JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "JEGYZŐKÖNYV NAPIREND ELŐTT"

Átírás

1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 27. napján 17 óra 00 perces kezdettel a Művelődési Házban megtartott kihelyezett üléséről, közmeghallgatásáról. Jelen vannak: Igazoltan hiányzik: Fésüs Sándor Baranyai Balázs Fésüs Katalin Kardos Sándor Hujber Ferenc polgármester alpolgármester képviselő képviselő képviselő Tanácskozási joggal részt vevő: Dr. Cseh Tamás Peresztegi Lászlóné jegyző aljegyző Egyéb jelenlévők: Cseréné Gelencsér Zsuzsanna jegyzőkönyvvezető A lakosság részéről megjelent: 21 fő. NAPIREND ELŐTT Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a megjelenteket, Dr. Cseh Tamás jegyző urat és Peresztegi Lászlóné aljegyző asszonyt, megjelent képviselő-társaimat. Tájékoztatom Önöket, hogy egy képviselő-társunk, Hujber Ferenc munkahelyi elfoglaltsága miatt sajnos nem tudott a mai testületi ülésünkön, illetve a közmeghallgatáson nem tud részt venni. Ezt korábban jelezte már felénk. Megállapítom, hogy 4fővel a képviselőtestületünk határozatképes. /Jelenléti ív a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva./ Tájékoztatom Önöket, hogy a közmeghallgatásról jegyzőkönyv készül. Ha hozzászólást szeretnének az elhangzottakhoz fűzni, vagy bármilyen más javaslatuk, észrevételük lenne, akkor legyenek kedvesek azt jelezni. A közmeghallgatás napirendi pontjai szerint az alábbi témákat érintenénk: /Meghívó a jegyzőkönyv mellékleteként csatolva./

2 2 I.) II.) Tájékoztató a évi költségvetés teljesítéséről, a évi bevételek várható alakulásáról, a lakóhelyi környezet állapotáról, a Kistérségi Többcélú Társulásban való részvételről Előadó: Fésüs Sándor polgármester A polgármesteri tájékoztató után közmeghallgatás A napirendi javaslatot a képviselő-testület határozathozatal nélkül elfogadta. Többektől is hallottam, hogy az I. napirendi pont szárazabb statisztikai számadat, ami nem biztos, hogy mindenkinek megragadja a fantáziáját vagy a gondolatait. A II. napirendi pontnál szoktam elmondani az úgymond aktuális ügyeket, de ezeket most megpróbáltam beleírni az éppen aktuális ügyeket az I. napirend témájához, hátha színesebbé tudom tenni magát a beszámolót. Ha megengedik, a helyemet elfoglalva tenném meg a beszámolót. NAPIREND TÁRGYALÁSA I.) Tájékoztató a évi költségvetés teljesítéséről, a évi bevételek várható alakulásáról, a lakóhelyi környezet állapotáról, a Kistérségi Többcélú Társulásban való részvételről Előadó: Fésüs Sándor polgármester Az első rész a tájékoztató a évi költségvetés teljesítéséről. A helyi önkormányzat költségvetésének végrehajtására vonatkozó zárszámadási rendelet tervezetét a jegyző készíti elő és a polgármester terjeszti a képviselőtestület elé úgy, hogy az a képviselő-testület elé terjesztését követő harminc napon belül, de legkésőbb a költségvetési évet követő ötödik hónap utolsó napjáig hatályba lépjen. Fentiek alapján a évi gazdasági program és költségvetési terv végrehajtásáról a következő tájékoztatást szeretném adni: Általánosságban elmondható, hogy az önkormányzati feladatellátást zökkenőmentesen biztosítani tudtuk. A tervezetthez képest nagyobb ütemű infláció miatt a működtetési kiadások is növekedtek, évközben átcsoportosításokra volt szükség. Az önkormányzat biztosítja a közművelődési tevékenység ellátását. A költségvetés végrehajtása során az önkormányzat működtetésére kellő figyelmet fordítottunk, elsődlegességét biztosítottuk. A évi bevételek értékelése az alábbi: Az önkormányzatok működési támogatásai jogcímen a teljesülés 100 %-os, 13 havi bontásban folyósította az állam a támogatást. Az egyéb működési célú támogatások

3 3 államháztartáson belülről jogcímen 109 %-ban realizálódott a bevétel, mely a Munkaügyi Központ által nyújtott közfoglalkoztatási támogatások nagyságának köszönhető. A közhatalmi bevételek 100 %-os teljesülési szintet mutatnak. Ezen belül a helyi adóbevételek 101,1 %-ban folytak be. Az átengedett központosított adók közül a gépjármű adó bevételünk 92,7 %-ban teljesült a módosított előirányzathoz képest. Vilonya Község Önkormányzatától a családsegítési, szociális, közoktatási feladatokra átutalt pénzeszköz 100 %-ban teljesült. Az elszámolás következtében oktatási feladaton 494 ezer Ft-os visszautalás szükséges Vilonya Község Önkormányzata részére. A évi kiadások alakulását elemezve megállapítható, hogy döntően a tervezetteknek megfelelően alakult. A módosított előirányzathoz képest az összes kiadás 85,7 %-ban került felhasználásra. Ezen belül a működtetés elsődlegességét a teljesített számadatok is mutatják. Sajnos olyan nagy mozgásterünk nem volt a beruházási és felújítási sorokon. Ahogy ezt az előbb említettem, a pénzösszegeinket elsősorban a működtetésre fordítottuk. A módosított előirányzathoz képest a teljesülési szint a személyi juttatások esetében 96,1 %, a járulékok esetében 93,4 %, a dologi kiadások esetében 84,1 %. Közfoglalkoztatás az elmúlt évekhez hasonlóan zajlott. A évi gyakorlathoz igazodva évben is indult a téli közfoglalkoztatási program, mely képzésekkel párosult. Ez egy örvendetes tény, hogy a közfoglalkoztatás keretein belül egyre több és egyre gyakoribb az a tendencia, hogy bizonyos tanfolyamokra is el tudjuk küldeni azokat az érintetteket, azokat a személyeket, akik az előírt feltételeknek megfelelnek, és jogosultak ezekre a képzésekre. Ezáltal egy hosszabb időtartamú foglalkoztatásban részesülhetnek, az idő alatt a szokásos minimálbér összegét megkapják, és részesülnek ebben. Természetesen ugyanolyan kötelezettséggel jár ezeken a tanfolyamokon való részvétel, mintha az önkormányzatnál végeznének közfoglalkoztatotti munkát. Itt sem mondhatja az egyén egyik napról a másikra, hogy köszönöm szépen, nekem ebből elég volt. Itt is ugyanúgy munkaszerződést kötnek a tanfolyamra beíratottal, és a végén a képzésről szóló bizonyítvánnyal gazdagodik. Általában 100 %-os támogatottságot élvez ez a fajta képzési rendszer. Ez azért is jó, mert az önkormányzatnak nem kell egy forintot sem hozzátenni, és főleg a téli időszakban, amikor amúgy is nehézkesebb az elhelyezkedés, tudunk segíteni azoknak, akik esetleg rászorulnak. Így, amellett, hogy bizonyítványt szerzett, közfoglalkoztatotti bért is kap. Süle Attila: Vannak annyian a jelentkezők, ahánynak lehetősége van? Általában nem jelentkezés alapján működik. A munkaügyi központ küld egy listát, amiben meghatározza azt, hogy ki kerülhet szóba. Utána tájékoztat minket arról, hogy pl. van 3 szabad keret. Általában úgy szokott lenni, hogy van mondjuk 15 ember, és kevesebb a férőhely, amit a település lakosainak biztosítani tudnak.

4 4 Süle Attila: Pontosan azért kérdeztem, mert hiába van C kategóriám, nincs E, sok helyre kellene, és nem tudom letenni a vizsgát, mert 350 ezer Ft. Egyszerűbb képzéseket szoktak szervezni; konyhai kisegítő, parkgondozó, gépkezelő. Most egyelőre alapszintű számítógépes tanfolyamra lehet esetleg jelentkezőket küldeni. Süle Attila: Bocsánat, hogy megzavartalak. Te mondtad, hogy bele lehet szólni. Ha bárkinek menet közben hozzászólása van, tegye meg. Semmi gond. Egyéb kiadások: A felújításokra tervezett összeg 99,5 %-át használtuk fel. A beruházási kiadások 100 %-os felhasználást mutatnak. Ezek a %-ok arról az összegről szólnak, amit a tavalyi évben az el nem adósodott önkormányzatok támogatásaként megkapott az önkormányzat. Az önkormányzat tulajdonában lévő részvények, államkötvények a következők: Bakonykarszt részvénnyel rendelkezik az önkormányzatunk. Ez ,-Ft értékben van meghatározva., viszont forgalomban nem értékesíthető. Adósságállománnyal 2014-ben az Önkormányzat nem rendelkezett. A kiadások teljesítését értékelve megállapítható, hogy a Képviselő-testület által kitűzött fő célok teljesültek, az évet működési hitel felvétele nélkül zártuk, jelentősnek mondható pénzmaradvánnyal, amely elsősorban a felhalmozási célok, feladatok maradványa. Összefoglalva megállapítható, hogy az alapfeladatok finanszírozására, az alapellátás fenntartására az elmúlt évben is kellő figyelmet fordítottunk, végrehajtásukat előtérben tartva. Az intézményi működtetést azonban egyre nehezebb szinten tartani, a költségek folyamatosan nőnek. Az összes kiadás nagy hányadát a működési kiadások teszik ki. Sajnos egyelőre nem úgy tűnik, hogy ez bármilyen pozitív irányba elmozdulna. Az önkormányzat ezer Ft-ot vett át működési célú költségvetési támogatás jogcímen. A közhatalmi bevételek ezer Ft-ban teljesültek, ezen belül a helyi adóbevétel ezer Ft-ban, a gépjárműadó bevétel ezer Ft-ban, - ennek 40 %-a marad a településen, 60 %-át sajnos a központi költségvetésbe el kell havi szinten utalnunk - egyéb közhatalmi bevételek 154 ezer Ft-ban realizálódtak. A felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről ezer Ft-ot tettek ki. Ez volt az az összeg, amit említettem az el nem adósodás eredményeként.

