A kórházi sürgősségi ellátás helyzete az OSTHK Tagozat szemszögéből

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A kórházi sürgősségi ellátás helyzete az OSTHK Tagozat szemszögéből"

Átírás

1 A kórházi sürgősségi ellátás helyzete az OSTHK Tagozat szemszögéből Varga Csaba Magyar Kórházszövetség XXVI. Kongresszusa Siófok,2014. Április 2

2 Az előadás mottója. Mert a rómaiak ekkor úgy cselekedtek, ahogy minden bölcs uralkodónak cselekednie kell: nemcsak a sürgető bajokra ügyeltek, hanem az eljövendőkre is, amelyeket minden fortéllyal kerülni kell, hiszen a távolból könnyű előrelátni és orvosolni, de ha megvárod, míg sarkadban a baj, az orvosság nem érhet idejében, s a beteg immár gyógyíthatatlan. Így történik, mint a száraz betegség doktorai állítják, hogy könnyű a gyógyítás a baj elején, noha nehéz a felismerés, míg idő múltával, ha nem ismerik fel és nem gyógyítják, könnyű lesz a bajt megállapítani, de sokkalta nehezebb az egészséget helyreállítani. Az állam ügyeiben is így van ez: messziről felismerve, ami csak eszes embernek adatik meg, a születő bajok hamar nyernek orvoslást, de ha idejében fel nem ismered, s már mindenki meg tudja különböztetni őket, nincsen többé orvoslásuk. (A Fejedelem 1513)

3 OSTHK Tanács,Tagozat jogállása Jogi háttér 12/2011. (III. 30.) NEFMI rendelet 1. (1) Az egészségügyért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) javaslattevő, véleményező és tanácsadó szakmai testületeként az egészségügy területén szakmai kollégium (a továbbiakban: szakmai kollégium) működik. A szakmai kollégium tagozatokból (a továbbiakban: tagozatok) áll. A szakmai kollégium munkájának támogatására szakmai kollégiumi tanácsok (a továbbiakban: tanácsok) működnek. (4) A szakmai kollégium, valamint a tanácsok tisztségviselőinek és tagjainak névsorát a miniszter a minisztérium honlapján közzéteszi. 2. (1) A szakmai kollégium és a tanácsok tagjainak megbízatása négy évre szól. A szakmai kollégium tagjai a miniszter,a tanácsok tagjai a delegáló szervezet által visszahívhatóak.

4 A Tagozat feladatai 6. (1) A tagozatok az adott tagozat szakterületének megfelelően véleményt nyilvánítanak különösen a) az egészségügy finanszírozási rendszeréről, b) a kapacitás elosztásokról és a progresszív ellátási szintekről, c) a szakmai irányelvek és módszertani levelek bevezetéséről, alkalmazásáról és érvényesüléséről, d) az egészségügyi szakképzéssel kapcsolatos kérdésekről, e) az adatgyűjtési rendszerről, f) a stratégiai fejlesztési kérdésekről, g) minden olyan kérdésben, amelyet jogszabály a szakmai kollégium feladatává tesz. (2) A tagozatok a miniszter felkérésére az egészségügy területén bármely egyéb szakmai kérdésben véleményt nyilvánítanak, és ellátják a felkérésben foglalt feladatokat. (3) A tagozat vezetője a tagozat szakmai véleményének kialakításához az érintett szakterülettel foglalkozó országos szakfelügyelő, az országos tisztifőgyógyszerész, az országos intézetek, az egészségügyi képzést, illetve szakképzést végző intézmények és a tanácsok szakmai véleményét kérheti, és koordinálja az adott szakmai kérdés egyeztetését. (4) A tagozat vezetője a tanácsoknál szakmai irányelv és módszertani levél elkészítését kezdeményezheti.

5 A Tagozat és Tanács kapcsolatai EMMI Egészségügyért felelős államtitkársága GYEMSZI SZK elnöke Társtagozatok(trauma,idegsebészet,pszichiátria..etc.) Országos Szakképzési Tanács Egyetemek (Továbbképző Központok) Engedélyeztetések kapcsán(oth,oep) Személyi,tárgyi feltételek véleményezése Speciális gyógyszerek (finanszírozása) Magyar Kórházszövetség, Stratégiai Kórházak Szövetsége, Polgármesterek,(interpellációk)

6

7 TÁRSADALMI BIZTONSÁG EÜ. ELLÁTÓ RENDSZER TÁRSADALMI ACUTE CARE EGÉSZSÉG

8 IDŐDEPENDENCIA ALLOKÁCIÓ INTEGRÁCIÓ

9

10 IGAZSÁGOSSÁG GARANCIÁJA AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN ALLOKÁCIÓ - MIKROALLOKÁCIÓ - MAKROALLOKÁCIÓ ALLOKÁCIÓ = BESOROLÁS = TRIAGE ELMÉLETBEN: RETORIKA SZINTJÉN, MINDENKINEK MINDEN. GYAKORLATBAN: TRIAGE - EXPLICIT (KEMÉNY) NEHÉZ A KONSZENZUS, POLITIKAI LAG SZENZITÍV - INPLICIT (LÁGY) FIZETŐKÉPESSÉG HATÁROZZA MEG (PARASZOLVENCIA) LEGÁLIS (KÉTSZINTŰ ELLÁTÁS) ILLEGÁLIS

11 Jogi szabályozás 60/2003 EüM rendelet 47/2004 (V.11.) ESzCsM rendelet az egészségügyi ellátás folyamatos működtetésének egyes szervezési kérdéseiről 52/2006. (XII. 28.) EüM rendelet a sürgős szükség körébe tartozó egyes egészségügyi szolgáltatásokról 1/2012 EMMI rendelet. Az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről 22/2012 EMMI rendelet a szakképzésről.. 73/2013 EMMI rendelet ( a legfrissebb)

12 47/2004 (V.11.) ESzCsM rendelet az egészségügyi ellátás folyamatos működtetésének egyes szervezési kérdéseiről 4. (2) A sürgősségi betegellátó rendszer keretében a heveny tünetek vagy sürgősségi ellátást igénylő kórkép miatt jelentkező vagy beszállított beteg fogadására az egészségügyi szolgáltató a külön jogszabályban meghatározott szakmai minimumfeltételeknek megfelelő a) fekvőbeteg-ellátáson kívül szervezett (alapellátási) ügyeletet, b) fekvőbeteg-ellátás keretében ba) sürgősségi fogadóhelyet (részleget), bb) sürgősségi betegellátó osztályt, bc) ügyeleti szolgálatot, c) a munkavégzés helyszínén kívül szervezett készenléti szolgálatot alakít ki.

13 52/2006. (XII. 28.) EüM rendelet a sürgős szükség körébe tartozó egyes egészségügyi szolgáltatásokról 1. Az Ebtv. 18/A. (6) bekezdése f) pontjának, valamint az egészségügyről szóló évi CLIV. törvény 142. (2) bekezdése c) pontjának alkalmazásában a sürgős szükség körébe tartozó egészségügyi szolgáltatás minden olyan egészségügyi tevékenység, amelyet a mellékletben meghatározott, az életet veszélyeztető állapotok és betegségek szakszerű ellátása, valamint azok maradandó egészségkárosító hatásának megelőzése érdekében - a beteg állapotának stabilizálásáig - végeznek. 2. Az Ebtv a d) és e) pontjának alkalmazásában a sürgős szükség körébe tartozó egészségügyi szolgáltatás minden olyan egészségügyi tevékenység, amelyet a mellékletben meghatározott, az életet veszélyeztető állapotok és betegségek szakszerű ellátása, valamint azok maradandó egészségkárosító hatásának megelőzése érdekében fekvőbeteg-ellátás keretében végeznek, a diagnózis felállításától a tisztázott kórállapot első alkalommal történő szakszerű ellátásáig. 3. Ez a rendelet január 1-jén lép hatályba.

