Az MKKSZ Akadémia elsõ félévi záró konferenciáján elhangzott elõadások (2009. július 9.) Összehangolt gazdasági és társadalmi lépések kellenek

Átírás

1 Az MKKSZ Akadémia elsõ félévi záró konferenciáján elhangzott elõadások (2009. július 9.) Járai Zsigmond, az Orbán-kormány pénzügyminisztere, az MNB volt elnöke, jelenleg CIG Pannónia Életbiztosító Felügyelõbizottságának Elnöke Összehangolt gazdasági és társadalmi lépések kellenek Az ismert pénzügyi szakember elõadásának bevezetõ részében azt az álláspontját fejtette ki, hogy Magyarországon nem a pénzügyi válság, vagy a gazdasági válság a legfontosabb, mivel hazánkban szerinte a társadalmi válság, a szociális válság legalább olyan fontos, mint a pénzügyi és a gazdasági válság és ezekre nincs megoldás egyenként. Tehát a gazdaságot úgy lehet rendbe tenni, ha egy egészséges társadalom épül föl Magyarországon, ha az emberek bíznak a jövõben, bíznak egymásban, bíznak a kormányban, bíznak abban, hogy jó intézkedések születnek, és kifelé vezetnek bennünket a válságból. Vagyis ha a gazdasági, társadalmi lépések egymással összehangoltan születnek, mert nemcsak pénzügytechnikai eszközökkel lehet kivezetni az országot a válságból. Ennél sokkal többre van szükség. A válság kialakulásáról 2007 õszén valóban pénzügyi válság kezdett kibontakozni. A 2000-es évek közepén, végén már látható volt, hogy fenntarthatatlan és elõbb-utóbb meg fog változni az a pénzügyi világrend, ami addig kialakult. Csak azt nem lehetett tudni, hogy gyorsan fog megváltozni és összedõl az egész, mint ahogy végülis bekövetkezett, vagy pedig egy lassú, tudatos átalakítással kialakul egy új pénzügyi rend. Milyen tényezõk borították föl a világ pénzügyi rendjét? 1. A világ pénzügyi rendszere igazából a második világháború utáni években alakult ki, amikor a gyõztes hatalmak létrehoztak egy nemzetközi pénzügyi rendszert. Elsõsorban az Egyesült Államok pénzügyi és gazdasági dominanciájára épült ez a rendszer. Abban az idõben a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és az egész világkereskedelmi rendszer irányítása az Egyesült Államok kezében volt, rajta kívül Anglia és Franciaország játszott ebben még komoly szerepet. A 60-as években kiemelkedett a háborúban vesztes Németország, vagy Japán, ezeket gyakorlatilag bevették a gazdasági világrendbe ben összedõlt a Szovjetunió, s az egész Kelet-Európai blokk, amely jószerével teljesen kívül maradt ezen a pénz- 7

2 ügyi világrendszeren. De ennél sokkal jelentõsebb országok is kívül maradtak, Kína, India és az egész Dél-Kelet Ázsiai térség. A 2000-es években elsõsorban ezek kerültek elõtérbe. Tehát látszott, hogy egy olyan rendszert fönntartani, amiben Amerika, Nagy-Britannia, Németország, Kanada játszák a fõszerepet, miközben Kína és India hihetetlenül növelte a pénzügyi tartalékait és hatalmas exportja révén óriási pénzekre tett szert. Közben jöttek az olajtermelõ gazdag országok, Oroszország, és elsõsorban az arab országok hihetetlen mennyiségû pénzeket halmoztak föl az olajtermelésbõl. Ugyanakkor azonban a pénzügyi rendszer irányításából teljes egészében kimaradtak. 2. A második ilyen tényezõ elsõsorban az amerikai bankrendszer gyengesége volt. Az alacsony amerikai kamatok miatt eladósodási hullám söpört végig elsõsorban Amerikán, de aztán késõbb az egész világon. Látszott, hogy olyan emberek adósodnak el, akik nyilvánvalóan nem fogják tudni visszafizetni felhalmozódott adósságaikat. Az amerikai jegybank 1 % alá csökkentette a kamatot szeptember 11-e után, mert attól félt, hogy a bizalmatlanság, vagy a félelem a tornyok megtámadása után válságba fogja dönteni az amerikai gazdaságot. Amikor a visszaesés jelei mutatkoznak, a jegybankok kamatot szoktak csökkenteni. Ha ugyanis olcsón lehet hitelhez jutni, a lakosság vásárol lakást, autót, stb. és ez fellendíti a gazdaságot. Az alacsony kamatú hitelt felveszik a vállalkozók is, mert érdemes beruházni, lehet venni új gépeket, épületeket, tehát az alacsony kamat általában fellendíti a gazdaságot. De az 1 % irreálisan alacsony volt, hiszen az infláció 2-3 % körül alakult Amerikában. Nem nehéz belátni, hogy 1 %-os kamat mellett mindenki eladósodik. A bankok viszont nem tudtak másképpen keresni, csak úgy, ha azt a stratégiát választották, hogy minél több pénzt kiadni, tehát kis haszon mellett nagy forgalmat bonyolítani. Mindenkinek