ALTERNATÍVÁK, IGÉNYEK, ESÉLYEK. Fiatalok a fővárosi lakótelepekről. Tanulmány október

Átírás

1 ALTERNATÍVÁK, IGÉNYEK, ESÉLYEK Fiatalok a fővárosi lakótelepekről Tanulmány október

2 Vezetői összefoglaló Tanulmányunk szakirodalmi áttekintés és mélyinterjúk segítségével ad képet a fővárosi lakótelepekről és a fiatalok lakótelepekkel kapcsolatos attitűdjeiről. Célunk egy olyan feltérképező összegzés készítése volt, amely segít megismerni a lakótelepek jelenlegi és jövőbeni lakóinak viszonyát az épített környezethez, és egyben bepillantást enged vágyaikba, terveikbe is. A kutatás a lakótelep-rehabilitáció tervezéséhez szolgáltat kvalitatív technikával rögzített adatokat. LAKÓTELEPEK MAGYARORSZÁGON A 80-as évektől kezdve a lakótelepek folyamatos státuszvesztését figyelhetjük meg Magyarországon. Miközben nemzetközi viszonylatban a hazai panelek összességében nem képviselnek kiemelkedően alacsony minőséget, ezek a lakások jelenleg a magyar lakáspiac presztízs szerinti alsó harmadába tartoznak. Ennek egyik kézzelfogható oka számos más társadalmi tényező mellett a paneltörténelemre visszatekintve jól rekonstruálható: az eredetileg fejlett országokból importált technika hosszútávon ugyanis komoly gazdaságossági kényszereknek esett áldozatául. A panelbomba miképpen a hazai zsurnaliszta nyelv definiálja hatástalanítására tett rendszerváltozás utáni kísérleteket olyan komplex megoldásoknak kell követniük, amelyek egyaránt figyelembe veszik az energiatakarékossági, egészségi, esztétikai-funkcionális, társadalmi-közösségi, valamint környezetpszichológiai szempontokat. FIATALOK A PANELRŐL Az említett komplex megoldások fő szempontjainak meghatározásához szolgálhatnak adalékul kutatásunk eredményei. Fiatal megkérdezettjeink általános viszonyát a lakótelepekhez az ott élők érthető ambivalenciája jellemzi. Miközben tisztában vannak a panelek társadalmi megítélésével, igyekeznek hangsúlyozni, hogy az ő lakóhelyük a többihez képest élhetőbb. Élőhelyünk identitásunk szerves része ezért a jelenbe helyezett általános értékelésnél talán többet elárulnak a fiataloknak a lakótelepekről alkotott véleményéről az olyan megjegyzések, mint például: másoknak nem ajánlaná a panelvásárlást; továbbá gyermeknevelésre nem túl ideális helynek tartja ezeket a helyeket. Az alábbiakban az interjúkból leszűrhető információkat foglaljuk össze, egy-egy tanács köré sűrítve. Mivel óriási különbségek vannak az egyes hazai lakótelepek között, igyekeztünk azokat a területeket kiemelni, amelyek általános panel-betegségnek tekinthetők. Legyen arcuk a lakótelepeknek Általában nem probléma a magas népsűrűség és a várostól való távolság sokkal inkább említették egyértelmű negatívumként fiatal interjúalanyaink a lakótelepek identitásnélküliségét, egyhangúságát. Komoly igény merült fel az esztétikai, arculatteremtő beavatkozások iránt. Talán ha kicsit meg lenne bontva ez a fantáziatlan, homogén struktúra, akkor jobban éreznék magukat a lakók. (Csenge, Óbuda) 2. oldal

3 A lakásokat méret és elrendezés tekintetében is a modern életvitelhez kell alakítani A lakótelepi lakások kicsik, nem többgyermekes családok igényeihez vannak kialakítva, ráadásul méretüknél fogva korlátozzák az összejövetelek létszámát is. Elrendezésük nem funkcionális: kis lakás esetén a helyiségeknek a mozgalmas fiatal életvitelt egyszerre több funkcióval kellene szolgálniuk (például étkezés, munka és pihenés egy helyen), ami a jelenlegi stabil és rugalmatlan kialakítás miatt nehéz feladat. Legyenek közösség- és gyermekbarátabbak a lakótelepek Noha infrastruktúra, a mindennapi igényeket kiszolgáló szolgáltatások terén kielégítőek a hazai panelek, általános vélemény, hogy ritka a jól használható és bevált közösségi hely (például helyi szórakozóhely vagy beülős hely akár csak egy hangulatos kávézó), továbbá a játszóterek színvonala a legtöbb esetben nem éri el a máshol tapasztalt minőséget. Több más itt nem részletezendő ok mellett a helyi közösségi térkihasználtság alacsony fokára utal az is, hogy interjúalanyaink