14 Sürgős szükség körébe tartozó, életet veszélyeztető állapotok és betegségek 1. Életet veszélyeztető, vagy maradandó egészségkárosodás veszélyével járó (külső vagy belső) vérzés 2. Átmeneti keringés- és/vagy légzésleállással járó állapotok (Pl. embolia, Adams-Stokes-Morgagni szindróma., syncope, fulladások, életet veszélyeztető ritmuszavarok, klinikai halál állapota) 3. Életveszélyes endokrin- és anyagcsere állapotok, a folyadék- és ion- háztartás életveszélyes zavarai 4. Központi idegrendszeri kompresszió veszélyével járó kórképek (Pl. agyödéma, fejfájás, szédülés, tumor, gyulladás, fejlődési rendellenesség, trauma) 5. Eszméletlen állapotok 6. Status epilepticus és tüneti görcsrohamok 7. Hirtelen fellépő látászavar, látásvesztés, vörös szem, szemsérülés 8. Szepszis 9. Magas halálozású, vagy súlyos szövődmények kialakulásának veszélyével járó hirtelen fellépő, vagy progrediáló, nem-sebészeti betegségek és érkatasztrófák ellátása 10. Szülés, koraszülés, lepényleválás, súlyos terhességi toxémia, eclampsia újszülött ellátása, akut nőgyógyászati vérzés 11. Sokk megelőző és sokkos állapotok, életveszélyes allergiás és anaphylaxiás állapotok, szisztémás és poliszisztémás autoimmun betegségek krízis-állapotai 12. Az immunrendszer fokozott, vagy kóros működésén, illetve a csontvelői vérsejtképzés elégtelenségén alapuló heveny vérsejthiány-állapot 13. Veleszületett, vagy szerzett véralvadási zavar alapján létrejövő heveny életveszély 14. Akut légzési elégtelenség, légút szűkület (Pl. gégeödéma, asthmás roham, idegentest, fulladás) 15. Mérgezések 16. Akut hasi katasztrófák és azok képében jelentkező, nagy fájdalommal, görcsökkel járó kórképek (Pl. bélelzáródás, appendicitis, perforatio, méhenkívüli terhesség, petefészek ciszta megrepedése, tuboovarialis tályog, kocsánycsavarodott cysta, kizárt sérv, epegörcs, vesegörcs, vérvizelés) 17. Égés-fagyás (III.-IV. fokú és nagykiterjedésű I-II. fokú, és/vagy az életminőség szempontjából különösen veszélyeztetett testtájat vagy a légutakat érintő) 18. Elsődleges sebellátás 19. Testüregek (koponya, mellkas, has) és parenchymás szervek (szív, tüdő, lép, máj, vese) sérülése 20. Compartement szindrómák 21. Nyílt törések és decollement sérülések 22. Amputációk (replantációs lehetőségekkel vagy azok nélkül) 23. Súlyos medencegyűrű törések 24. Politraumatizáció, többszörös sérülések 25. Búvárbalesetek, magassági betegség, keszonbetegség, barotrauma 26. Áramütés, elektrotrauma 27. Hő- és hidegártalom, kihűlés, hypothermia, hyperthermia, napszúrás, hőguta 28. Súlyos akut sugárártalom és sugárbetegség 29. Öngyilkossági kísérlet és szándék, mentális állapottal összefüggő közvetlen veszélyeztető állapot 30. Heveny pszichés zavarok, pszichózisok 31. Infektológiai kórképek, melyek önmagukban vagy szövődményeik révén az életet veszélyeztető állapotot idéznek elő.

15 A minimumrendelet változásai 2013.december után..

16 73/2013 EMMI rendelet

17 73/2013 EMMI rendelet Változások!!!

18 A betegforgalomhoz rendelt személyzet biztosítása

19 Menedzsment-szempontok Avagy mi aggasztja a kórházi vezetőket.?

20 Mik a sürgősségi ellátás állandó kihívásai problémái? Nincs hol Nincs mivel Nincs kivel Mindez mennyibe kerül?

21 TIOP TIOP ismereteim szerinti állása

22 Avatások kora..lesz hol 26 pályázat TIOP Folyamatosan zajlanak az átadások Egyetemi centrumok építése csúszik TIOP Győr,Miskolc TIOP A kimaradt fejlesztések pótlására

23 Szakképzés,munkaerő alapszakvizsga 60 hónap Törekszünk a szakorvosok részére a az egyedi képzés lehetőségének biztosítására (grémiumvezetők) 22/2012 EMMI rendelet A releváns szakterületek képviselői felé nyitott a részvétel

24 Rezidens képzés egységes szemlélete 22/2012 EMMI r. Gyakorlatilag majdnem minden alapképzésnél kötelező elem a 6 hónapos sürgősségi blokk 3,5 hó SBO 1 hó mentő 6 hét ITO Letölthető az II.III progresszivitási szintű kórházakban

25 A Kivételek Megelőző orvostan és népegészségtan Szemészet(részben) Csecsemő és gyermekgyógyászat(részben) Pszichiátria(részben) Patológia Igazságügyi orvostan

26 Orvos (5+1fő/műszak) Szakápolók,BSc, triage nővér, (17fő/műszak) Betegkísérő(3 fő/műszak)

27 Finanszírozás Havi fix összegű díjazás mértéke (Ft/hó) Ellátási forma megnevezése 1. I. progresszivitási szintű sürgősségi betegellátó osztály II. progresszivitási szintű sürgősségi betegellátó osztály III. progresszivitási szintű sürgősségi betegellátó osztály Speciális sürgősségi centrum (egy-egy szakterület regionális vagy országos feladatainak ellátására kijelölt centrum, ha a 24 órás folyamatos felvételt a hét minden napján ellátja) 5. Traumatológia (a traumatológiai osztály a besorolási szinteknek megfelelő havi fix összegű díjazásra jogosult, ha a 24 órás folyamatos felvételt a hét minden napján ellátja) I. szint II. szint III. szint Az aktív fekvőbeteg-szakellátásban a sürgősségi ellátási formák havi fix összegű díjazása Fix összegű finanszírozás (befogadási szint függő)) Járó betegek utáni német pontok Fekvőbetegek shbcs-k (6-24 óra között) Időarányos HBCS-k a felvett betegek után egy intézmény különböző telephelyei között is jár

28 I. progresszivitási szinten BEVÉTELEK I Mennyiség egys Fix finanszírozás: HBCS bevétel (fekvő): Német pont bevétel (járó): Bevételek: Összeg 12 Megjegyzés , Finanszírozási év 40 HBCs/hó beteg/hó Finanszírozási év ( Ed vizit * 1500 Német pont/ év) II. progresszivitási szinten BEVÉTELEK Mennyiség Fix finanszírozás: HBCS bevétel (fekvő): Német pont bevétel (járó): Bevételek: egys. Összeg 12 Megjegyzés , Finanszírozási év Finanszírozási év 70 HBCs/hó beteg/hó ( ED vizit * 1500 Német pont/ év) III. progresszivitási szinten BEVÉTELEK Mennyiség Fix finanszírozás: HBCS bevétel (fekvő): Német pont bevétel (járó): Bevételek: egys. Összeg 12 Megjegyzés , Finanszírozási év 100 HBCs/hó beteg/hó Finanszírozási év ( ED vizit * 1500 Német pont/ év)

29 Költségek Személyzet bére Gyógyszerköltségek Anyagköltségek Rezsi,közüzemi, igazgatási költségek kórháza válogatja

30 RÁFORDÍTÁS I. progresszivitási szinten Személyi feltételek Átlagbér (órára) bruttóbruttó Mű-szak / fő 1 hónap bére (732 óra) Éves szinten Orvos Műszakvezető szakorvos Ft Ft Szakorvos Ft Ft Nem szakorvos (szakorvos jelölt/rezidens)* Ft Ft Ft Ft Orvos bér összesen: Szakdolgozó Diplomások (BSc/MSc ápoló/mentőtiszt) Ft Ft Asszisztens (anaeszt., intenzív th.) Ft Ft Szakápoló (Sürgősségi, intenzív, mentő) Ft Ft Osztályozó nővér Ft Ft Általános ápoló, asszisztens Ft Ft Ft Ft Szakdolgozói bér összesen: Egyéb Diszpécser Ft Ft Adminisztrátor Ft Ft Betegkísérő Ft Ft Ft Ft Ft Ft Indirekt munkakörök bére összesen: Bérköltségek mindösszesen: Ft Szakmai anyag felhasználás: Gyógyszer felhasználás: Közvetlen ráfordítás: Ráfordítás mindösszesen: Egyenleg (/év): Ft Ft Ft Ft

