2015. március HÍREK. hírek nagyvilágból. Versenyek rólunk írták A Kutatóközpont hírei

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2015. március HÍREK. hírek nagyvilágból. Versenyek rólunk írták A Kutatóközpont hírei"

Átírás

1 HÍREK II. Alkalmazott Tudományok Fóruma a BGF-en A BGF-en művelt valamennyi tudományterületről 24 szekcióban, összesen 130 előadás hangzott el a második alkalommal megrendezésre kerülő Alkallmazott Tudomány Fórumán március án, ahol több kutatócsoport a program keretében workshopot is szervezett kutatási eredményeiből. A BGF nemzetközi konferenciáján dr. habil. Solt Katalin tudományos rektorhelyettes mondott köszöntőt, Sándorné dr. habil. Kriszt Éva rektor Mérési dilemmák a felsőoktatásban címmel, Prof. Dr. Chikán Attila pedig A nemzeti versenyképesség és a felsőoktatás címmel tartott előadást. A szekcióelőadásokon mintegy 240-en vettek részt. A lektorált, írásos előadásanyagok a későbbiekben a BGF honlapjáról lesznek letölthetők elektronikus konferenciakötet formájában. Olasz Szakmai Nap a Külkeren Olasz ételkóstolóra, civilizációs vetélkedőre, az Erasmusos diákok élménybeszámolójára és olasz könyvvásárra is sor került a BGF KKK Nemzetközi Gazdálkodás Szaknyelvi Intézeti Tanszék Olasz Szakcsoportja által rendezett Olasz Szakmai Napon. A március 4-i Giornata Italiana-n, amelyen az Olaszország és én című fotópályázat képeiből is kiállítás nyílt, dr. Válóczi Marianna tudományos és nemzetközi dékánhelyettes, olasz szakcsoportvezető és dr. Szemlér Tamás dékán köszöntötte olasz nyelven a résztvevőket, majd Nemzetközi mobilitás, mint a siker kulcsa címmel Ferdinando Martignago a Magyarországi Olasz Iparkamara elnöke tartott előadást. Claudia Leporatti, a magyar gazdasággal foglalkozó olasz online újság, az Economia. hu főszerkesztője az újság megszületéséről és hét éves történetéről beszélt a jelenlévőknek, Michele Sitá a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Olasz Tanszékének oktatója, filmtörténész pedig filmrészletek vetítésével elevenítette fel előadásában az olasz film történetét, egy-egy pillanatát. A rendezvényen sor került az Olasz nyelv szerepe a világban prezentációs verseny döntőjére is, és Törőcsik Hanna énekesnő olasz dalokat is énekelt. 1 Diplomaosztó a PSZK-n Dr. Heidrich Balázs dékán adta át az okleveleket a közgazdász esküt követően a BGF Pénzügyi és Számviteli Karának diplomaosztó ünnepségén március 6-án. Az ünnepség keretében a teljes tanulmányi időszak alatt nyújtott kiemelkedő tanulmányi eredményéért Földi Bence, Gyárfás Zsófia, Nammou Ramón Ádám, Szűcs Adrienn, Tencz Orsolya, Oláh Krisztina, Bárány Dominika, Sinka Babett, Balázs Bertold, Ferencz Fanni, Révész Dalma és Somody Viktória könyvjutalomban részesült, a kiemelkedő közéleti tevékenységéért adható könyvjutalmat pedig ebben az évben Tomasovszki Réka és Ottucsák József kapta. A BGF-PSZK Szakkollégiumért végzett kiemelkedő szakmai és közéleti tevékenységéért Sebestyén Gabriella, Lipcsei Gábor,

2 Liktor Balázs, Ferencz Fanni és Szkok Dávid vehetett könyvjutalmat. 16 hallgató számára Balázsiné Farkas Katalin nyújtotta át az egyszeri, forintos Kiemelt Ösztöndíj adományozó oklevelét. Sándorné dr. Kriszt Éva rektor dr. Török László részére címzetes főiskolai tanári, Kakuk Béla részére címzetes főiskolai docensi címet adott át. Schöberl Frigyes, a Hallgatói Önkormányzat leköszönő elnöke köszöntötte a frissen diplomázott hallgatókat, majd zárásként dr. Heidrich Balázs dékán mondott ünnepi beszédet. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülés a BGF Külkereskedelmi Karán Sándorné dr. Kriszt Éva rektor és dr. Szemlér Tamás dékán nyújtotta át a végzős hallgatóknak diplomájukat a BGF KKK Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén, az Erzsébetligeti Színházban március 20-án. Dr. Szemlér Tamás dékán köszöntője mellett dr. Majoros Pál és dr. Totth Gedeon intézetvezető is beszédet mondott. Az eseményen a teljes tanulmányi időszak alatt nyújtott kiemelkedő tanulmányi eredményéért dr. Szemlér Tamás dékán Elismerő Oklevélben és könyvjutalomban részesítette Iván Dóra nemzetközi gazdálkodási szakos és Kalló Imre marketing mesterszakos hallgatót. A végzősök nevében Horváth Annamária nemzetközi gazdálkodás szakos és Berecz Annamária kereskedelem és marketing szakos hallgató mondott beszédet. Megalakult a PSZK Véndiák Egyesülete A PSZK Számviteli Intézeti Tanszék egykori és jelenleg is aktív oktatói alapították a BGF PSZK Véndiák Egyesületét, amely a jövőben oktatási, kulturális és sport programokat, valamint a volt hallgatók részére rendszeres találkozókat is szervez. Az Egyesület fő célja, hogy a Kar illetve jogelődei hagyományait ápolja, erősítse a végzett és jelenlegi hallgatók, valamint a hallgatók és az oktatók közötti kapcsolatokat, és fenntartsa a kapcsolatot azokkal a szervezetekkel, intézményekkel, amelyeknél az egykori hallgatók dolgoznak, illetve tanulnak. Az Egyesület további célja, hogy gyakorlati helyek felkutatásával segítse a Kar hallgatóit szakmai gyakorlatuk megszervezésében, illetve támogassa a tehetséges hallgatók szakmai programjait és külföldi ösztöndíjas útjait. A BGF PSZK Véndiák Egyesületének nem csak a Karon végzettek lehetnek tagjai, hanem pártoló tagságot szerezhetnek azok is, akik nem a PSZK-n szereztek végzettséget, de szívesen támogatnák az Egyesület tevékenységét. A szervezet elnöke dr. Sztanó Imre, titkára Szíjártó Boglárka. 2 Az élelmiszerbiztonság aktuális kérdései - Mikrobiológiai élelmiszerbiztonság konferencia a KVIK-en A Wessling Hungary Kft. támogatásával szervezte meg Az élelmiszerbiztonság aktuális kérdései Mikrobiológia élelmiszerbiztonság című konferenciáját a KVIK Vendéglátás Intézeti Tanszék március 5-én. A szakmai rendezvényen az előadók, az élelmiszerbiztonsági-kutatásokkal, ellenőrzéssel foglalkozó szakértők, a jogszabályalkotók, a hatóság, a közétkeztetésben, vendéglátásban aktív vállalkozók valamint a hallgatók kiemelték: Magyarországon megfelelő az élelmiszerbiztonság, de nagy szükség van a rendszeres hatósági ellenőrzésre, valamint a laboratóriumi vizsgálatokra is. A konferencia védnöke Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára volt.

