehetõ észre az immunsejtek számának megnövekedése. Elméletileg a vírus sejtekbe való beágyazódása elõtt elpusztítható, erre azonban az idõkorlát (körülbelül 72 óra), valamint a folyamatos mutációk miatt kicsi az esély. A jelenlegi gyógyszer-kombinációkkal fegyelmezett szedés mellett számottevõen meg lehet hosszabbítani a fertõzöttek életét. A kezelés az immunrendszer leépülése ellen irányul, a vírus elleni védekezés sokkal nehezebb feladat a nagyfokú, akár egy egyénben is megfigyelhetõ variabilitás miatt. A vírus nagyon gyorsan és könynyen mutálódik, alkalmazkodik a gyógyszerekhez és rezisztenssé válik rájuk. Ez azonban elkerülhetõ a kombinációs terápia alkalmazásával, amely lelassítja a HIV szaporodását, és megõrzi az immunrendszer viszonylagos épségét. Jelenleg nincs ellenszere, védõoltás nincs ellene. Megelõzésének lehetséges módszerei a gumióvszer használata szexuális érintkezés során, vagy a monogám partnerkapcsolat. A fecskendõvel vagy vérátömlesztéssel való terjedés visszaszorítására alkalmas az egyszer használatos fecskendõre való áttérés, a vérkészítmények szûrése. A kutatások szerint egyes népcsoportok, például egyes kaukázusi csoportok veleszületett védettséggel rendelkeznek a fertõzéssel szemben. Patric O Conell AIDS-beteg ihletésére alakult ki a Red Ribbon (piros szalag) szimbóluma és kampánya. Õ a Visual Aids vezetõje volt, ami az AIDS-ellenes küzdelmet nyíltan felvállaló mûvészekbõl állt ben a Broadwayen a Tony-díj átadásakor 3000 piros szalagot osztottak szét a részvevõk között, és amikor Jeremy Irons a kamerák elé lépett, piros szalagja a nemzetközi AIDS-ellenes küzdelem jelképévé vált. Egészség Gyógyítónk, a természet Pozitív visszajelzések a népi- és természetgyógyászatról (12.) Folytatásként még két visszajelzés adatközlõimtõl: Két évvel ezelõtti elõadásában az epehólyagról is beszélt, hogyha nagyon lusta, és nem akar megmozdulni, akkor gyógyteával lehet gyógyítgatni. Azt mondta, hogy a gyógynövényeket este le kell forrázni, úgy kell hagyni a teát, s reggel, miután felkelek, megiszom, s visszafekszem egy félórát az epém felére, a jobb felemre. Nekem ez nagyon bevált. Eltelt azóta két év, görcsöm nincsen, azok az égések, azok a szúrások nincsenek. Igaz, helyesen táplálkozom, diétázom, csak azt eszem, amit nekem szabad. A doktor úr is, akihez járok, azt mondta, hogy továbbra is csak így tegyek! Úgyhogy meg vagyok elégedve. Van egy gyógynövény-gyûjteményem, amiben többféle fû van. Benne amit a gyógynövényüzletben árulnak, de az az én epémnek nem elég. Ezenkívül még körömvirág, bodza, kétféle menta: fodorés borsmenta, fekete dinnyemag is kell. Egy maréknyi vagy két kanál gyógyfüvet veszek, mikor lobog a víz, ráöntöm, hagyom 15 percet. Ezt iszogatom egész nap. Aki nem beteg, annak is ajánlott inni egész nap a gyógyteát víz helyett. Emlékszik, egyszer volt nálam, nekem kezdõdõ fekélyem volt a visszértõl, azt mondták az orvosok. Ilona akkor azt mondta, csináljak körömvirág kenõcsöt. Só nélküli zsiradékból, fõleg hájból és körömvirágból kenõcsöt. És azóta is azt csinálom, és mikor kicsi pirosság lesz a lábam szárán, azzal bekenem és elmúlik. Soha nem lett seb rajta. (Marosvásárhely) Pusztinán, Moldvában így készítik ezt a kenõcsöt: Mikor a körömvirág virágzik, megvágjuk apróra, s a kis szárával együtt megdinszteljük disznózsírban. 