31 RÁFORDÍTÁS II. progresszivitási szinten Átlagbér (órára) Személyi feltételek bruttó-bruttó Mű-szak / fő 1 hónap bére (732 óra) Éves szinten Orvos Műszakvezető szakorvos Ft Ft Szakorvos Ft Ft Nem szakorvos (szakorvos jelölt/rezidens)* Ft Ft Ft Ft Orvos bér összesen: Diplomások (BSc/MSc ápoló/mentőtiszt) Ft Ft Asszisztens (anaeszt., intenzív th.) Ft Ft Ft Ft Osztályozó nővér Ft Ft Általános ápoló, asszisztens Ft Ft Ft Ft Szakdolgozó Szakápoló (Sürgősségi, intenzív, mentő) Szakdolgozói bér összesen: Egyéb Diszpécser Ft Ft Adminisztrátor Ft Ft Betegkísérő Ft Ft Ft Ft Ft Ft Indirekt munkakörök bére összesen: Bérköltségek mindösszesen: Szakmai anyag felhasználás: Gyógyszer felhasználás: Közvetlen ráfordítás: Ráfordítás mindösszesen: Egyenleg (/év): Ft Ft Ft Ft Ft

32 RÁFORDÍTÁS III. progresszivitási szinten Személyi feltételek Átlagbér (órára) bruttóbruttó Mű-szak / fő 1 hónap bére (732 óra) Éves szinten Műszakvezető szakorvos Orvos Szakorvos Nem szakorvos (szakorvos jelölt/rezidens)* Orvos bér összesen: Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Diplomások (BSc/MSc ápoló/mentőtiszt) Ft Ft Asszisztens (anaeszt., intenzív th.) Ft Ft Szakápoló (Sürgősségi, intenzív, mentő) Ft Ft Osztályozó nővér Ft Ft Általános ápoló, asszisztens Ft Ft Ft Ft Szakdol gozó Szakdolgozói bér összesen: Diszpécser Egyéb Adminisztrátor Betegkísérő Indirekt munkakörök bére összesen: Bérköltségek mindösszesen: Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Szakmai anyag felhasználás: Gyógyszer felhasználás: Közvetlen ráfordítás: Ráfordítás mindösszesen: Egyenleg (/év): Ft Ft Ft Ft Ft

33 Mit vigyünk haza. A sürgősségi ellátás,az egykapus beléptetés az egész világon rendező elvként működik Sajnos sok helyütt nem élnek vele A sürgősségi ellátás feltételrendszerének megteremtését az egészségügyi kormányzat megteremtette Szakmai és gazdasági előnye elvitathatatlan Feldarabolása,szétszedésére tett törekvések szakmai lobbik érdeke Szembemegy a világtrendekkel,nem szolgálja a betegeket Kérjük a kórházvezetők támogatását,nélkülük nem megy..

34 Remélem mindenhol az SBO-t avatnak hamarosan! Köszönöm a megtisztelő figyelmet!

Lakossági tájékoztató a Központi Orvosi Ügyelet működéséről

Lakossági tájékoztató a Központi Orvosi Ügyelet működéséről Lakossági tájékoztató a Központi Orvosi Ügyelet működéséről Ezúton tájékoztatjuk a Marcali kistérség lakosságát, hogy az orvosi ügyeleti ellátás az alábbiak szerint történik. Hol és mikor érhető el a Központi

Részletesebben

A HÁZIORVOS HATÁSKÖRE SÜRGŐS SZÜKSÉG ESETÉN

A HÁZIORVOS HATÁSKÖRE SÜRGŐS SZÜKSÉG ESETÉN A HÁZIORVOS HATÁSKÖRE SÜRGŐS SZÜKSÉG ESETÉN Háziorvosi Továbbképzés 2012. Május 23. HMKH Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv Dr. Molnár Márta A SÜRGŐS SZÜKSÉG DEFINÍCIÓJA 1997. évi CLIV. törvény az egészségügyről

Részletesebben

Vizitdíj. Alkalmanként 300 forintos vizitdíj fizetése mellett igénybe vehető szolgáltatások:

Vizitdíj. Alkalmanként 300 forintos vizitdíj fizetése mellett igénybe vehető szolgáltatások: Vizitdíj Az egészségügy átalakítása irányába tett eddigi lépések közül a lakosságot legérzékenyebben érintő változás a vizitdíj bevezetése. Célja az indokolatlan orvoshoz fordulások számának csökkentése,

Részletesebben

XIX. Járóbeteg Szakellátási Konferencia Balatonfüred szeptember 20. Dr. Kiss Marianna XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata

XIX. Járóbeteg Szakellátási Konferencia Balatonfüred szeptember 20. Dr. Kiss Marianna XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata Sürgősségi betegellátásban rejlő korlátok és kockázatok az önálló járóbeteg szakrendelőben XIX. Járóbeteg Szakellátási Konferencia Balatonfüred 2017. szeptember 20. Dr. Kiss Marianna XVI. Kerület Kertvárosi

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. szeptember 24-én tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. szeptember 24-én tartandó ülésére Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. szeptember 24-én tartandó ülésére Tárgy: Tájékoztató a központi orvosi ügyeleti szolgálat működéséről Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő: Csépányiné

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 14-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 14-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

Változások a munkaköri alkalmassági vizsgálatokra vonatkozó jogszabályokban 2010.

Változások a munkaköri alkalmassági vizsgálatokra vonatkozó jogszabályokban 2010. Változások a munkaköri alkalmassági vizsgálatokra vonatkozó jogszabályokban 2010. Egyszerűsített foglalkoztatás 2010. évi LXXV. törvény 2010. augusztus 1-jétől Mire? mezőgazdasági idénymunka turisztikai

Részletesebben

Beszámoló a központi orvosi ügyelet 2014. évi szakmai tevékenységéről. Tisztelt Társulás!

Beszámoló a központi orvosi ügyelet 2014. évi szakmai tevékenységéről. Tisztelt Társulás! Előterjesztő: Dr. Faragó Péter elnök Készítette: Dr. Kacsándi László GYÓMI intézményvezető Beszámoló a központi orvosi ügyelet 2014. évi szakmai tevékenységéről Tisztelt Társulás! 2013. július 1. napjától

Részletesebben

~ é ~- ...~... Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző REGYHÁZA. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS OSZTÁLY.

~ é ~- ...~... Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző REGYHÁZA. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS OSZTÁLY. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA SZOCIÁLIS OSZTÁLY 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-585; FAX: +36 42 524-586 E-MAIl: NYHSZOC@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám:

Részletesebben

I.fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A szabályzat célja és hatálya

I.fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A szabályzat célja és hatálya A Pécsi Tudományegyetem térítési díj ellenében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatásainak szabályzata I.fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A szabályzat célja és hatálya 1. A szabályzat célja, hogy az egyéni

Részletesebben

POLGÁR KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELETI SZOLGÁLAT MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

POLGÁR KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELETI SZOLGÁLAT MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Határozat 1. számú melléklete Polgár Város Önkormányzata Központi Orvosi Ügyelet 4090 Polgár, Kiss Ernő utca 8. sz. POLGÁR KÖZPONTI ORVOSI ÜGYELETI SZOLGÁLAT MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015. 1 Az ügyelet hivatalos

Részletesebben

Tájékoztató a vizitdíj és kórházi napidíj bevezetésével kapcsolatos tudnivalókról

Tájékoztató a vizitdíj és kórházi napidíj bevezetésével kapcsolatos tudnivalókról Tájékoztató a vizitdíj és kórházi napidíj bevezetésével kapcsolatos tudnivalókról A biztosítottak 2007. február 15. napjától a társadalombiztosítás terhére (a meghatározott kivételektıl eltekintve) kizárólag

Részletesebben

EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA

EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA UZSOKI UTCAI KÓRHÁZ 1145 Budapest, Uzsoki utca 29-41. Főigazgató: Dr. Ficzere Andrea SZABÁLYZAT E példány sorszáma:... EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA Készítette: Karátsonyi Annamária

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 233/2018. (X. 31.) számú határozata

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 233/2018. (X. 31.) számú határozata ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Köszöntjük az MH Egészségügyi Központban!

