A fürdőzés története, hagyománya Egerben

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A fürdőzés története, hagyománya Egerben"

Átírás

1 A fürdőzés törtéte, hagyománya Egerben Eger mellett megannyi forrás ered, és jó néhány vize gyógyhatású. Az egri fürdőváros több évszázados hagyománnyal rendelkezik. A kutatások kiderítették, hogy első fürdő írásos nyoma 118ból való, tehát már a 15. század derekán volt publikus fürdő Egerben. Ez volt a Balum Carthusiensum, melyet a karthauzi szerzetesek hoztak létre. A fürdőzés törtéték következő jelentős kora a török uralom idejére tehető. Az országot és a várost megszálló oszmánok körében kötelező volt a rendszeres fürdés, tisztálkodás, ezért építettek kétféle fürdőt is. Az egyik a meleg vizes, úgyvezett ilidzsa volt, mely a strand szomszédságában épült, és a régészeti feltárásoknak, valamint a felújításoknak köszönhetően ma is használatba vehető a turisták által. A fürdők másik típusa a hamam volt, mely lényegében egy gőzfürdő. Az egykori Valide pasa fürdője a vár tövében, a mai Dózsa György téren állt, jelenleg feltárás előtt áll, és remélhetőleg mihamarabb megnyitja az érdeklődők előtt a kapuit. A meleg vizes fürdő és annak gyógyhatása ismertté vált az országban és a fürdőt a törökök kiűzése után is használták a fejedelmek (pl.ii. Rákóczi Ferenc is) egészen a 19. század közepéig. Az épület feltárása a 1950es években kezdődött meg, jelenleg ma a turisták mellett az egri Markhot Ferenc kórház betegei is látogatják gyógyászati célból. Egerben a fürdőzésk nagy hagyományai vannak: A bárány uszoda hosszúhosszú évtizedek óta áll a lakosság szolgálatában, s m rég megépült a híres építés, Makovecz Imre által tervezett, Bitskey Aladár olimpikonról elvezett uszoda is. Szent József forrás: A híres egri forrás vize, közel 7000 évvel ezelőtt szivárgott be csapadék formájában a Bükkhegység kőzetrendszerébe. A város vízkészleték egy részét adó forrásvíz, egyike a legjobb összetételű hazai forrásvizekk. A Szent Józsefforrás vize m gyógyvíz ugyan, és a magyar ásványvízminősítési szabvány alapján amiatt is héz besorolni, mivel az elsősorban a pozitív ásványi anyagtartalmat nézi, m pedig azt, hogy miből van kevesebb ben, így ez a kitűnő minőségű, nátriumszegény víz ami a magas vérnyomással küzdők, s a szívbetegek számára is kedvező hezebben fér bele a hazai kategóriába. Ám mint egyes szakemberek fogalmaznak, az egri Szent Józsefforrás vize igen közel áll a világszerte híres és közkedvelt francia Perriervízhez. A kitűnő minőségű természetes forrásvíz mindezek miatt azonban továbbra is a föld mélyében szunnyad. Pontosabban: a megyei vízmű a Petőfi téri kutat karbantartotta, ahol egy állandó kifolyónál bárki szabadon vihetett a vízből. Ez a csap azután a fedett uszoda és a strandfürdő közötti területen megépült parkban létesített állandó Szent Józsefforrás díszkút működésével szűnt meg. Az ide vezetett vizet azóta is bárki szabadon viheti. 1 / 6

2 Az egri gyógyvíz A fürdőket tápláló gyógyvizek összetétele: Radonos gyógyvíz (1 liter vízben oldott alkotórészek ionokban kifejezett és mgban megadott mennyisége) mg mg egyenérték Nátrium Na 11,5 0,50 Ammónium NH m Kalcium Ca 98,8,93 Magnézium Mg 19,9 Vas Fe m mutatható ki Mangán Mn m mutatható ki 1, Nitrát NO 3 m mutatható ki m mutatható ki Nitrit NO m mutatható ki m mutatható ki Klorid Cl 6,0 0,17 Bromid Br 0,03 0,00 Jodid I 0,006 0,00 Fluorid F 0,3 0,0 Szulfid S Szulfát SO 3, / 6

3 Össze foszfát PO 3 0,5 0,01 Hidrogénkarbonát HCO , Metabórsav HBO 1,5 Metakovasav H SiO 3 0,0 Szabad szénsav CO Oldott oxigén O Hidrogénkoncentráció ph 7,0 Radon, vízben elnyelt Rn 700,0 pci/l Radon, vízben feltörő gázból Rn ,0 pci/l Rádium 6 Ra 1, pci/l Urán (természetes) 38 U 0,5 g/l Trícium 1T 5,0 TU Vízhőmérséklet 31, C Kés termálvíz (1 liter vízben oldott alkotórészek ionokban kifejezett és mgban megadott mennyisége) mg mg egyenérték Nátrium Na 55,7, Ammónium NH 0,005 Kalcium Ca 151,70 7,57 Magnézium Mg 15,6 0,8 3 / 6

4 1,9 Vas Fe,1 0,08 Mangán Mn 0,11 0,00 Nitrát NO 3 m mutatható ki Nitrit NO m mutatható ki Klorid Cl 0,00 0,56 Bromid Br 0, 0,00 Jodid I 0,0 0,00 Fluorid F 0,7 0,0 Szulfid S,0 0, Szulfát SO 50,00 0,1 Hidrogénkarbonát HCO 3 586,00 Metabórsav HBO 5,00 9, Metakovasav H SiO 3 Szabad szénsav CO 370,00 Oldott oxigén O Hidrogénkoncentráció ph 6,67 Radon Rn 830,00 pci/l / 6

