Aglobalizáció komplex folyamat,

Átírás

1 A globalizáció kialakulásáról, természetérõl, hatásairól Aglobalizáció komplex folyamat, a társadalmi formáció valamennyi elemét érinti, s mélyreható átalakulás hordozója a társadalom fejlõdésének és mûködésének valamennyi szférájában. Az információs és kommunikációs technikák forradalmán és a tudásalapú társadalmon nyugszik, szerkezetét a posztindusztriális társadalom keretei jellemzik. Vitatható, mennyire posztkapitalista és posztnemzeti, de kétségtelen, hogy mind a társadalmi viszonyokban, mind a nemzetállam mint alapvetõ integrációs keret jövõjét illetõen új kihívások hordozója. A minõségileg új jelenségek, vagy a korábbi folyamatok jellegének és tartalmának minõségi változásai átalakulássá adódnak össze, s a fordulatok a legtöbb vonatkozásban az 1960 Cikkünk a szerzõ A globalizáció természetérõl és hatásairól címû nagyobb munkája alapján készült. E mû összefoglalja a globális átalakulás eredetének jellemzõit, kitérve az integrációs folyamat belsõ szerkezetére is. Emellett megvonja a globalizációból származó gazdasági elõnyök-hátrányok mérlegét, a teljesítmény, a jóléti hatások és az egyenlõtlenségek terén. Az írás teljes terjedelmében ban jelent meg Szombathelyen, a Társadalomtudományok és Európa-tanulmányok Intézete ISIS Füzetek címû sorozatában. Luciano Benetton 1936-ban szegény olasz családban született. Apja sikertelenül próbált teherfuvarozással pénzre szert tenni Etiópiában. Kis vállalkozást nyitott Trevisóban, ahol kerékpárokat adott bérbe ben meghalt, amikor Luciano, a legidõsebb fiú még tízesztendõs sem volt. A gyermek még iskolás évei elõtt elkezdett dolgozni, a pályaudvaron újságot árult, és az elemi iskola után abbahagyta tanulmányait. Teljes munkaidõben eladóként dolgozott egy ruhaboltban. Megtakarított pénzébõl 200 dollárért vett egy kötõgépet, amin húga, Giuliana napi munkája után esténként kötött kabátokat készített. Az édesanyjuk állította össze és vasalta a kabátkákat. Az 1950-es évek közepére elkészült a 20 darabos elsõ kollekció sárga, zöld és halványkék árnyalatban. Luciano házról házra járt, és az áruházban végzett napi munkája után árusította kollekcióját. Giuliana jó ízlése és szorgalma, valamint Luciano fáradhatatlansága és vállalkozói érzéke sikerhez vezetett: a termékek lassanként befutottak, és a testvérpár teljes munkaidõben saját vállalkozásában kezdett dolgozni. Új gépeket vettek, és fiatal lányokat alkalmaztak ban egy bérelt raktárépületben rendezték be üzemüket, és 36 színárnyalatban készítettek kötött kabátokat. A boltok kezdték vásárolni a termékeiket, és az üzlet fokozatosan bõvült ben egy idegen, Piero Marchiorello kopogtatott az ajtajukon, és felajánlotta, hogy nyitna egy üzletet, ahol csak a családi üzem Très Jolie márkajelzésû termékeit árusítaná. A következõ évben Luciano új üzemet nyitott Ponzanóban. Két fivérével, Gilbertóval és Carlóval az üzleti tevékenység különbözõ területeiért felelt, Giuliana pedig a dizájnt irányította. A közeli falvakban üzemeket vásároltak, de alkalmazottaiknak kevesebb mint harmada dolgozott üzemeikben. Benettonék jobban kedvelték a decentralizált termelési rendszert, és az általuk foglalkoztatottak kétharmada alvállalkozó volt. A család nevét választották új márkanévként, és az egyesített színskálát logóként. Ezek az évek voltak az olasz gazdaság legvirágzóbb évei, és az olasz dizájn és öltözködési divat ekkor hódította meg a világot ben Benettonék áruházat nyitottak az elegáns Cortina d Ampezzóban, azután Padovában. Az 1970-es évek elején már 800 üzletük volt Olaszországban ben megnyitották elsõ külföldi áruházukat Párizsban, és három-négy éven belül már száz üzletük volt Franciaországban, Németországban