többsége kizárólag folyosószomszédaival alakított ki eseti beszélőviszonyt és a többség a közösségi összefogásról / összetartásról sem nyilatkozott bizakodóan. Bővebb tájékoztatást kell adni a panelprogramról Kíváncsi vagyok, hogy egy nívós építész mit csinálna ezzel a hetven négyzetméterrel, ha nem lennének benne falak. (Zoltán, Újpest) Szerintem nem tudnának összefogni a lakók, de lehet, hogy az a baj, hogy magamból indulok ki. (Magdi, Kőbánya) Miközben sokan szkeptikusan nyilatkoztak a panelprogramban történő sikeres részvételről, Ha tudnák a lakók, hogy miért érdemes a legtöbben nem ismerték azt részleteiben. beruházniuk, lenne esély végigcsinálni egy Pontosan tisztában vannak ugyanakkor egy ilyen felújítási programot. (Zoltán, Újpest) ilyen program előnyeivel ezért a jelenlegi lakók hatékonyabb tájékoztatása talán valamivel hozzájárulhat a rehabilitáció sikeréhez is. 3. oldal

4 Tartalomjegyzék 1. A TANULMÁNY CÉLJA, MÓDSZERTANA CÉL MÓDSZERTAN ELMÉLETI MEGKÖZELÍTÉS BEVEZETÉS Tartalmi vázlat A lakótelep és a panel meghatározása Lassú leromlás, rehabilitáció vagy bontás? A magyar panelállomány nemzetközi viszonylatban Közel-Kelet Franciaország Németország Volt szocialista országok heterogenitása A FŐVÁROSI LAKÓTELEPEK HETEROGENITÁSA Bevezetés A lakótelepi generációk A lakótelepek státusa az építési év tükrében A rendszerváltás hatása, státusváltozások és lakásprivatizáció Reálérték, lakáspiac, imázs Eltérő problémák, eltérő igények A lakótelepi lakás jellegzetes problémái Megítélés, társadalmi problémák A város és a lakótelep EDDIGI KÍSÉRLETEK REHABILITÁCIÓS STRATÉGIA, TÁMOGATÁSI RENDSZEREK Bevezetés Műszaki szavatosság Állami beavatkozás A rendszerváltás előtt Az elmúlt tizenöt év lehetőségei Hat lépés a lakótelepeken élőkért Panelprogram, LEHETŐSÉGEK A KOMPLEX REHABILITÁCIÓ ELEMEINEK ÁTTEKINTÉSE Bevezetés Ökologikus, energiatakarékos megoldások Utólagos hőszigetelés, zöldtető Fűtéskorszerűsítés és egyéb környezettudatos fejlesztések Panelfelújítás passzívháztechnikával: a SOLANOVA-projekt Környezet, közösségi helyek Esztétikai szempontok, karakter Kényelem a lakásban: funkcionális átalakítások Infrastruktúra, közlekedés STRATÉGIAI LÉPÉSEK, ÉPÜLETMENEDZSMENT Bevezetés: Általános célkitűzések A program kereteinek meghatározása Előkészítés Előfeltételek: finanszírozás, szakemberháttér oldal

5 A projektek A tervezési folyamat szereplői Felelős szervek meghatározása A lakóközösség bevonása LAKÓTELEPEN ÉLŐ FIATALOKKAL KÉSZÍTETT MÉLYINTERJÚK BEVEZETÉS A mélyinterjú helye a rehabilitációs program megalkotásában Célcsoport meghatározása, kategóriák FIATALOKKAL KÉSZÍTETT MÉLYINTERJÚK Szüleikkel élő fiatalok András (21) Magdolna (21) Otília (22) Eszter (22) Ildikó (23) Csenge (24) Önálló háztartásban élő fiatalok Mariann (20) Csilla (21) György (25) Barbara (27) Gyermekes fiatalok Zoltán (36) Éva (35) Sándor (35) Emese (37) ÖSSZEFOGLALÁS ÁLTALÁNOS VÉLEMÉNY A LAKÓTELEPRŐL, MEGÍTÉLÉS A LAKÁS INFRASTRUKTÚRA, HELYI SZOLGÁLTATÁSOK GYEREKKOR A LAKÓTELEPEN, GYERMEKNEVELÉS KÖZÖSSÉG, ÖSSZEFOGÁS, AKTIVITÁS VÉLEMÉNYEK A REHABILITÁCIÓRÓL, FEJLESZTÉSI IGÉNYEK LAKÓHELYEK ÖSSZEVETÉSE, JÖVŐ FELHASZNÁLT IRODALOM ÉS A HIVATKOZÁSOK RÖVIDÍTÉSEI oldal

6 1.1. CÉL 1. A tanulmány célja, módszertana Tanulmányunk célja, hogy a lakótelep-rehabilitáció esélyeit, jövőbeli lehetőségeit vizsgálja. Egyfelől elméleti szempontokat ad a fővárosi lakótelepen élő fiatalokkal készített mélyinterjúkhoz, másfelől érveket is hoz a lakosság körében végzett vizsgálatok fontossága mellett, valamint megkísérli összefoglalni az interjúk gyakorlati tapasztalatait MÓDSZERTAN Kutatásunk a szakirodalomra és az interjúkra épül. Elsősorban műszaki, szociológiai, urbanisztikai illetve gazdasági szakkönyveket, folyóiratokat, internetes publikációkat használtunk munkánk során, ezek részletes jegyzékét a mellékletben közöljük. Az interjúalanyokat három csoportba osztottuk aszerint, hogy a saját háztartásukban vagy még szüleikkel élnek-e, illetve a gyermekes fiatalok is külön