5 Rádium 6 Ra,0 pci/l Urán (természetes) 38 U 0,1 g/l Vízhőmérséklet 5 C Javallatok: I. Ízületi betegségek közül: 1. reumás láz után legalább 6 hónappal a heveny tütek lezajlása után, az ízületek működési zavarai esetében, szívfolyamat nélkül,. idült gyulladásos ízületi betegségek, 3. idült vagy kissé vagy félheveny sokízületi progrediáló ízületi, illetve sokízületi gyulladások esetében,. a ritkább reumás tütcsoporthoz tartozó megbetegedések: Still, Felty,Sjögren, Reiter stb. betegségek esetén, 5. egy vagy több ízület kopásos, degeratív elváltozása. II. A gerinc betegségei közül: 1. a gerinc gyulladásos betegsége, a Bechterewkór,. a gerinc porckopásos betegségei: spondylozisok, spondylarthrozisok, 3. a csigolyák közötti porckorong betegségei, porcsérvek discopathiak. III. A csontok, izmok, inak betegségei: 1. izomfájdalmak: myalgia, lumbago, torticollis stb.,. nyáktömlőgyulladások: bursitisek, synovitisek, 3. inhüvelygyulladások: tendinitisek és tendovaginitesek,. ízületkörnyéki gyulladások: periarthritisek, 5. csonttörések utáni állapotok: renyhe csontosodás, csontritkulások, 6. sérülések utáni mozgáskorlátozottság esetei, 7. statikai hibák, csontbetegségek következményes állapotai, 8. veleszületett mozgásszervi rendellességek műtét elő és utókezelésre szoruló esetei. IV. Az idegrendszer betegségei közül: 1. ideggyulladások és idegzsábák félheveny és idült esetei mozgásszervi elváltozással,. polyuritisek és ideggyökgyulladások (radiculitisek) a heveny időszak lezajlása után. V. Anyagcserebetegségek mozgásszervi elváltozásokkal: 5 / 6

6 1. köszvény,. cukorbetegség mozgásszervi elváltozásokkal, 3. a vérfesték (haemoglobin) anyagcserebetegségek, porphyriák mozgásszervi következményei. homogentizinsav anyagcserezavarai: alkaptonuria, ochronosis mozgásszervi következményei. VI. Kötőszöveti és bőrbetegségek ízületi megnyilvánulással: 1. dermatomyositis kifejezett mozgásszervi tütekkel,. scleroderma kifejezett mozgásszervi tüttel. VII. A női mzőszervi betegségek közül: 1. a belső női mzőszervek fejletlenségéből eredő csökkent petefészekműködési zavarok az ivarérettség korában: a) vérzészavarok, b) fejletlenség okozta meddőség, c) a női mzőszervek idült gyulladásai. VIII. A vegetatív idegrendszer zavarai, kifáradásos (defatigatiós) állapotok roborálása. Ellenjavallatok: 1. Szívelégtelenséggel járó vérkeringési zavarok.. Agyi érelmeszesedés előrehaladt esetei. 3. Súlyos szívkoszorúérmegbetegedés.. Visszérgyulladás: thrombosis és thrombophlebitis előtt. 5. Az öntudat rohamokban történő elvesztése. 6. A magasvérnyomásbetegség kifejezett esetei. 7. Súlyosabb vérképzőszervi betegségek: súlyos állapotok, leukaemiák. 8. A pajzsmirigy kifejezetten túlműködéses esetei. 9. Tüdőasthma. 10. Heveny és félheveny mzőszervi betegségek. 11. A kimondottan műtéti kezelést igénylő betegségek. 1. Lázas állapotok, bármilyen okból is keletkeztek. 13. Fertőző betegségek. 1. Nagyfokú általános testi gyengeség. 15. A terhesség IIV. hónapos korban. 16. Rosszindulatú daganatok vagy erre való gyanú. 17. Undorkeltő bőrbetegségek. 6 / 6

Dr. Széll Sára Hagymatikum

Dr. Széll Sára Hagymatikum Makó természeti kincsei Dr. Széll Sára Hagymatikum 1 ISZAP Történeti visszapillantás Iszap fogalma Gyógyiszap Honnan nyerjük? Erdély, Csíki hegyek, Arad, Szeged útvonal 683km, szintkülönbség 811m, Hordalék

Részletesebben

A DEBRECENI GYÓGYFÜRDŐ KFT. KORSZERŰSÍTÉSE ÉS FEJLESZTÉSE

A DEBRECENI GYÓGYFÜRDŐ KFT. KORSZERŰSÍTÉSE ÉS FEJLESZTÉSE A DEBRECENI GYÓGYFÜRDŐ KFT. KORSZERŰSÍTÉSE ÉS FEJLESZTÉSE Magyar Hidrológiai Társaság Vándorgyűlése 2016 Debrecen 2016. Július 6-8 Előadó: Harmati Ferenc A FEJLESZTÉSEK MŰSZAKI TARTALMA 1. Az Aquaticum

Részletesebben

Bükfürdô több mint fürdô

Bükfürdô több mint fürdô Bükfürdô több mint fürdô Bükfürdô Vas megye északnyugati részén, az Alpokalja és a Kisalföld találkozásánál található. Szombathelytôl 30, Soprontól 46, Kôszegtôl pedig 20 km távolságra fekszik, félúton

Részletesebben

MSZ 20135: Ft nitrit+nitrát-nitrogén (NO2 - + NO3 - -N), [KCl] -os kivonatból. MSZ 20135: Ft ammónia-nitrogén (NH4 + -N),

MSZ 20135: Ft nitrit+nitrát-nitrogén (NO2 - + NO3 - -N), [KCl] -os kivonatból. MSZ 20135: Ft ammónia-nitrogén (NH4 + -N), Az árlista érvényes 2018. január 4-től Laboratóriumi vizsgálatok Talaj VIZSGÁLATI CSOMAGOK Talajtani alapvizsgálati csomag kötöttség, összes só, CaCO 3, humusz, ph Talajtani szűkített vizsgálati csomag