és Belgiumban. Az 1970-es évek közepének nehézségei után a terjeszkedés folytatódott, és 1979-re már Franciaországban 280, Németországban 250, Nagy-Britanniában 100, Hollandiában és Belgiumban egyaránt üzletük volt, Európa-szerte összesen 1700 bolt ben megnyitották elsõ üzletüket New Yorkban, s a következõ évtizedben meghódították Amerikát is. Tíz év múltán a Benettonnak már 2700 üzlete volt, többek között Kelet-Európában, Japánban és Latin-Amerikában is. A Benetton-birodalom a holding révén számos más üzletágban épített ki érdekeltséget (például birka- és szarvasmarha-tenyésztõ telepekben Argentínában, egy szupermarket-hálózatban, az autópályák mellé települt Autogrill étteremláncban, olívaolaj-elõállító vállalatokban, szállodákban és sok más üzletágban). Benetton-reklám Forrás: Berend T. I.: Európa gazdasága a 20. században. Bp., MTA TTI História Alapítvány,

2 1980-as évek közötti idõszaktól jelentkeznek markánsan. Ez minõségi fordulat és nagy átalakulás az emberiség történetében es évek: globális átalakulás és integráció A globális integráció végsõ kifejletében egyre több szállal kapcsolja össze a világ országait és társadalmait, s összes torzulásával és hiányosságával együtt az emberiség globális közösségbe való szervezõdését valósítja meg. A globális integráció azt jelenti, hogy a kölcsönös függésen keresztül az adott országok fejlõdése, egyensúlyviszonyai, gazdasági stabilitása és teljesítménye a közösségi partnerkapcsolatoktól válik meghatározottá. A folyamat regionális intézményekbe szervezõdik, de globálisan is egyre nagyobb számú intézmény szolgálja. A világgazdaság önálló organikus rendszer, amely az utóbbi évtizedek globalizációjával egyre inkább mint integrálódó struktúra fogható fel. Az integráció tehát a rendszer egyes elemei közötti olyan együttmûködés, amelyben a rendszer stabilitása és belsõ egyensúlya fennmarad vagy éppen az által valósul meg. Az integráció végsõ soron javítja a fõbb szereplõk teljesítményét és versenyképességét, stabilizálja gazdaságát, valamint társadalmi és politikai viszonyait. Globális szinten ugyanakkor erõteljes differenciáló folyamatok kapcsolódnak hozzá, amelyek ellene hatnak és rontják a teljesítmények hatékonyságát és stabilitását. A globális integrációs folyamatok a II. világháborút követõen bontakoztak ki markánsan, de a szorosan vett globalizáció, az integrált globális közösség kialakulása az 1970-es évektõl vált egyértelmûvé. A minõségi változásokat az 1970-es évektõl azzal jelezhetjük, hogy a háború utáni 25 év negatív integrációs folyamatai után a pozitív integráció válik jellemzõvé. Nemcsak az történik, hogy a kereskedelmi akadályok leépítését (liberalizálás és dereguláció) aktív integrációs intézményépítés váltja fel, hanem az integrációs folyamatok tartalma is minõségileg változik. Az 1970-es évektõl mind globálisan, mind 1. táblázat A legjelentõsebb transznacionális kiskereskedelmi üzleti csoportok (2008) A társaság neve Bázisország regionálisan felgyorsul a tõkekivitel, ami erõteljes tõke- és termelési, valamint tõkepiaci integrációval jár együtt. Az integrációs folyamatok mindinkább intenzívvé válnak és kiterjednek a gazdaság valamennyi szférájára. Transznacionális társaságok Külföldi értékesítés (milliárd USD) Fogadó országok száma Wal-Mart USA 109,6 50 Carrefour Franciaország 102,2 35 Ahold Hollandia 57,7 18 Lidl&Schwarz Németország 44,8 25 Metro Németország 43,2 32 Auchan Franciaország 37,3 12 Delhaize Belgium 24,6 10 TESCO Anglia 24,0 14 Aldi Németország 22,7 18 Tengelmann Németország 22,1 15 IKEA Svédország 21,2 54 Rewe Németország 20,0 14 Intermarche Franciaország 19,7 8 Casino Franciaország 19,3 19 Pinault Franciaország 18,5 46 Ito Yokado