adtak hitelt, vagyis mindenkit eladósítottak. Mindenkit igyekeztek rábeszélni, hogy vegyen új lakást, vegyen új autót, vegye fel a hiteleket olcsón. Ez átterjedt az egész világra, Magyarországra is. Nekünk is szokatlan volt, hogy óriási posztereken hirdették: vegyél föl hitelt, személyi kölcsönt, lakáskölcsönt stb, de a szokatlanul intenzív kölcsön-ajánlat nálunk messze nem olyan mértékû volt, mint Amerikában. Ennek a csúcsaként az amerikaiak azt emlegetik, amikor az egyik bank hitelkártyákat küldött minden ügyfelének, függetlenül attól, hogy hitelképes, nem hitelképes és hibák csúsztak be a rendszerbe, mert több macskának is küldtek hitelkártyát. Komolyan, mert az ügyfél ráírta, hogy a család tagja és beírta, hogy van ilyen nevû macskám és neki is küldtek hitelkártyát, hogy õ is költsön. A rendszernek igazából ez volt a hibája: arra ösztönözték az embereket, hogy adósodjanak el minél gyorsabban, minél jobban, mert a bankok akkor tudnak többet keresni rajta, ha az alacsony haszon mellett nagy a forgalom. 3. A válsághoz vezetõ harmadik tényezõ az volt, hogy a nemzetközi pénzpiacot is ilyen alacsony kamatok uralták, csökkent a pénztulajdonosok kockázati félelme. Tehát a kockázatosabb helyekre is próbálták kirakni a pénzt, mert mindenki keresni akart. Akinek sok pénze volt, az úgy akart keresni, hogy olyanok- 8

3 nak is megpróbált hitelt adni, akiknek nagyobb a kockázata. A felügyeletek kezébõl teljesen kicsúszott a szakmai irányítás, a bankok újabb és újabb termékeket dolgoztak ki, mindenkit igyekeztek rábeszélni, hogy adósodjon el, aztán majd lesz valahogy. Tulajdonképpen ez robbantotta ki a válságot. A jelzáloghitelként folyósított lakáshiteleket, amiket kiadtak hitelképtelen embereknek, becsomagolták különbözõ pénzügyi csomagokba és ezt elterítették szerte a világban, amit aztán megvettek bankok, pénzintézetek, befektetési társaságok. Anélkül, hogy tulajdonképpen tudták volna, mi van benne. Sem a felügyeletek, sem a hitelminõsítõk, sem a befektetõk nem tudták már végül, hogy milyen pénzügyi termékeket vesznek. Több millió pénzügyi termék volt és hihetetlen mennyiségû pénz forgott a pénzpiacon. Csak egy számot mondok. Olvastam, hogy a világ bruttó hazai termelése, tehát teljes termelése 70 trillió dollár, viszont évente a pénzpiacon megforduló pénz mennyisége 700 trillió dollár. Tehát tízszerese a világ termelésének. A pénzügyi rendszer totálisan elszakadt a termeléstõl. Semmi köze nem volt már a hiteleknek ahhoz, hogy ki tud gazdaságosan termelni, hogy ki tudja visszafizetni a hiteleket. Nagyon rövidtávú gondolkodás lett úrrá. Mindenki pénzt akart csinálni a pénzbõl. Az Egyesült Államok teljes profitjának, tehát az egész USA-ban megtermelt összes profitnak a 10 %-át termelték a bankok és a pénzintézetek 1980-ban, és az 50 %-át 2006-ban. Belátható, hogy abnormális rendszer az, ahol az egész országban megtermelt összes profit, beleértve a vendéglõk nyereségétõl kezdve az autógyárak nyereségéig, ennek a fele a bankokban és a pénzintézetekben képzõdik. Tehát ez is mutatja, hogy a pénzügyi rendszer milyen mértékben elszakadt a reális világtól. Végül is ennek az elszakadásnak a kipukkanása, ez a jelzálog hitelválság néven emlegetett probléma vezetett a világ pénzügyi válságához. Mit kellene, mit lehetne tenni? Mit kellene, vagy mit lehetne tennie egy-egy országnak, hogy jobban helyt tudjon állni ebben a válságban? Magyarország a saját alacsony súlya miatt nyilván nem tudja megváltoztatni a világ pénzügyi rendszerét. De az Európai Unió tagjaként azért komoly lépéseket tudunk tenni. De be kell látni, hogy nekünk kell alkalmazkodni az EU-hoz, a világhoz, az adott pénzügyi-gazdasági rendszerhez. Ezen kívül maradni nyilván nem lehet, az elõnyeit azonban ki lehet használni. Aki ügyes, rugalmas és okos, az a napos oldalra kerülhet a nehéz helyzetekben is, aki lassabban reagál, vagy butább, az lemarad ebben a versenyben. Ezt sajnos tudomásul kell venni. Magyarországot ez a pénzügyi válság rendkívül felkészületlenül, vagy nagyon gyenge állapotban érte. A magyar gazdaság gyengeségei ismertek: lecsökkent a gazdaság növekedési üteme, nagymértékben megnõtt az állam adóssága, magasak az adók Magyarországon. Ez a hosszú évek óta folytatott rossz gazdaságpo- 9