3 Szaké bemutató a BGF-en A szakéval és annak fogyasztásával ismerkedtek meg a kereskedelem és a vendéglátóipar képviselői, valamint a fogyasztók a március 4-i szaké bemutatón. Az eseményen Nagai Hideo, Japán legnagyobb szakégyártója, a Hakutsuru gyár igazgatója a szaké készítésről, Ohno Hideo, a Jointfarm cég ügyvezető igazgatója pedig a japán rizsről tartott előadást. A japán rizstermelők és feldolgozók szövetségének küldöttségét, akik a szaké és a rizs megismertetésének céljából szerveznek körutat, a Japán Mezőgazdasági és Erdészeti Minisztérium támogatatta. II. Duális hallgatói fórum a GKZ-n A Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg Infocentruma adott otthont március 24-én a II. Duális hallgatói fórumnak, amelyen a munkáltatók mellett főként a középiskolás végzős diákok és tanáraik vettek részt. Vadvári Tibor alpolgármester köszöntőjét követően Zsupanekné dr. Palányi Ildikó, a Kar oktatási dékánhelyettese is előadást tartott Az életre nevelünk: elmélet és gyakorlat összekapcsolódása a duális képzésben címmel. 3 Tavaszi karrierprogramok a PSZK-n 28 cég várta ajánlataival és gyakornoki programjaival az érdeklődőket a PSZK március 5-i Állásbörzéjén, amelyhez az előző évek kiállítói mellett többek között az EY, a TESCO, a Vodafone, a NOKIA, vagy az IBM is csatlakozott. A már februárban elkezdődő karrierprogramok keretében számos együttműködő vállalkozás a Process Solutions, a MAZARS, a Deloitte, a BDO, a BPO-AUDIT-TAX, az ICT Hungary, a UCMS és a HLB Klient biztosított tesztírási lehetőséget a hallgatóknak, a február 21-i rendezvény keretében pedig az érdeklődők együtt is reggelizhettek az IBM pénzügyi vezetőivel. Március 2-án a BDO munkatársai A sikeres szakmai gyakorlati helykeresés titkairól címmel tartottak előadást számukra, és az állásbörze felkészítő napján a BPO-AUDIT-TAX ügyvezetője Örömmel értesítünk, hogy Téged választottunk című, karrierépítést támogató előadását is meghallgathatták. A PwC szakértőivel az Út a sikerhez gazdinfósként programon

4 találkozhattak az érdeklődők, valamint a MAZARS Önismereti kalandozásán is részt vehettek. A karrierprogramokat a március 31-i a Példakép Alapítvány rendezvénye zárta. A programokat a PSZK Karrier Irodája szervezte és koordinálta. Francia séf tartott ételkészítési bemutatót a BGF KVIK-en A sült fogas filé, sütőtökpüré és kurkumás, konfitált paradicsomos, zöldfűszeres vajmártás kompozíciójának elkészítéséből tartott bemutatót a hallgatóknak Hervé Aubry, Franciaország budapesti nagykövetségének séfje a BGF KVIK Oktató Kabinetjében március 25-én. A rendezvényen Madame S. Tourmente, a Francia Intézet egyetemi kapcsolatokért felelős attaséja mellett dr. Jancsik András dékán, a Kar Szaknyelvi Tanszékéről dr. Zsák Helga, a Vendéglátás Intézeti Tanszék részéről Balog- Siposné Szőcze Anikó, Hidvégi Hedvig és dr. Sándor Dénes is részt vett. Az Informatikai Központ technikai segítségének köszönhetően az érdeklődők interneten, élőben is megtekinthették az eseményt. 4

5 A Vendéglátás Szabadegyetem márciusi eseményei A KVIK Vendéglátás Intézeti Tanszék által szervezett Vendéglátás Szabadegyetemén Segal Viktor sztárséf márciu 9-i előadása mellett március 23-án Perna Andror barista is bemutatót tartott a hallgatóknak, akik gyakorolhatták is a program keretében a cappuccino elkészítését és díszítését. Perna Andor prezentációjában nem csak a kávé termesztését, feldolgozását, pörkölését és a kávéitalokat mutatta be, hanem a török kávé, a Frech Press, az AeroPress kávékészítési módszert is. Good France, Gout de France 2015 Három KVIK-es vendéglátás-szálloda specializációs hallgató, Lipták György, Horváth Ramóna és Mahammed Leila segített a Good France, Gout de France március 19-i rendezvényén a magyar csapatnak illetve Hervé Aubry séfnek a menüsor elkészítésében Franciaország magyarországi nagykövetségén. 5

6 Duális road-show a BGF GKZ részvételével Lambertné Katona Mónika, a BGF GKZ tudományos és nemzetközi dékánhelyettese is előadást tartott a hagyományos és a duális képzés közötti különbségről, a pénzügy és számvitel, valamint a gazdaságinformatikus alapképzési szakok duális képzésének időrendjéről, valamint a duális képzésbe való bekapcsolódás folyamatáról a zalaegerszegi duális road show-n. A road show célja, hogy erősítse a felsőoktatás és a gazdaság, a munkaerőpiac kapcsolatait. Az eseményre az Emberi Erőforrások Minisztériuma szervezésében került sor a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában május 30-án. A vezetés öröm-e? A vezetés öröm-e? címmel jelent meg dr. Török Lászlónak, a BGF címzetes főiskolai tanárának könyve, melyben többek között Küllői Péterrel, Pulai Miklóssal, Kulcsár Krisztiánnal, Bálint Andrással, Krizsó Szilviával, és dr. Heidrich Balázzsal, a PSZK dékánjával olvashatók interjúk a vezetői pálya személyes vonatkozásairól. A könyv bemutatóját március 24-én tartották a budapesti Örkény könyvesboltban. KVIK MITO Workshop A szintfelmérő dolgozatok és a felzárkóztató kurzusok tapasztalatait elemezték, valamint az őszi felmérés menetét és az azt követő szintre hozó foglalkozások témáit készítették elő a KVIK Módszertani Intézeti Tanszéki Osztály Matematika Szakcsoportjának március 24-i workshopján. A hatékony, a hallgatók benntartását és sikersségét segítő folyamat tervezéséban a Kar munkáját vendégszakértők és középiskolákban tanító óraadó kollégák is segítették. Szakmai Nap a KVIK-en, az Idegen Nyelvi és Kommunikációs Intézetben Az Idegen Nyelvi és Kommunikációs Intézet március 9-én tartotta meg Intézeti Szakmai Napját a KVIK-en. A program keretében dr. Hidasi Judit Új trendek az interkulturális kommunikációban címmel tartott rendszerező, összefoglaló előadást, dr. Takács Kinga, a PSZK Dékáni Hivatalvezető jogásza pedig Mindennapi elvárások a munkajog tükrében című előadásában tekintette át az oktatók jogait és kötelezettségeit a felvételtől a nyugdíjba vonulásig. 6

7 Kiállítás Mudra Ágnes, a BGF GKZ munkatársának alkotásaiból A Zalaegerszegi Zrínyi Gimnázium Borbás Galériájában nyílt meg Mudra Ágnesnek, a BGF Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg új munkatársának önálló kiállítása, melynek anyaga zenei, természeti témákat dolgoz fel. A március 10-i megnyitón Dienes Gyula művésztanár ajánlotta az érdeklődők figyelmébe a kiállítást. Prof. Dr. Raimund Schweighoffer előadássorozata a Turizmus Vendéglátás Szaknyelvi Intézeti Tanszéken Az aktuális gazdasági problémákat és megoldási lehetőségeket vázolta fel interaktív előadásaiban Prof. Dr. Raimund Schweighoffer, a Hochschule Kempten professzora. Az előadásokra a német Karrierépítés és Interkulturális Kommunikáció kurzus keretében került sor március én. A Faluvégi Katalin és dr. Nagy Rita által szervezett rendezvény folytatásaként április végén a Kempteni Főiskola Erasmus ösztöndíjas hallgatói látogatnak a BGF-re. KVIK KARRIER NAP Angol és magyar nyelvű próbainterjún, és Magyarország piacvezető munkaerő-közvetítő cége, a Randstad és az AIESEC és önéletrajz tanácsadásán is részt vehettek a KVIK Gyakorlat teszi a mestert című karriernapjának résztvevői. A nagysikerű március 31-i rendezvényen idén 37 cég és szervezet képviseltette magát. 7 Konferencia Székelyudvarhelyen A Székelyföld mint turisztikai desztináció fejlesztési lehetőségeivel, a székely táj adta lehetőségek kihasználásával, a falusi turizmus és a helyi termékek, valamint a turisztika oktatás kérdéseivel foglalkozik a április közötti A turizmus a régiófejlesztés szolgálatában című nemzetközi tudományos konferencia, amelyet a BGF szakmai partneri együttműködésével szervez Székelyudvarhelyen a MÜTF Oktatási Központ és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet. A Főiskola vezetői és a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar oktatói számos előadással vesznek részt mind a programon.