csoportot alkotnak. Az alanyok megkeresése előtt összeállítottunk háromfelé kérdőívet, de a beszélgetések nem követték szorosan ezek struktúráját, hiszen nem elemzendő statisztikai adatok felvétele volt a cél. Az interjúalanyok kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy eltérő státusú lakótelepeket vizsgálhassunk igyekeztünk minél több helyszínt felkeresni. Budapest III., IV., X., XI., XVIII., XIX., XXI. és XXII. kerületében összesen 14 mélyinterjút készítettünk. A interjúk középpontjában az áll, miként vélekednek a fiatalok a lakóhelyük megítéléséről, jövőjéről, mit várnak el a lakókörnyezettől, illetve mit tesznek érte, valamint hogyan vélekednek a lakóteleprehabilitáció kérdéses pontjairól, az eddigi programokról. Az interjúkat szerkesztve, monológ formájában adjuk közre, néhány fotóval és rövid összegzéssel ellátva. 6. oldal

7 2. Elméleti megközelítés 2.1. BEVEZETÉS Tartalmi vázlat Első lépésként a lakótelep, a panel és a rehabilitáció fogalmát járjuk körül. Ezután részletesen megvizsgáljuk azokat a szempontokat, melyek mentén a lakótelepek közti különbségek felvázolhatóak. Kitérünk a lakótelep-építés és lakáskiutalási gyakorlat magyarországi történetére, valamint áttekintjük az egyes évtizedekben épült lakótelepek jelenlegi státusát, az időbeli változásokat, azaz a mai helyzet történelmi-politikai gyökereit. Majd kísérletet teszünk a lakótelepi környezet jellemzőinek, problémáinak áttekintésére, a lakótelepek heterogenitását figyelembe véve, kitérve természetesen a műszaki problémákra és társadalmi kérdésekre. Fontosnak tartjuk a lakótelep és a város kapcsolatának, illetve a lakótelep és a lakosság kapcsolatának szorosan összefüggő vizsgálatát is. Ezután áttekintjük a korábbi rehabilitációs törekvéseket, támogatási rendszereket a rendszerváltozás előtt és után. Ehhez nélkülözhetetlen a lakótelepi házak élettartamára vonatkozó becslések rövid ismertetése. Ezután összegezzük a kívánt rehabilitációs stratégia feltételeit, illetve egy komplex rehabilitáció elemeit a fenti problémafelvetések tükrében. Javasoljuk az épületmenedzsment alátámasztását a létesítménygazdálkodás és környezettervezés során alkalmazott projektmenedzsment fogalmaival. Kifejtjük a professzionális szervezés, ezen belül is a lakosság bevonásának fontosságát A lakótelep és a panel meghatározása Mielőtt a lakótelep rehabilitációjáról, rekonstrukciójáról beszelünk, feltétlenül szükséges definiálni, mit is értünk lakótelep alatt. A szakirodalomban igen ritka a lényegre törő és pontos meghatározás. Tény, hogy a telepszerű építési forma már a XIX. században megjelent, hiszen már ekkor is építettek a spontán kialakult városszövettől elkülönülő, egységesebb lakónegyedeket. De ahhoz, hogy érdemben foglalkozhassunk a lakótelep építészeti és társadalmi problémáival, nem engedhetjük meg a fogalom ilyen mértékű kitágítását. Szerencsés kísérlet Csizmady Adrienne meghatározása. Nála minden 1949 és 1990 közt épült lakóegyüttes lakótelepnek számít, amely részben vagy egészben állami beruházás keretében jött létre, ezenkívül a környezetétől jól elkülöníthető (de nem kritérium, hogy önálló infrastrukturális kiszolgáló egységei legyenek). Ezenkívül Csizmady a lakásszámot is meghatározza: lakótelep, melyen legalább 500 lakás található. A legkisebb lakótelepek indokoltan külön kutatás tárgyát képezhetik. A definíció szerint Budapesten 115 épületegyüttes számít lakótelepnek. (Csizmady, 2003.) A szakirodalomban is sok helyütt találkozunk azzal, hogy a panel kifejezést a lakótelep (pontosabban az iparosított technológiával készült lakótelep) szinonimájaként használják. Ezt minősíthetjük pontatlanságnak vagy jóindulattal akár metonímiának is, hiszen a lakótelepeknek köztudottan csak egy része épült paneles technológiával. Hazánkban a lakótelep-építés ugyanakkor indult meg, mint Nyugat-Európában, viszont a paneles technológiát egy évtizeddel később vettük át, és egy évtizeddel tovább alkalmaztuk. A hatvanas évek közepéig ugyanis még hagyományos technikával épültek a