Japán 14,0* 14 IGA** USA 12,0 44 * Jenbõl átszámítva; ** Üzleti hálózati szövetség Forrás: Simai Mihály:Transznacionális vállalati stratégiák és multilateralizmus. Bp., A világ legnagyobb kiskereskedelmi lánca az amerikai Wal-Mart. A Dow Jones-mutató egyik összetevõje A globalizáció legfontosabb szereplõi a transznacionális társaságok (angolul: TNC) ben mintegy 78 ezer transznacionális vállalatot tartottak számon, amelyek összesen 780 ezer vállalkozást birtokoltak. Ezek a vállalatok 25 billió dollár értékû árut és szolgáltatást állítottak elõ, ez a globális GDP vagyis a világon elõállított össztermék 52%-ának felelt meg. Tõkeállományuk meghaladta a világ-gdp értékét, termelésük elérte a világexport kétszeresét. Foglalkoztatottjaik száma mintegy 73 millió fõ volt. A TNC-k globálisan szervezik termelésüket, tulajdonuk és menedzsmentjük transznacionális. A becslések szerint ma már a világtermelés 20-30%-át adják, míg a világkereskedelemnek 70%-a valamilyen módon hozzájuk kapcsolódik (1. táblázat). A jelenlegi világgazdaságban a K+F (kutatás és fejlesztés) tevékenységeket és az innovációt (újítást) gyakorlatilag monopolizálják. A világ technológiakereskedelmének 80%-át ellenõrzik, s ez különösen vonatkozik a magán K+F-tevékenységek cseréjére. Az új gyártáseljárások (technológiák) cseréjének több mint 90%-a a becslések szerint magukon a TNC-ken belül zajlik. A modern kommunikációs technikák lehetõvé teszik számukra a források világméretû ide-oda telepítését és a hatékonyság világméretekben való maximalizálását. Kifejlõdtek a világméretû vállalati infrastruktúrák, mûholdas vállalati kommunikációs rendszerek vagy termelésszervezési módszerek. A globális termelés és vállalkozások rendszerében a TNC-k mellett nagy szerepük van a bedolgozó kis és közepes vállalatoknak, bankoknak és más szolgáltató intézményeknek között a világban az állami határokon átnyúló (transznacionális) vállalati hálózatok jöttek létre. Globális pénzügyek A kapcsolatok kiterjedtsége és intenzitása robbanásszerûen nõtt a pénzügyi szférában is. Miközben a Globalization Reader évi adatai szerint a világkereskedelem gyorsabban nõ, mint a világ összterméke (GDP), a külföldi közvetlen beruházások túlszárnyalták a hazai beruházásokat, a nemzetközi valutatranzakciók exponenciálisan nõnek. A globális integrációnak az utóbbi negyven évben ez az egyik legfontosabb jellemzõje és összetevõje. 11

3 A nemzetközi tõke- és valutapiacok forgalma azonban nemcsak csillagászati mértékû növekedést mutatott, hanem fokozatosan átalakította a nemzetközi együttmûködés feltételeit és szerkezetét is. Korábban a valutapiaci forgalom túlnyomó része a világkereskedelemhez kapcsolódott. J. A. Scholte szerint: Számos mutató a pénzügyi eszközök növekvõ áruvá válását jelzi. Például a külföldi valutaügyletek, aminek az 1970-es évek elején a»reál«termékek forgalma 90%-át tette ki, az 1990-es évek végére aránya 2% körülire esett vissza. Az 1970-es években a portfólió tõke világmozgása nagyjából megegyezett a külföldi közvetlen tõkebefektetések globális áramlásával. Az 1990-es évekre ezek a pénzügyi ügyletek háromszorosan haladták meg a külföldi közvetlen beruházásokat. Az 1970-es évek végére a külföldi valutaforgalom a világkereskedelemnek több mint 10-szeresét, 1995-re pedig már 60-szorosát tette ki. A valutatartalékok a kereskedelmi és pénzügyi stabilitást szolgálták, s azokat akkor tartották elegendõ mértékûnek, ha az ország 3-4 havi importját lefedték. Mára, s ez is az utóbbi negyven esztendõ eredménye, az országok összes hivatalos valutatartaléka alig fedezi ezeknek a piacoknak az egynapi forgalmát. A nemzetközi magánpénzügyeknek nemcsak az intenzitása, hanem az 1970-es évek óta