5 5 Az előző év költségvetési maradványának összege ezer Ft összegben biztosította az Önkormányzat feladatfinanszírozását. Az egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre folyósított összegét ezer Ft ráfordítással hagyta jóvá a képviselő-testület, melyből az óvoda működtetésére ezer Ft-ot, a szociális és gyermekjóléti feladatok ellátásához ezer Ft-ot biztosított az Önkormányzat. Az iskolához külön összeget nem kellett odatennünk, hiszen az iskola fenntartása a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ jogkörébe került át. Az egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre jogcímen 571 ezer Ft összeget hagy jóvá. Szociális támogatások ezer Ft összegben kerültek kifizetésre. Sajnos ez az összeg még mindig elég magas ahhoz képest, hogy a településen a lélekszám nem haladja meg az ezer főt. A szeptemberi várható létszámok: az iskolánál négy osztályban 13 fő, az óvodában fő jelenleg a beíratottak száma. Egy főről még nem tudja az óvodavezető hölgy, hogy megkapja-e azokat az igazolásokat, amivel az óvodába beírathatják a gyermeket. De a 25 fő biztosítva van. Ez a fő amúgy 28 főt jelent a normatíva lehívás szempontjából. Vannak olyan gyermekek, akik duplán számítanak a normatíva rendszerében. Az önkormányzat évi maradványának összege ezer Ft, melyből ezer Ft-ot már tartalmaz a évi költségvetés. A fennmaradó ezer Ft összeg a kötelezettségvállalással érintett feladatok átvezetésének figyelembevételével jelen rendelet elfogadásával beemelésre került a évi költségvetési rendelet bevételi és kiadási oldalára. A évi gazdasági programot és költségvetési tervet ezer Ft bevétellel és ugyanennyi kiadással hagyta jóvá a Képviselő-testület. Nem konkrétan a beszámolóhoz, és a beszámoló összegszerűségéhez tartozik, de szeretnék a év tekintetében pár perc erejéig a belső ellenőrzési jelentésről és a folyamatba épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzésről is pár mondatot ejteni évi belső ellenőrzéséről szóló éves ellenőrzési jelentés alapján az alábbiakat szeretném elmondani a tisztelt megjelenteknek: A belső ellenőrzésekre Vilonya Község Önkormányzati Képviselő-testülete által elfogadott évi ellenőrzési terv alapján került sor. A tervezett 4 ellenőrzés mindegyike végrehajtásra került, a következő évre áthúzódó ellenőrzés nem volt. Soron kívüli ellenőrzés elrendelésére nem került sor. Az ellenőrzés tárgya: évi beszámoló ellenőrzése 3 napon keresztül, 3 tényleges napban meg is valósult. Az önkormányzat által nyújtott támogatások elszámolásának vizsgálata 2 napon keresztül, 2 napban meg is valósult. Pénz- és előlegkezelés vizsgálata szintén 2 napon keresztül, szintén 2 napban megvalósult. A pénzügyi egyensúlyi helyzetet befolyásoló döntésekkel kapcsolatos feltárt kockázati tényezők ellenőrzésekre 1 napot szánt az ellenőr úr, és ez 1 ténynapban meg is valósult. Az ellenőrzésekről hosszabb beszámolót írt, de én csak a fontosabb megállapításait szeretném Önöknek elmondani.

6 évi beszámoló és az azt alátámasztó dokumentumok ellenőrzése: Az ellenőrzés hiányosságot, szabálytalanságot nem tárt fel, javaslat tétellel nem élt. Önkormányzat által évben civil szervezetek részére juttatott támogatások elszámolásának ellenőrzése: A szabályozás vizsgálata szerint az megfelel az előírásoknak, módosítási javaslat tételére nem került sor. Eltérést, szabálytalanságot a belső ellenőrzés a vizsgált időszakra nem tárt fel, mind a támogatás megítélése, mind az elszámolásuk és azok folyamatban épített ellenőrzése előírás szerint történt. Pénz- és előlegkezelés vizsgálata: A szabályozás vizsgálata szerint az megfelel az előírásoknak, módosítási javaslat tételére nem került sor. Intézkedést igénylő eltérést, szabálytalanságot a belső ellenőrzés a vizsgált időszakra nem tárt fel, mind a pénzkezelés, mind az előleg kezelés előírás szerint történt. A 4. pont, amit említettem. A pénzügyi egyensúlyi helyzetet befolyásoló döntésekkel kapcsolatos feltárt kockázati tényezők ellenőrzése: Az Állami Számvevőszék év folyamán vizsgálta az Önkormányzat pénzügyi, gazdálkodási helyzetét, szabályosságát, melyről szeptember hónapban a szám alatt kiadott Jelentés készült. Ennek 2. fejezetében foglalkoztak a pénzügyi egyensúly fenntartását veszélyeztető pénzügyi kockázatok és az ezek csökkentése érdekében tett intézkedések vizsgálatával, mely során két észrevételt rögzítették jelentésükben. A fenti megállapítások alapján az önkormányzat gazdálkodási feladatait ellátó Közös Önkormányzati Hivatal vezetője január 2.-án ún. Kockázatkezelési szabályzatot adott ki, ezzel biztosítva a folyamat szabályozottságát. A szabályzat alkalmazásával a Hivatal csökkenti a kockázatai hatásait és megelőzheti a feltárt kockázatok bekövetkezését. A vizsgálat időszakban az Önkormányzat pénzügyi kitettségét tovább csökkentette azzal, hogy hitelfelvételre nem kényszerült. Az önkormányzat által jelenleg kialakított és alkalmazott kontrollok biztosítják a pénzügyi gazdálkodási folyamatok tervezhetőségét és nyomon követhetőségét, egyben eredményességét. Az ellenőrzéseket a Várpalota Kistérség Többcélú Társulás által megbízott belső ellenőr, Gerlang Ferenc végezte. Ahogy említettem, ugyanilyen kontrollrendszer működik a Folyamatba épített Előzetes és Utólagos Vezetői Ellenőrzés kapcsán is. Erről szeretnék pár mondatot említeni Önöknek. A belső ellenőr beszámolóját a FEUVE - Folyamatba épített Előzetes és Utólagos Vezetői Ellenőrzés mozaikszava - rendszerének működéséről a következőkkel egészítem ki: A Hivatalban a vezetői ellenőrzés az elmúlt évben rendszeres volt, a folyamatba épített ellenőrzés a szabályozottaknak és a munkaköri leírásban is meghatározottak szerint történt. Az ellenőrzés célja érvényesült. A közpénzek felhasználását nyomon követtük a tervezéstől a felhasználásig. A pénzfelhasználásra, megrendelésre kötelezettségvállalás, szakmai teljesítés és ellenjegyzés mellett került sor, a végrehajtást végig kíséri az ellenőrzés folyamata. A beérkezett számviteli bizonylatok ellenőrzése tartalmi, alaki és formai szempontból egyaránt vizsgálatra kerülnek. Az önkormányzatot és intézményeit illetően pénzügyi teljesítésre csak megfelelően felszerelt, és az előírásoknak megfelelő számla került.

7 7 A beérkezett számlák és bizonylatok útja a hivatalon belül szabályozott. A pénzügyi teljesítés előtti kontroll folyamat a számla beérkezésétől a pénzügyi teljesítésig biztosított volt, így menetközben segítette a szabályosságot. A beérkezett számlákat a nyilvántartást követően a teljesítés szakmai igazolása, érvényesítése ellenőrzési folyamatát az ellenjegyzés és az utalványozás követte. Mindezek után került sor a számla kiegyenlítésére. A felelősségi szintek terén az ellenőrzési nyomvonal segítségével könnyen és gyorsan azonosítható a hibás működés, a hozzá tartozó felelős, így kiküszöbölhető a hiányosság. Az ellenőrzési nyomvonal eljárások, ellenőrzések együttesét jelenti, ami a hivatal teljes működését lefedi, teljes feladatellátására kiterjed, vagyis a működtetés jobbításának fontos eszköze. A FEUVE jól szolgálja a pénzügyi-gazdasági folyamatok szabályszerűségét, a hibák menetközbeli feltárását és kiküszöbölését. Ezért a FEUVE kialakított rendszerén lényegi módosítás nem indokolt, a Kincstár működéséhez a jogszabályi változásoknak megfelelő hozzáigazítás megtörtént. Fentieket a belső ellenőri megállapítások is alátámasztják, amelyek egyetlen esetben sem tártak fel intézkedést igénylő hiányosságokat. Az I. napirendi pont első beszámoló részéhez ennyit szerettem volna Önöknek elmondani. Amennyiben ezzel kapcsolatban kérdésük vagy hozzászólásuk lenne, azt legyenek kedvesek megtenni. Mondtad, hogy fő van az óvodában. Az az 1 fő külön fejlesztést igénylő gyerek lesz? Mert arra dupla normatívát adnak. Lehet, hogy rosszul fejeztem ki magam, nem rá vonatkozik a dupla normatíva. Ő teljesen átlagos gyermek, csak még nem biztos, hogy itt kezdi az óvodai évet nálunk. Ezért még kérdéses, az ő létszáma még nem biztos. Mert, ha van ilyen gyerek, sajnos tapasztalatból tudom, akkor vagy gyógypedagógiai asszisztens kell a gyerek mellé az óvodába is, hogy külön fejlesztést kapjon, vagy logopédus szükséges. Mert nagyon sokszor előfordul, hogy az iskola vagy az óvoda megkapja a normatívát, de a fejlesztést nem biztosítja a gyerek számára. Miben nyilvánul meg, ha fogadtok ilyen gyereket az óvodába? Az a gyermek, akiről szó van, már évek óta ide jár az óvodába. A megfelelő fejlesztéseket, képzéseket eddig is kapta, és ezután is meg fogja kapni. Azt kérdezem, hogy hogy kapja meg a fejlesztést? Mert ha beszédproblémás a gyerek, ahhoz logopédus kell. Az, hogy egy héten egyszer fél órát foglalkozik vele egy logopédus, az szerintem egy nulla. Annak eredménye nincs. Azért mondom, ha