24 órát hagyjuk rajta, hogy az álljon, s akkor újraolvasztjuk, s leszûrjük. S az, ami megmarad, az a virágja, az jó boróngatni a visszérnek, s a sebnek. A kenõcs jó a sebnek, a lábszárfekélynek, amikor már kezd bebõrözni. Nyílt sebre nem jó. Cukorbetegek diétája Szeptember közepén Kárpátalján jártam népi egészségmegõrzést, gyógyászatot, bábaságot gyûjteni. Október 4-én levelet kaptam. A könyved megihletett és délelõttönként gyógyfû fõzetet kortyolgatok, valamint este is azzal zárom a napot (napi fél liter fõzet + fél liter zöldtea). Elsõre csalánt és borsmentát választottam, mivel a csalán vizelethajtó és méregtelenítõ, a menta jó a légutaknak, emésztésnek, epének. Emellett jó az íze, szeretem. November 10-én újabb levél jött: Azóta is rendszeresen teázom reggel-este. Nagyon jólesik. Most a csipkebogyó, hárs van repertoáron, és persze az elmaradhatatlan orbáncfû a stressz miatt. Jól is alszom, nincs panasz. A csalánnal most szünetelek, nagyon meghajtott, de azt tapasztaltam, hogy a havi menzeszem sokkal panaszmentesebben telt, mint egyébként. Talán, mert tisztult a vérem, illetve felhígult a sok folyadéktól. (Beregszász) A tizenegyedik visszajelzõ részben egy marosszentgyörgyi 42 éves nõ elmondta, hogy a (Jelenben 1998-ban közzétett) méregtelenítõ kúrák, valamint a húsvéti nagyböjt után elõször volt életében premenstruális szindróma- és fájdalom nélküli menstruációja. Amikor méregtelenítést végzünk, méregtelenítõ szerveink: máj, vastagbél, vesék, tüdõ, bõr magasabb hatásfokon mûködnek. Hogyha a nõk méregtelenítik szervezetüket, akkor azért panaszmentes a tisztulásuk, mert a menstruáció alkalmával kevesebb méreganyag kell távozzon a méhen keresztül. Ugyanis a nõk életmegújulását szolgáló szerve a méregtelenítésben is segít. BERNÁD ILONA Az oldalt szerkesztette BALÁZS KATALIN Az étrendi kezelés célja az optimális testtömeg és tápláltsági állapot elérése, annak megtartása, a vércukor-értékeknek a normális értékekhez legközelebb esõ tartományban tartása, a szövõdmények kifejlõdésének megelõzése, illetve késleltetése. Egészségeseknél az étkezésenként elfogyasztott táplálék szénhidráttartalmától függõen a hasnyálmirigy több-kevesebb inzulint termel. Az inzulin feladata, hogy a vérben lévõ vércukor bejutását segítse a sejtekbe. Sok cukorbetegnél a saját inzulintermelés vagy a hatása annyira károsodott, hogy ha kívülrõl nem juttatnának be inzulint, a sejtek éheznének. A cukorbeteg embereknek tudatosabb táplálkozást kell megvalósítaniuk, mint az egészségeseknek. Az étrenden belül a fehérje és zsír aránya megfelel az egészségeseknek javasolt mennyiségeknek, azaz a diéta zsírszegény és fehérjékben korlátozott. A fehérjék korlátozása nem fehérjeszegénységet