8 A GKZ hallgatóinak látogatása a Zalaegerszegi Járásbíróságon Egy ittas vezetéssel vádolt férfi tárgyalásán vehetett részt a BGF zalaegerszegi Gazdálkodási Karának 26 hallgatója a Zalaegerszegi Járásbíróságon március 5-én. A tárgyalás előtt a hallgatók rövid tájékoztatást kaptak a törvényszékről, a jogrendszerről és a tárgyalás menetéről is. Ismét Long Tail Gálát tartott a BGF A végzett hallgatók, vendégelőadók, reklám- és marketing szakmában dolgozók is részt vettek a 6. LongTail Gálán, a BGF Külkereskedelmi Kar marketingkommunikáció specializációs hallgatóinak hagyományos éves eseményén, amely március 5-én került megrendezésre. NAGYVILÁGBÓL Interkulturális kommunikáció és fordítástudomány - Nemzetközi konferencia Münchenben Több mint 400-an vettek részt a világ különböző felsőoktatási intézményeiben német nyelvet, illetve német nyelvű készségtárgyat oktatók számára rendezett nemzetközi konferencián Münchenben. A március 5-7. közötti programot a müncheni Nyelvi és Tolmácsképző Intézet, a göttingeni egyetemi székhelyű Német Nyelvtanárok Szakmai Szövetsége, a Goethe Institut és a DAAD nemzetközi konferenciát és továbbképzést szervezte. A BGF KVIK Turizmus-Vendéglátás Szaknyelvi Intézeti Tanszékről dr. Nagy Rita docens vett részt az eseményen, akinek mint a 20 legsikeresebb külföldi pályázó egyikének, a szervezők a részvételi díj költséget, valamint utazási hozzájárulást is biztosítottak. 8 Josai kutatási program Prof. Kuranari Masakazu és Prof. Ishijima Ayumi vezetésével érkezett tanulmányútra a Josai Educational Corporation két tagegyetemének (Josai Egyetem és Josai Nemzetközi Egyetem) 18 fős diákcsoportja a BGF Külkereskedelmi Karára március között. A partnerintézmény hallgatói és a KKK Keleti Nyelvek Szakcsoportjának japános hallgatói közös kutatást is végeztek, és prezentációt állított össze Magyarország és Japán társadalmi felelősségvállalás, női leadership és vizuális művészetek menedzsment címmel, amelynek angol és japán nyelvű záróprezentációjára az egyhetes program végén, márcuis 13-án került sor. A Keleti Nyelvek Szakcsoport oktatóinak, prof. dr. Hidasi Juditnak, dr. Székács Annának és dr. Sato Norikonak szervezésében megvalósult esemény zárszavát Sándorné dr. Kriszt Éva rektor mondta. A rendezvényen jelen volt a Japán Nagykövetség, a Japán Alapítvány és a Jetro is.

9 Start Your Business A Magyar Közgazdasági Társaság Felelős Vállaltirányítási Szakosztálya Start Your Business! címmel április 23-án 16 órai kezdettel konferenciát tart a BGF Markó utcai Aulájában. Bővebb információ: Pedagógia Konferencia A módszer is tartalom (Módszertani újítások a felsőoktatásban és a középfokú szakképzésben) címmel kerül megrendezésre az Üzleti Szakoktató és Pedagógiai Intézet konferenciája a KVIK Alkotmány utcai épület I. előadójában április 17-én órától. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak! VERSENYEK Dunai Regatta április 25-én nem csak a szél fodrozza a Dunát! Az egyetemi sárkányhajó futamok és profi evezősversenyek mellett zenei tehetségkutató, szurkolói pompon csapatok, koncertek, DJ-k, pihenő lounge, játéksziget is várja majd az érdeklődőket az év sportfesztiválján, a Dunai Regattán. A Műegyetem rakparton megrendezésre kerülő programon BGF Karai és Szakkollégiumai, valamint külföldi vendégek is versenyeznek, a szervezők pedig minden résztvevő intézménybe ellátogatnak, ahol a hallgatók érdekes feladatokban és tájékoztatón is részt vehetnek. RÓLUNK ÍRTÁK 9 Szaké-est a BGF-en A BGF Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karán komoly hagyománya van a miénktől eltérő, egzotikus gasztronómiai kultúrák megismerésének, megismertetésének: egyik nagy múltú rendezvényünk az Ínyenc Klub, amelyen turizmus-vendéglátás szakos hallgatóink vezetőtanáraikkal közösen készítik el egy-egy

10 távoli földrész étkeit, hogy mind sokrétűbb gyakorlati ismeretekre tehessenek szert. Külön öröm tehát számunkra, hogy a mai rendezvényen részt vállalhattunk ennek az igazán különleges italnak a széleskörű hazai megismertetésében - emelte ki Dr. Lugasi Andrea, a BGF KVIK Vendéglátási intézeti tanszék vezetője. (Forrás: Családi Lap Online, március 4. Dr. Csizmadia András a fiatal magyar séfek helyzetéről A magyar séfek szép sikereket tudtak felmutatni az elmúlt években, elég csak a Bocuse d Or szakácsversenyeken elért helyezésekre és a négy, Michelin-csillagos magyar étteremre gondolni - mondta arra utalva, hogy az Európa nagyvárosainak éttermei közül válogató Michelin-kalauz egy hete megjelent idei kiadásában újabb budapesti étterem, a Tanti kapott csillagot. Azonban továbbra sem érdemes a magyar konyha világhíréről beszélni - jegyezte meg Csizmadia András. (Forrás: NOL, március BGF KVIK: Élelmiszerbiztonsági kutatás Súlyos kockázatot rejtő mennyiségben nem, de megbetegedés előidézésére alkalmas mértékben maradhatnak vissza káros mikroorganizmusok a marhahúsban, ha nem megfelelően konfitálják derült ki a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar legutóbbi, a modern és a hagyományos konyhatechnológiai eljárásoknak az élelmiszerekre gyakorolt hatását vizsgáló kutatásából. (Forrás: Origo, március A BGF KKK csapata győzött a Henkel Innovation Challenge magyarországi döntőjén A Henkel idén nyolcadik alkalommal rendezi meg az Innovation Challenge versenyt, amelyen 28 ország főiskolai és egyetemi hallgatói vesznek részt. A hazai döntő március 3-án, a Henkel Magyarország Kft. budapesti irodaházában volt [...] A hallgatók olyan ambiciózus ötleteket mutattak be, mint például a száraz mosópor, vagy a gáz nélkül működő spray. A versenyt az igirls innovációja, a Syoss Push n Colour - hajfesték nyerte. A nyertes csapat tagjai Szabó Renáta és Horváth Rebeka a Budapesti Gazdasági Főiskola hallgatói. Ötletük, amelyet a hajszínező spray-k elve ihletett, a nagyszerű koncepció mellett a lehengerlő előadás miatt nyerte el a zsűri kitüntetését. 10 (Forrás: News4business, március 27.