8 8 normatívát duplán kap, vagy háromszorost, akkor abból kerülne asszisztens vagy fejlesztőpedagógus vagy egy logopédus mellé, aki többször tud vele foglalkozni. Mert azért adják a plusz vagy a háromszoros normatívát az óvoda részére. Amit a normatíva lefed, és a jogszabály előír, azt természetesen itt az intézményben megkapják a gyerekek. Hogy azon felül a szülő esetlegesen mennyivel járul hozzá Hát nem tudom, hogy itt van-e pedagógiai asszisztens egyáltalán, ha ilyenre van szükség. Azt kell hangsúlyozni; a vilonyai óvoda nem önálló. A peremartoni Hétszínvirág óvodának a tagóvodája, és intézményen belül az integráltan fejleszthető gyermekek részére biztosított, megvan. Akinek nagyobb fejlesztésre van szüksége, ott már felmerül, hogy nem integráltan nevelhető gyermek, tehát speciális intézményben kaphatja meg azt a segítséget, amire szüksége van. Itt az, ami elő van írva, - hangsúlyozom, ezeknek a gyerekeknek valami problémája van, de nem olyan mértékű és súlyosságú probléma, hogy ne lehetne integráltan a többi gyerekkel együtt nevelni. Az a speciális segítség, akár logopédus, akár fejlesztőpedagógus, ami az ő, megfelelő fejlődéséhez szükséges, az az intézményen belül adott. Én úgy tudom, hogy bizony nagyon ritkán jön logopédus ide az óvodába, aki foglalkozik a gyerekekkel. És a szülőnek bizony súlyos pénzeket kell fizetni azért, hogy úgymond maszek alapon elvigye logopédushoz fejlesztésre a gyerekét. Egy héten egyszer, ha kijön egy órára egy logopédus, az nem csak azzal az egy gyerekkel foglalkozik, gondolom, mert több beszédhibás gyerek van, és az eredményt nem fog elérni. Legfeljebb felírja egy füzetbe, hogy a kedves szülő majd otthon mit gyakoroljon a gyerekével. Fésüs Katalin képviselő: Én csak személyes tapasztalatot tudok hozzáfűzni. A vilonyai intézményről nem tudok véleményt alkotni ilyen szempontból, de a gyermekem oda járt a peremartoni óvodába, ami az anyaintézmény. Pl. ott a logopédiai szükségességet csak nagy csoporttól kezdték el. Ide is ki kell jönni a logopédusnak, mert van olyan gyerek, meg iskola előtt van, aki pösze, fejleszteni kell. Én erre mondtam, ha kijön egy héten egyszer egy órára, és több gyerekkel foglalkozik, az nem fejlesztés. Az nulla.

9 9 Perjésné Gacsályi Erzsébet: Hadd szóljak annyit közbe, hogy az óvoda, és minden ilyen intézmény kizárólag azt tudja biztosítani, amit a törvény előír. Többet és mást nem tud biztosítani semelyik intézmény. Ennyit írnak elő, és nem tudják finanszírozni azt a létszámot. Plusz normatívát kap az óvoda, ha van egy ilyen gyerek. Az a plusz nem olyan sok ám. Ha lenne pénze az önkormányzatnak, hogy megfinanszírozzon egy főállású logopédust, meg egy főállású fejlesztőpedagógust, nagy bajban lennénk, mert nem találnánk. Ha lenne is rá plusz pénz, egyszerűen nincs megfelelő elegendő szakember. Én ezt kérdeztem. Ha van plusz normatíva, ha olyan gyerek van itt, akkor az mellé biztos, hogy kéne. Hozzáteszem, hogy a korábbi közoktatási törvényhez képest az új köznevelési törvény az iskolákban is megszüntette a félállású fejlesztőpedagógus létszámot. Nemhogy előre lépett e tekintetben, hanem azt, ami elő volt írva, hogy legalább félállású gyermekvédelmi megbízott kell legyen, meg legalább egy félállású fejlesztőpedagógus. Ezt a köznevelési törvényhez kapcsolódó rendeletek eltörölték. Tehát még az iskolába se kell, 400 gyerekhez se, hogy legyen. A KLIK is úgy oldja meg, hogy kistérségi szinten van ilyen szakember, aki kijárkál az iskolákhoz. Tehát nincs, egy iskolánál sincs ilyen jelen pillanatban. Ettől függetlenül, Erzsi néni, köszönöm a felvetést. Én ezt megkérdezem, és a szülők igénye alapján, ha van rá lehetőség, megpróbálunk ezen változtatni. Utána fogok járni, hogy az intézményben ez hogy működik, és milyen feltételekkel lehetne esetlegesen hangsúlyozom hogyha a szülők igénylik. A testület hiába hív ide minden napra logopédust, hogyha Ha olyan gyerek van, ugye, a + 1 fő, ha magasabb normatívát kap, akkor lenne rá esetleg abból a pénzből lehetőség. Mert azért adják a plusz pénzt, a fejlesztést igénylő gyerekre, hogy tudjanak mellé valakit tenni. Nem százezrekről beszélünk itt. Az a finanszírozásban kb. heti egy óra foglalkozást tesz lehetővé. Kb. annyi plusz pénzt adnak a gyerekre a normatívában.

10 10 Erzsi néni, egyeztetni fogok az óvodavezetővel és a szülőkkel. Ennek utánajárunk, és megpróbálunk rákérdezni. Az elhangzottakkal kapcsolatban további kérdés vagy észrevétel? Ha nincs, akkor továbbmegyek. A évi bevételek várható alakulásáról szóló tájékoztatót szeretném ismertetni Önökkel: A évi költségvetési terv kialakításával kapcsolatban az alábbi tájékoztatást szeretném adni: Az Államháztartásról szóló évi CXCV törvény 12. -a tartalmazza a tervezés alapelveit. A tervezés célja annak biztosítása, hogy tervezett bevételek közgazdaságilag megalapozottan, a tervezett kiadások kizárólag a közfeladatok megfelelő ellátásához szükséges mértékben kerüljenek jóváhagyásra. Olyan új közfeladat írható elő vagy vállalható, amelynek ellátásához megfelelő pénzügyi fedezet áll rendelkezésre. Ha a tervezés során a pénzügyi fedezet már nem biztosítható, intézkedni kell a közfeladat megszüntetéséről. Gazdaságpolitikai célok szerint a Kormány továbbra is elkötelezett a pénzügyi stabilitás megőrzése és a gazdasági növekedés ösztönzése mellett. A 2015-ös költségvetés 2,5%-os gazdasági növekedéssel és 2,4%-os költségvetési hiánnyal számol. Változatlan cél az államadósság további csökkentése. A Munkahelyvédelmi Akcióterv, a közfoglalkoztatási programok kiterjesztésének eredményeképpen pozitív tendencia figyelhető meg a munkaerőpiacon: a foglalkoztatottak és az aktívak száma jelentősen megemelkedett. A évi költségvetés főbb célkitűzései a következők: - csak párat említenék : a bankok elszámoltatása, a pedagógus életpálya-program folytatása; a fegyveres és rendvédelmi életpálya-modell keretében 30%-os bérfejlesztés július 1- től; a feketegazdaság visszaszorítása, az Államreform 2 keretében az állami feladatellátás rendszerének áttekintése, a foglakoztatás bővítése, a segély helyett munkát elv bevezetése, a vidék fejlesztése, stb. Ingyen tankönyv és pedagógus béremelés ben a köznevelés megújításának folytatása is kiemelt feladat. Minden eddiginél több gyermek jut ingyenesen tankönyvhöz szeptemberétől a korai fejlesztés érdekében 3 éves kortól kötelező lesz az óvoda. Önkormányzat kötelező feladata az óvodai nevelés. Az óvoda pedagógusok bérének kifizetéséhez a költségvetési törvény 2. számú mellékletében biztosít átlagbér támogatást az állam. Munkát mindenkinek elv: Segély helyett munkát ez a Kormány politikájának alapelve. A Kormány hosszú távú célja az üzleti világgal szorosan együttműködve a teljes foglalkoztatottság elérése. Ez azt jelenti, hogy mindenki, aki tud és akar, dolgozhasson. Mindannyiunk érdeke, hogy 2018-ra senkinek se legyen szüksége jövedelempótló támogatásra, mert lesz munkája, amelyből megélhet, sőt gyarapodhat is. Úgy gondolom, hogy ez mindannyiunk érdeke, és nagyon remélem, hogy ez így is alakul majd. Segélyezés kapcsán: A rászorulók támogatásáról szóló döntések közelebb kerülnek az érintettekhez. A segélyezésről az eddigiekhez képest sokkal nagyobb mértékben helyben, a településeken születhet döntés. A helyi ismeretek kiaknázása, a

11 11 költségvetési felelősség és a közpénzek védelme érdekében a rendszeres szociális segély, a lakásfenntartási támogatás, az adósságkezelési támogatás jelenlegi formájában nem működik tovább, ezek a jövőben az önkormányzati segélyezésbe épülnek bele. Ezzel kapcsolatban szeretném Önöknek elmondani, hogy kéthetente, páros héten, csütörtökön 11 órától 13 óráig itt a hivatalban a várpalotai települési ügysegéd tart úgymond fogadóórát. Nála minden ilyen jellegű kérelem, segély iránti beadvány elindítható és leadható. Ezt már volt, aki igénybe vette. Akinek erre szüksége van, illetve szeretné, nyugodtan tegye meg. Tehát minden páros hét csütörtökön 11-től 1 óráig ben elindul a fegyveres és rendvédelmi életpálya-modell, amelyre 44 milliárd forintot biztosít a Kormány. Első ütemben, 2015 júliusában átlagosan 30%-kal nőnek tervek szerint a bérek. A béremelések hatása bruttó 44 milliárd forintot tesz ki ben is folytatódik a pedagógusok béremelése, a tavalyi átlagos 30%-os emelés után 2017-ig minden évben növekszik az ágazatban dolgozók bére. Helyi önkormányzatok támogatása kapcsán: A helyi önkormányzatok központi finanszírozása évben is a korábbi években kialakított az önkormányzati feladatellátáshoz igazodó, feladatalapú támogatási rendszerben történik. A struktúra megszilárdítása mellett, a részletek indokolt pontosítása az idei évben is folytatódik, továbbá a év fő feladata a helyi önkormányzatok számára a működési hiány nélküli gazdálkodás fiskális feltételeinek erősítése, a kistelepülések további felzárkózásának, az esélyegyenlőség megteremtésének elősegítése, valamint az önkormányzatok által nyújtott közfeladatok és közszolgáltatások színvonalának emelése a költségvetés lehetőségeihez képest. A köznevelési ágazatban az önkormányzatok fő feladata továbbra is az óvodai ellátás. Továbbra is önkormányzati feladat a gyermekétkeztetés. A szociális és gyermekjóléti ellátórendszerben az önkormányzatok szerepe alapvetően továbbra is a pénzbeli ellátások, illetve az alapellátások biztosítása. Az önkormányzatok kulturális feladatainak ezen belül a kulturális javak védelme, a muzeális intézmények, a közművelődés és a nyilvános könyvtári ellátás biztosításához a központi költségvetés a évben is önálló előirányzaton biztosít támogatást. Szeretném itt Önökkel közölni, hogy a holnapi nap során fél háromkor A tudás biztonsága a biztonság tudása címmel Orsós Károly őrnagy úr tart előadást, - nem csak gyermekeknek, minden korosztálynak itt a Művelődési Ház könyvtárában. Aki esetleg ráér, és van kedve ezen a kis rendezvényen részt venni, azt sok szeretettel látjuk és várjuk. Újdonság a könyvtári ellátással kapcsolatban, hogy az önálló előirányzat biztosításának egyik alapfeltétele, hogy a könyvtárnak az egyik pihenőnapon, tehát szombaton vagy vasárnap nyitva kell lennie. Április óta szombati napon is nyitva tart a könyvtár. Erről a nyitvatartási rendet a könyvtár ajtajára természetesen kifüggesztettük. Tehát a hétfő, csütörtöki nyitva tartási napokon túl az előirányzati feltételnek megfelelően szombaton is, a délelőtti órákban, 8-tól 10 óráig nyitva tart a könyvtárunk.