jelent, hanem a szervezet számára szükséges fehérje bevitelét, de nem többet. A többlet fehérje ugyanis energia- és zsírtöbbletet jelent, mely kedvezõtlenül alakítja a tápanyag összetételét, és a veseszövõdmény kialakulását is gyorsíthatja. A zsírszegénység, mint az egészségeseknél is, az érrendszeri problémák megelõzésének egyik eszköze. Zsiradékfogyasztáskor az állati zsiradékokat kerülni kell, hogy mérsékeljük a koleszterin-bevitelt. Akiknél a vér koleszterintartalma még normális, megelõzõ jellegû ez a megszorítás. Fontos tudnivaló, hogy az ajánlott napi koleszterin-bevitel mg. Egy tojássárga már 250 mg koleszterint tartalmaz. A belsõségekbõl 10 dkg mennyiség már több mint a napi mennyiség. A zsírosabb húsok, sajtok, felvágottak és szalonnafélék 100 mg körüli koleszterint tartalmaznak. A tudomány mai állása szerint a cukorbetegek étrendjének szénhidrátban gazdagnak kell lennie. Ez a rostos gabonatermékeket, zöldséget, fõzeléket és gyümölcsöt jelenti. A szénhidrátot a cukorbetegség szempontjából az alábbi módon rangsoroljuk: a finomított cukor, méz, szõlõcukor és az ezeket tartalmazó élelmiszerek (ételek és italok) kerülendõk. Ide tartozik a szõlõcukrot tartalmazó szõlõ is. Az egyszerû cukrot tartalmazó gyümölcsök és tejtermékek, amelyeknél a felszívódás kedvezõbb, korlátozott formában fogyaszthatók. Tejbõl napi 2-3 dl mennyiség, a gyümölcsökbõl a szénhidráttartalmuk figyelembevételével dkg fogyasztható. A szénhidrátokon belül a gyümölcscukor az összes szénhidráttartalom egynegyedét alkothatja, ami gramm fruktóznak felel meg. Az összetett szénhidrátok képezik az étrend legnagyobb részét. Ide tartoznak a magasabb szénhidráttartalmú, fõleg keményítõt (dupla cukrot) tartalmazó lisztes áruk, burgonya, rizs, melyekbõl szintén mért mennyiségeket lehet fogyasztani, a lisztes áruk és a rizs közül elõnyösebbek a rostosabb változatok. Ilyenek a barnarizs, korpáskenyér. Szabadon fogyaszthatók egy adagban (ez általában dkg-nyi mennyiséget jelent), az alacsony szénhidráttartalmú, fõleg rostokat tartalmazó zöldségek, fõzelékek. Forrás: Vital.hu

9 Napról napra Hétfõ, december 3. 9 Szeretettel köszöntjük a ma december névnapjukat ünneplõ hétfõ 3., Ferenc, Olívia, Xavér nevû kedves olvasóinkat. 40 éve, 1967-ben végezte el az elsõ sikeres szívátültetést emberen Christiaan Barnard dél-afrikai professzor. A páciens még 18 napig élt. 70 éve, 1937-ben halt meg JÓZSEF Attila, a XX. századi magyar líra egyik legkiemelkedõbb alakja. Zaklatott gyermekkora meghatározó és szinte feldolgozhatatlan élmény volt számára, élete mindvégig útkeresés a szeretõ és megértõ közösség felé. 17 éves korában jelent meg elsõ kötete (Szépség koldusa), a harmincas évek elsõ felében hatásosan újította meg a magyar politikai propagandaköltészetet. Pályájának kiteljesedése az es ún. leltár versekben történt meg. Kései korszakát formai letisztultság, áradó zeneiség, keresetlen egyszerûség, bravúros képalkotás jellemzi ben született. 