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1)

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1) Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1) a NAT-1-1636/2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A DINAX Vízkezelési és Szervezetfejlesztési Kft. Vízvizsgáló laboratórium (2160

Részletesebben

A használt termálvíz elhelyezés környezeti hatásának vizsgálata

A használt termálvíz elhelyezés környezeti hatásának vizsgálata HURO/0901/044/2.2.2 Megbízó: Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) Kutatási program a Körös medence Bihar-Bihor Eurorégió területén, a határon átnyúló termálvíztestek hidrogeológiai viszonyainak és

Részletesebben

fürdőváros Európa közepén www.visitbuk.hu

fürdőváros Európa közepén www.visitbuk.hu fürdőváros Európa közepén www.visitbuk.hu A Répce folyó virágzó síkján karnyújtásnyira az Alpoktól Magyarország nyugati csücskében helyezkedik el Bük városa. Kincse, a több mint ezer méter mélységből feltörő

Részletesebben

Vízminőség, vízvédelem. Felszín alatti vizek

Vízminőség, vízvédelem. Felszín alatti vizek Vízminőség, vízvédelem Felszín alatti vizek A felszín alatti víz osztályozása (Juhász J. 1987) 1. A vizet tartó rétegek anyaga porózus kőzet (jól, kevéssé áteresztő, vízzáró) hasadékos kőzet (karsztos,

Részletesebben

Gyógyászat. Kezelések. 1. Medencefürdő

Gyógyászat. Kezelések. 1. Medencefürdő Gyógyászat A Gyulai Várfürdő negyvenéves fennállásának alapja az a termálvíz amely 1958. szeptember 17-e óta 2005 méteres mélységből, 72 C-os hőmérsékleten tör a felszínre és jellegzetes illata, barnás

Részletesebben

Vízminőségi adatok értékelési módszerei. Bagyinszki György

Vízminőségi adatok értékelési módszerei. Bagyinszki György Vízminőségi adatok értékelési módszerei Bagyinszki György Mikor van rá szükség? Felszín alatti vizek jellemzése, állapotleírása Vízbázis állapotértékelés Tényfeltáró dokumentáció Monitoring jelentés Vízbázisok

Részletesebben

Tápanyagfelvétel, tápelemek arányai. Szőriné Zielinska Alicja Rockwool B.V.

Tápanyagfelvétel, tápelemek arányai. Szőriné Zielinska Alicja Rockwool B.V. Tápanyagfelvétel, tápelemek arányai Szőriné Zielinska Alicja Rockwool B.V. Vízfelvétel és mozgás a növényben Vízfelvételt befolyásolja: besugárzás (növény) hőmérséklete Páratartalom (% v. HD) EC (magas

Részletesebben

MAGYARORSZÁG HÉVÍZKÚTJAI VII. kötet kiegészítése javításokkal

MAGYARORSZÁG HÉVÍZKÚTJAI VII. kötet kiegészítése javításokkal MAGYARORSZÁG HÉVÍZKÚTJAI VII. kötet kiegészítése javításokkal Majs K-7 Bóly Zrt., Oránypuszta, Sertéstelep 1. sz. kút MŰSZAKI ADATOK VIFIR kódszá: Hévízkút kataszteri szá: Építés éve: Kiképzés éve: Csövezett

Részletesebben

a NAT /2009 számú akkreditált státuszhoz

a NAT /2009 számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1612/2009 számú akkreditált státuszhoz A KAVÍZ Kaposvári Víz- és Csatornamû Kft. Minõségvizsgáló Laboratórium (7400 Kaposvár, Dombóvári út 0325 hrsz.)

Részletesebben

Potenciálvizsgálat módszertanának összeállítása

Potenciálvizsgálat módszertanának összeállítása Potenciálvizsgálat módszertanának összeállítása Az utóbbi időben egyre határozottabban előtérbe kerül a természetes gyógytényezők (ásvány-és gyógyvíz, egyszerű termálvíz, mofetta, gyógybarlang, klimatikus

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Hatóság. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Hatóság. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Hatóság RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-1380/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Hungarospa Hajdúszoboszlói Zrt. Laboratórium (4200 Hajdúszoboszló Szt. István park 1-3.) akkreditált

Részletesebben

Budapest, március 29. Géher Pál dr.

Budapest, március 29. Géher Pál dr. Budapest, 2014. március 29. Géher Pál dr. Hidroterápia/Balneoterápia Hidroterápia A víz terápiás hatását használja fel. Balneoterápia A víz terápiás hatását használja fel + a gyógyvíz terápiás hatását

Részletesebben

Adatgyűjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb műszerei

Adatgyűjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb műszerei Tudományos kutatásmódszertani, elemzési és közlési ismeretek modul Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdasá Adatgyűjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb műszerei KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI

Részletesebben

KÖRNYZETVÉDELMI MŰVELETEK ÉS TECHNOLÓGIÁK I. 1. Előadás

KÖRNYZETVÉDELMI MŰVELETEK ÉS TECHNOLÓGIÁK I. 1. Előadás KÖRNYZETVÉDELMI MŰVELETEK ÉS TECHNOLÓGIÁK I. 1. Előadás Víztisztítási technológiák Bodáné Kendrovics Rita Óbudai Egyetem. RKK. 2010. Vízfelhasználások Közműolló VÍZFORRÁSOK Felszíni és felszín alatti vizek

Részletesebben

Harkányi gyógyvizes fürdőkúra hatása pikkelysömörben szenvedő betegek lymphocytáira