11 A KUTATÓKÖZPONT HÍREI Dr. Fehér Katalin keynote speaker szerepet töltött be a Sapienta University által március én szervezett New Media Conference című szakmai rendezvényen. Előadásának címe Adaptation techniques in digital environment volt. Géring Zsuzsanna A vállalati társadalmi felelősségvállalás online vállalati diskurzusa című disszertációjának munkahelyi vitájára a Budapesti Corvinus Egyetemen került sor március 25-én. A disszertáció elméleti kereteinek, módszertani megközelítésének és eredményeinek rövid prezentációját követően a jelenlévők kérdésekkel és hozzászólásokkal járultak hozzá a vitához, és ezzel számos ötletet adtak a jelöltnek a doktori disszertáció véglegesítéséhez. Az Iskola a jövőben: a gazdasági felsőoktatás 2050-ben Magyarországon című kiválósági támogatásból finanszírozott projekt záró workshopjára került sor március 20-án. A megbeszélésen a kutató-csapat tagjai dr. Csillag Sára, dr. Gáspár Tamás, Géring Zsuzsanna, dr. Király Gábor, dr. Köves Alexandra és Sebestyén Gabriella véglegesítették a kutatási jelentést, illetve egyeztették a további kutatási lehetőségeket és publikációs terveket. A projekt a hallgatók véleményének feltárásával folytatódik. A Kancellárián 2015 februárjától személyi asszisztensi feladatokat lát el Drágán Eszter. Szalai Edit, a KVIK Turizmus Intézeti Tanszék tanszéki ügyintézője távozik a Karról, feladatait Győrei Judit ügyintéző veszi át március 31-én Radnóczi Éva a KVIK Turizmus-Vendéglátás Intézeti Tanszék docense nyugállományba vonult március 31-én Szakszon Anita a MITO ügyintézője, április 7-én Teveli József a Gazdasági osztály ügyvivő szakértője távozik a KVIK-ről. 11

2011. június HÍREK RÓLUNK ÍRTÁK SZEMÉLYI HÍREK NAGYVILÁGBÓL KÖZÉRDEKŰ

2011. június HÍREK RÓLUNK ÍRTÁK SZEMÉLYI HÍREK NAGYVILÁGBÓL KÖZÉRDEKŰ Az egyenjogúságért küzdenek az európai tudós nők Sztereotípiák, rejtett üzenetek, a nemek eltérő igényei iránti érzéketlenség vagy akár nyílt diszkrimináció uralkodik a társadalmi élet számos területén,

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2012/2013. tanév

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2012/2013. tanév Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2012/2013. tanév Mi is érdekel? Hol tanuljak tovább? Milyenek a bejutási esélyeim? Milyen szakmával tudok jól elhelyezkedni vagy továbbtanulni? 2 Biztos

Részletesebben

JÓ GYAKORLATOK A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉGÉBEN

JÓ GYAKORLATOK A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉGÉBEN JÓ GYAKORLATOK A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA MINŐSÉGFEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉGÉBEN Sándorné dr. Kriszt Éva rektor 2009. november 27. 1 Intézményünk története A BGF három nagy múltú főiskola egyesítésével

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév

Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév Budapesti Gazdasági Főiskola Felvételi tájékoztató 2013/2014. tanév Miért érdemes továbbtanulni? Mert a felsőfokú végzettséggel rendelkezők magasabb jövedelmet érhetnek el, több munkalehetőség közül választhatnak,

Részletesebben

Név Végzettség szintje Szakképzettségek

Név Végzettség szintje Szakképzettségek Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettségei Név Végzettség szintje Szakképzettségek 1 Aradi Katalin Judit egyetem 2 Barna Judit mesterfokozat MA 3 Benkovich András egyetem 4 Bíró Adrienn egyetem

Részletesebben

Duális képzések a Budapesti Gazdasági Főiskolán

Duális képzések a Budapesti Gazdasági Főiskolán Duális képzések a Budapesti Gazdasági Főiskolán A Budapesti Gazdasági Főiskola jellegzetességei Az ország első számú és legnagyobb főiskolája (16.000 hallgató) Felsőoktatási Minőség Díj (2010), ISO minőségügyi

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Gödöllő, 2014. november 20.

MEGHÍVÓ. Gödöllő, 2014. november 20. MEGHÍVÓ a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kara és a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai Egyesület szakmai konferenciájára, közgyűlésére és a XIII. Dr. Ketter

Részletesebben

Kezünkben a jövő! konferencia, és I. szakmai nap. Nyilvántartási szám: SZTK /2015 Akkreditációs pontértéke: 17

Kezünkben a jövő! konferencia, és I. szakmai nap. Nyilvántartási szám: SZTK /2015 Akkreditációs pontértéke: 17 Kezünkben a jövő! konferencia, és I. szakmai nap Nyilvántartási szám: SZTK- 11589/2015 Akkreditációs pontértéke: 17 Fővédnök: Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Dr. Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért

Részletesebben

Pénzügyi és Számviteli Intézet intézetvezető: Prof. Dr. Vigvári András CSc. Számvitel Intézeti Tanszék

Pénzügyi és Számviteli Intézet intézetvezető: Prof. Dr. Vigvári András CSc. Számvitel Intézeti Tanszék TANTÁRGYAK INTÉZETI TANSZÉKI BONTÁSBAN A Budapesti Gazdasági Főiskolán és a karokon szakmai intézetek működnek. Az intézetekhez intézeti tanszékek illetve intézeti tanszéki osztályok kapcsolódnak. A Pénzügyi

Részletesebben

Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar

Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Az életnek, az életre képzünk! #degtk Legfiatalabb kar 2014 Jogelőd karok: KTK & GVK Hallgatói létszámát tekintve az Egyetem legnagyobb kara 10 intézet kollégái

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Kontroll Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 2002-2013, Vezetéstudományi Intézet, Gazdálkodástani Ph.D. program 2004-2005 Institute of Education,

Részletesebben

Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar ÜZLETI KÉPZÉSEK

Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar ÜZLETI KÉPZÉSEK Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar ÜZLETI KÉPZÉSEK Az Eszterházy Károly Egyetem szakjai 9 felsőoktatási szakképzés 36 alapszak 14 mesterképzés 21 osztatlan szak (20 tanári szak, 80 szakpár) 2

Részletesebben

A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve

A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve A 2014. december 10-én Budapesten tartandó Dr. Ketter László Hagyományőrző Gasztronómiai Verseny versenyfelhívása és forgatókönyve Tájékoztatjuk Önöket arról, hogy a Gödöllő Környéki Regionális Turisztikai

Részletesebben

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS )

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS ) 1. Kari Felvételi Bizottság ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS 2018.09.26.) szavazati joggal rendelkező tanácskozási jogú tag kari HÖK Kántor Kinga kari HÖK képviselő Prof. Dr. Sáry

Részletesebben

ÖNÉLETRAJZ. Személyes adatok. Szakmai eredmények, tevékenységek

ÖNÉLETRAJZ. Személyes adatok. Szakmai eredmények, tevékenységek ÖNÉLETRAJZ Személyes adatok Név: Váry Miklós Születési hely és idő: Baja, 1991. március 21. Lakcím: 6500 Baja, Darázs u. 40. Telefonszám: 70/419-7208 E-mail cím: varym@ktk.pte.hu Szakmai eredmények, tevékenységek

Részletesebben

Hallgatók tájékoztatása a 2014/15. tanévi díjtételekről (kiírások és fizetési határidők)

Hallgatók tájékoztatása a 2014/15. tanévi díjtételekről (kiírások és fizetési határidők) Hallgatók tájékoztatása a 2014/15. tanévi díjtételekről (kiírások és fizetési határidők) Tisztelt Hallgatók! A BGF szenátusa 2014. június 12-én az alábbi határozatot hozta: A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA

Részletesebben

MULTIDISZCIPLINÁRIS KIHÍVÁSOK, SOKSZÍNŰ VÁLASZOK

MULTIDISZCIPLINÁRIS KIHÍVÁSOK, SOKSZÍNŰ VÁLASZOK MULTIDISZCIPLINÁRIS KIHÍVÁSOK, SOKSZÍNŰ VÁLASZOK 7. Fővédnök: dr. Rudas László a Családi Vállalkozások Országos Egyesületének elnöke Közgazdasági Intézeti Tanszéki Osztály Kereskedelmi, Vendéglátóipari

Részletesebben

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás

Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás Képzőművészeti tagozat elméleti vizsga beosztás A képzőművészeti és a tánc tagozat szóbeli felvételije két részből áll (elméleti és gyakorlati). (Angyalföld tér 7.) aulájában szakmai tájékoztató (csoport

Részletesebben

APÁCZAI CSERE JÁNOS KARRA

APÁCZAI CSERE JÁNOS KARRA 2017. évi általános felvételi eljárásban felvételt nyert Gólyák számára APÁCZAI CSERE JÁNOS KARRA felvételt nyert hallgatók számára gyógypedagógia alapképzés 205. 2017. 08. 30. 13.00 Bihari Anna Bianka

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Fehér Péter

Oktatói önéletrajz Dr. Fehér Péter egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Információrendszerek Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1995-2000 Budapesti Corvinus Egyetem, Gazdálkodási szak, Információmenedzsment-Vezetői gazdaságtan

Részletesebben

NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAM (minden alapképzés és minden felsőoktatási szakképzés) INFORMÁCIÓS NAPOK PROGRAMJA 2014. szeptember 08. - 10.

NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAM (minden alapképzés és minden felsőoktatási szakképzés) INFORMÁCIÓS NAPOK PROGRAMJA 2014. szeptember 08. - 10. SZOLNOKI FŐISKOLA Oktatási és tudományos rektorhelyettes NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAM (minden alapképzés és minden felsőoktatási szakképzés) Ikt.szám: SZF/2962/2014. Üi.: Bakos Róbertné INFORMÁCIÓS NAPOK

Részletesebben

MELLearN Konferencia Szegeden

MELLearN Konferencia Szegeden 9 9, 8$0 :, ()*(, %# ; A TARTALOMBÓL: Ünnep eltt 1 MELLearN Konferencia Szegeden 1 Új kihívások a felnttképzésben 2 MELLearN szimpózium az ONK-n 4 Rövid hírek 5 A MELLearN Egyesület vezetsége és munkatársai,

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A KELETI ÜZLETI AKADÉMIAI KÖZPONT ÜGYRENDJE

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A KELETI ÜZLETI AKADÉMIAI KÖZPONT ÜGYRENDJE A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A KELETI ÜZLETI AKADÉMIAI KÖZPONT ÜGYRENDJE BUDAPEST, 2016 (2016. december 10. napjától hatályos változat) H-1149 Budapest, Buzogány utca

Részletesebben

Elnöki beszámoló az EHÖK Küldöttgyűlése részére

Elnöki beszámoló az EHÖK Küldöttgyűlése részére Elnöki beszámoló az EHÖK Küldöttgyűlése részére Eseménynaptár Időpont Helyszín Esemény 2016. szeptember 28. BGE Részvétel Dr. Jancsik András ORH által tartott ülésen. Téma: tantervreform. 2016. október

Részletesebben

BGF KÉPZÉSI TÉRKÉPE A 2012/2013. TANÉVBEN. Képzéskereső: www.bgf.hu

BGF KÉPZÉSI TÉRKÉPE A 2012/2013. TANÉVBEN. Képzéskereső: www.bgf.hu BGF KÉPZÉSI TÉRKÉPE A 2012/2013. TANÉVBEN Képzéskereső: www.bgf.hu Az alábbi képzések további részletes leírása a külön képzési szintenként megtalálható. 1 Adóigazgatási szakügyintéző 2 Banki szakügyintéző

Részletesebben

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei a Budapesti Gazdasági Egyetemen október 5.

Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei a Budapesti Gazdasági Egyetemen október 5. Az MNB kiválósági ösztöndíj pályázatok elbírálásának rendje és feltételei a Budapesti Gazdasági Egyetemen 2016. október 5. 1. Előzmények A Magyar Nemzeti Bank (továbbiakban MNB) a Budapesti Gazdasági Egyetem

Részletesebben

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. 2007-2009 Nyugat-Magyarországi Egyetem Széchenyi István Doktori Iskola Közgazdaságtudományok Doktora

SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. 2007-2009 Nyugat-Magyarországi Egyetem Széchenyi István Doktori Iskola Közgazdaságtudományok Doktora SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Személyes adatok Név : Dr Gősi Zsuzsanna PhD Születési név: Gősi Zsuzsanna Cím : 1212 Budapest, Kolozsvári u. 38. Születési hely, idő : Csorna, 1971. 03. 19 Mobil : 06-20-381-29-86 Email:

Részletesebben

SZAKKOLLÉGIUMI TAGOK LISTÁJA NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM 2016

SZAKKOLLÉGIUMI TAGOK LISTÁJA NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM 2016 Kategória kódja: Pályázó neve: NTP-SZKOLL-16 Bethlen István Szakkollégium Pályázó címe: Program címe: 5000 Szolnok Tiszaligeti sétány 14. Bethlen István Szakkollégium tehetségsegítő programjainak működtetése

Részletesebben

TÜKRÖZŐDÉS T Á R S T U D O M Á N Y O K T R E N D E K, F O G Y A S Z T Á S XXIII. ORSZÁGOS KONFERENCIA PÉCS, AUGUSZTUS

TÜKRÖZŐDÉS T Á R S T U D O M Á N Y O K T R E N D E K, F O G Y A S Z T Á S XXIII. ORSZÁGOS KONFERENCIA PÉCS, AUGUSZTUS T Á R S T U D O M Á N Y O K T R E N D E K, F O G Y A S Z T Á S PÉCS, 2017. AUGUSZTUS 28-30. TISZTELT KOLLÉGÁK! Örömünkre szolgál, hogy idén a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának Marketing

Részletesebben

Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége

Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége tanító 19 fő Nevelést-oktatást végző pedagógusok végzettsége Munkakör Iskolai végzettség Intézmény neve általános iskolai tanító angol nyelv társadalomtudományi és gazdasági szakfordító Diploma szerzési

Részletesebben

Meghívó. A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára

Meghívó. A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára Meghívó A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Humán Szakemberek Országos Szövetsége együttműködése keretében ezúton tisztelettel

Részletesebben

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes

Oktatói önéletrajz dr. Veszelszki Ágnes Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 2006-2011 ELTE BTK Nyelvészeti Doktori Iskola, Budapest, doktori képzés,

Részletesebben

Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusz 8800 Nagykanizsa, Zrínyi u. 33. www.uni-pen.hu

Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusz 8800 Nagykanizsa, Zrínyi u. 33. www.uni-pen.hu Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusz 8800 Nagykanizsa, Zrínyi u. 33. www.uni-pen.hu Pannon Egyetem 5 Kar: Gazdaságtudományi, Georgikon, MFTK, Mérnöki, Műszaki Informatikai Közel 100 szak Kiemelkedő eredmények,

Részletesebben

(A pályázat kódja: NTP-TDK-14) DÖNTÉSI LISTA

(A pályázat kódja: NTP-TDK-14) DÖNTÉSI LISTA Az Országos Tudományos Diákköri Tanács által elismert TDK-műhelyek 1. NTP-TDK-14-0001 Gazdaságés Társadalomtudományi Elmélet és gyakorlat - az Európai Unió kiemelt ügyei a hallgatók kutatásaiban 1 2. NTP-TDK-14-0002

Részletesebben

2017. november Emberközpontú tudomány

2017. november Emberközpontú tudomány A M a g y a r T u d o m á n y Ü n n e p e 2017. november 3-30. Emberközpontú tudomány A rendezvény címe A rendezvény típusa (pl. előadás, emlékülés, konferencia, kerekasztal-beszélgetés, könyvbemutató,

Részletesebben

OMHV eredmények intézményi szintű összesítése, értékelése 2015/2016. tanév tavaszi félév

OMHV eredmények intézményi szintű összesítése, értékelése 2015/2016. tanév tavaszi félév OMHV eredmények intézményi szintű összesítése, értékelése 2015/2016. tanév tavaszi félév Kedves Hallgatóink! A 2015/2016. tanév tavaszi szemeszterében az előző félévekhez hasonlóan az oktatói munka hallgatói

Részletesebben

HÍRLEVÉL. I V. é v f o l y a m 1. s z á m 2 0 1 4. m á r c i u s

HÍRLEVÉL. I V. é v f o l y a m 1. s z á m 2 0 1 4. m á r c i u s I V. é v f o l y a m 1. s z á m 2 0 1 4. m á r c i u s HÍRLEVÉL A TARTALOMBÓL: Kihívások és lehetőségek a felsőoktatásban 1 A 10. MELLearN Konferencia programja 2 MELLearN hírek 4 A MELLearN Felsőoktatási