Köszöntjük az MH Egészségügyi Központban! Köszöntjük az MH Egészségügyi Központban! A sürgősségi osztály feladata A sürgősségi osztály feladata, az orvosi értelemben vett sürgősségi esetek kiszűrése és megfelelő szintű ellátása. Sürgősségi betegellátás

Részletesebben

Egészségbiztosítási és finanszírozási alapismeretek

Egészségbiztosítási és finanszírozási alapismeretek REZIDENSI TÖRZSKÉPZÉS Egészségbiztosítási és finanszírozási alapismeretek SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI IGAZGATÓSÁG Dr. Záborszki Annamária Sárossy Margit Dr. Dobos Éva

Részletesebben

2008. május 5., Debrecen

2008. május 5., Debrecen A KMOK Sűrgősségi Centrum működésével kapcsolatos radiológiai tapasztalatok Nagyerdei Képalkotó Esték Debrecen 2008. május 5. MGH Radiológia, Sűrgősségi Radiológiai Részleg 7 radiológus szakorvos, 2 rezidens

Részletesebben

Az igazságosság garanciája az egészségügyben! Idő dependens Allokáció Triage Integratív ellátás

Az igazságosság garanciája az egészségügyben! Idő dependens Allokáció Triage Integratív ellátás Az igazságosság garanciája az egészségügyben! Idő dependens Allokáció Triage Integratív ellátás 3 A sürgősségi ellátás az egykapus beléptetés az egész világon rendező elvként működik De emlékezzünk mi

Részletesebben

A SÜRGŐSSÉGI OSZTÁLY MŰKÖDÉSI FELTÉTELEI

A SÜRGŐSSÉGI OSZTÁLY MŰKÖDÉSI FELTÉTELEI A SÜRGŐSSÉGI OSZTÁLY MŰKÖDÉSI FELTÉTELEI 24 ÉV TAPSZTALATA Dr. Pikó Károly Osztályvezető főorvos Sürgősségi Betegellátó Osztály Jósa András Megyei Kórház, Nyíregyháza SÜRGŐSSÉGI SZAKVIZSGA SÜRGŐSSÉGI ELŐKÉSZÍTŐ

Részletesebben

ORSZÁGOS ALAPELLÁTÁSI INTÉZET VIZITDÍJ ÚTMUTATÓ

ORSZÁGOS ALAPELLÁTÁSI INTÉZET VIZITDÍJ ÚTMUTATÓ ORSZÁGOS ALAPELLÁTÁSI INTÉZET VIZITDÍJ ÚTMUTATÓ Felelôs kiadó: Országos Alapellátási Intézet 1135 Budapest, Szabolcs u. 33 35. Fôigazgató: Dr. Balogh Sándor ÚTMUTATÓ A HÁZIORVOSI SZOLGÁLATOK RÉSZÉRE A

Részletesebben

A SÜRGŐSSÉG NÁLUNK -SZENT PANTALEON KÓRHÁZ DUNAÚJVÁROS

A SÜRGŐSSÉG NÁLUNK -SZENT PANTALEON KÓRHÁZ DUNAÚJVÁROS A SÜRGŐSSÉG NÁLUNK -SZENT PANTALEON KÓRHÁZ DUNAÚJVÁROS Máté Ágnes osztályvezető FÖLDRAJZI HELYZET SZENT PANTALEON KÓRHÁZ Többprofilú közösségi kórház Ellátandó lakosság: 135 ezer fő Aktív ágyak: 493 Krónikus

Részletesebben

XVII. Őszi Konferencia Budapest, 2011.nov.18-19.

XVII. Őszi Konferencia Budapest, 2011.nov.18-19. XVII. Őszi Konferencia Budapest, 2011.nov.18-19. Miért így alakult a kollégium? Mi volt ezzel a cél? Tagozatok 60 szakterület 3 fővel Tanácsok 5-10-15 fővel TAGOZATOK: az egészségügyért felelős miniszter

Részletesebben

Triage alfa, béta, gamma... omega. Bognár Zsolt Heim Pál Gyermekkórház Sürgősségi Betegellátó Osztály

Triage alfa, béta, gamma... omega. Bognár Zsolt Heim Pál Gyermekkórház Sürgősségi Betegellátó Osztály Triage alfa, béta, gamma... omega Bognár Zsolt Heim Pál Gyermekkórház Sürgősségi Betegellátó Osztály Feladatok alfa: allokáció béta: besorolás, osztályozás gamma: kritikus állapotú beteg ellátásában

Részletesebben

Újabb nehézségek az egynapos sebészetben. Előadó: Kovács Péter Vemed Kft.

Újabb nehézségek az egynapos sebészetben. Előadó: Kovács Péter Vemed Kft. Újabb nehézségek az egynapos sebészetben Előadó: Kovács Péter Vemed Kft. Az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter 16/2002. (XII. 12.) ESZCSM rendelete az egynapos sebészeti és a kúraszerűen végezhető

Részletesebben

Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi ülésterme (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.)

Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi ülésterme (4440 Tiszavasvári, Városháza tér 4.) JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. október 24-én Tiszavasvári Város Önkormányzata Képviselőtestületének nyílt üléséről. Helye: Tiszavasvári Polgármesteri Hivatal Képviselő-testületi ülésterme (4440 Tiszavasvári,

Részletesebben

A sürgősségi ellátás. Med-Econ Kft.

A sürgősségi ellátás. Med-Econ Kft. MSOTKE Konferencia 2010. november 5. A sürgősségi ellátás költségei Dózsa Csaba Med-Econ Kft. Az előadás vázlata A. A sürgősségi ellátás és mentés makroszintű költségei B. A sürgősségi ellátás intézményi

Részletesebben

Beteghez integrált ellátási rendszer, mint az akut jellegű betegellátás XXI. századi formája

Beteghez integrált ellátási rendszer, mint az akut jellegű betegellátás XXI. századi formája Beteghez integrált ellátási rendszer, mint az akut jellegű betegellátás XXI. századi formája Dr. Korcsmáros Ferenc XXIII. Magyarországi Egészségügyi Napok Debrecen, 2016. október 5-7 ALAPKÉRDÉSEK: 1. POPULÁCIÓ

Részletesebben

VIZITDÍJ ÉS KÓRHÁZI NAPIDÍJ MÉRTÉKEK

VIZITDÍJ ÉS KÓRHÁZI NAPIDÍJ MÉRTÉKEK Kedves Betegeink! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a hatályos jogi szabályozás szerint Önöknek a járó-beteg ellátás igénybevételekor VIZITDÍJAT, fekvő betegként történő ellátásukkor KÓRHÁZI NAPIDÍJAT

Részletesebben

SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS ÉS KRÍZIS MENEDZSMENT BERÉNYI TAMÁS DR. MSOTKE XI.KONGRESSZUSA SZÉKESFEHÉRVÁR 2012. NOVEMBER 08.

SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS ÉS KRÍZIS MENEDZSMENT BERÉNYI TAMÁS DR. MSOTKE XI.KONGRESSZUSA SZÉKESFEHÉRVÁR 2012. NOVEMBER 08. SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS ÉS KRÍZIS MENEDZSMENT BERÉNYI TAMÁS DR. MSOTKE XI.KONGRESSZUSA SZÉKESFEHÉRVÁR 2012. NOVEMBER 08. κρίσις critically ill I.E. 2370 MÓZESI. 6-9. Mert a rómaiak ekkor úgy cselekedtek, ahogy

Részletesebben

A vizitdíjjal kapcsolatos jogszabályok egységes szerkezetben

A vizitdíjjal kapcsolatos jogszabályok egységes szerkezetben A vizitdíjjal kapcsolatos jogszabályok egységes szerkezetben 1997. évi LXXXIII. törvény a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól (Ebtv.) Ebtv. 18. (8) 1 A háziorvosi ellátást, illetve fogászati alapellátást

Részletesebben

A nemzeti erõforrás miniszter 12/2011. (III. 30.) NEFMI rendelete az egészségügyi szakmai kollégium mûködésérõl

A nemzeti erõforrás miniszter 12/2011. (III. 30.) NEFMI rendelete az egészségügyi szakmai kollégium mûködésérõl M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2011. évi 34. szám 5829 A nemzeti erõforrás miniszter 12/2011. (III. 30.) NEFMI rendelete az egészségügyi szakmai kollégium mûködésérõl Az egészségügyrõl szóló 1997. évi CLIV.

Részletesebben

TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA

TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA A kiadott példányszám: Ezen példány sorszáma: Módosítás átvezetésére kötelezett példány: igen / nem Módosítás Sorszáma Dátuma A módosítás rövid leírása 1. 2008.augusztus.10 Megváltozott

Részletesebben

Újszülött-, Csecsemő- és Gyermekosztály Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár

Újszülött-, Csecsemő- és Gyermekosztály Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár II. Gyermeksürgősségi Konferencia Budapest 2017.09.15-16. MEGVALÓSÍTANDÓ! MEGVALÓSÍTHATÓ-E? Párhuzamosságok feloldása a gyermek sürgősségi ellátásban SIMON GÁBOR Újszülött-, Csecsemő- és Gyermekosztály

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Légzőszervi szakápoló szakképesítés. 2440-06 Légzőszervi szakápolás modul. 1. vizsgafeladat. 2011. november 10.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Légzőszervi szakápoló szakképesítés. 2440-06 Légzőszervi szakápolás modul. 1. vizsgafeladat. 2011. november 10. Nemzeti Erőforrás Minisztérium Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Részletesebben

A szakmai kollégiumi tagozatok és tanácsok javasolt teendői és munkarendje

A szakmai kollégiumi tagozatok és tanácsok javasolt teendői és munkarendje A szakmai kollégiumi tagozatok és tanácsok javasolt teendői és munkarendje A Tagozat nyilvánít véleményt a következőkről: a szakmát érintő finanszírozási kérdésekről, a kapacitás elosztásokról, a progresszív

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Egyesített Egészségügyi Intézményének térítési díj ellenében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatásainak szabályzata

Pécs Megyei Jogú Város Egyesített Egészségügyi Intézményének térítési díj ellenében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatásainak szabályzata Pécs Megyei Jogú Város Egyesített Egészségügyi Intézményének térítési díj ellenében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatásainak szabályzata 1. A SZABÁLYZAT CÉLJA I. FEJEZET Az OEP által nem térített

Részletesebben

Az apró munka és szakmai háttere: a MOTESZ MADOFE Program

Az apró munka és szakmai háttere: a MOTESZ MADOFE Program X. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és V. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia, 2008. szeptember 18-20., Balatonfüred Egészségpolitika I. Szekció, 2008. szeptember 19. Az apró munka és

Részletesebben

Vizitdíj útmutató Az Országos Alapellátási Intézet ajánlása háziorvosi szolgálatok részére

Vizitdíj útmutató Az Országos Alapellátási Intézet ajánlása háziorvosi szolgálatok részére Vizitdíj útmutató Az Országos Alapellátási Intézet ajánlása háziorvosi szolgálatok részére I. TÉRÍTÉSMENTESSÉG, VIZITDÍJ, TÉRÍTÉSI DÍJ 2007. február 15-étől a háziorvosi szolgálatok által a kötelező egészségbiztosítás

Részletesebben

hatályos_

hatályos_ 32/2018. (IX. 28.) EMMI rendelet az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések megelőzéséről, e tevékenységek szakmai minimumfeltételeiről és felügyeletéről szóló 20/2009. (VI. 18.) EüM rendelet módosításáról

Részletesebben

Sürgősségi ellátás a Heim Pál Gyermekkórházban integrálás és fejlesztés

Sürgősségi ellátás a Heim Pál Gyermekkórházban integrálás és fejlesztés Heim Pál Gyermekkórház Sürgősségi ellátás a Heim Pál Gyermekkórházban integrálás és fejlesztés Dr. Bognár Zsolt Heim Pál Gyermekkórház Sürgősségi Betegellátó Osztály CIA, FBI LBJ, LSD, DDT UFO ICU, PIC..

Részletesebben

Sürgősségi betegellátás szerepe az egészségpolitikában. dr. Gál János SE AITK

Sürgősségi betegellátás szerepe az egészségpolitikában. dr. Gál János SE AITK Sürgősségi betegellátás szerepe az egészségpolitikában dr. Gál János SE AITK A rosszul értelmezett szó: sürgősség Azonnali mentőhívás: Csillapíthatatlan vérzés esetén Ha csont törik Ha beteg fullad( nem

Részletesebben

Alapfokú elsősegélynyújtás. www.szegedizoltan.hu

Alapfokú elsősegélynyújtás. www.szegedizoltan.hu Alapfokú elsősegélynyújtás www.szegedizoltan.hu 1997. évi CLIV. törvény 5. (3)e, Mindenkinek kötelessége - a tőle elvárható módon - segítséget nyújtani és a tudomása szerint arra illetékes egészségügyi

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei 10808 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 89. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei Az emberi erőforrások minisztere 41/2014. (VI. 30.) EMMI rendelete egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A PROJEKT MEGVALÓSULÁSÁRÓL

BESZÁMOLÓ A PROJEKT MEGVALÓSULÁSÁRÓL BESZÁMOLÓ A PROJEKT MEGVALÓSULÁSÁRÓL TÁMOP-6.2.4.A-11/1-2012-0013 Létszámbővítés az egészségügyi ellátás fejlesztése érdekében a Kaposi Mór Oktató Kórházban Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház 7400

Részletesebben

7/2012. (VI. 29.) EMMI rendelet. egyes egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

7/2012. (VI. 29.) EMMI rendelet. egyes egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 7/2012. (VI. 29.) EMMI rendelet egyes egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról hatályos: 2012.07.01 - A kötelezı egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83.

Részletesebben

44/2018. (XII. 19.) EMMI rendelet egyes, a sürgősségi ellátást érintő miniszteri rendeletek módosításáról 1. hatályos_

44/2018. (XII. 19.) EMMI rendelet egyes, a sürgősségi ellátást érintő miniszteri rendeletek módosításáról 1. hatályos_ 44/2018. (II. 19.) EMMI rendelet egyes, a sürgősségi ellátást érintő miniszteri rendeletek módosításáról 1 hatályos_ 2019.01.01-2019.01.02_ Tartalom: 1. Az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem térítési díj ellenében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatásainak szabályzata. I.fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A Pécsi Tudományegyetem térítési díj ellenében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatásainak szabályzata. I.fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A Pécsi Tudományegyetem térítési díj ellenében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatásainak szabályzata I.fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A szabályzat célja és hatálya 1. A szabályzat célja, hogy az egyéni

Részletesebben

Bevezető A szabályzat célja Hivatkozások Irányadó jogszabályok A Szabályzat hatálya... 5.

Bevezető A szabályzat célja Hivatkozások Irányadó jogszabályok A Szabályzat hatálya... 5. Tartalom: Bevezető... 4. A szabályzat célja... 4. Hivatkozások Irányadó jogszabályok... 4. A Szabályzat hatálya... 5. I. Fejezet A) Térítési díj fizetésére kötelezett személyek és térítésköteles szolgáltatások...