lakótelepek, ami munkaerő-, időilletve költségtöbbletet jelentett. Ezért döntött úgy az állam, hogy megvásárolja a lakásépítés felgyorsítását ígérő vasbeton nagypaneles technológiát, melyet Európa szerte már a II. világháborút követő újjáépítések során alkalmaztak. Ez kevesebb élő-munka ráfordítással, téli szünetek nélkül, egyenletes lakástermelést tett lehetővé. Ugyanakkor a kor politikai értékrendjének is jobban megfelelt, hiszen uniformizált lakások létrehozását tette lehetővé. Amikor magyar építészek finnországi és szovjet tanulmányútjaikról hazatértek, beszámoltak a paneles építési mód előnyeiről és hátrányairól. Pozitívumként könyvelték el, hogy az elemek 7. oldal

8 tetszőlegesen állíthatóak össze, nagy variabilitással, ám a technológiában rejlő változatosság a lakásépítési költségek csökkentésének esett áldozatul. (Csizmady, 2003.) A 60-as évek közepétől, a vasbeton nagypaneles építési mód elterjedése után sem csak ezt a technológiát alkalmazzák, mindvégig vegyes technológia jellemzi az építőipart. A lemezvázas-nagypaneles technológián felül iparosított technológiának számít a blokkos, alagútzsalus és egyéb öntött vasbeton, illetve az előre gyártott vázszerkezetet alkalmazó építési mód. (Csermely, 2005.) Amikor a közbeszédben panelt emlegetünk, általában iparosított technológiával épült házakat értünk alatta, így célszerű az egyértelműség kedvéért ezen fogalom előnyben részesítése. A lakótelep-rehabilitáció kapcsán felmerülő problémák súlyát mutatja a lakótelepi lakások állományon belüli nagy aránya. Az országban összesen 509 ezer nagypaneles és 319 ezer egyéb iparosított technológiával épült lakás található, aminek összértéke 2500 milliárd forint. Ez az ingatlanvagyon kis töredékét leszámítva folyamatosan és gyorsuló ütemben romlik (Ujj Attila, 2002.) A fővárosi lakásállomány 23,4 %-a iparosított technológiával épült, ez az európai nagyvárosok közt is kimagasló értéknek számít. (Gauder-Soóki-Tóth-Valkó, 2003.) Lassú leromlás, rehabilitáció vagy bontás? A lehetőségeket tekintve Olaf Gibbins munkája alapján négy alapvető utat különíthetünk el az erkölcsi illetve funkcionális avulásnak indult lakótelepekkel kapcsolatban. 1. Az első, hogy nem teszünk semmit a lakótelepek rehabilitációjáért, és hagyjuk, hogy lassanként teljesen leamortizálódjanak. Így felgyorsul az állaguk romlása, a szociális erózió, és még a rendelkezésre álló népgazdasági tőke is megsemmisül. 2. A második lehetőség, a minimális beavatkozásra törekvő megoldás, mely során csak állagmegőrzés történik. Ezek a beavatkozások ugyan sokat jelentenek, de csak lassítják a pusztulást, mintegy kitolják időben az átfogó felújítást, és az ahhoz kapcsolódó ráfordításokat. 3. A harmadik út, a lakótelepek átfogó modernizációja, mely alatt átfogó építészeti, városfejlesztési, szociális, lakáspolitikai intézkedéseket értünk. Egy lépcsőzetesen integrált felújítási koncepció időt engedne a lakótelep városépítészeti integrációjához kapcsolódó intézkedések elvégzésére is, és lehetővé tenné a szociális-strukturális hibák kiküszöbölését. 4. A negyedik, legradikálisabb megoldás az emeletszám-csökkentés, a visszabontás, illetve a lebontás. (Gibbins, 1988.) A szakemberek kevés kivételtől eltekintve egyet értenek abban, hogy egy-egy egyedi esetet kivéve Magyarországon a lakótelepek lebontása nem járható út. Meg kell őrizni őket, hiszen négy évtized alatt a nemzeti össztermék nem elhanyagolható része épült be ezekbe a lakásokba. Persze, korlátokat szab, hogy az állam és lakosság is csak bizonyos feltételek között érdekelt a rehabilitációban. (Bethlenfaly, 2004.) Tagadhatatlanul sok bírálat éri a lakótelepeket. Sokak szerint uniformizált, ingerszegény lakókörnyezet, és a kezdetektől a rossz építészeti, épülettechnikai és gépészeti megoldások, szociális problémák jellemzik. De az is tény, hogy az építőipar elsősorban a felújításokban érdekelt. Ezenkívül még mindig megnevezhetőek a lakótelep előnyei is. Fontos szempont, hogy ezek a lakások megfizethetőek a pályakezdők, fiatal