12 12 Az önkormányzatoknál maradó feladatok nagyobb részét továbbra is a klasszikus értelemben vett önkormányzati feladatok (igazgatási feladatok, településüzemeltetés, helyi adóztatás stb.) teszik ki. E helyi közügyek ellátását a költségvetés a évben is az általános működési támogatások címen támogatja, melynek keretében az önkormányzati hivatal fenntartásához és a településüzemeltetés költségeihez járul hozzá a központi költségvetés. Az önkormányzatokat megillető egyes költségvetési támogatásokat csökkenti az ún. beszámítás. Vilonya tekintetében az 1 lakosra jutó iparűzési adóerőképesség olyan alacsony, hogy elvonás, beszámítás az állami támogatásokat nem terheli. Az önkormányzatot megillető állami támogatás mértéke ,- Ft. A költségvetés működési és felhalmozási kiadásainak finanszírozásához szükség van előző évi maradvány igénybevételre. A hiány összege ezer Ft. Az Önkormányzat elsődlegesen a kötelező feladatainak ellátását tartja szem előtt a lakosság igényeinek kielégítése érdekében a lehetőségekhez mérten minél magasabb szintű közszolgáltatások biztosításával. A saját intézményhálózatán keresztül ellátott feladatok óvodai nevelés, település-üzemeltetési, zöldterület kezelési, köztemető fenntartási, kulturális, közművelődési, igazgatási stb. feladatok finanszírozását a költségvetési maradvány bevonásával várhatóan ez évben is biztosítja. Ezen túl az önként vállalt feladatai közül az alábbiak érintik a 2015-es évet: civil szervezetek, sportegyesületek támogatása. A 2015 évi gazdasági programot és költségvetési tervet ezer Ft bevétellel és ugyanennyi kiadással hagyta jóvá a Képviselő-testület. A tárgyévi költségvetési bevételek és kiadások egyenlege szerint a hiány összege: ezer Ft, ahogy az előbb említettem. Ezt az összeget a évi költségvetési maradványból lehet finanszírozni. Az óvodai nevelés pénzeszközátadás a tagóvodai feladatokra ezer Ft, az EÜ GAMESZ Veszprémi orvosi ügyelethez hozzájárulás 268 ezer Ft. Szerencsére a Kohányi doktor úrnak nem kell már külön havidíjat fizetnünk annak tükrében, hogy a vilonyai lakosok igénybe tudják venni a veszprémi ügyeleti szolgáltatást, illetve az ottani ellátást. Eddig ezt úgy lehetett megoldani, hogy az adott településről az illetékes háziorvos ügyel. De mi ezt csak külsős ügyelővel, a Kohányi doktor úrral tudtuk megoldani. De egy jelenlegi jogszabályi felállás alapján ez már nem szükséges. Úgy, hogy itt megszabadultunk egy havi több tízezer forintos kiadási tételtől. Süle Attila: Az a 268 ezer /hó? Nem, az /év. Ezt akkor is kellett fizetnünk, amikor a Kohányi doktor úrnak fizettünk. Süle Attila: Értem. Akkor most marad az ügyelet.

13 13 A végére értem. Ezzel kapcsolatban valakinek lenne-e kérdése vagy észrevétele? Megint én kérdezek. Olvastad a temető a fenntartását. Most viszont nekünk a plébános úr azt mondta, hogy az önkormányzat kiszámlázza a temető kaszálását. Most akkor az önkormányzatnak a költsége vagy az egyház költsége? Egy megállapodásunk van a református és a katolikus egyházzal, mivel a terület az övüké, az ő tulajdonukban van. A temető fenntartást az egyház végzi. De hát itt azt mondta a polgármester amit felolvasott, hogy a köztemető fenntartása az ő dolguk. Kardos Sándor (id.): A temető az egyházé, a ravatalozó az önkormányzaté. Csak pont vasárnap mondta a plébános, hogyha levágják a füvet, kiszámlázzák. Itt viszont az van, hogy arra is van költség tervezve. Van összeg annak a rendben tartására. Ha ott is van költség, meg ki is számlázzák, akkor hogyan van? Természetesen van. Ez elég faramuci helyzet. Ahogy a Sanyi bácsi is említette, a terület az egyházaké. A ravatalozó és a hozzá tartozó egyenes rész az önkormányzaté. Mellette ott van a vízdíj költsége, amit szintén az önkormányzat fizet. Ha a jogszabályi előírásokat valaki komolyan betartatná az egyházakkal, akkor a vilonyai temetőt de nemcsak a vilonyai temetőt be kellene zárni. Itt olyan komoly előírások lennének a mosdótól kezdve a 150 m-enként igénybe vehető vízvételi lehetőségen át, hogy azt felsorolni is sok. Süle Attila: Teljesíthetetlen. Fűzfőn sincs. Annak örülhetünk, hogy ez nem érdeke senkinek. Csak felolvastad a költségek között.

14 14 Van tervezve a költségvetésbe, de ez a megállapodás alapján nem az önkormányzat költségvetésében jelentkezik, hanem a fenntartónál. Mivel ő nem vállalta, hogy rendben tartja, megállapodással átvállalta az önkormányzat, de a fenntartó költségén. Probléma volt a hulladék elszállítás is. Amíg ezzel kapcsolatban nem lépünk, az csak gyűlik. Nagy egymásra mutogatások voltak, hogy ki az, aki illetékes azt elszállítani. Valahogy mindig az önkormányzat nyakára maradt. Visszatérve a fűnyírás kiszámlázására; valóban, ezt egy-két alakommal ki szoktuk számlázni mind a református, mind a katolikus egyház felé. Épp a mai nappal láttam, hogy a katolikus egyház be is fizette ezt az összeget. Kardos Sándor (id.): Lenne egy hozzáfűzésem ehhez a dologhoz. Azt mondja a kormány, hogy mindenféleképpen a teljes foglalkoztatást akarják, a közfoglalkoztatást erőltetni. A faluban jó-párszor járok körbe. A két asszony rendszeresen kapálgatja itt a virágokat. Akárhányszor mész a faluba, azok irányítás nélkül teszik a dolgukat. De nem tudom, hogy van a fűnyírással. Egy frissen született elefántborjú el tud bújni, akkora fű van most az árok szélén. Jó, most hirtelen sok eső volt. De amikor aszály volt, ugyanaz volt a helyzet. Azokat ki irányítja? Megmondom őszintén, Kovács Jánossal, a volt polgármesterrel is volt erről vitám. De egyszerűen a közmunkások nincsenek ellenőrizve. Nincsenek rászorítva, hogy dogozzanak. Akármilyen pici pénzt is kapnak, őket ellenőrizni kellene és irányítani. Az elvégzett munkát kéne számon kérni. Én úgy gondolom, hogy most valóban nagy a fű az út mellett, de a héten utolérik magukat a fiúk, ha az időjárás nem szól közbe. Amennyire tudom, próbálom őket ellenőrizni. Ebben most nem értünk egyet. Hogy a hölgyek merre, hol kapálnak, minden alkalommal megbeszéljük, amennyire elehet, ellenőrizzük is. A kormánynak nem a közfoglalkoztatás a célja. Ha ez lenne a célja, akkor nem 2-3 főt kapnánk létszámba. Nem akadályoznák meg, hogy bizonyos kollégákat visszafoglalkoztassunk, akikkel lehet együtt dolgozni. Az első adandó alkalommal kiszólnak hozzánk, hogy ez a személy már nem jöhet, mert mást kell felvenni. Ugyebár a statisztikai adatok nőnek, a foglalkoztatási adatokkal lehet villogni, hogy mennyi a létszám, és mennyi embernek munkát adtunk. Ezzel maga a munkavégzés nincs előrébb, sajnos. Kardos Sándor (id.): Én csak azt mondom, hogy jövök haza busszal, - nem kell messze menni, - a szomszéd településen, Királyszentistvánon látni, hogy 3-4 közhasznú munkás van.

15 15 Nem kell irányítani őket, mindig mozgásban vannak. Nem nagy ívben elkerülik a munkát. Látszata van a munkájuknak. Magamtól biztos nem hoztam volna fel Királyszentistvánt. De ha már megemlítetted, Sanyi bácsi innen is elnézést kérek a polgármester asszonytól az a kedvencem, ha a királyszentistváni példa elénk van állítva. Ha lenne egy kis időnk, én beültetnélek a kocsiba, és átvinnélek, hogy menjünk át a főúton Királyszentistvánon. Ott ugyanúgy elbújhatna az a borjú. Tisztában vagyok vele, hogy nálunk is nagy a fű. Remélem, péntekig a fiúk le fogják vágni. Fésüs Katalin képviselő: Szeretnék én is kiegészítést tenni. Én nagyon sokszor figyelmeztetem a polgármestert. Az elmúlt időszakban három helyen nagy volt a fű; a temető oldalában, a művelődési ház udvarában, illetve a Platán parkban. Szóltam a park miatt, másnap le volt nyírva a fű. Szóltam a temető miatt, két nap múlva meg lett csinálva. A művelődési ház udvara miatt nem is kellett szólni, mert lenyírták. Csak ígéretet tudunk tenni legalábbis én személyesen ígéretet tudok arra tenni, hogy nyitott szemmel járok-kelek a faluban, és ha nagy füvet látok, azt szóvá teszem. Én is vilonyai lakos vagyok, engem is zavar. Tény, hogy kevés munkaerő áll ilyen szempontból rendelkezésünkre, és óriási területekről van szó. Attól függetlenül, Sanyi bácsi, elfogadom a felvetésed. Megpróbálok jobban odafigyelni. Kardos Sándor (id.): Nem személyeskedni akartam. A korábbi időkben kevesebb volt a közmunkás, és jobban rendben volt a falu. Harninger Emilné: Mert a maga területén se tesz rendet senki. Nálunk is a közben fél méter van a kerítés mellett. Senki nem nyírja le, csak a közalkalmazott. Ott lefelé olyan, mint egy dzsumbuj. Megállnak az út szélén, aztán tolatnak vissza az autósok is, mert nem lehet elmenni. Nem teszik rendbe saját házuk előtt. Ez a legnagyobb gond. Egy kicsit mindenki jobban odafigyelhetne. Hallottam, hogy a kerítéstől 1 m-ig illik levágni mindenkinek a füvet. Én már 12 éve közel 4 m-t vágok, még azt se mondták, hogy köszönöm. Polgármester úr megy haza, megnézheti, hogy néz ki. A terület valóban nagy, de én ma nem traktorral