Részletesebben

A sürgősségi egészségügyi ellátás jelenlegi minőségi szabályozásának meghatározói

A sürgősségi egészségügyi ellátás jelenlegi minőségi szabályozásának meghatározói A sürgősségi egészségügyi ellátás jelenlegi minőségi szabályozásának meghatározói Dr. Engelbrecht Imre főosztályvezető-helyettes Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségpolitikai Főosztály A minőség egészségügyi

Részletesebben

ÚJ SÜRGŐSSÉGI BETEGELLÁTÓ ÖNÁLLÓ OSZTÁLY SZEGEDEN

ÚJ SÜRGŐSSÉGI BETEGELLÁTÓ ÖNÁLLÓ OSZTÁLY SZEGEDEN ÚJ SÜRGŐSSÉGI BETEGELLÁTÓ ÖNÁLLÓ OSZTÁLY SZEGEDEN A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) élt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt pályázati lehetőséggel, és olyan egészségügyi fejlesztésbe kezdett, amely

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem térítési díj ellenében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatásainak szabályzata. I.fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A Pécsi Tudományegyetem térítési díj ellenében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatásainak szabályzata. I.fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A Pécsi Tudományegyetem térítési díj ellenében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatásainak szabályzata I.fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A szabályzat célja és hatálya 1. A szabályzat célja, hogy az egyéni

Részletesebben

A sürgősségi ellátás: a finanszírozás lehetőségei, anomáliák

A sürgősségi ellátás: a finanszírozás lehetőségei, anomáliák VII. Magyar Sürgősségi Orvostani Konferencia Pécs, 2008. november 8. A sürgősségi ellátás: a finanszírozás lehetőségei, anomáliák Dózsa Csaba Van-e Nemzeti Program? Végrehajtásra kerül-e a sürgősségi ellátás

Részletesebben

Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Szakmai Kollégium irányelvei, útmutatói, módszertani levelei, ajánlásai

Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Szakmai Kollégium irányelvei, útmutatói, módszertani levelei, ajánlásai irányelvei, útmutatói, módszertani levelei, ajánlásai Az egészségügyi miniszter 33/1981. (Eü.K. 21.) EüM számú utasítása az anaesthesiológiai és intenzív betegellátó osztályok, az égési sérülteket ellátó

Részletesebben

Beszámoló a központi orvosi ügyelet évi szakmai tevékenységéről

Beszámoló a központi orvosi ügyelet évi szakmai tevékenységéről Előterjesztő: Dr. Faragó Péter elnök Készítette: Dr. Kacsándi László GYÓMI intézményvezető Tisztelt Társulási Tanács! Beszámoló a központi orvosi ügyelet 2016. évi szakmai tevékenységéről Az egészségügyi

Részletesebben

Virág, Napraforgó, Moha és a forradalmi gondolatok

Virág, Napraforgó, Moha és a forradalmi gondolatok 2015.4. SZÁM A LAP INGYENES TERJESZTÉSÛ A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT HAVONTA MEGJELENÔ HÍRLAPJA XXVI. ÉVFOLYAM Copfos, szôke, csupa mosoly, okos-huncut kislány a 3. a-ból. Fogadjunk, minden fiú szerelmes belé

Részletesebben

15/2005. (V. 2.) EüM rendelet. az egészségügyi szolgáltatók szakmai felügyeletéről

15/2005. (V. 2.) EüM rendelet. az egészségügyi szolgáltatók szakmai felügyeletéről 1. oldal 15/2005. (V. 2.) EüM rendelet az egészségügyi szolgáltatók szakmai felügyeletéről Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. -a (2) bekezdésének ga) alpontjában kapott felhatalmazás

Részletesebben

Contramal. a sürgősségi betegellátásban. Ács Gábor dr. 2000.

Contramal. a sürgősségi betegellátásban. Ács Gábor dr. 2000. Contramal a sürgősségi betegellátásban Ács Gábor dr. 2000. A FÁJDALOM an unpleasant sensory and emotional experience associated with actual or potential tissue damage...pain is always subjective. (IASP

Részletesebben

Szent Borbála Kórház

Szent Borbála Kórház Szent Borbála Kórház TATABÁNYA SÜRGŐSSÉGI OSZTÁLYT ÉPÍTÜNK! Modern infrastruktúra, korszerű eszközök európai színvonalú betegellátás SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS FEJLESZTÉSE A SZENT BORBÁLA KÓRHÁZBAN TIOP-2.2.6-12/1B-2013-0028

Részletesebben

1.2. A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai:

1.2. A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai: 1.2. A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai: A Kórház szervezeti felépítését és egységeinek felsorolását az Organogram

Részletesebben

átalakulása a kórházstruktúrára? Milyen hatással van a sürgősségi ellátás átalakulása a kórházak szerkezetére? Az átalakítás előnyeinek összefoglalása

átalakulása a kórházstruktúrára? Milyen hatással van a sürgősségi ellátás átalakulása a kórházak szerkezetére? Az átalakítás előnyeinek összefoglalása A sürgősségi ellátás tervezete az NFT II-ben, ennek hatása a magyar kórházstruktúra és a kórházak belső szerkezetének átalakulására Dr. Pikó Károly elnök Oxyológiai-Sürgősségi, Honvéd- és Katasztrófaorvostani

Részletesebben

Sürgősségi betegellátás Szekszárd 2013. Dr. Simon János Tolna megyei Balassa János Kórház

Sürgősségi betegellátás Szekszárd 2013. Dr. Simon János Tolna megyei Balassa János Kórház Sürgősségi betegellátás Szekszárd 2013 Dr. Simon János Tolna megyei Balassa János Kórház Egy kis történelem Kezdetben belgyógyászati ill kardiológiai ambulancia 4 megfigyelő ágy Ágyak száma négyről nyolcra

Részletesebben

A 2012. évi fekvőbeteg struktúraátalakítás folyamata. 2012. április 26. Dr. Cserháti Péter

A 2012. évi fekvőbeteg struktúraátalakítás folyamata. 2012. április 26. Dr. Cserháti Péter A 2012. évi fekvőbeteg struktúraátalakítás folyamata 2012. április 26. Dr. Cserháti Péter Szakmapolitikai háttér Jogalkotás (2 törvénycsomag + 2 korm.r. csomag bérfejlesztés, államosítás, struktúra átalakítás,

Részletesebben

Jogszabályok, tájékoztatók A Magyar Közlöny 2014. évi 77. 2014. évi 89. számai alapján

Jogszabályok, tájékoztatók A Magyar Közlöny 2014. évi 77. 2014. évi 89. számai alapján Jogszabályok, tájékoztatók A Magyar Közlöny 2014. évi 77. 2014. évi 89. számai alapján MK 2014/89 41/2014. (VI. 30.) EMMI rendelet egyes egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról Az

Részletesebben

GYERMEK-TÜDŐGYÓGYÁSZAT

GYERMEK-TÜDŐGYÓGYÁSZAT GYERMEK-TÜDŐGYÓGYÁSZAT I. 1. Légutak és a tüdő fejlődése 2. Légzőrendszer élettani működése 3. Újszülöttkori légzészavarok 4. Bronchopulmonalis dysplasia 5. A gége veleszületett és szerzett rendellenességei

Részletesebben

Szakmai Grémiumok JAVASLATAI szakmánként a 22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet szerinti akkreditációra 2012.09.01. és 2016.09.