házasok, beosztott közalkalmazottak, vidékről a városba költözők számára is. (Bár sokak szerint ez addig lesz így, amíg nincsenek felújítva.) Többnyire kielégítő infrastruktúrával rendelkeznek, valamint statikailag megbízható épületek. (Bethlenfaly, 2004.) Ezen kívül már csak azért sem szabad lebontani őket, mivel hazánkban a vasbeton panelek újrahasznosítási lehetőségei korlátozottak, így nagy mennyiségű hulladékot nyernénk használható lakások helyett. (Horváth Sára Erzsébet, 2004.) Nem kérdéses, hogy a legideálisabb a lakótelepek komplex szemléletű rehabilitációja lenne. Égetően szükséges ugyanis a technikai-műszaki rekonstrukció, de nem elégséges, és nem is működik a jellegzetes (felépítésüktől kezdve gyűrűző) társadalmi problémák figyelembevétele nélkül. Ugyanis a leginkább rehabilitálásra szoruló, legrosszabb imázzsal bíró lakótelepek 8. oldal

9 tudják a legkisebb eséllyel felvállalni a házak rekonstrukciójának (részleges) költségeit. Magától értetődik, hogy egy komplex programnak figyelembe kell vennie a lakótelepek heterogenitását. Ezért is fontos a különféle státusú és állapotú lakótelepek mélyrehatóbb vizsgálata. Ezenkívül egyaránt elengedhetetlen a nemzetközi tapasztalatok, valamint a megvalósíthatóság és a rehabilitáció lehetséges hatásának vizsgálata A magyar panelállomány nemzetközi viszonylatban A lakótelepek helyzetének tárgyilagos megítélése érdekében érdemes a hazai panelállományt nemzetközi viszonylatban is megközelíteni. A külföldi példák segíthetik a magyarországi lakótelepek értékelését ez utóbbiak minőségét, természetét és helyzetét illetően. Tény, hogy a panel nem éppen hungarikum. Nyugat-Európában is számos lakótelep épült, azonban a Kelet-Közép-Európában található lakások állományon belüli aránya és a lakáspiacon játszott szerepe meghaladja a nyugateurópai szintet. Kérdés, hogy mely térségekhez érdemes viszonyítani a magyar állományt Közel-Kelet A Közel-Keleti térségben rengeteg lakóterületet gyártottak iparosított technológiával, például Jordániában vagy a szomszédos Izraelben. Az összehasonlítás ebben az esetben érdekes, ugyanakkor aránytalan, mivel mély történelmi különbségeket kell figyelembe venni. Izrael panelkultúráját a második világháborút követő bevándorlás teremtette meg, tehát a gyorsan és alacsony költségekből előállítható telepek a nagy számban érkező telepeseket voltak hivatottak elszállásolni. Szó szerint telepekről van szó. A térség éghajlata, valamint a térség több országának szembetűnő szegénysége nem bocsát rendelkezésünkre a hazai összehasonlításhoz közös mércét Franciaország Nyugat-Európa lakótelepei vegyes képet alkotnak. Franciaországban például a gyarmatosítást követő bevándorlás, tehát egy új társadalmi tényező megjelenése vezetett a lakótelepek felhúzásához. A rossz minőségű paneltömbök egy eleve reménytelen szegénységet próbáltak ügyetlenül felszámolni. A franciaországi panel-külvárosok ab ovo a szegénység, illetve a kirekesztés szinonimái. Miközben Magyarországon fejlődött, változott a lakótelepek szociális státusa, a francia külvárosok társadalmát inkább generációkban mérik. A lakótelepek rehabilitációjának problémája egymással ellentétes formákban fogalmazódik meg itthon és Franciaországban. Ott mindenekelőtt egy mély társadalmi, illetve integrációs problémáról van szó, és ezt a problémát csupán jelképezik a leamortizálódott paneltömbök. Ez utóbbiak csak egy részét alkotják egy összetett és válságszerű helyzetnek, amelyben szerepe van a társadalmi kohézióhiánynak, a kulturális és etnikai törésvonalaknak és a hamis nemzeti egységet leleplező urbanizációnak. Magyarországon a lakótelepek kérdése mindenekelőtt műszaki vonatkozásban merül fel, aminek megvannak a saját fogyatékosságai. Itthon a társadalmi tényezők fontossága sokáig fel sem merült és a panelállomány minőségi gondjai csupán az energiagazdaságosság és a szigetelés szempontjai szerint fogalmazódtak meg. Itthon pontosan azt kell felismerni, hogy a lakótelep nem egyszerűen a panel-egységek halmaza, hanem egy társadalomformáló közeg, ami szükségessé teszi a rehabilitáció lényegének kiterjesztését a lakosság igényei és szokásai szerint. 9. oldal