150 éve, 1857-ben született Joseph CONRAD lengyel származású angol író. Tengeri vagy egzotikus kalandtörténetei az akaraterõ próbáin keresztül az emberi lélekig vezetnek. Õ a megteremtõje annak a XX. században fontos szerepet játszó regénytípusnak, amely egyszerre kalandregény és filozófiai regény (A sötétség mélyén, Almayer légvára, Gyõzelem) ben hunyt el. Irgalmas a mi Urunk, és úgy ítél fölöttünk; Isten könyörül rajtunk. A védtelen embernek gondját viseli; senki voltam, mégis üdvözít. 114 zsolt 8. Katolikus Olyanok vagyunk, mint a folyóparton növõ nád. Ha dagad a folyó, meghajlik a nád; ha apad a víz, felegyenesedik megint, és nõ erõteljesen, vidáman és felüdülten. Nekünk is meg kell hajolnunk olykor és megalázkodnunk, hogy aztán vígan, frissen kiegyenesedhessünk. Árpád-házi Sz. Erzsébet Köszönjük a beküldõknek a megfejtéseket. SUDOKU NYEREMÉNY- JÁTÉKUNK GYÕZTESE PÉTER ANDRÁS, Arad, Poetului utca 47. szám alatti olvasónk. Kérjük a nyertest, fáradjon be a JELEN szerkesztõségébe, Mihai Eminescu utca szám alá, és vegye át ajándékát, a LF PALACE vendéglõ és a NYU- GATI JELEN felajánlását. Derült égbõl címû rejtvényünk helyes megfejtése: Rájött a feleségem. Arad változékony Hétfõ 4 9 C Kedd 0 6 C Szerda -1 5 C Csütörtök -1 4 C Temes változékony Hétfõ 3 10 C Kedd 0 7 C Szerda -2 5 C Csütörtök -2 5 C Hunyad változékony Hétfõ 2 7 C Kedd -1 4 C Szerda -1 3 C Csütörtök 0 2 C Krassó-Szörény borús Hétfõ 4 10 C Kedd 1 7 C Szerda 0 4 C Csütörtök -1 4 C Fehér változékony Hétfõ 2 4 C Kedd -1 3 C Szerda -1 2 C Csütörtök -1 2 C Ö Ö Ö Û Ö Temesvári Rádió Magyar nyelvû mûsor Naponta óra között a 630 khz-es középhullámú frekvencián, továbbá naponta óra között a MHz-es ultrarövidhullámú frekvencián és interneten a vagy a címen, valamint a Thor III mûholdon (0,8 Ny), a Focus Sat csomagban December 3., hétfõ (mûsorvezetõ Lehõcz László): Hírösszefoglaló, Sportkrónika, Közéleti híradó, Idõjárás-jelentés; este (mûsorvezetõ Lehõcz László): Zenés mûsor: magyar nóták és csárdások. Aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház Ma 19 órakor a nagyteremben: Szép Ernõ Patika (a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház társulatának vendégjátéka). Évadzáró hótaposó EKE-túra Temesvár Idei utolsó túrájukra indultak szombaton a Bánsági EKE merészebb tagjai, akik nem ijedtek meg a szokatlanul télies december eleji idõjárástól. Az aradi és temesvári EKÉsek geoládakeresõ akcióval indították a hagyományos máraradnaisolymosi túrát, de vagy az internetrõl leolvasott GPSkoordináták voltak tévesek, vagy elõttük már valaki begyûjtötte a holland turista által tavasszal elrejtett geoládákat A csapat remek hangulatban gyalogolt keresztül a behavazott máriaradnai dombokon, sikeresen meghódítva a Maros-völgyét évszá- A Romtelecom vezérigazgatója elégedett Yorgos Ioannidis, a Romtelecom vezérigazgatója igen elégedett az év kilenc hónapjában elért pénzügyi eredményekkel. Mindez nyilatkozta a vezér a társaság által az év elsõ felében beindított A kliens az elsõ helyen program sikerének tudható be. A program, amint