a kiterjedtsége is gyorsan nõtt. A 2007-tõl kibontakozó ingatlanpiaci válság jól mutatja, hogy a pénzpiac egy kis része az egész világgazdaságra tud zavaró hatással lenni, s milyen súlyos következményekkel járhat. A globális integráció legnagyobb gyengesége és hiányossága intézményi-szabályozási kereteinek fejletlenségében van. Nem kétséges ugyanis és ez az utóbbi évtizedben mind gyakrabban elhangzik, hogy a globalizáció hatékony szabályozást és demokratikus ellenõrzést igényelne. S nem csak arról van szó, hogy a piacok normális mûködéséhez megfelelõ jogi és intézményi keretekre, valamint stabil és mûködõ demokráciára van szükség. A legfõbb deficit a többszintû kormányzás globális szintjének gyengesége. Wolf Martin 2004-ben így fogalmazta ezt meg: A jó piacoknak jó kormányokra van szükségük, amelyek védik LEXIKON Világbank (World Bank Group): Washingtonban székelõ, öt nemzetközi intézménybõl álló bankcsoport, amelyet december 27-én, a Bretton Woods-i egyezmények aláírása után hoztak létre. Az Egyesült Nemzetek évi Monetáris és Finan- A Világbank és a Valutaalap tevékenysége nem vált ki elégedettséget. A Világbank ellen tüntetõk Jakartában szírozási Konferenciáját (Bretton Woods-i konferencia) a II. világháború végén rendezték meg, ötlete a nyitott piacok eszméjébõl eredt. Az itt megkötött egyezmények alapján jött létre a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (IBRD, International Bank for Reconstruction and Development), az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT, General Agreement on Tariffs and Trade, ma mûködõ jogutódja a WTO, World Trade Organization, Világkereskedelmi Világszervezet), valamint a Nemzetközi Valutaalap (IMF, International Monetary Fund). A Világbank néven ismert intézmény egyik fõ oszlopa az IBRD, amelyet a háború utáni újjáépítés segítésére hoztak létre: feladata hosszú távú kölcsönök nyújtása volt, hogy elõsegítsék a politikai helyzet és a béke stabilizálódását, a legszegényebb országok fejlesztését. A GATT-egyezményt aláíró államok kötelezték magukat arra, hogy a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt rögzítõ megállapodások érvényét kiterjesztik más országokra is, hogy csökkentik a vámokat, nem alkalmaznak kvótákat, a meglévõ korlátokat eltörlik. Valutaalap (International Monetary Fund, IMF): A Bretton Woods-i rendszerben az IMF egy állandó nemzetközi szervezet szerepét kapta. Feladata az volt, hogy szabályozza a valuták közti átváltási arányokat, és adott esetben segítséget nyújtson a fizetési nehézségekkel küzdõ országoknak. A tagok meghatározott kvóta (gazdasági súlyuk) szerint járulnak hozzá az alaphoz, és a szervezettõl kölcsönöket vehetnek fel adósságaik törlesztéséhez. Jelenleg 187 tagországa van. Európai Központi Bank (European Central Bank): 1998-ban az Európai Unióról szóló szerzõdés keretében hozták létre, székhelye Frankfurtban (Németország) van. Feladata, hogy irányítsa az EU egységes valutáját, az eurót, és õrködjék az árstabilitás felett. Az EKB feladata továbbá az unió gazdasági és monetáris politikájának megtervezése és végrehajtása. Az Európai Központi Bank tevékenységét a Központi Bankok Európai Rendszerével (a 27 uniós tagállam jegybankjaival) együttmûködésben fejti ki. Az eurót mindeddig azonban csak 16 tagország vezette be, ez az úgynevezett euróövezet, jegybankjaik pedig az Európai Központi Bankkal együtt az úgynevezett eurórendszert alkotják. az egyéni jogokat, különösen a tulajdonosi jogokat és keretet adnak a gazdasági tevékenységhez. A globalizáció kibontakozása nem csökkenti az állam fontosságát. A hiányt csak részben lehet nemzeti vagy regionális keretekkel pótolni. Az európai integrációt különleges nyugat-európai