Harkányi gyógyvizes fürdőkúra hatása pikkelysömörben szenvedő betegek lymphocytáira Harkányi gyógyvizes fürdőkúra hatása pikkelysömörben szenvedő betegek lymphocytáira Palkovics Tamás, Szekeres Júlia, Hortobágyi Judit, Sebők Béla Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Kar Orvosi Mikrobiológiai

Részletesebben

a NAT /2008 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT /2008 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT11397/2008 számú akkreditálási ügyirathoz A Nyugatdunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság KisBalaton Üzemmérnökség Laboratórium (8360 Keszthely,

Részletesebben

Minták előkészítése MSZ-08-0206-1:78 200 Ft Mérés elemenként, kül. kivonatokból *

Minták előkészítése MSZ-08-0206-1:78 200 Ft Mérés elemenként, kül. kivonatokból * Az árajánlat érvényes: 2014. október 9től visszavonásig Laboratóriumi vizsgálatok Talaj VIZSGÁLATI CSOMAGOK Talajtani alapvizsgálati csomag kötöttség, összes só, CaCO 3, humusz, ph Talajtani szűkített

Részletesebben

A felszín alatti vizek

A felszín alatti vizek A felszín alatti vizek geokémiai jellemzői a sörfőzésben Hágen András Újvárosi Általános Iskola. 6500, Baja. Oltványi u. 14. hagen13@freemail.hu Tartalom Bevezetés; A sörfőzéshez felhasznált felszín alatti

Részletesebben

Büdösfürdő altalaja nagyon sok ásványi anyagot rejt mélyen belül, vagy közel a földkéreg felszínéhez. Mindenekelőtt gyógyító hatása van ezeknek az

Büdösfürdő altalaja nagyon sok ásványi anyagot rejt mélyen belül, vagy közel a földkéreg felszínéhez. Mindenekelőtt gyógyító hatása van ezeknek az Büdösfürdő altalaja nagyon sok ásványi anyagot rejt mélyen belül, vagy közel a földkéreg felszínéhez. Mindenekelőtt gyógyító hatása van ezeknek az anyagoknak, fizikális és kémiai tulajdonságaiknak köszönhetően

Részletesebben

2.1. ábra: Észak, Észak- Kelet Magyarország hévízizoterma térképe [VITUKI, 2002]

2.1. ábra: Észak, Észak- Kelet Magyarország hévízizoterma térképe [VITUKI, 2002] 2.1. ábra: Észak, Észak- Kelet Magyarország hévízizoterma térképe [VITUKI, 2002] 2.2. ábra: Termálkarsztvíz források és kutak a Bükk előterében [Lénárt, 2011] 3.1. ábra: A Mátra vulkáni szerkezete [Baksa

Részletesebben

Testet, lelket, szellemet gyógyító forrásaink - Természeti kincsünk és örökségünk a gyógyító víz

Testet, lelket, szellemet gyógyító forrásaink - Természeti kincsünk és örökségünk a gyógyító víz Testet, lelket, szellemet gyógyító forrásaink - Természeti kincsünk és örökségünk a gyógyító víz Printz-Markó Erzsébet tanársegéd, NymE-Ak Turizmus Intézet doktorjelölt, SZE-RGDI Amiről szó lesz fürdőtörténet

Részletesebben

a NAT-1-1020/2010 számú akkreditált státuszhoz

a NAT-1-1020/2010 számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1020/2010 számú akkreditált státuszhoz Az ÉRV. Északmagyarországi Regionális Vízmûvek Zrt. Központi Laboratórium (3700 Kazincbarcika, Tardonai út

Részletesebben

a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1586/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Halászati és Öntözési Kutatóintézet Környezetanalitikai Központ Vizsgáló Laboratórium (5540

Részletesebben

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1323/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A Dunántúli Regionális Vízmû Zrt. Központi Vizsgálólaboratórium Fejér megyei Vizsgálólaboratórium (8044 Kincsesbánya

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1739/2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. 1225 Budapest, Nagytétényi

Részletesebben

Reagensek kémiai tesztkészletekhez

Reagensek kémiai tesztkészletekhez Ammónia (édesvíz), Nessler kolorimetriás HI 3824-025 Készlet 25 méréshez (NH 3 -N) Ammónia (édesvíz), Nessler kolorimetriás HI 38049-100 Készlet 100 méréshez (NH 3 -N) Ammónia (sósvíz), Nessler kolorimetriás

Részletesebben

Ásványi anyagok. Foszfor (P)

Ásványi anyagok. Foszfor (P) Ásványi anyagok Az ásványi anyagok azon csoportját, amelyek a szervezetünkben, a test tömegének 0,005%-ánál nagyobb mennyiségben vannak jelen, makroelemeknek nevezzük. Azokat az elemeket, amelyek ennél

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1397/2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Osztály

Részletesebben

Árajánlat teljes körű ásvány- és gyógyvíz minősítéshez és vizsgálatokhoz

Árajánlat teljes körű ásvány- és gyógyvíz minősítéshez és vizsgálatokhoz ORSZÁGOS KÖZEGÉSZSÉGÜGYI INTÉZET 1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6. Árajánlat teljes körű ásvány- és gyógyvíz minősítéshez és vizsgálatokhoz Az Európai Közösségben természetes ásványvizek kinyeréséről

Részletesebben

VIZSGÁLÓLABORATÓRIUM ÁRJEGYZÉK

VIZSGÁLÓLABORATÓRIUM ÁRJEGYZÉK VIZSGÁLÓLABORATÓRIUM ÁRJEGYZÉK A HIDROFILT Analitikai Laboratórium a mintavételt, helyszíni- és laboratórium vizsgálatokat szabványok és validált egyedi módszer szerint végzi. mintavétele laboratóriumi

Részletesebben

SZÛKÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1)

SZÛKÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1) Nemzeti Akkreditáló Testület SZÛKÍTETT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (1) a NAT11397/2008 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Nyugatdunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság KisBalaton Üzemmérnökség

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (2)

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (2) Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZÕ OKIRAT (2) a NAT11397 számú akkreditált státuszhoz A Nyugatdunántúli Vízügyi Igazgatóság KisBalaton Üzemmérnökség Laboratórium 3 (8360 Keszthely, Csík

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1608/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1608/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1608/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Synlab Hungary Kft. Synlab Kecskeméti Környezetanalitikai Laboratórium (6000

Részletesebben

Bagyinszki György, Révay Róbert VTK Innosystem Kft.