azt a kliensek is tapasztalhatták, jelentõs kedvezményeket biztosít a telefon-elõfizetõknek, akiknek a száma országos viszonylatban EKE-s csoportkép, hóemberrel a solymosi vár udvarán zadok óta felügyelõ Solymos bánsági EKE-sek szent hegyére, a Szárkõ-havasok csú- várát is. A hótaposás jó bemelegítõ volt a január eleji kijózanító túra elõtt, amely a P. csaira vezet. Z. Ablakok közé rejtett cigaretta Arad 35 ezer doboz zárjegy nélküli cigarettát akart Ausztriába kivinni egy román kamionsofõr, akit hétvégén állítottak meg a tornyai határátkelõnél. A Suceavában bejegyzett gépkocsi a szállítási iratok szerint termopán ablakokat vitt volna Ausztriába, a határrendõröknek azonban szemet szúrt a rakomány. Az utánfutó átkutatása során megtalálták a különféle márkájú dohányárut, melyet a sofõr az ablakok közé rejtett. A kamion 32 éves vezetõje bevallotta: elõre kitervelt szán- Az osztrák feketepiacon akarta eladni a cigarettát dék alapján dolgozott, az árut az osztrák feketepiacon készült eladni. meghaladja a 3 milliót, ugyanakkor jelentõsen csökkent az elõfizetést lemondók, sõt az utóbbi idõben nõtt az új elõfizetõk száma. Fokozódott az érdeklõdés az ugyancsak számos kedvezményt biztosító internetes szolgáltatások iránt is: az elõfizetõk száma az év eleji százezerrõl háromszázezerre nõtt, hasonlóan a Dolce digitális tévé elõfizetõinek számához Ḃ. K. Arad December 6-án, csütörtökön 19 órakor két bukaresti mûvész: Maxim Belciug (gitár) és Alex Sturzu (ütõhangszerek) tart szólóestet a Kultúrpalotában. Mûsoruk a klasszikus gitármuzsika és az ütõhangszerekre írt zeneszámok gazdag repertoárját öleli fel. Pankotai piaci árak Tehéntúró 8/kg Juhtúró 10-12/kg Tej 1,75-2/l Tejföl 3,50-4/4 dl Tojás 0,50/db Vegyes zöldség 2,50/kg Paradicsom 4/kg Paprika 2,50/kg Káposzta 1-1,50/kg Savanyú káposzta 3/kg Burgonya 0,90-1/kg Karalábé 0,50-1/db Karfiol 2-2,50/kg Kistök 1/db Saláta 0,50-1/fej Vöröshagyma 1,50/kg Fokhagyma 4-8/kg Zellergumó 1-2,50/db Spenót 3/kg Uborka 2,50-5/kg Gomba 8/kg Szárazbab 5-6/kg Kapor, petrezselyem zöldje 0,50/kötés Hónapos retek 0,50/ kötés Zöldhagyma 0,50-1/ kötés Alma 2-3/kg Körte 5/kg A cigarettákat lefoglalták a fináncok, a sofõr ellen eljárás indult. SÓLYA R. E. Fegyencek a Stúdióban Arad Többszöri halasztás után, ma 17 órakor a Ioan Slavici Klasszikus Színház Stúdió termében az aradi fegyház Blitz színjátszó csoportja ismét elõadja nagysikerû, a fõvárost is megjárt Joi (Csütörtök) címû elõadását, amelyet Andrei Elek, a színház mûvésze rendezett. K. K. Szõlõ 1,50-5/kg Birsalma 1,50/kg Naspolya 50/kg Dióbél 14-16/kg Méz 10/kg Fûszerpaprika 13-14/l Kukorica 70-80/köböl Búza 70/köböl Árpa 70/köböl Zab 70/köböl Napraforgó 70/köböl Korpa 0,80/kg Deszka /köbméter Oltatlan mész 0,80-1/kg Tyúk 35-40/pár Pecsenyekacsa 30-35/pár Liba Pulyka Kisnyúl 8-10 Süldõ nyúl 12 Anyanyúl Borjú Ló Az állatpiac részlegesen zárva tartott. BÖDE ÁGNES tudósító KOS (márc. 21. ápr. 20.) A változások nem biztos, hogy kedveznek terveinek. Mindez azonban ne keserítse