10 Németország Közelebbi és mérvadóbb példának bizonyulhat Berlin. A kilencvenes évek óta az egyesült német főváros nyugatias megoldásokat próbált találni a volt NDK panelbirodalmának felújítására. A probléma tehát nagyon is közel áll a hazai rehabilitációs törekvésekhez. Berlin keleti negyedeit részben felújították, ugyanakkor magas támogatások keretében arra ösztönözték egyes városrészek lakóit, hogy költözzenek modernebb sorházakba. Figyelemre méltó továbbá, hogy a német lakótelepeket előbb felújították, és csak utána engedték át magántulajdonba, miközben Magyarországon ma már sok piacképtelen, illetve alacsony reálértékű öröklakás rehabilitációját kell megoldani. A berlini tapasztalatok vegyesek, viszont tanulságosak. A lakótelepek komplex rehabilitációjára utalnak azon törekvések, amelyek a környezet gondozását és új városközpontok kialakítását kezdeményezték, ezáltal tulajdonképpen újrarajzolva egyes negyedek térképét. Ugyanakkor akad példa olyan félresikerült esetekre is, amikor szépen felújított telepek ürültek ki. Ilyenkor éppenséggel műszaki rehabilitáció motiválta az önkormányzatot, figyelmen kívül hagyva a lakosság igényeit és alkalmazkodását a merőben új urbánus környezethez. Berlin példája azt sugallja, hogy a lakossággal folytatott párbeszéd, illetve eszmecsere elengedhetetlen feltétele a lakótelepek rehabilitálásához, tehát újra lakhatóvá-tételéhez Volt szocialista országok heterogenitása A volt szocialista országokban, köztük Magyarországon a lakótelepek infrastruktúrája egy politikai-társadalmi esztétikának volt hivatott megfelelni, az ideologikus hatás azonban nem ugyanolyan mértékben érvényesült a különböző országokban, városokban. A magyar lakótelepek helyzete messze nem olyan rossz, mint más kelet-európai országokban: nem érvényesült olyan erősen a szélsőséges sztálini modell a város és lakásépítési politikában től, de leginkább 1968-as reformokat követően Magyarország egyfajta harmadik utat kezdett járni (az állam támogatta a magán- és szövetkezeti szektor részvételét, kvázi-piaci mechanizmusok). Tehát a magyar lakótelepek a szlovákiai vagy romániai állományhoz viszonyítva relatíve elfogadható életminőséget biztosítanak. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a hazai lakótelepek rendben vannak, csupán azt, hogy komolyak és reálisak az esélyek a panelállomány rehabilitációjára a külföldi példák és a hazai realitások figyelembevétele mellett. Más városoktól eltérően Budapest már rendelkezett egy urbánus infrastruktúrával, így a panelállomány kiépítése már létező városi adottságokhoz alkalmazkodott. Más a helyzet vidéken, illetve más fővárosokban, ahol a szocializmus előtt nem alakult ki komolyabb infrastruktúra, vagy esetleg le lett rombolva. Ezeken a helyeken más függvények szerint merül fel a városiasság kérdése, mint Budapesten, ahol egyes telepek elszigetelését csak hangsúlyozza a történelmi belváros. Ebből a szemszögből a lakótelepek helyzete inkább a párizsi külvárosokra emlékeztet, amelyek frusztrációit csak növeli a közeli és mégis idegen központ A FŐVÁROSI LAKÓTELEPEK HETEROGENITÁSA Bevezetés Figyelembe véve fizikai megjelenésüket, méretüket, építési technológiájukat, a lakótelepek különféle generációiról beszélhetünk, amelyek állapota és társadalmi környezete is jelentős eltéréseket mutat. A problémák is eltérő módon jelentkeznek e lakótelepi generációk esetében. A rehabilitáció során tehát szem előtt kell tartani az adott lakótelep történetét, jelenlegi népességének összetételét, vagyis a lakótelepek heterogenitását. Nem lehet egy olyan univerzális stratégiát kidolgozni, amely a főváros összes lakótelepe esetében sikerrel alkalmazható. Figyelembe kell venni a helyi jellegzetességeket, ami központilag kevésbé 10. oldal