16 16 fűnyíróval mennyit nyírtam le. Harminc nap van a közmunkásnak, nem egy. Valahogy számon kellene őket kérni, vagy azt mondani, hogy ma a bika-rét felét lenyírni. Azt le lehet. Tessék számon kérni, mert ők nem ingyen csinálják. Ők azért kapnak bizonyos összeget hogy az kevés vagy sok, az más téma. De számon kell őket kérni, nagyon keveset csinálnak. Én is lenyírom a füvet, de még nem kaptam egy kanna benzint. Ennyi erővel mindenkinek adhatnánk. Hogy nézne az ki, hogy a kerítésnél lenyírnám azt a kötelező egy métert, az utca felé meg 3 m-en magas lenne a fű? Csak nem mindegy, ki előtt milyen széles terület van, amit le kell vágni. Kétféle közfoglalkoztatási program fut Magyarországon. Az egyik azokon a településeken, amelyeket az Országgyűlés úgymond hátrányos helyzetű kistérségekbe, illetve településekbe sorol. Ott működik az ún. Start munkaprogram. Azzal szoktak mindenhol példálózni, hogy megtermelik a répát az iskolának, meg krumplit ültetnek. Ezekből van a TV-riport. Igen, itt 100 %-ban támogatja a közmunkát a költségvetés, nem kell az önkormányzatnak önrészt vállalni. Öt dolgozóhoz ad egy brigádvezetőt is. De ebben nem vehet részt Vilonya, mert nem tartozik a hátrányos helyzetű települések közé. Itt általában 30 %-ot az önkormányzatnak kell viselni a költségekből, és nem ad irányításra embert. Ez fontos különbség. Azt mondom, hála Isten, hogy nem tartozunk oda. Mert Szabolcsban meg Borsodban az ilyen helyeken a falunak %-a munkanélküli. Ezért tettem hozzá, hogy nem azonosak a feltételek. Itt nem lehet biztosítani az irányítást. A polgármesternek millió dolga van. És ki más? Berhidán van egy intézmény, a Település Ellátó Szolgáltató Szervezet közfoglalkoztatott dolgozik Berhidán. Itt sem tudjuk megoldani az irányítást, mert 1-2 főállású közalkalmazottja van a TESZnek, aki maga is dolgozik. A traktoros mondja, hogy mit hogy csináljanak, és ha elmegy a traktorral, már nincs ott irányítani. Ez mindenhol problémát jelent. Nincs a közmunkások foglalkoztatására senki felkészülve olyan nagyságrendben, ahogy ezt a kormányprogram nyomja. Nyilván annak az embernek nincs különösebben nagy motivációja, akinek a segélyért meg kell dolgozni, és ha nagyon jól dolgozik, akkor is ugyanannyit kap, mintha semmit sem csinálna. Nem lehet kiemelten díjazni a teljesítményt. Nem lehet megemelni a fizetését annak, aki jól dolgozik, mert törvény mondja, hogy ennyi. Fegyelmezési eszköz van. Süle Atila: Pont ma jártam Várpalotán, láttam embereket dolgozni a Péti úton. Hát szörnyű.

17 17 Mindenhol problémát jelent. Egyrészt túlbürokratizált a rendszer. Ha fel kell venni egy közmunkást, 64 db papír. A leszámoláshoz még 5-tel több. Kell figyelmeztetni írásban kétszer, utána, ha iszik, vagy olyan fegyelmezetlenséget követ el mi is élünk vele aki olyan, annak nem kell közmunkát végezni. Akinek lejelentjük, hogy így megszüntettük a közmunkás munkaviszonyát, az egy évig semmi segélyt nem kaphat. Kizárják a rendszerből. Süle Attila: Nagyon helyes. Tehát a jogi lehetőségek megvannak, csak ki az, aki állandóan a körmükre tud nézni. A kapacitás hiányzik. Nem felkészült alkalmazó ilyen nagyságrendben egyetlenegy önkormányzat sem. Nálunk Vilonyán a településen van mondjuk 5 fő férfi, aki behívható közmunkára. Ezt az eljárást, amit a Jegyző úr mondott, három nap alatt végig tudnám vinni. Hogy mind az ötöt kizárassam egy évre. Ha még most sem bírják elvégezni azt a munkát, amit a tisztelt jelenlévők hiányolnak, akkor ki fogja elvégezni? Nőt nem fogok odaküldeni füvet nyírni. Nőkből több a létszám. Süle Attila: Egyetértek. Sajnos az a baj, hogy teljesen igazad van. Fésüs Katalin: Úgyhogy nagyon hálásak vagyunk az Égerházi úrnak, amikor azt a plusz métert is le tetszik vágni. Nem az a cél, hogy a lakosság átvegye ezt a feladatot. Végül is nem ezért jöttem. Azért jöttem, ha valahol van két szemétdomb, Egy pillanat! Ha a évi költségvetéssel kapcsolatban lenne kérdés, legyenek szívesek feltenni. Ha nincs, akkor a lakóhelyi környezet állapotánál visszatérhetünk ezekre a felvetésekre.

18 18 A második reflexióm a fűnyírásra: nemrégiben módosította az önkormányzat a közterület védelméről szóló rendeletét a közterület tisztaságára vonatkozóan. Bizony a tulajdonos kötelessége a helyi rendelet szerint a telekhatártól az árokig rendben tartani a közterületet. Pintér Lajos: És ahol nincs árok? Ahol nincs árok, ott az út középvonaláig. Pintér Lajos: Az egyik ember szereti a települését, a másik nem. Én szeretem az enyémet. Én 25 éve nyírom a Papkeszi utcát, köszönet nélkül. Öt évig nyírtam a temetőt ingyen és bérmentve, most a futballpályát nyírom. Előfordult, hogy az előző polgármester 5 közmunkást küldött oda a hídhoz. Ott álltak egész délelőtt, és mikor megkérdeztem; Mi van, itt felejtettek benneteket?, akkor azt mondták, a Kovács János nincs, mert elment munkaidő alatt pecázni. Tisztelettel kérem mindenkitől, hogy személyeskedésbe ne menjünk bele! A felvetéseket elfogadjuk, megvitatjuk. Ha úgy van, akkor változtatunk rajta. Ha nincs a évi költségvetéssel kapcsolatban kérdés, akkor továbblépnék a kistérségi többcélú társulásban való részvételről szóló tájékoztatóra. A végére hagynám a lakóhelyi környezetet, ott lesz még miről beszélni. A Veszprémi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának működéséről az alábbi tájékoztatást szeretném Önöknek adni: A Társulási Tanács a évi költségvetését a 4/2014. (II. 24.) határozatával fogadta el. Az előirányzatok évközi módosítására négy alkalommal került sor a Társulási Tanács Jóváhagyásával. Az önkormányzati választásokat követően november 6-án került sor az alakuló ülés megtartására. Az alakuló ülésen a Társulási Tanács megválasztotta az elnököt, elnökhelyetteseket, a Pénzügyi Bizottság elnökét és tagjait, valamint megtörtént az SZMSZ felülvizsgálata is. Királyszentistván és Papkeszi Községek társulásból történő kilépésével kapcsolatos elszámolásról szintén döntött a Társulási Tanács. Ugyebár a járási elhelyezkedés miatt Királyszentisván és Papkeszi kilépett ebből a társulásból. Megtörtént a Társulási Tanács döntése alapján az alapellátási központi ügyelet működtetéséhez szükséges ügyeleti gépkocsi üzembentartói jogának az átadás átvétele. A Társulási Tanács a 28/2014. (XII. 8.) határozatával döntött a tulajdonában lévő Ford Transit gépjármű értékesítéséről. A Társulási Tanács a december 8-i ülésén jóváhagyta a évekre vonatkozó stratégiai ellenőrzési tervét, és elfogadta a évi ellenőrzési tervet.

19 19 Megtörtént a szociális szolgáltatástervezési koncepció elfogadása és a polgármesterek személyében történt változás miatt a társulási megállapodás módosítása. Módosításra került a VKTT Egyesített Szociális Intézménye Szervezeti és Működési Szabályzatának, szakmai programjának és házirendjének a tartalma. A Társulás és intézménye e Ft bevételt realizált, mely a módosított előirányzatnak 99,65%- a. A Társulás e Ft kiadást realizált, mely a módosított előirányzat 93,93 %-a. A Társulás évi költségvetési maradványa eft, melyből eft kötelezettséggel terhelt, eft a szabad maradvány. Vilonya önkormányzata már korábban is csak szálakon tartozott a kistérségi társuláshoz. Az egyik legerősebb szál ahogy korábban is említettem az orvosi ügyeleti ellátás. Már korábban is, most is felvetődött annak a kérdése, hogy mennyire szükségszerű tartani a veszprémi ügyeleti ellátást. Itt több település szó nélkül, pl. Királyszentistván meglépte a Balatonalmádi rendszerhez való csatlakozást. Mi egyelőre tartjuk ezt a veszprémi vonalat. Talán utazás szempontjából ez a legegyszerűbb a vilonyaiaknak. Viszont sok olyan negatív visszajelzés érkezik az önkormányzathoz, ami miatt talán mégis érdemes lenne elgondolkodni a váltáson. Ez egyelőre nincs napirenden. Így, hogy nem kell a Kohányi doktor úrnak külön díjazást fizetnünk, főként nincs napirenden. Amennyiben nem lesz egy teljes közösséget összefogó ellenzéki javaslat ez ellen a rendszer ellen, talán nem is kell változtatni. Az oktatás, a szociális ellátások, a családsegítés, minden más terület a berhidai önkormányzaton keresztül Várpalotán zajlik. Igazából a kistérség működésével kapcsolatban az ő szociális intézményük működéséről, annak tárgyi feltételeiről, kiadási, bevételi oldalairól órákon át tarthatnék előadást, de mivel nem rajtuk keresztül látjuk akár az étkeztetés, akár a szociális ellátást, illetve a családsegítési feladatokat, ezt jelenleg mellőzném. Ha valakinek ezzel kapcsolatban kérdése vagy bármi észrevétele merülne fel, azt legyen kedves megtenni. Feljegyzem, és utánajárok az ottani működésnek. Nem hiszem, hogy ez a vilonyai lakosokat első körben érintené. Annyit fűznék még hozzá, hogy a Társulási Tanács évben 8 alkalommal ülésezett, 38 napirendi pontot tárgyalt és 47 határozatot hozott. A kistérséggel kapcsolatban lenne valakinek kérdése vagy észrevétele? Ha nincs, folytatnánk a lakóhelyi környezet állapotáról szóló beszámolóval. Az esetlegesen felvetődött kérdéseket, javaslatokat, hozzászólásokat a végén tárgyaljuk. Ha a beszámoló közben észrevételük, kérdésük merül fel, legyenek kedvesek jelezni, megpróbáljuk megbeszélni. A lakóhelyi környezet állapotáról az alábbi beszámolót szeretném adni Önöknek. A levegőminőség állapota kapcsán: Vilonya Község földrajzilag vegyipari üzemek által erősen szennyezett területen található. Tekintve az uralkodó szélirányt, a községet számottevő légszennyezés nem éri. Az ÁNTSZ jelentése szerint a közigazgatási területen a levegő minősége jó. Ez köszönhető annak is, hogy a szigorodó környezetvédelmi előírások hatására és a Nitrokémia Rt-nél végzett környezetvédelmi beruházások következtében jelentősen csökkent a környék légszennyezettsége. Itt már meg is állnék. A tavalyi év második felében, főleg a nyár