Szakmai Grémiumok JAVASLATAI szakmánként a 22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet szerinti akkreditációra 2012.09.01. és 2016.09. Szakmai Grémiumok JAVASLATAI szakmánként a 22/2012. (IX.14.) EMMI rendelet szerinti akkreditációra 2012.09.01. és 2016.09.01 között Aneszteziológia és intenzív terápia szakképzés Aneszteziológiai gyakorlat

Részletesebben

Kórházi sürgősségi ellátás

Kórházi sürgősségi ellátás Kórházi sürgősségi ellátás 1 V A R G A C S A B A E G É S Z S É G Ü G Y I S Z A K M A I K O L L É G I U M, O X Y O L Ó G I A I - S Ü R G Ő S S É G I O R V O S T A N, T O X I K O L Ó G I A, H O N V É D É

Részletesebben

A SÜRGŐSSÉGI OSZTÁLYOK TEHERMENTESÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI

A SÜRGŐSSÉGI OSZTÁLYOK TEHERMENTESÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI A SÜRGŐSSÉGI OSZTÁLYOK TEHERMENTESÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI BERÉNYI TAMÁS MEDICINA 2000 Balatonfüred, 2017. szeptember 20-22. NOFINANCIALCONFLICT OFINTEREST DISCLOSURE: I AM AN EMERGENCY PHYSICIAN BERÉNYI TAMÁS

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 28. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 28. szám MAGYAR KÖZLÖNY 28. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. február 24., péntek Tartalomjegyzék 35/2017. (II. 24.) Korm. rendelet Az európai uniós forrásból finanszírozott egyes projektek költségnövekménye

Részletesebben

A Szekszárdi Sürgősségi Osztály első 10 éve. Dr. Simon János Tolna megyei Balassa János Kórház

A Szekszárdi Sürgősségi Osztály első 10 éve. Dr. Simon János Tolna megyei Balassa János Kórház A Szekszárdi Sürgősségi Osztály első 10 éve Dr. Simon János Tolna megyei Balassa János Kórház Egy kis történelem Kezdetben belgyógyászati ill kardiológiai ambulancia 4 megfigyelő ágy Ágyak száma négyről

Részletesebben

Főigazgatói Utasítás

Főigazgatói Utasítás Sorszám Főigazgatói Utasítás SZABÁLYZAT, AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS TÉRÍTÉSI DÍJAINAK ÜGYVITELI RENDJÉRŐL FIGU-032-7 Oldal:2/17 MÓDOSÍTÁSOK JEGYZÉKE Módosította Aláírás/dátum Az oldal változatszáma Módosított

Részletesebben

International Ambulance Service Kft. 2049. Diósd Pf.19. Érd Központi Orvosi Ügyelet Felnőtt és gyermek ügyelet. 2012.

International Ambulance Service Kft. 2049. Diósd Pf.19. Érd Központi Orvosi Ügyelet Felnőtt és gyermek ügyelet. 2012. Érd Központi Orvosi Ügyelet Felnőtt és gyermek ügyelet 2012. évi beszámolója I. Ellátási terület: 2005.02.01-től Érd városában, illetve a négy környező településen (Diósdon, Tárnokon, Sóskúton, és Pusztazámoron)

Részletesebben

IRÁNYELVFEJLESZTÉS ÉS KLINIKAI AUDIT

IRÁNYELVFEJLESZTÉS ÉS KLINIKAI AUDIT IRÁNYELVFEJLESZTÉS ÉS KLINIKAI AUDIT dr. Safadi Heléna REGISZTRÁLT JOGVÉDŐK ÉVES TOVÁBBKÉPZÉSE 2015. december 07. Az egészségügyi ellátáshoz való jog /1997. évi CLIV. Tv./ 7. (1) Minden betegnek joga van

Részletesebben

Sürgősségi lánc felépítése és működése

Sürgősségi lánc felépítése és működése Sürgősségi lánc felépítése és működése Konstantin-kereszt A mentés "Az Egészségügyi Törvény 94. -a szerint: ( 1 ) A mentés az azonnali egészségügyi ellátásra szoruló betegnek a feltalálási helyén, mentésre

Részletesebben

Mildoo[6ilte,W ,"A( T6rftftldffcffi. $dg{ffi t6tftgl dflfnrk sabdlprftr. K6szitette: Ellen6rizte: Enged6lyezte: !'r'l(\ icll!

Mildoo[6ilte,W ,A( T6rftftldffcffi. $dg{ffi t6tftgl dflfnrk sabdlprftr. K6szitette: Ellen6rizte: Enged6lyezte: !'r'l(\ icll! -F Mildoo[6ilte,W T6rftftldffcffi $dg{ffi t6tftgl dflfnrk sabdlprftr K6szitette: Ellen6rizte: Enged6lyezte:!'r'l(\ icll!-i- \l-^- Kolozsv6rind Buga Szilvia Betegfelvdteli osztdlyvezet6,"a( Mb.F6igazgat6

Részletesebben

HRH tervezés: a jelen és a jövő, elmélet és gyakorlat

HRH tervezés: a jelen és a jövő, elmélet és gyakorlat HRH tervezés: a jelen és a jövő, elmélet és gyakorlat Dr. Cserháti Zoltán Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyi Ágazati Humán Erőforrás Stratégiai Főosztály Budapest, 2013. május 29. Humán erőforrás

Részletesebben

A kórházi sürgősségi ellátás nemzetközi szemszögből

A kórházi sürgősségi ellátás nemzetközi szemszögből A kórházi sürgősségi ellátás nemzetközi szemszögből Prof. Dr. Pintér Lajos HM miniszteri megbízott Dr. Pápai Tibor Ph.D centrumvezető ápoló 1 A nemzetközi sürgősségi ellátás evolúciója a gazdasági, urbanizációs,

Részletesebben

A sürgősség nálunk Székesfehérvár

A sürgősség nálunk Székesfehérvár A sürgősség nálunk Székesfehérvár Dr. Sárkány Ágnes Kaposvár, MSOTKE-MOT kongresszus 2013.10.09. Előadás témái SO 19 éve alakult SO épitészeti felépitése SO területi ellátó kötelezettsége Szakmai feladatai

Részletesebben

Jogszabályfigyelés január. Jogszabály címe Megjelent Hatály Módosított jogszabály Tárgy MK 1/2013.

Jogszabályfigyelés január. Jogszabály címe Megjelent Hatály Módosított jogszabály Tárgy MK 1/2013. január 1 Egyes egészségügyi tárgyú miniszteri rendeleteknek az egészségügyi ágazati képzésekkel, az Egészségügyi Szakképzési és Továbbképzési Tanáccsal, valamint a szakorvos jelöltek felügyelet mellett

Részletesebben

Az emberi erőforrások minisztere 44/2018. (XII. 19.) EMMI rendelete egyes, a sürgősségi ellátást érintő miniszteri rendeletek módosításáról

Az emberi erőforrások minisztere 44/2018. (XII. 19.) EMMI rendelete egyes, a sürgősségi ellátást érintő miniszteri rendeletek módosításáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2018. évi 205. szám 35473 1.78. az e-közigazgatásért felelős miniszterrel kötött közszolgáltatási szerződés alapján a Kormányzati Adattrezor teljes infrastruktúra környezete;

Részletesebben

12/2011. (III. 30.) NEFMI rendelet. az egészségügyi szakmai kollégium működéséről

12/2011. (III. 30.) NEFMI rendelet. az egészségügyi szakmai kollégium működéséről 1. oldal 12/2011. (III. 30.) NEFMI rendelet az egészségügyi szakmai kollégium működéséről Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. (2) bekezdés m) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az

Részletesebben

Egészségügyi technológiák és szakellátások befogadása

Egészségügyi technológiák és szakellátások befogadása Egészségügyi technológiák és szakellátások befogadása Kasik Dávid Osztályvezető Általános Finanszírozási Főosztály Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete, 2014. május 16. Egészségügyi technológiák befogadása

Részletesebben

EESzT Használati Útmutató III.