Bagyinszki György, Révay Róbert VTK Innosystem Kft. Bagyinszki György, Révay Róbert VTK Innosystem Kft. 2/37 3/37 4/37 Csepel Iparterület története Weisz Manfréd II. VH 1892 lőszergyár 1897 kohó, öntöde, hengerde majd acélmű 1918 szerszámgépgyártás 1920

Részletesebben

Mozgásszervi fogyatékossághoz vezető kórképek

Mozgásszervi fogyatékossághoz vezető kórképek Mozgásszervi fogyatékossághoz vezető kórképek Dr Élő György Miért szükséges ismeretek ezek? Tudni kell a funkció károsodás okát, ismerni a beteg általános állapotát, hogy testi, szellemi és lelki állapotának

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1217/2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Vízkutató VÍZKÉMIA KFT. Vizsgálólaboratóriuma 1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet

Részletesebben

Gyomaendrődi Liget Fürdő

Gyomaendrődi Liget Fürdő Gyomaendrődi Liget Fürdő Gyomaendrődi Liget Fürdő Gyomaendrődi Liget Fürdő Történelem A gyógyászati és strand részleg összesen mintegy 2000 m2 területet foglal el, fedett uszodájával és felújított gyógyászati

Részletesebben

Az elemeket 3 csoportba osztjuk: Félfémek vagy átmeneti fémek nemfémek. fémek

Az elemeket 3 csoportba osztjuk: Félfémek vagy átmeneti fémek nemfémek. fémek Kémiai kötések Az elemeket 3 csoportba osztjuk: Félfémek vagy átmeneti fémek nemfémek fémek Fémek Szürke színűek, kivétel a színesfémek: arany,réz. Szilárd halmazállapotúak, kivétel a higany. Vezetik az

Részletesebben

Bemutatkozás, a tárgy bemutatása, követelmények. Munkavédelmi tájékoztatás.

Bemutatkozás, a tárgy bemutatása, követelmények. Munkavédelmi tájékoztatás. Részletes tematika (14 hetes szorgalmi időszak figyelembe vételével): 1. hét (2 óra) Bemutatkozás, a tárgy bemutatása, követelmények. Munkavédelmi tájékoztatás. Kémiai alapjelenségek ismétlése, sav-bázis,

Részletesebben

Vízkémiai vizsgálatok a Baradlabarlangban

Vízkémiai vizsgálatok a Baradlabarlangban Vízkémiai vizsgálatok a Baradlabarlangban Borbás Edit Kovács József Vid Gábor Fehér Katalin 2011.04.5-6. Siófok Vázlat Bevezetés Elhelyezkedés Geológia és hidrogeológia Kutatástörténet Célkitűzés Vízmintavétel

Részletesebben

2018. év. Ivóvíz 1/2 o. ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz)

2018. év. Ivóvíz 1/2 o. ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz) Ivóvíz 1/2 o. ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz) Vízszintmérés # Hőmérséklet (helyszíni) MSZ 448-2:1967 1. Fajl. el. Vezetőképesség 20 o C (helyszíni) MSZ

Részletesebben

Indikátorok. brómtimolkék

Indikátorok. brómtimolkék Indikátorok brómtimolkék A vöröskáposzta kivonat, mint indikátor Antociánok 12 40 mg/100 g ph Bodzában, ribizliben is! A szupersavak Szupersav: a kénsavnál erősebb sav Hammett savassági függvény: a savak

Részletesebben

2015. év. Ivóvíz 1/2 o. ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz)

2015. év. Ivóvíz 1/2 o. ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz) Ivóvíz 1/2 o. ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz) Szín (látszólagos) MSZ EN ISO 7887:2012 4. Szag Íz MSZ EN 1622:2007 M:C MSZ EN 1622:2007 M:C Ammónium MSZ

Részletesebben

OTKA T037390. Szakmai beszámoló. (Zárójelentés 2002-2005)

OTKA T037390. Szakmai beszámoló. (Zárójelentés 2002-2005) OTKA T037390 Szakmai beszámoló (Zárójelentés 2002-2005) 2 Bevezetés A kutatás célja, feladatai A hasznosításra nem kerülő REA-gipsz a salak és pernye anyagokkal és az ún. mosóvízzel együtt sűrű zagy formájában

Részletesebben

08/27/11 - Budapesti gyógyfürd?k - Széchenyi, Gellért, Szent Lukács gyógyfürd?