20 20 vége felé jelentkezett első körben a probléma a királyszentistváni hulladékkezelő kapcsán. Akkor ahogy említettem Önöknek novemberben volt egy megbeszélés Királyszentistvánon, amin részt vettem, és az ottani felvetéseket és javaslatokat a konzorcium vezetősége megvizsgálta, és lépéseket tettek ennek a megszüntetésére. Süle Attila: És mit? Szakmailag tőlem ne várja senki, hogy ezt megmondjam. Süle Attila: Semmit. Akkora patkányok lesznek itt a nyáron. Már vannak. Az idei nyáron ezzel kapcsolatban lakossági panasz a szaghatás miatt az önkormányzathoz még nem érkezett. Hogy ebben mennyire játszott szerepet az a két sajnálatos tűzeset, ami a kezelő területén keletkezett, azt nem tudom. Sajnos nem kizárt, hogy ismét problémát fog jelenteni a területen. Mindenképpen szeretnék egy testületi bejárást véghezvinni. Nem tudom, hogy a területbejárással mit érünk el. A Czaun úr, mint elnök megmondta, hogy minden egyes hatósági engedéllyel rendelkeznek, határértéken belül működik az üzem. Bármilyen ellenőrzésre, bármilyen megkeresésre ilyen hatósági igazolást elővesz és átad. Hogy mit tudunk kezdeni a bűzhatással ha egyáltalán lesz, reménykedjünk, hogy nem lesz arra nem tudok konkrét választ, de valamit tenni kell, az biztos. Amit még szeretnék elmondani a levegő minőséggel kapcsolatban, hogy a területünkön csak környezetkímélő tevékenység végezhető. Fokozottabban kell vizsgálni a lakóingatlanokon történő állattartás feltételeit, mert az ebből adódó szaghatás okozza a legtöbb problémát. A légszennyezést folyamatosan mérő állomás Várpalotán működik, ahonnan minden évben megküldik nekünk a légszennyezés méréséről az észlelt adatokat. A testület már korábban meghozta a zöldhulladék égetéséről a rendeletét. Az a tapasztalatom, ha nem is mindenki, de a településen élők egy része érdeklődik a rendelet iránt, egyre jobban a köztudatban van, hogy van ilyen. Nem arról van szó, hogy hétfőn reggel kimegyek és azt égetek, amit szeretnék. A rendeletnek megfelelően, annak előírásai alapján a zöldhulladék elégetésére nem a veszélyes hulladék elégetésére bizonyos időközönként, és természetesen a rendeletben szabályozott feltételek alapján van lehetőség. Ahogy a Jegyző úr a korábbiakban említette, a közterület karbantartásáról, a közterület foglalásáról is külön rendelettel rendelkezik a település. Sokan talán ezzel sincsenek tisztában. Talán azt hiszik, hogy a közterületet igénybe vehetik olyan jelleggel és olyan módon, ahogy ők azt akarják.

21 21 Nem gondolok kirívó dolgokra, de akár egy autó parkolás is közterület foglalást vonhat maga után. Nem az a célunk a rendelettel, hogy mindennap körbemegyünk és megnézzük, hogy kit hogy lehet megbüntetni. Szó sincs róla. Csak hangsúlyozni szeretném, hogy akár az interneten, akár az önkormányzatnál ezek a rendeletek elérhetők. Aki esetleg akár építkezésbe vagy bármibe fog, és úgy gondolja, hogy közterület foglalásra adhat okot ez a cselekvés, az legyen kedves, hogy vegye a fáradságot, hogy ennek utánajár és utána kérdez. Ismétlem még egyszer: nem az a célja a rendeletnek, hogy büntetési eljárások sorba érkezzenek. Vízminőség állapotáról: Vilonya a fokozottan érzékeny vízbázist üzemeltető települések közé, a B1/1. kategóriába tartozik. A lakosság megfelelő vízellátása a község közigazgatási területén mindenütt megoldott. Szeretném elmondani Önöknek, hogy hozzánk a hivatalba maximum 2 havi rendszerességgel járnak a Bakonykarszt szakemberei és vízmintát vesznek. A parkban található ivókutat is szigorúan ellenőrizni kell az ÁNTSZ felhívására. Hivatali részről a vízminőség ellenőrzése nyugodt szívvel mondhatom folyamatos. A közép és hosszú távú biztonságos vízellátás érdekében figyelembe kell venni a Bakonykarszt Zrt. által a rendezési tervhez küldött tájékoztatójában foglaltakat. A Bakonykarszt is minden év végén vagy év elején megküldi a beszámolóját. Erről tájékoztatja a települést, hogy milyen fejlesztéseket végzett, milyen fejlesztések várhatók, és ezek milyen anyagi hozzájárulással járhatnak. Gondolom, azzal tisztában vannak, hogy itt több százmillió forintos tételek is szóba kerülhetnek. Az egyik legégetőbb és legsürgősebb probléma, amit a Bakonykarszt a közgyűlésén vagy bármilyen tájékoztatón elmond, a litéri szennyvíztisztító telep további bővítése. Ahogy említettem, ez sem tízezer forintos tétel. Reméljük, majd az érintett települések összefogásával, pályázati úton meg lehet majd oldani. Vilonya Papkeszi és Királyszentistván vízellátását a Berhida-Ősi önkormányzatok tulajdonában álló berhidai kutak biztosítják. Az elmúlt évben elkészültek az üzemelő vízműkutak vízbázis-védelmi tervei. A védterületek kialakításának engedélyezése megtörtént. A Séd patak rendezése I. félévében befejeződött, és nemrégiben végeztek a Papkeszi utcai szakaszán ismételten mederkotrást. A település közigazgatási területén nem található ár és belvízveszélyes terület. Szeretném Önöket tájékoztatni arról igaz ez kevés ingatlant érint a településen hogy a testület rendeltet alkotott a folyékony hulladék elszállításáról, szennyvíz elszállításáról. A település ingatlanjainak 95 %-a rá van kötve a szennyvíz elvezető rendszerre. Ez a rendelet azoknak az ingatlanjaira terjed ki, akik nincsenek rákötve a rendszerre. Erről írásos tájékoztatót kap minden érintett ingatlantulajdonos. Azért tudjuk, kikről van szó, mert ezt a listát a Bakonykarszt megküldi részünkre. Erről a rendeletről és a benne foglaltakról minden érintett ingatlantulajdonosnak szeretnénk kiküldeni a tájékoztatót. Pár mondatban összefoglalva: kötelezve lenne az ingatlantulajdonos, hogy milyen módon, melyik szolgáltató igénybevételével tudja elszállíttatni a keletkezett szennyvizet. Ez az igénybevétel éves szinten kötelező, kibújni alóla nem lehet. Gondot jelent a Községben a különböző hulladékok illegális lerakása.

JEGYZŐKÖNYV. Fésüs Sándor polgármester

JEGYZŐKÖNYV. Fésüs Sándor polgármester JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 27. napján 16 óra 00 perces kezdettel megtartott rendes üléséről. Jelen vannak: Fésüs Sándor Baranyai Balázs Fésüs

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 114/ 14/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 24-én

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Devecsery Ildikó Anikó

JEGYZŐKÖNYV. Devecsery Ildikó Anikó JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 25- én 16 órai kezdettel megtartott rendes üléséről. Jelen vannak: Fésüs Sándor Gubiczáné Kocsis Irén Devecsery

Részletesebben

Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános salföldi faluház hivatali helyiségében.

Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános salföldi faluház hivatali helyiségében. 1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: S- 4-67 /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Peresztegi Lászlóné

JEGYZŐKÖNYV. Peresztegi Lászlóné JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 29. napján 16 óra 00 perces kezdettel megtartott rendes üléséről. Jelen vannak: Fésüs Sándor Baranyai Balázs Fésüs

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében.

Jegyzőkönyv. Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében. Jegyzőkönyv Készült Szobi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulásának Tanácsülésén 2012. március 27-én Szobon a Kistérség Tárgyalótermében. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Napirendi

Részletesebben

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Napirend. Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sáránd Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 4272 Sáránd, Nagy u. 44. Tel: 52/374-104 Tel/Fax: 52/567-209 e-mail: sarandph@t-online.hu, sarandph@gmail.com Iktatószám: 6-1 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

Tanácskozási joggal Meghívottak : Bodnár Katalin jegyző Bodolai Andrea gazdálkodási előadó Janó Elemér Arnóti Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke

Tanácskozási joggal Meghívottak : Bodnár Katalin jegyző Bodolai Andrea gazdálkodási előadó Janó Elemér Arnóti Roma Nemzetiségi Önkormányzat Elnöke ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 12 /2014 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK. 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLTÉNEK 2015. október 22-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 134/2015.(X.22.)számú határozata- Hantos

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2011. április 7- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

JEGYZŐKÖNYV. Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2002. január 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 2 Bekecs Község Önkormányzatának

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes és Balatonőszöd Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2012. február 20-án 13.00 órakor kezdődő a Körjegyzőségi Hivatal tanácskozó termében közösen megtartott

Részletesebben

Az ülés helye: Többfunkciós Közösségi Ház helyisége Vigántpetend, Kossuth u.32.