EESzT Használati Útmutató III. EESzT Használati Útmutató III. A digitális önrendelkezés Bevezetés Az alábbi tájékoztató önkéntes munkával készült, pótolni igyekszik a hivatalos állami tájékoztató hiányosságait. A Creative Commons 1

Részletesebben

Eszméletvesztés diagnózisa a távolból

Eszméletvesztés diagnózisa a távolból Eszméletvesztés diagnózisa a távolból Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Fülöp Eszter A syncope hirtelen jelentkező, átmeneti jellegű eszméletvesztés, amely során a beteg elveszti a posturalis

Részletesebben

Módszertani és Minőségbiztosítási Osztály - osztályvezető

Módszertani és Minőségbiztosítási Osztály - osztályvezető Név: dr. Héjj Gábor Telefon: 06-30-95-16-014 E-mail: hejj.gabor@mail.orfi.hu Születési idő: 1948.09.08. Születési hely: Budapest Tanulmányok 2005 Egészségbiztosítás szakvizsga (jeles) 1984 Reumatológia

Részletesebben

TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZAT

TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZAT TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZAT A SZABÁLYZAT A KÁTAI GÁBOR KÓRHÁZ TULAJDONA. ENGEDÉLY NÉLKÜLI MÁSOLÁSA NEM MEGENGEDETT Készítette: Ellenőrizte: Jóváhagyta: Verzió: 12. Dátum: 2016.01.01. Oldal: 1/21. Tartalomjegyzék

Részletesebben

Magyar joganyagok - 48/1997. (XII. 17.) NM rendelet - a kötelező egészségbiztosítás k 2. oldal (2) A fogászati sürgősségi ellátás körébe tartozó beava

Magyar joganyagok - 48/1997. (XII. 17.) NM rendelet - a kötelező egészségbiztosítás k 2. oldal (2) A fogászati sürgősségi ellátás körébe tartozó beava Magyar joganyagok - 48/1997. (XII. 17.) NM rendelet - a kötelező egészségbiztosítás k 1. oldal 48/1997. (XII. 17.) NM rendelet a kötelező egészségbiztosítás keretében igénybe vehető fogászati ellátásról

Részletesebben

Engedélyszám: 10023-1/2011-EAHUF. 2479-10 Állapotfelmérés követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

Engedélyszám: 10023-1/2011-EAHUF. 2479-10 Állapotfelmérés követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Ön a sürgősségi osztályra érkezik egy súlyos traumás beteggel mentőgépkocsi ápolójaként. Adja át a beteget a sürgősségi szakápolónak! Az átadás során az alábbi szempontok alapján tájékoztassa

Részletesebben

Ebesi Hírlap Ebes Község Önkormányzatának havonta megjelenő lapja VI. évfolyam 3. szám 2007. március Ingyenes kiadvány

Ebesi Hírlap Ebes Község Önkormányzatának havonta megjelenő lapja VI. évfolyam 3. szám 2007. március Ingyenes kiadvány Ebesi Hírlap Ebes Község Önkormányzatának havonta megjelenő lapja VI. évfolyam 3. szám 2007. március Ingyenes kiadvány Nehéz időszakot él meg manapság minden magyar állampolgár. A háztartásoknak minden

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló szakképesítés. 2342-06 Intenzív betegellátás modul. 1.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló szakképesítés. 2342-06 Intenzív betegellátás modul. 1. Nemzeti Erőforrás Minisztérium Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Részletesebben

PTX. Mellűri folyadékgyülem. Thoracocentesis

PTX. Mellűri folyadékgyülem. Thoracocentesis A sürgősségi diagnosztika és terápia alapjai a kisállat- Dr. Németh Tibor Ph.D tanszékvezető egyetemi docens Szent István Egyetem, ÁOTK Sebészeti és Szemészeti Tanszék és Klinika Sürgősségi esetek a kisállat-

Részletesebben

JELENTÉS. a sürgősségi betegellátó rendszer kialakítására, fejlesztésére fordított pénzeszközök felhasználásának ellenőrzéséről. 0924 2009.

JELENTÉS. a sürgősségi betegellátó rendszer kialakítására, fejlesztésére fordított pénzeszközök felhasználásának ellenőrzéséről. 0924 2009. JELENTÉS a sürgősségi betegellátó rendszer kialakítására, fejlesztésére fordított pénzeszközök felhasználásának ellenőrzéséről 0924 2009. augusztus 3. Önkormányzati és Területi Ellenőrzési Igazgatóság

Részletesebben

Magyar joganyagok - 12/2011. (III. 30.) NEFMI rendelet - az egészségügyi szakmai ko 2. oldal (2)1 A szakmai kollégiumnak, a tagozatoknak és a tanácsok

Magyar joganyagok - 12/2011. (III. 30.) NEFMI rendelet - az egészségügyi szakmai ko 2. oldal (2)1 A szakmai kollégiumnak, a tagozatoknak és a tanácsok Magyar joganyagok - 12/2011. (III. 30.) NEFMI rendelet - az egészségügyi szakmai ko 1. oldal 12/2011. (III. 30.) NEFMI rendelet az egészségügyi szakmai kollégium működéséről Az egészségügyről szóló 1997.

Részletesebben

34/2017. (XII. 12.) EMMI rendelet. egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1

34/2017. (XII. 12.) EMMI rendelet. egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1 34/2017. (XII. 12.) EMMI rendelet hatályos: 2017.12.13-2017.12.14 egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról 1 A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló

Részletesebben

Egészségügyi Szolgáltatások Térítési Díj Szabályzata

Egészségügyi Szolgáltatások Térítési Díj Szabályzata 8600 Siófok, Semmelweis u. 1. Pf.: 38 Tel.: 84/310-510 Fax: 84/310-510 foig@siokorhaz.hu www.siokorhaz.hu Hatályba helyezve: 2014.02.20. Dokumentum száma: TDSZ Példány sorszáma: Előlap Egészségügyi Szolgáltatások

Részletesebben

ÁLLAMVIZSGA TÉTELSOR (Elméleti)

ÁLLAMVIZSGA TÉTELSOR (Elméleti) ÁLLAMVIZSGA TÉTELSOR (Elméleti) ÁLTALÁNOS OXYOLOGIA 1. Az oxyologia diszciplináris sajátosságai, viszonya más szakterületekhez 2. Az oxyologiai kórfolyamatok jellemzése 3. A sürgősségi betegellátás Magyarországon

Részletesebben

Főigazgatói Utasítás

Főigazgatói Utasítás Főigazgatói Utasítás SZABÁLYZAT, AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁS TÉRÍTÉSI DÍJAINAK ÜGYVITELI RENDJÉRŐL (A FIGU érvénybelépésének időpontja: 2011 07. 01.) FIGU-032-6 Oldal:2/15 MÓDOSÍTÁSOK JEGYZÉKE Sorszám Módosította

Részletesebben

A rendelet célja, hatálya

A rendelet célja, hatálya 47/2004. (V. 11.) ESzCsM rendelet az egészségügyi ellátás folyamatos működtetésének egyes szervezési kérdéseiről 2004. május 11. 00:03, kedd - Dr. Hanyecz Vince Az egészségügyi tevékenység végzésének egyes

Részletesebben

Migráció egészségügyi, közegészségügyi, járványügyi problémák

Migráció egészségügyi, közegészségügyi, járványügyi problémák Migráció egészségügyi, közegészségügyi, járványügyi problémák Dr. Paller Judit mb. országos tisztifőorvos XXII. Magyarországi Egészségügyi Napok, Debrecen 2015. október 7-9. Irányadó jogszabályok - Az

Részletesebben

Kiterjesztett kompetenciájú ápolók képzése

Kiterjesztett kompetenciájú ápolók képzése Kiterjesztett kompetenciájú ápolók képzése Dr. Balogh Zoltán XIX. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia XIV. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia Balatonfüred, 2017. szeptember 20-22.. Az

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE SÜRGŐSSÉGI ELŐTERJESZTÉS! Sürgősség indoka: Az önkormányzati döntés szükségessége.

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE SÜRGŐSSÉGI ELŐTERJESZTÉS! Sürgősség indoka: Az önkormányzati döntés szükségessége. MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE SÜRGŐSSÉGI ELŐTERJESZTÉS! Sürgősség indoka: Az önkormányzati döntés szükségessége. ESZ:. 326.381-2/2007. Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Javaslat a Borsod

Részletesebben