4 litikának lett a következménye. Ehhez még hozzájöttek irányítási problémák, vagy kormányzási problémák is. Nagyon nehéz megmondani, hogy idõben fölismerte-e a kormány a válságot, vagy nem. A nyilatkozatokból az derült ki, hogy nem. De lehet, hogy tudták, mi van, csak nem mondták. Nyilván olyankor nem tud kiállni egy pénzügyminiszter, vagy miniszterelnök és nem mondhatja azt, hogy jövõ héten összedõl a magyar gazdaság, hanem azt kell mondani, hogy mi erõsek vagyunk, mi kitartóak vagyunk. Az a kérdés, tudja-e, hogy nem így van. Mert ha tudja, akkor legalább igyekszik lépéseket tenni annak érdekében, hogy minél kisebb legyen a megterhelés. Végülis odáig jutottunk, hogy az európai pénzügyi válság elsõ szele a fizetésképtelenség szélére sodorta a magyar gazdaságot. Ma már kezdjük elfelejteni az államcsõd emlegetését októberben tulajdonképpen itt álltunk, és azóta is ez a probléma. Nem lenne szabad elfelejteni, mert folyamatosan egy állandó államcsõd szélén lebeg a magyar gazdaság. Az államcsõd következményeit nem nagyon merném ecsetelni, mert azt mondanák, hogy az ördögöt festem a falra. Pedig van olyan csúnya az államcsõd következménye, mint bármilyen ördög. Magyarország évtizedek óta, de fõleg az utolsó 5-6 évben eladósodásból növekedett. Tehát a gazdasági növekedésünk jó részét abból fedeztük, hogy hiteleket vettünk föl a világban és így belesodródtunk egy adósságcsapdába. A hiteleket aztán elköltöttük, jól, vagy rosszul, föléltük, vagy beruháztuk, mikor mi történt vele ban vette föl az elsõ hosszúlejáratú nemzetközi hitelt a Magyar Nemzeti Bank, és azóta állandóan növekedett ez a hitelállomány. Az idõsebbek emlékeznek rá, hogy a rendszerváltáskor 1990-ben Németh Miklós elõször jelentette be a parlamentben, hogy 20 milliárd dollár Magyarország államadóssága. Azóta 100 milliárd dollár fölött vagyunk. De akkor is sokkolt bennünket a 20 milliárd dolláros szám. Az akkor nagyjából az éves bruttó hazai termelésünknek a %- a volt. Most körülbelül ugyanott állunk, mármint 100 milliárd dollár, csak a dollár értéktelenebb, a GDP nagyobb, de arányában nagyjából ugyanott tartunk. Tehát közben persze eladtuk az államvagyon nagy részét, és óriási erõfeszítéseket tettünk a hitelek visszafizetésére, de nem sok eredménnyel. Magyarország évtizedek óta csak úgy tudja visszafizetni a lejáró hiteleket, hogy fölveszünk egy újabb hitelt, amibõl mindig visszafizetjük a lejárókat. Ezt otthon is meg lehet csinálni egy darabig, aztán utána a család is belebukik. De ennél rosszabb a helyzet, mert a kamatokat sem tudjuk fizetni ezért arra is hiteleket veszünk fel, hogy a kamatokat kifizessük. Így ez állandóan növekvõ hitelállományt jelent. Helyzetünket súlyosbítja a sokat emlegetett költségvetési deficit, ami azt jelenti, hogy az állam többet költ, mint amennyi a bevétele. Ezt a hiányt is hitelekbõl fedezzük. Tehát minden évben annyi hitelt kell fölvennünk, amennyibõl vissza tudjuk fizetni a lejáró hiteleket, azoknak a kamatát, plusz a költségvetési deficitet. Ez évente olyan milliárd Euró nagyságrendû hitel. 3,5, vagy 4 év körül van a magyar államadósság átlagos futamideje. Tehát nagyjából ennyi hitelt kell évente felvennünk. De a világválság elõtti években tele volt a világ pénzzel. Arabok, oroszok, a kínaiak, 10

5 indiaiak, japánok, stb. nyomták a pénzt a világ pénzügyi rendszerébe, Amerika meg nyomtatta a dollárokat nyakra-fõre. Akkoriban könnyen hozzá lehetett jutni a hitelekhez. Amikor azonban a válság következtében beszûkült a pénzpiac, a bankok megijedtek. Látták, hogy nem fogják visszakapni a kihelyezett hiteleiket és innen kezdve leállt a hitelezés. Magyarország sem jutott hitelekhez és nagyon rövid idõ alatt eljutottunk abba az állapotba, hogy nem tudtunk fölvenni újabb hitelt, amibõl visszafizessük a lejárót. Ez az államcsõd, amikor egy ország nem tudja fizetni a lejáró hitelét, vagy az éppen esedékes kamatát. Ennek szörnyû következményei vannak, mert innen kezdve senki nem ad nekünk hitelt. Márpedig az áruforgalom jelentõs része hitelben zajlik. Tehát nem szállítanak nekünk. Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de a gázt is, az olajat is hitelbe vesszük, tehát ha nem adnak el nekünk gázt, olajat, akkor el tudják képzelni, hogy mi van egy országban. Argentína, Izland ezeket a helyzeteket megélte. Mi nem jutottunk el idáig, mert belépett a Nemzetközi Valutaalap, s az Európai Unióval együtt azt mondta: Magyarország Európai Uniós tag, nem juthat csõdbe. Tehát nem juthat el odáig, hogy nem tudja kifizetni a hiteleit, ezért a nemzetközi valutaalap adott nekünk egy 20 milliárd Eurós hitelkeretet és ebbõl fizetgetjük a lejáró hiteleinket. Tehát az államcsõd szélén megmentett bennünket egy a nemzetközi pénzintézetektõl származó nagy hitelcsomag. A probléma az, hogy azóta sem tud Magyarország hiteleket fölvenni (Azóta már tud a szerk. megjegyzése) a pénzpiacon és nagyon nehéz belegondolni, hogy mi lesz, ha elfogy ez a 20 milliárd Euró. Márpedig ez a jövõ év elejére valószínû elfogy. (Nem fogyott el a szerk. megjegyzése.) Eleve úgy is van idõzítve, hogy 2010 márciusáig. Nem gondolom, hogy pont a választásokkal összefüggésben, de éppen 2010 márciusában jár le ez a hitelkeret. Nagyon nehéz megmondani, hogy akkor honnan fogunk kapni? Most a Valutaalap-hitel megmentett minket a gyors összeomlástól, de az a kérdés, hogy miként lábal ki a magyar gazdaság ebbõl a válságból. Azt gondolom, hogy a mai válságkezelésnek, amit már tulajdonképpen a Gyurcsány-kormány elkezdett, de most a Bajnai-kormány folytat, a fõ fókusza a pénzügyi egyensúly helyreállítása. Tehát a költségvetés egyensúlyának a helyreállítása. Ami rendkívül fontos tényezõ. Nyilván azok az országok tudnak hitelt fölvenni hosszútávon, amelyeknek a költségvetése rendben van, mert nem szívesen adnak úgy hitelt, hogy látják: az ország többet költ folyamatosan, mint amennyi a bevétele. Tehát a pénzügyi egyensúly helyreállítása rendkívül fontos szempontja a válságkezelésnek. A problémát én abban látom, hogy egyedül erre fókuszálunk, márpedig nem ez az egyetlen fontos feladatunk. Gazdasági válságban vagyunk, jelzi ezt a munkahelyek tömeges megszûnése. Társadalmi válságban vagyunk, mert nõ a társadalmi feszültség. Szociális válságban is vagyunk, hiszen a társadalom jelentõs része szociálisan ellehetetlenült, és tarthatatlan helyzetbe került. De a pénzügyi válságból nem lehet úgy kilábalni, hogy közben más területeket még rosszabb helyzetbe taszítanak. A pénzügyi válság kezelése tehát szükséges, de nem elégséges feltétele a magyarországi válságkezelésnek. Rendbe kell hozni az állami költségvetést, csak nem kell 11

6 azt gondolni, hogy a költségvetés rendbehozatala önmagában megoldja a válságkezelést és ezzel kikerülünk a válságból. Persze nem lehet olyan válságkezelést alkalmazni Magyarországon, ami rontja a költségvetés egyensúlyát, a pénzügyi helyzetet, mert ez kétségtelenül szûkíti Magyarország mozgásterét. Az is igaz, hogy valamennyi mozgástér mindig van. Az a bizonyos három százalékos költségvetési deficithatár most fellazult. Lehetett olvasni a hírekben, hogy más országok is átlépték ezt a határt. Magyarország már régóta mindig átlépte, de most sokkal többen lépik át. Hazánk mozgástere valóban rendkívül szûk. Mégis azt gondolom, hogy ebben a mozgástérben a fõ fókusznak a versenyképesség növelése kellene, hogy legyen, nem pedig csak a pénzügyi válságkezelésé. A pénzügyi válság kezelése egy mellékterület, de az egész országot kellene versenyképesebbé tenni. Évente rangsorolják a világ országait, hogy melyek a legversenyképesebbek ben Magyarország a 28. volt ban pedig a 62. Közben a velünk versenyzõ országok, Szlovákia, Lengyelország, Bulgária, Románia nagyjából a 30. pozíció körül voltak és vannak most is. Ebbõl az látszik, hogy mi 2002-ben ott voltunk, mint a többiek, vagy egy kicsit megelõztük õket, ma pedig hihetetlen mértékben lemaradtunk. Azt kellene megnézni, hogy miért nem versenyképes a magyar gazdaság és azokat a tényezõket kellene úgy javítani, hogy közben a pénzügyi egyensúly is javuljon. Ez lenne a feladat. De ez most háttérbe szorul és a pénzügyi egyensúly dominálja az egész válságot. Ezért van a kiadás-csökkentés. Ennek az a problémája, hogy a szociális, adminisztrációs és egyéb kiadások visszafogásával csökken a fogyasztás is, és csökkenõ fogyasztás mellett csökkennek az adóbevételek is ben ezermilliárddal kevesebb lesz az adóbevétel, mint az elõzõ évben volt és a csökkenõ adóbevételek mellett megint megnõ a költségvetés hiánya, akkor megint le kell vágni a kiadásokat és ez így folytatódik a végtelenségig. Negatív spirál alakul ki, az adókat állandóan emelni kell, hogy a bevételek ne csökkenjenek olyan mértékben, a magas adók pedig visszafogják az ország versenyképességét. Tehát azt