08/27/11 - Budapesti gyógyfürd?k - Széchenyi, Gellért, Szent Lukács gyógyfürd? Page 1 of 5 08/27/11 - Budapesti gyógyfürd?k - Széchenyi, Gellért, Szent Lukács gyógyfürd? A gyógyturizmus részeként fontos szerepet töltenek be a budapesti gyógyfürd?k. Budapest, amely 1930 óta már a

Részletesebben

2017. év. Ivóvíz 1/2 o. ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz)

2017. év. Ivóvíz 1/2 o. ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz) Ivóvíz 1/2 o. ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz) Vízszintmérés # Hőmérséklet (helyszíni) MSZ 448-2:1967 1. Fajl. el. Vezetőképesség (helyszíni) MSZ EN 27888:1998

Részletesebben

Kémiai vizsgálati eredmények átlagértékei. Vizsgált komponens Mértékegység Átlagérték Határérték**

Kémiai vizsgálati eredmények átlagértékei. Vizsgált komponens Mértékegység Átlagérték Határérték** Ivóvízhálózati eredmények 2014. július. Szabad aktív klór mg/l 0,39 - Összes aktív klór mg/l 0,44 - ph - 7,49 >6,50 és

Részletesebben

Eredmények BÁCSSZŐLŐS

Eredmények BÁCSSZŐLŐS BÁCSSZŐLŐS Eredmények Kossuth u. 16. Kossuth u. 16. Vízminőségi Jellemző Határérték Egység 2014.10.30 2014.11.18 Ammónium 0,50 mg/l - - Klorid 250 mg/l - - - - Vas 200 µg/l - - Mangán 50 µg/l - - Permanganát

Részletesebben

Hévízi tó Gyógykúra Prevenció Relaxáció Mozgásban

Hévízi tó Gyógykúra Prevenció Relaxáció Mozgásban Egészség Wellness Hévízi tó Gyógykúra Prevenció Relaxáció Mozgásban www.heviz.hu Fáj a háta? Nehezen jár? A megoldás: Hévízi Tradicionális Kúra! Mozgásszegény életmód, egyhangú táplálkozás, rossz testtartás,

Részletesebben

Bükfürdő - felüdülés, pihenés, gyógyulás felsőfokon

Bükfürdő - felüdülés, pihenés, gyógyulás felsőfokon Bükfürdő - felüdülés, pihenés, gyógyulás felsőfokon A Büki Gyógyfürdő Európa egyik legismertebb és az ország második legnagyobb gyógy- és élményfürdője, minden korosztály számára tökéletes kikapcsolódást

Részletesebben

A mozgásszervi fogyatékosok

A mozgásszervi fogyatékosok Okok, következmények, rehabilitáció A mozgásszervi fogyatékosok A mozgásszerv: tartó és mozgatóapparátus A fogalom definíciója, gyakorlati szempontok alapján: Mozgásfogyatékos az a személy, akinél aktív

Részletesebben

Adatgyőjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb mőszerei

Adatgyőjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb mőszerei GazdálkodásimodulGazdaságtudományismeretekI.Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSIMÉRNÖKIMScTERMÉSZETVÉDELMIMÉRNÖKIMSc Tudományos kutatásmódszertani, elemzési és közlési ismeretek modul Adatgyőjtés, mérési

Részletesebben

Ivóvíz 1/2 o. ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz)

Ivóvíz 1/2 o. ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz) Ivóvíz 1/2 o. ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz) Vízszintmérés # 1000 Fajl. el. Vezetőképesség 20 o C (helyszíni) MSZ EN 27888:1998 1000 ph (helyszíni)

Részletesebben

elektrokémiai-, ozmózisos folyamatokban, sav bázis egyensúly fenntartásában, kolloidok állapotváltozásaiban, enzimreakciókban.

elektrokémiai-, ozmózisos folyamatokban, sav bázis egyensúly fenntartásában, kolloidok állapotváltozásaiban, enzimreakciókban. Ásványi anyagok Ásványi anyagok Ami az elhamvasztás után visszamarad. Szerepük: elektrokémiai-, ozmózisos folyamatokban, sav bázis egyensúly fenntartásában, kolloidok állapotváltozásaiban, enzimreakciókban.

Részletesebben

Vízminőség, vízvédelem. 3. előadás Kémiai-fizikai alapok II.

Vízminőség, vízvédelem. 3. előadás Kémiai-fizikai alapok II. Vízminőség, vízvédelem 3. előadás Kémiai-fizikai alapok II. Kation Kation Természetes vizek Mg K Ca Na HCO 3 Anion SO 4 NO 3 Cl Kisebb koncentrációban: Fe, Mn NH 4, NO 2, PO 4 Maucha 1932. Szivárgó - csepegő

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAT-1-1397/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Osztály

Részletesebben

KARCAG VÁROSI GYÓGYVÍZŰ STRANDFÜRDŐ ÉS KEMPING

KARCAG VÁROSI GYÓGYVÍZŰ STRANDFÜRDŐ ÉS KEMPING KARCAG VÁROSI GYÓGYVÍZŰ STRANDFÜRDŐ ÉS KEMPING 5300 Karcag, Forrás u. 3., Tel: (06-59) 312-035 Email: nkvizkft@externet.hu Web: www.nkvizkft.hu A város nyugati részén található a Városi Gyógyvizű Strandfürdő,

Részletesebben

Ivóvíz: kémia

Ivóvíz: kémia Szín (vizuális vizsgálat) MSZ EN ISO 7887:2012 4. fejezet Ammónium MSZ ISO 7150-1:1992 3 320 Nitrit MSZ 1484-13:2009 6.2. szakasz 4 560 Vas MSZ 448-4:1983 2. fejezet (visszavont szabv.) 2 100 Mangán MSZ

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1437/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Szegedi Tudományegyetem, Természettudományi és Informatikai Kar, Természeti Földrajzi és Geoinformatikai

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1548/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Kar - és Növényvizsgáló Laboratórium (6000 Kecskemét,

Részletesebben

Paradicsom és paprika tápoldatozása fejlődési fázisai szerint. Szőriné Zielinska Alicja Rockwool B.V

Paradicsom és paprika tápoldatozása fejlődési fázisai szerint. Szőriné Zielinska Alicja Rockwool B.V Paradicsom és paprika tápoldatozása fejlődési fázisai szerint Szőriné Zielinska Alicja Rockwool B.V page 2 A növények növekedésének alapjai: Napenergia,CO2, víz, tápelemek Tápelemeket 2 csoportra osztjuk:

Részletesebben

a NAT-1-1446/2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

a NAT-1-1446/2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1446/2010 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Az ÁNTSZ Laboratórium Kft. Heves Megyei Kémiai Laboratóriuma (3300 Eger, Klapka György u. 11.)