11 irányítható beavatkozást igényel, valamint a lakótelepek státusát, ami könnyebben meghatározható. A státust meghatározó, egymással szoros kölcsönhatásban álló tényezők a városszerkezeti hely, az építészeti jelleg, a fizikai tényezők, valamint a népesség társadalmi összetétele és a lakótelep ingatlanpiacon elfoglalt helye A lakótelepi generációk Az ötvenes évektől a nyolcvanas évekig folytak a lakótelep-építkezések a fővárosban, illetve néhány beruházás átnyúlt a kilencvenes évek elejére. Kijelenthetjük, hogy a lakóparkok sem megjelenésben, sem a megcélzott csoportok társadalmi összetételében nem jelentik a lakótelepi lakásforma továbbélését. Az 1950-es években jelentősen nőtt a főváros lakossága: a népesség beáramlásának elsősorban a mesterségesen fenntartott lakáshiány vetett gátat ekkor a lakáshiány társadalmi feszültség forrásává vált. Az ötvenes évek elején az építészet még a propaganda eszköze volt, de a szocreál normatív monumentalitásának szigora ben enyhült, 1956 pedig teljesen elsöpörte az archaizálást. Ekkoriban főleg kis alapterületű lakásokat építettek, mivel az építési programban előírtak teljesítése kisebb, de több lakás építésével gyorsabban volt realizálható. Ekkoriban jelenik meg a típustervezés, ami nagyban hozzájárult ezen lakótelepek építészeti színvonalának csökkenéséhez. A lakótelepek helyének kijelölésekor főleg politikai megfontolások kerültek előtérbe, a cél a városszerkezeten belüli egyenlőtlenségek csökkentése volt, valamint a külváros fejlesztésének demonstrálása, de alapvetően a gazdaságosság szempontjai érvényesültek (Csizmady, 2003.) A belső városrészben épült kis területű, (közművel ellátott) jobb lakásminőségű, magasabb státusú telepek, külön közintézmények nélkül, a hagyományos építészeti elveket követik, szervesen kapcsolódnak a város struktúrájába. A külső városrészekben, ellenben nagyobb telepek jönnek létre, ezek kisvárosias jellegű zárt egységek, saját kiszolgáló létesítményekkel, a városmagtól távol helyezkednek el. Az ötvenes években épült lakótelepekről elmondható, hogy emberi léptékűek, nem haladják meg a 3-4 szintet, valamint többségük jól illeszkedik a történetileg kialakult környezethez. A népességnövekedés az 1960-as években sem állt meg, és a lakótelepépítés is nagy lendülettel folytatódott. Az építési költségek optimalizálása érdekében, vagy a felsőbb szervek utasítására eltekintettek a rendezési tervben foglaltaktól, ennek következtében a közintézmények csak a lakótelep befejezése után, vagy egyáltalán nem épültek meg. Az évtized második felében megvásárolták a lakásépítés felgyorsítását ígérő paneltechnológiát. Ekkor kezdenek nagyobb telepeket építeni, melyeket önálló városrészekként terveztek meg. A házak sem megjelenésükkel, sem elhelyezkedésükkel nem illeszkedtek többé szervesen a város szerkezetébe, bár a későbbiekhez képest még mindig jobban érvényesülhettek a városrendezési koncepcióban előírtak. (Csizmady, 2003.) Megszűnt a belső udvarok, utcák létesítése, viszont növekedett a lakások komfortfokozata és felszereltsége, gyarapodott a távfűtéses lakások száma. Ekkoriban a budapesti társadalom magasan kvalifikált vezető beosztású és értelmiségi rétegei, többgyermekes fiatal családok a belső városrészekből főként ezekre az új lakótelepekre költöztek. Ez megváltozik, miután a kerületi tanácsok szereznek jogot a lakások elosztására, és szociális alapon utalják ki a lakások nagy hányadát. Az 1970-es években kezdődött meg az óriás, lakásos lakótelepek építése, az előállítási árak minimalizálása mellett. Több mint 70%-uk házgyári technológiával épült. A lakótelepek élesen kiugranak környezetükből, többek közt a megnövekedett emeletszám eredményeképpen. A lakóépületek gyakran egy főút mentén helyezkednek el, ahová a közintézmények összpontosulnak. Vannak olyan telepek, amelyeknek az építése három évtizedet is átfogott: ezekre a változatos kép jellemző szervetlen egységet alkotnak az egymás mellé helyezett különféle épülettípusok. Elterjedt a buldózeres városrekonstrukció, melynek keretében a belsőbb városrészek rosszabb állapotú századfordulós házait, még gyakrabban a peremkerületek családi házas övezeteit rombolták le, hogy a helyére lakótelepeket építsenek. (Csizmady, 2003.) Megfigyelhető, 11. oldal