gondolom, hogy a hagyományos közgazdasági elméletek már nem alkalmazhatók. Látszik, hogy az egész világ keresi a hatékony válságkezelést. Nem mondhatnám, hogy bárki megtalálta. Úgy tûnik, hogy az as válsághoz nagymértékben hasonlít a mostani, a kezelése totálisan ellentétes a világban. Akkor az volt a megoldás, hogy hagyták a bankokat csõdbe menni és a csõdbe ment bankok nem tudtak hitelt adni a vállalkozásoknak és ennek következtében csõdbe mentek a vállalkozások is, megszûntek a munkahelyek és mély gazdasági válság alakult ki. Hogy ezt elkerüljék, már 2008 szeptemberében elkezdte a világ a bankok mentését. Az amerikai kormány 700 milliárd dolláros bank segítõcsomagot hirdetett. Azóta több ezer milliárd dollárnál tartanak. Az Európai Unió néhány nappal ezelõtt jelentett be egy 420 millió Eurós megsegítõ csomagot. Azt a stratégiát választották tehát az országok, hogy nem hagyják csõdbe menni a bankokat, hogy ne menjenek csõdbe a vállalkozások sem. Tulajdonképpen a kormány ad pénzt a bankoknak, kisegítve õket ebbõl a pénzügyi válságból, gyakorlatilag azok helyett, akik nem tudják visszafizetni a 12

7 hiteleiket. Ez persze az adófizetõk pénzébõl történik. Így megmentik a bankokat és ezzel azt gondolják, hogy meg tudják menteni a gazdaságot. Ez kockázatos stratégia, de lehet, hogy beválik. Mindenesetre eddig most úgy tûnik, hogy sikerül elkerülni azt a mély válságot, ami ban kialakult. A problémája az, hogy nagyon nehéz megmondani, mi lesz majd évek múlva. Most gyakorlatilag nyomtatnak, fedezet nélkül kinyomnak egy halom pénzt, aminek következményeként a különbözõ országok költségvetési deficitje megnõ. Kérdés, hogy mi lesz ezzel a sok pénzzel a jövõben? A másik, mi lesz azokkal a bankokkal a jövõben, amelyek azért mentek válságba, mert rosszul gazdálkodtak. Most megmentik õket, a megmaradt a vezetõségüket. A vezetõk hihetetlen fizetéseket vettek fel. Szedték ki a bankból a pénzt különbözõ csatornákon. Próbálkoznak. Obama elnök is bejelentette, hogy fél millió dollárnál többet nem kereshet egy állami támogatásban részesült bankvezetõ, és Németországban is próbálkoznak. De a lényeg, hogy azok a rendszerek, amelyek csõdbe vitték a világ bankrendszerét, tulajdonképpen túlélnek ezekbõl az állami pénzekbõl és nagyon nehéz megmondani, hogy mit hoz a jövõ. Ezek a rendszerek majd valahol stabilizálódnak és maguktól megjavulnak, vagy újabb válságba kergetnek bennünket. Ezt ma még nem lehet látni. Olyan óriásiak lettek a bankok és olyan áttekinthetetlenek, amiket sem a felügyeletek, sem a kormányok nem tudnak kezelni,. A kormányok sokszor legalább annyira függenek a bankoktól, mint a bankok a kormányoktól. Tehát nagyon nehéz megmondani, hogy mi lenne a jó válságkezelés. Lemaradásunk három területe Visszatérve Magyarországra, nekünk nem volt ahhoz pénzünk, hogy a bankokat megmentsük, és szerencsére eddig még nem is voltak olyan nagyon rossz helyzetben a mi bankjaink. Tehát nem adtak olyan sok rossz hitelt. Bár egy óriási kockázatot hordoznak: a svájci frankhiteleket. Ha a forint leértékelõdne, akkor a svájci frank alapú hitel felvevõi pillanatokon belül tönkremennének. Nem tudnák fizetni a törlesztõ részleteket és abban a bankok is tönkre mennének. Ezért kénytelen a Nemzeti Bank magas kamattal erõsen tartani a forintot, ami viszont azt jelenti, hogy a magas kamat miatt a vállalkozások nem tudnak hitelt fölvenni. Az erõs forint miatt nem nõ az export, tehát tönkremegy bele az egész magyar gazdaság. Errõl is nagyon nehéz megmondani, hogy mi lesz a következménye. Megmentjük a bankrendszert átmenetileg, de a gazdaság tönkremenetelébe belebukik úgyis a bankrendszer, vagy jobb lenne most hagyni a forintot leértékelõdni, kamatokat csökkenteni és megmenteni a gazdaságot és valahogy más technikákkal megmenteni a bankrendszert. Ezek messzire vezetnek. A fõ kérdés az, hogy miként lehet az ország versenyképességét növelni. Három terület miatt lemaradtunk a versenyképességben. Az elsõ az adórendszerünk. Nagyon magasak az adók és nagyon bonyolult az adórendszer és nagyon nagy az adóelkerülés. Azt kell mondanom, hogy nagyon igazságtalan ele- 13