Az ülés helye: Többfunkciós Közösségi Ház helyisége Vigántpetend, Kossuth u.32. Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testülete 8293. Vigántpetend, Kossuth u. 32. Szám: 119-5/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április

Részletesebben

5/2013. JEGYZŐKÖNYVE

5/2013. JEGYZŐKÖNYVE Borsosberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2013. március 27-én 9.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi rendkívüli ülésről Ülés helye: Borsosberény

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV EGERÁG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. március 11. napján MEGTARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Hozott határozatok: 13/2013.(III.11.) 14/2013.(III.11.) 15/2013.(III.11.) 16/2013.(III.11.)

Részletesebben

Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 29- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 29- i nyílt ülésének jegyzőkönyve 5/2013. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 29- i nyílt ülésének jegyzőkönyve Tartalmazza: 5/2013. (V.02.) önkormányzati rendeletet az önkormányzat 2012. évi költségvetésének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv.

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes, Balatonőszöd és Somogytúr Községi Önkormányzatok Képviselőtestületeinek 2013. április 23-án 16.00. órakor kezdődő, a Latinovits Zoltán Művelődési Ház földszinti kis

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 273-6/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2012. május 29- én /kedden/ 18.00 órai kezdettel

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK Nagydorog Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG

Részletesebben

18/2010. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. november 24-én megtartott ülésének jegyzőkönyve

18/2010. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. november 24-én megtartott ülésének jegyzőkönyve 18/2010. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. november 24-én megtartott ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november

Részletesebben

JEGYZŐKÖNY. Újlőrincfalva Község Képviselő-testülete: Zsebe Zsolt polgármester, Lovász László Györgyné képviselő, Paulik Kálmán képviselő

JEGYZŐKÖNY. Újlőrincfalva Község Képviselő-testülete: Zsebe Zsolt polgármester, Lovász László Györgyné képviselő, Paulik Kálmán képviselő 1 JEGYZŐKÖNY Készült: Poroszló- Újlőrincfalva Önkormányzatok Képviselő-testületének 2011. január 26-án (szerdán) 13.30 órai kezdettel tartott együttes nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 24-én 16 órai kezdettel megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 24-én 16 órai kezdettel megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 24-én 16 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Fésüs Sándor Gubiczáné Kocsis Irén Devecsery Ildikó Anikó

Részletesebben

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. február 24-én megtartott nyílt ülésének. Jegyzőkönyve

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. február 24-én megtartott nyílt ülésének. Jegyzőkönyve 225-5/2015. Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület 2015. február 24-én megtartott nyílt ülésének Jegyzőkönyve Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testületének 115/2015.(II.24.) számú határozata

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének a Városháza Szécsényi Tamás termében, 2013. április 29-én tartott üléséről Jelen vannak: 7 települési képviselő: Dr. Harikné

Részletesebben

Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete. Ülés ideje: 2013.02.14. Rendkívüli ülés 15:05 J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Képviselő Voks Frakció

Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete. Ülés ideje: 2013.02.14. Rendkívüli ülés 15:05 J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Képviselő Voks Frakció Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testülete File: K:\TITKARS\WINWORD6\IRATOK\TESTJKV\2013 Ülés ideje: 2013.02.14. Rendkívüli ülés 15:05 Ülés helye: Polgármesteri Hivatal 108-as terme Testületi névsor:

Részletesebben

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről.

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről. BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 19/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott

Részletesebben

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. április 14-i R E N D K Í V Ü L I N Y I L V Á N O S Ü L É S É N E K JEGYZŐKÖNYVE Tartalom:

HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. április 14-i R E N D K Í V Ü L I N Y I L V Á N O S Ü L É S É N E K JEGYZŐKÖNYVE Tartalom: HANTOS KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. április 14-i R E N D K Í V Ü L I N Y I L V Á N O S Ü L É S É N E K JEGYZŐKÖNYVE Tartalom: Rendelet: Határozatok: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Bornemisza János polgármester, Botos Sándor, Görbe Károly, Kiss Katalin, Varga István, Dr. Rédecsi Árpád képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: Bornemisza János polgármester, Botos Sándor, Görbe Károly, Kiss Katalin, Varga István, Dr. Rédecsi Árpád képviselő 29 JEGYZŐKÖNYV Készült: Poroszló- Újlőrincfalva Önkormányzatok Képviselő-testületének 2011. február 23-án (szerdán) 13.30 órai kezdettel tartott együttes nyílt üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme,

Részletesebben

1/2011 TERKA JEGYZŐKÖNYV

1/2011 TERKA JEGYZŐKÖNYV 1/2011 TERKA JEGYZŐKÖNYV Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának tanácskozó termében 2011. 01. 24-én 14:00 órai kezdettel a Szociális, Egészségügyi és Gyermekvédelmi bizottság nyílt ülésén.

Részletesebben

131 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2013. szeptember 5-én 17 órakor megtartott üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Rendelet 14/2013. (IX.9.)

Részletesebben

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormanyzat@balajt.hu 109-24/2013. JEGYZŐKÖNYV Balajt község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. évi november hó 27. napján, szerdán

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 41 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. április 29. -én Jászboldogháza Önkormányzati Képviselőtestületének soros ülésén 15.00 órakor, a Jászboldogháza Községháza, Rákóczi u. 27. alatti tanácskozó termében.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Bükkszék Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 30.-án 16.00 órakor tartott nyílt ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Bükkszék Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 30.-án 16.00 órakor tartott nyílt ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bükkszék Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 30.-án 16.00 órakor tartott nyílt ülésén. Rendelet száma 10/2011.(VIII.31.) 11/2011.(VIII.31.) 12/2011.(VIII.31.)

Részletesebben

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. január 30-án megtartott ülésének Szám: 230/2013. TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2013. január 30-án megtartott ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 1/2013.(I.31.) számú önkormányzati RENDELET A

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu Száma: 7-105/2012. J E G Y Z Õ K Ö N Y

Részletesebben

5./ A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása.

5./ A Székesfehérvári Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2011. szeptember 26. napján 16.00 órakor megtartott testületi ülésén. Az ülés helye: Polgárdi Polgármesteri Hivatal Polgárdi, Batthyány u. 132. Jelen

Részletesebben

Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26. napján délután 15.00 órakor tartott soros, nyílt ülésének

Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26. napján délután 15.00 órakor tartott soros, nyílt ülésének Határozatok: Iktatószám: 1634/5/2015 Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26. napján délután 15.00 órakor tartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 28/2015.

Részletesebben

Piskolczi Géza sk. Polgármester

Piskolczi Géza sk. Polgármester Bököny Község Képviselő-testülete 2008. augusztus 12-én tartott rendkívüli ülésének 7-27/2008. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (116-123/2008.) T Á R G Y S O R O Z A T 1) Az oktatási-nevelési

Részletesebben

Az ülésen született döntések jegyzéke: Határozatok:

Az ülésen született döntések jegyzéke: Határozatok: 1 JEGYZŐKÖNYV CSÓR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. DECEMBER 11-ÉN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL 2 Az ülésen született döntések jegyzéke: Határozatok: 160/2009. (XII. 11.) számú határozat a székesfehérvári

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2012. augusztus 13.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2012. augusztus 13-án 15.00 órakor

Részletesebben

11/2014. 11/2014.(XI.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az útépítési együttműködésről szóló 17/2001.(IX.26.) önkormányzati rendelet módosításáról.

11/2014. 11/2014.(XI.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az útépítési együttműködésről szóló 17/2001.(IX.26.) önkormányzati rendelet módosításáról. ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLET JÁSZSZENTANDRÁS 11/2014. 2014. november 19-én megtartott ülése jegyzőkönyve, rendelete, határozata mutatója. 11/2014.(XI.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az útépítési együttműködésről

Részletesebben

2. A lakosság és a helyi szervezetek közérdekű bejelentéseinek, javaslatainak, előterjesztése

2. A lakosság és a helyi szervezetek közérdekű bejelentéseinek, javaslatainak, előterjesztése J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somoskőújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 3-án 17 00 órai kezdettel a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtárban tartott közmeghallgatáson.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült Szólád Község Képviselőtestületének 2010. február 2. napján tartott üléséről. Jelen vannak: Vörös Gyula polgármester, Paréj István alpolgármester, Bognár Csaba, Fülöpné Kenyér Andrea,

Részletesebben

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2009. október 15-én tartott ülésének jegyzőkönyve

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2009. október 15-én tartott ülésének jegyzőkönyve Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2009. október 15-én tartott ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 144, 145, 146, 147, 148, 149, 150, 151, 152, 153, 154, Elkészült: 2009. október 20.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének, Serényfalva Község Képviselőtestületének, Hét Község Képviselő-testületének és Sajópüspöki Község Képviselőtestületének 2011. április

Részletesebben

készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán

készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán HATÁROZATOK:

Részletesebben

Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. október 30-án megtartott testületi ülésen

Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. október 30-án megtartott testületi ülésen Jegyzőkönyv amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. október 30-án megtartott testületi ülésen Az ülés helye: Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár Az ülés kezdete:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Humán Bizottság 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Humán Bizottság 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült: A 2012. november 28-án a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott ülésén. Jelen vannak: a részéről: Szvitankó Tamás, a bizottság elnöke Tarnavölgyi László Lendák Lajos Zoltán

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1. napirend: Előterjesztés a Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző kérelme tárgyában.

Jegyzőkönyv. 1. napirend: Előterjesztés a Veres Péter Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző kérelme tárgyában. Jegyzőkönyv Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottságának 2012. április 23-i nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 11-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 11-én megtartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 11-én megtartott üléséről Határozat Tárgya: száma: 99/2013. (IX.11.) Az 1750 hrsz. temetőhöz vezető út lezárása 100/2013.

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. április 11-én a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Psz/59/24/2014.ny.

JEGYZŐKÖNYV. Psz/59/24/2014.ny. Psz/59/24/2014.ny. JEGYZŐKÖNYV a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 18-án megtartott rendes, nyilvános üléséről 99/2014. (XII.18.) sz. Képviselőtestületi Határozat

Részletesebben

VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV

VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Mely készült Vének Községek Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. november 18-án (pénteken) 17,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán

Részletesebben

BALAJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V

BALAJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE J E G Y Z Ő K Ö N Y V BALAJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 1-5//2007. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt község önkormányzati Képviselőtestületének 2007. évi március hó 28-án, szerdán 13 óra 00 perces kezdettel a Községháza

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Aszaló község Önkormányzat Képviselőtestület 2011. október 13 napján 15 órakor a tanácskozó teremben tartott üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Aszaló község Önkormányzat Képviselőtestület 2011. október 13 napján 15 órakor a tanácskozó teremben tartott üléséről. Képviselőtestület Aszaló Szám: 1-12/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült Aszaló község Önkormányzat Képviselőtestület 2011. október 13 napján 15 órakor a tanácskozó teremben tartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. december 19-én 10 órától megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen

Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. december 19-én 10 órától megtartott nyílt Pénzügyi Bizottsági ülésen ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Arnót, Petőfi S.u. 120. Tel: 46/ 500-740 Szám: 17/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: A Polgármesteri Hivatalban 2014. december 19-én 10 órától megtartott nyílt

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. JÚNIUS 28. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. Jegyzőkönyv

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. JÚNIUS 28. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. Jegyzőkönyv Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 14/2012. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2012. június 28-án 14:00 órai kezdettel tartott nyílt Képviselő-testületi ülésről. Testületi ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2009. 11/2009. (IV. 21.) 12/2009. (IV. 21.) 13/2009. (IV.