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Forgács Attila

Oktatói önéletrajz Dr. Forgács Attila egyetemi docens Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Kar Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet Karrier Felsőfokú végzettségek: 1991-1993 Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem, klinikai

Részletesebben

Dél-Magyarországi Tehetségpontok I. találkozója www.tehetsegpont.ejf.hu

Dél-Magyarországi Tehetségpontok I. találkozója www.tehetsegpont.ejf.hu Dél-Magyarországi Tehetségpontok I. találkozója www.tehetsegpont.ejf.hu Eötvös József Főiskola Közgazdaság -tudomány Mérnöktudomány Neveléstudomány 2 Képzéstípusok Alapképzés (7 vagy 8 félév) Duális alapképzés

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Duális képzés a BGF GKZ gyakorlatában. Lambertné Katona Mónika BGF-GKZ

Duális képzés a BGF GKZ gyakorlatában. Lambertné Katona Mónika BGF-GKZ Duális képzés a BGF GKZ gyakorlatában Lambertné Katona Mónika BGF-GKZ HELYZETÉRTÉKELÉS MÚLT.2014 2015 JÖVŐ PILOT AKKREDITÁCIÓ DUÁLIS KÉPZÉS 2 SZAKON DUÁLIS KÉPZÉS BŐVÍTÉSE 2 Mérföldkövek: A MÚLT - 6 partnerrel

Részletesebben

Tanulmányi időbeosztás a 2017/2018. tanév I. félévére

Tanulmányi időbeosztás a 2017/2018. tanév I. félévére Tanulmányi időbeosztás a 2017/2018. tanév I. félévére Dátum Esemény 2017. augusztus 27. (vasárnap) augusztus 31. (csütörtök) Gólyatábor Regisztrációs hét szeptember 4. (hétfő): 8 órától ÁJK 12 órától GÉIK

Részletesebben

APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR

APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR APÁCZAI CSERE JÁNOS KAR Szak Tagozat Nap Időpont terem Ügyintéző Gyógypedagógia és Bihari Anna Bianka Szociálpedagógia és Nagy Csilla Tanító és Nagy Csilla Rekreáció Sport- és rekreációszervezés és szeptember

Részletesebben

MULTIDISZCIPLINÁRIS KIHÍVÁSOK, SOKSZÍNŰ VÁLASZOK

MULTIDISZCIPLINÁRIS KIHÍVÁSOK, SOKSZÍNŰ VÁLASZOK MULTIDISZCIPLINÁRIS KIHÍVÁSOK, SOKSZÍNŰ VÁLASZOK Programfüzet Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar Budapest, 1054 Alkotmány utca 9-11. 2016. október 28. Program

Részletesebben

Oktazon Vezetéknév keresztnév Végzettség középfokú iskolai

Oktazon Vezetéknév keresztnév Végzettség középfokú iskolai Oktazon Vezetéknév keresztnév Végzettség középfokú iskolai 72332609070 András Anikó végzettség 74350268240 András Istvánné főiskola 78444637868 Argat Rita Mária főiskola 72481668200 Bagó Henrietta főiskola

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után -35 női egyéni toll labda 1. Szuchovszky Evelyn 30 pont 2. Vida Alexandra 22 pont 3. Jung Ágnes 16 pont -35 férfi egyéni toll labda 1. Tóth Richárd 106 pont 2.

Részletesebben

SOPRONI EGYETEM LÁMFALUSSY SÁNDOR KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR. Kari Tudományos Diákköri Konferencia. Sopron, november 22.

SOPRONI EGYETEM LÁMFALUSSY SÁNDOR KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR. Kari Tudományos Diákköri Konferencia. Sopron, november 22. SOPRONI EGYETEM LÁMFALUSSY SÁNDOR KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Kari Tudományos Diákköri Konferencia Sopron, 2017. november 22. Meghívó A SOPRONI EGYETEM LÁMFALUSSY SÁNDOR KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Tudományos

Részletesebben

INFORMÁCIÓS NAPOK PROGRAMJA

INFORMÁCIÓS NAPOK PROGRAMJA Szolnoki Főiskola Szolnok Ikt.szám: SZF/4840/2012. Üi.: Takács Katalin NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAM (minden alapképzés és minden FSZ képzés) INFORMÁCIÓS NAPOK PROGRAMJA 2012. szeptember 10. és 11. Az Információs

Részletesebben

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG

NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG NYELVTANULÁS A VILÁGON SPANYOL MAGYARORSZÁG 2018 A spanyol mint idegen nyelv Magyarországon Magyarországon egy többen érdeklődnek a spanyol nyelvtanulás iránt. Általában második vagy harmadik idegen nyelvként

Részletesebben

általános igazgatóhelyettes történelem történelem szakos bölcsész és tanár egyetem

általános igazgatóhelyettes történelem történelem szakos bölcsész és tanár egyetem Név Munkakör Tantárgy Végzettség Végzettségi szint Szabóné Kiss Erzsébet igazgató angol nyelv Balogh Attila Sluzek Éva Kaiser Andrea angol nyelv és irodalom szakos középiskolai általános igazgatóhelyettes

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2012/2013. tanévre. Szakirányú továbbképzések. (levelező és esti tagozat)

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2012/2013. tanévre. Szakirányú továbbképzések. (levelező és esti tagozat) FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013. tanévre Szakirányú továbbképzések (levelező és esti tagozat) Budapest, 2011. november Budapesti Gazdasági Főiskola TARTALOMJEGYZÉK Szakirányú továbbképzések Adó- és Pénzügyi

Részletesebben

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között XV. Nemzetközi Tudományos Napok 2016. március 30 31. 1. FELHÍVÁS 1 TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Elnök Dinya László CSc, egyetemi

Részletesebben

Sszám Név Választott téma Konzulens Szak

Sszám Név Választott téma Konzulens Szak Sszám Név Választott téma Konzulens Szak 1 Antal Csaba A kulturális attrakciók kulturális rendezvények jelentősége egy választott desztináció turisztikai kínálatában 2 3 Bata András Információtechnológia

Részletesebben

A Humán Szakemberek Országos Szövetsége és a Zsigmond Király Főiskola az innováció szolgálatában

A Humán Szakemberek Országos Szövetsége és a Zsigmond Király Főiskola az innováció szolgálatában A Humán Szakemberek Országos Szövetsége és a Zsigmond Király Főiskola az innováció szolgálatában Dr. Szabó Szilvia (PhD.) főiskolai docens, ZSKF elnökségi tag, HSZOSZ Humán Szakemberek Országos Szövetsége

Részletesebben

PILOT PROJEKT KAZINCBARCIKA. ZÁRÓRENDEZVÉNY CERTIFIKÁCIÓK ÁTADÁSA március 30.

PILOT PROJEKT KAZINCBARCIKA. ZÁRÓRENDEZVÉNY CERTIFIKÁCIÓK ÁTADÁSA március 30. PILOT PROJEKT KAZINCBARCIKA ZÁRÓRENDEZVÉNY CERTIFIKÁCIÓK ÁTADÁSA 2017. március 30. A KAZINCBARCIKAI PILOTPROJEKT ELŐZMÉNYE Az Észak-magyarországi Szenior Szabadegyetem létrehozása Alapítók: Harmadik Kor

Részletesebben

18 km abszolút lista helyezés Kategória Név Egyesület ido 1 K30F Enzsel Gábor egyéni 26:04:00 2 K40F Béry Szabolcs egyéni 28:07:00 3 KMF Pillisz

18 km abszolút lista helyezés Kategória Név Egyesület ido 1 K30F Enzsel Gábor egyéni 26:04:00 2 K40F Béry Szabolcs egyéni 28:07:00 3 KMF Pillisz 18 km abszolút lista helyezés Kategória Név Egyesület ido 1 K30F Enzsel Gábor egyéni 26:04:00 2 K40F Béry Szabolcs egyéni 28:07:00 3 KMF Pillisz Szilárd egyéni 0:28:31 4 K30F Györffy Ákos egyéni 0:28:52

Részletesebben

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK

34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 1. nap (2015. 04. 08.) 34 év után újra a Comenius Karon az OTDK 2015. április 8-án megkezdődött a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia 14. szekciójának háromnapos ülése. Az esemény főszereplői

Részletesebben

KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAK NAPPALI TAGOZAT I. évfolyam 2015/2016. tanév I. félév (2015.09.15.)

KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉSI SZAK NAPPALI TAGOZAT I. évfolyam 2015/2016. tanév I. félév (2015.09.15.) Tantárgy kód Ker. = Kereskedelem és marketing (Kereskedelmi logisztika, kereskedelmi, marketing kommunikáció ) Nsz. = Nemzetközi gazdálkodási (Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai ) Psz. = Pénzügyi

Részletesebben

Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, avagy. szakma és közösség a tanórákon kívül. Liska Tibor Szakkollégium. KommON Szakkollégium

Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, avagy. szakma és közösség a tanórákon kívül. Liska Tibor Szakkollégium. KommON Szakkollégium Tájékoztató a BME GTK szakkollégiumairól, avagy szakma és közösség a tanórákon kívül Liska Tibor Szakkollégium KommON Szakkollégium 2. oldal 9. oldal KommON BME Kommunikációs Szakkollégium Szakkollégiumunk

Részletesebben

Lezajlott a X. Ribár Béla emlékverseny fizikából

Lezajlott a X. Ribár Béla emlékverseny fizikából Lezajlott a X. Ribár Béla emlékverseny fizikából Muhi Béla összefoglalója A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a GENIUS tehetséggondozó mozgalom keretében tizedik alkalommal rendezte meg a Ribár Béla

Részletesebben

JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK

JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK JELENKORI TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI FOLYAMATOK 2014/1-2. IX. évfolyam 1 2. szám 2014 SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MÉRNÖKI KAR Ökonómiai és Vidékfejlesztési Intézet

Részletesebben

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár Intézményvezető Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár Intézményvezető-helyettesek Fodorné Balla Mária alsós tanító Horváthné Farkas Ildikó matematika, kémia, informatika szakos tanár Alsós

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár LANGWEST ORSZÁGOS TEHETSÉGKUTATÓ TANULMÁNYI VERSENY CSODÁT VIRÁGZIK A JELEN REFORMÁTUS ISKOLÁK ORSZÁGOS E - VERSMONDÓ KATEGÓRIA Fekete Kiara Mercédesz 6.a 2. Simonné Varga Katalin ANYANYELVI JÁTÉKOK JÁTÉKOS ANYANYELV ORSZÁGOS DÖNTŐ Takács Noémi Nagy Nelli

Részletesebben

A felsőoktatási intézmények. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ

A felsőoktatási intézmények. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ A felsőoktatási intézmények KAZINCZY FERENC SZÉP MAGYAR BESZÉD VERSENYÉNEK 44. országos döntője scientia et f idelitate Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc

Oktatói önéletrajz Kováts Gergely Ferenc adjunktus Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Szervezés Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1997-2002 Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, közgazdász (gazdálkodási szak) 2002-2013,

Részletesebben

Magyar Tudomány Ünnepe 2009

Magyar Tudomány Ünnepe 2009 Magyar Tudomány Ünnepe 2009 E-VILÁGI TRENDEK Az internet hatása a társadalomra, a gazdaságra és a politikára tudományos konferencia az Általános Vállalkozási Főiskolán A konferencia védnöke: Prof. Dr.

Részletesebben

Önéletrajz. Személyi adatok. Foglalkozási terület. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán

Önéletrajz. Személyi adatok. Foglalkozási terület. Szakmai tapasztalat. Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán Önéletrajz Személyi adatok Vezetéknév(ek) / Utónév(ek) Balogh Zoltán Cím(ek) Mikecz Kálmán utca 19/b, 4400 Nyíregyháza (Magyarország) Mobil +36 30 205 7047 E-mail(ek) bazoli@freemail.hu Állampolgárság

Részletesebben

Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév I. félévére

Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév I. félévére Tanulmányi időbeosztás a 2016/2017. tanév I. félévére Dátum Esemény 2016. augusztus 21. (vasárnap) augusztus 25. (csütörtök) Gólyatábor Regisztrációs hét augusztus 29. (hétfő): 8 órától ÁJK 2016. augusztus

Részletesebben

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár Intézményvezető Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár Intézményvezető-helyettesek Fodorné Balla Mária alsós tanító Horváthné Farkas Ildikó matematika, kémia, informatika szakos tanár Alsós

Részletesebben

Meghívó A KÖZNEVELÉS ÉS PEDAGÓGIA IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI SZAKMAI NAP 2015. MÁRCIUS 31. SZARVAS

Meghívó A KÖZNEVELÉS ÉS PEDAGÓGIA IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI SZAKMAI NAP 2015. MÁRCIUS 31. SZARVAS Ha az én tanításomat megtartották, a tieteket is megtartják. (Jn 15,20) A KÖZNEVELÉS ÉS PEDAGÓGIA IDŐSZERŰ KÉRDÉSEI SZAKMAI NAP 2015. MÁRCIUS 31. SZARVAS Meghívó A Gál Ferenc Főiskola Szarvasi Gyakorló

Részletesebben

Beszámoló a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról

Beszámoló a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról Beszámoló a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferenciáról Az Állatorvostudományi Egyetem ebben az évben is részt vett a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencián. A részvétel részben támogatásból

Részletesebben

Szakmai önéletrajz. Végzettség: 2002 PhD (ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola) 1980 ELTE Bölcsészettudományi kar könyvtármagyar

Szakmai önéletrajz. Végzettség: 2002 PhD (ELTE Neveléstudományi Doktori Iskola) 1980 ELTE Bölcsészettudományi kar könyvtármagyar Szakmai önéletrajz Név: Győri János Születési hely: Budapest, Magyarország Születési idő: 1956. 04. 01. Állampolgárság: magyar Jelenlegi munkahely: ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolája Jelenlegi beosztása:

Részletesebben

Alapító vezetője Dr. Czabán János professzor. 2001-től a Tanszék irányítója: Dr. Illés Mária professzor.

Alapító vezetője Dr. Czabán János professzor. 2001-től a Tanszék irányítója: Dr. Illés Mária professzor. A Gazdaságtudományi Kar története A Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kara 1987 szeptemberében nyitotta meg kapuit hallgatói előtt. A következő sorokban a Kar eltelt csaknem 20 évének eseményei, tényei,

Részletesebben

az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa

az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa Dr. Belyó Pál az Általános Vállalkozási Főiskola tanszékvezető tanára, 2009 és 2010 között a KSH elnöke a Káldor díj és a Fényes Elek díj tulajdonosa Bódiné Vajda Györgyi dr. a KSH Tájékoztatási főosztály,

Részletesebben

Szerzőink, szaklektoraink

Szerzőink, szaklektoraink 301 Szerzőink, szaklektoraink DPR.indd 301 DPR.indd 302 303 Ceglédi Tímea Diplomáját a Debreceni Egyetem szociológia szakán szerezte 2008-ban, majd a Debreceni Egyetem Neveléstudományi Doktori Programjában

Részletesebben

Véndiák Találkozó 2016

Véndiák Találkozó 2016 Véndiák Találkozó 2016 A Kar 2016. szeptember 23-án rendezte meg éves Véndiák Találkozóját, immár hatodik alkalommal. Az esemény hivatalosan 18.00 órakor, egy eseménydús programmal várta a regisztrált

Részletesebben

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK 2017.