kísérletnek tekinthetjük a globalizáció következményeinek leküzdése érdekében írja H. Wallace. Évek óta viták folynak a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és más nemzetközi szervezetek politikájáról és reformjáról. A hatékonysági és demokráciadeficit ebben a dimenzióban rendkívül súlyos. Bogár László szerint: A világot napjainkban a legnagyobb multinacionális társaságok rejtett struktúráira épülõ fõhatalom igazgatja. Hogy beszélhetünk-e valóságos és komplex fõhatalomról, ez vita tárgyát képezheti, de kétségtelenül hiányoznak a globalizációs folyamat szabályozásának hatékony intézményei és demokratikus ellenõrzésének keretei. Ez utóbbira 12

4 egyelõre csak a civil társadalom szintjén történtek ígéretes lépések. Globalizáció és egyenlõtlenségek A globális piac perifériáján élõk az egyenlõtlen fejlõdés minden negatívumát megtapasztalják. Külföldi cégeknek fillérekért varró nõk Mexikóban A globális integráció szembeötlõ velejárója, mondhatni torzulása, hogy az egyenlõtlenségek drámai növekedésével járt együtt. A globalizációval kapcsolatosan tapasztalható egyenlõtlenségek sokirányúak. 1. Az elmúlt évtizedekben viszonylag erõteljes eltolódás következett be a tõke- és a munkajövedelmek viszonyában. A globalizáció elsõsorban a tõkejövedelmeknek kedvezett. A kapitalisták ritkán jártak ilyen jól. Amerikában, Japánban és az eurózónában a profitok a GDP százalékában minden idõk legmagasabb szintjére vagy annak közelébe jutottak állította a The Economist 2006 szeptemberében. Az elmúlt évtizedekben a menedzserjövedelmek látványos növekedését tapasztalhattuk. Az Egyesült Államokban, miközben a reálbérek jelentõsen elmaradtak a termelékenység növekedése mögött, addig az amerikai legfelsõ menedzsereknek a fizetése az elmúlt 20 évben 40-szeresére, az elmúlt 40 évben pedig 110-szeresére nõtt. A globális járadékoknak mindenekelõtt az innovációs, tehát az új technikákért és új termékekért kifizetett járadékoknak a fõ haszonélvezõi a transznacionális cégek. Ma a világközvélemény ennek alapján e társaságokat a társadalmi igazságtalanságok legfõbb okozóinak tekinti. A munkabérköltség különbségei jelentik a TNC-k különprofitjának egyik forrását. Az OECD-országokban azonban ma már csak a termelési költségeknek 5-10%-át teszik ki, s fõként a textil- és elektronikai iparban számítanak. Az 1970-es években az arányuk még 25% volt. A globális optimalizáció jelentõs költségmegtakarításai egyre inkább a fejlesztésbõl vagy az olcsóbb finanszírozásból és szolgáltatásokból származnak. A TNC-k a hatalmas különprofitjaik, a globális járadékaik mellett a munkásaikat is jobban képesek megfizetni. 2. Az országokon belüli társadalmi egyenlõtlenségek növekedése. Ez az osztályok közötti jövedelemviszonyok változásán túl jelentheti a nemek, etnikai és vallási csoportok, valamint regionális különbségek (például város és falu vagy földrajzi régiók közötti viszonyok) eltolódását. Ebben a vonatkozásban a globalizációval való összefüggések már sokkal inkább bizonytalanok. A globalizáció közvetlen kihívás a nemzeti jóléti államokkal szemben, s a kormányok lehetõségei a szociális egyenlõtlenségek csökkentésére szûkültek. Azok a társadalmi mozgalmak vagy politikai erõk (például a szakszervezetek), amelyek a társadalmi egyenlõség érdekében korábban a nemzeti tõkével szemben sikerrel léptek fel, az utóbbi idõszakban meggyengültek, s a transznacionális vállalatokkal szemben az esélyeik már lényegesen rosszabbak. A kelet-európai átalakulással összefüggésben a globalizációs hatásokat A Microsoft terjeszkedése Indiában. Bill Gates indiai vezetõkkel tárgyal, 2005 számos kutatás vizsgálta. Scholte szerint: Szerte Közép- és Kelet- Európában, valamint a korábbi