el, kedves Kos! Ha nemet mond másoknak, bajt hozhat magára! BIKA (ápr. 21. máj. 20.) Harmóniára való törekvése, valamint a kedvezõ bolygóállás csodás nappal ajándékozhatja meg. Kiváló híreket kaphat. A pénzügyeknek is kedvez a mai nap. IKREK (máj. 21. jún. 21.) A problémamegoldások napja lehet a mai. Ráadásul számos gond magától elillan. Elmondható, hogy a bolygóállás általánosan pozitívan befolyásolja az Ikrek életét. RÁK (jún. 22. júl. 22.) A családi ügyeket illetõ nézeteltérések számos kellemetlen pillanatot okozhatnak Önnek. Temperamentumát igyekezzen visszafogni, kedves Rák! Maradjon a hátérben! OROSZLÁN (júl. 23. aug. 23.) Döntéseiben, üzleti ügyeiben a megérzései mellett a tényekre támaszkodjon! Tudnia kell érvelni, késõbb esetleg megvédenie elhatározását. SZÛZ (aug. 24. szept. 23.) Céljai megvalósítására kiváló lehet a mai nap. Boldog, harmonikus családi élet jellemzi. Eljegyzés, esküvõ kerülhet most megrendezésre. MÉRLEG (szept. 24. okt. 23.) A lehetõségre javasolt lecsapnia, kedves Mérleg! Így jelentõs profittal zárhatja a napot. Ha üzleti útra indul, kedvezõ, kellemes körülmények várják. SKORPIÓ (okt. 24. nov. 22.) Humora, személyes varázsa maximálisan érvényre jut. Az emberek odavannak a jókedvû, cserfes ajkú Skorpióért. Használja ki a kedvezõ hatásokat! NYILAS (nov. 23. dec. 22.) Barátjáról kapott esetlegesen szerencsétlen hírek a befolyásuk alá vonhatják. Ez nem tesz jót munkájának, karrierjének. A belsõ béke, a letisztulás fontos szerepet kap. BAK (dec. 23. jan. 20.) Nagy valószínûséggel siker koronázza tetteit. Bátran kövesse álmait, elképzeléseit, valósítsa meg vágyait! Kollégáitól is elismerõ pillantásokat zsebelhet be. VÍZÖNTÕ (jan. 21. febr. 19.) Terveit briliáns siker koronázhatja. A környezetváltozás jót tenne Önnek. Ha pár napra más városba kell mennie, boldog, kiegyensúlyozott idõszak elé néz. HALAK (febr. 20. márc. 20.) Az üzleti ügyek csodálatosan alakulhatnak, ha ragaszkodik egy új szerzõdés megkötéséhez. Ne hagyja magát eltéríteni céljától! Vigye véghez terveit! A horoszkópot nem elhinni kell, hanem szórakozni rajta.

10 10 Hétfõ, december 3. Hirdetés GAZDÁK, FIGYELEM! RENDKÍVÜLI ALKALOM NAGYARÁNYÚ ÁRCSÖKKENTÉS! AZ ARADI PRODAGRO BIAN KFT. A KÉSZLETEK EREJÉIG ELADÁSRA KÍNÁL: GYOMIRTÓ SZEREKET: Icedin Super, SDMA, Callisto, Frontier Forte, Lumax, Lontrel, Merlin 800 SC, Pulsar, Prometrex, Raft, Pivot stb. GOMBAÖLÕ SZEREKET: Antracol, Caramba, Captadin, Dithane, Savit, Tango Super, Duett Ultra, Topsin, Teldor stb. ROVARIRTÓ SZEREKET: Admiral, Confidor, Mite Star, Omite, Victenon, Milbeknock stb. TERMÉKENYÍTÕKET, SERKENTÕKET, NÖVEKEDÉS- ÉS FEJLÕDÉSSZABÁLYOZÓKAT: Cycogan, Reglone Forte, Coralite, Nitrophoska, Kelpak KUKORICA ÉS NAPRAFORGÓ VETÕMAGOKAT: - Monsanto (DK) - Syngenta - KWS (Losc). FIZETSÉG LEJBEN VAGY A KÖVETKEZÕ MEZÕGAZDASÁGI TERMÉKEKBEN: kukorica, napraforgó, szója, búza. A VEGYSZEREK MEGVÁSÁROLHATÓK A CÉG ARADI RAKTÁ- RÁBAN, BICAZ UTCA 6. SZÁM ALATT ÉS A TÁRSASÁG MEGYEI ÜZLETEIBEN. TEL.: 0257/ , 0257/ , 0257/