Részletesebben

Minta feladatsor. Az ion neve. Az ion képlete O 4. Szulfátion O 3. Alumíniumion S 2 CHH 3 COO. Króm(III)ion

Minta feladatsor. Az ion neve. Az ion képlete O 4. Szulfátion O 3. Alumíniumion S 2 CHH 3 COO. Króm(III)ion Minta feladatsor A feladatok megoldására 90 perc áll rendelkezésére. A megoldáshoz zsebszámológépet használhat. 1. Adja meg a következő ionok nevét, illetve képletét! (8 pont) Az ion neve.. Szulfátion

Részletesebben

As + As +++ Fe ++ Vízszűrés CO2. As +++ Mn ++ NH4 + Mn ++ Fe ++ CO2

As + As +++ Fe ++ Vízszűrés CO2. As +++ Mn ++ NH4 + Mn ++ Fe ++ CO2 Mn ++ Fe ++ CO2 As + As +++ Fe ++ CO2 NH4 + Fe ++ CO2 Fe ++ Fe ++ As +++ Mn ++ NH4 + CO2 As +++ Fe ++ Vízszűrés Nyomásszűrők a víz kezeléséhez Az Eurowater vállalat több mint 70 éve fejleszt, gyárt és

Részletesebben

VÍZKEZELÉS Kazántápvíz előkészítés ioncserés sómentesítéssel

VÍZKEZELÉS Kazántápvíz előkészítés ioncserés sómentesítéssel A víz keménysége VÍZKEZELÉS Kazántápvíz előkészítés ioncserés sómentesítéssel A természetes vizek alkotóelemei között számos kation ( pl.: Na +, Ca ++, Mg ++, H +, K +, NH 4 +, Fe ++, stb) és anion (Cl

Részletesebben

Molekulák alakja és polaritása, a molekulák között működő legerősebb kölcsönhatás

Molekulák alakja és polaritása, a molekulák között működő legerősebb kölcsönhatás Molekulák alakja és polaritása, a molekulák között működő legerősebb kölcsönhatás I. Egyatomos molekulák He, Ne, Ar, Kr, Xe, Rn - a molekula alakja: pontszerű - a kovalens kötés polaritása: NINCS kötés

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1699/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A synlab Umweltinstitut Ungarn Kft. Labor (9200 Mosonmagyaróvár, Terv utca 92.)

Részletesebben

Az ivóvíz higiéniája

Az ivóvíz higiéniája Az ivóvíz higiéniája Az ivóvíz higiéniája Vízszükséglet: itatóvíz vegetációs víz biológiai víz Vízszükségletet befolyásoló tényezők: életkor,fizikai teljesítmény( igavonó, sport),termelési teljesítmény

Részletesebben

A HÉVIZI-TÓ KÉMIAI PARAMÉTEREI 2008

A HÉVIZI-TÓ KÉMIAI PARAMÉTEREI 2008 1/6 A HÉVIZI-TÓ KÉMIAI PARAMÉTEREI 2008 Készítette: Kalo Ibolya biológusmérnök, környezetvédelmi analitikai szakmérnök 2/6 Összefoglaló: A hévízi-tó vize 38 m mélyről feltörő szulfidban gazdag víz. A forrásbarlagban

Részletesebben

Iratjel: OrvosiKamara

Iratjel: OrvosiKamara 39./1 39./2 39./3 39./4 39./5 39./6 39./7 39./8 39./9 39./10 39./11 39./12 Na K 39./13 Na K 39./14 Na K 39./15 39./16 39./17 39./18 * A vérbe került mérgező többletkálium káros hatását ezekkel lehet csökkenteni!

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1379/2015 1 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A REG-INFO Kft. (1221 Budapest, Ady Endre u. 113/b) akkreditált területe: I. Az akkreditált területhez tartozó

Részletesebben

a NAT-1-1370/2008 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT-1-1370/2008 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1370/2008 számú akkreditálási ügyirathoz A MECSEKÉRC Zrt. Környezetvédelmi Igazgatóság izsgáló Laboratórium (7673 Kõvágószõlõs, 0222/15 hrsz) akkreditált

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-1217/2014 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Vízkutató VÍZKÉMIA KFT. Vizsgálólaboratóriuma (1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 43/b.)

Részletesebben

a NAT-1-1380/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

a NAT-1-1380/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1380/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdõ és Egészségturisztikai Zrt. Laboratórium (4200 Hajdúszoboszló,

Részletesebben

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület MELLÉKLET a NAT-1-1183/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A GW-Borsodvíz Közüzemi Szolgáltató Kft. Központi Laboratórium (3527 Miskolc, Tömösi u. 2.) akkreditált mûszaki területe

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT /2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAT-1-0790/2015 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. Központi Vizsgálólaboratórium Dél-balatoni Vizsgálólaboratórium

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (5) a NAH /2015 (3) nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (5) a NAH /2015 (3) nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (5) a NAH-1-1548/2015 (3) nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Neumann János Egyetem Kertészeti és Vidékfejlesztési Kar - és Növényvizsgáló

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Hatóság. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Hatóság. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Hatóság RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-1394/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Délzalai Víz- és Csatornamű Zártkörűen Működő Részvénytársaság Laboratórium (8800 Nagykanizsa,