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK 2017. ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK 2017. Tanulmányi Bizottság szavazati rendelkező joggal oktató szavazati joggal rendelkező hallgató Csemáné dr. Váradi Erika egyetemi docens, általános és tanulmányi

Részletesebben

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina 1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina Hörcsöki Alíz Kovács Antónia M. Kovács Dávid Kovács

Részletesebben

SZERZŐINK (2015/5/3)

SZERZŐINK (2015/5/3) SZERZŐINK (2015/5/3) dr. jur. Bencsik András Ph.D Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Közigazgatási Jogi Tanszék, egyetemi adjunktus Prof. dr. habil., dr. jur. Fazekas Judit CSc Széchenyi

Részletesebben

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az e-mailben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az e-mailben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat ************************************************************************** 428. szám KULTÚRPONT HÍRLEVÉL 2012-03-01 ************************************************************************** Nemzetközi

Részletesebben

Informatikai- és hallgatói szolgáltatásfejlesztések. A BGF rendezte az első pálinkakonferenciát

Informatikai- és hallgatói szolgáltatásfejlesztések. A BGF rendezte az első pálinkakonferenciát Informatikai- és hallgatói szolgáltatásfejlesztések Nagyszabású informatikai beruházások és hallgatói szolgáltatásfejlesztések valósulnak meg Főiskolánkon, aminek köszönhetően többek között megújul Intézményünk

Részletesebben

A Magyar Közgazdasági Társaság Zalaegerszegi Ifjúsági Szervezetének tevékenysége a 2011-2014-es időszakban 2011.

A Magyar Közgazdasági Társaság Zalaegerszegi Ifjúsági Szervezetének tevékenysége a 2011-2014-es időszakban 2011. A Magyar Közgazdasági Társaság Zalaegerszegi Ifjúsági Szervezetének tevékenysége a 2011-2014-es időszakban február 15. Szakmai jellegű programok Az évezred pénze Lámpi Ferenc, bróker-közgazdász; Nagy Tibor,

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Drótos György

Oktatói önéletrajz Dr. Drótos György egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Vezetés és Kontroll Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1984-1988 Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Ipari Kar, Ipari tervező-szervező szak Tudományos

Részletesebben

A DUNAÚJVÁROSI EGYETEM SZERVEZETI EGYSÉGVEZETŐINEK ELÉRHETŐSÉGEI. Egység Név Beosztás Iroda Telefon

A DUNAÚJVÁROSI EGYETEM SZERVEZETI EGYSÉGVEZETŐINEK ELÉRHETŐSÉGEI. Egység Név Beosztás Iroda Telefon Egység Név Beosztás Iroda Telefon E-mail Dr. habil András István Rektor F-109 (25) 551-215 rektor@uniduna.hu Kancellária Kabinet Kancellár F-420 (25) 551-174 kancellaria@uniduna.hu Dr. Rajcsányi-Molnár

Részletesebben

A tudományos konferencia helyszíne: Széchenyi István Egyetem 9026 Gy r, Egyetem tér 1. Új Tudástér épület

A tudományos konferencia helyszíne: Széchenyi István Egyetem 9026 Gy r, Egyetem tér 1. Új Tudástér épület MEGHÍVÓ A SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM REGIONÁLIS- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLÁJA és a ZSIGMOND KIRÁLY F ISKOLA GEOPOLITIKAI KUTATÓKÖZPONTJA tisztelettel meghívja Önt az OROSZ ÉS KÍNAI BEFEKTET K MAGYARORSZÁGON

Részletesebben

GÓLYA HÉT - NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAMOS HALLGATÓK SZÁMÁRA (minden alapképzés és minden felsőoktatási szakképzés)

GÓLYA HÉT - NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAMOS HALLGATÓK SZÁMÁRA (minden alapképzés és minden felsőoktatási szakképzés) SZOLNOKI FŐISKOLA Oktatási és tudományos rektorhelyettes GÓLYA HÉT - NAPPALI TAGOZAT I. ÉVFOLYAMOS HALLGATÓK SZÁMÁRA (minden alapképzés és minden felsőoktatási szakképzés) Ikt.szám: SZF/ /2015. Ügyintéző:

Részletesebben

NYELVVIZSGA KÖVETELMÉNYEK AZ EGYES SZAKOKON

NYELVVIZSGA KÖVETELMÉNYEK AZ EGYES SZAKOKON Zsigmond Király Egyetem nyelvvizsgakövetelmények 2016.08.01. NYELVVIZSGA KÖVETELMÉNYEK AZ EGYES SZAKOKON Ebben a dokumentumban foglaljuk össze, hogy a Zsigmond Király Egyetemen az egyes szakokon a kezdetétől

Részletesebben

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft.

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft. KÜM- 2005 SZKF Az EU kül- és biztonságpolitikájának és az atlanti gondolatnak a népszerűsítését segítő kommunikációs tevékenység támogatása című pályázat nyerteseinek névsora Támogatást nyert pályázók

Részletesebben

Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei forduló Csermák Dávid 7.b 9. helyezés

Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei forduló Csermák Dávid 7.b 9. helyezés OKTV második forduló matematika Boncz Ádám 11.b biológia Csőkör Katalin 12.b Arany Dániel Matematika verseny döntő Milotai Zoltán 9.c OÁTV német nyelv megyei forduló Pauer László 7.a Czencz Máté 8.a Szöllősi

Részletesebben

EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR SZERVEZETI EGYSÉGEI OKTATÁSI, TUDOMÁNYOS KUTATÁSI EGYSÉG

EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR SZERVEZETI EGYSÉGEI OKTATÁSI, TUDOMÁNYOS KUTATÁSI EGYSÉG EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI ÉS SZOCIÁLIS KÉPZÉSI KAR SZERVEZETI EGYSÉGEI OKTATÁSI, TUDOMÁNYOS KUTATÁSI EGYSÉG Ápolási Tanszék 6726 Szeged, Temesvári krt. 31., Tel/Fax: 54-50-39 E-mail: apolasi@etszk.u-szeged.hu

Részletesebben

PÓTFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2012/2013. tanévre. Alapképzések. (nappali, levelező és távoktatási tagozat)

PÓTFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2012/2013. tanévre. Alapképzések. (nappali, levelező és távoktatási tagozat) PÓTFELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013. tanévre Alapképzések (nappali, levelező és távoktatási tagozat) Budapest, 2012. július Budapesti Gazdasági Főiskola TARTALOMJEGYZÉK ALAPKÉPZÉS (BA/BSC) NAPPALI TAGOZAT...

Részletesebben

Egyetem Érettségi Főiskola Mester MA Egyetem Mester MA

Egyetem Érettségi Főiskola Mester MA Egyetem Mester MA 1 71438049670 Egyetem 2 71464498535 Érettségi 3 71666736800 Főiskola 4 71960628789 Mester MA 5 71972621673 Egyetem 6 72311314223 Mester MA Okleveles német Felszolgáló Vendéglátó vállalkozó 7 72311314733

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! A Felső- Szabolcsi Iskolaszövetség angol nyelvi szóbeli versenye

Részletesebben

OPEN DAYS 2011 LOCAL EVENTS COUNTRY LEAFLET. Dél-dunántúli régió (Pécsi Tudományegyetem) Észak-alföldi régió. Budapest MAGYARORSZÁG

OPEN DAYS 2011 LOCAL EVENTS COUNTRY LEAFLET. Dél-dunántúli régió (Pécsi Tudományegyetem) Észak-alföldi régió. Budapest MAGYARORSZÁG OPEN DAYS 2011 LOCAL EVENTS COUNTRY LEAFLET Budapest Észak-alföldi régió Dél-dunántúli régió (Pécsi Tudományegyetem) MAGYARORSZÁG TARTALOMJEGYZÉK I. Regionális partnerségek az OPEN DAYS 2011 hivatalos

Részletesebben

9. évfolyam 1. szám február 10.

9. évfolyam 1. szám február 10. 9. évfolyam 1. szám hirkukac@or-zse.hu 2015. február 10. 1 / 8 BÚCSÚZUNK Az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem oktatói, hallgatói és dolgozói búcsúznak prof. DR. SCHWEITZER JÓZSEF z"cl, nyugalmazott országos

Részletesebben

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,

Részletesebben