8 mekkel van tele az adórendszerünk. Persze igazságos adórendszerrõl sokat lehet filozofálni, de senki nem tudja pontosan, mi az igazságos adórendszer. A nyilvánvaló igazságtalanságokat persze nem helyes beépíteni az adórendszerbe. A probléma az, hogy nagyon nagy az adóelvonás Magyarországon, tehát a vállalkozások, magánszemélyek összesen túl sok adót fizetnek. Nálunk a bruttó hazai termék nagyjából 40 %-át vonja el az állam különbözõ 52 féle csatornákon adóként. Az még külön probléma, hogy rendkívül bonyolult az adózásunk, de ez az összesen 40 %-os adócentralizáció 10 százalékkal meghaladja a velünk versenyzõ országokét. Szlovákia, Románia 30 százalékpont körül van. Lengyelország 34 és a legalacsonyabb talán Románia 28-al. Így nagyon nehéz a magyar vállalkozónak versenyezni egy román, egy szlovák, szlovén, vagy lengyel vállalkozóval, hogy neki összességében sokkal több adót kell befizetnie, mint más országok vállalkozóinak. Sajnos azt kell mondanom, hogy a gazdaság élénkítésének elsõ megoldása az adócsökkentés és egy drasztikus adóreform. Ezt nem lehet elkerülni, nem lehet megúszni, hiába hivatkozunk a nemzetközi valutaalapra, meg bárkire. Ez a valutaalapos hivatkozás is olyan, hogy a valutaalapot a politikusok általában hivatkozásnak használják. Én is részt vettem sokszor ilyen tárgyalásokon, de a pozíciómból következõen, a Nemzeti Bankban dolgoztam, a Nemzeti Bank IMF összekötõ egy országban, tehát ott ültem én is az IMF tárgyalásokon. Az IMF általában azt írja elõ egy országnak, amit az ország maga vállal. Tehát ez úgy megy, hogy megkérdezik, hogy válságban vagytok? Igen. Mit akartok csinálni azért, hogy kilábaljatok a válságból? És akkor mi megmondjuk, hogy adót növelni, ingatlanadót bevezetni, most a legújabb az oktatási és kutatási kiadásokat visszafaragni. Akkor azt mondja az IMF, hogy jó, akkor ezt vállaltátok, akkor ezt vegyük egy szerzõdésbe. Ez a magyar kormány vállalás-levele az IMF felé, amelyben leírja a kormány, hogy így fogja kezelni a válságot és utána itthon, belföldön arra hivatkozunk, hogy itt van, ezt írta elõ az IMF, hogy ezt kell csinálni. Tehát szerintem ez politikai hivatkozás, nincs gazdasági jelentõsége. Az IMF-et meg lehet gyõzni más-más válságkezelésrõl is. Persze értelmetlenekrõl, és ami lehetetlen, arról nem lehet meggyõzni. De normális csomagokról igen. A kormány dolga, hogy kezelje a válságot és meggyõzze a Valutaalapot, hogy a választott módszer valóban kivezet bennünket a válságból. Az adócsökkentés természetesen csak költségvetési kiadáscsökkentéssel együtt lehetséges. Az adóból az állam a különbözõ kiadásokat fedezi. Ezért meg kell nézni, hogy mik azok a területek, ahol túl sokat költ az állami költségvetés és ott kell csökkenteni. Célkeresztben a közszféra Három területen célszerû az alaposabb vizsgálódás, és mindhárom terület összefügg a közszférával. Az elsõ az adócsökkentés, vagy az adórendszer egyszerûsítése, a második a bürokrácia csökkentése és a közigazgatás hatékonyabbá tétele, hatékony kor- 14

9 mányzás bevezetése, a harmadik pedig a korrupció visszaszorítása. Azt gondolom, hogy ezek a rövidtávú feladatok. 1. Az adócsökkentésnek azért van értelme, mert munkahelyteremtést és a vállalkozások élénkítését kell középtávon szolgálnia, hosszabb távon pedig az ország kibontakozását, egyértelmûen az oktatási rendszer hatékonysága és a kutatás-fejlesztések növelése révén. Tehát Magyarországnak mondjuk, tíz éves távlatban csak akkor van esélye, ha okos emberek fognak dolgozni a közigazgatásban, a közalkalmazotti szférában, a vállalkozásokban, és erõteljesebb támogatást kap a kutatás-fejlesztés. Ezek a kitörési lehetõségek. 2. A második terület a bürokrácia-csökkentés. A politika az elmúlt esztendõkben szétzúzta a magyar bürokrácia intézményi rendszerét. A politikusok saját hozzátartozóikat, barátaikat, ismerõseiket ültették a különbözõ intézményekbe, általában azok élére, de ezek a változások sokszor egészen mély szintre lementek. Ez is óriási károkat okozott az intézményrendszerben, a közalkalmazotti, a közigazgatási rendszerben. De ennél talán még nagyobb károkat okoz a célok és a kilátások bizonytalansága. Nem tudja az intézményrendszer, hogy az ország fejlõdésének mi az iránya. Csak a saját területemrõl mondok példát. Egyik évben adót emelünk, a másik évben adót csökkentünk, a harmadik évben új adókat vezetünk be, a negyedik évben összevonjuk a régi adókat, ráadásul ugyanazzal az adónemmel, most már az áfával óta hányadik kísérlet zajlik már? 2003-ban emelték az áfát, 2004-ben csökkentették, utána megint