Szovjetunióban, az 1990-es években a globális kapitalizmushoz való új kapcsolódásból eredõ jelentõs anyagi nyereségekhez egy korlátozott kör jutott, míg a társadalom többségének az életszínvonala rosszabbodott. A problémát a magyar társadalom elmúlt 15 évben történt globális integrációja kapcsán Bogár László különösen drámaian mutatja be: Kialakul a globalitás»lokális társadalma«, az az elit, amely a felsõ 5%-ot reprezentálja, de az erõforrások 30-35%-a felett rendelkezik. A másik póluson kialakul ennek»negatív lenyomata«, a történelembõl kiesettek roncs- vagy törmeléktársadalma, amelynek aránya kb %, ám többnyire csupán az erõforrások 5-8%-át birtokolja. A kettõ közé szorulva található az a rendkívül heterogén középtársadalom, amely részben azért folytat önkizsákmányoló küzdelmet, hogy felkapaszkodjon a globalitás lokális elitjébe, részben pedig azért, hogy a roncstársadalomba való lecsúszástól valahogy megmeneküljön. A becslések szerint a mélyszegénység a társadalom 10-15%-át érinti. Az igazán izgalmas kérdés az lenne, mekkora annak a nemzeti tõkének, vállalkozóknak, értelmiségnek vagy gárdának az aránya, akinek érdeke, s akik képesek és elszántak olyan reformokra, amelyekkel Magyarország sikerrel tud integrálódni a globalizálódó világba. A globalizáció számos országban bizonyíthatóan járult hozzá a belsõ regionális különbségek növekedéséhez is. A nagy belsõ egyenlõtlenségek különösen jellemzik a fejlõdõ országokat. Az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programjában 73 ország adatait elemezték. Ebbõl a becslések szerint 53 országban, amelyek a világ népességének 80%-át adják, a belsõ jövedelemkülönbségek növekedtek. Mindössze 9 országban csökkentek (ez a 9 ország a világ lakosságának 4%-át teszi csak ki). Kína látványos ipari fejlõdése elsõsorban a keleti tengerparti régiókra jut, míg a belsõ tartományok nagyrészt kimaradnak a folyamatból. Indiában a nyugati országokból kiközvetített szol- 13

5 14 A globalizáció révén Kína és India egyre nagyobb szerepet tölt be a világgazdaságban. A Nanking út esti fényei Sanghajban gáltatások Bangalore környékére koncentrálódnak, míg más államok fejlõdését ez alig érinti. A becslések szerint Indiában meghaladja a 100 milliót azoknak a száma, akik a fejlett országokra jellemzõ jövedelmekkel rendelkeznek. Az elmúlt években Kína és India városi és falusi lakosságának jövedelemkülönbsége hatalmas mértékben (csak 1988 és 1993 között 70%-kal) növekedett. Az ilyen tendenciákra a fejlett országokból is számos példát lehetne hozni. 3. Országok közötti egyenlõtlenségek. A globalizáció különösen a fejletlenebb országokat fenyegeti, de a termelés és a munkahelyek delokalizációja a legfejlettebb gazdaságok nagy részét az elmúlt évtizedekben meglehetõsen negatívan érintette. A Világbank 2002-es adatai szerint 1820-ban a világ leggazdagabb országának egy fõre esõ jövedelme négy és félszerese volt a legszegényebbéhez képest. Ez az arány 1913-ra 15:1-hez, 1950-re 26:1-hez, 1973-ra 42:1-hez és 2000-re 71:1-hez változott. A egy fõre esõ globális jövedelmek 1960 és az 1990-es évek között mintegy megháromszorozódtak. Ugyanakkor mintegy száz országban az 1980-as évek óta csökkentek. 4. A viszonylagos különbségek növekedése nem zárja ki, hogy abszolút értelemben a szegénység a globalizáció következtében csökkent. Egyes számítások szerint 1980 és 1990 között a globalizáció által generált gazdasági növekedés jóvoltából 1,4 milliárd ember került ki az abszolút szegénység állapotából. A világszegénységnek nem a globalizáció a fõ oka, inkább azok szegényednek, akik kimaradnak belõle (azok a régiók, amelyeket elkerülik a külföldi befektetõk.) 