E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2009. 11/2009. (IV. 21.) 12/2009. (IV. 21.) 13/2009. (IV. OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORTBIZOTTSÁG 2009. április 21-ei ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 11/2009. (IV. 21.) bizottsági határozat arról, hogy a bizottság az Egyesített Óvodai Intézmény nevelőmunkájáról

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Jakabszállás Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2008. február 14-én megtartott képviselőtestületi üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Jakabszállás Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2008. február 14-én megtartott képviselőtestületi üléséről J e g y z ő k ö n y v Készült: Jakabszállás Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2008. február 14-én megtartott képviselőtestületi üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme. Jelen

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v az Országos Kisebbségi Bizottság 2008. december 16-án, kedden, 11 órakor az Oktatási és Kulturális Minisztérium (Budapest V. Szalay utca 10-14.) 610. számú tárgyalójában megtartott

Részletesebben

(hangszalagos rögzítéssel)

(hangszalagos rögzítéssel) J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2008. december 9-i soros n y í l t üléséről. Jelen vannak: Juhász János polgármester Ferencz

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-án tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-14/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 20-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Képviselőtestületének 2015. november 10-én (kedd) 9.00 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytermében (1239 Budapest, Grassalkovich

Részletesebben

JEGYZOKÖNYV. - Ahó- és síkosság-mentesítési pályázatok elbírálása.

JEGYZOKÖNYV. - Ahó- és síkosság-mentesítési pályázatok elbírálása. JEGYZOKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselo-testületének 2016. január 06. napján 15 óra OOperces kezdettel megtartott rendkívüli ülésérol. Jelen vannak: Fésüs Sándor Baranyai Balázs Fésüs

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Csanádpalota Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. november 28. napján megtartott soros nyílt üléséről. Jelen vannak: Kovács Sándor polgármester, Bodzás István,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kóbor Attila bizottsági elnök köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy a 3 tagú bizottságból 2 fő jelen van. Az ülés határozatképes.

JEGYZŐKÖNYV. Kóbor Attila bizottsági elnök köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy a 3 tagú bizottságból 2 fő jelen van. Az ülés határozatképes. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága Szám: 1/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága 2012. február 13-án (hétfőn) 15

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2006. november 03-án 13.00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2006. november 03-án 13.00 órai kezdettel megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2006. november 03-án 13.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Jelen vannak: Hajdu Gábor József polgármester, Révay István alpolgármester,

Részletesebben

Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2012. április 25-én 15.00 órakor megtartott rendes nyilvános testületi üléséről

Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2012. április 25-én 15.00 órakor megtartott rendes nyilvános testületi üléséről Jegyzőkönyv Vajta Község Képviselőtestületének 2012. április 25-én 15.00 órakor megtartott rendes nyilvános testületi üléséről Jelen vannak: Térmeg György Csonka Csaba Dr.Jaskó Sándor Vinklár László polgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: a Csévharaszt Község Önkormányzat Dísztermében 2015. november 26-án megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről.

Jegyzőkönyv. Készült: a Csévharaszt Község Önkormányzat Dísztermében 2015. november 26-án megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről. Jegyzőkönyv Készült: a Csévharaszt Község Önkormányzat Dísztermében 2015. november 26-án megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről. Jelen vannak: Mocsáry Balázs polgármester, Antal Erzsébet

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Peresztegi Lászlóné

JEGYZŐKÖNYV. Peresztegi Lászlóné 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 5.- án 17.00 órai kezdettel megtartott kihelyezett üléséről. Közmeghallgatás Berhida Kultúrház Jelen vannak: Pergõ

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült 2015. április 14-én (kedd) 9.00 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytermében (1239 Budapest, Grassalkovich út 162.) megtartott nyílt üléséről Jelen vannak: Geiger Ferenc, Weinmann

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen van: Dr. Pácziné Félix Anna bizottság elnöke, Szalai Gábor, Balogh Gábor, Szucsányiné Csordás Mária bizottsági tag (4 fő)

JEGYZŐKÖNYV. Jelen van: Dr. Pácziné Félix Anna bizottság elnöke, Szalai Gábor, Balogh Gábor, Szucsányiné Csordás Mária bizottsági tag (4 fő) JEGYZŐKÖNYV Készült: Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi és Területfejlesztési Bizottsága 2014. május 28-án 15.00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott

Részletesebben

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. december 18-án megtartott ülésének

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. december 18-án megtartott ülésének Szám: 230-14/2013. TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2013. december 18-án megtartott ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 25/2013.(XII.19.) önkormányzati RENDELET

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. február 5-én a Művelődési Ház Könyvtártermében megtartott üléséről. Jelen vannak: ( A jelenléti ív a jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bükkszék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 24-én, 17.00 órakor tartott falugyűlésén és közmeghallgatásán Jelen vannak: Zagyva Ferencné polgármester

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Képviselő-testület Hegymagas J e g y z ő k ö n y v Készült Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 26-án 16.00 órai kezdettel tartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. FEBRUÁR 13. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. TERKA.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2012. FEBRUÁR 13. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL. TERKA. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete TERKA 4/2012. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2012. február 13-án 14:00 órai kezdettel tartott Képviselő-testületi nyílt ülésről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: - a képviselő-testület tagjai - Friderics Cecília polgármester (7 fő) - Csizmadiáné dr. Kiss Ildikó jegyző

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: - a képviselő-testület tagjai - Friderics Cecília polgármester (7 fő) - Csizmadiáné dr. Kiss Ildikó jegyző Jegyzőkönyv Készült: 2010. november 9-én Nagyszentjánoson, a Polgármesteri Hivatal dísztermében 17. 00 órai kezdettel megtartott nyílt képviselő-testületi ülésről Jelen vannak: - a képviselő-testület tagjai

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme

JEGYZŐKÖNYV. soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme JEGYZŐKÖNYV Készült: Abádszalók Város Képviselőtestületének 2009. augusztus 19-én megtartott soron kívüli ülésén. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Az ülésen jelen voltak: Bordás Imre polgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Psz/59/23/2014.

JEGYZŐKÖNYV. Psz/59/23/2014. Psz/59/23/2014. JEGYZŐKÖNYV a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 19-én megtartott rendes, nyilvános üléséről 92/2014. (XI.19.) sz. Képviselőtestületi Határozat

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 21/2012. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2012. július 12. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1

Részletesebben

Szám: 334-3/2013. N é m e t b á n y a

Szám: 334-3/2013. N é m e t b á n y a Szám: 334-3/2013. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 12. napján 9 órakor megtartott Képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya Község Önkormányzat

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testülete J e g y z ő k ö n y v Készült: Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-án, csütörtökön 18.00 órakor megtartott testületi ülésén.

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének Nyilvános ülés: Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Papos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. január 30.-án tartott együttes nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testület Pénzügyi, Ügyrendi, Ellenőrzési, Gazdasági, Településfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottsága J e g y z ő k ö n y v Készült: Gazdasági, Településfejlesztési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 1-19/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2015. október 08-i soros ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2015. október 08-i soros ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2015. október 08-i soros ülésén Hozott határozatok: 153-161/2015.(10.08.) Hozott rendelet: 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi

Részletesebben

Tájékoztatás az elmúlt ülés óta történt eseményekről, a határozatok végrehajtásáról Előadó: Hajnis Ferenc polgármester

Tájékoztatás az elmúlt ülés óta történt eseményekről, a határozatok végrehajtásáról Előadó: Hajnis Ferenc polgármester Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2015. JEGYZŐ KÖNYVE Készült: 2015. április 28-án 10 00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Közösségi Ház tárgyalóterme,

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma 58/2015.(VI.03.)

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS GYERMEKVÉDELMI BIZOTTSÁGÁNAK JEGYZŐKÖNYVE A 2011. FEBRUÁR 14.-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉRŐL

EGYEK NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS GYERMEKVÉDELMI BIZOTTSÁGÁNAK JEGYZŐKÖNYVE A 2011. FEBRUÁR 14.-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉRŐL 3/2011 J E G Y Z Ő K Ö N Y V TERKA Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának hivatalos helységében 2011. február 14.-én a NYÍLT ülésén. Jelen vannak: A csatolt jelenléti ív szerint NAPIRENDEK:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2015. október 21- én 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendes, nyílt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 5 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 5 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2011. február 15-én tartott nyílt üléséről. Jelen voltak: Gémes

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2011. szeptember 15-én megtartott üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2011. szeptember 15-én megtartott üléséről Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 50-16/2011. J e g y z ő k ö n y v Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2011. szeptember 15-én megtartott üléséről Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének, Serényfalva Község Képviselőtestületének, Hét Község Képviselő-testületének és Sajópüspöki Község Képviselőtestületének 2011. február

Részletesebben

J e g y zőkönyv EMBCB-22/2011. (EMBCB-55/2010-2014.)

J e g y zőkönyv EMBCB-22/2011. (EMBCB-55/2010-2014.) EMBCB-22/2011. (EMBCB-55/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának 2011. október 18-án, kedden, 11 órakor a Képviselői Irodaház V. emelet 528.

Részletesebben

A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal a kiegészítéssel együtt egyetértett a napirendekre tett javaslatokkal az alábbiak szerint:

A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal a kiegészítéssel együtt egyetértett a napirendekre tett javaslatokkal az alábbiak szerint: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. január 29-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 26.-án megtartott nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 26.-án megtartott nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 26.-án megtartott nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 36-47 /2012. (IV. 26.) számú határozatok. d. rendeletek:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Egercsehi és Szúcs, Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2011. február 2-án 14 00 órakor tartott együttes ülésén, az Egercsehi Polgármesteri Hivatalban Határozatok

Részletesebben

4. sz. JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: Faluházi Sándor alpolgármester, Dr. Serester Zoltán képviselő.

4. sz. JEGYZŐKÖNYV. Távol maradt: Faluházi Sándor alpolgármester, Dr. Serester Zoltán képviselő. Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520 203-4/2011. iktatószám 4. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének, Ecsegfalva Község

Részletesebben