emelték, aztán most átrendezték. Egy normális közigazgatásnak ehhez egyszerûen nem lehet alkalmazkodnia. A kormányzás bizonytalansága, a kilátások bizonytalansága és a közigazgatási szféra politikai meghatározottsága rendkívül nehéz helyzetet teremt. Én nem vagyok bürokrácia-szakértõ, de úgy gondolom, hogy a közalkalmazotti, közigazgatási szféra tele van tisztességes, jól dolgozó, értelmes, hozzáértõ emberekkel. Probléma az irányítással van, tehát ezt függetleníteni kell a politikától. Világos célokat, feladatokat kell meghatározni a közszféra számára. Erre a szférára lehetne építeni egy hatékony közigazgatás kialakítását, ahol sokkal egyszerûbben, sokkal olcsóbban és sokkal hatékonyabban lehetne szolgálni a jelenlegi feladatok ellátását. Úgy gondolom, ha a tennivalókat egyszerûbben lehetne megoldani, akkor új feladatokat is kaphatna. A probléma az, hogy mindig újabb feladatokat adunk vagy adnak a közigazgatásnak, én is benne voltam és ehhez forrásokat nem, és nem egyszerûsödnek az eljárások, hanem a különbözõ elvárások miatt egyre bonyolultabbak lesznek. Tehát ezen a területen rendet kell csinálni, mert egyrészt sokat költünk rá, másrészt nem megfelelõ hatékonysággal mûködik. 3. A harmadik terület a korrupció visszaszorítása. A korrupciós listán, ugyanúgy, mint a versenyképességi listán Magyarország folyamatosan lefelé csúszik. Azt hiszem, egyértelmû a megítélés, hogy a korrupció gyors ütemben növekszik Magyarországon. Mindent áthat az állami pénzek elköltése területén, de nem csak az állami pénzeknél. Elsõsorban a közbeszerzési eljárások bonyolultsága, vagy nem 15

10 megfelelõ elõírása miatt alakult így, de számtalan más oka van ennek a helyzetnek. Nem mondom, hogy könnyû rendet teremteni ebben az ügyben, de világos elõírásokkal, egyszerû eljárásokkal és tisztességes példamutatással lehet csökkenteni a korrupció szintjét. A különbözõ tanácsok, meg újabb korrupciót lehetõvé tevõ nem tudom milyen testületek, bizottságok létrehozása helyett Magyarországnak azt kellene kutatnia, hogyan, milyen jogszabály-változtatásokkal és milyen rendszerekkel lehetne csökkenteni a korrupciót. Ez az a három fõ terület, ahol Magyarországnak lépnie kellene. Azt gondolom, hogy az ezekben elõre lépésnek, ha nem is teljesen automatikus következménye, de velejárója lehet a pénzügyi egyensúly javulása. Tehát ha nõ az ország versenyképessége, ha növelhetjük az exportot, több lesz a vállalkozók bevétele, több lesz a foglalkoztatott, több adót fognak fizetni és nem a költségvetési kiadások állandó csökkentésével kell megpróbálni helyreállítani az egyensúlyt, hanem a gazdaság dinamizálásával és az adóbevétel növelésével. Tudom, a probléma nem ilyen egyszerû. De engedjék meg, hogy most ne menjek bele abba a tízezer lépésbe, vagy nem tudom mennyibe, amit ezen a területen meg kellene tenni, mert egyrészt én sem értek mindegyikhez, de azt gondolom, hogy ehhez hatékony kormányzás kell. Meg az önökben, közszolgálati alkalmazottakban meglévõ ötletek, energiák, ismeretek felszínre hozatala, nyílt párbeszéd, ahol hallgatnak arra, hogy adóhivatali szakemberek sokkal jobban tudják csinálni az adórendszert, mint én. A feladataikat, szakmájukat értõ és szeretõ emberekben lévõ energiákat kéne felszínre hozni. Ehhez nyíltság kell, tisztességes szándékok kellenek és párbeszéd kell. Azt gondolom, hogy a politikai válságból is ki kellene jönnie Magyarországnak. Nem jó, hogy a politikai pártok nem beszélnek egymással és egymásra mutogatnak. De az még rosszabb, hogy a társadalomban teljes egészében hiányzik ez a párbeszéd. A 386 parlamenti képviselõ dönti el, hogy mi történik ebben az országban, függetlenül attól, hogy mit gondolnak az emberek. Egyébként a 386- nak a fele is bõven elegendõ lenne, de ezeknek kötelessége lenne a társadalomban kialakult nézetek, gondolatok elfogadása, meghallgatása, befolyásolása. Összességében meggyõzõdésem, hogy ki lehet hozni Magyarországot a gazdasági válságból. Szakértelem, tisztesség és társadalmi támogatottság kell hozzá. Ha ez egyszer kialakul Magyarországon, akkor azt gondolom, hogy szép jövõ elé nézhetünk. Az adócsökkentéssel, a gazdaság átalakításával szerintem egy éven belül lehet olyan eredményeket elérni, hogy a pénzügyi helyzetünk lényegesen javul, elindulunk kifelé a pénzügyi válságból. Három-négy év alatt a magyar gazdaságot a korábbi növekedési pályára lehet állítani. Tehát évi 3-5 %-os gazdasági növekedést Magyarország ezzel el tud érni és akkor kerülünk abba a helyzetbe, hogy az euró bevezetésérõl álmodozhatunk újra. A feladat nem lehetetlen, noha rendkívül nehéz, politikailag különösen nagyon nehéz. Technikailag azt gondolom, hogy sok mindent meg lehetne csinálni viszonylag egyszerûen, csak ehhez nincs meg a társadalmi megértés, a társadalmi és politikai támogatottság. 16