12 hogy a lakótelep-építés egyre inkább kifelé tolódik, valamint a lakáskiutalási rendszer változása miatt fokozatosan csökken társadalmi státusuk. (Egedy, 2001.) Felmerül az a probléma is, hogy amellett hogy kétségbevonhatatlanul szükség van rá nem megfelelő ütemben zajlik az építőipar korszerűsítése, ugyanis túl rövid idő telik el a fejlesztési, illetve a kísérleti fázis és az új termék, struktúra ipari tömegtermelése, tömeges felhasználása között. A nyolcvanas évek közepén Nyugaton a lakótelep-építés hanyatlását, a rekonstrukció szükségességét veszik tudomásul a szakemberek, Közép-Kelet-Európában pedig az építkezések töretlen fellendülését láthatjuk. Magyarországon az 1980-as években megerősödik a magánlakás-építés. A házak még a hetvenes épek típustervei szerint épültek, de a kritikák miatt emberközelibbé próbálták tenni őket. Sátortetőt alkalmaztak, igyekeztek nem centralizáltan építkezni: házak közt intimebb teresedéseket hagyni, több, kisebb parkot létesíteni, igényesebb lakókörnyezetet kialakítani. Ezek a lakótelepek jellemzően magasabb presztízzsel bírnak, mint elődeik persze találhatunk néhány kivételt. Az is jellemző volt, hogy a már meglevő lakótelepeket újabb házakkal egészítették ki A lakótelepek státusa az építési év tükrében Összességében elmondható, hogy a lakótelepekre a közepes státus jellemző, mivel sohasem koncentráltak extrém alacsony státusú népességet, és sohasem voltak a legmagasabb státusúak lakóhelyei sem. (Csizmady, 2003.) De természetesen vannak különbségek az egyes lakótelepek közt. A státuskülönbségeknek megfigyelhetőek szabályosságai, de másodlagos érzelmi tényezők, aktuális trendek is közrejátszanak. A nagyobb lakótelepek társadalmi státusa általában alacsonyabb, a kifejezetten szegények által magasabb arányban benépesített lakótelepek azonban nem kizárólag ezek közül kerülnek ki. Vagyis a méret önmagában nem automatikusan és nem egyértelműen függ össze az elszegényedés kockázatával. A lakótelepek felső 13 tagja a diplomás arányt tekintve fővárosi viszonylatban is magas státusúnak számít, ezek többségben kicsi vagy közepes budai lakótelepek. Az is elmondható viszont, hogy az alacsonyabb státusú telepeken nagyobb az alacsony státusú népesség koncentrációja, mint a főváros egyéb körzeteiben (belsőbb kerületek ipari körzetei, Dél-Pest) (Csizmady, 2003.) A lakótelepek megépítés-kori státusa meghatározólag hatott a lakótelepek további pályafutására. Az első kiutaláskor rossz hírűvé vált lakótelepek státusát a későbbiekben a népesség cserélődése sem tudta megváltoztatni. Az 1970-es évekig elsősorban magas és közepes státusú rétegek költöztek lakótelepre, s ezek általában meg is őrzik státusukat. Az ötvenes években, és a hatvanas évek elején épült lakótelepek kedvező helyzetét a tradicionális építési technológiával, emberi léptékükkel, kedvező fekvésükkel magyarázhatjuk. A 70-es évektől szignifikánsan az alacsonyabb rétegek kaptak lakótelepi lakást, ekkor alakultak ki jelentős státuskülönbségek az egyes lakótelepek közt. Ekkor kezdődött az eltérő státusú telepek eltávolodása, illetve az egyes lakótelepek társadalmának megmerevedése. Persze, korábban is voltak alacsonyabb, és később is épültek magasabb státusú telepek. Elmondható, hogy a jobb helyen levő lakótelepeken inkább a magasabb státusú népesség kapott lakást és itt volt jellemző a szövetkezeti lakások megjelenése is míg a város külső részein (pl. Csepelen) épült lakótelepeken a szocialista lakáspolitika meghirdetett elveiben megcélzott (alacsony státusú) rétegek kaptak nagyobb arányban lakást. (Csizmady, 2003.) A nyolcvanas években épült lakótelepeket két csoportra oszthatjuk: vannak, melyek kedvezőtlenül illeszkednek a főváros szerkezetébe (Káposztásmegyer, Havanna), valamint létesültek kisebb lakótelepek is, melyek méretüknél fogva jobban illeszkednek a városszövetbe, és jóval nagyobb arányban tartalmaznak személyi tulajdonú lakásokat. 12. oldal