11 Adásvétel n Vásárolok hajlított bútort, porcelánokat, régi ékszereket, nippeket, csillárokat. Telefon: n Bükkfát és gyertyánt vásárolok 8 60 cm átmérõig, 1-tõl 6 méter hosszúig nagy mennyiségben, megrakással, azonnali készpénzfizetés. Magyar nyelvû tolmácsot k eresek fa lemérésére és elküldésére kamionnal. Vonzó bérezés. Telefon: Állásajánlat n Nemzetközi cég fiatal, független, jó beszédkészségû munkatársat k eres elõadói munkakörbe (betanítást biztosítunk). Várható fizetés teljesítmény függvényében euró. Feltétel: jogosítvány, autó, román, magyar nyelvtudás. Fényképes önéletrajzot a címre várunk. Telefon: n A Nyugati Jelen aradi szerkesztõsége lapkihordót keres a Vlaicu negyedbe és Újaradra. Telefon: 0257/ n A Nyugati Jelen nagyenyedi szerk esztõsége lapterjesztõt (újságkihordót) alkalmaz Nagyenyedre. Jelentkezni az Avram Iancu u. 2 sz. alatt vagy a 0258/ telefonszámon naponta 9 14 óra között. CSAK NAGYBETÛVEL ÍROTT APRÓHIRDETÉST KÖZLÜNK Hirdetés Új! NONSTOP fogorvosi sürgõsség! Decebal út 14. szám, a Hadsereg Házával szemben. Telefon: 0257/ Hétfõ, december A kecskeméti háztartási, vegyi áru, kozmetikai termékeket, papírárut forgalmazó Malen Kft. keres Nyugat-Románia területére TERÜLETI ÉRTÉKESÍTÉSI MANAGERT Elvárásaink: FMCG területen szerzett értékesítési tapasztalat, piacismeret B kategóriás jogosítvány, személygépkocsi Mobilitás, rugalmasság, megbízhatóság Feladatok: Partnerek felkutatása, kapcsolatépítés Rendelések koordinálása Jelentkezését a ratotiorsi@malen.hu címre, vagy a Malen Kft Kecskemét, Városföld 92. Magyarország postai címre várjuk. Polgári napilap Kiadja az OCCIDENT MEDIA Kft. Postai katalógusszám: ISSN Egyhavi elõfizetés: 9,00 lej + k ézbesítési díj Igazgató: L. SZÕKE MÁRIA tel.: 0722/ ; Imázs- és terjesztési igazgató: BALTA JÁNOS; Reklámmenedzser: KURJ ATKÓ PÉTER tel.: 0765/ , marketing@nyugatijelen.com Szerkesztõbizottság: BÖSZÖRMÉNYI Z OLTÁN fõszerkesztõ, JÁMBOR GYUL A fõszerkesztõ-helyettes, PONGRÁCZ P. MÁRIA fõmunkatárs, BEGE MAGDOLNA fõszerkesztõ-helyettes és szerkesztõségi fõtitkár, BERKI ERZSÉBET szerkesztõségi titkár, LÉSZAY BÉLA olvasószerkesztõ, BALTA JÁNOS, CHIRMICIU ANDRÁS, IRHÁZI JÁNOS, KILIN SÁNDOR. Szerkesztõség és kiadó: Arad, Eminescu utca szám, telefonszám: , (0)257/ , (fax). Temesvári szerkesztõség: Temesvár, Savoyai Jenõ utca 6. szám, I. emelet, tel.: (0)256/ , , fax: , temes@nyugatijelen.com, szerkesztõségvezetõ PATAK Y L EHEL ZSOLT. Dévai szerkesztõség: Déva, Mareºal Averescu 20-as tömbház D lépcsõház 39-es lakrész, tel./fax: (0)254/ , 0354/ hunyad@nyugatijelen.com Szerkesztõségvezetõ: CHIRMICIU ANDRÁS. Nagyenyedi szerkesztõség: Nagyenyed, Avram Iancu utca 2. szám, tel: (0)258/ , szerkesztõségvezetõ: MOLNÁR IRÉN. Krassó-Szörény megyei munkatárs: MAKAY BOTOND, tel.: (0)255/ Internet: jelen@nyugatijelen.com Készült a GUTENBERG Rt. aradi nyomdájában, tel.: 0257/ , fax: 0257/ A lapfej fölötti idézet FALUDY GYÖRGY Óda a magyar nyelvhez címû versébõl származik.

12 12 Hétfõ, december 3. Hirdetés