11 Tehát inkább az a probléma, hogy a politikai félelem dominálja a gazdaságot. Nem gondolom, hogy Bajnai Gordon nálam kevésbé tudja, mit kell csinálni. Az a probléma, hogy erõs politikai beágyazottságban mûködnek ezek a rendszerek és determinált politikai célokat követnek. Én Veres Jánossal is egész jól el tudtam beszélgetni négyszemközt. Neki is elmondtam, hogy szerintem mit kellene csinálni. Azt felelte, hogy igen, õ érti ezt, csak ezt nem lehet megcsinálni, mert az õ szavazóik ezt nem fogadják el. Tehát gyakorlatilag az elmúlt éveket a szavazatvásárlás törekvése jellemezte. A gazdaságirányítást is a szavazatvásárlás és a különbözõ szavazó rétegek megszerzése irányította. Így rendkívül nehéz gazdaságot építeni. Amikor a politikai érdekek felülírják a gazdasági érdekeket, akkor következik be, hogy a gazdaság lefelé tart. Lehet, hogy a választásokat megnyeri egy párt, de közben a gazdaság tönkremegy. És ez a pártok szempontjából is rövidtávú szemlélet. A szocialista párt népszerûség-vesztése is mutatja, hogy nem lehet hosszú távon olyan politikát folytatni, amelyben csak a rövid távú szavazat-maximalizálás a fõ cél. Ugyanígy nem lehet olyan gazdaságpolitikát folytatni, amelyben csak a költségvetés egyensúlyba hozatala a fõ cél. Alapvetõen én optimista vagyok. Úgy gondolom, hogy az országban meglévõ szürkeállományra, az emberek jó szándékára, a munkához való tisztes hozzáállására lehet építeni. Ha kialakul egy közpárbeszéd, egy tisztességes gazdaságpolitika, amiben meg lehet bízni, akkor Magyarországot ki lehet hozni a gazdasági válságból. Vélemények, kérdések A Járai Zsigmond elõadását követõ párbeszéd során a levezetõ elnöki tisztet betöltõ Fehér József kiemelte: nagyon sokféle szakmai összefüggést bemutató elemzését hallhattuk a válságnak. Azt mondta Elnök úr, hogy nem olyan túl nehéz megoldani ezt a gazdasági válságot. Három dolog kell hozzá: szakértelem, tisztesség és társadalmi támogatottság. A közszolgálatban biztos, hogy van szakértelem, a tisztesség nyilván nem megkérdõjelezhetõ és a társadalmi támogatottság sem. Itt 680 ezer közszolgálati munkavállaló véleményvezetõ, vagy véleményformálója a társadalomnak. Azt hiszem, hogy ezeket talán másoknak is a figyelmébe ajánlhatjuk. Az önkormányzati megszorításokról az a benyomásom, hogy valóban tönkre fogják tenni, vagy már tönkretették az önkormányzatokat. Ha ilyen feladatai vannak az önkormányzatnak és ilyen bonyolult a rendszer, akkor nem lehet belõle pénzt kivonni. Lehet, hogy lehetne pénzt kivonni, csak akkor más rendszerek tartoznak hozzá: egyszerûbb feladatok, egyszerûbb bürokrácia, ami kevesebbe kerül. Tehát ez így egy értelmetlen rendszer, mert megtartunk mindent úgy, ahogy van. Szerintem az önkormányzati rendszerben egy óriási fordulatra lenne szükség: a káosz megszüntetésére, egy jó rendszer kialakítására és utána azt lehetne finanszírozni. Lehet, hogy kevesebbõl, lehet, hogy többõl, nem tudom mennyi- 17

12 bõl, el kell dönteni, hogy milyen feladatokat adunk egy önkormányzatnak. Utána ezeknek a feladatoknak a legegyszerûbb ellátásához milyen rendszerek tartoznak, milyen jogrend, intézményi rendszer, stb. és ehhez mennyi finanszírozás tartozik. De így, hogy a feladat megmarad, sõt újabb feladatok keletkeznek, így bajosan rendezhetõ a helyzet. Megjegyzem, az államban is ez történik. A Költségvetési Tanács pl. egy újabb feladat, egy újabb intézmény, újabb Audikat vesznek ötven embernek, és ugyanabból a meglévõ adónkból fogják finanszírozni. Az elmúlt esztendõkben legalább öt vagy tíz ilyen újabb állami intézményt létrehoztak, újabb állami feladatokat, önkormányzati feladatokat adtak. Ilyen volt a gázár-támogatástól kezdve sok egyéb ügy, pénzt meg nem adnak hozzá. Az a baj, hogy így egyre duzzad a bürokrácia, vagy duzzad az adminisztráció és egyre rosszabb helyzetbe kerül a gazdaság. 18 Gyülekezõ a közszolgálati demonstrációra