Részletesebben

ALPHA spektroszkópiai (ICP és AA) standard oldatok

ALPHA spektroszkópiai (ICP és AA) standard oldatok Jelen kiadvány megjelenése után történõ termékváltozásokról, új standardokról a katalógus internetes oldalán, a www.laboreszközkatalogus.hu-n tájékozódhat. ALPHA Az alábbi standard oldatok fémek, fém-sók

Részletesebben

Ivóvíz év ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz)

Ivóvíz év ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz) KALKULÁCIÓS IRÁNYÉRTÉK a laboratóriumi tevékenységekre Ivóvíz 2018. év ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz) Komponens Módszer Díj Vízszintmérés # 1000 Hőmérséklet

Részletesebben

A FELSZÍN ALATTI VIZET KITERMELŐ VÍZKIVÉTELEK, VALAMINT MEGFIGYELŐ KUTAK ÜZEMI FIGYELÉSI TEVÉKENYSÉGE

A FELSZÍN ALATTI VIZET KITERMELŐ VÍZKIVÉTELEK, VALAMINT MEGFIGYELŐ KUTAK ÜZEMI FIGYELÉSI TEVÉKENYSÉGE VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 11. Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. tv. 8. (2), valamint a 288/2009. (XII.15.) Kormányrendelet alapján kötelező.

Részletesebben

a NAT /2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

a NAT /2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1379/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A REG-INFO Kft. (1221 Budapest, Ady Endre u. 113/b.) akkreditált területe I. Az akkreditált

Részletesebben

a NAT /2007 számú akkreditált státuszhoz

a NAT /2007 számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület KIEGÉSZÍTÕ RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1548/2007 számú akkreditált státuszhoz A Kecskeméti Fõiskola Kertészeti Fõiskolai Kar Környezettudományi Intézet - és Növényvizsgáló Laboratórium

Részletesebben

Sav bázis egyensúlyok vizes oldatban

Sav bázis egyensúlyok vizes oldatban Sav bázis egyensúlyok vizes oldatban Disszociációs egyensúlyi állandó HAc H + + Ac - ecetsav disszociációja [H + ] [Ac - ] K sav = [HAc] NH 4 OH NH 4 + + OH - [NH + 4 ] [OH - ] K bázis = [ NH 4 OH] Ammóniumhidroxid

Részletesebben

a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1429/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A DMRV Duna Menti Regionális Vízmû Zrt. Környezet- és Vízminõségvédelmi Osztály Központi Laboratóriumok

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1429/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1429/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1429/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. Környezet- és Vízminőségvédelmi Osztály

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-1226/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A PANNON-VÍZ Zrt. Minőségvizsgáló Laboratórium (9025 Győr, Bercsényi liget 83.) akkreditált területe: I. Az akkreditált területhez

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1615/2018 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: Homokkert Kistérségi Integrációs Nonprofit Közhasznú Kft. SoilChem Agrár és

Részletesebben

Életünk és a víz. Kiss Miklós www.vizinform.hu. Kiss Miklós 1

Életünk és a víz. Kiss Miklós www.vizinform.hu. Kiss Miklós 1 Életünk és a víz Kiss Miklós www.vizinform.hu Kiss Miklós 1 Víz,ha csak életünkhöz lenne szükséges rádde magad vagy az élet! Nincs arra szó, mily fenséges enyhülést ad csodás üdeséged. Hajdan volt erőnk,

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-1111/2014 2 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A MIVÍZ Miskolci Vízmű Korlátolt Felelősségű Társaság Szolgáltatási igazgatóság Laboratórium (3527 Miskolc,

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a NAH / nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (3) a 3 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Vízvédelmi és Vízgyűjtő-gazdálkodási Osztály Vízvédelmi Laboratórium 1 (8360 Keszthely,

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-0990/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: MOTIM ZRt. Laboratórium 9200 Mosonmagyaróvár, Timföldgyári u. 9-13. 2) Akkreditálási

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-1226/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: PANNON-VÍZ Zrt. Minőségvizsgáló Laboratórium Telephelyek címe: 9025 Győr, Bercsényi

Részletesebben

VIZSGÁLATI JEGYZÕKÖNYV

VIZSGÁLATI JEGYZÕKÖNYV Jegyzõkönyv száma: 00372/2011 Oldalszám: 1 Minta típusa: Minta származása: Mintavétel típusa: Mintavétel módja: Mintavétel tervezése: Mintavételi technika: Minták tartósítása és kezelése: MSZ EN ISO 5667-3:2004

Részletesebben

Laboratóriumi vizsgálati díjak vizsgálattípusonként. Vizsgálat típus. membránszűréses módszer. membránszűréses módszer. membránszűréses módszer

Laboratóriumi vizsgálati díjak vizsgálattípusonként. Vizsgálat típus. membránszűréses módszer. membránszűréses módszer. membránszűréses módszer I-4 2-02 F07 v4 Laboratóriumi vizsgálati díjak vizsgálattípusonként MIKROBIOLÓGIAI VIZSGÁLATOK Coccus szám coliformszám coliformszám szennyvíz többcsöves 2 700 3 429 Endo szám Escherichia coli szám Escherichia

Részletesebben

6. változat. 3. Jelöld meg a nem molekuláris szerkezetű anyagot! A SO 2 ; Б C 6 H 12 O 6 ; В NaBr; Г CO 2.

6. változat. 3. Jelöld meg a nem molekuláris szerkezetű anyagot! A SO 2 ; Б C 6 H 12 O 6 ; В NaBr; Г CO 2. 6. változat Az 1-től 16-ig terjedő feladatokban négy válaszlehetőség van, amelyek közül csak egy helyes. Válaszd ki a helyes választ és jelöld be a válaszlapon! 1. Jelöld meg azt a sort, amely helyesen

Részletesebben