5. A globalizáció az elmúlt évtizedekben radikálisan átrendezte egyes régiók világgazdasági pozícióit (Délkelet- Ázsia), s Kína vagy India egyre inkább mint globális hatalmak jelennek meg. A centrum és periféria vagy az Észak és Dél viszonya újraértékelõdik, az erõviszonyok folyamatosan átrendezõdnek után Amerika maradt az egyetlen globális szuperhatalom, de ez néhány évtized alatt drasztikusan megváltozhat ben piaci árfolyamon Kína GDP-je 20%-a volt az Egyesült Államokénak. Goldman Sachs becslései szerint 2040-re Kína felzárkózik az Egyesült Államokhoz, s India GDP-je is eléri az amerikai szint 40%-át. A Triádhoz (USA, EU, Japán) hamarosan Kína is csatlakozhat, s a következõ évtizedekben az ilyen országok száma növekedhet (BRICs Brazil, Russia, India, China, azaz Brazília, Oroszország, India, Kína). A hatalmas és növekvõ jövedelemkülönbségek destabilizálják a világot, s általános az egyetértés, hogy szerepük van a nemzetközi feszültségek kialakulásában és a terrorizmus növekedésében. A társadalmak és az államok nagyrészt tehetetlenek a növekvõ fegyver-, drogvagy emberkereskedelemmel, a maffia határokon keresztüli szervezõdésével vagy az illegális bevándorlás nyomásával szemben. Az emberek az AIDS terjedéséért, a környezet fenyegetõ romlásáért, a véres lokális háborúkért vagy az éhezésért a globalizációt teszik felelõssé. Az agresszív nacionalizmus, az intoleráns vallási fundamentalizmus, az etnikai szembenállás, az idegengyûlölet vagy a demagóg populizmus nyugtalanító mértékben terjed, s kap tömeges támogatást nemcsak a fejletlen világban, hanem a fejlett világ fellegváraiban (USA, Belgium, Hollandia vagy Franciaország) is. Közép-Európában ezek a jelenségek éppen az utóbbi években erõsödnek fel. A globalizációs hatásokkal kapcsolatos árnyaltabb látásnak tehát igen nagy politikai jelentõsége van. Azok a vállalatok, országok vagy szereplõk, amelyek képesek a globalizációs folyamatok fõ áramába bekapcsolódni, amelyek sikeresen alkalmazkodnak a kihívásokhoz, azok a globalizáció haszonélvezõi. A másik oldalon a kimaradók és a lemaradók nagyjából egybeesnek. A siker vagy a kudarc tényezõi sokrétûek. A globális gazdaságban való helytállás bûvös szava a legszélesebb értelemben vett versenyképesség, mégpedig a globális piacokon való versenyképesség. Amikor szembesülünk a hatalmas különbségekkel, azok gyökerét valahol a fenti tényezõkben kell keresni. A siker és a kudarc legfõbb oka tehát az alkalmazkodási képességben, a globális kihívásokra adott szerkezeti reformokban keresendõ. Az is tény, hogy ez nem csak a vállalatok vagy az országok erõfeszítésén múlik. Az egyik oldalon az egyén nagyon sokat tehet azért, hogy életkörülményeit és sorsát alakítsa, még ha ebben a társadalom segítsége (jó oktatási vagy egészségügyi rendszer) meghatározó jelentõségû is. A másik oldalon a globális keretek, intézmények, politikák, a szabályozás legalább ennyire fontosak lennének, benne nem utolsósorban a hatékony globális jóléti rendszerek (a tõkehiány, az éhezés kezelése vagy a vesztesek bizonyos kompenzálása) fokozatos kiépítésével. Valamennyi szinten tehát aktív cselekvésre lenne szükség. A globális integrációkiegyenlítõdés kettõsségének megteremtése stratégiákat, intézményeket és politikákat igényelne. Ezek egyelõre még hiányoznak. PALÁNKAI TIBOR Ajánlott irodalom Berend, T. Iván: Változások Közép- és Kelet- Európában a 20. század utolsó negyedében. Fejlesztés és Finanszírozás, MFB, sz.; Bogár László: Magyarország és a globalizáció. Bp., 2003; Friedman, T. L.: És mégis lapos a Föld. HVG Könyvek, Bp. 2006; Simai, M.: A világgazdaság a XXI. század forgatagában. Akadémiai Kiadó, Bp., 2007; Wolf, Martin: The Case for Global Market Economy. Yale University Press, New Haven, 2004.